HIVATALBÓL TÁJÉKOZÓDIK AZ OMBUDSMAN A CSONGRÁD MEGYEI GIMNÁZIUMI FELVÉTELI ELJÁRÁS KAPCSÁN

Az alapvető jogok biztosa eljárást indított és tájékoztatást kért a szaktárcától a Csongrád megyében történt gimnáziumi felvételit érintő tankerületi döntések kapcsán. Dr. Kozma Ákos ombudsman utána kíván járni annak, hogy az ügyben mennyire megalapozottak a korábbi értesülések, így felmerülhet-e az érintett tanulók oktatáshoz való jogának sérelme.
2020. május. 05.

LÁTOGATÁS A MARCALI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉGEN

Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa 2020. április 29-én a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltségéhez látogatott.
2020. április. 29.

A NAGYKANIZSAI JAVÍTÓINTÉZETBE LÁTOGATOTT AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nagykanizsai Javítóintézetébe látogatott 2020. április 29-én dr. Kozma Ákos. Az alapvető jogok biztosa helyszíni látogatása során megtekintette az intézmény által a koronavírus-járvány megelőzése érdekében tett intézkedéseket, a közösségi és egyéni foglalkozások céljaira használt, valamint az egészségügyi ellátó helyiségeket, továbbá gondozottakkal és nevelőkkel is folytatott beszélgetéseket.
2020. április. 29.

AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA HIVATALBÓL VIZSGÁLATOT INDÍT IDŐS EMBEREKET ÁPOLÓ-GONDOZÓ OTTHONOKBAN A COVID–19-FERTŐZÉSSEL KAPCSOLATBAN KIALAKULT HELYZET MIATT

Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa kifejezetten az élethez és az emberi méltósághoz való alapjog érvényesülése szempontjából hivatalból vizsgálja idős embereket ápoló-gondozó otthonokban a COVID–19-fertőzéssel kapcsolatban kialakult helyzetet.
2020. április. 29.

AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK ÜZENETE A RENDŐRSÉG NAPJA ALKALMÁBÓL

A koronavírus-világjárvány és a terjedésének megfékezése miatt elrendelt veszélyhelyzet, a védelmünk érdekében hozott kijárási korlátozások és határátlépési szabályok betartása és betartatása mindenkitől rendkívüli erőfeszítéseket kíván. Fontos, hogy ezekben az emberpróbáló időkben azokra a szakemberekre is gondoljunk, akik biztonságunk megőrzésén dolgoznak nap mint nap. Köszönetünket fejezzük ki a Rendőrség vezetőinek és valamennyi magyar rendőrnek, akik a mostani körülmények között megfeszített erővel és kitartással, továbbra is azzal a szakmai elhivatottsággal végzik munkájukat, amelyet mindenkor tanúsítanak – hívja fel a figyelmet a rendőrség napja alkalmából Dr. Kozma Ákos ombudsman.
2020. április. 24.

AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA A 2020-AS ÉRETTSÉGI VIZSGÁK MEGSZERVEZÉSÉNEK KÉRDÉSÉRŐL

A 2020-as érettségi vizsgák megtartásával összefüggésben a köznevelésért felelős államtitkárhoz fordult az alapvető jogok biztosa, aki javaslatokat fogalmazott meg többek között a biztonságos lebonyolítással kapcsolatban.
2020. április. 23.