"Ombudsman-sarok" a városligeti gyermeknapon
A létrejöttének huszadik évfordulóját ünneplő Alapvető Jogok Biztosának Hivatala nagy sikerrel vett részt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és Budapest Főváros Önkormányzata által szervezett gyermeknapi hétvégén a budapesti Városligetben. A két nap során sok száz gyerek és a felnőtt kereste fel a Biztonságos Internet Sátorban az „ombudsman-sarkot”: a nagyobb gyerekek és a szülők – akár közösen – alapjogi, gyermekjogi kvíz segítségével tesztelték a gyermekjogok érvényesülésével, a gyermekek elleni erőszak megelőzésével, illetve a biztonságos internetezéssel kapcsolatos tudásukat. A kisebbek ezalatt a munkatársak segítségével Ombudsmanó és Jogtündér fakanálbábokat készíthettek, alapjogi üzeneteket megfogalmazó színezőket tölthettek ki. Lehetőség volt arra is, hogy a gyerekek üzenjenek egy táblán az ombudsmannak. Az üzenetek középpontjában az iskola állt: legyen mindenki egyenrangú, ne legyenek rossz kötelező könyvek. Volt olyan gyerek, aki üzenetében az iskolai erőszak csökkentését, színvonalas oktatást vagy éppen sok játékot kért, míg mások olyan tudásra vágynak az iskolában, ami hasznos lesz a való életben is. Többen azt üzenték az ombudsmannak, hogy a kórházak és a betegek kapjanak több figyelmet, alaposabb orvosi kivizsgálást szeretnének.