Vissza

A nemzetiségi önkormányzat nemzetiségi nevelési-oktatási intézményvezetői megbízásához szükséges egyetértési jogának gyakorlásával összefüggésben foglalt állást az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségi ombudsmanhelyettes

A nemzetiségi önkormányzatok közneveléssel, nemzetiségi kulturális önigazgatással kapcsolatos ügyekben gyakorolható egyetértési jogára vonatkozó, 2020. január 1-jétől történt Njt. módosítása a nemzetiségi jogok, valamint a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelménye sérelmének közvetlen veszélyével járó visszásságot idéztek- elő állapította meg közös jelentésében az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségi ombudsmanhelyettes. Dr Kozma Ákos és Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet felkérték a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért felelős Helyettes Államtitkárát, hogy tekintse át a jelentésben felvetett, az Njt. 2020. január 1-jétől hatályos 27. §, 35. §-ainak módosításával összefüggésben feltárt szabályozási ellentmondásokat, hiányosságokat és fontolja meg a lehetséges jogszabály-módosítás előkészítésének kezdeményezését.

A Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke 2019 őszén panasszal fordult a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyetteshez. Beadványában a nemzetiségi nevelési-oktatási tevékenységet ellátó Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola intézményvezetőjének megbízására vonatkozó eljárást és döntést kifogásolta. A panasz szerint az intézményvezetői beosztás ellátására kiírt pályázati eljárást az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a pályázó elutasítása miatt eredménytelenné nyilvánította. Az egy évre szóló intézményvezetői megbízáshoz a Szekszárdi Tankerületi Központ nem szerezte be az nemzetiségi önkormányzat egyetértését, és az ügyben született érdemi döntésről a nemzetiségi önkormányzat elnöke, illetve a képviselő-testülete sem kapott hivatalos értesítést.

Az AJB-672/2020. számú ügyben kiadott jelentésében Dr. Kozma Ákos és Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet feltárta, hogy az eredménytelen pályázati eljárás esetében szükséges egy évre szóló intézményvezetői megbízásakor a nemzetiségi önkormányzat egyetértésének hivatalos, írásos beszerzésére nem került sor, amely ellentétes a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény (Njt.) és az Nkt. rendelkezéseivel. A panaszügy által kifogásolt eljárások 2019-ben folytak, így a nemzetiségi önkormányzat intézményvezetői megbízást érintő egyetértési jogának gyakorlását az akkor hatályos Njt. rendelkezéseivel kellett összevetni.

Az egyetértési jog alkalmazásának menetét a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény szabályozta újra. Ekkor került bele a szabályozásba az a speciális, de működőképes eljárási lehetőség, mely szerint amennyiben a nemzetiségi önkormányzat az egyetértését nem adta meg, akkor az érdekelt fél az egyetértési nyilatkozat pótlása érdekében bírósághoz fordulhat.

Az alapvető jogok biztosa és a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes jelentésében hangsúlyozta, hogy ezt a speciális eljárási lehetőséget fenn kell tartani és a korábbiakhoz hasonlóan a szabályozásban is rögzíteni szükséges az Njt. 27. és 35 §-aiban: amennyiben a nemzetiségi önkormányzat az egyetértését nem adta meg, akkor az érdekelt fél az egyetértési nyilatkozat pótlása iránt közigazgatási pert indíthat.

Dr. Kozma Ákos és Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet a feltárt visszásság orvoslása érdekében felkérte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkárát: biztosítsa, hogy a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat a jogszabályban előírtak szerint, az egyetértési jog gyakorlására nyitva álló határidőkre is figyelemmel, az eljárás minden szakaszában élhessen az egyetértési jogával. Ehhez kapcsolódva felhívták a Szekszárdi Tankerületi Központ igazgatóját, hogy a továbbiakban a Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola intézményvezetői beosztásának megbízásával kapcsolatos döntések előkészítése során a jogszabályban előírtaknak megfelelően, az egyetértési jog gyakorlására nyitva álló határidőkre is figyelemmel járjon el, és minden esetben, az eljárás minden szakaszában biztosítsa a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat részére az egyetértési jog gyakorlását.

Az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségi ombudsmanhelyettes az Országgyűlés Magyarországi nemzetiségek bizottságának azt javasolták, hogy – bevonva a Miniszterelnökséget, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumát – tekintse át a közös jelentésben feltárt, a Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola intézményvezetői beosztásának megbízására vonatkozó döntések esetében tapasztalt, a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat egyetértési jogának gyakorlását akadályozó visszásságokat, továbbá az Njt. 2020. január 1-jétől hatályos 27. §, 35. §-ainak módosításával összefüggésben feltárt visszásságokat, és azokhoz kapcsolódóan – szakmai meggyőződése alapján – alakítsa ki az álláspontját és javaslatát.

A jelentés ide kattintva érhető el.