Nem vizsgálta ki az iskolai gyermekbántalmazást, helyette eltanácsolta a veresegyházi kisdiákot az igazgató - az alapvető jogok biztosának jelentése

Egy szülő jelezte, hogy bántalmazták a gyermekét a veresegyházi Gyermekliget Általános Iskolában, az igazgató azonban ahelyett, hogy kivizsgálta volna a bejelentést, informálisan eltanácsolta a gyermeket az iskolából. Székely László ombudsman azt állapította meg, hogy az igazgató súlyos visszásságot okozva, a hatáskörét túllépve gyakorolt nyomást a szülőre.

A biztos segítségét egy édesanya kérte, akinek gyermekét állítása szerint bántalmazta a veresegyházi Gyermekliget Általános Iskola egyik tanára. Miután pedig ezt az anya egy szülői értekezleten szóvá tette, az igazgató a gyermek tanulói jogviszonyának megszüntetését kezdeményezte: átadott a szülőnek egy, az iskolaváltoztatásról szóló, a gyermek adataival kitöltött nyomtatványt, egyben azt is közölte, hogy a gyermek az őszi szünet után már nem járhat abba az iskolába.

A biztos már korábban is több jelentésében és az ügyről készültben is hangsúlyozta, hogy az emberi méltósághoz való jog a köznevelés intézményeiben is mindenkit, tehát a gyermeket is megilleti. Mind alapelvi-alapjogi szinten, mind pedig tételesen tiltott a tanulók testi és lelki bántalmazása, megalázó büntetése. Az ombudsman szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az iskolába járó gyermekek kötelező és intézményesített ellátást vesznek igénybe, kiszolgáltatott helyzetben vannak, ami miatt a pedagógusoktól többletvédelemre szorulnak.

 

A biztos vizsgálta, hogy az Iskola vezetése pontosan milyen eljárást folytatott le a szülő jelzése után. A jelentés feltárta, hogy az igazgató azért nem indított vizsgálatot, mert az anya a bántalmazásról nem nyújtott be külön beadványt, a panaszának csak a szülői értekezleten adott hangot. Az érintett pedagógus pedig pár nappal azelőtt kezdeményezte a jogviszonya megszüntetését, hogy az igazgatóhoz megérkezett volna az ügyben az ombudsman írásbeli megkeresése.

Az alapvető jogok biztosa arra emlékeztetett, hogy az intézmény vezetője felel az intézmény szakszerű és törvényes működéséért. Ennek alapján - és függetlenül attól, hogy milyen formában jutott tudomására a testi fenyítés – már akkor kötelessége lett volna a körülmények tisztázása majd annak eredményétől függően a további lépések megtétele, amikor felmerült a bántalmazás lehetősége. Székely László ombudsman megállapította, hogy az igazgató nem tisztázta a tudomására jutott eset körülményeit, még azt sem, hogy az egyáltalán megtörtént-e. Ez a mulasztás sértette a tisztességes eljáráshoz való jogot, figyelmen kívül hagyta a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárás elvét is.

A vizsgálat igazolta, hogy az igazgató a szülői értekezlet után valóban átadta az anyának az iskolaváltoztatásról szóló nyilatkozatot. Az igazgató mindezt azzal magyarázta, hogy az iskolaváltoztatási nyomtatványt jóhiszeműen adta a szülőnek, azért, hogy ő a másnap kezdődő őszi szünet alatt ki tudja választani az igényeinek megfelelő iskolát. A biztos rámutatott a tanulói jogviszony megszüntetését megelőző eljárás, valójában eltanácsolás módszerének jogszerűtlenségére. Hangsúlyozta, hogy az eltanácsolás semmiféle jogi kötőerővel nem bír, de mivel a szülő és az igazgató helyzete nem azonos, az eljárás alkalmas a szülővel szembeni rendkívüli nyomásgyakorlásra. Emellett az is aggályos, hogy ezzel a módszerrel az iskola a jogilag szigorúan szabályozott eljárásokon kívüli útra terelte az ügyet.

A biztos megállapította, hogy az igazgató visszaélt a hatáskörével, azon túllépve, a bántalmazás körülményeinek feltárása helyett a panaszos szülővel és a tanulóval szemben nyomásgyakorlásként alkalmazta a jog eszközein kívül eső eltanácsolást. Az ombudsman szerint ezzel megsértette a szabad iskolaválasztás törvényben rögzített jogát, összességében pedig a panaszos és gyermeke tisztességes eljáráshoz való jogával összefüggő súlyos visszásságot okozott. Az érintett pedagógus jogviszonyának megszüntetése és a bántalmazott gyermek iskolaváltása miatt az alapjogi biztos jelentésében csak a jövőre nézve fogalmazhatott meg intézkedést. Ebben felhívta az Iskola igazgatóját a jogszerű eljárások feltétlen követésére, így arra is, hogy már a bántalmazás gyanúja esetén is szükséges annak kivizsgálása és arra is, hogy tartózkodjon az eltanácsolás eszközének alkalmazásától.