3.12.Munkához való jog
Alkotmány 70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához,
a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.
(2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül,
egyenlő bérhez van joga.
(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett
munkája mennyiségének és minőségének.
(4) Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres
fizetett szabadsághoz.
Az országgyűlési biztosok többször
rámutattak arra, hogy a munkához való jog nem jelenti azt, hogy mindenki alanyi
jogon munkához juthat, azaz az államtól nem kényszeríthető ki a teljes foglalkoztatottság
biztosítása. Általában a munkahely szabad megválasztása és a munkához kapcsolódó
egyes részjogosítványok megfelelő biztosítása esetén teljesül az Alkotmány
70/B. §-ában megfogalmazott követelmény. Esetenként azonban előfordul, hogy
kifejezetten a foglalkoztatás megtagadása miatt kell visszásságot megállapítani.
Ilyen ügy 1999-ben többször is előfordult. Az egyik városi önkormányzat, oktatási
rendszerének korszerűsítése során mintegy kétszáz pedagógus álláshelyét szüntette
meg. A dolgozóknak végkielégítést fizetett vagy lehetővé tette korengedményes
nyugdíjaztatásukat. Az aljegyző ugyanakkor az intézményvezetőket arra figyelmeztette,
hogy az önkormányzati intézménytől végkielégítéssel elbocsátott dolgozókat
másik önkormányzati intézmény nem alkalmazhatja. Ezen előírás megsértésére
kilátásba helyezték az állami támogatás visszafizetésének kötelezettségét.
Ez az eljárás súlyosan sértette az érintett dolgozók munkához való jogát amellett,
hogy a diszkrimináció tilalmának elvébe is ütközött.
Hasonló megállapítást tettünk
a Magyar Televízióban történt létszámcsökkentések ügyében. A pénzügyminiszter
a mintegy ezer elbocsátott dolgozó végkielégítésének állami támogatását ahhoz
a feltételhez kötötte, hogy olyan dolgozót, aki végkielégítésben részesült
állami elektronikus média öt éven belül nem alkalmaz. Annak ellenére, hogy
a PM döntése racionális okokkal magyarázható, a fenti tilalom sérti a diszkrimináció
elvével összefüggésben az Alkotmányban szabályozott munkához való jogot. A
joggal való visszaélés, amelyre a PM hivatkozott, ugyanakkor más módszerekkel
elkerülhető. Erre figyelemmel, a munkához való jog ilyen módon történő korlátozása
nem tekinthető szükségszerűnek és arányosnak, ezért visszás.
A munkához kapcsolódó részjogosítványok
közül továbbra is kiemelkedő jelentőségű az egyenlő munkához egyenlő bér kívánalma,
valamint a végzett munka minőségének és mennyiségének megfelelő bérhez való
jog. Az országgyűlési biztosoknak általában nincsenek meg azok az eszközei,
amelyek alkalmasak lennének a végzett munka ellentételezését jelentő juttatások
mérlegelésére. Ez azonban nem is feladatuk. Az említett részjogosítvány megsértése
akkor állapítható meg, ha a jogszabályi előírások nem teljesülnek, vagy pedig
olyan kontrollcsoport található, amellyel összehasonlítva a panaszost vagy
panaszosok csoportját kirívó aránytalanság áll fenn. Így visszásságot állapítottunk
meg akkor, amikor a háziorvos panaszos – aki városban dolgozik – ugyanazért
a munkáért kevesebb díjazást kap, mint a községben dolgozó. Az okozott visszásság
ebben az esetben jogszabályra volt visszavezethető és e jogszabályi rendelkezés
alkotmányos indokkal nem volt alátámasztható.
Hasonló problémát találtunk
a büntetés-végrehajtásnál, a nem hivatali munkarendben dolgozó hivatásos állomány
hétvégi és munkaszüneti napokon teljesített túlszolgálatával összefüggésben.
A vizsgálat megállapította, hogy az egyes büntetés-végrehajtási intézményekben
eltérően értelmezték a túlmunkára vonatkozó rendelkezéseket, berendelés esetén
a hétvégi pihenő- és munkaszüneti napokon is csak a munkahelyen töltött időt
számolták el. Ez az ügy egyébként egy egész foglalkozási ág dolgozóit érintette.
A visszásság így különösen súlyosnak minősült.
A fegyveres erők hivatásos
állományú tagjainak jogaival függött össze a magyar békefenntartó erők kötelékében
szolgálatot teljesítők szerződéseinek vizsgálata. Ezzel kapcsolatban megállapítottuk,
hogy a szerződés néhány olyan rendelkezést tartalmaz, amely vagy nem értelmezhető,
vagy olyan értelmezést is lehetővé tesz, amely ellentétes a fegyveres szervek
hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény kogens
szabályaival. Figyelemmel arra, hogy ezzel a munkához való jog egyes részjogosítványai
sérelmet szenvedtek, vagy ennek közvetlen veszélye fennállt, a kialakult helyzetet
visszásnak ítéltük meg.
1999-ben is több olyan ügyet
vizsgáltunk, amelyben felmerült a fegyveres erők hivatásos állományú tagjainak,
de esetenként a sorállománynak is olyan jellegű foglalkoztatása, amely sérti
a munkához való jog részjogosítványaként megjelölt pihenéshez való jogot.
Ez általában a létszámgondok következtében alakult ki, hiszen volt olyan ügy
is, amelyben a fontos lakossági érdekeket szolgáló tűzszerész zászlóalj feltöltöttsége
mindössze 50 százalékos volt. Az ilyen ügyekben mindig megállapítottuk a visszásságot.
