3.12. JOGANYAG

OBH-6823/1997.

Nem okoz az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésében megfogalmazott, a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való joggal összefüggő visszásságot, ha a köztisztviselői törvény a főiskolát és egyetemet végzetteket egyazon fizetési kategóriába sorolja.

Az ÁNTSZ-nél köztisztviselőként dolgozó beosztott orvosok és mérnökök panaszukban azt kifogásolták, hogy az Egészségügyi Főiskolai Karon közegészségügyi-járványügyi szakon képesítést szerzett azonos korú munkatársak 5-6-7 ezer forinttal többet keresnek, mint az egyetemet végzett, szakvizsgával és tisztiorvosi vizsgával rendelkező orvosok és mérnökök, akik szakmailag magasabb szintű munkát végeznek. A panaszosok szerint a dolgozók között ez jelenleg is érezhető feszültséget okoz. A köztisztviselői törvény olyan módosítását kezdeményezték, mely szerint a főiskolát és az egyetemet végzettek külön besorolási osztályba kerüljenek.

Sérelmezték továbbá azt is, hogy a vizsgaköteles tisztiorvosi tanfolyam elvégzését követően a dolgozót nem illeti meg vizsgapótlék.

Az országgyűlési biztos általános helyettese annak tisztázása érdekében, hogy a probléma általános-e az ÁNTSZ dolgozói körében, és hogy a megfogalmazott sérelem visszavezethető-e az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára, megkereste az országos tiszti főorvost. Tájékoztatása alapján a következő tényállást állapította meg: Az Országos Tiszti főorvosi Hivatal munkatársai között vannak olyanok, akik rendelkeznek személyi illetménnyel, tanácsadói és főtanácsadói címmel. Az 1992. évi XXIII. tv. 48/A. §-a alapján a munkatársak szakképzettségi pótlékban részesülhetnek. Az egységes szemlélet és gyakorlat érdekében az országos tiszti főorvos 1999 januárjában körlevélben hívta fel a megyei intézetek vezetőit a szakképzettségi pótlék alkalmazására. A szakképzettségi pótlék folyósítását az egyetemi végzettségű és egyetemi szintű iskolarendszerű posztgraduális képzésben részt vettek esetében alkalmazzák azzal a szándékkal, hogy a szakmai specializációt ösztönözzék és elismerjék. E körbe tartozik az orvosi szakvizsga is, amelyért 1999. január 1. napjától bruttó 13000 Ft szakképesítési pótlék jár. Sem a közigazgatási szakvizsga letétele, sem a tisztiorvosi tanfolyam elvégzése nem kötelező. A közigazgatási szakvizsga jogosít pótlékra, a tisztiorvosi tanfolyam elvégzése nem. A közigazgatási szakvizsga csak a vezető munkakörben kötelező, vezetői beosztásban viszont nem pótlékköteles.

A panaszosok által említett 7/1991. (IV. 26.) NM rendelet 8. § (1) bekezdése, mely szerint a Szolgálat dolgozóinak képesítési feltételeit a melléklet tartalmazza, 1995. II. 11. napjától hatálytalan. A rendelet 8. § (2) bekezdése a hatálybalépést követő 3, illetve 6 éven belül valóban előírta a tisztiorvosoknak és a tiszti gyógyszerészeknek a vizsgaköteles tisztiorvosi és tiszti gyógyszerészi tanfolyam elvégzését. A vizsgák teljesítése azóta feltehetően lezajlott, jelenleg a képesítési feltételeket a 9/1995. (II. 3.) Korm. rendelet 3. mellékletének 56–57. pontja határozza meg. E szerint a tisztiorvosi tanfolyam elvégzése nem alkalmazási feltétel.

A fentiek alapján az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az ÁNTSZ megyei intézeteiben alkalmazzák a köztisztviselői törvény adta differenciálási lehetőségeket, a személyi illetményt, a különféle címek adományozását és a szakképesítési pótlékot. Mindez alkalmas arra, hogy a panaszosok által említett magasabb szintű munka a jövedelemben is kifejezésre jusson. A differenciálásnak ugyan határt szab az éves költségvetés, de a szakképesítési pótlék fizetésére az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal központilag forrást biztosít.

Az ÁNTSZ megyei intézeteiben az ellátandó feladatok természetéből fakadóan valóban indokolt lehet a különbségtétel a felsőfokú képesítések között a végzett munka különböző szintjére tekintettel.

Ugyanakkor a közigazgatás más területein éppen a különbségtétel jelenthet hátrányos megkülönböztetést, hiszen ugyanaz a munkakör adott esetben főiskolai és egyetemi végzettséggel is ellátható. A fentiekből következően a köztisztviselői törvény azon rendelkezése, mely szerint a főiskolát és az egyetemet végzetteket egyazon fizetési kategóriába kell sorolni, nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot. A pótlékolási rendszer és a már említett differenciálási lehetőségek alkalmasak arra, hogy a magasabb szintű munkához magasabb szintű jövedelem tartozzék.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az 1993. évi LIX. törvény 25. §-a szerint akkor javasolhatja a jogszabály módosítását, ha az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság annak fölösleges, nem egyértelmű rendelkezésére, vagy az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára vezethető vissza. Jelen esetben ezek a feltételek nem állnak fenn, ezért a törvény javasolt módosítását az országgyűlési biztos általános helyettese nem kezdeményezte. A jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát nem tartotta indokoltnak, ezért nem fordult az Alkotmánybírósághoz.

OBH 8414/1997.

Az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésben biztosított munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a 2. § (1) bekezdésben deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz az alkotmányos elvekkel összhangban lévő, eljárási garanciákkal kiépített szabályozás hiánya.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 9509/1997.

Nem okoz az Alkotmány 70/B. §-ában deklarált a munka szabad megválasztásához való joggal összefüggésben visszásságot az elítélteknek a szabadságvesztés végrehajtása során történő, egészségi állapotukhoz igazodó munkáltatása.

Az elítélt panaszos az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyetteséhez írt levelében sérelmezte, hogy a számára megalázóan alacsony munkabér miatti tiltakozása ellenére munkavégzésre kötelezik a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben.

A panaszost a Balassagyarmati Büntetés-végrehajtási Intézet Egészségügyi Osztálya fizikai munkára alkalmasnak nyilvánította. A panaszos munkába állítását követően – három nap után – a munkavégzést megtagadta. Fegyelmi vétsége miatt a panaszost a bv. parancsnoka elkülöníttette, majd az ismételt munkamegtagadás után magánelzárással fenyítette.

A szabadságvesztés büntetés célja nem csupán az elítéltek által elkövetett bűncselekmények szankcionálása, hanem az elítéltek nevelése, felkészítése a társadalomba való beilleszkedésre, és ezzel újabb bűncselekmények elkövetésének megelőzése. A rendszeres munkavégzés segíti az elítélt felelősségérzetének növekedését, testi erejének fenntartását, valamint a szabadulás utáni időre való felkészülését. A büntetés-végrehajtási intézetnek tehát nemcsak joga, de amennyiben ennek feltételei fennállnak, kötelessége is az elítéltek munkáltatása. A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. az elítélt kötelességévé teszi a kijelölt munka képességének megfelelő, fegyelmezett elvégzését. Szintén köteles az elítélt a tartására fordított költségekhez hozzájárulni, kivéve ha önhibáján kívül nem dolgozik. A szabadságvesztés az elítélt személyi szabadságának korlátozásával jár, ez a korlátozás kiterjed az elítéltnek a munka szabad megválasztásához való jogára is, vagyis ha az elítélt munkaképességgel bír, akkor kötelezhető az egészségi állapotának megfelelő munka elvégzésére. A munkavégzés az elítélt szempontjából azonban nem csak kötelesség, hanem jövedelemszerzési lehetőség is, és így a tartására fordított költségekhez valóban hozzájárulhat. A munkavégzés során megszerzett munkabér meghatározott része az elítéltet illeti, ezáltal a kötelezően biztosítandó ellátáson felül egyéb létszükségleti cikkek beszerzésére nyílik lehetősége. Ahogy azt az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Római Egyezmény 4. cikke is kimondja, az elítéltek munkavégzésre kötelezése nem tekinthető kényszermunkának. Az elítéltek munkáltatása tehát nem kényszermunka, mivel a munka kijelölésére csak akkor kerül sor, ha munkavégzésre az elítélt egészségileg alkalmas, továbbá az elítélt az általa elvégzett munka fejében munkabért kap, valamint a nemzetközi előírásoknak megfelelően a munkavégzés csak az eljárási szabályok betartása mellett, a letartóztatás, illetve szabadságvesztés folyamán követelhető meg. A munkavégzés helyének kijelölése után, a munkába állítás napjával kezdődően az elítélt köteles a kijelölt munkát elvégezni, kivéve ha erre önhibáján kívül nem képes. Miután a panaszos a munkavégzést arra hivatkozással tagadta meg, hogy alacsony a munkabér, fegyelmi vétséget követett el, emiatt az intézet parancsnoka jogosan alkalmazott az elítélttel szemben fenyítést. Mindezekre tekintettel az intézet parancsnokának eljárásában az általános helyettes alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg.

OBH 1678/1998.

Nem okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogbiztonsághoz fűződő, valamint a 70/B. § (3) bekezdésében foglalt, a végzett munkának megfelelő jövedelemhez való joggal összefüggésben visszásságot, ha a közhasznú munkások munkabérének megállapításánál a munkaügyi központ által adható maximális támogatás összegét vagy ennél kevesebbet vesznek igénybe, de figyelemmel a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összegére.

A Mai Nap 1998. március 8-i számában cikk jelent meg arról, hogy az I. kerületi közhasznú munkások nem kapták meg azt a bért, amely a “papírjukon” szerepelt, arra való hivatkozással, hogy a számítógépes programban hiba keletkezett.

A cikkben leírtak alapján felmerülő alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság kivizsgálására az országgyűlési biztos vizsgálatra kérte fel a Fővárosi Munkaügyi Központ igazgatóját.

A Fővárosi Munkaügyi Központ Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelősége, és annak Ellenőrzési Osztálya ellenőrzést végzett a támogatott munkáltatónál. Az Ellenőrzési Osztály a megállapodásban fog- laltak betartását, a Fővárosi Munkaügyi Központhoz a munkáltató által benyújtott elszámolások valóságtartalmát, valamint a támogatáshoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítését vizsgálta. Az ellenőrzés kiemelten vizsgálta a parkőrök munkabér-kifizetéseit.

A Budavári Önkormányzat 1997. 07. 30-án kérelmet nyújtott be a Fővárosi Munkaügyi Központhoz 69 személy közhasznú foglalkoztatásának támogatására vonatkozóan. A Fővárosi Munkaügyi Központ a kérelemnek helyt adott és engedélyezte a foglalkoztatásából eredő közvetlen költségek 70%-ának a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alaprészéből történő megtérítését.

A munkáltató a kiközvetített munkanélküliekkel határozott időre szóló munkaszerződéseket kötött, amelyekben meghatározta a személyi alapbéreket is. A parkőrök munkaszerződés szerinti alapbére 1998. 01. 31-ig 22 000 Ft volt. A munkáltató havonta, a megállapodás szerint küldte be a támogatás iránti igényét a közhasznú foglalkoztatás költségeiről.

Az újságcikkben szereplő időpontban az átutalások nem számítógépes rendszerrel történtek, tehát a Fővárosi Munkaügyi Központ számítógépes programhibájára való hivatkozás tévedésen alapult, a vizsgálatra felkért Fővárosi Munkaügyi Központ által tartott ellenőrzés nem állapított meg szabálytalanságot.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a munkáltató által benyújtott támogatási igény teljesítésének a Fővárosi Munkaügyi Központban a számviteli és a pénzügyi jogszabályoknak megfelelően szabályozott folyamata volt. A vizsgálat során nem igazolódott be a cikkben leírtak valóságtartalma, alkotmányos joggal összefüggésbe hozható visszásságot az országgyűlési biztos nem tárt fel.

Az újság főszerkesztője a lefolytatott vizsgálat eredményének megfelelő cikk közlésével helyreigazította a korábbi téves információkon alapuló cikket.

OBH 1725/1998.

Az Alkotmány 70/A. §-ában szereplő jogegyenlőség elvével, valamint a 70/B. § szerinti munkához való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot az, ha a diplomás, de tiszti beosztásban nem lévő hivatásos katonát nem nevezik ki tisztté.

A panaszos a panasz benyújtásának idején gyermekgondozási segély folyósítása mellett fizetés nélküli szabadságot igénybe vevő, rendelkezési állományban levő hivatásos tiszthelyettes volt. 1986. november 1-jén vették hivatásos állományba, egészségügyi főiskolai végzettséggel segélyhely-parancsnoki beosztásba került törzsőrmesteri rendfokozatban. 1987-ben katonai kötelmekkel összefüggő balesetet szenvedett, melynek folytán munkaképességét 40%-ban elvesztette. 1991. március 31-én született gyermeke a panaszos véleménye szerint az ő betegségére tekintettel súlyos és tartós egészségkárosodással született, ezért azóta panaszos rendelkezési állományban van, illetmény nélküli szabadságon kiemelt és meghosszabbított gyermekgondozási segély folyósítása mellett. Ez a gyermek betegségének fennállásáig, de legfeljebb a gyermek 10 éves koráig illeti meg. (A panaszos 1999. szeptember 4-én – 25 év szolgálati idő után – szolgálati nyugdíjjogosult lett.) A panaszos szabadsága ideje alatt egyetemi diplomát is szerzett. Bár ezt követően 1997-ben és 1998-ban több kérelmet is benyújtott, tiszti állományba vételét az illetékesek elutasították. Ezt azzal indokolták, hogy rendelkezési állományban van, illetőleg, hogy részére nem biztosítható a végzettségének megfelelő tiszti beosztás. Az elutasítás okát a panaszos részben annak tulajdonítja, hogy gyermeke betegsége miatt ténylegesen nem tud dolgozni, részben pedig annak, hogy őt a női nemhez való tartozása miatt hátrányosan megkülönböztetik.

A panaszos írásbeli beadványában előadta, hogy körülményeire tekintettel hivatásos katonai beosztást nem tud vállalni, de véleménye szerint ettől függetlenül a honvédségnél mindenki, akinek diplomája van, jogosult tiszti rendfokozatra. Szóbeli meghallgatásán elmondta, hogy jelenlegi helyzetében csak 4 órás tiszti munkát tudna vállalni, illetve ha ez nem lehetséges, azt is elfogadná, hogy csak néhány napra helyezzék tiszti beosztásba, majd onnan helyezzék ismét rendelkezési állományba.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a panaszos által előadottak között nincs olyan körülmény, amely megalapozottan azt valószínűsítené, hogy a tiszti rendfokozatba való előléptetés elmaradása nem szerinti hátrányos megkülönböztetés következménye lenne. Az valószínűsíthető, hogy előmenetelének elmaradása munkaképesség-csökkenésével, illetőleg gyermeke hosszan tartó ápolásával függ össze.

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 78. § (1) bekezdése szerint magasabb rendfokozatba történő előléptetésnek a felsőfokú végzettségen túl az is feltétele, hogy a katona olyan beosztásban legyen, amelyhez a magasabb rendfokozatot rendszeresítették. (A végzettséghez tehát önmagában nem jár tiszti kinevezés.) A panaszos tiszti beosztást korábban sem töltött be, és mivel a panasz benyújtásakor is rendelkezési állományban volt, értelemszerűen akkor sem, így 1991. március 31. óta legalább a panasz benyújtásának idejéig tiszti előléptetésének törvényes akadálya volt. (Éppen a panaszos tiszti előléptetése lett volna törvénysértő.) Előléptetésére csak úgy kerülhetne sor, ha a panaszos illetmény nélküli szabadsága megszűnne, és számára találnának a képzettségének megfelelő olyan tiszti beosztást, amelynek betöltésére munkaképesség-csökkenésére és egyéb körülményeire tekintettel alkalmas. Beosztásba helyezését azonban előadott körülményei nagy valószínűséggel akadályozzák.

Az országgyűlési biztos általános helyettese alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg.

OBH 2263/1998.

Nem okoz visszásságot a művelődéshez (Alk. 70/F. § (1) bek.) és közvetve a munkához (Alk. 70/B. § (1) bek.) való joggal összefüggésben a szakképzést szervező intézet, ha a hallgatói számára végül is megteremti a képzési hirdetményben ígért diploma megszerzésének lehetőségét.

Teljes szöveg: 3.11. alfejezetben.

OBH 4808/1998.

Nem sérül az Alkotmány 70/B. §-ában rögzített munkához való jog azzal, hogy a bejáró orvosi minőségben eltöltött gyakorlat ideje a szakgyakorlati időbe nem számítható be, és ezért az indítványozó szakvizsgára bocsátása iránti kérelmét az Egészségügyi Minisztérium elutasítja.

A belgyógyász szakorvosi képesítéssel rendelkező panaszos korábbi beadványában azt sérelmezte, hogy nem tehet endokrinológiai szakvizsgát. Az OBH/2145/1995. számú jelentésben az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a népjóléti minisztert, hogy a 39/1978. (Eü. K. 31.) EüM utasításban rendezett, a szakorvosi, a szakgyógyszerészi szakképesítés megszerzésére és a képesítésre vonatkozó szabályokat az állami irányítás egyéb jogi eszközei körébe tartozó és mint ilyen jogszabálynak nem minősülő utasítás helyett rendeleti úton szabályozza. Felkérte a minisztert arra is, hogy vizsgálja felül álláspontját, mely szerint panaszos szakvizsgára nem bocsátható.

A Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára az Országos Szakképesítő Bizottság Elnökének véleményére is figyelemmel válaszában azt közölte, hogy panaszos endokrinológiai szakvizsgára bocsátásának engedélyezésére nincs lehetőség, egyben tájékoztatott, hogy az újrendszerű szakmai képesítés koncepciójának kimunkálása folyamatban van.

A panaszos ismételt beadványa alapján az általános helyettes felkérte az Egészségügyi Minisztert annak vizsgálatára, hogy jelenleg van-e lehetőség az érintett szakvizsgára bocsátásának engedélyezésére. A panaszos önálló kezdeményezésben és szervezésben, anyagi juttatás nélkül végezte a szakmai gyakorlatot.

Az egészségügyi képzés, szakképzés, továbbképzés rendszerét, feltételeit a korábban előterjesztett beadvány vizsgálatát követően hatályba lépett két jogszabály, az egészségügyi törvény, illetve a 11/1998. (XII. 11.) EüM rendelet szabályozza. A 39/1978. (Eü. K. 31.) EüM utasítás egyes rendelkezéseit az említett rendelet hatályon kívül helyezte.

Az Egészségügyi Miniszter válaszában kiemelte, hogy a szakvizsgára bocsátás feltétele a szakirányú kurzusok elvégzése melletti folyamatos munkaviszony megléte, az orvosi tevékenység ellátása.

Megállapítható, hogy mind az egészségügyről szóló törvény, mind pedig a miniszteri rendelet értelmében a szakirányú szakképzés időtartamába csak a munkavégzésre irányuló jogviszonyban eltöltött idő számítható be. A 39/1978. (Eü. K. 31.) EüM utasítás szerint a bejáró orvosi minőségben eltöltött gyakorlatot a szakgyakorlati időbe beszámítani nem lehet.

Fentiek alapján az egészségügyi miniszter a panaszos szakvizsgára bocsátását nem tartja lehetségesnek. Az általános helyettes megállapította, hogy a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a panaszos – bár a szükséges időtartamot letöltötte – szakvizsgára nem bocsátható, ezért a minisztérium eljárásával kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő visszásság nem merült fel. Megállapítható ugyanakkor, hogy a panaszos érdekeit sérti az eljárás és ez a sérelem összefüggésbe hozható alkotmányos jogaival. A sérelem a hatályos szabályozásra vezethető vissza, azonban ajánlást tenni nem lehet, mert nem a jogszabály fölöslegessége, hiánya vagy ellentmondásossága a kiváltó ok. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy második generációs jogról van szó. Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos általános helyettese felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét, hogy mérlegelje a szabályozás megváltoztatásának szükségességét.

OBH 7398/1998.

Az ügyeletes tiszti beosztásban lévő rendőrök esetében a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jog (Alk. 70/B. § (3) bek.) nem szenved sérelmet amiatt, hogy az egy-egy szolgálatra esetileg beosztottaktól eltérően nem részesülnek ügyeleti, éjszakai vagy délutáni pótlékban.

A panaszos sérelmezte, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtásáról kiadott 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet szabályai szerint a kinevezett ügyeletesnek nem jár sem éjszakai, sem délutáni pótlék, annak ellenére, hogy szolgálati idejének egy része az erre feljogosító napszakra esik. Nem jár részére ügyeleti pótlék sem, mert erre csak az jogosult, aki a távollévő (szabadságát töltő, beteg, vezényelt stb.) ügyeletest helyettesíti. A beadvány alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat érdekében véleményt kért az országos rendőrfőkapitánytól.

Az országos rendőr-főkapitány – a BM közgazdasági helyettes államtitkárával egyeztetett – álláspontja szerint a jogalkotó szándéka az illetménypótlékok rendszerének kialakításakor nem egy-egy beosztás pótlékolására irányult, mert a beosztás betöltője a munkájáért a beosztási helyre megállapított illetményt kap. A pótlékrendszer az alapilletményben nem foglalt többletteljesítményt, körülményt, igénybevételt ellentételezi. Az ügyeleti pótlék az eredeti beosztást meghaladóan teljesített egy-egy szolgálat ellentételezésére szolgál.

Ez az álláspont megfelel a kormányrendelet 28. § (1) bekezdésének, amely szerint a hivatásos állomány tagja akkor jogosult a Hszt.-ben meghatározott illetménypótlékra, ha olyan beosztást tölt be, amely az átlagosnál nagyobb veszéllyel vagy fokozott igénybevétellel, illetve többletkövetelmények teljesítésével jár, továbbá, ha az átlagosnál kedvezőtlenebb körülmények elviselésére kényszerül, és ezeket a követelményeket és körülményeket a beosztási illetményben nem lehet elismerni. A (2) bekezdés alapján az illetménypótlék a hivatásos állomány tagjának a pótlékra jogosító szolgálati tevékenység tényleges kifejtésének, illetve a beosztás betöltésének idejére jár.

A szolgálati törvény várható módosítása során a pótlék elnevezése eseti ügyeleti pótlékra változik. Az új elnevezéssel egyértelműbbé válna, hogy csak azok jogosultak erre a pótlékra, akik alaptevékenységükön kívül, eseti jelleggel látnak el ügyeleti feladatokat. A folyamatos ügyeleti szolgálat – mint munkaköri alapfeladat – továbbra sem kerül pótlékolásra. Az országos rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint ügyeleti pótlék megfizetése tárgyában, munkaügyi per sehol nincs folyamatban.

A panaszos azt is sérelmezte, hogy az ügyeletes szolgálatot ellátók nem kapnak délutáni és éjszakai pótlékot. A délutáni és éjszakai szolgálatellátás az ügyeleti szolgálat jellegéből adódik, a jogszabályban megállapított beosztási illetmény a támasztott követelményekkel összhangban van. Ha az érintettek sérelmezik, hogy részükre nem a törvénynek megfelelően fizetnek pótlékot, illetve adnak pihenőidőt, a törvény értelmében az őket megillető díj vagy szolgáltatás teljesítésére való kötelezést igényelhetik a bíróság útján.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a panasz ügyében alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, ezért a vizsgálatot lezárta.

OBH 7181/1998.

Nem okoz visszásságot az Alkotmány 60. §-a szerinti lelkiismereti szabadsággal, valamint a 70/B. § (1) bekezdése szerinti, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való joggal összefüggésben a közalkalmazott pszichológusoknak, sorozásban vagy pótsorozásban való részvételre a Munka Törvénykönyve előírásainak betartása mellett történő kirendelése.

A közalkalmazotti állományban levő klinikai pszichológus panaszost munkáltatója – megkeresésre – két hét időtartamra egy laktanyába hadkötelesek pótsorozásán való részvételre rendelte ki, mellyel kapcsolatban a panaszos kérdések formájában megfogalmazott kifogásokat fogalmazott meg. Ennek alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese vizsgálatot indított, melynek során beszerezte a honvédelmi miniszter véleményét is.

A sorozással összefüggő feladatok elvégzésére való kirendelés lehetőségét a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 82. § (3) bekezdése, illetőleg a törvény végrehajtására kiadott 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet 59. § (1) bekezdése biztosítja. A sorozásra az orvost (és csak a rendelet szerint a pszichológust) a munkáltatója rendeli ki, a magángyakorlatot folytatókat pedig a hadkiegészítő parancsnokság. A kirendelteket a honvédelmi miniszter által az egészségügyi miniszterrel egyetértésben megállapított díjazás illeti meg, melynek szabályait a honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos egyes költségek és díjazások megtérítéséről szóló 5/1994. (IV. 8.) HM rendelet 7. §-a tartalmazza.

A sorozás az Alkotmányban foglalt hadkötelezettség teljesítéséhez nélkülözhetetlen állami feladat, így e cél érdekében az emberi jogok, konkrétan a munkaválasztás joga is, korlátozhatók. A sorozások idején egyszerre nagy tömegben jelentkező orvos- és pszichológusigény a honvédség saját létszámából nem biztosítható, ezért átmenetileg szükséges lehet külső erők bevonása. Ez a szabályozás és gyakorlat összhangban van a Munka Törvénykönyvének a közalkalmazotti jogviszonyra is kiterjedő 106. §-ával, amely különösen indokolt esetben lehetővé teszi a kirendelést, a sorozás pedig ilyen esetnek tekinthető. Természetesen a kirendelés időtartama nem haladhatja meg a törvényben előírt mértéket (naptári évenként két hónap). Enyhíti a kirendeltekre háruló esetleges többletterheket, hogy ők eredeti illetményük mellett a hadkiegészítő parancsnokságtól külön díjazásra is jogosultak. A honvédelmi miniszter állásfoglalása szerint a pszichológusok kisebb létszámára és a sorozásban való részvétel iránti csekély hajlandóságukra tekintettel a sorozásból rájuk háruló feladat ellátása önkéntes alapon nem lenne biztosítható, így a szóban forgó formában való közreműködési kötelezettségük fenntartása elkerülhetetlennek tűnik. Mindezek a munka és a foglakozás szabad megválasztása terén kétségtelenül fennálló korlátozást kellően indokolják, visszásságot az országgyűlési biztos általános helyettese nem állapított meg.

Nem állapított meg visszásságot az országgyűlési biztos általános helyettese a lelkiismereti szabadság összefüggésében sem. A magyar jogrendszer elismeri a katonai szolgálattal szembeni megalapozott lelkiismereti kifogást, ezért a sor- és a tartalékos katonai szolgálat teljesítése alól az érintettek részére mentességet biztosít. Ebből azonban nem vonható le az a következtetés, hogy egy önként választott hivatás a katonasággal bármely távoli módon összefüggésbe hozható gyakorlása a lelkiismereti szabadság sérelmét jelenthetné. A sorozáson részt vevő orvos vagy pszichológus nem lesz részese a katonaság szervezetének, az egyébként is végzett vizsgálati, illetve gyógyító munka pedig még lelkiismereti okra hivatkozva sem tagadható meg olyan alapon, hogy a páciens katona vagy hadköteles, illetve hogy a tevékenység netán valamilyen honvédelmi érdeket (is) szolgál.

OBH 956/1999.

1. Az alkotmányos jogok meghatározhatatlanul széles köre megsértésének közvetlen veszélyével jár, ezért visszás az, ha a békefenntartó műveletben részt vevő hivatásos és szerződéses katonákkal kötött külön szerződések konkrétan meg nem határozható tartalmú jogkorlátozási klauzulát tartalmaznak.

2. Az Alkotmány 58. § (1) bekezdése szerinti mozgásszabadság összefüggésében visszás, ha a szerződés további részletezés nélkül olyan kikötést tartalmaz, mely szerint a katona a szolgálati helyét kizárólag a szolgálati elöljáró által meghatározott időtartamban és engedéllyel hagyhatja el.

3. Az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésében biztosított pihenéshez való joggal összefüggésben visszás, ha a szerződés olyan rendelkezést tartalmaz, mely szerint a katona tudomásul veszi, hogy a körülményektől függően szabadságra nem bocsátható.

4. Az Alkotmány 57. §-a szerinti tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsági követelmény összefüggésében visszásságot okoz, ha a szerződéses katona szolgálati viszonyát a vele a békefenntartói feladat ellátására kötött külön szerződés alapján a honvédség a törvényben szereplőkön kívül további okokból is megszüntetheti akár fegyelmi vagy büntetőeljárás megindítása nélkül is.

Az SFOR kötelékében részt vevő, a Magyar Műszaki Kontingens állományában szolgálatot teljesített egyik szerződéses tiszthelyettes szerződésével és a szolgálatteljesítés körülményeivel kapcsolatban panaszt nyújtott be. A panaszt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese eljárási akadály miatt érdemben nem vizsgálta, de – a konkrét személytől függetlenül – a panaszos által megküldött szerződés általános kérdései tekintetében hivatalból vizsgálatot indított.

Az SFOR kötelékében szolgálatot teljesítő magyar hivatásos és szerződéses katonák a Magyar Honvédséggel a külszolgálatra külön szerződést is kötnek. A szerződés tartalmaz néhány olyan rendelkezést, amelyek vagy nem értelmezhetők, vagy olyan értelmezést is lehetővé tesznek, amely ellentétes a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) egyes kogens rendelkezéseivel. A szerződéssel kapcsolatban a helyettes országgyűlési biztos kérdéseket intézett az MH parancsnokához, a Honvéd Vezérkar főnökéhez. Bár a vezérkari főnök elismerte, hogy “sajnálatos módon a fegyveres erők e körben történő alkalmazásának ma nincs kellően kimunkált jogszabályi háttere (alapja)”, a szerződés kifogásolt rendelkezéseit mégis teljesen jogszerűnek ítélte.

A szerződés 2. pontja tartalmazza a következő kikötést is: “A Szerződő Felek megállapítják, hogy önmagában a hadműveleti területen való szolgálatteljesítés mindkét fél vonatkozásában jog- és érdekérvényesítési korlátozást jelent.” A vezérkari főnök e rendelkezés tartalmáról a kérdésre válaszolva a következő felvilágosítást adta: Ez a rendelkezés azon a valós feltevésen alapul, hogy a katona idegen állam területén fokozottan veszélyes feladatokat fog ellátni, “a jövőre nézve esetlegesen bekövetkező, előre nem látható rendkívüli helyzetekre vonatkozik és semmiképpen nem jelent konkrét – időszaki vagy állandó – korlátozást”. A jogi hátteret illetően a vezérkari főnök a katonák emberi jogainak korlátozhatóságára, valamint a hivatásos katonák hátrányos megkülönböztetésének tilalmára vonatkozó általános tételeket jelölte meg [a honvédelemről szóló 1993. CX. tv. (Hvt.) 1. § (4), Hszt. 6. § (1), (2) bek.]. A helyettes országgyűlési biztos azonban ennek alapján sem tudta meghatározni a jelzett korlátozás tartalmát és jogalapját. A meghatározhatatlan tartalmú rendelkezés alapján olyan értelmezés és gyakorlat is kialakulhat, amely az alapvető jogok bármelyikének indokolatlan és aránytalan korlátozására vezethet, ezért az visszás. További vizsgálat állapíthatná meg, hogy történt-e tényleges jogsértés. Ennek hiányában, a közvetlen veszélyeztetettség alapján is megállapítható azonban, hogy a szóban forgó szerződési rendelkezés nem tartható fenn.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese kérdést tett fel a vezérkari főnöknek arra vonatkozóan, hogy alkalmazzák-e az SFOR kötelékében szolgálatot teljesítőkre a Hszt. és végrehajtási rendeletei a pihenőidőre és a túlszolgálatra vonatkozó előírásait, illetve, hogy hogyan értelmezik a szerződés 6. pontjának azon rendelkezését, mely szerint a katona pihenőidejét a Szolgálati Szabályzat figyelembevételével a szolgálati elöljáró határozza meg. A vezérkari főnök ellentmondásos választ adott. Válaszában egyrészt kijelenti, hogy “[a] Hszt. és végrehajtási rendelete pihenőidővel és túlszolgálattal kapcsolatos rendelkezéseit a kontingens állományában szolgálatot teljesítők vonatkozásában teljeskörűen alkalmazzák”. Ugyanitt viszont azt is írja, hogy az elöljáró az általános előírásoktól “körültekintő mérlegelést követően eltérhet, bizonyos esetben a feladat teljesítése érdekében köteles eltérni”. A Hszt. azonban eltérési lehetőséget nem enged, így a kifogásolt rendelkezés, illetőleg gyakorlat alapján ismételten megállapítható legalábbis a közvetlen veszélyeztetettségre alapított visszásság.

A szerződés 6. pontja szerint a katona szolgálati helyét kizárólag a szolgálati elöljáró által meghatározott időtartamban és engedély alapján hagyhatja el. Az engedélyben az elöljáró a tartózkodási helyet meghatározhatja. Ezzel kapcsolatban a vezérkari főnök előadta, hogy a szolgálati hely elhagyásának korlátozása nyilvánvalóan a katona védelmében, az alapjogairól való elöljárói gondoskodás megnyilvánulásaként történik. A szerződésben alkalmazott megoldás azonban nem tartalmaz garanciát arra, hogy ezt a korlátozást csak a valóban indokolt esetekben alkalmazzák. Ennek hiányában nem zárható ki, hogy indokolatlanul tagadják meg a szolgálati hely elhagyását, ezért a közvetlen veszélyeztetettség alapján itt is megállapítható a visszásság közvetlen veszélye.

A szerződés 8. pontja a következők szerint rendelkezik: “A katona tudomásul veszi, hogy az adott körülményektől függően – a szolgálat érdekében – szabadságra nem bocsátható.” A vezérkari főnök álláspontja szerint ez teljes egészében összeegyeztethető a Hszt. vonatkozó rendelkezéseivel. Előfordulhat “előre nem látható, rendkívüli események által kiváltott katonai szükséghelyzet”, melynek sikeres megoldásához szükséges lehet a szabadságok kiadásának felfüggesztése, illetve a szabadság visszavonása. Ez nem jelenti azt, hogy az esemény megszűnését követően a szabadságot ne adnák ki. Mindazonáltal a szóban forgó rendelkezés szerint a katonának mindenféle garanciára való utalás nélkül, egyoldalú deklarációban kell vállalnia a szabadságáról való lemondást, és ez a közvetlen veszélyeztetettség alapján ismételten visszásságot okoz.

Problémát vetnek fel a szerződés megszűnésére vonatkozó, a 14–16. pontban foglalt rendelkezések, mert azok túlmennek a szerződéses szolgálati viszony megszűnésének a Hszt. 53. és 230. §-ában taxatíven rögzített esetein, továbbá lehetővé teszik a szerződés fegyelmi vagy büntetőeljárás nélküli megszüntetését. A vezérkari főnök szerint az “SFOR-szerződés” megszűnése nem jelenti egyben a szerződéses (hivatásos) szolgálati viszony megszűnését is, hanem csupán a külföldre vezénylés megszüntetéseként értelmezhető, illetőleg csak a hazarendelést jelenti. Ennek ellentmondani látszik a szerződés 16. pontjának utolsó mondata: “A szerződéses katonai jogviszony a hazaérkezést követő három napon belül szűnik meg.” E szerint mégis megszűnik nem csupán a külföldi vezénylés, de maga a szerződéses szolgálati viszony is olyan indokok alapján is, amelyek a Hszt.-ben nem szerepelnek (például az SFOR-erők feladataival ellentétes magatartás tanúsítása, bárminemű, meg nem határozott alkalmatlanság), a katonának pedig nincs lehetősége védekezése előterjesztésére, mert nem indul vele szemben a tisztességes eljárás minimumát biztosító fegyelmi vagy egyéb eljárás. Lehetséges, hogy a vezérkari főnök tájékoztatása megfelel a valóságnak, azaz a hazarendelés, ha a mögött nincs a szolgálati viszony megszüntetését törvényesen megalapozó ok, nem jelenti a gyakorlatban a szerződéses szolgálati viszony automatikus megszüntetését is. Mindazonáltal a szerződés erre utaló kitétele legalábbis a jogsértés közvetlen veszélyét hordozza, és ennyiben visszásnak tekinthető.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a katonák szolgálati viszonyára vonatkozó szabályrendszer jelenleg élesen elkülöníti a béke és a “háború” időszakát. A Hszt. tipikusan békeszabály, a hivatásos katonák békeidejű szolgálatteljesítésének szabályozására alkalmas. A háborús és polgárháborús helyzetekben az Alkotmány alapján kihirdethető rendkívüli és szükségállapot, illetőleg az Alkotmány 19/E. §-a szerinti időszak idején a Hvt. 203. §-a lehetővé teszi a rendkívüli helyzet által megkívánt speciális szabályok érvényesítését a hivatásos szolgálati viszonyban. Vannak azonban olyan helyzetek is, amikor a fegyveres erők (és az ország) egésze békeállapotban van, az általános békeszabályoktól való eltéréseket (egyes jogok és járandóságok korlátozása, többletkötelezettségek megállapítása) mégis érvényesíteni kell a katonák bizonyos csoportjaira, de akár széles körére nézve is. Ilyen lehet a békefenntartás vagy a Hvt. és a végrehajtási rendelete által említett különböző mozgósítási helyzetek. Ezekben a helyzetekben a katonai és a szakmai szempontok indokolhatnak a tipikusan békeidejű tevékenységre vonatkozóktól eltérő szabályokat. A Hszt. azonban a jogok, a járandóságok és a kötelezettségek tekintetében alapvetően kogens (eltérést nem engedő) rendelkezéseket tartalmaz. Ezektől a tételes szabályoktól bizonyos általános elvekre és szükséghelyzetre, vagy akár a racionalitásra hivatkozva sem lehet a gyakorlatban eltérni, a jogalkotási hiányt a jogszabályon részlegesen túlmenő szerződéssel nem lehet pótolni.

Az előzőekből következően indokolt lenne megteremteni a Hszt.-ben azokat a hivatásos katonákra vonatkozó speciális szabályokat, amelyek a katonai és a szakmai szempontok alapján feltétlenül szükséges mértékig eltéréseket engednek az általános békeszabályokhoz képest bizonyos speciális helyzetekre (békefenntartás) vagy csoportokra nézve a szolgálati viszony különböző elemeinél. Addig is, amíg ez megtörténik, szükséges a békefenntartó katonák szerződéseiből a leginkább visszás rendelkezések kiiktatása, és olyan megoldások keresése, amelyek a békefenntartói feladatok megfelelő teljesítését, valamint a jogállamiság és a jogbiztonság követelményeit a jelenleginél jobban kielégítő módon biztosítják. A helyettes országgyűlési biztos ennek megfelelő ajánlásokat tett: kérte a kifogásolt szerződési rendelkezések elhagyását, illetőleg átfogalmazását, valamint hosszabb távon a Hszt. megfelelő módosítását. Az ajánlásokat a honvédelmi miniszter elfogadta, a szerződés módosítását illetően azonban a helyettes országgyűlési biztos a miniszter által ajánlott megoldást nem tartotta teljesen kielégítőnek, ezért további egyeztetést folytat.

OBH 1152/1999.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság sérelme folytán fennáll a művelődéshez való alkotmányos jog (Alk. 70/F. § (1) bek.) és ezen keresztül a munkához való jog (Alk. 70/B. § (1) bek.) érvényesíthetetlenségének közvetlen veszélye, ha nem szabályozza jogszabály, hogy az állami nyelvvizsgát tevő a kijavított dolgozatát miként tekintheti meg, készíthet-e arról másolatot.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 3228/1999.

Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése szerinti emberi méltóság jogával, a 18. § szerinti egészséges környezethez való joggal, valamint a 70/B. § (4) bekezdése szerinti pihenéshez való joggal összefüggésben visszásságot okoz az a fegyver nélküli vagyonvédelmi szolgálat, melynek teljesítéséhez a honvédség nem biztosítja az elemi higiénés feltételeket, a kielégítő élelmezést, valamint huzamos időn keresztül az alvásigény kielégítését.

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.

OBH 3635/1999.

I. A költségvetési törvényben meghatározott illetményalapok mértékének megállapítása akkor sem sérti a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jogot (Alk. 70/B. § (3) bekezdés), ha ez nem felel meg a reprezentatív szakszervezet által képviselt munkavállalói igényeknek.

II. Nem jelenti az érdekvédelemhez való jog (Alk. 70/C. § (1) bekezdés) sérelmét, ha az Országgyűlés hatáskörébe tartozó illetményalap megállapításába nem vonják be az érdekvédelmi szerveket.

III. Az Országgyűlésnek átadott petícióra történő válaszadás elmaradása nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.

A Büntetés-végrehajtási Dolgozók Országos Szakszervezeti Szövetségének elnöke a testület hivatásos és közalkalmazotti állományának alulfinanszírozottsága miatt beadvánnyal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a beadvány alapján vizsgálatot rendelt el.

A beadvány szerint a büntetés-végrehajtás hivatásos és közalkamazotti állományú dolgozói érdemi bérfejlesztésben nem részesültek. A szakszervezeti szövetség vezetősége több esetben kezdeményezett és folytatott tárgyalásokat a személyzet béremelésének ügyében. Érdemi ajánlat az Igazságügyi Minisztérium részéről nem volt. Elérték ugyan az 1996. évi XLIII. törvényben (Sztv.) 1999-re előírt bérszínvonalat, de akinél ez már korábban teljesült, annak a fizetése nem emelkedett. A közalkalmazottak egyáltalán nem kaptak béremelést. A szolgálati törvény által biztosított Tárcaközi Érdekegyeztető Fórum összehívását többször kezdeményezték, sőt 1998. november 13-án meg is rendezték az érintett szakszervezetek bevonásával, azonban a kormányzat illetékesei még a távolmaradási szándékukat sem jelezték. Az 1999. évi költségvetési törvény anélkül jött létre, hogy véleményalkotási jogukat érvényesíthették volna.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a költségvetési szervek rendelkezésére álló forrásokról az országgyűlés dönt és a kereteket a költségvetési törvényben állapítja meg. A hivatásos állomány illetményalapját az 1996. évi XLIII. törvény 100. § (5) bekezdése alapján a köztisztviselői illetményalap határozza meg, amelynek konkrét összegét az országgyűlés fogadja el a költségvetési tör- vényben.

A büntetés-végrehajtási dolgozók – a Független Rendőr Szakszervezettel és a Polgári Védelem Szakszervezetével közösen – 1998. december 15-én figyelmeztető demonstrációt tartottak és ebből az alkalomból egy petíciót nyújtottak át a parlamentnek. Petíciójukra nem kaptak választ sem az országgyűlés elnökétől, sem a miniszterelnöktől, sem az igazságügyi minisztertől. A döntéshozatal és a válaszadás az országgyűlés politikai kompetenciájába tartozik, ezért a válasz elmaradása miatt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság nem állapítható meg.

A panaszos szerint törvénysértő volt, hogy az 1999. évi költségvetésről szóló törvény előkészítése során nem élhettek a véleményalkotás lehetőségével. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata alapján önmagában véve az az eljárási mulasztás, hogy a jogszabály-előkészítés során az érintettek véleménynyilvánítását a Jat. szerint jogosult szervektől a jogalkotó nem szerezte be, a meghozott jogszabályt nem teszi alkotmányellenessé. Nem állapítható meg tehát az alkotmányellenesség azon az alapon, hogy a törvény-előkészítésbe a törvényhozó az érdekelt társadalmi, érdekegyeztetési és szakszervezeti szerveket nem vonta be. Az ezzel kapcsolatos felelősség a törvényhozót terheli, de ez a körülmény a törvény alkotmányosságát nem érinti [54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996, 195.].

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az ügyben alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem állapított meg, ezért a vizsgálatot lezárta.

OBH 4618/1999.

Visszásságot okoz az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében deklarált munkához való joggal, valamint a 70/A. § (1) bekezdésben megfogalmazott diszkrimináció tilalma elvével összefüggésben, ha az önkormányzat megtiltja a fenntartásukban lévő intézmények vezetőinek, hogy végkielégítéssel felmentett közalkalmazottakat újra alkalmazzanak.

A sajtóban megjelent cikkek hívták fel az országgyűlési biztos figyelmét két önkormányzat jegyzője által kiadott körlevelekre, amelyek a fenntartásukban lévő intézmények vezetőit írásban szólították fel arra, hogy ne alkalmazzanak olyan közalkalmazottakat, akiknek a jogviszonyát végkielégítést fizetve, felmentéssel szüntette meg a munkáltatója.

Az országgyűlési biztos a jogsérelem veszélye miatt vizsgálatot indított, majd annak megindulását követően a Pedagógusok Szakszervezete is beadvánnyal fordult a hivatalhoz.

A szolnoki önkormányzat az oktatási rendszerének korszerűsítése során az 1998/1999-es tanév végén mintegy 200 pedagógus álláshelyét szüntette meg, és fizetett végkielégítést a dolgozóknak, vagy korengedményes nyugdíjazásukat tette lehetővé. Az aljegyző az intézményvezetőket figyelmeztette, hogy “akik az önkormányzati intézménytől végkielégítéssel mentek el, másik önkormányzati intézmény nem alkalmazhatja őket. Amennyiben megszegik ezt a feltételt, támogatás-visszafizetési kötelezettség fogja terhelni az intézményt. Az ÁSZ-vizsgálat vezetői felelősségre vonást is eredményezhet.”

A szegedi önkormányzat a szakszervezet adatai szerint 84 pedagógusnak fizetett végkielégítést, de közülük 11 főnek mégis sikerült a településen a szakmájában elhelyezkednie. A jegyző levélben közölte az intézményvezetőkkel, hogy a végkielégítéssel távozott dolgozók felvétele miatt a kifizetett végkielégítés összegét az intézmények költségvetéséből vonják le. A közgyűlés a jegyző ilyen tartalmú javaslatát azonban elvetette.

A belügyminiszter az 1999. évi költségvetési törvény alapján pályázati kiírást jelentetett meg, melyben meghatározta, hogy az önkormányzatok a létszámcsökkentéssel járó kötelezettségeik teljesítéséhez milyen feltételek mellett igényelhetnek hozzájárulást. “Pályázatot az a helyi önkormányzat nyújthat be, amely költségvetési szerveinél főállású közalkalmazotti jogviszonyban, és munkaviszonyban állók jogviszonyának megszüntetésére vonatkozó 1998. IX. 30-át követően hozott döntést hajtott végre, ebből fizetési kötelezettsége keletkezett és az érintett munkavállalót az önkormányzat hivatali szerve, intézménye, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltató nem foglalkoztatja tovább.”

A TÁKISZ kiadott tájékoztatója szerint “a polgármester aláírásával a végleges álláshely megszüntetés miatti létszámcsökkentésben érintett munkavállalókra vonatkozóan nyilatkozni kell arról, hogy továbbfoglalkoztatásukra az önkormányzat foglalkoztatási körében, valamint szervezeti változás, feladatátcsoportosítás esetén az önkormányzat feladatkörén kívül – például: közhasznú társaságban, közalapítványban – nincs lehetőség. Ez azt jelenti, hogy felmentési idő alatt történő, a polgármester nyilatkozatában szereplő foglalkoztatás esetén a munkavállaló után kapott állami támogatást (felmentési idő + végkielégítés) vissza kell fizetni az önkormányzatnak; végkielégítés idején belül történő, az előzőekben leírt foglalkoztatás esetén a munkavállaló után kapott állami támogatást – csak a végkielégítést – vissza kell fizetni az önkormányzatnak.”

Az országgyűlési biztos figyelembe vette, hogy az önkormányzat nem munkáltatója az intézményeiben dolgozó pedagógusoknak, de mint az intézmény fenntartója a munkáltató döntéseit annak költségvetésén keresztül meghatározza. A munkáltató a dolgozók munkakörének, munkahelyének megszűnése esetén főszabályként másik munkahelyet köteles felajánlani, és csak akkor jár végkielégítés, ha a munkáltató nem tud számára végzettségének megfelelő másik munkahelyet biztosítani, vagy azt a dolgozó nem fogadja el.

Jogutód nélkül megszűnő intézmény munkavállalójának automatikusan megszűnik a munkaviszonya, így törvény szerint jár a végkielégítés. A végkielégítés kifizetésére a munkáltató köteles, de ahhoz a fenntartótól támogatást igényelhet. Az önkormányzati döntéssel elrendelt létszámcsökkentés költségeit az elrendelő önkormányzat viseli. A belügyminiszter a költségvetési törvényben kapott felhatalmazás alapján írt ki pályázatot a létszámleépítés terheinek viseléséhez nyújtható egyszeri költségvetési hozzájárulás igénylésére. A pályázat kizárja a hozzájárulás igénylésének lehetőségét, ha az önkormányzat bármelyik intézménye a végkielégítéssel felmentett dolgozót főállásban vagy szerződéses jogviszonyban úgy foglalkoztatja tovább, hogy ezáltal az önkormányzat által fizetett álláshelyeken dolgozók létszáma nem csökken. Nem befolyásolja az önkormányzatnak a pályázatra való jelentkezési lehetőségét, ha az intézmény a végkielégítéssel felmentett dolgozót a végkielégítés kifizetését követően megüresedett, átmenetileg (például gyes miatt) betöltetlen álláshelyre szerződéses jogviszonyban foglalkoztatja. A Belügyminisztérium arról adott tájékoztatást, hogy a kiírt pályázat nem tartalmaz olyan korlátozásokat, amelyeket egyes önkormányzatok alkalmaztak. Ilyen értelmű állásfoglalást adott az oktatási miniszter is.

A körlevél a jogszabálynak nem minősülő pályázati kiíráson és az ahhoz adott TÁKISZ-tájékoztatón alapult, és rosszul értelmezett önkormányzati érdekéből állampolgári alapjogot korlátozott. A belügyminiszter által kiírt pályázatra 1999. X. 15-ig nyújthatják be az önkormányzatok a támogatási igényeiket a létszámcsökkenéssel járó intézkedéseik után. A TÁKISZ által kiadott tájékoztató nem hívta fel az önkormányzatok figyelmét a továbbfoglalkoztatás helyes értelmezésére.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzatok a kifogásolt felhívásukban alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoztak, mert a pedagógusok foglalkoztatásának korlátozására vonatkozó felhívásuk sértette a pedagógusoknak az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében deklarált munkához való jogát, valamint a 70/A. § (1) bekezdésben megfogalmazott diszkrimináció tilalmának elvét, ezért felkérte a belügyminisztert, hogy a megyei TÁKISZ-vezetők útján tájékoztassa az önkormányzatokat a pályázatra jelentkezés tényleges feltételeiről, és tekintettel arra, hogy az önkormányzatok a támogatási igényeiket 1999. október 15-ig nyújthatták be, a téves értelmezésből adódó pályázati jelentkezések módosítására tűzzön ki póthatáridőt.

A belügyminiszter közölte, hogy az ajánlással egyetért, az Oktatási Minisztériummal és a Pénzügyminisztériummal egyetértésben közös tájékoztatót adtak ki a pályázati feltétetek helyes alkalmazásáról, amelyet az országos napilapokban tettek közzé. A belügyminiszter közölte azt is, hogy az önkormányzatok nem jelezték igényüket póthatáridő kitűzésére.

Az országgyűlési biztos a miniszter válaszát tudomásul vette.

OBH 4643/1999.

Visszásságot okoz az állampolgárok alkotmányos jogaival összefüggésben, ha a pénzügyminiszter a közmédiumok létszámcsökkentésével kapcsolatos kifizetések költségvetési támogatását ahhoz a feltételhez köti, hogy az elbocsátott dolgozót a közmédium 5 éven belül nem alkalmazza. E feltétel miatt ugyanis fennáll a hátrányos megkülönböztetés tilalmával (Alk. 70/A. §) és a munkához való joggal (70/B. § (1) bek.) összefüggő visszásság.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 6038/1999.

I. A sorkatonák laktanyai ellátása és elhelyezése általában olyan, hogy az sérti az emberi méltóságot, az egészséges környezethez való jogot, valamint a legmagasabb szintű lelki és testi egészséghez való jogot [Alkotmány 54. § (1) bekezdés, 18. §, 70/D. §], illetőleg e jogok megsértésének közvetlen veszélye nem zárható ki, ezért visszásságot okoz.

II. Visszásságot okoz az Alkotmány 58. § szerinti mozgásszabadság összefüggésében az a szabályozás, mely szerint a sorkatonák nem hagyhatják el alanyi jogon a laktanyát olyan esetekben, amikor a benntartózkodást a szolgálati feladatok nem indokolják.

III. Visszásságot okoz az Alkotmány 58. § szerinti mozgásszabadság összefüggésében az a gyakorlat, mely szerint a kiképzőközpontokban az újonnan bevonuló sorkatonák laktanyán belüli szabad mozgását bizonyos ideig korlátozzák.

IV. Az emberi méltóság és a legmagasabb szintű lelki és testi egészséghez való jog [Alkotmány 54. § (1), 70/D. §] tekintetében visszás az a gyakorlat, hogy a segélyhelyen fekvő betegeket munkavégzésre veszik igénybe.

V. Az Alkotmány 70/A. §-a szerinti jogegyenlőség, valamint a 70/B. §-a szerinti munkához való jog, valamint a 2. § (1) bekezdés szerinti jogbiztonság összefüggésében visszás az, hogy a honvédségnél nem alakult ki egységes gyakorlat a hivatásos katonák más kereső foglalkozásának engedélyezését illetően.

VI. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdés szerinti jogbiztonság, és a 70/B. § szerinti munkához való jog összefüggésében visszás az a szabályozás, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai részére újonnan előírt fizikai alkalmassági követelményeket azokra is alkalmazzák, akik korábban is hivatásos állományban voltak, illetve, hogy ha ők a követelményeknek nem felelnek meg, szolgálati viszonyuk megszüntethető.

VII. Az Alkotmány 61. §-a szerinti véleménynyilvánítási jog, illetve 64. §-a szerinti panaszjog összefüggésében visszás, hogy a katonák általános tapasztalata szerint a panaszt tevőket informális retorzióban részesítik.

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.