Meghívó
Tisztelettel meghívom Önt és munkatársait
az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által szervezett,
Oktatási esélyegyenlőség – Magyarország 2015
című konferenciára.
Időpont: 2015. június 9-10. (kedd-szerda)
Helyszín: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
(1051 Budapest V. Nádor u. 22.)
A konferencia célja, hogy széleskörű szakmai párbeszéd keretében hozzájáruljon a magyar társadalom jövőjét alapvetően meghatározó oktatási esélyegyenlőségi kérdések elemzéséhez és a problémákról való közös gondolkozáshoz. A rendezvény két napja folyamán az esélyegyenlőség és az oktatás gyakorlatát tudományos eszközökkel feltáró és bemutató referátumok hangzanak el. Előadóink oktatással foglalkozó szakemberek, pedagógusok, tudományos kutatók – az oktatási esélyegyenlőség mai kérdéskörének avatott ismerői.
A rendezvény mindenki számára nyitott és díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérem, hogy részvételi szándékát – külön megjelölve, hogy az a konferencia mindkét vagy csak az egyik napjára vonatkozik-e – 2015. június 5-ig jelezze a nemzetiseg.info@ajbh.hu e-mail címen.
Szalayné Sándor Erzsébet
a Magyarországon élő nemzetiségek
jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes
Programja
2015. június 9. (kedd)
9.00 Regisztráció
9.30 – 13.10 Esélyegyenlőség és hátrányos helyzet
9.30 Székely László és Szalayné Sándor Erzsébet
az alapvető jogok biztosa; a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes
Köszöntők
9.40 Langerné Victor Katalin
társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma
Oktatási esélyegyenlőség a nemzeti felzárkózási stratégiában
10.00 Szüdi János
szakértő, Pedagógusok Szakszervezete
Esély és közoktatás Az esélyteremtés igénye és lehetősége
10.20 Berényi Eszter
szociológus, kutató, MTA Szociológiai Intézet
Az iskolaválasztás szabadsága és az esélyegyenlőség
10.40 Zolnay János
szociológus, kutató
Tanulói migráció egy nagyvárosban
11.00 Ostorics László
szakértő, Oktatási Hivatal Közoktatási Mérési és Értékelési Osztály
Mit mutat a mutató? A PISA- és a kompetenciamérések tanulságai
11.20 – 11.40 Kávészünet
11.40 Szőke Krisztina
szociológus, oktató, EKF Nemzetközi Kapcsolatfejlesztési Iroda
A lemorzsolódás problematikája nemzetközi kitekintéssel
12.00 Csepregi Eszter
szakértő, Oktatási Hivatal Tanügy-igazgatási és Ellenőrzési Osztály
Hátrányos helyzetű települések magántanulói
12.20 Papp Z. Attila
tudományos főmunkatárs, MTA TK KI
Iskolai eredményesség és a roma tanulói arány összefüggésrendszere
12.40 Felkért hozzászóló: Simon Tibor főosztályvezető (KLIK), Rövid Márton politológus, egyéb hozzászólások, kérdések
13.10 – 14.00 Ebédszünet (szendvicsebéd)
14.00 – 16.30 Pedagógusok, iskolák, szülők
14.00 Orsós Anna
tanszékvezető, PTE BTK Romológia és Nevelésszociológia Tanszék
A cigány nemzetiségi oktatás esélyegyenlőségi vonatkozásai
14.20 Fejes József Balázs
egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézet
Deszegregációval kapcsolatos ismeretek és vélemények pedagógusaink körében
14.40 K. Nagy Emese
igazgató, Hejőkeresztúri Iskola
A pedagógusok szakmai felelőssége az esélyegyenlőség biztosításában
15.00 Nahalka István
a neveléstudomány kandidátusa, oktatáskutató, ELTE Neveléstudományi Intézet
Tanulói sikeresség és szelektív/szegregatív iskola; tanulói sikeresség és komprehenzív/inkluzív iskola
15.20 Fehérvári Anikó és Széll Krisztián
kutató, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
A hátrányos helyzetű tanulók oktatása
15.40 L. Ritók Nóra
igazgató, Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola
Az integráció gátjai a terepi tapasztalatok tükrében
16.00 Felkért hozzászóló: Kállai Gabriella (kutató, OFI); egyéb hozzászólások, kérdések
2015. JÚNIUS 10. (szerda)
9.00 Regisztráció
9.30 – 12.00 Szegregáció, antiszegregáció, deszegregáció
9.30 Szalayné Sándor Erzsébet
a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes, egyetemi tanár
Megnyitó
9.40 Kertesi Gábor
kutató, MTA Közgazdaságtudományi Intézet
A roma fiatalok esélyei és az iskolarendszer egyenlőtlensége
10.00 Daróczi Gábor
igazgató, Romaversitas Alapítvány
Hol állunk, merre tartunk? Néhány pontban az oktatási esélyegyenlőséget és a szegregációt érintő kormányzati lépésekről
10.20 Szűcs Norbert
adjunktus, Szegedi Tudományegyetem, JGYPK, Felnőttképzési Intézet
Deszegregációs programok sokiskolás településeken – lehetőségek és feladatok
10.40 Berki Judit
szociálpolitikus, Bátonyterenyei Tanodahálózat
Együttműködés lehetőségei a deszegregációs programokban
11.00 Kávészünet
11.20 Fórika László
főosztályvezető, AJBH, Nemzetiségi Biztoshelyettes Titkársága
Oktatási szegregációs esetek az ombudsmani gyakorlatban
11.40 Gregor Katalin
főosztályvezető, Egyenlő Bánásmód Hatóság
Oktatási szegregációs esetek az EBH gyakorlatában
12.00 Gellér Judit és Szendrey Orsolya
jogi referens, Európai Roma Jogok Központ
Nemzetközi és hazai szegregációs perek
12.20 Felkért hozzászóló: Havas Gábor szociológus,
Szabóné Kármán Judit romológus, egyetemi oktató (SOTE, PTE, SZTE GFHF),
Törcsi Péter igazgató (Alapjogokért Központ), egyéb hozzászólások, kérdések
12.50 Szalayné Sándor Erzsébet
a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes
A konferencia lezárása
13-13.50 Ebédszünet (szendvicsebéd)