ESEMÉNYEK

A lenti események közül a 'Típus' mezőben "jnbh" címkével ellátott események relevánsak.

Vissza

Ombudsman Sátor a Generali Gyerek Szigeten

Kezdete:
2015.06.22. 11:00
Végződik:
2015.06.22. 12:00

Immár hagyomány, hogy – a fennállásának húszéves évfordulóját éppen idén, 2015-ben ünneplő – Alapvető Jogok Biztosának Hivatala részt vesz a júniusi Gyerek Sziget rendezvénysorozat egyik hétvégi eseményén, a Hajógyári Szigeten. A gyermekek jogainak védelmét kiemelt feladatként ellátó alapjogi biztos fontosnak tartja azt, hogy megismerje a gyerekek és a szülők véleményét, játékos formában segítse a jogtudatosság fejlesztését, és azt is, hogy mindenki tisztában legyen az alapjogi biztos működésével, feladataival, illetve – ha segítségre szorul - a panasztétel lehetőségével. A június 20-21-i hétvége ebből a szempontból is sikeres volt: a kellemes időben a két napon sok száz gyerek és felnőtt kereste fel az Ombudsman Sátort.

Ahogyan a május végi, városligeti gyereknapi rendezvényen, a nagyobb gyerekek és a szülők – akár közösen – ezúttal is kvíz és totó segítségével tesztelhették a gyermekjogokkal és érvényesülésükkel kapcsolatos tudásukat, akár el is mondhatták a tapasztalataikat. A kvízt, totót kitöltő gyerekek és felnőttek sorsoláson vehettek részt, amelyen kisebb-nagyobb ombudsmanos ajándékokat nyerhettek, vagy a biztos gyermekjogi honlapján szereplő figurákat ábrázoló „jogos” matricákat kaptak ajándékba. A kisebb gyerekek pedig a Biztos munkatársainak segítségével Ombudsmanó és Jogtündér fakanálbábokat készíthettek, alapjogi üzeneteket megjelenítő rajzokat színezhettek ki.

A májusi, városligeti rendezvényhez hasonlóan a Gyerek Sziget Ombudsman Sátrában is lehetőség volt arra, hogy a gyerekek és a szülők üzenő táblán is tudassák a Biztossal, mi foglalkoztatja őket. Ezúttal is az iskolát érintő panaszok és figyelemfelhívások voltak a meghatározóak. Többen korrekt, részrehajlás nélküli osztályozást, jobb és változatosabb iskolai étrendet szeretnének, emellett a tankönyvek minőségén és a tankönyv-ellátás átláthatóságán, színvonalán is javítani kellene. Az üzenetet megfogalmazók között voltak, akik szerint jelenleg főként a gyerekek iskolai leterheltségének csökkentését kellene elérni, és azt látnák jónak, ha a tanítás során értelmes, az életben hasznosítható tudást kaphatnának. Mások azt írtak az üzenőfalra, hogy szükséges lenne javítani a betegséggel küzdő, különleges étkezési igényű, illetve a fogyatékossággal élő gyerekek iskolai helyzetén is, mert ezen a területen még mindig nagy a kiszolgáltatottság és a tájékozatlanság.

Típus:
esemény 2015
Dr. Bándi Gyula

A JÖVŐ NEMZEDÉKEK ÉRDEKEINEK
VÉDELMÉT ELLÁTÓ BIZTOSHELYETTES
Responsive Image