Közlemények
Újszülött halála a pszichiátrián - az ombudsman átfogó vizsgálatának megállapításai
Súlyos alapjogsértéseket és komoly hiányosságokat tárt fel az alapvető jogok biztosának a Szent Imre Kórház Pszichiátriai Osztályán szülő nő ügyében sajtóhír alapján hivatalból folytatott vizsgálata. A jelentésben hivatkozott szakértői jelentés szerint a gyermek nem halva született, hanem a körülmények miatt vesztette életét. Az alapjogi biztos a tavaly márciusi hír megjelenése után azonnal elindította vizsgálatát, munkatársai előre be nem jelentett helyszíni ellenőrzést tartottak a Kórházban. Székely László a szakértői dokumentáció idei kézhezvétele után véglegesíthette a jelentését, tehette meg ajánlásait.
2016. April. 11.
Szalayné Sándor Erzsébet a nemzetiségek jogaiért felelős ombudsmanhelyettes közleménye a Nemzetközi Roma Nap alkalmából
A Nemzetközi Roma Napon a magyar és az európai civilizációt évszázadok óta értékeivel és sokszínűségével gazdagító roma kultúrát ünnepeljük. E nap ugyanakkor azokra a lehetőségekre és kötelezettségekre is figyelmeztet, amelyeket roma nemzetiségű honfitársaink egyenlő bánásmódjának és egyenlő méltóságának védelme, továbbá esélyegyenlőségének biztosítása érdekében kell megtennünk.
2016. April. 07.
A zöld ombudsman szerint a drávai vízlépcső elfogadhatatlan, a belvíz túlzott elvezetése aszályhoz vezethet
Szabó Marcel, a jövő nemzedékek szószólója a víz világnapja alkalmából a Dráva folyó természetközeli, vadvízi állapotának megőrzésére, valamint a csapadékvíz ésszerűbb mezőgazdasági hasznosításának fontosságára hívja fel a figyelmet.
2016. March. 22.
Nem elegendő a jogorvoslat formális lehetősége - az ombudsman a felsőoktatási felvételi eljárásról és az utólagos regisztrációról
Nincsenek összhangban az egyetemek és főiskolák oktatásszervezési ciklusaival azok a határidők, amelyeken belül el kell bírálni a felsőoktatási felvételi eljárással kapcsolatos jogorvoslati kérelmeket. Ez pedig akadályozza, hogy a sikeresen fellebbező diák még a képzési időszak megkezdése előtt beiratkozhasson. Székely László ombudsman a szaktárcától kért intézkedést, mert a jelenlegi határidők és a meglévő infrastrukturális feltételek akadályozzák a felsőoktatáshoz való hozzáférést és a tartalmi jogorvoslatot.
2016. March. 17.
A rasszizmus elleni európai hét jelentőségéről - a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettes, Szalayné Sándor Erzsébet közleménye
Az UNESCO 1966-ban nyilvánította március 21-ét a rasszizmus elleni küzdelem világnapjává, megemlékezve arról, hogy 1960-ban ezen a napon a dél-afrikai Sharpeville városában brutálisan meggyilkoltak az apartheid rendszer ellen tiltakozó 69 aktivistát. A rasszizmus, az intolerancia és a diszkrimináció elleni küzdelem nemzetközi térnyerésének köszönhetően azóta e nap köré szerveződött a Rasszizmus elleni Európai Hét programsorozata. Az idén március 12-től 21-ig Európa szerte számos nem kormányzati szerv, civil közösség, iskolák, önkormányzatok és magánszemélyek fejezik ki valamilyen közvetlen cselekvéssel – legyen ez egy esemény szervezése, az ezeken való részvétel, vagy pusztán a rasszizmus elleni összefogás fontosságáról szóló üzenet megosztása minél több emberrel - , hogy elkötelezettek egy toleránsabb társadalom építése iránt.
2016. March. 11.
Az ombudsman a donor-hímivarsejtekkel végzett reprodukciós eljárások ellehetetlenüléséről
Az érintett párok, valamint egyedülálló nők önrendelkezési jogával és a családalapítás szabadságával összefüggő súlyos visszásságot okoz, hogy 2015 júniusa óta szünetelnek Magyarországon a donor-hímivarsejtek segítségével történő reprodukciós eljárások – állapította meg jelentésében Székely László. Az ombudsman a szaktárcához fordult, hogy szakértők bevonásával haladéktalanul teremtse meg az eljárások elvégzésének feltételeit.
2016. March. 09.
Az ombudsman a rokkantsági ellátórendszerbe való bekerülés megváltozott feltételeiről és következményeiről
Az emberi méltóság védelmének szempontjából aggályos az, ahogyan a rokkantsági ellátórendszer reagálni tud a speciális méltánylást igénylő élethelyzetekre – rögzíti az alapvető jogok biztosának jelentése. Székely László szerint a rokkantsági ellátórendszer átalakítása miatt kialakult helyzet sérti azok alapjogait, akik a feltételek változása miatt nem tudják igazolni biztosítási idejüket. Az alapjogi biztos szerint egy olyan rendszer orvosolhatná a problémát, amely a normatív módon meghatározott feltételek mellett engedi a méltányosság gyakorlását, ezért jogszabály-módosítást kért a szaktárcától.
2016. March. 08.
Adómentesség megadóztatva? - az ombudsman egy kisajátítással kapcsolatos adóügyi panaszról
Egy magánszemély beadvánnyal fordult az alapvető jogok biztosához – a kérdése általános jellegű volt, de mint megírta, az ő konkrét esete kapcsán fogalmazta meg. A problémája lényege az volt, hogy bár a törvényi szabályozás értelmében a kisajátítás után kapott kártalanítás – az ÁFA kivételével – adómentes, ugyanerre az összegre egy másik törvény szerint mégis társasági adót kell fizetni. Ellentmondást látva a két törvényi előírás között az ombudsmant kérte meg a tisztázásra.
2016. March. 03.
A szándék látszik, az eredmény kevésbé - az ombudsman vizsgálata a hazai médiaértés-oktatás helyzetéről az iskolákban
Az ombudsman szerint kevés az iskolákban a szakképzett médiatanár, a Nemzeti Alaptantervben a médiaértés nem önálló tantárgy, a meghatározott óraszám és szakmai tartalom inkább ajánlás, valamint hiányzik belőle az online bántalmazás és az internet veszélyei kezelésének módja. Az alapvető jogok biztosa első lépésként arra kérte fel az emberi erőforrások miniszterét, hogy készüljön a médiaértés-oktatás hatékonyságát felmérő, átfogó kutatás, helyzetelemzés, legyen szakirányú pedagógusképzés, a tanárképzés tananyagában pedig szerepeljen az online bántalmazás elhárításának tematikája.
2016. February. 08.
Igen, rendben, de... - az ombudsman a Jász-nagykun-szolnok megyei vízművek működéséről
Jogszabályi előírások hiányosságait, definíciós problémákat tárt fel az alapvető jogok biztosának vizsgálata a Víz- és Koncessziós Zrt. szolnoki belvárosi ügyfélközpontjának, valamint a központi ügyfélszolgálati irodájának vizsgálata közben. Ezek miatt az ombudsman a belügyminiszterhez fordult. Az előzetes bejelentés nélkül lefolytatott vizsgálat ugyanakkor az ügyfélszolgálatok működésében nem fedezett fel alapjogot sértő körülményt.
2016. January. 26.