A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT NEMZETISÉGI NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYVEZETŐI MEGBÍZÁSÁHOZ SZÜKSÉGES EGYETÉRTÉSI JOGÁNAK GYAKORLÁSÁVAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN FOGLALT ÁLLÁST AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA ÉS A NEMZETISÉGI OMBUDSMANHELYETTES

A nemzetiségi önkormányzatok közneveléssel, nemzetiségi kulturális önigazgatással kapcsolatos ügyekben gyakorolható egyetértési jogára vonatkozó, 2020. január 1-jétől történt Njt. módosítása a nemzetiségi jogok, valamint a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelménye sérelmének közvetlen veszélyével járó visszásságot idéztek- elő állapította meg közös jelentésében az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségi ombudsmanhelyettes. Dr Kozma Ákos és Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet felkérték a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért felelős Helyettes Államtitkárát, hogy tekintse át a jelentésben felvetett, az Njt. 2020. január 1-jétől hatályos 27. §, 35. §-ainak módosításával összefüggésben feltárt szabályozási ellentmondásokat, hiányosságokat és fontolja meg a lehetséges jogszabály-módosítás előkészítésének kezdeményezését.
2020. May. 07.

TEMETKEZÉSI ELJÁRÁSSAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN FOGLALT ÁLLÁST AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA ÉS A NEMZETISÉGI OMBUDSMANHELYETTES

Sértette az egyenlő bánásmód követelményét és nemzetiségi származáson alapuló közvetlen diszkriminációt eredményezett az etesi temetkezési eljárás előkészítése- állapította meg közös jelentésében az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségi ombudsmanhelyettes. Dr Kozma Ákos és Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet felkérték Etes Község Önkormányzatának polgármesterét és jegyzőjét, intézkedjenek annak érdekében, hogy a temetési helyek kijelölése a hatályos jogszabályoknak megfelelően történjen és a helyi gyakorlat ne álljon ellentétben a vonatkozó jogi rendelkezésekkel.
2020. April. 30.

A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ EMBEREKET ÉRINTŐ BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI BÁNTALMAZÁSOK FELTÁRÁSÁT SZOLGÁLÓ ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATBAN FOGLALT ÁLLÁST AZ OMBUDSMAN

A nagy létszámú bentlakásos szociális intézményi körülmények alkalmasak lehetnek arra, hogy az érintett fogyatékossággal élő személyek alapvető jogaival, kiemelt védelmük állami kötelezettségével összefüggésben visszásság gyanúját és bekövetkezésének lehetőségét vessék fel – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Dr. Kozma Ákos a fogyatékossággal élő embereket érintő bentlakásos intézményi bántalmazások feltárását szolgáló eljárással kapcsolatban részletes ajánlásokkal fordult az érintett intézmény fenntartójának vezetőjéhez, az igazságügyi miniszterhez, valamint az országos rendőrfőkapitányhoz.
2020. April. 21.

Iskolaválasztással kapcsolatos elhúzódó jogi eljárást érintő ügyben foglalt állást az ombudsman

Az érintett ügyfelek tisztességes eljáráshoz fűződő jogával összefüggő visszásságot okoz az elsődlegesen létszámhiányra visszavezethető érdemi döntések késedelmes meghozatala, a gyámhatóságokon tapasztalt létszámhiány miatt nem érvényesülhetett a gyermek legjobb érdekét szolgáló eljárás elve – állapította meg az alapvető jogok biztosa egy iskolaválasztással kapcsolatos elhúzódó jogi eljárást érintő ügyben. Dr. Kozma Ákos ombudsman egyúttal felhívta a figyelmet arra: visszásságot okoz, hogy egymásnak ellentmondó az egyes jogalkalmazók gyakorlata az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény vonatkozó rendelkezéseinek értelmezése tekintetében.
2020. April. 15.

AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK ÜZENETE AZ EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGNAP ALKALMÁBÓL

A jelenlegi világjárvány okozta rendkívüli veszélyhelyzetben mindennap köszönetünket fejezzük ki az egészségügyben fáradhatatlanul dolgozóknak. Azok a szakemberek azonban, akiknek kitartásáról az aktuális híradások szólnak, nem csupán a mostani körülmények között, de mindenkor helytállnak az egészségügyi ellátásban. Fontos tehát, hogy megtanuljuk az év minden napján értékelni az egészséget, megbecsülni az egészségügyben dolgozók elszántságát, türelmét és odafigyelését – hívja fel a figyelmet Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa az egészségügyi világnap alkalmából.
2020. April. 07.

NYUGDÍJ ELHÚZÓDÓ ELBÍRÁLÁSÁVAL KAPCSOLATOS ÜGYBEN FOGLALT ÁLLÁST AZ OMBUDSMAN

Az érintett panaszos tisztességes hatósági eljáráshoz való jogával összefüggő visszásságot okozott, hogy az öregségi nyugdíjigény elbírálásának ügyében eljáró hatóságok az ügyintézésre rendelkezésre álló határidő jelentős túllépésével hoztak érdemi döntést, függetlenül annak indokától – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Tekintettel egyebek mellett arra, hogy a kormánymegbízott ismertette az érintett munkatársakkal vizsgálatának megállapításait, Dr. Kozma Ákos ombudsman nem tett külön intézkedést, jelentését figyelemfelhívásnak szánta.
2020. April. 07.

HELYI TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ELJÁRÁSOKAT ÉRINTŐ ÜGYBEN FOGLALT ÁLLÁST AZ OMBUDSMAN ÉS A JÖVŐ NEMZEDÉKEK ÉRDEKEINEK VÉDELMÉT ELLÁTÓ HELYETTESE

Az egészséges környezethez való joggal kapcsolatos visszásságot okozott a szederkényi önkormányzat a helyi kábelkötegelő üzem területének fokozatos növekedéséhez szükséges településrendezési eljárásai által – állapította meg az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese. Dr. Kozma Ákos és Dr. Bándi Gyula ezért egyebek mellett arra kérték fel a község polgármesterét, hogy dolgozzon ki intézkedési tervet az üzem környezetében élők életkörülményeinek javítása érdekében és ebbe a folyamatba vonja be a hatóságokat, valamint az érintett lakosságot is.
2020. April. 02.

AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK ÉS HELYETTESEINEK KÖZLEMÉNYE

Budapest, 2020. március 26. – A koronavírus-világjárvány miatt kialakult körülmények sérülékeny helyzetű társadalmi csoportokat érintő kérdéseiről bocsátott ki közös közleményt Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes, valamint Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes.
2020. March. 26.

AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA A KÓRHÁZAKBAN VALÓ KÉP-, HANG- ÉS VIDEÓFELVÉTEL KÉSZÍTÉSÉNEK ÁLTALÁNOS TILALMÁRÓL, A VÉLEMÉNYSZABADSÁG ÉS AZ EMBERI MÉLTÓSÁG ÉRVÉNYESÜLÉSÉRŐL

Mind formai, mind pedig tartalmi értelemben aggályos, amennyiben a kórházakban a felvételkészítés általános tilalmát belső házirendben rendelik el – állapította meg az alapvető jogok biztosa egy budapesti kórházat érintő ügyben. Dr. Kozma Ákos ombudsman – a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság állásfoglalásával összhangban – rámutatott az emberi méltóságot tiszteletben tartó, de a kórházakban fennálló állapot megvitatását biztosító egyensúly érdekében a betegek és a hozzátartozók tájékoztatásának fontosságára.
2020. March. 23.

AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA A BELSŐ ELJÁRÁSRENDEK KIADÁSÁNAK JOGÁLLAMI KORLÁTAIRÓL ÉS A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁSI SZABADSÁG ÉRVÉNYESÜLÉSÉRŐL AZ ISKOLÁKBAN

A jogállamiság elvével ellentétes, ha az oktatásirányító szerv kötelező erővel ad ki hírzárlat elrendelésével kapcsolatos „eljárásrendet” az oktatási intézményeknek, miközben hiányzik a jogalkotási felhatalmazása – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Vizsgálata szerint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) 2018-ban kiadott, minden iskolai ügyben, általánosan a véleménykifejezést hozzájáruláshoz kötő eljárásrendje a véleménynyilvánítás szabadságát sérti. Dr. Kozma Ákos ombudsman ezért a többi között a kiadott eljárásrend visszavonására kérte fel az NSZFH elnökét.
2020. March. 12.

Személyes ügyfélfogadás

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Panaszirodáján 2020. június 8-tól ismét működik a személyes ügyfélfogadás. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az új koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzetre figyelemmel 2020. március 12-től átmenetileg szünetel a személyes ügyfélfogadás az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Panaszirodáján. Az ügyfelek telefonon történő tájékoztatása zavartalanul folytatódik.
2020. June. 02.

KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSSEL ÖSSZEFÜGGŐ HELYI ELJÁRÁSTÉRINTŐ ÜGYBEN FOGLALT ÁLLÁST AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA

Az alapvető jogokat érintő visszásságokat idéz elő, amennyiben a közérdekű bejelentéssel kapcsolatban eljáró helyi önkormányzati szerv elmulasztja a közérdekű bejelentő felé – a védett elektronikus rendszeren keresztül – fennálló tájékoztatási kötelezettségét – állapította meg az ombudsman. Dr. Kozma Ákos ezért felkérte a vizsgált ügyben illetékes önkormányzat jegyzőjét, hogy intézkedjen a szükséges tájékoztatás feltöltéséről, továbbá a hasonló helyzetek jövőbeni bekövetkezésének a megelőzéséről azzal, hogy a közérdekű bejelentések intézése során fokozottan ügyel a vonatkozó előírások maradéktalan betartására.
2020. March. 02.