null Méltatlan körülmények az "előzetesházakban"

Méltatlan körülmények az „előzetesházakban"

 

Nem fogadta el az állampolgári jogok biztosa az igazságügyminiszter elutasító válaszát. Kiegészítéseket kért tőle és azt javasolta neki, hogy munkatársaival együtt látogasson el a Venyige utcai börtönbe, személyesen győződjön meg arról, hogy az előzetesben fogvatartottak körülményei valóban sértik az emberi méltósághoz való jogot.

Szabó Máté a Venyige utcai, 200%-osan telített büntetés-végrehajtási intézet helyszíni vizsgálatában már 2009 januárjában megállapította, hogy az ártatlanság vélelme mellett fogva tartott, előzetesen letartóztatottak átlagosan napi 22-23 órát töltenek bezárva a zárkájukban, feleakkora helyen, mint amekkorát a jogszabály előír. Napi egy órát lehetnek szabad levegőn, egy rácsos betonudvaron, és hetente egyszer öt percig fürödhetnek. Fogvatartási körülményeik – az előzetesházak zsúfoltsága és az intézetekben folytatható tevékenységek, a foglalkoztatás szinte teljes hiánya miatt – rosszabbak, mint az elítélteké.

Forgács Imre miniszter válaszában vitatta az állampolgári jogok országgyűlési biztosának azt a megállapítását, hogy az előzetesen letartóztatottak körülményei sértik az emberi méltósághoz való jogot és az embertelen bánásmód közvetlen veszélyét hordozzák. Általánosságban elismerte ugyan, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek valóban túltöltöttek, a zsúfoltság csökkentése, a fogvatartottak arányos elhelyezése érdekében azonban 2008 szeptemberében átfogó stratégiát dolgoztak ki. A miniszter hangsúlyozta, hogy évek óta folyamatosan emelkedik az előzetesen letartóztatottak száma, nehezen megoldható a képzésük, valamint a szóban forgó intézményben a 62 hiányzó felügyelői státusz közül kettőt sikerült betölteni.

A biztos a választ nem tartotta elfogadhatónak, ezért felkérte a minisztert annak kiegészítésére. Javasolta neki, hogy amennyiben továbbra is vitatja az emberi méltósághoz való jog sérelmének tényét, munkatársaival együtt keresse fel bármelyik, 150-200%-osan zsúfolt előzetesházat, és győződjön meg róla, milyen körülmények között élnek a fogvatartottak.