null Megismételt közlemény a vakvezető kutyákról

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa márciusban a vizsgálatai alapján készült közleményben sürgette, hogy jogi szabályozással tegyék lehetővé a vakvezető kutyával közlekedők belépését az élelmiszerboltokba. Akkor mind a szociális miniszter, mind az ÁNTSZ illetékese úgy vélte, a probléma rendeződött. Sajtóhírek szerint egy vakvezető kutyájával közlekedő látássérült férfit nemrég mégis feltartóztattak egy üzlet bejáratánál és nem ez volt az egyetlen eset, amikor hátrányok érték. Az alábbiakban olvasható Szabó Máté ombudsman 2009. március 9-i közleménye, amelyben felhívta a figyelmet a probléma megoldatlanságára és a fogyatékossággal élők egyenlő esélyeiért viselt állami felelősségre.

 

Egyenlő méltósággal, de segítséggel

– az ombudsman a fogyatékos emberek jogairól

 

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa olyan jogi szabályozás megalkotását sürgeti, amely kifejezetten lehetővé teszi, hogy a vakvezető kutyával közlekedők – a kutyájukkal együtt – bemehessenek az élelmiszerboltokba.

Az ÁNTSZ rendelkezéseire hivatkozva több cég nem engedte meg, hogy vakvezető kutyával közlekedő emberek belépjenek az általuk üzemeltett élelmiszerboltba – értesült Szabó Máté. Vizsgálata során a biztos tájékoztatást kért az országos tiszti-főorvostól és a szociális és munkaügyi minisztertől.

Az országos tiszti-főorvos elismerte, hogy a sajtóban megjelent egyik esetben a helyi ÁNTSZ képviselője tévesen tájékoztatta az üzlet vezetőségét a jogszabályi háttérről. Ennek az lehetett az oka, hogy akkoriban egyedül a köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységekről szóló rendelet szabályozta a vakvezető kutyával közlekedő személyek belépését az élelmiszer-elárusító helyekre. A biztos szerint ez a jogszabály teljesen alkalmatlan volt a probléma rendezésére, intézkedést azonban nem kezdeményezett, mivel a rendeletet 2009. január 1-jén hatályon kívül helyezték.

A rendelet - míg érvényben volt - megengedte ugyan, hogy a vakvezető kutyákat bevigyék az élelmiszerüzletekbe, aki viszont megtette, azt a szabálysértésekről szóló kormányrendelet szerint pénzbírsággal lehetett sújtani. Az ombudsman vizsgálata közben a jogalkotó ezt az ellentmondást is feloldotta. Most már nem jár büntetés azért, ha a vakvezető, illetve mozgáskorlátozottakat segítő kutyát szájkosár és póráz nélkül szállítják közlekedési eszközökön, és ha beviszik az élelmiszerboltba, közfürdő területére vagy játszótérre.

A szociális és munkaügyi miniszter szerint ezzel rendeződött a probléma. A biztos azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy bár megszűntek a tilalmak, továbbra sincs kifejezetten elrendelő vagy megengedő jogszabályi rendelkezés. Ennek hiányában az üzletek tulajdonosai, üzemeltetői szabadon dönthetnek, a vakvezető kutyákat akár minden ésszerű indok nélkül kitilthatják az üzleteikből.

A biztos jelentése hangsúlyozza, hogy a fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlőségének megteremtését, érvényesülését az államnak nem csupán az akadályok lebontásával, de – akár a társadalmi tudatot is formáló – pozitív intézkedésekkel is elő kell segítenie. Ennek hiányában sérülhet a fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlőséghez való alapvető joga.

Az ombudsman 2009. évi tevékenysége egyik központi témájává tette a fogyatékos emberek alapvető jogainak védelmét. Ők a társadalom egyenlő méltóságú, egyenrangú tagjai, akik azonban olykor csak segítő közreműködéssel képesek élni a mindenkit egyaránt megillető jogokkal és lehetőségekkel – ezért fokozott figyelmet és védelmet kell kapjanak mind az államtól, mind a társadalomtól – hívja fel a figyelmet az állampolgári jogok biztosa.

 

Budapest, 2009. március 9.

Prof. .Dr. Szabó Máté sk.