null Egy nyomozás iratainak megismerési lehetőségéről

Egy nyomozás iratainak megismerési lehetőségéről

AJB-2685/2012

 

16 ezer oldal olvasnivaló 3 napra, a soronkívüliség jegyében – Szabó Máté egy panaszbeadvány alapján megállapította, hogy nem fogadható el az eljáró nyomozó magyarázata, miszerint „az eljárás soronkívüliségét az eljárás minden résztvevője a saját eszközeivel köteles biztosítani".

Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított azt kifogásolta, hogy az ellene indult büntetőeljárásban a nyomozó hatóság a több mint 16 ezer oldalnyi iratanyag megismerésére mindössze három napot biztosított, így az iratok tizedét tudta csak elolvasni. Az eljáró nyomozó arról tájékoztatta, hogy a teljes iratanyagot átadják neki elektronikus adathordozón, amelyet a büntetés-végrehajtási intézetben tanulmányozhat. A gyanúsított a CD lemez átvételét visszautasította azzal, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben hetente mindössze kétszer egy órában fér hozzá a számítógéphez és ez az idő nem elegendő a teljes iratanyag áttanulmányozására, a tárgyalásra való felkészülésre.

Az alapvető jogok biztosa jelentésében hangsúlyozta, hogy az iratok teljes körű megismerésére biztosított időtartamot mindig a konkrét ügy egyedi sajátosságainak, így például az iratok terjedelmének, a megismerésre váró adatok, tények mennyiségének figyelembe vételével kell megállapítani. A nyomozás iratainak sorszámozott, összefűzött első példányát a gyanúsított egy arra kijelölt helyiségben, a nyomozó hatóság képviselőjének jelenlétében tekintheti meg – ennek megszervezése nem a büntetés-végrehajtás, hanem a nyomozó hatóság feladata. A jogszabályok nem teszik lehetővé a nyomozati iratok elektronikus úton való ismertetését – mutatott rá az ombudsman.

Sértette a jogbiztonságot, a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való jogot, amikor a Nemzeti Nyomozó Iroda a panaszos és védője számára nem biztosította a több mint 16 ezer oldalnyi nyomozati irat megismeréséhez szükséges időt, illetőleg amikor úgy kísérelte meg teljesíteni a jogszabályban előírt kötelességét, hogy elektronikus adathordozón ajánlotta fel az iratanyagot – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté felkérte az országos rendőrfőkapitányt, gondoskodjon arról, hogy az alárendeltségében működő nyomozó hatóságok a nagy terjedelmű nyomozati iratok megismerésére minden esetben biztosítsanak ésszerű időtartamot, és az iratoknak kizárólag az első példányát, sorszámozottan, összefűzve bocsássák az érintettek, azaz a gyanúsított és védője rendelkezésére.

A jelentés a /documents/10180/143247/201202685.rtf/0c3dc3ae-7a4e-4afc-82f0-806c94b7a4bb oldalon olvasható.