null Az újpesti polgármester eljárásáról


Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának közleménye

az újpesti polgármester eljárásáról

 

Önkényes, felhatalmazás nélküli és törvénysértő Újpest polgármesterének az az utasítása, amellyel egy tanárját bántalmazó tanulót azonnali hatállyal kizárt a kerület valamennyi önkormányzati fenntartású iskolájából. Az intézkedés ellentétes a jogállamiság elvével, a jogbiztonság követelményével, állapította meg állampolgári jogok biztosa. A fegyelmi eljárás törvényi garanciának átlépése miatt a döntés a tisztességes eljáráshoz való joggal, a jogorvoslathoz való joggal, és a gyermekek védelemhez való jogával összefüggő visszásságot is okoz. A biztos az eset súlyára tekintettel a legfőbb ügyészhez fordult és a törvényesség helyreállítását kérte.

Az újpesti polgármester 2008. február 13-ai levelében a tanuló szüleit arról tájékoztatta, hogy gyermekük a továbbiakban a kerület önkormányzati fenntartású iskoláinak egyikében sem tanulhat. Ugyanezen a napon utasításában azt közölte a tanuló általános iskolájával, hogy oda a tanuló másnaptól nem járhat. Az összes önkormányzati fenntartású újpesti iskolának pedig – ezzel egy időben – megtiltotta, hogy átvegyék a kicsapott tanulót.

Az állampolgári jogok biztosa a gyermekek jogaiért is felelős ombudsmanként hivatalból indított vizsgálatot az ügyben. A vizsgálat elhúzódását magyarázza, hogy a polgármester érdemben csak a harmadszori megkeresésre válaszolt – akkor is a jegyző útján. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a szakmai együttműködés érdekében felvette a kapcsolatot az oktatási biztossal, aki a tanuló szüleinek beadványára kezdett vizsgálatot.

Jelentésében a biztos utal arra, hogy rendkívül aggasztónak és veszélyesnek tartja az iskolai erőszak terjedését. A pedagógusok és tanulók elleni erőszak valamennyi szereplőt súlyos következményekkel fenyegeti. A tanulók súlyos cselekedetei miatt azonban semmilyen körülmények között nem lehet megsérteni a fiatalkorúak más alapvető jogait. A biztos szerint érdemes a problémát szélesebb összefüggéseiben vizsgálni, figyelemmel a megelőzésre, a szankcionálás esetében az elterelésre és a jóvátételre.

Az ombudsman hangsúlyozza: a polgármester önkényesen beavatkozott a tanuló fegyelmi ügyébe, amikor az összes garanciális törvényi szabályon átlépve utasítást adott a tanuló újpesti oktatási intézményekből való „kitiltására". Az iskola törvényes működéséért kell felelős polgármester hatáskörével ellentétesen járt el, amikor törvénysértő eljárásra utasította az irányítása alatt álló oktatási intézményeket. A polgármesternek ilyen statáriális jellegű beavatkozásra sem formailag, sem tartalmilag nem volt joga, az utasítás jogilag értelmezhetetlen és megtévesztő lehetett az oktatási intézmények számára. Az intézkedés a jogbiztonság szempontjából súlyosan aggályos, mert alkalmas arra, hogy a polgármester „elmossa" az őt terhelő jogi felelősséget – fogalmaz az ombudsman.

Az állampolgári jogok biztosa nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a jogállamot csak jogállami eszközökkel lehet szolgálni, a jogsértésekre – legyenek bármilyen súlyosak és felháborítók – csak jogállami módon, a törvényi garanciák maradéktalan betartásával szabad válaszolni. A jogszabályok nyílt félretételével hozott intézkedés veszélyezteti az alapvető jogok érvényesülését, alkalmas arra, hogy kedvezőtlenül hasson az állampolgárok jogkövető magatartására és megingassa a jogbiztonságba vetett hitüket.

A jelentés szerint a polgármester utasítása ellentétes a tisztességes eljáráshoz való joggal. Nem volt lehetőség arra, hogy a jogsértést elkövető tanulót meghallgassák, bizonyítási eljárást folytassanak le, majd az arányosság elvének megfelelően – ha szükséges – megbüntessék őt. A tanulónak, illetve a tanuló szüleinek arra sem volt módja, hogy jogorvoslattal éljenek a döntéssel, illetve az annak alapját képező polgármesteri intézkedéssel szemben. A polgármester súlyosan aggályos eljárása azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a tanulónak mentesülnie kellene a magatartásának következményei alól – nyomatékosítja az ombudsman.

A jelentésben a biztos emlékeztet rá, hogy a tankötelezettség intézményében az állam gyermekvédelmi kötelezettsége nyilvánul meg. A szülőnek jogszabály írja elő, hogy a tanköteles gyermeket megfelelő oktatási intézménybe járassa. A polgármester a „kitiltással" indokolatlanul és jelentős mértékben megnehezítette, hogy a szülők eleget tegyenek e kötelezettségüknek. Az intézkedés a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával, illetve az oktatáshoz való joggal kapcsolatban is visszásságot okozott – állapítja meg az ombudsman.

Az intézkedés alapjogsértő jellegén az a tény sem változtat, hogy a polgármester felajánlotta segítségét, és – a jegyző tájékoztatása szerint – segített is abban, hogy a diák helyet kapjon egy nem-önkormányzati iskolában. Az ombudsman ezzel kapcsolatban utal arra, hogy a segítségnyújtás a tájékoztatáson kívül mást nyilván nem jelenthetett. Amennyiben ugyanis a polgármester a tájékoztatásnál többet is tett volna, azzal törvénysértő módon beavatkozott volna az alapítványi iskola működésébe is.

A jogállami működés biztosítása érdekében az ombudsman felhívta Újpest polgármesterét, hogy a jövőben tartózkodjon a hasonló jellegű önkényes, alapjogsértő intézkedésektől, tartsa tiszteletben a fenntartói irányítása alatt álló intézmények függetlenségét. A biztos felkérte a kerület jegyzőjét, hogy kísérje fokozott figyelemmel a közoktatási törvény rendelkezéseinek betartását, és ha jogszabálysértő intézkedést észlel, haladéktalanul tájékoztassa az illetékeseket. A visszásság súlyosságára tekintettel a biztos kezdeményezte a legfőbb ügyésznél, hogy a törvényesség teljes helyreállítása érdekében az önkormányzatnál tegye meg az általa szükségesnek tartott intézkedéseket.