null Az ombudsman az SZJA 1 %-áról való rendelkezés érvényességéről

Az alapvető jogok biztosának jogalkotási javaslatára a Pénzügyminisztérium olyan törvénymódosítást kezdeményez, amely lehetővé teszi, hogy az érintett egyházak és civil szervezetek részére utólag folyósítsák a 2016-os adóév személyi jövedelemadójának 1%-áról tett, de a rendelkező nyilatkozat formai hibái miatt érvénytelenített adózói felajánlásokat.

Székely László alapjogi biztos vizsgálata feltárta, hogy 2017-ben, az akkor hatályos szabályozás alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csaknem tizenötezer rendelkező nyilatkozatot tekintett érvénytelennek, közöttük sokat azért, mert az adózók adóazonosító jele nem szerepelt egyidejűleg a benyújtott nyilatkozat formanyomtatványán és a felhasznált borítékon. 
A jogszabályi előírások módosítása következtében az SZJA 1 %-áról 2018. évben tett rendelkező nyilatkozatok érvényességéhez azonban már elegendő az is, hogy az adózó a választása szerint csak egy helyen tüntesse fel az adóazonosító jelet. 
Mindezekre tekintettel az ombudsman felkérte a pénzügyminisztert, hogy fontolja meg a 2016. adóévre vonatkozóan a 2017. évben tett, az akkor hatályos szabályozás alapján érvénytelennek minősülő rendelkező nyilatkozatok utólagos különleges elbírálását lehetővé tevő jogalkotást. 
A pénzügyminiszter a biztos jelentésében megfogalmazott javaslattal egyetértve vállalta, hogy az Országgyűlés őszi ülésszakán kezdeményezi az SZJA 1 %-ának felajánlásáról rendelkező törvény módosítását. Ennek elfogadását követően a korábban érvénytelennek minősült rendelkező nyilatkozatok alapján – amennyiben nincs más alaki hibájuk és lehetséges a rendelkező adózó azonosítása – az eddig ki nem utalt és így a központi költségvetésbe olvadt összeget folyósítani tudják az érintett egyházak és civil szervezetek részére. Az adózóknak ezzel kapcsolatban további teendőjük nincs, a felajánlások összegét a 2017. évben tett eredeti nyilatkozatok alapján kapják meg a kedvezményezettek. Ez a kedvező változás 29 egyházat és több mint 4000 civil szervezetet érinthet.