null Az ENSZ jelentésről a menekültek ügyében

Menekültsors Magyarországon – néhány eset az ombudsman vizsgálataiból

 

Aggályosnak látja a menedékkérők magyarországi helyzetét az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának nemrég kiadott jelentése, amely több helyen említi az ombudsman megállapításait és ajánlásait is. Szabó Máté ombudsman megbízatása kezdetétől rendszeresen vizsgálja a Magyarországon menekültként élő külföldiek körülményeit, a velük kapcsolatos hatósági bánásmódot.

A biztos és munkatársai nem csak iratok és jelentések tanulmányozásával, hanem akár megismételt helyszíni bejárásokon is szerzik a tapasztalataikat és ezek felhasználásával is tesznek javaslatokat a viszonyok javítására. Az egyik legutóbbi utóvizsgálat például megállapította, hogy teljesült az ombudsman korábbi javaslata és a kísérő nélküli külföldi kiskorúakat immár nem a gyermekek szempontjából kifogásolható körülményeket nyújtó bicskei befogadó állomáson, hanem a magyar gyermekvédelmi rendszer részeként működő és lényegesen jobb feltételeket garantáló fóti gyermekközpontban helyezik el. Szabó Máté felhívta a figyelmet arra is, hogy javítani kell a lelki sérülésektől szenvedő menekült gyermekek pszichológiai gondozását. Az ilyen ellátásra egyébként az ombudsman szerint a felnőtt menekültek is rászorulnának, amit például a debreceni befogadó állomás kisebb konfliktusai után is kénytelen volt megállapítani.

A biztos beadványok alapján vizsgálta a külföldi állampolgárságú anyák Magyarországon született, azonban a kórházban hátrahagyott gyermekeinek a sorsát és nehezményezte azt a folyamatot, ahogyan hazai gyermekvédelmi rendszer átadja az ilyen kiskorúakat az anyák származási országának. Jelentésében a biztos felhívta a figyelmet, hogy a gyermekekkel kapcsolatban is következetesen kell alkalmazni az Európai Unió polgárainak szabad mozgáshoz való jogát, és a külföldi állampolgárságú gyermekeket is megilleti a mindenekfelett álló érdekük fokozott érvényesítése.

Az alapvető jogok biztosa 2012-ben a kísérő nélküli kiskorúak elhelyezésén túl a kisgyermekes migráns családok, valamint a Nyírbátori Őrzött Szálláson elhelyezett külföldiek fogva tartásának körülményeit vizsgálja.