null A vámkirendeltségek vizsgálatáról

A vámkirendeltségek vizsgálatáról

AJB 3270/2011.

 

A jogbiztonság és a tisztességes eljárás követelményének betarttatását kérte az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a Nemzeti Adó-és Vámhivatal elnökétől azután, hogy megvizsgálta a hivatal vámkirendeltségének eljárását.

Egy vámügynökség, tehát nyereségérdekelt vállalkozás üzemeltetésében működő vámkirendeltségen szeretette volna egy gépjármű regisztrációs adóját megfizetni egy panaszos. Az eljáró vámtiszt többszöri kérésre sem adott neki formanyomtatványt, és azt javasolta, hogy vegye igénybe a vámügynökség szolgáltatást. A panaszos csak a vámügynökségtől kapott – oldalanként száz forint fénymásolási díjért – üres formanyomtatványt, és megfizetett ötszáz forint helyiséghasználati díjat is. A várakozás közben arra is figyelmes lett, hogy egy civil ruhás férfi bement a vámhivatal ügyfélforgalomtól elzárt területére és elkezdett válogatni az okmányok között, beleolvasott néhány iratba, majd távozott az épületből.

Szabó Máté ombudsman munkatársai helyszíni vizsgálatot folytattak, és először mint egyszerű ügyfelek jelentkeztek. A vámtiszt csak külön felhívásra adta át nekik a regisztrációs adó-igazgatási eljáráshoz szükséges adatlapot, majd miután az ombudsman munkatársai felfedték kilétüket, meg is erősítette: az a feladata, hogy az ügyfeleket a vámügynökségi szolgáltatást nyújtó ablakokhoz irányítsa. A jogszabály szerint a hatóságot együttműködési kötelezettség terheli. A biztos álláspontja szerint ez magában foglalja a szükséges formanyomtatványok biztosítását, és az ügyfél tájékoztatását is.

Ahogyan a panaszban állt, a vámügynökség valóban ötszáz forintos helyiséghasználati díjat számít fel azoknak az ügyfeleknek, akik a vámkirendeltségre, de nem az ügynökséghez érkeztek, tehát akiknek az ügynökség nem nyújt szolgáltatást. A hatályos jogszabály értelmében a vámkirendeltség üzemeltetője csak parkolóhely használatáért kérhet ellenértéket, ingyenesen köteles lehetővé tenni, hogy az ügyfelek a vámhivatalba belépjenek és az ügynökségi szolgáltatás igénybevétele nélkül vámeljárásokat kezdeményezzenek. A biztos megítélése szerint az üzemeltető a fizetési kötelezettség alkalmazásával korlátozza az ügyfeleknek azt a jogát, hogy a hatósághoz fordulhassanak.

A biztos munkatársai azt is tapasztalták, hogy egy ügyfél az „idegeneknek belépni tilos" táblát figyelmen kívül hagyva és külön engedély nélkül bement az ügyfélforgalomtól szigorúan elzárt területre. Ott akár arra is lehetősége lehetett, hogy illetéktelenként hozzáférhessen mások adó- és vámtitkot tartalmazó aktáihoz. Az ombudsman szerint ügyfél még akkor sem tartózkodhat az elzárt területen, ha ezzel a vámhatóság eljárását gyorsítja.

Az állampolgári jogok biztosa felkérte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal elnökét tegye meg a szükséges intézkedéseket a panaszban szereplő, a helyszíni vizsgálaton megerősített problémák orvoslására.

A teljes jelentés olvasható a http://www.obh.hu/allam/jelentes/201103270.rtf oldalon.