null A Szociális kártya beadványa ügyében

Szociális kártya: csak a konkrét szabályozás ismeretében lehetséges az állásfoglalás

– az ombudsman válasza az Újkorcsoport nyílt levelére

 

Az Újkorcsoport nyílt levélben fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, amelyben az úgynevezett szociális kártya bevezetését kapcsolatban kért állásfoglalást. Az Újkorcsoport levelében a kártya tervezett bevezetésével összefüggő formai és tartalmi alkotmányossági aggályokat fogalmazott meg, illetve választ várt arra, hogy az ombudsman tervezi-e a szociális kártya „piaci, szociális és állampolgári jogi hatásának" vizsgálatát.

A hivatal munkatársai a levél nyomán az ügyben megkeresték az érintett önkormányzat jegyzőjét, aki arról tájékoztatta őket, hogy előkészületek ugyan már történtek, de a szociális kártya bevezetésével kapcsolatban végleges döntés nem született. Jelenleg tehát nincs olyan tartalmú rendeleti szabályozás Monok községben, amely a rendszeres szociális segély vagy más segélyek, juttatások igénybevételét kizárólagosan vagy akár alternatív módon, szociális kártya útján tenné lehetővé.

A biztos az Újkorcsoportnak írt válaszlevelében kiemeli, hogy csupán sajtóhírekre, nyilatkozatokra alapozva, konkrét önkormányzati intézkedés, rendeleti szabályozás hiányában nem lát jogi lehetőséget a vizsgálat lefolytatására és – ebből adódóan – szakmai megállapítások megfogalmazására. Válaszában az ombudsman kitért arra, hogy egy adott szabályozás bevezetésének indokoltsága, a kapcsolódó gazdasági, pénzügyi és társadalmi hatásvizsgálatok elvégzése minden esetben a jogalkotásra jogosult szervek feladata és számon kérhető kötelezettsége.

Szabó Máté ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az állam által nyújtott segélyek felhasználási lehetőségének korlátozása elvi szinten több fontos alapjogi dilemmát vet fel, például a segélyezettek önrendelkezési jogának korlátozásával kapcsolatosan. Éppen ezért az ombudsman hivatal folyamatosan nyomon követi a szociális kártya bevezetésével kapcsolatos fejleményeket, és amennyiben a szabályozás elfogadására sor kerül, úgy – a konkrét normaszöveg ismeretében – panasz alapján vagy hivatalból, alapjogi visszásság gyanúja esetén megfontolja a vizsgálat elrendelésének lehetőségét.

A biztos – a korábbi ombudsmanokhoz hasonlóan – kiemelt feladatának tekinti a szociális segélyezési rendszerben előforduló alkotmányos anomáliák felderítését és orvoslását, és külön figyelmet fordít a korlátozott igényérvényesítési képességgel rendelkező rászorulók alapvető jogainak érvényesülésére. Az ombudsman emlékeztetett a 2008 júniusában kiadott jelentésére. Abban komplex módon vizsgálta és elemezte, hogy az egyes önkormányzatok által önkényesen bevezetett, a „munkáért segélyt" elvét követő jogi szabályozás összeegyeztethető-e a jogbiztonság elvével, az alapvető jogokkal, így például a szociális biztonsághoz való joggal. Szabó Máté ombudsman számos visszásságot tárt fel, jogalkotási és más intézkedési javaslatokat fogalmazott meg, amiket az érintett szervek is elfogadtak.