null A rendőrszakszervezet panaszáról


Érdekvédő rendőrök és rendvédő érdekek – az ombudsman a rendőrszakszervezet panaszáról

(OBH 4726/2007)

A rendőrség nem lehetetlenítheti el a rendőrök jogait és érdekeit képviselő szakszervezet munkáját. A szakszervezet, illetve aktivistája ugyanakkor nem áll a jog felett, munkája közben nem akadályozhatja a rendőrség működését. Elvárható az aktivistáktól az is, hogy e tevékenységük során egyértelműen azonosíthatók legyenek. Ugyanakkor a rendőri vezetőknek hozzá kell járulniuk, hogy beosztottjaik tisztában legyenek a szakszervezet feladatával.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa foglalt így állást a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete főtitkárának beadványáról. Azt sérelmezte, hogy a Rendőrség Biztonsági Szolgálatának (jelenleg Készenléti Rendőrség) kapuügyeletese – parancsnoki-helyettesi utasításra – igazoltatta és távozásra szólította fel a szakszervezet aktivistáit, akik a főbejáratnál kiadványt, szórólapot osztottak a rendőröknek.

A biztonsági kamerák felvételei szerint a szakszervezeti aktivisták nem csak a kapu előtti közterületen, hanem a kerítésen belül is osztogatták a kiadványokat. Az ott közlekedő járműveket megállították, hogy az ablakon beadhassák a szórólapokat, amivel zavarták a forgalom folyamatosságát. Ezért Szabó Máté ombudsman hangsúlyozta azt is, hogy bár a közterület használatához nem kellett engedélyt kérni, az objektum területére – mert az magánterület – az aktivisták csak akkor léphettek volna be, ha ebben a szakszervezet előzetesen megegyezik a rendőri egység vezetőjével. Az együttműködés a biztos szerint annak a feltétele is, hogy a szervezeti egység vezetője maradéktalanul biztosítsa a rendőrök jogait, érdekeit képviselő érdekképviseleti szervek működésének – törvényben megfogalmazott – körülményeit, a szakszervezet pedig tevékenységével ne akadályozza a rendőrség munkáját, a parancsok és intézkedések végrehajtását.

A külső szemlélő annyit láthatott, hogy három személy az objektum főbejáratánál szórólapokat osztogat, akadályozza a gyalogos- és a gépjárműforgalmat, balesetveszélyes helyzetet teremt, és akár biztonsági kockázatot is jelenthet az objektum – mint kiemelten fontos rendőrségi létesítmény – szempontjából. A veszélyeztetettség érzését fokozta, hogy a panaszban leírt esemény idején a Rendőrség presztízsét hátrányosan érintő több ügy is napirenden volt.

Az országgyűlési biztos mindezek figyelembevételével úgy ítélte meg, hogy az igazoltatás indokolt volt, nem állt szemben a hatályos jogszabályokkal, nem minősíthető zaklatásnak, vagy diszkriminációnak. Kétséget kizáróan bizonyítottnak találta azt is, hogy az aktivisták nem felszólításra, hanem kérésre, önként hagyták el a területet.

Megállapításairól az ombudsman nemcsak a szakszervezet főtitkárát, hanem a hasonló félreértések megelőzése érdekében az országos rendőrfőkapitányt is tájékoztatta.