null A közfoglalkoztatás szabályozásának változásáról

A közfoglalkoztatásról és a munkahelyvédelemről

AJB-5630/2012

 

Egyetért a belügyminiszter az ombudsmannak azzal a megállapításával, hogy a közfoglalkoztatást nem lehet a meglévő álláshelyek megszűntetésére felhasználni, azaz nem lehet elbocsátani a munkavállalókat és a helyükre közfoglalkoztatottakat állítani. Pintér Sándor erről és az új jogi garanciákról tájékoztatta Szabó Mátét. A biztos azonban ennek nyomán újabb kérdést is tisztázandónak lát.

Egy panaszügyben kiderült: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az illetékes munkaügyi központtól támogatást kért 22 közfoglalkoztatott alkalmazására 8 órás munkaidőben, takarítóként, udvari munkásként. Miután megkötötték az erről szóló hatósági szerződést, elbocsátottak 19 határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban álló takarítót.

Szabó Máté vizsgálatában megállapította, hogy a közfoglalkoztatottak alkalmazásáról megkötött hatósági szerződés nem felelt meg az országos közfoglalkoztatási program jogszabályi feltételeinek. Nem tett eleget annak a követelménynek sem, hogy a közfoglalkoztatottak alkalmazását megelőző három hónapban, illetve a közfoglalkoztatás időtartama alatt ne szüntessék meg azonos vagy hasonló munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkaviszonyát. Az alapvető jogok biztosa megállapításait megküldte a belügyminiszternek. (A jelentés a /documents/10180/143994/201205630.rtf/885847ee-f5a9-40b6-b057-3156cc0de279 oldalon olvasható.)

Pintér Sándor belügyminiszter azt válaszolta az ombudsmannak, hogy a rendőrség és a katasztrófavédelem 1563 embert alkalmaz közfoglalkoztatottként. Amellett, hogy a biztos jelentésében feltárt visszásságok megelőzésére a jövőben fokozottan ügyelnek, pontosították, illetve pontosítják a szabályozást. Annak értelmében a munkaadónak a közfoglalkoztatás támogatását kérő dokumentumban nyilatkoznia kell, hogy a közfoglalkoztatottak alkalmazását megelőző három hónapban a Munka Törvénykönyvében meghatározott egyes felmondási okok alapján nem bocsátott el azonos, vagy hasonló munkakörben, határozott, vagy határozatlan idejű munkaviszonyban dolgozókat. A hatósági szerződésben emellett vállalnia kell azt is, hogy ezeknek a munkavállalóknak a munkaviszonyát ugyanezen okokból a közfoglalkoztatottak alkalmazásának időtartama alatt sem szünteti meg.

A garanciák körét a minisztérium kiegészítette azzal, hogy megvonják a támogatást attól a munkaadótól, aki megszegi az álláshelyek megtartásának előírását.

Szabó Máté alapjogi biztos üdvözöl minden előrelépést, jogi garanciát, amely hozzájárul a munkahelyek védelméhez. Ugyanakkor viszont arra is felhívta a figyelmet, hogy a belügyminiszter levelében leírt szabályok csak részleges védelmet nyújtanak. Elvben lehetővé teszik, hogy a Munka Törvénykönyvében foglalt egyes felmondási okok (például a munkavállalók képességeivel összefüggő ok) alapján elbocsássanak egy dolgozót és helyére közfoglalkoztatottat vegyenek fel.

Az alapvető jogok biztosa december 3-án a hivatalában záró konferencián összegzi a 2012. évi munkajogi vizsgálatait összefogó Munka Méltósága projekt megállapításait, benne a közfoglalkoztatás, a kisgyermekes anyák, fiatalok, fogyatékossággal élők, hajléktalanok munkavállalási lehetőségeit.