null A gyülekezési projektfüzetről

Ombudsmani kiadványok az elmúlt év tapasztalatairól

gyülekezési jogról, tüntetésekről, tudnivalókról

 

Az idei március 15-i események fényében különleges jelentőséget kapott az a gyülekezési joggal foglalkozó projektfüzet, amelyet a hét végén jelent meg a honlapunkon. Szabó Máté jogász-politológus ombudsmanná választása után úgy döntött, hogy munkája főbb súlyponti témáinak – éves projektjeinek – tapasztalatait minden esztendőben tematikus kiadványokban összegzi. Ezek sorában az első a gyülekezési jogi projektfüzet.

Sólyom László köztársasági elnök már ombudsmanná jelölésekor kérte Szabó Mátét, a tüntetések és tiltakozások hazai és nemzetközi szakértőjét, fordítson nagy figyelmet arra, miként lehet kiküszöbölni a 2006 őszi rendőri és tüntetői erőszak következtében keletkezett sérelmek, valamint az ellentmondásos joggyakorlat jogbizonytalansághoz vezető hatásait. A gyülekezési jogi projektben négy munkatársunk egy éven át, több mint húsz alkalommal, ötvennél is több közterületi rendezvényen kísérte figyelemmel a gyülekezési jog érvényesülését, az állami ünnepségektől a spontán megmozdulásokig. Az ombudsmani hivatalban szervezett műhelyviták, tudományos publikációk, a közlemények, interjúk és újságcikkek után a projektfüzet most egy összefoglaló kiadványban tartalmazza az elmúlt év legfontosabb megállapításait.

A kiadvány azonban sokkal több, mint összegzés: segíteni hivatott az állampolgárokat, a gyülekezési joggal élni kívánókat, a rendezvényszervezőket, a hatáskörrel rendelkező állami szerveket – főként a rendőrséget – hogy eligazodjanak a tüntetési jog útvesztőiben. Ismerteti a gyülekezési joggal kapcsolatos hazai és a nemzetközi (főként az Uniós) ombudsmani, bírósági és alkotmánybírósági gyakorlatot, a biztos jelentéseit és ajánlásait.

A gyülekezési jogi projektfüzet e honlapon (www.obh.hu) a hírek oldalán olvasható. Közvetlenül letölthető a http://www.obh.hu/allam/aktualis/pdf/gyulekezesijogi.pdf címről.

Ugyanitt található a gyermekjogi és hajléktalanügyi projektek összefoglalója is a (http://www.obh.hu/allam/aktualis/pdf/gyermekjogi.pdf, valamint a http://www.obh.hu/allam/aktualis/pdf/hajlektalanugyi.pdf).