null A fővárosi parkolási rendszerről

A főváros parkolási rendszerének változásairól

AJB-5282 /2010

 

Az ügyfélszolgálat hosszabb nyitvatartását, a parkolójegyek kölcsönös elfogadását, független panaszvizsgáló szervezet létrehozását javasolta Szabó Máté és pozitív válaszokat kapott. Indítványaival az érintett önkormányzatok jelentős többsége is azonosulni tud.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere elfogadta az országgyűlési biztos vizsgálati jelentésének javaslatát és már intézkedett is, hogy a parkolási társaságok ügyfélszolgálati irodái legalább heti egy napon hosszított nyitva tartással üzemeljenek. A Fővárosi Közgyűlés módosította rendeletét és az ügyfélszolgálati irodák hétfőn, kedden és csütörtökön 9 órától 17 óráig, szerdán 9 órától 18 óráig, pénteken pedig 9 órától 16 óráig tartanak nyitva. A főpolgármester egyetértett Szabó Máté véleményével abban is, hogy a fővárosi parkolási rendszert egységessé kellene tenni, a parkolás-üzemeltetőknek el kellene fogadniuk egymás parkolójegyeit. Ennek megfelelően a városüzemeltetési főpolgármester-helyettes megkereste a helyi önkormányzatokat és együttműködésüket kérte a budapesti parkolási rendszer egységesítése érdekében.

A Fővárosi Önkormányzat szerint is szükséges a parkolási panaszok kivizsgálásával foglalkozó független szervezet létrehozása, ez azonban túlmutat az önkormányzati rendelet keretein. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter ezzel kapcsolatban arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az ombudsmani javaslat nyomán törvénymódosítást fog kezdeményezni annak érdekében, hogy kidolgozzák a parkolási kérdésekben előterjesztett panaszok ügyintézésének keret- és részletszabályait.

Az érintett önkormányzatok egy része mindenben egyetértett az országgyűlési biztos jelentésében megállapítottakkal, válaszuk szerint teljes mértékben támogatják parkolási társaságok együttműködéséről, a mobilszolgáltatások költségelemeinek átgondolásáról, a parkolójegy automaták működéséről kialakított ombudsmani álláspontot. Szabó Máté az utóbbiról jelentésében kifejtette, hogy amennyiben a parkolás díját a jelenlegi jogszabályi rendelkezések alapján állapítják meg, akkor annak ellenértékeként a parkolási társaság által nyújtott szolgáltatásnak mindenképp magában kell foglalnia a parkolójegy automaták megfelelő működését, a várakozóhelyek megtisztítását és mindazon szolgáltatásokat, amelyek az autósok helyzetét megkönnyítik, a szolgáltatás igénybevételét a lehetőségekhez mérten kényelmessé teszik.

A polgármesterek ugyancsak egyetértésüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a rendszer mentes legyen minden indokolatlan túlfizetéstől és az automaták valamennyi forgalomban lévő pénzérmét elfogadják.