Tartalom megjelenítő

null Ünnepélyes faültetésen tartott köszöntő beszédet az alapvető jogok biztosa

Ünnepélyes faültetésen tartott köszöntő beszédet az alapvető jogok biztosa

A Településfásítási Program keretében ünnepélyes faültetésen vett részt dr. Kozma Ákos ombudsman 2021. október 21-én a Komárom-Esztergom megyei Tarjánon. Az alapvető jogok biztosa köszöntő beszédében kiemelte, hogy „az erdő összeköti a nemzedékeket”, ez a mostani faültetés pedig a jövőről való gondoskodás egyik jeles példája.

Az ünnepségen részt vett Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár és Steindl Balázs, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat alelnöke. 

A Településfásítási Program során a tízezer főnél kisebb települések összesen huszonnégyezer fát igényelhettek ingyenesen.

Ajánló

Tartalom megjelenítő

Alaptörvény értelmezést kért az alapvető jogok biztosa
Indítványában, dr. Juhász Imre az Alaptörvény IX. cikk (3) bekezdése szerinti ingyenes politikai reklámot és annak időbeli korlátozottságát előíró rendelkezés alaptörvényértelmezését kérte, arra tekintettel, hogy az Európai Parlament és a Tanács 2024/900 rendelete a magyar választási eljárást és a médiaszabályozást is érinti.
Az alapvető jogok biztosának közleménye a 2025 decemberében elfogadott szlovák Büntető Törvénykönyv módosítással kapcsolatosan általa kért intézkedésről
Az Alapvető Jogok Biztosa nyílt levélben kereste meg Christophe Kampot, az EBESZ nemzetiségi kisebbségekkel foglalkozó főbiztosát, Maria Telaliant, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala igazgatóját, Roberta Metsolát, az Európai Parlament elnökét, Róbert Dobrovodskýt, a Szlovák Köztársaság Emberi Jogi Biztosát.