A jogalkotással összefüggő ombudsmani tevékenység
Az Obtv. 25. §-a alapján a biztosok javasolhatják a jogalkotásra, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszköze kiadására jogosult szervnél a jogszabály módosítását, hatályon kívül helyezését vagy kiadását. Ennek feltétele, hogy vizsgálatuk eredményeként úgy ítéljék meg, hogy az általuk feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság valamely jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszköze fölösleges, nem egyértelmű rendelkezésére, illetve az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára (hiányosságára) vezethető vissza.
2.1.
A beszámolási időszakban teljesült ajánlások
2.1.1.
Törvényalkotásra és -módosításra vonatkozó ajánlások
1. Javaslat az igazságügyi miniszternek a társasházról szóló 1997. évi CLVII. törvény felülvizsgálatára. A javaslat megvalósult a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény megalkotásával, amely 2004. január 5-én lépett hatályba.
2. A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapról szóló 2003. évi LVIII. törvény, valamint a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap működésével összefüggő szabályokról szóló 33/2003. (XII. 9.) PM rendelet hatálybalépésével részben megvalósult a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek szóló kezdeményezés a vis maior károk helyreállítására vonatkozó eljárási szabályok kiadására. A törvény 2003. augusztus 1-jén, a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lépett hatályba.
2.1.2.
Kormányrendelet alkotására és módosítására irányuló javaslatok
1. Javaslat a gazdasági és közlekedési miniszternek a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről szóló 80/1999. (VI. 11.) Korm. rendelet módosítására. A javaslat megvalósult az 58/2003. (IV. 24.) Korm. rendeletben, amely 2003. május 2-tól hatályos.
2. Javaslat az oktatási miniszternek a diákigazolványról szóló 30/1999. (II. 15.) Korm. rendelet módosítására. A javaslat teljesült a 38/2003. (III. 27.) Korm. rendelet 3. §-ában, amely a kihirdetéskor lépett hatályba.
2.1.3.
Miniszteri rendelet alkotására és módosítására vonatkozó javaslatok
1. A belügyminiszternek a bűnügyek rendőrségi nyomozásáról szóló 40/1987. számú BM Utasítás módosítására tett javaslat teljesült a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelettel, ami 2003. július 1-jén lépett hatályba.
2. A büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezeléséről és nyilvántartásáról szóló 117/1984. (IK 12.) IM-BM-PM-LÜ együttes utasítás korszerűsítésére és nyílt jogszabályban való kiadására vonatkozó javaslat teljesült a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelettel, amely 2003. július 1-jén lépett hatályba.
3. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásról szóló 34/1999. (IX. 24.) BM-EszCsM-IM együttes rendelet módosítására a belügyminiszternek tett javaslat teljesült a 15/2003. (IV. 16.) BM-ESzCsM-IM együttes rendeletben. A módosító rendelet 2003. április 24-én lépett hatályba.
4. Az oktatási és a belügyminiszternek az egyes szakmai és vizsgáztatási követelmények kiadásáról szóló 38/1997. (VI. 27.) BM rendelet módosítására vonatkozó javaslat teljesült az egyes szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 16/2003. (IV. 18.) BM rendelet 21. számú melléklet, V. fejezet 5. pontjában, amely a kihirdetését követő 8. napon hatályba lépett.
5. Az egészségügyi szociális és családügyi miniszternek az egészségügyi dolgozók rendtartásáról szóló 11/1972. (VI. 30.) EüM rendelet módosítására vonatkozó javaslat teljesült az egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról szóló 2002. évi LVIII. törvényben, amely 2003. január 1-jén lépett hatályba.
6. Az egészségügyi, szociális és családügyi, a pénzügy- valamint a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszternek a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet módosítására. A módosítás teljesült a 4/2003. (III. 24.) FMM-ESzCsM-PM együttes rendeletben, amely 2003. április 1-jén lépett hatályba.
2.1.4.
Önkormányzati rendelet alkotására és módosítására irányuló javaslatok
1. A Győr-Sopron-Moson Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatókról szóló 40/1996. (XII. 31.) számú rendeletének a módosítására tett javaslat teljesült a képviselő-testületnek a települési hulladékról és a hozzá kapcsolódó közszolgáltatásról szóló 8/2003. (II. 28.) számú, új rendeletet megalkotásával. A rendelet 2003. március 1-jén lépett hatályba.
2. Csépa Község képviselő-testületének a szociális rászorultságtól függő pénzben és természetben nyújtott támogatásokról, valamint a személyes gondoskodásról szóló 6/2000. (IV. 13.) számú rendelete, továbbá az 524/2001. (XI. 29.) számú határozata módosítására tett javaslatot elfogadva a testület megalkotta a 3/2002. (III. 29.) és a 8/2002. (XII. 13.) számú módosító rendeleteket, valamint a 489/2002. (ix. 21.) számú módosító határozatát.
3. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének Tiszainoka Község Önkormányzata képviselő-testülete köztisztaságról és a környezetvédelemről szóló 7/1999. (XII. 30.) számú rendeletének módosítására tett javaslat teljesült. A testület a rendeletét módosította a 10/2003. (IV. 15.), 20/2003. (VIII. 26.) és a 26/2003. (XII. 30.) számú rendeleteivel.
2.2.
A korábbi években tett, eddig nem teljesült, fenntartott javaslatok
2.2.1.
Törvényalkotásra és -módosításra vonatkozó javaslatok
1. A tisztességes eljáráshoz fűződő garanciák hatékony biztosítása, az összeférhetetlenség megszüntetése és a jogbiztonság követelménye érvényesítése érdekében – tekintettel arra, hogy a probléma már 2004-ben is felmerült – sürgetjük, hogy a rendőrségtől vonják el a rendőrségi fogdában Fogva tartott személy rendkívüli halála, valamint a rendőr lőfegyverhasználata kivizsgálásának hatáskörét.
2. A kártérítéshez való joggal, valamint a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben fenntartjuk a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvénynek a kártalanítás lehetőségére vonatkozó rendelkezései módosítására tett javaslatot.
3. A nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangja, a jogbiztonság követelménye, továbbá a tulajdonhoz és az örökléshez való jogok biztosítása érdekében nyomatékkal sürgetjük, hogy az Országgyűlés mielőbb teljesítse a nemzetközi szerződésekkel okozott károk kárpótlásáról szóló törvény megalkotására irányuló kötelezettségét.
4. Részben továbbra is fenntartjuk a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény módosítására irányuló azon kezdeményezést, miszerint – figyelemmel az ártatlanság vélelmére – a törvény egyenlő feltételekkel biztosítsa a hivatásos állomány tagjai részére a fegyelmi, a kártérítési és a szolgálat ellátásával összefüggő büntető eljárásokban a jogi védelem költségeit, illetve a jogi védelem hivatalból történő ellátásának lehetőségét, továbbá a hivatásos állomány külszolgálatának díjazása a törvényben fogalmazódjék meg általános szabályként.
5. Sürgetjük a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény olyan tartalmú módosítását, amely – a gyermeki jogok, a diszkrimináció tilalma és a jogegyenlőség, továbbá a jogállamiság és annak lényeges elemét képező jogbiztonság követelményének megfelelően – lehetővé teszi a gyermektartásdíj megelőlegezését olyan esetben, amikor a díj fizetésére kötelezett ismeretlen helyen – akár külföldön is – tartózkodik.
6. Fenntartjuk az igazságügyi miniszternek a Polgári Törvénykönyv 551. §-a módosítására tett javaslatot.
7. Sürgetjük az ún. humán reprodukciós eljárásban való részvétellel kapcsolatban az igazságügyi, valamint az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (különösen annak a 167. § (1) és (2), valamint a 168. § (1) és (2) bekezdése) módosítására tett javaslatot.
2.2.2.
Kormányrendelet alkotására és módosítására irányuló javaslat
1. Fenntartjuk a kisajátításról szóló 1976. évi 24. tvr. végrehajtásáról szóló 33/1976. (IX. 5.) MT rendelet módosítására vonatkozó javaslatot.
2. Sürgetjük a gazdasági és közlekedési miniszternek az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet módosítására tett, általuk részben elfogadott javaslatot.
3. Változatlanul fenntartjuk az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet kiegészítésére vonatkozó javaslatot.
4. Kiemelten sürgetjük a szociális és családügyi miniszternek a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet módosítására tett javaslatot.
5. Mivel részben teljesült, csak részben tartjuk fenn a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek szóló kezdeményezést a vis maior károk helyreállítására vonatkozó eljárási szabályok kormányrendeletben való kiadására.
2.2.3.
Miniszteri rendelet alkotására és módosítására vonatkozó javaslatok
1. Az egészséges környezethez, a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez való jog, továbbá a jogbiztonság követelménye biztosítása érdekében sürgetjük az egyéb létesítmények, illetve készülékek által kibocsátott elektromágneses sugárzás egészségügyi határértékeinek miniszteri rendeletben való szabályozását.
2. Sürgetjük az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 30. §-a (Kártalanítási szabályok) végrehajtási rendelkezéseinek megalkotását.
3. Fenntartjuk az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet módosítására vonatkozó kezdeményezést.
2.2.4.
Önkormányzati rendelet alkotására és módosítására irányuló javaslat
1. Fenntartjuk a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének Tállya Község Önkormányzata képviselő-testülete települési szilárd hulladékkal kapcsolatos 23/2001. (XII. 28.) számú rendeletének a módosítására irányuló javaslatot.
2. Változatlanul fenntartjuk Mogyoród Község képviselő-testületének a Forma-1. Magyar Nagydíj és a Hungaroringen rendezendő egyéb versenyek idején jelentkező idegenforgalmi, vendéglátási feladatok ellátásáról szóló 15/2000. (VII. 13.) számú rendelet módosítására tett javaslatot.
2.3.
A korábbi években tett, nem teljesült jogalkotással
összefüggő javaslatok
2.3.1.
Törvényalkotásra és -módosításra vonatkozó javaslatok
1. Mellőzzük a rendőrségi fogdában, a katonai fogdában és a bv. intézetben elhelyezett előzetes letartóztatottra vonatkozó fogvatartási szabályok egységesítésére, valamint a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. módosítására vonatkozó javaslat megismétlését, mivel 2003-ban megkezdődött az új büntetés-végrehajtásról szóló törvény előkészítése.
2. Nem tartjuk fenn a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény módosítására irányuló javaslatot, mivel a törvény átfogó felülvizsgálata az EU-csatlakozás miatt folyamatban van.
3. Visszavonjuk a közérdekű adatok megismeréséhez és a diszkriminációmentes elbánáshoz való jog, valamint az esélyegyenlőség állami célkitűzései megvalósítása érdekében az Országgyűlésnek azon javaslatot, hogy vizsgálja meg a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény olyan tartalmú módosításának lehetőségét annak érdekében, hogy egyes fontosabb műsorokra kiterjedően kötelező legyen a siketeknek szóló jelnyelvi tolmácsolás és feliratozás. A javaslat visszavonásának okai: 2003 januárjában megkezdte működését az Országos Jelnyelvi Tolmácshálózat, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium megkezdte a jelnyelvi törvény koncepciójának kidolgozását, és folyamatban van a média törvény módosítása is.
4. Nem tartjuk fenn a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tulajdonhoz való jog érvényesülése érdekében az Országgyűlésnek szóló azon kérést, hogy vizsgálja meg az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és az ezzel összefüggő törvénymódosításról szóló 1996. évi LIX. törvény olyan módosításának lehetőségét, mellyel összhangba kerülne az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 1996. évi LIX. törvény 7. § (2) bekezdése, valamint a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 101. § (4) bekezdése. A kérés visszavonásának oka, hogy a javaslattal egyetértve – az Országgyűlés Szociális és Családügyi Bizottságának támogatása mellett – az ONYF főigazgatója megkezdte a probléma ügyviteli úton történő folyamatos, várhatóan 2004 végéig tartó megszüntetését.
2.3.2.
Kormányrendelet alkotására és módosítására irányuló javaslat
Nem tartjuk fenn a kézi lőfegyverekről, lőszerekről, gáz-
és riasztófegyverekről, légfegyverekről, és a lőterekről szóló 115/1991. (IX.
10.) Korm. rendelet végrehajtásáról szóló 14/1991. (X. 31.) BM rendelet,
valamint a fegyvertartással kapcsolatos ügyintézésre
vonatkozó 174–29/1997. számú Módszertani Útmutató
VI. Fejezetének módosítására irányuló javaslatot, mivel a tárgykörben törvényi
színtű szabályozás van folyamatban.
2.3.3.
Miniszteri rendelet alkotására és módosítására vonatkozó javaslat
Mivel a jogszabály az intézményi átalakulásra nyitva álló végső határidőt 2005. december 31-ig elhalasztotta, nem tartjuk fenn a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló rendelet mellékletének olyan módosítására irányuló ajánlást, miszerint az átmeneti időszakban is legyen kötelező minden – nemcsak a speciális – gyermekotthonokban a pszichológusi és a gyógypedagógusi szolgálat.
2.4.
A tárgyévben tett javaslatok
2.4.1.
Törvényalkotásra és -módosításra vonatkozó javaslatok
1. OBH 3962/2002.: Javaslat a Kormánynak a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény olyan tartalmú módosítására, amely szabályozza a bérlők érdekeinek, különösen az önkormányzati bérlakások bérlőinek védelmét. A javaslatot a Kormány támogatja, a módosító javaslatok előkészítése folyamatban van.
2. OBH 4460/2002.: Javaslat az igazságügyi- és a belügyminiszternek a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvénynek a zaklatásra vonatkozó szabályokkal való kiegészítésére. A javaslatot a miniszterek elfogadták, a törvény kiegészítésére vonatkozó előkészítés megkezdődött.
3. OBH 2985/2002., OBH 4403/2002., 1531/2003.: Javaslat az igazságügyi miniszternek a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény olyan módosítására, hogy a végrehajtói fegyelmi bíróság hatáskörébe tartozzon az önálló bírósági végrehajtók ellen kezdeményezett valamennyi panaszügy kivizsgálása. A válaszadás határideje még nem telt le.
4. OBH 1878/2002.: Javaslat a gazdasági és közlekedési miniszternek, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosuljon úgy, hogy a jogszabály biztosítson hatósági jogkört a Közlekedési Felügyeletek számára olyan esetre, amikor a közút kezelője kötelezettségének nem tesz eleget. A javaslatot a miniszter nem fogadta el.
5. OBH 1357/2003.: Javaslat az igazságügyi és a belügyminiszternek, hogy kezdeményezzék a sértettek kárenyhítését szabályozó törvény megalkotását. A javaslatot csak a belügyminiszter fogadta el, megvalósulása bizonytalan.
6. OBH 2824/2003., OBH 3123/2003., OBH 3717/2003.: Javaslat az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek, hogy fontolja meg az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a kiegészítését a köldökzsinórvér levételére és tárolására vonatkozó szabályokkal. A javaslat fogadtatása pozitív.
7. OBH 2487/2002.: Javaslat a pénzügyminiszternek a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény olyan kiegészítésére, amely a hatósági intézkedések – garanciális és jogorvoslati rendelkezésekre is kiterjedő – végrehajtási szabályait állapítja meg. A módosítás megvalósult a törvényt módosító 2003. évi XCI. törvénnyel, amely 2003. november 14-től hatályos.
8. OBH 1402/2002., OBH 4830/2002.: Javaslat az oktatásügyi miniszternek a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény és az azt módosító 2000. évi XCVII. törvény 21. §-a, valamint a 2001. évi XCI. törvény 8. §-a (a költségtérítésre és a jogorvoslatra vonatkozó szabályok) módosítására. A javaslat teljesült a 2003. évi XXXVIII. törvényben, amely 2003. július 1-jétől hatályos.
9. OBH 3197/2002.: Javaslat a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény 15. § (2) és (3) bekezdéseinek olyan módosítására, hogy az őrszolgálat a rendőrségtől függetlenítődjön. A javaslatot a miniszter támogatta, a módosítás előkészítése folyamatban van.
10. OBH 1052/2003., OBH 1458/2003. és OBH 2012/2003.: Javaslat a miniszterelnöknek a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (Médiatörvény) olyan módosítására, amely megállapítja az ORTT Panaszbizottság „egyéb” panaszokra vonatkozó eljárásának főbb szabályait, és a Panaszbizottság döntése elleni jogorvoslás általános szabályait, valamint javaslat a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény olyan kiegészítésére, amely az ORTT határozatának bírósági felülvizsgálatára vonatkozóan rövid jogorvoslati és bírósági eljárási határidőket állapít meg. A javaslat támogatásra talált, a folyamatban lévő Médiatörvény módosítása során azt figyelembe veszik.
2.4.2.
Kormányrendelet alkotására és módosítására irányuló javaslatok
1. OBH 4271/2001.: Javaslat a miniszterelnöknek, hogy fontolja meg az egyes erőszakos bűncselekmények következtében sérelmet szenvedettek állam általi kárenyhítésének szabályairól szóló 209/2001. (X. 31.) Korm. rendelet módosítását úgy, hogy az egyes bűncselekmények sértettjei közötti indokolatlan különbségtétel megszűnjön. A javaslat elfogadásra került, de még nem valósult meg.
2. OBH 1616/2003.: Javaslat az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek a gyermeknevelési támogatás megállapításának szabályairól, valamint a szociális ellátások igényléséhez felhasználható bizonyítékokról szóló 32/1993. (II. 17.) Korm. rendelet módosítására. A javaslat teljesült a 228/2003. (XIII. 13.) Korm. rendeletben, amely 2004. január 1-jétől hatályos.
3. OBH 1769/2003.: Javaslat a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet módosítására. A miniszter a javaslatot elfogadta, a módosító jogszabály tervezete elkészült, várhatóan az öntözési idény kezdetéig hatályba lép.
4. OBH 1402/2002.: Javaslat az oktatásügyi miniszternek az egyetemi és főiskolai hallgatók részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló 51/2002. (III. 26.) Korm. rendelet módosítására. A javaslattal egyetértett a miniszter, a módosító jogszabály előkészítése megkezdődött.
2.4.3.
Miniszteri rendelet alkotásra, módosításra tett javaslatok
1. OBH 3197/2002.: Javaslat a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek a Természetvédelmi Őrszolgálat Szolgálati Szabályzatáról szóló 9/2000. (V. 19.) KöM rendelet módosítására. A javaslatot támogatja a miniszter, de még nem történt meg a módosítás.
2. OBH 2999/2002.: Javaslat a belügyminiszternek, hogy tekintse át a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet származás ellenőrzésre vonatkozó szabályait a jogorvoslati lehetőségekre kiterjedően. A javaslat megvalósult. A jogszabályt módosító 27/2003. (VII. 4.) BM rendeletben, amely a kihirdetését követő 15. napon lépett hatályba.
3. OBH 1277/2003.: Javaslat a belügyminiszternek az egészségügyi törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásról szóló a 34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együttes rendelet 14. §-ának kiegészítését. A miniszter a javaslattal nem értett egyet, más megoldást alakít ki.
4. OBH 2311/2003.: Javaslat a Kormánynak a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletének olyan módosítására, hogy a megkülönböztető jelzésüket nem használó, mentést és betegszállítást végző szervezetek zavartalan működésének akadályozhatósága megszűnjön. A Kormány a jogszabály-módosításra tett javaslatot elfogadta, kidolgozta az új szabályozást, de még nem jelent meg.
5. OBH 5164/2002.: Javaslat az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek, valamint a pénzügyminiszternek, hogy vizsgálja felül az Alzheimer-kórban szenvedő betegek gyógykezeléséhez szükséges gyógyszerkészítmények támogatásának a lehetőségét és azt jogszabályban rögzítsék. A javaslat megvalósult a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és a támogatás összegéről szóló 1/2003. (I. 21.) ESzCsM rendeletben, amely 2003. február 1-jén lépett hatályba.
2.4.4.
Önkormányzati rendelet alkotására és módosítására irányuló javaslatok
1. OBH 3962/2002.: Javaslat a Budapest XIV. kerület Önkormányzat képviselő-testületének az önkormányzati bérlakásban élő bérlők érdekeinek védelmére való önkormányzati rendelet alkotására. A javaslatra érdemi választ nem tett az önkormányzat.
2. OBH 3031/2003.: Javaslat Somogy Megye Közigazgatási Hivatalának Balatonkeresztúr Önkormányzata 17/2000. (XII. 29.) számú, a község környezetvédelméről és köztisztaságáról szóló rendeletének módosítására. A testület a javaslatot elfogadta és az teljesült a 18/2003. (XI. 21.) számú rendeletben.
3. OBH 3111/2003.: Javaslat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalnak Tiszaföldvár Város Önkormányzata 26/2000. (XII. 22.) számú, a települési szilárd hulladék kezeléséről szóló rendelete módosítására. A javaslatot elfogadva a testület, meghozta a 38/2003. (XII. 30.) számú rendeletét.
4. OBH 3797/2003.: Javaslat a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatalnak Berhida Nagyközség Önkormányzata 24/2000. (XII. 20.) számú, a hulladékgazdálkodásról szóló rendeletének módosítására. A válaszadás határideje még nem járt le.
5. OBH 3880/2003.: Javaslat a BAZ Megyei Közigazgatási Hivatalnak, hogy Farkaslyuk község Önkormányzata alkosson helyi rendeletet a települési szilárd hulladék kezeléséről. A javaslat teljesült a 24/2003. (XI. 10.) számú önkormányzati rendelet megalkotásával.
6. OBH 4895/2003.: Javaslat Borsosberény Község Önkormányzatának 4/2000. (V. 24.) számú, a szociális ellátások rendjéről szóló rendeletének módosítására. A javaslatot a testület elfogadta, de még nem történt meg a módosítás.
7. OBH 4904/2003.: Javaslat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalnak Jászjákóhalma Község Önkormányzata 7/2001. (VI. 21.) számú, a helyi környezet védelemről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló rendelete módosítására. A testület a javaslatot elfogadta, a 2003. október 20-i ülésén módosította a rendeletet.
8. OBH 2429/2003.: Javaslat a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalnak Szigethalom Önkormányzat képviselő-testületének 15/1995. (VI. 15.) számú, a helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló rendelete módosítására. A javaslatot elfogadták, a módosítás folyamatban van.
9. OBH 2511/2003.: Javaslat a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalnak Tahitótfalu Község Önkormányzat képviselő-testületének a köztisztaság fenntartásának szabályairól szóló 10/1992. (X. 16.) számú, valamint a hulladékkezelési szolgáltatási díj megállapításáról szóló 16/2002. (XII. 19.) számú rendelete módosítására. A válaszadás határideje még nem járt le.
10. OBH 1802/2003.: Javaslat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalnak Szajol Község Önkormányzata képviselő-testületének a községi szervezett köztisztasági szolgáltatás igénybevételéről szóló 18/2002. (XI. 2.) számú rendeletének módosítására. A válaszadási határidő még nem járt le.
11. OBH 1478/2003., OBH 3555/2003., OBH 3556/2003.: Javaslat a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatalnak Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének az egyes helyi közszolgáltatásokról szóló 53/1997. (XII. 23.) számú rendelete hatályon kívül helyezésére. A válaszadás határideje még nem járt le.
12. OBH 4344/2002.: Javaslat a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatalnak Kisszékely Község Önkormányzata képviselő-testületének a hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 5/2002. (VI. 12.) számú rendelete, valamint a Vertikál Építőipari és Kommunális Szolgáltató Rt. által a községben szolgáltatott hulladékkezelési közszolgáltatás díjának megállapításáról szóló 6/2002. (VI. 12.) számú rendeletének a módosítására. A javaslat alapján 2003 szeptemberében módosították a rendeleteket.
13. OBH 2192/2002., OBH 5261/2002.: Javaslat a Heves Megyei Közigazgatási Hivatalnak Kál Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének a köztisztasági és települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységéről, a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 16/2001. (IX. 25.) számú rendelete, valamint Boconád Község Önkormányzata képviselő-testületének a köztisztasági és települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységéről, a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 7/2001. (V. 30.) számú rendelete módosítására. Mindkét képviselő-testület végrehajtotta a módosítást. Előző 2003. február 25-én, az utóbbi 2003. március 27-én.
14. OBH 1182/2002.: Javaslat a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalnak Leányfalu Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 1/2000. (I. 1.) számú rendelete módosítására. A közigazgatási hivatal egyetértett a javaslattal, a képviselő-testület nem. Ezért a közigazgatási hivatal 2003 novemberében az Alkotmánybírósághoz fordult az ügyben.
15. OBH 4734/2003.: Javaslat a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalnak Budakalász Önkormányzatának a helyi építési szabályzatról szóló 17/2002. (XII. 18.) számú rendeletének a módosítására. A válaszadás határideje még nem járt le.
16. OBH 1022/2003.: Javaslat a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatalnak Perkáta Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 2/2002. (III. 1.) számú, a hulladékgazdálkodásról szóló rendelete módosítására. A válaszadás határideje még telt el.
17. OBH 1364/2003.: Javaslat a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatalnak Pápa Város Önkormányzata képviselő-testületének 32/2001. (XII. 14.) számú, a hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló rendelete módosítására. A javaslat teljesült a 16/2003. (IX. 5.) számú rendeletben.
18. OBH 1793/2003.: Javaslat a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatalnak Makó Város Önkormányzata képviselő-testületének 28/1999. (VII. 1.) számú, a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységről szóló rendelete módosítására. A javaslat teljesült az 50/2003. (XI. 27.) számú rendeletben.
19. OBH 1961/2003.: Javaslat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalnak Csépa Község Önkormányzata képviselő-testületének a hulladékgazdálkodásról szóló 1/2000. (II. 15.) számú rendelete módosítására. A válaszadás határideje még nem járt le.
20. OBH 3123/2003.: Javaslat Nyírgyulaj Község Önkormányzata képviselő-testületének a 4/2003. (I. 30.) számú, a pénzbeni és természetbeni szociális ellátásról szóló rendelete módosítására. A javaslat teljesült a 17/2003. (IX. 10.) számú rendeletben.
21. OBH 3717/2003.: Javaslat Csécse és Szarvasgede Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének a szociális ellátásokra vonatkozó 4/2003. (XI. 19.) számú, illetve a 4/2003. (XI. 24.) számú rendeleteinek a módosítására. A javaslatok még nem teljesültek.
2.4.5.
Az állami irányítás egyéb eszköze kiadására, módosítására tett javaslatok
1. OBH 3197/2002.: Javaslat az országos rendőrfőkapitánynak, hogy határozza meg belső rendelkezésben a rendőri fellépés módját, keretét, a vezetői és a beosztotti állomány jogkörét, a rendőri intézkedés részletes szabályait olyan esetekre, amikor a rendőr műemléki, régészeti és természetvédelmi védettség alatt álló épület, terület rongálását, megsemmisítését – különösen, ha ilyen cselekmény miatt már a büntetőeljárás is megindult – észleli. A javaslatot a főkapitány elfogadta, főkapitányi intézkedés formájában új együttműködési megállapodást készítenek elő a témával kapcsolatban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal.
2. OBH 1773/2003.: Javaslat a belügyminiszternek, hogy az Alkotmánnyal és a Polgári Törvénykönyvvel összhangban adjon ki irányelvet a jogalkalmazók számára az otthon született gyermekek anyakönyvezése és az ezzel kapcsolatos hiánypótlás során követendő hatósági eljárásról, valamint az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek, hogy vizsgálja meg, hogy az otthon szülő nők megfelelő egészségügyi ellátásának biztosítása érdekében felmerül-e szabályozási szükséglet. A belügyminiszter az irányelv kiadásával egyetértett. Olyan irányelv kiadására tett ígéretet, amely szabályozza, hogy az anyakönyvezéshez az orvosi igazolást ki és milyen adattartalommal állítsa ki. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter is elfogadta a javaslatot azzal, hogy a szülés otthonosabbá, családiasabbá tételét szolgáló szempontok a hamarosan elkészülő új szakmai követelményekben érvényesülni fog.
2.5.
Jogszabály-véleményezési tevékenység
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese nem rendelkeznek törvényben biztosított feladatkörrel a jogszabály-tervezetek véleményezésére, illetve észrevételezésére. Egyes jogszabályok tervezeteit mégis megkapták annak bizonyítékaként, hogy a címzettek a jogszabály-alkotással kapcsolatos javaslataiknak eleget tettek. Ezeket a tervezeteket az országgyűlési biztos, illetve általános helyettese általában abból a szempontból vizsgálta, hogy vizsgálatuk eredményeként tett javaslatuk alapján született normaszöveg alkalmas lehet-e a feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásság orvoslására és jövőbeni megelőzésére.
A jogszabály-tervezetek véleményezésekor az országgyűlési biztos és általános helyettese – a vizsgálataik során szerzett jogalkalmazási tapasztalataikra támaszkodva – a normaszövegben rejlő esetleges alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok veszélyére hívták fel a jogalkotók figyelmét. Azon jogszabály-tervezetek esetében, amelyekről vizsgálati tapasztalatokkal nem rendelkeztek, nem tettek észrevételeket.
1. Gy. 95/2003.: A jogalkotásról szóló törvényjavaslat, valamint a kapcsolódó alkotmánymódosítás koncepciójáról szóló kormány-előterjesztés tervezetét az általános helyettes kapta meg véleményezésre, aki egyetértett azzal, hogy a jövőben a miniszteri rendelethez is készüljön indokolás, továbbá fontosnak tartotta, hogy a jogalkalmazók rendszeresen jelezzék gyakorlati tapasztalataikat az illetékes minisztériumnak. Az általános helyettes kifejtette azt is, hogy a jogbiztonság követelményével összefüggő aggályokat eredményezne, ha a jogalkalmazóknak kellene az ütköző normák közül az alkalmazható szabályt „kiválasztaniuk”, a tervezet hiányosságaként pedig arra mutatott rá, hogy az nem fordít kellő figyelmet az önkormányzati rendeletalkotás színvonalának javítására. A jogszabály még nem lépett hatályba.
2. Gy. 149/2003, Gy. 306/2003.: A közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény tervezetét a biztosok két alkalommal véleményezték. Első alkalommal több mint nyolcvan észrevételt tettek a tervezetre, amelyek részben az előterjesztésen belüli, részben más jogszabályokkal összefüggő ellentmondásokra hívták fel az előkészítők figyelmét. Emellett számos helyen javasolták a tervezet szövegének pontosítását, illetve kiegészítését is. Második alkalommal észlelték, hogy a korábban kifejtett véleményüknek egyes – így például a végrehajtásra és a teljesítési határidő meghosszabbítására vonatkozó – elemeit a tervezet nem tartalmazza, ezért azokra ismételten felhívták a figyelmet. A jogszabály még nem lépett hatályba. A véleményeket teljes terjedelemben tartalmazza a CD-n megjelenített anyag, amely melléklete a szöveges jelentésnek.
3. Gy. 312/2003.: Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény tervezete véleményezése során az országgyűlési biztos általános helyettese jelezte, hogy a tervezet koncepciójával kapcsolatos korábbi észrevételeit, amely a jogszabály-szerkesztésre, illetve a szöveg pontosítására, valamint a jogrendszeren belüli esetleges kollízióra vonatkozott, az előkészítő nem vette figyelembe. Az Egyenlő Bánásmód Bizottságra vonatkozó korábbi észrevételeit változatlanul fenntartotta. Így például továbbra sem látta biztosítva a testület anyagi függetlenségét, tagjai kinevezésének feltételrendszerét esetlegesnek minősítette, nem értett egyet az összeférhetetlenségi szabályokkal, a tisztség megszűnésének eseteit hiányosnak, a munkáltató utasítási jogát szabályozatlannak, az ügyrend kihirdetésére vonatkozó szabályokat pedig a jogállamiság elvével összeegyeztethetetlennek tartotta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tervezet hatálybalépésével kapcsolatban különösen fontos lenne, ha az alkalmazására történő felkészülésre 15 napnál hosszabb idő állna rendelkezésre. Az előterjesztő a tervezet átdolgozásánál az országgyűlési biztos általános helyettesének észrevételeit figyelembe vette. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló 2003. évi CXXV. törvényt az Országgyűlés 2003. december 22-én elfogadta, az új jogszabály a kihirdetését követő harmincadik napon lépett hatályba.
4. Gy. 415/2003.: A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosítását érintő, az állatkínzás törvényi tényállásáról szóló tervezetet az országgyűlési biztos véleményezte. Rámutatott arra, hogy a gerinces állat bántalmazása során figyelemmel kell lennie a fajta jellegzetességeire, amit a javaslat nem tartalmazott. A jogszabály még nem lépett hatályba.
5. Gy. 005/2003.: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvény tervezetét is véleményezték a biztosok. Támogatták, hogy a tervezet az eddigiekhez képest még határozottabban fogalmazta meg a gyermekek jogai érvényesülésének követelményét, és utalt a többi tanuló jogaira is. A tervezet erősítette az esélyegyenlőség feltételeit, meghatározta a jogsértés esetének jogkövetkezményeit, és az ilyen esetekben követendő eljárást. Jelezték azt is, hogy célszerű beiktatni a tervezetbe a politikai befolyást az iskolától távoltartó rendelkezést, valamint indokoltnak látták, hogy a szakmai ellenőrzés, véleményezés hatékonyságát javító rendelkezések kerüljenek be a törvénybe. Az észrevételek alapján a tervezet átdolgozása során bővítették az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont hatáskörét, továbbá az iskola átszervezésekre vonatkozó fenntartói döntésekhez közoktatási szakértői vélemény beszerzését írták elő. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló 2003. évi LXI. törvény hatálybalépését követően, a pedagógusok titoktartását módosító javaslatokat az országgyűlési biztosok több esetben is véleményezték.
A Gy. 98/2003. számon is véleményezték a biztosok a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításának tervezetét. A tervezet megoldást adott néhány olyan kérdésre, amelyekkel kapcsolatban az elmúlt években a biztosok az alkotmányos jogok érintettsége miatt kezdeményezést, illetve javaslatot tettek. A tervezet ombudsmani ajánlásnak megfelelően – egyebek mellett – tartalmazta, hogy hogyan folytatható a felsőfokú tanulmány akkor, ha a miniszter az adott szakon az intézmény tevékenységét felfüggesztette. Differenciáltabban szabályozta a diploma megszerzéséhez előírt nyelvvizsga-kötelezettséget is, és megteremtette a hallgatók számára az intézményi döntéssel szembeni bírói jogorvoslat lehetőségét, amelyek szükségszerűségét több ombudsmani jelentés is megfogalmazta. Az ombudsmani észrevételeket az előkészítő elfogadta és a tervezet átdolgozásánál, annak szövegébe beépítette. A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló 2003. évi XXXVIII. törvény 2003. július 1-jén hatályba lépett.
2.5.2.
Kormányrendelet-tervezetek
1. Gy. 143/2003.: A családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról szóló országgyűlési határozat kormány-előterjesztés tervezetét az országgyűlési biztos általános helyettese kapta meg véleményezésre, aki arra érdemben nem reagált. Ezt azzal indokolta, hogy véleménye kialakítására az Igazságügyi Minisztérium az érdemi álláspont kialakításához szükségesnél lényegesen rövidebb határidőt tűzött, sőt, a tervezet a véleményezés határidejeként megjelölt napot követően érkezett hozzá. Felhívta a figyelmet viszont arra, hogy veszélyezteti a jogszabályok, és az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek szakmai színvonalát, ha az azok tervezetét véleményező szakértők a szükségesnél rövidebb idő alatt kénytelenek észrevételüket kialakítani. Ezért az általános helyettes arra kérte az Igazságügyi Minisztériumot, hogy véleményének kialakítására rendelkezésére álló határidőt – a jövőben – az említett szempontokra tekintettel állapítsa meg, amelynek során a jogszabálytervezet terjedelmét se hagyja figyelmen kívül.
2. Gy. 383/2003.: A települési belvíz- és csapadékvíz-elvezetési program előkészítéséről, a szükséges szabályozási változásokról és a végrehajtás I. üteméről szóló kormány-előterjesztés tervezetének véleményezésekor az országgyűlési biztos rámutatott a tervezet egészének rendkívüli fontosságára, és az abban megfogalmazott célkitűzéseket, megvalósulásuk esetén, hatalmas előrelépésként értékelte. A jegyző összeférhetetlensége kapcsán jelezte, hogy az említett probléma mind a korábbi, mind a jelenlegi biztosok egyes jelentéseiben, illetve éves beszámolóiban, számtalan formában felmerült már. Az országgyűlési biztosok jellemzően a hivatalból induló eljárásokban találkoztak azzal a helyzettel, amikor a jegyzőnek az őt foglalkoztató önkormányzatot kell valamely tevékenység elvégzésére köteleznie. Ott, ahol a munkálatokat az önkormányzat önként elvégezteti nincs probléma, legfeljebb a hatósági engedélyeztetéshez kell más településen működő jegyző kijelölését kérni. Azokon a településeken azonban, ahol a belvíz- és a csapadék-elvezetési munkálatok elvégzésére az önkormányzat önként nem hajlandó, a jegyző beláthatatlan helyzetbe kerülhet, ha munkáltatóját próbálja olyan tevékenységre kényszeríteni, amit az magától nem tenne meg. Ráadásul abból a költségvetésből, amelynek összeállításáért, testület elé terjesztéséért, sőt végrehajtásáért is a jegyző felel. Az említett helyzetben a jegyző az említett hatósági hatáskörét sok településen egzisztenciális okokból nem gyakorolja, ami a feladat megoldását, illetve a jogbiztonságot veszélyeztető, továbbá az állampolgárok életét és tulajdonát kiszámíthatatlanul befolyásoló helyzetet teremt. Az országgyűlési biztos az említett probléma megoldására kérte a tervezet előkészítőjét. A kormányhatározat még nem jelent meg.
3. Gy. 532/2003., Gy. 533/2003.: Az ózdi martinsalak felhasználásával készült lakóépületek tulajdonosainak kárenyhítéséről szóló 40/2003. (III. 27.) Korm. rendelet módosítására vonatkozó norma tervezetét a biztosok közösen véleményezték. Egyetértettek az előterjesztésben megfogalmazott azon indokkal, amely szerint a hatályos kormányrendelet gyakorlati alkalmazása során felmerült problémák orvoslása csak jogszabály módosítással kezelhető. Felhívták a figyelmet azonban arra, hogy az említett körbe tartozó épületeken a Pénzügyminisztérium megbízása alapján az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs KHT is végzett szakértői vizsgálatot, illetve adott ki szakértői véleményt, de az ilyen és az egyéb szakértői vélemények esetleges felülvizsgálatáról a tervezet nem rendelkezett. Az épületek műszaki állapotát minősítő életveszélyes kategóriákkal kapcsolatban is a tervezet módosítását javasolták.
4. Gy. 379/2003.: A mozgásában korlátozott fogyatékos személy parkolási igazolványáról szóló kormányrendelet tervezetét az országgyűlési biztos 2001-ben és 2002-ben is véleményezte, azonban a jogszabályalkotás elhalasztása miatt azt átdolgozták. 2003-ban az országgyűlési biztos örömmel vette tudomásul, hogy az előterjesztő – az ajánlásait figyelembe véve – megteremtette a parkolási igazolványok közokirattá és biztonsági okmánnyá válásának a jogi feltételeit. Új javaslata volt viszont a parkolási igazolványok iránti kérelmek elektronikus úton történő benyújtására vonatkozó szabályok újragondolása, ugyanis szerinte az előkészítés alatt álló közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény tervezetével összhangban kellene az egységes eljárási szabályokat megalkotni. Az előterjesztő az országgyűlési biztos észrevételeit elfogadta, a 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet 2004. július 1-jén lép hatályba.
5. Gy. 217/2003.: A közigazgatási bíráskodás hatékonyságának növeléséről és szakmai színvonalának emeléséről szóló kormány-előterjesztés tervezete véleményezése során az országgyűlési biztos – a 2002. évi tevékenységüket bemutató számadatokra figyelemmel – jelezte, hogy a biztosokhoz érkezett panaszok több mint egynegyede bíróságok ellen irányul, amelyeket hatáskör hiányában el kell utasítaniuk. Álláspontja szerint a panaszok nagy száma is a tervezet célját, illetve annak szükségszerűségét támasztja alá. Egyetértett azzal, hogy a közigazgatási határozatokkal okozott, az alkotmányos alapjogi sérelmekre alapított igényeknek a bíróságok előtti hatékonyabb érvényesítése a közigazgatási bíráskodás szervezeti változtatását, és a közigazgatási perrendtartás szabályainak a megváltoztatását teszik szükségessé.
6. Gy 610/2003.: A súlyosan fogyatékos személyek utazási kedvezményeinek továbbfejlesztéséről szóló feladatokat meghatározó normatervezet elkészítésére az országgyűlési biztosok a 2002. évi tevékenységükről szóló jelentésükben felkérték az Országgyűlést. A feladat végrehajtására létrehozott munkabizottság a tervezet elkészítésére 2003. január 31-ig kapott határidőt. A kormányrendelet módosításról szóló javaslat helyett a munkabizottság átfogó programot készített a súlyosan fogyatékos személyek utazási kedvezményeinek továbbfejlesztéséről és az ezzel kapcsolatos jövőbeni feladatokról. A program azonban 2005-re halasztja a kérdés megoldását. Az országgyűlési biztos megítélése szerint ez azonban hosszú időre „konzerválná” a már huzamos ideje fennálló alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságokat, továbbá a jogalkotásnak az említett időpontra ütemezése az ajánlások teljesítését is elodázná. Az említett helyzet támogatása ellentétes lenne az országgyűlési biztosokat az alkotmányos jogok védelme érdekében terhelő eljárási kötelezettségekkel. Válaszában az országgyűlési biztos kifejezte azt a reményét, hogy az új támogatási rendszer megalkotásáig is található az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok felszámolására alkalmas átmeneti megoldás.
7. Gy-156/2003.: A telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről szóló 80/1999. (VI. 11.) Korm. rendelet módosítására irányuló norma tervezetét az országgyűlési biztos véleményezte. Hiányolta, hogy a tervezet nem ad eligazítást arra vonatkozóan, hogy a telepengedélyezési eljárásban, illetőleg a szabálytalanul működő vállalkozásokkal szembeni bejelentések vizsgálata során kit kell ügyfélnek tekinteni, másrészt nem teszi lehetővé a „nyitvatartási idő” (üzemidő) szabályozását. Javasolta, hogy a telepengedély kiadásához a tervezet a tevékenység gyakorlásának helyszínéül szolgáló építmény speciális műszaki alkalmassági vizsgálatát is írja elő, továbbá tegye lehetővé a jegyző számára, hogy – szükség esetén – döntése azonnali végrehajtását is elrendelhesse.
A telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről szóló 80/1999. (VI. 11.) Korm. rendelet módosításáról szóló 58/2003. (IV. 24.) Korm. rendelet 2003. V. 2-án hatályba lépett, az előterjesztő az országgyűlési biztos észrevételeit elfogadta, és a jogszabály szövegébe beépítette.
8. Gy-611/2003.: A közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet módosítására elkészített kormányrendelet tervezete véleményezése során az országgyűlési biztos javasolta a nehézgépjárművek, a teherautók, valamint a kamionok saját telken történő, és a szomszédos ingatlanhoz igen közel eső tárolásának következtében kialakult – az egészséges környezethez és a pihenéshez való alkotmányos joggal összefüggő – visszásság megszüntetése érdekében, annak telepengedélyhez kötött tevékenységgé történő besorolását. A jogalkotó az ombudsman véleményét nem vette figyelembe.
9. Gy. 491/2003.: Az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről szóló kormányrendelet tervezetéről kialakított véleményében a biztos kifejtette, hogy a szakképesítések rendszere nem egyértelműen differenciált. Ezért a képesítési követelményekkel kapcsolatos előírások pontosítását javasolta. Az országgyűlési biztos a tervezetnek a szakmai ajánlás beszerzésére, illetve elbírálására vonatkozó rendelkezéseit aggályosnak találta, továbbá hiányolta, hogy az előterjesztő nem szabályozta a szakértők kirendelése esetén megállapítható díjazás kereteit.
Az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről szóló 211/2003. (XII.) Korm. rendelet 2004. január 1-jén hatályba lépett. Az országgyűlési biztosnak a szakértők díjazásával kapcsolatos észrevételeit az előterjesztő nem vette figyelembe.
2.5.3.
Miniszterirendelet-tervezetek
1. Gy 618/2003.: A fejezeti kezelésű előirányzatok pályázati eljárás keretében történő felhasználásának rendjéről szóló gyermek és ifjúsági miniszteri rendelet tervezetét is véleményezték a biztosok. Egyetértettek azzal, hogy a minisztérium fejezeti kezelésű előirányzatainak a jogszerű és a célnak megfelelő felhasználása csak összehangolt és egységes szabályozással biztosítható. A pályázati felhívás tartalmának szabályaihoz kapcsolódva jelezték, hogy az érvénytelen-, illetve az érvényes, de támogatásban nem részesülő pályázatokra irányadó szabályokat nem a felhívás tartalmi elemeként kellene kezelni, hanem célszerű lenne azokat normatív szabályként a tervezetbe beépíteni. A javaslat fogadtatásáról nincs ismeretünk.
2. Gy. 486/2003.: A települések ár– és belvíz veszélyeztetettségi alapon történő besorolásáról szóló KvVM-BM rendelet tervezetének véleményezésekor az országgyűlési biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy a területrendezési, védettségekkel összefüggő, illetve kifejezetten az árvíz-belvízi ügyekben visszaélésekhez vezethet és veszélyezteti a jogbiztonságot, hogy nincs jogi szabályozás arra nézve, hányszor lehet a kártalanítást egy adott ingatlanra igénybe venni, továbbá annak tényét sem kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni. Ezért javasolta a tervezet 1. § (2) bekezdés a) pontjának kiegészítését ily módón: „A település erősen veszélyeztetett »A« kategóriába tartozik, ha a hullámtéren a rendelet hatálybalépésének napján lakóingatlannal rendelkezik, illetőleg amelyet a védmű nélküli folyók, és egyéb vízfolyások mederből kilépő árvize szabadon elönthet”. Kívánatosnak tartotta azt is, hogy az önkormányzatok a beépítésre alkalmatlan területeket ne jelöljenek ki beépítésre, továbbá a rendezési terveikben a hullámtér ne szerepelhessen ilyen felhasználású területként. A hatóságoknak meg kell tiltani, hogy a hullámtéren álló lakóházra fennmaradási engedélyt adjanak, és kötelezően elő kell írni számukra, hogy az illegálisan épített épületeket bontassák le. A jogszabály még nem lépett hatályba.
2.6.
Javaslatok az Országgyűlésnek
Az Obtv. 26. § (1) bekezdése alapján az országgyűlési biztos és általános helyettese éves beszámolójukban az Országgyűlés elé terjeszthetik azokat a kirívóan súlyos, illetve az állampolgárok nagyobb csoportját érintő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságokat, amelyeket vizsgálataik során feltártak, de azok megszüntetésére tett intézkedéseik nem valósultak meg. A 2003. évi tevékenységükről szóló beszámoló keretében az országgyűlési biztos és általános helyettese a következőket terjesztik elő:
2.6.1.
A 2003. év tapasztalatai alapján kialakított javaslat
1. Kérjük az Országgyűlést, hogy sürgesse meg a Magyar Nemzeti Katasztrófa Alap létrehozásáról és működési feltételeiről szóló törvény megalkotását.
2. Kérjük, hogy az Országgyűlés vizsgálja meg olyan jogi szabályozás lehetőségét, amelynek alapján a társadalombiztosítástól független biztosítási rendszerben működő Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány, valamint a Magyar Alkotóművészek Betegsegélyező Pénztára gondoskodna megrokkant tagjai ellátásáról.
3. Kérjük az Országgyűlést, hogy fontolja meg a gyülekezésről szóló 1989. évi III. törvény olyan jellegű kiegészítésének előkészítését, amellyel meghosszabbodnának a gyülekezési szándék bejelentésével kapcsolatos határidők, és felhatalmazást adna a gyülekezési jog rendőrhatósági megtiltásával kapcsolatos határozathozatal során mérlegelendő körülmények és szempontok végrehajtási jogszabályban történő megállapítására.
1. A diszkrimináció tilalma, továbbá a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog érvényesülése érdekében fenntartjuk, hogy az Országgyűlés vizsgálja felül a létszámcsökkentéssel kapcsolatos végkielégítés kifizetésének költségvetési támogatására a pénzügyminiszter által a közmédiumok részére (a Magyar Rádió Rt. és a Magyar Televízió Rt.) javasolt megállapodási ajánlatnak azt a részét, amely az öt évre szóló újrafoglalkoztatási tilalmat írja elő.
2. Változatlanul javasoljuk az Országgyűlésnek, hogy a jelenleg fennálló diszkrimináció megszüntetése érdekében vizsgálja meg a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 287/1997. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításának olyan lehetőségét, hogy arra mielőbb, a 2005. évre tervezett időpontnál korábban kerüljön sor.