1.

A panaszok vizsgálatának ügytípusok szerinti jellemzői

1.1.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosainak
vizsgálati tapasztalatai

1.2.
Adó- és illetékügyek, pénzintézetek és biztosítók

1.2.1.
Adó- és illetékügyek

Az adózással kapcsolatos panaszokban nyomon követhető, hogy az adójogszabályok bonyolultsága, évenkénti módosítása miatt a jogszabályok nehezen érthetőek, ugyanakkor a panaszokból kitűnik az is, hogy az adózók az Alkotmány 70/I. §-ban foglalt közteherviselési kötelezettséget nem az állami feladatok ellátásának szükséges forrásaként, hanem a mindennapjaikat sújtó tehertételként, állami elvonásként élik meg. Az adózók többnyire nem ismerik jogaikat, lehetőségeiket, kötelezettségeiket, és a jogkövetkezményekről többnyire az adóhátralék megállapítását követően szereznek tudomást.

A központi adózással kapcsolatos beadványok nagy részét hatáskör hiánya miatt az országgyűlési biztosnak el kell utasítania. Változatlanul nagy számban kérnek a hozzánk forduló adózók adózási problémáikkal összefüggésben szaktanácsadást vagy felvilágosítást. Minden ilyen esetben megadjuk a kérdés jogi hátterének tisztázásához szükséges tájékoztatást, de az adózási szakkérdések megválaszolása érdekében pedig az arra hatáskörrel rendelkező adóhatósághoz irányítjuk a panaszosokat.

Számos panasz érdemi vizsgálatára a hatásköri feltételek hiánya miatt nem kerülhet sor, ezek közül a jogorvoslati lehetőségek kimerítése a legjellemzőbb, valamint a bíróság előtt folyamatban levő vagy jogerősen elbírált adójogvita. Az országgyűlési biztos következetes gyakorlata szerint ugyanis az adójogvita érdemében nem foglal állást, mivel az adózás rendjéről szóló törvény értelmében a döntés joga az adóhatóságot, a döntés felülvizsgálatának joga pedig a bíróságot illeti meg.

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is sokan vitatták az adóvégrehajtás (foganatosítás) jogszerűségét. Jellemzően az adóhatóság által előzetesen folytatott ellenőrzést vagy az annak eredményeként megállapított adóhátralék összegét ki­fogásolják.

Számos ügyben kérik az országgyűlési biztost, gyakoroljon méltányosságot az adóhatóság által kirótt fizetési kötelezettség alóli mentesülésük érdekében. Ez a jelenség is magyarázható azzal, hogy a panaszosok nem ismerik kellő részletességgel sem az adójogszabályokat, sem a megsértésükből származó jogkövetkezményeket, illetve azok nagyságrendjét. Nem ritka, hogy az adóellenőrzés keretében megállapított adóhiány, -bírság és késedelmi pótlék összege a több millió forintot is elérheti, ennek megfizetése azonban már komoly nehézséget okoz. A panaszosok gyakran akkor is sérelmezik, hogy az adóhatóság nem biztosít fizetési könnyítést számukra, amikor a már korábban engedélyezett részletfizetést elmulasztották, és emiatt az adótartozás egy összegben vált esedékessé.

A társadalombiztosítási járulékok befizetésének ellenőrzése 1999 januárjától az APEH feladata. A központi adókkal kapcsolatos panaszokhoz hasonló problémák mellett megemlítendő az egyéni vállalkozók járulékfizetési kötelezettségével kapcsolatos panaszok. Az egyéni vállalkozók a vonatkozó törvényi rendelkezésnek megfelelően vállalkozási tevékenységet a vállalkozói igazolvány birtokában folytathatnak. A panaszokból kitűnik azonban, hogy az egyéni vállalkozók nem szá­molnak azzal, hogy ameddig a tevékenységük befejezésével a vállalkozói iga­zol­ványt nem adják le a polgármesteri hivatalban, társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségük változatlanul fennáll.

A helyi önkormányzat által beszedett gépjárműadóval kapcsolatos beadványok szinte kivétel nélkül azt kifogásolják, hogy az év közben eladott gépjármű után az adófizetési kötelezettség az év végéig a korábbi és nem az új gépjármű-tu­laj­donost terheli.

A helyi adók megfizetésével kapcsolatban gyakori panasz a helyi adófizetési kötelezettség ténye vagy a fizetendő helyi adó mértéke. Ezek a panaszok leginkább a kis településeken élő nyugdíjasoktól érkeznek, akiknek jelentős nehézséget okoz ezek megfizetése. Az országgyűlési biztos ilyen esetekben tájékoztatást ad a helyi adó kivetésének törvényi hátteréről, indokáról, mértékéről és fizetési nehézség esetén a méltányossági eljárás kezdeményezésének lehetősé­géről. A helyi adófizetés témakörében 2003-ban új típusú panasz (OBH 1654/2003.) is megjelent. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 2003. január 1-jén hatályba lépett módosítása hatályon kívül helyezte a házadó-mentességet biztosító rendelkezéseket. Az ezt sérelmező panaszokat az országgyűlési biztos az Alkotmánybíróság 61/1992. (XI. 20.) AB határozatára hivatkozva utasította el, amely szerint „amíg a közterhekhez való hozzájárulás az Alkotmányból eredő alapvető kötelezettség, addig a kötelezettség alóli mentesülésre vagy bizonyos mértékű kedvezményre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga”.

Az illetékfizetési kötelezettséggel kapcsolatos beadványok jelentős hasonlóságot mutatnak a központi adózást érintő panaszokkal. Azok többnyire az illetékhivatal vagy a bíróság érdemi döntését kifogásolják.

1.2.2.
Pénzintézetek

A pénzintézetekkel szemben előterjesztett kifogások, sérelmek vizsgálatára az Obtv. értelmében az országgyűlési biztosnak általában nincs lehetősége, csupán tájékoztatást adhat a jogkereső panaszosok számára. A hozzánk fordulók sérelmei valóságalapjának feltárásakor majd’ minden esetben megállapítható, hogy a pénzintézettel kötött szerződés tartalmát sokan még a probléma keletkezésekor sem ismerik. A szerződéses jogviták esetében a panaszosok számára a polgári peres út áll rendelkezésre, ugyanis a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem vizsgálhatja a pénzintézet és ügyfele között létrejött szerződési feltételeket. A pénzintézetek szolgáltatásait érintő panaszok kivizsgálása, intézése céljából a pénzintézetek a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény alapján ügyfélszolgálatot kötelesek működtetni, amelyek szintén a panaszosok se­gítségére lehetnek.

Az országgyűlési biztos azért vizsgálhatta meg azokat a panaszokat, amelyben az állampolgárok a kedvezményes lakásvásárlási hitel megtagadását sérelmezték, mert megállapította, hogy a pénzintézet az állami támogatások folyósí­tása során közszolgáltatói tevékenységet végez.

1.2.3.
Biztosítók

A biztosítók eljárását sérelmező beadványokban többnyire a biztosító eljárásának elhúzódását, illetve intézkedésének elmaradását kifogásolták a panaszosok. A be­adványokat az országgyűlési biztos kivizsgálásra áttette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vezetőjének, tekintettel arra, hogy a PSZÁF látja el a biztosító társaságok tevékenységének állami felügyeletét, ezen belül is feladata, hogy elősegítse a biztosítottak érdekeinek megóvását.

A PSZÁF minden esetben gondoskodott a panasz kivizsgálásáról, és ennek eredményről értesítette az országgyűlési biztost. Az ily módon lezárt ügyekben ismételt panasz nem érkezett. Egy esetben, az OTP-Garancia Biztosító Rt.-nek az életbiztosítások megkötésével kapcsolatos magatartása miatt kérte fel az országgyűlési biztos a konkrét panaszon túli vizsgálatra a PSZÁF elnökét, mert a Biztosító magatartása a lakosság szélesebb körét is érinthette, és felvetette a jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való joggal összefüggő sérelem gyanúját. A panaszban a biztosított azt kifogásolta, hogy a szerződéskötést a Biztosító nem igazolta vissza, és kérelemre sem küldött felhasználható adójóváírási igazolást. A panaszos ezért a szerződést felmondta, de ennek teljesüléséhez a Biztosító nem tette meg a szükséges intézkedéseket. A Biztosító kifogásolt tevékenységét a Felügyelet kivizsgálta. Ennek eredményéről a Biztosítási tevékenységek ellenőrzési főosztályának vezetője tájékoztatta az országgyűlési biztost. A vizsgálat egyes életbiztosítási termékek esetében hiányosságokat tárt fel az ügyfelek tájékoztatásában. A Felügyelet az ellenőrzést lezáró határozatában kötelezte a Biz­tosítót, hogy ügyfél tájékoztatási kötelezettségének folyamatosan tegyen eleget. Ezen kívül – a hozzá érkező nagyszámú, hasonló tárgyú panaszra tekintettel – megbeszélést kezdeményezett a Biztosító vezető jogtanácsosa, és az érintett vezetők részvételével. A megbeszélésen értékelték az elmúlt időszak panaszügyeinek tapasztalatait, figyelemmel az országgyűlési biztos által feltárt ügyre is. A vizsgálat megállapította azt is, hogy a Biztosító levonások nélkül visszafizette a befizetett díjakat azoknak az ügyfeleknek, – így a panaszosnak is –, akik esetében a biztosítás megkötése nem szabályszerű módon történt.

A Felügyelet 2004-ben célvizsgálat keretében helyszíni utóvizsgálatot is tervez a Biztosítónál, és az országgyűlési biztos megkeresésére is figyelemmel folyamatosan ellenőrzi a Biztosító ügyintézési gyakorlatát. Az országgyűlési biztos a kapott tájékoztatást és intézkedést elfogadva az ügyet lezárta. Az OTP Garancia Biztosító Rt. életbiztosításokkal kapcsolatos eljárása miatt ismételt vagy újabb panasz a beszámolási időszakban nem érkezett.

1.3.
Bentlakásos intézmények

Az országgyűlési biztos tevékenységének kezdetétől kiemelt figyelmet fordít a tár­sa­dalom azon tagjaira, akik szociális, egészségügyi okokra visszavezethetően, koruknál vagy egyéb sajátos helyzetüknél fogva nehezen tudják érdekeiket érvényesíteni. A különböző bentlakásos intézményeket érintő kiemelt figyelem kü­lö­nösen indokolt, hiszen a különböző otthonok (időseket, fogyatékosokat, pszichiátria betegeket ápoló-gondozó otthonok) lakóitól 2003-ban is – az előző évekhez hasonlóan – számos beadvány érkezett. A panaszokról általánosságban megállapítható, hogy azok sok esetben a panaszolt intézmények jellegéből adódó speciális körülményekben gyökereznek. A különböző bentlakásos intézmények lakóinak a külvilágtól többé-kevésbé elszigetelten kell megélniük a mindennapokat és megbirkózniuk sajátos élethelyzetükkel. Az intézményi körülmények közötti teljes és boldog élet megteremtéséhez segítségre szorulnak, és különleges bánásmódot igényelnek.

A beszámolási időszakban az országgyűlési biztos sok esetben találkozott éppen a bánásmódot érintő panaszokkal, de a vizsgálatok tapasztalatai azt mu­tatták, hogy az otthonok szemléletét egyre inkább az ellátott-központú, személyre szabott bánásmód jellemzi. A tárgyi feltételekben mutatkozó jelentős hátrányokat, lemaradást sok esetben az odaadó, szakképzett munka ellensúlyozza.

Az idős kor önmagában is különleges bánásmódot, aktívabb figyelmet igényel. A szakemberek, – orvosok, ápolók – szakmai, emberi kvalitásai segítenek a kon­flik­tushelyzeteken átvezetni az idős embert, gyakran csupán képzelt, ám számukra annál valóságosabban megélt problémáikon (OBH 1538/2003.).

Érkeztek panaszok a különböző intézményekből a lakótársak, az intézmények dolgozóinak, vezetőinek személyére vonatkozóan. Tekintettel az intézményekben működő érdekképviseleti fórumokra, az országgyűlési biztos azokban az esetekben, ahol ezt elegendőnek találta, azt javasolta válaszleveleiben a hozzá fordulóknak, hogy használják ki a mindennapi élet apróbb, leginkább az együttlakást érintő panaszok esetében az érdekképviseleti fórum biztosította lehetőségeket.

A korábbi évek tapasztalataira támaszkodva az országgyűlési biztos vizsgálati módszere 2003. évben is a panaszolt intézményeket leginkább ismerő és a szükséges szakértelmet koncentráló felügyeleti szerv megkeresése volt. Tapasztala­tunk szerint a közigazgatási hivatalok a személyes gondoskodást nyújtó ápoló-gon­dozó otthonok működési engedélyezése, valamint az előírt ellenőrzések során megkövetelték a jogszabályi előírások betartását. A közigazgatási hivatalok a fel­kéréseknek eleget téve a megyei módszertani intézetek, illetve a különböző szak­ha­tóságok munkatársait is bevonják a helyszíni vizsgálatokba.

Ugyanakkor az országgyűlési biztos által évente, illetve félévente szervezett megyei munkalátogatások keretében minden esetben sor kerül valamilyen speciális bentlakásos intézmény helyszíni alap- vagy utóvizsgálatára. A 2003. évi Békés megyében tartott általános vizsgálat keretében folytatott utóvizsgálat alkal­mával lehetőség nyílt meggyőződni arról, hogy az országgyűlési biztos 1998 júniusában megfogalmazott ajánlásai miképpen érvényesülnek egy idősotthon napi működésének gyakorlatában. Az országgyűlési biztos jelentésében megállapította (OBH 3180/2003.), hogy az elmúlt 5 év változásai nyomán a gondozottak ellátásában jelentős javulás tapasztalható, így az ott élők alkotmányos jogainak érvényesülése is teljesebbé vált.

Az eljárások a vizsgált, illetve érintett alkotmányos jogok szempontjából a jog­államiságból fakadó jogbiztonság, illetve a tisztességes eljárás követelményét, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, a szociális biztonsághoz, az emberi méltósághoz, illetve a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogokat érintették.

A konkrét vizsgálatok tükrében elmondható, hogy a korábbiakhoz képest gyak­rabban előforduló probléma jelentkezett a nem állami fenntartású időseket ellátó intézményekkel kapcsolatban. A sajtóban is, és természetesen a hivatalához ér­kezett panaszbeadványok alapján napvilágra került pénzügyi visszaélések miatt az országgyűlési biztos – annak ellenére, hogy a probléma sajnos nem új keletű – szükségesnek tartotta sajtóközlemény kiadását is annak érdekében, hogy az idős­korúak bentlakásos otthoni elhelyezésükről ne félrevezető vagy téves információk alapján döntsenek.

Az idősotthonokba költözők jogai védelmében felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy mielőtt szerződést kötnének bármilyen, idősek ellátását és gondozását ígérő társasággal vagy magánszeméllyel, különös körültekintéssel járjanak el, és győződjenek meg arról, hogy valóban szociális intézményről van-e szó, vagy csupán egy társas vagy egyéni üzleti vállalkozásról, amely nem rendelkezik szociális intézményi működési engedéllyel. Az utóbbi esetben már a szerződéskötést megelőzően nagy felelősség hárul a jogban általában járatlan, és ezért kiszolgáltatott helyzetben lévő időskorúakra, hogy kiküszöböljenek minden lehetséges kockázatot és a szerződés minden lényeges elemére kiterjedő fokozott gondossággal, körültekintéssel, tájékozottan járjanak el. A szociális intézménnyel kötött szerződések esetében nagyobb a biztonság, hiszen ezek működése szigorú szakmai feltételek szerint, rendszeres állami ellenőrzés mellett történik.

A területet szabályozó kormányrendelet módosítása során az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az időskorúak elkerüljék az esetleges konfliktusokat. Ennek részeként az EszCsM – elsősorban a közigazgatási hivatalok és a jegyzők tájékoztatási kötelezettségével – az információnyújtás és a tájékoztatás lehetőségét kívánja szabályozni. Ígéretük szerint, az ellátást igénybe vevő időskorúak védelmében a jelenleginél több garanciális elem kerül majd a jogszabályba. A vizsgált konkrét esetben (OBH 2892/2003.) a működtető vállalkozó panzió működési engedély birtokában, polgári jogi szerződés alapján idősek ellátására szerződött, mivel szociális intézmény fenntartására korábban engedélyt nem kapott. Jelentésében az országgyűlési biztos megállapította, hogy a lakók általa vizsgált emberi-állampolgári jogai sérelmének közvetlen veszélyét idézte elő a megyei közigazgatási hivatal, mivel a tudomására jutott súlyosan szabálytalan működés ellenére nem lépett fel és nem tiltotta be az engedély nélkül működő intézményt.

További, megoldásra váró problémaként került a felszínre, hogy jelenleg a szo­ciális intézmény fogalmának – és ezzel állami kontrolljának – egyik feltétele a 10 feletti ellátotti létszám: így a közigazgatási hivataloknak nincs felhatalmazása fellépni és bezáratni egy olyan intézményt, amely működési engedéllyel nem rendelkezik, mégis gondozottakat fogad be, és tevékenysége során jogaikat és egészségüket veszélyezteti. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint mielőbb szükséges az ellátást igénybe vevők létszámától függetleníteni az állami kontrollt. A miniszter az ajánlásban foglaltakat elfogadta, az ügyben szakmai egyeztetés kezdődött, amely a beszámoló lezárásának időpontjában még folyamatban volt.

A panaszok nagy csoportját képezték 2003-ban azok az ügyek, amelyek az in­téz­mények ellátását, az élelmezést, az ételek minőségét, mennyiségét, valamint a gondozási tevékenységet érintették. (OBH 1887/2003, OBH 1538/2003, OBH 4404/2002.). Ennek ellenére általános jelleggel megállapítható, hogy az intézményekben a tárgyi feltételeket illetően fokozatos javulás tapasztalható.

Azokban az esetben, ahol az országgyűlési biztos hiányosságot észlelve aján­lással élt, a fenntartók, illetve intézmények a szükséges intézkedéseket megtéve elfogadták azokat.

1.4.
Birtokvédelem

A korábbi évekhez hasonlóan a beszámolási időszakban is sok beadványban sérelmezték a jegyzők birtokvédelmi eljárását, illetve annak elmaradását.

Az e körben érkezett beadványok vizsgálatára az országgyűlési biztosnak csak szűk körben van vizsgálati jogosultsága. A birtokvédelmi ügyekben hozott határozatokkal szemben ugyanis nincs lehetőség közigazgatási úton történő jogorvos­latra, hanem – amennyiben valamely fél azt sérelmesnek tartja – az ellenérdekű féllel szemben bíróságon kell a határozat megváltoztatása iránt pert indítani. Amennyiben a per megindult, az országgyűlési biztosnak már nincs lehetősége vizsgálatot indítani. Az időbeli korlát miatt úgyszintén el kell utasítani azokat a beadványokat, amelyeket a birtokvédelmi határozat jogerőre emelkedését követően egy év eltelte után nyújtanak be. Végül el kellett utasítani azokat a beadványokat is, amelyekben a beadványt tevők a szomszédjaik, azaz magánszemélyek magatartását és nem hatóságok eljárását tartották sérelmesnek. Ilyen esetekben tájékoztatást adunk arról, hogy az országgyűlési biztos vizsgálatának előfeltétele a jegyző eljárása, de legalább a birtokvédelmi kérelem előterjesztése.

Hatáskörének megállapítása esetén a biztos azt vizsgálja, hogy a hatóság az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény szabályainak megfelelően folytatta-e le az eljárást, hozott-e határozatot és azok megfeleltek-e a törvény rendelkezéseinek.

Mindezek alapján alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot állapított meg a biztos abban az ügyben, amelyben a panaszos beadványaira lefolytatott ugyan a jegyző eljárást, azonban azok lezárásaként nem hozott határozatot, hanem csak egy levélben tájékoztatta a panaszost eljárása eredményéről, illetve a panaszol­tat úgyszintén levélben hívta fel a panaszolt által sérelmezett magatartástól való tartózkodásra (OBH 1755/2002.). Úgyszintén visszásságot okozott az az eljárás, ahol a jegyző határozatát nem a törvényben meghatározott 30 napos határidőn belül, hanem jóval később, 90 napon túl hozta meg (OBH 2067/2003.). Végül visszásságként értékelte az országgyűlési biztos, hogy a jegyző határozatát az ismert helyen tartózkodó ügyféllel nem közölte, és ezért az nem tudott élni a jogorvoslati jogával (OBH 4687/2002.).

A beszámolási időszakban feltárt visszásságokat orvosolni kívánt ajánlások fogadtatása pozitív volt. A jegyzők eleget tettek a jelentésekben megfogalmazott kezdeményezéseknek, illetve egy megszólított szerv a határesetnek minősülő – bir­tokvédelem vagy építési – ügyekben rendszeres egyeztetéseket vezetett be a szer­vezeti egységei között.

1.5.
Büntetőeljárási ügyek

1.5.1.
Büntetőeljárási és nyomozó hatóságokkal szemben panaszok

A nyomozó hatóságok munkája közvetlenül és érzékenyen érinti az állampolgárokat, akik akár feljelentőként, akár az eljárások alanyaként kerülnek a hatóságokkal kapcsolatba. A büntetőeljárásokkal kapcsolatos panaszok számában és összetételében nem okozott észrevehető változást a büntetőeljárásról szóló új törvény 2003. július 1-jei hatálybalépése. A panaszügyek többsége a rendőrség, kisebb hányada a vámnyomozók tevékenysége miatt keletkezett, és előfordult egy olyan ügy is, amelyben panaszosok nagyobb csoportja az ügyészségi nyomozó hivatal intézkedéseit sérelmezte. A Határőrség mint nyomozó hatóság munkájával összefüggő panasz nem érkezett. A panaszok aránya összhangban van a nyomozó hatóságok közötti feladatmegosztással.

A büntetőeljárásokkal összefüggő panaszok száma 2003-ban emelkedett – 469-ről 493-ra –, a 2002-ből visszamaradt panaszügyekkel együtt 559 esetet zártunk le elutasítással, az ügyfél tájékoztatásával vagy érdemi vizsgálattal. Az elutasítások oka leggyakrabban az a hatásköri változás volt, amelyet a 7/2001. (III. 14.) ABH határozat idézett elő. Vizsgálati lehetőségeink korábban sem terjedtek ki a bírói szakban lévő ügyekre, de a büntetőeljárás nyomozati szakában lehetőségünk volt olyan alkotmányos jogokat sértő eljárási hibák feltárására, amelyek orvoslása a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészség hatáskörébe tartozott. Jelenlegi gyakorlatunk szerint ezeket az ügyeket vizsgálat nélkül az illetékes ügyészi szervekhez tesszük át.

Általában nem folytatunk vizsgálatot a nyomozó hatóságok mérlegelési jogkörével kapcsolatos panaszok ügyében, kivéve, ha a körülmények alapján a mérlegelési jogkör alkotmányos kereteinek sérelme valószínűsíthető. Ilyen volt a 3747/2002. számú ügy, ahol a rendőrként dolgozó férj megalapozatlan feljelentését kö­vetően a rendőrkapitányság – a feljelentő korábbi szolgálati helye – nyomozást rendelt el a volt feleség ellen. A nyilvánvalóan megalapozatlanul indított bün­tetőeljárás a jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos visszásságot okozott, va­la­mint sértette a feljelentett személy jó hírnévhez fűződő alkotmányos jogát.

Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlotta az illetékes megyei ren­dőrfőkapitánynak, hogy az eljárásban érintett rendőrök felelősségének vizsgálata mellett tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a rendőri eljárások szakszerűsége és objektivitása sem elfogultsági, sem más okokból ne legyen kétségbe vonható. A főkapitány az ajánlást elfogadta.

Az elutasítási okok között igen gyakran találkozunk a jogorvoslati jog kimerítésének elmulasztásával. Az ügyek egy részében a panaszosok csak hosszabb idő elteltével ébrednek rá, hogy a hatóság határozata sérelmes rájuk nézve, és az ombudsmantól várják az ügy felülvizsgálatát. Előfordult olyan eset is, amikor a panaszos a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőség helyett azért fordult hoz­zánk, mert nem bízott a panaszát elbíráló szerv objektivitásában (OBH 2990/2003.). Ezek a panaszok arra utalnak, hogy az állampolgárok nemcsak a jogszerűséget, hanem az igazságos döntéseket is elvárják a hatóságoktól, de tükrözik az országgyűlési biztosok iránti bizalom erősödését is.

Több panasz érkezett olyan megalapozatlan hatósági intézkedések miatt, ame­lyek a magánlakás sérthetetlenségéhez és a jó hírnévhez fűződő jogokat sértették. A hatályos jogszabályokat is megsértve, ellenőrizetlen névtelen bejelenté­sek alapján házkutatásokat tartottak, lefoglalást eszközöltek, illetve megalapozott gyanú nélkül került sor büntetőeljárás elrendelésére. Az eljárásokban a rendőrség, illetve a vámhatóság nyomozószervei szerepeltek (OBH 3902/2002., 2487/2002.).

Az általános helyettes megállapította, hogy a hatóságok intézkedése sértette a panaszosok alkotmányos jogait, és a jogállamiság és jogbiztonság követelmé­nyével összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott. Ajánlásait a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka elfogadta, de az országos rendőrfőkapitány – bár a vizsgálati megállapításokkal maradéktalanul egyetértett – nem tartotta szükségesnek a rendőri szervek figyelmének felhívását a jogsértő gyakorlat megszüntetésére. Ebben az ügycsoportban kell említést tennünk egy jelentősebb vizsgálatról, amely több panaszbeadvány alapján indult; korrupciós cselekmények­kel gyanúsított vámtisztviselőkkel szemben foganatosított, hozzátartozóikat is érintő kényszerintézkedések és nyomozási cselekmények ügyében (OBH 1929/2003.). A nyomozást az illetékes ügyészségi nyomozó hivatal folytatta, a vámhatóság és a rendőrség közreműködésével. A büntetőeljárás keretében 37 helyszínen foga­natosítottak házkutatást, és összesen 31 személy őrizetbe vételére került sor. Az eljárás és a kényszerintézkedések végrehajtásának módja, illetve a fog­va­tar­tási körülmények miatt a gyanúsítottak hozzátartozói közül többen panasszal for­dultak az országgyűlési biztosok hivatalához. A beadványok alapján az általános helyettes megvizsgálta a személyi szabadsághoz, a magánlakás sérthetetlensé­géhez, a jogállamisághoz és a jogbiztonsághoz, valamint a védekezéshez való alkot­mányos jogok érvényesülését.

Megállapította, hogy a büntetőeljárásban jogszerűen végrehajtott kényszerin­tézkedések nem okoztak alkotmányos visszásságot, az intézkedések elkerülhe­tetlenek és arányosak voltak, és az érintettek lehető kíméletével történtek. Álláspontja szerint nem sérültek a vallomás megtagadásának törvényes jogával élő fogvatartott terheltek védelemhez való jogai, mivel egyéb eljárási jogaikat za­vartalanul gyakorolhatták, és ügyükben érvényesült a soronkívüliség elve. Nem állapított meg alkotmányos jogi sérelmet amiatt sem, hogy a titkosszolgálati esz­kö­zök útján beszerzett bizonyítékokat nem eredeti formájukban, hanem csak a tar­tal­mukról készült jelentések ismertetésével tárták a gyanúsítottak elé.

Több panasz érkezett a védelem ellátásával kapcsolatban, többségük a kirendelt védők magatartását, a védői feladatok hanyag ellátását kifogásolta. Sajnos mi sem tudtuk ezeket a panaszokat érdemben orvosolni, de a panaszosok részére elutasítás esetén is igyekeztünk megfelelő tájékoztatással segítséget nyújtani. A körülmények ellenőrzése során minden esetben megállapítottuk, hogy a nyomozó hatóságot nem terhelte mulasztás, sem a védők kirendelése, sem a vé­delem megfelelő ellátásához szükséges feltételek biztosítása terén.

A korábbi évek tapasztalataihoz hasonlóan többen kifogásolták a büntetőeljá-rások elhúzódását. A bűncselekmények áldozatai joggal várják el a nyomozó ha­tóságoktól, hogy feljelentéseik ügyében ésszerű időn belül tegyék meg a szükséges intézkedéseket, de az egyes ügyekben letartóztatott gyanúsítottak is megalapozottan panaszolják a fogvatartás indokolatlan elhúzódását, amely sérti a Be. soron kívüli eljárásra vonatkozó előírásait és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogukat. A panaszok nagy részét – mivel az előzetes letartóztatás elrendelése és fenntartása bírói hatáskörbe tartozik – nem vizsgáltuk.

Több panaszt követően, ebben az évben is sor került egyes rendőrségi fogdák állapotának vizsgálatára. Békés megyei vizsgálatunk során megállapítottuk, hogy a zárkákban a kiépített WC és a belülről kezelhető jelző- (segélykérő) berendezés hiánya sérti a fogvatartottak emberi méltósághoz való jogát, de közvetve az Alkotmány 70/D. §-ában megfogalmazott, legmagasabb szintű testi és lelki egész­séghez fűződő jog érvényesülését is veszélyezteti. Az ilyen fogvatartás sérti az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 10. Cikkében foglalt rendelkezéseket is (OBH 3055/2003.).

Az országgyűlési biztosok már több esetben ajánlották (OBH 1499/2000., OBH 3043/2001.) a hivatalban lévő országos rendőr-főkapitányoknak, hogy a hu­zamos emberi tartózkodásra szolgáló zárkákban biztosítsák ennek legalább a mi­ni­mális feltételeit. A címzettek az ajánlásokkal minden esetben egyetértettek, de csak hosszabb idő alatt, a rendelkezésre álló források (költségvetési vagy PHARE keretből) függvényében láttak lehetőséget a korszerűsítésre. Az ígéretek ellenére érdemi előrelépés nem történt, sőt Baranya megyében a rendőri vezetés be­zá­ratta a feltételeknek megfelelő komlói fogdát, mivel a kihasználható férőhelyekre hivatkozva, a korszerűsítésre műszaki-gazdasági okok miatt alkalmatlan pécsi fogda működtetése mellett döntöttek.

1.5.2.
Fogvatartottak ügyei

A bv. intézetekben fogva tartott előzetesen letartóztatottak, illetve jogerős elítéltek személyes szabadságát a bíróság – a Be.-ben és a Btk.-ban előírt garanciális szabályok betartásával – korlátozza. A szabadságkorlátozás ideje alatt mind a fog­vatartottaknak, mind a fogvatartást végrehajtó szerveknek be kell tartaniuk bizo­nyos szabályokat; a fogvatartottakat és a bv. intézeteket egyaránt megilletik jogok és terhelik kötelezettségek. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 3. § f, pontja értelmében törvényben kell szabályozni a büntetés-végrehajtást. A büntetések és az intézkedések végrehajtására vonatkozó szabályokat ugyanakkor máig törvényerejű rendelet, az 1979. évi 11. tvr. (Bv. tvr.) rögzíti. A büntetés-végrehajtással kapcsolatos jogszabályok átfogó felülvizsgálatát az Igazságügyi Minisztérium végzi, a törvény-előkészítés folyamatban van.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a fogvatartással összefüggésben vizsgálta egyrészt, hogy a fogvatartás feltételei megfelelnek-e az alkotmányos követelményeknek, vagyis biztosított-e különösen az emberi méltósághoz és – az adott körülmények között – a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülése. Másrészt továbbra is figyelemmel kísérte a büntetés-végrehajtási szerveknél dolgozó hivatásos állományú személyek helyzetét, munkakörülményeit.

2003-ban is megállapítható, hogy egyes intézmények felújítása, illetve az országos parancsnok intézkedései következtében javultak a fogvatartás körülményei, a zsúfoltság azonban – az új férőhelyek létrehozása ellenére – számottevően nem csökkent. 2003 júliusában átadták az új Veszprém Megyei Bv. Intézetet, a ko­rábbi veszprémi „várbörtönt” pedig bezárták. Ezáltal teljesült a korábbi országgyűlési biztos 1998 áprilisában tett ajánlása. A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön felújítása folytatódott, a munkálatok várhatóan 2005-ben fejeződnek be. A fog­va­tartottak közérzetének, kapcsolattartásának javítása érdekében az országos parancsnok intézkedett az élelmezés javítására, a fürdések gyakoriságának, illet­ve a sportolási és a kapcsolattartási alkalmaknak a növelésére. A telefonkészülékek számát is növelték, továbbá meghosszabbították a heti beszélgetési időt. Az országgyűlési biztos általános helyettese – az országos parancsnok együttműködésével – segítséget nyújtott két külföldi fogvatartott kapcsolattartásra vonatkozó panaszának orvoslásához (OBH 5068/2002.).

Továbbra is érkeztek panaszok az orvosi ellátással és a zsúfoltsággal kapcso­latban. Az általános helyettes megállapította, hogy a bv. intézetekben nem biz­tosítják az előírt 3 m² mozgásteret és 6 m³ légteret a fogvatartottak számára, és ajánlást tett az igazságügy-miniszternek a régóta fennálló visszás helyzet ütemezett felszámolására. A miniszter ígéretet tett a fogvatartottak elhelyezési körülményeinek javítására (OBH 1839/2003.). Az orvosi ellátással összefüggésben az általános helyettes nem állapított meg visszásságot (OBH 1294/2003, OBH 3852/2003.).

A bv. intézetekben vagy rendőrségi fogdán elhelyezett előzetes letartóztatottak és a jogerős elítéltek panaszai – a részben eltérő jogaikra is tekintettel – kü­lönbözhetnek. Az előzetes letartóztatásban levő fogvatartottak elsősorban a kény­sze­rintézkedés alkalmazását, valamint kapcsolattartásuk – sőt adott esetben választójoguk – korlátozását sérelmezik. Az általános helyettes – hatáskör hiányá­ban – elutasította a bíróság által elrendelt előzetes letartóztatások, ill. az ügyészségi jogkörbe tartozó, kapcsolattartást érintő korlátozások felülvizsgálatára vonatkozó panaszokat. Az általános helyettes megállapította viszont a választójoggal összefüggő visszásságot, mert a Fővárosi Bv. Intézetben nem tették lehetővé az előze­tesen letartóztatott panaszos számára az áprilisi népszavazáson való részvé­telt (OBH 2785/2003.).

Az általános helyettes észlelte a rendőrségi fogdákból a Hivatalba megküldött panaszbeadványok továbbításának helytelen gyakorlatát, melynek kiküszöbölésére az országos rendőrfőkapitány helyettese intézkedést tett (OBH 1314/2003.).

Összességében megállapítható, hogy a büntetés-végrehajtásért felelős szervek együttműködnek az országgyűlési biztossal mind az egyedi panaszok orvos­lása, mind az átfogó problémák megoldása terén.

1.6.
Egészségügy

1.6.1.
Egészségügyi igazgatás, betegjogok

Az egészségügyi ellátásokat érintő vizsgálatok jelen beszámolási időszakban is sok, az egészségügyi rendszeren túlmutató (társadalmi, szociális, gazdasági stb.) érzékeny területet érintettek, noha azok szinte kizárólag a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben, a betegjogok, illetve az élethez, emberi méltósághoz való alapjog érvényesülésének aspektusából foly­tak. A gyógyíthatatlan betegek gyógyszereihez való hozzáférés, a beteg gyerekek kezelése, ápolása, gondozása vagy épp az orvosok, gyógyszerészek vagy más egészségügyi dolgozók jogai érvényesülésének kérdéskörében az ombudsman folyamatos közvetítő szerepet vállal, annak érdekében, hogy az egészségüggyel kapcsolatosan hivatalánál (is) panaszolt körülmények, a jogi normák és a jogalkalmazás összhangját a „lehető legmagasabb szinten” megteremtse.

Az évről évre visszatérő panaszok érintették a mentőszolgálat, a háziorvosok, illetve a kórházi betegellátás szakembereinek tevékenységét, a jogi háttér fogya­tékosságát. A buszsávok „meghódítása” ugyancsak a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog közvetlen veszélyének okából vált szükségessé. Mivel a megkülönböztető jelzésüket nem használó mentőkben is beteg embereket szállítanak a mielőbbi egészségügyi ellátás reményében, ezeknek a közfeladatot ellátó járműveknek – az ugyancsak közfeladatot ellátó – a tömegközlekedési eszközöknek fenntartott sávokról való kitiltása azt eredményezi, hogy az orvosi rendelvény alapján rászoruló betegek szállítása késedelmet szen­ved­het, továbbá indokolatlanul hátráltatja – az amúgy is kapacitáshiánnyal küszködő mentő szervezet és általában az – az egészségügyi szolgáltatás gyors és zavartalan működését (OBH 2311/2003.).

Változatlanul nagyszámú a gyógyszerekkel, az orvos-szakmai tevékenységgel összefüggésben keletkezett panasz, melyek szakmai-etikai megítélésére tovább­ra sem vállalkozhat az országgyűlési biztos. Az Alzheimer-kórban szenvedők gyógy­szerei (Aricept, Exelon) ártámogatásának hiányát sérelmező panasz vizsgálata eredményeként azt állapítottuk meg, hogy mivel a fenti gyógyszerek befogadása a támogatási rendszerbe nem történt meg, valamint figyelemmel arra a tényre, hogy az egészséghez való jog nem merül ki abban, hogy egy betegség gyógyítható-e vagy sem – összefüggésben a szociális biztonsághoz való joggal –, az egészséghez való jog sérelmének közvetlen veszélye állt fenn. Ajánlásunk következtében a támogatási rendszerbe befogadták a készítményeket, és 2003. szeptember 1-jétől 50%-os térítés mellett váltak hozzáférhetővé. Ezt a kedvezményt Alzheimer Centrumokban nyilvántartott 5000 beteg számára biztosítják (OBH 5164/2002.). A Parkinson-kórban szenvedők kérdésére (OBH 5282/2003.) azonban csak azt állapíthattuk meg, hogy nem ütközik a diszkrimináció tilalmába, ha a gyógyszerkészítmény rendelésének korcsoportra való korlátozását orvos-szak­mai indokok támasztják alá.

Ezekkel az ügyekkel kapcsolatban fogalmazódott meg az Országos Egészség­biztosítási Pénztár szakemberei részéről, hogy az ombudsman alapjogi szem­pontú vizsgálatainak tapasztalatait felhasználva a befogadás-politika kíméletlen költség–haszon szemléletét némiképp árnyalhassa az a panaszos- és társadalomstruktúra-ismeret, mely az etikai kérdések felvetésével és megválaszolásával befolyásolhatja az egészségügyi/gyógyszer kassza igazságos felosztását. Az együttműködés az OEP és az OBH között a megfelelő szakmai keretek között igen gyümölcsözően alakul.

Sokakat érintő kérdésben ért véget az a vizsgálat, mely során megállapítottuk, hogy a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz való joggal és a lehető leg­magasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszás­ságot okoz, ha az egészségügyi ellátás igénybevételekor a kórház területére gép­járművel történő behajtás esetére igazgatói utasításban fizetési kötelezettséget írnak elő (OBH 4152/2002.). Az ún. kórházi parkolás ügye a beszámolási idősza­kon túl is folytatódott, de így minden érintett elfogadta, hogy a kórház területére való belépés korlátozhatatlanságát tartjuk elsőrendű kötelezettségnek, és hogy a tartózkodás esetére kiszabott parkolási díj nem veszélyeztetheti a betegek alapvető jogait.

Ugyancsak több évre visszamenően ismétlődőek a különböző orvosi beavatkozások következtében elszenvedett HCV-fertőzés miatti panaszok (OBH 5530/2003.), melyek elsősorban a kártalanítási igények érvényesítésének módjával kap­csolatosak. Mivel azonban az országgyűlési biztos feladata a hatóság eljárásával összefüggésben keletkezett alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelem vizsgálata, és a kártalanítási igények érvényesítése a polgári bíróságok hatáskörébe tartozik, így az országgyűlési biztos vizsgálati, és ennek eredményétől függő aján­lási jogával ezekben az ügyekben nem élhet. Ugyanakkor minden ilyen esetben részletesen tájékoztattuk jogaikról és lehetőségeikről a hozzánk fordulókat.

A betegjogi képviselők jogállásával (OBH 3155/2002.) kapcsolatos ügy világított rá a valóságos orvos–beteg találkozások gyakran méltatlan körülményeire, noha a beérkezett tájékoztatók, elemzések feltárták, hogy a gyakorlatban számos hiányossággal és ellentmondással terhelt intézmény megjelenése önma­gában is pozitív változást hozott az egészségügy intézményrendszerében. Erősödik a szol­gáltatók felelősségérzete, a beteg és az egészségügyi szolgáltató közötti kommunikáció közvetlenebbé és érthetőbbé vált. Az általuk megismert, legtipikusabb és leggyakoribb panaszok közé sorolható az egészségügyi törvényben is biztosított emberi méltósághoz való jog megsértése. Az ezzel összefüggésbe hozható panaszok zömében az indokolatlan, túlzott várakoztatást, a durva megalázó hangnemet, bánásmódot, és a vizsgálatok alkalmával elszen­ve­dett szeméremsértést sérelmezik a betegek.

Az egészségügyben dolgozó szakemberek tevékenységét kifogásoló panaszok elemzését követőn számos olyan beadványt kellett hatáskörünk hiányában elutasítani, amelyben az orvosok szakmai, emberi hozzáállását, az ellátás silány­ságát sérelmezik. Természetesen több esetben az is kiderült, hogy nem egészségügyi, hanem tipikusan pénzügyi-finanszírozási probléma húzódik az ügyek hát­térben.

Ellenkező oldalról világít rá e kérdésre a Madarász utcai gyermekkórház igaz­gató főorvosa által kezdeményezett vizsgálat, melyben a szülők folyamatos jelenlétét tartotta aggályosnak panaszában az igazgató. Ezzel kapcsolatban megállapítottuk, hogy a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a beteg gyermekeket ellátó fekvőbeteg intézményekben nem biztosított a törvényben lehetővé tett folyamatos szülői jelenlét megfelelő személyi és dologi háttere, mely a körülmények elégtelensége okán veszélyeztetheti a zökkenőmentes ellátást. Ugyanakkor rámutattunk, hogy a szülői (látogatói) jelenlét sem veszélyeztetheti más betegek jogait és ellátását, és hogy ezért az intézmény (házirendjének betartatásával) a felelős (OBH 1336/2003.).

Az otthonszüléssel kapcsolatban született közös jelentésben mind az országgyűlési biztos, mind általános helyettese azt állapították meg, hogy a hazai sürgősségi ellátás hiányosságai, egyenetlen elosztása nem teszi lehetővé az intéz­ményen kívüli biztonságos szülést annak magas kockázata miatt, és az az élethez és az emberi méltósághoz való alapjog tekintetében jelent veszélyt. Ajánlásukban a biztosok felhívták a szaktárcát jogalkotási lehetőségeire, ha az indokolt, ám az egészségügyi miniszter álláspontja szerint inkább az ellátó intézményekben célszerű megteremteni a megfelelő körülményeket. Ezzel a biztosok egyetértettek.

Ami az orvosok vagy az egészségügyben dolgozó más szakemberek helyze­tét, jogait érintő ügyeket illeti, a területi ellátási kötelezettség nélkül tevékenykedő háziorvosok finanszírozásának méltánytalanságát állapíthattuk meg a területi el­lá­tási kötelezettséggel rendelkező orvosokkal szemben abban az ügyben, melyben egy háziorvos hívta fel figyelmünket a finanszírozás anomáliáira. A vizsgálattal egyidejűleg havi 75 000 forint kiegészítő díjra vált jogosulttá az a TEKN háziorvos, aki a jogszabályban rendelt megfelelő számú beteg ellátását végzi.

Az ügyelet kérdése ismét előkerült e beszámolási időszakban is. Korábban az orvosok ügyeleti helyzetét vizsgáltuk, ám most a készenléti és ügyeleti rendszer­ben dolgozó gyógyszerészek túlmunkával töltött idejéről állapítottuk meg, hogy olyan magas, hogy az felveti a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal, valamint a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadság­hoz való alapjoggal összefüggésben a sérelem közvetlen veszélyét (OBH 4231/2002.). A panaszos azzal a sokakat érintő kérdéssel fordult az országgyűlési biz­toshoz, hogy mint az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók ügyeleti ellátása, úgy a gyógyszerészek helyzete is meglehetősen méltánytalan. A patikusok éjsza­kai és hétvégi kötelező ügyeleti rendje, különösen a kistelepüléseken, szórványfalvakban csupán úgy oldható meg, hogy 240–480 órás szolgálatot végez havonta egy-egy gyógyszerész, vagy több ezer forintot fizet a helyettesítésért. A be­számolási időszakban megnyugtató megoldás nem született, de a szakminisztérium és a kamara – az országgyűlési biztos aktív szerepvállalása mellett – folya­matosan egyeztet.

Az egészségügyet érintő kérdésekben az országgyűlési biztos 2003. év folya­mán több alkalommal állásfoglalás kiadására kényszerült. Ennek oka a közéletben felmerülő, nagy jelentőségű kérdésekben való gyors reagálás szükségessége volt. Állásfoglalás született a kötelező védőoltások megtagadásával kapcsolatban, az egyes fertőző betegségek vírushordozójának közösségi befogadásával kapcsolatban, illetve az egészségügyi dolgozók körében végzett kutatás, az ún. kér­dőív tartalmával kapcsolatban. Minden esetben az emberi jogok primátusán ala­puló, egy-egy ügyhöz kapcsolódó, de általános érvényű megállapítást tett a biztos, konkrét címzett megszólítása nélkül (OBH 4902/2003., OBH 4839/2003., OBH 5872/2003.).

1.6.2.
Fogyatékkal élők jogai

Az országgyűlési biztosok sokéves vizsgálati gyakorlatában a fogyatékkal élő em­berek esélyegyenlőségének a megteremtése kiemelkedő jelentőséggel bír. A 2003-ban Madridban megtartott Európai Fogyatékosügyi Kongresszuson elfogadott Mad­ridi Nyilatkozat is rögzíti, hogy „a fogyatékos emberek esélyegyenlőséget, valamint egyenlő hozzáférést követelnek minden társadalmi erőforráshoz, azaz a befogadó oktatáshoz, az új technológiákhoz, az egészségügyi és szociális szolgálta­tásokhoz, a fogyasztási javakhoz, a termékekhez és a szolgáltatásokhoz”.

2003-ban is nagy számban érkeztek hivatalunkhoz a fogyatékkal élő emberek jogaival, esélyegyenlőségük biztosításával összefüggő beadványok. A tipikus ügyek még mindig a fogyatékkal élő emberek közlekedési kedvezményeivel kapcsolatosak – gépjárműszerzési támogatás, mozgáskorlátozottak parkolási engedélye, akadálymentesítés –, de érkeztek panaszok a fogyatékossági támogatással, a jelnyelvi tolmács hiányával összefüggésben is. Ezeknek a beadványoknak a meg­válaszolása az esetek jelentős részében a beadványtevő teljes körű tájékoztatására, felvilágosítására szorítkozott.

A fogyatékkal élő emberek jogait érintő panaszok túlnyomó többsége a gépjármű-szerzési támogatások rendszere miatt érkezett az országgyűlési biztoshoz. Ezekben az ügyekben az országgyűlési biztosnak a törvényes eljárás mellett ki kellett alakítania álláspontját az érintett alkotmányos jogok helyzetéről is.

Az országgyűlési biztos már az OBH 4876/2001. számú jelentésében megálla­pította az emberi méltósághoz való joggal, a diszkrimináció tilalmával, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben okozott alkotmányos jogok­kal összefüggő visszásságot. 2001-ben tett ajánlásban a szociális és családügyi miniszter intézkedését kérte annak érdekében, hogy a jogosítvánnyal nem rendelkező mozgáskorlátozottak minden csoportja azonos feltételekkel juthasson hozzá a támogatáshoz. A probléma azóta is húzódó rendezésében az érdekeltek között egyetértés volt abban, hogy a fogyatékos személyek közlekedésének a segítését komplex és együttes jogi szabályozással kell megoldani.

A biztos véleménye szerint ez a jelenlegi széttagolt, differenciált módon szabályozott rendszerhez képest pozitív irányú törekvés, és alapjaiban újat hozó, minőségi változást jelentene. Egy ilyen nagymértékű változás ugyanakkor azt is jelenti – és a feladatokat meghatározó határozati javaslatokban megfogalmazott 2005. évi határidők is ezt támasztják alá –, hogy a szorgalmazott megoldás egy távoli időpontra tolódik ki. Annak ellenére, hogy az előterjesztés a bevezetéshez szükséges költségszámításokat is közölt, a tartalmát és a várható hatását tekintve – a biztos álláspontja szerint – csupán kezdeti lépések megtételét eredményezheti, különösen, ha azt vesszük figyelembe, hogy az előterjesztők között is további egyeztetések szükségesek.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a már huzamosabb idő óta fennálló visszásságokat orvosolni hivatott jogalkotási határidő csak tovább „konzerválná” a sürgős és hathatós változást kívánó állapotokat.

A közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 287/1997. (XII. 29.) Korm. rendelet szerint a 65. életévüket betöltött magyar állampolgárok díjmentesen utazhatnak az országos közforgalmú vasúton, a BKV, a debreceni, kaposvári, miskolci, pécsi, szegedi tömegközlekedési járatokon, a Volán járatain, valamint más, menetrend szerinti helyi tömegközlekedési szolgáltatást végző tár­sa­ságok járatain. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy ezen járatok jelentős része úgy van kialakítva, hogy arra a kerekes székkel közlekedők önállóan nem tudnak felszállni, így a kerekes székkel közlekedő nyugdíjasok a koruknál fogva őket ingyenesen megillető tömegközlekedési eszközöket nem tudják igénybe venni, ami a hátrányos megkülönböztetés tilalmával és az esélyegyenlőség állami célkitűzéseivel összefüggő visszásságot okoz.

A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény szerint a tömegközlekedési eszközöknek alkalmasnak kell lenniük a fogyatékos személy általi biztonságos igénybevételre. A törvény kihirdetésekor már üzemelő tömegközlekedési eszközöknek fokozatosan, de legkésőbb 2010. január 1-jéig kell ennek a feltételnek megfelelniük. A géppark teljes átalakításának, kicserélésének megtörténtéig is szükséges azonban biztosítani a nyugdíjas korúak, valamint a súlyos mozgáskorlátozottak esélyegyenlőségét. Ennek érdekében az országgyűlési biztos javaslatot tett a Kormánynak, hogy a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet nyugdíjasokat megillető közlekedési támogatások összegére vonatkozó szabályokat vizsgálja felül.

A fogyatékossági támogatással kapcsolatos panaszokra leginkább az volt a jel­lemző, hogy a jogosultak nem voltak tisztában a folyósítás szabályaival, illetve a jogosultak személyi körét meghatározó fogalmakkal. Az országgyűlési biztos – a konk­rét kérdéshez kapcsolódóan – a szükséges tájékoztatáson túl minden ilyen esetben részletesen ismertette a hozzá fordulóval a fogyatékossági támogatási rendszer elveit és célkitűzéseit is.

Az országgyűlési biztos már egy 2001-ben készült jelentésében megállapította, hogy visszásságot okoz a közérdekű adatok megismeréséhez, a diszkrimi­ná­ciómentes elbánáshoz való joggal és az esélyegyenlőség állami célkitűzésével összefüggésben az, hogy a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény (média­törvény) nem garantálja a feliratozás és a jelnyelvi tolmácsolás megvalósulását, továbbá nem került sor a siketek nyelvi jogainak, ezen belül a jelnyelv elismerésére sem. Ezért kezdeményezte, hogy a Kormány a szaktárcák közreműködésével dolgozza ki a siketek nyelvi jogait, a jelnyelv használatát és a jelnyelvi tolmácso­lást érintő jogszabályokat, valamint kezdeményezze a siketeknek szóló jelnyelvi tolmácsolásra és feliratozásra vonatkozó konkrét tartalmú kötelezettségek beillesztése érdekében a médiatörvény módosítását. A miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter az ajánlásban foglaltakkal egyetértett, azonban a médiatörvény módosításának megvalósítására akkor nem látott esélyt. Az országgyűlési biztos fenntartotta ajánlását, és továbbra is kérte a médiatörvény módosítását.

A miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter 2003-ban arról tájékoztatta az ország­gyűlési biztost, hogy a jelnyelvi tolmácsok képzése bekerült az Országos Közoktatási Jegyzékbe, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, vala­mint a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány 70 millió forintot különített el a jeltol­mács hálózat létrehozására. Ennek keretében 2003 januárjában az ország hat régiójában kezdte meg működését az Országos Jelnyelvi Tolmácshálózat. Az Egész­ségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium megkezdte a jelnyelvi törvény koncepciójának kidolgozását. Ezen felül a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma több millió forintot fordított filmek feliratozására. Jelentős előrelépés­nek tekinthetjük azt is, hogy az Országgyűlés 2003. évi, őszi ülésszakától kezdve biztosítják a közvetítések jelnyelvi tolmácsolását és feliratozását.

1.7.
Építési ügyek

Az országgyűlési biztos 2003-ban 291 építésügyi panaszt vizsgált, ebből 29 jelen­tésben 35 panaszt bírált el. Teljes körű vizsgálat lefolytatását követően 27 be­adványba foglalt 34 panaszt levélben utasított el, a fennmaradó ügyekben pedig általában hatáskör vagy egyéb eljárási feltétel hiánya miatt utasította el a panaszokat.

Tisztán építésügyi panasz kevés volt, jellemzően keveredtek a birtokháborítási, környezetvédelmi, vízügyi stb. panaszokkal. Ezért a más fejezetbe sorolt pa­na­szok építésügyi vonatkozásaival itt foglalkozunk, illetve építéssel összefüggő ügyek megtalálhatók más fejezetekben is. Ide soroltuk továbbá a műemlékvéde­lem alatt álló épületekkel összefüggő panaszokat is. Bizonyos típusú panaszokkal évről évre folyamatosan foglalkozunk az országgyűlési beszámolókban, mások időben koncentráltan, rendszerint egy-egy állami intézkedést követően jelentkeznek.

Ez utóbbi típushoz tartoznak az ózdi martinsalak építési felhasználása miatt élet­veszélyessé vált lakóházak kárenyhítési ügyei. Ezek többségében folyamatban lévő ügyek voltak, amelyekben a panasztétel a biztosnál még idő előtti volt, így a biztos csak egy ügyben (OBH 3206/2002.) folytatott le részletes vizsgálatot. Ebben a vizsgálat közben történt jogszabályváltozás alapján az ingatlan fekvése szerinti település jegyzőjét kérte fel arra, hogy a panaszos támogatás iránti kérelmére tegye meg a szükséges intézkedést.

Hasonlóan „sűrűsödött” az elavult technológiával épített és ugyanilyen műszaki állapotú ún. egycsatornás gyűjtőkéményekkel kapcsolatos ügyek száma. A panaszok vizsgálatában világossá vált, hogy nem egyedi, hanem százezres la­kás­számot érintő problémáról van szó. Tekintve, hogy ez egyúttal rendkívül sok emberi életet fenyegető és évtizedek óta ismert, de nem orvosolt veszélyhelyzetet is jelent, a kérdés országos, átfogó vizsgálata elengedhetetlen volt (OBH 4720/2001.). A vizsgálatban nyilvánvalóvá vált, hogy a gázszolgáltatók, kéményseprők, építési hatóságok, kormányzati szervek stb. által is ismert helyzetben az előírások betű szerinti betartása azt eredményezné, hogy tízezrek maradnának fűtés nélkül. Az érintett szervek ezért „hallgatólagos megállapodással” nem jártak, és nem járnak el ma sem az ilyen szabálytalan kéményeknél. Csak akkor, ha azt valami külön indokolja, pl. készülékcsere, azonnali életveszély észlelése, vagy a szomszédok panasza.

A biztos az átfogó vizsgálatban megállapította, hogy az egycsatornás gyűjtőkéményeket az 1960-as évek óta állami szabványok és más előírások alapján kötelezően így építették, majd alkalmazásukat évtizedek óta tiltották, de felszámolásukra nem intézkedtek, sőt a szabálytalanokra is engedélyt adtak. Ezért meg­állapította, hogy az élethez, valamint a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjogokat közvetlenül veszélyezteti az állam, ha nem nyújt hathatós anyagi támoga­tást a lakosság részére annak érdekében, hogy az egycsatornás gyűjtőkémények kiváltása lehetővé váljon. Az alkotmányos visszásság megállapításának alapja egyrészt az állam intézményes életvédelmi kötelezettsége, másrészt az állam közrehatásának és ezért felelősségének a felmerülése. Több más ajánlás mellett a biztos felkérte a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy az egycsatornás gyűjtőkémények kiváltásához szükséges pénzügyi támogatási rendszert az érintett tárcák bevonásával alakítsa ki, és azt jogszabályban rendezze. Lehetőség szerint biztosítsák a támogatást már a 2003. évben. Tájékoztatta a minisztert, hogy a Belügyminisztériumban már van a támogatásra vonatkozóan elképzelés, mellyel kapcsolatban 2003. március 5-én kifejtette véleményét, és azt – kü­lönös tekintettel a sürgősségre és más lakásfelújítási és energiatakarékossági támogatásokhoz viszonyítva a soronkívüliségre – változatlanul fenntartotta. Az ajánlást a belügyminiszter fogadta el, és júniustól a pályázati lehetőség rendel­kezésre áll. Erről a további ügyekben a panaszosokat a biztos tájékoztatta (OBH 4365/2002.).

A folyamatosan érkező beadványok közé tartoznak a mozgáskorlátozottak aka­dálymentes közlekedésének hiányát panaszolók. Az országgyűlési biztos erre tekintettel is „A mozgáskorlátozottak emberi és állampolgári jogai érvényesülésének helyzetéről, az akadálymentes közlekedés vizsgálatáról a közhasználatú épületekben” című, 1999-ben folytatott átfogó országos vizsgálat teljesülésének utóvizsgálatát rendelte el (3072/2003.). Országosan az összes építésügyi hatóság által ilyen épületekre kiadott építési-fennmaradási engedélyeket vizsgálta, valamint a fenntartóknál ezeknek az épületeknek az akadálymentességét, a meg­teremtésre vonatkozó terveiket. Megállapította, hogy még most is kiadtak új, de nem akadálymentes épületre építési engedélyt. Továbbá azt, hogy az esélyegyen­lőségi törvény által előírt 2005. január 1-jéig az akadálymentesség az előírt körben nem teremthető meg. Az épített környezet még messze nem akadálymentes, és azzá tétele rendkívül lassan halad, a korábban feltárt hiányosságok megszün­tetésére, az ajánlott intézkedések folytatására továbbra is szükség van. Az érintett állampolgároknak a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, az esélyegyen­lőséghez, az élethez és az emberi méltósághoz való jogaikkal kapcsolatos visszásságok ma is léteznek. Felszámolásuk fokozatosan, az egész társadalom össze­fogásával valósítható meg. Ezért az eredeti, 434/1998. számú jelentés ajánlá­sait az esélyegyenlőségi miniszternek megismételte. A közigazgatási hivatal vezetőit felkérte a hatósági ügyekben szükséges és lehetséges intézkedések meg­tételére.

A folyamatosan érkező panaszok közé tartoznak a településrendezéssel, az ah­hoz kapcsolódó korlátozásokkal, kártalanításokkal összefüggő ügyek. Az épí­tés­ügyet irányító (változó) tárcáknak, valamint a korábbi évek beszámolóiban már többször jelzett hiányosság változatlan, és visszásságok forrása. Az építésügyi törvény 1998. január 1-jei hatálybalépése óta hiányoznak a törvény 30. §-ának (a kártalanításnak) az országosan egységes alkalmazásához szükséges végrehaj­tási szabályok, így az önkormányzatok eljárása esetleges és kevéssé számon kérhető. Többször előfordul az is, hogy a település önkormányzata, mint tulajdonos a saját rendezési tervének előírásait nem tartja be, és a jegyző, mint hatóság sem (2353/2002., 3962/2002., 2032/2003.).

Panaszok forrása a lakó- és üdülőterületeken a lakosság életét zavaró ipari, ke­reskedelmi tevékenység, amelyre a településrendezési előírások lehetőséget adnak (lásd a Telepengedélyezéssel kapcsolatos ügyek c. fejezetet).

Változatlanul sok visszásságot okoztak az építési hatóságok az államigazga­tási eljárás szabályainak a megsértésével. Nem tisztázták a tényállást; nem foly­tatták le az új eljárást, amelyre a másodfokú hatóság határozata utasította őket. Sorozatosan és jelentősen túllépték a határidőket; nem hoztak határozatot, hanem levélformában közöltek érdemi döntéseket (2963/2003., 3197/2003., 2067/2003., 2974/2002., 2357/2003., 3866/2000., 2293/2002., 1977/2002.). Az ilyen típusú mu­lasztások rendszerint együtt jártak a végrehajtás elmaradásával is, valamint több, kisebb jelentőségű eljárási szabálytalansággal. Jelentősebb következménnyel jár, ha a hatóság nem tisztázza teljes körűen az ügyfelek körét. Jogszabályi és értel­mezési bizonytalanságokat állapított meg a biztos az építési ügyekben a társasház-tulajdonosok egymás közötti viszonyai; a társasház és az egyes lakástulajdonosok szomszédjogai; a bérlők érintettsége; a határozatokról értesítendők köre kapcsán (4001/2002., 3454/2003., 3959/2003.).

Azokban a vizsgálatokban, amelyekben nem állapított meg visszásságot az or­szággyűlési biztos, ismét jellemző volt, hogy a panaszosok a hatóságok, közszolgáltatók olyan döntéseit kifogásolták, amelyek rájuk nézve kedvezőtlenek vol­tak (1922/2003., 3084/2003., 3399/2003.). Máskor azt nehezményezték, hogy a má­sok számára hátrányos intézkedést nem, vagy nem kellő hatékonysággal rendelik el. Ezt akkor is így érzik, ha a hatóság mulasztást nem követ el (2720/2002., 1823/2003., 2029/2003., 2348/2003.).

1.8.
Fogyasztóvédelmi ügyek

Az előző évekhez hasonlóan egy fogyasztóvédelmi ügy vizsgálatára került sor 2003-ban. Az OBH 2421/2003. sz. ügyben az általános helyettes megállapította, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőség eljárása visszásságot okozott a jogállami­ság elvéből levezethető tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint a jogorvos­lati joggal összefüggésben. A panaszos beadványát ugyanis jogsértően kezelték és bírálták el az 1977. évi I. törvény alapján, hiszen a felügyelőségek eljárására az 1957. évi IV. törvényt (Áe.) kell alkalmazni. Az Áe. 42. §-ának megfelelően az ügyfél kérelmére indult eljárásban, az ügy érdemében indokolt, fellebbezéssel meg­tá­madható határozatot kellett volna hozni.

Az általános helyettes ajánlást tett a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetőjének, hogy utasítsa az első fokú közigazgatási szervet az államigazgatási eljárás lefolytatására; továbbá gondoskodjon arról, hogy a felügyelőségek az Áe. szabályai szerint járjanak el a feladat- és hatáskörükbe tartozó ügyekben, és ha­té­konyan lássák el a fogyasztók védelmét. A főfelügyelőség vezetője az ajánlást elfogadta.

1.9.
Földhivatalok

Az országgyűlési biztoshoz 2003-ban érkezett lakossági panaszok jellemzően a föld­hivatalokhoz benyújtott tulajdonjog bejegyzése iránti kérelmek késedelmes elin­tézését, vagy az intézkedés elmaradását, illetve a térképezési és földmérési hiba­kiigazításról szóló döntéseket sérelmezték.

A késedelmes intézkedést, vagy az intézkedés elmaradását sérelmező panaszok nagyobb részben a Fővárosi Kerületek Földhivatalát, és a Pest megye terü­letén működő körzeti földhivatalokat érintették. Valamennyi ügyben felmerült a jog­biztonsághoz való jog, és a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja.

Tekintettel arra, hogy a panaszok egyediek voltak, nem érintették a lakosság szé­lesebb körét úgy, mint a korábbi években, pl. a lakótelepek ingatlan-nyilván­tar­tás­ba vételének elmaradása, az országgyűlési biztos a panaszt intézkedésre áttette az érintett földhivatal vezetőjének, vagy vizsgálatra kérte fel a felügyeletet ellátó földhivatalt, illetve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Föld­ügyi és Térképészeti Főosztályát. A megkeresett szervek vezetői a kért határidőben válaszoltak, az elmarad intézkedéseket pótolták, és erről a panaszost és az országgyűlési biztost is értesítették. A felmérési és térképészeti hibakiigazítást kifogásoló beadványok a minisztérium illetékes főosztályának vizsgálata alap­ján nem minősültek megalapozottnak. Ennek indokairól a panaszos részletes tá­jé­koztatást kapott a megkeresett szerv vezetőjétől, melynek egy példányát az országgyűlési biztoshoz is elküldték. Az országgyűlési biztos a válaszokban foglaltakkal egyetértett, és a panaszos értesítését követően az ügyet lezárta.

A konkrét panasz kivizsgálásán túl a Budakörnyéki Földhivatalt érintő ügyben kérte az országgyűlési biztos a Pest megyei Földhivatal vezetőjétől, hogy a vizsgálat terjedjen ki arra is, hogy a földhivatal határidőn belül intézi-e a bejegyzési kérelmeket. Amennyiben jelentős a harminc napon túl el nem bírált ügyek száma, ennek okáról és a tett intézkedésről is adjon tájékoztatást. A Pest megyei Földhivatal vezetője ezzel kapcsolatban arról értesítette az országgyűlési biztost, hogy a Budakörnyéki Földhivatal személyi és működési feltételei kedvezően vál­toz­tak, ezért a kérelmek törvényes határidőben történő elintézése érdekében kü­lön intézkedést nem tartott szükségesnek. A választ az országgyűlési biztos elfogadta és az ügyet ajánlás nélkül lezárta.

A tapasztalatok összegzéseként megállapítható, hogy a földhivatalok tevékeny­ségét érintő olyan panasz, amely átfogó vizsgálatot és a lakosság széles körét érintő, alkotmányos joggal összefüggő visszásság megszüntetésére irányuló aján­lást tett volna szükségessé, nem érkezett. A késedelmes ügyintézés problémájával évek óta küzdő földhivatalok is többnyire a törvényes határidőben intézik az ügyeket, és az előző évekről maradt hátralékokat túlmunkával igyekeznek felszámolni.

Az országgyűlési biztos megkeresésére kivétel nélkül határidőn belül válaszol­tak és együttműködtek a panaszok orvoslásában. Nem fordult elő, hogy a panaszos az ügy lezárását követően ugyanazzal a panasszal ismételten megkereste volna az országgyűlési biztost.

1.10.
Gyermekek és fiatalkorúak jogai

A gyermekvédelmi gondoskodásban – gyermekotthonban vagy nevelőszülőnél – élő gyermekek jogainak érvényesülése témakörében több vizsgálatot is folytatott 2003-ban az általános helyettes. A vizsgálat alapjául szolgáló beadványok főként a gyermekotthonban élő gyermekek helyzetéről számoltak be, a nevelőszülőknél nevelkedő gyermek családi kapcsolathoz való jogát kérték számon, vagy a gyermekjóléti szolgálat és a gyermekvédelmi szakszolgálat intézkedését vagy mulasztását kifogásolták.

Töretlen maradt a biztosok gyakorlata abban a tekintetben is, hogy a korábban tett ajánlások gyakorlati megvalósulását utóvizsgálat keretében vizsgálják és kérik számon, illetve egy korábban vizsgált területet ismételten vizsgálatuk alá vonnak.

A gyermekétől külön élő szülők kapcsolattartási jogával kapcsolatban 2003 fo­lyamán huszonöt beadvány érkezett hivatalunkhoz, melyek közül nyolc zárult vizs­gálati jelentéssel. A beadványok jelentős részében a panaszosok úgy ítélték meg, hogy elvált házastársuk életvitele miatt „érdemtelen” arra, hogy gyermekével kap­csolatot tartson. Több panaszos sérelmezte, hogy a gyámhivatal munkája a kap­csolattartás végrehajtása során nem elég hatékony, illetve sérelmesnek tartották, hogy a hatóság sokszor indokolatlanul pénzbírsággal sújtja a gyermeket gondozó szülőt. Néhány, csupán tájékoztatást kérő levél is érkezett hivatalunkhoz ebben a témakörben.

A vizsgálati jelentéssel záruló kapcsolattartási ügyekben az általános helyettes három esetben állapította meg, hogy az eljárás elhúzódásával sérült a jogbiztonsághoz való alkotmányos jog. Ugyancsak a jogbiztonság követelményét sértette, amikor a gyámhivatal a kapcsolattartás végrehajtása iránt benyújtott kérelemre nem a vonatkozó jogszabályban foglaltak szerint intézkedett, nem hozott érdemi döntést, illetve a benyújtott fellebbezést nem továbbította a másodfokon eljáró gyámhivatalhoz. Az ilyen és ehhez hasonló hatósági ügyintézés során az olykor több hónapig elhúzódó eljárások miatt sérül a gyermekek családi kapcsolathoz fűződő joga is.

Az országgyűlési biztosok a gyermekvédelmi törvény 1997. november 1-jei ha­tály­balépése óta fokozott figyelemmel kísérik, annak a törvényi tilalomnak az érvényesülését, hogy pusztán anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt tilos a gyermekeket családjukból kiemelni. 2003. évben is több beadvány érkezett, ame­lyek arról tájékoztatták az országgyűlési biztosokat, hogy egy-egy család anyagi helyzete ellehetetlenült, kilakoltatás előtt állnak. A panaszosok az ilyen jellegű panaszaikban többnyire lakáshelyzetük megoldásához kérik a biztosok segítségét. A kiskorú gyermekeket nevelő családok esetében az országgyűlési azonban csak azt vizsgálhatják, hogy az állam arra hivatott szervei (gyermekjóléti szolgá­latok, gyámhatóságok, gyámhivatalok) preventív munkájuk során mindent meg­tettek-e annak érdekében, hogy ha a veszélyeztetettség csupán anyagi jellegű a kiskorú ne kerüljön gyermekvédelmi szakellátásba. Tapasztalataink szerint sok­szor már a biztos első, tájékoztatást kérő levele elegendő volt ahhoz, hogy az érin­tett hatóságok azonnal a család segítségére siessenek.

Az OBH 1052/2003., OBH 1458/2003., OBH 2012/2003. számú ügyekben ké­szült jelentésében az általános helyettes hangsúlyozta, hogy az alapjogok megsértését semleges vagy pozitív színben feltűntető műsorszám súlyos morális bizonytalanságot kelthet a kiskorúakban. Az ilyen tartalmat is bemutató műsorokat a közzététel előtt a műsorszolgáltatóknak kell megfelelően klasszifikálni, azaz a nézők kora szerint osztályba sorolni. Azokat az eseteket pedig, amelyekben a megfelelő minősítésre nem (esetleg nem megfelelően) került sor, így a műsor­szám nem a megfelelő jelzéssel, nem a megfelelő időpontban került közzétételre – az erőszakhoz, illetve a szexualitáshoz hasonlóan –, mind a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogának érvényesülése, mind pedig az állam objektív intézményvédelmi kötelezettségének teljesítése érdekében az ORTT-nek felügyeleti és ellenőrzési jogkörében minden alkalommal vizsgálnia kell.

Az általános helyettese kifejtette, hogy amennyiben az ORTT azt tapasztalja, hogy a műsorszolgáltató a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására alkalmas műsorszámot nem a megfelelő idősávban, illetve az előírt jelzések feltűntetése nélkül tett közzé, az ORTT-nek következetesen fel kell lépnie a jogsértő állapot megszüntetése, a további jogsértés megelőzése érdekében. Ennek során olyan szankciókat kell alkalmaznia, amelyek mind a generális prevenciót (vagyis hogy valamennyi műsorszolgáltatót visszatartsa a jövőbeni jogsértéstől), mind a speciális prevenciót (a jogsértőt visszatartsa egy eseteleges újabb jogsértéstől) képesek megvalósítani.

Mivel a határozatok minden esetben a klasszifikációs szabályok megsértését állapították meg, így – annak ellenére, hogy az ORTT legalábbis formálisan eleget tett törvényben foglalt kötelezettségének – a helyettes biztos megállapította, hogy a határozatok végrehajtásának elhúzódása a Médiatörvény és Pp. szabályozásának hiányosságára vezethető vissza, a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való alkotmányban biztosított alapvető jogával és az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségével összefüggő visszásságot okoz. A helyettes biztos ezért javasolta az Országgyűlésnek, hogy az ORTT határozatának bírósági felülvizsgálatára állapítson meg szoros – pl. a sajtó-helyreigazítási eljáráshoz hasonló – jogorvoslati és bírósági eljárási határidőket.

1.10.1.
Gondnoksági ügyek

A gondnoksággal kapcsolatos beadványok száma 2003. év folyamán emelkedett. Az előző évben e témakörben az országgyűlési biztosokhoz mindössze tíz, a tár­gyalt évben pedig már harmincnégy beadvány érkezett. Ezek túlnyomó többségét azonban a folyamatban lévő bírósági eljárásokra tekintettel el kellett utasítani.

Többen sérelmezték a gondnokok tevékenységét is. Az ilyen típusú panaszok esetén az országgyűlési biztos azt vizsgálta, hogy az érintett gyámhivatal a gond­nok kiválasztása és ellenőrzése során, a rá vonatkozó jogszabályok alapján, meg­felelő körültekintéssel járt-e el. Ugyanezen eljárást vizsgáltuk azok esetében is, akik azt sérelmezték, hogy a gyámhivatal a lakóközösség, illetőleg az orvos, a jegyző vagy más személy jelzése alapján kezdeményezte gondnokság alá helyezésüket. Az ilyen, és ehhez hasonló esetekben adott tájékoztatás során arról próbál­tuk meggyőzni a hozzánk fordulókat, hogy a bíróság teljes körű bizonyítást követően, csak akkor helyez valakit cselekvőképességet korlátozó, vagy kizáró gondnokság alá, ha annak orvosi és jogszabályi feltételei is fennállnak. Felvilágosítást kaptak a panaszosok arról is, hogy a gondnokság alá helyezési perben teljes perbeli cse­lekvőképességgel rendelkeznek, a bíróság személyes meghallatásuktól – csekély kivétellel – nem tekinthet el.

A gondnokság alatt álló panaszosok, illetőleg hozzátartozóik általában felvilágosítást kérnek a biztostól. Az általuk feltett kérdések a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy válóperének megindításához szükséges elő­fel­té­telek megismerésétől a hagyatéki eljárás részletszabályain keresztül, a cse­lek­­vőképességet korlátozó gondnokság alatt álló személy nyugdíja megállapításának problematikájáig szóródnak.

A 2003. év tapasztalatai alapján összességében megállapítható, hogy a cselekvőképtelen, vagy a cselekvőképességükben korlátozott személyek, illetőleg hozzátartozóik körében egyre ismertebbé válik az országgyűlési biztos hivatala, és – bár a beadványok jelentős részét hatáskörünk hiányában, vagy mint alaptalant el kellett utasítanunk – a panaszosoknak mégis komoly és kézzelfogható segítséget tudtunk nyújtani.

1.11.
Hajléktalanok ellátása

Az országgyűlési biztosok gyakorlatában a hajléktalan emberek alapjogai érvényesülésének kérdésköre több ízben került előtérbe. Alapjogokról teszünk említést, de a súlyosan hátrányos helyzetű, otthontalan emberek számára gyakorta nem a jog a kérdés, hanem az élet. Az életminőség javítása, az integráció a munka világába, az egészség helyreállítása azonban túl van az ombudsman aktív tevékenységi körén, a törvényben biztosított reparációs jog gyakorlásán. Egy-egy krí­zishelyzet azonnali megoldása nem feltétlenül igényli az országgyűlési biztos vizsgálatát, gyakran a hatásköre sem terjed ki a helyzet orvoslására. A hozzánk fordulók esetében is inkább a valóban intézkedni tudó szakemberhez történő irányítás jelenti a megoldást. Így számos esetben hatékonyabbnak bizonyult a gyors, szó­ban történt tájékoztatás a személyesen megjelent panaszos számára, vagy épp egy tényleges „szálláshelyzet” feltérképezése. 2003. évben a panaszok általában a melegedők, éjszakai szálláshelyek nappali nyitva tartásával kapcsolatban me-rültek fel, illetve az átmeneti szálláslehetőség megszűnésekor ismét az utcán élők kétségbeesett „visszakerülési” manővereiről szóltak.

A beszámolási időszakban két új intézmény felállításával vált lehetővé a hatékonyabb együttműködés a hajléktalan emberek, az ellátók, valamint a közöttük gyakran csak közvetítő ombudsman között. A hajléktalansággal összefüggő állami szerepvállalást koordinálni hivatott miniszteri biztos, illetve az esélyegyen­lőségi kormányhivatal feladata – egyebek mellett – e hátrányos helyzetű réteg gondjainak enyhítése is.

A 2003. évben három konkrét panasszal, illetve egy megyei vizsgálat alkalmá­val megkeresett nappali melegedő működésének körülményeivel kapcsolatban került az országgyűlési biztos látóterébe a hajléktalan emberek sorsa. Ebből mind­össze két ügyben került pont a kifogásolt helyzet végére. Az egyikben (OBH 3562/2003.) lényegében a szóbeli tájékoztatás, jogi tanácsadás megoldást jelentett a haj­léktalan szállóról való kikerülés megakadályozása, illetve az ellátás újbóli igénybevétele érdekében. Ezzel összefüggésben leszögezhető, hogy szinte valamennyi tartósan hajlék nélkül maradó embert, családot előbb vagy utóbb érint az átmeneti szállások valóságos átmenetisége, két évig tartó ideiglenes befogadóképes­sége. Jelen időszakban azonban további vizsgálat e kérdés tekintetében nem folyt.

A komlói hajléktalanok (OHB 3750/2003.) Menedékhelyének tizenhárom lakója azzal a kéréssel fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy a Menedékhely nyitva tartását korlátozó önkormányzati határozat végrehajtásának szükségességét alapjogi szempontból a biztos vizsgálja meg. A rendelet – a nyitva tartást az esti, éjszakai órákra korlátozva – kizárta annak lehetőségét, hogy a nappali órákban is folyamatos legyen az ellátás. Ugyanakkor a vizsgálat során mind a hajléktalanok képviselője, mind a Gondozási Központ vezetője arról számolt be, hogy a működés folyamatos, ám mindez az őszi-téli hónapok időjárása miatt, és a képviselő testület határozatának ellenében történik. Azaz a hajléktalanok nappali ellátása az őket segítő, gondozó munkatársak emberi és szakmai segítőkészségének – és nem a város jogalkotóinak -köszönhetően, a kritikus időszakban megoldottá vált. A város polgármestere azonban ígéretet tett arra, hogy indítványozza a képviselő-testületnek a kérdés mielőbbi, végleges rendezését.

A beszámolási időszakban jogalkotási problémát jelezve fordult hivatalunkhoz egy hajléktalan gondozási központ munkatársa (OBH 5444/2003.). Arról számolt be, hogy a rendszeres szociális segélyek intézése során – a szociális törvény értelmében – a munkaügyi központtal való együttműködési kötelezettség számos olyan terhet ró a rászorult, hajléktalan emberekre, melyek nem, vagy csak nehezen tarthatók. Ennek lényege a következő: a fővárosi hajléktalanok egy része rendelkezik valamely, jellemzően vidéki bejelentett lakóhellyel, illetve lakcímmel, ezért az ő részükre az Alapítvány a jogszabálynak megfelelően a lakóhely szerinti települési önkormányzatnál kezdeményezi a segély megállapítását. Ami azonban a munkaügyi központtal való együttműködést illeti, a helyzet kevésbé gyakorlatias. A korábbi gyakorlattól eltérően a Fővárosi Munkaügyi Központ hajléktalanokat ellátó kirendeltsége a vidéki munkaügyi központokkal köt megállapodást, s így a hajléktalan a továbbiakban arra kényszerül, hogy ahonnan kényszerűségből eltávozott oda – meglehetős rendszerességgel – utazzon vissza. Ez önmagában is komoly anyagi megterhelést jelent az egyébként is szűken élő embernek. Történik mindez azért, mert az önkormányzatok csak a te­rü­letileg illetékes munkaügyi központtal való együttműködési kötelezettséget fogadják el. Ezt azonban nem teszi kötelezővé a szociális igazgatásokról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 37/D. § (1) második fordulata. A probléma még tovább fokozódik akkor, ha valakit valóban kiközvetítenek egy vidéki településen lévő munkahelyre, ahol csupán bejegyzett és nem valóságos címe van, tehát lakhatása nem megoldott, melyből következően nem tudja elvállalni a felkínált munkát.

Ha az önkormányzatok az általuk szervezett közmunkát vagy közhasznú mun­kát a saját közigazgatási területükön óhajtják teljesíttetni, akkor ellentmondanak a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküli ellátásról szóló 1991. évi IV. törvény 25. § (2) bekezdése d) pontjában rendelt „bejárási idő klauzulának”. Így az esetleg több száz kilométer távolságban lévő munkahely valójában nem mun­kahelye a rászorultnak.

A helyzet olyan komplex kezelése szükséges, mely a hajlék nélkül élő emberek gondjain segítő miniszteri biztos által vezetett program átfogó jellegét igényli. Ezért az országgyűlési biztos kéréssel fordult a miniszteri biztoshoz, hogy vizsgálja meg, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szt.) 37/A. §-a összhangban van-e a hajléktalanok integrálását célzó programmal. A panaszos által felvetett probléma azonban nem kizárólag a hajléktalansággal függ össze, hanem a munkanélkülivé vált, marginalizálódó, a sze­génység jeleivel küzdő családokat is érinti, ezért az országgyűlési biztos azt is kérte a miniszteri biztostól, hogy a prevenciós programcsomagról szóló 2002. évi Kormányjelentésben szereplő javaslatok alapján segítsen a helyzet orvoslásában. Ismert, hogy a települési önkormányzatoknak a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény rendelkezései értelmében kötelezően működtetnie kell nap­pali melegedőt hajléktalanok számára, ha a lakosság száma a 30 000 főt meghaladja. A gyakorlatban a pályázati úton való forrásszerzés látszik valamelyest járható útnak. Így számos településen e lehetőséggel élve alakít ki melegedőt, nem ritkán a családsegítő szolgálatok ingatlanjain. A Komárom-Esztergom megyei vizsgálat alkalmával is ezt a megoldást tapasztalta az országgyűlési biztos. Az Esztergom város fenntartásában működő melegedő 2002. tavaszán nyitotta meg kapuit, azonban működési engedélye a vizsgálat idején (november hó) még nem volt, ezért a működéshez szükséges összeget is az önkormányzat maga gazdálkodta ki, normatívában nem részesült. A működési engedély körül több prob­léma még ma is lezáratlan, ideiglenes engedéllyel azonban már rendelkeznek.

Az országgyűlési biztosok többéves tapasztalatai szerint a különböző, hajlék­talanok ellátását végző szociális szakemberek nagy odaadással, emberséggel bán­nak a rászorulókkal, akkor is, ha nem minden hozzájuk forduló hajléktalan. Elsődleges szempont munkájuk során a humanitás, a segítő szándék, és mindezt kellő határozottsággal, elszántsággal végzik. Hivatástudatuk érhető tetten az em­lített konkrét ügyben is, miszerint a nappali melegedőt a leghidegebb téli hónapok­ban hosszított nyitva tartással – non stop – működtetik.

1.12.
Hivatásos állomány

A hivatásos szolgálati viszonyban állók – katonák, rendőrök, határőrök, tűzoltók, a nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársai – panaszai viszonylag kis részét képezik az országgyűlési biztosok által figyelemmel kísért ügycsoportoknak.

Helyzetük az állampolgárok többségéhez képest annyiban sajátos, hogy a rájuk vonatkozó szolgálati törvény (Hszt.) bizonyos alkotmányos jogaik gyakorlását – főként a napi politikától való távoltartásuk érdekében – korlátozza. A törvény szerint a hivatásos állomány tagja alapvető jogainak a szolgálati viszonnyal kapcsolatos korlátozása nem okozhat az elérni kívánt törvényes érdekkel nyilvánvalóan arány­talan hátrányt.

A hivatásos személyi állomány a megterhelő és az átlagosnál gyakran több ál­dozatvállalással járó feladatait, a szigorú hierarchikus szolgálati viszonyokat tudomásul veszi, elfogadja és nem érzi jogai csorbításának. Ugyanakkor a beérke­zett panaszok azt tükrözik, hogy azokban az élethelyzetekben, amelyek a civil polgárok részére is sérelmesek, a hivatásos jogviszonyban állók is élnek panaszjogukkal. A panaszok szinte kivétel nélkül rendőröktől, vagy hozzátartozóiktól érkeztek. A sérelem hátterében olyan büntető- vagy fegyelmi eljárások álltak, amelyeket a panasztevők megalapozatlannak tartottak. Az eljárásokat követő munkaügyi intézkedésekkel, az állományból történő elbocsátással azok sem értettek egyet, akikkel szemben több súlyos fegyelemsértés miatt folyt eljárás. A megvizsgált ügyek mindegyikében azt állapítottuk meg, hogy az érintett panaszosok alkotmá­nyos jogai nem sérültek.

Egy panaszos kifogásolta, hogy fiát a bíróság orgazdaság miatt elmarasztalta, a másodfokú tárgyalás időpontjáról és annak eredményéről nem kaptak értesítést, és a bv. intézetbe való bevonulás időpontjáról is késedelmesen értesítették. Sérelmezte, hogy fiának a rendőrséggel fennállott szolgálati viszonyát megszüntették (OBH 2454/2003.).

Megalapozatlannak találta az általános helyettes azt a panaszt is (OBH 2046/2003.), amelyben egy rendőr kifogásolta az ellene különböző hatóságok előtt (cser­benhagyás, súlyos testi sértés, csalás és közokirat-hamisítás, bántalmazás miatt) folytatott büntetőeljárások jogszerűségét. Ezekkel összefüggésben etikai vizs­gálat is indult ellene, amelyet 2002 áprilisában felfüggesztettek. Az ismételt vizsgálatra, és ennek következtében a szolgálati viszonya méltatlanság címén történt megszüntetésére azért került sor, mert 2003 januárjában, a Hatvani Városi Bíróságon tartott tárgyaláson megtámadta és bántalmazta az ellene valló tanút.

Egy rendőr panaszában sérelmezte, hogy parancsnoka soron kívüli egészség­ügyi és pszichológiai vizsgálatra kötelezte. A vizsgálattal kapcsolatban kifogásolta a feltett tesztkérdéseket, amelyek egy részét megalázónak, illetve erkölcsileg felháborítónak tartotta. Ezekre a válaszadást megtagadta. A vizsgálat eredményeként szolgálatra alkalmasnak minősítették (OBH 1958/2003.).

Az általános helyettes megállapította, hogy a pszichiátriai vizsgálatra, a fegyveres szervek hivatásos, közalkalmazotti és köztisztviselői állományának munkaköri egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról, a szolgálat-, illetve kereső­kép­te­len­ség megállapításáról, valamint a belügyi egészségügyi szolgálat igénybevé­te­léről szóló rendelet alapján került sor.

A pszichikai alkalmassági vizsgálatokat egységes, a Magyar Pszichológiai Tár­saság Fegyveres Szekciója által jóváhagyott vizsgálati módszerekkel és alkalmassági kritérium rendszerrel végzik. Az általános helyettes a panaszt elutasította. A kevés számú panaszból csak azt az általánosítható következtetést lehetett levonni, hogy a hivatásos állományban lévők még súlyos jogsértésekkel terhelve is nagyobb jogbiztonságot élveznek, mint a civil szférában élők. Alkotmányos jogaikat, egzisztenciális érdekeiket érintő intézkedésekre csak kivételesen és végső esetben kerül sor, panaszaikkal kapcsolatban alkotmányos visszásságot nem sikerült megállapítani.

1.13.
Kamarai igazgatás

A kamarák sajátos jellegét alapvetően meghatározza az a tény, hogy egyrészt közjogi közfeladatot látnak el, kvázi hatósági jogköröket gyakorolnak, másrészt azonban önkormányzati, érdekvédelmi jellegűek. Ez a „kettős természet” indokolttá teszi, hogy a kamarák eljárása átlátható, alkotmányossági szempontból minden követelményt kielégítő legyen. E követelmény érvényesülésére nagy hangsúlyt fektet az országgyűlési biztos a konkrét ügyek kapcsán folytatott vizsgálatai során. Tevékenységének célja, hogy a vizsgálati hatáskörébe tartozó szakmai ka­marák érdekvédő szerepüket ne a külső kontroll elzárása irányában gyakorolják.

    A panaszok nagy részében a kamarák érdemi döntését sérelmezik, azonban az országgyűlési biztos következetes gyakorlata szerint az érdemi döntés meghozatala a kamara hatáskörébe tartozik, ezért ezeket a panaszokat nem vizsgálja. A kamarák eljárásával kapcsolatban azokban az esetekben állapítható meg az országgyűlési biztos hatásköre, amelyekben a panaszosok azt sérelmezik, hogy a kamara döntéséről nem hoz határozatot, és ezzel a jogorvoslat lehetőségét kizárja, döntését nem látja el indokolással, az általános ügyintézési határidőt túllépi, illetve az írásbeli bejelentésre nem válaszol vagy az etikai szabályzat hatály­ba­lépése előtt bekövetkezett sérelem tárgyában az etikai eljárás lefolytatását meg­ta­gadja.

Az országgyűlési biztos ezekkel a problémákkal kapcsolatban 2003-ban meg­vizsgálta a Magyar Könyvvizsgálói Kamara (OBH 3054/2002.), a Magyar Igazság­ügyi Szakértői Kamara (OBH 4063/2002.), a Személy-, Vagyonvédelmi és Magán­nyomozói Szakmai Kamara (OBH 4537/2002.), a Magyar Ügyvédi Kamara (OBH 2322/2002.) és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (OBH 3611/2002., OBH 2985/2002.) eljárásait.

Vizsgálati során súlyos hiányosságokat észlelt a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülésével összefüggésben, ezért ajánlást tett arra, hogy a kamarai etikai szabályzatok rendelkezzenek az előzetes eljárásról, tartalmazzák az eljárás kötelező megindításának eseteit, az eljárás határidejét, a határozathozatali kötelezettséget, a jogorvoslati lehetőségre vonatkozó felhívást és a kamarák jár­ja­nak el minden írásbeli panaszbejelentés alapján.

Az ajánlással a Magyar Könyvvizsgálói Kamara, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara és a Magyar Ügyvédi Kamara egyetértett. A Személy-, Vagyonvédel­mi és Magánnyomozói Szakmai Kamara az ajánlást nem fogadta el, ezért az országgyűlési biztos kiegészítő jelentésével a törvényességi felügyeletet ellátó Belügyminisztériumhoz fordult. A belügyminiszter az ajánlással egyetértett.

1.13.1.
Ügyvédek

Az Obtv. 29. § (1) bekezdésének h) pontja alapján az országgyűlési biztos vizsgálati hatáskörébe tartoznak az ügyvédi kamarák is. A biztoshoz beérkezett nagy­számú panasz alapján levonható az a következtetés, hogy a panaszosok általában nem az egyes ügyvédek által okozott sérelmek tárgyában fordulnak a hivatalhoz, hanem az ügyvédi kamarák által az ügyvédekkel szemben lefolytatott eljárásokat tartják sérelmesnek. A biztos több esetben is fordult a megyei, illetve az országos kamarához egy-egy konkrét ügy kapcsán, de ezen megkeresések a te­kintetben sajnos nem jártak eredménnyel, hogy valamely panaszos esetleg akár méltányosságból, vagy az ügyvédi hivatás presztízsének védelme és a társadalom töretlen bizalmának érvényesülése érdekében anyagi elégtételt kapott volna bármely kamarától is.

A legtöbb panasz az ügyvédek anyagi felelősségének kérdéskörét, ezen belül is az ügyvédek által okozott károknak az ügyvédek, illetve az ügyvédi biztosító általi megtérítési kötelezettségét érintette. A jelenlegi felelősségi szabályok szerint az ügyvédi biztosító nem téríti meg az ügyvéd által szándékos bűncselekmény elkövetésével okozott károkat, így ha az ügyvédi iroda, illetve az ügyvéd magánvagyonából nem lehetséges az okozott károkat maradéktalanul megtéríteni, előfordulhat, hogy a károsultak követelései behajthatatlanná válnak.

Az országgyűlési biztos egy konkrét ügy (OBH 1357/2003.) kapcsán kifejtette, hogy az ügyvédi letétbe helyezett összegért az ügyvédi felelősségbiztosítás alap­ján a biztosítónak felelnie kell. A biztos az általa visszásnak minősített helyzet jövőbeni orvoslása érdekében számos, e tárgykörben érintett szervet, illetve szer­ve­ze­tet keresett meg, illetve részletesen áttekintette több európai ország jelenlegi gyakorlatát is.

Az országgyűlési biztos az 1996-ban tett jogalkotási javaslatot megismételte, és azt kiegészítve felkérte az igazságügy- és a belügyminisztert, hogy kezdemé­nyezzék a sértettek kárenyhítését szabályozó törvény megalkotását. Javasolta, hogy az áldozatvédelmi törvény az erőszakos bűncselekmények áldozatain túl, kivételes esetekben más bűncselekmények áldozatai esetében is – ha azok va­ló­sággal kilátástalan helyzetbe kerülnek – nyújtson állami kárenyhítést.

Felkérte a Magyar Ügyvédi Kamara és a Budapesti Ügyvédi Kamara Elnökeit arra, hogy a Kamara szakmai, etikai felelőssége alapján, az ügyvédi hivatás presztízsének védelme és a társadalom töretlen bizalmának érvényesülése érde­kében Kamarai Áldozatvédelmi Alap létrehozásával intézkedjenek a panaszos által 1996-ban letétbe helyezett – 7 éves kamatokkal növelt – 1,3 millió forint visszafizetéséről.

Felkérte a Magyar Ügyvédi Kamara Elnökét, vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy az ügyvédek, ügyvédi irodák működését, tevékenységük megszüntetését, átalakulását stb. érintő határozatokról azon ügyfelek is értesüljenek, akinek a jogát, jogos érdekét az ilyen döntés érinti. Kérte továbbá, hogy kezdeményezzen egyeztetést a Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének elnö­­kével annak megvalósítása érdekében, hogy a biztosító és/vagy a Kamarai Áldo­zatvédelmi Alap mint megbízóvédelmi alap feleljen az ügyfél által ügyvédi letét­be helyezett összegért, ha az ügyvéd azt jogellenesen (különösen bűncselekmény folytán) nem fizeti vissza az ügyfélnek.

A jogalkotási javaslat kivételével, a tett ajánlásokra és kezdeményezésekre a fo­gadtatás alapjában véve elutasító volt. Az ügyvédi kamara érvként azt hozta fel, hogy bűncselekmény elkövetésére nem lehet felelősségbiztosítást kötni, mert nincs biztosító, aki ezt vállalja, ha pedig mégis, akkor annak összege megfizethetetlen.

A kamarák (országos és a budapesti) a kár megtérítésére sem voltak hajlandók, mondván, hogy nem kívánnak precedenst teremteni. Csupán a belügyminiszter látta annak lehetőségét, hogy az ügyvédek által elkövetett bűncselekmények áldozatai – ha azok valóban kilátástalan helyzetbe kerülnek – kivételes esetben méltányosságból állami kárenyhítést, illetve az állami támogatással mű­kö­dő civil áldozatvédő szervezettől segélyt kapjanak.

Az igazságügy-miniszter csak azzal értett egyet, hogy az ügyvédi irodák megszüntetésére irányuló eljárásban további garanciális elemek bevezetése indokolt, így például valamennyi hitelező tájékoztatása a törlési kérelem előterjesztéséről, illetve azt javasolta, hogy az iroda bejelentése alapján a kamara gondoskodna a hitelezők értesítéséről. A miniszter ezen álláspontjával – az előzetes elutasítás ellenére – későbbiekben a MÜK is egyetértett. Ennek eredményeként felhívta az ügyvédi kamarákat, hogy az ügyvédi iroda megszűnésének tudomásulvétele előtt ellenőrizzék, hogy az iroda felszámolására kijelölt személy az iroda ismert hitelezőit felhívta-e az irodával szemben fennálló követeléseinek bejelentésére. A Budapesti Ügyvédi Kamara megfontolásra alkalmasnak tartotta az áldozatvédelmi alap létrehozását, de a panaszos kárpótlására tett kezdeményezést elutasította, így a számtalan kezdeményezés ellenére a panaszos súlyos sérelmét nem lehetett enyhíteni.

1.14.
Kárpótlás, földkiadás, mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek ügyei

1.14.1.
Kárpótlási ügyek

Az országgyűlési biztos és az általános helyettese Országgyűlés elé terjesztett korábbi beszámolójában megfogalmazott ajánlásnak megfelelően a 2002. évi LXII. törvény megalkotásával sor került az életüktől és szabadságuktól politikai ok­ból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény (Kpt.) 2. § (1) bekezdése alapján járó egyösszegű – 400 000 Ft mértékű – kárpótlás meg­állapítására. A törvény végrehajtásáról rendelkező jogszabály 2003. április 1-jén történő hatálybaléptetésével megvalósult a jogi feltétele annak, hogy azok, akik a Kpt. 2. § (1) bekezdése szerinti egyösszegű kárpótlásra jogosultak, és a külön meghatározott határidőn belül erre irányuló kérelmet terjesztettek elő, azok a ko­rábban megállapított 30 000 Ft-os egyösszegű kárpótláshoz képest, annak beszá­mításával 400 000 Ft összegű kárpótlást kapjanak.

A KKI és kirendeltségei – a jogszabályban meghatározott egyéb feladataiknak folyamatos végzése mellett – az említett jogszabályok hatálybalépését követően felkészültek a megemelt egyösszegű kárpótlás kifizetésének alapjául szolgáló ki­egészítő határozatok meghozatalára. A deportálás, a kényszermunka, továbbá a magyar hatóság, vagy magyar hatósági személy politikai indíttatású önkénye miatt hozzátartozója életének elvesztésével okozott sérelem alapján a jogvesztő határidőben kérelmet benyújtó jogosultak száma meghaladja a 110 ezret. Többségük – 83 ezer – a világ több mint 30 országában él. A jogosultak közel egyharmadának kérelmét a KKI 2003. évben határozattal már elbírálta. A jogosultak részére járó kárpótlás alapjául szolgáló kiegészítő határozatok mielőbbi meghozatalát leginkább gátolja, hogy egyes jogosultak kérelme hiányos, illetve, hogy a jogosultak egy része lakáscímének megváltozását nem jelenti be, továbbá, hogy a jogosult kérelmező elhalálozása esetén az örökösök KKI által való felku­tatása sok időt vesz igénybe.

Az országgyűlési biztoshoz benyújtott kárpótlást sérelmező beadványok döntő többsége – nem a KKI jogszabályban meghatározott és folyamatosan végzendő egyéb feladataival, hanem – az 1997. évi október 7. napjáig benyújtható kárpótlás iránti kérelmekkel volt összefüggésben.

Általánosítható tapasztalatként megállapítható, hogy az országgyűlési biztoshoz benyújtott és az előzőekben említett csoportba tartozó panaszosok egy része azt sérelmezte, hogy – bár a Tv.-ben említett jogvesztő határidő leteltéig kár­pótlás iránti kérelmet nem nyújtott be – kárpótlást nem kapott (OBH 3751/2003., 3965/2003., 4097/2003., 4108/2003., 4117/2003., 4195/2003., 4636/2003., 4782/2003., 4963/2003.,5187/2003., 5329/2003.), továbbá azt, hogy a jogvesztő határ­idő­ben benyújtott kérelmét – mert az nem a Tv.-ben meghatározott jogcímen alapult – a KKI elutasította (OBH 4192/2003., 4425/2003., 4523/2003., 4628/2003., 5002/2003.). A csoportba tartozó kérelmeket benyújtó jogosultak, illetve örököseik közül többen sérelmezték, hogy a KKI részükre az őket megillető kárpótlás összegéről szóló határozatot még nem kézbesítette (OBH 3648/2003., 4407/2003., 4918/2003., 5206/2003., 5666/2003.), illetve, hogy a kérelmüket elutasító kárpótlási határozatot a bíróság még nem bírálta felül (OBH 1073/2003.), illetve, hogy az elutasító államigazgatási határozatot a bíróság helybenhagyta (OBH 2984/2003.).

Az említett panaszbeadványok vizsgálata során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a beadványokban feltüntetett sérelem az alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot nem idézett elő, tekintve, hogy a hatályos jogszabályok alapján kárpótlás megállapítását – erre irányuló, jogszabályban meghatározott és előírt formában, illetve csak a jogvesztő határidő megtartásával, valamint a kárpótlás megállapítására alkalmas jogcímen benyújtott – kérelem és a csatolt bizonyítékok alapján lehet. Mivel az említett panaszosok a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek megtartását elmulasztották, s mert a KKI a határozatok meghozatalára vonatkozó ügyintézési határidőt nem lépte túl, ezért az országgyűlési biztos a beadványokat az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság hiánya, illetve – a bíróság döntését, eljárását sérelmező beadványokat pedig – hatáskörének hiánya miatt utasította el, s vizsgálatának eredményéről panaszosokat írásban tájékoztatta.

A panaszosok másik csoportjába tartozók közül egyesek sérelmezték, hogy nem kaptak vagyoni kárpótlást a művelési kötelezettség elmulasztása miatt állami tulajdonba vett termőföld után (OBH 3752/2003.), illetve a második világhá­ború alatt szovjet repülőgépek által lebombázott házért (OBH 2759/2003.), valamint, hogy kevés kárpótlást kaptak a teljes árukészletével és felszerelésével elvett áruházért (OBH 1621/2003.), illetve, hogy a szülőktől elvett termőföld területének csak egy részéért kaptak kárpótlást (OBH 4043/2003.). Azt is sérelmezték, hogy megváltási ár ellenében a termelőszövetkezet tulajdonába került termőföldért az erre irányuló kérelem hiányában kárpótlás megállapítására nem került sor (OBH 5464/2003.), továbbá, hogy 11 000 Ft névértékű kárpótlási jegyért 1994-ben vásárolt részvény után osztalékot még nem fizettek (OBH 5127/2003.), valamint hogy az 1995-ben tartott kárpótlási árverés alkalmából letétbe helyezett kárpótlási jegyért Sopronból Győrbe kell utazni (OBH 4819/2003.), illet­ve hogy az állami tulajdonba vett bor- és gyümölcs-szeszfőzdéért járó kárpótlás he­lyett a szeszfőzdét kérése ellenére sem adták tulajdonába (OBH 4710/2003.).

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a hatályos jogszabá­lyok a művelési kötelezettség elmulasztása miatt állami tulajdonba vett termőföldért, továbbá a második világháború alatt bombázás következtében megsemmisült házért kárpótlás megállapítását nem teszik lehetővé, úgyszintén azt sem, hogy az elvett szeszfőzdéért járó kárpótlás helyett a szeszfőzdét a kérelmező tulajdonába adják, illetve hogy a megváltási ár ellenében a Tsz. tulajdonába került földért – erre irányuló kérelem hiányában – kárpótlás megállapítására ke-rüljön sor. Ezért e beadványokat az országgyűlési biztos az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság hiánya miatt elutasította. S mivel a bizonyítottan elvett termőföld egészéért, illetve az áruházért a törvényben rögzített mértékű kárpótlást állapított meg az eljáró kárpótlási hivatal, így eljárása panaszosok alkotmányos jogaival összefüggő visszásságot nem idézett elő. Ezért e beadványok elutasítására is az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság hiányának megállapítása miatt került sor. Ugyanígy járt el az országgyűlési biztos a letétbe helyezett kárpótlási jegyek esetében is, mert a jogszabály a kárpótlási jegyek kizárólagos forgalmazásával megbízott banknak a lakóhelyhez legközelebb eső és kijelölt fiók­ját jelöli meg a letétbe helyezett kárpótlási jegy felvételének helyéül. Hatáskörének hiányában utasította el az országgyűlési biztos a kárpótlási jegyért vásárolt részvények után várt osztalék fizetésének elmaradását sérelmező beadványt, azonban tájékoztatta panaszost a részvényvásárlással járó kockázatról, s arról, hogy nem látja akadályát annak, hogy a részvényeket a tőzsdén vagy azon kívül értékesítse.

A volt Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, illetve a volt Csehszlovákia területén a Párizsi Békeszerződés 29. cikkelye alapján elvett javak tulajdonosai, valamint a magyar–csehszlovák lakosságcsere egyezmény következtében sérelmet szenvedettek közül többen sérelmezték (OBH 5094/2002., 1878/2003., 2021/2003., 3078/2003., 5034/2003., 5508/2003., 5921/203.), hogy a régen elvett termőföld­jü­kért, házukért, más javaikért kárpótlást még ez idáig nem kaptak. Egyesek azt is megfogalmazzák, hogy ügyük rendezése érdekében nagyobb aktivitást várnak el, s ügyük mielőbbi rendezését sürgetik.

Az említett csoportba tartozó beadványokat az országgyűlési biztos nem utasította el, azonban tájékoztatta panaszosokat, hogy a beadványukkal azonos, korábbi panaszok vizsgálata alapján jelentést készített, melyben ajánlást fogalmazott meg, s hogy az ajánlást is tartalmazó jelentés megküldésre került az Országgyűlés elnöke, az Országgyűlés illetékes bizottságainak vezetői, a miniszterelnök, továbbá az illetékes miniszterek részére is, a kérdés rendezéséhez szükséges törvényjavaslat megalkotása, és annak Országgyűlés elé terjesztése céljából. Panaszosokat arról is tájékoztatta, hogy az ajánlás szerinti törvényjavaslat előkészítése folyamatban van, azonban annak Országgyűlés elé terjesztésére még nem került sor. Ezért az országgyűlési biztos a nemzetközi szerződésekkel okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat előkészítését, megal­ko­tását folyamatosan szorgalmazza. Legutóbb a 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójában fogalmazta meg, hogy „A nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangja, a jogbiztonság követelménye, továbbá a tulajdonhoz és az örökléshez való jogok biztosítása érdekében sürgetjük, hogy az Országgyűlés mielőbb teljesítse a nemzetközi szerződésekkel okozott károk kárpótlásáról szóló törvény megalkotására irányuló kötelezettségét.” Az említett tájékoztatást követő időben az ajánlást is figyelembe vevő törvényjavaslatot az országgyűlési biztos már véleményezte, s a törvényjavaslat mielőbbi elfogadását a 2003. évi te­vékenységéről szóló beszámolójában is sürgeti.

Az egyes tartós időtartamú szabadságvesztést elszenvedettek részére járó jut­tatásról szóló kormányrendelet azt az életvitelszerűen Magyarországon élő – Ma­gyarországon állandó lakóhellyel rendelkező – magyar állampolgárt, aki a rá irány­adó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte vagy munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, 20 000 Ft/hónaptól 50 000 Ft/hónapig terjedő juttatásban rendeli részesíteni, ha az említett személy a jogszabályban megjelöltek miatt elszenvedett szabadságkorlátozása vagy megvonása a 3 évet elérte vagy azt meghaladta. A juttatás megállapítását és folyósítását a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság) végzi. A rendelet meghatározza a juttatás folyósításának kezdetét, a jogosult halála esetén az özvegyet megillető jogosultságot, továbbá azt is, hogy a jogosultság igazolását a Központi Kárrendezési Iroda, illetőleg a jog­elődje által hozott jogerős kárpótlási határozattal, az elítélés semmissé nyilvánítását és a szabadságvesztés tényleges időtartamát az első fokon eljárt bíróság igazolja. Az említett kormányrendelettel és az eljáró hatóságok közreműködésével összefüggésben több panasz keletkezett.

A panaszosok sérelmezték, hogy a Kormányrendelet csak a 3 évet elérő, illetve az azt meghaladó szabadságvesztést, illetve szabadságkorlátozást elszenvedet­tek részére teszi lehetővé a kárpótlás megállapítását (OBH 1898/2003., 3468/2003., 5250/2003.), illetve hogy a 36 hónapot meghaladó időtartamú kitelepítés ellenére is juttatás iránti kérelmét a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság elutasította (OBH 4908/2003.), valamint hogy a volt hadifogoly részére járó juttatás kezdő időpontjának dá­tumát 2001. január 1. napja helyett 2002. november 1. napjától (OBH 5859/2003.), illetve 2003. március 1. napjától (5879/2003.) állapították meg, illetve hogy mind a férje után járó juttatás iránti kérelmét, mind az elutasító határozat ellen benyújtott fellebbezés iránti kérelmét is elutasították (OBH 5348/2003.). Egyik pa­naszos azt is sérelmezte, hogy a juttatás alapjául szolgáló kárpótlási határozat hitelesített másolatát a KKI részére nem adta át (OBH 4389/2003.).

A Kormányrendelet egyes rendelkezéseinek vizsgálata során az Alkotmánybíróság a 10/2003. (IV. 3.) AB számú határozatában foglaltak adtak eligazítást. Az országgyűlési biztos az említett panaszok vizsgálata során megállapította, hogy nem okoz az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot az a körülmény, hogy a jogalkotó csak a 3 évet elérő, illetve az azt meghaladó időtartamú szabadságvesztés, illetve szabadságkorlátozás esetén, továbbá hogy ez esetben is csak a rendeletben meghatározott szabadságkorlátozás fajták (a kitelepítés nem ilyen) esetére biztosítja a juttatás megállapítását a jogszabályban meghatározott időponttól kezdődően. Arra is tekintettel, hogy a kormányzat szabadon határozhatta meg, hogy a szabadságelvonást, illetve szabadságkorlátozást elszenvedők mely csoportját, milyen időtartamú szabadságelvonás miatt részesíti juttatásban, továbbá hogy az eljáró Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, illetőleg a KKI az R.-ben foglalt szabályok szerint járt el, az említett beadványokat az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság hiánya miatt az országgyűlési biztos elutasította, s erről panaszosokat írásban is tájékoztatta.

1.14.2.
Földkiadási ügyek

Az elmúlt évben is nőtt a részarány-tulajdon terhére kiadott termőföldek mértéke. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kimutatása szerint 2002-ben a részarány-tulajdonnak megfelelő termőföldek aranykorona-értékének 96,5%-a került a jogosultak részére kiadásra. 2003. év végére ez az arány 98,31%-ra mó­dosult. Egyes megyékben a földkiadás már befejeződött, 8 megyében azonban a határozattal már kiadott földek aranykorona-értéke az országos átlagot nem éri el.

Az országgyűlési biztos 2003-ban két megyei FM Hivatalnál vizsgálta a földkiadási munkát, s a hivatalból indított vizsgálata során tapasztalta, hogy az FM Hivatalok a részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld jogosultak tulajdonába adá­sát a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény rendelkezéseinek megtartásával végzik. A két megyében végzett vizsgálat a földkiadási munkával összefüggésben az alkotmányos jogok megsértését eredményező olyan visszásságot nem tárt fel, mely okot adott volna a vizsgált szerveknél, illetve fe­let­tes szervüknél való intézkedés kezdeményezésére (OBH 3322/2003., 5851/2003.).

Többször gondot okozott, hogy a földkiadó bizottságok tevékenységének meg­szűnése – 1996. december 31. napja – előtt a jogszabályok figyelembevételé­nek mellőzésével adtak ki a részarány-tulajdon aranykorona-értékének fejében termőföldet, s e körülményre esetenként csak több év elteltével derült fény. Az országgyűlési biztos a vizsgálata során feltárt ilyen visszásság megszüntetését kezdeményezte az illetékes FM Hivatalnál. Az FM Hivatal vezetője a kezdeményezést elfogadta és az annak megfelelő intézkedést megtette (OBH 3200/2002.). Földügyükkel többen tájékoztatás céljából keresték meg az országgyűlési biztost (OBH 2611/2003., 3272/2003., 3540/2003., 3592/2003., 3627/2003., 3839/2003., 5458/2003.). Az országgyűlési biztos e beadványokat nem utasította el, hanem a szükséges tájékoztatást írásban megadta, vagy a beadványt a tájékoztatásra illetékes állami szervekhez továbbította a tájékoztatást kérő egyidejű értesítése mellett.

1.14.3.
Mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek ügyei

A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami felvásárlásával összefüggő pa­naszbeadványok vizsgálata során korábban készült – és ajánlást is tartalmazó – jelentését az országgyűlési biztos megküldte a miniszterelnök részére. Az ajánlások arra vonatkoztak, hogy a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami felvásárlására a kibocsátáskori névértéknek megfelelő áron, a hatályos jogszabályoktól eltérően kerüljön sor a nem nyugdíjas tagi üzletrészesek, továbbá a vé­teli ajánlatokban megjelölt időpont után külső üzletrészessé, illetve nyugdíjassá váló üzletrészesek, valamint az 1992. évi II. törvény szerint át nem alakult szövetkezetek üzletrészesei, illetve az 1992. óta már megszűnt szövetkezetek üzlet­részesei üzletrészeinek állami felvásárlására is.

Az ajánlások – az 1992 óta már megszűnt szövetkeztek üzletrészesei üzletrészeinek a kibocsátáskori névértéken történő megvásárlására vonatkozót kivéve – elfogadásra kerültek. Ez utóbbi – az 1992 óta megszűnt szövetkezettekkel összefüggő – ajánlás helyett új ajánlást fogalmazott meg az országgyűlési biztos. Az új ajánlás szerint, a jelenlegi szabályozástól eltérően „... – az igénybejelentés elbírálásáig – felszámolt szövetkezetekkel összefüggő, illetve a veszteségrende­zésre bevont, megszűnt üzletrészekkel kapcsolatban elszenvedett vagyonvesztésnek tulajdonosonként 500 000 Ft alatti üzletrésznek a teljes, az ezt meghaladó részének pedig 30%-os megtérítésére kerüljön sor.”

Az újabb ajánlásra válaszolva a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter egye­bek mellett kifejtette, hogy „Az új ajánlásban megfogalmazott 500 ezer forintos tu­lajdonosonkénti határ azt jelenti, hogy szinte minden igénylőnek a névérték 100%-át kellene kifizetni. A Pénzügyminisztérium kalkulációja alapján az eddigi üzletrészekből kiindulva – 400 ezer igénylőnek kifizetett összeg átlagát véve – megközelítőleg 170 ezer forint/igénylő összegű üzletrészértékkel kell számolni, s a tel­jes kifizetendő összeg 40 milliárd forintra rúghat. Ekkora pénzügyi forrás a költségvetés jelenlegi helyzetében nem áll rendelkezésre. Mindazonáltal Országgyű­lési Biztos Úr ajánlásában felhozott igazságossági és méltányossági szempontok fel­tétlenül mérlegelést igényelnek. Tekintettel arra, hogy a rendezés amúgy is törvényi kezdeményezést igényel, továbbá a felvásárolt üzletrészek értékesítésének az eredménye egyelőre még ismeretlen, e kérdés újragondolása most még idő előtti, a törvény-előkészítés során kerülhet erre sor.” Erre a beszámoló összeállításáig még nem került sor.

Az országgyűlési biztos a szövetkezeti üzletrészek állami felvásárlásával összefüggő panaszok vizsgálata során a hatályos jogszabályok rendelkezéseit, illetve megfogalmazott ajánlásait és az arra adott válaszait is figyelembe vette akkor, amikor az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság hiánya miatt utasította el azokat a beadványokat, amelyekben azt sérelmezték, hogy az alanyi jogon szerzett üzletrészeket azok tulajdonosai a kibocsátáskori névérték 7–10–15%-áért adták el a szövetkezetnek, mely ár és a kibocsátáskori névértéknek megfelelő ár közötti értékkülönbség feltűnően nagy (OBH 2023/2003., 2329/2003., 2368/2003., 2467/2003., 5762/2003.).

Az országgyűlési biztos az említett beadványokkal azonos módon ítélte meg azokat a beadványokat is, amelyekben azt sérelmezték, hogy a szövetkezet felszámolója nem igazolta mezőgazdasági szö­vetkezeti üzletrész-tulajdonukat (3475/2003., 3945/2003.), illetve hogy az üzletrész felvásárlására azért nem került sor, mert az üzletrészük vételre vonatkozó felajánlását a vételi ajánlatban megjelölt határidőben elmulasztották (OBH 2030/2003., 2546/2003., 3712/2003., 3723/2003.), illetve, mert az ajándékozás útján szer­zett üzletrészüket nem vásárolták fel (OBH 3808/2003., 4366/2003., 4710/2003.).

Az országgyűlési biztos azonban nem utasította el azokat a panaszokat, ame­lyekben azt sérelmezték, hogy a vételi ajánlat nem terjedt ki a nem nyugdíjas tagi üzletrész-tulajdonosra (OBH 1996/2003.), illetve az át nem alakult szövetkezet üzletrészeseire (OBH 3369/2003.), továbbá azokra az üzletrészekre, melyek tulajdonosai a vételi ajánlatokban megjelölt időpont után váltak külső üzletrész-tulajdonosokká (OBH 2028/2003., 2706/2003.), illetve szövetkezetük felszámolás útján az igénybejelentés időpontja előtt megszűnt (OBH 2817/2003., 3242/2003.). Az országgyűlési biztos e panaszosokat minden esetben tájékoztatta üzletrészük állami felvásárlásával összefüggő vizsgálatáról, az annak alapján tett ajánlásáról és az ajánlás eredményességéről. A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami felvásárlásával összefüggésben többen kérték az országgyűlési biztos tá­jékoztatását (OBH 1770/2003., 2742/2003., 2471/2003., 3368/2003., 3601/2003.). Mindezekben az esetekben az országgyűlési biztos a szükséges tájékoztatást a hozzáfordulók részére megadta.

1.15.
Kisajátítási ügyek

A beszámolási időszakban érkezett panaszokban általában a kisajátítási eljárás menetét sérelmezték. Egyesek egyidejűleg kifogásolták az eljárás megindítását megelőzően, a kisajátítást kérőnek az adásvételi szerződéssel megszerezni kívánt ingatlannal kapcsolatos tevékenységét. A panaszosok a hatóság által meg­állapított kisajátítási kártalanítási összeget is kevesellték, és előfordult, amikor magának a kisajátítást elrendelő határozatnak a jogalapját vitatták. Az országgyűlési biztos a kisajátítás témakörében – a hozzá forduló panaszok ismeretében hatáskörének hiányát megállapítva – nem folytatott vizsgálatot. Valamennyi panaszost tájékoztatta azonban a kisajátítási eljárás szabályairól, s felhívta a figyelmüket az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény azon módosítására, amely az ingatlan korábbi tulajdonosa javára elővásárlási jogot állapít meg, amennyiben a kisajátítás célja nem valósul meg.

1.16.
Az egészséges környezettel összefüggő ügyek

1.16.1.
Környezetvédelmi ügyek

Az előző évhez hasonlóan az országgyűlési biztoshoz 2003-ban érkezett ügyek mint­egy 10%-át az egészséges környezethez való joggal, valamint a lehető leg­magasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmével összefüggő beadványok alkották.

A környezeti ártalmak és kifogások elsődleges forrásai az építkezések, az állat­tartás, a különféle vendéglátóipari egységek működése, a megnövekedett gépjár­műforgalomhoz kapcsolódó zavaró hatások, a vállalkozási tevékenységek voltak. Az idei évben emelkedett ugyanakkor a természetvédelmet érintő panaszok száma is. Az ártalmak kiváltói többnyire az önkormányzatok illetve a vállalkozások, melyek elsősorban a területek hasznosítása, jövedelemszerzés, infrastrukturális fejlesztések, beruházások, fejlesztési elhatározások során kerülnek szembe a la­kosság környezetvédelmi érdekeivel. Az önkéntes jogkövetés hiányában is gyak­ran sérül az állampolgárok egészséges környezethez való joga.

A biztoshoz érkezett beadványokból megállapítható a panaszosok környezeti tudatának, felelősségének növekedése és a környezeti hatások lehetséges következményeinek felismerése. Mindamellett a környezetvédelmi tudat egyértelmű kiforratlanságát jelzik azok az ügyek, amikor is a panaszosok azért fordulnak a biz­toshoz, mert pl. a szomszédjukban növő fa levelei szennyezik a kertjüket, ezért a fa kivágáshoz kérnek segítséget.

A beadványok száma, valamint eltérő típusuk jelzi a környezetvédelmi jogsza­bályok végrehajtásának és gyakorlatának hiányosságait, a jogalkalmazás és jogértelmezés nehézségeit, valamint a hatósági eszköztár erőtlenségét (OBH 3197/2002.).

A hivatalhoz érkezett környezetvédelmi kezdeményezések kiindulópontja a helyi társadalom, a zavaró hatással közvetlenül érintett lakosság, illetve az egyén, akik a szűken értelmezett lakókörnyezetük érdekében keresnek jogorvoslatot. A helyi lakosság kezdeményező szerepe, együttműködő fellépése jelenik meg a közutak mellett élőknek, a gépjárműforgalom okozta kifogásaik érvényesítésében. Mindamellett, hogy az eseti, individuális érdeksérelmek jelentik többnyire a hivatalhoz fordulás motivációját, egyes ügyek vizsgálata során megállapítható, hogy az állampolgárok érzékenysége egyre jobban megjelenik a tágabb környezetük sorsát illetően is. Egyes beadványokban már kifejezésre jut a jövő generációk életfeltételeinek megőrzése iránti igény és felelősség is.

A környezetvédelmi ügyekben a környezet minőségéhez fűződő általános érdek gyakran nem egyéni jogvédelmet kíván, amikor is az ombudsmannak közvetítő és érdekvédő feladatot kell felvállalnia. A biztos munkája segítséget nyújthat ott is, ahol a környezetre vonatkozó jogi szabályozás rendszere, vagy éppen ellenkezőleg, nem kellően kialakított rendszere okoz konfliktust.

Tekintettel arra, hogy a mellérendeltséget, a jogok és kötelezettségek arányát, az önkéntes jogkövetést feltételező polgári jog szerepe a környezetvédelem esz­közrendszerét tekintve erősödik – hiszen elsősorban vagyoni viszonyokat, illetve azokhoz kapcsolódóan személyi viszonyokat képvisel –, a biztos jelentéseiben változatlanul hivatkozik a Polgári Törvénykönyv szomszédjogi és birtokvédelmi szabályaira. A tulajdonjog tágabb kereteihez tartozik mindkét általános polgári jogi követelményrendszer, mégpedig a tulajdon zavartalansásának biztosítása érdekében. Az említett polgári jogi intézmények, illetve a tulajdonjog háborítatlanságát védő per a környezetvédelem jogi eszközévé váltak, ezért a biztos min­den esetben tájékoztatja a panaszosokat az ezek alapján indítható peres eljárások lehetőségeiről (OBH 2146/2003.).

Az állattartással kapcsolatos ügyekben többnyire az állattartó és a közvetlen közelében élők közötti érdekellentét jelenik meg. Az országgyűlési biztos következetes álláspontja, hogy az állattartással érintettek mindennapi életét rendkívül károsan befolyásolhatja, életminőségüket jelentős mértékben ronthatja – az állattartás során követendő – közegészségügyi, állategészségügyi, építésügyi elő­írá­sok megszegése, az engedélyezett mértéket meghaladó vagy az engedélyezettől eltérő módon folytatott állattartás (OBH 1144/2003.). A biztos álláspontja változatlan a tekintetben, hogy a zárt trágyatároló létesítése, vagy az állattartó he­lyek megfelelő gyakoriságú tisztítása minden esetben minimálisan elvárható követelmény.

Az önkormányzatok jogosultak a településen az állattartás szabályait rendeletben meghatározni, így a képviselő-testület dönthet úgy is, hogy a sűrű beé­pí­tett­ségű területen, a települést átszelő főútvonal mentén nem engedélyezi a nagy testű haszonállatok tartását. Visszatérő problémát jelent az ellentétes érdekek egyeztetése, hiszen figyelemmel kell lenni az állattartó körülményeire, méltányolható, a tartáshoz fűződő érdekeire is, valamint az adott környezet jellegére, az esetleg évtizedek óta tartó folyamatos állattartásra. Ugyanúgy nem elhanyagolható szempont, hogy az állattartás a megélhetést szolgálja, vagy hobbi jellegű (OBH 1144/2003.).

A vendéglátó-egységek, szabadtéri szórakoztató rendezvények zavaró zaj- és rezonancia-hatásai miatt a létesítmények lakóhelye közelében élők jelentős szám­ban fordultak az ombudsmanhoz. A biztos ezekben az eljárásokban azt vizsgálta, hogy az érintett hatósági szerv kellő körültekintéssel, valamennyi szempont és érdek figyelembevételével járt-e el.

Az ombudsmani jelentések hangsúlyt fektetnek a vendéglátóipari egységek mű­ködésével összefüggő legfelsőbb bírósági határozatokra is. A vendéglátó egy­ségek zavaró működése szükségszerűen vezet a működéssel közvetlenül érintett helybeli lakóközösségek, illetve az üzemeltetők alkotmányos jogainak konkurálásához, melyek közül a biztos álláspontja szerint az előbbi védelme jelenleg kevésbé biztosított. Ez utóbbi körülményre, valamint a panaszok nagy számára és a probléma súlyosságára tekintettel újabb, átfogó vizsgálatot rendelt el az ország­gyűlési biztos.

A nyilvános rendezvények tartására alkalmas, önkormányzati tulajdonban álló közterületek használatának, rendjének szabályozásakor (annak eseti engedélyezésekor) a tulajdon hasznosításához fűződő önkormányzati érdek, illetve a la­kossági érdekek közötti megfelelő egyensúlyra kell törekedni (OBH 3930/2002.).

Az elmúlt évekhez képest jelentős mértékben emelkedett a természetvédelemmel összefüggő beadványok száma. Ezekből ugyanakkor sajnálatos módon az állapítható meg, hogy a panaszosok a természetvédelmi érdekből eljáró hatóságok intézkedéseit tartják sérelmesnek, tekintettel arra, hogy ezáltal jogaik gyakorlása válik korlátozottá. A területek védettségére vonatkozó, a természet védelme érdekében a megelőzést szem előtt tartó szigorú szabályok például egyes panaszosok szerint megbénítják a települések életét. Mindebből egyértelműen kiolvasható a természetvédelem iránti elkötelezettség hiánya, a szigorú szabályo­zás mögött húzódó érdek fel nem ismerése.

A Citadella melletti Lődombon hivatalból indított eljárás során, a biztos többek között megállapította, hogy a természetvédelmi hatóságok a gyakorlatban nem képesek élni a jogszabályban biztosított hatásköreikkel (OBH 3197/2002.). A biz­tos ebben az ügyben is kiemelte, hogy az Áe. végrehajtási szabályozása szűk keretet biztosít a határozatok kikényszerítésére (OBH 3328/2003.).

A tényállás körültekintő tisztázása, illetve az ügyintézési határidők betartása a környezetvédelmi, természetvédelmi hatósági ügyekben is elengedhetetlen kö­vetelmény, tekintettel arra, hogy ennek sérülése esetén csökkenhet a társadalom­nak a közigazgatás törvényes és szakszerű működésébe vetett bizalma (OBH 1081/2002.).

Több alkalommal megfogalmazódott a biztosok eljárása során a végrehajtásnak és a hatósági ellenőrzésnek a jelenleg hatályostól eltérő – szigorúbb – szabályozásának igénye (OBH 5099/2002., OBH 3328/2002.), gyakori problémaként jelentkezett az eljárás indokolatlan elhúzódása (OBH 3606/2002.), a határozathozatal elmulasztása (OBH 1755/2002.), valamint az érdemi intézkedés elmulasztása (OBH 2146/2003.).

A közlekedési eredetű zaj- és rezgésterhelés miatti panaszok az elmúlt éveknek megfelelően magas számban jelentek meg az Országgyűlési Biztosok Hivatalában. A megnövekedett motorizáció következménye a közutak túlzott igény­bevétele és a főközlekedési utak minden mértéket meghaladó forgalmi megterhelése, melynek hatására – többek között a levegőszennyezés kapcsán – az utak környezetében élők egészséges környezethez való joga folyamatosan csorbul.

A panaszosok ennek megfelelően jellemezően a nehéz-gépjárműforgalmat, a településeken – illetve a lakóházak előtt – áthaladó túlzott forgalmat, a vasútvonalakon zajló közlekedés okozta forgalmat és az ezekből adódó környezetterhelést kifogásolták (OBH 2491/2003.).

A problémák hatékony kezelése jelentős költségvetési források bevonását igé­nyelné. Ezek szűkösségének ismeretében a biztos az érintett szerveket arra kéri fel, vizsgálják meg, hogy forgalom(szervezési), vagy más intézkedéssel, sebességcsökkentő táblák kihelyezésével csökkenthető-e a veszélyes mértékű zaj. A probléma országos szinten is gyakori előfordulására, illetve arra tekintettel, hogy a levegőszennyezés okai között a megnövekedett gépjármű-forgalom játszik napjainkban meghatározó szerepet, szükséges a kérdés súlyozott és felelősségteljes kezelése. Itt említenénk meg, hogy a biztos kezdeményezéssel élt a gazdasági és közlekedési miniszter felé, hogy kezdeményezze az 1988. évi I. törvény akként való kiegészítését, hogy a jogszabály biztosítson hatósági jogkört a közlekedési hatóság részére, ha közút kezelője a fenntartási, karbantartási kötelezettségének nem tesz eleget (OBH 1878/2003.).

Összességében megállapíthatjuk hogy a biztos kezdeményezéseit, ajánlásait, felhívásait, valamint javaslatait az érintettek általában elfogadták, és a feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok mielőbbi felszámolása érdekében eleget tettek azoknak.

1.16.2.
Utakkal és a közlekedéssel kapcsolatos ügyek

E témában érkezett panaszok fő jellemzői, hogy azok megszüntetésére olyan in­tézkedések szükségesek, amelyeket az országgyűlési biztos nem kezdeményez­het. A panaszok egy részében a nagyvárosi közlekedés már-már elviselhetetlen környezeti terheit sérelmezték. Jellemzően a főútvonal mentén élők fordulnak kü­lönböző szervekhez, köztük a biztosokhoz. A biztos a vizsgálatot lefolytatta, de megállapításai rendszerint arra korlátozódtak, hogy a megkeresett szervek a lehetőségeik határain belül eljártak-e, tájékoztatták-e a panaszosokat stb. Érdemé­ben a panaszt kiváltó ok megszüntetésében a biztos eszköztelen. A panaszosokat általában arról tájékoztatja, hogy például utcájuk Budapest főútvonal-há­ló­za­tá­nak része, tranzitforgalma a várost elkerülő út megépítése nélkül nem korlátozható. Jelenleg a korlátozás a környék más utcáiban élők körülményeinek a terhelésével lenne megvalósítható. A tranzitforgalom nem áll le, hanem más utakat keres, arra még kevésbé alkalmasakat, mint a kijelölt főútvonal.

    Az országgyűlési biztos ilyen korlátozást nem kezdeményezhet. Azok életét terhelné, akik nem fordultak hozzá, azok érdekében, akik igen. Azon túl, hogy kezdeményezését az érintett szervek sem teljesítenék, mert az előre látható következmények kockázatát ők sem vállalhatják. Az alkalmatlan utcákra terelődő forgalom miatt megnö­vekedő balesetveszély az emberek élethez való jogának közvetlen fenyegetettségét jelentené. A biztosok már több ilyen tárgyú vizsgálatot zártak le jelentéssel. Ezért a panaszosoknak az övékéhez hasonló korábbi panaszok jelentését is megküldik tájékoztatásul. Erre azért is szükség van, mert sokan úgy érzik, az általuk megkeresettek mulasztása miatt nem oldódik meg problémájuk.

A másik nagyobb csoportot 2003-ban is az autópályával párhuzamos főközlekedési utakon lebonyolódó, elsősorban teherforgalom miatti panaszok alkották. Mivel a biztos korábban a 2511/2000. számú jelentésében a forgalom autópályák­ra terelése érdekében már kezdeményezéssel élt, ennek érdemi megállapításairól tájékoztatta az azóta ugyanilyen panaszt tevőket. Továbbá arról az új lehetőségről, amelyet a kezdeményezés nyomán a 18/2003. (IV. 9.) GKM rende­lettel módosított 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet már lehetővé tesz.

Megjegyzendő, hogy a biztos fenntartásait a módosítás egyeztetése során mind­végig jelezte. Azt, hogy az autópályák igénybevételét, főként a tranzit forgalomban, az segíthetné, ha már az országhatárnál vagy az autópálya kezdetén értesülhetne a vezető arról, hogy a párhuzamos út le van zárva. Így dönthetne arról, hogy „kerülget” vagy az autópályán, esetleg vasúti tréleren teszi meg az országon, országrészen átvezető útját. Mégis, remélve, hogy kimozdítja a holtpontról az autópályák és a párhuzamos főközlekedési utak ügyét ez az új lehetőség, a biztos az OBH 2511/2000. számú vizsgálatát lezárta, ajánlása teljesítését megállapította.

A panaszosok további csoportját azok alkotják, akik a földutak kiépítését hiányolják, illetve a meglévő úthálózat állapotát kifogásolják. A biztos itt is az eljárást és a tájékoztatást vizsgálja. Érdemben azt kell megállapítania, hogy az önkormányzati törvény 8. § (1) és (2) bekezdése alapján a települési önkormányzat a helyi közszolgáltatások körébe sorolt feladataiban maga határozza meg – a lakosság igényei alapján, anyagi lehetőségeitől függően –, mely feladatokat, milyen mértékben és módon lát el. A biztosoknak nincs sem lehetőségük, sem viszonyítási alapjuk, de főként nincs felhatalmazásuk pl. annak vizsgálatára, hogy Budapest több mint 900 km-nyi földútjából mikor, melyiket építik ki, milyen sorrendben és mennyit; hogy az adott év önkormányzati költségvetése a fent felsorolt feladatokhoz képest hogyan alakul; mire nem kellene költeni, hogy az út megépülhessen stb. A 900 km-nyi földútból sorra kerülő szakaszok kiválasztása szakmai-pénzügyi szempontok alapján történhet. Nyilvánvalóan nem lehet szem­pontja az, hogy mely utcából fordultak az országgyűlési biztoshoz és melyikből nem. Ezért – bár a panaszosok helyzetének nem kielégítő voltával a biztos messzemenően egyetért – annak megoldásában sajnos segíteni nem tud, arra hatásköre nem terjed ki.

Az országgyűlési biztos a korábbi ajánlásainak teljesítését figyelemmel kíséri, így a máig lezáratlan OBH 6704/1997. számú ügyet is. A Tatabánya–Tata állomás közötti vasúti vonal felújításának és a zajvédő fal építésének engedélyezésével kapcsolatban 1998. februári jelentésében felkérte a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy kezdeményezze a vasútról szóló törvény pontosítását, és tegye meg a szükséges intézkedéseket a korábbi miniszteri rendelet rendelkezéseinek összhangba hozása, vagy új jogszabály megalkotása érdekében. A biztos a miniszter válasza alapján kezdeményezését akként módosította, hogy a zajvédő fal építmény mint a vasút tartozéka, alacsonyabb szintű jogszabályban kerüljön feltüntetésre. Legutóbb a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium arról értesítette a biztost, hogy mégis új vasúti törvény megalkotása van folyamatban, amelynek az Országgyűlés elé terjesztése legkorábban 2005-ben várható, és tá­jé­koztatta, hogy vasút menti zajvédő falakat érintő panasz nem érkezett a vasúti hatóságokhoz.

1.16.3.
Telepengedélyezéssel kapcsolatos ügyek

A 2003-as évben, hasonlóan az elmúlt évekhez, közel 20 telepengedélyhez kötött, zajos, bűzös tevékenységgel kapcsolatos panasz érkezett hivatalunkhoz. A panaszbeadványok alapjául szolgáló ügyek némelyikében fellebbezési eljárás volt folyamatban (OBH 5340/2003.), vagy már bírósági szakba kerültek, illetőleg az ügymenetről kértek a beadványt tevők felvilágosítást. Ezekben az országgyűlési biztos hatáskörének hiányát állapította meg, azonban részletesen tájékoztattuk a kérelmezőt a vonatkozó jogszabályok tartalmáról és az ügyintézés menetéről.

A vizsgált ügyekben a panaszosok elsősorban az állampolgári bejelentések alapján indult eljárások elhúzódását sérelmezték, illetve hogy a jegyzők nem döntöttek érdemben a hozzájuk intézett kérelmekben. A jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jogok sérelmének gyanúján túl, az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, továbbá a jogorvoslathoz való jogra figyelemmel rendelt el vizsgálatot.

Több alkalommal vizsgáltunk a hulladékgazdálkodási törvény hatálya alá tartozó panaszt is. Ezek többsége a telepengedélyezési jogszabály hatálya alá is tartozik (OBH 3617/2002., OBH 3197/2003.). Több esetben tapasztalta az ország­gyűlési biztos, hogy a jegyzők nem ismerik kellően a telepengedélyezésről szóló jogszabályt, nincsenek tisztában annak módosult rendelkezéseivel, így nemegyszer külön hívta fel a jegyzők figyelmét, hogy a panaszos által kifogásolt tevékenység telepengedélyes tevékenységnek is minősül. Ugyancsak szükségesnek mutatkozott felhívni a jegyzők figyelmét arra, hogy eljárásaik során a – módosult jogszabály rendelkezései értelmében – kötelesek figyelembe venni a tágabb értelemben vett szomszédság érdekeit is (OBH 1161/2003.).

Az országgyűlési biztos az általánosan észlelt jogalkalmazói gyakorlat miatt az előző beszámolási időszakban átfogó vizsgálatot (OBH 3375/2002.) rendelt el. A tapasztalatokat összegezve megállapította, hogy az eltérő jogértelmezési és jogalkalmazási problémák az ipari tevékenységet végző telephelyek környezetében élők számára olyan nagyfokú jogbizonytalanságot és így alkotmányos jogaik érvényesülését érintő visszás helyzeteket idéznek elő, amelyek csak a te­lep­engedélyezésre vonatkozó hatályos 80/1999. (VI. 11.) Korm. rendelet módosításával oldhatók fel. A gazdasági és közlekedési miniszter a jogszabály-mó­do­sításra vonatkozó ajánlásokat elfogadta. Az 58/2003. (IV. 24.) Korm. rendelet pedig már tartalmazza az országgyűlési biztos által szükségesnek tartott változtatásokat.

A lakóközösségi érdekek, így a telepengedély alapján gyakorolható tevékeny­ségek engedélyezése során figyelembe veendő kikötések érvényesíthetősége érdekében, az országgyűlési biztos kezdeményezte a társasházi törvény módosítását. E körben tett javaslatait szintén elfogadták. Ugyancsak kezdeményezte az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII. 29.) Korm. rendelet (OTÉK) módosítását. A kezdeményezéssel a kormányzat egyetértett, azonban a szükséges módosítások átvezetésére a beszámolási időszakban nem került sor.

1.17.
Közoktatási és felsőoktatási ügyek

1.17.1.
Közoktatás, diákjogok

Az országgyűlési biztosokhoz érkezett közoktatási tárgyú panaszok között legnagyobb súlyt az ún. iskolabezárási ügyek jelentették (11 panasz, 8 iskola esetén). Az év elejétől kezdve érkeztek elsősorban a fővárosi kerületekből, de vidéki városokból is. Közülük néhány a döntés-előkészítés során – az egyeztetési eljárásban – a panaszosok számára elfogadható módon rendeződött. Volt olyan, amelyet hatásköri akadály miatt nem vizsgált az országgyűlési biztos általános helyettese, mert a szülők bírósághoz fordultak. Voltak olyan, az év második felében érkezett panaszok, amelyek vizsgálata még nem fejeződött be. A panaszokhoz több esetben is csatolták a tiltakozó szülők aláírásának jegyzékét, akár több száz aláírással is.

A tanulókorú népesség számának csökkenése miatt az oktatási intézmények racionalizálása, „karcsúsítása” még tovább tartó folyamat. Figyelembe véve azt, hogy ebben az ügycsoportban az országgyűlési biztos a jövő nemzedék alapvető alkotmányos jogainak – a művelődéshez, munkához való jognak – a védelmében jár el, a vizsgálat célja a konkrét ügyben az alkotmányos jogokkal összefüggő esetleges visszásság feltárása mellett a hasonló döntések alkotmányos feltételeinek elemzése, és ennek alapján a helyes eljárás bemutatása. Ez azért is fontos, mert a panasz beérkezésekor, a képviselő-testület ún. előkészítő döntése után már kevés lehetőség van arra, hogy a vizsgálat a konkrét ügyben érdemi hatást érjen el. A megelőzésnek tehát nagy szerepe van.

Nyilvánvaló, hogy az állampolgári jogok súlyos sérelmét okozzák a nem megfelelően működő kötelező közszolgáltatások. Ráadásul a nem kellően előkészített döntések következményei az oktatásban alig orvosolhatók. Az előbbi okokból az országgyűlési biztos általános helyettese a panaszokról haladéktalanul, már a vizsgálat kezdetén tájékoztatta az oktatási minisztert, hogy a lehetséges és szükséges intézkedésekre mielőbb sor kerüljön. A közoktatási törvény (Kt.) éppen folyó módosításakor további anyagi jogi és eljárási garanciák kerültek a törvénybe: az intézményekre vonatkozó döntések érdemi feltételeit pontosabban, részletesebben határozták meg (Kt. 4. § (15) bek.), az átszervezéshez közoktatási szakértő véleményét kell beszerezni, (Kt. 88. § (6) bek.), erősítették az oktatási feltételek állami ellenőrzését (Kt. 95/A. §). Miután az intézményekre vonatkozó önkormány­zati döntések kizárólag törvényességi szempontból vizsgálhatók, és erre a közigazgatási hivatalok vezetői jogosultak és kötelesek, a miniszter felhívta a figyel­müket e hatáskörük gyakorlására.

Az országgyűlési biztos általános helyettese az egyik iskolabezárással kapcsolatos, a közigazgatási hivatal munkáját is értékelő vizsgálati jelentését elküldte a belügyminiszternek, aki azt valamennyi közigazgatási hivatalhoz továbbította. A vizsgálati jelentések nem csupán az eljárások hibáit, hiányait rögzítették, hanem bemutatták azt is, milyen módon lehetett volna a konkrét esetben a tisztességes eljárás alkotmányos követelményeinek megfelelni. Tekintettel továbbá arra, hogy ismétlődő panasz és hiba az elégtelen tájékoztatás a tényekről, a jogokról, a vizsgálati jelentésekben az általános helyettes ezt is pótolta, amikor ismertetést adott az olykor félreértett jogokról, a kö­telességekről és a döntés indokairól. (Az egyik jelentéshez pl. a tájékoztatás pót­lásaként mellékelte a polgármesternek a megkeresésére érkezett válaszát.) Az ilyen vizsgálati jelentés jó szolgálatot tett akkor is, amikor az intézményátszervezést, megszüntetést előkészítő első döntés ellen érkezett a panasz.

Ez esetben – a vizsgálat megindításával egyidejűleg a polgármesterhez és az érdekeltekhez eljuttatva – e jelentés segít a jellemző hibák elkerülésében, az eljárás résztvevőinek jogaik megismerésében és ezzel abban, hogy az alkotmányos jogokat veszélyeztető vagy sértő helyzet ne alakuljon ki. Ilyen, precedensként is alkalmazható jelentés készült a főváros egyik kerületében (OBH 1408/2003.) és egy városban (OBH 3225/2003.) tervezett iskolabezárás kapcsán. (Ezek ismertetése a beszámoló Példatárában megtalálhatók.) A két jelentés – visszautalva az előző országgyűlési biztos állásfoglalásaira – ismerteti az állam, az önkormányzatok kötelességét a művelődéshez való jog intézményi feltételeinek megteremtésében, rögzítve azt is, hogy önmagában az intézménymegszüntetés nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha az intézményfenntartó önkormányzat a törvényi garanciákat betartja.

Visszatérő hiba, hogy az eljárási garancia, az érintettek véleményezési joga nem valósul meg, vagy csak formálisan. Ez abban nyilvánul meg, hogy a szükséges információkhoz nem, vagy csak erélyes fellépésre, szűkösen jutnak hozzá az érdekeltek, majd pedig ellenérveikre nem kapnak érdemi választ. Pedig az, hogy a törvény nem adott (adhatott) a szülőknek egyetértési (vétó) jogot a döntéssel kapcsolatban, hanem azt a lakosság képviselői „szabadon” hozhatják meg, nem jelenti azt, hogy a véleményekre nem kellene érdemben reagálni.

Ez a jogállamiságból eredő tisztességes eljárás követelménye. Visszásságot okoz, ha ezt az eljárást csak az országgyűlési biztos közreműködésével lehet elérni. Ahhoz pedig, hogy az állampolgárok művelődéshez való joga megvalósulhasson, alkalmas intézményrendszer szükséges. A települési önkormányzat a szolgáltatásért az egész településen felelős, ez indokolja, hogy a képviselő-testület dönthet az intézmények átszervezéséről. Az előterjesztésben azonban ismertetni kell a véleményezők (szülők, nevelőtestület stb.) kifogásait, és az előterjesztő ezekkel kapcsolatos álláspontját, éppen azért, mert a döntés felelőssége is a képviselő-testületé, és ezért valamennyi érvet, feltételt a testületnek mérlegelnie kell. Ha ez elmarad, akkor az alkotmányos jogot biztosító törvényi garancia nem érvényesül.

A gyermekek jogainak védelmében az intézményrendszer változtatása csak akkor felel meg a törvényes követelményeknek, és nem okoz alkotmányos visszásságot, ha az oktatási szolgáltatás továbbra is megfelelő színvonalú, és ennek igénybevétele az érintettek számára nem jelent aránytalan terhet. Nem állapítható meg ezzel összefüggésben visszásság csak azért, mert a gyermek új isko­lájában a törvényben megengedett létszámú osztályban fog tanulni, míg koráb­ban sokkal kisebb létszámúba járt. Az önkormányzat nem okoz visszásságot, ha döntése törvényes, és a többi tanuló érdekét is figyelembe veszi.

Hangsúlyozni kell, hogy a változással kapcsolatos aránytalan teher problémáját mindig a konkrét ügy körülményei szerint és körültekintően kell vizsgálni. A megfelelő szakmai színvonal megítéléséhez a megyei önkormányzat szakvéleményét kell kérni. A Kt. 88. § (8) bekezdése nem ad felmentést ezen érdemi feltételek alól a képviselő-testület minősített többségű döntése esetén sem. Az ilyen határozat is csak akkor nem okoz visszásságot, ha a testület a szakvéleménnyel szemben helytállóan érvel, vagy a kifogásolt terhek csökkentésére intézkedik.

Az alkotmányos jogok érvényesülésében kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a közigazgatási hivatal vezetője gyakorolja törvényességi ellenőrzési jogait. Ennek viszont feltétele, hogy a testületi előterjesztések és jegyzőkönyvek a rendelkezésére álljanak, és tartalmazzák a jogi megítélés szempontjából szükséges tényeket. Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatai során minden esetben tájékoztatást kért a közigazgatási hivataltól is a panaszolt ügyről.

Sérelmezték a szülők, hogy gyermekük beíratásakor nem kapnak információt arról, hogy a teljes képzési ciklus alatt tervezi-e az önkormányzat az iskola átszervezését, bezárását. A vizsgált esetekben az önkormányzat az intézményrendszerre vonatkozó hat évre szóló intézkedési tervében nem említette, hogy mely iskolákat érintheti a gyermeklétszám csökkenése miatt az összevonás, megszüntetés. Ennek a hallgatásnak – a népszerűtlenség kerülésén kívül – oka lehet, hogy az ilyen terv az adott iskola helyzetét bizonyosan nagyon hátrányosan érintené. A vizsgált intézmény-megszüntetésekkel ugyanakkor már több év óta fennálló problémákat akartak megoldani, és a halogatás után már gyorsan szerették volna lezárni a nehéz, a viták miatt feszültséget kiváltó ügyeket.

Az általános helyettesnek a megállapított visszásságok megszüntetésére tett kezdeményezéseit az önkormányzatok, a közigazgatási hivatalok vezetői elfogad­ták. A belügyminiszter az intézményfenntartásra vonatkozó problémákra, javaslatokra válaszolva utalt a közigazgatási rendszer korszerűsítése során e téren elvégzendő feladatokra, valamint arra a felmérésre, amelyet az Országgyűlés al­bizottsága számára készítettek az intézménybezárások tárgyában.

A panaszokban a szülők a szabad iskolaválasztási joguk sérelmére is hivatkoztak. E joggal kapcsolatos félreértés miatt az általános helyettes az OBH 1408/2003. számú vizsgálati jelentésében részletesen kifejtette álláspontját. A szabad iskolaválasztási jog nem azt jelenti, hogy a szülő abba az iskolába írathatja be a gyermekét, amelyikbe akarja, hanem azt, hogy van egy iskola, amely köteles a gyermeket felvenni, és bármely másikba jelentkezhet. Ez azonban csak felveheti őt, ha a kötelezően felvettek után maradt szabad hely. A szabad iskolaválasztás lehetőségét szükségképpen korlátozza, hogy ha a település önkormányzata nem tudja finanszírozni a más településen lakó tanulók felvételét. (Pl. Kőbányán mintegy ezer, nem a kerületben lakó gyermek tanul, és a vizsgált Kertvárosi Általános Iskolában a 161 nem a kerületben lakó tanuló oktatása évi 16 mil­lió forint kiadást jelent az önkormányzatnak, a költségvetési normatíván felül [OBH 1408/2003].

De természetesen a főváros sajátossága miatt – a kerületek külön önkormányzatok – valamennyi kerületre jellemző többé-kevésbé ez az „át­járás”.) A szabad iskolaválasztás jogának korlátozását kifogásolták azok a szülők, akiknek gyermekét településük iskolái közül nem vették fel a választott iskolába, mert a képviselő-testület ott nem engedélyezte további első osztály indítását, ille­tőleg a felvehető létszámot határozta meg a maximális létszám alatt (OBH 2815/2002., 3427/2003.).

Az általános helyettes megállapította, hogy az önkormányzat kötelező feladata az általános iskolai oktatás megszervezése, a szükséges intézményhálózat kialakítása, fenntartása. Azokon a településeken, ahol több álta­lános iskola van, az önkormányzat felvételi körzeteket határozhat meg, éppen annak érdekében, hogy valamennyi gyermek számára biztosítsa a tankötelezett­ség teljesítését. Az iskola azt a gyermeket köteles felvenni, akinek a lakóhelye a körzetében van. (A tartózkodási hely csak kivételes jogcím.)

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha az iskola az első két beíratási napon csak a felvételi körzetébe tartozókat írhatja be az első osztályba, a többi jelentkezőt pedig a harmadik napon. A szükséges intézményhálózat fenntartása is indokolhatja a szabad iskolaválasztás korlátozását. Ha ugyanis a város egyik iskolájába vennék fel más körzetből a tanköteles gyermekek nagy részét, akkor emiatt a másik intézmény (esetleg több is) fokozatosan leépülne, ami az adott körzethez tartozó – a másik iskolába átiratkozni nem tudó – gyermekek művelődéshez való jogát sértené. Tapasztalható, hogy a szülők az iskolaválasztási jog szélesítésére a lakcímbejelentést használják eszközként, ami többoldalú konfliktust idéz elő.

Több panasz érkezett amiatt, hogy a szülő megítélése szerint gyermekét az iskolában valamilyen sérelem, hátrányos megkülönböztetés érte. Ilyenkor elsősorban arról tájékoztatja a panaszost az országgyűlési biztos általános helyettese, hogy a közoktatási törvény milyen jogorvoslati lehetőséget ad a szülő számára. Ha ennek igénybevétele sem hoz a panaszosnak elfogadható megoldást, akkor foglalkozik az üggyel, folytat vizsgálatot az esetleges alkotmányos visszásság feltárására.

1.17.2.
Felsőoktatás

2003. évben a korábbiakhoz hasonlóan a felsőoktatási intézmények hallgatói fő­ként fizetési kötelezettségük, felvételivel vagy vizsgákkal kapcsolatos problémá­juk miatt fordultak az országgyűlési biztoshoz. Változatlanul a tájékoztatás és a tájékozódás hiányosságai okoztak sérelmet elsősorban. Az intézmény döntéseiből gyakran elmarad az érdemi indoklás, de a hallgatók sem tesznek kellő lépéseket annak érdekében, hogy jogaikat, kötelességeiket megismerjék, és a sza­bályok szerint járjanak el. (Az intézményhez írt kérelmeik hiányosak, a számukra fontos döntéseik előtt nem tájékozódnak.) Előfordult, hogy az intézmény által ké­szített és formaként, általánosan alkalmazott irat volt pontatlan. Ez pedig – amel­lett, hogy nem felel meg a tisztességes eljárás alkotmányos követelményének – súlyos sérelmet okoz a hallgatónak, ha emiatt téves döntést hoz tanulmányait illetően, és váratlan jelentős fizetési kötelezettsége keletkezik. Hangsúlyozni kell, hogy ha az országgyűlési biztos általános helyettese meg is állapítja a tisztességes eljárás sérelme (pl. a téves tájékoztatás) miatt a visszásságot, ez nem ad alapot arra, hogy a panaszos anyagi sérelmét az egyetem a szabályoktól eltérve orvosolja, illetőleg hogy ezt a jogsértő rendezést a biztos kezdeményezze. A tévedés kompenzálására csak kártérítés keretében van mód (OBH 4921/2003.).

Visszatérő probléma, hogy a hallgatók nem ismerik az intézményen belüli jog­orvoslati lehetőségeket, de legalábbis nem élnek vele. Márpedig ez feltétele annak, hogy az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indítson. A fel­sőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 2003. évi módosítása (2003: XXXVIII. tv.) megszüntette azt a lehetőséget, hogy végső esetben törvényességi felügyeleti jogkörében a miniszter adjon segítséget az esetleges jogsértéssel szemben. Ál­talánosan megnyílt viszont a hallgatók előtt a bírósági jogorvoslati út. Ennek szin­tén feltétele a belső jogorvoslati lehetőség kimerítése. Változatlanul megmaradt a miniszter törvényességi felügyeleti joga az intézményi szabályzatokkal kapcso­latban. Ha tehát a sérelmet maga a belső szabály okozza, akkor ezzel szemben lehet a miniszter fellépését kérni.

Az egyik hallgatói panasz vizsgálatának eredményeként számos alkotmányos joggal összefüggő visszásságot állapított meg az országgyűlési biztos általános helyettese (OBH 1402/2002.). Közülük négy miatt az Alkotmánybírósághoz fordult indítvánnyal, intézkedést kérve a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére.

A leglényegesebb mulasztás abban állt, hogy a fel­sőoktatási törvény 2000. évi módosításakor a szükséges átmeneti szabályok nem kerültek a törvénybe. Emiatt a változáshoz való alkalmazkodásra a törvény nem biztosított kellő felkészülési időt azok számára, akik még a módosítás előtt jelentkeztek egyetemre. Ez és még más kisebb szabályozási hiány együttesen oda vezetett, hogy az államilag finanszírozott képzésre felvett fogorvos-hallgatóval a második szemeszter végén közölte a kar, hogy a következő félévtől költségtérítéses hallgató lesz, és kb. egy millió forint térítést kell fizetnie félévenként. „Sze­rencsére” a törvény következő, 2001. évi módosításakor szintén elmaradt az egyik átmeneti szabály, és ezért – a vizsgálat megállapítása szerint – a szakváltáskor alkalmazott új beszámításos rendben a hallgatónak a hátralévő féléveire nem kell fizetnie. A hibát a minisztérium a hallgató panasza alapján észlelte, a helyes jogalkalmazásra fel is hívta az egyetem figyelmét, de az akkor, 2001-ben még meglévő törvényességi felügyeleti jogkörében nem intézkedett. De nem tett javaslatot a törvény kiegészítésére, és a következő törvénymódosításnál sem volt figyelemmel az ismert problémára. A hallgatót érő súlyos, akár tanulmányainak meghiúsulását is okozó sérelem miatt sem a rektor, sem a miniszter nem járt el törvényességi felügyeleti jogkörében.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a jogorvoslati joggal összefüggésben is visszásságot okoz, ha a hallgató a tanulmányai folytatására nézve meghatározó ügyben sem fordulhat bírósághoz, hanem csak az intézményen belüli jogorvoslatra van lehetősége. (Ebben az esetben a hallgató élt ugyan e jogorvoslati jogával, de kérelmét nem jogorvoslati eljárásban bírálták el, hanem mindig az első határozatot kiadó szerv járt el.) Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogorvoslat megfelelő szabályozása érdekében is az Alkotmánybírósághoz fordult. A felsőoktatási törvény már említett legutóbbi módosításakor azonban a törvényhozó az intézmény döntéseivel szemben a hallgatók számára a bírósági utat megteremtette.

A vizsgált ügyben az országgyűlési biztos általános helyettese nem kezdemé­nyezte az egyetemnél a panaszos költségtérítésének törlését, mert az – figyelemmel más érintettekre is – az állami finanszírozás mértékének változását is maga után vonná. Kérte viszont az oktatási minisztert, hogy törvényességi felügyeleti jogkörében tegyen intézkedést. Az ügyben érintett egyetem a panaszos hallgató költségtérítésének ügyét a vizsgálati jelentésben foglalt jogértelmezés szerint rendezte. A többi, a vizsgálattal nem, de a kifogásolt jogszabály alapján érintett hallgató ügyében az Alkotmánybíróság döntése után fog intézkedni. A be­számoló időpontjáig az Alkotmánybíróság az indítványról nem hozott döntést.

Visszatérő, már az előző országgyűlési biztos által feltárt probléma, hogy a pa­naszoshoz hasonlóan költségtérítést csak annak a hallgatónak kell fizetnie, aki bevallja felsőoktatási „előéletét”. Ezzel összefüggésben az általános helyettes meg­állapította, hogy nem felel meg a jogállamiság követelményének, és a jogbiztonságot veszélyezteti, ha a jelentős anyagi következmény csak az önkéntes jogkövetőket terheli. A felsőoktatási törvény említett módosítása megteremtette a hallgatói nyilvántartás jogi alapját, s ezzel a kötelezettségek érvényesítéséhez a korrektebb eljárás lehetőségét is.

1.18.
Közszolgáltatókkal kapcsolatos ügyek

1.18.1.
Áramszolgáltatók

Az áramszolgáltatók eljárása miatt 2003-ban érkezett panaszok a korábbi években tapasztalt okokat tekintve megváltoztak.

A szabálytalan áramvételezés esetén alkalmazott szankciók (felemelt díj, vil­la­mosenergia kikapcsolása), illetve az éves díjelszámolás miatt az év elején, és csak néhány esetben nyújtottak be panaszt az országgyűlési biztoshoz. Ennek oka az lehet, hogy a 2003. január 1-jén hatályba lépett az új villamosenergia törvény – többek között az országgyűlési biztos kezdeményezésére – eltörölte a fel­emelt díjat, helyette a Ptk. szabályainak is megfelelő kötbér fizetésére kötelezi az áramot szabálytalanul vételező fogyasztót. Jellemzőbbek voltak azok a panaszok, amelyben a lakosság a magas feszültségű villanyoszlop saját tulajdonú ingatlanon, vagy annak közvetlen közelében történő elhelyezését kifogásolta, illetve azt, hogy lakóhelyén a villamosenergia-hálózat kiépítését nagyobb részt lakossági erőforrásokból lehet csak megvalósítani.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jog érintettsége miatt a felemelt díj alkalmazását kifogásoló ügyekben saját vizsgálatot folytatott. Hivatkozott az OBH 5279/2001. számú ügyre, melynek vizsgálata során megállapította, hogy a felemelt díj és a kihasználási óraszám alkalmazása alkotmányos visszásságot okoztak. A készülő vil­la­mos­ener­gia törvény tervezetéből a felemelt díj törlésére és a kihasználási óraszám reálisabb meghatározására irányuló ombudsmani ajánlást a miniszter elfogadta. A visszásság az új törvény és végrehajtási rendeleteinek hatálybalépésével a jö­vőre nézve orvoslást nyert. A konkrét panasz azonban az országgyűlési biztos által orvosolhatatlan, mert a kötbér alkalmazásáról szóló új villamosenergia törvénynek visszaható hatálya nincs, ezért a vizsgált ügyben a korábbi szabályt kel­lett alkalmazni. A szolgáltató ezeknek a rendelkezéseknek megfelelően járt el, az alkotmányos visszásságot részben orvosolta, azzal, hogy a „felemelt díjat” 50%-ára mérsékelte. Erre tekintettel az országgyűlési biztos a vizsgálatot lezárta (OBH 2129/2003.).

Az éves díjelszámolás miatti számlareklamációkat, valamint a magas feszültségű vezeték építése, elhelyezése miatt benyújtott panaszokat az országgyűlési biztos kivizsgálásra áttette a Magyar Energia Hivatal (MEH) vezetőjének. A MEH a felkérésnek minden esetben eleget tett, a panaszost és az országgyűlési biztost is tájékoztatta a vizsgálat eredményéről. A jogvita rendszerint a korrigált számla kiadásával, a sérelmezett magasfeszültségű villanyoszlop áthelyezésével, vagy a tulajdonos és a szolgáltató megállapodásával zárult le, amit az országgyűlési biztos tudomásul vett.

A villamos energiával ellátatlan területeken élők panasza ügyében az országgyűlési biztos maga folytatott vizsgálatot az esélyegyenlőséghez való jog, a gyer­meki jogok, és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének gyanúja miatt. A vizsgálat során áttekintette mindazokat a panaszokat, amelyeket 2001–2003. évben a tanyák állandó lakosai, vagy a városból kiköltözni szándékozók nyújtottak be.

Megállapította, hogy időközben a panaszosok egy kivétellel megállapodtak a szolgáltatóval a villamos hálózat kiépítésének módjáról és a költségek viseléséről. A fogyasztó és a szolgáltató között megkötött szerződés a jogvita megoldásának, illetve a sérelem orvoslásának a legjobb módja, ezért ezeket az ügyeket az országgyűlési biztos a megoldódott panaszra tekintettel lezárta. Kivétel a Jászberény, Tőtevény tanyán élő panaszos volt, aki azóta onnan elköltözött, mert számára és a hozzá hasonló helyzetben lévő állampolgárok számára a közcélú villamoshálózatra csatalakozás pénzügyi és műszaki feltételeiről szóló, 2003 januárjában hatályba lépett 476/2002 (XII. 28.) GKM rendelet sem jelentett kedvező fordulatot a költségviselést illetően. (A beruházási költség 30%-át a szolgáltató, 70%-t a fogyasztó viseli.) Ezen a területen a költségeket jelentősen megemeli a tanyák közötti nagy távolság. ami miatt magasfeszültségű és kisfeszültségű vezeték kiépítésére is szükség van.

Az országgyűlési biztos kifejtette, hogy azokon a területeken, ahol a fejlesztés különböző okok miatt sok pénzbe kerül, és a lakosság ennek kifizetésére képtelen, az ott lakók számára is meg kell teremteni a komfortos életet, biztosítva ezzel a társadalmi érvényesülés egyenlő esélyeit. Az ügyben a megoldódott panaszokra tekintettel nem tett ajánlást, de a jelentést figyelem-felhívásként megküldte a gazdasági és közlekedési miniszternek, a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, az esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszternek, valamint a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal (továbbiakban: Fejlesztési Hivatal) elnökének. A be­számoló időpontjáig a környezetvédelmi és vízügyi miniszter, és Fejlesztési Hivatal elnöke válaszolt. A miniszter a tanyák villamosításának ügyét nem tartja a kör­nyezetvédelmi és vízügyi minisztérium hatáskörébe tartozó feladatnak. A Fejlesztési Hivatal elnöke a tanyák villamosításának kiemelt támogatását nagyon fontosnak tartja. Részletesen ismertette 2003-ban már rendelkezésre álló, és a 2004-ben tovább bővülő támogatási lehetőségeket, amelyek véleménye szerint megoldhatják a Tőtevényben élők nehéz helyzetét (OBH 4956/2001.).

Az országgyűlési biztos valamennyi válasz beérkezését követően tájékoztatja az érdekelt polgármestereket, és a jövőben is kiemelt fontosságúnak tekinti a ta­nyák villamosításával kapcsolatos panaszok vizsgálatát és orvoslását.

1.18.2.
Gázszolgáltatók

Az elmúlt évben is változatlanul nagy számban, de különböző témakörökben foly­tatott vizsgálatot az országgyűlési biztos a közüzemi gázszolgáltatás területén. Három alkalommal indított hivatalból vizsgálatot a gázszolgáltatók ügyfélszolgálati irodáján tapasztalható körülményekről, mely vizsgálatok közül kettőt jelentéssel zárt.

Az előző évekhez hasonlóan a beszámolási időszakban is érkeztek panaszok a gázhálózatra történő utólagos csatlakozás díjának mértékével, jogosságával kap­csolatban. E kérdés kapcsán folytatott eljárásai során a tisztességes eljáráshoz való jog és a tulajdonhoz fűződő jog érvényesülésének mikéntjét vizsgáltuk. A szolgáltatott gáz minőségével kapcsolatban csupán egy alkalommal érkezett panasz hivatalunkhoz.

2003-ban a legtöbb kifogás a DÉGÁZ Rt. gyakorlatával kapcsolatban érkezett a biztoshoz. A beadványok szerint a szolgáltató módszeresen ellenőrizte a gázórákat, és azokat sok esetben manipuláltnak találta. Ismert, hogy az ún. „szabály­talan vételezés” felemelt díjfizetési kötelezettsége nagyon súlyos következményekkel jár a fogyasztókra nézve. A panaszosok először vagy a szolgáltatónál, vagy közvetlenül az ombudsmannal próbálták meg orvosoltatni panaszukat. Az országgyűlési biztosnak azonban nincs hatásköre a gázszolgáltatással kapcsolatos panaszok esetében eljárni azt megelőzően, hogy a panaszosok először a szolgáltatónál vagy a Magyar Energia Hivatalnál (MEH) ne próbálták volna meg panaszukat kivizsgáltatni. Az ilyen típusú panaszos esetén azért fontos különösen, hogy a MEH is tudomást szerezzen azokról, mert a Hivatal rendelkezik a szolgáltatók szabályzataival, egyéb dokumentációjával, így folyamatos rálátása van a szolgáltató tevékenységére, és egyben célvizsgálatok lefolytatására is lehetősége van. A DÉGÁZ Rt.-vel kapcsolatos panaszok vizsgálata során kiderült, hogy a fogyasztók ellen több esetben lopás bűncselekményének alapos gyanúja miatt feljelentést tett a szolgáltató, továbbá, több alkalmazottjuk ellen is folyik büntető eljárás. Így ezek egy részében a Magyar Energia Hivatal is felfüggesztette az el­járását.

Mindazonáltal kifogásolhatónak találjuk a MEH fogyasztói panaszok kivizsgá­lása során kialakított gyakorlatát. A panaszosok által rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból megállapíthatóan ugyanis a MEH az esetek nagy részében a szolgáltatótól bekért nyilatkozatok, iratok alapján dönt, és tényleges, a panasz valóság alapját feltáró vizsgálatot nem folytat az ügyben, a hozzáfordulók sablonos, elutasító jellegű válaszokat kapnak. A kérdés kapcsán utalni szeretnénk arra is, hogy 2003-ban fogadta el az Országgyűlés a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvényt, mely 2004. január 1-jével lépett hatályba. Az új törvény alkalmazá­sának gyakorlati tapasztalatairól és esetleges hiányosságainak feltérképezéséről a tárgyévről szóló beszámoló keretében adunk számot.

1.18.3.
Mobiltelefon-szolgáltatók

Annak ellenére, hogy a beszámolási időszakban összesen egy panasz (OBH 5945/2003.) érkezett a mobil telefonhálózat kiépítéséhez szükséges adótornyok, átjátszó-tornyok és antennák építésével, telepítésével kapcsolatban – figyelemmel a korábbi években érkezett beadványokra is –, leszűrhetőek bizonyos, általános tapasztalatok. Jelesül, hogy az átlagember fél a tornyok, az antennák által továb­bított (kibocsátott) sugárzástól. Megfigyelhető az is, hogy általában nem azok kifogásolják az építmények elhelyezését, akiknek az ingatlanán azokat felépítik, hanem a szomszédos ingatlan tulajdonosai, illetőleg a környék lakói.

Az általunk vizsgált szinte valamennyi panasz az adó- és átjátszó-tornyok, illetve antennák építésével, telepítésével kapcsolatban feltételezett egészségkárosításra hivatkozott, elvétve akadt csak olyan ügy, amelyben a konkrét eljárást is sérelmezte a panaszos. A lakosság – amint ez a beadványokból is kitűnt – nem tesz különbséget az adótorony építési engedélye és az átjátszáshoz szükséges rádióengedély között. Miután a panaszosok szinte minden esetben a létesítmény építését kifogásolják, az országgyűlési biztos azt vizsgál(hat)ja, hogy az érintett szervezetek a rájuk irányadó szabályok szerint jártak-e el. Amennyiben azt állapítj­a meg, hogy az eljárás szabályos volt, tájékoztatja a hozzá fordulót, hogy a jogszabálynak megfelelően létesített adótorony áthelyeztetésére nincs jogi lehetősége. Az átjátszó berendezés működését sérelmező panasz esetén az országgyűlési biztos az illetékes hírközlő szervet keresi meg a szükséges vizsgálatok elvégzése érdekében. Ilyen esetekben az országgyűlési biztos arról kénytelen a panaszosokat tájékoztatni, hogy eljárása során nincs lehetősége műszaki, illetőleg orvos-szakmai tényállások megállapítására, valamint, hogy más panaszok vizsgá­lata során kapott szakértői tájékoztatások szerint nincs bizonyíték – ezt erősítette meg az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) is – a rádiótelefon-há­ló­zatok által okozott közvetlen egészségügyi ártalomra.

1.18.4.
Telefon-szolgáltatók

A korábbi évekhez hasonlóan 2003-ban is a számlázás okozta a legtöbb problémát, ugyanakkor a szolgáltatások folyamatos bővülésével új típusú panaszok jelentek meg. Az országgyűlési biztos következetes gyakorlata, hogy nem állapít meg műszaki tartalmú tényállást, ezért a hálózat zártsága, a számlálás helyessége, valamint a számlapanaszok vizsgálata során irányadó további műszaki kér­désekben nem foglal állást.

A számlázási rendszer és a távbeszélő hálózat zártságáról a hírközlési hatóság hozhat fellebbezéssel megtámadható határozatot. Számlapanasz esetén azt vizsgáljuk, hogy az érintett szervek eljártak-e és betartották-e a rájuk vonatkozó szabályokat. A számlareklamáció alapos vizsgálata mellett a szolgáltató köteles­sége az eljárási szabályok megtartása is, amely nemcsak a jogbiztonság és a tisztességes eljárás szempontjából fontos, hanem kétségkívül érinti a jogorvoslathoz való jog megfelelő érvényesülését is (OBH 3985/2003. 4885/2003.).

A nagyszámú ügyféllel szerződéses kapcsolatban álló távközlési szolgáltatóknál folyamatosan törekedni kell a hatékony, szakszerű, az eljárási határidők betartásával történő ügyintézésre, az adminisztrációs hibák előfordulásának minimalizálására (OBH 2425/2003., 5030/2003.). Különösen igaz ez halálesettel összefüggő ügyintézés esetén, amikor egyébként is a gondosság magasabb foka várható el (5166/2002.).

A szolgáltatók az előfizetők eltérő anyagi helyzetét és telefonálási szokásait figyelembe véve egységes díjtétel helyett egyre több díjcsomagot kínálnak. A díj­szabást sérelmező beadványokra adott válaszokban tájékoztatjuk a panaszosokat az általuk igénybe vett, illetve a szolgáltató által nyújtott, számukra esetleg kedvezőbb feltételeket biztosító díjcsomagokról (OBH 2100/2003. 2863/2003.).

A Matáv tudakozó szolgáltatását sérelmező panaszosok azt kifogásolták, hogy a Matáv Rt. szakmai tudakozója az érdeklődők számára kizárólag egy, a távközlési szolgáltatóval szerződéses jogviszonyban álló céget nevez meg. A Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozik annak megállapítása, hogy valamely magatartás a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvénybe ütközik-e, ezért az első ilyen tárgyú beadványt áttettük a Gazdasági Versenyhivatalhoz, amely nem indított versenyfelügyeleti eljárást. Az utóbb érkezett, hasonló tartalmú beadványra adott válaszban hatáskörünk hiánya mellett tájékoztattuk a panaszost a Versenyhivatal határozatáról (OBH 2970/2003., 4320/2003.).

A hírközlés-politikáról szóló 1071/1998. (V. 22.) Korm. határozat rögzíti azt a célt, hogy minden otthonból elfogadható áron elérhető legyen az Internet. Az Internet-szolgáltatáshoz való széles körű hozzáférés elősegítése, valamint a szolgáltatás kedvező árának biztosítása – mint cél – mellett gondoskodni kell az Internet-használók érdekeinek védelméről. Elvárható, hogy a szolgáltatók – az együttműködési (tájékoztatási) kötelezettség alapján – a szerződés megkötésekor kifejezetten hívják fel a felhasználók figyelmét a szolgáltatással összefüggő valamennyi lényeges körülményre, így a panaszok alapjául szolgáló magas számlát eredményező nemzetközi hívások elindításának lehetőségére.

Bár a vizsgált ügyekben hatáskör hiánya miatt nem járhattunk el, felkértük az informatikai és hírközlési minisztert, hogy a szolgáltatók bevonásával tegyen intézkedést annak érdekében, hogy a leendő Internet-használók, illetve az Internet-hozzáféréssel már rendelkezők kapjanak megfelelő tájékoztatást a nemzetközi hívások modemen keresztül történő kezdeményezésének lehetőségéről (OBH 4434/2003. 4646/2003.). Az Internet-szolgáltatás távbeszélő hálózaton keresztül történő elérésének díjával összefüggő beadványt az informatikai és hírközlési miniszterhez tettük át (OBH 2838/2003.).

A szolgáltató köteles az előfizetői és felhasználói bejelentések intézésére, panaszok kivizsgálására és orvoslására, az előfizetők és felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtetni. A telefonos és internetes ügyfélszolgálat működtetése mellett a szolgáltatóknak figyelmet kell fordítaniuk a hagyományos ügyfélszolgálati tevékenységre is, hiszen az előfizetők egy része a személyes ügyintézést részesíti előnyben. A Hungarotel Rt. Csaba Center Ügyfélszolgálatán tartott helyszíni vizsgálat hiányosságot nem tárt fel, ezért kezdeményezéssel nem éltünk, azonban indokoltnak tartottuk, hogy a szolgáltató a több mint 30 000 lakosú Gyulán is működtessen ügyfélszolgálati irodát. Az elektronikus hírközlés-ről szóló, 2004. január 1-jétől hatályos 2003. évi C. törvény az ezer főt meghaladó előfizetői kör esetén már kötelezővé teszi az ügyfél számára nyitva álló ügyfélszolgálati hely megteremtését.

1.18.5.
Távfűtés

Az országgyűlési biztoshoz már 1995–1998 között is érkeztek panaszok a távfűtés területéről, elsősorban a szolgáltatás magas ára miatt. 1991-től a távfűtés állami támogatása teljesen megszűnt. A távhőszolgáltatás költségei megemelkedtek, és a lakosság egyre nehezebben viselte az ezzel járó terheket. Különösen az alapdíjat kifogásolták, mint olyan árösszetevőt, amely meghaladja a szolgáltatás valóságos értékét. Az akkori vizsgálat, mely tanulmányozta az 1999. január 1-jén hatályba lépett távfűtési törvény tervezetét és az Állami Számvevőszéknek a távhőszolgáltatással kapcsolatos jelentését is, megállapította, hogy az önkormányzatok – ellentétben az ártörvény követelményeivel – elismerték a távfűtőművek nem hatékony működésének költségeit, és a kettős szorításban (fogyasztói érdek és szolgáltató szervek működtetése) többnyire a vállalkozások igényeit, nyereségre való törekvését engedték érvényre jutni. A törvény nem oldotta fel ezt az ellentmondást, hiszen a távfűtés szolgáltatási díjával kapcsolatos panaszokat maga a hatósági ár megállapítója (a területi önkormányzat) jogosult vizsgálni. Hasonlóképpen fogyatékossága a törvénynek, hogy nem rendelkezik egyértelműen arról, hogy a tulajdonosok közösségével szerződést kötni és a kol­lektív elszámolás szabályait alkalmazni csak a fogyasztói közösség kifejezett szándéka esetén lehet. Ez a bizonytalanság, amit a végrehajtási rendeletek úgy szüntettek meg, hogy mérés szerinti elszámolás esetén fogyasztónak a tulajdonosi közösséget tekintették, később számos elszámolási probléma és lakossági panasz forrása lett. A mérés szerinti elszámolásra való áttérés során az országgyűlési biztoshoz 2001–2003. év folyamán beérkező lakossági panaszok felvetették a jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, és a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúját. A főbb panaszok a FŐTÁV-Komfort Kft. elszámolási gyakorlatával, a melegvízmérő órák adatai szerinti számlázás felmondásával, a szol­gáltatói hőközpontokhoz kapcsolt épületek mérés szerinti elszámolásával, és a magas szolgáltatói árral voltak kapcsolatosak.

A panaszokat az országgyűlési biztos egy eljárásban bírálta el 2003 márciusában, majd értékelve a tett ajánlásokra adott válaszokat és az újabb panaszokat, valamit a fogyasztói érdekképviseleti szervek véleményét, 2003 novemberében kiegészítő jelentésben összefoglalva ezeket újabb megállapításokat tett, a korábbi ajánlásokat módosította, és új ajánlásokat fogalmazott meg:

Megállapította, hogy sérti a jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való alkotmányos jogot a távfűtésre vonatkozó szabályoknak az a hiányossága, hogy a mérés szerinti elszámolás feltételeinek megteremtésére a szolgáltatót sem a távfűtési törvény, sem az önkormányzat rendelete nem kötelezte. A módosított önkormányzati rendelet megoldása, mely szerint a mérés feltételeinek megteremtése a fo­gyasztó feladata, és ezt a szolgáltató a közösségtől csak a közüzemi szerződés felmondásának korlátozása esetén vállalja át, sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot is, mert a korszerűtlen, mérésre alkalmatlan rendszerből fakadó hátrányos következményeket a fogyasztóra hárítja a távhőszolgáltatásból nyereséget realizáló szolgáltató helyett.

Ugyancsak az említett alkotmányos jogokat sérti, hogy a távfűtési törvényben és az önkormányzat rendeletében megjelölt fogyasztói érdekképviseleti szervezetek nem teljes körűen és nem az elvárható időben kapják kézhez a meghívót és a megvitatandó előterjesztést, és nincsenek birtokában azoknak az információknak, melyek véleményalkotásukat segítenék. Ide tartozik a szolgáltatási ár át­láthatóságának kérdése, az előterjesztéseket vizsgáló független szakértők véleményének megismerhetősége.

A gazdasági miniszternek tett ajánlásban az országgyűlési biztos szorgalmazta a távfűtési törvény olyan módosítását, mely a szolgáltatói hőközpontok kiépítését határidő megjelölésével a szolgáltató feladatává teszi, és felhatalmazást ad valamely állami szerv részére a szolgáltatási ár felülvizsgálatára, ezzel összefüggésben az árcsökkentő korszerűsítési feladatok meghatározására és ütemezésére. Ennek érdekében az országgyűlési biztos olyan intézkedéseket kezdeményezett, mely a jelenlegi pályázati rendszernél hatékonyabb állami támogatást valósít meg.

A főpolgármesternek tett javaslat szerint a díjalkalmazási feltételekről szóló köz­gyűlési rendelet kötelezze a szolgáltatót olyan számla kibocsátására, mely a melegvízmérő órák adatait figyelembe veszi. A rendeletből töröljék a fogyasztói hőközpontok kiépítésének azon feltételét, mely a fogyasztó felmondási jogát korlátozza, és egészítsék ki azokkal a szabályokkal, amelyek az érdekképviseleti szervezetek jogalkotásba való bevonásának módját határozzák meg.

A FŐTÁV Rt. vezérigazgatójánál az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a melegvízmérő óra adatait a szolgáltató a számlázáskor vegye figyelembe, és a szerződés megkötése előtt kérje azt a közgyűlési határozatot, melyben a fogyasztói közösség a közüzemi szerződési ajánlat elfogadásáról és a költségek felosztásának módjáról határozott.

Az ajánlásra valamennyi megszólított határidőben válaszolt. A gazdasági és közlekedési miniszter továbbra is fontosnak tartotta a fogyasztói érdekvédelem erősítését, de a készülő távfűtési törvényhez tett javaslatokkal nem értett egyet. A főpolgármester jelezte, hogy az ajánlásra tekintettel 2004-ben a Fővárosi Önkormányzat újból felülvizsgálja a távfűtéssel kapcsolatos fővárosi rendeleteket, és indokolt esetben jogalkotási tervében szerepelteti. A FŐTÁV Rt. vezérigazgatója az ajánlásokkal és kezdeményezésekkel, kivéve a hatékonyabb állami támogatási rendszerre vonatkozókat, nem értett egyet.

Az országgyűlési biztos a gazdasági és közlekedési miniszter, valamint a FŐTÁV Rt. vezérigazgatójának indokait nem fogadta el. A fogyasztóvédelem erősítése szempontjából fontosnak tartja az ajánlások teljesülését. Ezért arra kérte a minisztert és a FŐTÁV Rt. vezérigazgatóját, hogy vizsgálják felül korábbi álláspontjukat. A javaslatokat és a kezdeményezéseket továbbra is fenntartotta, kivéve a szolgáltatói hőközpontok szétválasztását célzó fogyasztói hőközpontok kiépítésének határidejére vonatkozó javaslatát. A miniszter szerint ugyanis ez a rendelkezésre álló források mellett hat év alatt megvalósítható. A főpolgármester-helyettest arra kérte, hogy ha a felülvizsgálat alapján az önkormányzati rendeleteket módosítják, akkor ezek tervezetét tanulmányozásra bocsássa a ren­delkezésére.

A miniszter válaszától függően az országgyűlési biztos fontolóra veszi az árhatósági jogköröket megállapító ártörvény módosítására vonatkozó javaslatot is. A vizsgálat tapasztalatai azt mutatják, hogy a távfűtési törvény a szolgáltatás több olyan ellentmondását nem tudta feloldani, mely már hatálybalépése előtt is ismeretes volt. A tervezett új törvény csak akkor jelenthet előrelépést, ha a jogalkotók hasznosítják a fogyasztóvédelmi szervek és fogyasztói érdekképviseletek tapasztalatait, véleményét, és elfogadják, hogy a távfűtés szolgáltatás problémái állami segítség nélkül nem oldhatók meg (OBH 6208/2001., 6208/2001.).

1.18.6.
Temetkezési ügyek

Az országgyűlési biztoshoz 2003-ban is számos panaszt intéztek a temetőfenntartók eljárásaival, a sírhelyek méretével, a temetkezéssel összefüggő önkormányzati eljárással, a temető jogszerűtlen üzemeltetésével, a kegyeleti jogok ebből adódó sérelmével, a köztemetéssel, illetve halottak egészségügyi intézményben való kezelési és tárolási díjával összefüggésben. A beadványok száma, valamint eltérő típusuk jelzi, hogy a temetkezéssel kapcsolatos jogszabályok végrehajtását és gyakorlatát illetően hiányosságok, jogalkalmazási és jogértelmezési nehézségek merülnek fel a jogalkalmazók körében.

Az országgyűlési biztos az év elején, hivatalból indított vizsgálatot a közterületen elhunytak elszállításával kapcsolatban. Ennek során megállapította, hogy az az előírás, amely a nem rendkívüli halál esetén az elhunytak elszállítására a halál bekövetkeztét követően 16 órát ad, méltánytalan lehet a közterületen, a kö­zépületben elhunytak esetében, illetve – a hozzátartozókat illetően – kegyeleti jogokat sértő helyzetek alakulhatnak ki (OBH 1277/2003.). A biztos arra irányuló kezdeményezését, hogy a belügyminiszter fontolja meg az egészségügyi törvény halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról szóló jogszabály, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásokat szabályozó rendelet kiegészítésének szükségességét, a miniszter arra hivatkozással utasította el, hogy a közterületen elhunyt személy esetében is nagyobb társadalmi érdek fűződik a halál okának pontosabb megállapításához, mint a holttest haladéktalan elszállításához. Mivel a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. között érvényben lévő együttműködési megállapodás módosításával elérhetőnek látta a kívánt cél megvalósítását, az országgyűlési biztos felkérte a feleket, hogy megállapodásukat kíséreljék meg úgy módosítani, hogy az az emberi méltósággal és a társadalom kegyeleti érzésével összhangban szolgáljon gyakorlati előrelépést a közterületen elhunytak elszállítása során. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjéhez is kezdeményezéssel fordult a biztos azt kérve, hogy amennyiben a megyei kapitányságok a budapestihez hasonló megállapodásokat kötnek, hívja fel figyelmüket a vizsgálat által feltárt visszásságra, és szorgalmazza a hasonló esetek elkerülését célzó megállapodások kötését. A BRFK és az ORFK vezetője a kezdeményezéssel egyetértett.

Hasonlóképpen visszásnak találta az országgyűlési biztos azt a szabályozást is, miszerint a temetkezési segélyért illetve hitelért az önkormányzathoz forduló fél esetében az önkormányzat kiköti, hogy csak a vele szerződésben álló temetkezési szolgáltatóval végzett temetkezés esetén folyósít kamatmentes hitelt arra hivatkozással, hogy az önkormányzatot a szolgáltatóval kötött szerződés erre kötelezi. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a hozzátartozó kegyeleti joga gyakorlásának, része hogy a saját költségén történő eltemettetés során, rászorultsága esetén segítséget kapjon az önkormányzattól akkor is, ha más temetkezési szolgáltatót választ (OBH 3931/2003.). A biztos kezdeményezte a jegyzőnél a kifogásolt rendelet módosítását, továbbá javasolta, hogy készítsenek az állampolgárok temetkezési segéllyel és kölcsönnel kapcsolatos szakszerű tájékoztatása érdekében írásos tájékoztatót is.

Tipikusnak mondható a temető fenntartójával keletkezett jogvitákkal kapcsolatos panaszokkal összefüggésben, hogy az önkormányzatok egyes szervei nincsenek tisztában a panasz jogi jellegével, és ebből fakadóan annak elbírálása helyes útját illetően sem. Került olyan ügy az országgyűlési biztos látóterébe, amely során az önkormányzat egy sírhellyel kapcsolatban építési engedélyt adott ki, holott a sírhely építése nem tartozik önkormányzati hatósági jogkörbe (OBH 3623/2003. és OBH 1724/2002.). Hasonlóképpen megállapította a biztos a panasz kivizsgálásának nem megfelelő jogi útra történt terelését abban az esetben, amikor a sírhely méretével illetve kegyeltsértő mivoltával kapcsolatban lefolytatott önkormányzati vizsgálat során készített helyszíni szemléről készült jegyzőkönyvből nem volt megállapítható, hogy a panaszt az önkormányzat mint fenntartó vizsgálta volna ki. Ezekben az esetekben a biztos a panasz elbírálásának helyes jogi útra történő terelésének szükségességére hívta fel az érintett szervek figyelmét.

Nem kifejezetten a temetéssel, de a kegyeleti jogok védelmével összefüggés­ben folytatott vizsgálatot a biztos egy – majd kiterjesztve több – fővárosi önkormányzati fenntartásban lévő kórház halott-kezelési és halott-hűtési díjtételeivel és az ezzel kapcsolatos tájékoztatással összefüggésben (OBH 2961/2002.). A vizsgálat megállapította, hogy amíg a rendkívüli haláleset során elhunytakkal kapcsolatos díjak viselésének szabályait az egészségügyi törvény végrehajtására kiadott rendelet tartalmazza, addig a díjak megállapítására feljogosító szabályt a temetőkről és temetkezésről szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet rögzíti, és az – széles autonómiát biztosítva – a kórházak hatáskörébe utalja a díjtételek megállapításának jogát.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a jogalkotó megfelelt annak az alkotmányos követelménynek, miszerint az egyes jogalanyok különbségéből fakadó eltérések szabályozására eltérő sajátosságait – gazdálkodását, anyagi helyzetét, teljesítőképességét – szem előtt tartó szabályok megalkotására ad lehetőséget. Ennek ellenére felkérte a Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesterét, kezdeményezze az ugyanazon fenntartó által működtetett kórházak szabályzatainak harmonizálását és díjszabásaik egy­máshoz közelítését. A fenntartó ígértet tett a fenntartásában lévő kórházak e tárgy­körben hozott szabályzatainak bekérésére és a jelentésben foglalt szempontok szerinti áttekintésére, továbbá arra, hogy intézkedik a szabályozás, a költségtérítés számítása és a hozzátartozók tájékoztatása egységes szakmai iránymutatás alapján történjen.

A temetkezési szolgáltatók számára előírt kötelező szakképesítés megszerzésével, valamint szakmai gyakorlat igazolásával kapcsolatos jogszabály végrehaj­tásával, annak ellenőrzésével kapcsolatban is több panasz érkezett az országgyűlési biztoshoz, melynek valószínűsíthető oka az, ahogy a hivatkozott jogszabály a közelmúltban lépett hatályba, és azzal kapcsolatban még nem egységes sem a joggyakorlat, sem pedig az előírt feltételek meglétének hatósági ellenőrzése. A panaszok alapján az országgyűlési biztos észlelve a visszásság fennállásának lehetőségét, vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat megállapításának értékelése azon­ban a beszámoló lezárásakor még folyamatban volt.

1.19.
Külföldiek ügyei

1.19.1.
Állampolgársági ügyek

A beszámolási időszakban összesen tizenhét, a magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatos, illetve az állampolgárság tartalmát, érintő beadványt vizsgáltunk. Tizenhat esetben a panaszosokat írásban tájékoztattuk arról, hogy a magyar állampolgárság megszerzése iránti kérelem benyújtásához milyen ira­tokat kell beszerezniük, illetve a kérelmüket hol és milyen módon terjeszthetik elő. Ezek a beadványok többnyire olyan magyar nemzetiségű külföldi állampolgároktól származtak, akik a Magyar Köztársaság közeli európai uniós csatlakozására figyelemmel mielőbb szerettek volna állampolgárságot szerezni. Olyan, már évek óta az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar állampolgártól szár­mazó beadvánnyal is foglalkoztunk, aki thaiföldi feleségével és kiskorú gyermekükkel Magyarországon kívánt letelepedni, amelynek intézéséhez az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tájékoztatását kérte.

A magyar állampolgárokat megillető művelődéshez való jog tartalmát érintette az a beadvány, amelyben a panaszos azt sérelmezte, hogy a külföldi egyetemeken tanuló magyar állampolgárok a diákhitelt nem vehetik igénybe. Jelentésében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa elvi éllel mutatott rá arra, hogy az oktatáspolitika meghatározása az Országgyűlés és a Kormány feladata. Nincs alkotmányos akadálya annak, hogy az állam az oktatásban részt vevők támoga­tási rendszerét átalakítsa, kedvezményeket adjon vagy vonjon el. Miután erre az alkotmányjog eszközeivel azonban nem kényszeríthető, az országgyűlési biztos általános helyettese további intézkedést nem kezdeményezett (OBH 3107/2003.).

1.19.2.
Idegenrendészeti és menekült-ügyek

2003-ban a menekültügyi, illetve idegenrendészeti ügycsoportban összesen 46 panaszt vizsgáltunk. Az idegenrendészeti tárgyú beadványok túlnyomó többségét a szomszédos országokból származó, magyar nemzetiségű külföldi állampolgá­rok nyújtották be, akik leginkább a kérelmük elutasítását, esetleg az eljárás elhúzódását sérelmezték. A letelepedés elutasítását sérelmező beadványok körülbelül egyharmadát azért kellett elutasítanunk, mert a panaszosok az elsőfokú határozat ellen nem fellebbeztek, vagy annak elbírálása még folyamatban volt. Azokat a panaszosokat, akiknek a beadványát az említett okok valamelyike miatt, hatáskör hiányában, kellett elutasítani a fellebbezés előterjesztésének módjáról vagy – az érintett hatóságtól származó információk alapján – ügyük állásáról minden alkalommal tájékoztattuk.

A beszámolási időszakban, ebben az ügycsoportban két, már hosszabb ideje húzódó vizsgálatot fejeztünk be. Ezek egyike két ügyvéd és egy magánszemély beadványára indult, akik azt kifogásolták, hogy a kínai állampolgárok bevándorlási kérelmének elbírálása során a Fővárosi Közigazgatási Hivatal olyan mértékben túllépte az ügyintézési határidőket, ami a többi külföldihez képest hátrányos megkülönböztetésüket eredményezte. A vizsgálat elhúzódásának az volt az oka, hogy a kínai állampolgár kérelmezők többezres létszámára tekintettel ügyeik intézésének menetét, illetve az annak során felmerülő jogalkalmazási ne­héz­ségeket több évig figyelemmel kísértük. A vizsgálat feltárta, hogy a Közigazgatási Hivatal vezetője írásban utasította az ügyintézőket arra, hogy a bevándorlási kérelmeket milyen sorrendben kell elbírálniuk.

Az első csoportba a magyar nemzetiségű kérelmezők tartoztak. Közülük elsősorban a délszláv országokból szár­mazók, másodsorban az erdélyi magyarok, végül az „egyéb magyar nemzetiségűek” ügyeit kellett elbírálni. A második csoportba tartoztak azok, akik a bevándorlásukat családegyesítés céljából, családtagként kérelmezték, feltéve, ha a kérelmező magyar nemzetiségű volt. Az utasítás az Európai Unió, illetve a Japán Császárság állampolgárait a harmadik csoportba sorolta. Az utolsó csoportba az „egyéb kérelmezők”, vagyis azok tartoztak, akiket az előző három kategória egyikébe sem lehetett besorolni. Az ebbe a csoportba tartozó külföldiek, köztük a kínai állampolgárok ügyeiben mindössze felvilágosítást lehetett adni, a kérelmek intézése körében kizárólag közbenső intézkedéseket – például iratbekérés, szakhatósági megkeresés – lehetett tenni. Ügyeikben az utasítás hatálybalépésekor a már előkészített határozatokat nem lehetett kiadni és új határozatokat sem lehetett hozni. Az országgyűlési biztos általános helyettese elvi éllel mutatott rá arra, hogy az ügyfelek között, a vonatkozó törvényi előírásokat meghaladó különbségtétel ellentétes az Alkotmány diszkrimináció-mentes elbánást garantáló rendelkezésével.

A vizsgálat másik fontos megállapítása szerint az idegenrendészeti jogszabályok nem tartalmaztak, illetve tartalmaznak rendelkezéseket arra vonatkozóan, hogy a bevándorlási, illetve letelepedési eljárásban becsatolt okirat „illetékes külföldi hatóság által hitelesített másolatán” pontosan mit kell érteni. A hatályos magyar jogszabályok közül egyedül a külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről szóló egyezmény végrehajtásáról szóló 9/1973. (XII. 29.) IM-KüM együttes rendelet foglalkozik a problémával. Az említett miniszteri rendelet azonban kizárólag a Ma­gyarországon kiállított, de külföldön felhasználásra kerülő közokiratok hitelesítéséről rendelkezik, és említést sem tesz arról, hogy a külföldön kiállított, de Magyarországon felhasználásra kerülő közokiratokat milyen feltételek esetén lehet elfogadni. Az országgyűlési biztos általános helyettese elvi éllel hívta fel a figyel­met arra, hogy ha a külföldön kiállított közokiratok hitelessége kizárólag a bevándorlási, illetve letelepedési engedély iránti kérelem elbírálása során jelentkező probléma, akkor a hitelesség ismérveit a vonatkozó jogszabályi rendelkezések kö­zött kell szabályozni. Amennyiben azonban a Magyar Köztársaság érdekei úgy kívánják, hogy a közigazgatási szervek az előttük folyó hatósági eljárásban – ügy­típustól függetlenül – csak olyan külföldön kiállított közokiratot fogadhatnak el tel­jes bizonyító erejűnek, amit korábban hitelesítettek, illetve felülhitelesítettek, akkor ezeket az ismérveket az államigazgatási eljárás általános szabályai között kell meghatározni (OBH 4859/2000.).

A másik vizsgálat egy kameruni állampolgár rendkívüli halálesetének körülményeit tárta fel aki Ferihegy nemzetközi repülőtéren, a kitoloncolása során elhunyt. A beadványt 2001. január 2-án iktatták az Országgyűlési Biztosok Hivatalában, azonban az említett időpontban a külföldi elhalálozásának körülményeit vizsgáló eljárás még folyamatban volt. A vizsgálat eredményét, illetve az eljáró hatóságok jogi álláspontját összegező jogerős határozatok kézhezvételét megelőzően az országgyűlési biztos általános helyettese hatáskör hiányában nem tudott eljárni.

Az Emberi Jogok Európai Bizottságának álláspontja szerint az Egyezmény 5. Cikk 1. bekezdés f) pontjának fogalmi körébe tartozó szabadságelvonásnak mi­nősül, ha a kiutasítást követően az ország elhagyására kötelezett személyt egy repülőgép fedélzetén rendőri kísérettel külföldre szállítják, vagyis kitoloncolják. Az Egyezmény 5. Cikk 1. bekezdés f) pontjára, illetve az Alkotmány 55. § (1) be­kezdésére figyelemmel a kitoloncolás végrehajtásának módjára vonatkozó eljárási szabályok hiánya a jogállam, illetve a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához való joggal összefüggő visszásságot eredményezett.

A Fővárosi Bíróság 2003. május 13-án kelt 20. K. 32679/2001/16. számú ítéletének kézhezvételét követően állítottuk össze azokat a szempontokat, amelyek alapján a toloncolást mint speciális közigazgatási eljárást elemeztük. Az országgyűlési biztos általános helyettese elvi éllel mutatott rá arra, hogy az a tény, hogy a külföldi a rendőrség által foganatosított testi kényszer alkalmazása során meghalt, annak ellenére az élethez való alkotmányos joggal összefüggő visszás­ságot eredményezett, hogy a Fővárosi Bíróság ítélete szerint bűncselekmény nem történt.

Az élethez való jog védelme az államnak nem pusztán azt a kötelezettségét jelenti, hogy az egyes emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, hanem azt is, hogy annak védelméről a jogalkotás útján, illetve szervezési intézkedésekkel gondoskodjék. Az említett kötelezettség magában foglalja azt is, hogy amennyiben valaki a rendőri kényszerintézkedés során váratlanul meghal, az állam az élethez való jog sérelme okainak és körülményeinek felderítését pártatlanul, a rendelkezésre álló bizonyítékok teljes körének számbavételével biztosítani köteles. A 23/1994. (X. 26.) BM rendelet 6. § b) pontja értelmében a rendkívüli halálesetet annak a rendőrkapitányságnak kell kivizsgálnia, amelynek illetékességi területén a halál bekövetkezett, illetve ahol a holttestet megtalálták.

Az idézett jogszabályi rendelkezés eredményeként a rendőrök közeli ismerőseik, gyakran közvetlen munkatársaik ügyében kénytelenek vizsgálódni, ami alkalmas arra, hogy a kívülállók, különösen a haláleset miatt amúgy is zaklatott lelkiállapotú hozzátartozók számára az eljárás korrektségét kétségessé tegye. Különösen igaz ez akkor, amikor a rendőrség a rendkívüli haláleset körülményeinek felderítését célzó államigazgatási eljárás alatt egy olyan fontos tárgyi bizonyíték vizsgálatát visszautasítja, majd azt megsemmisíti, mint amilyen a kameruni állampolgár rendkívüli halálesetének körülményeit rögzítő videofelvétel volt. Az em­lített eljárás a 23/1994. (X. 26.) BM rendelet 11. §-ával is ellentétes volt, ami előírja, hogy a „rendkívüli haláleset kivizsgálása során az eljárási cselekményeket úgy kell végrehajtani, hogy azok adatai egy későbbi, esetleges büntetőeljárásban bizonyítékként felhasználhatók legyenek”. A külföldi rendkívüli halálesetének körülményeit vizsgáló rendőrségi eljárás azon túl, hogy a vonatkozó eljárási szabályokat megsértette a korrekt eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

Az említett tárgykörben – többnyire magyar állampolgárok beadványaira – lefolytatott vizsgálataik eredményeként az országgyűlési biztosok az éves beszámolójukban az Országgyűlésnek szóló ajánlásként már több alkalommal, min­deddig sikertelenül kezdeményeztek jogszabály módosítást annak érdekében, hogy az olyan rendkívüli haláleset körülményeit, amelyben a rendőrség is érintett, egy független szerv, így például az ügyészség vizsgálja.

Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetése, illetve jövőbeni megelőzése céljából az országgyűlési biztos általános helyettese a belügyminiszterhez fordult annak érdekében, hogy a vizsgálat megállapításai, valamint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1547 (2002) számú, az „Emberi jogok valamint a biztonság és az emberi méltóság tiszteletben tartásával végrehajtott kiutasítási eljárások” című ajánlásában foglaltak alapulvételével kezdeményezze a kitoloncolási eljárásról szóló jogszabály megalkotását. Az országgyűlési biztos általános helyettese az igazságügy-miniszternél a Magyar Köztársaság Ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény, illetve a belügyminiszternél a 23/1994. (X. 26.) BM rendelet módosítását kezdeményezte annak érdekében, hogy a rendőrségi létesítményekben, illetve a rendőrségi eljárások során bekövetkezett rendkívüli halálestek körülményeit független szerv vizsgálja (OBH 1004/2001.).

1.19.3.
Konzuli ügyek

A beszámolási időszakban az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese két, a konzuli szolgálat működését érintő beadvánnyal foglalkozott. Ebben az ügycsoportban – alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülmény hiányában – vizsgálati jelentés nem készült, mindkét panaszost írásban tájékoztattuk.

Az egyik ügyben a panaszos a Venezuelában élő azon magyarok érdekében fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, a magyar állampolgárságuk megállapítása iránti eljárásban a nagyszüleik anyakönyvi adatait nem tudják igazolni. Válaszában az országgyűlési biztos általános helyettese tájékoztatta a panaszost arról, hogy a magyar állampolgárság megállapítása iránti kérelmet hiányosan is be lehet nyújtani, azt az érintett konzulnak akkor is át kell vennie, ha a kérelmező a nyomtatványban felsorolt felmenőire vonatkozó anyakönyvi ira­tokkal nem, vagy csak egyes anyakönyvi iratokkal rendelkezik. Miután a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a kérelem elbírálása során a feltüntetett adatok, illetve a becsatolt dokumentumok valódiságát hivatalból ellenőrzi, már az is elegendő, ha a kérelmező a kérelem benyújtására szolgáló nyomtatványt az emlékezete szerint kitölti. Az esetleges hiánypótlások érdekében a BM Beván­dorlási és Állampolgársági Hivatal fogja a kérelmezőt megkeresni (OBH 5008/2003.).

A másik ügyben, egy Vancouverben élő magyar állampolgár azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert a kanadai állampolgárság megszerzését követően a magyar állampolgárságáról le akart mondani. Miután a panaszos több éve Kanadában élt, és már érvényes magyar útlevéllel sem rendelkezett, a lakóhelyén működő tiszteletbeli konzul által kiadott, a kérelme benyújtására szolgáló nyomtatványon feltüntetett azon igazolást sem tudta beszerezni, amely szerint Magyarországon sem az állami, sem az önkormányzati adótartozása nincsen. Válaszában az országgyűlési biztos általános helyettese felhívta a panaszos figyelmét arra, hogy a kanadai állampolgárság megszerzése semmilyen hatással nincs a magyar állampolgárságára, hiszen mindkét állam jogrendszere ismeri, és elismeri a többes állampolgárságot. Az említett okból a pa­naszosnak semmiféle hátránya sem származik abból, ha magyar állampolgársá­g­át megtartja.

Az országgyűlési biztos általános helyettese tájékoztatta a panaszost arról, hogy a magyar állampolgárságról való lemondás előterjesztésére szolgáló nyomtatvány – az időközi jogszabályváltozások eredményeként – a tiszteletbeli konzul által kiadott formában 2001. július 1-jétől már nincs forgalomban. Az említett okból az országgyűlési biztos általános helyettese azt javasolta a panaszosnak, hogy amennyiben valamely okból a magyar állampolgárságát még­sem kívánja megtartani, az új nyomtatvány beszerzése, illetve a Ka­nadában felbontott házassága magyarországi anyakönyvezése érdekében forduljon a Magyar Köztársaság Ottawában működő hivatásos konzuljához (OBH 5305.).

1.20.
Lakhatással kapcsolatos ügyek

Az országgyűlési biztos a 2003-ban vizsgált panaszok, a kérdést érintő jogszabályok és a problémákat felvető szakmai vélemények elemzésével a következőket tárta fel:

A lakás, illetve a lakhatás a magyar társadalom jelenlegi gazdasági és jogi fejlettségi szintjén is, még mindig a társadalom legjelentősebb determináló tényezőinek egyike. Ebben a kérdésben évtizedek óta keveredik a piaci, azaz polgári jogi, és a paternalista, azaz a szociális gondoskodás szemlélete. Az a körülmény pedig, hogy a rendszerváltást követően a volt állami lakásállomány privatizációjával Magyarország az európai országok rangsorában az állami, önkormányzati tulajdonú lakások számát és arányát tekintve is rendkívüli módon visszaesett, az elmúlt években tovább szélesítette azt a szemléletet, melynek alapján, aki csak teheti, lakástulajdont kíván magának és családjának szerezni. Mindezek okán a piaci elvű lakásbérlet nem bír komoly jelentősséggel.

Emellett természetesen jelen van – ha csökkent mértékben is – a szociális szempontok szerint bérbe adott lakásállomány is. A lakástulajdonnak és a szociális bérlakásoknak azonban van egy közös tulajdonsága, szemben a piaci elvű lakásbérlettel, hogy a tulajdonost és a bérlőket egyaránt helyhez köti. Ennek következtében a fejlettebb infrastruktúrájú országokban tapasztalhatónál sokkal kevésbé mobilizálható a lakosság munkaképes rétege. Ez az ország gazdaságának egészére nézve hátrányos következményekkel jár, ezért az országgyűlési biztos nagy jelentőségűnek tekinti, és figyelemmel kíséri a lakáshoz jutás támogatását rendező jogszabályok módosulásait.

A lakhatás jogát, vagy másként fogalmazva a hajlékhoz való jogot hiányolóknak (OBH 5288/2002.) a biztos többek között arról adott tájékoztatást, hogy az Alkotmánybíróság 42/2000. (XI. 08.) AB számú határozatában kifejtettek alapján e jog az Alkotmányból nem vezethető le.

A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény a lakásgazdálkodást 1994-től új alapokra helyezte. A korábbi, többségében állami tulajdonú, tanácsi, majd önkormányzati kezelésű lakóingatlanok hatósági ügyintézését felváltotta az önkormányzatok tulajdonosi gazdálkodása. A törvény az önkormányzatok tulajdonába adott lakásokban élő, határozatlan idejű bérleti jogviszonnyal rendelkezők számára – néhány kivételtől eltekintve – teljes körű vételi jogot biztosított. Ezt, az általánosan meghatározott tulajdonszerzési jogot az indokolta, hogy a jogalkotó tapasztalata szerint „az állam nem jó tulajdonos”, de a tulajdonjoggal együtt járó kötelezettségeket legjobban a bérlőkből tulajdonosokká váló magánszemélyek látják el. Az új tulajdonosok számára azonban ma is visszatérő problémát jelentenek a korábban elmulasztott (állami) tulajdonosi kötelezettségek.

Sokakat érint hátrányosan (OBH 4365/2002.) az évtizedekkel korábban engedélyezett termofor kémények minősége, amelyek – főként a szakszerűtlenül, vagy engedély nélkül elvégzett átalakítások miatt – életveszélyes helyzetet teremthettek a többlakásos épületekben.

Az országgyűlési biztos lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 51/2003. (IV. 9.) Korm. rendelet tervezet vé­le­ményezésekor is kifejtette, hogy az állam az életvédelmi kötelezettsége alapján nagyobb súllyal és nagyobb hatékonysággal léphet fel az életveszélyes helyzetek megelőzése érdekében, ha a termofor kémények kiváltását vállaló társasházakat nagyobb mértékben támogatja. A kezdeményezése sikerrel járt.

2003-ban a lakáshoz jutás problémái miatt ismét kevesebb panasz érkezett, mint a korábbi években, mivel a 2001-ben megkezdődött lakástámogatási rendelet szélesebb körben nyújtott lehetőséget a lakáshelyzet rendezésére. Továbbra is sokan kértek azonban segítséget a lakásuk fenn-, illetve megtartásához. Változatlan arányban fordultak az országgyűlési biztoshoz a lakás hiánya miatt kiszolgáltatott helyzetben lévők, és az önkormányzati lakás bérbeadásában való közreműködését kértek. A panaszosok többségét azonban csak a jogi, pályázati lehetőségekről tájékoztathattuk.

Változatlan gyakorisággal fordultak a panaszosok 2003-ban országgyűlési biz­toshoz a lakáshitel-törlesztéssel kapcsolatos eladósodás kezelését, a lakásfenn­tartás problémáinak megoldatlanságát, a házmesteri lakások kiváltásának hiányát kifogásoló, valamint az állami, önkormányzati lakástámogatás igénylése körül felmerült viták vizsgálatát kezdeményezve.

A beszámolási időszakban – új elemként – jelentős mértékben megnőtt az ún. lakásmaffiával kapcsolatos panaszok száma. A lakásukat elveszítő állampolgárok a káruk miatt jellemzően nem csupán a bűnözőket okolták, de a hatóságok felelősségét is felvetették (OBH 4383/2003.). Az országgyűlési biztos figyelemmel kísérte az Országgyűlés Alkotmány- és igazságügyi bizottsága, Önkormányzati bizottság és Rendészeti bizottság közös albizottságaként létrehozott ún. lakásmaffia tevékenység feltáró albizottság tevékenységét, és szakmai javaslataival támogatta annak munkáját.

Több panasz tárgya volt a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet, illetve az azt megelőző 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet is. A pa­naszosok kifogásolták a rendeletnek a támogatottak körére, az önerő kikötésére, a tetőtérbeépítés és emeletráépítés elhatárolására vonatkozó előírásait, valamint a méltányolható érték határaként a Pénzügyi Közlönyben 2001-ben megszabott árak befagyasztását.

A biztos a panaszosoknak írt leveleiben kifejtette, hogy a lakásvásárlási támogatás mértéke, és a kedvezményezettek körének meghatározása olyan közgazdasági és demográfiai kérdés, amely alapvetően a nemzetgazdaság teherbíró képességének a függvénye. A költségvetésből erre a célra fordítható összeg meghatározására a jogalkotó nagyfokú szabadsággal bír, mert az alkotmányos jogokból sem a támogatás összegére, sem a jogosultak körének meghatározására nem állapítható meg kötelezettség.

A lakáshoz jutás támogatását szabályozó jogszabály azért kormányrendeleti szintű, mert a mindenkori kormány lehetősége és politikai felelőssége a támogatással elérni kívánt cél meghatározása. Mivel az Obtv. 16. § (1) bekezdése alapján az országgyűlési biztos vizsgálati jogosultsága nem terjed ki a pénzintézetek, bankok eljárásának általános vizsgálatára, ezért e körben az országgyűlési biztos csupán a lakáscélú állami támogatások felhasználásával bonyolításával kapcsolatban azt vizsgálta, hogy a pénzintézeteknél a jogszabály alkalmazása során keletkezett-e alkotmányos jogokat érintő visszásság.

Egy élettársi kapcsolatban élő pár kérésére a biztos azt elemezte, hogy a pénz­intézet jogértelmezése, illetve a kormányrendelet tartalmaz-e a gyermekeket nevelő élettársi kapcsolatban élők számára hátrányos megkülönböztetést a házasságban élő, illetve a gyermeküket egyedül nevelő szülőkkel szemben. A biztos kifejtette, hogy az Alkotmány a 15. §-ában a házasság és a család intézményét határozta meg kiemelten támogatni kívánt csoportként. Ezzel azt is kinyilvánította, hogy az állam, az együttélés különböző formái közül a házasságot részesíti kiemelt védelemben, de a gyermekek, és a rászorultak védelméről szóló 16–17. §-aiban a gyermeküket egyedül nevelő szülőket is támogatni rendeli. Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette, hogy hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha a jogalkotó azonos jogállású személyek között tesz indokolatlanul különbséget. A kormányrendelet által a házasságban és az élettársi kapcsolatban élők közötti különbségtétel nem önkényes, mert mindkét együttélési forma különböző jogi, gazdasági stb. előnyökkel és különböző egymásért vállalt felelősséggel jár, és azok a személyek, akik az élettársi kapcsolattal járó előnyöket választják, egyben azt is vállalják, hogy bizonyos – csak a házasságkötéssel együtt járó – előnyökről lemondanak.

Az OBH 1980/2003 számú panasz vizsgálata során a biztos arra kereste a vá­laszt, hogy meddig terjed az önkormányzat gondoskodási kötelezettsége az állampolgárok lakhatásáról, ha a bérlő a határozott idejű bérleti szerződésének lejártát követően nem gondoskodik önmagáról. A vizsgálat megindításakor figye­lembe vette, hogy az önkormányzat a lakástulajdona feletti rendelkezés során nem hatóságként, hanem tulajdonosként jár el. A méltányossági kérdésekben a tulajdonost nem terheli szerződéskötési kényszer, ezért a kérelem elbírálására nem alkalmazhatóak az államigazgatási eljárás szabályai. A bizottság szótöbbséggel hoz döntést, amelyben a tagok a jogszabály adta lehetőségeket és kötelezettségeket mérlegelik, és annak alapján támogatják, vagy utasítják el a kérelmet. A tagok a döntésüket más-más érvekkel indokolhatják, így az ügyfél tájékoztatása során a vagyonkezelő sem fűzhet más indokolást a döntéshez, mint azt, hogy a bizottság tagjainak többsége a kérelmét nem támogatta.

A kérelmet elutasító határozattal szemben közigazgatási értelemben jogorvoslati jogosultság nem illeti meg, de azzal szemben keresettel élhet. Az önkormányzat – törvényi kötelezés hiányában – nem vállalhatja magára nézve kötelezőnek a magántulajdonú lakások bérlőinek, használóinak tartós elhelyezését, ha az adott épületet ideiglenesen el kell hagyniuk. Az önkormányzat eljáró szervei a panaszos kérelmének elbírálásakor anyagi és eljárásjogi jogi szabályt, illetve a szociális biztonság elvéből fakadó szerzett jogát nem sértettek, diszkriminációt nem alkalmaztak, ezért az országgyűlési biztos a vizsgálatot alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.

1.21.
Médiahatóság eljárásával összefüggő ügyek

Az országgyűlési biztos és általános helyettese a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság alkotmányos jogával kapcsolatban ritkán indít eljárást, mert közigazgatási szerveknek nincs érdemi hatáskörük e jogok tekintetében. Kivétel ez alól az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), amely az elektronikus médiumokkal kapcsolatban gyakorol hatósági jogkört a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (Médiatörvény) szerint. Az ORTT-nek a Médiatörvény értelmében van hatásköre arra, hogy fellépjen bármely műsorszolgáltatóval szemben, ha a szolgáltatott műsor emberi, alkotmányos jogokat sért, különösen pedig, ha a kiskorúak védelmére a törvényben külön is előírt szabályokat megszegi. Az ORTT-nek, illetőleg Panaszbizottságának eljárását több beadvány is sérelmezte (OBH 1052/2003., 1458/2003., 2012/2003.), amelyek alapján az országgyűlési biztos általános helyettese indított vizsgálatot (Az OBH 1052/2003. számú együttes jelentés rövidített szövege a Példatárban meg­található.). Az ORTT elnöke is fordult levélben az országgyűlési biztoshoz a va­ló­ságshow-kal kapcsolatban felmerült, az emberi jogokkal összefüggő problémák megoldására (OBH 4247/2003.).

Az országgyűlési biztos általános helyettese átfogó jelentésében megállapította, hogy mind az ORTT, mind Panaszbizottsága szerint a panaszolt műsorszámokkal a műsorszolgáltatók sorozatosan megsértették a Médiatörvénynek a kiskorúak védelmében született rendelkezéseit (5–5/D. §), egyebek között azzal is, hogy a műsorszámokat nem megfelelően sorolták a nézők kora szerinti kategóriákba, és nem a megfelelő időpontban sugározták. Bár valamennyi panaszt (126) megalapozottnak tartották, összesen csak 8 alkalommal alkalmazott a hatóság valamilyen szankciót.

Az általános helyettes megállapította, az a tény, hogy az ORTT nem minden törvénysértés esetén járt el, továbbá hogy szankcionálási gyakorlatában nem vette figyelembe az összes törvénysértést és szerződésszegést, a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott. E mulasztás e mellett a kiskorúak védelméről szóló törvényi rendelkezések megsértését is jelentette, és ezzel a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való alkotmányos jogával összefüggő visszásságot okozott.

Az alapjogok és a kiskorúak jogainak védelme azért sem hatékony, mert amikor egyáltalán kiszabnak szankciót, az csak nagyon hosszú idő után hajtható végre. Az elmarasztalt műsorszolgáltatók ugyanis – egyetlen eset kivételével – minden alkalommal kérték a határozatok bírósági felülvizsgálatát.

Amikor pedig az ORTT – tapasztalva, hogy minden figyelmeztetése és az azonnali végrehajtás nélkül kiszabott szankciója ellenére a műsorszolgáltató sorozatosan, fő műsoridőben sugárzott a kiskorúak személyiségfejlődését egyértelműen károsan befolyásoló műsorszámokat – a szankciót kiszabó határozatának azonnali végrehajtását rendelte el, a bíróság az elmarasztalt műsorszolgáltató kérésére az azonnali végrehajtást felfüggesztette.

Az általános helyettes megállapította, hogy a szankciók hatékonyságát a rövid jogorvoslati és bírósági eljárási határidőkkel lehetne biztosítani (hasonlóan a sajtó-helyreigazítási eljáráshoz), ezért – a visszásságok jövőbeni megakadályozása érdekében – ilyen tartalmú törvénymódosításokat javasolt az Országgyűlésnek.

Javasolta továbbá a Médiatörvény kiegészítését a panaszbizottság „egyéb” panaszokra vonatkozó eljárásának főbb szabályaival. A gyermekek jogai és más alkotmányos jogok sérelme miatt indult ún. egyéb eljárást ugyanis a törvé­ny hiányosan szabályozta, és ez is hozzájárult az eljárások csekély eredményességéhez.

A vizsgálat eredményeként az általános helyettes kezdeményezte az ORTT elnökénél, hogy a jövőben minden olyan ügyben gyakorolja hatáskörét, amelyben felmerül, hogy a műsorszolgáltatók megsértették a Médiatörvényt. Hangsúlyozta továbbá, hogy a speciális és generális prevenció érdekében a jogsértés súlyának megfelelő szankciót kell alkalmazni.

Az országgyűlési biztos az ORTT elnökének a beadványa nyomán jelentésében rámutatott arra, hogy a Médiatörvény közvetlen kapcsolatot teremt az Alkotmányban deklarált emberi jogokkal és az Alkotmány értékrendszerével. Ezzel a műsorszolgáltatók számára kötelezővé teszi, hogy ne csupán a rájuk vonatkozó technikai rendelkezéseket tartsák be, hanem az Alkotmányban deklarált emberi jogokkal is összhangban legyen a tevékenységük. A műsorszolgáltatók felett felügyeleti és ellenőrzési jogokat gyakorló ORTT-nek ezeket az alkotmányos követelményeket is számon kell kérnie. Ha ezt nem teszi, akkor visszásságot okoz közvetlenül a jogállamiság, a jogbiztonság követelményével, közvetve pedig a ve­szélyeztetett vagy esetleg sértett alkotmányos jogokkal összefüggésben.

Kiemel­te a jelentés a valóságshow-k kapcsán, hogy az emberi jogok, az emberi élet és méltóság tiszteletének és sérthetetlenségének tudatosítására a közintézmények körében elsősorban ugyan az oktatási rendszer hivatott, de ezt más intézményeknek is támogatniuk kell. Különösen csökkenti az oktatás-nevelés hatékonyságát, ha a gyermekek az élet egyéb területein – elsősorban a médiából – rendszeresen, a tudatukat az iskolánál és a családnál is erőteljesebben befolyásoló módon olyan üzeneteket kapnak, hogy az emberi méltóság és a magánélet nem sérthetetlen: azzal anyagi érdekből bárki, nyilvánosan és kontroll nélkül bármikor rendelkezhet, eszközként, árucikként használhatja.

Az államnak arra illetékes szervei útján a törvényekben meghatározottak szerint ilyen esetekben el kell járnia. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint, ha a műsorszolgáltatók az emberi méltósághoz való jogot sértik, vagy veszélyeztetik a sugárzott műsorokkal, akkor a Médiatörvénynek az alkotmányos jogok tiszteletben tartását előíró általános rendelkezése, a 3. § (2) bekezdés szerint is fel kell lépnie a hatóságnak, és nem­csak a kiskorúak védelmében, hiszen az ilyen műsorok a szereplők, de közvetve minden néző emberi jogait is sérthetik.

1.22.
Munkajogi ügyek

A munkavállaló és a munkáltató között keletkezett jogviták eldöntése kizárólag a bíróság hatáskörébe tartozik. A bíróság azonban az országgyűlési biztos jogkörét szabályozó törvény szerint nem minősül hatóságnak, így a munkajog körébe tartozó ügyekben az országgyűlési biztos intézkedési lehetősége elenyésző. Ennek ellenére évente több száz panasz érinti a munkaviszonyt, a köztisztviselői jogviszonyt, a közalkalmazotti jogviszonyt és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak jogviszonyát. A munkajogi panaszok feldolgozása – mivel azok természetüknél fogva elutasításra adnak alapot – a tájékoztatást, a segítő szándékot nem mellőző válaszlevelekkel történt.

Az utóbbi években – különösen a magánszférában – kialakult az a gyakorlat, hogy a rendszeres munkát végzőket nem munkaviszony, hanem megbízásos jogviszony keretében alkalmazták. A megbízásos jogviszonyra azonban nem az Mt., hanem a Ptk. szabályait kell alkalmazni, vagyis e jogviszonyban állókra az Mt.-ben garantált jogosítványok (pl. a felmentési idő, felmondási védelem, évi ren­des szabadság, végkielégítés stb.) nem vonatkoznak. Ezt a beszámolási időszakban több panaszos észrevételezte. Ezen a helyzeten alapvető változást jelent az Mt. módosítása, ami szerint a szerződés típusát elnevezésétől függetlenül kell megítélni, illetve megállapítani, hogy a munkavállalót megilletik-e az Mt.-ben szabályozott kedvezmények.

Gyakoriak voltak az Mt.-ben szabályozott hátrányos megkülönböztetéssel kap­cso­latos panaszok. Különösen a koruk és származásuk miatti diszkriminációt sé­rel­mezték az állampolgárok. Tájékozatlanságból származtak azok a panaszok, melyek a munkaviszony próbaidő alatti azonnali hatályú megszüntetését kifogásolták. Különösen sérelmezték a panaszosok az indokolást és a felmentési időt mellőző felmondást.

A panaszok zöme a munkaviszony, illetve az egyéb jogviszonyok megszüntetését érintették. E körben a közös megegyezéssel történő megszüntetés gyakorlata említésre méltó. A munkáltató nem egy esetben megtévesztéssel, mintegy kényszerítéssel a munkavállalót munkaviszonya ilyen módon való megszüntetésére ösztönzi. Ezzel a munkáltató ugyanis mentesül a felmentéssel és végkielégítéssel járó költségektől.

A munkajog területén a legtöbb valós sérelem a munkáltató részéről történő rendes felmondással, illetve – az állami alkalmazottak tekintetében – a felmentéssel való jogviszony megszüntetése során éri az alkalmazottakat. Az állami alkalmazottak tekintetében maga a törvény tételesen felsorolja a felmentés okait. Ezek közül a központilag elrendelt létszámcsökkentés, valamint a nyugdíjasként való alkalmazás ad a legtöbb panaszra okot. A munkáltatók ugyanis a nyugdíjra való jogosultság elérésekor a jogviszony megszüntetését kötelezőnek vélik, holott a törvény szerint a nyugdíjra való jogosultság elérésekor a jogviszony megszüntetése nem kötelező, hanem a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy a jogviszonyt változatlan tartalommal továbbra is fenntartja-e vagy sem.

Más kérdés az, hogy a köztisztviselők, az egyetemi tanárok, valamint a bírák és ügyészek tekintetében a 70. életév betöltésével a jogviszony felmentés nélkül megszűnik. Felmerült ezzel kapcsolatban az, hogy a 70. életév elérésekor történő jogviszony megszűnése diszkriminációt eredményez-e. A vá­lasz nem, mert a 70. életév elérése csak az adott jogviszony keretében ellátott munkakörre és csak az állami alkalmazás keretében érvényesül. A magánszférában a törvény nem ír elő életkor-korlátozást. Többeknek okozott problémát az a kérdés, hogy az előrehozott öregségi nyugdíj felmentési ok-e. A válasz az, hogy csak akkor, ha az alkalmazott kérésére a nyugdíjat megállapítják és folyósítják, szemben a 62. életév elérésekor. Ez utóbbi esetben ugyanis nem a folyósítás, hanem maga a 62. életév elérése a felmentés oka.

Számos vélt vagy valós sérelmet okozott a közalkalmazottak végkielégítésre való jogosultsága, mivel a fizetési fokozat, a jubileumi jutalom és a végkielégítés szabálya eltérnek egymástól. A fizetési fokozatnál az életpálya során eltöltött idő­ket egybe kell számítani. A jubileumi jutalomnál csak az állami szolgálatban eltöltött időket, míg a végkielégítésre való jogosultságnál csak az állami szervtől áthelyezéssel létesített jogviszonyt lehet figyelembe venni.

A munkaidő és pihenőidővel kapcsolatban a túlmunka elrendelése, a szabad­ság kiadása miatt fordultak panasszal az állampolgárok az ombudsmanhoz.

Volt, aki a munkabér késedelmes kifizetését sérelmezte. Ez a gond elsősorban a magánszféra területén jelentkezett. Nem egy esetben a jogerősen megítélt munkabér kifizetése is elmaradt a sikertelen végrehajtási eljárás miatt.

Előfordult az is, hogy a szakszervezetek az Mt.-ben szabályozott jogosítványok gyakorlásához kértek tájékoztatást, vagy hogy az állampolgárok bírósági ítélet felülvizsgálatát várták az országgyűlési biztostól.

A munka világába tartozó sérelmek esetén ajánlás is született 2003-ban. A települési önkormányzatok területén ugyanis a falugazdászok egy része közszolgálati jogviszony, másik része egyéni vállalkozói jogviszony keretében dolgozik.

E kettősség a két jogviszony sajátosságából eredően alkotmányos joggal összefüggő visszásságot eredményez. Ezen ellentmondás feloldása érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisz­ternél, hogy a települési önkormányzatok területén hatósági jogkörben eljáró fa­lu­gazdászokra egységesen a köztisztviselőkről szóló törvény hatálya terjedjen ki. A miniszter az ajánlást elfogadta, és a problémát részben már meg is oldotta, illetve – ígérete szerint – az EU-csatlakozás időpontjáig folyamatosan megszünteti.

Az elmúlt évben átfogó vizsgálatot tartott az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a Békés Megyei és a Veszprém Megyei Munkaügyi Központoknál, az önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén megélhetésükhöz szükséges ellátásra való jogosultság megállapításával kapcsolatos hatósági intézkedések körében. Egyik megyében sem történt azonban ombudsmani fellépést, intézkedést igénylő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság.

1.23.
Az önkormányzat testületi ügyek

1.23.1.
Az önkormányzati testületi döntések

Az önkormányzati testületi döntésekkel kapcsolatban 2003-ban – hasonlóan az előző évekhez – szerteágazó ügytípussal foglalkoztak az országgyűlési biztosok. A 2002. évi beszámolóban már rámutattak arra, hogy az önkormányzati hatósági ügyekben mennyire fontos lenne a döntéshozó szintek pontos egységes szabályozása. A leggyakrabban előforduló panaszok a szociális ellátást és az önkormányzati hatósági ügyeket érintik, melyek mindegyikében a képviselő-testület ren­deletén alapul a döntés. Ezekben az ügyekben vagy a képviselő-testület hozza meg első fokon a döntést, vagy átruházott hatáskörben a polgármester, illetve szakbizottság jár el. Ha átruházott hatáskörről van szó, a fellebbezés minden esetben a képviselő-testülethez szól, és azt követően nyílik meg az országgyűlési biztos vizsgálati lehetősége. Helyesebb önkormányzati megoldás az, ha a képviselő-testület nem első fokon, hanem fellebbezés kapcsán találkozik az egyedi ügyekkel, mivel így az állampolgároknak a klasszikus fellebbezési jog már helyben is biztosított, és nagyobb az esély arra, hogy a kedvezőtlen döntés helyben kerüljön orvoslásra.

    A szabad és sokrétű szabályozás felvetette a jogorvoslathoz való alkotmányos jog megsértését, mert a helyi rendelet úgy adott hatósági jogkört a polgármester számára a Belvárosi V. kerületi zajvédelmi rendeletben, hogy nem rendelkezett a döntéssel szemben alkalmazható jogorvoslatról. Ha az önkormányzati hatósági ügyekben egyrészt a döntések átruházására vonatkozó lehetőségek, másrészt a döntési szintek meghatározása mindenki számára eligazító és kötelező jogok jogszabályból kiolvashatók lennének, úgy az ilyen panaszok véglegesen kiküszöbölhetővé válnának. Belváros V. kerületi önkormányzat zajrendeletének közigazgatási hivatali felülvizsgálatát kezdeményezte az országgyűlési biztos, az annak alapján hozott intézkedés alkotmányos­sága és a jogorvoslattal kapcsolatos feltételek biztosítása érdekében (OBH 4333/2002.). A képviselő-testület a rendeletét módosította.

A készülő új közigazgatási koncepció is felvetette a többféle megoldás egységesítését. Közigazgatási szakemberek részéről is felmerült, hogy önkormányzati hatósági ügyekben is helyesebb lenne, ha a közigazgatási hivatal venné át a másodfokon eljáró fellebbezési fórum szerepét, és ezt követően nyílna meg a bírósági felülvizsgálat lehetősége. Az új közigazgatási eljárási törvény megalkotása késedelméből adódó többféle szabályozási lehetőségből és abból, hogy az önkormányzat még a rá nézve meghatározott szabályozást sem tartotta be, a szociális biztonsággal kapcsolatban visszás helyzetet teremtett a rászorultsági alapon folyósítható ösztöndíj elutasításával kapcsolatos eljárás Belezna község­ben (OBH 1630/2003.).

Az alkotmányos jogok érvényesülését, az önkormányzatok hatékony működését garantáló korszerű közigazgatási eljárási törvény megalkotása mellett az önkormányzati feladat és hatáskörök reformja is szolgálhatja. A tervezet szerint a regionális önkormányzatok területfejlesztési feladat- és hatáskörükben átfogó térségi koncepciókat és fejlesztési programokat dolgoznak ki, és az EU megfelelő intézményeivel közvetlen kapcsolatot tartanak. A jelenlegi szervezetrendszer működőképességnek határait feszegeti. A szétaprózódott költségvetési támogatás nem képes hatékonyan finanszírozni minden településen minden önkormányzati funkciót, ezért a fejlesztési koncepciók hatékony szervezeti változást követelnek. Ha megfelelő forrással rendelkező szervezetek helyett tartósan forráshiányos önkormányzatok működnek, akkor nem fognak szűnni azok az állam­polgári panaszok, amelyek lassan tíz éve egyre hangosabban követelik a környezetvédelmi beruházások megvalósítását.

Ennek okán a vizsgálatok során még mindig arra kell rámutatni, hogy évről-évre visszatérően vannak olyan önkormányzatok, amelyek a település csapadékvíz-elvezetést és szennyvízcsatornázást nem tudják megoldani. Még a főváros egyes kerületeiből is azt panaszolják, hogy szenvednek a szilárd útburkolat hiányától, és jelentős elmaradás van a főváros és más kiemelt települések csatornázottságában is. Budakeszi Önkormányzata már három éve elfogadta az országgyűlési biztos kezdeményezését a város egyik frekventált területének csapadékvíz-elvezetésére, de az a mai napig nem oldotta azt meg. Ez is bizonyítja, hogy az önkormányzati feladat teljesítése még sokszor egy város viszonylagosan elfogadhatónak tűnő mértékű anyagi erőforrásai mellett is kilátástalan. Ez a kislélekszámú települések önkormányzatainál még kirívóbb.

Az önkormányzatok (főként főváros és nagyvárosok) közterületi parkolással kapcsolatos feladatait érintően az országgyűlési biztos már 2002. október 1-én kelt jelentésében kezdeményezte, hogy a fővárosi önkormányzat gondoskodjon arról, hogy a meghatalmazott Fővárosi Közterület Parkolási Társulás és a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. a mozgássérültek parkolási engedélyének az ellenőrzése során tanúsított jogszabálysértő gyakorlatát a továbbiakban ne folytathassa, és teremtse meg annak a feltételeit, hogy az önkormányzat a parkolási engedélyek valódiságát ellenőrizni tudja.

A mozgáskorlátozottak alkotmányos jogainak érvényesülése érdekében az országgyűlési biztos szorgalmazta az említett jogszabály mihamarabbi megalkotását. A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendeletet végül az elmúlt év végén tette közzé a jogalkotó, amely 2004. július 1-jén lép hatályba (OBH 3266/2001.).

A parkolási társulások működésével, de e körben különösen a mozgáskorlátozottak jogainak sérelmére történt intézkedés miatt indult ügyben csak az országgyűlési biztos általános helyettesének kezdeményezése tudta megakadályozni a kiszabott pénzbírság végrehajtását, amit egy mozgáskorlátozott azért volt kénytelen Szegeden elszenvedni, mert a kiszálláskor a parkolást biztosító igazolvány a jól látható helyről az ülésre esett. Ilyen intézkedés mellett elképzelhető, hogy mekkora sérelmet okoz, ha a pozitív diszkrimináció jogi szabályozásának gyakorlati megvalósulása helyett a sérült emberek zaklatása történik. A fővárosban sem panaszmentes a parkolási feladat ellátása, hiszen a 24 önkormányzat egymás mellett funkcionáló igazgatásrendszere ezen a területen nem összehangolt és nem egységes parkolási társulást takar.

1.23.2.
Szociális ügyek

Az elmúlt évekhez hasonlóan több száz panasz érkezett hivatalunkhoz a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben. A beadványokból egyértelműen meg­álla­pítható, hogy egyre többen nélkülöznek ma Magyarországon, és egyre szélesebb a rászorultak köre. A hozzánk érkezett panaszokból kitűnik, hogy számos egyedülálló és család szorul a szociális ellátórendszer különböző támogatásaira, akár az eltartottak nagy száma, akár egészségi állapotuk, társadalmi helyzetük, lakóhelyük infrastrukturális szintje, a magas lakásfenntartási költségek, de legfő­képpen a munkanélküliség okán. A munkalehetőségek hiánya miatt nagyon sokan kizárólag szociális segélyekből igyekeznek fedezni mindennapi megélhetésük költségeit. Így tovább növekszik azok száma is, akiknek a létfenntartása sem biztosított.

Továbbra is sokan azzal keresik meg az országgyűlési biztost, hogy nehéz anyagi körülményeikről beszámoljanak, és közvetlenül a biztostól kérjenek pénz­ügyi segítséget. Amennyiben a beadvány konkrét ellátási formára való jogosultságra tartalmaz utalást, a panaszos egyidejű tájékoztatása mellett, azt áttesszük a kérelem elbírálására illetékességgel és hatáskörrel rendelkező szervhez. Szá­mos esetben előfordul azonban, hogy a panaszosok a konkrét ellátás megállapítása iránti eljárás ideje alatt hozzánk is eljuttatják a kérelmüket, ekkor a beadványokat a folyamatban lévő eljárásra tekintettel, időelőttiség miatt el kell utasítanunk.

A beadványokat értékelve az a tapasztalat, hogy sokan nem is tudnak az általuk igénybe vehető támogatásokról, és csekély ismeretük van a rendelkezésükre álló lehetőségekről, ezért töretlenül folytatjuk azt a gyakorlatot, hogy részletes tá­jékoztatás nyújtásával segítsük a nehéz helyzetben lévőket.

2003-ban a beadványtevők körében is nagyobb érdeklődésre tartott számot a gyermekgondozási segély mellett járó jövedelempótlékok ügye. E tárgykörben többen fordultak hozzánk. Egyesek a pótlék iránti kérelmüket juttatták el a hivatalhoz, néhányan a fellebbezésüket nyújtották be, többen a másodfokú szerv dön­tésének a hiányát kifogásolták. Az ügyben a Legfelsőbb Bíróság és az Alkotmánybíróság is döntést hozott, melyre tekintettel az országgyűlési biztos nem járhatott el, hanem csupán tájékoztatást adott.

A szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások vonatkozásában rendszeres szociális segéllyel, ápolási díjjal és lakásfenntartási támogatással összefüggésben került sor vizsgálatok megindítására. A rendszeres szociális segélyek megállapításával kapcsolatban két vizsgálat is rámutatott arra, hogy a helyi önkormányzatok az eljárásaik során nem vették figyelembe a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény 2003 február 15-től hatályba lépett módosításait (OBH 3717/2003., OBH 1616/2003.). Az említett esetekben a jogbiztonsághoz való jog, valamint a szociális biztonsághoz való jog sérelmét állapította meg az országgyűlési biztos, melyek orvoslására kezdeményezéssel élt.

A korábbi évekhez hasonlóan az ápolási díjjal kapcsolatban is számos panasz érkezett a hivatalhoz. Ez az ellátás azzal, hogy anyagi biztonságot nyújt a tartós otthoni gondozásra szoruló beteg ápolását ellátó, s emiatt munkát vállalni nem tudó vagy fizetés nélküli szabadságon levő hozzátartozó részére, azt a társadalmilag kívánatos helyzetet próbálja elősegíteni, hogy a tartósan beteg emberek otthoni gondozását elsősorban a közvetlen hozzátartozójuk lássa el. Az ápolással eltöltött idő ugyanakkor az ápoló számára szolgálati időnek számít.

Egy konkrét ügyben (OBH 2891/2002.) az önkormányzat nem tisztázta, hogy a panaszos gyermeke mint gondozott a 18. életévének betöltése után tartósan beteg személynek vagy továbbra is súlyos fogyatékosnak minősül-e, nem állapította meg tehát az ápolási díj továbbfolyósításának jogosultsági feltételét. Az országgyűlési biztos e vizsgálatában rámutatott arra is, hogy az önkormányzat az eljárása során nem hozott az államigazgatási eljárásról szóló törvénynek megfelelő alakszerű határozatot. Mindezzel az önkormányzat a panaszos szociális biztonsághoz való jogát érintő visszásságot okozott, ezért a biztos felkérte a testületet, hogy saját hatáskörében vizsgálja felül a határozatát, és a tényállás felderítésével hozzon alakszerű határozatot, melynek a címzett eleget tett.

A beszámolási időszakban lakásfenntartási támogatással kapcsolatban nem érkezett jelentős számú beadvány, azonban a nehéz anyagi körülmények között élő panaszosok figyelmét általában felhívtuk e támogatási forma igénylési lehetőségére. Az ellátás vonatkozásában egy vizsgálat (OBH 1433/2003) feltárta, hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott az önkormányzat azzal, hogy a panaszos kérelmére, a törvényben előírt elintézési határidőt jelentősen túllépve, nem válaszolt. A pénzbeli ellátásokkal kapcsolatos további vizsgálatok – az érintett önkormányzatok jogszerű eljárásaira figyelemmel – alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem állapítottak meg (OBH 5135/2003.).

A természetben nyújtott szociális ellátások körében számos beadványt kaptunk a közgyógyellátással – különös tekintettel a méltányossági jogkörben megállapítható jogosultsággal – kapcsolatban. Több panaszos ügyében lefolytatott egyesített vizsgálata (OBH 2772/2002.) lezárásaként az országgyűlési biztos megállapította, hogy a közgyógyellátási igazolványok iránti kérelmek elbírálásának mechanikus, csak a jövedelemhatárokra alapozott gyakorlata a szociális biztonsághoz való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézheti elő. Mivel fény derült arra, hogy országos jelenségről van szó, a biztos a feltárt visszásság orvoslása érdekében a megyei közigazgatási hivatalok vezetőit hívta fel arra, hogy az illetékességi területükön működő önkormányzatokkal ismertessék a jelentés tartalmát és nyújtsanak szakmai segítséget is a méltányossági jogkör gyakorlásához.

Az elmúlt évekhez hasonlóan rendszeres gyermekvédelmi támogatással összefüggésben is érkezett néhány panasz a hivatalhoz. Az e tárgyban indult vizsgálatok rendszerint azt állapították meg, hogy az önkormányzatok eljárásai meg­feleltek a vonatkozó jogszabályoknak, és alkotmányos jogokkal összefüggésbe hozható sérelmet nem okoztak (OBH 4895/2003., OBH 1074/2003.).

Egy esetben (OBH 3704/2003.) azonban a jogállamiságból eredő jogbiztonsággal, ezen belül is a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben okozott visszásságot, valamint az ifjúság létbiztonságához fűződő joga sérelmének közvetlen veszélyét állapította meg az országgyűlési biztos általános helyettese akkor, amikor az önkormányzat képviselő-testülete több mint öt hónap elteltével döntött a panaszos által igényelt rendszeres gyermekvédelmi támogatás odaítéléséről. A biztos hangsúlyozta, hogy az alkotmányos visszásság, illetve annak közvetlen veszélye annak ellenére fennállt, hogy utóbb a képviselő-testület visszamenőleg megállapította a panaszos által kérelmezett támogatást, vagyis orvosolta az igénylő sérelmét.

Összességében elmondható, hogy a szociális támogatások területén lefolytatott vizsgálatok eredménnyel zárultak, a címzettek minden esetben elfogadták a biztosok megállapításait, és a kezdeményezéseknek eleget tettek. Az országgyűlési biztosok továbbra is kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a rászorultak gond­jainak megoldására.

1.23.3.
Hulladékgazdálkodással kapcsolatos ügyek

A beszámolási időszakban, a korábbi évekhez hasonlóan, számos beadvány ér­kezett a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatással összefüggésben. Bár a közszolgáltatás kötelezővé tétele óta – az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény (Kötv.) 1995. június 10-én lépett hatályba – nyolc év telt el, csökkenő, de változatlanul jelentős számban érkeznek olyan beadványok, melyek a hulladékszállítási közszolgáltatás kötelező lakossági igénybevételét sérelmezik.

    Ezekben az esetekben az általános helyettes panaszának elutasításával egyidejűleg tájékoztatta a beadványt tevőt arról, hogy mind a Kötv., mind pedig a 2001. január 1-jével hatályba lépett, a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) kötelezővé tette és teszi a hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevételét. Ennek oka, hogy minden ingatlanon keletkezik olyan háztartási szilárd hulladék, amely nem komposztálható, és nem is égethető el, megfelelő kezelésük azonban az emberi egész­ség és a környezet védelme érdekében szükséges.

Az elmúlt évekhez hasonlóan, a hivatalhoz fordulók 2003-ban is a jogszabály­ban rögzített kötelezést tartották sérelmesnek, a szolgáltatás minőségével és szín­vonalával kapcsolatban nem érkezett panasz. A beszámolási időszakban egy panaszos tartotta – egyebek mellett – sérelmesnek azt, hogy a közszolgáltató a te­lepülésen a 110 literes edényeket 240 literes gyűjtőedényekre cserélte le. Az országgyűlési biztos megvizsgálta a közszolgáltató eljárását, és megállapította, hogy az – az Európai Uniós szabványoknak megfelelő edények bevezetésével, melyre a tulajdonosokkal és társasházi közös képviselőkkel történt egyeztetést követően került sor, és számos esetben a díj csökkenését vonta maga után – nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot (OBH 1478/2003., 3555/2003., 3556/2003.).

A hulladékgazdálkodást sérelmező beadványok esetében – amennyiben a be­adványt tevő nem kizárólag a közszolgáltatás kötelező igénybevételét tartotta sérelmesnek – az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a települési önkormányzat vonatkozó rendeletét minden esetben megvizsgálta. 2003-ban a lefolytatott vizsgálatok több mint fele esetében állapított meg az általános helyettes a jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével, a tisztességes eljáráshoz való joggal és az Alkotmány 44/A. §-ának (2) bekezdésével („a helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal”) összefüggő visszásságot.

Tartva a korábbi évek tendenciáját, a vizsgált rendeletek legfőbb problémája a beszámolási időszakban is az arányosság követelményének való megfelelés hiánya volt. A rendeletek ugyanis leggyakrabban a hulladékszállítási díjat egy űrmértékű – általában 110, ritkább esetben 120 literes – hulladékgyűjtő edény ala­pulvételével határozzák meg (OBH 4904/2002., 1364/2003., 1802/2003., 2429/2003., 3797/2003.), azaz nincsenek tekintettel a háztartásokban ténylegesen ke­let­kező hulladék mennyiségére, a díjat nem a keletkező hulladék mennyiségével összhangban állapítják meg.

Az országgyűlési biztos a Hgt.-ben rögzített arányosságot számon kérve, alkotmányos joggal összefüggő visszásságként értékelte azt a rendeleti szabályozást is, amely differenciált ugyan a hulladékgyűjtő edények űrtartalma szerint, azonban a hulladékszállítás díját ettől függetlenül állandó lakosok esetében fejenként, üdülők esetében pedig ingatlanonként azonos összegben határozta meg (OBH 1182/2003.).

Úgyszintén nem felelt meg az arányosság követelményének az a rendelet, amely a hulladékszállítási díjat alap­díjból és ürítési díjból állította össze. A közszolgáltatás szüneteltetése esetére azonban csak az ürítési díj megfizetése alól mentesítette az ingatlantulajdonosokat. Ebből következően az alapdíjat a szüneteltetés ideje alatt is kötelesek a tulajdonosok megfizetni, azaz olyan szolgáltatás megfizetésére kötelezte őket a rendelet, amelyet nem vesznek igénybe (OBH 3031/2003.).

Ebben az évben több panasz érkezett üdülőtulajdonosoktól. Az ezek alapján lefolytatott vizsgálatok azt tükrözik, hogy számos település nem veszi figyelembe, hogy az üdülőtulajdonosok ingatlanukat csak az év meghatározott részében veszik igénybe. A Hgt. kimondja, hogy az üdülőtulajdonosok által fizetendő díjat az állandó lakóingatlanok tulajdonosaira meghatározott díjjal arányosan kell megállapítani. A rendeletek a legtöbb esetben különbséges tesznek ugyan az állandó lakosok és az üdülőingatlan-tulajdonosok között, de ez csak a közszolgáltatás igénybevételének a naptári éven belüli időtartamára terjed ki. A fizetendő díj összegénél már elmaradt a differenciálás, és az üdülőtulajdonosok ugyanakkora összegű díjat fizetnek, mint az állandó lakosok (OBH 1802/2003.).

Úgyszintén problémát vet fel, ha a rendelet minden üdülőingatlan tulajdonost azonos összegű hulladékszállítási díj megfizetésére kötelez, függetlenül attól, hogy ténylegesen mennyi hulladék keletkezett az adott háztartásban. Így előfordult olyan szabályozás és gyakorlat, mely következtében az üdülőtulajdonos által nyolc hó­napra fizetendő díj összege magasabb volt, mint azon állandó lakos által egész évben fizetendő díj, aki a településen a legkisebb hulladékgyűjtő edényt veszi igénybe.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint életszerűtlen, hogy az üdülőtulajdonosok a nyolc hónapon át igénybe vett ingatlanjaikon több hulladékot termelnének, mint az állandó lakosok (OBH 2511/2003.).

Továbbra is problémát okoz a díjfizetés késedelme esetén a hátralék behajtása. A Hgt. kimondja, hogy a díjhátralék adók módjára behajtható köztartozás. A törvény részletesen rendezi a behajtás módját. Ennek ellenére számos rendelet más módon szabályozza a díjfizetési kötelezettség behajtásának módját. Így a Polgári törvénykönyv szerinti késedelmi kamatot rendel felszámítani, illetve polgári bírói útja irányítja, vagy szabálysértéssé minősíti a fizetés elmulasztását. Ezekben az esetekben az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy a rendelet alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz (OBH 1182/2002., 2192/2002., 5261/2002., 1478/2003., 3555/2003., 3556/2003., 1793/2003., 2429/2003., 2511/2003., 3111/2003.).

Pozitívumként értékeljük azonban, hogy a vizsgált rendeletek körében egyre magasabb azoknak a száma, amelyek szabályozása az arányosság körében meg­felelt a Hgt. rendelkezéseinek. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese e követelménnyel összhangban állónak tartotta, ha a rendeletek 50, 110 és 1100 literes vagy 80 és 120 literes edények igénybevételét teszi lehetővé, továbbá ha négy különböző űrtartalmú edény használatát biztosítja megfelelően differenciált díjakkal (OBH 2192/2002., 5261/2002., 1793/2003., 3111/2003.).

Egyedi eset volt, amikor egy település hulladékszállítási rendelete és az annak alkalmazása során kialakult gyakorlat ellentétben kerültek. A gyakorlat ugyanis megfelelt a Hgt. elveinek, miközben a rendelet szabályozása több pontjában ellen­tétes volt a magasabb szintű jogszabállyal (OBH 4344/2003.).

Úgyszintén egyedi eset volt, és az általános helyettes alkotmányos joggal összefüggő visszásságot állapított meg, amikor a rendelet a gazdálkodó szervezetek számára a lakosokkal azonos módon kötelezővé tette a hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevételét. Ezzel pedig figyelmen kívül hagyta a Hgt. azon rendelkezését, amely a gaz­dálkodó szervezetek döntési jogkörében utalta azt, hogy mely módon gondoskodik a szervezet a tevékenységi körében keletkezett hulladék kezeléséről (OBH 1961/2003.).

Bár a Hgt. a beszámolási időszakban már két éve hatályban volt, változatlanul számos rendelet van, amelyek még mindig a Kötv. felhatalmazására hivatkozik, és annak fogalomrendszerét használja. Alkotmányos joggal összefüggő visszásság merült fel ugyanakkor azzal a rendelettel kapcsolatban, amely – amellett, hogy a Kötv. felhatalmazására hivatkozott preambulumában – egy évvel az Alkotmánybíróságnak a rendelet két pontját megsemmisítő határozatát követően is változatlanul tartalmazta a megsemmisített rendelkezéseket, amelyeket ebből következően minden bizonnyal alkalmazták is (OBH 1478/2003., 3555/2003., 3556/2003.).

Az országgyűlési biztos ajánlásainak fogadtatása változatlanul pozitív volt, a köz­igazgatási hivatalok az ajánlásokkal egyetértve tettek törvényességi észrevételt. A címzett önkormányzatok ennek megfelelően módosították a kifogásolt, illetve alkották új, a hulladékgazdálkodást szabályozó rendeleteiket. Egy esetben fordult elő, hogy a település képviselő-testülete nem értett egyet a törvényességi észrevételben foglaltakkal, ezért a közigazgatási hivatal vezetője 2003. év végén az Alkotmánybírósághoz fordult és kezdeményezte a rendelet felülvizsgálatát és törvénysértő rendelkezéseinek megsemmisítését (OBH 1182/2003.).

1.23.4.
Hatósági nyilvántartás

Az előző évi beszámolótól eltérően, a panaszok vizsgálatának ügytípusok szerinti jellemzőinek bemutatásánál az országgyűlési biztosok úgy ítélték meg, hogy az általános igazgatási ügyek helyett – a beérkezett panaszok tartalmában tapasz­talt változásokhoz igazodóan – önálló összefoglaló készítése indokolt az önkormányzati hatósági nyilvántartáshoz és az okmányirodai működéshez kapcsolódó ügyekről.

A hatósági nyilvántartáshoz kapcsolható állampolgári panaszok vizsgálatánál a biztosok kiemelten szem előtt tartották a személyes adatok védelméhez való alkotmányos jogot.

A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló többször módosított 1992. évi LXVI. törvény szerint a nyilvántartás olyan hatósági nyilvántartás, amely a polgároknak az e törvényben meghatározott személyi és lakcímadatait, valamint az azokban bekövetkezett változtatásokat tartalmazza, feladata – többek között – az adatokról és változásaikról okiratok kiadása. Ez a feladatellátás kapcsolja elsősorban a hatóságot a polgárok ügyeinek intézéséhez, a közszolgáltatáshoz.

A személyi és lakcímnyilvántartáson alapuló állampolgári panaszok a személy­azonosító igazolványok, a gépjárművek okmányainak kiadásával, a lakcímbeje­len­téssel kapcsolatban érkeztek az országgyűlési biztosokhoz, amelyeknek alap­ján 24 alkalommal rendeltek el vizsgálatot. Tekintettel arra, hogy a beadványokban a panaszosok zömmel a kérelmük teljesítésének a megtagadását sérelmezték, a vizsgálatok a kérelem előterjesztéséhez való alkotmányos jog, és a tisztességes eljárás követelménye sérelmének a gyanúja miatt indultak.

A személyazonosító igazolványt kiállító önkormányzat eljárását kifogásolta a panaszos, amikor a nem magyar írásmód szerinti családnevet a számítógépes program korlátai miatt az okmányon nem tudták az eredeti (aposztróf használatával) formában megjeleníteni az igazolványban. A módosításhoz a biztos általános helyettesének a segítségét kérte. A BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal arról tájékoztatta a biztost, hogy a probléma ismert előttük. A hasonló esetek elkerülésére – különös tekintettel az Európai Unióhoz való közelgő csatlakozásra – a számítógépes program fejlesztése folyamatban van. A biztos a választ elfogadta, alkotmányos visszásságot az ügyben nem állapított meg (OBH 2917/2003.).

A nem magyar állampolgárságú panaszos a közigazgatási és az idegenrendészeti nyilvántartásokban lévő helytelen személyi adatainak a helyesbítését kérelmezte az állampolgári jogok országgyűlési biztosától. A biztos – hatásköre hiá­nyában – a beadványt áttette a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalhoz (OBH 1424/2003.).

A lakcímbejelentéssel összefüggő önkormányzati eljárások miatt is több eset­ben fordultak panasszal az országgyűlési biztosokhoz. A panaszos a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatalnak az állandó lakcíme fiktívvé nyilvánító határoza­tát sérelmezte. A határozat ellen bírósági pert indított, amelyet a Nógrád Megyei Bíróság elutasított. Tekintettel arra, hogy az ügyben bírósági döntés született, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának nem volt hatásköre vizsgálat lefoly­tatására, ezért a panaszt elutasította. Ugyancsak hatásköre hiányát kellett megállapítania, ahol a budapesti társasház közgyűlése nem járult hozzá a vele nem munkaviszonyban álló panaszos bejelentéséhez a házfelügyelői lakásba. A lakás a társasház közös tulajdonát képezte. A biztos hatáskörének hiányát arra alapozta, hogy a társasház döntése nem hatósági, illetve közszolgáltatói döntés (OBH 1457/2003; OBH 2351/2003.).

A panaszos az állandó lakcímének fiktívvé nyilvánítását sérelmezte, amelyről az eljáró önkormányzat őt nem értesítette, és az erről szóló határozatot vele nem közölte. Az országgyűlési biztos vizsgálatában megállapította, hogy a panaszos által indított birtokperben bírósági eljárás van folyamatban, amelynek kimenetele olyan lényegi előkérdés, amelyektől függ a lakcímrendezési ügy érdemi eldöntése. A jogorvoslathoz való joggal és a tisztességes eljárás követelményével visszásságot okozott az, hogy az ismert helyen tartózkodó panaszossal a határozatot nem közölték az Áe. szabályai szerint, és az Áe-nek a felfüggesztésre vonatkozó szabályának a mellőzése miatt is a hivatkozott alkotmányos jogokkal összefüggésben alkotmányos visszásság keletkezett. A biztos a visszásság orvoslására felhívta a felettes közigazgatási szervet, amely az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Az elsőfokú hatóság a bírósági eljárás befejezéséig a lakcímrendezési eljárás felfüggesztette (OBH 1251/2003.).

A panaszos és 57 panaszostársa úgyszintén eddigi lakcímük fiktívvé nyilvánítását sérelmezték, mivel az eljáró önkormányzatok – a területszervezési eljárás eredményeképpen – budapesti lakcímüket nagykovácsi lakcímmé változtatták. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese ismételt eljárásban vizsgálta meg a panaszt, és megállapította, hogy a személyi és lakcím-nyil­vántartási adatoknak előzetes egyeztetése – és a megoldás keresése – nélkül való megváltoztatása a jogállamiság elvéből következő jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz.

A biztos ajánlásában kérte a belügyminisztertől a lakcímrendezési eljárás fel­függesztését a területszervezési eljárás felülvizsgálatáig, illetve lefolytatásáig. A Bel­ügyminisztérium közigazgatási államtitkára erre nem látott lehetőséget. Az érintett panaszosok a területszervezési eljárás miatt bírósághoz fordultak (OBH 2515/2003.).

Egy hajléktalan panaszos azt sérelmezte, hogy a gépjárművezetői engedélyét nem tudja kicseréltetni, mivel nincs állandó lakhelye. A biztos általános helyettese részletesen tájékoztatta a lakcímbejelentésre vonatkozó jogszabályokról, amelyeknek alapján a település-szintű bejelentkezési adat („lakcím nélküli”) bejelentésére van lehetősége. Ezt annak a településnek az önkormányzatánál kell megtennie a panaszosnak, ahol szokásosan megtalálható. A panaszos kérte még a jogszabály felülvizsgálatát is, amelyre a biztos nem rendelkezett hatáskörrel, így a panaszt elutasította (OBH 4596/2003.).

A személyes adatokhoz és a lakcímnyilvántartáshoz kötődő ügyek mellett az önkormányzati hatósági ügyeknek egy elkülönült területét képezi a közúti közlekedési nyilvántartáshoz kapcsolódó gépjármű-okmányellátási ügycsoport.

Az országgyűlési biztosoktól a panaszosok a vezetői engedélyek kiadásának, cseréjének, illetve pótlásának az önkormányzati eljárásban feltárt akadályai elhárítását kérték. Közbenjárásukat remélve ahhoz, hogy bizonyos feltételek hiánya ellenére is, a gépjármű forgalomban való részvételéhez szükséges okmányok kiadásra kerülnek részükre. Az orvosi alkalmassági szakértői vélemény, a járművezetői gyakorlati vizsga nélkül természetesen az engedélyek kiadására jogszerűen nem kerülhetett sor, mivel ezeket a feltételeket az államigazgatási eljárásban alkalmazandó anyagi jogszabályok írják elő. Ezekben az ügyekben a biztosok arról tájékoztatták a panaszosokat, hogy megfelelő eljárási korrekciókkal (a szük­séges okmányok pótlásával) a probléma megoldódhat, illetve mint alaptalan panaszt, azt elutasították (OBH 3109/2003., OBH 3261/2003., OBH 3498/2003., OBH 3737/2003.).

Történetileg legrégebbi múltra tekintő anyakönyvi nyilvántartáshoz kapcsolódóan egyetlen kiemelésre érdeme panasz érkezett. Az OBH 1773/2003. számú ügyben a panaszos azt sérelmezte, hogy otthon született gyermekét – bejelentése ellenére – késedelmesen anyakönyvezték. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a vizsgálata során megállapította, hogy az anyakönyvvezető orvosi bizonyítvány hiányában – az eredménytelen hiánypót­lási eljárást követően – több nap elmúltával anyakönyvezte a gyermeket. Az emberi méltósághoz és a jogbiztonsághoz való jog sérelmének az orvoslására a biztos irányelv kiadására hívta fel a belügyminisztert. Az egységes jogalkalmazás biztosítására a miniszter az ajánlást elfogadta. (Kapcsolódó ügyek: OBH 1251/2003., OBH 1457/2003., OBH 2351/2003., 3261/2003., OBH 1773/2003., OBH 2515/2003., OBH 2917/2003., OBH 3498/2003., OBH 4596/2003., OBH 3737/2003.)

1.23.5.
Parkolási rendeletek

Az állampolgárok több esetben sérelmezték az önkormányzatok által kialakított parkolási rendet. Az országgyűlési biztos általános helyettese arról tájékoztatta a panaszosokat, hogy az önkormányzatok azon döntéseit, melyekben tulajdonos­ként rendelkeznek a tulajdonukban levő közterületeken a várakozási övezetek kialakításáról, a fizetési kötelezettséggel járó parkolóhelyek létesítéséről és a fizetendő díjról, alkotmányossági szempontból nem vizsgálhatja. Ugyanakkor a par­kolók igénybevételével a gépjármű használója és az önkormányzat között keletkezett közjogi jogviszonyokban az önkormányzat hatóságként jár el, így ez a tevékenysége már vizsgálható.

A parkolók üzemeltetését ellátó gazdasági társaságok, és az önkormányzat között az üzemeltetésre létrejött megállapodás polgári jogi jogviszonyt keletkeztet, az ebből származó igények érvényesítése bírói útra tartozik. A gazdasági társaságok felett a cégbíróság gyakorol törvényességi felügyeletet, tevékenységüket az országgyűlési biztos semmilyen szempontból nem vizsgálhatja. Az önkormányzati rendeletek alkotmányosságának vizsgálatára pedig az Alkotmánybíróság jogosult.

Az országgyűlési biztos korábbi jelentésében foglalkozott a mozgássérültek parkolási engedélyének ellenőrzésével (OBH 3266/2003.). A vizsgálat eredményeként 2003. január 25-től a fővárosban megszűnt a mozgáskorlátozott igazolvánnyal várakozók pótdíjazása, és az engedély utólagos bemutatására már nem kötelezik a mozgássérülteket. 2003. december 11-én pedig a Kormány megalkotta a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. (XII. 11.) számú rendeletét, amely egységesen szabályozza a parkolási igazolványra jogosultak körét, az okmányok kiadására vonatkozó eljárási rendet. A jog­szabály 2004. július 1-jén lép hatályba.

1.24.
Rendőri intézkedések és szabálysértési eljárások

1.24.1.
Rendőri intézkedések

Évente mintegy száz panasz érkezik hivatalunkhoz, amelyekben az állampolgárok a rendőrség intézkedéseit, vagy éppen az intézkedés elmaradását kifogásolják. 2003-ban 97 ilyen ügyet zártunk le, 23 ügyben vizsgálatot folytattunk. Az általános helyettes öt, az országgyűlési biztos egy ügyben tett ajánlást. Az elutasításokra a jogorvoslat elmulasztása (18), hatáskör hiánya (12), alkotmányos joggal való összefüggés hiánya (13), vagy az Obtv.-ben meghatározott egyéb feltételek hiánya miatt került sor. Az ügyészi szervekhez 16 ügyet tettünk át. A körülmények tisztázását követően részletes tájékoztatással, útbaigazítással láttuk el a panaszosokat, azokban az esetekben is, ahol nem volt megállapítható az alkotmányos jogok érintettsége.

A panaszok egy része kisebb súlyú közterületi intézkedéssel, vagy helyszíni bír­sággal kapcsolatos sérelmek miatt keletkezett. A közterületi intézkedések színvonalának javulására utal, hogy csak nagyon kis számban érkezett olyan panasz, amelyet az intézkedő rendőrök sértő, vagy erőszakos magatartása miatt tettek.

A vizsgált ügyek egy részében a rendőrségen kívül más hatóság is érintve volt. Az országgyűlési biztos egy korábban már lezárt, de a konkrét eseten túlmutató jelentősége miatt kiemelt ügyben hivatalból rendelt el vizsgálatot (OBH 3197/2002.). A média és a közvélemény sokat foglalkozott a Citadella melletti Lő­dom­bon 2002-ben folytatott engedély nélküli építkezéssel és az abból adódó hatósági döntésekkel. Az ombudsman vizsgálatának megállapításait a jelentés másutt tartalmazza, de itt is meg kell említenünk, hogy a megállapított alkotmányos visszásságok kialakulásához hozzájárult az ügyben tett rendőri intézkedések szakszerűtlensége. A helyszínen intézkedő kerületi rendőrkapitányság beosztot­tai több alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoztak, amikor – különleges szakértelem hiányában, illetve szakértő igénybevétele nélkül – természet- és környezetvédelmi szakkérdésben döntöttek, vagyis hatásköri szabályt léptek túl. A jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljáráshoz való jog sérült a vonatkozásban is, hogy a kapitányság által bizonyíthatóan átvett jelentés alapján nem vizsgálta ki a rendőri szerv a természetvédelmi őr intézkedését és nem hozott indokolt határozatot a természetvédelmi őr intézkedésének jogszerűségéről vagy jogellenességéről.

A kerületi rendőrkapitányság az ügyben nem használta ki a jogszabályok által biztosított azon eljárási és intézkedési lehetőségeket, melyek alkalmasak lettek volna a Citadellán engedély nélkül folyó építési munkák leállítására, a mulasztást pedig felettes szerve a Budapesti Rendőr-főkapitányság sem észlelte.

Az ombudsman a vizsgálat megállapításai alapján ajánlásokat tett a budapesti és az országos rendőr-főkapitánynak, amelyekben a különböző hatóságok közötti koordináció javítására irányuló javaslatokat fogalmazott meg.

A rendőri intézkedések esetenkénti hatástalanságára hívták fel a figyelmet azok a vizsgálatok, amelyeket az általános helyettes közterületi zaklatások miatt tett panaszok ügyében rendelt el (OBH 4460/2002., OBH 1355/2003.). A médiából is­mert, hogy ilyen atrocitások esetenként súlyos következményekhez vezettek. Egy vidéki városban élő panaszos a volt barátja mindennapos zaklatása miatt fordult hozzánk. A zaklató folyamatosan követte, molesztálta, megalázta a pana­szost; a panaszos gyermekét követte az iskolába, egy alkalommal akkumulátorsavval locsolta le a kisfiú kabátját. A másik panaszos a fővárosban élt, és hasonló problémákkal küzdött. Megkeresésünkre az országos rendőr-főkapitány arról tájékoztatott, hogy „a zaklató jellegű magatartások számos esetben súlyos, nem­ritkán életellenes bűncselekmény előzményeként merültek fel, melyekre a hatóságok nem tudtak kellő súllyal reagálni, és ez közrejátszhatott a súlyosabb eredmény bekövetkezésében. A zaklató jellegű magatartásformák időben történő kiszűrése, megakadályozása, az elkövető felelősségre vonása lehetővé tenné számos, súlyosabb cselekmény megelőzését.” Mindezek ellenére a rendőrség – a vonatkozó jogi szabályozás hiányában – gyakorlatilag tehetetlen, vagyis amíg nem történik súlyos bűncselekmény, nem tud hatékonyan fellépni az elkövetőkkel szemben.

Az általános helyettes megállapította, hogy a zaklatásra vonatkozó jogi szabályozás hiánya visszásságot okoz az emberi méltósághoz való jogból levezethető magánszférához való joggal összefüggésben, ezért az Obtv. 25. §-a alapján javasolta az igazságügy- és a belügyminiszternek, hogy gondoskodjanak a vonat­kozó jogi szabályozás kidolgozásáról.

Korábbi beszámolóinkban is észrevételeztük, hogy egyes rendőri szervek a jog­szabályok téves értelmezése alapján, vagy azokat figyelmen kívül hagyva járnak el a gyermekkorúakkal szemben foganatosított rendőri intézkedések során. Több panaszt vizsgáltunk, amelyekben az érintett szülők a gyermekük előállítását, köz­területen történt ruházatátvizsgálást, vagy más intézkedést sérelmeztek. Az OBH 3189/2002. számú ügyben a panaszos több iskolás gyermek szüleinek kép­viseletében kifogásolta, hogy a gyermekeket, mialatt osztálykiránduláson voltak, a Szegedi Városi Rendőrkapitányság járőrei tanári kíséret és a törvényes képviselők értesítése nélkül előállították, több órán keresztül visszatartották, majd közúti veszélyeztetés gyanúja miatt kihallgatták.

A Csongrád Megyei Főügyészség megállapította, hogy a gyermekek előállítása törvénysértő volt. Az országos rendőrfőkapitány nem értett egyet a Főügyészség megállapításával, véleménye szerint a gyermekek előállítása és kihallgatása tör­vényes volt, ezért a főügyészségi állásfoglalás felülvizsgálatát kérte. A Legfőbb Ügyészség a kérést elutasította.

Az általános helyettes megállapította, hogy a gyermekkorúakkal szemben foganatosított intézkedések során visszásságot okoztak az Alkotmány 67. §-ában deklarált gyermeki jogokkal, továbbá az emberi méltósághoz és személyi szabadsághoz való joggal összefüggésben. Tekintettel arra, hogy a vonatkozó törvényi rendelkezések helyes értelmezésével kapcsolatban az Országos Rendőr-főkapitányság és a Legfőbb Ügyészség között vita van, ami azonos, illetve hasonló esetekben eltérő jogalkalmazói gyakorlatot eredményez, a jogbiztonság alkotmányos követelményének sérelmét is megállapította, ezért ajánlást tett az országos rendőrfőkapitánynak.

Az általános helyettes az elmúlt évben is kifejtette véleményét a közterületi demonstrációk biztosításával kapcsolatos rendőri intézkedések problémáiról. Ez­úttal egy panaszos azért fordult Hivatalunkhoz, mert véleménye szerint a rendőrséget kormányhatalmi és pártpolitikai célok érdekében használják fel, intézkedéseik sértik a szólásszabadságot és a politikai véleményalkotás szabadságát (OBH 3149/2003.). Az ombudsman a beadványhoz mellékelt iratok alapján megállapította, hogy az érintett hatóságok a jogszabályok szerint jártak el, az eljárások menetében a demonstrációk szervezői érvényesíthették jogaikat és él­hettek jogorvoslati jogosultságukkal is. A beadványban példaként szereplő ügyek mindegyikében valamilyen jogsértés megalapozott gyanúja miatt került sor a ren­dőri intézkedésekre. A jogbiztonságot sértené, ha a jogsértő személy, vagy sze­mélyek motivációjára, belső meggyőződésére, vagy politikai hovatartozására
tekintettel, egyes jogsértésekkel szemben megengedhető lenne a hatósági fellépés, más esetekben pedig nem.

Az Alkotmánynak a gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadságot kimondó 60. §-a, a véleménynyilvánítási és információs szabadságot deklaráló 61. §-a, valamint az egyesülési jogról szóló 63. §-a – mint ahogy ez az Alkotmánybíróságnak az e jogokkal összefüggésben hozott számos határozatából is kitűnik – törvény által korlátozható jog. A panaszt az általános helyettes elutasította.

1.24.2.
Szabálysértési eljárások

Az országgyűlési biztosnak korlátozott hatásköre van a szabálysértési eljárások vizsgálatára, tekintettel arra, hogy 2000 óta a bíróságok hoznak jogerős döntést a szabálysértési ügyekben. A szabálysértési hatóság ügydöntő, marasztaló határozatával szemben az eljárás alá vont személy kifogást nyújthat be. Amennyiben a szabálysértési hatóság a kifogásnak nem ad helyt, az iratokat felterjeszti a helyi bírósághoz. A bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével, az iratok alapján határoz, de a döntéssel egyet nem értő eljárás alá vont személy, védő vagy – a kártérítést illetően a sértett – tárgyalás tartását kérheti. A panaszok túlnyomó részét emiatt az országgyűlési biztos általános helyettesének, hatáskör hiányában el kellett utasítania.

A beadványok többségében – a tavalyi évhez hasonlóan – azt sérelmezték a panaszosok, hogy a rendőrség nem a valóságnak megfelelően állapította meg a tényállást, főképp a közúti közlekedési szabálysértések esetén. A tényállás fel­derítésének hiányosságait pedig a bírósági eljárásban sokszor már nem lehetett orvosolni. A negatív tapasztalatokra figyelemmel folyamatban van a szabálysér­tési törvény átfogó felülvizsgálata.

Az általános helyettes vizsgálatot folytatott abban az esetben, amikor a rendőrség a bíróság hatáskörébe tartozó szabálysértési ügyben államigazgatási eljárást folytatott, melynek során a panaszost – a szabálysértési törvényre hivatkozva – eljárás alá vont személyként, munkaszüneti napra idézték. Az általános helyettes az ügyben ajánlást tett az illetékes rendőr-főkapitánynak az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság orvoslására (OBH 2200/2003.).

Szintén vizsgálat tárgyát képezték azok a beadványok, melyekben a panaszo­sok sérelmezték, hogy a hatóságok tehetetlenek az őket és családjukat zaklató, fenyegető személyekkel szemben. Az általános helyettes megállapította, hogy a zaklatásra vonatkozó jogi szabályozás hiánya visszásságot okoz az emberi méltósághoz való jogból levezethető magánszférához való joggal összefüggésben, ezért javaslatot tett az igazságügy- és a belügyminiszternek a vonatkozó jogi szabályozás kidolgozására. A kapott tájékoztatás szerint a zaklatást várhatóan az új, egységes szabálysértési törvényben fogják szabályozni (OBH 4460/2002., OBH 1330/2003., OBH 1355/2003., OBH 2016/2003.).

Önkormányzati – jegyzői – hatáskörbe tartozó szabálysértésekkel – elsősorban csendháborítással – kapcsolatos eljárások miatt elenyésző számban érkeztek panaszok. Az országgyűlési biztos általános helyettese – a panaszosok részletes tájékoztatása mellett – hatáskör hiányában elutasította a beadványokat.

1.25.
Társadalombiztosítás

A társadalombiztosítással összefüggően, 2003-ban érkezett panaszok korábbi évekhez viszonyított kismértékű növekedésük mellett tartalmilag lényeges változást nem mutatnak. A beszámolási időszakban elintézett panaszok szintén a tisz­tességes eljáráshoz, a szociális biztonsághoz, valamint a jogbiztonsághoz való jog sérelme miatt érkezettek. Továbbra is jellemző, hogy az egészségbiztosítást viszonylag kevés panasz érintette.

A beszámolási időszakban az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral, az Or­szágos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósággal és igazgatási szerveivel korábban is jól működő munkakapcsolat megerősítésre került és operatívabbá vált. A két biztosítási ágat érintő vizsgálatok során megállapítható volt, hogy az igazgatási szerveknél, valamint a főhatóságoknál számos, a konkrétan vizsgált ügyhöz hasonló esetben volt fellelhető eredménytelenül végződött jogorvoslati kérelem vagy orvoslást nem nyert elutasított panasz.

1.25.1.
Nyugdíjbiztosítás

A panaszok alapján lefolytatott vizsgálatok során az országgyűlési biztos több esetben állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot.

A szociális biztonsággal összefüggésben visszásságot okozott (OBH 3046/2003.), hogy a társadalombiztosítástól független biztosítási rendszerben működő Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, illetve jogutódja, a Magyar Alkotóművészek Közalapítvány (MAK), valamint Magyar Alkotóművészek Betegsegélyezési Pénztára nem gondoskodik a megrokkant tagjai megélhetését biztosító ellátásról.

Tekintettel azonban arra, hogy bár többéves késéssel, 2003. december 31-i belső határidővel folyamatban volt a MAK nyugdíj- és segélyezési szabályzatának elkészítése, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett, a vizsgálatot felfüg­gesz­tette. Mivel azonban a beszámoló készítésének időpontjáig ismételten nem történt változás, az országgyűlési biztos e tárgyat a Parlament elé terjeszti.

A beszámolási időszakban végzett vizsgálatok számos esetben nem állapítot­tak meg alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot. Nevezetesen, ha a nyugdíjbiztosító azért nem állapíthatott meg az igénylőnek rokkantsági nyug­díjat, mert már korábban árvaellátásban részesült (OBH 1825/2003.), vagy ha a nemzetközi szerződések hatálya alá tartozó nyugdíjügyek elbírálása objektív okok miatt elhúzódott (OBH 2094/2003.), továbbá, ha a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a nemzetközi szerződés hatálya alá tartozó ügyfélnek a rokkantsági nyugdíjigényét I. és II. fokon a rokkantság orvosi feltételeinek hiányára tekintettel elutasította (OBH 3457/2003.).

Az országgyűlési biztos 2002-ben készült jelentésében feltárt, a jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos visszásság rendezése kezdődött meg az Országgyűlés Szociális és Családügyi Bizottsága elnökének intézkedése eredményeként. Az ONYF főigazgatója utasítására az ügyviteli úton történő rendezés érdekében az eredeti panaszok rendezése mellett több mint 3000 ügy került felülvizsgálatra, melyek végleges lezárására 2004 folyamán kerül sor.

Egyértelműen megállapítható azonban a jogalkotói felelősség kérdése a két érintett jogszabály, az 1996. évi LIX. törvény 21. § (7) bekezdése, valamint az 1997. évi LXXXI. törvény 101. § (4) bekezdése összhangjának hiánya, majd az ügyfelek hátrányára történő módosítása miatt, amelyek nemcsak a korhatár emelése miatt hátrányos helyzetbe került nőket érintik, hanem rendkívüli túlmun­kára kényszerítik úgy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot, mint a Nyug­díjfolyósító Igazgatóságot és a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerveket.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósággal kialakított együttműködés eredményeként, nem volt szükség ajánlásra az OBH 4091/2003. számú ügyben feltárt visszásság megszüntetésére sem, mert az országgyűlési biztos jelzésére és az ONYF javaslatára 2003. január 1-jétől jogszabályváltozás történt. Így annak, aki korábban szociális ellátásban részesült és nyugellátásra jogot szerzett, a biztosítási jogviszony alapján járó ellátása nem lehet alacsonyabb összegű, mint a korábbi szociális típusú ellátása volt. [a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtására kiadott 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 10/A. §].

A kormányzati ciklusokon is átívelően, a jogalkotói felelősséget vetette fel, és a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben okozott visszásságot, hogy a 2001. január 1-jétől megszüntetett méltányossági nyugdíjemelés jogintézményét felváltó, illetve helyet­tesítését célzó egyszeri szociális segély jogintézményének (nyugdíj-segély) jogi szabályozására késve, és előzetes hatásvizsgálat nélkül került sor (OBH 4156/
2003., 5297/2002.). Így a nagy tömegben jelentkező kérelmek feldolgozási prob­lémái és a korlátozott fedezet hiánya, majd a fenti jogintézmény 2002. júniustól történő szinte átmenet nélküli megszüntetése jelentette azoknak a konkrét panaszoknak az alapját, melyek a vizsgálat végére rendezésre kerültek az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumnál e célra utólag rendelkezésre bocsátott külön keretből.

Nagy számban érkezett panasz – a beadványok mintegy felében – a nyugdíjbiztosítási igazgatóságok, valamint az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság ellen a kivételes nyugdíjemelések tárgyában, mely a vizsgálat megállapítása szerint 2002. június 29-től, mintegy másfél év szünetelést követően került – előkészítés nélkül – ismét bevezetésre. A nyugdíjbiztosítási szervek rövid felkészítését követően a 2002. évre rendelkezésre álló keretösszeg már november hónapban elfogyott, és a további pótkeret csak decembertől állt rendelkezésre, mely­ből az összes igénynek csak mintegy fele került kifizetésre. Az igazgatási szervek munkáját nehezítette a nagy tömegben beérkezett, de a jogszabályi feltételeknek meg nem felelő kérelmek elbírálása is. A 2002-ben benyújtott kérelmek közül fedezethiány miatt több mint 300 ezer kérelem feldolgozása húzódott át 2003-ra úgy, hogy az érintettek 2003-ban kaptak csak egy közbeeső tájékoztatást, a 2003-ra biztosított előirányzat pedig nem volt elegendő az áthúzódó és a 2003-ban benyújtott kérelmek elbírálására. A 2070/2003. (IV. 3.) Korm. határozat további felhasználható keretet biztosított, tekintettel arra, hogy a 2002. júliustól beérkezett kérelmek száma a jogintézmény megszüntetése előtti évek teljesítési arányának (évi 60 ezer) mintegy öt-hatszorosa volt.

A panaszok többségében felmerült a jogállamiságból fakadó jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben a visszásság gyanúja, azonban a jogorvoslati lehetőség hiánya, valamint a feltárt objektív okok miatt – mivel az előidéző okokat a nyugdíjbiztosító lényegében nem tudja megszüntetni – ajánlásra nem került sor. A panaszosok tájékoztatása mellett az egyes súlyosnak ítélt esetekben figyelemfelhívással párhuzamosan a hatáskörrel rendelkező Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetőjéhez tettük át a panaszt.

A kialakult helyzetnek a Parlament felé történő hangsúlyos jelzése azonban feltétlenül indokolt, különös tekintettel arra, hogy a 2004. január 1-jétől történt jogszabályváltozás miatt a 3 évenkénti jogosultsági lehetőségnek 5 évre történt emelése újabb feszültségforrást jelent.

Ugyancsak nagy számban érkezett panasz az özvegyi nyugdíjra jogosultság tárgyában annak okán, hogy az özvegyi nyugdíjak rendezésére és felemelésére hangzottak el ígéretek, melyeket a nyugdíjbiztosító nem hajtott végre. A konkrét panaszok vizsgálata során megállapítást nyert, hogy mivel az özvegyi nyugdíjra jogosító szabályok nem változtak, csak a korábban saját jogú nyugdíjasként 20 százalékos özvegyi nyugdíjra jogosultak ellátása növekedett 2003. november 1-jétől 25 százalékra, továbbá sok esetben már az egyesítési összeghatárig folyósított ellátások jóval magasabbak voltak, mint a jogszerző nyugdíjának 20, illetve 25 százaléka, továbbra is ezt a magasabb összeget folyósítja jogszerűen a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság. Alkotmányos joggal összefüggő visszásság hiányában a fen­tiekről a panaszosok tájékoztatást kaptak.

Viszonylag nagy számban érkeztek a nyugdíjbiztosító ellen, több éve lezárt, min­den jogorvoslati lehetőséget és fórumot megjárt, határidőn túli, sok esetben ismételten benyújtott panaszok (pl. OBH 5297/2003., 5882/2003.). Ezekben az ügyek­ben is a tényállás tisztázását követően a panaszos pontos tájékoztatást kapott.

Az országgyűlési biztosok a korábbi évek gyakorlatát folytatva a beszámolási időszakban is két ízben, 2003 májusában és novemberében végeztek Békés illetve Komárom-Esztergom megyét érintő helyszíni vizsgálatot. Ennek során (OBH 3105/2003., 3106/2003., 5800/2003.) az országgyűlési biztos nem állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és Kirendeltsége, valamint kihelyezett ügyfélszolgálatai, továbbá a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és kihelyezett osztálya ügyfélszolgálati munkája során. Azonban a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár esztergomi kihelyezett osztályán tapasztalt, az orvosi bizottságra való várakozás feltételeinek hiányosságára felhívta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójának figyelmét.

1.25.2.
Egészségbiztosítás

Az egészségbiztosítással összefüggő panaszok során – a gyermekgondozási díj mértékének kifogásolása (OBH 2763/2003.); az egyetemista nőt megillető anya­sági ellátás (OBH 3845/2003.); az Országos Egészségbiztosítási Pénztár előadója elleni panasz (OBH 2050/2003.); a társadalombiztosítás által támogatott gyógyfürdő-ellátás mennyiségének kifogásolása (OBH 2009/2003.); az utazási költségtérítés kérdéseiben (OBH 2497/2003., 2499/2003.) – nem merült fel alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság gyanúja.

A panaszosok minden esetben részletes tájékoztatást kaptak ügyük elintézésének módjáról, valamint a jogi lehetőségekről.

1.26.
Vámügyek

2003-ban 8 beadvány érkezett hivatalunkhoz, amelyben a vám- és pénzügyőrség tevékenységével kapcsolatban, összesen 13 panaszt fogalmaztak meg a pa­naszosok. Három ügyben folytattunk vizsgálatot, egy beadványt hatáskör hiányá­ban az elbírálásra illetékes ügyészséghez tettünk át, a többit kénytelenek voltunk megalapozatlanság miatt, vagy egyéb okból elutasítani. Két esetben a panasz tárgya külföldről származó gépkocsi vámkezelésével függött össze, a harmadik ügyben a vámhatóság az állammal szembeni köztartozás biztosítására a panaszos vagyonát érintő zárlatot rendelt.

Az általános helyettes egy ügyben állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot, mivel a vámhivatal – leterheltsége miatt – nem volt képes a vámtörvényben előírt határidőn belül elvégezni a magánimportban behozott gépkocsi vámkezelését (OBH 3205/2003.). A vámkezelés idejére a tulajdonosnál ­elhelyezett gépkocsit ellopták, ennek ellenére a vámhatóság kötelezte a későbbiek során megállapított vámteher megfizetésére. A lopás feltehetően nem következett volna be, ha a tulajdonos betartja a vámhivatal által előírt szabályokat.
    A vámtörvény kategórikusan meghatározza, hogy a vámhatóság milyen határidőn belül köteles határozatot hozni a vámteher megállapításáról. Ennek a ren­delkezésnek ugyanolyan súlya és kötelező ereje van, mint annak, amelyik az ügyfelet abban az esetben is a vámteher megfizetésére kötelezi, ha a megőrzésére bízott vámárut ellopják. Az általános helyettes álláspontja szerint a törvényes kötelezettségek elmulasztásáért nemcsak az állampolgárok, hanem a hatóságok is felelősséggel tartoznak. Mindebből következik, hogy az ügyintézési határidő jelentős túllépése – három nap helyett másfél hónap – nem intézhető el a felelősség vizsgálata és a hasonló mulasztások elkerülésére alkalmas érdemi intézkedések kezdeményezése nélkül. Az általános helyettes a jogállamiság és a jogbiztonság sérelmével összefüggő alkotmányos visszásság miatt ajánlást tett a vám- és pénzügyőrség országos parancsnokának, amelyet a címzett elfogadott és teljesített.

Egy másik ügyben (OBH 2259/2003.) a panaszos gépkocsiját a vámhivatal 2000 novemberében közvetlen vámfelügyelet alá vonta, és elrendelte annak vámraktárban történő raktározását. Az intézkedést azzal indokolták, hogy a gépkocsi vámjogi sorsa rendezetlen volt (a panaszos nem vámkezeltette a gépkocsit).
A hosszú ideig tartó raktározás következtében 4 millió Ft raktározási díj megállapítására került sor, amelynek megfizetése alól azonban a panaszost kérelmére mentesítették. A panaszos a gépkocsi vámkezeléséről a későbbiek során sem gondoskodott, ezért 2003 nyarán a vámhatóság a gépkocsi értékesítéséről döntött.        Az általános helyettes megállapította, hogy a vámhatóság az eljárás során több alkalommal adott szóban és írásban tájékoztatást a panaszosnak arról, hogy gépkocsijával kapcsolatban milyen cselekvési lehetőségei vannak. A panaszt az általános helyettes elutasította.

A vámügyekben benyújtott panaszok közös jellemzője volt, hogy a panaszosok valamilyen formában – mulasztással, vagy a vámszabályok figyelmen kívül hagyásával – minden esetben hozzájárultak a kifogásolt helyzet kialakulásához. Sem a megvizsgált, sem az elutasított ügyek között nem fordult elő olyan eset, amelyben kizárólag a vámszervek intézkedése, vagy mulasztása okozta volna a vélt, vagy valós sérelmeket.

1.27.
Végrehajtók

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 2001. évi módosítását követően az országgyűlési biztos vizsgálódási körébe tartoznak a megyei bírósági végrehajtók és az önálló bírósági végrehajtók is, akik eljárásával szemben nincs közigazgatási jogorvoslati lehetőség. Az országgyűlési biztos a hatásköri szabályozás alapján azonban – figyelemmel az Alkotmánybíróság 17/1994. (III. 29.) AB határozatára – nem jogosult a bírósági határozatokban fog­laltak felülvizsgálatára, illetve megváltoztatására, a bíróság eljárásának vizsgálatára, kizárólag a bírósági végrehajtási eljárásban közreműködő önálló bírósági és megyei bírósági végrehajtók tevékenységét vizsgálhatja. A törvény alap­ján vizsgálati hatáskörébe tartozik a Magyar Végrehajtói Kamara is.

Mivel bírósági végrehajtási eljárásban a végrehajtó intézkedése ellen a bírósághoz lehet fordulni végrehajtási kifogással – a közigazgatási bíróságra vonatkozó szabály megfelelő értelmezésével (analógia) jár el az országgyűlési biztos. Ennek értelmében az önálló bírósági végrehajtó, valamint a megyei bírósági vég­rehajtó eljárását vizsgálja, kivéve az olyan kérdést, amelyre nézve bírósági eljárás van folyamatban, illetve amelyben a bíróság már érdemben döntött (OBH 2629/2003.). 2003-ban majd száz üggyel kapcsolatban érkezett a végrehajtó, illetve a Kamara eljárását sérelmező panasz a hivatalunkhoz. Az esetek nagy részében a bíróság a sérelmezett intézkedéssel összefüggésben benyújtott végrehajtási kifogást érdemben már elbírálta, vagy az elbírálására irányuló bírósági eljárás éppen folyamatban volt, így a biztos – hatáskör hiányában – ezeket a pa­naszokat elutasította. Hasonlóan járt el azokban az esetekben is, amikor a végrehajtás alapjául szolgáló bírósági határozatot, illetőleg bírósági eljárást kifogásolták.

Számos panaszos fordult az országgyűlési biztoshoz, akik – mint végrehajtást kérők – a végrehajtási eljárások elhúzódását, eredménytelenségét kifogásolták. Az ügyek egyesített vizsgálata során a biztos megállapította, hogy önmagában a végrehajtási eljárások elhúzódása, esetleges eredménytelensége nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot, amennyiben az önálló bírósági végrehajtó a hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárva foganatosította a végrehajtási eljárást. Az Alkotmány ugyanis nem garantálja a végrehajtási eljárás eredményességét, mivel az adósok sok esetben egyszerűen nehéz anyagi helyzetük miatt nem tudnak eleget tenni a kötelezettségüknek. Az ügyintézés sorrendjéről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendelet 23. §-a pedig úgy szabályoz, hogy az egyes végrehajtási cselekményeket a végrehajtó az ügyek érkezésének sorrendjében köteles teljesíteni. Objektív akadályként jelentkezik a végrehajtási eljáráshoz kapcsolódó bírósági eljárások lehetősége, valamint a végrehajtók alacsony létszáma is. Ugyanakkor a biztos felhívta a figyelmet, hogy szükséges a bírósági végrehajtási rendszer hatékonyabbá tétele, akár az Európai Unió tagállamaiban alkalmazott jogintézmények meghonosításával is (OBH 1532/2003.). Ilyen lehet például, hogy a német jogban az adós eskü alatt köteles ingóvagyonáról bevallást tenni, melynek hatékonyságát büntetőjogi rendelkezések is erősítik. A görög törvénykönyv megoldása hasonló: az adós itt is köteles listát adni a vagyontárgyairól, s esküt tenni arról, hogy a lista teljes körű. Franciaországban az ügyész hatáskörébe tartozik, hogy az adós számlájáról információkat szerezzen.     Az országgyűlési biztos az előzőekben tárgyaltakhoz hasonlóan, több ügyben (OBH 3436/2003.) is megállapította, hogy nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a végrehajtó eljárása, ha a bíróság döntésének és a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el.

A Kamara Etikai Bizottságának eljárásával összefüggésben is számos panasz érkezett. Ezek vizsgálata során egy konkrét ügy (OBH 3611/2002.) kapcsán a biztos megállapította, hogy a Kamara Etikai Bizottsága nem hozott határozatot az ügyben, hanem csak tájékoztatást adott arról, hogy a végrehajtó megkeresései nem vezettek eredményre. Ugyanakkor a Kamara az országgyűlési biztos megkeresésére sem válaszolt. A vizsgálat azon túl, hogy megállapította, a Kamara Etikai Bizottsága a benyújtott panaszt nem vizsgálta ki, az etikai eljárást nem folytatta le, és nem hozott határozatot sem, az országgyűlési biztos megkeresésének figyelmen kívül hagyásával korlátozta őt alkotmányos jogkörének gyakorlásában is. Ezzel önmagában visszásságot okozott. A biztos felkérte a Kamara elnökét, hogy a panaszos kérelmét az illetékes bizottság haladéktalanul bírálja el. Felkérte az igazságügyi minisztert, hogy járjon el annak érdekében, hogy a megkereséseire a Kamara soron kívül válaszoljon. A Kamara a kezdeményezésnek – az igazságügyi miniszter álláspontjára hivatkozva – nem tett eleget, mert aszerint a kamarának az állampolgári panaszok intézése során nem kell határozatot hoznia. Az országgyűlési biztos már több ízben kifejtette ezzel ellentétes álláspontját és felhívta a figyelmet arra, hogy más kamarák – Magyar Ügyvédi Kamara, Magyar Orvosi Kamara – helyes gyakorlatot folytatnak, és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarának is ehhez kellene csatlakoznia.

A biztos több panaszos ügyében tartott egyesített vizsgálat (OBH 2985/2002.) eredményeképpen ajánlását az igazságügyi miniszternek címezve megismételte. Felkérte, törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva intézkedjen annak érdekében, hogy a Kamara gondoskodjon az etikai eljárások során az alkotmányos követelményeknek megfelelő határozathozatalról. Tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a határozatot hozó kamarai szerv döntését indokolással ellátva hozza meg. Felkérte továbbá, hogy a jogorvoslati lehetőségek haladéktalan biztosításával összefüggésben kezdeményezze a Kamara Etikai Bizottsága által követett eljárás módosítását, a jogorvoslati fórum megteremtését, a megfelelő etikai szabályzat kidolgozását. Felkérte továbbá a minisz­tert arra is, hogy vegye fontolóra – a közbizalom növelése érdekében és a végrehajtói tevékenység sajátos jellegének figyelembevételével – azt a lehetőséget, hogy a Vht. módosításával a végrehajtói fegyelmi bíróság hatáskörébe tartozzon az önálló bírósági végrehajtók ellen kezdeményezett minden panaszügy kivizsgálása. A megismételt ajánlására az országgyűlési biztos a Beszámoló szerkesztésének lezárásáig nem kapott érdemi választ.

Az országgyűlési biztos a vizsgálati tapasztalatait összegezve megállapította, hogy a bírósági végrehajtás nem működik kellő hatékonysággal.

Ugyancsak problémaként vetődött fel a Kamara együttműködési készségének hiánya, melyre már a 2002. évről szóló beszámolójában is felhívta a figyelmet a biztos, akinek véleménye szerint az igazságügyi miniszternek az ismertetett ajánlások alapján eljárva kellene gondoskodnia a Kamara alkotmányossági szempontok szerinti, megfelelő működéséről.

1.28.
Vízügyek, árvízkár-kompenzáció

1.28.1.
Víz- és csatorna-közműberuházások, belvíz-, csapadékvíz-elvezetés

Az integrációs feladatokból adódó felgyorsult és államilag kiemelten támogatott közműberuházások ellenére sok panaszos nem tudja elfogadni, hogy bizonyos önrésszel neki is hozzá kell járulni a környezetvédelmi célokat is szolgáló szennyvízcsatorna vagy vízvédelmi rendszer megépítéséhez.

A vizsgálatok során az ombudsmanok ismételten rámutattak, hogy az ingatlantulajdonnal, használati joggal rendelkező állampolgároknak a vízgazdálkodási törvény értelmében a szennyvízberuházás, illetve a termőfölddel és erdőtulajdonnal rendelkezők esetében a vízgazdálkodási társulás létrejöttekor kötelező tag­ságuk áll fenn (OBH 1799/2003). A nagyszámú hasonló panaszost az országgyűlési biztos alapos tájékoztatással látta el, megmagyarázva mindkét fajta beruházás környezetvédelmi és földvédelmi fontosságát.

A csapadékvíz-elvezetés elmaradását kifogásoló panaszok során az országgyűlési biztos többször volt kénytelen arról tájékoztatni az ingatlanuk állagát féltő panaszosokat, hogy amennyiben egy önkormányzat forráshiányra hivatkozik, nincs lehetőség a beruházás szorgalmazására, arra nézve ajánlás, kezdeményezés nem célravezető, tekintettel arra, hogy sok esetben nem az akarat hiánya, hanem a korlátozott anyagi lehetőségek szabnak gátat a fejlesztéseknek.

Az országgyűlési biztos hivatalból rendelt el vizsgálatot a méltányosabb csatornadíj-fizetés számítási módjára. Ezzel összefüggésben a korábbi években az országgyűlési biztos jogalkotási javaslatára vált lehetővé a 10%-os locsolási ked­vezmény is, melynek továbbfejlesztéseként az ombudsman azt kérte a környezetvédelmi és vízügyi minisztertől, hogy a kerti locsolás, állattartás céljára használt vízmennyiség után ne kelljen csatornahasználati díjat is fizetni. Műszaki megoldás is adódik ennek kivitelezésére, mivel az ún. kerti csapra felszerelt vízóra a pontos elkülönítést megoldja. A beszámoló készítése idején, február hónapban a miniszter bejelentette, hogy a javaslat korábbi elfogadására tekintettel a jogszabály hamarosan hatályba lép, melynek eredményeként ezen túl, a külön mérés biztosításával, amit nem engednek a csatornarendszerbe, azért nem kell díjat fizetni. A szakminiszter a döntést követő sajtótájékoztatón kiemelte az erre vonatkozó ombudsmani kezdeményezést.

1.28.2.
Ár és belvíz-kárral kapcsolatos kompenzáció

Az országgyűlési biztosok 2001-től folyamatosan hangoztatják, hogy sürgős meg­oldásra vár az évtizedek óta problémát jelentő ár- és belvíz sújtotta területeken élő természetes személyek lakóingatlanaiban bekövetkezett károkkal kapcsolatos kártalanítás komplex, előremutató megoldása. A számtalan panasz során megfogalmazott, újra és újra megismételt jogalkotási javaslat feltehetően hozzá­járult ahhoz, hogy megszületett a 2003. évi LVIII. törvény a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapról. A törvény egy öngondoskodáson alapuló, hosszú távú, előre kiszámítható, állam által garantált kártalanítási konstrukcióban való részvételt biztosít a veszélyeztetett területeken ingatlantulajdonnal rendelkező természetes személyek számára, melynek lényege, hogy az ingatlantulajdonos önkéntesen vállalt szerződés alapján rendszeres befizetést teljesít az Alapba. A törvény kapcsán eddig egy pénzügyminiszteri rendelet is elkészült, mely már a veszélyeztetettségi besorolást (A, B és C kategória) és a fizetendő éves díjat is tartalmazza. Egy 10 millió forintos értékű, B kategóriájú (közepes veszélyeztetettség) ingatlan esetén az éves díj 14 800 Ft, még egy 15 milliós ingatlannál 20 800 Ft. Az országgyűlési biztos vizsgálta a Tisza menti településeken az árvízveszély miatt felmondott biztosítási szerződések következtében előállt visszás helyzetet is, melynek során megállapította, hogy a tulajdonhoz való joggal összefüggésben a biztosító társaságok a 20–30 éve fennálló szerződések tömeges felmondásával visszásságot okoztak a nehéz helyzetbe került károsultaknak. A vizsgálat eredményeként – több ajánlás és kezdeményezés mellett – az illetékes tárcák egyetértettek az ombudsman azon kezdeményezésével, hogy egy átfogó katasztrófavédelmi rendszer kidolgozása elengedhetetlen. A Magyar Nemzeti Katasztrófa Alap kidolgozása 2003 folyamán nem haladt előre. A fentiekben taglalt Wesselényi Alap az ár- és belvízkárok megoldására ad rendezést, de ez nem azonos a Nemzeti Katasztrófa Alappal, mely egyéb károk enyhítését is célozza. Készült egy képviselői önálló indítvány és országgyűlési határozati javaslat, de a kijelölt bizottságok általános vitára nem ajánlották.

Az ár- és belvízvédelmi alap gyakorlati működéséről, az alaphoz kapcsolódó szerződő felek részvételi arányáról és az alapot támogató egyéb támogatások nagyságrendjéről még nem áll rendelkezésre információ, de az ombudsmanok működésük során a területet a jövőben is kiemelt figyelemmel kísérik.

Az ár- és belvízkárok sokszor kifogásolt kormányhatározattal rendezett kárenyhítési támogatási gyakorlatából adódóan 2003-ban is voltak az előző évekből áthúzódó vizsgálatok, mivel a károsultak igyekeztek minden fórumot megragadni, hogy jogos igényüket érvényesítsék. Számtalan panaszos folyamatosan kifogásolja, hogy az egyes településeken nincs megoldva a csapadékvíz-elvezetés, s en­nek következményeként ingatlanuk állaga romlik, életveszélyes állapotok adódnak. Az ár- és belvízkárok, illetve a csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos vizsgálatok a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz való joggal kapcsolatban állapítottak meg visszásságokat, és rámutattak arra, hogy ezen eljárások során nem érvényesült a jogbiztonság követelménye és sérült a tisztességes eljáráshoz való jog is.

A települések ár- és belvíz veszélyeztetettségi alapon történő besorolásáról a KvVM megkérte a biztos véleményét. Ennek kapcsán – nem vitatva a szakmai besorolási szempontokat – az országgyűlési biztos rámutatott arra, hogy általában a területrendezési, védettségekkel összefüggő, illetve kifejezetten az árvíz-belvízi ügyekben a jogbiztonságot veszélyezteti, és egyben visszaélésekhez vezethet az, hogy nincs meghatározva, vajon hányszor lehet a kártalanítást egy adott ingatlanra igénybe venni; hogy nincs előírva az igénybevételnek az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése. Ezek az eszközök nemcsak azt szolgálják, hogy az állami költségvetésből is táplálkozó alapot ne lehessen újra és újra igénybe venni, ha lehetséges, az arra alkalmatlan területről más helyre telepedni a kártalanításból. Azt is szolgálná, hogy az esetleges vevő szembesüljön ezzel a ténnyel, hogy az ingatlan árvízzel fenyegetett. Csak így lehetséges fokozatosan felszámolni a beépítésre alkalmatlan, de beépített és (egyáltalán vagy gazdaságosan nem védhető) területek beépítését. További jogszabály véleményezés során a biztos rámutatott, hogy a csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos önkormányzati feladatok során a jegyző megoldhatatlan helyzetbe kerülhet, ha a saját munkáltatóját, az önkormányzatot kellene olyan intézkedésre köteleznie, amellyel a tes­tület nem ért egyet. Mindezt abból a költségvetésből, amelynek összeállításáért, testület elé terjesztéséért és végrehajtásáért felel.

Néhány konkrét vizsgálat eredménye alapján felvázolhatóak az ár-, bel- és csa­padékvízzel kapcsolatos panaszok általános jellemzői.

A jogi szabályozás hiányára visszavezethetően, közigazgatási határozat nélkül kárigényét nem érvényesíthette az az árvízkárosult, aki az önkormányzattal és a katasztrófavédelmi szervezettel szemben nem tudta bizonyítani az ingatlan lakottságát és így támogatási jogosultságát. Közigazgatási határozat hiányában a bírósági felülvizsgálati joga sem nyílhatott meg (OBH 2735/2003.). Ugyancsak a jogszabály hiánya miatt fordulhatott elő, hogy az ár- és belvízkárosult panaszos részére a megállapított másfél millió forint kárenyhítésből ténylegesen csak annak harmadát fordították az ingatlanra, és az amiatt keletkező minőségi prob­lé­má­kat a panaszos kénytelen volt saját költségén kijavíttatni (OBH 1583/2003.).

        Több ízben fordult elő az is, hogy amikor egy kormányhatározat az önkormány­zatra bízta a kárenyhítés elbírálását (pl. 2002. évi augusztusi dunai árhullám okozta károk), a helyi rendelettel bíró önkormányzat levélben utasította el a panaszos igényét. Az ombudsman kezdeményezésére a határozat megszületett és így megnyílt a további jogorvoslati lehetőség is (OBH 13939/2003.).

Nem csökkent a csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos önkormányzati feladatok elmaradásából következő panaszok száma. Az OBH 1691/2002. számú vizsgálat megállapította, hogy az ilyen panaszokat még súlyosbítja az egyes területek elmaradt csatornázása, a szabálytalan vízátfolyások okozta állandó rongálás, melynek felszámolását különösen nehezíti az, ha az ügyben érintett hatóságok a határozat meghozatalát is elmulasztják.

Az országgyűlési biztos a vizsgálatai során több ízben tapasztalta, hogy a meg­keresett hatóságok a felkérésére nem adnak választ, vagy esetleg félretájékoztatják, és ilyen eljárásukkal nehezítik az alkotmányos kötelezettségének teljesítését.