A ferencvárosi gyámhatóság eljárását sérelmező panaszos írta, hogy a kiskorú unokahúga szülei között 1992-ben házassági bontóper és házassági vagyonjogi megosztási per indult. A jogvita tárgya a férj telkére a házaspár által közösen épített ingatlan tulajdonjoga volt. Csak az apa volt tulajdonosként bejegyezve. Az anya 1993-ban elhunyt, és a gyermek gyámja az anyai nagyanya lett. A vagyoni érdekeinek érvényesítésére a gyámhatóság eseti gondnokot rendelt ki. 2001 júliusáig a bíróság nem tartott tárgyalást a gyermek érdekeinek érvényesítésére.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság és a tulajdonjoghoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A gyámhatóság a nagyszülő bejelentésére megtette a szükséges intézkedéseket, kikérte a bíróságtól a házassági bontó- és vagyonmegosztási per iratait, a nagyszülőt a kiskorú gyámjául rendelte. Az apa tulajdonában álló ingatlanról adó- és értékbizonyítványt kért, a gyermek hagyatéki igényének érvényesítésére eseti gondnokot rendelt. Az eseti gondnok kirendelése előtt azonban nem tájékozódott arról, hogy e tevékenységét az ténylegesen el tudja-e látni. Az ügyvéd a kirendelését követő három hónapon belül - anélkül, hogy a gyermek érdekében bármit is tett volna - felmentését kérte, ezért 1994 júliusában új eseti gondnokot rendeltek ki. Az eseti gondnoknak a kirendelését követő fél év multán jelentést kellett volna tennie a tevékenységéről, de annak az új eseti gondnok nem tett eleget. A gyámhatóság nem figyelmeztette a mulasztására, és a felmentésére is csak több mint másfél év múlva került sor. Ezen idő alatt az eseti gondnok csupán a hagyatéki tárgyaláson vett részt, a kiskorú érdekeit egyéb vonatkozásban nem képviselte. A harmadikként kirendelt eseti gondnok is felmentését kérte, maga helyett a kiskorú szüleinek bontóperében a jogi képviseletet ellátó ügyvédet javasolta, aki a gyermek képviseletét 2000 novemberéig el is látta. A jelentési kötelezettségének ő sem tett eleget, csak a gyámhatóság felszólításaira adott tájékoztatást. 1997 áprilisában az eseti gondnok arról adott tájékoztatást, hogy a kiskorú tulajdonjogának megállapítására irányuló pert megindította. A gyámhatóság háromszori felszólítására az ügyvéd csak 1998 júniusában reagált. Telefonon adott tájékoztatást az ügy állásáról, írásbeli jelentést csak szeptemberben küldött. A gyámhatóság felszólításainak az eseti gondnok szórványosan tett eleget. A gyámhatóság a 2000 márciusi újabb tájékoztatás kérésére nem kapott választ, és csak a bíróságtól tudta meg, hogy az a keresetlevelet az ügyvéd mulasztása miatt idézés kibocsátása nélkül elutasította. Az eseti gondnok a gyámhatóság megkereséseire már nem is reagált, ezért 2000 novemberében elmozdították a tisztségéből. Az új kirendelő határozat az új eseti gondnokot felszólította a kiskorú hagyatéki igényét érvényesítő per megindítására, de annak teljesítését már nem ellenőrizte. A kiskorú ügyével csak 2001 augusztusában, az országgyűlési biztos vizsgálatának megindítását követően kezdett el újra foglalkozni.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az illetékes hatóság 1996 júniusától 2001 augusztusáig a kiskorú hagyatéki igényének érvényesítése érdekében csak formális tevékenységet végzett. Az eseti gondnokokat kirendelő határozataiban foglaltak teljesítését nem ellenőrizte. Az eseti gondnokok a félévenkénti jelentési kötelezettségüknek nem tettek eleget. A hatóság nem járt el körültekintően az eseti gondnokok kiválasztásánál. Mulasztásukkal megsértették a gyermek jogbiztonsághoz és tulajdonhoz fűződő jogát.

Az országgyűlési biztos az időmúlásra tekintettel nem kezdeményezett fegyelmi eljárást a gyámhatóságnál. Az eseti gondnoki mulasztást elkövető ügyvédek ellen pedig azért nem, mert már nem tagjai az ügyvédi kamarának. A visszásságokra tekintettel kezdeményezte, hogy a ferencvárosi jegyző kísérje fokozott figyelemmel a kiskorú vagyoni jogának védelmére megtett gyámhivatali intézkedéseket, és hívja fel a gyámhivatal vezetőjének figyelmét a határozatokban foglalt feladatok teljesítésének ellenőrzésére. A jegyző a kezdeményezést elfogadta.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a haderő-reformmal kapcsolatos sajtóértesülések alapján hivatalból rendelt el vizsgálatot az MH Alföldi Kiképző Központ szabadszállási laktanyájában. Az országgyűlési biztos általános helyettese már 2000. január 13-án tartott helyszíni vizsgálatot e laktanyában, és a vizsgálatról készült OBH 1/2000. számú jelentésben felkérte a honvédelmi minisztert, hogy intézkedjen az infrastrukturális hiányosságok felszámolására, és a betöltetlen két orvosi helyre nevezzen ki orvosokat.

Az általános helyettes 2001. július 19-én előzetes bejelentés után felkereste a szabadszállási laktanyát, megtekintette a sorkatonák körleteit, az egészségügyi blokkot, az étkezőt, a pincelőteret és a múzeumot.

Megállapította, hogy az egészségügyi létszámban további negatív változás történt. Az orvoshiány állandósult, és a három orvosi hely egyikére pszichológust rendszeresítettek. A vizsgálat idején azonban csak egy nyugállományú orvos volt, aki azonban a munkavállalását nem tekinti hosszú távúnak. Az orvoshiányt központi vezényléssel sem pótolják. A vizsgálatot megelőzően mindez azért nem okozott komolyabb problémát, mert volt a laktanyában két sorállományú orvos, de akik azóta leszereltek. A laktanya épületei meglehetősen elöregedtek, bár nem túl régiek. A tisztasági karbantartás minden évben megtörténik, de többre nem jut a pénzből. Különösen a vizesblokkok használódtak el, ennek a nyomai az épületek homlokzatán is láthatók. A korábbi ajánlás hatására több épületben is kijavították a lépcsőket, csökkentve a csúszásveszélyt. A fűtést 700 fő részére központi fűtéssel biztosítják, a többiek olajfűtéses helyiségekben kapnak elhelyezést. A gázkazán alkalmas lenne az egész laktanya fűtésére, csak ki kellene építeni a cső- és radiátorhálózatot. Ha a fejlesztésre megkapnák a pénzt, az hosszú távon megtérülne. A tisztálkodási lehetőség szűkösen biztosított, minden körletben van zuhanyozó és WC, ezenkívül a laktanyában van központi fürdő is. Összességében az állapotok nem változtak lényegesen a 2000. januári vizsgálat óta. Az egészségügyi egységben 24 férőhely van az emeleten és 12 az elkülönítőben. A környezet tiszta és kultúrált. Csupán három középfokú felkészültségű felcser van. A fizioterápiás kezelési helyiség érintésvédelmi kifogások miatt nem használható. Az orvos a bevonuló sorkatonák egészségi állapotával kapcsolatban tájékoztatta a biztost, hogy többségük megfelel az alkalmassági besorolásnak, de előfordul, hogy szemmel láthatóan fizikailag alkalmatlan katonákat is át kell venniük. Hetekbe telik, mire sikerül az alkalmatlan katonát leszerelni.

Az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a honvédelmi minisztert, hogy vizsgálja meg a központi fűtés mielőbbi kiépítésének lehetőségét, haladéktalanul gondoskodjon az orvosi helyek betöltéséről, fontolja meg a középszintű egészségügyi szakdolgozók állománytáblájának felülvizsgálatát.

A miniszter nem tekintette hátrányosabb helyzetűnek azokat a sorkatonákat, akik maguk kezelik az olajkályhás fűtési rendszert azokkal szemben, akik központi fűtéses körletben kaptak elhelyezést. Az általános helyettes a nyilvánvaló diszkriminációra tekintettel nem fogadta el a választ. Ajánlását fenntartotta a miniszter azon válasza vonatkozásában is, amely ismételten arra hivatkozott, hogy a csapatorvosi helyek folyamatos feltöltésére nem találnak megoldást.

Az országgyűlési biztos általános helyettese szerint az alkotmányos visszásság mindaddig fennáll, amíg a kiképző-központ állománya nem kapja meg a megfelelő folyamatos orvosi ellátást, ezért az ajánlását is fenntartotta és jelezte, hogy 2002-ben utóvizsgálatot fog tartani.

A Magyar Gyógyszerész Kamara fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz az Országos Tisztifőorvosi Hivatal azon intézkedése ellen, amelyben a tiszti főgyógyszerész a gyógyszer árréssel kapcsolatosan a Kamara által kiadott Tájékoztató és Támogató aláírások címet viselő dokumentumoknak a gyógyszertárakból történő haladéktalan visszavonásáról intézkedett.

Az országgyűlési biztos az Alkotmányban deklarált véleménynyilvánításhoz és panaszhoz való jog megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A biztos a fővárosi és megyei tiszti főgyógyszerészektől tájékoztatást kapott a kamara által kezdeményezett aláírásgyűjtésről. Meggyőződött arról, hogy az aláírásgyűjtés miatt semmiféle fennakadás nem történt a gyógyszerkiadással, a gyógyszerekről való tájékoztatással és minden egyéb gyógyszerészi feladattal összefüggésben. Az országgyűlési biztos az országos vizsgálat lefolytatása során csupán egyetlen szóban előadott panaszról értesült. Az országban működő mintegy 2100 gyógyszertárat és az egy panaszt figyelembe véve megállapította, hogy az országos tiszti főgyógyszerész intézkedése indokolatlan és kirívóan aránytalan. Az Alkotmány értelmében mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé. Az Alkotmányban biztosított véleménynyilvánításhoz és a panaszhoz való jogot az országos tiszti főgyógyszerész az általa hivatkozott miniszteri rendelet alapján nem korlátozhatja. A miniszteri rendelet alapján nem állapítható meg, hogy a Kamara írásba foglalt érdekvédő tiltakozása gyógyszertári forgalmazásnak minősülne. A rendelet forgalmazható termékek gyűjtőnév alatt az egészségügyi témájúnak minősített kiadványokról szól, mint az egészségmegőrzési, prevenciós lap, melyet szükségszerűen megelőz egy szakmai lektorálás. A petíciós jog gyakorlása azonban elővizsgálathoz nem köthető, ezért az miniszteri rendelet nem vonatkozik a kamarai tiltakozás aláírásgyűjtő ívére. Az Alkotmánybíróság több határozatában, így a 13/2001. (V. 14.) AB határozatban is megfogalmazott felfogása szerint "[...] minden alkotmányos alapjog tekintetében fontos kérdés, hogy azokat lehet-e, illetve milyen feltételekkel lehet megszorítani, korlátozni. A véleménynyilvánítási szabadság és a sajtószabadság esetén ez a kérdés kiemelt jelentőséget kap, mivel ezen szabadságok a demokratikus társadalom alapvető értékei közé tartoznak. A szabad véleménynyilvánítás jogának kitüntetett szerepe ugyan nem vezet arra, hogy ez a jog korlátozhatatlan lenne, de mindenképpen azzal jár, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen kevés joggal szemben kell csak engednie."

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az országos tiszti főgyógyszerésznek a gyógyszerek árrésével kapcsolatos, a gyógyszertárakban kihelyezett aláírásgyűjtő íveknek a haladéktalan visszavonására irányuló intézkedése az Alkotmányban deklarált szabad véleménynyilvánítással és a panaszhoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozott. Az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság a vizsgált esetben azért értékelendő súlyosan, mivel a kezdeményezéssel szemben kiadott aránytalan korlátozó intézkedés az aláírásgyűjtést jelentő szabadságjog gyakorlását teljes mértékben megszüntette, és a kitűzött érdekképviseleti kezdeményezés nem vezethetett eredményre.

Az aláírásgyűjtés teljes megszűnésére tekintettel, valamint arra a lényeges körülményre figyelemmel, hogy a Magyar Gyógyszerész Kamara és az Egészségügyi Minisztérium rövid és hosszú távú feladat-meghatározással megállapodást kötött a gyógyszertárak biztonságos működését szavatoló intézkedésekről, az országgyűlési biztos az ügyben ajánlással nem élt, de felhívta az országos tisztifőgyógyszerésznek a figyelmét, hogy intézkedései során mindenkor tartsa tiszteletben az alkotmányos jogok érvényesülését.

A Tököli Bv. Kórházban ideiglenesen elhelyezett elítélt férje sérelmezte, hogy kisfia születéséről csak napokkal később tájékoztatták, a feleségével nem beszélhetett telefonon, újszülött fiát pedig nem láthatta a bv. kórházban. Csupán a havi egyszeri beszélőt biztosították számukra, ekkor 19 naposan, 5 percre láthatta a gyermekét üvegen keresztül. Az intézet nem adott semmilyen felvilágosítást a gyermek állapotáról, ellátásáról, ráadásul a kisfiú nem az anyjával együtt van elhelyezve. A panaszos kifogásolta, hogy felesége nem viselheti az asszonynevét a bv. intézetben.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a gyermeknek - a családja, az állam és a társadalom részéről - a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemre ill. gondoskodásra való jogát, valamint a szülőknek a gyermeküknek adandó nevelés megválasztásához való jogát érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el.

A panaszos fia 2001. július 3-án született meg a Bv. Központi Kórházában. Az eseményről a kórház főigazgatója - az apa külön kérelmére - tájékoztatta írásban a panaszost, aki a levelet július 6-án kapta meg. A BVOP tájékoztatása szerint a kórház nem rendelkezik a betegek számára rendszeresített, nyilvános távbeszélő készülékkel, ezért a fogva tartottak a Fiatalkorúak Bv. Intézetében található készüléket vehetik igénybe. A kórház házirendje alapján a befogadott betegeknek 30 nap eltelte után, a főorvos engedélyével, hetente egyszer van lehetőségük a telefon használatára. A házirend szabályozza a soron kívüli látogatás rendjét is, melyre - az egészségügyi szempontok mérlegelésével - munkanapokon, munkaidőben kerülhet sor.

2001. szeptember 18-án az általános helyettes két munkatársa helyszíni vizsgálatot tartott Tökölön, a Bv. Központi Kórházában, ahol személyesen is beszéltek a panaszos feleségével és más fogva tartottakkal. A kórházban összesen 297 férőhely van, jelenleg 215 beteg van elhelyezve, az egyes osztályok telítettsége azonban eltérő.

Az ún. roomingin kórtermet 1995-ben hozták létre a nőosztályon, az anyák és gyermekeik együttes elhelyezése céljából. A kórteremben két anya, ill. gyermek közös elhelyezését tudják biztosítani. A házirend értelmében a roomingin kórteremben - írásbeli kérelmére - az az anya helyezhető el, aki pszichésen kiegyensúlyozott, bizonyos intelligencia szinttel rendelkezik és megfelel a higiénés elvárásoknak. Az engedélyt - a nőosztályt vezető főorvos szakmai véleménye alapján - a főigazgató főorvos adja meg. A vizsgálat idején a kórterem telített volt, a többi kilenc anya - köztük a panaszos felesége is - azonban csak a szoptatás idején - naponta hatszor, ill. négyszer 35 percig - lehetett együtt gyermekével.

A tököli kórházban született és elhelyezett gyermekek láthatását a bv. országos parancsnokának, valamint a Központi Kórház főigazgató főorvosának új intézkedései szabályozzák 2001. szeptember 1-jétől. Az OP intézkedés alapján a terhes nőt nyilatkoztatni kell arról, hogy ki(ke)t kíván értesíttetni a gyermek születéséről, ill. a továbbiakban - a gyermek vonatkozásában - kivel kívánja a kapcsolatot tartani. A kórház feladata, hogy a gyermek születéséről haladéktalanul, táviratban értesítse a nyilatkozatban megjelölt személyt. A kapcsolattartásra jogosult személy(ek) részére a soron kívüli látogatás lehetőségét biztosítani kell, valamint rendszeres - heti egyszeri - látogatásra is jogosultak. Az újszülötteket - 6 hetes korukig - csak üvegen keresztül lehet megnézni. A főigazgató főorvos intézkedése szerint a látogatás helye a kórház nőosztályán erre a célra kialakítandó helyiség, a látogatás időtartama minden vasárnap egy óra. A gyermekek számára a megfelelő ruházatot, babaápoló szereket és játékokat a kórház biztosítja, így ezek csomagban nem küldhetők be. A panaszos részére ezt követően engedélyezték a soron kívüli látogatást, és szeptember 16-án végre kézbe vehette a fiát.

Az országgyűlési biztos általános helyettese 2001. szeptember 25-én lezárt vizsgálata során megállapította, hogy a vonatkozó jogi szabályozás hiánya sértette az apa és a bv. kórházban született gyermeke alkotmányos jogait. A Csjt.-ben és a gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezményben foglalt kapcsolattartás joga mind a gyermeket, mind a különélő szülőt megilleti, ez a szülőnek kötelessége is. A gyermeket nevelő személy pedig köteles biztosítani a zavartalan, személyes és közvetlen kapcsolattartást. A kiadott intézkedések eredményeként az apa panasza orvoslást nyert, és hetente egyszer láthatja a bv. kórházban elhelyezett gyermekét.

Az általános helyettes megállapította továbbá, hogy egyes anyák és gyermekük együttes elhelyezésének hiánya sérti az érintett gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemre, ill. gondoskodásra való jogát, továbbá hátrányos megkülönböztetést jelent a számukra. Az anya-gyermek körlet kialakítási lehetőségeinek vizsgálatára az országos parancsnok bizottságot hozott létre. Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlást tett az igazságügy-miniszternek, hogy kísérelje meg a körlet létrehozásához szükséges pénzügyi fedezet megszerezését.

A kórház tüdőosztályán egy zárt sétaudvar, a nőosztályon pedig egy szintén zárt terasz található, de a fogva tartottak többsége részére nem tudják biztosítani a kötelezően előírt, napi egy óra szabad levegőn tartózkodás lehetőségét. A főigazgató tájékoztatása szerint kialakítandó sétaudvar terve már elkészült, a pénzügyi fedezet is megvan, de az építési munkálatok még nem kezdődtek meg.

Az általános helyettes a helyszíni vizsgálat eredményeként megállapította, hogy visszásság keletkezett a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben azáltal, hogy a Bv. Központi Kórházában nem tudják biztosítani a szabad levegőn való tartózkodás lehetőségét azon fogva tartottak számára sem, akiknek az egészségi állapota ezt megengedi. A főigazgató tájékoztatására tekintettel az általános helyettes ajánlást nem tett, de felhívta az országos parancsnok figyelmét a munkálatok mielőbbi elvégzésének szükségességére. Az országos parancsnok tájékoztatása szerint a fogva tartottak 2001. november 20-tól kezdhették meg a sétaudvar használatát.

Országgyűlési képviselő fordult az országgyűlési biztoshoz, segítségét kérve a Nagyrév községben az árvízkárok elhárításával összefüggésben keletkezett károk elhárításához és végleges megoldásához. Az országgyűlési biztos általános helyettese a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A Tisza áradása az utóbbi két évben súlyos károkat okozott Nagyrév községben. Először belvízkárok keletkeztek, majd a magas parton átcsapó víz házakat is romba döntött. A nagy erőkkel folyó védekezés során a felvonuló munkagépek és az erősen megterhelt szállítójárművek tönkretették az utakat, és az okozott rezgéssel a lakóházakat is károsították.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az önkormányzat és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kezdeményezése ellenére elmaradt a másodlagos árvízkárok felbecslése, és annak az érdemben döntés céljából megfelelő fórum elé terjesztése. Az önkormányzat már 2001. március 12-én jelezte, hogy a magántulajdonban keletkezett másodlagos, ún. rezgéskárok közel 14 millió forintot tesznek ki. Erre azonban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól semmilyen választ nem kaptak. A Vízügyi Igazgatóság 2001. április 1-jén a megkezdett másodlagos kárfelméréseket leállította, így az önkormányzat csak a 14 millió forint bejelentéssel élt, de a várt intézkedés elmaradt. A kárfelmérés leállításával és a kárenyhítés elmaradásával szemben a károsultaknak nem volt jogorvoslati lehetősége.

Az általános helyettes az OBH 3857/2001. számú ügyben már rámutatott arra, hogy a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtására nincs megfelelő jogszabály, amely a kárt szenvedett állampolgárok ügyeiben egyértelmű eligazítást adna, mindenkor teljes bizonyossággal és egyértelműen meghatározná, hogy a katasztrófasegély, illetve jelen esetben a vizek kártételeinek helyreállításával összefüggésben jelentkező másodlagos károk helyreállítására vonatkozó kárenyhítés milyen feltételekkel illeti meg az állampolgárokat. A megállapítással egybehangzóan az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a vizsgálat során közölte, hogy a készülő Nemzeti Katasztrófavédelem Stratégiája ajánlásokat, javaslatokat fogalmaz meg a bekövetkezett súlyos veszélyek, természeti csapások, katasztrófák következményeinek felszámolásához szükséges finanszírozási rendszerre. Elfogadása esetén egyszerűbb és egyértelműbb támogatási rendszer lesz kialakítható.

A polgármester a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. tv. értelmében az árvíz- és belvízvédekezéssel kapcsolatos államigazgatási feladat- és hatáskörében megteszi az árvíz és belvíz által okozott, valamint a védekezéssel összefüggésben keletkezett károk helyreállításhoz szükséges intézkedéseket. A kárfelmérés költsége, a szakértői díj 9 millió forintot tesz ki, az önkormányzat azonban az évi 100 millió forintos költségvetéséből annak megelőlegezésére nem képes. A 800 fős település lakosságának 50%-a munkanélküli, és ők a nyugdíjas emberekhez hasonlóan nem tudják a költségeket vállalni és megelőlegezni.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a másodlagos károk jelentkezését az épületek korára, azok építési anyagára, a nem megfelelő alapozásra, a talajvíz szintjére, illetve annak ingadozására stb. vezette vissza. Az adatokból viszont az állapítható meg, hogy a rezgéskárok a nagy erőkkel folyó védekezési munkálatokkal összefüggésben a szállítójárművek miatt keletkeztek, mivel azok az ingatlanokban egy időben és hasonló mértékben jelentkeztek.

A vizsgálat megállapította, hogy a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság az árvízvédekezés során felvonuló munkagépek, erősen megterhelt szállítójárművek okozta rezgéskárok felmérésének leállításával, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pedig az önkormányzat által jelzett másodlagos kárra vonatkozó igénybejelentés elbírálásának elmulasztásával a tulajdonhoz és jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott, mert azzal a lakóépületek helyreállítását megakadályozták.

Az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte Nagyrév Község Önkormányzatát, hogy kezdeményezze a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Vízügyi Igazgatóság eljárását a leállított kárfelmérések folytatására, és kérje ismét a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság döntését a károk megtérítésére. Felkérte továbbá a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját és a Vízügyi Igazgatóság igazgatóját a szükséges intézkedések megtételére.

A közlekedési és vízügyi miniszter közölte, hogy a kezdeményezés alapján a minisztérium illetékes főosztálya eljárt a Vízügyi Igazgatóságnál a korábban leállított kárfelmérések folytatása érdekében, de a Vízügyi Igazgatóság a kezdeményezést nem fogadta el, és közölte, hogy a kárfelméréseket nem folytatja, mivel azt korábban sem ők rendelték el. A korábbi kárfelmérésekre való hivatkozás az önkormányzat részéről nem megfelelően történt. A Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közölte, hogy jogszabályi felhatalmazás hiányában nem intézkedhet.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a kezdeményezését és ajánlását fenntartva ismételten kérte a miniszter, a Megyei Vízügyi Igazgatóság és a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság intézkedését.

A panaszos azt sérelmezte, hogy nem részesült a súlyos mozgáskorlátozottaknak adható személygépkocsi szerzési támogatásban. A közigazgatási hivatal a kérelmet elutasította, mert az ügyfél a kérelemhez nem csatolta a munkaviszonyról vagy tanulói jogviszonyról szóló igazolást és a gépjármű vezetésére való alkalmatlanságot megállapító szakértői véleményt, pedig ezek a támogatás megállapításának jogszabályi feltételei közé tartoznak.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a kérelem elutasítása a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet alapján történt, mert: ha a súlyos mozgáskorlátozott kérelmező a szakértői bizottság véleménye szerint gépjármű vezetésére alkalmatlan, és szállítását érvényes vezetői engedéllyel rendelkező nagykorú gyermeke, testvére vállalja, csak abban az esetben adható a támogatás, ha a gépjárműre munkaviszony vagy tanulói jogviszony fenntartása miatt van szükség.

A vizsgálat kiterjedt a felnőtt mozgáskorlátozottakat megillető kedvezmények feltételeire is. Ezek összevetése alapján megállapította, hogy a rendelet a jogosítvánnyal nem rendelkező súlyos mozgáskorlátozottak esetén két különböző feltételrendszert tartalmaz, attól függően, hogy ki vállalja a szállítást. Azt vállalhatja a szülő, házastárs vagy élettárs, illetve nagykorú gyermek vagy testvér. Ha a súlyos mozgáskorlátozott személy szállítását az utóbbiak vállalják, teljesülnie további két feltételnek is. A mozgássérült személy gépjármű vezetésére való alkalmatlanságát szakértői bizottságnak kell megállapítani, és a gépjármű használatára munkaviszony vagy tanulói jogviszony fenntartása miatt legyen szükség. Ha a szállítást szülő, házastárs vagy élettárs vállalja, a feltételek között nem szerepel e két további feltétel.

A diszkrimináció tilalma nemcsak az alapvető állampolgári jogokra irányadó, hanem e tilalom - amennyiben a különbségtétel sérti az emberi méltósághoz való jogot - kiterjed az egész jogrendszerre, ideértve azokat a jogokat is, amelyek nem tartoznak az emberi jogok, illetőleg az alapvető állampolgári jogok közé. Az Alkotmánybíróság 9/1990. (IV. 25.) AB határozat szerint "A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni."

Az országgyűlési biztos leszögezte, hogy azok a súlyos mozgássérültek, akik jogosítvánnyal nem rendelkeznek, és ezért a gépkocsi használatához családtagjuk segítségét kénytelenek igénybe venni, a támogatás célja és állapotuk szempontjából homogén csoportnak tekinthetők. A jogalkotó mégis különbséget tett közöttük aszerint, hogy ki vállalja a mozgássérült személy szállítását. Ha a szállítást a gyermeke vagy testvére vállalja, a jogalkotó szigorúbb feltételeket szab. Ez a különbségtétel alkotmányos indok hiányában önkényes. Sérti az emberi méltóságot, ha a jogalkotó az érintetteket nem kezeli egyenlő méltóságú személyként, nem azonos figyelemmel és méltányossággal értékeli a súlyos mozgáskorlátozottak egyéni szempontjait.

Az országgyűlési biztos a diszkrimináció tilalmával, az esélyegyenlőség biztosításának állami célkitűzésével, az emberi méltósághoz és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot állapított meg azon mozgáskorlátozottak hátrányára, akiknek szállítását gyermekük, testvérük vállalja, mert nekik a támogatáshoz szigorúbb feltételeknek kell megfelelniük. Az országgyűlési biztos felkérte a szociális és családügyi minisztert, hogy kezdeményezze a Kormányrendelet olyan módosítását, amely a mozgáskorlátozottak számára azonos feltételek mellett juttat támogatást. A válaszadásra nyitvaálló határidő a beszámoló lezárásáig nem telt el.

A panaszos azt sérelmezte, hogy egyik magyar nemzetiségű, szlovák állampolgárságú tanítványa azért nem részesülhetett a határon túli diákok számára adományozható ösztöndíjban (ami szükséges az állami finanszírozású képzésre felvételhez), mert nem a szülőföldjén, hanem Magyarországon szerzett érettségi bizonyítványt. Az ösztöndíjra 2001-ben kiírt pályázat feltételei között kizáró okként szerepelt a magyarországi középiskolai végzettség. A panaszos az említett kizáró okot - más hasonló helyzetben levő diákokra is tekintettel - azért tartja súlyosan jogsértőnek, mert amikor a szlovák állampolgárok Magyarországra jöttek tanulni, akkor még nem számíthattak arra, hogy kizárják magukat a honfitársaik által pályázható állami ösztöndíj lehetőségéből. A panaszos álláspontja szerint diszkriminációt jelent a pályázók közötti különbségtétel aszerint, hogy hol végezték a középiskolát.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a panaszos által hivatkozott alkotmányos jogok (jogbiztonság, diszkrimináció tilalma) sérelmének veszélyére vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a panaszos már az oktatási miniszterhez is fordult a sérelmével. A miniszter a pályázat kizáró feltételét azzal indokolta, hogy az itt középiskolába járó tanulók esetén csekély a valószínűsége annak, hogy a fiatalok a diploma megszerzése után visszatérnek országukba. A magyar állami ösztöndíj célja pedig - amint azt a pályázati kiírás is tartalmazza - éppen a szülőföldi értelmiség képzésének és utánpótlásának támogatása.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat megkezdése előtt arra keresett választ, hogy a hatóság (idetartozik a minisztérium is) eljárása, intézkedése összefüggésbe hozható-e valamely alkotmányos joggal. Az Alkotmány 70/F.§-a rendelkezik a művelődéshez való jogról, ami azonban a szövegből is nyilvánvalóan csak a magyar állampolgárokat illeti meg. E jog megvalósulása érdekében az állam elsősorban intézményrendszert köteles fenntartani, emellett a gazdaság (az állami költségvetés) lehetőségeitől függően a hallgatókat anyagi támogatásban részesíteni. A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény is csak a magyar állampolgár alanyi jogaként határozza meg, hogy a felsőoktatási intézményben tanulmányokat folytasson. A külföldi állampolgár felsőfokú tanulmányainak állami támogatása tehát nem tekinthető alkotmányos jognak, továbbá más jogszabály sem biztosított ilyen jogot a nem magyar állampolgárnak, ezért ezzel összefüggésben a jogbiztonsággal kapcsolatos sérelem lehetősége sem merülhet fel. Ugyanezen okból nem valósulhat meg alkotmányellenes diszkrimináció sem, amint ezt a panaszos állította.

Bár az előbb említettek miatt alkotmányellenesség nem lehetséges, az országgyűlési biztos általános helyettese - a panaszos téves jogértelmezésének megvilágítására - a jelentésében röviden ismertette az Alkotmánybíróságnak a jogbiztonság tartalmára (kellő felkészülési idő a változásra) és a diszkriminációra vonatkozó álláspontját.

Tekintettel arra, hogy a panaszolt sérelem alkotmányos joggal nem függött össze, az országgyűlési biztos általános helyettese visszásságot nem állapított meg, és az eljárást intézkedés nélkül lezárta.

A Magyar Energiafogyasztók Szövetségének elnökségi tagja a villamos energia törvénynek és végrehajtási rendeletének a szerződésszegésre vonatkozó szabályait és a szolgáltatónak a szabálytalan vételezés esetén alkalmazott eljárását kifogásolta. A felemelt díj nincs arányban a szolgáltatónak okozott kárral. Helytelenítette a szolgáltató azon jogosultságát, hogy a fogyasztóval szemben hatóságként léphet fel és bírság fizetésére kötelezi, illetve hogy az új és a korábbi fogyasztót egyetemlegesen kötelezi, ha a mérőóra befolyásolása merült fel. Felvetette, hogy a szolgáltató több esetben lejárt hitelesítésű mérőt használ, a mérő átírásakor nem száll ki a helyszínre, és a visszaélésekre is hamarabb fény derülne havonkénti mérőóra-ellenőrzés esetén. Hiányolta a fogyasztók megfelelő tájékoztatását is.

Az országgyűlési biztos a hatályos jogszabályok, a készülő törvénytervezet és a panasz összevetése alapján feltárta, hogy a villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994. évi XLVIII. tv. (továbbiakban VET) 50.§-a a fogyasztó szerződésszegése esetére a felemelt díj fizetését írja elő. A helyszínen felvett jegyzőkönyv és a mérőóra vizsgálati eredménye alapján a szolgáltató maga állapítja meg a kár mértékét és a büntetést is. Ha a fogyasztó szabálytalanul vételezi a villamos energiát, azzal a szolgáltatónak kárt okoz, és köteles azt megtéríteni. A VET által előírt felemelt díj azonban nemcsak a kár megtérítését szolgálja, hanem a jogsértő magatartás büntetését is. Ez a jogosultság ellentétes az Alkotmányban rögzített ártatlanság vélelmét deklaráló alapelvvel, mely szerint senkit nem lehet bűnösnek tekinteni addig, amíg bűnösségét jogerős bírói ítélet meg nem állapította. A szolgáltató nem szabálysértési hatóság és nem büntető bíróság, hanem egyenjogú és mellérendelt szerződő fél.

A törvény tervezete is említi a felemelt díjat mint a szerződés megszegésének egyik következményét. A felemelt díj az ártörvényben meghatározott hatósági ár négyszerese. Ez nem fogadható el kártérítésnek, mert nem arányos az okozott kárral, ezért a szolgáltató oldalán jogalap nélküli gazdagodást jelent. A fogyasztó csak az általa okozott kár megtérítésére kötelezhető, a más által okozott kár megfizetésére nem. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a felemelt díj megállapítására vonatkozó rendelkezés és a szolgáltatónak az egyetemleges felelősséget megállapító gyakorlata ellenkezik az Alkotmánynak a jogbiztonságot és az ártatlanság vélelmét garantáló szabályaival.

Ha a szabálytalan vételezés időtartama nem állapítható meg, úgy a 34/1995. (IV. 5.) Korm. rendeletben foglaltak szerint a szolgáltató a fogyasztást a megelőző egy évre veszi figyelembe, és azt a háztartásban lévő fogyasztókészülékekre kalkulált kihasználási óraszám segítségével állapítja meg. Az egyéves törvényi vélelem alkalmazása nem kifogásolható, mert ellenbizonyításra van mód. A kihasználási óraszámok számítását a Közüzemi Szabályzat rögzíti. A háztartási fogyasztás esetén ez havi 125 óra, de ettől eltérő a hőtárolós villamos vízmelegítő és a hőtároló helyiségfűtő berendezés esetén, amelynél az havi 240 óra, de fűtő berendezés esetén az csak fűtési idényben alkalmazható. Az adott lakásban lévő háztartási készülékek összteljesítményét havi 125 óra használati időtartammal veszik figyelembe.

A vizsgálat megállapítása szerint a számítás módja nem életszerű, mert egyetlen háztartásban sem használják a tűzhely lapját és sütőjét is egyidejűleg minden nap öt órát, és ez minden háztartási gépre vonatkozik. Egy átlagos lakás havi áramfelhasználása 150-170 kWh havonta. A közüzemi szabályzat szerint a felemelt díj a példa szerinti háztartásban havonta 117 600 Ft, és a felemelt díjat egy évre visszamenőleg köteles megfizetni, azaz 1 441 200 Ft-ot.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a közüzemi szabályzatnak a kihasználási óraszámokra vonatkozó rendelkezése és a szolgáltató ezen alapuló számlázási gyakorlata visszásságot okoz az Alkotmányban rögzített jogbiztonsághoz való joggal és a tulajdonhoz való joggal összefüggésben, mert a fogyasztót olyan összegű számla fizetésére kötelezi, ami a fogyasztás ellenértékét kirívóan nagy mértékben meghaladja. A biztos álláspontja szerint a felemelt díj abban az esetben sem érvényesíthető, ha a fogyasztásmérő hitelessége lejárt, mire a szerződésszegést felderítette, mert a károkozásban a szolgáltató maga is közrehatott azzal, hogy a fogyasztásmérő hitelesítéséről nem gondoskodott.

A vizsgálat feltárta, hogy nem megfelelő a fogyasztásmérők hitelesítési nyilvántartása, és e tevékenységet sem az Országos Mérésügyi Hivatal, sem a Magyar Energia Hivatal nem ellenőrzi. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ezt ösztönző szabályozás hiánya a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz.

A Ptk. szerint a felek a szerződés teljesítését érintő körülményekről kötelesek egymást tájékoztatni. Ennek keretébe tartozik, hogy a szolgáltató a tudnivalókról tájékoztassa a fogyasztót. Mivel az áramszolgáltató monopolhelyzetben van, a hálózatok üzemeltetőinek átláthatóvá kell tenni a gazdálkodásukat, és biztosítaniuk kell az adatok nyilvánosságát.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a tervezet nem tartalmaz erre vonatkozóan rendelkezést, és ez a hiányosság sérti a jogbiztonsághoz és a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos jogot. A visszásság kiküszöbölhető az áramszolgáltatás területére kidolgozandó fogyasztóvédelmi szabályokkal, amelyre pozitív példát nyújt a távfűtési törvény, ahol a fogyasztóvédelmi szabályok külön fejezetben találhatók.

A feltárt alkotmányos visszásságok orvoslására az országgyűlési biztos ajánlásban felkérte a gazdasági minisztert, úgy módosítsa a villamos energiáról szóló törvény tervezetét, hogy a felemelt díj a szerződésszegés jogkövetkezményeként ne kerülhessen alkalmazásra, helyére olyan szabályozás kerüljön, amely a fogyasztó által okozott kárral arányban áll; rögzítse a korábbi és az új fogyasztó egyetemleges kötelezésének tilalmát; a tervezetben fogyasztóvédelmi szabályok is kerüljenek megfogalmazásra; és a 34/1995. (IV.5.) Kormányrendelet 17.§-ában meghatározott kihasználási óraszámok úgy módosuljanak, hogy egy életvitelszerű fogyasztás alapjául szolgáljanak;

Felkérte a Magyar Energia Hivatal főigazgatóját, hogy felügyeleti jogkörében ellenőrizze a szolgáltatóknak a mérőórák hitelességére vonatkozó nyilvántartását, és amennyiben szükséges, tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy a szolgáltató a jövőben megfelelő nyilvántartással és hiteles fogyasztásmérő állománnyal rendelkezzék.

A gazdasági miniszter és a Magyar Energia Hivatal elnöke az ajánlást elfogadta. Az új villamos energia törvény már nem tartalmazta a felemelt díjat, helyette kötbér fizetéséről rendelkezik, és előírja, hogy közüzemi szolgáltatást csak hiteles fogyasztásmérő alapján lehet végezni. A kihasználási óraszámoknak az életvitelszerű fogyasztáshoz való módosítása, és a szociális villamos energia ellátás igénybevételének részletes szabályai a végrehajtási rendeletben kerülnek megfogalmazása. Az országgyűlési biztos kérte a közigazgatási államtitkárt, hogy a végrehajtási rendelet tervezetét tanulmányozásra küldje el. A Magyar Energia Hivatal elnöke felszólította valamennyi áramszolgáltatót, hogy számoljon be a mérőórák hitelességének állapotáról. A felmérés a beszámoló előkészítésének lezárásáig nem fejeződött be.

Az országgyűlési biztos az ajánlását elfogadottnak tekintette.

2001. május végén a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletével zárult le az a több évig húzódó jogvita, ami a Gyermekrák Alapítvány és az APEH között zajlott a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlása körül. A bíróság nem vizsgálta - mert ez nem is feladata - az adójuk 1%-áról rendelkező állampolgárok és az általuk támogatni kívánt rákbeteg gyermekek és családtagjaik alkotmányos jogait, illetve azt, hogy az alkotmányos jogokkal összefüggésben fennáll-e a sérelem vagy ennek közvetlen veszélye, ezért az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot indított a személyi jövedelemadójuk 1%-áról rendelkező állampolgárok és a támogatni kívánt gyermekek alkotmányos jogainak védelme érdekében.

I. A vizsgált alkotmányos jogokkal összefüggésbe hozható visszásság közvetlen veszélyének a gyanúja elsősorban arra vezethető vissza, hogy a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény az azonos tevékenységet ellátó kedvezményezettek között a jogosultság tekintetében eltérő időhatározást állapít meg, holott az alapítvány tevékenységével elérni kívánt cél tekintetében a "kiemelten közhasznú" minősítéssel bírósági nyilvántartásba vett szervezet a törvény erejénél fogva azonos tevékenységi kört lát el, mint a közalapítvány. A hátrányos megkülönböztetés tilalma éppen a jogegyenlőség megvalósulását és az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölésének a követelményét hivatott biztosítani, amely alapjog a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz való jog garanciális szabályán nyugszik.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy félreértelmezhető a törvény azon rendelkezése, hogy a kiemelten közhasznú szervezetek és a közalapítványok között kizárólag a várakozási idő tekintetében tesz különbséget, illetve ezen kiemelten közhasznú szervezeteket külön nem nevesíti, és ez a jogbiztonsághoz való alkotmányos jog sérelmét idézi elő.

II. A jogszabály félreértelmezhetősége miatt keletkező jogbizonytalanság az adójuk 1%-áról rendelkezni jogosultak tulajdonjogból fakadó rendelkezéshez való jogát közvetlenül érinti. A társadalom tagjai által a magánvagyonukból közérdekű célokra létrehozott "nonprofit", humanitárius, egészségügyi, szociális feladatokat ellátó szervezetek (közhasznú társaságok, egyesületek, alapítványok) létrehozását is szolgálja az egyesülési jog, és létrehozásukat ösztönzi az adójog a "közhasznú" és a "kiemelten közhasznú" kategóriák elismerésével, valamint a nekik nyújtott adókedvezményekkel. Az ilyen, nagyfokú társadalmi igényt és támogatottságot élvező szervezetek működésének anyagi alapját, finanszírozási forrását biztosítja a személyi jövedelemadóból nekik felajánlható 1% is.

Az élethez, az egészséghez, a szociális biztonsághoz való alkotmányos jogokkal kapcsolatos kötelezettségeit az állam csak azáltal képes teljesíteni, hogy az állampolgárokra mint magántulajdonosokra (tőke- és munkajövedelem-tulajdonosokra) különböző közterheket ró, adók, vámok, illetékek, járulékok formájában. Ezeket a közterheket kötelező erővel beszedi, és a költségvetési újraelosztás keretében felhasználja. A tulajdonhoz való jog és a magántulajdon szabadsága tehát az állampolgárok jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelő közteherviselési kötelezettségével összhangban és együttesen érvényesül és értelmezhető. Az egyes (adózó) állampolgárnak azonban a költségvetési újraelosztásba közvetlen beleszólási lehetősége nincs. Ez alól jelent egy nagyon szűk, de annál jelentősebb kivételt a személyi jövedelemadó kétszer 1 %-a feletti rendelkezési jog gyakorlása, melynek segítségével az állampolgár saját maga, közvetlenül szabhatja meg, hogy azt az állam hova, milyen célra fordítsa.

Az adó összege teljes egészében az államot illeti ugyan, de a kétszer 1% feletti közvetlen rendelkezés szabadságát mintegy "visszaruházta" az egyes polgárokra. A rendelkezés szabadsága egyébként a magántulajdon legfontosabb, legteljesebb részjogosítványa, az adója 1%-a felett az adózó ezt a részjogosítványt gyakorolhatja. Ennek a részjogosítvány-gyakorlásra vonatkozó jogi szabályozásnak tehát olyannak kell lennie - minden részletében -, amely hiánytalanul és hibátlanul biztosítja a törvényi felhatalmazás alapján e jogot gyakorló rendelkező állampolgárok valóságos akaratának maradéktalan érvényesülését, konkrétan a felajánlott összegnek a célbavett és abból részesíteni kívánt személyekhez való eljutását. A közkiadások finanszírozásához szükséges pénzalap előteremtése (ennek keretében az adók meghatározása), miként annak elosztása is az Alkotmányból és más jogszabályokból fakadó közhatalmi jogosultság. A személyi jövedelemadó meghatározott részének a törvényben megjelölt kedvezményezettekhez juttatása révén a magánszemély adózó maga dönt adórészének közhasznú felhasználásáról. Ezt a jogosultságot az adóztatás közhatalmi jogát és az állami költségvetés megállapításának hatáskörét gyakorló Országgyűlés törvényben ruházta át a magánszemély adózóra.

A jogbiztonsághoz való jog sérelmének a közvetlen veszélyével összefüggésben és annak következményeként megállapítható, ha a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó törvényi felhatalmazás alapján gyakorolt rendelkezési joga azáltal nem érvényesülhet, mert a jogszabály hiányos, illetve félreértelmezhető, ez magában hordozza a rendelkező nyilatkozat megtételére jogosult adózó személyeknek az Alkotmányban biztosított tulajdonjogból fakadó rendelkezési jogának sérelmét, illetőleg a sérelem közvetlen veszélyét.

III. Az I. és II. pontban kifejtetteknek az a következménye, hogy meghiúsulhat az elérni kívánt cél, az adózó állampolgárok akarata szerint a közfeladatot ellátó szervezeteken keresztül ténylegesen támogatni kívánt személyeknek pedig több alkotmányos joga is sérülhet. Veszélyeztetett alapjogok különösen a szociális biztonsághoz való jog, az élethez és az emberi méltósághoz való jog, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog.

Az Alkotmány 54.§ (1) bekezdése egyrészt "minden ember" számára garantálja az élethez való jogot, másrészt - a 8.§ (1) bekezdésével összhangban - "az állam elsőrendű kötelességévé" teszi az emberi élet védelmét. Az élethez való jog alkotmányos védelme az államra nézve "objektív életvédelmi kötelezettséget" jelent, aminek teljesítéséhez köteles olyan jogi megoldásokat alkalmazni és olyan állami és társadalmi intézményeket működtetni, amelyek az ember életben maradását, az élet fenntartását és meghosszabbítását, az emberi méltósággal összeegyeztethető életkörülményeket biztosítják és előmozdítják. Ennek az elvárásnak minden tekintetben megfelel a személyi jövedelemadó 1%-ának erre a célra történő felajánlási lehetősége.

Az élethez, ezen belül az emberhez méltó élethez való joggal szoros összefüggésben az állam kötelessége "a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog" biztosítása is. Ennek részeként a lehető legmagasabb szintű egészségügyi intézményi és orvosi ellátáshoz való jog érvényesülése előmozdítható a "célzott" anyagi juttatások jogszabályi feltételeinek megteremtésével is. A legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez mérten az állam olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a polgárok egészséges életmódjához és életviteléhez. Ilyen "jogi környezet" részének tekintendő az szja 1%-ának a törvényben meghatározott célra történő és a törvényi feltételeknek megfelelő, egyes kedvezményezettek javára szóló felajánlása is.

A felajánlásokból nyújtott támogatás már azzal is hozzájárul a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog megóvásához, hogy csökkenti a rákbeteg gyermekes családok megélhetési gondjait. A súlyos betegséggel szükségszerűen együtt járó többletkiadások és ugyanakkor a gondozó családtagok keresetkiesése együttesen gyakran okozza az ilyen családok helyzetének szociális elnehezülését, olykor ellehetetlenülését. "A Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik." (Alk. 17.§) "A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; [...] betegség, rokkantság, [...] esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak." Ezt az ellátást elsősorban a társadalombiztosítás és a szociális intézmények rendszere valósítja meg (Alk. 70/E.§). Szociális intézményeket azonban egyházak, alapítványok és más társadalmi szervezetek is létesíthetnek, és az alapítványok (és más civiltársadalmi szervezetek) hozzájárulhatnak az állami intézmények finanszírozásához is. Mind az egészségügyi, mind a szociális ellátásnak közvetlenül az állampolgárok (a "civiltársadalom") által történő részleges finanszírozásának is egyik módja a jövedelemadó 1%-ának ilyen célokra való felajánlása.

Az I. és II. pontban kifejtettekkel összhangban, és mintegy annak folyományaként az országgyűlési biztos megállapította, hogy az adójuk 1%-áról rendelkező állampolgárok akarata ellenére a címzettekhez el nem juttatott pénzek hiánya súlyos sérelmet okozhat, illetőleg veszélyeztetheti a ténylegesen támogatni kívánt személyek Alkotmányban biztosított élethez és emberi méltósághoz való jogát, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát, valamint a szociális biztonsághoz való jogát.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményét összegezve 2001. szeptember 24-én megállapította, hogy amikor az állam lehetővé teszi, hogy a magánszemély saját döntése alapján támogathasson befizetett adójából közhasznú feladatokat is ellátó szervezeteket, a hatályos jogi szabályozás hiányosságai folytán a rendelkező állampolgárok valóságos akarata nem minden esetben érvényesülhet. Ennek következtében a jelentésben kifejtett alkotmányos jogokkal összefüggésben fennáll a sérelem közvetlen veszélye, mind az adójuk 1%-áról rendelkező állampolgárok, mind a kedvezményezett "kiemelten közhasznú" szervezetek, mind a ténylegesen támogatni kívánt állampolgárok tekintetében. Hatályos jogunkból ugyanis jelenleg hiányzik az adójuk 1%-áról rendelkező állampolgárok és az általuk támogatni kívánt személyek egyes alkotmányos jogait védő garanciális szabályozás arra az esetre, ha a közöttük közvetítő szervezetek érdekkörében merül fel olyan jogi hiba, amely akadályozná a felajánlott adórészhez való hozzájutásukat. Mivel az érintett alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság az adott kérdés jogi szabályozásának hiányosságára vezethető vissza, az országgyűlési biztos az alkotmányos jogokkal összefüggésben a jelentésben feltárt visszásság jövőbeni elkerülése érdekében indítványozta az Országgyűlésnek az 1996. évi CXXVI. törvény megfelelő kiegészítését. Az Országgyűlés a 2001. évi CXIV. törvénnyel 2002. január 1-jei hatállyal módosította a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvényt.

A panaszos a szilvásváradi Táltos Vígadó zajos, a család nyugalmát rendkívül zavaró működését sérelmezte. Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog, az egészséges környezethez való jog, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Az országgyűlési biztost megkeresésére a szilvásváradi jegyző tájékoztatta arról, hogy a Táltos Vígadó működése normalizálódott, megítélése szerint a Vígadó működésével kapcsolatban hatósági beavatkozásra nincs szükség. A késő esti órákban végzett ellenőrzések alkalmával nem volt zeneszolgáltatás, vagy az az utcára nem hallatszott ki. Élőzene-szolgáltatás csak szombati napokon van, az egyéb napokon szolgáltatott gépi zene diszkrét.

A vendéglátóipari egység környezeti zajkibocsátásáról 2001 augusztusában szakvélemény készült. A vizsgálatot az esti és az éjszakai időszakban végezték. A szakvélemény megállapította, hogy a létesítmény zajkibocsátása főként az élő zenéből és a hozzá kapcsolódó éneklésből ered, de a vizsgált nap szolid, csendes napnak számítható, mert nem tartottak különleges rendezvényt, illetve csoportos vendégfogadásra sem került sor.

A szakvélemény szerint az egység zajkibocsátása a vonatkozó előírásoknak nem felelt meg, mert bár nappali időszakban a vizsgálat határérték-túllépést nem regisztrált, illetve csak kis mértékűt, addig éjszaka a zajkibocsátás mértéke a határértéket jelentősen meghaladta. A legnagyobb mértékű határérték túllépés 16,7 dB volt.

A 4/1997. (I.22.) Korm. rendelet feljogosítja a jegyzőt, hogy a lakosság nyugalmának megóvása érdekében megtiltsa a műsoros előadás, zene, tánc rendezését. Jogában áll még a nyitvatartás korlátozása, illetve kötelező zárvatartási időszak elrendelése is, ha megállapítható a zajterhelési határérték figyelmeztetés ellenére történő ismételt túllépése. A helyszínem mért zajkibocsátás a 12/ 1983. (V.12.) MT rendelet alapján veszélyes mértékű, mert alkalmas a környéken lakók éjszakai pihenésének, nyugalmának zavarására. Ennek alapján mindenképpen indokolt a jegyzői fellépés. Az egység működése nem járhat mások jogainak, érdekeinek sérelmével akkor sem, ha a település egyébként nagy látogatottságú idegenforgalmi központ.

A BH1988. 32. szerint a hatósági engedély alapján tevékenykedő üzemek, üzletek is kötelesek gondoskodni arról, hogy a szomszédos ingatlanok használatát szükségtelenül ne zavarják. Az a körülmény, hogy az üzleti tevékenységet államigazgatási engedélyek, illetve hatósági engedélyek birtokában végzik, nem zárja ki a szomszédjogi szabályok megszegésének megállapíthatóságát.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a veszélyes mértékű zaj miatt szükséges hatósági eljárás elmaradása a vizsgálattal érintett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott, ezért 2001. október 25-én felkérte a jegyzőt, hogy a szakvélemény megállapításaira figyelemmel alkalmazza a kormányrendelet előírásait.

A Világgazdaság újságírója fordult az országgyűlési biztoshoz amiatt, hogy a diákhitel igénylésekor csak a Diákhitel Központ által kijelölt bankot lehet folyósítási intézetnek megjelölni, nem lehet szabadon megválasztani a számlakezelő bankot. Kérte az országgyűlési biztost, vizsgálja meg, hogy ez az eljárás sérthet-e állampolgári jogokat.

A diákhitel igényléséhez vásárolható csomagban található szerződéstervezet a Postabankot jelöli meg számlavezetőnek, bár a jogszabály erről nem rendelkezik. Ha az igénylő diák ezt nem fogadja el, úgy a szerződés nem jön létre. A panaszolt kikötés a Diákhitel Központ Rt. által meghatározott általános szerződési feltételek részét képezi. Ha egy diák a blanketta szerződésen a saját bankját jelöli meg mint számlavezetőt, akkor a Diákhitel Központ a kérelmet elutasítja.

A vizsgálat arra keresett választ, hogy éri-e alkotmányos jogaival összefüggő sérelem a diákhitelre alanyi jogot szerzett hallgatót azért, mert az általános szerződési feltételek között a Postabankot kell elfogadnia számlavezetőnek. A Ptk. szerint jogszabály a szerződés kötését kötelezővé teheti. Jelen esetben az általános szerződési feltéteket a rendelet értelmében a Diákhitel Központ Rt. üzletszabályzatában állapítja meg. Az általános szerződési feltétel a Ptk. szerint csak akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél azt megismerje és kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta. Ebből az következik, hogy ha a diák nem fogadja el a Postabankot számlavezetőnek, akkor ez a kikötés nem válhat a szerződés részévé. Kérdés azonban, hogy ilyen esetben a Diákhitel Központ Rt. jogosult-e a hitelkérelem elutasítására.

A Ptk. 205-206.§-ában foglaltak szerint a felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek, és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. Ha a szerződéskötési kötelezettség esetében a szerződési nyilatkozatok eltérnek egymástól, a felek kötelesek álláspontjaik egyeztetését megkísérelni. Ha a felek a szerződéskötési kötelezettség körében nem állapodnak meg és a kérdést jogszabály, vagy más rendelkezés sem rendezi, akkor a szerződést a szerződés céljának és tartalmának figyelembevételével a bíróság állapítja meg. Ez azonban általában hosszadalmas eljárásban történik, és a diákhitel célja éppen az, hogy a diák számára esélyt teremtsen a továbbtanuláshoz, és ennek költségeit az adott félévben támogassa.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszolt esetben a felek eltérő nyilatkoztainak az egyeztetését segítheti a pénzforgalomról és a bankhitelről szóló 39/1984. (XI.5.) MT rendelet 4.§-a, mely szerint, ha jogszabály másként nem rendelkezik a jogi személyek és a magánszemélyek szabadon választhatják meg, melyik erre felhatalmazott hitelintézettel kötnek bankszámla szerződést. A diákhitelről szóló jogszabály nem rendelkezik másként, ezért a diáknak joga van megválasztani azt a hitelintézetet, amellyel bankszámla-szerződést köt. Sérti a jogbiztonság követelményét, és az oktatáshoz való alkotmányos alapjogot a Diákhitel Központ, ha a hitelre egyébként alanyi jogot szerzett diák kérelmét az eltérő nyilatkozata miatt úgy utasítja el, hogy az egyeztetést meg sem kísérelte, és emiatt a diák az adott félévben a feltételek hiánya miatt nem tud részt venni a képzésben.

Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság orvoslását jelentené, ha az álláspontok egyeztetéseképpen létrejönne a szerződés a diák eltérő nyilatkozatával is. Ennek elősegítése érdekében kérte fel az országgyűlési biztos a Diákhitel Központ Rt. vezérigazgatóját, hogy vegye fontolóra a hallgatói hitel általános szerződési feltételeinek olyan módosítását, amely a hallgató számára akkor is lehetővé teszi a hitel folyósítását, ha számlavezető bankként a szerződésben más bankot jelöl meg.

A beszámoló előkészítésének lezárásáig a válaszra nyitva álló határidő még nem telt el.

Az elmúlt hetekben a médiumokban különböző híradások jelentek meg a végrehajtott, illetve várható kilakoltatásokkal, valamint az azokat kísérő rendőri intézkedésekkel kapcsolatosan. Az ügynek szomorú aktualitást adnak az utcán meghalt hajléktalanokról szóló hírek. Az országgyűlési biztosoknak e tárgykörben végzett korábbi vizsgálatai, valamint az aktuális ügyekből levonható tapasztalatok alapján az esetről az alábbi álláspontot alakítottuk ki.

A kilakoltatás társadalmi megítélésében lényeges különbség mutatkozik aszerint, hogy ki a végrehajtást kérő és mi a kilakoltatás indoka. A közvélekedés a magántulajdonban lakók ellen irányuló kilakoltatást - az érintettek sorsát átérezve - tudomásul veszi. Az országgyűlési biztosok a magántulajdonban lakók jogainak védelmében számos intézkedést kezdeményeztek (így a kényszerbérlők, a magántulajdonba került szolgálati vagy vállalati bérlakások bérlői, a volt házmesterek stb. jogainak védelmében). Ajánlásokat tettek az ingatlan-végrehajtás szabályainak módosítására a lakáshitel törlesztésével elmaradt, adósságcsapdába került állampolgárok lakhatásának védelmében. Az érintettek elhelyezéséről ezen ügyek jelentős részében is az önkormányzatok gondoskodtak.

Az önkormányzati tulajdonú lakásokban élők ellen irányuló végrehajtás azonban ellentmondásos, hiszen a lakásgazdálkodás a hatályos jogszabályok szerint éppen az önkormányzatok feladata. Az önkormányzat által kezdeményezett végrehajtással kapcsolatos közvélekedés attól függ, hogy a kilakoltatást a kötelezettségek nem teljesítése, az ott tartózkodás jogellenessége, vagy az önkényes lakásfoglalás indokolta.

Az országgyűlési biztosoknak a kilakoltatással kapcsolatos panaszok vizsgálata során kialakult és leszögezett álláspontja szerint a végrehajtás jogszerűségéről végső soron a bíróságok jogosultak dönteni. Az önkényes lakásfoglalókkal szemben alkalmazható hatósági eljárás ellen a kötelezett is fordulhat bírósághoz. A bíróságoknak a hatályos jogszabályok alapján hozott döntése kényszerintézkedés igénybevételével is végrehajtható. Aki azt megakadályozza, törvénysértést követ el, és felelősségre vonható.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a bérbeadók tulajdonhoz való alkotmányos jogának védelme közvetlen összeütközésbe kerülhet a kiköltözésre kötelezett bérlők és családtagjaik élethez, egészséghez és szociális biztonsághoz való alkotmányos alapjogaival. Az állam és a helyi önkormányzatok - Alkotmánybíróság által kimunkált - objektív életvédelmi kötelezettségéből fakad, hogy a lakástulajdonosok alanyi jogainak direkt és a kilakoltatottak alkotmányos alapjogainak indirekt védelme közti jelenlegi szakadékot áthidalják.

A kilakoltatások a vizsgált esetek többségében tulajdonjogi és lakásbérleti szempontból jogszerűen folytak, az ellentmondás az alkotmányos jogok szintjén vetődött fel. Ennek tisztázása érdekében fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa 1998-ban az Alkotmánybírósághoz az alkotmány értelmezését kérve.

Az Alkotmánybíróság az elmúlt évben hirdette ki a 42/2000. (XI. 8.) AB határozatát, mely szerint az alkotmányban szereplő szociális biztonsághoz való jognak nem része a hajlékhoz való jog. Ugyanez a határozat kimondta, hogy az állam köteles az állampolgár számára szállást biztosítani, ha annak hiánya az életét veszélyezteti. A határozatban megfogalmazott "szálláshoz való jog" a család egységéhez és a gyermekek kiemelt védelméhez fűződő alapjogokkal együttesen az államot és a helyi önkormányzatot a hajléktalanná vált családok esetében - különösen téli időszakban - családos szállás biztosítására kötelezi. E feladat a gyermekvédelmi törvényből is következik, amely előírja, hogy gyermek a családból kizárólag anyagi okok miatt nem emelhető ki, utcára pedig egyáltalán nem tehető.

Az AB határozat ugyanakkor nyilvánvalóan nem zárta ki a jogalkotás lehetőségét és szükségességét a hajlékhoz való jog rendezése kérdésében. A mai magyar jogrendszerben a jogszabályok mindegyike valamilyen mértékű aktivitást vár el magától az állampolgártól is a saját és családja lakásgondjának megoldása érdekében. Az állam felelőssége a lakáshoz jutás, a lakásfenntartás és -megtartás támogatásának szabályozása mellett arra is kiterjed, hogy a lakhatási lehetőségüket elvesztett, vagy azzal soha nem is rendelkező személyek, különösen családok számára a szállás lehetőségéről gondoskodjon. Álláspontunk szerint az állam köteles megfelelő jogszabályokkal, intézkedésekkel és a pénzügyi feltételek biztosításával az önkormányzatokat arra ösztönözni, hogy létrehozzák a szociális törvény által előírt családok átmeneti szállásának országos hálózatát. A megoldás módjának meghatározásában azonban az állam és a helyi önkormányzatok nagyfokú önállósággal és a gazdasági, pénzügyi lehetőségeiktől függő szabadsággal bírnak. Hangsúlyozzuk, hogy az önkormányzatok a gazdasági, pénzügyi helyzetükre hivatkozva nem mentesülhetnek a szállás biztosítási kötelezettségük alól. A családok átmeneti szállása azonban mind az önkormányzatok, mind pedig a kilakoltatott család számára csak ideiglenes megoldást jelenthet. A tömeges hajléktalanság megszüntetését, azaz a tartós megoldást az állam és az önkormányzatok csak a bérlakások számának - nemrég megkezdett - radikális növelésével, a szociális célú bérbeadás arányainak növelésével érhetik el. A hajléktalan családok lakhatásának tartós rendezése azonban megoldhatatlan az érintettek aktív közreműködése nélkül.

Az aktuális helyzetben az egyedi ügyektől függetlenül kell megállapítani, hogy a télen végrehajtott kilakoltatás az állampolgárok életét közvetlenül veszélyeztetheti, ezért az ilyen esetben végrehajtott kilakoltatás ellentétes az Alkotmánybíróság határozatában foglaltakkal. Indokoltnak tartjuk - az elmúlt években kialakult gyakorlathoz hasonlóan - a téli időszakra a kilakoltatások felfüggesztését, és egyidejűleg olyan megoldások felkutatását, melyek a tulajdonosi, bérbeadói jogok hatékony védelmével egyidejűleg biztosítják a hajléktalanság veszélyének kitett állampolgárok alapvető jogainak védelmét is. A hajléktalanság veszélyének kitett családok jogaival és elhelyezési lehetőségeivel kapcsolatosan az országgyűlési biztosok átfogó, részletes vizsgálatba kezdtek.

E közlemény kiadását az aktuális ügyek kapcsán a különböző sajtószervektől érkező megkeresésekre tekintettel tartottuk szükségesnek.