A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordulva a Budapest VII. Kerületi Gyámhivatalnak a gyermekével való kapcsolattartási ügyében tanúsított eljárását sérelmezte. A biztos a gyermeki jogok sérelmének gyanúja miatt 2000 augusztusában vizsgálatot indított.

A panaszos előadta, hogy a volt felesége nem tartja be a bírói ítéletben foglaltakat, a láthatást szándékosan akadályozza, emiatt évek óta nincs rendszeres kapcsolata gyermekével. A gyámhivatal nem tesz semmit a jogerős ítélet érvényesítéséért. A panaszos soron kívüli intézkedést kért a végrehajtás érdekében, mert álláspontja szerint a gyámhivatal vezetője az ügyében elfogult volt. A gyámhivataltól beszerzett dokumentumok szerint a szülők apai kapcsolattartásra vonatkozó egyezségét a Budapest II.-III. Kerületi Bíróság 1997 szeptemberében hagyta jóvá. Az apa már decemberben jelezte az akkor illetékes I. Kerületi Gyámhivatalnak, hogy az anya nem biztosítja számára a láthatást. A gyámhivatal az anya többszöri figyelmeztetését követően 1998 áprilisában az iratanyagot illetékességből áttette a Budapest VII. kerület Gyámhivatalához. A hatóság a kapcsolattartást folyamatosan akadályozó anyát már több alkalommal pénzbírsággal sújtotta, valamint az 1999. október 25-én kelt végrehajtási bírságot kiszabó határozatában felkérte a gyermekjóléti szolgálatot, hogy a gyermek veszélyeztetésének megelőzése érdekében segítse elő a szülők válását követően kialakult konfliktus feloldását. A szolgálat a tapasztalatairól azóta nem jelzett vissza a gyámhivatalnak. Az ítélet a kapcsolattartás helyszínéül a Kapcsolat Alapítványt jelölte meg, de ott sem jött létre a rendszeres láthatás, és a végrehajtási bírságok kiszabása sem járt eredménnyel.

A vizsgálat megállapította, hogy a gyámhivatal a kapcsolattartás végrehajtása érdekében a láthatást folyamatosan akadályozó anyát többször pénzbírsággal sújtotta, a gyermekvédelmi törvény értelmében pedig felkérte a gyermekjóléti szolgálatot, hogy nyújtson segítséget a szülőknek a kapcsolattartási konfliktusok feloldásában. A szolgálatot azonban egyszer sem kérte fel arra, hogy a tevékenységéről tájékoztassa. Erre csak a vizsgálat megindítását követően - 2001 januárjában - került sor.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény lehetőséget ad a gyámhivatalnak arra, hogy a kapcsolattartást meghiúsító, és ezzel a gyermekét veszélyeztető szülői magatartás miatt a gyermeket védelembe vegye. A védelembe vételre nem került sor. A vizsgálat megállapította, hogy a gyámhivatal eljárása során nem vett igénybe minden lehetséges jogi eszközt annak érdekében, hogy a kapcsolattartás megvalósuljon, ezért a gyermeknek a kapcsolattartáshoz, egészséges fejlődéshez való joga feltételezhetően sérült.

A vizsgálat megállapította, hogy a gyámhivatal azzal, hogy a gyermekjóléti szolgálattól a legutóbbi döntésének kivételével visszajelzést nem kért, és ennek alapján az önkormányzat jegyzőjét nem kérte fel annak a védelembe vétel lehetőségének a megvizsgálására, az Alkotmányban garantált gyermeki jogokkal kapcsolatos sérelem veszélyét idézte elő.

Az országgyűlési biztos a 2001. március 5-én kelt jelentésében kezdeményezte a Budapest VII. kerület Erzsébetváros Gyámhivatal vezetőjénél, hogy kísérje figyelemmel a gyermekjóléti szolgálat visszajelzését, és szükség esetén kezdeményezze a gyermek védelembevételét, továbbá tegyen meg minden intézkedést a kapcsolattartás eredményes végrehajtása érdekében. A Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjénél pedig azt kezdeményezte, hogy a gyermekvédelemmel kapcsolatos gyámhivatali felkérés esetén soron kívül értesítse az illetékes hatóságot, ha jegyzői vagy gyámhivatali intézkedések megtétele válik szükségessé. A címzettek a kezdeményezést elfogadták.

A panaszos Apaj Község Önkormányzatának eljárását sérelmezve fordult az országgyűlési biztoshoz. A beadvány szerint a szomszédja engedély nélkül szennyvíztárolót épített közös bejárójuk elé, ami egyrészt akadályozza az udvarba tehergépjárművel történő bejárást, másrészt nem zárt rendszerű, ezért környezetszennyező. Problémájával több alkalommal írásban megkereste a polgármesteri hivatalt, de a polgármester és az építési előadó elzárkóztak a megoldás elől.

Az országgyűlési biztos először 2000. szeptember 14-én kereste meg a jegyzőt, majd válasz hiányában november 30-án már soron kívüli tájékoztatást kért. 2001. február 26-án ismételt helyszíni szemléről érkezett feljegyzés, amelyből kiderül, hogy a panaszos 2000. év elején fordult az önkormányzathoz (beadványát március 1-jén érkeztették). Márciusban helyszíni szemlét tartottak, erről nem készült feljegyzés. Az ismételt szemlére 2001. február 20-án került sor, amely a felek közötti egyezség létrejöttét javasolja.

Tekintettel arra, hogy a többszöri megkeresésre sem érkezett megfelelő válasz ahhoz, hogy az eljárás lezárható legyen, az országgyűlési biztos a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalt vizsgálat lefolytatására kérte fel. A közigazgatási hivatal munkatársai Apaj község jegyzőjével és műszaki előadójával 2001. július 26-án helyszíni vizsgálatot folytattak le. Ennek során megállapították, hogy a szennyvíztároló valóban engedély nélkül épült, de az zárt rendszerű, tehát nem környezetszennyező és a hatályos építésügyi előírásoknak megfelel. Felső borítása lehetővé teszi az udvarba történő beállást tehergépjárművel. A vizsgálat során a jegyző arról tájékoztatta a közigazgatási hivatal munkatársait, hogy a községben a szennyvízcsatorna kiépítése folyamatban van, annak befejezéséig a tároló használatban maradhat. A közigazgatási hivatal főosztályvezetője tájékoztatta a biztost, hogy az érintett ingatlanok jogi helyzete rendezetlen, mivel több lakóház helyezkedik el egy helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon, melynek így közel ötven tulajdonosa van. Bár az önkormányzat szorgalmazta, a tulajdonosok között a használat vonatkozásában még nem jött létre megállapodás.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy Apaj község jegyzője a 2000. március 1-jén érkeztetett kérelemmel kapcsolatban nem hozott határozatot, így nem biztosította a panaszos jogorvoslathoz való jogát. Tekintettel azonban arra, hogy a felettes szerv a szükséges vizsgálatot lefolytatta, és tisztázódott az ügyfél panasza, kezdeményezést e körben nem tett.

Az országgyűlési biztos 2001. október 2-án kelt jelentésében a feltárt visszásságok orvoslására kezdeményezte, hogy az önkormányzat a beérkező beadványok kivizsgálása érdekében az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény rendelkezéseinek betartásával a jövőben folytasson le eljárást és hozzon határozatot. Felkérte a polgármestert, hogy hívja fel munkatársai figyelmét arra, hogy az országgyűlési biztos megkeresésre válaszoljanak. Az önkormányzat az ajánlást elfogadta.

Visszásságot okoz a tulajdonhoz való joggal összefüggésben, ha a hatóságok nem megfelelő együttműködése miatt az ár- és belvízkárral kapcsolatos támogatások megállapítása és folyósítása több hónap késedelmet szenved, vagy a település támogatás nélkül marad.

Az országgyűlési biztos egy, a Hajdú-Bihari Naplóban megjelent cikkből szerzett tudomást az ár- és belvíz okozta károk enyhítésére vonatkozó állami támogatással kapcsolatos problémákról, és a tulajdonhoz való jog, valamint a diszkrimináció tilalma megsértésének gyanúja miatt hivatalból indított vizsgálatot. A cikk szerint Szerep községben 134 károsult nem vehette igénybe azt a támogatást, amelyet a költségvetés a helyreállítások érdekében biztosított a hasonló kárt szenvedett települések részére.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a vizsgálattal egy időben a község önkormányzata a költségvetési támogatást megkapta, a kárenyhítési igények teljesültek.

A késedelem okainak feltárására irányuló vizsgálatban az érintett szervek közül kettő azt állította, hogy az önkormányzat nem nyújtotta be határidőben a kárenyhítésre vonatkozó igényeket. A Hajú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerint az önkormányzat az igényeket 2000. augusztus 14-én küldte meg, az önkormányzat azonban azt közölte, hogy azokat már 2000. május 10-én átadta az Igazgatóság Püspökladányi Kirendeltségének. Az önkormányzat ragaszkodott ahhoz, hogy a kárfelméréseket időben megküldte, és azt dokumentálni is tudja. Az önkormányzat szerint a kötelezettségét határidőben teljesítette, és annak ellenére, hogy az önkormányzathoz nem érkezett meg a katasztrófavédelmi szervek által hivatkozott körlevél, 2000. május 10-én a dokumentumot a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság kirendeltségének átadták.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az intézkedésre kötelezett szervezetek, hatóságok nem megfelelő együttműködéséből adódóan szenvedett több hónap késedelmet a támogatások megállapítása és folyósítása. A késedelmes benyújtás miatt a település akár támogatás nélkül is maradhatott volna, mivel a kárenyhítés utólagos biztosítása csak pótigénylés alapján, más települések igényének lemondását követően vagy takarékosabb megoldás esetén lett volna lehetőség.

Az érintett szervek nem megfelelő együttműködése következtében a kárenyhítés elhúzódása átmenetileg veszélyeztette az alkotmányos jogok érvényesülését, így a tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Tekintettel arra, hogy a település a kárenyhítést utólag megkapta, az ügyben az országgyűlési biztos általános helyettese nem élt ajánlással, de felhívta a polgármestert és a Hajú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját az eljárási határidők pontos betartására és betarttatására, továbbá a felhívások, körlevelek megfelelő dokumentálására.

A Hatvan, Grassalkovich úti panaszos a lakóházától néhány méterre lévő 3. számú főúton zajló, az autópályadíj bevezetését követően jelentősen megnövekedett teherforgalom káros környezeti hatásait sérelmezte.

Az országgyűlési biztos az egészséges környezethez és a legmagasabb szintű testi egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Tájékoztatást kért a Heves Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatójától az útdíj bevezetését követően a forgalmi adatokban történt változásokról, a Grassalkovich úton elvégzett burkolatjavítási munkálatokról, és arról, hogy látnak-e lehetőséget a forgalom zavaró hatásainak forgalomtechnikai intézkedésekkel való csökkentésére.

A pályadíj bevezetése óta a városban több forgalomtechnikai intézkedés történt. Körforgalmi csomópontot alakítottak ki a 3. számú főút és a boldogi bekötő út csatlakozásánál. Korszerű közúti csomópontot alakítottak ki a 3. számú főút és a Turai összekötő út csatlakozásánál. Leálló sávokat építettek a 3. számú főút mentén. Összehangolták az összes hatvani közúti jelzőlámpát, az automatikát kicserélték, az útburkolatot és a kiemelt szegélyt 1998-ban felújították. Az igazgató nem látott lehetőséget a forgalom zavaró hatásainak forgalomtechnikai intézkedésekkel történő további csökkentésére. További forgalomcsökkenést az jelentene, ha megépülne a 32. és a 21. számú főút összekötése, de annak mintegy 2 Mrd Ft a költsége.

A szabvány szerint egy irányban kétsávú utaknál a megfelelő forgalomnagyság 2464 egységjármű/óra, az eltűrhető pedig 3360 Ej/óra. Hatvanban az útdíj bevezetése előtt a forgalom nagysága 1828 Ej/óra volt, azt követően pedig 2043 Ej/óra. A mért adatok szerint a megnövekedett forgalom sem éri el a megfelelő forgalomnagyság értékét. Ennek ellenére a panaszos lakóházától néhány méterre zajló forgalom nyilvánvalóan jelentősen zavarja a lakók nyugalmát.

Az országgyűlési biztos az OBH 2511/2000. számú ügyben már vizsgálta az autópályadíj bevezetését követően a párhuzamos utak megnövekedett forgalma által okozott káros hatások enyhítésének lehetőségeit.

Az országgyűlési biztos a korábbi vizsgálat megállapításaira, illetve az abban megfogalmazott ajánlásra tekintettel a konkrét ügy kivizsgálásáról 2001. március 7-én készült jelentésében külön ajánlással nem élt, de figyelemfelhívásként a jelentést megküldte az érintett minisztereknek is. A korábbi ügyben tett ajánlást a megszólítottak elfogadták, és a választ az országgyűlési biztos az ajánlása teljesítésének tekintette.

A panasz alapján az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz és a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és az intézettől bekért iratok alapján megállapította, hogy a panaszos elhelyezését a vele kapcsolatban kialakult gyakori konfliktusok miatt befogadása óta 11 alkalommal változtatták meg. A befogadást követő három hónap elteltével a panaszos egyik zárkatársa jelentette az egészségügyi szolgálat ápolójának, hogy a panaszos több napja fájlalja a fülét. A fogva tartott jelzését követően a panaszost megvizsgálták, és megállapították, hogy dobhártyája berepedt. Az orvosi vizsgálaton a panaszos elmondta, hogy sérülése zárkatársa által történt bántalmazás következménye. Négy nap múlva, a fegyelmi eljárás megindulását követően a panaszos a vallomását, mely szerint sérülése bántalmazás következménye, visszavonta. Ezt követően az intézet parancsnoka a fegyelmi eljárást megszüntette.

A fogva tartottak tulajdonjogának védelme a fogva tartás időtartama alatt, a fogva tartottnál engedéllyel tartható személyes tárgyak tekintetében - ugyanúgy mint a fogva tartottól a befogadás során átvett és letétbe helyezett tárgyak tekintetében - a büntetés-végrehajtási intézet kötelessége. A tulajdonjog védelme a fogva tartottakat egymással szemben is megilleti. A személyes tárgyak eltulajdonításának a megelőzése érdekében a büntetés-végrehajtási intézetnek azt is biztosítania kell, hogy a fogva tartottak által használt szekrények zárhatóak legyenek. Ebben a büntetés-végrehajtási intézetben a fogva tartottak által használt szekrényeknek csak egy része zárható. Ez a hiányosság a tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz. A fogva tartottak testi épségének, emberi méltóságának biztosítása az őrzés időtartama alatt szintén a büntetés-végrehajtási intézet kötelessége. Bár a panaszos az orvosi kivizsgálása során tett vallomását - mely szerint sérülése a zárkatársa általi bántalmazás következménye - visszavonta, az előzményeket figyelembe véve alappal merül fel annak a gyanúja, hogy ezt megfélemlítés miatt tette. Az élethez és emberi méltósághoz való jog alapján az intézetnek - miután a panaszost kérelmére 11 alkalommal helyezték mindig újabb és újabb zárkába - ki kellett volna vizsgálnia, hogy mi az elhelyezés megváltoztatására irányuló kérelmek tényleges oka. Tekintettel arra, hogy ez nem történt meg, és a megindított fegyelmi eljárást az ügy tényleges kivizsgálása nélkül megszüntették, az országgyűlési biztos 2001 márciusában megállapította, hogy az intézet eljárása az élethez és emberi méltósághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Az országgyűlési biztos a megállapított visszásságok orvoslása érdekében felkérte a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát, hogy gondoskodjon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben a fogva tartottak által használt valamennyi szekrény zárhatóságáról, valamint vizsgálja meg az intézet parancsnokának a fogva tartotti bántalmazások elszaporodása miatti felelősségét. Az érintett az országgyűlési biztos ajánlását elfogadta, majd megállapította, hogy a fogva tartotti bántalmazások elszaporodása miatt a bv. parancsnokát felelősség nem terheli.

A panaszos sérelmezte, hogy a miskolci önkormányzat rendelete szerint egyes szervek járművei a feladataik ellátásig várakozhatnak a védett övezetben, míg a mozgáskorlátozottak csupán egy órát. Véleménye szerint ez hátrányos megkülönböztetéshez vezet.

Az országgyűlési biztos az önkormányzat rendelete alapján feltárta, hogy a védett övezetben külön behajtási engedély nélkül közlekedhetnek a megkülönböztető jelzéssel rendelkező járművek, a figyelmeztető jelzéssel rendelkező, valamint a rendeletben felsorolt közszolgáltatók járművei, az igazolvánnyal rendelkező mozgássérültek járművei és az ellenőrzésre jogosult szervek járművei. Ezek a járművek a feladatuk ellátásáig tartózkodhatnak a védett övezetben, kivéve a mozgáskorlátozottakat, akik esetén a várakozás nem haladhatja meg az egy órát.

A biztos megállapította, hogy a diszkrimináció tilalmának sérelmét csak az jelenti, ha a jogalkotó azonos helyzetű csoportok között tesz indokolatlanul különbséget. A rendeletben felsorolt közszolgáltatást végző vagy sürgősségi feladatot ellátó szervek a feladatuk ellátásig tartózkodhatnak a védett övezetben, és ez a kör nem hasonlítható össze a lakosság mozgáskorlátozott tagjainak körével, hiszen nem azonos cél miatt van szükségük a behajtás lehetőségére. Megállapította továbbá, hogy a jogalkotói szabadság részét képezi a méltányosság eseteinek, a kedvezményezetti körök meghatározásának lehetősége. Az önkormányzat a rendelet megalkotásakor több módon is kedvezményeket biztosított a mozgáskorlátozott gépkocsivezetők számára, ezzel hozzájárulva a mindennapos közlekedési nehézségeik megoldásához.

Az országgyűlési biztos 2001. május 9-én kelt jelentésében alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg.

A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) egyik hallgatója azt sérelmezte, hogy az egyetem az általa végzett, államilag elismert bizonyítványt adó nyelvvizsgáztatásért 2000. évtől vizsgadíjat szed az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatóitól, pedig a vizsga megléte a diploma megszerzésének feltétele. Mivel a panasz alkotmányos jogokat érintett, az országgyűlési biztos az ügyben vizsgálatot indított. Tájékoztatást és véleményt kért az egyetem rektorától, továbbá az oktatási minisztertől.

A vizsgálat megállapításai szerint az egyetem szakjainak többségénél két szakmai ismeretanyaggal bővített középfokú nyelvvizsga kell a diploma megszerzéséhez. A hallgatókat arra korábban sem kötelezték, hogy a nyelveket az egyetemen tanulják, és a nyelvvizsgát ott tegyék le. Vizsgázhattak az Idegennyelvi Továbbképző Központban (Rigó utca), vizsgadíjat fizetve, de a BKE nyelvi intézetében letett szigorlatukat is állami nyelvvizsgának ismerték el, amivel térítésmentesen teljesíthették a szóban forgó követelményt.

1999-től a nyelvvizsga megszerzésére vonatkozó lehetőség úgy változott meg, hogy bármely arra alkalmas szervezet nyelvvizsga-központot akkreditáltathat, ahol bárki vizsgázhat, államilag elismert vizsgabizonyítványt szerezhet. Az akkreditált vizsgaközpontok általában egyetemeken, főiskolákon működnek. Ilyen vizsgáztatásra akkreditációt kapott a BKÁE és a Budapesti Gazdasági Főiskola nyelvvizsgaközpontja. Nem indokolható, hogy aki olyan felsőoktatási intézménybe jár, amely egyúttal vizsgaközpont is, az ingyen tehessen nyelvvizsgát, míg a többi, más intézményekben tanuló hallgató - akinek ez ugyanúgy képesítési feltétel - fizesse a vizsgadíjat. Ha viszont a BKÁE kiterjesztené az ingyenességet valamennyi ott vizsgázó hallgatóra, akkor nem tudná fenntartani a központot. A BKÁE nem okozott az alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot azzal, hogy mint nyelvvizsga-központ a nyelvvizsgáért saját hallgatóitól is vizsgadíjat kér, erre ugyanis minden vizsgaközpont jogosult. A díj elengedése a 71/1998. (IV.8.) Korm. rendelet szerint csak lehetőség.

A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 31.§ (3) bekezdése szerint azonban az államilag finanszírozott felsőfokú képzésben részt vevő hallgatók számára a tandíjon felül csak olyan szolgáltatás igénybevételéért állapítható meg díj, amely nem kapcsolódik a képesítési követelményekben, illetve a tantervekben foglalt tanulmányi kötelezettségek teljesítéséhez. Mivel pedig az államilag elismert nyelvvizsga képesítési követelmény, visszásságot okoz a tulajdonhoz és a művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggésben, ha az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgató a képesítési követelményben előírt feltétel szabályszerű teljesítéséért külön díjat köteles fizetni.

Az oktatási kormányzat - a miniszter tájékoztatása szerint - már az országgyűlési biztos vizsgálata alatt a vizsgadíjakra pénzügyi fedezetet bocsátott az intézmények rendelkezésére, és ezzel a panasz alapján feltárt visszásságot orvosolta, ezért a biztos a konkrét ügyben nem tett ajánlást, de figyelemmel a sajtóban - az intézkedés végrehajtásának bizonytalanságairól megjelent - híradásokra, felkérte a minisztert, hogy soron kívül intézkedjen a díjtérítés kifizetése érdekében. A miniszter 2001-re vonatkozóan a szükséges intézkedést megtette. Az általános helyettes rámutatott arra, hogy a probléma általános rendezését és a jogbiztonságot szolgálná, ha a térítésre jogosultságot jogszabály határozná meg. A miniszter szerint a költségvetés a nyelvvizsgadíj állami támogatását csak 2001. és 2002. évre garantálta. Emiatt a vizsgadíj megtérítésére nem vállalható jogszabályi rendelkezés. 2005-től azonban az emelt szintű érettségivel a nyelvismeret megszerzése alapvetően már a közoktatásban megvalósulhat. A biztos álláspontja szerint, ha a költségvetési támogatás a következő években csökkenne, úgy az alkotmányos joggal összefüggő visszásság ismét előállhat. Az országgyűlési biztosok ezért ennek veszélyére a beszámolóban hívják fel az Országgyűlés figyelmét.

Az országgyűlési biztos egy névtelen beadvány alapján hivatalból indított vizsgálatot a Csongrád Megyei Önkormányzat fenntartásában működő kisteleki Napsugár Otthonban. A panaszos szerint az intézetben lakókat és a dolgozókat megfélemlítik, megszégyenítő, embertelen bánásmódot, terrorisztikus intézkedéseket alkalmaznak velük szemben.

Az országgyűlési biztos 2000 novemberében a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét kérte fel helyszíni ellenőrzésre. A 2001 márciusában lefolytatott helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a panaszban foglalt kifogások alaptalanok. Az intézmény vezetője külön szabályozott fogadóórát tart, az ÁNTSZ Szeged Városi Intézete rendszeresen ellenőrzi az intézeti (konyhai, mosodai) berendezések működését és higiéniai állapotát. Nem volt bizonyítható az sem, hogy a lakók étkeztetése nem megfelelő. A vizsgálat megállapította, hogy az étkeztetés keretében biztosított élelmiszer-nyersanyagok energia- és tápanyag-tartalma az 1/2000 (I. 7.) SzCsM rendelet által meghatározott normát meghaladta. Megfelelőnek ítélte a gyógyszerezés, a gyógyszer- és egészségügyi nyilvántartás rendjét is.

Figyelemmel arra, hogy az országgyűlési biztoshoz az intézetből a közigazgatási hivatal vizsgálata alatt is érkezett névtelen beadvány, az országgyűlési biztos munkatársai is végeztek helyszíni vizsgálatot az otthonban élők és az ott dolgozók emberi kapcsolatainak minőségéről, az intézmény légköréről. Az otthon szép környezetben lévő új, emeletes épület, amely erre a célra épült, és minden olyan építészeti megoldás megtalálható, amely szükséges a megfelelő ellátás biztosításához. Rendelkezik felvonóval, folyosói tágasak, a fürdőszobákat, mellékhelyiségeket tolókocsival is igénybe lehet venni, így az akadálymentes közlekedés biztosított. A 100 férőhelyes otthonban 40 apartman található, amelyekben emelt szintű szolgáltatást nyújtanak. A hagyományos részen két, illetve négy-ötágyas szobák vannak, de a jogszabályban előírt 6 m² lakóterület minden gondozott számára biztosított. Az épület külső és belső kialakítása igényes, a folyosók szépen dekoráltak, többnyire a gondozottak saját kézimunkáival. Tisztaság és rend van mindenhol. A szobák bútorzata egyszerű, praktikus, kényelmes és jó állapotú. A lakók azokat személyes tárgyaikkal, fényképeikkel, képeikkel, kézimunkáikkal és emléktárgyaikkal díszítik. A házaspárokat közös szobában helyezik el, és lehetőség szerint igyekeznek az elhelyezéssel kapcsolatos egyéni kívánságokat is teljesíteni. Az otthonban három mentálhigiénés szakember dolgozik. Munkájukat három fő csoportba rendezik: évente szervezik a nagy ünnepeket, havi rendszerességgel megtartják a születés- és névnapokat; fő tevékenységük azonban a heti beosztás alapján működő foglalkoztatás, torna, énekkar, szervezése és működtetése. Szinten tartó foglalkozásokat is szerveznek, amellyel igyekeznek megtartani a lakók írás-olvasás-készségét, gondozni memóriájukat, megakadályozni korábban meglévő készségeik romlását. A megkérdezett idősek az ennivaló mennyiségével és minőségével, az egészségügyi ellátással elégedettek voltak, jelezték, hogy jól érzik magukat az intézményben. A személyzet emberségesen bánik velük, és magas szintű ellátást biztosított számukra. Az idősek jókedvűen beszélgettek a vizsgálatot végzőkkel. Panaszt az intézet vezetőjére, a nővérekre nem kívántak tenni. Egybehangzóan állították, hogy problémáikat a nővérekkel, mentálhigiénés csoport vezetőjével vagy a lakóbizottsággal, esetleg az élelmezési bizottsággal mindig el tudják intézni. Az országgyűlési biztos 2001. május 31-én kelt jelentésében az általa kért és a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal által végrehajtott vizsgálat, továbbá saját helyszíni ellenőrzése tapasztalatai, illetve a rendelkezésére álló intézeti dokumentumok alapján megállapította, hogy az intézet működése során az Obtv.-ben megjelölt, az országgyűlési biztos fellépését igénylő alkotmányos jogsértés nem történt.

A jogbiztonság követelményével és az önkormányzati rendeletalkotás elveivel összefüggő visszásságot okoz a képviselő-testület, ha a rendelete nem szabályozza a szemétszállítási díj megfizetésének rendjét, nem teljes körűen szabályozza a kedvezmények és mentességek körét, illetve nem tartalmazza a közszolgáltatás ellátásának részletes szabályait.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a Sopronkövesdi Önkormányzat rendelete a szemétszállítási díjat egységesen, házanként határozza meg, ezért ugyanannyit fizet az egyedül lakó kisnyugdíjas, mint a több keresőképes személyből álló család.

Az országgyűlési biztos általános helyettese az önkormányzat 14/1996 (XII. 5.) ÖR. számú rendeletének a szemétszállítási díj számítására vonatkozó részét vizsgálta meg. Feltárta, hogy a rendelet 2001. februári módosítását követően a szemétszállítási díj mértékét a szeméttárolók űrtartalma szerint állapítják meg. A szolgáltató a kukákat hetente egy alkalommal üríti. Az általános helyettes a díjszabással kapcsolatban nem állapított meg visszásságot, mert az megfelel a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet előírásainak.

A kedvezmények és mentességek körét mind a rendelet, mind az önkormányzat és a közszolgáltató között létrejött megállapodás tartalmazza. A törvény szerint a képviselő-testület önkormányzati rendeletben állapítja meg az esetleges kedvezmények eseteit vagy a szolgáltatás ingyenességét. A képviselő-testület egyes kedvezményeket nem a rendeletben, hanem a polgári jogi megállapodásban rendezett.

A rendelet szerint a "szolgáltatás ellátására vonatkozó részletes szabályokat az önkormányzat és a szolgáltató által kötött szerződés rögzíti". Az általános helyettes megállapította, hogy ez ellentétes a törvény előírásaival, mert az önkormányzatnak rendeletben kell megállapítani a közszolgáltatás ellátásának rendjét és módját, a közszolgáltató és az ingatlantulajdonos ezzel összefüggő jogait és kötelezettségeit - beleértve az egyes ingatlanfajtákra vonatkozó speciális szabályokat -, a szolgáltatásra vonatkozó szerződés egyes tartalmi elemeit.

Az országgyűlési biztos a feltárt alkotmányos visszásságok orvosolása érdekében felkérte a Győr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg, megfelel-e az önkormányzati rendelet a törvény és a végrehajtására kiadott kormányrendelet előírásainak. Ha azt állapítja meg, hogy az önkormányzati rendelet és a magasabb szintű jogszabályok közötti összhang hiányzik, úgy kezdeményezze az érintett önkormányzatnál a rendelet módosítását.

A panaszos, egy Budapest XII. Kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő lakás volt bérlője fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert az önkormányzat a határozott idejű lakásbérleti szerződésének lejártát követően bírósági végrehajtást kezdeményezett ellene a lakás kiürítése érdekében. Az országgyűlési biztos a szociális biztonság, a család egységét és a gyermekek védelmét deklaráló elvek sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított. A panaszos korábbi kérelme ügyében 1997-ben folytatott vizsgálatának tapasztalatai, valamint az önkormányzat polgármesterétől kapott tájékoztatás alapján a következőket állapította meg:

A panaszos ügyében folytatott OBH 157/1996. számú vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat jogszabálysértően járt el a lakáspályáztatás ügyében, mert a pályáztatás jogszabályi feltételeit nem állapította meg. A panaszos 1995-ben pályázaton elnyerte egy Budapest XII. kerületi bérlakás határozott idejű bérleti jogát, de ennek érdekében térítés nélkül le kellett adnia a határozatlan idejű bérleti szerződés alapján használt bérlakását. Kérte, hogy a lakást határozatlan időre utalják ki számára, de e kérelmét az illetékes bizottság elutasította. A panaszos a szerződést mégis aláírta, mert a bérbe adói nyilatkozatban az önkormányzat garantálta, hogy a három év lejárta után előbérleti jog illeti meg.

A panaszos akkor fordult ismét az országgyűlési biztoshoz, amikor az önkormányzat hivatalosan közölte, hogy a három év lejárta után nem kívánja továbbra is bérbe adni a lakást, ezért azt adja le. A panaszos jelezte, hogy őt előbérleti jog illeti meg. Tájékoztatták azonban, hogy az előbérlet csak akkor illeti meg a bérlőt, ha a bérbe adó a lakást továbbra is bérbe kívánja adni. A konkrét esetben az önkormányzatnak azonban más szándékai vannak. Ezt a panaszos is tapasztalta, mert ekkor már több ingatlanközvetítő cégtől is felkeresték, és a tulajdonos megbízásából a lakást felmérték.

Az országgyűlési biztos megkeresésére a polgármester jelezte, hogy az önkormányzat a panaszos számára ideiglenes elhelyezést ajánlott fel addig, amíg arra végleges megoldást nem találnak.

A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos kérelme megalapozott. Az önkormányzat a lakások bérbeadására vonatkozó rendeletét szubjektív mérce alapján alkalmazza, ha a határozott idejű bérleti szerződéssel rendelkező bérlők esetében a határozott idő lejártát követően a további bérbeadásról nem a lakástörvény előírásai, illetve a szociális célú lakás bérbeadás feltételeinek megléte, vagy annak hiánya alapján dönt, hanem egyéb, nem részletezett érdekek alapján. A jogbiztonság alkotmányban garantált elvét sértette meg az önkormányzat azzal, hogy a rendelet módosítását követően nem ismeri el magára nézve kötelezőnek a korábbi rendelete alapján készült bérbe adói nyilatkozatában foglaltakat. E nyilatkozatban az önkormányzat garantálta, hogy a bérlőt a 3 év lejárta után további 3 évre előbérleti jog illeti meg, ha a szociális feltételeknek megfelel.

A panaszos nem fogadta el az önkormányzat ajánlatát egy másik önkormányzat tulajdonában lévő lakás bérletére, mert a kerületből történő elköltözésével az önkormányzat már semmiféle kötelezettséggel nem tartozna vele szemben. A felajánlott lakás nem volt megfelelő cserelakásnak tekinthető a három kisgyermekes család számára. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat visszaélt azzal, hogy az ingatlan tulajdonosaként az e tulajdonra vonatkozó jogszabály megalkotására is jogosult.

A vizsgálat feltárta, hogy az önkormányzat eljárása a jogbiztonsághoz, illetve a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, ezért az országgyűlési biztos felkérte a képviselő-testületet, hogy fontolja meg - a 24/1993. (XII. 23.) Ör. számú rendeletének 24.§ (4) bekezdésében - a polgármesternek adott indokolatlan mérlegelési jogkör törlését.

A képviselő-testület nem fogadta el az ajánlást, ezért a biztos - felettes szerv hiányában - fontolóra vette a rendelet alkotmányossági vizsgálatának indítványozását. Előbb azonban felkérte a belügyminisztert, hogy a megyei közigazgatási hivatalok útján vizsgáltassa meg, hogy az önkormányzatok milyen módon szabályozzák a határozott idejű bérleti szerződések lejáratának esetét. A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzatok döntő többsége az előbérleti jog kérdését a rendeletében szabályozta.

Az országgyűlési biztosok személyében időközben bekövetkezett változásra is tekintettel az eljárás újabb elemmel bővült. A hivatalba lépő országgyűlési biztos a panaszos és az önkormányzat között elmérgesedett vitának a rendezésére új módszerként a nemzetközi ombudsman gyakorlatban elterjedt közvetítői szerepre vállalkozott. Az önkormányzat képviselőinek és a panaszos, valamit jogi képviselőjének személyes meghallgatását követően kísérletet tett a felek között megállapodás előmozdítására.

A mediátori szerepben felvállalt békítés eredménye a beszámoló előkészítésének lezárásakor még nem állapítható meg.

Az országgyűlési biztos a sajtóból szerzett tudomást arról, hogy 2000. október 22-én egy építkezés területén talált fel nem robbant lőszer mentesítéséhez kihívott tűzszerész járőrparancsnoka a gránát tárolóhelyiségbe szállítása során ismeretlen okból bekövetkezett robbanás következtében életét vesztette. A baleset körülményeinek vizsgálatát a rendőrség azonnal megkezdte. A baleset előtt a tűzszerész járőrparancsnok szállításhoz előkészítette az aknagránátot, a társát fedezékbe küldte, majd miután a rendőrség kiürítette a környéket, a parancsnok kézben vitte a gránátot a tárolóhelyiségbe, ahol a robbanás bekövetkezett. A tűzszerész-balesettel kapcsolatban az országgyűlési biztos az országgyűlési biztos általános helyettese által a korábbi években folytatott vizsgálatokra tekintettel rendelt el újabb vizsgálatot.

Az általános helyettes 1997 nyarán az OBH 6883/1997. számon hivatalból indított vizsgálatot annak felderítésére, hogy a tűzszerészek élethez és emberi méltósághoz, valamint a személyes szabadsághoz és biztonsághoz való joga különleges feladatuk ellátása során miként érvényesül. A jelentésben tett ajánlások teljesülésének ellenőrzésére az általános helyettes az OBH 4908/1999. számon utóvizsgálatot tartott, és annak során az 1. Honvéd Tűzszerész és Aknakutató Zászlóalj, Budapest, Váci úti laktanyájában helyszíni ellenőrzést végzett. A vizsgálatokról készült jelenésekben tett ajánlások alapján a tűzszerész munkával összefüggő új kormányrendeletet adtak ki. Eszerint megszűnt a sorkatonák tűzszerészként történő alkalmazása, az ilyen feladatokat kizárólag hivatásos katonák végzik szerződéses katonák segítségével, akik többnyire gépjárművezetők. Kialakult a megfelelő nemzetközi tapasztalatcsere rendszere, főként a balkáni békefenntartás keretében. Az állománytábla módosításával rendszeresítették a pszichológusi beosztást, amelyet azóta be is töltöttek.

A további ajánlások arra irányultak, hogy tovább bővítsék, illetve legalább töltsék fel az alakulat létszámát a pihenési lehetőség jobb biztosítása érdekében, javítsák a tűzszerészek jövedelemszintjét, fejlett és kielégítő számú híradástechnikai eszközökkel biztosítsák a megfelelő kapcsolattartást a mentesítést végző járőr és a parancsnokság között, végül a robbanótestek biztonságos szállítása érdekében szerezzenek be korszerű gépjárműveket. A minisztérium egyetértő válaszában kifejtette, hogy ezeknek a feladatoknak a végrehajtására minimálisan két évre van szükségük. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta.

A 2000. október 22-i baleset ügyben az országgyűlési biztos tájékoztatást kért a Magyar Honvédség parancsnokától és a vezérkari főnöktől. Beszerezte az államigazgatási eljárásról készült rendőrségi határozatot és a kirendelt igazságügyi tűzszerész szakértő véleményét, és helyszíni vizsgálatot is tartott.

A vizsgálat megállapította, hogy a II. világháborús aknagránát gyártásakor nem minden esetben tartották be a technológiai fegyelmet, így alkatrészek maradhattak ki, ami lehetővé tette a töltetben a vegyi átalakulást. Emiatt a balesetet védőfelszerelés sem akadályozhatta volna meg. A baleset után a zászlóalj parancsnoka azonnal elrendelte, hogy a jövőben az előtalált robbanószerek csak a helyszínen semmisíthetők meg. Amennyiben ez csak más műszaki eljárás és rendszabályok bevezetésével foganatosítható, az ügyeletes tűzszerész parancsnok intézkedését kell kérni. A tűzszerész szakértő megállapította, hogy a balesetben áldozata tevékenységében hiányosságok és mulasztások nem voltak, feladatát az 1997-ben kiadott és azóta hatályos MÜ/31. Tűzszerész Szakutasítás előírásai szerint akarta végrehajtani.

A szakértő ugyanakkor kitért arra is, hogy a szakutasítás 126. és 188. pontja nem zárja ki a robbanószerkezet veszélyességi fokának téves megítélését. Ezért nem ért egyet a szakutasítás azon részével, amely a robbanótestek helyszíni kezdésének metodikáját szabályozza. Végül megállapította, hogy a baleset bekövetkezése miatt más személyt sem terhel felelősség.

A szakértő megállapításait támasztotta alá a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztályának határozata, amely az ügyben lefolytatott államigazgatási eljárást zárta le. A határozat szerint a halál oka a robbanás során elszenvedett szív- és főér-repedés következtében kialakult heveny idegrázkódtatás volt. Az elhunyt tűzszerész szervezetében méreg, kábítószer és gyógyszer nem volt, és alkoholos befolyásoltság alatt sem állt. Az eljárás során bűncselekmény gyanújára utaló adat vagy körülmény nem merült fel. A rendőrségi vizsgálattal kapcsolatban az országgyűlési biztos nem tárt fel alkotmányos visszásságot, mivel az megfelelt a vonatkozó jogszabályoknak. A helyszíni vizsgálat során az országgyűlési biztos meggyőződött azokról a kedvező változásokról is, amelyek a korábbi vizsgálat után következtek be. Megállapította azonban azt is, hogy több területen még nem történt lényeges javulás. Változatlan a létszámhiány a hivatásos állománynál és az még jelentősebb a szerződéses állománynál. Nem történt meg a szükséges technikai fejlesztés sem. Nem áll rendelkezésre megfelelő biztonságos öltözet és a helyszíni robbantáshoz szükséges biztonsági berendezés. A nemzetközi, azon belül a NATO kapcsolatok hasznosítása egyelőre csak a tapasztalatcserére szorítkozik, de nem hasznosul a technikai fejlesztés gyorsításánál.

A vizsgálat megállapította, hogy a megfelelő tűzszerésztechnika hiánya miatt a honvédségnél továbbra is sérül a tűzszerész katonák élethez való joga, folyamatos túlterheltségük és kiemelt pótlékuk nem megfelelő kifizetése miatt csorbul a pihenéshez és a végzett munka mennyiségéhez és minőségéhez igazított jövedelemhez való joga, az országgyűlési biztos ezért a honvédelmi miniszternek a következő ajánlásokat tette. Dolgozza át a pótlékrendszert, mert az nem alkalmas a tűzszerészpálya vonzóbbá tételére. (Ugyanis most nem a teljes szolgálati időre, hanem csak akkor kaphat a tűzszerész többletjuttatást, ha a konkrét mentesítési munkát végzi, a robbanószer közvetlen közelében.) Gondoskodjon a szerződéses állomány jobb anyagi és elhelyezési körülményeiről, a létszámhiány csökkentése érdekében. Tegyen gyors és hatékony intézkedést a tervezett technikai korszerűsítés érdekében. Rendelje el a Magyar Honvédség MÜ/ 31. Tűzszerész Szakutasítás sürgős és alapos felülvizsgálatát és korszerűsítését. Ennek keretében körültekintően kell szabályozni a helyszíni robbantások biztonságos végrehajtását, a polgári lakosság fokozott védelmére is tekintettel. A technikai feltételek biztosításán túl új szabályozásra is szükség van a különösen súlyos, rombolóhatása miatt helyszínen meg nem semmisíthető robbanószer biztonságos szállítása érdekében.

A honvédelmi miniszter az ajánlásokkal egyetértett, de jelezte, hogy azokat a tárca költségvetésének függvényében fogja végrehajtani. A költségvetéstől független ajánlásokkal kapcsolatban a szükséges intézkedéseket saját hatáskörében vagy a vezérkari főnök utasításával megtette.

Mozgáskorlátozott panaszosok sérelmezték, hogy nem részesültek fogyatékossági támogatásban, mivel a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény és a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet szerint nem minősültek súlyos fogyatékosnak. Az említett jogszabályok szerint mozgásszervi fogyatékosként fogyatékossági támogatásra az jogosult, aki a mozgásrendszer károsodása, illetőleg funkciózavara miatt helyváltoztatása a külön jogszabályban meghatározott segédeszköz állandó és szükségszerű használatát igényli, ezen állapota tartósan vagy véglegesen fennáll, továbbá önálló életvitelre nem képes vagy mások állandó segítségére szorul. A gyermekkoruk óta mozgássérült panaszosok fogyatékossági támogatás iránti kérelmét azért utasították el, mert nem használták a felsorolt segédeszközök valamelyikét, illetve az általuk használt segédeszköz a jogszabály mellékletében nem szerepelt.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az említett törvény a mozgássérültek esetén a jogszabályban felsorolt segédeszközök valamelyikének állandó és szükségszerű használatához köti a támogatás megállapítását. A támogatás jogalkotó által deklarált célja azonban az, hogy a havi rendszerességgel járó összeg a súlyosan fogyatékos személyek esélyegyenlősége érdekében a fogyatékosság miatt fennálló társadalmi hátrányokat és többletköltségeket kompenzálja. A támogatás tehát a súlyos fogyatékos állapotra és az ebből eredő társadalmi hátrányokra tekintettel jár. A segédeszköz használata valóban feltételezi a fogyatékos állapot fennállását, azonban nem minden súlyos fogyatékos használja feltétlenül a felsorolt segédeszközöket, pedig azonos társadalmi és anyagi nehézségekkel kell megküzdenie.

A vizsgálat megállapította, hogy azok a mozgássérültek, akiknek mozgásrendszere súlyosan károsodott, és önálló életvitelre képtelenek vagy mások állandó segítségére szorulnak, tehát fennáll náluk a biológiai károsodás és az ebből fakadó társadalmi hátrány is, de valamely oknál fogva nem használják a jogszabályban felsorolt segédeszközöket, nem részesülhetnek a támogatásban. Ennek alapján megállapítható, hogy a jogalkotó indokolatlanul és önkényesen tett különbséget a sérülés, a fogyatékosság mértéke és az ebből fakadó társadalmi hátrányok szempontjából homogénnek tekinthető csoporton belül és rekesztette ki a támogatásból a mozgássérültek azon részét, akik a jogszabály mellékletében felsorolt segédeszközöket nem használják.

Az országgyűlési biztos kifejtette, hogy a jogszabály a diszkrimináció tilalmával, az esélyegyenlőség biztosításának állami célkitűzésével, az emberi méltósághoz és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben okozott visszásságot azon mozgáskorlátozottak tekintetében, akik súlyosan fogyatékosok, de segédeszköz használatának hiányában nem részesülhetnek a fogyatékossági támogatásban, ezért kezdeményezte, hogy a jogalkotó dolgozza ki a jogszabály olyan módosítását, amelyben a fogyatékossági támogatás feltételei között nem szerepel a meghatározott segédeszközök használata.

Az jogbiztonsághoz és a panasz előterjesztéséhez való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző azzal, ha a hozzá benyújtott panaszt nem iktatja és nem vizsgálja ki. Az emberi méltóságból fakadó kegyeleti joggal összefüggő visszásságot okoz a gondozási központ vezetője, ha az elhaltak hozzátartozóinak nem ad megfelelő tájékoztatást.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a Tiszafüredi Polgármesteri Hivatal sem az 1998-ban benyújtott beadványára, sem a 2000 áprilisában írott levelére nem válaszolt. E levelekben azt sérelmezte, hogy az önkormányzat nem értesítette a nagynénje házának értékesítésekor, amely egy gondozási szerződés alapján került az önkormányzat tulajdonába. Korábban jelezte a Gondozási Központ vezetőjének, hogy az ingóságok közül igényt tartana a régi családi fényképekre és levelekre. Ígéretet kapott arra, hogy időben értesítik, de ez nem történt meg. A nagynénje 2000 áprilisában bekövetkezett halálát követően a fényképek és a levelek nem jutottak a birtokába.

Az országgyűlési biztos Tiszafüred jegyzőjétől kért tájékoztatást. A jegyző válasza, valamint a csatolt iratok és a panaszos előadása alapján megállapította, hogy az önkormányzat a panaszos nagynénjét 1995. augusztus 30-án helyezte el a Platán Nyugdíjas Otthonban. Ott gondozták az önkormányzattal kötött tartási-gondozási szerződés alapján a 2000. március 30-án bekövetkezett haláláig. A szerződés alapján a lakása az önkormányzat tulajdonába került. Az otthonba költözésekor a lakásban található ingóságokról leltár készült, amely tartalmazta a családi fényképeket és iratokat is. A panaszos arra kérte az otthon vezetőjét, a lakóház értékesítésekor értesítsék, hogy a családi iratokat és fényképeket átvehesse. Ilyen értesítést azonban nem kapott sem az intézmény vezetőjétől, sem a gondnoktól. Később egy látogatás alkalmával tudta meg, hogy a háznak már új tulajdonosa van, aki azt teljesen kiürítve vette birtokba. A panaszos ekkor fordult panasszal a jegyzőhöz, de nem kapott választ. A temetés alkalmával a panaszt a megbízott jegyzőnek megismételte, de ezután sem értesítették. Az országgyűlési biztos megkeresésére Tiszafüred új jegyzője arról tájékoztatta, hogy 1998-ra visszamenőleg a polgármesteri hivatalban a panasszal kapcsolatban semmiféle iratot nem talált. Ilyen panaszbeadvány iktatásra sem került. Az Otthon vezetőjét is megkereste, de ott csak az elhunyt temetésével és gondnokoltságával kapcsolatos iratanyag állt rendelkezésre. A panasz idején hivatalban lévő jegyző időközben elhunyt, a hivatal vezetésével megbízott aljegyzők pedig már nem ott dolgoznak. Az Otthon iratai szerint az elhunyt ügyeit kirendelt gondnok intézte. Hagyatéki eljárást nem folytattak, mert az elhunyt után sem ingatlanvagyon, sem leltározás alá eső egyéb vagyontárgy nem maradt. A gondnok nem emlékezett arra, hogy családi iratok vagy fényképek lettek volna az ingóságok között, és nem volt tudomása arról, hogy az elhunytnak hozzátartozója van.

Az országgyűlési biztos megállapította, a panaszos sérelmét az okozta, hogy az Otthon vezetője nem tájékoztatta arról, kihez fordulhat kérelmével, és a panaszos igényéről sem a gondnokot, sem a gyámhatóságot nem értesítette. Nagyobb gondosság mellett az ügy minden szereplője tudhatott volna a panaszos igényéről, akinek kérését a kegyeleti jog érvényesülése szempontjából teljesíteni kellett volna. A fényképek és iratok holléte nem állapítható meg, azokról a panaszosnak végleg le kell mondania. Megállapította, hogy a korábbi jegyző a panaszos levél iktatásának és a panasz kivizsgálásának elmulasztásával a jogbiztonsághoz való joggal és a panaszjoggal összefüggő visszásságot okozott. A Gondozási Központ vezetője az emberi méltóságból fakadó kegyeleti joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy a panaszost nem megfelelően tájékoztatta, és annak igényéről sem a gondnokot, sem a gyámhatóságot nem értesítette. Az országgyűlési biztos felkérte a jegyzőt a jogszabályok megfelelő alkalmazására. A Nyugdíjas Otthon vezetőjének felhívta figyelmét arra, hogy az elhunytak hozzátartozóit megfelelően tájékoztassa arról, hogy a kegyeleti jog gyakorlásával kapcsolatos kérelmükkel hova fordulhatnak.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálat eredményeképpen rámutatott, hogy a 43/1997. (VII.1.) AB határozat szerint lényeges követelmény, hogy a közszolgáltatás díja az általány jellegtől a ténylegesen ellátott szolgáltatás ellenértékéhez közelítsen, a jogalkotó az érintett csoportokhoz tartozók körülményeit megfelelő figyelemmel, körültekintéssel és méltányossággal értékelje. A jóhiszeműség és a tisztesség polgári jogi elve erősíti az önkormányzatokkal szemben azt a követelményt, hogy amikor a szemétszállítási díj meghatározásakor a díj összegét nem a tényleges szemétkibocsátáshoz és az elszállított szemét mennyiségéhez, hanem az azt tükröző más mutatóhoz (pl. a szobák és más helyiségek száma, nagysága, a lakásban élő személyek száma, kiürített tartóedények száma, űrmérete stb.) kötik, fokozottan törekedjenek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségének megvalósítására. Az Alkotmánybíróságnak a témára vonatkozó döntéseiben megfogalmazott követelmények megvalósítása különböző módszerekkel is lehetséges. A gyakorlatban több önkormányzat is alkalmaz az alkotmányos követelményeknek megfelelő megoldást. A települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Kormányrendelet 5.§-a szerint a települési hulladék kezeléséért közszolgáltatási díjat kell fizetni annak, aki a jogszabályok rendelkezései szerint a települési hulladék gyűjtésére és a közszolgáltatónak való átadására kötelezett. A rendelet 8.§ (5) bekezdése szerint nem tagadhatja meg a közszolgáltatás megfizetését az, aki a települési hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve hogy a közszolgáltató számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állást igazolja. Az ismertetett jogszabályhelyek értelmében nem mentesülhet a díjfizetés alól az, aki a közszolgáltatást nem veszi igénybe. Az arányosság elvének rendeleti szabályozása azonban elengedhetetlen követelmény.

A panaszosnak a díjfizetési kötelezettségét vitató kérelmét visszásság hiányában el kellett utasítani, de a rendeletnek a műanyagzsák alkalmazására vonatkozó előírásai kifogásolhatók. Az ugyanis lehetővé teszi a 120 literes kuka mellett 2 db műanyag zsák kihelyezését is, de nem rendelkezik arról, hogy a zsák önállóan is alkalmazható-e. Nem tartalmazza a zsák beszerzési forrását és árát. Azt csak az eljárásban megkeresett közszolgáltató közölte.

A vizsgálat megállapította, hogy a rendelet nem szabályozta az ingatlantulajdonost megillető kedvezmények eseteit vagy a szolgáltatás ingyenességét. Az önkormányzat a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy nem törekedett a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségének tiszteletben tartása elvéről az Alkotmánybíróság határozatában kifejtettek megvalósítására.

A jogbiztonság követelményével kapcsolatos visszásságot idéz elő a rendelet azzal, hogy a szemétszállítás díját nem határozza meg, hanem azt a vállalkozási szerződés rendezi.

A szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának követelménye alapján a hulladékszállítási díjnak közületek, illetve vállalkozások esetén is az elszállított szemét mennyiségéhez kell igazodni. Az egyedi díjmegállapítás e követelmény érvényesítésére nem alkalmas, alkotmányosan nem indokolható eltéréseket is eredményezhet. A hulladékgazdálkodási törvény alapján a hulladék elszállítására és elhelyezésére szervezett közszolgáltatás igénybevétele kötelező, a díj mértékét pedig hatósági árként az önkormányzatnak rendeletben kell megállapítani mindenkire nézve, aki a közszolgáltatást köteles igénybe venni. Az e körbe tartozóknál tehát a díj nem lehet alku tárgya. Az önkormányzati rendelet előírása tehát a hulladékgazdálkodásról szóló törvény mint magasabb szintű jogszabály rendelkezésével is ellentétes. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény.

Az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy kezdeményezze a lajoskomáromi önkormányzat helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 6/2000. (VI. 1.) számú rendeletének felülvizsgálatát és módosítását. Javasolta, hogy az önkormányzat a rendelet módosításával biztosítsa a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányosságának fokozottabb érvényesülését azon tulajdonosok esetében, akik a rendeletben szabályozott űrtartalomnál kevesebb hulladékot bocsátanak ki. A rendeletben szabályozzák a műanyag zsák szolgáltatási díját, ezzel is biztosítva annak önálló igénybevételét. Rendeletben szabályozzák a szemétszállítási díj mértékét.

A közigazgatási hivatal az ajánlást elfogadta, és tájékoztatta az országgyűlési biztos helyettesét arról, hogy az önkormányzat 2001. december 6-án módosította a rendeletét.

A panaszos 2000 őszén azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a szomszédja által fenntartott kacsatelep kora tavasztól késő őszig tartó üzemelése miatt büdös van, az ingatlanán lévő kútjukban jelentősen csökkent a vízszint, a telepen elhullott állatokat panaszos kútja közelében lévő gödörbe temetik el, ezért attól fél, hogy a kút vize elfertőződik. Több alkalommal kért segítséget az önkormányzattól, azonban érdemi előrelépés nem történt. A panaszos 1996 tavaszán már ugyanezen kacsateleppel kapcsolatban fordult az országgyűlési biztoshoz, de az OBH 4433/1996. számú eljárást az országgyűlési biztos általános helyettese megszüntette, mert a kunfehértói jegyző arról tájékoztatta, hogy a kacsatelep akkor megszűnt.

A megkeresett Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség közölte, hogy a megkeresésig a kacsatelepről nem rendelkezett információval. A panasz kivizsgálása céljából a felügyelőség munkatársai, az önkormányzat és az ÁNTSZ képviselői, valamint a hatósági állatorvos helyszíni szemlét tartottak. Megállapították, hogy a kacsatelep 1993 óta üzemel, de az üzemeltető működési engedélyt nem tudott bemutatni. A helyszíni szemle időpontjában a telepen 8500 kacsa volt. A vízellátást fúrt kútról biztosítják, de a tulajdonos vízjogi engedélyt ahhoz nem tudott felmutatni. A telep 50-70 méterre található a környező lakóházaktól, de a kacsák bűze a lakóházaknál a vizsgálatkor nem volt érzékelhető. Az ÁNTSZ és az állategészségügyi képviselő álláspontja szerint az elhullott állatok elföldelése nem felel meg az előírásoknak, mert az szennyezi a környéken lakók egyedi vízellátó rendszerét. A megyei tisztifőorvos közegészségügyi szempontból kifogásolta a kacsatartó telepnek a lakóépületektől való kis távolságát.

A jegyző 2001. június 5-én birtokvédelemi határozatban kötelezte a telep tulajdonosát, hogy a kacsatenyésztést szüntesse be, mert helyszíni bejárás során megállapította, hogy a panasz jelentős részben jogos, a kacsatartás tapasztalt módja alkalmas a környezet szennyezésére. Ebben a körben külön kiemelte az elhullott állatok szabálytalan elföldelését, de mindezen túl a telep tulajdonosának tevékenysége sérti a Kunfehértó község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 11/1998. (X. 20.) Kt. rendeletét, mivel a rendelet szerint a településnek az adott részén nem megengedett az üzemi állattartás, pedig az ilyen nagyszámú kacsa tenyésztése is annak minősül.

A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos 1995-től folyamatosan kérte az önkormányzat segítségét a fennálló állapotok megszüntetésére, de az önkormányzat csak a 2001. június 5-i határozatában döntött a kérelemről. Ezzel a jegyző megsértette az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvénynek az ügyintézési határidőkre vonatkozó szabályait, valamint a saját rendeletében foglaltakat.

A feltárt alkotmányos visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos 2001. július 12-én kelt jelentésében kezdeményezte, hogy a jegyző fokozott figyelemmel tartsa, és tartassa be az államigazgatási eljárás és az önkormányzati rendelet előírásait.

A felhívással a jegyző nem értett egyet, de az országgyűlési biztos megismételte korábbi álláspontját arra vonatkozóan, hogy az önkormányzat tudott a jogszabálysértően működő kacsatelep létéről, mert azt mind a panaszos, mind a kacsatelep tulajdonosa megerősítette.

Az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában a panaszos Pilisszántó község jegyzőjének idegenforgalmi adó ügyében tanúsított eljárását sérelmezte. Kifogásolta egyrészről az adó kivetésének jogszerűségét, másrészről azt, hogy a méltányossági kérelmét az önkormányzati hatóság nem bírálta el.

Az országgyűlési biztos a beadvány alapján 2001. június 6-án vizsgálatot indított. 2001. augusztus 8-án kelt jelentésében rögzített álláspontja szerint az önszervező helyi hatalomgyakorlás szervezeti kereteit megteremtő önkormányzatok alapvető feladata - a közhatalom helyi közügyekben való gyakorlása mellett - a helyi közszolgáltatások biztosítása. E feladatnak a helyi sajátosságokhoz és igényekhez igazítható ellátása - melynek során nélkülözhetetlen a helyi közösségek kezdeményezőkészsége, áldozatvállalása is - elengedhetetlenné teszi az önkormányzatok önálló gazdálkodása feltételeinek megteremtését. A gazdasági önállósulás egyik eszköze a helyi adók rendszere. Ez a települési önkormányzat számára lehetőséget teremt a helyi szuverén adóztatási jog gyakorlására, s ezzel együtt a helyi adópolitika kialakítására. Pilisszántó község jegyzője tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a panaszos a 2000. adóévben nem terjesztett elő méltányossági kérelmet, de ha olyat elő is terjesztett volna, azt érdemi határozat nélkül el kellett volna utasítania. A képviselő-testület ugyanis azt az álláspontot alakította ki, hogy akinek Pilisszántó területén a helyi idegenforgalmi adó fizetési kötelezettség alá eső ingatlana van, azt adófizetési kötelezettség terheli, és méltányossági lehetőséget az adózó részére nem biztosít. Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) alapelvei sorában rögzíti, hogy az adóhatóság köteles méltányosan eljárni, és ha a törvényekben, illetve e törvényben meghatározott feltételek fennállnak, az adótartozást mérsékli, illetve fizetési könnyítést engedélyez. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény értelmében a helyi adóval és az önkormányzat költségvetése javára más jogszabályban megállapított minden adóval kapcsolatos eljárásban az e törvényben és az Art.-ben foglaltakat kell alkalmazni. Az Art. szerint az adóhatóság a magánszemély kérelme alapján az őt terhelő adótartozást, valamint a bírság- vagy pótléktartozást mérsékelheti vagy elengedheti, ha azok megfizetése az adózó és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan veszélyezteti. Minthogy a helyi adót az önkormányzat állapítja meg, az Art. annak a feltételrendszernek a kialakítását is a helyi jogalkotó testületre bízza, amely az adókötelezettséget megállapítja. Az önkormányzati adóhatóság tehát a méltányossági ügyekben az önkormányzati rendeletben meghatározott normatív feltételek alapján mérlegelhet. Fontos, garanciális rendelkezés, hogy az adómérséklés feltételei között jelentős szerepet játszik a kötelezett vagyoni, jövedelmi, szociális körülményeinek a megítélése. Az Art. kötelezővé teszi, hogy az adóhatóság a döntés meghozatala előtt, a szociális körülmények megítélésére hivatott, szociálpolitikai feladatot ellátó szakigazgatási szervek álláspontját az üggyel kapcsolatban megismerje.

Az Alkotmánybíróság 566/H/1994. AB határozatában elvi éllel rögzítette: "Az Alkotmány 70/I.§-a az arányos közteherviselés általános kötelezettségét határozza meg, amely szerint a Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni. E hozzájárulás módját és mértékét az irányadó külön törvények, illetőleg a helyi adó tekintetében a törvényi keretek között az önkormányzati rendelet határozza meg. Az Alkotmánybíróság több határozatában [pl. 61/1992. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1992. 280, 283.] rámutatott arra, hogy amíg a közterhekhez való hozzájárulás az Alkotmányból eredő alapvető kötelezettség, addig az adómentességre és adókedvezményre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ez vonatkozik az adótartozás elengedésével és mérséklésével kapcsolatos méltányosság alkalmazására is, ehhez sincs senkinek alkotmányon alapuló alanyi joga. A jogalkotó mérlegelési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy mit tart olyan jelentőségű körülménynek, amely alapján - az Alkotmány, illetve törvény keretei között - a méltányosság gyakorlását lehetővé teszi."

Az országgyűlési biztos megállapította: Annak ténye, hogy Pilisszántó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete annak elvi lehetőségét is kizárta, hogy az önkormányzati adóhatóság méltányosságot gyakoroljon, visszásságot okoz az általa vizsgált alkotmányos jogokkal összefüggésben, ezért ajánlást tett a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének: vizsgálja meg, hogy Pilisszántó község helyi adó rendelete megfelel-e a hatályos jogszabályok előírásainak. Az ajánlást az érintett elfogadta, és 2001. július 26-án kelt levelében arról adott tájékoztatást, hogy felülvizsgálta a Pilisszántó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete által alkotott 12/1999. (XII.15.) számú, az idegenforgalmi adóról szóló rendeletét. A felülvizsgálatot követően, 2001. szeptember 30-i határidő kitűzésével felhívta Pilisszántó Község Képviselő-testületét, hogy módosítsa a rendelet törvénysértő rendelkezéseit.

A képviselő-testület az építményadóról szóló 7/2001(XII. 21.) számú rendeletével hatályon kívül helyezte az országgyűlési biztos által kifogásolt rendeletét.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a Bp. XIX. Hofherr Albert utca forgalma olyan mértékű, hogy a zaj elviselhetetlen, a házak repedeznek. Az utca lakói többször fordultak a fővárosi és a kerületi önkormányzathoz, hogy szüntessék meg az utca gyűjtőút jellegét, vagy legalább egyirányúsítsák azt, de eddig ez nem történt meg. Az utca tömegközlekedés által is igénybe vett, nagy része főútvonalként kijelölt, gyűrű irányú gyűjtőút. A főváros közút-hálózatában kiemelt I. rendű főutakat, az Üllői utat és az 5. sz. főutat köti össze, kapcsolódási lehetőséget biztosítva a XX. kerülethez és az 5. sz. főúthoz. A kerületi közúthálózatról érkező forgalom gyűjtése mellett jelentős átmenő, teher- és nehéz-teherautó forgalmat bonyolít le. Az utca részben családi házas, részben egyéb intézményi, üzemi munkahelyi övezeteket érint. Egy részén a vasúti sínekkel párhuzamosan fut, és a kispesti vasútállomás, a Bozsik Stadion, több ipartelep megközelítését is biztosítja.

A panaszosnak a polgármesterhez írt levelére a Polgármesteri Hivatal Város-gazdálkodási Irodája válaszolt. A tájékoztatás szerint "A kért vizsgálat eredménye az, hogy a Hofherr A. u. gyűjtőút funkcióján forgalomtechnikai eszközökkel nem lehet változtatni, mivel nem kívánatos a forgalom a környék belső utcáin való megjelenése. Fentiekből is kitűnik, hogy a közúthálózati rendszerből kiemelten egy-egy utca forgalomcsillapítása nem kezelhető. A Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottságunk jelenleg az egész kerületre kiterjedően a forgalomszervezést érintő észrevételek, javaslatok feltérképezését kezdeményezte döntés-előkészítő anyag elkészítése céljából, ahová természetesen az Önök észrevételét is továbbítjuk. Egyéb iránt kérésüknek helyt adva, vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy felhívjuk a vasúti átjárónál várakozó járművezetők figyelmét a motorok leállítására, csökkentve a forgalom által kibocsátott zaj és levegőszennyezést." Az 1995-2000 közötti panaszok iratait a jegyző szintén megküldte hivatalom kérésére. Ezek alátámasztják azt a tényt, hogy a probléma sokéves és egyre fokozódó mértékű. A panaszokat a kerületi polgármesteri és a Főváros Főpolgármesteri hivatalok kivizsgálták, és meg is válaszolták. Érdemben a helyzet nem változott. A Hofherr Albert utca hosszú évek óta főútvonal, és az is maradt. A XIX. Kerületi Polgármesteri Hivatal a vasúti átjáróban elhelyeztette a várakozó gépkocsivezetők figyelmét a motorok leállítására felhívó táblát. Az egész kerületre kiterjedő forgalomszervezésre vonatkozó döntés-előkészítő anyaghoz a forgalomszámlálást a napokban befejezték.

Az országgyűlési biztosokhoz az ország szinte valamennyi településéről érkeznek hasonló panaszok. A falvakon átvezető országos főutak mentén, a határátkelőhelyek közelében lévő kistelepüléseken vagy a nagyvárosok főútvonalain, belvárosaiban, ipartelepek vagy bevásárlóközpontok, vasúti átjárók, szintbeni útkereszteződések, repterek környezetében élők panaszkodnak, főként a teherforgalom okozta zaj-rezgés-ártalmakra, levegőszennyezésre. A lefolytatott vizsgálatok azt állapították meg, hogy térben-időben változó nagyságú, de igen nagy volumenű beruházások szükségesek ahhoz, hogy a jelenlegi helyzeten javítani lehessen. Az országos autópálya-hálózat megvalósítása, a településeket elkerülő utak megépítése, a közúti szállítás vasúti-víziútra terelése stb. rendkívül nagy mértékű beruházásokat igényel. Így van ez Budapesten is. Több panasz érkezett a főváros főútvonalainak zsúfoltságára és az azzal járó következményekre is. Ahogy a város beépítettsége és a motorizáció mértéke nő, úgy növekszik a környezet terhelése és a panaszok száma.

Az országgyűlési biztos OBH 5417/1998. számon már 1998-ban hivatalból indított vizsgálatot a jelenlegi panasszal szinte mindenben megegyező ügyben a XVIII. Sallai utcában a tehergépjármű-forgalom növekedése miatt. A Sallai utca ugyancsak az Üllői utat köti össze a Nagykőrösi úttal, csak a városhatárhoz közelebb.

Részletek a jelentésből: "A teherforgalom szabályozására egy olyan forgalmi vizsgálattal megalapozott, átfogó javaslat elkészítését rendelte meg a Fővárosi Önkormányzat, amellyel az egész térség teherforgalma kezelhetővé válik. Erre a feladatra a Közlekedési Ügyosztály öt tervező cégtől kért árajánlatot, 1998. december 1-i tervezési véghatáridővel. A Közlekedési Ügyosztály a tervezési szerződésben előírta az érintett önkormányzatokkal és útkezelőkkel való egyeztetést is. Az ügyosztály felvette a kapcsolatot a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium illetékes Főosztályával is. 1999. januárjában készült el a ťXVIII. ker. Sallai utca nehéz-teherforgalom korlátozásaŤ című vizsgálati anyag és javaslat, amelybe a tervező az érintett kerületekkel és a Sallai utcai lakók képviselőivel folytatott egyeztetések eredményét is beépítette. Megállapították, hogy ťa területeken áthaladó összes jármű forgalom mértékéhez képest a lakóterületeken a legmagasabb a tehergépjármű-forgalom." A tanulmány a korlátozási lehetőségek vizsgálata során megállapította, hogy a teherforgalmi korlátozások kimunkálásakor nincs reális lehetőség alternatív útvonalak direkt kijelölésére, mivel ekkor a kitiltott forgalom a kijelölt útvonalon okoz hasonló problémákat. A vizsgálat fontos megállapítása volt az, hogy "A probléma forgalomtechnikai változtatásokkal véglegesen nem megoldható, alapvetően csak a hálózatfejlesztés jelenthet megoldást. Az M0 autóút hiányzó szakaszának kiépítése, a külső kerületi körút megvalósítása.Ť"

Az országgyűlési biztos 1999-ben a tárgyalások és egyeztetések alapján megállapította, hogy a Sallai utca nehéz-teherforgalmi korlátozására készített javaslatot sem a XVIII., sem a XIX. kerület nem fogadta el. Az alternatívák közül a legelfogadhatóbbnak a Nagykörösi út-Üllői út-Határ út-Nemes utca-Királyhágó utca útvonal mutatkozott. A nagy forgalom káros hatásai miatt a Nagykörösi út lakói ugyanolyan elkeseredett panasszal fordultak a főjegyzőhöz, mint a Sallai utca lakói. A Nemes és a Kisfaludy utca esetében a XVIII. kerület részönkormányzata sem járult hozzá ezen utcák további teherforgalmi terheléséhez. A Nagykörösi úti lakossági tiltakozás miatt a teherforgalom meglévő hálózaton történő más elosztására jelenleg nincsen reális lehetőség. A hosszas egyeztetések folyamán bebizonyosodott, hogy a Sallai utcai lakók problémáját a mai úthálózaton megoldani nem lehet, segítséget csak a régióban történő, új utak építését is magával hozó, hosszú távú fejlesztések (M0 keleti szektor, Körvasút menti feltáró út, Ipartelepi feltáró út) adhatnak.

A Hofherr Albert utca vonatkozásában a Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztályának állásfoglalása gyakorlatilag ugyanazt tartalmazta, mint amit a korábbi biztosi vizsgálat is megállapított a térségre, ezért azt el kellett fogadnom: "A Hofherr Albert utca 2x1 sávos, jó kiépítettségű, tömegközlekedés által járt, jelzőtáblával kijelölt főútvonal. Az utca a Nagykőrösi út-Ady Endre út-Üllői utat összekötő igen jelentős haránt irányú útvonal, mely ebből adódóan a környező utcákhoz képest jelentős forgalmat bonyolít le, megkímélve a velük párhuzamosan futó egyéb lakóutcákat. A térségben az átmenő forgalom a Hofherr Albert utcában érint viszonylag a legkevesebb lakóterületet. Az utcából az átmenő forgalom kitiltásával vagy korlátozásával az feltehetően más, hasonló vagy még kedvezőtlenebb adottságú útvonalra terelődne át, és ott hasonló gondok jelentkeznének. Így a főútvonal-hálózaton értelmetlen lenne bármilyen forgalomkorlátozás bevezetése, hisz pont az a cél, hogy a forgalom itt, és ne a lakó-pihenő területeken bonyolódjon le. A probléma megoldását a délpesti kerületek között létesítendő gyűrű irányú útvonal, az M0 autópálya továbbépítése, vagy az ún. ťmunkáskörútŤ megépítése jelentené, mely a régióban alternatív útvonalat tudna biztosítani az átmenő forgalom számára. Az ilyen jellegű útvonal megépítése igen fontos lenne, de sajnos a közeljövőben elsősorban anyagi okok miatt nem várható.

Elfogadtam a XIX. kerület jegyzőjének érveit is, amely szerint a kerület 1996-ban elkészített közlekedési intézkedési tervében megállapítja, hogy a kerület főúthálózatának szinte mindegyik elemének kapacitása kicsi, és ez a Hofherr Albert utcára is igaz A gyűjtő utak nagyrészt lakóút paraméterű, szűk beépítésű utcákon lettek kialakítva, amelyek zavarják a lakókörnyezetet.

Alapvető közlekedési problémát jelent a kerület számára a fővárosi úthálózat-fejlesztések elmaradása. A Hofherr Albert utca átmenő forgalmára közvetlen hatással bíró alapvető közlekedési beruházások váratnak magukra, mint az M0 autópálya M5 és 4. számú főút közötti szakaszának megépítése, a Határ út-Kőér u. irányú körvasút menti körút kialakítása, a Lajosmizsei vasútvonal szintbeli vasúti kereszteződéseinek (elsősorban az Ady Endre úton való) megszüntetése. Az út tehermentesítésére a végső megoldást a Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Tervében szereplő haránt irányú kapcsolatok kiépítése, vasúti-közúti kereszteződések jelzőlámpás, külön szintű fejlesztése jelentené, mely a Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe tartozik."

A fentiek alapján megállapítható, hogy a főváros közúthálózata elavult, a rázúduló forgalmat a környezet jelentős terhelése nélkül nem képes lebonyolítani. Új utak építése nélkül a forgalomszervezési intézkedések lényegében az adott nagyságú forgalomnak a meglévő utakon való "újraosztását" jelentik, jelenthetik. Mint a korábbi, és a jelenlegi vizsgálatból is kitűnik, a Budapestre be- és kivezető sugár irányú útvonalak forgalmának haránt irányú összeköttetése több útvonalon azonos - megoldhatatlan - problémát jelentve zajlik. Nem beszélve itt magukon a - szintén lakott területeken áthaladó - sugár irányú utakon zajló, nagyságrenddel nagyobb forgalom okozta gondokról. Alternatív, kijelölhető útvonalak - olyanok, amelyeken a meglévőknél súlyosabb helyzetet ne keletkeztetne a forgalom odaterelése - nincsenek.

Megállapítható az is, hogy ha a város átmenő forgalom alóli tehermentesítésére valamennyi elkerülő út megépülne, a főútvonal-hálózatra, azon tömegközlekedésre és teherforgalomra azután is számítani kell. A környezet terhelése jelentősen csökkenthető, de a főútvonalak melletti területek zaj- és levegőszennyezettsége minden körülmények között magasabb lesz, mint a város egyéb területein. A fentiekben kifejtettek szerint a főútvonal-hálózat kialakítása nem ötletszerűen történik, feltételezhető, hogy a Hofherr Albert utca főútvonal jellege hosszú távon megmarad.

A vizsgálat alapján megállapítottam, hogy a panaszosnak az Alkotmány 18.§ és 70/D.§-aiban deklarált, az egészséges környezethez való joga folyamatosan sérül, éppúgy mint a gépjárművek közlekedéséből adódó környezeti ártalmakkal érintett más állampolgároké. E jogaival kapcsolatosan azonban jogszabályi hiányosságból vagy hatóság intézkedéséből, illetve mulasztásából származó alkotmányos visszásságot nem állapítottam meg.

Az Alkotmánybíróság többször, részletesen kifejtett álláspontja, szerint "A korlátozás nem alkotmányellenes akkor, ha elkerülhetetlen, vagy ha arra kényszerítő ok szolgáltat alapot, s a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt céllal arányban van [7/1991. (II.28.) AB]".

A 28/1994. (V.20.) AB határozat szerint a környezethez való jog sajátossága abban áll, hogy alanya valójában az 'emberiség' és a 'természet' lehetne, az egyes ember számára azonban közvetlenül kikényszeríthető alanyi jogot nem biztosít. A környezethez való jognak az Alkotmánybíróság 996/G/1990. AB határozatában (ABH 1993. 535.) megállapított sajátosságaiból következően azonban az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát rombolni engedje, vagy a romlás kockázatát megengedje. Ennek kapcsán hangsúlyozta az Alkotmánybíróság, hogy "a természetben okozott károk véges javakat pusztítanak, sok esetben jóvátehetetlenek, a védelem elmulasztása visszafordíthatatlan folyamatokat indít meg. E sajátosságok miatt a környezethez való jog védelmének eszközei között a megelőzésnek elsőbbsége van, hiszen a visszafordíthatatlan károk utólagos szankcionálása nem tudja helyreállítani az eredeti állapotot. [...] Mindezeket a szempontokat általánosságban is és egyedi esetekben is az események, felismerések, a gazdasági és társadalmi körülmények fejlődésének folyamatában kell értékelni. Így lehet eldönteni, hogy az Alkotmány által egyenlő mértékben védett és azonos feltételekkel korlátozható alapjogok közül a konkrét esetben melyeket lehet a társadalom szempontjából jelentősebbnek, az ügy szempontjából döntő jelentőségűnek tekinteni. [...] A legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom lehetőségeihez igazodva olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a polgárok egészséges életmódjához és életviteléhez."

Megállapítható, hogy a főútvonal-hálózat - és benne a Hofherr Albert utca - nem önkényesen került kiválasztásra. Nyilvánvaló, hogy a városlakók élete és jogai biztosításának elengedhetetlen feltétele a teherszállítás, a tömegközlekedés, a gépkocsihasználat és a főútvonalak mindezek által való igénybevétele rendeltetésszerű használatnak minősül. Az elkerülő utak a különböző szintű tervek szerint készülnek. Az út tehermentesítésére a végső megoldást a Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Tervében szereplő haránt irányú kapcsolatok kiépítése, vasúti-közúti kereszteződések jelzőlámpás, külön szintű fejlesztése hozza majd meg. Az M0 autópálya M5 és 4. főút közötti szakaszának megépítése, a körvasút menti körút kialakítása, a Lajosmizsei vasútvonal szintbeli vasúti kereszteződéseinek megszüntetése. Elkészülésük a nemzetgazdaság teherbíró képessége, az állam és a társadalom lehetőségeihez igazodva több évtizedet jelenthet.

Megállapítható, hogy az önkormányzatok a rendelkezésükre álló eszközökkel a lehetőség szerinti intézkedéseket megtették (táblakihelyezés, forgalomszámlálás, szakvélemények, tervek készíttetése, alternatívák keresése stb.), a panaszokat mindenkor érdemben megválaszolták - más kérdés, hogy a panaszt orvosolni, a kérést teljesíteni nem volt módjuk. Mindezekre tekintettel a konkrét ügyben a panaszosnak az egészséghez, az egészséges környezethez való állampolgári jogával összefüggésben sem a vonatkozó jogszabályi rendelkezések, sem az azokon alapuló hatósági eljárások és intézkedések tekintetében alkotmányos visszásságot nem állapíthattam meg, és intézkedést sem kezdeményezhettem.

A panaszosnak az Alkotmány 13.§ (1) bekezdésében foglalt, a tulajdonhoz való jogával kapcsolatos visszásságot szintén nem állapítottam meg. A panaszos 2000 márciusban vásárolta családi házát. Az általa benyújtott iratokból is kitűnően az utcában a forgalmi helyzet akkor már több év óta változatlan volt. Az a vásárlást megelőzően a panaszos által megtapasztalható volt, annak ismeretében döntött az ingatlan megvétele mellett. A 2000 márciusa óta tett hatósági és közszolgáltatói intézkedések (táblakihelyezés, forgalomszámlálás) a helyzetet javították, nem rontották, tehát a tulajdonjoghoz fűződő visszásság nem állapítható meg. Ezért az itt és másutt is felmerülő nagy számú és súlyos probléma folyamatos figyelemmel kísérése és a további állapotromlás lehetőség szerinti megakadályozása mellett jelen vizsgálatomat intézkedés kezdeményezése nélkül lezártam.

Végezetül a konkrét panaszos és minden más - a közlekedési vagy bármely egyéb mai, modern környezeti ártalomnak folyamatosan kitett - panaszos figyelmébe ajánlom, hogy a környezet-tudatosság erősítése, az egyre súlyosbodó környezeti ártalmakkal szembeni védekezés hosszú távra szóló össz-társadalmi feladat. A folyamat felgyorsítása részben a társadalom értékrendjének és szemléletének megváltozásától, részben a helyi, regionális és országos társadalmi és politikai intézményrendszertől remélhető.

Budapest, 2001. október 26. Lenkovics Barnabás sk.