4.10. Az oktatáshoz való jog

Az Alkotmány az oktatáshoz való jogot a 70/F.§-ában a következők szerint deklarálja: (1) A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára a művelődéshez való jogot. (2) A Magyar Köztársaság ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező általános iskolával, a képességei alapján mindenki számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatással, továbbá az oktatásban szereplők anyagi támogatásával valósítja meg.

Ehhez még kapcsolódik az Alkotmány több más rendelkezése is, amely a szülők kötelességeit és jogait, valamint a gyermekek, a fiatalok jogait, a társadalom, az állam feladatait, felelősségét rögzítik (70/J.§, 67.§). Az oktatás tartalmi kérdéseit érinti a tanulás és a tanítás szabadságának megfogalmazása (70/G.§).

Az oktatási jogok érvényesülését közvetlenül két ágazati törvény, a közoktatásról (1993: LXXIX. tv.) és a felsőoktatásról szóló (1993: LXXX. tv.) szabályozza.

A beszámolási időszakban a panaszok között a közoktatást érintőek már kisebb számban fordultak elő. Változatlanul voltak azonban olyanok, amelyek az önkormányzatok kötelező feladatellátását érintették, azt kifogásolva, hogy az iskolák összevonása sérti a gyermekeknek az oktatáshoz való jogát. A csekély számú egyéb jellegű panaszból az alkotmányos jogok tekintetében általános következtetést nem célszerű levonni. Az egyik vizsgálat azonban, amelyet a fiú és a leány felvételizők közötti eltérő pontszám megállapítása miatt indított az országgyűlési biztos, azt mutatta, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatban még mindig nem elégséges az ismeret. Természetesen nem arról van szó, hogy a diszkrimináció nem könnyű alkotmányos kérdéseiben a pedagógusoknak, intézményvezetőknek biztosan kellene eligazodniuk, de a "veszélyérzetnek" ki kellene alakulnia. És ismerni kellene a segítségkérés, a megelőzés lehetőségeit. Pl. a felvételi megkülönböztetés ötletének megvalósítása előtt (amivel a fiú-lány arányt akarták javítani) az oktatási jogok miniszteri biztosától is lehetett volna akár rövid úton véleményt kérni.

Hasonló tapasztalatok fellelhetők a felsőoktatással kapcsolatos vizsgálatokban is, nevezetesen, hogy az intézmények nem veszik észre, mely lépések vagy mulasztások azok, amelyek már az alkotmányos jogokkal is összefüggenek. Ezek a jogok ugyanis nem annyira elvontak, hogy ne lehetne hétköznapi konzekvenciájuk. Természetesen veszélyezteti az oktatáshoz való jogot, ha a felvételi fellebbezés elutasítását vagy a szakirányról való eltávolítást nem indokolják megfelelően. Az, hogy a döntést tekintve "igaza van az intézménynek", önmagában nem jelenti azt, hogy az eljárás alkotmányos szempontból elfogadható.

A beszámolási időszakban is leggyakrabban az vezetett a sérelemhez, hogy az intézmény nem fordított kellő gondot a hallgatók pontos és szükség esetén igazolható tájékoztatására. Mivel pedig a felsőoktatás - még állami finanszírozású képzés esetén is - jelentős anyagi terhet ró a hallgatókra, többször is felmerült a panaszosok részéről az anyagi igény érvényesítése, ha csak késve kaphatnak diplomát, vagy megváltozik a kihelyezett képzés helyszíne. Indokolt ezért, hogy a vitatott esetekben az oktatási jogok érvényesülésének egyértelmű szabályai legyenek. A törvény pl. tartalmazza az intézmény tájékoztatási kötelezettségét. 2001. évben volt előrelépés e téren, pl. a székhelyen kívüli képzés feltételeinek pontosabb szabályozása, a második alapképzés (amit már nem finanszíroz az állam) fogalmának definiálása. Ez utóbbi segítette, hogy a hallgatók anyagi kötelezettségvállalása áttekinthetőbb legyen. Az Alkotmánybíróság több határozatában is - legutóbb a 657/B/2000. AB határozatában - rámutatott: sem az Alkotmányból, sem a nemzetközi egyezményekből nem következik az, hogy az államnak a felsőoktatás ingyenességét is biztosítania kell, és az sem, hogy nem lehet különbséget tenni az egyes hallgatói csoportok támogatása között, sőt ez a támogatási rendszer változhat is. (A megfelelő felkészülési idő a változáshoz természetesen alkotmányossági feltétel.) Mindezek mellett azonban fontos, hogy a változó rendszer minél áttekinthetőbb legyen az abban résztvevők számára is. Ennek hiánya ugyanis - a panaszok tanúsága szerint - esetenként a felsőoktatáshoz való hozzáférést teszi kétségessé.

A beszámolási időszakban a legsúlyosabb ügyek voltak azok, amelyekben a hallgatók az előírt nyelvvizsga hiánya miatt nem kaphattak diplomát. Ezek a panaszok rávilágítottak arra, hogy - bár a képesítési követelmények meghatározása a Kormány hatásköre és az Alkotmánybíróság a nyelvvizsga előírását nem minősítette alkotmányellenesnek (870/B/1997. AB.h.) - az oktatás rendszere sok összetevőjű és több évet átfogó, ezért a radikális változtatás óhatatlanul sérelmet okoz. (A nyelvvizsga-rendszer is átalakult, miközben tömegesen kellett volna vizsgázniuk a hallgatóknak ahhoz, hogy diplomát kapjanak. A felsőoktatási intézmények nagy részében pedig nem volt elégséges a nyelvoktatás, és a középiskola elvégzése sem adott még kellő alapot a nyelvvizsga letételéhez.) Az említett probléma már a munkához való jog sérelmét is előidézte azzal, hogy halasztódott a diploma megszerzése. (Az átmeneti megoldásként született Korm. rendelet új konfliktust is okozott.)

A felsőoktatási intézmények hallgatói leginkább azért fordulnak sérelmeikkel az országgyűlési biztoshoz, mert intézményen kívüli jogorvoslatot biztosító fórum nincs, csak nagyon kivételes esetben (ld. erről az 1310/D/1990. AB határozatot). A miniszter ugyan törvényességi felügyeletet gyakorol az intézmények felett, de egyrészt nem köteles eljárni, másrészt a hallgatók jogsértésre hivatkozó beadványaikra - többféle okból - gyakran nem kapnak kielégítő választ. Így azután az országgyűlési biztos az, aki a kifogásolt döntés, eljárás indokait közli a panaszossal, mert több információt tud megszerezni megkereséseivel, és a jogszabályok alapján, alkotmánybírósági értelmezésekre hivatkozva ad magyarázatot.

Az oktatás szabadságának garanciája a felsőoktatás autonómiája. Ez azonban - a vizsgált ügyek tapasztalatai szerint - nem jár együtt a rutinos, jó belső igazgatási gyakorlattal, pedig ez a hallgatói jogok érvényesüléséhez fontos lenne, és csökkentené a külső (állami) fellépés szükségességét és igényét e körben.

Sajátos problémát jelentett annak a megvilágítása egy panasz kapcsán, hogy az Alkotmány 70/F.§-a - és ezzel összhangban a felsőoktatási törvény 82.§-a - az oktatáshoz való jogot csak a magyar állampolgárok jogaként határozza meg. Ezért az országgyűlési biztos nem vizsgálhatja a magyar nemzetiségű, nem magyar állampolgárt érintő, erre az alkotmányos jogra alapított panaszt.

4.11. Összefoglaló észrevételek

Az Alkotmány és az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény határozza meg az országgyűlési biztosok számára a beszámolási kötelezettséget. Ennek keretében az alkotmányos jogok helyzetéről, valamint az annak jobbítására irányuló kezdeményezéseik, a feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok orvoslását célzó ajánlásaik fogadtatásáról és eredményéről kell számot adniuk.

A 2001. évről szóló beszámoló az alkotmányos jogok védelmének helyzetét önmagában is jól mutatja. Az országgyűlési biztosok által lefolytatott vizsgálatok számának csökkenése részben annak a következménye, hogy az érintett hatóságok, illetve a hasonló tevékenységet végző szervek körében a biztosok elmúlt időszakban közzétett jelentései elérték céljukat, és összességében pozitívan befolyásolták e szervek és az állampolgárok mindennapjaiban realizálódó kapcsolatot.

Szilárd meggyőződése az országgyúlési biztosnak és általános helyettesének, hogy a jogállam alapvető intézményei megfelelően működnek, a hatóságok tevékenységük során az alkotmányos jogokat tiszteletben tartják, annak szándékos megsértése nem merült fel, és a gondatlanságból, szervezetlenségből keletkező visszásságok döntő többségét a tudomásukra jutást követően rendezik, olyan kirívó hatósági magatartásra vagy mulasztásra nem volt példa, amely a jogállami kereteket alapjaiban sértette vagy veszélyeztette volna.

Az a korábbi évek beszámolóiból is kiderült, hogy a hatóságok legtöbbször nem alanyi jogokat, hanem az Alkotmány 2.§ (1) bekezdésében deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonság követelményét, illetve az ebből fakadó tisztességes eljáráshoz való jogot sértik meg. Ennek lehetséges oka, hogy az ügyek egyre bonyolultabbá váltak, ami a polgárok számára nehezen követhetővé, vagy egyenesen átláthatatlanná teszi a hatóságok eljárását, ami a jogaik érvényesítésében súlyosan érinthetik a jogban kevéssé jártas állampolgárokat.

4/1. számú táblázat

4/2. számú táblázat

A visszásággal leggyakrabban érintett tíz alkotmányos jog
a 2001. évi tapasztalatok alapján

Visszássággal érintett alkotmányos jogok	Összesen	%	2000.	%
2.§ (1) jogállam, jogbiztonság	210	28.1	599	34.5
57.§ (1)-(5) jogorvoslathoz való jog és kapcsolódó jogok	112	15.0	108	6.2
9.§ (1)-(2), 12.§ (2), 13.§ (1) tulajdonhoz való jog és részjogosítványai	95	12.7	216	12.4
18., 70/D.§ (1)-(2) az egészséges környezethez, valamint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog	85	11.4	153	8.8
70/E.§ (1)-(2) szociális biztonsághoz, ellátáshoz való jog	41	5.5	88	5.1
54.§ (1)-(2) veleszületett jog az élethez, az emberi méltósághoz, kínzás tilalma	38	5.1	93	5.4
64.§ kérelem, panasz előterjesztéséhez való jog	31	4.1	60	3.5
55.§ szabadsághoz, személyi biztonsághoz való jog	21	2.8	27	1.6
70/A. (1-2) diszkrimináció tilalma, esélyegyenlőség	21	2.8	78	4.5
67§ (1) gyermek joga védelemre, gondoskodásra	20	2.7	58	3.3
Egyéb	73	9.8	165	9.5
Összesen	747	100.0	1737	100.0