3.5. Bentlakásos intézményekkel kapcsolatos ügyek

A személyes gondoskodást nyújtó intézményekben végzett vizsgálatok a tulajdonhoz, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, a szociális biztonsághoz, az emberi méltósághoz, a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához, valamint az egészséges környezethez fűződő alkotmányos jogok érvényesülését elemezte.

Figyelemmel az átfogó vizsgálatok tapasztalataira és arra, hogy a közigazgatási hivatalok a személyes gondoskodást nyújtó ápoló-gondozó otthonok működési engedélyezése, valamint az előírt ellenőrzések során általában maradéktalanul megkövetelték a jogszabályi előírások betartását, továbbá arra, hogy az általunk folytatott átfogó vizsgálatok visszajelzései arról győztek meg bennünket, hogy jelentéseinket vizsgálataik során zsinórmértéknek tekintik, az egyedi panaszok gyors, hatékony és megnyugtató kivizsgálása érdekében a vizsgálatokra a területileg illetékes megyei közigazgatási hivatalok vezetőit kértük fel.

Vizsgálata során az országgyűlési biztos megállapította: megfelel a valóságnak, hogy az intézetben csökkent szakdolgozói létszám, azonban az nem az elbocsátások okán következett be, hanem önkéntes döntések következtében, ugyanis nem mindenki vállalta a közalkalmazotti jogviszonyt felváltó alkalmazotti viszonyt. Az intézet magját alkotó mentálhigiénés csoport azonban együtt maradt. Az intézményben maradt dolgozók továbbra is ugyanolyan bérezési és munkaügyi feltételek mellett láthatják el feladataikat. A hiányzó létszám mielőbbi feltöltése érdekében az intézmény vezetése folyamatosan egyeztet a területileg illetékes munkaügyi központtal. A vizsgálat megállapította, hogy az intézményben valamennyi szakmai feltétel adott ahhoz, hogy az otthon színvonalas munkát végezzen. A szakmai vizsgálat azonban több hiányosságra is felhívta a figyelmet.

Az OBH 3805/2000. számú ügy vizsgálata során derült ki, hogy még mindig tettenérhetők a minimálisan szükséges orvosi jelenlét hiánya és ezzel összefüggésben a gyógyító és rehabilitáló tevékenység fogyatékosságai. Névtelen beadvány hívta fel a figyelmet arra, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Pszichiátriai és Értelmi Fogyatékos Betegek Bárándi Otthona hosszúháti telephelyén a betegek gyógyszerellátása akadozik, és nem biztosított a megfelelő szakorvosi felügyelet sem.

A fenntartó Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatnak - az országgyűlési biztos a közigazgatási hivatalhoz intézett megkeresését megelőzően - nem volt tudomása az intézetben kialakult helyzetről, mert az intézmény vezetője azt nem jelezte. A vizsgálat tapasztalatairól készült jelentést a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 210/2000. (XII.15.) MÖH számú határozatával fogadta el. A közgyűlés felhívta a vizsgálatban érintett intézmény igazgatóját arra, hogy gondoskodjon az érdekképviseleti szabályzat és a gondozási tervek elkészítéséről, az érték- és vagyonmegőrzési szabályzat, valamint a szakmai programok átdolgozásáról, illetve az ellátottak intézményi jogviszonyára vonatkozó személyes anyagok egységes kezeléséről. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke 2001. február 14-én kelt tájékoztatásában közölte, hogy az intézmény vezetője a határozatban foglalt kötelezettségeinek eleget tett. Tájékoztatást adott továbbá arról, hogy a fenntartó 22/2000. (II.18.) MÖH határozat alapján 2001-ben 70 millió forintot biztosít a Pszichiátriai és Értelmi Fogyatékosok Bárándi Otthona teljes rekonstrukciójára.

Az időseket ápoló-gondozó otthonokban végzett egyedi vizsgálatok alapján megállapítható, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan a legtöbb problémát változatlanul a megfelelő intézményi szakdolgozó létszám hiánya, a házirendek fogyatékosságai (OBH 5966/2001.), az elégtelen mentálhigiénés gondozás (OBH 2400/ 1999.), az ellátás szűkös tárgyi feltételei (OBH 4687/2000.), valamint az idős emberek ellátásával összefüggő egyéb hiányosságok jelentik.

Az országgyűlési biztos az időseket ápoló-gondozó otthonokban élők helyzete témakörében indított első átfogó vizsgálatát OBH 2454/1998. számon 1998 novemberében fejezte be. A megállapítások rögzítésére 1999 júniusában a témakört érintő összefoglaló jelentésben került sor (OBH 7284/1999.).

2001-ben sikerült elvégezni a két korábbi átfogó vizsgálat utóvizsgálatát (OBH 5966/2001). Az utóvizsgálatban azokat az intézményeket látogattuk meg, amelyek az előző két vizsgálat során a legtöbb okot szolgáltatták az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megállapítására. Az utóvizsgálat magába foglalta a helyszíni bejárást, az intézményi ellátás tárgyi és személyi feltételeinek áttekintését, valamint az intézeti alapdokumentumok elemzését. A helyszíni vizsgálatok előzetes bejelentés nélkül történtek, egy napig tartottak, és valamennyi helyszínen azonos - a korábbi jelentésekben tett megállapítások alapján kialakított - szempontrendszer alapján valósultak meg.

Az intézmények és fenntartóik az országgyűlési biztos ajánlásainak túlnyomó többségét teljesítették, illetőleg jelentős erőfeszítéseket tettek az ajánlásokban foglalt javaslatok mielőbbi megvalósítása érdekében. A változatlanul fennálló vagy részben fennmaradt hiányosságok tekintetében a korábbi ajánlásokat megismételtük, vagy új ajánlásokat tettünk. Összességében elmondható, hogy az otthonok és az OBH között a kapcsolat szoros és konstruktív, amelynek eredményeként a gondozottak helyzetében folyamatos javulás remélhető.

A vizsgálat több intézetben is megállapította: az otthon céljára szolgáló épületek a jogszabályi előírásoknak nem vagy nem teljes körűen felelnek meg, ami a gondozottaknak az egészséges környezethez, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint a szociális biztonsághoz való alkotmányos jogaival kapcsolatban okoz visszásságot. Az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet a 2001. január 1-jén jogerős működési engedéllyel rendelkező intézmények tekintetében felmentést ad bizonyos követelmények alól. Továbbra sem látszik azonban biztosítottnak, hogy az intézmények az ideiglenes működési engedélyek érvényességi ideje alatt - 2002. december 31-ig - a kötelező előírásoknak eleget tudnak tenni.

A bentlakásos intézményekkel összefüggésben említést érdemel a tényleges társadalmi ellenőrzés általánosságban tapasztalt hiánya. A jó szándékú segíteni akarás, ha az kontroll nélküli, akár feloldhatatlannak látszó személyes konfliktusba is merevedhet. Kiemelten fontos ezért, hogy ne csak az intézmények, hanem az intézményt fenntartók is szervezzék, illetve segítsék elő a valós társadalmi ellenőrzés lehetőségét, az idősekkel és fogyatékos emberekkel foglalkozó társadalmi szervezetek pedig - akár az intézményekkel kötendő együttműködési megállapodások alapján - éljenek a civil kontroll lehetőségével.

3.6. Birtokvédelemmel kapcsolatos ügyek

A birtokvédelem körében 2001-ben 13 panasz kivizsgálását követően készült jelentés. Az elmúlt évekhez hasonlóan ebben az évben is a beadványok többnyire a jegyző elhúzódó eljárását és ezzel összefüggésben az intézkedések elmulasztását sérelmezték. A birtokvédelem körébe tartozó ügyekben az országgyűlési biztosok elsősorban a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz, a jogorvoslathoz, továbbá a tulajdonhoz való jogra figyelemmel vizsgálták a panaszokat. Egy esetben felmerült az önkormányzati tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja. A vizsgálatokat lezáró jelentésekben nagyjából egyenlő arányban állapították meg a biztosok a jogállamiság és az ezzel összefüggő tisztességes eljáráshoz való joggal, a jogorvoslathoz és a tulajdonhoz való joggal összefüggésben az alkotmányos visszásságot.

A hatáskör kérdésében többször felmerült, hogy a kérelem elbírálása nem jegyzői, hanem bírói hatáskörbe tartozik. Két ügyben megállapították a jegyzők, hogy a birtokvédelmi kérelem elbírálása az időmúlásra tekintettel bírói hatáskörbe tartozik. Ezt a megállapításukat azonban nem foglalták határozatba, hanem arról csak levélben tájékoztatták a panaszost (OBH 4571/2000, 4439/2000.). Az országgyűlési biztos mindkét esetben megállapította az okozott alkotmányos visszásságot, és kezdeményezte hogy a jegyzők hozzanak érdemi határozatot. Az érintett hatóságok a kezdeményezést elfogadták.

Az ügyek egy részében a kérelmek a jegyző hatáskörébe tartoztak, de az eljárás lezárásaként nem született határozat. A hatóságok általában eleget tesznek a Ptk.-ban foglalt kötelezettségüknek, és eljárnak a birtokvédelmi ügyben, de elmulasztják az államigazgatási eljárási törvény szabályai szerint a határozatot meghozatni.

Két esetben a hatóság megkezdte eljárását, azonban ennek eredményéről az ügyfeleket nem tájékoztatta. Az egyik ügyben a kérelmet követően helyszíni szemlére került sor, azonban az ügyintéző halála után az ügyben több eljárási cselekmény nem történt (OBH 3267/2001.). A másik ügyben a kérelem - melyről megállapította az országgyűlési biztos, hogy tartalma szerint birtokvédelmi kérelemnek tekintendő - előterjesztését követően a jegyző az építésügyi igazgatás szabályai szerint indított eljárást, majd megállapította, hogy az ügyre a műemlékvédelmi hatóságnak van hatásköre. Ez utóbbi úgyszintén megállapította hatáskörének hiányát, azonban a negatív hatásköri összeütközés feloldására egyik hatóság sem tette meg az Áe. szerint szükséges lépéseket, ezért az ügy folyamata megrekedt (OBH 6141/2000.).

Az eljárást többször, például az OBH 4041/2000. és az 5937/2000. számú ügyben is tájékoztató levéllel rendezték a hatóságok. Az OBH 2888/2000. számú ügyben két panaszos egymással szemben kért birtokvédelmet a jegyzőtől. A jegyző egyik kérelem tárgyában sem hozott határozatot, hanem az országgyűlési biztos megkeresését követően a panaszosokat úgy tájékoztatta, hogy majd az országgyűlési biztos válaszának függvényében dönt a kérelmükről.

Előfordult olyan eset is, amikor panaszos azért fordult az önkormányzathoz, mert szomszédjánál annyira hangosan szólt a zene, hogy panaszos és családja nem tudott pihenni. A jegyző négy alkalommal tartott helyszíni szemlét, ezek során megállapította, hogy a zajterhelés mértéke minden esetben megfelelt az önkormányzat vonatkozó rendeletének. Erről a panaszost egy levélben tájékoztatta. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a kérelem tartalma szerint alkalmas lehet birtoksértés megállapítására, melynek kivizsgálását követően határozattal kellett volna az eljárást lezárni (OBH 2913/2000.). Az országgyűlési biztos minden esetben megállapította az alkotmányos visszásságot, és kezdeményezte a jegyzőknél az elmaradt határozatok meghozatalát. A kezdeményezésekkel az érintett hatóságok egyetértettek.

A hatóság mulasztására több ügyben a végrehajtási szakaszban került sor. A hatóságok meghozták a birtokvédelmi határozatot, de az azt követő végrehajtási eljárással kapcsolatban állapított meg az országgyűlési biztos alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. Az eljárás lefolytatásával, illetve a határozat meghozatalával kapcsolatban került sor visszásság megállapítására az OBH 3121/1999., valamint a 3484/2000. számú ügyben. Az első esetben a birtokvédelmi határozattal kapcsolatban megállapította az országgyűlési biztos, hogy a panaszosnak a tisztességes eljáráshoz való joga sérült azzal, hogy a hatóság határozatának indokolása csak a tényállást tartalmazta, a döntés alapjául szolgáló tényleges indokolást nem. A második esetben úgyszintén nem felelt meg az alkotmányos követelményeknek annak a jegyzőnek az eljárása, aki elmulasztotta a tényállást feltárni, és meghozott határozata ellentétben állt az eljárás addigi iratanyagával.

A birtokvédelmi határozat, majd az ennek végrehajtását és pénzbírság kiszabását elrendelő határozatokkal kapcsolatban megállapította az országgyűlési biztos, hogy az alaphatározat nem tisztázta megfelelően a tényállást. A pénzbírságot kiszabó határozatot a kötelezett megfellebbezte, a másodfokon eljáró közigazgatási hivatal megsemmisítette a határozatot, és új eljárásra utasította az első fokú hatóságot, tekintettel arra, hogy megállapította, a jegyző nem tisztázta kellően a tényállást. Az országgyűlési biztos a másodfokú hatóság eljárásával egyetértett (OBH 5860/2000.). Az országgyűlési biztos mindhárom esetben felhívta az érintett hatóságok figyelmét az eljárási jogszabályok betartására.

Visszásságot állapított meg az országgyűlési biztos akkor is, amikor a jegyző a határozatával birtokvédelemben részesített a panaszost, azonban - mivel a birtoksértő a kötelezésnek nem tett eleget - a panaszos kérelmét követően nem rendelte el a végrehajtást (OBH 3354/2000.). Az országgyűlési biztos kezdeményezte a végrehajtási eljárás határozattal történő lezárását, mellyel az érintett egyetértett.

Minden esetben megállapította az országgyűlési biztos a jogállamiság és az abból eredő jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot, amikor az eljárás elhúzódása miatt - a jegyző nem zárta le eljárását határozattal - nem fejeződött be az eljárás az államigazgatási eljárási törvényben előírt határidőn belül, valamint nem történt intézkedés sem az ügyintézési határidő meghosszabbítására, sem az eljárás felfüggesztése iránt.

Csak a késedelmes válaszadással összefüggően állapított meg alkotmányos visszásságot az országgyűlési biztos abban az esetben, amikor a panaszbeadvány kivizsgálása alatt a panaszos meghalt, ezért az eljárás folytatása okafogyottá vált (OBH 5263/2000.).

A panaszos birtokvédelmet kért a hatóságtól, majd miután a jegyző kötelezte panaszost és szomszédait az eredeti állapot helyreállítására, beadvánnyal fordult a Polgármesteri Hivatal Műszaki és Környezetvédelmi Osztályhoz. Az Osztály azzal utasította el a kérelmet, hogy a birtokvédelmi eljárás folyamatban van. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a környezetvédelmi panasz a birtokháborítás okaként szorosan az eljáráshoz kapcsolódott, ezért tévedett a hatóság amikor a másodjára benyújtott kérelmet nem vizsgálta, hanem elutasította. A két kérelmet ugyanis egy eljárásban kellett volna elbírálni (OBH 3121/ 1999.).

Az önkormányzati tulajdonhoz való joggal összefüggésben állapított meg visszásságot az országgyűlési biztos abban az esetben, amikor az önkormányzat tulajdonában álló útról a jegyző a tulajdonosi jogokat gyakorló önkormányzat döntésének hiányában rendelkezett (OBH 2888/2000.).

3.7. Büntetőügyek

Általános tapasztalat, hogy a bűncselekmény sértettje (áldozata) igényli, hogy a büntetőeljárást a nyomozó hatóság eredményesen folytassa le, az elkövető büntetőjogi felelősségre vonása ne maradjon el, szolgáltassanak számára igazságot, kapjon megfelelő ťelégtételtŤ az elszenvedett sérelmeiért, a büntetőeljárás alá vont személy (gyanúsított, elítélt) pedig a büntető-eljárásbeli jogainak maradéktalan érvényesülését igényli. Különösen fontosnak tartja az állampolgár, hogy a nyomozás, illetve az egész büntetőeljárás törvényes és szakszerű legyen.

Az országgyűlési biztos általános helyettese arra törekedett, hogy minél több, az előző évekről áthúzódó hátralék kerüljön ledolgozásra. 2001-ben e témakörben 109 vizsgálat fejeződött be. Ez abszolút számban nem, de arányaiban meghaladta a 2000-ben hasonló témakörben befejezett vizsgálatok arányát.

A legtöbb panasz a rendőri nyomozó szerveket érintette (OBH 2327/2000.). Voltak, akik csak az ügyészi szervek döntéseit sérelmezték (OBH 1043/2000., 3021/2000., 5081/2000.). Több panaszos egyszerre kifogásolta a rendőrség és az ügyészség eljárását (OBH 2024/2000., 2321/2000., 2674/2000.). A vám- és pénzügyőrség (OBH 3646/1999.), illetve a vám- és pénzügyőrség és a rendőrség nyomozó hatóságának eljárását egyszerre érintő panasz is volt (OBH 3800/1999.). Egyes ügyek jelentéssel zárultak annak ellenére, hogy az országgyűlési biztos a bíróságok tevékenységének vizsgálatára nem rendelkezik hatáskörrel, mert abban az előzetes letartóztatás elrendelését vagy a fenntartást sérelmezték (OBH 2396/1999., 3277/1999., 2096/2000.).

I. A bűncselekmények áldozatai, sértettjei sérelmezték a jogbiztonság érvényesülését garantáló jogszabályi előírások mellőzését, a nyomozások sikertelenségét, megszüntetését, megtagadását, a büntető-feljelentés írásba foglalásának megtagadását, a feljelentés alapján való intézkedés elmulasztását, az eljárások időbeli elhúzódását, a lefoglalás elrendelését vagy megszüntetésének hiányát, végül a tájékoztatás elmaradását. Sokan sérelmezték a sértettek közül, hogy az ügyükben eljáró hatóságok nem tartották be a jogszabály előírásait. (OBH 3649/2000.)

Az országgyűlési biztosok a jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog sérelmét állapították meg az OBH 2627/1999., az 1881/2000. és a 3881/2000. számú ügyekben. A rendőrségi nyomozó hatóság eljáró tagja és annak közvetlen parancsnoka nem gondoskodott a nyomozás megszüntetése, illetve felfüggesztése ellen a jogosult által előterjesztett, törvényi előíráson alapuló panasz elbírálásáról, vagyis a panaszt nem küldte meg az ügyészségnek. A másik esetben a rendőri szerv a panasz elbírálásához szükséges iratokat csak több hónapos késedelemmel küldte meg az ügyészségre. Tekintettel arra, hogy a vizsgálat során az illetékes szervek a mulasztást pótolták, a biztosok nem éltek ajánlással, csak felhívták a vezetők figyelmét a jogorvoslati kérelmek jogszabályoknak megfelelő elbírálására. Ez utóbbi ügyben a helyettes biztos csak azért nem kezdeményezett fegyelmi eljárást, mert beállt az elévülés.

Az OBH 3730/1999. és az OBH 5081/2000. számú jelentésben ugyancsak rámutattak a jogbiztonság, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésére. A nyomozó hatóság nem kísérelte meg a nyomozást megszüntető határozatot a feljelentőnek a hatóság által is ismert tartózkodási helyére kézbesíteni. Az ügyész pedig a legfőbb ügyészi utasítást figyelmen kívül hagyva a határozatot nem tértivevénnyel kézbesíttette. A biztosok nem éltek ajánlással, mert a vizsgálat során a szervek vezetői megtették a szükséges intézkedéseket.

A jogszabályokban előírt határidők figyelmen kívül hagyására is volt példa a beszámolási időszakban. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásság keletkezik, és a jogorvoslathoz való jog sérelmének közvetlen veszélyét is magában rejti, ha a nyomozó hatóság a nyomozást a jogszabályban előírt határidőt jelentősen túllépve, több hónapos késéssel tagadja meg és kézbesíti az erről szóló döntést a feljelentőnek. Ezért az OBH 2327/2000. számú ügyben fegyelmi eljárás megindítását kezdeményezte a Monori Rendőrkapitányság vezetőjénél. A címzett az ajánlásnak eleget tett, a mulasztó ügyintézőt megrovásban részesítette. Az OBH 2469/2001. számú ügyben az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének tekintette, hogy a rendőrség csak jelentős késedelemmel hajtja végre a szükséges nyomozási cselekményeket. Csorbul a jogbiztonság követelménye minden olyan esetben, amikor az ügyészség a panaszok elbírálása során jelentősen túllépi az eljárási határidőket. Az általános helyettes a rendőrség eljárásával összefüggésben nem tett ajánlást, mivel a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészi szervek megtették a szükséges intézkedéseket, a panaszban érintett büntetőeljárás pedig még folyamatban volt jelentése írásba foglalásakor. Nem mellőzte viszont a Budapest II. és III. Kerületi Ügyészség vezetőjének figyelmét felhívni a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényben (Be.) rögzített eljárási határidők betartására. A határidők betartásával függ össze az OBH 1504/2000. számú eset is, amikor a rendőrség azzal okozott visszásságot, hogy nem tett előterjesztést az ügyészségre a nyomozás határidejének meghosszabbítására. Az országgyűlési biztos mégsem élt ajánlással, mert a rendőrkapitány az intézkedéseket pótolta.

Kiemelt jelentőségű volt és a jövőben is példaértékű az országgyűlési biztos helyettesének az OBH 3649/2000. számú jelentése, mert abban kiemelte, hogy a titoktartalmat nélkülöző információ államtitokká, szolgálati titokká minősítése, ennélfogva egy nyomozás egészének titkosítása sérti az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény előírásait, és különösen a védekezéshez való jog tekintetében megnehezíti az eljárási garanciák érvényesülését, ezzel veszélyezteti a jogbiztonságot. A biztos felkérte a legfőbb ügyészt, hogy tegye meg a visszásság orvoslásához szükséges intézkedéseket. A legfőbb ügyész közölte, hogy elviekben egyetért, de a titkossá minősítést a feljelentő végezte, és az eljárás során nem volt mód az államtitkot képező és a nyílt iratok elkülönítésére. A mulasztásra azonban felhívta a fővárosi főügyész figyelmét. A biztos elfogadta a legfőbb ügyész válaszát.

A gyermekek, fiatalkorúak "védtelensége" miatt megállapította az országgyűlési biztos a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való joggal összefüggésben az alkotmányos visszásságot az OBH 1520/2000. számú jelentésében. Az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az okozta, hogy a nyomozó hatóság a panaszos fiatalkorú gyermekét rövid úton idézve, a szülő értesítése és a kihallgatáson való jelenléte nélkül hallgatta ki tanúként, vagyis nem tett eleget a Be. 112.§ (6) bekezdésében foglaltaknak. Ezenkívül a rendőri szerv a fiatalkorú tanúról - jogszabálysértő módon - fényképfelvételt készített, ami az országgyűlési biztos megítélése szerint felvetette a személyes adatok védelméhez való jog sérelmének gyanúját. Ez utóbbi körülményre tekintettel az országgyűlési biztos felkérte az adatvédelmi biztost az ügy további vizsgálatára. A feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásság ellenére az országgyűlési biztos nem tett ajánlást, mert a budapesti rendőrfőkapitány a vizsgálat során elrendelte a rendőri állomány oktatását. Az országgyűlési biztosok olyan beadványokat is vizsgáltak, amelyekben a sértettek a nyomozások sikertelenségét kifogásolták (OBH 2132/1999., 2158/1999., 3956/1999., 1505/ 2000., 2024/2000.). Ilyen ügyekben azonban csak kivételesen állapítottak meg visszásságot, mert abból indultak ki, hogy nem büntetőügyben eljáró hatóságok, így nincs lehetőségük az ügyek ténybeli alapjainak vizsgálatára és a bizonyítékok mérlegelésére. Ha nem merült fel annak gyanúja, hogy a nyomozó hatóság a mérlegelési jogkörben eljárva alkotmányos elveket vagy jogokat sértett, úgy a nyomozás megszüntetésének vagy megtagadásának, továbbá az ezen határozatok elleni panaszok ügyészségi elutasításának megalapozottságát nem vitatták. (OBH 2305/1999., 1516/1999., 5469/1999.) Az OBH 2011/2000. számú jelentésében azonban az általános helyettes rámutatott, hogy a panaszosok által sérelmezett nyomozás-megszüntetést és a határozat ellen benyújtott jogorvoslati kérelem elutasítását ugyan tartalmilag nem vonhatja kétségbe, de a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott az a körülmény, hogy a határozatokban elírás folytán a bűncselekmény megnevezéseként egyszer csalás, máskor sikkasztás szerepelt. Ezért felhívta a főügyész figyelmét arra, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel tegye meg a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek elkerülésére.

Az OBH 2024/2000. számú ügyben az általános helyettes hivatalból indított vizsgálatot, és megállapította, hogy visszásságot okoz a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben a nyomozó hatóság, ha a nyomozást anélkül tagadja meg, hogy megvizsgálná: a feljelentett cselekmény alkalmas-e valamely szabálysértési tényállás megállapítására. Ajánlást azonban nem tett, mert megfelelőnek tartotta a legfőbb ügyész azon intézkedését, amit a mulasztás jövőbeli elkerülésére tett.

Egyes panaszosok elfogadhatatlannak tartották, hogy a nyomozó hatóság a feljelentésük alapján nem tett semmilyen intézkedést. Nem indított eljárást, a feljelentéssel nem foglalkozott vagy azt nem is foglalta írásba. (OBH 1235/1999., 5662/2000., 3547/2001.). Ezek a panaszok rendszerint megalapozottak voltak, és a biztos csak akkor mellőzte a visszásság megállapítását (OBH 4566/2000.), ha a beszerzett információ alapján a tényállás nem volt tisztázható. Az OBH 1235/1999. számú jelentésében a biztos rámutatott, hogy súlyos visszásságot okoz a rendőrség, ha a feljelentés alapján nem indít sem büntető-, sem szabálysértési eljárást, és mulasztása észlelését követően sem tesz semmilyen érdemi intézkedést. A biztos felhívta a Veszprém megyei rendőrfőkapitányt, gondoskodjon arról, hogy a jövőben a feljelentések esetén indítsák meg a szükséges eljárást és tegyék meg az egyéb indokolt intézkedéseket. A címzett az ajánlásnak eleget tett.

Az OBH 5662/2000. számú jelentésében az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitányság a panaszos feljelentése alapján nem rendelt el nyomozást és nem hozott nyomozást megtagadó határozatot sem. Ezzel sérült a jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljáráshoz való jog. Ezért felhívta a kapitányságvezető figyelmét, hogy a büntetőfeljelentések tárgyában a jövőben indítsanak eljárást és hozzanak alakszerű - megtámadható - határozatot. A kapitány a jelentésben foglaltakat elfogadta. Ugyancsak a szóban forgó alkotmányos követelmény, illetve jog sérelmét tárta fel az általános helyettes az OBH 3547/2001. számú jelentésében. Megállapította ugyanis, hogy a Soltvadkerti Rendőrőrs ügyeletese nem foglalta írásba az őrsön megjelent személy feljelentését, hanem öt nappal későbbi időpontra visszahívta a feljelentés megtétele céljából. Az ügyben csak azért nem tett ajánlást, mivel a Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány fegyelmi eljárást kezdeményezett a mulasztó rendőrökkel szemben.

Több panaszos kifogásolta az általa kezdeményezett büntetőeljárás elhúzódását (OBH 447/2000. 6086/2000.). Ezek általában megalapozatlan panaszok voltak, mert az országgyűlési biztosok szerint önmagában nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a nyomozás elhúzódása, ha annak oka az ügy kivételes bonyolultsága, továbbá ha az eljárást a jogszabályok betartásával úgy hosszabbítják meg, hogy az nem sérti a panaszos egyéb érdekét. Az OBH 3646/1999. számú jelentésében sem állapított meg visszásságot az országgyűlési biztos annak ellenére, hogy a panasszal érintett büntetőeljárás időben valóban elhúzódott. Ennek az volt az oka, hogy a büntetőeljárás tárgyát képező, a vádirat szerint legalább 150 gépkocsi és tanú felkutatása, majd lefoglalása, illetve a tanúk kihallgatása, továbbá az ügyben elrendelt pótnyomozás lefolytatása időigényes volt.

Az OBH 6006/1999. számú jelentésében viszont úgy ítélte meg az országgyűlési biztos, hogy a nyomozó hatóság mulasztásai - így: a panaszos címének téves rögzítése, ügyviteli szabályok figyelmen kívül hagyása, nyomozati cselekmények foganatosításának elmaradása - az eljárás jelentős és indokolatlan elhúzódásához vezetett. Ezért az országgyűlési biztos felkérte a XIII. kerületi kapitányt, hívja fel munkatársainak figyelmét valamennyi bizonyítási eszköz felkutatásának, a nyomozási cselekmények gyors elvégzésének, így a történeti tényállás tisztázásának szükségességére. A címzett az országgyűlési biztos ajánlását elfogadta. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az OBH 6086/2000. számú ügyben is fennállt az alkotmányos joggal összefüggő visszásság, mert a nyomozó hatóság nem a tőle elvárható intenzitással és a nyomozás indokolatlan elhúzásával végezte munkáját. Az ügyben mégsem tett ajánlást. Vizsgálata időpontjára ugyanis beállt az egyéves elévülési határidő, melynek eltelte után a mulasztó nyomozóval szemben nem lehet fegyelmi felelősségre vonást kezdeményezni.

Az OBH 447/2000. számú ügyben ugyancsak megállapította az országgyűlési biztos a jogbiztonság, továbbá a tulajdonhoz való jog csorbulását, mert a nyomozó hatóság az eljárását rendkívüli mértékben és indokolatlanul elhúzta.

Néhány sértett a büntetőeljárás során végrehajtott lefoglalást vagy annak megszüntetése mellőzését sérelmezték (OBH 3646/1999., 447/2000., 4986/2000.). Az egyik ügyben a panaszos azt kifogásolta, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Heves Megyei Nyomozó Hivatala több éve lefoglalta családja két gépkocsiját, és azokat, valamint további egy gépkocsijukat többszöri panasza ellenére sem kapták vissza. Az országgyűlési biztos jelentésében rámutatott arra, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény azon előírásai, melyek szerint a törvényben meghatározott esetekben a lefoglalást foganatosítani kell, és az időbeli korlátozás nélkül fenntartható mindaddig, amíg arra az eljárás érdekében szükség van, általában hátrányos helyzetbe hozza a lefoglalás elszenvedőjét - aki nem feltétlenül a bűncselekmény terheltje -, mivel általa ellenőrizhetetlen, és akár korlátlan ideig fennálló körülményektől teszi függővé a kényszerintézkedés időtartamát. A törvény rendelkezése tehát - amely az egyébként kizárólagos bírói hatáskörbe tartozó tulajdoni kérdések eldöntésére kötelezi a nyomozó hatóságot - nem aggálytalan, adott esetben a tulajdonhoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszássághoz vezet. A lefoglalás szükségességének időbeni korlátozása, illetve a nyomozó hatóságtól független hatóság általi rendszeres időközönként történő felülvizsgálata iránt korábban tett biztosi ajánlást a címzettek nem fogadták el. Ezekre, valamint arra tekintettel, hogy a panaszban szereplő gépkocsikat a panasz előterjesztőjétől foglalták le, de ő azt bűncselekmény gyanúsítottjától vette át, az országgyűlési biztos nem zárta ki, hogy a panaszos vélt vagy valós tulajdonjogát érintő visszásságként értékelhető. Ebben a vonatkozásban azonban az országgyűlési biztos nem folytatta vizsgálatát, mivel a visszásság orvoslására nem volt további eszköze. A panasz ezen részének további vizsgálatát hatáskör hiánya miatt azért is mellőzte, mert az ügy időközben bírói szakba került.

Máskor a panaszos a Vám- és Pénzügyőrség Fővárosi Nyomozó Hivatala ellen terjesztett elő beadványt, mert a több éve édesapjától helybenhagyással lefoglalt személygépkocsi lefoglalását a nyomozó hatóság nem szüntette meg. Az országgyűlési biztos az ügyben azért állapított meg visszásságot, mert a nyomozó hatóság az eljárását rendkívüli mértékben és indokolatlanul elhúzta, ami veszélyeztette a szóban forgó, lefoglalt gépkocsi tulajdonjogának tisztázását. A biztos kezdeményezte, hogy a legfőbb ügyész rendelje el a nyomozás mielőbbi befejezéséhez és a panaszos birtokában levő lefoglalt gépkocsi tulajdonjogi helyzetének tisztázásához szükséges intézkedések megtételét, továbbá, hogy tisztázza a lefoglalt gépkocsi tulajdonjogát. A legfőbb ügyész szerint a nyomozás hamarosan befejeződik, ám addig a gépkocsi csak a Vám- és Pénzügyőrség hozzájárulásával idegeníthető el. A feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásság miatt pedig a felelős személyt "feddés" fegyelmi büntetésben részesítette parancsnoka.

Az országgyűlési biztos általános helyettese viszont mellőzte a tulajdonhoz való jog sérelmének megállapítását az OBH 4986/2000. számú ügyben. Beadványában a panaszos azt kifogásolta, hogy a magánforgalomban vásárolt személygépkocsiját az eredetvizsgálatot követően a rendőrség lefoglalta. Az országgyűlési biztos általános helyettese jelentésében rámutatott arra, hogy a panaszos a lefoglalt gépkocsi vásárlása során nem járt el körültekintően, nem győződött meg a forgalmi engedélyben lévő motorszám és a gépkocsiba beépített motor gyártási számának azonosságáról, vagyis nem szerezte meg a gépkocsiba beépített, bűncselekményből származó motor tulajdonjogát.

Volt olyan beadvány is, melyben a panaszos sérelmezte, hogy a nyomozó hatóságtól nem kapott tájékoztatást az általa kezdeményezett büntetőeljárás állásáról. Az OBH 403/1999. számú ügyben azonban az országgyűlési biztos nem találta megalapozottnak a panaszt, vagyis azt, hogy a panaszost a Bátorterenyei Rendőrkapitányság nem tájékoztatta a feljelentés-kiegészítés, majd a nyomozás elrendeléséről. A Be. ilyen kötelezettséget nem ír elő a nyomozó hatóságnak. Bár a panaszos nem sérelmezte, az országgyűlési biztos mégis megállapította az ügyben azt, hogy a panaszos által kezdeményezett és elrendelt nyomozást időközben felfüggesztették, de az arról szóló határozatot nem kézbesítették a panaszos mint feljelentő részére. Ezzel sérült a jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljáráshoz való jog. Ajánlással azért nem élt az országgyűlési biztos, mert időközben a nyomozást megszüntették, vagyis okafogyottá vált a panasz.

II. A beszámolási időszakban sokszor fordultak az országgyűlési biztos hivatalához a büntetőeljárás gyanúsítottjai vagy azok védői, esetleg hozzátartozói. A legtöbb panaszt az ügyre irányadó szabályok figyelmen kívül hagyása miatt terjesztették elő a terheltek, de volt panasz a lefoglalás, a nyomozás elrendelése, bűnügyi nyilvántartásba vétel, az elkövető személyazonosságának hibás megállapítása, a nyomozás elhúzódása, sőt törvénysértőnek tartott fogva tartás miatt is.

A vonatkozó jogszabályok mellőzését a következő körben sérelmezték: nyomozást megszüntető határozat kézbesítésének elmaradása (OBH 2225/2000.), ügyészségre címzett beadvány elbírálásának elmulasztása (OBH 3963/2000., 3021/2000.), a panasz késedelmes elbírálása, gyermekkorú személy elkövetőként való meghallgatása szülői jelenlét nélkül (OBH 5919/1999.), a nagykövetség kötelező értesítése a külföldi állampolgár fogva tartásáról (OBH 3330/ 2001.), motozásra, vallomások jegyzőkönyvbe foglalására vonatkozó szabályok mellőzése (OBH 3343/2000.), őrizetbe vétel során követendő előírások figyelmen kívül hagyása (OBH 347/1999., 3800/1999.).

Az OBH 2225/2000. számú ügyben az általános helyettes folytatott vizsgálatot. Megállapította, hogy a panaszosnak a rendőrség nem kézbesítette az ellene folytatott nyomozás megszüntetéséről szóló határozatot. Ezzel a rendőri szerv közvetlenül veszélyeztette a jogorvoslathoz való jog érvényesülését, és alkotmányos visszásságot okozott a jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben. Ezért az általános helyettes felkérte a belügyminisztert, hogy fontolja meg a bűnügyek rendőrségi nyomozásáról szóló 40/1987. BM utasítás kézbesítésre vonatkozó szabályainak kiegészítését. A belügyminiszter az ajánlást nem fogadta el, mert szerinte a rendőrség iratkezelési szabályzata tartalmazza a kézbesítésre irányadó szabályokat. Az általános helyettes a belügyminiszter álláspontját tudomásul vette, és felhívta az ügyben érintett budapesti rendőrfőkapitány figyelmét az iratkezelési szabályok maradéktalan betartására.

Az országgyűlési biztos is megalapozottnak minősítette az OBH 3963/2000. számra iktatott panasz azon részét, amelyben a panaszos azt kifogásolta, hogy a fia ellen folyamatban volt büntetőeljárással kapcsolatban előterjesztett beadványát az ügyészség késedelmesen bírálta el. Az országgyűlési biztos rámutatott, hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha az ügyész nem hoz rövid időn belül érdemi döntést annak ellenére, hogy az elbíráláshoz szükséges iratok teljes egészében rendelkezésére állnak. Ajánlást nem tett, mert a vizsgálat során a legfőbb ügyész figyelmeztette a mulasztó ügyészt az ügyintézési határidők szigorú betartására. Az OBH 3021/2000. számú ügyben az okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, hogy az ügyészség - az ügyviteli szabályok téves értelmezése miatt - a más ügyészség kijelölése iránti kérelmet, indítványt nem "egyéb" büntetőiratként iktatta, vagyis a jogosulttól származó kérelmet nem így, hanem igazgatási ügyként tartotta nyilván. Ez pedig oda vezetett, hogy a büntetőeljárás alá vont személy kérelmét nem bírálták el. Ebben az ügyben sem tett azonban ajánlást az országgyűlési biztos, ugyanis saját hatáskörében a Fővárosi Főügyészség vezetője felhívta a Nyomozás Felügyeleti Osztály dolgozóit az ügyviteli szabályok ismételt áttanulmányozására, az Ügykezelő Iroda alkalmazottjait pedig ügyviteli vizsga letételére kötelezte. Ezenkívül a Legfőbb Ügyészség felhívta a Fővárosi Főügyészséget, hogy a büntetőeljárás során előterjesztett, más ügyészség kijelölésére vonatkozó kérelmeket a jövőben "egyéb" megjelöléssel büntetőügyként iktassák.

Nem találta jogosnak az országgyűlési biztos azt a panaszt, melyben a szülő azt sérelmezte, hogy gyermekkorú fiát szülői jelenlét nélkül hallgatta meg a rendőrség bűncselekmény elkövetőjeként. Az OBH 5919/1999. számú jelentése szerint megállapítását arra alapozta az országgyűlési biztos, hogy a gyermekkorú meghallgatása a törvényi előírásoknak megfelelt, mivel azon - a törvényes képviselők sikertelen értesítését követően - részt vett a gyámhatóság által kirendelt gondnok.

Az OBH 3330/2001. számú ügyben az előzetes letartóztatásban lévő lengyel állampolgár a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége útján terjesztett elő panaszt, mert sérelmezte, hogy előzetes letartóztatásba helyezéséről a rendőrség nem értesítette haladéktalanul a nagykövetséget. A vizsgálat megállapította, hogy a nyomozó hatóság eljáró tagja valóban nem tett eleget a jogszabályban előírt kötelezettségének, mert a nyomozás elrendeléséről, felfüggesztéséről vagy megszüntetéséről, valamint a külföldivel szemben alkalmazott személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésekről - a szolgálati út betartásával - haladéktalanul tájékoztatnia kellett volna az illetékes nagykövetséget. Ez sértette a jogbiztonság követelményét és a tisztességes eljáráshoz való jogot.

Az OBH 3343/2000. számú jelentésében arra mutatott rá az országgyűlési biztos általános helyettese, hogy a jogbiztonság követelményével, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a nyomozó hatóság a motozás foganatosításáról nem készít jegyzőkönyvet, és a megmotozott személyt nem oktatja ki jogorvoslati jogosultságára. A panaszos és felesége által előterjesztett beadvány szóban forgó része tehát jogos volt. Ajánlással mégsem élt az országgyűlési biztos általános helyettese, tekintettel arra, hogy a szükséges intézkedést időközben a helyettes legfőbb ügyész megtette. Nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a helyettes biztos a panasznak a vallomások jegyzőkönyvbe foglalásával kapcsolatos részeiben. A tanúk vallomásának megfelelő jegyzőkönyvezésére abból következtetett a helyettes biztos, hogy sem a tanúk, sem a kihallgatások jelentős részén jelen volt védő nem tett a jegyzőkönyvek tartalmára észrevételt. Rámutatott a helyettes biztos arra is, hogy a folytatólagos gyanúsítotti kihallgatás során a nyomozó hatóság által feltett kérdésekre adott válaszok egy része ugyan az ügyész által diktált szövegezéssel került a jegyzőkönyvbe, de az nem befolyásolta az eljárás eredményét, a panaszos érdekeit nem sértette.

Az őrizetbe vétel során követendő előírások figyelmen kívül hagyását sérelmezte a rendőrség által őrizetbe vett panaszos ügyvédje az OBH 347/1999. számú ügyben, az OBH 3800/1999. számra iktatott panaszban pedig maga az őrizetbe vett személy. Az első ügyben az országgyűlési biztos készített jelentést. Megállapította, hogy sérül a jogbiztonság követelménye, ha a nyomozó hatóság a tanúként idézett és kihallgatott személyt a terhére rótt bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja közlése nélkül veszi őrizetbe. Ajánlást csak azért nem tett, mert a megyei főügyészség intézkedett arra, hogy a rendőr-főkapitányság a jövőben az őrizetbe vett személyt a Be.-ben előírt 24 órán belül hallgassa ki. Az OBH 3800/1999. számú jelentésében az országgyűlési biztos általános helyettese is megállapította az alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, mivel az elfogatóparancs alapján elfogott személy őrizetbevételéről a rendőri szerv nem készített határozatot. Ezért ajánlotta az országos rendőrfőkapitánynak, hogy hívja fel valamennyi rendőri szervet az őrizetbevételi határozatok elkészítésére. Az ajánlásnak a címzett eleget tett.

Voltak gyanúsítottak, akik a nyomozás időszerűségének negatív alakulása miatt panaszkodtak (OBH 1814/2000., 2321/2000.). Ezek egy részében alaposnak bizonyult a panasz. Az országgyűlési biztos általános helyettese az OBH 1814/2000. számú ügyben úgy ítélte meg, hogy a panaszos ellen indult büntetőeljárás indokolatlanul húzódott el, ami sértette a jogbiztonság követelményét. Ezért ajánlotta a budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében tegye meg a hatáskörébe tartozó intézkedéseket. A címzett az ajánlást teljesítette. Nem állapította meg azonban az országgyűlési biztos, illetve az általános helyettes az alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a nyomozás elhúzódása miatt az OBH 2671/2000. és az OBH 3963/2000. számú ügyben. Az OBH 2671/2000. számú jelentésében az általános helyettes azt emelte ki, hogy a fiatalkorú fogva tartott ügyében a nyomozási cselekmények végrehajtása az eljárási szabályoknak megfelelt, és szükségtelen késlekedés nélkül történtek, az OBH 3343/2000. számú jelentésében pedig azt, hogy a panaszos alig egy hónapig tartó előzetes letartóztatásának időszakában a nyomozás folyamatos volt, sőt az eljárás soron kívüli befejezését is bizonyítottnak tartotta, mivel előzetes letartóztatását viszonylag rövid időn belül megszüntették. Az OBH 3330/2000. számú ügyben az országgyűlési biztos azért nem állapította meg az eljárás indokolatlan elhúzódását, mert a rendőri szerv a nyomozást a törvényben biztosított két hónap alatt - nyomozási határidő hosszabbítás nélkül - befejezte és a nyomozás iratait haladéktalanul megküldte az illetékes ügyészi szervnek, az OBH 3963/2000. számú jelentésében pedig azt hangsúlyozta, hogy az eljárás elhúzódása önmagában nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, mivel adott körülmények között - különösen ha a panaszos magatartása is hozzájárul az eljárás időbeli eltolódásához - szükséges és megalapozott lehet a több hónapig tartó ügyintézés.

Előfordult, hogy a büntetőeljárás gyanúsítottja a lefoglalással kapcsolatban nyújtott be panaszt. Az OBH 1043/2000. számra iktatott beadvány előterjesztője szerint a büntetőeljárás keretében lefoglalt gépkocsiját nem a bűnjelkezelési szabályok szerint tárolták, és sérelmezte, hogy a lefoglalást nem oldották fel. Az általános helyettes megállapította, hogy a panasz jogos, mivel az érintett ügyészségi nyomozó hivatal a panaszos gépkocsiját valóban szakszerűtlenül foglalta le, szállította el és tárolta. Emiatt ajánlotta a legfőbb ügyésznek, hogy tekintse át a gépjárművek lefoglalásának, tárolásának és kiadásának gyakorlatát és szabályszerűségét, és fontolja meg a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezeléséről és nyilvántartásáról szóló 117/1984. (IK 12.) IM-BM-PM-LÜ együttes utasítás korszerűsítését és nyilvános jogszabályban történő kiadását. A ajánlásra a legfőbb ügyész még nem válaszolt.

Volt olyan panaszos is, aki szerint megalapozatlanul rendelt el vele szemben nyomozást a hatóság. Ez volt a véleménye például az OBH 2131/1999. és az OBH 3343/2000. számra iktatott beadvány íróinak. Egyik ügyben sem merült fel azonban olyan adat, amely a nyomozás elrendelésének megalapozatlanságára utalt volna. Ezért az első ügyben az országgyűlési biztos, a második ügyben pedig az általános helyettes mellőzte az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság megállapítását.

A panaszos viszont jogosan kifogásolta az OBH 4340/1999. számú ügyben, hogy azért mondta ki több esetben is a bíróság őt bűnösnek, mert eljárása során a nyomozó hatóság nem vizsgálta körültekintően a bűncselekmény elkövetőjének személyazonosságát. Ebben az ügykategóriában egyébként 2001-ben fordult elő először az országgyűlési biztos, illetve helyettese gyakorlatában vizsgálat, tehát új jelenségként értékelhető. Az OBH 4340/1999. számú jelentésében az országgyűlési biztos hangsúlyozta, hogy a jogbiztonság követelményével, az ártatlanság vélelmével, a tisztességes eljáráshoz és a jó hírnévhez való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz, ha a nyomozó hatóság a nem megfelelő körültekintéssel lefolytatott nyomozás során a gyanúsítottként felelősségre vont személy személyazonosságát nem tisztázza, és ennek következtében a bíróság nem a bűncselekmény elkövetőjét ítéli el. Tekintettel azonban arra, hogy a panaszos nevét és adatait felhasználó személy ellen lefolytatott nyomozások során az elkövető személyének azonosítása terén tapasztalt mulasztások miatt Budapest rendőrfőkapitánya két személlyel szemben fegyelmi eljárást rendelt el, és annak lezárásaként figyelmeztetésben részesítette őket, az országgyűlési biztos ebben az irányban ajánlást nem tett. Indítványozta azonban, hogy a legfőbb ügyész - amennyiben a panaszost elmarasztaló bírósági végzések jogerőssé váltak - perújítási indítvánnyal kezdeményezze a jogerős bírósági határozatok megtámadását, és tegyen intézkedést a bűncselekményeket elkövető személyének felderítése és felelősségre vonása érdekében. A legfőbb ügyész a kezdeményezésnek eleget tett.

A szóban forgó ügytípusban hivatalból is indult eljárás az OBH 4045/1999. szám alatt azzal a céllal, hogy az országgyűlési biztos vizsgálja felül, hogy az egyes nyomozó hatóságok megtesznek-e mindent a gyanúsított személyi adatainak megbízható megállapítására. Az ügyben 2001. második felében készített jelentést az általános helyettes, aki az ügyészi, a vámhivatali, az adónyomozói, a határőrizeti szervek vonatkozásában nem állapított meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvényben megjelölt és az országgyűlési biztos, illetve helyettese fellépését igénylő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot. Megállapította viszont, hogy a XIV. kerületi rendőrkapitányságon folyt olyan nyomozás, melynek egyik ügyintézője és annak parancsnoka megsértette a jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot. Az alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az okozta, hogy az ügyintéző nem intézkedett a tisztázatlan személyazonosságú elkövető bűnügyi nyilvántartásba vételére, vagyis elmulasztotta a gyanúsított ujjnyomatolását és az ujjnyomatoknak a nyilvántartásba vételezését, ezzel elmulasztotta a bemondáson alapuló személyi adatok ellenőrzését is. Az előadó parancsnoka pedig nem tett eleget ellenőrzési kötelezettségének, konkrétan nem észlelte a mulasztást, nem adott utasítást az elmaradt intézkedések végrehajtására. Mindez oda vezetett, hogy a gyanúsított büntetőeljárásban felhasznált személyi adatai nem feleltek meg a valóságnak. Ajánlással azért nem élt az országgyűlési biztos általános helyettese, mert a vizsgálat során a mulasztó rendőrökkel szemben fegyelmi eljárás indult, és a rendőrfőkapitány figyelmeztetésben részesítette két beosztottját.

Ugyancsak új jelenségnek minősült az olyan panasz, melyben a gyanúsítottak bűnügyi nyilvántartásba vételüket ellenezték. Erről már volt szó az előzőekben hivatkozott OBH 4045/1999. számú ügy vonatkozásában is, melyben az országgyűlési biztos általános helyettese kifejtette, hogy a jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásság keletkezik, ha a nyomozó hatóság ügyben eljáró tagjának elöljárója a nyomozás teljesítése során nem ad utasítást a gyanúsítottként kihallgatott, tisztázatlan személyazonosságú személy kilétének megállapításához szükséges ujjnyomatok levételére, a daktiloszkópiai nyilvántartásba történő továbbításra, valamint ezeknek az ügyiratban történő dokumentálására, továbbá az is, ha a nyomozás előadója sem intézkedik a tisztázatlan személyazonosságú gyanúsított azonosításához szükséges ujjnyomatok levételére és azok daktiloszkópiai nyilvántartásba való továbbítására. Nem okoz viszont alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot és nem állapítható meg fegyelemsértés, amenynyiben a nyomozó a büntetőeljárás során a tőle elvárható körültekintéssel jár el, vagyis a rendelkezésére álló eszközökkel ellenőrzi a gyanúsított szóban bemondott adatait.

Nem állapította meg az országgyűlési biztos az OBH 1403/2000. és az OBH 2321/2000. számú jelentésében az alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a gyanúsított daktiloszkópiai és fényképnyilvántartásba vétele miatt, mert az a törvény erejénél fogva - mivel szándékos bűncselekmény elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként a panaszosokat - kötelező volt.

Megalapozott volt annak az ügyvédnek a panasza, aki azt sérelmezte, hogy - érvényes meghatalmazása ellenére - nem engedte meg a nyomozó hatóság, hogy előzetes letartóztatásban lévő védencével beszélhessen. Az OBH 2674/ 2000. számú jelentésében az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos ügyvédet a rendőrség azért nem engedte beszélőre a fogva lévő gyanúsítotthoz, mert a korábban a hozzátartozótól kapott ügyvédi meghatalmazást a büntetőeljárás alá vont személy a fogdában visszavonta. Az ügyvéd a hozzátartozóktól beszerzett új meghatalmazást is, de ezekre figyelemmel sem engedélyezték, hogy a védő felvegye a kapcsolatot védencével. Végül az ügyben az országgyűlési biztos azért állapította meg a védelemhez való jog csorbulását, mert a rendőri szerv a fogva tartott gyanúsítottat nem értesítette a hozzátartozótól kapott újabb meghatalmazásról. Ezért az országgyűlési biztos azt ajánlotta a legfőbb ügyésznek, hogy - a védelemhez való jog maradéktalan biztosítása, valamint az illetéktelen hatósági beavatkozás gyanújának elkerülése érdekében - országos szinten rendezze a problémát. A legfőbb ügyész az ajánlást elfogadta, a témát érintő jogalkalmazás egységessé tétele érdekében iránymutatást adott ki.

Annak ellenére, hogy az országgyűlési biztos nem rendelkezik hatáskörrel a bíróságok tevékenységének vizsgálatára, voltak olyan vizsgálati jelentéssel zárult ügyek is, melyeket a gyanúsított vagy hozzátartozója azért terjesztett elő, mert sérelmezte a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelését, esetleg fenntartását (OBH 2393/1999., 3277/1999., 1229/2000., 2096/ 2000.). Az ilyen ügyekben azért készültek jelentések, mert a beadványoknak voltak olyan részei is, melyek alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanújára utaltak. Az országgyűlési biztos az OBH 2393/1999., 3277/1999., 2096/ 2000., 1229/2000. számú ügyekben pedig az általános helyettes ismételten hangsúlyozta, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény hatásköri rendelkezéseire tekintettel nem vizsgálhatják a bíróság eljárását és döntéseit, így az előzetes letartóztatás elrendeléséről szóló határozatok megalapozottságát sem.

3.8. Az egészségügyi ellátással kapcsolatos ügyek

Az egészségügyi ellátással kapcsolatos panaszok az élethez és az emberi méltósághoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő joggal összefüggésben érkeztek az országgyűlési biztoshoz. Az egészségügyi törvény értelmében minden betegnek joga van - jogszabályban meghatározott keretek között - az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és megkülönböztetés nélküli ellátáshoz. Az egészségügyi ellátáshoz való jog a legalapvetőbb betegjog. Az Alkotmányban deklarált alapvető emberi jog tartalmát nagyrészt az egészségügyi törvényben biztosított ún. betegjogok töltik ki. Az egészségügyi ellátáshoz való jog, az emberi méltósághoz való jog, az intézmény elhagyásának a joga, tájékoztatáshoz való jog, önrendelkezéshez való jog, az ellátás visszautasításának joga, az egészségügyi dokumentáció megismerésének a joga, az ellátással kapcsolatos panasz kivizsgálásának joga. Az egészségügyi ellátással kapcsolatos panaszok vizsgálatánál az országgyűlési biztos eljárásának fontos korlátját jelenti, hogy orvos-szakmai kérdések vizsgálatára nincs hatásköre, ezért az egészségügyi szolgáltató elleni panaszoknak ezen kérdéseken kívül eső körét vizsgálja. A vizsgálatok során állandóan felvetődő probléma a finanszírozás hiánya, illetve nem megfelelő volta. Az Alkotmánybíróság határozatában kimondta, hogy az egészségügyi finanszírozási rendszer átalakítása önmagában nem alkotmányellenes. A lehetséges átalakítási struktúrák közötti választás a törvényhozó szabadságába tartozik, egyúttal azonban a törvényhozó felelőssége is. Ezért a finanszírozási okokra visszavezethető és az alkotmányos jogokkal összefüggésbe hozható visszásságot az országgyűlési biztos csak abban az esetben állapíthatja meg, ha ez a rendszer az alkotmányosan elfogadott minimális követelményeknek sem felel meg.

Rendszeresen érkeznek az országgyűlési biztosokhoz mentőszolgálattal kapcsolatos panaszok. Több újságcikk foglalkozott annak a pécsi férfinak a halálesetével, akihez azért nem ment ki a mentő, mert a diszpécser - gyerekes hang hallatán - a hívást álriasztásnak vélte. Az országgyűlési biztos az OBH 1641/ 2001. számú ügyben megállapította, hogy a Mentőszolgálat minden olyan esetben, amikor a bejelentés hamis voltának gyanúja miatt elutasítja a kivonulást, veszélyezteti az állampolgárok legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát. A feltárt visszásság orvoslása érdekében e biztos felkérte az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját, hogy a vakriasztások ellen éljenek a jogszabályban biztosított védekezés lehetőségével, és felhívta a figyelmét a mentésre vonatkozó szabályok betartására. A főigazgató az országgyűlési biztosnak sürgetés ellenére sem válaszolt.

Az országgyűlési biztos nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az OBH 2977/2001. számú ügyben, amelyben egy Budapesten élő, francia állampolgárságú panaszos azt sérelmezte, hogy a Mentőszolgálat nem képes a magyar nyelvet nem beszélő személy segélykérésének fogadására, tekintettel arra, hogy működik egy olyan segélykérő szám, amelyen tudnak fogadni nem magyar nyelvű hívásokat is. A 112-es általános segélykérő számon érkező hívásokat a megyei rendőr-főkapitányságokon olyan munkatársak fogadják, akik beszélnek idegen nyelveken. Ez a szám ingyenesen hívható, és a rendőr-főkapitányságok ügyeletesein keresztül elérhető a mentőszolgálat és a tűzoltóság is. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy magyarul nem beszélő személyek is hívhatják a mentőszolgálatot, rendőrséget és tűzoltóságot.

Az országgyűlési biztos a betegek önrendelkezéshez való jogának érvényesülését vizsgálta az OBH 5766/2000. számú ügyben, amelyben a panaszos azt kifogásolta, hogy a háziorvos kinevezésénél figyelmen kívül hagyták a betegek szabad orvosválasztás jogát. Az egészségügyi törvény az egészségügyi alapellátás körében a helyi önkormányzatok feladatává teszi a háziorvosi ellátásról való gondoskodást. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzatot nem terheli mulasztás, mert a körülményeknek megfelelően gondoskodott az alapellátás folyamatos biztosításáról, és eleget tett a törvényi kötelezettségének. Az álláspályázattal kapcsolatos panasz pedig nem tartozik az országgyűlési biztos hatáskörébe.

Az egészségügyi alapellátás biztosítása körében folytatott vizsgálatot az országgyűlési biztos az OBH 2171/2001. számú ügyben, amelyben a panaszos azt kifogásolta, hogy a helyi önkormányzatok különböző módon értelmezik a nem önkormányzati oktatási intézményekben is kötelező egészségügyi alapellátás biztosítására vonatkozó jogszabályokat. Az országgyűlési biztos az ifjúság kiemelt védelemhez, valamint a testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogának, továbbá a jogbiztonság sérelmének gyanújára tekintettel indított vizsgálatot, és megkereste az egészségügyi minisztert álláspontja megismerése céljából. A becsatolt iratokból és a miniszter válaszából megállapította, hogy egyes önkormányzatok a nem általuk fenntartott óvodákba járó gyermekek iskola-egészségügyi ellátására nem jelöltek ki személyzetet, és a fenntartóval sem kötöttek szerződést. A vizsgálat megállapította, hogy a panasz megalapozott, a visszásság a jogszabály nem egyértelmű rendelkezésére, illetve az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára vezethető vissza, ezért felhívta a Kormányt, hogy a több szaktárcát érintő jogszabály alkalmazása körül felmerült értelmezési vitát rendezze, és szükség esetén a végrehajtási jogszabályok módosítására intézkedjen. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a tárcák egyeztetett álláspontját közölve kifejtette, hogy az egészségügyi alapellátás akkor is az önkormányzatok feladata, ha nem az önkormányzat az intézmény fenntartója. A kapott válasz továbbításával az egyedi ügy megoldódott, és a minisztériumok nem zárkóztak el a jogszabályok egyértelműbbé tételétől sem.

Az egészségügyi ellátáshoz való jog érvényesülésének egyik speciális területe a büntetés-végrehajtási intézet, ahol az alkotmányos jogok érvényesülése fokozottabb védelmet igényel. Az országgyűlési biztos egy konkrét ügy kapcsán a fogva tartottak egészségügyi ellátáshoz való jogát, ezen belül az ellátás visszautasításának és az önrendelkezéshez való jognak az érvényesülését vizsgálta. Az OBH 3792/2000. számú ügyben a vizsgálatot végző orvos belenyugodott abba, hogy a fogva tartott nem járult hozzá, hogy a röntgenvizsgálatot elvégezzék, és ennek következtében a szabadulását követően vált szükségessé műtéti beavatkozás. Az országgyűlési biztos a feltárt alkotmányos visszásság jövőbeni elkerülése érdekében kezdeményezést tett a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokának, hogy a fogva tartottak egészségügyi ellátáshoz való jogának érvényesülése érdekében intézkedjen a vonatkozó jogszabályok maradéktalan betartására. A parancsnok a kezdeményezést elfogadta, és a szükséges intézkedéseket megtette.

Az országgyűlési biztos az OBH 1245/1999. számú ügyben a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásság veszélye miatt indított vizsgálatot, mert a Budapest 70. sz. posta dolgozói a fertőző betegekről szóló jelentések és vizsgálati anyagok felvételével, továbbításával és kézbesítésével kapcsolatos munkahelyi körülményeiket sérelmezték. A biztos megkeresésére az Országos Tisztifőorvos és az Országos Epidemiológiai Központ vezetője a panaszt kivizsgálta. Az Epidemiológiai Központ főigazgató főorvosa és a Magyar Posta Részvénytársaság Vezérigazgatóságának foglalkozás-egészségügyi főorvosa közösen intézkedtek, hogy a fertőzésveszélyt minimálisra csökkentsék, és ennek keretében a foglalkozás-egészségügyi osztály soron kívül intézkedést kezdeményezett a Magyar Posta Rt. Budapesti Igazgatóságánál. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy felmerült az alkotmányos visszásság közvetlen veszélye, azonban annak orvoslása érdekében a megkeresést követően az illetékes szervek haladéktalanul megtették a megfelelő intézkedéseket, ezért az ügyet további vizsgálat nélkül lezárta.

3.9. Építési ügyek

Az építésügyi igazgatással szemben felmerült panaszok azonosak a közigazgatási ügyek kapcsán közismert panaszokkal: a panaszosok sérelmezik a számukra kedvezőtlen döntéseket és/vagy a kedvező döntések elmaradását. Sérelmezik az eljárást, illetve hiányolják annak megismerhetőségét. Sérelmezik a jogorvoslat igénybevehetőségének lehetetlenségét, a hatóság hallgatását, időn túli döntését, a tájékoztatás elmaradását vagy éppen a bírói út kizárólagosságát. A bírósági felülvizsgálat lehetőségét a panaszosok egy része nem értékeli tényleges jogorvoslatként, elsősorban mert úgy ítéli meg, hogy anyagi helyzetét tekintve nem képes élni vele. Másrészt hiába van a keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására halasztó hatálya, az építkezéseket rendszerint megkezdik, sőt be is fejezik a per ideje alatt. A szabálytalanul építkező az esetek nagy többségében visszafordíthatatlan helyzetet kíván teremteni, a bíróság (vagy a közigazgatás) részéről ezért őt érhető hátrányoknak nincs visszatartó ereje.

Az építésügy az utóbbi években jelentős átalakuláson ment keresztül. A korábbi, akár évtizedekig tartó konstans jogi és természetbeni állapotokat robbanásszerűen felgyorsult folyamatok váltották fel. A szabályozás filozófiája is megváltozott, a korábban mindent konkrétan megszabó előírásokat, a "minden engedélyköteles"-t a keretszabályozás és a megengedhetőség határainak meghúzása, azon belül szabad építtetői akarat érvényesíthetősége váltotta fel. Rendezési tervek korábban 10-30 évenként készültek, ahol volt egyáltalán, ma pedig szinte naponta változtatják, ami további súlyos problémákat vethet fel.

A lakosság döntő többsége még ma sem ismeri kellőképpen sem a tendenciákat, sem a konkrét jogszabályokat, ezért az engedély nélkül végezhető munkákat érintő panaszok esetén is a hatóság mulasztását vélelmezik. Sokan nem ismerik az érdekeik érvényesítéséhez szükséges új eljárásokat, így a közigazgatásban bevett fellebbezésen és panaszon kívül a tárgyalásokon, helyszíni bejárásokon, nyilvános ismertetéseken való részvételt, a kézbesítés helyett a kifüggesztést, az újságban való közzétételt stb. Ha a döntés (pl. rendezési terv ismertetése és jóváhagyása) és az általuk is észlelhető következmény (pl. a szomszéd építési engedélye) időben nem egyszerre következik be, nem igyekeznek részt venni az alapdöntésben, mert nem ismerik fel az ok-okozati összefüggést. Így sérelmezik, hogy az építési engedélyezés kapcsán már nem érvényesíthetik azon jogaikat, amelyeket esetleg még a rendezési terv jóváhagyási folyamatában érvényesíthettek volna.

A természetbeni változás az építkezések számának nagyságrendbeli növekedésében észlelhető, ami örvendetes ugyan, de a vele járó "vadhajtások" - pl. az ötletszerűen megkezdett ipari tevékenységek a lakóterületeken, a lakóépületekben működő boltok havonkénti profil-, nyitvatartási idő- és tulajdonosváltozása - befolyásolják hátrányosan az állampolgárok életkörülményeit. Sajnálatos jelenség a zöldterületek drámai csökkenése. Ebben érhető tetten a magánszemélyek, környezet- és városvédő szervezetek, mozgalmak által megfogalmazott "kiszolgáltatottság érzése". Miközben minden mozzanat külön-külön törvényes, összességében az életminőség jelentős romlása következik be.

Az építési ügyekben tipikus a szomszédjogok vélt vagy valós megsértése miatti panasz, amelyekben az építtető és szomszédja között a viszony oly mértékig megromlik, hogy mindketten mindenhol panaszt tesznek, gyakran több évtizedes sérelmekkel fordulnak az országgyűlési biztoshoz. Mivel e viszonyba időről időre a hatóságokat is bevonják, a vizsgálatokat rendszerint le kell folytatni, főként mert a panaszokból nem mindig derül ki, hogy a tulajdonhoz, egészséges környezethez stb. való jog sérelme a hatóság magatartásával összefügg-e. (OBH 4866/1999., 603/2000., 6246/2000., 3421/2001.) Azokban az esetekben, ahol a sérelem megállapítható, általánosnak mondható a jogbiztonsággal és a tulajdonnal összefüggő visszásság együttes megállapítása. Az építtető vagy szomszédja tulajdonjoga rendszerint a hatóságok mulasztása, a helytelen jogalkalmazás következtében sérül. Ehhez társul néhány esetben a jogszabályok hiányossága. Jellemző az építésrendészeti eljárások, a végrehajtás eredménytelensége. Ezek oka csak részben a hatóság mulasztása. Sem a társadalmi közeg, sem a végrehajtás eszköztára nem segíti a hatóságot (OBH 4097/1999., 4530/1999., 534/2000., 6246/2000., 3149/2001.).

Nem csökken az olyan ügyek száma, amelyben az önkormányzat településrendezési-tulajdonosi, valamint saját alkalmazott jegyzőjének műszaki-államigazgatási feladat- és hatásköre keveredik, illetve ütközik (OBH 4530/1999., 5247/ 1999., 5387/2000., 3149/2001.).

Továbbra sem rendezett a településrendezési intézkedések végrehajtása, az ezzel kapcsolatos elővásárlás, kártalanítás, kisajátítás stb. (OBH 2804/1999., 4097/1999., 5733/1999.).

Jellemző a közterületek, parkok, zöldterületek, véderdők rohamos fogyása. De miközben az emberek általában ellenzik a zöldterület csökkentést, addig a jogaik megsértéseként értelmezik és panasszal élnek a biztoshoz, ha a hatóság az ő külterületi ingatlanaik beépítését nem engedélyezi, vagy az önkormányzat azt nem vonja belterületbe. (OBH 1491/1999., 3286/2000., 3002/2001.)

A panaszosok sajátos csoportját alkotják az engedély nélkül építkezők, akik azt kifogásolják, hogy a hatóság az általuk engedély nélkül, szabálytalanul felépített építmény lebontását rendeli el, esetleg bírság kiszabásával kényszerítik a végrehajtásra. A legtöbb esetben a vizsgálat jogszerű eljárást tár fel, a panaszos mégis vele szemben megnyilvánuló önkénynek érzékeli azt (OBH 1210/ 2001., 1304/2001., 1393/2001.).

Azokban a vizsgálatokban, amelyekben az országgyűlési biztosok nem állapítottak meg a panaszosok állampolgári jogaival összefüggő visszásságot, tipikusnak mondható, hogy a hatóságok, közszolgáltatók olyan döntéseit nehezményezik, amelyek rájuk nézve kedvezőtlenek. Ez esetben a döntés és/vagy az eljárás jogszerűségét akkor is vitatják, ha az egyébként törvényes (OBH 1491/1999., 4866/1999., 3023/2000., 3286/2000., 1210/2001., 1304/2001., 1393/2001.).

A vizsgált ügyekben tipikus eljárási hibákat tártunk fel. Az építési hatóság nem járt el a törvényben előírt határidőn belül: OBH 3230/1999., 3149/2001., 4616/ 2001., 5152/2001. Nem tekintett ügyfélnek valamennyi érdekeltet és/vagy nem értesítette határozatával: OBH 5247/1999. Nem hozott alakszerű határozatot, levél formában közölt érdemi döntéseket: OBH 6246/2000., 3421/2001. A tényállást nem tisztázta: OBH 4530/1999., 534/2000., 603/2000. Nem biztosította a jogorvoslat lehetőségét, illetve nem hívta fel rá a figyelmet: OBH 1911/ 2001. Nem a hatáskörébe tartozó ügyben járt el, vagy abban nem járt el: OBH 5387/ 2000. Az eljárási szabályok megsértése mellett az anyagi jogszabályt is megsértette: OBH 3421/2001., 4530/1999. Jellemző az is, hogy az egyes ügyekben a fent leírtakból több, akár az összes eljárási mulasztás is megállapítható volt.

A panaszokban leírt tényállás tisztázása érdekében az országgyűlési biztosok elsősorban a közigazgatási hivatalokat kérték fel vizsgálatra. Azokban az esetekben, amelyekben a rendelkezésre álló adatok azt valószínűsítették, hogy a jegyző saját hatáskörében még az ombudsmani vizsgálat idején orvosolhatta a panaszt, először tőle kértek a biztosok magyarázatot, iratokat. A folyamatban lévő engedély nélküli vagy attól eltérő építkezések miatt tett panaszokban az időmúlás rendkívül fontos tényező. Az országgyűlési biztosok vizsgálatáról értesülve a jegyző még érdemi intézkedést tehet, így esetleg már nem épül fel a szabálytalan építmény.