Az országgyűlési biztosokhoz érkezett lakásügyi panaszok vizsgálatának 2001. évi tapasztalatait összefoglalva megállapítható, hogy jelentős részük a lakáshoz jutás, illetve a lakásmegtartás problémájával küzdő családoktól érkezett. Az adott évben végzett vizsgálatok tapasztalataiból azonban nem egyértelműen a tárgyévet jellemző jogalkalmazásról, még kevésbé az akkor hatályos jogszabályokról lehet következtetéseket levonni, hanem az azt megelőző évekéről. Az önkormányzatoknak a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról szóló 96/1998.(V. 13.) Korm. rendelet alapján alkotott rendeleteivel, illetve azok alkalmazásával kapcsolatos panaszok vizsgálata során figyelembe kellett venni a 66/2001. (IV. 20.) Korm. rendeletet, amely jelentős segítséget nyújtott az eladósodott állampolgároknak azzal, hogy az adósok támogatását az önkormányzatok teherbíró képességétől függetlenül tette lehetővé.
A lakásszerzési problémákat felvető panaszosokat a hatályba lépett új jogszabályról, a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendeletről és a kedvezmények igénylésének feltételeiről tájékoztattuk. E körben az önkormányzatok által adható támogatások odaítélésével kapcsolatban is merültek fel problémák. A leggyakrabban az, hogy az önkormányzatok a pénzügyi lehetőségeik szűkössége miatt nem nyújtottak jelentős támogatást a lakásszerzéshez. Ezekben az esetekben az országgyűlési biztos nem tudott eljárni. 2001-re jelentősen csökkentek az önkormányzati bérlakások megvásárlásának akadályozásával kapcsolatos panaszok.
Az önkormányzatokkal mint bérbeadókkal szemben érkező panaszok vizsgálata során általánosnak tekinthető alapvetően jogsértő gyakorlatot nem tapasztaltunk, és az esetenként megállapítható jogsértést a felek bíróság előtt rendezhették. Alkotmányos jogot érintő sérelmet okoz a határozott idejű lakásbérleti szerződések lejáratát követő bérbeadói magatartás jogszabályi rendezetlensége.
Az országgyűlési biztos a kilakoltatott családok helyzetének rendezésére több módon is tett kísérleteket. Az önkényes lakásfoglalók ügyében a tárgyévben nem folytatott ugyan vizsgálatot, de a sajtóból tudomására jutott eseteket figyelemmel kísérte. Az elmúlt év decemberében a végrehajtott, illetve várható kilakoltatásokkal, valamint az azokat kísérő rendőri intézkedésekkel kapcsolatosan a médiumokban megjelent híradásokra reagálva az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa "Ombudsmanok a kilakoltatásról" címmel közös nyilatkozatot adott ki. Az egyedi ügyektől függetlenül állapították meg, hogy a télen végrehajtott kilakoltatás az állampolgárok életét közvetlenül veszélyeztetheti, ezért az ilyen esetben végrehajtott kilakoltatás ellentétes az Alkotmánybíróság határozatában foglaltakkal. Indokoltnak tartották - az elmúlt években kialakult gyakorlathoz hasonlóan - a téli időszakra a kilakoltatások felfüggesztését, és egyidejűleg olyan megoldások felkutatását, melyek a tulajdonosi, bérbeadói jogok hatékony védelmével együtt biztosítják a hajléktalanság veszélyének kitett állampolgárok alapvető jogainak védelmét is. A közleményben javasolt téli kilakoltatási moratóriumhoz más szervezetek is csatlakoztak, és a leginkább érintett önkormányzatok is elfogadták azt.
Az OBH 4112/1999. számú ügyben azt vizsgáltuk, hogy az ócsai önkormányzat a panaszost a megkötött szerződés ellenére miért nem részesítette adósságkezelési támogatásban. A 2001. március 1-jei jelentés megállapította, hogy az önkormányzat a megállapított adósságkezelési támogatás megtagadásával nem okozott visszásságot, mert a kérelmező a szerződésben vállalt önrészt nem fizette meg.
Az OBH 1149/2001. számú ügyben a panaszos Bököny önkormányzatának a lakástámogatási kérelmek elbírálásával kapcsolatos eljárását és a válaszadás hiányát kifogásolta. A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat nem okozott alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot, amikor nem nyújtott helyi támogatást lakásépítéshez, mivel a támogatás nem alanyi jog, de a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos visszásságot okozott az önkormányzat, mert az állampolgár kérelmeire rendszeresen késedelmesen adott választ.
Az OBH 4073/1999. ügyben a panaszosok azt kifogásolták, hogy a szegedi önkormányzat az első lakástulajdon megszerzéséhez igényelt támogatási kérelmüket azért utasította el, mert az önkormányzat az 1991-ben elfogadott rendelete szerint csak akkor nyújt támogatást, ha az építési költség nem haladja meg a 2,5 millió forintot, a családi házuk költségvetési terve viszont 1998-ban 4,5 millió forintról szólt. Az országgyűlési biztos a 2001. áprilisi jelentésében megállapította, hogy az önkormányzat eljárásában magasabb szintű jogszabállyal ellentétes szabályozás, illetve a szociális biztonság sérelmével járó intézkedés nem történt, a célszerűtlen rendelkezést az önkormányzat felismerte, és módosította, ezért a biztos az eljárását alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság megállapítása nélkül megszüntette.
Az OBH 5111/2000. számú ügyben a panaszos azt kifogásolta, hogy az önkormányzat a határozott idejű lakásbérleti szerződésének lejártát követően nem kapott lehetőséget a szerződés megújítására. Az országgyűlési biztos a panaszos ügyében már az 1997. január 15-i OBH 157/1996. számú jelentésében megállapította, hogy az önkormányzat jogsértően járt el a lakáspályáztatás ügyében, mert annak módját rendeletben nem állapította meg. A panaszos 1995-ben pályázaton úgy nyerte el egy bérlakás 3 évre szóló határozott idejű bérleti jogát, hogy annak felújítását önerőből kellett vállalnia, és a megpályázottnál kisebb és egészségtelen, de határozatlan idejű bérleti szerződés alapján használt bérlakását térítés nélkül le kellett adnia. A panaszos 2000-ben azért fordult ismét az országgyűlési biztoshoz, mert a bérbeadó közölte, hogy 3 év után nem kívánja továbbra is bérbe adni a lakást, ezért azt elhelyezési igény nélkül adja le. A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat rendelete visszásságot okozott, ezért felkérte a képviselő-testületet, hogy fontolja meg a rendeletében a polgármesternek adott indokolatlan mérlegelési jogkör törlését. Az önkormányzat az ajánlással nem értett egyet. Az országgyűlési biztos a tervezett Alkotmánybírósághoz történő indítványozást megelőzően felkérte a belügyminisztert, hogy a közigazgatási hivatalokkal vizsgáltassa meg, hogy az önkormányzatok milyen szabályozást alkalmaznak rendeleteikben a határozott idejű bérleti szerződések lejáratának esetére. A közigazgatási hivatalok országos vizsgálata feltárta, hogy az önkormányzatok döntő többsége szabályozta a rendeletében az előbérleti jogot. Az országgyűlési biztosok személyében időközben bekövetkezett változásra is tekintettel az eljárás új elemmel bővült. A hivatalba lépő országgyűlési biztos a panaszos és az önkormányzat között elmérgesedett vitának a rendezésére új módszerként a nemzetközi ombudsmani gyakorlatban elterjedt közvetítői szerepre vállalkozott. Az önkormányzat képviselőinek és a panaszos, valamint jogi képviselőjének személyes meghallgatását követően kísérletet tett a felek között megállapodás előmozdítására. A mediátori szerepben felvállalt békítés eredménye a beszámoló előkészítésének időszakában még nem volt egyértelműen megállapítható.
Az OBH 1942/2000. számú ügyben a panaszos azt sérelmezte, hogy a székesfehérvári önkormányzat a lakáskérelme alapján nem biztosított számára lakást. A polgármester szerint a panaszos jogosult önkormányzati bérlakásra, de a városban sok hasonlóan rossz körülmények között élő alacsony jövedelmű család várja az önkormányzattól lakáshelyzete megoldását. Az önkormányzati bérlakásokból évente 6-8 lakás üresedik meg, de az önkormányzatot ebből még kötelező elhelyezési feladatok is terhelik. A országgyűlési biztos az ügyben nem állapított meg alkotmányos visszásságot, és az ügyet lezárta.
Az OBH 6209/1998. számú ügyben a panaszos azt kifogásolta, hogy az önkormányzat felszólította a bérlakás elhelyezési igény nélküli leadására. Már a panaszos leveléből megállapítható volt, hogy a lakás bérletére nem jogosult, de az országgyűlési biztos a tényszerű tájékoztatás érdekében megkereste az önkormányzatot. Az önkormányzattól többszöri megkeresésre sem kapott érdemi választ, és annak esetleges akadályairól sem tájékoztatták. A jogbiztonsághoz való alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okozott az önkormányzat azzal, hogy az országgyűlési biztos megkereséseire nem adott érdemi választ.
Az országgyűlési biztos még 2000 szeptemberében az OBH 3719/2000. számú ügyben felhívta a Budapest XV. Kerületi Önkormányzat polgármesterét, hogy vizsgálja felül az önkormányzati lakásba történő befogadás iránti kérelem elbírálásának jogbiztonságot sértő végrehajtását, és kezdeményezze a 33/1999. (XI. 24.) számú rendelet módosítását. A polgármester az ajánlást elfogadta, és a képviselő-testületnek a rendelet módosítását indítványozta. A polgármester 2001 márciusában tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az önkormányzat képviselő-testülete a rendeletet az ajánlásnak megfelelően 2000. december 20-án a 45/2000. (XII. 28.) Ök. rendelettel módosította.
Az önkormányzati testületi ügyekben a képviselő-testület jogosult a döntéshozatalra. E jogát azonban átruházhatja a polgármesterre vagy valamely szakbizottságra. Az átruházott hatáskörben hozott döntéssel szemben benyújtott fellebbezés elbírálására a képviselő-testület jogosult. A testület valamely tagjának az átruházott hatáskörben hozott döntésével szemben csak a fellebbezés testület által történő elbírálását követően nyílik meg az országgyűlési biztos vizsgálati lehetősége.
A belvíz- és csapadékvíz-elvezetés önkormányzati feladat, annak végrehajtása az képviselő-testület döntésén alapul. A belvízzel vagy árvízzel kapcsolatos károk elbírálása 2001-et megelőzően ugyancsak a képviselő-testületekhez tartozott, de azt 2001-ben már nem az önkormányzatok végezték, hanem kormányhatározat alapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok, illetve a közigazgatási hivatalok jártak el.
A testületi ügyekben a leggyakrabban a szociális biztonsághoz, a jogorvoslathoz vagy a tisztességes eljáráshoz való jog volt érintve. Az önkormányzati testületi ügyekkel kapcsolatos panaszok a képviselő-testület működését, polgármesteri hivatalban dolgozó köztisztviselő magatartását kifogásolták.
Az országgyűlési biztos a hatásköre hiányát állapította meg az - egy települési önkormányzat gazdálkodását kifogásoló - OBH 3877/2000. ügyben. A biztos a belügyminisztert kérte fel vizsgálatra, de más intézkedést nem tartott indokoltnak. A jelentést a több témát felölelő panasszal együtt megküldte az Állami Számvevőszék elnökének, aki közölte, hogy e témában egy átfogó pénzügyi-gazdasági ellenőrzést terveznek, melynek várható időpontjáról az országgyűlési biztost tájékoztatni fogja.
Ugyanezért utasította el a panaszt, és küldte meg a beadványt a belügyminiszternek az OBH 5652/1999. számon a Zalkod Önkormányzatának működését és gazdálkodását érintő ügyben. Tekintettel arra, hogy a panaszosok már az Állami Számvevőszéket megkeresték, a biztos a panaszt a Számvevőszékhez nem tette át.
A szabálysértési törvény értelmében szabálysértési ügyekben több szerv is eljárhat. Két hatóság azonban kiemelkedő jelentőségű ebben a körben. A szabálysértési eljárással kapcsolatos panaszok során a rendőrség és az önkormányzat tevékenységét vizsgáltuk.
Az önkormányzati szabálysértési hatóságok tevékenységével kapcsolatosan az országgyűlési biztosokhoz benyújtott panaszok száma - figyelemmel az Alkotmánybíróság 29/2000. (X. 11) AB határozatában foglaltak alapján kiterjesztett bírósági jogorvoslat lehetőségére is - az előző évhez képest a felére csökkent. Ezen ügyek jelentős részét az eljárási határidőket be nem tartó hatóságok eljárását kifogásoló panaszok tették ki.
A szabálysértési ügyeket több más tárgyú vizsgálat is érintette. A panaszok jelentős hányada több közigazgatási eljárással is összefüggésbe hozható, és a felvetett problémát éppen azok elhatárolása során keletkezett eljárási hiba okozta. Az ügyfelek összetett tartalmú beadványait gyakran nem minden illetékes hatóság, hanem csak azok egyike, vagy egyik sem vizsgálta meg. Ilyen problémát jelentett, hogy a szabálysértési és az állattartási eljárásban alkalmazható eszközök összekeveredtek, vagy szabálysértési eljárást folytattak le birtokvédelmi eljárás helyett.
Az OBH 959/2000. számú ügyben a panaszos a bátonyterenyei önkormányzat jegyzőjének, és a közigazgatási hivatalnak mint másodfokú hatóságnak a szabálysértési ügyében folytatott eljárását kifogásolta. A vizsgálat megállapította, hogy visszásságot okoztak a hatóságok, mert a jegyző a szabálysértési eljárást határozat nélkül, csupán jegyzőkönyvbe foglaltan szüntette meg a feljelentés visszavonására hivatkozva, a másodfokú hatóság pedig elévülési időn belül nem jelezte, hogy az eljárás törvénysértő volt.
Az OBH 2442/2000. számú ügyben a panaszos az ellene szabálysértésifeljelentést tevő közterület felügyelő eljárását, magatartását kifogásolta. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszos a beadványára féléves késedelemmel kapott csak érdemi választ, és ez sértette a panaszhoz való jogot.
Az országgyűlési biztosok által 2001-ben vizsgált panaszok között változatlanul jelentős volt a rendőrségi eljárást sérelmezők aránya. A vizsgálatok tapasztalatai azt mutatják, hogy az állampolgárok egyre érzékenyebben reagálnak a rendőri intézkedésekre. Az állampolgár a jogállam iránti fokozott elvárásait mindenekelőtt a rendőrségre terjeszti ki. Ennek az is oka, hogy számosan a szabálysértési eljárás vagy más rendőri intézkedés kapcsán kerülnek kapcsolatba a rendőri szervekkel, ami a róluk alkotott képet pozitív vagy negatív irányba befolyásolhatja. Ezért a lakossággal leggyakrabban kapcsolatba kerülő rendőrök szakmai felkészültsége a lakosság és a rendőrség jó bizalmi kapcsolatának egyik legfontosabb biztosítéka. A követelményeknek megfelelő jogszabályok csak garanciális keretet jelenthetnek, ami önmagában nagyon fontos, de nem elégséges az elvárásnak megfelelő viselkedési kultúra megteremtéséhez. Az állampolgárok és a rendőrség kapcsolatában igen fontos szerepe van ugyanis az eljárások kulturáltságának, az ügyek figyelmes, udvarias elintézésének. Az ezzel ellentétes magatartás könnyen és akaratlanul is sértheti a tisztességes eljáráshoz vagy más állampolgári joghoz való jogot, függetlenül attól, hogy érdemben megfelelő-e a rendőrség eljárása vagy sem.
Az országgyűlési biztos, illetve 2001. július 1-jétől az országgyűlési biztos általános helyettese a legtöbb visszásságot a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésében állapította meg. A tisztességes eljárás fogalmi definíciója ugyan nincs meghatározva, de a tapasztalatok alapján a következő magatartásokat soroltuk ebbe a körbe: a mérlegelési jog alkotmánysértő túllépése; a jogszabályok méltánytalan alkalmazása; a hatalommal való visszaélés, önkényesség; az elkerülhető késedelem; a hátrányos megkülönböztetés, az ügyfél nem megfelelő felvilágosítása, az udvariasság elemi szabályainak megsértése. A felsorolt magatartási formák egy-egy ügyben halmozottan is előfordulhatnak, de egy is elegendő közülük a tisztességes eljárással, a jogállamisággal és az abból fakadó jogbiztonsággal összefüggő visszásság megállapításához.
Az állampolgárok alkotmányos jogainak érvényesülését vizsgálva, illetve az okozott visszásságot megállapítva az országgyűlési biztos, illetve általános helyettese minden esetben figyelembe vette, hogy a jogvédelem milyen kötelezettséget ró az államra, mert ehhez képest lehetett visszásnak tekinteni az egyes rendőri tevékenységet. Ennek elemzéséhez nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak az Alkotmánybíróság határozatai is, amelyek közvetve eligazítást adtak a jogalkalmazás alkotmányosságának értelmezéséhez. E tekintetben nemcsak az alkotmánybírósági határozatok rendelkező részét vették figyelembe, hanem az adott norma alkalmazását összevetették az alkotmánybírósági határozat indokolásával is. Mindebből nyilvánvalóan következett az is, hogy az Alkotmánybíróság által az Alkotmánnyal összhangban állónak nyilvánított jogszabályt és az annak megfelelő jogalkalmazást az országgyűlési biztos, illetve általános helyettese nem minősítette visszásnak, azaz alkotmányos jogokat sértőnek vagy veszélyeztetőnek.
Minden esetben viszont meg kellett állapítani a visszásságot, ha a rendőrség tevékenységével vagy mulasztásával a szerzett jogok sérelmét okozta vagy eljárásában a mérlegelési jogkör alkotmánysértő túllépése, a jogszabályok méltánytalan alkalmazása, a hatalommal való visszaélés, önkényesség, az elkerülhető késedelem, a hátrányos megkülönböztetés, az ügyfél nem megfelelő felvilágosítása, az udvariasság elemi szabályainak megsértése volt megállapítható. Mint korábban, az elmúlt évben is, soron kívüli vizsgálat indul azokban az ügyekben, amelyekben jogvesztő határidő vagy alapvető jog kiemelkedően súlyos sérelme miatt azonnali intézkedésre volt szükség.
A rendőri intézkedést sérelmező panaszok közül jelentőségüknél fogva kiemelkednek azok a panaszok, amelyek a személyes szabadság korlátozását vagy egyéb más kényszerítő eszköz alkalmazását sérelmezték. Ezeknek a panaszoknak gyors és alapos kivizsgálására az országgyűlési biztos, illetve általános helyettese mindig nagy súlyt helyezett.
Megnyugtató, hogy ezen panaszok vizsgálata csak elvétve, mindössze két esetben állapította meg, hogy a személyes szabadság korlátozása és a kényszerítő eszköz alkalmazása alkotmányos visszásságot okozott. Az OBH 1170/ 2001. számú ügyben az előállításra és az elállítás időtartamára vonatkozó szabályok megszegése az eljárás alá vontak személyes szabadsághoz fűződő alkotmányos jogait sértette, az OBH 3996/2001. számú esetben pedig az intézkedő rendőr-járőr nem kellő körültekintéssel ellenőrizte az igazoltatott gépjármű adatait, és ezért nem ismerte fel a körözött és az igazoltatott gépjármű adatai közötti különbözőséget, a gépjármű vezetőjét előállította. Az első esetben az országgyűlési biztos a legfőbb ügyésznél kezdeményezett törvényességi vizsgálatot, az országos rendőrfőkapitánynak pedig ajánlást tett a rendőri eljárások jogszerűségének biztosítására. A másik esetben az országos rendőrfőkapitánynak a saját hatáskörében hozott intézkedéseire tekintettel az általános helyettes a vizsgálatot alkotmányos visszásság hiányában lezárta.
A személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedéseket sérelmező panaszok többségében alkotmányos visszásság nem volt megállapítható, vagy a vizsgálat csak adminisztrációs jellegű, de a törvényes fogva tartást nem veszélyeztető hibát tárt fel. Ilyen volt, ha az előállításról vagy elővezetésről szóló rendőri jelentés nem tartalmazta a személyes szabadság korlátozás megszüntetésének időpontját (OBH 1848/2001., 3696/2001., 3697/2001.).
Az országgyűlési biztos e mulasztások alapján a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét állapította meg, és felhívta a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy a törvénytelen fogva tartások megelőzése és elkerülése érdekében belső rendelkezéssel határozza meg az előállításról készített rendőri jelentések kötelező tartalmát, így a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés pontos időtartamának feltüntetését is. Ennek betartását pedig visszatérően ellenőriztesse. Az ajánlást a rendőrfőkapitány elfogadta.
Az OBH 1848/2001. és a 3696/2001. számú ügy kapcsán az általános helyettes leszögezte, hogy nem okoz visszásságot a rendőr, ha a jogszabályok betartásával akár többször is igazoltatja az állampolgárt, és ha a rendőri intézkedés alá vont személy az igazoltatás alól ki akarja magát vonni, annak ruházatát átvizsgálja, kényszerítő eszközt alkalmaz vele szemben, és előállítja a rendőrkapitányságra.
Az OBH 5601/1999. számú ügyben is megállapította, hogy nem okoz visszásságot az sem, ha a rendőr a garázda, rendzavaró magatartást tanúsító személy megfékezésére a törvényben meghatározott feltételeknek megfelelően testi kényszert alkalmaz, az ellenszegülés megakadályozása végett megbilincseli, és az intézkedéshez szükséges időtartamra előállítja.
A rendőri intézkedést sérelmező panaszok vizsgálata során olykor a jogszabály hiányára vagy hiányos rendelkezéseire visszavezethető alkotmányos visszásságot állapítottunk meg. A jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint a panasz illetve kérelem előterjesztésének jogával összefüggő alkotmányos visszásságot okozott az OBH 730/2000. és a 4654/1999. számú ügyben a rendőrhatóság azzal, hogy a közlekedési baleset miatt megrongálódott gépkocsit maga szállíttatta el, és a szállítási, tárolási költséget a tulajdonosra hárította, annak ellenére, hogy műszaki hibára senki sem hivatkozott. A panaszosnak a kiadásai megtérítését kérő levelét a rendőrség válasz nélkül hagyta. Ugyanilyen visszásságot okoz, ha a hatóság az állampolgár beadványára a válaszlevelet késedelmesen adja postára, és ha a válaszlevél nem tér ki a késői értesítés okára (OBH 274/1999.).
A közúti balesetek során megrongálódott gépjárművek elszállíttatásától a kiadott belső rendelkezések szerint a helyszíni szemlét foganatosító rendőr-járőr csak akkor tekinthet el, ha a gépjárművezető akként nyilatkozik a járőrnek, hogy a baleset oka nem műszaki hiba volt. Ha a gépjárművezető ezt a nyilatkozatát nem a helyszínelést végző rendőr-járőrnek teszi meg, azt nem pótolja a helyszínt biztosító rendőrnek tett nyilatkozat, illetve más, az ügyben érintett személy nyilatkozata sem. Az országgyűlési biztos kezdeményezése alapján a budapesti rendőrfőkapitány a kérdést rendezte akként, hogy ilyen esetekben a szabálysértési eljárás szabályait kell alkalmazni, és a gépkocsit lefoglalva azt műszaki szakértői vizsgálatnak kell alávetni. A felmerült költségeket pedig ugyancsak az Sztv. rendelkezései szerint kell elszámolni.
A tulajdonhoz és a magánlakás sérthetetlenségéhez való joggal, valamint a jogbiztonság követelményével összefüggésben keletkezik alkotmányos visszásság, ha az adott jogszabály szövegéből nem lehet egyértelműen következtetni arra, hogy a közbiztonságra különösen veszélyes eszköz (pl. baseballütő) magántulajdont képező gépjárműben való tartása a norma hatálya alá tartozik-e (OBH 3256/2001.). Az országgyűlési biztos a visszásság megszüntetése érdekében javasolta a belügyminiszternek a veszélyes eszközökről szóló 124/1993. (IX. 22.) Korm. rendelet módosítását. A Belügyminisztérium a kormányrendelet módosításának kidolgozását megkezdte.
Nem okoz visszásságot a hatóság, ha a magasabb szintű jogszabály módosításáig napirenden tartja az általa is indokoltnak tartott jogszabály-módosítás előkészítését, majd beterjesztését (OBH 458/2000.).
A vizsgálatokban kis számban volt tapasztalható a rendőrségnél tett panaszok indokolatlanul elhúzódó kivizsgálása. A rendőrkapitányságokon tett panaszok vizsgálatának és elbírálásának két hónapos elhúzódása sérti a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. tv. rendelkezéseit, ezáltal a jogbiztonsághoz, a panaszhoz és a jogorvoslathoz való jogot (OBH 3466/1999.).
Az eljárások zöme a közúti közlekedés körében elkövetett szabálysértések miatt indult és folyt le 2001-ben is. A rendőrségről alkotott képet leginkább ezek befolyásolták. 2000. március 1-jével lépett hatályba a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (Sztv.), amely lényeges elemeiben formálta át a szabálysértési eljárás egészének az ügyfelet védő garanciarendszerét pusztán azáltal, hogy az eljárás alá vont személy számára jogorvoslatként lehetővé tette a bírósági felülvizsgálatot, továbbá egyes, kriminális jellegű szabálysértések elbírálását a bíróságok hatáskörébe utalta.
Az Sztv. alkalmazásának átmeneti időszakában zavarokat és ezzel alkotmányos visszásságot okozott az a körülmény, hogy az Sztv. hatálybalépése előtt elkövetett, de már a hatálybalépését követően elbírált szabálysértések esetében, mivel az eljárást a régi törvény szabályai szerint kellett lefolytatni, kizárt volt a bírósági felülvizsgálat lehetősége. A szabálysértési hatóságok ennek megfelelően jártak el, jóllehet időközben az Alkotmánybíróság a 29/2000 (X. 11.) AB határozata ezt a rendelkezést alkotmányellenesnek nyilvánította, és 2000. március 1. napjáig visszamenő hatállyal megsemmisítette, lehetővé téve ezzel a "régi" ügyekben is a bírósági felülvizsgálatot. Az ilyen ügyekben bejelentett panaszok során (OBH 3945/1999., 6389/2000.) az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz, ha a 2000. március 1. napja előtt elkövetett szabálysértés elbírálása során az eljáró hatóság nem biztosítja a bírósági felülvizsgálat mint jogorvoslat lehetőségét. Az így alkotmányos visszásságot okozó szabálysértési határozatok ellen ügyészi óvásnak van helye.
Az általános helyettes ilyen ügyekben a vizsgálatot lezárva, a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező megyei főügyészségeknél kezdeményezte e határozatok elleni ügyészi óvás benyújtását. A kezdeményezés valamennyi esetben eredményes volt.
Ehhez hasonlóan alkotmányos visszásságot okozott az is, amikor a szabálysértési hatóság figyelmen kívül hagyta a megváltozott hatásköri szabályokat. A régi szabálysértési törvény (1968. évi I. tv.) szerint a garázdaság szabálysértését a rendőrség bírálhatta el. Az Sztv. az azonos törvényi tényállású rendzavarás szabálysértésének elbírálását viszont a bíróság hatáskörébe utalta. Az Sztv. hatálybalépése előtt elkövetett, de utána elbírált ilyen szabálysértések ügyében is, a visszaható hatály kimondásával, az Alkotmánybíróság említett határozata teremtett rendet. Az országgyűlési biztos az Alkotmánybíróság határozatára figyelemmel itt is megállapította, hogy a jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a szabálysértési hatóság, ha a 2000. március elseje előtt elkövetett szabálysértés ezt követően befejezett elbírálása során megsérti a Sztv. megváltozott hatásköri szabályait. A visszásságot okozó szabálysértési határozat ellen az OBH 4976/ 2000. számú ügyben ügyészi óvásnak volt helye. Ugyanakkor meg kellett állapítani, hogy nem okozott visszásságot a szabálysértési hatóság, ha egy ilyen szabálysértést a törvény meghozatala után, de még annak hatálybalépése előtt a régi szabályok szerint bírált el. A kezdeményezett ügyészi óvások eredményesek voltak.
Az eljárási határidők megtartása nemcsak a kérelemhez és a jogorvoslathoz való jog megfelelő érvényesülését érinti, hanem a jogbiztonság szempontjából is fontos. Ehhez szorosan kapcsolódik a szakszerűség, amely a tisztességes eljárás körébe tartozó feltétel. A szakszerűtlenség gyakran vezet önkényes döntésekhez.
Az eljárások időszerűsége tehát jelentős mértékben befolyásolja ezeknek az állampolgári jogoknak az alakulását. Az Európai Emberi Jogi Bíróság a Konvenció alapján számos ügyben marasztalta el a nemzeti hatóságokat az ésszerű határidő túllépése miatt. Az Emberi Jogi Bírósághoz hasonlóan az országgyűlési biztos sem határozta meg általában az ésszerű határidő tartamát, hanem azt esetről esetre vizsgálta. Nem vitás azonban, hogy a visszásságot meg kellett állapítani minden olyan esetben, amikor a hatóságok nem is törekedtek arra, hogy olyan eljárási cselekményeket foganatosítsanak, amelyektől az ügy befejezése várható.
Súlyos mulasztásnak tekinthető a szabálysértési hatóság azon mulasztása, amelynek következtében azért nem kerülhetett sor a felelősség megállapítására, mert a cselekmény elévült. A sértettek elemi érdeke, hogy a sérelmükre megvalósított cselekmény elkövetőjét felderítsék és felelősségét megállapítsák. Az elévülésre nem fogadható el olyan magyarázat, hogy a feladatok nagy száma és a rendelkezésre álló ügyintézői létszám nem áll egymással olyan arányban. Az ilyen hatósági magatartás sérti a tisztességes eljárás követelményét. Az országgyűlési biztos az OBH 5372/1999. számú ügyben megállapította, hogy a jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz és a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okozott a szabálysértési hatóság azzal, hogy a szükséges eljárási cselekményeket nem kellő alapossággal, késedelmesen foganatosította, emiatt a cselekmény elévült, és a szabálysértési eljárást a felelősség megállapítása nélkül kellett megszüntetni. Az OBH 2193/2001. számú ügyben az elévülés a szabálysértési hatóság intézkedése hiányában hat hónap után beállt. Az általános helyettes ezekben az ügyekben a visszásság megállapításán túl, a mulasztó ügyintéző fegyelmi felelősségre vonását nem kezdeményezhette, mert a fegyelemsértés elkövetése óta is több mint egy év telt el, ezért a fegyelmi vétség is elévült. Az elévülés címén megszüntetett szabálysértési eljárások esetenként a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot is okoznak. Az OBH 2193/2001. számú ügyben a közlekedési balesetben vétlen panaszos kártérítési igényét a biztosító peren kívül nem elégítette ki. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy nem okozott visszásságot a rendőrség elhúzódó eljárása, mert azt az elkövető felkutatására tett intézkedések indokolták.
Problémát okoztak a rendőri szabálysértési eljárásban a nem megfelelően alkalmazott formanyomtatványok. Azok ugyanis alkalmatlanok az ügy minden részletének megvilágítására, ezért abból téves következtetések vonhatók le. Az országgyűlési biztos az OBH 5348/2000. számú ügyben azért állapított meg visszásságot, mert a helyszíni bírságoláskor távollevő személy részére hátrahagyott értesítés nem tartalmazta a jogkövetkezményekre vonatkozó kioktatást.
A helyszíni bírságolás részletes szabályait rendező 10/2000. (II. 23.) BM rendelet szerint a helyszíni bírságot - a jogkövetkezményekre való kioktatás mellett - csak akkor lehet kiszabni, ha az elkövető a helyszíni bírságolás tényét és a helyszíni bírságolás összegét tudomásul veszi. A kioktatás a bírságolásnál jelen levő szabálysértő esetén gyakorlatban szóban meg is történik, de más a helyzet, ha a helyszíni bírságot az elkövető távollétében alkalmazzák. Az országgyűlési biztos ezért ajánlást tett a BM rendelet kiegészítésére azért, hogy a helyszíni bírság kiszabásakor távollevő személy a jogkövetkezményekre vonatkozóan ugyanolyan részletes kioktatásban részesüljön, mint a helyszíni bírságoláskor jelenlevők. A belügyminiszter az ajánlást elfogadta, és a 28/2001. (XII. 5.) BM rendelettel a módosítás megtörtént.
A megfelelő felvilágosítás, kioktatás hiánya sok esetben érinti az állampolgárok egyéb alkotmányos jogait. Ilyen jog lehet a panaszhoz, kérelemhez vagy a jogorvoslathoz való jog is. Más esetben a tájékoztatás elmaradása közvetlenül, egyéb joghoz nem kapcsolhatóan okoz érdeksérelmet, ilyenkor csak a tisztességes eljárás követelménye sérül. Így nyilvánvalóan hibázik a hatóság, ha a tájékoztatási kötelezettsége hiányos, vagy azt elmulasztja, és ezért az állampolgár jóhiszeműen bízik abban, hogy vélt jogait érvényesítheti.
Az országgyűlési biztos, illetve általános helyettese rámutatott, hogy a hatóság abban az esetben tesz eleget a kioktatási kötelezettségének, ha az eljárás alatt álló, jogban járatlan személyt számára érthetően és dokumentálhatóan tájékoztatja a vallomástétel megtagadásának jogáról, a jogorvoslat lehetőségéről, illetve a hozzátartozói értesítésének jogáról. Az OBH 1170/2000. számú ügyben e kioktatási kötelezettség elmulasztása miatt a jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jog sérelmét állapították meg.
A szabálysértési eljárások sértettjei panaszaik többségében az eljárás sikertelenségét, hatékonyságának hiányát és a lehetséges bizonyítási eszközök mellőzését kifogásolták. E panaszok általában a szabálysértési hatóság mérlegelési jogát támadták (OBH 5513/1999., 2365/1999., 44/2000., 648/2000., 6017/ 2000.). A biztosok rámutattak arra, hogy nem okoz visszásságot a szabálysértési hatóság, ha a tényállás felderítése érdekében minden rendelkezésére álló bizonyítékot mérgelési körébe von, és ennek alapján, indokolási kötelezettségének is eleget téve hozza meg szabálysértési határozatát.
A szabálysértési eljárásban megállapított tényállás alapjául szolgáló bizonyítékok mérlegelése a szabálysértési hatóság joga, amelynek felülmérlegelésére az országgyűlési biztosnak nincs hatásköre. Az állandó gyakorlat szerint nem bírálható felül az eljáró hatóságoknak a bizonyítás körében tett intézkedése és a bizonyítékok mérlegelésével összefüggő érdemi döntése. A bizonyítékok újra nem értékelhetők, a vizsgálata csak arra terjedhet ki, hogy az érintett hatóság a jogszabályoknak megfelelően járt-e el, illetve a tényállás megállapításánál túllépte-e a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó jogköre alkotmányos határait.
A szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben változatlanul sok panasz érkezik. Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány 70/E.§-ában deklarált szociális biztonsághoz való jog mint harmadik generációs jog a nemzetgazdaság teherbíró képességének, a társadalombiztosítás állapotának függvényében garantál szociális ellátást. E jogból tehát nem következik, hogy az állampolgároknak alkotmányos joguk lenne az életszínvonal megőrzésére. Ez a jog egy létminimumot biztosít, melynek tartalmát közvetett szabályokkal a jogalkotó határozza meg. A szociális törvény a kihirdetését követően már mintegy 20 alkalommal módosult. Legutóbb 2001-ben történt nagyobb terjedelmű módosítás, melyben a szociális intézményi ellátásokra vonatkozó korszerűsítési szabályok fogalmazódtak meg, az ellátottak jogvédelmét, a lakókörnyezetben történő közvetlen segítségnyújtást szem előtt tartva. E mellett megfogalmazódtak az egyes pénzbeli ellátások új szabályai, illetve új ellátásként bevezetésre kerül az adósságkezelési szolgáltatás. Jogharmonizációs kötelezettségeknek eleget téve a törvény személyi hatályának kiterjesztéséről is rendelkezik a módosítás. A törvény személyi hatálya alá tartoznak a magyar állampolgárokon, a bevándoroltakon és a menekültként elismert személyeken túl a letelepedési engedéllyel rendelkező személyek is. A szociális törvényben szabályozott pénzbeli ellátások közül az időskorúak járadéka és az alanyi jogon járó ápolási díj vonatkozásában a jogkiterjesztés az Európai Gazdasági Térség állampolgárát és - meghatározott feltételek mellett - harmadik állambeli hozzátartozóját érinti. (Az Európai Gazdasági Térség állampolgára az, aki az Európai Gazdasági Térségről szóló egyezményben részes tagállam állampolgárságával rendelkezik. A harmadik ország állampolgára az, aki nem állampolgára az Európai Gazdasági Térségről szóló egyezményben részes tagállamnak).
A módosítás sokaságából látszik, hogy a társadalom igen neuralgikus problémáját érintő jogszabállyal állunk szemben, nevezetesen az elesettek, a munka nélkül maradtak, az idős koruk miatt már aktív munkára nem képesek, a több gyermeket nevelő családok szociális problémáinak rendezésére hivatott törvénnyel. A szociális törvényhez szorosan kapcsolódik a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, amely a rendszeres gyermekvédelmi támogatás helyett bevezette a kiegészítő családi pótlékot, és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás intézményét.
Az ápolási díj rendelkezéseinek módosítása során az országgyűlési biztos jelentéseiben megfogalmazott ajánlásokat is figyelembe vették. A törvény hiányt pótol a súlyosan fogyatékos és a tartósan fogyatékos személy fogalmának meghatározásával. Új rendelkezés továbbá az ápolási díjra való jogosultság kiterjesztése azokra az esetekre, amikor a súlyosan fogyatékos ápolt nappali iskolai képzése mellett is indokolt az ellátás biztosítása.
Az OBH 1067/2000. számú ügyben a vizsgálat megállapította, hogy Szörény képviselő-testülete és körjegyzősége, valamint Dencsháza körjegyzősége is mulasztott azzal, hogy nem a jogszabályban előírt határidőben intézkedett, és ezzel alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott. A jövedelempótló támogatás az Alkotmányban meghatározott szociális jogok érvényre juttatásának egyik eszköze. Ezért különösen fontos, hogy a szociális ellátások iránt benyújtott kérelmek ügyében mind a képviselő-testület, mind a polgármesteri hivatal a jogszabályban előírt határidőben járjon el.
Az OBH 5360/2000. számú ügyben a panaszos sérelmezte, hogy a jövedelempótló támogatását azért szüntették meg, mert a felajánlott közmunkát nem fogadta el. Tanári képesítése ellenére az önkormányzat árok- és csatornatisztítást végző közmunkások irányítására szóló közmunkát ajánlott fel. A vizsgálat - a gazdasági miniszter álláspontjával egyezően - megállapította, hogy nem okozott visszásságot, ha az önkormányzat a jövedelempótló támogatást azért szünteti meg, mert a panaszos a végzettségének megfelelőnél eggyel alacsonyabb szintű képesítést igénylő munkát nem vállalja el. A sérelmezett munkakör betöltésének feltételeként az illetékes tárcák középfokú végzettséget írnak elő, úgy a miniszter álláspontja szerint a legfeljebb eggyel alacsonyabb szintű végzettség követelménye a vizsgált esetben teljesült. Az irányító-vezető munkakör és feladat a munka világában felsőfokú, esetenként középfokú végzettséget követel, ezért az önkormányzat határozatában kifejtett indokolás a törvény szellemének megfelel.
Egy ápolási díjjal kapcsolatos ügyben az önkormányzat az orvosi szakvélemény alapján a kérelmet elutasította. A vizsgálat feltárta, hogy az önkormányzat a tényállást nem tisztázta, korábbi orvosi igazolás alapján döntött, illetve alakszerű határozatot sem hozott. Az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok megszüntetésére az országgyűlési biztost kezdeményezésében felkérte Galgamácsa Község Önkormányzat polgármesterét, hogy az ápolási díjról szóló határozatot vizsgálja felül, és a jogszerű határozat előkészítése érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket. Az érintett a kezdeményezést elfogadta, a panaszos kérelmét a képviselő-testület ismételten megtárgyalta, és a döntését alakilag jogszerű határozatba foglalta (OBH 4938/2000.).
Az átmeneti segély a szociális alapellátás körébe tartozó, rászorultságtól függő pénzbeli és természetben is nyújtható ellátási forma. E támogatási körben az országgyűlési biztos 5 ügyet vizsgált. Az egyik ügyben a szociális biztonság megsértésén túl sérült az emberi méltósághoz való jog is azzal, hogy az önkormányzat az eljárása során a kérelmezők magánéletére vonatkozó adatok gyűjtésére is alkalmas kérdőívet készített. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat alkotmányos visszásságot okozott azzal, hogy a kérdőív egyes kérdései sértik az emberi méltóságot, és a jogállamiság elvéből fakadó tisztességes eljáráshoz való jogot. Az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a jegyző vizsgálja felül a környezettanulmány készítése során használatos kérdőívet, és gondoskodjon új kérdőív kiadásáról. Az érintett a kezdeményezést elfogadta (OBH 3966/2000.).
A vizsgált ügyek egy részében visszásság nem volt. Az OBH 5968/2000. számú ügyben a kérelmező jövedelme meghaladta az önkormányzati rendeletben az átmeneti segély igénylésére vonatkozó összeghatárt. Az OBH 2028/ 2000. számú ügyben azért kellett az önkormányzatnak megszüntető határozatot hoznia, mert a kérelmező a jogosultság feltételeinek megállapításában nem működött közre, illetve a közölt lakcímein nem volt elérhető.
A szociális törvényben szabályozott alanyi jogosultságon kívül az önkormányzat rendeletben szabályozhatja, hogy milyen jövedelmű személyeknek és milyen mértékű gyógyszerköltségek esetén állapít meg közgyógyellátási jogosultságot, illetve nyújt támogatást annak, aki szociálisan rászorult és gyógyszerköltsége olyan magas, hogy az a létfenntartását veszélyezteti.
A szociális biztonsággal és a tisztességes eljáráshoz való jogokkal összefüggésben visszásságot okozott az óbudai polgármesteri hivatal, amikor a panaszos közgyógyellátási igazolvány kérelmére úgy hozott megszüntető határozatot, hogy nem kereste meg az igénylő tartózkodási helye szerint illetékes önkormányzatot a jogosultsági feltételek megállapítása céljából. Az országgyűlési biztos a 2001. áprilisi jelentésében vizsgálatra és intézkedésre kérte fel a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét, aki ezt követően az illetékes polgármestert új eljárás lefolytatására hívta fel. Az országgyűlési biztos az intézkedést elfogadta (OBH 2028/2000.).
Az étkeztetés és a házi segítségnyújtás igénybevételének lehetőségét valamennyi településen biztosítani kell, az alapellátásnak minősül, akárcsak a gyermekek napközbeni ellátása, illetve a családsegítés. Megszervezésükben azonban az önkormányzatokat nem kötik szigorú előírások. Az OBH 5649/2000. számú ügyben a panaszos azt kifogásolta, hogy az önkormányzat nehéz szociális helyzetük ellenére nem megfelelő módon segíti a családot. A vizsgálat feltárta, hogy az önkormányzat több formában is nyújtott támogatást, így átmeneti segélyt, ruhasegélyt kapott a család.
A kiegészítő családi pótlék 2001. január 1-jétől mint új támogatási forma a rászoruló gyermekes családok támogatásának egyik fő eleme. Az OBH 4738/ 2000. számú ügyben a biztos megállapította, hogy az önkormányzat visszásságot okozott azzal, hogy a gyermekvédelmi támogatást 12 havi helybenlakáshoz kötötte. A visszásságot a képviselő-testület felhívásra rendezte.
Az OBH 3493/2000. számú ügyben az országgyűlési biztos a panaszosnak a gyermekvédelmi támogatás folyósítását megszüntető önkormányzati határozattal szembeni kifogását elutasította, mert megállapította, hogy a család jövedelmi viszonyára tekintettel az önkormányzat jogszerűen szüntette meg a támogatást.
Az OBH 4330/2001. számú ügyben az országgyűlési biztos megállapította, hogy visszásságot okozott az önkormányzat azzal, hogy a gyermekvédelmi támogatás folyósítását olyan dokumentum benyújtásához kötötte, amelyre az állampolgár nem kötelezhető. Az önkormányzat az új lakásba költözést követően bejelentkezni kívánó családtól az ingatlan földhivatalnál érkeztetett adásvételi szerződését nem fogadta el, ahelyett tulajdoni lapot kért, és emiatt a gyermekvédelmi támogatás folyósítása több hónap késedelmet szenvedett. A jegyző az országgyűlési biztosnak a jogszabályok betartására szóló felhívását elfogadta.
Az országgyűlési biztos nem állapított meg visszásságot az OBH 1601/2000. számú ügyben, mert feltárta, hogy az önkormányzat a hatályos jogszabályok szerint járt el akkor, amikor a gyermekek és idősek élelmezését egyazon vendéglátó helyiségben biztosította.
Évek óta számos munkaviszonyt érintő beadvány érkezik az országgyűlési biztosokhoz, de ezeket legtöbbször hatáskör hiányában - az állampolgár részletes tájékoztatása mellett - el kell utasítani. Az Országgyűlés 2000. május 24-én tartott ülésnapján az országgyűlési biztosok éves beszámolója feletti általános vita során több képviselő szóvá tette, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa miért csak a hatósági jogkörben hozott intézkedésekkel szemben léphet fel, és miért nincs módja a munkajog területén, különösen a magánszférában az állampolgárt ért alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmekkel szemben beavatkozásra. Az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága ebből azt a következtetést vonta le, hogy a magánszférában az állampolgár a munkajog területén kiszolgáltatottá válhat. Az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága álláspontja szerint pedig "több ellenőrzésre jogosult szervezetre, illetve az ellenőrző szervek között szorosabb együttműködésre lenne szükség".
A parlamenti vita során elhangzottakból következett az a politikai és szakmai elvárás, hogy a munka világában, a jogok ellenőrzésében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is vállaljon valamilyen szerepet a hatályos jogszabályok keretei között.
Ennek érdekében a szociális és családügyi miniszter egyetértésével és támogatásával az Országgyűlési Biztos Hivatala, a Szociális és Családügyi Minisztérium felügyelete alatt működő Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőséggel együttműködési megállapodást kötött. Ebben rögzítették, hogy a szervezetek a másik hatáskörébe tartozó megkereséseket továbbítják, és tájékoztatják egymást a munkabiztonsági és munkaügyi panaszokról, és azok kivizsgálásának eredményéről. Ez a gyakorlat eredményesen funkcionál.
