4.3.4.

A betegek jogai az egészségügyi ellátó intézményekben és azokon kívül

Az általunk vizsgált egészségügyi ellátással kapcsolatos panaszok egy része nyilvánvalóan finanszírozási gondokra vezethető vissza. Az ellátó, gondozó rendszer működése hatékonyságának, eredményességének megítélése nem alkotmányossági, ezen belül emberi jogi kérdés, hanem politikai viták által motivált jogalkotói probléma. Az egy-egy területen kialakuló súlyos forráshiány azonban már közvetlenül is érintheti a szolgáltatásra rászorulók, valamint az egészségügyben dolgozók alkotmányos emberi jogait. A finanszírozás hiányosságai közvetlenül veszélyeztetik az ellátást. Az élethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okozhatnak akkor, ha emiatt a jogosult vagy a jogosultak meghatározott csoportja ellátatlanul marad. Az önkormányzatok eljárási hibái miatt súlyos veszélybe kerülhet az a lakos, aki nem jut hozzá időben a közgyógyellátási igazoláshoz (OBH 2605/1997., OBH 6400/1997., OBH 1022/1999.). Vizsgálataink között volt olyan eset is, amikor az önkormányzat elmulasztotta megkötni az egészségbiztosítóval az ellátásra pénzügyi keretet nyújtó finanszírozási szerződést és a panaszosnak ezért a sürgős fogászati ellátásának teljes költségét ki kellett fizetni, noha rokkantnyugdíjasként megillette volna az ingyenes ellátás (OBH 8776/1997.). Az e tárgyban folytatott egyedi vizsgálatokban általában az alkotmányos visszásságot megállapítjuk, de ajánlást azért nem teszünk, mert megkeresésünk után a sérelmet az illetékesek orvosolják.

Az egészségügyi finanszírozás külön csoportjába tartoznak azok az esetek, amelyek a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásával kapcsolatosak. A gyógyszerek magyarországi forgalmazásával, társadalombiztosítási támogatásával kapcsolatos döntések szakmapolitikailag, gazdaságilag motivált, jogszabályban rögzített állásfoglalások. A biztosoknak figyelniük kell azonban arra, hogy néhány esetben a támogatás hiánya vagy hiányos megvalósulása az állampolgárok életét rendkívüli módon megnehezíti, életüket, egészségüket veszélyeztetheti. Így volt ez például 1997 elején, amikor az eredményes kezeléshez szükséges Eprex nevű oltóanyagot az arra rászorulók többsége társadalombiztosítási támogatás hiányában nem kaphatta meg. Az országgyűlési biztos még abban az évben ajánlásban kérte fel az akkori népjóléti minisztert, valamint az OEP elnökét a predializált felnőttek EPO-kezelésének folyamatos biztosítására. A válasz többszöri sürgetésre nem érkezett meg. Az Egészségügyi Minisztérium csak 1999. március 1-jétől teremtette meg az EPO-kezelés társadalombiztosítási támogatásának jogszabályi alapját (OBH 1781/1997.). Nem járt eredménnyel az országgyűlési biztos orvosszakértői véleményekkel alátámasztott vizsgálatán alapuló ajánlása az Imigran nevű súlyos, esetenként munkaképtelenséget okozó migrénes fejfájás csillapítására szolgáló gyógyszer társadalombiztosítási támogatására. A gyógyszer fogyasztói ára igen magas, a támogatás csak 50 százalékos. Az ambuláns kezelés formájában rendszeresítendő ellátás a visszaéléseket megelőzné. A térítés lényeges csökkentése vagy eltörlése biztosítaná a rászoruló betegcsoport számára az aktív, folyamatos munkát jelentő életmódot (OBH 4920/1998.). Az ajánlásra válasz több mint egy éve nem érkezett, a gyógyszertámogatásra vonatkozó rendelet – időközben végrehajtott számos módosítása ellenére – változatlan maradt.

Más alkalommal a támogatandó gyógyszerek körének gyors változása sértheti vagy veszélyeztetheti a súlyos krónikus betegségben szenvedők alkotmányos jogait. Egy esetben például a támogatási skála változása miatt nem volt kellő idő arra, hogy a súlyos cukorbeteg az egyik gyógyszertípusról a másikra az egészségének veszélyeztetése nélkül álljon át. A biztos ennek alapján azt ajánlotta az egészségügyi miniszternek, hogy a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásának módosításáról szóló rendelet kihirdetése és hatálybalépése között az érintettek számára kellő idő álljon rendelkezésre a változásra való felkészülésre. A miniszter az ajánlást elfogadta (OBH 3711/1999.).

Az egészségügyi ellátások vizsgálatánál az országgyűlési biztos beavatkozásának abszolút határt szab az, hogy orvosszakmai kérdésekben nem foglalhat állást, e körben nem vizsgálódhat. Foglalkozhat viszont betegjogi panaszokkal, vizsgálhatja a panaszhoz való jog érvényesülését, a bánásmódot és a hátrányos megkülönböztetést. 1999-ben egy vizsgálat során értelmeztük a beteg hozzájárulását a műtéthez, amit egyébként az egészségügyi törvény szabályoz. A vizsgált esetben a műtét előtt a beteg és hozzátartozója megkapta a megfelelő tájékoztatást, a műtétet azonban ki kellett terjeszteni. A folyamatban lévő beavatkozás elkerülhetetlen kiterjesztésekor azonban sem a beteg, sem a hozzátartozó nyilatkozata nem feltétele az orvosi beavatkozásnak (OBH 754/1999.). Egy másik ügyben a biztos általános helyettese megállapította, hogy a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott az illetékes miniszter. Egy szívbeteg kislány halála ügyében a jogorvoslati kérelem vizsgálata során ugyanis nem gondoskodott az eredeti kórtörténet beszerzéséről, így nem kerülhetett sor a panasz teljes körű kivizsgálására. A feltárt visszásság orvoslására vonatkozó ajánlást a miniszter elfogadta, és az ETT Igazságügyi Bizottsága a panaszt újra megvizsgálhatta (OBH 4089/1997.).

Az országgyűlési biztos 1997-ben hivatalból indult vizsgálat eredményeként ajánlásokat fogalmazott meg az öngyilkosságot megkísérlő személyek emberi és állampolgári jogai érvényesülése érdekében. Az ajánlások egy részét a címzettek akkor elfogadták, más részét nem. Ezért a biztos 1999-ben kiegészítő jelentést készített, amelyben az el nem fogadott ajánlások egy részét fenntartotta, más részét módosította. Felkérte például az egészségügyi minisztert, dolgozza ki annak szabályait, hogy az öngyilkosságot megkísérelt személyt pszichiáternek is minden esetben meg kelljen vizsgálnia, és jognyilatkozatai érvényességét a pszichiátriai vizsgálat eredményének megfelelően bírálják el. Azt is kérte, hogy az egészségügyi miniszter dolgozzon ki programot a beavatkozó egységek (mentők, tűzoltók, rendőrök, háziorvosok) pszichiátriai, krízisintervenciós felkészítésére. Az egészségügyi miniszter az ajánlásokra érdemben még nem válaszolt, kérésére a biztos a határidőt meghosszabbította. Az ombudsman a szociális és családügyi miniszternek azt ajánlotta, hogy készítse elő a szociális gondozás kiterjesztését a szuicidológiai megelőzés, ellátás és utógondozás területeire, dolgoztassa ki az országos mentálhigiénés program keretében a szuicid prevenciós programot. A miniszter elfogadta az ajánlásokat. A korábbi ajánlások között szerepelt az ingyenes telefonos lelkisegély-szolgálat megőrzése, illetve elérhetőségének kibővítése. A megismételt ajánlásra adott válaszában a Belügyminisztérium illetékes miniszteri biztosa ígéretet tett arra, hogy a 112-es számú segélyhívó számon ügyeleti feladatokat ellátókat szakmailag felkészítik a mentális problémák miatt kritikus helyzetben lévők hívásainak fogadására (OBH 5006/1996.). A kiegészítő jelentést az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának Ellenőrzési Albizottsága külső szakértőkkel együtt 1999. november 23-án megtárgyalta és a vitában elhangzottakra is tekintettel támogatta az ajánlások elfogadását, gyakorlati érvényesítését.

4.3.5.

A gyermekek jogai

A gyermekeket is érintő jogok egy részét, ha az az egész családot érintő szociális léttel függ össze, a 4.3.1. pontban tárgyaltuk. A fogyatékos gyermekek jogi helyzetével a 4.3.2. és 4.3.3. pontokban foglalkoztunk, mert a fogyatékosságot a gyermekek esetében is meghatározó jellegű létformának tartjuk. Ebben a részben kifejezetten a gyermeki jogok tárgykörébe tartozó esetekkel foglal-kozunk.

Az országgyűlési biztos általános helyettese 1998-ban 13 otthont nyújtó gyermekintézményben végzett átfogó vizsgálatot. Az 1067 gyermek- és fiatalkorú emberi jogait feltáró vizsgálat során összesen 51 alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságra hívta fel a figyelmet. Az 1999-ben végrehajtott utóvizsgálatok alapján pozitív fejleményről számolhatunk be. Megkezdődött például a feladat ellátására alkalmatlan épületek kiváltása, rekonstrukciója, több helyen folyik a dolgozók továbbképzése. A fővárosban a drogos fiatalok számára lakásotthont hoznak létre, ahol különlegesen képzett szakemberek alkalmazását tervezik. Az ajánlásokat a megszólítottak többsége 1998-ban elfogadta és elismerte, hogy ezek elősegítik az 1997-ben született, a gyermekek jogairól szóló törvény érvényesülését. A szociális és családügyi miniszter azonban nem látta szükségesnek a speciális ellátást igénylő gyermekek gondozását biztosító otthonok kialakítására megjelölt határidő előrehozását, ennyiben tehát nem értett egyet az ajánlással. 1999-ben két olyan intézeti eseményre, jelenségre hívtuk fel a figyelmet, amely a korábbi ajánlások megalapozottságát támasztotta alá. Egy 19 éves intézeti nevelt öngyilkossága miatt indított vizsgálatban kiderült, hogy bár a fiú az öngyilkosságot megelőzően is láthatóan rossz pszichés állapotban volt, ennek ellenére problémái megoldásához egészségügyi, pszichológiai segítséget nem kapott (OBH 1403/1997.). Egy ifjúsági otthon lakói nevében a diákönkormányzat képviselői azt kifogásolták, hogy senkitől nem kaptak védelmet egy őket és nevelőiket is rendszeresen rettegésben tartó lakótársukkal szemben (OBH 8093/1997.). A deviáns viselkedésű, vagy egyéb okok miatt speciális ellátást igénylő gyermekek és fiatalok gondozása szerintünk tehát a sürgősen megoldandó feladatok közé tartozik.

Az intézetben élő gyermekek jogainak védelmét ellátó szakszolgálatok és a tevékenységüket felügyelő gyámhatóságok mulasztása miatt egyes esetekben súlyos morális sérülés vagy anyagi kár is érheti a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő kiskorúakat vagy fiatalokat. Egy ilyen eset vizsgálata során az derült ki, hogy a gyermeket megfelelő előkészítés nélkül helyezték ki olyan nevelőszülőhöz, aki ellen nem sokkal ezután súlyos bűncselekmény miatt eljárás indult. A kihelyezés után az előírt és elvárható adott esetben a sürgős intézkedéseket igénylő felügyeletet is elmulasztották a hatóságok. A súlyos alkotmányos visszásság orvoslása érdekében a biztos ebben az esetben a jogs zabály módosítását is indítványozta (OBH 820/1997.). Anyagi kár érte azt az intézetben nevelkedő kiskorút is, akinek az intézeti gyám az árvaellátást nem igényelte (OBH 1525/1998.).

A gyermeki jogok legsúlyosabb problémáira a gyermekvédelmi ellátó rendszer kialakulásával, működésével kapcsolatos vizsgálatok hívták fel a figyelmet. Az állampolgári jogok biztosa 1999-ben hivatalból 5 eljárást indított, azt követően, hogy a sajtónak a gyermekek ellátatlanságával, halálával végződő elhanyagolásával, súlyos bántalmazással kapcsolatos tudósításai arra engedtek következtetni, hogy a gyermekvédelem ellátórendszere nem működik megfelelően. A lezárult 5 ügyben az ombudsman megállapította, hogy a gyermekek védelmével összefüggésben súlyos visszásságot okozott az, hogy az önkormányzatok nem, vagy késedelmesen alakították ki a gyermekvédelmi alapellátás intézményét, illetve, ha azt kialakították, akkor tevékenységét nem vagy csak formálisan ellenőrizték (OBH 6702/1998., 750/1999., 1806/1999., 2167/1999.). Az 5 esetből 3 esetben a gyermekek haláláról szóló híreket követően indult meg a vizsgálat. Az ajánlásainkra adott válaszokból kitűnően a megrendítő események hatása alatt az önkormányzatok belátták felelősségüket, és várhatóan ezeken a településeken a jövőben kellő figyelmet szentelnek a gyermekek védelmével kapcsolatos alapellátásoknak. Az önkormányzatok jelentős része a gyermekvédelemmel kapcsolatos feladatait nem vette komolyan. A legtöbb esetben forráshiányra hivatkoztak. Leginkább azonban az új feladatra való felkészülés volt hiányos, ehhez nem kaptak megfelelő segítséget. Sokszor mereven értelmezték, adott esetben a gyermek ellen fordították azokban azt a gyermekvédelmi törvényben deklarált elvet is, amely szerint „szociális okból gyermek nem emelhető ki a családból”. Nem vagy nem a kellő időben ismerték fel, hogy a gyermekek saját családjukban súlyosan veszélyeztetett körülmények között élnek.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény 1997. november 1-jén lépett hatályba. A törvény kötelezően ellátandó alapfeladatként írja elő az önkormányzatoknak a gyermekjóléti szolgáltatást, valamint a gyermekjóléti szolgálat létrehozását. Vizsgálataink azonban megállapították, hogy közel két évvel a törvény hatálybalépése után sem épült ki országosan a megfelelő ellátórendszer. A biztos ajánlásaiban az ágazati felügyeletet ellátó szociális és családügyi minisztert is megszólította. Arra kérte, hogy végezzen felmérést a gyermekjóléti szolgálatok létrehozásáról és járjon el a mulasztó önkormányzatokkal szemben. Az ajánlásokat az érintett ön kormányzatok elfogadták, létrehozták vagy megreformálták a gyermekjóléti szolgálatokat.

A gyermeki jogok megvalósulását az állam a gyámhatóságokon keresztül ellenőrzi. A családban és a gyermekvédelmi ellátást biztosító intézményekben élő gyermekek jogainak védelmezői a gyámhatóságok. A legsúlyosabb jogsérelem tehát akkor keletkezik, ha maga a gyámhatóság követ el mulasztást vagy hoz jogszabálysértő döntést. Az 1999-ben lezárult vizsgálatok közül a legtöbb jogsérelmet a gyermekvédelmi gondoskodásban élő külföldi gyermekek helyzetéről készült jelentés állapított meg (OBH 400/1999.). A 216 gyermek sorsát nyomon követő vizsgálatot hivatalból indította az országgyűlési biztos általános helyettese. Megállapította, hogy a gyermekek közül nagyon sok úgy nevelkedik intézeti körülmények között, hogy születését követően azonnal elhagyta az édesanyja, de örökbefogadá sára a gyámhatóságok mulasztásai, az egységes irányítás hiánya, valamint az elavult jogi szabályozás miatt nem került sor. Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásokat fogalmazott meg a szociális és családügyi miniszternek. Egyebek között tárcaközi bizottság létrehozását kezdeményezte az egységes nyilvántartás kialakítása érdekében. Kérte továbbá azt is, hogy a miniszter az állami irányítás eszközeivel nyújtson szakmai segítséget, eligazítást a gyámhivatalok és gyermek védelmi szakszolgálatok számára. A területileg illetékes gyámhivatalok vezetőit a törvényben rögzített feladataik ellátásár a hívta fel. A vizsgálat során kiderült, hogy amennyiben a magyar állampolgárságú anya okmányok nélkül jelentkezik a szülészeten, ott külföldinek adja ki magát, akkor a hatóságok ezt a jogsértő helyzetet tudomásul veszik, az ilyen körülmények között megszületett gyermeket megfosztják az örökbeadás lehetőségétől. A helyettes biztos szerint lehetővé kell tenni azt, hogy a gyermekét nevelni nem képes anya úgy adhassa örökbe gyermekét, hogy arról lakókörnyezete ne sze rezzen tudomást. A szociális és családügyi miniszter az ajánlásokra a mai napig nem válaszolt. A fővárosi és a megyei gyámhivatalok a vizsgálati jelentésben foglaltakkal egyetértettek, az ajánlásokat elfogadták.

1999-ben két olyan ügyet vizsgált az általános biztos helyettese, amelyben a sajtószabadság és a gyermeki jogok kerültek egymással ellentmondásba. Egy nyolcéves gyermek hozzátartozója jelezte, hogy a gyermek édesanyja meggyilkolásának körülményeit készülő televízióműsorban láthatja, illetve arról így szerezhet tudomást. A biztos megállapítása szerint a gyermek kiemelt gondoskodáshoz való jogának védelme került közvetlen veszélybe, ezért az ügyben fellépett. Az érintett televíziós csatorna ennek hatására a riportot nem sugározta (OBH 4761/1999.). A Nagy- családosok Országos Egyesületének elnöke panaszában azt sérelmezte, hogy a gyermekek alkotmányos jogainak sérüléséhez vezethet a „közerkölcs” definíciójának hiánya, mivel így nem szankcionálható, ha olyan reklámokat, hirdetéseket sugároznak, amelyek sértik a közerkölcsöt. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a terület szabályozása megfelelő. Magyarországon azok a civil szervezetek is létrejöttek, melyek képesek a felvetett probléma kezelésére, ezért a panaszt elutasította (OBH 5710/1997.).

1998-ban a biztos általános helyettese a biztonsági gyermekülés kötelező használatának előírását javasolta (OBH 7817/1997.). A belügyminiszternek, valamint a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszternek tett ajánlásával az érintettek 1998-ban egyetértettek, a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet módosítására azonban nem került sor, az erre vonatkozó előterjesztés sem készült még el.

Más alapjogok mellett az ifjúság érdekeinek alkotmányos védelme érdekében több egymást követő eljárásban vizsgálta meg az országgyűlési biztos azt a panaszt, amelyben a környező lakók a szomszédságukban működő nyilvánosház nem kívánatos hatásai ellen tiltakoztak. A többszöri levélváltás, rendőri intézkedés és konkrétan felvázolt rendőrségi stratégia ellenére úgy látjuk, hogy a nyilvánosház végleges megszüntetésére nincs hatékony jogi megoldás és a környék fiatalkorú lakóinak a megfelelő neveléshez fűződő alkotmányos érdeke minden erőfeszítés ellenére folyamatosan sérül (OBH 7414/1998.).

4.3.6. A diákok jogai, és az oktatási intézmények

A 14–18 éves korosztályhoz tartozó diákok emberi jogainak érvényesülését 1998-ban átfogó vizsgálatban mérte fel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Ebben két ajánlást fogalmazott meg az oktatási miniszternek, aki válaszában elvileg egyetértett az ajánlásokban foglalt indítványokkal, a konkrét feladatok végrehajtásáról azonban csak megkésve tájékoztatott. A diákjogi vizsgálatot ennek ellenére nem tartjuk eredménytelennek. Talán ez is közrehatott abban, hogy konfliktuskezelő feladatok ellátására az illetékes miniszter főosztály-vezetői rangban oktatási biztost nevezett ki. A vizsgálat óta emellett több, igen jó színvonalú tananyag készült az állampolgári jogok témakörében. Az átfogó vizsgálat bennünket illető közvetlen következményeként pedig megszaporodtak az erre vonatkozó panaszok. Az írott és elektronikus média is a korábbinál gyakrabban foglalkozik a diákokat ért, adott esetekben az emberi jogok sérelmére utaló atrocitásokkal. Így megnőtt a lehetőségünk a hivatalból elrendelhető vizsgálatokra.

Az 1999-ben megvizsgált diákjogi panaszokból az derült ki, hogy az iskolában a legsúlyosabb problémát az emberi jogok – főleg az emberi méltóság – tiszteletének hiánya okozza. Az ilyen panaszok vizsgálata során találkoztunk volt kollégiumi nevelőtanár hosszú ideig tartó „önkényuralmi” szokásaival (OBH 6165/1997.), brutális bántalmazás vagy a fegyelmezés fizikai bántalmazást is magában foglaló módszereivel (OBH 1180/1999., OBH 3112/1999., OBH 2624/1999.). A diákok persze – amint az a panaszokból kiderül – időnként egymást sem kímélik, ilyenkor a vizsgálat a tanári reakciók jellegének felderítésére irányult (OBH 964/1999., OBH 4781/1999.). A panaszok vizsgálata során előfordult, hogy a retorziótól való félelem miatt a panaszos visszalépett vagy neve elhallgatását kérte (OBH 6165/1997.). A panaszok vizsgálata során érzékelhető volt, hogy a diákok bántalmazását sem a közvetlenül nem érintett szülők, sem a fenntartó önkormányzat nem ítélte el erkölcsileg (OBH 2624/1999.). Az általunk kezdeményezett fegyelmi eljárást ugyan lefolytatták – nemritkán csak formálisan –, de a megfelelő szankció akkor is elmaradt, ha az inkriminált tett vagy jogellenes pedagógiai gyakorlat bebizonyosodott. Előfordult például, hogy az ajánlásunkra megindított fegyelmi eljárás eredményeként a vétő pedagógust elbocsátotta az igazgató, majd a településen aláírásgyűjtés kezdődött a pedagógus érdekében. Ezt követően visszavették az iskolába és csak a Megyei Közigazgatási Hivatal közbenjárása után erősítették meg az eredeti döntést (OBH 3112/1999.). Volt olyan eset is, amikor a sorozatos sérelmet szenvedő diákok panaszhoz való jogának érvényesítését segítő tanárt mint „bomlasztó elemet” bocsátotta el az iskola igazgatója, és csak a munkaügyi bíróság jogerős ítélete állította helyre a jogérvényesítéséért harcoló pedagógus és az érintett diákközösség önbecsülését (OBH 6165/1997.). A diák tehát kiszolgáltatott helyzetben van az iskolában, és ez akkor a legsúlyosabb, ha az emberi méltóság tisztelete a saját családja körében sem jellemző, ezért panaszkészsége, az érdekérvényesítésre vonatkozó késztetése teljesen hiányzik. A kisebb településeken a jogilag lehetséges, de ténylegesen mégsem helyeselhető összefonódás, összeférhetetlenség is gátolja a tényállás felderítését, de a korrekt fegyelmi eljárást is. Egy esetben például fizikai bántalmazások miatt a fenntartó önkormányzat fegyelmi megrovásban részesítette az iskola igazgatóját. Az önkormányzat négy képviselője azonban az érintett igazgató által vezetett iskolában volt beosztott tanár. Elfogultság miatt mégsem zárták ki őket a konkrét eljárásból (OBH 1180/1999.).

Vizsgálataink során a diákokkal szemben alkalmazott más meglepő pedagógiai fegyelmezési módszerek is kiderültek. Előfordult például, hogy a diákok egymással szemben alkalmazott rendszeres lelki és fizikai terrorcselekményeit nem követte fegyelmi büntetés, csak pedagógiai. Az iskola informális hierarchiájának csúcsán lévő deviáns diákok egy egyszerű intővel úszták meg az eljárást (OBH 964/1999.). Volt viszont olyan diák is, akit különböző mulasztásai miatt három hétre eltiltottak a fizikaórák látogatása alól (OBH 6769/1997.). Találkoztunk olyan esettel is, amelyben két igazolatlan hiányzás miatt minden figyelmeztetés nélkül zártak ki diákot egy középfokú oktatási intézményből (OBH4004/1998.).

A kodifikált diákjogokat ugyancsak közvetve, de egyes esetekben alapvető módon érintik az iskola-, óvoda-, sőt bölcsődebezárások. 1999-ben több tucat olyan panaszt vizsgáltunk meg, amely az önkormányzatok vagy más fenntartók által összevonásra, átszervezésre vagy megszüntetésre ítélt oktatási-nevelési intézmények közösségeitől érkezett. A fenntartói döntéssel kapcsolatos panaszok vizsgálata során előzetesen mindig meg kellett állapítani, hogy a helyi önkormányzatokról szóló törvény az Alkotmányban deklarált önkormányzati önállóság elve alapján határozza meg az önkormányzatok jogait és feladatait. Ennek alapján az önkormányzat döntése kizárólag törvényességi és alkotmányossági okból vizsgálható felül. Az önkormányzatnak a település egésze érdekében kell a gazdálkodását alakítani, e körben a törvény csak a kötelezően ellátandó feladatait határozza meg, annak mikéntjéről a képviselő-testület a törvényes kereteken belül jogilag szabadon dönt. Az önkormányzat gazdálkodásának célszerűségi szempontból történő felülbírálására egyetlen szervezetnek sincs törvényben biztosított joga. A művelődéshez való jog az Alkotmányban biztosított alapjogok második generációjaként ismert jogok csoportjának része, olyan társadalmi konszenzuson alapuló érték, amely államcélként fogalmazódik meg. Az állam törvényekben vállalt feladatának ellátását helyi szinten az önkormányzatok közreműködésével valósítja meg azáltal, hogy biztosítja az ingyenes és kötelező általános iskola igénybevételének lehetőségét. A szabad iskolaválasztás jogát nem lehet kiterjesztően értelmezni. Ezért a művelődéshez való alapjog nem biztosítja az érintetteknek azt az alkotmányos jogát, hogy az alapellátás sérelme nélkül valamely intézmény változatlanul hagyását követeljék. A döntés érdemére vonatkozóan a jogszabályok a fenntartónak széles mérlegelési jogot biztosítanak. Ezért a jogszabályok az érin- tettek számára az önkormányzat döntéseivel szemben a látensen megjelenő anyagi jogi sérelmek megakadályozására főként az eljárási szabályok körében nyújtanak garanciákat. A közoktatási törvény széles körű véleményezési lehetőséget biztosít az érintett intézmények dolgozóinak, a diákoknak és szüleiknek valamennyi olyan kérdésben, amely az oktatási intézmény működését alapvetően befolyásolja. E szabályok garantálják, hogy a képviselők a lehető legteljesebb mértékben legyenek tisztában döntésük várható következményeivel, és az előre látható problémákat zárják ki, illetve ne okozzanak aránytalanul súlyos terheket vagy kompenzálják azokat. A fenti megállapításokból adódik a következtetés, hogy az országgyűlési biztos nem vizsgálhatta azt, hogy az önkormányzat a döntése meghozatalánál a fenti szempontokat helyesen mérlegelte-e, ha a döntése nem csorbította az Alkotmányban és a közoktatási törvényben garantált ingyenes és kötelező általános iskola, illetve óvoda azonos színvonalú, aránytalan terhet nem okozó igénybevételének lehetőségét.

Az iskola, óvoda megszüntetésére, összevonására vonatkozó döntés az előbb ismertetett szigorúan értelmezendő hatásköri korlát ellenére szinte minden esetben a vizsgálatunk tárgya akkor, ha az a fogyatékos vagy fogyatékkal élő gyermekek művelődéshez való jogát korlátozhatja. Velük kapcsolatban ugyanis szinte automatikusan felmerül a diszkrimináció tilalma. Az Országos Fogyatékosügyi Program (100/1999. (XII. 10.) OGY határozat) adatai szerint ugyanis a 15 évesnél idősebb fogyatékosoknak csak 9,6 százaléka járt iskolába, 37 százalékuk nem fejezte be az általános iskolát, csak 30 százalékuk rendelkezik általános iskolai végzettséggel. (A felsőoktatásban a felmérés időszakában összesen 170 fogyatékkal élő személy tanult.) A számukra speciálisan kialakított oktatási programok és intézmények az ombudsmani gyakorlatban különösen védett értékeknek számítanak. Az őket érintő átszervezések ellenére a legkörültekintőbb vizsgálat után sem állapítottunk meg emberi jogokat érintő alkotmányos visszásságot, legfeljebb érdeksérelmet a három iskolai és egy óvodai szolgáltatás átszervezésének befejezése után. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy mind a négy ügyben az átszervezések kezdetétől fogva figyelemmel kísértük a folyamatokat és preventív beavatkozás címén időnként jelzéseket továbbítottunk (OBH 118/1999., OBH 1043/1999., OBH 2228/1999., OBH 2675/1999.).

Az iskolamegszüntetési ügyek egy részében az a valóságos és máig fel nem oldott, főleg nagyvárosokban létező konfliktus húzódik meg, amely az önkormányzatok által kötelezően és ingyenesen megvalósulandó oktatás értelmezése körül azért alakult ki, mert a körzethatár nincs tisztázva. Ez finanszírozási okok miatt egyre nagyobb jelentőségű kérdéssé vált. Egy fővárosi kerület önkormányzatának iskolaracionalizálási tervét a biztos helyettese nem kifogásolta, annak ellenére, hogy az új épületben az áthelyezés után a tanulók nem helyezhetők el. Az érintett iskola esetében a kerületi lakosok száma a tanulói létszám felét sem érte el, az iskolák összevonása a kerület lakóinak aránytalanul súlyos terhet nem okozott. Visszásságot eredményezett ugyanakkor, hogy az önkorányzat a közoktatási törvény előírásai ellenére nem határozta meg az általános iskolák körzethatárait. Az önkormányzat a két tannyelvű általános iskola és gimnázium fenntartásával nem csupán kötelező alapfeladatot, hanem önként vállalt feladatot is ellátott, amihez többletköltséget igényelhet. Az ehhez szükséges együttműködési megállapodás megkötése érdekében azonban nem kereste meg a Fővárosi Önkormányzatot. A két tanítási nyelvű iskolai oktatásra vonatkozó jogszabály nem írja elő, hogy a feladatot önként vállaló önkormányzat hogyan igényelheti a feladattal arányos fedezet biztosítását. A biztos ezért az oktatási minisztert kérte fel arra, hogy kezdeményezzen olyan törvénymódosítást, amely a két tanítási nyelvű iskola oktatási szerepét és feltételeit jobban kiszámíthatóvá teszi. A miniszter jelezte, hogy a törvény 1999-ben történt módosítása már megfelelően ösztönzi az önkormányzatokat az együttműködési megállapodások megkötésére. Közölte azt is, hogy a 2000. évi költségvetésben javasolták a két tanítási nyelvű oktatás normatívájának jelentős emelését, ezért az országgyűlési biztos a miniszter válaszát tudomásul vette (OBH 2877/1999.). Az érintettekkel való konzultációs és tájékoztatási kötelezettségének több iskola- és óvodafenntartó nem tett eleget. Az érdekelteknek ugyan csupán a véleménynyilvánításhoz van joga, de súlyos következményekkel járhat az, ha az ellenérdekű fél érvei figyelmen kívül maradnak. Tekintettel arra, hogy a közoktatási törvény erre vonatkozó rendelkezései megsértésének nincs jogkövetkezménye, az országgyűlési biztos felkérte az oktatási minisztert, hogy fontolja meg a törvény olyan módosításának kezdeményezését, amely szankcionálná a jogsértést (OBH 5587/1997., OBH 7159/1999.).

Az egyik panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert kifogásolta, hogy a Salgótartjáni Önkormányzat a településen működő utolsó két bölcsőde bezárásáról hozott döntést. Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, melynek során megállapította, hogy az önkormányzat a város utolsó két bölcsődéjét azért kívánja bezárni, mert a központi normatív támogatás a fenntartás költségének csak 17 százalékát fedezi, és a fennmaradó 83 százalékot a település költségvetése nem tudja vállalni. Mivel a jogszabály előírja, hogy az önkormányzat a napközbeni ellátás keretében köteles biztosítani az ellátatlan gyermek nappali felügyeletét, a salgótartjáni önkormányzat vállalkozói alapon működő gyermekfelügyeletek szervezésére tett ígéretet, amelyet a berendezés biztosításával kívánta támogatni. Megígérte azt is, hogy a térítési díjhoz a rászorult szülőknek támogatást nyújt. A gyermekvédelmi törvény szerint a 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátása megszervezhető, különösen bölcsődében, családi napköziben vagy házi gyermekfelügyelet keretében. A felsorolás választási lehetőséget biztosít az önkormányzatnak. A lakosság igényei szerint és a saját lehetőségeitől függően kell eldöntenie, hogy a feladatokat milyen mértékben és módon látja el. Az önkormányzat azonban tényleges lakossági igény esetén nem választhatja meg kizárólag gazdasági szempontok szerint a gyermekek napközbeni ellátásának módját. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat a gyermekek napközbeni ellátását folyamatosan biztosító bölcsődét, rövid határidővel, más intézmény létesítése nélkül, az állampolgárok által előre nem tervezhető módon szüntette meg és ezzel az állampolgárok jog- és szociális biztonságával, valamint az ifjúság védelmének elvével kapcsolatban alkotmányos visszásságot okozott. A biztos felhívta a jegyzőt, hogy vizsgálja felül a határozatokat, és kezdeményezze a képviselő-testületnél azok ismételt megtárgyalását. A képviselő-testület nem értett egyet az ajánlással, és jelezte, hogy már működik két olyan vállalkozói gyermekfelügyelet, ahol 7-7 gyermek elhelyezése oldható meg, és további igények esetén az önkormányzat bővíteni fogja a szolgáltatást. A biztos jelezte, hogy az alapellátás iránti lakossági igények teljesítésével kapcsolatosan utóvizsgálatot fog tartani. A szociális és családügyi minisztert viszont arra kérte, hogy kezdeményezze a gyermekvédelmi törvény módosítását úgy, hogy a gyermekek napközbeni ellátását az önkormányzatok számára a lakosság arányában kötelező feladatként határozza meg. A miniszter a javaslattal nem értett egyet, ezért az országgyűlési biztos ajánlását módosítva, alternatív megoldásra kérte. Az újabb ajánlásra a miniszter lehetségesnek tartott olyan jogszabály módosítást, amelynek alapján ellenőrizhető lesz az, hogy az önkormányzat eleget tesz-e a tényleges lakossági igényeknek, illetve lehetővé teszi-e magasabb összegű állami normatíva igénylését. Az országgyűlési biztos a miniszter utóbbi válaszát az ajánlás elfogadásának tekintette. A normatíva módosítására már az 1999-es évben sor került, de még nem jött létre olyan független intézmény, amely a bölcsődei elhelyezési igények felmérésére és ellenőrzésére jogosult lenne (OBH 1004/1999.).

Az oktatási intézményekben nemcsak a diák emberi jogai sérülhetnek, hanem a tanárok is kerülhetnek kiszolgáltatott állapotba. Az iskolamegszüntetési hullám miatt pedagógusok százai kerültek igen súlyos helyzetbe. Ezen kizárólag az emberi jogokra hivatkozva nehéz, majdnem lehetetlen változtani. 1999-ben előfordult azonban olyan eset, amikor a munkához való joggal összefüggő diszkrimináció tilalma megsértését állapítottuk meg. Az önkormányzatok az általuk fenntartott intézmények vezetőit körlevélben szólították fel arra, hogy ne alkalmazzanak olyan közalkalmazottakat, akiknek a közalkalmazotti jogviszonyát a munkáltatója végkielégítést fizetve, felmentéssel szüntette meg. Az ombudsman hivatalból vizsgálatot indított, amely feltárta, hogy a körlevél a jogszabálynak nem minősülő belügyminiszter által kiírt pályázaton és az ahhoz adott TÁKISZ-tájékoztatón alapult (ez határozza meg az önkormányzatok által a létszámleépítéshez igényelhető központi támogatás pályázati feltételeit). Az önkormányzatok ezt értelmezték tévesen. A pályázat ugyanis csak akkor zárja ki a központi hozzájárulás igénylésének lehetőségét, ha az oktatási intézmény a végkielégítéssel felmentett dolgozót főállásban vagy szerződéses jogviszonyban tovább foglalkoztatja vagy az álláshelyet új dolgozóval tölti be, és ezáltal nem csökken az önkormányzat által fizetett álláshelyeken dolgozók létszáma. Az országgyűlési biztos felkérte a belügyminisztert, hogy tájékoztassa az önkormányzatokat a pályázat tényleges feltételeiről. A miniszter egyetértett az ajánlással, és három minisztérium közös tájékoztatót tett közzé a napilapokban a pályázat feltételeinek helyes értelmezéséről. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy például nyugdíjazás vagy nem átszervezés miatt történő munkaviszony-megszüntetés miatt megüresedett álláshelyeken az érintett pedagógusokat a végkielégítés visszatérítése nélkül alkalmazhassanak.

A felsőoktatási intézmények tevékenységét érintő ügyek sajátossága, hogy ezek az intézmények egyrészt közszolgáltatást nyújtó közintézetek, ennek megfelelő hatósági jellegű jogokkal, másrészt viszont autonómiával rendelkeznek. Ez utóbbit figyelembe kell venni az intézményi döntések vizsgálata során. Elsősorban az intézmény eljárásának szabályszerűségét vizsgálja az ombudsman és azt, hogy e szabályok alkalmazása nem sérti vagy veszélyezteti-e az alkotmányos jogokat. Szakmai tartalmú panaszok vizsgálatára, amelyek például az oktatás minőségét kifogásolják, nincs lehetősége. A felsőoktatásban szerzett vizsgálati tapasztalataink szerint a jogállamiságból eredő tisztességes eljáráshoz való jog sérül legtöbbször. Ez általában a késedelmes vagy elmulasztott választ, az írásbeli tájékoztatás elmaradását jelenti. A feltárt hibák arra utalnak, hogy az intézmények apparátusa nincs felkészülve a hallgatók létszámának növekedésére, az oktatási formáknak, a feladatoknak a megváltozására (OBH 1771/1999., OBH 3452/1999.). E hibákkal is összefügg, hogy a hallgatók nem élnek az intézményen belüli jogorvoslati lehetőségekkel, ez pedig az ombudsman eljárásának a feltétele. A felsőoktatási intézmények eljárásával kapcsolatban is megalapozott elvárás az, hogy a jóhiszeműség, az elfogulatlanság, az ésszerű időn belüli döntésre törekvés számukra akkor is kötelező, ha ezekről nem eljárási kódex rendelkezik (OBH 1771/1999., OBH 3452/1999.). A jogbiztonság érvényesülése szempontjából garanciális jelentősége van az intézmények feletti törvényességi felügyelet megfelelő működésének. A felügyeleti tevékenység hiányosságai több ügyben is hozzájárultak ahhoz, hogy az állampolgár alkotmányos jogai sérültek vagy annak közvetlen veszélye állt fenn. Így például a Magyar Iparművészeti Főiskola rektorválasztása során kialakult bizonytalansághoz késedelmes eljárásával maga a miniszter is hozzájárult (OBH 121/1999.). Egy másik ügyben ismét vitatottá vált, hogy a törvényességi felügyelet során a miniszternek milyen eljárási szabályokat kell követnie, mennyi időn belül kell intézkednie, van-e vizsgálati lehetősége, az mire terjed ki (OBH 3452/1999.). Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a folyamatosan megnyilvánuló bizonytalanságot a törvényességi felügyelet hiányos szabályozása okozza, ennek pótlására a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterét kérte fel.

Az elmúlt években a munkavállalási esélyek növelése érdekében egyre több ember kíván második diplomát, felsőfokú szakképesítést szerezni. A felsőoktatási intézmények igazodni próbálnak ehhez az igényhez. A hallgatók felsőfokú képzésében különböző továbbképző intézmények, gazdasági társaságok is részt vesznek. Előfordul azonban, hogy az ígért feltételeket az intézmények nem tartják be vagy az addigiakat menet közben megváltoztatják. Ez pedig a hallgatók számára súlyos anyagi teherrel jár, sőt esetenként meghiúsíthatja tanulmányaik folytatását vagy munkájukat is elveszíthetik. 1999-ben is volt olyan, viszonylag szerencsésen befejődött ügy, amelyben a művelődéshez (szakképzéshez) való és ezen keresztül a munkához való jog sérelmét két minisztérium összefogásával sikerült elhárítani (OBH 2263/1998.). Egy másik esetben a vizsgálatra okot adó problémát az Oktatási Minisztérium közbenjárásával a főiskola úgy oldotta meg, hogy a felvételinél ígért diploma jellegét megváltoztatta. Hasonló zavarok megelőzése érdekében az országgyűlési biztos konkrét kérdések alapján kérte az oktatási miniszter állásfoglalását. Az egyedi panaszhoz is kapcsolódó megkeresésre azonban 1999. szeptember 8-a óta – többszöri sürgetés ellenére – még nem érkezett válasz.

4.3.7.

A piac folyamatos, biztonságos működése és a kiszolgáltatottság a piaci viszonyok között

A piaci társadalom működésének jogi feltételei az elmúlt tíz évben lényegében megteremtődtek. A piac szabadságának biztosítása azonban gyakran túlzott szabadosságot eredményezett. A panaszokból 1999-ben a piaci viszonyokhoz való alkalmazkodás nehézségeiről, a piaci működés során kialakult alkalmai vagy tartós kiszolgáltatottságról, az utóbbin belül pedig különös hangsúllyal a monopolhelyzetbe jutott szolgáltatókkal kapcsolatos sérelmükről alkothattunk képet, vizsgálataink során pedig számos alkotmányos emberi joggal kapcsolatos visszásságot állapítottunk meg.

A piac zavartalan működésének egyik legalapvetőbb feltétele a biztonságos tulajdonszerzés. Ezt az ingatlanok vonatkozásában 1997-ben és 1998-ban folyamatosan vizsgáltunk a Fővárosi Kerületek Földhivatalánál, mivel ott különösen nagy ügyhátralék halmozódott fel. 1999-ben a jogbizonytalanságot eredményező helyzetet – a telekkönyvezetlen lakótelepi ingatlanok ügycsoportját kivéve – sikerült felszámolni. Ennek tulajdonítható, hogy a földhivatalok elleni panaszok száma különösen 1997-hez képest jelentősen csökkent. Az 1999-ben vizsgált ügyekben a késedelmes ügyintézés miatt érkezett néhány panasz elintézése már a korábbihoz képest lényegesen egyszerűbb volt. A megkeresésünkre adott válaszban már legtöbbször a panasz orvoslásáról adtak számot az illetékesek, így ajánlásban legfeljebb a jövőbeni méltányos határidő betartására kellett felhívnunk a figyelmet (OBH 2080/1997., OBH 7489/1997., OBH 1402/1999.). Vizsgálatainkkal sikerült orvosolni a téves nyilvántartásból származó, a tulajdonszerzést akadályozó sérelmet (OBH 1917/1999.), a nyilvántartásba vétel elmulasztásával összefüggő vagyoni kárt (OBH 5888/1997., OBH 6406/1997.), a tájkoztatási kötelezettség elmulasztásából és a késedelmes eljárásból adódó hátrányt (OBH 4904/1998.) és az iratbetekintés jogától való megfosztás miatti tulajdonszerzési korlátozást (OBH 4637/1999.). Az alkotmányos visszásság orvoslására tett indítványainkat az illetékes hatóságok időben és érdemben megvizsgálták és egy eset kivételével elfogadták.

Az ingatlanszerzéssel kapcsolatos piaci biztonsággal közel azonos jelentőségű kérdés a bírósági végrehajtás szabályainak megfelelő garanciát nyújtó egységes rendszere. Az új végrehajtási törvény koncepciójáról véleményt nyilvánítottunk néhány olyan kérdésben, amelyet panaszosaink jeleztek számunkra, de hatáskör hiánya miatt azokat nem vizsgálhattuk ki. Ezek közül különösen fontosnak tartjuk azt, hogy az új jogszabály kimerítő módon rendezze az összeférhetetlenség kérdését. Most ugyanis előfordulhat, hogy az önálló bírósági végrehajtó közeli hozzátartozója legyen az árverési vevő. Szükség van továbbá a végrehajtás foganatosításának időbeli korlátozására, a nálunk egyébként sokat panaszolt végrehajtási eljárások indokolatlan elhúzódásának megakadályozására, végső soron az időhúzó magatartást tanúsító végrehajtó viselkedésének szankcionálására.

A lakás tulajdoni viszonyaival – ezen belül különösen a bérlettel – kapcsolatos panaszok száma működésünk kezdeti időszakához képest jelentősen csökkent és jellegük is megváltozott. Az önkormányzati lakóingatlanok tömeges elidegenítése véget ért, így az olyan, korábban tipikusnak tekinthető vizsgálatok száma is csökkent, amelyekben az elidegenítés feltételeivel foglalkoztunk. Volt azonban 1999-ben olyan vizsgálatunk, amely az önkormányzati lakásokból társasházzá vált lakóközösség számára kialakult súlyos érdeksérelmet tártunk fel. A vizsgálatban derült ki az, hogy – a minisztérium eltérő jogértelmezése miatt – a tulajdonhoz való joggal összefüggésben keletkezett az alkotmányos visszásság (OBH 4261/1997.). Hasonlóan súlyos konfliktust okozott az egyik önkormányzat akkor, amikor egy épület bontásáról annak tudatában hozott határozatot, hogy egyes lakások magántulajdonban vannak. Az ügyet csak az illetékes megyei közigazgatási hivatal segítségével sikerült megoldani. Az önkormányzat ugyanis a társasházi közgyűlés megkerülésével a társasházi lakások tulajdonosainak a tulajdonhoz való alkotmányos jogát, míg a bérlők jogainak figyelmen kívül hagyásával a jogbiztonságot sértette. Az országgyűlési biztos a visszásságok megállapításán túl további intézkedést nem tartott indokoltnak, mert az önkormányzat a jogsértő határozatait a megkeresést követően hatályon kívül helyezte (OBH 7097/1998.).

A prosperáló piacgazdaság egyik jellemzője az építkezési dömping . A tulajdonszerzésnek ez a módja a mi vizsgálati gyakorlatunkban akkor eredeményezi az emberi jogok megsértését, ha a hatóságok lassú, körülményes, tehát jogellenes eljárásukkal akadályozzák az építkezni szándékozókat céljaik megvalósításában. Akkor is sérülnek az emberi jogok, ha a jogszabályban foglaltak figyelmen kívül hagyásával nem nyújtanak hatékony védelmet az építkezést egyébként eltűrni köteles környezetnek a tulajdoni jogosítványainak maradéktalan érvényesítése érdekében vagy az új objektum környezeti ártalmaival szemben. Súlyos és anyagiakban is mérhető kára keletkezik az ügyfélnek akkor, ha az építési hatósági eljárást egyáltalán nem folytatják le (OBH 132/1999., OBH 1609/1999., OBH 1732/1999.) vagy a jogerős határozatot egyáltalán nem, vagy csak nagyon késedelmesen hajtják végre (OBH 4413/1998., OBH 1803/1999.). Előfordult olyan eset is, amikor az egyik fővárosi kerület jegyzője egy engedélytől lényegesen eltérő építkezés ügyében nem vagy csak jelentős késéssel intézkedett, nem terjesztette fel a fellebbezést, nem vette figyelembe a bírósági ítéletben foglaltakat, a közigazgatási hivatal új eljárásra utasítását. Az időmúlásra tekintettel a szabálytalanul megépített és használt építmény fennmaradhatott, sőt a fegyelmi felelősség megállapítására sem kerülhetett sor. A jegyző közlése szerint ugyanis az adott ügyben illetékes ügyintézők már nem dolgoznak az önkormányzatnál. A biztos általános helyettese és a Fővárosi Közigazgatási Hivatal hosszú, bonyolult eljárásban tisztázta a tényállást. A jogkövetkezmények érvényesítésének objektív akadályai tanulságosak lehetnek abból a szempontból, hogy a hatóság mulasztásai végül is legalizálhatnak súlyosan jogsértő helyzeteket (OBH 3298/1996.).

A környező lakosok tulajdonjogát, lakásuk rendeltetésszerű használatát új középület létesítése is zavarhatja. A Heves Megyei Rendőrkapitányság fogadépületét például évek óta használatbavételi engedély nélkül, részben befejezetlen állapotban használják úgy, hogy a panaszosok kérelmét sem az építtető, sem a hatóság nem vette figyelembe. A környező magántulajdonban lévő telket és a közterületként használt két ingatlan közötti átjárót a fogvatartottak és látogatóik „szabadtéri beszélőként” használták. Jellemző, hogy már vizsgálatunk megindulásakor mind a jegyző, mind a megyei rendőrfőkapitány megtette az általa szükségesnek vélt intézkedéseket. A panaszosok azonban ezek után sem tartották megfelelőnek a kapitányság épülete körüli állapotokat, ezért a biztos általános helyettese a rendőrkapitányság további intézkedéseit szorgalmazta (OBH 4230/1998.). Volt olyan panaszosunk is, akit szabálysértési bírsággal sújtottak azért, mert kifogásolni merte a háza előtt engedély nélküli gázló építését. E vizsgálatunkban az emberi alapjogok konkrét megsértésén túl további anyagi és eljárásjogi szabálytalanságokat is feltártunk, amelyekre a biztos helyettese ajánlásokban hívta fel a hatóságok figyelmét. Az ajánlásokat az illetékesek elfogadták, panaszosunk azonban a meghurcoltatás miatt elégtételt nem kapott (OBH 8565/1996.).

Az építkezésekkel kapcsolatos birtokvédelmi ügyek közül az egyikben a biztos általános helyettese más ügyekben is érvényes, elvi jelentőségű megállapításokra alapozta ajánlását. A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy birtokvédelmi kérelmére a nagykállói jegyző éveken keresztül nem folytatta le az eljárást. A panaszos 1994 októberében kérelmet terjesztett elő a nagykállói polgármesternek, mivel a résztulajdonában álló ingatlanára az önkormányzat tulajdonában lévő, szomszédos óvoda gázelvezető kéményét ráépítették. Beadványában arra kérte a polgármestert, hogy haladéktalanul tegyen érdemi intézkedést az ingatlan megvásárlására vagy a kémény eltávolítására. Az országgyűlési biztos általános helyettesét az illetékes jegyző arról tájékoztatta, hogy kísérletet tettek a kémény építésével okozott értékcsökkenés kompenzálására. Tekintettel azonban arra, hogy az egyezségi tárgyalás sikertelen volt, a panaszos 1995 februárjában kérte a kémény eltávolítását. Mivel azonban e levélben már bírósági eljárásról tett említést, a hivatal úgy ítélte meg, hogy „az államigazgatási eljárás okafogyottá vált”, így valóban nem került sor annak lefolytatására. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszos birtokvédelem iránti kezdeményezését téves elnevezéssel, nem az arra hatáskörrel rendelkező jegyzőhöz, hanem a polgármesterhez nyújtotta be. Rögzítette azt is, hogy egy lehetséges hatósági eljárás során az önkormányzat mint tulajdonos nem járhatott volna el ellenérdekű félként a tulajdonában álló óvoda korszerűsítése során elkövetett jogsértés ügyében. A jegyző tehát mulasztást követett el azzal, hogy a panaszos beadványát nem annak tartalma szerint értékelte, és ezzel a birtokvédelem államigazgatási úton való érvényesítésének lehetőségét zárta ki. Ugyancsak mulasztott a jegyző akkor, amikor mint az ügyben tulajdonosként érintett fél hivatalának vezetője a beadványt nem terjesztette a Közigazgatási Hivatal elé más eljáró hatóság kijelölése érdekében. Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felkérte Nagykálló város polgármesterét és jegyzőjét, hogy a jövőbeni eljárások során a beadványokat azok tartalma szerint értékeljék és ennek megfelelően tegyék meg a szükséges intézkedéseket, ideértve a felettes szerv kijelölési joga igénybevételét is. A megszólított szervek az ajánlásban foglaltaknak megfelelően intézkedtek a jövőbeni szabályos eljárások érdekében (OBH 2051/1997.).

A piaci társadalom formálódásának jelenlegi szakaszában azt észleljük, hogy a jelentős munkahelyteremtő beruházásnál nincsenek kellő figyelemmel a környezetbarát megoldásokra . A hatályos szabályozásban rögzített előírások kikényszerítésében a hatóságok eljárásaiból általában hiányzik a következetes szigor. A múlt örökségeként pedig velünk maradtak a környezetre kifejezetten káros ipari és egyéb létesítmények, amelyek az idők folyamán egyre több veszélyt jelentenek a szűkebb és tágabb közösség egészségére, életminőségére. Vizsgálataink során azt is tapasztaltuk, hogy a katasztrofális helyzetektől eltekintve az illetékes hatóságok elvárható gondossága még nem alakult ki. Sokszor a lakossági panaszokat vagy a civil szervezetek beadványait felesleges aggodalmaskodásnak tekintik, és az eljárásaikban felfedezhető hiányosságok egy része is az előbb említett szemléletre vezethető vissza. Az egészséges környezet hatékony védelmét természetesen az is befolyásolja, hogy a rendelkezésre álló szankciórendszer nem elég szigorú és kikényszerítésükhöz hiányosak a megfelelő eljárások. A környezetveszélyeztetés vagy -károsítás esetén kiszabható bírság olyan alacsony, hogy nem alkalmas a környezetszennyezéstől való visszatartásra, ahhoz is kevés, hogy a már bekövetkezett környezetkárosodást abból állítsák helyre. A jelenlegi szabályozás szerint az önkormányzatot a területén kiszabott környezetvédelmi bírság 30 százaléka illeti meg. Az egészséges környezethez való jog az emberi élet fizikai feltételének biztosítása érdekében tehát az egész szankciórendszer felülvizsgálatára van szükség. Erre tekintettel az országgyűlési biztos a 83/1997. OGY határozatban előírtak megvalósulása érdekében a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek indítványozta a jelenlegi bírságolási rendszer felülvizsgálatát és arra kérte, hogy gondoskodjon az említett határozatban megfogalmazott környezetvédelmi követelmények végrehajtásáról (OBH 6797/1997.).

A beszámolási időszakban az egészséges környezethez való jog sérelmét a leggyakrabban a zajártalmak körében vizsgáltuk, ezt követték a szennyvízelvezetéssel, egészséges ivóvízzel kapcsolatos eljárások, és előfordultak még talajszennyezési ügyek is. A természet adta terület hozzáférhetőségével kapcsolatos sérelemmel egy esetben foglalkoztunk (OBH 4156/1998.). Az ipari és mezőgazdasági tevékenységgel összefüggő egészséget károsító hatás miatt vizsgáltuk a tokodi üveggyár, a miskolci DIGÁZ Kft., az Alföldi Nyomda, a szombathelyi MÉH-telep, a tési faüzem, a szarvasi pulykatenyésztő tevékenységét, a volt Metallochemia gyártelep rehabilitációjának elmaradását. Ezekben a vizsgálatokban az illetékes szakhatóság – leggyakrabban az ÁNTSZ és a környezetvédelmi felügyelőségek – szakértői véleményét is figyelembe vettük. De előfordult az is, hogy éppen ezek a szakhatóságok járultak hozzá a sérelmes állapot kialakulásához (OBH 4760/1997., OBH 5547/1997., 5647/1997., OBH 6797/1997., OBH 7879/1997.). A zsúfolt, a hirtelen megnövekedett forgalomból származó súlyos zajártalmakra alig található elfogadható megoldás, még megnyugtató kompromisszum is csak ritkán. A helyzet enyhítésére alkalmanként forgalomelterelést, sebességcsökkentés bevezetését és fokozott rendőrségi ellenőrzést indítványoztunk (OBH 8533/1997., OBH 5638/1998.). Volt, ahol a buszok éjszakai parkolásának és hajnali indításának megtiltását értük el és így hozzájárultunk egy lakótelep érintett lakosainak nyugalmához (OBH 3568/1999.).

Az 1998. évi parlamenti jelentésben indítványoztuk, hogy az egészséges környezethez és a legmagasabb szintű egészséghez való jogok védelme érdekében az illetékes miniszter rendeletben rögzítse a különböző káros sugárzások határértékeit. Ezt ugyanis addig a „nemzetközi ajánlásokban” megfogalmazott elvárások szerint határozták meg. Megnyugvással értesültünk arról, hogy a biztos ajánlását az egészségügyi miniszter elfogadta. 1999 októberében arról tájékoztatta, hogy a nem ionizáló sugárforrások engedélyezéséről, ellenőrzéséről és nyilvántartásáról szóló miniszteri rendelet elkészült és rövidesen hatályba lép (OBH 6541/1996.). Ezzel szemben még mindig nem valósult meg az a parlamentnek tett indítványunk, amelyben kértük, hogy az élethez való jog hatékonyabb védelme érdekében az illetékes miniszter rendeletben szabályozza a dögkutak fertőtlenítésének rendjét. Az elmúlt év vizsgálati tapasztalataira, valamint a 2000 februárjában a Tiszában és környékén kialakult katasztrófahelyzet lehetséges következményeire tekintettel az Országgyűlés számára az ajánlást fenntartjuk.

A gyorsan fejlődő piac körülményei között a vásárló, megrendelő számára az államnak biztosítania kell a fogyasztói védelmet . A fogyasztóvédelmi rendszer a gazdasági rendszerváltás egyik fontos, garanciákat biztosító intézménye, amelynek működését megfelelő jogi szabályozás biztosítja. A biztosoknak 1999. évi vizsgálati eljárásaiban mindenekelőtt a fogyasztóvédelmi felügyelőségekkel kapcsolatos hatásköri kérdéseket kellett tisztázniuk. Az országgyűlési biztos több panasz vizsgálata során a hatáskörének hiányát állapította meg akkor, ha a sérelem a szabályosan lefolytatott fogyasztóvédelmi eljárásban született szakvélemény tartalmát kifogásolta. A biztos megállapította, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőség nem minősül az ombudsman által vizsgálható hatóságnak akkor, amikor az egyes tartós használatú termékek jótállási kötelezettségeire vonatkozó jogszabályban biztosított jogkörében a vitában álló felek számára szakvéleményt bocsát ki. A szakvélemény kiadása ugyanis nem minősül államigazgatási tevékenységnek. A szakvéleményben foglalt döntés sem a megbízó cég, sem a vásárló/megrendelő számára nem jelent államigazgatási szerv által kikényszeríthető jogot és nem hoz létre a feleket terhelő ilyen jellegű kötelezettséget sem. A szakvéleménnyel nem dönt el jogvitát, csak a tényállás tisztázásához köteles korrekt segítséget nyújtani. Ezzel, mint elfogulatlan és hozzáértő intézmény elősegítheti a felek peren kívüli megegyezését (OBH 2840/1999., OBH 4175/1999.). A fogyasztóvédelmi szervezet ugyanakkor az országgyűlési biztos eljárásában hatóságnak számít akkor, amikor a hatályos törvényben rögzített eljárási kötelezettségeit teljesíti. Ezért alkotmányos visszásságot okozhat például azzal, hogy ügyfelét késedelmes, nem előírásszerű vagy más módon hibás eljárásával megfosztja a jogérvényesítés lehetőségétől, például a bírósági eljárástól (OBH 1823/1997., OBH 2371/1998.). A feltárt alkotmányos visszásságok orvoslását szolgáló ajánlásokat az érintettek elfogadták. Különösen súlyosnak minősítettük a fogyasztóvédelem felelősségét, ha monopolhelyzetbe n lévő szolgáltatóval kapcsolatos panasz kivizsgálása során szegte meg jogszabályi kötelezettségét, és ezzel a panaszhoz való alkotmányos emberi jogot megsérti (OBH 4200/1998.).

A magyar lakosság túlnyomó része az ivóvizet, a fűtést, a világítást vagy a telefont, tehát a civilizált életmód ma már alapvetőnek tekinthető szolgáltatásait monopolhelyzetben lévő szolgáltatóktól kapja . A beszámolási időszakban a telefonszolgáltató elleni panaszok fordultak elő a legnagyobb számban. A túlnyomórészt túlszámlázást kifogásoló eljárások eredménytelenségének okait vizsgáltuk. Lehetőségeink azonban e területen igen korlátozottak, hiszen a nekünk megküldött dokumentumokban olyan megállapításokat találtunk, amelynek ellenkező bizonyítására nincsenek eszközeink. A panaszt elhárító dokumentumban leggyakrabban előforduló érvek például a következők voltak: „a reklamált időszakban központi hiba nem fordult elő”, „a részletes hívólistán a tulajdonos által szokásosan hívott számok szerepelnek”, „a hívólistán szereplő emelt díjas hívásokat a panaszos lakásáról eszközölték”. A megvizsgált szolgáltatók között volt olyan is, amelyik blanketta válaszformulát alkalmazott a válaszadásra és a panaszos a „nem kívánt” rész törlése után tájékozódhatott a lefolytatott reklamációs eljárás eredményéről (OBH8455/1997., OBH 1101/1999.).

Az ivóvízellátással és szolgáltatással kapcsolatos panaszok sorából 1999-ben kiemelkedett az, amelynek vizsgálata során kiderült, hogy az önkormányzat nem tett meg minden tőle elvárható intézkedést a település vagy annak egy része egészséges ivóvízzel való ellátása érdekében (OBH 2895/1998.). Alapos vizsgálatnak vetettük alá azokat az eseteket is, amikor felmerült, hogy az önkormányzat a törvényben meghatározott feladatkörében megfelelő módon és mértékben gondoskodott-e a csatornahálózat kiépítéséről, fejlesztéséről (OBH 8351/1997., OBH 1917/1998.). A beszámolási időszakban eredményesen léptünk fel az öntözési kedvezménytől való megfosztás ellen, az önálló bekötésű vízórákkal kapcsolatos új szerződések megkötése, a vízórák hitelesítése során keletkezett olyan konfliktusokkal kapcsolatban, amelyek emberi jogi sérelemmel is jártak (OBH 7786/1997., OBH 4226/1999.). Az országgyűlési biztos egyik vizsgálatában például megállapította, hogy alkotmányos visszásságot okozott az az önkormányzati rendelet, amely szerint a közüzemi szolgáltató az óraleolvasó és a díjbeszedő költségeit a fogyasztókkal fizettetheti meg. Egyébként többéves szakmai vita után a Szigethalmi Önkormányzat 1999-ben módosította ominózus rendeletének kifogásolt részét (OBH 8645/1996.).

Az önkormányzatok rendeletben szabályozzák a távhőszolgáltatás feltételeit. Néha maga a rendelet kifogásolható, máskor az önkormányzat által kötött vállalkozási szerződés végrehajtása okoz súlyos gondot a település lakosságának. Visszatérő konfliktust okozott a pótfűtés megrendelése és ellenértéke szabályozásának bizonytalansága (OBH 6424/1997.), a tömbházak lépcsőházai és közös helyiségei után felszámolt fűtési díj olyan esetekben is, ha azokban nincs is fűtés (OBH 5660/1996., OBH 1743/1997.). Ezeket a panaszokat a beszámolási időszakban azért sikerült nagyobb hatékonysággal orvosolni, mert 1998-ban megszületett a távhőszolgáltatásról szóló törvény, majd 1999-ben a hatálybalépését biztosító kormányrendelet. A jogbiztonság tehát e területen is növekedett.

Az elmúlt évekhez képest kevesebb olyan panasz érkezett, amely a temetkezési vállalkozók között kialakult versengéssel és az ebből következő, a kegyeleti jogot sértő vállalkozói magatartással függött össze. A temetőkről és a temetkezésről szóló törvény és a végrehajtását biztosító kormányrendelet 1999-ben hatályba lépett. Ezzel teljesült az 1997. évi parlamenti beszámolóban tett ajánlásunk. 1999 óta új problémát jelent azonban a köztemetéssel kapcsolatos jogbizonytalanság. Vizsgáltuk például azt, hogy a köztemetés időpontjáról kell-e értesíteni a hatóságok által ismert legközelebbi hozzátartozót (OBH 1966/1998.). 1999-ben lezárult egy, most folyik egy másik arról vizsgálat arról, hogy miért fekhetnek temetetlen holtak 9–12 hónapig az Igazságügyi Orvostani, illetve Patológiai Intézetben (OBH 1925/1999.).

A múlt igazságtalanságainak jóvátételére 1990 óta tett kísérletek az országgyűlési biztosok gyakorlatában évről évre csökkenő számban ugyan, de még mindig konfliktusként jelennek meg. A biztos és helyettese az egyes kárpótlást érintő panaszok vizsgálata során minden esetben megállapította a visszásságot, a jogbiztonság sérelme, valamint a tulajdonhoz való jog megsértése miatt akkor, amikor a KKI az ügyintézési határidő túllépésével hozta meghatározatát (OBH 1343/1999.), amikor a földhivatal az árverésen vásárolt termőföldet a vásárlás évének utolsó napjáig nem adta a vevők birtokába (OBH 510/1999.), továbbá ha a panaszos alkotmányos joga azáltal sérült, mert az OKKH az általa hozott határozatban a panaszos lakóhelyét helytelenül tüntette fel (OBH 7064/1998.) és akkor is, ha a KKI kárpótlást megállapító határozatának a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz való megküldésének elmulasztása miatt megállapított kárpótlás összegének folyósítása elmaradt (OBH 4011/1999.). Az egyik ügyben azért került sor a visszásság megállapítására, mert a KKI a hozzá benyújtott kereseti kérelmet az ügyintézési határidő 120 napos túllépésével továbbította a bírósághoz. Az országgyűlési biztos vizsgálata azt is feltárta, hogy a vizsgált üggyel azonos további 784 kereseti kérelem a bíróság elé való terjesztését is elmulasztották. Az országgyűlési biztos ajánlására a kérdéses kereseti kérelmeket a KKI továbbította a bíróságoknak. Az országgyűlési biztos ás általános helyettese által végzett vizsgálat alapján a visszásságot előidéző szerveknek tett ajánlásokat a címzettek minden esetben elfogadták és a megfelelő intézkedést megtették.

Több alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott az, hogy a törvényhozó nem alkotta meg a Párizsi Békeszerződésben vállalt kötelezettsége teljesítéséhez szükséges jogszabályt a nemzetközi szerződésekkel okozott károk kárpótlásáról. Visszásságot okozna az is, ha e jogszabály nem terjedne ki a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény, valamint az 1964. február 3-án aláírt magyar–csehszlovák vagyonjogi egyezmény alapján keletkezett károkra. 1996 óta több panaszos sérelmezte azt, hogy a nemzetközi szerződéssel okozott károk miatt nem részesültek kárpótlásban (OBH 4381/1996.). A Párizsban 1947. február 10-én kelt békeszerződés 29. cikke alapján a szövetséges és társult hatalmak által jóvátételként elvett, területükön volt vagyonért a magyar állam nem fizetett kártalanítást, holott ezt a békeszerződés (1947:XVIII. tv.) 29. cikk 3. pontjában vállalta. Az Alkotmánybíróság 37/1996. (IX. 4.) AB határozatával megállapította, hogy az említett kötelezettségvállalás „belső jogalkotási kötelezettséggel jár, így mindaddig, amíg a nemzetközi jogi kötelezettség és a belső jog összhangja nem valósul meg, a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes állapot fennáll”. A mulasztás megszüntetésére az Alkotmánybíróság 1977. június 30-i határidővel felhívta az Országgyűlést. Ezekben az ügyekben a biztosok több alkalommal ajánlásokat fogalmaztak meg. Az országgyűlési biztos külön is kezdeményezte a miniszterelnöknél, továbbá az illetékes alkotmányügyi, emberi jogi parlamenti bizottságoknál a mielőbbi jogalkotást. Hasonló jogi tartalmú sérelmet okoz az is, hogy az 1946. évi XV. törvénnyel becikkelyezett magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény alapján áttelepültek Csehszlovákiában maradt vagyonának kárpótlásáról sem rendelkezik a törvény, mint ahogy az is, hogy az 1964. február 3-i magyar–csehszlovák vagyonjogi egyezmény folytán keletkezett károk orvoslása sem történt meg. A biztosok álláspontja szerint a különböző nemzetközi egyezményekben foglalt rendelkezések részletes elemzésével kell meghatározni, hogy milyen vagyoni körben köteles a magyar állam helytállni azért, mert polgárai vagyonát más államnak juttatta úgy, hogy azzal háborús jóvátételt teljesített vagy mert a vagyon államosításáért nem igényelt polgárai számára kártalanítást. A sérelem megszüntetése érdekében a biztosok a külügyminiszternél a teljes körű szabályozást kezdeményezték. A külügyminiszter válaszában közölte, hogy a jogosultak igényei nem kérdőjelezhetők meg, és a Kormány elé kerülő előterjesztés valamennyi vagyonjogi megállapodás alapján fennálló kártalanítási kötelezettséget megfelelően bemutatja. Tekintettel azonban arra, hogy az ajánlásra kapott tájkoztatástól eltérően a nemzetközi szerződésekkel okozott károk kárpótlására vonatkozó törvényjavaslat 1999. évben sem került az Országgyűlés elé, a fenti indokok alapján a biztosok indítványozzák az Országgyűlésnek a törvény megalkotását.

A földkiadással összefüggő panaszok alapvetően azt sérelmezték, hogy az 1993-ban létrejött földkiadó bizottságok által – működésük megszűnéséig, 1996. december 31. napjáig – első fokon jogerősen le nem zárt és ezért az FM hivatalokhoz áttett földkiadási ügyeket az utóbbiak az áttételt követően határidőben nem zárták le. A fennálló visszásság megszüntetése érdekében ajánlásokat fogalmaztunk meg az elmulasztott földkiadási határozatok haladéktalan meghozatala érdekében. Két ügy kivételével valamennyit eredményesen zártuk le. Ugyancsak az ajánlásoknak megfelelő eredménnyel zárult az az eljárás is, amelyben a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek törvényi szabályozást indítványozott a következő vitás kérdések rendezése érdekében: 1. A nem jogkövető termelőszövetkezeteket rá kell bírni arra, hogy az 1992. évi II. törvény 2. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségük teljesítésével – a vagyonnevesítés szabályozásának alkalmazásával – a kárpótlási törvény szerinti árverésre való kijelöléssel nem érintett valamennyi földet a tagok, a kárpótlási törvény 17. §-ában megjelölt földet pedig a tagok és az alkalmazottak tulajdonába adják. 2. A részaránytulajdon kiadását szolgáló és jelzálogjoggal terhelt földek tehermentesítése megtörténjen. 3. Gondoskodjon a ki nem elégített kárpótlások földhöz juttatásáról vagy kártalanításáról. 4. Rögzítse a földkiadási ügyek intézésére megállapított határidőt. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az ajánlást elfogadta, a törvénytervezetben az országgyűlési biztos ajánlásában foglaltak szerepeltek. Az Országgyűlés a kérdéses törvényt 1999-ben elfogadta (OBH 4041/1998.).