null Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója közös közleménye a Föld napja alkalmából

Az élővilág és a természeti kincseink védelmére, a jövő nemzedékek számára történő megőrzésének közös felelősségére hívja fel a figyelmet a Föld napja alkalmából Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa és Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes közös közleményében.

A Föld napját először 1970. április 22-én rendezték meg az Amerikai Egyesült Államokban, több mint húszmillió ember részvételével. A rendezvény megszervezését az USA egyik legnagyobb környezeti katasztrófája, a Santa Barbara környékén történt olajszennyezés motiválta, és a gyakorlatban nyitányul szolgált a környezeti jogalkotás, valamint az ökológiailag érzékenyebb életvitel felé. Húsz évvel később a Föld napja-rendezvények világméretűvé való kiterjesztésére azzal a céllal került sor, hogy a környezetvédelem kérdései világszerte is az érdeklődés és a cselekvés középpontjába kerüljenek. A bekapcsolódó 75 ezer közreműködő szervezet révén az 50. évforduló a tavalyi évben már több mint egymilliárd embert mozgatott meg, közel kétszáz országból. A világon jelenleg ez az egyetlen esemény, amelyet a különféle származású, vallású és nemzetiségű emberek egyaránt megünnepelnek. A minden évben más témát fókuszba helyező Föld napja jelmondata így hangzik: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

A Föld napja-rendezvények középpontjában idén a földi ökoszisztémák, a globális környezeti folyamatok helyreállítása áll. A természeti környezetet érintően számos különböző jelentés látott napvilágot itthon és külföldön, amely mind arra figyelmeztet, hogy olyan úton haladunk, amely ökológiai összeomláshoz, így jelenlegi társadalmi berendezkedésünk, fogyasztói társadalmunk végéhez vezet. A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács 2019 decemberében, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiáról kiadott előrehaladási jelentésében felhívja a figyelmet arra, hogy „a humán, társadalmi és természeti erőforrások kellő gondozása nélkül nem lehetünk a szükséges mértékben sem innovatívak, sem versenyképesek, s nem kerülhetünk a legjobb életminőséget nyújtó európai társadalmak közé”. A Tanács 2019. május 30-ai Cselekvési terv javaslata a természeti erőforrások hazai helyzetét vizsgálva pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelenlegi kormányzati ciklus fő célkitűzései megvalósíthatatlanok a környezeti fenntarthatóság nélkül. Alaptörvényünk P) cikke értelmében természeti erőforrásaink védelme érdekében mindannyiunknak közös felelőssége van.

Az alapvető jogok biztosa és helyettese emlékeztet arra, hogy az Alkotmánybíróság rendelkezése szerint az állam – a jövő nemzedékek mint kedvezményezettek számára egyfajta bizalmi vagyonkezelőként is eljárva, az ő hipotetikus örökségük védelmét megvalósítva – a természeti és kulturális kincsek használatát, hasznosítását csak addig a mértékig teheti lehetővé, ameddig az nem veszélyezteti ezen kincsek hosszú távú fennmaradását. Ennek megfelelően köteles ezen kincsek kezelése, illetve a vonatkozó szabályozás megalkotása során a jelen és a jövő nemzedékek érdekeit egyaránt figyelembe venni.

Az ombudsman és helyettese tevékenysége során figyelemmel kíséri a nemzet közös örökségét képező környezeti értékeink állapotát, az erre vonatkozó jogi szabályozás alakulását, és ahol szükségesnek ítéli, a rendelkezésére álló eszközeivel megteszi a szükséges lépéseket.

A Föld napja-kezdeményezés immár fél évszázada aktív részvételre hív fel, mégis folyamatosan romlik környezetünk állapota. Nem mutogathatunk egymásra, egyénileg és együtt kell érdemi lépéseket tennünk bolygónk védelméért, méghozzá minden szinten, az egyénitől a globális fellépésig. Informálódni és cselekedni kell, ez a feladat. Számos hazai környezetvédő civil szervezet, gazdasági egyesülés, tudományos szervezet igyekszik a szükséges információkat biztosítani és aktív részvételre ösztönözni, nem csupán az év ezen egyetlen napján, de egész évben.

Az alapvető jogok biztosa és helyettese a Föld napja alkalmából arra bátorít mindenkit, hogy alaptörvényi kötelezettségeinek eleget téve, lehetőségeit minél inkább megragadva egyénileg is járuljon hozzá környezeti örökségünk védelméhez, a jövő nemzedékek számára történő megőrzéséhez.