A piac folyamatos működése, a piaci szereplők védelme és az ezzel kapcsolatos sérelmek vizsgálati tapasztalatai
A piaci társadalom alapja és alapvető működési feltételei az elmúlt 11 évben megteremtődtek. Az állampolgári jogok biztosának azonban bőven akadt feladata a piaci szereplők állampolgári jogainak védelmezésében.
A piac működésének egyik alapvető feltétele a biztonságos tulajdonszerzés. Ezt az ingatlanok vonatkozásában fennállásunk óta folyamatosan vizsgáltuk a Fővárosi Kerületek Földhivatalánál, mivel ott különösen nagy ügyhátralék halmozódott fel. 2000-ben utóvizsgálatot tartottunk, amelyben a korábbi ajánlások sorsát ellenőriztük. A helyszíni vizsgálat tapasztalatai, illetve a rendelkezésre bocsátott dokumentációk alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Kerületi Földhivatal, bár a hátralék jó részét feldolgozta, a lakótelepek rendezetlensége miatt az ügyirathátralékkal továbbra sem tudott megbirkózni. Ezért a korábbi vizsgálat (OBH 4209/1997.) során megállapított visszásságok reparálása késik. Például a lakótelepek lakástulajdonosainak jelentős része a földhivatal szerint még mindig nem rendelkezik regisztrált tulajdonnal. Az országgyűlési biztos ajánlást tett a felügyeletet ellátó miniszternek – az ÁPV Rt. és a Fővárosi Önkormányzat közreműködését kérve –, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek és a főpolgármesternek. A megszólítottak az ajánlást – az ingatlan-nyilvántartási törvény módosítására vonatkozó javaslatot kivéve – elfogadták. A minisztérium kiadott a törvény alkalmazásához egy módszertani útmutatót. Ez a módosítást szükségtelenné tette. A rendezetlen tulajdonú lakótelepek nyilvántartásba vétele érdekében megkezdődött az egyeztetés az ÁPV Rt., a Főpolgármesteri Hivatal és a Fővárosi Kerületek Földhivatala között. Az országgyűlési biztos jelezte, hogy a módszertani útmutató szerinti eljárás eredményességét 2001 második negyedévében megvizsgálja (OBH 874/2000.). Az ingatlan-nyilvántartásban a késedelmes eljárás – ami adott esetben 7-10 évet is jelenthetett – miatt az országgyűlési biztos minden esetben megállapította az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot. A vizsgálati jelentésekben hangsúlyozta, hogy az 1957. évi IV. törvény 15. §-a szerint az érdemi határozatot a kérelem előterjesztéséről, illetőleg az eljárás megindításától számított harminc napon belül kell meghozni. Az említett szabály éppen azt a célt szolgálja, hogy a tulajdonjog és az ingatlanhoz fűződő más jelentős jogok és tények bejegyzése határidőben megtörténjen, biztosítva ezzel a nyilvántartás közhitelességét és a tulajdonnal való szabad rendelkezést. Az egyik esetben az eljárás elhúzódása további végrehajtási cselekmények foganatosításának akadálya volt (OBH 1009/2000.). A téves bejegyzések miatti panaszoknak két tipikus esetével találkoztunk. Az egyik esetben a földhivatal határozatának kiigazítását a szerzés jogcímének és időpontjának elírása miatt kérte a panaszos, de a földhivatal döntése elmaradt (OBH 646/2000.), a másik esetben a bejegyzés alapjául szolgáló hatósági határozatok voltak jogszabályellenesek, és ezt eljárásuk során a földhivatalok nem észlelték, hanem a jelzálogot bejegyezték a nyilvántartásba (OBH 1824/1999., OBH 3120/1999.). Súlyos sérelmet okoztak a téves adatszolgáltatással és azzal is, amikor az ügyfél nem azt a térképmásolatot kapta meg, amit kért (OBH 2949/1999., OBH 4257/1999.).
A prosperáló piacgazdaság egyik jellemzője az építkezési dömping. A tulajdonszerzésnek ez a módja vizsgálatunk során egy sajátos és sokakat érintő problémára hívta fel a figyelmet. Az egyik panaszos például azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az önkormányzattól vásárolt ingatlanára nem kapott építési engedélyt, és az elutasítással végződő eljárás is csaknem két évig húzódott. A panaszos Balassagyarmat Önkormányzatától vásárolt ingatlanra kért építési engedélyt a jegyzőtől mint építési hatóságtól (OBH 5920/1999.). Az engedélyezési eljárás során derült ki, hogy a telken több közművezeték megy át, és a szintén az önkormányzattól vásárolt szomszéd telken az adás-vételt követő időben épült áruház parkolójából a csapadékvizet is ide kötötték be a jegyző engedélyével. A panaszos építési engedélykérelme és egyéb beadványai nyomán az önkormányzat több ajánlatot közölt a panaszossal, beleértve a visszavásárlást is. Egyezség azonban nem született. Az 1998 elején kelt kérelmet 1999 augusztusában utasította el a jegyző, azt a közigazgatási hivatal is jóváhagyta.
Megállapítottuk, hogy ebben az ügyben kialakult szerepzavar, a funkciók keveredése az építési igazgatásban általánosnak számít. Az önkormányzati vagyontömeget különböző források a nemzeti összvagyon hozzávetőleg egynegyedére becsülik. Az ingatlanvagyon körében ez a nagyságrend (például üzletek, közterületek, kül- és belterületi földek esetében) még nagyobb. Az önkormányzatok tulajdonosként mindezeken az ingatlanokon, illetve azok szomszédságában folyó építkezéseken érintett ügyfelek. Az építéshatósági ügyekben érintett tulajdonosként, építtetőként, szomszédként olyan eszköz áll(hat) rendelkezésükre érdekeik érvényesítésére, amely más ügyfélnek nem, legyen az az állam (vagy szerve), másik önkormányzat, vagy bárki más, beleértve az állampolgárokat is. Az önkormányzatok a város érdekében vagy gazdasági kényszerből a városrendezési tervek készítőiként, a városi közművek tulajdonosaként, ingatlanuk eladójaként lépnek fel. Jogalkotói, tulajdonosi, bevételi kényszerrel szorított városüzemeltetői szerepkörben hoznak döntéseket. Ennek során szerepeikben azonban a polgári jog szabályai szerint és/vagy pénzzel rendezhető esetek, illetve eladói pozícióik előnyösebbé tétele érdekében a hatósági jogalkalmazást igénybe veszik, illetve ezzel az eljárást számukra kedvező módon befolyásolják. A jegyző építési hatóság, ugyanakkor az önkormányzat alkalmazottja és a költségvetésének összeállításáért felelős személy.
Az országgyűlési biztoshoz érkezett más panaszokban már többször felmerült ez a probléma (OBH 8565/1996., OBH 2954/1998., OBH 3735/1998., OBH 4918/1998.). A hatósági hatáskör a közhatalom államilag kikényszeríthető gyakorlására való feljogosítottságot jelent. Ezt a közhatalmat senki nem használhatja saját tulajdonosi pozíciójának kedvezőbbé tétele vagy tulajdonosi kötelezettségei nem teljesítésének, elodázásának érdekében. Az építésügyi igazgatási eljárásban a nem önkormányzati ügyfél (tekintet nélkül az önkormányzattal egyező vagy ellenérdekűségére) tulajdonosi, építtetői, szomszédi jogai sem lehetnek többek vagy kevesebbek azért, mert az önkormányzattal más, nem közigazgatási intézményi jogviszonyban is áll. Nem építhet jobb vagy rosszabb feltételekkel, ha önkormányzattól vette a telkét, mintha magánszemélytől vette volna. Nem húzható az eljárás évekig. Az önkormányzatok és a jegyzők egymáshoz viszonyított sajátos helyzete folytán tehát az építési hatóságok eljárásukban tevőlegesen vagy mulasztással visszásságot idézhetnek elő az állampolgároknak a törvény előtti egyenlőséghez fűződő jogával összefüggésben.
Figyelemmel a megállapított visszásság általános jellegére, az országgyűlési biztos ajánlást tett az igazságügyi miniszternek, a belügyminiszternek, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, hogy kezdeményezze az államigazgatási eljárási és az építésügyi jogszabályok olyan módosítását, amelyek biztosítják a hatóság döntéseinek pártatlanságát és az eljárási kényszer érvényesülését akkor is, ha az eljárásban az önkormányzat ügyfél vagy annak nem hatósági döntései befolyásolhatják az építési hatósági eljárást. A konkrét ügyben az ombudsman kezdeményezte, hogy a közigazgatási hivatal vezetője gondoskodjon arról, hogy a jogorvoslati eljárásban vizsgálják meg az első fokú hatóság érdemi döntése mellett az államigazgatási eljárás szabályainak a betartását is. Kirívó esetben (másfél évig tartó ügyintézés) kezdeményezzenek eljárást a mulasztóval szemben, a polgármester és a jegyző pedig gondoskodjanak arról, hogy az önkormányzat és tisztségviselői jogosultságai ne keveredjenek, tehát a hatósági eljárásban biztosítsák a törvény előtti egyenlőséget. A kezdeményezéseket a megszólítottak elfogadták. Az építésügyi törvény ilyen értelmű módosítása folyamatban van (OBH 5920/1999.).
Több ezer ingatlantulajdonos rendelkezési jogát korlátozza a településrendezési intézkedések végrehajtásának elmaradása, az elővásárlás, kártalanítás, kisajátítás rendezetlensége (OBH 2395/ 1995., OBH 5825/1996., OBH 4302/1997., OBH 4136/1999., OBH 4747/1999.).
Az építkezési, beruházási kedv növekedésével egyenes arányban fogynak a nagyvárosokban a közterületek, a parkok, a zöldterületek, a véderdők. E téren sok helyen helyteleníthető önkormányzati gyakorlat alakult ki. Az országgyűlési biztos például egy székesfehérvári vizsgálatában megállapította, hogy a jegyző olyan telekalakítást engedélyezett, amelynek eredményeként közterületből kiemelve keletkezett egy új ingatlan, amit az építtetők üzletház céljára megvásároltak. Erre a jegyző építési engedélyt is adott. Az építkezés megkezdését követően a panaszosok kérték az engedély visszavonását vagy legalább módosítását, miután az új üzletek kialakításával nem értettek egyet. Sérelmezték, hogy az építési engedélyről nem kaptak értesítést, így fellebbezéssel nem élhettek, felügyeleti intézkedés iránti kérelmüket a megyei közigazgatási hivatal elutasította. Az építtetők az engedélytől eltérően építkeztek. A fennmaradási engedélyezési eljárás a vizsgálat idején folyamatban volt. Az országgyűlési biztos a közigazgatási hivatallal egyezően azt állapította meg, hogy az „úszótelek” kialakítása (amelyen a sérelmezett építkezés folyik) szabálytalan volt, az engedélyezésétől számítva azonban több mint egy év eltelt, és az engedélyező határozata alapján az építtetők az ingatlant megvették, ezzel jóhiszeműen szerzett jogukat gyakorolták. Az ügyben felügyeleti intézkedésre nem volt mód. Az önálló telek kialakításával a panaszosok ingatlanának közvetlen szomszédos ingatlan minősége is megszűnt, hiszen az építéssel érintett ingatlan és a panaszosok ingatlana között most már egy közterület helyezkedik el. A jelenleg hatályos rendelet szerint az építési engedélyt a határozattal érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) építési telekkel (ingatlanokkal) rendelkezni jogosultakkal kell közölni. A panaszosok ingatlana az új telek kialakítása után már nem közvetlenül szomszédos az építkezéssel érintett ingatlannal, tehát a rendelet alapján az üzletek építési engedélyezési eljárásában nem minősülnek érdekelt félnek.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jogszabályoknak az érintettek körét meghatározó jelenlegi előírásai sértik a tulajdonhoz és a jogorvoslathoz fűződő jogot, különös tekintettel a számos nyeles telekre és az elmúlt évtizedekben megépült lakótelepekre. A lakótelepek épületei ugyanis „úszótelkeken” helyezkednek el, ami azt jelenti, hogy azokat közterület veszi körül. Ennek alapján minden lakótelepi lakóház csak közterülettel érintkezik. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jelenlegi szabályozás nem tesz különbséget a szabályos építési telek és az „úszótelkek” között, pedig a jogi következmények igen eltérőek. Az országgyűlési biztoshoz több hasonló panasz érkezett. Ismételt felkérésére az ágazati minisztérium már jelezte, hogy a jogszabály módosításának előkészítő munkája megkezdődött. Ezért az országgyűlési biztos az alkotmányos jogokkal összefüggésben felmerült visszásságok reparálására vonatkozó javaslatait egy átfogó felülvizsgálat után teszi meg a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek (OBH 3284/ 1999.).
Emberek sokaságának okoz továbbra is igen nagy gondot az engedély nélkül vagy attól eltérő módon létrehozott építmények ügyében hozott jogerős hatósági határozatok végrehajtásának elhúzódása vagy lehetetlenülése. A tulajdonhoz való jogot, az ehhez kapcsolódó jogbiztonság sérelmét nem feltétlenül az eljáró hatóság okozza. Az országgyűlési biztos az egyik vizsgálati eljárásban leszögezte, hogy a hatályos jogszabályok nem alkalmasak a jogszerű állapot helyreállítására vagy megteremtésére. Nem biztosítanak megfelelő lehetőséget az eljáró szervek számára a jogerős és végrehajtható határozatok „karhatalmi végrehajtására”, nem zárják ki az eljárásjogi szabályok időhúzási célú alkalmazását. Nem biztosítják az eljáró hatóságok számára a végrehajtási költség megelőlegezésének alapjául szolgáló anyagi fedezetet. Nem szabályozzák a piaci szereplők számára is ösztönző módon a végrehajtás építőipari szakmai hátterét. Az országgyűlési biztosok korábban több ügyben megkeresték a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot a hasonló jellegű problémák rendezésének megoldási terve iránt érdeklődve. 1999-ben a minisztérium helyettes államtitkára arról adott tájékoztatást, hogy a kérdés vizsgálata a minisztériumban folyamatban van. Az újabb kérdésre azt a választ kaptuk, hogy az FVM az építésügyi eljárás szabályainak módosítását az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény reformjában, illetve egy dekoncentrált szervként működő építésügyi hatóság létrehozásában tartja megoldhatónak. Az ajánlásra adott választ az országgyűlési biztos elfogadta.
Sok panaszos azt sérelmezte, hogy az emberek nyugalmát, tulajdonuk zavartalan használatát sérti, ha folytonosan temetési szertartásokat kell lakásukból szemlélni. A nagyvárosi temetők pedig „nagyüzemként” működnek, kihangosított búcsúbeszédek, harangozás, gyászzene hallható a lakókörnyezetben. A temető csendjét a külvilágtól, a külvilágban élők magánszféráját pedig a temetői tevékenység közvetlen, folyamatos elviselésétől óvni kell. Az emberi jogok és a kegyeleti jogok védelme érdekében az országgyűlési biztos többször kifejtette álláspontját a jogalkotás folyamatában (OBH 434/1999., OBH 3539/2000.). A kérdéses jogszabály azonban, amely az úgynevezett védőtávolságot előírná, még nem jött létre.
Az állampolgár alapvető szükségleteinek biztosítása miatt ma már a piac résztvevőjeként kerül kapcsolatba a települési önkormányzattal, valamint a szükségletek szempontjából igen jelentős területeken működő monopolhelyzetben lévő szolgáltatókkal. Amíg e területen a piaci társadalomra való áttérés egyúttal a kiszolgáltatottság közvetlen veszélyét is jelentheti, addig az állam fokozott védelmét biztosítani kell. Ezért az állampolgári jogok biztosa egész működése során kiemelt figyelmet szentelt az ezzel kapcsolatos panaszok vizsgálatának.
Az egészséges ivóvízzel való ellátás például állampolgári jog egy olyan településen, ahol egy család kivételével minden lakó számára biztosították a vezetékes vizet. 10 éve fennálló jogos panasz orvoslására mégis csak az ombudsman közbenjárása után került sor (OBH 3439/1998.). A locsolási kedvezménnyel kapcsolatban 1995 óta folyamatosan érkeznek panaszok. Már 1996-ban azt kértük az illetékes minisztertől, hogy az állami tulajdonban lévő közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjat oly módon határozza meg, hogy az év meghatározott időszakában a lakossággal való elszámolásban a díj tükrözze a locsolási kedvezményt. Az évenkénti sürgetés hatására 2000 októberében hirdették ki az előbbi követelményeknek megfelelő miniszteri rendeletet, amely már csak 2001 nyarától – tehát öt éves késéssel – csökkenti a lakossági kiadásokat (OBH 3166/2000.). Sok jogos panasz érkezett a vízdíjak elszámolásával és a vízfogyasztás mérésével kapcsolatban is. A számlareklamációkkal kapcsolatos eljárási szabályok megsértése nemcsak kellemetlenséget, hanem néha jelentős anyagi hátrányt is okoz az ügyfélnek (OBH 5875/1998., OBH 2934/1999., OBH 4898/1999., OBH 5301/1999.). Különösen súlyosan sérti az állampolgárok jogbiztonságát az a jogtalan eljárás, amelynek során a mellékvízmérős számlák kiállításáért külön díjat számítanak fel. A helyzet orvoslására vonatkozó ajánlást az illetékes miniszter és a Fővárosi Közgyűlés elfogadta, de a kérdéses rendelet módosítását nem tartották szükségesnek, mert az ár tartalmát a vonatkozó jogszabály egyértelműen határozza meg. A jogellenes állapot azonban még most is fennáll. Legutóbb arról kaptunk tájékoztatást, hogy a végleges válasz attól függ, hogy a 2001. évi díjtárgyaláson a főváros milyen eredményeket ér el az általa üzemeltetett Rt.-nél (OBH 4751/1996.).
A távfűtésre utalt fogyasztók Magyarországon – a díjak folyamatos emelkedése miatt – hátrányos helyzetbe kerültek, ingatlanuk piaci értéke ennek megfelelően elmarad a hasonló adottságú, de más fűtési rendszerű lakásokétól. Érthető tehát a lakosságnak az a törekvése, hogy komoly anyagi áldozat árán le akarnak válni a központi rendszerről, vagy az átalánydíjas elszámolásról a tényleges fogyasztás szerinti elszámolásra kívánnak rátérni. Ha ezt az igényt a monopolhelyzetben lévő szolgáltató nem veszi figyelembe, akkor adott esetben az önkormányzatnak kell vállalnia a lakosság érdekképviseletét (OBH 1677/1997., OBH 2841/1999.).
Gázszolgáltatóval kapcsolatos panaszt 2000-ben nem vizsgáltunk, annál több mostanában a sérelem a hálózat kiépítésével kapcsolatban. Az egyik vizsgálatból kiderült például, hogy az önkormányzat nem fizette vissza a panaszosnak a hálózatfejlesztési hozzájárulást, annak ellenére, hogy a csatlakozó vezeték nem épült meg (OBH 2994/1999.). Egy másik esetben a szolgáltató nem akarta kiállítani azt az igazolást a hálózatfejlesztési hozzájárulás befizetéséről, amelynek alapján a fogyasztó az állami támogatást igényelheti (OBH 380/2000.). Az egyik gázbekötési panasz vizsgálatában derült az ki, hogy a Magyar Energia Hivatal a fogyasztói panaszok kivizsgálásában nem folytat le államigazgatási eljárást, hanem a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1997. évi I. törvény alapján jár el és levélben értesíti a panaszosait vizsgálatának eredményéről. Erre a biztos ajánlásban felhívta a hivatal figyelmét. A kezdeményezéssel a Magyar Energia Hivatal nem értett egyet, ezért azt állásfoglalásra felterjesztette a gazdasági miniszternek. A válaszadás határideje még nem telt el (OBH 5536/1998.).
A fogyasztóvédelemmel az országgyűlési biztos érdemben viszonylag ritkán foglalkozik, mivel a fogyasztóvédelem állami szervezetrendszerének csak a hatósági tevékenységét vizsgálhatja. A fogyasztóvédelmi főfelügyelőség szakvélemény-adási tevékenysége nem hatósági jellegű, ezért kívül esik az országgyűlési biztos hatáskörén. Nem terjed ki továbbá az országgyűlési biztos vizsgálati jogosultsága a fogyasztói panaszok által érintett gazdálkodó szervezetekre sem, kivéve ha közszolgáltatást ellátó szervezetről van szó. Az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot folytatott abban a kérdésben, hogy a kereskedelmi hálózatokban működő biztonsági szolgálatok vásárlókkal szembeni intézkedéseivel kapcsolatos panaszokat a fogyasztóvédelmi felügyelőségek megvizsgálják-e, indokolt esetben megteszik-e a hatáskörükbe tartozó intézkedéseket. A vizsgálat egy sajtócikk alapján indult. Ez arról számolt be, hogy egy áruházban a biztonsági őrök ok nélkül zaklatják a vásárlókat, megalapozott gyanú nélkül vetik őket biztonsági vizsgálat, motozás alá. A cikkben leírt esetben a vásárló táskáját a biztonsági szolgálat vezetőjének irodájában átkutatták, őt magát pedig levetkőztették és ruháit is átvizsgálták. Az országgyűlési biztos a hivatalból elrendelt vizsgálata során megkereste a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatóját, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnökét és néhány megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséget is. A vizsgálat feltárta, hogy egyes fogyasztóvédelmi felügyelőségek a biztonsági szolgálatok tevékenységével kapcsolatos panaszokat érdemben nem vizsgálják meg, sőt úgy tájékoztatják a panaszosokat, hogy erre nekik nincs is hatáskörük. Az utóbbiak tehát igényeiket polgári peres úton érvényesíthetik.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a fogyasztóvédelemről szóló törvény és a végrehajtásról szóló kormányrendelet értelmében a fogyasztóvédelmi hatóság feladat- és hatásköre a kifejezetten más szervek hatáskörébe utalt ügyek kivételével mindazokra a tevékenységekre kiterjed, amelyek a fogyasztókat érintik. A belkereskedelemről szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 4/1997. (I. 22.) Kormányrendelet 23/A. §-a előírja, hogy az üzlet biztonsági őrei és az üzlet dolgozói tevékenységükkel nem sérthetik a vásárlók személyiségi jogait. A fogyasztóvédelmi felügyelőségek tehát nem térhetnek ki hatáskör hiányára hivatkozással az olyan tárgyú panaszok vizsgálata elől, amelyek az üzletekben dolgozó biztonsági szolgálatok tevékenységét érintik. Ezen az sem változtat, hogy a Ptk. előírásai értelmében a személyiségi jogaiban sérelmet szenvedett vásárló igényét közvetlenül bíróság előtt is érvényesítheti. Az a tény, hogy egyes fogyasztóvédelmi felügyelőségek jogszabályból le nem vezethető indokok alapján ilyen esetekben hatáskörük hiányát állapították meg, a jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoztak. Az országgyűlési biztos a visszásság megszüntetése érdekében ajánlást tett a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatójának, melyben felkérte, hogy hívja fel a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségek igazgatóit a biztonsági szolgálatokkal kapcsolatos panaszok intézésének módosítására. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója az ajánlást elfogadta. A jelentést megküldte a területi felügyelőségek igazgatóinak, körlevelet adott ki a hatáskör szerinti eljárásokról, intézkedésekről, ezen felül országos értekezleten szóban is felkérte a területi szervek vezetőit az országgyűlési biztos megállapításainak figyelembevételére. Körlevelében egyebek mellett felhívta a figyelmet arra, hogy a kereskedelmi egységekben végzett ellenőrzések során minden esetben vizsgálni kell azt, hogy megvalósulnak-e az üzlet biztonsági őreinek tevékenységére vonatkozó előírások (OBH 5213/1999.).
A települési szilárd hulladék elszállításával, elsősorban annak díjazásával kapcsolatos panaszok száma a vonatkozó 1995. évi XLII. törvény (Kötv.) hatálybalépése óta folyamatosan magas. Ennek az az oka, hogy a Kötv. az önkormányzatok által szervezett hulladékszállítással ellátott területen kötelezővé tette e közszolgáltatás igénybevételét, és az önkormányzatoknak adott felhatalmazást arra, hogy rendeletben szabályozzák a közszolgáltatás ellátásának rendjét és módját, a szolgáltató és a tulajdonos ezzel összefüggő jogait és kötelezettségeit, a szolgáltatásra vonatkozó szerződés egyes tartalmi elemeit, az elvégzendő szolgáltatás alapján a tulajdonost terhelő díjfizetési kötelezettséget, a díj mértékét, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények eseteit vagy a szolgáltatás ingyenességét. A települési önkormányzatok tehát széles körű rendeletalkotási hatáskört kaptak a hulladékszállítással és ártalmatlanítással kapcsolatos kérdések szabályozására. A helyi önkormányzatok által a Kötv. felhatalmazása alapján alkotott rendeletek ügyében az Alkotmánybíróság számos határozatot hozott. Több esetben megállapította, hogy az önkormányzatok rendeletük megalkotása során alkotmánysértő szabályokat is alkottak, amennyiben nem vettek figyelembe olyan követelményeket, mint például a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányossága, a diszkrimináció tilalma. Az önkormányzati rendeletalkotási gyakorlathoz hozzájárult az is, hogy a Köv. oly módon adott felhatalmazást a települési önkormányzatnak a hatálya alá tartozó közszolgáltatások díjának megállapítására, hogy elmulasztotta a díjmegállapításra vonatkozó garanciális rendelkezések megalkotását. E törvényalkotói mulasztás miatt az Alkotmánybíróság 6/1999. (IV. 21.) AB határozatában felhívta az Országgyűlést, hogy szabályozási feladatának 2000. június 30-ig tegyen eleget. Az Országgyűlés az Alkotmánybíróság határozatában foglaltaknak a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény megalkotásával tett eleget. A 2000 első félévében megalkotott törvény szabályozási körébe vonta a települési szilárd hulladék összegyűjtésével, elszállításával és ártalmatlanításával kapcsolatos kérdéseket, beleértve a díj megállapításának egyes szempontjait is. Ugyanakkor felhatalmazta a Kormányt, hogy rendeletben szabályozza a hulladékkezelési közszolgáltatás díjmegállapításának részletes szakmai szabályait. A hulladékgazdálkodási törvény – a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Kormányrendelettel együtt – 2001. január 1-jén lépett hatályba. Mindez az jelentette, hogy a beszámolási időszakban az új törvény által elérni kívánt hatások az önkormányzati rendeletalkotásban még nem jelentkezhettek.
Feltehetőleg ezzel a körülménnyel magyarázható, hogy 2000-ben a korábbinál több panasz érkezett a települési szilárd hulladék elszállításával és annak díjazásával kapcsolatban. A panaszokban visszatérő probléma volt, hogy egyes önkormányzati rendeletek előírása szerint a települési szilárd hulladék elszállításáért megállapított díjat azoknak is fizetni kell, akik a szolgáltatást valamilyen okból nem veszik igénybe (például a keletkezett hulladékot elégetik, komposztálják, állatokkal megetetik stb.). Többen úgy vélték, hogy ilyen esetekben alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz, hogy az igénybe nem vett szolgáltatásért is fizetni kell. Az országgyűlési biztos megállapítása szerint azonban nem eredményez alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az olyan tartalmú önkormányzati rendelet, amely előírja a díjfizetési kötelezettséget azok számára is, akik a hulladékszállítási közszolgáltatást nem veszik igénybe. A Köv. értelmében ugyanis a szervezett hulladékszállítással ellátott területen lévő ingatlanok tulajdonosai a közszolgáltatást kötelesek igénybe venni. Ennek alapján a keletkezett hulladék elszállításának és megsemmisítésének legális módja a szervezett közszolgáltatás igénybevétele. A település tisztaságához fűződő közérdek megköveteli, hogy a településen keletkezett szilárd hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően gondoskodjanak, ezt pedig a szervezett közszolgáltatás biztosítja.
Az ombudsman vizsgálati és intézkedési jogosultsága az önkormányzati rendeletre és annak előkészítésére nem terjed ki, mert ez az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény alkalmazása szempontjából nem minősül hatósági tevékenységnek. Kiterjed viszont hatásköre a közszolgáltatást végző szervezetekre. A vizsgált esetekben azonban a közszolgáltatást végző szervezetek nem tettek mást, mint hogy végrehajtották a rájuk is kötelező önkormányzati rendeletek előírásait. Az önkormányzati rendelet módosítása érdekében viszont az országgyűlési biztos a képviselő-testületeknél hatáskör hiányában nem intézkedhetett, ugyanis a feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásságok túlnyomó többsége az alkotmányos követelményeknek meg nem felelő önkormányzati rendeleti előírásokon alapult, ezért a visszásságok megszüntetésének egyetlen lehetséges módja az önkormányzati rendelet módosítása volt. Ezt az alkotmányellenesnek tartott rendeletek alkotmánybírósági felülvizsgálata kezdeményezésével vagy az önkormányzatok törvényességi felügyeletét ellátó közigazgatási hivatalok vezetőihez intézett ajánlással lehetett elérni. Az országgyűlési biztos arra az álláspontra helyezkedett, hogy amennyiben a közigazgatási hivatal vezetőjéhez intézett ajánlással elérhető a rendelet módosítása, akkor nem kezdeményez alkotmánybírósági eljárást. A gyakorlati tapasztalatok alapján ez a megoldás bevált. A közigazgatási hivatalok vezetői az országgyűlési biztos által tett ajánlásokat általában elfogadták, törvényességi felhívást bocsátottak ki a rendeletalkotó önkormányzatoknak a rendeletek módosítására, melynek alapján néhány esetben a módosítás már meg is történt.
Az egyes ügyek vizsgálata során leggyakrabban a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának megsértését állapítottuk meg. Ez történt például akkor, amikor az önkormányzat a díj megállapításának alapjaként ingatlanonként, illetve lakásonként minimum 110 vagy 120 literes hulladékgyűjtő heti egy vagy többszöri ürítését vette alapul, és nem vette figyelembe, hogy kisebb háztartásokban az említett mennyiségnél lényegesen kevesebb hulladék gyűlik össze. Az Alkotmánybíróság határozataiban több olyan alkotmányos követelményt rögzített, amelyeket a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának biztosítása érdekében az önkormányzatoknak figyelembe kellett volna venniük. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a teljes arányosságot az olyan díjrendszer biztosítja, amely igazodik az elszállított hulladék mennyiségéhez. Nem tartotta alkotmányellenesnek az átalánydíj megállapítását sem. Ebben az esetben az Alkotmánybíróság lényeges követelményként állapította meg, hogy a díjazás közelítsen a ténylegesen ellátott szolgáltatás ellenértékéhez, és a jogalkotó az érintett csoportokhoz tartozók körülményeit megfelelő figyelemmel, körültekintéssel és méltányossággal értékelje. Abban az esetben, ha a díj nem a ténylegesen kibocsátott szemét mennyiségéhez, hanem az azt tükröző más mutatókhoz (például a szobák és más helyiségek száma, nagysága, a lakásban élő személyek száma, a kiürített tartóedények száma, űrmérete) kötődik, fokozottan kell törekedni a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányosságának biztosítására (OBH 1985/2000., OBH 2638/2000.).
Fontos alkotmányossági követelmény, hogy a jogalkotó az egyes objektív szempontok alapján meghatározott igénybevevői körökre azonos joghatású, az eltérő igénybevevői körökre pedig megfelelően differenciált szabályokat alkosson. Ennek a követelménynek a sérelme elsősorban az állandó lakosok és az üdülőtulajdonosok számára megállapított díjrendszer alkalmazásánál következett be. Az ombudsman álláspontja szerint nem lehet alappal vélelmezni, hogy a balatoni üdülőterületen a téli hónapokban mindenütt azonos mennyiségű elszállítást igénylő hulladék keletkezik. Szerinte alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság keletkezik a szolgáltatás és ellenszolgáltatás aránytalansága miatt, ha a balatoni üdülőterületen az üdülőtulajdonosok az év öt hónapjában az állandó lakosok egész éviével azonos hulladékszállítási díjat fizetnek (OBH 3591/2000.).
Az emberi méltósághoz való jogból eredő önrendelkezési jog sérelmével összefüggő visszásságot állapított meg az országgyűlési biztos azokban az esetekben, amikor az önkormányzat rendelete lehetővé tette, hogy a szolgáltató a szolgáltatás ellenértékét részben vagy egészben már a szolgáltatás teljesítése előtt beszedje. A Ptk. értelmében az ellenszolgáltatást a szolgáltatásért kell fizetni, ami azt jelenti, hogy az ellenszolgáltatást általában a szolgáltatás elvégzése után lehet követelni. A települési szilárd hulladék elszállítása olyan polgári jogi jogviszony keretében történik, ahol a jogviszony létrehozása jogszabály alapján kötelező, és a szerződés szinte valamennyi tartalmi elemét is jogszabály határozza meg. Ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a gyengébb pozícióban lévő állampolgár szerződési szabadsága csak alkotmányos cél által vezérelten, a szükséges mértékben csorbuljon. Az országgyűlési biztos úgy ítélte meg, hogy a tulajdoni formák egyenjogúságával összefüggésben visszásságot eredményez, és az önrendelkezési joghoz kapcsolódó szerződési szabadság alkotmányosan nem indokolható korlátozását eredményezi, ha az állampolgárok a teljesített szolgáltatástól függetlenül, annak díját részben vagy egészben előre kötelesek megfizetni (OBH 100/1999., OBH 3787/2000., OBH 3591/2000.).
A panaszok vizsgálata során gyakran lehetett találkozni azzal a jelenséggel, hogy az önkormányzatok a települési szilárd hulladék elszállítására irányuló polgári jogviszonyból eredő kötelezettségek megszegését (például a szolgáltatás igénybevételének vagy a díj megfizetésének elmulasztását) szabálysértéssé minősítették. Az Alkotmánybíróság 19/1998. (V. 22.) AB sz. határozatában leszögezte: a szabálysértés intézményének rendeltetésével összeegyeztethetetlen az, hogy a jogalkotó valamely közjogi védelmet igénylő közérdek nélkül önmagában a polgári jogi szerződésből eredő kötelezettség nem teljesítését szabálysértéssé nyilvánítsa. A hulladékszállítási közszolgáltatás polgári jogi jogviszony keretében valósul meg, melynek sajátossága, hogy a jogviszony létrehozását jogszabály kötelezővé teszi, tartalmát pedig jogszabály állapítja meg. Ez azonban a jogviszony jellegén nem változtat. A közszolgáltatási polgári jogi jogviszonyból eredő kötelezettségek megszegése esetén ezért a polgári jog szabályai szerint lehet eljárni. E mulasztások önmagukban nem minősíthetők szabálysértéssé, mert ez a gyakorlatban alkotmányos joggal összefüggő visszássághoz vezet. A szabálysértéssé minősítéshez a polgári jogi kötelezettség megszegésén túl szükség van valamilyen egyéb, közjogi védelmet igénylő közérdekre is. Például szabálysértéssé minősíthető, ha valaki nem veszi igénybe a hulladékszállítási közszolgáltatást, és ennek eredményeként ingatlanán a környezetet is veszélyeztető hulladékot halmoz fel (OBH 100/1999., OBH 3591/2000., OBH 3787/2000.). A diszkrimináció tilalmával kapcsolatos visszásságot eredményez, ha az önkormányzat csupán az állandóan lakott területeken lévő ingatlanok tulajdonosai számára teszi lehetővé a díj csökkentését, amennyiben ingatlanukat huzamosabb ideig nem használják, ugyanezt a kedvezményt pedig nem adja meg az üdülőtulajdonosok számára (OBH 100/1999., OBH 3787/2000.).
A jogállamiságból és a jogszabályok megtartására vonatkozó alkotmányos követelményből következik, hogy az állampolgárok számára magatartási szabályokat az állam vagy az önkormányzatok kizárólag jogszabályban határozhatnak meg. Nem felel meg ennek a követelménynek, és ezért alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz az olyan önkormányzati rendeleti szabály, amely a települési szilárd hulladék elszállításával kapcsolatban egyes rendeleti szabályozást igénylő kérdéseket a fogyasztó és a szolgáltató közötti megállapodás (OBH 2556/1999.), illetőleg a szolgáltató hatáskörébe utalja a hulladékgyűjtés módjának és az elszállítás gyakoriságának meghatározását (OBH 1908/2000., OBH 2367/2000.) vagy felhatalmazást ad a polgármesternek arra, hogy döntsön rendeleti szabályozást igénylő kérdésekben (OBH 5950/ 1999., OBH 1698/ 2000., OBH 2111/2000.).
Ugyancsak alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot eredményez az olyan önkormányzati rendeleti szabály alkalmazása, amely szerint a hulladékgyűjtés csak meghatározott hétköznapokon történik és a gyűjtőtartályt a tulajdonosok akkor kötelesek az ingatlan elé kihelyezni. Az ilyen előírás az ingatlanaikat általában hétvégén használó üdülőtulajdonosok számára tulajdonjoguk veszélyeztetése nélkül nem teszi lehetővé a szolgáltatás igénybevételét. A kötelezően alkalmazandó gyűjtőtartályokat a tulajdonos hét közben nem tudja kitenni, mert nem tartózkodik az ingatlanán. Amennyiben a hét végén a tartályt az utcára kihelyezi, az a következő hét végéig „eltűnik” (OBH 1185/1999., OBH 1888/1999., OBH 2458/1999.).
A Kötv. felhatalmazta az önkormányzatokat arra, hogy a hulladékszállítási közszolgáltatást ingyenessé tegyék. Ez azonban azzal jár, hogy a közszolgáltatásért járó díjat a szolgáltató részére az önkormányzat fizeti meg bevételeiből. E bevételek egyik forrása az önkormányzatok által kivethető helyi adó. Nem valósít meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha a települési önkormányzat ingyenessé teszi a hulladékszállítási közszolgáltatást, ennek anyagi fedezetét azonban a helyi adó kivetésével vagy megemelésével teremti elő. Miután az adóemelés mértéke a törvényes keretek között maradt, így ez a megoldás a vizsgált esetekben nem eredményezett alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. Előfordult azonban, hogy miközben az önkormányzat a gyakorlatban ingyenessé tette a hulladékszállítást, és ezzel összefüggésben megemelte a helyi adó mértékét, elmulasztotta az ingyenesség kimondását a hulladékszállításról szóló önkormányzati rendeletben, vagyis hatályban maradt az a szabály is, amely az ingatlantulajdonosokat díj fizetésére kötelezte (OBH 5950/1999., OBH 1698/2000., OBH 2111/2000.).
A beszámolási időszakban a piac és az abban közvetlenül résztvevők körében az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet eljárását több alkalommal vizsgáltuk. Az egyik ügyben a panaszos képviseletében ügyvédje azért fordult hozzánk, mert a határidős kereskedés során elkövetett szabályzatszegések körülményeinek vizsgálatában sérelmesnek találta, hogy ügyfelét a Budapesti Értéktőzsde Tanácsa – súlyos etikai vétség elkövetésére hivatkozva – anélkül zárta ki tagjai sorából, hogy a súlyos etikai vétség fogalmát a Tőzsde bármely dokumentumában meghatározták volna. Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet a sérelmes döntést a panaszos kérelme ellenére nem semmisítette meg, viszont 1999. április 30-án a Budapesti Értéktőzsde Tanácsot az Épt. alapján etikai normákat tartalmazó szabályzat megalkotására kötelezte. A vizsgálat annak megállapítására irányult, hogy az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet eleget tett-e a Budapesti Értéktőzsde feletti törvényességi felügyeleti jogkörből fakadó kötelezettségének, amikor a kizárásról szóló tőzsdei döntést szankció nélkül hagyta. Miután a tőzsde szerveit is köti a tisztességes eljárás követelménye, a tagokat pedig megilleti a tisztességes eljáráshoz való jog, ezért megállapítható, hogy a tőzsde szervei alkotmányos jogelvekkel összefüggő sérelmet okoztak az etikai szabályzat hiányában folytatott gyakorlattal. Abból a tényből, hogy az alapszabály a rendkívül súlyos szankciókat nem az alapszabályban konkrétan meghatározott cselekményekhez, illetve mulasztásokhoz fűzi, hanem az „etikai vétség” és a „súlyos etikai vétség” gyűjtőfogalmához, sérti a jogbiztonságot. A felügyelet törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva felszólította a tőzsdét, hogy 1999. december 31-ig alkossa meg az etikai szabályzatot. Ugyanakkor a felügyelet alaposnak találta az etikai bizottsági állásfoglalást, ezért nem tartotta indokoltnak azt, hogy felfüggessze a tagi szabályzat azon rendelkezésének alkalmazását, miszerint nem lehet üzletkötő a tőzsdén az, aki az elmúlt 3 évben etikai vétséget követett el. Ezért az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott, amikor felügyeleti jogkörében eljárva nem merítette ki a jogszabálysértések esetére törvényben meghatározott valamennyi olyan lehetőségét, hogy egy törvényességi felügyeleti jogkörébe tartozó jogsértést megfelelő módon reparáljon, illetve a tőzsdét a jogsértés miatt szankcióval sújtsa. Az ombudsman a visszásság orvoslása érdekében a pénzügyminiszterhez fordult. A pénzügyminiszter többszöri sürgetés után válaszolt érdemben az ajánlásokra, melyeket elutasított. Az országgyűlési biztos azonban az ajánlásait fenntartotta (OBH 2960/1999.).
Az állami adóhatóság intézkedéseivel, határozataival vagy azok elmulasztásával összefüggésben az előző évekhez képest kevés vizsgálható panaszt nyújtottak be. Ezek többnyire olyan eljárási hibákra mutattak rá, amelyeket az első- illetve, másodfokú adóhatóságok saját hatáskörükben orvosoltak (OBH 318/2000., OBH 1350/2000.). Hivatalból vizsgáltuk az APEH ügyfélfogadási rendjét Bács-Kiskun megyében. Megállapítottuk, hogy az igazgatóság földszintjén kialakított ügyféltérben a kulturált várakozást nem biztosítotják. Az előtérben három – irodából nyíló – ablakon keresztül folyik az ügyfelek tájékoztatása, a szükséges nyomtatványok átvétele. Az ablakoknál a sorban állás folyamatos, bevallási időszakban szinte elviselhetetlen a zaj és a tülekedés. Az ablakok mögötti két irodában összesen kilencen dolgoznak. Az irodák zsúfoltak. Az itt működő öt korszerűtlen mátrix nyomtató zaja, a telefonok folyamatos csörgése, valamint az ablakoknál folyó ügyfélfogadás hátráltatja a hatékony, ügyfélcentrikus munkavégzést. A feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok orvoslása érdekében az országgyűlési biztos ajánlást tett az APEH elnökének. Felkérte, hogy gondoskodjon a kulturált ügyfélszolgálati tevékenységet biztosítani hivatott tárgyi és technikai feltételek megteremtéséről. A címzett az ajánlást elfogadta (OBH 181/2000.).
A vállalkozáshoz, a foglalkozás szabad megválasztásához, a tisztességet eljáráshoz való jog, a panaszjog, a jogbiztonság követelménye – vizsgálataink tapasztalatai alapján – többször sérült a kamarai ügyekben. A gazdasági kamarák esetében az új kamarai törvény (1999. évi CXXI. tv.) megszüntette a kötelező kamarai tagságot. Ezért a panaszok számának és tartalmának változására számítunk az elkövetkezendő időszakban. 2000-ben azonban a vállalkozáshoz, a foglalkozás szabad megválasztásához való joggal összefüggésben megállapítottuk: visszásságot okozott a Pest Megyei Kézműves Kamara azzal, hogy korlátozta a panaszos villanyszerelői tevékenységét, mert arra olyan szakmai feltételt írt elő, amelyre csak jogszabályban van lehetőség. A panasz kivizsgálására az országgyűlési biztos a kamara törvényességi felügyeletét ellátó gazdasági minisztert kérte fel. A miniszter közölte, hogy a kamara és a Budapesti Elektromos Művek Rt. a fogyasztók jobb kiszolgálása, az élet-, vagyonbiztonsági követelmények magasabb szintű teljesítése érdekében kötött olyan megállapodást, amelyhez egy szakvállalkozói nyilvántartás is tartozik. Ebbe csak a mestervizsgával vagy szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező vállalkozók kerülhetnek. Arról azonban nem lehet szó, hogy mások ne végezhessenek a vezetékhálózatra rákapcsolást, mert a kamarának a villamos energiáról szóló törvény ilyen szabályozásra felhatalmazást nem adott. A miniszter törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva felhívta a kamarát, hogy a jövőben a kifogásolt korlátozó tájékoztatást ne tegye közzé. Az országgyűlési biztosnak ezért az alkotmányos joggal összefüggő sérelem miatt intézkednie nem kellett (OBH 1253/1999.).
Egy másik ügyben azért marasztalta el az ombudsman a Budapesti Ügyvédi Kamarát, mert az ügyvéd elleni panaszbejelentésről csak több hónap múlva döntött akkor, amikor elévülés miatt a felelősségre vonásra már nem volt lehetőség (OBH 168/2000.). A Magyar Orvosi Kamara (MOK) számára azért fogalmazott meg ajánlást a biztos, mert a másodfokú határozatot az első, eredménytelen kézbesítést követően nem kísérelte meg a panaszoshoz eljuttatni, hanem azt az irattárba helyezte. A vizsgálat alapján az országgyűlési biztos felkérte a MOK elnökét, hogy a határozatok kézbesítésének rendjét szabályozzák. A kérést a MOK teljesítette.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény alapján és az Alkotmánybíróság 17/1994. (III. 29.) AB sz. határozata szerint a bírósági hatáskörbe tartozó ügyekben az ombudsmannak nincs intézkedési jogköre. Ennek ellenére évről évre igen sok bírósági hatáskörbe tartozó beadvány érkezik a hivatalhoz, ezen belül kiemelkedően magas az állampolgárok munkaviszonyát érintő panaszok száma. Ezek közül is kiemelkedik a munkaviszony létesítésével, megszüntetésével, a munkabérrel, az állami alkalmazottak fegyelmi eljárásával kapcsolatos panasz. A hatáskörünkbe tartozó ügyek egy kivétellel az egészségügyi dolgozókra vonatkoztak. Az egyik vizsgálatban azt állapítottuk meg, hogy a diszkrimináció tilalmával összefüggő sérelem közvetlen veszélyét idézik elő a munkáltatók, ha a vértranszfúziós állomásokon mosogatóként alkalmazott munkatársaknak nem folyósítanak munkahelyi pótlékot akkor sem, amikor azok a vérrel közvetlenül kapcsolatba kerülnek. Az egészségügyi miniszter azt válaszolta, hogy a 2000. április 1-jén hatályba lépett 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet megoldja a problémát. A rendelet előírja, hogy 2001. december 31-ig a munkáltatónak minden olyan tevékenységnél, amely feltehetően biológiai tényezők kockázatával jár, meg kell határoznia a munkavállalókat érő expozíció jellegét, időtartamát és mértékét. Ha a meghatározás alapján az egészségkárosító kockázat fennáll, akkor a mosogatói munkakörben dolgozók jogosulttá válnak az egészségkárosító kockázati pótlékra. Az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója a feladat szakmai felelőseinek kijelölésével megkezdte a biológiai tényezők hatásának kitett dolgozók egészségének védelméhez, illetve a pótlék jogosságának megállapításához szükséges felmérés előkészítését (OBH 8709/1997.). Hasonló következtetésre, eredményre jutottunk a fertőző osztályon dolgozó takarítónők pótléka ügyében is (OBH 6109/1997.).
Az országgyűlési biztos egy másik vizsgálatban az egyenlő munkáért egyenlő bér alkotmányos elvének sérelmét állapította meg az ÁNTSZ megyei intézeteinek gyakorlatával kapcsolatban, amelyekben a kémiai laboratóriumban dolgozók számára sem az egészségkárosító kockázatok, sem a fokozott megterhelés címén nem folyósítanak illetménypótlékot. Tekintettel arra, hogy az említett jogszabály a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről szól, a kémiai laboratóriumok feltehetően nem vagy nem teljeskörűen vesznek részt a jogszabály által előírt és 2001. december 31. napjáig végrehajtandó felmérésben. Ebben az esetben a kémiai laborban dolgozók számára az új jogszabály nem hozhat megoldást. Ezért az országgyűlési biztos felkérte az országos tiszti főorvost, hogy a különböző kifizetési jogcímek vizsgálatakor vegye figyelembe a kémiai laboratóriumban dolgozók egészségkárosító kockázatain túl a védőeszközök használatával járó fokozott terhelést is és az 1998 januárjában kiadott szabályzatot akként módosítsa, hogy az e területen dolgozók az ÁNTSZ valamennyi megyei intézetében illetménypótlékban részesüljenek. A tiszti főorvos válaszában arról értesítette az országgyűlési biztost, hogy a közeljövőben újra megvizsgáltatja a laboratóriumi dolgozók munkavégzésének helyzetét, különös tekintettel az egyéni védőeszközök alkalmazására, illetve annak a dolgozók terhelésére kiható hatására. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta és kérte, hogy a szakvéleményt bocsássák rendelkezésére. A beszámoló írása idején a szakvélemény még nem készült el (OBH 2807/1998.).
A hátrányos megkülönböztetés tilalmával és a munkához való joggal összefüggő visszásságot állapított meg az országgyűlési biztos, mert a pénzügyminiszter a közmédiumok lészámcsökkentésével kapcsolatos kifizetések költségvetési támogatását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az elbocsátott dolgozót 5 éven belül egyik közmédium sem foglalkoztathatja. Az ezernél több panaszost érintő ügyben a biztos megállapította, hogy a költségvetési támogatás feltételhez kötése mellett a pénzügyminiszter méltányolható érveket hozott fel, arra azonban nem található magyarázat, hogy miért nem elegendőek azok az – egyébként jogszabályban előírt – feltételek, amelyekkel más szervezetek kapnak ilyen célú támogatást. Az összes közmédiumnál való foglalkoztatás 5 éves tilalma szükségképpen azt jelenti, hogy az egykor elbocsátott dolgozó az ilyen típusú munkáltatónál hátránnyal indul. Bármilyen címen történő alkalmazása ugyanis a végkielégítésre kapott támogatás visszafizetésének többletterhével jár. Ez pedig a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik.
Az állampolgári jogok sérelmének elkerülése érdekében az országgyűlési biztos azt ajánlotta a pénzügyminiszternek, hogy a Magyar Rádió Rt. és a Magyar Televízió Rt. részére tett, a végkielégítés kifizetésének költségvetési támogatására vonatkozó megállapodási ajánlatából az 5 évre szóló újrafoglalkoztatási tilalom feltételét hagyja el, illetve ha időközben a megállapodást megkötötték, akkor e feltételt töröljék.
A pénzügyminiszter az ajánlást nem fogadta el, ezért az országgyűlési biztos a vizsgálati jelentést és a miniszter válaszát a Kormánynak továbbította. A Pénzügyminisztérium előterjesztés-tervezetében – amelyet a Kormány számára készített – volt egy olyan javaslat, amely az alkalmazott létszámot korlátozta volna, ezért az ajánlásban foglaltaknak megfelelt volna, mivel az eredeti támogatási célt, a létszámcsökkentést az állampolgári jogok sérelme nélkül valósította volna meg. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter 2000. november 22-én érkezett levele szerint azonban a Kormány október 31-i ülésén úgy foglalt állást, hogy az ajánlását nem fogadja el és egyetért a biztosi jelentésre adott eredeti elutasító miniszteri válasszal.
A Kormány álláspontját az országgyűlési biztos nem fogadta el. Az eredeti miniszteri válaszban foglaltak szerint ugyanis a Magyar Televízió Rt. „áttekinthetetlen” szervezete ellenőrizhetetlenné teszi az álláshelyek tényleges megszüntetését. A miniszter a dolgozói létszám limitálását sem tartotta elégséges feltételnek. A biztos szerint viszont ha a szervezet áttekinthetetlen és az új dolgozók foglalkoztatása – a szerződési feltételek alapján – nem kizárt, akkor maga a támogatás sem érte el a célját. Továbbá e megállapodással a végkielégítésnek olyan garanciát kíván teremteni, amelyet a vonatkozó jogszabályok nem tesznek lehetővé. A feltételek betartásának személyhez kötése ugyanis olyan előírás, amely a hátrányos megkülönböztetést azok számára jelenti, akik állami támogatásból kaptak végkielégítést. Akiknek az MTV a saját pénzéből fizette ki a végkielégítést korábban vagy most, azokat a hátrányos feltétel nem érinti akkor, amikor valamely közmédiumnál állásra pályáznak. Az országgyűlési biztos azonban nem az MTV mint munkáltató döntéseit vizsgálja (erre nincs hatásköre), hanem a pénzügyminiszter megállapodási (szerződési) ajánlatát. A kifogásolt szerződési feltétel pedig nem vált alkotmányossá azzal, hogy az ajánlatot az MTV „szabad akaratából” elfogadta. Az esetleges későbbi állásvállaláskor a hátrányos megkülönböztetéssel érintett dolgozó természetesen maga léphet fel jogai érvényesítése érdekében. Az országgyűlési biztos szerint azonban az állami szerv a szerződési forma alkalmazásakor sem hagyhatja figyelmen kívül az állampolgárok alkotmányos jogait. A megállapodás jogsértő feltételének törlése nem kivihetetlen, a Kormány ehhez hozzájárulhat. Nem következik ebből az eredeti állapot helyreállításának kötelezettsége, hiszen az állami támogatás célja a jelentős mértékű létszámleépítés volt, és ezt bizonyára változatlanul végre kell (kellett) hajtani. Az országgyűlési biztos álláspontja tehát változatlanul az, hogy a felmondással érintett dolgozók alkotmányos jogaival kapcsolatos visszásság fennáll. Ezért az Obtv. 26. § (1) bekezdése alapján arra kérte az Országgyűlést, hogy az ügyet vizsgálja meg. Erre vonatkozó kérését – az iratokkal együtt – 2000. december 17-én megküldte az Országgyűlés elnökének és alelnökeinek azzal a megjegyzéssel, hogy időközben hasonló helyzet alakult ki a Magyar Rádió Rt.-nél is (OBH 4643/1999.).
Több alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz az, hogy a törvényhozó 2000-ben sem alkotta meg a párizsi békeszerződésben vállalt kötelezettsége teljesítéséhez szükséges jogszabályt a nemzetközi szerződésekkel okozott károk kárpótlásáról. Az Alkotmánybíróság 37/1996. (IX. 4.) sz. határozatában megállapította, hogy az említett kötelezettségvállalás „belső jogalkotási kötelezettséggel jár, így mindaddig, amíg a nemzetközi jogi kötelezettség és a belső jog összhangja nem valósul meg, a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes állapot fennáll”. A mulasztás megszüntetésére az Alkotmánybíróság 1997. június 30-i határidővel felhívta az Országgyűlést. Az évek óta folyamatosan érkező panaszok miatt a biztos számtalan ajánlást fogalmazott meg az illetékes minisztereknek, a kormány elnökének, magának az Országgyűlésnek, így most sem tehet mást, mint hogy ismét felhívja az Országgyűlés figyelmét a több éve fennálló alkotmányos mulasztásra (OBH 4381/1996., OBH 1332/1997., OBH 7230/1997., OBH 1675/1999.).
A földkiadási ügyekben a beszámolási időszakban panaszosaink még mindig a földkiadási eljárások különböző okok miatti elhúzódását sérelmezték, többnyire jogosan. Volt olyan panaszosunk, akinek földkiadási eljárása 1993 óta húzódik és a hatóságok sorozatos mulasztása miatt jogos igényét már csak valamennyi részarány-tulajdonos ügyével együtt lehetne kedvezően elbírálni (OBH 352/1999.).
A hadigondozással összefüggő panaszokban az indítványozók az egyösszegű térítés megállapításának elmaradását, illetve késedelmes megállapítását, ezzel összefüggésben pedig a késedelmes kifizetés miatt járó kártérítés iránti igényük elutasítását sérelmezték. A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény az egyösszegű térítés megállapítását szigorú, meglehetősen nehezen bizonyítható feltételekhez kötötte. Az események után 45-50 évvel sok esetben jelentett megoldhatatlan feladatot a bizonyító dokumentumok beszerzése. Némileg megkönnyítette a bizonyítást a törvény 1997-ben történt módosítása azonban, még ezt követően is sok olyan személy élt azonban az országban, aki bizonyítási nehézségek miatt nem részesülhetett egyösszegű térítésben (OBH 1279/2000.). A Kormány 2149/1998. számú határozatában rendelkezett a volt hadiárvák egyösszegű térítésének késedelmes kifizetése miatt keletkezett károk megtérítéséről. E rendelkezés előzménye, hogy az egyösszegű térítés folyósításának eredetileg 1995. január 1-jében megállapított időpontját két alkalommal is későbbre halasztották. A halasztás az Alkotmánybíróság szerint az igénynek az Alkotmány 13. §-ába ütköző csökkentését jelentette, ezért a halasztást elrendelő jogszabályi rendelkezéseket megsemmisítette. A kormányhatározat értelmében kártérítésre azok jogosultak, akik 1997. január 1-je előtt rendelkeztek jogerős megállapító határozattal, mert a folyósítás az ő esetükben történt késedelmesen. Az egyösszegű térítés folyósítása 1997. január 1-jét követően már folyamatosan történt. Az egyik vizsgálatunkban elmarasztaltuk az eljáró jegyzőt, mert az 1999-ben indult eljárásban még határozathozatalra sem került sor. Kétségtelen, hogy a jegyző több, a jogosultságot bizonyító dokumentumokkal esetlegesen rendelkező szervet is megkeresett az adatszolgáltatás érdekében, ez azonban az eljárás több mint hat évig tartó elhúzódására csak részben ad magyarázatot. A jegyző azzal, hogy a kérelem tárgyában nem hozott határozatot, sértette a panaszosnak a jogorvoslathoz való jogát. A feltárt visszásság orvoslása érdekében kezdeményeztük, hogy a jegyző az egyösszegű térítésről határozati formában döntsön, és eljárása során vegye figyelembe a Hd.-t módosító 2000. évi CIV. törvény rendelkezéseit is (OBH 4458/2000.).
Környezetvédelem a fejlődő piaci társadalomban
A piaci társadalom fejlődése során ma még azt észleljük, hogy a munkahelyteremtő beruházásoknál, a vállalkozási jellegű tevékenység engedélyezésénél a hatóságok nincsenek kellő figyelemmel a környezetbarát megoldásokra. A hatályos szabályozásban rögzített előírások kikényszerítésében a hatóságok eljárásaiból általában hiányzik a következetes szigor. A múlt örökségeként pedig velünk maradtak a környezetre kifejezetten káros ipari- és egyéb létesítmények, amelyek az idők folyamán egyre több veszélyt jelentenek a szűkebb és a tágabb közösség életminőségére, egészségére. Az egészséges környezet hatékony védelmét az is befolyásolja, hogy a rendelkezésre álló szankciórendszer nem elég szigorú és kikényszerítésükkor hiányosak a jogi lehetőségek. A környezetvédelmi hatóság szerint a bírság nem elrettentő erejű, a büntetést a cégek többsége egyfajta „környezethasználati díjnak” tekinti, és előbb-utóbb befizeti. Visszatartó erejük csupán a százmilliós bírságoknak van. Már 1999-ben indítványoztuk az illetékes miniszternek a jelenlegi bírságolási rendszer felülvizsgálatát és a környezetvédelmi követelmények következetesebb érvényesítését, erre azonban a beszámolási időszakban nem került sor (OBH 6797/1997.).
A lakosságot közvetlenül érintő környezeti ártalmak jelentős része a telepengedélyezési hatósági eljárások anomáliáira vezethető vissza. 1999. október 11-én hatályba lépett a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezési eljárásról szóló 80/1999. (VI. 11.) Kormányrendelet. E jogszabályt hatályba léptető rendelkezések szerint, akik a hatálybalépés idején már működő telepen végzik tevékenységüket, kötelesek 180 napon belül telepengedélyt kérni. A Kormány a 9/2000. (II. 2.) rendelettel ezt a határidőt 2001. június 30-ig meghosszabbította. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az Alkotmánybírósághoz fordult a jogszabály megsemmisítése érdekében. A felülvizsgálati eljárás még folyamatban van. Az országgyűlési biztos a kormányrendelet megjelenését követően tájékoztatást kért a gazdasági minisztertől. Arról érdeklődött, hogy kik tekintendők érdekeltnek az ipari vagy szolgáltatótevékenység folytatásában. Álláspontja szerint ugyanis nem derül ki egyértelműen a norma szövegéből, hogy a telepengedély megadásáról a szomszéd és más érdekelt hogyan értesül. A miniszter álláspontja szerint a szabályozás szerinti helyszíni szemléről a jegyző köteles értesíteni a rendeletben meghatározottakat. A rendelet 8. §-a szerint a jegyzői intézkedések „kezdeményezői az államigazgatási eljárásban ügyfelek [Áe. 3. § (4) bek.], így a jegyző köteles a megtett intézkedésekről szóló határozatát velük is közölni”. A miniszter válasza alapján az országgyűlési biztos arra a következtetésre jutott, hogy a települési önkormányzat jegyzőjének a lakossági bejelentésre indult közigazgatási eljárásban annak ellenére le kell folytatnia a telepengedélyezési eljárást a panaszolt tevékenység folytatójával szemben, hogy a kormányrendelet szerint esetleg még nyitva állna az eljárás megindításának határideje (OBH 132/1999.). Az előbbi jogértelmezés szerint marasztaltuk el azt a jegyzőt, aki 1995 óta folyamatosan elmulasztotta egy zajos ipari tevékenységet folytató Bt. elleni lakossági panasz orvoslását. A vizsgálatban az is kiderült, hogy a Bt. által használt telephely épületeit más célra hasznosítják, mint amire a használatbavételi engedély szólt. Többszöri megkeresés után indult meg az építésügyi, a telepengedélyezési eljárás és végre a zajszint mérésére is sor került 2000-ben (OBH 3617/1999.).
Az országgyűlési biztos egy hivatalból indított vizsgálatban megállapította, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának a piac hatósági engedély nélküli üzemeltetése – mások mellett – az egészséges környezethez való joggal kapcsolatban is visszásságot okoz. Ezért felkérte a polgármestert, hogy amennyiben az önkormányzat fenn kívánja tartani a piacot, teremtse meg a piac szabályos működési feltételeit, illetőleg záros határidőn belül intézkedjen a piac megszüntetéséről. Felkérte továbbá a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy felügyeleti jogkörében eljárva ellenőrizze a piac működésének jogszerűségét, és amennyiben a debreceni önkormányzat nem teszi azt szabályossá vagy nem szünteti meg azt, intézkedjék a jogszabályok maradéktalan végrehajtásáról. A polgármester arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a jelentésben foglaltakat a helyi képviselő-testület tudomásul vette, a feltárt hiányosságokat a 2001 első negyedévében megnyíló új piaccsarnok üzemeltetésével kívánja megszüntetni (OBH 2189/1998.).
A mobiltelefon-hálózat kiépítéséhez szükséges adótornyok, átjátszótornyok és antennák építésével, telepítésével kapcsolatos panaszokból az derült ki, hogy az emberek félnek a tornyok, antennák által kibocsátott sugárzástól. A híradásokból az is kiderült, hogy a mobiltársaságok megegyezésre törekszenek, és igyekeznek az építményeket közterületen elhelyezni. Általában nem azok kifogásolják az építmények elhelyezését, akiknek ingatlanán azokat felépítik, hanem a szomszédos ingatlan tulajdonosai, illetőleg a környék lakói. A lakosság nem tesz különbséget az adótorony építési engedélye és az átjátszáshoz szükséges objektum között. Természetesen építmény nélkül nincs mire felszerelni az átjátszóberendezést, a panaszok alapjául szolgáló ügyek többségében azonban a két engedély két hatóság feladatkörébe tartozott. Az 1999-es jogszabály-módosítást követően a tornyok építési engedélyét is a hírközlési felügyeletek adják meg. Az engedélyezési eljárásban a települési jegyző szakhatóságként jár el és az önkormányzat nyilatkozata is szükséges. A határozatot az önkormányzat megkapja, a döntés ellen jogorvoslattal élhet. Az önkormányzatnak ebben az eljárásban a település lakosságának érdekeit kell képviselnie. A településrendezési tervekben jelölni kell a vonalas létesítményeket. A tervek elfogadása előtt lakossági fórumon a közösség megismerheti a nyomvonalat és így a tornyok várható telepítési helyeit. A HIF tájékoztatása szerint a frekvenciatörvény (1993. évi LXII. tv.) adta felhatalmazás alapján a rádióengedélyek kiadásának eljárását szabályozó miniszteri rendelet a mai napig nem készült el, így a felügyeletek a törvény részleges eljárási szabályai szerint járnak el. E szabályozás szerint pedig nem kell vizsgálni, hogy a meglévő tornyok, antennák létesítését engedélyezték-e, illetve azt, hogy a 4 méternél alacsonyabb antennák – amelyek nem engedélykötelesek – a tulajdonosok hozzájárulásával létesültek-e. A hírközlési felügyeletek konzultációink után arról tájékoztattak, hogy igyekeznek a tulajdonosi hozzájárulás beszerzéséről is gondoskodni, elkerülendő a későbbi hatósági eljárásokat. Hozzánk erről legalább egy tucat panasz érkezett. A távközlési törvény módosítása után közel 200 beadvány vár elbírálásra az Alkotmánybíróságon. Az országgyűlési biztos saját panaszosait tájékoztatta arról, hogy a mobiltelefon-hálózat kialakításához szükséges átjátszó- és adótornyok építésével, valamint az átjátszóantennák telepítésével kapcsolatos törvényi szabályozás felülvizsgálata jelenleg az Alkotmánybíróságon van, ezért annak határozatáig az ügyek vizsgálatát felfüggesztette. Évekig gondot okozott a transzformátorállomások egészségkárosító hatásával kapcsolatos szakmai bizonytalanság. A beszámolási időszakban az egészségügyi miniszter arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a vezeték nélküli távközlési építmény által kibocsátott elektromágneses sugárzás egészségügyi határértékéről megjelent miniszteri rendelet [32/2000. (XI. 16.) EüM] jogszabályi szintre emelte az eddigi szabványt, amely az uniós előírásoknál szigorúbb rendelkezéseket tartalmaz (OBH 1210/2000.).
A növekvő gépjárműforgalom káros környezeti hatásai egyre elviselhetetlenebb terhet jelentenek az utak mentén lakók számára. Az autópályadíj bevezetése miatt a pályát elhagyó és a párhuzamos, a településen áthaladó utat igénybe vevő (OBH 267/1999.), a határátkelőhelyre vezető és emiatt a nehézgépjármű által is gyakran használt útvonalon folyó (OBH 2886/1999.), a fővárosi bevezető szakaszon (OBH 1507/2000.), valamint a település központjában zajló forgalom (OBH 4848/1998.) káros környezeti hatásainak enyhítése rendkívül nehéz feladat. Az érdemi változásokat jelentő beruházások, mint az útburkolat felújítása, zajvédőfal építése, de leginkább az elkerülő és ezáltal a településeket mentesítő utak építése jelentős állami, illetve önkormányzati erőforrásokat igényel. Sebességcsökkentő táblák kihelyezésével, valamint a gyorshajtók kiszűrésével a probléma véglegesen nem oldható meg. Az országgyűlési biztos a Tatabánya–Tata állomás közötti vasúti vonal felújításának és a zajvédőfal építésének engedélyezésével kapcsolatos 1998. februári jelentésében felkérte a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, kezdeményezze a vasútról szóló törvény pontosítását, az eredeti ajánlásának megfelelően a zajvédőfalat a törvényben szerepeltessék mint a vasút tartozékát. 2000. szeptember 13-án az indítványt elfogadták. A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a törvény módosított szövegtervezetében a zajvédőfalat a vasút tartozékaként szerepeltetik (OBH 6704/1997.).
Az országgyűlési biztos egy korábbi vizsgálatban (OBH 8565/1996.) felkérte a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy a megváltozott tulajdoni viszonyoknak, a hatósági-döntési jogosítványoknak és a jogállamban elfogadott álalános felfogásnak megfelelően gondoskodjon a közterületek, utak, járdák, terek építésére, bontására vonatkozó ágazati szabályok módosításáról. Biztosítsa, hogy a szabályozás a jogalkotásról szóló törvénynek megfelelően vegye figyelembe az út menti ingatlantulajdonosok jogait, jogorvoslathoz való jogát, hogy a fogalommeghatározások egyértelműbbek és közérthetőek legyenek. A miniszter 2000-ben megküldött válaszában közölte, hogy a 15/2000. (XI. 16.) KöViM rendelettel újraszabályozta az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezését, tehát eleget tett az ajánlásnak.
A korábbi évekhez hasonlóan a 2000-ben is végeztünk dögkutakkal kapcsolatos vizsgálatokat. Ajánlásunkra a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a megyei állat-egészségügyi- és élelmiszer-ellenőrző állomások részére az állati hulladék áralmatlanságának fokozott ellenőrzése érdekében utasítást adott ki. A megtelt dögkutak lezárásáról egyébként felhívásunkra egy frekventált településen intézkedtek, továbbá az elhullott állatok gyűjtése az erre a célra kialakított gyűjtőkonténerekben a jövőben megfelelő módon történik (OBH 4130/1998., OBH 2428/2000.).
A káros környezeti hatások országhatárokra tekintet nélkül terjednek. Az adatvédelmi biztos és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvények alapján felkérte a környezetvédelmi minisztert, hogy kezdeményezze a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény módosítását, amely az országhatárokon átterjedő környezeti hatásokat okozó tervezett tevékenységekkel összefüggésben intézményesíti a kötelező országos közmeghallgatást, meghatározza annak szervezeti kereteit és részletes eljárási szabályait. A miniszter a felkérésnek oly módon tett eleget, hogy a környezeti hatásvizsgálat elvégzéséhez kötött tevékenységek köréről és az ezzel kapcsolatos hatósági eljárás részletes szabályairól szóló kormányrendelet tervezetébe beiktatta a hiányolt szabályokat (OBH 6000/2000.).
Ahogy ez az előbbiekből is kitűnt, a beszámolási időszakban az Országgyűlési Biztosok Hivatalába érkezett környezetvédelemmel összefüggő panaszokra a sokféleség volt a jellemző. Külön ki kell emelni még az állattartást, a különféle vendéglátó-ipari egységek működését kifogásoló panaszokkal kapcsolatos eljárások tapasztalatait. Ezekben a vizsgálatokban leginkább az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogok érvényesülését értékeltük.
Az állattartás többnyire az állatartó és családja megélhetését szolgálja. Annak korlátozásával vagy esetleges megtiltásával a család szociális biztonsága kerülhet veszélybe, miközben a helyi képviselő-testületnek az állattartás helyi szabályainak megalkotásakor, a jegyzőnek pedig a rendelkezések betartásakor az állattartók környezetében élők alkotmányos jogainak védelméről kell gondoskodnia. Az engedélyezett mértéket meghaladó vagy az engedélyezettől eltérő módon folytatott állattartás jelentős életminőség-romlást eredményezhet az állattartóhely környezetében élőknek. Amennyiben az állattartást helyi rendelet szabályozza, a hatóság annak betartására köteles. Az állattartási ügyekben többször észleltük azt, hogy a jegyző a szomszédos ingatlanon folyó állattartást sérelmező eljárásokban nem vagy csak késedelmesen hozott határozatot, illetve a saját állattartást tiltó határozatát nem hajtatta végre (OBH 1354/1999., OBH 3095/1999., OBH 4036/1999., OBH 5640/1999., OBH 931/2000., 2714/2000.). Az érintettek mulasztásaikat kezdeményezéseinkre pótolták. Egy másik ügyben az önkormányzat hatékony intézkedéseinek következtében a panaszolt állatartók az állattartást a helyi rendeletben foglaltaknak megfelelően végezték, miközben az önkormányzat olyan méltánylást érdemlő körülményeket is figyelembe vett, mint az állattartás felszámolásának időigénye, illetve a gazdasági kár elkerülése (OBH 5012/1999.). A hatályos jogszabály értelmében az állattartás céljára szolgáló épületek, helyiségek és melléképítmények építési telken való elhelyezésénél irányadó védőtávolságokat és más építési feltételeket – a közegészségügyi és az állat-egészségügyi, továbbá a környezetvédelmi követelmények meghatározásával – az állattartásról szóló helyi önkormányzati rendeletben kell megállapítani. A helyi rendelet kiadásáig az említett követelményeket az egészségügyi szakhatóság eseti előírása alapján kell meghatározni. Az országgyűlési biztos több olyan létesítmény építési engedélyezési eljárásával kapcsolatban folytatott eljárást, amelyben kezdeményezte a hatályos jogszabály (az OTÉK) módosítását úgy, hogy a különböző építmények közötti védőtávolságokat határozzák meg. A tárca és az országgyűlési biztos között az egyeztetés még nem fejeződött be (OBH 6890/1997., OBH 434/1999., OBH 2384/1999.).
2000-ben megnőtt azoknak a panaszoknak a száma is, amelyekben az indítványozók a lakóhelyük közelében lévő vendéglátó-ipari üzemek működését sérelmezték. A kiáramló hangos zene, a vendégek hangoskodása, mulatozása – írták – lehetetlenné tette a környéken élők pihenését. A gyakran ittasan távozó vendégek utcai randalírozását, provokatív magatartását is sokan panaszolták. Az egyik esetben a gyakoribb rendőri jelenlét, illetve a veszélyesebb csoportok elleni határozott rendőri fellépés lehet hatékony megoldás. A vendéglátó-ipari üzemben jelentkező zavaró hatások csökkentésére irányuló eljárás többféle lehet. Az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló jogszabály [4/1997. (I. 22.) kormányrendelet] szerint a jegyző a külön jogszabályban meghatározott zajterhelési határértéknek figyelmeztetés ellenére való ismételt túllépése esetén az üzlet éjszakai – 22 óra és 6 óra között – nyitva tartását korlátozhatja, illetve kötelező zárva tartási időszakot rendelhet el. A zajkibocsátás meghatározására került sor egy soklakásos társasházban üzemelő kocsma működése miatti lakossági panasz alapján. A hatóság határozatban kötelezte az üzemeltetőt, hogy kérjen engedélyt a kihangosító berendezések üzemeltetésére, vagy a berendezések üzemeltetését szüntesse meg. Az üzemeltető eleget tett a hatósági előírásnak, és a kihangosító berendezéseket eltávolította (OBH 531/2000.). Csendháborítás szabálysértés miatt pénzbírságot szabtak ki, valamint az egység éjszakai zárva tartását rendelték el egy másik ügyben (OBH 3251/1998.). A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okozott, hogy egy vendéglátó-ipari üzem zajkibocsátását sérelmező, ismétlődő lakossági panasz ellenére nem került sor zajmérésre. A jegyző álláspontja az volt, hogy mivel a zajos tevékenységek ritkán, kiszámíthatatlan időpontban fordulnak elő, a zajmérés nem indokolt. Ajánlásunkra a polgármesteri hivatal engedély nélküli zeneszolgáltatás miatt az üzletvezetővel szemben szabálysértési eljárást folytatott le (OBH 726/1998.).
Közrend, közbizalom, és a büntetőeljárás résztvevőinek emberi jogi helyzete
Az állampolgárok az államtól várják el a közbiztonság fenntartását. Az ezzel kapcsolatos negatív személyes élmények a közbizalom átmeneti vagy tartós megromlásához vezetnek. Ezt bizonyítja, hogy a bűnügyi hatóságok elleni panaszok száma folyamatosan emelkedik. Ezzel arányosan az általunk lefolytatott vizsgálatok aránya is nő. 2000-ben már az összes vizsgálat 20,14 százaléka a rendőrség, a nyomozó hatóság, az ügyészség és a büntetés-végrehajtási intézmények ellen benyújtott panaszok nyomán indult meg.
A közrend- és közbizalom követelménye együtt jelent meg például abban a vizsgálatban, amely az eltűnt személyek körözésével kapcsolatos hatósági eljárás hiányosságát kifogásolta. A panaszos azt sérelmezte, hogy a rendőrhatóság nem tett meg mindent hozzátartozója felkutatására, és a megtett intézkedésekről sem kapott írásbeli értesítést (OBH 4147/2000.). Már az 1999. év munkájáról szóló beszámolónkban is az Országgyűlés figyelmébe ajánlottuk, hogy a rendőrség körözési munkáját több mint 20 különböző szintű jogszabály határozza meg. A szabályozás átláthatatlansága miatt a jogalkalmazás kiszámíthatatlanná vált. Kértük az áttekinthető és a jogalkotással szembeni alkotmányos követelménynek megfelelő szintű szabályozást. Az országgyűlési biztos ajánlását követően elkészült az a törvényjavaslat, amelyet a biztos is véleményezett. Véleményét a jogalkotó figyelembe vette (OBH 4106/1999.). Az új törvény hatálybalépése után bízhatunk abban, hogy egységes, az emberi jogi követelményeknek megfelelő joggyakorlat alakul ki az eltűnt személyek felkutatásában, eltűntté nyilvánításában, és általában a körözésben.
Az emberi élet védelme a hatóságok fokozott kötelessége. Az ombudsman a sajtóból értesült arról, hogy az egyik község szabad strandján nem helyeztek el „fürdeni tilos” jelzést, holott a megelőző években többen fulladtak ott a Tiszába. A vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos rámutatott arra, hogy a hatályos jogszabályok nem egyértelmű alkalmazása súlyos mulasztásokat eredményezett. Leszögezte, hogy a vízterület változó veszélyességét annak kezelője, az egészségre ártalmasságát pedig az ÁNTSZ helyi intézete tudja folyamatosan figyelemmel kísérni. Ezért a kérdéses jogszabályhely által meghatározott eljárás kezdeményezésének alanyát és pontos kötelezettségét szabályozni kell a vonatkozó, 6/1995. (III. 22.) BM rendeletben. Az erre vonatkozó indítványt a belügyminiszter elfogadta.
Változatlanul sok a jogos panasz a kényszerintézkedésekre feljogosított hatóságok eljárásával szemben. Különösen sérelmesnek tartjuk azt, ha az alkalmazott kényszerintézkedés nem áll arányban az állampolgár jogsértő vagy annak tűnő cselekményével (OBH 3294/1998.). A beszámolási időszakban az egyik ügyben elmarasztaltuk a BRFK Akció Osztály munkatársait ezért, mert egy körözés alatt álló személy lakóhelyét a leánya iskolájában kezelt adatokból és a tanuló közvetítésével kívánták megállapítani. Miután a címet az iskolai nyilvántartásból nem tudták felderíteni, a polgári ruhás rendőrök azt kérték a tanároktól, hogy mutassák meg nekik a kérdéses tanulót a konspirált módon történő követés érdekében. A tanárok a kérést nem teljesítették, ezért a nyomozók az iskolából távozó tanulók igazoltatásába kezdtek. Az igazgató és a tanárok előtt kétséges volt az intézkedés jogszerűsége, sőt az is, hogy valóban rendőrök voltak az intézkedők. Ezért az egyik tanárnő az utcán igazoltatott lányok segítségére sietett. Az egyik rendőr a tanárnő beavatkozását testi kényszerrel megakadályozta. A tanárnő védekezés közben arcul ütötte a nyomozót, aki könnygázspray-vel a nő arcába fújt. Ezt követően a tanárnőt megbilincselték és átvonszolták az úttest túloldalán lévő gépkocsihoz, majd előállították a XV. kerületi Rendőrkapitányságra, ahonnan három óra múlva bocsátották el. A BRFK Központi Ügyeleti Főosztály vezetője feljelentést tett a tanárnő ellen hivatalos személy elleni erőszak elkövetésének gyanúja miatt a Fővárosi Főügyészség Nyomozó Hivatalánál. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az a módszer, amellyel a rendőrök a könnygázhasználatot követően a tanárnőt megbilincselték, tanítványai előtt lökdösték, szidalmazták, a földön fekvő állapotban az úttesten áthúzták, súlyosan sértette az érintett emberi méltósághoz való jogát. Az intézkedés ilyen formája szükségtelen volt és az intézkedő rendőrök létszámára tekintettel elkerülhető lett volna. A szükségtelen erőszakkal vagy brutalitással, illetve az ellenszegülés megszűnése után is alkalmazott testi kényszer emellett alkalmas a nemzetközi egyezményekben és a rendőrségről szóló törvényben is tilalmazott kínzás és embertelen, megalázó bánásmód miatt az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megállapítására.
Az adatvédelmi biztos e vizsgálattal összefüggésben megállapította, hogy a személyazonosság megállapítását szolgáló igazoltatásra jogszerűen csak a célhoz kötöttség követelményének betartásával kerülhet sor. Ennek hiánya a személyes adatok védelméhez való jog, illetve a jogbiztonság követelménye sérül. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és az adatvédelmi biztos közösen ajánlották az oktatási miniszternek, hogy kezdeményezze a közoktatásról szóló törvényben az adatkezelési szabályoknak a személyes adatok védelméről szóló törvénnyel összhangban történő kiegészítését. Tegyen javaslatot a közoktatási törvény olyan módosítására, amely a pedagógusok foglalkozási titoktartási szabályait rendezi, különös tekintettel a nevelésük alatt álló tanulókra vonatkozó információk kiadására. Tegyen továbbá javaslatot a közoktatási törvény olyan kiegészítésére, hogy közoktatási intézményben nyomozati cselekményt a rendőrség és más nyomozati szervek képviselői – halaszthatatlan nyomozati cselekmény kivételével – csak az intézmény vezetőjének előzetes tájékoztatásával, az ő vagy megbízottja jelenlétében végezhessenek. Az intézményvezető a belépést megtagadhatja, ha a jogszerűtlenség mérlegelés nélkül, kétséget kizáróan megállapítható. Felkérték az országos rendőrfőkapitányt, gondoskodjon arról, hogy a rendőrök az igazoltatást – a törvényi előírásoknak megfelelően – csak a célhoz kötöttség követelményének betartásával, a személyazonosság megállapítására végezzenek. Kérték továbbá, hogy az ORFK közbiztonsági helyettesének a rendőrség közrendvédelmi és közlekedésrendészeti állománya alaki, öltözködési és intézkedési fegyelmének javítására kiadott 52/1995. sz. intézkedés hatályát terjessze ki a rendőrség teljes hivatásos állományára. Az oktatási miniszter az ajánlásokkal nem értett egyet. Az adatvédelmi biztos saját ajánlásait fenntartotta, erről szóló levelére azonban az oktatási miniszter nem válaszolt. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlásokat elfogadta. A területi rendőri szervek vezetőinek több utasítást adott, amelyek végrehajtása elősegítheti a hasonló esetek elkerülését.
A tömegesen előforduló szabálysértési eljárásokban a hatóság viszonylag ritkán alkalmaz kényszerintézkedést. A szabálysértés alapos gyanúja miatt előállított személyek emberi jogi sérelmeinek vizsgálata során azonban kiderült, hogy a 2000. március 1-jén hatályba lépett szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény rendelkezései garanciális szempontból hiányosak. Ezért az ombudsman azt ajánlotta a belügyminiszternek, hogy kezdeményezze az új törvény szabályainak kiegészítését. A szabad mozgásában korlátozott személynek ugyanis biztosítani kell a védő igénybevételére vonatkozó lehetőséget, figyelmeztetni kell őt a védőválasztás jogára. A miniszter a jogszabály kiegészítésével csak részben értett egyet. Nem fogadta el azt, hogy a szabálysértési törvényben fel kell sorolni azokat az eseteket, amelyekben a védelem kötelező. A biztos az ajánlást fenntartotta és újabb érvek alapján kérte a belügyminisztert állásfoglalása megváltoztatására. Ez utóbbira a válaszadás határideje még nem telt el. A törvényben rögzített, a hozzátartozók és az esetlegesen kiválasztott védő értesítésére vonatkozó jogosultságot a hatóság köteles biztosítani. Ennek nem lehet elfogadható akadálya az, hogy az adott kapitányság nem rendelkezik az erre a célra szolgáló telefonnal. A jogérvényesítésre vonatkozó ajánlást a budapesti rendőrfőkapitány elfogadta (OBH 3914/2000.).
Az állampolgár biztonságérzete javul, ha minden olyan élethelyzetet, amely a bűnüldözés, a nyomozás során felmerül és a büntetőeljárás kimenetelét nem veszélyezteti, nyílt jogszabályban szabályozzák. Konkrét panasz miatt még 1999-ben vizsgáltuk az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól szóló 1998. évi XCIII. törvényt és megállapítottuk, hogy azt az említett cél elérése érdekében ki kell egészíteni. Ez – az ajánlásnak megfelelően – az 1999. évi XCIX. törvénnyel megtörtént. Az adónyomozói intézkedések és a kényszerítő eszközök alkalmazásának részletes eljárási, valamint az adónyomozói magatartás szabályairól szóló pénzügyminiszteri rendelet tervezete is elkészült, amit hivatalunk 2001 januárjában véleményezett. A vizsgálat ebben az esetben rövid idő alatt elérte célját (OBH 540/1999.).
Az alkotmányos joggal összefüggő visszásságot feltáró vizsgálatok közül a legtöbb a sértettek panaszaival foglalkozott. Többen jogosan sérelmezték, hogy a nyomozó hatóság büntetőfeljelentésükre nem tett semmilyen intézkedést, nem indított eljárást, sokszor még írásba sem foglalta a feljelentést. A hatóság elhárító reakciója súlyosan sérti az állampolgárok jogait, rontja a biztonságérzetet, a hatóságba vetett bizalmat, kedvezőtlenül hat a hatósággal való együttműködő készségre. Mindamellett még annak az esetleg hamis képzetnek a kialakításához is hozzájárulhat, hogy az országban javul a közbiztonság. A hatóság által nem regisztrált feljelentés, elmulasztott eljárás ugyanis nem kerül be a bűnügyi nyilvántartásba. Az állampolgári be- és feljelentések tömeges elhárítása tehát a politikai felelősséggel tartozó vezetőket is megtévesztheti (OBH 2485/1998., OBH 3513/1998., OBH 332/1999., OBH 2432/1999., OBH 2993/999.).
A nyomozó hatóság gondatlan, felületes ügyintézése a bajbajutott polgárban azt az érzést keltheti, hogy az államtól még súlyos problémája megoldásában sem kaphat segítséget. Ilyen helyzet alakulhat ki, ha a feljelentésüket, bejelentésüket a hatóság nem tartalma szerint bírálja el. Ilyen esetek voltak azok, amelyekben a büntetőfeljelentést figyelmen kívül hagyva annak tartalmát általános ügyként kezelték, majd az iratokat határozat nélkül irattárba helyezték (OBH 4584/ 1998., OBH 2432/1999., OBH 1277/2000., OBH 4459/2000.). A későn érkezett tájékoztatás is az említett eredményre vezethet. Egy panaszosunk például joggal várhatta volna el, hogy szülei halálos közúti balesetéről a rendőri szervektől azonnal és ne négy nap múlva értesüljön. Azt ajánlottuk az országos főkapitánynak, hogy a rendőrség ügyeleti szolgálatáról szóló utasítást módosítsa, amennyiben a rendőr az értesítési kötelezettségét azért nem tudja teljesíteni, mert nincs tudomása a baleset helyszínén életét vesztett személy közvetlen hozzátartozója elérhetőségéről – ami elég gyakori eset –, akkor erről haladéktalanul tájékoztassa a főügyeletet. Így a hozzátartozó a központi nyilvántartásból hamarabb értesülhet a tragikus eseményről. Az ajánlásban foglaltakat a címzett elfogadta (OBH 9960/1997.).
A hatóság szakszerűtlen ügyintézése a súlyos hátrányt okozó kényszerítő intézkedések körében a lefoglalásnál is előfordult (OBH 6804/1998.). Egy ügyben a panaszos azt kifogásolta, hogy a tőle lefoglalt tárgyakról a rendőri szerv nem készített jegyzéket. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panasz jogos volt. A XII. kerületi kapitányság ugyanis a bűncselekmény helyszínén talált tárgyat nem a lefoglalással kapcsolatos rendelkezések szerint szállította el, nem úgy kezelte, tárolta, továbbá nem hozott határozatot a lefoglalás megszüntetéséről, valamint a lefoglalt dolog kiadásáról. Ezért ajánlotta az ombudsman a budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy rendeljen el vizsgálatot a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezeléséről és nyilvántartásáról szóló előírások gyakorlati alkalmazásáról. Arra is felkérte a főkapitányt, hogy hívja fel az alárendeltségében működő nyomozó hatóságok állományának figyelmét a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend maradéktalan betartására. A főkapitány az ajánlást elfogadta, intézkedésben szabályozta a központi gépjármű-bűnjelkezelési és -szállítási feladatok koordinált ellátását. Elrendelte továbbá a vonatkozó jogszabályoknak az állománnyal való megismertetését, valamint a bűnjelekkel és a talált tárgyakkal összefüggő munkaköröket betöltő munkatársak tevékenységének fokozottabb ellenőrzését. Az ajánlás tehát elérte célját.
A törvényben előírt határidők betartása garanciális jelentőségű szabály, mert elmulasztása súlyos jogsérelmet okozhat a büntetőeljárás résztvevőinek. Az ügyészi szervek több esetben nem tartották be a panasz elbírálására, az áttételre, a nyomozás megtagadására, valamint a határozathozatalra vonatkozó törvényben előírt határidőket (OBH 2852/1998., OBH 3447/1999., OBH 4105/1999.). A visszásság orvoslására tett ajánlásokat az ügyészség minden esetben elfogadta.
A büntetőeljárással kapcsolatos vizsgálatok sorában 2000-ben is találkoztunk a védelemhez való alkotmányos jog sérelmével. 1996-ban hivatalból indított átfogó vizsgálatot folytattunk a kirendelt védők működésével kapcsolatban. Azóta minden évben sort kerítettünk az utóellenőrzésre. A beszámolási időszakban a Bács-Kiskun megyei inspekció keretében hivatalból folytatottunk ellenőrzést a megyei főkapitányság fogdájában és a megyei ügyvédi kamaránál. Az erről szóló jelentésünkben megállapítottuk, hogy a rendőrségi fogdában problémát okozott a kirendelt védő és a fogvatartott gyanúsított közötti kapcsolattartás, mivel nem volt lehetőség arra, hogy a gyanúsított és védője telefonon érintkezzen. A kapcsolattartás tárgyi feltételeit sem találtuk megfelelőnek, mert 1999-ben megszüntették a két ügyvédi beszélőnek kijelölt helyiség egyikét, továbbá az ügyvédi beszélőt úgy alakították ki, hogy a védőt és védencét üvegfal választotta el egymástól. Nem szűnt meg az országgyűlési biztos által még 1996-ban feltárt azon visszásság sem, hogy a kirendelt védő a nyomozás során készült iratokból csak saját költségén kaphatott másolatot. A megyében – ajánlásunk ellenére – nem vezettek be ügyvédi ügyeleti rendszert sem. Az ombudsman azt ajánlotta az országos rendőrfőkapitánynak, hogy minden rendőrségi fogdában biztosítsák a fogvartartott számára a telefonhasználatot és az üvegfal nélküli ügyvédi beszélőt. A megyei főkapitánynak azt ajánlotta, hogy gondoskodjon a főkapitányság fogdája típusának megfelelő számú ügyvédi beszélő kialakításáról és működtetéséről. A megyei ügyvédi kamara elnökének pedig azt, hogy szervezze meg a törvényben is kötelezően előírt ügyvédi ügyeleti rendszert. A megyei főkapitány kétszeri levélváltást követően fogadta el az ajánlást. Teljesítette a kérést az ügyvédi kamara elnöke is. Az országos főkapitány az ügyvédi beszélőkre felszerelt üvegablakok megszüntetésére vonatkozó ajánlást úgy fogadta el, hogy megkezdte a rendőrségi fogvatartás átalakításával kapcsolatos előkészítő munkákat (OBH 548/1998.).
Állampolgári bejelentés alapján elrendelt vizsgálatban az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke megsértette a jogállamiság és az abból fakadó jog- biztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot. A visszásságot az okozta, hogy a kamara a panaszos által az ügyvédi tevékenység sérelmezése miatt kezdeményezett előzetes vizsgálati eljárást megszüntető határozatot indokolatlanul hosszú idő, mintegy négy hónap eltelte után és olyan időpontban hozta meg, amikor az ügyvéd felelősségre vonása – elévülés miatt – már nem volt lehetséges. Rámutatott az ügyben az országgyűlési biztos továbbá arra is, hogy a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a panaszos fellebbezésének elbírálásakor túllépte hatáskörét. Ezért az országgyűlési biztos azt ajánlotta a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének, hogy hívja fel a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökének figyelmét az elintézési idő garanciális jelentőségére és a jövőben maradéktalanul vegye figyelembe az ügyvédekről szóló törvény rendelkezéseit, ő maga pedig ne lépje túl hatáskörét. A kamara elnöke és főtitkára az ajánlást csak azt követően fogadta el, miután az országgyűlési biztos azt – annak nem teljesítése miatt – fenntartotta.
A személyi szabadságukban korlátozott gyanúsítottak, fogvatartottak, jogerősen elítéltek emberi jogi helyzetének vizsgálata minden évben, így a beszámolási időszakban is jelentős munkát igényelt. Ezeket a panaszokat soron kívül vizsgáltuk. 2000-ben az ilyen jellegű eljárások száma megközelítette a kettőszázat. A vizsgálatok során mindig szem előtt tartottuk azt, hogy a fogvatartottak jogai korlátozásának határt szab a büntetőeljárás és a büntetés célja, illetve az adott jogerős ítéletben meghatározott követelmények. A fogvatartás körülményei nem ütközhetnek a megalázó embertelen bánásmód tilalmába. A jogfosztás végrehajtásának körülményei, mértéke a büntetés törvényben meghatározott céljaival összhangban valósítandó meg. A fogvatartottak és az előzetes letartóztatásban lévők mindaddig nem tekinthetők bűnösnek, amíg ezt jogerős bírósági ítéletben meg nem állapítják. Az előzetes letartóztatást ma háromféle intézményben hajtják végre: büntetés-végrehajtási intézetben, valamint rendőrségi és katonai fogdában. Miután a három intézményben különböző szabályokat alkalmaznak a fogvatartottak napirendjére, ellátására, külső kapcsolattartására vonatkozóan, ezért a jogbiztonság érdekében még 1997-ben kértük az igazságügyi minisztertől a jogharmonizáció megvalósítását és azt, hogy az új szabályokat egy valamennyi érintett miniszter által kiadott rendelet tartalmazza (OBH 4601/1997.). Mivel az 1999. évi tevékenységről szóló parlamenti jelentés elkészítéséig ez nem történt meg, az éves beszámolóban javasoltuk az Országgyűlésnek a fogvatartás körülményeinek egységes szabályozását. Azóta a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. módosításáról rendelkező T/2523. törvényjavaslathoz az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság módosító javaslatot készített. A javaslattal az országgyűlési biztos egyetértett, mivel az megfelelt a minisztériumnak tett ajánlásának. Úgy ítélte meg, hogy az előzetes letartóztatott jogi helyzete csak akkor válik összeegyeztethetővé a jogállamiság és a jogbiztonság követelményével, a diszkrimináció tilalmával, valamint az előzetes letartóztatásban lévő fogvatartott jogos érdekével, ha az azonos elbírálás alá esik függetlenül attól, hogy előzetes letartóztatása időtartamát bv. intézetben, rendőrségi fogdában, vagy katonai fegyházban tölti-e, továbbá, ha IM-BM-HM együttes rendelet szabályozza az előzetes letartóztatottak jogait. A bizottság javaslatát azonban az Igazságügyi Minisztérium – jóllehet továbbra is egyetértett a szabályozási szándékkal – nem osztotta. Végül a bizottság nem szavazta meg a törvénymódosítási javaslatot. A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló rendeletek eltérő szabályainak egységessé tétele érdekében azonban az Igazságügyi Minisztérium 2000 novemberében egyeztető megbeszélést tartott. Azon az országgyűlési biztos is képviseltette magát. A megbeszélés azzal zárult, hogy elkészítik a három miniszteri rendelet módosításának tervezetét, melyet újbóli véleményezésre megküldenek az országgyűlési biztosnak. Ez ennek a beszámolónak az elkészítéséig még nem érkezett meg (OBH 4601/1997., OBH 5224/2000.).
Évről évre előfordul egy-két rendkívüli haláleset a fogdákban. 2000-ben is hivatalból vizsgáltunk ilyen ügyet. A rendkívüli haláleset kivizsgálására összeállított bizottság bűncselekmény elkövetésére utaló elváltozást, sérülést nem talált az elhunyt személyen, a rendőrkapitányság vezetője által elrendelt fegyelmi vizsgálat azzal zárult, hogy az érintett rendőröket nem terheli felelősség. Az országgyűlési biztos ezzel szemben megállapította, hogy az előállított folyamatos felügyeletéről a hatályos utasítás ellenére nem gondoskodtak, a gyermekvédelmi intézetbe történő átkísérését elmulasztották. Az országgyűlési biztos már korábban megállapította, hogy azok a hatályos jogszabályok, amelyek szerint a fogvatartott halálának körülményeit maguk a fogvatartásért felelős hatóságok kötelesek kivizsgálni, összeférhetetlenek az eljárási garanciákkal. Elfogulatlan vizsgálat csak az intézmény törvényességi felügyeletét ellátó külső szervtől várható. Ennek megfelelően ajánlotta a legfőbb ügyésznek a hatályos utasítások módosítását, annak érdekében, hogy a fogvatartottakat érintő rendkívüli események vizsgálatát teljes egészében a rendőrségtől független ügyészi szerv folytassa. A fogdában bekövetkezett rendkívüli halálesetekre vonatkozó eljárást az igazságügyi miniszterrel és a legfőbb ügyésszel egyetértésben az 1998-ban kiadott BM rendelet módosította. A legfőbb ügyész utasításban szabályozta a fogvatartottak halálával kapcsolatos ügyészi eljárást. A jogszabály-módosítások azonban továbbra is rendőri hatáskörben hagyták a fogvatartottak rendkívüli halálesetének vizsgálatát. A korábban hivatalban volt legfőbb ügyész helyettese a megismételt ajánlással nem értett egyet. Tekintettel arra, hogy most az ügyészi szervezetben jelentős reformfolyamat zajlik, amelyben az ügyészség vizsgálati lehetőségei bővülnek, ebben az ügyben az ombudsman újra az Országgyűlés állásfoglalását kéri (OBH 7393/1998.)
A büntetés-végrehajtás szervezetében végzett vizsgálati eljárásokban tudomásul kellett vennünk azt, hogy a bűnözés kedvezőtlen alakulása és az ítélkezési gyakorlat változása miatt megnövekedett a végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek és az előzetes letartóztatásban lévők száma. Átlagosan 160 százalékos az intézetek „kihasználtsága”, amely egyes intézetekben már jelentős zsúfoltságot eredményezett. Az egyre súlyosabb, valamint a szervezett formában elkövetett bűncselekmények miatt hosszú tartamú szabadságvesztésre ítélt személyek körének növekedése miatt a büntetés-végrehajtási intézetek egy részében módosítani kellett az elhelyezés, a fogvatartás szabályait.
A beszámolási időszakban a büntetés-végrehajtás belső reformja miatt az elítéltektől érkező panaszok száma növekedett. Ezeknek csak egy részében állapítottunk meg az emberi jogokkal összefüggő visszásságot. A fegyház körülményei között alkalmazott egyszemélyes elhelyezést kifogásolta egy elítélt a Szegedi Fegyházból. A zárkákat egy rács segítségével kettéválasztották, így a kialakított zárkarészben a mozgástér 3,1 négyzetméter lett. Az egyszemélyes körletrész működésének szabályait az intézetparancsnok intézkedése állapította meg. A fogvatartott – a napi egy órás séta kivételével – gyakorlatilag nem hagyhatta el a zárkáját, és a térelválasztó rács beépítése miatt a zárkában is korlátozott volt a mozgása, a berendezési tárgyakhoz biztonsági okokból nem férhetett hozzá. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy sérti a jogállamiság és a jogbiztonság elvét, ha az elítéltek meghatározott csoportjára nézve a bv. intézet parancsnoka ír elő határozatlan időtartamú, jogkorlátozó intézkedéseket. Ezért az egyszemélyes zárkákat tartalmazó körletrész kialakítása a Szegedi Fegyház és Börtönben súlyos visszásságot eredményez. Az országgyűlési biztos felkérte az igazságügy-minisztert, hogy rendeletben szabályozza az elítéltek jogait és kötelességeit közvetlenül érintő biztonsági elkülönítés feltételeit. A válaszadás határideje még nem telt le (OBH 4724/1999.). A biztonsági elkülönítés ön- vagy közveszély esetén, valamint fegyelmi büntetésként is alkalmazható. Mélykúton emberi tartózkodásra alkalmatlan, ablaktalan, ülőhely nélküli olyan helyiséget alkalmaztak a nők és fiatalkorú lányok számára, ahol nem volt szellőzés, WC, világítás, fűtés. A házirendből nem derült ki, hogy kit, milyen magatartás esetén és mennyi időre lehet ide bezárni. Az elkülönítő zárka használatáról nem vezettek naplót. A zárka alkalmazása – különösen nőkkel szemben – a kegyetlen, megalázó bánásmód tilalmába ütközik. Ezért a biztos felkérte az igazságügyi minisztert, hogy vizsgáltassa meg valamennyi bv. intézetben a biztonsági elkülönítésre szolgáló különleges zárkák kialakítását és gondoskodjék arról, hogy azok megfeleljenek az alkotmányos és emberi jogi követelményeknek. Állapítsa meg a különleges zárkákban való elhelyezés szabályait és az elhelyezés dokumentálásának módját (OBH 4135/2000.).
A zsúfoltság miatt az elítéltek egymás iránti kiszolgáltatottsága is növekszik. Egy fiatalkorút zárkatársai bántalmaztak, fajtalanságra kényszerítették és megerőszakolták. A mentők kórházba szállították, ahol sürgős műtéti beavatkozásra került sor. (Az édesanyja beadványa szerint a fia bordája eltört és lépe összeroncsolódott.) A beteget állapotának stabilizálását követően átszállították a Büntetés-végrehajtás (tököli) Központi Kórházába. A büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka az illetékes városi ügyészségen feljelentést tett a sértett zárkatársai ellen. A több napon át tartó, súlyos következményekkel járó bántalmazás – a megfélemlített sértett panaszának hiányában is – megakadályozható lett volna, ha nagyobb figyelmet fordítanak agresszív természetű társai ellenőrzésére. A büntetés-végrehajtási intézetben a fogvatartottak által társuk sérelmére elkövetett folyamatos bántalmazás – figyelemmel arra, hogy az ilyen cselekmények megakadályozása az érintett személyi állomány törvényben meghatározott kötelezettsége – a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, illetve az élethez és emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okozott. Az országgyűlési biztos felhívta a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának a figyelmét arra, hogy kísérje megkülönböztetett figyelemmel a fogvatartottak egymás sérelmére elkövetett cselekményeinek alakulását. Ajánlotta továbbá a legfőbb ügyésznek, hogy a fogvatartottak által egymás sérelmére elkövetett bűncselekmények visszaszorítása érdekében – különös tekintettel a fiatalkorúak védelmére – a büntetés-végrehajtás törvényességének ügyészi felügyeletéről szóló 1/1990. legfőbb ügyészi utasítás módosításával határozza meg a jelentős rendkívüli esemény fogalmát és a balesetekre meghatározott vizsgálati szempontokat terjessze ki ezekre az eseményekre is. A legfőbb ügyész az ajánlást elfogadta és 2000. július 31-én szabályozta a rendkívüli események körét és a jelentési kötelezettséget (OBH 2686/1998.).
Egy panaszos szerint a körszállítások lebonyolításánál 40-50 személyt helyeznek el olyan zárkákban, amelyeknek a befogadóképessége 10-15 személy. A körszállításra váró elítélteket Budapesten a Budapesti Fegyház és Börtönben gyűjtik össze. Itt egy-egy szállítási napon átlagosan 1000 fogvatartott várja a továbbszállítást. A zárkák – melyekben az elítéltek várakoznak – zsúfoltak, bennük sem mosdó, sem mellékhelyiség nincs. A hatályos rendelet szerint minden zárkában folyóvízzel ellátott mosdót és elkülönített WC-t kell kialakítani. A zsúfoltság és a vizesblokk hiánya több alkotmányos jog sérelmét okozza. A biztos helyettese felkérte a bv. országos parancsnokát, hogy intézkedjen a szállításra kerülő fogvatartottak elhelyezési körülményeinek javítása érdekében. A parancsnok az ajánlást elfogadta (OBH 7287/1998.).
Az elhelyezéssel kapcsolatos jogsérelmek nemcsak a zsúfoltságból származnak, hanem az épületek elavult, leromlott állapotából, a személyzet hiányából is. Ezekről a körülményekről személyesen is meggyőződhettünk a helyszínen végzett átfogó vizsgálat során a Szeged-Nagyfa és a Pálhalma-Mélykút büntetés-végrehajtási intézetekben.
Nagyfán a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló épületek állapota rossz, a körletek lelakottak, a fürdőhelyiségek, az illemhelyek, a konyha és az étkező vakolata pereg, nedves, penészes, dohos. A lefolyók rendszeresen eldugulnak, a fűtés korszerűtlen, több helyen fel sem melegszik a radiátor. Az intézmény vízhálózatából folyó vizet az ÁNTSZ 1999 augusztusában emberi fogyasztásra alkalmatlannak ítélte, azóta a fogvatartottak és a dolgozók lajtoskocsiból kapnak ivóvizet. Az épületek – különösen a kórház – elektromos hálózata és szerelvényei nem felelnek meg a villamossági, tűzvédelmi, érintésvédelmi, villámvédelmi szabványoknak. Az épületegyüttest egy egysoros kerítés veszi körül. A négy őrtoronyból csak kettőben van őrszolgálat. A fogvatartottak és az ott dolgozók legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint az egészséges környezethez való jogát súlyosan sérti az épületek és az infrastruktúra leromlott állapota, amely több vonatkozásban közvetlen életveszélyt is jelent. Az országgyűlési biztos ezért az igazságügyi minisztertől és a büntetés-végrehajtás országos parancsnokától kérte bizonyos épületrészeknek a felújításig történő bezárását, a többi visszásságnak pedig soron kívüli megszüntetését (OBH 3080/1999.).
Mélykúton a fogvatartás körülményeire a túlzsúfoltság és az anyagi eszközök hiánya jellemző. A felnőtt elítéltek leromlott épületekben, 13-14 fős zárkákban töltik idejük nagyobb részét. A fürdőhelyiségek és az illemhelyek állapota minősíthetetlenül rossz. Nincs lehetőség a női higiénés szükségleteknek megfelelő tisztálkodásra, fehérneműmosásra, -szárításra. Akadozik az egészségügyi szakellátás. Nincs megoldva a mindennapos szabad levegőn tartózkodás. Nincs pénz az épületek állagmegóvására és felújítására, az elektromos hálózat és a fűtés korszerűsítésére, az elromlott berendezések (vízcsapok, WC-k) javítására, még a kiégett villanykörték cseréjére sem. Az alegységben nincs nyilvános telefon. Az ombudsman megállapította, hogy a fogvatartás objektív körülményei sértik az elítélteket is megillető, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot, továbbá az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát. Külön kiemelte, hogy a büntetés-végrehajást jogszabály kötelezi a szabadságvesztésüket töltő nők és fiatalkorúak sajátos védelmére. Visszásságokat okozott Mélykúton a büntetés-végehajtási személyzet létszámhiánya is. Az öt épületből álló alegységben nappal hét nő teljesített szolgálatot és egy férfi felügyelt a kapunál. Éjszaka egy kapus és két felügyelő látta el a szolgálatot. Maguk a fogvatartottak is sérelmezték, hogy időnként elfeledkeznek róluk. Olyan körlet is van, amely éjszakára teljesen felügyelet nélkül maradt, így szükség esetén nincs kitől segítséget kérni. Az őrtoronyban nappal a fogvatartottak ültek, akikre kívülről rázárták az ajtót, éjszaka pedig senki sem tartózkodott az őrtornyokban. A napi nyolcórás őrszolgálat díjazott munkavégzésnek számít, ezért havi 4000 forintot kaptak az elítéltek. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az őrszolgálat biztonsági szakfeladat, amelyet a hivatásos állomány tagjai is csak megfelelő kiképzés után láthatnak el. A mélykúti gyakorlat nemcsak törvénysértő, hanem közvetlenül veszélyezteti az őrként foglalkoztatott elítéltek emberi méltóságát is (OBH 4135/2000.).
Feltűnően sok panasz érkezett az elmúlt évben az orvosi ellátás hiányosságai miatt. Ezeket általában nem tartottuk megalapozottnak. Úgy tűnik, hogy a büntetés-végrehajtási rendszer a súlyos anyagi gondok ellenére is biztosítja a gyógyításra, ápolásra szoruló elítéltekről való gondoskodást (OBH 4434/1999., OBH 471/2000.). Az orvosi és gyógyszerellátást kifejezetten jónak minősítettük a helyszíni vizsgálat tapasztalatai alapján Nagyfán, ahol központi egészségügyi részleg is működik (OBH 3080/1999.). Újabb vizsgálati tapasztalataink szerint – az átfogó kodifikációs munkálatok befejezéséig – elfogadhatóvá vált a betegek helyzete az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. Az intézet új vezetése az előbbinél komolyabb figyelmet szentel annak, hogy a büntetés-végrehajtásról szóló jogszabály minden esetben a „beteg” kifejezést használja a kényszergyógykezeltekkel szemben. Ez a napi gyakorlatban azt jelenti, hogy az IMEI-ben ápoltakra is az egészségügyi törvényben foglaltak az irányadók, különös tekintettel a pszichiátriai betegek jogaira vonatkozó különös szabályokra. Az igazságügyi és az egészségügyi miniszter, valamit az IMEI új főigazgatója ajánlásainkat elfogadta (OBH 3401/1998.).
Egyes panaszokból, helyszíni vizsgálatokból arra lehet következtetni, hogy néhány büntetés-végrehajtási intézetben veszélybe került az elítéltek foglalkoztatása. A mélykúti vizsgálatban megállapítottuk, hogy a büntetés-végrehajtási jogszabályok rendelkezéseit sérti, ha az elítéltek foglalkoztatási lehetőségeit a kifejezetten ennek biztosítására alakult gazdálkodó szervezetek nyereséges működése érdekében korlátozzák. Az a tény, hogy 280 női elítéltből 200 nem dolgozik, ellentétes a büntetés-végrehajtás céljával, veszélyezteti a a fogvatartottakat is megillető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot, és a munkához való jogot is (OBH 4135/2000.).
A sorkatonák, valamint a hatóságok hivatásos állományú tagjainak emberi jogai
Az állampolgári jogok biztosának helyettese 1996–1997-ben hivatalból átfogó vizsgálatot végzett az alkotmányos emberi jogok érvényesüléséről a honvédségben, majd utóvizsgálat keretében 1998–1999-ben három kiképzőközpontban és az egyik repülőezrednél helyszíni ellenőrzést is tartott. Az összefoglaló jelentésben megállapította, hogy a sorkatonák elhelyezése tekintetében nem történt lényeges változás, az elhelyezésre vonatkozó részletes szabályok elavultak, továbbra sincs az életkörülményeket érdemben szabályozó, kihirdetett jogszabály, a gyengélkedőn elhelyezett beteg sorkatonákat munkavégzésre veszik igénybe, az őr- és egyéb ügyeleti szolgálatot ellátó sorkatonák nem kapják meg az előírt pihenőidőt, az ugyancsak túlszolgálatot ellátó hivatásos katonák pedig a törvényben biztosított szabadidőt, illetve annak megváltását. E jelentés visszásságot állapított meg azzal kapcsolatban is, hogy a hivatásos katonák a szolgálati beosztásukkal összeférhetetlen kereső foglalkozást nem vállalhatnak. Ezt a diszkriminációt akkor nem oldotta fel a Honvédelmi Minisztérium, az összeférhetetlenség szabályozása hiányos maradt. A hivatásos katonák fizikai alkalmassági követelményeknek való megfelelésére nem biztosították a felkészítés, illetve a felkészülés lehetőségét. A vizsgálati jelentés ajánlásaira adott válasz szerint a honvédség stratégiai felülvizsgálatának keretében kiemelt feladatként kezelik az elhelyezési és az életkörülményeket, a laktanyákban biztosítják a fűtést és a melegvizet, a beteg sorkatonákat egyéni elbírálás alapján vonják be a gyengélkedőn elvégzendő munkába. Rendeletben rögzítették, hogy a hivatásos katonák számára alanyi jogon jár a munkavégzési engedély. A napi egyórás kötelező testnevelés megvalósulását a vezérkari főnök ellenőrzi (OBH 6038/1999.). 2000 elején az Alföldi Kiképzőközpontban végzett vizsgálatról szóló jelentésben rögzítettük, hogy a nagy létszámú sorállomány – időszakonként 2000 személy – egészségügyi gondozására a rendelkezésre álló egy helyett, az állománytáblában rögzített három orvost kell alkalmazni (OBH 1/2000.).
Egy hivatásos katonatiszt panasza alapján indult vizsgálatról készült jelentésben két visszásságot állapítottunk meg. Nem tartottuk az emberi jogokkal összeegyeztethetőnek azt, hogy a hivatásos katonák számára megtiltották a saját mobiltelefon bevitelét a laktanyába. Visszásnak tartottuk azt is, hogy a saját hibájukon kívül más helyőrségbe helyezett hivatásos katonák nem kapták meg a saját járművük használata esetén a tömegközlekedést igénybe vevők számára biztosított 80 százalék feletti térítést. Csak 3 Ft/km-t számoltak el nekik (OBH 1170/1998.).
Az általános helyettes 1997 nyarán hivatalból indított vizsgálatot annak felderítésére, hogy miként érvényesül a honvédségi tűzszerészek élethez és emberi méltósághoz, valamint a személyes szabadsághoz és biztonsághoz való alkotmányos joga. A vizsgálatban több ajánlás szerepelt. 1999-ben ennek a sorsát ellenőrizte az általános helyettes újabb vizsgálata (OBH 4908/1999.), amely megállapította, hogy a tűzszerész zászlóaljnál az utóbbi időben tett intézkedések jelentős mértékben javították az alkotmányos jogok érvényesülésének feltételeit, a helyzet teljes rendezéséhez azonban további lépések szükségesek. A Magyar Honvédség parancsnoka több részletben válaszolt az ismételt ajánlásokra. Intézkedtek járművek, védőruhák és aknakutató műszerek beszerzéséről, az elhelyezési körülmények javításáról. Kezdeményezték a tűzszerészképzés felvételét az Országos Képzési Jegyzékbe. A magyar honvédség parancsnoka azt is közölte, hogy a tűzszerészzászlóalj az Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság alárendeltségébe került (OBH 4908/1999.).
A rendőrök emberi jogi helyzetére vonatkozó átfogó vizsgálatok eredményeként az érintettek körében tudatosodott az, hogy mint „egyenruhás állampolgárok”-nak joguk és lehetőségük van a bíróságon keresni igazukat. Ennek eredményeként a hozzánk benyújtott panaszok száma csökkent. Tudomásul kellett azt is vennünk, hogy a rendőrség humánstratégiája elkészült ugyan, de elfogadása finanszírozási okok miatt késik.
A beszámolási időszakban kaptunk választ néhány olyan ajánlásra, amelyet 1999-ben tettünk meg, és az eljárásban a panaszosok rendőrként elszenvedett sérelmeit kívántuk orvosolni. Egy előzetes letartóztatásba helyezett rendőrtiszt megalázó bánásmód miatt tett panaszt 1999-ben, mert egyenruhában helyezték el a BRFK Gyorskocsi utcai fogdájában, más bűncselekmények miatt fogvatartottak közé. Sérelmezte azt is, hogy a fejére húzott szemnyílás nélküli csuklyával szállították kihallgatásra. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese azt ajánlotta a legfőbb ügyésznek, hogy hívja fel az ügyészségi nyomozó hivatalok vezetőinek figyelmét a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések, illetve bánásmód megelőzésére létrehozott Európai Bizottság ügyészségre vonatkozó ajánlásainak végrehajtása tárgyában kiadott 2/1995. (ÜK. 11.) Lüh. körlevél rendelkezéseire. Indítványozta a belügyminiszternek, hogy az egyenruha és a rendfokozat tekintélyének megóvása érdekében a vonatkozó rendeleteket módosítsa, és ezáltal zárja ki, hogy hivatásos állományú személyeket egyenruhában helyezzenek el rendőrségi fogdában. Azt ajánlotta továbbá az országos rendőrfőkapitánynak, hogy intézkedjék a szemnyílás nélküli csuklya – mint törvényben nem szabályozott eszköz – használatának megtiltásáról. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta, a csuklya használatát megtiltotta. A belügyminiszter ugyancsak elfogadta az ajánlást, és a 4/2000. (I. 31.) BM rendeletben intézkedett a hasonló esetek megtiltásáról (OBH 287/1999.).
A hivatásos állomány egyes tagjai által elkövetett korrupciós jellegű bűncselekmények viszszaszorítása jelentős erőfeszítéseket igényel a belső elhárítást végző Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatától. A bűncselekmények bizonyítási nehézségei miatt előfordult, hogy a szolgálat munkatársai a hatásköri szabályok hiányosságai miatt jogsértően léptek fel. Egy Heves megyei rendőrtiszt az ellene folytatott büntetőeljárások és fegyelmi eljárások során elkövetett jogsértések miatt fordult az országgyűlési biztoshoz. A panasz vizsgálata során megállapított eljárási szabálysértések és a büntetőeljárások irataiban dokumentált további ellentmondások feltárása után kétségessé vált az eljárások megindításához szükséges alapos gyanú hitelessége. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az Alkotmányban rögzített tisztességes eljárás kötelezettsége irányadó minden hatósági eljárásra, ezért ajánlotta a belügyminiszternek, hogy intézkedjen a BM Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata és a nyomozóhatóságok közötti feladatmegosztás pontosabb meghatározásáról. A belügyminiszter az ajánlást elfogadta és kiadta a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata működési rendjéről szóló 2/2000. (BK. 3.) BM utasítást. Az országos rendőrfőkapitány vizsgálata szerint az eljárások megalapozottak voltak, a kezdeményező parancsnokok részéről elfogultság nem volt megállapítható (OBH 6514/1998.).
A nagyfai intézetben vizsgáltuk a fogvatartók emberi jogait. Az országgyűlési biztos az intézet személyi állományának helyzetéről megállapította, hogy nehéz körülmények között dolgoznak, az épületek leromlott állapota és az infrastruktúra számtalan hiányossága a dolgozókat is sújtja. Többen kifogásolták, hogy a fogvatartottakat és az intézet állományát ugyanabban az ambuláns vizsgáló és kezelő helyiségben látják el. A hivatásos állomány egyik tagja azt sérelmezte, hogy beiskolázási segélyt legutóbb csak az kapott, akinek három vagy több gyermeke iskolás. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a rendeltetésszerű használatra alkalmatlan öltöző épülete és felszereltsége miatt sérült az intézetben dolgozó közalkalmazottak és hivatásos testület tagjainak emberi méltósághoz és egészséges környezethez való joga. A fogvatartottak és a bv. dolgozók közös helyiségben történő gyógyítása a dolgozók emberi méltósághoz való jogát, a beiskolázási segélyezés gyakorlata pedig a diszkrimináció tilalmát sértette. A büntetés-végrehajtás országos parancsnokát az ombudsman a feltárt visszásságok mielőbbi megszüntetésére kérte. Az országos parancsnok az ajánlásokkal egyetértett, de pénzügyi lehetőségek hiányában nem látta valamennyit teljesíthetőnek (OBH 3080/1999.).
Emberi jogi sérelmek a megnövekedett migráció körülményei között
A világszerte növekvő gazdasági és politikai migráció, a helyi háborúk és súlyos válságok következményei, valamint a magyar állampolgárok utazási kedve nehezen megoldható feladatok elé állította az illetékes magyar hatóságokat. Mi is gazdag tapasztalatokat gyűjtöttünk e hatóságok eljárásainak vizsgálatában.
Az 1998. évi tevékenységünkről szóló parlamenti jelentésünkben esetekkel illusztrálva indítványoztuk a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok alkotmányos jogainak hatékony védelme érdekében a konzuli törvény megalkotását. 1999. évi beszámolóban az indítványt megismételtük. A napokban kézhez kapott hivatalos dokumentum szerint a törvény tervezetét az Országgyűlés tavaszi ülésszaka tárgyalja. A konzuli törvény hatálybalépését követő intézkedések eredményeként csökkenhetnek azok a jogos sérelmek, amelyeket a beszámolási időszakban tártunk fel (OBH 7394/1997., OBH 7301/1998.).
A magyar állampolgárok tömeges migrációja új helyzetet teremthet a hazai anyakönyvezési eljárásban is. Az egyik ügyben a panaszos azt sérelmezte, hogy az Egyesült Államokban született gyermekét a magyar hatóságok más névre akarják anyakönyvezni, mint amit a születési hely szerinti országban már megszerzett. A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 3. § (1) bekezdése alapján a panaszos gyermeke születésénél fogva magyar állampolgárságot szerzett, tehát névviselése ügyében a magyar jogszabályokat kellett alkalmazni. A nemzetközi magánjogról szóló jogszabály (1973. évi 13. tvr. 55. §) értelmében kizárólag magyar hatóság járhat el a magyar állampolgár személyállapotával kapcsolatban. A hivatkozott jogszabályhely alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos gyermeke számára az Egyesült Államokban kiállított anyakönyvi okirat tartalmát a magyar anyakönyvi hatóság nem vehette figyelembe. A csatolt iratok alapján az országgyűlési biztos tudomásul vette, hogy Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának Igazgatási és Hatósági Ügyosztálya a panaszos gyermekének magyarországi anyakönyvezése során alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően járt el, a jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot nem okozott (OBH 483/2000.). A hiányos szabályozás miatt viszont választás elé kerülhet a szülő, hogy vagy aláveti magát a magyar jogszabályoknak és akkor gyermeke anyakönyvezett magyar állampolgár lesz, vagy erről lemond és dokumentumai alapján elsősorban amerikai állampolgár lesz. A jelenségre, valamint a hasonló esetek számának várható növekedésére felhívtuk az illetékes miniszter figyelmét.
Az országgyűlési biztos 1997-ben átfogó vizsgálatban tekintette át az állampolgárság megszerzése iránti kérelmek köztársasági elnöki döntésre történő előkészítésének gyakorlatát. A vizsgálat eredményeként tett ajánlásokat – egy kivételével – az akkori belügyminiszter elfogadta. A Belügyminisztérium Állampolgársági Főosztálya az országgyűlési biztosnak az eljárás reformjára, különösen a kérelmezők részletes tájékoztatására vonatkozó kezdeményezéseit végrehajtotta, és azokat az időközi átszervezés eredményeként létrejött és 2000. január 1-jétől illetékes Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal is alkalmazza. A Belügyminisztérium 2000 végén elkészítette a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezetét és azt véleményezésre megküldte az országgyűlési biztosnak. A Belügyminisztérium munkatársai az OBH 1936/1997. számú átfogó jelentés ajánlásainak túlnyomó többségét, így például az eljárási garanciák megteremtésére vagy az alkotmányos alapismeretek vizsga alól felmentendő személyekre vonatkozó kezdeményezést a tervezetbe beépítették. Észrevételeiben az országgyűlési biztos emlékeztetett arra, hogy ajánlása ellenére a tervezet továbbra sem rendelkezik arról, hogy az állampolgárság megszerzése iránti kérelmeket a belügyminiszter mennyi időn belül köteles – akár elutasítási javaslattal – döntésre a köztársasági elnök elé terjeszteni, ami a jogbiztonság követelményével összefüggésben eredményez visszásságot. Az ügyfelek folyamatos tájékoztatásának köszönhetően a beszámolási időszakban olyan vizsgálat nem volt, ami az állampolgárság megszerzése iránt benyújtott kérelmek köztársasági elnöki döntésre történő előkészítésének elhúzódását sérelmezte volna. 2000-ben más eljárási szabályok megsértésére, illetve jogszabályi hiányosságra nem derült fény. (OBH 3094/1998., OBH 3952/1999.).
A fokozottan kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek védelme érdekében az országgyűlési biztos a korábbi évekhez hasonlóan, a beszámolási időszakban is különös figyelmet fordított a személyes szabadság korlátozása alatt élő külföldiek, illetve a velük kapcsolatban álló határőrök alkotmányos jogainak érvényesülésére. Az országgyűlési biztos 1999-ben a Magyar Emberi Jogi Központ, továbbá a Magyar Helsinki Bizottság kezdeményezésére egy átfogó vizsgálatban áttekintette a Ferihegy nemzetközi repülőtéren tartózkodó nem magyar állampolgárok, valamint az ott szolgálatot teljesítő határőrök alkotmányos jogainak érvényesülését. A vizsgálat során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetésére az országgyűlési biztos több ajánlást tett. A belügyminiszternek azt javasolta, hogy kezdeményezze az úti okmányok lefoglalására vonatkozó jogszabályi előírások, illetve a visszairányítás alatt álló külföldiek mielőbbi visszaszállítására vonatkozó kötelezettségek közötti összhang megteremtéséhez szükséges törvénymódosítást, kezdeményezze a repülőtér nemzetközi zónájának fogalmi meghatározását, jogállását, és a nemzetközi zóna kijelölésének módját; szabályozza a be nem léptetett, ezért a repülőtér elzárt területén tartózkodó külföldiek szabadságkorlátozásának jogcímét, fenntartásának felülvizsgálatát. Indítványozta továbbá, hogy a belügyminiszter rendeletben szabályozza a külföldiek visszairányításának végrehajtása során használatos nyomtatványok formai és tartalmi kérdéseit. Ezeket az ajánlásokat a belügyminiszter elfogadta. Az országgyűlési biztos kezdeményezte azt is, hogy a belügyminiszter rendelje el a repülőtéren szolgálatot teljesítő útlevélkezelők lőfegyver nélküli munkavégzését. Az országgyűlési biztos ajánlását a belügyminiszter nem fogadta el, de utasította a határőrség országos parancsnokát, hogy a lőgyakorlatok számának növelésével intézkedjen az útlevélkezelők fegyverhasználati jártasságának javításáról. A belügyminiszter elutasító álláspontja miatt az országgyűlési biztos ajánlást tett a miniszterelnöknek és kérte, intézkedjen az útlevélkezelők lőfegyver nélküli munkavégzése érdekében. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter 2000 szeptemberében azt a tájékoztatást adta, hogy az ajánlást a Kormány megtárgyalta és azzal nem értett egyet. Az országgyűlési biztos a választ tudomásul vette.
Az országgyűlési biztos több ajánlást tett a Határőrség országos parancsnokának. Kérte, hogy nyissa meg a tranzitszállót. Biztosítsa a visszairányítások ellen benyújtott fellebbezések érdemi felülvizsgálatát. Intézkedjen arról, hogy a Határőrség a lefoglalás okát is megjelölő írásos elismervényt adjon arról, ha a külföldi bármely okmányát lefoglalja. Gondoskodjon a Budapesti Határőr Igazgatóság igazgatójának rendészeti helyettese az 5/1999. számú intézkedésének olyan kiegészítéséről, amely garantálja az előszűrés eredményeként elkülönített külföldieknek a kirendeltségen való előállítását, ügyükben az idegenrendészeti eljárás lefolytatását és esetleges menedékjogi kérelmük előterjesztését. Tegye lehetővé, hogy a terminál tranzitvárójában tartózkodó külföldiek a meghatalmazott jogi képviselő megbízásához való törvényes jogukkal élhessenek. Gondoskodjon a repülőtéren szolgálatot teljesítő útlevélkezelők mentálhigiénés gondozásának kiterjesztéséről és a létszámhiány csökkentéséről. A Határőrség országos parancsnoka az ajánlásokat határidőben elfogadta és intézkedett azok végrehajtásáról (OBH 1222/1998.).
A külföldiek ellen foganatosítható szabadságkorlátozás másik módja miatt panaszkodott az a magyar nemzetiségű jugoszláv állampolgár, aki azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy hónapok óta közösségi szálláson kellett élnie és sem a hazatérése, sem a közösségi szállás elhagyásának várható időpontjáról nem volt tudomása. Jelentésében az országgyűlési biztos utalt arra, hogy már több vizsgálatában foglalkozott a határőrség közösségi szállásainak működési gyakorlatával. 1996-ban megtett ajánlásának megfelelően az 1999. évi LXXV. törvény hatálybalépésével módosult az idegenrendészeti őrizet és a közösségi szálláson való tartózkodás időtartamára vonatkozó rendelkezés. Mindkét szabadságkorlátozás tartamát a jogszabály maximum 18 hónapban jelölte meg. Az új törvényi rendelkezés alapján a kijelölt helyen való tartózkodást elrendelő határozat, illetve annak rendelkezései ellen bírósághoz lehet fordulni. Az említett, 1999. évi törvény szabályozta azt, hogy a kötelező tartózkodási helyet milyen esetekben kell közösségi szálláson kijelölni. Így lehetővé vált, hogy fenntartásának indokoltságát a bíróság a 18 hónapon belül is bármikor megvizsgálja. Mindezek a rendelkezések nagymértékben növelték a jogbiztonságot, csökkent a hozzánk érkezett vizsgálandó panaszok száma, és a vizsgálatok során az eljárással kapcsolatos alkotmányos visszásságot nem tártunk fel (OBH 7392/1998., OBH 6450/1998.).
Az országgyűlési biztos 1996 óta folyamatosan vizsgálja a közösségi szállásokon élő külföldiek közegészségügyi helyzetét. Az 1991. évi XI. tv. 2. § (3) bekezdése értelmében a fegyveres erők – így a Határőrség is – a közegészségügyi feladatokat saját egészségügyi szolgálatukkal látják el. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a polgári, illetve a fegyveres erők egészségügyi rendszerének elválasztása szakmailag indokolt lehet, az együttműködésük kereteit, a két szervezet közötti szakmai felügyeleti viszonyt rendező szabályok hiánya azonban több alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okoz, emellett a népegészségügyi biztonságot is veszélyeztetheti. Az ombudsman azt is megállapította, hogy a közösségi szállások működésének közegészségügyi felügyelete még a többi fegyveres erők működési körébe tartozó intézményekhez képest is sajátos problémát jelent. Ez az egyetlen olyan, a személyes szabadság korlátozásával járó kényszerintézkedés, amelynek a végrehajtására szolgáló intézményeiben a férfiak, a nők és a gyermekek együttesen vannak elhelyezve. Egy-egy közösségi szálláson csecsemők és aggastyánok, férfiak és nők, eltérő kulturális háttérrel, nagyon különböző fizikai és egészségi adottságokkal kénytelenek hosszabb-rövidebb ideig – legfeljebb 18 hónapon keresztül – együtt élni. Az országgyűlési biztos a Miskolcon, Győrben, Balassagyarmaton, Kiskunhalason és Nyírbátorban működő közösségi szállásokon végzett helyszíni vizsgálatai során minden esetben azt tapasztalta, hogy az említett intézményekben a határőrség a minimális higiénés feltételeket sem tudta biztosítani. Az országgyűlési biztos a határőrség területi egészségügyi szolgálatai által végzett ellenőrzések gyakoriságának ismeretében, illetve saját helyszíni vizsgálatai során szerzett tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy közhatalom hiányában a közegészségügyi ellenőrzés, illetve felügyelet hatékony ellátása nem lehetséges.
A feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetésére az országgyűlési biztos legutóbb 2000. december 21-én tett ajánlást a belügyminiszternek és az egészségügyi miniszternek arra, hogy saját hatáskörükben, illetve szükség esetén magasabb szintű jogszabály megalkotásának kezdeményezésével intézkedjenek az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, illetve a Határőrség Egészségügyi Szolgálata közötti együttműködés intézményes kereteinek kialakításáról, továbbá kezdeményezzék az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló 1991. évi XI. törvény 10. § (1) bekezdésének olyan tartalmú módosítását, amely lehetővé teszi, hogy a szolgálat a Határőrség külföldi polgári személyek elhelyezésére szolgáló létesítményeiben hatósági jogkört gyakoroljon. Az ajánlással kapcsolatos válaszadásra rendelkezésre álló határidő még nem telt el (OBH 6212/1998.).
A befejezett vizsgálatok mérlege
2000-ben 1394 vizsgálatot végeztünk el, (lásd a 4/1. számú táblázatot). Ez az adat azonban nem tartalmazza azokat az egyszerűsített eljárásban lefolytatott vizsgálatokat – számuk 119 –, amelyekben több eljárási cselekmény eredményeként, tehát vizsgálat után állapítottuk meg hatáskörünk hiányát, majd a panaszt elutasítottuk (lásd a 2/1. számú táblázatot). Ezzel együtt a beszámolási időszakban a vizsgálatok száma 1513.
A befejezett eljárásoknak az elintézés módja szerinti megoszlását a
tartalmazza. Ebből kiderül, hogy 556 eljárásban az alkotmányos joggal összefüggő visszásság hiányát állapítottuk meg, tehát a vizsgált hatóság „ártatlannak” bizonyult, vagy a gyanú nem igazolódott be. Ez az összes vizsgálati eljárás 36,7 százaléka. A panasz 114 esetben (7,5 százalék) az eljárás során a hatóság közreműködésével vagy más módon megoldódott. 170 eljárást fejezhettünk be oly módon, hogy érdemben egyesítettük az azonos ügyben folyó másik eljárással, vagy a korábban lefolytatott azonos eljárás eredményéről értesítettük a panaszost. 525 eljárásban igazolódott be az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság gyanúja. Ez az összes vizsgálat 34,7%-a, tehát valamivel több mint egyharmada.
Az 525 vizsgálati jelentésben 1217 ajánlást, indítványt, kezdeményezést tettünk. Az ajánlásokkal lezárt ügyek száma 432. Kezdeményezéssel csak 93 esetben éltünk (Obt. 21. §). Egy-egy visszásságot feltáró vizsgálatban átlagosan 2,3 ajánlás, kezdeményezést tettünk a beszámolási időszakban.
A feltárt 1737 – lásd a 3/1. számú táblázatot – alkotmányos joggal összefüggő visszásság orvoslására tett 1217 ajánlás, kezdeményezés sorsáról a
ad számot. Eszerint az ajánlások közel felének a sérelmes eljárást elkövető hatóság, közel harmadának a felügyeleti szerv volt a címzettje. Ha konkrét eljárásban az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság keletkezését jogszabályi rendelkezésre vezettük vissza, akkor jogalkotásra vonatkozó indítványt tettünk. Ez 257 esetben fordult elő, ami az összes kezdeményezés valamivel több mint egyötöde. Ügyészi óvást három esetben, büntetőeljárást négy ügyben kezdeményeztünk. Az előbbiekhez képest viszonylag gyakoribb volt – 30 eset – a fegyelmi eljárásokra való felhívás.
Ahogy azt már korábban is elmondottuk, az ombudsman kezdeményezése tényekkel és érvekkel megalapozott kísérlet az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság, sérelem orvoslására. A megszólított hatóságnak joga és lehetősége van arra, hogy szakmai indoklással az ajánlást elutasítsa. Ilyenkor, a hatóság és a biztos között – némely esetben hosszabb – párbeszéd veszi kezdetét. Ennek eredményeként előfordulhat, hogy az érintett az eredeti kezdeményezést, indítványt mégis elfogadta. Új kompromisszumos megoldás is kialakulhat például a felettes szerv vagy végső soron az Országgyűlés közreműködésével. A 4/5. számú táblázat a 2000-ben megtett kezdeményezések sorsát a december 31-i állapotnak megfelelően rögzíti. Eszerint a biztos ajánlását a megszólított hatóságok 71,5 százaléka elfogadta. Az ajánlás sorsa az esetek 17,2 százalékában azért volt bizonytalan, mert a válaszadásra rendelkezésre álló határidő még nem telt le, vagy az ügy bonyolultságára tekintettel a hatóság haladékot kapott. A beszámolási időszak végén csak 138 olyan ajánlást tartottunk nyilván, amellyel a címzett valamilyen módon nem értett egyet. Ebből arányosan a legtöbb a jogszabályra vonatkozó indítvány volt (az elutasítások közül 47). Említésre méltó, hogy a fegyelmi eljárások kezdeményezését a harmincból tizenkettő esetben a címzett nem fogadta el. A fegyelmi eljárás lefolytatásának jogszabályi akadályát jelenti az, ha az erre vonatkozó határidő lejárt, vagy a vétségben esetleg elmarasztalható személy már nem dolgozott az érintett munkahelyen. Az említett jogi akadály mellett azonban többször tapasztaltuk azt, hogy a hatóságok egy része – miközben az ajánlás érdemi részét elfogadja tehát a hibát elismeri – a vétkes felelősségre vonásától tartózkodik (erre vonatkozó kezdeményezést az eljárás lefolytatása nélkül elutasítja, az eljárást lefolytatja és mérlegelési jogkörében formális szankciót alkalmaz.) E tapasztalat alapján kétségek merültek fel bennünk az elfogadott szakmai ajánlások végrehajtásának sorsával kapcsolatban is. Ezért egyedi eljárásokban csak a panaszos pozitív visszajelzése után zárjuk le az ügyet. Egyébként pedig az utóvizsgálatokban ellenőrizzük az ajánlásban rögzített „megállapodás” betartását.
A ciklus utolsó beszámolójában áttekintettük az öt és fél év alatt megtett jogszabályi indítványaink sorsának alakulását is. Ezt azért tartottuk fontosnak, mert folyamatosan tapasztaltuk, hogy az átmeneti társadalom ombudsmanja, aki egyébként egy új alkotmányos intézmény felelős vezetője, a nyugaton működő kollegáihoz képest lényegesen többször kényszerül arra, hogy indítványaival befolyásolja a jogalkotás folyamatát. Az elmúlt öt és fél év alatt 786 jogszabályra vonatkozó indítványt fogalmaztunk meg. Ezeknek közel 65 százalékát már elfogadták. 7 százalék sorsa azért ismeretlen, mert a rendelkezésre álló határidő nem telt le, vagy a megszólított kinyilatkoztatta érdemi egyetértését, de a megvalósításra haladékot kért. Az elutasított indítványok aránya közel 28 százalék (ebből értelemszerűen a legtöbb a törvényre vonatkozó, amelynek száma 70). A 250 törvényalkotásra, -módosításra, hatályon kívül helyezésre vonatkozó indítványainknak tehát 32 százalékát nem fogadták el. Ezt mi nem tartjuk rossz aránynak, többek között azért, mert a törvény megváltoztatására vonatkozó ajánlás érdemi része – az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság orvoslása – több esetben alacsonyabb rendű jogszabályban valósult meg, tehát az ajánlás a célját elérte. (Lásd erről részletesen a 3. számú mellékletben foglaltakat.) Pozitívan értékelhető azért is, mert az államhatalom legmagasabb szintjén a jogalkotási folyamat sokkal összetettebb eljárás, mint az ombudsmané. E soktényezős eljárásban egyik, de nem egyetlen szempont az alkotmányos emberi jogok követelményeinek teljesítése, hiszen a jogalkotónak figyelemmel kell lennie például az ország teherbíró képességére és más tényezőkre is. Az sem kizárt azonban, hogy a több szereplős politikai döntéshozatal folyamatában a többségi akarat nem esik egybe a biztos indítványában foglalt szakmai állásponttal. Alapvetően eltérhet egymástól továbbá a politikai és a szakmai értékítélet, ahogy a felelősség mércéje is különböző. A
-ból az elfogadottként regisztrált jogszabályi indítványok sorsáról kaphatunk képet. Ezek közül 45,2 százalék már hatályba lépett. Közel 16 százalékról tudjuk, hogy a kodifikációs folyamat zajlik, mert véleményeztük a tervezeteket. (A 2000-ben véleményezett tervezetekről ad áttekintést a 2. számú melléklet.) A jogszabályi indítványok 18,5 százalékát nem az általunk megjelölt jogszabályi szinten, vagy jogszabályban valósították meg, de kodifikálták. Az elfogadottként regisztrált jogszabályok 20,5 százaléka olyan, amelyben nem észleltünk intézkedést. Ezen belül 35 százalék – ez a legnagyobb arány – törvényre vonatkozó indítvány volt. A jogalkotásra vonatkozó ígéretek számonkérésében korlátozottak a lehetőségeink. A sürgető, fontosnak tartott, főleg a sokakat érintő mulasztásokra évről évre e jelentésben hívjuk fel az Országgyűlés figyelmét. Az így nyomatékosított ajánlásaink sorsáról évente kétszer az Országgyűlés elnöke tájékoztat bennünket.
Működésünkről az értékítéletet természetesen a velünk kapcsolatba kerülő állampolgároknak, hatóságoknak, végső soron pedig az Országgyűlésnek kell alkotnia. Igen nehéz objektív körülmények között az elmúlt évben is elő kívántuk segíteni az emberi jogok érvényesülését és ezzel az alkotmányos rend megőrzését. Politika- és érzelemmentes szakmai döntéseket hoztunk, amelynek során semmilyen külső befolyásolásnak nem voltunk kitéve.
