A 2000. évben lefolytatott vizsgálatokról kiadott jelentéseinkben 1737 alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot állapítottunk meg. Az előző alfejezetekben elemzett 10 alkotmányos jog a megállapított visszásságok 90,5 százalékát tették ki. A 3/1. számú táblázatban felsorolt további 41 alkotmányos joggal kapcsolatosan feltárt visszásság aránya mindössze 9,5 százalék. Ezek közül az alábbiakban azokat részletezzük, amelyekben eljárásunk során olyan visszásságokat tártunk fel, amelyek az alkotmányos jogok helyzetének elemzése során jelentőségük miatt feltétlenül említést érdemelnek.
A munkához való jog
Alkotmány 70/B. § (1) bekezdés: A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.
(2) bekezdés: Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
(3) bekezdés: Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének.
(4) bekezdés Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz.
A munkához való jog biztosítása alapvetően nem hatósági, illetve közszolgálati tevékenységgel függ össze, ezért általában az országgyűlési biztos hatáskörén kívül esik. Előfordulnak azonban a munka világában is olyan területek és esetek, amelyeknek vizsgálatára az országgyűlési biztos rendelkezik hatáskörrel. Ezért vizsgálhatta azokat a panaszokat, amelyekben a munkáltató mint jogi személy hatóságnak vagy közszolgáltatónak minősült, illetve akkor is, ha a panaszt kiváltó okot valamely hatósági intézkedésre lehetett visszavezetni. E joggal kapcsolatban – a beszámolási időszakban – megállapított visszásságok az összes alkotmányos visszásság 1,09 százalékát tették ki.
A lefolytatott eljárások eredményeként az országgyűlési biztos az egyenlő munkáért egyenlő bér követelményével összefüggő visszásságot állapította meg az Állami Népegészségügyi- és Tisztiorvosi Szolgálat egyes megyei intézeteinek azon gyakorlatában, hogy a kémiai laboratóriumban dolgozók számára sem az egészségkárosító kockázatok, sem a fokozott megterhelés címén nem folyósítanak illetménypótlékot. A pihenéshez való jog sérelmét állapította meg a biztos abban az ügyben, amelyikben a vagyonvédelmi szolgálatot ellátó sorkatonák – a Szolgálati Szabályzat téves értelmezése miatt – nem kapták meg az előírt pihenőidőt. Egy büntetés-végrehajtási intézetben végzett vizsgálat alapján megállapítottuk, hogy az elítéltek foglalkoztatásának tartós hiánya is sérti a munkához való jogot. Nem állapítottunk meg a munka szabad megválasztásához való joggal kapcsolatban visszásságot amiatt, hogy a munkaképes állapotban lévő elítéltet az egészségi állapotának megfelelő munka végzésére kötelezte a bv. intézet. A foglalkozás szabad megválasztásához való jog sérelmét abban az esetben sem állapítottuk meg, amikor a panaszos – annak ellenére, hogy mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól – nem kaphatott egyéni vállalkozói engedélyt személy- és vagyonőri tevékenység folytatására.
A művelődéshez, tanuláshoz való jog
Alkotmány 70/F. § (1) bekezdés: A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára a művelődéshez való jogot.
(2) bekezdés: A Magyar Köztársaság ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező általános iskolával, képességei alapján mindenki számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatással, továbbá az oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja meg.
70/G. § (1) bekezdés: A Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tudományos és művészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát.
Az ismeretett alkotmányos jogokkal kapcsolatosan 2000. évben 28 esetben végeztünk vizsgálatot, ez az összes alkotmányos joggal érintett visszásság 1,51 százaléka. Ez az arány a korábbi beszámoló adataihoz képest csekély növekedést mutat.
Nem állapítottunk meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot egy enyhe fokban fogyatékos tanulók képzését végző iskolát fenntartó önkormányzat eljárásában azért, mert az iskola körzethatárait meghatározta és az új felvételek esetén csak az úgynevezett városkörnyéken lakó gyermekek felvételére vállalt kötelezettséget.
A tanulási zavarokkal küzdő tanulók oktatását végző alapítványi iskola ügyében a közigazgatási hivatal eljárásában megállapítottuk a visszásságot, mert az a tanév megkezdését követően nem fizette ki az állami normatívából az intézményt megillető részt. Kiemelt figyelmet fordítottunk a speciális képzést igénylő kiemelkedő képességű gyermekek oktatását végző intézményekre. Ezekben az ügyekben azt kellett vizsgálni, hogy – bár a jogszabályok lehetővé teszik – még nem alakult ki a megfelelő gyakorlat arra, hogy a települési önkormányzatok összefogással, együttműködési megállapodással közösen tartsanak fenn olyan jól működő oktatási intézményeket, amelyek vonzáskörzete túllépi a település határait.
A művelődéshez való joggal összefüggő bizonyos panaszokban az országgyűlési biztos hatásköre az eljárás garanciális szabályai betartásának ellenőrzésére és annak vizsgálatára irányulhat, hogy az oktatási intézmények átszervezése, összevonása vagy bezárása nem jár-e a korábban biztosított pedagógiai szolgáltatások teljes megszűnésével, vagy nem okoz-e aránytalanul nagy terhet a diákok, illetve szüleik számára. Több panaszban marasztalták el az ügyfelek az önkormányzatokat amiatt, hogy az oktatási intézményrendszerük átszervezésével egy-egy általános iskolát közoktatási megállapodás keretében alapítványi mükődésbe adtak. Ezekben az ügyekben megállapítottuk, hogy a művelődéshez való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot az átadás, ha annak jogszabályi feltételeit a felek betartják és a településen a mindenki számára hozzáférhető ingyenes oktatás lehetőségét továbbra is biztosították. Nem okozott visszásságot az az alapítványi iskola sem, amelyik képzési hozzájárulás fizetésére kérte fel a szülőket, ha a szülő saját elhatározásából, e lehetőség ismeretében íratta be oda gyermekét.
Veszélyezteti azonban a művelődéshez való jogot, ha jogszabály nem rendelkezik a felsőoktatási intézmény dolgozóinak távozása miatt megszűnő kar képzésében résztvevők tanulmányai folytatásának lehetőségéről. Visszásságot okoz az is, ha a főiskolai szak átszervezése, illetve a beiratkozáskor adott nem helytálló tájékoztatás miatt a hallgatók nem olyan szakképzettséget szereznek, mint amire számítottak.
Az alkotmányos jogszabályok betartásának kötelezettsége
Alkotmány 77. § (2) bekezdés: Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok a társadalom valamennyi szervezetére, minden állami szervre és állampolgárra egyaránt kötelezőek.
Ennek az alkotmányos jognak a sérelme a korábbi években lefolytatott vizsgálatokban nem fordult elő. A 2000. évben azonban 12 esetben állapítottuk meg, hogy az Alkotmány ezen rendelkezésével összefüggő visszásságot valósít meg az olyan önkormányzati rendelet alkalmazása, amely előírja a díjfizetési kötelezettséget a települési szilárd hulladék elszállítására, miközben a közszolgáltatás díját a helyi adóból származó bevételből fedezi. Visszásságot okoz az is, ha az önkormányzat a rendeleti szabályozási körbe tartozó kérdéseket a szolgáltatói szerződés körébe utalja, valamint az is, ha a hulladékszállítási díjak mértékét nem jogszabályban, hanem szerződésben szabályozza.
OBH 7394/1997.
I. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának nincs hatásköre arra, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok ellen az idegen állam hatósága által elrendelt, illetve foganatosított kényszerintézkedések jogszerűségét és végrehajtásának körülményeit vizsgálja.
II. A külföldön tartózkodó magyar állampolgárok jogvédelméről szóló törvény hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamhoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, az Alkotmány 8. § (1) bekezdése szerinti alapvető jogok védelméhez, valamint az Alkotmány 69. § (3) bekezdésében a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok számára biztosított érdekvédelemhez való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.
III. Az Alkotmány 69. § (3) bekezdésében biztosított alapjog miniszteri rendeleti szintű szabályozása az Alkotmány 8. § (1) bekezdése szerinti alapvető jogok védelméhez való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.
Az OBH 7394/1997. számú ügyben az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a Magyar Hírlap 1997. augusztus 12-i számában megjelent újsághír alapján, amely szerint a hazánk egyszemélyes jemeni külképviseletét ellátó ügyvivő szabadságának ideje alatt nyolc bajba jutott magyar állampolgár nem tudott segítséget kapni, hivatalból indított vizsgálatot.
Az OBH 7301/1998. számú ügyben a panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert egyik alkalmazottja 1998. július 30-án közúti balesetet szenvedett Belgrád közelében. A panaszos álláspontja szerint a bajba jutott gépkocsivezetőt valószínűleg azért vették őrizetbe, mert a belgrádi magyar konzul nem az elvárható gondossággal járt el, és még arra sem volt hajlandó, hogy a szabadságkorlátozás alatt álló magyar állampolgárral találkozzék. A panaszos az illetékes jugoszláv hatóságok azon döntését is sérelmezte, amellyel megakadályozták, hogy az őrizetben lévő gépkocsivezetőt meglátogassa.
A Külügyminisztérium Konzuli Főosztályának tájékoztatása szerint az OBH 7394/1997. számú ügyről a Külügyminisztérium a sajtóból szerzett tudomást, és további információk beszerzése érdekében 1997. augusztus 15-én jegyzékben fordult a Budapesten dolgozó jemeni ügyvivőhöz. A Külügyminisztérium azért nem tudott közvetlenül a helyszínen információt gyűjteni, mert az illetékes magyar ügyvivő a rendes évi szabadságát töltötte, és csak egy héttel később, 1997. augusztus 22-én utazott vissza az állomáshelyére. Az ügyvivő távollétében a magyar külképviseleten munkaidőben egy jemeni állampolgár alkalmazott teljesített szolgálatot. A Budapesten tartózkodó magyar ügyvivő kapcsolatba lépett a helyi alkalmazottal, aki arról tájékoztatta, hogy távollétében a külképviseleten senki sem jelentkezett segítségért. Arról, hogy az említett helyi alkalmazott milyen munkakörben dolgozik a magyar külképviseleten, beszél-e magyarul és igény esetén milyen segítséget tud nyújtani, a Külügyminisztérium nem adott tájékoztatást.
Az OBH 7301/1998. számú ügyben a panaszos által becsatolt iratok szerint a gépkocsivezető a balesetről haladéktalanul értesítette a Magyarországon tartózkodó panaszost, aki telefonon azonnal segítséget kért a Magyar Köztársaság belgrádi külképviseletének konzuli hivatalától. A szolgálatban lévő diplomata tájékoztatta a panaszost arról, hogy a balesettel kapcsolatos bírói ítélet megszületéséig nem tud segíteni, és javasolta, hogy a gépkocsivezető képviseletével bízzon meg ügyvédet. A panaszos Magyarországról csak jugoszláv üzleti partnerei segítségével, az ő közvetítésükkel tudott egy belgrádi ügyvédi irodát találni, illetve egy ott dolgozó ügyvédet megbízni. Az illetékes jugoszláv bíróság a gépkocsivezetőt 1998. július 31-én vizsgálati fogságba helyezte, amit csak 1998. augusztus 19-én szüntettek meg.
A gépkocsivezető szülei 1998. október 5-én írásban fordultak a Külügyminisztériumhoz, amelyben tájékoztatást kértek arról, hogy a belgrádi magyar nagykövetségnek „milyen konkrét és közvetett támogatást, segítséget kell nyújtania a külföldön balesetet szenvedő, illetve okozó magyar állampolgárnak”. A beadványra a Külügyminisztérium Konzuli Főosztályának vezetője 1998. november 20-án levelében válaszolt. A válaszlevél szerint a balesetről a Konzuli Főosztály 1998. augusztus 4-én a panaszos telefax beadványa alapján értesült. A jugoszláv hatóságok a magyar állampolgár őrizetbe vételéről a belgrádi magyar külképviseletet nem tájékoztatták, amely kötelezettség elmulasztására a nagykövetség telefonon és diplomáciai jegyzékben is felhívta a jugoszláv Külügyminisztérium figyelmét. A gépkocsivezető ügyében tartott 1998. november 6-i bírósági tárgyaláson a belgrádi magyar konzul is megjelent. A kiszabott pénzbírság, a perköltség és a nyergesvontató őrzési költségeinek befizetését követően, a magyar nagykövetség közbenjárására a gépkocsivezető visszakapta az útlevelét, és visszatért Magyarországra. A Konzuli Főosztály álláspontja szerint az ügyben érintett külföldi hatóságok eljárásuk során a hatályos jugoszláv jogszabályokban megállapított határidőket betartották. A szülőknek a külföldön bajba jutott magyar állampolgárokat megillető segítségnyújtás mibenlétére vonatkozó kérdésére a Főosztály vezetője nem reagált.
1. Az 1993. évi LIX. tv. 1. §, illetve 16. § (1) bekezdése értelmében állampolgári jogok országgyűlési biztosa csak az említett törvény 29. § (1) bekezdésében felsorolt – nyilvánvalóan magyar – szervek eljárása, ennek során hozott határozata (intézkedése), illetőleg azok intézkedésének elmulasztása következtében, a Magyar Köztársaság Alkotmányában felsorolt jogokkal összefüggő sérelem vagy ennek közvetlen veszélye esetén jogosult eljárni. Figyelemmel arra, hogy a gépkocsivezető őrizetbe vételéről a jugoszláv hatóságok döntöttek, és azt a jugoszláv hatóságok foganatosították, a panasznak ezekre az eljárásokra vonatkozó részét az országgyűlési biztos hatáskör hiányában elutasította.
2. Az Alkotmány 69. § (3) bekezdése a magyar állampolgárok számára alapvető jogként garantálja, hogy törvényes külföldi tartózkodásuk ideje alatt a Magyar Köztársaság védelmét élvezzék. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. A külföldön tartózkodó magyar állampolgárok jogvédelmének kérdését azonban mindössze a külügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 152/1994. (XI. 17.) Korm. rendelet érinti, amely szerint a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok Alkotmányban garantált jogvédelemről a külügyminiszter a konzuli feladatok ellátásával gondoskodik.
A konzuli tisztviselők érdekvédelmi feladatait az 1987. évi 13. törvényerejű rendelettel kihirdetett – Bécsben, 1963. április 24-én elfogadott – egyezmény 5. cikkének a) és e) pontjai szabályozzák. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy sem az 1987. évi 13. törvényerejű rendelet, sem az egyes államokkal kötött kétoldalú konzuli egyezmények nem fogalmaznak meg konkrét jogosultságokat a magyar állampolgárok részére, továbbá nem írnak elő ilyen kötelezettségeket a konzuli tisztviselők számára. Az említett egyezményeknek nem az az elsődleges funkciójuk, hogy a konzuli tisztviselők tevékenységét szabályozzák, hanem az, hogy a konzuli tevékenység nemzetközi – vagyis a fogadó állam által biztosítandó – kereteit meghatározzák. Az Alkotmány 69. § (3) bekezdésében garantált érdekvédelem tartalmára vonatkozó jogszabály hiányában az országgyűlési biztos nem tudott állást foglalni abban a kérdésben, hogy mulasztást követett-e el a Külügyminisztérium azzal, hogy a jemeni ügyvivő éves szabadsága idején a külképviseleten nem tartózkodott magyar diplomata. Az említett okból nem lehetett állást foglalni abban a kérdésben sem, hogy az őrizetben lévő gépkocsivezető védelmének biztosítása körében a belgrádi magyar konzul köteles lett volna őt meglátogatni vagy sem; amennyiben igen, akkor ezt mennyi időn belül kellett volna megtennie.
Az Alkotmánybíróság már a 9/1992. (I. 30.) AB határozat indokolásában az állam mint jogalkotó kötelességévé tette annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. A jogbiztonság követelménye az egyes jogintézmények működésének – így a külföldön tartózkodó magyar állampolgárokat megillető érdekvédelemnek – a kiszámíthatóságát is magában foglalja. A Külügyminisztérium által kiadott „Konzuli Kézikönyv” ugyan előírja a konzuli tisztviselőnek, hogy mit és hogyan tegyen, de ez egyrészről nem tesz eleget az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében előírt törvényi szintű szabályozás követelményének, másrészről az állampolgár számára sem nyújt garanciát az érdekvédelemhez való alapvető alkotmányos jogának érvényesüléséhez. Az említett indokok alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok jogvédelméről szóló törvény hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamhoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, az Alkotmány 8. § (1) bekezdése szerinti alapvető jogok védelméhez, valamint az Alkotmány 69. § (3) bekezdésében a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok számára biztosított érdekvédelemhez való alkotmányos joggal összefüggésben okozott visszásságot.
A feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásság megszüntetésére az országgyűlési biztos 2000. július 20-án ajánlást tett a külügyminiszternek és az igazságügy-miniszternek, és kérte, hogy kezdeményezzék a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok védelméről szóló törvény megalkotását.
Az ajánlásra adott válaszában az igazságügy-miniszter a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok védelméről szóló törvény megalkotására vonatkozó ajánlással egyetértett, azonban felhívta az országgyűlési biztos figyelmét arra, hogy a törvénytervezet kidolgozása a külügyminiszter hatáskörébe tartozik.
A külügyminiszter 2000. szeptember 19-én kelt levelében a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok védelméről szóló törvény megalkotását kezdeményező ajánlást visszautasította. Elutasító álláspontja indokaként a külügyminiszter egyrészt arra hivatkozott, hogy az Alkotmánybíróság vonatkozó határozata szerint „az alapjog nem minden vonatkozásban törvényhozási tárgy. Amennyiben az alapjoggal a szabályozás tárgya közvetett és távolabbi összefüggésben van, úgy ez esetben elegendő a rendeleti szint is”. Az elutasító álláspont másik indokaként a külügyminiszter utalt arra, hogy az országgyűlési biztosnak a konzuli törvény megalkotásával kapcsolatos kezdeményezését a tárca nemzetközi vizsgálatai sem támasztották alá, hiszen konzuli törvényt elsősorban a volt „szocialista országok alkottak a 60-as, 70-es években, s ezekben az országokban él tovább az ilyen tárgyú jogalkotás”.
3. Kiegészítő jelentésében az országgyűlési biztos egyetértett azzal, hogy az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének, vagyis az alapjogok törvényi szintű szabályozásának alkotmányi előírását, illetve a kizárólagosan törvényi szintű szabályozási tartalom és az esetleges rendeleti szabályozás viszonyát az Alkotmánybíróság több határozatában is értelmezte. Az említett határozatokban azonban az Alkotmánybíróság álláspontja minden esetben az volt, hogy valamely „alapjog tartalmának meghatározása és lényeges garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet, törvény kell továbbá az alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához is” (64/1991. (XII. 17.) AB határozat). Az országgyűlési biztos hangsúlyozta, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok védelméről szóló törvény megalkotását azért kezdeményezte, mert sem az 1987. évi 13. törvényerejű rendelettel kihirdetett Bécsi Egyezmény, sem a kétoldalú konzuli egyezmények nem szabályozzák azt, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgár a Magyar Köztársaság által biztosított védelem keretében pontosan milyen cselekmények vagy intézkedések elvégzését várhatja el alanyi jogon a Magyar Köztársaság külképviseleti szerveitől. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az említett kérdések jogszabályi rendezése az Alkotmány 69. § (3) bekezdésében biztosított alapjog tartalmának meghatározását és lényeges garanciáinak megállapítását jelenti, vagyis törvényi szabályozást igényel.
Kiegészítő jelentésében az országgyűlési biztos utalt arra, hogy a rendelkezésére álló adatok szerint a konzulok érdekvédelmi feladatait általában a belső nemzeti jogok konzuli törvényei, illetve más normatív szabályok rendezik. Az említett kérdéskörrel az USA, Svájc vagy Olaszország, illetve Lengyelország jogszabályai is foglalkoznak. A svájci rendelkezések például külön fejezetet szentelnek, és részletesen szabályozzák a külföldön élő svájci állampolgárokkal kapcsolatos konzuli feladatokat. A nemzetközi irodalom szerint a Német Szövetségi Köztársaság konzuli törvénye az egyik legsikeresebb kodifikáció. Az országgyűlési biztos tapasztalai szerint a nemzeti jogrendszertől függ az, hogy valamely állam a konzuli érdekvédelem tartalmát, illetve részletszabályait milyen szintű jogforrásban rendezte. Az Alkotmány 32/B. § értelmében az országgyűlési biztosnak az a feladata, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmányában biztosított jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságok orvoslása érdekében intézkedéseket kezdeményezzen. Figyelemmel arra, hogy a konzuli védelemhez való jogot az Alkotmány a magyar állampolgársági jogviszony részét képező alanyi jogként garantálja, ezért tartalmának meghatározása, garanciáinak biztosítása kapcsán is a magyar jogrendszer szabályai irányadóak. Mindezek miatt a külügyminiszternek az Alkotmány 69. § (3) bekezdésében biztosított alapjog rendeleti szintű szabályozásával kapcsolatos álláspontját az országgyűlési biztos nem fogadta el és megállapította, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok jogvédelmének miniszteri rendeletben való szabályozása az Alkotmány 8. § (1) bekezdése szerinti alapvető jogok védelméhez való alkotmányos joggal összefüggésben okozott visszásságot.
Jelentéseiben az országgyűlési biztos emlékeztetett arra, hogy 1998-ban – az OBH 2988/1997. számú jelentésében – már kezdeményezte a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok védelméről szóló törvény (konzuli törvény) megalkotását. Az ajánlást akkor a külügyminiszter elfogadta, és a törvény tervezetét is megküldte, továbbá az országgyűlési biztos 1999. évi tevékenységéről szóló parlamenti beszámolóra a Kormány nevében válaszoló igazságügy-miniszter is ígéretet tett a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok védelmének törvényi szabályozására. Az említett indokokra figyelemmel az országgyűlési biztos az 1993. évi LIX. törvény 21. § (3) bekezdésére, illetve 25. §-ára figyelemmel ajánlást tett a miniszterelnöknek arra, hogy kezdeményezze a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok védelmének törvényi szabályozását.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda főtanácsosa 2000. október 24-én kelt levelében tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy kiegészítő jelentését továbbította a Kormányzati Referatúra vezetőjének, aki ajánlására válaszolni fog. A válasz eddig nem érkezett meg. A Kormánynak az Országgyűlés 2001. évi tavaszi ülésszakára vonatkozó programja 37. pontja értelmében azonban a konzuli védelemről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés várhatóan 2001. június hónapban fogja tárgyalni.
OBH 9245/1997.
Az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében deklarált magánlakás sérthetetlenségével, az Alkotmány 70/A. (1) bekezdésében rögzített jogegyenlőséggel, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha jogszabályban biztosított hatáskörüket túllépve intézkednek az állampolgárral szemben.
A panaszos sérelmezte, hogy a lakásán intézkedő rendőrök ellen tett büntető feljelentése tárgyában a nyomozó hivatal a nyomozást bizonyíték hiányában megszüntette.
A panasz alapján felmerült a jogbiztonság követelménye, a jogegyenlőség és a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog sérelmének gyanúja, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el. Annak során vizsgálatra kérte a Fővárosi Főügyészség vezetőjét.
Az ombusman helyettes megállapította, hogy a panaszban hivatkozott rendőri intézkedést a panaszos bérlője kérte annak érdekében, hogy bérleményébe bemehessen és a panaszos mint bérbeadó által visszatartott ingóságaihoz hozzáférjen. A rendőrök a rendőrségről szóló törvény vonatkozó előírásai szerint jártak el akkor, amikor a bérleménybe való bejutáshoz segítséget nyújtottak a jogos bérlőnek, tehát ezen intézkedésük jogszerű volt. Hatáskörüket azonban túllépték akkor, amikor a bérelt lakrészből elvitték a bérbeadó által tartozás fejében visszatartott, bérlő tulajdonát képező ingóságot, vagyis ők gyakoroltak birtokvédelmi jogkört. Ezekre tekintettel nem találta megalapozottnak a Fővárosi Főügyészség Nyomozó Hivatala által – panaszos kezdeményezésére – folytatott hivatali visszaélés bűntette miatt, rendőrökkel szemben elrendelt nyomozás bizonyíték hiányában való megszüntetését.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben rámutatott, hogy a panaszos által kifogásolt rendőri intézkedés során a rendőrök megsértették a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz, a magánlakás sérthetetlenségéhez való jogot, továbbá a jogegyenlőség jogát. Ezért ajánlotta a legfőbb ügyésznek, hogy fontolja meg a szóban forgó büntetőeljárás továbbfolytatásának elrendelését, az országos főkapitánynak pedig azt, hogy gondoskodjon arról, hogy a rendőrök intézkedéseik során maradéktalanul vegyék figyelembe a rendőrségi törvényben meghatározott jogaikat és kötelezettségeiket. A címzettek az ajánlást elfogadták, a legfőbb ügyész helyettese a nyomozás folytatását elrendelte, a főkapitány pedig felhívta a budapesti főkapitány figyelmét a jogszabályok maradéktalan betartására és a jelentés tanúságainak az állomány részére való oktatására. Az eljárás eredményes volt.
OBH 9509/1997.
Nem okoz az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében deklarált munka szabad megválasztásához való joggal kapcsolatban visszásságot az, ha a munkaképes egészségi állapotban lévő elítéltet a büntetés-végrehajtási intézet az egészségi állapotának megfelelő munka végzésére kötelezi.
Az elítélt panaszos az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyetteséhez írt levelében sérelmezte, hogy a számára megalázóan alacsony munkabér miatti tiltakozása ellenére munkavégzésre kötelezik a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben.
A panasz alapján a munka szabad megválasztásához való joggal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt az általános helyettes vizsgálatot indított, vizsgálata során megkereste a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát.
A panaszost előzetes letartóztatottkénti befogadását követően a Balassagyarmati Büntetés-végrehajtási Intézet Egészségügyi Osztálya nehéz fizikai munkára alkalmasnak nyilvánította. A panaszost büntetésének jogerőre emelkedését követően az Ipoly Cipőgyár Kft. tűzödéjében állították munkába.
A szabadságvesztés büntetés célja nem csupán az elítéltek által elkövetett bűncselekmények szankcionálása, megtorlása, hanem az elítéltek nevelése, felkészítése a társadalomba való beilleszkedésre, és ezzel újabb bűncselekmények elkövetésének megelőzése. A rendszeres munkavégzés – a fenti célnak megfelelően – segíti az elítélt felelősségérzetének növekedését, testi erejének fenntartását, valamint a szabadulás utáni időre való felkészülését a jobb reszocializáció érdekében. A büntetés-végrehajtási intézetnek tehát nemcsak joga, de amennyiben ennek feltételei fennállnak, kötelessége is az elítéltek munkáltatása. A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. az elítélt kötelességévé teszi a kijelölt munka képességének megfelelő, fegyelmezett elvégzését. Szintén köteles az elítélt a tartására fordított költségekhez hozzájárulni. A szabadságvesztés az elítélt személyi szabadságának korlátozásával jár, ez a korlátozás kiterjed az elítéltnek a munka szabad megválasztásához való jogára is, vagyis ha az elítélt munkaképességgel bír, akkor kötelezhető az egészségi állapotának megfelelő munka elvégzésre. A munkavégzés során megszerzett munkadíj meghatározott része az elítéltet illeti, aki ezzel a megengedett kereteken belül szabadon gazdálkodhat. Mindez az elítélt önállóságát és a társadalomba való jobb beilleszkedésének az esélyét növeli. Mint ahogy azt az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Római Egyezmény 4. cikke kimondja, az elítéltek munkavégzésre kötelezése nem tekinthető kényszermunkának: a munka kijelölésére ugyanis csak akkor kerülhet sor, ha munkavégzésre az elítélt egészségileg alkalmas, továbbá az elítélt az általa elvégzett munka fejében díjat kap. A nemzetközi előírásoknak megfelelően a munkavégzés csak az eljárási szabályok betartása mellett elrendelt letartóztatás, ill. szabadságvesztés folyamán követelhető meg.
Az elítélt munkavégzésre való alkalmasságáról a befogadási és foglalkoztatási bizottság dönt egy egészségügyi vizsgálat elvégzése után, annak eredményétől függően. A panaszost az egészségügyi vizsgálaton munkavégzésre alkalmasnak találták, ezért ki is jelölték részére a munkavégzés helyét. A munkavégzés helyének kijelölése után, a munkába állítás napjával kezdődően az elítélt köteles a kijelölt munkát elvégezni, kivéve, ha erre önhibáján kívül nem képes. Az itt leírtakból következik, hogy az alacsony munkadíj nem ad alapot a munkavégzés megtagadására. Mindezekre tekintettel, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnokának eljárásában az általános helyettes alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg.
OBH 1758/1998.
Nem állapítható meg alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság a hivatásos állományúak eltérő beosztásban történő foglalkoztatása miatt vagy egyéb jogcímen járó illetménypótlék kifizetésének elmaradása esetében, ha az érintettek a vitatott járandóság megítélésére bírósághoz fordulhatnak.
A rendőrség hivatásos állományába tartozó panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert véleménye szerint a megbízás alapján tiszti beosztást betöltő, de tiszthelyettesi vagy zászlósi rendfokozatú rendőrök nem kapják meg a beosztásuknak megfelelő illetményt. Sérelmezte továbbá, hogy az ügyeletes tisztek nem kapnak délutáni és éjszakai pótlékot. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot rendelt el a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jog (Alk. 70/B. § (3) bek.) sérelmének gyanúja miatt. A vizsgálat érdekében az országos rendőr-főkapitányság vezetőjétől kért tájékoztatást.
A országos rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a hatályos szervezési állománytáblázatokban meghatározták, hogy az egyes szerveknél – a feladatok függvényében – milyen arányban hoznak létre tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi és közalkalmazotti munkaköröket. Ezek az állománytáblázatok az optimális helyzetre készültek, azonban a tényleges helyzet ettől eltérő. A jelenlegi kb. 10-15%-os fluktuáció, az iskoláztatási, képzési kapacitás mellett lehetetlen biztosítani azt, hogy minden egyes beosztásban a képesítési követelményeknek megfelelő személy kerüljön kinevezésre. A tájékoztatás idején 2247 zászlósi és 153 tiszthelyettesi besorolású rendőr töltött be tiszti beosztást. Az eltérő munkakörben foglalkoztatott állomány döntő többsége – közel 2000 fő – a beosztásához szükséges iskolákat végzi. Ebből következően az eltérő beosztásban történő foglalkoztatás csak ideiglenes állapot, amely a szükséges iskolai végzettség megszerzéséig tart. Ezt követően az érintettek kinevezése megtörténik. Hasonló helyzetben vannak a polgári életből felvett – egyetemet, főiskolát végzett – rendőrök, akiket a felsőfokú rendőrszervező tanfolyam elvégzése után léptetnek elő tisztté. Ez évente 450-500 rendőrt érint.
A beosztáshoz tartozó feladatot megbízással végző állomány – amennyiben a képesítési követelményekkel rendelkezik és eredeti beosztásuk alól mentesítették őket – a besorolásnak megfelelő illetményt megkapja. Beosztásuk ellátása melletti megbízás esetén a többletszolgálatukért az illetményalap 25-100%-ig terjedő díjazásra jogosultak.
A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet szerint a hivatásos állomány tagja akkor jogosult a Hszt.-ben meghatározott illetménypótlékra, ha olyan beosztást tölt be, amely az átlagosnál nagyobb veszéllyel vagy fokozott igénybevétellel, illetve többletkövetelmények teljesítésével jár, továbbá ha az átlagosnál kedvezőtlenebb körülmények elviselésére kényszerül, és ezeket a követelményeket és körülményeket a beosztási illetményben nem lehet elismerni. Az illetménypótlék a pótlékra jogosító szolgálati tevékenység tényleges kifejtésének, illetve a beosztás betöltésének idejére jár. A délutáni és éjszakai szolgálatellátás az ügyeleti szolgálat jellegéből adódik, a jogszabályban megállapított beosztási illetmény a támasztott követelményekkel összhangban van.
Az országos rendőrfőkapitány arról is tájékoztatott, hogy ügyeleti pótlék megfizetése tárgyában, munkaügyi per sehol nincs folyamatban. Ha az érintettek sérelmezik, hogy részükre nem a törvénynek megfelelően fizetnek pótlékot, illetve adnak pihenőidőt, a törvény értelmében az őket megillető díj vagy szolgáltatás teljesítésére való kötelezést igényelhetik a bíróság útján. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a panasz ügyében alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, ezért a vizsgálatot 2000. június 6-án lezárta.
OBH 2807/1998.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott diszkrimináció tilalmával, és a 70/D. § (2)-(3) bekezdésében foglalt egyenlő munkáért egyenlő bér követelményével összefüggő visszásságot okoz az ÁNTSZ azon megyei intézeteinek gyakorlata, ahol a kémiai laboratóriumban dolgozók számára sem az egészségkárosító kockázatok, sem a fokozott megterhelés címén illetménypótlékot nem folyósítanak.
Az ÁNTSZ megyei intézeteinek kémiai laboratóriumában dolgozók azzal a panasszal fordultak az országgyűlési biztoshoz, hogy nem kapnak munkahelyi pótlékot annak ellenére, hogy számukra ezt a jogszabály lehetővé teszi. Igényükkel fordultak a megyei tisztifőorvoshoz, majd bírósághoz is, de utóbb elálltak a keresettől. Elmondásuk szerint Tatabányán és Szombathelyen bírói ítélet alapján a kémiai laborban dolgozók kapják a munkahelyi pótlékot, a somogyi, zalai, pécsi, győri laborok belső szabályozással 1998 januárjától szintén jogosultak erre. A többi megyében azonban továbbra sem folyósítják.
Az országgyűlési biztos 1996-ban az ÁNTSZ megyei intézeteiben dolgozó köztisztviselők panaszára már vizsgálta a központi laboratóriumokban dolgozók bérpótlékának kérdését. Akkor ajánlást tett a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény olyan végrehajtási rendeletének megalkotására, amely a közalkalmazotti törvény végrehajtására kiadott 113/1993. (VII. 14.) Korm. rendelethez hasonlóan tartalmazza a veszélyes munkakörök felsorolását és ehhez tartozó pótlékok mértékét.
Többszöri levélváltás után a népjóléti minisztérium államtitkára 1997-ben arról tájékoztatott, hogy a minisztériumnak nincs módja a szabályozás direkt eszközével élni. A köztisztviselői törvény 1997-ben elfogadott módosítása ugyanis az illetménypótlékra jogosító munkaköröket a hivatali szervezet vezetőjének hatáskörébe utalta. A hivatalok vezetőinek munkáját az országos tisztifőorvos asszony által kiadott szabályzat ajánlás segítette.
Az országgyűlési biztos az ügyben tájékoztatást kért az országos tisztifőorvostól arra nézve, hogy milyen szakmai és jogi indokok lapján maradt ki az 1998 januárjában kiadott szabályzat ajánlásból a munkahelyi pótlékra jogosító munkakörök közül a kémiai laboratórium. Az országos tisztifőorvos válaszában arra hivatkozott, hogy a vegyi anyagokkal kapcsolatos heveny és idült egészségkárosodás esetlegesen fennálló kockázatai kiiktathatók, illetve a károsodás megelőzhető. Erre a munkáltatót a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény kötelezi is, a megelőzés lehetőségét is megjelöli: műszaki-légtechnikai: pl. elszívó fülke, egyéni védelmi eszközök: pl. védőkesztyű, légzésvédő, arcvédő stb. és ezek kombinációi. Az ÁNTSZ kémiai laboratóriumaiban a vegyi anyagokkal folytatott tevékenység során a 26/1996. (VIII. 28.) NM rendelet mellékletének 2. pontjában meghatározottak szerinti kockázatok a kémiai laboratóriumi méretekben és körülmények között folyó munka során nem állnak fenn.
Az országos tisztifőorvos érdeklődött a megyei intézetektől a kémiai laboratóriumokban dolgozók pótlékát illetően. A jelentésekből megállapíthatóan hét olyan megyei intézet van, ahol a kémiai labor dolgozói – hasonlóan a mikrobiológiai, ill. egyéb labor dolgozóihoz – valamilyen többlet-juttatásban részesülnek.
E többlet-juttatásokat – két megye kivételével – nem az egészségkárosító kockázatok között végzett munkáért járó illetménykiegészítés jogcímén folyósítják, hanem egyéb jogcímeken. A többlet-juttatás megállapítását az érintett megyék többségében a dolgozókkal történt előzetes egyeztetések és megállapodások előzték meg, melyek során rögzítették, hogy a laboratóriumi tevékenység nem tekinthető egészségkárosító kockázatok között végzett munkának.
Erre a megoldásra valószínűleg azért került sor, hogy a dolgozók bevonásával történjen az egészségkárosító kockázatok megítélése és a pereket elkerüljék. Az országos tisztifőorvos jelezte, hogy a közeljövőben szándékában áll megvizsgáltatni a különböző kifizetési jogcímek jogszerűségét és szükség esetén intézkedéseket tesz. Azt a reményét fejezte ki, hogy az április 1-én hatályba lépett 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet végrehajtása során a szakemberek segítségével történő egészségkárosító kockázatok meghatározásával és becslésével a probléma megnyugtatóan rendeződik.
Az országgyűlési biztos a fentiekkel kapcsolatban a következő megállapításokat tette: A vegyi anyagokkal kapcsolatos heveny és idült egészségkárosodás megelőzhető, de éppen a megelőzésre szolgáló eszközök, védőkesztyű, légzésvédő, arcvédő, stb. használata a munkavállaló számára fokozott megterhelést jelent. A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény szerint a köztisztviselő nemcsak akkor jogosult illetménypótlékra, ha munkaideje nagyobb részében egészségkárosító kockázatnak van kitéve, hanem akkor is, ha egészségének védelme csak olyan egyéni védőeszköz állandó vagy tartós használatával valósítható meg, amely számára fokozott megterhelést jelent. Feltehetően ezen a jogcímen kapják a pótlékot a kémiai laborban dolgozók ott, ahol az előzetes egyeztetések során rögzítették, hogy a tevékenység nem tekinthető egészségkárosító kockázatok között végzett munkának.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy ÁNTSZ azon megyei intézeteinek gyakorlata, ahol a kémiai laboratóriumban dolgozók számára sem az egészségkárosító kockázatok, sem a fokozott megterhelés címén illetménypótlékot nem folyósítanak, a fent említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okoz. Tekintettel arra, hogy az említett jogszabály a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről szól, feltehetően a kémiai laboratóriumok nem vagy nem teljeskörűen vesznek részt a jogszabály által előírt és 2001. december 31. napjáig végrehajtandó felmérésben. Ebben az esetben a kémiai laborban dolgozók számára az új jogszabály ugyanúgy nem hozhat megoldást, mint a köztisztviselői törvény 1997. évi módosítása, és az ennek nyomán kiadott szabályzat ajánlás.
Ezért az országgyűlési biztos felkérte az országos tisztifőorvost, hogy a közeljövően tervezett, a különböző kifizetési jogcímek vizsgálatakor vegye figyelembe a kémiai laboratóriumban dolgozók egészségkárosító kockázatain túl a védőeszközök használatával járó fokozott terhelést is, és az 1998 januárjában kiadott szabályzat ajánlást akként módosítsa, hogy az e területen dolgozók az ÁNTSZ valamennyi megyei intézetében illetménypótlékban részesüljenek.
A tisztifőorvos asszony az ajánlásra adott válaszában arról értesítette az országgyűlési biztost, hogy a közeljövőben újra megvizsgáltatja a laboratóriumi dolgozók munkavégzésének, munkakörülményeinek helyzetét, különös tekintettel az egyéni védőeszközök alkalmazására, illetve annak a dolgozók terhelésére kiható hatására. Felkérte az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézetet, hogy a helyi foglalkozás-egészségügyi szolgálatokkal együttműködve végezzék el – egységes szempontok alapján – valamennyi megyei intézetnél a kémiai laboratóriumban dolgozók tevékenysége egészségkárosító kockázatának becslését, határozzák meg az alkalmazandó egyéni védőeszközöket és készítsenek szakvéleményt arról, hogy a védőeszközök alkalmazása mennyiben jelent fokozott megterhelést a dolgozóknak. E szakvélemény szolgál majd alapul a megyei tisztifőorvosok számára a munkáltatói döntés meghozatalakor. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta és kérte a tisztifőorvos asszonyt, hogy a szakvéleményt bocsássa rendelkezésére. A beszámoló idején a szakvélemény még nem készült el.
OBH 3228/1998.
I. A pihenéshez való jog sérelmével jár (Alk. 70/B. § (4) bekezdése), ha a vagyonvédelmi szolgálatot ellátó sorkatonák, a Szolgálati Szabályzat téves értelmezése folytán, nem kapják meg az előírt pihenőidőt.
II. Sérti az egészséges környezethez és az emberi méltósághoz való jogot (Alk. 18. § és 54. § (1) bekezdése), ha a sorkatonák körletének felszereltsége annyira hiányos, hogy nem biztosított a tisztálkodás lehetősége és megfelelő mellékhelyiség használata.
Ügyvédje által képviselt panaszos sérelmezte, hogy a laktanyától 40 km-re levő bázison szolgálatot teljesítő négy sorkatona egyhetes váltásban látja el a szolgálatot, ezalatt csak konzervet és kenyeret kapnak, palackos vizet isznak, vezetékes víz hiányában a tisztálkodás sem megoldott, emiatt WC használatára sincs mód, csak árnyékszék áll rendelkezésre. A körülmények nagyszámú különböző rovar és nemritkán rágcsálók jelenlétét eredményezik. A váltás szervezetlensége miatt a katonák képtelenek kipihenni magukat.
A felmerült alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásság gyanújára tekintettel az állampolgári jogok biztosának általános helyettese helyszíni vizsgálatot rendelt el.
A vizsgálat a panaszt mindenben igazolta. Az objektumban a sorkatonák elhelyezési körülményei elfogadhatatlanok, a szolgálat szervezése nem felelt meg az előírásoknak és a vagyonvédelmi feladatok maradéktalan ellátásának. Az objektum kerítése átjárható, az udvaron mezőgazdasági gépek és polgári személyek közlekednek, az illetéktelen belépők kiszűrése emiatt szinte lehetetlen. Éjjel a rendezetlen, nagyrészt bozótos terület kivilágítatlan, ellenőrizhetetlen. Az ott szolgálatot teljesítők a laktanyával rádióösszeköttetésben állnak, de a járőrrel nem tudnak kapcsolatot tartani. A járőrvonal 1500-2000 méter.
1999. április 25-én éjszaka ismeretlen tettesek az egyik tárolóépület faláról 300 négyzetméter alumínium burkolatot tulajdonítottak el, emiatt büntetőeljárás indult a panaszos ellen, kötelességszegés szolgálatban vétsége miatt. Ez felvetette a vagyonvédelmi szolgálat helyes értelmezésének igényét. Addig ugyanis nem tekintették készenléti szolgálatnak, ezért nem biztosították az ott szolgálatot teljesítőknek az előírt pihenőidőt.
Az általános helyettes az Obtv. 20. § (1) bekezdése alapján ajánlotta a honvédelmi miniszternek, hogy intézkedjen a MH 11/3. Vegyes Légvédelmi Zászlóalj börgöndi objektuma jelenlegi őrzési formájának haladéktalan megszüntetésére, a kifogásolt visszásságok felszámolására. Ha ez nem valósítható meg, a külső polgári őrséggel való megoldás megfontolását.
Az általános helyettes felkérte a honvédelmi minisztert, vizsgálja meg a Magyar Honvédségnél rendszeresített fegyver nélküli vagyonvédelmi szolgálat működésének személyi és szakmai feltételeit.
Az ajánlást a honvédelmi miniszter elfogadta és az ügyben hatáskörrel rendelkező MH légierő vezérkari főnök intézkedett az ajánlásban szereplő visszásságok felszámolására. A HM Jogi és Igazgatási Főosztályának vezetője tájékoztatott, hogy a börgöndi bázison vagyonvédelmi szolgálatot ellátó sorkatonák 24 órás vezénylés szerint teljesítik a szolgálatot.
A vizsgálati jelentés ismeretében a legfőbb ügyész helyettese, katonai főügyész arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a panaszost az illetékes bíróság katonai tanácsa folytatólagosan elkövetett szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta. Ugyanakkor az illetékes katonai ügyészség a mezőfalvi zászlóalj parancsnokával és három tiszti rendfokozatú beosztottjával szemben vádat emelt elöljárói intézkedés elmulasztása, illetve elöljárói gondoskodás elmulasztása miatt. Az ügyben elsőfokú nem jogerős ítélet van.
OBH 3294/1998.
Tévedésből elfogott személyek indokolatlan fogvatartása, elfogásuk nyilvánosságra hozatala, a jogsértés legalizálását szolgáló formális eljárási cselekmények végrehajtása súlyosan sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság nélkülözhetetlen elemét képező jogbiztonságot és ezzel összefüggésben a tisztességes eljárás követelményét, illetve a személyi szabadsághoz (Alk. 55. § (1) bek.) és a jóhírnévhez való jogot (Alk. 59. § (1) bek.), ezáltal a felsorolt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz.
Teljes szöveg: 3.10. fejezetben.
OBH 3866/1998.
I. Nem okoz az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított mozgásszabadsághoz és a lakóhely szabad megválasztásához való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha a magyar állampolgár az idegen állam hatóságának elutasító döntése miatt nem tud annak területére beutazni.
II. Nem okoz az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében biztosított nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához, továbbá az Alkotmány 64. §-ában biztosított kérelem előterjesztéséhez való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, hogy a Magyar Köztársaság hatóságai nem tudnak a jogtalanul eltulajdonított útlevelek „nemzetközi letiltása” ügyében intézkedni.
III. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának nincs hatásköre arra, hogy a külföldi állam hatóságának a magyar állampolgárral szembeni döntése jogszerűségét vagy méltányosságát vizsgálja.
Az OBH 3866/1998. számú ügyben a magyar állampolgár panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az osztrák határőrizeti szervek minden indok és magyarázat nélkül megtagadták a beléptetését, továbbá egy év időtartamra kitiltották Ausztria területéről. A panaszos sérelmezte, hogy a Külügyminisztérium nem törődik a magyar állampolgárokat ért jogtalan külföldi atrocitásokkal.
Az OBH 5198/1998. számú ügyben a panaszos azt sérelmezte, hogy a görög határőrizeti szervek azért nem engedték őt Rodoszra beutazni, mert a schengeni egyezményhez tartozó országokban nemkívánatos személynek minősült. A panaszos sérelmezte, hogy a magyar hatóságok semmit nem tettek annak érdekében, hogy adatait a tagállamok tiltó listájáról töröljék.
Az országgyűlési biztos Alkotmány 7. § (1) bekezdésében biztosított nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához, az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított mozgásszabadság és a lakóhely szabad megválasztásához, továbbá az Alkotmány 64. §-ában biztostott kérelem előterjesztéséhez való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot.
1. Az Alkotmány 58. § (1) bekezdése alapján a magyar állampolgároknak joguk van arra, hogy az ország területét elhagyják. Az ország elhagyásához való jogból azonban nem következik, hogy a magyar állampolgároknak alkotmányos joguk lenne arra is, hogy egy idegen állam területére belépjenek. Az idegen állam határőrizeti szerve dönt arról, hogy a beutazás szándékával megjelenő magyar állampolgár nem áll-e beutazási korlátozás vagy tilalom alatt. Figyelemmel arra, hogy a panaszosok nem a magyar hatóságok döntésének vagy eljárásának következtében nem tudtak Ausztriába, illetve Görögországba beutazni, az országgyűlési biztos az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított mozgásszabadsághoz és a lakóhely szabad megválasztásához való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem észlelt.
2. Görögország és Ausztria is tagjai a schengeni egyezménynek, ezért a panaszosok adatainak a nemkívánatos személyek névjegyzékéből való törlése is csak az egyezményben szabályozott eljárásrendben történhet. A schengeni egyezmény 110. cikke értelmében, akinek az adatai a számítógépes rendszerben szerepelnek, az kérheti a személyére vonatkozó ténybeli vagy jogi hibát tartalmazó adat kijavítását vagy törlését. Az egyezmény 106. cikke szerint az adatbázisban szereplő adatokat kizárólag az az állam jogosult módosítani, kiegészíteni, helyesbíteni vagy törölni, amelynek intézkedése alapján azt oda felvették, ezért az érintett személynek is ezen állam hatóságához kell fordulnia. A Magyar Köztársaság nem tagja a schengeni egyezménynek, így a tagállamok által használt számítógépes adatbázishoz a magyar hatóságok nem férhetnek hozzá, és arra sincs lehetőségük, hogy a rendszerbe adatokat felvetessenek vagy onnan töröltessenek. A schengeni egyezmény hivatkozott rendelkezéseire figyelemmel az országgyűlési biztos a panaszos jogtalanul eltulajdonított útlevelének „nemzetközi letiltása” ügyében az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében biztosított nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához, továbbá az Alkotmány 64. §-ában biztosított kérelem előterjesztéséhe valóz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem észlelt.
3. Az 1993. évi LIX. tv. 1. §, illetve 16. § (1) bekezdése értelmében állampolgári jogok országgyűlési biztosa csak az említett törvény 29. § (1) bekezdésében felsorolt – nyilvánvalóan magyar – szervek eljárása, ennek során hozott határozata (intézkedése), illetőleg azok intézkedésének elmulasztása következtében, a Magyar Köztársaság Alkotmányában felsorolt jogokkal összefüggő sérelem vagy ennek közvetlen veszélye esetén jogosult eljárni. Figyelemmel arra, hogy panaszosoknak Görögország, illetve Ausztria területére történő beléptetéséről, illetve kitiltásáról az említett államok hatóságai döntöttek, a panaszoknak ezekre az eljárásokra vonatkozó a részét az országgyűlési biztos hatáskör hiányában elutasította.
OBH 6450/1998.
I. Nem okoz a határőrség az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított, a külföldiek szabad mozgásához és tartózkodási helyük szabad megválasztásához való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha a külföldi kijelölt helyen tartózkodása időtartamának meghosszabbításakor a hatályos idegenrendészeti jogszabályok szerint jár el.
II. A kijelölt helyen tartózkodás időtartama, fenntartásának indokoltsága, az eljáró hatóság által alkalmazott szabadságkorlátozás mértékére vonatkozó jogorvoslati lehetőség hiánya az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerinti alkotmányos alapjogok védelméhez való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.
III. Az országgyűlési biztos hatáskőr hiányában nem vizsgálhatja, hogy a külföldi hazatérését az állampolgársága szerinti állam mennyi időn belül engedélyezi.
Egy magyar nemzetiségű jugoszláv állampolgár (a továbbiakban: panaszos) azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert sérelmezte, hogy hónapok óta közösségi szálláson kellett élnie és sem a hazatérése, sem a közösségi szállás elhagyásának várható időpontjáról nem volt tudomása.
Az országgyűlési biztos az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében biztosított nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához való jog, az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog, továbbá az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított külföldiek szabad mozgásához és tartózkodási helyük szabad megválasztásához való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A Nyírbátori Határőr Igazgatóság, továbbá a Határőrség Országos Parancsnoka által megküldött iratok szerint a határőrség a panaszost 1996. augusztus 1-jén Kópháza község területén igazoltatta és mivel magyarországi tartózkodásának jogszerűségét nem tudta igazolni, a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. tv. (továbbiakban Itv.) 28. § (3) bekezdése alapján előállította.
A panaszos meghallatásakor elmondta, hogy 1996. március 9-én érvényes útlevéllel érkezett a Magyar Köztársaság területére. Az idegenrendészeti eljárás során megállapították, hogy a panaszos jogszerű magyarországi tartózkodásának ideje lejárt, annak meghosszabbítását nem kezdeményezte, vagyis 114 napja engedély nélkül tartózkodott az országban. Az engedély nélküli tartózkodással a panaszos megszegte az Idtv. 23. § (2) bekezdés a) pontját, ezért a Győri Határőr Igazgatóság Idegenrendészeti, Szabálysértési és Menekültügyi Osztálya (a továbbiakban: elsőfokú idegenrendészeti hatóság) őt a Magyar Köztársaság területéről kiutasította. Az elsőfokú idegenrendészeti hatóság az Idtv 35. § (2) bekezdése alapján elrendelte a kiutasítás előzetes végrehajtását, a panaszos kitoloncolásától azonban eltekintett. A panaszos fellebbezett kiutasítás ellen, azonban a másodfokú hatóság 1996. szeptember 06-án az elsőfokú idegenrendészeti hatóság határozatát helybenhagyta.
A panaszos az ország elhagyására vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget. 1998. december 18-án a Győri Határőrizeti Kirendeltség és a Győri Rendőrkapitányság járőre a panaszost ismét igazoltatta, és mivel személyazonosságát és magyarországi tartózkodásának jogszerűségét nem tudta igazolni, ezért őt az Idtv. tv. 28. § (3) bekezdése alapján előállította. Az elsőfokú idegenrendészeti hatóság megállapította, hogy a panaszost korábban már kiutasították az országból. Az elsőfokú idegenrendészeti hatóság jogellenes belföldi tartózkodás vétségének gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményezett a panaszos ellen, akit a Győri Városi Ügyészség megrovásban részesített.
Figyelemmel arra, hogy a panaszos önként nem hagyta el az országot, az elsőfokú idegenrendészeti hatóság a kiutasításról szóló 1996. augusztus 02-án kelt határozatát úgy módosította, hogy a közrend, közbiztonság érdekében elrendelte a panaszos kitoloncolását. A panaszos úti okmánnyal nem rendelkezett, ezért az elsőfokú idegenrendészeti hatóság a határozat végrehajtását felfüggesztette.
A panaszos anyagi fedezettel, megfelelő lakással, jövedelemmel sem rendelkezett, ezért az elsőfokú idegenrendészeti hatóság kötelező tartózkodási helyként a Győri Határőrigazgatóság Közösségi Szállását jelölte ki és kezdeményezte az úti okmány beszerzését számára.
A panaszos kijelölt helyen való tartózkodásának hat hónapon túli meghosszabbításához az idegenrendészeti eljárás során készült iratokat a Határőrség Országos Parancsnokságának Idegenrendészeti, Szabálysértési és Menekültügyi Főosztálya megvizsgálta, és 1997. június 12-én annak további fenntartását törvényesnek találta. A Határőrség országos parancsnoka a panaszos kijelölt helyen való tartózkodásának egy éven túli meghosszabbítását 1997. december 10-én indokoltnak tartotta. Az elsőfokú idegenrendészeti hatóság – a Győri Határőrigazgatóság Közösségi Szállásának telítettsége miatt – 1998. szeptember 13-án a panaszos új kötelező tartózkodási helyéül a Nyírbátori Határőrigazgatóság Közösségi Szállását jelölte ki. A Győri Határőrigazgatóság Idegenrendészeti, Szabálysértési és Menekültügyi Osztálya 1999. február 8-án – egy a panaszos eltartását vállaló magyar állampolgár hölgy győri magánlakásán – új kötelező tartózkodási helyet jelölt ki a panaszos számára.
1. Az Itv. 43. § (5) bekezdése értelmében a kijelölt helyen történő tartózkodást elrendelő határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, a külföldi az elsőfokú határozat bírósági felülvizsgálatát kérheti. A 9/1994. (IV. 30.) BM rendeletnek a panasz benyújtásakor hatályos 50. § (2)-(3) bekezdései értelmében a kijelölt helyen való tartózkodás legfeljebb hat hónapi időtartamra lehetett elrendelni, amelyet a felettes idegenrendészeti hatóság további hat hónappal meghosszabbíthatott. Ha a kijelölt helyen való tartózkodás fenntartása egy éven túl is szükséges volt, az erre vonatkozó, részletes indokolással ellátott javaslatot az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjéhez, illetve a határőrség országos parancsnokához kellett jóváhagyásra felterjeszteni. A hivatkozott jogszabályi rendelkezések alapján az országgyűlési biztos a határőrségnek a panaszos kijelölt helyen tartózkodása időtartamának meghosszabbításával kapcsolatos idegenrendészeti eljárása kapcsán az Alkotmány 58. § (1) bekezdés ében biztosított, a külföldiek szabad mozgásához és tartózkodási helyük szabad megválasztásához való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg.
2. Az országgyűlési biztos már több vizsgálatában foglalkozott a határőrség közösségi szállásain élő külföldiek alkotmányos jogainak érvényesülésével. Az OBH 5551/1998. számú jelentésében az országgyűlési biztos felhívta a figyelmet az Alkotmánybíróság 723/B/1991. AB határozatára, amely szerint a szabadsághoz való jog nem korlátozhatatlan alkotmányos jog. A külföldiek szabadsághoz való jogát maga az Alkotmány is korlátozza, hiszen 58. §-a értelmében a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát csak törvényes tartózkodás esetén lehet gyakorolni. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében azonban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, ami azt jelenti, hogy ezek a jogok csak törvényben korlátozhatóak. A kijelölt helyen tartózkodás időtartama, fenntartásának indokoltsága, az eljáró hatóság által alkalmazott szabadságkorlátozás mértékére nézve 1999. szeptember 1-jéig jogorvoslati kérelmet nem lehetett benyújtani. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az említett körülmény eredményeként a közösségi szálláson tartózkodás a személyes szabadság korlátozásának olyan formájává vált, amely alkalmazásának hiányosak voltak a garanciái, ami az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerinti alkotmányos alapjogok védelméhez való alkotmányos joggal összefüggésben okozott visszásságot. Az említett alkotmányos joggal összefüggő visszásság megszüntetésére az országgyűlési biztos már az OBH 5551/1998. számú jelentésében ajánlással fordult a belügyminiszterhez. Ajánlásában az országgyűlési biztosa azt kérte a minisztertől, hogy kezdeményezze az Itv. módosítását, illetve kiegészítését a kijelölt helyen tartózkodás időtartama, fenntartásának indokoltsága, az eljáró hatóság által meghatározott szabadságkorlátozás mértékének felülvizsgálatát lehetővé tevő garanciarendszer kialakítása érdekében.
Az ajánlást a belügyminiszter elfogadta. Az 1999. szeptember 1-jén hatályba lépett szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény 31. §-a, úgy módosította az Itv. 43. §-át, hogy a közösségi szálláson tartózkodás időtartamát – az idegenrendészeti őrizethez hasonlóan – 18 hónapban korlátozta, továbbá az említett jogszabály-módosítás hatálybalépésétől kezdődően a kijelölt helyen történő tartózkodást elrendelő határozat, illetve annak rendelkezései ellen bírósághoz lehet fordulni. Azzal, hogy az 1999. évi LXXV. törvény 31. § (1) bekezdése szabályozta, hogy a kötelező tartózkodási helyet milyen esetekben kell közösségi szálláson kijelölni, lehetővé vált, hogy fenntartásának indokoltságát a bíróság a 18 hónap alatt bármikor megvizsgálja. Az 1999. évi LXXV. törvény hivatkozott rendelkezéseire figyelemmel a kijelölt helyen tartózkodás időtartama, fenntartásának indokoltsága, az eljáró hatóság által meghatározott szabadságkorlátozás mértékének garanciarendszere rendelkezésre áll, ezért az országgyűlési biztos nem tett ajánlást.
3. A vizsgálat adatai szerint a Határőrség Országos Parancsnoksága a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Budapesti Nagykövetségének Konzuli Osztályánál 1996. december 27-én kezdeményezte a hazatérési okmány kiállítását a panaszos számára. A Határőrség Országos Parancsnokságának Rendészeti Főigazgatója 1998. szeptember 22-én személyesen fogadta a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Budapesti Nagykövetsége Konzuli Osztályának Vezetőjét a jugoszláv állampolgárok utazási okmányai kiállításának meggyorsítása érdekében. A Határőrség Országos Parancsnoksága 1998. december 15-én ismételten megkereste a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Budapesti Nagykövetségét a panaszos hazatérési okmányának mielőbbi kiállítása érdekében. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság hatóságai a 2000. augusztus 4-én engedélyezték panaszos hazatérését, aki 2000. augusztus 5-én, Tompa határátkelőhelyen elhagyta a Magyar Köztársaság területét.
Az 1993. évi LIX. tv. 1. §, illetve 16. § (1) bekezdése értelmében állampolgári jogok országgyűlési biztosa csak nyilvánvalóan magyar a szervek eljárása, ennek során hozott határozata (intézkedése), illetőleg azok intézkedésének elmulasztása következtében, a Magyar Köztársaság Alkotmányában felsorolt jogokkal összefüggő sérelem vagy ennek közvetlen veszélye esetén jogosult eljárni. Figyelemmel arra, hogy panaszosnak a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság területére történő beutazása ügyében kizárólag az állampolgársága szerinti állam hatóságait jogosultak eljárni, ezért a panasznak ezt a részét az országgyűlési biztos hatáskör hiányában elutasította.
OBH 6776/1998. számú ügy utóélete
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy sértette a jogállamiság elvét, valamint a panaszos jóhírnévhez való jogát az, hogy a nyomozó hatóság a gyanúsított munkahelyétől úgy kért iratokat, hogy a nyomozás adatairól a szükségesnél részletesebb tájékoztatást adott, és a megkereséshez olyan bűnügyi iratmásolatot is csatolt, ami nem tartozott a munkáltatóra. Ezért ajánlotta az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének, hogy gondoskodjon arról, hogy a bűnügyi megkeresések országos szinten, valamennyi rendőri nyomozó hatóságnál egységesen készüljenek és ne tartalmazzanak alkotmányos joggal összefüggő visszásság megállapítására alkalmas adatokat. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást késedelmesen elfogadta, célvizsgálatot rendelt el a bűnügyi megkeresések gyakorlatával kapcsolatban, és jogszabály kiadására vonatkozó előterjesztést tett a belügyminiszterhez.
A miniszter a bűnügyi megkeresések országos szabályozásának szükségességével egyetértett. Arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy a büntetőjogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat tervezete tartalmaz egy felhatalmazó rendelkezést, mely szerint a belügyminiszter rendeletben szabályozná a büntetőeljárás megindításáról történő értesítés részletes szabályait, valamint a törvény kiegészülne olyan rendelkezéssel, ami azt határozná meg, hogy a büntetőeljárás mely szakaszában, mely hatóságokat, szervezeteket, milyen adatok közlésével kell értesíteni. A szóban forgó együttes rendelet kidolgozását is megkezdte a minisztérium. A törvény módosítása és a rendelet kiadása még nem történt meg.
OBH 1152/1999. számú ügy utóélete
A panaszos azt kifogásolta, nem volt lehetősége arra, hogy kijavított nyelvvizsgadolgozatáról jegyzeteket, másolatot készítsen, vagy akár csak zavartalanul megtekintse azt.
Az országgyűlési biztos vizsgálata alapján megállapította: az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság sérelme folytán fennáll a művelődéshez való alkotmányos jog (Alk. 70/F. § (1) bek.) és ezen keresztül a munkához való jog (Alk. 70/B. § (1) bek.) érvényesíthetőségének közvetlen veszélye, ha nem szabályozza jogszabály, hogy az állami nyelvvizsgát tevő a kijavított dolgozatát miként tekintheti meg, készíthet-e arról másolatot.
Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos a nyelvvizsgáztatás rendjét szabályozó kormányrendelet kiegészítését javasolta. A miniszter az ajánlást elfogadta, a 71/1998. (IV. 8.) Korm. rendeletet a 166/2000. (IX. 29.) Korm. rendelet kiegészítette azzal, hogy a vizsgázó az értékelt írásbeli dolgozatot az eredmények közlésétől számított 15 napon belül megtekintheti. Ezzel a jogsérelem veszélye elhárult.
OBH 1253/1999.
Az Alkotmányban deklarált vállalkozáshoz való joggal (9. § (2) bek.), a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való joggal (70/B. § (1) bek.) összefüggésben visszásságot okoz, ha a kamara – a jogbiztonság alkotmányos követelményét (Alk. 2. § (1) bek.) is megsértve – a vállalkozó számára olyan szakmai feltételt ír elő valamely munka elvégzéséhez, amelyre csak jogszabályban lenne lehetőség.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 1332/1999. és OBH 6829/1996.
Az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében rögzített szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához fűződő jogot sérti, ha a pszichiátriai betegek otthona büntetésből vagy eseti orvosi szakvélemény nélkül a kimenőt megvonja.
Teljes szöveg: 3.3 alfejezetben.
OBH 2004/1999.
I. Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az önkormányzat az oktatási intézményrendszere átszervezésével, és közoktatási megállapodás keretében egy iskola alapítványi működésbe adásával, ha az erre vonatkozó jogszabályokat betartja.
II. Visszásságot okoz az Alkotmány 70/F. §-ában biztosított művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggésben a közigazgatási hivatal, ha a tanév megkezdését követően nem fizeti ki az állami normatívából az intézményt megillető részt.
III. Visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvével, illetve az abból fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatban a közigazgatási hivatal vezetője, ha az országgyűlési biztos megkeresésére nem válaszol, mert azzal akadályozza az állampolgári jogok védelmében végzett tevékenységét.
Két budapesti, XV. kerületi általános iskola szülői közössége és iskolaszéke fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz az iskolájukat érintő átszervezés tervei miatt, mert sérelmesnek tartották az önkormányzatnak az oktatási intézmények egy oktatási központba történő összevonására irányuló terveit. A Tóth István Általános Iskola szülői szervezete azt kifogásolta, hogy az önkormányzat az iskolájukat a Szent Korona Úti Általános Iskola tagiskolájává minősítette, amivel veszélyezteti a Meixner-módszer alkalmazását, amellyel eddig a részképességzavarral (dyslexia, dysgaphia, dyscalculia) küzdő gyermekek integrált oktatását végezte az iskola. A Pattogós Utcai Általános Iskola tanulóinak szülei azt kifogásolták, hogy gyermekeiket a jogutódként kijelölt Hartyán központon kívül másik iskola nem fogadja.
Az országgyűlési biztos a művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek során megkereste a polgármestert, a közigazgatási hivatalt és a beszerzett információk alapján a következő tényállást állapította meg.
Az önkormányzat alpolgármestere 1999-ben azért javasolta a képviselő-testületnek az új önkormányzati közoktatási intézményhálózat kialakítását, mert a 9800 főre méretezett iskolai hálózatban csak 7500 diák tanul. Az intézményi reform nevelési központokat hozott létre. Ilyen nevelési központ lett a Szent Korona Úti Általános Iskola, melynek a Tóth István iskola 201 fős létszámával a tagintézményeivé vált. A közigazgatási hivatal a döntést megvizsgálta, és több ponton hiányosnak találta. A kiegészítésre tett felhívásnak a képviselőtestület részben tett eleget, mert elismerte, hogy a döntés előtt nem osztották ki a képviselőknek a Fővárosi Önkormányzat szakvéleményét, de a képviselők annak tartalmát megismerték. Az 1999–2000-es tanév az önkormányzat határozatainak megfelelően megkezdődött. A Meixner Alapítvány képviselője ezt követően kereste meg írásban az önkormányzatot. A szándéknyilatkozat szerint az alapítvány az Tóth István iskola működtetését venné át, ahol már évek óta működött a Meixner Módszer Alapítvány, amely 1997-től szerződéssel alkalmazta a Meixner-módszert a pedagógusok képzésére a részképességzavarral küzdő gyermekek integrált oktatásában. Az iskola önállóságának megszűnésekor a szerződést felbontották, ezzel az alapítvány elveszítette bázisát. A Meixner Módszer Alapítvány 1999-ben hozta létre a Meixner Alapítványt, amelynek alapító okirata tartalmazza a 8 osztályos általános iskola működtetését. Az alapítványt a Fővárosi Bíróság bejegyezte. Az önkormányzat az alapítvánnyal, az általa kínált speciális képzés lehetőségére tekintettel tárgyalásokba kezdett. Az önkormányzat 1999 decemberében tájékoztatta a szülőket, hogy garanciát vállal a jelenlegi tanulók ingyenes oktatására. A panaszosok feltételezték, hogy az alapítvány közel áll a szcientológiai egyházhoz, és erről a sajtót is értesítették. A képviselőtestület februárban felhatalmazta a polgármestert a közoktatási megállapodás aláírására. A közigazgatási hivatal törvényességi észrevételében kifogásolta, hogy a polgármester valójában átruházott hatáskörben dönthet, mivel a megállapodásan nem volt tisztázva a közoktatási törvény által előírt kötelező szempontok mindegyike. Kifogásolta még, hogy az alapítványnak nincs működési engedélye. A testület az észrevételt megtárgyalta, de nem fogadta el, mert a jegyző közben kiadta a működési engedélyt.
A közigazgatási hivatal keresetben kérte a bíróságot a képviselő-testület határozatainak felfüggesztésére. A közigazgatási hivatal másodfokú hatóságként megsemmisítette a működési engedélyt, és a jegyzőt új eljárásra kötelezte. A képviselő-testület a per tárgyát képező határozatait visszavonta, és új határozatokat hozott, melyek már a hivatalvezető által hiányolt adatokat is tartalmazták. A bíróság a pert megszüntette, mert a képviselő-testület a közigazgatási hivatal felhívásának eleget tett, de a közigazgatási hivatal a végzés ellen a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, és az ügyben még nem született jogerős ítélet.
Az országgyűlési biztos az intézmények összevonásával kapcsolatos vizsgálatát be is fejezhette volna, mert az önkormányzat döntése az alkotmányos jogokkal kapcsolatosan visszásságot nem okozott, hiszen továbbra is eleget tett mind az Ötv-ben, mind a közoktatási törvényben számára előírt kötelezettségeknek, de a panaszosok újabb kérelme alapján a vizsgálatot az önkormányzat által tervezett intézményátadás ügyében folytatta. Megvizsgálta, hogy az általános iskola alapítványi működtetésbe adása ellentétes-e magasabb szintű jogszabállyal, és okozhat-e visszásságot a művelődéshez való joggal összefüggésben. Megállapította, hogy a művelődéshez való jog nem jelenti azt, hogy az iskolát ne lehetne alapítvány működtetésébe átadni, ha egyébként az önkormányzat és az állami költségvetés biztosítja az oktatásban részesülők megfelelő képzését és anyagi támogatását. Az önkormányzat lehetőséget biztosított az érintettek számára véleményük kinyilvánítására, a képviselők a döntést megelőzően megismerhették véleményüket, de a jogszabály egyetlen érdekeltnek sem biztosít vétójogot érveinek figyelmen kívül hagyása miatt. Az országgyűlési biztos az eljárásról megállapította, hogy a közoktatási megállapodás nem sértett állampolgári jogot.
A közigazgatási hivatal a jegyző által 2000. május 16-án kiadott működési engedélyt 2000. augusztus 25-i határozattal megsemmisítette, de azt a Rákospalotai Meixner Iskolába csak a tanítás megkezdését követően kézbesítette.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a közigazgatási hivatal döntései ellentmondóak, és ez az állampolgároknak az Alkotmány 70/F. §-ában biztosított művelődéshez való jogával összefüggésben viszszásságot okoz, mert a formális törvényesség látszatával a tanulók és a szülők többségének érdekei és akarata ellenére a tanítás megkezdését megakadályozta. Az országgyűlési biztos felhívta a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjének a figyelmét arra, hogy a törvényes eljárás érdekében kifejtett tevékenysége és a pénzügyi feltételek ellehetetlenítése éppen azok számára okozza a legnagyobb sérelmet, akiknek a jogai érdekében fel kíván lépni, ezért felkérte, hogy az eljárásában ne csupán a törvény betűjét, de a célját is vegye figyelembe.
A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője az országgyűlési biztos felhívására és ismételt megkeresésére sem válaszolt, ezért az országgyűlési biztos a Belügyminiszternél a válaszadási kötelezettség elmulasztása miatt a hivatalvezetővel szemben fegyelmi eljárást kezdeményezett.
Belügyminiszter válaszadási határideje még nem járt le.
Kapcsolódó ügy az OBH 3347/1999.
OBH 2084/1999. és OBH 1689/2000.
A jogállamiságból eredő jogbiztonsággal (Alk. 2. § (1) bek.), valamint az emberi méltóságból következő önrendelkezési joggal (Alk. 54. § (1) bek.) összefüggő alkotmányos visszásságot eredményez az olyan önkormányzati rendelet alkalmazása, amely a települési szilárd hulladék elszállítási díjának meghatározása során nem kellő mértékben veszi figyelembe a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának törvényes követelményét;
– olyan rendelkezést tartalmaz, melyből nem állapítható meg egyértelműen, hogy az egy ingatlanon lévő több nyaraló esetében ingatlanonként vagy nyaralóegységenként kell fizetni a szolgáltatási díjat;
– a közszolgáltatási díj részben vagy egészben előre történő megfizetését írja elő;
–a rendelet és nagyszámú módosítása egységes szerkezetbe foglalását elmulasztva megnehezíti a jogszabály megismerését a lakosság és a jogalkalmazók számára.
Az országgyűlési biztos állampolgári panaszok alapján vizsgálatot folytatott Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete által a közterületek tisztántartásáról, a települési szilárd hulladék gyűjtéséről és elszállításáról alkotott, többször módosított rendelet alkalmazásával kapcsolatban.
A panaszosok azt kifogásolták, hogy a települési szilárd hulladék szállítási díjának megállapítása során az önkormányzat hátrányos megkülönböztetést alkalmaz az üdülőtulajdonosok tekintetében. Álláspontjuk szerint a szolgáltatás értéke nem arányos az ellenszolgáltatással, a díjazás alapja nem az elszállított hulladék mennyiségétől függ, olyan területeken és időszakokban is a szolgáltatás igénybevételére és díjfizetésre kötelezik az üdülőtulajdonosokat, ahol és amikor erre nincs szükség. Kifogás tárgya volt, hogy a szolgáltatásért előre kell fizetni, továbbá hogy az azonos helyrajzi számon található ikernyaraló után a szolgáltatási díjat nyaralóegységenként állapították meg.
Az országgyűlési biztos vizsgálata során a következőket állapította meg:
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete által az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény (Kötv.) felhatalmazása alapján alkotott rendelet alkotmányosságát az Alkotmánybíróság korábban már vizsgálta, és egyes rendelkezéseit alkotmányellenesség miatt megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a megsemmisített rendelkezések a lakóhelyük szerint eltérő körbe tartozó személyekre vonatkozóan csupán csekély eltérést tartalmazó szabályokat állapítottak meg, s az önkormányzat nem alkotott az eltérő jellegű és rendeltetésű ingatlanok (lakások és üdülők) tulajdonosi csoportjait érintő kellően differenciált szabályozást. Ennek alapján a város önkormányzata új díjazási rendszert vezetett be, amely a korábbinál fokozottabban figyelembe veszi a lakásként, illetve az üdülőként használt ingatlanok használati módjából származó különbségeket, és ezzel összefüggésben növelte a kevesebb alkalommal használt üdülők és az állandóan használt lakások díjtételeinek különbözetét. A rendelet jelenlegi díjrendszere a lakások és az üdülők tekintetében alkalmazott díjak megállapítása során összhangban van az Alkotmánybíróság határozatában megfogalmazott követelménnyel.
A rendelet szerint a hulladékszállítási díj alapja az ingatlan kategóriába sorolása, és a rendszeresített szemétgyűjtési edények ürítési gyakorisága, másrészt a szemétgyűjtő edények nagysága. A rendelet előírja a zárt 110 literes szabvány kuka edények alkalmazását. Nem veszi azonban figyelembe azt a lehetőséget, hogy egyes esetekben szállítási időszakonként nem keletkezik 110 liter elszállítást igénylő hulladék. Kisebb háztartásokban nem szükségszerű és nem is életszerű, hogy heti egy vagy két alkalommal is megtelik a 110 literes gyűjtőedény. A díj megállapításánál a rendelet figyelmen kívül hagyja azt a körülményt, hogy ha a vélelmezett alkalmankénti 110 liternél kevesebb hulladék elszállítására kerül sor, emiatt ezekben az esetekben sérül a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának követelménye, ez pedig a gyakorlati alkalmazás során alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot eredményez.
A rendelet hatályos szövege alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a jogalkotói szándék szerint az azonos helyrajzi számon lévő ikernyaraló után nyaralóegységenként vagy ingatlanonként kell szemétszállítási díjat fizetni. Ez a körülmény a jogállamisággal összefüggő jogbiztonsággal kapcsolatos alkotmányos visszásságot eredményezhet a gyakorlati alkalmazás során. A konkrét esetben azonban a vizsgálat nem állapított meg alkotmányos visszásságot amiatt, hogy a díjat nyaralóegységenként állapították meg. Országos gyakorlat ugyanis, hogy a szemétszállítási díj megállapításának egyik alapja az ingatlan, illetve a rajta lévő lakó- vagy üdülőegységek száma. Nem valósít meg tehát alkotmányos visszásságot és ezért nem alapozza meg intézkedés tételét az, hogy a szolgáltató az egyébként nem egyértelmű szövegű rendelet alapján nyaralóegységenként állapítja meg a szolgáltatási díjat. A nem egyértelmű jogszabályszöveg azonban jogbizonytalansághoz vezethet, ezért annak módosítása érdekében intézkedés tétele vált szükségessé.
A rendelet előírásai értelmében a szemétszállítás díját részben előre kell megfizetni. E szabály gyakorlati alkalmazása sérti az emberi méltóságból eredő önrendelkezési jogot, és alkotmányosan elfogadható cél nélkül korlátozza a tulajdonosok szerződési szabadságát, ezért alkalmazása során alkotmányos visszásságot eredményez.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat során megállapította, hogy a városi önkormányzat a Kötv. alapján alkotott rendeletét összesen 9 alkalommal módosította, és a nagyszámú rendelettel módosított jogszabály egységes szerkezetbe való foglalását elmulasztotta. A jogállamiságból fakadó jogbiztonság megköveteli olyan jogszabályok alkotását, melyek bárki számára hozzáférhetőek, megismerhetőek és alkalmazhatóak. A rendelet és nagyszámú módosítása egységes szerkezetbe foglalásának elmulasztása a jogi szabályozást áttekinthetetlenné teszi. A rendelet hatályos szövegének megállapítása ilyen körülmények között a hivatásos jogalkalmazó számára is nehézséget okoz, a joghoz nem értő lakosság számára pedig szinte lehetetlen a hatályos szöveg megismerése. A lakosság jogkövető magatartásához a világos és áttekinthető jogszabályok szövegének ismerete nélkülözhetetlen, ezért adott esetben az egységes szerkezetbe foglalás elmulasztása nem egyszerűen technikai kérdés, hanem a jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot valósít meg.
Az országgyűlési biztos a megállapított visszásságok miatt ajánlást tett az önkormányzat törvényességi felügyeletét ellátó Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjénél az önkormányzati rendelet módosításának kezdeményezése érdekében.
A Közigazgatási Hivatal vezetője az ajánlással egyetértett, azonban törvényességi felhívás kibocsátására nem volt szükség. Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete ugyanis megismerve az országgyűlési biztos jelentését és ajánlásait, az egyébként is módosítani szándékozott rendelettervezetében eleget tett az ajánlásban megfogalmazott igényeknek. Az országgyűlési biztos az ajánlás ilyen módon való elintézését elfogadta, a választ tudomásul vette.
OBH 2742/1999.
Ha a főiskolai szak átszervezése és a szakról adott nem helytálló tájékoztatás miatt a hallgatók nem olyan szakképzettséget szereznek, mint amire számítottak, ez visszásságot okoz az Alkotmány 70/F. §-ában foglalt művelődéshez való joggal, valamint ezen keresztül a munka szabad megválasztásának jogával (Alk. 70/B. §) összefüggésben is. A főiskola eljárása a jogállamiság részét képező jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.) sérelmét is jelenti, mert a hibás tájékoztatás a diplomában szereplő végzettség megjelölését illetően bizonytalanságot idéz elő.
A Népszava 1999. június 2-i száma arról adott hírt, hogy az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola nem azt a diplomát akarja kiadni, amelyet 4 évvel ezelőtt megígért a hallgatóinak. A pedagógia szakon végzett hallgatók tanári helyett nevelői oklevelet kapnának. Ez a változás esetleg állásukat is veszélyezteti. A cikkben nyilatkozott a főiskola főigazgató-helyettese (jogszabály hiányára hivatkozott), továbbá a minisztérium főosztályvezető-helyettese is, aki szerint a hallgatóknak mindvégig tisztában kellett lenniük azzal, hogy csak e diplomával nem lesznek „katedraképesek”, bár a főiskola is hibázott a felvételi tájékoztatóban leírtakkal. Az alkotmányos állampolgári jogok sérelmének lehetősége miatt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot indított, amelynek lefolytatására az oktatási minisztert kérte fel. A vizsgálat megállapította, hogy a főiskola a korábbi szakindítási engedélyek alapján jogosult a pedagógia és a nevelő tanári szak meghirdetésére is. A pedagógia szak azonban eredetileg tanári szakkal szakpárban nappali tagozaton hirdethető szak volt, a nevelő tanári szakot pedig csak oklevéllel rendelkező tanárok vehették fel. A problémát egyrészt az okozta, hogy ettől a főiskola eltért: a pedagógia szakot első alapképzésben egy szakként hirdette meg, levelező tagozaton. Másrészt az, hogy a belső tájékoztatóban, újsághirdetményben tanári szakként jelölték meg a megszerezhető képzettséget, holott a szak elvégzése önmagában nem eredményezhet tanári szakképzettséget. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 17. § (1) bekezdése egyértelműen rendelkezik arról, hogy a pedagógia szakos diploma milyen állás betöltésére jogosít.
A főiskola a probléma megoldásához csak a képzés utolsó évében kérte az Oktatási Minisztérium segítségét. Végül is 1999-ben a végzett hallgatók kérésének megfelelően a nevelő tanári szakképzettség megjelölés került az oklevélbe. Bár ezzel a konkrét ügy rendeződött, az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság jövőbeli elkerülése érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felkérte az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola főigazgatóját, intézkedjék annak érdekében, hogy a felvételüket kérők, majd pedig a hallgatók időben és pontosan kapjanak tájékoztatást a főiskola által nyújtott képzésről; az oktatási minisztert pedig arra, hogy minden rendelkezésére álló módon hívja fel a felsőoktatási intézmények figyelmét az előbbi követelményre, és arra, hogy az ilyen ügyek adott esetben az intézményt sújtó kártérítési igénnyel járhatnak. Mivel pedig a visszásság előidézésében közrejátszott az is, hogy a bölcsész szakok képesítési követelményeit meghatározó kormányrendeletet még nem alkották meg, felkérte az oktatási minisztert arra is, hogy a rendelet megalkotására soron kívül tegyen előterjesztést a Kormánynak. Az ajánlásokat az érintettek elfogadták.
OBH 3394/1999.
Nem okoz visszásságot a foglalkozás szabad megválasztásához való joggal (Alk. 70/B. § (1) bek.) összefüggésben, ha a panaszos mentesült ugyan a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, de jogszabály alapján – meghatározott ideig – nem adható neki egyéni vállalkozói engedély személy- és vagyonőri tevékenység folytatására.
A panaszos sérelmezte, hogy a Gárdonyi Rendőrkapitányságon megtagadták tőle a személy- és vagyonvédelmi vállalkozáshoz szükséges engedély kiadását, noha sikeresen elvégezte a megfelelő tanfolyamot. Ez rendkívül súlyosan érintette, ugyanis munkanélküli, és a tanfolyam elvégzéséhez szükséges pénzt a hozzátartozóitól kellett kölcsönkérnie. Az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben vizsgálatot rendelt el, mely alapján a következőket állapította meg:
A vagyon elleni bűncselekmények miatt korábban elítélt panaszos 1995. november 30-án mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Ezért jelentkezhetett egy személy- és vagyonvédelmi tanfolyamra, amit az 1998 novemberében kiállított igazolás szerint sikeresen elvégezett. Ezt követően a Gárdonyi Rendőrkapitányságon a tevékenység gyakorlására jogosító engedélyért folyamodott, de annak kiadását megtagadták. A panaszos ugyanis az 1998. május 1-én hatályba lépett 1998. évi IV. törvény 5. § (4) bekezdése alapján vállalkozói engedélyt csak akkor kaphat, ha a bűnügyi nyilvántartásban nem szerepel. A törvény szerint a szándékos bűncselekmény elkövetése miatt szabadságvesztésre ítélt panaszost a mentesítéstől számított 15 évig kell nyilvántartani, így a panaszos részére a rendőrség legkorábban 2010. november 30. után állíthat ki igazolványt.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszost alkotmányos jogával összefüggő sérelem nem érte, ugyanakkor anyagi kára keletkezett, mert feleslegesen végezte el a tanfolyamot. A kár megtérítésére azonban senkit sem lehet kötelezni, hiszen a jogszabály ismeretének hiányára nem lehet eredményesen hivatkozni. A méltányos és tisztességes eljárás elve viszont megköveteli, hogy a jogban kevéssé járatos személyek is a lehető legszélesebb körű, előzetes tájékoztatást kapjanak az elsajátítani kívánt foglalkozás gyakorlásának jogszabályi feltételeiről ill. akadályairól. Ez adott esetben elkerülhetővé tette volna a felesleges ráfordításokat.
Mindezekre figyelemmel az országgyűlési biztos általános helyettese – a hasonló esetek elkerülése érdekében – megfontolásra javasolta a szakképesítésért felelős belügyminiszternek, hogy tegye kötelezővé a tanfolyamok szervezői számára a jelentkezők előzetes tájékoztatását az adott foglalkozás gyakorlásának feltételeiről. Ennek hatására a belügyminiszter 2000 májusában felülvizsgáltatta a vonatkozó jogi normákat, és intézkedett az 1998. évi IV. törvénnyel ellentétes rendelkezéseket tartalmazó 38/1997. (VI. 27.) BM rendelet mellékletének megfelelő módosítására. Felvetette ugyanakkor, hogy a méltányos és tisztességes eljárás elvét nemcsak a személy- és vagyonvédelmi szakképzésben, hanem – ágazattól függetlenül – minden iskolarendszeren kívüli szakképzésben érvényesíteni kellene. Ezt követően az országgyűlési biztos kiegészítő jelentésében javasolta az oktatási miniszternek a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről szóló 45/1999. (XII. 13.) OM rendelet 2. § (3) bekezdésének ilyen irányú módosítását. Az oktatási miniszter 2000. decemberében elfogadta a javaslatot, és közölte, hogy a rendelet módosításáig terjedő időszakra tájékoztató közleményt fognak kibocsátani.
OBH 4079/1999. és OBH 5879/1999.
Az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében rögzített szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához fűződő jogot sérti, ha a bentlakásos intézmény büntetésből kimenőmegvonást alkalmaz.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 4101/1999.
Nem sérti az Alkotmány 70/F. § (1) bekezdésében rögzített művelődéshez való alkotmányos jogot, ha az általános iskola – megfelelő fedezet hiányában – felső tagozatos évfolyamaiban összevontan tartja a rajz, ének és testnevelés órákat. Azonban az iskola igazgatójának megbízása – ugyanezen ok miatt – a gyermek és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatok ellátásával közvetlenül veszélyezteti az Alkotmány 16. §-ában rögzített, az ifjúság érdekeinek védelmét deklaráló alkotmányos alapelv maradéktalan érvényesülését.
Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.
OBH 4218/1999.
Az Alkotmány 42. §-ában meghatározott önkormányzáshoz való joggal és a 64. §-ban foglalt panasz előterjesztéséhez való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a polgármester a panaszos közérdekű bejelentésére írásban nem válaszol, és nem gondoskodik a fogadóórák rendjének biztosításáról és meghirdetéséről.
Teljes szöveg: 3.9. alfejezetben.
OBH 4414/1999., OBH 4590/1999., OBH., 4893/1999.
I. A művelődéshez (Alk. 70/F. §) – ezen keresztül a foglalkozás szabad megválasztásához (Alk. 70/B. §) – és a tanszabadsághoz (Alk. 70/G. §) való jog, valamint a jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.) követelménye sérelmének közvetlen veszélye fennáll, ha a felsőoktatási intézmény adott szakán oktató tanárok távozása miatt az oktatásban súlyos nehézségek jelentkeznek, és a jogszabály az ilyen helyzet rendezéséről – a szak esetleges megszűnésekor a tanulmányok folytatásáról – nem rendelkezik.
II. Az Alkotmány 64. §-ában foglalt panaszjoggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményező a beadványára nem kap teljes körű és tárgyszerű választ.
1999 októberétől több napi és hetilap többször foglalkozott a Wesley János Lelkészképző Főiskola világi szociális munkás szakán kialakult helyzettel, melynek nyomán az ott tanulmányaikat folytatók tanulási lehetőségei – a híradások szerint – veszélybe kerültek. Több hallgatótól és a főiskola hallgatói szervezeteitől (koordinációs bizottság, majd a szociális munkás szak hallgatóinak önkormányzata) is érkezett panasz az országgyűlési biztoshoz. Panaszt nyújtott be a főiskolának egy volt oktatója, továbbá elküldte a helyzettel kapcsolatos állásfoglalását az ELTE Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszéke is.
A panaszokban foglaltak összefüggnek a művelődéshez való joggal, a tanszabadsággal, a panaszjoggal és a jogbiztonsággal, ezért az ügyben az országgyűlési biztosa vizsgálatot indított, melynek lefolytatására az oktatási minisztert kérte fel, aki a panaszok nyomán törvényességi felügyeleti jogkörében maga is vizsgált.
Az Oktatási Minisztériumtól kapott tájékoztatás alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség által alapított és fenntartott Wesley János Lelkészképző Főiskola államilag elismert felsőoktatási intézmény, amely általános szociális munkás szakon főiskolai alapképzést folytat. A főiskola vezetése 1999-ben átszervezést hajtott végre. A szak vezetői ezt és a főiskola egyéb intézkedéseit nem fogadták el. A főiskola ezért munkaviszonyukat megszüntette. Ezt követően pedig a szakon oktatók zöme nem vállalta már az őszi félévben az oktatást. A főiskolának emiatt új oktatókat kellett alkalmaznia. A szociális szak hallgatói ragaszkodtak régi oktatóikhoz, a kialakult képzési rendhez; a tantárgyi tematikát és addigi oktatóikat a képzési színvonal garanciáinak tekintették. Az új oktatókat, az oktatási program változását nem fogadták el, ezért más felsőoktatási intézményben kívánták – korábbi oktatóikkal – folytatni tanulmányaikat. Ehhez az oktatási miniszter segítségét kérték.
A hallgatók az intézményi tanács összetételét, képviseletük hiányát is kifogásolták, mert így a rájuk vonatkozó döntéseket véleményük meghallgatása nélkül hozták; a képzést is enélkül változtatták meg, és a hallgatók ezzel szemben védelmet sem kaphattak. Hiányolták a megfelelő tájékoztatást.
Az 1998–99-ben folyt az intézményi akkreditációs eljárást a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) 1999. szeptember 27-én felfüggesztette, tekintettel a képzési program és az oktatói kar változására. Ha megkésve is, és a változások mértéke miatt nehézségekkel, az 1999/2000-es tanév elkezdődött, az oktatás tovább folyt, bár a hallgatók folyamatosan közölték kifogásaikat az intézmény vezetőivel, és kérték intézkedésüket.
Az oktatási miniszter felkérésére a MAB a felfüggesztett akkreditációs eljárást folytatta. Az új helyzet alapján újból vizsgálta az általános szociális munkás szakon folyó képzést. A vizsgálat eredményeként a MAB meghatározott időre, 2002. június 30-ig szóló feltételes akkreditációt javasolt. A miniszter 2000. április 19-i, az intézmény fenntartójának szóló levele a feltételes akkreditációt rögzítette.
A hozzá érkezett hallgatói és oktatói panaszok nyomán a miniszter intézkedett az intézmény szabályzatainak felülvizsgálata iránt. A miniszteri vizsgálat megállapításai alapján a főiskola módosította a szervezeti és működési szabályzatát, a fegyelmi szabályzatát. A főiskolai tanácsban hallgatói képviselet 1999 őszéig nem volt, és a fegyelmi szabályzat sem rendelkezett a hallgatói résztvételről a fegyelmi eljárásban. A főigazgató közlése szerint a résztvételt a hallgatói önkormányzat szervezetlensége nem tette lehetővé. A szabályzatokat 1999 végén, 2000 elején a főiskola úgy módosította, hogy a testületekben a hallgatói önkormányzat által delegált tagok is részt vesznek.
A panaszosok kifogásolták a minisztérium eljárásának elhúzódását, a vizsgálat eredményét, a lezárás formáját (levélben és nem határozatban), a válaszadás módját. Az oktatási miniszter 2000. február 25-i levelében összefoglalóan ismertette a hallgatói önkormányzat elnökével a miniszter jogkörét, a megtett intézkedéseit és azt, hogy a minisztérium részéről ki, mikor válaszolt írásban a hallgatói önkormányzatnak, és mikor fogadták képviselőjüket.
Az országgyűlési biztosa hatásköre alapján a felsőoktatási intézmények mint közszolgáltatást nyújtók tevékenységét vizsgálja, belső működésüket nem, csak annyiban, amennyiben az kihat a szolgáltatást igénybevevők alkotmányos jogaira. Nem feladata, hogy az intézmények jogszerű működésével kapcsolatos minden panaszolt sérelem miatt eljárjon, nem vonhatja el a törvényességi felügyeleti jog gyakorlását a minisztertől.
Ami a vizsgálat módszereit illeti, ha a felsőoktatási intézmény eljárását sérelmezi a panasz, az ügyet vagy közvetlenül, vagy a törvényességi felügyeletet gyakorló minisztert erre felkérve vizsgálhatja az országgyűlési biztos. Gyakori, hogy a panaszosok – mint ebben az esetben is – egyidejűleg vagy már korábban az oktatási miniszterhez is fordultak beadványukkal. Ilyenkor értelemszerűen a miniszter vizsgálatának megállapításait veszi alapul az országgyűlési biztos. Ha pedig a panasz a miniszter eljárását is kifogásolja, akkor hatáskörében ezt szintén megvizsgálja.
Az említett feltételek alapján és korlátokat figyelembe véve az országgyűlési biztos a panaszolt sérelmek közül többet nem vizsgált, csupán a minisztériumtól kapott válaszokat ismertette, vagy jogi tájékoztatást adott.
A hatáskörébe tartozó panaszok ügyében az országgyűlési biztos a következőket állapította meg:
A munka és a foglalkozás megválasztásának szabadsága (Alk. 70/B. §) szorosan összefügg a művelődéshez (Alk. 70/F. §) való joggal, hiszen a foglalkozáshoz általában előírt képesítés szükséges. A képesítési feltételeket jogszabály határozza meg, a felsőfokú szakképzettség megszerzését a felsőoktatási intézmény oklevél kiadásával igazolja. Az állampolgár akkor, amikor egy felsőoktatási intézményben tanulmányait megkezdi, ezt abban a tudatban teszi, hogy az intézmény az ígért képzettség megszerzésének lehetőségét biztosítja számára. Ehhez az állam azzal nyújt garanciát, hogy az intézmény szakmai programjának, működési feltételeinek vizsgálata alapján dönt arról, alkalmas-e államilag elismert oklevél (diploma) kiadására. A képzés minőségét (alkalmasságát) egy független szakértői testület, a MAB vizsgálja, és az ő állásfoglalása alapján hoz döntést az állami szerv, szakindítás kérdésében a miniszter. Ha a képzés feltételeiben lényeges változás történik, akkor az ellenőrzést – a rendszeres ellenőrzési kötelezettségen kívül – a miniszter felkérésére soron kívül kell lefolytatni. A MAB a vizsgálat eredményéhez képest tehet javaslatot a miniszternek arra is, hogy az intézmény oklevél-kiadási jogát függessze fel vagy vonja vissza. Ezt a vizsgálatot a MAB a főiskola esetében lefolytatta, az említett intézkedésre azonban nem tett javaslatot. A MAB e szakértői állásfoglalásának érdemi vizsgálatára az országgyűlési biztos hatásköre nem terjed ki.
A konkrét eset kivételes volt, amennyiben a szakon addig oktatók túlnyomó részének szűnt meg egy időben a munkaviszonya, ami járhatott volna akár a szak ellehetetlenülésével is, ami az alkotmányos jogok sérelmét is jelentené.
Az országgyűlési biztos jelentésében megállapította, hogy a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (Ftv.) 74. §-a csak a záróvizsgáztatási, oklevél-kiadási jog felfüggesztése, illetőleg az intézmény megszűnése esetére szabályozza a vizsgáztatást, illetőleg a tanulmányok folytatásának a lehetőségét. A szak megszűnésekor ilyen intézkedésről nincs szó. Így azonban az állami segítség, közreműködés – ami az alkotmányos jogok érvényesüléséhez szükséges garancia – szabályozása hiányos. Ajánlásában ezért az országgyűlési biztos felkérte az oktatási minisztert, kezdeményezze az Ftv. olyan kiegészítését, amely a szak engedélyének megvonása esetére rendelkezik a tanulmányok folytatásának módjáról, és ebben a miniszter közreműködéséről akként, hogy más intézményt vagy intézményeket kér fel a hallgatók átvételére, és számukra a finanszírozást biztosítja.
A miniszter törvényességi felügyeleti jogkörét illetően az országgyűlési biztos megállapította, hogy az bármilyen fenntartású intézménynél azonos: a jogszerű működés ellenőrzése, jogsértés esetén a jogszabályban előírt intézkedés foganatosítása. Azt, hogy a felügyeletet gyakorló mit vizsgálhat, a jogalkotó határozza meg azzal, ahogy szabályoz. A konkrét esetben is több – az előbbiekben említett – intézkedést tett a miniszter e jogkörében.
A törvényességi felügyeleti eljárásra vonatkozó panaszokat illetően az országgyűlési biztos ismét kifejtette, hogy az nem az eljárást kezdeményezők jogorvoslati eszköze. Ez az oka annak is, hogy az eljáró csak abban az esetben hoz határozatot, ha törvénysértést megállapítva intézkedik. Az eljárást kezdeményezők és a miniszter eltérően ítélték meg azt, hogy érdemi volt-e a kapott válasz. A jogbiztonság, az intézményi autonómia védelme érdekében – még az ilyen, kétségkívül nehéz helyzetekben is – tárgyszerű és lehetőség szerint teljes választ kell adni a törvényességi eljárást kezdeményezőnek. A rendelkezésre bocsátott írásos anyagok azt mutatták, hogy ez a követelmény nem valósult meg teljes mértékben. Az ezzel kapcsolatos hiányosság az Alkotmány 64. §-ában foglalt panaszjoggal összefüggésben visszásságot okozott annak ellenére, hogy a minisztérium folyamatosan intézkedett a problémák megoldására érdekében. Az országgyűlési biztos ajánlásában kérte az oktatási minisztert, hogy a vizsgálat megállapításait munkájuk során vegyék figyelembe, a hiányosságokat előidéző okokat mielőbb meg kell szüntetni. Ennek egyik eszköze, ha a törvényességi felügyeletre vonatkozó korábbi ajánlás (OBH 3452/1999.) nyomán folyó jogszabály-előkészítésben a minisztérium közreműködik.
Az előbbiekhez kapcsolódó ajánlásában az országgyűlési biztos felkérte a minisztert, hogy a főiskola szervezeti és működési szabályzata egyik rendelkezésének törvényességét – amelyet a minisztériumhoz küldött hallgatói beadvány kifogásolt – hatáskörében vizsgálja meg.
Az ajánlásokra a válaszadás határideje 2000. december végén járt le, a b) és c) pontban foglaltakat a miniszter elfogadta, az a) pontra még nem válaszolt.
A jelentést az országgyűlési biztos a főiskola főigazgatójának részben tájékoztatásul, részben azért küldte meg, hogy az abban foglaltakat a jövőben munkájuk során figyelembe vehessék. A főiskolát érintő kezdeményezést ugyanis a jelentés nem tartalmazott. A főiskola fenntartója és vezetése azonban mégis úgy vélte, hogy a jelentés a főiskolát elmarasztalta, ezért levelükben vitatták annak tartalmát, és kifogásolták, hogy az országgyűlési biztos az intézményben nem tájékozódott. A főiskola e véleménye félreértésen alapul, mert az országgyűlési biztos az intézmény működésével kapcsolatos saját kritikai megállapításokat nem tett.
OBH 4549/1999.
Az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való joggal kapcsolatosan visszásságot okoz a közszolgáltató azzal, hogy a személyszállítás zavartalan és biztonságos igénybevételének a feltételeit maradéktalanul nem biztosítja.
A panaszos a beadványában sérelmezte, hogy a Máv Rt. nem tett érdemi intézkedéseket annak érdekében, hogy a Rákoskert megállóhely utasperonját – a Máv Rt. tulajdonában lévő ingatlan bérlője akadályozása nélkül –, mint az Rt. által szervezett tömegközlekedést igénybe venni kívánó utas, megközelíthesse. A panaszos – mivel több esetben sikertelenül kísérelte meg a Máv Rt. által nyújtott személyszállítási közszolgáltatás igénybevételét – több beadvánnyal fordult a Máv Rt.-hez. Ezekben kérte, hogy tegyék lehetővé számára a vonatra való fel- és leszállást, illetve az állomás területének akadálytalan megközelítését. Beadványaira érdemi választ egy esetben sem kapott.
Az országgyűlési biztos a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste a Máv Rt. Vezérigazgatóját.
A kapott válasz alapján megállapította, hogy a vasúttársaság a balesetmentes utaskiszolgálás érdekében köteles a vonatok megközelítését segítő építményeket létesíteni. Ebből következik, hogy a Máv Rt. nem háríthatja el a felelősséget akkor, amikor a tulajdonában lévő állomásépületet úgy adta bérbe, hogy a biztonságos és akadálymentes utazás lehetőségét nem biztosította. Megállapította az ombudsman azt is, hogy a szóban forgó közforgalmú vasútállomás megközelítésére szolgáló „kitaposott út” nem tekinthető közlekedési-jogi kategóriának, és nem elégíti ki a szolgáltatás megfelelő és biztonságos igénybevételének kritériumrendszerét sem.
Ezért az országgyűlési biztos felkérte a Máv Rt. vezérigazgatóját, hogy gondoskodjon a Rákoskert vasútállomáson a közforgalmú személyszállító vonatoknak a baleset- és akadálymentes megközelíthetőségéről; továbbá rendeljen el országos célvizsgálatot arra vonatkozóan, hogy a közforgalmú személyszállítási szolgáltatás teljesítése során érintett ingatlanok használatára, hasznosítására kötött polgári jogi szerződések tartalmukban és teljesülésükben megfelelnek-e a Máv Rt. közszolgáltatási feladataiból eredő kötelezettségeinek. Felkérte a Máv Rt. vezérigazgatóját arra is, hogy a döntései során a jövőben minden esetben maradéktalanul vegye figyelembe a közforgalmú személyszállítási szolgáltatás teljesítési körülményeit.
A Máv Rt. vezérigazgatója az ajánlásnak eleget tett. A Rákoskert vasútállomás utasperonjának biztonságos megközelítését a vizsgálat időtartama alatt megoldották. A Máv Rt. vezérigazgatója módosíttatta az ingatlanbérleti szerződésekkel kapcsolatosan korábban kiadott belső utasítását is. Ennek alapján a jövőben a bérleti szerződéseknek tartalmazniuk kell a Máv Rt. javára kikötött azonnali hatályú felmondás jogát arra az esetre, ha a bérlő (használó) magatartása vagy mulasztása a MÁV Rt. közüzemi tevékenysége gyakorlását, a forgalom és a forgalomszervezés biztonságát – beleértve a vasútüzem területén indokoltan tartózkodó, valamint oda érkező vagy onnan távozó utazóközönség biztonságát is – bármilyen formában veszélyeztetné. Lefolytatták az országos célvizsgálatot is, s a jelenleg érvényben lévő bérleti szerződéseket az éves felülvizsgálat során folyamatosan hozzáigazítják a módosított belső utasításhoz. A vizsgálat tehát eredményes volt.
OBH 4632/1999.
Nem okoz a művelődéshez való joggal (Alk. 70/F. § (1) bek.) a szabad iskolaválasztás jogával (Alk. 67. § (2) bek.), valamint a tanszabadság (Alk. 70/G. § (1) bek.) jogával összefüggésben, ha a szülő saját elhatározásából olyan alapítványi iskolába íratja be gyermekét, ahol a képzési hozzájárulást kell fizetnie.
Állampolgári panasz érkezett az Országgyűlési Biztos Hivatalához, amelyben a panaszos nevének elhallgatása mellett annak kivizsgálását kérte, hogy a Luca Pacioli Számviteli Menedzserképzést Támogató Alapítvány Számviteli Menedzserképző Szakközépiskolája havi 5000 forintos képzési hozzájárulásra kötelezte a diákokat.
Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mert felmerült az Alkotmányban biztosított művelődéshez való joggal, a szabad iskolaválasztás jogával, valamint a tanszabadság jogával összefüggésben a sérelem veszélye, ezért az országgyűlési biztos az iskolától tájékoztatást kért az ügyben, valamint felkérte Budapest főjegyzőjét, a közoktatásról szóló törvényben (1993. évi LXXIX. törvény) biztosított jogkörében, hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja ki, hogy a fenntartó a nevelési-oktatási intézményt az alapító okiratban és a működéshez szükséges engedélyben meghatározottak szerint működteti-e.
Az országgyűlési biztost megkeresésére az iskola vezetője azt közölte, hogy az Alapítvány Kuratóriuma az 1999/2000. tanévre a hallgatók képzési hozzájárulását egységesen havi 5000 forintban állapította meg. A képzési hozzájárulás csökkenthető szociális helyzetre való tekintettel a hallgató írásbeli, megfelelő indokkal alátámasztott kérelmére.
A főjegyző vizsgálata alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos a közoktatásról szóló törvény 13. § (1) bekezdése alapján élt szabad iskolaválasztási jogával, és nem önkormányzati fenntartású szakközépiskolába íratta be gyermekét. Az olyan nem önkormányzati iskolafenntartók, amelyek a közoktatásról szóló törvény 81. § (1) bekezdésének e) pontja alapján a helyi önkormányzati feladatvállalás körében nem kötnek közoktatási megállapodást, a közoktatásról szóló törvény 38. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, az iskolában folyó képzés feltételeinek biztosítása érdekében a közoktatási törvény 81. § (1) bekezdés d) pontjában – illetve az Alkotmánybíróság e szabályozást megerősítő 22/1997. számú határozatában – foglaltak értelmében a tanulók tanulói jogviszonya fenntartását, írásbeli megállapodásban, fizetési kötelezettséghez köthetik.
A Luca Pacioli Számviteli Menedzserképzést Támogató Alapítvány a fenti szabályozás értelmében jogszerűen, az egyes tanulók törvényes képviselőjével, a szülővel kötött írásbeli megállapodás alapján biztosítja az iskola megfelelő működésének anyagi feltételeit. A fizetési kötelezettségre vonatkozó írásbeli megállapodás tartalmáról a közoktatási törvény külön nem rendelkezik. Ezek a megállapodások a Polgári Törvénykönyv hatálya alá tartoznak, ebből következően a megállapodásban foglaltakról a felek a szerződési szabadság körében szabadon dönthetnek.
A Lucia Pacioli Számviteli Menedzserképzést Támogató Alapítvány a szakközépiskoláról adott különböző tájékoztatásaiban kizárólag tandíjmentességet ígért, ezáltal nem zárva ki azt, hogy a közoktatási törvény 81. § (1) bekezdésének d) pontja alapján jogszerűen megkötött írásbeli megállapodásokban az iskolában folyó képzés egyéb feltételeiről szabadon állapodjon meg az egyes tanulók törvényes képviselőivel. A közoktatási törvény 102. § (2) bekezdésének b) pontja értelmében a Lucia Pacioli Számviteli Menedzserképzést Támogató Alapítvány mint fenntartó szabadon határozhatja meg a közoktatási intézményben a szociális alapon adható kedvezmények feltételeit.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Lucia Pacioli Számviteli Menedzserképzést Támogató Alapítvány mint fenntartó nem sértette meg a közoktatási törvény vonatkozó rendelkezéseit, és a vizsgálat során nem igazolódott be a vizsgált alkotmányos jogokkal összefüggésben felmerült visszásság gyanúja.
OBH 4908/1999.
Visszásságot okoz az élethez és emberi méltósághoz való jog veszélyeztetése (Alk. 54. §) azzal, hogy a tűzszerész zászlóalj hivatásos és szerződéses állománya annyira alacsony létszámú, hogy az megkérdőjelezi a mentesítési feladatok biztonságos ellátását, ez egyben azzal jár, hogy a munkához való jog részjogosítványaként deklarált pihenéshez való jog megsértése is megvalósul (Alk. 70/B. §).
A teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.
OBH 5297/1999.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság és jogbiztonság követelményével, továbbá a 13. §-a szerinti tulajdonhoz való joggal és az 59. § (1) bekezdésében rögzített magánlakás sérthetetlenségéhez való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a nyomozó hatóság és a nyomozás felügyeletét ellátó ügyészség, a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújára utaló feljelentés esetén a nyomozás elrendelése és lefolytatása helyett a nyomozás megtagadásáról rendelkezik.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 5708/1999.
Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az oktatási intézményrendszer átszervezésének szakmai előkészítésére létrehozott önkormányzati „ad hoc” bizottság, ha a tanulmányát az érintettek véleményének kikérése nélkül terjeszti az önkormányzat képviselőtestülete elé.
A Budapest II. Ker. Önkormányzat ad hoc bizottsága által készített „az oktatási koncepció módosítása” című tanulmány miatt fordultak a kerület érintett intézményeinek tanulói és szüleik panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert a koncepció 10 iskola megszüntetését vagy összevonását és a tanulók másik iskolába való átirányítását javasolta.
Az országgyűlési biztos az Alkotmány 70/F. §-ában biztosított művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanújára tekintettel indított vizsgálatot, melynek során megkereste az önkormányzat polgármesterét, és a következő tényállást állapította meg.
A Budapest II. ker. Önkormányzat szakmai szervezetei már 1999 áprilisában javaslatot tettek a képviselőtestületnek a közoktatási intézményrendszer racionalizálására. Az akkori javaslat miatt az érintett iskolák alkalmazottai és a tanulók szülei tüntetést szerveztek. A polgármester az iskolák összevonására vonatkozó előterjesztést visszavonta, és a testület az oktatási intézményhálózat korszerűsítésére vonatkozó koncepció kidolgozására ad hoc bizottságot hozott létre. Emiatt az átszervezés akkor nem is került napirendre, ezért az országgyűlési biztos a panasz ügyében folyó OBH 1681/1999. számú vizsgálatát ajánlás nélkül lezárta.
Az újabb panaszt az ad hoc bizottság által készített tanulmánynak az 1999. november 24-i társadalmi vitára bocsátása váltotta ki. A koncepció 10 iskolát érintett, közöttük két olyant is, amely speciális, illetve gyógypedagógiai képzést biztosít a hagyományos oktatási intézményekben nem oktatható tanulók számára. A tervezet szerint a Fenyves Utcai Általános Iskola speciális képzést igénylő tanulóit a Fillér Utcai Általános Iskola épületében helyeznék el, míg a Margit körúti iskolában folyó gyógypedagógiai képzést a továbbiakban másik kerületben biztosítanák.
Az országgyűlési biztos tájékoztatást kért az önkormányzatnak a Fenyves utcai és a Margit körúti iskolákkal kapcsolatos terveiről. A kapott válasz alapján megállapította, hogy az önkormányzat ad hoc bizottsága nem idézte elő alkotmányos jogok sérelmének közvetlen veszélyét. Az önkormányzat a javaslattal kapcsolatban biztosította a közoktatási törvényben foglalt véleményezés lehetőségét az érintettek számára, majd a javaslatot két állandó bizottság is véleményezte. A képviselő-testület csak azt követően tárgyalta a javaslatot, és az érintettek véleményének ismeretében, azok figyelembevételével hozhatta meg a döntését.
A panaszosok azt is kifogásolták, hogy az előterjesztést nem az önkormányzattól független szakmai szervezet készítette, de az országgyűlési biztos álláspontja szerint a bizottság összetétele garanciát adott ahhoz, hogy a döntés előkészítésében minden szakmai és politikai érdek teret kapjon, de egyik se kerüljön túlsúlyba.
Az önkormányzat képviselőtestülete 2000. február 24-én megtárgyalta a racionalizálásról szóló előterjesztést, és az ad hoc bizottság által készített javaslatot – az érintettek véleménye alapján – jelentős mértékben megváltoztatva fogadta el. A döntés értelmében a Fenyves utcai és a Margit körúti Általános Iskola továbbra is önálló intézményként működhet. Az országgyűlési biztos a megindított vizsgálatot az önkormányzat folyamatban lévő eljárására tekintettel, felfüggesztette, majd az önkormányzat döntését követően megállapította, hogy azt az érintettek nem kifogásolták, azzal összefüggésben az alkotmányos jogok sérelmének gyanúja nem merült fel, ezért a további vizsgálatot alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.
OBH 5717/1999.
Az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében rögzített szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához fűződő jogot sérti, ha a pszichiátriai intézet büntetésből kimenőmegvonást alkalmaz.
Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.
OBH 5950/1999., OBH 1698/2000., OBH 2111/2000.
A jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal (Alk. 2. § (1) bek.) és a jogszabályok betartására irányuló kötelezettséggel (Alk. 77. § (2) bek.) összefüggő visszásságot valósít meg az olyan önkormányzati rendelet alkalmazása, amely
I. előírja a díjfizetési kötelezettséget a települési szilárd hulladék elszállításával összefüggésben, miközben a közszolgáltatás díját a helyi adóból származó bevételből maga fedezi;
II. rendeleti szabályozási körbe tartozó kérdések rendezését az önkormányzat és a szolgáltató között létrejött szerződés körébe utalja;
III. a hulladékszállítási díjak mértékét nem jogszabályban, hanem szerződésben szabályozta, felhatalmazást adott a polgármesternek arra, hogy döntsön rendeletalkotást igénylő egyes kérdésekben,
IV. szabálysértéssé minősíti a hulladékszállítási kötelező közszolgáltatás igénybevételének elmulasztását.
Az országgyűlési biztos több állampolgár panasza alapján vizsgálatot folytatott Pócsmegyer Község Önkormányzatának Képviselő-testülete által a környezetvédelemről alkotott önkormányzati rendelet alkalmazásával kapcsolatban. A panaszosok – valamennyien a Pócsmegyer községhez tartozó Surány üdülőterületén üdülőtulajdonosok – kifogásolták a szemétszállítási díj „adóként történő kiszabását”, továbbá azt, hogy az üdülőtulajdonosoknak évente 8 hónapon át az állandó lakosokkal azonos szemétszállítási díjat kell fizetniük, holott az üdülőket nem használják 8 hónapon át folyamatosan. Két panaszos azt is sérelmezte, hogy a szolgáltatótól, illetve a települési önkormányzattól a hulladékszállítással kapcsolatos panaszaikra késve vagy egyáltalán nem kaptak választ.
Az országgyűlési biztos a vizsgálata során a következőket állapította meg:
Pócsmegyer Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény (Kötv.) hatályba lépését követően a települési szilárd hulladék összegyűjtésének módját és a díjfizetés rendszerét több alkalommal is módosította.
Az önkormányzat a szemétszállítási díj fizetésével kapcsolatos állandó problémákat egyik hulladékgyűjtési és díjfizetési rendszerrel sem tudta megoldani, ezért 2000. január 1. napjától a község egészére vonatkozóan átvállalta a hulladékszállítás díjának megfizetését. Ennek fedezetét oly módon biztosította, hogy helyiadó-emelést hajtott végre.
Figyelemmel arra, hogy az előbbiekben ismertetettek szerint 2000. január 1. napjától a szemétszállítás díját az önkormányzat vállalta át a befolyó helyi adókból, az országgyűlési biztos azt vizsgálta, hogy a szolgáltatás ingyenessé tétele előtti időszakban alkalmazott szabályozás eredményezhetett-e a gyakorlatban alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságokat.
Megállapította, hogy nem valósított meg visszásságot az a gyakorlat, hogy a szolgáltató azoktól is követelte a hulladékszállítási díj megfizetését, akik a szolgáltatást nem vették igénybe például azért, mert az üdülőjükben keletkezett hulladékot lakóhelyükre szállították, és az ott szervezett közszolgáltatás keretében gondoskodtak elhelyezéséről. A Kötv. alapján nem tekinthető sem törvénysértőnek, sem alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságnak az, ha valakinek több település területén is ingatlantulajdona van, és ezeken a településeken szemétszállítási díj fizetésére kötelezik. Nincs tehát alap intézkedés tételére abból az okból, hogy a több ingatlantulajdonnal rendelkező tulajdonosok állandó lakóhelyükön, valamint üdülőjük után külön-külön kötelesek szemétszállítási díjat fizetni.
Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott azonban a hulladékszállítás ingyenessé tételéig az a szabály, amely vélelmezte, hogy az üdülőkben az év 8 hónapján át az állandó lakásokkal azonos mennyiségű elszállítást igénylő hulladék keletkezik, és a szállítási díj megállapításánál nem vette figyelembe megfelelő módon az üdülők és az állandó lakások eltérő használatából eredő különbségeket. Emiatt azonban intézkedés tétele már nem volt szükséges, mert az ingatlantulajdonosok díjfizetési kötelezettsége Pócsmegyer községben időközben megszűnt. Az esetleges aránytalan díjfizetéssel kapcsolatos tulajdonosi igények ezt követően már csak a polgári jog szabályai szerint érvényesíthetők.
Nem kifogásolható, hogy a helyi önkormányzat a szilárd hulladék elszállításának költségeit a helyi adókból fedezi, és ennek érdekében a törvényes keretek között felemelte a helyi adó mértékét. A Kötv. ugyanis lehetővé teszi, hogy a helyi önkormányzat rendeletében ingyenessé tegye a települési szilárd hulladék elszállítását.
A helyi önkormányzat azonban rendeletében elmulasztotta kimondani a hulladékszállítás ingyenességét azt követően, hogy a gyakorlatban azt már ingyenessé tette. Ez a mulasztás a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos követelményével ellentétes helyzetet és visszásságot okoz.
Ugyancsak alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz, hogy az önkormányzat a szolgáltatás ellátásának részletes szabályait nem állapította meg rendeletében, hanem ezt a kérdést az önkormányzat és a szolgáltató között létrejött szerződés körébe utalta. A Kötv. alapján a közszolgáltatás ellátásának rendjét és módját rendeletben kell szabályozni. Az állampolgárokra mint a szolgáltatás igénybevevőire az önkormányzat és a szolgáltató között létrejött szerződésből nem hárulhatnak sem jogok, sem kötelezettségek. Az önkormányzat és a szolgáltató szerződése ennek ellenére az állampolgárok számára is jogokat, illetve kötelezettségeket állapít meg, ez pedig a jogszabályok megtartásának kötelezettségével kapcsolatos alkotmányos visszásságot valósít meg.
Az önkormányzat rendeletében a díj megállapítását a rendelet mellékletébe utalta, a melléklet szerint viszont a szolgáltatási díjat az önkormányzat és a szolgáltató között kötött szerződés tartalmazza. A polgármester pedig felhatalmazást kapott a melléklet módosítására. Mindezzel az önkormányzat alkotmányellenes helyzetet hozott létre, mert nem rendeletében szabályozta a díjakat, és a rendeletalkotásra nem jogosult polgármestert gyakorlatilag felhatalmazta a rendelet részét képező melléklet módosítására.
A rendelet szabálysértéssé nyilvánította, ha valaki a háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatást nem veszi igénybe. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében önmagában a polgári jogi szerződésből eredő kötelezettségek elmulasztása nem nyilvánítható szabálysértéssé. A települési szilárd hulladék elszállítására irányuló közszolgáltatás pedig polgári jogi jogviszony keretében valósul meg, ezért a helyi önkormányzat önmagában a polgári jogviszony létesítésének elmulasztását nem nyilváníthatja szabálysértéssé. Az ilyen okból induló szabálysértési eljárások a jogállamisággal összefüggő jogbiztonsággal kapcsolatos alkotmányos visszásságot okoznak.
Az országgyűlési biztos az előbbiek mellett megállapította, hogy Pócsmegyer Község Polgármesteri Hivatala a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos visszásságot valósított meg azáltal, hogy egy panaszos a polgármesterhez intézett 1997. május 31-én kelt levelére egyáltalán nem kapott választ.
Megsértette a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogot és ezáltal alkotmányos visszásságot valósított meg a szolgáltató is azáltal, hogy az egyik panaszos két beadványára az első beadvány elküldése után több mint egy évvel, egy másik panaszos 1997. május 30-i és 1998. április 22-i, majd 2000. március 14-i leveleire pedig csupán 2000. április 7-én adott érdemben egyébként pontatlan választ.
A megállapított visszásságok miatt az országgyűlési biztos ajánlást tett:
– a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének, hogy kezdeményezze a rendelet módosítását,
– Pócsmegyer község polgármesterének arra, hogy tegyen intézkedést az állampolgári panaszok megfelelő elintézésére,
– a szolgáltatónak arra, hogy intézkedjék a szolgáltatóhoz intézett állampolgári panaszok megalapozott, gyors és alapos kivizsgálására és megválaszolására.
A Közigazgatási Hivatal vezetője és a szolgáltató az ajánlásban foglaltakkal egyetértett. A Közigazgatási Hivatal vezetője kezdeményezte az önkormányzati rendelet módosítását, a szolgáltató vezérigazgatója pedig intézkedett a panaszok gyors és alapos kivizsgálására és megválaszolására.
Az országgyűlési biztos a válaszokat elfogadta. A polgármester az ajánlásra ez ideig nem válaszolt, bár a válaszadási határidő már eltelt.
OBH 6038/1999.
Visszásságot okoz a mozgásszabadság jogával összefüggésben (Alk. 58. §) az a szabályozás, amely az alanyi joggá tett napi kimaradást akként korlátozza, hogy alap- és szakalapozó kiképzés idején arra csak heti egy alkalommal van lehetőség, továbbá az, hogy a pihenőidőt is kötelező a laktanyában tölteni. Az újonnan bevonultak tekintetében pedig az, hogy a laktanyán belüli mozgásukat bizonyos ideig a szabadidejükben is korlátozzák.
Visszásságot okoz a pihenéshez való alkotmányos joggal összefüggésben (Alk. 70/B. §) az őr- és egyéb ügyeleti szolgálatot ellátó sorkatonák, illetve a túlszolgálatot ellátó hivatásos katonák nem kapják meg az előírt pihenőidőt, illetve a szabadidőt.
Visszásságot okoz a diszkrimináció tilalmával, a munkához való joggal és a jogbiztonsággal összefüggésben (Alk. 2. §, 70/A. § és 70/B. §) a hivatásos állományú katonákra vonatkozó azon rendelkezés, amely szerint a hivatásos szolgálattal, illetve beosztással összeférhetetlen más kereső foglalkozás végzése tilos, ugyanakkor sem a Hszt., sem az erre vonatkozó HM rendelet nem ad támpontot az összeférhetetlenség értelmezésére.
Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.
OBH 126/2000.
Visszásságot okoz az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal, a 42. §-ban rögzített önkormányzáshoz való joggal, valamint a 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos követelményével összefüggésben a népszavazás lebonyolításakor az önkormányzat a saját rendelete módosításának elmulasztásával; a helyi választási iroda a hibás aláírásgyűjtő ívek hitelesítésével; a helyi választási bizottság a késedelmesen kiadott határozatával és a jogorvoslati lehetőség téves feltüntetésével; a közigazgatási hivatal a törvényességi ellenőrzés és a bírósági eljárás elmulasztásával, valamint a késedelmes iktatással, mivel mindezek miatt a népszavazás ellenére az önálló községgé alakításra irányuló kezdeményezése nem valósulhat meg.
A panaszos azért fordult beadvánnyal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal az 1999. szeptember 26-án Sződ községben lezajlott népszavazást utólag semmisnek nyilvánította.
Az országgyűlési biztos az önkormányzáshoz, jogorvoslathoz való jog és a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményének megsértése gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az Országos Választási Irodát, Sződ Község Önkormányzatát és a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalt.
A vizsgálat megállapította, hogy Sződ településen az önkormányzat helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 11/1992. (XII. 7.) számú rendelete figyelmen kívül hagyta a választási eljárásról szóló törvény rendelkezéseit. Ennek következtében az aláírásgyűjtő íven a személyes adatok feltüntetésekor nem a személyazonosítót használták, hanem a választópolgárok személyi igazolvány számát. Az 1997-ben alkotott új, választási eljárásról szóló törvény hatálybalépését követően az önkormányzat a rendeletét nem a törvénynek megfelelően módosította. Két év múlva e helytelen szabályok alapján történt a szóban forgó népszavazás. A mulasztásért egyaránt felelős a jegyző és a törvényességi ellenőrzést végző közigazgatási hivatal is. A panaszos, mint a népszavazás egyik kezdeményezője, hibás és hiányos felvilágosítást kapott a helyi választási bizottságtól a jogorvoslati lehetőségről és késve kapta kézhez a határozatot, melynek következtében jogorvoslathoz való joga súlyosan sérült. A vizsgálat megállapította, hogy a közigazgatási hivatal által törvénysértőnek minősített 64/1999. (VI. 16.) számú testületi határozatot az átvételét követő 1 hónap múlva iktatták a közigazgatási hivatalban. A megbízott jegyző ugyanis határozottan kijelentette, hogy a jegyzőkönyvek és határozatok átadási határidejét a közigazgatási hivatal 1999. június 29-ével jelölte meg, amikor a közigazgatási hivatal dolgozója a dokumentumokat személyesen vette át az önkormányzat épületében. A közigazgatási hivatal vezetőjének válasza szerint e dokumentumokat a hivatalban 1999. július 29-én – egy hónap múlva – iktatták. A képviselő-testületnek címzett első felhívás kelte 1999. október 27-e. A kifogásolt határozat átvétele és a felhívás között 3 hónap telt el. Az önkormányzati törvény kimondja, hogy a jogszabálysértés megszüntetésére a pert az önkormányzat ellen a megadott határidő lejártától számított 30 napon belül lehet megindítani, ezt a közigazgatási hivatal nem tette meg. Az Országos Választási Iroda az ügyben fontos megállapításokat tett és többek között kimondta, hogy az önkormányzat helyi rendelete nincs összhangban a választási eljárásról szóló törvénnyel. A helyi választási iroda vezetője a választási törvénynek nem megfelelő aláírásgyűjtő ívet hitelesített, a helyi választási bizottság pedig késedelmesen hozott döntést, továbbá tévesen jelölte meg a jogorvoslati fórumot, nem jelölte meg a kifogás benyújtásának helyét. A helyi választási bizottság határozata jogbizonytalanságot okozott és csorbította a választópolgárok helyi önkormányzáshoz való jogát. Az Alkotmány 77. § (2) bekezdése szerint az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok a társadalom valamennyi szervezetére, minden állami szervre és állampolgárra egyaránt kötelezőek. A jogszabályok alkotmányosságáról kizárólag az Alkotmánybíróság hozhat mindenkire kötelező döntést. Mindaddig, amíg egy jogszabályról az Alkotmánybíróság meg nem állapítja, hogy alkotmányellenes, „vélelmezni” kell annak alkotmányosságát és alkalmazni kell. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint, ha a helyi rendelet ütközik a törvénnyel (személyi igazolvány száma vagy személyazonosító feltüntetése az aláírásgyűjtő íven), a jogalkalmazó akkor is mindaddig köteles a helyi rendeletet alkalmazni, amíg az hatályban van. Ilyen esetben az Alkotmánybíróságról szóló törvényben felhatalmazottaknak az Alkotmánybírósághoz lehet, illetve kell fordulniuk a hibás rendelkezés megsemmisítése érdekében. Az Alkotmánybíróság kimondhatja, hogy a szabályt már az adott ügyben sem lehet alkalmazni. Ellenkező esetben a személyigazolvány-szám alkalmazása ellenére is törvényes lehet a népszavazás. Az Alkotmánybíróság az 52/1997. (X. 14.) AB határozatában kimondta, hogy: „Az Alkotmány 70. § (1) bekezdése szerint „a Magyar Köztársaság területén élő minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy … országos vagy helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen”. Ennek megfelelően mondta ki az Alkotmánybíróság már a 987/B/1990/3. AB határozatában, hogy a népszavazáshoz való jog a népfelség elvéből következő alkotmányos alapjog (ABH 1991. 527, 528–529). A helyi népszavazással kapcsolatban pedig az Alkotmánybíróság számos alkalommal megállapította, hogy az a helyi önkormányzáshoz való alapjog megvalósításának egyik alakzata, és ezért alkotmányellenes az a jogi szabályozás, amely korlátozza, illetve meghiúsítja az önkormányzásnak a népszavazás útján történő gyakorlását.” A vizsgált ügyben az önkormányzás meghiúsulásának egyik oka az önkormányzati rendelet kifogásolt szabályozása volt. Mindezekre tekintettel a vizsgálat megállapította, hogy Sződ Község Önkormányzata a saját rendelete módosításának elmulasztásával; a helyi választási iroda az aláírásgyűjtő ívek hitelesítésével; a helyi választási bizottság a késedelmesen kiadott határozatával és a jogorvoslati lehetőség téves feltüntetésével; a közigazgatási hivatal a törvényességi ellenőrzés és a bírósági eljárás kezdeményezésének elmulasztásával, valamint a késedelmes iktatással a jogorvoslathoz és az önkormányzáshoz való joggal, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos követelményével összefüggésben visszásságokat okozott. A feltárt visszásságok következtében – az egyébként eredményes helyi népszavazás ellenére – Sződ Község Önkormányzat Képviselő-testületének a csörögi településrész önálló községgé alakítására irányuló kezdeményezése nem valósult meg.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy soron kívül végezze el Sződ Község Önkormányzatának a helyi népszavazásról és helyi népi kezdeményezésről szóló rendeletének törvényességi ellenőrzését. Felkérte továbbá a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy az Országos Választási Iroda korábbi véleményének figyelembevételével, szükség esetén újabb egyeztetéssel, valamint Sződ Község Önkormányzat bevonásával alakítsa ki végleges álláspontját az 1999. szeptember 26-án lezajlott népszavazással kapcsolatban, annak érdekében, hogy a közel egy éve tartó jogbizonytalanságot okozó állapot megszűnjön.
A közigazgatási hivatal az ajánlással egyetértett és a szükséges intézkedéseket megtette.
OBH 553/2000.
Igazoltatásra, mint a személyazonosság megállapítását szolgáló – személyes adatok megismerését, kezelését is jelentő – rendőri intézkedésre jogszerűen csak a célhozkötöttség követelményének betartásával kerülhet sor. Ennek hiányában a személyes adatok védelméhez való jog (Alk. 59. § (1) bek.), illetve a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményének (Alk. 2. § (1) bek.) sérelmét okozza.
Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.
OBH 1852/2000.
Visszásságot okoz az Alkotmány 70/F. §-ában biztosított művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggésben az önkormányzat, ha nem vesz igénybe minden rendelkezésére álló jogi eszközt az oktatás színvonalának fenntartása érdekében.
A Budapest X. kerületi Bem József Általános Iskola nevelőtestülete fordult az országgyűlési biztoshoz, mert álláspontjuk szerint az önkormányzat korlátozta az iskola önállóságát, amikor meghatározta, hogy a következő tanévre csupán egy első osztály indítását engedélyezte.
Az országgyűlési biztos a szabad iskolaválasztás jogának csorbulására és ezáltal az Alkotmány 70/F. §-ában biztosított művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanújára tekintettel indított vizsgálatot, melynek alapján megállapította, hogy az önkormányzat az adott iskola körzetén belül nyilvántartott mindössze 27 tanköteles korú gyermekre tekintettel döntött úgy, hogy számukra egy osztály is elegendő. A Bem József Általános Iskola iránt azonban az elmúlt években is nagy érdeklődés mutatkozott a szülők körében, ezért az összes jelentkezőt két osztályban sem tudták elhelyezni, és minden jelentkezőt fel sem tudtak venni. Az iskola jelentőségét fokozza, hogy a Hungária körúton van, melynek túlsó oldala már a VIII. kerület. A tanulók jelentős része nem az iskola körzetében lakik, vagy nem is kerületi lakos. A nevelőtestület szerint az önkormányzat döntése a kerületen belüli lakók szabad iskolaválasztási jogát is csorbította, ezért a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz fordultak. A közigazgatási hivatal az önkormányzat döntését nem kifogásolta. A képviselőtestület a határozatát kiegészítette, és lehetőséget biztosított az iskoláknak további osztályok indítására is, feltéve ha a két osztályba együttesen legalább 43 kizárólag kerületi lakos gyermeket vesznek fel. Az önkormányzat e határozatával korlátozta az iskolák önállóságát, és megakadályozta, hogy a fenntartásában működő egyes iskolák nem kerületi lakos tanulókat nagyobb számban vegyenek fel.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat megindításakor figyelembe vette, hogy az önkormányzat mint fenntartó nagyfokú önállósággal rendelkezik az intézményi struktúra kialakításában, szervezésében. Döntéseit a csökkenő gyermeklétszám miatt összességében alacsony kihasználtságú intézmények gazdaságtalan működése indokolja. Az általános iskola köteles felvenni azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található, de a jogszabály alapján nem köteles felvenni azokat a tanulókat, akik nem az iskola körzetében laknak. Az intézménynek lehetősége van a szabad férőhelyeit körzeten kívül lakó jelentkezőkkel feltölteni. A fenntartók érdeke, hogy az intézmények minél teljesebb kihasználtsággal működjenek. Ugyanakkor alapvető érdeke, hogy ne szolgálja az önkormányzat költségvetésében is jelentős összeggel más települések lakóinak érdekeit. Az önkormányzat döntése – az iskolák által indítható első osztályok számának csökkentéséről – előrevetíti annak a lehetőségét, hogy néhány év elteltével az iskolák kihasználtsága annyira lecsökken, hogy nagy súllyal vetődik fel az intézmények összevonásának, és néhány bezárásának lehetősége.
A számos településen jelentkező hasonló problémát a helyi önkormányzatok úgy oldották meg, hogy az intézményfenntartásra együttműködési megállapodást kötnek, hiszen ezzel elérhetik, hogy az átlagosnál jobb színvonalú vagy speciális oktatást végző intézményeket nem csak a település lakói, hanem a társult önkormányzatok területén lakók is igénybe vehetik. A szabad iskolaválasztás joga a diákok és szüleik számára biztosít lehetőséget arra, hogy amennyiben a számukra kötelező felvételt biztosító általános iskolát nem kívánják igénybe venni, úgy valamennyi állami (önkormányzati) vagy egyházi, alapítványi iskolába jogszabályi korlátozás nélkül kérhetik felvételüket. Annak elbírálása azonban, hogy a nem kötelező felvételre kijelölt iskolán kívüli intézmény milyen feltételekhez köti a felvételt, illetve egy adott intézmény hány főt vesz fel, nem hozható összefüggésbe a szabad iskolaválasztás jogával.
Amennyiben egy intézményben a szolgáltatásait igénybe vevők több mint fele a település határain kívül élők közül kerül ki, az intézmény fenntartása körzeti feladat ellátásának minősül, és a Fővárosi Önkormányzat köteles az önkormányzatok között együttműködési megállapodás megkötését kezdeményezni. Mivel a panaszos intézményben a tanulóknak még több mint fele kerületi, a Fővárosi Önkormányzat nem köteles megállapodást kezdeményezni. Annak lehetőségét azonban sem a helyi önkormányzatokról szóló törvény, sem a közoktatási törvény nem zárja ki. A törvény lehetőséget ad a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy a fővárosi kerületi önkormányzatok között együttműködési megállapodást kezdeményezzen a közoktatási feladatok zavartalan biztosítása érdekében.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat a művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy nem kezdeményezett együttműködési megállapodást, és nem vett igénybe minden rendelkezésére álló jogi eszközt az oktatható gyermekek létszámának és az oktatás színvonalának fenntartása érdekében. Az országgyűlési biztos ezért felhívta az önkormányzat jegyzőjét, hogy kezdeményezze a képviselőtestület intézkedését az együttműködési megállapodás érdekében.
Kezdeményezte továbbá az oktatási miniszternél a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény olyan módosítását, amely alkalmas arra, hogy az önkormányzatok, mint fenntartók jogai és a diákok, illetve szüleik szabad iskolaválasztáshoz való joga között jelentkező ellentmondást feloldja, illetve szabályozza.
Az önkormányzat az ajánlást elfogadta, és kezdeményezte az együttműködési megállapodás megkötését.
Az oktatási miniszter a törvény módosítására tett ajánlással nem értett egyet, mert a visszásság rendezésére más megoldást tartott indokoltnak. Álláspontja szerint a bejáró diákok után járó normatívának, valamint az önkormányzati társulások támogatásának megnövelésével a költségvetési törvényben orvosolható a viszszásság.
Az országgyűlési biztos elfogadta a miniszter válaszát.
OBH 4218/2000.
Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az önkormányzat azzal, ha a korábban önként vállalt feladatot, az iskolabusz fenntartását megszünteti.
Az országgyűlési biztos a Hajdú-Bihari Napló 2000. augusztus 28-i, „Tanévkezdetre az iskolabusznak lett vége” című cikkéből szerzett tudomást arról, hogy a Hortobágy környéki tanyákon élő gyermekek az első tanítási napon hiába várták az iskolabuszt, mert az önkormányzat nem vállalta tovább az iskolabusz fenntartását. A művelődéshez való jog sérelmének veszélye miatt az országgyűlési biztos hivatalból rendelt el vizsgálatot, amely a következőket tárta fel. Hortobágy sajátos szerkezetű település, melynek közigazgatási területe 28 000 hektár, a lakosság száma 1746, közülük 604 személy a külterületi tanyákon lakik. A cikk szerint az önkormányzat az iskolabusz bérleti díját havi 800 forintról 3500 forintra emelte. Ez az összeget sokan nem tudták vállalni. Az önkormányzat a gyermekek számára ingyenes kollégiumi elhelyezést kínált fel, mert a 96 férőhelyes kollégiumban az előző tanévben 45 szabad hely volt. Az önkormányzat a heti kétszeri gyermekszállítást ingyenesen vállalta. A nyilatkozók nem kívánták igénybe venni, mert akkor csak hétvégén látnák a gyermekeiket.
Korábban sem az önkormányzat üzemeltette az iskolabuszt, hanem vállalkozói szerződés alapján a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Közhasznú Társaság. Az önkormányzat a Társaság költségeihez az elmúlt tanévben 52 500 forint/gyermek összeggel és egy saját busz bérbeadásával járult hozzá. Az önkormányzat ez évben a több milliós költséget már nem tudta vállalni, ezért értesítette a szülőket, hogy az autóbusz-közlekedés csak úgy tartható fenn, ha az önköltségét az igénybevevők megfizetik. A buszjárat fenntartási költsége a tanyának az iskolától való távolságával nő, és a szolgáltatást igénybe vevők számával arányosan csökken. Az egyik tanya lakosai esetében a kisebb távolság, és az igénybe vevők nagyobb száma miatt a költségek csak kisebb mértékben növekedtek, ezért az ott élők vállalták a havi 1500 forint beszállítási költséget, és számukra továbbra is működik az iskolabusz. A 2000. szeptember 4-i adatok szerint a tanyákon lakó gyermekek jelentős részét, 33 szászteleki, 8 kónyai, 4 árkusi, 2 kungyörgyi gyermeket vettek fel a kollégiumba. Kónyáról és a Halastó nevű tanyáról pedig vonattal is be lehet jutni a központba. A gyermekek szeptember 4-től hiánytalanul megjelentek az iskolában a tanításra. Az önkormányzat jelezte, hogy igény esetén – akár csak a téli hónapokra is – beindítja a buszjáratot. A közoktatási törvény a szülőket kötelezi arra, hogy a gyermekeik oktatásáról gondoskodjanak. Az önkormányzat köteles óvodákat, iskolákat, diákotthonokat fenntartani és működtetni, a szülő pedig köteles a gyermeket az iskolába eljuttatni. Az önkormányzat szociális ellátórendszerről is köteles gondoskodni.
A Köot. szerint az önkormányzat megtéríti a kötelező felvételt biztosító iskolába való utazás költségeit. A törvény azokat az önkormányzatokat kötelezi az utazás költségeinek megtéríttetésére, amelyek nem tartanak fenn az alapellátás körébe tartozó oktatási-nevelési intézményt, és ezért a tanulók helyközi utazásra kényszerülnek. A helyi közlekedést biztosító iskolabusz fenntartása azonban nem kötelező, hanem az önkormányzat önként vállalt feladata.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az önkormányzat a kötelező feladatainak eleget tesz, mert fenntartja és működteti az óvodát, az általános iskolát és a kollégiumot, valamint a rászoruló családok megsegítésére természetbeni és pénzbeni ellátást biztosít. Az önkormányzat nem sértette meg a gyermekek művelődéshez való alkotmányos jogát, mivel a távolabb lakó gyermekek számára kollégiumi elhelyezést biztosított. Az iskolabusz fenntartására vonatkozó követelés nem megalapozott, mert az érintett tanyáról vonattal is megoldható a közlekedés. Mindezek alapján az országgyűlési biztos a vizsgálatot alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.
OBH 4135/2000.
A női elítéltek rendszeres foglalkoztatásának alacsony színvonala és alapvetően a nyereségérdekeltségnek történő alárendelése nincs összhangban a hatályos jogszabályokkal, a büntetés-végrehajtás céljaival és az állami akarattal, továbbá közvetlenül veszélyezteti az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében meghatározott, legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot. Az elítéltek foglalkoztatásának tartós hiánya sérti az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében meghatározott munkához való jogot is.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
Összefoglaló észrevételek
Az országgyűlési biztos köteles számot adni az Alkotmány és az 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) előírásainak megfelelően az alkotmányos jogok hatósági eljárásokkal kapcsolatos jogvédelme helyzetéről, továbbá a kezdeményezések, ajánlások fogadtatásáról és eredményéről. Feladata a tények közlése és azok értékelése. A tények közlése azonban egyben az értékelést is tartalmazza, hiszen minden egyes eljárásban – az adott ügyre vonatkozóan vagy általánosságban – a biztos a vizsgált hatóság jogvédelmi tevékenységéről az alkotmányos jogok érvényesülése szempontjából fogalmazott meg véleményt.
A lefolytatott vizsgálatok és a feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatban megállapított visszásságok, továbbá a kezdeményezések fogadtatásának együttes értékelése alapján a korábbi évekhez hasonlóan rögzíthető, hogy mind a jogalkalmazásban, mind pedig a jogalkotásban az alkotmányos jogok hatósági védelme megfelelő.
A korábbi évekhez hasonlóan e beszámolóból is az derül ki, hogy az alkotmányos jogok érvényesítésében a hatóságok legtöbbször a tisztességes eljárás követelményeit sértik meg. Az ilyen visszásságok előfordulása immár évek óta alig változik. 2000-ben az általunk vizsgált panaszok bonyolultabbá, összetettebbé váltak, magukat a vizsgált eljárásokat nehezebb volt áttekinteni. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a polgárok és a hatóságok is egyre nehezebben igazodnak el a bürokrácia útvesztőiben. Ettől eltekintve megállapítható, hogy a hatóságok döntően az alkotmányos szempontoknak megfelelően jártak el.
