Alkotmány 2. § (1) bekezdés: A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
Alkotmány 57. § (1) bekezdés: A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
Alkotmány 8. § (1) bekezdés: A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
Alkotmány 77. § (2) bekezdés: Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok a társadalom valamennyi szervezetére, minden állami szervre és állampolgárra egyaránt kötelezőek.
Az országgyűlési biztosok tevékenységük kezdetétől kiemelt figyelmet fordítanak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére. Az elmúlt év ebből a szempontból fordulatot hozott, mert a jogállamisággal összefüggésben megállapított alkotmányos visszásságok száma az 1999. évi 379-ről 599-re növekedett. A növekedés nemcsak abszolút számokban jelentkezik, hanem a visszásságnak az arányában is. 2000-ben közel 3 százalékkal emelkedett 1999-hez képest.
Az országgyűlési biztosok a jogállamiságot és a jogbiztonságot minden esetben valamilyen más alkotmányos joggal összefüggésben értelmezik, ezért gyakori, hogy a vizsgált ügyekben megállapított egyéb alkotmányos visszásság mellett megjelenik a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatos alkotmányos visszásság is. Az a tény, hogy 2000-ben az összes megállapított visszásságnak közel egyharmadával hozható összefüggésbe a jogállamiság követelményével kapcsolatos visszásság, különböző okokra vezethető vissza. Van azonban egy ok, amelynek kitüntetett szerepe van. Az országgyűlési biztosok 1999-ben dolgozták ki az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével összefüggésben a hatósági eljárásokra vonatkozóan a tisztességtelen eljárás kritériumait. Az 1999. évben kialakított álláspont gyakorlati alkalmazása 2000. évben éreztette a hatását. A jogállamisággal összefüggő visszásságok mennyiségi növekedése túlnyomórészt erre vezethető vissza.
A jogállamiság tartalmi elemeit az Alkotmánybíróság különböző határozataiban fejtette ki. Ezeket a döntéseket természetesen irányadónak tekintjük, azonban a jogállamiság tartalmi elemeinek fejlesztéséhez gyakorlatunkkal magunk is hozzájárultunk. A tisztességes eljáráshoz való jog követelményének a jogállamisághoz való kapcsolása mellett ezzel a joggal összefüggésben értelmeztük az Alkotmány 77. § (2) bekezdésének szabályát, amely szerint az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok a társadalom valamennyi szervezetére, minden állami szervre és állampolgárra egyaránt kötelezőek.
Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok kötelező erejére vonatkozó alkotmányos előírás nemcsak kötelezettséget, hanem jogot is jelent. Ennek értelmében az állampolgároknak joguk van ahhoz, hogy életviszonyaikat alkotmányos jogszabályok rendezzék. Ezért visszásságot állapítottunk meg minden olyan esetben, amikor a hatóság gyakorlata jogszabályon alapult ugyan, de azonban a jogszabály jellege miatt, alkalmazásában alkotmányos visszásság keletkezett. Ilyen megállapítást tettünk több esetben az önkormányzati rendeletek alkalmazásával kapcsolatban. Volt olyan közöttük, amely túllépte az önkormányzat jogalkotói hatáskört. Volt olyan is, amely nem volt összhangban a magasabb szintű jogszabályokkal. Gyakran tapasztaltuk, hogy az önkormányzatok rendeletalkotásuk során – különösen a kötelező közszolgáltatások igénybevételével kapcsolatos szabályozásokban – figyelmen kívül hagytak alkotmányos követelményeket, esetenként magasabb rendű jogszabályokat.
A jogszabályok, köztük az önkormányzati rendeletek alkotmányosságának vizsgálatára az országgyűlési biztosok vizsgálati és közvetlen intézkedési jogosultsága nem terjed ki. Ugyanakkor fel kellett oldani azt a problémát, ami abból eredt, hogy vizsgálataink során nem ritkán azt tapasztaltuk, hogy a megállapított visszásság oka magában a jogszabályban keresendő. A jogalkalmazók számára a jogszabályok betartása kötelező. Ezért a jogalkalmazónál tett intézkedés nem vezet eredményre az ilyen esetekben. Amennyiben a visszásság a jogszabály alkalmazása során bekövetkezik, akkor a jogszabály módosítását kezdeményeztük a rendelkezésünkre álló eszközökkel.
A jogállamiság és a jogbiztonság elvéből következik az a követelmény, hogy a jogi szabályozást igénylő kérdésekben megalkossák a jogszabályt. Egyedi döntésekkel nem szabályozhatnak életviszonyokat. Visszásságként értékeltük ezért azt, hogy egy büntetés-végrehajtási intézet vezetője olyan jogi szabályozást igénylő kérdésben, amely jelentősen érintette a fogvatartottak jogait, belső szabályzatot alkotott. Ebbe a körbe tartozik az is, hogy a Budapesti Értéktőzsde Etikai Bizottsága éveken keresztül hozott döntéseket a hatáskörébe tartozó kérdésekben, miközben a tőzsde nem alkotta meg a törvény által előírt etikai szabályzatot, és az állami felügyeletet ellátó szerv e hiányosság megszüntetése érdekében hosszú ideig nem tett intézkedéseket. Visszásságként értékeltük azt is, ha az önkormányzatok rendeletalkotási hatáskörébe utalt egyes kérdésekben a döntési jogot a közszolgáltatónak vagy a testület valamelyik tisztségviselőjének adta meg.
A jogállamiságból fakadó jogbiztonság a jogalkotók kötelességévé teszi azt, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak, előreláthatóak és megismerhetőek legyenek.
Többször találkoztunk azzal a jelenséggel, hogy az előbbi követelmények megsértése a jogszabályok alkalmazása során a jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos visszásságot eredményezett. Találkoztunk az eljárásunkban olyan jogszabályszöveggel, amely a sokszori módosítás miatt áttekinthetetlenné vált, nyelvtanilag hiányos volt, stílusa nem volt világos, egészében nehezen értelmezhető volt. Visszásságként értékeltük azt is, ha a jogalkotó a számos alkalommal módosított és ezáltal áttekinthetetlenné vált jogszabály egységes szerkezetbe foglalását elmulasztotta. Ezzel ugyanis lehetetlenné vált az érintett jogalkalmazók és az állampolgárok számára is a jog tartalmának megismerése. Ilyen körülmények között a jogalkalmazótól nehéz számon kérni a tisztességes eljárás követelményének érvényesülését. Abban az esetben, ha az egységes szerkezetbe foglalás elmaradása már jelentősen megnehezítette, illetve a joghoz nem értők számára lehetetlenné tette a jogszabály tartalmának megismerését, az egységes szerkezetbe foglalás elmulasztását nem egyszerű technikai kérdésként, hanem alkotmányos joggal összefüggő visszásságot eredményező mulasztásként értékeltük.
A visszásságot eredményező jogalkotási hiba tipikus esete volt 2000-ben az, hogy egyes önkormányzatok olyan általános megfogalmazású szabálysértési tényállásokat állapítottak meg, amelyek teljesen kiszámíthatatlanná tették, hogy mely tevékenységek vagy mulasztások miatt indulhat szabálysértési eljárás. Mindez a jogszabály alkalmazása során a jogbiztonsággal összefüggő visszásságokat eredményez. Szintén visszás helyzetet teremt, ha a jogalkotó önkormányzat olyan cselekményeket vagy mulasztásokat is szabálysértésnek minősít, amelyre nincs felhatalmazása. Ennek tipikus megjelenési formája, ha a kötelező közszolgáltatásból mint polgári jogi jogviszonyból származó kötelezettségek megszegését az önkormányzat anélkül minősíti szabálysértéssé, hogy a polgári jogi kötelezettség megszegéséhez valami más, közjogi védelmet igénylő mulasztás is társulna.
A jogbiztonsággal is összefüggő visszásságot eredményez esetenként magának a jogalkotásnak az elmulasztása. Ebben a körben említhető – bár elsősorban a tulajdonhoz való joggal kapcsolatos visszásságot valósít meg –, hogy Magyarország nem teljesítette minden tekintetben a Párizsi Békeszerződésből származó kötelezettségeit, amennyiben nem alkotta meg az állampolgárok tulajdonában a terület változásával kapcsolatban keletkezett károk miatti kárpótlásról szóló törvényt.
Az eddig ismertetettek mellett szinte valamennyi elmarasztalt hatóság tevékenységében megállapítható volt a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásság.
A tisztességes eljárás fogalmi ismérvei közé sorolható az elfogulatlan vizsgálat követelménye is. Ennek nem felel meg az, hogy a rendőrségi fogdában történő rendkívüli haláleseteket közigazgatási eljárás keretében ugyanaz a rendőrkapitányság vizsgálja, amelynek fogdájában az esemény történt.
Súlyos visszásságot okoz a felvilágosítási kötelezettség elmulasztása, különösen ha annak következményeit az eljáró hatóság kizárólag az ügyfélre hárítja. Előfordult, hogy egy egyéni vállalkozó írásban bejelentette ugyan vállalkozói tevékenységének megszüntetését, vállalkozói igazolványát azonban nem adta le. E mulasztásra az illetékes hatóság több évig nem reagált, holott elvárható lett volna, hogy tájékoztassa az ügyfelet arról, hogy tevékenységének megszűnését csak akkor veheti tudomásul, ha vállalkozói igazolványát is leadja. Ennek eredményeképpen az ügyfél terhére több évi elmaradt járulékot és bírságot állapítottak meg.
Súlyos visszásságot rögzítettünk akkor, amikor egy szociális otthonba beutalt, belátási képességében korlátozott, de gondnokság alá nem helyezett személy a teljes kiszolgáltatottság és jogfosztottság állapotába került. Ehhez kezelőorvosainak közreműködése és a szociális otthon dolgozóinak passzivitása is hozzájárult. Az említett személyek észlelhették volna a beutalással kapcsolatos anomáliákat, például az érdekelt jogfosztottá válását, és gyámhatósági intézkedéseket kezdeményezhettek volna helyzetének megváltoztatása érdekében.
Minden esetben visszásságként értékeltük az eljárások indokolatlan elhúzódását, a kérelmet elutasító vagy kötelezést tartalmazó döntések megfelelő indokolásának elmulasztását, a jogszabályban előírt hatósági intézkedések elmaradását.
Súlyos visszásságként értékeltük a jogerős hatósági határozatok végrehajtása érdekében tett intézkedések, illetve a jogerős bírósági határozatok végrehajtásának elmulasztását. Helyrehozhatatlan károkat okozhat, ha az építésügyi hatóság hatáskörének gyakorlását elmulasztja, nem lép fel a szükséges következetességgel az engedély nélküli vagy attól eltérő építkezésekkel szemben, nem tesz megfelelő intézkedéseket a bontásról vagy átalakításról rendelkező határozatának végrehajtása érdekében.
A tisztességes eljárás körébe tartozik a tényállás megfelelő tisztázásának kötelezettsége, aminek elmulasztása miatt az elmúlt évben is több kezdeményezést kellett tenni.
A hatósági mulasztások különösen súlyos eredményre vezetnek akkor, ha az eljárás indokolatlan elhúzódása miatt bekövetkező elévülés megakadályozza az ügyben az érdemi intézkedést. Ilyen jellegű visszásság különösen a szabálysértési eljárásokban tapasztalható.
A büntetőeljárás rendőri és ügyészi szakaszában is visszásságként értékeltük a nyomozás indokolatlan elhúzódását, a panaszok késedelmes elbírálását, a tényállás megfelelő tisztázásának elmulasztását. Ugyanakkor nem tekintettük visszásságnak, ha a nyomozás elhúzódása a megfelelő bizonyítási eljárások miatt szükséges és megalapozott volt.
OBH 4751/1996. számú ügy utóélete
Egy Budapest XIII. kerületi társasház közös képviselője panaszában a Fővárosi Vízművek Rt. mellékvízmérős számlázási szerződési feltételeit sérelmezte.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Rt. olyan mellékvízmérős számlázási szerződés tervezeteket juttatott el a fogyasztókhoz, melyben bevezette a „vízdíjfizető” fogalmát, a fogyasztótól való megkülönböztetés érdekében. Ilyet a kormányrendelet nem ismer. A leolvasásért és a számlakészítésért külön díjat számít fel még akkor is, ha a számlát a fogyasztó bevallása alapján készíti el. A vízmérő által mutatott mennyiségért a szolgáltató nem kívánt felelősséget vállalni, holott a mérő utólagos beszereléséhez hozzájárulása szükséges, és a mérőóra hitelesítését is a legtöbb esetben ő végzi el. A vizsgálat megállapította, hogy az Rt. a mellékvízmérőkre számlázási szerződéseket köt, holott a kormányrendelet 8. §-a értelmében az egyéni fogyasztókkal szolgáltatási szerződést kell kötnie. Így nem a társasházi közösséggel, hanem az egyénnel kerül jogviszonyba. Tehát a társasháztól egyetemleges felelősség címén az egyéni szerződő fél hátralékát behajtani nem lehet. A bekötési vízórákra külön szerződést kell kötnie a közös képviselővel, mivel az 1997-ben még hatályos társasházi tvr. értelmében a közös képviselő jogosult az önálló jogalanyisággal nem rendelkező társasház számára jogokat szerezni és kötelezettségeket vállalni. E szerződés alapján a közösség közös vízfogyasztásáért a társasház tagjai közösen felelnek. A számlák kiállításának alapja a bekötési vízmérőn mért víz mennyisége, ezért a Fővárosi Közgyűlés rendeletének 1. § (3) bekezdése értelmében a fővízmérők alapján történő számlázás költségeit a vízdíj tartalmazza. Mindezek miatt az Rt. a mellékmérős számla elkészítéséért nem számíthat fel külön díjat. A 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 8. §-a kötelezővé teszi az egyéni fogyasztó számára a számla elkészítését, és ezért a fogyasztót ellenszolgáltatásra nem lehet kötelezni. Az állam kötelezővé teszi a szabályszerű számla kiállítását a bevétel, nyereség ellenőrizhetősége céljából. Mindezekre figyelemmel sem lehet a számla kiállításával kapcsolatosan költségeket felszámítani. A kormányrendelet 18. § (7) bekezdése szerint a fogyasztó költségére a mellékvízmérőt üzembe helyezésekor hitelesítési bélyegzővel és zárral kell ellátnia. Mivel a hitelesítést a szolgáltató vagy a megbízottja végzi, ezért köteles felelősséget vállalni a vízmérő által mutatott mennyiségért. Abban az esetben mentesül csak a felelősség alól, ha a hitelesítési bélyegzőt vagy a zárat a fogyasztó megsérti vagy megrongálja.
Az országgyűlési biztos 1997. IX. 19-i ajánlásában felkérte a Fővárosi Vízművek Rt.-t, hogy a bekötési- és mellékvízmérő órákkal kapcsolatos szolgáltatási szerződéseket a hatályos jogszabályokra figyelemmel kössék meg, illetve azokat módosítsák. Egyidejűleg ajánlással fordult a Fővárosi Közgyűléshez, hogy a 4/1995.(II. 13.) számú rendeletében rögzítse, hogy a számla kiállításáért a vízszolgáltató gazdálkodó szervezet nem számíthat fel díjat. Az országgyűlési biztos ajánlásában egyúttal felkérte a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy gondoskodjon a vízszolgáltatást végző gazdálkodó szervezetek szerződési feltételeinek előzetes vizsgálatáról, bevonva a fogyasztók érdekvédelmi szerveit.
Az Rt. a vizsgálat megállapításait nem fogadta el, ezért az országgyűlési biztos az ajánlását 1997. december 12-i levelében fenntartotta. Az Rt. 1998. január 15-én jelezte, hogy törölte a szerződéseik szövegéből az egyetemlegesség használatát, egyebekben a szerződést továbbra is jogszerűnek tartja.
A miniszter és a Fővárosi Közgyűlés az ajánlást elfogadta, de a rendelet módosítását nem tartották szükségesnek, mert az ár tartalmát a kormányrendelet egyértelműen meghatározza. Az országgyűlési biztos 1997. december 29-i válaszában az ajánlását fenntartotta. Az ajánlás fenntartásának eredményeként a főpolgármester helyettes arról tájékoztatott, hogy a rendelet módosítására mind ez idáig nem került sor, és végleges válaszuk attól függ, hogy a 2001. évi díjtárgyaláson milyen erdményeket érnek el a Fővárosi Vízművek Rt.-nél.
OBH 6425/1996. számú ügy utóélete
A országgyűlési biztos a kéményseprői közszolgáltatás kötelező igénybevételét előíró önkormányzati rendeleteket és a közszolgáltatói tevékenységet kifogásoló panaszosok ügyében eljárva megállapította, hogy a kérdést szabályozó jogszabályok alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoznak, ezért – a Fővárosi Önkormányzat rendeletének, időközben megvalósult módosításán túl – 1998 júniusában ajánlásban felhívta a belügyminisztert, hogy a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 27/1996. (X. 30.) BM rendeletet módosítsa, és kötelezze a szolgáltatókat, hogy az éves, féléves vagy havi munkatervükről a lakosságot a helyben szokásos módon, kellő időben tájékoztassák. A rendelet 13. § (2) bekezdését egészítse ki azzal, hogy a sormunkakönyvek tartalmazzák az elvégzett munka igazolására szolgáló aláírást, továbbá az aláíró nevét és lakcímét olvashatóan, valamint – különösen többlakásos házban – az aláírás jogcímét.
A belügyminiszter az országgyűlési biztos ajánlását elfogadta, és az ajánlásnak megfelelő módosítást tartalmazó 51/1999. (XII. 25.) BM rendelet 2000. január 1-jén hatályba lépett.
OBH 4456/1997. számú ügy utóélete
Az országgyűlési biztos 1999. júliusában ajánlást tett a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítására, mert az egyedi ügyben megállapította, hogy jogbizonytalanságot idéz elő az a körülmény, hogy nincs egyértelműen meghatározva a végrehajtási eljárásban az igényérvényesítés határideje.
Az országgyűlés a 2000. december 19-i ülésszakán elfogadta a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXXVI. törvényt, amely a visszásságot rendezi.
OBH 6109/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonsághoz való joggal, valamint a 70/A. §-ban megfogalmazott diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásság közvetlen veszélye áll fenn amiatt, hogy a jogalkotó az egészségügyi törvény végrehajtására kiadott 113/1992. (VII. 14.) Korm. rendelet 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a pótlékalap 100%-ára jogosító munkakörök között nem említi a mosogatói munkakörben foglalkoztatottakat.
Teljes szöveg: 3.7. alfejezetben.
OBH 8709/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonsághoz való joggal és a 70/A. §-ában említett diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásságot okoz az, ha a kollektív szerződésben a panaszosok munkakörét a más munkakörökkel (gazdasági nővéreké, diétás nővéreké) azonos egészségkárosító kockázat ellenére nem sorolják a pótlékra jogosultak közé.
Teljes szöveg: 3.7. alfejezetben
OBH 9245/1997.
Az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében deklarált magánlakás sérthetetlenségével, az Alkotmány 70/A. (1) bekezdésében rögzített jogegyenlőséggel, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha jogszabályban biztosított hatáskörüket túllépve intézkednek az állampolgárral szemben.
Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.
OBH 9960/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és tisztességes eljárás követelményével összefüggésben a hatóságok és a közszolgáltatók visszásságot okoznak azzal, ha a halálos közúti balesetet szenvedett személy hozzátartozóit csak napok múlva értesítik.
A panaszos azért fordult beadvánnyal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert szülei halálos közúti balesetéről, csak négy nap szakadatlan „nyomozás” után szerzett tudomást.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből eredő jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az országos rendőrfőkapitányt és a Petz Aladár Megyei Kórház főigazgatóját (Győr).
A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos joggal várhatta a rendőri szervek tájékoztatását a közlekedési balesetről. Megállapította, hogy a jogbiztonság alkotmányos követelményéből eredő tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott, hogy a rendőrség nem tudott felvilágosítást adni a balesetről és annak következményeiről az azt követő negyedik napig.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felkérte az országos rendőrfőkapitányt, hogy a rendőrség ügyeleti szolgálatáról és a közreműködésével teljesítendő jelentési kötelezettség rendjéről szóló utasítást módosítsa úgy, hogy abban az esetben, ha a rendőri szerv a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet 17. § (4) bekezdésében előírt értesítési kötelezettségét azért nem tudja teljesíteni, mert nincs tudomása a baleset helyszínén életét vesztett, illetve súlyos és életveszélyes sérüléssel kórházba szállított személy közvetlen hozzátartozójának elérhetőségéről, haladéktalanul jelentse az esetet a főügyeletnek, valamint ha a kórház azért értesíti a rendőrség helyi szervét a betegfelvételéről, mert a beteg hozzátartozójának elérhetőségéről, illetve a beteg lakcíméről nem rendelkezik tudomással, a helyi rendőri szerv haladéktalanul jelentse az esetet a főügyeletnek. Az utasítás megfelelő módosítását követően, kötelezze a helyi rendőri szerveket, hogy az érdeklődő hozzátartozót irányítsák a Főügyelethez.
Felkérte a Petz Aladár Kórház főigazgatóját, hogy gondoskodjon az ilyen esetekre vonatkozó EüM utasításban előírt értesítési kötelezettség teljesítésének igazolhatóságáról.
Az érintettek az ajánlásban foglaltakkal egyetértettek, az intézkedéseket megtették.
OBH 10084/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonságoz való joggal és a 9. § (2) bekezdésében biztosított vállalkozáshoz való joggal összefüggésben fennáll a sérelem közvetlen veszélye, ha a jogszabály gyakori módosítása következtében a házi szakápolást nyújtó szolgáltatók számára kiszámíthatatlan és nem egyértelmű a szabályozás.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 276/1998.
A nyomozás több mint négy évig tartó elhúzódása – eredményétől függetlenül – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisággal és annak nélkülözhetetlen elemét képező jogbiztonság keretébe tartozó tisztességes eljárással összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz.
A panaszos ellen négy éven keresztül nyomozást folytatott a rendőrség szerzői jogok megsértése bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot rendelt el a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság elve, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt. A sérelmezett eljárás vizsgálata érdekében a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjétől kért tájékoztatást.
A panaszos és felesége 1993 áprilisában Dél-Buda Képújság néven kábeltelevíziót működtettek Budapesten, a X. kerületben, majd a XIV. kerületben is. Tevékenységüket 1994 októberéig folytatták, anélkül, hogy a kábeltelevízió működtetéséhez szükséges engedélyekkel rendelkeztek volna. Nem kötöttek szerződést a Szerzői Jogvédő Hivatallal és nem rendelkeztek a Művelődési és Közoktatási Minisztérium stúdió alapítására jogosító engedélyével sem. A megvásárolt videofilmek másolatait díjazás ellenében más kábeltelevízióknak tovább adták, és ezzel a videofilmek jogtulajdonosainak vagyoni hátrányt okoztak.
Az országgyűlési biztos 2000. május 28-án kelt jelentésében megállapította, hogy a X. kerületi Rendőrkapitányság 1994. szeptember 14-én rendelte el a nyomozást. A rendőrség az ügy érdemi nyomozását tíz hónappal az elrendelést követően befejezte. A nyomozás időtartamát a bizonyítás bonyolultsága indokolta. A vádemelési javaslattal befejezett nyomozás iratait az ügyészség öt hónap múlva küldte vissza a rendőrségre a nyomozás kiegészítésére vonatkozó utasításokkal. Az utasításban foglaltakat három hét alatt végrehajtották. Ezt követően újabb öt hónap múlva rendelkezett az ügyészség a pótnyomozás elrendeléséről, másik szakértői vélemény beszerzéséről. A szakértői vélemény elkészítése több hónapot vett igénybe, az iratokat csak ezután – 1997. január 24-én – küldték el az ügyészségre, ahonnan kilenc hónap múlva kapták vissza ismételten az iratokat. Az újabb pótnyomozási határozatban foglaltaknak négy hónap alatt tettek eleget.
A Budapesti X-XVII. kerületi Ügyészség 1998. július 3-án kelt vádindítványában húsz rendbeli szerzői és szomszédos jogok megsértésével vádolta meg a panaszost és feleségét.
A nyomozás több mint négy évig tartó elhúzódása – az ügy későbbi kimenetelétől függetlenül – sértette a panaszosnak az 1993. évi XXXI. törvényben kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 6. cikkében megállapított jogát ahhoz, hogy ügyét a bíróság ésszerű időn belül megtárgyalja, és abban határozatot hozzon az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően.
Az országgyűlési biztos az eljárási szabályok sérelmén kívül a jogállamiság és annak nélkülözhetetlen elemét képező jogbiztonság keretébe tartozó tisztességes eljárás sérelmét is megállapította, ezért ajánlotta a fővárosi főügyésznek, hogy a hasonló mulasztások elkerülése érdekében tegye meg a hatáskörébe tartozó, szükséges intézkedéseket. A fővárosi főügyész az ajánlást elfogadta.
OBH 710/1998.
Visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben a közszolgáltató, ha a közszolgáltató részére a szolgalmi jog bejegyeztetéséről nem gondoskodik, ugyanakkor a lezárt saját használatú úton a fennálló szabályozástól eltérően közvilágítást biztosít.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 897/1998.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisággal és a 18. §-ában rögzített egészséges környezethez való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a hatáskörrel rendelkező hatóság lakossági bejelentés ellenére sem intézkedik a használatbavételi engedélytől eltérő, egyúttal a környezetet is veszélyeztető használat megszüntetése érdekében.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 1089/1998.
Nem állapítható meg alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság amiatt, hogy a hatóság a hatályos jogszabályok alapján visszavonja az alkoholizmus és paranoid személyiségzavar miatt orvosi kezelés alatt álló személy lőfegyvertartási engedélyét.
A panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság egészségügyi alkalmatlanság miatt a fegyvertartási engedélyét visszavonta. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a panasz alapján a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság elve, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.) sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. A sérelmezett eljárás vizsgálata érdekében a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vezetőjétől kért tájékoztatást.
A panaszos vadászlőfegyver tartására jogosító engedélyét a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya visszavonta, mert egy névtelen bejelentés szerint a panaszos alkoholizálás miatt többször volt kórházi kezelés alatt. A bejelentés idején is kórházban volt. A bejelentés szerint a családját alkoholos állapotban fegyverrel fenyegette. A kapitányság beszerezte a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Psychiátriai Osztályának véleményét, amely szerint a panaszos alkoholizmusa és paranoid személyiségzavara miatt fegyvertartásra nem alkalmas. A Rendőrkapitányság igazságügyi orvosszakértői vélemény készítésére kérte fel a Fejér Megyei RFK. Orvosi Hivatalát. Az elmeorvosszakértői vélemény az alkalmatlanságot megerősítette. A panaszos a fegyvertartási engedélyét visszavonó határozat ellen fellebbezett.
A II. fokon eljáró Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság felülvéleményezésre az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságát rendelte ki szakértőként. A Bizottság szakvéleménye a panaszos alkalmatlanságát megerősítette. A Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság helybenhagyta a I. fokú határozatot. Az ügyet a panaszos törvényességi kérelmére a Fejér Megyei Főügyészség is megvizsgálta, azonban ügyészi intézkedésre nem került sor.
Az országgyűlési biztos a beszerzett adatok alapján, 2000. május 22-én kelt jelentésében megállapította, hogy a panaszos lőfegyvertartási engedélyének bevonása során a hatóság az államigazgatási eljárás szabályai szerint, a hatályos fegyvertartási rendelkezések alkalmazásával járt el. A panaszos jogorvoslati kérelmeit és indítványait határidőben elbírálták. A panaszos által beterjesztett szakértői vélemény alapján felülvéleményező szakértő kirendelésére került sor. Az engedély bevonására a rendelkezésre álló, ellenőrzött adatok alapján, a kézilőfegyverek, lőszerek, gáz- és riasztófegyverek megszerzésének és tartásának egészségi alkalmassági feltételeiről és vizsgálatáról szóló 22/1991. (XI. 15.) NM rendelet mérlegelést nem engedő rendelkezése alapján került sor.
Az engedélyek meghatározott ideig tartó érvényességének, ill. az engedéllyel rendelkező személyek időszakos vagy soronkívüli alkalmassági vizsgálat alá vetésének jogszabályi előírását a fegyvereket használó természetes személyek lehetséges egészségi károsodásának szempontjai kellő mértékben megindokolják. A lőfegyver használatát befolyásoló egészségkárosodás emberi életet veszélyeztethet. Az élethez és egészséghez való alapjog védelme pedig a végzetes lőfegyver-használati hibák megelőzése céljából olyan fontos alkotmányos érdek, amely a szigorú szabályozást mindenképpen szükségessé teszi. Az egészségügyi alkalmasság pedig szakmai kérdés, az erre vonatkozó előírásokat tehát alkotmányossági szempontból megítélni nem lehet.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a panasz ügyében alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, ezért a vizsgálatot lezárta.
OBH 1222/1998. számú ügy utóélete
I. A repülőtéren tartózkodó, be nem léptetett külföldi olyan megítélése, akire a hatályos magyar jogszabályokat nem kell alkalmazni, az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok védelméhez, illetve az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.
II. A repülőtér nemzetközi zónájára vonatkozó értelmező rendelkezések, illetve a kijelölésére vonatkozó eljárási szabályok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisághoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, valamint az ország területén jogszerűen tartózkodó külföldieket az Alkotmány 58. § (1) bekezdése alapján megillető szabad mozgáshoz való alkotmányos jog érvényesülését.
III. Az előszűrés eredményeként elkülönített – útiokmánnyal nem vagy nyilvánvalóan érvénytelen okmánnyal rendelkező – külföldiekkel szembeni eljárási szabályok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 64. §-ában biztosított kérelem előterjesztéséhez, valamint az Alkotmány 65. § (1) bekezdésében biztosított menedékhez való alkotmányos jogok érvényesülését.
IV. Az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok gyakorlásával összefüggésben okoz visszásságot, ha az eljáró hatóság törvényben meghatározott cél nélkül kötelezi a külföldi állampolgárt arra, hogy tűrje a csomagjai átvizsgálását.
V. A külföldi állampolgár útiokmányának elvételét vagy lefoglalását tanúsító hatósági igazolás hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisághoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, továbbá az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.
VI. Az okirat-hamisítások bizonyítékainak a fellebbezési eljárásban történő ismételt vizsgálata nélkül a másodfokú eljárás nem tesz eleget az elsőfokú határozat érdemi felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezéseinek, ezért a külföldi állampolgároknak az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való alkotmányos jogával összefüggésben okoz visszásságot.
VII. Az olyan szabadságkorlátozás, amelynek időtartamát, végrehajtásának garanciáit, felülvizsgálatának módját törvény nem szabályozza az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásához, továbbá az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében szabályozott személyi szabadsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.
VIII. Ha a külföldi visszaszállításának határidejét, illetve a repülőtér zárt területén tartásának időtartamát törvény nem szabályozza az az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásához, továbbá az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében szabályozott személyi szabadsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okoz.
IX. A visszairányított külföldi állampolgároknak a repülőtér várócsarnokában való éjszakáztatása – amennyiben van tranzitszálló – az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot eredményez.
X. A repülőtér tranzitterületén tartózkodó külföldiek meghatalmazott jogi képviselő igénybevételéhez való jogának gyakorlását biztosító garanciális szabályok hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.
XI. A repülőtér tranzitterületén, valamint a közösségi szálláson tartózkodó külföldiek jogi képviselethez történő hozzáférési lehetősége közötti különbség az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében biztosított diszkriminációmentes elbánáshoz való joggal összefüggésben eredményez visszásságot.
XII. A visszairányított külföldiek visszafogadására vonatkozó szabályok kihirdetésének módja az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamisághoz és az ebből eredő jogbiztonsághoz, továbbá az Alkotmány 7. § (1) bekezdése szerinti nemzetközi kötelezettségek és a belső jog összhangjához való jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.
XIII. A beutazásra vagy átszállásra jelentkező külföldieknek a repülőtér területén – a tranzitzónában, illetve a közösségi szálláson – tartásával megvalósuló szabadságkorlátozását a magyar jog nem ismeri, ami az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásához, továbbá az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében szabályozott személyi szabadsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.
XIV. A repülőtér területén szabadságkorlátozás alatt álló külföldiekre vonatkozó hatályos jogi szabályozás nem tesz eleget az Emberi Jogok Európai Bírósága által megfogalmazott követelényeknek, ami az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében megfogalmazott nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához való joggal összefüggésben okoz visszásságot.
XV. Az útlevélkezelők fegyverhasználati jártasságára figyelemmel fegyveres munkavégzésük az utasoknak Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében biztosított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát veszélyezteti.
XVI. A közösségi szálláson szolgálatot teljesítő határőrök számára rendszeresített szociális, illetve közösségi helyiség színvonala meg sem közelíti az elvárható mértéket, ami az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében bizotsított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben okoz visszásságot.
XVII. Az útlevélkezelők lőfegyverviselési jogosultságára is figyelemmel mentálhigiénés gondozásuk koránt sem kielégítő, ami veszélyezteti az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében bizotsított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos joguk érvényesülését.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 1999-ben a Magyar Emberi Jogi Központ, továbbá a Magyar Helsinki Bizottság kezdeményezésére egy átfogó vizsgálatban áttekinte a Ferihegy Nemzetközi Repülőtéren tartózkodó nem magyar állampolgárok, valamint az ott szolgálatot teljesítő határőrök alkotmányos jogainak érvényesülését. A vizsgálat során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetésére az országgyűlési biztos ajánlásokat tett a belügyminiszternek az igazságügy-miniszternek és a határőrség országos parancsnokának. Az ajánlásokkal kapcsolatos válaszadás határideje 2000-ben járt le.
Az országgyűlési biztos ajánlást tett a belügyminiszternek az igazságügy-miniszternek arra, hogy kezdeményezzék az útiokmányok lefoglalására vonatkozó jogszabályi előírások, illetve a visszairányítás alatt álló külföldiek mielőbbi visszaszállítására vonatkozó kötelezettségek közötti összhang megteremtéséhez szükséges törvénymódosítást. Az ajánlást a miniszterek elfogadták. Az igazságügy-miniszter 2000. február 22-én kelt levelében igéretett tett arra, hogy Büntetőtörvénykönyv, illetve a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. tv. megfelelő módosítását 2001-ben elvégzik.
Az országgyűlési biztos ajánlást tett a belügyminiszternek arra, hogy az Itv. módosításával kezdeményezze a repülőtér nemzetközi zónájának fogalmi meghatározását, jogállását, és nemzetközi zóna kijelölésének módját; szabályozza a be nem léptetett, ezért a repülőtér elzárt területén tartózkodó külföldiek szabadságkorlátozásának jogcímét, fenntartásának felülvizsgálatát. Kezdeményezze az Itv. kiegészítését annak érdekében, hogy az Itv. 60. § (1) bekezdésében nem említett beutazási, tartózkodási, illetve továbbutazási feltételek meg nem felelő külföldiek milyen módon hagyhatják el a repülőtér elzárt területét; a megfelelő jogi feltételek biztosításával gondoskodjon arról, hogy a külföldit eredetileg ideszállító légitársaság a lehető leghamarabb tegyen eleget az Itv. 60. § (1) bekezdésében meghatározott visszaszállítási kötelezettségének. Az Itv. rendelkezzen arról, hogy a magyar hatóságok miként tegyenek eleget a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény és az annak módosításáról szóló jegyzőkönyvek kihirdetéséről szóló 1971. évi 25. törvényerejű rendelet 9. számú Függeléke 3.36.1. pontja alapján a visszaszállított külföldiek bebocsátására vonatkozó kötelezettségüknek; továbbá szabályozza a külföldiek visszaírányításával összefüggésben foganatosítható kényszerintézkedéseket, különös figyelemmel az útiokmányok lefoglalásának igazolására. A belügyminiszer 2000. február 21-én, illetve április 27-én kelt leveleiben az országgyűlési biztos ajánlásait azzal fogadta el, hogy azok egy részét a Határőrségről szóló 1997. évi XXXII. tv. módosításával kívánja rendezni. A választ az országgyűlési biztos elfogadta. A Határőrségről szóló 1997. évi XXXII. tv., illetve az Itv. módosításainak az ajánlásokat is figyelembe vévő tervezeteit a belügyminiszter 2000. december hónapban véleményezés céljából megküldte az országgyűlési biztosnak.
Az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a belügyminiszter a 9/1994. (IV. 30.) BM rendelet módosításával szabályozza a külföldiek visszaírányításának végrehajtása kapcsán használatos nyomtatványok formai és tartalmi kérdéseit, továbbá a 66/1997. (XII. 10.) BM rendelet módosításával szabályozza az előszűrés lebonyolításának szabályait, különös fegyelemmel az elkülönített külföldiek menedékjogi kérelem előterjesztéséhez való jogának biztosítékaira. A belügyminiszter álláspontja szerint az Itv. 3. § (4) bekezdésének végrehajtása elegendő biztosítékot nyújt arra, hogy a külföldiek menedékjogi kérelmüket előterjesszék. Figyelemmel arra, hogy a határőrség országos parancsnoka 2000. március 17-én kelt kiegészítő jelentésében az országgyűlési biztos vonatkozó ajánlását elfogadta és saját hatáskörében intézkedett egy olyan tartalmú belső szabályozás kiadásáról, ami az előszűrés eredményeként elkülönített jogsértőknek a határforgalmi kirendeltségen történő előállítását elrendeli, a belügyminiszter válaszát elfogadta. Válaszában az országgyűlési biztos hangsúlyozta, hogy a vizsgálat során tudomására jutott azon információra figyelemmel, miszerint az előszűrés eredményeként elkülönített, útiokmánnyal nem rendelkező külföldiek egy részének soron kívül vissza kell szállnia a repülőgépre és be sem mehet a terminál épületébe, az előszűrések végrehajtásának módját a jövőben is kiemelt figyelmmel fogja vizsgálni.
Az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a belügyminiszter rendelje el a repülőtéren szolgálatot teljesítő útlevélkezelők lőfegyver nélküli munkavégzését.
Az országgyűlési biztos ajánlását a belügyminiszter nem fogadta el, azonban utasította a határőrség országos parancsnokát, hogy a lőgyakorlatok számának növelésével intézkedjen az útlevélkezelők fegyverhasználati jártasságának javításáról. A belügyminiszter elutasító álláspontja miatt az országgyűlési biztos ajánlással fordult a miniszterelnökhöz és kérte, intézkedjen az útlevélkezelők lőfegyver nélküli munkavégzése érdekében. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter 2000. szeptember 20-án kelt levelében azt a tájékoztatást adta, hogy az ajánlást a Kormány 2000. szeptember 12-ei ülésén megtárgyalta és azzal nem értett egyet. Az országgyűlési biztos a választ tudomásul vette.
Az országgyűlési biztos ajánlást tett a Határőrség országos parancsnokának arra, hogy nyissa meg a tranzitszállót; biztosítsa a visszairányítások ellen benyújtott fellebbezések érdemi felülvizsgálatát, intézkedjen arról, hogy a Határőrség – a lefoglalás okát is megjejölő – írásos elismervényt adjon arról, ha a külföldi bármely okmányát lefoglalja; intézkedjen a Budapesti Határőr Igazgatóság igazgatójának rendészeti helyettese 5/1999. számú intézkedésének olyan kiegészítéséről, amely garantálja, hogy az előszűrés eredményeként elkülönített külföldieket a kirendeltségen előállítsák, ügyükben az idegenrendészeti eljárást lefolytassák és esetleges menedékjogi kérelmüket előterjeszthessék; intézkedjen arról, hogy a terminál tranzitvárójában tartózkodó külföldiek a meghatalmazott jogi képviselő megbízásához való törvényes jogukkal élhessenek, végül gondoskodjon a repülőtéren szolgálatot teljesítő útlevélkezelők mentálhigiénés gondozásának kiterjesztéséről és a létszámhiány csökkentéséről.
A Határőrség országos parancsnoka az ajánlásokat határidőben elfogadta és intézkedett azok végrehajtásáról.
OBH 1325/1998.
Az Alkotmány 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való jog és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha a rendszeres szociális segély megállapításához szükséges orvosi vizsgálatra az önkormányzat késedelmesen szólítja fel az ügyfelet, és ezért az érintett átmenetileg ellátatlan marad.
Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.
OBH 2050/1998.
I. A szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvényben előírt ügyintézési határidő túllépése az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamisághoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz.
II. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamhoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, továbbá az Alkotmány 13. §-ában biztosított tulajdonhoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben okoz visszásságot, ha szabálytalan parkolás elkövetésével gyanúsított személy költségeit azért nem térítik meg, mert a szabálysértési eljárást nem a gépkocsit üzemeltető személy felelősségének, hanem a felelősség bizonyítékainak hiányában szüntették meg.
III. A gépkocsi elszállításával összefüggésben felmerült költségek megtérítésére vonatkozó kérelem fellebbezéskénti elbírálása az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamhoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, az Alkotmány 13. §-a szerinti tulajdonhoz, továbbá az Alkotmány 64. §-ában biztosított kérelem előterjesztéséhez való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 2189/1998.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz fűződő és az Alkotmány 18. §-ban elismert, az egészséges környezethez való joggal, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz, ha az üzemeltető hatósági engedély nélkül működtet piacot.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 2485/1998.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz és a törvényes jogorvoslathoz való joggal kapcsolatban visszásságot okoz, ha az ügyészség a rendőrségről szóló törvény (Rtv.) szabályain alapuló rendőri intézkedés hiányát kifogásoló panaszt a büntetőeljárásról szóló törvény (Be.) szabályai szerint elbírálja, ezzel hatáskörét túllépi.
II. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben – figyelemmel a kiskorú azon jogos érdekére is, hogy megkapja azt a védelmet és gondoskodást, amely megfelel az Alkotmány 67. § (1) bekezdésének – visszásság közvetlen veszélyét hordozza magában, ha a rendőri szerv indokolatlanul hosszas várakozást követően közli a kiskorú gyermekével együtt a rendőrségen intézkedést váró állampolgárral, hogy ügyében halaszthatatlan nyomozati cselekmény foganatosítását semmi nem teszi szükségessé, a birtokba helyezésre pedig a rendőrségnek nincs hatásköre.
Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.
OBH 2686/1998.
A büntetés-végrehajtási intézetben a fogvatartottak által társuk sérelmére elkövetett, életveszélyes sérülést okozó, folyamatos bántalmazás – figyelemmel arra, hogy az ilyen cselekmények megakadályozása az érintett személyi állomány törvényben meghatározott kötelezettsége – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, illetve Alkotmány 54. § (1) bekezdésében meghatározott – az élethez és emberi méltósághoz való – alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okoz.
Teljes szöveg 3.6. alfejezetben.
OBH 2762/1998.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben – figyelemmel arra is, hogy a feljelentőnek jogos érdeke a sérelmére elkövetett bűncselekmény feltárása és a bűncselekmény elkövetőjének felkutatása – visszásságot okoz, ha a nyomozó hatóság a nyomozást nem terjeszti ki a feljelentés alapján felmerülő valamennyi bűncselekmény elkövetése alapos gyanújának bizonyítására.
II. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásság keletkezik akkor is, ha a nyomozó hatóság az eljárás során nem tisztázza alaposan és hiánytalanul a tényállást, továbbá ha nem tesz meg mindent a bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonásához szükséges eljárási cselekmények elvégzése érdekében.
A panaszos sérelmezte, hogy a Budapesti VI.-VII. kerületi Rendőrkapitányság megszüntette azt a nyomozást, melyet lakása ügyében kezdeményezett. Kifogásolta azt is, hogy a kapitányság nem járt el bejelentésének azon részében, mely arra vonatkozott, hogy nevének aláhamisításával valaki bejelentette őt egy budapesti lakásba.
A panasz alapján felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, a tisztességes eljáráshoz, valamint a kérelem vagy panasz előterjesztéshez való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Ennek során vizsgálatra kérte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét.
A főkapitány megállapította, hogy a panaszban hivatkozott büntető feljelentés tárgyában a Budapesti VI.-VII. kerületi Rendőrkapitányság feljelentés kiegészítést folytatott, melynek eredményeként a nyomozást – bűncselekmény hiányában – megtagadta. A határozatot azonban a feljelentőnek (panaszosnak) nem tudta kézbesíteni a rendőrség, mivel tartózkodási helye nem volt ismert. Végül – több hónap eltelte után – a feljelentő a nyomozást megtagadó határozatról tudomást szerzett. Az ellen panasszal élt. Az ügyészség 1998. július 28-án kelt határozatában a panasznak helyt adott, a nyomozást megtagadó határozatot hatályon kívül helyezte és elrendelte a nyomozást. A nyomozás során a rendőri szerv kihallgatásokat és szembesítéseket foganatosított, valamint igazságügyi írásszakértői véleményt is beszerzett. A szakértő azt valószínűsítette, hogy a lakáscsere szerződésen szereplő névaláírás a feljelentőtől, az ő adataival kitöltött és benyújtott lakcímbejelentő lapon lévő névaláírás azonban nem tőle származik. Végül a nyomozó hatóság – bizonyítottság hiányában – a nyomozást megszüntette. A főkapitány megállapította, hogy a nyomozás az okirattal visszaélés körülményeinek tisztázására nem tért ki. Ezen bűncselekmény büntethetősége azonban – a Büntetőtörvénykönyv vonatkozó előírása szerint – 1999. május 8-án megszűnt. Ezért a nyomozás továbbfolytatására és az elmaradt nyomozati cselekmények foganatosítására nem adott utasítást. A főkapitány a nyomozást hiányosnak tartotta abból a szempontból is, hogy a nyomozó hatóság nem kísérelte meg felkutatni azt a két személyt, akit a feljelentő feljelentésében elkövetőként megjelölt. Nem tárta fel azt sem, hogy a bejelentőlapon megjelölt lakcím valós-e vagy fiktív, és hogy a lakásban ki lakik. Nem vizsgálta továbbá, hogy a feljelentőnek a Budapest, XIV. kerületi lakcímre történt bejelentése hátterében lakáscsere állt-e vagy nem. Ezen hiányosságokra figyelemmel – a főkapitányság kezdeményezésére és a kerületi ügyészség egyetértésével – a kerületi rendőrkapitány 2000. január 21-én hatályon kívül helyezte az ügyben korábban hozott nyomozást megszüntető határozatot és elrendelte a nyomozás továbbfolytatását.
A főkapitány tájékoztatását az országgyűlési biztos elfogadta. Megállapította, hogy a Budapesti VI.-VII. kerületi Rendőrkapitányság ügyben eljáró nyomozója, valamint annak parancsnoka megsértették a jogállamiság és a jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogot figyelemmel arra is, hogy a feljelentőnek jogos érdeke volt a sérelmére elkövetett bűncselekmény feltárása és a bűncselekmény elkövetőjének felkutatása. Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megállapítása ellenére ajánlást nem tett, mivel a bűncselekmény elkövetőjének büntethetősége időközben megszűnt. Ugyancsak a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban okozott visszásságot a VI.-VII. kerületi rendőrkapitányság ügyintézője és annak parancsnoka azokkal a mulasztásokkal, melyekre a főkapitány mutatott rá. Mivel a budapesti rendőrfőkapitány utasítására a kerületi kapitányság vezetője ezen hiányosságok megszüntetése érdekében elrendelte a nyomozás továbbfolytatását, ajánlással ezzel összefüggésben sem élt az ombudsman. A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény alapján a nyomozóval és parancsnokával szemben fegyelmi eljárás elrendelésének kezdeményezése lett volna megalapozott, de elévülés miatt erre sem tett ajánlást az országgyűlési biztos. A hasonló jellegű mulasztások jövőbeni elkerülése érdekében viszont felkérte a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy hívja fel az alárendeltségében működő nyomozó hatóságok állományának figyelmét a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend maradéktalan betartására.
OBH 2824/1998.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz és az Alkotmány 64. §-ában biztosított panaszhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a nyomozás megtagadása ellen a jogosult által benyújtott panaszt a nyomozó hatóság nem bírálja el.
II. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében deklarált jogorvoslathoz való joggal kapcsolatban visszásság keletkezik, ha a feljelentővel a szabálysértési hatóság nem közli az eljárást befejező érdemi határozatot.
III. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a másodfokú szabálysértési hatóság a feljelentő fellebbezését több mint egy év alatt nem bírálja el, emiatt a szabálysértés elkövetőjének felelőssége vonhatósága elévül.
Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.
OBH 2852/1998.
I. Visszásságot okoz az ügyészség az eljárása során az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogbiztonsághoz való jogból fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben akkor, ha csak 1 hónap elteltével teszi át az ügyet a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz, továbbá ha a hozzá érkezett feljelentés ügyében csupán négy hónap elteltével hoz érdemi döntést.
II. Visszásságot okoz az ügyészség a tisztességes eljáráshoz és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való joggal összefüggésben akkor, ha arról, hogy a feljelentésben szereplő cselekmény nem bűncselekmény, a feljelentőt levél formájában értesíti.
III. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogbiztonsághoz való jogból fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz a jegyző, ha a tényállást nem tisztázza megfelelően, és a határozatának indokolásában a rendelkező részben foglalt megállapítást nem indokolja meg.
IV. Visszásságot okoz az ügyészség az eljárása során az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogbiztonsághoz való jogból fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben akkor, ha a nyomozó hatóság határozata ellen benyújtott panaszt késedelmesen bírálja el.
A panaszos sérelmezte a Budapesti Állatorvos-tudományi Egyetem eljárását, mely – a panaszos szerint – szakmailag megkérdőjelezhető módon járt el vemhes kutyájának műtéte során.
Az országgyűlési biztos az ügyben a jogállamiságból fakadó jogbiztonság szerves részének tekintendő tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A panaszos vizsgálatra vitte az Állatorvos-tudományi Egyetemre vemhes kutyáját, ahol a vizsgálatot elvégző orvos azonnali műtétet javasolt. A panaszos az orvosi véleményt elfogadta, azonban ragaszkodott ahhoz, hogy az anyakutya méhét a műtét során ne távolítsák el. A műtét eredményeképpen az anyakutya méhét el kellett távolítani. Lévén, hogy az Állatorvos-tudományi Egyetem nem hatóság és nem is közszolgáltató szerv, a panasz ezen részét az országgyűlési biztos hatáskör hiányában elutasította.
A panaszos sérelmezte továbbá hogy, a Fővárosi Főügyészséghez benyújtott, 1997. május 15-én kelt, az Állatorvos-tudományi Egyetem eljárása miatt tett feljelentésre a Főügyészség csupán 1997. július 1-én értesítette őt arról, hogy beadványát a Budapesti VI-VII. Kerületi Ügyészséghez tette át. A panaszos 1997. október 14-én kelt levelében a feljelentés benyújtását követően ismét a Fővárosi Főügyészséghez fordult, melyben sérelmezte, hogy az áttételt követően a kerületi ügyészség az ügyében nem intézkedett és soron kívüli intézkedést kért. A panasz nyomán a Fővárosi Főügyészség, 1997. október 18-i levelével együtt a Budapesti VI-VII. Kerületi ügyészségnek küldte meg a beadványt és felhívta a kerületi ügyészséget tájékoztatásra. Az 1997. május 29-én hozzá érkezett feljelentés kapcsán a főügyészségnek a büntetőeljárásról szóló törvény (Be.) szerint első lépésként az ügyben való hatáskörét és illetékességét kell vizsgálnia. Ennek és az esetleges áttételnek a Be. értelmében a feljelentés megérkezésétől számított legfeljebb tizenöt napon belül kell megtörténnie. Hosszú és indokolatlan az ügyben a főügyészség egy hónapig tartó eljárása. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Fővárosi Főügyészség eljárása alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okozott.
2. Sérelmet okozott továbbá, hogy a Budapesti VI-VII. Kerületi Ügyészség az 1997. július 1. napján történt áttételt követően csak 1997. november 5. napján tette át hatáskör és illetékesség hiányában a beadványt a Budapest VII. Kerület Erzsébetváros Polgármesteri Hivatal Szabálysértési Ügyek Irodájához. A kerületi ügyészség ugyanis négy hónap elteltével döntött arról, hogy a beadványban szereplő cselekmény nem bűncselekmény. Az alapos gyanú megállapítása, bizonyítékok és az elkövetők felderítése mind gyors és hatékony intézkedést igényelnek. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Budapesti VI-VII. Kerületi Ügyészség eljárása alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott.
A kerületi ügyészség levélben tájékoztatta a feljelentő-panaszost arról, hogy a beadványban foglalt tényállásból nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése, ezzel megfosztotta a panaszost a jogorvoslati jogtól, mely a nyomozást megtagadó határozat esetén rendelkezésére állt volna. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Budapesti VI-VII. Kerületi Ügyészség eljárása a jogorvoslati joghoz való alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okozott.
3. A panaszos sérelmezte továbbá, hogy a Budapest VII. Kerület Erzsébetváros Polgármesteri Hivatal Szabálysértési Hatósága határozatával a szabálysértési eljárást megszüntette. A határozat indokolása szerint a kezelőorvost meghallgatni nem lehetett, mert hosszabb külföldi kiküldetésre távozott, és az egyetem által a szabálysértési hatóság részére bocsátott kezelési lapokból egyéb betegségek kezelése volt nyomon követhető. A határozat szerint továbbá az állatkínzás szabálysértési tényállásának elemeit a beadványban foglalt cselekmény nem valósította meg: sem a nyilvánosság, sem a botrány okozás nem nyertek bizonyítást.
A Budapesti VII. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala a szabálysértési eljárást megszüntető határozatának indokolása nem felel meg a – határozathozatal idején hatályos – a szabálysértésekről szóló törvényben foglaltaknak, mely szerint a határozatnak tartalmaznia kell a tömör indokolást, utalva a megállapított tényekre, bizonyítékokra, a büntetés kiszabásánál figyelembe vett körülményekre és a szabálysértést meghatározó jogszabályra. Az indokolás tartalmazza a megállapított tényállást. Nem indokolta meg viszont a jegyző azt, hogy a hiányolt tényállási elemek (a nyilvánosság és a botrányokozás) miért, miből következően nem álltak fenn a kérdéses cselekmény elkövetésekor. Az indokolás során hivatkozott jogszabály pusztán számszerűen és hibásan volt megjelölve a határozatban. A szabálysértési eljárásban hozott határozat indokoló részének tartalmaznia kell a határozat alapjául szolgáló jogszabályok pontos megjelölését. A jogszabályi hivatkozás azonban nem csupán a jogszabály megjelölésére, a paragrafus és bekezdés számra történő utalást, hanem az érthetőség érdekében a jogszabály tárgyának és a hivatkozási alapot képező szabálynak a tömör felidézését is tartalmazza. Pontatlan és hiányosan megjelölt jogszabályi hivatkozásával a határozat indokoló része a határozat olvasója számára nehezen érthetővé tette a rendelkező rész magyarázatául szolgáló indokoló részt. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Budapesti VII. Kerületi Önkormányzat jegyzőjének eljárása a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okozott.
4. A panaszosnak ismételten a Fővárosi Főügyészséghez benyújtott, 1998. január t-én kelt, 1998. január 27-én a Budapesti VI-VII. kerületi Ügyészség hatáskör és illetékesség okán áttett feljelentése tárgyában a kerületi ügyészség határozatával a nyomozást megtagadta. A panaszos sérelmezte, hogy a megtagadó határozat ellen tett panaszának bejelentése és az elbírálás között 2 hónap 20 nap telt el. Minthogy a Be. szerint ezt 8 napon belül kellett volna megtennie, a főügyészség érdemi ügyintézésének hossza jelentősen túllépte a törvény által előírt határidőt. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Budapesti VI-VII. Kerületi Ügyészség eljárása alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében felkérte
1. a legfőbb ügyészt, hogy hívja fel a Fővárosi Főügyészség és a kerületi ügyészségek figyelmét arra, hogy a jövőben fordítsanak kiemelt figyelmet a büntetőeljárás során alkalmazandó kötelező, törvény által előírt határidők betartására.
2. Felkérte továbbá a Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vezetőjét, hogy hívja fel a Budapest VII. Kerületi Önkormányzat jegyzőjének és a többi kerületi önkormányzat jegyzőjének figyelmét is az eljárásaikra – így határozathozatalaikra is – irányadó jogszabályok alkalmazásának feltétlen kötelezettségére.
A legfőbb ügyész az ajánlást határidőben elfogadta. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője az ajánlást késedelmesen, de elfogadta.
OBH 2859/1998.
A 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonsággal kapcsolatos visszásságot okoz, ha a hatóságok az engedély nélkül építkezőkkel szemben nem járnak el, ha a hatásköri összeütközést észlelő hatóságok nem kezdeményezik annak feloldását, ha az ezt szabályozó törvények közötti joghézag ezt lehetővé is teszi.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 3294/1998.
Tévedésből elfogott személyek indokolatlan fogvatartása, elfogásuk nyilvánosságra hozatala, a jogsértés legalizálását szolgáló formális eljárási cselekmények végrehajtása súlyosan sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság nélkülözhetetlen elemét képező jogbiztonságot és ezzel összefüggésben a tisztességes eljárás követelményét, illetve a személyi szabadsághoz (Alk. 55. § (1) bek.) és a jóhírnévhez való jogot (Alk. 59. § (1) bek.), ezáltal a felsorolt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz.
Teljes szöveg: 3.10. fejezetben.
OBH 3308/1998.
A panaszosnak és a gyermekeknek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő tisztességes eljáráshoz fűződő jogával kapcsolatban visszásságot okoz, ha a nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek gondozási helyét minden előzetes értesítés nélkül, nem a jogszabályoknak megfelelően változtatják meg.
Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.
OBH 3393/1998.
Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatban visszásságot, ha az állampolgár tájékoztató tartalmú bejelentéséről az ügyész nem készít sem hivatalos feljegyzést, sem jegyzőkönyvet, továbbá az sem, ha az állampolgár bejelentései alapján a hatóságok megteszik a szükséges intézkedéseket.
A panaszos egy budapesti társasház közös képviselőjeként sérelmezte, hogy a társasházban több lakás bűncselekményre utaló körülmények között cserélt tulajdonost, és amikor emiatt segítséget kért a Budapesti XIX. Kerületi Ügyészségtől, azt a felvilágosítást kapta, hogy „az érintett személyeknek kell a feljelentést megtenni”. Kifogásolta azt is, hogy a társasházban található egyik lakást a helyi önkormányzat kiutalta egy magánszemélynek, pedig az nem önkormányzati lakás. A panasz alapján felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz, továbbá a kérelem vagy panasz előterjesztéshez való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el, melynek során vizsgálatra kérte a legfőbb ügyészt és tájékoztatást kért az országos főkapitánytól, valamint Budapest XIX. kerület Polgármesteri Hivatal jegyzőjétől.
A panasz és a panaszos szóbeli meghallgatása alkalmával elmondottak alapján megállapította az országgyűlési biztos, hogy a beadványban foglaltak kivizsgálására, vagyis arra, hogy segítséget nyújtson a panaszos által képviselt budapesti társasház egyes lakásainak eladásával, cseréjével kapcsolatos körülmények, esetleges visszaélések feltárásához, nincs hatásköre.
Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének küldött ombudsmani megkeresésre a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese válaszolt, aki megállapította, hogy a szóban forgó társasházban hat lakás magán-, egy önkormányzati tulajdonban volt. Több lakó – köztük a panaszos – úgy nyilatkozott, hogy mintegy három év alatt a lakók kicserélődtek. Volt olyan család, aki a közös udvar rendjére nem vigyázott, de miután ez a család elköltözött, ez az állapot megszűnt. A lakók egyikének sem tett senki ajánlatot a társasház valamely lakása megvásárlására. A társasház önkormányzati tulajdonú lakása szükséglakás volt, abban a vizsgálat idején nem lakott senki. A bűnügyi helyettes nem állapított meg szabálytalanságot a lakások tulajdonos váltással kapcsolatban sem. Rámutatott, hogy a társasházból elköltözött családok viselkedésére visszavezethető, áron alul történő ingatlan adásvétel az utóbbi másfél évben nem történt, és megszűntek a társasház lakóinak nyugalmát zavaró, korábban tapasztalt események is. A bűnügyi helyettes tájékoztatta az ombudsmant arról is, hogy a panaszos 1998-ban már tett bejelentést a Budapesti XIX. kerületi Rendőrkapitányságra a társasház lakásainak eladásával, cseréjével összefüggésben. Az akkori vizsgálat sem állapított meg bűncselekményre utaló körülményeket.
A legfőbb ügyész azt állapította meg, hogy sem a Budapesti XVIII. és XIX. kerületi Ügyészségen, sem annak közigazgatási jogi szakágát ellátó Budapesti XX, XXI. és XXIII. kerületi Ügyészségen nem keletkezett ügyirat arról, hogy a panaszos a társasház képviselőjeként az ügyészséghez fordult volna. Az utóbbi három évben az ügyészség személyi állománya jelentősen módosult. Ezért nem tudta megállapítani, hogy a panaszos kitől kapott ügyészi felvilágosítást. Megállapította azonban, hogy a panaszos – amit ő is elismert – csak tájékoztató jelleggel kereste meg az ügyészséget 1997-ben. A legfőbb ügyész rámutatott, hogy a panaszost 1997-ben meghallgató ügyész az ügyviteli szabályokat nem sértette meg azzal, hogy nem készített sem hivatalos feljegyzést, sem jegyzőkönyvet a panaszos tájékoztató bejelentéséről.
A jegyző megállapításai is összhangban álltak a rendőrség által megállapítottakkal. Az önkormányzat a lakások tulajdonváltozásait nem kísérte figyelemmel, így azokról nem tudott.
Az országgyűlési biztos az ügyben alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem állapított meg. A panaszos kérelmei, beadványai alapján eljáró hatóságok mulasztást nem követtek el. Az ombudsman a vizsgálatot ajánlás nélkül fejezte be.
OBH 4031/1998.
Nem okoz a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot, ha a polgármesteri hivatal az életveszélyessé nyilvánított és kiüríteni rendelt magántulajdonú épület lakóinak ideiglenes elhelyezéséről egy alacsonyabb komfortfokozatú és kisebb alapterületű lakás biztosításával gondoskodik.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa újságcikk alapján hivatalból indított vizsgálatot egy idős asszony kilakoltatásának ügyében, vizsgálata során iratokat kért be a XVIII. kerületi jegyzőtől.
A kilakoltatott asszony egy Üllői úti 30 m2-es komfort nélküli bérleménnyel rendelkezett. A bérlemény magánszemély tulajdonában volt. Az épület évek óta beázott, ezért az építési hatóság a tetőszerkezet kijavítására kötelezte a tulajdonost. A tulajdonos a javítási munkálatokat nem végeztette el, ennek következtében az épület műszaki állaga annyira leromlott, hogy azt a XVIII. kerületi önkormányzat építéshatósági csoportja életveszélyessé nyilvánította, és egyúttal felkérte a lakásügyi csoportot, hogy az ott lakók ideiglenes elhelyezéséről gondoskodjon. Ezt követően az épület tulajdonosa a tetőn lévő cserépfedést teljes egészében lebontotta. Az önkormányzat a bérleményben lakó asszony részére egy 18 m2 alapterületű szoba-konyhát biztosított. Az asszony a felajánlott elhelyezési lehetőséget vonakodva, de elfogadta. A lakásügyi bizottság egy év eltelte után egy egyszobás, 31 m2 alapterületű lakást adott bérbe az asszonynak, aki a lakás felújítására és a költözködés költségeire még 150 000 forintot kapott az önkormányzattól.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat az életveszélyessé vált magántulajdonú épület lakóinak ideiglenes elhelyezéséről a törvényi előírásoknak megfelelően gondoskodott. Az ideiglenes elhelyezési kötelezettség ugyanis az önkormányzatot csak akkor terheli, ha az életveszélyessé vált és kiüríteni rendelt épület lakója vagy annak tulajdonosa saját maga az elhelyezésről nem tud gondoskodni. Az ideiglenes elhelyezésnek nem kell megfelelnie a lakás tartalmi követelményeinek, így az ideiglenes elhelyezést szolgáló helyiségnek a kiürített lakással azonos méretűnek és komfortfokozatúnak sem kell lennie. Az önkormányzat az életveszélyes épületből bármely fűthető, ideiglenes elhelyezésre alkalmas épületbe kihelyezheti a lakókat. Mivel az esetre vonatkozó szabályok a „katasztrófa-elhárítás” körébe tartoznak, a jogszabályi rendelkezések az ideiglenes elhelyezést szolgáló lakás minőségét nem határozzák meg. Tekintettel arra, hogy a Pestszentlőrinci Önkormányzat az ideiglenes elhelyezést szolgáló helyiséget a kiürítés elrendelésekor rendelkezésre álló üres lakások vagy egyéb helyiségek közül tudja csak biztosítani, és az önkormányzat elhelyezési kötelezettségének a jogszabályi előírásoknak megfelelően – a rendelkezésre álló ingatlanokból – eleget tett, valamint ezen túlmenően, ahogy arra lehetősége volt, egy, a korábbi lakással azonos méretű és komfortfokozatú lakást biztosított az idős asszonynak, az országgyűlési biztos alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg.
OBH 4077/1998.
Nem állapítható meg alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság az ügyészség eljárásában, ha a panaszos beadványait az eljárási szabályoknak megfelelően kivizsgálják, és jogorvoslati kérelmeit megalapozottan elutasítják.
A panaszos sérelmezte, hogy hivatali hatalommal visszaélés, valamint közokirat-hamisítás miatt 1996 februárjában, a Legfőbb Ügyészség panaszirodáján tett feljelentése ügyében a kijelölt nyomozóhatóság a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette, a határozat ellen benyújtott panaszát az ügyészség elutasította. A különböző ügyészi szervekhez benyújtott kérelmeire ellentmondó adatokat tartalmazó válaszokat kapott. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, és tájékoztatást kért a Legfőbb Ügyésztől.
A panaszos azért tett feljelentést, mert a Komárom-Esztergom Megyei Kárrendezési Hivatal által Dorogon, 1993. december 9-én tartott termőföld árverés ellen ismeretlen személy a panaszos nevében – a panaszos abban az időben a Dorogi Földrendező Bizottság elnöke volt – kifogással élt az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalnál. Az OKKH a kifogást elutasította. A panaszos állítása szerint a beadványt nem ő írta, de elismerte, hogy a Bizottság is beadott egy azonos tartalmú kifogást.
A Legfőbb Ügyészség a feljelentést a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészséghez küldte meg vizsgálatra. Az ügyben vizsgálatot folytatott a Legfőbb Ügyészség Magánjogi és Közigazgatási Jogi Főosztálya is. Megállapításaikról a panaszost tájékoztatták, aki azonban a vizsgálatok eredményét nem fogadta el és sérelmezte az ügy elhúzódását. Ezt követően az ügyészség az V. kerületi Rendőrkapitányságot bízta meg a nyomozással. A nyomozó hatóság a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. A megszüntető határozat elleni panaszát a Budapesti V-VIII-XIII. kerületi Ügyészség elutasította. Álláspontjuk szerint az OKKH határozatok indoklásaiban mutatkozó eltérések ellenére, a határozatok nem tekinthetők fiktívnek, ezért az ügyben sem közokirat-hamisítás, sem hivatali visszaélés gyanúja miatt nem indokolt büntetőeljárás indítása. Az országgyűlési biztos általános helyettese 2000. április 12-én kelt jelentésében megállapította, hogy a rendőrségi nyomozás és annak ismétlődő ügyészi felülvizsgálatai nem adtak megnyugtató választ a panaszos által kifogásolt határozat alapját képező beadvány létezésére. Tekintettel azonban arra, hogy a panaszos maga is kérte az árverés eredményének megsemmisítését a bíróságtól, hivatkozva a Földrendező Bizottság által az árverést követő napon tett kifogásra is, így tényleges sérelme nem keletkezett amiatt, hogy az OKKH neki tulajdonított egy másik beadványt és ennek alapján is hozott – érdemben azonos – határozatot.
Azok a téves adatok és megállapítások, amelyeket a panaszos kifogásolt és a Legfőbb Ügyészség is elismert, az OKKH adatközlésén alapultak.
A büntetőeljárási jogszabályok kötelezik a hatóságokat arra, hogy az eljárás minden szakaszában a tényállást alaposan és hiánytalanul tisztázzák, a valóságnak megfelelően állapítsák meg. A tényállás tisztázásában a Legfőbb Ügyészség által is megállapított hiányosságok sértették a büntetőeljárási szabályokat, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság mindamellett nem keletkezett, tekintve hogy ezek a hiányosságok a panaszos által kezdeményezett eljárás kimenetelét nem befolyásolták. Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlást nem tett, a vizsgálatot lezárta.
OBH 4510/1998.
Visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogbiztonság elvével, valamint a 13. § (1) bekezdésben biztosított tulajdonhoz való joggal összefüggésben, ha az építésügyi eljárásban hozott jogerős bontási határozat végrehajtása évekig elhúzódik.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 4879/1998.
I. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a közigazgatási hivatal tévesen kötelezi az ügyfelet az eljárási illeték és a postaköltség megfizetésére. A jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.) követelményét sérti, ha a tévedést az okozza, hogy a hatóság számára a jogszabály alapján nem egyértelmű a hatáskörének hiánya.
II. A tulajdonhoz való joggal (Alk. 13. § (1) bek.) és a jogállamiságból (Alk. 2. § (1) bek.) fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, hogy a felügyeleti intézkedés illetéke akkor sem téríthető vissza, ha a hatóság a jogsértést megállapítja.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 5081/1998.
Nem állapítható meg alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság amiatt, hogy a törvényes hatáskörében eljáró rendőrség a jogszabályoknak megfelelő intézkedésének hatósági kényszerrel érvényt szerez.
Teljes szöveg: 3.10. fejezetben.
OBH 5536/1998.
I. Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal (Alk. 2. § (1) bek.) összefüggésben a Magyar Energia Hivatal, ha a fogyasztóvédelmi panaszokat nem az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. tv. alapján bírálja el.
II. Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz a jogbiztonsággal összefüggésben az önkormányzat, ha nem köt megállapodást a hálózatfejlesztési hozzájárulás sorsáról azokkal az állampolgárokkal, akik a gázközmű fejlesztésben részt vettek.
III. Nem okoz a Magyar Energia Hivatal a jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha nem kötelezi a gázszolgáltatót azon költségek megtérítésére, mely a csatlakozó vezeték megépítése körében merült fel.
Egy érdi lakos fordult az Országgyűlési Biztosok Hivatalához sérelmezve, hogy a Magyar Energia Hivatal nem intézkedett annak érdekében, hogy a gázszolgáltató visszafizesse a hálózatfejlesztési díjon felül megfizetett költségeit.
A jogállamiságból fakadó jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.) és a tulajdonhoz fűződő jog (Alk. 13. § (1) bek) sérelmének gyanúja miatt az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatot indított.
Az ügy megfelelő kivizsgálása érdekében a biztos megkereste a Magyar Energia Hivatalt, a TIGÁZ Rt. -t. és az érdi önkormányzat polgármesterét, jegyzőjét, valamint a Gazdasági Minisztérium Energetikai Főosztályának munkatársát.
A panaszos 1997-ben a TIGÁZ Rt.-vel gázt vezetetett családi házához. Ennek során a hálózatfejlesztési hozzájáruláson túl 67 000 forint egyéb költséget fizetett meg. 1998. január 26-án a panaszos a Magyar Energia Hivatalhoz fordult azzal a kérelemmel, hogy a jogtalanul kifizetetett 67 000 forintot fizettesse a Hivatal vissza.
A Magyar Energia Hivatal megállapította, hogy mindössze a gázóra felszerelésének költsége érinti a TIGÁZ Rt-t, mint szolgáltatót, ez a költség azonban indokolt volt. A vizsgálat során kiderült, hogy Érden 1993-ban építették ki a gázvezetéket, amelyben a panaszos akkor nem vett részt. A hálózatra történő utólagos csatlakozás esetén az önkormányzatnak 80 000 forint hálózatfejlesztési hozzájárulást kell fizetni, melyet közműhálózat-fejlesztésre fordít. Utólagos csatlakozás esetén a hálózatfejlesztési hozzájáruláson túl meg kell fizetni a tervezési díjat és a kivitelezést.
I. A biztos először azt vizsgálta, hogy a hivatal a fogyasztóvédelmi panaszt a rá vonatkozó anyagi és eljárási szabályoknak megfelelően vizsgálta-e meg.
Miután a gázszolgáltatónak a panaszos csak az „élőre kötésért”, a gázmérőre felszerelt plombáért, valamint a részére történt kötelező tájékoztatásért fizetett, ezért a hivatalnak csak ezekre a költségekre vonatkozóan volt hatásköre vizsgálatot lefolytatni. A biztos megállapította, hogy a hivatal megállapításai helytállóak abból a szempontból, hogy a panaszosnak hálózatfejlesztési hozzájáruláson túl egyéb költségeket is viselnie kellett, mert a hálózatfejlesztési hozzájárulás csak az elosztóvezeték megépítésének fedezete, és nem fedezi a csatlakozóvezetékek megépítését.
A fent leírtakra tekintettel az országgyűlési biztos megállapította, hogy nem okozott a Magyar Energia Hivatal a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot azzal, hogy nem fizetette meg a gázszolgáltatóval az utólagos rácsatlakozás során azokat a költségeket, amelyek a csatlakozó vezeték megépítésével összefüggésben merültek fel.
A vizsgálat során a Magyar Energia Hivatal (továbbiakban: MEH) vezetője téves tájékoztatást adott azonban azzal kapcsolatban, hogy a 32/1995. (VIII. 8.) IKM rendelet hatálybalépése előtt megépült, de a rendelet hatálybalépése után történő utólagos rácsatlakozás esetén mely jogszabályt kell alkalmazni. A Hivatal vezetőjének véleménye szerint ezekben az esetekben az 1/1977. (IV. 6.) NIM rendeletet kell alkalmazni. A vizsgálat során azonban a biztos megállapította, hogy tévesen alkalmazza a MEH azt a jogelvet, hogy a jogviszony keletkezésekor hatályban lévő jogszabályt kell alkalmazni. Igaz, hogy a vizsgált esetben a beruházás az 1/1977. (IV. 6.) NIM rendelet hatálya idején valósult meg, azonban az utólagos csatlakozás 1995. augusztusa után történt. 1995. augusztus 28-tól a 1/1977. (IV. 6.) NIM rendelet helyébe lépett a 32/1995. (VIII. 8.) IKM rendelet, és ez a rendelet nem rendelkezik arról, hogy a hatálybalépése előtt létesített gázelosztó vezetékre való csatlakozásra a korábbi jogszabályt kellene alkalmazni, ezért az 1/1977. (IV. 6.) NIM rendeletre nem lehet hivatkozni.
Függetlenül a gázelosztó vezeték létesítésének idejétől az utólagos rácsatlakozásnál csak a 32/1995. (VIII. 8.) IKM rendelet alkalmazható. Erre egyébként az országgyűlési biztos korábbi jelentéseiben már felhívta a Magyar Energia Hivatal figyelmét.
II. Hivatalból terjesztette ki a vizsgálatot a biztos arra, hogy a hivatal a fogyasztói panaszok kivizsgálása során nem folytat le államigazgatási eljárást, hanem a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. tv. alapján jár el, és ennek során levélben értesíti a panaszt benyújtó személyeket a vizsgálat eredményéről.
Megvizsgálva gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. tv. Magyar Energia Hivatalt szabályozó részét, megállapította a biztos, hogy a hivatal eljárására az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezései az irányadók azzal az eltéréssel, hogy az ügyintézés határideje 90 nap.
Alkotmányos cél által nem igazolható és ezért visszásságot okoz minden olyan eljárás, melyet nem a rá vonatkozó jogszabályok alatt folytatnak le.
III. A vizsgálatot hivatalból terjesztette ki biztos arra, hogy született-e az önkormányzat és a panaszos között olyan megállapodás, mely a befizetett hálózatfejlesztési hozzájárulás későbbi befizetésekkel arányosan csökkentett részének sorsáról rendelkezik.
Azt az önkormányzat elismerte, hogy a panaszossal megállapodást nem kötött a visszautalással kapcsolatban. Olyan megállapodás sem született, hogy az önkormányzat a „túlfizetéseket” közműfejlesztésre fordítaná. Ezzel a gyakorlatával az önkormányzat megsértette a gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési hozzájárulásról szóló 32/1995. (VIII. 8.) IKM rendelet 3. §-át. Ezért megállapította a biztos, hogy a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben az önkormányzat alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott.
Tudomására jutott a biztosnak az is, hogy a panaszos nem kapta vissza az önkormányzattól a 89/1991. (VII. 12.) Korm. rendelet alapján közműfejlesztésre befizetett összeg 15%-át, melyre állami támogatás jár. Miután a visszatérítést a közműfejlesztést befizető személynek kell kérelmeznie, ezért nem állapítható meg alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelem.
Az országgyűlési biztos kezdeményezéssel fordult a Magyar Energia Hivatalhoz, hogy gondoskodjon arról, hogy a fogyasztóvédelmi panaszokat az 1957. évi IV. tv rendelkezései alapján bírálják el.
Érd Város Önkormányzatának polgármesteréhez szintén kezdeményezéssel fordult a biztos. Kezdeményezésében azt kérte a biztos, hogy a jövőben, amennyiben az önkormányzat beruházóként vesz rész gázközmű kiépítésében, akkor tartsa be a 32/1995.(VIII. 8.) IKM rendeletben foglaltakat, valamint hogy a intézkedjen annak érdekében, hogy a panaszosnak fizessék meg a 89/1991. (VII. 12.) Korm. rendelet alapján járó közműfejlesztésre befizetett összeg 15%-át.
A Magyar Energia Hivatal a kezdeményezéssel nem értett egyet, ezért állásfoglalás céljából felterjesztette a jelentést a gazdasági miniszternek, a polgármester mind két kezdeményezést elfogadta.
OBH 5543/1998.
Nem állapítható meg alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság a nyomozás kisebb elhúzódása miatt, ha az eljárást a jogszabályok betartásával hosszabbítják meg, és ez nem sérti a panaszos egyéb érdekeit sem.
K. T. kaposvári lakos panasszal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert a magánlaksértés vétsége miatt tett feljelentése alapján folytatott nyomozás – véleménye szerint indokolatlanul – elhúzódott, az eljárást megszüntették és a megszüntető határozatot késedelmesen kézbesítették.
A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye, illetve a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, és a Kaposvári Rendőrkapitányságról beszerezte az eljárás iratait.
A panaszos édesapja az élettársa – S. G. – lakásában elhunyt. Másnap a panaszos és testvére felkeresték S. G.-t azzal a szándékkal, hogy elkérjék édesapjuk kaposvári lakásának kulcsait. S. G. a kulcsokat nem adta át. A panaszos és hozzátartozói megbíztak egy biztonsági szolgálatot, hogy az elhunyt tulajdonos élettársának bejutását a lakásba megakadályozzák. S. G. tudomást szerzett az intézkedésről, ezért az éjszaka folyamán az elhunyt testvérével és annak fiával a lakáshoz mentek. A biztonsági őr nem engedte be őket, ezért rendőri segítséget kértek.
Az őr a rendőri felszólításra S. G.-t és a vele együtt érkező két férfit beengedte, majd rádiótelefonon értesítette megbízóit. Az értesítésre a panaszos és testvére is a lakásba érkezett. S. G. közölte, hogy csak személyes dolgait kívánta elvinni. A nála lévő iratokat a panaszos átnézte, és átvételi elismervény ellenében átadta S. G.-nek.
A panaszos feljelentést tett a Kaposvári Rendőrkapitányságon édesapja élettársa és a neki segítséget nyújtó személyek ellen magánlaksértés miatt.
A nyomozó hatóság a feljelentés kiegészítését rendelte el, majd ennek határidejét két ízben meghosszabbította. A feljelentés kiegészítése során meghallgatták a biztonsági szolgálat munkatársait. A nyomozás elrendelése után a feljelentett személyeket gyanúsítottként, a panaszost és testvérét tanúként hallgatták meg, és beszerezték a hagyatéki eljárás iratait. A nyomozás határidejét a Kaposvári Városi Ügyészség meghosszabbította. A nyomozást 1998. június 22-én bűncselekmény hiányában megszüntették. A panaszos kifogásolta, hogy a határozatot nem kézbesítették a részére, továbbá nem értett egyet a nyomozás megszüntetésével. A panaszt a Kaposvári Városi Ügyészség elutasította. Az ügyiratban lefűzött vétív szerint a panaszos részére a nyomozást megszüntető határozatot 1998. augusztus 4-én kézbesítették. A panaszos és testvére – mint törvényes örökösök – a hagyatékot 1998. február 26-án vették át.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a nyomozás időtartamának elhúzódását a végrehajtott nyomozati cselekmények nem indokolták, azonban a határidő meghosszabbítása az eljárási szabályoknak megfelelően történt, és az ügy elhúzódása nem volt olyan mértékű, amely megalapozná a jogállamiság és a jogbiztonság sérelmének megállapítását. A nyomozás időtartama a hagyaték átadását nem befolyásolta, a panaszosnak a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joga ennek következtében nem szenvedett sérelmet. A nyomozó hatóság a hatályos jogszabályok alapján állapította meg, hogy a panaszos és testvére – annak ellenére, hogy a halál beálltának időpontjától az elhunyt törvényes örökösei voltak – nem voltak édesapjuk lakásának birtokosai, mivel azzal korábban édesapjuk és annak élettársa rendelkezett. Rendelkezési jog hiányában nem volt megállapítható a magánlaksértés bűncselekményének a panaszos sérelmére történt elkövetése.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a panasz ügyében alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, ezért a vizsgálatot lezárta.
OBH 5547/1998.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz fűződő és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyző évekig nem hajtatja végre a zavaró fafeldolgozó műhely működésének megtiltását kimondó határozatát, valamint ha évekig nem hoz határozatot az engedély nélküli építkezés ügyében.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 6212/1998.
A polgári és a fegyveres erők egészségügyi rendszerei közötti együttműködés kereteit, illetve a két szervezet közötti szakmai felügyeleti viszonyt rendező jogszabályok hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisághoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, továbbá az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében biztosított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 6434/1998.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásság keletkezik, ha a szabálysértési hatóság nem folytat teljes körű bizonyítást, az eljárást pedig indokolatlanul elhúzza, továbbá nem észleli, hogy az elévülési idő beállta miatt megszűnt az elkövető felelősségre vonásának lehetősége.
A panaszos sérelmezte, hogy a Budapesti VI-VII. Kerületi Rendőrkapitányság vele szemben szabálysértési eljárást indított, és kifogásolta a szabálysértési hatóságok döntéseit is. Szerinte a határozatok nem voltak elfogulatlanok, mert a balesetet okozó egyik személy hivatásos állományú rendőr volt.
A beadvány és annak mellékletei alapján felmerült a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja. Ezért az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Annak során vizsgálatra kérte az Országos Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Főosztálya vezetőjét.
A panasz és mellékletei alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos részese volt a Budapest területén 1995. május 17-én történt közlekedési balesetnek. Az ügyben a panaszos és a balesetkor előtte álló gépkocsi vezetője ellen a Budapesti VI-VII. Kerületi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított. Több szabálysértési tárgyalást tartottak, majd a panaszossal szemben az eljárást szabálysértés hiányában megszüntették. A baleset azon részesével szemben, aki a BM hivatásos állományú tagja volt, a szabálysértési hatóság megállapította, hogy az eljárás lefolytatására hatásköre nincs, őt parancsnoka vonhatta felelősségre.
Az eljárást megszüntető határozat ellen a baleset egyik érintettje – a panaszos előtt ütköző személy – fellebbezéssel élt, melynek a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyt adott, új eljárás lefolytatását rendelte el azzal az indokkal, hogy a bizonyítási eljárás nem volt teljes körű. Az új eljárásba új elkövetőt is bevontak, végül bizonyítottság hiányában ismét megszüntették az eljárást. Ez ellen a panaszos nyújtott be fellebbezést. Azt a másodfokú szabálysértési hatóság nem találta megalapozottnak. A megyei rendőri szerv az eljárás folytatására, illetve új eljárás elrendelésére nem látott törvényes alapot, mivel a cselekmény óta két év eltelt, az akkor hatályban volt szabálysértésekről szóló törvény pedig ilyen esetben kizárta az elkövető felelősségre vonását.
Az országos főkapitányság főosztályvezetője arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy az ügyben elrendelt új eljárás során az elsőfokú szabálysértési hatóság a meghallgatásokat időben – mintegy másfél évig – indokolatlanul elhúzta, az eljárást lezáró, 1998. július 3-án kelt határozata pedig törvénysértő volt. Ekkor ugyanis az elkövető felelősségre vonására – az abszolút elévülési idő miatt – már nem volt lehetőség. Ezen kívül a hatóság nem teljesítette a másodfokú hatóság által előírt valamennyi eljárási cselekményt. Az abszolút elévülési idő beállta miatt az országos rendőri szerv sem látott lehetőséget új eljárás elrendelésére. Rámutatott azonban arra, hogy a Budapesti VI-VII. Kerületi Rendőrkapitányság Központi Közúti Közlekedési Szabálysértési Osztálya jár el valamennyi Budapesten elkövetett közlekedési szabálysértési ügyben, ezért a panaszos kizárási indítványának nem lett volna indokolt helyt adni. Felhívta a főosztályvezető a Budapesti Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Főosztálya vezetőjének figyelmét, hogy a jövőben fokozottan ügyeljen a felügyelete alá tartozó hatóságok eljárásainak törvényességére, illetve gondoskodjon a konkrét ügyben mulasztók felelősségre vonásáról. A felhívásnak a címzett eleget tett, ismételten áttanulmányozta a szóban forgó szabálysértési ügy iratát, majd nyomatékosan felhívta a Budapesti VI-VII. Kerületi Rendőrkapitányság Központi Közúti Közlekedési Szabálysértési Osztály vezetőjének figyelmét az állomány szakmai ismeretének naprakésszé tételére, utasította a szorosabb vezetői ellenőrző tevékenységre, valamint az indokolatlanul elhúzódó baleseti ügyek haladéktalan felülvizsgálatára. Fegyelmi felelősségre vonás alkalmazását azonban nem tartotta indokoltnak.
Az Országos Rendőr-főkapitányság főosztályvezetőjének tájékoztatását az ombudsman elfogadta. A szabálysértései eljárás megszüntetését nem vitatta, mivel az országgyűlési biztos nem mérlegelheti a szabálysértési hatóság által feltárt bizonyítékokat. Megállapította viszont, hogy a Budapesti VI-VII. Kerületi Rendőrkapitányság Központi Közúti Közlekedési Szabálysértési Osztály ügyben eljáró dolgozója és annak parancsnoka megsértette a jogállamiság és a jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot figyelemmel arra is, hogy a panaszosnak és a többi eljárás alá vont személynek jogos érdeke fűződött ahhoz, hogy a velük szemben elrendelt szabálysértési eljárás számukra megnyugtató módon, az abszolút elévülési időn belül, mielőbb befejeződjön. A szóban forgó alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozott az ügyintéző és parancsnoka azzal is, hogy az eljárást indokolatlanul elhúzták, és nem folytattak teljes körű bizonyítást, továbbá nem észlelték, hogy a cselekmény elkövetésétől számított két év eltelt, ezzel megszűnt az elkövető felelősségre vonásának lehetősége. Az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozó rendőrökkel szemben – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény alapján – fegyelmi eljárás elrendelésének kezdeményezése lett volna megalapozott, de a törvény azt is kimondja, hogy elévülés miatt nem indítható fegyelmi eljárás, ha a fegyelemsértés elkövetése óta egy év eltelt. Ezért az országgyűlési biztos ezzel kapcsolatban ajánlást nem tett. Ajánlotta viszont a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének, hogy rendelje el a Budapesti VI-VII. Kerületi Rendőrkapitányság Központi Közúti Közlekedési Szabálysértési Osztályán folyó szabálysértési munka komplex ellenőrzését és az arról készült jelentést főkapitányi vezetői értekezleten tárgyalják meg. A főkapitány az ajánlásnak eleget tett, a feltárt hiányosságok megszüntetésére intézkedési tervet dolgoztatott ki a kerületi kapitánnyal. A főkapitány az intézkedési tervben meghatározott feladatok végrehajtását is ellenőrizte, utóellenőrzés keretében. A vizsgálat tehát elérte célját.
OBH 6547/1998.
Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága más költség fedezetének biztosítása érdekében – az erre vonatkozó PM utasítás figyelembevételével – a céljutalomkeretet csökkenti, továbbá az sem, ha a pénzügyőr dolgozó utólag kapja meg a neki járó kiküldetési díjat.
A Vám- és Pénzügyőrség hivatásos állományának több tagja nevében eljáró jogi képviselő beadványa szerint a pénzügyőrök nem kapták meg külföldi kiküldetési díjaikat, illetve a díjak kifizetését egyes vámhivatalok vezetői úgy próbálták elkerülni, hogy a jogosultakat megfélemlítve aláírattattak velük egy nyilatkozatot arról, hogy lemondanak kiküldetési díjukról. A pénzügyőrök azt is sérelmezték, hogy az 1998. III. negyedévi jutalomkeretüket az országos parancsnokság csökkentette, hogy így biztosítsák a kiküldetési díj fedezetét. Egy névtelen bejelentő azt is kifogásolta, hogy az ügyben hivatali visszaélés alapos gyanúja miatt indult nyomozásban az Encsi Városi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője megmutatta a panasszal érintett vámhivatal parancsnokának a tanúkihallgatási jegyzőkönyveket.
A beadvány alapján felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz, a végzett munka mennyisége és minősége szerinti jövedelemhez való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Annak során vizsgálatra kérte a pénzügyminisztert és az országos főkapitányt, a legfőbb ügyésztől pedig állásfoglalást, a budapesti főkapitányság érintett osztályvezetőjétől, valamint a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivataltól tájékoztatást kért.
A pénzügyminiszter jogszerűnek minősítette – a költségtérítés fedezetének biztosítása érdekében – a jutalomkeret csökkentését. Azt azzal indokolta, hogy a céljutalom és a kiküldetési díj a Vám- és Pénzügyőrség részére megállapított személyi juttatások előirányzatán belüli, nem rendszeres személyi juttatások körébe tartozik. Megállapította azt is, hogy valóban volt olyan pénzügyőr, aki írásban lemondott a testülettel szemben fennálló külföldi kiküldetési díj igényéről. Nem találta viszont bizonyítottnak, hogy a lemondó nyilatkozatot az elöljárók felhívására tették. Ezért a fenyegetéssel érintett személyi kört nem vizsgálta. A panaszban szerepelt jogsértések gyanújának megelőzése érdekében azonban a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka felhívta a megyei parancsnokok figyelmét arra, hogy a külföldi kiküldetési díjak kifizetésében érdekelt pénzügyőrök elöljárói ne tegyenek olyan intézkedést, amely annak látszatát keltené, hogy eljárásuk a kiküldetési díj igények érvényesítésének korlátozására irányul.
A miniszter válaszát az országgyűlési biztos tudomásul vette és részben elfogadta, vagyis nem vitatta, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága jogszerűen csökkentette az 1998. III. negyedévi céljutalomkeretet a kiküldetési díj kifizetés fedezete céljából. Ezen döntését arra alapozta, hogy ez szakkérdés, másrészt pedig egy PM utasítás a juttatások kifizetési célú felosztását parancsnoki hatáskörbe utalta. Ezekre figyelemmel nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. A lemondó nyilatkozatokkal kapcsolatban viszont tovább vizsgálódott.
A legfőbb ügyész megállapította, hogy az ügyben a Budapesti IX. kerületi Ügyészség nyomozást rendelt el hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt. A nyomozás lefolytatására a BRFK Nyomozó Főosztályt jelölte ki. Az ügyben több száz – nyolc megye területén lakó – tanút hallgattak ki és iratokat foglaltak le.
A BRFK Gazdaságvédelmi Osztálya vezetője arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy valóban elrendeltek az üggyel kapcsolatban büntetőeljárást hivatali visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen, de 2000 márciusában a nyomozati iratokat – az eljárás továbbfolytatása céljából – áttették a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalba.
A nyomozó hivatal ügyben eljáró ügyésze megküldte az országgyűlési biztosnak a 2000. augusztus 3-án kelt, nyomozást megszüntető határozatot. A nyomozó hivatal bűncselekmény hiányában szüntette meg a nyomozást. A határozat indokolása tartalmazta, hogy a bizonyítási eljárás időtartama alatt a jogerős bírósági határozatban megítélt pénzösszegeket valamennyi pénzügyőr megkapta függetlenül attól, hogy tett-e lemondó nyilatkozatot vagy nem. Hátrány tehát nem érte a pénzügyőröket. A gyanúsítottként kihallgatott parancsnokok pedig akkor, amikor az állomány illetékes vezetőiként, az irányításuk alá tartozó szervnél a jutalmazásról, vezénylésről, fegyelmi eljárás megindításáról döntöttek, nem hivatalos személyként jártak el. Döntéseik a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálatáról szóló törvény, valamint a Vám- és Pénzügyőrség hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyával kapcsolatos egyes szabályokról szóló PM rendelet, végső soron a Munka Törvénykönyv rendelkezésein alapultak. Ez ugyancsak kizárta a hivatali visszaélés bűntettének megállapítását. A megszüntető határozat ellen panasszal nem éltek a jogosultak, az jogerőssé vált. A nyomozás megszüntetésének megalapozottságát az országgyűlési biztos sem vitatta, mivel nem büntetőügyben eljáró hatóság, nincs lehetősége az ilyen ügyben hozott határozatok ténybeli alapjának vizsgálatára és a bizonyítékok további mérlegelésére. Ezért alkotmányos joggal összefüggő visszásságot ez irányban sem állapított meg.
Az országos főkapitány megállapította, hogy az ügyben az encsi rendőrkapitányság által foganatosított tanúkihallgatások alkalmával a bűnügyi osztályvezetője szabadságon, majd betegállományban volt. Ez idő alatt nem jelent meg szolgálati helyén. Ezért a tanúkihallgatásokról nem tudott, abban nem vett részt, így azokat nem mutatta meg senkinek. Azonkívül sem igazolta semmi, hogy a szóban forgó tanúkihallgatási jegyzőkönyveket valaki megmutatta az érintett vámhivatal parancsnokának. Ezért fegyelmi eljárást nem kezdeményezett az országos főkapitány. A főkapitányi tájékoztatást is elfogadta az ombudsman, és tekintettel arra, hogy a rendelkezésére álló adatok alapján nem állt fenn alkotmányos joggal összefüggő visszásság, annak megállapítását mellőzte.
Hatáskör hiányában a panasznak azt a részét nem vizsgálta az országgyűlési biztos, ami a bíróságok döntéseit érintette. Vizsgálatát ajánlás nélkül zárta le.
OBH 6804/1998.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság és az abból származó jogbiztonság elvével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a rendőri szerv a bűncselekmény helyszínén talált tárgyat nem a lefoglalással kapcsolatos rendelkezések szerint szállítja el, nem úgy kezeli, tárolja, és nem hoz határozatot a lefoglalás megszüntetéséről, valamint a lefoglalt tárgyak kiadásáról, továbbá ha a rendőri szerv a megtalálótól talált tárgyként átvett dolgot nem továbbítja haladéktalanul az illetékes jegyzőhöz.
A panaszos szerint a BRFK XII. kerületi Rendőrkapitányságon folyamatban volt büntetőeljárásban nem készítettek bűnjeljegyzéket a panaszos tulajdonát képező, lefoglalt dolgokról, az ügy előadója pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a panaszos visszakapja azon ingóságait, iratait, melyek a bűncselekmény elkövetésének helyszínén maradtak. Kifogásolta azt is, hogy a BRFK I. kerületi Rendőrkapitányságon talált tárgyként vette át a szerinte bűnjelnek minősülő táskáját.
A panasz alapján felmerült a tisztességes eljáráshoz és a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Annak során felülvizsgálatra kérte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét.
A főkapitány megállapította, hogy a panaszos táskájáról két esetben szerzett tudomást a rendőrség. Először egy hétvégi ház tulajdonosa tett feljelentést a XII. kerületi Rendőrkapitányságra, hogy betörtek és különböző ruhaneműket eltulajdonítottak a házból, a helyszínen pedig volt egy diplomatatáska. Még a bejelentés napján helyszíni szemlét tartottak, a szóban forgó táskát pedig beszállították a kapitányságra. A táska tartalma alapján alapos gyanú merült fel arra, hogy a lopás elkövetője a panaszos. Vele szemben elfogatóparancsot bocsátottak ki. A panaszost 1996. november 1-jén elfogták, és a II. kerületi kapitányságra előállították, majd átkísérték a XII. kerületi kapitányságra. Ez utóbbi rendőri szervnél a panaszost gyanúsítottként kihallgatták. A táskát nem minősítették bűnjelnek, ezért azt a gyanúsított (panaszos) részére – átadás-átvételi elismervény nélkül – kiadták. Az átvételkor a panaszos jelezte, hogy a táskából hiányoznak iratok. A nyomozók azonban közölték vele, hogy a táskában az átadott-átvett iratokon kívül más nem volt. Kiemelte a főkapitány, hogy gyanúsítottként a panaszos úgy nyilatkozott, hogy a feljelentéssel érintett hétvégi házban huzamosabb ideig lakott, de azt nem egyedül használta. Ebből arra következtettek, hogy a házban tartózkodó más személy is hozzáférhetett a táska tartalmához. A főkapitány szerint az ügyben a rendőrség eljárása nem okozott kárt, de elismerte, hogy a XII. kerületi kapitányság dolgozói mulasztást követtek el akkor, amikor a táskát – figyelmen kívül hagyva a Be. szabályait – nem foglalták le a helyszíni szemle során, illetve azt nem vételezték be a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezeléséről és nyilvántartásáról szóló utasításnak megfelelően. A mulasztást azonban már korábban észlelte a kapitányság vezetője, és megállapításairól 1998. augusztus 7-én tájékoztatta a panaszost. A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényre figyelemmel azonban – elévülés miatt – nem indított fegyelmi eljárást a mulasztást elkövető dolgozóval szemben. Az ügyben a főkapitány is eljárt. 1998. október 15-én értesítette a panaszost, hogy a táska és tartalma lefoglalásának elmaradása, továbbá a bűnjelkezelés szabályainak figyelmen kívül hagyása az ügy érdemi kimenetelét, valamint a panaszos által a rendőrségen számon kért iratok eltűnését nem befolyásolta, de büntető feljelentést tehet ismeretlen elkövető ellen, kárigényét pedig bíróság előtt érvényesítheti.
A főkapitány megállapította továbbá, hogy a panaszos táskája mintegy nyolc hónappal később újra a rendőrségre került. Ekkor egy állampolgár talált tárgyként adta le azt az I. kerületi kapitányságon. A táska átvételéről a Budavári Rendőrőrsön rendőri jelentés készült, ami tartalmazta a táska tartalmát is. A kapitányság dolgozói azonban a táskát nem továbbították a táskában talált iratok szerinti személy (vagyis a panaszos) IX. kerületi lakóhelyének polgármesteri hivatalába. A mulasztást 1998. november 3-án tartott belső revízió során tárták fel. Ekkor a Vizsgálati Alosztály írásban értesítette a panaszost, hogy táskáját és a benne lévő iratokat a kapitányságon átveheti. Ez 1998. november 9-én megtörtént.
A főkapitányi tájékoztató alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a BRFK XII. kerületi Rendőrkapitányságon folyamatban volt büntetőügyben helyszíni szemlét tartó rendőrök a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság elvével, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos emberi joggal összefüggésben visszásságot okoztak, amikor nem vették figyelembe a büntetőeljárásról szóló törvénynek, valamint a bűnügyek rendőrségi nyomozásáról szóló BM utasításnak a lefoglalással kapcsolatos rendelkezéseit, vagyis nem foglalták le a betöréses lopás helyszínén talált táskát mint bűnjelet, és így elmaradt a táska lefoglalásának megszüntetéséről és panaszos részére való kiadásáról szóló határozathozatal is. Ugyancsak a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság elvével, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos emberi joggal összefüggésben okozott visszásságot, hogy a helyszíni szemle időpontjától a panaszos elfogásáig a táskát a kapitányságon nem bűnjelként tárolták és kezelték. Sérült a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság elve, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos emberi jog akkor is, amikor a panaszos táskáját a BRFK I. kerületi Rendőrkapitányság – a Rendőrség Szolgálati Szabályzatában foglaltak figyelmen kívül hagyásával – nem továbbította haladéktalanul a jegyzőhöz.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlotta a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének, hogy témavizsgálat keretében állapítsa meg, hogy az alárendeltségében működő kerületi rendőri szervek gyakorlatában hogyan érvényesül a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezeléséről és nyilvántartásáról szóló utasítás, valamint a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló rendeletnek a talált tárgyak esetén irányadó előírásai. Fegyelmi eljárást nem kezdeményezett az ombudsman, mert – elévülésre tekintettel – arra már nem volt lehetőség. A hasonló jellegű mulasztások jövőbeni elkerülése érdekében azonban felkérte a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy hívja fel az alárendeltségében működő nyomozó hatóságok állományának figyelmét a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend maradéktalan betartására. Az országgyűlési biztos a panaszos kárigényével kapcsolatos főkapitányi álláspontot nem vizsgálta, mert a kárigény elbírálása bírósági határkörbe tartozik.
A főkapitány az ajánlást elfogadta, intézkedésben szabályozta a központi gépjármű és bűnjelkezelési, valamint szállítási feladatok koordinált ellátását, továbbá az azzal kapcsolatos tevékenységet, elrendelte a vonatkozó jogszabályok illetékes állomány körében való oktatását, végül a bűnjelekkel és a talált tárgyakkal összefüggő munkaköröket betöltő munkatársak tevékenységének fokozottabb ellenőrzését. Az ajánlás tehát elérte célját.
OBH 7374/1998.
I. A felsőoktatásban párhuzamosan két alapképzésben részt vevő állampolgár tulajdonhoz (Alk. 13. § (1) bek.) és művelődéshez (Alk. 70/F. §) való alkotmányos jogával összefüggésben nem okoz visszásságot, ha a másodikként elkezdett alapképzése költségtérítéses, bár a felvételi tájékoztatóban államilag finanszírozottként meghirdetett helyre jelentkezett. Nem jelent visszásságot ugyanezen jogokkal összefüggésben az sem, ha a második tanári szak megszerzésekor járó tandíjkedvezményben nem részesül a hallgató, mert az első szak nemcsak tanári, hanem egyéb végzettséget is ad.
II. Az első alapképzés, a párhuzamos képzés és az ehhez kapcsolódó támogatási, térítési szabályok nem világos, hiányos, nehezen értelmezhető volta és gyakori változásuk azonban a jogalkalmazásban bizonytalanságot idézett elő, ami a jogállamiság (Alk. 2. § (1) bek.) alapvető elemét jelentő jogbiztonság követelményével összefüggésben sérelmet jelentett. Ezt a felsőoktatási törvény (1993: LXXX. tv.) és a támogatásról, a finanszírozásról szóló kormányrendeletek módosításával a jogalkotó időközben megszüntette.
A panaszost a beadvány szerint az 1997/98-as tanévre államilag finanszírozott hallgatói helyre vették fel német szakra, de az 1998/99-es tanévtől már költségtérítésre kötelezték, mert 1996/97 óta magyar-kommunikációs szakon is tanult, és az intézmény álláspontja szerint az új kormányrendelet alapján a második képzés csak költségtérítéses lehet. A panaszos szerint az intézmény döntése jogellenes egyebek között azért is, mert tanulmányai közben változtatták meg a feltételeket. Bár a panaszos a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőséggel nem élt (kérésére az intézmény a költségtérítését 50%-kal mérsékelte), az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a panasz alapján mégis vizsgálatot folytatott, mert az esetleges sérelem ismétlődése várható volt. Az ügyben véleményt kért az oktatási minisztertől, de vizsgálatot nem, mert a panaszos a nevének elhallgatását kérte.
A panaszos arra hivatkozott, hogy a Felsőoktatási felvételi tájékoztató 1997. évi kötete szerint az egyetem a német szakon csak államilag finanszírozott képzést hirdetett meg, költségtérítésest nem. Csakhogy ugyanezen tájékoztató általános részében olvasható az is: ha az ilyen képzésre felsőfokú oklevéllel rendelkezők jelentkeznek, felvételük esetén csak költségtérítéses képzésben részesülhetnek. A tandíj és finanszírozási jogszabályok alapján a jogalkalmazók – ideértve az Oktatási Minisztériumot is – akként értelmezték a második alapképzést, hogy a másodikként megkezdett alapképzésre nem vonatkoznak az állami támogatások és kedvezmények. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy az egyetemi és főiskolai hallgatók részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló 144/1996. (IX. 17.) Korm. rendelet (R.) folyamatos és lényeges módosításai is évről-évre változást hoztak, a második alapképzés költségtérítéses lett (egyébként már 1997. szeptember 1-jétől). E bizonytalanságokat végül a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (Ftv.) 2000. június 20-án elfogadott módosítása (2000: XCVII. tv.) szüntette meg azzal, hogy egyértelműen határozta meg az első alapképzés és a párhuzamos képzés fogalmát, ez utóbbinál kimondva: „A hallgatónak csak az egyik képzése lehet államilag finanszírozott”. (Ftv. 121. § d), t) pont).
A törvénymódosításhoz kapcsolódva az R. módosításáról szóló 147/2000. (VIII. 23.) Korm. rendelet (Rm.) és a finanszírozásról rendelkező 120/2000. (VII. 7.) Korm. rendelet szabályozza az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzés kapcsolatát (átmenet), valamint a költségtérítést érintő intézményi kötelezettségeket (a tájékoztatást az R. új 22. §-a). A vizsgálat megállapítása szerint tehát a gyakori jogszabályváltozás és a tájékoztatás hiányosságai valóban bizonytalanságot okoztak a panaszos jogait illetően, amit azonban az új szabályok a jövőre nézve megszüntetnek.
Az R. 12. § (2) bekezdése értelmében tandíjmentesség illeti meg az egyszakos tanári oklevéllel már rendelkező, valamint az egy tanári szakon tanulmányokat folytató hallgatókat a második tanári szakképzettség megszerzésekor. Ez a kedvezmény viszont csak azt illeti meg, akinek egyszakos tanári oklevele van, vagy ilyen szakon folytatja tanulmányait. Ha az első alapképzés nemcsak a tanári szakot tartalmazza, hanem más szakképzettséget is ad, mint a panaszos esetében a magyar-kommunikáció szak, akkor már nem alkalmazható a kedvezmény. (Az ugyanis a közoktatás tanárellátottságát kívánja javítani, a kétszakos tanárképzést általánossá tenni.) Mivel ilyen értelmezési probléma más esetben is felmerült, az Rm. más, félreérthetetlen konstrukcióval szabályozza ezt a kedvezményt úgy, hogy a minden szakot szakszám szerint besoroló 120/2000. (VII. 7.) Korm. rendeletben meghatározott kettes szakszámú szakhoz köti azt.
Mindezek alapján az országgyűlési biztos azt állapította meg, hogy a jogszabályok alkalmat adhattak ugyan a félreértésre, jogbizonytalanságra, a panaszos fizetési kötelezettségét illetően ez az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem okozott. A jogszabályok indokolt korrekciója időközben megtörtént.
OBH 7393/1998.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságot és a jogbiztonságot veszélyeztető alkotmányos visszásságot okoz, ha a fogvatartottakat érintő rendkívüli események vizsgálatát a fogvatartást foganatosító rendőrkapitányság végzi.
1998. december 22-én a Debreceni Rendőrkapitányság előállító helyiségében, a széldzsekijére felakasztva találták I. S. fiatalkorút. A haláleset körülményeinek tisztázása érdekében az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot rendelt el, és tájékoztatást kért a Hajdú-Bihar megyei főügyésztől.
A fiatalkorút az ellene intézeti szökés miatt kiadott országos körözés alapján 17 óra 05 perckor állították elő a rendőrkapitányságra. Az előállító helyiségben történt elhelyezése előtt személyes tárgyait és cipőfűzőjét elvették. Az előállítóban 17 óra 30 perc és 18 óra között helyezték el, és 19 óra 30 perckor vették észre a halálát.
A rendkívüli haláleset kivizsgálására összeállított bizottság megállapította, hogy a rendkívüli haláleset önakasztás miatt következett be. Idegenkezűségre, bűncselekmény elkövetésére utaló elváltozást, sérülést nem találtak. A rendőrkapitányság vizsgálata szerint az ügyeletvezető az elhelyezést követően több alkalommal is személyesen ellenőrizte az előállítottat. A GYIVI-be történő haladéktalan átszállítására azért nem került sor, mert ebben az időpontban a kapitányságon nem volt az átkíséréssel megbízható, szabad járőr. A rendőrkapitányság vezetője által elrendelt fegyelmi vizsgálat azzal zárult, hogy az érintett rendőröket nem terheli felelősség a bekövetkezett halálesetért. A büntetés-végrehajtási ügyész ugyanerre a megállapításra jutott.
Az országgyűlési biztos már korábban megállapította, hogy azok a hatályos jogszabályok, amelyek szerint a fogvatartott halálának körülményeit a fogvatartásért felelős köteles kivizsgálni, összeférhetetlenek az eljárási garanciákkal. Elfogulatlan vizsgálat csak az intézmény törvényességi felügyeletét ellátó külső szervtől várható.
A jogállamiságot és a jogbiztonságot veszélyeztető, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz, hogy a fogvatartottakat érintő rendkívüli események vizsgálatát a fogvatartást foganatosító rendőrkapitányság végzi.
Az országgyűlési biztos ajánlotta a legfőbb ügyésznek a hatályos utasítások módosítását annak érdekében, hogy a fogvatartottakat érintő rendkívüli események vizsgálatát teljes egészében a rendőrségtől független, ügyészi szerv folytassa. Ajánlotta a belügyminiszternek a hatályos jogszabályok módosítását – a legfőbb ügyésszel egyetértésben – annak érdekében, hogy a fogvatartottakat érintő rendkívüli eseményekről haladéktalanul a vizsgálatra hatáskörrel rendelkező ügyészi szervet értesítsék. Gondoskodjon továbbá a Fogdaszolgálati Szabályzat nyilvános jogszabályban történő kiadásáról.
Ajánlotta az országos rendőrfőkapitánynak, hogy az előállított személyeket érintő rendkívüli események megakadályozása és az előállítottak folyamatos felügyelete érdekében intézkedjék, hogy valamennyi rendőri szervnél, a Debreceni Rendőrkapitánysághoz hasonlóan, az előállító helyiségek ajtaját átlátható, rácsos ajtóra cseréljék ki.
A belügyminiszter az ajánlásokat részben elfogadta. A Fogdaszolgálati Szabályzatot a Belügyi Közlönyben megjelenteti, az előállítók jobb ellenőrizhetőségéhez szükséges intézkedéseket (technikai ellenőrzés, rácsos ajtók) az ORFK folyamatosan végrehajtja. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta.
A legfőbb ügyész helyettese az ajánlással nem értett egyet. Az országgyűlési biztos megfontolja, hogy az ajánlást az országgyűlés elé terjessze.
OBH 100/1999. és OBH 3787/2000.
A jogállamiságból eredő jogbiztonsággal (Alk. 2. § (1) bek.), az emberi méltóság részét képező önrendelkezési joggal (Alk. 54. § (1) bek.), valamint a diszkrimináció tilalmával (Alk. 70/A. § (1) bek.) összefüggő alkotmányos visszásságot eredményez az olyan önkormányzati rendelet alkalmazása
– amely nyelvtanilag nem érthető, jogalkalmazási szempontból pedig nem értelmezhető előírásokat tartalmaz;
– nem szabályozza, hogy a hulladékszállítási díjkedvezmény megállapításának szempontjait miként kell alkalmazni és azok figyelembevételével milyen mértékű díjkedvezmény adható;
– amely előírja a hulladékszállítási közszolgáltatási díj előre történő megfizetését;
– az egyes objektív ismérveknek megfelelően azonos csoportba tartozó ingatlantulajdonosokra vonatkozóan eltérő joghatású szabályokat tartalmaz;
– amelynek szabálysértési rendelkezései nincsenek összhangban a hatályos szabálysértési törvény előírásaival.
Teljes szöveg: 3.7. alfejezetben.
OBH 332/1999.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásság keletkezik, ha a rendőr a bűncselekmény gyanújára utaló állampolgári bejelentésről sem feljegyzést, sem rendőri jelentést nem készít.
II. Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha az önkormányzat a lakáscsere hozzájáruló nyilatkozat megadásakor az erre vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően jár el.
A panaszos sérelmezte, hogy amikor lakása ügyében megkereste a Budapest VIII. Kerületi Rendőrkapitányságot, a rendőrség nem járt el. Kifogásolta azt is, hogy lakáscsere hozzájárulási kérelmének az önkormányzat helyt adott, pedig a csere lakásban már laktak, így abba a panaszos nem tudott beköltözni.
A panasz alapján – különös tekintettel a panaszosnak az általa bérelt és elcserélni kívánt lakás használathoz való jogára – felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el. Annak során vizsgálatra kérte fel Budapest VIII. kerület, Józsefváros polgármesterét és a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét.
A VIII. kerületi jegyző megállapította, hogy a panaszos valóban egy önkormányzati bérlakás bérlője volt 1997. november 28-tól, határozatlan időtartamra. A panaszos és egy magántulajdonban lévő lakás tulajdonosa 1998. szeptember 21-én lakáscsere-szerződést nyújtott be jóváhagyás céljából az önkormányzathoz. A kérelemnek helyt adtak, mivel a szerződés jóváhagyásának megtagadására okot adó körülmény (adat) nem merült fel. A panaszos személyesen járt el az önkormányzatnál, saját maga vette át a hozzájáruló nyilatkozatot is. Később a panaszos és édesapja többször megkereste az ügyintézőt, mert a panaszos nem kapta meg azt az értékkülönbözetet, melyben megállapodtak cserepartnerével. Az ügyintéző azt javasolta, hogy tegyenek feljelentést a rendőrségen és a bírósághoz is fordulhatnak a szerződés érvénytelenítése céljából. A jegyző szerint az ügyintéző nem követett el mulasztást sem a szerződés jóváhagyásakor, sem az azt követő ügyintézés során.
A főkapitányság vezetője megállapította, hogy egyetlen kerületi rendőrkapitányságon sem volt olyan írásbeli feljelentés vagy bejelentés, melyet a panaszos az általa sérelmezett lakáscsere miatt tett volna. A vizsgálat során meghallgatták a panaszost, aki elmondta, hogy cserepartnere kifizetett neki 550 000 forintot. Ezt követően jutott tudomására, hogy a lakásban laknak, abba beköltözni nem tud. Vissza akarta állítani az eredeti állapotot, de cserepartnere arra nem volt hajlandó. Ezenkívül 1998 őszén megkereste a Budapesti VIII. kerületi Rendőrkapitányságot, ahol az ügyeletes meghallgatta, majd tájékoztatta, hogy az ügyben a rendőrségnek nincs határköre. Bejelentéséről jegyzőkönyv nem készült, a bejelentés pontos napjára nem emlékezett, a lakáscserével összefüggő okiratot nem mutatott be. A főkapitány azonban utasította a Budapesti VIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjét, hogy az ügyben rendeljen el feljelentés-kiegészítést annak tisztázása érdekében, hogy történt-e bűncselekmény. Az eljárás a vizsgálat során még folyamatban volt. A főkapitánynak nem volt módja az ügyben esetleg mulasztó személy kilétének megállapítására, illetve felelősségének kivizsgálására sem tekintettel arra, hogy a panaszos nem tudta megjelölni annak időpontját, hogy mikor tett bejelentést a kerületi Rendőrkapitányságon.
A helyettes ombudsman a megkeresett szervek vezetőinek válasza alapján megállapította, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat a panaszos által sérelmezett lakáscseréhez való hozzájárulás megadásakor a vonatkozó jogszabályok szerint járt el, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem okozott. A Budapesti VIII. kerületi Rendőrkapitányságnak az a dolgozója viszont, aki meghallgatta a panaszost a bűncselekmény gyanújára utaló lakáscseréről, de a bejelentéséről sem feljegyzést, sem rendőri jelentést nem készített, figyelmen kívül hagyta a bűnügyek rendőrségi nyomozásáról szóló BM Utasítás vonatkozó rendelkezését, ezzel megsértette a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot. A rendőrnek ez a mulasztása hozzájárult ahhoz is, hogy utólag nem lehetett megállapítani a bejelentés pontos időpontját, a mulasztást elkövető rendőrségi dolgozó kilétét, és felelősségét sem lehetett kivizsgálni. A bejelentés dokumentálásának mellőzésére volt visszavezethető az is, hogy az ügyben a kapitányság semmilyen intézkedést nem tett. Ez szintén a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben okozott alkotmányos visszásságot. Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlotta a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének, hogy hívja fel a Budapest VIII. kerületi Rendőrkapitányság illetékes állományának figyelmét a bűncselekmény gyanúja miatt tett bejelentések során követendő eljárási rend maradéktalan betartására. A konkrét ügyben ajánlást nem tett, mivel a főkapitány utasította a kerületi kapitányt feljelentés kiegészítés elrendelésére. A főkapitány az ajánlást elfogadta, és arról is tájékoztatta az általános ombudsman helyettest, hogy a feljelentés kiegészítést követően csalás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást rendeltek el, melyet a bűncselekmény elkövetésének helye szerint illetékes XI. kerületi kapitányság folytat.
OBH 352/1999.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való joggal és a 13. § (1) bekezdésében meghatározott tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Földkiadó Bizottság azzal, ha az egyezségre nem hívja fel valamennyi érdekeltet, továbbá a Földművelésügyi Hivatal azzal, ha nem tisztázta kellően a tényállást.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a Kóspallag, Nagyhanta dűlőben a Földkiadó Bizottság, illetve a Fővárosi és Pest megyei Földművelésügyi Hivatal (továbbiakban: FM Hivatal) az 1996. december 11-én kelt egyezségi jegyzőkönyv alapján nem intézkedett a föld kiadásáról és a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyeztetéséről.
Az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatra kérte fel a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térképészeti Főosztályát (továbbiakban: főosztály) A Főosztály tájékoztatása szerint az ügyben a következő tényállást állapította meg:
A panaszos a részarány tulajdona terhére kérte kiadni az általa használt termőföldet a Földkiadó Bizottságtól 1993-ban. A Földkiadó Bizottság 37 jogosult részvételével egyeztetési tárgyalást tartott. Az egyezség az 1996. december 11-én kelt jegyzőkönyv tanúsága szerint létrejött. Az FM Hivatal részére tételes jegyzőkönyvben átadott iratanyagban azonban az egyezségi jegyzőkönyv nem szerepelt. A Váci Földhivatal (továbbiakban: Földhivatal) kimutatása szerint a Nagyhanta dűlőre nem érkezett földkiadási határozat. Az FM Hivatal, mivel nem volt tudomása az 1996-ban kötött egyezségről, a szóban forgó területet kiadta más jogosultaknak, akiknek tulajdonjogát a Földhivatal a nyilvántartásba be is jegyezte. Az egyezségben részt vevő tulajdonosok a jegyzőhöz fordultak segítségért, aki értesítette a Földhivatalt, majd később a polgármester az FM Hivatalt is. Az FM Hivatal a Nagyhanta dűlőre hozott földkiadási határozatokat visszavonta az 1996-ban megkötött egyezségre tekintettel. A visszavonó határozatot, az azt megelőző határozatokra is kiterjedően a főosztály – az újabb jogosultak fellebbezésére – 1999. július 22-én kelt határozatában megsemmisítette, és az FM Hivatalt új eljárásra utasította. Hivatkozott arra, hogy az FM Hivatal eljárása során nem tett eleget tényállás tisztázási kötelezettségének és ezzel jogellenes állapotot hozott létre.
Megállapította azt is, hogy az 1996-ban létrejött egyezség nem volt teljes körű, mert arra számos – a Nagyhanta dűlőre határidőben földkiadási kérelmet benyújtó – részarány-tulajdonost előzetesen nem hívtak meg. Az egyezség eredményéről a Földkiadó Bizottság nem hozott határozatot, ezért azt a földhivatal bejegyezni nem tudta.
Az eljárás elhúzódása miatt az országgyűlési biztos 2000 májusában tájékoztatást kért az FM Hivatal vezetőjétől, aki elmondta, hogy néhány kivételtől eltekintve elkészültek az egyezségi jegyzőkönyvben szereplő személyek nevére szóló határozatok, és azokat bejegyzésre továbbították a Váci Földhivatalhoz. A Földhivatal vezetője elküldte a panaszos tulajdonjogának bejegyzéséről szóló határozatot. Ezzel a panasz megoldódott.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy mind a Földkiadó Bizottság, mind az FM Hivatal a fenti alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott. Hangsúlyozta azonban, hogy az új eljárás elhúzódásáért az FM Hivatalt elmarasztalni nem lehet. A jogellenes állapot helyreállítása igen bonyolult feladat volt, és alapos, körültekintő munkát igényelt. A panaszos ügyét egyedileg elbírálni nem lehetett, azt csak a többi részaránytulajdon kiadásával együtt lehetett megoldani. Ezért az ügyben az országgyűlési biztos az ajánlástól eltekintett.
OBH 393/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való joggal és a 2. §-ban deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben az önkormányzat, ha az eljárási szabályokat megsérti, és ezáltal veszélyezteti a panaszos szociális ellátáshoz való jogosultságát.
Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.
OBH 434/1999.
Az Alkotmány 2. §. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal és az Alkotmány 13. §. (1) bekezdésében biztosított tulajdonjoggal összefüggésben visszásságot okoz az építésügyi jogszabály azon hiányossága, hogy nem tartalmazza a temetőnek a lakóházaktól, valamint a gyermek- és oktatási intézményektől való védőtávolságát.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 762/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz és a 70/D. § (1) bekezdésében megfogalmazott, a lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez, valamint a 2. § (1) bekezdésében dekralált jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggésben nem keletkezik visszásság, ha az ügyfelek az államigazgatási eljárást együttműködésükkel nem segítik.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 1253/1999.
Az Alkotmányban deklarált vállalkozáshoz való joggal (9. § (2) bek.), a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való joggal (70/B. § (1) bek.) összefüggésben visszásságot okoz, ha a kamara – a jogbiztonság alkotmányos követelményét (Alk. 2. § (1) bek.) is megsértve – a vállalkozó számára olyan szakmai feltételt ír elő valamely munka elvégzéséhez, amelyre csak jogszabályban lenne lehetőség.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 1332/1999. és OBH 6829/1996.
A gondozottak, hozzátartozóik, valamint az intézmény dolgozóinak törvényes érdekeire is figyelemmel, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített, jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz az intézet házirendjében szabályozni szükséges egyes tárgykörök felvételének elmulasztása.
Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.
OBH 1395/1999.
Nem okozott visszásságot az önkormányzat azzal, hogy az iskola által oktatható szakmák számának csökkentését az intézmény vezetésének javaslata és a tényleges igények alapján hajtotta végre.
A panaszos azért fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert a pilisvörösvári önkormányzat a Muttnyánszky Ádám Szakképző Iskola működését korlátozó határozatokat hozott, valamint olyan intézkedéseket tervezett, amelyek célja, hogy az intézményt átadja a megyei önkormányzatnak.
Az országgyűlési biztos a művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az önkormányzat polgármesterét, és a kapott válaszok alapján az alábbiakat állapította meg. A pilisvörösvári önkormányzat az 1999. februári ülésén a Muttnyánszky Ádám Szakképző Iskola átszervezésével kapcsolatban három határozatot hozott. Az első határozatban felkérte a polgármestert, hogy jelezze a megyei önkormányzatnak, hogy az önkormányzat a szakképző iskolát át kívánja adni működésre. A második határozatban az iskola számára műhelyek céljára bérelt épület kiürítéséről és visszaadásáról hozott döntést. A harmadikban pedig az intézményben tanítható szakmák számának felére csökkentéséről hozott határozatot. Az önkormányzati döntést előkészítő szakmai javaslatot a következőkkel indokolták: a szakiskola fenntartása a megyei önkormányzat alapfeladata. E feladatot a helyi önkormányzat önként vállalta, így arról le is mondhat, főként azért mert a tanulók kétharmada nem is a település lakói közül kerül ki. A fenntartás egyre növekvő költségeit az önkormányzat nem tudja hosszú távon vállalni, különösen azért nem, mert az iskola által oktatott 16 féle szakma között vannak olyanok, amelyekben csak 3-5 tanuló tanul, és néhányra teljesen megszűnt az érdeklődés. Ilyen csekély létszám mellett rendkívül aránytalanok a működtetés költségei, különösen a bérelt műhely után fizetendő összegek. A határozatok elfogadása előtt az önkormányzat kikérte valamennyi véleményalkotásra jogosult álláspontját, és a testület a döntéseket szinte egyhangúan fogadta el. A tanműhely céljára használt épület kiürítését követően az önkormányzat gondoskodott az intézményen belül egy kisebb tanműhely kialakításáról, illetve egyes szakmákban a szakmai gyakorlatot – szerződés alapján – erre helyet biztosító vállalkozók (építkezésen) oldották meg. Mivel az intézmény átadására csak azt követően kerülhet sor, hogy az átvétel feltételeiről megállapodás született, és azt a megyei önkormányzat határozatban elfogadta, a közgyűlés döntéséig az országgyűlési biztos az eljárását felfüggesztette. A megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke a közgyűlési döntés napirendre tűzése előtt 2000. június 21-én jelezte, hogy az intézmény működtetését csak abban az esetben veszi át a megye, ha a települési önkormányzat az intézménynek helyt adó ingatlan tulajdonjogát is átruházza. Ellenkező esetben csupán a feladat ellátását veszik át, ami azzal jár, hogy a tanulókat és az oktatókat más intézményekben helyezik el, és ezt az intézményt nem tartják fenn. A Pilisvörösvár Város Önkormányzatának képviselőtestülete 2000 júniusában határozatot hozott arról, hogy az intézmény átadására vonatkozó korábbi határozatát visszavonja, ezzel kinyilvánította szándékát, hogy a Muttnyánszky Ádám Szakképző Iskolát továbbra is fenn kívánja tartani.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat megindításakor figyelembe vette, hogy az önkormányzat a költségvetését a törvényes kertek között szabadon határozza meg, és mint fenntartó nagyfokú önállósággal bír az intézményi struktúra kialakításában, szervezésében. Döntését az egyes szakmák iránt csökkent érdeklődés miatt alacsony kihasználtságú intézmény gazdaságtalan működése indokolta.
Az önkormányzat a közoktatási törvény 88. § (9) bekezdése alapján jogosult volt az önként vállalt feladatának átadása érdekében a megyei önkormányzatot megkeresni, és jelezni, hogy az intézmény fenntartását a jövőben nem kívánja vállalni. A végleges döntés meghozatala előtt jelentőssége van annak a körülménynek, hogy az önkormányzat a megyei önkormányzat kérésére az átadott feladat ellátását szolgáló intézmény vagyonát köteles használatra átengedni megyei önkormányzatnak. A városi önkormányzat az ajánlatot megfontolva úgy döntött, hogy a szakiskolának a településen történő működtetését több éven keresztül csak az biztosítja, ha a települési önkormányzat gondoskodik annak fenntartásáról, ezért az átadásra vonatkozó korábbi határozatát visszavonta. Az önkormányzat az iskola által oktatható szakmák számának csökkentését az intézmény vezetésének javaslata, és a tényleges igények alapján hajtotta végre. Az iskola alapító okiratának módosítását az előírásoknak megfelelően végezte el, a kis létszámú szakmák oktatását „kifutó” rendszerben szünteti meg. A tanműhely kiürítésével kapcsolatban nem merült fel az oktatás színvonalának csökkenése, mert a tényleges igényeket az újonnan kialakított tanműhely biztosította, míg az építőipari szakmák szakmai gyakorlatait a tanulók külső helyszíneken folytathatták.
Az országgyűlési biztos a vizsgálatot alkotmányos visszásság hiánya miatt szüntette meg.
OBH 1675/1999.
Az Alkotmányban deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság (2. § (1) bek.), a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangja (7. §) követelményével, a tulajdonhoz való joggal (13. §), illetőleg az öröklés jogával (14. §) összefüggésben visszásságot okoz, továbbá a hátrányos megkülönböztetés tilalmába (70/A. §) is ütközik, ha a nemzetközi szerződéssel az állampolgárok tulajdonában okozott károk kárpótlás útján történő rendezése nem terjedne ki a Párizsi Békeszerződés 32. cikkében vállalt kötelezettség teljesítésének elmulasztása folytán keletkezett károkra.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 2045/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető jogbiztonság követelményével kapcsolatban, ha a jogalkotásra jogosult nem teljesíti a törvényben előírt jogalkotási kötelezettségét, és ezzel más alkotmányos jogok is sérülhetnek.
Az Állástalanok, Hátrányos Helyzetűek Érdekvédelmi Szervezete (ÁHHÉSz) fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány (NGYIK) nem fizette ki számukra a pályázaton nyert összeget. Az országgyűlési biztos a sajtóból arról szerzett tudomást, hogy az NGYIK által fenntartott három, fogyatékosok szakképzését biztosító intézmény működése veszélybe került, mert a közalapítvány a fogyatékosok szakképzését biztosító intézmények működési kiadásainak fedezetét nem folyósítja.
Az országgyűlési biztos a művelődéshez való jog, valamint a jogbiztonság sérelme lehetőségének gyanúja miatt megindított vizsgálatokat egyesítette. Megkereste az Ifjúsági és Sportminisztériumot (ISM), valamint az Országos Foglalkoztatási Közalapítványt (OFA) az álláspontjuk közlésére, továbbá beszerezte az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) az NGYIK működésének pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről készített jelentését. A biztos a következő előzményeket tárta fel: Az NGYIK kuratóriumának mandátuma 1999 végén lejárt, de az új kuratórium nem kezdhette meg a működését, mert a korábbi kuratóriumi elnök az új elnök megválasztását a Legfelsőbb Bíróság előtt keresettel megtámadta. A bíróság döntéséig az új kuratórium nem működhetett. Az ÁSZ 2000 februárjában készült el a NGYIK működésének ellenőrzéséről készült jelentésével, melyben foglalkozott mindkét panaszban megjelölt problémával. Feltárta, hogy a finanszírozás körüli problémák rendezését célzó tárcaközi egyeztetést nem folytatták le, és a fogyatékos tanulók rehabilitációját biztosító iskolák működtetésének feltételeire vonatkozó javaslat elkészítését előíró 2167/1999. (VII. 8.) Korm. határozatot az érintettek határidőn belül nem hajtották végre. Az ÁHHÉSz panasza ügyében az OFA-tól kapott tájékoztatás szerint az NGYIK is jelentkezett az OFA által kiírt pályázatra, és lehetőséget kapott a „Van már programod?” programban való részvételre, és ahhoz 8 millió forint támogatás igénylésére. Az NGYIK vállalta, hogy 30–36 szervezet 1-1 tagja részére pályázatírás oktatására felkészítő tréninget szervez pályakezdő munkanélküli fiatalok számára. Az NGYIK a pályázatot úgy írta ki, hogy a jelentkező szervezetek a tanfolyamon való részvételt maguk fizetik, és utólag kapják meg a támogatást. A panaszos szervezete a tanfolyam feltételeit teljesítette, de a szerződésben vállalt 400 000 forintból csak 200 000-t kapott meg, azt is egy év késedelemmel. A pályázaton elnyert összeg másik felét a NGYIK fizetésképtelensége miatt a vizsgálat befejezéséig sem kapta meg.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat megindításakor figyelembe vette, hogy a közalapítvány tevékenységének ellenőrzésére a törvény előírása alapján az ÁSZ, az ügyészség és az alapító képviselője jogosult. Azért döntött a vizsgálat mellett, mert a közalapítvány olyan közfeladatot lát el amelyről egyébként az állami szervnek vagy az önkormányzatoknak kellene gondoskodnia, ez pedig közszolgáltatásnak tekinthető. A vizsgálat azt elemezte, hogy a közalapítvány hogyan gondoskodik az állami szerv számára előírt feladat végrehajtásáról, egy közalapítvány alkalmas-e a feladat végrehajtására. A szervezet rendelkezik-e a feladat ellátásához szükséges eszközökkel, szakértelemmel, megfelelően működik-e az ellenőrzési rendszere, és a közalapítvány működési zavara esetén az állami szervek gondoskodnak-e a törvényben rájuk rótt feladat végrehajtásáról?
A Kormány a Közalapítvány alapító okiratát 2000. január 16-i hatállyal kívánta módosítani, de a kuratórium korábbi elnöke a bejegyzése ellen fellebbezést nyújtott be. A Közalapítvány feladatkörét 1996-ban egy kormányhatározat bővítette ki a fogyatékos gyermekek szakmai képzése intézményrendszerének kialakításával.
A cél egy országos hálózat kialakítása, melynek első stádiumában három intézmény létrehozása volt a feladat, melyhez az alapító egyszeri pénzügyi támogatást is nyújtott. Az intézmény fenntartását úgy tervezték, hogy a – teljes feltöltöttség esetén – 350 fős intézmény diákjai után járó normatíva elegendő legyen a működtetéshez. A létszám a tervezettnél azonban lassabban töltődött fel, a vizsgálat idején is még csak 75%-os volt a kihasználtság, így a normatíva is csak ezzel arányosan jutott el a fenntartóhoz. Feltehetően ez is közrehatott a kialakult pénzügyi hiányban, amely megakadályozta, hogy a közalapítvány egyéb forrásokra pályázzon. Az alapító okirat módosítását az indokolta, hogy az ÁSZ vizsgálat a struktúra megváltoztatását javasolta, és e javaslatot már több parlamenti bizottság is véleményezte. Az ISM keresi annak lehetőségét, hogy a közalapítvány a feladat átadásáról a települési vagy megyei önkormányzatokkal megállapodást kössön, és a számukra az ingatlanvagyon ingyenes használatát biztosítsa.
A jogszabályok alapján a közalapítvány működésképtelensége esetén az alapító képviselője köteles a feladat zavartalan ellátásáról gondoskodni. Annak módszerét a hatályos jogszabályok keretei között maga választja meg. A Legfelsőbb Bíróság a közalapítvány új kuratóriumának bejegyzése ellen benyújtott fellebbezést elutasította, ezzel az új kuratórium 2000. július 6-i hatállyal megkezdte munkáját. A vizsgálat megállapította, hogy az ISM az intézmények működésének minimális feltételeit biztosító összeget – havi 13 millió forintot – az NGYIK költségvetésének terhére az intézmény vezetésének átutalt. Ezzel elkerülhetővé vált a közalapítvány megszüntetése. Az intézmények működtetéséhez folyósított csökkentett mértékű minisztériumi támogatás kezdetben késedelmesen juttott el az intézményekhez, amellyel a fogyatékos fiatalok művelődéshez való alkotmányos joga időlegesen veszélybe került.
Az országgyűlési biztos a vizsgálata elején feltett kérdéseire csak részben kapott választ, mert megállapította, hogy a közalapítványok tevékenységének ellenőrzése – annak ellenére, hogy állami feladatot látnak el – nem folyamatos, és hiányoznak azok a jogszabályok amelyek a közalapítványok tevékenységének részletes szabályait lennének hivatottak rendezni. Nincs kialakult gyakorlat az időlegesen működésképtelen kuratórium feladatainak ellátására.
A biztos megállapította, hogy a kormány nem alkotta meg a közhasznú szervezetekkel a közbeszerzésekről szóló törvény hatálya alá tartozó szolgáltatások végzésére irányuló szerződések létrehozására vonatkozó sajátos szabályokat tartalmazó rendeletét, és ezzel a kérdésben jogbizonytalanságot idézett elő. E mulasztással közvetve az állampolgárok művelődéshez való alkotmányos jogával kapcsolatban visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos felkérte a miniszterelnököt, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy a kormány eleget tegyen az 1997. évi CLVI. törvény 27. § (4) bekezdésében foglalt rendeletalkotási kötelezettségének. Az érintett az ajánlást elfogadta, és intézkedett a kormányrendelet megalkotására. A beszámoló előkészítésének lezárásáig a kormányrendeletet nem hirdették ki.
OBH 2084/1999. és OBH 1689/2000.
A jogállamiságból eredő jogbiztonsággal (Alk. 2. § (1) bek.), valamint az emberi méltóságból következő önrendelkezési joggal (Alk. 54. § (1) bek.) összefüggő alkotmányos visszásságot eredményez az olyan önkormányzati rendelet alkalmazása, amely
– a települési szilárd hulladék elszállítási díjának meghatározása során nem kellő mértékben veszi figyelembe a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának törvényes követelményét;
– olyan rendelkezést tartalmaz, melyből nem állapítható meg egyértelműen, hogy az egy ingatlanon lévő több nyaraló esetében ingatlanonként vagy nyaralóegységenként kell fizetni a szolgáltatási díjat;
– a közszolgáltatási díj részben vagy egészben előre történő megfizetését írja elő;
– a rendelet és nagyszámú módosítása egységes szerkezetbe foglalását elmulasztva megnehezíti a jogszabály megismerését a lakosság és a jogalkalmazók számára.
Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.
OBH 2112/1999.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogbiztonsághoz való joggal és az 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásság veszélyét jelenti, ha a temetkezési intézet csak a fogyasztóvédelmi felügyelőség megkeresését követően intézkedik az urnasírhely megváltási árának visszatérítéséről, továbbá ha a temető irodájában nem függesztik ki a leggyakoribb szolgáltatások árait.
Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.
OBH 2432/1999.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben – figyelemmel arra is, hogy a feljelentőnek jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy feljelentése tárgyában a nyomozó hatóság akár a nyomozás megtagadása, akár a nyomozás elrendelése útján állást foglaljon – visszásságot okoz, ha a nyomozó hivatal a büntetőeljárásról szóló törvény szabályainak mellőzésével, a büntetőeljárás megindítását elmulasztva bírálja el az állampolgár által tett büntető-feljelentést, és határozatot sem hoz a feljelentés elutasításáról.
Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.
OBH 2630/1999.
Az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében rögzített jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben sem okozott visszásságot az önkormányzat helyi adókról szóló rendeletének megtartásával, a jegyző által hozott adókivetést megállapító határozat.
Teljes szöveg: 3.7. alfejezetben.
OBH 2723/1999.
Az Alkotmány 70/E. §-ával védett szociális biztonsághoz, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz a nyugdíjfolyósító által indokolatlanul indított és a kerületi önkormányzat gyámhivatala által lefolytatott gondnokság alá helyezési eljárás, valamint a nyugdíj folyósításának több hónapon át való szüneteltetése.
Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.
OBH 2742/1999.
Ha a főiskolai szak átszervezése és a szakról adott nem helytálló tájékoztatás miatt a hallgatók nem olyan szakképzettséget szereznek, mint amire számítottak, ez visszásságot okoz az Alkotmány 70/F. §-ában foglalt művelődéshez való joggal, valamint ezen keresztül a munka szabad megválasztásának jogával (Alk. 70/B. §) összefüggésben is. A főiskola eljárása a jogállamiság részét képező jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.) sérelmét is jelenti, mert a hibás tájékoztatás a diplomában szereplő végzettség megjelölését illetően bizonytalanságot idéz elő.
Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.
OBH 2841/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogbiztonsághoz fűződő joggal és az Alkotmány 13. § (19 bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal összefüggésben, ha a távhőszolgáltató megtagadja a társasház által kezdeményezett mérés szerinti elszámolásra a szerződéskötést.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 2949/1999.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal, valamint a 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Földhivatal azzal, ha ugyanarról az ingatlanról eltérő adatokat tartalmazó tulajdoni lap másolatokat ad ki, és az eltérés okának kivizsgálásáról a panaszos többszöri kérelmére sem intézkedik.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 2960/1999.
Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szereplő jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha felügyeleti jogkörében eljárva nem meríti ki a jogszabálysértések esetére törvényben meghatározott, rendelkezésére álló valamennyi lehetőséget annak érdekében, hogy egy törvényességi felügyeleti jogkörébe tartozó jogsértést megfelelő módon reparáljon, illetve a Tőzsdét a jogsértés miatt szankcióval sújtsa.
A panaszos képviseletében ügyvédje azért fordult az Országgyűlési Biztosok Hivatalához, mert a határidős kereskedés során elkövetett szabályzatszegések körülményeinek vizsgálata során sérelmesnek találta, hogy ügyfelét a Budapesti Értéktőzsde Tanácsa súlyos etikai vétség elkövetésére hivatkozva anélkül zárta ki tagjai sorából, hogy a súlyos etikai vétség fogalmát a Tőzsde valamelyik dokumentumában meghatározták volna. Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (továbbiakban: Felügyelet) a sérelmes döntést a panaszos kérelme ellenére nem semmisítette meg.
A jogbiztonság követelménye (Alk. 2. § (1)) sérelmének gyanúja miatt az ügyben az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított.
A Budapesti Értéktőzsde (továbbiakban: BÉT) Tanácsa etikai bizottsági vizsgálatot kezdeményezett, melyben indítványozta, hogy az 1998. év során a szabványosított határidős kereskedés során nem hangos szóval tett ajánlat és elfogadás elmulasztása miatt szankcionált szabályzatszegések körülményeit etikai szempontból is vizsgálják felül.
A Tőzsdetanács határozata alapján az Etikai Bizottság három esettel kapcsolatban folytatott le etikai vizsgálatot. Az Etikai Bizottság megállapította, hogy a G. Rt. és a B. Rt. üzletkötői – közülük az egyik a panaszos – kilenc ügyletet úgy rögzítettek, hogy azok előzményeként hangos szóval nem tettek ajánlatot, illetve nem tettek elfogadó nyilatkozatot, vagyis megsértették a BÉT-nek „a szabványosított határidős tőzsdei kereskedésről” szóló szabályzatát. Az Etikai Bizottság ezért javasolta a Tőzsdetanácsnak pénzbírság kiszabását.
1999. február 5-én a panaszost az Etikai Bizottsága állásfoglalása alapján – mely szerint a panaszos súlyos etikai vétséget követett el – a tagnyilvántartásból törölték.
Ezt követően az érintett üzletkötők megkeresték a Tőzsdetanácsot, hogy kezdeményezzék az Etikai Bizottság döntésének felülvizsgálatát A Tőzsdetanács megkereste az Etikai Bizottságot, hogy folytasson le új eljárást az ügyben. A bizottság a megismételt eljárásban ugyanarra a döntésre jutott, amelyre az első eljárásban.
A Felügyelet 1999. április 30-án a BÉT-t az értékpapírok forgalombahozataláról, a befeketetési szolgáltatásokról és az értékpapír-tőzsdéről szóló 1996. évi CXI. tv. (továbbiakban: Épt.) alapján etikai normákat tartalmazó szabályzat megalkotására és 1999. december 31-ig a Felügyelethez való benyújtásra kötelezte.
A vizsgálat annak megállapítására irányult, hogy az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet eleget tett-e a BÉT feletti törvényességi felügyeleti jogkörből fakadó kötelezettségének, amikor az etikai szabályzat hiányában hozott, súlyos etikai vétségre hivatkozó, kizárásról szóló tőzsdei döntést szankció nélkül hagyta.
Az eljárás során az országgyűlési biztos helyettese megállapította, hogy a beadványban foglalt panasz mind a tőzsde, mind pedig a felügyelet eljárása ellen irányult, és kizárólag a Tőzsde tevékenységének értékelése után lehet a felügyelet tevékenységét értékelni.
Az Épt. alapján a Tőzsdének meg kell határoznia a tőzsdén kereskedőkre vonatkozó etikai normák szabályzatát, és a Tőzsde Alapszabálya szerint „a tőzsde megalkotja az etikai szabályzatát”. Ennek a törvényen alapuló kötelezettségének a tőzsde 1990-től, a tőzsdei tevékenység megindulásától a sérelmezett eljárás megtörténtéig, tehát 1998 szeptemberéig nem tett eleget. Abból a tényből, hogy a tőzsde a vizsgált időpontban nem rendelkezett etikai szabályzattal – melyben meghatározták volna az etikai vétség és a súlyos etikai vétség fogalmát, – szükségszerűen következik az a lehetőség, hogy a Tőzsde szervei önkényes döntéseket hozzanak.
A vizsgálat során a biztos helyettese megállapította, hogy a Felügyelet által többször hivatkozott, a tőzsdére jellemző önszabályozó jelleg nem pusztán a szabályozás lehetőségét keletkezteti, hanem a szabályozás kötelezettségét is, éppen a fent megjelölt önkényes döntések kizárása érdekében.
Miután a Tőzsde szerveit is köti a tisztességes eljárás követelménye, a tagokat pedig a tisztességes eljáráshoz való jog, ezért megállapítható, hogy a Tőzsde szervei alkotmányos jogelvek sérelmét okozták az etikai szabályzat hiányában folytatott gyakorlattal. Abból a tényből, hogy az Alapszabály a szankciókat nem az Alapszabályban konkrétan meghatározott cselekményhez, illetve mulasztásokhoz fűzi, hanem az „etikai vétség” és a „súlyos etikai vétség” gyűjtőfogalmához, jogtechnikailag a Tőzsde szerveit terhelő azon kötelezettség keletkezett, hogy meg kellett volna határozniuk a fent megjelölt gyűjtőfogalmak tényleges jelentését. A fenti két fogalom definiálatlansága a rendkívül súlyos szankciók alkalmazhatósága miatt bír különös jelentőséggel. A tagi szabályzatban közvetett módon meghatározott szankció (tőzsdei nyilvántartásba való felvétel feltételei) a munkajogviszony megszűnéséhez hasonló jellegű jogkövetkezményt jelent, hiszen a nyilvántartásból törölt üzletkötő a cége megbízása alapján addig folytatott tevékenységét 3 évig biztosan nem folytathatja. Az Épt. a Tőzsde felügyeletére a Felügyeletet jogosítja illetve kötelezi.
A Felügyelet tevékenységére vonatkozó vizsgálat során két szempontot vett figyelembe a biztos általános helyettese. Elsőként azt vizsgálta, hogy mennyire volt nyilvánvaló a Felügyelet számára a jogsértés ténye, majd arra irányult a vizsgálat, hogy voltak-e eszközei a Felügyeletnek arra, hogy a jogsértést orvosolja. A vizsgált iratokból megállapítható, hogy a Felügyelet számára teljesen nyilvánvaló kellett hogy legyen az, hogy a Tőzsde etikai bizottságának eljárása nem volt megalapozott, hiszen a súlyos etikai vétség elkövetését úgy állapította meg, hogy annak tartalma sehol sem volt írott formában a Tőzsde szabályzataiban rögzítve. A Felügyelet a törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva, érzékelve a hiányosságot felszólította a Tőzsdét, hogy 1999. december 31-ig alkossa meg az etikai szabályzatot. Ugyanekkor a Felügyelet alaposnak találta az etikai bizottsági állásfoglalást, ezért nem tartotta indokoltnak azt, hogy felfüggessze a tagi szabályzat azon rendelkezésének alkalmazását, miszerint nem lehet üzletkötő a tőzsdén az, aki az elmúlt 3 évben etikai vétséget követett el. A Felügyelet mindannak ellenére jogszerűnek tartotta az eljárást, hogy észlelte a tőzsde mulasztását.
Miután az Épt-ben nincs határidő megjelölve az etikai szabályzat megalkotására, de a Felügyelet törvényességi felügyeletet gyakorol a tőzsde felett, ezért a törvény hatálybalépésekor egy belátható időn belül fel kellett volna hívni a tőzsdét arra, hogy alkossa meg a szabályzatait és nyújtsa be azokat jóváhagyás végett. Figyelembe véve azt is, hogy a korábbi, 1990. évi VI. tv 44. §-a is úgy rendelkezett, hogy a Tőzsdének etikai szabályzatot kell készítenie, és a felügyelet jogelődje már akkor is törvényességi felügyeletet gyakorolt a Tőzsde felett, így összességében 8 év telt el addig, amíg a Felügyelet felszólította a Tőzsdét a szabályzat megalkotására.
Tekintettel arra, hogy a Felügyelet jogosultságai között szerepel az a lehetőség, hogy a Tőzsdét új határozat hozatalára kötelezze, így a Felügyeletnek nem helytálló azon állítása, hogy felügyeleti jogkörében eljárva kimerítette a rendelkezésére álló összes eszközt, amit a törvény biztosít számára, azzal, hogy felkérte a tőzsdét a szabályzat megalkotására. Az Épt-ben meghatározott intézkedések megtétele a Felügyeletnek nem csak joga, hanem kötelezettsége is.
A jogalkotó azzal, hogy e jogalanyok meghatározott eljárásait törvényességi felügyelet hatálya alá tartozónak rendelte, a jogalanyok magánjogi viszonyait a közérdek adott viszonyokban való fontosságára tekintettel és érvényesítése érdekében közjogilag is relevánssá változatta.
A törvényességi felügyeletet a Felügyeletnek folyamatosan kell gyakorolnia, és figyelemmel kell kísérnie a Tőzsde tevékenységét.
Mindezek alapján az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a Felügyelet a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott, amikor felügyeleti jogkörében eljárva nem merítette ki a jogszabálysértések esetére törvényben meghatározott, rendelkezésére álló valamennyi lehetőséget, annak érdekében, hogy egy törvényességi felügyeleti jogkörébe tartozó jogsértést megfelelő módon reparáljon, illetve a Tőzsdét a jogsértés miatt szankcióval sújtsa.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a visszásság orvoslása érdekében a pénzügyminiszterhez fordult azért, hogy kérje fel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőjét arra, hogy az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgálatásokról és az értékpapír tőzsdéről szóló 1996. évi CXI tv. 137. § (2) bek. g) pontjában biztosított jogkörével élve kötelezze a Tőzsdét olyan tartalmú határozat hozatalára, amelyben hatályon kívül helyezi a Tőzsdetanácsnak panaszos kizárását tartalmazó határozatát, valamint kérje fel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőjét arra, hogy hívja fel a Tőzsdét olyan tartalmú Etikai Szabályzat megalkotására, amely tartalmazza az „etikai vétség”, valamint a „súlyos etikai vétség” pontos megfogalmazását.
A pénzügyminiszter többszöri sürgetés után válaszolt érdemben az ajánlásokra. Az ajánlás mindkét pontját elutasította. Az országgyűlési biztos az ajánlásra adott érdemi választ tudomásul vette.
OBH 2964/1999.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisággal összefüggésben visszásságot okoz, ha a hatóság a hatósági bizonyítványba a valóságtól eltérő adatot jegyez be.
A panaszos jogi képviselőjén keresztül fordult hivatalomhoz. Beadványában sérelmezte, hogy a Nyíregyházi Rendőrkapitányság az általa vásárolt jármű forgalmi engedélyébe gyártási évként a forgalomba helyezés évét jegyezte be, holott a gépjárművet két évvel korábban gyártották.
A panasz alapján a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított, vizsgálata során megkereste a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumot. Az iratok beérkezését követően a vizsgálatot az országgyűlési biztos folytatta.
A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 2. § (4) bekezdés b) pontjának a panasz keletkezésekor hatályos szövege szerint „a rendelet alkalmazásában gyártási év: ba) a gyártó vagy a kereskedelmi forgalmazó által új állapotban forgalomba helyezett jármű esetében a forgalomba helyezés éve.” A Rendőrhatóság tehát a forgalmi engedély első ízben történő kiadásakor a 2. § (4) bekezdés ba) pontjának megfelelően gyártási évként a forgalomba helyezés évét jegyezte be a forgalmi engedélybe.
A rendelet megalkotása idején a hazai gépjárműpiacon még a hiánypiaci jellemzők domináltak, ezért nem okozott problémát az, hogy az első forgalomba helyezéskor a forgalmi engedélyben gyártási évként a forgalomba helyezés évét tüntették fel. Időközben a hazai járműpiac kínálati oldalán jelentős változás következett be, ebből adódóan napjainkban már az is előfordulhat, hogy egy gépjármű a kereskedők raktárában évekig áll anélkül, hogy értékesítésre kerülne. Jelentős változást jelentett még a 48/1997. (VIII. 26.) BM rendelet hatályba lépése, ami előírta az előzetes eredetiség ellenőrzést, valamint a forgalmi engedély tartalmi elemei között jelölte meg a gyártási éven felül a forgalomba helyezés időpontját is. A két jogszabály kollíziója mind a rendőrhatóság, mind a közlekedési felügyeletek jogalkalmazói tevékenységében ellentmondásokat eredményezett, így azt kiszámíthatatlanná tette. Tekintettel arra, hogy a forgalmi engedély egy hatósági bizonyítvány, melynek a benne szereplő adatokat a valóságnak megfelelően kell tartalmaznia, a rendőrhatóság eljárása jogbizonytalanságot, és ezzel az Alkotmányban deklarált jogállamiság elvével összefüggésben visszásságot okozott. Mivel azonban az országgyűlési biztos megkeresése alapján az eljárási hibát korrigálták – tehát a visszásság orvoslásra került –, a biztos a rendőrhatóság eljárásával kapcsolatban ajánlást nem tett.
A gépjárműpiac jellemzőinek megváltozása és a gyártás évét konkrétan megjelölő alvázszámok bevezetése következtében fölöslegessé vált az 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 2. § (4) bekezdésének azon rendelkezése, mely az új állapotban forgalomba helyezett járművek esetén a forgalomba helyezés évét azonosította a gyártás évével. A rendelet említett bekezdése ugyanakkor nem definiálta az új állapot fogalmát sem, így ez a rendelkezés nem volt egyértelmű. A Közlekedési és Vízügyi Minisztériumhoz, valamint a Közlekedési Főfelügyelethez intézett átiratokban az országgyűlési biztos felhívta a miniszter és a főigazgató figyelmét az 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet hiányosságaira. A közlekedési miniszter átiratra adott válasza szerint a rendelet érintett szakaszait módosították: meghatározták az új jármű fogalmát, az időszakos vizsgálat elvégzésének kötelezettségét a forgalomba helyezés évéhez kötötték, gyártási évként pedig az alvázszámban szereplő évet jelölték meg. Miután a rendelet módosításával az 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 2. § (4) bekezdésének fölösleges és nem egyértelmű előírásain alapuló visszásság megszűnt, az ügyben a biztos ajánlást nem tett.
