Alkotmány 55. § (1) bekezdés: A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.
(2) bekezdés: A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül vagy szabadon kell bocsátani, vagy bíró elé kell állítani. A bíró köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni.
(3) bekezdés: Az, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kártérítésre jogosult.
A személyes szabadsághoz való jog klasszikus emberi jog. Korlátozása kizárólag törvényi felhatalmazás alapján, és csak a szükséges, valamint az elérni kívánt céllal arányos mértékben történhet. Ezért az országgyűlési biztosnak fokozott figyelmet kell fordítania az e joghoz kapcsolódó valamennyi hatósági intézkedésre.
Különös fontossága van a személyes szabadsághoz való jog érvényesülésének a kényszerintézkedések alkalmazásában, mivel az állampolgár a kényszerintézkedések foganatosítására jogosult hatóságok eljárása során kerülhet a leggyakrabban olyan helyzetbe, amikor ez az alkotmányos joga sérülhet.
A kényszerintézkedések alkalmazásának alapvető feltétele a vonatkozó törvényi előírások maradéktalan és szigorú betartása. Az állampolgárok tévedésre visszavezethető vagy indokolatlanul hosszú fogvatartása súlyosan sérti a személyi szabadsághoz való jogot.
A személyes szabadsághoz való jog sérülhet úgy is, hogy a pszichiátriai intézetbe szállított betegen a szállítást követő 24 órán belül nem végezik el az előírt vizsgálatot, ezért a betegnek az indokoltnál tovább kell ott tartózkodnia.
Sérül a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog továbbá minden olyan esetben, amikor a belátási képességében korlátozott, de cselekvőképességet érintő gondnokság alá nem helyezett személlyel olyan tartalmú gondozási szerződést íratnak alá, amelyben úgy nyilatkozik, hogy élete végéig bentlakásos intézetben marad.
A személyes szabadsághoz való joggal összefüggésben nem mellőzhető a visszásság megállapítása olyankor sem, ha önkormányzati rendelet teszi lehetővé a kitiltás alkalmazását.
Minden esetben felmerül a személyes szabadsághoz való jog sérelme vagy annak közvetlen veszélye olyankor, ha a jogszabály nem teremti meg a törvényes garanciáját a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazásának. Ezt már 1999-ben észleltük és ajánlásunkra az irányadó törvény módosított szövege 2000. január 1-jén hatályba is lépett.
Alapvető követelmény az, hogy a személyi szabadság korlátozása kizárólag addig tartson, ameddig az feltétlenül szükséges. Nem sérül tehát a jog, ha az előzetes letartóztatás időben azért húzódik el, mert a bűncselekmény feltárásához, a bizonyítékok beszerzéséhez a nyomozó hatóságnak indokoltan, hosszabb időre van szüksége. Nem állapítható meg a tárgyalt jog sérelme akkor sem, ha a törvényes hatáskörében eljáró hatóság jogszabályon alapuló hatósági kényszerrel szerez érvényt intézkedési kötelezettségének, vagy ha az egészségügyi intézmény a jogszabályoknak és az orvosszakmai követelményeknek megfelelően a beteg érdekében jár el úgy, hogy korlátozza a beteg személyi szabadságát.
OBH 8271/1997.
A jogállamiságból eredő tisztességes eljáráshoz fűződő, a tulajdonhoz, az emberi méltósághoz, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz, továbbá a szociális biztonsághoz való joggal kapcsolatban okoz visszásságot [Alk. 2. § (1) 13. § (1) 54. § (1) 55. § (1) 70/E. §], ha a belátási képességében korlátozott, de cselekvőképességet érintő gondnokság alá nem helyezett személlyel íratnak alá olyan gondozási szerződést, amelyben vállalja, hogy élete végéig bentlakásos ellátásban részesül.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 3294/1998.
Tévedésből elfogott személyek indokolatlan fogvatartása, elfogásuk nyilvánosságra hozatala, a jogsértés legalizálását szolgáló formális eljárási cselekmények végrehajtása súlyosan sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság nélkülözhetetlen elemét képező jogbiztonságot és ezzel összefüggésben a tisztességes eljárás követelményét, illetve a személyi szabadsághoz (Alk. 55. § (1) bek.) és a jóhírnévhez való jogot (Alk. 59. § (1) bek.), ezáltal a felsorolt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz.
A panaszosokat a rendőrség egy akció során előállította és 24 órán keresztül indokolatlanul fogvatartotta. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa alkotmányos jogaik sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. A Budapesti Rendőrfőkapitányságtól beszerezte az eljárás iratait.
A BRFK és a XIII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai 1997. szeptember 19-én az esti órákban egy benzinkútnál – tévedésből – elfogták J. Z. és V. I. budapesti lakosokat. Az elfogásról és az előállításról az akciónál jelen lévő újságíró helyszíni tévériportot és fényképes újságcikket közölt. A video- és fényképfelvételeken az elfogott személyek felismerhetők voltak. Az egyik panaszos kérte a családjának és munkahelyének értesítését. Kérését nem teljesítették. Az éjszaka folyamán a felismerő tanúk meghallgatásával tisztázódott, hogy nem követtek el bűncselekményt, de miután az előállítás törvényes időtartama lejárt, meggyanúsították és őrizetbe vették őket. Az őrizetbe vétel és a gyanúsítás ellen panasszal éltek. A gyanúsítást kb. hajnali 4 órakor közölték velük, de kihallgatásukra csak a délutáni órákban került sor. Másnap, késő délután szabadon bocsátották őket. Kb. 24 órás fogvatartásuk ideje alatt enni nem kaptak. A Fővárosi Főügyészség a gyanúsítottak által bejelentett panaszokat 1997. szeptember 22-én elutasította.
A panaszosokat az értesítés nélküli távolmaradás miatt munkahelyükről elbocsátották. Az elfogásukról közölt fényképes újságcikk és a tévéműsorban bemutatott riport családjuk és munkatársaik körében súlyos zavarokat okozott. Vétlenségüket a környezetükben nem tudták maradéktalanul igazolni. Az ellenük folytatott nyomozás megszüntetéséről határozatot nem kaptak. Az 1997. november 10-én kelt nyomozást megszüntető határozatot ügyvédjük írásbeli kérelmére 1998. május 27-én küldte meg a rendőrség.
Az országgyűlési biztos 2000. szeptember 7-én kelt jelentésében megállapította, hogy mivel az előállítástól az őrizetbe vétel időpontjáig eltelt hat óra alatt a panaszosok védekezésének ellenőrzésére érdemi intézkedést nem tettek, őrizetbe vételükkel a megalapozatlan fogvatartást meghosszabbították, a nyomozóhatóság megsértette a jogállamiság és annak nélkülözhetetlen elemét képező jogbiztonság keretébe tartozó tisztességes eljárás követelményét és a panaszosoknak a személyes szabadsághoz való alkotmányos jogát. A rendőrségről és a büntetőeljárásról szóló törvényekben meghatározott értesítési kötelezettség elmulasztása és a nyomozás megszüntetéséről szóló határozat kézbesítésének elmulasztása az eljárási szabályok sérelmén kívül a jogállamiságot és annak nélkülözhetetlen elemét képező jogbiztonság követelményét sértette. A rendőrség – azzal, hogy hozzájárult a kiszolgáltatott helyzetben lévő, vétlen panaszosokról azonosításukra alkalmas felvételek készítéséhez, illetve ezek közzétételéhez – megsértette a panaszosoknak a jóhírnévhez fűződő jogát.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlotta a budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy a vizsgálat során feltárt alkotmányos visszásságok elkerülése érdekében tegye meg a hatáskörébe tartozó, szükséges intézkedéseket. Ajánlotta a fővárosi főügyésznek, hogy vizsgáltassa meg a kerületi Rendőrkapitányság, illetve a BRFK munkatársai felelősségét a személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban. A címzettek az ajánlásokat elfogadták, a javasolt intézkedéseket megtették.
OBH 467/1998. számú ügy utóélete
A panaszost a Pápai Rendőrkapitányság rendőrei – mivel egy helyi rendőri vezető fiával közúti közlekedés során koccanásos balesetet okozott – előállították és ellene megalapozatlanul büntető eljárást indítottak. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el. A panaszolt eljárások iratait a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságtól beszerezte.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az előállítás elrendelésének időpontjában a panaszossal szemben bűncselekmény gyanúja nem állt fenn, előállítása az elismert, kis kárértékű koccanás miatt szükségtelen volt. A rendőrkapitányság vezetője a panasz ügyében nem hozott határozatot, a panaszost jogorvoslati jogáról nem tájékoztatta. A fellebbezés elutasítása ugyancsak határozathozatal nélkül történt. A törvénysértő előállítás sértette a panaszosnak a jogállamisághoz és jogbiztonsághoz (Alk. 2. § (1) bek.), továbbá a személyi szabadsághoz (Alk. 55. § (1) bek.) fűződő alkotmányos jogait. A határozathozatal elmulasztása miatt az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog sérelmének közvetlen veszélye is megállapítható volt.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese kezdeményezte, hogy a legfőbb ügyész – jogellenes fogvatartás bűntette, illetve hivatali visszaélés gyanúja miatt – büntetőeljárás keretében vizsgáltassa meg az ügyben eljáró rendőrök felelősségét;
ajánlotta az országos rendőrfőkapitánynak, hogy intézkedjék a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 33. § (2) bekezdés b) pontjára alapított előállítások jogszerűségének körültekintő minősítésére. A parancsnoki vélemény terjedjen ki a bűncselekmény megnevezésére, az előállítás indokára és a tett intézkedésekre is;
intézkedjék, hogy a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény alapján tett panaszok elbírálása megfelelő hatásköri és eljárási szabályok szerint történjen, illetve a szabályozás esetleges hiányát vagy hiányosságait pótolják.
A legfőbb ügyész utasítására az intézkedésben részt vevő rendőrök ellen büntető eljárás indult. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlásokat szintén elfogadta. Tájékoztatása szerint intézkedett arról, hogy a parancsnokok minden esetben alaposan vizsgálják ki a személyes szabadságot korlátozó rendőri intézkedéseket. A panaszügyek vizsgálatára vonatkozó eljárási szabályok kidolgozását megkezdték, de kiadásáról még nem értesítették az országgyűlési biztost.
OBH 5081/1998.
Nem állapítható meg alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság amiatt, hogy a törvényes hatáskörében eljáró rendőrség a jogszabályoknak megfelelő intézkedésének hatósági kényszerrel érvényt szerez.
A panaszos sérelmesnek tartotta, hogy a Szegedi Rendőrkapitányság rendőrei személyazonosság igazolásának megtagadása miatt előállították. Az I. fokú szabálysértési hatóság elmarasztalta, ugyanakkor az Ügyészségi Nyomozó Hivatal megtagadta a nyomozás elrendelését az intézkedő rendőrrel szemben tett feljelentése ügyében.
A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye, illetve a személyes szabadsághoz való jog (Alk. 55. § (1) bek.) sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el és a Szegedi Rendőrkapitányságról beszerezte az eljárás iratait.
A panaszos lejárt érvényességű bérlettel utazott a szegedi Tisza Volán Rt. autóbuszán. A jegyellenőrök a végállomáson rendőrt hívtak. A helyszínre érkező rendőrjárőr felszólítására a panaszos nem tudta igazolni magát, mert nem volt nála a személyazonossági igazolványa. Az intézkedő rendőr közölte a panaszossal, hogy előállítja a rendőrségre. Az autóbuszról leszállították, de a panaszos nem volt hajlandó beszállni a busz mögött álló rendőrautóba. Az egyik rendőr a karjánál fogva, testi kényszert alkalmazva beültette a hátsó ülésre. A panaszost 13 óra 40 perckor állították elő és személyi adatainak ellenőrzését követően 14 óra 30 perckor bocsátották szabadon. Másnap feljelentést tett az Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál, mert szerinte megalapozatlan volt vele szemben a testi kényszer alkalmazása. A Csongrád Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal bűncselekmény alapos gyanúja hiányában megtagadta a nyomozást.
A Szegedi Rendőrkapitányság mint I. fokú szabálysértési hatóság tárgyalás nélkül 8000 forint pénzbírsággal sújtotta a panaszost személyazonosság igazolásának megtagadása szabálysértés miatt. A panaszos a határozat ellen kifogással élt. A kifogás alapján a szabálysértési hatóság tárgyalást tartott, amelyen a panaszoson kívül a két rendőrt és a közlekedési vállalat két ellenőrét is kihallgatták. A tárgyalás alapján hozott határozat ellen a panaszos fellebbezett. A Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság mint II. fokú szabálysértési hatóság az I. fokú hatóság határozatát helybenhagyta. A panaszos befizette a bírságot. Az országgyűlési biztos 2000. szeptember 21-én kelt jelentésében megállapította, hogy a rendőrség a hatályos jogszabályok betartásával járt el. A közlekedési vállalat ellenőreinek felhívására a rendőrök jogszerűen igazoltatták a panaszost. A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény a személyazonossági igazolványon kívül más hatósági okmány elfogadását is lehetővé teszi, ha abból az igazoltatott kiléte hitelt érdemlően megállapítható. Ilyen okmánynak tekinthető pl. az útlevél. A szabálysértési tárgyaláson meghallgatott tanúk vallomásai szerint a panaszos az adatait nem mondta meg és más igazolvánnyal sem igazolta személyazonosságát. Erre tekintettel az előállítása is törvényes volt. Az alkalmazott testi kényszer a panaszos ellenállásával arányos volt, sérülést nem okozott, csak a panaszos karjának megfogására korlátozódott. Az előállítás kb. 50 percig tartott, időtartama nem haladta meg a személyi adatok ellenőrzéséhez szükséges mértéket. A kiszabott bírság igazodott a cselekmény tárgyi súlyához.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a panasz ügyében alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, ezért a vizsgálatot lezárta.
OBH 5167/1998.
I. Nem állapítható meg alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság az előzetes letartóztatás elhúzódása miatt, ha a nyomozó hatóság a gyanúsított bűnösségének és a bűncselekmény pontos tényállásának a megállapítása érdekében felesleges időhúzás nélkül, folyamatosan végzett nyomozati cselekményeket.
II. Nem sérti a védelem alkotmányos jogait, ha a nyomozó hatóság csak munkaidőben teszi lehetővé az ügyvédi beszélő megtartását.
1. Sz. D. budapesti lakos védője panasszal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert véleménye szerint védencével szemben az eljáró hatóság megsértette az 1973. évi I. tv. 96. § rendelkezéseit, amely szerint a hatóságoknak arra kell törekedniük, hogy az előzetes letartóztatás a lehető legrövidebb ideig tartson, és ha a terhelt előzetes letartóztatásban van, az eljárást soron kívül kell lefolytatni.
2. A panaszos kifogásolta továbbá, hogy a nyomozóhatóság egy alkalommal nem tette lehetővé, hogy letartóztatott védencével találkozzon.
A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye, illetve a személyes szabadsághoz való jog (Alk. 55. § (1) bek.) és a védelemhez való jog (Alk. 57. § (3) bek.) sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségtől beszerezte az eljárás iratait.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy Sz. D. előzetes letartóztatására 1998. május 29-én került sor visszaélés kábítószerrel bűntett alapos gyanúja miatt. A nyomozás adatai szerint a bűncselekmény elkövetésében Sz. D. vezető-, illetve szervezőszerepet játszott. A bíróság emiatt előzetes letartóztatásának a fenntartását indokoltnak és szükségesnek ítélte, a kényszerintézkedés tartamát meghosszabbította, a védői fellebbezéseket nem tartotta megalapozottnak. A nyomozóhatóság a gyanúsított és társai szerepének tisztázása, valamint az elkövetett bűncselekmény pontos tényállásának a megállapítása érdekében felesleges időhúzás nélkül, folyamatosan végzett nyomozati cselekményeket, és 1998. október 7-én befejezték a nyomozást. Tekintettel arra, hogy az eljárás meghiúsításának veszélye már nem állt fenn, 1998. október 12-én megszüntették az előzetes letartóztatást. Az ügyben a nyomozóhatóság törvénysértő intézkedést nem tett, illetve mulasztást nem követett el.
A védő szerint a gyanúsítás tárgyát képező, lefoglalt kábítószer mennyiség nem érte el a BK. 155. sz. állásfoglalásban megjelölt mértéket. Ezzel szemben az iratokból megállapítható volt, hogy az 5/1998. Büntető jogegységi határozat és a szakértői vélemények alapján a nyomozó hatóság megalapozottan állapította meg a gyanúsítottaktól lefoglalt, összesen 998 db LSD bélyeg hatóanyagtartalmát és a bűncselekmény minősítését.
A védő sérelmezte, hogy 1998. június 5-én a főkapitányság vizsgálati osztályvezetője időhiányra hivatkozva nem engedélyezte ügyvédi beszélő megtartását. A megyei rendőrfőkapitány 2/1998. sz. objektumvédelemről rendelkező intézkedése szerint hivatali munkaidőn túl az MRFK épületében az intézkedő szolgálaton és az intézkedésekkel érintett személyeken kívül más csak ellenőrzés céljából tartózkodhat, ezért ügyvédi beszélőre csak munkaidőben, 07.30 és 15.30 óra között van lehetőség. A konkrét körülményekre tekintettel az ügyben nem volt megállapítható a védelem alkotmányos jogának a sérelme. A panaszos más alkalommal akadálytalanul találkozott a védencével, sőt korábban előfordult, hogy a beszélő a főkapitányi utasításban meghatározott időn túl is elhúzódott. A hatályos jogszabályok nem zárják ki a hivatali munkaidőn kívüli ügyvédi beszélőt, de erre csak kivételesen indokolt esetben, a fogvatartás rendjének zavarása nélkül, előzetes egyeztetés alapján kerülhet sor.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a panasz ügyében alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, ezért a vizsgálatot lezárta.
OBH 5386/1998.
I. Az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében biztosított személyes szabadsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a pszichiátriai intézetbe szállítás után a pszichiátriai vizsgálatot az egészségügyi törvényben előírt 24 órán belül nem végezik el, ezért az indokoltnál tovább kell a betegnek a pszichiátriai osztályon tartózkodnia.
II. Nem okoz az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében deklarált lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot, ha az ittas állapotban beszállított betegnek kérésére nem adnak altatót.
A panaszos a beadványában a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház IV. Pszichiátriai Osztályán vele szemben alkalmazott bánásmódot és a kórházi ellátást sérelmezte.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított, mert felmerült az Alkotmány 55. §-ában foglalt személyi szabadsághoz, illetve az Alkotmány 70/D. §-ában foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelme. Az üggyel kapcsolatban tájékoztatást kért a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház IV. Pszichiátriai Osztályának osztályvezető főorvosától, valamint kikérte az Országgyűlési Biztosok Hivatala belső pszichiáter szakértőjének véleményét is.
A panaszost orvosi ügyeleti beutalóval agresszív, agitált állapotban az Országos Mentőszolgálat esetkocsija szállította be a kórházba. Az egészségügyi törvény szerint, ha a beteg pszichés állapota, illetve szenvedélybetegsége következtében közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít és ez csak azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el, az észlelő orvos közvetlenül intézkedik a beteg megfelelő pszichiátriai intézetbe szállításáról.
A beszállítás elrendelésének indokoltságát az országgyűlési biztos nem vizsgálhatja, arra nincs hatásköre, mivel az orvosszakmai kérdés.
A panaszos sérelmezte, hogy beszállítása időpontjától, szombat délutántól kedd délig semmiféle vizsgálatot nem végeztek nála, kérésére sem engedték ki. Az országggyűlési biztos általános helyettese a kapott tájákoztatás alapján megállapította, hogy a panaszost a felvételes pszichiáter szakorvos veszélyeztető állapot miatt vette fel a IV. Pszichiátriai Osztályra. A pszichológiai vizsgálat nem sürgősségi, ügyeleti feladat. A kórházba való felvétel feltétele a szakorvosi vizsgálat, mely megtörtént. A beteg felvétele hétvégére esett, amikor az ügyeleti szintű kórházi ellátás érvényesült, és kizárólag sürgősségi vizsgálatokra volt lehetőség. Az első munkanapon az osztályos orvos elvégezte a részletes pszichiátriai szakvizsgálatot, kiderült, hogy a panaszos 1997 óta BM Kórházban állt pszichiátriai kezelés alatt, ahová rendszeresen visszajárt kontrollra. A panaszost nyugodt, rendezett állapotban, kérésével egyezően, édesapja kíséretében elbocsátották az osztályról.
A pszichiátriai intézeti kezelés indokoltságának felülvizsgálatára az egészségügyi törvény szigorú szabályokat állapít meg. A törvény kimondja, hogy a beteg felvételét követően a pszichiátriai intézet vezetője 24 órán belül a bíróság értesítésével kezdeményezi a beszállítás indokoltságának megállapítását és a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelését. A törvény értelmében a bíróság az értesítés kézhezvételétől számított 72 órán belül határozatot hoz. A bíróság határozatának meghozataláig a beteg ideiglenesen az intézetben tartható.
Az Országgyűlési Biztosok Hivatala belső pszichiáter szakértőjének véleménye szerint az osztály a mindennapi gyakorlatnak megfelelően járt el. Már az egészségügyi törvény előkészítése során felvetődött, hogy az abban foglalt szigorú felülvizsgálati követelményeknek a pszichiátriai osztályok hétvégi és többnapos ünnepi időszakokban nem tudnak megfelelni.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszost jogellenesen korlátozták személyi szabadságában azzal, hogy pszichiátriai intézetbe szállítása után pszichiátriai vizsgálatát az egészségügyi törvényben előírt 24 órán belül nem végezték el, ezért az indokoltnál tovább kellett a pszichiátriai osztályon tartózkodnia. A kórház a jelenlegi ügyeleti rendben nyilvánvalóan nem tud megfelelni az egészségügyi törvény vonatkozó előírásainak. Az országgyűlési biztos általános helyettese kezdeményezte a kórház fenntartójánál, a fővárosi önkormányzatnál, hogy dolgozzon ki javaslatot ennek megoldására.
A panaszos sérelmezte, hogy a kórházba szállítása után enni kért, de másnap reggelig nem kapott enni. Az osztályvezető főorvos előadta, hogy az egész Dél-pesti Kórházban hideg vacsora van, amelyet a kezelő osztályokra a konyha 15 óráig juttat el. Az ezután érkező betegeknek teát, kenyeret tudnak adni. Az országgyűlési biztos pszichiáter szakértője szerint gyakori, hogy a kórházakban nem tudják biztosítani a megfelelő élelmezést azok számára, akik ügyeletben kerülnek a kórházba.
Az országgyűlési biztos általános helyettese aggályosnak tartotta, hogy az ügyeletes kórház nem tud biztosítani a korai vacsoraosztás után beszállított betegeknek vacsorát, ezért felhívta a kórház igazgatójának a figyelmét a problémára.
A panaszos sérelmezte, hogy felvételkor elvették a nála levő 500 forintot, és azt kérésére nem adták vissza. A pszichiátriai betegek értékeit központi értékmegőrzőben helyezik el, mert ez garantálja biztonságos megőrzésüket. A kezelő orvos dönt arról, hogy a beteg állapota szerint az értékmegőrzőben elhelyezett pénzből mikor és mennyit vehet fel.
Az országgyűlési biztos általános helyettese helyeselte a kórháznak azt a gyakorlatát, hogy a beszállított betegek értéktárgyainak, pénzének megőrzéséről megfelelően gondoskodnak. Felhívta a kórház igazgatójának figyelmét arra, hogy jövőben a pénzkiadásra vonatkozó kérelmek teljesítésére fokozottabban figyeljenek oda.
A panaszos kifogásolta, hogy kérésére nem adtak neki altatót, pedig alvászavarral küzdött. Az osztályvezető főorvos és a Országgyűlési Biztosok Hivatalának belső pszichiáter szakértője egyetért abban, hogy ittas állapotban beszállított betegnek a szakma szabályai szerint altató nem adható.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az orvos a szakma szabályainak megfelelően járt el, amikor az ittas állapotban beszállított betegnek nem adott kérésére altatót, így alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság nem történt.
A címzettek a jelentésben megfogalmazott kezdeményezéseket határidőben elfogadták.
OBH 540/1999. számú ügy utóélete
Az országgyűlési biztos rámutatott, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (továbbiakban: Hivatal) egyes feladatairól szóló 1998. évi XCIII. törvény azon szabálya, amely a feltartóztatással, mint személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedéssel függött össze, sértette a személyi szabadsághoz és személyi biztonsághoz fűződő jogot, mert nem tartalmazta a törvény annak helyét és végrehajtásának módját, továbbá mert annak alkalmazásához hiányoztak a jogszabályban biztosított garanciák.
A törvénnyel kapcsolatban megállapította az országgyűlési biztos azt is, hogy az emberi méltósághoz, a személyi biztonsághoz, a jóhírnévhez és magántitok védelméhez való jog közvetlen veszélyét rejtette magában az, hogy a törvény egy újonnan létrejött, köztisztviselői jogállású nyomozó hatóság tagjai részére a rendőrségnek biztosított bírói engedélyhez nem kötött információgyűjtést változtatás nélkül biztosította.
Ugyancsak az emberi méltósághoz, a személyi biztonsághoz, valamint a jóhírnévhez való jog – figyelemmel az állampolgárok jogos érdekeire is – sérelmének közvetlen veszélyét hordozta magában, hogy a pénzügyminiszter az alárendeltségében működő APEH nyomozó hatóság intézkedéseinek, a kényszerítő eszközök általuk történt alkalmazásának részletes eljárási, valamint a nyomozó hatóság tagjai magatartásának szabályait nem határozta meg rendeletben. Végül a jogorvoslathoz és a panaszhoz fűződő alkotmányos emberi jogokkal kapcsolatos visszásság közvetlen veszélyére mutatott rá az ombudsman azért, mert a törvény nem rendezte egyértelműen, hogy hogyan alakul az állampolgár jogorvoslati joga, ha a nyomozó hatóság tagja által alkalmazható kényszerítő eszköz használatát sérelmesnek tartja.
Előzőekre tekintettel az országgyűlési biztos indítványozta a pénzügyminiszternek, hogy módosítsák a törvénynek a feltartóztatással, valamint a titkos információgyűjtés jogintézményével kapcsolatos rendelkezéseit, továbbá hogy rendeletben állapítsa meg az adónyomozói intézkedések, kényszerítő eszközök alkalmazásának részletes eljárási, valamint az adónyomozó magatartásának szabályait. Ezenkívül tájékoztatást kért a jogorvoslati lehetőség alakulásáról.
A törvény módosítása az ajánlásnak megfelelően megtörtént az 1999. évi XCIX. törvénnyel, ami 2000. január 1-jén lépett hatályba. A törvény külön cím alatt a jogorvoslati lehetőségeket is tartalmazza, ami addig hiányzott a jogszabályból.
Az adónyomozói intézkedések és a kényszerítő eszközök alkalmazásának részletes eljárási, valamint az adónyomozói magatartás szabályairól szóló pénzügyminiszteri rendelet tervezet is elkészült, amit az országgyűlési biztos 2001. január 8-án véleményezett. Az ombudsman vizsgálata tehát elérte célját.
OBH 1546/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 55. § (1) bekezdésével biztosított személyi szabadság védelmével kapcsolatosan, ha önkormányzat rendelete lehetővé teszi a kitiltás alkalmazását, és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével biztosított jogorvoslati jogosultságot sérti, ha a döntéssel szemben nincs jogorvoslati lehetőség.
A panaszos azért fordult kérelemmel az Országgyűlési Biztos Hivatalához, mert a Csarnok és Piacigazgatóság jogorvoslat biztosítása nélkül kitiltotta a Nagycsarnok területéről.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogorvoslati jogosultság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megállapította, hogy a Csarnok és Piacigazgatóság (továbbiakban: CSAPI) vezetője nevében eljáró műszaki és kereskedelmi igazgatók a panaszost levélben értesítették, hogy 1998. december 24-től 1999. március 23-ig – a panaszosnak a bombariadó alatt tanúsított magatartása miatt – kitiltják a Vámház körúti Vásárcsarnok területéről. A panaszos vitatta a kitiltás indokát, de eredménytelenül kérte annak visszavonását. A panaszos a Fővárosi Főjegyzőtől és a Fővárosi Közigazgatási Hivataltól is kérte ügyének felülvizsgálatát és a kitiltás visszavonását. Valamennyi megkeresett értesítette, hogy a CSAPI eljárása a jogszabályoknak megfelelően történt, és a döntés felülvizsgálatára egyik szerv sem jogosult. A vásárokról és a piacokról szóló 35/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján a 37/1994. (VI. 24.) Főv. Kgy. rendelet lehetővé teszi a piaci rend fenntartása érdekében a piac rendjét megszegővel szemben a kitiltás alkalmazását. A fővárosi rendelet nem tartalmaz részletszabályt az eljárás módjára és a jogorvoslat lehetőségére. A rend megszegőivel szemben annak ellenére jogosultak szankció alkalmazására a piacfelügyelők, illetve az igazgatóság, hogy nem tekinthetők hatóságnak. Mivel a CSAPI nem hatóság, így nem vonatkoznak rá a hatósági eljárás szabályai. Eljárása során nincs lehetőség védekezésre, ellenbizonyításra és jogorvoslatra.
A vizsgálat feltárta, hogy az Alkotmány 55. §-ával biztosított személyi szabadság védelmébe a szabad helyváltoztatás is beletartozik. Ezt az alapjogot csak törvényben szabályozott esetekben és módon lehet korlátozni. A személyi szabadság korlátozása megvalósul azzal is, hogy az érintett a tartózkodási helyét szabadon nem választhatja meg. Tehát a kitiltást olyan alapjogot érint, amely csak közrend súlyos megsértése esetén korlátozható.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az eljáró szervek a rájuk vonatkozó jogszabályokat alkalmazva visszásságot okoztak az Alkotmány 55. §-ában, illetve az 57. § (5) bekezdésében biztosított személyi szabadság védelmével, és a jogorvoslati jogosultsággal kapcsolatosan, ezért felkérte a gazdasági minisztert, hogy kezdeményezze a 35/1995 (IV. 5.) Korm. rendelet kiegészítését annak érdekében, hogy a rendelet szabályozza a piaci rend betartása érdekében alkalmazható szankciók részletszabályait, azok alkalmazását, különös tekintettel a jogorvoslati lehetőségre. A kormányrendelet jelenlegi formájában ne adjon lehetőséget a kitiltás szankció alkalmazására.
A Főváros Önkormányzatot is felkérte a 37/1994. (VI. 24.) Főv. Kgy. rendelet módosítására.
A minisztérium az ajánlást elfogadta, és egyetértettek a módosítás szükségességében, de a rendelet még nem került kihirdetésre.
A főpolgármester az ajánlással nem értett egyet, ezért az országgyűlési biztos az ajánlását fenntartva és kiegészítve kérte az illetékes bizottság állásfoglalását. A jogi bizottság az ajánlást elfogadta, és a rendelet módosítását kezdeményezte, továbbá intézkedett annak érdekében, hogy a CSAPI területén a kitiltást a rendelet módosításáig se alkalmazzák.
Az országgyűlési biztos az ajánlásra adott választ elfogadta.
OBH 3324/2000.
Nem állapítható meg visszásság az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz való joggal, az 55. § (1) bekezdésében megfogalmazott személyes szabadsághoz való joggal, valamint a 70/D. § (1) bekezdésében biztosított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben, ha az egészségügyi intézmény a jogszabályoknak és az orvosszakmai követelményeknek megfelelően a beteg érdekében jár el.
Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.
