Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés: A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) bekezdés: Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) bekezdés: A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.
A diszkrimináció tilalmával kapcsolatos visszásság nem ritkán magára a jogi szabályozásra vezethető vissza. Ezek esetenként nem felelnek meg annak az Alkotmánybíróság által megállapított követelménynek, amely szerint az azonos ismérveknek megfelelő csoportokra azonos joghatású, az eltérő ismérveknek megfelelő csoportokra pedig kellő mértékben differenciált szabályokat kell alkotni.
A hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot akkor állapítottuk meg, ha a hatóságok vagy a közszolgáltatók az azonos objektív ismérveknek megfelelő csoportokat nem azonos szempontok szerint ítélték meg, illetve ha az eltérő helyzetű csoportok tagjaira nem érvényesítették kellő mértékben az eltérésekből eredő különbségeket. E körben visszásságot kell megállapítani akkor is, ha egy adott csoporton belül a csoport egyes tagjaira – a többihez képest – eltérő szabályokat alkalmaznak.
Figyelemmel arra, hogy vizsgálataink a jogszabályok alkotmányosságára nem terjedhetnek ki, így abban az esetben, ha azt állapítjuk meg, hogy a diszkrimináció az előbbiekben említett alkotmányos követelményeknek meg nem felelő jogszabályok alkalmazásának eredménye, a jogszabály módosítását kezdeményezzük.
Az 1999. évi munkáról szóló beszámolóban arról tájékoztattuk az Országgyűlést, hogy a diszkrimináció tilalmával kapcsolatos visszásságokat legtöbbször a munkához való joggal összefüggésben és a közszolgáltatások vonatkozásában állapítottunk meg. Tájékoztatást adtunk a mozgássérültek és az épített környezet viszonyának feltárására indított vizsgálatunkról is. 2000. évi tapasztalataink hasonlóak az 1999-ben tett megállapításokhoz.
A diszkrimináció tilalmával kapcsolatos visszásságot rögzítettük olyan esetekben, amikor az egészségügyi intézmények nem sorolták a hasonló kockázattal járó tevékenységek mindegyikét a pótlékalap 100%-ára jogosító munkakörök közé. Ilyen eset fordult elő abban az intézményben, ahol a mosogatók nem részesültek pótlékban annak ellenére, hogy munkaidejük mintegy 80%-ban vérrel vagy más nedvekkel szennyezett csövek, pipetták mosogatását végezték. E tevékenység egészségügyi kockázata hasonló a kórházi mosodai dolgozókéhoz, ennek ellenére a mosogatók a pótlékot nem kapták meg. Hasonló visszásságot tapasztaltunk a kórházi pulmonológiai osztályokon, ahol a fertőzésveszélynek kitett orvosírnokok, takarítónők, beteghordók nem kapták meg a szakszemélyzetnek ez okból biztosított pótlékot. A visszásságot részben a pótlékra jogosultak körét meghatározó jogszabály alkalmazása, részben az idézte elő, hogy az intézmények – bár erre jogosultak lettek volna – anyagi fedezet hiányára hivatkozva a kollektív szerződésben nem biztosították az azonos elbírálást.
A mozgássérültek és az épített környezet viszonyával kapcsolatban a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásság régóta fennáll és folyamatosan újra keletkezik. A hátrányos megkülönböztetésre alkalmas helyzet felszámolása igen komplex feladat. A megfelelő jogszabályok megalkotása mellett sok más feltételt is meg kell teremteni. A mozgássérültek hátrányos helyzetének felszámolása megkezdődött, de lassan halad. Az elmúlt évben is tapasztalható volt indokolatlan megkülönböztetés, ami abban nyilvánult meg, hogy nem biztosították megfelelő módon a mozgáskorlátozottak gépjárművei parkolásának lehetőségeit, illetve a temetői ingyenes behajtást egy meghatározott társadalmi szervezet tagságához kötötték. Mindkét esetet alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságként értékeltük.
Indokolatlan különbségtételt tapasztaltunk a lakáscélú támogatásokkal kapcsolatos gyakorlatban. Megállapítottuk, hogy nem azonos feltételek érvényesülnek a vállalt és az örökbe fogadott gyermekek tekintetében. A pénzintézetek nem veszik figyelembe a határidő lejártakor a folyamatban lévő örökbefogadási eljárást, miközben az igazolt terhességet figyelembe kell venniük. A visszásság oka maga a jogszabály, amelyik nem biztosít azonos jogokat a lakáscélú támogatások esetében a saját és az örökbe fogadott gyermekek számára. A visszásság végleges megszüntetése jogszabálymódosítással lehetséges.
Ismételten tapasztaltuk, hogy egyes önkormányzatok az állandó lakosok javára indokolatlanul hátrányos megkülönböztetést alkalmaztak az üdülőtulajdonosokkal szemben. Így visszásságként értékeltük, ha a kötelező hulladékszállítási közszolgáltatásért járó díjat mérsékelték vagy elengedték, ha az állandó lakás céljára használt ingatlan tulajdonosa igazolta, hogy lakását hosszabb ideig senki nem használta. Ugyanezt azonban nem tették lehetővé az üdülőtulajdonosok számára.
Diszkriminációt eredményez az olyan önkormányzati rendeleten alapuló gyakorlat is, amelyik a rendeletben meghatározott mértékű hulladéknál több elszállítása esetén azzal arányos többletdíjazást állapít meg, de nem veszi figyelembe a díjazásnál azoknak a szempontjait, akiknél a megállapított mértéknél lényegesen kevesebb elszállítást igénylő hulladék keletkezik.
Nem tekintettük visszásságnak azt, hogy az önkormányzat a helyi idegenforgalmi vagy építményadó megállapításánál különbséget tett az üdülőtulajdonosok, illetve üdülők és az állandó lakosok, illetve lakások szerint. Ebben a körben elfogadható a lakástulajdonosok előnyben részesítése, méltányolva azt a többletteljesítményt, amit ők a települési feladatok megoldásához nyújtanak.
Megállapítottuk viszont a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásságot amiatt, amikor az eljáró hatóság szakértő igénybevétele esetén a betűrendbe állított szakértői listán elöl állókat kereste meg, és akit először elért, azt bízta meg a szakértői tevékenység elvégzésével. E gyakorlat következtében a sorrendben hátrébb lévő szakértőkre gyakorlatilag nem került sor.
A diszkrimináció tilalmába ütközik, ha egy egészségügyi intézmény a súlyos állapotban lévő hajléktalant nem fogadja be, hanem átirányítja egy olyan intézménybe, amelyik a hajléktalan állapotához szükséges egészségügyi ellátást – adottságai miatt – nem tudja biztosítani.
OBH 6109/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonsághoz való joggal, valamint a 70/A. §-ban megfogalmazott diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásság közvetlen veszélye áll fenn amiatt, hogy a jogalkotó az egészségügyi törvény végrehajtására kiadott 113/1992. (VII. 14.) Korm. rendelet 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a pótlékalap 100%-ára jogosító munkakörök között nem említi a mosogatói munkakörben foglalkoztatottakat.
Vértranszfúziós Állomás mosogatóként alkalmazott munkatársai 1997 júniusában azzal a panasszal fordultak az országgyűlési biztoshoz, hogy a szakdolgozókkal és a mosodában dolgozókkal szemben ők nem részesülnek munkahelyi pótlékban annak ellenére, hogy vérrel szennyezett üveg csövek, pipetták stb. mosogatását végzik munkaidejük 80%-ában.
Az országgyűlési biztos általános helyettese eljárása során azt vizsgálta, hogy a panaszosok sérelme visszavezethető-e az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára. Ennek során tájékoztatást kért a Miskolci Vértranszfúziós Állomás vezetőjétől arról, hogy milyen szakmai és jogi indokok alapján állapította meg a munkáltató, hogy a panaszosok nem jogosultak munkahelyi pótlékra. Levelét továbbították a Semmelweis Kórház igazgatójának, aki következőkről adott tájékoztatott.
Az Intézet a jellemzően alacsony finanszírozás miatt a korábbi időszakban csak a jogszabályban kötelezően előírt illetménykiegészítéseket, illetve pótlékokat tudta folyósítani. E miatt a Kollektív Szerződés nem határozott meg a jogszabályban felsoroltakon túl pótlékra jogosító munkaköröket. 1998. május 1. napjától az érdekvédelmi szervezetekkel kötött megállapodás alapján a vérellátóban mosogató munkakörben dolgozók is részesülnek havi 5000 forint illetménykiegészítésben. Ez kevesebb, mint a szakdolgozók vagy a mosodában dolgozók pótléka. A bérpótlék eltérő mértéke az igazgató főorvos szerint a jogi szabályozásból ered. A 113/1992. (VII. 14.) Korm. rendelet 18. § (5) bekezdése alapján, ha a munkáltató a 18. § (2)-(3) bekezdésében meghatározottakon kívül további munkakörökre is megállapít pótlékot, akkor ennek mértékét a pótlékalap 25–100%-a között határozhatja meg. Az igazgató főorvos szerint szakmailag sem indokolt az azonos mértékű bérpótlék, mert a panaszosok által betöltött munkakör – bár jár bizonyos egészségkárosító kockázattal – nem hasonlítható össze a röntgenben, a fertőző osztályokon, kórbonctani osztályokon dolgozókat ért mindennapos és folyamatos fizikai és pszichés terheléssel, egészségkárosító kockázattal.
A fentiekkel kapcsolatban az országgyűlési biztos általános helyettese a következőket állapította meg:
A Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (továbbiakban: Kjt.) 72. §-ának végrehajtására a 113/1992. (VIII. 14.) Korm. rendelet szól. A járóbeteg- és fekvőbeteg-szakellátás intézeteire vonatkozóan a 18. § (2) bekezdésében határozta meg a jogalkotó azokat a munkaköröket, amelyekben a pótlék mértéke a pótlékalap 100%-a.
E szerint a pótlékalap 100%-ának megfelelő illetménypótlékra jogosult többek között a mosodában teljes munkaidőben a szennyes ruhák átvételét végző közalkalmazott.
E munkakörben dolgozók valóban kapcsolatba kerülhetnek olyan fertőző testnedvekkel vagy a fertőtlenítés során vegyi anyagokkal, amelyeknek lehet egészségkárosító kockázata. Ezzel azonos mértékű az olyan mosogatói munkakörben foglalkoztatottak egészségkárosító kockázata is, akik vérrel és egyéb fertőző anyagokkal szennyezett edényeket mosogatnak. A jelenlegi szabályozás szerint illetménypótlékra mégsem jogosultak. A kollektív szerződés vagy a munkáltató ugyan e munkakört a veszélyes munkakörök közé sorolhatja, de finanszírozási gondokra, szakmai indokokra hivatkozva a pótlék összegét kisebb mértékben is megállapíthatja, vagy akár el is hagyhatja.
Ez valóban azt eredményezi, hogy az azonos kockázattal járó munkakörökhöz eltérő mértékű pótlékok tartozhatnak aszerint, hogy a munkáltató elsősorban anyagi lehetőségei függvényében hogyan minősíti ezeket. Emiatt az e munkakörben dolgozó közalkalmazottak esetében a diszkrimináció tilalmával összefüggő sérelem közvetlen veszélye áll fenn.
Amennyiben a mosogatói munkakör egészségkárosító kockázata szakmai szempontból valóban indokolt, akkor a Kjt. végrehajtására kiadott rendelet nem nyújt kellő eljárási garanciát az alkotmányban rögzített alapjogok érvényesítéséhez.
A diszkrimináció tilalmával összefüggő sérelem közvetlen veszélye miatt kialakult visszásság és a jogbiztonsággal összefüggésben meghatározott követelmények alapján indokolt a végrehajtási rendelet felülvizsgálata.
Ezért az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte az egészségügyi minisztert, vizsgálja meg, hogy a 113/1992. (VII. 14.) Korm. rendelet 18. §-ának (2) bekezdésében meghatározott, a pótlékalap 100%-ára jogosító munkakörök közé felvehető-e a mosogatói munkakör, és indokolt esetben ennek megfelelően kezdeményezze a rendelet módosítását.
Az ajánlással kapcsolatos álláspontjáról az egészségügyi miniszter a következőket válaszolta:
A 2000. április 1-jén hatálybalépett 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet megoldja a problémát. A rendelet előírja, hogy 2001. december 31-ig a munkáltatónak minden olyan tevékenységnél, amely feltehetően biológiai tényezők kockázatával jár, meg kell határoznia a munkavállalókat érő expozíció jellegét, időtartamát és mértékét. Ha a meghatározás alapján az egészségkárosító kockázat fennáll, akkor a mosogatói munkakörben dolgozók jogosulttá válnak az egészségkárosító kockázati pótlékra. Az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója a feladat szakmai felelőseinek kijelölésével megkezdte a biológiai tényezők hatásának kitett dolgozók egészségének védelméhez, illetve a pótlék jogosságának megállapításához szükséges felmérés előkészítését.
A miniszternek az országgyűlési biztos válaszolt. Elfogadta, hogy a hivatkozott rendelet végrehajtásáig a 113/1992. (VII. 14.) Korm. rendeletben meghatározott pótlékra jogosító munkakörök bővítése nem célszerű. Ezért az erre vonatkozó ajánlást nem tartotta fenn. Arra kérte az egészségügyi minisztert, hogy az Országos Vérellátó főigazgatója által végzett expozíció felmérés eredményéről tájékoztassa. A felmérés a beszámoló időszakában még nem fejeződött be.
OBH 8709/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonsághoz való joggal és a 70/A. §-ában említett diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásságot okoz az, ha a kollektív szerződésben a panaszosok munkakörét a más munkakörökkel (gazdasági nővéreké, diétás nővéreké) azonos egészségkárosító kockázat ellenére nem sorolják a pótlékra jogosultak közé.
A Zalaegerszegi Kórház Pulmonológiai Osztályán dolgozó orvosirnokok, takarítónők, beteghordók 1997 októberében fordultak az országgyűlési biztos általános helyetteséhez amiatt, hogy bár veszélyes helyen dolgoznak, veszélyességi pótlékot nem kapnak. Arra hivatkoztak, hogy a gyógytornászok, gazdasági nővérek, diétás nővérek is kapnak munkahelyi pótlékot. Tájékoztatásuk szerint a kollektív szerződés ugyan nem zárja ki, hogy veszélyességi pótlékot kapjanak, de erre vonatkozó kérésüket mindig a kórház anyagi helyzetére hivatkozással utasították el. Panaszosok szerint az elmúlt évben elkészült kollektív szerződés pótlékra jogosító munkakörként említi a panaszosok munkakörét is, de aláírásra ez nem került.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos általános helyettese megkereste a Zalaegerszegi Kórház igazgató főorvosát. Tájékoztatást kért arról, hogy milyen szakmai és jogi indokok alapján zárkózik el a munkáltató a panaszosok részére a pótlékfizetéstől, illetve várható-e, hogy a kollektív szerződés szerint ezek a munkakörök is pótlékra jogosítanak majd.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az igazgató 1999. november 9-én adott tájékoztatása alapján a következő tényállást állapította meg: A Zala megyei kórházban a kollektív szerződés átdolgozása a vizsgálat idején folyamatban volt. A tervezet szerint a pulmonológiai osztályon dolgozó orvosirnokok, beteghordozók, betanított munkások 100%-os munkahelyi pótlékban részesülnek majd. A kollektív szerződés hatálybalépésének várható időpontja 1999. december 1. napja volt.
A hatályba lépett kollektív szerződés szerint 2000. január 1. napjától a pótlékalap 100%-ának megfelelő munkaköri pótlékban részesül a fertőző osztályon, valamint a pulmonológiai osztályon és ezek szakrendelésein, gondozóiban foglalkoztatott orvos, egészségügyi szakdolgozó, orvosirnok, beteghordozó, betanított munkás. A takarítók munkakörének felsorolása a kollektív szerződésből hiányzik, de a panaszosok képviselőjének tájékoztatása szerint pótlékigényük is megszűnt amiatt, hogy feladatukat jelenleg megbízás keretében gazdasági társaságként látják el.
A fentiek alapján az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panasz előterjesztése idején a fent említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott az, hogy a kollektív szerződésben a panaszosok munkakörét a más munkakörökkel (gazdasági nővérek, diétás nővérek) azonos egészségkárosító kockázat ellenére nem sorolták a pótlékra jogosultak közé.
A panaszosok sérelme azzal, hogy az új kollektív szerződésben munkakörük pótlékra jogosít és részükre a pótlékalap 100%-ának megfelelő illetménypótlékot állapítottak meg, orvoslást nyert, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese az ajánlástól eltekintett, és a vizsgálatot a megoldódott panaszra tekintettel lezárta.
OBH 9245/1997.
Az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében deklarált magánlakás sérthetetlenségével, az Alkotmány 70/A. (1) bekezdésében rögzített jogegyenlőséggel, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha jogszabályban biztosított hatáskörüket túllépve intézkednek az állampolgárral szemben.
Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.
OBH 10037/1997., 4717/1998., 178/2000., 971/2000.
Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított, az élethez és az emberi méltósághoz való joggal, valamint a 70/A. §-ában foglalt, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos emberi jogokkal összefüggésben visszásságot okoz, hogy az épített környezet nem akadálymentes; továbbá hogy az ilyen környezet használatához biztosított speciális műszaki megoldások nem általánosan hozzáférhetők a rászorultak számára.
Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.
OBH 434/1998. számú ügy utóélete
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hivatalból átfogó vizsgálatot indított a mozgássérültek és az épített környezet viszonyának, ezzel kapcsolatban az emberi jogok érvényesülésének feltárására. Megállapította, hogy a mozgáskorlátozottak alkotmányos jogaival kapcsolatos visszásságok régóta léteznek, és folyamatosan újak keletkeznek. A hátrányos megkülönböztetésre alkalmas helyzet felszámolását helyenként megkezdték, e példák ellenére azonban a folyamat lassú és változó színvonalú.
Az országgyűlési biztos a következő ajánlásokat tette:
1. Kezdeményezte, hogy a szociális és családügyi miniszter vizsgálja felül az esélyegyenlőségről szóló törvény, a közhasználatú épületekben nyújtandó különböző szociális szolgáltatások szabályainak az akadálymentességre vonatkozó szakaszait, gondoskodjon a fogalom-meghatározások kiegészítéséről, egységesítéséről. Intézkedjen az ütemezett, teljesíthető volumenű és határidejű feladatellátást szolgáló módosításokról,
illetve ezeket kezdeményezze.
2. Kezdeményezte, hogy a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint a szociális és családügyi miniszter harmonizálja az épített környezet akadálymentességére vonatkozó előírásokat, fogalomhasználatot, és javasolja az ahhoz szükséges jogszabály-módosításokat.
3. Kezdeményezte, hogy a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter vizsgálja felül az akadálymentességnek az új épületek kialakítása és az átalakítások-felújítások esetén alkalmazandó azonos szabályait. Gondoskodjon az átalakítások-felújítások, használati mód változás esetén kívánatos és elfogadható feltételek, megoldások kereteinek a meglévő adottságokat figyelembe vevő megfogalmazásáról.
4. Kezdeményezte, hogy az igazságügy-miniszter gondoskodjon a különböző tárcákhoz tartozó hatóságoknak, szakhatóságoknak a vizsgált kérdést szabályozó ágazati előírásai, a kötelező szabványok egyöntetű fogalomhasználatáról, az egymásnak ellentmondó vagy egymást kizáró szabályok harmonizálásáról.
5. Kezdeményezte, hogy a nemzeti kulturális örökség minisztere gondoskodjon a műemlékek akadálymentessé tételéhez szükséges szakmai szempontrendszer megfogalmazásáról; keretjelleggel és/vagy egyedileg a közhasználat, az igénybevétel, a megtekinthetőség más módjának meghatározásáról. Gondoskodjon ezen kivételes szabályok illeszkedéséről és kezdeményezze azok alkalmazhatóságát az esélyegyenlőség és akadálymentesség biztosításáról szóló általános szabályok mellett.
6. Kezdeményezte, hogy a szociális és családügyi miniszter, valamint a pénzügyminiszter gondoskodjon az akadálymentesség kialakításához szükséges pénzügyi eszközök szabályainak megalkotásáról és a költségvetésbe való ütemes előterjesztéséről. A szabályok kialakítása úgy történjen, hogy az célravezető, átlátható és kiszámítható, a mozgáskorlátozottak összességét segítő, egyben a körülményeikben meglévő különbségek kiegyenlítését szolgáló legyen.
7. Felkérte a közigazgatási hivatalok vezetőit, hogy felügyeleti jogkörükben eljárva az új közhasználatú épületek építési engedélyei közül vizsgálják meg mindazokat, amelyekben az akadálymentességet nem biztosították. A jóhiszeműen szerzett jogok tiszteletben tartásával járjanak el a körülményektől függően még lehetséges, de feltétlenül szükséges intézkedések érdekében. Gondoskodjanak róla, hogy a jövőben ilyen épületekre sem építési, sem fennmaradási engedélyt ne adjanak ki az építési hatóságok.
Az ajánlásokat a megszólítottak elfogadták. Az épített környezet akadálymentességére vonatkozó szabályozás módosítása folyamatban van.
A közigazgatási hivatalok vezetői a szükséges intézkedéseket megtették, oktatás szervezésével, utóellenőrzésekkel biztosították, hogy az elkövetett szabálytalanságok ne ismétlődjenek meg.
OBH 1156/1998.
Az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okoz, hogy a lakáscélú támogatásokról szóló jogszabály a vállalt gyermekek megszületése és a gyermekek utólagos örökbefogadása között különbséget tesz.
A panaszos azért fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert az OTP – azon bejelentésük ellenére, hogy a második gyermek örökbefogadási eljárása folyamatban van – a két vállalt gyermekre tekintettel felvett szociálpolitikai kedvezmény kamatos visszafizetésére szólította fel, mivel a második gyermek határidőn belül nem született meg.
Az országgyűlési biztos a diszkrimináció veszélye miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy az OTP a behajtási eljárását a vállalt határidőn túl csak terhesség bejelentését követően a gyermek megszületéséig függeszti fel. Ilyen felfüggesztésre az örökbefogadási eljárás elhúzódása miatt nincs lehetőség.
A panaszos és házastársa 1990-ben lakás építéséhez 400 000 forint kiemelt törlesztési támogatású hitelt, és – 1997 decemberéig két gyermek születését vállalva – 200 000 forint szociálpolitikai kedvezményt vettek fel. Néhány év elteltével kiderült, hogy nem születhet közös gyermekük, ezért 1996-ban kérelmet nyújtottak be két gyermek örökbefogadására. Még abban az évben egy kislányt örökbe is fogadtak, de a második gyermek örökbefogadása körül akadályok merültek fel, ezért csak 1997. október 31-én került sor a gyermek „kihelyezésére”. A Gyermek és Ifjúságvédő Intézet 1998. január 5-én hivatalosan igazolta, hogy a kiskorú örökbefogadása folyamatban van. Az örökbefogadási eljárás 1998. júniusáig elhúzódott, ezért az OTP a második vállalt gyermekre tekintettel felvett 150 000 forint kamatokkal emelt összegének részletekben történő megfizetésére szólította fel őket.
A lakáscélú támogatásokról szóló 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet új lakás építésére állami juttatásként vissza nem térítendő lakásépítési kedvezményt biztosít. A lakásvásárlási támogatás mértéke és a kedvezményezettek körének meghatározása közgazdasági és demográfiai kérdés, amely alapvetően a nemzetgazdaság teherbíró képességének a függvénye. A költségvetésből erre a célra fordítható összeg meghatározására a jogalkotó nagyfokú szabadsággal bír, mert az alkotmányos jogokból sem a támogatás összegére, sem a jogosultak körének meghatározására nem állapítható meg kötelezettség. A jogszabály célja, hogy a lakáshozjutás támogatásával ösztönözze a fiatal házasokat – az általános tendenciával ellentétesen – több gyermek vállalására. A támogatás – jogi kifejezéssel élve – eredmény kötelem, ami azt jelenti, hogy a vállalás nem teljesítése esetén nem jár a támogatás, és a már felvett összeg hitelnek minősül. A „határidőn túl” megszülető gyermekek után csak a még vissza nem fizetett adósság erejéig lehet a támogatást igénybe venni.
A születendő gyermekek számának növelése mellett szintén rendkívül fontos társadalmi érdek, hogy minél több gyermek nevelkedjen családban, ezért a jogszabály a vér szerinti gyermek mellett az örökbe fogadott gyermeket nevelő szülők számára is biztosítja a lakáscélú kedvezményt. Az örökbefogadás azonban – a gyermekek érdekeit védő garanciális okok miatt – időigényes eljárás, és adminisztratív okokból évekig elhúzódhat. A jogalkotó azokban az esetekben is lehetővé tette a támogatás igénybevételét, amikor az örökbefogadási eljárás során a gyermek már legalább egy éve él a nevelőszülőnél.
A jogszabály a gyermekek születése és a gyermekek örökbefogadása között úgy tesz különbséget, hogy a gyermek megszületésére vállalt határidő lejártát követően, az adós a terhességének orvosi igazolásával kérheti, hogy a hitelező a kedvezmény kamatos kölcsönné alakítását a gyermek megszületéséig függessze fel, az örökbefogadási eljárásban azonban nincs lehetőség a felfüggesztésére. A panaszos 20 hónappal a vállalt határidő lejárta előtt nyújtott be kérelmet a gyermekek örökbefogadására, de csak egy gyermek örökbefogadási eljárása fejeződött be. Nem a panaszos mulasztása okozta, hogy a második gyermek örökbefogadására csak a határidő után fél évvel került sor.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az orvostudomány fejlődését is figyelembe véve egyre később következik be annak tudomásul vétele, hogy egy házaspárnak nem lehet gyermeke, ezért „nem elvárható” a gyermektelen házaspároktól, hogy évekkel a vállalt határidő lejárta előtt lemondjanak a saját gyermekről, és eljárást indítsanak az örökbefogadás érdekében. Az ellentmondás a jogbiztonság alkotmányos garanciáját érinti, és diszkriminációt eredményez, ezért a feltárt visszásság jövőbeni feloldása érdekében felkérte a szociális és családügyi minisztert, hogy fontolja meg a 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet módosításának kezdeményezését, amely – örökbefogadási céllal nevelőszülőhöz kihelyezett gyermekek esetében – lehetőséget teremtene a behajtási eljárás felfüggesztésére, vagy az utólagosan jogerőre emelkedő örökbefogadás esetében – kellő garanciák mellett – az utólag született gyermekekre vonatkozó beszámítás alkalmazására.
A szociális és családügyi miniszter az ajánlással egyetértett, és jelezte, hogy az MT rendelet napirenden lévő módosításakor támogatja az örökbe fogadott és a vér szerinti gyermekek közötti különbségtétel megszüntetését. Az országgyűlési biztos a miniszter válaszát az ajánlása elfogadásának tekintette. A módosításra még nem került sor.
OBH 1170/1998.
Visszásságot okoz a hátrányos a hátrányos megkülönböztetés tilalmával (Alk. 70/A. § (1) bekezdése) összefüggésben, ha a saját gépkocsijukkal a szolgálati helyükre bejáró hivatásos katonák kevesebb költségtérítést kapnak, mint a tömegközlekedést használók.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 1428/1998.
I. Nem okoz visszásságot az Alkotmány 70/A. §-ában rögzített diszkrimináció tilalmával összefüggésben az önkormányzat idegenforgalmi adóval kapcsolatos helyi rendelete, mely szerint az állandó lakosok kisebb mértékű adóterhet viselnek, mint az üdülésre használt ingatlanok adóalanyai.
II. Nem okoz visszásságot az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való joggal összefüggésben az önkormányzat, ha az idegenforgalmi adó mértékét úgy emeli, hogy az a jogszabályban meghatározott adómaximumot nem haladja meg.
A panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert kifogásolta, hogy a helyi állandó lakosok adóterhe kisebb, mint az üdülő tulajdonosoké, illetve a panaszos azt is sérelmezte, hogy a 2000. évre kivetett idegenforgalmi adó az előző évihez képest jelentősen megemelkedett.
Az országgyűlési biztos a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és a tulajdonhoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
1. A vizsgálat megállapította az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése csak a jogszabály tárgyi és alanyi összefüggésében, a jogosultak és a kötelezettek összevetése alapján vizsgálható. Ha az adott szabályozási koncepción belül valamely csoportra vonatkozóan a jogszabály nem differenciál, nem állapítható meg a diszkrimináció pusztán azért, mert más csoportba tartozókra a jogszabály eltérő rendelkezést ír elő. (21/1990. AB hat., 4/1993. AB hat.) Az önkormányzat rendelkezése két csoportot különböztet meg. Egyikbe tartoznak azok az adóalanyok, akik saját házukban, bérleményükben laknak vagy dolgoznak, a másikba azok, akik az ingatlant üdülés, pihenés céljára használják. Az önkormányzat rendelete nem tesz különbséget a csoportokon belül. Azt pedig sem az Alkotmány, sem más jogszabály nem tiltja, hogy azon ingatlanok adóalanyai, akik a birtokolt ingatlanukat lakás és munkahely céljára használják, kisebb mértékű adóterhet viseljenek, mint az üdülésre használt ingatlanok adóalanyai. Az önkormányzati rendelet ezt a jogilag megengedett csoportosítást alkalmazza, az adó mértékét illetően nem lépi túl az adótárgyra megállapítható maximumot, ezért nem sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát.
2. Az 1999. évre 9300 forint/év, 2000. évre pedig 24 800 forint/év az idegenforgalmi adó mértéke. A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat a helyi adókról szóló törvény alapján állapította meg az adó mértékét és nem lépte túl a törvényben előírt adómaximumot. A vizsgált esetben az adómaximum épület után évente 900 forint/m2. A panaszos esetében tehát az adómaximum a 31 m2-es faház üdülő esetén 27 900 forint/év lett volna. A fentiek alapján a vizsgálat alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg.
OBH 2807/1998.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott diszkrimináció tilalmával, és a 70/D. § (2)-(3) bekezdésében foglalt egyenlő munkáért egyenlő bér követelményével összefüggő visszásságot okoz az ÁNTSZ azon megyei intézeteinek gyakorlata, ahol a kémiai laboratóriumban dolgozók számára sem az egészségkárosító kockázatok, sem a fokozott megterhelés címén illetménypótlékot nem folyósítanak.
Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.
OBH 6111/1998.
Visszásságot okoz az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben a fővárosi önkormányzat azzal, ha a statikus mérnök-szakértőket ábécé sorrendű névsor alapján az ábécét minden esetben újrakezdve kérik fel.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a fővárosi önkormányzat a statikus szakértőket az ábécé sorrendű névsoruk alapján egyszerű sorbatelefonálásos módszerrel kéri fel a szakértésre. A megbízást az kapja, akit a telefonhívások során legelsőnek elér a központi ügyeletes.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a diszkrimináció tilalmának és a tulajdonhoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A panaszos a megfelelő dokumentumokat csatolta, ezért iratbekérésre, tájékoztatásra nem volt szükség.
A vizsgálat során alkotmányossági szempontból azt a kérdést kellett tisztázni, hogy milyen csoporthoz képest szenvednek hátrányos megkülönböztetést azok a szakértők, akiknek a neve az ábécében hátrább álló betűvel kezdődik? Az Alkotmánybíróság elfogadja, hogy a tervezők és szakértők által gyakorolt rendszeres tervezői tevékenység, amely rendszeres jövedelmet biztosít számukra, az Alkotmány 13. § (1) bekezdés szerint tulajdoni védelmet élvez (40/1997. (VII. 1.) AB határozat). Így alkotmányossági szempontból tulajdoni jogként jelenik meg a szakértő megbízásban való részesítése is. E tulajdoni jogosultság közérdekből korlátozható, s az Alkotmánybíróság e körben nem a tulajdonkorlátozás feltétlen szükségességét, hanem a törvényhozó közérdekre való hivatkozásának indokoltságát vizsgálta mindig felül. Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy a főpolgármesteri hivatal által folyatott gyakorlat sérti azon szakértők tulajdonjogát, akik a nevük kezdőbetűje miatt gyakorlatilag soha nem részesülnek megbízásban. Ez a sérelem nem önmagában, hanem az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés szerinti diszkriminációval valósul meg. A név alapján előnyben részesítés diszkriminatív, mert alapjog tekintetében (a tulajdonhoz való jog különbséget tesz az emberek összehasonlítható csoportja (a szakértők) között és ez a különbségtétel (az ábécében előbb állók előnyben részesítése) elkerülhető okon alapul. A főpolgármesteri hivatal szerint nincs idő a sürgősség miatt súlyozni a szakértő kirendelés között. Ezzel szemben e kényszerítő ok a számítógépek korában egyszerűen a megbízó főpolgármesteri hivatal helytelen gyakorlatán és érdektelenségén alapul. A tulajdonjog ilyen korlátozása tehát nem szükségszerű, diszkriminatív.
Az országgyűlési biztos általános helyettese felhívta a Fővárosi Önkormányzat főpolgármesterét, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy a Főpolgármesteri Hivatal a szakértők felkérése során ne járjon el a diszkriminatív módon.
A főpolgármester tájékoztatása szerint a kezdeményezés teljesült, mivel a statikus ügyelet működési és szakmai szabályzatát pontosították.
OBH 6212/1998.
Az, hogy Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a határőrség közösségi szállásain nem végezhet közegészségügyi ellenőrzést, veszélyeztette az ott élő külföldiek számára az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében biztosított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését. Az említett körülmény a menekülteket befogadó állomások lakóinak helyzetéhez képest hátrányos helyzetet eredményez, ami az alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében garantált hátrányos megkülönböztetést tilalmával összefüggésben eredményez alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 100/1999. és OBH 3787/2000.
A jogállamiságból eredő jogbiztonsággal (Alk. 2. § (1) bek.), az emberi méltóság részét képező önrendelkezési joggal (Alk. 54. § (1) bek.), valamint a diszkrimináció tilalmával (Alk. 70/A. § (1) bek.) összefüggő alkotmányos visszásságot eredményez az olyan önkormányzati rendelet alkalmazása
– amely nyelvtanilag nem érthető, jogalkalmazási szempontból pedig nem értelmezhető előírásokat tartalmaz;
– nem szabályozza, hogy a hulladékszállítási díjkedvezmény megállapításának szempontjait miként kell alkalmazni és azok figyelembevételével milyen mértékű díjkedvezmény adható;
– amely előírja a hulladékszállítási közszolgáltatási díj előre történő megfizetését;
– az egyes objektív ismérveknek megfelelően azonos csoportba tartozó ingatlantulajdonosokra vonatkozóan eltérő joghatású szabályokat tartalmaz;
– amelynek szabálysértési rendelkezései nincsenek összhangban a hatályos szabálysértési törvény előírásaival.
Állampolgári panaszok alapján indított vizsgálatot az országgyűlési biztos Velence Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által a közterületek tisztántartásáról és a házi szemét gyűjtéséről alkotott, többször módosított rendelet alkalmazásával kapcsolatban.
A panaszosok azt kifogásolták, hogy a szolgáltatás ára nincs összhangban a szolgáltatással, a díj emelésével párhuzamosan a szemétszállítási alkalmak számát csökkentették, a hulladék elszállításáért akkor is fizetni kell, ha valakinek az ingatlanán nem képződik elszállítást igénylő hulladék, a szolgáltatás díját a szolgáltató a szolgáltatás teljesítése előtt szedi be, az üdülőtulajdonosoktól az üdülőhasználat mértékéhez és a keletkezett szemét mennyiségéhez, valamint az állandó lakosok által fizetett díjhoz képest is aránytalanul magas díjat követelnek.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az ügyben vizsgálatot folytatott. Megállapította, hogy az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény (Kötv.) értelmében a hulladékgyűjtési közszolgáltatással ellátott területen lévő ingatlanok tulajdonosai számára a közszolgáltatás igénybevétele kötelező. A e körbe tartozó ingatlantulajdonosoknak a keletkezett hulladékot a szervezett hulladékszállítás keretében kell elszállíttatni és ennek díját megfizetni. A díjfizetés alól nem mentesülhet az, aki a kötelező közszolgáltatást nem veszi igénybe, mert a törvény a közszolgáltatás igénybevételének mellőzését nem teszi lehetővé. Az Alkotmánybíróság ez okból nem minősítette alkotmányellenesnek az önkormányzati rendelet azon előírását, amely szerint a szolgáltatás díját azok is kötelesek megfizetni, akik a szolgáltatást nem veszik igénybe.
Az előbbiektől függetlenül azonban az önkormányzati rendelet több olyan előírást is tartalmazott, melyek gyakorlati alkalmazása alkotmányos visszásságot eredményez.
A jogállamiságból következő jogbiztonság alkotmányos elve megköveteli, hogy a jogszabályok tartalma világos, érthető, értelmes, a jogalkalmazás során értelmezhető legyen. A rendeletnek a hulladékszállítási díjak mértékére vonatkozó szabályai e követelményeknek nem mindenben feleltek meg. Előfordult a jogszabályban nyelvtani szempontból nem érthető, jogalkalmazási szempontból pedig nem értelmezhető mondat. A rendelet lehetővé tette díjkedvezmény alkalmazását és ehhez szempontokat is meghatározott, nem szabályozta azonban, hogy a megadott szempontokat a konkrét ügyekben miként kell figyelembe venni, és ezek alapján milyen mértékű díjkedvezményt lehet adni. Ezzel lehetőséget adott a szubjektív, önkényes jogalkalmazásra, ami a jogbiztonság követelményével összeegyeztethetetlen.
A rendelet előírásai értelmében a szemétszállítás tárgyévi díját évente két részletben, február 28., illetve augusztus 31. napjáig fizethetik a tulajdonosok kamatmentesen. Ez gyakorlatilag azt eredményezi, hogy a szolgáltató részben vagy egészben a szolgáltatás teljesítése előtt szedheti be az alapdíjat azoktól a kötelezettektől is, akik a szolgáltatásért nem kívántak annak teljesítése előtt fizetni. Az emberi méltósághoz való önrendelkezési jog fontos eleme a cselekvési szabadság, melyhez hozzátartozik, hogy az egyén a polgári jogi jogviszonyait a törvények keretei között szabadon rendezze, maga döntsön polgári jogi szerződéseinek tartalmáról. A Ptk.-nak a szerződésre vonatkozó szabályai szerint a szolgáltatásért ellenszolgáltatás jár. A törvény szövege is arra utal, hogy a szolgáltatásnak meg kell előznie az ellenszolgáltatást, azaz ellenszolgáltatást csak a már teljesített szolgáltatásért lehet követelni. Ettől eltérő megállapodásra a feleknek lehetőségük van. Ha azonban a szolgáltatás igénybevétele jogszabály alapján kötelező és a szerződés alapvető tartalmi elemeit is jogszabály határozza meg, különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a gyengébb pozícióban lévő állampolgárt megillető szerződési szabadságot a jogszabály csak a cél eléréséhez szükséges mértékig, azzal arányosan korlátozza. E követelménynek nem felel meg, és ezért alkalmazása során alkotmányos visszásságot eredményez az a szabály, amely előírja a hulladékszállítási közszolgáltatás díjának előre történő megfizetését.
A rendelet lehetővé tette a díjcsökkentés megállapítását azoknak az ingatlantulajdonosoknak a számára, akiknek ingatlana állandóan lakott területen helyezkedik el, és a szolgáltatást igazoltan hosszabb ideig nem veszik igénybe. Ugyanezt a díjcsökkentési lehetőséget a rendelet nem biztosította az üdülőterületen lévő ingatlanok tulajdonosai számára. Az Alkotmánybíróság éppen Velence Nagyközség tárgyra vonatkozó rendeletének vizsgálata során rögzítette azt az álláspontját, hogy az objektív ismérveknek megfelelően meghatározott igénybevevői körökre azonos tartalmú, illetve joghatású rendelkezéseket kell meghatározni. (54/1998. (XI. 27.) AB sz. hat.)
Nem felel meg ennek az alkotmányossági követelménynek, hogy az évi 8 havi üdülőhasználatot feltételező díjat az üdülőtulajdonosok akkor is kötelesek megfizetni, ha ezen időtartamon belül hosszabb ideig igazoltan nem tartózkodnak az ingatlanon, azt más sem használja, ezért a közszolgáltatást nem veszik igénybe. Az önkormányzat az ingatlanok tényleges használatára alapozott kedvezmény meghatározásánál az ingatlant azonos mértékben nem használó tulajdonosokra vonatkozóan jelentős eltérést eredményező rendelkezést alkotott, melynek alkotmányosan elfogadható indoka nincs.
A rendeletben szabályozott szabálysértési helyszíni bírság mértéke nem volt összhangban a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 135. § (1) bekezdésében foglaltakkal, ezért annak alkalmazása a jogállamisággal összefüggő alkotmányos visszásságot eredményez. A jogállamiságból fakadó követelmény, hogy az alacsonyabb szintű jogszabályok összhangban legyenek a magasabb szintű jogszabályokkal.
Az önkormányzati rendelet alkalmazásával kapcsolatos visszásságokat a szolgáltatást végző szervezet megszüntetni nem tudja, mert rá nézve az önkormányzat rendeletének alkalmazása kötelező.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ezért az önkormányzat törvényességi felügyeletét ellátó Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének tett ajánlást arra, hogy kezdeményezze a rendelet módosítását.
A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője az ajánlás alapján arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az ajánlásban foglaltak figyelembevételével Velence Nagyközség jegyzője új rendelettervezetet készített elő, melyet a helyi önkormányzat 2000. december 4-én elfogadott.
Az új rendelet megalkotása során figyelembe vették az ismertetett, valamint az OBH 4400/1999. számú ügyben tett ajánlást is, és ezzel megszüntették, illetve megváltoztatták azokat a szabályokat, melyek alkalmazása alkotmányos visszásságot okozott.
Miután a helyi önkormányzat törvényességi felhívás nélkül eleget tett az ajánlásban foglaltaknak, ezért a Közigazgatási Hivatal vezetője nem tett törvényességi felhívást.
Az országgyűlési biztos a Közigazgatási Hivatal vezetőjének válaszát az ajánlás elfogadásának értékelte, és tudomásul vette.
OBH 1062/1999. számú ügy utóélete
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogegyenlőség jogával összefüggésben felmerült visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot a nyugállományú hivatásos katonák üdülésével kapcsolatban.
Megállapította, hogy hátrányos az a megkülönböztetés, mely szerint a nyugállományú gyermekes igényjogosultak az iskolai szünetek idejére eső főszezoni üdülést drágábban vehetik igénybe.
Ajánlásában az országgyűlési biztos általános helyettese kezdeményezte, hogy a honvédelmi miniszter változtassa meg a honvédelmi üdülés szabályait oly módon, hogy a kiskorú gyermeket nevelő nyugállományú igényjogosultak főszezonban is a legkedvezőbb térítési díj mellett vehessék igénybe a családi üdülést, ha kiskorú gyermekükkel üdülnek.
Az ajánlást a miniszter elfogadta, a módosított rendeletet 2000. június 20-tól, a főidény kezdetétől kell alkalmazni. A vizsgálat eredménnyel zárult.
OBH 1675/1999.
Az Alkotmányban deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság (2. § (1) bek.), a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangja (7. §) követelményével, a tulajdonhoz való joggal (13. §), illetőleg az öröklés jogával (14. §) összefüggésben visszásságot okoz, továbbá a hátrányos megkülönböztetés tilalmába (70/A. §) is ütközik, ha a nemzetközi szerződéssel az állampolgárok tulajdonában okozott károk kárpótlás útján történő rendezése nem terjedne ki a Párizsi Békeszerződés 32. cikkében vállalt kötelezettség teljesítésének elmulasztása folytán keletkezett károkra.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 2630/1999.
I. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében deklarált tiltott diszkriminációval összefüggésben nem okoz visszásságot a helyi önkormányzat olyan rendeletének alkalmazása, mely a törvény keretei között állapította meg a helyi adók fajtáit és mértékét.
II. Az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében rögzített jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben sem okozott visszásságot az önkormányzat helyi adókról szóló rendeletének megtartásával, a jegyző által hozott adókivetést megállapító határozat.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy a községi önkormányzat rendeletével a helyi építési adó mértékét üdülés céljára használt építmény esetében magasabb összegben állapította meg a lakás céljára használt építményekénél.
Az országgyűlési biztos a hátrányos megkülönböztetés tilalma (Alk. 70/A. § (1) bek.), valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.
A panaszos kérte a helyi jegyzőtől üdülőépülete után kivetett adója egy részének törlését arra hivatkozással, hogy korábbi adóbevallásában üdülőépülete alapterületét 35 m2 helyett tévesen 61 m2 -ben jelölte meg. A jegyző határozatával a kérelemnek helyt adott, s összesen 13 595 forint építményadó törlését rendelte el, s panaszos üdülőingatlana után az építményadót az önkormányzati rendeletben megállapított mérték szerint a panaszos módosított adóbevallásának figyelembevételével vetette ki.
A vizsgálat rámutat arra, hogy a helyi önkormányzat adómegállapítási jogának és e tárgykörben rendeletalkotási jogkörének terjedelmét a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Hatv.) 6. §-a állapítja meg. A hivatkozott rendelkezések helyes értelmezése szerint: a helyi önkormányzat az adómegállapítási joga körében – a törvény keretei között – széles körű döntési szabadsággal rendelkezik a helyi adópolitika kialakítására. A helyi adók körében az adó mértékének, az adómentességeknek, valamint az adókedvezmények megállapításának joga a helyi önkormányzat adómegállapítási jogának egyik részjogosítványa. Az adó mértékének, az adó mentességeknek, kedvezményeknek meghatározása során az önkormányzat a helyi sajátosságokat, gazdaságpolitikai, adópolitikai szempontokat, a lakosság szociális körülményeit mérlegelve szabadon dönt arról, hogy az adóalanyok mely csoportját vonja az általánostól eltérő, kedvező megítélés alá, az adóalanyok mely csoportja számára nyújt adómentességet, adókedvezményeket.
A vizsgálat megállapítása szerint a helyi önkormányzat a Hatv. rendelkezései alapján a helyi sajátosságokat, az adóalanyok teherbíró képességét és az önkormányzat gazdálkodási érdekeit szem előtt tartva élt adómegállapítási jogával. A helyi adópolitika kialakításakor az önkormányzatnak módjában állt az is, hogy az adószabályok megalkotása során preferálja a lakástulajdonosokat, értékelve azt a teljesítményüket, melyet a települési feladatok megoldása során végeznek. Az alkalmazott megkülönböztetésnek ésszerű indokai vannak, így az nem tekinthető önkényesnek, az Alkotmányban szabályozott diszkrimináció tilalmába ütközőnek. Ellenkezőleg, a kifogásolt rendelkezés nem az üdülőtulajdonosokkal szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés, hanem a lakástulajdonosok részére alkotmányos célból nyújtott kedvezmény, mely az Alkotmány 70/A. §-ával összefüggésben visszásságot nem okoz.
S mivel a jegyző panaszos évi építményadóját kivető 438/1999. számú határozata a törvények és az önkormányzat rendelete alapján került megállapításra, a jegyző határozata a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben (Alk. 2. § (1) bek.) sem vetett fel visszásságot. Ezért az országgyűlési biztos a panaszos beadványát az említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság hiánya miatt elutasította, s vizsgálatának eredményéről panaszost és a jegyzőt is tájékoztatta.
OBH 3080/1999.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében rögzített diszkrimináció tilalmával összefüggésben a visszásság közvetlen veszélyét hordja magában, ha a büntetés-végrehajtás országos vezetése csak annak a bv. dolgozónak a családját részesíti beiskolázási segélyben, ahol három vagy több gyermek kezdi meg tanulmányait.
Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.
OBH 3594/1999.
I. Az Alkotmány 70/A § (1) bekezdésében rögzített diszkrimináció tilalma alkotmányos elvével összefüggésben visszásságot okoz, ha az iskola diákjai közül csak egy meghatározott kórházban szervezett gyakorlaton részt vevő tanulók kapnak munkabért.
II. A diákok által befizetett hozzájárulásokkal való elszámolás hiányosságai az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvének sérelmén túl visszásságot idéznek elő a befizetéseket teljesítő diákoknak az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való alkotmányos jogával összefüggésben, a diákönkormányzat céljára rendelt pénzeszközök szabálytalan kezelése pedig anyagi oldalról veszélyezteti az ifjúság érdekeinek alkotmányos védelmét deklaráló alapelv maradéktalan érvényesülését.
A Miskolci Korányi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola diákjai az állampolgári jogok országgyűlési biztosához intézett beadványukban azt sérelmezik, hogy iskolájukban az 1996/97-es oktatási évben csak a Semmelweis Kórházban gyakorlaton részt vevő tanulók kaptak munkabért, a többiek nem. Az 1997/98-as tanévben pedig egyetlen gyakorlaton részt vevő tanuló sem kapta meg végzett munkája ellenértékét. Sérelmezték továbbá, hogy iskolájuk fennállása 20. évfordulójának megünneplésére 1998. évben általuk befizetett összegek – tanulónként 1200 forint – felhasználásáról nem kaptak elszámolást. Tájékoztatásuk szerint nincs tudomásuk az általuk befizetett diák-önkormányzati díjak elszámolásáról sem. Beadványukban kitértek arra is, hogy az „Egészségügy Tanulóiért” alapítvány támogatására az 1998/99-es tanévre diákonként 1500 forintot „kötelező jelleggel” fizettetett be velük az iskola. A befizetett összegről átvételi elismervényt nem kaptak. Az országgyűlési biztos által kért és a fenntartó által elrendelt vizsgálat megállapításai alátámasztották a beadványában foglaltakat. A kapott tájékoztatás szerint a szakközépiskolában a bizonylatok átvizsgálását követően megállapították, hogy a diákoknak az 1996/97-es tanévben az összefüggő nyári szakmai gyakorlatok után járó, a tanulókat megillető díjazást csak részben fizették ki, továbbá valóban csak azok a diákok részesültek díjazásban, akik gyakorlatukat a miskolci Semmelweis Kórházban töltötték le. Ebben az évben más gyakorló helyen végzett szakmai gyakorlatok után, illetve az 1997/98-as tanévben letöltött szakmai gyakorlatok után az iskola díjazást a vizsgálat megindításáig nem fizetett. A vizsgálat megállapítása szerint annak ténye, hogy az 1996/97-es oktatási évben az iskola diákjai közül csak a Semmelweis Kórházban gyakorlaton részt vevő tanulók kaptak munkabért, visszásságot idéz elő a diszkrimináció tilalmának alkotmányos elvével összefüggésben. Az iskola fennállásának 20. intézményi évfordulójának megünneplésére – igazgatói felvetésre – tantestületi döntés született. Néhány diák kivételével a tantestület által elfogadott összeget befizették a tanulók. A beszedett összeggel a megbízott szakmai igazgató-helyettes számolt el. A vizsgálat megkísérelte tisztázni az elszámolás rendjét, de a táppénzes állományban lévő igazgató-helyettes a fenntartó által szükségesnek tartott személyes megbeszélésen nem jelent meg, ezért a vizsgálat során nem volt mód számszerűsíteni és ellenőrizni a bevételeket. A vizsgálat megállapította azt is, hogy az „Egészségügy Tanulóiért” Alapítvány pénz-, értékkezelési- és bizonylati rendje sem megfelelő, valamint az okmányfegyelem szabályai is sérültek. Az előzőekhez hasonló szabálytalanságokat tárt fel a vizsgálat a diák-önkormányzati pénzek kezelésének, elszámolásának és dokumentálásának ellenőrzésekor is. A vizsgálat megállapítása szerint a diákok által befizetett hozzájárulásokkal való elszámolás hiányossága a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvének sérelmén túl visszásságot idéz elő a befizetéseket teljesítő diákok tulajdonhoz való jogával összefüggésben, diákönkormányzat céljára rendelt pénzeszközök szabálytalan kezelése pedig anyagi oldalról veszélyezteti az ifjúság érdekeinek alkotmányos védelmét deklaráló alapelv maradéktalan érvényesülését. A vizsgálat által feltárt, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok orvoslása érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felkérte Miskolc MJ Város Jegyzőjét, hogy a hatályos jogszabályok keretei között intézkedjék az iskola elszámolási, pénz- és értékkezelési rendjének, valamint okmányfegyelmének helyreállításáról, továbbá az iskolának a diákokkal történő elszámolásáról. Az érintett a hozzá intézett ajánlást elfogadta és intézkedett az iskola elszámolási, pénz- és értékkezelési rendjének, valamint okmányfegyelmének helyreállításáról és kezdeményezte, hogy az iskolában működő alapítvány jogszerű működésének vizsgálata érdekében ügyészségi vizsgálat induljon. Vizsgálatát követően a Miskolci Városi Ügyészség óvással élt a tantestület azon döntése ellen, amellyel törvénysértő módon, elvonva a kuratórium hatáskörét, elhatározta az 1200 forint összeg beszedését a tanulóktól. Az iskola, az általa készített intézkedési terv alapján minden érintett tanulónak kifizette az 1996/97-es és 1997/98-as tanév nyári szakmai gyakorlat elmaradt munkadíját, beleértve azokat a diákokat is, akik az intézkedés időpontjában már nem voltak az iskola tanulói.
OBH 4009/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 17. §-ában biztosított szociális gondoskodáshoz való joggal, a 70/A. §-ában deklarált jogegyenlőség követelményével, valamint a 70/D. § (1) bekezdésében biztosított lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben, ha a sorkatonákat jogszabály alapján megillető térítésmentes fogorvosi ellátást a polgári szolgálatot teljesítők esetében az orvos megtagadja.
Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.
OBH 4643/1999.
Visszásságot okoz az állampolgárok alkotmányos jogaival összefüggésben, ha a pénzügyminiszter a közmédiumok létszámcsökkentésével kapcsolatos kifizetések költségvetési támogatását ahhoz a feltételhez köti, hogy az elbocsátott dolgozót a közmédium 5 éven belül nem alkalmazza. E feltétel miatt ugyanis fennáll a hátrányos megkülönböztetés tilalmával (Alk. 70/A. §) és a munkához való joggal (70/B. § (1) bek.) összefüggő alkotmányos visszásság.
A Magyar Televízió Rt. egyik dolgozója, majd a Televíziós Dolgozók Szakszervezete is azért fordult panasszal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert információja szerint az Rt.-től elbocsátásra kerülő dolgozók – várhatóan mintegy 1000 fő – végkielégítésének állami támogatását a pénzügyminiszter ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az Rt. olyan dolgozót, akinek bármely közszolgálati műsorszolgáltató végkielégítést fizetett, 5 éven belül nem alkalmaz. A panasz alapján az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, és a beadvány másolatát megküldte az adatvédelmi biztosnak is, mert a panasz kifogásolta az elbocsátásra kerülő dolgozók adatainak nyilvántartását, illetve átadását a többi közszolgálati médiumnak.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa – a pénzügyminisztertől kapott tájékoztatás alapján – megállapította, hogy a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1999. évi XC. tv. 5. § (2) bekezdése értelmében a központi költségvetés céltartalék előirányzatából támogathatóak a Magyar Televízió Rt. és a Magyar Rádió Rt. létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri személyi kifizetések a pénzügyminiszterrel kötött megállapodás szerint. A miniszter a támogatás feltételei között közölte: „A Magyar Állam a független részvénytársaságok létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kiadásokhoz abból a célból járul hozzá, hogy az ezáltal is elérhető jelentős költségcsökkentés segítse rentábilis működésüket. A támogatás megítélésének alapfeltétele számottevőnek minősíthető létszámhányad végleges elbocsátása. Ennek konkrét mértékére a Magyar rádió Rt. és a Magyar Televízió Rt. tesz javaslatot annak tudatában, hogy a nem kellően jelentős mértékű létszámleépítéssel kapcsolatos egyszeri költségeket a részvénytársaságoknak kell kigazdálkodniuk.” A feltételek II. pontja szerint: „A támogatás előfeltétele a részvénytársaság arra vonatkozó kötelezettségvállalása, hogy az elbocsátástól számított öt éven belül nem alkalmaz olyan munkavállalót, valamint nem lép vele munkavégzésre vonatkozó szerződéses jogviszonyba, akinek munkaviszonyát valamely közszolgálati műsorszolgáltató végkielégítés fizetése mellett szüntette meg.” A III. pontban pedig az szerepel, hogy „Állami támogatás csak azok esetében igényelhető, akik, illetve akiknek: Munkakörét a részvénytársaság megszünteti, azaz helyükbe – akár más jogcímen – nem alkalmaznak dolgozót, vagy vállalkozót; Elbocsátásukat követő 5 éven belül korábbi munkaadójuk nem kerül velük olyan szerződéses viszonyba, melyből származó éves jövedelmük meghaladja a munkaviszonyban töltött utolsó 12 hónapban munkáltatójuktól származó jövedelmük 10%-át; Esetében a részvénytársaság kötelezettséget vállal arra, hogy elbocsátásukat követő 5 éven belül nem alkalmazza őket olyan vállalkozás, mely korábbi munkáltatójuk tulajdona.” E feltételek meglétét és betartását az igénylőnek megállapodásban kell vállalnia, biztosítva a Kormányzati Ellenőrzési Iroda erre vonatkozó időközönkénti ellenőrzéseit. Ezt, az általa márciusban aláírt szabályozást a közszolgáltató médiumokhoz a miniszter eljuttatta, de a megállapodás megkötésére 1999. november 8-ig még nem került sor, mivel az érintett részvénytársaságok igényeiket addig nem munkálták ki teljes körűen. (Az aláírás decemberben megtörtént.) A Magyar Televízió Rt. elnöke 1999 szeptemberében tájékoztatta többszáz dolgozóját az elbocsátásról, az előbbi feltételekről azonban nem.
A pénzügyminiszter álláspontja szerint a feltételekkel a végkielégítésről rendelkező jogszabály céljától eltérő alkalmazását (a joggal való visszaélést) kívánják kizárni, mert ha az elbocsátás költségét a költségvetés fedezi, nincs munkáltatói érdekeltség abban, hogy valóban és tartósan megtörténjék a létszámcsökkentés. Az elbocsátott dolgozók jogait ez nem korlátozza, diszkrimináció sem valósul meg, mert a feltételt, a korlátozást a munkáltató vállalja. Nem sérül a munkáltató egyébként is meglévő joga a munkavállaló szabad kiválasztására az alkalmazáskor, mert módja van a megállapodás informális felmondására (az igénybe vett támogatás egyidejű visszafizetésének terhe mellett). Ebből következően az Alkotmány 70/B. §-ában lefektetett munkához való jog sem sérül, hiszen a végkielégítések ténye, azok jogossága, sőt nagysága nem vitatott, és a munkavállalási jogosultság sem csökken. A miniszter érvei szerint a Kormánynak ugyanakkor alkotmányos kötelessége a nemzeti vagyon, a közpénzek, az állampolgárok jogainak védelme, a joggal való esetleges visszaélés megakadályozása.
Az országgyűlési biztos még a vizsgálat lezárása előtt tájékoztatta a pénzügyminisztert – a jelentés megküldésével – egy másik, jogi tartalmát tekintve azonos ügyről. Abban az esetben a pedagógus létszámcsökkentéshez adott költségvetési támogatás visszakövetelésének veszélye miatt rendelkezett úgy két települési önkormányzat, hogy az általuk fenntartott többi intézmény ne alkalmazzon olyan pedagógust, akinek végkielégítését e célra kapott költségvetési támogatásból fedezték. A jelentésben (ld. OBH 4618/1999.) az országgyűlési biztos megállapította (egyébként korábbi hasonló ügyekkel is azonosan), hogy az ilyen intézkedés visszásságot okoz a diszkrimináció tilalmával és a munkához való joggal összefüggésben. Erre a jelentésre reagálva a Pénzügyminisztérium államtitkára következőket közölte: „ha a lecsökkentett létszámú televíziónál meghal, felmond, vagy nyugdíjba megy egy öltöztető, takarító, képtechnikus, helyére célszerűbb a már helyi ismerettel rendelkező régi munkatársat visszavenni, mint újat keresni. Magasabb beosztásúak esetében ez már messze nem ilyen egyértelmű, és sokkal több visszaélési lehetőséget rejt. A szabályozásban azonban differenciálási lehetőséget nem találtunk, ezért voltunk kénytelenek egységesen szigorúra szabni a feltételeket.”
Az országgyűlési biztos jelentésében rámutatott arra, hogy a költségvetési támogatás feltételhez kötése mellett a pénzügyminiszter ésszerű érveket hozott fel. De arra már nem található ilyen, hogy miért nem elegendők ez esetben is azok – az egyébként jogszabályban előírt – feltételek, amelyekkel más szervezetek kapnak ilyen céllal támogatást. Ez a feltétel az, hogy a létszámcsökkentés az álláshely megszüntetést is jelentse; a továbbfoglalkoztatás (más címen) minden esetben tilos, valódi létszámcsökkentést kell végrehajtani. Az ezt meghaladó feltétel, nevezetesen hogy az állami támogatásból kifizetett dolgozót 5 évig nem lehet alkalmazni, szükségképpen jelenti azt, hogy az egykor elbocsátott dolgozó a felvételnél olyan hátránnyal indul – alkalmazása többletteherrel jár a végkielégítés visszafizetése miatt –, amely az Alk. 70/A. § (1) bekezdése, a munkaviszony körében pedig az Mt. 5. § (1) bekezdése szerint tilos. A megkülönböztetés ugyanis csak akkor nem minősül hátrányosnak, és ezért megengedett, ha az a munka jellegéből vagy természetéből egyértelműen következik (ld. Mt. 5. § (1) bek.). A létszámcsökkentéssel kapcsolatos pénzügyi kötelezettség (visszafizetés) pedig nem ilyen. Az igaz, hogy a munkáltató szabadon választja ki az alkalmazottakat, döntését nem köteles indokolni, de a megállapodás kifogásolt feltétele a hátrányos megkülönböztetést megelőlegezi. E miatt pedig sérülhet a munkához és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog (Alk. 70/B. § (1) bek.), bár a kereskedelmi műsorszolgáltatók léte ezt a sérelmet csökkenti.
Az országgyűlési biztos az állampolgári jogok sérelmének elkerülése érdekében azt ajánlotta a pénzügyminiszternek, hogy a Magyar Rádió Rt. és a Magyar Televízió Rt. részére tett, a végkielégítés kifizetésének költségvetési támogatására vonatkozó megállapodási ajánlatából az 5 évre szóló újrafoglalkoztatási tilalom feltételét hagyja el, illetve ha időközben a megállapodás megkötésre került, akkor e feltételt töröljék. A válaszadási határidő még nem járt le.
Az országgyűlési biztos jelentése e mellett szól arról, hogy ha a közérdek védelme indokolja, a támogatás jogszerű felhasználásának biztosítására alkotmányos állampolgári jogot nem veszélyeztető megoldást kell keresni, amiről jogszabály rendelkezhet.
OBH 4653/1999.
Nem okoz visszásságot az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben az önkormányzat képviselő-testülete, ha nem részesíti tankönyv-beszerzési támogatásban azokat az általános iskolai tanulókat, akik nem a település iskolájában tanulnak.
A panaszosok azért fordultak a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosához, mert sérelmezték, hogy gyermekeik részére a szögligeti önkormányzat képviselő-testülete nem biztosította a beiskolázási támogatást. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa – hatásköre hiányának megállapításával – a panaszt további intézkedésre az állampolgári jogok országgyűlési biztosának küldte meg.
Az országgyűlési biztos az Alkotmány 70/A. §-ában előírt diszkrimináció tilalma sérelmének alapos gyanúja miatt vizsgálatot indított, és felkérte a szögligeti önkormányzatot a kapcsolódó iratok megküldésére.
A képviselő-testület tankönyv-beszerzési támogatásban részesítette az iskolarendszerű oktatásban részt vevő, nappali tagozaton tanulókat. A határozat alapján támogatásban részesültek a helyi általános iskolai nyolcosztályos oktatás keretében részt vevő és egyben a községben állandó lakóhellyel is rendelkező tanulók. Nem kaptak támogatást azok az általános iskolai tanuló helybéli gyerekek, akik nem a helyi iskolába jártak. Az önkormányzat ugyanilyen támogatásban részesítette még a középiskolásokat, a főiskolásokat és az egyetemistákat is.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos figyelembe vette, hogy az önkormányzat a helyi közügyek intézésében nagyfokú önállósággal rendelkezik. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 118. § (1) és (3) bekezdései előírják, hogy a közoktatási rendszer működéséhez szükséges fedezet kötelezően biztosított forrásai az állami költségvetésben meghatározott normatív állami hozzájárulás és a fenntartói támogatás. A költségvetés a normatív hozzájárulást a nevelési-oktatási intézmények tanulói létszáma és az ellátott feladat figyelembevételével határozza meg. Az önkormányzatok ezt az összeget saját forrásból kiegészítik, és határozatban döntenek a támogatások módjáról. A támogatást nem rendeletben szabályozzák, mert a saját forrás összege évről évre változik, és azt nem is köteles fizetni. Dönthet úgy is, hogy a tankönyveket az iskola vásárolja meg, és azt a tanulók csak használatra kapják meg a könyvtártól. Az önkormányzat alapellátási kötelezettsége az általános iskolai fenntartásra terjed ki, amelyhez a címzett támogatást szintén az ott tanuló diákok számára tekintettel kapja meg közvetlenül az iskola. A támogatás ilyen elosztása nem ellentétes sem a közoktatási törvény, sem a törvény felhatalmazása alapján kiadott, a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről szóló miniszteri rendelet előírásaival.
A közép- és felsőfokú tanulmányokat folytató tanulók esetében az elosztási elv nem érvényesült. A tapasztalat az, hogy a települési önkormányzatok azért támogatják a másutt tanulókat, mert – az általános iskolásokkal ellentétben – az ő tanulásukhoz más módon nem tudnak hozzájárulni. A költségvetési kereten kívül nyújtott támogatásukkal ösztönzik a helyi fiatalok továbbtanulását.
A lefolytatott vizsgálat alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat eljárásában intézkedést igénylő, alkotmányos jog sérelme nem valósult meg. A vizsgálatot az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.
OBH 4925/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány a 70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz fűződő jognak és a 70/A. §-ában deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésével az önkormányzat, ha a panaszos szociális körülményeit nem deríti fel maradéktalanul, és a kötelező eljárási szabályokat nem tartja be.
Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.
OBH 5278/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal, a 70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz való joggal, a 70/A. §-ában deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésével, és a 2. §-ban deklarált jogállamiság elvéből fakadó tisztességes eljárás követelményével kapcsolatosan az önkormányzat azzal, hogy a vis maior támogatás elosztásakor az önkormányzat a panaszos ügyében az eljárást megszüntette, és a helyreállításhoz szükséges költségvetési támogatást nem biztosította.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 5954/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal, a 70/E. §-ban rögzített szociális biztonsághoz fűződő joggal, és a 70/A. §-ában rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésével, valamint a 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatosan az önkormányzat azzal, ha a panaszos részére nem biztosít megfelelő határidőt a vis maior támogatás felhasználására a megrongálódott ingatlanának helyreállítása érdekében.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 6038/1999.
Visszásságot okoz a diszkrimináció tilalmával, a munkához való joggal és a jogbiztonsággal összefüggésben (Alk. 2. §, 70/A. § és 70/B. §) a hivatásos állományú katonákra vonatkozó azon rendelkezés, amely szerint a hivatásos szolgálattal, illetve beosztással összeférhetetlen más kereső foglalkozás végzése tilos, ugyanakkor sem a Hszt., sem az erre vonatkozó HM rendelet nem ad támpontot az összeférhetetlenség értelmezésére.
Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.
OBH 300/2000., 3810/2000., 3919/2000., 4430/2000.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonsághoz való joggal és a 70/A. §-ában biztosított a hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatban visszásságot okoz, ha a mozgáskorlátozottak gépkocsival való várakozásának feltételeit elégtelenül szabályozzák. Ha ennek következtében településenként is lényegesen eltérő számukra a parkolás lehetősége, és a kedvezmények, mentességek az önkormányzat rendeletével megszüntethetők vagy korlátozhatók.
Az országgyűlési biztos a vizsgálatát mozgáskorlátozott panaszosok beadványai, egy névtelen bejelentés és a sajtóban megjelent cikkek alapján indította. A panaszosok azt sérelmezték, hogy mozgáskorlátozottként rendre kiszorulnak a részükre kijelölt ingyenes parkolóhelyekről; ha máshova állnak, megbírságolják őket; önkormányzati rendelettel megszüntetik a korábban ingyenes parkolási lehetőségeiket; forgalmirend-változtatással lehetetlenné teszik korábbi várakozási lehetőségeiket lakásaik közelében. Az országgyűlési biztos valamennyi esetben megállapította, hogy a panaszok helytállóak. Az egyes eseteket az önkormányzatok általában orvosolják. Az általános helyzet azonban a panaszokban leírtaknak megfelel.
A KRESZ 51/A. §-ában foglalja össze az engedéllyel rendelkező mozgáskorlátozottak közlekedését elősegítő szabályokat, melyek kivételezett helyzetet biztosítanak a közúti közlekedés többi résztvevőjével szemben.
Az országgyűlési biztos korábbi panaszok alapján (OBH 9792/1997., OBH 9663/1997., OBH 9664/ 1997., OBH 9668/1997., OBH 9669/1997., OBH 9672/1997., 2851/2000.) foglalkozott hasonló önkormányzati szabályozásokkal. Megállapította, hogy nincs olyan jogszabályi rendelkezés, mely meghatározná a fizető parkolókra vonatkozó mindenkori önkormányzati rendelet keretét. Enélkül viszont az önkormányzatok eltérő szabályozást alakítottak ki, többek között a mentességi kör tekintetében. Ezért szükséges olyan magasabb szintű jogi rendelkezés megalkotása, amely a helyi parkolási rendeleteket és a mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeivel kapcsolatos jogszabályokat összhangba hozza. Ajánlást tett az illetékes minisztereknek, hogy a KRESZ új szakaszának beiktatásával határozzák meg, a korlátozott várakozási övezetek szabályai kötelezőek-e a parkolási engedéllyel rendelkező mozgáskorlátozott személyekre, illetve az őket szállító járművek vezetőire. Az ajánlást elfogadták és a jogszabály módosításáig egy olyan, szakmailag megalapozott felhívást tettek közzé, mely az önkormányzati testületeket tájékozatta a problémáról.
2000 májusában az országgyűlési biztos ajánlása nyomán elkészült a rendelet módosításának szövege. Eszerint a mozgáskorlátozott személy, illetőleg az őt szállító jármű vezetője a korlátozott várakozási övezetben – amennyiben a mozgáskorlátozottak részére várakozóhely nincs kijelölve vagy azt elfoglalták – a várakozást ellenőrző órával vagy jegykiadó automatával ellátott várakozó helyen ezek működtetése nélkül is várakozhat. A jelentés kiadásakor, 2000. október 20-án az országgyűlési biztos a tárcáktól olyan információval bírt, hogy a módosítás 2001. január 1-jén hatályba lép, tehát megoldódik a mozgáskorlátozottak ingyenes parkolásának kérdése. Erre tekintettel újabb ajánlást nem tett.
Megállapította ugyanakkor azt is, hogy a mozgássérültek igazolványát általában arra való hivatkozással nem fogadják el a fizető parkolóhelyeken, hogy az könnyen hamisítható. Felmerült az is, hogy mozgássérült igazolvánnyal rendelkezhetnek olyanok is, akik ténylegesen nem azok.
Felhívta ezért a belügyminiszter figyelmét, hogy a KRESZ által biztosított általános ingyenes parkolás bevezetésének idejére az elfogadható és elfogadandó okmányokról is rendelkezni szükséges. Kezdeményezte, hogy az ehhez szükséges intézkedéseket tegye meg.
A belügyminiszter ezt az ajánlást elfogadta, a parkolási engedélyek biztonsági okmánnyá minősítését nem ellenzi. A szükséges rendeletmódosítást a szociális és családügyi miniszternek kell kezdeményeznie a belügyminiszternél, ezért az országgyűlési biztos a szükséges intézkedések megtételére őt is felhívta.
Mivel a KRESZ-módosítás nem lépett hatályba január 1-jén, ezért az országgyűlési biztos az idevágó és már elfogadott összes ajánlás teljesítésére ismételten felhívta a két minisztert.
OBH 1985/2000. és OBH 2638/2000.
A jogállamisággal (Alk. 2. § (1) bek.), valamint a diszkrimináció tilalmával (Alk. 70/A. § (1) bek.) kapcsolatos visszásságot okoz az olyan helyi önkormányzati rendeleten alapuló közszolgáltatói gyakorlat, amely a települési szilárd hulladék elszállítási díjának megállapításakor nem veszi figyelembe, hogy egyes háztartásokban heti 120 liternél kevesebb hulladék elszállítására van szükség, továbbá az olyan önkormányzati rendeleti szabályok alkalmazása, amelyek nem egyértelmű, esetleg ellentmondásos előírásokat tartalmaznak.
Több putnoki állampolgár panasszal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. A panaszosok sérelmezték, hogy a szilárd hulladék elszállításáért olyan összegű díjat kell fizetniük, mintha tőlük hetente egyszer 120 liter hulladékot szállítanának el. Arra hivatkoztak, hogy a rendszeresített szemétgyűjtő edényt legfeljebb havonta egy alkalommal töltik meg a keletkezett hulladékkal, ezért az általuk fizetett térítést nem tartják arányosnak az elvégzett szolgáltatással. Az egyik panaszos külön arra is hivatkozott, hogy a díjazás aránytalansága miatt egyáltalán nem veszi igénybe a szervezett hulladékszállítást, hanem az általa termelt hulladékot személyesen szállítja a közeli szeméttelepre, ahol külön díj ellenében elhelyezi. Ennek ellenére Putnokon is követelik tőle a szemétszállítás díját.
Putnok Város Önkormányzat Képviselő-testülete a települési szilárd hulladék gyűjtéséről és elhelyezéséről alkotott rendeletében előírta a kötelező hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevétele érdekében a közszolgáltatással érintett területen lévő ingatlanok tulajdonosai számára legalább 1 db 120 literes szabványos szemétgyűjtő edény beszerzését. A 120 literes edényeket a szolgáltató heti egy alkalommal üríti, függetlenül attól, hogy azokban mennyi hulladékot helyeztek el. A hulladék gyűjtéséért és szállításáért megállapított díj mértéke heti egyszeri 120 literes mennyiség elszállításához igazodik. Ennél több hulladékgyűjtő edény ürítése esetén a díj mértéke emelkedik. A rendelet azonban nem teszi lehetővé a díj csökkentését azok számára, akiknek a hulladékkibocsátása nem éri el a heti 120 litert.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az ügy vizsgálata során a következőket állapította meg:
A hulladékszállítási közszolgáltatás, melynek igénybevétele az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény (Kötv.) előírásai alapján a szolgáltatással ellátott területen kötelező, polgári jogi jogviszony keretében valósul meg a szolgáltató és az érintett ingatlanok tulajdonosai között. A polgári jogi jogviszony tartalmának meghatározásánál figyelemmel kell lenni a polgári jog olyan alapvető követelményére, mint a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányossága. Putnok Város Önkormányzata részben eleget tett rendeletében e követelménynek, amennyiben heti 120 liter szemét kibocsátását feltételezve állapította meg a szolgáltatás díját, ennél több szemét kibocsátása esetén pedig arányosan több díj fizetését rendelte el. Ugyanakkor nem vette figyelembe azt, hogy egyes háztartásokban nem keletkezik heti 120 liter elszállítást igénylő hulladék, és ennek megfelelően a kevesebb hulladékot kibocsátó ingatlantulajdonosok számára nem adott lehetőséget a díj arányos csökkentésére. A jogállamisággal és a diszkrimináció tilalmával összefüggő alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz az a körülmény, hogy a heti 120 liternél kevesebb szemetet kibocsátó ingatlantulajdonosok esetében nem érvényesül a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának a Polgári Törvénykönyvben (Ptk.) megállapított követelménye, míg ugyanez a követelmény érvényesül a heti 120 liternél több hulladékot kibocsátó ingatlantulajdonosok esetében.
Az előbbieken túlmenően is alkotmányos visszásságokhoz vezethet a rendelet egyes előírásainak alkalmazása. A rendelet alapján ugyanis nem állapítható meg, hogy a hulladékszállítás díját ingatlanonként vagy lakásonként kell fizetni. Az ingatlan és a lakás ugyanis nem azonos fogalom. Nem derül ki egyértelműen a szabályozásból, hogy a beépítetlen vagy nem lakással beépített ingatlanok tulajdonosaira – akikre a közszolgáltatás igénybevételének kötelezettsége szintén vonatkozik – milyen konkrét előírásokat kell alkalmazni. Nem felel meg a jogbiztonság követelményének az az előírás sem, amely rögzíti ugyan, hogy a szemétszállító járművel meg nem közelíthető utakat, telepeket, közös udvarokat területi konténerrel kell ellátni, de nem jelöli meg, melyek ezek a területek, és ilyen esetben miként történik a tulajdonosok számára a díj megállapítása. Ezek az ellentmondások, hiányosságok a rendelet alkalmazása során jogbizonytalansághoz vezetnek, így alkalmasak a jogbiztonsággal kapcsolatos alkotmányos visszásság előidézésére.
Nem valósít meg viszont alkotmányos visszásságot, hogy azoknak az ingatlantulajdonosoknak is fizetniük kell a rendelet szerinti közszolgáltatási díjat, akik a hulladékszállítási közszolgáltatást nem veszik igénybe, hanem más módon gondoskodnak a hulladék elhelyezéséről. A Kötv. ugyanis a szolgáltatással ellátott területen kötelezővé teszi a hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevételét. Ez azt jelenti, hogy az ellátott területen lévő ingatlanok tulajdonosainak nincs választási lehetősége abban a kérdésben, hogy milyen módon gondoskodnak az ingatlanon keletkezett hulladék elszállításáról. A fogyasztó tehát egyoldalúan nem mellőzheti a szervezett közszolgáltatás igénybevételét, és erre hivatkozva nem tagadhatja meg a díj fizetését. Ez a törvényi előírás kétségkívül a polgári jog által elismert szerződési szabadságot korlátozza. Az Alkotmánybíróság azonban több határozatában is kifejtette, hogy a szerződési szabadság alkotmányos alapjognak nem tekinthető, és alkotmányos célok által vezérelten megfelelő garanciális rendelkezések mellett korlátozható. A Kötv. előírása a közszolgáltatás kötelező igénybevételére azt a törvényes célt szolgálja – a települések tisztaságának megőrzése érdekében –, hogy a fogyasztók vegyék igénybe az önkormányzat által rendszeresített közszolgáltatást.
A megállapított alkotmányos visszásságok miatt a közszolgáltatást végző szervezetnél intézkedés tételére nem volt lehetőség, mert az önkormányzat rendeletének alkalmazása a szolgáltató számára kötelező. A visszásság megszüntetésének lehetséges módja az önkormányzati rendelet módosítása.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ezért ajánlást tett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének annak érdekében, hogy kezdeményezze az önkormányzati rendelet megfelelő módosítását.
A Közigazgatási Hivatal vezetője az ajánlással egyetértett, és Putnok Város Önkormányzat Képviselő-testületénél indítványt tett az önkormányzati rendelet módosítására.
OBH 2147/2000.
Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltósághoz és a 70/A. § (1) bekezdésében biztosított diszkrimináció mentes elbánáshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz azon mozgássérültek tekintetében, akik nem a Mozgáskorlátozottak Budapesti Egyesületének, hanem más hasonló érdekvédelmi szervezetnek, esetleg azok egyikének sem tagjai, ha a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. a temetőkbe történő ingyenes gépkocsibehajtás lehetőségét a Mozgáskorlátozottak Budapesti Egyesületének tagsági igazolványához köti.
A panaszos a beadványában sérelmezte, hogy a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. által biztosított kedvezményre, mely szerint a temetőkbe díjmentesen lehet gépkocsival behajtani, csak a Mozgáskorlátozottak Budapesti Egyesületének tagsági igazolványával rendelkező személyek jogosultak. A vizsgálat során kapott tájékoztatás szerint a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. megállapodást kötött a Mozgáskorlátozottak Budapesti Egyesületével arról, hogy tagjaik a tagság igazolása után valamennyi temetőbe díjmentesen hajthatnak be személygépkocsival. A Temetkezési Intézet Rt. álláspontja az, hogy a temetőben dolgozó portások nem alkalmasak arra, hogy a látogatók mozgáskorlátozottságát megállapítsák, ezért kénytelenek az igazolvány meglétéhez ragaszkodni.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a Temetkezési Intézet Rt. az ingyenes gépkocsibehajtás lehetőségével a mozgáskorlátozott személyeknek kívánt kedvezményt biztosítani, melynek igénybevételéhez természetesen szükséges a jogosultság – jelen esetben a mozgáskorlátozottság – fennállásának igazolása. Az Alkotmánybíróság 39/1999. (XII. 21.) AB határozata szerint „a pozitív diszkrimináció alkalmazásával kapcsolatosan is alkotmányos követelmény az, hogy a megkülönböztetés nem lehet önkényes, a megkülönböztetésnek a tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka kell hogy legyen”. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította azt is, hogy a vizsgált esetben a mozgáskorlátozottak érdekvédelmét ellátó társadalmi szervezetek tagsága közötti különbségtételnek nem volt objektív társadalmi indoka, tehát a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. az érintett mozgáskorlátozottak szempontjait, körülményeit nem értékelte azonos figyelemmel, nem kezelte az őket azonos méltóságú személyként. Megállapította azt is, hogy mindez hátrányos megkülönböztetéshez vezetett azon mozgássérültek tekintetében, akik nem az említett egyesületnek, hanem más hasonló érdekvédelmi szervezetnek, esetleg azok egyikének sem tagjai, de mozgáskorlátozottságukat igazoló dokumentummal rendelkeznek. A feltárt alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kezdeményezte, hogy a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. az ingyenes gépkocsibehajtás kedvezményét olyan feltételhez kösse, mely nem okoz hátrányos megkülönböztetést a mozgáskorlátozottak egyes csoportjai között. A Budapesti Temetkezési Intézet Rt. az ajánlást elfogadta.
OBH 2851/2000.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében előírt diszkrimináció mentes elbánáshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az önkormányzat rendelete csak a helyben lakó mozgáskorlátozottaknak ad lehetőséget kedvezményes bérlet vételére.
A panaszos a beadványában sérelmezte, hogy Budapesten, a XIII. kerületben a mozgáskorlátozottak a parkolásra jogosító igazolványukkal csak a kijelölt helyen parkolhatnak ingyenesen. Amennyiben a mozgáskorlátozottak részére kijelölt parkolóhely foglalt, akkor fizetniük kell a parkolóhely igénybevételéért.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa korábbi jelentéseiben (OBH 9792/1997., OBH 9663/1997., OBH 9664/1997., OBH 9668/1997., OBH 9669/1997., OBH 9672/1997.) megállapította, hogy nincs olyan jogszabályi rendelkezés, mely meghatározná a fizető parkolókra vonatkozó mindenkori önkormányzati rendelet keretét. Keretszabály nélkül viszont az önkormányzatok eltérő szabályozást alakítottak ki a mentességi kör tekintetében. Megállapította azt is, hogy mindezek szükségessé teszik olyan magasabb szintű jogi rendelkezés megalkotását, amely a helyi parkolási rendeleteket és a mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeivel kapcsolatos jogszabályokat összhangba hozza. A korábbi vizsgálatok nyomán az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlást tett a Közlekedési-, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumnak, hogy a Belügyminisztériummal egyetértésben, az egységes szabályozási elvek kialakítása érdekében a KRESZ új szakaszának beiktatásával határozza meg, hogy a korlátozott várakozási övezetek szabályai kötelezőek-e a parkolási engedéllyel rendelkező mozgáskorlátozott személyekre, illetve az őket szállító járművek vezetőire.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának ajánlása nyomán elkészült a rendelet módosításának szövege, mely szerint a mozgáskorlátozott személy, illetőleg az őt szállító jármű vezetője a korlátozott várakozási övezetben – amennyiben a mozgáskorlátozottak részére várakozóhely nincs kijelölve, vagy azt elfoglalták – a várakozást ellenőrző órával, vagy jegykiadó automatával ellátott várakozó helyen ezek működtetése nélkül is várakozhat. Erre tekintettel állampolgári jogok országgyűlési biztosa újabb ajánlást nem tett.
OBH 3604/2000.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott diszkrimináció alkotmányos tilalmába ütközik és az Alkotmány 70/D. §-ában biztosított lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jog sérelmét okozza az Országos Traumatológiai Intézet főigazgatói utasítása, mely szerint az Intézetből elsősorban az alacsonyabb színvonalú ellátást nyújtó Fővárosi Szociális Központ Intézményei (FSZKI) és Oltalom Karitatív Egyesület tartós ápolási osztályaira kerülhetnek a hajléktalan betegek, ha az említett intézményekben a rendelkezésre álló szolgáltatás a súlyos állapotban lévő hajléktalanok gyógyítására nem alkalmas.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 4139/2000.
Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha a rendőri szerv a gyanúsított daktiloszkópiai és fényképnyilvántartásba vételekor az erre vonatkozó jogszabály előírásainak figyelembevételével jár el.
A BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányságán rágalmazás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a panaszost, majd „rabosították”, vagyis daktiloszkópiai és fényképnyilvántartásba vették. A panaszos sérelmezte, hogy a 2000. március 1-jén hatályba lépett bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény (Bnytv.) – a bűnügyi nyilvántartásba vétel szempontjából – nem tett különbséget a rágalmazás és annál súlyosabb bűncselekmények között. A panaszos felvetette továbbá, hogy ha az illetékes hatóságok a rágalmazás miatt indult valamennyi addigi eljárásban nem alkalmazták minden gyanúsítottal szemben a Bnytv. vonatkozó előírásait, úgy esetében fennállt a diszkrimináció tilalmának sérelme. A panasz alapján felmerült alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Annak során áttanulmányozta a panaszt és telefonon tájékoztatást kért az ORFK Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet Daktiloszkópiai Szakértői Osztálya vezetőjétől.
Az országgyűlési biztos – hatáskörének hiánya miatt – azt nem vizsgálta, hogy a Bnytv. szabályai megfelenek-e az alkotmányos követelményeknek és azt sem, hogy a törvény miért nem tett különbséget a különböző súlyú szándékos bűncselekmények között a bűnügyi nyilvántartásba vétel kötelező eseteivel összefüggésben. Jelentésében azonban rámutatott, hogy a médiákban a panaszos ügyével kapcsolatban megjelent tájékoztatások felhívták a jogalkotó figyelmét a Bnytv. módosításának szükségességére. A módosítás – a jelentés írásba foglalásakor – már az előkészítés szakaszában volt.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa mellőzte a vizsgálat elrendelését a tekintetben is, hogy a nyomozó hatóságok – a Bnytv. hatályba lépése óta – minden esetben eleget tettek-e „rabosítási kötelezettségüknek”. Úgy ítélte meg ugyanis, hogy a panasz ezen része nem állt összefüggésben a diszkrimináció tilalmának alkotmányos elvével. A BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányságnak az a tevékenysége, amikor a panaszost bűnügyi nyilvántartásba vette – a törvény erejénél fogva – jogszerű volt, továbbá – más szándékos bűncselekmény miatt gyanúsítottá nyilvánított személy „rabosításához” képest – a panaszos „rabosítása” semmilyen alkotmányos jogában nem sértette és nem korlátozta őt.
Az ORFK-tól kapott tájékoztatás alapján megállapította az ombudsman továbbá, hogy 2000. március 1. és augusztus 31. között – a korábbi kb. évi 12 ezer „rabosítási anyaggal” szemben – több mint 30 ezer ilyen anyag érkezett számítógépes feldolgozásra. Ez azt támasztotta alá, hogy a panaszos daktiloszkópiai és fényképnyilvántartásba vétele nem volt egyedülálló, és nem volt a diszkrimináció tilalmának alkotmányos elvével összeegyeztethetetlen.
Az ombudsman az ügyben alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem tárt fel. A vizsgálatot ajánlás nélkül fejezte be.
