Alkotmány 57. § (5) bekezdés: A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.
A jogorvoslathoz való jog alkotmányos alapjog fontos garanciát nyújt az állampolgárok számára az őket ért sérelmek orvoslására, illetve a téves vagy a jogellenes döntések megváltoztathatóságára. Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott az alkotmányossági követelményeket kielégítő jogorvoslat ismérveivel. A 22/1995. (III. 31.) AB határozat szerint az Alkotmánybíróság „jogorvoslat” szó alatt azt a jogot érti, amelyet az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szabályoz. Jogorvoslattal élhet mindenki, akinek „jogát vagy jogos érdekét” a döntés sértheti. A „sérti” kifejezés pedig azt jelenti, hogy a jogorvoslat szabályainak azt kell az állampolgár számára lehetővé és a jogorvoslati fórumra nézve kötelezővé tenniük, hogy az orvoslásra vonatkozó kérelmet hibás döntés esetén teljesítsék. Az Alkotmánybíróság szóban forgó határozata szerint ahhoz, hogy valamely jogorvoslati forma funkcióját alkotmányosan tölthesse be, az érintetteknek meghatározott feltételekhez kötött alanyi joggal kell rendelkezniük arra, hogy az általuk állított jogsérelmet a jogorvoslati fórum érdemben és rájuk kiható hatállyal bírálja el.
Az Alkotmány alapján nincs alanyi jogosultság minden hatósági ügyben hozott döntés elleni közigazgatási jogorvoslatra. Ez utóbbi hiányában az állampolgárok a hatóságokkal szemben bírói úton érvényesíthetik jogos vagy jogosnak vélt érdekeiket. A bírósági eljárások vizsgálatára azonban az országgyűlési biztosnak nincs hatásköre. Kimondhatja viszont azt, hogy visszás az olyan eset, amikor az önkormányzat jegyzője határozatában nem hívja fel az ügyfél figyelmét a bírósági jogorvoslat lehetőségére. Az olyan eset is visszás, amelyben a határozatot hozó szerv – törvénysértően – úgy tájékoztatja az ügyfelet, hogy döntése ellen jogorvoslatnak – bírósági felülvizsgálatnak – nincs helye.
A jogorvoslati jog az arra jogosultat viszont csak a jogszabályban meghatározottak szerint illeti meg. Ezért minden esetben felmerül a jogorvoslatoz való jog sérelmének közvetlen veszélye, ha a jogszabály nem pontosan tartalmazza azt, hogy a hatóság határozatáról kit kell értesíteni. Az pedig, ha a jogszabály eleve kizárja, hogy a hatóság közölje határozatát azzal a személlyel, akinek a valóságban jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy a döntést ismerje és esetleg jogorvoslattal éljen, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz.
Magában hordozza a szóban forgó jog sérelmének közvetlen veszélyét az is, ha az állampolgár beadványa alapján a hatóság egyáltalán nem jár el, vagy egyáltalán nem határoz, továbbá ha határozatában a jogorvoslati lehetőségre nem oktatja ki az ügyfelet, vagy a határozatot szakszerűtlenül – tértivevény vagy postakönyvben való rögzítés nélkül –, esetleg egyáltalán nem kézbesíti. Sőt az is, ha az első sikertelen kézbesítést követően nem ismétli azt meg, hanem a határozatot az ügy irataival együtt irattározza.
Megállapítjuk az alkotmányos joggal összefüggő visszásságot minden olyan esetben is, amikor az eljáró szerv indokolatlanul hosszú idő múlva, nem a törvényes határidőben hozza meg határozatát, vagy nem alakszerű határozatot hoz, esetleg az állampolgár beadványát nem tartalma szerint bírálja el.
A beszámolási időszakban előfordult az is – bár nem új jelenségként –, hogy a közigazgatási szerv határozatát nem indokolta. Ekkor sem mellőzhető a jogorvoslati jog sérelmének megállapítása.
Ugyancsak kifogásolható az olyan eljárás, amikor a hatáskörrel rendelkező szerv nem maradéktalanul alkalmazza az irányadó jogszabályi rendelkezéseket.
A gyermeki jogok sajátosságai miatt évek óta kiemelt gondossággal vizsgáljuk az olyan eseteket, melyek a kiskorúak ellátásával kapcsolatosak. 2000-ben rámutattunk arra, hogy súlyosan sérül a kiskorút is megillető jogorvoslati jog, ha a gyámhatóság egyéves ügyintézés után – a szabályozásra való hivatkozással – a gyermektartás díj állam általi megelőlegezésének megállapítását elutasítja.
A jogbiztonság érvényesülése érdekében a jogalkotó meghatározza a jogorvoslatok benyújthatóságának határidejét. Ez azt jelenti, hogy a határidő elmulasztása – kivéve, ha az arra jogosult kétséget kizáróan dokumentálni tudja, hogy önhibáján kívüli okok miatt nem cselekedett határidőn belül – a jogorvoslathoz való jog elvesztésével jár. Amennyiben azonban az elsőfokú hatóság az időben benyújtott jogorvoslati kérelmet nem terjeszti fel másodfokú elbírálásra, valamint ha az eljárást úgy folytatja tovább, hogy korábbi határozatát nem vonja vissza, visszásság keletkezik az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével kapcsolatban.
2000-ben – új, de nem általános hibaként jelentkezett az, hogy – a közigazgatási szerv úgy zárta ki határozatában a jogorvoslat lehetőségét, hogy nem jelölte meg azt a jogszabályhelyet, melyre ezt a kijelentését alapozta. Az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság megállapítása ilyen esetben sem mellőzhető.
Ugyancsak egyedi eset volt az, amelyben az egyik önkormányzat jegyzője évekig nem hajttatta végre saját határozatát, és ezzel sértette meg a jogorvoslathoz való jogot.
Az előzőekkel ellentétben nem kifogásoltuk az olyan eseteket, amelyekben az állampolgár által sérelmezett hatósági eljárások megfeleltek a jogszabályoknak, az eljáró szervek biztosították az érintettek jogorvoslati lehetőségét, de azt a jogosultak nem vették igénybe. Hivatalunk igen sok ilyen – az ügy érdemét érintő – panasszal foglalkozik.
OBH 8565/1996. számú ügy utóélete
A beérkezett panasz szerint az önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálata (GAMESZ) a Mogyoródi patakon építési engedély nélkül gázló építését kezdte meg, amelyet a panaszos akadályozott, ezért 10 000 forint szabálysértési bírsággal sújtotta a jegyző.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben megállapította, hogy a szabálysértési hatóságok, az önkormányzat képviseletében közfeladatot ellátók és a Közlekedési Felügyelet eljárása megsértette a panaszos állampolgári jogait, nem felelt meg a jogállamiság, a jogbiztonság a tisztességes eljáráshoz való jog követelményeinek, a panaszos alkotmányos jogaival kapcsolatosan visszásságot okozott, ezért felkérte
– a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy a megváltozott tulajdoni viszonyoknak, hatósági-döntési jogosítványoknak és a jogállamban elfogadott általános jogfelfogásnak megfelelően gondoskodjon a közterületek, utak, járdák, terek építésére, bontására, burkolatbontásra stb-re vonatkozó ágazati szabályok módosításáról. Biztosítsa, hogy a szabályozás a jogalkotásról szóló törvénynek megfelelően vegye figyelembe az út menti ingatlantulajdonosok jogait, jogorvoslathoz való jogát, hogy a fogalom-meghatározások egyértelműek és közérthetőek legyenek;
– a Közlekedési Főfelügyelet főigazgatóját, hogy addig is, amíg az új jogszabályok megszületnek, gondoskodjon róla, hogy az állampolgárok (vagy más) tulajdonát is érintő közlekedési célú területeken való építés kizárólag e más jogok figyelembevételével történhessen. Eljárásaiban a „meglévő út” minősítést csak akkor használja, vagy fogadja el használatát másoktól, ha az út ténylegesen létezik. (Eredeti terepviszonyok megváltoztatása akkor is súlyosan érintheti a mellette fekvő ingatlan tulajdonosi jogait, ha nem jár egyúttal szilárd burkolat kiépítésével);
– a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy másodfokú szabálysértési hatóságtól a jövőben – még az 1968. évi I. törvény alapján folytatott eljárásokban – fokozottan követelje meg a tényállás tisztázása kötelezettségének, a bizonyítás elveinek érvényesülését;
– Fót polgármesterét, hogy vizsgálja meg a jegyző és a nevében eljárók, valamint a GAMESZ részéről az ügyben intézkedők szerepét, és vizsgálatának eredményéről tájékoztassa a képviselőtestületet. A testület, a jegyző és más hatósági feladatot ellátók, a tulajdonolt és irányított szervezetek működéséről, egymás közötti viszonyairól szóló (elsősorban szervezeti, működési) szabályzatban gondoskodjon a hasonló esetek előfordulásának megakadályozásáról. Szolgáltasson legalább erkölcsi elégtételt a panaszosnak.
Az ajánlást a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője elfogadta, a megállapításokkal egyetértett. Fót nagyközség polgármestere az ajánlást elfogadta, előterjesztésében a képviselő-testület megtárgyalta a jelentést és az ajánlásokat. Határozatuk szerint a szükséges szervezeti intézkedéseket megteszik, a megkezdett építkezés helyét az eredeti állapotba visszaállítják, a panaszostól – vele egyeztetett szövegű közleményben – a helyi újságban kérnek elnézést.
A közlekedési és vízügyi miniszter a 15/2000. (XI.16.) KöViM rendelettel újraszabályozta az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezését. Ennek során az ajánlásban foglaltakat teljesítette.
OBH 10661/1997. számú ügy utóélete
Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz való jog, valamint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelménye sérülésének veszélye miatt indított eljárást az OBH 10661/1997. számon több, út építésének engedélyezésére irányuló eljárással kapcsolatos panaszok alapján.
Valamennyi ügyben megállapítható volt, hogy az engedélyező hatóságok eljárása megfelelt a jogszabályoknak. Ugyanakkor az utak építésének és a forgalom részére való átadásának hatósági engedélyezéséről szóló 8/1970 (XI. 13.) KPM-ÉVM együttes rendelet előírásaiból következően az utak mentén lévő ingatlanok tulajdonosai az út építési, átalakítási eljárásából, amennyiben az ingatlanok területét az nem érinti, ki vannak zárva. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a hivatkozott jogszabály megfosztotta az út építésével érintett ingatlantulajdonosokat a jogorvoslat igénybevételének lehetőségétől, ezért az OBH 10661/1997. számú átfogó vizsgálat alapján kezdeményezte a jogszabályból adódó visszásság megszüntetését.
A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a kezdeményezést elfogadta és arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy megkezdődtek az új jogszabály előkészítési munkálatai. Ennek során különös figyelemmel kísérte a kezdeményezés sorsát, amelynek normaszövegét 2000. szeptember 19-én tartott közigazgatási egyeztetésen pontosították. Az új jogszabály – 15/2000. (XI. 16.) KöViM rendelet – megjelent, az ajánlás elérte célját.
A közlekedési és vízügyi miniszteri rendelet – feltehetően elírás miatt – nem tartalmazza pontosan az útépítési engedélyezési határozatról értesítettek teljes körét. A 16. § normaszövegéből hiányzik ugyanis azon ingatlantulajdonosok megjelölése, akik a miniszteri rendelet 2. § (2) bekezdése értelmében érintett tulajdonosnak minősülnek.
Az országgyűlési biztos ezért kezdeményezte, hogy közlekedési és vízügyi miniszter gondoskodjon a 15/2000. (XI. 16.) KöViM rendelet pontosításáról.
A válaszadásra nyitva álló idő még nem telt el.
OBH 1783/1998.
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog sérelmének közvetlen veszélye megállapítható minden olyan esetben, amikor a beadvánnyal érintett hatóság egyáltalán nem hoz határozatot – vagyis nincs jogorvoslattal megtámadható hatósági aktus –, illetve a jogorvoslati jogra nem oktatja ki az ügyfelet. A mulasztás sérti a jogállamiság lényegi elemét képező jogbiztonság alkotmányos követelményét is.
A panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert bérelt lakásának zárait a tulajdonos kicseréltette és a rendőrség nem nyújtott segítséget a lakásba való bejutáshoz. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot rendelt el a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.), valamint a jogorvoslathoz való jog (Alk. 57. § (5) bek.) sérelmének gyanúja miatt. A sérelmezett eljárás vizsgálata érdekében a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjétől kért tájékoztatást.
A panaszos által bérelt lakás tulajdonosa – a panaszos távollétében – telefonon rendőri segítséget kért a X. kerületi Rendőrkapitányságtól. Bejelentése szerint a tulajdonát képező lakásba ismeretlen személy behatolt. A helyszínre érkező rendőrjárőr előtt tulajdonjogát igazolta, személyi igazolványát bemutatta. A rendőrök megalapozottnak vélték a tulajdonos bejelentését, és az ügyeletes tiszt utasítása alapján lakatost hívtak a helyszínre. A tulajdonos, valamint a szomszédok jelenlétében felnyittatták a lakást. A tulajdonos a felnyitott zárat a lakatossal kicseréltette.
A panaszos három nappal később az eredeti állapot visszaállításához kért segítséget a rendőrségtől, és bemutatott egy felmondás érvényességének megállapítására indított perben keletkezett bírósági részítéletet. A rendőrök tájékoztatták, hogy panaszával a jegyzőhöz kell fordulnia. A kapitányság munkatársai nem követtek el jogsértést azzal, hogy a panaszosnak nem nyújtottak segítséget a lakás felnyitásához. A rendőrségről szóló törvény szerint a magánérdekek védelme csak akkor tartozik a rendőrség hatáskörébe, ha a törvényes védelem az adott körülmények között más módon nem biztosítható, vagy ha a rendőri segítség nélkül a jog érvényesíthetősége meghiúsulna vagy számottevően megnehezülne. A vizsgált esetben ilyen körülmények nem álltak fenn.
A panaszos a X. kerületi Önkormányzat jegyzőjétől kérte az eredeti birtokállapot helyreállítását. A jegyző határozatával a tulajdonost az eredeti állapot helyreállítására kötelezte, és eltiltotta a további jogsértő magatartástól.
A panaszos feljelentést tett a lakás tulajdonosa ellen birtokháborítás és magánlaksértés miatt. A feljelentést nem bűnügyi, hanem általános számra iktatták. Az ügy vizsgálója megkísérelte a panaszos felkutatását, de a panaszos nem lakott a per alatt álló lakásban, ismeretlen helyen, vidéken tartózkodott. A nyomozóhatóság a panaszos feljelentését érdemben nem bírálta el, az ügyet irattárba helyezte, mert álláspontja szerint a Btk. 176. § (1) bekezdésébe ütköző magánlaksértés gyanúja a tulajdonossal szemben csak abban az esetben lett volna megállapítható, ha a panaszos ténylegesen a lakásban lakik. Az ügyben panasszal megtámadható büntetőeljárási vagy államigazgatási határozat meghozatalára nem került sor.
A X. kerületi Rendőrkapitányságnak a feljelentés kezelésére és elintézésére vonatkozó eljárása sértette a büntetőeljárás szabályait, valamint a panaszos jogorvoslati jogát és ezzel összefüggésben a jogállamiság és annak lényegi elemét képező jogbiztonság alkotmányos követelményét. Az országgyűlési biztos korábbi ajánlásában már kérte az országos rendőrfőkapitányt, hogy büntetőeljárás kezdeményezésére irányuló vagy ezzel összefüggő bejelentések, feljelentések, ne kerülhessenek általános iktatásra, és ezáltal ne vonják ki azokat a törvényben meghatározott eljárási szabályok hatálya alól. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta, ezért az országgyűlési biztos az ügyben megállapított alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság miatt újabb ajánlást nem tett, a vizsgálatot lezárta, de a főkapitány figyelmét felhívta az ismételten megállapított mulasztásra.
OBH 2824/1998.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz és az Alkotmány 64. §-ában biztosított panaszhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a nyomozás megtagadása ellen a jogosult által benyújtott panaszt a nyomozó hatóság nem bírálja el.
II. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében deklarált jogorvoslathoz való joggal kapcsolatban visszásság keletkezik, ha a feljelentővel a szabálysértési hatóság nem közli az eljárást befejező érdemi határozatot.
III. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a másodfokú szabálysértési hatóság a feljelentő fellebbezését több mint egy év alatt nem bírálja el, emiatt a szabálysértés elkövetőjének felelősségrevonhatósága elévül.
A panaszos kifogásolta, hogy nyomozást megtagadó határozat elleni panaszára a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség nem válaszolt, a Budapesti III. Kerületi Rendőrkapitányságon folyamatban volt szabálysértési eljárást befejező határozatot részére nem kézbesítették, a másodfokú szabálysértési hatóság mulasztása miatt pedig a cselekmény elévült.
Az ügyben a jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el az országgyűlési biztos. Annak során tájékoztatást kért a III. kerületi rendőrkapitánytól.
Az ombudsman megállapította, hogy a panaszos 1996. március 14-én büntető-feljelentést tett egy lakótársa ellen, garázdaság miatt a III. kerületi Rendőrkapitányságon. A kapitányság a nyomozást bűncselekmény alapos gyanújának hiányában 1996. április 4-én megtagadta és az iratokat a szabálysértési hatósághoz áttette. A megtagadó határozat ellen a panaszos jogorvoslattal élt, de arra választ nem kapott. A III. kerületi Rendőrkapitányság lefolytatta a szabálysértési eljárást és elsőfokú határozatában – garázdaság szabálysértésének elkövetése miatt – a feljelentett személyt figyelmeztetésben részesítette. A panaszos részére a határozatot nem kézbesítették. Az elkövető a határozatot megfellebbezte, amiről a panaszos szintén nem tudott. A másodfokú szabálysértési hatóság az eljárást elévülés miatt megszüntette, az elsőfokú határozatot hatályon kívül helyezte. Ez ellen a panaszos az Országos Rendőr-főkapitánysághoz fordult. Az országos rendőri szerv a másodfokú határozatot megalapozottnak tartotta, bár megállapította, hogy az érdemi másodfokú határozat késedelmes meghozatala miatt évült el a cselekmény. A határidő mulasztásával kapcsolatos okok kivizsgálására felkérte az illetékes szakmai parancsnokot.
A III. kerületi Rendőrkapitányság az ombudsmant nem tájékoztatta a nyomozást megtagadó határozat ellen benyújtott panasz sorsáról. Az ombudsman azt valószínűsítette, hogy a nyomozás megtagadás ellen benyújtott panasz alapján nem történt intézkedés, amely a Büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezésein túl sértette a jogállamiság alkotmányos elvéből eredő jogbiztonság követelményét, valamint a panaszos panaszhoz való jogát.
Megállapította az országgyűlési biztos, hogy azzal, hogy a panaszossal nem közölték az elsőfokú határozatot, elzárták jogorvoslati jogosultságától. Ezzel is sérült a jogállamiság elvén alapuló jogbiztonság követelménye, valamint a panaszos jogorvoslathoz való joga. A Budapesti Rendőr-főkapitányság mint másodfokú szabálysértési hatóság – azzal, hogy több mint egy év elteltével hozott határozatot – ugyancsak megsértette a szabálysértésekről szóló törvényt és a jogállamiság alkotmányos követelményéből fakadó jogbiztonság elvét, valamint a tisztességes eljárás követelményét.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlotta a Budapest III. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjének, hogy a feltárt visszásságok jövőbeli elkerülése érdekében tegyen megfelelő intézkedéseket. Ajánlotta továbbá a budapesti rendőrfőkapitánynak, valamint a III. kerületi rendőrkapitánynak, hogy fontolják meg a vizsgálatban feltárt mulasztások és hibák miatt az érintettek elleni fegyelmi eljárás megindítását. Az ajánlásokkal a címzettek egyetértettek, és azokat a fegyelmi felelősségrevonás kivételével – amire elévülés miatt nem volt lehetőség, továbbá mert az esetleges felelősök már nem dolgoztak a kapitányságon – teljesítették.
OBH 3760/1998.
A lefoglalt gépkocsi kiadásának évekig tartó elhúzódása, a feloldásra irányuló kérelmek válasz nélkül hagyása, a vámeljárás és az államigazgatási eljárás szabályainak megsértése alkotmányos visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, illetve a tulajdon védelméhez (Alk. 13. § (1) bek.) és a jogorvoslathoz való joggal (Alk. 57. § (5) bek.) összefüggésben.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 3887/1998.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisággal és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe foglalt jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a nyomozó hatóság a feljelentés beérkezésétől számított három napon belül nem dönt a nyomozás elrendeléséről vagy megtagadásáról.
II. Az Alkotmány 64. §-ában deklarált panaszhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a nyomozó hatóság a panaszt nem annak tartalma szerint bírálja el.
A panaszos az állampolgári jogok országgyűlési biztosához intézett beadványában leírta, hogy magánszemélytől használt személygépkocsit vásárolt, amiről később kiderült, hogy bűncselekmény elkövetéséből származik. Miután erről a panaszos tudomást szerzett, a gépkocsit beszolgáltatta a helyi rendőrkapitányságon. A panaszos a sérelmére elkövetett csalás miatt feljelentést tett a nyomozó hatóságnál, a panaszos feljelentése tárgyában azonban nyomozás nem indult.
A panasz alapján a jogbiztonsággal és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, melynek során vizsgálatra kérte a Legfőbb Ügyészséget.
A személygépkocsi tulajdonosa lopás büntette miatt feljelentést tett a lakóhelye szerinti rendőrkapitányságon, amely továbbította azt a nyomozás lefolytatására jogosult Budapesti Rendőr-főkapitányságnak. Tíz nappal később a panaszos tett bejelentést a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságon, mely szerint tudomására jutott, hogy az általa magánszemélytől vásárolt gépkocsi bűncselekményből származik. A bejelentés alapján a gépkocsit lefoglalták. Ezt követően a panaszos ismeretlen tettes ellen csalás büntette miatt feljelentést tett. A két feljelentés egyesítése a Büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (továbbiakban: Be.) 32. § (2) bekezdésének rendelkezése ellenére elmaradt, így a panaszos feljelentése tárgyában határozat nem született. A személygépkocsi eredeti tulajdonosa által tett feljelentés alapján indult nyomozás során a panaszost csupán egyéb érdekeltnek tekintették, feljelentése alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság intézkedést nem tett, a nyomozás elrendeléséről vagy annak megtagadásáról nem határoztak. A Be. 121. §-a szerint a büntetőeljárás feljelentés, bejelentés vagy a nyomozóhatóság észlelése alapján indul. A Be. 126. §-a úgy rendelkezik, hogy a feljelentés beérkezésétől számított három napon belül a nyomozás elrendeléséről vagy megtagadásáról kell határozni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság e határozathozatali kötelezettségének nem tett eleget, így az Alkotmány 2. §-ában deklarált jogállamisággal és jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.
A panaszos a lopás büntette miatti feljelentés tárgyában hozott nyomozó hatósági határozat ellen panaszt nyújtott be. Panaszában sérelmezte, hogy az ugyanebben az ügyben általa csalás miatt tett feljelentés alapján eljárás nem indult, illetve arról ő értesítést, határozatot nem kapott. A panaszt a Budapest II. és III. Kerületi Ügyészség elutasította. Bár a panaszos – a jogszabályi rendelkezések ismeretének hiányában – a feljelentése alapján várt hatósági intézkedések elmaradását egy ugyanazzal az üggyel kapcsolatos másik határozat elleni panaszban sérelmezte, kérelme a feljelentése ellenére elmaradt nyomozóhatósági intézkedések pótlására irányult. Az ügyészségnek a panasz alapján meg kellett volna vizsgálnia, hogy a nyomozó hatóság tett-e, és ha igen, akkor milyen intézkedéseket a panaszos feljelentése tárgyában. A II. és III. Kerületi Ügyészség eljárása tehát az Alkotmány 64. §-ában biztosított panaszhoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Tekintettel azonban arra, hogy az említett hatóságok eljárási hibáit a Legfőbb Ügyészség orvosolta, az országgyűlési biztos az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok tárgyában ajánlást nem tett.
OBH 5167/1998.
Nem sérti a védelem alkotmányos jogait, ha a nyomozó hatóság csak munkaidőben teszi lehetővé az ügyvédi beszélő megtartását.
Teljes szöveg: 3.10. fejezetben.
OBH 5547/1998.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz fűződő és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyző évekig nem hajtatja végre a zavaró fafeldolgozó műhely működésének megtiltását kimondó határozatát, valamint ha évekig nem hoz határozatot az engedély nélküli építkezés ügyében.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 6053/1998.
I. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az ügyészségi nyomozó hivatal a védő indítványainak elutasításáról nem határozati formában dönt.
II. Önmagában nem okoz alkotmányos visszásságot a nyomozás elhúzódása, mivel adott körülmények között szükséges és megalapozott lehet a több hónapig tartó eljárás.
III. Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az sem, ha a nyomozó hatóság a lefoglalásra, a bűnjeljegyzék készítésre, valamint a fogvatartott gyanúsított kapcsolattartási lehetőségeire vonatkozó jogszabályi előírásokat maradéktalanul betartja.
A panaszos sérelmezte, hogy fia – aki a rendőrség hivatásos állományú tagja – ellen a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal nyomozást rendelt el és előzetes letartóztatásba is helyezte őt a bíróság. Kifogásolta az eljárás elhúzódását, a nyomozás során lefoglalt értékekről készült bűnjegyzék hiányosságát, továbbá hogy az ügyész nem engedélyezte fiának a hozzátartozóival való kapcsolattartást. Elfogadhatatlannak tartotta azt is, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben fia nem fejezhette be a fogvatartása előtt megkezdett fogkezelést, végül azt, hogy az ügyészségi nyomozó hivatal fia ügyvédjének több beadványára nem válaszolt.
A panasz alapján felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság, valamint a tisztességes eljáráshoz, az emberi méltósághoz és a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez és jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot folytatott. Annak során vizsgálatra kérte a fővárosi főügyészt és nyilatkozattételre kérte a panaszost.
A panasz és mellékletei alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a több hónapig tartó előzetes letartóztatás elrendelése és meghosszabbítása vizsgálatára nincs hatásköre, mivel azt a bíróság rendelte el. A nyomozás elrendelésének megalapozottságát nem vonta kétségbe – ezért alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot sem állapított meg –, mivel az országgyűlési biztos nem büntetőügyben eljáró hatóság, nincs lehetősége az ilyen ügyben hozott határozatok ténybeli alapjának vizsgálatára és a bizonyítékoknak a nyomozó hatóságok helyett történő további mérlegelésére.
Megállapította az iratokból továbbá, hogy a panaszos fia fogvatartásának kezdete és az ügy bíróság elé kerülése között mintegy 6 hónap telt el. Ez az időintervallum azonban önmagában nem volt alkalmas alkotmányos joggal összefüggő visszásság megállapítására, különös figyelemmel a vádiratbeli, vád tárgyává tett cselekmények számszerűségre és a különböző tényállásokra. Azok felderítése, bizonyítása ugyanis időigényes volt. Utalt az országgyűlési biztos arra is, hogy már több jelentésben rámutatott arra, hogy a nyomozás elhúzódása önmagában nem okoz alkotmányos visszásságot, mivel adott körülmények között szükséges és megalapozott lehet a több hónapig tartó eljárás.
A fővárosi főügyész arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy a panaszos fiával szemben nyomozást folytató Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal az eljárás során foganatosított lefoglalásról, házkutatásról jegyzőkönyvet készített és nem mulasztotta el a bűnjeleket a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezeléséről és nyilvántartásáról szóló jogszabály szerinti bűnjeljegyzéken sem feltüntetni. Annak gyanúja pedig nem merült fel, hogy olyan tárgyat is lefoglaltak volna, amely nem szerepelt a bűnjeljegyzéken, a panaszos fia fogvatartásának idejére pedig az ügyészi szervek semmiféle korlátozást nem írtak elő kapcsolattartási lehetőségeivel összefüggésben.
A főügyész válaszát elfogadta az ombudsman, a panaszos által sérelmezett lefoglalással és bűnjeljegyzékkel, valamint kapcsolattartási lehetőségeivel összefüggésben nem állapította meg a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét.
A főügyész megállapította továbbá, hogy a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a panaszos fiának meghatalmazott védője által írásban előterjesztett több indítványa elutasításáról nem hoztak határozatot. Ezzel megfosztotta a panaszost és a védőt a jogorvoslati jogtól. Erre figyelemmel az ombudsman megállapította, hogy a panaszos fia ellen folyamatban volt nyomozás ügyésze a jogorvoslathoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott. Ajánlást azonban nem tett, mert a fővárosi főügyész a vizsgálat során, saját hatáskörben felismerte az alkotmányos joggal összefüggő visszásságot és felelősségre vonta a visszásságot okozó ügyészt. A hasonló jellegű mulasztások jövőbeni elkerülése érdekében azonban az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felkérte a Fővárosi Főügyészség vezetőjét, hogy hívja fel az alárendeltségében működő ügyészek figyelmét a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend betartására.
Az országgyűlési biztos a panaszosnak azon részében mellőzte a vizsgálatot, mely a büntetés-végrehajtási intézetben elhelyezett fia orvosi ellátását érintette. A mellőzés oka az volt, hogy a panaszos nem eleget az ombudsman nyilatkozattételre való felhívásának, anélkül pedig megalapozottan nem lehetett a vizsgálatot lefolytatni.
OBH 6490/1998.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elvéből fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, továbbá az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében deklarált védelemhez való jog közvetlen veszélyét idézi elő, ha a nyomozó hatóság a fogvatartott gyanúsított védőjét csak azt követően értesíti a kihallgatásról, miután azt már foganatosította.
II. Nem keletkezik alkotmányos joggal összefüggő visszásság, ha a kirendelt védő rajta kívül álló okok miatt nem vesz részt az egyes nyomozati cselekményeken és az iratismertetésen.
III. Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az sem, ha a nyomozó hatóság a fogvatartott számára – kérelem hiányában – nem biztosít különböző kedvezményeket.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában előzetes letartóztatásban volt panaszos szerint kirendelt védője nem foglalkozott kellő hatékonysággal ügyével és nem tartotta vele a kapcsolatot. Sérelmezte továbbá, hogy nem vehetett részt élettársa temetésén, és a sírját sem látogathatta meg, a rendőrségi fogdában pedig nem kapta meg a megfelelő gyógyszereket, pedig közgyógyellátási igazolványa is volt.
A panasz alapján felmerült a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye, a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez, valamint a védelemhez való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Annak során vizsgálatra kérte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét és a megyei ügyvédi kamara elnökét.
A főkapitányság vezetője megállapította, hogy a főkapitányság a panaszos ellen őrizetbe vétele, majd előzetes letartóztatása mellett folytatott nyomozást, az élettársa sérelmére elkövetett emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt. A rendőrségi fogdába való elhelyezését megelőzően a panaszost az ügyeletes orvos megvizsgálta. Az orvos a panaszoson külsérelmi nyomot észlelt, de betegségre sem panaszkodott, rendszeres gyógyszer szükségletről nem nyilatkozott. A rendőrségi fogdában a panaszost kilenc alkalommal vizsgálta meg orvos. Indokolt esetben a megfelelő gyógyszert kiírta számára, amit – az orvosi utasításnak megfelelően – minden esetben megkapott.
A panaszos a fogdából négy levelet írt hozzátartozóinak, és többet küldött önkormányzatnak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, polgármesteri hivatalnak és ügyvédjének. Volt olyan kérelme is, melyben kérte a főkapitányság vizsgálati osztálya vezetőjének engedélyét ahhoz, hogy részt vehessen élettársa temetésén. A kérelem alapján az osztályvezető személyesen meghallgatta a fogvatartottat, melyet követően úgy döntött, hogy a temetésen nem vesz részt. A kérelmét visszavonta, illetve az írásba foglalt kérelmet magánál tartotta. A panaszos olyan kérelmet nem terjesztett elő, mely szerint az lett volna a szándéka, hogy meglátogassa élettársa sírját. Nem volt írásban nyoma annak sem, hogy a panaszos kérte volna a nyomozó szervet ügyvédi beszélő megszervezésére.
A főkapitány megállapította azt is, hogy a panaszos tudta kirendelt védője nevét, mivel első gyanúsítotti kihallgatásán azt közölte vele a nyomozó. A panaszos a kirendelt védőt elfogadta. Ezt a nyilatkozatát külön aláírta a gyanúsítotti kihallgatásáról készült jegyzőkönyvben. A nyomozó szerv – egy kivételével – minden eljárási cselekményről értesítette a védőt. A kivétel az az alkalom volt, amikor a panaszos kérte soron kívüli kihallgatását, és tudomásul vette, hogy a kihallgatását foganatosító nyomozó az adott körülmények között nem tudta a védőt értesíteni. A kirendelt védő egyébként a panaszos gyanúsítottá nyilvánításakor és az előzetes letartóztatást megelőző bírói meghallgatásán jelen volt.
A megyei főkapitány végül megállapította, hogy a fogdába való befogadásakor a panaszostól csak egy nadrágszíjat vettek át, nem tartott magánál sem TB-kártyát, sem közgyógyellátási igazolványt.
A Megyei Ügyvédi Kamara elnöke rögzítette, hogy a panaszos kirendelt védője az ügyvédekről és a büntetőeljárásról szóló törvények vonatkozó előírásai, valamint az ügyvédi etikai szabályzat szerint járt el a panaszos ügyében. Ezért a védővel szemben további vizsgálatot nem indított. Tájékoztatójához azonban mellékelte a panaszos kirendelt védője által készített igazoló jelentést. Abból kitűnt, hogy a panaszos védője a kirendelésnek annak ellenére eleget tett, hogy kirendelését megelőzően már kérte, hogy a kamara mentesítse pártfogói és büntető kirendelések jövőbeli teljesítése alól.
A főkapitánynak és a kamara elnökének tájékoztatója alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos a rendőrségi fogdában többször részesült orvosi ellátásban és gyógyszereket is kapott. A panasz ezen részében mulasztásra, szakmai szabályszegésre utaló adat nem merült fel. Nem vonta kétségbe azt sem, hogy előállításakor a panaszosnál nem volt közgyógyellátásra jogosító igazolvány.
Írásbeliség hiányában azt sem lehetett bizonyítani, hogy a panaszos nem önként állt el azon szándékától, hogy részt vegyen élettársa temetésén, illetve hogy kérte volna élettársa sírjának meglátogatását, valamint hogy a főkapitányság gondoskodjon ügyvédi beszélő megszervezéséről. Ezekre tekintettel az ombudsman mellőzte a panaszosnak a jogbiztonság követelménye, a tisztességes eljáráshoz és a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez, valamint a védelemhez való joga sérelmének megállapítását.
Elfogadta a főkapitánynak azt a megállapítását is, hogy a főkapitányság Vizsgálati Osztálya eleget tett védő-kirendelési kötelezettségének.
Nem fogadta el viszont azt, hogy a nyomozó hatóság védő-értesítési kötelezettségét – azon kívül, amikor a panaszos kért soron kívüli kihallgatást – teljesítette. Az ügyvédi igazoló jelentés szerint ugyanis csak akkor értesítette őt a nyomozó szerv, amikor a panaszos gyanúsítotti kihallgatását már foganatosították. Ezért megállapította az ombudsman, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogot és közvetlenül veszélyeztette a panaszos védelemhez való jogát is. Tekintettel azonban arra, hogy a panaszos gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőri szerv értesítette a kirendelt védőt és lehetővé tette a panaszosnak, hogy védőjével felvegye a kapcsolatot, továbbá hogy a védő megismerje a gyanúsítotti jegyzőkönyvben foglaltakat, ajánlást nem tett. A hasonló jellegű mulasztások jövőbeni elkerülése érdekében azonban felkérte a főkapitányság vezetőjét, hogy hívja fel az alárendeltségében működő nyomozó hatóságok állományának figyelmét a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend maradéktalan betartására.
A panaszos védelmére kirendelt védő feladat ellátásával kapcsolatban az ombudsman nem tárt fel alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. Ezt arra alapozta, hogy a védőn kívül álló ok – értesítésének elmaradása – miatt nem vett részt a panaszos első gyanúsítotti kihallgatásán és azon sem, melyet a gyanúsított kezdeményezett. Nem volt felróható a védő terhére az sem, hogy nem volt jelen az iratismertetésen és a panaszos ügyészi meghallgatásán, mivel távolmaradása okáról előzetesen tájékoztatta a nyomozót és az ügyészt. A kamara elnökének sem tett ajánlást az ombudsman.
OBH 7018/1998.
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében deklarált jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a nyomozás során foganatosított lefoglalásról az érintett jegyzőkönyvet nem kap, illetve annak tartalmát vele nem ismertetik.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz írt levelében sérelmezte, hogy előzetes letartóztatásának tartama alatt nem engedélyeztek beszélőt a számára, levelezését, kapcsolattartását korlátozták, valamint első gyanúsítotti kihallgatásán nem oktatták ki a jogaira. A panaszos sérelmesnek tartotta továbbá, hogy a kihallgatásokon nem az általa elmondottakat vették jegyzőkönyvbe, ügyvédet kérése ellenére sem rendeltek ki számára, valamint a rendőrség által foganatosított lefoglalásról nem kapott jegyzőkönyvet, így a jogorvoslathoz való jogával nem élhetett.
A panasz alapján az országgyűlési biztos alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, eljárása során vizsgálatra kérte a Legfőbb Ügyészséget. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos ellen a Pest megyei Rendőrfőkapitányság 97/1998. bü. számon több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást. A nyomozás során a panaszos előzetes letartóztatására került sor, melyet a Budapesti Fegyház és Börtönben hajtottak végre. Az előzetes letartóztatás időtartama alatt a fogvatartott egyes állampolgári jogai szünetelnek, más állampolgári jogai pedig – attól függően, hogy az ügy milyen eljárási szakban van – az ügyész illetve a bíróság rendelkezésének függvényében korlátozhatók. A panaszos által sérelmezett levelezés korlátozása, illetve a látogatások ellenőrzése – az előzetes letartóztatás időtartama alatt – a bűnüldözési szervek részére a büntető eljárás eredményessége céljából törvényerejű rendeletben biztosított eszköz, aminek alkalmazása az Alkotmány rendelkezéseivel összhangban áll, így nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.
A panaszos nevelőjének feljegyzéséből az derül ki, hogy panaszos 1998 szeptembere és novembere között azért nem volt beszélőn, mert azt nem is kérte. A panasz beszélők engedélyezésének elmaradását sérelmező része alaptalan. A panasznak a rendőrségi eljárást érintő része szerint a panaszost első kihallgatása alkalmával nem oktatták ki jogaira. A panaszos által sérelmezett kihallgatásról készült jegyzőkönyv szerint a terheltet megillető jogokról a nyomozó hatóság tájékoztatást adott, melynek megtörténtét a panaszos aláírásával igazolta. Az iratok tanúsága szerint tehát a panasz ezen része is alaptalan. Azzal kapcsolatban, hogy a kihallgatásokról felvett jegyzőkönyvek nem a panaszos által elmondottakat tartalmazzák, sem a panaszos, sem védője nem tett észrevételt az illetékes ügyészségnél. A jegyzőkönyveket a panaszos és védője egyaránt aláírták.
A panaszos sérelmezte, hogy az alapos gyanú közlését követően nem rendeltek ki részére védőt, annak ellenére, hogy meghatalmazott védője nem volt. A panaszos gyanúsítotti kihallgatására és őrizetbe vételére 1998. április 14-én került sor. A nyomozó hatóság a panaszos részére 1998. április 15-én a Budakörnyéki Ügyvédi Irodán keresztül védőt rendelt ki, így a panasznak ez a része szintén alaptalan.
A panaszos sérelmezte, hogy a nyomozás során foganatosított lefoglalásról jegyzőkönyvet nem kapott, így ezzel kapcsolatban jogorvoslati jogával sem élhetett. A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a lefoglalásról készült jegyzőkönyvnek a panaszossal való ismertetése valóban elmaradt. Az ügyben eljáró Pest Megyei Rendőr-főkapitányság mulasztása az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében deklarált jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott, tekintettel azonban arra, hogy a Legfőbb Ügyészség a visszásság orvoslása érdekében a szükséges intézkedéseket már megtette, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett.
OBH 7415/1998. számú ügy utóélete
A szülők képviseletében eljáró ügyvéd sérelmezte, hogy a panaszosok kiskorú gyermekének halála miatt a Budapesti V. Kerületi Rendőrkapitányság által lefolytatott államigazgatási eljárás, majd az V. Kerületi Ügyészségen tett feljelentése nyomán megindult büntetőeljárás során a hatóságok az állampolgári jogegyenlőséget sértő módon, szakszerűtlenül és késedelmesen jártak el. Az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatot folytatott, melynek eredményeként megállapította, hogy a rendőri és az ügyészi szervek mulasztásai visszásságot okoztak a jogállamiság és a jogbiztonság követelményéből eredő tisztességes eljáráshoz való joggal, ill. a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben. Az országgyűlési biztos ezért 1999 augusztusában ajánlást tett a legfőbb ügyésznek és az országos rendőrfőkapitánynak.
A legfőbb ügyész az ajánlást elfogadta, és megtette a szükséges intézkedéseket a mulasztást elkövetők felelősségének kivizsgálása érdekében, valamint felhívta a főügyészek figyelmét a törvényes eljárási rend maradéktalan betartására. Az országos rendőrfőkapitány azonban elhárította a rendőrségi eljárás indokolatlan elhúzódása miatti felelősséget. Álláspontja szerint ez a felelősség az orvosszakértői intézetet terheli, ahonnan csak 14 hónap elteltével küldték meg a kért szakvéleményt; az esetleges egyéb mulasztások miatt pedig – az elévülésre tekintettel – felelősségre vonás már nem kezdeményezhető. Az országgyűlési biztos az eljárási késedelem tényleges okának megállapítása érdekében tovább folytatta a vizsgálatát, melynek keretében megbízta a munkatársát a Legfőbb Ügyészség által újra elrendelt nyomozás iratainak tanulmányozására, valamint tájékoztatást kért az államigazgatási eljárás során szakértőként kijelölt SOTE Igazságügyi Orvostani Intézet vezetőjétől.
Az intézet igazgatója elismerte, hogy munkatársa rendkívül késedelmesen terjesztette elő a szakvéleményét, ennélfogva szigorú írásbeli figyelmeztetésben részesítették. Az igazgató válaszát az országgyűlési biztos elfogadta, de felhívta a figyelmét, hogy a jövőben kövesse nyomon az általa véleményadással megbízott szakértők tevékenységét. Az eljárás elhúzódásáért az elsődleges felelősség azonban az V. Kerületi Rendőrkapitányságot terheli, az ügyiratokban ugyanis nem volt nyoma annak, hogy a rendőrség a szakvélemény előterjesztésére megállapított határidő lejártakor a szakértőt felszólította volna a feladata teljesítésére. Elmulasztották azt a kötelességüket is, hogy a kijelölt szakértői intézet vezetőjéhez forduljanak vagy más szakértő intézetet keressenek meg. A végül több mint egy év elteltével meghozott, eljárást megszüntető elsőfokú határozat ellen a panaszos fellebbezést nyújtott be, melyet a Budapesti Rendőrfőkapitányságra továbbítottak. A másodfokú hatóság ezt követően a XIV. – XVI. Kerületi Ügyészség kérésére megküldte az ügy iratait, de nem rendelkezett az államigazgatási eljárás felfüggesztéséről, ami az Áe. 37. § (1) alapján kötelező lett volna. Az ügyben nem született másodfokú határozat.
Mindezek alapján az országgyűlési biztos – kiegészítő jelentésében – továbbra is fenntartotta az ORFK vezetőjének korábban tett ajánlását, melyben felkérte, hogy utasítsa a rendőri szerveket a törvényes eljárási rend, ill. határidők betartására, ezek súlyos megsértése esetén pedig fegyelmi felelősségre vonás alkalmazására. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást 2000 novemberében elfogadta.
OBH 806/1999.
I. Jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatára nem az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, hanem az Alkotmánybíróság jogosult.
II. Az egyesület nem hatóság, nem közszolgáltató, ezért eljárásának, működésének vizsgálata nem tartozik az országgyűlési biztos hatáskörébe.
III. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság leglényegesebb elemét képező jogbiztonság, valamint az 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog sérelmének közvetlen veszélyét jelenti, ha az állami horgászjegy-kiadással megbízott egyesületek, illetőleg az érdekelt horgászok számára az eljárás, ezen belül az elutasító döntéshozatal módja és ezért a jogorvoslat lehetősége nem kellően ismert, a gyakorlatban nem érvényesül.
A panaszos – a horgászok érdekvédelmi egyesülete nevében – azt sérelmezte a beadványában, hogy a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény (Hhtv.) az állami horgászjegy kiadásának feltételeként az egyesülési szabadságjog lényegét, az önkéntességet megsértve a horgászat feltételeként „horgászszervezeti” tagságot ír elő. Aki állami horgászjegyet akar kapni, az horgászegyesületbe kényszerül, köteles éves tagdíjat fizetni. A sérelem még súlyosabb azért, mert az egyesületek – szintén kényszerből – szövetséget „hoztak létre”, és a szövetségi tagdíjat is az egyesületi tagokkal fizettetik meg. E mellett a panaszos a szövetségek működésével kapcsolatban is panaszt tett. Az országgyűlési biztos a panaszost tájékoztatta arról, hogy a Hhtv. rendelkezésének alkotmányosságát az Alkotmánybíróság vizsgálhatja, ezért a panaszt e részében – indítványként való elbírálásra – áttette az Alkotmánybírósághoz. A társadalmi szervezetek, így az egyesületek és szövegségeik működésének törvényességi felügyeletét az ügyészség látja el, ezért a panaszt további eljárásra a legfőbb ügyésznek küldte meg. (A Legfőbb Ügyészség megállapításairól részletesen tájékoztatta a panaszost.) Az országgyűlési biztos külön is felhívta a panaszos figyelmét az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 10. §-a alapján rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségre, mely szerint, ha úgy tapasztalja, hogy az egyesület vagy a szövetség alapszabályt sértő módon állapítja meg a tagdíjat, maga, illetőleg egyesülete is bírósághoz fordulhat, kérheti az ilyen döntés megsemmisítését.
A panaszos által csatolt iratokból megállapítható volt, bár az egyesületi tagok nem tartják jogszerűnek, hogy a horgászengedélyt csak a szövetségi tagdíj befizetése után adja ki az ezzel megbízott egyesület, jogorvoslati kérelmet mégsem nyújtottak be a másodfokú hatósághoz, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 16. § (1) bekezdése értelmében az országgyűlési biztos csak akkor jár el, ha a panaszos a jogorvoslati jogát már kimerítette. Ennek elmulasztása tehát az ügy vizsgálatát általában kizárja. Tekintve, hogy a probléma sok embert érint, továbbá a jogorvoslati kérelem hiánya maga is jelezhet visszás helyzetet, az országgyűlési biztos a vizsgálatot mégis lefolytatta. Megállapította, hogy mivel a horgászjegyet kiadó egyesület nem jogosult a kérelem elutasítására, továbbá az érintettek a jogorvoslat kockázatát nem is vállalták, mert az eljárás befejezéséig nem jutottak volna hozzá a horgászjegyhez, az ügyfél (egyesületi tag) kérésére az egyesület azt igazolta, milyen feltétel nélkül nem adná ki az engedélyt. A másodfokú – minisztériumi – eljárás hiányában pedig az sem derülhetett ki: jogszerű-e, ha az egyesület a tagdíjfizetéshez köti az állami horgászjegy kiadását. A törvényi feltétel ugyanis a horgászszervezeti tagság.
Az országgyűlési biztos mindezek alapján arra a következtetésre jutott, az állami horgászjegy kiadásának az a módja, hogy azt az egyesület vagy a szövetség végzi, jogszerű ugyan, de rendezetlen az az eljárás, ha a kiadást meg kellene tagadni. Ez pedig az érintettek alkotmányos jogaival (jogbiztonság, jogorvoslati jog) összefüggésben visszásságot okoz. Ajánlásában felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, vizsgálja meg, milyen intézkedés szükséges ahhoz, hogy a horgászjegy iránti kérelmet elutasító döntést a sajátos eljárási mód esetén is jogszerűen hozhassák meg, és vizsgálata eredménye alapján tegye meg a szükséges intézkedést. Kérte továbbá, gondoskodjék arról, hogy a halászati hatósági eljárásban közreműködők a törvényben előírt feltételek szerint adják ki a horgászjegyet, a jogsértő gyakorlat megszüntetésére hívja fel a figyelmüket, és ennek megtörténtét a hatóság ellenőrizze.
A miniszter a válaszában ismertette a hatósági eljárásra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, és megállapította, hogy az a horgászjegy kiadásának megtagadását is szabályozza. (A horgász panasza nyomán a halászati felügyelő az ügy kivizsgálása után vagy határozattal elrendeli a jegy kiadását, vagy elutasítja a kérelmet.) Álláspontja szerint az okoz problémát, hogy a törvényt az érintettek sem ismerik kellően. Annak érdekében, hogy ez a helyzet változzék, a minisztérium körlevélben utasította a megyei halászati hatóságokat, tájékoztassák az állami horgászjegy kiadásával foglalkozó megbízottakat az eljárásról, és a horgászok számára ilyen értelmű tájékoztatót függesszenek ki. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ezt az intézkedést megfelelőnek ítélte az állampolgár alkotmányos jogai védelme érdekében.
OBH 1192/1999.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal és az 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyző a fellebbezést határidőben nem terjeszti fel másodfokú elbírálásra, valamint az, ha az eljárást tovább folytatja, de nem vonja vissza korábbi határozatát.
A panaszos azért fordult segítségért az Országgyűlési Biztosok Hivatalához, mert – állítása szerint – a volt hadiárvákat megillető egyösszegű térítés iránti kérelmét érdemben nem bírálták el. Az országgyűlési biztos a vizsgálatot a jogbiztonsághoz, a jogorvoslathoz, valamint a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indította meg.
A vizsgálat során rövid úton megkereste a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságot és a Budapest Főváros VII. Kerületi Önkormányzat jegyzőjét. Megállapította, hogy a panaszos 1997. október 14-én kérelemmel fordult a Budapest Főváros VII. Kerületi Önkormányzat jegyzőjéhez, melyben mint volt hadiárva, kérte az egyösszegű térítés megállapítását.
A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény végrehajtásáról szóló 113/1994. (VIII. 31.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint a hadigondozási igényjogosultság megállapítása kérelemre indul, s bizonyítási kötelezettséget a kérelmező számára ír elő.
Fenti rendelet 5. § (4) bekezdés értelmében, amennyiben a tényeket a kérelmező nem tudja bizonyítani, a jegyző hivatalból felkérheti a nyugdíjfolyósító szervet, hogy – a kérelmező korabeli adatainak pontos feltüntetésével – a folyósított pénzellátás megszüntetését (szüneteltetését) igazolja.
Miután a panaszos az eljárás megindításakor jogosultsága igazolására nem csatolt be semmiféle dokumentumot, az elsőfokú hatóság 1997. október 27-én felhívta adat- és iratpótlásra.
Tekintettel arra, hogy a panaszos nem reagált a felhívásra, az elsőfokú hatóság az eljárást megszüntette.
A panaszos a megszüntető határozat ellen benyújtott fellebbezésben előadta, hogy iratok nincsenek a birtokában, és kéri a hatóságot, hogy a dokumentumok beszerzésében legyen a segítségére.
Az elsőfokú hatóság a fellebbezést követően az ügyet nem terjesztette fel másodfokú elbírálásra, hanem ismét felhívta a panaszost az iratkutatáshoz szükséges adatközlésre. Az adatok birtokában felkérte a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságot a dokumentumok felkutatására, és ezek után terjesztette fel az iratot – késve és hiányosan – másodfokú elbírálásra.
A Közigazgatási Hivatal a határozatával az elsőfokú határozatot megsemmisítette és új eljárás lefolytatását rendelte el.
Az új eljárás során 1999. március 23-án kelt határozattal a panaszos kérelmét elutasították. A döntést azzal indokolták, hogy kérelmének elbírálásához nem csatolta be az édesapja elhunytának idejére vonatkozó igazolást, így hadi eredetű halála nem bizonyított és az iratkutatás sem zárult eredménnyel.
E határozat ellen panaszos ismét fellebbezett, amelyben arra hivatkozott, hogy édesapja elestekor hét éves volt, s így semmilyen igazolása nincs. Édesanyja hadiözvegyi ellátásban részesült.
A másodfokú eljárás során megállapították, hogy a fellebbezés megalapozatlan, s az elsőfokú hatóság határozatát helybenhagyták.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazolása szerint a panaszos édesanyjának hadigondozási ellátást folyósítottak, a jelzett iratelőzményt azonban időközben selejtezték, így az ellátás típusára és a folyósítással kapcsolatos időpontokra adatot nem leltek fel az irattárban.
Az 1933. évi VII. tv. 17. § (1) bekezdés alapján a hadiözvegy és a hadiárva ellátást együtt folyósították, mivel ezen törvény végrehajtási utasításának 134. pontja szerint a járandóság az életben lévő szülő járadékától elválaszthatatlan. Az országgyűlési biztos felkérte a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságot, hogy vizsgálja felül a rendelkezésére álló adatokat. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2000. február 3-án kelt igazolása szerint a panaszos után, aki 1937. március 24-én született, 1953. február 28-ig folyósítottak hadiárva-ellátást. A hadiárva-ellátás beszüntetésére 1953. március 1-től édesanyja halála miatt került sor. Az ügyirat gyámkirendelésre vonatkozó határozatot nem tartalmazott.
A panaszos hadiárva-ellátásának folyósítását tehát nem nagykorúsága miatt szüntették meg, még 1 hónapig járt volna az ellátás. A vizsgálat megállapította, hogy a jogbiztonság és jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott az elsőfokú hatóság akkor, amikor az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 65. § (2) bekezdése alapján – a fellebbezési határidő leteltétől számított 8 napon belül – az ügyiratot nem terjesztette fel másodfokú elbírálásra, illetve – miután az eljárást folytatta – a határozatát nem vonta vissza. Az országgyűlési biztos megállapította azt is, hogy a szociális biztonsággal összefüggésben okozott visszásság fő oka a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kiadott téves igazolás volt.
Az országgyűlési biztos kezdeményezte
– a Budapest VII. kerületi önkormányzat jegyzőjénél, hogy a feltárt alkotmányos visszásságokat saját hatáskörében szüntesse meg,
– a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazgatójánál pedig a hibás adatszolgáltatásért való felelősség megállapítását.
Az önkormányzat 2000. március 14-én kelt határozatával megállapította a volt hadiárvát megillető 50 000 forint egyösszegű térítést. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az ellátást soron kívül kiutalta, a hibás adatszolgáltatás miatt elnézést kért.
Az országgyűlési biztos a választ és a tett intézkedést elfogadta. A vizsgálat eredménnyel zárult.
OBH 1515/1999.
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével és az abból levezett tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásság közvetlen veszélyét rejti magában a büntetés-végrehajtási intézet azon intézkedése, amikor a fegyelmi eljárásra vonatkozó garanciális jellegű rendelkezéseket figyelmen kívül hagyja, a jogorvoslatot pedig a panaszos részére nem biztosítja.
A panaszos a számára kijelölt munka ellen – gerincproblémáira hivatkozva – kifogást jelentett be, ezért orvosi vizsgálatra küldték. A röntgenvizsgálat napján a panaszost munkába indulásra szólították fel, amit ő megtagadott, ezért vele szemben fegyelmi eljárást rendeltek el. Az osztályvezető a fenyítésről nem készített határozatot. Feltehetően ezt a hibát próbálta orvosolni az intézet jogtanácsosa, aki az osztályvezető nevében két hónappal később elkészítette az I. fokú, feddés fenyítést kiszabó határozatot. A panaszos a fenyítés ellen panaszt jelentett be az intézet parancsnokánál, aki azt elutasította. A panaszossal szemben – a munkára való kivonulás megtagadása miatt – rövid időn belül ismét fegyelmi eljárást indítottak. A fenyítésről ezúttal sem készült határozat. Az intézet parancsnoka a fegyelemsértések gyakoriságára hivatkozva határozatot hozott az enyhébb büntetés-végrehajtási szabályok alkalmazásának felfüggesztéséről. A határozat megalapozatlan volt, nem tartalmazott rendelkezést arra nézve, hogy az érintett milyen formában szerezhet tudomást a határozatról és hiányzott belőle a jogorvoslati jogra történő figyelmeztetés is.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Budapesti Fegyház és Börtön az indokolatlan fegyelmi fenyítés kiszabásával, a fegyelmi eljárásra vonatkozó garanciális jellegű rendelkezések figyelmen kívül hagyásával, különösen a jogorvoslati jog biztosításának elmulasztásával sértette a panaszosnak a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való alkotmányos jogát és ezzel összefüggésben visszásságot okozott. Ajánlotta a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának, hogy tegyen intézkedéseket a fogvatartottakkal szemben folytatott fegyelmi eljárások jogszerűségének, törvényességének, valamint a jogorvoslathoz való jogok maradéktalan biztosításának érdekében.
A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka az ajánlásnak eleget tett. Megállapította az ügyben mulasztó bv. dolgozók felelősségét, de fegyelmi büntetést nem alkalmazott az érintettekkel szemben, mert az elkövetési idő óta több mint egy év eltelt, illetve munkaviszonyuk időközben megszűnt.
OBH 1546/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 55. § (1) bekezdésével biztosított személyi szabadság védelmével kapcsolatosan, ha önkormányzat rendelete lehetővé teszi a kitiltás alkalmazását, és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével biztosított jogorvoslati jogosultságot sérti, ha a döntéssel szemben nincs jogorvoslati lehetőség.
Teljes szöveg: 3.10. alfejezetben.
OBH 2432/1999.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben – figyelemmel arra is, hogy a feljelentőnek jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy feljelentése tárgyában a nyomozó hatóság akár a nyomozás megtagadása, akár a nyomozás elrendelése útján állást foglaljon – visszásságot okoz, ha a nyomozó hivatal a büntetőeljárásról szóló törvény szabályainak mellőzésével, a büntetőeljárás megindítását elmulasztva bírálja el az állampolgár által tett büntető feljelentést, és határozatot sem hoz a feljelentés elutasításáról.
II. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében megfogalmazott jogorvoslathoz való joggal kapcsolatban ugyancsak visszásságot okoz, ha a nyomozó hivatal – a törvény rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva – nem hoz nyomozást megtagadó határozatot, annak hiánya miatt pedig a feljelentő nem élhet panaszjogával.
III. Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatban visszásságot, ha az adóhatóság – figyelemmel a jogszabályi előírásokra – az állampolgár kérelmére nem szolgáltat ki más adózóra vonatkozó olyan adatot, mely adótitoknak minősül.
A panaszos sérelmezte, hogy volt férje ellen az APEH Bűnügyi Igazgatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Nyomozó Hivatalához tett büntető feljelentését bejelentésnek minősítették és nem kapott szabályszerű határozatot arról, hogy a beadványában foglaltak nem alapozták meg bűncselekmény alapos gyanúját. Kifogásolta azt is, hogy az APEH Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága – kérelme ellenére – nem tájékoztatta őt volt férje adózásával összefüggő adatokról.
A panasz alapján felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Annak során vizsgálatra kérte a megyei főügyészt, valamint áttanulmányozta a panaszt és mellékleteit.
A megkeresésre a legfőbb ügyész helyettese válaszolt, aki megállapította, hogy a panaszos feljelentését az APEH nyomozó hivatala valóban a büntetőeljárásról szóló törvény (Be.) szabályainak mellőzésével, a büntetőeljárás megindítását elmulasztva bírálta el, és nem hozott határozatot a feljelentés elutasításáról, továbbá nem biztosította a panaszos jogorvoslathoz való jogát sem. Ezért a megyei főügyészség utasította a nyomozó hivatalt a törvényes eljárás lefolytatására.
A tájékoztatását az ombudsman elfogadta. Megállapította, hogy az APEH Bűnügyi Igazgatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Nyomozó Hivatala ügyben eljáró előadója, valamint annak vezetője – figyelemmel arra is, hogy a feljelentőnek jogos érdeke fűződött ahhoz, hogy feljelentése tárgyában a nyomozó hatóság akár a nyomozás megtagadása, akár a nyomozás elrendelése útján állást foglaljon – megsértette a jogállamiság és a jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogot. Ugyancsak a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban okozott visszásságot az ügyintéző, mert nem hozott nyomozást megtagadó határozatot, a nyomozást irányító vezető pedig azzal, hogy ennek meghozatalára nem adott utasítást. Ezen mulasztásokkal megsértették a jogorvoslathoz való jogot is, hiszen határozat hiányában nem biztosították a feljelentő Be. szerinti panaszjogát.
A panasz mellékleteiből az ombudsman megállapította továbbá, hogy az APEH Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága – figyelemmel az adózás rendjéről szóló törvény vonatkozó előírásaira – helyesen járt el akkor, amikor a panaszos kérelmére nem szolgáltatott ki olyan adatokat, melyek a panaszos volt férje adózásával függtek össze, és valószínűsítették volna a volt férj tényleges vagyoni helyzetét. Ezen adatok ugyanis adótitoknak minősülnek, az adóhatóságot pedig a hivatali eljárása során tudomására jutott minden irat, adat, tény, körülmény tekintetében titoktartási kötelezettség terheli. Az adóhatóság tájékoztatta a panaszost arról is, hogy ha az általa kért adat bírósági eljárásban való felhasználáshoz szükséges, a bíróság megkeresésére a kért tájékoztatást megadják. Az adóhatóság szóban forgó eljárása tehát nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.
Az ombudsman a nyomozó hivatal által okozott alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megállapítása ellenére ajánlást nem tett, mivel azok megszüntetésére a megyei főügyészség a vizsgálat során intézkedett. Tekintettel azonban arra, hogy az adóhatóság nyomozó szervei alig másfél éve működtek, a hasonló jellegű mulasztások jövőbeni elkerülése érdekében felhívta az APEH elnökének figyelmét a megállapított alkotmányos visszásságokra, egyben ajánlotta, hogy országos célvizsgálat keretében állapítsa meg, hogy a hatáskörükbe tartozó bűncselekmények miatt tett feljelentések alapján az APEH nyomozó szervei a Be. vonatkozó szabályainak megfelelően járnak-e el. Az ajánlásnak a címzett eleget tett, 12 ügyben tárta fel a Be. szabályainak a mellőzését. Azok utólagos pótlására intézkedett, melynek végrehajtását utóellenőrzés keretében szintén megvizsgálta. Az ajánlás elérte célját.
OBH 3145/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 57. §-ában biztosított jogorvoslathoz és a 2. §-ában deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben az önkormányzat azzal, ha az államigazgatási eljárásról, valamint az adózás rendjéről szóló törvényt megsérti, és ennek következtében az elutasító döntés lényeges indokai nem ismerhetők meg.
A panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte Halásztelek Nagyközség Önkormányzatának a birtokvédelmi ügyével, valamint helyi adóval kapcsolatos eljárását.
Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz való jog, valamint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményének érintettsége miatt vizsgálatot indított, melynek során vizsgálatra kérte fel a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a panaszos több beadványára a polgármesteri hivatal nem válaszolt. Megállapította továbbá azt is, hogy a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal által végzett vizsgálat alátámasztotta a panaszos sérelmét, tehát azt, hogy ügyében érdemi döntés nem született, illetve a meghozott határozatok törvényességi szempontból kifogásolhatóak. A mérlegelési jogkörben hozott döntésekből ki kell tűnnie azoknak a preferenciáknak, melyeket a döntés meghozatala során az eljáró hatóság alkalmazott, és annak, hogy a kérelmező mely elvárásoknak nem tett eleget, és melyek azok az elvárások melyeknek eleget téve a későbbiekben eséllyel nyújthatja be kérelmét. A mérlegelési jogkörre hivatkozva, a pontos tényállás felderítése nélkül és a határozat indokolásának hiányában nem lehet a kérelmet elutasítani, mert ez megalapozatlansághoz, sőt önkényes döntésekhez vezethet. Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jogorvoslathoz való joggal, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos követelményével összefüggésben visszásságot okozott az önkormányzat azzal, hogy az államigazgatási eljárásról és az adózás rendjéről szóló törvényt megsértette, és ennek következtében a határozata nem volt alkalmas az elutasítás lényeges indokainak megismerésére.
Az országgyűlési biztos kezdeményezésében: 1. Felkérte Halásztelek Nagyközség Önkormányzatának jegyzőjét, hogy a panaszos helyi adó és a még folyamatban lévő birtokvédelmi ügyében hozzon az államigazgatási eljárásról és az adózás rendjéről szóló törvénynek, valamint a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételeinek megfelelő határozatot, és a panaszos beadványaira válaszoljon. 2. Felkérte Halásztelek Nagyközség Önkormányzatának polgármesterét és jegyzőjét arra, hogy hívja fel az önkormányzat dolgozóinak figyelmét az említett törvények jövőbeni betartására.
A jegyző és a polgármester a kezdeményezést elfogadta és a szükséges intézkedéseket megtette.
OBH 3284/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz fűződő és az 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal kapcsolatban visszásságot okoz, ha az építési engedélyezési jogszabály előírásai az érintettek köréből kizárják az építkezéssel érintett ingatlan homlokvonalával szemközti, a közterület túloldalán lévő tulajdonosokat, különös tekintettel a számos nyeles telekre és az elmúlt évtizedekben megépült lakótelepekre.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 3465/1999.
Visszásságot okoz a jogállamiság és a jogbiztonság elvével (Alk. 2. § (1) bek.), valamint a jogorvoslati joggal (Alk. 57. § (5) bek.) összefüggésben, ha a rendőrség súlyosan megsérti az eljárási határidőket, és több mint másfél évig nem hoz határozatot a feljelentés kapcsán.
A panaszos kifogásolta, hogy a sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt a Kaposvári Rendőrkapitányságon tett feljelentése tárgyában nem történt semmiféle intézkedés. Az országgyűlési biztos az ügyben vizsgálatot rendelt el, és a következőket állapította meg:
A panaszos megegyezett a háza eladására vevőként jelentkező házaspárral, hogy 30 napon belül kifizetik a vételárat. Mivel erre nem került sor, a panaszos elállt a szerződéstől, és a Kaposvári Városi Bírósághoz fordult, ugyanis a házaspár időközben jogellenesen beköltözött a házba. A bíróság elsőfokon helyt adott a keresetnek, és kötelezte az alpereseket a lakás kiürítésére, valamint kártérítés fizetésére. A másodfokú tárgyaláson az alperesek hamis adásvételi szerződést mutattak be, mely szerint a vételár kifizetése megtörtént. Miután a panaszos értesült róla, hogy a „szerződés” alapján a földhivatal bejegyezte a házaspár tulajdonjogát, 1998 májusában feljelentést tett csalás bűntettének kísérlete és magánokirathamisítás vétsége miatt a Kaposvári Városi Rendőrkapitányságon. Ezt követően a másodfokú polgári peres eljárást – a büntetőeljárás befejezéséig – felfüggesztették. A Kaposvári Rendőrkapitányság vezetője végül az országgyűlési biztos megkeresésére küldte meg a 2000. január 25-én kelt, nyomozást megtagadó határozatot. A panaszos ügyvédje a határozat ellen panaszt nyújtott be a Kaposvári Városi Ügyészséghez, amit alaposnak találtak, és elrendelték a nyomozás lefolytatását.
Mindezek alapján az országgyűlési biztos felkérte a legfőbb ügyész helyettesét a nyomozás törvényességének felülvizsgálatára. A legfőbb ügyész helyettese megállapította, hogy az ügyben 1998. május 21-től 2000. január 25-ig semmilyen intézkedést nem foganatosított a rendőrség. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Kaposvári Rendőrkapitányság mulasztása súlyos visszásságot okozott a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság, ill. a tisztességes eljárás követelményével összefüggésben. Az 1973. évi I. törvényben (Be.) rögzített eljárási határidő rendkívül jelentős túllépése sértette a panaszos jogorvoslathoz való jogát is, hiszen a polgári pert a büntetőeljárás befejezéséig felfüggesztették. Az országgyűlési biztos ezért ajánlást tett a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság vezetőjének, felkérve, gondoskodjon róla, hogy az irányítása alá tartozó rendőri szervek a büntetőeljárások lefolytatása során tartsák és tartassák be a törvényes eljárási rendet, illetve határidőket; ezek súlyos megsértése esetén pedig alkalmazzanak fegyelmi felelősségre vonást. A megyei rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta, és arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a mulasztást elkövető vizsgálót megrovásban, a revíziós feladatát elmulasztó osztályvezetőt pedig figyelmeztetésben részesítették.
OBH 3536/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 64. §-ában foglalt panaszhoz való joggal összefüggésben, ha a panaszra az egészségügyi szolgáltató nem ad teljes körű választ.
Teljes szöveg: 3.9. alfejezetben.
OBH 3575/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal kapcsolatban az önkormányzat azzal, ha a határozatban nem tájékoztatja a panaszost a bírósági felülvizsgálat lehetőségéről.
A panaszos az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordult, mivel birtokvédelmi ügyében sérelmezte Tomajmonostora község jegyzőjének határozatát. A vizsgálat a jogorvoslathoz való jog megsértésének gyanúja miatt indult. A panaszos az ügyben keletkezett iratokat csatolta.
A vizsgálat megállapította, hogy a jegyző határozata nem tartalmazta a bírósági felülvizsgálat lehetőségéről való tájékoztatást. Ezzel a jogorvoslathoz való alkotmányos joggal kapcsolatban visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos felkérte az önkormányzat jegyzőjét, hogy a határozathozatal során gondoskodjon a határozat tartalmi kellékeinek ellenőrzéséről.
A jegyző a kezdeményezést elfogadta, és a szükséges intézkedéseket megtette.
OBH 3597/1999.
Visszásságot okoz a védelemhez való joggal (Alk. 57. § (3) bek.) összefüggésben, ha a bv. intézetben lefolytatott fegyelmi eljárás során nem teszik lehetővé a fogvatartott számára, hogy jogi képviselőt vegyen igénybe.
A panaszos sérelmezte, hogy a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatával (RSZVSZ) kötött megállapodás alapján a Szegedi és a Nagyfai Bv. Intézetekben végzett „hírszerző–felderítő” munkáért neki járó juttatásokat nem kapta meg. Kifogásolta továbbá, hogy a Budapesti Fegyház és Börtönben két esetben alaptalanul indítottak ellene fegyelmi eljárást, melyek során nem vehetett igénybe ügyvédet; az egyik fegyelmi üggyel kapcsolatban pedig a készenléti szolgálat tagjai súlyosan bántalmazták. Az országgyűlési biztos az ügyben vizsgálatot rendelt el, melynek keretében a büntetés-végrehajtás országos parancsnokától a fegyelmi eljárásra vonatkozó iratok megküldését; a belügyminisztertől és a fővárosi főügyésztől pedig a hatáskörükbe tartozó vizsgálatok lefolytatását kérte.
A megállapított tényállás szerint a panaszos a Szegedi és a Nagyfai bv. intézetekben másfél évig titkos hírszerző–felderítő munkát végzett a Belügyminisztériumhoz tartozó RSZVSZ egyik tisztjének megbízásából, aki ezért pénzt és egyéb kedvezményeket ígért a fogvatartottnak. A panaszos hiába kérte többször is a neki járó juttatásokat, csak néhány csomagot kapott. A BM által lefolytatott vizsgálat nyomán megállapították, hogy az RSZVSZ munkatársa a panaszossal való szolgálati célú együttműködése során fegyelemsértést követett el, az elévülésre tekintettel azonban nem indítható ellene fegyelmi eljárás. A panaszos és a védelmi tiszt nem kötöttek írásbeli megállapodást, így a Szolgálattal szemben nem lehet megalapozottan anyagi követelést támasztani.
A panaszost később átszállították a Budapesti Fegyház és Börtönbe, ahol a felügyelővel szembeni tiszteletlen magatartása miatt fegyelmi eljárás indult ellene, és kiétkezés-csökkentés fenyítésben részesítették. A fogvatartott fellebbezett a döntés ellen, de az intézet parancsnoka helyben hagyta a határozatot. Ezt követően a személyzet tagjának megsértése miatt 20 napi magánelzárást szabtak ki a panaszosra; a büntetés-végrehajtási bíró – a panaszos fellebbezése nyomán – 15 napra csökkentette a fenyítés tartamát. A fogvatartott állítása szerint az üggyel kapcsolatban a készenléti szolgálat tagjai súlyosan bántalmazták, de a Budapesti Katonai Ügyészség elsőfokon, a Katonai Főügyészség pedig másodfokon – bűncselekmény alapos gyanújának hiányában – megtagadta a nyomozást a hivatali visszaélés és hivatalos eljárásban való bántalmazás miatt tett feljelentése alapján.
A vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos megállapította, hogy az RSZVSZ az adott ügyben nem hatóságként járt el, közte és a panaszos között szerződéses kapcsolat állt fenn, melynek vizsgálata nem tartozik az országgyűlési biztos hatáskörébe. Kiderült azonban, hogy a fegyelmi eljárások folyamán sérült a panaszos védelemhez való joga. A BVOP által megküldött iratokon ugyanis a fogvatartott nem igazolta aláírásával, hogy az ellene indított fegyelmi eljárásokban nem bíz meg jogi képviselőt. Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos felhívta a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnokának a figyelmét arra, hogy a fegyelmi eljárások lefolytatása során minden esetben ügyeljenek az eljárási garanciák betartására, és biztosítsák a fogvatartottak számára az őket megillető jogok gyakorlásának lehetőségét.
OBH 3737/1999.
I. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésben meghatározott panaszhoz való alkotmányos joggal összefüggésben nem okoz visszásságot, ha a távközlési szolgáltató a távközlési, az építési, a környezetvédelmi és más szakhatóságok által jóváhagyott jogerős engedély birtokában a panaszban kifogásolt helyre telepíti az adott távközlő eszközt vagy berendezést.
II. A rádiótelefon-rendszerhez tartozó távközlő eszközök, illetve berendezések által kibocsátott sugárzás emberi egészségre gyakorolt hatásának vizsgálata olyan orvosszakmai kérdés, amelyre az országgyűlési biztos hatásköre nem terjed ki.
Egy kilétének eltitkolását kérő panaszos sérelmezte, hogy Őr Község Polgármesteri Hivatala a településen engedélyezte „antennatorony és bázisállomás építését” a Pannon GSM Távközlési Rt.-nek, amelyről egyébként a havonta megjelenő helyi újságból felháborodva szerzett tudomást.
I. Az országgyűlési biztos általános helyettese az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében meghatározott alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
A Hírközlési Főfelügyelettől kapott felvilágosítás és a bekért iratok alapján az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a rádiótelefon-rendszerekhez tartozó eszközöket és berendezéseket meghatározott helyekre kell telepíteni. Ennek oka egyrészt, hogy technikailag behatárolt az a frekvenciasáv, amelyen egy rádiós rendszer gazdaságosan üzemeltethető, másrészt a frekvencia szűkös erőforrás, amelynek felhasználását szigorúan szabályozzák minden országban. A mobil készülékek hatótávolsága korlátozott, ezért egy földrajzi terület „lefedettsége” csakis a megfelelő helyekre telepített bázisállomások segítségével valósítható meg.
Az Őr községben kifogásolt létesítményre az Észak-magyarországi Hírközlési Felügyelet a hatályos jogszabályok alapján 1999. július 14-én adta meg az engedélyt a szolgáltatónak. Az érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos tulajdonosok a határozat ellen – a lehetőség ellenére – nem éltek jogorvoslattal, ezért az augusztus 24-én jogerőre emelkedett.
2. A bázisállomások telepítését az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat, az Országos Közegészségügyi Központ és az Országos „Frédéric Joliot-Curie” Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet által készített hazai szabvány szerint sugáregészségügyi tervbírálat előzi meg. Az üzembehelyezéskor pedig helyszíni mérésekkel is ellenőrzik a bázisállomás környezetét, amelyről szakvéleményt készítenek a sugáregészségügyi hatóságoknak.
Az országgyűlési biztos általános helyettese mindezek alapján megállapította, hogy a távközlési szolgáltató, illetve az érintett hatóságok a távközlő eszköz létesítése során szabályosan jártak el, a panaszhoz való joggal kapcsolatban visszásságot nem okoztak, mert a jogorvoslati lehetőségeket biztosították, s a sugáregészségügyi kérdésekről is megfelelő tájékoztatást készítettek. Az országgyűlési biztos általános helyettesének nincs lehetősége műszaki, illetőleg orvosszakmai tartalmú tényállások megállapítására; csak azt vizsgálhatja, hogy az érintett szervezetek a rájuk irányadó szabályok szerint jártak-e el.
OBH 3631/1999.
Nem sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elve, továbbá a panaszosnak az Alkotmány 57. § (5) bekezdésén alapuló jogorvoslathoz fűződő joga, illetve az Alkotmány 64. §-ában meghatározott panaszhoz fűződő joga, ha az iskolának, fenntartójának, valamint a felügyeleti szerveknek az eljárása megfelel az irányadó jogszabályoknak.
Teljes szöveg: 3.9. alfejezetben.
OBH 4036/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslati joggal, továbbá az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyző nem dönt határozattal a hozzá benyújtott kérelemről.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 4050/1999.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben – figyelemmel a gyanúsítottnak a panasz mielőbbi elbírálásához fűződő érdekére is – visszásságot okoz, ha az ügyészség indokolatlanul késedelmesen bírálja el a védő bizonyítási indítványát elutasító határozat, valamint a nyomozó hatóság mulasztásai ellen előterjesztett panaszt.
II. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének közvetlen veszélyét hordozza magában, ha a bv. intézet az orvosi vizsgálatra előjegyzett (visszarendelt) fogvatartottat nem nyilatkoztatja írásban, illetve a nyilatkozat aláírásának megtagadása esetén két tanúval nem igazoltatja, hogy a fogvatartott az orvosi vizsgálaton – akár ő kéri előjegyzését, akár az orvos rendeli vissza – nem kíván megjelenni.
III. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog sérelmének közvetlen veszélyét rejti magában, ha a nyomozó hatóság a védő bizonyítási indítványát elutasító határozatot szakszerűtlenül – tértivevény vagy postakönyvben való rögzítés nélkül – kézbesíti.
Egy előzetes letartóztatott védőjének beadványa szerint a Budapesti VIII. kerületi Rendőrkapitányságon folyamatban volt büntetőeljárásban a nyomozó hatóság nem hozott szabályszerű határozatot bizonyítási indítványa elutasításáról. Sérelmezte azt is, hogy az ügyben a Budapesti V., VIII. és XIII. kerületi Ügyészséghez többször benyújtott panaszára nem kapott választ, előzetes letartóztatásban lévő ügyfele pedig kórházi kezelése során meg volt bilincselve.
A beadvány alapján az alkotmányos emberi jogok sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot folytatott. Ennek során felülvizsgálatra kérte a legfőbb ügyészt, a bv. országos parancsnokát és a budapesti rendőrfőkapitányt, továbbá tájékoztatást kért a Budapesti V., VIII. és XIII. kerületi Ügyészség vezetőjétől.
A legfőbb ügyész megállapította, hogy a panaszos védencével szemben előzetes letartóztatása mellett indult büntetőeljárás. Az előzetes letartóztatás elrendelése, majd meghosszabbításai ellen a védő fellebbezett, de azokat a Fővárosi Bíróság elutasította. Időközben a védő kérte védence szabadlábra helyezését, amit azzal indokolt, hogy védence egészségi állapota romlott. A kérelmet a kerületi ügyészség – az Országos Haematológiai és Immunológiai Intézet osztályvezető főorvosának véleményét figyelembe véve – elutasító indítvánnyal küldte meg a bíróságnak. A bíróság sem a kérelemnek, sem az annak elutasítása miatt bejelentett fellebbezésnek nem adott helyt.
A fogvatartott állapotáról a kezelést végző intézmény 1999. augusztus 26-i véleménye – ami augusztus 30-án érkezett a kerületi ügyészséghez – azt tartalmazta, hogy a kezelés az alapbetegség csekély mértékű javulását eredményezte, annak mellékhatásaként azonban csontvelő-elégtelenség lépett fel. Erre figyelemmel a védő 1999. augusztus 26-án előterjesztett szabadlábra helyezési kérelmének a kerületi ügyészség szeptember 2-án kelt határozatában helyt adott, a gyanúsított előzetes letartóztatását megszüntette. A legfőbb ügyész úgy foglalt állást, hogy a gyanúsított egészségi állapotának romlásáért az eljáró szervek nem voltak felelősek. Amikor ugyanis az ügyészség tudomást szerzett arról, hogy a fogvatartott egészségi állapota gyorsan romlik, arról ismétlődően tájékozódott, majd elrendelte szabadlábra helyezését.
A Fővárosi Főügyészségen nem volt nyoma annak, hogy oda a védő több panaszt nyújtott be. Az 1999. július 20-án érkezett védői panasz tárgyában a főügyészség még a megérkezése napján felhívta a kerületi ügyészséget a büntetőügy véleménnyel ellátott iratainak felterjesztésére. A kerületi ügyészség ügyben eljáró ügyésze azonban mulasztást követett el, mivel csak ismételt sürgetésre, 1999. szeptember 10-én tett eleget a felterjesztésnek.
Megállapította a legfőbb ügyész azt is, hogy a védő valóban nyújtott be bizonyítási indítványt a VIII. kerületi Rendőrkapitánysághoz 1999. április 12-én, de azt április 27-én, indokolt határozatban elutasították. Az elutasító határozat, valamint a nyomozó hatóság mulasztásai ellen előterjesztett panaszokat a kerületi ügyészség indokolatlanul késedelmesen, csak 1999. szeptember 10-én bírálta el. A kerületi vezető helyettes ügyész a késedelmesen intézkedő ügyész ellen fegyelmi eljárást indított, melynek eredményeként a legfőbb ügyész hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel sújtotta, egyben állásából felmentette a mulasztó ügyészt.
A bv. országos parancsnoka megállapította, hogy a panaszos védence a Fővárosi BV Intézetben – alvászavar és időszakosan jelentkező jobb bordaív alatti fájdalmon kívül – betegségre nem panaszkodott, az intézetben nem merült fel későbbi súlyos betegségének még a gyanúja sem. Ennek ellenére több vizsgálaton vett részt, melynek során nem zárták ki a bal oldali vesekövet, valamint a máj és a lép megnagyobbodását. Ezért a panaszos védencét a bv. intézetben előjegyezték orvosi vizsgálatra, de azon nem jelent meg, a panaszai alapján később javasolt fül-orr-gégészeti és belgyógyászati kivizsgálásba pedig a fogvatartott nem egyezett bele. A fogvatartott egészségi állapota a gyógyszeres kezelés ellenére nem javult. Ezért 1999. augusztus 3-án sürgősséggel beutalták a BV Központi Kórházba, ahonnan haladéktalanul kihelyezték az Országos Hematológiai és Immunológiai Intézetbe további kivizsgálásra és kezelésre.
A bv. országos parancsnoka szerint a panaszos védencének egészségügyi ellátásában és gyógykezelésében a bv. intézet egészségügyi szolgálata nem mulasztott. Véleménye szerint a fogvatartott súlyos vérképzőszervi betegségének kimenetelét a kórisme néhány héttel korábban történő megállapítása sem akadályozhatta volna meg.
A parancsnok rögzítette továbbá, hogy a fogvatartottnak külkórházban foganatosított őrzésekor a bv. dolgozók a vonatkozó előírásoknak megfelelően jártak el. A fogvatartottal szemben a bilincs használata indokolt volt. Szakszerűnek és törvényesnek minősítette a bilincs használatának módját is. A fogvatartottat ugyanis – figyelemmel személyiségére, előéletére, az általa elkövetett bűncselekményre, fogvatartása alatt tanúsított magatartására – III. biztonsági csoportba sorolták, és az erre irányadó szabályok alapján rendelték el a fogvatartottnak mozgást korlátozó eszközzel való ágyhoz rögzítését úgy, hogy az az egészségügyi ellátását ne zavarja. Mozgása (WC-re távozás, látogató fogadása) esetére patent és vezetőbilincs alkalmazását jelölték meg. Az orvosi vélemények ugyan egyszer sem indokolták a biztonsági intézkedések enyhítését, mégis folyamatosan enyhítettek rajta, nagyobb mozgásteret engedtek a fogvatartott számára.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője megállapította, hogy a panaszt előterjesztő védő panasszal élt védencének 1999. április 7-én történt előállítása miatt. Az előállítás, a bilincs használata indokolt és jogszerű volt. Az őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsított a rendőrségi fogdában megfelelő orvosi ellátásban és gyógyszeres kezelésben részesült. A fogdai egészségügyi személyzet mulasztást nem követett el, szakmai szabályszegésükre utaló adat sem merült fel. Az ORFK Egészségügyi és Pszichológiai Egyesített Központ osztályvezető főorvosának véleménye pedig az volt, hogy – az orvosszakértői tapasztalatok alapján – nagy valószínűséggel akkor sem lett volna megmenthető az időközben elhunyt fogvatartott élete, ha betegségét korábban ismerték volna fel.
A főkapitány megállapította azt is, hogy a védő 1999. április 13-án kelt levelében valóban tett bizonyítási indítványt, amit a nyomozó hatóság április 27-én elutasított. A határozatot azonban a szakszerűtlenül, tértivevény nélkül postázták, a kézbesítését a posta könyvben nem dokumentálták. Tekintettel azonban arra, hogy időközben – a gyanúsított halála miatt – a nyomozást megszüntették, a mulasztás orvoslására a főkapitány nem intézkedett. Utasította viszont a Budapesti VIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjét, hogy hívja fel az érintett állomány figyelmét a határozatok szabályszerű kézbesítésére.
Az ombudsman megállapította, hogy a Budapesti V., VIII. és XIII. kerületi Ügyészség ügyben eljáró ügyésze azzal, hogy indokolatlanul késedelmesen bírálta el a védő bizonyítási indítványát elutasító határozat, valamint a nyomozó hatóság mulasztásai ellen előterjesztett panaszt – figyelemmel a gyanúsítottnak a panasz mielőbbi elbírálásához fűződő érdekére is –, megsértette a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot. A jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye sérelmének közvetlen veszélyét hordozta magában az, hogy a bv. intézetben orvosi vizsgálatra előjegyzett (visszarendelt) fogvatartottat nem nyilatkoztatták írásban, illetve a nyilatkozat aláírásának megtagadása esetén két tanúval nem igazoltatták, hogy a fogvatartott az orvosi vizsgálaton – akár ő kérte előjegyzését, akár az orvos rendelte őt vissza – nem kívánt megjelenni. Végül megállapította az ombudsman a jogorvoslathoz való jog sérelmének közvetlen veszélyét is, mert a Budapesti VIII. kerületi Rendőrkapitányság a védő bizonyítási indítványát elutasító határozatot szakszerűtlenül – tértivevény vagy postakönyvben való rögzítés nélkül – kézbesítette.
A megállapított alkotmányos emberi jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetése érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa javasolta a bv. országos parancsnokának, hogy fontolja meg olyan, a büntetés-végrehajtási intézetben hivatásos szolgálati viszonyban lévő, felügyeletet (őrzést) ellátó dolgozók, valamint a fogvatartottak számára is garanciát jelentő belső rendelkezés kiadását, amely kötelezővé tenné annak dokumentálását, hogy a fogvatartott nem kívánja igénybe venni az orvosi ellátást.
Az ügyészi és a rendőri szervek vezetői felé nem élt ajánlással az országgyűlési biztos, mert megfelelőnek tartotta a legfőbb ügyész és a budapesti rendőrfőkapitány saját hatáskörben tett intézkedéseit a visszásságok jövőbeli elkerüléshez. A bv. országos parancsnoka az ajánlásnak eleget tett, belső intézkedést adott ki, mely 2000. május 1-jén lépett hatályba. Az eljárás eredményes volt.
OBH 4063/1999.
I. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével összefüggésben visszásságot okoz a Megyei FM Hivatalnak (FM Hivatal) a Földkiadó Bizottság fellebbezéssel támadott határozatát megsemmisítő és az új eljárásra való kötelezést mellőző határozatának az a rendelkezése, mellyel határozata elleni jogorvoslati jogot kizárja.
II. Nem okoz visszásságot sem a tulajdonhoz való joggal (Alk. 13. § (1) bek.), sem a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal (Alk. 2. § (1) bek.) összefüggésben az FM Hivatal határozatának az a rendelkezése, mellyel a Földkiadó Bizottság törvénysértő határozatát – az új eljárásra való kötelezés mellőzésével – megsemmisíti.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy a Földkiadó Bizottság (Bizottság) földkiadást teljesítő határozatát a Fejér Megyei FM Hivatal megsemmisítette, azonban határozata ellen jogorvoslati lehetőséget számára nem biztosított.
Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz való jog (Alk. 57. § (5) bek.), a tulajdonhoz való jog (Alk. 13. § (1) bek.), valamint a jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.
A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható volt, hogy a Bizottság panaszos és 13 társa részére a 90/1994. számú határozatával földkiadást teljesített, majd e határozatát a 90/1/1994. számú határozatával módosította.
A hivatkozott bizottsági határozatokkal kapcsolatban a községi jegyző levelében közölte az FM Hivatallal, hogy a bizottság határozatát 1997 márciusában adta ki 1996. novemberi dátummal, illetve hogy a módosító határozat pedig 1997. III. 12-én készült el. A jegyző közölte azt is, hogy a bizottság 1997. I. 1. napja után – hatáskör hiányában – határozatot már nem adhat ki, és csatolta az említett határozatok ellen nála benyújtott fellebbezést is.
A másodfokon eljáró FM Hivatal a Bizottság fellebbezéssel támadott törvénysértő határozatát az új eljárásra való kötelezés mellőzésével megsemmisítette a 379/1997. számú határozatával, melynek rendelkező részében az is olvasható, hogy „Jelen határozat ellen jogorvoslatnak, bírósági felülvizsgálatnak nincs helye.”
A panaszos az FM Hivatal 379/1997. számú határozata ellen panasszal élt az FM Hivatalnál, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) Földügyi és Térképészeti Főosztályánál is. Az FVM-nek a legfőbb ügyészhez intézett kérésére a Fejér Megyei Főügyészség által végzett törvényességi vizsgálat megállapította, hogy a panaszolt másodfokú határozatban foglalt döntés jogszerű, azonban a jogorvoslatról való tájékoztatás – miszerint a határozat ellen jogorvoslatnak, bírósági felülvizsgálatnak helye nincs – törvénysértő. Ezért a megyei főügyész az FM Hivatal határozatának a jogorvoslatra vonatkozó rendelkezése és annak indokolása ellen óvást nyújtott be a határozatot hozó FM Hivatalhoz.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az FM Hivatal a panaszolt határozatában a jogorvoslati jog kizárásáról szóló rendelkezésével sértette panaszos jogorvoslathoz való jogát, mely visszásságot idézett elő.
Az országgyűlési biztos az FM Hivatal által előidézett visszásság megszüntetése érdekében kezdeményezte az FM Hivatalnál határozata jogorvoslati kioktatásra vonatkozó rendelkezésének a hatályos jogszabályok szerinti módosítását. A kezdeményezésre adott válaszában az FM Hivatal vezetője arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy „kezdeményezésével egyező tartalmú óvás” került benyújtásra a Fejér Megyei Főügyészség részéről az FM Hivatalhoz. Az FM Hivatal nem értett egyet az óvással, ezért észrevételeivel elbírálás céljából felterjesztette a minisztériumhoz.
A minisztérium földügyi és térképészeti főosztálya arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az óvásban foglaltakat megvizsgálta és – az országgyűlési biztos kezdeményezésére is tekintettel – az óvást elfogadta, s csatolta az országgyűlési biztos kezdeményezésében foglaltakkal egyezően módosított határozatot.
Az országgyűlési biztos a kezdeményezésre adott választ és tett intézkedést tudomásul vette. A kezdeményezés elérte célját.
OBH 4346/1999.
Nem okoz visszásságot az Alkotmány 9. §-ban deklarált vállalkozáshoz való joggal, és az 57. §-ban biztosított jogorvoslathoz való összefüggésben a kamara a tagdíjfizetéssel kapcsolatos eljárásban.
Mezőkövesdi vállalkozó panasszal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézműves Kamara eljárása és intézkedései ellen, mivel a panaszos vállalkozói igazolványát a Kamara visszavonta. Sérelmezte, hogy a döntésről nem volt tudomása, a határozatot nem kézbesítették, ellene jogorvoslattal nem élhetett.
Az országgyűlési biztos a vállalkozáshoz és a jogorvoslathoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított melynek során megkereste a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézműves Kamarát és az APEH Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságát.
A vizsgálat megállapította, hogy a vállalkozói engedély visszavonásáról szóló határozatot a panaszos részére megfelelő módon kézbesítették, azt a panaszos fia átvette. A sérelmes határozat ellen a panaszos nem élt fellebbezéssel. Fellebbezést csak az APEH törlési határozata ellen nyújtott be, ez azonban nem érinthette a Kamara döntését, ebből következően az APEH a törlési határozaton kívül nem hozhatott más intézkedést. A Kamara a határozat megfellebbezése esetén, a tagdíjbefizetés egyidejű teljesítésével dönthetett volna az engedély visszaadásáról, mert erre az eljárási szabályok szerint módja lett volna. A kézbesítést követő 15 napon belül azonban sem fellebbezésre, sem tagdíjbefizetésre nem került sor. A közigazgatási hatáskörben eljáró Kamara egy éven belül a döntését pedig csak akkor vonhatta volna vissza, ha az alaphatározata jogszabálysértésen alapul. A panaszosnak a tagdíjfizetéssel kapcsolatban elszámolási vitája is volt a Kamarával. A vizsgálat során egyetlen olyan dokumentum sem volt fellelhető, amely a panaszos és a Kamara között utólag bizonyíthatóan mutatta volna, hogy a panaszosnak beszámítási igénye van, erre vonatkozóan milyen munkát végzett el, mekkora összeg volt a megállapított ellenérték és az miként viszonyult a tagdíj összegéhez. A panaszos – Kamara által elismert – követelése a tagdíj összegéből csak ily módon vonható le. A panaszos egyetlen beadványt sem készített a Kamara részére ebben a tárgyban, de olyan szerződés, megállapodás sem került elő, amely szerint a Kamara különböző ellenértékkel meghatározott feladatokkal bízta volna meg a panaszost. A tagdíja mértékét a törvényben szabályozott módon állapították meg, annak csökkentésére a Kamarának nem volt lehetősége. A korábbi szabályozás a kötelező kamarai tagságról rendelkezett, ehhez rendelte a tagdíj mértékét, így ennek utólagos vizsgálatára nincs lehetőség. A szabályozás lényegesen módosult, a kötelező kamarai tagság megszűnt, így a jövőre vonatkozóan az önkéntes tagság és az ehhez kapcsolódó tagdíjfizetés hasonló vitára nem adhat alkalmat. A panaszos a fellebbezési jogával nem élt. Fellebbezés benyújtásával a sérelmes döntés az utólagos tagdíjfizetéssel, illetve a fellebbezésben előterjesztett beszámítási igény elbírálásával orvosolható lett volna. A panaszos jogorvoslathoz való alkotmányos joga és a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelménye nem sérült.
OBH 4486/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való joggal és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal összefüggésben, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével és az azzal szervesen összefüggő tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban visszásságot okoz, ha a jegyző a megindult eljárásban határidőn túl hoz határozatot, és ha a jegyző az előterjesztett kérelmet nem tartalma szerint bírálja el.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 4487/1999.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonsághoz, az 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyző építésügyi hatáskörében eljárók az anyagi jogi és eljárási szabályokat sorozatosan megsértik.
A panaszos építési ügyekben fordult az országgyűlési biztoshoz, aki a fent leírt jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, a fóti jegyzőtől tájékoztatást és az iratok megküldését, majd a folyamatban lévő ügyek lezárásáról újabb tájékoztatást kérve. Megállapította, hogy a panaszos és szomszédja között 1993 óta tartó rossz viszony áll fenn. Miután mindketten engedély nélkül és/vagy szabálytalanul bontottak-építkeztek ingatlanaikon, a jegyző (nevében eljáró többször változó személy) mint építési hatóság mindkettőjük ügyeiben eljárt. Közvetlen szomszédokként fellebbezési joggal rendelkeztek a különböző eljárásokban kiadott határozatok ellen, ezzel a panaszos általában élt is. A jegyző az 1993 óta tartó, több építési engedélyezési, rendészeti, végrehajtási ügyet 22 oldalon foglalta össze.
A megállapított főbb hiányosságok: a több, különböző építési ügyben érkezett beadványt véletlenszerűen iktatták egyik vagy másik előzményhez; határozati formát igénylő döntéseket szóban vagy levélben közöltek, ha egyáltalán a döntések megszülettek; jelentősen túllépték az ügyintézési határidőket; fellebbezést nem terjesztettek fel, új eljárást nem folytattak le; jogerős, de végre nem hajtott építésrendészeti határozatok végrehajtására nem intézkedtek; nem dokumentálták az érdekeltek értesítésének az idejét, módját, ezért sem követhették a különböző eljárási, végrehajtási határidők elteltét. A jelenlegi – a vizsgálatot is végző – jegyző 1997 óta van hivatalban. Ezalatt több, a polgármesteri hivatal szervezetére és működésére vonatkozó intézkedést tett vagy kezdeményezett az önkormányzat testületénél. Ezek részint eredményre vezettek a panaszos ügyeiben is, de 1999-ig újabb, a korábbiakkal azonos hibákat ismét elkövettek. A jegyző az önkormányzat különböző alkalmazottai által elkövetett törvénytelenség, tévedés, hiba okait feltárta, intézkedési tervet készített az ügyek lezárására, és a törvényesség érdekében magához vonta azokat. A felelősöket megnevezte, velük szemben ezekben az ügyekben azért nem járt el, mert alkalmatlanságuk vagy egyéb okok miatt már korábban távoztak a polgármesteri hivatalból. Az országgyűlési biztos ismételt megkeresésére a jegyző további 12 oldalon – iktatószámokkal és dátumokkal – az építési ügyek lezárultáról adott tájékoztatást. Kivétel a szomszéd ingatlanán álló használaton kívüli kémény ügye, amelyben a panaszos keresete alapján bírósági per van folyamatban, ezért abban a biztos a hatásköre hiányát állapította meg. A további, fent típusonként összefoglalt ügyekben ajánlást nem tett, mert törvényes lezárásuk megtörtént, és mert a jegyző saját hatáskörében a szükséges intézkedéseket megtette.
Az országgyűlési biztos megállapította azonban, hogy a nagyközség Polgármesteri Hivatalában 1993 és 1999 között – legsúlyosabban 1993 és 1996 között – sorozatosan megsértették az ügyfeleknek az elöljáróban felsorolt alkotmányos jogait.
Kezdeményezte, hogy a jegyző a jövőbeni ilyen esetek elkerülésére az eljárási folyamatba épített rendszeres ellenőrzéssel intézkedjék. Gondoskodjon a hatósági hatáskörében eljárók, az adminisztráció megfelelő működéséről, az anyagi jogi és eljárási szabályok betartásáról és betartatásáról. A jelen ügyben felelősségre vonását csak azért nem kezdeményezte, mert szinte áttekinthetetlen helyzetből indulva végül törvényesen lezárta az ügyeket. Felhívta azonban a figyelmét, hogy a hatósági hatáskör a jegyzőé, azt átruházhatja, de a felelősségét nem. Ha az itt leírt szabálytalanságokat más vizsgálatában a jövőben ismét észlelné, a felelősség megállapítását fogja indítványozni.
A jegyző a jelentést, a kezdeményezést és a figyelmeztetést elfogadta.
OBH 4526/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal, és a 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz fűződő joggal kapcsolatosan az önkormányzat azzal, hogy a vis maior támogatás és az átmeneti segély iránti kérelmek ügyében nem hoz alakszerű határozatot, és ennek következtében az elutasító döntés lényeges indokai nem ismerhetők meg.
A panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte Tiszacsege Nagyközség Önkormányzatának a belvízkárral, valamint az átmeneti segély kérelmével kapcsolatos ügyintézését.
Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz és a szociális biztonsághoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az önkormányzatot.
A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos ingatlanának helyreállítása, illetve szociális helyzetének javítása érdekében az önkormányzattól segítséget kért. Mindkét beadványára rövid levélben kapott tájékoztatást azok elutasításáról. A vis maior támogatásokra a költségvetés jelentős összegeket biztosított az önkormányzatoknak, kormányrendeletben meghatározva a támogatások folyósítását, de alapvetően az önkormányzatok döntésére bízva az összegek elosztását. A szociális törvényben szabályozott átmeneti segély is hasonló mérlegelési jogosítványokat biztosít az önkormányzatnak, ezért a két támogatási kérelem elutasításának körülményeit az országgyűlési biztos együttesen vizsgálta. A vizsgálat megállapította, hogy az államigazgatási eljárás rendelkezéseit az ügyben az önkormányzat nem tartotta be. A szabályszerű határozat meghozataláról nem gondoskodott, a jogorvoslati lehetőségről való tájékoztatást elmulasztotta. Az alakszerű határozat mellőzésével adott tájékoztatás nem felel meg a tartalmi követelményeknek. A határozat és annak indokolása azt a célt szolgálja, hogy azokat a releváns tényeket tartalmazza, melyekre a jogalkalmazó szerv a döntését alapozta. A mérlegelési jogkörben hozott döntésekből ki kell tűnnie azoknak a preferenciáknak, melyeket a döntés meghozatala során az eljáró hatóság alkalmazott, és annak, hogy a kérelmező mely elvárásoknak nem tett eleget és melyek azok az elvárások, melyeknek eleget téve a későbbiekben eséllyel nyújthatja be kérelmét. A mérlegelési jogkörre hivatkozva, a pontos tényállás felderítése nélkül és a határozat indokolásának hiányában nem lehet a kérelmet elutasítani, mert ez megalapozatlansághoz, sőt önkényes döntésekhez vezethet. Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jogorvoslathoz és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott az önkormányzat azzal, hogy a vis maior támogatás és az átmeneti segély iránti kérelmek ügyében nem hozott alakszerű határozatot, és ennek következtében az nem volt alkalmas az elutasítás lényeges indokainak megismerésére.
Az országgyűlési biztos kezdeményezésében: 1. Felkérte Tiszacsege Nagyközség Önkormányzat képviseletében eljáró polgármestert, hogy a panaszos vis maior támogatással és az átmeneti segély biztosításával összefüggő kérelmei ügyében hozzon alakszerű határozatot, szem előtt tartva a vis maior támogatásokkal kapcsolatos kormányrendelet, a szociális törvény és az államigazgatási eljárás szabályairól szóló törvény rendelkezéseit.
2. Felkérte Tiszacsege Nagyközség Önkormányzatának polgármesterét és jegyzőjét arra, hogy hívja fel az önkormányzat dolgozóinak figyelmét az államigazgatási eljárás általános szabályainak jövőbeni betartására.
A polgármester és a jegyző a kezdeményezést elfogadta, és a szükséges intézkedéseket megtette.
OBH 4897/1999.
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében kimondott jogállamiságból eredő jogbiztonság és az ehhez kapcsolódó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyző a birtokvédelmet kérő ügyében nem intézkedik, kérelme tárgyában nem hoz érdemi határozatot.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy lakásába több személy erőszakkal behatolt, és „gyermekestől, bútorostól az utcára szórták”. Külön sérelmezte, hogy a „kilakoltatást követő napon feljelentést tett a XVIII. ker. Önkormányzatnál”, és azt követően is többször kért birtokvédelmet, azonban nem kapott.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében rögzített, a jogorvoslathoz való alkotmányos joggal és az Alkotmány 2. §-ában kimondott tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságok gyanúja miatt vizsgálatot indított, és panaszos ügyében állásfoglalás és iratok megküldése céljából megkereste a Budapest XVIII. ker. Önkormányzat jegyzőjét.
A jegyző által csatolt iratok alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy az ingatlan – közös költség és OTP tartozás miatt – a panaszos és családja által lakottan árverezésre került.
A panaszos személyesen, majd a jegyzőkönyvi meghallgatások során ismételten kérte a jegyző segítségét az új tulajdonossal szemben, aki – ismeretlen személyekkel együtt – ingóságai nagy részét kipakolta, a bejárati ajtó zárját lecserélte, ahhoz részére kulcsot nem biztosított.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy súlyos mulasztást követett el a jegyző, amikor a panaszos ténylegesen előterjesztett birtokháborítási panaszára nem vitte végig a birtokvédelmi eljárást, nem hozott olyan határozatot, amelyben kötelezte volna a panaszos birtoklását megzavaró árverési vevőt az eredeti állapot visszállítására.
A panaszost a birtokvédelem az árverési vevővel szemben is megillette, aki lakottan vásárolt ingatlant. A jegyzőnek érdemi határozatában a behatolás előtti birtokállapotot kellett volna visszaállítania, meg kellett volna állapítania a birtokháborítás tényét, és el kellett volna tiltania a végrehajtást kérőt a további birtoksértéstől. [Polgári Törvénykönyv 191. § (3) bek.]
A vizsgálat alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy a jegyző mulasztásával a panaszosnak az Alkotmány 2. §-ában rögzített jogállamiságból fakadó jogbiztonság és az ehhez kapcsolódó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Tekintettel arra, hogy a jegyző utolsó intézkedése óta több mint egy év eltelt, ajánlási jogával nem élt. Felhívta azonban a XVIII. ker. Önkormányzat jegyzőjét, hogy a jövőben az anyagi jogi és eljárási jogszabályokat maradéktalanul tartsa be, az ilyen és hasonló mulasztások elkerülése céljából.
OBH 5280/1999.
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében deklarált jogorvoslathoz való joggal és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamisággal összefüggésben visszásságot okoz, ha a közigazgatási szerv a határozatait nem indokolja, azokban az ügyfelet a jogorvoslat lehetőségéről nem tájékoztatja.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett levelében sérelmezte, hogy Apc község képviselő-testülete fűtés-korszerűsítési támogatás iránti kérelmét elutasította, a döntés azonban indokolást nem tartalmazott.
A panasz alapján az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásság miatt vizsgálatot indított, vizsgálata során tájékoztatást kért a község jegyzőjétől.
A panaszos 1999-ben benyújtott fűtés-korszerűsítési kérelmét elutasító határozat sem indokolást, sem a jogorvoslati lehetőségről való tájékoztatást nem tartalmazott. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 43. §-a meghatározza a közigazgatási szerv határozatának kötelező tartalmi kellékeit. Ezek a tartalmi kellékek tulajdonképpen eljárási garanciák, melyeknek betartása elengedhetetlen feltétele az Alkotmány 2. §-ában deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonsághoz való jog érvényesülésének. Az eljárási garanciák biztosítása, az azokra vonatkozó előírások betartása teszi kiszámíthatóvá és ezzel alkotmányossá a közigazgatási szervek – jelen esetben az önkormányzat – jogalkalmazói tevékenységét. Az Alkotmány 57. §-a valamennyi állampolgár számára biztosítja a jogorvoslathoz való jogot. A jogorvoslati lehetőség kimerítéséhez nemcsak a jogorvoslat léte, hanem annak ismerete is szükséges, ezért e tekintetben a közigazgatási szerveket – az Áe. rendelkezéseinek megfelelően – tájékoztatási kötelezettség terheli. Mindezek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy Apc község képviselő-testülete a határozat indokolásának és a jogorvoslat lehetőségéről való tájékoztatásnak az elmulasztásával az Alkotmány 2. §-ában deklarált jogállamisággal és az Alkotmány 57. §-ában foglalt jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.
Ami a panaszos kérelmét elutasító határozat anyagi jogi tartalmát illeti, az országgyűlési biztos megállapította, hogy a fűtés-korszerűsítési támogatásra vonatkozó döntés – a hatályos jogi szabályozás szerint – az önkormányzat mérlegelési jogkörébe tartozik, így az ilyen irányú kérelem tárgyában az önkormányzat sem pozitív, sem negatív tartalmú döntés meghozatalára nem kötelezhető.
Az országgyűlési biztos a megállapított, alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében felkérte Apc község polgármesterét, hívja fel a képviselő-testületet, hogy pótolja a határozatának elmaradt részeit (az indokolást és a jogorvoslati tájékoztatást), valamint arra, hogy a jövőben a hasonló hibákat kerülje.
Az érintett az ajánlást elfogadta.
OBH 5824/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal, a 67. § (1) bekezdésében deklarált gyermeki jogokkal, a 70/A. §-ban rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalmával és a 2. §-ban biztosított jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben a gyámhatóság azzal, ha egy éves ügyintézés után a szabályozásra való hivatkozással a gyermektartásdíj megállapításának megelőlegezését elutasítja.
Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.
OBH 5920/1999.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonság, az 57. § (1) bekezdésében biztosított törvény előtti egyenlőség és a tisztességes eljáráshoz való jog követelményével, valamint az 57. § (2) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az önkormányzattól vásárolt ingatlanokon való építés hatósági eljárása eltér a bármely más ingatlannal kapcsolatos ugyanilyen eljárástól – tekintet nélkül arra, hogy ez az érintettekre nézve hátrányos vagy előnyös.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az önkormányzattól vásárolt ingatlanára nem kapott építési engedélyt, és az elutasítással végződő eljárás is csaknem két évig húzódott. A biztos a benyújtott iratok alapján a fent felsorolt alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A panaszos Balassagyarmat Önkormányzatától vásárolt ingatlanra kért építési engedélyt a jegyzőtől mint építési hatóságtól.
Az engedélyezési eljárás során derült ki, hogy a telken több működő közművezeték megy át, és a szintén az Önkormányzattól vásárolt szomszéd telken az adásvételt követő időben épült áruház parkolójából a csapadékvizet is ide kötötték be a jegyző engedélyével.
A panaszos építési engedélykérelme és egyéb beadványai nyomán az Önkormányzat több ajánlatot közölt a panaszossal, beleértve a visszavásárlást, cseretelek adást, az épületnek változatlan méretekkel, de az 5 helyett 10 m-es előkerttel való elhelyezhetőségét, a vezetékre szolgalmi jog alapítást, az áttervezés költségeinek átvállalását és korlátozási kártalanítást. Egyezség azonban nem született. Az egyezkedések közben az építési engedélyezési eljárás állt. Az 1998 elején kelt kérelmet (közbeni hiánypótlások után) 1999 augusztusában utasította el a jegyző azzal, hogy az épület a tervezett helyen nem valósítható meg.
Az elutasítást a közigazgatási hivatal is jóváhagyta.
Az önkormányzat mint eladó (nevében időnként a jegyző) és a jegyző mint építési hatóság eljárása, döntései keveredtek a panaszolt ügyben. Az önkormányzat és a panaszos közötti polgári jogi viszonyból – eladó és vevő – eredő jogvita keveredett a hatóság és a kérelmező ügyfél közötti közigazgatási jogvitával. Az építési engedélyezés ügyében az építésügyi jogszabályok alapján az érdemi döntés helyes volt, az kizárólag az elutasítás lehetett. Ugyanakkor a másodfokú hatóság nem észrevételezte az önkormányzat érdekeltsége miatt a hatósági és tulajdonosi szerep keveredését, az összeférhetetlenséget nem vizsgálta, és azt sem, hogy az áruház telkéről a csapadékvizet jogszerűen nem más ingatlanán kellett volna bekötni a csatornahálózatba; az építési engedély ügyében 60 napon belül határozni kellett volna, nem másfél év múlva.
Megállapítható volt, hogy ez a szerepzavar, a funkciók keveredése az építési igazgatásban általánosnak mondható. Az önkormányzati vagyontömeget különböző források a nemzeti összvagyon kb. egynegyedére becsülik. Az ingatlanvagyon körében – főként egyes sajátos ingatlanfajtákat tekintve – ez a nagyságrend még nagyobb, pl. üzletek, közterületek, kül-belterületi földek stb. Az önkormányzatok tulajdonosként mindezen ingatlanokon, illetve azok szomszédságában folyó építkezésekben érintett ügyfelek. Az építéshatósági ügyekben érintett tulajdonosként, építtetőként, szomszédként olyan eszköz áll(hat) rendelkezésükre érdekeik érvényesítésére, amely más ügyfélnek nem – legyen az az állam (vagy szerve), másik önkormányzat, vagy bárki más, beleértve az állampolgárokat is.
Az önkormányzatok a város érdekében vagy gazdasági kényszerből a városrendezési tervek készítőiként, a városi közművek tulajdonosaként, ingatlanuk eladójaként lépnek fel. Jogalkotói, tulajdonosi, bevételi kényszerrel szorított városüzemeltetői szerepkörben hoznak döntéseket – jogosan. Ezekben a szerepeikben azonban a polgári jog szabályai szerint és/vagy pénzzel rendezhető esetek, illetve eladói pozícióik előnyösebbé tétele érdekében a hatósági jogalkalmazást igénybeveszik, illetve befolyásolják. A jegyző építési hatóság, ugyanakkor az önkormányzat alkalmazottja és a költségvetésének összeállításáért felelős személy. Az országgyűlési biztoshoz érkezett más panaszokban már többször felmerült ez a probléma (OBH 3735/1998., 4918/1998., 8565/1996., 2954/1998. stb.).
A hatósági hatáskör a közhatalom államilag kikényszeríthető gyakorlására való feljogosítottságot jelent. Ezt a közhatalmat senki nem használhatja saját tulajdonosi pozíciójának kedvezőbbé tétele, tulajdonosi kötelezettségei nem teljesítésének, elodázásának stb. érdekében. Az építésügyi igazgatási eljárásban a nem önkormányzat ügyfél (tekintet nélkül az önkormányzattal egyező vagy ellenérdekűségére) tulajdonosi, építtetői, szomszédi stb. jogai sem lehetnek többek vagy kevesebbek azért, mert az önkormányzattal más, nem közigazgatási jogviszonyban is áll. Nem építhet jobb vagy rosszabb feltételekkel, ha önkormányzattól vette a telkét, mintha magánszemélytől vette volna. Nem „húzható” az eljárás az ügyében évekig. És nem lehet a személyes biztonsága sem kisebb pl. az önkormányzati iskola tanulójaként, mert esetleg az építésügyi hatóság ott nem kötelezi a tulajdonost, kvázi önmagát az életveszély elhárítására.
Megállapítható volt tehát, hogy az önkormányzatok és a jegyzők egymáshoz viszonyított sajátos helyzete folytán az építési hatóságok eljárásukban tevőlegesen vagy mulasztással visszásságot idézhetnek elő az állampolgároknak a törvény előtti egyenlőséghez fűződő jogával összefüggésben. A jogállamiság alkotmányos alapelvéből fakadó követelményeket, a tisztességes eljárás lényegét a közigazgatásban az államigazgatási eljárásról szóló törvény (Áe.) alapelvei rögzítik, ezek megsértése visszásságot okoz. Az elhúzódó eljárás az állampolgár jogorvoslati jogát is sértette, amivel csak késedelmesen élhetett. A törvény előtti egyenlőségnek pedig nemcsak a bírósági eljárásban kell érvényesülnie, hanem a közigazgatásban is, amint ezt az Áe. kimondja, kiegészítve még azzal, hogy az ügyfelek ügyeit „minden megkülönböztetés és részrehajlás nélkül” kell intézni. Ez az egyenlőség azonban az adott ügyben a panaszos számára nem volt biztosítva, hiszen az önkormányzattal folyó le nem zárt adásvételi ügye miatt az építéshatósági ügye másfél évig húzódott, amely a panaszos kizárólagos ügyféli (nem vevőkénti) pozíciója esetén kizárt.
Mindezek miatt – figyelemmel a megállapított visszásság általános jellegére – az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy
– az igazságügy-miniszter, a belügyminiszter, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kezdeményezze az államigazgatási eljárási és az építésügyi jogszabályok olyan módosítását, amely lehetővé teszi, illetve biztosítja a hatóság döntéseinek pártatlanságát és az eljárási kényszer érvényesülését akkor is, ha az eljárásban az önkormányzat ügyfél, vagy annak – nem hatósági – döntései befolyásolhatják az építési hatósági eljárást.
A konkrét ügyben – de a jövőre nézve – kezdeményezte, hogy
– a közigazgatási hivatal vezetője gondoskodjon arról, hogy a jogorvoslati eljárásban vizsgálják az elsőfokú hatóság érdemi döntése mellett az Áe. szabályainak a betartását is. Kirívó esetben (másfél évig tartó ügyintézés 60 nap helyett ennek számít) kezdeményezzenek eljárást a mulasztóval szemben;
– a polgármester és a jegyző gondoskodjanak róla, hogy az önkormányzat (és tisztségviselői) jogosultságai ne keveredjenek, a hatósági eljárásban biztosítsák a törvény előtti egyenlőséget.
A konkrét ügyben más ajánlást, kezdeményezést nem tett, mivel
– az építésügyi hatósági érdemi döntése nem lehetett más, és a telek tehermentessége, beépíthetősége, a kártalanítás stb. az eladó és vevő közötti vita nem hatósági ügy, megegyezés hiányában csak polgári peres úton tisztázható és rendezhető. Erre nézve az országgyűlési biztosnak nincs hatásköre.
A kezdeményezéseket a megszólítottak elfogadták. Az építésügyi törvény ilyen értelmű módosítása folyamatban van.
OBH 238/2000.
I. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében deklarált pártatlan és tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz a Körzeti Földhivatal (Földhivatal) eljárása, ha a hatáskörébe tartozó ügyben a panaszos által benyújtott kérelmet határozattal nem bírálja el.
II. A jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal (Alk. 2. § (1) bek.) összefüggésben is visszásságot okoz a Földhivatal eljárása, mert az ügyintézésre a törvényben megállapított határidőt túllépte.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte az Egri Földhivatal eljárását, mert a hozzá 1999. IV. 20-án benyújtott kérelmet nem intézték el.
Az országgyűlési biztos az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdésében deklarált tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.
A panaszos beadványából és a csatolt mellékletekből kiolvasható, hogy a panaszos, néhai apósának tulajdonát képezte a hevesaranyosi 347,. illetve a 378. helyrajzi számú ingatlanok egynegyed része. Erre a területre sportpályát építettek, majd 1963-ban a térképen, 1969-ben a telekkönyvben érvényesítették a tényleges állapotot birtokvalósítás jogcímén és feltüntették a magyar állam tulajdonjogát, valamint a községi tanács kezelőjogát.
A Földhivatal által a panaszoshoz intézett tájékoztatás szerint: az eljáró telekkönyvi előadó hibát követett el, mivel nem vizsgálta az eltérő tulajdoni viszonyokat, hanem egyeztetés nélkül a panaszolt ingatlanokat az állam tulajdonába átjegyezte az új 2. sz. betétben, 8. helyrajzi számmal, sportpálya megnevezéssel. Erre alapozva a panaszos kérelme arra irányult, hogy az eredeti állapotot állítsák vissza, vagy ennek hiányában a Földhivatal fizessen részére kárpótlást. A panaszos azt is megemlítette, hogy a kárpótlási ügyben eljáró bíróságtól azt a tanácsot kapta, hogy kérje a Földhivataltól a tulajdonjog helyreállítását. A Heves Megyei Földhivatal tájékoztatása szerint nyilvánvalóan kezelhetetlen a panaszosi kérelem, érdemi eljárásra nem alkalmas, problémája kárpótlási igény volt, és hogy a panaszos beadványára válaszoltak, illetve őt személyesen tájékoztatták.
Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy panaszos 1999. IV. 20-án írásban benyújtott kérelmét a Földhivatal nem intézte el, a 30 napos ügyintézési határidőt jelentősen túllépte, az ügyben határozatot nem hozott.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a Földhivatal mulasztásával sértette a panaszos pártatlan és tisztességes eljáráshoz való jogát, s ezen keresztül a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogát is, miáltal eljárása alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot idézett elő.
Az országgyűlési biztos kezdeményezte a Földhivatalnál, hogy a panaszos kérelmét tartalma szerint haladéktalanul bírálja el, s határozatának megküldésével a panaszost értesítse. A Földhivatal vezetője arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy kezdeményezésével nem ért egyet, ezért azt a felettes szervéhez felterjesztette.
A Megyei Földhivatal vezetője az országgyűlési biztos jelentésére észrevételeket tett, a jelentésben foglalt tényállást vitatta, azonban a kezdeményezésre adandó érdemi észrevétel közlését elmulasztotta, ezért az országgyűlési biztos a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert kereste meg. Az országgyűlési biztos arról tájékoztatta a minisztert, hogy mivel a jelentésben megállapított alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság fennáll, ezért kezdeményezését ajánlásként változatlan formában fenntartja.
Az országgyűlési biztos fenntartott ajánlására a miniszter megbízásából eljáró minisztériumi főosztály azt a tájékoztatást adta, hogy az ajánlás szerinti azonnali intézkedés végett rövid úton megkereste a Megyei Földhivatal vezetőjét, akinek figyelmét felhívta a jövőbeni hasonló esetek elkerülésére. A Megyei Földhivatal vezetőjének intézkedése következtében a Földhivatal vezetője a panaszos kérelme ügyében az ajánlásnak megfelelő döntést meghozta. Az országgyűlési biztos az ajánlásra adott választ és az annak alapján tett intézkedéseket tudomásul vette. Az ajánlás elérte célját.
OBH 327/2000.
Az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való joggal összefüggésben is visszásságot okoz az FM Hivatal eljárása, ha a határozata ellen benyújtott fellebbezés felterjesztését a törvényes határidőben nem teljesíti, illetve a másodfokú közigazgatási szerv eljárása is, ha a fellebbezést a törvényes határidőben nem bírálja el.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 548/2000.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban – figyelemmel a kirendelt védővel rendelkező fogvatartott gyanúsított azon érdekére is, hogy pihenő- vagy munkaszüneti napon történő bíróság előtti meghallgatásakor legyen védője – visszásság keletkezik, továbbá az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében deklarált védelemhez való joggal összefüggésben felveti a visszásság közvetlen veszélyét, ha a törvényben kötelezően előírt ügyvédi ügyeleti rendszert a megyei ügyvédi kamara nem vezeti be.
II. Ugyancsak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban okoz visszásságot, ha a rendőrségi fogdában működő ügyvédi beszélő helyiségben üvegfalon keresztül beszélhet a védő védencével.
III. Szintén az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében garantált jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményével, valamint Alkotmány 57. § (3) bekezdésében deklarált védelemhez való joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha a rendőrségi fogdában nem alakítják ki annak lehetőségét, hogy a fogvatartott védőjével telefonon is beszélhessen.
IV. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményével összefüggésben – tekintettel a fogvatartott azon érdekére is, hogy védőjével a lehető legtöbb alkalommal beszéljen és beszélő azért ne maradjon el, mert a rendőrség munkaidejében nincs üres ügyvédi beszélő – visszásság keletkezik, ha a védő-gyanúsított kapcsolattartását a rendőrségi fogdában az is korlátozza, hogy csak egy helyiséget rendszeresítenek az ügyvédi beszélő megtartására.
Az országgyűlési biztos – megyei inspekció keretében, hivatalból – helyszíni vizsgálatot folytatott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában és a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamarában. A vizsgálat tárgya a kirendelt védői tevékenység volt, ami részben utóellenőrzésnek minősült, mivel a témakörben 1996-ban már folytatott átfogó vizsgálatot az ombudsman.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a rendőrségi fogdában problémát okozott a kirendelt védő és a fogvatartott gyanúsított közötti kapcsolattartás. A bv. intézetekkel szemben a rendőrségi fogdában ugyanis nem volt lehetőség arra, hogy a gyanúsított és védője – akár kirendelt, akár meghatalmazott – telefonon érintkezzen. Gondot jelentett az is, hogy a kapcsolattartás tárgyi feltételei szűkösek voltak. A vizsgált megyei főkapitányság fogdájában 1999-ben például megszüntették a két ügyvédi beszélőnek kijelölt helyiség egyikét. Egy beszélő helyiség működtetése – figyelemmel arra is, hogy csak munkaidőben beszélhetett a védő védencével – megnehezítette a szóban forgó kapcsolattartást. Ellentétes volt a jogszabályi rendelkezésekkel továbbá az, hogy a főkapitányság fogdájában az ügyvédi beszélő helyiséget úgy alakították ki, hogy a védőt és védencét plekszi üveg választotta el. Nem szűnt meg az országgyűlési biztos által még 1996-ban, az OBH 6564/1996. számú jelentésben feltárt azon alkotmányos joggal összefüggő visszásság sem, mely szerint a kirendelt védő a nyomozás során készült iratokból csak saját költségén kaphatott másolatot.
Megállapította az ombudsman továbbá, hogy ügyvédi ügyeleti rendszert még munkaszüneti napokra sem vezetett be a megyei ügyvédi kamara. A már hivatkozott OBH 6564/1996. számú jelentésben ennek hiányát ugyan már észlelte, és ajánlást tett az ügyeleti rendszer megszervezésére.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa összességében rámutatott, hogy a kirendelt védő intézménye Bács-Kiskun megyében sem töltötte be kifogástalanul rendeltetését, korábbi ajánlásait pedig a címzettek nem teljesítették maradéktalanul. Megállapította továbbá, hogy az ügyvédi ügyelet hiánya – figyelemmel a kirendelt védővel rendelkező fogvatartott gyanúsított azon érdekére is, hogy pihenő- vagy munkaszüneti napon történő bíróság előtti meghallgatásakor legyen védője – a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményének, valamint a tisztességes eljáráshoz való jognak a sérelmét okozta, ezenkívül a védelemhez való jog közvetlen veszélyét is magában rejtette. Ugyanezen alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság közvetlen veszélyét jelentette az ügyvédi beszélő üvegfallal való leválasztása.
Rámutatott az országgyűlési biztos arra is, hogy azokban a rendőrségi fogdákban, ahol nem alakították ki annak lehetőségét, hogy a fogvatartott védőjével telefonon is beszélhessen, csorbult a fogvatartottnak a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményéhez, valamint a védelemhez való joga. Tekintettel a fogvatartott azon érdekére, hogy védőjével a lehető legtöbb alkalommal beszéljen, és beszélő azért ne maradhasson el, mert a rendőrség munkaidejében nincs üres helyiség, ugyancsak a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményét sértette az egy ügyvédi beszélő helyiség.
Nem állapított meg alkotmányos jogal összefüggő visszásságot az ombudsman amiatt, hogy a kirendelt védő a nyomozás során készült iratokból csak saját költségén kaphatott másolatot. A megállapítást azért mellőzte, mert az OBH 6564/1996. számú jelentésében az igazságügy-miniszternek tett, a témát érintő ajánlásának – bár a törvény hatálybalépésének időpontja 2003. január 1. – eleget tett az 1998. évi XIX. törvény.
Az ügyben feltárt visszásságokra való tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlotta az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének, hogy minden fogvatartást végrehajtó rendőri szerv biztosítsa a fogdában a fogvatartott számára a telefon használatot és az üvegfal nélküli ügyvédi beszélőt annak érdekében, hogy a védő–fogvatartott kapcsolattartása sem időben, sem egyéb ok miatt ne szenvedjen csorbát, illetve a kapcsolattartást ne befolyásolja a rendőrségi munkarend. A Bács-Kiskun Megyei-főkapitányság vezetőjének azt ajánlotta, hogy gondoskodjon a főkapitányság fogdája típusának megfelelő számú ügyvédi beszélő kialakításáról és működtetéséről, a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara elnökének pedig, hogy haladéktalanul gondoskodjon – már törvényben is kötelezően előírt – ügyvédi ügyeleti rendszer bevezetéséről. A megyei főkapitány a másodszori levélváltást követően az ajánlást elfogadta, ezért azt – az ügyvédi beszélő helyiségek számának növeléséhez szükséges pénzügyi források mielőbbi biztosítása érdekében – felterjesztette az országos főkapitányhoz. Az országos főkapitány a telefonhasználattal és az időbeli korlátozás nélüli védő–fogvatartott közötti kapcsolattartással összefüggő ajánlások teljesítéséről a válaszadásra nyitva álló 30 napon belül gondoskodott. A fogdák biztonsági szempontjaira hivatkozva nem tartotta azonban megszüntethetőnek az ügyvédi beszélőkre felszerelt plekszi ablakokat. Ez utóbbi ajánlást fenntartotta az országgyűlési biztos, melyet követően az országos főkapitány azt úgy fogadta el, hogy elrendelte a rendőrségi fogvatartás átalakításával kapcsolatos előkészítő munkák megkezdését. Az ügyvédi kamara is megszervezte és bevezette az ügyeleti rendszert. Az eljárás eredményes volt.
OBH 1034/2000.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményéből levezetett tisztességes eljáráshoz való joggal, továbbá az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való joggal kapcsolatosan visszásságot okoz a kamara, ha a másodfokú határozatot az első, eredménytelen kézbesítést követően nem kíséreli meg ismételten eljuttatni a panaszosnak, hanem azt az ügy irataival együtt irattároza.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult azt sérelmezve, hogy a Somogy Megyei Orvosi Kamara Etikai Bizottsága által elsőfokon hozott határozata ellen benyújtott fellebbezésére a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Országos Etikai Bizottságától (OEB) több mint fél év elteltével sem kapott érdemi választ.
Az országgyűlési biztos az jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelménye, illetőleg a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. Ennek során megkereste a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságát. A kapott válasz alapján megállapította, hogy a panaszos az elsőfokon hozott határozatot a számára fellebbezésre nyitva álló határidő alatt megfellebbezte. A fellebbezésében foglalt állításait ezt követően több levélben megismételte. Utolsó fellebbviteli kérelmét 1999. október 27-i dátummal küldte el a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának.
A dokumentumok tárgyalásra készen, 1999. november végére kerültek az OEB elé, azonban 1999. decemberében már nem ülésezett a bizottság, így csak 2000. január 26-án tárgyalták az ügyet. A meghozott döntésről a panaszost ajánlott, tértivevényes levélben értesítették. A tértivevényes küldemény 2000. február 1-től február 20-ig volt a Kaposvári Postahivatalban, majd visszaküldték a feladónak azzal, hogy a címzett nem kereste. Ezt követően a Magyar Orvosi Kamara központi adminisztrátora – erre vonatkozó belső szabályzat hiányában – a visszaküldött levelet irattározta.
Az országgyűlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottsága a határozat másodszori kézbesítésének elmulasztásával előidézett, a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményéből levezetett tisztességes eljáráshoz, és a jogorvoslathoz való alkotmányos jogot érintő visszásságot a határozat 2000. május 29-ei újbóli kézbesítésével a vizsgálat időtartama alatt orvosolta.
Az országgyűlési biztos felkérte a Magyar Orvosi Kamara elnökét, hogy a határozatok kézbesítésének rendjét a Kamara ügyirat-kezelési szabályzatában jelenítse meg.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke a kezdeményezést elfogadta. Tájékoztatta az országgyűlési biztost arról is, hogy a Kamara Iratkezelési Szabályzatában végrehajtották a változtatásokat, azonban az – a MOK legutóbbi testületi ülésének határozatképtelensége miatt – csak 2001-ben léphet hatályba. Az országgyűlési biztos eljárása eredményes volt.
OBH 1103/2000.
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében deklarált jogorvoslathoz, valamint a 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz a Központi Kárrendezési Iroda (KKI) eljárása, ha az ügyet indokolatlanul késedelmesen intézi.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz (OKKH) 1997. IX. 30-án benyújtott kárpótlás iránti kérelmét még 2000 februárjában sem bírálták el.
Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz való jog (Alk. 57. § (5) bek.), valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.
Az országgyűlési biztos megkeresésére a KKI főigazgatója által megküldött iratokból megállapítható, hogy panaszos az R. 3036192. számú borítékban benyújtott kárpótlási kérelmét 1997. X. 1. napján iktatták az OKKH-ban. A panaszos kérelme arra irányult, hogy részére kárpótlást állapítsanak meg édesapja életének a munkaszolgálatban töltött ideje alatt való elvesztésével okozott sérelemért.
A panaszos a részére 1999. II. 1. napján kibocsátott hiánypótlási felhívásban foglaltakat 1999. II. 8. napján teljesítette. Az Országgyűlési Biztosok Hivatala vezetőjének megkeresésére a KKI 2000. IV. 5-én kelt levelében arról adott tájékoztatást, hogy panaszos kérelmét elbíráló határozatokat már postázták, az eljárás elhúzódásáért panaszostól elnézést kértek, továbbá, hogy az eljárás elhúzódásáért felelős köztisztviselőt felelősségre vonták.
Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy az ügyintézési határidő meghosszabbítására, illetve az eljárás felfüggesztésére nem került sor. Ezért a panaszos ügyében a hatályos jogszabályok rendelkezései szerint a 6 hónapos ügyintézési határidő megtartásával legkésőbb 1998. IV. 1. napjáig határozatot kellett volna hozni, ehhez képest a határozat meghozatalára 2000. IV. 3. napján – a törvényben meghatározott ügyintézési határidő 2 éves túllépésével – került sor.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a KKI az eljárás elhúzásával sértette panaszos jogorvoslathoz való jogát. Ugyanakkor ez az eljárás panaszos jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogának sérelmét is eredményezte. Így visszásságot idézett elő.
Tekintettel arra, hogy a vizsgálat lezárásának időpontját megelőzően a KKI panaszos kérelmét a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek megfelelő tartalmú határozattal már elbírálta, s e határozatot panaszosnak postázta, az eljárás elhúzásáért a panaszostól elnézést kért, illetve hogy a mulasztást elkövető köztisztviselőt a KKI főigazgatója felelősségre vonta, ezért az országgyűlési biztos az ügyben ajánlást nem tett, s az eljárást megszüntette.
OBH 1553/2000.
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében megfogalmazott jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a szociálpolitikai egyezmény hatálya alá tartozó rokkantsági nyugdíj igény hosszadalmas elbírálása miatt – határozat hiányában – az ügyfél nem tudja érvényesíteni jogorvoslati jogát.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy súlyos betegsége ellenére az Országos Orvosszakértői Intézet Orvosi Bizottsága munkaképesség-csökkenésének mértékét III. csoportos 67 százalékra vélelmezte mind az első, mind állapot rosszabbodás miatt kért újabb felülvizsgálatakor is. A panaszos jogorvoslati lehetőségével nem tudott élni, mivel a magyar-jugoszláv szociálpolitikai egyezmény hatálya alá tartozó rokkantsági nyugdíj igényét a nyugdíjbiztosító nem bírálta el határozattal.
A panaszos rendszeres szociális segélyt kapott, a biztosítónál kötött szerződése szerint pedig csak II. csoportos rokkantság esetén jogosult járadékra.
Az országgyűlési biztos a panasz alapján a szociális biztonsághoz, valamint a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A vizsgálat során megkereste a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságot és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot.
Megállapította, hogy az 1956. március 3-án született, letelepedési engedéllyel rendelkező jugoszláv állampolgárságú panaszos 1999. március 10-én rokkantsági nyugdíj igényt nyújtott be az elbírálásra jogosult Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz. A kérelem előterjesztését követően a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosító Igazgatóság 1999. március 17-én felkérte az igénylőt az eredeti jugoszláv munkakönyve benyújtására, ezzel egyidőben felkérte az igénylő lakóhelye szerinti Csongrád Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságot az orvosi vizsgálat lebonyolítására. Az I. fokú orvosi bizottság 1999. április 9-én kelt szakvéleménye szerint az igénylő munkaképesség-csökkenésének mértéke 67 százalékos (rokkant) volt.
A panaszos, valamint a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazolása szerint a táppénzjogosultsága 1999. április 30-án megszűnt, így 1999. május 1-jétől, egyéb jogszabályban előírt feltételek megléte esetén (szükséges szolgálati idő) jogosult rokkantsági nyugdíjra.
A panaszos Magyarországon szerzett szolgálati ideje 5 év 121 nap, munkakönyve alapján külföldön szerzett szolgálati ideje 17 év 53 nap. Az utóbbi igazolására, valamint a nyugdíjrész megállapítására a külföldi nyugdíjszerv jogosult.
A külföldi szervvel való kapcsolattartásra, a szükséges levelezés bonyolítására csak az Országos Nyugdíjbiztosítási főigazgató jogosult.
A külföldi szervtől az első megkeresésre – sürgetést követően – 2000. április 13-án érkezett válasz, de az nem a megállapító határozat volt. A kért hiánypótlást a panaszos által történő benyújtást követően az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2000. május 30-án továbbította.
A fentiekkel párhuzamosan az Igazgatóság a munkáltatónál ellenőrzést végzett, mert a munkabérközlést az igénylő maga írta alá. Az igényt elbíráló határozatot az Igazgatóság csak a külföldi nyugdíjszerv végleges válaszát követően hozhatta meg.
A rendelkezésre álló adatok alapján a magyar nyugdíjbiztosítót terhelő 5/22-ed nyugdíjrész 3489 forint, melyet 1999. május 1-jétől lehetett visszamenőleg megállapítani és folyósítani, de csak akkor, ha a jugoszláv nyugdíjbiztosító megállapította a panaszos nyugdíj jogosultságát.
A panaszos 1999. augusztusban, majd 2000. január 27-én benyújtott állapotrosszabbodási kérelmét az orvosi bizottság 1999. szeptember 9-én és 2000. május 9-én elbírálta, ismét III. csoportos rokkantságot vélelmezett.
Tekintettel azonban arra, hogy a külföldi nyugdíjbiztosító véglegesen még nem válaszolt, az Igazgatóság határozatot nem hozott, így a panaszos nem élhetett jogorvoslati lehetőségével.
Ásotthalom község Polgármesteri Hivatala Igazgatási Irodája a 2000. február 9-én kelt határozatával a panaszos részére 2000. január 1-jétől 13 280 forint rendszeres szociális segélyt állapított meg a szociális törvény alapján azzal az indokkal, hogy a panaszos egyedülálló, egészségi állapota miatt munkát vállalni nem tud. Rendszeres jövedelme és létfenntartását biztosító vagyona nem volt. Vélhetően szolgálati időn alapuló rokkantsági nyugdíjra jogosult, munkaképesség-csökkenése 67 százalékos, azonban az ügyintézés nemzetközi egyezmény alapján történik, amely több hónapig elhúzódik.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként a szociális biztonsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot nem állapított meg, mivel a nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó nyugdíj igény elbírálása objektív okok miatt húzódott el, és a panaszos rendszeres szociális segélyben részesült.
Sérült azonban a panaszos jogorvoslathoz való joga, mert a rokkantsági nyugdíj igény elbírálásáról az eljárás bonyolultsága és a külföldi szerv késedelme miatt nem kapott határozatot.
A jugoszláv nyugdíjbiztosító a panaszos rokkantsági nyugdíjigényét (nyugdíjrészt) elbíráló határozatának megérkezéséig, mely feltétele a magyar nyugdíjrész megállapításának, az országgyűlési biztos a vizsgálatot felfüggesztette és felkérte a külügyminisztert, hogy vizsgálja meg a diplomáciai vagy konzuli úton történő segítségnyújtás lehetőségét.
A külügyminiszter válasza szerint megkezdték a magyar-jugoszláv konzuli konzultáció előkészítését.
Időközben a jogosultság elbírálásához szükséges adatok megérkeztek Jugoszláviából és a Nyugdíjbiztosító 2000. július 13-án határozattal megállapította a panaszos magyar nyugdíjrészét. A határozat tartalmazta a jogorvoslatról szóló tájékoztatást is.
Tekintettel arra, hogy a hosszadalmas eljárást csak részben indokolta a nemzetközi szerződések hatálya alá tartozó nyugdíj-megállapítások objektív okok miatti elhúzódása, az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) főigazgatóját, hogy az ügyintézési idő rövidítése érdekében vizsgálja meg a nemzetközi szerződések hatálya alá tartozó nyugdíj-megállapítások rendjét, egyszerűsítésének lehetőségét.
Az ONYF főigazgatója az ajánlást elfogadta, arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy megkezdődött a Szervezeti és Működési Szabályzat felülvizsgálata, így a nemzetközi nyugdíjügyek eljárását is felülvizsgálják. Az új szabályozásról a hatálybalépését követően további tájékoztatást fog adni. A probléma végleges megoldása a magyar-jugoszláv egyezmény hatálya alá tartozó nyugdíjügyek tekintetében azonban csak a két ország közötti kapcsolat rendezését, az egyezmény korszerűsítését követően várható.
A konkrét vizsgálat eredménnyel zárult.
OBH 3914/2000.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból eredő jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a rendőri szerv a jogszabály alapján fogvatartottnak minősülő személynek nem biztosítja az ugyancsak jogszabály által garantált azon jogát, hogy hozzátartozóját vagy más személyt – aki lehet védő is – értesítse.
II. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljárással és az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében rögzített védelem jogával összefüggésben – tekintettel az eljárásban meghallgatott, de a szabad mozgásában és a tartózkodási hely megválasztásában korlátozott személy érdekeire is – visszásságot okoz, ha a törvény nem tartalmaz rendelkezéseket arra, hogy ha az eljárás alá vont személyt meghallgatása alkalmával fogva tartják, akkor védőt választhat, de ha nem él ezen lehetőségével, az a meghallgatásának nem akadálya.
III. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljárással és az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében rögzített védelem jogával összefüggésben visszásságot okoz az is, ha a rendőrség épületében nincs a fogvatartott által használható telefon, ezzel megakadályozzák, hogy a személyes szabadságában korlátozott személy értesíthesse hozzátartozóját, esetleg más személyt (védőt).
A Népszabadság 2000. augusztus 8-án megjelent „Incidens a Kossuth téren” című cikke arról számolt be, hogy augusztus 4-én, 17.00 órakor a Kossuth téren tartott rendezvényről két férfit előállítottak a kerületi kapitányságra. Az egyik előállított úgy nyilatkozott, hogy rendzavarás szabálysértés elkövetőjeként hallgatták meg és csak a hajnali órákban hagyhatta el a kapitányságot. Az előállítás ideje alatt védővel nem találkozhatott és hozzátartozóival sem beszélhetett még telefonon sem.
A cikk alapján a személyes szabadsághoz, védelemhez, tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a jogbiztonság követelménye sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos – hivatalból – vizsgálatot rendelt el. Annak során felülvizsgálatra kérte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét és iratot szerzett be a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságtól.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője megállapította, hogy 2000. augusztus 4-én 18 óra 20 perc körüli időben a budapesti Kossuth téren, a hivatalba lépő köztársasági elnök beiktatása alkalmából tartott ünnepségen a hivatalából távozó köztársasági elnök arcképét ábrázoló transzparenst kezében tartó állampolgárra egy másik személy hangosan, trágár kifejezéseket használt. Ezért a biztosítási feladatot ellátó rendőrök figyelmeztették a két férfit, hogy fejezzék be a rendzavarást. A felszólítottak ennek eleget tettek, de a rendőrök távozását követően ismét szidalmazták egymást és dulakodtak is. A dulakodás közben a transzparenst nem tartó férfi letépte a képet a tábláról. Ekkor a rendőrök visszamentek és közölték velük, hogy a rendzavarás szabálysértés továbbfolytatása miatt előállítják őket a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságára. Ez meg is történt, melynek az előállított személyek nem álltak ellen.
A főkapitány megállapította továbbá, hogy az előállított személyek az előállítás ideje alatt valóban nem beszélhettek telefonon hozzátartozóikkal, mivel az V. kerületi Rendőrkapitányságon nincsenek meg azok a technikai feltételek, melyek azt lehetővé tették volna. Elismerte a főkapitány azt is, hogy egyik előállított személynek sem volt az előállítás ideje alatt védője, ügyvédi meghatalmazást ugyanis nem csatoltak be és ilyen indítványt sem tettek.
A főkapitányi tájékoztató szerint először azt a személyt hallgatták meg elkövetőként, aki a transzparensről a képet letépte. Ezt követte a transzparenst tartó személy meghallgattása, aki nem tett vallomást és a jegyzőkönyvet sem írta alá. Arra hivatkozott, hogy csak a Német Nagykövetség által javasolt ügyvéd jelenlétében hajlandó nyilatkozni. A jegyzőkönyv lezárását követően ezen álláspontját megváltoztatta, vallomást tett. Így meghallgatását a rendőri szerv újra kezdte, ami 23 óra 50 perctől 00 óra 45 percig tartott. Meghallgatásukat követően mindkét előállított személyt szabadon bocsátották, előállításuk időtartama nem haladta meg a törvényben megengedett 8 órát. A rendőri szerv a meghallgatásokat követően az iratokat megküldte a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak. A főkapitány összességében úgy foglalt állást az ügyben, hogy az előállítás és annak végrehajtása során követett eljárás, valamint a szabálysértési eljárás alá vont személyek meghallgatása megalapozott, jogszerű és szakszerű volt.
A beszerzett iratokból az ombudsman azt állapította meg, hogy a transzparenst tartó személy panaszt tett a rendőri szerv vezetőjéhez amiatt, hogy előállítása után több órán át fogvatartották, nem telefonálhatott és a mellékhelyiségbe sem engedték ki. A panaszt a kerületi kapitányság vezetője 2000. augusztus 31-én elutasította, azzal az indokkal, hogy a panaszos által sérelmezett rendőri intézkedés sorozat megalapozott, maga az előállítás – aminek időtartama a törvényes határidőt nem haladta meg – jogszerű volt. Jogszabály nem tette kötelezővé hozzátartozójának és jogi képviselőjének értesítését sem. Nem tartotta alaposnak a kapitányságvezető a védelemhez való jog csorbulása sérelmezését sem, mert a szabálysértésekről szóló törvény nem tette kötelezővé az eljárás alá vont személy jogi képviselő útján való védelmét. Szólt az elutasító határozat arról is, hogy a panaszos meghallgatásai alkalmával nem említette, hogy szeretne a mellékhelyiségbe menni.
Az országgyűlési biztos nem vitatta, hogy jogszerű és megalapozott volt a két személynek az előállítása és szabálysértési eljárás alá vonása. Nem vonta kétségbe azt sem, hogy csak a szükséges ideig tartott személyi szabadságuk korlátozása. Ezért ezekkel kapcsolatban nem állapította meg a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljárással összefüggő visszásságot. Nem állapított meg alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot amiatt sem, hogy az előállított részére nem engedélyezték a mellékhelyiség használatát, mivel azt utólag nem lehetett tisztázni, hogy ilyen kérése volt-e. Törvénysértőnek minősítette viszont azt, hogy az Rtv. alapján panasszal élő személy az előállítás ideje alatt hozzátartozóival, illetve védőjével nem beszélhetett még telefonon sem. Az Rtv. vonatkozó rendelkezése alapján ugyanis az előállított fogvatartottnak minősül, ezért részére kötelező lett volna biztosítania, hogy egy hozzátartozóját vagy más személyt – aki akár lehet védő is – értesítsen. A rendőrségnek ez a kötelezettsége attól függetlenül fennállt, hogy az előállított nem terjesztett elő ilyen kérelmet. Ezeket figyelmen kívül hagyta a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságnak az előállított személyeket meghallgató nyomozója, valamint parancsnoka. Ezért – figyelemmel az előállított személyek és a hozzátartozóik jogos érdekeire – megsértették a jogállamiság és az abból eredő jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot.
Az országgyűlési biztos megvizsgálta a 2000. március 1-jén hatályba lépett szabálysértési törvény rendelkezéseit is. Rámutatott, hogy azon kívül, hogy a törvény meghatározza, ki lehet védő a szabálysértési eljárásban, és hogy ki hatalmazhat meg védőt, a jogszabály nem szól arról, hogy ha az eljárás alá vont személyt meghallgatása alkalmával fogva tartanak, akkor védőt választhat – aki az Sztv. szerint nem feltétlenül jogi szakember –, de ha nem él ezen lehetőségvel, az a meghallgatásának nem akadálya. A törvény szóban forgó hiányosságai miatt az ombudsman – tekintettel az eljárásban meghallgatott, de a szabad mozgásában és a tartózkodási hely megválasztásában korlátozott személy érdekeire is – megállapította a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljárással és a védelem jogával összefüggő visszásságot. Ugyanezen alkotmányos követelmények és jogok csorbulását amiatt is megállapította, hogy a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságon a fogvatartottak részére nem rendszeresítettek telefont, ami akadályozta az előállított személyeket a hozzátartozó vagy a védő értesítésében, és általában is korlátozza a fogvatartottat abban, hogy védőjével időbeli korlátozás nélkül kapcsolatot tarthasson.
Az ügyben feltárt visszásságokra tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlotta a belügyminiszternek, hogy fontolja meg a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvénynek a védővel, valamint az eljárás alá vont személy vallomását megelőző kötelező figyelmeztetéssel kapcsolatos rendelkezéseinek olyan jellegű kiegészítését, melynek alapján a szabad mozgásában és tartózkodási hely szabad megválasztásában korlátozott személynek lehetősége nyílik védő meghatalmazására, továbbá melynek alapján az eljárás alá vont személyt meghallgatása előtt figyelmeztetni kell a védő választási jogára. Ajánlotta továbbá a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének, hogy mielőbb gondoskodjon arról, hogy a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság rendelkezzen olyan telefonnal, amely lehetővé teszi a fogvatartott számára a telefonhasználatot annak érdekében, hogy a védő–fogvatartott kapcsolattartása emiatt ne szenvedjen csorbát, illetve hogy a rendőri szerv biztosítani tudja a bármilyen minőségben fogvatartott részére a törvényben előírt értesítési lehetőséget. Kezdeményezte azt is, hogy a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság vezetője saját hatáskörében vizsgálja felül az ügyben rendőri intézkedések elleni panaszt elutasító határozatát és változtassa meg annak azon részét, amely az előállított személy értesítési lehetősége biztosításának mellőzésével kapcsolatos, végül hívja fel az alárendeltségében működő illetékes állomány figyelmét az előállított személyt jogszabályok alapján megillető jogok maradéktalan biztosítására. A budapesti rendőrfőkapitány és az V. kerületi rendőrkapitány az ajánlást és a kezdeményezést elfogadta. A miniszter a jogszabály kiegészítésével csak részben értett egyet. Nem fogadta el azt, hogy a szabálysértési törvény sorolja fel azokat az eseteket, amikor kötelező a védelem. Az ombudsman azonban ajánlását fenntartotta, válasza újragondolására kérte a belügyminisztert. Ez utóbbira való reagálás határideje még nem telt le.
OBH 4147/2000.
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, illetve az ennek részét képező tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a rendőrhatóság az eltűnt személyek felkutatására irányuló államigazgatási eljárásban a jogszabályban előírt határidőt lényegesen túllépve hoz érdemi határozatot.
A panaszos azért fordult az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának Hivatalához, mert fedélzetmester férje – 2000. február 18-áról 19-ére virradóan – a Buda folyami motoros hajóról ismeretlen körülmények között eltűnt, feltehetően a Dunába fulladt, és a rendőrhatóság nem tett meg mindent hozzátartozója felkutatására, valamint többszöri kérése ellenére intézkedéseiről írásban nem értesítette. Nem tudott belenyugodni abba, hogy az országos körözés eredménytelen, s az eljárás az előadó tájékoztatása szerint évekig húzódhat, holott a Magyar Hajózási Részvénytársaság (MAHART) csak a rendőrségi eljárás lezárása után intézkedik az eset munkahelyi balesetként történő elbírálására.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, illetve az ennek részét képező tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetőjének véleményét és iratok megküldését kérte.
A kapitányságvezető tájékoztatása szerint a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság nem tett eleget az eltűnt személyek felkutatására irányuló államigazgatási eljárás elintézési határidejének megállapításáról szóló 136/1994. (X. 26.) Korm. rendelet előírásainak, mely szerint az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 15. §-ának (1) bekezdése alapján „Az eltűnt személyek felkutatására irányuló hatósági eljárásban az érdemi határozatot a kérelem előterjesztésétől, illetőleg az eljárás hivatalból történő megindításától számított 90 napon belül kell meghozni.”
A kapitányságvezető tájékoztatójában foglaltak és a megküldött iratok alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy rendőrhatóság csak az országgyűlési biztos megkeresését követően, a kapitányságvezető utasítására intézkedett, s a körözés további fenntartása mellett, a válaszlevéllel egyidejűleg – 2000. szeptember 27-én – hozta meg az államigazgatási eljárást megszüntető határozatát, és biztosította ezzel a panaszos részére a jogorvoslat lehetőségét.
Az országgyűlési biztos vizsgálata alapján megállapította, hogy a vízirendészeti rendőrhatóság mulasztást követett el azzal, hogy az államigazgatási eljárást az előírt határidőben nem zárta le, a döntése elleni jogorvoslatot csak késve biztosította, a panaszost egyéb jogai érvényesítésében is akadályozta. Eljárása az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz, illetve az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, illetve az ennek részét képező tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozott.
Tekintettel arra, hogy a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az államigazgatási eljárás azonnali megszüntetésére, a határozatnak a panaszos részére történő megküldésére haladéktalanul intézkedett, továbbá az eljáró rendőrtisztviselő ellen fegyelmi eljárást kezdeményezett, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlást nem tett, azonban felhívta a budapesti rendőrfőkapitány és a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetőjének figyelmét az eltűnt személyek felkutatására vonatkozó jogszabályi rendelkezések maradéktalan betartatására.
OBH 4829/2000.
I. A közigazgatási hivatal határozata sérti a panaszos jogorvoslathoz való jogát (Alk. 57. § (5) bek.), ha az előmunkálatokat engedélyező határozata ellen kizárja a jogorvoslat lehetőségét.
II. A közigazgatási hivatal eljárása nemcsak a jogorvoslathoz való joggal, hanem az Alk. 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben is visszásságot okoz, ha eljárása és ennek során hozott határozata a jogszabályok rendelkezéseitől eltér.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatalnak a kisajátítást megelőző előmunkálatok végzését engedélyező határozatát, mert ellene a jogorvoslat lehetőségét kizárta.
Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz való jog (Alk. 57. § (5) bek.), a tulajdonhoz való jog (Alk. 13. § (1), valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.
A megállapított tényállás szerint a közigazgatási hivatal 2000. IX. 19-én kelt határozatával a Bihartordai Önkormányzat jegyzőjének kérésére engedélyezte, hogy panaszos ingatlanán a földhivatal telekalakítási munkálatok részeként mérési munkákat végezzen, s ennek kapcsán az ingatlanra bemenjen. A határozat rendelkező részében rögzítésre került, hogy „E határozat jogerős, ellene jogorvoslatnak helye nincs”, továbbá hogy „E határozat azonnali végrehajtását rendelem el”. A határozat indokolásában nem került megjelölésre az a jogszabályhely, melyre a közigazgatási hivatal a határozata elleni jogorvoslat kizárására vonatkozó döntését alapította.
Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy a hivatkozott 1976. évi 24. törvényerejű rendeletben nincs olyan jogszabályhely, melyre a hivatal a kisajátítás feltételei fennállására vonatkozó döntését alapította, illetve nem jelölte meg azt a jogszabályhelyet, melyen a jogorvoslat kizárására vonatkozó rendelkezése alapszik.
A vizsgálat megállapította, hogy a közigazgatási hivatal határozata sérti panaszos jogorvoslathoz való jogát, s ezen keresztül a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogát is, mely az említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot idézett elő.
Az országgyűlési biztos a fennálló alkotmányos visszásság kiküszöbölése érdekében a közigazgatási hivatal vezetőjénél kezdeményezte, hogy határozatát a jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően haladéktalanul módosítsa. Kezdeményezésre adott válaszában a közigazgatási hivatal vezetője rögzítette, hogy az országgyűlési biztos ajánlását nem fogadja el. A közigazgatási hivatal a kezdeményezést véleményével ellátva a Belügyminisztériumhoz terjesztette fel. A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt le.
