OBH 4597/1999.

Nem sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elve, valamint a bentlakásos intézményben élőknek az Alkotmány 70/D. §-ában rögzített legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében deklarált szociális biztonsághoz és ellátáshoz való alkotmányos joga, ha az intézet működésének törvényessége felügyeletét ellátó szervek a jogszabályok szerint járnak el.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 4920/1999. számú ügy utóélete

Nem állapítható meg sem a jogbiztonsághoz való joggal (Alkotmány 2. § (1) bekezdése), sem a panaszhoz való joggal (Alkotmány 64. §) összefüggésben visszásság, ha az eljáró hatóságok a tőlük elvárható intézkedéseket minden esetben megtették, és a panaszos által előadott sérelmek kizárólag a megromlott családi kapcsolatra vezethetők vissza.

A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy lánya annak ellenére, hogy a XVI. kerületi Önkormányzat a korábbi közös bérleményüket két önálló bérleménnyé megosztotta, a lakáshoz tartozó kis kert használatában korlátozza, illetve annak használatából kirekeszti.

Az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el, mert felmerült az Alkotmányban biztosított jogbiztonsághoz és panaszhoz való jogokkal összefüggésben a visszásság gyanúja. Vizsgálatra kérte fel az érintett kerület polgármesterét.

A vizsgálati anyagból az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos és leánya bérlőtársként éltek egy XVI. kerületi önkormányzati bérleményben. Az anya és lánya közt annyira megromlott a viszony, hogy emiatt a XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal 1992-től folyamatosan foglalkozott a bérlőktől érkező panaszok kivizsgálásával.

A panaszos kérésére 1997-ben az önkormányzat jelentős anyagi ráfordítással két bérleménnyé alakította a bérlőtársak által lakott családi házas ingatlant. Az átalakítás során a korábban közösen használt kertet is megosztotta az önkormányzat. A megosztást elválasztási vázlat készítése előzte meg, amelyet a két érintett bérlővel egyeztetve valósítottak meg. A vázrajzot mindkét bérlővel jóváhagyólag aláírta. Az önkormányzat a bérlemény megosztását követően külön-külön önálló, új bérleti szerződést kötött mindkét bérlővel.

Rövid idő elteltével egymás kutyáinak tartásával kapcsolatban a bérlőktől ismét panaszbeadványok érkeztek az önkormányzathoz. Panaszukat minden esetben kivizsgálták, az önkormányzat Környezetvédelmi Irodája a panaszos lányának kutyatartását határozatban szabályozta. A panaszos 1999. október 5-én az illetékes jegyzőnél lánya ellen birtokvédelmi kérelmet terjesztett elő. A birtokvédelmi ügyintéző helyszíni szemlét tartott, és megállapította, hogy az érintett kerítés mellett valóban lomok, elavult, használaton kívüli tárgyak vannak elhelyezve kb. 80 cm magasságban. A kerítés magassága 150 cm. A helyszíni szemlén azt is megállapították, hogy az említett tárgyak a panaszos tulajdonát képezik, ezeket valóban a lánya helyezte ide, mert a bérlemény megosztásakor a panaszos ezeket nem volt hajlandó a saját kertrészébe áthordani. A birtokvédelmi eljárás során megállapították azt is, hogy a panaszos lányának használatában lévő kertrészben külön területen, a panaszos lakásának ajtajától kb. 7-8 m-re a kutyákat elkülönítették. Azt a kerítésrészt, amelyet a panaszos birtokvédelmi kérelmében említett, a kutyák nem tudják megközelíteni. Mivel az eljárás során megállapították, hogy a kifogásolt tárgyak a panaszos tulajdonát képezik, és azt neki kellett volna elhelyeznie, birtokvédelmi kérelmét elutasították.

Az önkormányzat figyelembe véve anya és lánya között hosszú évek óta megromlott viszonyt, már minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy mindketten megfelelően tudják gyakorolni bérlői jogukat.

Az országgyűlési biztos vizsgálata során a panaszos beadványában előadottakkal kapcsolatban nem tárt fel alkotmányos joggal összefüggésbe hozható sérelmet, a beadványban előadottak kizárólag a megromlott családi kapcsolatra vezethetők vissza. A hatóságok minden esetben kivizsgálták a panaszos beadványait, a tőlük elvárható intézkedéseket minden esetben megtették.

OBH 5418/1999.

I. Az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben nem állapítható meg visszásság, ha az állampolgár ügyeit a többi ügyfélével azonos módon kezeli – szabálytalanul – a hatóság.

II. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonsághoz és a 70/D. §-ában biztosított, a legmagasabb szintű testi-lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az építésügyi igazgatásban a hatóságok kijelölési eljárása nem biztosítja a jogalkalmazás szakszerűségét, és ez maradandó károkat okozhat az épített és természetes környezetben.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert úgy vélte, hogy Csopak jegyzője részéről hátrányos megkülönböztetés érte, a községben számos (pontosan megnevezett) engedély nélküli vagy attól eltérő építkezés zajlott az elmúlt években, de csak az ő támfalának a bontását rendelték el. 1994–99 között több feljelentést tett hivatali hatalommal való visszaélés gyanúja miatt az önkormányzat mindenkori vezetőivel szemben, de a helyzet nem változott.

Az országgyűlési biztos vizsgálatát panaszosnak a jogállamiság részét képező jogbiztonsághoz, a hátrányos megkülönböztetés tilalmához és a legmagasabb szintű testi-lelki egészséghez való joga megsértésének gyanúja miatt indította, és az ügyben a legfőbb ügyész vizsgálatát kérte.

A legfőbb ügyész kijelölésére a Somogy Megyei Főügyészség vizsgálta ki a panaszos által nevesített 10 ügyet – köztük a panaszos saját ügyét –, valamint külön a 2000. január 1. és május 25. között jogerős határozatokkal lezárt 21 ügyben a jegyző építésügyi hatósági tevékenységének törvényességét. A főügyészség a panaszban szereplő tíz ügyből nyolcban állapított meg hiányosságokat, a további huszonegy ügy hasonló arányokat mutat, ezért öt ügyben hat törvénysértő egyedi határozat ellen óvást emelt; a mulasztásban megnyilvánuló törvénysértések és törvénysértő gyakorlat megszüntetése végett Csopak község jegyzőjéhez az eljárását 10 pontban kifogásoló felszólalást nyújtott be. Az ügyészi intézkedésekkel a címzett egyetértett. Mindezekről a főügyészség a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatalt és a panaszost tájékoztatta.

Mivel az ügyészség a fent ismertetett módon már intézkedett, az országgyűlési biztos saját hatáskörében a konkrét ügyekben ajánlást nem tett.

Megállapította, hogy a panaszost hátrányos megkülönböztetés nem érte. Ügyeit ugyanolyan érdemi és eljárási szabálytalanságokkal intézték, mint a többi panaszolt ügyet, és az általános vizsgálatban szereplők jelentős részét. A szabálytalanságokból nem hátránya, hanem előnye származott, mert az engedély nélkül, illetve attól eltérően épített épületét a hatóság fennmaradási eljárás lefolytatása, bírság kiszabása nélkül egyszerűen legalizálta. Éppúgy, mint a vizsgálatban a főügyészség által észrevételezett többi túlépítést.

A támfaltúlépítés ügye a Legfelsőbb Bíróságon van folyamatban. Ezért az országgyűlési biztos abban a hatásköre hiányát állapította meg.

Megállapította, hogy a csopaki építésügyi hatósági hatáskörben eljárók több ízben, folyamatosan megsértették az állampolgároknak a fent említett jogait. A feltárt szabálytalanságok a jogok megsértésén túl azzal a következménnyel is jártak, hogy az egyes építmények rendre túllépték a megengedett beépíthetőséget, illetve olyan helyen engedélyeztek beépítést, ahol az kizárt lett volna. A hatósági mulasztások folytán ezek az épületek általában már fenn is maradnak.

Az országgyűlési biztos és helyettese korábbi vizsgálataiban (így pl. OBH 4156/1998.) már kifejtette, hogy álláspontja szerint a Balaton, a Balaton-felvidék „az össznépesség egészségét, pihenését, testi-lelki jólétét szolgáló, pótolhatatlan természeti érték”. Védelmében alkotta meg az Országgyűlés a Balaton-törvényt, és védik a Balatont az országosnál szigorúbb építésügyi szabályok gyakorlatilag évtizedek óta. Hiába azonban a jogalkotó akarata, ha a jogalkalmazó nemhogy e szigorúbb szabályokat, de még az általánosakat sem tartja, illetve tartatja be.

A feltárt törvénysértések mennyisége és súlyos következménye felvetette azt a kérdést, hogy a csopaki építésügyi hatóság alkalmas-e a hatásköre ellátására, amellyel kijelölés alapján rendelkezik. A kijelölési eljárásban nem szempont, hogy a kijelölt hatóság mennyiben tesz eleget feladatának, így arra sincs szabály, hogy ezt ki ellenőrzi, és mi történik, ha a feladat ellátása elégtelen. Kinek milyen intézkedése lehetséges és szükséges az államigazgatási feladatok törvényben előírt módon való ellátása érdekében?

A biztos kezdeményezte ezért, hogy a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter vizsgálja felül a kiemelt hatáskörű építési hatóságok kijelölési eljárásának szabályait és kezdeményezze a Kormánynál módosításukat. A módosítás biztosítsa az ellenőrzést, a kijelölés visszavonhatóságát, illetve meghatározott feltételek esetén a visszavonás kényszerét.

Az építésügyi hatósági döntések szakszerűségének érdekében szavatolja azt a minimális szervezeti szintet, ahol a folyamatban nem egyszemélyes döntések, alkalmasság vagy mulasztások határozathatják meg az épített környezet minőségét, akár a Balaton-part látványát, a zöldterületek csökkenését is.

A miniszter az ajánlást elfogadta, a törvénymódosítás előkészítés alatt áll.

OBH 5481/1999.

Nem állapítható meg az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésben deklarált lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben a visszásság, ha a beteget az állapotának megfelelő szakellátásban részesül.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 5640/1999.

Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz fűződő, valamint az Alkotmány 18. §-ában biztosított, az egészséges környezethez való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyző és a polgármester huzamos időn át nem intézkedik a szabálytalan állattartást kifogásoló panaszokra.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz, ha az önkormányzat a közigazgatási hivatal jelzésére huzamos ideig nem módosítja állattartási rendeletét és így nem tisztázott, hogy ki a törvényben meghatározott hatósági jogkör gyakorlója.

A panaszosok beadványukban azt sérelmezték, hogy a lakókörnyezetükben lévő egyik ingatlan tulajdonosa szabálytalan állattartási ügyében évek óta nem intézkedik hathatósan a csopaki önkormányzat jegyzője.

Az országgyűlési biztos az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz fűződő, valamint az Alkotmány 18. §-ában biztosított, az egészséges környezethez való joggal kapcsolatban felmerült visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított.

Az országgyűlési biztos a csopaki jegyzőtől és az ÁNTSZ Veszprémi Intézetétől kért tájékoztatásból és a panaszhoz csatolt iratokból megállapította, hogy a panaszosok bejelentésére a jegyző 1998 októberében hozott határozatával az állattartást megtiltotta. A Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal a határozatot megsemmisítette arra hivatkozva, hogy az önkormányzat állattartási rendelete jogszabálysértően jogosította fel a jegyzőt eljárási hatáskörrel. A jegyző a másodfokú hatóság iránymutatása alapján szabálysértési eljárásban pénzbüntetéssel sújtotta az állattartót az állattartás szabályainak megsértése miatt. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a szabálysértési eljárásban hozott határozat nem hozta meg az eredményt, a környék a vizsgálat ideje alatt is szenvedi az állatok tartásával járó bűzt, a legyeket, az egészségre veszélyes környezetet.

A jegyző az ÁNTSZ útmutatása szerint megindította az építésügyi hatósági eljárást, de nem fejezte be. Az önkormányzat a megyei közigazgatási hivatal jelzésére módosította az állattartási rendeletét és az abban meghatározott hatáskörök gyakorlását a képviselő-testület a polgármesterre ruházta (2000. 08. 02.).

A rendelkezésre álló iratokból és információkból az országgyűlési biztos megállapította, hogy a képviselő-testület állattartási rendelete miatt (amely a jegyző hatáskörébe utalta a vonatkozó hatósági jogkört) huzamos ideig nem lehetett jogszerű, végrehajtható hatósági döntést hozni. Ezzel a testület a panaszosoknak és a környezetükben a tulajdonhoz fűződő (az ingatlanok rendeltetésszerű használatában való akadályoztatás) és egészséges környezethez való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozott. A törvénysértő rendelet a jogbiztonság követelményével kapcsolatban is visszásságot okozott, különös tekintettel arra, hogy azt a képviselő-testület több mint másfél évvel a közigazgatási hivatal jelzését követően módosította a jogszabálynak megfelelően. A helyi állattartási rendelettel kapcsolatban a megyei közigazgatási hivatal törvényességi észrevételére figyelemmel az országgyűlési biztos ajánlást nem tett.

Az országgyűlési biztos a két éve húzódó szabálytalan állattartás és az engedély nélküli építkezés ügyében a feltárt alkotmányos jogokkal összefüggésben beigazolódott visszásság megszűntetése érdekében felkérte Csopak Község Önkormányzatának polgármesterét, hogy soron kívül hozzon határozatot az állattartás ügyében, valamint Csopak Község Önkormányzata jegyzőjét, hogy az engedély nélküli építkezés ügyében elrendelt eljárást soron kívül fejezze be (amennyiben ez még nem történt meg) és tegye meg a szükséges intézkedéseket, továbbá hívja fel munkatársai figyelmét mind az anyagi, mind az eljárási jogszabályok maradéktalan betartására.

A polgármester az országgyűlési biztos sürgetésére arról adott tájékoztatást, hogy az ajánlásnak mgfelelően meghozta az állattartási ügyben határozatát, míg a jegyző arról, hogy lefolytatta az építésrendészeti eljárást, továbbá újabb szabálysértési eljárásban ismételten bírságot szabott ki az állattartóval szemben.

Az országgyűlési biztos a válaszokat elfogadta és az ügyet lezárta.

OBH 5717/1999.

A pszichiátriai intézet elkerítésének hiányosságai, valamint a portaszolgálat vagy más ellenőrző rendszer kialakításának elmulasztása, az ellátási formák elkülönítésének hiánya visszásságot idéz elő az intézetben gondozottaknak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében rögzített lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogával összefüggésben. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézetben nem alakítanak ki egészségügyi elkülönítőt és megfelelő orvosi szobát. A jogszabályban előírt minimális orvosi jelenlét, a tisztálkodáshoz szükséges anyagok ellátási hiányosságai e jog sérelmén túl sértik az ellátottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fűződő jogát. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jog sérelmén kívül az emberi méltósághoz való jogot is sérti az intézet, ha a súlyos betegeket kulcsra zárt szobában felügyelet nélkül hagyják.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 5923/1999., 2852/1999., 3629/1999., 4953/1999., 4954/1999., 1970/2000.

Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonsághoz, a 13. §-ában foglalt a tulajdonhoz, a 18. §-ában és a 70/D. §-ában meghatározott az egészséghez és egészséges környezethez való joggal kapcsolatban visszásságot okoz, ha az önkormányzatok a települési belvíz-csapadékvíz-elvezetés közfeladatot nem látják el; a megépített létesítményeket nem tartják karban, nem fejlesztik, vagy hatósági engedélyek nélkül, szakszerűtlenül teszik ezt; mély fekvésű és vízjárta helyeket jelölnek ki beépíthetőként; ha mindezt a jogszabályok ellentmondásai lehetővé is teszik; ha az önkormányzat és a jegyző viszonyából következően a műszaki jellegű hatósági feladatokat az önkormányzat érintettsége esetén nem látják el maradéktalanul; ha a vízügyi hatóság nem, vagy nem az államigazgatás eljárási szabályai szerint jár el.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 6016/1999.

I. Az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű lelki és testi egészséghez való alkotmányos joggal (Alk. 18. § és 70/D. §) összefüggésben visszásságot okoz, hogy a kifogásolható laktanyai elhelyezési és szolgálatteljesítési körülmények hozzájárulnak a fertőző megbetegedések feltűnő mértékű elterjedéséhez.

II. Az állampolgárok egészséghez való joga kerül közvetlen veszélybe, ha bizonyos járványügyi helyzetek esetén nem biztosítottak annak jogi keretei, hogy a különböző szervezetek munkájukat egymás tevékenységéről tudva, azt összehangolva, és szükséges esetén egységes irányítás alatt végezzék.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a híradásokból értesült arról, hogy a Magyar Honvédség (MH) Alföldi Kiképzőközpont Kalocsai Laktanyájában három ott szolgálatot teljesítő katona gennyes agyhártyagyulladásban (meningitis) szenved, a laktanyában Chlamydia-járvány van, és a felsőlégúti megbetegedések feltűnően nagy számban fordulnak elő. Figyelemmel arra, hogy a kérdés összefüggésbe hozható alapvető alkotmányos jogokkal (egészséges környezethez való jog, élethez való jog, a legmagasabb szintű lelki és testi egészséghez való jog) az általános helyettes hivatalból vizsgálatot indított, melyet két kérdéskörre összpontosított.

Az első kérdés, hogy az érintettek megtették-e a szükséges intézkedéseket az agyhártyagyulladásos megbetegedések terjedésének megakadályozására. E tekintetben az általános helyettes elfogadta az MH Egészségvédelmi Intézete és az Országos Tisztiorvosi Hivatal vezető tisztségviselőinek szakvéleményét, miszerint az intézkedések kielégítőek voltak. Az országgyűlési biztosnak nincsenek a szóban forgó kérdésben speciális szakmai ismeretei, ezért ilyen esetekben általában elfogadja a szakértő intézmények véleményét, hacsak azok nem feltűnően megalapozatlanok vagy elfogultak. Jelen esetben ilyen körülmény nem mutatható ki. Szükségesnek tartotta azonban annak rögzítését, hogy a szóban forgó ügyben az esetleges szakmai tévedésnek, a nem megfelelő helyzetfelmérésnek vagy körültekintésnek rendkívül súlyos, az élethez való jogot érintő következményei is lehetnek. A kockázatok kivédése érdekében ezért fokozott elővigyázatosságra van szükség, és ez indokolhatja akár olyan széles körű megelőző intézkedések megtételét is, amelyek pillanatnyilag szükségtelennek vagy eltúlzottnak tűnhetnek. Ezért kérte az illetékeseket, ismételten fontolják meg ilyen további intézkedések (teljes körű torokváladék-szűrés, antibiotikumos kezelés, laktanyai zárlat) szükségességet.

Az országgyűlési biztos általános helyettese aggályosnak tartotta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (Szolgálat), valamint a fegyveres erők hasonló feladatot ellátó közegészségügyi szervezetének elkülönülését, az intézményesített együttmüködés hiányát. A Szolgálatról szóló 1991. évi XI. törvény előírja a Szolgálat és a hasonló tevékenységet végző egyéb szervek, így a fegyveres erők külön szolgálatainak együttműködését, ennek formáiról azonban jogszabály, és az általános helyettes tudomása szerint együttműködési megállapodás sem rendelkezik. Így a tényleges együttműködés bizonytalan, személyes kapcsolatokon és elhatározásokon alapul, ami nem elégíti ki az alkotmányos követelményeket. A vizsgált esetben nem lehetett konkrét jogsérelmet megállapítani, mert a Szolgálat és az MH Egészségvédelmi Intézete megfelelően együttműködött.

A visszásságot az általános helyettes abban látta, hogy a szükséges együttműködésre és összehangolt tevékenységre nincs intézményes vagy jogi garancia. A konkrét megoldás megtalálása és kimunkálása az általános helyettes hatáskörén kívül esik, ezért erre az érintett minisztériumokat kérte fel.

A vizsgálat másik kérdésköre az volt, hogy a kiképzőközpontban fennálló körülmények mennyiben járultak hozzá a felsőlégúti megbetegedések feltűnő mértékű elteljedéséhez. Az általános helyettes a meghallgatásokból és a helyszíni tapasztalatokból arra a következtetésre jutott, hogy a kifogásolható elhelyezési és szolgálatteljesítési körülmények is hozzájárultak a fertőző megbetegedések feltűnő mértékű elterjedéséhez, ezért az egészséges környezet és a legmagasabb szintű lelki és testi egészség alkotmányos jogával összefüggésben visszásságot állapított meg.

A visszásság kiküszöbölése érdekében azt kérte az illetékesektől, hogy legalább a rendkívül nagyszámú fertőző megbetegedések idejére intézkedjenek a körülmények javítására a kalocsai kiképzőközpontban. Ennek keretében naponta biztosítsák a C-vitamin-ellátottsághoz szükséges friss gyümölcsöket és zöldségeket, tegyék lehetővé a megfelelő körülmények közötti napi meleg vizes tisztálkodást, a szolgálati és a kiképzési feladatok végrehajtása során pedig ne tegyék ki a katonákat szükségtelenül a megfázás veszélyének.

A visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlással élt az egészségügyi miniszterhez és a honvédelmi miniszterhez, hogy saját hatáskörükben, illetőleg szükség esetén magasabb szintű jogszabály módosításának kezdeményezésével intézkedjenek az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, valamint az MH Közegészségügyi Szolgálata között szükséges együttműködés és összehangolt tevékenység jogi kereteinek megteremtésére.

Az általános helyettes a Magyar Honvédség parancsnokhelyettesét, a Honvéd Vezérkar főnökét arra kérte, hogy az Alföldi Kiképzőközpontban (Kalocsa) vizsgálják felül az eltávozások kiadásának gyakorlatát, és szüntessék meg annak lehetőségét, hogy az orvosi ellátást igénybe vevő sorkatonákat a hétvégi eltávozásnál hátrányban részesítsék, illetőleg az eltávozás lehetőségéből kizárják.

Végül felkérte az MH Alföldi Kiképzőközpont parancsnokhelyettesét, saját hatáskörben tegye meg a sorkatonák élet- és munkakörülményeinek javításához, a megbetegedések elkerüléséhez szükséges, a megállapításokban említett intézkedéseket. Az általános helyettes a Magyar Honvédség parancsnokának, a Honvéd Vezérkar főnökének támogatását kérte az intézkedések végrehajtásához.

A Honvédelmi Miniszter az ajánlásokat elfogadta, a szükséges intézkedéseket megtette. Az MH Alföldi Kiképző Központ parancsnoka beszámolt a kezdeményezésre tett intézkedésekről, melyeket az országgyűlési biztos kedvezőnek ítélt és elfogadott.

OBH 6024/1999.

A fenntartó és az intézmény vezetése az Idősek Otthonában élő embereknek Alkotmányban biztosított alapvető jogaikkal összefüggésben visszásságot okoz, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal (Alk. 70/D. § (1) bek.) összefüggésben a paraszolvencia ellenében nyújtott orvosi ellátással.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 6038/1999.

Visszásságot okoz az emberi méltóság és a legmagasabb szintű lelki és testi egészséghez való jog tekintetében (Alk. 54. § és 70/D. §) az az általános gyakorlat, hogy a segélyhelyeken levő beteg sorkatonákat munkavégzésre veszik igénybe.

Visszásságot okoz a legmagasabb szintű lelki és testi egészséghez való joggal összefüggésben (Alkotmány 70/D. §), ha nem biztosítják a hivatásos állományú katonák számára a fizikai alkalmassági követelményeknek való megfelelés érdekében a felkészítés, illetve felkészülés feltételeit.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 7225/1999.

I. Az Alkotmány 18. §-ában deklarált egészséges környezethez, valamint az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében foglalt legmagasabb lelki és testi egészséghez való joggal összefüggésben – figyelemmel a fogvatartottak és a szolgálatot teljesítő őrszemélyzet alkotmányos, emberi jogára – visszásságot okoz, ha a bv. intézet helyiségei vizesek, penészesek, emberi tartózkodásra alkalmatlanok, az alapvető higiénés követelményeknek nem felelnek meg.

II. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben – figyelemmel a fogvatartottaknak azon érdekére, hogy megismerjék a szabadságvesztés, illetve az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályait, továbbá az azokkal kapcsolatos valamennyi joganyagot – visszásságot okoz, ha a bv. intézet könyvtárában elhelyezett jogszabály-gyűjtemények hiányosak.

A Szegedi BV Intézetben szabadságvesztés büntetését töltő panaszos több beadványában sérelmezte, hogy az intézet földszintjén – ahol a magánelzárásokat is foganatosítják – a fogvatartottak elhelyezése nem felel meg a higiéniai követelményeknek, az intézet könyvtárában pedig nincsenek olyan jogszabályok, melyek a szabadságvesztés végrehajtásával kapcsolatosak.

A panasz alapján felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, a tisztességes eljáráshoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez és az egészséges környezethez való jogok sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot folytatott. Annak során vizsgálatra kérte a BV országos parancsnokát.

Az országos parancsnok megállapította, hogy a Szegedi Fegyház és Börtön földszintjén a falak valóban vizesek, az ott elhelyezett fogvatartottak higiénés körülményei valóban rosszak. Az épületet utólag többször megpróbálták leszigetelni, de csak részlegesen, mivel a teljes szigetelést, illetve felújítást a büntetés-végrehajtás költségvetése nem tette lehetővé. A részleg lezárását sem találta megoldhatónak – bár ott csak átmenetileg tartanak fogvatartottat –, mert a bv. intézetek országosan telítettek.

A parancsnok rögzítette azt is, hogy az intézet könyvtárában eredetileg megvolt valamennyi fogvatartással kapcsolatos jogszabály. Ezeket kikölcsönözhették a fogvatartottak. A kölcsönzések miatt azonban hiányossá vált a könyvtárban elhelyezett jogszabályi anyag, ugyanis a kölcsönző fogvatartottak azokat nem vitték vissza. Az országos parancsnok a hiányzó jogszabályokat azonnal pótoltatta. Ezen kívül az intézet parancsnoka elrendelte a fogvatartással kapcsolatos jogszabályoknak a könyvtár olvasótermébe való kihelyezését is. Az országos parancsnok megállapította továbbá, hogy az általa elrendelt zárkaellenőrzéskor a panaszos saját tulajdonú jogszabállyal rendelkezett, vagyis a panaszos megismerhette – ha nem is az intézet segítségével – az őt érintő normákat, jogszabályok tanulmányozására irányuló kérelmet egyébként sem terjesztett elő soha a panaszos. Ezért – szerinte – az intézet dolgozóit mulasztás nem terhelte.

Az országos parancsnok válaszát az ombudsmanhelyettes elfogadta. Nem vitatta, hogy a panaszos hozzáfért az őt érintő jogszabályokhoz. Megállapította viszont, hogy a Szegedi Fegyház és Börtön földszintjén elhelyezett fogvatartottaknak és az ott szolgálatot teljesítő őrszemélyzetnek az egészséges környezethez, továbbá a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát sértette az épületrész vizesedése, penészesedése, emberi tartózkodásra való alkalmatlansága, alapvető higiénés feltételek biztosításának hiánya. Sérült az intézetben a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye – figyelemmel a fogvatartottaknak azon érdekére, hogy megismerjék a szabadságvesztés, illetve az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályait, továbbá az azokkal kapcsolatos valamennyi joganyagot – azzal, hogy hiányosak voltak a könyvtárban elhelyezett jogszabálygyűjtemények. Ezekre figyelemmel ajánlotta az igazságügyminiszternek, hogy állapítsa meg az intézet földszintjének büntetés-végrehajtási, továbbá ezzel összefüggő bármilyen célra való alkalmatlanságát és gondoskodjon a szóban forgó épületrész haladéktalan felújításáról úgy, hogy biztosítsák az ott szolgálatot teljesítő bv. dolgozók, valamint ott bármilyen céllal elhelyezett, illetve tartózkodó fogvatartottak testi és lelki egészséghez, valamint az egészséges környezethez való minimális jogait. A BV országos parancsnokának azt ajánlotta, hogy szüntesse meg az intézet földszintjének a teljes felújításig való bármilyen célú használatát. A könyvtárban elhelyezett joganyag hiányosságai miatt megállapított alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság miatt ajánlást nem tett, mivel azt a vizsgálat során megszüntették. A miniszter és az országos parancsnok az ajánlással egyetértett, arról tájékoztatták az országgyűlési biztos általános helyettesét, hogy elkezdődött és várhatóan 2000 végére elkészül a szóban forgó bv. intézet átalakítási munkálatainak tervezése, illetve előreláthatólag a kivitelezés is befejeződik 2002-ben. A feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok megszüntetése érdekében pedig az országos parancsnok a pénzügyi fedezetet 2001-től a költségvetési tervben folyamatosan terveztetni fogja. A választ az ombudsmanhelyettes elfogadta, az ajánlás elérte célját.

OBH 1/2000.

I. A honvédségi kiképzőközpontban észlelt infrastrukturális hiányosságok sértik az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz való jogot, valamint közvetlenül veszélyeztetik a sorállománynak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében rögzített legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jogát.

II. Az a körülmény, hogy a kiképzőközpontban a nagy létszámú sorállományra az állománytábla szerinti három helyett egyetlen orvos jut, sérti a sorkatonák legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a médiából értesült arról, hogy a MH Alföldi Kiképző Központ szabadszállási laktanyájában agyhártyagyulladásban megbetegedett egyik sorkatona állítólag nem részesült megfelelő orvosi ellátásban, és csak 18 óra elteltével került kórházba.

Az általános helyettes vizsgálatát a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog, valamint az élethez és az emberi méltósághoz való jog érintettsége miatt, hivatalból indította meg.

A vizsgálat kitért a részleges zárlat elrendelésének indokoltságára is. Magának a zárlatnak az elrendelése egészségügyi szakkérdés. A zárlattal összefüggésben az általános helyettes megállapította, hogy azt a hatáskörrel és szakmai kompetenciával rendelkező szervek szabályszerűnek és a helyzetnek megfelelőnek ítélték, ezért ebben a kérdésben további vizsgálatot nem kellett folytatnia.

A zárlat elrendelésének indokoltsága felvetette azt a kérdést, hogy nem érte-e hátrányos megkülönböztetés a sorkatonákat azáltal, hogy csak ők kerültek zárlat alá, további három napon keresztül a tisztek és a polgári alkalmazottak szabadon elhagyhatták a laktanya területét. Kérdéses továbbá az is, hogy a fertőzés továbbadásának kockázata miatt ezzel az intézkedéssel nem sérült-e a laktanyán kívüli népesség legmagasabb testi, lelki egészséghez való joga.

Kétségtelen, hogy a sorállományt megkülönböztetés érte jogaival összefüggésben, amikor a tisztekkel és polgári alkalmazottakkal ellentétben nem hagyhatták el a laktanyát. E megkülönböztetés azonban nem tekinthető hátrányos megkülönböztetésnek, hiszen a sorállomány érdekében történt. Figyelemmel a HVK egészségügyi csoportfőnökének magyarázatára, továbbá arra tényre, hogy a tisztek és az érintett polgári alkalmazottak között megbetegedés nem fordult elő, a hátrányos megkülönböztetés az ő részükről sem megállapítható.

A laktanyán kívüli népesség legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jogának vizsgálata a továbbiakban úgy merül fel, hogy vajon a laktanyát engedéllyel elhagyható személyek mint baktériumhordozók sértették vagy veszélyeztették-e ezt a jogot. A ténykérdés jelen esetben az, történt-e olyan megbetegedés, amely bizonyíthatóan arra vezethető vissza, hogy a szóban forgó három nap alatt tisztek és polgári alkalmazottak kijárhattak a laktanyából. Ilyen megbetegedés nem volt, tehát a tárgybani alkotmányos jog sérelmét nem lehet megállapítani.

A MH Alföldi Kiképzőközpont szabadszállási laktanyájában agyhártyagyulladásban megbetegedett sorkatona esetében a rendelkezésre álló adatok szerint nem igazolódott, hogy a nevezett sorkatona az első jelentkezéstől számított 18 óra múlva került kórházba. Nem vitatható ugyanakkor, hogy a megállapított 8 óra 40 perces időtartam is hosszúnak tűnik. Ezért szükséges azzal a kérdéssel is foglalkozni, hogy szakorvoshoz kerülés előtti időszakban történt-e olyan mulasztás, mely megalapozza a visszásságot.

Az egészségügyi csoportfőnök vizsgálatának eredményeit alapul véve az eljárt személyek összességében eleget tettek az objektív gondosság követelményének.

A vizsgálat megállapításainak ismeretében, valamint a rendelkezésre álló dokumentumok alapján az ügyben eljárt katonai szervek és személyek intézkedéseiből fakadó, az országgyűlési biztos fellépését igénylő, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság nem merült fel.

A helyszíni vizsgálattal az általános helyettes a Szabadszálláson sorkatonai szolgálatot teljesítők életkörülményeit kívánta feltárni.

A zászlóaljak elhelyezésére szolgáló épületek többségének műszaki állapota nem megfelelő. Az észlelt infrastrukturális hiányosságok sértik az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltósághoz való jogot, valamint közvetlenül veszélyeztetik a sorállománynak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében rögzített legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jogát és ezáltal visszásságot okoznak.

A vizsgálat időpontjában az állománytáblában meghatározott három orvos helyett egy teljesített szolgálatot a kiképző központban. Az a körülmény, hogy Szabadszálláson a 2000 fő körüli sorállományra az állománytábla szerinti három helyett egyetlen orvos jut, sérti a sorkatonák legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát.

A visszásságok orvoslására az általános helyettes az alábbi ajánlásokat tette.

Felkérte a honvédelmi minisztert, hogy az MH Alföldi Kiképző Központ szabadszállási laktanyájában észlelt infrastrukturális hiányosságok felszámolására tegyen intézkedést. Felkérte továbbá, hogy gondoskodjon a balesetveszélyes közlekedők (lépcsők, folyosók) megfelelő átalakításának elvégzéséről. Az általános helyettes külön ajánlással élt a miniszter felé, hogy az MH Alföldi Kiképző Központ szabadszállási laktanyájában – az állománytáblában foglaltaknak megfelelően – a jelenleg betöltetlen két orvosi hely betöltéséről intézkedjen.

A miniszter válaszában közölte, hogy az infrastrukturális hiányosságok felszámolása érdekében intézkedett. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a közvetlen balesetveszéllyel nem járó infrastrukturális hiányosságok csak a költségvetési források függvényében valósíthatók meg.

A miniszter beszámolt a betöltetlen két orvosi hely – a hosszú időtartamú képzési program miatti – rövid távon történő feltöltésének nehézségeiről. Válaszában ugyanakkor a hiányok pótlására több megoldási lehetőséget is vázolt. Az országgyűlési biztos általános helyettese a miniszteri válaszokat elfogadta.

OBH 207/2000.

I. Visszásságot okoz az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz és a 70/D. § (1) bekezdésében deklarált lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő joggal kapcsolatban, ha az ismeretlen szülőktől származó csecsemőknek közel egy évig nincs nevük, TAJ-számuk.

II. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal kapcsolatosan okoz visszásságot, ha az ismeretlen szülőktől származó csecsemőknek azért nem lehet családi pótlékot igényelni, mert nincs kirendelt vagyonkezelő eseti gondnokuk.

III. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált demokratikus jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz fűződő joggal kapcsolatosan okoz visszásságot, ha a gyámhivatal átgondolatlanul, több hónapos késéssel hozza meg határozatait.

A Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórházának főigazgatója és ápolási igazgatója sérelmezte, hogy az M5-ös autópálya parkolójában 1999 márciusában talált két csecsemő még 2000 januárjában sem volt anyakönyvezve, nem volt társadalombiztosítási azonosító jelük. Az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz, a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelme gyanúja miatt vizsgálatot indított.

Az M5-ös autópálya parkolójában 1999. március 19-én talált két fiúcsecsemőt a dabasi rendőrkapitányság még aznap ideiglenes hatállyal beutalta a Fővárosi Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatához (TEGYESZ). A gyámhivatal a két csecsemőt tartós nevelésbe vette, gyermekotthonban helyezte el, és részükre gyámul rendelte a gyermekotthon vezetőjét, akit utasított, hogy szerezze be a gyermekek életkorát, születési helyét tartalmazó okiratokat, járjon el anyakönyveztetésük ügyében. A gyámot nem ruházta fel vagyonkezelői joggal, de a gyermekek részére vagyonkezelő eseti gondnokot nem rendelt. A kirendelt gyám nem vállalta a gyámságot, mert az ügy különleges szakértelmet igényel, ezért a határozatot megfellebbezte. Az első fokon eljáró gyámhivatal a tartós nevelésbe vételi határozatát saját hatáskörében visszavonta, a dabasi rendőrkapitányság ideiglenes elhelyező határozatát a nyomozás lezártáig hatályban tartotta, a gyermekek gyámjául a TEGYESZ hivatásos gyámját rendelte.

A dabasi rendőrkapitányság a kiskorú veszélyeztetése bűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást 1999 augusztusában megszüntette.

A kiskorúak gyámja október végén írásban javaslatot tett az ismeretlen szülőktől származó csecsemők adatainak megállapítására. A származás, illetve a testvérkapcsolat megállapítása céljából genetikai vizsgálatot kért. A gyámhivatal szakértőt rendelt ki a genetikai vizsgálat elvégzésére, ennek eredménye szerint nem igazolható, de ki sem zárható, hogy a csecsemők kétpetéjű ikrek. Februárban a gyám kérte, hogy az anyakönyvezést követően a kiskorúakat örökbe fogadásuk előmozdítása érdekében vegyék tartós nevelésbe, a kérésnek a gyámhivatal eleget tett. Márciusban a gyermekeknek már volt TAJ-számuk, a gyámhivatal előadója felkérte az illetékes szociális irodát, hogy a kiskorúak részére állítson ki közgyógyigazolványt. A TEGYESZ örökbefogadási ügyintézőjének tájékoztatása szerint a jelentés írásakor a gyermekek már barátkoztak jövendő örökbefogadó szüleikkel.

A vizsgálat megállapította, hogy az eljáró gyámhivatal megsértette a családjogi törvény (1952. évi IV. törvény) rendelkezéseit, amikor az ismeretlen szülőktől származó gyermekek esetében nem intézkedett nyomban képzelt szülők anyakönyvi bejegyzéséről. Azzal, hogy a gyermekeknek közel egy évig nem volt nevük és TAJ-számuk, a gyámhivatal megsértette a kiskorúaknak az emberi méltósághoz és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát.

A gyermekek életkorának és származásának megállapítására haladéktalanul orvosszakértői vizsgálatot kellett volna elrendelnie. A gyámhivatal megtalálásukat követően a kiskorúakat tartós nevelésbe vette. A rendőrkapitányság ekkor még nyomozást folytatott kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanúja miatt, nem volt kizárt, hogy megtalálják a szülőket, ezért a tartós nevelésbe vétel elhamarkodott intézkedés volt.

A gyámhivatal nem rendelt a kiskorúaknak olyan vagyonkezelő eseti gondnokot, aki a részükre járó családi pótlékot igényelhette volna, ezzel megsértette a kiskorúak tulajdonhoz való jogát. A gyám fellebbezésének eredményeként a gyámhivatal a tartós nevelésbe vételi határozatát visszavonta, a rendőrség ideiglenes elhelyező határozatát a nyomozás lezárásáig hatályban tartotta, hivatásos gyámot rendelt. A nyomozás megszüntetését elrendelő határozat kézhezvétele után a gyermekeket azonnal tartós nevelésbe kellett volna venni, részükre gyámot és vagyonkezelő eseti gondnokot rendelni. A határozat meghozatalának elmulasztása miatt a kiskorúakat egyrészről anyagi kár érte (nem volt családi pótlék igénylésére jogosult személy), másrészt örökbefogadásuk lehetőségének időpontja is később nyílt meg, ezzel sérült a gyermekek tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő joga. Az eljáró gyámhivatal határozatai több esetben nem tartalmazták a határozat kötelező tartalmi elemeit, ugyanakkor olyan feladatokat írtak elő a gyám számára, amelyeket a jogszabály a gyámhivatal kötelességévé tesz. Átgondolatlan, több hónapos késéssel meghozott határozataik miatt a kiskorúak több alkotmányos joga is sérült. A gyámhivatal a jelentés írásakor már megtette azokat az intézkedéseket, amelyekkel rendezni lehet a kiskorúak további sorsát. A gyermekeknek a jelentés írásának idején már csak a tulajdonhoz való joga sérül, mert kirendelt vagyonkezelő eseti gondnok hiányában több havi családi pótlék összegétől estek el. Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként megállapított alkotmányos visszásságok orvoslása és jövőbeli elkerülése érdekében a következő kezdeményezéseket tette: 1. Felkérte a józsefvárosi jegyzőt, mint a gyámhivatal vezetőjének munkáltatóját, kísérje figyelemmel, hogy a gyámhivatal a jövőben a hatályos jogszabályoknak megfelelően járjon el, továbbá kezdeményezte, hogy fontolja meg a fegyelmi eljárás indokoltságát is.

A jegyző szakmai állásfoglalást kért a gyámhivatal szakmai felügyeletét ellátó Fővárosi Közigazgatási Hivatal Gyámhivatalától, amely felügyeleti jogkörében felhívta a gyámhivatal vezetőjét arra, hogy a jövőben fokozottabban gondoskodjon a jogszabályok megfelelő, gyors és szakszerű eljárás lefolytatásáról, de a fegyelmi felelősségrevonást nem tartotta indokoltnak. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta.

2. Felkérte Fővárosi Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatának igazgatóját, hogy a kiskorúak gyámjával együtt az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérülése érdekében tegye meg a szükséges intézkedést.

A gyermekek hivatásos gyámja válaszlevelében közölte, hogy a gyermekek jövendő örökbefogadó szülei nem tartanak igényt a kieső családi pótlékra, ezért a hivatásos gyám kérésükre nem indít pert az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésére. Válaszát az országgyűlési biztos elfogadta.

OBH 471/2000.

I. Az előzetes letartóztatás fenntartásának indokoltságát az országgyűlési biztos általános helyettese – hatáskör hiányában – nem vizsgálhatja.

II. Nem okoz visszásságot a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben, ha a büntetés-végrehajtás keretében – az úszás kivételével – valamennyi szükséges gyógykezelési formát biztosítani tudják a panaszos számára.

Az előzetes letartóztatásba helyezett panaszos képviseletében eljáró ügyvéd sérelmezte, hogy ügyfelének szakértők által megállapított súlyos betegsége miatt javasolt komplex terápiás kezelése a büntetés-végrehajtási intézetekben nem biztosított, ezáltal egészségügyi állapota romlásának fokozott veszélye áll fenn. Az ügyben az országgyűlési biztos általános helyettese a következőket állapította meg:

I. A panaszost az Egri Városi Bíróság 1998 októberében helyezte előzetes letartóztatásba, amit később az I. fokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig meghosszabbítottak. Ezt követően az ügy – elfogultsági kifogás miatt – a Legfelsőbb Bíróságra került, ahol – orvosszakértői vélemény alapján – az előzetes letartóztatás fenntartásáról döntöttek. Az 1993. évi LIX. törvény 29. § (1) értelmében az országgyűlési biztos általános helyettesének hatásköre nem terjed ki a bírósági döntések vizsgálatára.

II. A panaszos születése óta kétoldalú csípőficamban, 1980 óta ún. Scheuermann-kórban szenved, ami a növekedési porc elhalásával, ill. a gerinc kopásos elváltozásával jár; az előzetes letartóztatás alatt állapota rosszabbra fordult. A szakértők szerint a napi 25-30 perces gyógytorna, meghatározott időszakonként fiziko-, elektro- és balneoterápia, esetenként gyógyszeres kezelés, végső soron pedig műtéti beavatkozás ellensúlyozhatja a betegség súlyosbodását. Valamennyi orvosszakértő – a BVOP Egészségügyi Főosztályának vezetője is – egyetértett abban, hogy fentieket a rendszeres úszás hatásosan egészítheti ki. A panaszost a szakértők által javasolt gyógytorna és elektromos terápia biztosítása érdekében a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe szállították, de a mindennapi gyógytornára itt sem nyílt lehetősége. A panaszos betegsége nem vitatott, mégis figyelmet érdemel az a tény, hogy előzetes letartóztatása előtti időből csak egy 1984-ben készült orvosi igazolás tanúsította gyógykezelését. Egészségügyi intézetben történt fekvőbeteg ellátására, ill. egyéb kezelésére vonatkozó adat nem állt rendelkezésre.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka arról tájékoztatta az országgyűlési biztos általános helyettesét, hogy a büntetés-végrehajtás keretében az úszás kivételével valamennyi gyógykezelési formát biztosítani tudják. Amennyiben a panaszos állapota fekvőbeteg gyógyintézeti kezelést indokolna, arról őrzés melletti kihelyezéssel gondoskodnának. Közölte, hogy a fogvatartott az elmúlt fél évben orvosi rendelésre ritkán jelentkezett, jelen állapotában könnyű fizikai munkára is alkalmas, betegszobai elhelyezésre nincs szüksége. Az általános helyettes indítványára a BVOP által felkért orvosszakértő vizsgálatának elvégzésébe a panaszos nem egyezett bele. Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálata során nem állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot.

OBH 907/2000.

I. Nem okoz visszásságot az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált élethez való joggal és a 70/D. § (1) bekezdésében biztosított lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben a Büntetés-végrehajtás Központi kórház eljárása, ha intézkedései során következetesen a HIV-pozitív beteg ellátáshoz való jogának biztosítását tartotta szem előtt.

II. Visszásság közvetlen veszélyét idézi elő a fogvatartottak, a büntetés-végrehajtásban dolgozók, beleértve az egészségügyi dolgozókat is a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való (Alk. 70/D. § (1) bek.) alkotmányosjogával összefüggésben a fogvatartottakkal kapcsolatos közegészségügyi-járványügyi tevékenység ellenőrzésének jelenlegi szabályozása.

III. Az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében biztosított lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének a közvetlen veszélyét idézi elő a járványügyi helyzetek egységes ellenőrzésének megoldatlansága.

A Büntetés-végrehajtás Központi Kórházának hat nővére panasszal fordult az Országgyűlési Biztosok Hivatalához, amelyben sérelmezték, hogy a kórház vezetése kötelezte őket egy HIV-pozitív beteg teljes körű ellátására.

Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mert felmerült az élethez és az emberi méltósághoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének a gyanúja. A vizsgálat során állásfoglalást kért a Büntetés-végrehajtás Központi Kórház főigazgató főorvosától, szakvéleményt a Fővárosi Szent László Kórház HIV-pozitív betegek kezelésére szakosodott V. Fertőző Belosztályának osztályvezető főorvosától és az országos tisztifőorvostól. Munkatársai személyes konzultációt tartottak a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Egészségügyi Főosztályának vezetőjével.

A Büntetés-végrehajtás Központi Kórház főigazgató főorvosának állásfoglalása szerint a HIV-pozitív fogvatartottak egészségügyi ellátása mindig is a Bv. Központi Kórháznak a feladatkörébe tartozott. Az utóbbi két évben megszaporodtak a HIV-pozitív esetek, ezért a Szent László Kórház – betartva a progresszív betegellátás rendjében elfoglalt helyét – csak a fertőzöttség kontrollálását és az immunrendszer karbantartását tudta elvállalni.

A főigazgató már 1996-ban kiadott egy módszertani levelet a HIV-fertőzés megelőzése, illetve terjedésének megakadályozása érdekében. A kórházban a dolgozók egészségvédelmét biztosító védőruházatot, műszereket és fertőtlenítőszereket biztosították. Az osztály dolgozói a tébécés, ill. egyéb fertőző betegek ellátása esetére járó veszélyességi pótlékot megkapták. Két hónapos „türelmi idő” után 2000. január 31-én a főorvos közölte az érintettekkel, hogy amennyiben a következő naptól bármilyen – szakképesítésüknek megfelelő – feladat elvégzését megtagadják, fegyelmi eljárást rendel el. A panaszban kifogásolt, a HIV-beteg ellátására kötelezést tudomásul vevő „nyilatkozatok” aláírására a főorvos szerint a szolgálatszervezés miatt volt szükség. Az intézkedéseket a betegek zavartalan gyógyító-megelőző ellátása érdekében tette.

A Fővárosi Szent László Kórház V. Fertőző Belosztály osztályvezető főorvosának szakvéleménye szerint a hazai egészségügyben, a betegellátásban tudomásul kell venni azt a tényt, hogy mind az orvos, mind a szakápoló, nővér találkozhat munkája közben HIV-fertőzöttel. Ez annál is valószínűbb, mivel a hazai HIV-járványból következően a fertőzöttek 90%-a maga sem tudja, hogy fertőzött. Az egészségügyi dolgozónak nincs joga megtagadni a beteg ellátását, kivéve azt az esetet, amikor saját életét közvetlenül veszélyeztetné. A HIV-beteg ellátása nem ez a kategória, különösen nem abban az esetben, ha a megfelelő védőfelszerelések, zárt vérvételi rendszerek, gumikesztyű stb. rendelkezésre állnak. Ezek biztosítása a tulajdonos felelőssége, az óvórendszabályok betartása pedig az egészségügyi dolgozóé.

A HIV-betegeket rendszeresen, tartósan ellátó egészségügyi intézményekben, a HIV-betegeket körülvevő félelem, aggodalom miatt, olyan kollegák dolgoznak, akik önként, tudatosan vállalják a betegek ellátását. A dolgozóknak ismerniük kell a HIV-fertőzés kockázatát, a kockázat csökkentésének módszereit, esetleges sérülés esetén az azonnali teendőket, ezekre fel kell készíteni őket. A szakvélemény kitért arra, hogy az eset azért speciális, mert büntetés-végrehajtási intézményről van szó. Az ilyen intézményekben elméletileg előfordulhat olyan eset, amikor az elítélt szándékosan fertőzi meg a börtönfelügyelőt, éppen az ilyen esetek előfordulási kockázatának csökkentése miatt csak önkéntesen, tudatosan munkát vállalókat lehet alkalmazni, akik nem félelemmel látják el munkakörüket.

Az országos tisztifőorvos szakvéleménye szerint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról (ÁNTSZ) szóló törvény értelmében a Szolgálat járványügyi tevékenysége körében irányítja és ellenőrzi – az egészségügyi miniszter által meghatározott esetekben végzi – a fertőző betegekkel, a fertőzésre gyanús személyekkel, a kórokozó hordozókkal kapcsolatos tevékenységet. Az törvény azonban kiveszi a fegyveres erőket és a rendészeti szerveket az ÁNTSZ hatásköre alól, de ezeknek a szervei is kötelesek közegészségügyi feladataik ellátása során együttműködni az ÁNTSZ-szel. Az ÁNTSZ-nek nincs hatásköre a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházban ellenőrizni a munkaegészségügyi előírások és a fertőző betegek ellátásával kapcsolatos szabályok betartását.

Az országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint a szóban forgó kórház az ÁNTSZ-t nem kereste meg konzultációs céllal, holott ez véleménye szerint lehetőséget adott volna a helyzet tisztázására. Amennyiben a kórház nem a Büntetés-végrehajtás Kórháza lenne, és az ott dolgozók hasonló jelzése vagy panasza érkezne a Szolgálathoz, először is helyszíni vizsgálatot tartanának. A nem büntetés-végrehajtási kórházi ügyben további jogszabályokba foglalt előírások, szakmai szabályok betartását kell vizsgálniuk, ami a szerzett immunhiányos tünetcsoport terjedésének megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről és a szűrővizsgálatok elrendeléséről szól, továbbá előírásokat és szakmai szabályokat tartalmaz a HIV-pozitív személyek vagy AIDS-es betegek ellátására vonatkozóan.

A Szolgálat munkaegészségügyi felügyelet keretében ellenőrzi a munka-egészségügyi előírásokat, a fertőző betegek ellátásával kapcsolatos szabályok betartását. Amennyiben a munkáltató nem teljesíti ez irányú kötelezettségeit, akkor az ÁNTSZ az ellenőrzésük során feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében jogszabályban meghatározott intézkedésekre és felelősségrevonás alkalmazására jogosult. A fertőző beteg körüli teendőket, a fertőzés terjedésének megelőzése érdekében szükséges feladatokat jogszabályok tartalmazzák, de konkrét esetekben azokat az ÁNTSZ is meghatározhatja.

Az országgyűlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy a fegyelmi felelősségrevonás és az alkalmazott szankciók jogossága a munkáltató és a munkavállaló közötti jogviszonyból eredő munkaügyi jogvita tárgyát képezik, amelynek elbírálása a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik. Ezért ezt a kérdést az országgyűlési biztosa nem vizsgálta, csak az állampolgári jogokat közvetlenül érintő kérdéseket.

Az egészségügyi törvény (1997. évi CLIV. tv.) értelmében minden betegnek joga van – jogszabályban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és megkülönböztetés nélküli ellátáshoz. Az egészségügyi ellátáshoz való jog a legalapvetőbb betegjog. Ebből következik, hogy a HIV-pozitív betegnek ugyanúgy joga van az ellátásra, mint minden más betegnek, és az egészségügyi szolgáltatónak kötelessége ezt biztosítani. Az egészségügyi intézmény autonómiájába tartozik azonban annak meghatározása, hogy a szakmai szabályok alkalmazásával hogyan szervezi meg a beteg egészségügyi ellátását.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a betegellátás megszervezése és módszerek kiválasztása a kórház vezetőjének döntési kompetenciájába tartozik. A döntés alkotmányossági szempontból csak akkor vizsgálható felül, ha az a betegek vagy az egészségügyi dolgozók Alkotmányban biztosított emberi jogainak sérelméhez vezet, vagy ennek a közvetlen veszélyével jár. Ebből következően megállapította, hogy a kórház eljárása, tekintettel arra, hogy intézkedései során következetesen a HIV-pozitív beteg ellátáshoz való jogának biztosítását tartotta szem előtt, a beteg ellátáshoz való jogával összefüggésben alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem okozott.

Az egészségügyi törvény értelmében az egészségügyi ellátás: a beteg adott egészségi állapotához kapcsolódó egészségügyi szolgáltatások összessége. Ebbe beletartoznak az invazív beavatkozások is. Ennek megtagadása a egészségügyi törvény alkalmazása szempontjából az egészségügyi ellátás részleges megtagadásának minősül. Az egészségügyi törvény meghatározza azoknak az eseteknek a körét, amelyekben az ellátás megtagadható. A nővérek a beadványukban az egészségügyi törvényre hivatkoztak, amelynek értelmében az orvosi szakképzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozó a beteg által kért ellátást megtagadhatja, ha saját életét vagy testi épségét a beteg magatartása veszélyezteti.

Amennyiben a veszély közvetlen, az egészségügyi dolgozónak joga van megtagadni a vérrel kapcsolatos beavatkozásokat. A közvetlen veszélyt az országgyűlési biztos és általános helyettese gyakorlatában a következő szempontok figyelembevételével kell megállapítani: (1) a közvetlen veszély objektív jellegű és nem az érintettek szubjektív tudatától függő; (2) akkor beszélhetünk közvetlen veszélyről, ha olyan cselekvés vagy mulasztás történik, amely a sérelemhez vezető okfolyamatot megindítja; (3) időben és térben a sérelem bekövetkezésének konkrét lehetőségével kell számolni. Minden más összefüggés a vizsgált intézkedés vagy magatartás között ennél minőségileg kevesebbet jelent, és legfeljebb a veszély szintjét éri el. Ha a közvetett veszély, vagyis a veszélyes betegségtől való jogos és emberileg érthető félelem, távoli lehetőségként merül fel, akkor nem alapozza meg az ellátás megtagadásának jogát, még a büntetés-végrehajtási intézményben sem.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy ilyen esetben nem állnak fenn a feltételei annak, hogy az ápolónők jogszerűen megtagadják a vérrel kapcsolatos beavatkozásokat. Az ellátás megtagadásának jogszerűtlensége azonban csak akkor állapítható meg, ha a kórház teljesítette kötelezettségeit az egészségügyi dolgozók és biztonsági felügyelők biztonságos munkafeltételeinek megteremtésére, beleértve az egészségügyi dolgozók megfelelő felkészítését a HIV pozitív beteg kezelésével kapcsolatos speciális követelményekre és tájékoztatását ezekről.

A Kórház kötelezettsége a fogvatartottakkal kapcsolatos közegészségügyi járványügyi tevékenység ellenőrzése A csatolt dokumentumokból csak az állapítható meg, hogy a Kórház tudatosan készült a feladatra és valószínűsíthető, hogy megtette a szükséges intézkedéseket, megteremtette a fertőző beteggel kapcsolatos tevékenység biztonságos végzésének a feltételeit. Ezt azonban csak egy az ÁNTSZ által lefolytatott helyszíni vizsgálat tudta volna kétséget kizáróan megerősíteni. A törvény kiveszi a fegyveres erőket és a rendvédelmi szervek ilyen tevékenységét a Szolgálat hatásköre alól. Ennek értelmében ezt a feladatot a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek saját egészségügyi szolgálatuk útján látják el. A fogvatatottakkal kapcsolatos közegészségügyi-járványügyi tevékenység ellenőrzésére viszont hiányoznak mind a személyi, mind a tárgyi feltételek. Nincsenek meg azok a hatósági jogosítványaik és eszközeik, amellyel az ÁNTSZ biztosítani tudja a tapasztalt hiányosságok megszüntetését.

Az országgyűlési biztos a fentiek alapján megállapította, hogy a fogvatartottakkal kapcsolatos közegészségügyi-járványügyi tevékenység ellenőrzésének jelenlegi szabályozása a fogvatartottak, a büntetés-végrehajtásban dolgozók, beleértve az egészségügyi dolgozókat is, az Alkotmány 70/D. §-ában foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogával összefüggő visszásság közvetlen veszélyét idézi elő.

A közegészségügyi-járványügyi tevékenység felügyeletének hatályos szabályozása nemcsak a fogvatartottak esetében okoz visszásságot. Ugyanez a probléma felmerült már a honvédségnél és a határőrségnél is. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jog biztosításának egyik fontos feltétele, hogy bizonyos járványügyi helyzetek kezelését – függetlenül attól, hogy azok hol alakultak ki – a különböző szervezetek egymás tevékenységéről tudva, tevékenységüket összehangolva, és szükség esetén egységes irányítás alatt végezzék. Az ÁNTSZ törvény előírja ugyan a Szolgálat és a hasonló tevékenységet végző egyéb szervek, így a fegyveres erők külön szolgálatainak együttműködését, ennek formáiról azonban a jogszabály nem rendelkezik. Így az együttműködés bizonytalan, személyes kapcsolatokon és elhatározásokon alapul, ami nem elégíti ki az alkotmányos követelményeket.

A járványügyi helyzetek egységes kezelésének megoldatlansága a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének a közvetlen veszélyét idézi elő, ezért az országgyűlési biztos felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét arra, hogy a fegyveres erők és rendvédelmi szervek járványügyi tevékenysége ellenőrzésének szabályozása átfogó felülvizsgálatra szorul.

A Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Főosztálya és a Büntetés-végrehajtás Központi Kórház főorvosa által rendelkezésre bocsátott anyagok, továbbá a beadványban foglaltak alapján az országgyűlési biztos felhívta a figyelmet olyan körülményekre, amelyek a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog közvetlen sérelmének a veszélyét hordozzák magukban. Az anyagokból egybehangzóan az derül ki, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak beletartoznak az ún. „inokulációs kockázati csoportba”, ez azt jelenti, hogy kötelező a szűrővizsgálatuk. Az 1996-os Módszertani levél a HIV terjedésének megelőzését célzó általános óvintézkedésekről kimondja, hogy a vérrel és testnedvekkel kapcsolatos óvintézkedéseket minden beteg esetén meg kell tartani, mivel az anamnézis és a fizikai vizsgálat nem alkalmas arra, hogy kiszűrjék a HIV-vel vagy más vérrel terjedő kórokozóval fertőzött betegeket. Minden beteg HIV-szűrése kötelező. Ezt a büntetés-végrehajtási intézetben végre is hajtják, azonban az ún. „csoportos” vérvételi rendszert alkalmaznak. A vérminták ilyen gyűjtése jelentős késedelmet okoz az esetleges HIV-pozitívitás felderítésében. A várakozási idő alatt az egészségügyi és börtön személyzet ki van téve a fertőzésnek, kivéve ha a Módszertani levélben foglaltaknak megfelelően ez alatt az idő alatt a kockázati csoportba tartozókat potenciális fertőző forrásként kezelik. Az országgyűlési biztos aggályosnak tartotta azt is, hogy a beteget kezelő, de a fertőzésről csak utólag tudomást szerző egészségügyi és biztonsági személyzetnél a kórház nem végezte el azonnal a HIV-szűrést. A főigazgató főorvos a helyzet orvoslására utólag kísérletet tett. Az Intézkedés kimondja, hogy a személyi állomány védelme érdekében kérésére a Biztonsági osztályvezető külön felügyelőt biztosít a vizsgálatokhoz, kezelésekhez, akit orvosi titoktartás is kötelez. Az Intézkedés értelmében a személyi állomány védelme érdekében minden új felvételes egészségügyi és biztonsági osztályos dolgozónál a munkába álláskor, a többiek vonatkozásában évente egyszer, fertőzött beteg kezelése, ápolása esetén soron kívül biztosítja a szűrővizsgálat lehetőségét. Az Intézkedés ellenére ezekre a szűrővizsgálatokra az országgyűlési biztos a vizsgálatának befejezéséig nem került sor. A büntetés-végrehajtási intézményekben használatos módszertani levelek és belső szabályzat nem tartalmazzák az egészségügyi személyzet számára a pontos és részletes leírását a követendő eljárásoknak. A dokumentumokból megállapítható, hogy valódi felkészítésre csak azután tettek kísérletet, miután már a nővérekkel a konfliktus kialakult.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a személyzet és az őrök tájékoztatása a konkrét HIV-pozitív betegről szintén hiányos és késedelmes volt. Az országgyűlési biztos kifogásolta a kórháznak azt az eljárását, hogy az őrzéssel megbízott biztonsági felügyelet dolgozóit haladéktalanul nem tájékoztatták arról, hogy HIV-fertőzött beteget őriznek. Így megfosztották őket attól a lehetőségétől, hogy egy esetleges támadás esetén, a veszély tudatában megfelelően védekezni tudjanak.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat megállapításai alapján ajánlást tett az egészségügyi miniszternek, hogy kezdeményezze az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló 1991. évi XI. törvény 2. § (1) bekezdésének módosítását úgy, hogy a Szolgálat ellenőrzési és felügyeleti jogköre kiterjedjen a fegyveres erők és rendvédelmi szervek szolgálati viszonyban nem álló személyekkel kapcsolatos közegészségügyi és járványügyi tevékenységre is. Az egészségügyi miniszter az országgyűlési biztos törvénymódosításra vonatkozó ajánlását nem fogadta le, tekintettel arra, hogy az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. tv. 132. §-a részletesen szabályozza az országgyűlési biztos által felvetett kérdést, ezért nem tartotta indokoltnak az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló 1991. évi XI. tv. 2. § (1) bekezdésének javasolt módosítását. Az országgyűlési biztos az ajánlását a választ követően nem tartotta fenn.

Ajánlást tett a Büntetés-végrehajtás Központi Kórház főigazgató főorvosának, hogy a jövőben fokozottabban gondoskodjon az inokulációs kockázati csoportba tartozó fogvatartottak kórházi kezelése során a vonatkozó módszertani levelekben és a belső szabályzatban foglaltak maradéktalan betartásáról; a jövőben gondoskodjon az egészségügyi és biztonsági személyzet gyakorlati felkészítéséről a HIV-fertőzöttekkel kapcsolatos foglalkozásra; továbbá gondoskodjon arról, konkrét HIV-pozitív eset felmerülése esetén a beteggel közvetlenül kapcsolatba kerülő egészségügyi és biztonsági személyzetet haladéktalanul tájékoztassák arról, hogy HIV-pozitív beteget kezelnek, illetve őriznek. Az országgyűlési biztos ajánlását a Bünte- tés-végrehajtás Központi Kórház főigazgató főorvosa elfogadta és a szükséges intézkedéseket megtette.

OBH 1210/2000.

Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való joggal és az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében deklarált, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal kapcsolatban visszásságot okoz, ha jogszabály nem határozza meg a transzformátor által kibocsátott sugárzás határértékét.

A panaszos az állampolgári jogok országgyűlési biztosához intézett beadványában a lakóházának földszintjén elhelyezett transzformátor állomás zajos működését és az ELMŰ véleménye szerint nem megfelelő intézkedéseit sérelmezte.

Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mert felmerült az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való joggal és az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdése deklarált, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal kapcsolatban a visszásság gyanúja. Eljárása során tájékoztatást kért a Budapesti Elektromos Művek Rt. (ELMŰ) vezérigazgatójától.

A válaszból az országgyűlési biztos megállapította, hogy panaszos lakóházának alagsorában már annak építése idején helyezték el a panasz tárgyát képező transzformátort. A transzformátor zajos működése miatt többször kért a panaszos intézkedést, legutóbb 1999-ben. Az országgyűlési biztos a rendelkezésére álló adatokból azt állapította meg, hogy az ELMŰ minden, a panaszos által tett bejelentést kivizsgált, szükség esetén a felmerült hibákat kijavította. Az üzembentartó 1996-ban zajmérést végeztetett, majd a panaszos jelzésére rezgéscsillapítókat helyeztek el a trafó és az aljzat közé, illetve a födém hő- és hangszigetelését is elvégezték. A vizsgált alkotmányos jogokkal kapcsolatban felmerült gyanú nem igazolódott be, ezért az ELMŰ intézkedéseit sérelmező panaszt az országgyűlési biztos elutasította.

A panaszos – aki a szóban forgó házban a transzformátor fölött lakik – attól tart, hogy az elektromágneses sugárzás veszélyeztetheti az ott lakók egészségét. Az OKK-OSSKI sugárvédelmi méréseket végzett a lakóház földszinti, a panaszos tulajdonában álló lakásában. A mérések értékelésénél – magyar szabvány hiányában – az IRPA/INIRC nemzetközi ajánlás védelmi értékeit vették figyelembe. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az OKK-OSSKI a sugárvédelmi méréseket elvégezte, a kapott eredmények megnyugtatóak, határérték túllépést nem észleltek, ezért a vizsgálattal érintett alkotmányos jog sérelme nem valósult meg.

Korábban egy hasonló tárgyú panasz (OBH 6541/1996.) vizsgálata során az országgyűlési biztos megállapította, hogy „súlyosan veszélyezteti az egészséges környezethez, valamint a legmagasabb szintű egészséghez való jogot és ezáltal a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, hogy a különböző káros sugárzások határértékei nincsenek jogszabályban rögzítve.” Az 1998. május 4-én kelt jelentésében felkérte az akkori népjóléti minisztert, hogy „a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterrel egyetértésben – figyelemmel a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény vonatkozó rendelkezéseire – intézkedjen a megfelelő határértékek jogszabályban történő megállapításáról.” Egy másik ügyben (OBH 387/2000.) szintén felmerült a hazai szabvány hiánya. Mivel az OBH 6541/1996. számú ügyben már tett kezdeményezést az országgyűlési biztos, az OBH 387/2000. számú ügyben újabb indítványt nem tett, de felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét a magyar sugárvédelmi szabvány hiányára. Az egészségügyi miniszter arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a határértékeket rendeletben kívánják szabályozni. A jogszabály már készül, remélhetőleg 2000. év végéig kiadják. Fentiek miatt a mostani ügyben sem tett ajánlást az országgyűlési biztos, de felkérte az egészségügyi minisztert, hogy amennyiben a jogszabály kiadására ebben az évben nem kerül sor, annak okáról tájékoztassa.

Az egészségügyi miniszter arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a vezeték nélküli távközlési építmény által kibocsátott elektromágneses sugárzás egészségügyi határértékéről megjelent a miniszteri rendelet, a más építményekre vonatkozó jogszabály előkészítése során a miniszter felkérte az országos tisztifőorvost a koncepció 2001. február 28-i határidővel történő elkészítésére.

A választ az országgyűlési biztos tudomásul vette.

OBH 1329/2000.

Visszásságot okoz az Alkotmány 18. §-ban deklarált egészséges környezethez való joggal és a jogállamiság elvéből fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben a kerületi és a fővárosi önkormányzat, valamint a közművállalat mulasztása, mivel nem gondoskodnak a környezetszennyező szennyvíz-leeresztőhely megszüntetéséről vagy a szakszerű működtetéséről.

A panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert kifogásolta a Fővárosi és a Budapest XVI. Kerületi Önkormányzat eljárását a lakókörnyezetükben, a XVI. kerületi Foszlány utca és Szabadföld utca sarkán lévő szennyvízleeresztő csatornanyílás végleges megszüntetése ügyében. A panaszos a lakókörnyezet nevében is kérte az országgyűlési biztos vizsgálatát.

Az országgyűlési biztos az egészséges környezethez és a jogbiztonságból fakadó tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste a Fővárosi Csatornázási Művek Rt.-t és az ÁNTSZ Fővárosi XVI. kerületi Intézetét.

A vizsgálat megállapította, hogy a hosszú ideje fennálló panaszok alapján sem az érintett önkormányzatok, sem a közművállalat nem intézkedett annak érdekében, hogy a XVI. kerület Foszlány–Szabadföld utca sarkán lévő környezetszennyező leeresztőhely véglegesen megszűnjön. A válaszok egyértelműen bizonyították, hogy van műszaki megoldás a korszerű, mérést is biztosító leeresztőhely kiépítésére, mellyel elkerülhető, hogy a szennylé és az ismeretlen eredetű veszélyes hulladék éjjel-nappal a közterületen bűzölögjön, a nyitott csatornából elviselhetetlen szag áradjon, valamint hogy a lakókörnyezetben a tartálykocsik sorokban várakozzanak és ezzel szennyezzék a környezetet. Az Alkotmány kimondja, hogy a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. Ezt a jogot az állam többek között az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg. A legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog magában foglalja azt a jogos igényt, hogy az állampolgárok saját otthonukban zavartalanul éljenek, környezetszennyező, egészségkárosító tevékenységtől ne szenvedjenek. Jelen esetben nincs olyan értékelhető körülmény és konkuráló alkotmányos jog, amely ezt a jogot korlátozhatja. A vizsgálat megállapította, hogy a kerületi és a fővárosi önkormányzat, valamint a közművállalat mulasztása az Alkotmányban deklarált egészséges környezethez való joggal, valamint a jogállamiság elvéből fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

Az országgyűlési biztos kezdeményezésében felkérte a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat képviseletében eljáró polgármestert, hogy a XVI. ker. Foszlány utca és Szabadföld utca sarkán lévő szippantott szennyvíz-leeresztőhely megszüntetése érdekében haladéktalanul jelöljön ki új leeresztőhelyet és erről soron kívül értesítse a Fővárosi Önkormányzat Közmű Ügyosztályát. Felkérte Budapest Főváros Önkormányzat képviseletében eljáró főpolgármestert, hogy intézkedjen az új leeresztőhely kialakítása és kivitelezése érdekében. Felkérte a Fővárosi Csatornázási Művek Részvénytársaságot mint közszolgáltatót, hogy szakmai munkájával, javaslataival segítse elő a mielőbbi megvalósítást és a panaszok megszüntetését. Felkérte a Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzatot, a Budapest Főváros Önkormányzatot és a Fővárosi Csatornázási Művek Részvénytársaságot, hogy az új leeresztőhely kialakításáig fokozottan és folyamatosan ellenőriztessék a kifogásolt hely működését. Kezdeményezzenek hatósági eljárást az észlelt környezetszennyezés miatt. Akadályozzák meg az illegálisan odaszállított veszélyes hulladék leeresztését.

Az érintettek a kezdeményezést elfogadták és a szükséges intézkedéseket megtették.

OBH 1513/2000.

A jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvével (Alk. 2. § (1) bek.) és a tulajdonhoz való joggal (Alk. 13. § (1) bek.) összefüggésben visszásságot okoz, emellett veszélyeztetheti az egészséges környezethez való jogot (Alk. 18. §), ha a települési hulladéklerakó nincs bekerítve, ezáltal a szél a környező ingatlanokra hordhatja a hulladékot.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a közeli hulladéklerakóból a szél rendszeresen ingatlanára hordja a szemetet.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatát a tulajdonhoz és az egészséges környezethez való jog érintettsége miatt indította. Eljárása során megkereste Papos község jegyzőjét, akitől a panasszal kapcsolatos álláspontjáról és az ügy előzményeiről kért tájékoztatást.

A jegyzőj arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az önkormányzat a hulladéklerakót megfelelően karbantartja, az ott elhelyezett hulladékot összetolja, időnként földtakarással látja el. Ennek ellenére előfordul, hogy a szél egyes hulladékokat a lerakón kívülre sodor. A lerakó környezetében szétszóródott hulladékot az önkormányzat közhasznú foglalkoztatottai rendszeresen összeszedik és a lerakóban helyezik el.

Az 1/1986. (II. 21.) ÉVM-EüM együttes rendelet alapján a jegyző gondoskodik a köztisztasággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének ellenőrzéséről. E rendelet 11. §-a a lerakóhely működtetésével kapcsolatos követelményeket fogalmazza meg. Eszerint a lerakóhelyet be kell keríteni, amely kettős célt szolgál: egyrészt biztosítja, hogy a lerakóhely területére települési szilárd hulladék ellenőrzés nélkül ne kerülhessen, másrészt pedig megakadályozza, hogy a hulladékot szél széthordja.

A konkrét ügyben éppen ez utóbbi környezet szennyezést sérelmezte a panaszos, aki beadványában említést is tett a kerítés hiányáról, amely megakadályozná a szemét szétszóródását. A jegyzői válaszlevelek nem tartalmaznak utalást a lerakó bekerítettségére vagy az arra irányuló tervekre.

Az országgyűlési biztos rendelkezésére álló információk szerint a Papos községben működő lerakó nincs bekerítve, ezért az nem felel meg a köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységekről szóló 1/1986. (II. 21.) ÉVM-EüM együttes rendelet 11. § (4) bekezdésében írt követelménynek. A kerítés hiánya miatt a szél a környező ingatlanokra sodorhatja a hulladékokat.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a bekerítettség hiányából adódó állapot visszásságot okoz a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvével és a tulajdonhoz való joggal összefüggésben, emellett veszélyeztetheti az egészséges környezethez való jogot.

A visszásság megszüntetése érdekében a biztos kezdeményezte, hogy Papos Község Képviselő-testülete mihamarabb gondoskodjon a lerakóhely bekerítéséről. Mindaddig, amíg a terület bekerítése nem történik meg, szükségesnek tartotta, hogy a közhasznú foglalkoztatottak – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – rendszeresen tisztítsák a lerakó környezetét.

A község polgármestere válaszában közölte, hogy a képviselő-testület a jelentésben foglaltakkal egyetértett. A testület a kommunális hulladékot a településről elszállítva kívánja ártalmatlanítani, megteremtve ezzel a jelenlegi lerakó megszüntetésének és rekultiválásának lehetőségét. A településrendezési terv mint rekultiválandó területet jelöli a lerakóhelyet. A lerakóhely megszüntetéséig a polgármester fokozott figyelmet kíván fordítani a lerakóhely és környezete rendben tartására és a közhasznú foglalkoztatottak munkájának ütemezésénél rendszeresen betervezi a lerakóhely környékének ellenőrzését, az esetlegesen szétszóródott hulladék összegyűjtését. Az országgyűlési biztos a polgármester válaszát elfogadta.

OBH 2073/2000.

Az Alkotmány 70/D. §-ában deklarált legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okoz az a jogellenes kórházi gyakorlat, hogy kórházban fekvő betegeknek a kórházi kezelésük időtartama alatt a szükséges gyógyszereket maguknak kell biztosítaniuk.

Az országgyűlési biztos „A kórházi betegekkel vetetik a gyógyszert” címen a Népszava 1999. november 13-án megjelent cikke alapján a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének gyanúja miatt – hivatalból – indított vizsgálatot.

A Népszava Szerkesztőségétől a vizsgálatra okot adó cikk írója úgy nyilatkozott, hogy az információ az Erzsébet Kórház (jelenleg Péterffy) belgyógyászatáról származott.

A Népszava 1999. november 17-én „Kórházi ombudsmani vizsgálat” címen újabb cikket jelentetett meg.

Budapest főváros főpolgármester-helyettese az ombudsman megkeresésére tájékoztatást adott arról, hogy körlevélben szólította fel a főváros fenntartásában lévő kórházakat, hogy „kórházban fekvő betegek részére kórházi kezelésének időtartama alatt a szükséges gyógyszereket biztosítani kell, a beteggel nem lehet sem otthon szedett gyógyszert behozatni, sem pedig részére azért receptet felírni, hogy kórházi kezelése alatt az általa vásárolt gyógyszert kapja. Az újságban megjelent hasonló esetekről tudomást szerezve a kórház főigazgatója szüntesse meg a jogellenes gyakorlatot, illetve szankcionálja.” Erről az intézkedésről az 1999. november 17-i újságcikk is beszámolt. A főpolgármester-helyettes az érintett kórház főigazgatójától igazoló jelentést is kért.

A jelentés a következőket tartalmazta: „Információim szerint a gastroenterológiai részleg ellen ismeretlen személy panasszal élt, hogy számára fekvőbetegként recept felírásával biztosították a szükséges gyógyszert. A bejelentés valószínűleg félreértés eredménye. Az endoscopos vizsgálat (béltükrözés) előkészítésére a betegek számára az egyébként ingyenesen hozzáférhető hashajtó por alternatívájaként ajánlják az X-Pres nevű gyógyszert, amelyet valóban csak teljes áron lehet megvenni a patikában. Ezen lehetőséget azért ajánlják, mert a másik gyógyszer – betegenként eltérő mértékben – meglehetősen rosszul tolerálható (kellemetlen, undort keltő sós íz). A gyógyszer áráról a betegeket előzetesen tájékoztatják. Gyógyszerfelírással kapcsolatos ilyen jellegű szabálytalanság egyébként eddig nem jutott tudomásomra. Ennek ellenére a kollégák figyelmét – a panasz apropóján – körlevélben ismételten felhívtam a vonatkozó jogszabály betartására.”

A továbbiakban a nyilvánvalóan alkotmányos joggal összefüggő visszásságot eredményező jelenség feltárására az országgyűlési biztos felkérésére az egészségügyi miniszter vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, hogy a kórházi kezelés alatt milyen gyakorisággal fordul elő, hogy a betegek otthonról hoztak gyógyszert, vagy vényre felírták azt, illetve a betegjogi képviselők találkoztak-e hasonló problémával.

A fővárosi és megyei tisztifőorvosok az egészségügyi miniszter felkérésére valamennyi fekvőbeteg intézmény vezetőjét bevonva felmérték a kórházi gyógyszerellátás helyzetét. Megállapították, hogy – egyes speciális eseteket leszámítva – az ország intézményeiben nincs olyan gyakorlat, amely szerint a betegnek benntartózkodása alatt otthonról kell behozatnia gyógyszereit, vagy azt vényre kiváltani a hospitalizáció idejére. A kivételes eseteket az jelenti, amikor egyedi importból engedélyezett gyógyszerről vagy a kórház által nem ismert, nem használt és azonnal nem beszerezhető gyógyszerről volt szó.

Veszprém megyében a kérdéses időszakban az OEP Veszprém Megyei Pénztárának észrevételezése alapján vizsgálták a területi ellátási kötelezettség nélkül működő fizető ápolási osztály gyakorlatát, ahol közforgalmú gyógyszertárból TB-támogatással beszerzett gyógyszerrel történt kezelés. Itt az intézmény vezetője írásban közölte, hogy ezt a gyakorlatot beszüntették. Az ÁNTSZ Komárom-Esztergom Megyei Intézete azt jelentette, hogy a megyei önkormányzat Szent Borbála Kórházában (Tatabánya) alkalmanként előfordult jogellenes gyakorlat.

Arról még nincs információ, hogy a vizsgálat napjaiban kialakított betegjogi képviselethez, illetve az egyes kórházakban tevékenykedő betegjogi képviselőkhöz érkezett volna a kórházi gyógyszerellátás miatti panasz.

Az egészségügyi miniszter kérésére a fővárosi és megyei tisztifőorvosok valamennyi intézmény figyelmét felhívták a betegek kórházi ápolása során alkalmazandó gyógyszerellátás szabályainak betartására, illetve a Megyei Egyeztető Fórumokon erre ismételten felhívják a figyelmet.

Az egészségügyi miniszter, valamint Budapest Főváros Önkormányzata főpolgármester-helyettese vizsgálata és intézkedése eredményeként a jogellenes gyakorlatot megszüntették. Ajánlásra nem volt szükség. A vizsgálat eredménnyel zárult.

OBH 2244/2000.

Az Alkotmány 70/D. §-ában biztosított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben mindaddig fennáll a visszásság közvetlen veszélye, amíg az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátáshoz szükséges feltételek nem biztosítottak.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 16. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot indított a fogszabályozási szakellátással kapcsolatban, mert felmerült a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos joggal összefüggésben a sérelem gyanúja. A vizsgálat alapjául szolgáló riport szerint Zala Megyében nem biztosították az iskoláskorúak ingyenes fogszabályozását.

A Zala Megyei Közgyűlés 2000. március 24-i ülésén foglalkozott a fogszabályozás megoldatlanságának problémájával, és határozatában megállapította, hogy az 1990. évi LXV. törvényben előírt kötelezettségének nem tud eleget tenni. Ennek okait elsősorban a finanszírozás jelenlegi helyzetében, valamint az ellátásra alkalmas szakemberek hiányában jelölte meg. A megyében kizárólag magánorvosként dolgozó fogszabályozással foglalkozó orvosok nem kívánnak szerződést kötni az egészségbiztosítóval, mivel az egyedi orvosi beavatkozások tételes finanszírozására nincs lehetőség. A megyei közgyűlés határozatában a feltárt probléma orvoslása érdekében az egészségügyi miniszterhez fordult.

Az Egészségügyi Minisztérium rövid úton megkeresett Ügyfélszolgálata az országgyűlési biztos munkatársát úgy informálta, hogy „amíg a Zala megyei probléma nem oldódik meg, Budapesten vagy Sopronban ellátják a betegeket és az utazási költségeket is megtéríti a biztosító.”

A 2000. június 1-jén az országgyűlési biztos megkeresésére az egészségügyi miniszter arról adott tájékoztatást, hogy a minisztérium második féléves terveiben szerepel a fogászati ellátás szervezeti és finanszírozási megújításának a kidolgozása. A jelenlegi jogszabályi keretek között a fogszabályozási ellátás megyei szintű ellátási kötelezettség. Megoldást jelenthetne, ha a fogszabályozási ellátás visszakerülne a települési önkormányzatok alapellátási feladataihoz, ezzel javulnának az ellátás finanszírozási, szervezési feltételei.

Az országgyűlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy a Zala Megyei Önkormányzat a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben előírt alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátásról a jelenlegi finanszírozási rendszerben – rajta kívülálló okok miatt – nem tud gondoskodni. Megállapította azt is, hogy Zala megyében a fogszabályozás szakellátását évek óta nem biztosítják, ezért folyamatosan fennáll a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos joggal összefüggésben a sérelem közvetlen veszélye.

Mivel a probléma helyi szinten nem volt orvosolható, ezért az országgyűlési biztos az egészségügyi miniszternek ajánlásban kérte, hogy a minisztérium második féléves tervében szereplő fogászati ellátás szervezeti és finanszírozási megújításával kapcsolatos programot, valamint a megoldás érdekében a tárca által tervezett kormányrendelet módosítást soron kívül dolgozzák ki. A miniszter az ajánlásra nem reagált.

OBH 2428/2000.

Nem állapítható meg az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való joggal kapcsolatban visszásság, ha az e jogokat közvetlenül veszélyeztethető állapot megszüntetése érdekében az érintett szervek hatékony intézkedéseket tesznek.

A Magyar Hírlap című lap 2000. május 10-i száma „Ellenőrizetlen dögkutak szennyezhetik az ivóvizet” címmel cikket közölt a Tahitótfalu határában lévő dögkútról. A cikk szerint ez a dögkút a Fővárosi Vízművek vízgyűjtőterülete mellett található. Az írás beszámol arról is, hogy az innen nyert vizet a főváros és környéke tisztítatlanul issza.

Az országgyűlési biztos az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt, hivatalból indított vizsgálatot. Eljárása során tájékoztatást kért a Pest Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás igazgató főállatorvosától, hogy a tahitótfalui dögkút mennyiben felel meg az Állat-egészségügyi Szabályzatban foglalt előírásoknak.

A kerületi főállatorvos a település jegyzőjével helyszíni szemlét tartott. Ezen megállapította, hogy a dögkút megtelt, további állati hullák elhelyezésére nincs lehetőség. Emellett észlelte azt is, hogy a kamra és a két dögkút területe rendezett, körbekerített, a bejárati kapu azonban hiányzott.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a kerületi főállatorvos intézkedése megfelelt az Állat-egészségügyi Szabályzatban foglalt követelményeknek. A főállatorvos kezdeményezte a dögkút lezárását, emellett levelében a Szabályzat vonatkozó rendelkezéseit is ismertette a jegyzővel.

A jövőben az elhullott állatok gyűjtése a hullagyűjtő kamrában elhelyezett konténerben történik. A kamra kapujának visszahelyezéséről és zártságáról az önkormányzat gondoskodik. Az intézkedés amellett, hogy a Szabályzatnak megfelelő állapotot teremt, a vízgyűjtő terület védelmét is szolgálja.

Az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jogot közvetlenül veszélyeztethető állapot megszüntetése érdekében tett hatékony intézkedésekre figyelemmel a konkrét ügyben érintett szervek eljárásával összefüggésben a biztos visszásságot nem állapított meg. A vizsgálat tapasztalataira való tekintettel azonban felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy állapítson meg a hatósági állatorvosok számára a szakmai szempontok szerinti gyakoriságú ellenőrzési kötelezettséget az állat-egészségügyi szabályzat követelményei megtartásának vizsgálatára az állati hulladék-temetők és állati hullaemésztő-vermek esetében.

A miniszter a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomások részére az állati hulladék ártalmatlanításának fokozott ellenőrzése érdekében utasítást adott ki. Az országgyűlési biztos a megtett intézkedéssel egyetértett.

OBH 2450/2000.

Nem sérül az egészséges környezethez való jog, ha az illetékes kárrendezési iroda nem hirdetheti meg a védett erdőterületet árverésre.

Törökbálint nagyközség polgármestere és a terület országgyűlési képviselője panaszbeadvánnyal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. Az indítványozók nem tartották elfogadhatónak, hogy a kárpótlási földalap részét képező, a nagyközség területén lévő védett erdők magántulajdonba kerüljenek. A polgármester kifejtette, hogy a területek magántulajdonba adása esetén nem látszik biztosítottnak a szóban forgó erdők közjóléti és környezetvédelmi értékeinek további megléte.

Az országgyűlési biztos az egészséges környezethez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Eljárása során tájékoztatást kért a Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalától, a Bács-Kiskun és Pest Megyei Kárrendezési Iroda igazgatójától, valamint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztertől.

A törökbálinti erdőterületek 1992. január 16-a óta védelemre tervezettnek minősülnek, vagyis a földalap kijelölésének időpontjában, függetlenül attól, hogy a védetté nyilvánítási eljárás lefolytatására csak később került sor, az erdők védelemre tervezettek voltak.

Az Alkotmánybíróság a 33/1994. (VI. 17.) AB határozattal kiegészített 28/1994. (V. 20.) AB határozatában kifejtette, hogy „az Alkotmány 18. §-ában megállapított, az egészséges környezethez való jog a Magyar Köztársaságnak azt a kötelezettségét is magában foglalja, hogy az állam a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét nem csökkentheti, kivéve, ha ez más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan.”

A természetvédelem eredeti szintjének helyreállítása érdekében az Alkotmánybíróság több jogszabályi rendelkezést megsemmisített. Emellett az Országgyűlés, eleget téve jogalkotói kötelességének, megalkotta a védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló 1995. évi XCIII. törvényt.

Az 1995. évi XCIII. törvény rendelkezik a hatálya alá tartozó földterületek földalapba történő kijelölésének jogkövetkezményeiről. A kijelöléshez fűződő joghatások egyik legfontosabb elemének – vagyis annak, hogy a kijelölt földterületek az irányadó jogszabályok szerint magántulajdonba kerülhetnek – megszűnéséről bizonyos körben maga az alkotmánybírósági határozat is rendelkezett. A törvény általános jelleggel mondja ki, hogy az érintett földterületek földalapba történő kijelölése (kijelöltsége) megszűnik.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a kárpótlási földalapba korábban kijelölt védett erdőterület már nem része a kárpótlási földalapnak, a Bács-Kiskun és Pest Megyei Kárrendezési Iroda ezeket a területeket nem hirdetheti meg árverésre. Azzal, hogy a törökbálinti védett erdőterület nem hirdethető meg árverésre, az országgyűlési biztos az Alkotmányban deklarált egészséges környezethez való jog érvényesülését biztosítottnak látja.

OBH 2511/2000.

Az Alkotmány 54. §-ában deklarált az élethez, a 18. és 70/D. §-ban biztosított, az egészséges környezethez, a 13. § (1) bekezdésében foglalt, a tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a fizető autópályákkal párhuzamos főközlekedési utak mentén élők és általában a környezetvédelem szempontjai nem érvényesülnek ezen utak forgalmi rendjének kialakításakor. Ebben a kérdésben az országgyűlési biztosnak csak az országos közúthálózaton való közlekedés biztosításának mint közszolgáltatásnak és az ezzel kapcsolatos hatósági eljárásnak (vagy mulasztásnak) a vizsgálatára van hatásköre.

Az M3-as autópálya helyett Aszódon át zajló forgalom okozta környezetterhelés miatt a terület országgyűlési képviselője fordult az országgyűlési biztoshoz, aki vizsgálatát az egészséges környezethez való jog sérelmének gyanúja miatt indította, a közlekedési és vízügyi (KöViM), valamint a környezetvédelmi minisztert (KöM) kérve fel vizsgálatra. A minisztereknek feltette azt a kérdést is, hogy véleményük szerint kötelezővé lehet-e tenni az országba belépő kamionosoknak a matrica vásárlását? Lehetséges-e, hogy az átmenő kamionforgalmat határállomástól határállomásig vasúti kocsikon való szállítással bonyolítsák, és/vagy ennek igénybevétele vagy a matrica vétele legyen kötelező? Mindkét miniszter úgy ítélte, hogy e megoldások egyike sem lehetséges.

KöViM: „A kamionok vasúti kocsikon való szállítása, … népszerű és jól bevált közlekedési mód, de csak a forgalomnak egy töredékét viszik el, másrészt ára a keleti országok fuvarozóinak sokszor nem megfizethető. A matrica vásárlásának kötelezővé tétele és ezzel a közlekedés autópályára kényszerítése az általános EU-elveket sértő, a szomszédos országokétól eltérő gyakorlat.”

KöM: „A … probléma tudomásunk szerint nem került napirendre az EU-csatlakozási tárgyalásokon, s véleményünk szerint sem jártható út a matricavásárlás, illetve a vasúti kocsikon való szállítás kötelezővé tétele. (Ez utóbbi jelenlegi infrastrukturális adottságaink mellett egyébként sem megvalósítható.)”

A vizsgálat megállapította, hogy a párhuzamos utak helyzetének megoldását több körülmény megváltozása jelenthetné, például a díjfizetés bevezetése valamennyi autópályán; az autópálya egyszeri használata napijeggyel vagy átruházható jegytömb használatával; a főközlekedési utak településeket elkerülő szakaszát mindenütt meg kellene építeni. Ezeket a körülményeket az országgyűlési biztos nem vizsgálta, mert ennek gazdasági feltételrendszere hatáskörén kívül esik. A fennálló helyzet és a meglévő adottságok keretei között a hatóságok, a közszolgáltatás mulasztása (vagy eljárása) képezhette a vizsgálat tárgyát.

1. Korábban hasonló panaszokkal már többen fordultak az országgyűlési biztoshoz. (OBH 267/1999. 6163/1998. 5417/1998. 8533/1997.) A vizsgálatokból kitűnően a díjfizetés bevezetésével „visszaszoktak” az autósok azokra az útvonalakra, amelyek forgalmi helyzetén kívántak eredetileg könnyíteni az autópályák megépítésével. A matricás rendszer bevezetésével az autópályákat ismételten igénybe veszi a közlekedők egy része. A helyzet tehát jobb, mint amilyen azt megelőzően volt, de rosszabb, mintha az útvonal megválasztását nem a díjfizetés elkerülése motiválná.

2. Vizsgálatában az országgyűlési biztos összevetette az ügyben érintettek körét, eszerint az egyes csoportok és alkotmányos jogaik, amelyeket figyelembe kell venni az autópályák és a velük párhuzamos főközlekedési utak díjfizetési és forgalmi rendjének meghatározásakor, a következők:

1. a párhuzamos útvonal mentén, illetve a közvetlen környezetében élőket: az Alkotmány 54. §-ába foglalt, az élethez való jog a megnövekedett balesetveszély miatt; a 18., 70/D. §-okba foglalt, a legmagasabb szintű testi-lelki egészséghez és az egészséges környezethez való jog a környezeti ártalmak miatt; a 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jog a házak állapotromlása, a rendeltetésszerű használat korlátozottsága miatt;

2. a párhuzamos úton rendeltetésszerűen közlekedőket: az élethez való jog a megnövekedett balesetveszély miatt (rendeltetésszerűn itt a célforgalmat, a közeli települések közötti forgalmat értve, általában azt, amely akkor is ezt az utat használná, ha az autópályán nem kellene díjat fizetni); a tulajdonhoz való jog a megnövekedett forgalom okozta többlet üzemanyag-szükséglet és a töréskár nagyobb kockázata miatt;

3. a párhuzamos utat használók közül azokat, akik az autópályát használnák, ha nem kellene díjat fizetni: a tulajdonhoz való jog a matrica vásárlás terhe miatt (ebből leszámítva a hosszabb út miatti többlet üzemanyagköltséget és időszükségletet);

4. az ország adófizető (közteherviselő) állampolgárait: a tulajdonhoz való jog a megépített, de nem az elvárhatóan kihasznált autópályák miatt (tekintet nélkül arra, hogy az állam szerepvállalása közvetlen finanszírozás, bevétel elengedés vagy bármi más).

Megállapítható volt, hogy egyedül a 3. csoportbeliek rendelkeznek tényleges választási lehetőséggel. (Ezen belül például a tranzit teherforgalomban az országon „megállás nélkül áthajtók” akár az országot is elkerülhetik, ha az itt kötelező feltételek ismeretében nem kívánják igénybe venni az útjainkat.) Tulajdonhoz való joguk érvényesítéséhez mások jogának korlátozása nem elkerülhetetlen.

Az 1. és 2. csoporthoz tartozóknak nincs tényleges választási lehetőségük. Az alkotmányos jogaikban mások által okozott visszásságokat önerejükből megszüntetni nem képesek. A 4. csoporthoz tartozó állampolgárok annak érdekében viselik a közterheket, hogy az abból elkészült mű (az autópálya) teljesítse közfeladatát.

A vizsgálatban körvonalazható volt tehát az eltérő érdekű csoportok más-más alkotmányos jogában való érintettsége. Az Alkotmánybíróság (AB) a kialakult gyakorlata szerint az adott alapjog alkotmányos korlátozhatóságát az alapjogok rendszeréből kiindulva a többi alapjoggal való korrelációban vizsgálja; az emberi méltósághoz és az élethez való jog kivételével elvetette a korlátozás abszolút tilalmát; precedens értékű rendező elve, kiindulási szempontja: nem tekinthető az alapjog lényeges tartalma korlátozásának, ha másik alapjog érvényesülése, védelme teszi azt szükségessé, továbbá a korlátozás arányos, vagyis a cél fontossága és az okozott alapjogsérelem egyensúlyban van.

Ezen alapelvekhez viszonyítottan nem kérdéses, hogy a fent 3. csoportba soroltak tulajdonosi jogai korlátozhatók a díjfizetéses út igénybevételére való szorítással, amennyiben ez az 1., 2. csoportbeliek élethez, testi-lelki egészséghez és egészséges környezethez való jogának védelme érdekében elengedhetetlen. A korlátozás ekkor arányos lenne, a cél fontossága és az okozott alapjogsérelem egyensúlyban lenne.

3. Az AB már az M3-as autópálya ügyével is foglalkozott. A testülethez a díjfizetés (matricás rendszer előtti) bevezetésével kapcsolatosan nyújtottak be indítványokat. A 14/1998. (V. 8.) AB határozat megállapította: „… a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény alkalmazásánál alkotmányos követelmény: a területrendezés körében egyfelől a környezetvédelmi célok, másfelől a fejlesztési célok a döntéshozatalnál azonos súllyal kerüljenek mérlegelésre; ennek megfelelően a hivatkozott rendelkezésnek „az ágazati koncepciókkal összhangban történő” szövegrésze nem értelmezhető akként, hogy az ágazati koncepciók a fontossági sorrendben bármiféle elsőbbséget élveznek a környezetvédelmi érdekekkel szemben. … az állam a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét nem csökkentheti, kivéve, ha az más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest akkor sem lehet aránytalan. … A hivatkozott rendelkezés gyakorlati alkalmazása azonban csak akkor lehet alkotmányos, ha összhangban áll az Alkotmánybíróság idézett határozatában foglaltakkal, amelyeket a testület értelemszerűen vonatkoztat nem csupán a természetvédelemre, hanem a környezetvédelem valamennyi szakterületére.”

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az autópályadíj fizetésével kapcsolatos döntésekben vagy nem vizsgálták a környezetvédelmi szempontokat, vagy a vizsgálatok eredményét figyelmen kívül hagyták, és ez nem változott az AB határozata után sem.

„Az eddigi tervezési munkák, az elemző vizsgálatok szinte kizárólag közlekedési, közlekedéspolitikai, gazdasági, financiális szempontból tekintették át és elemezték a tapasztalatokat. A környezetvédelmi szempontok, nem jelentek meg súlyuknak megfelelően! A környezet védelméről szóló törvényben előírt vizsgálati elemzést a vonatkozó törvényi kötelezettség ellenére sem végeztek, illetve az elvégzett elemzések szakmai tartalma elfogadhatatlan volt számunkra. Tárcánk többször jelezte ezt a közlekedési tárca felé, ám különösebb eredményre nem vezetett. A jövőben a korábbiaknál is nagyobb odafigyeléssel és szigorral kívánunk érvényt szerezni ennek a törvényi előírásnak.” (KöM tájékoztatás)

Elfogadva valamennyi érvet, amely az autópályákon a díjfizetést, illetve a matricás rendszert indokolta, az nem kérdés, hogy bevezetése állami akaratból történt, és valamennyi település valamennyi lakóját érinti, amelyen a párhuzamos főközlekedési út áthalad. Az objektív, intézményes védelem egyaránt megillet minden, azonos okokból, azonos ártalmaknak kitett embert. Ebből és a jelentés 2. pontjában kifejtettekből az következik, hogy az állam közigazgatásának intézkedésére szükség van, és mivel az élethez, a testi, lelki egészséghez való jog érdekében a tulajdonosi jog korlátozható, a célforgalom kivételével a párhuzamos utakon a nehézgépjármű-forgalom általánosan megtiltható.

4. A településeken átvezető – főként nehéztehergépkocsi – forgalom csökkentése érdekében a KöViM többek között jogszabály tervezetet készített arra vonatkozóan, hogy települések önkormányzatai környezeti terhelés mérési eredmények alapján kezdeményezhessék a forgalom korlátozását. A településenkénti forgalmi szabályozást aggályosnak találta az országgyűlési biztos, mivel tranzitforgalom esetén az országba belépéskor, egyéb esetben az autópálya kezdetén kell eldöntenie a gépkocsi vezetőjének, hogy hol fog végigmenni. Vajon minek alapján és mit fog dönteni? Ha a település határában találkozik a tilalommal, visszafordul és rámegy az autópályára, vagy keres a városban a „kertek alatt” egy másik utat, amelyen az adott településen áthaladva folytatja az útját? Az országot csak tranzit céllal igénybe vevő forgalom nagysága adott útszakaszokon azonos. Az országon belüli vagy az adott útvonalon célállomással rendelkező forgalom nyilván változó volumenű, de nem esetleges, így összességében az érintettség mértéke sem az.

A főközlekedési utak forgalmának településenkénti korlátozása nem tűnik alkalmasnak a probléma megoldására, és nem teljesíti az AB határozatában foglaltakat sem.

5. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jelenleg fennálló helyzet következtében az élethez, a legmagasabb szintű testi-lelki egészséghez, az egészséges környezethez és a tulajdonhoz való jogával összefüggésben jelentős számú állampolgárt ér sérelem. Ez az országos hálózaton való közlekedés biztosításának mint közszolgáltatásnak környezetvédelmi szempontból való elégtelensége és az ezzel kapcsolatos hatósági intézkedések elmaradása miatt következett be és folyamatosan fennáll.

Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság részben a jogszabályok hiányára, illetve hiányosságaira vezethető vissza, amelyek kiküszöbölésére a tervezett jogszabály nem látszik alkalmasnak, még a jelzett, egyidejűleg bevezetendő egyéb változtatásokkal sem.

Az országgyűlési biztosi jogkörében az állami költségvetésre vagy a koncesszióra vonatkozó konkrét megállapítást nem tett, a vizsgálatot ez irányban nem is folytatta. A még csak tervezett jogi szabályozás miatt sem élt ajánlással, csak jelezte a megoldás alkalmatlanságát. Kezdeményezte ugyanakkor, hogy a közlekedési és vízügyi miniszter és a környezetvédelmi miniszter együttesen alkossanak olyan jogszabályt, vagy kezdeményezzék megalkotását, amely a fizető autópályákkal párhuzamosan haladó főközlekedési utak forgalmi helyzetének normalizálására alkalmas úgy, hogy az ezen utak mentén élők és ezeken rendeltetésszerűen közlekedők élethez, testi-lelki egészséghez, egészséges környezethez és tulajdonhoz való jogának érvényesülését szavatolja, és a feltárt visszásságokat a lehetőség szerinti legteljesebb mértékben megszünteti; egyúttal figyelemmel van a vizsgálatban a 3. és 4. csoportba soroltaknak az ügyben releváns érdekeire.

A megszólítottak az ajánlást elfogadták.

A közlekedési és vízügyi miniszter válaszához mellékelten megküldte véleményezésre a utak forgalomszabályozásáról szóló 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet módosításának tervezetét, amelybe 10/A. § beiktatásával kívánják megoldani a párhuzamos utak forgalomkorlátozását.

Az országgyűlési biztos az ajánlásának megfelelő pontosításokat javasolva fogadta el a választ.

OBH 2961/2000.

Az Alkotmány 70/D. §-ában biztosított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben mindaddig fennáll visszásság közvetlen veszélye, amíg a települések önkormányzatai nem gondoskodnak a törvényben kötelező feladatként előírt fogorvosi alapellátáshoz kapcsolódó ügyeletről.

Az RTL Klub – Híradó 2000. május 26-i adásában elhangzott, hogy a győri fogorvosi ügyeleteken 2000. július 1-től a környező 36 település betegeit nem látják el. A győri önkormányzat ezt a tényt levélben közölte az érintett települési önkormányzatokkal.

Az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot indított, mert a riportban elhangzottakkal kapcsolatban felmerült az Alkotmányban biztosított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének a gyanúja, ezért az ügyben megkereste Győr város polgármesterét.

Az elmúlt időszakban Győr városában a fogászati ügyelet folyamatos ellátást biztosított, finanszírozását részben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, részben a győri önkormányzat biztosította. 2000. március 15-től Győrött átszervezték a fogorvosi ügyeleti szolgálatot, amelyet teljes mértékben a győri önkormányzat finanszírozott. A győri rendelőkben ellátott betegek 35%-a olyan településen él, ahol van fogászati alapellátás, de az egészségügyi törvény alapján a települési önkormányzat feladataként előírt, az alapellátáshoz (a fogorvosi ellátáshoz is) kapcsolódó ügyeleti ellátásról a települési önkormányzatok nem gondoskodtak.

Győr városának ezekkel a településekkel nem volt szerződése, és az érintett települések sem fordultak ilyen kérelemmel az alapellátást nyújtó önkormányzathoz. Ezért Győr város önkormányzata 2000. május 17-én levélben kereste meg az érintett a települési önkormányzatokat, amelyben felhívta figyelmüket az ügyeleti ellátásról való gondoskodásra, illetve arra, hogy 2000. július 1-től az Egészségügyi Alapellátás fogászati ügyeletén megjelent nem győri lakosok kezelési költségét az illetékes önkormányzatoknak számlázni fogják, mivel a sürgősségi beavatkozás a betegeknek térítésmentesen jár.

A Győr környéki települések lakosainak fogászati sürgősségi ellátása érdekében 2000. június 21-én egyeztető megbeszélésre került sor a Győr környéki települések vezetőivel. A megbeszélésen megállapodás született, amely szerint fogászati sürgősségi ügyeleti ellátást Győr városa a megállapodás alapján biztosítja azoknak az önkormányzatoknak, ahol más megoldást nem találnak, természetesen térítés ellenében. Az elvégzett beavatkozásokért fizetendő térítési díjakat méltányosan állapítja meg. Az csak az ellátással kapcsolatban felmerülő közvetlen költséget tartalmazza. A megállapodás-tervezetet valamennyi érintett önkormányzatnak megküldték.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az RTL Klub Híradójában elhangzottakkal kapcsolatosan a legmagasabb szintű testi egészséghez való alkotmányos joggal összefüggésben felmerült visszásság abban a tekintetben nem igazolódott be, hogy a környező települések lakosai a fogászati alap-, ill. sürgősségi ellátást illetően ellátatlanok maradtak. Az országgyűlési biztos megállapította azonban azt is, hogy a vizsgált alkotmányos joggal összefüggésben a visszásság közvetlen veszélye fennállt, illetve mindaddig fennáll, amíg a környező települések önkormányzatai nem gondoskodnak a törvényben előírt kötelezően ellátandó feladatuk megoldásáról.

Az országgyűlési biztos a megállapított visszásság orvoslása érdekében a Győr környéki települési önkormányzatok polgármesterinek kezdeményezést tett, hogy a helyi önkormányzatokról szóló és az egészségügyről szóló törvényben előírt, kötelezően ellátandó egészségügyi feladatok körében gondoskodjanak a fogorvosi alapellátásról és az ahhoz kapcsolódó ügyeleti ellátásról. Az országgyűlési biztos kezdeményezésének a települési önkormányzatok eleget tettek, azonban két polgármester sürgetés ellenére sem válaszolt.

OBH 3324/2000.

Nem állapítható meg visszásság az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz való joggal, az 55. § (1) bekezdésében megfogalmazott személyes szabadsághoz való joggal, valamint a 70/D. § (1) bekezdésében biztosított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben, ha az egészségügyi intézmény a jogszabályoknak és az orvos-szakmai követelményeknek megfelelően a beteg érdekében jár el.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 3604/2000.

I. Az Alkotmány 70/D. §-ában foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha egy kórházi osztály a betegirányítás ellenére orvosilag indokolt esetben is vonakodik felvenni a beteget.

II. Az Alkotmány 70/D. §-ában foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog és az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való jog sérelmének veszélyét jelenti, ha a mentőszolgálat a tiszta tudatú és a beszállítás ellen tiltakozó hajléktalanokat veszélyeztető körülmények között – tehát a lehűlés veszélyének kitéve, illetve ezen túl esetleg sürgősségi ellátást nem igénylő betegségek fennállása mellett – az utcán hagyja, és feltalálási helyükről nem értesíti a szociális ellátó intézményt.

III. Az Alkotmány 70/D. §-ában foglalt lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jog, valamint a 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó a jogbiztonság sérelmének közvetlen veszélyét jelenti, ha a kórházak nem végzik el a fertőtlenítést a felvétel előtt, és ezért a betegeknek több órát kell utaznia, illetve várakoznia mielőtt sor kerülhetne az orvosi ellátásra.

IV. Az Alkotmány 70/D. §-ában biztosított lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jog sérelmének veszélyét jelenti, ha a fertőtlenítő fürdetőkkel szoros egységben működő, hajléktalanokat ellátó háziorvosi rendelők működtetését az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) más fenntartónak úgy adja át, hogy nincs arra garancia, hogy az átszervezés után a rendszer fennmarad, és a hajléktalanok a fertőtlenítő fürdetéssel együtt a háziorvosi ellátást is igénybe vehetik.

V. Az Alkotmány 70/D. §-ában biztosított lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jog sérelmének veszélyét jelenti, hogy a fertőtlenítéssel kapcsolatos jogszabályok nem szólnak az eltetvesedés veszélyének fokozott mértékben kitett személyek megelőző személyi fertőtlenítéséről.

VI. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott diszkrimináció alkotmányos tilalmába ütközik és az Alkotmány 70/D. §-ában biztosított lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jog sérelmét okozza az Országos Traumatológiai Intézet főigazgatói utasítása, mely szerint az Intézetből elsősorban az alacsonyabb színvonalú ellátást nyújtó Fővárosi Szociális Központ Intézményei (FSZKI) és Oltalom Karitatív Egyesület tartós ápolási osztályaira kerülhetnek a hajléktalan betegek, ha az említett intézményekben a rendelkezésre álló szolgáltatás a súlyos állapotban lévő hajléktalanok gyógyítására nem alkalmas.

VII. Az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való jogot sérti, ha a hajléktalanokat ápoló kórházi osztályon nem foglalkoztatnak szociális munkást.

VIII. Az Alkotmány 70/D. §-ában biztosított lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jog sérelmének közvetlen veszélyét jelenti, ha egy kórházi osztályon a ténylegesen megvalósított ellátásnak nem megfelelő, alacsonyabb a finanszírozás.

IX. Az Alkotmány 70/D. §-ában biztosított lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jog sérelmét jelenti, ha az Oltalom Karitatív Egyesület tartós ápolási osztályán gondozott betegek összetétele nem az ápolási osztály feladatainak és felszereltségének megfelelő, és így a finanszírozás a ténylegesen végzett munkához képest alacsony.

X. Az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való jog sérelmét és az Alkotmány 70/D. §-ában biztosított lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jog sérelmének közvetlen veszélyét jelenti és ezzel visszásságot okoz az a körülmény, hogy az ellátórendszerben a szükséglethez képest alacsony a hajléktalanoknak létesített bentlakásos ápoló-gondozó és rehabilitációs otthonok száma, és így az egészségügyi ellátást már nem igénylő, de az utcai életre, önellátásra alkalmatlan hajléktalanok tömege nem részesül a törvényben állami kötelezettségként előírt ellátásban.

Az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot folytatott a hajléktalanok egészségügyi ellátásával kapcsolatban.

1. A vizsgálat során készített interjúk alapján az országgyűlési biztos észlelte, hogy hetente előfordul a mentő által szállított, és általában a Kórházi Ágynyilvántaró (továbbiakban: KÁNY) által irányított hajléktalanok kórházi felvételének megtagadása, ami – orvosilag indokolt esetben, a szükséges feltételek fennállása esetén – az érintett beteg lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joga sérelmének veszélyét jelenti, és így alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz. Az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy az ÁNTSZ Fővárosi Intézetének vezetője adjon ki körlevelet a fővárosi kórházaknak és ebben rögzítse, hogy a KÁNY betegirányítását – a szükséges feltételek fennállása esetén – az egészségügyi intézményeknek kötelező figyelembe venni.

2. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a fővárosi mentőszervezet vezetőjének azon utasítása, mely szerint télen a közterületről a hajléktalanokat beleegyezésük esetén akkor is el kell vinni, ha betegségük miatt nem igényelnének sürgősségi kórházi elhelyezést, hozzájárul a hajléktalanok lehűléstől és a fagyástól történő megóvásához. Megállapította azonban azt is, hogy az érintett tiltakozása esetén, feltéve, hogy tudata tiszta, a mentőszolgálat nem szállíthatja a hajléktalant sem egészségügyi, sem szociális ellátóhelyre. Az utcán élő emberek rengeteg olyan betegségtől szenvedhetnek – például fertőző tüdőtuberkulózis, lábszárfekély, gyomorfekély, májzsugor, idegrendszeri elváltozások –, amelyek nem minősülnek sürgősségi esetnek, ezért a beszállítás elmulasztása miatt előfordulhat, hogy hosszú ideig vagy esetleg végérvényesen kezelés nélkül maradnak. Az országgyűlési biztos a feltárt alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében kezdeményezte, hogy az Országos Mentőszolgálat Fővárosi Szervezetének Vezetője gondoskodjon arról, hogy a mentőszolgálat értesítsen egy diszpécserközpontot fenntartó és utcai szociális munkásokat foglalkoztató szociális szervezetet a tiszta tudatú és a beszállítás ellen tiltakozó, így veszélyeztető körülmények között az utcán hagyott hajléktalan ember feltalálási helyéről.

3. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a fővárosi kórházak többsége nem végzi el a hozzá beszállított beteg kezelés előtti fertőtlenítő fürdetését, hanem a beteget az ÁNTSZ által fenntartott fertőtlenítő fürdetők valamelyikébe irányítja. Mindezt annak ellenére teszik, hogy a 18/1998. (VI. 3.) NM rendeletben foglaltak szerint kötelességük lenne fertőtlenítő helyiséget működtetni a felvételi részlegen, és ott elvégezni a fertőtlenítést. A feltárt visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a Fővárosi Önkormányzat mint fenntartó gondoskodjon arról, hogy a kórházak a rendeletben foglaltaknak megfelelően végezzék el a hozzájuk érkező betegek szükség szerinti fertőtlenítését.

4. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a vizsgálat során meglátogatott egyik legnagyobb forgalmú, hajléktalanokat ellátó háziorvosi rendelőt a fertőtlenítő fürdetőivel szoros egységben az ÁNTSZ működteti. Az érintett rendelővel kapcsolatban kapott információ szerint ezek működtetését az ÁNTSZ egy éven belül másnak kívánja átadni. A biztos megállapította, hogy az átszervezés után fennáll annak a közvetlen veszélye, hogy a rendszer felbomlik, ami az orvosi kezelés elmaradásához vezethet. A visszásság orvoslása és az alkotmányos jog sérelmének megelőzése érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy az országos tisztifőorvos a rendelők működtetésének átadása során gondoskodjon a szolgáltatás jelenlegi integrált rendszerének fennmaradásáról.

5. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ÁNTSZ a fertőtlenítő fürdők fenntartása és működtetése révén fontos szerepet játszik a hajléktalanellátásban. A vizsgálat során kapott információk szerint az ÁNTSZ a fertőtlenítő fürdők működtetésének átadását tervezi. Megállapította továbbá, hogy a feladat kevésbé hatékony elvégzése vagy a tevékenység megszüntetése esetén az itt rendszeresen fertőtlenítő készítményekkel tisztálkodó, és így a tetvesség és más élősködők ellen jelenleg védelmet élvező hajléktalanok egészségi állapota feltehetően sokkal rosszabbra fordulna. Megállapította azt is, hogy a jogszabályok nem szólnak a fertőzés veszélyének fokozott mértékben kitett személyek fertőtlenítő fürdetéséről. A feltárt visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy az egészségügyi miniszter módosítsa a fertőző betegségek és a járványok megelőzéséről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendeletet úgy, hogy az egészségügyi kártevők által okozott egészségi ártalmak megelőzése körében az ÁNTSZ feladatai között szerepeljen az eltetvesedés veszélyének fokozott mértékben kitett személyek számára fertőtlenítő fürdetők működtetése.

6. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Országos Traumatológiai Intézet egyik Főigazgatói Körlevélben megfogalmazott utasítása, mely szerint az intézetből elsősorban az alacsonyabb színvonalú ellátást nyújtó FSZKI és Oltalom Karitatív Egyesület tartós ápolási osztályaira kerülhetnek a hajléktalan betegek, a diszkrimináció alkotmányos tilalmába ütközik, és sérti az érintett betegek lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jogát, ha az említett intézményekben a rendelkezésre álló szolgáltatás a betegségük gyógyítására nem alkalmas. A feltárt visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy az Országos Traumatológiai Intézet főigazgatója egy újabb körlevél kiadásával vonja vissza a fent említett körlevelét és más módon, például a KÁNY segítségének fokozottabb igénybevételével gondoskodjon a hajléktalan betegek krónikus osztályokra történő elhelyezéséről.

7. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Szent János Kórház Krónikus II. Pulmonológiai Osztályán, ahol kivétel nélkül hajléktalanokat kezelnek, tehát olyan betegeket, akiknek papírok beszerzéséhez segítségre, életvezetési tanácsokra, elhelyezéssel kapcsolatos ügyintézésre lenne szükségük, nem foglalkoztattak szociális munkást. A visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a kórház főigazgatója építsen be a Krónikus II. Pulmonológiai Osztály létszámába egy szociális munkás státust is.

8. Az országgyűlési biztos tényként rögzítette, hogy a Szent János Kórház Krónikus II. Pulmonológiai Osztályát az OEP a krónikus besorolásnak megfelelően, 1,2-es szorzóval finanszírozza, annak ellenére, hogy az osztály tevékenysége az itt végzett rehabilitáció miatt az ápolásnál jóval komplexebb. A visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy az OEP főigazgatója módosítsa a II. Pulmonológiai Osztály finanszírozását rehabilitációs besorolásúra.

9. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az FSZKI rehabilitációs és a krónikus ápolási osztályainak működését az OEP ápolási osztályként, tehát a legalacsonyabb szorzóval finanszírozza. Az osztályokon azonban az ápolási tevékenységnél összetettebb orvosi feladatokat is végeznek, melyekhez nincsenek meg a szükséges tárgyi feltételek. Megállapította továbbá, hogy a felszereltségükhöz és az orvosi jelenléthez képest súlyosabb állapotban lévő betegek fogadását mégsem utasíthatják el, mert ebben az esetben a rászoruló hajléktalanok feltehetően nem jutnának semmilyen orvosi ellátáshoz. A visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a főpolgármester gondoskodjon az FSZKI keretein belül működő, akut betegeket is ellátó tartós ápolási osztály valamelyik fővárosi önkormányzati kórházba történő integrálásáról, ahol az akut osztályról érkező hajléktalan betegek gyógyításához szükséges diagnosztikus és terápiás háttér rendelkezésre áll. Javasolta, hogy az integráció után az FSZKI vezetője gondoskodjon arról, hogy az ápolási osztályokra ne vegyenek fel akut ellátást igénylő betegeket.

10. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy Oltalom Karitatív Egyesület ápolási osztályán gondozott betegek összetétele nem az ápolási osztály feladatainak és felszereltségének megfelelő, és így a finanszírozás a ténylegesen végzett munkához képest alacsony. A visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy az OEP Főigazgatója rendelkezzen az Oltalom Karitatív Egyesület fenntartásában működő fekvőbeteg osztály finanszírozásának krónikus besorolásúra történő visszaállításáról.

11. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az olyan hajléktalanok egészségügyi ellátás utáni elhelyezése, akik utcán már nem képesek élni, esetleg amputáltak, vagy gyógyíthatatlan kísérő betegségben szenvednek, szinte teljesen megoldatlan. A feltárt alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy az egészségügyi miniszter és a szociális és családügyi miniszter együttműködve vizsgálja meg azt, hogy országosan milyen igény van a hajléktalanok ápoló-gondozó és rehabilitációs intézményeire és az eredménynek megfelelően gondoskodjanak olyan megoldási módok kialakításáról, amelyek segítik az önkormányzatokat törvényben rögzített feladataik megvalósításában.

A kezdeményezésekre a válaszadás határideje még nem járt le.

OBH 3974/2000.

A gondozottak, hozzátartozóik, valamint az intézmény dolgozóinak törvényes érdekeire is figyelemmel, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített, jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthonban az intézmény érdekképviseleti fóruma nem működik. Ugyanezen jog sérelme mellett az ellátottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz, valamint az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében rögzített lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogával összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézet rendelkezik határozatlan idejű működési engedéllyel, bár az ahhoz szükséges feltételek hiányoznak.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 4135/2000.

I. Az őrszolgálat elítéltekkel való ellátása ellentétes a Bvtvr. rendelkezéseivel, ezért az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatban visszásságot okoz, de közvetlenül veszélyezteti az őrként foglalkoztatott elítéltek emberi méltóságát is.

II. A szabad levegőn tartózkodás elmaradása, a késedelmes orvosi vizsgálat, a zárkák megfelelő világításának hiánya, a fűtés és melegvízellátás zavarai sértik a fogvatartottaknak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében biztosított jogát a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. Női fogvatartottak esetében az alapvető higiénés követelmények biztosításának hiányosságai az embertelen, megalázó bánásmód tilalmába is ütköznek (Alk. 54. § (2) bek.)

III. Az elkülönítő zárka használatára vonatkozó részletes szabályozás hiánya és emiatt a jogszerű használat ellenőrzésének lehetetlensége sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságot és annak lényegi elemét képező jogbiztonságot. Az elkülönítő zárkában a világítás és ülőhely hiánya, a természetes szükségletek emberi módon történő elvégzésének lehetetlensége sérti az emberi méltósághoz fűződő jogot és a kegyetlen, megalázó bánásmód tilalmába ütközik, ezáltal alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz.

IV. A női elítéltek rendszeres foglalkoztatásának alacsony színvonala és alapvetően a nyereségérdekeltségnek történő alárendelése nincs összhangban a hatályos jogszabályokkal, a büntetés-végrehajtás céljaival és az állami akarattal, továbbá közvetlenül veszélyezteti az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében meghatározott, legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot. Az elítéltek foglalkoztatásának tartós hiánya sérti az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében meghatározott munkához való jogot is.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hivatalból helyszíni vizsgálatot rendelt el a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet mélykúti alegységében, a fogvatartott nők körülményeinek ellenőrzésére, különös tekintettel a fiatalkorú elítéltek nevelésére, foglalkoztatására.

A vizsgálat időpontjában, az intézetben 281 nőt tartottak fogva, így a telítettség a mélykúti alegységben 170%-os volt. Itt különösen érezhető volt a büntetés-végrehajtási személyzet létszámhiánya. Nappal összesen hét nő teljesít szolgálatot, valamint egy férfi felügyel a kapunál. Éjszaka – a kapus mellett – mindössze egy biztonsági felügyelő és egy főfelügyelő látja el az öt épületből álló alegységben a szolgálatot. Ez a létszám még a férőhelyeknek megfelelő fogvatartotti létszám esetében is kevés lenne, de 160-170%-os telítettség mellett az alapfeladatok ellátására sem elegendő.

Az őrszolgálat csak nappal megoldott. Ekkor az őrtornyokban fogvatartottak ülnek, akik ezért a bizalmi munkáért havi 4000 forint munkadíjat kapnak. Éjszaka az őrtornyokban nem tartózkodik senki. Az őrszolgálat elítéltekkel való ellátása ellentétes a Bvtvr. rendelkezéseivel, ezért az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatban visszásságot okoz, de közvetlenül veszélyezteti az őrként foglalkoztatott elítéltek emberi méltóságát is.

A szükségesnél kevesebb létszámú személyzet a sajátos elhelyezési és irányítási körülmények mellett nehezen tud eleget tenni feladatainak. A napi egy óra sétát – a fogvatartottak elmondása szerint – nem mindig biztosítják, hetente kétszer-háromszor jutnak csak ki a szabad levegőre. A szabálysértési őrizetben lévők körlete éjszakára teljesen felügyelet nélkül marad. Az ügyeleten nem tartózkodik senki.

Az épületek fűtését korszerűtlen, elöregedett kazánokkal biztosítják. Fürdésre hetente kétszer van lehetőség. A WC-k rendszeresen eldugulnak, a vízcsapok vagy nem működnek a zárkákban, vagy nem lehet elzárni őket. Az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdése deklarálja, hogy a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. Ez a jog a fogvatartottakat is megilleti és az érvényesüléséhez szükséges feltételek biztosítása a büntetés-végrehajtás feladata. A szabadságvesztésüket töltő nők esetében figyelemmel kell lenni arra is, hogy biológiai szükségleteik és mentális teherviselő képességük a férfiakétól eltérő. Azok az elhelyezési, fogvatartási körülmények, amelyek a férfiak számára még elviselhetők, a nők részére megalázó bánásmódnak minősülhetnek és emberi méltóságuk, személyiségük megőrzését súlyosan veszélyeztetik.

A szabad levegőn tartózkodás elmaradása, a késedelmes orvosi vizsgálat – még akkor is, ha ez csak esetenként fordult elő –, a zárkák megfelelő világításának hiánya, a fűtés és melegvízellátás zavarai sértik a fogvatartottaknak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében biztosított jogát a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. Az alapvető higiénés követelmények biztosításának hiányosságai ezen túlmenően az embertelen, megalázó bánásmód tilalmába is ütköznek.

Az alegység fegyelmi részlegében egy vastagon párnázott falakkal és ajtóval ellátott, betonpadlós, ablaktalan zárkát biztonsági elkülönítésre használnak. Itt helyezik el az átmenetileg ön- és közveszélyes állapotban lévő fogvatartottat. A különleges zárkában elhelyezett fogvatartottakról, az idehelyezés okáról, kezdetének és befejezésének időpontjáról, a rendeletben előírt orvosi vizsgálat megtörténtéről semmilyen dokumentáció, napló vagy feljegyzés nincs, így a használat indokoltsága, jogszerűsége nem ellenőrizhető.

Az Alkotmány 54. § (2) bekezdése az emberi méltósághoz való jog megvalósulásával összefüggésben rögzíti a kínzás, kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód tilalmát. Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtett álláspontja szerint – összhangban a vonatkozó nemzetközi dokumentumokkal és azok értelmezésével – ez a tilalom abszolút, azaz nem lehet mérlegelni vele szemben semmilyen más alkotmányos jogot vagy feladatot.

Az elkülönítő zárka használatára vonatkozó részletes szabályozás hiánya és emiatt a jogszerű használat ellenőrzésének lehetetlensége, továbbá a fogvatartottak tájékoztatásának, figyelmeztetésének a hiánya sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságot és annak lényegi elemét képező jogbiztonságot. Az elkülönítő zárkában a világítás és ülőhely hiánya, a természetes szükségletek emberi módon történő elvégzésének lehetetlensége sérti az emberi méltósághoz fűződő jogot és a kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás tilalmába ütközik, ezáltal alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz.

A 281 fogvatartottból 200 nem dolgozik. Az elítéltek munkáltatását részben az állami tulajdonban levő – a büntetés-végrehajtási célok elérése érdekében létrehozott és hivatásos állományú büntetés-végrehajtási tisztek által irányított – Agrospeciál kft. végzi, részben az intézet költségvetési keretéből fedezik. A büntetés-végrehajtási jogszabályok rendelkezéseit sérti, ha az elítéltek foglalkoztatási lehetőségeit a – kifejezetten ennek biztosítására alakult – gazdálkodó szervezetek nyereséges működése érdekében korlátozzák.

A női elítéltek rendszeres foglalkoztatásának alacsony színvonala és alapvetően a nyereségérdekeltségnek történő alárendelése nincs összhangban a hatályos jogszabályokkal, a büntetés-végrehajtás céljaival és az állami akarattal, továbbá közvetlenül veszélyezteti az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében meghatározott, legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való – a fogvatartottakat is megillető – jogot. Az elítéltek foglalkoztatásának tartós hiánya sérti az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében meghatározott munkához való jogot is.

A női fogvatartottak közül 92-en vesznek részt az általános iskolai képzésben; szeptembertől pedig a szakközépiskolai oktatás is beindult 16 elítélt részére. A fogvatartottak nevelése, képzése érdekében különböző szakmai tanfolyamokat is szerveznek, melyek anyagi fedezetét az Agrospeciál kft., a Fejér Megyei Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ ill. a BVOP biztosítja. Sportolásra a szabad levegőn tartózkodás alatt, többnyire hétvégén van lehetőség; a sporteszközöket az intézet biztosítja. A fiatalkorúak oktatása, képzése a körülményekhez képest megfelelőnek mondható: a vöröskeresztes tanfolyamon való részvétel kötelező a számukra, de néhányan még a számítógépes tanfolyamra is járnak. Az intézet vezetése – az érdeklődés és a rendelkezésre álló korlátozott anyagi erőforrások függvényében – biztosítja a mélykúti alegységben fogvatartott fiatal- és felnőttkorúak részére a képzési, tanulási lehetőséget. Ezzel összefüggésben alkotmányos visszásságot nem állapítottunk meg.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlotta az igazságügy-miniszternek, hogy a megállapított alkotmányos visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében:

1. Vizsgáltassa meg valamennyi büntetés-végrehajtási intézetben a fogvatartottak biztonsági elkülönítésére szolgáló különleges zárkák kialakítását és gondoskodjék arról, hogy azok megfeleljenek az alkotmányos és emberi jogi rendelkezések követelményeinek.

2. Állapítsa meg a különleges zárkákban való elhelyezés részletes és ellenőrizhető szabályait, a jogszerű elhelyezés dokumentálásának módját, amelyből legalább a fogvatartott neve, az elhelyezés oka, kezdete és vége, az elrendelő kiléte és az orvos véleménye megállapítható.

3. Vizsgáltassa meg, hogy a fogvatartottakat foglalkoztató büntetés-végrehajtási gazdálkodó szervezetek működése, az állami támogatás felhasználása összhangban van-e a büntetés-végrehajtási jogszabályokban meghatározott célokkal, elsősorban a fogvatartottak részére minél szélesebb körű munkalehetőség biztosításával.

Az országgyűlési biztos ajánlotta a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának:

1. Tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a mélykúti alegység éjszakai és nappali őrzése a büntetés-végrehajtásra vonatkozó hatályos jogszabályoknak és biztonsági feltételeknek megfeleljen. Szüntesse meg az elítéltek őrként való foglalkoztatását.

2. Intézkedjék, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek házirendjének melléklete tartalmazza a hazai emberjogi szervezetek postacímét, vagy a kapcsolatfelvétel módját és feltételeit.

3. Tegye meg a szükséges intézkedéseket a fogvatartott nők elhelyezési körülményeinek, tisztálkodási és egyéb higiénés szükségleteinek, egészségügyi ellátásának javítására.

4. Vizsgáltassa meg, hogy milyen intézkedések szükségesek a mélykúti alegységben elhelyezett fiatalkorúak rendszeres oktatási, képzési lehetőségeinek további javítására, az Intézet ezzel kapcsolatos tevékenységének támogatására.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka az ajánlásokat elfogadta és végrehajtotta, az igazságügyminiszter válasza még nem érkezett meg.

OBH 4360/2000.

Az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében deklarált lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő, valamint az Alkotmány 67. § (1) bekezdésében rögzített, a gyermekek kiemelt védelemhez való jogával kapcsolatban visszásságot okoz, ha a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény előírásait megszegve egyes települési önkormányzatok nem hozzák létre a gyermekjóléti szolgáltatás valamilyen formáját, vagy a szolgáltatás ellátásával nem a képesítési előírásoknak megfelelő személyt bíznak meg, illetőleg ha a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai nem minden esetben élnek jelzési kötelezettségükkel.

Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.

OBH 4568/2000.

Megállapítható az Alkotmányban deklarált az élethez való joggal (54. § (1) bek.), valamint ezzel szoros összefüggésben a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal (70/D. §) összefüggésben a sérelem közvetlen veszélye, ha a megyei egészségügyi szolgáltatóknál tapasztalt hiányos személyi és tárgyi feltételek, továbbá a megfelelő finanszírozás hiánya miatt a beteg nem kaphatja meg a legrövidebb időn belül a tényleges állapotának megfelelő ellátást.

A Blikk szeptember 6-i számában cikk jelent meg „Négy kórházba szállították a törött nyakú férfit, mégis meghalt” címmel, majd este a TV2 – Jó estét Magyarország! című műsora is foglalkozott a Heves megyei esettel.

Az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot indított, mert az élethez, valamint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogokkal, ezen belül az egészségügyi ellátáshoz való joggal összefüggésben felmerült a sérelem közvetlen veszélye.

A vizsgálat megindításával egy időben az országgyűlési biztos tudomására jutott, hogy a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon orvos szakértő bevonásával vizsgálatot indítottak, ezért megkereste a Gyöngyösi Rendőrkapitányság vezetőjét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Nyomozó Osztályának jelentése alapján államigazgatási eljárás indult az atkári lakos rendkívüli halálesete ügyében.

A beszerzett orvos szakértői véleményben foglaltak szerint a biciklibalesetet szenvedett férfit mentő gépkocsival beszállították a Hatvani Albert Schweitzer Kórház és Rendelőintézet Traumatológiai Osztályára, ahol a vizsgálatok során egyértelmű törést, repedést nem állapítottak meg, de megfigyelésre felvették az osztályra. A beteg állapota nem romlott, azonban az osztály orvosi kara szükségesnek látta, hogy további speciális röntgenfelvételek készüljenek a betegről. Ennek érdekében átszállították az egri Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház-rendelőintézet Radiológiai osztályára. Az átszállításra azért volt szükség mert Heves megyében csak ebben az egy egészségügyi intézményben van speciális röntgenfelvételek elvégzésére alkalmas CT laboratórium. Az átszállítással egy időben a hatvani kórház felvette a kapcsolatot a miskolci megyei kórház idegsebészeti osztályával, annak érdekében, ha a beteg további kezelése szükséges lenne. A CT vizsgálatok olyan jellegű sérüléseket tártak fel, amelyek gyógykezelése az egri megyei kórházban nem volt lehetséges, ezért a beteget továbbszállították a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház I. Ideg Osztályára, ahol haladéktalanul hozzáláttak a beteg gyógykezeléséhez. A gyógykezelés során szükségessé váló műtéti beavatkozás előkészítése közben, az altatás alatt a beteg meghalt.

A beérkezett boncjegyzőkönyv, illetve orvosszakértői vélemény megállapította, hogy a balesetet szenvedett férfi I.-es és II.-es nyaki csigolyájának törése a baleset következményeként alakult ki, és ezen sérülések, az ahhoz társuló agyburok közötti és gerinccsatornai vérzés, mint ok-okozati összefüggés a halál beálltával összefüggésbe hozható. A szakértői vélemény alapján a fenti halállal összefüggésbe hozható sérülésen kívül egyéb, más jellegű halállal összefüggésbe hozható sérülésre, idegenkezűségre vagy mérgezésre utaló jelek nem voltak megállapíthatók. Az orvosszakértői boncolás során még olyan szív-, illetve májbetegségeket tártak fel, amelyek mint természetes okú megbetegedések állottak fenn, és amelyek pontosan meg nem határozható mértékben a halál adott időpontjában, annak bekövetkezésében résztényezőként szerepet játszhattak.

Az orvos szakértői vizsgálat során olyan körülményt nem tártak fel, amely a foglalkozási szabályok megszegéséből, illetve szakszerűtlen gyógykezelésből adódóan elősegíthette vagy meggyorsíthatta volna a balesetet szenvedett férfi halálát. Figyelemmel arra, hogy a halál közvetlen okozati összefüggésbe hozható az elszenvedett balesettel, azonban ezen kívül sem szabálysértési, sem kívül álló személy által elkövetett bűncselekmény nem volt megállapítható, ezért a rendőrség az államigazgatási eljárást határozattal megszüntette.

Az országgyűlési biztos a rendelkezésére bocsátott vizsgálati anyagokból megállapította, hogy az atkári férfi tragédiája arra vezethető vissza, hogy a megyében az egri kórházat leszámítva nincsenek megfelelő diagnosztikai centrumok, amelyeknek a segítségével a beteg a legrövidebb időn belül megkaphatta volna a tényleges állapotának megfelelő ellátást.

Az országgyűlési biztos az OBH 4627/2000. számú jelentésében megállapította, hogy a rossz és hiányos tárgyi és személyi feltételek ellenére Heves megyében a mentés és a sürgősségi ellátás kizárólag a két intézmény vezetése között kialakult jó együttműködésnek köszönhetően működőképes. Ugyanakkor megállapította azt is, hogy a megyei egészségügyi szolgáltatóknál tapasztalt személyi és tárgyi feltételek, továbbá a megfelelő finanszírozás hiánya miatt a vizsgált alkotmányos jogokkal összefüggésben – élethez való jog, legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog – fennáll a sérelem közvetlen veszélye.

A konkrét ügyben sem a rendőrségi, sem az államigazgatási eljárás, sem a szakértői vélemények alapján nem történt mulasztás. A feltárt alkotmányos jogokkal összefüggésbe hozható sérelem a hiányos ellátottságra és a nem megfelelő szervezésre vezethető vissza. Ennek orvoslása érdekében az országgyűlési biztos a már hivatkozott OBH 4627/2000. számú jelentésében ajánlást tett az egészségügyi miniszternek, ezért a konkrét ügyben ajánlást nem tett.

OBH 4627/2000.

Megállapítható az Alkotmányban deklarált az élethez való joggal (54. § (1) bek.), valamint ezzel szoros összefüggésben a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal (70/D. §) összefüggésben a sérelem közvetlen veszélye, ha a megyei egészségügyi szolgáltatóknál tapasztalt hiányos személyi és tárgyi feltételek, továbbá a megfelelő finanszírozás hiánya miatt a beteg nem kaphatja meg a legrövidebb időn belül a tényleges állapotának megfelelő ellátást.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 6000/2000.

Az Alkotmány 18. §-ában biztosított, az egészséges környezethez, a 61. § (1) bekezdésében deklarált, a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő állampolgári jogokkal kapcsolatban visszásságot okoz, ha az országhatárokon kívülről érkező környezeti hatásokra vonatkozó, a magyar hatóságok rendelkezésére álló információk megismertetésének szabályai eltérnek azoktól, amelyeket akkor kell alkalmazni, ha a környezeti hatás kibocsátója Magyarországon van, és emiatt a közmeghallgatás tartása ez esetben nem kötelező.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az adatvédelmi biztossal együtt folytatott vizsgálatában foglalkozott az országhatárokon átterjedő környezeti hatásokkal kapcsolatos, a környezetre vonatkozó információk nyilvánosságával.

A vizsgálatot a Környezetvédelmi Tanácsadó Irodák Hálózata kezdeményezte. A vizsgálat a környezettel kapcsolatos közérdekű adatok megismeréséhez és az egészséges környezethez való jog megsértésének gyanúja miatt indult.

Az országgyűlési biztosok megállapították, hogy a jogszabályok nem teszik kötelezővé közmeghallgatás tartását akkor, ha a veszélyes környezeti hatások a külföldről kibocsátó fél tervezett tevékenysége miatt állhatnak elő, és a veszély esetleg az egész lakosságot érintené, hanem ennek megtartását lényegében a környezetvédelmi minisztérium belátására bízza.

Megállapították, hogy az egészséges környezethez való jog törvényi garanciái hiányosak az országhatárokon átterjedő környezetkárosítás megelőzésével összefüggésben.

Az ezen környezeti hatások vizsgálatáról szóló, Espooban 1991. február 26-án aláírt (1999. október 13-án kihirdetett) nemzetközi egyezmény alapján a környezeti hatást kibocsátó külföldi fél Magyarországnak mint hatásviselő félnek a rendelkezésére bocsátja a tervezett beruházás környezeti hatástanulmányát. Nincs akadálya tehát a magyarországi közmeghallgatásnak. Megtartására és arra, hogy ennek figyelembevételével alakítsák ki a nemzetközi tárgyalásokon képviselendő magyar álláspontot, a belföldi hatóságok kötelezhetők.

Az országgyűlési biztosok álláspontja szerint a jogalkotó feladata a közmeghallgatás szabályozása. Ezért az adatvédelmi biztos és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvények alapján felkérte a környezetvédelmi minisztert, hogy kezdeményezze a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény olyan módosítását, amely az országhatárokon átterjedő környezeti hatásokat okozó tervezett tevékenységekkel összefüggésben intézményesíti a kötelező országos közmeghallgatást, meghatározza annak szervezeti kereteit és részletes eljárási szabályait.

A miniszter a felkérésnek eleget tett oly módon, hogy a környezeti hatásvizsgálat elvégzéséhez kötött tevékenységek köréről és az ezzel kapcsolatos hatósági eljárás részletes szabályairól szóló kormányrendelet tervezetébe beiktatta a hiányolt szabályokat.