Alkotmány 17. §: A Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik.
70/E. § (1) bekezdés: A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.
(2) bekezdés: A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.
A szociális biztonsághoz való jog sérelmével összefüggésben az elmúlt évekhez hasonlóan a beszámolási időszakban is sok beadványt érkezett az országgyűlési biztoshoz. Az összes benyújtott panasz alapján megállapítható, hogy az állampolgárok az országgyűlési biztostól leginkább a jogbiztonságuk és a létbiztonságuk feltételeinek megteremtéséhez vagy helyreállításához reméltek segítséget.
Amint azonban azt már az 1999. évről készült beszámolóban rögzítettük, az országgyűlési biztos hatásköre csak annak ellenőrzésére terjedhet ki, hogy az állam által alkotmányos kötelezettségként létrehozott szociális intézményrendszer megfelelő módon működik-e, a jogszabályok előírásait betartják-e, valamint hogy a mérlegelési jogkörben hozott döntéseknél figyelemmel vannak-e az alkotmányos követelményekre. Nincs tehát az ombudsmannak módja és lehetősége arra, hogy az életszínvonal javítására, a szociális kiadások növelésére vagy az elosztás törvényes rendjének módosítására kezdeményezzen. Nincs lehetősége fellépni azokban az ügyekben sem, amelyekben a panaszosok nehéz szociális helyzetéből adódó anyagi jellegű igényeit a települési önkormányzat – a törvényes járandóságon túl – azért nem tudja teljesíteni, mert maga is forráshiánnyal küzd. Amennyiben azonban az eljárásban a panaszos körülményeit nem tárták fel, az eljárást jogszabályokkal ellentétes módon folytatták le vagy a vonatkozó jogszabályt, rendeletet elmulasztották megalkotni, úgy kezdeményezte a sérelem orvoslását.
Mindebből az is következik, hogy a létbiztonság igényét az Alkotmány előírásai alapján nem lehet a szociális biztonsághoz való joggal azonosítani. A létbiztonság igénye az Alkotmány 17. §-ában deklarált állami kötelezettségvállalásból fakad, amely szerint a Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik. E szakasz tágabb értelemben határozza meg az állami kötelezettséget, mint az Alkotmány 70/E. §-a, amelynek az (1) bekezdése az állampolgárok szociális biztonsághoz való jogát tételesen sorolja fel. Ez ugyanis azokat az élethelyzeteket rögzíti, amelyekben az állampolgár igénybe veheti a (2) bekezdésben meghatározott szociális és társadalombiztosítási intézményrendszert. Az országgyűlési biztosok több éves vizsgálati gyakorlatában sok gondot okozott a szociális gondoskodás tartalmának értelmezése, ezen belül a hajlékhoz való jog lényegének tisztázása. Ezért nyújtott be indítványt az állampolgári jogok, és a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa 1998. januárjában az Alkotmánybírósághoz. Indítványukban abban kértek állásfoglalást, hogy a szociális biztonsághoz való jogának része-e a hajlékhoz való jog.
Az Alkotmánybíróság 2000. november 8-án hirdette ki erre vonatkozó 42/2000. (XI. 8.) AB határozatát. Ebben rögzítette, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló többször módosított 1949. évi XX. törvény 70/E. §-ban deklarált szociális biztonsághoz való jogból nem vezethető le az állampolgárok hajlékhoz való joga.
Figyelemmel arra, hogy az Alkotmánybíróság határozatai az országgyűlési biztosok számára is kötelező iránymutatást adnak, e döntéssel – közel három évig tartó bizonytalanság után – tisztázódtak az országgyűlési biztosok vizsgálati lehetőségei.
Az AB határozat ugyan nem zárja ki annak lehetőségét, illetve szükségességét, hogy az állam jogszabályokban rendezze a hajlékhoz való jogot, és „szociális védőhálót” létesítsen azok számára is, akik önhibájukon kívül válhatnak hajléktalanná. A határozatban a „hajlékhoz” való jog és a „szálláshoz” való jog viszont külön értelmet kapott azáltal, hogy amíg a szociális biztonság elvéből következően a hajlékhoz való jogot nem ismerte el, addig az élethez való alapjogból levezette az állam szállásbiztosítási kötelezettségét. Eszerint az állam köteles minden rászoruló állampolgárnak az életveszély elhárítása érdekében szállást biztosítani. Ezzel a kiegészítéssel tulajdonképpen új állami feladat keletkezett. Az Alkotmány 15. § és 16. §-aiban előírt kötelezettsége alapján az államnak gondoskodnia kell az önhibájukon kívül a hajléktalanság veszélyének kitett családokról. A feladat megoldási módjának meghatározásában azonban az állam nagyfokú önállósággal és a mindenkori gazdasági-politikai helyzetnek megfelelő szabadsággal bír.
A Szociális és Családügyi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint törvénytervezet készül az önhibájukon kívül eladósodott személyek és családok helyzetének konszolidálására. Eszerint az önkormányzatok anyagi lehetőségétől függetlenül növelnék a rászorulók lakásmegtartásának esélyét.
Az önkormányzatok szociális ügyekben folytatott eljárásaival összefüggésben megállapított alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok 2000-ben is az egyedi eljárási hibákban, a helytelen jogalkalmazásban, a jogszabályok téves értelmezésében, illetőleg a konkrét hatósági intézkedések elmulasztásában öltöttek testet. Néhány önkormányzat rendeletében vagy határozatában korlátozta a törvényben meghatározott egyes juttatásokat, például a gyermekétkeztetési hozzájárulás vagy a rendszeres szociális segély igénylésére jogosultak körét, a támogatás összegét vagy a kifizetés módját. Gyakran fordult elő, hogy az önkormányzat vagy annak bizottsága a szociális juttatásokra irányuló kérelmeket nem bírálta el határidőben vagy nem hozott határozatot. Visszásságot okozott az is, amikor az ügyfél azért maradt ellátás nélkül, mert az ellátás szükségességének megállapításához az önkormányzat késedelmesen szólította fel őt orvosi vizsgálatra. Önkormányzati mulasztás miatt vonták meg a jövedelempótló támogatást attól a munkanélküli ügyféltől, aki a lakcímének megváltozását bejelentette, mégis a régi címére kapott felszólítást.
2000-ben az önkormányzatok ár- és belvízkárokkal kapcsolatos ügyintézése miatt új típusú panaszokkal foglalkoztunk. Ezekben az esetekben a vizsgált önkormányzatok az eljárási szabályok megsértésével okoztak visszásságot. A szociális biztonságot sértette, hogy a vis maior támogatás és az átmeneti segély iránti kérelmek ügyében az önkormányzat nem hozott alakszerű határozatot, vagy az, amikor az igénylőnek a szociális körülményeit nem derítette fel maradéktalanul.
A tulajdonhoz való alapjoggal kapcsolatos visszásságon kívül a szociális biztonsághoz fűződő joggal kapcsolatban is visszásságot okozott az az önkormányzat, amelyik az öregségi járadékot és rendszeres szociális segélyt csak akkor biztosította, ha a kérelmező hozzájárult, hogy az ingatlantulajdonára jelzálogjogot jegyezzenek be. A szociális biztonság alapjogát sértette az önkormányzat, amikor a rászoruló részére megállapított támogatás és segély kézbesítéséről a „mentálisan nehéz helyzetben lévő panaszos” számára nem gondoskodott, és emiatt a rászorult évekig ellátatlan maradt. Visszásságot idézett elő az önkormányzat akkor is, amikor a polgármester szociális ügyekben gyakorolt hatáskörét törvénysértően ruházta át a polgármesteri hivatal ügyosztályára. Volt olyan eset is, amelyben a képviselő-testület az időskorúak járadéka iránti kérelemben nem a jogerős bírósági ítéletnek megfelelően hozott döntést.
Több panasz érkezett az egyes ellátások igényjogosulti körének korlátozása miatt. Súlyos visszásságot okozott a felnőtt korú fogyatékos személyek szociális biztonságával összefüggésben az, hogy 1999. október 1-jétől a családi pótlék igénylésére jogosultak köréről a családi támogatásokról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény úgy rendelkezett, hogy a felnőtt korú fogyatékos személy gondnoka nem jogosult családi pótlékra, de az e támogatási forma kiváltására szolgáló fogyatékossági támogatás igénylésére a jogszabály csak 2001. július 1-jét követően ad lehetőséget.
A gyámok, és gyámoltjaik szociális biztonsághoz fűződő jogával kapcsolatban is visszásságot okozott a családi támogatásokról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény. Eszerint a fiatalkorú anyák saját jogon nem igényelhetnek ellátást, de a fiatalkorú anya gyermeke után járó családi pótlékra a kinevezett gyám is csak akkor jogosult, ha a lakcíme megegyezik gyámoltjáéval. Esetükben a gyermekgondozási segély is csak akkor folyósítható, ha a gyám a gyermek másfél éves koráig nem folytat kereső tevékenységet és nem részesül rendszeres pénzellátásban. További visszásságot okozott, hogy a nagykorúvá vált, de még középiskolában tanuló volt gyámolt után sem a gyám, sem a volt gyámolt nem kaphatott iskoláztatási támogatást akkor, ha nem árva, vagy ha nem volt átmeneti, illetőleg tartós nevelt. Ezen a helyzeten – az ajánlásunk alapján – a törvény 2001. január 1-jén kedvezően változtatott.
A Gyermekvédelmi Szakszolgálat is sérelmet okoz az érintett szociális biztonsághoz fűződő jogával összefüggésben akkor, ha nem kéri a gyermekotthonban történő elhelyezéskor az árva gyermek után járó árvaellátás továbbfolyósítását. Egy másik ügyben megállapítottuk, hogy a gyámhivatal a gondnokság alá helyezési keresetétől a bírósági tárgyaláson elállt, ezt követően egy évig nem tájékoztatta a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságot arról, hogy a cselekvőképes személyeknek folyósítsa nyugdíjukat, ezzel súlyos visszásságot okozott.
A szociális biztonság érvényesülésének egyik alapvető feltétele az ehhez szükséges ellátást biztosító intézmény-fenntartási kötelezettség teljesítése. Az elmúlt évben a szociális intézményekben, szociális otthonokban, pszichiátriai betegek otthonaiban, időskorúak ápoló-gondozó otthonaiban végzett ellenőrzéseink során az intézményekben több, sokszor visszatérően ugyanazoknak az alkotmányos jogoknak a sérelmét állapítottuk meg. A tárgyi és személyi feltételek hiányosságai évek óta visszatérő probléma. Visszásságot okozott a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt állók esetében a pszichiátriai betegek otthona, amikor az intézetbe történő felvételről kizárólag a gondnokok kérelmére, a gondnokoltak nyilatkozatának kikérése nélkül döntöttek, vagy amikor az otthon nem alkalmaz megfelelő létszámban szakképzett ápolószemélyzetet. A tulajdonjog sérelme mellett a szociális biztonsággal összefüggésben is visszásságot okoznak, ha az ápoló-gondozó otthonokban jogalap nélkül kötelezik a bekerülő lakókat egyösszegű hozzájárulás fizetésére.
A nyugdíjbiztosítás körében végzett vizsgálatok különös sajátossága – amint azt a tavalyi évi beszámolóban is rögzítettük –, hogy az ellátások egy része biztosítási, azaz polgári jogi alapon nyújtandó. Ennek az a következménye, hogy bizonyos körben a jogsérelmek gyanúja esetén bírósági eljárás is indítható. Az ellátás nem szerződésszerű teljesítése a szolgáltató monopolhelyzetére tekintettel azonban nehezen állapítható meg. Több ügyben okozott visszásságot az, hogy a nyugdíjbiztosítási szervezetek késedelmesen, vagy nem a jogosultságnak megfelelően állapítottak meg különböző ellátásokat. Speciális élethelyzetekre a jogszabályokat nem mindig lehet alkalmazni, ilyen ügyekben a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság számára biztosított méltányossági jogkör alkalmazása jelentett megoldást.
OBH 9019/1996. és az OBH 7034/1998. számú ügyek utóélete
Az országgyűlési biztos az tulajdonhoz való alkotmányos jog, valamint a szociális biztonság sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot OBH 7034/1998. számon a berhidai ingatlantulajdonosokat fenyegető kilakoltatás ügyében. Az országgyűlési biztos már 1997 decemberében – az OBH 9019/1996. számú ügyben – ajánlást tett a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítására az 1989 előtt felvett hitelek megemelkedett kamatainak megfizetésére képtelen családok helyzetének rendezése érdekében.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az eladósodott családok ügyében minden további lehetőség attól függ, hogy az Alkotmánybíróság szerint van-e hajlékhoz való jog.
Az országgyűlési biztosok indítványát az Alkotmánybíróság 2000. november 8-án bírálta el, és kihirdette a 42/2000. (XI. 08.) AB határozatot, mely szerint az Alkotmány 70/E §-ban foglalt szociális biztonsághoz való jogból a hajlékhoz való jog nem vezethető le.
Az országgyűlés elfogadta a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXXVI. törvényt, amely új alapokra helyezte az ingatlanvégrehajtásnak azt az esetét, amely az adós lakóhelyére irányul.
Kapcsolódó ügyszám az OBH 5442/2000.
OBH 3362/1997., OBH 10370/1997. és OBH 1202/1998. számú ügyek utóélete
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a szociális biztonság, valamint a jogállamiság követelményéből fakadó jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, mert az Egészségbiztosítási Pénztárak a társadalombiztosításról szóló törvény téves értelmezése következtében a korengedményes nyugdíjasok kiegészítő tevékenységű vállalkozói jogviszonyát visszamenőlegesen főfoglalkozásúvá minősítették, és eszerint írták elő a késedelmi pótlékkal terhelt járulékfizetési kötelezettséget.
A vizsgálat 1999. évben csak részben zárult eredménnyel, mert több ügyben az érintett ügyfelek felkutatása nehézségekbe ütközött, illetve a többszöri átszervezés miatti változás is nehezítette a rendezés folyamatát. Az országgyűlési biztos az APEH elnökének az ajánlására érkezett válaszát elfogadva a vizsgálatot lezárta. A vizsgálat eredménnyel zárult, kivételt képez a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vizsgált ügy, amely csak a Legfelsőbb Bíróság jogegységi döntését követően fejezhető be.
OBH 8271/1997.
A jogállamiságból eredő tisztességes eljáráshoz fűződő, a tulajdonhoz, az emberi méltósághoz, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz, továbbá a szociális biztonsághoz való joggal kapcsolatban okoz visszásságot [Alk. 2. § (1) 13. § (1) 54. § (1) 55. § (1) 70/E. §], ha a belátási képességében korlátozott, de cselekvőképességet érintő gondnokság alá nem helyezett személlyel íratnak alá olyan gondozási szerződést, amelyben vállalja, hogy élete végéig bentlakásos ellátásban részesül.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 318/1998.
Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az önkormányzat képviselő-testülete azzal, ha a rendeletében a rendszeres gyermekvédelmi támogatást pénzben nyújtható ellátásként, az étkezési térítési díjkedvezményt természetbeni ellátásként szabályozza, és a támogatás folyósításáról a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig utólag gondoskodik.
A panaszos sérelmezte Piricse Község Önkormányzata által biztosított rendszeres gyermekvédelmi támogatás formáit és a folyósítás módját, illetve hogy az önkormányzat jogosulatlan kérelmezőnek tekinti őt az adótartozása miatt.
Az Alkotmányban rögzített gyermeki jogok és a szociális biztonsághoz fűződő jog sérelmének alapos gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, melynek során információkat kért az önkormányzat jegyzőjétől a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. Az iratok alapján megállapította, hogy a panaszos négy kiskorú gyermeke után jogosult a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra, amelyet az ellátás bevezetése óta az önkormányzat folyamatosan biztosít a családnak. A gyermekvédelmi támogatáson kívül a gyermekek még további ellátásokban is részesültek.
Az önkormányzat a rendszeres gyermekvédelmi támogatást és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást pénzben nyújtható támogatásként, a tankönyvtámogatást és a gyermekintézmények étkezési térítésének díjkedvezményét a természetbeni ellátások formáiként szabályozta a rendeletében. A testület további pénzbeli támogatásként állapította meg a beiskolázási támogatást. A helyi rendeletalkotás a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 18. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazáson alapult.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panasz megalapozatlan, mert a rendszeres gyermekvédelmi támogatást az önkormányzat pénzben nyújtja az arra jogosultaknak. A panaszosnak az adótartozással kapcsolatos állítását kivizsgálva feltárta, hogy a képviselő-testület a helyi adóhátralékot vagy az étkezési térítési díjhátralékot nem tekintette kizáró oknak, ezzel az indokkal nem utasítottak el kérelmet.
Az országgyűlési biztos az eljárást alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.
OBH 1325/1998.
Az Alkotmány 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való jog és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha a rendszeres szociális segély megállapításához szükséges orvosi vizsgálatra az önkormányzat késedelmesen szólítja fel az ügyfelet, és ezért az érintett átmenetileg ellátatlan marad.
A panaszos a beadványában sérelmezte, hogy Sárbogárd Város Önkormányzata mulasztása miatt átmenetileg nem részesült rendszeres szociális segélyben. A vizsgálat során kapott tájékoztatás szerint az önkormányzat rendszeres szociális segélyt állapított meg a panaszos mint munkaképességét legalább 67%-ban elvesztett személy részére. A határozat nem tartalmazta a következő felülvizsgálat időpontját. A panaszos 1998. január 7-én felkereste az önkormányzatot és másolatot kért az orvosi szakvéleményről. Ekkor derült ki, hogy a felülvizsgálat már 1997 novemberében esedékes lett volna, erről azonban őt az önkormányzat nem értesítette. A jegyző 1998. január 8-án hozott határozatával a panaszost az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Orvosszakértői Intézet I. fokú Orvosi Bizottsága elé utalta felülvizsgálat céljából. Az önkormányzat egészségügyi és szociális bizottsága 1998. január 16-án kelt határozatával 1997. december 31-i hatállyal megszüntette a rendszeres szociális segély folyósítását. Az indoklás szerint az ügyfél részére a munkaképesség csökkenésről kiadott orvosi igazolás lejárt, és újabb orvosi szakvéleménnyel nem tudta igazolni a munkaképesség csökkenés mértékét. A panaszos 1998. február 6-án vett részt az Országos Orvosszakértői Intézet Orvosi Bizottságának vizsgálatán, ahol megállapították, hogy munkaképességét 67%-ban elvesztette. Az egészségügyi és szociális bizottság február 18-án kelt határozatával 1998. január 1-jétől megállapította a panaszos rendszeres szociális segélyre való jogosultságát. A határozat tartalmazta a következő felülvizsgálat időpontját.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a jogbiztonság követelményének részét képezi a tisztességes eljáráshoz való jog, melyet az eljárási garanciák betartása biztosít az állampolgárok számára. A tisztességes eljáráshoz való jog minden hatósági intézkedés során megilleti az állampolgárt. Ahogyan azt már az OBH 7459/1996. számú ügyben megállapította, az Alkotmányból fakadó tisztességes eljáráshoz való jog akkor is kötelezi a jogalkalmazót, ha az érintett esetben a jogszabályok nem tartalmaznak részletes eljárási előírásokat, garanciákat. Megállapította továbbá, hogy az ügyfél az államigazgatási eljárásban köteles legjobb tudomása szerint, jóhiszeműen közreműködni. Az ügyfelek közreműködési kötelezettségének teljesítése érdekében azonban az eljáró szervnek az ügyfelet jogairól és kötelességeiről tájékoztatnia kell. A vizsgált esetben a támogatást megállapító határozaton nem szerepelt a következő felülvizsgálat időpontja. A beutalás szükségességét az önkormányzatnak kellett volna figyelemmel kísérni és erről az ügyfelet értesíteni.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy eljárási jogszabálysértés akkor vezethet – a jogállamiság alkotmányos elvéből fakadó jogbiztonság követelménye vagy a jogorvoslathoz való jog sérelme mellett – a szociális biztonsághoz való joggal kapcsolatban visszássághoz, ha az önkormányzatok jogalkalmazása nem felelt meg a jogszabályoknak, és ezért a kérelmező ellátatlanul maradt. A rendszeres szociális segély olyan támogatási forma, amely egyéb jövedelem hiányában a megélhetést, az alapvető életfeltételeket hivatott biztosítani. A késedelmes orvosi vizsgálatra utalás miatt a panaszos a rendszeres szociális segély januári összegét csupán utólag kapta meg, tehát átmenetileg ellátatlan volt. Az országgyűlési biztos általános helyettese a feltárt alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság jövőbeni elkerülése érdekében kezdeményezte, hogy az önkormányzat a rendszeres szociális segélyek felülvizsgálata során nagyobb körültekintéssel kísérje figyelemmel az orvosi szakvélemények lejáratának időpontját. Az önkormányzat az ajánlást elfogadta.
OBH 3581/1998.
Visszásságot okoz az Alkotmány 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben az önkormányzat, ha a rendszeres szociális segélyt, lakásfenntartási támogatást és átmeneti segélyt megállapítja ugyan, de annak kézbesítéséről nem gondoskodik, és így a rászorult panaszos több éve ellátatlanul marad.
A panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert sérelmezte Tokodaltáró Község Önkormányzatának eljárását a szociális támogatásokkal kapcsolatos ügyeiben. Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során tájékoztatást kért az önkormányzattól.
A vizsgálat megállapította hogy az önkormányzat 1997. április 14. napjától megállapította a panaszosnak a rendszeres szociális segélyt, az akkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 70%-át, tehát 8050 forintot. Ez az összeg minden évben emelkedett. Az 1999. októberben az ismételten benyújtott kérelem időpontjában az öregségi nyugdíjminimum 15 350 forint volt, 2000-ben 16 600 forint, tehát ezek 70%-a a havi rendszeres szociális segély. Az önkormányzat a jogszabályban előírt kötelezettségeket teljesítette, a rendszeres szociális segélyt és lakásfenntartási támogatásokat megállapította, illetve időszakosan átmeneti segélyben is részesítette a panaszost. Az önkormányzat előírta a segélyek felvételének módját (polgármesteri hivatal házipénztára), de már az első havi összeg kiutalásánál észlelnie kellett volna, hogy ez a módszer nem vezetett eredményre. Az összegek eljuttatása érdekében az önkormányzat más módot is választhatott volna (például: hivatalos kézbesítés), de ezt nem tette, melynek következtében a mentálisan nehéz helyzetben lévő panaszos négy évig ellátatlanul maradt. A vizsgálat megállapította, hogy az együttműködés hiánya nem csak egyértelműen a panaszos terhére róható fel. Tény azonban az is, hogy a rendszeres szociális segély ismételt megállapítása, illetve a korábbi segélyek kifizetése érdekében a panaszos együttműködésére is szükség van, mert a munkaügyi központban személyesen meg kell jelennie, illetve a korábban már kiutalt segélyeket az önkormányzatnál fel kell vennie.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ellátási kötelezettség elmaradásával az Alkotmányban deklarált szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben az önkormányzat eljárása alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okozott.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felkérte Tokodaltáró Község Önkormányzatának Képviselő-testületét és Szociális Bizottságát, hogy az önkormányzat ellátási kötelezettségére tekintettel – a feltételek megléte esetén – állapítsa meg a panaszosnak a rendszeres szociális segélyt. Gondoskodjon – a jogszabályi keretek között – a már korábban megállapított rendszeres szociális segély, lakásfenntartási támogatás és átmeneti segély kifizetéséről és kézbesítéséről.
Az önkormányzat a szükséges intézkedéseket megtette, a kifizetésről gondoskodott.
OBH 6400/1998. és OBH 1296/1999. számú ügyek utóélete
Az országgyűlési biztos általános helyettese az orvosi titoktartási kötelezettség, valamint a szociális biztonsághoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a megállapított alkotmányos joggal összefüggő visszásság miatt felkérte az egészségügyi minisztert a panaszolt „orvosi tájékoztató” című nyomtatvány rendszeresítésére és használatára vonatkozó szabályozás kiadására, az Országos Orvosszakértői Intézet főigazgatóját pedig az iratok alapján történő soros felülvizsgálatok gyakorlatának áttekintésére, különös tekintettel az orvosi titkokat tartalmazó iratok kezelésére.
Az ajánlást a címzettek elfogadták. A miniszter kiadta a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendeletet, ami 2000. február 26-tól hatályos. A rendelet 1. számú melléklete tartalmazza az A. 3510-90. számú orvosi beutalót az OEP OOSZI orvosi bizottságához, továbbá a munkaképesség-változás, a fogyatékosság véleményezése és a keresőképesség felülvizsgálatra elnevezésű nyomtatványt is.
OBH 393/1999.
I. Visszásságot okoz az önkormányzat az Alkotmány 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való joggal, ha nem tesz eleget a törvényben előírt szabályozási kötelezettségének, továbbá ha határozata nem felel meg a törvényben előírt feltételeknek.
II. Visszásságot okoz az Alkotmány 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való joggal és a 2. §-ban deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben az önkormányzat, ha az eljárási szabályokat megsérti, és ezáltal veszélyezteti a panaszos szociális ellátáshoz való jogosultságát.
A panaszos rendszeres szociális segéllyel kapcsolatos ügyében kifogásolta Tiszasas Község Önkormányzatának eljárását.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a szociális biztonsághoz való jog és a jogbiztonsághoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során tájékoztatást az önkormányzatot.
A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos részére megállapított rendszeres szociális segély havi összege nem felelt meg a törvényi szabályozásnak. 1998-ban, a határozat meghozatalakor nem havi 8000 forint, hanem havi 10 960 forint lett volna a helyes összeg. Az önkormányzat szűkös költségvetési forrásaira való hivatkozás nem lehet felmentés a jogsértő szűkített ellátásra, még akkor sem, ha ezek az érvek tényszerűek. Az önkormányzat a segély helytelen megállapításán túl, rendeletében nem szabályozta a rendszeres szociális segélyt mint támogatási formát. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy Tiszasas Község Önkormányzata visszásságot okozott mind a szociális biztonsághoz, mind a jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben. Az országgyűlési biztos vizsgálata során megállapította továbbá azt is, hogy Csépa Község Önkormányzata megsértette az államigazgatási eljárás általános szabályait. A panaszos ugyanis lakóhelyet változtatva, Csépáról költözött Tiszasas községbe. E korábbi lakóhelye szerinti önkormányzat az illetékességének megszűnéséről azonban késedelmesen értesítette Tiszasas Község Önkormányzatát. Az eljárási szabályok szerint az államigazgatási szerv a hatáskörét és az illetékességét az eljárás minden szakaszában hivatalból köteles vizsgálni. Ha azt állapítja meg, hogy az ügyben nincs hatásköre vagy nem illetékes, az ügyet haladéktalanul átteszi a hatáskörrel rendelkező illetékes államigazgatási szervhez, és erről az ügyfelet értesíti. A késedelmes áttétel miatt a panaszos egy hónapi segélytől esett el. Csépa Község Önkormányzata ezzel visszásságot okozott a jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben és ezen keresztül a panaszos szociális biztonsághoz való joga is sérelmet szenvedett.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalt, hogy Tiszasas szociális ellátásokról szóló rendeletét vizsgálja meg, és kezdeményezze módosítását. Kezdeményezésében felkérte Tiszasas jegyzőjét, hogy a rendszeres szociális segélyek folyósítását vizsgálják felül, és a havi összegeket a szociális törvény rendelkezéseinek megfelelően állapítsák meg. Felkérte továbbá Csépa község jegyzőjét arra, hogy a jövőben az eljárási törvény illetékességi szabályait tartassa be a polgármesteri hivatal ügyintézőivel.
Az érintettek az ajánlással és a kezdeményezésekkel egyetértettek, a szükséges intézkedéseket megtették, az önkormányzat a rendeletét megfelelően módosította.
OBH 1332/1999. és OBH 6829/1996.
I. A gondozottak, hozzátartozóik, valamint az intézmény dolgozóinak törvényes érdekeire is figyelemmel, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített, jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz az intézet házirendjében szabályozni szükséges egyes tárgykörök felvételének elmulasztása.
II. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített, a tulajdonhoz fűződő jogot sérti a pszichiátriai betegek otthonának a gondozottak pénzkezelésével kapcsolatos azon gyakorlata, amely szerint egyes cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló gondozott nyugdíját, jövedelmét gondnoka helyett az intézet veszi fel és kezeli. Ugyanezen jogot sérti, ha a gyámhatóságok – a gondnokság alatt álló személyek vagyona terhére az eseti pénzfelhasználás engedélyezése során – a gondnokok kérelmének indokoltságát nem minden ügyben vizsgálják a megfelelő körültekintéssel, és a pénzfelhasználást „automatikusan” engedélyezik.
III. Ha az otthon lakószobái nem felelnek meg sem a jelenlegi, sem pedig a korábban hatályos építésügyi előírásoknak, ez visszásságot okoz az abban lakó gondozottaknak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében rögzített lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogával összefüggésben. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot a lakószobák elavult, korszerűtlen és balesetveszélyes fűtése. Ugyancsak e joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézetben nem alakítanak ki megfelelő orvosi szobát és egészségügyi elkülönítőt, továbbá ha az intézet a jogszabályban előírt, minimális orvosi jelenlétet nem biztosítja.
IV. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz fűződő alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha a pszichiátriai betegek otthona lakószobáinak ajtajait állandóan nyitva tartják, a mellékhelyiségeket nemenként nem különítik el, és a WC-ajtók nem zárhatók.
V. Az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében rögzített szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához fűződő jogot sérti, ha a pszichiátriai betegek otthona büntetésből vagy eseti orvosi szakvélemény nélkül a kimenőt megvonja.
VI. Az érintett gondozottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fűződő jogán kívül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvét is sérti a pszichiátriai betegek otthona, ha az intézetbe történő felvétel a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt állók esetében kizárólag a gondnokok kérelmére, a gondnokolt nyilatkozata nélkül történik, illetve ha az intézet a jogszabályi feltételek megléte ellenére sem kezdeményezi az érintett gondozottnak más – egészségi állapotának megfelelő – intézménybe való áthelyezését. Ugyanezen jogot sérti az otthon, ha nem gondoskodik leendő lakói előgondozásának megszervezéséről. Ugyancsak ezen jogokat veszélyezteti – illetve arányától és tartamától függően sérti –, ha az intézménynél nem áll alkalmazásban a jogszabály által előírt minimális létszámú szakképzett ápolószemélyzet.
A panaszosok beadványaikban a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona által nyújtott ellátást kifogásolták. Sérelmezték a betegekkel való bánásmódot, a fenyítések alkalmazását, az ápolási-gondozási tevékenységet, a gyógyszerekkel, valamint a tisztálkodó szerekkel való ellátottság hiányát, az étel mennyiségét és minőségét, a folyamatos fűtés hiányát, továbbá azt is, hogy az intézmény vezetése az otthonnak adományozott ruhákat nem osztja szét a gondozottak között.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztos vizsgálatra kérte fel a Komárom-Esztergom megyei Közigazgatási Hivatalt. Az ellenőrzés megállapításai ismeretében az országgyűlési biztos elrendelte, hogy munkatársai is végezzék el az intézmény helyszíni vizsgálatát. A vizsgálat időpontjában az otthonban a dolgozók létszáma 46 volt, ebből 27 ápoló. Húszan rendelkeztek egészségügyi képesítéssel, közülük négy személy tartozott az otthon mentálhigiénés csoportjába. A mentálhigiénés csoport vezetője megbízottként látta el feladatát, mert nem volt a munkakörére előírt felsőfokú végzettsége. Annak ellenére, hogy a szakmai létszámhiányt 1998. július 1-től a jogelőd Népjóléti Minisztérium által biztosított státuskeretből 2 ápoló felvételével enyhítették, a vizsgálat megállapítása szerint a jogszabályban minimálisan előírt szakképzett ápolószemélyzet hiánya a gondozottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint a szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos jogaival összefüggésben visszásságot okoz. A közigazgatási hivatal vizsgálata megállapította, hogy jogsértő az az intézeti gyakorlat, amely szerint a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt állók esetében az intézményi elhelyezésre kizárólag a gondnok kérelmére kerülhet sor. A szakosított ellátások igénybevétele a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt állók esetében a gondozott – a gondnok által jóváhagyott – kérelmére, a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt állók esetében pedig a gondnok kérelmére történhet. Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy e szabályok megszegése a szociális biztonsághoz fűződő joggal, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos alapelvével összefüggésben visszásságot okozott. Az otthon előgondozást nem végzett. A vizsgálat megállapítása szerint a vizsgálat idején hatályban lévő 2/1994. (I. 7.) NM rendeletben rögzített előgondozási kötelezettség hiánya a gondozottak szociális biztonsághoz való alkotmányos jogával összefüggésben visszásságot okozott. Az országgyűlési biztos munkatársai a helyszínen azt tapasztalták, hogy van olyan lakószoba, ahol – a kis alapterület és az ágyak elhelyezése miatti zsúfoltság következtében – a közlekedés csak a szobaajtó állandó nyitva tartásával oldható meg. A vizsgálat megállapítása szerint a kényszerűségből nyitva hagyott szobaajtók, a mellékhelyiségek nemenkénti elkülönítésének hiánya miatt az intimitás elemi feltételei is hiányoztak. Ez a gondozottak emberi méltósághoz fűződő alkotmányos jogával kapcsolatban visszásságot okozott. A közigazgatási hivatal megállapításával megegyező tapasztalatunk szerint az intézményben nincs „éjszakai világítás”, a fekhelyeknél nem volt helyi világítás, továbbá nővérhívó készülékeket sem szereltek fel. A lakószobák fénycsöves megvilágítása pedig nem felel meg az OTÉK 89. § (2) bekezdésében foglaltaknak, egyben visszásságot okoz a gondozottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogával összefüggésben. Az otthon lakószobáinak fűtése korszerűtlen, fatüzelésű cserépkályhákkal történik, ami – figyelemmel az otthonban gondozottak mentális állapotára – fokozottan balesetveszélyes, és a vizsgálatot végzők álláspontja szerint a gondozottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészségéhez fűződő alkotmányos jogával összefüggésben visszásságot okoz Az otthonban egy 12,6 m2 alapterületű nővérszobát alakítottak ki, ami egyben orvosi szoba is. Ebben a helyiségben
helyezték el a zárható gyógyszerszekrényt. Egészségügyi elkülönítő nincs az otthonban. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a jogszabály által megkövetelt általános orvosi jelenlét az egyetlen vegyes használatú helyiségben – amely egyben a vizsgáló, az orvosi szoba, az ügyeleti szoba, és a nővérszoba is – nem megoldható. Az orvosi szoba és az egészségügyi elkülönítő hiánya az otthon gondozottainak a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jogával összefüggésben visszásságot okoz. A közigazgatási hivatal vizsgálata szerint az egészségügyi ellátást a háziorvos heti két alkalommal 1 órában, az ideg-elmegyógyász szintén heti két alkalommal 1 órában végezte. Az otthon igazgatójától kapott tájékoztatás szerint a háziorvos heti két alkalommal 2 órában, az ideg-elmegyógyász heti egy alkalommal 2 órában rendel. A vizsgálat megállapítása szerint a vizsgálat idején hatályban volt 2/1994. (I. 30) NM rendeletben minimálisan előírt orvosi jelenlét hiánya a gondozottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jogával kapcsolatban visszásságot okozott. A közigazgatási hivatal megállapítása szerint két cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy esetében a nyugdíjat az intézmény dolgozója vette át. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 18. § (1) bekezdése értelmében a cselekvőképtelen személy nevében törvényes képviselője jár el, így – a törvény adta keretek között – a gondnokság alatt álló vagyonával is ő rendelkezik. A vizsgálat megállapítása szerint az otthonnak a gondozottak pénzkezelésével kapcsolatos azon gyakorlata, amely szerint egyes cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló gondozott nyugdíját, jövedelmét gondnoka helyett az intézet veszi fel és kezeli, visszásságot okoz az érintett gondozottak tulajdonhoz való alkotmányos jogával összefüggésben. A vizsgálata szerint a gyámhatóságok – a gondnokság alatt álló személyek vagyona terhére az eseti pénzfelhasználás engedélyezése során – a gondnokok kérelmének indokoltságát nem minden ügyben vizsgálták a megfelelő körültekintéssel, a pénzfelhasználást „automatikusan” engedélyezték. A vizsgálat megállapítása szerint aggályos és az érintett gondozottak tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogának maradéktalan érvényesülését közvetlenül veszélyezteti az otthonnak a gondozottak vagyonkezelésével kapcsolatos fenti gyakorlata. A közigazgatási hivatal ellenőrzése során észrevételezte, hogy amennyiben a kötelező felülvizsgálat során eljáró Pszichiáter Szakértői Bizottság véleménye alapján a gondozott állapota nem indokolja a további szociális otthoni gondozást, a gondnok a gondozás megszüntetésétől arra hivatkozva zárkózik el, hogy a család a hozzátartozót nem hajlandó visszafogadni. Ezzel kapcsolatban azt kifogásolta a közigazgatási hivatal, hogy a továbbiakban sem az intézményvezető, sem a gondnok nem vizsgálta meg a gondozott más intézménybe való áthelyezésének lehetőségét. Az országgyűlési biztos megállapítása szerint annak ténye, hogy az intézet részéről a jogszabályi feltételek megléte ellenére sem történt kezdeményezés az érintett gondozott más – egészségi állapotának megfelelő – intézménybe történő áthelyezéséről, a gondozott szociális biztonsághoz való alkotmányos jogával kapcsolatban okozott visszásságot. Büntetést az otthon a „randalírozó” alkoholistákkal szemben alkalmazott. A kifogásolt magatartás szankciója a kimenőmegvonás. Az igazgatótól kapott tájékoztatás szerint is előfordult, hogy kimenőmegvonást büntetésből, orvosi szakvélemény hiányában alkalmaztak. Az otthonnak az a gyakorlata, amely szerint a kimenőmegvonást büntetésként alkalmazzák, a gondozottak szabad mozgáshoz, a tartózkodási hely szabad megválasztásához fűződő alkotmányos jogaival kapcsolatban okoz visszásságot. A közigazgatási hivatal megállapítása szerint a házirend nem rendelkezett a személyes letétbe elhelyezhető készpénz havi összegéről. E hiányosságon túl azonban az is megállapítható, hogy a házirendben rögzítettek – miszerint az ideg-elme szakorvos heti egy alkalommal 3 órában, a háziorvos heti három alkalommal 1 órában köteles rendelni – nem egyeznek meg sem a közigazgatási hivatal által megállapított, sem az otthon igazgatója szerint közölt rendelési idővel. A vizsgálatot végzők a közigazgatási hivatal észrevételein túl megállapították, hogy az otthon házirendje jogszabály ellenére tartalmazza azt a kitételt, amely szerint az indokoltnál 15 nappal hosszabb távolmaradás a házirend megsértését jelenti, és az intézmény vezetője kezdeményezheti a gondozott intézményi jogviszonyának megszüntetését. A szociális törvény ismerte és alkalmazta az intézményi jogviszony megszüntetésének ezt az esetét, amikor kimondta, hogy az intézményi jogviszony megszűnik a jogosultnak a házirendben meghatározott tartamú indokolatlan távolmaradásával, de az idézett rendelkezést az 1994. évi VI. törvény 31. §-a 1994. február 1-től hatályon kívül helyezte.
A vizsgálat megállapítása szerint a házirend jogszabályi előírásokkal ellentétes rendelkezései, valamint a kifogásolt tárgykör szabályozásának hiánya a tulajdonhoz fűződő, valamint a szociális biztonsághoz való alkotmányos joggal, továbbá – figyelemmel a gondozottak törvényes érdekeire – a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvével összefüggésben okoznak visszásságot.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az otthon működésével kapcsolatban megállapított, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok orvoslása érdekében azt ajánlotta a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnökének, hogy terjessze a jelentést a fenntartó Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elé azzal az ajánlással, hogy a vizsgálat megállapításai és a jogszabályok előírásai alapján – az itt elhelyezettek számára fennálló gondozási kötelezettség folyamatos biztosítása mellett – döntsön az otthon régi, földszintes udvari épületszárnyának teljes műszaki felújítását magába foglaló átalakításáról, valamint a hátsó udvari épületben folyó gondozási tevékenység megszüntetéséről. Az erre vonatkozó döntés kimenetelétől függetlenül kezdeményezte, hogy a fenntartó megyei önkormányzat gondoskodjon
–az egészségügyi feladatok ellátásához minimálisan szükséges intézeti szakápolói létszám biztosításáról,
–a lakóhelyiségek világítási rendszerének átalakításáról,
–a jelenlegi fűtési mód korszerűsítésével a balesetmentes fűtés biztosításáról.
Az országgyűlési biztos az intézmény igazgatójánál kezdeményezte, hogy gondoskodjon
–cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt állók beutalása esetén az érintettek elhelyezés iránti kérelmének beszerzéséről,
–azon gondozottak más otthonba történő áthelyezéséről, akiknek a felülvizsgálat szerinti egészségi állapota nem indokolja a pszichiátriai betegek otthona által nyújtott ellátást,
–az intimitás feltételeinek megteremtés érdekében a WC-ajtókon a kilincsek felszereléséről, a szobaajtók zárhatóvá tételéről,
–a jogszabályban előírt egészségügyi elkülönítő és orvosi szoba kialakításáról és rendeltetésszerű használatának biztosításáról,
–azon intézeti gyakorlat megszüntetéséről, amely szerint egyes cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt állók esetében jövedelmüket az intézet kezeli,
–az eseti orvosi szakvélemény nélkül, büntetésként alkalmazott kimenőmegvonás gyakorlatának megszüntetéséről,
–a hatályos jogszabályi előírásoknak maradéktalanul megfelelő házirendről.
Az országgyűlési biztos a Komárom-Esztergom Megyei Gyámhivatal vezetőjénél kezdeményezte, hogy gondoskodjon a gondnokság alatt állók készpénzvagyonának terhére történő eseti pénzfelhasználás indokoltságának haladéktalan vizsgálatáról, ezzel összefüggésben a gondozott körülményeinek és valós szükségleteinek feltárásáról, valamint átfogó vizsgálat keretében ellenőrizze a gondozottak pénzkezelésével kapcsolatos intézeti gyakorlatot. Az érintettek valamennyi ajánlással és kezdeményezéssel egyetértettek és elfogadták azokat. Az országgyűlési biztos által kifogásolt hiányosságok haladéktalan felszámolása érdekében intézkedtek.
OBH 1824/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 70/E. §-ban biztosított szociális biztonsághoz való joggal és a 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal kapcsolatban az önkormányzat azzal, hogy két idős, jövedelemmel nem rendelkező testvérpár esetében az időskorú járadék megállapítását követően a tulajdonnal rendelkező jogosult ingatlanára vonatkozóan jelzálogjogot jegyeztet be a földhivatalban az önkormányzat javára.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 1902/1999.
Az Alkotmány 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való jog és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha a hatóság az együttműködési kötelezettség elmulasztására hivatkozva annak ellenére hozza meg a támogatás szüneteltetéséről szóló határozatát, hogy tudomása van a panaszos elköltözésének tényéről, új lakcíméről és arról, hogy ezek bejelentési kötelezettségének az ügyfél eleget tett.
A panaszos a beadványában sérelmezte, hogy a Budapest VIII. Kerületi Önkormányzat szüneteltette jövedelempótló támogatásának folyósítását. A vizsgálat során kapott tájékoztatás szerint a panaszos számára a támogatást megállapító határozat tartalmazta a Munkaügyi Központtal fennálló együttműködési kötelezettségre és az arra vonatkozó figyelmeztetést, hogy az ügyfél köteles 8 napon belül bejelenteni a szociális irodában az esetleges lakcímváltozást, illetve az anyagi helyzetében történő változásokat. A panaszos 1998 augusztusában elköltözött korábbi lakóhelyéről, és 31-én eleget tett a Polgármesteri Hivatalhoz a bejelentési kötelezettségének. A munkaügyi központ 1999 januárjában munkát kínált a panaszosnak. Az erről szóló értesítést 1999. január 4-én próbálták a panaszos régi lakcímére kézbesíteni, de a levél „elköltözött” jelzéssel érkezett vissza. A panaszos január 15-én jelentkezett a Munkaügyi Központban, de nem figyelmeztették arra, hogy pár nappal korábban közhasznú munkát ajánlottak neki, és az értesítést nem vette át. Az önkormányzat az együttműködési kötelezettség elmulasztása miatt 1999. január 1-től szüneteltette a támogatás folyósítását, indoklása szerint az ügyfél a „lakcímváltozását a Munkaügyi Központ felé nem jelezte”, holott az „együttműködési kötelezettségére (körülményeiben, lakcímében történt változás jelzésére) a támogatást megállapító határozatban” felhívta az önkormányzat a figyelmét.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az államigazgatási eljárásban az ügyfelet terheli az együttműködés, és a legjobb tudása szerinti, jóhiszemű közreműködés kötelezettsége. Erre tekintettel elvárható az ügyféltől, hogy – az együttműködés keretében – bejelenti lakcímének változását a Munkaügyi Központnál. Megállapította azonban, hogy az eset összes körülményeinek mérlegelése után ez a panaszostól nem volt elvárható, hiszen a jövedelempótló támogatást megállapító határozat tartalma szerint a lakcímváltozást a szociális osztálynak kell bejelentenie. Az önkormányzat és a Munkaügyi Központ viszonyát – miszerint a munkaügyi központ az önkormányzattól független hatóság – nem ismerő ügyfél joggal vélheti úgy, hogy ha eleget tesz a határozatban foglalt bejelentési kötelezettségének, akkor külön bejelentési kötelezettséggel nem tartozik más szervnek. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az Alkotmányból fakadó tisztességes eljáráshoz való jog akkor is kötelezi a jogalkalmazót, ha az érintett esetben a jogszabályok nem tartalmaznak részletes eljárási előírásokat, garanciákat. Megállapította továbbá, hogy abban az időpontban, amikor az önkormányzat megkapta a munkaügyi központ tájékoztatását arról, hogy „elköltözött” jelzéssel érkezett vissza a levél, már több mint négy hónapja ismerte a panaszos új címét. Ennek ellenére nem hívta fel a történtekre sem a panaszos, sem a munkaügyi központ figyelmét, hanem meghozta a támogatás szüneteltetéséről szóló határozatot. Az országgyűlési biztos általános helyettese a feltárt alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság jövőbeni elkerülése érdekében kezdeményezte, hogy az önkormányzat eljárása során vegye figyelembe a tisztességes eljáráshoz való jog elveit és az ügyfelek érdekeit. Az önkormányzat az ajánlást elfogadta.
OBH 2361/1999.
I. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha egy ápoló-gondozó otthonban jogalap nélkül fizettetnek a lakókkal egyszeri hozzájárulást, a személyi térítési díjat az egy ellátottra jutó napi önköltségnél lényegesen magasabb összegben határozzák meg, és olyan befizetésére kötelezik a lakókat, melynek jogszabályi alapja nincs.
II. Az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a szociális szolgáltatás igénybevételéről szóló megállapodás nem tartalmazza a kötelező tartalmi kellékeket.
III. Az Alkotmány 64. §-ában deklarált panaszhoz való joggal, a 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való joggal, a 70/E. §-ában foglalt szociális biztonsághoz való joggal és a 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben a sérelem veszélyét hordozza, és ezzel visszásságot okoz, ha az otthon a házirendje az egyes tárgyköröket nem vagy nem megfelelően szabályozza.
IV. Az Alkotmány 64. §-ában foglalt panaszhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha egy ápoló-gondozó otthonban nem működik érdekképviseleti fórum.
A panaszosok, a Veresegyházán működő Őszikék Öregek Otthonának lakói beadványukban sérelmezték az otthonban nyújtott ellátás feltételeit és az akadálymentes közlekedés hiányát. A vizsgálat lefolytatására az országgyűlési biztos az 1993. évi LIX. törvény 18. § (3) bekezdése alapján felkérte a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal Vezetőjét. A vizsgálat szerint az Őszikék Öregek Otthona 1996 óta működik ápoló-gondozó otthonként, fenntartója az Őszikék Szociális Alapítvány. Az épület nem bentlakásos otthon céljára készült, a folyosók keskenyek, lift nincs, azonban az ÁNTSZ szakvéleménye szerint alkalmas ápoló-gondozó otthon céljára. A dolgozók szakképzettségi aránya megfelel a jogszabályban meghatározott szakképzettségi követelményeknek. A térítési díj havi 40 000 forint, melyet a lakóknak abban az esetben is meg kell fizetniük, ha a nyugdíjuk 80%-a nem fedezi ezt az összeget. A személyi térítési díj biztosítása céljából a gondozottaknak 500 000 forintot kell letéti számlán elhelyezniük, mely összeg a lakó halála esetén az intézményre száll. A gondozottaknak 200 000 forintot renoválásra kellett fizetniük.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy mivel a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint a személyes gondoskodást nyújtó szakosított ellátásért fizetendő személyi térítési díj tartós elhelyezés esetén nem haladhatja meg a jogosult havi jövedelmének 80%-át, az ennél magasabb összeg fizettetése a tulajdonnal való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okoz. Megállapította továbbá, hogy a másik két térítési formának sincs jogszabályi alapja, mert az említett törvény szerint csak az átlagot jóval meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket és szolgáltatásokat biztosító tartós bentlakásos intézményben lehet a személyi térítési díj mellett az intézményi elhelyezéskor egyszeri hozzájárulást vagy személyi térítési díj pótlékot is kérni. Az intézményben azonban csak 4 fürdőszobás lakrész felel meg az ilyen szintű ellátás követelményeinek. Az otthon a többi szobában lakóktól nem kérhet egyszeri hozzájárulást. Ugyanígy jogellenes a renoválási hozzájárulás fizettetése. Az intézményi térítési díj összegének meghatározása sem felel meg a jogszabálynak. Eszerint a térítési díj összegének alapja az egy ellátottra jutó önköltség napi összege. Ez a vizsgált otthonban 1998-ban 1572 forint volt, míg a lakóknak abban az évben napi 3800 forint intézményi térítési díjat kellett fizetniük. Az országgyűlési biztos az alkotmányos joggal kapcsolatosan feltárt visszásság ellenére nem tett ajánlást, mert a közigazgatási hivatal felhívta a fenntartót arra, hogy a jogtalanul felvett egyszeri hozzájárulásokat és a renoválási díjat a gondozottak számára fizesse vissza. Javasolta továbbá a személyi térítési díj fizetésének biztosítékául szolgáló 500 000 forintos letéti rendszer megszüntetését és a személyi térítési díjak jogszabálynak megfelelő meghatározását.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a szociális szolgáltatás igénybevételéről szóló megállapodás nem tartalmazza a kötelező tartalmi kellékeket. Az intézményben a jogszabályban előírt nyilvántartásokat – a gondozási és élelmezési napok nyilvántartásán kívül – nem vezetik. Az otthon nem rendelkezik megfelelő Szervezeti és Működési Szabályzattal, valamint gazdasági jellegű szabályzatokkal sem. A házirend nem, vagy nem a jogszabályoknak megfelelően tartalmazza az érték- és vagyonmegőrzés szabályait, a ruházattal és textíliával való ellátás, tisztítás, javítás rendjét, a tisztálkodási szerekkel való ellátás rendjét, a személyes letétben elhelyezhető készpénz havi összegét, az egyszeri hozzájárulás visszafizetésének szabályait, az érdekképviseleti fórum működésének szabályait és a foglalkoztatásban közreműködők díjazását. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa tekintettel arra, hogy a Közigazgatási Hivatal Vezetője felhívta a fenntartót a feltárt jogszabálysértések orvoslására, ajánlást nem tett.
OBH 2424/1999. számú ügy utóélete
Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való joggal és a szociális biztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben felmerült visszásság miatt indított vizsgálatot, mert a súlyos fogyatékosságnak és a tartós betegségnek a szociális törvény alkalmazása szempontjából történő meghatározásának elmulasztásával a jogalkotó olyan széles mérlegelési jogot biztosított a jogalkalmazónak, amely az ápolási díj megállapítása iránti igény elbírálását kiszámíthatatlanná teszi. Ezen széles mérlegelési jog gyakorlásával pedig a jogalkalmazó visszásságot okoz a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal és a szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos joggal összefüggésben.
Az országgyűlési biztos felkérte a szociális és családügyi minisztert, kezdeményezze olyan jogszabály-módosítási javaslat benyújtását, amely a feltárt visszásságot okozó jogalkotási hiányosság kiküszöbölésére alkalmas. A szociális és családügyi miniszter válaszában arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy egyetért a vizsgálat azon megállapításával, mely szerint szükséges a „súlyos fogyatékosság” fogalmának a szociális törvényben való meghatározása. A miniszter tájékoztatása szerint válaszának idején a Kormány már el is fogadta azon jogszabálytervezeteket, melyek a fogyatékosoknak nyújtott támogatásokról szóló jogszabályok módosításának részeként a súlyos fogyatékosság fogalmát is meghatározzák. Időközben a jogszabály-módosítás megtörtént, a 141/2000. (VIII. 19.) Korm. rendelet rendelkezik a jogalkalmazáshoz szükséges fogalommeghatározásról.
OBH 2723/1999.
Az Alkotmány 70/E. §-ával védett szociális biztonsághoz, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz a nyugdíjfolyósító által indokolatlanul indított és a kerületi önkormányzat gyámhivatala által lefolytatott gondnokság alá helyezési eljárás, valamint a nyugdíj folyósításának több hónapon át való szüneteltetése.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy idős szüleit a Budapest VII. kerületi gyámhivatal előadója indokolatlanul és tiltakozása ellenére gondnokság alá kívánta helyezni. A gyámügyi eljárást a nyugdíjfolyósító előadójának megkeresése indította el.
Az országgyűlési biztos a szociális biztonság és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, a vizsgálat lefolytatására a Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal Gyámhivatal vezetőjét kérte fel. A vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a panaszos szülei évtizedeken át laktak budapesti lakásukban. Idős koruk és betegségük miatt egyre inkább szükségük volt gyermekeik gondoskodására. A panaszos 1998 januárjában a szülei postaládájában megtalálta a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság házi nyomtatványát, mely szerint az 1997. májusi és decemberi nyugdíjukat nem vették át, közöljék annak okát. A panaszos válaszolt szülei helyett, és azok betegségére hivatkozással kérte az elmaradt nyugdíjak megküldését, melyet a szülők meghatalmazásával később felvett. A fentiek ellenére a nyugdíjfolyósító előadója 1998. április 17-én kelt levelében értesítette a polgármesteri hivatalt a nyugdíjak visszaérkezéséről, majd a panaszos levelére hivatkozással a gondnok kinevezés szükségességének vizsgálatát kérte.
1998. április közepétől a panaszos a szüleivel zsámbéki házában élt, és erre a címre kérte a nyugdíjak folyósítását. Időközben a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 1999. februártól júliusig felfüggesztette mindkét ellátás folyósítását, majd a panaszos édesapja és édesanyja nyugdíját is a fenti címre folyósította.
A panaszos édesanyja 1999. augusztus 19-én elhunyt, édesapja ellátását (saját jogú és özvegyi nyugdíj) 2000. február hónappal bezáróan (haláláig) a zsámbéki címre folyósították.
A panaszos és az érintettek akaratától függetlenül a nyugdíjfolyósító előadójának hivatalból indított, a két idős ember állítólagos érdekében folyó, cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezési eljárás csak a kerületi gyámhivatal 1999. július 29-én kelt megszüntető határozatával ért véget.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a szociális biztonsághoz, valamint a jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott a nyugdíjfolyósító előadója által elindított gondnokság alá helyezési eljárás, valamint az, hogy több hónapon át szünetelt a nyugdíjak folyósítása.
Ajánlásában felkérte
– az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) főigazgatóját, hogy vizsgálja meg a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság előadója eljárásának jogszerűségét. A vizsgálat eredményétől függően tegye meg a szükséges intézkedéseket (szabályozás, hatáskör tisztázás, felelősség megállapítása);
– a Budapest Fővárosi Közigazgatási Hivatal Gyámhivatal vezetőjét, hogy vizsgálja meg a VII. kerületi gyámhivatal gyámügyi irodája ügyintézője eljárásának jogszerűségét, valamint felelősségét.
Az ONYF főigazgatója elrendelte a nyugdíjfolyósító eljárási rendjének felülvizsgálatát és intézkedett, hogy a gondnokság alá helyezés kezdeményezésére a jövőben csak körültekintő előkészítést követően, vezetői döntéssel és aláírással kerüljön sor.
A fővárosi gyámhivatal vezetője a feltárt jogsértések és eljárási hibák miatt kezdeményezte a kerületi gyámügyi ügyintéző fegyelmi felelősségre vonását. A válaszokat az országgyűlési biztos elfogadta.
A vizsgálat eredménnyel zárult.
OBH 2920/1999. és OBH 2921/1999.
Az ellátottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fűződő jogát veszélyezteti – illetve arányától és tartamától függően sérti –, ha az intézménynél nem áll alkalmazásban a jogszabály által minimálisan előírt számú szakképzett ápolószemélyzet.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 3120/1999.
Visszásságot okoztak az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal és a 70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz fűződő joggal kapcsolatban az önkormányzat azzal, hogy az öregségi járadékot és rendszeres szociális segélyt csak akkor biztosítja, ha jelzálogjogot jegyeztet be a kérelmező tulajdonát képező ingatlanra. A visszásság előidézéséhez a földhivatalok is hozzájárultak azzal, hogy a bejegyzési kérelmet teljesítették.
A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának vizsgálata, valamint a Hajdú-Bihar megyei panaszosok (OBH 1824/1999.) beadványa alapján az országgyűlési biztos tudomására jutott, hogy egyes önkormányzatok az öregségi járadékot és rendszeres szociális segélyt csak akkor biztosítják, ha jelzálogjogot jegyeztet be a kérelmező tulajdonát képező ingatlanra. Az országgyűlési biztos az országos áttekintés érdekében vizsgálatot indított a szociális biztonsághoz és tulajdonhoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt, melynek során megkereste valamennyi megyei közigazgatási hivatalt.
A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa 1999-ben Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települést érintően vizsgálatot folytatott a rendszeres szociális segély folyósításával kapcsolatos önkormányzati gyakorlattal összefüggésben. A kisebbségi biztos ajánlására az érintett település (Encs város) törvényességi felügyeletét ellátó Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal kezdeményezte az önkormányzati rendelet módosítását. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának – kisebbséget érintő – vizsgálata, valamint a Hajdú-Bihar megyei (OBH 1824/1999.) panasz alapján tett kezdeményezésre figyelemmel az országgyűlési biztos felkérte valamennyi megyei és a fővárosi közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy tekintsék át a megyék településein és a főváros kerületeiben a hatályos helyi rendeleteket. Megkeresésében jelezte, hogy szeretne országos áttekintést kapni arról, hogy melyik településen alkalmazzák vagy alkalmazták a törvényellenes gyakorlatot. Kérte, hogy a földhivatali jelzálogjog-bejegyzést tartalmazó esetekben intézkedjenek a törvényes rend helyreállítására. Vizsgálatra való felkérésében hivatkozott az Alkotmánybíróság alábbi határozatára: „31/1996. (VII. 3.) AB határozat: …Az említett rendelkezések összevetésével megállapítható, hogy az önkormányzat nem jogosult arra, hogy zálogjog keletkeztetését rendeletében előírja. Ilyen felhatalmazást ugyanis törvényi előírás nem tartalmaz, a Ptk. 685. § a) pontja pedig a 259. §-t nem említi azok között a rendelkezések között, amelyek tekintetében az önkormányzati rendelet általános értelemben is jogszabálynak minősül…”.
Az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében deklarált szociális biztonsághoz való jog kimondja, hogy az állampolgároknak joguk van a szociális biztonsághoz, öregségük, betegségük esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra. A (2) bekezdés értelmében az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás és a szociális intézmények rendszere biztosítja. Az Alkotmány 8. § (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. A (2) bekezdés rögzíti, hogy az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
Az önkormányzatok rendeletalkotási jogát az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése határozza meg. A helyi szabályozás – a fenti alkotmányos elvekkel összhangban – nem korlátozhatja az alapvető jogok lényeges tartalmát és nem lehet ellentétes magasabb rendű jogszabállyal.
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény 32/A. §-a kimondja: „A települési önkormányzat az időskorúak járadékában részesülő személy esetében bejelenti, a rendszeres szociális segélyben részesülő személy esetében – az önkormányzat rendeletében meghatározott esetekben – bejelenti hagyatéki teherként a folyósított járadék, illetőleg segély összegét a területileg illetékes közjegyzőnél. A bejelentés tényéről a járadék, illetőleg a segély megállapításáról szóló határozatban rendelkezni kell.” A törvény tehát kizárólag a hagyatéki teherként való bejelentést teszi lehetővé. A polgári törvénykönyv szabályozására tekintettel, amennyiben jogszabályon alapul a zálogjog, a Ptk. 685. § a) pontja értelmében jogszabálynak csak a törvény és a kormányrendelet minősül. Ezért az önkormányzati rendelet – mint az ügyben megkeresett a szociális és családügyi miniszter megállapította – nem tartalmazhat rendelkezést a jelzáloggal kapcsolatban.
Az országos áttekintés alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy egyes települések a rendszeres szociális segélyek és az időskorúak járadékának megállapításakor alkalmazzák, illetve a közigazgatási hivatalok felhívásáig alkalmazták a kifogásolt gyakorlatot. Esetenként ezt rendeletbe foglalták, más esetekben az egyedi ügyben hozott határozatban írták elő a jelzálogjog földhivatali bejegyzését (Bihardancsháza). E támogatási formákon túl kamatmentes átmeneti kölcsön esetében (Sülysáp) továbbra is hatályban van a jelzálogjog bejegyzésével kapcsolatos szabályozás. Lakásfenntartási támogatások megállapításánál (Budapest Főváros VII. kerület) a jelzálogjog bejegyzésén felül jegybanki kamat felszámítását is előírja a helyi rendelet. Vas Megye Közigazgatási Hivatal vezetőjének álláspontja szerint pedig az időskorúak járadékának megállapításánál – amennyiben a segélyezett hozzájárul – nem törvénysértő a jelzálogjog-bejegyzés, mivel ebben az esetben a járadékban részesülő személy és az önkormányzat mint „mellérendelt felek” kötnek szerződést a bejegyzésre. A vizsgálat megállapította, hogy a szociális ellátással kapcsolatos támogatásokról való döntések meghozatalakor a helyi rendeletekben vagy egyedi önkormányzati hatósági ügyekben hozott határozatokban előírt jelzálogjog bejegyzésére vonatkozó szabályozással, a földhivatali bejegyzéssel (továbbá a kamatszámítással, a mellérendelt szerződő felekként való minősítéssel) és ebből adódóan vagy az ellátási kötelezettség elmaradásával, vagy a tulajdonjog indokolatlan korlátozásával az Alkotmányban deklarált szociális biztonsághoz és a tulajdonhoz való joggal összefüggésben az önkormányzat döntése és a földhivatal eljárása alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte a fővárosi és valamennyi megyei közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a továbbiakban is kísérjék figyelemmel a szociális igazgatással kapcsolatos rendeletalkotást, és mindenkor éljenek felhívással a törvényes szabályozás érdekében. Felkérte Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vezetőjét Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzat szociális rendeletének ismételt felülvizsgálatára és a szükséges intézkedések megtételére. Felkérte Pest Megye Közigazgatási Hivatalának vezetőjét Sülysáp Nagyközség Önkormányzat szociális rendeletének ismételt felülvizsgálatára és a szükséges intézkedések megtételére. Felkérte Vas Megye Közigazgatási Hivatalának vezetőjét – az általa nem nevesített két önkormányzat esetében – álláspontjának felülvizsgálatára és a szükséges intézkedések megtételére. Felkérte a fővárosi és valamennyi megyei földhivatal vezetőjét, hogy a főváros kerületi földhivatalaiban, illetve a megye valamennyi földhivatalában – a hivatalvezetők felhívásával – vizsgálja felül a szociális támogatások alapján a törvényi felhatalmazás nélkül kezdeményezett jelzálogjog-bejegyzéssel kapcsolatos átvezetéseket és az illetékes földhivatal vezetőjét kérje fel a szükséges intézkedések megtételére.
Valamennyi közigazgatási- és földhivatal az ajánlást elfogadta és a szükséges intézkedéseket megtette.
OBH 3767/1999.
A jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz való joggal (Alk. 2. § (1) bek.) és ehhez kapcsolódóan a szociális biztonsághoz való joggal (Alk. 70/E. §)) összefüggésben visszásságot okoz, ha az idős korukra önmagukról gondoskodni szándékozók a jövőjüket alapvetően befolyásoló megalapozott döntés meghozatalához ellentmondó tájékoztatást kapnak.
A panaszos a beadványában azt sérelmezte, hogy szeretett volna a tatabányai Emeltszintű Idősek Otthonába költözni, de az intézménytől kapott értesítések, a látogatáskor kapott szóbeli tájékoztatás nem adott elegendő információt ahhoz, hogy döntését meghozza, és részt tudjon venni a megüresedett lakások licitálásban.
A beadvány alapján felmerült a jogbiztonsághoz való joggal, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben a visszásság gyanúja, ezért az országgyűlési biztos a panasz kivizsgálása céljából megkereste Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét.
Az Emeltszintű Idősek Otthonában lefolytatott vizsgálati anyagból megállapította, hogy az intézmény Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában működő Egyesített Szociális Intézmények tagintézete. Az intézetbe a felvételt az kérheti, aki nyugdíjas, illetőleg az öregségi nyugdíjkorhatárt elérte; önmaga ellátására képes, de egészségi állapota miatt segítséget igényel és a közösségi együttélésre alkalmas; vállalja, hogy a szerződéskötéskor 350 000 forintot egyszeri hozzájárulásként egy összegben megfizet. Amennyiben a megüresedő férőhelyre több jelentkező is van, a bekerülés sorrendisége – az egyszeri hozzájárulás összegére vonatkozó – nyilvános licit során dől el. A licit során a legmagasabb összeget felajánló részére kell a férőhelyet biztosítani.
A kjözigazgatási hivatal 1999 áprilisában tartott ellenőrzése után felhívta a fenntartó figyelmét arra, hogy a szociális igazgatásról szóló törvény előírása szerint az egyszeri hozzájárulás összege az éves intézményi térítési díj tízszeresét nem haladhatja meg. A licitet maximálni kell, illetőleg a fenntartó szociális rendeletében foglaltakkal összhangba kell hozni. A fenntartó a hivatkozott rendeletét hatályon kívül helyezte, és 2000. március elseje óta az Emeltszintű Idősek otthonában való felvételről bizottság dönt, az egyszeri hozzájárulás minimális összege pedig 600 000 forint.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos szeretett volna önmagáról gondoskodni, idős korára biztonságos jövőt biztosítani. A panaszos nem tudott a jövőjét alapvetően befolyásoló megalapozott döntést hozni, mert egymásnak ellentmondó információkat kapott az elhelyezés körülményeiről, az ellátás mibenlétéről, illetőleg az egyszeri hozzájárulás összegét illetően, ezért sérült a szociális biztonsághoz fűződő Alkotmányban biztosított alapvető emberi joga. Mivel a közigazgatási hivatal vizsgálata során felhívta a fenntartó figyelmét a feltárt szabálytalanságra, az országgyűlési biztos a konkrét ügyben ajánlást nem tett. Azonban a jövőre nézve felhívta az otthon vezetőjének a figyelmét arra, hogy tájékoztatási kötelezettségüknek – a törvények és rendeletek betartásával – maradéktalanul tegyenek eleget, az intézménybe bekerülni szándékozók ne legyenek korlátozva megalapozott döntésük meghozatalában.
OBH 4009/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 17. §-ában biztosított szociális gondoskodáshoz való joggal, a 70/A. §-ában deklarált jogegyenlőség követelményével, valamint a 70/D. § (1) bekezdésében biztosított lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben, ha a sorkatonákat jogszabály alapján megillető térítésmentes fogorvosi ellátást a polgári szolgálatot teljesítők esetében az orvos megtagadja.
A panaszos a polgári szolgálatot teljesítő fia ügyében fordultaz Országgyűlési Biztos Hivatalához. Beadványában előadta, hogy fia ingyenes fogorvosi ellátását a körzeti fogorvos az erre vonatkozó jogszabály hiányára hivatkozva megtagadta.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított, mert felmerült a szociális gondoskodáshoz való joggal, a jogegyenlőség követelményével és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben a visszásság gyanúja. A jogszabályi háttér, illetőleg a gyakorlat tisztázása érdekében megkereste az Egészségügyi Minisztériumot és a Szociális és Családügyi Minisztériumot is.
Mindkét megkeresett minisztérium úgy foglalt állást, hogy a polgári szolgálatot teljesítőket ugyanolyan körben illeti meg az ingyenes orvosi és fogászati ellátás, mint a hadköteles (sor- és tartalékos) katonákat. A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (Hvt.) alapján térítésmentes a fogmegtartó és a sürgősségi fogászati ellátás, valamint a 50%-ot meghaladó rágóképességcsökkenés esetén elrendelhető fogpótlás. Amennyiben a fogorvos ilyen kezelés térítésmentes elvégzését tagadta meg, akkor törvénysértő módon járt el.
A gyakorlati problémát az okozhatta, hogy a polgári szolgálatról szóló 1997. évi XXI. törvény (Pszt.) a fentieket nem mondja ki teljes egyértelműséggel, ugyanakkor levezethető, hogy a Hvt. vonatkozó szabályait kell alkalmazni: „A polgári szolgálatot teljesítőt a társadalombiztosítási ellátások szempontjából honvédelmi kötelezettséget teljesítő személynek kell tekinteni.” „A polgári szolgálatot teljesítőt megilleti mindaz a kedvezmény, amelyet a sorkatonai szolgálatot teljesítő személy részére külön jogszabály meghatároz.” Ezek szerint a polgári szolgálatos jogosult a társadalombiztosítás alapján járó egészségügyi ellátásokra. A polgári szolgálatos az egészségügyi ellátást értelemszerűen nem katonai egészségügyi intézményben, hanem az illetékes, társadalombiztosítási finanszírozású polgári egészségügyi intézményben veheti igénybe.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogszabályokból megállapította, hogy a térítésmentes ellátási jogosultság megtagadása visszásságot okozott. A konkrét ügy kivizsgálása azért nem volt lehetséges, mert a panaszos nem adta meg a szükséges adatokat, és nem tett panaszt az orvossal vagy az ellátó intézménnyel szemben, az ingyenes kezelést megtagadó fogorvos felügyeleti vagy felettes szerveinél.
OBH 4079/1999. és OBH 5879/1999.
Az ellátottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fűződő jogát sérti, ha az otthon nem gondoskodik leendő lakói előgondozásának megszervezéséről. Ugyanezen jogot veszélyezteti – illetve arányától és tartamától függően sérti –, ha az intézménynél nem áll alkalmazásban a jogszabály által előírt szakképzett ápolószemélyzet.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 4526/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal, és a 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz fűződő joggal kapcsolatosan az önkormányzat azzal, hogy a vis maior támogatás és az átmeneti segély iránti kérelmek ügyében nem hoz alakszerű határozatot, és ennek következtében az elutasító döntés lényeges indokai nem ismerhetők meg.
Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.
OBH 4597/1999.
Nem sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elve, valamint a bentlakásos intézményben élőknek az Alkotmány 70/D. §-ában rögzített legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében deklarált szociális biztonsághoz és ellátáshoz való alkotmányos joga, ha az intézet működésének törvényessége felügyeletét ellátó szervek a jogszabályok szerint járnak el.
A panaszos beadványában a várvölgyi „Napfény” időskorúakat ápoló-gondozó otthon körül kialakult helyzetről számolt be. Sérelmezte, hogy az otthont alapító Keszthelyi Törődés Alapítvány az idősek ellátását nem a velük kötött hasznosítási, illetve gondozási szerződésben foglaltak alapján végezte. Beszámolt arról is, hogy az alapítvány működésének zavarai, az állandósult pénzhiány az intézmény működésképtelenségéhez vezetett.
A Zala Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjétől kapott tájékoztatás szerint a keszthelyi Törődés Alapítványt a Zala Megyei Bíróság vette nyilvántartásba, és a Közigazgatási Hivatal engedélyezte a „Napfény” Ápoló- és Gondozóotthon intézmény működését. Az alapítvány a leendő gondozottakkal kötött hasznosítási, illetve gondozási szerződésekben Várvölgy községben ápoló és gondozóház építtetését vállalta azzal, hogy a felépítendő ingatlan lesz az otthon végleges telephelye. A szerződések alapján változó összegű befizetésekre (800 000 – 2 000 000 forint) került sor. Az intézmény az előírt határidőn belül nem tudta teljesíteni a működési engedély kiadásához szükséges feltételeket, de figyelemmel a már bentlakó idősek ellátási kényszerére a közigazgatási hivatal az intézmény részére 20 fő ellátására 1999. december 31-ig ideiglenes működési engedélyt adott. Az ideiglenes működési engedéllyel rendelkező otthont rendszeresen ellenőrizte a közigazgatási hivatal, de annak fenntartója a Hivatal többszöri felszólítása ellenére sem tudta megteremteni a jogszerű működés tárgyi és személyi feltételeit. 1998 szeptemberében a közigazgatási hivatal vezetője megkereste a Zala megyei főügyészt, és felkérte az alapítvány és a vele kapcsolatban álló gazdasági társaságok gazdálkodásának vizsgálatára. A Zala megyei főügyész vizsgálata során megállapította, hogy az alapítvány törvényes működése akadályozott, ezért keresettel fordult a megyei bírósághoz, kérve a törvényes működés helyreállítását. A Zala Megyei Bíróság az alapítvány kezelőjévé Várvölgy község jegyzőjét jelölte
ki, aki a feladatot határozott időre vállalta. A határozott idő lejártát követően az alapítvány kezelőjévé – annak önkéntes jelentkezése alapján – a Magyar Evangélikus Egyház Keszthelyi Gyülekezetét jelölte ki a Zala Megyei Bíróság. A Zala megye helyettes főügyésze azonban 1999 júliusában arról értesítette a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a gyülekezet lemondott a kezelői feladatokról. Tekintettel arra, hogy az alapítvány kezelését más szervezet nem vállalta, azt indítványozta, hogy a bíróság rendeljen ki ügygondnokot az alapítvány képviseletére. A működés zavarainak következményeként felhalmozódó adósságok miatt az intézmény működtetésére egyre kevesebb pénz állt rendelkezésre. A normatív állami támogatás és a gondozottak által fizetett térítési díj a bentlakók ellátását biztosította, de az épület fenntartását és a munkabéreket már nem fedezte. Az ellátást biztosító 7 alkalmazott 1999 szeptemberében bejelentett felmondása miatt az intézmény működésképtelenné vált. A közigazgatási hivatal vezetője 1999. szeptember 30-i hatállyal az otthon működési engedélyét visszavonta és értesítette a megyei főjegyzőt az intézmény lakói ideiglenes ellátásának szükségességéről, aki 1999. október 1-je óta biztosítja az intézmény működtetését. Az otthon lakói a nekik felajánlott más intézménybe történő elhelyezési lehetőséget nem fogadták el, ezért csak a helyben történő ellátás megszervezése jelentett számukra megnyugtató megoldást. Jelenleg a megyei főjegyző utasítására a Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlés Idősek Otthona Türje, saját konyhájáról biztosítja a napi háromszori étkeztetést. A megyei főjegyző kérésére az otthon ideiglenes ellátása és normatív támogatása ügyében a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára 1999 novemberében megbeszélést hívott össze. Itt megállapodás született arról, hogy a közigazgatási hivatal a Belügyminisztériumtól igényli az 1999. évi október, november, december havi normatív állami támogatást, majd a Zala Megyei Önkormányzati Közgyűlés részére a „Napfény” Ápoló- és Gondozóotthon átmeneti működtetésének biztosításához, szociális közfeladat ellátásáért 1999. október 1-től 1999. december 31-ig terjedő időszakra 14 fő ellátotti létszámra 1 140 500 forint normatív állami hozzájárulásra jogosultságot állapít meg. A támogatás összege átutalásra került. A közigazgatási hivatal tájékoztatása szerint az intézmény lakói 1999 decemberében ismételten úgy nyilatkoztak, hogy nem hagyják el az általuk kifizetett lakrészeket, és nem fogadják el a Megyei Módszertani Otthon 2-4 ágyas szobáiban számukra felajánlott helyeket. A „Napfény” Ápoló- és Gondozóotthon lakóinak teljes ellátását jelenleg is a Türjei Szociális Otthon biztosítja. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az ügy vizsgálata során, a rendelkezésére álló dokumentumok alapján megállapította, hogy az ügyben nem sérült a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elve, valamint az otthon lakóinak a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos joga, mert az ügyben érintett hatóságok a jogszabályoknak megfelelően jártak el. Az Obtv. 17. § (1) bekezdése alapján azonban, felkérte a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét a gondozottak ellátása megszervezésének fokozott figyelemmel kísérésére.
OBH 4623/1999.
Az Alkotmány 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha egy ápoló-gondozó otthonban elégtelen a mentálhigiénés gondozás.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 4925/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány a 70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz fűződő jognak és a 70/A. §-ában deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésével az önkormányzat, ha a panaszos szociális körülményeit nem deríti fel maradéktalanul, és a kötelező eljárási szabályokat nem tartja be.
A panaszos beadvánnyal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mivel sérelmezte Mezőnagymihály Község Önkormányzatának eljárását az árvízkárral kapcsolatos ügyében.
Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése miatt vizsgálatot indított, melynek során vizsgálatra kérte fel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét. A közigazgatási hivatal vizsgálata lehetőséget adott annak megismerésére, hogy a biztosítással rendelkező károsultak esetében az önkormányzat milyen gyakorlatot követett. A panaszos esetén kívül három károsult volt, akik rendelkeztek biztosítással. Két esetben olyan döntés született, mint a panaszos ügyében, tehát figyelembe vették a biztosító kármegállapítását és ezt az összeget egészítették ki 50 000 forintra. A harmadik károsult ingatlana jelentősen rongálódott, ezt a biztosító jóval 50 000 forinton felül (600 000 forintra) értékelte. Az önkormányzat gyakorlata szerint ebben az esetben már nem kaphatott volna támogatást, ennek ellenére 50 000 forint támogatásról döntöttek. A harmadik károsult esetében a másfél milliós kár csak részben térült meg a biztosítótól, mely 600 000 forint kártérítésből 400 000 forint összegben ingatlant vásárolt, amelyet jelentős mértékben kellett felújítania. A különbözet csak a legszükségesebb felújítási munkákra volt elegendő, ezért arra kérte az önkormányzatot, hogy 50 000 forint vissza nem térítendő támogatásban részesítsék. Ezt az összeget megkapta. Az országgyűlési biztos korábbi vizsgálatára hivatkozva (OBH 258/2000.) rámutatott arra, hogy helyes az a gyakorlat, ha a biztosítási összeg erejéig az önkormányzat nem állapít meg támogatást. Egy Pest megyei településen az önkormányzat azt a gyakorlatot követte, hogy az épületkárból a biztosítási összeget levonta és ehhez mérten nyújtott támogatást. Amennyiben a panaszos esetét egybevetjük a Pest megyei esettel, akkor megállapítható, hogy ezen összehasonlításban is hátrányos megkülönböztetés érte, mivel a Pest megyei településen segítséget nyújtottak annak a károsultnak is, aki rendelkezett biztosítással, míg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen nem. A vizsgálat azt is megállapította, hogy Mezőnagymihály községben a károsultak közül a 4360 forint összeggel a panaszos kapta a legkisebb támogatást. A panaszost a biztosítási szerződés automatikusan nem zárta ki a támogatottak köréből. Az ügyében született testületi határozat nem tartalmazta a panaszos szociális körülményeit és azokat az indokokat, amelyek nem tették lehetővé a korábban megállapított kárbecslés és a biztosítótól kapott támogatás különbözetének folyósítását. Annyi azonban bizonyos, hogy az önkormányzat a biztosítással rendelkezők köréből egy esetben nem tartotta be azt a gyakorlatot, hogy csak 50 000 forintig adott kiegészítő támogatást. A biztosítottak körében az önkormányzat által felállított limittől való eltérés nem indokolható azzal, hogy a harmadik károsult a biztosítótól nem kapott az ingatlanáért elegendő támogatást, mert egyik biztosított károsult sem kapott akkora térítést, mint ami az előzetes becslés összege volt. A mérlegelési jogkörben hozott döntésekből ki kell tűnnie azoknak a preferenciáknak, melyeket a döntés meghozatala során az eljáró hatóság alkalmazott és annak, hogy a kérelmező mely elvárásoknak nem tett eleget, és melyek azok az elvárások, melyeknek eleget téve a későbbiekben eséllyel nyújthatja be kérelmét. A mérlegelési jogkörre hivatkozva – a pontos tényállás felderítése nélkül – a határozat indokolásának hiánya megalapozatlansághoz, sőt önkényes döntésekhez vezethet.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a panaszos esetében sérült az az alkotmányos elv, mely szerint az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Ha az adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, ez a megkülönböztetés tilalmába ütközik, kivéve ha az eltérésnek kellő súlyú alkotmányos indoka van. A felderítetlen, a határozat indokolásában nem ismertetett szociális háttér alapján hozott döntés a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben is visszásságot okozott. A vizsgálat lezárásakor az önkormányzat a központi támogatás elosztásáról már döntött, az elszámolás megtörtént, ezért az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság megállapításán túl az országgyűlési biztos a konkrét ügyre vonatkozó kezdeményezéssel nem élt. Kezdeményezését a hasonló esetek elkerülése érdekében tette meg.
Az országgyűlési biztos kezdeményezésében felkérte Mezőnagymihály Község Önkormányzatának Képviselő-testületét, hogy az önkormányzat mindenkor tartsa szem előtt azt az alkotmányos elvet, hogy az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait mérlegelni és meghatározni. Határozataikat kötelesek részletesen indokolni és arra is figyelemmel lenni, hogy az adott szabályozási koncepción belül eltérő jogalkotás és jogalkalmazás ne forduljon elő valamely csoportra, személyre nézve, illetve az elbírálás ne ütközzön a hátrányos megkülönböztetés tilalmába. Ez adott esetben úgy kerülhető el, ha a mérlegelés szempontjait a felderített tényállással együtt a határozat indokolásában rögzítik.
Az önkormányzat a jövőre vonatkozó kezdeményezéssel egyetértett, de válaszában azt is közölte, hogy az egyik károsult esetében azért döntöttek nagyobb összegű támogatásról, mert a kedvezményezett esetében a támogatás alanyi jogon járt. Az országgyűlési biztos több levélben kérte annak a jogszabálynak a pontos megjelölését, amely a vis maior támogatásoknál alanyi jogosultságot biztosított a támogatásra. Az önkormányzat válaszában korrigálta álláspontját és elismerte, hogy az alanyi jogosultság megítélésében tévedett.
OBH 5086/1999.
A nyugdíjbiztosítási igazgatóság és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság megsérti az Alkotmány 2. §. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz és a 70/E. §-ában foglalt szociális biztonsághoz való jogot, ha a panaszos ellátásainak megállapítása, illetve megszüntetése során a koordinálatlan intézkedések következtében a családnak súlyos megélhetési gondjai keletkeznek.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a Fővárosi és Pest megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a rendszeres szociális járadékénak folyósítását felfüggesztette, és jogalap nélkül felvett ellátás visszafizetésére kötelezte, miközben a Fővárosi és Pest megyei Egészségbiztosítási Pénztár gyermekgondozási segélyét – amelyre jogosult lenne – nem állapította meg. Az országgyűlési biztos általános helyettese az Alkotmány 2. §. (1) bekezdésében deklarált jogbiztonsághoz és a 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított. Az 1993. évi LIX. törvény 18. § (3) bekezdése alapján felkérte az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság vezetőjét a vizsgálat lefolytatására. A panaszos rendszeres szociális járadékos volt már, amikor gyermeke született. Arról tudomást szerzett, hogy ezt a járadékot és a gyest egyszerre nem kaphatja. A gyest választotta. Az ügyfélszolgálaton azt a tájékoztatást kapta, hogy a rendszeres szociális járadékot automatikusan megvonják a gyes folyósításának idejére. Ennek ellenére – állítása szerint – a gyest igénylő nyomtatványokkal együtt elküldte a rendszeres szociális járadékról való lemondó nyilatkozatát. 1999. április 1-jétől megszüntették a rendszeres szociális járadékát, 28 023 forint visszafizetésére kötelezték, mivel 1999. január 21-től március 31-ig terjedő időben már gyesre volt jogosult. A gyes folyósítása még nem történt meg. Kérte a szociális járadék visszafizetésre kötelező határozatban szereplő összeg elengedését, mivel a gyest még nem kapta meg. A gyes kifizetésére 1999. július – augusztus hónapokban két részletben került sor. (A férj is 100 százalékos rokkant, a jelzett idő alatt minden tartalékukat felélték.) 1999. augusztus 23-án a jogalap nélkül kifizetett 28 023 forint visszafizetésének részletekben történő megfizetésére méltányossági kérelmet nyújtott be (rendszeres szociális járadék). A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a szociális járadékot visszafizettető határozatát visszavonta, viszont a Fővárosi és Pest megyei Egészségbiztosítási Pénztár kötelezte 33 425 forint jogalap nélkül felvett gyermekgondozási segély visszafizetésére. A határozatokra érkezett fellebbezést követően a pénztár saját hatáskörében felülvizsgálta intézkedéseit. Ennek eredményeképpen a gyes összegéről szóló határozatot hivatalból visszavonta. Tehát a hosszadalmas eljárás miatt panaszost anyagi kár végül nem érte. Az illetékes mindkét szerv, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság és a Fővárosi és Pest megyei Egészségbiztosítási Pénztár is eltekintett a jogalap nélkül kifizetettnek nyilvánított összegek visszafizetésétől. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az eljárás elhúzódását az eljáró szervek – a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság és a Fővárosi és Pest megyei Egészségbiztosítási Pénztár – közötti koordinálatlanság okozta. Az eljárás végén a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság eleget tett megkeresési kötelezettségének. Az eljárás korábbi szakaszában is szükséges lett volna a két szerv közötti együttműködés. A hosszadalmas eljárás önmagában is visszásságot okozott. Mivel azonban az eljáró szervek hivatalból visszavonták határozataikat, a visszásság csekély súlyára és orvosoltságára tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese ajánlást nem tett.
OBH 5278/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal, a 70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz való joggal, a 70/A. §-ában deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésével és a 2. §-ban deklarált jogállamiság elvéből fakadó tisztességes eljárás követelményével kapcsolatosan az önkormányzat azzal, hogy a vis maior támogatás elosztásakor az önkormányzat a panaszos ügyében az eljárást megszüntette, és a helyreállításhoz szükséges költségvetési támogatást nem biztosította.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 5717/1999.
A pszichiátriai intézet elkerítésének hiányosságai, valamint a portaszolgálat vagy más ellenőrző rendszer kialakításának elmulasztása, az ellátási formák elkülönítésének hiánya visszásságot idéz elő az intézetben gondozottaknak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében rögzített lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogával összefüggésben. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézetben nem alakítanak ki egészségügyi elkülönítőt és megfelelő orvosi szobát. A jogszabályban előírt minimális orvosi jelenlét, a tisztálkodáshoz szükséges anyagok ellátási hiányosságai e jog sérelmén túl sértik az ellátottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fűződő jogát. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jog sérelmén kívül az emberi méltósághoz való jogot is sérti az intézet, ha a súlyos betegeket kulcsra zárt szobában felügyelet nélkül hagyják.
Az ellátottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fűződő jogát sérti, ha a pszichiátriai intézet nem gondoskodik leendő lakói előgondozásának megszervezéséről. Ugyanezen jogot veszélyezteti – illetve arányától és tartamától függően sérti –, ha az intézménynél nem áll alkalmazásban a jogszabály által előírt szakképzett ápolószemélyzet.
Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.
OBH 5774/1999.
Az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való joggal és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamisággal összefüggésben visszásságot okoz, ha a települési önkormányzat képviselő-testülete nem a jogerős bírósági ítéletnek megfelelően hoz döntést a helyi lakos szociális ellátás iránti kérelme tárgyában.
A panaszos egyedülálló nagynénje képviseletében fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, akinek hivatalát személyesen kereste fel. A panaszos elmondta, hogy nagynénje időskorúak járadékára jogosult. Az önkormányzat képviselő-testülete az időskorúak járadékát nagynénje részére meg is állapította, de nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően, hanem annál alacsonyabb összegben.
A panasz alapján a szociális biztonsághoz való joggal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, vizsgálatához a panaszos által becsatolt iratokat használta fel.
A panaszos nagynénje részére Semjénháza község képviselő-testülete 1998-ban időskorúak járadékát állapította meg. A járadék összegét a képviselő-testület, annak ellenére, hogy a panaszos nagynénje egyedülálló, az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 százalékában határozta meg. A panaszos nagynénje képviseletében a képviselő-testület határozata ellen a Zalaegerszegi Városi Bírósághoz fordult. A bíróság a képviselő-testület határozatát hatályon kívül helyezte, és a testületet új eljárásra kötelezte. A képviselő-testület azonban a bírósági ítélet ellenére nem hozott új, a jogszabályi előírásnak megfelelő határozatot.
A bírósági határozatok tiszteletben tartása, a jogerős bírósági döntések teljesítése a jogállamisággal kapcsolatos alkotmányos értékekhez tartozik. A jogállamiság megköveteli, hogy az állampolgárnak a jogszabályokban és a bíróságok által meghozott ítéletek végrehajthatóságában a bizalma megszilárduljon. A jogerős bírósági határozatok végrehajtásának elmaradása jogbizonytalansághoz, a jogállamiság sérelméhez vezet. Ez a sérelem különösen súlyos akkor, ha azt valamely hatóság okozza. Magának a jogbiztonságnak a szociális ellátási rendszer stabilitása szempontjából kiemelkedő jelentősége van, ezért az országgyűlési biztos megállapította: Semjénháza képviselő-testülete azzal, hogy a jogerős bírósági határozatot nem hajtotta végre, és nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően döntött, a jogállamisággal és az Alkotmány 70/E. §-ába foglalt szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.
Az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos a belügyminisztert törvényességi ellenőrzésre kérte fel, és kezdeményezte a polgármesternél, hogy szólítsa fel a képviselő-testületet a mulasztás mielőbbi megszüntetésére.
Az érintettek az országgyűlési biztos ajánlását teljesítették, a képviselő-testület meghozta a bírósági döntésnek megfelelő határozatot.
OBH 5954/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal, a 70/E. §-ban rögzített szociális biztonsághoz fűződő joggal, és a 70/A. §-ában rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésével, valamint a 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatosan az önkormányzat azzal, ha a panaszos részére nem biztosít megfelelő határidőt a vis maior támogatás felhasználására a megrongálódott ingatlanának helyreállítása érdekében.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 94/2000.
Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az önkormányzat azzal, ha a rendeletében meghatározza azt a lakásnagyságot, amelynek fenntartásához rászorultság esetén támogatást nyújt.
A panaszos azért fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert a Budapest, VII. kerületi Önkormányzat önkormányzat nem biztosított a lakása fenntartásához a részére támogatást. Az országgyűlési biztos az ügyfél szociális biztonsághoz való joga sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított.
A panaszos 39 575 forint havi jövedelemből egyedül neveli gyermekét, és a két szobás, 74 m2-es bérlakás fenntartása a jövedelmét – a takarékos életmód mellett is – nagyon megterheli. Az önkormányzattól a lakásfenntartásához kért támogatást, mert annak költségei 13 417 forintot tettek ki. Az előző évben havi 6300 forint lakásfenntartási támogatásban részesült, de az 1999-ben benyújtott kérelmét a szociális iroda elutasította. Az új önkormányzati rendelet szerint két fő esetén legfeljebb 70 m2-es alapterületű lakás fenntartásához adható támogatás. A panaszos lakásának mérete ezt meghaladja. A fellebbezést a képviselőtestület elutasította, mert megállapította, hogy az iroda a határozatát a jogszabályoknak megfelelően hozta, és a panaszost a bírósági kereset indításának lehetőségéről tájékoztatta.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat rendelete nem sért magasabb szintű jogszabályt azzal, hogy a településen elismert minimális lakásnagyságot a korábbi szabályozásnál alacsonyabb mértékben határozta meg, és így nem sértett alkotmányos jogot sem. A törvény az önkormányzatokat nem kötelezi a lakosság lakásfenntartási költségeihez való feltétlen hozzájárulásra, csupán annak lehetőségét biztosítja. Az önkormányzat rendelete arra ösztönzi az állampolgárokat, hogy az elismert minimális lakásnagyságot meghaladó méretű lakáshoz akkor ragaszkodjanak – legyen az akár tulajdon, akár bérlet –, ha azt önállóan fenn tudják tartani.
A vizsgálat feltárta, hogy a kifogásolt rendelet nem ellentétes magasabbszintű jogszabállyal, alkalmazása során a hatóság visszásságot nem okozott, ezért az országgyűlési biztos az eljárást alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság hiányában megszüntette.
OBH 291/2000.
Nem állapítható meg az Alkotmány 70/E. §-ában megfogalmazott szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásság, ha a helyi önkormányzat a rászorultság alapján és csupán anyagi lehetőségeihez mérten támogatja a rászorulókat.
A panaszos beadványában sérelmezte, hogy a kiskunhalasi önkormányzat nehéz anyagi helyzete ellenére nem részesíti támogatásban. Alacsony nyugdíja és az önkormányzati segítség megtagadása miatt megélhetését veszélyben érzi.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos általános helyettese az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való jog megsértésének gyanúja miatt megkereste Kiskunhalas önkormányzatának jegyzőjét, és tájékoztatást kért a panaszosnak nyújtható támogatásokról.
A vizsgálat során rendelkezésre álló iratok szerint a panaszos az igényelt lakásfenntartási támogatást azért nem kaphatta meg, mert jövedelme magasabb annál, mint amit az önkormányzat rendeletében e támogatás megállapításához előír.
Az 1993. évi III. tv. (szociális törvény) alapján alkalmanként átmeneti segéllyel tudják a család helyzetét könnyíteni. A két kiskorú gyermek jogán rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek.
A szociális törvény 25. §-a szerint a jogosult részére jövedelme kiegészítésére, pótlására pénzbeli szociális ellátás nyújtható. A települési önkormányzat szociális rászorultság esetén – a szociális alapellátás keretében – a jogosult számára időskorúak járadékát, munkanélküliek jövedelempótló támogatását, rendszeres szociális segélyt, lakásfenntartási támogatást, ápolási díjat, átmeneti segélyt állapít meg e törvényben, valamint az önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek szerint (a továbbiakban együtt: szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások).
A szociális ellátórendszer kialakítása és működtetése tehát az állam feladata, erre vonatkozóan alkotmányos kötelezettség terheli. A szociális ellátásról való gondoskodás a települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében, ezen belül azonban maga határozza meg – anyagi lehetőségeitől függően és a lakosság igényei alapján –, mely feladatokat, milyen mértékben és módon lát el. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény szerint a települési önkormányzat köteles gondoskodni a szociális alapellátásról. E kötelező feladat ellátása során az önkormányzat a fent említett mérlegelési lehetőséggel nem rendelkezik, azt teljesítenie kell. Azonban a teljesítés módja, színvonala tekintetében ezen kötelezettségek megvalósításánál is van az önkormányzatnak mozgástere.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének álláspontja szerint nem sérti a szociális biztonsághoz való jogot, és nem vezethet alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszássághoz önmagában az, hogy a kialakított ellátási rendszer milyen típusú támogatásokat tartalmaz, és hol vonja meg az adható támogatások határát, amennyiben az önkormányzat garantálja az ellátások egy minimális szintjéhez való hozzájutás lehetőségét. Az önkormányzat a jogszabályi kötelezettségének megfelelően megalkotta a szociális ellátásokról szóló helyi rendeletét, rendelkezik a szociális alapellátás keretében rászorultság esetén nyújtható támogatási formákkal. A megküldött iratokból megállapítható, hogy az önkormányzat lehetőségeihez képest támogatta a panaszost, kérelmeinek minden esetben eleget tett.
A fentiekre tekintettel az országgyűlési biztos általános helyettese alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, ezért ajánlást nem tett.
OBH 407/2000.
Visszásságot okoz az Alkotmány 70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz fűződő és a 67. § (1) bekezdésében deklarált a gyermekek megfelelő testi, szellemi fejlődéséhez való jogával kapcsolatban, ha a fiatalkorú anya gyermeke után a kinevezett gyám csak akkor jogosult gyermekgondozási segélyre és családi pótlékra, ha a lakcíme megegyezik gyámoltjáéval, és ő maga nem részesül más rendszeres pénzellátásban.
Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.
OBH 572/2000.
Az Alkotmány 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a felnőtt korú fogyatékos személy a szülő halála miatt a családi pótlékra való jogosultságát elveszti, a fogyatékossági támogatásra pedig csak 2001. július 1-jével lesz jogosult.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy az általa gondnokolt nővére (1955. március 22-én született) családi pótlékának folyósítását megszüntették, és a „jogosulatlanul felvett” ellátás visszafizetésére kötelezték. A panaszos nővére 1999. december 28-ig édesanyja jogán részesült a rokkantsági járadéka mellett emelt összegű családi pótlékban.
Az országgyűlési biztos a panasz alapján a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, különös tekintettel arra, hogy gondnokolt fogyatékos személyről volt szó. A vizsgálat lefolytatására a panaszos lakóhelye szerint illetékes Ácsteszér körjegyzőjét kérte fel.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeképp megállapította, hogy a család a panaszos és nővére tulajdonát képező családi házban él. A család jövedelme a panaszos és a 2000. július 1-jétől ismét munkaviszonnyal rendelkező felesége keresetéből, valamint 4 éves gyermekük után járó családi pótlékból és a gondnokolt rokkantsági járadékából havi nettó 80 000 forint.
A gondnokolt jövedelme nem fedezi megélhetési költségeit. Intézeti elhelyezése a családnak nem állt szándékában.
A hatályos jogszabályok szerint az állam által nyújtott ellátások közül a panaszos nővére csak rokkantsági járadékra volt jogosult, egyéb támogatásként az önkormányzat átmeneti segéllyel támogathatja, melynek lehetőségére a jegyző felhívta a panaszos figyelmét.
A családi támogatásokról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény célja a családok szociális biztonságának elősegítése a különböző támogatásokkal, nevezetesen nevelési ellátás (családi pótlék, iskoláztatási támogatás), gyermekgondozási (gyes, gyed), anyasági támogatás. A panaszos azonban – mint gondnok – nem jogosult súlyosan fogyatékos felnőtt korú személy esetében a családi pótlékra. A korábban hatályos jogszabály alapján sem volt a gondnok jogosult, azonban ezt a szabályt a helytelen jogértelmezés miatt nem alkalmazták egységesen. Ezért a panaszos esetében jogszerűen került megszüntetésre az ellátás folyósítása.
A felnőtt korú fogyatékosokról az állam 2001. július 1-jétől a fogyatékosok támogatási rendszerével gondoskodik.
A fentiek alapján az alkotmányos jogokkal összefüggésben felmerült visszásság közvetlen veszélye csak az önkormányzat által felajánlott saját hatáskörébe tartozó intézkedéssel, valamint a fogyatékossági támogatás igénybevételéhez nyújtandó segítséggel hárítható el.
Ezért az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte Ácsteszér körjegyzőjét, hogy
– vizsgálja meg, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő családot hogyan tudja segíteni az önkormányzat a fogyatékossági támogatás bevezetéséig, valamint
– nyújtson segítséget a fogyatékossági támogatás igénybevételéhez szükséges eljáráshoz.
Az ajánlásra érkezett válasz szerint a segítségnyújtás és a kiskorú gyermeknek 2000. január 1-től 2000. december 31-ig az óvodai térítési díjhoz nyújtott napi 30 forint mellett Ácsteszér képviselőtestülete szociális étkezést és házi segítségnyújtást biztosít a fogyatékos személy részére. Az ebédköltséghez napi 109 forinttal járul hozzá.
A vizsgálat eredménnyel zárult.
OBH 1560/2000.
Visszásságot okoz az Alkotmány 70/E. § -ában foglalt szociális biztonsághoz fűződő joggal kapcsolatosan, ha a nagykorúvá vált, de még középiskolában tanuló volt gyámolt után a gyám nem kaphat iskoláztatási támogatást és a támogatás igénybevételére a volt gyámolt sem jogosult, ha nem árva, vagy nem volt átmeneti, illetőleg tartós nevelt.
A panaszos sérelmezte, hogy az a fiatalember, aki az 1999 novemberében elért nagykorúságáig a gyámsága alatt állt, a hatályos törvény szerint nem kaphat iskoláztatási támogatást, pedig még nappali tagozatos gimnáziumi tanuló. Azt is sérelmezte, hogy a gyámolt gyermek után a gyám nem vehet igénybe adókedvezményt és a lakáscélra felvett kölcsönök összegét sem lehet csökkenteni a gyámolt gyermekre tekintettel.
Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek során megállapította, hogy a panasz benyújtásakor hatályos, a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény előírása szerint a volt gyám nem jogosult a nagykorúsággal önjogúvá vált volt gyámoltja után családi pótlék igénylésére, ezért annak folyósítását a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár Kirendeltsége jogosan szüntette meg. Az országgyűlési biztos már több korábbi jelentésében foglalkozott a panaszban felvetett problémával, mely szerint saját jogukon nem jogosultak iskoláztatási támogatásra azok a nagykorú tanuló fiatalok, akik nagykorúvá válásukig gyámság alatt álltak, de nem árvák, és nem voltak átmeneti vagy tartós neveltek.
Az országgyűlési biztos azonban megállapította, hogy a panaszra okot adó jogszabályt az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2000. évi CXIII. törvény 225. § (1) bekezdése 2001. január 1-jei hatállyal módosította, mely szerint „Iskoláztatási támogatásra jogosult saját jogán a nagykorú, akinek gyámsága nagykorúságává válása miatt szűnt meg.”
A lakáscélú kölcsönök összegének csökkentésével és a gyámolt gyermek után igénybe nem vehető adókedvezményekkel kapcsolatban felvetett panaszról az országgyűlési biztos megállapította, hogy azok nem érintenek alkotmányos jogokat. A 61/1992. (XI. 20.) AB határozatban az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az Alkotmány 70/I. §-a az állampolgárok egyik alapvető kötelezettségeként rögzíti, hogy mindenki köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően hozzájárulni a közterhekhez. E hozzájárulás módját és mértékét az adókról, az illetékekről, a vámokról stb. szóló törvények állapítják meg. Amíg a közterhekhez való hozzájárulás az állampolgároknak az Alkotmányból eredő alapvető kötelezettsége, addig a kötelezettség alóli mentesülésre vagy bizonyos mértékű kedvezményre senkinek sincs alanyi joga. A mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg. Ennek gyakorlása során tekintettel lehet bizonyos, az Alkotmányban nevesített jogokra – pl. a szociális biztonsághoz való jogra –, de ezen túlmenően érvényre juttathat az Alkotmányból közvetlenül le nem vezethető, esetenként rövid távra irányadó gazdaság-életszínvonal-szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket. Ekként tehát, noha a jogalkotót a mentességek és kedvezmények megállapításánál is kötik az Alkotmányban meghatározott jogi korlátok, a jogalkotói mérlegelésnél azonban nem a jogi, hanem az egyéb szempontok játsszák a meghatározó szerepet.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a nagykorúvá vált volt gyámolt családi pótlékra való jogosultságát a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. évi törvény módosítása megoldotta, a lakáscélú támogatások és adókedvezmények problémája pedig nem érint alkotmányos jogot, ezért az ügyet további vizsgálat nélkül lezárta.
OBH 1959/2000.
I. Az Alkotmány 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz a nyugdíjbiztosítási igazgatóság, ha indokolatlanul késlekedik a folyamatos előleg megállapításával.
II. Az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz a nyugdíjbiztosítási igazgatóság, ha – jogszabályi indok nélkül – határozatában a Romániában szerzett szolgálati idő miatt „román teher” szöveget alkalmaz.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nem vette figyelembe nyugdíja megállapításánál a korábban szolgálati idő elismerési határozatával megállapított 47 év 132 napot. Panaszolta még a hosszadalmas ügyintézést, melynek következtében ellátatlan volt, valamint a nyugdíjmegállapító határozatán szereplő szöveget, mely szerint a nyugdíja „román teher”.
Az országgyűlési biztos a panasz alapján a szociális biztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. Megállapította, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Ceglédi Kirendeltsége a panaszos kérelmére 1998. február 19-én kelt határozatával 9 év 199 nap Magyarországon szerzett szolgálati időt ismert el. A Romániában szerzett szolgálati idő elismerésével együtt az illetékes Fővárosi és Pest Megyei Igazgatóság – a rendelkezésre álló nyilvántartások és egyéb igazolások alapján – az 1998. május 20-án kelt határozatával összesen 47 év 132 nap szolgálati időt állapított meg.
A panaszos 1998. október 10-én öregségi nyugdíj megállapítására benyújtott igényét az igazgatóság 1999. május 27-én kelt határozatával bírálta el. A határozat szerint a nyugdíjfolyósítás kezdete 1998. november 7., elismert szolgálati idő 40 év 132 nap, melynek „32/40-ed része román teher”, a nyugdíj összege havi 28 570 forint. A panaszos a nyugdíjkorhatárt 1999. november 7-én töltötte be, vagyis a folyósítás kért kezdő napján nem érte el a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt (61 év). Ezért öregségi nyugdíjra nem volt jogosult. Jogosultságot szerzett azonban előrehozott öregségi nyugdíjra, mert a jogszabályban előírt feltételekkel rendelkezett.
A ténylegesen megszerzett szolgálati idő vonatkozásában felmerült ellentmondások tisztázásának időigényessége miatt – a fenti határozat meghozataláig – az igazgatóság 1999. február 9-én kelt határozatával 40 000 forint egyszeri előleget állapított meg és utalt ki a panaszos részére. Az 1989. január 26-tól 1991. június 20-ig terjedő, magyarországi munkáltatónál szerzett szolgálati időre a béradatok beszerzése nehézségekbe ütközött a munkáltató időközben történt felszámolása miatt. Ezért az igazgatóság 1999. március 5-én kelt határozatával havi 16 000 forint folyamatos előleget állapított meg, és intézkedett a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál annak folyósításáról.
Az igazgatóság a 2000. április 12-én kelt határozatában elutasította a panaszos nyugdíj felemelésére benyújtott kérelmét azzal, hogy a határozatban a szolgálati idő az átlagkereset és a nyugdíj összege megállapítása helyesen, jogszerűen történt, annak ellenére, hogy az igazgatóság 1947. április 6-tól 1998. január 15-ig 47 év 132 nap szolgálati időt ismert el. Az öregségi nyugdíj megállapítása során ugyanis az ügyiratban talált román nyelvű munkakönyv fordításában felfedezték, hogy tévesen szerepel a munkaviszony kezdete 1947. április 6-tól (a panaszos ekkor 9 éves sem volt). Az eredeti munkakönyv és a román szerv igazolása szerint az igénylő munkaviszonya a Nagyváradi Olajipari Vállalatnál 1957. április 6-tól állt fenn. Ezt erősítette meg a panaszos 1999. április 12-én az igazgatóságon készült nyilatkozata is, mely szerint 1957-ben kezdett dolgozni, ezt megelőzően ipari tanuló volt, ipari tanidejének kezdete az iskola igazolása szerint 1953. szeptember 1. Az átlagkereset kiszámításánál az 1998. évi osztószám meghatározása téves volt, mivel a panaszos 1998. október 5-től 1998. november 1-ig táppénzben részesült, így a bérezett napok számát ezzel csökkenteni kellett (28 nap). Ezért az igazgatóság a szolgálati idő változatlanul hagyása mellett a nyugdíj összegét havi 28 810 forintra módosította. A 2000. június 30-án ismételt eljárás keretében hozott határozattal a panaszos javára 1955. június 1-től 1957. április 5-ig terjedő időt szolgálati időként beszámította, ennek indokát azonban a határozat nem tartalmazta.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a szociális biztonság, valamint a jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozott a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság eljárása, ami a következőkben nyilvánult meg:
1. Az 1998. október 7-én benyújtott nyugdíj igény alapján 1998. november 7-től jogosult volt a panaszos nyugellátásra. A nem vitatott 40 évet meghaladó szolgálati idő alapján – a magyarországi munkáltatónál hiányzó kereseti adatok ellenére – a folyamatos előleg megállapításának nem volt akadálya. Az előleg megállapítására azonban csak 1999. február 9-én, illetőleg 1999. március 5-én került sor, a panaszos több hónapon át ellátatlan volt. A panaszos nyugellátását véglegesen csak 2000. június 30-án „ismételt eljárás keretében” állapították meg.
2. Nem volt jogszabályi indoka és magyarázata, hogy az ügyfél határozatán a Romániában szerzett szolgálati időt „román teher”-nek minősítették, bár ez a panaszos számára semmilyen hátrányos következményekkel nem járt.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatóját, hogy vizsgálja meg az elhúzódó eljárásért való felelősséget, az esetleg felmerülő kamatkötelezettséget, valamint a nemzetközi egyezmények hatálya alá tartozó nyugellátások eljárása egyszerűsítésének lehetőségét.
Az ajánlásra érkezett válasz szerint a nyugdíjbiztosítási igazgatóság 2000. június 30-án kelt határozatában, mely alapján a nyugdíj folyósítása történik, már nem szerepelt a kifogásolt szöveg. Az elhúzódó eljárást pedig a szolgálati időről benyújtott téves igazolás okozta. Megkezdték a Szervezési és Működési Szabályzat felülvizsgálatát, ami magába foglalja a nemzetközi nyugdíjügyek eljárása felülvizsgálatát is.
Az országgyűlési biztos a választ elfogadta. Tekintettel arra, hogy a panaszos időközben keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz, hatáskör hiánya miatt a további vizsgálatot mellőzte.
OBH 3027/2000.
A nyugdíjbiztosítási igazgatóság eljárásával, döntésével visszásságot idéz elő az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való joggal és a 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való joggal kapcsolatban, ha az eredeti jogszerző és az ő jogán hozzátartozói nyugellátást igénylő járandóságának korrekciója iránti igényt jogsértően elutasítja.
A panaszos a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság döntését azért kifogásolta, mert az 1989-ben elhunyt férjének 1972-ben nem a tényeknek megfelelően állapították meg nyugdíját. Az 1998. évi özvegyi nyugdíj igénylése során az előbbi korrekcióját azon az alapon tagadták meg a kérelmezőtől, hogy az eredeti jogosult (az elhunyt) életében a kárpótlásával kapcsolatos eljárásokat nem indította meg. A panaszos nem nyújtotta be a Kárpótlási Hivatal határozatát és a Fővárosi Bíróság azon döntését, miszerint az elhunyt korábban megállapított bűnösségét és elítélését semmisnek tekinti. Az eljáró szerv arra hivatkozott, hogy az eredeti jogszerző iratait megsemmisítették, így nem áll módjukban rekonstruálni azt, hogy mely időket vettek figyelembe az 1972-ben megállapított nyugdíj kiszámításánál. Az országgyűlési biztos az Alkotmány 2. §-ában deklarált jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt megkereste az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság vezetőjét, és az 1993. évi LIX. törvény 18. § (3) bekezdése alapján vizsgálatra kérte fel. A vizsgálat adatai szerint az elhunyt eredeti jogszerző részére az 1958. évi 40. tvr. alapján rokkantsági teljes nyugdíjat állapítottak meg. A határozat tartalmazta, hogy az 1936. szeptember 1-jétől 1948. június 10-ig terjedő időben a büntetőbírói ítélet, illetve fegyelmi határozat alapján elvesztett közszolgálati idő teljes vagy részben történő beszámítására a Társadalombiztosítási Bizottság illetékes. Az említett szerv a közszolgálat teljes tartamát utólagosan elfogadta szolgálati időként, ezért a rokkantsági teljes nyugdíj összegét módosította. Tekintettel arra, hogy korábban személyes szabadságot korlátozó intézkedésre is sor került, a 108/1989. (XI. 1.) MT rendelet 1. §-a értelmében további szolgálati időt is be kellett utólagosan számítani, amely ismét kedvezően módosította a rokkantsági nyugdíj összegét. Mindezek eredményeképpen az özvegy hozzátartozói ellátásának összege is emelkedett. Az ügyben eredetileg eljárt Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság az eredeti jogszerző nyugdíjának korrekcióját azonban elutasította. Az országgyűlési biztos felkérésére az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság vezetője a vizsgálatot lefolytatta, és annak befejezése után a korrekciót elvégezte. A panaszos özvegyi nyugdíjának emeléséről, a visszamenőleg járó ellátásról és az 1997. évi LXXXI. törvény 80. § (1) bekezdésére tekintettel járó késedelmi kamat kiutalásáról gondoskodott. A Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság eljárásával visszásságot idézett elő az Alkotmányban deklarált jogbiztonsághoz és szociális biztonsághoz való joggal kapcsolatosan Mivel az országos hatáskörű szerv a sérelmet orvosolta, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az ügyben ajánlást nem tett.
OBH 3604/2000.
Az Alkotmány 70/D. §-ában foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog és az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való jog sérelmének veszélyét jelenti, ha a mentőszolgálat a tiszta tudatú és a beszállítás ellen tiltakozó hajléktalanokat veszélyeztető körülmények között – tehát a lehűlés veszélyének kitéve, illetve ezen túl esetleg sürgősségi ellátást nem igénylő betegségek fennállása mellett – az utcán hagyja, és feltalálási helyükről nem értesíti a szociális ellátó intézményt.
Az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való jogot sérti, ha a hajléktalanokat ápoló kórházi osztályon nem foglalkoztatnak szociális munkást.
Az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való jog sérelmét és az Alkotmány 70/D. §-ában biztosított lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jog sérelmének közvetlen veszélyét jelenti és ezzel visszásságot okoz az a körülmény, hogy az ellátórendszerben a szükséglethez képest alacsony a hajléktalanoknak létesített bentlakásos ápoló-gondozó és rehabilitációs otthonok száma, és így az egészségügyi ellátást már nem igénylő, de az utcai életre, önellátásra alkalmatlan hajléktalanok tömege nem részesül a törvényben állami kötelezettségként előírt ellátásban.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 3646/2000.
Nem okoz az Alkotmány 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot, ha a fenntartó a szükséges felújítási munkálatok idejére ideiglenesen máshol biztosít szállást az éjjeli menedékehely és az átmeneti szálló lakói számára.
A Magyar Hírlap 2000. július 21-én megjelent számában olvasható „Hajléktalan nők – hajléktalanszálló nélkül” című cikk alapján az országgyűlési biztos az 1993. évi LIX. törvény 16. § (2) bekezdése alapján hivatalból vizsgálatot indított. A cikk szerint „hajléktalanszálló nélkül maradnak a nők augusztusban a fővárosban. A két szálló egyikét tatarozás miatt, a másikat a szabadságolások miatt zárják be. A nők gyermekeikkel lehetetlen helyzetbe kerültek.” A vizsgálat során kapott tájékoztatás szerint a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő Fővárosi Szociális Központ és Intézményei épületét felújítják. A rekonstrukciós munkálatok 2000. július 24-től augusztus 14-ig tartottak, ezalatt a lakókat – előzetes tájékoztatás után – ideiglenesen átköltöztették. A női éjjeli menedékhely lakói ideiglenesen a RÉS Alapítvány által fenntartott női éjjeli menedékhelyen kaptak férőhelyet, ahol a férőhelyeket a szükségleteknek megfelelően bővítették. A naponta vezetett nyilvántartás szerint a rendelkezésre álló férőhelyek nem voltak teljes mértékben kihasználtak, folyamatosan üres helyek álltak rendelkezésre.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az újságcikk nem tesz különbséget a gyermekeket is ellátó családok átmeneti otthona és az éjjeli menedékhelyek között. A gyermekek és a gyermekes családok átmeneti elhelyezéséről, mint gyermekvédelmi ellátásokról, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény rendelkezik. Az éjjeli menedékhely azonban a hajléktalanok ellátásának keretében az 1993. évi III. törvény szabályai alapján kerül kialakításra. Megállapította továbbá, hogy ezekben az intézményekben nem helyezhető el gyermekes anya, így a felújításkor, az ideiglenes átköltöztetés miatt nem kerülhetett lehetetlen helyzetbe anya gyermekével. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg.
OBH 3927/2000. számú ügy utóélete
Visszásságot okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésben biztosított tulajdonhoz való joggal, a 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való joggal és a 2. §-ában deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatosan az önkormányzat azzal, ha a panaszos ügyében 12 éve nem tesz olyan intézkedést, mely egyrészt megfelelne a saját maga állította követelménynek, másrészt belátható időben a panaszost olyan helyzetbe hozza, mely a lakásbérleti-jogviszony megszűnése előtti állapotnak megfelel.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 3974/2000.
I. A gondozottak, hozzátartozóik, valamint az intézmény dolgozóinak törvényes érdekeire is figyelemmel, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített, jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthonban az intézmény érdekképviseleti fóruma nem működik. Ugyanezen jog sérelme mellett az ellátottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz, valamint az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében rögzített lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogával összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézet rendelkezik határozatlan idejű működési engedéllyel, bár az ahhoz szükséges feltételek hiányoznak.
II. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz fűződő alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot az, ha az intézet mellékhelyiségeiben a kádakat egymástól nem választják el, és emiatt az intimitás alapvető feltételei sem adottak.
A beadványukban nevük elhallgatását kérő panaszosok a sződligeti VIKTOR Speciális Módszertani Otthon által nyújtott ellátást kifogásolták. Sérelmezték, hogy a jogszabályban előírt mennyiségű ágyneműt és törölközőt nem biztosítják, az intézet szobáinak takarítását, fertőtlenítését nem oldják meg, az otthon padlózata szakadozott, nincs elég evőeszköz és tányér, továbbá hogy az intézet érdekképviseleti fóruma nem működik.
Az országgyűlési biztosa által elrendelt helyszíni vizsgálat megállapította, hogy az otthonnak a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal 1997. július 30-án kelt határozatában – 110 férőhelyes fogyatékosokat ápoló-gondozó otthona ellátási formára – határozatlan időre szóló működési engedélyt adott. Az otthon 24, négy-ötágyas lakószobáiban elhelyezett gondozottakra átlagosan 4,2 m2 jut a jogszabályban előírt minimálisan szükséges 6 m2 helyett. A főépület vizesblokkjainak felújítása megtörtént. Itt 13 WC, 5 zuhanyozó és 5 fürdőkád áll a lakók rendelkezésére. A mellékhelyiségek és a zuhanyozók mindegyikében felszereltek mozgást segítő kapaszkodókat. A kiszolgáló helyiségek tisztasága megfelelő, felszereltségük azonban nem. Szappant, törölközőt és WC papírt csak egy-két helyiségben találtunk, a kádak pedig egymástól még függönnyel sem voltak elválasztva. A vizsgálat megállapítása szerint a fürdőkádak egymástól való elválasztásának hiánya miatt az intimitás elemi feltételei hiányoznak, és ez az otthon lakóinak az emberi méltósághoz fűződő alkotmányos jogukkal összefüggően visszásságot okoz. Az intézmény vezetője elismerte, sőt az intézmény bemutatására készült „Jelen, Múlt, Jövő” című anyagban a megoldásra váró problémák között egyértelműen rögzítette, hogy az otthon a lakók számára nem tudja biztosítani a korszerű elhelyezés feltételeit. A gondozás tárgyi feltételei részben hiányoznak. Az intézményben 41 éve nem volt átfogó felújítás. Az otthon belső útjainak szilárd burkolata hiányzik. A mosoda korszerűtlen. Az ápoló személyzet részére nincs megfelelő öltöző helyiség. A fűtési rendszer elavult, az energia felhasználás racionalizálásra szorul. Abból, hogy a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet a megkövetelt tárgyi feltételek hiányosságainak megszüntetésére 2002. december 31-ig ad lehetőséget a fenntartóknak, az országgyűlési biztos álláspontja szerint nem következik,
hogy a szükséges tárgyi feltételek hiányában kiadható a határozatlan időre szóló működési engedély. Az előírt feltételek hiányában kiadott határozatlan idejű működési engedély sérti a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvét és visszásságot okoz a gondozottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészségéhez, valamint szociális biztonságához fűződő alkotmányos jogával összefüggésben. A panaszbeadvány kitért a gondozottak nem megfelelő ruházati ellátására is. Ezt az igazgatónő is megerősítette azzal, hogy működésének megkezdése idején valóban voltak problémák a ruhanemű-ellátással, de a helyzet azóta jelentősen javult. Saját beszerzéssel, illetve különböző adományokból sikerült a szükséges váltás mennyiséget biztosítani. Az otthonban évente minimum két alkalommal lakógyűlést tartanak a gondozottak munkájának, magatartásának értékelése céljából. A lakógyűlésen mindenki képességei szerint vesz részt. Az intézményi jogviszonyban állók és az ellátásra jogosultak érdekvédelmét szolgáló Érdekképviseleti Fórum tagjai: a lakógyűlés által delegált kettő, a dolgozókat képviselő kettő, a gondnokok közül kettő személy, az ÉFOESZ megyei szervének képviselője. Elnöke a fenntartó képviselője. A vizsgálat évében azonban az elnök még egyetlen alkalommal sem hívta össze a Fórumot. Az érdekképviseleti fórum működésének hiánya, a gondozottak, hozzátartozóik, valamint az intézmény dolgozóinak törvényes érdekeire is figyelemmel, a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben okoz visszásságot. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a Pest Megyei Önkormányzat által fenntartott VIKTOR Speciális Módszertani Otthon működésével kapcsolatban megállapított alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok orvoslása érdekében azt ajánlotta a fenntartónak, hogy gondoskodjon az otthon érdekképviseleti fórumának jogszabályoknak megfelelő működtetéséről. Az intézmény igazgatójánál kezdeményezte, hogy gondoskodjon a fürdőszobákból hiányzó térelválasztó függönyök felszereléséről. A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének pedig azt ajánlotta, hogy vizsgálja felül és módosítsa az intézet határozatlan időre szóló működési engedélyét, és abban a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet 23. §-ának (7) bekezdése alapján éves bontásban határozza meg azokat a feltételeket, amelyeket a fenntartónak teljesítenie kell. Az érintettek valamennyi ajánlást és kezdeményezést elfogadták.
OBH 4419/2000.
Az Alkotmány 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való joggal, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményének részét képező tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a nyugdíjbiztosítási igazgatóság az 1998-ban benyújtott ellátási igényt több mint két év elteltével bírálja el.
Az országgyűlési biztoshoz érkezett levélben panaszos a rendszeres szociális járadék megállapításához kért segítséget.
Az országgyűlési biztos az Alkotmány 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való joggal, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményének részét képező tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt az ügyben vizsgálatot indított. A beadványban foglaltak, valamint a nyugdíjbiztosítási igazgatóság által beküldött dokumentumokból megállapította, hogy a panaszost 1996. évben leszázalékolták, ettől kezdődően rokkantsági nyugdíjban részesült. Az 1998-ban végzett orvosi felülvizsgálat során a munkaképesség csökkenésének mértékét 50%-ban állapították meg, ezért rokkantsági nyugdíjra jogosultsága megszűnt, de a rendszeres szociális járadékra az igényét 1998 októberében benyújtotta. A panaszos rokkantsági nyugdíja ügyében mind az első-, mind a másodfokú határozat ellen jogorvoslattal élt, s mivel a bírósági eljárás elhúzódott, keresetét 2000 áprilisában visszavonta. Benyújtott járadék igényének elbírálására nem került sor, panaszos két év óta ellátatlan. A nyugdíjbiztosítási igazgatóság tájékoztatása szerint ennek az volt az oka, hogy a panaszos szociális járadék iránti igénye a többi irattal együtt a peres anyagba került, elbírálatlanul. A nyugdíjbiztosítási igazgatóság a vizsgálat ideje alatt 2000. október 4-én kibocsátotta, a rendszeres szociális járadék megállapításáról szóló határozatot, amely szerint az igény benyújtásának napja 1998. szeptember 29.
Figyelemmel arra, hogy az eljárás során a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság mulasztott, az ellátás folyósításának kezdő időpontját visszamenőlegesen 1998. november 1. napjában határozták meg. A történtekért a panaszostól levélben elnézést kértek.
A vizsgálat alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság súlyosan megsértette az Alkotmány 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményének részét képező tisztességes eljáráshoz való jogot azzal, hogy az 1998-ban benyújtott ellátási igényt évekig nem bírálta el.
Az országgyűlési biztos felkérte a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság vezetőjét, hogy az ügyintézési határidők, valamint a tisztességes eljárás szabályainak betartására fokozottan ügyeljen. Az ajánlást az igazgatóság vezetője elfogadta.
