OBH 1951/1999.
A pénzügyminisztérium elhúzódó eljárása és az ügyfél kérelmére történő válaszadás késedelme visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének részét képező tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos joggal, valamint az Alkotmány 64. §-ában rögzített kérelemhez és panaszhoz fűződő joggal összefüggésben.
A panaszos Hivatalomhoz intézett beadványában a Pénzügyminisztérium eljárását sérelmezte. Panaszában előadta, hogy 1998. július 14-én szóban, felvilágosításra irányuló kérelemmel fordult a minisztériumhoz, de kérdésére választ, csak több mint egy év elteltével 1999. november 17-én kapott. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a pénzügyminisztériumtól bejért dokumentumok alapján megállapította, hogy a panaszos kérdését tartalmazó jegyzőkönyv a Pénzügyminisztérium több főosztályát is „megjárta”, mielőtt az arra illetékes Bankkonszolidációs és Privatizációs Titkárság érdemben megkezdte volna annak érdemi vizsgálatát. A Pénzügyminisztériumon belül 1999. évben végrehajtott szervezeti átalakítás során azonban a minisztérium ezen szervezeti egysége megszűnt. A belső adminisztráció zavarai miatti késedelemért a minisztérium Pénz- és Tőkepiaci Főosztálya az érdemi válasz megadásával egy időben ügyfele elnézését kérte. Az ügy kapcsán adott tájékoztatása során a Pénzügyminisztérium jelezte, hogy:” A pénzügyminiszter 3/1998. számú utasítása a Pénzügyminisztérium szervezeti és működési szabályzatáról V. fejezete (1.) határozza meg az ügyintézés határidejét. Ennek értelmében a minisztériumba érkező beadványok alapján szükséges intézkedést minden esetben a legrövidebb időn belül kell megtenni. A (2.) pont szerint 30 nap áll rendelkezésre azoknak a beadványoknak az elintézésére, amelyeket állampolgárok, társadalmi szervezetek, önkormányzatok stb. küldtek tájékozódási, felvilágosítási céllal, ha jogszabály nem állapít meg ennél rövidebb határidőt és a beadvány tartalmából sem következik más. Mindezekre hivatkozva az általános helyettes megállapította, hogy a pénzügyminisztérium eljárása, tekintettel a panaszos törvényes érdekeire is visszásságot okozott az általa vizsgált alkotmányos jogokkal összefüggésben. Figyelemmel azonban arra, hogy az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot az előidéző szerv saját hatáskörében megszüntette ajánlással nem élt, de felkérte a pénzügyminisztert, hogy a hasonló jellegű jogsérelmek jövőbeni elkerülése érdekében fokozottan gondoskodjék hivatalában a törvényben rögzített ügyintézési határidő és eljárási rend betartásáról.
OBH 2361/1999.
I. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha egy ápoló-gondozó otthonban jogalap nélkül fizettetnek a lakókkal egyszeri hozzájárulást, a személyi térítési díjat az egy ellátottra jutó napi önköltségnél lényegesen magasabb összegben határozzák meg, és olyan befizetésére kötelezik a lakókat, melynek jogszabályi alapja nincs.
Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.
OBH 2808/1999.
Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot, ha az Országos Kórház- és Orvostechnikai Intézet (ORKI) a közösen bérelt fogtechnikai laboratórium minősítő tanúsítványát csak a kérelmező nevére adja ki.
A panaszos és két társa önálló fogtechnikusok, közösen bérelt helyiségben dolgoznak, önálló felszereléssel, de egy-egy nagy összegű eszközt egymás rendelkezésére bocsátanak. A panaszosoknak külön-külön szerződésük volt az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP). A Baranya Megyei Egészségbiztosítási Pénztár az egyedi – méret alapján gyártott – gyógyászati segédeszközök azon gyártóinak, akik nem saját, hanem bérelt gyártóhellyel, gyártóeszközzel rendelkeznek, szerződését a panaszosok szerint felmondta, tekintettel arra, hogy az ORKI tanúsítás iránti kérelmüket nem teljesítette.
Az országgyűlési biztos a panasz alapján az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében megfogalmazott vállalkozáshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot tartott. Kérésére az egészségügyi miniszter által lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az ORKI-hoz 1998. szeptember 1-jén érkezett megrendelés „fogtechnikai laboratóriumok minősítésére” szólt és felelős vezetőnek csak egy személyt jelölt meg, ennek a személynek az adószámával és pecsétjével.
Az ORKI tehát a megrendelésnek megfelelően minősítette a laboratóriumot, a kérelmező nevére adta ki a tanúsítványt 1999. november 15-én. Ennek alapján az OEP csak vele kötött szerződést.
A vizsgálat alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot nem állapított meg, az országgyűlési biztos azt ajánlás nélkül lezárta.
OBH 2841/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogbiztonsághoz fűződő joggal és az Alkotmány 13. § (19 bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal összefüggésben, ha a távhőszolgáltató megtagadja a társasház által kezdeményezett mérés szerinti elszámolásra a szerződéskötést.
A panaszos a lakóközössége nevében a szentendrei Városi Szolgáltató Rt. (VSZ Rt.) eljárását sérelmezte. A beadványban előadta, a társasház komoly összeget fordított arra, hogy megteremtse a feltételeit a távfűtés mérés szerinti elszámolására való áttérésnek. Ennek érdekében bejelentették szerződéskötési igényüket a szolgáltatónál, de álláspontjuk szerint a megállapodás a szolgáltató hibájából nem jött létre. Panaszolták azt is, hogy levélben fordultak a helyi jegyzőhöz, majd a polgármesterhez, aki válaszlevelében jogosnak találta a panaszukat, azonban érdemi intézkedés az ügyben nem történt. A társasház képviselője 1998 szeptemberében fordult először a szolgáltatóhoz, hogy a törvény értelmében az átalánydíjas fizetési módról az 1998. októbertől kezdődő fűtési szezonban a mért hő szerinti elszámolásra térhessenek át.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított, mert felmerült a jogbiztonsághoz való joggal és a tulajdonhoz való joggal összefüggésben a visszásság gyanúja. Az üggyel kapcsolatos vizsgálatra Szentendre polgármesterét kérte fel.
A társasház és a szolgáltató között nem jött létre megállapodás. A társasház képviselője a szolgáltatóval folytatott sorozatos eredménytelen tárgyalások után panaszával az önkormányzat jegyzőjéhez és a polgármesterhez fordult.
A polgármester a panaszt megvizsgálta, és a panaszost 1999 márciusában levelében tájékoztatta. A polgármester megállapította, hogy törvény szerint a távhőszolgáltatót általános közüzemi szerződéskötési kötelezettség terheli. Nem volt jogszerű a szerződés megkötésének az elutasítása annak alapján, hogy a szolgáltató nem fogadta el azt a feltételt, amelyre a távfűtésről szóló törvény és az önkormányzati rendelet is lehetőséget ad a fogyasztónak.
A polgármester írásbeli kezdeményezésére a VSZ Rt. Felügyelő Bizottsága 1999 októberében megtartott ülésén napirendre tűzte a társasház mérés szerini elszámolásának a kérdését. Az ülésen megállapították, hogy a társasház jogszerűen, a jogszabályokban előírt módon és határidőkkel kérelmezte a szolgáltatónál a hőmennyiség mérés alapján történő fizetést.
Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete megalkotta a távhőszolgáltatásról és a távhőszolgáltatási díjak alkalmazásáról szóló 1/2000. (I. 28.) Önk. sz. rendeletét. A jogszabályi háttér megteremtésén túl a polgármesteri hivatal megkezdte a fűtőmű korszerűsítési munkáinak előkészítését is. Az új rendelet részletesen szabályozta a mérés alapján történő fizetés feltételeit, valamint előírta az ütemezett átállást a mérés szerinti elszámolásra. A rendelet 4. sz. mellékletében rögzített részletes ütemterv szerint a szolgáltató köteles a mérés szerinti távhőszolgáltatáshoz a mérés és a szabályozás feltételeit 2000. szeptember 15-ig biztosítani.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panasz megalapozott volt abban a tekintetben, hogy a szolgáltató megtagadta a jogszerű megállapodás megkötését. A beadvány azon része, amelyben a polgármester eljárását sérelmezte, vizsgálat során nem igazolódott be. A helyi önkormányzat polgármestere a hozzá érkezett panaszt kezdettől fogva jogosnak ítélte meg, és ezért az ügy rendezése érdekében megtette azokat a lépéseket, amelyekre törvényes kereteken belül lehetősége volt.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat során azt is megállapította, hogy a polgármester kezdeményezésére megtartott felügyelő bizottsági ülésen a bizottság nem foglalkozott a társasházat érintően azzal a kérdéssel, hogy a szolgáltató nem a jogszabályoknak megfelelő szerződés-tervezetet ajánlott, és a társasház a számára elfogadhatatlan szerződést ezért nem írta alá.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a szentendrei Városi Szolgáltató Rt. törvénysértő eljárása a lakóközösséggel szemben az Alkotmányban biztosított jogbiztonsággal és tulajdonjoggal összefüggésben visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a polgármester törvényes lehetőségein belül megkísérelte a törvénysértő helyzet megoldását, azonban úgy a felügyelő bizottság, mint VSZ Rt. vezérigazgatója a törvénysértés észlelését és megállapítását követően elmulasztotta a megfelelő intézkedések megtételét.
Az országgyűlési biztos a megállapításokra tekintettel a felügyelő bizottság elnökének és a VSZ Rt. mint közszolgáltató vezérigazgatójának a következő kezdeményezést tette: állapítsák meg, hogy kit terhel az ügyben felelősség, és a társasházra milyen anyagi terhet rótt két fűtési szezonon keresztül a mérés alapú fizetés elmaradása. Ezt követően saját hatáskörben tegyék meg a megfelelő intézkedést az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság orvoslása érdekében. A kezdeményezést a címzettek elfogadták, és tájékoztatták az országgyűlési biztost, hogy az önkormányzati rendeletben megállapított határidőre teljesítették a mérés szerinti elszámolás feltételeinek biztosítását. Ezen túlmenően a korábbi vitás ügyben a VSZ Rt. és a társasház között egyezség jött létre.
OBH 2920/1999. és OBH 2921/1999.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének részét képező tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az időskorúakat ápoló-gondozó otthonban élő gondozottak a személyi térítési díjak módosításáról nem megfelelő formában kapnak tájékoztatást, illetve ha a gondozási szerződéseket nem a megfelelő eljárási szabályok betartásával kötik meg. Ezen alkotmányos jog sérelmén túl az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített, a tulajdonhoz való jog a joggal összefüggésben is visszásságot okoz, ha az intézmény egyszeri hozzájárulást szed be olyan lakószobákért, amelyek nem minősülnek a jogszabály szerint „átlagot jóval meghaladó minőségűnek”.
II. Az Alkotmány 70/D. §-ában foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az időskorúakat ápoló gondozó otthonban az étkezés keretében biztosított élelmiszer nyersanyagok energia- és tápanyagtartalmára vonatkozó előírásokat figyelmen kívül hagyják.
III. Az Alkotmány 64. §-ában deklarált kérelemhez és panaszhoz való joggal összefüggésben visszásságot idéz elő az időskorúakat ápoló-gondozó otthon, ha az írásban benyújtott panaszra szóban ad választ.
IV. Az ellátottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fűződő jogát veszélyezteti – illetve arányától és tartamától függően sérti –, ha az intézménynél nem áll alkalmazásban a jogszabály által minimálisan előírt számú szakképzett ápolószemélyzet.
Az Idősek Otthonáért Alapítvány tulajdonában levő Szent József Otthon négy lakója az otthonban nyújtott ellátással kapcsolatban számos panasszal fordult az országgyűlési biztoshoz. A panaszosok többek között sérelmezték a gondozási szerződés megkötésének körülményeit és tartalmát, amely nem egyezik meg a tájékoztatóban foglaltakkal. Kifogásolták, hogy a szerződést többször módosították, de arról ők nem kaptak másolatot. Véleményük szerint gondok vannak az intézmény gazdálkodásával, a lakók egyáltalán nem látnak bele, hogy mire költik a pénzt. Az érdekképviselet nem működik rendesen, mert az igazgató nem fogadja a képviselőket. A személyzet tagjai túl sokan vannak és nem rendelkeznek a törvényben előírt szakképzettséggel. Sérelmezték, hogy a gondozási díjat legutóbb 6 ezer forinttal emelték, és most 21 ezer forintot fizetnek. A befizetett gondozási díjról nem kapnak semmilyen nyugtát. Az élelmezés gyenge, az orvosi ellátás szervezetlen – nem tudják, mikor rendel az orvos – és a betegek szállítására vásárolt mikrobuszt sem rendeltetésszerűen használják. Az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy a megyei önkormányzat által kijelölt módszertani feladatot ellátó intézmény szakmai segítségével ellenőrizze, hogy a fenntartó a szociális intézményt a működési engedélyben foglaltaknak megfelelően működteti-e.
A közigazgatási hivatal vezetője a megyei módszertani központ bevonásával lefolytatta az intézmény teljes körű vizsgálatát A panaszok alapján elkészített kérdőívet, véletlen mintavétellel kiválasztott, a gondozotti létszám tíz százalékának megfelelő számú gondozott töltötte ki. A vizsgálat megállapította, hogy minden lakó rendelkezik a gondozási szerződés egy példányával. A vizsgálat során két lakó kifogásolta, hogy gondozási szerződésük eltér a „tájékoztatóban” foglaltaktól. Az Idősek Otthonáért Alapítvány Kuratóriumának elnöke, valamint az otthon vezetője azt a tájékoztatást adta, hogy az intézmény a gondozottak felvételének rendszeréről, az intézmény működéséről, annak jellegéről szóló írásbeli tájékoztatóval nem rendelkezik, erről írásbeli nyilatkozatot adtak a közigazgatási hivatalnak.
Ugyanezen két gondozott azt a tájékoztatást adta, hogy a tanúk nem előttük írták alá a gondozási szerződést, másodpéldányt egy hónap múlva kaptak, amelyen olvashatatlan volt a tanúk aláírása. A többi meghallgatott gondozott nem kifogásolta az aláírás körülményeit. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a gondozottak – az Alkotmány 2. §-ában foglalt a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének részét képező – tisztességes eljáráshoz való jogának sérelméhez vezet, ha a gondozási szerződéseket nem a megfelelő eljárási szabályok betartásával kötik meg. A közigazgatási hivatal megállapította, hogy a gondozási szerződéseket egyetlen személyi térítési díj emelésekor sem módosították, minden gondozottnak a belépésekor kelt példány van a birtokában. A személyi térítési díjak módosításáról a gondozottak szóbeli tájékoztatást kapnak, továbbá a faliújságon elhelyezett hirdetményből értesülnek. A közigazgatási hivatal a 2000. február havi ellenőrzési jegyzőkönyvben felhívta az intézményt, hogy intézkedjen a személyi térítési díjak megváltoztatásakor a gondozási szerződés egyénenkénti módosításáról és arról, hogy a gondozottak valamennyien kapjanak másodpéldányt a módosított szerződésből. Az általános helyettes megállapította, hogy ugyancsak a gondozottak tisztességes eljáráshoz való jogának sérelméhez vezethet, ha a személyi térítési díjak módosításáról nem megfelelő formában kapnak tájékoztatást. A 2/1994. (I. 30.) NM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről 44. §-a szerint az átlagot jóval meghaladó elhelyezési körülménynek az olyan egy vagy kétszemélyes lakószoba minősül, amelyhez önálló fürdőszoba tartozik. A vizsgálat megállapította, hogy e feltétel alapján az intézmény 27 millió forint egyszeri hozzájárulást szedett be, annak ellenére, hogy a szükséges tárgyi feltételekkel nem rendelkezett. A közigazgatási hivatal felhívta az intézményt a jogtalanul felvett egyszeri hozzájárulások visszafizetésére. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a gondozottak tisztességes eljáráshoz való jogának sérelmén túl, az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített, a tulajdonhoz fűződő joggal összefüggésben is visszásságot okoz, ha az intézmény egyszeri hozzájárulást szed be olyan lakószobákért, amelyek nem minősülnek a jogszabály szerint „átlagot jóval meghaladónak”. A közigazgatási hivatal megállapította, hogy jelenleg 66 fő gondozottra 13 fő ápolószemélyzet jut, amely megfelel az irányadó jogszabály rendelkezéseinek. Ugyanez nem mondható el a szakképzettségről, amely nem éri el az ötven százalékot sem. A közigazgatási hivatal felhívta az intézményt arra, hogy gondoskodjon
az előírt szakképzettség megszerzésének elősegítéséről, illetve dietetikus, gyógytornász és mentálhigiénés szakember alkalmazásáról. A jogszabályban előírt arányú szakképzett dolgozók, illetve a gyógytornász, a dietetikus és a mentálhigiénés szakemberek hiánya a gondozottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonsághoz és ellátáshoz fűződő jogával összefüggésben visszásságot okoz. A beadványban szerepelt, hogy az érdekképviselet nem működik rendesen, mert az igazgató nem fogadja a képviselőket. A közigazgatási hivatal megállapította, hogy az intézményben működik érdekképviseleti fórum, amely a múlt év novemberéig csak formális jellegű volt. A panaszok alapján csak szóbeli intézkedés történik, ill. az érdekképviseleti fórum vezetőjének levelére „elintézett, rendben” feljegyzés került. A panaszok nem jogszabálynak megfelelő megválaszolása a gondozottaknak az Alkotmány 67. §-ban foglalt panaszoz való jogával összefüggésben visszásságot okoz. A közigazgatási hivatal megállapította, hogy az intézmény a jogszabályi előírásoknak megfelelően legalább napi háromszori – ebből egy meleg – étkezést biztosít a gondozottak részére. Az intézmény konyhája azonban az előírt élemiszer-nyersanyagok energia- és tápanyagtartalmának alsó határértékeit csak részben tartja be, a gondozottak szinte mindegyike jelezte az interjú során az élelmezéssel kapcsolatos kifogásait. Az intézetben nincs dietetikus, aki a 9 fő cukorbeteg étrendjére felügyelne. A vizsgálatot végzők véleménye szerint az intézmény konyhája ösztönösen, vagy gazdasági megfontolásokból inkább a diétát igénylők igényeihez igyekszik igazodni, holott a kétféle étkezési normát mindenképp el kell egymástól választani. Az étkezés keretében biztosított élelmiszer nyersanyagok energia- és tápanyagtartalmára vonatkozó előírások be nem tartása, a dietetikus szakember hiánya a gondozottaknak az Alkotmány 70/D. §-ban foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogával összefüggésben visszásságot okozott. Az általános helyettes, figyelemmel arra, hogy az ellenőrzés végző közigazgatási hivatal a feltárt hiányosságok és szabálytalanságok pótlására illetve megszüntetésére 120 napos határidőt adott az intézménynek, külön ajánlást nem tett. A 2000. augusztus hónapban elvégzett utóellenőrzés igazolta, hogy az otthon a kifogásolt szabálytalanságokat megszüntette.
OBH 2949/1999.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal, valamint a 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Földhivatal azzal, ha ugyanarról az ingatlanról eltérő adatokat tartalmazó tulajdoni lap másolatokat ad ki, és az eltérés okának kivizsgálásáról a panaszos többszöri kérelmére sem intézkedik.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a Fővárosi Kerületek Földhivatala (továbbiakban: Földhivatal) által ugyanarról az ingatlanról kiadott tulajdoni lap másolatok nem voltak azonos tartalmúak. A panaszos szeretett volna bejelentkezni a tulajdonát képező ingatlanba, de a kerületi önkormányzat ezt megtagadta, mert az 1999. január 13-án kiadott hiteles másolat szerint a szállásadó (a panaszos testvére) az ingatlanon nem volt tulajdonos, és tulajdonjog bejegyzési kérelmének iktatószáma sem szerepelt a tulajdoni lapon, holott korábban ez a széljegy ott megtalálható volt. A panaszos kivizsgálási kérelemmel fordult a Földhivatal vezetőjéhez, de kérelmét soron kívüli tulajdonjog bejegyzésnek minősítették, és a Földhivatal leterheltségére hivatkozva elutasították. Ismételt kérelmére választ nem kapott. Előadta, hogy az ingatlanok per alatt állnak, a panaszos és élettársa között vagyonközösség megszüntetése és ajándékozási szerződés érvénytelenítése miatt per van folyamatban. A bíróság elrendelte a perfeljegyzést, de az ingatlan tulajdoni lapjára mégis az a feljegyzés került, hogy a “ panaszos és társai perfeljegyzésének törlése”. Ugyanakkor két nappal később a perben ellenérdekű fél javára került a tulajdoni lapra a perfeljegyzés széljegye.
Az országgyűlési biztos felkérte a Fővárosi Földhivatal vezetőjét a panasszal kapcsolatos vizsgálat lefolytatására, aki arról tájékoztatta, hogy a kérdéses földrészlet tulajdoni lapján szerepel a hiányolt széljegy. A soron kívüli ügyintézést azért nem engedélyezte, mert az ingatlannal kapcsolatban büntető, illetve polgári peres eljárás volt folyamatban.
Tekintettel arra, hogy a ügy kivizsgálásáról sem az érintett hivatal vezetője, sem a felügyeleti szerv vezetője nem intézkedett, az országgyűlési biztos felkérte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárát az ügy kivizsgálására. A közigazgatási államtitkár az illetékes főosztály segítségével az ügyet kivizsgálta, és gondoskodott a jogszerű állapot helyreállításáról. A Földhivatal a panaszos ajándékozási szerződésen alapuló tulajdonjog bejegyzési kérelmét oly módon intézte el, hogy az eljárást az ajándékozási szerződés érvénytelensége tárgyában folyó per jogerős befejezéséig felfüggesztette és ennek tényét a tulajdoni lapra feljegyezte. Ezt követően a Földhivatal a szóban forgó ingatlanokra a Fővárosi Bíróság kérésére a perindítást is feljegyezte a felperes (a panaszos élettársa) javára. Az érintett ingatlanokról 2000. szeptember 25-én küldött másolatok tanúsága szerint a bejegyzések megtörténtek. A sérelmet ezzel orvosolták.
Arra a közigazgatási államtitkár sem adott választ, hogy hogyan történhetett, hogy a széljegy egy adott időben nem volt található a tulajdoni lapon.
Az országgyűlési biztos a panaszos által csatolt tulajdoni lap másolatokból megállapította, hogy, szóban forgó ingatlanokra több perfeljegyzési kérelem is érkezett. Az egyiket a Központi Kerületi Bíróság küldte a panaszos élettársa és annak tulajdonostársa között folyó tulajdonközösség megszüntetése iránti perben. A másikat a Fővárosi Bíróság a panaszos és élettársa közti ajándékozási szerződés érvényességének megállapítása iránti perben. Itt tehát nem ugyanannak a pernek eltérő tartalommal való feljegyzéséről volt szó.
A korábbi és később kiállított tulajdoni lap másolatok közti időben a Földhivatal áttért a számítógépes nyilvántartásra. A felhalmozódott ügyirathátralék miatt 1997-1998-ban tartott vizsgálat idején az országgyűlési biztos megállapította, hogy az adatok számítógépre vitele számos hibával járt. Ezeknek kijavításáról a Földhivatal tételes ellenőrzéssel folyamatosan gondoskodott. A konkrét esetben a tulajdoni lapok adatainak különbözősége, a széljegyek tartalmának téves megjelölése a fent írtakra vezethető vissza.
Nem kétséges, hogy ugyanarról az ingatlanról készült tulajdoni lap másolatok eltérő adatai, amíg azokat ki nem javították, a panaszos jogbiztonsághoz és tulajdonhoz való jogával összefüggésben visszásságot okoztak.
Az országgyűlési biztos azt is megállapította, hogy mindez nem fordulhatott volna elő, ha a Földhivatal határidőben intézi az ügyeket. Az 1997–1998-ban tartott átfogó vizsgálat során kifejtette, hogy az adatok és a jogok változásának széljegyzetekben való dokumentálása súlyosan sérti a jogbiztonságot, és ebből következően az ingatlan-nyilvántartás közhitelességét. Ezért ajánlásban kérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert a probléma megoldására. Intézkedései nyomán 1999. végére a rendezetlen lakótelepek ügyein kívül a Földhivatal a megyei hivatalok segítségével nagyrészt felszámolta az ügyirathátralékot.
Továbbra is érkeztek azonban olyan panaszok, amelyben a tulajdonosok a Földhivatal késedelmes ügyintézését kifogásolták. Ezért az országgyűlési biztos a 2000. július 5-én tett ajánlására a Fővárosi Földhivatal vezetője utasítást adott ki az ügyek 30 napon belül történő elintézésének érdekében. Az utasítás külön kitér arra, hogy az ügyeket érkezési sorrendjükben kell elintézni. Az utasítás végrehajtását a Fővárosi Földhivatal Jogi Osztálya folyamatosan ellenőrzi. Ezért a bejegyzési kérelmek határidőben történő elbírálására az országgyűlési biztos újabb intézkedést nem tett.
Annak érdekében, hogy hasonló esetek a jövőben ne forduljanak elő, illetve a sérelem orvoslására mielőbb sor kerülhessen, a Fővárosi Kerületek Földhivatala vezetőjének a következő ajánlásokat tette:
– intézkedjen annak érdekében, hogy a tulajdoni lap másolatok kiadása előtt a munkatársak a másolatokon széljegyzetként szereplő perfeljegyzési kérelmek tartalmát minden esetben ellenőrizzék;
– minden olyan panaszt, amelyet akár írásban, akár szóban a tulajdoni lap másolat valótlan adatai miatt terjesztettek elő – az érintett dolgozók fegyelmi felelősségére is kiterjedően – haladéktalanul vizsgáljon ki, és gondoskodjon a jogszerű állapot helyreállításáról.
Az ajánlással a Fővárosi Földhivatal vezetője egyetértett. Az abban foglaltaknak megfelelően kiadta a 16. számú utasítást, mely szerint a Fővárosi Kerületek Földhivatalában a tulajdoni lap másolatok kiadása előtt a széljegyzetként szereplő perfeljegyzési kérelem tartalmát minden esetben ellenőrizni kell. Minden olyan panaszt, amelyet akár írásban, akár szóban terjesztenek elő a tulajdoni lap valótlan adatai miatt, haladéktalanul ki kell vizsgálni és gondoskodni kell a jogszerű állapot helyreállításáról. A vizsgálatnak ki kell terjednie az üggyel érintett dolgozók felelősségére és szükség esetén a fegyelmi eljárást kezdeményezni kell. A földhivatal elleni kártérítési perek 90%-át a földhivatal által kiadott valótlan adatokat tartalmazó tulajdoni lap alapozza meg. A jövőben a kártérítési felelősséget a Fővárosi Földhivatal vezetője minden esetben vizsgálni fogja. A végrehajtásért felelős a Fővárosi Kerületek Földhivatalának vezetője és a jogtanácsos. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta.
OBH 3120/1999.
Visszásságot okoztak az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal, és a 70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz fűződő joggal kapcsolatban az önkormányzat azzal, hogy az öregségi járadékot és rendszeres szociális segélyt csak akkor biztosítotja, ha jelzálogjogot jegyeztet be a kérelmező tulajdonát képező ingatlanra. A visszásság előidézéséhez a földhivatalok is hozzájárultak azzal, hogy a bejegyzési kérelmet teljesítették.
Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.
OBH 3284/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz fűződő és az 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal kapcsolatban visszásságot okoz, ha az építési engedélyezési jogszabály előírásai az érintettek köréből kizárják az építkezéssel érintett ingatlan homlokvonalával szemközti, a közterület túloldalán lévő tulajdonosokat, különös tekintettel a számos nyeles telekre és az elmúlt évtizedekben megépült lakótelepekre.
A panaszosok beadványukban azt sérelmezték, hogy társasházuk előtt ideiglenes pavilonok helyett egybefüggő „szalagépület” építését engedélyezte a székesfehérvári jegyző, s őket nem tekintették ügyfélnek az építési engedélyezési eljárásban.
Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mert felmerült az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz fűződő és az 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal kapcsolatban a visszásság gyanúja.
Az országgyűlési biztos a jegyzőtől megkért előzményi iratokból megállapította, hogy a jegyző kérelemre több ingatlant érintő telekalakítást engedélyezett, melynek során alakult ki a közterületből kiemelve az a 374 m2-es ingatlan, amelyet az építtetők megvásároltak, üzletház céljára. Az újonnan kialakított ingatlanra a jegyző építési engedélyt adott üzletház építésére. Az építkezés megkezdését követően a panaszosok kérték az engedély visszavonását, illetőleg legalább módosítását, miután álláspontjuk szerint az üzletek ingatlanaik (lakásuk) benapozását veszélyeztette, de elsősorban a megnövekedő forgalom zaja, bűze lesz zavaró hatású számukra. Sérelmezték, hogy az építési engedélyről nem kaptak értesítést, így fellebbezéssel nem élhettek. A panaszosok felügyeleti intézkedés iránti kérelmét a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal elutasította. Az építtetők az engedélytől eltérően építkeztek. A fennmaradási engedélyezési eljárás a vizsgálat idején folyamatban volt.
A panaszosok felügyeleti intézkedésre irányuló kérelme alapján a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal megállapította, hogy a jegyző az engedélyt megadó határozatról értesítette a közterülettel határos ingatlan (mely több házszámozású épületből áll, egy földterületen) közös képviselőjét, aki nem nyújtott be jogorvoslati kérelmet a határozat ellen. Az építésügyi hatóság igyekezett a panaszosok állítását (azaz, hogy a „szalagház” két önálló társasház) igazoló alapító okiratot a földhivataltól is megkérni, azonban az sem volt fellelhető. Figyelemmel arra, hogy a panaszosok nem tudták igazolni, hogy külön társasházként önállóak a szomszédos társasháztól (tulajdonjogilag), kérelmüket a közigazgatási hivatal mint felügyeleti hatóság, elutasította.
A rendelkezésre álló iratokból megállapította az országgyűlési biztos a közigazgatási hivatallal egyezően azt állapította meg, hogy az úszótelek kialakítása (amelyen a sérelmezett építkezés folyik) szabálytalan volt, azonban az engedélyezésétől több mint egy év eltelt, és az engedélyező határozat alapján az építtetők az ingatlant megvették, ezzel jóhiszeműen szerzett jogukat gyakorolták, ezért felügyeleti intézkedés az ügyben nem volt tehető. A megyei közigazgatási hivatal a jogszabálysértést észlelve felhívta a jegyző figyelmét a törvénysértő gyakorlat megszűntetésére. Az önálló telek kialakításával azonban a panaszosok ingatlanának közvetlen szomszédos ingatlan minősége is megszűnt, hiszen az építéssel érintett ingatlan és a panaszosok ingatlana között egy közterület helyezkedik el.
A jelenleg hatályos rendelet szerint az építési engedélyt a határozattal érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) építési telekkel (ingatlanokkal) rendelkezni jogosultakkal kell közölni. A panaszosok ingatlana azonban az új telek kialakítása folytán már nem közvetlenül szomszédos az építkezéssel érintett ingatlannal, tehát a rendelet alapján az üzletek építési engedélyezési eljárásában nem minősülnek érdekelt félnek.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jogszabálynak az érintettek körét meghatározó és a jelenlegi előírásai sértik a tulajdonhoz fűződő és a jogorvoslati jogot, különös tekintettel a számos nyeles telekre és az elmúlt évtizedekben megépült lakótelepekre.
A lakótelepek épületei ugyanis a ma már nem élő ún. úszótelkeken helyezkednek el, ami azt jelenti, hogy közterület veszi körül őket. Ennek alapján minden lakótelepi lakóház csak közterülettel érintkezik.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jelenlegi szabályozás nem tesz különbséget a szabályos építési telek és az úszótelkek (mint kialakult állapot) között, pedig a jogi következmények igen eltérők. A rendelet megalkotása előtt, annak tervezetét megismerve kezdeményezte (OBH 300-11/1997. sz.), hogy az építési (fennmaradási) engedélyezési eljárásban érdekeltként határozzák meg az építési terület homlokvonalában a közterület túloldalán lévő ingatlan tulajdonosát. Javaslata nem talált meghallgatásra.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jelen ügyben az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság nem orvosolható az építési engedélyezési közigazgatási eljárásban.
Az országgyűlési biztoshoz több hasonló panasz érkezett. A rendelet felülvizsgálata folyamatában az ágazati minisztérium már jelezte, hogy a jogszabály módosításának előkészítő munkája megkezdődött. Ezért az országgyűlési biztos az alkotmányos jogokkal összefüggésben felmerült visszásság kiküszöbölésére javaslatait az átfogó felülvizsgálat során külön teszi meg a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek.
OBH 3559/1999.
1. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a megyei egészségbiztosítási pénztár a vállalkozói tevékenység megszűnésének bejelentését figyelmen kívül hagyva nem figyelmezteti az állampolgárt a vállalkozói igazolvány leadására.
2. Visszásságot okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében védett tulajdonhoz való joggal összefüggésben, amennyiben a megyei egészségbiztosítási pénztár – a saját hibája miatt is bekövetkezett helyzetben – minden következményt járuléktartozás és késedelmi pótlék formájában a nehéz szociális helyzetben lévő érintettre hárít.
A panaszos beadványa szerint a Hajdú-Bihar Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (MEP) nem létezett jogviszonyra kíván járulékot fizettetni, és nem veszi figyelembe nehéz szociális helyzetét sem.
Az országgyűlési biztos a felmerült alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A vizsgálat során megkereste a MEP igazgatóját, majd az irányítás változását követően az APEH elnökét a döntés felülvizsgálata érdekében. Az országgyűlési biztos a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy a panaszos 1994. január 1-től 1994. december 31-ig volt kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó. Az APEH Megyei Igazgatósága 1996. augusztus 6-án kelt határozata szerint csak e határozat másolatának ajánlott levélben való megküldésével jelentette be a panaszos a MEP-nek, hogy vállalkozói tevékenységét megszüntette. Nem adta vissza azonban az önkormányzatnak a vállalkozói igazolványát. A vállalkozói igazolvány visszaadására 1998. június 22-én került sor. Mivel munkaviszonya megszűnt, főfoglalkozású vállalkozóvá vált 1995. január 1-jétől 1998. június 22-ig.
A MEP 1998. július 14-én kelt határozatával megszüntette a panaszos vállalkozói jogviszonyát (biztosítását), 1998. június 22-ig 209 002 forint járulék, 33 340 forint egészségügyi hozzájárulás, 99 672 forint késedelmi pótlék, összesen 342 014 forint tartozást írt elő 15 napon belüli befizetési kötelezettséggel. Ezt követően a panaszosnak a MEP-nél történt személyes megjelenésekor jutott tudomására, hogy nem ismerik el a vállalkozása 1994. december 31-én történt megszűnését, kötelezettségeit 1998. június 22-ig teljesítenie kell.
A panaszos beadványa szerint elvált, egy szőlőskert gazdasági épületében él két kiskorú gyermekével, mely egysoros téglából, nem lakóépület céljára épült, közműves víz nélkül, teljesen kilátástalan helyzetben. A család bevétele családi pótlék, gyermeknevelési támogatás és jövedelempótló támogatás volt.
A vizsgálat megállapította azt is, hogy a panaszosnak mint önálló vállalkozónak a jogviszonyával kapcsolatos jogaira, illetőleg kötelezettségeire vonatkozó jogszabályi előírásokat ismernie kellett volna, vállalkozói igazolványát a vállalkozása megszűnésekor az önkormányzatnak le kellett volna adnia. Azonban a MEP-nek a mulasztásra azonnal és nem közel 4 év elteltével kellett volna figyelmeztetnie az ügyfelet.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott a MEP, amikor a panaszos vállalkozói tevékenysége megszűnésének bejelentését követő 4 éven át nem figyelmeztette a panaszost az igazolvány leadására.
A MEP a tulajdonhoz való joggal összefüggésben is visszásságot okozott azzal, hogy saját hibája miatt is bekövetkezett helyzetben minden következményt járuléktartozás és késedelmi pótlék formájában a nehéz szociális helyzetben lévő panaszosra hárított.
Az alkotmányos jogok sérelmének megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte az APEH elnökét, hogy az ügy összes körülményeire tekintettel
– vizsgálja meg a panaszos „tartozása” elengedésének lehetőségét, mivel annak megfizetése saját és gyermekei megélhetését súlyosan veszélyeztette, valamint
– rendelje el az ügy részletes vizsgálatát, az esetleges ügyintézői felelősséget a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Az APEH elnöke az ajánlást teljesítette. Arról értesítette az országgyűlési biztost, hogy „mindent megtesz annak érdekében, hogy a panaszos és családja szociális helyzetében – az adóhatóság intézkedése miatt – ne történjen jelentős negatív irányú változás”. Az ügyintézői felelősség megállapítása a folyamatos szervezeti változások miatt nem vezetett eredményre. A hatályos jogszabály a késedelmi pótlék elengedése és a méltányos részletfizetés engedélyezésén túl a járuléktartozás elengedését a méltánylást érdemlő esetben sem teszi lehetővé.
Az országgyűlési biztos az APEH elnökének válaszát elfogadta és ajánlást tett a pénzügyminiszternek az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 82. §-ának olyan módosítására, hogy az adóhatóságnak a pótlék, bírság, adótartozás méltányosságból történő kezelési lehetősége a járulékokra is terjedjen ki.
A törvénymódosítás 2001. január 1-jei hatállyal megtörtént.
A vizsgálat eredménnyel zárult.
OBH 3573/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített, a tulajdonhoz való és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyző és a közigazgatási hivatal a tulajdonostársak egybehangzó hozzájáruló nyilatkozata nélkül ad építési engedélyt.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a Budapest, XIII. kerületi jegyző építési engedélyt adott a társasházi közös tulajdonban lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség átalakítására annak ellenére, hogy a tulajdonostársak nem mindegyike járult hozzá az építkezéshez.
Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mert felmerült az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben a visszásság gyanúja.
Az országgyűlési biztos eljárása során megkérte a jegyzőtől az ügy iratait.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a XIII. kerületi jegyző kérelemre építési engedélyt adott a társasház szárítójának átalakítására. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a XIII. kerületi jegyző a társasház közös tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiség átépítésének engedélyezésekor nem járt el kellő körültekintéssel, amikor a társasház és az építtető közötti „megállapodás”-ban foglaltakat tulajdonosi hozzájárulásnak tekintette és megadta az építési engedélyt. A társasház közös képviselője figyelmét egyébként fel is hívta arra, hogy a helyiség beépítésének engedélyezéséhez szükséges a tulajdonosi hozzájárulás. A hatóság, bár tudomására jutott, hogy nem volt meg a 100%-os tulajdonosi hozzájárulás, a panaszos beadványát hatáskörében elutasította. A Fővárosi Közigazgatási Hivatalnak írt beadványában a panaszos már a felettes hatóságtól kérte ügye kivizsgálását. A közigazgatási hivatal észlelte, hogy az építési jogosultság igazolása nem történt meg, illetőleg az kétséges, ugyanakkor a jogorvoslati kérelmet nem bírálta el.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az első- és a másodfokú hatóság eljárásukkal az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított a tulajdonhoz fűződő és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal összefüggésben súlyos visszásságot okoztak. Az iratokból megállapította, hogy az építtető az elvégzett építési munkára megkapta a használatbavételi engedélyt, amelyről a panaszost is értesítette a hatóság. A panaszos a határozat ellen fellebbezést nem nyújtott be, így az jogerőre emelkedetett.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jegyző és a közigazgatási hivatal eljárásával okozott visszásság ma már nem orvosolható a használatbavételi engedély megadására figyelemmel, ezért a konkrét ügyben ajánlást nem tett. A jövőbeni szabályos eljárások érdekében azonban felhívta a XIII. kerületi Önkormányzat jegyzőjét és a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy gondoskodjék hivatalában mind az eljárási, mind az anyagi jogi szabályok maradéktalan megtartásáról.
OBH 3594/1999.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvének sérelmén túl visszásságot idéznek elő a befizetéseket teljesítő diákoknak az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való alkotmányos jogával összefüggésben, a diákönkormányzat céljára rendelt pénzeszközök szabálytalan kezelése pedig anyagi oldalról veszélyezteti az ifjúság érdekeinek alkotmányos védelmét deklaráló alapelv maradéktalan érvényesülését.
Teljes szöveg: 3.7. alfejezetben.
OBH 3617/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz fűződő és az Alkotmány 18. §-ban elismert az egészséges környezethez való joggal, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyző huzamos időn túl nem intézkedik az állampolgári kérelemre.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 4036/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslati joggal, továbbá az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyző nem dönt határozattal a hozzá benyújtott kérelemről.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 4063/1999.
Nem okoz visszásságot sem a tulajdonhoz való joggal (Alk. 13. § (1) bek.), sem a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal (Alk. 2. § (1) bek.) összefüggésben az FM Hivatal határozatának az a rendelkezése, mellyel a Földkiadó Bizottság törvénysértő határozatát – az új eljárásra való kötelezés mellőzésével – megsemmisíti.
Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.
OBH 4136/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való joggal és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz, ha az önkormányzat képviselő testülete rendeletének hatálya nagyon széles körű, nem kellően átgondolt.
A panaszos a beadványában az ingatlanát is érintő, a zalaegerszegi önkormányzat 15/1999. (V. 28.) Ök. rendeletét sérelmezte, amely közel 1200 ingatlanra biztosított elővásárlási jogot az önkormányzat javára. A panaszos beadványában jelezte, hogy az önkormányzat a tömeges lakossági tiltakozások miatt újból napirendre tűzte a kérdést.
Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mert visszásság gyanúja merült fel az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal összefüggésben.
Az országgyűlési biztos a panaszos által csatolt és a polgármestertől megkért adatok alapján megállapította, hogy a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Képviselő-testülete rendeletével elővásárlási jogot állapított meg egyes településrendezési célok megvalósításához mintegy 1250 ingatlanra. Az önkormányzat intézkedett az elővásárlási jognak az ingatlan-nyilvántartáson való átvezetése érdekében. Az elővásárlási jogról a tulajdonosok vélhetően csak a földhivatali bejegyzésből értesültek, legalább is a panaszos ezt állítja. A panaszos törvényességi vizsgálat iránti kérelmet nyújtott be (355 támogató aláírással) a megyei közigazgatási hivatalhoz, amely törvényességi észrevétel megtételére nem látott indokot.
A panaszos még a vizsgálat alatt arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az önkormányzat módosította a rendeletét, az ingatlanoknak az elővásárlási joggal érintett körét felülvizsgálva jelentősen csökkentette, így az ő ingatlana is kikerült a megterhelt ingatlanok köréből.
Az országgyűlési biztos az eljárása során kért polgármesteri tájékoztatásból megállapította, hogy az átfogó rendezési és intézkedési terv tervezetét a jogszabályban foglaltak szerint ismertették a lakossággal, azonban magának az elővásárlási jogot megállapító rendeletnek közvetlen lakossági egyeztetése nem volt. Az rendelet elfogadása után érzékelte a testület, hogy annak hatálya nagyon széles körű, túl sok telket, beépített ingatlant érint, ezért már 1999. szeptemberétől a rendeletet felülvizsgálták. A felülvizsgálatkor az ingatlanonkénti számbavétel során egyes célterületet megszüntettek, így összesen 497 ingatlan került az elővásárlással érintettek körébe. A rendeletmódosítási tervezetét az érintett ingatlanok megjelölésével közszemlére tették, melyről a helyi újságban tájékoztatták a lakosságot. Észrevétel nem érkezett, ezt követően fogadta el a képviselő-testület a rendelet módosítását. A polgármesteri hivatal megküldte a rendeletmódosításnak a közgyűlési előterjesztését, amelyből kitűnik, hogy az elővásárlási joggal érintett magas ingatlanszámnak részben adminisztrációs oka is volt, ezt is korrigálták.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat nem kellően átgondolt döntése nemcsak a panaszos, hanem még számos ingatlantulajdonos vonatkozásában az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével és ezen keresztül az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal kapcsolatban visszásságot okozott. A nem megalapozott döntés ugyanis sok száz tulajdonost hozott az ingatlana jövőbeni sorsát illetően bizonytalan helyzetbe. Ezt a visszásságot azonban a város képviselő-testülete saját hatáskörében orvosolta, ezért a konkrét ügyben az országgyűlési biztos ajánlást nem tett.
OBH 4237/1999.
Nem okoz visszásságot az építésügyi hatóság azzal, hogy a magántulajdonú ingatlan bérlőjének kérelmére sem kötelezte a tulajdonost az életveszélyes épület felújítására, csupán az életveszély elhárítására.
A panaszos lakásbérlő azért fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert a Budapest, III. kerületi Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának jegyzője nevében az építésügyi hatóság úgy kötelezte az ingatlan tulajdonosát az életveszély megszüntetésére, hogy nem kötelezte a tulajdonost az épület helyreállítására, vagy a lakó elhelyezésére.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog sérelmének, illetve a jogbiztonság sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított, és az önkormányzat megkeresését követően az alábbiakat állapította meg.
A panaszos lakóépületét a telken folyó építkezésnél egy teherautó tolatás közben úgy megrongálta, hogy az életveszélyessé vált. A panaszost, bevásárlásból hazatérve, már be sem engedték a kertkapun. Az építésügyi hatóság képviselője a helyszíni szemlén megállapította, hogy az épület határoló főfala 2 méteres szakaszon leomlott. A tulajdonos a jegyzőkönyvben aláírásával tudomásul vette az önkormányzati ügyintéző felszólítását, hogy az építményt lakásként használó személy elhelyezéséről gondoskodjon, valamint azt, hogy „a fa gerenda leszakadását aládúcolással lehet megakadályozni”. E jegyzőkönyvet a panaszos is megkapta. A panaszos az elhelyezéséről maga gondoskodott, de az épületből kirakott ingóságait a tulajdonos elszállíttatta. A tulajdonos az épületet elbontatta.
Az eset előzményei a következők voltak: A panaszos családja számára a Budapest, III. kerületi Tanács VB 1953-ban engedélyezte a magántulajdonú telken álló romos „lakatlan épület helyreállítását”, majd 1968-ban a végrehajtó bizottság engedélyezte a lakás belső korszerűsítését és tatarozását. A hatóság az engedélyt ideiglenes jelleggel, visszavonásig adta ki. Az építkezéssel kapcsolatosan egyéb iratokat sem a panaszos, sem a hatóság nem tudott felmutatni, ezért feltehetően az építkezés befejezését követően a használatbavételi engedély kiadása érdekében a hatóságot nem keresték meg, így nem kerülhetett sor az ingatlan-nyilvántartásban a gyümölcsös és gazdasági épület címén bejegyzett állapot megváltoztatására. A panaszos és a tulajdonos között bérleti szerződés jött létre, majd a tulajdonos személyében beállt változás miatt az új tulajdonos és a bérlő között felmerült vitát 1980-ban bírósági ítélet rendezte. Az ítélet megállapította, hogy a bérleti szerződés fennáll, és a panaszost megilleti a ház körül 300 m2-es terület használata is. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletnek a kert kizárólagos használatára vonatkozó részét hatályon kívül helyezte. A panaszos férje 1994-ben elhunyt. 1999-ig az ingatlan több tulajdonosváltozáson esett át, és a telek Bécsi útra néző oldalán álló épület is profilt váltott. 1999. januárjában megkereste a panaszost az ingatlan új tulajdonosa, és közölte, hogy Ő az ingatlan-nyilvántartásban bízva a telket nem lakottan vette, és az épület nem illik bele a terveibe, ezért a panaszos épületét el fogja bontani, a panaszos pedig azonnal költözzön el. A panaszos az önkormányzattól birtokvédelmet kért, amikor a vizet elzárták. Az iratok szerint a telken folyó építkezéskor sértették meg a vízvezetéket, és a tulajdonos szerint a kiadott hatósági kötelezéstől függetlenül állították helyre a vízvétel lehetőségét. A tulajdonos megkereste az építésügyi hatóságot, hogy kell-e bontási engedély a gazdasági épület bontásához, mivel a telek tulajdoni lapon az gazdasági épületként szerepel. A hatóság hivatalosan azt közölte, hogy a 200 m2-t meg nem haladó alapterületű gazdasági épület bontásához nem kell hatósági engedély. A panaszos kérte az építésügyi hatóságot, hogy igazolja, hogy az épület amelyben lakik, az lakás. A hatóság által 1999. január 25-én kiadott igazolás csak azt tartalmazta, hogy a panaszos az adott ingatlanban bejelentett lakos, és az épületre 1968-ban a tanács ideiglenes jelleggel építési engedélyt adott, de az abban foglalt kötelezettségek teljesítését az igénylő nem igazolta, használatbavételi engedély iránti kérelmet nem nyújtott be. Az igazolás nem volt alkalmas az ingatlan-nyilvántartási adatok módosítására.
A telken folyó építési munkák során egy teherautó rongálta meg az épület falát annyira, hogy azt az építésügyi hatóság helyszínre kihívott szakértője életveszélyesnek nyilvánította. A hatóság korábbi szóbeli tájékoztatása alapján a tulajdonos az életveszélyes épület kiürítését követően az épület bontásához nem kért engedélyt, annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy az épület lakóépületként funkcionál, és abban laknak is. A bérlőt az életveszélyesnek minősített épületbe többé nem engedték be, személyes ingóságait előbb az udvarra rakták ki, majd később raktárban helyezték el. A panaszost a lánya fogadta be. Az önkormányzat szerint senki sem kereste meg az önkormányzatot a magántulajdonon fennálló bérlet kényszerbérletté minősítése érdekében.
A magántulajdonú ingatlan bérlője 1953-ban a Tanács VB építési engedélye alapján került az ingatlanba. A tulajdonossal csak azt követően kötött bérleti szerződést. A bérleti jogviszony – a felek személyében beálló változásra tekintet nélkül – 1994. április 1-jéig fennállt, amikor hatályba lépett a lakástörvény, amely az önkormányzatokat kötelezte a kényszerbérletek felszámolására. Mivel a kényszerbérlet megállapítását senki sem kezdeményezte a jogvesztő határidő lejártáig, az önkormányzatot elhelyezési kötelezettség nem terheli. A magántulajdonos bérbeadó úgy mondhatja fel a bérleti szerződést, ha megfelelő cserelakást ajánlott fel. A felmondásra tehát csak a cserelakás felajánlását követően van lehetőség, és amíg a megfelelőség kérdésében – megállapodás hiányában – bírósági eljárás is indítható, addig a pénzbeli térítés elfogadása kizárólag a bérlő lehetősége, mert annak hiánya bírósági ítélettel sem pótolható. A bérlő nem kényszeríthető arra, hogy saját erő felhasználásával tulajdonossá váljon, vagy önerő hiányában csökkent értékű lakástulajdonra „cserélje” bérleményét. A lakástörvény szerint, ha a lakás megsemmisült, és a bérlő elhelyezéséről maga vagy a lakással rendelkező szerv nem tud gondoskodni, az ideiglenes elhelyezés az említett lakás fekvése szerint illetékes települési, fővárosban a kerületi önkormányzat feladata. Az épület életveszélyességét megállapító hatósági határozat a lakás kiürítését rendelte el, és a bérlő az elhelyezéséről önmaga gondoskodott, abban az önkormányzatot nem kérte, így az ideiglenes elhelyezési kötelezettség kérdése fel sem merült.
A bérlő a tulajdonostól követelheti a személyi ingóságai kiadását, az azokban bekövetkezett kár összegének, illetve az általa elvégzett – az ingatlan értékét növelő – beruházások költségeinek megtérítését. Amennyiben annak a tulajdonos nem tesz eleget, vagy peren kívül nem tudnak megállapodni, úgy a jogosult a követelését bírósági úton – keresettel – érvényesítheti.
Az országgyűlési biztos az építésügyi hatóság eljárását a tulajdonos és a bérlő közötti vitától elkülönítetten vizsgálta, és megállapította, hogy az építésügyi hatóság az ellenérdekű felek közötti vitában nem illetékes állást foglalni, csupán a törvényes kötelezettségének tett eleget, amikor az egyik fél kérésére az ingatlannyilvántartás adatai alapján tájékoztatást adott a bontáshoz szükséges engedélyezés feltételeiről. Az a körülmény, hogy az ingatlannyilvántartás adatai nem egyeznek meg a tényleges állapottal, arra jogosítja, hogy az ügyfelet tájékoztassa az ingatlan-nyilvántartási adatok módosításának feltételeiről, illetve az ingatlan tulajdonosát felhívja a tényleges állapotnak megfelelő rendezésre. A korábbi építési engedélynek megfelelően megépült épületre használatbavételi, illetve az eltelt időre tekintettel fennmaradási engedélyt csak a tulajdonos hozzájárulásával lett volna jogosult kérni az építtető az építésügyi hatóságtól.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az önkormányzat építésügyi hatósága állampolgári jogokat sértő mulasztást nem követett el, és ezért az eljárást visszásság hiánya miatt megszüntette. A panaszos figyelmét pedig felhívta, hogy igényét peres úton érvényesítheti.
OBH 4346/1999.
Nem okoz visszásságot az Alkotmány 9. §-ban deklarált vállalkozáshoz való joggal, és az 57. §-ban biztosított jogorvoslathoz való összefüggésben a kamara a tagdíjfizetéssel kapcsolatos eljárásban.
Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.
OBH 4486/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való joggal és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal összefüggésben, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével és az azzal szervesen összefüggő tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban visszásságot okoz, ha a jegyző a megindult eljárásban határidőn túl hoz határozatot, és ha a jegyző az előterjesztett kérelmet nem tartalma szerint bírálja el.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 4501/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való joggal, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsággal és ezzel összefüggésben a tisztességes eljárás követelményével kapcsolatban visszásságot okoz, ha a jegyző és a polgármester huzamos időn át nem válaszol az állampolgári kérelemre.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy a Budapest, III. kerületi Bécsi úton lakóházával szemközti oldalon folyó építkezéssel kapcsolatos, a helyi polgármesternek és a hivatalnak írt beadványára huzamos időn túl sem kapott választ.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított, mivel felmerült az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz fűződő és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsággal összefüggésben a visszásság gyanúja.
Eljárása során az országgyűlési biztos általános helyettese a helyi jegyzőtől és a fővárosi főpolgármesteri hivataltól tájékoztatást kért az ügy állásáról.
A jegyző tájékoztatásából az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszos 1999. áprilisában írt a kerületi polgármesteri hivatalnak, amelyben a Bécsi úti bevásárló központ építésének veszélyeire és az ahhoz kapcsolódó útépítés körülményeire hívta fel a figyelmet és intézkedést kért. Miután választ nem kapott, a fővárosi közigazgatási hivatalhoz fordult, amely szerv intézkedésre a beadványt a kerületi jegyzőnek továbbította. A panaszos még mindig nem kapott választ beadványára, ezért a helyi polgármesternek elküldte az országgyűlési biztos általános helyetteséhez írt panaszbeadványt.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy helyi jegyző lakossági bejelentések kapcsán az építkezés zajkibocsátása ügyében méréseket végeztetett és a környezetvédelmi hatóság zajterhelési határértéket állapított meg építtető részére, amelyet a kivitelezés során nem léptek túl. A jegyző tájékoztatásából az országgyűlési biztos általános helyettese arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos a felvetett kéréseire, beadványaira a vizsgálat befejezéséig sem kapott választ, hiszen annak megtörténtére a jegyző nem is utalt.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a rendelkezésre álló iratokból megállapította, hogy a fentebb ismertetett eljárással sérült az Alkotmányban deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonság és az ezzel szervesen összefüggő tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos jogelv, továbbá sérült a panaszosnak a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joga, miután a panaszos beadványára nem kapott arról tájékoztatást, hogy a bejelentésében foglaltakkal kapcsolatban mi az álláspontja a címzetteknek.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a mulasztásban megnyilvánuló visszásság megszüntetése érdekében ajánlásában felkérte Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat jegyzőjét, hogy a panaszos (1999. 01. 25-i, 04. 22-i és 06. 14-i) beadványaira soron kívül adja meg válaszát. Felhívta mind a polgármester, mind a jegyző figyelmét, hogy a jövőben a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló törvény előírásainak is megfelelően járjanak el, azaz a törvény hatálya alá tartozó bejelentésekre is adják meg válaszukat az abban foglalt eljárási határidőn belül, s ha az intézkedésre más szervnek van hatásköre, úgy az eljárást kezdeményező beadványt a jogszabályban előírtak szerint a hatáskörrel rendelkező szervhez küldjék meg a kérelmező egyidejű értesítése mellett.
Az eljárást az országgyűlési biztos folytatta. A megszólítottak arról tájékoztatták, hogy az ajánlásnak megfelelően intézkedtek, ezért a válaszokat az országgyűlési biztos elfogadta és az ügyet lezárta.
OBH 4504/1999.
Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot, ha a rendelésre készített (egyedi) gyógyászati segédeszközt társadalombiztosítási támogatással az a forgalmazó (gyártó) adhatja ki, akinek a jogszabályban előírt és az Egészségügyi Minisztérium Orvostechnikai Hivatala (korábban ORKI) megfelelőségi bizonyítványt adott.
A panaszos beadványa szerint az Egészségügyi Minisztérium 1998. szeptemberben olyan szabályt írt elő, hogy december 31-ig a fogtechnikusoknak, gyakorlatuktól függetlenül, laboratóriumukat – díjazás ellenében – az ORKI minősítésének kell alávetniük, ennek hiányában nem kaphatnak társadalombiztosítási támogatást.
Az országgyűlési biztos a panasz alapján az Alkotmány 9. § (2) bekezdésben biztosított vállalkozáshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A vizsgálat lefolytatására az egészségügyi minisztert kérte fel.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a panaszos először 1999. január 8-án kelt levelében érdeklődött az ORKI-nál a minősítési eljárásról, majd 1999 márciusában kérte fogtechnikai laboratóriumának minősítését. A tanúsítványt 1999. december 22-én adták ki. A minősítésre kötelezettséget a gyógyászati segédeszköz rendeléséről, társadalombiztosítási támogatásának összegéről szóló 30/1995. (IX. 12.) rendelet írta elő 1998. december 31-i határidővel, majd a 6/1998. (XII. 2.) EüM rendelet úgy módosította, hogy az ORKI 1999. december 31-ig dönt. A panaszosnak tehát 1995. szeptember 12-től 1998. december 31-ig több mint három év állt rendelkezésére a minősítés megszerzésére.
A minősítési díjakról a módosított 50/1996. (XII. 27.) NM rendelet 5. számú melléklete rendelkezik. Ezeket a díjakat a megfelelő szakmai testületekkel egyeztetve állapították meg. Az ORKI tehát jogszabály szerint járt el, amikor az egyedileg méretre készített gyógyászati segédeszközök gyártására és forgalmazására vonatkozó tanúsításért a rendeletben meghatározott díjat kért.
Az Európai Unió 93/42/EGK irányelveivel harmonizáló 47/1999. (X. 6.) EüM rendelet – az orvostechnikai eszközökről – az egész minősítési folyamatot új alapokra helyezte, ami jogszabály-módosítást von maga után. A hatályos jogszabály szerint – 2000. április 16. óta – „Rendelésre készített (egyedi) gyógyászati segédeszközt társadalombiztosítási támogatással az a forgalmazó (gyártó) szolgálhat ki, akinek az orvostechnikai eszközökről szóló 47/1999. (X. 6.) EüM rendelet 8. számú mellékletében meghatározottak szerint tett nyilatkozatában foglaltakat, valamint [a 12/2000. (IV. 13.) EüM rendelet] 5. számú mellékletében meghatározott követelmények teljesítését az Egészségügyi Minisztérium Orvostechnikai Hivatala ellenőrzi, és a megfelelőségről hatósági bizonyítványt ad ki”.
A fentiekre tekintettel az országgyűlési biztos alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot nem állapított meg, a vizsgálatot ajánlás nélkül lezárta.
OBH 4623/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az önkormányzat rendelete szerint az ápoló-gondozó otthon lakói emelt szintű ellátás hiányában is egyszeri hozzájárulást kötelesek fizetni.
Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az ápoló-gondozó otthon házirendje az önrendelkezési jog gyakorlásához szankciót, nevezetesen az intézményi jogviszony megszüntetésének lehetőségét fűzi.
Az Alkotmány 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha egy ápoló-gondozó otthonban elégtelen a mentálhigiénés gondozás.
A Csépai Idősek Otthonában élő panaszos a beadványában sérelmezte a bánásmódot, a mentálhigiénés gondozás és az orvosi ellátás hiányát. A vizsgálatra az országgyűlési biztos felkérte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalt. A vizsgálat során kapott tájékoztatás szerint az otthonban nem foglalkoztattak mentálhigiénés szakembert. A lakóknak a térítési díjon kívül egyszeri hozzájárulást kellett fizetniük. Az otthon házirendje szerint „a megállapodásban rögzítettek alapján”, továbbá „a jogosultnak a házirendben meghatározott tartamú indokolatlan távolmaradásával” a lakó intézményi jogviszonya megszűnik. „Indokolatlan távolmaradásnak minősül a kórházi ápolás megtagadása, az onnan történő engedély nélküli, önkényes eltávozás.”
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a közigazgatási hivatal szakemberei által végzett helyszíni vizsgálat tapasztalatai és a mentálhigiénés szakember hiánya alátámasztották a panaszban foglaltakat, miszerint a mentálhigiénés gondozás, a foglalkoztatás nem volt megfelelő. A közigazgatási hivatal ennek fontosságára felhívta az intézményvezető és a fenntartó figyelmét, továbbá felkérte a fenntartót, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket. Erre tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a feltárt visszásság miatt ajánlást nem tett.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az otthon nem felelt meg az emelt szintű ellátás követelményeinek, tehát a fenntartónak a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint nem volt lehetősége egyszeri hozzájárulás fizetését előírni. A feltárt, alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kezdeményezte, hogy a fenntartó önkormányzat gondoskodjon a jogalap nélkül kért és befizetett egyszeri hozzájárulások visszafizetéséről.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a házirend azon szabálya, mely szerint „a jogosultnak a házirendben meghatározott tartamú indokolatlan távolmaradásával” a lakó intézményi jogviszonya megszűnik, és „Indokolatlan távolmaradásnak minősül a kórházi ápolás megtagadása, az onnan történő engedély nélküli, önkényes eltávozás”, ellentétes az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény rendelkezéseivel. Az említett jogszabály szerint a betegnek joga van az egészségügyi intézményt elhagyni, amennyiben azzal mások testi épségét, egészségét nem veszélyezteti. Ezenkívül a beteget megilleti az önrendelkezéshez való jog, mely eszerint a beteg szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza. E jogok csak törvényben meghatározott esetekben korlátozhatóak. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az idősek otthonának lakóit is megilleti – a törvény keretei között, nem pedig engedélytől függően – az egészségügyi intézmény elhagyásának joga, az önrendelkezés joga és az ellátás visszautasításának joga. Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban törvény sem korlátozhatja. A házirend szabályai szerint annak a lakónak az intézményi jogviszonya, aki a fent említett jogaival engedély nélkül kíván élni, megszüntethető. Ezzel a házirend egy Alkotmányban biztosított és törvényben szabályozott jog, az önrendelkezés szabadságához való jog gyakorlásához szankciót, az intézményi jogviszony megszüntetésének lehetőségét fűzi. A feltárt alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kezdeményezte, hogy a fenntartó önkormányzat gondoskodjon a jogszabályi előírásoknak megfelelő házirend kialakításáról. Az ajánlást a fenntartó elfogadta, és az egyszeri hozzájárulások visszafizetése is megtörtént.
OBH 4747/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való joggal és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal, valamint az ezzel összefüggő tisztességes eljárás követelményével kapcsolatban visszásságot okoz, ha az önkormányzat a tulajdonosnak az elővásárlási joggal terhelt és korlátozás alá eső ingatlanára vonatkozó adás-vételi ajánlatára nem nyilatkozik határozottan.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy ingatlanát nem tudja hasznosítani, mert arra a Fővárosi Önkormányzat elővásárlási jogot alapított a fővárosi autópiac számára tartalékolt terület érdekében. Sérelmezte továbbá magát a megállapított távlati rendeltetést – amelyről úgy szerzett tudomást, hogy az ingatlant megvenni szándékozók emiatt álltak el a vételi szándékuktól – és azt, hogy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben szabályozott adás-vételi ajánlatát a Fővárosi Önkormányzat elutasította (nem kapott érdemi választ).
Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mert felmerült az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz fűződő joggal és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben a visszásság gyanúja. Az országgyűlési biztos eljárása során tájékoztatást kért a fővárosi főpolgármestertől.
Az országgyűlési biztos a panaszos által csatolt iratokból és a főpolgármester válaszából megállapította, hogy a panaszosnak öröklés útján tulajdonába került XXIII. kerületi nagy kiterjedésű belterületi ingatlant a Fővárosi Szabályozási Keretterv (FSZKT) M (munkahely) keretövezetbe sorolta „Fővárosi autópiac számára tartalékolt terület” szöveges szabályozási megjegyzéssel. A Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat (BVKSZ) 10. számú melléklete elővásárlási jogot biztosított a Fővárosi Önkormányzat számára. A panaszos által csatolt iratok szerint az ingatlant vételre ajánlották fel a tulajdonostársak a Fővárosi Önkormányzatnak, amelyre azt a választ kapta, hogy értékbecslés nélkül az eladási ajánlat nem bírálható el. Tájékoztatást kapott a panaszos arról, hogy az elővásárlási jog gyakorlásához szükséges pénzügyi keretet várhatóan a 2000-es költségvetés tartalmazni fogja, egyidejűleg az FSZKT által körvonalazott cél időbeni megvalósíthatóságát felülvizsgálják, így a panaszos kérelmének érdemi elbírálására is csak ekkor kerülhet sor.
A panaszos az eljárás során arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal korlátozási kártalanítási kérelmüket – amelyet a főváros főépítészétől kapott felvilágosítás alapján nyújtottak be – elutasította. A panaszos személyes meghallgatásakor az Étv. módosításának ismertetése alapján panaszát akként módosította, hogy hasson oda az országgyűlési biztos, hogy a Fővárosi Önkormányzat dolgozza ki a kártalanítási kérelmek elbírálásának belső rendjét.
A települési önkormányzat meghatározott cél érdekében – rendelettel – elővásárlási jogot alapíthat az önkormányzat javára, amelyet köteles az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni.
A főépítészeti irodától kapott információ szerint az ingatlan-nyilvántartáson való átvezetés nem történt meg, és a panaszos sem a földhivatali határozatból szerzett tudomást az ingatlanát terhelő elrendelt elővásárlási jogról. A törvényi kötelezettség nem tejesítésével a Fővárosi Önkormányzat mulasztást követetett el, ezzel az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal, továbbá az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogok sérültek. Az ingatlan-nyilvántartás ugyanis bejegyzés hiányában nem jelzi, hogy milyen jog érinti az ingatlant.
A rendelkezésre álló iratokból az országgyűlési biztos megállapította, hogy a főépítész tájékoztatása a panaszos ajánlatára határozott választ nem tartalmazott, csak utalt arra, hogy értékbecslés nélkül nem tud nyilatkozni. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a válasz elmulasztása az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal és az ezzel szorosan összefüggő tisztességes eljárás követelményével kapcsolatban visszásságot okozott, hiszen a panaszost több mint egy éve bizonytalanságban tartja az Önkormányzat a kérelmét illetően.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat (BVKSZ) elfogadásával számtalan nagy számú ingatlant érint az elővásárlási jog, illetőleg korlátozás. Míg az elővásárlási joggal kapcsolatos nyilatkozattételi időt a törvény meghatározza, addig a kártalanítási kérelmek vonatkozásában a törvény nem ír elő határidőt a válaszadásra. A kártalanítás szabályait megállapító kormányrendelet előkészítési munkálatai jelenleg folyamatban vannak, azonban megjelenésének időpontja bizonytalan, annak még tartalmi elemei sem ismertek. A vizsgált ügyhöz hasonló esetekkel kapcsolatos méltányos eljárás érdekében szükséges a kártalanítási kérelmek egységes elbírálásának szabályozása. Felhívta az országgyűlési biztos a fővárosi önkormányzat figyelmét arra, hogy tudomása szerint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata szabályozta ezt a kérdést a tömeges kérelmek gyors és pontos elbírálása érdekében.
A panasznak azt a részét, hogy a panaszos nem is tudott a rendelet tartalmáról, csak részben fogadta el az országgyűlési biztos, miután az FSZKT tervezetét a Fővárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján bárki megtekinthette és véleményt adhatott róla. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panasz ebben a vonatkozásban nem alapos.
Az országgyűlési biztos vizsgálata idején értesült arról, hogy a Főváros Közgyűlése az 53/2000. (X. 26.) számú rendeletével módosította a BVKSZ-t. A rendelet hatálybaléptető 3. §-a pedig hatályon kívül helyezte az FSZKT 10. számú mellékletében a „Fővárosi Autópiac számára tartalékolt terület XXIII., Ócsai úton lévő terület” szövegrészt. Ezzel a panaszos ingatlanáról lekerült az elővásárlási jog. Így a konkrét panasz lényegében megoldódott.
A mulasztásban megnyilvánuló visszásság megszüntetése és a más ingatlanokat érintő jövőbeni szabályos eljárások érdekében az országgyűlési biztos a következőkre kérte a Fővárosi Önkormányzat főpolgármesterét: Intézkedjen a panaszos kérelmének érdemi megválaszolásáról, amennyiben a rendelet-módosításról nem értesítette volna. Gondoskodjon az Ét. 25. § (4) bekezdése alapján Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzatban felsorolt valamennyi ingatlan vonatkozásában az elővásárlási jog ingatlan-nyilvántartási bejegyeztetéséről. A kártalanítási kérelmek elbírálása eljárási rendjének szabályozását minél előbb készítsék el.
A válaszadásra nyitva álló idő még nem telt le.
OBH 5278/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal, a 70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz való joggal, a 70/A. §-ában deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésével és a 2. §-ban deklarált jogállamiság elvéből fakadó tisztességes eljárás követelményével kapcsolatosan az önkormányzat azzal, hogy a vis maior támogatás elosztásakor az önkormányzat a panaszos ügyében az eljárást megszüntette, és a helyreállításhoz szükséges költségvetési támogatást nem biztosította.
A panaszos beadvánnyal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert sérelmezte Sárbogárd Város Önkormányzatának eljárását belvízkárral kapcsolatos ügyében.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, a szociális biztonsághoz való jog, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és a jogbiztonság követelményének megsértése gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vizsgálatát kérte.
A vizsgálat megállapította, hogy a vis maior támogatás rendezésére Sárbogárd Város Önkormányzata külön rendeletet alkotott. A kérdéskört országos szintű jogszabály már rendezte. A helyi rendelet szerint a támogatás az 1999-es júniusi és júliusi esőzések következményeinek elhárítására vonatkozott, és ehhez képest 1999. szeptember 23-án készült a kárfelmérés. Október végéhez közeledve, 22-én viszont a panaszos – az önkormányzat álláspontja szerint – már semmire nem tartott igényt. A támogatásról való lemondás nem életszerű, annak indoka nem lelhető fel, az erről készült nyilatkozat utalást sem tartalmaz a lemondás előzményére. Következményként a kisnyugdíjas és kétséget kizáróan kárt szenvedett panaszos egyetlen helyreállítási lehetősége megszűnt. A vizsgálat megállapította, hogy a felmérést követő késedelmes, az eljárást megszüntető döntés az Alkotmányban garantált tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszás helyzetet teremtett, mivel az állagmegóvást megakadályozta. A jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és az ehhez kapcsolódó tisztességes eljárás követelményével a kártérítésről való lemondatás és megfelelő teljesítési határidő mellőzésének elmaradása nem egyeztethető össze. A vizsgálat során felmerült az Alkotmányban deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmának és a szociális biztonsághoz való jognak a megsértése is, mivel az állam által biztosított támogatás a jogosult részére nem juthatott el, míg mások ezzel a lehetőséggel élhettek. Az összeg felhasználásának lehetetlenné válása a panaszos terhére nem róható, figyelemmel a támogatásról való lemondatás körülményeire.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdése alapján vizsgálja felül Sárbogárd Város Önkormányzatának 34/1999. (X. 19.) Ktr. számú rendeletét. Kezdeményezésében felkérte Sárbogárd Város Önkormányzatának Képviselő-testületét, hogy ismételten tekintse át a panaszos megrongálódott ingatlanának helyreállítása érdekében nyújtható segítség lehetőségét, oly módon, hogy a) tegyen pótlólagos igénybejelentést vagy b) a hatályos költségvetés módosításával, illetve az esetleges tartalék terhére, egyéb eszközök felhasználásával – a biztonságos működés veszélyeztetése nélkül – törekedjen a mielőbbi megvalósításra.
A közigazgatási hivatal vezetője a vizsgálatot elvégezte és megállapította, hogy a helyi rendelet megfelel a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottság által közzétett elveknek. Az önkormányzat válaszában közölte, hogy a kezdeményezéssel nem ért egyet, és utólag sem állapít meg támogatást a panaszos részére, ily módon a nyugdíjas idős panaszos támogatásban nem részesülhetett. Az országgyűlési biztos a választ tudomásul vette, de megállapításait és kezdeményezését nem vonta vissza.
OBH 5297/1999.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság és jogbiztonság követelményével, továbbá a 13. §-a szerinti tulajdonhoz való joggal és az 59. § (1) bekezdésében rögzített magánlakás sérthetetlenségéhez való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a nyomozó hatóság és a nyomozás felügyeletét ellátó ügyészség, a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújára utaló feljelentés esetén a nyomozás elrendelése és lefolytatása helyett a nyomozás megtagadásáról rendelkezik.
A panaszos azért tett büntető feljelentést a Békéscsabai Rendőrkapitányságon mert az általa bérelt tanya kamrájából az általa megnevezett személy és annak élettársa 10 000 forint értékű búzát és búzaocsút részben a szemétdombra hánytak, részben ismeretlen helyre vittek. A panaszos feljelentése szerint az elkövető az ő távollétében a zárólánc és a lakat eltávolítása után hatolt be a tanyához tartozó kamrába. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a nyomozást megtagadta, a Békéscsabai Városi Ügyészség és a Békés megyei Főügyészség a rendőrség e határozata ellen bejelentett feljelentői panaszt elutasította. A feljelentő felügyeleti panasszal élt a Legfőbb Ügyészséghez, de annak Nyomozás Felügyeleti Főosztálya a panaszt 1999. december 14-én kelt levelében ugyancsak elutasította.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben felmerült alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot folytatott. Ennek során beszerezte a panaszra vonatkozó rendőrségi és ügyészségi iratokat, és azok alapján megállapította, hogy: a rendőri és ügyészi szervek az eljárásuk során nem tartották be a büntetőeljárási szabályokat, és ezzel a jogbiztonság követelményét sértették, valamint a tulajdonhoz való joggal és a magánlakás sérthetetlenségével összefüggésben visszásságot okoztak.
Az országgyűlési biztos általános helyettese által feltárt alkotmányos visszásságok orvoslása érdekében kezdeményezte a Legfőbb Ügyészségénél, hogy vizsgálja felül a feljelentés ténybeli és jogi összetevőit, az alapos gyanú megállapítása esetén pedig rendelje el a nyomozást. A Legfőbb Ügyészség a kezdeményezést elfogadta, és utasította a Békés megyei Főügyészség útján a Békéscsabai Városi Ügyészséget a nyomozás elrendelésére és lefolytatására. Ennek alapján a feljelentés ügyében a nyomozást lefolytatták. Az országgyűlési biztos helyettesének eljárása eredményes volt.
OBH 5483/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való joggal és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyző kötelezést tartalmazó határozata végrehajtásának kikényszerítése érdekében nem tesz meg – a jogszabály szerint lehetséges – minden intézkedést.
A panaszos az Országgyűlési Biztos Hivatala Panaszirodáján személyesen előadott panaszában azt sérelmezte, hogy a nagyoroszi önkormányzat jegyzője nem tesz hathatós intézkedést a szomszédos ingatlan tulajdonosát kötelező, meghatározott munkálatok elvégzését elrendelő határozat végrehajtására.
Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mivel felmerült az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való joggal és a 2. § (2) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben a visszásság gyanúja.
Az országgyűlési biztos a jegyző tájékoztatásából és a panaszos által a beadványához csatolt iratokból megállapította, hogy az 1993-ban hivatalban lévő nagyoroszi jegyző kötelezte a panaszos szomszédját, hogy az ingatlanán lévő beszakadt pincét javíttassa meg, illetve állíttassa helyre a balesetveszély elhárítása érdekében meghatározott határidőn belül. A panaszos ismételt bejelentésére az új jegyző 1996-ban, majd 1998-ban ismételten kötelezte a panaszos szomszédját, hogy az eredeti állapotnak megfelelően úgy fedje be a beszakadt pince nyílását, hogy az ne okozzon balesetveszélyt. Miután a kötelezett nem teljesített, a jegyző több ízben szabott ki vele szemben végrehajtási pénzbírságot, összesen 75 000 forint összegben. A vizsgálat ideje alatt hivatalban lévő nagyoroszi jegyző a határozat végrehajtásaként elfogadta a kötelezett részteljesítését. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jegyző 1998-ban már harmadízben kötelezte ugyanannak a munkálatnak az elvégzésére a panaszos szomszédját, ahelyett hogy hathatós végrehajtási intézkedést tett volna a már 1996-ban elrendelt kötelezés végrehajtása érdekében. Az utolsó határozatra vonatkozóan már szabályosan járt el a jegyző, amikor többszöri végrehajtási bírság kiszabásával igyekezett kikényszeríteni a kötelezettség végrehajtását. Az országgyűlési biztos az elhúzódó eljárásból valószínűsítette, hogy a jegyző a kiszabott bírság behajtására nem intézkedett időben, ezért a kötelezettet nem késztették az előírt munkálatok elvégzésére a megtett végrehajtási intézkedések sem.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az elhúzódó eljárással az Alkotmányban deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal és az ezzel szorosan összefüggő tisztességes eljáráshoz, valamint a tulajdonhoz fűződő (a panaszos a az ingatlana használatában a reális balesetveszély miatt akadályoztatva volt) alkotmányos joggal kapcsolatosan visszásság keletkezett. A visszásságot csak részben enyhíti, hogy a pénzbírság behajtása érdekében a jegyző (szóbeli tájékoztatása szerint a behajtást a vizsgálat ideje alatt már kezdeményezte) intézkedett.
A mulasztásban megnyilvánuló visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte Nagyoroszi-Horpács községek körjegyzőjét, hogy soron kívül tegye meg a végrehajtás érdekében szükséges hathatós intézkedéseket, szükség esetén a hatósági végrehajtás elrendelését, illetőleg amennyiben nem tudja megelőlegezni a végrehajtás költségét, úgy intézkedjen a balesetveszély elhárítása, valamint a kiszabott végrehajtási bírságok behajtása iránt.
A nagyoroszi jegyző arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az ajánlásban foglaltak szerint megtette intézkedéseit, és a balesetveszélyt elhárították.
Az országgyűlési biztos a választ elfogadta és az ügyet lezárta.
OBH 5640/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz fűződő, valamint az Alkotmány 18. § -ban biztosított, az egészséges környezethez való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyző és a polgármester huzamos időn át nem intézkedik a szabálytalan állattartást kifogásoló panaszokra.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 5717/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített, a tulajdonhoz fűződő jog sérelmén túl a jogbiztonság alkotmányos elvével összefüggésben is visszásságot okoz a pszichiátriai intézet, ha a gondozottak költőpénzének kifizetésével késedelembe esik, ha az ellátottak készpénzének havi összege meghaladja a havi öregségi nyugdíjminimumot. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az otthonban a gondozottak havi költőpénzüket, erre vonatkozó meghatalmazás hiányában, több részletben kapják meg. Az örökösök e jogát sérti meg a pszichiátriai otthon akkor is, ha az elhunyt gondozott ingóságait nem veszi számba, vagy ha a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló lakók nyugdíját az otthon meghatalmazás nélkül veszi át. Ugyanezen joga megsértése mellett a gondozott emberi méltóságához fűződő alkotmányos joga is sérül (Alk. 54. § (1) bek.), ha az intézet büntetésből költőpénzkezelési tilalmat vagy pénzbüntetés szankciót alkalmaz.
Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.
OBH 5923/1999., 2852/1999., 3629/1999., 4953/1999., 4954/1999., 1970/2000.
I. Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonsághoz, a 13. §-ában foglalt a tulajdonhoz, a 18. §-ában és a 70/D. §-ában meghatározott az egészséghez és egészséges környezethez való joggal kapcsolatban visszásságot okoz, ha az önkormányzatok a települési belvíz-csapadékvíz elvezetés közfeladatot nem látják el; a megépített létesítményeket nem tartják karban, nem fejlesztik, vagy hatósági engedélyek nélkül, szakszerűtlenül teszik ezt; mély fekvésű és vízjárta helyeket jelölnek ki beépíthetőként; ha mindezt a jogszabályok ellentmondásai lehetővé is teszik; ha az önkormányzat és a jegyző viszonyából következően a műszaki jellegű hatósági feladatokat az önkormányzat érintettsége esetén nem látják el maradéktalanul; ha a vízügyi hatóság nem, vagy nem az államigazgatás eljárási szabályai szerint jár el.
II. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított, az élethez való joggal kapcsolatos visszásságot okoz, ha az I. pontban felsoroltak következtében a természeti csapások hatásai felerősödnek, árvízi helyzet áll elő.
III. Az önhibájukon kívül, elháríthatatlan és megelőzhetetlen természeti katasztrófák áldozatává vált emberek (önkormányzatok) hátrányos megkülönböztetését eredményezi, ha a szükséghelyzetben egyaránt biztosítandó életvédelem, vagyonbiztonság, kárenyhítés rendelkezésre álló eszközeit meg kell osztani azok között, akik a kötelezettségeiket teljesítették és akik nem. Ez az Alkotmány 70/A. §-ában biztosított jogokkal összefüggésben visszásságot okoz.
A panaszosok az ország különböző településein a belvíz-csapadékvíz elvezetés hiányosságai, a közfeladat ellátatlansága és a hatóságok intézkedésének elmaradása miatt fordultak az országgyűlési biztoshoz.
A vizsgálat a fent felsorolt jogok megsértésének gyanúja miatt indult. Az országgyűlési biztos az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetőjét az egyedi, konkrét ügyek és annak a vizsgálatára kérte fel, hogy az országos vízügyi felügyelet e feladat ellátását hogyan ellenőrzi, elmaradása esetén milyen intézkedéseket tesz, tehet.
I. Az egyedi panaszokban az országgyűlési biztos megállapításai:
1. Az OBH 2852/1999. számú ügyben elfogadta a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakvéleményét, és megállapította, hogy Vajszló községben az önkormányzat jogelődje, a tanács egy mély fekvésű területen kellő közművesítés nélkül alakított építési telkeket. A területen vagy meg kellett volna oldani a vízelvezetést, vagy nem lehetett volna parcellázni.
Tekintettel a parcellázás, építés óta eltelt hosszú időre, a tulajdonosok helyzete hatóság vagy közszolgáltató által nem rendezhető. A felelősség megállapítása, kártalanítási igény érvényesítése csak bírósági eljárásban lehetséges. Ezért az országgyűlési biztos a hatásköre hiányát állapította meg.
2. Az OBH 3629/1999. számú ügyben elfogadta a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság véleményét, és megállapította: a Budapest, XIX. kerületi Temesvár utcában rendkívüli csapadék esetén a csapadék- és szennyvíz a víznyelő aknákon visszafolyik, az utat és a környező házak pincéit (köztük a panaszosét) elönti. Az útról lefolyó víz fogadó hiányában a meglévő árokszakaszban tározódik, illetve szikkad, ami a csapadékvíz és a szennyvíz különválasztásával, majd a csapadékvíznek a befogadóba való bekötésével szüntethető meg. Megállapította, hogy a panasz megalapozott, a megoldásra a feltételek adottak lennének, ahhoz pénzügyi fedezet és az önkormányzat akarata szükséges. A kialakult állapot a panaszosok tulajdonhoz és az egészséges környezethez való jogával kapcsolatban visszásságot okoz.
Kezdeményezte, hogy az önkormányzat kötelezettségeire és lehetőségeire figyelemmel a lehető legrövidebb időn belül intézkedjen a jelen helyzet felszámolásáról, a csatornarendszer közegészségügyi szempontból is megfelelő szétválasztásáról, a szennyvíz és a csapadékvíz előírásos bekötéséről.
Kérte, hogy a polgármester ilyen értelmű előterjesztéssel éljen a testülethez.
3. Az OBH 4953/1999. számú ügyben az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása alapján megállapította, hogy a panasz jogos. Szabadszálláson a városközpontban lévő utcában az árkot betöltötték, és egy garázst építettek a feltöltésre. A panaszos szerint az árok melletti kenyérgyárból a csapadékvíz mellett néha szennyvizet is kivezettek. A kenyérgyár jelenleg nem működik, a szennyvíz elvezetés ténye nem tapasztalható, viszont egy árok menti telekről minden valószínűség szerint bejut az árokba a trágyalé. A környező területekről és az épületek ereszcsatornáiból a víz szintén, és onnan csak elszivárogni és részben elpárologni tud. Valószínűsíthető, hogy ennek szerepe van a közelben lévő építmények – így panaszos házának – vizesedésében is. A polgármester az Igazgatóságnak azt nyilatkozta, hogy a garázs elbontásának lehetőségét megvizsgálják, és rövidesen megszüntetik az árok lefolyástalan jellegét. A garázst azóta sem bontották le, és arra nem is intézkedtek. A fennálló helyzet sérti a panaszosnak az egészséghez, az egészséges környezethez való jogát, ezért az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte a Vízügyi Igazgatóság vezetőjét, hogy vízügyi felügyeleti jogkörében járjon el. A vízelvezető árok közegészségügyi szempontból is kielégítő, rendeltetésszerű használhatóságához szükséges hatósági intézkedéseket tegye meg.
4. Az OBH 4954/1999. számú ügyben:
A megállapítottak részben azonosak a 2852/1999. számú ügyben leírtakkal, azzal a különbséggel, hogy a nem megfelelő területet már az önkormányzat parcellázta. Szabadszállás keleti részén, egy alacsonyabb fekvésű területen megfelelő közművesítés nélkül alakított ki az önkormányzat építési telkeket, köztük a panaszosokét. Az 1999-es év vízkárainak részbeni enyhítésére ideiglenes nyílt árkokat és vízgyűjtőt létesítettek. Panaszosok ezt nehezményezték.
Az önkormányzat a vizsgálat után a zárt rendszerű csapadékvíz-elvezetőt és a befogadó létesítményeket 2000. november 30-ra megépítette. A panasz megoldódott és az országgyűlési biztos további intézkedésére nem volt szükség.
5. Az OBH 5923/1999. számú ügyben:
Tápiószentmártonban az önkormányzat a Katona József utcában a meglévő csapadékvíz-elvezető árkot betemettette, és helyette újat alakított ki, amelynek lejtése, mérete, áteresze nem biztosítja a víz elvezetését. Ezért a panaszos lakóházának udvarát esőzések alkalmával elönti a víz. Az önkormányzat vízjogi létesítési engedély nélküli munkát végeztetett, ráadásul szakszerűtlenül. A Vízügyi Igazgatóság felszólítása ellenére a fennmaradási engedélyt nem kérte meg. Az Igazgatóság ennek elmaradása miatt nem intézkedett, csak általános felügyeleti ellenőrzés keretében fél év múlva, és csak jegyzőkönyvben. Nem tartalmaz a jegyzőkönyv arra nézve semmit, hogy a határidő elmulasztásának, a másodszori felszólítás nem teljesítésének mi a következménye.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat mint közszolgáltató az engedély nélküli, szakszerűtlen munkavégzéssel és a Vízügyi Igazgatóság mint hatóság a fennmaradási engedélyezés elégtelen eljárásával visszásságot okozott a panaszosnak a tulajdonához, az egészséges környezethez való jogával kapcsolatban. Mulasztásaik sértik a panaszos jogbiztonsághoz való jogát is.
Ezért kezdeményezte, hogy a Vízügyi Igazgatóság vezetője a konkrét ügyben a fennmaradási engedélyezési eljárást haladéktalanul folytassa le. A jövőben az engedély nélküli munkavégzések tudomására jutásakor a vízügyi és államigazgatási eljárási szabályoknak megfelelő, kikényszeríthető eredményű eljárásokat folytasson le, és azok végrehajtására is intézkedjen.
6. Az OBH 1970/2000. számú ügyben:
A panaszban érintett üdülőingatlanok a Badacsony hegy észak–déli meredek lejtőjén helyezkednek el. A telkek egymástól, az utakról, az utak a telkekről veszélyeztetettek a lezúduló víz miatt.
Az ügyben az országgyűlési biztos a hatásköre hiányát állapította meg, mert a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság arról tájékoztatta, hogy az érintett ingatlanok vízkárai miatt birtokvédelmi ügy van folyamatban a Tapolcai Városi Bíróságnál.
I/1. A települési belvíz-csapadékvíz elvezetés helyzetéről és a vízügyi felügyeletről általában
(Az OVF vizsgálati anyagából):
„A települési belvíz–csapadékvíz-elvezetés feladatainak, hatósági jogkörének a jogi szabályozását alapvetően a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény tartalmazza.
Az önkormányzatok megalakulását követő évek 1995. évig kifejezetten csapadékszegény, aszályos évek voltak. Ebben az időszakban a települési önkormányzatok nem szembesültek a belterületi vízrendezés és vízkárelhárítás problémáival. A korábban állam által ellátott, majd ezen időszakban az önkormányzatokhoz telepített vízgazdálkodási feladatokat az egyes települési önkormányzatok eltérően értékelték. Az önkormányzatok kisebb része példaértékűen fejlesztette és karbantartotta a vízelvezető rendszereket, azonban más településeken – és döntően ez volt a jellemző – elhanyagolták ez irányú feladataikat. Jelentős különbségek alakultak ki az önkormányzatok között, ezért a belterületi vízrendezési művek állapotára, a vízkár veszélyeztetettségre általános érvényű megállapítás ma nehezen adható, de inkább az a megállapítás helytálló, hogy a települési csapadékvíz elvezető létesítmények kiépítettsége nem megfelelő és a meglévők is elhanyagolt állapotban vannak.
Az 1996-tól csapadékosra forduló időjárás felkészületlenül érte az önkormányzatok többségét, az elvezető rendszerek nem funkcionáltak, és a bekövetkezett károkért való esetleges felelősségüket is igyekeztek elkendőzni, illetve másra hárítani a települések. Ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy az utóbbi időszak – különösen az 1999. és 2000. évi – vízkárainak egy része a rendkívüli hidrometeorológiai események miatt elkerülhetetlen volt. Az elvezető rendszereket az ilyen ritka előfordulási valószínűségű csapadékterhelésre más, fejlettebb országokban sem szokták kiépíteni. Emiatt és fentiekben említett karbantartottsági hiányok következtében fordulhatott elő, hogy 1999-ben mintegy 12 000 épület és közel 30 000 lakos került veszélybe. Lakhatatlanná vált kb. 400 épület és több mint 3 000 embert kellett kitelepíteni. Az önkormányzatokat ért károk meghaladták a 16 milliárd forintot. Ez az összeg nem tartalmazza a vízfolyásokban, vízi létesítményekben keletkezett károk mértékét.
Az elmúlt években ismételten jelentkező vízkárok miatt az önkormányzatok is – igaz kényszerűségből – egyre inkább ráeszmélnek, hogy a jogszabályok által feladatkörükbe utalt vízkár-elhárítási feladatokat más nem fogja elvégezni helyettük, és a legutóbbi időben már késlekedés nélkül kezdték mentesíteni a településeiket. Mindez azonban csak a szándékot és a tettrekészséget tükrözi részükről, hiszen sem alkalmas eszközökkel (beleértve az anyagi eszközöket is), sem megfelelő szakmai hozzáértéssel nem rendelkeznek. …
… A felsorolt problémák megoldását nagymértékben segítheti annak a szemléletnek a kialakulása, amely felismeri, hogy a vízkárelhárításban meghatározó jelentősége van a megelőzésnek, funkcióképes elvezető rendszer kialakításaival, megőrzésével, a védekezési beavatkozások megtervezésével és szakmailag felkészült védekező szervezet létrehozásával, gyakorlatoztatásával. Ezen feltételek megteremtéséig az önkormányzatok az elkövetkező években sem nélkülözhetik a kormányzati szervek – vízügyi igazgatóságok és katasztrófavédelmi szervek – eddig is megszokott segítségét.
Fentiek figyelembevételével – tekintettel hazánk éghajlati és hidrometeorológiai adottságaira is – ismétlődő vízkárokkal a jövőben is számolni kell a településeken.”
II/2. Vízügyi hatósági intézkedésekről
(Az OVF vizsgálati anyagából):
„… az önkormányzati és a vízgazdálkodási törvény vizsgált témakörében fennálló ellentmondás enyhítése, illetve alkalmazhatósága érdekében vízjogi kötelezésekkel kapcsolatos rendelkezései módosítását kezdeményezte a vízügyi ágazat.
… a kormányrendelet 1999. augusztus 21-én történt hatálybalépésével vált lehetővé a vízügyi hatóság részére a vizsgált témakörben vízjogi kötelezés megállapítása.
A megkeresésre lefolytatott vizsgálat eredményeként megállapítottam, hogy a módosítás hatálybalépését követően a vizsgált témakörben 51 kötelező határozatot adtak ki az elsőfokú hatósági jogkört gyakorló területi szerveink.
… Megállapítható, hogy a vizsgált témakörben a hiányosságok kiküszöbölésére a vízügyi felügyelet eredményeként meghozott vízjogi kötelezés nem elég hatékony, mert a kötelező határozatokat elenyésző arányban teljesítették önként, ez esetben is többszöri – megalapozott – teljesítési határidő-módosítási kérelmet követően. Az ügyek jelentős részében – az összes jogorvoslati lehetőség igénybevételét követően – végrehajtási eljárás megindítása vált szükségessé, melyek nem mondhatók sikeresnek, a megemelt végrehajtási bírságösszeg ellenére sem.
A vízjogi eszközök nem kellő hatékonyságát pedig – álláspontom szerint – azon már részletezett probléma okozza, hogy az önkormányzati törvényben nem kötelezően ellátandó feladatkénti szabályozottság miatt az önkormányzatoknak nem áll rendelkezésére a megfelelő pénzügyi fedezet a települési belvíz- és csapadékvíz-elvezetés megoldására, a fenntartási munkák elvégzésére.
… a területi vízügyi szervek fokozott figyelmet fordítanak arra, hogy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben foglalt feladataikat teljesítsék, ezért minden esetben véleményt nyilvánítanak, … szakvéleményüket az esetek nagy százalékában figyelembe veszik az önkormányzatok.
A területi vízügyi szervek ez irányú feladatai maradéktalan ellátásának azért van kiemelt jelentősége, mert az építési szabályzatokban, településrendezési tervekben jeleníthető meg azon vízgazdálkodási szakmai feltétel, hogy a mély fekvésű és vízjárta helyeken a beépítés lehetőségét csak a belvíz-csapadékvíz-elvezetés teljes biztosítása után teremtsék meg az önkormányzatok.
Általános tapasztalat, hogy az önkormányzatok a korábban kiépített rendszerek karbantartását elhanyagolták és a szükséges fejlesztéseket nem végezték el, ennek ellenére gyakran a korábbi beépítés és hasznosítás jellegét indokolatlanul megváltoztatva mély fekvésű, vízjárta területeket jelöltek ki építési telekként.”
III. Az országgyűlési biztos összegező megállapításai:
1. Az OVF főigazgatójának helyzetértékelését és szakvéleményét az országgyűlési biztos elfogadta a következő kiegészítésekkel: „a korábban állam által ellátott, majd … az önkormányzatokhoz telepített vízgazdálkodási feladatokat …” a vizsgálatban feltártak szerint már az önkormányzatok megalakulása előtt sem kielégítően látta el az állam (és a tanácsok). A belterületi vízrendezéshez és csapadékvíz-elvezetéshez szükséges – amúgy sem kellő mértékben kiépített – létesítmények leromlása következett be az elmaradt karbantartások miatt. (E létesítmények szinten tartásán kívül a fejlesztésük is elmaradt.) Az építési fegyelem lazulása, az elmaradt hatósági intézkedések következtében több helyen visszafordíthatatlan – vagy csak nagy összegű közpénzek ráfordításával visszafordítható – műszaki állapotok alakultak ki.
2. A vizsgálatban a 6 konkrét ügy tanulságai, az Országos Vízügyi Főigazgatóság saját vizsgálatai és szakmai állásfoglalása alapján megállapítható volt, hogy a településeken általában az egészséges környezet vízügyi szempontból való biztosítása, a vízkárok elháríthatósága nem megoldott. Ennek oka a települések többségében elsődlegesen a pénzhiány. Az Obtv. felhatalmazása alapján ezt az okot sem vizsgálni, sem minősíteni nem volt mód. Annyi azonban a vizsgálat alapján megállapítható, hogy az eltérő anyagi helyzetű települések nem feltétlenül e helyzetüknek megfelelően látják el vizsgált feladataikat, eltérően és többnyire elégtelenül. Erre az önkormányzati, a jogalkotásról szóló, a vízgazdálkodási, az épített környezet védelméről szóló, a közúti törvények és végrehajtási rendeleteik ellentmondásai lehetőséget is adnak.
Az önkormányzati törvény szerint az önkormányzat a tulajdonával szabadon rendelkezik; maga határozza meg, hogy a feladatai közül melyiket mikor, milyen mértékben és módon látja el; rendeletével határoz területének beépíthetőségéről, és ebben senki, egyetlen szakhatóság mégoly megalapozott szakvéleményét sem kötelező tekintetbe vennie.
A jogalkotásról szóló törvény ugyanis az önkormányzati rendeletalkotásban nem állít ugyanolyan szakmai-jogi garanciákat, mint az országos jogszabályokéban, a sajátosságok megoldását pedig rábízza az önkormányzati törvényre (azt lásd az előző bekezdésben).
A vízgazdálkodásról szóló törvény ugyan a belterületi vízrendezést és csapadékvíz-elvezetést az önkormányzatok feladatává teszi, de mivel nem kötelezően ellátandóként, elmaradása még annyira sem számon kérhető, mint a kötelező feladatoké.
Az építési törvény és végrehajtási rendeletei rendelkeznek arról, hogy magánterületről magánterületre, magánterületről közterületre nem (vagy milyen különleges feltételekkel) folyhat a csapadékvíz. A közúti törvény rendelkezik róla, hogy az út melletti területről nem (vagy milyen különleges feltételekkel) folyhat a víz a közúthoz tartozó árokba. Egyetlen jogszabály sem szabályozza azonban, hogy közútról, más közterületről nem (vagy milyen különleges feltételekkel) folyhat a víz magánterületre.
3. A vizek kártételeinek kiküszöbölése, minimumra csökkenthetősége, az árvizek megelőzése, illetve lehetőség szerinti mederben tartása a környezet mesterséges alakításának jelentős részben függvénye. Ezért a természetes és az épített környezetbe való beavatkozáskor a természeti és műszaki törvényszerűségeket feltétlenül figyelembe kellene venni. A jogalkotáson kívül a jogalkalmazás is kizárólag így lehet eredményes.
A települési műszaki jellegű ügyekben (építés, telekalakítás, út-járda-vízépítés stb.) a hatósági hatáskör jelentős részben a jegyzőé, tehát ő a jogalkalmazó. A jegyző munkáltatója az önkormányzat (amely rendeletével az előbb említett hibás szabályok miatt akár arra alkalmatlan területet is kijelölhet beépítésre), ő felel az önkormányzat költségvetésének összeállításáért (amelybe pénzhiány vagy egyéb okok miatt nem tervezi, tervezheti be a szükséges munkákat – például csatornázást), az engedély nélküli munkavégzést le kellene állítania (miközben a saját munkáltatója a munkát végeztető), hivatalbóli eljárásokat kellene kezdeményeznie különböző állagmegóvások érdekében, szabálytalan állapotok felszámolására stb. (miközben a kötelezendő legnagyobb földterület- és ingatlantulajdonos a településeken általában maga az önkormányzat), ha az eljárásában a saját önkormányzata az érintett, kérheti a közigazgatási hivataltól más eljáró hatóság kijelölését (saját munkáltatója kötelezésének ügyében), magántulajdonosokat csapadékvíz-elvezetésre kellene köteleznie, miközben nincs befogadó, amelyet a saját önkormányzatának kellene létesítenie, az általa összeállított költségvetésből.
4. A vizsgálatból az is megállapítható volt, hogy az elmaradt karbantartások (és fejlesztések), a szabálytalanul megszüntetett elvezető, befogadó művek hiánya a rendkívüli, csapadékos időjárás következményeit felerősíti, árvízi helyzet következik be, a víz kártételei milliárdosak. Ekkor az eddigi felsorolt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság mellé az élethez való jog veszélyeztetése is társul.
Az is megállapítható, hogy az ilyen természeti katasztrófák elmúltával az azt okozó hiányosságokat gyakran nem szüntetik meg. Az elkövetett hibákat megismétlik – például ugyanoda építenek, ahol már elöntötte, ledöntötte a víz a rossz helyre épített házakat. A területet nem vonják ki a beépíthető területek közül, nem tiltják meg ott az építést stb.
Nyilvánvaló, hogy mindaddig, amíg következmények nélkül lehet ezt tenni (nem tenni), és az állam szükséghelyzetben újra és újra helytáll azok megvédésében is, akik ezt a helyzetet újra és újra létrehozzák, változás nem várható.
Mivel az államnak, az önkormányzatoknak e szükséghelyzetben természetesen elsőrendű kötelessége az élet védelme, majd a vagyonbiztonság, a károk enyhítése stb., mindenki hátrányos helyzetbe kerül – önkormányzat, magánszemély –, aki a kötelességeit teljesítette, mert egyenlő elbírálásban részesül azokkal, akik nem. A rendelkezésre álló erőforrások véges volta miatt ugyanis az egy károsult településre, épületre, főre jutható összeg kisebb lesz. Ezért az önhibájukon kívül elháríthatatlan és megelőzhetetlen természeti katasztrófák áldozatává vált emberek hátrányos megkülönböztetése és tulajdonhoz való joguk sérelme is megállapítható.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a vizsgálatban feltárt helyzet, az II. és III. részben részletezett visszásságok és hiányosságok nem orvosolhatók egy-két jogszabály alkotásával vagy módosításával.
Az érintett állampolgároknak az elöljáróban felsorolt jogaival kapcsolatos visszásságok léteznek. Megszüntetésükhöz azonban az állam és az önkormányzatok több, összehangolt intézkedése szükséges. Ezen intézkedéseknek csak egy része olyan, amelyet az országgyűlési biztos az Obtv. keretei között ajánlhat vagy kezdeményezhet (például jogalkotás), és azok is függvényei olyan döntéseknek, amelyeket nem.
Erre, valamint a panaszokban és a vizsgálatokban körvonalazódott probléma horderejére való tekintettel azt kezdeményezte, hogy a miniszterelnök vizsgáltassa meg a jelentésben összefoglalt helyzetet, és az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok orvoslására saját vizsgálata alapján intézkedjék.
OBH 5954/1999.
Visszásságot okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal, a 70/E. §-ban rögzített szociális biztonsághoz fűződő joggal, és a 70/A. §-ában rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésével, valamint a 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatosan az önkormányzat azzal, ha a panaszos részére nem biztosít megfelelő határidőt a vis maior támogatás felhasználására a megrongálódott ingatlanának helyreállítása érdekében.
A panaszos beadvánnyal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert sérelmezte Nagykáta Város Önkormányzatának eljárását a vízkárral kapcsolatos ügyében.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, a szociális biztonsághoz való jog, és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az önkormányzatot.
A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos által a helyreállítás érdekében benyújtott kérelem és az önkormányzat döntése között mintegy két hónap telt el, majd a döntés alapján megállapodást kötöttek az összeg folyósítására és felhasználására. A megállapodás megkötése és az előírt teljesítési határidő között 12 nap állt rendelkezésére a panaszosnak, hogy a munkát felméresse, az építőanyagot beszerezze, és a munkálatokat szakemberekkel el is végeztesse. Ilyen határidő megjelölése joggal kifogásolható. Az önkormányzat ellenérvei nem fogadhatók el, mert a határozatban megjelölt határidő teljesíthetetlen, a megállapodás egyáltalán nem tartalmazott naptári napban megjelölt visszafizetési határidőt, továbbá a támogatás visszafizetését szabályozó kormányrendelet sem tartalmaz 12 napos teljesítési határidőt. Az iratok között semmilyen elfogadható tény nem merült fel arra, hogy a kérelem elbírálása miért tartott két hónapig az önkormányzatnál, és mi indokolta a 12 napos teljesítési kötelezettség előírását. A késedelmes, későbbiekben pedig a módosított sérelmes döntés az Alkotmányban garantált tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszás helyzetet teremtett, mivel az állagmegóvást megakadályozta. A késedelmes eljárás, illetve a teljesítési határidő jogszabállyal alá nem támasztott meghatározása a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatban visszásságot okozott. A sérelmes döntés következménye a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és a szociális biztonsághoz való jognak a megsértése is, mivel az állam által biztosított támogatás a jogosult részére nem juthatott el, míg mások ezzel a lehetőséggel élhettek, a panaszos esélyegyenlősége ezért sérült.
Az országgyűlési biztos felkérte Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testületét, hogy ismételten tekintse át a panaszos ingatlanának helyreállítása érdekében nyújtható segítség formáját: a) tegyen pótlólagos igénybejelentést vagy b) a hatályos költségvetés módosításával, illetve az esetleges tartalék terhére törekedjen a mielőbbi megvalósításra. Felhívta Nagykáta Város Önkormányzat polgármesterének és jegyzőjének figyelmét a hasonló esetek jövőbeni elkerülésére.
Az önkormányzat a kezdeményezésre adott válaszában közölte, hogy panaszos az önkormányzati döntés ellen időközben bírósághoz fordult. A polgármester igéretet tett arra, hogy a képviselő-testület a bírósági eljárás befejezését követően a panaszos ügyével ismételten foglalkozik. Időközben az önkormányzat döntését a bíróság hatályon kívül helyezte, ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy 2001. januárban az ügyet napirendre tűzi. Ez megtörtént, melynek ereményeként a panaszos 300 000 forint vissza nem térítendő támogatást kapott.
OBH 6024/1999.
A fenntartó és az intézmény vezetése az Idősek Otthonában élő embereknek Alkotmányban biztosított alapvető jogaikkal összefüggésben visszásságot okoz:
I. A tulajdonhoz való joggal (Alk. 13. § (1) bek.) összefüggésben a magasabb szintű jogszabályokkal ellentétesen a Fővárosi Közgyűlés rendelete értelmében 4-5 ágyas lakrészekért egyszeri hozzájárulást kérnek.
II. Az emberi méltósághoz való joggal (Alk. 54. § (1) bek.) összefüggésben a gondozottak által panaszolt bánásmóddal.
III. A legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal (Alk. 70/D. § (1) bek.) összefüggésben a paraszolvencia ellenében nyújtott orvosi ellátással.
A panaszos, a X. kerületi Idősek Otthona lakója beadványában azt sérelmezte, hogy az otthonban lakók és az otthon vezetősége között nagyon megromlott a kapcsolat.
Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mert felmerült az Alkotmányban biztosított tulajdonhoz való joggal, az emberi méltósághoz való joggal és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben a visszásság gyanúja. Felkérte a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét a panasszal kapcsolatos vizsgálat lefolytatására.
A Fővárosi Közigazgatási Hivatal helyszíni ellenőrzést végzett a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonában (1103 Budapest, Gergely u. 85.). A vizsgálat nemcsak a panaszos által felvetett témakörökre szorítkozott, hanem az ellenőrzés során tudomásra jutott információkra, adatokra, észrevételekre is kiterjedt.
Az intézmény szakmai programjában feltüntették – a jogszabályi előírásnak megfelelően – az ellátásért fizetendő térítési díjakat, egyszeri hozzájárulásokat is. Ennek értelmében egyszeri hozzájárulást kell fizetni négyágyas lakrész egyik férőhelyének elfoglalásakor. A szakmai programot a fenntartó jóváhagyta, a térítési díjakat pedig önkormányzati rendeletben szabályozták, amely szerint az intézményben négyágyas lakrész esetében is egyszeri hozzájárulást kell fizetni. Az önkormányzati rendelet több a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő intézményben is megállapít egyszeri hozzájárulást négyágyas lakrészekre. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény alapján a négyágyas lakrész nem tekinthető emelt szintű elhelyezési körülménynek, ezért arra egyszeri hozzájárulás nem kérhető. A fenntartó jogtalanul állapít meg és szed be egyszeri hozzájárulást ezekre a férőhelyekre. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője – törvényességi ellenőrzési jogkörében – felszólította a fenntartót a jogsértő gyakorlat megszüntetésére, a jogszabálysértő rendelet megváltoztatására, a jogtalanul felvett pénzösszegek visszafizetésére.
Az intézmény szakdolgozói létszáma jóval alatta marad a jogszabályban meghatározott követelményeknek. Az intézményben gondozottak által sérelmezett bánásmód egyik fontos kiváltója a dolgozói állomány kis létszáma, túlterheltsége. Bár a helyszíni ellenőrzés alkalmával a vizsgálatban részt vevő személyek közvetlenül nem tapasztaltak a dolgozók részéről illetlen beszédet, viselkedést a lakókkal szemben, de ez valószínűleg az ellenőrzési szituációra vezethető vissza. A panaszolt bánásmód ok okozati összefüggésbe hozható az alacsony dolgozói létszámmal, ezért a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője 120 napos határidő kitűzésével felszólította a fenntartót, hogy a dolgozói létszám jogszabályban meghatározott mértékűre emelje.
A Fővárosi Önkormányzat módszertani intézményének szakértője nem találta kielégítőnek az intézményben folyó mentálhigiénés tevékenységet. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője felszólította az intézmény vezetőjét, hogy – a jogszabályoknak megfelelően – változtassa meg, illetve egészítse ki az intézményben folyó mentálhigiénés munkát.
A paraszolvencia elvárását és elfogadását a megkérdezett lakók egy része is megerősítette. Az otthonban lakók közül sokan nem mertek nyilatkozni a személyes meghallgatások alkalmával. Többen panaszkodtak az intézményvezetésre, de konkrétumokról nem akartak beszélni, mert az intézményen kívül nincs hová menniük. E problémákra a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője ugyancsak felhívta az intézményvezető figyelmét.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat alapján megállapította, hogy a panaszos beadványában előadottak megalapozottak voltak, sőt a vizsgálat további, alkotmányos jogokkal összefüggésbe hozható hiányosságot, jogszabálysértést is feltárt. Megállapította, hogy a Budapest, X. Gergely u. 38. szám alatt működő Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonában a fenntartó és az intézmény vezetése által az otthonban élő idős embereket az Alkotmányban biztosított alapvető jogaikkal összefüggésben sérelem érte. A tulajdonhoz való joggal összefüggésben azáltal, hogy a magasabb szintű jogszabályokkal ellentétesen a Fővárosi Közgyűlés rendelete értelmében 4-5 ágyas lakrészekért egyszeri hozzájárulást kérnek; az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben a gondozottak által panaszolt bánásmóddal, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben pedig a paraszolvencia ellenében nyújtott orvosi ellátással érte sérelem a gondozottakat.
Az országgyűlési biztos a megállapított alkotmányos jogokkal összefüggésbe hozható visszásságok orvoslására külön ajánlást nem tett, mert a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője – törvényességi felügyeleti jogkörében – határidő kitűzésével felszólította a Fővárosi Közgyűlést a törvénysértés megszüntetésére, valamint a fenntartó Fővárosi Önkormányzatot az intézmény dolgozói létszámnak a jogszabályban meghatározott mértékű emelésére.
Az országgyűlési biztos kérte a Fővárosi Közgyűlést arra, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatban feltárt visszásságok orvoslása érdekében tegyen eleget a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjének a felszólításának, továbbá felhívta az intézmény vezetőjének a figyelmét arra, hogy az intézmény vezetőjének jogszabályi a kötelesség, hogy a személyes gondoskodás biztosítása során fokozott figyelmet kell fordítani a gondozásban részesülő személyek emberi és állampolgári jogai ne sérüljenek, e jogok érvényesülhessenek. Mindkét címzett a jelentés megállapításaival egyetértett, illetve tudomásul vette, és megtette a szükséges intézkedéseket.
OBH 175/2000.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való joggal és a 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal és az ezzel szervesen összefüggő tisztességes eljárással kapcsolatban visszásságot okoz, ha a jegyző évekig nem hajtatja végre a kötelezést elrendelő határozatait.
A panaszos beadványában a nyírábrányi polgármester eljárását sérelmezte birtokvédelmi és a szomszédos ingatlant érintő építési ügyekben. Az országgyűlési biztos általános helyettese a nyírábrányi jegyzőtől bekért iratok alapján azt állapította meg, hogy alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság hiányában vizsgálati lehetősége nem volt (OBH 3300/1996.). A panaszos ismételt beadványában kérte a megállapítás felülvizsgálatát, mert jelezte, hogy a kötelezett sem a birtokvédelmi, sem az építésügyi eljárásban hozott határozatokat nem hajtotta végre. Sérelmezte, hogy a polgármester a panaszát nem terjesztette a helyi képviselő-testület elé.
Mivel az ügyben felmerült a jogbiztonsággal és a tulajdonhoz fűződő joggal összefüggésben a visszásság gyanúja, az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított, és újabb tájékoztatást kért a jegyzőtől. A jegyző a kért iratokat sürgetés ellenére sem küldte meg, ezért a biztos helyettese a megyei közigazgatási hivatal vezetőjét vizsgálatra kérte fel.
A beszerzett iratokból a biztos helyettese megállapította, hogy a kötelezett a birtokvédelmi ügyben 1993-ban hozott határozat ellen beadvánnyal élt, amit a jegyző keresetnek tekintett és továbbította az illetékes bíróságnak. Az iratoknak a bíróságtól való visszaérkezését követő egy év múlva 1995 februárjában a jegyző a végrehajtási kérelemre végül is végrehajtási bírsággal sújtotta a kötelezettet. Az eljárást kijelölt jegyző fejezte be 1999-ben. A panaszos a részbeni teljesítést elfogadta, és kérte az eljárás megszüntetését, ami meg is történt.
A biztos helyettese megállapította, hogy a nyírábrányi jegyzők az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal és az ezzel összefüggő tisztességes eljárás követelményével kapcsolatban visszásságot okoztak.
A biztos helyettese megállapította, hogy a polgármester a panaszos beadványaira válaszolt, de nem mindig határidőn belül, és nem hívta fel a panaszos figyelmét arra, hogy hatósági ügyekben nincs hatásköre, továbbá az is előfordult, hogy azokat késve továbbította a hatáskörrel rendelkező szervhez. A biztos helyettese megállapította, hogy a válaszadás időbeni elhúzódása, a beadványoknak az illetékesekhez továbbításának hiánya, illetőleg megkésettsége megvalósította a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos jogelvének sérelmét.
A panaszos szomszédja ingatlanán álló lakóépület szabálytalanul létesített ablakával kapcsolatban a jegyző 1995-ben hozott határozatot az átalakítás elvégzésére, de azt a kötelezett nem hajtotta végre. Az új jegyző a korábbi határozattal nem értett egyet, ezért annak végrehajtatására nem intézkedett. Figyelemmel arra, hogy az 1995-ben hozott határozat meghozatala (jogerőre emelkedése) óta anélkül telt el három év, hogy bármilyen végrehajtási cselekmény történt volna, az eljárási szabályok értelmében a kötelezettség elévült. A biztos helyettese azt is megállapította, hogy az ablak átalakítására kötelező határozat jogszabálysértő volt. Az elhúzódó eljárás, az időben nem észlelt és saját hatáskörben való intézkedés elmulasztása azonban sértette a jogbiztonsághoz való alkotmányos jogot.
A biztos helyettese megállapította, hogy a jegyző akadályozta az országgyűlési biztosról szóló törvényben maghatározott feladataik gyakorlásában azzal, hogy a kért iratokat sürgetés ellenére sem küldte meg. A vizsgálatot megelőző eljárás során adott hiányos – bár álláspontját hűen tükröző – és így félrevezető jegyzői tájékoztatás miatt téves következtetéseket vont le, a panaszos alap-panaszára nem folytatta le a vizsgálatot, holott arra a fentiekben megállapítottak alapján szükség lett volna.
A biztos helyettese eljárása során fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúját is észlelte, ezért felkérte az önkormányzat polgármesterét, hogy a jövőben a jogszabályoknak megfelelően továbbítsa a hozzá címzett, de hatáskörébe nem tartozó kérelmeket az eljáró szerveknek, valamint a hozzá fordulókat tájékoztassa a feladat- és hatásköréről, valamint a jegyző ellen fegyelmi eljárás lefolytatását kezdeményezte.
A polgármester az ajánlásokat elfogadta, és tájékoztatta a biztos helyettesét, hogy a képviselő-testület nem kívánt fegyelmi eljárást indítani a jegyző ellen. Az országgyűlési biztos általános helyettese a választ tudomásul vette és az ügyet lezárta.
OBH 207/2000.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal kapcsolatosan okoz visszásságot, ha az ismeretlen szülőktől származó csecsemőknek azért nem lehet családi pótlékot igényelni, mert nincs kirendelt vagyonkezelő eseti gondnokuk.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 327/2000.
I. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz a Megyei FM Hivatal (FM Hivatal) eljárása, ha mulasztása miatt a panaszos részaránytulajdonának megfelelő aranykorona értékű, konkrét helyrajzi számmal rendelkező termőföldön tulajdonosi jogait nem gyakorolhatja.
II. Az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való joggal összefüggésben is visszásságot okoz az FM Hivatal eljárása, ha a határozata ellen benyújtott fellebbezés felterjesztését a törvényes határidőben nem teljesíti, illetve a másodfokú közigazgatási szerv eljárása is, ha a fellebbezést a törvényes határidőben nem bírálja el.
III. Az FM Hivatal, illetve a másodfokon eljáró közigazgatási szerv eljárása nemcsak a tulajdonhoz való joggal, illetve a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben, hanem a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal (Alk. 2. § (1) bek.) összefüggésben is visszásságot okoz, mert nem felelt meg a jogszabályban előírt ügyintézési határidőnek.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte földkiadási ügyében a Somogy Megyei FM Hivatal eljárását. A panaszbeadvány alapján az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog (Alk. 13. § (1) bek.), a jogorvoslathoz való jog (Alk. 57. § (5) bek.), valamint a jogbiztonsághoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.
A panaszos az FM Hivatalhoz 1997. II. 10-én írt, fellebbezésnek nevezett beadványában kérte annak vizsgálatát, hogy az évekkel ezelőtt beadott földkiadási kérelmében foglaltaktól eltérően miért csak részben adták ki a részaránytulajdonának megfelelő aranykorona értékű földet. Válaszában az FM Hivatal 1997. V. 21-én arról tájékoztatta panaszost, hogy 1996. XII. 31. napjával a földkiadó bizottságok tevékenysége megszűnt, ezt követően földkiadási ügyében az FM Hivatal jár el.
A panaszos – 1997. VI. 22. napján – újabb beadványában a korábbi beadványát kiegészítve sérelmezte, hogy az általa korábban megjelölt helyrajzi számú táblából a földkiadást a földkiadó bizottság a részére nem teljesítette.
Az FM Hivatal a 67318/99., 67356/99. és a 67446/99. számú és 1999 decemberében kelt határozataival a panaszos részére összesen 31,42 aranykorona értékű termőföld kiadásáról döntött. E határozatokat panaszos a törvényes határidőben – 1999. XII. 30. napján – fellebbezéssel támadta meg, mely fellebbezések elbírálásra történő felterjesztésére 2000. VI. 7. napján került sor. A fellebbezéseket a másodfokon eljáró közigazgatási szerv 2000. IX. 18. napjáig sem bírálta el.
Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy az FM Hivatalnak elsőfokon a panaszos földkiadási ügyében legkésőbb 1997. II. 16. napjáig kellett volna döntést hoznia, azonban e kötelezettségének az FM Hivatal nem tett eleget, továbbá 1999. XII. 30. napján benyújtott fellebbezésnek 15 napon belül elbírálásra történő felterjesztésére megállapított törvényes határidőt több mint négy hónappal túllépte, s elmulasztotta a fellebbezéssel nem támadott, és jogerőssé vált, földkiadást teljesítő határozatainak a földhivatalhoz való megküldését is. A másodfokon eljáró közigazgatási szerv a törvényben megjelölt határidőben a fellebbezéseket nem bírálta el.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy mind az FM Hivatal, mind a másodfokon eljáró közigazgatási szerv mulasztásával megsértette a panaszos tulajdonhoz, jogorvoslathoz való jogát, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogát is, miáltal eljárásuk visszásságot idézett elő.
Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte az FM Hivatalnál a fellebbezéssel nem támadott, földkiadást teljesítő határozatainak a földhivatal részére való haladéktalan megküldését, a másodfokon eljáró közigazgatási szervnél pedig a fellebbezéssel támadott határozatok soron kívüli elbírálását.
Az országgyűlési biztost az FM Hivatal arról tájékoztatta, hogy kezdeményezésének megfelelően a panaszos részére földkiadást teljesítő és jogerős határozatait a körzeti földhivatalnak megküldte. A másodfokon eljáró közigazgatási szerv pedig a kezdeményezésnek megfelelően a panaszos fellebbezését 2000. X. 4-én kelt határozatával elbírálta. Az országgyűlési biztos a kezdeményezésére adott válaszokat tudomásul vette. A kezdeményezés elérte célját.
OBH 367/2000.
Amennyiben a pénzügyi felügyeletet ellátó hatóság ellenőrzési feladatait a hatályos jogszabályoknak megfelelően látja el, nem állapítható meg alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság amiatt, hogy az alaptőkéjét elvesztő pénzintézet tevékenységi engedélyét – a további veszteségek megakadályozása érdekében – visszavonja és ennek következtében a befektetők kárt szenvednek.
A Realbank hitelintézeti tevékenységi engedélyének visszavonását követően több kisbefektető fordult panasszal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. A panaszosok sérelmezték, hogy kötvényekbe, részvényekbe fektetett, illetve a banknál vezetett folyószámláikon lévő pénzükhöz az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet intézkedése miatt nem tudnak hozzájutni. A felszámolási eljárás következményeként – mivel a hitelezők kielégítése csak a rendelkezésre álló vagyonból lehetséges – várható volt, hogy többen csak a befektetett tőkéjük egy részét kapják vissza. A panaszosok egy része a Felügyelet intézkedését megalapozatlannak tartotta, mások azt kifogásolták, hogy nem intézkedtek időben a pénzintézet veszteséges gazdálkodásának megakadályozására. Több panaszos hivatkozott arra, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást befektetéseik kockázatáról. Egyesek kifogásolták, hogy az állam más bankok megmentéséhez jelentős pénzügyi segítséget nyújtott, ugyanakkor a Realbank megsegítésére hatásos intézkedéseket nem tettek.
A panaszok alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság, illetve a tulajdonhoz való jog (Alk. 13. § (1) bek.) sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. A panaszok hasonlóságára tekintettel az átfogó vizsgálat 39 beadványra terjedt ki.
(OBH 5057/1998., OBH 5730/1998., OBH 5962/1998., OBH 6313/1998., OBH 6364/1998., OBH 6957/1998., OBH 7258/1998., OBH 7343/1998., OBH 7387/1998., OBH 7407/1998., OBH 361/1999., OBH 402/1999., OBH 465/1999., OBH 528/1999., OBH 617/1999., OBH 657/1999., OBH 683/1999., OBH 692/1999., OBH 693/1999., OBH 795/1999., OBH 796/1999., OBH 810/1999., OBH 838/1999., OBH 888/1999., OBH 937/1999., OBH 1181/1999., OBH 1408/1999., OBH 1479/1999., OBH 1514/ 1999., OBH 1598/1999., OBH 1849/1999., OBH 2718/1999., OBH 3193/1999., OBH 3240/1999., OBH 4691/1999., OBH 5782/1999., OBH 367/2000., OBH 878/2000., OBH 1488/2000.)
A pénzintézetek és pénzügyi vállalkozások nem tartoznak sem a hatóságok, sem a közszolgáltató szervezetek közé, ezért a vizsgálat csak arra terjedt ki, hogy a pénzintézeti tevékenységet felügyelő hatóság, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet intézkedései vagy esetleges mulasztásai – a beadványokban, panaszokban jelzett véleményeknek megfelelően – sértették-e a bank ügyfeleinek alkotmányos jogokkal összefüggő érdekeit.
A körülmények tisztázása érdekében az országgyűlési biztos tájékoztatást kért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vezetőjétől.
A tájékoztatás szerint az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet 1998. július 10-én az MNB elnöke és a pénzügyminiszter egyetértése mellett felügyeleti biztost és helyszíni ellenőröket rendelt ki a Realbankhoz. Megtiltotta új kockázatok vállalását, a tulajdonosok és a bank közötti ügyletek kötését és a bank tulajdonosai által elhelyezett betétek kifizetését. Kötelezte az igazgatóságot rendkívüli közgyűlés összehívására, azon – egyéb intézkedések mellett – az 1998. június 30-i értéknappal auditált mérleg alapján a tőke leszállítására. A mérleg szerinti veszteség 5,4 milliárd forint volt.
A felügyeleti biztos kirendelését követően fedezethiány miatt a Reallízing 2000 kötvények forgalmazását felfüggesztették, ugyanakkor a Reallízing 96 kötvény forgalmazása szeptemberig tovább folytatódhatott, mert a kibocsátó Reallízing Pénzügyi Kft. a szükséges fedezetet még két hónapig biztosította. Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet 1998. szeptember 4-i határozatában megállapította a bank vezérigazgatójának és vezérigazgató helyettesének személyes felelősségét és bírság megfizetésére kötelezte őket. A Felügyelet a bank és több Real-cég könyvvizsgálóját két évre felfüggesztette a pénzintézeti minősítéssel rendelkező könyvvizsgálók névjegyzékéből. A Felügyelet 1998. november 24-én visszavonta a Realbróker Kft. tevékenységi engedélyét.
A Felügyelet felhívására a könyvvizsgáló 1999. január 13-án írásban nyilatkozott arról, hogy a bank 1998. december 31-i állapot szerinti saját tőkéje és szavatoló tőkéje negatív. Mindezek alapján a Felügyelet megállapította, hogy a bank már nem felel meg a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény rendelkezéseinek, ezért a bank hitelintézeti tevékenység végzésére jogosító engedélyét – a pénzügyminiszter és a Magyar Nemzeti Bank elnöke jóváhagyásával – visszavonta és kezdeményezte a bank felszámolását. A bank tekintetében teljes körű kifizetési tilalmat rendelt el, illetőleg a felszámolási eljárás elrendeléséig felügyeleti biztost rendelt ki.
A Felügyelet és az Országos Betétbiztosítási Alap 1999. január 8-án ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett, tartozás fedezetének elvonása alapos gyanúja miatt, a bank korábbi tulajdonosai realbanki tulajdonának megszüntetése kapcsán.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Felügyelet a hatályos jogszabályok alapján járt el és a törvényes keretek között törekedett a Realbank kisbefektetői érdekeinek megóvására. A Felügyelet a korábbi törvényi előírások alapján csak a pénzintézeti tevékenységre vonatkozó engedélykérelem tartalmi követelményeinek való megfelelést és a minimális jegyzett tőke meglétét vizsgálhatta. A pénzügyi szolgáltatói tevékenységet nem hitelintézetként végző pénzügyi vállalkozások vonatkozásában gyakorolt felügyeleti tevékenység nem terjedt ki helyszíni ellenőrzések lefolytatására, valamint a pénzügyi vállalkozásoktól való rendszeres információkérésre. A Realbank, illetve a Real-csoporthoz tartozó cégek egymással összefonódó gazdasági tevékenységének áttekintésére és ezzel összefüggésben a tényleges pénzügyi helyzet ellenőrzésére csak 1997. január 1. után, az 1996. évi CXII. törvény hatályba lépése teremtett jogi lehetőséget.
A Legfőbb Ügyészség 2000. február 2-án kelt vizsgálati jelentése szerint a kivételes felügyeleti intézkedéseket elrendelő határozat törvénysértő volta nem állapítható meg. Ugyanez a jelentés tartalmazza, hogy a Legfőbb Ügyészség a felügyeletnek a tevékenységi engedélyt visszavonó határozatát is megvizsgálta és azt törvényesnek találta.
A befektetők kártalanításának helyzetére vonatkozóan az országgyűlési biztos megállapította, hogy a kötvényesek a bankkal szembeni követelésüket – amennyiben a kibocsátó ezeket lejáratukat követően nem fizeti ki – kártérítési igényként érvényesíteni tudják. A felszámolás során elfoglalt kielégítési sorrendet kifogásoló beadványok ügyében megállapította, hogy a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény szerint a felszámolási eljárás az adós székhelye szerint illetékes megyei bíróság hatáskörébe tartozó nemperes eljárás, ezért azt az országgyűlési biztos nem vizsgálhatja.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a lefolytatott vizsgálat során megállapította, hogy az Állami Pénz és Tőkepiaci Felügyelet eljárása – elsősorban a felügyeleti jogosítványok kiszélesítését követően – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, illetve az ennek részét képező tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot nem okozott, ezért a további vizsgálatot lezárta.
OBH 664/2000.
I. Az alkotmányos jogokkal összefüggésben nem okoz visszásságot a Megyei FM Hivatal (FM Hivatal) eljárása, ha a panaszost – kérelmére a mezőgazdasági művelés alatt álló külterületi termőföldjei után az ár- és belvizek által okozott károk miatt – a jogszabályban megállapított összegű támogatásban részesíti.
II. Visszásságot okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal összefüggésben a Vízügyi Igazgatóság eljárása, ha a jogszerűen végrehajtott belvíz elleni védekezésével okozati összefüggésben a panaszos külterületi földjein okozott kár miatt kártérítési kötelezettségének csak részben tesz eleget.
III. Nemcsak a tulajdonhoz való joggal, hanem a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal (Alk. 2. § (1) bek.) összefüggésben is visszásságot okoz a Vízügyi Igazgatóság eljárása, ha nem felelt meg a jogszabályban előírt ügyintézési határidőnek.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy a saját és az édesanyja tulajdonában lévő termőföld területeket 1999 márciusában a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Igazgatóság) a belvíz elleni védekezés következtében vízzel elárasztotta, mellyel kárt okozott, azonban kártalanítása kérése ellenére sem történt meg.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog (Alk. 13. § (1) bek.), valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.
A panaszbeadványból és az Igazgatóság tájékoztatásából megállapítható volt, hogy panaszos, valamint édesanyja 24,2 hektár térmértékű termőföldjéből 13 hektár szántó, továbbá 11,2 hektár gyümölcsös, illetve évelő takarmánynövénnyel telepített föld került víz alá, mely a növényzet teljes elpusztulását eredményezte.
A panaszos ezért a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei FM Hivatalhoz támogatásért fordult, az Igazgatóságtól pedig kártalanítást kért. Az FM Hivatal a kért támogatást a hatályos jogszabályok szerint a panaszosnak biztosította. Az Igazgatóság pedig arról tájékoztatta a panaszost, hogy az általa sérelmezett földterület gazos, elhanyagolt, a fák egy része már korábban kipusztult, a gyümölcsfák kipusztulását nem az igazgatóság által végzett tevékenység okozta, az igazgatóság eljárása jogszerű, ezért kártérítésre nincs lehetőség.
A panaszos ismételten az Igazgatósághoz fordult 1999. V. 31-én, melyre 1999. VI. 14-én elutasító választ kapott. Ezt követően 1999. VIII. 9-én a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert (miniszter) kereste meg, és sérelmezte az Igazgatóság eljárását, továbbá a miniszter intézkedését kérte. A panaszosi levélre a Minisztérium Vízügyi Irodája 1999. IX. 6-án kelt levelében azt a választ adta, hogy az Igazgatóság 1999. VI. 14-i válaszlevele szakmailag korrekt, álláspontja szerint kárigényével az FM Hivatalhoz kell fordulnia. A panaszos az FM Hivatalt és a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert is megkereste. Megkereséseire mindkét esetben választ kapott.
Az országgyűlési biztos kérésére a miniszter azt válaszolta, hogy panaszos – az ügyben – már tájékoztatást kapott, s ezen túlmenően vele az Igazgatóság a kapcsolatot felvette, a kár pontos felmérésére szakértőt vett igénybe, továbbá hogy az Igazgatóság a szakértő jelentése alapján a kifizetés iránt haladéktalanul intézkedni fog. Az Igazgatóság azonban – az FM Hivatal által panaszosnak nyújtott támogatás levonását követően – a szakértő által 611 000 forintban megállapított teljes kárnak csak egy részét – 385 000 forintot – térítette meg, a kár további részét jelentő 253 000 forintot pedig azért nem, mert megítélése szerint ez utóbbi összeg megtérítésének kötelezettsége nem terheli.
Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy az Igazgatóság jogszerű belvízvédelmi tevékenységével okozati összefüggésben áll a panaszos vagyonában bekövetkezett értékcsökkenés, melynek megtérítésére köteles. E kötelezettségét azonban csak részben teljesítette.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az Igazgatóság mulasztásával megsértette panaszos tulajdonhoz való jogát, s ezen keresztül a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogát is. A jogszabályok rendelkezéseinek meg nem felelő tájékoztatásával a minisztérium Vízügyi Irodája is sértette panaszos jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogát, ezáltal visszásságot idézett elő.
Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos ajánlásában olyan intézkedés kiadását kezdeményezte a miniszternél, hogy panaszos – a szakértő által megállapított mértékű kárral egyező összegű – kártalanítást kapjon, továbbá hogy indítson eljárást a mulasztást elkövető köztisztviselő felelősségre vonására.
Az ajánlásra adott válaszában a miniszter kifejtette, hogy az Igazgatóság intézkedett a szakértő által megállapított – és még ki nem fizetett – kártalanítási összeg megfizetésére. Az országgyűlési biztos a tájékoztatást ajánlása elfogadásának tekintette. Kezdeményezésére adott válaszában a miniszter azt is kifejtette, hogy a panaszos kára megtérült, így a fegyelmi eljárás megindítása okafogyottá vált, amiért fegyelmi eljárást nem indít. A miniszter válaszát az országgyűlési biztos – kezdeményezése visszavonása nélkül – tudomásul vette. Az ajánlás elérte célját, az ajánlás a panaszt megoldotta.
OBH 874/2000.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal és a 13. § (1) bekezdésében említett tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, hogy a Fővárosi Kerületek Földhivatalánál a lakótelepek és ipartelepek területrendezésének elhúzódása miatt felhalmozott ügyirathátralék következtében évek óta rendezetlen a lakótelepek és ipartelepek tulajdoni nyilvántartása, a nyilvántartás adatai és a tényleges állapot ellentmondásban vannak.
A Fővárosi Kerületek Földhivatalánál (továbbiakban: Kerületi Földhivatal) 1997-ben folytatott vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a hátralékos ügyiratok jelentős részét teszik ki a lakótelepek és a privatizáció során kialakult ipartelepek területrendezésének elhúzódása miatt átvezethetetlen tulajdonjogi bejegyzési kérelmek. 1998. december 30-án a miniszter az ajánlásra arról tájékoztatott, hogy a lakótelepekkel kapcsolatos rendezetlen ügyeket összegyűjtötték, és ezzel a Kerületi Földhivatalnál külön munkacsoport foglalkozik. Tájékoztatott továbbá arról, hogy a Földügyi és Térképészeti Főosztályt utasította olyan intézkedési terv kidolgozására, amely a lehető legrövidebb időn belül megszünteti a Kerületi Földhivatal ügyirathátralékát. Jelezte azt is, hogy a feldolgozási folyamat 1999. év végére befejeződik.
2000. februárban és márciusban azonban számos cikk jelent meg a telekkönyvezetlen lakótelepekkel kapcsolatos problémákról és arról, hogy a Kerületi Földhivatal sorra elutasítja a bejegyzési kérelmeket főleg a területrendezés hiánya miatt. Több olyan lakossági panasz is érkezett az országgyűlési biztoshoz, melyben a panaszosok egyrészt a bejegyzési kérelmük elutasítását, másrészt a lakótelepi lakások bejegyzésének elhúzódását sérelmezik. Ezért az országgyűlési biztos indokoltnak tartott a Kerületek Földhivatalánál egy olyan utóvizsgálatot, amely feltárja, hogy a korábbi vizsgálat során tett ajánlásai hogyan teljesültek, különös tekintettel a telekkönyvezetlen lakótelepekkel kapcsolatos problémákra.
A helyszíni vizsgálat tapasztalatai, illetve a rendelkezésre bocsátott írásos anyagok alapján – a vizsgált témák sorrendjében – az országgyűlési biztos az alábbiakat állapította meg:
A Kerületi Földhivatal bár a hátralék jó részét feldolgozta, a lakótelepek rendezetlensége miatti ügyirathátralékot felszámolni és az ügyviteli (postázási, irattározási) gondokat megoldani nem tudta. Bár a jogszabályok az ingatlan-nyilvántartási adatok hatósági ellenőrzésére és felemelt díj fizetésére lehetőséget biztosítanak, ezt a gyakorlatban a Kerületi Földhivatal nem alkalmazza. A jogok bejegyzése kérelemre történik, ha a tulajdonos vagy a beruházó elmulasztja benyújtani a kérelmet, ennek nincs jogszabályban meghatározott szankciója, és arra sincs lehetőség, hogy a Földhivatal bírság terhe mellett kötelezze a tulajdonost a tulajdonjog rendezésére. Az ingatlan-nyilvántartási törvényben szabályozott különleges eljárást csak a törvény hatálybalépését követően benyújtott ügyekben alkalmazhatja.
A hátralék-feldolgozást megelőzően létrehozott koordinációs bizottság munkája sem hozott eredményt a lakótelepekkel kapcsolatos problémák megoldására.
A Kerületi Földhivatal feladatait támogató számítógépes háttér jól működik, de továbbra sem szolgálja ki maradéktalanul a földhivatali igényeket.
Mindezek alapján – elismerve az eddigi eredményeket – az országgyűlési biztos a következő ajánlásokat tette:
Felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert
– hogy vizsgálja felül az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény szabályait annak érdekében, hogy a különleges eljárást a rendezetlen tulajdonú ingatlanok esetében a 2000. január 1. napját megelőzően benyújtott ügyekre is alkalmazni lehessen, és hogy a tulajdonos mulasztás esetén bejelentési kötelezettségének teljesítésére határozattal kötelezhető legyen, szükség esetén kezdeményezze a törvény megfelelő módosítását;
– vizsgálja meg, hogy az ingatlan-nyilvántartási törvény 28. §-ában, valamint a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 1996. évi LXXVI. törvény 12. § (5) bekezdésében megfogalmazott hatósági ellenőrzés és ennek során a földhivatal által elvégzendő változásvezetés segítheti-e a rendezetlen lakótelepek területrendezését és e feladat ellátásához szükséges feltételek a Fővárosi Földhivatalnál adottak e;
– adjon ki módszertani útmutatót a Fővárosi Földhivatal számára a rendezetlen tulajdonú lakótelepek rendezésével kapcsolatos eljárás lefolytatásához, vegye fontolóra egy olyan ismeretterjesztő médiaanyag elkészítését, amelyben az állampolgárokat informálja a lakótelepek rendezetlenségének okairól és tájékoztatást ad arról, hogy a Fővárosi Földhivatal milyen feltételek teljesítése mellett tudja tulajdonjogukat a nyilvántartásba bejegyezni;
– nyújtson segítséget – akár a postázást segítő eszközök beszerzésével is – ahhoz, hogy a bejegyzési határozatok postázására az ügyintézési határidőn belül sor kerüljön;
– biztosítsa, hogy a számítógépes rendszerek karbantartása, fejlesztése megvalósuljon annak érdekében, hogy a Fővárosi Földhivatal maradéktalanul elláthassa a jogszabályban meghatározott feladatait.
Felkérte a miniszterelnöki hivatalt vezető minisztert, hogy az ÁPV Rt. iratanyagában fellelhető dokumentációkkal és egyéb más lehetséges módon segítse a privatizáció során kialakult rendezetlen ipartelepek tulajdonjogának rendezését.
Felkérte a főpolgármestert, tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy a Fővárosi Tanács VB., illetve a Fővárosi és Kerületi Önkormányzatok tulajdonában álló lakótelepi ingatlanok tulajdonjogának rendezéséhez szükséges, az irattárban fellelhető megállapodásokat a Fővárosi Kerületek Földhivatalához benyújtsák.
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az ajánlást az ingatlan-nyilvántartási törvény (továbbiakban: törvény) módosítására tett javaslat kivételével elfogadta. Válaszában hivatkozott arra, hogy a földhivatal számára készített módszertani útmutató alapján az ingatlan-nyilvántartási törvény különleges eljárását a 2000. január 1. napját megelőzően benyújtott rendezetlen lakótelepi ügyekre is alkalmazni lehet. Nincs tehát szükség arra, hogy az országgyűlési biztos továbbra is a törvény hatályának módosítását kezdeményezze.
A módszertani útmutató és a miniszternek válaszának ismeretében az országgyűlési biztos a törvény módosítására vonatkozó ajánlását nem tartotta fenn. Értesítette a minisztert és a Fővárosi Földhivatal vezetőjét arról, hogy a módszertani útmutatóban foglalt eljárások eredményességét 2001. II. negyedévében megvizsgálja.
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és a főpolgármester az ajánlást elfogadta. A Fővárosi Önkormányzat és az ÁPV Rt. egyeztetést kezdett a Földhivatallal a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló rendezetlen lakótelepek, illetve ipartelepek tulajdonjogának rendezése érdekében. Az egyeztetés folyamatos, eredménye a beszámoló idején még nem ismeretes.
OBH 1107/2000.
I. Visszásságot okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való joggal és a 2. § (1) bekezdéséből levezethető tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggésben, ha a földhivatal a bejegyzési kérelemben foglaltaknak csak egy részét jegyzi be, de a bejegyzést kérőt csak több év múlva szólítja fel hiánypótlásra.
II. Ugyanilyen visszásságot okoz a gyámhivatal, ha nem értesíti a földhivatalt az ingatlan tulajdonosának gondnokság alá helyezéséről, illetve ha nem ellenőrzi a hivatásos gondnok tevékenységét, vagy ha az eljárásban nem tartja be az ügyintézési határidőt.
A panaszos a Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal Gyámhivatalának az ingatlan adásvételével kapcsolatos eljárását és az ügyintézési határidők elmulasztását, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal Gyámhivatala ügyintézési határidejének elmulasztását, továbbá a Fővárosi Kerületek Földhivatala bejegyzési kötelezettségének elmulasztását kifogásolta.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek során megállapította, hogy a panaszos által vásárolt lakás egy cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy tulajdonában állt. A gondnokolt tulajdonjogát a gondnok kérésére a földhivatal bejegyezte, az 1993-ban történt gondnokság alá helyezést azonban nem, mert azt sem a gyámhatóság, sem a gondnok nem kérte.
1995-ben a hivatásos gondnok a gondnokolt ingatlanára életjáradéki és lakáshasznosítási szerződést kötött. Az életjáradéki szerződést a gyámhatóság jóváhagyta, ezzel a lakás tulajdonosa az életjáradéki szerződést kötő személy lett. A gyámhatóság a jóváhagyó határozatot a hivatásos gondnok útján a földhivatalnak megküldte. A földhivatal jogszabályt sértett azzal, hogy a gondnok kérelmére az életjáradéki szerződést kötő tulajdonjogát bejegyezte, de a gondnokolt haszonélvezeti jogát és az ingatlan biztosítására jelzálogjogot és az elidegenítési és terhelési tilalmat csupán négy év múlva jegyezte be. 1995-től kezdődően a lakás tulajdonosa és használója szerződésben vállalt kötelezettségének nem tett eleget, az életjáradéki szerződésben kikötött összeget és a lakáshasználati díjat nem fizette. A hivatásos gondnok jelezte a gyámhatóságnak, hogy a kötelezett nem teljesíti az életjáradéki szerződést, ezért annak felbontása iránt pert kell indítani. A gyámhivatal azonban csak 1999-ben indított pert.
A hivatásos gondnok – miközben perben állt az életjáradéki szerződés jogosultjával – kiadott egy nyilatkozatot arról, hogy hozzájárul az ingatlan eladásához. A megtámadott életjáradéki szerződés szerint bejegyzett tulajdonos a hozzájárulás alapján a panaszossal adásvételi szerződést kötött. A panaszos ügyvédje kikérte az ingatlan tulajdoni lapjának másolatát, melynek széljegyén csak az életjáradéki szerződést kötő tulajdonjog bejegyzési kérelme szerepelt, a gondnokolt haszonélvezeti joga, a jelzálogjog és az elidegenítési és terhelési tilalom nem. Sem az adásvételi szerződést megkötő ügyvéd, sem a hivatásos gondnok nem tájékoztatta arról a panaszost, hogy a szerződés érvényességéhez a gyámhivatal jóváhagyása is szükséges. A panaszos tulajdoni igényét a tulajdoni lap széljegyére gyámhivatali hozzájárulás nélkül bejegyezték.
A panaszos a lakás teljes vételárát munkáltatói kölcsön segítségével akarta kifizetni, munkáltatója tájékoztatta arról, hogy az adásvételi szerződés érvényességéhez a gyámhivatal jóváhagyása is szükséges, ezért az illetékes gyámhivataltól kérte az adásvételi szerződéshez való hozzájárulást. A gyámhivatal időközben kinevezett új vezetője felismerte, hogy a hivatásos gondnok nem gondokoltja érdekeit képviselte, ezért a hivatásos gondnokkal kötött megbízási szerződését felbontotta. Mivel az életjáradéki szerződés felbontására per volt folyamatban, az adásvételi szerződés jóváhagyását jogszerűen megtagadta. A panaszos az adásvételi szerződés jóváhagyását megtagadó gyámhivatali határozatot megfellebbezte. Időközben a gondnokolt elhunyt. A Fővárosi Gyámhivatal ügyintézési határidejét túllépve a gondnokolt halála miatt az eljárást megszüntette.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a gyámhatóság a hivatásos gondnok tevékenységét nem ellenőrizte, tisztségéből csak 1999 végén a gyámhivatal újonnan kinevezett vezetője mentette fel. Jogszerűen járt el a gyámhivatal, amikor nem járult hozzá az adásvételi szerződéshez, hiszen az életjáradéki szerződés felbontása iránt per volt folyamatban.
Az elsőfokon eljáró gyámhivatal az ügyintézési határidőt néhány nappal túllépte, ezért az országgyűlési biztos felkérte a Ferencvárosi Gyámhivatal vezetőjét, hogy a jövőben fokozottan ügyeljen a hivatásos gondnokok személyének kiválasztására és ellenőrzésére, az ügyintézési határidő betartására. A gyámhivatal vezetője a kezdeményezést elfogadta.
A másodfokon eljáró gyámhivatal az ügyintézési határidőt több mint két hónappal lépte túl, ezért az országgyűlési biztos felhívta a Fővárosi Gyámhivatal vezetőjének figyelmét arra, hogy a jövőben fokozottan ügyeljen az ügyintézési határidő betartására. A kezdeményezést az érintett elfogadta.
A földhivatal a hivatásos gondnok bejegyzési kérelmét csak részben teljesítette, a hiánypótlásra való felszólítással éveket késlekedett, ezért az országgyűlési biztos felkérte a Fővárosi Kerületek Földhivatalának vezetőjét, hogy a jövőbeli alkotmányos jogsértések elkerülése érdekében fokozottan ügyeljen a bejegyzési kérelmek pontos rögzítésére, a hiánypótlási kérelmek elintézési határidőn belüli postázására. Kérte, vizsgálja meg a bejegyzés elmaradásáért és a hiánypótlási felszólítás közel négyéves késedelméért felelős ügyintéző fegyelmi felelősségre vonásának lehetőségét is. A földhivatal vezetője a kezdeményezést késedelmesen elfogadta, az ügyintézőt figyelmeztette.
A hivatásos gondnok és az eljáró ügyvéd mulasztása miatt kezdeményezte a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökénél a hivatásos gondnok és a panaszos megbízásából az adásvételi szerződést megkötő ügyvéd felelősségre vonását. A Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke a gondnokot és az ügyvédet figyelmeztette.
OBH 1210/2000.
A Magyar Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való joggal és az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében deklarált, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal kapcsolatban visszásságot okoz, ha jogszabály nem határozza meg a transzformátor által kibocsátott sugárzás határértékét.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 1513/2000.
A jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvével (Alk. 2. § (1) bek.) és a tulajdonhoz való joggal (Alk. 13. § (1) bek.) összefüggésben visszásságot okoz, emellett veszélyeztetheti az egészséges környezethez való jogot (Alk. 18. §), ha a települési hulladéklerakó nincs bekerítve, ezáltal a szél a környező ingatlanokra hordhatja a hulladékot.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 2341/2000.
A Budapesti Közlekedési Vállalat által követett azon szerződési gyakorlat, amelynek következtében minden, a szolgáltatásait jogszerűen igénybe vevő utas – szándékától függetlenül – biztosítottnak minősül, alkotmányos cél által vezérelt, és még akkor sem tekinthető a szerződési szabadság aránytalan korlátozásának, ha a közlekedési vállalat a biztosítási díj fizetéséből eredő többletköltséget vagy annak egy részét az utasokra hárítja. Ezért az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében deklarált gazdasági verseny szabadságának követelményével összefüggésben alkotmányos visszásság megállapítására nincs alap.
Az országgyűlési biztos állampolgári panasz alapján indított vizsgálatot. A panaszos azt kifogásolta, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat a járatain használt jegyek és bérletek árába jogtalanul építi be az utasokat terhelő biztosítási díjat. Úgy vélte, hogy a BKV által követett gyakorlat jogszerűtlen árukapcsolás. A megfelelő eljárás az lenne, ha a vállalat nem építené be a biztosítási díjakat a viteldíj árába, és az utasok maguk dönthetnék el, hogy kívánnak-e biztosítást kötni, vagy sem.
A panasz alapján felmerült az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében megfogalmazott gazdasági verseny szabadságával összefüggő alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság gyanúja. Az országgyűlési biztos a vizsgálatot kiterjesztette a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség eljárására is, mivel megállapította, hogy a panaszos bejelentése alapján a főfelügyelőség is vizsgálatot folytatott az ügyben.
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vizsgálata során megállapította, hogy a BKV 1995-ben határozta el, az addig alkalmazott bélyeges utas balesetbiztosítás helyett a jövőben az utasok mindegyikére kiterjedő biztosítási konstrukció alkalmazását. A szerződést a Generali Biztosítóval kötötte meg. A szerződés értelmében biztosított személy a BKV közlekedési eszközeit igénybe vevő bármely utas, aki a szerződésben írt szabályok betartása mellett jogosult a biztosítási szolgáltatásokra.
A főfelügyelőség szerint a BKV jogosult volt az utasok javára, de azok beleegyezése nélkül történő biztosítás kötésre. A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 561. § (1) bekezdése előírja ugyan, hogy a szerződés megkötéséhez és módosításához a biztosított írásbeli hozzájárulása szükséges, azonban ennek elmulasztása nem eredményezi a szerződés semmisségét. A Ptk. 561. § (2) bekezdése szerint a biztosított hozzájárulása nélkül kötött biztosítási szerződés jogkövetkezménye csupán az, hogy a szerződő – adott esetben a BKV – nem jelölheti ki a szerződés kedvezményezettjét. A BKV és a biztosító szerződése korlátozza az utasok szerződéskötési jogát, akik automatikusan válnak biztosítottá a BKV járatainak igénybevételével, ez a korlátozás azonban törvényen alapul, ezért nem kifogásolható.
A főfelügyelőség vizsgálta azt is, hogy a BKV által alkalmazott viteldíjak tartalmazzák-e a biztosítás díját. Megállapította, hogy 1999-ben a BKV a hatósági áraknak megfelelő viteldíjakat alkalmazta, azon felül semmilyen jogcímen, így biztosítási díj címén sem mutatható ki utasokat terhelő felár. A főfelügyelőség azt is megállapította, hogy a BKV viteldíjból származó bevétele a működéshez szükséges költségeknek csupán mintegy egyharmad részét fedezi. A társaság tehát veszteségesen működik, a viteldíjakból származó bevétel a működési költségek fedezetét sem tartalmazza. A hatósági árak tartalmát elemezve a főfelügyelőség arra a megállapításra jutott, hogy azok nem költségrészletező jellegűek, bennük a költség összetevői, így a biztosítási díj sem mutatkozik. Ezért nyilvánvaló, hogy a BKV egyéb bevételeiből fedezi a biztosítási díjat.
Az országgyűlési biztos az ügyben folytatott vizsgálat során megállapította, hogy a BKV a fővárosban a helyi közlekedésben erőfölényben van, és azáltal hogy a viteldíjat megfizető utasait biztosította, árukapcsolást valósított meg. Ezzel korlátozta az utasoknak a döntési jogát abban a kérdésben, hogy a BKV járatainak igénybevétele során kívánnak-e biztosítási szerződést kötni, vagy sem.
A vizsgálat során nem lehetett megállapítani azt, hogy a biztosítási díjak részben vagy egészben tartalmazzák-e a BKV által alkalmazott viteldíjat. Abból a tényből, hogy a viteldíjak tartalmában az egyes költségösszetevők nem mutathatók ki, nem vonható le olyan következtetés, hogy a biztosítási díj nem épül be a viteldíjba, de olyan sem, hogy beépül. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség ezért tévesen állapította meg, hogy a biztosítási díjat a BKV nem építi be a viteldíjakba, hanem egyéb bevételeiből gazdálkodja ki.
Az alkotmányos visszásságok fennállása szempontjából azonban nincs jelentősége annak a ténynek, hogy a biztosítási díj beépül-e a viteldíjba, vagy sem. Ezért ezt a kérdést az országgyűlési biztos nem vizsgálta.
Kétségtelen ugyanis, hogy a BKV és a biztosító által az utasok javára kötött biztosítás korlátozza az utasok szerződési szabadságát, a szerződési szabadság azonban törvény alapján korlátozható. A korlátozás lehetőségét jelen esetben maga a Ptk. adja meg, amikor a biztosított hozzájárulása nélkül kötött biztosítási szerződést nem minősíti semmisnek. Az adott jogkorlátozás nem jelenti az utasok szerződési szabadságának törvénytelen és a rendelkezési joggal aránytalan korlátozását, mert a szerződés az utasok számára kétségtelen előnyökkel jár. A BKV által nyújtott szolgáltatás természetéből fakadó jellemző veszélyek és kockázatok miatt indokolt a biztosítási szerződés megkötése az utasok javára. Ezáltal a BKV mentesül bizonyos kártérítési kötelezettség alól, amely biztosítási szerződés hiányában olyan pluszköltségeket jelentene a cég számára, amelyeket kénytelen lenne a viteldíjakban az utasokra hárítani. A biztosítási szerződés az utasok számára lehetővé teszi kárigényük egyszerűbb elintézését. A BKV szerződési gyakorlata tehát alkotmányos cél által vezérelt, nem tekinthető aránytalan jogkorlátozásnak, és ezért nem valósít meg a gazdasági verseny tilalmával összefüggő alkotmányos visszásságot.
Az országgyűlési biztos az előbbiekre tekintettel a panasz alapján intézkedés tételére nem látott lehetőséget.
OBH 2511/2000.
Az Alkotmány 54. §-ában deklarált az élethez, a 18. és 70/D. §-ban biztosított, az egészséges környezethez, a 13. § (1) bekezdésében foglalt, a tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a fizető autópályákkal párhuzamos főközlekedési utak mentén élők és általában a környezetvédelem szempontjai nem érvényesülnek ezen utak forgalmi rendjének kialakításakor. Ebben a kérdésben az országgyűlési biztosnak csak az országos közúthálózaton való közlekedés biztosításának mint közszolgáltatásnak és az ezzel kapcsolatos hatósági eljárásnak (vagy mulasztásnak) a vizsgálatára van hatásköre.
Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.
OBH 3166/2000.
Visszásságot okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal, valamint a 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben a vízi-közműszolgáltató, amikor az ingatlantulajdonhoz kapcsolódó locsolási kedvezmény igénybevételét nem biztosította.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese 1996. december 2-án ajánlást tett a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszternek, hogy gondoskodjon az 1/1995. (I. 31.) KHVM rendelet módosításáról. Ennek keretében azt kérte, hogy az állami tulajdonú közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjat oly módon határozza meg, hogy a lakossági fogyasztás esetén az év meghatározott időszakára a díj tükrözze a locsolási kedvezményt. A jogalkotási javaslat többszöri visszautasítását követően 1998 októberében olyan tartalmú válasz érkezett a minisztériumból, hogy a locsolási kedvezményre vonatkozó módosítási javaslatot elfogadták. A jogszabály az ismételt vizsgálat lezárásáig nem jelent meg. A szabályozás elmaradása miatt az állampolgári jogok országgyűlési biztosához a panaszok folyamatosan érkeztek. A külön jogszabály megjelenésének hiányára tekintettel az országgyűlési biztos ismételten tájékoztatást kért a közlekedési és vízügyi minisztertől, hogy mire vonatkozott az országgyűlési biztos általános helyettese által ajánlott jogalkotási javaslat elfogadása, és mit tervez a minisztérium a folyamatosan érkező panaszok megoldására. A miniszter válaszában közölte, hogy a locsolási kedvezménnyel kapcsolatban a minisztérium a jogszabály tervezetét már 2000 év tavaszán elkészítette és közigazgatási egyeztetésre bocsátotta.
Az országgyűlési biztos kiegészítő vizsgálata rámutatott, hogy az OBH 89/1995. számú ügyben készült alapjelentés már 1996 decemberében megállapította, hogy a vonatkozó rendelet részben olyan díjfizetésre kötelezi a fogyasztót, amelyért nem kap szolgáltatást. Az alapjelentés azt is tartalmazta, hogy a kezdeményezés annak ellenére nem érte el célját, hogy a szabályozásra jogosult minisztérium is felismerte az állampolgárok jogos igényét, és a miniszterhez forduló panaszosnak olyan tájékoztatást adtak, hogy 1991 (!) I. félévben pótolják a jogszabály hiányát. Az Alkotmány és az alkotmányos jogrendszer, mint az Alkotmánybíróság kifejtette megfelelő védelemben részesíti az Alkotmányban meg nem jelenő egyéb nevesített jogokat is. A vagyoni jogok alkotmányos védelme az Alkotmánynak a tulajdonjogot oltalmazó rendelkezéseiből következik. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdése nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő minden vagyoni jog biztosítására vonatkozik. A vizsgálat megállapította, hogy a tulajdonhoz való joggal, valamint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben az ingatlantulajdonhoz kapcsolódó kedvezmény igénybevételét biztosító vagyoni jog sérült, hiszen a panaszosok – a korábbi minisztériumi ígérettel ellentétben – közel 10 éve nem vehették igénybe a kedvezményt.
Az országgyűlési biztos ajánlásában ismételten felhívta a közlekedési és vízügyi minisztert, hogy gondoskodjon a kormányrendeletben és miniszteri rendeletben említett külön jogszabály mielőbbi kiadásáról. Az állami tulajdonú közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjat oly módon határozza meg, hogy a lakossági fogyasztás esetén az év meghatározott időszakára a díj tükrözze a locsolási kedvezményt is.
A jogszabály megjelent, a 8/2000. (X. 18.) KöViM rendeletet 2000. október 18-án kihirdették.
Kapcsolódó ügyek: OBH 3205/2000., OBH 3588/2000.
OBH 3437/2000.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogbiztonsághoz való joggal, valamint a 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a földhivatal azzal, ha az iktatás után elveszett iratok pótlásáról és a tulajdonjog bejegyzéséről hét évig nem intézkedik.
A panaszos 2000 júliusában amiatt fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy 1993-ban vásárolt ingatlanára a Dunakeszi Földhivatal nem jegyezte be a tulajdonjogát. Minden szükséges okiratot benyújtott és várta az intézkedést. 1997-ig évente két alkalommal bent járt a Földhivatalban és ígéretet kapott arra, hogy tulajdonjogát bejegyzik. Erre azonban a panasz benyújtásáig nem került sor. Az országgyűlési biztos segítségét kérte ahhoz, hogy tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék.
Az országgyűlési biztos a panasszal kapcsolatban tájékoztatást kért a Pest Megyei Földhivatal vezetőjétől. Válasza szerint a panaszos a Váci Földhivatal Dunakeszi Kirendeltségéhez (továbbiakban: Földhivatal) nyújtotta be az adásvételi szerződést, melynek iktatószámát a tulajdoni lapon széljegyezték. Az iratokat azonban a Földhivatalnál szorgos keresés ellenére sem találták. Augusztus 28-án a Földhivatal az iratok pótlására intézkedést tett. Rangsorban a panaszos kérelmének elintézése következett, ezért a hivatalvezető ígéretet tett arra, hogy az iratok pótlását követően a panaszos tulajdonjogát nyomban bejegyzik. Arról a Pest Megyei Földhivatal vezetője nem tett említést, hogy a panaszos iratait mióta nem találják.
Október 18-án a Pest Megyei Földhivatal vezetője arról tájékoztatott, hogy a panaszos tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba a 67.697/2000. számon bejegyezték. A bejegyzési határozat szerint még az adásvételi szerződésben szereplő eladók, akik öröklés jogcímén szerezték az ingatlant, sem voltak bejegyezve a nyilvántartásba. A hagyatékátadó végzéssel azonban igazolták tulajdonjogukat, így már a panaszost jegyezték be a nyilvántartásba. A sérelem ezzel orvoslást nyert.
Tekintettel azonban arra, hogy a panaszos ügyében a Földhivatal az évente kétszeri sürgetés ellenére hét évig nem intézkedett, az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Földhivatal mulasztásával a fent említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott.
Ezért a jövőbeni hasonló esetek elkerülése érdekében a következő ajánlást tette:
A Pest Megyei Földhivatal vezetője tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy az ügyeket a Dunakeszi Kirendeltségen a törvényes határidőn belül intézzék el; hogy az ügyfél által szóban bejelentett sürgetésről minden esetben készítsenek feljegyzés, és azt intézkedés céljából csatolják a bejegyzési kérelmet tartalmazó ügyirathoz; továbbá határozza meg az elveszett iratok pótlása érdekében teendő intézkedéseket.
A Pest Megyei Földhivatal vezetője az ajánlást elfogadta. Levélben kereste meg a Váci Földhivatal vezetőjét, amelyben felkérte az ajánlásban foglaltak teljesítésére. Kérte, hogy a leirat egy példányával a Dunakeszi Kirendeltség vezetőjét is értesítse.
Az országgyűlési biztos a választ elfogadta, és kérte a hivatalvezetőt, hogy az intézkedés egy példányát tájékoztatásul szíveskedjék elküldeni.
OBH 3539/2000.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való joggal és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz az építésügyi jogszabály azon hiányossága, hogy nem tartalmazza a temetőknek a lakóházaktól, valamint a gyermek- és oktatási intézményektől való védőtávolságát.
A panaszosok a beadványukban azt sérelmezték, hogy a marcali önkormányzat képviselő-testülete a meglévő temetőt az ingatlanukkal szomszédos ingatlanon kívánja bővíteni, a védőtávolság elhagyásával.
Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mert felmerült az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való joggal és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben a visszásság gyanúja.
Az országgyűlési biztos tájékoztatást kért a marcali polgármestertől. A polgármestertől kapott tájékoztatásból megállapította, hogy Marcali Város Önkormányzata a város temetőjének bővítését határozta el új parcellák megnyitásával a temetőn belül. Az OTÉK alapján (hatályba lépett 1998. január 1.) a temetők ún. különleges területek övezetébe tartoznak, amelyek építési feltételeit helyi építési szabályzatban, településrendezési tervben kell meghatározni. A temető védőterületére vonatkozóan tételes előírás nincs, azt a szakhatóságok eseti előírásainak figyelembevételével kell kialakítani. Az önkormányzat módosítani kívánja az érvényes RRT-t, hogy csökkentve az abban előírt védőtávolságot, több terület legyen a temetkezésekre.
Az országgyűlési biztos más ügyben (OBH 6890/1997.) lefolytatott vizsgálatában rámutatott arra, hogy a temetőnek a lakóépületektől, valamint az oktatási és gyermekintézményektől való védőtávolsága meghatározásának hiánya az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonjoggal és így az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz. Ezért kezdeményezte az OTÉK kiegészítését a védőtávolság meghatározásával. A vizsgálat ideje alatt is folyt a kormányrendelet felülvizsgálata. Hosszas egyeztetést után az előterjesztő azt a választ adta, hogy a már idézett kezdeményezést figyelembe veszik. A vizsgálat ideje alatt a jogszabály-módosítást előkészítő miniszter megküldte a módosítástervezetét, amely már a temető és más létesítmény közötti védőtávolságot 30 méterben állapítja meg.
Az országgyűlési biztos a visszásság megszüntetése érdekében tett jogszabály-módosítási kezdeményezését a hivatkozott jelentésben már előterjesztette, ezért a jelen ügyben erre vonatkozóan külön ajánlást nem tett.
A rendezési terv módosításával kapcsolatosan megállapította az országgyűlési biztos, hogy jelenleg az önkormányzat egyik vizsgált alkotmányos joggal összefüggésben sem okozott visszásságot, miután a temetőbővítési szándék kinyilvánítása nem azonos a terv elfogadásával, továbbá a lakossági fórum meghirdetése még nem aktuális. A panaszos beadványából arra lehetett következtetni, hogy veszélyeztetve érzi tulajdona rendeltetésszerű használatát a temetési szertartásoknak a lakóingatlanokhoz történő közelebbre kerülésével. Az ebből származó használati jog korlátozásának a lehetőségek szerinti minimálisra csökkentése érdekében az országgyűlési biztos felkérte Marcali Város Önkormányzata polgármesterét, hogy a legközelebbi ülésen ismertesse a képviselő-testülettel a jelentést és megállapításait; hívja fel a képviselő-testület figyelmét az általa hivatkozott OTÉK módosítási tervezetben meghatározásra kerülő védőtávolság mértékére és intézkedjen a lakossági fórum megtartásáról.
OBH 3591/2000.
A jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal (Alk. 2. § (1) bek.), a tulajdoni formák egyenjogúságán alapuló piacgazdasággal (Alk. 9. § (1) bek.), továbbá az emberi méltósághoz való jogból eredő önrendelkezési joggal (Alk. 54. § (1) bek.) összefüggő alkotmányos visszásságot eredményez az olyan önkormányzati rendeleten alapuló gyakorlat, amely
– olyan átalánydíjat állapít meg a települési szilárd hulladék elszállításáért és kezeléséért, amely nem az elvégzendő szolgáltatáson alapul, sérti a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának elvét, és az objektív ismérveknek megfelelően meghatározott egyes igénybevevői körökre nem azonos joghatású rendelkezéseket állapít meg,
– előírja a közszolgáltatásért járó díj részben vagy egészben előre történő megfizetését,
– a közszolgáltatási polgári jogi jogviszonyból eredő egyes polgári jogi kötelezettségek elmulasztását szabálysértéssé minősíti,
– olyan szabálysértési rendelkezéseket állapít meg, melyekből a szabálysértési tényállások konkrét tartalma egyértelműen nem határozható meg.
Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.
OBH 3927/2000. számú ügy utóélete
Visszásságot okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésben biztosított tulajdonhoz való joggal, a 70/E. §-ában biztosított szociális biztonsághoz való joggal és a 2. §-ában deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatosan az önkormányzat azzal, ha a panaszos ügyében 12 éve nem tesz olyan intézkedést, mely egyrészt megfelelne a saját maga állította követelménynek, másrészt belátható időben a panaszost olyan helyzetbe hozza, mely a lakásbérleti-jogviszony megszűnése előtti állapotnak megfelel.
A Budapest VI. kerületi lakás bérlője a szomszédos színházépület felújításával összefüggésben 1988-ban kénytelen volt bérleményét elhagyni és ideiglenes megoldásként elfogadni a Budapest XIII. kerületi átmeneti lakást. A panaszos és családja ettől az időponttól – tehát 12 éve – ebben az átmeneti lakásban élnek.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a végleges lakáshelyzet megoldatlansága és az alkotmányos jogok megsértésének mielőbbi orvoslása érdekében OBH 859/1995. számú jelentésében ajánlást fogalmazott meg a Budapest Főváros VI. Kerület Terézváros Önkormányzatának. „Az önkormányzat a korábbi és a jelenlegi jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően gondoskodjon panaszos és házastársa megfelelő elhelyezéséről, melyet panaszos már több ízben írásban és szóban is jelzett. A megfelelő elhelyezés határidejét, tekintettel az eltelt 8 évre továbbiakban halasztani nem lehet, a közel egy évtizedes bizonytalan helyzet olyan mérvű jogsérelemmel járt panaszos részére, amely mindenképpen közeli megoldást igényel. Mindezekre figyelemmel az elhelyezésre kötelezett önkormányzat ismételten vizsgálja meg panaszos helyzetét és korábbi nyilatkozatának megfelelően a költségvetésben biztosított keret terhére biztosítson panaszos részére megfelelő cserelakást. „
Az ajánlást követően Budapest Főváros VI. Kerület Terézváros Önkormányzatának polgármestere határidőben küldött válaszában közölte, hogy a panaszos részére a rendelkezésükre álló megüresedett 2 szobás, komfortos, 70 m2-es alapterületű lakásra megtekintési engedélyt adtak ki. Az ajánlást tehát a polgármester elfogadta. A panaszos ezt követően rövid határidőn belül ismételt beadványában kifogásolta, hogy a megtekintésre javasolt lakás rendszeresen beázik, ezen felül hagyatéki ingóságok vannak a lakásban. Lényegében összes panaszát megismételte. A felajánlott lakásokból megfelelt volna a Teréz körúti, mert hasonló nagyságú volt, mint a korábbi lakás, ezt azonban már a felajánlással egyidőben a megbízott cég eladta. Az elmúlt évek során 10 beadványában panaszolta a család, hogy ügyükben érdemleges lépés nem történt, mivel még mindig a lényegesen drágább fenntartású, távfűtéses átmeneti lakásban élnek. Bútoraik méretei nem a lakótelepi lakásokhoz illeszkednek, lakásberendezési és egyéb használati tárgyaik több mint egy évtizede kicsomagolatlan vagy félig kicsomagolt állapotban vannak. Az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálati jelentés megküldését követően hat ízben sürgette az elfogadott ajánlás teljesítését. Két megkeresésére azonban nem kapott választ, ezért az országgyűlési biztos a polgármester tájékoztatását kérte, és sürgette a panaszos ügyének mielőbbi megoldását. Ezt követően a panaszos család ismételt beadványában arról számolt be, hogy az átmeneti lakásban az önkormányzat képviseletében eljáró, megjelenésében és magatartásában erősen kifogásolható egyén azt követelte a családtól, hogy lakásbérleti szerződéssel és személyi igazolvánnyal igazolják magukat, majd közölte, hogy a bérleti szerződésük már 1990. december 31-én lejárt. A panaszos a helyszínelő személy irataiból megállapította, hogy bírósági per van folyamatban az átmeneti lakás tulajdonosa és az önkormányzat között. A panaszos és családjának neve az ügyben fel sem merült. A panaszos a történteket a Vagyonkezelő Kft.-nek és a polgármesternek azonnal jelezte. Az ügy elhúzódása és az utóbbi történések miatt a panaszos azt kérte, hogy a korábbi ajánlásoknak megfelelően az országgyűlési biztos ismételten vizsgálja meg panaszukat és intézkedjen, hogy az önkormányzat a 12 éve húzódó cserelakás-biztosítási kötelezettségét teljesítse.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a polgármesterhez intézett megkeresés teljesítésének megtagadása sérti az országgyűlési biztos vizsgálati jogosultságát, korlátozza az országgyűlési biztost alkotmányos feladatának ellátásában, ezáltal a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság alkotmányos követelményével összefüggésben visszásságot okoz. A panaszosok sérelmét tovább fokozta a közelmúltban történt, ún. helyszíni ellenőrzés, amely már emberi méltóságukban is megalázóan érintette a panaszost és családját. A vizsgálat megállapította, hogy a 12 éve fennálló állapot sérti a jogállamiság egyik alapvető követelményét, a jogbiztonságot. A jog által meghatározott szervezeti keretek között a közhatalommal rendelkező szervek a jog által megállapított működési rendben, a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki tevékenységüket. Ez a követelmény sérült, hiszen az önkormányzat a panaszos ügyében 12 éve nem tett olyan intézkedést, mely egyrészt megfelelne a saját maga állította követelménynek, másrészt belátható időben panaszost olyan helyzetbe hozta volna, mely a lakásbérleti-jogviszony megszűnése előtti állapotnak megfelel. Az Alkotmány és az alkotmányos jogrendszer, mint azt az Alkotmánybíróság kifejtette, megfelelő védelemben részesíti az Alkotmányban meg nem jelenő egyéb nevesített jogokat is. A vagyoni jogok alkotmányos védelme az Alkotmánynak a tulajdonjogot oltalmazó rendelkezéseiből következik. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdése nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő minden vagyoni jog biztosítására vonatkozik. A vizsgálat tehát azt is megállapította, hogy a jogbiztonság sérelmén túl a tulajdonjoggal összefüggésben a bérleti jogviszonyhoz tapadó vagyoni jog sérült, hiszen a panaszos nem jutott a végleges elhelyezését biztosító, határozatlan időre szóló bérleti jogviszonyhoz, mely paramétereiben megfelelt volna korábbi vagyoni helyzetét megtestesítő jogának. Mind a korábbi alapvizsgálat, mind a kiegészítő vizsgálat megállapította, hogy panaszos és családja szociális biztonsághoz való joga is sérült, hiszen annak ellenére, hogy nagyobb rezsiköltségű átmeneti lakásban helyezték el őket, mégsem juthattak és juthatnak hozzá – a feltételek megfelelése esetén sem – a lakásfenntartási támogatáshoz vagy egyéb szociális juttatáshoz. A jelenségre a vizsgálati jelentés megküldésével az országgyűlési biztos felhívta az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának, az érintett választókerület országgyűlési képviselőjének és a belügyminiszternek a figyelmét. A jelentést eljuttatta a VI. kerületi Önkormányzat valamennyi képviselőjének is.
Az országgyűlési biztos kezdeményezésében ismételten felhívta a Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének tagjait, hogy az 1997. júliusi határozatának megfelelően soron kívül gondoskodjon a panaszos és családja esetében megfelelő cserelakás biztosításáról. A cserelakás megválasztásakor maradéktalanul tartsák be a testület által megfogalmazott azon előírást, hogy a cserelakás hasonló nagyságú, komfortfokozatú és fekvésű lakást jelentsen, mint az eredeti lakás volt. Felkérte Budapest Főváros Terézváros Önkormányzatának képviseletében eljáró polgármestert, hogy vizsgáltassa ki a 2000. augusztus 4-én történt helyszíni szemle körülményeit, kezdeményezze a felelősségrevonást és a szükséges intézkedések megtételét annak ismeretében, hogy a Vagyonkezelő Kft. igazgatója a helyszíni szemle értesítéséről nem gondoskodott és a Kft. képviselőjének fellépését a panaszos családja sérelmezte.
Az önkormányzat a szükséges intézkedéseket megtette, a panaszos és családja lakáshelyzete megoldódott.
