OBH 1435/2005.
A jogbiztonsághoz fűződő joggal kapcsolatos alkotmányos visszásságot okoz a hatósági állatorvos, ha a vegyszeres permetezés miatt vándoroltatni kívánt méhállomány vándorlásához szükséges engedély kiadását olyan megbetegedés miatt korlátozza, amelyről jogszabály nem rendelkezik.
A panaszosok előadták, hogy egyes helyi gazdák vegyszerhasználata következtében méheik pusztulnak. Az állomány védelme érdekében vándoroltatni akartak, a hatósági állatorvos azonban nem adta ki az ehhez szükséges igazolást.
A biztos a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás igazgatójától kért tájékoztatást a panaszosok bejelentései alapján tett intézkedésekről.
A hatályos jogszabályok meghatározzák a háziméhek által látogatott gazdasági növények növényvédő szerrel történő kezelésének szabályait, így a termelő bejelentési kötelezettségét is. Az állományban bekövetkezett kár megtérítése iránt a panaszosok polgári peres eljárást indíthatnak. A vegyszeres permetezés a bírói gyakorlat szerint fokozott veszéllyel járó tevékenységnek minősül. A Ptk. 345. § (1) bekezdése alapján, aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik.
A 70/2003. (VI. 27.) FVM rendelet értelmében a méheket vándoroltatás esetén egy hétnél nem régebbi, a rendelet melléklete alapján kiállított állatorvosi igazolással szabad kivinni. A jogszabály szerint az igazolás kizárólag kedvező eredményű vizsgálat esetén állítható ki. Ellenkező esetben a kérelmet – egyetértve a megyei közigazgatási hivatal álláspontjával – határozatban kell elutasítani. A panaszosok állatorvosi igazolás nélkül hagyták el a települést.
Az állomás a másodfokú határozatában kifejtette, hogy a hatósági állatorvos olyan megbetegedés miatt korlátozta a méhállomány vándorlását, amelyről jogszabály nem rendelkezik, ezért az eljárást jogellenesnek minősítette. Az állomás végül a panaszosok számára kedvező döntést hozott, de intézkedése az időmúlás következtében már nem jelenthetett megoldást.
Az országgyűlési biztos a jelentést a méhek vándoroltatásához szükséges állatorvosi igazolás kiadására vonatkozó szabályozás és a jogalkalmazói gyakorlat esetleges vizsgálata céljából megküldte a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek.
OBH 1655/2005.
A jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okoz a jogalkotó, ha a szabályozás során nem fordít kellő figyelmet az egyenlő esélyt biztosító szabályozására, illetve ha a rendelet megalkotására szóló törvényi felhatalmazás nem felel meg maradéktalanul a követelményeknek.
A panaszosok sérelmezték az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és klinikai szakpszichológusok számára előírt folyamatos továbbképzési kötelezettséget. Kifogásolták a rendelet szerint öt éves ciklusonként folyamatosan ismétlődő, gyakorlatilag élethossziglan („foglalkozás-hossziglan”) tartó továbbképzést, amely más diplomához kötött foglalkozási ágakban ismeretlen. A panaszosok álláspontja szerint a folyamatos továbbképzés csak az egészségügyben dolgozókra való korlátozása diszkriminatív. Az egyik panaszos példátlannak tartotta, hogy a felsőfokú végzettség és a posztgraduális képzés (szakvizsga) megszerzése után folyamatos, a szakmában történő munkavégzés mellett bármelyik más diplomástól megvonták volna a működés jogát. A másik panaszos azt kifogásolta, hogy a jogszabály alkotmánysértő helyzetet teremt azzal, hogy gyakorlatilag kétségbe vonja az egészségügy területén dolgozó diplomások szakmai önképzésre való képességét és a felsőfokú végzettség értékét. A folyamatos továbbképzés előírása visszamenőleges hatályú, mivel azokra is vonatkozik, akik korábban abban bízva szereztek diplomát, hogy hivatásukat előre nem látható megkötöttségek nélkül gyakorolhatják. A panaszosok aggályosnak tartották, hogy nem megfelelő szintű jogszabállyal történt a kötelezettségek megállapítása. A panaszosok álláspontja szerint rendeleti szinten alapvető jogokat nem csak korlátozni, de egyszerűen szabályozni sem lehetséges, ezért a szabályozásra felhatalmazás sem adható. Ebből az is következik, hogy az egészségügyi miniszter rendeleti úton nem vezethet be kötelező továbbképzést.
Az általános helyettes a jogbiztonság elve sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. Az orvosi, fogorvosi, gyógyszerészi, illetve klinikai pszichológusi tevékenység a legszorosabb kapcsolatban áll az Alkotmányban biztosított lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal. Az egészséghez való jog egyik alapvető garanciája az orvos, a gyógyszerész alapos és korszerű szakmai ismerete, a hivatás magas szintű gyakorlása. A szakmai ismeretek folyamatos megújításának, illetve bővítésének követelménye különös súllyal jelentkezik az egészségügyben, ahol a legalapvetőbb emberi értékek, az élet és az egészség alkotják a szakmai tevékenység tartalmát. Az élettel és az egészséggel kapcsolatban álló szakmai ismeretek kiemelkedő fontossága indokolja, hogy a folyamatos továbbképzés ne csak egy bizonyos életkor eléréséig, hanem mindaddig tartson, amíg valaki e hivatását gyakorolja. Az általános helyettes megállapította, hogy önmagában nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha az orvosokat, fogorvosokat, gyógyszerészeket és klinikai pszichológusokat általános érvénnyel arra kötelezik, hogy foglalkozásuk gyakorlásának teljes időtartama alatt folyamatos továbbképzésben vegyenek részt.
A diszkrimináció kérdését csak az orvosok és a gyógyszerészek csoportján belüli alcsoportok (háziorvosok, illetve kórházi orvosok; tudományos fokozattal rendelkező, illetve nem rendelkező orvosok; egészségügyi intézményben működő, illetve ellátási körzetben működő gyógyszerészek stb.) között lehet felvetni. A nagy egészségügyi szolgáltató szervezetekben – főleg a klinikákon és a kiemelt kórházakban – dolgozó orvosok gyakorlatilag a normális munkavégzés menetében tudják teljesíteni a továbbképzési kötelezettségek jórészét. Az ilyen munkahelyeken minden további nélkül van mód részt venni a munkahelyi továbbképzési formákban (oktatási rendezvény, konferencia, folyóirat referálás), és a rendelkezésre álló helyettesítési potenciál miatt a szakmai célú tanulmányúton való részvétel is közeli lehetőség. Ezzel szemben a kis településeken működő háziorvosok és gyógyszerészek számára a továbbképzés lényeges nehézségekkel hozzáférhető, eleve nem adott a munkahelyen szervezett oktatási rendezvények, konferenciák, folyóirat referálások lehetősége. A szakmai célú tanulmányutakon való részvétel esetén a helyettesítés is nehézkesebb, mint ha ez az egészségügyi intézményben megoldható. Az általános helyettes álláspontja szerint a jogalkotó a továbbképzési formák és a szerezhető pontértékek meghatározásakor nem fordított kellő figyelmet az orvosok és gyógyszerészek azon csoportjára, akik számára a munkahelytől való távollét nem, vagy csak aránytalan nehézségek árán oldható meg. Azzal, hogy a jogalkotó a ténylegesen nem egyenlő lehetőségekkel rendelkező orvosok és gyógyszerészek kötelezettségeit egyenlően állapította meg – vagyis objektíven nem egyenlő embercsoportokat egyenlőként kezelt –, rejtett diszkriminációt valósított meg. A diszkrimináció menetes bánásmód megkövetelné olyan lehetőségek megfogalmazását, amelyek alkalmasak a továbbképzéshez hozzáférés földrajzi és munkahelyi különbségeinek csökkentésére.
A továbbképzésre vonatkozó jogi szabályozás alakulásának áttekintéséből kitűnik, hogy a sérelmezett rendelet megalkotása előtt is ismert volt a folyamatos továbbképzésre kötelezés. A rendelet új eleme csak a továbbképzés teljesítésének nyilvántartása és ellenőrzése. A hatályos előírások tehát minőségileg új kötelezettséget nem állapítanak meg. Tartósan végzett szakmai tevékenységek esetében nem lehet alkotmányos követelményként megfogalmazni, hogy valamely tevékenység végzője ugyanazon feltételek között folytathassa munkáját, mint ahogy valamikor megkezdte. Így azon feltevést, hogy abban bízva szerzett egy orvos diplomát, hogy hivatását előre nem látható megkötöttségek nélkül gyakorolhatja, nem védi alkotmányos garancia. A feltételek változtatása nem visszamenőleges szabályozás. Az alkotmányossági követelmény ilyenkor annyi, hogy az érintettek lehetőségeit és helyzetét a jogalkotó körültekintően mérlegelje, kellő körültekintéssel alakítsa ki azokat a csoportokat, amelyekre a megváltozott előírások vonatkoznak, és elegendő időt hagyjon a megváltozott követelmények teljesítésére való felkészüléshez. Az általános helyettes álláspontja szerint a jogszabály megfelel az említett követelményeknek, erre tekintettel a jogállami jogbiztonság követelményének sérelme sem önmagában, sem a visszamenőleges hatályú jogalkotás oldaláról nem állapított meg.
Az egyik panaszos szerint alapjogsérelmet okoz az is, hogy a kötelezettség megállapítása nem megfelelő szintű jogszabállyal történt. Az Alkotmány értelmében az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvényben kell megállapítani, alapvető jog lényeges tartalma azonban törvényben sem korlátozható. Abban a kérdésben, hogy mely jogok minősülnek alapvető jognak, az Alkotmány I. és XII. fejezetében, illetve az Alkotmánybíróság „kiolvasztásos” gyakorlatában találunk útmutatást. E forrásokban sem nevesítve, sem az alkotmánybírósági értelmezésre hagyatkozva nem találunk olyan alapvető jogot, amelyhez szükségképpen hozzá kapcsolható lenne az orvosok, gyógyszerészek folyamatos továbbképzésére vonatkozó szabály. Az alapvető jogok lefedik ugyan a közönséges jogok teljes tartományát, de minden egyes „közönséges” jog és kötelesség nem vezethető vissza közvetlenül alkotmányos alapjogra. Ha az alapvető jog és a konkrét „közönséges” jog között túl távoli, túl laza a kapcsolat, akkor az ilyen „közönséges” jog az adott összefüggésben alapjogi értelemben „semleges”. Mindezek alapján az orvosok, gyógyszerészek folyamatos továbbképzésével kapcsolatos jogok és kötelességek szabályozása a törvényen kívül más jogszabályi formában is történhet.
Arra a további kérdésre, hogy a választott szabályozási forma – esetünkben a miniszteri rendelet – teljesíti-e a jogalkotással kapcsolatos alkotmányossági követelményeket, a jogalkotásról szóló törvény (Jat) alapján adható meg a válasz. A Jat értelmében a miniszter, akkor adhat ki rendeletet, ha szabályozás tárgyköre az adott miniszter feladatkörébe tartozik, illetve ha törvényben vagy kormányrendeletben a szabályozáshoz felhatalmazást kapott. E vonatkozásában a Jat előírásai teljesedésbe mennek. Kérdés az, hogy az egészségügyi törvény (Eütv) felhatalmazó rendelkezése megfelel-e a felhatalmazásra vonatkozó tartalmi és formai kikötéseknek. Az általános helyettes álláspontja, hogy az Eütv konkrét felhatalmazása nem felel meg maradéktalanul a Jat elvárásainak. Ha a képzés és a továbbképzés szabályait a felhatalmazás tárgyának tekintjük, akkor a törvényhely adós marad a felhatalmazás kereteinek meghatározásával. Így tehát az Eütv és a továbbképzés szabályainak meghatározására irányuló végrehajtási rendelet között nincs meg az a hiánytalan normatív láncolat, amelyet a Jat megkövetel. Ha a felhatalmazás kereteinek megjelölése elmarad, akkor ez azt jelenti, hogy a felhatalmazott korlátlan döntési autonómiával rendelkezik a megalkotandó szabály tartalmának meghatározásában. Ha ez így van, akkor a végrehajtási jogszabály tulajdonképpen már nem végrehajtási jellegű, hanem – a szabályozási autonómia folytán – eredeti. Az ilyen esetekben valójában megállapíthatatlan marad, hogy a végrehajtási jogszabály alkotója esetleg nem szabályozott-e olyan kérdést (is), amelynek szabályozását az eredeti felhatalmazó jogalkotó nem is akarta a felhatalmazottra rábízni. A felvetődő kételyeket bizonyos mértékig segíthet tisztázni a történeti jogértelmezés módszere. Az Eütv és a rendelet előírásainak viszonyában tartalmi alkotmányellenesség nincs, ezért annak ellenére, hogy az Eütv kétségtelenül nem maradéktalanul a Jat követelményei szerint adott felhatalmazást végrehajtási jogszabály alkotására, alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság nem keletkezett. Mindemellett szükséges nyomatékosan felhívni a jogalkotó figyelmét a felhatalmazással szemben támasztott követelmények pontos betartására, mert a felhatalmazásra vonatkozó előírások akár részleges mellőzése magában rejti az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság tényleges bekövetkezésének lehetőségét.
Az általános helyettes összességében megállapította, hogy az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és klinikai szakpszichológusok folyamatos továbbképzéséről szóló rendelet szabályrendszere és azok alkalmazásának gyakorlata általánosságban összhangban áll az alkotmányos alapjogok érvényesülésének követelményével. Az alkotmányos jogokkal kapcsolatban visszásságot okoz azonban, hogy a jogalkotó nem fordított kellő figyelmet a továbbképzési formákhoz való hozzáférés egyenlő esélyt biztosító szabályozására, s ennek következtében azok a kötelezettek, akiknek helyettesítése nehézségeket okoz, a gyakorlatban ténylegesen hátrányos helyzetbe kerülnek. A rendelet megalkotására szóló törvényi felhatalmazás nem felel meg maradéktalanul a követelményeknek, ám ez a hiba a gyakorlatban alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem okoz. Ezért azt javasolta az egészségügyi miniszternek, hogy az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és klinikai szakpszichológusok a rendeletben meghatározott folyamatos továbbképzésének formáit egészítse ki olyan újabb elismert továbbképzési módokkal, amelyek a helyettesítési nehézségekkel küzdő kötelezettek speciális részvételi, illetve hozzáférési lehetőségeire fokozottan tekintettel van.
Az jogszabály-előkészítésért felelős igazságügyi és rendészeti minisztert pedig arra kérte, hogy fordítson fokozott figyelmet a felhatalmazást tartalmazó jogszabályi rendelkezések törvényi követelményekkel összhangban álló megfogalmazásának biztosítására.
A válaszadásra adott határidő még nem telt le.
(Kapcsolódó ügy: OBH 4904/2005.)
OBH 1812/2005.
A jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoztak az 1963-ban történt beruházása során a közreműködő állami szervek azzal, hogy tévesen készítették el a telekkönyvezéshez szükséges okiratokat, melynek következtében az épületek a mai napig is tévesen szerepelnek az ingatlan-nyilvántartásban.
Az országgyűlési biztos egy lágymányosi lakásfenntartó szövetkezetből panasza alapján indított vizsgálatot.
A beadványhoz csatolt iratok szerint a szövetkezeti házak egyike azért nem került a lakásszövetkezet tulajdonába, mert az ingatlan-nyilvántartás szerint a Magyar Állam a tulajdonosa, és a tulajdoni lapon széljegyként a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vagyonkezelői jogának bejegyzési kérelme szerepel. A szövetkezet elnöke megkereste a KVI regionális igazgatóságát, ahonnan azt a választ kapta, hogy a szövetkezet zártkörű értékesítés útján – az ingatlanforgalmi értékelésben meghatározott értéknél kedvezőbb áron – vegye meg az épület alatti telket, vagy a fővárosi önkormányzat per útján szerezze meg a KVI -től, és adja át a szövetkezetnek.
A Fővárosi Kerületek Földhivatalának irattárában őrzött dokumentumok szerint a panaszolt ingatlant az 1939. október 28-án közterületből alakították ki, házhely (udvar) megjelöléssel. A házszám nem változott, az ingatlan a telekkönyvi betét szerint és az 1963-ban, majd 1977-ben készült és a jelenleg is hatályos ingatlan-nyilvántartási térkép szerint is az adott szám alatt fekszik. Tulajdonosa Budapest Székesfőváros Közönsége volt, majd az ingatlan-nyilvántartás szerkesztésekor a Magyar Államot tüntették fel tulajdonosként anélkül, hogy ennek alapjául jogszabályt, vagy okiratot megjelöltek volna. Kezelője az ingatlannak nem volt.
A megtekintett iratok alapján következtetni lehetett a téves telekkönyvezés okára. Mivel a tárgyalt ingatlan eleve a Főváros tulajdonában volt, az nem szerepelt a kisajátítási eljárásokról készült dokumentumban, és vélhetően ezért maradt el a FŐBER kezelői jogának feljegyzése is, és ezért nem szerepeltették a közgyűlési jegyzőkönyvben sem.
A lakásszövetkezet a téves telekkönyvi határozatot azért nem fellebbezte meg, mert bízott a közreműködő állami szervek (Tanács VB, FŐBER, Országos Takarékpénztár) hozzáértésében. A lakásszövetkezetnek, illetve jogutódjának a szövetkezetnek ingyenes tulajdonszerzési igényét alátámasztják a beruházás idején hatályban volt 20/1959.(IV. 16.) sz. Korm. rendeletben foglaltak. A kormányrendelet szövegéből következik, hogy a szövetkezeti lakások árát a telek árának figyelembe vételével kellett megállapítani, és az is, hogy a szövetkezeti lakás beruházások elsősorban az állami és tanácsi szervek közreműködésével, és az OTP bonyolításában folytak.
A fenti tényállás és a korabeli jogszabály alapján a biztos megállapította, hogy a lakásszövetkezetnek nem róható fel a kialakult rendezetlen tulajdoni állapot.
Az országgyűlési biztos a rendezetlen tulajdoni állapot előidézésében a földhivatal és más állami szervek mulasztását az idő múlására tekintettel nem állapíthatta meg, de leszögezte, hogy a kialakult helyzet sérti a szövetkezet tagjainak a tulajdonhoz és a jogbiztonsághoz való jogát. A sérelem orvoslása érdekében felkérte a pénzügyminisztert, mint a KVI-t az állami vagyonnal való gazdálkodás körében irányító minisztert, hogy vizsgálja felül a KVI álláspontját, és intézkedjen annak érdekében, hogy a tulajdonjog rendezésére a szövetkezet tagjaira méltányos megoldás szülessen.
A pénzügyminiszter kifejtette, hogy az ingatlan ingyenes átruházására a KVI-nak nincs jogszabályi felhatalmazása, a tulajdonjog rendezésére azonban több megoldást is javasolt. A biztos az egyik megoldást elfogadhatónak találta, és erről – egyeztetést javasolva –értesítette a Főpolgármesteri Hivatalt és a panaszost is.
OBH 1830/2005.
Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az anyakönyvezető, ha a jogszabályellenesen hiányos házassági anyakönyvi bejegyzést a születési anyakönyv adatai alapján az özvegy kérése ellenére is kijavítja.
A panaszos azt kifogásolta, hogy csak a férje halotti anyakönyvi kivonatából szerzett tudomást arról, hogy férje utóneve nem „Sándor”, hanem „Sándor Mihály” volt, holott a „Mihály” utónevet sohasem használta. A második utónév sem a házasságkötésüket tanúsító anyakönyvi kivonatban, sem más, a birtokában lévő személyi okmányban nem szerepel, ezért sérelmezte, hogy azt neki miért kell használnia.
Az általános helyettes az emberi méltósághoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A panaszos és férje 1952-ben Bonnya községben kötöttek házasságot. A panaszos házassági névként a férje nevét vette fel a házasságra utaló „né” toldással. A házassági anyakönyvi másolat szerint, a panaszos férje „Sándor” utónevű, de a születési helye szerinti születési anyakönyvben, a panaszos férjét valójában „Sándor Mihály” néven anyakönyvezték.
A panaszos házasságkötésének időpontjában hatályos, a Magyar Királyi Belügyminiszter 1906. évi 80. 000. számú rendeletével kiadott utasítás alapján „a férjes asszony”...„férje családi és utónevén nevezendő” volt. A hivatkozott korabeli jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel a panaszosnak házassági névként a férje nevét kellett felvennie a házasságra utaló „né” toldással.
A vizsgálat idején hatályos, az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. tvr. (Atv.) vonatkozó rendelkezésével megegyező módon, az 1952-ben hatályos anyakönyvi jogszabály is úgy rendelkezett, hogy a születési név az a név, amely az érintettet a születési anyakönyvi bejegyzés alapján megillette. Miután a panaszos férjét születésekor a „Sándor Mihály” utónévre anyakönyvezték, vagyis őt házasságkötésekor is így hívták, a panaszos házassági neve is „Sándor Mihályné” lett. Ezen a tényen az sem változtat, hogy a házasságkötéskor eljáró anyakönyvvezető a férj nevét hiányosan, vagyis a második utónevét elhagyva jegyezte be mind a házassági anyakönyvbe, mind a házassági anyakönyvi kivonatba.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 17. § (3) bekezdése értelmében az országgyűlési biztosok vizsgálati jogosultsága csak az 1989. évi XXXI. törvény, vagyis az 1989. október 23-át követően indult eljárásokra terjed ki. Figyelemmel arra, hogy a panaszos és férje házasságkötése évtizedekkel az említett időpont előtt történt, az országgyűlési biztos általános helyettese a bonnyai anyakönyvvezető eljárását hatáskör hiányában nem vizsgálta.
A panaszos által fénymásolatban csatolt okmányokban a volt férje valóban „Sándorként”, illetve az ő házassági neve „Sándorné”-ként szerepelt. A férj egykori okmányaiban szereplő hiányos névbejegyzések oka az lehet, hogy azokat kézírással töltötték ki és a nyomtatványokban nem volt elegendő hely ahhoz, hogy a teljes nevét beírják. Ezért az okmányokban a panaszos férjének csak az első, vagyis az általa ténylegesen használt utónevét tüntették fel. A panaszos esetében a bonnyai házassági anyakönyvben szereplő hiányos bejegyzés az oka annak, hogy a személyi okmányaiba a házassági nevét tévesen, vagyis „Sándorné”-ként jegyezték be. Az Atv. 27/B. § (1) bekezdése szerint a „házassági név az a név, amely az érintettet a házassági anyakönyvi bejegyzés alapján megilleti”. A hiányos bejegyzések, illetve az a körülmény, miszerint a panaszos férje életében a „Mihály” utónevet sohasem használta nem változtatnak azon a tényen, hogy a panaszos házassági neve „Sándor Mihályné”. Az Atv. 27. § (6) bekezdése értelmében a házastársa nevét viselő személy a házasságkötés folytán szerzett nevét (a házastársa nevét) még névváltoztatással sem változtathatja meg. Az idézett jogszabályi rendelkezésre figyelemmel a panaszosnak nincs jogi lehetősége arra, hogy a házassági nevéből a volt férje „Mihály” utónevét elhagyja, továbbá az erre irányuló kérését a személyi okmányait kibocsátó hatóságok sem teljesíthetik.
Figyelemmel arra, hogy a vizsgálat adatok szerint a bonnyai házassági anyakönyvben szereplő hiányos bejegyzéseket időközben kijavították, az általános helyettes az eljárást intézkedés nélkül lezárta.
OBH 1927/2005.
A gyermekeknek az egészséges testi, szellemi erkölcsi fejlődéséhez szükséges, az állam és a társadalom részéről nyújtott gondoskodáshoz, támogatásához való jogát, valamint a diszkrimináció tilalmát is sérti, ha eltérő elbírálás alá esnek a házasságban gyermekeket nevelő családok, valamint az élettársi kapcsolatban egymás gyermekeit nevelő szülők, tekintet nélkül arra, hogy a gyermekek száma megegyezik.
A panaszos előadta, hogy élettársával együtt négy kiskorú gyermeket nevelnek. A gyermekek közül kettő a panaszos, kettő pedig élettársa előző házasságából született. A panaszos méltánytalannak tartotta, hogy csupán azért, mert élettársi kapcsolatban és nem házasságban élnek, sem a családi pótlék, sem a tankönyvtámogatás összegének megállapításakor nem illeti meg őket a nagycsaládosoknak járó kedvezmény.
Az általános helyettes a gyermekek megfelelő fejlődéshez, gondoskodáshoz való joga sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
Az általános helyettes megállapította, hogy a családok támogatásáról szóló törvény nem tartalmaz előírásokat az egymás gyermekeit közösen nevelő élettársi kapcsolatban élők és azok gyermekei támogatására. Az élettársi kapcsolatban élő szülők és egymás gyermekei a hatályos szabályozás szerint nem tekinthetők többgyermekes családnak, csak olyan szülőknek, akik gyermeküket, illetve gyermekeiket nem egyedülállóként nevelik. A jogalkotó a családi pótlékra jogosultak meghatározásánál ugyanis nem vette figyelembe az élettársat. Az ilyen család szociális biztonságának elősegítése, a gyermeknevelés anyagi terheinek csökkentése nem célja a törvénynek. A jogalkotó szerint tehát az élettársi kapcsolatban élő és egymás gyermekeit közösen nevelő szülőket a családi pótlék összegének megállapításánál a kedvezőbb elbírálás nem illeti meg.
Ez a panaszos esetében azt jelenti, hogy ő csak a saját két gyermekére és élettársa is csak a saját két gyermekére igényelhet családi pótlékot, melynek összege kevesebb, mint a házasságban élő négy gyermeket nevelő családok esetében.
A családi pótlékra való jogosultság meghatározza az ingyenes tankönyvben részesülők körét is. A szülő az iskolának nyilatkozik, hogy családi pótlékra jogosult, a családi pótlék összege pedig – a tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény magyarázata értelmében – „igazolja”, hogy a gyermek (tanuló) tartósan beteg, három vagy több gyermekes családban él-e vagy egyedülálló szülő által nevelt.
Összességében az általános helyettes megállapította, hogy a jelenlegi jogi szabályozás szerint eltérő elbírálás alá esnek a házasságban gyermekeket nevelő családok, valamint az élettársi kapcsolatban egymás gyermekeit nevelő „családok”, tekintet nélkül arra, hogy a gyermekek száma megegyezik. Ez a szabályozás pedig sérti gyermekeknek – az Alkotmány 66. § (2) bekezdésében, a 67. § (1) bekezdésében, valamint a 70/A §-ban deklarált – az egészséges testi, szellemi erkölcsi fejlődéséhez szükséges, az állam és a társadalom részéről nyújtott gondoskodáshoz, támogatásához való jogát, és sérti a diszkrimináció tilalmát is.
Az általános helyettes az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi miniszternél kezdeményezte a Cst. olyan módosítását, hogy az élettársi kapcsolatban élő és egymás gyermekét közösen nevelő szülők a családi pótlék összegének megállapításánál egyenlő elbírálás alá essenek a házasságban élő gyermekeket nevelő szülőkkel, illetve gyermekekkel.
A miniszter szerint a családtámogatási törvény javasolt módosítása jelenleg nem indokolt. Az általános helyettes a miniszter válaszát nem fogadta el, és felkérte az időközben kinevezett Szociális és Munkaügyi minisztert, hogy gondolja újra a jelentésben foglaltakat, de miután az új miniszter sem látta indokoltnak a kérdéses jogszabály módosítását, így az általános helyettes a probléma megvitatása érdekében javaslatot tett egy egyeztető tárgyalás megrendezésére, amelyre 2007. január 30-án kerül sor.
OBH 2113/2005.
A tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha elmulasztja a határozathozatali kötelezettségét.
A panaszos a szomszédos ingatlanon lévő borozó zavaró működését sérelmezte és az italbolt megszüntetését, bezáratását kérte.
A biztos tájékoztatást kért a jegyzőtől az álláspontjáról és a lakossági bejelentések alapján tett intézkedéseiről. A beszerzett iratok szerint az első- és másodfokú hatóság szerint az ellenőrzések során nem merült fel olyan hiányosság, ami miatt az üzletet be kellene záratni, vagy a működési engedélyét vissza kellene vonni.
Az üzlet működésével összefüggő első lakossági bejelentés 2003 szeptemberében érkezett a hatósághoz. A biztos rendelkezésére bocsátott iratanyagban azonban nem lelhető fel határozat, továbbá a jegyzői válaszban sem volt utalás arra, hogy az ügyben határozatot hozott volna. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény értelmében a közigazgatási szerv mind az ügy érdemében, mind az eljárás során eldöntendő kérdésekben határozatot hoz. Amennyiben az üzlet bezáratásának, vagy a működési engedély visszavonásának feltételei az első fokú hatóság szerint nem állnak fenn, az erre irányuló kérelmet határozatban el kell utasítani.
A biztos megállapította, hogy a jegyző, mint az első fokú hatóság a tényállást igyekezett körültekintően tisztázni, ennek érdekében megkereste a közegészségügyi hatóságot és a rendőrséget, helyszíni ellenőrzéseket tartott, meghallgatást hívott össze, de a határozathozatali kötelezettség elmulasztásával a tisztességes eljáráshoz, illetve a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.
A biztos felhívta a jegyzőt, hogy a panaszos kérelmei alapján hozzon fellebbezéssel megtámadható határozatot. A jegyző elutasító határozatát a közigazgatási hivatal megsemmisítette, az új eljárás során a kijelölt jegyző az üzlet nyitva tartását korlátozta, míg a bezárásra irányuló indítványt elutasította.
OBH 2309/2005.
A jogbiztonsághoz való, valamint a szociális biztonsághoz fűződő joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az önkormányzat nem tesz eleget azon kötelezettségének, hogy az ügyfelet jogairól és kötelességéről tájékoztassa.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a gombai önkormányzat — ismerve családja nehéz anyagi körülményeit, valamint súlyosan beteg gyermeke állapotát — nem adott tájékoztatást a beteg gyermekre tekintettel igénybe vehető támogatásokról, a gépjárműadó mentességről, közlekedési támogatásról, és az ellátási formákról csak véletlenül szerezett tudomást.
Az általános helyettese a jogbiztonsághoz, továbbá a szociális biztonsághoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított és tájékoztatást kért a körjegyzőtől. A körjegyző által megküldött iratanyag szerint az önkormányzat 2004 novemberében – a panaszos által bemutatott orvosi igazolás alapján – szerzett tudomást arról, hogy a panaszos gyermeke szemészeti megbetegedéssel született.
Az önkormányzat az orvosi igazolás birtokában a panaszos részére – gyermeke betegségére tekintettel – 2004 decemberétől gépjárműadó mentességet, 2005 januárjában – egy évre – közlekedési támogatást állapított meg, továbbá a családot 2005 évre lakásfenntartási támogatásban részesítette. A panaszos 2003 áprilisában a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermekéről kiállított szakorvosi igazolás alapján, alanyi jogon járó közgyógyellátási igazolványt is igényelt az önkormányzattól. A gyermek közgyógyellátásra való jogosultságát az önkormányzat megállapította, majd 2004 áprilisában az igazolvány érvényességét a panaszos kérelmére meghosszabbította.
Erre tekintettel tehát az általános helyettes nem fogadta el a körjegyző azon érvelését, miszerint csak 2004 novemberében értesültek arról, hogy a panaszos gyermeke szemészeti megbetegedéssel született, hiszen erről már az alanyi jogon járó közgyógyellátásra jogosultság megállapításakor, vagyis 2003-ban is tudtak. A hatóság részéről tehát elvárható lett volna, hogy a panaszos segítségére legyen, és a tisztességes eljárás követelményének, valamint a humanizmus alapelvének megfelelően tájékoztassa az igényelhető egyéb ellátási formákról, így a közlekedési támogatás, a gépjárműadó mentesség kérelmezésének lehetőségéről, és a jogosultsági feltételeiről.
Az általános helyettes megállapította, hogy az önkormányzat a tájékoztatási kötelezettségének elmulasztásával a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonságos fűződő joggal összefüggésben visszásságot okozott. Kifejtette, hogy az önkormányzat nem vette figyelembe a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 2005. január 1-jén hatályba lépett – a lakásfenntartási támogatás mértékének kiszámításához alkalmazandó képletre vonatkozó – módosítását, és az abban előírt 30 napon belül a helyi rendeletét nem vizsgálta felül.
Az általános helyettes felkérte a közigazgatási hivatalt, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében eljárva vizsgálja meg, hogy az önkormányzat rendelete megfelel-e az Sztv. előírásainak. A felhívta a polgármestert és a körjegyzőjét, hogy hasonló helyzetben lévő kérelmezők esetében a mindenkori hatályos jogszabályok alkalmazásával segítsék elő a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését, s ezáltal a segítségre szorulók lehetőség szerinti támogatását, és tájékoztatását.
A közigazgatási hivatal vezetője tájékoztatta az általános helyettest, hogy felhívására a képviselő-testület a jogszabályi előírásoknak megfelelően módosította a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló helyi rendeletét.
A körjegyző a jelentésben foglaltakat tudomásul vette.
OBH 2326/2005.
A panasz benyújtásához való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a fogyasztóvédelmi hatóság, ha egy gazdasági társaság fogyasztóvédelmi panaszát azért nem vizsgálja meg, mert csak a természetes személyeket tekinti fogyasztónak.
A panaszos azt sérelmezte, hogy az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. nem azonos mértékben növelte az egyes ADSL csomagok sávszélességét.
Az országgyűlési biztos eljárása során a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatójától kért tájékoztatást.
A szolgáltató arról értesítette a panaszost, hogy más hazai szolgáltatókkal azonos módon üzletpolitikai célból emelte az ADSL csomagok sávszélességét, annak megduplázása hivatalosan nem merült fel. A csomagok új sávszélességének maximális célértékét, nem pedig az emelés mértékét határozták meg.
A biztosok gyakorlatában az Internet szolgáltatás, a létesítés, a működés, a számlázás nem minősül közszolgáltatásnak, ezért az Invitelnek a sávszélesség növelésével kapcsolatos eljárását sérelmező panaszt a biztos hatáskör hiányában nem vizsgálhatta, de a panaszos az újabb beadványaiban a fogyasztóvédelmi felügyelőség döntését is kifogásolta, amely szerv vizsgálatára a biztosnak kiterjed a hatásköre.
A panasz kapcsán azonban a felügyelőség is a hatáskörének hiányát állapította meg, mert álláspontja szerint a szolgáltatás igénybevételére nem a panaszos, mint fogyasztó kötött szerződést, hanem egy cég. A felügyelőség hatásköre pedig csak a fogyasztói forgalomra terjed ki, mely alatt az árunak közvetlenül a fogyasztó, mint végső felhasználó részére történő forgalmazása értendő.
A biztos a bírói gyakorlatot megvizsgálva megállapította, hogy fogyasztónak nemcsak természetes személy, hanem gazdasági társaság is minősülhet. Amennyiben tehát a szolgáltatás végső felhasználója egy kft, a panasz kivizsgálása akkor is a felügyelőség hatáskörébe tartozik. Önmagában arra hivatkozással, hogy az előfizetői szerződést egy cég kötötte, a beadvány hatáskör hiányában nem utasítható el.
Bár a konkrét beadvánnyal kapcsolatban a hatóság hatáskörének hiányát állapította meg, az abban foglaltak alapján áttekintette a közérdekű kereset benyújtásának lehetőségét. A Felügyelőség tehát vizsgálta az Invitel kifogásolt szolgáltatását, vagyis a panaszos ezen keresztül – amennyiben a hatóság szerint a tevékenység (eljárás) jogszabályba ütközik – jogvédelemben részesülhetett volna.
Az országgyűlési biztos szükségesnek tartotta leszögezni, hogy míg a köznapi nyelvben a személy kifejezés az embert jelöli, addig a polgári jogban ez gyűjtőfogalom: az embert és a jogi személyeket is magában foglalja. Fogyasztó az a nem természetes személy is, aki az áru, szolgáltatás végső felhasználója.
OBH 2885/2005.
A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az adóhatóság, ha a törvényben előírt ügyintézési határidőt nem tartja be.
A panaszos sérelmezte, hogy közérdekű bejelentésére az APEH Kelet-budapesti Igazgatósága késedelmesen válaszolt. Az általános helyettes a jogbiztonsághoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökét vizsgálat tartására kérte fel.
A panaszos 2005. február 21-én magánszemélyt érintő közérdekű bejelentést tett az Igazgatóságon, és kérte a vizsgálat lefolytatását és annak eredményéről írásbeli tájékoztatását. Az Igazgatóság a kérelmet nyilvántartásba vette, de az ellenőrzést revizori kapacitás hiánya miatt nem rendelte el, amiről a panaszost nem értesítette. Mulasztását csak 2005. szeptember 26-án pótolta. A 2004. évi XXIX. törvény értelmében a panaszt és a közérdekű bejelentést a beérkezéstől számított 30 napon belül el kell bírálni. Ha előreláthatólag a vizsgálat 30 napnál hosszabb ideig tart, a panaszost tájékoztatni kell.
A vizsgálat megállapította, hogy a közérdekű bejelentés során ügyintézés indokolatlanul elhúzódott. Késedelmes eljárásával az APEH Kelet-budapesti Igazgatósága a jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okozott.
Az általános helyettes tekintettel arra, hogy a panasz alapján az APEH elnöke az ügyet megvizsgálta és a hiányosságokat feltárta, továbbá felhívta az Igazgatóság figyelmét a törvényben előírt határidők pontos betartására, illetve annak garanciális jelentőségére kezdeményezést nem tett az ügyben.
OBH 3198/2005.
A jogbiztonsághoz és a panasz előterjesztéséhez való jog sérelmét okozza a Pénzügyminisztérium, ha a hozzá előterjesztett panaszt hónapokon keresztül nem vizsgálja ki, és a panaszos beadványaira nem reagál.
A panaszos a Szarvas és Vidéke Takarékszövetkezet betétkamat számítási gyakorlatát kifogásolva a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez fordult és kérte panaszának kivizsgálását. A felügyelet a panaszt áttette a takarékszövetkezethez és felhívta annak kivizsgálására. A takarékszövetkezet a felügyeletet arról tájékoztatta, hogy a panaszos kérésének helyt adott. Ezt a PSZÁF elfogadta, a panaszos azonban nem. A panaszos először 2004. szeptember 27-én e-mailben, majd 2005. január 7-én tértivevényes ajánlott levélben kérte a Pénzügyminisztériumtól a PSZÁF eljárásának felülvizsgálatát. Miután a Pénzügyminisztériumtól nem kapott választ, az ombudsmanhoz fordult. Sérelmezte, hogy a minisztérium mintegy 9 hónap elteltével sem válaszol a vizsgálatot kezdeményező levelére. A Pénzügyminisztérium a panaszos beadványát 2005. március 16-án továbbította a felügyelethez és kérte annak vizsgálatát, erről azonban a panaszost nem tájékoztatta. A PSZÁF ekkor bekérte a takarékszövetkezet üzletszabályzatát és a betéti konstrukciókra vonatkozó szabályzatokat. A felügyelet megállapította a takarékszövetkezet szabályzatai részben valóban ellentmondásosak és félreérthetőek voltak a betéti kamatok számítási szabályait illetően. A takarékszövetkezet 2005. június 1-jei hatállyal módosította üzletszabályzatának vonatkozó pontjait. A Pénzügyminisztérium a vizsgálatról először 2005. július 12-én, majd november 15-én tájékoztatta írásban a panaszost.
Az általános helyettese megállapította, hogy a PSZÁF eleget tett a 2004-ben hatályos jogszabályi rendelkezéseknek (1996. évi CXII. törvény 203/A. §), nem okozott alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot azzal, hogy 2004. augusztusában-szeptemberében nem végzett részletes vizsgálatot a panaszos által kifogásolt takarékszövetkezetnél, tekintettel arra, hogy a takarékszövetkezet a panaszt saját hatáskörében kivizsgálta és arról tájékoztatta a felügyeletet, az ügyfél kérésének pedig helyt adott. Ennek nem mond ellent az sem, hogy a 2005. áprilisában lefolytatott újabb, az előzőtől független vizsgálat során a PSZÁF megállapította, hogy a takarékszövetkezet szabályzatai részben ellentmondásosak és félreérthetőek voltak a betéti kamatok számítási szabályaira vonatkozóan. Ez utóbbi vizsgálat eredményeképpen egyébként a takarékszövetkezet módosította kifogásolt általános szerződési kikötéseit.
Az általános helyettes a Pénzügyminisztérium eljárását illetően a közérdekű kérelmekkel, panaszokkal és bejelentésekkel kapcsolatos eljárás szabályainak érvényesülését vizsgálta. Megállapította, hogy a Pénzügyminisztérium a hozzá érkezett beadványt fél év elteltével kezdte csak vizsgálni, illetve kivizsgáltatni, de a vizsgálat elhúzódásáról, illetve annak okairól a panaszost nem tájékoztatta. Ezzel megsértette a panaszok és közérdekű bejelentések elintézésére vonatkozó törvényi rendelkezéseket, eljárási határidőket és egyéb kötelezettségeit. A Pénzügyminisztérium eljárása nem felelt meg a jogbiztonság követelményének és sérült a panasz előterjesztéshez való jog is azzal, hogy a Pénzügyminisztérium nem tett eleget panasz elbírálási kötelezettségének, csak miután a panaszos az első beadványa előterjesztését követően eredménytelenül eltelt több hónap után, ajánlott levélben megismételte panaszát.
Az általános helyettes kezdeményezte a pénzügyminiszternél, hogy hívja fel az alárendeltségében működő szervezeti egységei köztisztviselői figyelmét, a panaszok és a közérdekű bejelentések vizsgálatára, elbírálására vonatkozó eljárási szabályok garanciális jelentőségére és azok maradéktalan betartására. A pénzügyminiszter a kezdeményezést elfogadta.
OBH 3297/2005
A bentlakásos intézményekben élők alkotmányos jogaival összefüggő visszásságot okoz, ha az intézményben nem biztosítottak a jogszabályokban előírt tárgyi és személyi feltételek.
Egy országgyűlési képviselő juttatta el az országgyűlési biztoshoz egy, a zebegényi Időskorúak Otthonában élő asszony panaszbeadványát, aki a személyi térítési díj mértékének emelkedését sérelmezte.
Az országgyűlési biztos több alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot az ügyben, melynek során tájékoztatást kért a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjétől, a megyei önkormányzat főjegyzőjétől, továbbá munkatársai helyszíni vizsgálat keretében megtekintették az intézményt.
Az otthont – négy másik pest megyei otthonnal együtt – korábban a Katolikus Kereszt Alapítvány működtette, mely 2003. májusban csődhelyzet miatt kérte, hogy az általa működtetett szociális intézményekben élők ellátását a továbbiakban a megyei önkormányzat biztosítsa. A biztos egy korábbi jelentésében (OBH 2945/2003) már megállapította, hogy a megyei önkormányzat nem képes a megszűnő otthonokból távozni kényszerülők azonos szintű (1-2 ágyas lakrészekben történő) elhelyezését saját intézményrendszerén belül megoldani, illetve az idősek a korábbi üzemeltetővel kötött megállapodásra hivatkozva nem hajlandók az adott épületekből távozni. Ezért – bár az otthonok közül csak a zebegényinek van működési engedélye, a megyei önkormányzat arra kényszerül, hogy az ellátást ideiglenesen a jelenlegi helyszíneken oldja meg.
A működési feltételek vizsgálata során mind a közigazgatási hivatal, mind az országgyűlési biztos munkatársai több hiányosságot állapítottak meg. Így különösen: az otthon területén az épületen belüli akadálymentes közlekedés nem megoldott, mely az ellátottak szabad mozgáshoz való alkotmányos jogát sérti. A gondozók létszáma és szakképzettsége megfelel a szakmai jogszabályban foglalt előírásoknak, azonban az otthonban nem foglalkoztatnak diétás nővért, mozgásterapeutát, főállású mentálhigiénés szakembert és foglalkoztatás-szervezőt, ami az ellátottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát sérti. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot, hogy az otthonban nem működik nővérhívó rendszer, sem külön orvosi szoba, sem elkülönítő helyiség nem áll rendelkezésre, továbbá az ellátottak gyógyszerezése nem megfelelően megoldott, nincs zárható gyógyszeres szekrény. Az emberi méltóság és a legmagasabb szintű egészséghez való jog sérelmét okozza, hogy a mellékhelyiségekben a falak penészesek, a fürdetést segítő eszközök, az intimitást biztosító zuhanyfüggöny hiányzik. Ugyanezen jogok sérelméhez vezet, hogy a látogatók fogadására és a mentálhigiénés foglalkoztatások lebonyolítására nem áll rendelkezésre külön helyiség, és a mentálhigiénés foglalkoztatás nem biztosított. Az a tény pedig, hogy az otthonban nem működik érdekképviseleti fórum, a kérelemhez és a panaszhoz fűződő joggal összefüggésben okoz visszásságot.
A biztos megállapította, hogy az otthonban a feltételek a korábbi vizsgálathoz képest javultak, ez betudható a fenntartó folyamatos odafigyelésének és komoly anyagi hozzájárulásának, valamint az intézmény működtetését átvevő Magyar Vöröskereszt szakmai munkájának, ennek ellenére a biztos a fenntartónál kezdeményezte a még meglévő hiányosságok orvoslását, aminek a címzett anyagi lehetőségeire figyelemmel a lehető legnagyobb mértékben eleget tett.
OBH 3389/2005.
Nem okoz a művelődéshez való joggal összefüggő visszásságot az Országos Széchényi Könyvtár, ha a XVIII. századi, egyedi, pótolhatatlan, nemzeti értéket képező kisnyomtatványokat állományvédelmi okokból csak a kérelemben konkrétan megjelölt, valós célból teszi kutathatóvá.
A panaszos azt sérelmezte, hogy az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Kisnyomtatványtárában megtagadták az általa kért latin nyelvű szövegekről fénymásolat készítését arra hivatkozva, hogy a kutatása tárgyaként azt jelölte meg, hogy „unatkozik”.
Az OSZK Kisnyomtatványtárában lévő 1952. előtt megjelent anyagokról – állományvédelmi okokból – osztályvezetői engedéllyel lehet fénymásolatot készíttetni. Ennek feltétele egy kutatási nyilatkozat, amelyben a kutatás céljáról is nyilatkozni kell. A szakkönyvtáros tájékoztatta a panaszost, hogy a kutatás céljának megjelölése nélkül nincs mód sem a kutatás, sem pedig a másolatkészítés engedélyezésére. Ezt követően a panaszos a nyilatkozaton a kutatás céljaként az „Unatkozom” szót használta. Ezt követően az ügyeletes könyvtáros tájékoztatta a panaszost, hogy így nem vállalják a másolást, de a panaszos nem változtatott álláspontján. Ezt követően a panaszos – nyomtatványok másolására irányuló – kérését elutasították. A panaszos az általános főigazgató helyetteséhez fordult. Figyelemmel azonban arra, hogy a panaszos ragaszkodott kutatási célként megjelölt bejegyzéséhez, az egyeztetés is sikertelen volt.
Az általános helyettes megállapította, hogy az OSZK közszolgáltatást végző szerv, ezért eljárása vizsgálatára kiterjed az országgyűlési biztosok hatásköre. Ezt követően azt vizsgálta, hogy az OSZK eljárása a művelődéshez való joggal összefüggő visszásságot okozott-e, vagy azt veszélyeztette-e. Ennek során az általános helyettes figyelemmel volt arra, hogy az egyes alapjogok korlátozhatóságával kapcsolatban az Alkotmánybíróság a szükségesség, alkalmasság, arányosság hármas követelményét határozta meg.
A vizsgált ügyben nem volt kétséges, hogy az OSZK – az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségével összhangban – éppen a művelődéshez való jog jövőbeni biztosítása egyedi, pótolhatatlan, a nemzeti értéket képező XVIII. századi nyomtatványok megóvása érdekében állapított meg – korlátokat is tartalmazó – kutatási szabályokat. Ez azt jelenti, hogy a korlátozás éppen a művelődéshez való jog jövőbeni biztosítása érdekében szükséges. Az országgyűlési biztos általános helyettese szerint a felállított korlátozás arányban áll az elérni kívánt céllal, ugyanis érdemi és valós kutatási cél megjelölése esetén az OSZK engedélyezi a kutatást, illetve másolatok készítését.
A nemzeti értéket képviselő egyedi kisnyomtatványok (valamint valamennyi védett könyv, nyomat, nyomtatvány stb.) megóvásának nem kizárólagos, ám egyik fontos módja az engedélyhez kötött kutatás. Úgy vélem, hogy a művelődéshez való jog – eljövendő generációkra is figyelemmel történő – biztosítása sokkal nehezebben, költségesebben lenne megvalósítható a panaszban érintett korlátozás nélkül.
A biztos kiemelte azt is, hogy a korlátozás természetesen semmilyen körülmények között nem vezethet oda, hogy egy kutató ne férhessen hozzá a kutatásához szükséges dokumentumokhoz, de a lefolytatott vizsgálat során alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észlelt, a vizsgálatát ezért intézkedés nélkül zárta le.
OBH 3484/2005.
A jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos visszásságot okoz a végrehajtó, ha az országgyűlési biztos jogszerű megkereséseit nem teljesíti.
Egy szigethalmi panaszos – mint végrehajtást kérő – fordult a biztoshoz, mert a végrehajtási eljárás elhúzódását és eredménytelenségét sérelmezte. A biztos az eljárása során az 1993. évi LIX tv. 18. §-a alapján két alkalommal is megkereső levéllel fordult az önálló bírósági végrehajtóhoz, de nem kapott választ.
Mindezekre tekintettel a biztos megállapította, hogy a végrehajtó a megkeresései teljesítésének megtagadásával sérti a vizsgálati jogosultságát, és korlátozza az alkotmányos feladatának ellátásában, ami a jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos visszásságot okoz.
A biztos felszólította közvetlenül a végrehajtót, hogy válaszolja meg a megkeresésekben foglalt kérdéseket, és küldje meg a szükséges iratmásolatokat, de felkérte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát is, hogy szólítsa fel az érintett végrehajtót válaszadási kötelezettségének teljesítésére, s ennek érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket.
Sem a végrehajtótól, sem a Kamarától nem érkezett válasz, így a biztos a végrehajtási szervezet feletti általános felügyeletet, valamint a Kamara feletti törvényességi felügyeletet ellátó igazságügyi és rendészeti miniszterhez fordult intézkedést kérte.
A biztos felhívására azonban több mint három hónapig a miniszter sem válaszolt, ezért a biztos újabb levéllel nyomatékosan kérte hathatós fellépését.
Ezt követően a miniszter munkatársa telefonon tájékoztatta az ügy előadóját, hogy a panaszos ügyében eljáró végrehajtó a Kamarának sem válaszolt, amire a Kamara rendkívüli vizsgálatot rendelt el. Annak eredményeképpen a végrehajtó lemondott. A panaszolt ügyet új végrehajtóra osztották ki, aki az ügy iratainak átvételét követően megküldi a biztos részére a kért iratmásolatokat, és megadja a kért felvilágosítást.
Ez követően küldött a Kamara – lényegében az előzőekben írtakkal azonos tartalmú – levelet a biztos részére, amelyben azt nyilatkozta, hogy az új végrehajtótól az iratokat a Kamara megkérte, s azokat, megérkezésüket követően, azonnal továbbítják az országgyűlési biztosnak.
A biztos a fejleményekről tájékoztatta a panaszost.
OBH 3652/2005
A jogbiztonsághoz, illetve a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jogszabály hiánya, ha a határozat kézbesítésének vélelmezett megtörténte ellen a küldemény „nem kereste” jelzéssel történő jogerősítése miatt nem biztosítja az érintettnek a jogorvoslat, azaz a vélelem megdöntésének lehetőségét.
Egy panaszos azért fordult az általános helyetteshez, mert a szabálysértési hatóság pénzbírságot megállapító határozatáról már csak a végrehajtási eljárásban értesült. A határozat ellen benyújtott jogorvoslati kérelmeit minden szerv azzal utasította el, hogy a jogorvoslati lehetőséget lekéste, mivel a postai küldemény „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza, és azzal szemben a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény alapján három hónapon túl már igazolási kérelem benyújtására sincs lehetőség.
Az általános helyettes arra tekintettel, hogy az ügyben a bíróság már eljárt, megállapította, hogy az egyedi ügy nem tartozik a hatáskörébe, de a szabálysértési eljárások lefolytatása során tapasztalt gyakorlatával összefüggésben vizsgálatot rendelt el, mert a panaszból a jogbiztonság sérelmének gyanújára lehetett következtetni.
A vizsgálat feltárta, hogy az Alkotmánybíróság a 46/2003. (X. 16.) AB határozatában megállapította, hogy a jogalkotó alkotmányellenes helyzetet idézett elő azzal a mulasztásával, hogy több törvény vonatkozó rendelkezéseiben nem szabályozta a hivatalos irat postai kézbesítéséhez fűződő, bírósági és más hatósági eljárásban általánosan érvényesülő vélelem megdöntésének lehetőségét.
Ezt követően az Országgyűlés elfogadta a 2004. évi LXV. törvényt a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó szabályokat tartalmazó egyes törvények módosításáról, illetve a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, amely rendelkezik a polgári peres eljárás, a közigazgatási eljárás, az adózás rendjéről szóló törvény valamint a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosításáról.
A jogalkotó azonban e törvények módosításán túlmenően nem minden eljárási szabályban rendezte a kézbesítési vélelem megdöntésének lehetőségét, így a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény vonatkozó előírásait sem módosította.
Az általános helyettes a panaszos egyedi ügyében az eljárás felülvizsgálatának kezdeményezésére nem jogosult ezért csak a megállapított visszásság jövőbeni előfordulásának megelőzése érdekében kezdeményezett intézkedést.
Felkérte az önkormányzati és területfejlesztési minisztert, valamint az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy a 46/2003. (X. 16.) AB határozatában megállapított alkotmányos mulasztás mihamarabbi pótlása érdekében tegyék meg a szükséges intézkedéseket.
A miniszterek az ajánlásban foglaltakkal egyetértettek, és az igazságügyi és rendészeti miniszter a 2006. szeptember 7-én kelt levelében jelezte, hogy a törvény módosítását „a lényeges, számottevő halasztást nem tűrő teendői között tartja számon.”
A Beszámoló lezárásáig a törvénymódosítás tervezete az Országgyűlési Biztos Hivatalához nem jutott el.
OBH 3818/2005.
Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot a szolgáltató, ha a mérőállás leolvasását úgy végzi el, hogy azt egy gyermek teszi lehetővé és az erről készült jegyzőkönyvet aláírja.
Egy panaszos azt sérelmezte, hogy a Szegedi Vízmű Rt. megbízásából eljáró munkatársak vízmérő-ellenőrzést végeztek és az egyedül otthon tartózkodó 11 éves gyermeke engedte be őket, majd írta alá az ellenőrzésről készült jegyzőkönyvet is.
Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálata során tájékoztatást kért a szolgáltatótól.
Az Rt vezérigazgatója szerint az elkészült jegyzőkönyvből nem állapítható meg az aláíró ügyfél kora, illetve az sem, hogy az ellenőrzést végzőket beengedte-e, vagy csak bediktálta az adatokat. A szolgáltató természetesen elfogadta a panaszos állítását és megállapította, hogy valóban hibáztak, amellyel azonban nem állt szándékukban kellemetlenséget okozni. Az életkor ismeretében az aláírás nem bír relevanciával, így a jegyzőkönyv fogyasztói oldala aláírása nélkülinek minősül.
A fogyasztó – az együttműködési kötelezettség mellett – köteles a díjfizetés alapjául szolgáló óraleolvasás és más vízhálózat ellenőrzését lehetővé tenni, így jogilag irreleváns az, hogy az adott esetben azt a panaszos 11 éves gyermeke tette lehetővé, hiszen ehhez nem kell akarat, -illetve belátási képesség és ezzel a szolgáltató sem kárt, sem érdeksérelmet nem okozott.
A jegyzőkönyv fogyasztó által történő aláírása egyébként nem szükséges, így a gyermek aláírása felesleges és szükségtelen eljárás volt, de nem jogellenes.
A rendelkezésre álló iratokból valószínűsíthető, hogy a megkívánt előzetes egyeztetés nem történt meg, így a Szegedi Vízmű Rt. eljárása nem felelt meg minden tekintetben az előírásoknak, ez a hiba azonban csekély jelentőségű.
Az országgyűlési biztos a vizsgálatot alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság hiányában lezárta.
OBH 4007/2005.
A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat települési szilárd hulladék kezeléséről szóló rendelete, ha időben korlátozza, illetve a hulladékgyűjtő edényzet méretének esetleges megváltoztatása lehetőségét nehezíti, sőt kizárja ezzel az arányos díjfizetést is.
Egy tiszaföldvári lakos sérelmezte, hogy 2001-ben ellopták a kukáját, amit jelzett is a szolgáltatónak, de csak 2002. szeptemberében kapott választ. Addig a hulladékgyűjtő hiánya miatt nem tett eleget a díjfizetési kötelezettségének, ezért az elmaradt díjhátralékot a nyugdíjából vonják.
Az általános helyettes a vizsgálat során megkereste az illetékes jegyzőt, valamint tájékoztatást kért a szolgáltatótól.
A jegyző elmondta, hogy az edényzet ellopásakor a tulajdonosnak a rendőrséghez kell fordulnia. A nyomozás lezárásakor kiállított jegyzőkönyv alapján a szolgáltató díjmentesen pótolja azt. A panaszos – annak ellenére, hogy nem tette meg a feljelentést – kapott egy 80 literes edényzetet, és a díjat is ennek alapján kell fizetnie, a fizetési kötelezettségének azonban továbbra sem tesz eleget.
A kötelező közszolgáltatás igénybevételének és az érte járó díj megfizetésének nem feltétele, hogy rendelkezik-e a panaszos edényzettel, hiszen a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló kormányrendelet értelmében nem tagadható meg a közszolgáltatási díj megfizetése, ha a szolgáltató a szolgáltatást felajánlotta, illetve a rendelkezésre állást igazolja.
Az általános helyettes megállapította, hogy a jegyző azon eljárása, hogy az elmaradt díjhátralék behajtása iránt intézkedett összhangban van a jogszabályi előírásokkal, ezzel nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.
A beadvány vizsgálata során észlelte az általános helyettes, hogy a helyi rendelet értelmében az edényzet méretét évente egy alkalommal, a változást megelőző év december 1. és 31. között lehet írásos bejelentéssel kérni a szolgáltatótól, amely álláspontja szerint nem életszerű az esetleges évközi változások miatt.
Az általános helyettes megállapította, hogy a helyi rendelet időben korlátozza a hulladékgyűjtő edényzet méretének megváltoztatását, és ezzel kizárja az arányos díjfizetés lehetőségét is, ezért nem felel meg a magasabb szintű jogszabályok szerinti szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányossága követelményének.
A megállapított alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság orvoslása érdekében az általános helyettes felkérte a megyei közigazgatási hivatal vezetőjét, vizsgálja meg, hogy a helyi rendelet megfelel-e a magasabb szintű jogszabályoknak, és amennyiben szükségesnek tartja, úgy kezdeményezze a rendelet módosítását.
A közigazgatási hivatal vezetője az ajánlással egyetértve és annak megfelelően törvényességi észrevételt tett a képviselő-testület felé.
OBH 4104/2005.
A tisztességes eljárással, és a tulajdonjoggal összefüggő alkotmányos visszásságot okoz az építésügyi hatóság, ha a használatbavételi engedély kiadása előtt nem győződik meg arról, hogy az építési munkát az engedélynek megfelelően végezték-e el.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a 2004. novemberében átadott egészségházhoz kevés személygépkocsi parkolót alakított ki az építtető. Az autók a közterületen, a házuk előtt parkolnak, ami számukra hátrányos és kényelmetlenségeket okoz.
A biztos megállapította, hogy az építtető 2002-ben nyújtott be építési engedély iránti kérelmet a Veszprém 6054 hrsz-ú ingatlanra egészségügyi és rekreációs központ építésére. Az engedélyben szerepelt az a kikötés, hogy 14 gépjármű elhelyezési lehetőségét biztosítani kell, és azok működtetéséről az engedélyes gondoskodik.
A veszprémi önkormányzat a későbbiekben a beruházás megvalósulását pénzügyileg támogatta, és az egészségügyi komplexumban résztulajdont szerzett. Ezért összeférhetetlenség miatt az ügyben – kijelölés alapján – a balatonfűzfői jegyző járt el és folytatta le a használatbavételi eljárást. Ennek során a felépített egészségügyi és rekreációs központra a használatbavételi engedélyt megadta, annak ellenére, hogy az építési engedélyben meghatározott parkolóhelyek szám szerinti kialakítása nem történt meg. Az építési teleknek – a terv szerint – parkoló céljára jelölt részét építési engedély nélkül tömör fakerítéssel bekerítették, a forgalomtól elzárták.
A biztos megállapította, hogy az építésügyi törvény alapján az építtetőnek minden olyan építményre stb., amelyre építési engedélyt kellett kérnie – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – annak használatbavétele előtt használatbavételi engedélyt is kell kérnie. A használatbavételi engedélyt meg kell adni az engedélynek megfelelő, rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas módon való építési munka elvégzése esetében. Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet szerint meghatározott számú személygépkocsi elhelyezését kell biztosítani, a gépjárműtárolóra vonatkozó létesítési szabályok betartásával.
Mindezek alapján feltételezhető, hogy a használatbavételi engedély kiadása előtt a hatóság nem vizsgálta az építéssel létrehozott állapotot. Elmulasztotta annak a vizsgálatát is, hogy keletkezett-e olyan veszélyhelyzet, hiba vagy hiányosság, amelynek megszüntetéséről intézkednie kellett volna. A használatbavételi engedély kiadása miatt fennakadások keletkeztek a közlekedésben és a parkolásban.
A biztos felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy vizsgálja meg a kijelölt építésügyi hatóság eljárását, és annak eredményétől függően fontolja meg másik első fokon eljáró közigazgatási szerv kijelölését, vagy a már eljárt építésügyi hatóságot kötelezze a jogerős építésügyi határozatok végrehajtásának biztosítására. Javasolta, hogy az érintettekkel való szakmai konzultáció keretében tárja fel a kialakult jogellenes állapotot előidéző jogalkalmazói, jogértelmezési stb. okokat, és intézkedjen azok megszüntetésére.
A hivatalvezető egyetértett az ajánlással és tájékoztatta a biztost, hogy az eljáró építésügyi hatóságot hívta fel a szükséges intézkedések megtételére. A biztos további kérése kapcsán jelezte, hogy a jegyzőt felhívta, hogy negyedéves rendszerességgel adjon tájékoztatást a végrehajtás érdekében tett intézkedéseiről.
Az országgyűlési biztos a kiegészítő választ elfogadta.
OBH 4172/2005.
A legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését veszélyezteti, ha a nemzetközi repülőtér tranzitszállásának helyiségei, és azok berendezése a kulturált emberi tartózkodásra, főképpen kisgyermekes családok elhelyezésére alkalmatlan állapotban vannak. Az emberi méltósághoz, és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését veszélyezteti a nemzetközi repülőtér tranzitszállón a külföldiek jogait, elhelyezését és ellátását garantáló jogszabályok hiánya. Nem okoz visszásságot a határőrség, ha a sem vízummal, sem tartózkodási engedéllyel nem rendelkező hontalanok magyarországi beléptetését megtagadta, és visszairányította őket.
Egy Svájcban élő hontalan személy fordult az ombudsmanhoz, mert egy éjszakát feleségével és három kiskorú gyermekével a Budapest Ferihegy nemzetközi repülőtér tranzitzónájában lévő szálláshelyen kellett tölteniük. Kifogásolta, hogy a szobának nevezett két „cellában” kamera figyelte őket. Az őrségnek fenntartott helyiség takarítatlan, a helyiségben lévő szeméttároló tele volt, és az őrszolgálatot teljesítő határőrök dohányoztak. Mindkét hálóhelyiség piszkos és – különösen az ágyak alatt valamint a sarkokban – szemetes volt. A hálóhelyiségekben lévő két-két emeletes ágyat erősen elhasználódott matrac fedte, amelyek olyan piszkos, szakadozott, több helyen is lukas „lópokrócokkal” voltak letakarva, hogy azokat még megérinteni is vonakodtak. Ágyneműt nem kaptak. Az összes ablak le volt festve, így azokon nem lehetett kilátni. A család az ágykeretekre írott, olyan személyektől származó feljegyzéseket is felfedezett, akik 2000. évtől kezdődően hosszabb-rövidebb időt töltöttek a szálláshelyen. Az egyik feljegyzés szerint egy menedékkérő több hónapot volt kénytelen a tranzitszálláson tölteni, mialatt bántalmazták, megkínozták, megalázták. Az említett személy azt írta, hogy ügyvédje tanácsára szabadult, aki azt javasolta neki, hogy a menedékkérelmét mielőbb vonja vissza és kérje az azonnali visszaküldését. A panaszos leginkább azt sérelmezte, hogy az őrszemélyzet semmit sem tett annak érdekében, hogy a közel 24 órás tartózkodásuk alatt a családja, különösképpen a kiskorú gyermekei számára élelmet biztosítson. A méltatlan elhelyezési körülmények miatt mindannyian a tranzitterületen lévő várócsarnok székein töltötték az éjszakát.
Az általános helyettes az emberi méltósághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot az ügyben. A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény 4. § (1) bekezdése értelmében egy külföldi állampolgár beutazása és tartózkodása – főszabályként – akkor engedélyezhető, ha rendelkezik érvényes úti okmánnyal, a beutazáshoz, illetve a tovább-, vagy visszautazáshoz szükséges vízummal, esetleg más tartózkodási engedéllyel, valamint a tartózkodásához szükséges anyagi fedezettel, továbbá az Itv. 4. § e) bekezdésében felsorolt beutazási akadályok egyike sem áll fenn. Az Itv. 4. § (4) bekezdése szerint azonban a külföldi nemzetközi szerződés vagy jogszabály alapján vízum nélkül utazhat be, és az első belépés időpontjától számított hat hónap alatt legfeljebb kilencven napig tartózkodhat külön engedély nélkül a Magyar Köztársaság területén, feltéve, hogy rendelkezik a tartózkodáshoz szükséges feltételekkel. A Magyar Köztársaság Kormánya és Svájc Szövetségi Tanácsa között a vízumkényszer megszüntetésére vonatkozó megállapodás kihirdetéséről szóló, többször módosított 22/1991. (II. 5.) Korm. rendelet (Megállapodás) 1. pontja alapján azok a svájci állampolgárok, akik érvényes útlevéllel vagy érvényes személyi igazolvánnyal rendelkeznek, és nem szándékoznak 90 napnál hosszabb ideig Magyarországon tartózkodni, vagy ott kereső tevékenységet folytatni, vízum nélkül utazhatnak be Magyarországra és tartózkodhatnak ott. A panaszos és családjának tagjai nem svájci állampolgárok, hanem Svájcban élő hontalanok voltak, így esetükben a Megállapodás hivatkozott rendelkezéseit nem lehetett alkalmazni. Miután a hontalan panaszos és családjának tagjai sem vízummal, sem tartózkodási engedéllyel nem rendelkeztek, a beléptetésük megtagadása kapcsán a vizsgálat alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észlelt.
Tekintettel arra, hogy a Magyar Köztársaság területére történő beutazáshoz szükséges vízummal sem a panaszos, sem családjának tagjai nem rendelkeztek, őket a határőrség az Itv. 34. § (1) bekezdése alapján visszairányította Svájcba. Az Itv. 86. § (2) bekezdésének a) pontja alapján a külföldit szállító légi jármű üzemben tartója köteles gondoskodni a külföldi haladéktalan visszaszállításától abba az országba, ahonnan hozta, vagy amely köteles őt befogadni, amennyiben a külföldinek a Magyar Köztársaság területére történő beléptetését a törvényben meghatározott valamely feltétel hiánya miatt tagadták meg. Az Itv. 35. § (2) bekezdése értelmében, ha a visszairányítás azonnal nem hajtható végre, a légi úton érkezett külföldi az érkezésétől számított legfeljebb nyolc napig köteles a repülőtér meghatározott helyén tartózkodni. Miután a panaszost és családját Budapestre szállító légitársaságnak csak a következő napon volt Svájcba induló járata, a határőrség a család tartózkodási helyéül elutazásukig a repülőtér területén található tranzitszállást jelölte ki, ami a 2/B terminál földszinti részén, az érkezési oldalon található. A tranzitszállás kialakításának előzménye az volt, hogy a kilencvenes évek közepén megélénkült migráció eredményeként Ferihegy nemzetközi repülőtéren is ugrásszerűen megnövekedett azoknak a külföldieknek a száma, akik a beutazás, a tartózkodás vagy a továbbutazás feltételeinek nem tettek eleget, ezért a határőrség visszairányította őket. A külföldiek elutazásukig – nem egyszer napokig – a repülőtér indulási oldalának tranzitvárójában tartózkodtak. A várócsarnokban gyakran napokig tartózkodó külföldiek – köztük kisgyermekes családok – nem tudtak megfelelően tisztálkodni, étkezni és az éjszakákat kénytelenek voltak a váróterem székein, esetleg a padlón fekve tölteni. A visszaszállításra váró külföldiek elhelyezési körülményei kapcsán számtalan kritika érte a magyar hatóságokat – elsősorban a határőrséget – a hazai, illetve a nemzetközi emberi jogi szervezetek részéről. Ezért, továbbá a világ más nemzetközi repülőterein működő hasonló létesítmények működtetése során szerzett tapasztalatok hatására Ferihegy 2/B terminál építésekor – kifejezetten a visszairányítás alatt álló külföldiek kulturált elhelyezésére – alakították ki a tranzitszállást, ami 1998. december 19-én kezdte meg működését. A létesítményt legfeljebb 8 személy egyidejű elhelyezésére alakították ki, és összesen öt helyiségből áll: az őrszemélyzet tartózkodási helyéül szolgáló helyiségből, jobbra és balra 1-1 hálóhelyiség, azokból, pedig 1-1 fürdőhelyiség nyílik. A tranzitszállás ablakai a repülőtérnek a beszállításra váró gépek parkolási helyéül szolgáló részére néztek. A helyszíni bejáráskor sem a hálóhelyiségek, sem az őrszemélyzet tartózkodási helyéül szolgáló középső helyiség ablakait nem lehetett kinyitni. A helyiségek szellőzését egy központi elszívó berendezés biztosította. Valamennyi ablakot fehér színű, fényáteresztő fólia fedte, amelyeken át nem lehetett kilátni. A jelenlévő határőrök elmondása szerint az ablakok biztonsági okokból voltak lezárva és lefóliázva, így akadályozzák meg, hogy a tranzitszálláson tartózkodó személyek a repülőgépek, illetve a repülőtér személyzetének mozgását megfigyelhessék. Tekintettel arra, hogy a helyiségekben a külső fényviszonyoknak megfelelő, emberi tartózkodásra alkalmas természetes világosság volt a vizsgálat alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észlelt.
A tranzitszálláson 2004. évben 50 személy összesen 135 napot, 2005. évben 44 személy összesen 63 napot töltött. A helyszíni bejárást megelőzően, a tranzitszálláson utoljára 2005. november 29-én helyeztek el 4 személyt, azonban 2005. december 1-jén az utolsó külföldi is elutazott. A tranzitszálló bútorzatát a repülőtér üzemeltetője, a matracokat, a párnákat és a takarókat, valamint az ágyneműt a határőrség biztosította. A helyiségeket a határőrség kijelölt munkatársaink jelenlétében, a repülőtér üzemeltetőjének alkalmazottjai takarítják. A tranzitszállás kulcsa a repülőtér 2/B terminál határforgalmi kirendeltség vezetőjénél volt, a vizsgálat résztvevőit is ő engedte be a létesítménybe. A hálóhelyiségek körülbelül 14 m2 alapterületűek, egyenként maximum 4-4 személy elhelyezésére voltak kialakítva. A bútorzatuk: 2-2 emeletes vaságy, négy szék, két asztal, valamint beépített szekrények. Az ágyakon pléddel letakart habszivacs matracok, illetve egy-egy párna volt. A matracokon lévő huzatok valóban mocskosak és szakadozottak, a rajtuk lévő plédek erősen elhasználódott, több helyen lyukas, szakadozott állapotban voltak. A határforgalmi kirendeltség vezetőjének állítása szerint, a tranzitszállás lakói a megérkezésükkor kapnak ágyneműt. Ezzel szemben ágynemű egyik fekhelyen sem volt és a kirendeltség vezető sem a külföldiek ágyneművel történő ellátását szabályozó vagy átvételét igazoló dokumentációt, sem a tranzitszállás következő lakói számára készen álló ágyneműt nem tudta megmutatni. Mindkét hálóhelyiségből 1-1 fürdőhelyiség nyílt, amelyekben illemhely, zuhanyzó, valamint mosdókagyló található a megfelelő csapokkal együtt. A helyszíni bejáráskor mindkét fürdőhelyiségben volt hideg és meleg víz, szappan, papír kéztörlő és WC papír. A falakat borító fehér csempe itt-ott hiányos volt. A panaszosnak a hálóhelyiségekben látott feljegyzésekkel kapcsolatos állításaira figyelemmel, munkatársaim a tranzitszállás bútorzatát közelebbről is megvizsgálták. A hálóhelyiségekben lévő beépített szekrényekben 7-8 darab olyan, papírból készült élelmiszeres dobozt találtunk, amilyenekben a MALÉV járatok fedélzetén szokták az utasoknak a hideg élelmet kiosztani. Ezek a MALÉV catering szolgálatától származtak, és több napos ételmaradékokat, illetve azok használt csomagoló anyagát tartalmazták. Feljegyzések a szekrényeknek sem a külső, sem a belső oldalán, sem a falakon, sem a vaságyak fából készült végein nem voltak. A helyszíni bejárást végző munkatársaim kérésére a jelenlévő határőrök az ágyakat mindkét hálóhelyiségben elmozdították, és alkotórészeikre bontották. Az ágyakat takaró plédek, a habszivacs matracok, illetve a matracok alatti ágydeszkák elmozdítását követően 9 darab, különböző terjedelmű, kézzel írt feljegyzés is előkerült. A tranzitszálláson tartózkodó személyek közti kommunikációt, így például a levelezést semmiféle jogszabályi rendelkezés sem tiltja, azonban a panaszosnak a beadványában írt állításaira figyelemmel a megtalált feljegyzéseket az Országgyűlési Biztosok Hivatala lefordíttatta. A hálóhelyiségek tisztántartásának színvonalát jelzi, hogy a helyszíni bejárás résztvevői több ágyban a matracok alatt szétnyomódott, már erősen romlott állapotban lévő ételmaradékokat, így például krémsajtot is találtak. Összességében a tranzitszállás helyiségei, különösen a fekhelyek, a kulturált emberi tartózkodásra, főképpen kisgyermekes családok elhelyezésére alkalmatlan állapotban voltak. Az ágyakban talált és már romlásnak indult ételmaradékok, a megfelelő takarítás, különösen az ágynemű hiánya közegészségügyi szempontból is aggályos helyzetet teremtenek, ami súlyosan veszélyezteti a lehető legmagasabb szintű egészséghez való jog érvényesülését.
Az ágyakban talált feljegyzések közül hetet arabul, a nyolcadikat kurd nyelven írták. A kilencedik feljegyzés egy számsort – vélhetően egy mobil telefon hívószámát – tartalmazott. Mindössze három feljegyzésen tüntették fel, hogy mikor írták azokat, így nem tudni, hogy van-e köztük olyan, amelyet a panaszos és családja is olvashattak. A dátumozás szerint két arab nyelvű feljegyzést, amelyeken ugyanaz az aláírás szerepel, 2005. október 10-én, a harmadik, kurd nyelvű feljegyzést 2005. december 1-jén írták. Az utóbbin hat személy aláírása szerepelt. Négy feljegyzés a szerelemről, a hazaszeretetről, illetve a család utáni vágyódásról szól. Mindössze négy feljegyzésben történik utalás arra, hogy azok írói milyen okból kerültek a tranzitszállásra és az ott tartózkodásuk alatt milyen bánásmódban volt részük. A panaszoshoz hasonlóan, a 4. számú feljegyzés írója is szóvá teszi, hogy csak késve kapott ennivalót, majd elvitték, hogy vegyen magának ezt-azt. Az 5. számú feljegyzés írója megemlíti, hogy nem telefonálhatott. Ennek a feljegyzésnek az írója azt tanácsolja, hogy Magyarországon senki se kérjen menekültstátust, mert nem fog segítséget kapni. A feljegyzés írója azt is megemlíti, hogy ezt a tanácsát nem a saját tapasztalataira, hanem azoknak a személyeknek a beszámolójára alapozza, akik előtte a tranzitszálláson laktak, és öt hónapi őrizetet követően kérték, hogy visszatérhessenek. Miután sem a feljegyzés íróját, sem az általa megjelölt személyeket nem sikerült azonosítani, a vizsgálat ezekre az ügyre nem terjedt ki. A határőrség által rendelkezésre bocsátott iratokból azonban kiderült, hogy a panaszos és családjával egyidejűleg egy személyazonosításra alkalmas iratokkal nem rendelkező, magát pakisztáni állampolgárnak valló férfi is tartózkodott a tranzitszálláson, aki 2005. június 26-án érkezett a repülőtérre és a menedékjogi kérelem előterjesztésére vonatkozó szándékát a határőrségnek jelezte. A határőrség a kérelemről a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalt haladéktalanul értesítette, amelynek munkatársa 2005. június 28.-án a repülőtéren megjelent és a kérelmezőt meghallgatta. A debreceni menekülteket befogadó állomás igazgatójának tájékoztatása szerint a kérelmező az említett napon az intézménybe megérkezett, és a helyszíni bejárás időpontjában is ott tartózkodott. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa már korábban is foglalkozott a repülőtér nemzetközi területén tartózkodó külföldiek alkotmányos jogainak érvényesülésével. Jelentésében az országgyűlési biztos felhívta a figyelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságának azon ítéletére, amelyben a külföldieknek a repülőtér nemzetközi – más szóval tranzit – zónájában tartását szabadságkorlátozásnak minősítette. Az ajánlást követően a jogalkotó törvényben szabályozta a repülőtér nemzetközi zónájában tartózkodó külföldiek szabadságkorlátozásának jogcímét és időtartamát. Az Alkotmány 8. § (1) bekezdése értelmében az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme az állam alapvető kötelezettsége, amelynek az egyébként alkotmányos jogcímen elrendelt szabadságkorlátozások foganatosítása során is eleget kell tennie. Az állam említett kötelezettsége magában foglalja azt is, hogy az alapvető jogok megsértésétől történő tartózkodása mellett, azok érvényesülésének feltételeiről is gondoskodnia kell. Tekintettel arra, hogy az Itv. 35. § (2) bekezdése értelmében a légi úton érkezett külföldiek – köztük kiskorú gyermekek – a határőrség rendelkezése alapján és az őket elszállítani köteles légi társaság járatának indulásától függően, akár nyolc napot is kénytelenek a repülőtér meghatározott részén eltölteni, az államnak a szabadságkorlátozásuk elrendelésének jogcímén túl, a végrehajtás módjának alkotmányosságát is garantálnia kell. A panaszosnak a tranzitszállás helyiségeiben látott kamerákkal kapcsolatos sérelme is a szóban forgó szabadságkorlátozás foganatosításának módjához kapcsolódik. A tranzitszállás helyszíni bejárása során kamerát csak az őrszemélyzet tartózkodási helyéül szolgáló – középső - helyiségben láttunk. Kérdésre a határőrség jelenlévő munkatársai is megerősítették, hogy sem a hálóhelyiségek, sem a fürdőhelyiségek nincsenek bekamerázva. A kamera arra szolgál, hogy a határőrök a tranzitszálláson tartózkodó külföldiek mozgását ellenőrizzék. Amennyiben a külföldi a hálóhelyiséget elhagyja, azt a határforgalmi kirendeltségen szolgálatban lévő határőr egy monitoron észleli. Egyes esetekben a külföldiek felügyeletével megbízott határőr a hálóhelyiségek előteréül szolgáló helyiségben tartózkodik és ügyel arra is, hogy az elutazásra váró személyek ne hagyják el a tranzitszállót. Az ő feladata, hogy – igény esetén – a külföldit a várócsarnokban lévő telefonhoz, esetleg az emeleten, vagyis a terminál indulási oldalán lévő boltok vagy vendéglátó egységek valamelyikébe elkísérje vásárolni, illetve onnan visszakísérje. A tranzitszállón tartózkodó külföldiek tehát olyan szoros felügyelet, illetve mozgáskorlátozás alatt állnak, ami gyakorlatilag fogva tartásnak tekinthető. Ezzel szemben az Itv. 35. § (2) bekezdése még arról sem rendelkezik, hogy a „repülőtér meghatározott helyén” pontosan mit kell érteni, vagyis a külföldi a közösségi szálláson történő elhelyezést köteles-e elfogadni, vagy dönthet úgy is, hogy az elutazásáig hátralévő idő alatt inkább a várócsarnokban tartózkodik, hiszen ott szabadabban mozoghat. Mivel az elszállítására váró külföldivel szemben nem büntető, hanem az idegenrendészeti – vagyis egy közigazgatási – eljárásban elrendelt szabadságkorlátozást foganatosítanak, semmi sem indokolja, hogy az említett személyek telefonálását bárki korlátozza, esetleg megakadályozza.
A panaszosnak, illetve a 4. sorszámú feljegyzés írójának a tranzitszálláson tartózkodó külföldiek élelmezésével kapcsolatos sérelmei a szabadságkorlátozásuk foganatosításának egy másik aspektusához kötődnek. A helyszíni bejáráson jelenlévő határőrök tájékoztatása szerint, miután az Itv. 86. § (3) bekezdése alapján a visszairányított személyek visszaszállításáig a tartózkodásukkal összefüggésben felmerült költségeket az érintett légitársaság viseli, a határőrök a külföldiek tranzitszállásra kísérését követően a MALÉV catering szolgálatának munkatársait szokták telefonon értesíteni, hogy küldjenek élelmet számukra. Előfordul azonban, hogy az étel csak több órás várakozás, esetleg többszöri sürgetést követően, késve érkezik. Bonyolultabb a helyzet azokban az esetekben, amikor a panaszoshoz hasonlóan, a külföldi nem a MALÉV, hanem egy olyan légitársaság utasa, amely az élelmezését természetben nem tudja biztosítani. Ilyen esetekben a többnyire már órák óta úton lévő, az utazástól és a hatósági eljárástól megviselt, éhes és nyugtalan külföldit a határőrök elkísérik vásárolni. A helyszíni bejáráskor a hálóhelyiségek szekrényeiben, illetve az ágyak matracai alatt talált ételmaradékok arra utalnak, hogy a tranzitszállásról 5 nappal korábban távozott utolsó lakók bizonyosan kaptak élelmet, ami azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a panaszos családja, különösen kiskorú gyermekei, esetleg mások élelmezése viszont koránt sem volt megfelelő. A tranzitszállón tartózkodó külföldiek élelmezése nem függhet attól, hogy melyik légitársaság hozta őket Budapestre. Elvárható, hogy az állam – az alapvető jogok védelmére vonatkozó kötelezettségéből eredően – jogszabályban garantálja, hogy akár nyolc napig is elhúzódó, szigorú szabadságkorlátozásnak alávetett külföldiek – köztük a kiskorú gyermekek – számára milyen elhelyezést és ellátást, különösen élelmezést kell biztosítani, és egyértelműen kell rendelkeznie arról is, hogy azt mely szerv köteles szolgáltatni. Ez a jogszabály a külföldiek alkotmányos jogainak biztosításán túl, a légitársaságok számára is garanciát jelentene ahhoz, hogy a visszairányított és elszállításra váró külföldi tartózkodásával összefüggésben milyen szolgáltatások költségeit kötelesek megfizetni. Évtizedekig Ferihegy nemzetközi repülőtér volt az egyetlen olyan hely, ahol külföldiek a nemzetközi légi utasforgalom keretében hazánkba érkezhettek. Magyarországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozását követően azonban Debrecenben és Sármelléken is nemzetközi utasforgalmú repülőterek nyíltak, továbbá nem lehet kizárni, hogy ezek köre a jövőben tovább bővül. A nemzetközi utasforgalmú repülőterek számának növekedésével az államnak a visszairányított és elszállításra váró külföldiek alkotmányos jogainak érvényesülését nem csak Ferihegyen, hanem a többi hazai repülőtéren is biztosítania kell. A nemzetközi repülőtér tranzitszállásán tartózkodó külföldiek jogait, elhelyezését és ellátását garantáló jogszabályok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 54. § (1) bekezdésben biztosított emberi méltósághoz, valamint az Alkotmány 70/D. §-ában biztosított egészséghez való joguk érvényesülését.
A feltárt visszásságok megszüntetése érdekében az általános helyettes az igazságügyi és rendészeti miniszternek javasolta, hogy kezdeményezze a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. tv. 94. § kiegészítését, továbbá a repülőtér nemzetközi zónájában visszairányított és elszállításra váró külföldiek magatartási szabályait, valamint az elhelyezésüket és ellátásukat szabályozó kormányrendelet megalkotását.
A határőrség országos parancsnokának javasolta, hogy a kormányrendelet hatálybalépéséig gondoskodjon a nemzetközi légi utasforgalmú repülőtereken visszairányított és elszállításra váró külföldiek kulturált elhelyezéséről és ellátásáról, továbbá arról, hogy a határőr igazgatóságok az általuk nyújtott szolgáltatások költségeinek megfizetésére egységes elvek szerint kötelezzék a légitársaságokat. Az általános helyettes a Budapesti Határőr Igazgatóság igazgatóját arra kérte, hogy intézkedjen a tranzitszálló helyiségeinek tisztasági festéséről és a fürdőhelyiségek csempeburkolatának kijavításáról, az ott elhelyezett személyek ágyneművel történő ellátásának megszervezéséről, a fekhelyeken lévő matracok tisztíttatásáról és a takarók cseréjéről, a helyiségek megfelelő takarításáról, illetve folyamatos tisztántartásáról, a tranzitszállón tartózkodó személyek élelmezéséről, továbbá arról, hogy a tranzitszálláson őrszolgálatot teljesítő munkatársai ne dohányozzanak.
Az igazságügyi és rendészeti miniszter a javaslatot határidőben elfogadta, a jogszabályok előkészítés alatt vannak. A határőrség országos parancsnoka és a Budapesti Határőr Igazgatóság igazgatója az ajánlásokat határidőben elfogadták, és végrehajtották.
OBH 4209/2005.
A jegyző azon mulasztása, hogy a kérelem tárgyában nem hoz érdemi döntést, a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz, a jogorvoslathoz, valamint az egészséges környezethez való jogokkal összefüggő visszásságot okoz.
A panaszos az egri Homok út végén található ipari létesítmények működését kifogásolta. Az országgyűlési biztos több alkotmányos jog sérelmének a lehetősége miatt indított vizsgálatot, és megkereste az egri polgármesteri hivatalt. Az ombudsman megállapította, hogy a kifogásolt telepek jogerős telephelyengedélyek alapján működnek, amelyek jogerőre emelkedésétől már több mint egy év eltelt, így vizsgálatukra nem terjedt ki a hatásköre.
A panaszosok 2003-ban kelt, a Hivatalhoz címzett beadványukban egyértelműen arról nyilatkoztak, hogy a telepengedélyezés rendjéről szóló kormányrendelet alapján kérik a hatóság eljárásának megindítását. A biztos hangsúlyozta, hogy ha a panasz egyértelműen a telepek működésével kapcsolatos, a jegyzőnek a kormányrendelet alapján kell eljárnia. Bár a jogszabály alkalmazásában csak a közvetlen szomszédok minősülnek ügyfélnek a telepengedélyezési eljárásban, ez nem jelenti azt, hogy a nem közvetlen szomszédok a telep működésével kapcsolatban panasszal ne léphetnének fel. Ekkor az eljáró hatóság kötelessége a bejelentésben foglaltak vizsgálata és a szükséges intézkedések megtétele.
A kiadott telepengedélyeket a jegyzők ellenőrzik, ekkor a szakhatóságok bevonásával módjuk van a környezethasználat mértékének vizsgálatára is. Megalapozott lakossági panasz alapján a tevékenység gyakorlóját kötelesek a megfelelő intézkedésre kötelezni, vagy a tevékenységtől eltiltani. Az intézkedés kezdeményezői a közigazgatási eljárásban ügyfelek, így a jegyző köteles a megtett intézkedésekről – vagy azok szükségtelenségéről – határozatot hozni, és azt velük is közölni.
Az országgyűlési biztos ebben az ügyben is jelezte, hogy a zajos, bűzös tevékenységet folytató telepeknek a településen belüli elhelyezkedését alapvetően határozza meg a helyi önkormányzat szabályozási terve, fejlesztési elképzelése. Az önkormányzati rendelettel jóváhagyott településrendezési tervek tartalma szakmai helytállóságának vizsgálatára nincs hatásköre, az önkormányzat rendeletalkotási jogán belül szabadon dönt a település területének felhasználásáról. Hangsúlyozta, hogy a konkrét esetben a telepek településen belüli kedvezőtlen elhelyezkedése és megközelíthetősége miatt megoldást csak anyagi eszközöket igénylő beruházás – szervizút – jelenthetne, ugyanakkor ez jelentős anyagi erőforrásokat igényel, melynek befolyásolására az országgyűlési biztos eszközei elégtelenek. Utalt arra is, hogy a panaszosok jogsérelmének elbírálása a polgári jog szabályai alapján is lehetséges, valamint az épületekben a lakók megítélése szerint a forgalom hatására bekövetkezett állagromlás miatt az érintettek kártérítési igénnyel is felléphetnek.
A biztos felkérte a jegyzőt, hogy a lakossági panaszokkal kapcsolatban a jövőben minden esetben a vonatkozó anyagi és eljárási jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően járjon el, és az érdemi döntését foglalja határozatba. A jegyző közölte, hogy a felhívást elfogadja, és amennyiben új beadvány érkezik, a döntését határozatba fogja foglalni
A polgármestert arra kérte, hogy tárja a képviselő-testület elé a jelentésben feltárt problémát, és valamennyi érintett bevonásával, együttműködésük szorgalmazásával járuljon hozzá a probléma mielőbbi megoldásához. Az új közgyűlést tájékoztatta a jelentésről, és ennek eredményéről a biztost értesíteni fogja.
OBH 4362/2005.
Nem okoz visszásságot a kijelölt építésügyi hatáskörben eljáró jegyző, ha az önkormányzati tulajdonú piacon álló felépítmények bontását a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően elrendeli, és a kötelezettséget végre is hajtatja.
A Szeged, Mars Téri Kereskedők, Kisiparosok, Mezőgazdasági Termelők és Vásárlók Egyesülete szóvivője a piac kereskedői nevében előterjesztett panaszában előadta, hogy a szegedi önkormányzat által elhatározott piac korszerűsítés érdekében olyan felépítmények bontását engedélyezték kártalanítás nélkül az azok tulajdonosaival történt megegyezés hiányában, akik a területet a piac üzemeltetőjétől bérlik. A bontási határozat a piac egyik (a jelentésben „B” jelűnek nevezett) telkén valamennyi felépítményre vonatkozik. A beadványban említett másik (a jelentésben „A” jelűnek nevezett) telken álló árusító pavilonok tulajdonosai pedig egyedi bontást elrendelő határozatokat kaptak, akik közül többen már el is bontották a pavilonjukat. Előadta továbbá, hogy a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal az Egyesületet nem tekinti partnernek ezekben az ügyekben, sőt, annak elnökének saját ügyében benyújtott fellebbezését is elutasította.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság alkotmányos elvének érvényesülésével, a tulajdonhoz és a jogorvoslathoz fűződő, valamint a vállalkozáshoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított. Eljárása során tájékoztatást kért a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjétől, valamint Szeged és Makó jegyzőjétől, mint a „B” jelű területet érintő építésügyi eljárásra kijelölt első fokú hatóságtól.
A makói jegyző bontási engedélyt adott a Mars téri piacnak a „B” jelű ingatlanán álló felépítményeire, majd építési engedélyt adott az ugyanezen ingatlanon tervbe vett „Városi piac” építésére, kikötésekkel, mely határozat első fokon jogerőre emelkedett. Az „A” jelű ingatlanon álló pavilonok tulajdonosai által kezdeményezett – a „B” jelű ingatlant érintő –’építésrendészeti eljárást’ a makói építésügyi hatóság elutasította, a határozat fellebbezés hiányában jogerőssé vált. A biztos a makói jegyző eljárást hatáskör hiányában nem vizsgálta.
A vizsgálat során jutott a biztos tudomására, hogy az Egyesület ügyféli jogállása ügyében hozott másodfokú közigazgatási határozat ellen keresetet nyújtottak be (Szegedi Megyei Bíróság azt elutasította), így az Obtv. 29. § (1) bekezdésében foglaltak szerint, azaz, hogy a bíróság a törvény alkalmazásában nem minősül hatóságnak e kérdéskörben nincs vizsgálati lehetősége.
A biztos a szegedi jegyző tájékoztatásából és a rendelkezésére álló iratokból megállapította továbbá, hogy az 1960-as évek végén olyan feltétellel születtek a piacon való árusításhoz a helykijelölő határozatok, hogy a felépítményt csak úgy helyezhetik el, hogy az a piac átépítése esetén a tér más területére áthelyezhető, vagy a tér területéről eltávolítható legyen. A fellelhető építési, fennmaradási engedélyek is ideiglenes jellegűek. Azokban az engedélyező hatóság kikötötte, hogy felszólításra kártalanítási igény nélkül kell lebontani a pavilonokat. A jelentésben „A” jelű ingatlant érintő építésügyi eljárásokkal kapcsolatban a biztos a rendelkezésére álló iratokból megállapította, hogy a bérlők tisztában voltak azzal, hogy a piac rendezésének évtizedes terve valósul meg a beruházással, és az ideiglenes jellegű felépítményüket el kell a piac területéről távolítani.
A jegyző tájékoztatása szerint valamennyi kereskedő megkapta az erre irányuló felszólítást, és csak az önkéntes teljesítés elmaradása miatt került sor a bontási határozatok kiadására. A kereskedők mindegyike tudatában volt annak, hogy a pavilonja ideiglenes jellegű épület, és hogy az csak kártérítési igény kizárásával épülhetett meg. Ezt a tényt azok a kereskedők is tudták, akik utóbb, adás-vételi szerződéssel, és így nem egy esetben jelentős vételár megfizetése mellett váltak a felépítmény tulajdonosaivá.
A fentiek alapján arra a következtetésre jutott az országgyűlési biztos, hogy a hatóság döntései a panaszosok által képviseltek alkotmányos jogait nem sértették.
OBH 4387/2005.
A gyermekek kiemelt védelemhez fűződő jogával összefüggő és a tisztességes eljáráshoz való jog követelményét sértő visszásságot okoz a gyermekotthon vezetése, ha a működésükre vonatkozó előírásokat nem tartják be.
A panaszos a kaposvári Zita Gyermekotthonban uralkodó állapotokat és az intézmény igazgatójának vezetési stílusát sérelmezte. Az általános helyettes több – a gondozott gyermekek alkotmányos jogait érintő – sérelem gyanúja miatt vizsgálatot indított. A megyei gyámhivatal vezetőjét kérte fel a panaszban foglaltak vizsgálatára. A megyei gyámhivatal vezetője a vizsgálatba bevonta a Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézetet (NCSSZI) és a Dél-dunántúli Regionális és Módszertani Gyermekotthont. A helyszínen vizsgálatot tartottak az általános helyettes munkatársai is.
A munkaviszonnyal kapcsolatos panaszok vizsgálatára az intézményt fenntartó megyei önkormányzat közgyűlésének elnökét kérte fel az általános helyettes. A megyei önkormányzat revizora a gyermekek teljes körű ellátását és zsebpénzfolyósításának gyakorlatát vizsgálta. A gyermekotthonban vizsgálatot folytatott az ÁNTSZ Kaposvári Városi Intézete. A helyszíni bejárás tapasztalatai, az NCSSZI és a megyei gyámhivatal által rendelkezésére bocsátott vizsgálati anyagok megállapításai alapján az általános helyettes szükségesnek tartotta az intézmény működésének teljes vizsgálatát a gyermekek alkotmányos jogai érvényesülése szempontjából.
A vizsgálat több – alkotmányos jogokkal összefüggő – visszásságot állapított meg.
A gyermekek kiemelt védelemhez fűződő jogával összefüggő és a tisztességes eljáráshoz való jog követelményét sértő visszásságot okoz a gyermekotthon, ha nem állapítják meg korosztályonként a havi minimális zsebpénzellátás összegét, nem jelölik meg annak forrását, nem határozták meg nyilvántartásának, elszámolásának rendjét, erről az SZMSZ sem rendelkezik, és a gondozottak a zsebpénzüket nem havi rendszerességgel kapják meg. A munkaszüneti napra járó bér szabadnappal való megváltása ellentétes a Munka Törvénykönyvének előírásával, és sérti az elvégzett munka után a munkavállalót megillető jövedelem alkotmányos alapelvét.
A gyermekek tulajdonhoz, továbbá kiemelt gondoskodáshoz fűződő joga sérelmének közvetlen veszélyét keletkezteti, ha a gyermekotthon minden gondozottjának gyámja az intézmény vezetője. A gyermekotthon egészségügyi ellátásának hiányosságai a gondozottak lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez fűződő joga sérelmének közvetlen veszélyét keletkeztetik. A vonatkozó szakmai rendeletben meghatározott képesítésű szakemberek alkalmazásának mellőzése – különös tekintettel a speciális ellátást igénylő gondozottakra – visszásságot okoz a gyermekek lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogával összefüggésben. Visszásságot okoz az intézmény igazgatója, ha fiktív munkáltatói igazolást állít ki a gyermekotthonnal tanulmányi szerződést kötő közalkalmazott részére. A gyermekek kiemelt védelemhez való jogát sérti, ha az intézmény SZMSZ-e nem követi a gyermekotthonban időközben bekövetkezett változásokat. A gondozottak lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez fűződő jogát közvetlenül veszélyezteti, ha gondozási helyük megváltoztatásának kezdeményezésére a gyermekvédelmi törvényben rögzítetteken kívül kerül sor. A tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a gyermekotthonban nincsenek zárható szekrények.
Sérül a gondozottak családi kapcsolathoz való joga, ha nincs a látogatók fogadására alkalmas szoba. A szabadidő teljes szervezetlenségével sérül a gyermekek lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez fűződő joga. A jogbiztonság követelményét sérti, ha az intézmény speciális csoportja nem a megyei önkormányzat Egészségügyi és Szociális Bizottsága által jóváhagyott szakmai program szerint működik, a gondozottak elhelyezése, gondozása, nevelése nem a jogszabályban rögzítettek szerint történik. Súlyosan sérti a gyermekek kiemelt védelemhez fűződő alkotmányos jogát a gyermekotthon speciális ellátást igénylő gondozottak elhelyezésével, továbbtanulásával kapcsolatos „ötletszerű”, következetlen, a kiskorúak érdekeit és a szakmai szempontokat figyelmen hagyó eljárása. A gyermekek kiemelt védelemhez fűződő jogával összefüggő visszásságot okoz, ha az intézmény fenntartója elmulasztja a gyermekvédelmi törvényben előírt ellenőrzési kötelezettségét. Súlyosan sérti a gyermekek kiemelt védelemhez és lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez fűződő jogát, ha gyermekotthon tevékenysége, feladatának teljesítése, működése – különös tekintettel a speciális ellátást igénylő gondozottak vonatkozásában – alacsony színvonalú.
A megyei gyámhivatal a Zita Gyermekotthon működési engedélyét ellátási érdekből – tekintettel arra, hogy a gondozottak elhelyezéséről nem tudnak más módon gondoskodni – 2007. december 31. napjáig meghosszabbította. A megyei gyámhivatal a határozatban felhívta az intézményt fenntartó megyei önkormányzat figyelmét, hogy a gyermekotthon alaptevékenységét az alapító okiratban foglaltak és a hatályos jogszabályok szerint kell kialakítania. A megyei gyámhivatal a gyermekotthonban feltárt hiányosságokról hibajegyzéket készített, azok orvoslására indítványokat, javaslatokat tett. A megtett intézkedésre való tekintettel az általános helyettes a megyei gyámhivatalnak ajánlást nem tett, de a gyámhivatal vezetőjét felkérte, hogy a gyermekotthon működése során feltárt visszásságok orvoslására tett indítványai és javaslatai megvalósulásáról adjon tájékoztatást. A felkérésnek a címzett eleget tett.
Az általános helyettes az ÁNTSZ kaposvári intézetének tiszti főorvosától kért tájékoztatást az egészségügyi hiányosságok orvoslására tett intézkedései teljesítéséről. A tiszti főorvos szerint a feltárt egészségügyi hiányosságok a gyermekotthonban megszűntek.
A megyei főjegyző a gyermekotthonban feltárt hiányosságok pótlására intézkedési tervet készített, az általános helyettes szerint azonban csak részben volt alkalmas az otthon törvényes működésének eléréséhez, ezért a terv kiegészítését kezdeményezte, aminek a főjegyző eleget is tett.
Az általános helyettes a Somogy Megyei Önkormányzat közgyűlése elnökének javasolta, hogy fontolja meg a Zita Gyermekotthon igazgatója vezetői megbízása felülvizsgálatát, végső esetben visszavonását, továbbá gondoskodjon a házirend kifogásolt részeinek kijavításáról, a hiányos dokumentációk pótlásáról, a gyermekek megfelelő elhelyezéséről, a tárgyi és személyi feltételek jogszabály szerinti biztosításáról, a gondozottak szabadidejének szervezéséről és tervezéséről, a jövőben tegyen eleget ellenőrzési kötelezettségének. A közgyűlés elnöke az ajánlást elfogadta, az igazgató vezetői megbízását visszavonta.
Végül az általános helyettes felkérte a Kaposvári Város Ügyészség vezető ügyészét, vizsgálja meg, hogy a Zita Gyermekotthon igazgatója által kiállított fiktív okirattal összefüggésben felmerül-e bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és ennek megfelelően tegye meg a szükséges intézkedéseket. A Kaposvári Ügyészség az intézmény vezetője ellen vádat emelt a Kaposvári Városi Bíróságon.
OBH 4510/2005.
A jogbiztonsághoz fűződő, továbbá a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha a felek kérelmére több esetben ügyintézési határidőn túl, nemegyszer csak a felettes szerv utasítására hozza meg döntését, továbbá eljárása során helytelenül alkalmazza a kapcsolattartásra vonatkozó rendelkezéseket.
A panaszos gyermekei apai és nagyszülői kapcsolattartása ügyében illetékes mezőcsáti gyámhivatal kapcsolattartás végrehajtása során hozott intézkedéseit, és döntéseit sérelmezte. A panaszos külön kifogásolta, hogy az apa a gyermekeket az időszakos kapcsolattartásra karhatalmi segítséggel vitte magához.
Az általános helyettes a vizsgálatot a jogbiztonsághoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indította, és a beszerzett dokumentumok alapján megállapította, hogy a gyámhivatal az apai kapcsolattartás végrehajtására irányuló – mindkét fél részéről benyújtott – kérelmek egy részében nem járt el, döntést nem hozott, vagy túllépte az ügyintézési határidőt, továbbá nem alkalmazta megfelelően a vonatkozó kormányrendelet kapcsolattartás végrehajtására vonatkozó szabályait. Emiatt a megyei gyámhivatal az első fokú hatóság apai kapcsolattartási ügyében hozott minden döntését megváltoztatta, és több alkalommal utasította a hatóságot az eljárások lefolytatására, és az érdemi döntések meghozatalára.
A kapcsolattartási ügyben eljáró gyámhivatal eljárását befolyásolta, hogy a felek egymással és a gyámhivatallal sem voltak képesek együttműködni. A megszámlálhatatlan jegyzőkönyvből és hivatalos feljegyzésből nyomon követhető, hogy a szülők minden vélt és valós problémájukkal – az egymással való kommunikáció hiánya miatt – a hatósághoz fordultak. Ez azonban nem alapozhatta meg a sorozatos jogszabálysértéseket.
Az általános helyettes a nagyszülői kapcsolattartás szabályozása és végrehajtása ügyében folytatott gyámhivatali eljárás vizsgálatát mellőzte, mivel az első fokú gyámhivatal törvénysértéseire a megyei gyámhivatal a fellebbezési eljárások során minden esetben rámutatott.
A vizsgálat összességében megállapította, hogy a gyámhivatal az apai kapcsolattartás végrehajtása során – a megyei gyámhivatal vizsgálata szerint a nagyszülői kapcsolattartásra vonatkozó eljárása során is – a felek kérelmeit több esetben az ügyintézési határidőn túl, nemegyszer csak a felettes szerv utasítására bírálta el, és helytelenül alkalmazta a vonatkozó jogszabályokat, ezzel a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.
A vizsgálat megállapította azt is, hogy nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a gyámhivatal azzal, hogy a kapcsolattartás végrehajtásához karhatalmi segítséget vett igénybe, mert arra a jogszabály lehetőséget ad. A konkrét ügyben rendőri beavatkozásra végül nem is került sor.
Az általános helyettes a megyei gyámhivatal vezetőjét felkérte, hogy a jövőben fokozottan ellenőrizze, és kísérje figyelemmel a mezőcsáti gyámhivatalban folyó hatósági munkát, és a gyámhivatali ügyintézőknek szükség esetén nyújtson szakmai segítséget.
A megyei gyámhivatal vezetője válaszában tájékoztatta az általános helyettest, hogy a jelentésben foglaltakkal egyetértett, és azokat tudomásul vette. Már az ajánlás kézhezvételét megelőzően átfogó szakmai ellenőrzést tartott az első fokú hatóságnál, és a feltárt hiányosságokra felhívta az ügyintézők figyelmét, a felmerült kérdésekben pedig szakmai segítséget nyújtott. Mindennek eredményességét egy újabb szakmai ellenőrzést követően fogja vizsgálni.
OBH 4541/2005.
A tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos visszásságot okoz az oktatási-nevelési intézmény, ha visszatartja a bizonyítvány kiadását.
A panaszos sérelmezte, hogy a tiszacsegei általános iskola azért tartotta vissza gyermekének év végi bizonyítványát, mert ő, mint szülő nem teljesítette gyermeke étkeztetésével kapcsolatos befizetéseket.
Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. Tiszacsege jegyzője – megkeresés alapján indult – vizsgálata szerint az iskola a bizonyítványt év végén csak akkor adja ki, ha a szülő az étkezési díj hátralékát kiegyenlítette. A jegyző felhívta az iskola igazgatójának a figyelemét, hogy az étkezési díj befizetésére más – nem a gyermeket érintő – törvényes intézkedést alkalmazzon.
Az általános helyettes a jegyző megállapítását és intézkedését elfogadta és megállapította, hogy az iskola eljárása sértette a közoktatásról szóló törvényt, azaz a bizonyítvány közokirat, annak kiadását az iskola semmilyen indokkal nem tagadhatja meg, ezzel a tisztességes eljárás követelményével összefüggő visszásságot okozott.
A jegyző megtette a szükséges intézkedéseket, az általános helyettes a vizsgálatát intézkedés nélkül lezárta.
OBH 4553/2005.
A jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha birtokvédelmi eljárása során nem tartja be az eljárására vonatkozó jogszabályokat.
A panaszos az ürömi jegyző birtokvédelmi eljárását kifogásolva fordult az országgyűlési biztoshoz, aki a lefolytatott vizsgálat során – a jegyzőtől kapott tájékoztatás alapján – a következőket állapította meg.
A panaszos Ürömön ingatlant vásárolt, amit ekkor az illetékes földhivatal nyilvántartása szerint csak a szomszéd telekre vonatkozó gázvezetési szolgalmi jog terhelt. Később, a panaszos építési engedély kérelme ügyében indult eljárásban – a szomszéd nyilatkozata alapján – kiderült, hogy a telken más közművezetékek is húzódnak, amelyek sem a földhivatal, sem az építésügyi hatóság nyilvántartásában nem szerepelnek. Azokat a szomszéd szolgalmi jog létesítése nélkül építette ki. A jegyző, mint elsőfokú építési hatóság jogellenesen mégis arra kötelezte a panaszost, hogy a kivitelezés megkezdésének bejelentéséig az ingatlanon húzódó közművezetékeket keresztirányú feltárással pontosan határozza meg. A panaszos birtokvédelmi kérelmet nyújtott be a jegyzőhöz, amelyben intézkedést kért a szolgalmi jog létesítése nélkül kiépített közművezetékek megszüntetésére, és a szomszéd által áthelyezett kerítés miatt.
A jegyző az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvényben meghatározott határidőt jelentősen túllépve hozott határozatot. Abban a kerítés áthelyezésére vonatkozó kérelemnek helyt adott, a birtokháborítás megszüntetésére – a vonatkozó jogszabályban megszabott háromnapos határidőtől önkényesen eltérve – 15 napos határidőt tűzött, a jogellenesen kiépített közművezetékek ügyében pedig hatáskörének hiányára hivatkozva a kérelmet elutasította, amit nem is indokolt meg.
A kerítés áthelyezésére azonban ekkor mégsem került sor, holott a Ptké. rendelkezése szerint a végrehajtásról a jegyző hivatalból lett volna köteles gondoskodni. Mivel az ellenérdekű fél akként nyilatkozott, hogy a kérdéses földterületet több mint tíz éve kizárólagos jelleggel háborítatlanul birtokolja, a jegyző észlelve, hogy a birtoksértés egy éven túli, ezért az eljárás hatáskörén kívül esett volna, a birtokvédelmi határozatot visszavonta, annak ellenére, hogy a Ptk. úgy rendelkezik, hogy a birtokvédelmi határozattal szemben államigazgatási úton jogorvoslatnak helye nincs, a határozat visszavonása azonban jogorvoslatnak minősül.
A határozat visszavonását végül a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal megsemmisítette, a kerítés áthelyezésének végrehajtása iránti intézkedésre Budakalász jegyzőjét jelölte ki. A végrehajtás 2005. október 26-án megtörtént.
A biztos a feltárt visszásságok orvoslására nem tett intézkedéseket, mert a panasz alapjául szolgáló kerítés áthelyezésére vonatkozó határozatot, ha késedelmesen is, de végrehajtották, a közművek vonatkozásában pedig a panaszos végül bírósághoz fordult. Az országgyűlési biztos azonban nyomatékosan felhívta az ürömi jegyző figyelmét arra, hogy a jövőben eljárásai során fokozottan ügyeljen a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek betartására.
A jegyző a figyelemfelhívásban foglaltakat tudomásul vette.
OBH 4686/2005.
A jogorvoslathoz, a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogbiztonsághoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a csapadékvíz elvezetés ügyében elmulasztja a jegyzőkönyvbe foglalt kérelem elbírálását és a határozat meghozatalát.
A panaszos az önkormányzatnak a csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatos eljárását sérelmezte.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy – a több mint 10 évvel korábban jogerőre emelkedett és önkéntes teljesítéssel zárult ügyben – további végrehajtási cselekmény megtételére már nincs lehetősége. A panaszos 2005-ben személyesen jelent meg a körjegyzőségen, ahol egy munkatárs rögzítette a panaszos kérelmét, és a hatóság által tapasztaltakat is, de intézkedésre nem került sor. A panaszos visszajelzést nem kapott, hiánypótlásra sem szólították fel, és határozatot sem kapott. Mindezek hiányában a panaszos joggal várta a visszajelzést és annak közlését, hogy ügyében a hatóság milyen döntést hoz.
A biztos megállapította, hogy a körjegyzőség a csapadékvíz elvezetés ügyében a jegyzőkönyvben foglalt kérelem elbírálásának és a határozat meghozatalának elmulasztásával a jogorvoslathoz, a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogbiztonsághoz fűződő jogokkal összefüggő visszásságot okozott. Ezért felkérte a körjegyzőt, hogy a panaszos ügyében hozza meg az érdemi határozatot, és annak megfelelő kézbesítéséről is gondoskodjon. Felhívta a körjegyző figyelmét arra is, hogy a hatáskörébe utalt ügyekben, a jegyzőkönyvbe foglalt kérelmekről is mindenkor érdemben döntsön.
A körjegyző a kezdeményezést elfogadva a határozatot kiadta.
OBH 4743/2005.
A tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha érdemi döntését az ügyintézési határidőn túl hozza meg, és a jogorvoslathoz való jogot sérti, ha az ügyfél kérelméről nem dönt.
A panaszos sérelmezte, hogy dunaújvárosi gyámhivatal nem tette meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy kisebbik gyermekével – a gyermeket gondozó szülővel kötött egyezség szerint – rendszeres kapcsolatot tudjon tartani.
Az általános helyettes a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a panaszos 2004 augusztusától sorozatosan kérte a gyámhivataltól a kisebbik gyermekével szabályozott kapcsolattartás végrehajtását, tekintettel arra, hogy azt a gondozó szülő nem biztosította számára. A vizsgált időszakban hatályos eljárási törvény nem írta elő, hogy a kapcsolattartásra kötelezett szülőt a végrehajtási eljárásban meg kell hallgatni, ennek ellenére a gyámhivatal az apa végrehajtási kérelmeiről csak 2005 áprilisában hozott érdemi döntést, azt követően, hogy az anyát többszöri sikertelen idézés után 2005. március 18-án nyilatkoztatni tudta. A panaszos szeptember hónapban újabb két kapcsolattartás végrehajtása iránti kérelmet terjesztett elő a gyámhivatalnál, melyre a hatóság ismét az ügyintézési határidőn túl hozott döntést.
A gyámhivatal ezen túlmenően nem bírálta el a gyermeket gondozó szülő végrehajtás felfüggesztésére irányuló kérelmét.
Az általános helyettes vizsgálata során megállapította, hogy a gyámhivatal azzal, hogy az apai kapcsolattartás végrehajtása tárgyában előterjesztett panaszosi kérelmekről a jogszabályban előírt ügyintézési határidőn túl hozta meg érdemi döntéseit, a gyermeket gondozó szülő végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmét pedig nem bírálta el, a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint jogorvoslati joggal összefüggésben visszásságot okozott.
Az általános helyettes a gyámhivatal vezetőjénél kezdeményezte, hogy a jövőben fokozottan ügyeljen a jogszabályban előírt ügyintézési határidők betartására, és minden esetben tegyen eleget határozathozatali kötelezettségének.
Az érintett a kezdeményezést elfogadta.
OBH 4764/2005.
A jogbiztonsághoz, a tulajdonhoz és a jogorvoslathoz való jogokkal összefüggő visszásságot okoz az építésügyi hatóság, ha bejelentésre nem kellő körültekintéssel jár el, nem észleli az engedély nélküli építési tevékenységet, és a bejelentés ügyében nem hoz határozatot.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a lakóházával szemben található épületet, amely 1996-ban kapott fennmaradási engedélyt, több ízben engedély nélkül bővítették, sőt, jelentősen túllépték a telekre érvényes maximális beépítési százalékot is, a hatóság mégsem tesz semmit.
A panaszos bejelentése nyomán 2002. április 25-én, majd 2003. augusztus 19-én helyszíni szemlét tartottak, de érdemi szabálytalanságot nem tapasztaltak. A 2004-ben lefolytatott vizsgálat alapján viszont azt állapították meg, hogy mégis történt engedély nélküli építési tevékenység, de egyértelműen 1996–2000 között. A hatóság szerint azonban a számára intézkedésre nyitva álló – a szabálytalanság tudomásra jutásától számítandó – egyéves határidő már eltelt.
A biztos a hatóságnak a szabálytalan építési tevékenység idejére vonatkozó megállapítását elfogadta, mert azt nincs lehetősége felülvizsgálni, de megállapította, hogy súlyos mulasztást követett a hatóság, amikor a 2002-es és 2003-as helyszíni szemléin nem észlelte a fennmaradási engedélytől való eltérést. A szabálytalanság tudomásra jutása időpontjának ugyanis a panaszos bejelentése tekinthető, amelyet követően az épített környezet alakításáról és védelméről 1997. évi LXXVIII. törvény 48. §-ában meghatározott, intézkedésre nyitva álló egyéves határidő megindult – és eredménytelenül eltelt.
Mivel a hatóság mulasztásának eredményeképpen a szabálytalan építés tekintetében ma már eljárni nem lehet, az eljárás visszásságot eredményezett a jogbiztonság, és az ezzel szervesen összefüggő tisztességes eljárás követelményével, valamint a tulajdonhoz fűződő joggal kapcsolatban. A mulasztás a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot is okozott, mert a hatóság a panaszos korábbi bejelentései ügyében – 1957. évi IV. törvény előírása ellenére – nem hozott határozatot, és ezzel megfosztotta a panaszost attól a lehetőségtől, hogy a bejelentéseit alaptalannak minősítő döntések ellen fellebbezzen.
A feltárt visszásságok közigazgatási úton már orvosolhatatlan, ezért a biztos a konkrét ügyben kezdeményezést nem tett, és az időmúlásra tekintettek már fegyelmi eljárást sem kezdeményezett, de az illetékes jegyzőt felkérte, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a jövőben hasonló esetek ne fordulhassanak elő.
OBH 4765/2005.
A véleménynyilvánításhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség, ha a belső számítógépes fórumához való hozzáférést mások emberi méltóságának védelmére hivatkozva egyes megyékben korlátozzák. A hozzászólások utólagos moderálása nem pusztán joga, hanem kötelessége is a fórum üzemeltetőjének, így amennyiben azt elmulasztja, az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza.
Egy rendőr-szakszervezet titkára sérelmezte, hogy két megyei rendőr főkapitány intézkedése nyomán az érintett megyék rendőri állománya nem fér hozzá a „Holdudvar” nevű teréhez.
Az általános helyettes megkeresésére a belügyminiszter a két megyei rendőr-főkapitány által megszűntetett hozzáférést azzal indokolta, hogy a Holdudvar egyre gyakrabban adott helyet olyan vélemények megjelenésének, amelyek valóságtartalma erősen megkérdőjelezhető volt. A téves információk alkalmasak voltak a hozzászólásokból is tájékozódó állomány félrevezetésére, a hozzászólások gyakran olyan személyeskedő megjegyzéseket tartalmaztak, amelyek esetenként már a becsületsértés, illetve a rágalmazás büntetőjogi tényállásának megvalósítására is alkalmasnak látszottak, vagy mások emberi méltóságát sértették. A Holdudvar többször a rendőri szervezethez méltatlan megnyilatkozások színterévé vált, túlsúlyba kerültek a nem szakmai jellegű témák, amelyeknek a szolgálat hatékony és eredményes ellátásához még áttételesen sem volt köze, sőt az állományt munkaidejében a munkaköri feladatok ellátásától vonta el.
Az országgyűlési biztos már az első, 1996-ban készített beszámolójának „a hatóságok hivatásos állományú tagjainak emberi jogi helyzetéről szerzett benyomások” című fejezetében kifejezte azon meggyőződését, hogy a hatóságok képviselőinek emberi jogi helyzete kihat, illetve visszahat ügyfeleikre.
A Rendőrségi törvény szerint „a rendőrség tiszteletben tartja és védelmezi az emberi méltóságot, óvja az ember jogait”. Az ombudsman szerint a rendőrség e kötelezettségének teljesítéséről egy pillanatra sem feledkezhet meg, ebből a szempontból közömbös, hogy az állampolgárok, vagy éppen saját személyi állománya alapvető jogainak megóvásáról van szó. Azt vizsgálta, hogy a rendőrség a konkrét ügyben érintett személyi állományával szemben miként tett eleget a törvényben foglalt kötelezettségének.
A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy a megyei rendőr-főkapitányok panaszolt intézkedése a cél eléréséhez a lehetséges legszűkebb körre szorítkozott-e. Megállapította, hogy a Holdudvar hozzáférésének letiltása nem lehetett arányban az emberi méltóság védelmének elérni kívánt céljával, mert az intézkedések eredményeként nem pusztán az emberi méltóságot sértő hozzászólások nem jelenhettek meg, hanem semmilyen hozzászólás. Ezen túlmenően sérült az egyéni véleményalkotás lehetősége is, mivel az ahhoz szükséges információk meghatározó része nem volt az érintettek részére megismerhető. Az előzőekre tekintettel megállapította, hogy a két megyei rendőr-főkapitány intézkedésével a véleménynyilvánításhoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.
Az ombudsman megjegyezte, hogy a Hszt. meglehetősen pontosan határozza meg a személyi hatálya alá tartozók véleménynyilvánításának korlátait. Az ombudsman szerint a Holdudvar letiltását – a fenti indokokból következően – ez a rendelkezés sem alapozza meg.
Az általános helyettes áttekintette azt is, hogy miként tehetne eleget a rendőrség a Holdudvar üzemeltetése során az emberi méltóság megóvására vonatkozó feladatának úgy, hogy közben a véleménynyilvánítást csak a szükségesség, arányosság, alkalmasság követelményeinek messzemenően megfelelő mértékben és módon korlátozzák. Az ombudsman szerint a hozzászólások moderálására kizárólag utólag, indokolt, konkrét alapjoggal összefüggő sérelem megszüntetése, vagy éppen a törvényi követelmény biztosítása érdekében, a törlés tényének valamint okának megjelölésével kerülhet sor.
Az ombudsman hangsúlyozta azt is, hogy az említett moderálás nem pusztán joga, hanem kötelessége is a Holdudvar üzemeltetőjének. Amennyiben ezt elmulasztja, az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza.
Az általános helyettes kezdeményezte az országos rendőr-főkapitánynál, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Holdudvar hozzáférésének korlátozására a rendőrség egyetlen szervezeti egységénél sem kerülhessen sor. Javasolta, hogy a moderálás a rendőrség központi, területi és helyi szerveinél ne elvont társadalmi érdekre hivatkozva, hanem indokolt, konkrét alapjoggal összefüggő sérelem megszüntetése, vagy más törvényben foglalt követelmény biztosítása érdekében, a törlés tényének valamint okának megjelölésével történjék.
Az országos rendőr-főkapitány az első kezdeményezést elfogadta, a másodikat pedig az IRM-hez, mint felettes szervhez terjesztette fel. Az igazságügyi és rendészeti miniszter a kezdeményezést elfogadta.
OBH 4768/2005.
A jogbiztonságot sérti az Internetes Pályázatkezelő Rendszer, ha az elektronikus ügyintézés során az ügyfél bejelentkezéseinek időpontjai nem állapíthatóak meg, ha nem lehet minden kétséget kizáróan feltárni, hogy ténylegesen elküldték-e és kézbesítették-e az elektronikus üzeneteket és, hogy ezeket a panaszos megkapta-e, illetve ha a pályázati kiírás és a pályázati útmutató nincs összhangban a hatályos jogszabályokkal.
Egy közhasznú egyesület elnöke fordult a biztosokhoz, mert a Mobilitás Internetes Pályázatkezelő Rendszerében (IPKR) nyújtott be pályázatot, de annak a pályázatkezelését sérelmezte. A pályázat beérkezéséről a panaszos automatikus értesítést kapott az IPKR „üzenőfalán” és e-mailen is. Ezen kívül két további üzenetet is küldtek a panaszosnak az IPKR rendszeréből: 19 nap múlva a hiánypótlási lehetőségről, újabb 13 nap múlva pedig a pályázat érvénytelenségéről.
A panaszhoz mellékelt elektronikus levelezés szerint a panaszos ezt követően 13. napon e-mailen fordult első alkalommal a Mobilitáshoz. „Fellebbezésére”, hiánypótlására, valamint észrevételeire minden esetben elutasító választ kapott. A Mobilitás azzal indokolta a döntését, hogy az Útmutató szerint csak egy alkalommal van mód hiánypótlásra, az erre történő felhívást pedig a panaszosnak elküldték. A panaszos vitatta, hogy hozzá a felhívás megérkezett, a Mobilitástól kérte az üzenetek kézbesítésének igazolását. Ilyen tartalmú iratot azonban sem a panaszos, sem a felügyeletet ellátó miniszter nem juttatott el az általános helyetteshez.
A pályázatok kezelőszervei – a feladatuk, eljárási szabályaik, működésüket szabályozó jogszabályok alapján – általában közszolgáltatónak minősülnek. Közszolgáltatást végző szervnek kell tekinteni valamennyi olyan szervezetet is, amelyekre egy állami támogatásról rendelkező jogszabály, vagy az az alapján hatáskörrel rendelkező szervezet a támogatásokkal kapcsolatos feladatot delegál. Jelen ügyben a Mobilitás a miniszter megbízásával kezelte a pályázatot. Nem mellékes az sem, hogy a vizsgált ügyben egyértelmű a Mobilitás döntésének „kvázi közhatalmi jellege”.
A rendelkezésre álló iratok alapján az ombudsman megállapította, hogy a panaszos a pályázatának benyújtásakor megkapta azt az automatikus üzenetet, amelyben rendszeres bejelentkezésre, és üzenetei figyelésére kérték. A rendelkezésre álló iratok – és az ellentmondásos panaszosi nyilatkozatok – alapján azonban azt nem lehetett megállapítani, hogy ennek a panaszos ténylegesen eleget tett-e. Az IPKR-be való bejelentkezések időpontjára a minisztertől kapott tájékoztatás sem tartalmazott adatot. Amennyiben a bejelentkezések időpontja teljes bizonyossággal nem állapítható meg, az IPKR működése felveti a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét.
Dokumentumok hiányában nem sikerült feltárni, hogy ténylegesen elküldték-e és kézbesítették-e a hiánypótlásra felhívó, majd a pályázatot érvénytelenné nyilvánító elektronikus üzeneteket és azt sem, hogy ezeket a panaszos megkapta-e. Ez önmagában is veszélyezteti a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését.
Az ombudsman vizsgálata során áttekintette azt is, hogy az érintett miniszter felügyelete alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló rendelet (R.), az Útmutató, valamint a pályázati kiírás mennyiben volt egymással összhangban. Ennek során megállapította, hogy sem a pályázati kiírás, sem az Útmutató rendelkezései nem voltak összhangban az R. rendelkezéseivel, hiszen a hiánypótlásra vonatkozó szabályokat attól eltérően állapították meg. Ez is veszélyezteti a jogbiztonság követelményének megvalósulását.
A pályázati eljárás vizsgálata során azt is észlelte az ombudsman, hogy az Útmutató annak ellenére biztosította az elmulasztott hiánypótlás esetén a pályázat – pályázatkezelő általi – érvénytelenné nyilvánításának lehetőségét, hogy a R. az „érvénytelenség” fogalmát nem ismerte. Ezzel ellentétben a R. kifejezetten rendelkezett a hiánypótlás elmulasztása esetén követendő eljárásról akként, hogy pályázatot el kell utasítani. A panasszal érintett ügyben a Mobilitás az Útmutató rendelkezései alapján érvénytelennek nyilvánította a pályázatot, holott erre a R. rendelkezései alapján nem lett volna lehetősége. Ez az eljárása – az Útmutató rendelkezéseire visszavezethető okból – a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott. Az új Útmutató már az Új R. rendelkezéseivel összhangban szabályozza a panaszhoz hasonló eseteket.
Az általános helyettes szerint jelenleg már adottak a technikai és jogszabályi feltételek arra, hogy az elektronikus úton előterjesztett pályázatok elbírálása során a jogbiztonság követelményének megfelelő, és a tisztességes eljáráshoz való jogot is szem előtt tartó módon, megnyugtatóan kerüljenek szabályozásra. A panasszal érintett pályázati eljárásra ugyan nem vonatkoznak a Ket., valamint annak felhatalmazása alapján kiadott, az elektronikus ügyintézés részletes szabályairól szóló 193/2005. (IX. 22.) Korm. rendelet szabályai, ez azonban nem lehet akadálya annak, hogy az említett ügyekre vonatkozó jogszabály (szabályzat, pályázati felhívás) a Ket-ből kisebb változtatással, vagy anélkül átvegyen egyes rendelkezéseket, vagy speciális jogorvoslati lehetőséget biztosítson arra az esetre, ha valaki azt sérelmezi, hogy jogszabálysértő vagy a pályázati kiírásba ütköző módon zárták ki a pályázók közül. Figyelemmel arra, hogy a R. helyébe lépő Új R., az Új Útmutató, valamint az azóta kiírt új pályázatok pályázati kiírásai egymással összhangban vannak, az ombudsman nem tett ajánlást.
A jogrendszer koherenciájának megőrzése, illetve a jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásság megelőzése érdekében javasolta a szociális és munkaügyi miniszternek, hogy a jövőben a pályázati eljárások szabályait a Ket. rendelkezéseire, az elektronikusan benyújtandó pályázatok szabályait pedig a kormányrendelet szabályaira figyelemmel állapítsa meg. A javaslatot a miniszter elfogadta.
OBH 5072/2005.
A tulajdonhoz, a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, a vízelvezetésre vonatkozó határozat kiadásának elmaradásával.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a lakóterületükön a csapadékvíz–elvezetés nem megoldott, mert a szemben lévő telkekről érkező víz a közterületen átfolyva az ő telkükön jelentős károkat okoz. Írásban kérte az önkormányzat segítségét a panasz orvoslására, de intézkedés nem történt.
A biztos vizsgálatot rendelt el, és megállapította, hogy a helyszíni szemlét követően, az önkormányzat felszólította azokat az érintett ingatlantulajdonosokat, akiknek az ingatlanáról kikerülő csapadékvíz a közterületre volt kivezetve. A vizsgálat megállapította, hogy a vízelvezetés megoldására az önkormányzat a jogszabályi előírásokra hivatkozó kötetezést vagy elutasítást tartalmazó határozatot nem hozott. Határozat hiányában az érintettek nem élhettek jogorvoslati jogukkal. Ennek hiányában a közigazgatási eljárás nem fejeződhetett be, és az ügy esetleges bírósági felülvizsgálatának alkotmányos lehetősége is elmaradt. A kötelezést tartalmazó, esetleg elutasító határozat hiánya, a jogorvoslati út igénybevételének elmaradása éveken át megakadályozta, hogy a vízelvezetés problémája megoldódjon. Ez a panaszos ingatlanának védelmét is érinti.
A községben még hiányzik a szennyvízberuházás, ami megoldást adhatna a közműberuházáson túl a csapadékvíz–elvezetés korszerű megoldására is. A biztos rámutatott arra, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkat szabályozó 2004. évi XXX. törvénynek a környezetvédelmet rendező fejezete szerint a települési szennyvíz kezelésére vonatkozó előírásokat Magyarországon fokozatosan, de legkésőbb 2015. december 31-ig kell teljes körűen alkalmazni. A települési szennyvíz kezeléséről szóló 91/271/EGK irányelv kihirdetésére több hazai jogszabályban sor került, elsősorban a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben, illetve az ez alapján megalkotásra kerülő alacsonyabb szintű jogszabályokban.
Az irányelv célja a környezet megóvása a szennyvízkibocsátások káros hatásaitól. A környezetvédelem, mint a különböző jogágak találkozási pontjain elhelyezkedő komplex intézmény, a jogi szabályozás nézőpontjából is számos jogterületet érint, beleértve a magánjogi, a közjogi, s ez utóbbin belül a közigazgatási jogi hivatkozásokat is. A komplexitás azonban nemcsak a jogrendszer szintjén, az egyes jogágak keresztmetszetében jelentkezik, hanem a jogi szabályozási kérdések és a jogon kívüli, elsősorban gazdasági-, pénzügyi jellegű intézmények összefüggésének, illetve kapcsolatrendszerének keresztmetszetében is.
A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény a környezet megőrzését, az ember és környezete harmonikus kapcsolatának kialakítását, környezeti elemeinek és folyamatainak védelmét, s egyben a környezetet megőrző fejlődés biztosítását mondja ki. Alapelvi igénnyel deklarálja a törvény a megelőzés elvét, a környezet terhelésének és szennyezésének csökkentését, a károsodott környezet helyreállításának szükségességét, az emberi egészség védelmét, a természeti erőforrásokkal való takarékos és környezetkímélő gazdálkodás kötelezettségét. A környezeti elemek hosszú távú hasznosíthatóságának megóvása, az erőforrások megújuló képességének megőrzése, a természetes környezeti folyamatok zavartalan működése érdekében meghatározza azon feltételeket, amelyek megvalósításának segítségével az alapvető célok elérhetővé válnak, és egyben biztosítja a lakosság részvételét, a környezet védelmét szolgáló közigazgatási eszközök kialakítását.
Az utalásokkal a biztos arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a településeken kikerülhetetlen feladat a szennyvízberuházás, és az ehhez kapcsolódó csapadékvíz–elvezetés mielőbbi megvalósítása, ami a községben sem elkerülhető. Figyelemfelhívásával a tulajdonhoz, az egészséges környezethez való alkotmányos jogok megóvását és érvényre juttatását kívánta szorgalmazni. Megállapította, hogy az önkormányzat által a két ingatlantulajdonosnak kiadott „felszólítás” nem felelt meg a határozat tartalmi követelményeinek, így az önkormányzat a vízelvezetésre vonatkozó határozat kiadásának elmulasztásával a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.
A biztos felkérte a jegyzőt, hogy a panaszos korábbi kérelme, illetve szükség esetén ismételt helyszíni megtekintés alapján a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével, határozattal döntsön a vízelvetés megoldásáról. A jegyző a kezdeményezésre hónapokig nem válaszolt, ezért a biztos a közigazgatási hivatal segítségét kérte.
A hivatalvezető jelezte, hogy nem teljesítés esetén legvégső esetben a fegyelmi eljárást is kezdeményezni fogja. A jegyző ezt követően hét hónap elteltével a kívánt határozatot kiadta.
OBH 5179/2005.
A jogbiztonság követelményének sérelmét okozta a PSZÁF, amikor az ombudsmani vizsgálatban érintett bankok részére olyan tartalmú állásfoglalást adott, hogy az ombudsman által vizsgált ügyekben a banktitokra vonatkozó szabályokra hivatkozva – az ügyfél külön felhatalmazása hiányában – tagadják meg az ombudsmani megkeresésekre az érdemi válaszadást.
A panaszos egy bank eljárását, hitelezéssel kapcsolatos gyakorlatát kifogásolva a PSZÁF-hoz fordult, de a felügyelet a panaszát nem vizsgálta ki megfelelően, hanem érdemi vizsgálat nélkül fogadta el a bank álláspontját. További két panaszos is hasonló panasszal fordult az országgyűlési biztosokhoz.
Az általános helyettes az érintett bankokat megkereste, de két bank a Hpt. 51. §-a, valamint egy PSZÁF állásfoglalására hivatkozva megtagadta, hogy az ügyben bármilyen adatot vagy dokumentumot – a panaszos külön felhatalmazó nyilatkozatának hiányában – kiadjon, ezért a tényállás feltárására sem volt lehetősége.
A harmadik panaszos szerint az érintett bank helytelen elszámolásokat és fizetési felszólításokat küldött a részére. A PSZÁF a panaszát kivizsgálásra megküldte az érintett banknak, ami azonban azt elutasította. A felügyelet a bank álláspontját további vizsgálat nélkül elfogadta. A panaszos emiatt fordult az ombudsmanhoz.
Az általános helyettes megkeresésre a PSZÁF azt a tájékoztatást adta, hogy a felügyelet a bank válasza, az ahhoz csatolt dokumentumok, valamint a rendelkezésére álló egyéb adatok alapján nem látta indokoltnak felügyeleti eljárás megindítását, a panaszügyet ezért lezárta, de a Hpt. 50–55. §-aira, valamint a 189. §-ára hivatkozva megtagadta a banktitok körébe tartozó dokumentumoknak az ombudsman rendelkezésére bocsátását.
Az általános helyettes jelentésében rámutatott, hogy az Obtv. 18. § (1) bekezdése szerint az országgyűlési biztos a jogerősen befejezett ügyekre vonatkozóan jogosult bármely hatóság – így a PSZÁF – ellenőrzésére. A 18. § (2) bekezdése értelmében pedig az országgyűlési biztos bármely hatóságtól az általa lefolytatott eljárással, illetve az eljárás elmulasztásával kapcsolatban adatokat és felvilágosítást kérhet, továbbá a keletkezett iratokba betekinthet, annak megküldését, illetőleg, ha ez nem lehetséges róluk másolat készítését kérheti. Az Obtv. melléklete meghatározza azon iratok körét is amelyekbe az országgyűlési biztos nem tekinthet be. A PSZÁF-nál, valamint a pénzügyi intézményeknél fellelhető iratok nem tartoznak ebbe a körbe.
A felügyelet álláspontja szerint a Hpt. és az Obtv. rendelkezéseinek együttes értelmezésében a Hpt. rendelkezései – így a banktitokra vonatkozó rendelkezések – speciális rendelkezések az Obtv. általános rendelkezéseihez képest. A bankok és a PSZÁF azért nem kötelesek az ombudsman által kért dokumentumokat megküldeni, mert a Hpt. vonatkozó rendelkezései szerint az országgyűlési biztos nem szerepel azon intézmények között, amelyek – az ügyfél külön felhatalmazása nélkül – jogosultak banktitoknak minősülő információkhoz hozzáférni. Az általános helyettes szerint a helyes jogértelmezés az, hogy a Hpt. és az Obtv. azonos szintű jogszabályok, a Hpt. fogalmilag nem tartalmazhat speciális rendelkezéseket az Obtv. rendelkezéseihez képest.
Minderre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a PSZÁF, illetve annak iránymutatása alapján az érintett bankok a jogbiztonság követelményének sérelmét okozták azzal, hogy az ombudsman kérése ellenére a panasz vizsgálatához szükséges dokumentumok másolatát nem bocsátották rendelkezésére, valamint azzal, hogy PSZÁF a 60/1992. (XI. 17.) AB határozatban foglaltakkal ellentétben kereskedelmi bank részére állásfoglalást adott.
Az általános helyettes felkérte a PSZÁF Felügyeleti Tanácsa elnökét, hogy a felügyelet a jövőben tegyen eleget az Obtv. 18. §-ában foglalt kötelezettségének, az őt érintő vizsgálataiban való felhasználására a kért dokumentumokat és felvilágosítást adja meg, továbbá az általa felügyelt intézmények részére ne adjon ki olyan állásfoglalást, amelynek eredményeképpen az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot keletkeztet.
A Felügyeleti Tanács elnöke, bár vitatta az ombudsmani jogértelmezést, utóbb eleget tett a megkeresésnek.
(Kapcsolódó ügyek: OBH1589/2005., OBH 1040/2005.)
OBH 5267/2005.
A gyermekotthonok átalakítására nyitva álló határidő folyamatos meghosszabbítása sérti a gyermekvédelmi gondoskodásban élők kiemelt védelemhez, továbbá a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jogát. A gyermekeket megillető kiemelt védelemhez, továbbá a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jogaival összefüggésben okoz visszásságot, ha a gyermekotthon speciális csoportjának munkatevében nincsenek kidolgozva a gondozott gyermekek speciális szükségletének megfelelő konkrét fejlesztési tervek, terápiák, hiányzik a szabadidő kulturált eltöltésének tervezése és szervezése. A gyermekotthonban nevelkedő gyermekek tulajdonhoz, továbbá kiemelt gondoskodáshoz való joga sérelmének közvetlen veszélyét keletkezteti, ha a szakmai vezetők a jogszabályban előírtnál több gyermek felett látják el a gyámi, vagyonkezelői feladatokat. Sérül az ifjúság létbiztonságáról, oktatásáról és neveléséről való gondoskodás elve, ha a gyermekotthonban élők nem kapnak rendszeres tájékoztatást pénzvagyonuk állásáról, nagyságrendjéről, az önálló életkezdés elősegítése érdekében a gondozottakat nem készítik fel pénzük hasznos és gazdaságos felhasználására, befektetésére
Egy névtelen beadvány a Megyaszói Gyermekotthon szakmai munkáját, az otthonteremtési támogatás folyósításával kapcsolatos jogsértést, és a gondozottak között folyó fajtalanságot jelezte.
Az általános helyettes a tulajdonhoz, a gyermekek kiemelt védelméhez, a lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A beadványban foglaltakkal kapcsolatban felmerült, hogy sérelmet szenved az ifjúság létbiztonságáról, oktatásáról és neveléséről való gondoskodás elve is. Az általános helyettes felkérésére a megyei gyámhivatal célvizsgálat keretében helyszíni szemlét és meghallgatást tartott, megvizsgálta a gyermekotthon szakmai dokumentumait is.
A megyaszói gyermekotthon területén 2004-ben kialakítottak egy 8 férőhelyes speciális csoportot, amit a volt szolgálati lakásban helyeztek el. A csoport ideiglenes működési engedéllyel rendelkezik. A csoport éves munkatervében hat hónapra tervezte feladatait. A rendelkezésükre álló szakvélemények alapján elkészítették a gyermekek egyéni fejlesztési tervét. A munkaterv – bár nagyon sok szakmai, elméleti, gyakorlati kérdést dolgoz fel – sok vonatkozásban általános megfogalmazású. Nincsenek kidolgozva a gondozott gyermekek speciális szükségletének megfelelő konkrét fejlesztési tervek, terápiák, hiányzik a szabadidő kulturált eltöltésének tervezése és szervezése.
Az általános helyettes megállapította, hogy a speciális csoport munkatervének hiányosságai visszásságot okoznak a gyermekeket megillető kiemelt védelemhez, továbbá a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jogaival összefüggésbe, ezért a gyermekotthon igazgatójánál kezdeményezte, hogy gondoskodjon a speciális csoport munkatervének átdolgozásáról, kiegészítéséről az átdolgozott munkaterv gyakorlatban való megvalósulásának folyamatos figyelemmel kíséréséről, ellenőrzéséről. Az igazgató a kezdeményezésnek eleget tett.
A gyermekotthon közvetlen irányítását két szakmai vezető látja el, akik a gondozott gyermekek gyámjai, vagyonkezelői. Az egyik három „normál”, a speciális csoport és a lakásotthon, a másik négy „normál” csoport és a belső iskola szakmai vezetését végzi. A szakmai vezetők irányítása alatt álló egységekben gondozott gyermekek száma meghaladja a vonatkozó jogszabályban előírt legfeljebb 40, illetve 48 főt.
Mivel a szakmai vezetők a jogszabályban előírtnál több gyermek felett látják el a gyámi, vagyonkezelői feladatokat, egy-egy gyermekkel kapcsolatos teendőre kevesebb időt tudnak fordítani. A vizsgálat megállapította, hogy mindez a gondozott gyermekek tulajdonhoz, továbbá kiemelt gondoskodáshoz való joga sérelmének közvetlen veszélyét keletkezteti. Az általános helyettes a gyermekotthon igazgatójánál kezdeményezte, gondoskodjon arról, hogy egy-egy szakmai vezetőre eső gondozottak száma ne haladja meg az NM rendeltben előírt létszámot. Az igazgató a kezdeményezéssel egyetértett.
A vizsgálat feltárta azt is, hogy a gyermekek nem kapnak rendszeres tájékoztatást pénzvagyonuk állásáról, nagyságrendjéről. Az önálló életkezdés elősegítése érdekében a gondozottakat nem készítik fel pénzük hasznos és gazdaságos felhasználására, befektetésére. Ezen hiányosságok ellentétesek az Alkotmány 16. §-ában foglaltakkal, vagyis sérelmet szenved az ifjúság létbiztonságáról, oktatásáról és neveléséről való gondoskodás elve. Az általános helyettes a gyermekotthon igazgatójánál kezdeményezte, hogy a gondozottak ésszerű pénzfelhasználásához készítsen szakmai tervet. Az igazgató a kezdeményezést elfogadta.
A beadvány azon részét, mely szerint a gyermekotthonban a nagyobb fiúk között évekig folyt a fajtalankodás a gyermekotthon igazgatója és a szakmai vezetők egybehangzóan cáfolták. 2004. évben ugyan volt egy esetük, amikor az erről való értesülést követően az intézmény igazgatója a feljelentést megtette. Az elkövetőket a bíróság elítélte.
A vizsgálat nem igazolta a panasz azon részét sem, miszerint a gyermekotthon egy volt gondozottja 18. életéve betöltésekor annak ellenére kapott otthonteremtési támogatást, hogy vagyona meghaladta a jogszabályban meghatározott értékhatárt.
Végül a vizsgálat megállapította, hogy a gyermekotthon a gyermekvédelmi törvényben előírt átalakítása nem fejeződött be. Az épület jelenlegi állapotában nem alkalmas a gyermekek ott tartózkodására, mindez visszásságot okoz a gyermekeket az állam és a társadalom részéről megillető kiemelt védelemhez, továbbá a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogával összefüggésben.
A jelentés rögzítette, hogy a gyermekvédelmi törvény 2007. november 1-jei hatálybalépése óta a gyermekotthonok átalakítására előírt határidőt már négyszer módosították, a jelenleg hatályos szabályozás szerint az átalakításáról 2007. december 31-éig kell gondoskodni.
Az általános helyettes álláspontja szerint a gyermekotthonok átalakítására nyitva álló határidő folyamatos meghosszabbítása sérti a gyermekvédelmi gondoskodásban élők kiemelt védelemhez, továbbá a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jogát. Tekintettel arra, hogy a kérdés megoldatlansága a szülői gondoskodást nélkülöző gyermekek nagyobb csoportját érinti, indítványozta az Országgyűlésnek, hogy tűzze napirendjére a gyermekvédelmi intézmények működésének megtárgyalását és vizsgálja meg, hogy azok átalakítására van-e a 2007. december 31-ét megelőző időben lehetőség.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium nem látott reális esélyt arra, hogy a gyermekotthonok kiváltása 2007. december 31. előtt megtörténjen, ezért a határidő módosítására irányuló törvénymódosítási javaslatot nem támogatta.
Az általános helyettes a választ tudomásul vette.
OBH 5370/2005.
A jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha nem teszi meg a szükséges intézkedéseket a hatóság által szabályozott nagyszülői kapcsolattartás végrehajtása érdekében. A jogorvoslathoz való jogot sérti, ha a gyámhivatal a végrehajtási kifogás helyett fellebbezési jogot biztosít a panaszosok számára a kapcsolattartás végrehajtása iránti kérelmek tárgyában hozott határozat ellen, ezáltal a panaszosok jogorvoslati lehetőségét szűkíti.
A panaszosok azt sérelmezték, hogy kalocsai gyámhivatal többszöri kérelmük ellenére sem intézkedett annak érdekében, hogy unokáikkal – a gyámhivatal által hozott határozat alapján – kapcsolatot tudjanak tartani.
Az általános helyettes a jogbiztonsághoz fűződő jog gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a gyámhivatal a panaszosok nagyszülői kapcsolattartás végrehajtása iránt benyújtott kérelmeire hozott döntései során nem vette figyelembe a gyámhatóságokról és a gyámügyi igazgatásról szóló kormányrendelet (Gyer.) kapcsolattartásra vonatkozó rendelkezéseit. A Gyer. 27. § (1) bekezdése értelmében a kapcsolattartás célja a gyermek és a kapcsolattartásra jogosult hozzátartozó közötti családi kapcsolat fenntartása. A nagyszülői kapcsolattartás a panasszal érintett ügyben egyetlen esetben sem zajlott a gyámhivatal határozatában foglaltaknak megfelelően, és a kapcsolattartás jogszabályban megfogalmazott célja egy alkalommal sem valósult meg. Ennek ellenére a gyámhivatal a panaszosok végrehajtás iránti kérelmét rendre elutasította, a 2004-ben elmaradt kapcsolattartások kérdésében pedig nem hozott döntést. A gyámhivatal a végrehajtás során hozott határozatait úgy hozta meg, hogy figyelmen kívül hagyta az eljárás során hatályos eljárási törvény rendelkezését – amely szerint a végrehajtás során hozott határozat ellen nincs helye fellebbezésnek, az érdekeltek a határozat ellen végrehajtási kifogást terjeszthetnek elő – vagyis szemben a végrehajtási kifogás lehetőségével, minden esetben fellebbezési jogot biztosított a felek részére.
A panaszosok éltek a számukra biztosított fellebbezési joggal, ami alapján a megyei gyámhivatal egy esetben megsemmisítette az első fokú gyámhivatal határozatát, és a hatóságot új eljárásra utasította, egy esetben pedig az első fokú döntést megváltoztatta.
Az általános helyettes összességében megállapította, hogy a gyámhivatal a nagyszülői kapcsolattartás végrehajtása tárgyában hozott törvénysértő döntéseivel, illetve azzal, hogy a 2004-ben elmaradt nagyszülői kapcsolattartások végrehajtása kérdésében nem hozott döntést, a jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okozott. Ugyancsak visszásság keletkezett azzal, hogy a gyámhivatal a másodfokú hatóság által elrendelt új eljárást a jogszabályban előírt 30 napos ügyintézési határidőn belül nem folytatta le.
A gyámhivatal megsértette a jogorvoslathoz való jogot is azzal, hogy a végrehajtási kifogás helyett fellebbezési jogot biztosított a panaszosok számára a kapcsolattartás végrehajtása iránti kérelmek tárgyában hozott határozat ellen, ezáltal a panaszosok jogorvoslati lehetőségét szűkítette.
Az általános helyettes a gyámhivatal vezetőjét felkérte, hogy a jövőben a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása során – a Gyer. rendelkezéseit figyelembe véve – valamennyi kérelemről döntsön.
Kezdeményezte, hogy a végrehajtás során hozott határozatok esetében fokozottan ügyeljen – a 2005. november 1-je után indult ügyekben – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) szabályainak betartására. A gyámhivatalának vezetője a kezdeményezést elfogadta.
OBH 5374/2005.
Az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség, ha a kizárólag passzív ellenállást tanúsító személyekkel szemben, az arányosságot meghaladó módon alkalmaz kényszerítő eszközöket. A jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az Ügyészségi Nyomozó Hivatal, ha eljárását nem terjeszti ki az elöljárók felelősségének vizsgálatára is.
H. Csaba miskolci lakost a miskolci DVTK Stadionnál a rendőrök bántalmazták, és ennek következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyben az Ügyészségi Nyomozó Hivatal hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt nyomozást folytatott, de a bűncselekményt elkövető rendőrök kilétét nem sikerült felderíteni, ezért a nyomozást felfüggesztették. A panaszos kártalanítási igényét a főkapitány elutasította. Álláspontját azzal indokolta, hogy a parancsnoki kivizsgálás a rendezőkre és rendőrökre támadó szurkolók megfékezése érdekében tett intézkedéseket jogszerűnek és szakszerűnek minősítette. A panaszos sérelmezte, hogy az Ügyészségi Nyomozó Hivatal nem vizsgálta a bántalmazás helyszínén jelen lévő, parancsnoki feladatokat ellátó rendőrtisztek felelősségét.
A panasz alapján az általános helyettese vizsgálatot rendelt el, és a rendőrkapitányságtól beszerzett iratok alapján a következőket állapította meg: Miskolcon a Diósgyőr-Győr labdarúgó mérkőzés befejeződésekor a diósgyőri szurkolók a kerítésen átugorva bejutottak a pályára, majd visszaszorításukat követően a rendőrök ellen fordultak, és folyamatos kődobálással támadták őket. Az események közelében sok olyan szurkoló tartózkodott – köztük a panaszos is – akik a rendbontásban nem vettek részt, csak kíváncsiságból maradtak a környéken. A panaszost egy sisakos rendőr felszólította, hogy menjen onnan. Visszakérdezte, hogy „miért, én nem csináltam semmit”, mire a rendőr gumibottal ütlegelni kezdte. A panaszos az ütésektől a földre került, ahol tovább ütötték, majd megbilincselték, és másokkal együtt előállították a kapitányságra. Az ütések elleni védekezés közben bal alkarja eltört.
Az előállított személyek ellen csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt eljárás indult. Az Ügyészségi Nyomozó Hivatal bizonyítékok hiányában megszüntette a nyomozást H. Csabával, és négy másik személlyel szemben, mivel több tanú alátámasztotta azt az állításukat, hogy a dobálásban nem vettek részt, csak a tömegben álltak. H. Csaba feljelentése alapján ugyancsak az Ügyészségi Nyomozó Hivatal folytatta le az eljárást. Beszerezték az egyik kereskedelmi TV csatorna videofelvételeit, amelyen a mérkőzés utáni rendőri intézkedések egyes részleteit – a panaszos és más, támadó magatartást nem tanúsító személyek bántalmazását is – rögzítették. A nyomozás során a mérkőzés utáni rendbontás megszüntetésére kivezényelt rendőrök parancsnokai tanúkénti kihallgatásuk során, a felvételen látható rendőröket nem ismerték fel, azt nyilatkozták, hogy azok nem tartoztak a közvetlen beosztottaik közé. A Nyomozó Hivatal a nyomozást felfüggesztette, a határozat elleni panaszt a Legfőbb Ügyészség elutasította.
A futballhuliganizmus megelőzése, illetve visszaszorítása érdekében szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat felhatalmazta a belügyminisztert, hogy utasítsa a rendőrséget arra, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel járjon el a nézőtéri erőszak megelőzése, illetve visszaszorítása érdekében. A rendőrségről szóló törvény szerint a tömeg szétoszlatására irányuló csapaterő alkalmazása során a rendőrség a helyszínen lévők egyéni felelősségét nem vizsgálja. Ennek figyelembevételével, a panaszossal és társaival szembeni rendőri intézkedés annak ellenére jogszerű volt, hogy az eljárások során nem cáfolt vallomásaik szerint nem követtek el semmit, a rendbontásban, kődobálásban nem vettek részt. A panaszos is elismerte, hogy a rendőrök először felszólították arra, hogy hagyja el a területet. A panaszos az utasításának nem tett eleget, ezért vele szemben – előzetes figyelmeztetés után – jogszerűen kerülhetett sor testi kényszer alkalmazására, amely azonban indokolatlanná és jogtalanná vált attól a pillanattól kezdve, hogy ellenállása megszűnt. Nincs helye a kényszerítő eszköz további alkalmazásának, ha az ellenszegülés megtört és a rendőri intézkedés eredményessége enélkül is biztosítható.
Minden szintű elöljáró feladata, hogy az alárendeltjeit a rájuk vonatkozó szabályok betartására késztesse, és ehhez a hatáskörébe tartozó valamennyi törvényes eszközt igénybe veheti. Az egyik parancsnok a videofelvétel által bizonyíthatóan az esemény közvetlen közelében volt, ezért kötelessége lett volna a közbelépés a bántalmazás megakadályozására, illetve – amennyiben valóban nem ismerte személyesen a rendőrt – az elkövető utasítása neve és szolgálati helye közlésére.
Az általános helyettes felszólította a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy alárendelt szerveinél a jogsértő cselekmények kivizsgálása megfelelő alapossággal történjen, és érvényesüljenek az elöljárói felelősségválallás követelményei. A jelentést tájékoztatásul megküldte a megyei főügyésznek.
A főkapitány az ajánlást elfogadta, a parancsnoki és beosztotti állomány részére kötelezően előírta a jelentésben foglaltak, és a kapcsolódó jogszabályok oktatását. A megyei főügyész elöljárói intézkedés elmulasztása bűncselekmény gyanúja miatt eljárást kezdeményezett a Katonai Ügyészségen. A Katonai Ügyészség a nyomozást lefolytatta, de azt – mivel a bűncselekmény nem volt kétséget kizáróan bizonyítható – megszüntette. A megszüntetés elleni panaszt a Katonai Főügyészség elutasította.
OBH 5468/2005.
A tulajdonhoz, a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a viharkár ügyekben elmulasztja a kárenyhítési igény minden részletre kiterjedő elbírálását és a határozat meghozatalát.
A panaszos sérelmezte, hogy a család tulajdonát képező, viharkárt szenvedett ingatlan helyreállítása érdekében, Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzatától nem kapott segítséget.
Az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el és megállapította, hogy a kárfelmérés a panaszos esetében is megtörtént, de a kárfelmérő jelentése szerint az ingatlan üresen állt. Ezt követően a panaszos ügyében nem történt intézkedés. A panaszos érdeklődésére szóban tájékoztatták, hogy részére nem jár támogatás, mivel a támogatás feltétele, hogy az ingatlan a káresemény idején életvitelszerűen lakott legyen. A panaszos szóbeli kérelméről írásos feljegyzés, jegyzőkönyv nem készült. A jegyző ezt követően sem értesítette a panaszost, hogy – mely jogszabály alapján – miért nem jár támogatás, annak ellenére, hogy a felméréssel az eljárás az ő ügyében is megindult.
A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos ügyében döntés nem született. Az eljárás során a hatóságnak módja lett volna minden tényt bemutatni, felvonultatni a panaszos által felhozott indokokat. Hivatkozni kellett volna a kormányrendeletben lévő lehetőségekre, és ily módon az összes körülmény figyelembevételével dönteni.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat a kárenyhítési ügyben, a kárenyhítési igény minden részletre kiterjedő elbírálásának és a határozat meghozatalának elmulasztásával a tulajdonhoz, jogorvoslathoz, tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okozott.
Felkérte a jegyzőt, hogy a panaszos kárenyhítési ügyében hozzon érdemi határozatot, és gondoskodjon annak megfelelő kézbesítéséről. Felhívta, hogy a hatáskörébe utalt ügyekben mindenkor, érdemben döntsön, illetve ha szükséges, a szóban előadott kérelmekről készítsen jegyzőkönyvet.
A jegyző a kezdeményezést elfogadta, a határozatot meghozta, és a későbbiekben azt is jelezte, hogy a döntése ellen a panaszos nem élt fellebbezéssel.
OBH 5516/2005.
A holttestek megtekintésére vonatkozó jogi szabályozás hiánya súlyos visszásságot okoz a kegyeleti joggal összefüggésben. A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség eljárása, ha egy közlekedési balesetben elhunyt személy ellen indítanak eljárást.
A panaszos a Kalocsai Rendőrkapitányság által a közlekedési balesetben elhunyt édesapja ellen folytatott szabálysértési eljárást, ill. azt sérelmezte, hogy hivatalosan semmit sem tud arról, hogyan történt a baleset. Kifogásolta, hogy az édesapja holttestét sem a kórházban, sem a köztemető halottasházában nem tekinthette meg.
Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint a kegyeleti jogot érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, és megkereste a kórház főigazgató főorvosát, a megyei, és az országos rendőrfőkapitányt.
A megállapított tényállás szerint 2005. augusztus 25-én, Kalocsán a panaszos elektromos kerekesszékkel közlekedő édesapját egy autó elütötte. A baleset helyszínén a Kalocsai Rendőrkapitányság beosztottja tartott szemlét, és megállapította, hogy a panaszos édesapja parkoló gépjárművek közül – feltehetően körültekintés nélkül – hajtott ki az úttestre, és nem adott elsőbbséget a szabályosan közlekedő személygépkocsinak. A panaszos édesapját mentővel a bajai kórházba szállították, ahol még aznap délután meghalt.
A közlekedésrendészeti alosztály vezetője 2005. augusztus 25-én kelt határozatában – halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a panaszos édesapja ellen indított büntetőeljárásban – igazságügyi orvos-szakértőt rendelt ki a holttest boncolására. Az alosztályvezető 2005. szeptember 8-án – közúti közlekedés rendjének megzavarása miatt a panaszos édesapja ellen indított szabálysértési eljárásban – eseti műszaki szakértő kirendeléséről határozott. Az ügy ezt követően az Igazgatásrendészeti Osztályra került át. A szabálysértési hatóság 2005. október 4-én kelt határozatában – az eljárás alá vont személy halálára tekintettel – megszüntette a panaszos édesapjával szemben közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt indult eljárást. A panaszost kérelme nyomán a szabálysértési főelőadó október 4-én kelt levelében arról tájékoztatta, hogy a szabálysértési törvény alapján a szabálysértési határozatot nem kézbesítheti részére.
A kórház főigazgatója szerint a panaszos édesapjának halála rendkívüli halálesetnek minősült, ezért az ügyben a rendőrségnek volt hatásköre az államigazgatási eljárás lefolytatására. A halál bekövetkezésének pillanatától a rendőrhatóságnak van joga a holttesttel rendelkezni; az egészségügyi intézményt a holttest megőrzésének a kötelezettsége terheli. Az intézmény a hatósági boncolást megelőzően, hatósági felhatalmazás nélkül nem jogosult arra, hogy a holttest bemutatását biztosítsa.
A megyei rendőrfőkapitány álláspontja szerint a szabálysértési hatóság jogszerűen tagadta meg a határozatot kézbesítését a panaszos részére, aki nem minősült résztvevőnek (eljárás alá vont személynek, védőnek, sértettnek) a szabálysértési eljárásban. A szabálysértési ügyintéző szóban tájékoztathatta volna az ügy körülményeiről a hozzátartozót, de az írásbeli kérés csak a határozat megküldésére irányult. Az emberi együttérzés általános követelményeire tekintettel ugyanakkor felhívta a városi kapitányságvezetők figyelmét, hogy a jövőben – az adatvédelmi szempontokra is figyelemmel – adják meg a szükséges tájékoztatást az elhunytak közeli hozzátartozói részére. Utasította továbbá a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetőjét a panaszos megkeresésére, és arra, hogy adjon felvilágosítást az elhunyt édesapja ügyében.
Az Eütv. értelmében rendkívüli halál esetén hatósági eljárást kell lefolytatni, és el kell rendelni az elhunyt hatósági boncolását. Az országos rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint függetlenül attól, hogy a bekövetkezett halál rendkívüli-e vagy sem, orvos által elvégzett halottvizsgálatot kell tartani. A halottvizsgálati bizonyítvány tartalmazza, hogy az orvos szükségesnek tartja-e a hatósági boncolást. A hatósági boncolás elrendelésétől kezdve a holttesttel az eljáró hatóságon kívül más nem rendelkezhet. A holttest megtekintésének igényéről az egészségügyi intézmény, vagy a halottasház illetékese értesíti az eljáró hatóságot. A hatósági boncolást végző orvos véleményének kikérése után a hatóság egy tagja megjelenik a holttest tárolásának helyén, és a boncmester, ill. a temetkezési vállalkozó (vagy képviselője) jelenlétében lehetővé teszi a holttest megtekintését a hozzátartozók számára. Ahol megoldható a holttest ablakon keresztül történő bemutatása, ott ezt a hatóság tagjának közreműködése nélkül lehetővé teszik a hozzátartozók számára.
A holttestek megtekintésének ezen szabályai ugyanakkor nincsenek jogszabályban rögzítve. A vizsgált esetben sem az egészségügyi intézmény, sem a halottasház képviselője nem értesítette az eljáró hatóságot a panaszos igényéről, és senki sem tájékoztatta a panaszost arról, milyen körülmények között tekintheti meg az édesapja holttestét.
Az általános helyettes mindezekre tekintettel megállapította, hogy súlyos visszásságot okozott az emberi méltósághoz való jogból levezethető kegyeleti joggal összefüggésben, hogy nem tették lehetővé a panaszos számára az elhunyt édesapja holttestének megtekintését. Javasolta az igazságügyi és rendészeti miniszternek, hogy — az egészségügyi miniszterrel együttesen, a hatályos rendelet megfelelő kiegészítésével — a közeli hozzátartozók kegyeleti jogának biztosítása érdekében az Eütv. szerinti rendkívüli halál esetén követendő (büntető, ill. közigazgatási) eljárásokban rögzítse a holttestek megtekintésének szabályait. A miniszter többszöri sürgetést követően válaszolt, és a javaslatot elfogadta.
A Kalocsai Rendőrkapitányságon előbb ideiglenes számon büntető, majd általános számon szabálysértési eljárás indult a panaszos elhunyt édesapja ellen. Az eljárások megindításakor figyelmen kívül hagyták azt az alapvető tényt, hogy az „elkövető” az eljárás megindításának időpontjában már halott volt. A büntetőeljárási törvény értelmében az elkövető halála, mint büntethetőséget megszüntető ok, büntetőeljárási akadályt képez. A szabálysértési törvény ugyan a felelősséget megszüntető okok között nem szabályozza az elkövető halálát, de tekintettel arra, hogy az eljárás alá vont, jogokkal rendelkező és kötelezettségekkel terhelt személy csak élő személy lehet, szabálysértési eljárást sem lehet az eljárás megindításának időpontjában már elhunyt személy ellen indítani. Amennyiben az eljárás alá vont személy az eljárás megindítását követően hal meg, akkor van helye az eljárás megszüntetésének.
A cselekmény minősítése sem a jogszabályoknak megfelelően történt, hiszen a közúti baleset okozásának elkövetője csak az a járművezető lehet, aki másnak – legalább súlyos – sérülést okoz. A panaszos kerekes székkel közlekedő édesapja ugyanakkor a KRESZ szabályai szerint gyalogosnak minősült, ráadásul ő maga sérült meg a baleset következtében. A közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértését pedig azért nem követhette el a panaszos édesapja, mert — a konkrét körülményeket figyelembe véve — nem veszélyeztette más vagy mások életét.
Az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrkapitányság eljárása a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, ezért felkérte a megyei rendőrfőkapitányt, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy az irányítása alá tartozó rendőri szervek a balesetben elhunyt személyekkel szemben ne indítsanak se szabálysértési, se büntetőeljárást; és legyenek figyelemmel az elhunyt személyek közeli hozzátartozóinak kegyeleti és eljárási jogaira.
A rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta.
OBH 5588/2005.
Nem okoz visszásságot, ha a temetőkben a Halottak Napja környékén érvényes általános gépkocsi-behajtási tilalom alól a rászorultaknak nem a nyitvatartási idő teljes időtartamára, hanem csak meghatározott idősávban engednek kivételt.
Két mozgásában korlátozott panaszos azt sérelmezte, hogy a Rákospalotai Köztemető biztonsági szolgálata Halottak Napja környékén nem akarta őket autóval beengedni a temető területére. A Budapesti Temetkezési Intézet Rt. (BTI) belső rendelkezése értelmében 2005. október 28. és november 1-je között a Fiumei Úti Sírkert és az Újköztemető kivételével minden, a BTI kezelésében lévő fővárosi temetőbe tilos volt gépjárművel behajtani. Kivételt csak rászorultak esetében tettek, és kizárólag 7.00–12.00 óráig. Az általános gyakorlat szerint, amennyiben a gépjárműben olyan személy tartózkodik, aki érvényes mozgássérült igazolvánnyal rendelkezik, a portaszolgálat a gépjárművet beengedi a temetőbe. Egyéb esetben mérlegelik az idős, esetleg beteg látogató állapotát, és ezt követően döntenek a behajtás engedélyezéséről. A korlátozást a BTI tájékoztatása szerint az indokolja, hogy Halottak Napján, illetve az azt közvetlenül megelőző/követő időszakban a látogatók száma ugrásszerűen megnő, aminek következtében a gépjárművel való közlekedés fizikailag szinte lehetetlenné válik, és veszélyt jelent a gyalogos látogatók biztonságára.
Az országgyűlési biztos szerint a behajtási tilalom, elsősorban nagyobb területű temetők esetén, a rászorultak – mozgáskorlátozottak, idősek, betegek – számára megnehezítheti a halottak nyughelye előtti tiszteletadást, a kegyeleti jog gyakorlását. Különösen akkor, ha az őket szállító gépjármű esetleg csak a temető bejáratától messze tud parkolni. Mindazonáltal a többi látogató is joggal tarthat igényt arra, hogy nyugodt körülmények között róhassa le kegyeletét, és ne zavarja gépjárműforgalom a csendes emlékezést. A temetőkben továbbá a gyalogos közlekedés biztonságát is garantálni kell (különösen, hogy a gépjárművek és a gyalogosok ugyanazt a belső úthálózatot használják).
A biztos megállapította, hogy a BTI a különböző érdekek összemérését elvégezte, és azzal, hogy az általános gépkocsi-behajtási tilalom alól a rászorultaknak bizonyos kivételeket engedett, az esélyegyenlőség megteremtésére irányuló intézkedést tett. A panasz ezért lényegében csak a hátrányos helyzet kiegyenlítését célzó pozitív diszkrimináció mértékére irányult (a panaszosok ugyanis a kedvezmény mértékét, az időbeli korlátot tartották szűkösnek). Ennek viszont nincs egyértelmű alkotmányossági mércéje.
Nem állapított meg azonban visszásságot a biztos a tájékoztatáshoz való joggal kapcsolatban, mert álláspontja szerint az évek óta szokásos gyakorlatnak megfelelő korlátozásokról megfelelő módon (média, szórólapok) tájékoztatták a nyilvánosságot, és az elérhető tájékoztatók tartalmának csekély eltérése a gyakorlatban a látogatók számára hátrányos következményekkel nem járt. A biztos felkérte azonban a BTI-t az eltérések megszüntetésére.
Annak felderítésére, hogy a temető alkalmazottai esetleg méltatlanul, udvariatlanul bántak a panaszosokkal, a biztos eszközei nem elégségesek, ezért felhívta a figyelmet az együttműködés és a kölcsönös figyelem fontosságára.
Budapest rendőrfőkapitánya közölte, hogy a rendőrség a jövőben a Halottak Napjával kapcsolatosan a Rákospalotai Köztemető környékét is kiemelt fontossággal kezeli, ott a mozgáskorlátozottak számára külön parkolóhelyeket jelölnek ki, illetve fokozott figyelmet fordítanak a mozgáskorlátozott személyek parkolásának a segítésére.
A biztos az intézkedést üdvözölte, és kérte, hogy azt – a szükségleteknek megfelelően – lehetőleg minden budapesti temetőre terjesszék ki.
OBH 5624/2005.
A kézbesítési vélelem megdöntésével kapcsolatos jogi szabályozás hiánya a szabálysértési eljárásban súlyos visszásságot okoz a jogállamiságból levezethető jogbiztonság követelményével, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben. Visszásságot okoz a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben a rendőrség eljárása, ha nem a törvényes eljárási rendnek megfelelően hívja fel adatszolgáltatásra a gépjármű üzembentartóját.
A panaszos beadványában a vele szemben a VI-VII. kerületi Rendőrkapitányság által folytatott szabálysértési eljárást, illetve a határozat kézbesítésének a körülményeit sérelmezte.
Az általános helyettes az alkotmányos jogokat érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, és az érintett hatóság vezetőjétől az eljárási iratok megküldését kérte.
A megállapított tényállás szerint a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója egy szabálytalanul parkoló gépjármű vezetőjével szembeni intézkedést követően feljelentést tett a BRFK VI-VII. kerületi Rendőrkapitányságon. A járművezető a helyszíni bírság kifizetését megtagadta. A jármű üzembentartója a panaszos volt. A rendőrhatóság 2004. október 25-én a panaszost – szabálysértési eljárás megindítása céljából – adatszolgáltatásra hívta fel, de a panaszos az adatközlő nyilatkozatot tartalmazó levelet nem vette át. Ezt követően az ügyet másik számra iktatták, majd a panaszost meghallgatásra idézték a VI. kerületi bejelentett lakcíméről, de a tértivevény „nem vette át” jelzéssel érkezett vissza. A szabálysértési hatóság 2005. január 19-én kelt határozatában a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt indított eljárást megszüntette, mert kétséget kizáróan nem volt bizonyítható, hogy a szabálysértést a gépjármű üzembentartója követte el. Közúti közlekedési igazgatási szabályok megsértése – a gépjárművezető személyére vonatkozó adatszolgáltatás elmulasztása – miatt ugyanakkor elmarasztalták a panaszost, és 15 ezer forint pénzbírsággal sújtották.
A határozat sikertelen kézbesítését követően a szabálysértési hatóság 2005. június 9-én elrendelte a pénzbírság adók módjára történő behajtását, és megkereste a VI. kerületi Önkormányzatot. A panaszos – az önkormányzat más címre küldött idézésére reagálva – július 27-én panasszal fordult a rendőrséghez. A panaszt a Pesti Központi Kerületi Bíróság kifogásként bírálta el, és 2005. szeptember 7-én kelt végzésében elutasította. A bíróság megállapította, hogy a határozat 2005. február 8-án szabályszerűen kézbesítettnek minősült, a kifogás előterjesztésére a panaszosnak 8 nap állt rendelkezésére, igazolási kérelmet pedig az elmulasztott határnaptól számított három hónapon túl nem lehet előterjeszteni.
A szabálysértési törvény (Sztv.) 74. § (3) bekezdésében – más bírósági és hatósági eljárásokhoz hasonlóan – megfogalmazott törvényi vélelem alapján az iratokat a kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, illetőleg az átvételt megtagadta. Az Sztv. 71. § (1) bek. értelmében a határidő elmulasztása esetén igazolási kérelmet lehet előterjeszteni, melynek jogvesztő határideje három hónap.
Az Alkotmánybíróság 46/2003. (X. 16.) AB határozatában megállapította, hogy „a jogalkotó alkotmányellenes helyzetet idézett elő azzal a mulasztásával, hogy nem szabályozta az erre irányuló törvényekben és más jogszabályokban a hivatalos irat postai kézbesítéséhez fűződő, bírósági és más hatósági eljárásban általánosan érvényesülő vélelem megdöntésének lehetőségét.” Az Alkotmánybíróság felhívta a jogalkotót, hogy feladatának 2004. június hó 30. napjáig tegyen eleget. Az Alkotmánybíróság döntése nyomán az Országgyűlés elfogadta a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó szabályokat tartalmazó egyes törvények módosításáról szóló 2004. évi LXV. törvényt. A törvény módosította az 1952. évi III. törvény (Pp.), az 1957. évi IV. törvény (Áe.) és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) kézbesítésre vonatkozó szabályait, és bevezette a kézbesítési vélelem megdöntésének intézményét. Az 1998. évi XIX. törvény (Be.) szabályait a 2004. évi CXXXII. törvény módosította, lehetőséget teremtve a kézbesítési vélelem megdöntésére. Az Áe.-t felváltó 2004. évi CXL. törvény (Ket.) szintén rögzíti a kézbesítési vélelem megdöntését. Az Sztv. vonatkozó rendelkezéseit ugyanakkor nem módosították, így a szabálysértési eljárásban – a polgári peres, a büntető és a közigazgatási hatósági eljárással szemben – a kézbesítési vélelem továbbra is megdönthetetlen.
Az általános helyettes megállapította, hogy a szabálysértési eljárásban a kézbesítési vélelem megdöntésével kapcsolatos jogi szabályozás hiánya súlyos visszásságot okoz a jog jogbiztonság követelményével, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben.
Arra tekintettel, hogy az OBH 3652/2005. számú ügyben, 2006. június 20-án kelt jelentésében már javaslatot tett az igazságügyi és rendészeti miniszternek az Sztv. megfelelő módosítására, amit a miniszter elfogadott, új ajánlást nem fogalmazott meg, csupán azt fenntartotta. A miniszter jelezte, hogy az alkotmányellenes helyzetet az új szabálysértési törvénnyel kívánják orvosolni, amelynek kidolgozása a 2007. évi jogalkotási programban szerepel.
A konkrét ügyben a VI-VII. kerületi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya folytatott szabálysértési eljárást 2004. október 20-tól, majd december 10-től két különböző szabálysértési ügyszámon, aminek az oka az iratokból nem derült ki. Az adatszolgáltatásra való felhívásban tájékoztatták a panaszost, hogy nyilatkozata a szabálysértési eljárásban tartalmilag tanúvallomásnak tekintendő. Ismertették vele a tanúvallomásra, a kötelező adatszolgáltatásra és a nyilatkozattételre vonatkozó szabályokat. A közigazgatási eljárásra vonatkozó szabályokat viszont a szabálysértési eljárásban nem lehet alkalmazni. A hatóságnak el kell tudnia dönteni, hogy szabálysértési vagy államigazgatási eljárást folytat egy adott ügyben, és ennek megfelelően kell alkalmaznia a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.
Az általános helyettes kifejtette, hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott a szabálysértési hatóság eljárása, ezért az országos rendőrfőkapitányt felkérte, hogy gondoskodjon arról, hogy – az ismeretlen gépjárművezetők által elkövetett szabálysértések felderítése során – az adatszolgáltatásra való felhívás országosan egységes, törvényes eljárási rendben, a hatályos jogszabályok által megszabott keretek között történjen.
A rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta, és elismerte, hogy az egyes hatóságoknál valóban eltérő gyakorlat alakult ki, de 2006 augusztusában új, egységes eljárási rendet dolgoztak ki. Eszerint a szabálysértési eljárást ismeretlen személy ellen, az elkövetés helye szerint illetékes rendőrkapitányságon, szabálysértési számon történő iktatással kell megindítani. Az üzembentartó az eljárás megindításakor tanú lehet, akit – szóban vagy írásban – nyilatkoztatni kell.
OBH 5874/2005.
A jogbiztonsággal, valamint az egészséges környezethez való joggal összefüggő visszásságot okoz a környezetvédelmi hatóság, ha nem szerez érvényt határozatának, intézkedési kötelezettségét elmulasztja, illetve eljárása elhúzódik.
Egy panaszos a tápiószecsői polgármesteri hivatal elhúzódó eljárását kifogásolta egy ún. vályoggödör felszámolásának elmulasztása miatt, amelyet egyes állampolgárok illegális hulladék-elhelyezésre használnak. Az országgyűlési biztos a vizsgálat során a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Természetvédelemi és Vízügyi Felügyelőségtől kért tájékoztatást.
A biztos jelezte, hogy több panasz is érkezett az ország különböző területeiről, melyekben az illegálisan történt hulladék-elhelyezéssel érintett területekkel kapcsolatos kifogásokról számoltak be. Hangsúlyozta, hogy a közszféra tulajdonában álló, felszámolandó lerakók esetében a települések vezetőinek sok feladattal és problémával kell megbirkózniuk. Ez a helyzet állami segítséget és kidolgozott megoldásokat igényel. Megállapította, hogy a Felügyelőség több hatósági intézkedésével megtiltotta a hulladékbeszállítást, és hatósági kötelezéseiben előírta, hogy ennek további lehetőségét az önkormányzatnak ki kell zárnia, gondoskodnia kell a terület megfelelő bekerítéséről, megfelelő őrzéséről. A felügyelőség többször észlelte, hogy az önkormányzat elmulasztotta a határozata teljesítését, de döntése kikényszerítésére nem tett meg mindent. Utalt arra, hogy a felügyelőség már 2003-ban kötelezte az önkormányzatot a terület környezetvédelmi felülvizsgálati dokumentációjának és rekultivációs tervének benyújtására, a kötelezést azonban csak 2005-ben adta ki.
A biztos azt is megállapította, hogy a tárgyi ügyben nem került sor a felügyelőség részéről a környezetvédelmi normák szerinti közigazgatási jogi felelősség érvényesítésére. Feltárta azt is, hogy a jegyző a hozzá érkezett feljelentések alapján többször indított szabálysértési eljárást a gödörben jogellenesen hulladékot elhelyezőkkel szemben, bírságot azonban nem szabott ki velük szemben. Megállapította, hogy a felelősség érvényesítésére vonatkozó normák előírásai a jegyzői gyakorlatban hiányosan valósulnak meg, a jegyző részlegesen látja el a vizsgálat tárgyát képző környezetvédelmi feladatait. Kezdeményezte, hogy a felügyelőség igazgatója soron kívül intézkedjen a korábbi határozata végrehajtására, illetve, hogy kötelezéseinek szerezzen érvényt, az azokban foglaltakat hajtassa végre, továbbá, hogy a jövőben munkatársai kísérjék figyelemmel a kötelezést tartalmazó határozatok végrehajtását, szükség esetén a felelősségre vonás terhe mellett. Felkérte arra is, hogy munkatársai ügyeljenek az eljárási határidők betartására, a környezeti elemek intézményes védelmén keresztül, a környezetvédelmi közigazgatási jogintézményeket alkalmazzák.
Az ombudsman felkérte a jegyzőt, hogy a jövőben lehetőség szerint alkalmazza a rendelkezésére álló jogintézményeket, így szabjon ki hulladékgazdálkodási bírságot. A polgármestert és jegyzőt arra kérte, hogy dolgozzák ki a probléma kezelésére együttműködésük lehetőségeit, mozdítsák elő a lakosság aktív részvételét, pl. polgárőrség felállításával, illetve falugyűlés tartásával. Javasolta a polgármesternek, hogy a képviselő-testülettel fontolják meg a környezetvédelmi alap létrehozását, amelynek egyik bevételi forrása a jegyző által kivethető bírság lehetne.
A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli minisztert arra kérte, hogy nyújtson segítséget az önkormányzatnak az előtte nyitva álló finanszírozási eszközökről, pályázatokról. A felügyelőség intézkedett a környezetvédelmi felülvizsgálati dokumentációról szóló határozat teljesítéséről, a végrehajtási bírság kiszabhatósága miatt nyilatkozattételre szólította fel az önkormányzatot.
A polgármester értesítette a biztost, hogy az illegális lerakás megakadályozása miatt a polgárőrséggel felvették a kapcsolatot, Az önkormányzat által foglalkoztatott közterület-felügyelő szintén ellenőrzéseket tart a területen.
OBH 6027/2005.
A tisztességes eljáráshoz való jogot sértő visszásságot okozott a vámhatóság azzal, hogy hatáskörébe nem tartozó ügyben járt el és így rendelkezett szankció kiszabásáról.
A Salgótarjáni Fővámhivatal Mobil Ellenőrző Csoportja 2005. augusztus 3-án a 21. számú főúton, a mátraszőlősi parkolónál ellenőrzés alá vonta a panaszos, mint egyéni vállalkozó tulajdonát képező belföldi árufuvarozást végző tehergépjárművet. Az ellenőrzés alkalmával a gépjármű vezetője a pénzügyőrök kérésére nem tudta bemutatni a közúti árufuvarozói engedély kivonatát. A vámhatóság szerint a gépjármű üzemben tartója – a panaszos – megszegte a közúti közlekedésről szóló, többször módosított 1988. évi I. törvényben meghatározott kötelezettségét azzal, hogy a belföldi árufuvarozói engedély kivonatát nem tartotta a gépjárművön. E jogsértés miatt a Salgótarjáni Fővámhivatal a panaszost 400.000 Ft bírság megfizetésére kötelezte. A panaszos fellebbezését a másodfokon eljáró Vám- és Pénzügyőrség Észak-Magyarországi Regionális Parancsnokság elutasította. A vámhatóság a panaszos méltányossági kérelmét is elutasította.
A panasz alapján felmerült visszásság gyanúja miatt az általános helyettes azt vizsgálta, hogy a vámhatóságnak volt-e hatásköre az ellenőrzés lefolytatására és a bírság kiszabására.
A vizsgálat során megállapította, hogy a vámhatóság valamennyi jármű okmányait ellenőrizheti, hiszen anélkül nem állapítható meg, hogy a jármű belföldi, vagy nemzetközi személy- vagy áruszállítási feladatot lát-e el. Az okmányok ellenőrzése alapján határozható meg, hogy fennáll-e a vámhatóság hatásköre a további ellenőrzésre, intézkedésre, vagy szankcionálásra. Hatáskörének vizsgálatát a vámhatóság minden eljárása során köteles elvégezni. Ha az ellenőrzés alá vont jármű nemzetközi forgalomban vesz részt, akkor minden esetben fennáll a vámhatóság hatásköre, belföldi forgalomban részt vevő járművek esetében azonban csak akkor áll fenn a vámhatóság hatásköre, ha a Kkt. 20. § (7) bekezdése alapján a közlekedési hatóság a belföldi forgalom ellenőrzésébe a vámhatóságot bevonta, vagyis közreműködői szerepet kapott. A Kkt. 20. § (7) bekezdés b) pontja tehát nem jelent automatikus felhatalmazást az eljárásra, szükséges az is, hogy a közlekedési hatóság a vámhatóságot bevonja az ellenőrzésbe. A vizsgálat alapját képező, szóban forgó ellenőrzés során a közlekedési hatóság nem volt jelen, és semmilyen módon nem vonta be a vámhatóságot a közúti forgalom ellenőrzésébe.
Tekintettel arra, hogy az első fokon eljárt vámhatóság hatáskörébe nem tartozó ügyben járt el és így rendelkezett szankció kiszabásáról, a tisztességes eljáráshoz való jogot sértő visszásságot okozott. Ugyanilyen visszásságot okozott a másodfokon eljáró vámhatóság is azzal, hogy hatáskörének hiányát eljárása során nem észlelte.
Az általános helyettes ajánlást tett a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokának, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a jövőben a vámhatóság valamennyi egysége a hatáskörének fennállását minden ügyben folyamatosan vizsgálja, és csak a hatáskörébe tartozó ügyekben járjon el. Jelentését megküldte a legfőbb ügyésznek is, javasolva hogy a vámhatóság szóban forgó határozatát valamint az azt megelőző eljárást vizsgálja meg, és vizsgálatának eredményéhez képest a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény szerinti hatáskörébe utalt, szükséges intézkedést tegye meg.
A jelentésben foglaltakra az érintettek még nem reagáltak, a válaszadási határidő még nem telt le.
OBH 6035/2005.
A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz a gyámhatóság, ha a másodfokú hatóság új eljárásra utasítja, de az új eljárást indokolatlanul késedelmesen kezdi meg. A gyermek családi kapcsolathoz fűződő jogával összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha a panaszos tájékoztatása ellenére nem végez érdemi eljárási cselekményt, nem hoz határozatot annak érdekében, hogy a volt feleség ne hiúsíthassa meg a gyermekével való kapcsolattartását.
A panaszos a sárbogárdi gyámhatóság és a gyámhivatal eljárását sérelmezte. Előadta, hogy a kérelmére lefolytatott eljárásban a gyámhatóság a volt feleségénél elhelyezett tíz éves gyermekét védelembe vette. A határozatot a megyei gyámhivatal eljárási hibákra hivatkozva megsemmisítette, és a hatóságot 2005 júniusában új eljárásra utasította. Az új eljárás során a panasz 2005. novemberi beadásáig még nem született határozat.
A panaszos sérelmezte azt is, hogy 2004 decemberétől több alkalommal jelezte a gyámhivatalnál, hogy gyermekével való apai kapcsolattartása meghiúsult, kérte az elmaradt kapcsolattartások pótlását, de kérelmeire a gyámhivatal csupán egy alkalommal, 2005. február 25-én hozott határozatot.
Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz, a jogorvoslathoz való jog, továbbá a gyermek kiemelt védelemhez fűződő joga sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A gyermek védelembe vétele tárgyában indult eljárás vizsgálata során az általános helyettes megállapította, hogy a megismételt eljárásban a gyámhatóság a tényállást teljes körűen tárta fel. A gyermekjóléti szolgálattól javaslatot és környezettanulmányt kért, beszerezte a gyámhivataltól a kapcsolattartás végrehajtása tárgyában keletkezett iratokat, személyesen meghallgatta az anyát, a családgondozót, a panaszos ügyvédjét, pszichológus szakértőt rendelt ki. A gyámhivatal megítélése szerint a gyermek a konfliktusos apai kapcsolattartások miatt került veszélyeztetett helyzetbe, védelembe vételét emiatt rendelte el.
A vizsgálat megállapította, hogy az első és másodfokon eljáró hatóság a gyermek védelembe vételét a hatályos jogszabályok alapján rendelte el, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem okozott. A gyámhatóság az új eljárást azonban indokolatlanul késedelmesen kezdte meg, ezzel a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.
A panaszos elsőként 2004 novembere végén jelezte a kapcsolattartás meghiúsulását. Ekkor kérte gyermeke pszichológiai vizsgálatát is. December elején a panaszos kérte, hogy gyermeke anyját a hatóság nyilatkoztassa a karácsonyi kapcsolattartásról. A panaszos volt felesége jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatában kijelentette, hogy nem engedi el a gyermeket kapcsolattartásra. A panaszos ekkor kérte gyermeke védelembe vételét is. A gyámhivatal nem hozott határozatot a panaszos gyermeke pszichológiai vizsgálatát indítványozó kérelméről, a védelembe vételi eljárás lefolytatására vonatkozó kérelmet pedig nem tette át a gyámhatósághoz.
A gyermek anyját a gyámhivatal 2004. január 30-án már figyelmeztette magatartása következményeire. Tekintettel arra, hogy az anya jegyzőkönyvbe mondta, hogy nem kíván eleget tenni a bíróság által szabályozott kapcsolattartásnak, a gyámhatóság jogszerűen sújthatta volna bírsággal, illetőleg kötelezhette volna költségtérítésre. A hatóság az anyát azonban csak 2005 februárjában – a panaszos ismételt jelzéseit követően – figyelmeztette, illetőleg ekkor kötelezte költségtérítésre is.
A panaszos folyamatos jelzéseire, amelyekben arról tájékoztatta a gyámhivatalt, hogy a volt felesége meghiúsította, vagy nem a bírósági ítélet szerint biztosította a kapcsolattartást, a gyámhivatal mindössze annyit tett, hogy jegyzőkönyvben nyilatkoztatta az anyát, amit megküldött a panaszosnak. A gyámhivatal 2005 februárjától az apai kapcsolattartás végrehajtása érdekében egyetlen határozatot sem hozott.
Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal mulasztása sérti a jogbiztonság követelményét és a gyermek családi kapcsolathoz fűződő jogát, a határozathozatal mellőzése pedig a jogorvoslathoz való alkotmányos jog sérelmét keletkezteti. Felszólította a sárbogárdi jegyzőt és a sárbogárdi gyámhivatal vezetőjét, hogy a határozataikat jövőben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben előírt határidőben hozzák meg, és azt is kérte, hogy a jövőben az ügyfelek kérelméről érdemben döntsenek.
Az érintettek a kezdeményezést elfogadták.
OBH 6097/2005.
A jogbiztonság követelményét sérti az önkormányzat, ha rendeletében magasabb szintű jogszabály felhatalmazása nélkül jelzálogjog kikötésér írja elő.
Egy súlyosan mozgáskorlátozott asszony fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert az óbudai önkormányzat képviselő-testülete az általa reálisnak tartott összeg töredékét, mindössze 238.000 Ft vissza nem térítendő támogatást biztosított lakásának akadálymentesítésére. Azt is kifogásolta, hogy a támogatási megállapodás biztosítására az önkormányzat jelzálogjogot, illetve 5 évre elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztetett be. Álláspontja szerint, ez a tény önmagában is megalázó, és ugyancsak sérti az alkotmányban biztosított szociális biztonsághoz fűződő jogát.
A jelzálogjog alapítással összefüggésben az országgyűlési biztos OBH 3120/1999. számon már folytatott vizsgálatot. Annak megállapításait, valamint a 31/1996. (VII. 3.) AB határozatot figyelembe véve, a biztos a helyzet korrekt feltárása érdekében vizsgálatot rendelt el, és törvényességi ellenőrzésre kérte fel a közigazgatási hivatala vezetőjét.
A hivatalvezető megállapította, hogy a vissza nem térítendő támogatás összegszerűségének vizsgálata nem indokolt, mert a lakásépítés-, és vásárlás önkormányzat általi támogatása nem jogszabály kötelező előírása alapján történik, hanem az önkormányzat önként vállalt feladatainak egyike. Ebből következően az igénylők magas száma és a rendelkezésre álló pénzügyi forrás függvénye a kérelmek teljesíthetősége. Ez indokolhatta, hogy az önkormányzat a panaszos számára csupán az igényelt összeg alig több mint felét tudta biztosítani. Az önkormányzat rendeletével — a vissza nem térítendő támogatás biztosítékául — alapított jelzálogjogról azonban megállapította, hogy törvénysértő, annak megalkotására a képviselő-testületnek ugyanis nem volt felhatalmazása. Felszólította a képviselő-testületet, hogy a törvényesség helyreállítása érdekében hatvan napon belül vizsgálja felül a jogszabályi előírásokat és szüntesse meg az alkotmánysértő helyzetet.
A biztos megállapította, hogy a szociális törvény – az adósságkezelési támogatási forma kivételével – a szociális támogatások tekintetében nem teszi lehetővé jelzálog alapítását. Az önkormányzat a konkrét ügyben olyan támogatás biztosítására alapít rendeletével zálogjogot, amely különös méltánylást érdemlő rászorultságon alapuló, továbbá vissza nem térítendő forrás a súlyosan mozgáskorlátozott, rokkant személy számára.
Az alkotmánybírósági határozat értelmében az önkormányzat nem jogosult rendeletében zálogjog előírására. Ilyen felhatalmazást törvényi előírás nem tartalmaz, a Ptk. 685. § a./ pontja pedig a 251. §-t („zálogjog jogszabály alapján is keletkezhet”) nem említi azok között a rendelkezések között, amelyek tekintetében az önkormányzati rendelet általános értelemben is jogszabálynak minősül.
A vizsgálat szerint a jelzálog alapítását lehetővé tevő rendeleti szakasz alkotmánysértő, de arra tekintettel, hogy a közigazgatási hivatal vezetője ezt megállapította, a biztos további intézkedést nem tartott indokoltnak, mert az alapjog sérelmét a törvényességi kontroll rendezte, és a visszásságot segített a jogszabályoknak megfelelő útra terelve orvosolni.
A biztos a szociális biztonsághoz való alapjog kérdésében azonban nem állapított meg alkotmányos visszásságot, mert az akadálymentesítésre lehetőséget jelentő helyi önkormányzati feladatvállalás nem azonos az állam objektív ellátási kötelezettségével, amely a panasz alapjául szolgált körülményektől függetlenül központi forrásokból, a fogyatékosok jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapján pályázati úton ugyancsak igénybe vehető. Az önkormányzati autonómia részét képezi annak eldöntése, hogy az önkormányzat a kötelezően ellátandó feladatai mellett milyen egyéb szociális jellegű támogatást vállal, így ezt a biztos nem vizsgálhatta.
A jegyző a jelentés alapján kezdeményezte a képviselő testületnél a rendelet érintett szakaszának olyan módosítását, hogy a jelzálogjogot nem a rendelet alapján, hanem a Ptk. vonatkozó szakaszára hivatkozva a féllel kötött szerződéssel alapította. A biztos nem értett egyet ezzel a megoldással sem, ezért ismét felhívta a jegyzőt és a közigazgatási hivatal vezetőjét a törvénysértő állapot megszüntetésére.
A panaszos kérelmére a biztos ismételten felkérte a hivatalvezetőt, hogy szerezzen érvényt a törvényességi észrevételének és hívja fel a jegyzőt a törvénysértő állapot megszüntetésére.
A hivatalvezető az Alkotmánybírósághoz fordulva indítványozta a törvénysértő önkormányzati rendelkezés megsemmisítését.
(Kapcsolódó ügy: OBH 3173/2006.)
OBH 6107/2005
Kételyeket ébreszt a modern és ügyfélbarát közigazgatás és közszolgáltatás nyújtás elve maradéktalan teljesülésével kapcsolatban az, hogy bár kifejezetten ez irányú tájékoztatási kötelezettsége sem a temető fenntartójának, sem pedig a temetkezési szolgáltatást nyújtónak nincs, nem hívják fel a temettető figyelmét, hogy az urnás betemetés a sírhely használati idejét nem hosszabbítja meg. Ez azonban önmagában nem sérti a jogbiztonsághoz való alapjogot.
Az összevontan kezelt ügyek panaszosai a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. (BTI) rákoskeresztúri temetője három parcellájának lezárásával kapcsolatos eljárását sérelmezve fordultak az országgyűlési biztoshoz. Azt kifogásolták, hogy legkorábban 2005. novemberében kaptak értesítést az eljárás megindításáról, továbbá hogy a temetőben kifüggesztett, a felszámolásról és az exhumálásról szóló hirdetmény mintegy üzleti partnerként kezeli a hozzátartozókat, és nincs tekintettel kegyeleti érzéseikre. Panaszként merült fel egy esetben az is, hogy a parcellába néhány éve történt urnás rátemetés alkalmával nem tájékoztatták a hozzátartozókat arról, hogy a sírhelyek nem lesznek újraválthatók.
A biztos a kegyeleti jogok kapcsán indított vizsgálatot, melyben az illetékes főjegyzőt kérte fel a temetővel kapcsolatban általános vizsgálat lefolytatására, továbbá konkrét vizsgálatot kért arra nézve, hogy a BTI a rá irányadó jogszabályokat betartva járt-e el a kérdéses parcellák lezárása során, és hogy megfelelően tájékoztatta-e a sírhelyet korábban megváltó hozzátartozókat.
Mivel a temetkezési törvényben foglaltak szerint, ha a temetési hely használati ideje lejárt, a temető fenntartója jogosult azt lezárni, így a vizsgált esetben a biztos is azt állapította meg, hogy a parcella felszámolására irányuló döntés jogszerű volt. Hasonlóképpen, jogszerű mind az exhumálás díját, mind pedig az új sírhely megváltásának díját a hozzátartozóval megfizettetni, mivel a fenntartó csak akkor köteles az exhumálás és áttemetés költségeit maga állni, ha arra a sírhely használati idejének lejárta előtt, az ő érdekkörében felmerülő ok miatt van szükség, jelen estben azonban nem erről volt szó.
Bár a biztos elismerte a helyzet jogszerűségét, hangsúlyozta, hogy tekintettel kell lenni egyrészt a hozzátartozók részéről érkező „ellenállás” méretére, illetve a temetkezési törvény alapvető céljaira, az elhunytak emlékének méltó megőrzésére is. Így az erős hozzátartozói ellenállás, valamint a főjegyző állásfoglalására hivatkozással a BTI-t a meghozott döntés revideálására kérte.
Mivel a biztos a hozzátartozóknak küldött tájékoztató levél egy részét aggályosnak találta, a Gazdasági Versenyhivatal közbenjárását kérte, ám a GVH nem találta versenyt sértőnek a levélben foglaltakat.
A BTI a biztos felkérésének eleget téve a parcellákban eltemetettek hozzátartozói számára az áttemetésre nyitva álló határidőt 2008. december 31.-éig meghosszabbította, továbbá a tájékoztató levél vitatott fordulatát kijavította.
A biztos az intézkedést elfogadta.
OBH 6108/2005.
Az eleve zajos lakókörnyezetben újabb zajforrások megjelenése a lakosság jogos panaszát váltja ki.
A panaszos a lakóhelyéhez közeli parkban késő éjjelig tartott zenés rendezvényeket és egy fővárosi szórakozóhely zajos működését sérelmezte.
A panaszos lakóhelye a főváros legforgalmasabb közlekedési csomópontjai közé tartozik. Közismert, hogy a városi főútvonalak mentén a közúti közlekedésből eredő zajterhelés jelentősen meghaladja a határértéket.
A biztos megállapította, hogy amennyiben a szórakozóhely üzemeltetője a zajkibocsátási határértéket betartja és a programok a helyi rendeletben előírt időpontig befejeződnek, közigazgatási úton nincs lehetőség fellépni. Bár a zenei berendezésbe a határérték betartását biztosító limitert építettek, a helyszínen végzett zajvizsgálat jelentős túllépést állapított meg, ami megkérdőjelezi az eszköz megfelelő működését.
A szabadtéren tartott rendezvényekkel kapcsolatban a biztos utalt a 2004-ben végzett átfogó vizsgálatára, amelyben egyebek mellett megállapította, hogy a lakóházak közelében különösen a közöttük lévő területek alkalmatlanok hangerősítős zenés szabadtéri rendezvények lebonyolítására.
Az életminőség további romlásának megelőzése, az amúgy is terhelt lakókörnyezet újabb terhelésektől való megóvása, és ezzel együtt a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog védelme érdekében a biztos felkérte a kerületi jegyzőt, hogy a jövőben a 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet által lehetővé tett eseti túllépést csak különösen indokolt esetben engedélyezze. Gondoskodjon a zaj- és rezgésterhelés rendszeres műszeres vizsgálatáról, és túllépés esetén éljen a jogszabályban foglalt hatáskörével. Felkérte a Fővárosi Önkormányzat Várostervezési és Városképvédelmi Bizottságát, hogy a kérelmek elbírálásakor vegye figyelembe az OBH 3071/2003. számú, valamint a mostani jelentés megállapításait. Végül felkérte a Fővárosi Közterület-felügyelet vezetőjét és a budapesti rendőr-főkapitányt, hogy gondoskodjanak a szabadtéri rendezvények kiemelt ellenőrzéséről.
A biztos a válaszokat elfogadta, az abban foglaltakat beépítette a szabadtéren tartott rendezvények lakókörnyezetre gyakorolt zavaró hatásai tárgyában végzett átfogó vizsgálatába.
OBH 6118/2005.
A tulajdonhoz, a jogorvoslathoz, a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal, valamint a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha birtokvédelmi eljárás keretében felszólító levelet küld a határozat meghozatala helyett.
Egy panaszos azt sérelmezte, hogy a kápolnai jegyző a szomszédja ellen többször is kezdeményezett birtokvédelmi ügyében érdemi intézkedést nem foganatosított, és az esetleges intézkedéseiről sem adott számára megfelelő tájékoztatást, ezért alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt a biztos vizsgálatot indított és megkereste a jegyzőt.
A panaszos 2003-ban és 2004-ben is kérte a jegyzőtől, hogy járjon el birtokvédelmi ügyükben, és helyszíni ellenőrzést ugyan végeztek, de annak eredményéről nem értesítették. Több alkalommal fordult a közigazgatási hivatalhoz, ahonnan a panaszát a jegyzőnek továbbították azzal, hogy az eljárást folytassa le, hozzon határozatot, és az ügyben eddig történtekről tájékoztassa a kérelmezőt.
A jegyző többször küldött felszólító levelet a panaszos szomszédjának, ez azonban nem pótolja a jogszabályban meghatározott alakszerű határozatot, hiszen a jogokról és kötelezettségekről határozatban kell rendelkeznie, amely ellen biztosított a jogorvoslat. A birtokvédelmi kérdésben hozott határozat ellen az a fél, aki a jegyző határozatát sérelmesnek tartja, a bíróságtól kérheti a határozat megváltoztatását.
A biztos megállapította, hogy a határozat meghozatalának elmulasztásával a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz, a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal, valamint a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott a jegyző, ezért felkérte, hogy haladéktalanul hozzon határozatot.
A jegyző elismerte a jelentésben megfogalmazott hiányosságokat, de arra tekintettel, hogy a közigazgatási hivatal vezetője a panaszos kezdeményezése alapján az eljárásból kizárta és az eljárás lefolytatására másik jegyzőt jelölt ki, már nem áll módjában a határozatot meghozni.
A biztos arra hívta fel a jegyző figyelmét, hogy a jövőben az ügyintézési, válaszadási határidőket és hatásköri szabályokat körültekintő alkalmazza, és az ügyek lezárásaként hozza meg a szükséges a határozatokat.
OBH 6137/2005.
A védelemhez való joggal összefüggő visszásságot okoz a nyomozó hatóság, ha nem biztosítja a tetten ért gyanúsított számára a védővel való kapcsolatteremtés lehetőségét.
A panaszos ügyvéd sérelmezte, hogy a „bűncselekmény elkövetésén” tetten ért védencével szemben az eljáró rendőrök kényszerintézkedéseket foganatosítottak, és helyszíni szemlét tartottak, de szabályszerű meghatalmazása ellenére nem tették lehetővé, hogy a helyszínen a védői jogait gyakorolja. A védő panaszát a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal elutasította.
Az általános helyettes a panasz kapcsán megkereste a legfőbb ügyészt ill. az ügyészségi nyomozó hivatal jogutódjának, a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek a vezetőjét.
A megállapított tényállás szerint 2005. augusztus 2-án a panaszos védence és a Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztályának két munkatársa között tettlegességig fajuló konfliktus alakult ki. A területileg illetékes VI. kerületi Rendőrkapitányság járőreinek jelentése szerint a panaszos védencét 16.20-kor – az Rtv. 33. § (1) bek. a, pontja alapján, mivel szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten érték – elfogták, és megbilincselték. A rendőri jelentés rögzítette, hogy a nyomozó iroda három, civil ruhás munkatársa szolgálati célból, szolgálati gépjárművel közlekedett a Podmaniczky utcában, mikor a panaszos védence által vezetett terepjáró eléjük vágott, majd többször egymás után befékezett előttük. A nyomozó iroda munkatársai ezért úgy döntöttek, hogy intézkedést kezdeményeznek, és keresztbe fordulva a terepjáró előtt megállásra kényszerítették. A nyomozó iroda két munkatársa kiszállt az autóból, és hangosan közölték, hogy rendőrök. A terepjáró vezetője egy ún. viperával (teleszkópos fémbot) a kezében szintén kiszállt, fenyegetőzött, majd mindkét rendőrt megütötte. A közvetlen támadásra tekintettel az egyik rendőr elővette az önvédelmi fegyverét, és a levegőbe lőtt. A figyelmeztető lövés és többszöri felszólítás hatására a támadó végül eldobta a viperát. A járőrök kiérkezéséig a rendőrök közrefogták és a helyszínen tartották a férfit. Elsődlegesen mindkét rendőr sérülését nyolc napon belül gyógyulónak minősítették.
A helyszínen rövidesen megjelent a VI. kerületi Rendőrkapitányság vezetője, aki átvette a helyszíni intézkedés vezetését. A BRFK Központi Ügyeleti Főosztály Akció Osztályának munkatársai, a BRFK bűnügyi főigazgatója, a nyomozó iroda bűnügyi főosztályvezetője szintén a helyszínre mentek, majd értesítették a nyomozó hivatal osztályvezető ügyészét. A kerületi kapitányság bűnügyi technikusa az osztályvezető ügyész egyetértésével elvégezte a helyszíni szemlét. (A szemléről készült jegyzőkönyv szerint „hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folyamatban levő eljárásban” folytattak le helyszíni szemlét 16.50-től 18.00-ig.) A cselekmény során használt viperát a rendőri jelentéshez mellékelték. A jelentés szerint hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt az eljárás megindítása érdekében az ügyben keletkezett iratokat megküldték a nyomozó iroda főosztályvezetője részére. A terepjáró vezetőjét 18.45-kor szabadon bocsátották.
A BRFK beosztottainak jelentése szerint a nyomozó hivatal osztályvezető ügyészével egyeztetve megállapították, hogy a cselekmény alkalmas a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének a megállapítására, mely ügyben az eljárást a nyomozó hivatal folytatja le. A nyomozó iroda főosztályvezetője 2005. augusztus 3-án feljelentést tett a nyomozó hivatalnál a terepjáró vezetőjével szemben, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, súlyos testi sértés kísérlete és közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt.
A gyanúsított – aki korábban szintén az ORFK-nál szolgált – 2005. szeptember 5-i kihallgatása során elmondta, hogy a külső sávban közlekedett, de a sáv megszűnt, ezért besorolt a belső sávba. A mögötte haladó, lesötétített üvegű autóból rádudáltak, majd hirtelen elé vágva megállásra kényszerítették. Az autóból kiszálló két férfi egyikénél fegyver volt, ezért ő is magához vette a gépjárműben tárolt viperát, és miután kiszállt, egyszer megütötte a rá célzó férfit, aki erre a levegőbe lőtt. A másik férfi, akit egyáltalán nem ütött meg, ekkor kezdett el kiabálni, hogy rendőrség, és elővette az igazolványát. Mikor kiderült, hogy mindketten rendőrök, letette a viperát a földre.
A védő panaszt tett az ügyben, mert megítélése szerint a bűncselekmény sértettjei és az elöljáróik aktívan bekapcsolódtak az eljárásba, megváltoztatták a helyszínt, és megakadályozták, hogy a védői jogait gyakorolhassa. Kifejtette, hogy „a védői státusz nem a meggyanúsítással, hanem az elkövetéssel megalapozottan gyanúsítható személlyel szembeni halaszthatatlan nyomozati cselekménnyel áll be. Az elkövető személye ismert volt, őt és a gépkocsiját motozásnak vetették alá, vele szemben lefoglalást foganatosítottak, megbilincselve korlátozták a személyi szabadságában. A tetten ért elkövetőt nem az idézés kibocsátásától illetik a terhelti jogok.”
A panaszt a nyomozó hivatal elutasította, mert nem merült fel arra utaló adat, hogy a rendőrök hivatali helyzetükkel visszaélve a nyomozás kimenetelét befolyásolták volna. „A rendőri intézkedés alapjául szolgáló cselekmény elkövetésének napján a panaszos védencének az ügyben nem volt semmilyen eljárási pozíciója: nem volt sem gyanúsított, sem tanú. A gyanúsítotti jogok, ill. kötelezettségek a gyanúsítotti idézéshez (elfogató parancshoz, körözés kibocsátásához) kötődnek. A védő személye a gyanúsítotti eljárásjogi pozícióhoz kapcsolódik, ezért a védői jogosultságok a gyanúsítotti kihallgatás időpontjában nyílnak meg.”
A legfőbb ügyész helyettese 2006 februárjában arról tájékoztatta az általános helyettest, hogy további vizsgálat szükséges a rendőrség, ill. a nyomozó ügyészség hivatali eljárása szakszerűségének megítéléséhez, és felhívta a Fővárosi Főügyészséget, hogy a vizsgálatot soron kívül végezze el.
A fővárosi főügyész 2006. áprilisi tájékoztatása szerint a helyszínen megjelent nyomozó ügyész a szemle folytatásával egyetértett, ugyanakkor észlelte, hogy az eset megítélése a hivatalos személy elleni erőszak megvalósulása szempontjából ellentmondásos. A kapitányságvezető a helyszínen arról tájékoztatta az ügyvédet, hogy részvételét szükségtelennek tartja, mert az ügynek nincs gyanúsítottja. Az ügyvéd a 2005. augusztus 2-án kelt védői meghatalmazását augusztus 22-én érkezett levélben juttatta el a nyomozó hivatalhoz. A kísérő levél szerint azt a halaszthatatlan nyomozati cselekmény kezdetekor kapta a védencétől, de az eljárási iratokban nincs olyan adat, hogy a helyszínen sor került volna a védő meghatalmazására. A hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozást a nyomozó ügyészség 2006. február 7-én kelt határozatával megszüntette, azonban a főügyészség hivatalból az eljárás folytatását rendelte el. A fővárosi főügyész végül 2006 júniusában küldte meg a védő panaszával kapcsolatos iratokat. A panaszos védő tájékoztatása szerint a védence ellen folytatott nyomozást – bizonyítottság hiányában – megszüntették.
A büntetőeljárás – ha a törvény kivételt nem tesz – nyomozással kezdődik. A nyomozás rendszerint a nyomozás elrendelésével, ill. kivételesen anélkül indul meg, ha az ügyész vagy a nyomozó hatóság – késedelmet nem tűrő okból – nyomozási cselekményt végez (Be. 170. § /4/ bek.). A Be. 177. §-a szerint halaszthatatlan nyomozási cselekménynek egyes kényszerintézkedések (őrizetbe vétel, házkutatás, motozás, lefoglalás), ill. bizonyítási cselekmények (szemle, bizonyítási kísérlet, felismerésre bemutatás) minősülnek; ezek határozattal való elrendelés nélkül elvégezhetőek, de jegyzőkönyvet kell készíteni.
A halaszthatatlan nyomozási cselekmény elvégzésére gyakran „tettenérést” követően kerül sor, vagyis amikor a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a rendőr vagy bárki más elfogja. A Be. 127. § (3) bek. szerint a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt bárki elfoghatja, köteles azonban őt a nyomozó hatóságnak haladéktalanul átadni, vagy a rendőrséget értesíteni. A Be. tehát feljogosítja az állampolgárokat a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személy elfogására, és a nyomozó hatóság kiérkezéséig az elkövető visszatartására. A rendőrséget ugyanakkor az Rtv. hatalmazza fel a szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten ért személy elfogására és előállítására.
A vizsgált ügyben egy speciális helyzet állt elő: A megítélésük szerint bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a nyomozó iroda hatóságként fellépő munkatársai - a Be. 127. § (3) bek. szerinti kényszerintézkedéssel - elfogták, és a VI. kerületi Rendőrkapitányság járőreinek kiérkezéséig a helyszínen visszatartották. A járőrök a terepjáró vezetőjét, mint szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt - az Rtv. 33. § (1) bek. a, pontja alapján - előállítás céljából elfogták, és megbilincselték.
A fővárosi főügyész 2006. áprilisi tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló iratok alapján nem állapítható meg, hogy az elfogott személy ruházatának átvizsgálására az Rtv. vagy a Be. szerinti motozás keretében került sor; a gépjárművét a Be. szerinti helyszíni szemle keretében vizsgálták át. A megküldött eljárási iratok között viszont nem volt olyan dokumentum, ami akár a panaszos motozásának, akár a ruházata átvizsgálásának a leírását tartalmazná. A szemléről készült jegyzőkönyvben ugyanakkor szerepel egy lefoglalásról szóló olyan határozat, ami nem tartalmazza, hogy konkrétan milyen dolgot foglaltak le és kitől. Az iratokból az derült ki, hogy a helyszínen meglehetősen nagy számban jelen levő hatósági személyek kezdettől fogva a terepjáró vezetőjét gyanúsították hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével. A főügyész álláspontja szerint a bűncselekmény megalapozott gyanújának közlését megelőzően az eljárás rendszerint akkor tekinthető meghatározott személy ellen indítottnak, ha az elkövetőt tetten érték.
A hatóság megítélése szerint bűncselekmény elkövetésén tetten ért személlyel szemben az elfogásakor büntetőeljárás indult. A nyomozó hatóság általi motozására ennélfogva csak a Be. szabályai szerint kerülhetett (volna) sor. A Be. 150. § (1) bek. alapján a motozás során a terhelt ruházata, valamint a rendelkezése alatt álló jármű átvizsgálható. A jármű átvizsgálását – amely tehát szintén kényszerintézkedés – ezért nem a szemle (bizonyítási cselekmény), hanem a motozás keretében kellett volna végrehajtani, és – a motozással együtt – jegyzőkönyvben rögzíteni. Az elkövető által használt viperát le kellett volna foglalni, és a lefoglalásról szintén jegyzőkönyvet kellett volna felvenni. A védői meghatalmazás 2005. augusztus 2-án kelt, azt a terepjáró vezetője írta alá, és a meghatalmazás érvényességét később sem vonta kétségbe. A nyomozó hivatal álláspontjával szemben a gyanúsítotti jogok nem kötődhetnek kizárólag a gyanúsítotti idézéshez, hiszen pl. az őrizetbe vett és 24 órán belül kihallgatandó gyanúsított nyilvánvalóan nem kap idézést.
A Be. 43. § (1) bek. értelmében terhelt (a nyomozás során gyanúsított) az, akivel szemben büntetőeljárást folytatnak; a terheltet pedig megilleti a védelem joga. A terhelt védelmét az eljárás bármely szakaszában védő is elláthatja; a nyomozó hatóságnak pedig biztosítania kell, hogy akivel szemben a büntetőeljárást folytatják, a törvényben meghatározott módon védekezhessen (Be. 5. § /3/ bek.).
A 23/2003. (VI. 24.) BM-IM rendelet 4. § (2) bek. alapján a gyanúsított védelemhez való jogát a vele szemben a nyomozó szerv által a bűncselekmény miatt elsőként foganatosított büntetőeljárási cselekmény időpontjától kell biztosítani. Ez azonban a Be.-hez képest szűkítő rendelkezést tartalmaz, ugyanis a rendelet szerint a nyomozó szerv a nyomozó hatóságnak a nyomozásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervezeti egysége; a halaszthatatlan nyomozási cselekményt viszont a Be. 170. § (5) bek. alapján bármely – hatáskörrel és illetékességgel nem rendelkező – nyomozó hatóság elvégezheti.
Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a nyomozó hatóságok – a VI. kerületi Rendőrkapitányság, ill. a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal – eljárása súlyos visszásságot okozott a védelemhez való alkotmányos joggal összefüggésben. Kezdeményezte az érintett szervek vezetőinél, hogy a büntetőeljárásokat a törvényes eljárási rendnek megfelelően, a gyanúsítottak védelemhez való alkotmányos jogát mindenkor szem előtt tartva folytassák le. Az ügyben az országos és a budapesti rendőrfőkapitánnyal egyeztetés van folyamatban.
A fővárosi főügyész egyetértett azzal, hogy az eljárás meghatározott személy ellen indítottnak tekintendő, ha az elkövetőt tetten érték, és hogy a tettenérés szabályai kidolgozatlanok (nincs egyértelmű előírás arra, hogy a hatóságnak biztosítania kell, hogy a tetten ért személy meghatalmazás céljából ügyvéddel kapcsolatba léphessen). A konkrét ügyben – miután nem állapítható meg egyértelműen, hogy az ügyvéd rendelkezett-e meghatalmazással – a nyomozó hatóságok eljárását az ügyvéddel szemben nem tartotta kifogásolhatónak. A nyomozó ügyészség vezetője felhívta a munkatársai figyelmét, hogy a tetten ért elkövetők számára biztosítsák a védelemhez való jogot.
Javasolta az igazságügyi és rendészeti miniszternek a 23/2003. (VI. 24.) BM-IM rendelet módosítását annak érdekében, hogy a rendelet ne tartalmazzon szűkítő szabályozást a törvénnyel szemben; valamint, hogy fontolja meg a tettenérés jogintézményére vonatkozó szabályok kidolgozását. A válaszadás határideje még nem telt le.
OBH 6155/2005
A jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz és a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az építési hatóság, ha az építési engedély kiadásáért „cserébe” szerződés aláírására kényszeríti az ügyfelet, amelyben ingyenesen lemond telkének egy részéről és azt közterület céljára átadja.
Az országgyűlési biztos vizsgálata során megkereste a Békés Megyei Közigazgatási Hivatalt és az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalt (OLÉH).
Megkeresésre a közigazgatási hivatal tájékoztatást adott arról, hogy a békéscsabai önkormányzat a Helyi Építési Szabályzatának és a Szabályozási Terv módosításával az építési övezetnek és annak közterületi (utcai) kapcsolatait a szükséges mértéknek megfelelően új szabályozási szélességben határozta meg. Annak célja, hogy az építési övezetbe előírt szükséges közmű és közlekedési (út, járda) fejlesztéseket a későbbiekben meg lehessen valósítani. A közgyűlés azonban anyagi korlátok miatt nem rendelte el az Étv előírásai alapján, hogy az építésügyi hatóság a teleknek a kiszolgáló út céljára szükséges részét a települési önkormányzat javára igénybe vegye és lejegyezze.
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv) alapján építési munkát végezni e törvényben foglaltak, valamint egyéb hatósági előírások megtartásán túl csak a helyi építési szabályzat és a szabályozási terv előírásainak megfelelően, a beépítésre szánt területen kialakított vagy kialakult építési telken szabad. Ha a település egyes területrészeit érintő kiszolgáló- és lakóút létesítése, bővítése vagy szabályozása szükséges, úgy az építésügyi hatóság a teleknek a kiszolgáló út céljára szükséges részét – kisajátítási eljárás nélkül – a telek fekvése szerinti települési önkormányzat javára igénybe veheti és lejegyezheti. A lejegyzéshez az érdekeltek hozzájárulása nem szükséges, de a telek kiszolgáló út céljára igénybevett részéért a kisajátítási kártalanítás szabályai szerint megállapított kártalanítás jár, amelyről az építésügyi hatóság külön határozatban dönt. Az OLÉH szakmai véleménye is ezt erősítette meg.
Mind az önkormányzat, mind az építési hatóság eljárásával megsértette a panaszosnak az alkotmányban foglalt jogait. Az építési hatóság az engedély megszerzéséhez olyan feltételeket írt elő és olyan ügyben intézkedett, amely nem tartozott a hatáskörébe, ugyan akkor nem járt el hatósági hatáskörében az útlejegyzés érdekében.
A biztos megállapította, hogy ez az ügy is alátámasztja az építési hatóságok sorozatos összeférhetetlenségi problémái miatti, korábbi ombudsmani kezdeményezéseket. Az építési hatóság nem független az őt alkalmazó önkormányzattól, ami sok alkalommal vezet az állampolgári jogok megsértéséhez. Kezdeményezte, hogy a közgyűlés tárgyalja meg a terület igénybevételének szükségességét és intézkedjen, ha az építésügyi hatóság a kiszolgáló út céljára a telek meghatározott részét lejegyezze, egyúttal biztosítsa a szükséges kártalanítást.
A jegyző az építésügyi hatósági hatáskörében kizárólag az államigazgatási hatáskörét és eljárását szabályozó jogszabályok alapján járjon el, ha tőle az ügy tárgyilagos megítélése nem várható el, kérje felügyeleti szervétől másik eljáró hatóság kijelölését. Az építésügyért felelős miniszter kezdeményezze az építésügyi törvény olyan módosítását, amely biztosítja a független építési hatóság működését, megakadályozza az önkormányzati és államigazgatási feladat- és hatáskörök keveredését.
A közgyűlés az ajánlásban megfogalmazottakat elfogadta és teljesítette.
A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter kezdeményezte a független állami építésügyi hatósági rendszer létrehozását, de javaslatát a kormány és az országgyűlés nem támogatta.
OBH 6165/2005.
A jogbiztonság követelményének sérelmét okozza az önkormányzat, ha a rendelete az adóhatóság engedélyéhez köti az adómentesség igénybe vételét, ha az önkormányzati adóhatóság jogszabályi felhatalmazás nélkül, a helyi iparűzési adóbevallásban a jogszabályban előírtakon felül további adatok, mint a szerződéses partnerek feltűntetését és mellékletek csatolását teszi kötelezővé, illetve, ha a minisztérium iránymutatását vesz figyelembe az adóztatás során.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a kaposvári önkormányzat adóhatósága a helyi iparűzési adó alanyai számára előírta, hogy a helyi iparűzési adóbevallásukhoz csatolják alvállalkozóik listáját, illetve az alvállalkozókkal kötött szerződéseiket is.
Az általános helyettes a következőket állapította meg. A kaposvári jegyző, mint az önkormányzati adóhatóság a helyi iparűzési adó alanyai részére az iparűzési adóbevallás mellékleteként előírta az alvállalkozói és fővállalkozói szerződésekről szóló kimutatás, valamint a szerződéseknek az adóbevalláshoz való csatolását. Az önkormányzati adóhatóság gyakorlata az, hogy amennyiben a megbízó és a fővállalkozó között létrejött szerződés kifejezetten nem tartalmaz utalást arra, hogy a fővállalkozó a teljesítést alvállalkozókra bízza, úgy annak ellenére, hogy a megbízóknak a teljesítés e formájáról tudomásuk van, a fővállalkozókkal is megfizetteti az alvállalkozókat is terhelő iparűzési adót. A jegyző szerint, hogy csak ezáltal lehet ellenőrizni, hogy az érintett adóalanyok – az adóalap csökkentő – közvetített szolgáltatások értékeként valóban csak a jogszerűen levonható tételeket veszik figyelembe. A vizsgálat feltárta, hogy a kaposvári önkormányzati adóhatóság a jogbiztonság elvét sértette azzal, hogy jogszabályi felhatalmazás nélkül, a helyi iparűzési adóbevallásban a jogszabályban előírtakon felül további adatok (szerződéses partnerek) feltűntetését és mellékletek (szerződések) csatolását teszi kötelezővé.
Az általános helyettes szerint az a gyakorlat, hogy az iparűzési adóbevalláshoz csatolni rendeli az adóalanyok által kötött fő- és alvállalkozási szerződéseket, összemossa az önadózással történő adómegállapítást az adóellenőrzéssel, ami ellentétes az Art. rendelkezéseivel, ezáltal a jogbiztonság elvének sérelmét okozza.
A vizsgálat kitért arra is, hogy az önkormányzati adóhatóság az adóbevallások feldolgozása keretében annak megállapítása során, hogy egy szolgáltatás közvetített szolgáltatásnak minősül-e, akkor jár el az alkotmányos követelményeknek megfelelően, ha minden esetben az ügy összes körülményét figyelembe véve és a vonatkozó jogszabályi döntéseket önállóan értelmezve hozza meg döntését. Az adóhatóság ennek során a minisztériumi állásfoglalásra, mint normatív előírásra nem hivatkozhat, azt legfeljebb csak mint véleményt veheti figyelembe. Azzal, hogy a jegyző ezzel ellentétes gyakorlatot követ, és a minisztériumi állásfoglalást, mint normatív iránymutatást veszi figyelembe a jogállamiság elvével összefüggő visszásságot okoz.
A helyi iparűzési adómentességgel kapcsolatos önkormányzati eljárást és az arra vonatkozó szabályozást illetően az általános helyettes megállapította, hogy a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az, hogy az önkormányzat rendelete az adómentesség igénybe vételének feltételeit nem egyértelműen határozza meg, tág teret enged a jogalkalmazói, adóhatósági mérlegelésnek. Sérti a jogbiztonság elvét az is, hogy a vonatkozó önkormányzati rendelet az adóhatóság engedélyéhez köti az adómentesség igénybe vételét. Az adómegállapítás fogalmába beletartozik az esetleges adókedvezmények és mentességek megállapítása, érvényesítése. Az önadózás esetén fogalmilag kizárt bármilyen adóhatósági közreműködés – így esetlegesen az adómentesség igénybe vételének engedélyezése – az adómegállapítás során.
Az általános helyettes a feltárt visszásságok kiküszöbölése érdekében felkérte Kaposvár jegyzőjét, hogy az önkormányzati adóhatóság az iparűzési adóztatás során a gyakorlatban is válassza el egymástól az önadózás keretében megvalósuló adómegállapítást és az adóellenőrzést. Szüntesse meg azt a gyakorlatát, ami az adóalanyokat arra kötelezi, hogy szerződéses partnereik listáját és a velük kötött szerződéseket az iparűzési adóbevallási nyomtatvány mellékleteként csatolják. Az adóhatóság a bevallások tartalmának ellenőrzését az Art. szabályainak szem előtt tartásával, külön eljárásban tegye. Kezdeményezte a jegyzőnél, hogy az önkormányzati adóhatóság annak vizsgálata során, hogy egy szolgáltatás közvetített szolgáltatásnak tekinthető-e, az eset összes körülményét mérlegelve döntsön, és más állami szervek állásfoglalására, mint normatív rendelkezésre eljárása, döntései során ne hivatkozzon. Az önkormányzat képviselő-testületét arra kérte, hogy az alkotmányos követelményeknek megfelelően módosítsa a helyi iparűzési adóról szóló rendeletét. Felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy vizsgálja meg a megye területén működő önkormányzatok helyi iparűzési adóztatásra vonatkozó szabályozását és az ezzel kapcsolatos gyakorlatát, abból a szempontból, hogy a jelentésben jelzett alkotmányos követelményeknek eleget tesznek-e.
Az érintettek a kezdeményezéseket, a javaslatot és az ajánlást elfogadták és végrehajtották.
OBH 6212/2005.
Nem okoz alkotmányos visszásságot az autópálya kezelője a használati díj, valamint a pótdíj megfizetésével kapcsolatos jogszerű eljárásával, a jelenleg létező ügyfélszolgálati rendszer működtetésével. Ugyanakkor a telefonos ügyfélszolgálat működtetése során az autópálya kezelőjének is figyelemmel kell lennie az országgyűlési biztos által megállapított elvekre.
A panaszos az autópálya kezelő ügyintézési gyakorlatát és szerződéskötési eljárását sérelmezve fordult a biztoshoz. Kifogásolta, hogy az autópálya kezelő annak ellenére bírságot szabott ki rá, hogy az autópálya használatáért a díjat megfizette. A bírságolás közvetlen oka az volt, hogy a gépjármű rendszámának egy karakterét a négy napos matrica megváltásakor a matricát értékesítő eladó elírta, s ezt a panaszos sem vette észre. A tévedés kiküszöbölése és a bírság törlése aránytalan ügyintézési terhet és anyagi költséget jelentett.
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 3. § (1) bekezdése értelmében a közúthálózat kezelése és fenntartása közszolgáltatás, a 9/B. § (1) bekezdése alapján az autópályák működtetése állami feladat, így az országgyűlési biztosok az e célra létrehozott szervezetet az Obtv. 16. § (1) bekezdésében szabályozott vizsgálati jogkörük tekintetében közszolgáltatónak minősítenek.
A biztos megállapította, hogy a matrica megvásárlásával, majd a gépkocsira való elhelyezésével jön létre a szerződés, amely az autópálya – használati díj fejében történő – használatára irányul. Az ügy megtörténtének idején hatályban volt 26/2004. (III. 11.) GKM rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a matrica az ellenőrző szelvénnyel vagy a vásárlás tényét igazoló bizonylattal együtt érvényes. Ugyanezen jogszabályhely szerint az ellenőrző szelvényre vásárláskor – a vásárlónak való átadás előtt – letörölhetetlenül rá kell írni a gépjármű forgalmi rendszámát. A matrica átvevőjének az értékesítéskor kinyomtatott bizonylatot alá kell írnia az ellenőrző szelvényre felírt, valamint a bizonylaton megjelenő rendszám helyességének és egyezőségének igazolásaként. Ugyancsak megállapította a vizsgálat, hogy a szerződéskötés folyamatában tanúsítandó együttműködési kötelezettség olyan formában jelentkezik ebben az esetben, hogy a matrica megvásárlása során is kötelesek a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve eljárni. Ez vonatkozik a rendszám feltüntetésének mozzanatára is. E kötelezettséget a matrica átvevője tekintetében nevesíti a 26/2004. (III. 11.) GKM rendelet már említett 3. § (1) bekezdése.
Ebben az ügyben megállapítható volt, hogy a matrica eladója és az átvevő panaszos is mulasztott, mivel a rendszám elírását nem vették észre, és a matrica átvevője (panaszos) a bizonylatot a rendszám elírásának ellenére aláírta. Az említett GKM rendelet határozta meg a fizetendő díjakat, pótdíjakat is, melyek megállapítása gazdaságpolitikai kérdés.
Az ügyintézéssel kapcsolatban rámutatott a biztos, hogy a nyújtott szolgáltatás miatt az ügyfelekkel való kapcsolattartás megfelelő módja lehet a telefonos ügyfélszolgálat működtetése, a személyes ügyintézést lehetővé tevő ügyfélszolgálati irodák létesítésével kiegészítve. A telefonos ügyfélszolgálatok működését általánosságban vizsgálta a biztos az OBH 1918/2004. számú jelentésében, melyben a következő megállapításokat tette: „A telefonos ügyfélszolgálat akkor tekinthető ügyfélbarátnak, ha használata egyszerű, menürendszere könnyen érthető. Alapkövetelmény a megfelelő számú ügyintéző foglalkoztatása a várakozási idő csökkentése érdekében. Ellenkező esetben az ügyintézők foglaltságából adódó várakozások a hívások hívó általi megszakítását eredményezhetik, vagyis a telefonos ügyfélszolgálat nem tölti be azt a szerepet, amiért létrehozták: a gyors és kényelmes ügyintézés lehetőségét. Hasznos a becsült várakozási időről szóló gépi tájékoztatás, mert annak ismeretében az ügyfél eldöntheti, hogy vár-e vagy inkább később újra telefonál”.
A biztos megállapította, hogy az autópálya kezelője kék számon (helyi hívásnak megfelelő díjért) elérhető telefonos ügyfélszolgálatot üzemeltet, melynek menürendszere érthető és egyértelmű. A személyes ügyintézést biztosító ügyfélszolgálati irodák létesítése az autópálya kezelője esetében érthetően az autópályák vonalához kapcsolódik, teljes országos lefedettség egyelőre nem várható, de az irodák ésszerű területi elhelyezésére törekedni kell (esetlegesen ügyfélszolgálati irodák nyitásával a megyeszékhelyeken).
A vizsgálat során nem merült fel olyan adat, ami arra utalt volna, hogy a panaszos alkotmányos jogait sérelem érte, ezért ajánlás vagy kezdeményezés megfogalmazására nem került sor. A biztos felhívta az autópálya kezelőjének figyelmét arra, hogy a telefonos ügyfélszolgálat működtetése során a jelentéseiben ismertetett elveket lehetőleg vegyék figyelembe.
OBH 6270/2005.
A jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a körzeti földhivatal, ha nem kellő körültekintéssel tesz eleget adatszolgáltatási kötelezettségének, és csak a törvényes határidőn túl intézkedik a meghosszabbított haszonbérleti szerződések földhasználati nyilvántartásba vételéről.
A panaszos sérelmezte, hogy a földhivatal a földhasználati bejelentésével érdemben nem foglalkozott, ügye több mint egy éve húzódott. Nem volt tudomása arról, hogy az ingatlanra szóló haszonbérleti szerződést a korábbi tulajdonosok 2013-ig meghosszabbították, és ha ez a földhasználati nyilvántartásból kiderült volna, az adásvételi szerződéseket nem köti meg. A földhivatal mulasztása miatt súlyos kára keletkezett, ezért kérte az ügy kivizsgálását és anyagi veszteségeinek megtérítését.
A biztos a körzeti földhivatal vezetőjének tájékoztatása és a panaszhoz csatolt iratok alapján megállapította, hogy a körzeti földhivatal által kiadott részleges földhasználati lap a termőföldről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően tartalmazta a földhasználat kezdetét, lejárati idejét. Nem tartalmazta azonban azt a lényeges adatot, hogy a haszonbérleti szerződést a felek 2003. március 15-én meghosszabbították, és ennek tényét 2003. július 9-én a körzeti földhivatalhoz bejelentették.
A körzeti földhivatal a vizsgált esetben a nyilvántartásba vételről a bejelentéstől számított közel egy év elteltével intézkedett a közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló törvényben meghatározott 30 napos határidő helyett.
A biztos megállapította a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot amiatt, hogy a körzeti földhivatal nem kellő körültekintéssel tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének, és a törvényes határidőn túl intézkedett. Ugyanakkor felhívta a panaszos figyelmét arra, hogy a Ptk. 205. § (4) bekezdése alapján a felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek, és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően is tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő lényeges körülményről. A kár megtérítésének, illetve a haszonbérleti szerződések érvényességének kérdésében kizárólag a bíróság jogosult dönteni. A bíróság jogerős határozata a körzeti földhivatalra nézve kötelező.
A biztos a visszásság megszüntetése érdekében felkérte a körzeti földhivatal vezetőjét, hogy a földhasználati bejelentéseket a hivatal a törvényes határidőben vegye nyilvántartásba. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek javasolta a földhasználati nyilvántartás részletes szabályozásáról szóló 184/1999. (XII. 13.) Korm. rendelet olyan módosítását, amely előírja a földhivataloknak, hogy a földhasználati nyilvántartásból történő adatszolgáltatás terjedjen ki a már bejelentett, de még nyilvántartásba nem vett változásokra is.
A miniszter kifejtette, hogy a földhasználati szerződések nyilvántartásba vételének lemaradása időközben megszűnt. A késedelmes intézkedés miatt – a megyei földhivatal tájékoztatása szerint – a körzeti földhivatal vezetője figyelmeztetésben részesült. A miniszter a jogszabály módosítását nem tartotta szükségesnek. A Ptk 367. §-a ugyanis kimondja, hogy az eladó köteles a vevőt a dolog lényeges tulajdonságairól, a dologgal kapcsolatos esetleges jogokról és terhekről tájékoztatni. Ha az eladó ezt a kötelezettségét elmulasztotta, akkor függetlenül a földhivatal által vezetett nyilvántartás tartalmától, az eladó tartozik felelősséggel.
A biztos tudomásul vette a miniszter válaszát és tekintettel arra, hogy a földhasználati nyilvántartással, és adatszolgáltatással kapcsolatban több panasz nem érkezett, a jogszabály módosítására vonatkozó javaslatát nem tartotta fent.
OBH 6314/2005.
A jogbiztonság követelményével, valamint a panaszos családjának a szociális biztonsághoz való jogával összefüggő visszásságot okoz a polgármester, ha a jogszabály szerint járó rendszeres gyermeknevelési támogatást elutasítja.
A panaszos előadta, hogy a szajoli önkormányzat 2004 szeptemberéig a 3 kiskorú gyermeke után rendszeres gyermeknevelési támogatást, beteg édesapja után pedig ápolási díjat folyósított részére, de amikor Kőtelek községbe költözött, és kérelmezte a támogatás, kérelmeit a kőteleki önkormányzat folyamatosan elutasította. Azt is sérelmezte, hogy a 2005/2006-os tanévben három gyermekes szülőként is fizetnie kellett a tankönyvekért.
Az általános helyettes a jogbiztonsághoz, és a szociális biztonsághoz fűződő jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A panaszos ápolási díj folyósítása iránt benyújtott kérelmét az illetékes bizottság 2004. december 14-én kelt határozatával elutasította. A panaszos a határozat ellen nem nyújtott be jogorvoslati kérelmet, ezért az általános helyettes – hatásköre hiányában – a beadvány ezen részét nem vizsgálta.
A panaszos két iskoláskorú gyermeke tankönyveinek és munkafüzeteinek ára a 2005/2006-os tanévben 20.220 forint lett volna. A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény szerint a három- vagy többgyermekes családban élő gyermekek számára a tankönyveket ingyenesen kell biztosítani, a tankönyvcsomaghoz tartozó munkafüzetek árának megtérítését az iskola abban az esetben nem kéri a szülőktől, ha annak ingyenes rendelkezésre bocsátására van anyagi erőforrása. A kőteleki általános iskolában erre nem volt lehetőség, ezért az ingyenes tankönyvellátásra jogosult gyermekek szüleinek – így a panaszosnak is – a munkafüzetek árát meg kellett térítenie. A panaszos két iskoláskorú gyermeke munkafüzeteiért 5.820 forintot fizetett. A vizsgálat megállapította, hogy az iskola a panaszos gyermekinek biztosította az ingyenes tankönyveket, így eljárása a jogszabálynak megfelelt, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem okozott.
A panaszos 2004 szeptemberében kérte a kőteleki önkormányzattól három kiskorú gyermeke után a rendszeres gyermeknevelési támogatás megállapítását. Kérelméhez a jövedelemnyilatkozatát mellékelte, amely szerint a héttagú családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem 17.220 Ft. A panaszos férje a legkisebb gyermekkel gyesen van, a panaszos tíz éven keresztül ápolási díjat kapott édesapja után, a panaszos édesapja nyugdíjas, az apa felesége nem részesül nyugellátásban, jövedelme nincs.
A polgármester a kérelmet elutasította, a következő indoklás szerint: ”A család most költözött a községbe. A beadott kérelmekből és igazolásokból megállapítottam, hogy a családban senki nem dolgozik és ez már a korábbi lakóhelyükön is így volt. A gyermekekről való gondoskodás elsősorban a szülő kötelessége. Az iratok igazolják, hogy a szülők semmit nem tesznek annak érdekében, hogy munkát vállaljanak és gyermekeiknek jobb életkörülményeket biztosítsanak, ezért a kérelmet elutasítottam.” A panaszos a határozatot megfellebbezte, azt Kőtelek Községi Önkormányzata – a polgármester határozatának indoklását elfogadva helyben hagyta.
A panaszos 2005 augusztusában ismét kérte a rendszeres gyermekvédelmi támogatás megállapítását. A kérelmet a polgármester – nem vitatva, hogy a panaszos a feltételeknek megfelelt – ismét elutasította.
Tekintettel arra, hogy a panaszos ezen határozat vonatkozásában a közigazgatási jogorvoslati lehetőséget nem merítette ki, azt hatásköre hiányában az általános helyettes nem vizsgálhatta.
A panaszos 2004 szeptemberében rendszeres gyermeknevelési támogatás megállapítása tárgyában benyújtott kérelmét elutasító első és másodfokú határozattokkal kapcsolatban az általános helyettes a következőket állapította meg: A polgármester a határozat meghozatalakor nem vitatta a panaszos által benyújtott jövedelemnyilatkozat valódiságát. A panaszos családjában az egy főre jutó havi jövedelem összege alapján jogosult volt a rendszeres gyermeknevelési támogatásra. A gyermekvédelmi törvény szerint a rendszeres gyermeknevelési támogatás odaítélésénél a döntéshozó csak a családban az egy főre eső havi jövedelem összegét, továbbá azt vizsgálhatja, hogy a gyermek érdekével nem ellentétes-e a családban való nevelkedése. Ezen feltételek fennállása esetén a döntéshozónak nincs mérlegelési joga, a támogatást meg kell állapítania, azt folyósítania kell. Ha a jövedelemnyilatkozat valóságtartalmával kapcsolatban kétség merül fel, az környezettanulmány készítésével vizsgálható. A konkrét ügyben jövedelemnyilatkozat valódiságát azonban sem az első, sem a másodfokú határozatban nem vitatták, a család „önhibájára hivatkozva” utasították el a panaszos kérelmét”.
Az általános helyettes megállapította, hogy mind az első, mind a másodfokon hozott határozat jogszabálysértő, egyúttal visszásságot okoz a tisztességes eljáráshoz, valamint a panaszos családjának a szociális biztonsághoz való jogával összefüggésben.
Az általános helyettes felkérte a polgármestert és a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét, hogy a jövőben határozataikat a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően hozzák meg, a polgármester a jogszabálysértő határozatát vizsgálja felül és hozzon a hatályos jogszabályoknak megfelelő új határozatot a panaszos ügyében. Az érintettek a kezdeményezést elfogadták, de a rendszeres gyermekvédelmi támogatás 2006. január 1-jével megszűnt, a helyébe lépett rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapítása jegyzői hatáskörbe került, ezért a polgármester a gyermekvédelmi támogatás ügyében hozott elutasító határozatát nem vizsgálta felül.
Az önkormányzat a panaszost tájékoztatta a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének feltételeiről. A panaszos új kérelmet nem nyújtott be, a család időközben a településről elköltözött.
OBH 6330/2005.
A jogbiztonság követelményével, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat közigazgatási osztálya, ha nem tájékoztatja a gyermektartásdíj megelőzését engedélyező gyámhivatalt arról, hogy a gyermektartásdíj fizetésre kötelezettnek van végrehajtás alá vonható jövedelme.
A panaszos előadta, hogy volt férje nem fizetett részére gyermektartásdíjat, a bíróság által a tartásdíj alapösszegeként megállapított havi 8000 forintot 2005 augusztusáig is az állam előlegezte meg számára. 2005 augusztusában jutott tudomására, hogy volt férje jövedelméből 2005 februárjától a zalaegerszegi polgármesteri hivatal havi 17 ezer forintot levon. A közgazdasági osztály azonban nem tájékoztatta a gyámhivatalt arról, hogy a panaszos volt férjének végrehajtás alá vonható jövedelme van.
Az általános helyettes a vizsgálatot jogbiztonsághoz, továbbá a szociális biztonsághoz való sérelmének gyanúja miatt indította.
A zalaegerszegi gyámhivatal 2002. szeptember 24-től, 2005. szeptember 23-ig a gyermektartásdíjat a panaszosnak 8000 Ft/hó összegben előlegezte meg. A gyámhivatal a határozatban megkereste a közgazdasági osztályt, hogy intézkedjen a megállapított összeg panaszos részére való havonkénti folyósítása iránt. A gyámhivatal a közgazdasági osztályt arra is kérte, hogy a panaszos volt férje terhére megelőlegezett tartásdíj összegének, késedelmi kamatának és a folyósítással felmerült költségeknek adók módjára történő behajtása érdekében negyedévente intézkedjék. A gyámhivatal a határozathozatallal egyidejűleg felhívta a hivatalból értesítetteket (a közgazdasági osztályt is), hogy a gyámhivatalnak haladéktalanul jelezzék, ha ”tudomást szereznek a kötelezettnek az előlegezés feltételeire kiható jövedelméről, vagyonáról, ha a kötelezett rendszeres jövedelmére, vagy egyéb vagyonára vezetett végrehajtás eredménnyel járt.”
A zalaegerszegi önkormányzat adóosztályának vezetője 2004. december 13-án a Zala Megyei Egészségbiztosítási Pénztártól tájékoztatást kért a kötelezett munkáltatójára vonatkozó adatokról. A polgármesteri hivatalnál 2005. január 5-én iktatott válasz szerint a kötelezettnek munkaviszonya volt egy zalaegerszegi kft-nél.
Az adóosztály ezt követően a kötelezett munkabére – gyermektartási díjhátralék címen – letiltást bocsátott ki. A kötelezett munkáltatója az adóosztályt – 2005. január 17-ei keltezéssel – tájékoztatta arról, hogy 2005. február 4-étől, havi 16.530 forint összegben a letiltást foganatosítják.
A panaszos a levonásról való tudomásszerzést követően – 2005 augusztusában – a közigazgatási osztály vezetőjét az ügy kivizsgálására, a szükséges intézkedés megtételére, illetve anyagi kárpótlásra kérte. Az osztályvezető panaszosnak adott válasza szerint a behajtás tekintetében a panaszos volt férje az ügyfél, így a behajtással kapcsolatos adatok vonatkozásában a közigazgatási osztálynak nincs adatszolgáltatási kötelezettsége sem a panaszos, sem a gyámhivatal felé.
A panaszos volt férje időközben munkanélküli lett. A panaszos és a megyei Munkaügyi Központ zalaegerszegi kirendeltsége is jelezte a gyámhivatalnál, hogy bírósági ítélet alapján a gyermektartásdíjat a kötelezett munkanélküli ellátásából levonják, azt a panaszosnak folyósítják. Előzőekre figyelemmel a gyámhivatal a gyermektartásdíj folyósítását 2005. augusztus 1-jétől felfüggesztette, majd 2005. október 3-án megszűntette.
Az általános helyettes megállapította, hogy a közgazdasági osztály a gyámhivatal gyermektartásdíj megelőlegezését engedélyező határozata rendelkező részét figyelmen kívül hagyva, nem tájékoztatta a gyámhivatalt arról, hogy a kötelezettnek 2005 januárjától munkaviszonyból származó jövedelme volt, illetőleg hogy a rendszeres jövedelmére végzett végrehajtás eredménnyel járt. A közgazdasági osztály ezzel a mulasztásával a jogbiztonság követelményével, valamint a panaszos gyermekének szociális biztonsághoz való jogával összefüggő visszásságot okozott. Az általános helyettes ezért a zalaegerszegi jegyzőt arra kérte, hogy hívja fel a hivatal dolgozóinak figyelmét arra, hogy a jövőben a gyámhivatal által határozatba foglalt értesítési kötelezettségüknek tegyenek eleget.
A jegyző a kezdeményezésnek eleget tett.
