A 2006-os év számos újdonságot hozott a munkavállalással kapcsolatos panaszbeadványok terén. Míg a korábbi években elsősorban a versenyszférában foglalkoztatottak kérték az országgyűlési biztos segítségét a foglalkoztatás során felmerülő jogvitáikban, addig ebben az évben a panaszok túlnyomó többségét, a közszférában foglalkoztatottak nyújtották be.
Az egyik sokakat érintő, számos panaszt generáló kérdés, ismét a tizenharmadik havi juttatás szabályozásának megváltozása volt. Bár az elmúlt évben az általános helyettes, az OBH 2034/2005. számú jelentésében megállapította, hogy hátrányos megkülönböztetést, s ezáltal alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott a 2004. évre járó tizenharmadik havi juttatás szabályozásának megváltoztatása, amely nyomán az Országgyűlés visszaállította a külön juttatás eredeti koncepcióját, a 2006. évi kifizetés során ismét sokan sérelmezték, hogy kimaradtak a juttatásból.
Az új szabályozás szerint ugyanis 2006 januárjában csak az vált jogosulttá a 2005. évi 13. havi illetményre, aki a teljes 2005. évet jogviszonyban töltötte. Aki a 2005-ös év folyamán távozott a közszférából vagy a jogviszonya szünetelt, még időarányosan sem vált jogosulttá a külön illetményre.
A másik sokakat érintő változás a közalkalmazotti törvény azon módosulása, mely szerint az egyetemi/főiskolai végzettség megszerzése önmagában nem vonja maga után a magasabb fizetési kategóriába történő besorolást. Az új szabályozás szerint a közalkalmazott csak abban az esetben sorolható magasabb fizetési osztályba, amennyiben a munkaköre betöltéséhez szükséges, szakirányú végzettséget szerzett. Bár mindkét módosítás miatt több tucat panaszbeadvány érkezett az országgyűlési biztoshoz, a kérelmek elutasításra kerültek, hiszen a sérelmet olyan jogszabályi változás idézte elő, amelyet az országgyűlési biztos nem vizsgálhatott felül.
A közszférából érkeztek még létszámleépítéssel, illetve egyéb munkahelyi sérelmekkel kapcsolatos panaszok, amelyek felülvizsgálatára szintén nem az ombudsman, hanem a munkaügyi bíróságok rendelkeznek hatáskörrel.
Átfogó vizsgálatot tartott ugyanakkor az általános helyettes, a hivatásos tűzoltók munkaidejével összefüggésben (OBH 5389/2005.). A Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete azt sérelmezte beadványában, hogy a tűzoltóállomány háromváltásos munkarendben átlagosan heti 58 óra szolgálatot lát el, szemben más – ugyancsak a Hszt. hatálya alá tartozó – szervek állományával. Az ombudsman megállapította, hogy alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz az, hogy a jelentős többlet szolgálati időben dolgozó hivatásos tűzoltók illetményalapja megegyezik heti 40 órás szolgálati rendben dolgozó, a Hszt. hatálya alá tartozó személyekével, és többlet munkaidejük sem szabadidőben, sem illetményben nem kerül maradéktalanul megváltásra. Mindezekre tekintettel javasolta az igazságügyi és rendészeti miniszternek, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek a Hszt. módosításának kezdeményezését, illetve azt, hogy a készenléti jellegű beosztásban szolgálatot teljesítő tűzoltók számára a pihenőidő és a szabadságok ténylegesen kiadásra kerülhessenek.
A közszférából érkező beadványok mellett számos panasz érkezett a munka világának egyéb területeiről is. Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta „új ügytípusként” jelent meg az Unió más tagországaiban munkát vállaló magyar állampolgárok panaszbeadványa. A külföldi munkavállalás során őket ért sérelmeik orvoslására, számos esetben kértek segítséget a magyar ombudsmantól. Tekintettel azonban arra, hogy az országgyűlési biztos hatásköre kizárólag Magyarország területére terjed ki, ezért az ilyen panaszok esetén a Külügyminisztérium segítségét kértük.
Ahogyan az a fenti példákból is kitűnik, a munkavállalással kapcsolatos problémakör vizsgálatára az országgyűlési biztos csak szűk körben rendelkezik hatáskörrel. Mégis – mivel a foglalkoztatás, illetve annak hiánya számos olyan Alkotmányban biztosított alapjogot érint (emberi méltóság védelme, diszkrimináció tilalma, szociális jogok stb.), amelyek védelme az ombudsman feladata –, a rendelkezésre álló keretek között minden lehetőséget megragadott, hogy segítséget nyújtson a hozzá fordulóknak.
A közoktatással, a felsőoktatással, valamint a diákjogok érvényesülésével kapcsolatos ügyek
A beszámolási időszakban vizsgált közoktatással kapcsolatos panaszok tapasztalatai szerint a pedagógusok sokszor olyan fegyelmező eszközzel élnek, amelyeket a vonatkozó jogszabályok nem tesznek lehetővé.
Évek óta visszatérően jelentkező probléma, hogy az iskolák a bizonyítvány kiadását visszatartják. Leggyakrabban akkor, amikor a szülő valamilyen fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, vagy az ingyenes tankönyveket a tanuló nem szolgáltatja vissza (OBH 4541/2005.). Ez az eljárás alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz. A bizonyítvány ugyanis közokirat, kiadásának megtagadására nincs felhatalmazása az oktatási intézménynek.
Szintén alapjogsérelemmel jár az, ha az erdei iskolától a tanulót rossz magaviselete miatt eltiltják (OBH 5005/2005.). A pedagógus kiemelt kötelezettségei egyike a felügyeleti kötelezettség, amely a tanuló nevelési-oktatási intézménybe történő belépésétől a nevelési-oktatási intézmény jogszerű elhagyásáig terjedő időben, továbbá a nevelési, illetve a pedagógiai program részeként tartott kötelező, a nevelési-oktatási intézményen kívül tartott foglalkozások, programok ideje alatt áll fenn. Ennek alapján a pedagógus felügyeleti kötelezettsége a tanulókat az iskolába szállító iskolabuszra is kiterjed (OBH 5940/2005.).
A felügyeleti jog vizsgálatára került sor abban a tragikus esetben, amikor a tanuló egy iskolai rendezvény után önkezűleg vetett véget az életének. A tanulók művelődéshez, tisztességes eljáráshoz való jogának a sérelmét okozta egy nyolcosztályos gimnázium gyakorlata, amikor több általános iskolából jelentkező tanulót úgy vett át magasabb évfolyamra, hogy nem a felvételre vonatkozó szabályozást alkalmazta. Ezzel az átvett tanulók tanulói jogviszonya felvételi eljárást „megkerülve” jött létre, mely a felvételi eljárásban felvett és fel nem vett tanulók jogait sértette. A közoktatási intézmény a felvételre, illetve az átvételre vonatkozó gyakorlatát belső házirendjében szabályozta, mely a magasabb szintű jogszabályok teljességét magába foglalta, ennek ellenére sértette a jogbiztonság követelményét. A szabályzat problémája abban állt, hogy az nem tett különbséget a tanulók között a tekintetben, hogy a tanuló átvétele iskolatípus- váltást megvalósított vagy sem, azaz hogy a tanuló milyen típusú oktatási intézményből jelentkezett a nyolcosztályos gimnáziumba (OBH 6070/2005.). Nem okozott alapjog sérelmet azonban, azzal a középiskolai felvételi eljárással kapcsolatos szülői panasz, amely azt sérelmezte, hogy a felvételi eljárásban magasabb pontszámot elért gyermekét három, kevesebb pontszámú tanulóval szemben nem vették fel. A vizsgálat megállapította, hogy a felvétellel kapcsolatos döntés ellen, ha jogszabálysértés nem történt, akkor egyéni érdeksérelem alapján lehet a jogorvoslati eljárást megindítani.
A vizsgált esetben mérlegelés (méltányosság) alapján hozza meg az erre hatáskörrel rendelkező szerv a döntést. A méltányossági (mérlegelési) eljárás sajátossága, hogy lehetőség van más szempontok figyelembevételére is, mint a felvételi eredmény (pl. helyben lakás, ikertestvér felvétele). A felvételi eljárásban természetesen ilyen előnyben részesítés nem történhet. Az előnyben részesítés a rendes felvételi eljárásban csak akkor fordulhat elő, ha az érintett tanulók mindegyikének azonos pontszáma van. A közoktatási intézményekbe való felvétel, még akkor is, ha az felvételi eljáráshoz kötött, azért enged meg méltányossági, tehát nemcsak a felvételi eredményeket figyelembe vevő szempontok alapján történő felvételt, mert a felvehető tanulók számát az osztály(ok) maximális létszámát meghatározza (OBH 3887/2005.).
Egy általános iskola igazgatója a tanulók mobiltelefon-használata miatt fordult a biztoshoz. Abban kérte állásfoglalását, hogy a mobiltelefonok kitilthatók-e az iskolából. Szinte mindennapos probléma – érvelt az igazgató –, hogy a tanulók a telefont a tanórán használják, videó-felvételeket készítenek a tanárról, a mosdóban egymásról. Az általános helyettes álláspontja szerint a mobiltelefon elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a szülők ellenőrizni tudják gyermeküket. Ha kitiltják az iskola területéről a mobiltelefont, az nemcsak a gyermek személyes eszközeinek a használatát, hanem a szülők felügyeleti jogának gyakorlását is korlátozza, ezért a kitiltás nem elfogadható és nem megoldás a felvetett problémára sem. Nem tiltásra, hanem felelős pedagógusi és szülői magatartásra, hozzáállásra van szükség a probléma kezeléséhez. A mobiltelefon használatának rendjét a házirendben szabályozni kell. Az erre vonatkozó részek kifüggeszthetők az osztálytermekben, folyosókon, hogy minden tanuló megismerhesse, illetve a pedagógus megkövetelhesse az abban foglaltak betartását. A házirendet megszegőkkel szemben pedig szankciót lehet alkalmazni (OBH 2295/2006.).
A felsőoktatást érintő több vizsgálat tapasztalata szerint a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők nem kellően tájékozottak jogaikról, és emiatt nem élnek a lehetséges jogorvoslati lehetőségükkel. Több panaszos sikertelen felvétele miatt fordult az országgyűlési biztoshoz. Ezekben az ügyekben az általános helyettes arra hívta fel a panaszosok figyelmét, hogy a felsőoktatási intézmények jogorvoslatai eljárása a felvételei kérelmek elbírálásával kapcsolatos panaszokra is kiterjed (OBH 3776/2006). Sok volt hallgató évek óta elhúzódó problémája, hogy diplomája kiadásához szükséges nyelvvizsga-követelményeknek nem tud, illetve nem képes fogyatékossága – diszlexia, diszgráfia – miatt eleget tenni (OBH 4241/2006.). Ugyancsak több hallgató kérte az ombudsman vizsgálatát, mert elégedetlen volt az oktatás tartalmával, a vizsgáztatás módjával, a vizsgakérdések összeállításával vagy a számonkérés eredményével. Az általános helyettes ezekben az esetekben arról tájékoztatta a hallgatókat, hogy a tanszabadság alkotmányos jogából és az ezt biztosító egyetemi autonómiából egyértelműen következik, hogy az oktatók értékelését semmilyen szerv nem jogosult felülvizsgálni (OBH 2452/2006.).
Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz a jogalkotó, ha a szabályozás során nem fordít kellő figyelmet az egyenlő esélyt biztosító szabályozására, állapította meg az általános helyettes abban a vizsgálatában, amelyben az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és klinikai szakpszichológusok sérelmezték a számukra előírt folyamatos továbbképzési kötelezettséget. Az orvosi, fogorvosi, gyógyszerészi, illetve klinikai pszichológusi tevékenység a legszorosabb kapcsolatban áll az Alkotmányban biztosított lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal. Az egészséghez való jog egyik alapvető garanciája az orvos, a gyógyszerész alapos és korszerű szakmai ismerete, a hivatás magas szintű gyakorlása.
A szakmai ismeretek folyamatos megújításának, illetve bővítésének követelménye különös súllyal jelentkezik az egészségügyben, ahol a legalapvetőbb emberi értékek: az élet és az egészség alkotják a szakmai tevékenység tartalmát. A velük kapcsolatban álló szakmai ismeretek kiemelkedő fontossága indokolja, hogy a folyamatos továbbképzés ne csak egy bizonyos életkor eléréséig, hanem mindaddig tartson, amíg valaki az orvosi, illetve gyógyszerészi hivatását gyakorolja. Önmagában tehát nem okoz alkotmányos visszásságot, ha az orvosokat, fogorvosokat, gyógyszerészeket és klinikai pszichológusokat általános érvénnyel arra kötelezik, hogy foglalkozásuk gyakorlásának teljes időtartama alatt folyamatos továbbképzésben vegyenek részt. A diszkrimináció kérdését csak az orvosok és a gyógyszerészek csoportján belüli alcsoportok (háziorvosok, illetve kórházi orvosok; tudományos fokozattal rendelkező, illetve nem rendelkező orvosok; egészségügyi intézményben működő, illetve ellátási körzetben működő gyógyszerészek stb.) között lehet felvetni. A nagy egészségügyi szolgáltató szervezetekben – főleg a klinikákon és a kiemelt kórházakban – dolgozó orvosok gyakorlatilag munkavégzésük menetében tudják teljesíteni a továbbképzési kötelezettségek jó részét. Munkahelyeiken módjukban áll részt venni a munkahelyi továbbképzési formákban (oktatási rendezvény, konferencia, folyóirat referálás), és a szakmai célú tanulmányúton való részvétel is közeli lehetőség. Ezzel szemben a kis településeken működő háziorvosok és gyógyszerészek számára a továbbképzés lényegesen nehezebben hozzáférhető. Az általános helyettes álláspontja szerint a jogalkotó a továbbképzési formák és a szerezhető pontértékek meghatározásakor nem fordított kellő figyelmet az orvosok és gyógyszerészek azon csoportjára, akik számára a munkahelytől való távollét nem vagy csak aránytalan nehézségek árán oldható meg. A diszkrimináció-mentes bánásmód megkövetelné olyan lehetőségek megfogalmazását, amelyek alkalmasak a továbbképzéshez hozzáférés földrajzi és munkahelyi különbségek csökkentésére (OBH 1655/2005., OBH 4909/2005.).
1.22.1. Önkormányzati testületi ügyek
A működőképes önkormányzati rendszer megteremtése, a középszint reformjának nehézségei, a kistérség, a régió mint a település és a megye közötti területi szint kialakítása, fejlesztése, megannyi fontos kérdés az önkormányzati és nem utolsósorban a finanszírozási reform során.
Az összefüggések jól mutatkoznak a panaszok összetételében, ismétlődésében, felmutatva azokat a visszatérő gondokat, amelyek a jelenlegi tagozódás és az ahhoz kapcsolódó finanszírozás során jelentkeznek. A közigazgatás szerkezetében, az alapszint szabályozásában az elaprózódás jelent gondot. A legkisebb falvak is önálló önkormányzattal rendelkeznek, de mégsem ez, hanem az alapellátást nyújtó intézmények magas száma, a városi funkciókat alig teljesítő, túlságosan kisméretű városok szaporodása, a differenciálatlan hatásköri rendszer, az integráló elemek gyengesége, a társulások nagy száma jelent problémát.
A biztosokhoz 1998 óta érkeznek panaszok a településeken tapasztalható megoldatlan csapadékvíz-elvezetésekkel kapcsolatban. Érkezett olyan panasz, amelynek vizsgálata során a biztos megállapította, hogy a csapadékvíz-elvezetés megoldatlansága szoros összefüggésben van a város szennyvízelvezetési szintjével, annak fejletlenségével, hiszen belterületének mindössze tíz százaléka csatornázott. A példa kapcsán jól érzékelhető az ország településhálózat-fejlesztési koncepciójának hiánya. 1990 óta 125 nagyközség nyerte el a városi címet, és mára – beleértve a 23 fővárosi kerületet is – a városok száma 289, miközben területfejlesztési szempontból 168 kistérséggel számolnak. Vannak városaink, is melyeknek nincs vonzáskörzete, és nincsenek megfelelő körzeti szolgáltatást nyújtó intézményeik sem.
A közigazgatási középszint kiiktatására vonatkozó törekvések kompenzálására megjelentek a körzetek, a kistérségek és a régiók. A reform kérdésével foglalkozó szakemberek álláspontja szerint erős középszint nélkül a központi kormányzás túlterhelődött operatív feladatokkal. A magyar hatalmi modell homokórához hasonlítása azért találó, mert az alsó és felső szint terjedelmét érzékelteti, túlterhelt szerepét mutatja, míg a feladat ellátására alkalmas középszint eszköztelen. Az elmúlt évtizedben a vis maior támogatásokkal kapcsolatos panaszok során egyértelműen érzékelhető volt, hogy a megye és a mellette működő területfejlesztési tanács, mint az alap kezelője, semmilyen segítséget nem tud nyújtani azoknak a károsultaknak, akik nem tömegeket – esetleg több települést vagy akár több megyét – érintő katasztrófahelyzet során károsodtak, hanem egy településen belül, szélvihar, jégkár stb. következtében szenvedtek súlyos károsodást.
A megye segítségét kérte az ombudsman akkor is, amikor a panaszos ingatlanának felső szintjét érte az orkánszerű pusztítás, és a biztosítása mellett nagy segítséget nyújthatott volna a vis maior alapból való részesedés. A támogatás hiánya a jelenlegi szabályozásra, a feladatellátás anomáliáira vezethető vissza. A kárenyhítési támogatások átfogó szabályozása – az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint – folyamatban van, ez adhat reményt az országgyűlési biztosok ajánlásainak figyelembevételére is.
Az önkormányzati rendszerben máig nem tisztázott egyértelműen a kötelező és az önként vállalt önkormányzati feladatok közötti határ, a kötelező feladatokban pedig összemosódnak a tényleges helyi (pl. településüzemeltetés) és a delegált (szociális, alap- és középfokú oktatás) kötelező feladatok. Az önkormányzati szektor szerepét jól mutatja, hogy a megtermelt jövedelem 12-13%-át az önkormányzatok költik el, az itt foglalkoztatottak száma meghaladja a félmilliót, és a szektor jelentős vagyontömeggel is rendelkezik. Ennek ellenére az országgyűlési biztoshoz érkező panaszok azt jelzik, hogy az önkormányzatok nem, vagy csak részben képesek teljesíteni a településen jelentkező és elkerülhetetlen fejlesztési igényeket.
Az önkormányzati törvény a települési önkormányzat feladatai között sorolja fel a vízrendezés és a csapadékvíz-elvezetés, a csatornázás biztosítását, ugyanakkor a kötelezően ellátandó feladatok között a vízgazdálkodás terén csak az egészséges ivóvízellátás szerepel.
Feltehető a kérdés, hogy miként nevezhető önként vállalt önkormányzati feladatnak a kiemelt környezetvédelmi előírások szerint kötelezően elvégzendő víziközmű-beruházások meghatározott ütemben történő megépítése, mely szerint a települési szennyvíz kezelésére vonatkozó előírásokat Magyarországon fokozatosan, de legkésőbb 2015. december 31-ig kell teljes körűen alkalmazni. A települési szennyvíz kezeléséről szóló 91/271/EGK irányelv kihirdetésére több hazai jogszabályban sor került, elsősorban a vízgazdálkodásról szóló törvényben, illetve az ennek alapján megalkotásra kerülő alacsonyabb szintű jogszabályokban. Az irányelv célja a környezet megóvása a szennyvízkibocsátások káros hatásaitól.
Az önkormányzatok által ellátandó feladatok hiányosságát érintik a már említett csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos panaszok, amelyek szoros összefüggést mutatnak a korszerű, környezetvédelmi előírásoknak megfelelő szennyvízelvezetéssel. Ha ez hiányzik, úgy a csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos panasz sem szűnik meg. Kiemelt fontosságát az indokolja, hogy az egyre többször jelentkező szélsőséges időjárási viszonyok olyan esőzésekkel, felhőszakadásokkal járnak, amelyek időről időre visszatérően veszélyeztethetik az ingatlanokat, lehetetlenné teszik vagy nagyon megnehezítik a közlekedést.
Az országgyűlési biztos a panaszok kapcsán az önkormányzatok képviselő-testületét kéri fel a panasz orvoslására, a beruházás megvalósítására, ennek költségvetési vonzata azonban gátat szabhat a végrehajtásnak. A biztos az ajánlás megtételén túl, figyelemmel kíséri annak további sorsát, és ha szükséges több alkalommal is felhívja az önkormányzatot a vállalt kötelezettség teljesítésére. Így történt ez Budakeszi város esetében is, ahol a mintegy tizennégy alkalommal történt sürgetés, egyeztetés, kérés ellenére, egy 2001-ben zárult vizsgálatot követően a város egy meghatározott területén a mai napig jelentős sérelmet okoz a csapadékvíz-elvezetés hiánya.
Az önkormányzatokkal, a testülettel vagy hivatali szervezetükkel kapcsolatos panaszok – az önkormányzatok sokrétű és összetett feladataiból adódóan – szerteágazók, túlnyomó többségük a szociális ellátást sérelmezi. Csökkenésük (2005. évi 469 panasz, 2006-ban 244-re csökkent) az önkormányzati hatósági ügyekben történt hatásköri változások pozitív hatásaként értékelhető. A szociális támogatások döntési szintjének áthelyezése érdekében szükséges változásokat az országgyűlési biztosok is évek óta szorgalmazták. A szociális ügykör vonatkozásában a hatáskör – kevés kivételtől eltekintve – a jegyzők hatáskörébe került. A döntések szakszerű előkészítése, a rövid határidőn belüli ügyintézés az ügyfelek megelégedésére szolgál, a jegyző által hozott határozat pedig felülvizsgálható a közigazgatási hivatal által.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, sok panasz érkezett a kötelezően igénybe vett települési hulladékszállítási közszolgáltatás miatt. A hozzánk fordulók általában azt sérelmezik, hogy ingatlantulajdonosként hulladékszállítási díj fizetésére kötelezettek, annak ellenére, hogy nem, vagy alig veszik igénybe ezt a szolgáltatást.
Az üdülőtulajdonosok ingatlanjaikat az év egy meghatározott időszakában használják csak, így helyzetük lényegesen eltér a lakóingatlannal rendelkezőkétől, így a közszolgáltatásért azonos mértékű díj fizetésére nem kötelezhetőek. Az ombudsmani gyakorlat szerint megfelel az arányosság követelményének, ha a szolgáltatás kötelező igénybevétele üdülőterületen március 1-jétől október 31-ig tart, továbbá a helyi rendelet kellően differenciált rendelkezéseket tartalmaz az ingatlantulajdonosok helyzetének értékelésére, tekintettel arra, hogy – rendelet értelmében – a szolgáltatást is ebben az időtartamban biztosítja.
Ugyanakkor nem felel meg az arányosság követelményének, ha az állandóan és az idényjelleggel lakott ingatlanra megállapított díjak közötti különbség éves szinten az állandó lakosok javára mindössze kb. 2000 Ft, az állandó lakosoknál 52 alkalommal, míg az idényjelleggel lakott területen (üdülőkön) 40 alkalommal történik ürítés, tehát minimális különbséget tesz a helyi szabályozás az üdülőtulajdonosok és az állandó lakosok között (OBH 3678/2005.).
A biztos szerint a hulladékgazdálkodási keretjogszabály megalkotása óta eltelt idő, az alkalmazásából eredő állampolgári kifogások, valamint az ezekből levonható tapasztalatok, és problémák alapján fontos mind a törvény, mind végrehajtási rendeleteit újragondolni. Ennek megfelelően javasolta a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, hogy kezdeményezze a hulladékgazdálkodásról szóló törvény módosítását, kiegészítését olyan rendelkezéssel, mellyel egységesebb szabályozás teremethető meg a közszolgáltatás szüneteltetése körében, és mely alapján minden egyes helyi önkormányzati hulladékgazdálkodási rendeletnek kötelező szabályokat kell tartalmaznia az üresen álló, használaton kívüli ingatlanok tulajdonosainak díjfizetési kötelezettségére (OBH 4289/2006.).
Az általános helyettes vizsgálatai során gyakran szembesül a helyi hulladékszállítási rendeletek fogyatékosságaival, ezek hibáit következetesen jelzi a közigazgatási hivataloknak. Gyakorlata szerint alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz az olyan önkormányzati rendeleti szabályozás, amely nem felel meg a Hgt.-ben, illetve a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendeletben rögzített arányossági követelménynek (OBH 3278/2006., OBH 2676/ 2006., OBH 1994/2006., OBH 1909/2006., OBH 4800/2005., OBH 3678/2005., OBH 3608/2005.).
A biztos továbbra is gyakran tapasztalta, hogy a képviselő-testületek helyi rendeleteikben a jogszabály előírása ellenére sem rendelkeznek a díj megfizetésének módjáról, a díjfizetés rendjéről (OBH 4800/2005.). Előfordult az is, hogy a díjat a rendeletben nem állapította meg a képviselő-testület, hanem azt a szolgáltatóra ruházta át (OBH 3608/2005.).
Ugyancsak nem felel meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, ha a helyi rendeletekben a hulladékgazdálkodási díj megállapítása áfával növelt díjtételként kerül megállapításra (OBH 3278/2006., OBH 4800/2005.). A helyi rendelet fogyatékosságát állapította meg az általános helyettes akkor is, ha az önkormányzat a díjfizetés elmulasztása esetére nem a hulladékgazdálkodási törvény által előírt eljárást, hanem a szünetelés intézményét alkalmazza (OBH 3278/ 2006.), valamint, ha időben korlátozza a hulladékgyűjtő edények méretének esetleges megváltoztatása lehetőségét, sőt kizárja az év közbeni változtatást (OBH 4007/2005.).
Az ajánlásokat az érintett szervek hasonlóan az előző évekhez, elfogadták, a képviselő-testületek valamennyi esetben módosították a kifogásolt rendeleteket. Jeleznünk szükséges ugyanakkor, hogy több közigazgatási hivatal nem fogadja el, ha egy települési önkormányzat a 110 literes gyűjtőedénynél kisebb edényt nem biztosít (de ennél nagyobbakat igen), a kevesebb hulladék elszállítását igénylő (tipikusan egyedülálló) lakosok számára nem biztosítja egyidejűleg az arányos díjfizetés lehetőségét.
1.22.3. Hatósági nyilvántartás, okmányirodák
Az országgyűlési biztosok az idei beszámolójuk összeállításánál is indokoltnak vélték, hogy az okmányirodai működéshez és az önkormányzati hatósági nyilvántartáshoz fűződő tapasztalataikat közös összefoglalóban tárgyalják. A korábban is hangsúlyozott tárgybeli összefüggésen túlmenően az e két ügytípusban érkezett panaszok nyomán alkothattak leginkább véleményt az ügyfélközpontú közigazgatás aktuális helyzetéről, és ezen keresztül az alkotmányos jogok érvényesülésének főbb jellemzőiről. A panaszosok ugyanis az életviszonyaikat gyakran érintő okmányaik és engedélyeik kiadásával kapcsolatban, a változtatások és módosulások miatt nagyszámban intézik ügyeiket az okmányirodákon.
Az okmányirodák a polgármesteri hivatalok szervezeti egységei közül a legtöbb óraszámban, megközelítőleg teljes munkaidőben (általában heti 36 órában) fogadják az ügyfeleket, így az ottani tapasztalatok reprezentálják döntően a közigazgatási szolgáltatás színvonalát és hatékonyságát.
A szolgáltatás egyik legfontosabb támogató eleme az elektronikus ügyintézés, amely a központi elektronikus szolgáltató rendszerekhez való kapcsolódásokon nyugszik. A közigazgatási rendszer részét képezik a hatósági nyilvántartások. A közhiteles hatósági vagy helyi nyilvántartásoknak az ügyintézésben betöltött szerepét, rendeltetését és joghatását a közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló törvény (Ket.) is elismeri. A hatósági adatok bizonyító erejéhez fűzött jogkövetkezményekre tekintettel a Ket. az adatok valódiságának a közérdekből történő érvényesüléséhez kötődően kimondja, hogy a hatóság a hibás adatot hivatalból köteles javítani, és erről az érintettet értesíteni.
Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos kiemelt figyelmet fordított a megyei munkalátogatások alkalmával a körzetközponti okmányirodai vizsgálatra. A tapasztalatai szerint az okmányirodai munkavégzést minden esetben a szakmai hozzáértés és az emberi problémák iránti fogékonyság jellemezte.
A Vas megyei munkalátogatás pozitív tapasztalatai, a köztisztviselői munka szakszerűsége és az ügyfelekkel szembeni elvárások teljesülése mellett ugyanakkor megállapította, hogy a technikai feltételek, a számítógépes ellátottság több kívánnivalót hagy maga után. A problémát elmélyítették a központi elektronikus szolgáltató rendszerekhez való hozzáférési gondok, a rendszerek „lefagyása”, a gyakori programváltozások. A biztos véleménye szerint ezért az okmányiroda, folyamatosan bővülő feladatait az adott személyi és tárgyi feltételek mellett, hosszabb távon már nem tudná zökkenőmentesen ellátni. Az egyes ügyek intézésében a biztos az alkotmányos jogok sérelmére utaló gyakorlatot nem tapasztalt (OBH 3079/2006.).
Az okmányirodai eljárásokat sérelmező panaszok az egyes ügytípusok közül elsősorban a gépjármű-ügyintézési és a lakcím-bejelentési ügyeket érintették. Az elmúlt évben a személyazonosító és az egyéni vállalkozói igazolvány kiadásával, módosításával összefüggő panaszok kis számban (4 ügy) érkeztek. A személyazonosító okmányokhoz köthető ügyintézési időigény és a technikai adottságok javulásáról (fotóhelyiségek korszerűsítése, akadálymentesítése) maguk az okmányirodák is tájékoztatták a biztosokat egy-egy konkrét, az ügyfélfogadási körülményeket is kifogásoló panasz kivizsgálása során. A ügyfelek kiszolgálása „bejáratott”, és a leginkább ügyfélbarát a többi ügymenethez képest.
A panaszok kivizsgálását követően az általános helyettes egyik ügyben sem észlelt alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ezért eljárását intézkedés nélkül megszüntette (OBH 5554/2004., OBH 5858/2005., OBH 3350/2006., OBH 4091/2006.).
Gépjármű-ügyintézéssel és lakcím-bejelentéssel kapcsolatos panasz miatt a biztosok 11 esetben rendeltek el vizsgálatot (egy ügyben ismételt vizsgálatra került sor). Ez az adat az előző évi beszámolók összefoglaló adatait figyelembe véve, jelentős elmozdulást nem mutatott (2005-ben 10, 2004-ben 10 ügy).
A vizsgálatok ezekben az ügyekben nem tártak fel alkotmányos visszásságot, illetőleg az okmányirodai eljárás jogszerűségével szemben kifogás nem merült fel. Így például a gépjármű ügyintézés körében, Magyarországon sem bejelentett lakóhellyel, sem tartózkodási hellyel nem rendelkező, Ausztriában élő személynek vezetői engedélyt az Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodás alapján kiadni nem lehetett, ezért a BM Központi Okmányiroda kifogásolt döntése nem okozott alkotmányos visszásságot.
Egy másik ügyben a biztos általános helyettese azért utasította el a panaszos beadványát, mert az a panasz előterjesztésére nem volt jogosult. Az adott ügyben a Fővárosi Bíróság a panaszos ügyfélképességét nem ismerte el, és annak fellebbezése folytán a Fővárosi Ítélőtábla előtt folytatódott az eljárás. (Kapcsolódó ügyek: OBH 6175/2005., OBH 1383/2006., OBH 3080/2006., OBH 3386/2006., 3586/2006., OBH 3976/2006.)
A lakcím-bejelentési ügyekben folytatott vizsgálatok lezárását követően a biztos általános helyettese az ügyek döntő többségében – hasonlóan az előző ügytípushoz – az eljárását intézkedés nélkül megszüntette, mivel alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észlelt. Hatásköre hiányát egyetlen esetben állapította meg, tekintettel arra, hogy a panaszos lakcím-bejelentési kérelmet nem terjesztett elő az okmányirodán. (Kapcsolódó ügyek: OBH 2202/2006., OBH 2370/2006., OBH 2611/2006., OBH 3119/2006.)
Az okmányirodai ügyintézésről szóló összefoglaló nem lenne teljes körű, ha figyelmen kívül hagynánk az önkormányzatok által használt szolgáltató rendszer „lelkét” jelentő három nagy adatbázis, a személyiadat-nyilvántartási, a gépjármű-nyilvántartási és a lakcím-nyilvántartási adatbázis megfelelőségét, az adateltérések korrekciójának és más számítógépes adatbázisokkal (például APEH és KSH) való egyezőségek kialakításának a szükségességét, amelyek minden okmányirodai panaszban az ügy valamilyen szegmenseként jelen voltak.
A közlekedési igazgatás területén jelenleg jelentős adminisztrációs terhet jelent a nyilvántartás alapiratainak az okmánytár részére történő megküldése, amely a közúti közlekedési nyilvántartás egyik résznyilvántartása. Ez a munkavégzés jelenti a közhitelesség biztosítékát, ugyanakkor – megfelelő személyi feltételek hiányában – károsan hat vissza az ügyintézés hatékonyságára, és ügyfélbarát szolgáltató jellegére. A biztosok egész tevékenységük alatt szembesültek ezzel a problémával, és minden adandó alkalommal jelezték ezt az ellentmondásos helyzetet.
A nyilvántartásokkal szorosan összefüggtek azok az egyéni panaszok, amelyek a hatósági adatbázisokban nem szereplő egyéb adatoknak az ügyfelek által történő beszerzését, és a szolgáltatásért fizetendő díjakat kifogásolták. Az OBH 3394/2006. és az OBH 3080/2006. számú panaszokban a panaszosok a céginformációs szolgáltatás módjával nem értettek egyet, és az okmányirodák közvetlen hozzáférését hiányolták az Országos Cégadatbázishoz. A cégadatbázist működtető Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Polgári Jogi Kodifikációs és Céginformációs Főosztálya az egyik panasz kapcsán szakmai állásfoglalást adott ki. E szerint – többek között – a panaszos állításával ellentétben az internet felhasználásával azonnal, egyedi céginformációs kérés esetén pedig a jogszabályban rögzített 15 napon belül az ügyfelek hozzáférhetnek a naprakész adatbázishoz. Egyszeri alkalommal elektromos aláírással (a kormányzati portálon e nélkül is) és az e-szigno programban a céginformációk ingyenesen letölthetők. A papíralapú kérelmeknél felmerülő költségek jelenleg még a szolgáltatás elengedhetetlen részét jelentik.
1.23. Rendőri intézkedések és szabálysértési eljárások
Az országgyűlési biztosokhoz érkezett panaszok egyik fontos mutatója az érintett szervek szerinti megoszlás. A rendőrség tevékenységével kapcsolatban évente 3-400 panasz keletkezik, amely az összes ügy 6-7%-át teszi ki. Az utóbbi években csökkenő tendenciát figyelhetünk meg ebben a kategóriában is, ami összhangban van az ügyek számának általános alakulásával. A rendőrség alaptevékenységére tekintettel a panaszok egy része büntetőeljárásokkal kapcsolatos, kisebb hányaduk az igazgatási feladatok ellátásával függ össze, jelentős részükben a rendőrség intézkedéseit, vagy éppen az intézkedés elmaradását kifogásolják. Az ilyen ügyek száma 95-ről 121-re emelkedett.
A panaszok egy része kisebb súlyú közterületi intézkedéssel, vagy közlekedési szabálysértések miatt kirótt helyszíni bírsággal kapcsolatos sérelmek miatt keletkezett. A közterületi intézkedések színvonalának javulására utal, hogy csak nagyon kis számban érkezett olyan panasz, amelyet az intézkedő rendőrök sértő vagy erőszakos magatartása miatt tettek.
Az összegzés során változatlanul azt állapítottuk meg, hogy a sérelmek és kifogások többsége megalapozatlan, a rendőrség törvényesen járt el; ugyanakkor találkoztunk olyan esetekkel is, ahol az intézkedés szakszerűtlensége, a jogszabályok téves értelmezése, vagy az intézkedő rendőrök eljárása, magatartása alkotmányos jogokat sértett. A rendőrség vezetése ezekben az ügyekben is minden segítséget megadott vizsgálataink eredményes lefolytatásához, annak ellenére, hogy megállapításainkkal nem mindig értettek egyet.
Egyes esetekben évek óta halmozódó problémákkal találkozunk, amelyek megoldásában sem a rendőrség, sem más hatóságok nem tudnak hatékony segítséget nyújtani. Ide tartoznak az elhúzódó szomszédsági viszályok, a panaszosok – különösen egyedülálló, idős személyek – rendszeres zaklatása. Egy panaszos sérelmezte, hogy a szomszédja – a házban lakó más egyedülálló nőkkel együtt – hosszú ideje zaklatja, becsületsértő kifejezéseket használ, a levélládákat, a bejárati ajtókat és a kapucsengőket megrongálja, az udvaron parkoló autókat kromofággal lelocsolja. Telefonon keresztül is fenyegette, ezért a telefontársasághoz fordult segítségért, de feljelentést nem tett. A panaszost tájékoztattuk, hogy sérelmeivel kapcsolatban milyen hatóságokhoz fordulhat, és mit kell tennie annak érdekében, hogy megfelelő védelmet kapjon.
Sajnos olyan ügy is előfordult, hogy egy panaszos a szomszédja zaklató magatartása és fenyegetései miatt tett bejelentését, illetve magánindítványát visszavonta, a szabálysértési hatóság által kezdeményezett meghallgatáson nem jelent meg, mert a hatósági eljárás megindítását követően a feljelentett személy ismételten megfenyegette.
Egy panaszos sérelmezte, hogy a rendőrség indokolatlanul alkalmazott vele szemben testi kényszert, a bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett, és az általa tett feljelentés alapján folytatott nyomozás eredménytelenül zárult. Bántalmazására akkor került sor, amikor a rendőrség randalírozó szurkolókkal szemben lépett fel, egy labdarúgó mérkőzés után. A panaszos a rendbontásban, kődobálásban nem vett részt, de elismerte, hogy a rendőrök felszólították arra, hogy hagyja el a területet. Az utasításának nem tett eleget, ezért vele szemben – előzetes figyelmeztetés után – jogszerűen kerülhetett sor testi kényszer alkalmazására, amely azonban indokolatlanná és jogtalanná vált attól a pillanattól kezdve, hogy ellenállása megszűnt. Nincs helye a kényszerítő eszköz további alkalmazásának, ha az ellenszegülés megtört és a rendőri intézkedés eredményessége enélkül is biztosítható.
A vizsgálat eredményeként az általános helyettes ajánlást tett az érintett főkapitányság vezetőjének, továbbá az ügy iratait megküldte az illetékes ügyészségnek. A főkapitány az ajánlást elfogadta, a parancsnoki és beosztotti állomány részére kötelezően előírta a jelentésben foglaltak, és a kapcsolódó jogszabályok oktatását. A megyei főügyész elöljárói intézkedés elmulasztása bűncselekmény gyanúja miatt eljárást kezdeményezett a Katonai Ügyészségen. A Katonai Ügyészség a nyomozást lefolytatta, de azt – mivel a bűncselekmény nem volt kétséget kizáróan bizonyítható – megszüntette. A megszüntetés elleni panaszt a Katonai Főügyészség elutasította (OBH 5374/2005.).
A kényszerítő eszközök alkalmazásával, a személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel és azok módjával, gyakoriságával, szükségességével és jogszerűségével kapcsolatban a sajtó gyakran fogalmazott meg olyan állításokat, amelyek egyedileg ugyan hihetőnek tűntek, de a vizsgálatok során feltárt körülmények – amelyeket a közvélemény nem ismert – az ügyeket más megvilágításba helyezték. Az információk ellenőrzése során gyakran kellett megállapítanunk, hogy a tények nem támasztották alá a feltételezett sérelmeket, vagy az érintettek magatartása is hozzájárult a problémák kialakulásához.
Ilyenek voltak az év folyamán a sajtó munkatársait érintő kényszerintézkedések, amikor a rendőrök a Magyar Nemzet fotósával szemben léptek fel vagy amikor a Népszava fotóriporterét előállították a zamárdi strandról. Az előállításra azért került sor, mert a fotós nem volt hajlandó a helyszínen igazolni magát. A hivatalból indult vizsgálat eredményeként ajánlást is tettünk az országos rendőrfőkapitánynak, amelyet elfogadott és végrehajtott. Megállapítottuk, hogy az intézkedő rendőrök az emberi méltósághoz való jogot sértő alkotmányos visszásságot okoztak szakszerűtlen intézkedésükkel, és azzal, hogy a rendőrségről szóló törvényben meghatározott követelményeket figyelmen kívül hagyva, az ellenállást nem tanúsító személlyel szemben kényszerítő eszközt alkalmaztak.
A rendőri vezetés megkísérelte a körülmények utólagos tisztázását, de a rendőrségi vizsgálat során a panaszost meg sem hallgatták. A panasz vizsgálatát – különösen az intézkedés jogszerűségének vagy jogszerűtlenségének megállapítására alkalmas tények bizonyítása tekintetében – a közigazgatási eljárás (Ket.) szabályai szerint kellett volna végezni, ideértve az ügyfél meghallgatását, az ügyre vonatkozó lényeges nyilatkozatok jegyzőkönyvben való rögzítését is. A vizsgálóbizottság eljárása sértette a jogállamiság elvét és a tisztességes eljáráshoz való jogot azzal, hogy a vizsgálat eredménye szempontjából jelentős körülményeket figyelmen kívül hagytak, illetve azokat nem a közigazgatási eljárás szabályai szerint dokumentálták. Az általános helyettes ajánlását a főkapitány elfogadta, a javasolt intézkedéseket végrehajtotta, egyben tájékoztatást adott arról, hogy az ORFK javaslatot tett a rendőrségről szóló törvény jogorvoslatra vonatkozó rendelkezéseinek pontosítására és a Ket. rendelkezéseivel való összhang megteremtésére (OBH 3922/2006.).
A rendőri intézkedésekkel összefüggésben vizsgáltuk azokat a panaszokat is, amelyek a 2006 őszén történt zavargások résztvevőivel szemben, vagy a közterületeket elfoglaló tüntetőkkel szemben alkalmazott kényszerítő eszközök használata miatt keletkeztek.
Soron kívül vizsgáltuk azoknak a panaszosoknak az ügyeit, akik az őket személyesen ért – vélt vagy valós – sérelmeik miatt, a rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőségek igénybevételét követően az országgyűlési biztosokhoz fordultak. Mivel a bíróságok nem tartoznak az országgyűlési biztosok által vizsgálható hatóságok közé, így a bíróság előtt folyamatban lévő ügyek miatt érkezett panaszokat el kellett utasítanunk.
Több panaszos fordult beadványával az országgyűlési biztosok hivatalához, mert az utcai zavargások elleni rendőri fellépésről közvetített TV-felvételek és egyéb tudósítások alapján úgy vélték, hogy a rendőrség által alkalmazott kényszerintézkedések meghaladták a „feltétlenül szükséges” mértéket, és ezzel megsértették az emberi jogokat. Egy panaszos utalt arra, hogy a spontán gyülekezésre semmilyen törvényi szabályozás nincs, ezért kérte annak vizsgálatát, hogy a rendőrség milyen jogcímen oszlatta fel az előzetesen be nem jelentett, politikai demonstrációs célzatú csoportosulásokat.
Egy másik beadványban, szintén sajtóhír alapján kérték, hogy folytassunk vizsgálatot egy előállított férfi ügyében, akivel szemben – egy internetes hírportál szerint – csak a fizikai megjelenése miatt intézkedett a rendőrség. Az érintett a tudósításban szereplő monogram alapján azonosítható volt, kiderült, hogy a közbiztonságra veszélyes eszközt (rugós kést) tartott magánál, és személyazonosságát nem tudta igazolni.
Egyes panaszokból azt lehetett megállapítani, hogy a panaszosok tájékozatlanságból vagy szándékosan provokálták a tömegoszlatást végző rendőröket, különböző indokokkal át akartak menni a sorfalon, vagy a felszólítás ellenére nem hagyták el a területet. Egy ügyvédjelölt feljelentést tett a Budapesti Nyomozó Ügyészségnél, mert egy általa képviselt katolikus pap szerint, október 23-án 19-20 óra tájban, a Ferenciek terén „a rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre”. Feljelentését tájékoztatásul küldte meg hivatalunknak. A beadványban leírtak szerint az ügyvédjelölt által képviselt pap és hívei szándékosan keresték fel azokat a helyszíneket, ahol rendőri intézkedésekre került sor, azzal a céllal, „hogy a történtekről később pontos és hiteles tanúságot tehessenek”. Sérelmesnek tartották, hogy a rendőrök két alkalommal igazoltatták és kikérdezték őket, sőt a ruházatukat is átvizsgálták, ugyanakkor megtagadták azonosító számuk, nevük és szolgálati helyük közlését.
A törvények betartása, mások jogainak tiszteletben tartása minden rendezvényen, tömegmegmozduláson változatlanul kötelező, ez alól nem ad felmentést semmilyen jogszabály. A rendőrség köteles ezeket a jogszabályokat – amelyek a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében az állampolgárok részére kötelezettségeket, a rendőrök számára pedig szigorúan körülhatárolt és korlátozott jogosítványokat határoznak meg – betartani és betartatni.
Az Alkotmánybíróság a rendőri intézkedések eredményességi feltételeinek elemzése során kifejtette: „ahhoz hogy az ország belső rendje és közbiztonsága rendőri eszközökkel eredményesen védhető legyen, a belső rend és a közbiztonság felett őrködő szervezet számára hatékony eszközöket kell biztosítani”. Ez a közösség érdekét szolgáló követelmény indokolja a rendőrségi törvény rendelkezését, amely szerint a jogszabályi előírások végrehajtását szolgáló rendőri intézkedéseknek köteles magát mindenki alávetni és a rendőr utasításainak engedelmeskedni. A rendőr jogszerű intézkedésének való ellenszegülés esetén a törvényben meghatározott intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazhatók. A rendőri felszólításnak való ellenszegülés az egyén szabad akarat-elhatározásából ered, amellyel azonban tudatosan vállalja azt is, hogy az ebből fakadó esetleges következményeket viselnie kell.
A gyakran hangsúlyozott rendőri túlkapások tárgyilagos megítéléséhez hozzá tartozik, hogy ellenőrizhető, konkrét panaszok viszonylag kis számban érkeztek hozzánk. A beadványok jelentős részét másodkézből, hallomásból vagy egyes sajtó-orgánumokból szerzett információk képezték, más panaszok pedig majdnem azonos történeti elemeket ismétlő, egymáshoz hasonló stílusjegyeket mutató, szubjektív véleményekből álltak. Ezeket a beadványokat értékelhető adatok hiányában elutasítottuk.
A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan, az egyéni sérelmek miatt keletkezett panaszok nagy része megalapozatlan volt, a beszerzett iratok és a körülmények tisztázása alapján (sőt esetenként már a panaszban leírtak alapján is) megállapítható volt, hogy az intézkedés törvényes és indokolt volt. Több panaszt a jogorvoslat elmulasztása, hatáskör hiánya, alkotmányos joggal való összefüggés hiánya, vagy az Obtv.-ben meghatározott egyéb feltételek hiánya miatt voltunk kénytelenek elutasítani. A körülmények tisztázását követően részletes tájékoztatással, útbaigazítással láttuk el a panaszosokat azokban az esetekben is, ahol nem volt megállapítható az alkotmányos jogok érintettsége.
1.23.2. Szabálysértési eljárások
A szabálysértési eljárás alá vont személyek több esetben kifogásolták, hogy a szabálysértési hatóság pénzbírságot kiszabó határozatáról csak a végrehajtási eljárásban szereztek tudomást.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálata során rámutatott, hogy a 46/2003. (X. 16.) AB határozat rendelkezése ellenére az 1999. évi LXIX. törvény (Sztv.) szabályait nem módosították, így a szabálysértési eljárásban – a polgári peres, a büntető és a közigazgatási hatósági eljárással szemben – a kézbesítési vélelem továbbra is megdönthetetlen.
Megállapította, hogy a vélelem megdöntésével kapcsolatos jogi szabályozás hiánya súlyos visszásságot okoz a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben, ezért javaslatot tett az igazságügyi és rendészeti miniszternek az Sztv. megfelelő módosítására (OBH 3652/2005. és OBH 5624/2005.).
A miniszter a jogalkotási javaslatot elfogadta; tájékoztatása szerint az alkotmányellenes helyzetet az új szabálysértési törvényben kívánják orvosolni, melynek kidolgozása szerepel a 2007. évi jogalkotási programban.
Az OBH 5624/2005. számú ügyben az általános helyettes – a szabálysértési hatóság eljárása által okozott visszásság jövőbeni elkerülése érdekében – ajánlást tett az országos rendőrfőkapitánynak, hogy az ismeretlen gépjárművezetők által elkövetett szabálysértések felderítése során az adatszolgáltatásra való felhívás országosan egységes, törvényes eljárási rendben történjen. A rendőrfőkapitány elismerte, hogy az egyes rendőri szerveknél valóban eltérő gyakorlat alakult ki, de 2006 augusztusában új, egységes eljárási rendet dolgoztak ki. A szabálysértési eljárást ismeretlen személy ellen, az elkövetés helye szerint illetékes rendőrkapitányságon, szabálysértési számon történő iktatással kell megindítani. Az üzembentartó az eljárás megindításakor tanú lehet, akit szóban vagy írásban nyilatkoztatni kell.
Egy panaszos sérelmezte a közlekedési balesetben elhunyt édesapja ellen folytatott szabálysértési eljárást, valamint azt, hogy az édesapja holttestét nem tekinthette meg (OBH 5516/2005.). Az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrség a balesetben elhunyt személy ellen előbb büntető- majd szabálysértési eljárást indított, és ezáltal súlyos, alkotmányos visszásságot okozott. Ajánlást tett a megyei rendőrfőkapitánynak, hogy az irányítása alá tartozó rendőri szervek az eljárás megindítása előtt elhunyt személyekkel szemben ne indítsanak se szabálysértési, se büntetőeljárást; és legyenek figyelemmel az elhunyt személyek közeli hozzátartozóinak kegyeleti és eljárási jogaira.
Az általános helyettes megállapította az emberi méltósághoz való jogból levezethető kegyeleti joggal összefüggő visszásságot is, mert sem a kórházban, sem a köztemető halottasházában nem tették lehetővé a panaszos számára az édesapja holttestének a megtekintését. Javasolta az igazságügyi és rendészeti miniszternek, hogy – az egészségügyi miniszterrel együttesen, a 34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM rendelet megfelelő kiegészítésével – az Eütv. szerinti rendkívüli halál esetén követendő eljárásokban – a közeli hozzátartozók kegyeleti jogának biztosítása érdekében – rögzítse a holttestek megtekintésének szabályait.
A miniszter többszöri sürgetés ellenére sem válaszolt.
Egy másik panaszos (a szabálysértési eljárásban sértett) kifogásolta, hogy a gépjárművében keletkezett kárigényét a balesetet követő másfél év eltelte után sem tudta érvényesítetni, mert a szabálysértési eljárást folytató rendőri szerv nem küldte meg a részére az eljárást megszüntető határozatot, a kiadott igazolás pedig nem tartalmazta a biztosító által kért adatokat. Az általános helyettes megállapította, hogy a szabálysértési hatóság a jogállamiságot, illetve a tisztességes eljáráshoz való jogot érintő visszásságot okozott azzal, hogy az 1994. évi XXXIV. törvényben (Rtv.) foglaltak ellenére nem nyújtott segítséget a sértett (károsult) jogos érdekeinek érvényesítéséhez; a megszüntető határozat kézbesítésének az elmulasztása pedig a jogorvoslathoz való jogot sértette. Az ügyben ajánlást tett a budapesti, ill. az országos rendőrfőkapitánynak. A budapesti rendőrfőkapitány a panaszos konkrét sérelmét orvosolta, az országos rendőrfőkapitány pedig kezdeményezte a szabálysértési törvény olyan módosítását, mely szerint a határozatot a sértett részére külön kérés nélkül is kézbesíteni kell (OBH 1502/2006.).
A csendháborítás szabálysértési tényállásának módosítását – a jogalkalmazási nehézségekre tekintettel – több ügyben javasolta az országgyűlési biztos, ill. az általános helyettes is (OBH 2820/2005., OBH 1193/2005. és OBH 4466/ 2005.). A 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendeletben szabályozott tényállás végül az Alkotmánybíróság 73/2006. (XII. 15.) AB határozata értelmében – 2007. március 1-jei hatállyal – módosult. A tényállás korábbi szövege szerint a szabálysértést az követhette el, aki bizonyos helyeken „indokolatlanul és a megengedettnél nagyobb zajt” okozott, de az Alkotmánybíróság a megengedettnél nagyobb szövegrészt alkotmányellenesnek minősítette.
Az általános helyettes már 2003 szeptemberében megállapította, hogy a zaklatásra vonatkozó jogi szabályozás hiánya visszásságot okoz az emberi méltósághoz való jogból levezethető magánszférához való joggal összefüggésben, ezért javaslatot tett az igazságügy- és a belügyminiszternek a vonatkozó jogi szabályozás kidolgozására (OBH 4460/2002.). Az IM és a BM 2004-ben közös tervezetet dolgozott ki a távoltartás és a zaklatás szabályozására a büntető-, ill. a szabálysértési eljárásban, de a tervezetet visszavonták. A büntetőeljárásban 2006. július 1-jétől hatályba léptek a távoltartás szabályai, ugyanakkor a zaklatással kapcsolatban továbbra sem született meg a törvényi szabályozás.
A korábbi években ez a tárgykör az önkormányzati igazgatás főcím alatt szerepelt a Beszámolóban. A szerkezeti változtatatást elsősorban az indokolta, hogy a szociális ellátásoknak csak egy része tartozik önkormányzati hatáskörbe, illetve az önkormányzatok által nyújtott ellátások jó része is normatív jellegű, központi szabályozás alá tartozik. E hatások legmarkánsabban az önkormányzatok szociális igazgatási feladatainak ellátása során érzékelhetőek.
A szociális ellátásokkal összefüggő panaszok száma jelentősen nem emelkedett, de a biztosokhoz fordulók beadványainak hangvételéből jól érzékelhető a társadalom szegényebb rétegeiben az életszínvonaluk romlása miatti kétségbeesés. Sokan csupán azért fordulnak a biztoshoz, hogy nehéz anyagi körülményeikről számoljanak be és utolsó lehetőségként pénzügyi segítséget kérjenek. A panaszosok kilátástalan élethelyzetükről, munkalehetőségek hiányáról, magas és sokszor kifizethetetlen lakásfenntartási költségeikről, megromlott egészségi állapotukról vagy megoldhatatlan lakáshelyzetükről írtak. Több esetben azonban nem jelöltek meg hatósági eljárást, vagy a vizsgálat során a biztos állapította meg, hogy az illetékes közigazgatási szerv az ügyre vonatkozó rendelkezések megtartásával járt el. Az ombudsman minden ilyen esetben felhívta a helyi önkormányzatok figyelmét, hogy a lehetséges támogatások nyújtásával segítsék a családokat, és a hozzá fordulót is tájékoztatta a szociális alapellátás keretében igénybe vehető egyéb lehetőségekről, elsősorban a személyes életvezetési tanácsadást is nyújtó családsegítés intézményéről. Hangsúlyozta, hogy a családsegítő szolgálatok működési feltételeinek megerősítését a jelen gazdásági-társadalmi helyzetben különösen szükségesnek tartja.
A szociális ellátással kapcsolatosan érkező beadványokban jól nyomon követhetők a szociális törvény rendelkezéseinek közelmúltban bekövetkezett módosításai. Ennek megfelelően, a tavalyi évhez, illetve az év eleji időszakhoz képest az év közepén csökkent az ápolási díjjal összefüggésben érkező, de jelentősen megemelkedett a rendszeres szociális segéllyel és a közgyógyellátással kapcsolatos beadványok száma, valamint az év vége felé megszaporodtak a várható gázár-támogatási rendszerrel kapcsolatos panaszok. Az emelt összegű ápolási díj bevezetésére a 2005. szeptember 1-jén hatályba lépő módosítással; a rendszeres szociális segély összegének egyes – a kevesebb eltartottat és több keresőt számláló – családokban történő drasztikus csökkentésére, illetve a közgyógyellátás igénybevételére vonatkozó módosításokra a 2006. június 1-jén hatályba lépő módosítással került sor.
Több panasz érkezett a központi költségvetésből nyújtott családi támogatások igénybevételével kapcsolatosan is, különösen a más uniós tagállamban munkát vállaló szülőktől, akik részére a hazai hatóság az ellátás folyósítását megszüntette. A biztos ezekben az esetekben tájékoztatta a panaszost az idevonatkozó jogszabályi rendelkezésekről is.
A beszámolási időszakban a szociális igazgatással kapcsolatos visszásságot a biztosok hét esetben állapított meg. Egy esetben az eljárás elhúzódása miatt (OBH 5915/2004.), két esetben azért, mert az önkormányzati (OBH 2309/2005.), illetve az államigazgatási szerv (OBH 2854/2006.) nem tett eleget az ügyfél megfelelő tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének, két esetben pedig az önkormányzati igazgatási szerv nem a jogszabályi előírások alkalmazásával járt el (OBH 6215/2006., OBH 6314/2006.). A biztos egy esetben tett javaslatot a vonatkozó jogszabály pontosítására, illetve egy esetben a hasonló tárgyú jogszabályok közötti összhang megteremtését kezdeményezte (OBH 1131/2006, OBH 3982/2006.).
A biztosok ajánlásainak és kezdeményezéseinek fogadtatása többségében eredményes volt, az érintettek a szükséges intézkedéseket megtették és a feltárt alkotmányos visszásságokat, a rendelkezésükre álló eszközökkel orvosolták. Az OBH 6215/2006. számú ügyben azonban az általános helyettes kénytelen volt a legfőbb ügyészhez fordulni, mert ajánlását a polgármester nem fogadta el. A megyei főügyészség végül, az ügyben érintett több határozat ellen óvást emelt, felszólalással, valamint figyelmeztetéssel élt.
A társadalombiztosítással összefüggésben érkezett beadványok száma lényegében mindkét biztosítási ágban az előző évvel megegyező volt, az ez évi panaszok 5-6%-át tették ki.
Az arány eltolódása csak abban mutatkozik, hogy a panaszok zöme a második félév utolsó szakaszában érkezett, amikor az ún. reformmal kapcsolatos információk, előkészítő munkálatok, illetve az ún. megszorító intézkedések nyilvánosságra kerültek. A beérkezett panaszok súlyát tekintve azonban nem volt változás. Azok, mintegy 10%-ának vizsgálata zárult jelentéssel, ebből nyolc ajánlást is tartalmazott, a többi, közel négyszáz ügyben, amelyek vizsgálatát hatáskör hiányában el kellett utasítani, vagy áttenni a hatáskörrel rendelkező szervhez, a tényállás feltárása után a panaszosok részletes tájékoztatást kaptak.
A hatáskör hiánya megállapításának legfőbb okai ebben az évben is a folyamatban lévő bírói eljárások vagy ítélettel lezárt ügyekben tett panasz, a jogorvoslati út elmulasztása, illetve a nem hatóság elleni panaszok voltak.
Mindkét biztosítási ágat érintően, a korábbi évekhez hasonlóan nagy számban kifogásolták a panaszosok az orvosi bizottságok eljárását és döntését. A panaszok túlnyomó többsége orvos-szakértői hatáskörbe tartozó orvos-szakmai kérdéseket érintett. A biztos az előző két évi beszámolójában is felhívta a parlament figyelmét a panaszokat kiváltó okok sürgős megszüntetésének szükségességére. Ehhez azonban a megváltozott munkaképességű személyek ellátó alrendszerei összehangolt átalakításának programjáról szóló 2191/2006. (XI. 15.) Korm. határozat szerint is még több évre van szükség.
Ugyancsak történt intézkedés a feléledési szabályok megszüntetéséről, a nyugdíjak korrekciós célú emeléséről szóló 2005. évi CLXXIII. törvényben, de továbbra is gondot jelent az abban megjelölt 2010. évi határidő, és a végrehajtási szabályok hiánya.
A biztos munkáját 2006-ban is jelentősen segítette a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és igazgatási szervei, kiemelten a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint azok igazgatási szerveinek vezetői és munkatársai, hasonlóképpen a MÁV Zrt. Nyugdíj Igazgatósága, valamint a Hszt. és Hjt. hatálya alá tartozó ügyekben az IRM ORFK Nyugdíjmegállapító Osztálya és a HM Közigazgatási és Pénzügyi Ügynökségének Illetmény, Munkaügy és Nyugdíjmegállapító Igazgatósága.
Hasonlóan és hagyományosan jó, segítő együttműködést tapasztaltunk a Szociális és Munkaügyi, valamint az Egészségügyi Minisztérium részéről is.
A Fejér Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és az Egészségbiztosítási Pénztár – a biztos ajánlására is tekintettel – megnyitotta a korszerű ügyfélszolgálattal szemben támasztott és a tisztességes eljáráshoz, valamint az emberi méltósághoz való jog érvényesülését egyaránt biztosító ügyfélszolgálatát Székesfehérváron.
1.25.1. Nyugdíjbiztosítás és egészségbiztosítás
A panaszok alapján lefolytatott vizsgálatok eredményeként az országgyűlési biztos több esetben állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot. Jellemzően a jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben.
E körben kiemeljük annak megállapítását, hogy a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való jog követelményeit egyaránt sérti, ha a nemzetközi szerződés hatálya alá tartozó, a nyugellátás pontos megállapítására, folyósítására és elszámolására – a nyugdíjmegállapító és folyósító szerv eljárása összhangjának hiánya és hibája miatt – csak több mint öt év elteltével, a panaszos kérelmére indított vizsgálat eredményeként kerül sor (OBH 1879/2006.). Ugyancsak a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben állapított meg visszásságot a biztos abban az esetben, amikor a szolgálati viszony átszervezés miatti megszűnésekor az érdekelt személy nem részesült az elvárható szakszerű és humánus eljárásban (OBH 1879/2006.).
A biztos Vas megyei helyszíni vizsgálata során az egészségbiztosítási pénztár ügyfélszolgálatán a jól szervezett, magas színvonalú munka ellenére állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot, az egy légterű, korszerűtlen körülmények, valamint a kihelyezett ügyfélszolgálatok technikai hiányosságai miatt. A feltárt visszásság megszüntetése érdekében tett kezdeményezését az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója – utalva anyagi lehetőségeik korlátaira – elfogadta.
Az eddigi tapasztalatok alapján megállapítható, hogy minden évben átlagosan 70-80 körül mozog az önálló bírósági és megyei bírósági végrehajtókkal kapcsolatosan beérkezett panaszok száma.
Mivel a bírósági végrehajtási eljárásban a végrehajtó intézkedése ellen végrehajtási kifogással a bírósághoz lehet fordulni a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatára vonatkozó szabály megfelelő értelmezésével (analógia) jár el az országgyűlési biztos. Ennek értelmében a végrehajtó eljárását vizsgálja, kivéve az olyan kérdést vagy kérdéseket, amelyre nézve bírósági eljárás van folyamatban, illetve amelyben a bíróság már érdemben döntött, valamint azokat a kérdéseket, melyek a bíróság hatáskörébe tartoznak.
Az előző évekhez hasonlóan, a jelen beszámolási időszakra is jellemző volt, hogy a benyújtott panaszok sok esetben a végrehajtás alapjául szolgáló bírósági határozatot, illetőleg a bíróság eljárását kifogásolták. Több alkalommal fordult elő ismét, hogy összegszerűségi kérdéseket vitatva fordultak a biztoshoz a panaszosok (például az árverésre tűzött ingatlanra nézve megállapított becsérték összegét sérelmezve), azonban az ilyen kérdéseket csak a bíróság bírálhatja el, ezért végrehajtási kifogás benyújtására vagy végrehajtási per indítására van ilyenkor szükség. Ezekben az ügyekben rövid tájékoztatást kaptak a panaszosok a hatásköri szabályokról, illetve arról, hogy milyen jogorvoslati eszközöket vehetnek igénybe.
Ebben az évben is többen fordultak az országgyűlési biztoshoz olyan panaszosok, akik – mint végrehajtást kérők – a végrehajtási eljárások elhúzódását, illetve eredménytelenségét kifogásolták. Ezzel a kérdéskörrel kapcsolatosan a korábban végzett vizsgálatokra utalt vissza a biztos, miszerint önmagában a végrehajtási eljárások elhúzódása, esetleges eredménytelensége nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot, amennyiben a végrehajtó a hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárva foganatosította a végrehajtási cselekményeket. A bírósági végrehajtási eljárás természetéből fakadóan sem az Alkotmány, sem valamely Alkotmányból levezetett elv nem garantálhatja a végrehajtási eljárás eredményességét, ugyanakkor a vizsgálati jelentés felhívta a figyelmet arra, hogy szükséges a bírósági végrehajtási rendszer hatékonyabbá tétele (OBH 1532/2003.).
A biztos ugyanakkor hangsúlyozta, hogy erre annál is inkább szükség van, mivel, ha jelentős számban sikertelenek a bírósági végrehajtási eljárások, illetve nagymértékben megnő azok időtartama, akkor társadalmi szinten összeadódva e jelenségek sértik a jogbiztonságot, egyúttal a bírói hatalmi ág tekintélyét csorbítják.
Hivatalból indított vizsgálatot az általános biztos a végrehajtók által a zálogjogosultak bekapcsolódására vonatkozó szabályok alkalmazása során követett gyakorlattal összefüggésben (OBH 4027/2006.). Ennek során megállapította, hogy a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény zálogjogosult bekapcsolódására vonatkozó szabályai nem biztosítják a végrehajtási eljárásban követendő alapelv, a fokozatosság és arányosság alapelvének érvényesülését. Így a tulajdonhoz való joggal, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő alkotmányos visszásság áll fenn. Mindezek miatt felkérte az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy terjesszen elő olyan jogszabály-módosítási javaslatot, amely úgy módosítja e szabályokat, hogy a zálogjogosult értesítése csak akkor történik meg, ha az arányosság és fokozatosság elvének megfelelően foganatosított korábbi végrehajtási cselekmények (letiltás, ingóvégrehajtás stb.) nem vezettek eredményre, és az adós ingatlanának árverésével összefüggésben az ingatlan becsértékének megállapítására és közlésére kerül sor. Csak az így megkapott értesítést követő nyolc napon belül terjeszthetné elő bekapcsolódási kérelmét a zálogjogosult, melyet a bíróság bírál el. Az igazságügyi és rendészeti miniszter számára a válaszadásra nyitva álló határidő a beszámoló összeállításakor még nem járt le.
Az országgyűlési biztos kiemelkedő fontosságot tulajdonít annak, hogy a bírósági végrehajtási eljárásban a fokozatosság és arányosság alapelve ténylegesen érvényesüljön, mivel csak ebben az esetben teljesülhet a végrehajtás alkotmányosságának követelménye. A korábban említett ügyben is ennek az alapvető jogelvnek a sérelmét állapítottuk meg..
A beszámolási időszak során egy esetben (OBH 3484/2005.) fordult elő, hogy a biztos megkeresésére a végrehajtó nem adott választ, akadályozva a biztost alkotmányos jogkörének gyakorlásában. A válasz érdekében intézkedésre kértük a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát, majd az igazságügyi és rendészeti minisztert is.
Összességében azonban idén is kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a bírósági végrehajtás nem működik kellő hatékonysággal, annak további fejlesztése szükséges, adott esetben a jogi szabályozás is teljes felülvizsgálatra szorul. Ugyanakkor a bírósági végrehajtási eljárások alapjául továbbra is nagy számban szolgálnak a különböző hitelkonstrukciókból származó lejárt tartozások (különösen lakáshitelekkel kapcsolatos tartozások), valamint a közüzemi szolgáltatók felé fennálló díjtartozások. Az ilyen egyéni élethelyzetekből fakadó súlyos problémák megoldása sok esetben továbbra is, csak jogon túli eszközökkel, illetve a szociális intézményi rendszer fokozott igénybevételével lehetséges.
1.27. Vízügyek, katasztrófavédelem
1.27.1. Víziközmű- és csatorna-beruházás
Az államilag kiemelten támogatott közműberuházások jelentős ütemben folytatódnak az országban, ennek ellenére még mindig sok panaszos nem tudja elfogadni, hogy bizonyos önrésszel neki is hozzá kell járulnia a környezetvédelmi célokat is szolgáló szennyvízcsatorna vagy vízvédelmi rendszer megépítéséhez. A vizsgálatok során az ombudsmanok ismételten rámutattak, hogy az ingatlantulajdonnal, használati joggal rendelkező állampolgároknak a vízgazdálkodási törvény értelmében a szennyvízberuházás, illetve a termőfölddel és erdőtulajdonnal rendelkezők esetében a vízgazdálkodási társulás létrejöttekor kötelező tagságuk áll fenn.
Az érdekeltségi hozzájárulás megfizetését kifogásoló 75 panaszost az országgyűlési biztos ellátta a szükséges tájékoztatással, rámutatva mindkét típusú beruházás környezetvédelmi és földvédelmi fontosságára. A beszámolási időszakban 65 panaszos fordult hozzánk, akik a víziközmű beruházásokkal és vízgazdálkodási társulásokkal kapcsolatban sérelmezték a befizetendő terheket. Az országgyűlési biztos válaszaiban rámutatott, hogy például egy százezer forintos önrész esetén (az állami támogatás ennek többszöröse) a tízéves, havi ezer Ft-os részletfizetés biztosítása mindenképpen méltányos, és azt mutatja, hogy az önkormányzat mindent megtett a terhek könnyítésére és a beruházás megvalósítása érdekében. Arra is felhívta a panaszosok figyelmét, hogy az érdekeltségi hozzájárulás adók módjára behajtható köztartozás, így a jegyző a behajtási intézkedések során jogszerűen jár el.
Az egyre többször jelentkező szélsőséges időjárási viszonyok olyan esőzésekkel, felhőszakadásokkal járnak, amelyek időről időre visszatérően veszélyeztethetik az ingatlanokat, lehetetlenné teszik vagy nagyon megnehezítik a közlekedést. A csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatban 2006-ban 14 panasz érkezett hozzánk. A témakört részletesen áttekintő, évekkel ezelőtti, két átfogó vizsgálatunkhoz képest a helyzet változatlan: az önkormányzatok túlnyomó többsége a belvíz- és csapadékvíz-elvezetéssel összefüggő kötelezettségeinek, a szükséges anyagi erőforrások hiányában nem tud eleget tenni.
1.27.2. Árvíz, belvíz és katasztrófavédelem
Magyarország folyóin 2006 tavaszán rendkívüli árvízhelyzet alakult ki, ugyanakkor az ország egyes területein az év első hónapjaiban jelentős belvíz keletkezett. A károk enyhítéséről kormányrendelet rendelkezett. A tavalyi évben az árvíz- és belvízkárok több mint tízezer lakóingatlant érintettek, ám csak egyharmaduk rendelkezett érvényes biztosítással, 7640 ingatlan egyáltalán nem.
Az árvíz- és belvíz, valamint csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatban 30 panaszos fordult az országgyűlési biztoshoz. Évről évre a költségvetésben a tízmilliárd forintot is meghaladja a vis maior támogatás összege, de a 2001-es nagy árvíz, ennek a többszörösét, mintegy negyvenmilliárd forintot követelt. Az országgyűlési biztos több ízben élt jogalkotási javaslattal, egyeztetést folytatott a pénzügyminiszterrel, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével. Akkori kezdeményezését követően született a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap működését szabályozó törvény, amely azonban nem váltotta be a várt tömeges öngondoskodáshoz fűzött pénzügyi kormányzati reményeket. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a kárenyhítés, a kezdeti időkben alkalmazott kormányhatározatok útján már nem kezelhető, ezért a biztosok többszöri kezdeményezésére 2006-tól már kormányrendeleti szinten szabályozottak a támogatásához jutás feltételei. A hosszabb távra szóló, kiszámíthatóbb szabályozás – amelyet a biztosok ugyancsak évről évre szorgalmaznak – azonban még várat magára.
Az országgyűlési biztos, az általa 2006-ban vizsgált kormányrendelet kapcsán tett jogalkotási javaslatára azt a választ kapta az önkormányzati és területfejlesztési minisztertől, hogy folyamatban van a magántulajdonba tartozó lakóingatlanok természeti csapásokat követő kárfelmérésének, helyreállításának és újjáépítésének szabályozásáról szóló kormányrendelet tervezetének szakmai előkészítése. A miniszter ígéretet tett arra, hogy a szabályozás során figyelembe veszik a biztosok ajánlásait is. Az általános biztos azt követően indított vizsgálatot, hogy egy árvízkárosult azt sérelmezte, hogy a jelzett kormányrendelet alapján úgy kaphat csak kárenyhítést, hogy ingatlanára tíz évre szóló jelzálogjogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek be. A biztos álláspontja szerint a káresemények kapcsán adódhat olyan eset, amikor több millió forint támogatást kaphat egy károsult. Ezt alapul véve a tízéves jelzálog és a további tilalom esetleg arányosnak, elfogadhatónak látszik, és az érintett ingatlantulajdonos károsult által sem kifogásolható megoldás. Alacsonyabb összegű (néhány százezer forintos) támogatások esetében azonban komolyan felmerül az aránytalanság kérdése. A vizsgálat megállapította, hogy a tulajdonhoz való jog közérdekből korlátozható egészen addig, ameddig az elérni kívánt cél arányos a korlátozás mértékével. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kiválasztani. Ha az alkalmazott korlátozás a cél elérésére alkalmatlan, az alapjog sérelme megállapítható.
Az Alkotmánybíróság ide vonatkozó határozatában kimondta, hogy az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága, és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással.
A biztos rámutatott: a vizsgált ügyekben, különösen az alacsonyabb összegű (akár százezer forintos) támogatáshoz párosuló, tíz évre szóló jelzálog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartási bejegyzése esetén differenciálásról, arányosságról és más jelentős védett érdekről nem beszélhetünk. Sokan a számukra aránytalan megterhelés miatt, a támogatásról is kénytelenek lemondani. Nagy részük idős ember, akik ne kívánják eddigi tehermentes ingatlanukat ezzel a bejegyzéssel megterhelni, és családtagjaikra azt örökül hagyni. A biztos álláspontja szerint a kormányrendelet alapján hozott differenciálatlan, a jelentős korlátozás célját és indokát sem tükröző önkormányzati döntések a tulajdonhoz, a jogállamisághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoznak. Ezért kérte fel az önkormányzati és területfejlesztési minisztert, hogy kezdeményezze az árvíz- és belvízkárok enyhítéséről szóló kormányrendelet módosítását oly módon, hogy feleljen meg a tulajdonjogot érintő korlátozás alkotmányos követelményeinek.
Gondoskodjon továbbá arról, hogy a támogatásokat megállapító és folyósító önkormányzatok eljárásában a támogatás összegének megállapítása és a korlátozásokat jelentő döntések elkülönüljenek, és a korlátozások vonatkozásában a földhivatali bejegyzésekről az önkormányzatok csak a jogszabály-módosítást követően intézkedjenek.
A miniszter azonban nem tartotta indokoltnak a jogszabály módosítását, a differenciálást is csak a jövőre nézve, egy új jogszabályban véli elképzelhetőnek. A biztos viszontválaszában jelezte: tekintettel arra, hogy a most hatályos jogszabály alkotmányos visszásságot okoz, módosítási javaslatával közvetlenül a kormányhoz fordult (OBH 3943/2006.).
1.28. Egyes kiemelt jelentőségű vizsgálatok
OBH 2255/2004.
A tulajdonhoz és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a környezetvédelmi hatóság, ha évekig nem hoz határozatot egy környezethasználati engedélyezési eljárásban.
A panaszos a lakása közelében évtizedek óta változatlan technikai feltételek mellett, gyógyszeralapanyagok és más vegyipari termékek gyártásával foglalkozó szövetkezet működése ügyében az illetékes hatóságok (környezetvédelmi hatóság, ÁNTSZ, önkormányzat) mulasztását kifogásolta. A szövetkezet tevékenysége során gyakran kerülnek a levegőbe különböző vegyi anyagok, és egyes gépeik rendkívül zajosak. A környéken lakók számtalan esetben fordultak a hatóságokhoz, de érdemi előrelépést nem sikerült elérni.
Az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el, mert a panaszban foglaltak a jogbiztonság alkotmányos elvének érvényesülésével, a tulajdonhoz, valamint a jogorvoslathoz fűződő, továbbá az egészséges környezethez való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanújára engedtek következtetni. Az iratok tanúsága szerint a telephely intézményi terület, ezért a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatójától és a jegyzőtől is tájékoztatást kért.
A felügyelőség által megküldött iratok szerint a folyamatban lévő egységes környezethasználati engedélyezési eljárásban a jegyző mint szakhatóság feltétel nélkül hozzájárult a környezetvédelmi engedély kiadásához. A jegyző – a biztos megkeresését követően – felülvizsgálta a szövetkezet egységes környezethasználati engedély iránti kérelméhez adott hozzájáruló nyilatkozatát, és azt visszavonta.
A biztos az iratokból megállapította, hogy a hatóságok a szövetkezettel szemben 1996 óta rendszeresen intézkedtek, a környezetvédelmi hatóság környezetvédelmi hatásvizsgálatra, majd teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatra és környezeti havária-terv elkészítésére kötelezte a szövetkezetet. A környezetvédelmi hatóság azonban többszörösen túllépve a törvényben számára biztosított 90 napos ügyintézési határidőt, mert sem az 1996-ban megindult eljárásban, sem az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásban nem hozott érdemi döntést.
A vizsgálat megállapította, hogy a Felügyelőség az elhúzódó eljárásával a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, amelynek megszüntetése érdekében a biztos felhívta a Felügyelőség igazgatóját, hogy soron kívül hozzák meg az érdemi határozatot.
A polgármestert arra kérte, hogy szorgalmazza a korábbi testületi határozatban foglaltak végrehajtását, kezdjen tárgyalást a kifogásolt tevékenységet végző szövetkezettel, annak mielőbbi áttelepítése érdekében.
A Felügyelőség tájékoztatta a biztost, hogy az ügyben egy helyszíni szemlét követően hozza meg döntését, de kijelentette, hogy a panaszos az egységes környezethasználati eljárásban nem tekinthető ügyfélnek, ezért a határozatról őt nem kell értesíteni.
A biztos az igazgatónak a döntés későbbi időpontban történő meghozataláról adott tájékoztatását tudomásul vette, a panaszos ügyféli minőségére vonatkozó elutasító álláspontját viszont nem fogadta el, ezért a kezdeményezését fenntartva azt a Főfelügyelőség igazgatójának küldte meg.
A Főfelügyelőség az ajánlást elfogadta, és utasította az elsőfokú hatóságot, hogy hozza meg határozatát, valamint tekintse ügyfélnek a panaszost az eljárásában. A Felügyelőség a felettes szerv utasítására meghozta a határozatát, és az egységes környezethasználati engedély iránti kérelmet elutasította. Ezzel a környezetvédelmi hatóságok felé tett kezdeményezés és ajánlás célt ért.
A polgármester nem reagált valamennyi kérdésre, az országgyűlési biztos ezért újból megkereste, aki végül arról tájékoztatta a biztost, hogy megbeszélést kezdeményeznek a szövetkezettel, annak áttelepítéséről, a probléma végleges megoldásáról.
OBH 3795/2004.
Az érintettek élethez, tulajdonhoz és egészséges környezethez való jogával összefüggő visszásságot okoz a közigazgatási szerv, ha nem teszi meg a szükséges megelőző intézkedéseket a veszély felmérésére, annak megelőzésére, és e mulasztás miatt a partfal leszakad, és az esetleges mulasztások ismétlődése további sérelemmel fenyeget.
Az országgyűlési biztos egy panaszbeadvány kapcsán az önkormányzat vélhető mulasztása miatt a balatonszárszói magaspart omlásával összefüggésben indított vizsgálatot, amely során tájékoztatást kért a Belügyminisztériumtól és a közigazgatási hivataltól.
Az ügyben az elsőfokú építési hatósági jogkör gyakorlója a balatonföldvári jegyző volt, aki kifejtette, hogy az engedély nélküli építkezések különös súllyal befolyásolták a kialakult helyzetet, ezért az ügyben 45 ingatlantulajdonossal szemben indított eljárást. A belügyminiszter a balatonszárszói polgármesternél kezdeményezte a csapadékvíz-elvezetési rendszer kiépítését is. Az önkormányzat és az ingatlantulajdonosok vízközmű-társulás létrehozásáról döntöttek, melynek előkészítése, illetve a partfalomlás kivizsgálása érdekében szakértői bizottság alakult.
Az országgyűlési biztos tájékoztatást kért a BM Településfejlesztési és -üzemeltetési Főosztályának Pince és Partfalveszély-elhárítási Szakértői Bizottságától arról, hogy országosan ismertek-e hasonló problémák, és ki a felelős a hasonló veszélyhelyzetek kialakulásakor, különösen magántulajdonú terület esetén. A bizottság szerint a felszínmozgások veszélyeinek országos vizsgálata és nyilvántartás a Magyar Geológiai Szolgálat feladatai közé tartozik. A magántulajdonban lévő magaspartok omlásveszélye esetén (hasonló a helyzet Budaörsön, Kaposváron, Gombán, Pusztafalun) az omlások előidézésben az oda vezetett felszíni vizek és a partfalon található magas faállomány mellett a telektulajdonosok magatartásának is szerepe van. Az ilyen jellegű veszély-elhárítási munkálatok támogatásáról évenként a költségvetési törvény rendelkezik. Támogatást az önkormányzatok kizárólag belterületi közterület, önkormányzati, állami vagy (műemléki) egyházi tulajdonú intézmény védelme vagy közvetlen életveszély elhárítása esetén igényelhetnek. A szárszói partfalnál közvetlen életveszély nem áll fenn. A magántulajdonú területen bekövetkezett partfalomlás veszélyelhárítására intézményesített megoldás nem ismert.
A biztos megállapította, hogy megelőző jellegű folyamatos ellenőrzés az építési hatóság kötelezettsége. A balatonszárszói magasfal esetén az ellenőrzés és a szükséges eljárások lefolyatatása csak a part leszakadását követően történt meg. Mulasztás terheli ugyanakkor a polgármestert és hivatalát is, mivel nem észlelte a szabálytalan építési tevékenység folytatását, holott a helyi viszonyok ismerete elsősorban helyben várható el.
A megelőző intézkedések hiánya alkotmányos visszásságot okozott, ezért a biztos kezdeményezte, hogy Balatonföldvár jegyzője mint elsőfokú építési hatóság a jövőben a szabálytalan építési tevékenység megelőzése érdekében rendszeresen tegyen eleget ellenőrzési kötelezettségének, Balatonszárszó polgármestere illetve hivatala kísérje figyelemmel a partfal állapotát befolyásoló cselekvéseket, és az önkormányzat által lehetségesnek ítélt legkorábbi időpontban valósítsák meg a veszélyeztetett terület csapadékvíz-elvezetését. A biztos felkérte az önkormányzati és területfejlesztési minisztert, hogy vizsgálja meg milyen lehetőség van az önrészt előteremteni képtelen önkormányzatok területén a közvetlen életveszély elhárítására.
Az ajánlásban megfogalmazottakat a valamennyi címzett elfogadta.
OBH 3922/2004.
A nagy forgalmú utak mellett lakók életkörülményeit a balesetveszély, a környezeti ártalmak, a házak állagromlása, a rendeltetésszerű használat korlátozottsága negatívan befolyásolja.
Az országgyűlési biztoshoz egyre több olyan beadvány érkezik, amelyben a panaszosok lakóhelyük megnövekedett gépjárműforgalmát, az abból származó fokozott zaj- és levegőterhelést, a balesetveszélyt, továbbá lakóházaik állagának folyamatos romlását sérelmezik, ezért az országgyűlési biztos átfogó vizsgálatot indított. Eljárása során a gazdasági és közlekedési minisztertől kért tájékoztatást.
Ahogy a települések beépítettsége és a motorizáció mértéke nő, úgy növekszik a környezet terhelése és a panaszok száma. A motorizáció fokozódásával szükségképpen és elkerülhetetlenül együtt jár bizonyos mértékű zavarás.
A biztos kifejtette, hogy bár a vizsgálat a 4-es, az 5-ös, a 66-os és a 86-os út egyes szakaszainak forgalmával függ össze, a sajtó gyakran ad hírt más útvonalak mentén lakók hasonló tartalmú panaszairól, tiltakozásairól, ezért kijelenthető, hogy országos problémáról van szó, amit a korábbi ombudsmani vizsgálatok is alátámasztanak.
Az országgyűlési biztos áttekintette a közúti közlekedéssel összefüggő lakossági panaszok orvoslásának lehetőségeit. Külön kiemelte, hogy az úthasználati díjak miatt a teherjárművek egy része a lakott területeken átvezető, díjmentesen használható utakon közlekedik. Az okozott környezetterhelés és a balesetveszély mellett problémát jelent, hogy ezek az utak nem bírják a fokozott terhelést, minőségük folyamatosan romlik. Az országgyűlés vizsgálat idején módosította a közlekedésről szóló törvényt, amely alapján a kezelők az autópályák és autóutak, illetve az országos főutak 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsival történő használatáért, az autópályák, az autóutak és az országos főutak üzemeltetésére, fenntartására és felújítására fordítandó úthasználati díjat szedhetnek.
A politika a közlekedési ágazat sikerességét leginkább a már átadott vagy a tervezett autópálya-szakaszokban méri. A biztos közlekedésszervezési, forgalomtechnikai szakkérdésekben nem foglalhat állást, és a közlekedéspolitika alakítását, a beruházások ütemezését sem befolyásolhatja. A vizsgálattal csupán arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a közúti közlekedés káros hatásait elszenvedő lakosság alkotmányos jogainak védelme, az utak mellett lakók életkörülményeinek javítása, az épített környezet védelme kiemelt állami feladat. Nem lehet olyan útra terelni vagy spontán engedni a forgalmat, ahol életveszélyt, súlyos környezeti ártalmat okoz, akkor sem, ha az a rövidebb vagy díjmentes útvonal, és ezért a fuvarozók ezt követelnék. Az ország közútjai zsúfoltak, minőségük sokszor nem megfelelő, miközben a járművek számának további emelkedése várható, Bulgária és Románia Uniós csatlakozásával pedig nagy valószínűséggel tovább nő a kamionforgalom.
A biztos felkérte a gazdasági és közlekedési minisztert, hogy a díjfizetéssel érintett országos közutak kijelölése, valamint a díj mértékének megállapítása során ügyeljen arra, hogy az a lakosság terhelését előidéző teherforgalmat az autópályák használatára kényszerítse és akadályozza meg annak az alacsonyabb rendű utakra terelődését. Az átmeneti időszakban, továbbá azokon az utakon, ahol nem vezetik be a díjat, éljen a korlátozás további lehetőségeivel. Már az elmúlt években is számos ombudsmani ajánlás született a közlekedési eredetű környezetterhelést sérelmező panaszok alapján, ezért a biztos felkérte a minisztert, hogy az ezzel összefüggő jogszabály-tervezeteket küldje meg annak érdekében, hogy ajánlásai beépítését kontrollálni tudja.
A környezetvédelmi és vízügyi minisztert felkérte, hogy kezdeményezze olyan jogszabály megalkotását, amely a környezetvédelmi hatóság hatáskörét megerősíti, az országos rendőrfőkapitányt pedig arra, hogy az átmenő teherforgalmat érintő korlátozások betartását, illetve az egyes járművek sebességét fokozottan és célzottan ellenőrizze, valamint szigorúbban szankcionálja.
A gazdasági és közlekedési miniszter ismertette a jelenlegi kedvezőtlen közlekedési állapotok kialakulásának előzményeit és megküldte „a díjfizetési rendszerbe bevont úthálózat kiegészítésének elveiről” készített kormány-előterjesztés tervezetét. Jelezte, hogy továbbítja a tárgyban készült jogszabály-tervezeteket. Az országos rendőr-főkapitány a kezdeményezéssel egyetértett és tájékoztatta a biztost a KRESZ esetleges módosításával kapcsolatos álláspontjáról, amellyel az átmenő teherforgalom korlátozható lenne. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter az ajánlásra a Beszámoló elkészítéséig nem válaszolt.
OBH 1589/2005.
A jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz és a szociális biztonsághoz való jogot is sérti a bank eljárása, ha nem tájékoztatják az ügyfelet kellő időben a megkötendő szerződés minden részletéről, és csak a szerződés aláírását megelőzően szabott feltétel vállalásától teszik függővé a szerződés aláírását.
A panaszos az ERSTE Bank Hungary Rt.-től igényelt lakáshitelt, de csak a szerződés közokiratba foglalása előtt vált ismertté számára, hogy a bank további biztosítékot, életbiztosítási szerződés megkötését is a szerződéskötés, a kölcsönfolyósítás feltételéül szabta. Arra hivatkoztak, hogy a panaszos feleségének a gyedből származó jövedelme a hiteligénylés elbírálása szempontjából nem minősül figyelembe vehető jövedelemnek. Az ügyintéző a szerződéskötés előtt nem említette az életbiztosítás megkötésének szükségességét.
Az általános helyettes megállapította, hogy az ERSTE Bank Hungary Rt. a jogbiztonság követelményét sértette meg azzal, hogy gátolta az ombudsmant feladata ellátásában, amikor annak ellenére sem válaszolt az ombudsmani megkeresésre, hogy az általa szükségesnek tartott panaszosi felhatalmazó nyilatkozatot megkapta.
A bank panaszost érintő eljárásával kapcsolatban kifejtette, hogy a jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz és a szociális biztonsághoz való jogot is sérti a banknak az az eljárása, amelyben az ügyfelet nem tájékoztatják kellő időben a megkötendő szerződés minden részletéről, és csak a szerződés aláírását megelőzően szabnak újabb feltételt a szerződés aláírásához.
A feltárt visszásság elkerülése érdekében az ERSTE Bank Hungary Rt. vezérigazgatóját felkérte, hogy hívja fel a munkatársai figyelmét az állami kamattámogatásos hiteleket felvevő ügyfelek pontos és számukra is érthető módon történő tájékoztatásának fontosságára, és e tájékoztatás garanciális jelentőségére, valamint azt is kérte, hogy a bank üzletmenetét úgy alakítsa ki, hogy az ügyfeleik megfelelő időben, írásban és közérthetően kapjanak tájékoztatást az általuk megkötendő kölcsönszerződések részletes feltételeiről.
A bank válaszadási határideje még nem telt le.
OBH 1877/2005.
A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a bentlakásos intézmény, ha nem biztosítja kellő időben az ellátottak számára a gyógyszereket, és hiányosan dokumentálja a gyógyszerellátást.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a kiskunlacházi idősek otthonában 2004 szeptemberében három napon keresztül nem kapta meg a szükséges gyógyszereit. A gyógyszermegvonást az intézményvezetőnél panaszolta, de nem történt érdemi intézkedés. Az otthonban tapasztalt bánásmódot, valamint azt kifogásolta, hogy az intézményben nem működik semmilyen érdekvédelmi szerv.
A biztos az élethez, testi épséghez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és a közigazgatási hivatal vezetőjét kérte fel a panasz helyszíni kivizsgálására.
A helyszíni ellenőrzés egyértelműen igazolta hogy, a panaszos az adott időszakban valóban nem jutott hozzá az orvosi előírások szerinti gyógyszereihez, ami elsősorban az osztályos nővér mulasztására, valamint az ellátottak gyógyszerelése írásbeli dokumentálásának hiányosságára, illetve arra vezethető vissza, hogy a kérdéses időpontban a gyógyszeres szekrény kulcsát a beosztásban lévő nővérek nem találták. A panaszos a gyógyszerei hiánya miatt rosszul lett. A megbízott intézményvezető a történtek után intézkedett arról, hogy a gyógyszeres szekrényhez két kulcs álljon – elérhető helyen – az ápolók rendelkezésére. Egyúttal az osztályos nővért szóbeli figyelmeztetésben részesítette, valamint bocsánatot kért a panaszostól.
A helyszíni vizsgálat során az érdekképviseleti fórum hiányát sérelmező kifogások is alaposnak bizonyultak. A bánásmóddal összefüggésben rögzítették, hogy „a felelősség, a segítségnyújtás, a szakmai tudás nem jut minden esetben kifejezésre és az ellátottak vonatkozásában alkalmazott hangnem sem mindig megfelelő.”
Az intézmény élére 2005. februárban új vezető került, aki az osztályos nővért írásbeli figyelmeztetésben részesítette egy másik ellátott szabálytalan gyógykezelése miatt. Az igazgató a figyelmeztetésben kitért arra, hogy az osztályos nővér intézkedéseit az intézmény háziorvosával történő egyeztetés nélkül végezte, szakmai képesítése ellenére nem tudta felmérni a gyógyszerkezeléssel kapcsolatos felelőtlen cselekedeteinek következményeit, ami visszatérő problémaként jelentkezett. A nővér munkaviszonya 2005 őszén megszűnt, a korábbi igazgatóval szemben pedig munkaügyi per indult. Az érdekképviseleti fórum 2006 januárjában alakult meg az otthonban.
Figyelemmel arra, hogy időközben a mulasztást elkövető személyeket felelősségre vonták illetve a feltárt hiányosságokat az intézmény új vezetője orvosolta, az országgyűlési biztos az ügyben nem tett ajánlást.
OBH 2040/2005.
A tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az olyan jogszabály, szabvány hiánya, amely a panelos technológiával létesített lakóépületek belső átalakításához iránymutatást adna.
Egy budapesti lakásfenntartó szövetkezet elnöke panaszolta, hogy az épületükben több tulajdonos a lakásában a konyha és a nagyszoba közötti falon kivágással olyan átalakítást végzett, amivel megbonthatta a teljes épületre vonatkozó statikai egyensúlyt. A lakásszövetkezeti közösség nem járult hozzá a lakások ilyen átalakításokhoz, és állásfoglalást kértek az építésügyi hatóságtól. A válaszból kiderült, hogy amennyiben az építtető rendelkezik statikai szakvéleménnyel, amelyik azt mondja ki, hogy a kivágandó fal válaszfal, úgy nem kell építésügyi hatósági eljárást lefolytatni. Ezt a választ nem tudják elfogadni, hiszen a statikus mindig csak a konkrét lakást vizsgálja, és nem az egymás alatt-fölött lévőkre gyakorolt hatást.
A biztos a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és arra figyelemmel, hogy a felvetett probléma valamennyi panelépületben várható átalakításokat érinti, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalt (OLÉH) felkérte az ügyben kialakított álláspontjának megküldésére. Felvetette annak kérdését is, hogy szükségesnek tartják-e a vonatkozó jogszabályok módosítását.
Az OLÉH elnökhelyettese közölte, hogy kezdeményezik a belső átalakításokra vonatkozó tervezési segédlet elkészíttetését. A tervezési segédlet megfelelő szakmai iránymutatást adna országosan egységes gyakorlat és követelményrendszer kialakítására ezen lakóépületek belső átalakításához. Az építészeti műszaki tervek tartalmi követelményeiről szóló hatályos építésügyi jogszabály következő módosításakor megfontolják ezen épületállományra vonatkozó előírások pontosító bevezetését.
A tervezett segédlet és a vonatkozó miniszteri rendelet pontosítása azonban – az Étv. módosítására irányuló előkészítési munkálatok miatt – nem készült el.
A biztos megállapította, hogy a panaszban felvetett probléma csak az OLÉH által javasolt jogszabály-módosítással és tervezési segédlet kiadásával orvosolható, azok megjelenéséig a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jog sérülhet, ezért javasolta az OLÉH elnökhelyettesének, hogy sürgősséggel kezdeményezze a panelházak belső átalakítására vonatkozóan az általa is szükségesnek ítélt tervezési segédlet elkészíttetését. Valamint az építéstechnológiai sajátosságokra figyelemmel az építészeti műszaki tervek tartalmi követelményeiről szóló hatályos építésügyi jogszabály következő módosításakor ezen épületállományra vonatkozóan pontosító előírások bevezetését.
Az elnökhelyettes azonban arról tájékoztatta a biztost, hogy a hazai műszaki felsőoktatási intézmények statikai tanszékeivel, az érintett szakmai szervezetekkel, valamint a Magyar Mérnöki Kamara szakembereivel folytatott egyeztetés alapján végül arra az álláspontra jutottak, hogy a tervezési segédlet kiadása nem szükséges.
A biztos a választ elfogadta és a tervezési segédlet kiadására irányuló indítványát visszavonta. Rámutatott arra, hogy továbbra is szükségesnek tartja a panelos technológiával létesített épületek belső „falbontására” vonatkozó pontosító előírások beemelését az építészeti-műszaki tervek tartalmi követelményeiről szóló miniszteri rendeletbe, mert álláspontja szerint nem az ingatlan tulajdonosának kell eldöntenie, hogy a falbontással járó lakás átalakítási munkája engedélyköteles tevékenység-e (azaz teherhordozó szerkezet-e a kérdéses fal), illetőleg hogy a speciális megoldásokat kell-e tartalmazni a tervdokumentációnak.
A biztos az ügy lezárása mellett kérte, hogy a két új miniszteri rendelet tervezetet a szaktárca tájékoztatásul küldje meg. Erre a beszámolási időszakban nem került sor.
OBH 2203/2005.
A tudományos élet szabadságának alkotmányos joga alapján az állam köteles biztosítani a tudományos kutatás szabadságát, és nem korlátozhatja a tudomány eredményeinek megismerését.
Az Alfa Szövetség sérelmezte, hogy a sürgősségi vagy 72 órás fogamzásgátlást ajánló készítmények betegtájékoztatója nem felel meg a tisztességes tájékoztatás követelményének, mert hangsúlyozta, hogy a készítmények hatásmechanizmusa alapján valójában nem fogamzásgátlásról, hanem a terhesség korai szakában történő kémiai abortuszról van szó. Álláspontja szerint a megtermékenyülés, a fogamzás pillanata az, amikor a petesejtet a méhkürt valamely pontján megtermékenyíti a hímivarsejt, de mivel a fogamzás fogalmát az orvostudomány másként határozza meg, „a beágyazódás előtti életkorát élő gyermeket” megfosztják emberi mivoltától. Kifogást emelt a szerek köztéren történő reklámozása ellen, és sérelmezte, hogy a szer által előidézett beavatkozás lényegére vonatkozóan a gyártó és a terjesztő szóhasználata megtévesztő. A panaszos szerint lényegében magzatelhajtásról van szó, a szerek reklámozása sérti a magzatvédelmi törvény egyes rendelkezéseit, továbbá, mivel a fogyasztókat nem tájékoztatják kellőképpen a szerek mibenlétéről, hatásmechanizmusáról és a lehetséges szövődményekről, sérülnek az egészségügyi törvény tájékozott beleegyezéséről szóló rendelkezései.
A biztos tájékoztatást kért a fogyasztóvédelmi felügyelőségektől, az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) főigazgatójától, és az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökétől.
A fogyasztóvédelmi felügyelőség reklámfelügyeleti eljárását kivizsgálva megállapította, hogy azt szakszerűen folytatták le, nem mulasztották el az OGYI bevonását sem, a határozatot a szakhatóság szakvéleményére alapozva hozták meg. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség jelezte, hogy számos eljárást folytatott le az OGYI szakhatósági közreműködésével olyan reklámok miatt, amelyek fogamzásgátló készítményeket azok megnevezésének alkalmazásával népsze- rűsítették. Olyan szankcióhoz vezető eljárás azonban nem volt, amely „sürgősségi fogamzásgátlás” vagy a „72 órás fogamzásgátlás” feliratokat alkalmazó reklámok elmarasztalásához vezetett volna. A biztos megállapította, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőségek a rájuk irányadó jogszabályokat és különösen a bennük foglalt határidőket betartva jártak el.
A biztos az engedély mellékleteit megvizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a betegtájékoztató megfogalmazása félrevezető, mivel a használó elől elhallgatja, hogy a szer pontos hatásmechanizmusa nem ismert. Ez azonban csupán a szer hatásának biokémiai mechanizmusára vonatkozik, a készítmények terápiás hatékonyságának ismertnek kell lennie, hiszen e nélkül az OGYI a forgalomba hozatali engedély iránti kérelmet elutasítja. A jogterület időközben módosult, és a hatályos rendelet már előírja, hogy az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek betegtájékoztatójának véglegesítése előtt a gyógyszer indikációja szerinti betegek célcsoportjaival konzultációt kell lefolytatni annak érdekében, hogy a betegtájékoztató jól olvasható, egyértelmű és könnyen használható legyen.
Tekintettel arra, hogy a két készítmény forgalombahozatali engedélye a közeljövőben lejár, annak meghosszabbításakor már ezt az új előírást is be kell tartani. A biztos szerint ez a rendelkezés már kellő garanciát nyújt arra, hogy a betegtájékoztatóban leírtak pontos, hiteles és közérthető módon hozzák a fogyasztó tudtára mindazt, amely alapján az orvossal történő személyes konzultáción megszerzett információn túl szüksége van ahhoz, hogy kellő tájékoztatáson nyugvó döntést tudjon hozni a szer használatáról vagy az attól való tartózkodásról. Az OGYI által meghozott határozatok megtámadhatók bíróság előtt akkor is, ha valaki esetleg csak a betegtájékoztatóban foglaltakkal nem ért egyet.
A biztos az OGYI engedélyezési eljárásában és a betegtájékoztatóra vonatkozó hatályos jogi szabályozásban sem talált alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.
Mivel a panaszban foglaltak tételes vizsgálatára csak annak az orvos-szakmai kérdésnek a tisztázását követően lett volna lehetősége a biztosnak, hogy magzatnak minősíthető-e a már megtermékenyített, de be nem ágyazódott petesejt, az Egészségügyi Tudományos Tanács állásfoglalását kérte. Az ETT szerint azonban a megtermékenyített, de még be nem ágyazódott petesejt nem tekinthető magzatnak, így a sürgősségi fogamzásgátlás nem minősülhet gyógyszeres terhesség-megszakításnak.
A biztos a tudomány szabadságával kapcsolatosan az Alkotmányban deklaráltak alapján magára nézve is kötelezőnek ismerte el azt a tételt, amely szerint tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak, ezért megállapította, hogy az orvostudomány kérdéseiben az orvostudomány művelőinek álláspontját senki sem kérdőjelezheti meg.
Kijelentette, hogy az adott ügyben az élethez való joggal és a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásság nem állapítható meg.
OBH 2820/2005.
A szabadtéri rendezvények engedélyezésekor az ellentétes érdekek közötti megfelelő egyensúlyra kell törekedni.
Az országgyűlési biztos 2004-ben OBH 3071/2003. számon átfogó vizsgálatot folytatott a szabadtéren tartott rendezvények lakókörnyezetre gyakorolt zavaró hatásai tárgyában. A jelentés kiadását követően is folyamatosan érkeztek ilyen beadványok, ezért ismét átfogó vizsgálatot tartott szükségesnek.
A települési önkormányzatnak az önkormányzati törvényből adódó feladata a közművelődési, tudományos, művészeti tevékenység támogatása is. A tömör, városias beépítésű területek azonban – különösen a lakóházak közvetlen közelében vagy azok között – alkalmatlanok a folyamatos hangerősítős szabadtéri rendezvények lebonyolítására. A zajjal eleve túlterhelt világban újabb zajforrások megjelenése a lakosság jogos panaszát válthatja ki. A hosszabb ideig tartó hangerősítős rendezvényeket kevésbé beépített, ezáltal alkalmasabb területeken kell megrendezni.
A biztos kifejtette, hogy a közterület-felügyelet mérőműszer hiányában a zaj dB-ben kifejezett mértékét nem állapíthatja meg, azt viszont egyszerű szemrevételezéssel igen, hogy a szervezők az engedélyezett időpontban befejezik-e a programot.
Az Alkotmány deklarálja, hogy a helyi önkormányzás a helyi közhatalomnak a lakosság érdekében való gyakorlása. Az önkormányzati törvényben meghatározott feladatok teljesítése, az önkormányzati tulajdon hasznosításához, a turizmus fejlesztéséhez fűződő érdek, illetve az érintett lakosság érdekei közötti megfelelő egyensúlyra kell törekedni. Ez az egyensúlyi állapot azzal valósítható meg, ha a rendezvényeket több helyszínen tartják, nem egyetlen területet terhelve az összes programmal (a programhoz választják a legalkalmasabb helyszínt), meghatározzák a szabadtéri rendezvények helyszínéül szolgáló közterületeken engedélyezhető maximális rendezvényszámot és azok időtartamát, a feltételek betartását pedig hatékonyan ellenőrzik. A körültekintő szabályozás és szervezés a lakók számára is elfogadhatóbbá teheti a programokat.
A biztos az igazságügyi és rendészeti minisztert arra kérte, hogy kezdeményezze a csendháborítás szabálysértési tényállásának módosítását. A főpolgármestertől a Fővárosi Közgyűlés Várostervezési és Városképvédelmi Bizottságának a jelentésben is ismertetett határozataiban foglaltak végrehajtásáról várt tájékoztatást. A Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatójától pedig a felügyelőknek a szabadtéri rendezvények ellenőrzései során szerzett tapasztalatairól és a rendőrséggel kötött együttműködési megállapodás keretében tett intézkedésekről kért tájékoztatást. Az önkormányzatok számára azt ajánlotta, hogy fontolják meg „zajkommandók” felállítását, a zaj- és rezgésvédelem helyi szabályozását, valamint azt is, hogy a jövőben a jegyzők a 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet által lehetővé tett eseti túllépést csak különösen indokolt esetben engedélyezzék.
A főpolgármester és a fővárosi közterület-felügyelet igazgatója részletes válaszban ismertette álláspontját, amelyet a biztos elfogadott. Az Alkotmánybíróság időközben a 73/2006. (XII. 15.) AB határozatában megállapította, hogy az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdésének „és a megengedettnél nagyobb” szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt 2007. március 1. napjával megsemmisítette. A szövegrész törlésével lakossági bejelentés alapján a rendőrség most már mérőeszköz hiányában is felléphet és megállapíthatja a csendháborítást, amennyiben az indokolatlan zaj mások nyugalmát zavarja. A miniszter a biztos sürgetésére válaszolt és a már ismert AB határozat lényegéről adott tájékoztatást.
OBH 3409/2005.
Az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő sérelmet okoz az önkormányzat, ha az aktív zajvédelmi beruházást szükségessége ellenére nem valósítja meg.
A Főváros XX. kerületében élő panaszos az M5 autópálya Nagykőrösi úti bevezető szakasz zajvédelmének hiányosságát kifogásolta. Az országgyűlési biztos több alkotmányos jog érintettsége miatt vizsgálatot indított, és megkereste a főpolgármestert, valamint a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóját, akiktől a fenti útszakaszon végzett vizsgálatokról, az utólagos zajvédelem érdekében tett intézkedésekről kért tájékoztatást.
A biztos megállapította, hogy a Felügyelőség mérési eredményei a panasz jogosságát támasztják alá, a rendelkezésére bocsátott mérési eredmények szerint a közlekedési zaj mind nappal, mind éjjel jelentős mértékben túllépi a megengedett határértéket. A jelentős mértékű határérték túllépés környezetszennyezésnek és egyben környezetveszélyeztetésnek minősül, míg a zajhatárértékek hosszabb ideig tartó túllépése környezetkárosítást idézhet elő. A Főpolgármesteri Hivatal az elmúlt éveken tett intézkedéseket a Nagykőrösi út forgalmából származó zaj csökkentésére, azonban ezen intézkedések eredményüket tekintve nem voltak elegendők.
A biztos jelezte, hogy sem neki, sem az általa intézkedésre felkérhető szerveknek nincs hatásköre arra, hogy meghatározza, mikor, melyik utat építik át, megoldást Budapest Főváros Önkormányzata adhat. Hangsúlyozta, hogy az érdemi változásokat jelentő megoldás jelentős anyagi erőforrásokat igényel, amely összegek felett nem rendelkezik, a fal mielőbbi megépítését kikényszeríteni nem tudja. Ugyanakkor mára más mód nincsen, a problémát másképp nem lehet orvosolni, annak pénzügyi fedezetét a Fővárosi Önkormányzatnak költségvetésébe be kell terveznie. A Felügyelőség eljárásával összefüggésben megállapította, hogy hatósági jogkörében eljárva a környezetvédelmi törvénynek megfelelően kötelezte az út kezelőjét részleges környezetvédelmi felülvizsgálatra, amely eljárás a vizsgálat idején még folyamatban volt.
Az évek óta húzódó ügy számos kérdés megoldásának szükségességét veti fel, amelyek közül nem egy (település-, város- és közútfejlesztési, költségvetési kérdések) megoldása – a jogos lakossági panaszok ellenére is túlmutat a jelentés keretein. A zajvédő falakat a város közlekedési fejlődése túllépte, az előidéző okot megszüntetni nem tudja, a probléma egy részét képes csak érdemben kezelni. A problémát ugyanis településszerkezeti hiányok okozzák.
Tekintettel arra, hogy a Hivatal által a felülvizsgálati eljáráshoz kapcsolódóan készített intézkedési tervben szerepel, hogy 2009-ig zajárnyékoló falat építenek az érintett területre, a biztos kezdeményezéssel a konkrét ügyben nem élt. Felkérte a Főpolgármestert, hogy tekintse át, milyen alapokból, keretekből garantálható, hogy a zajvédő fal megépüljön, pénzügyi hiány ne okozza a határidő esetleges újabb kitolódását.
Ezen túl felkérte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Igazgatóját is, hogy a felülvizsgálat eredményeként kiadott működési engedélyben írja elő az út kezelője által beadott intézkedési terv végrehajtását. A igazgató megküldte a biztos részére az M5 autópálya Nagykörösi úti bevezető szakasz zajvédelmének hiányával kapcsolatban kiadott határozatát, melyben előírták, hogy 2009-ig a „Tárgybeli útszakasz teljes hossza mentén a közlekedési zaj csökkentésére meg kell építeni a zajárnyékoló falakat”.
OBH 3855/2005.
Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot, ha a temetők – rongálókkal szembeni – védelme érdekében kamerás temetőfigyelő rendszert alkalmaznak.
A Budapesti Temetkezési Rt. az országgyűlési biztosoktól abban a kérdésben kért állásfoglalást, hogy sértene-e alkotmányos jogokat, ha a temetőkben kamerás térfigyelő rendszert működtetnének.
Az ügyben az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és az adatvédelmi biztos külön állásfoglalást fogalmazott meg. Az országgyűlési biztos kifejtette, hogy a köz- és magánterületek, az épületek napjainkban egyre elterjedtebb kamerás megfigyelésének kettős funkciója van. A normakövetésre való rábírás, a bűnmegelőzés, valamint a jogsértést elkövetők leleplezése, a bűnüldözés. A gyakorlati tapasztalatok szerint a kamerák alkalmazása a megfigyelt terület, érték védelme szempontjából egyértelműen előnyös, növeli a polgárok biztonságérzetét.
A „bekamerázás” elterjedése ugyanakkor az emberek magánszférájának a beszűkülésével is jár, és egy olyan állam, illetve társadalmi berendezkedés vízióját vetíti előre, ahol a polgárokat állandóan megfigyelhetik és ellenőrizhetik. Ez egy demokratikus berendezkedésű országban nehezen magyarázható. Az agresszió, a brutalitás, a terrorizmus, az öncélú vandalizmus (összességében: az újkori barbárság) terjedése ugyanakkor egyre erősödő indok, mivel az magának a demokratikus berendezkedésnek és a szabad társadalomnak a létét fenyegeti. Tekintettel továbbá arra, hogy amennyiben egy adott cselekmény csak egy meghatározott területen valósítható meg (mint esetünkben a sírgyalázás, illetve a temetők rongálása), és az elektronikus megfigyelés kifejezetten egy ilyen veszélyeztetett objektum, érték védelmét szolgálja, a kamerák alkalmazása értelemszerűen nem vezet a bűnözés elvándorlásához, és közvetlenül nem járul hozzá a térfigyelő rendszerek – sokak által sérelmezett – városokat behálózó terjedésének a folyamatához.
A temető speciális tulajdoni tárgynak tekinthető, amely az egyéni és társadalmi kegyeleti érzés kifejezésére, gyakorlására szolgáló – jellegében a templomokhoz és más kegyhelyekhez, kultikus helyekhez hasonló – különleges terület: egyetemes emberi érték, évezredek óta kultikus, szent helynek számít. A sírkövek megrongálása és a halottak emlékének a meggyalázása az egyik legdurvább kegyeletsértés, amely mindig jogos és nagymértékű felháborodást vált ki nem csupán a hozzátartozók, illetve azok körében, akinek emlékében az elhunyt él, hanem az egész társadalomban. A temetők védelme – amely a társadalom, az állam és konkrétan a temető-tulajdonos, üzemeltető kötelessége – nem minősül a hagyományos értelemben vett „vagyonvédelemnek”. A védelmi kötelezettség ugyanis nem csupán a temető dologi mivoltára, a hagyományos értelemben vett tulajdoni tárgyakra, ingatlanra, sírkőre terjed ki, hanem az általuk megtestesített kegyeleti értékre, a személyes és közösségi kegyeleti érzésre is, sőt, elsősorban ezekre.
A kép- és hangfelvétel rögzítése tisztán adatvédelmi szempontok alapján nem kifogásolható, ha az érintett személyeket a rögzítés tényéről előzetesen tájékoztatják, és ők ahhoz – akár ráutaló magatartással is – hozzájárulnak. Jelen esetben azzal, hogy belépnek a temető területére. Adatvédelmi szempontból nem vet fel aggályokat a csak a megfigyelt területet közvetítő megfigyelés, amikor az egyes személyek nem ismerhetőek fel, ugyanakkor bűncselekmény előkészülete esetén a biztonsági szolgálat meg tudja tenni a szükséges intézkedéseket.
A biztos egyetértett a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság álláspontjával: a személyeknek az a joga, hogy életüket bármilyen külső megfigyelés vagy beavatkozás nélkül éljék, a magánszféra védelméhez való jog részét képezi. A közterületek biztonsági kamerákkal történő – rögzítés nélküli – puszta megfigyelése azonban nem érinti az ott tartózkodók magánszférához való jogát, a kamerákkal ugyanis olyan területet, eseményeket figyelnek meg, amelyek amúgy is mindenki számára láthatóak. A biztos hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a temető nem közterület, mint az utca, és nem is magánterület, mint a magánlakás, ezért a Bíróság álláspontja értelemszerűen és „megfelelően” adaptálandó erre a „különleges területre”, ahol az emberi méltóság és a kegyeleti érzés a védelem közvetlen tárgya. Az ezzel a védelmi igénnyel szembeni fokozott érzékenység, a kamerázás, mint egyre terjedő jelenség elleni tiltakozás – még ha érthető is – nem elfogadható. A temetőben elhelyezett kamera a temető tulajdonosát, üzemeltetőjét terhelő őrzési kötelezettség teljesítésének egyik lehetséges módja. Célja a tulajdon tárgyainak – a gyakran jelentős értéket képviselő síremlékeknek – és az azokban objektiválódott kegyeleti érzésnek, a látogatók zavartalanságának a védelme. A kegyeleti jogosultak technikai érintettsége jogilag irreleváns, az ebből eredő esetleges jogsérelmük veszélye oly csekély, hogy a legalapvetőbb jogaik védelme és biztonsága azt nagyságrendekkel meghaladja. A biztonsági kamerák alkalmazása révén a nagyobb területű temetők védelme hatékonyabban biztosítható, és a nagyszámú őrszemélyzet állandó jelenléte – amely költségesebb, és sokkal inkább zavarhatja a látogatókat – feleslegessé válik.
A kifejtettek alapján az országgyűlési biztos nem állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot az ügyben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az összes hazai temető egész területének kamerákkal történő folyamatos megfigyelésére sem anyagi fedezet, sem társadalmi igény nincs. Kamerás temetőfigyelő rendszer alkalmazása egyes temetőrészek műemléki értékeinek, nemzeti, kulturális és kegyeleti jelentőségének, a látogatók méltóságának és a sírhelyek biztonságának védelme érdekében – a súlyos jogsértő cselekmények megelőzése, illetve leleplezése céljából – lehet indokolt.
Az ilyen rendszerek kiépítésekor azonban figyelemmel kell lenni a szükségesség, arányosság, alkalmasság alkotmányos követelményeire. Törekedni kell arra, hogy a technika a lehető legkisebb mértékben érintse a jogtisztelő polgárok alapvető jogait, különösen a személyes adatait, és egyúttal garantálja is azok védelmét és biztonságát.
OBH 4031/2005.
Az egészséges környezethez, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal, valamint a jogbiztonsággal összefüggésben okoz visszásságot a környezetvédelmi hatóság mulasztása, ha nem él hatáskörével, nem használja ki a rendelkezésére álló közigazgatási jogi intézményeket a környezeti elemek védelme érdekében. A jogbiztonság követelményével, illetve a panasz előterjesztéséhez való joggal összefüggésben okoz visszásságot a hatóság, ha a kérelem elbírálására vonatkozó kötelezettséget nem teljesíti. Jogbiztonsággal összefüggésben okoz visszásságot akkor is, ha az ombudsmani megkeresést nem teljesíti határidőben.
Egy Pest megyei település lakói panaszolták, hogy lakóhelyük környezetében illegális fémhulladék-tárolás és -kezelés, valamint kábelégetés folyik. Az országgyűlési biztos több alkotmányos jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, és megkereste az érintett önkormányzat jegyzőjét, valamint a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóját.
A vizsgálat feltárta, hogy az önkormányzat szervei előtt jól ismert a probléma, azzal összefüggésben számos hatósági kötelezés, képviselő-testületi döntés született. Az ügy kezelésében a polgármester és a jegyző nemcsak eljártak, hanem évek óta komoly erőfeszítéseket tesznek, ennek eredményeként a közterületen történő nagy méretű fémhulladék-tárolás megszűnt.
Az ombudsman hangsúlyozta, hogy a számos kötelezés és bírság kiszabása ellenére az önkormányzat szervei folyamatosan észlelték az engedély nélkül zajló tevékenység folytatását. Az eredménytelenség a panaszosok tulajdonában álló ingatlanok rendeltetésszerű használatát, sőt az egészségüket is súlyosan veszélyezteti. Megállapította, hogy ezt a problémát az eljáró hatóságok sem külön-külön, sem együttesen nem tudják megoldani, a megoldást a többi önkormányzati szerv és más állami szervek együttműködésével kell megtalálni.
A konkrét panasz oka már a Felügyelőség előtt is régóta ismert. 2004-ben az illetékes ÁNTSZ által elvégzett vizsgálatok eredményei szerint a kifogásolt tevékenység a vizsgált közterületek talaját nehézfémekkel és szénhidrogénekkel jelentősen elszennyezte. A szakvéleményről a Felügyelőség 2004-ben értesült, azonban a szakvéleményben foglaltak alapján vizsgálatot nem tartott, az ügyben intézkedést nem kezdeményezett, hatósági kötelezést nem adott ki, a felszín alatti vizek védelméről szóló jogszabály alapján nem ítélte meg a kármentesítés szükségességét. A biztos megállapította, hogy a Felügyelőség igazgatója nem tárta fel a tényállást és nem döntött ennek ismeretében a szükséges beavatkozás(ok)ról.
A jegyző 2005-ben bejelentést tett a Felügyelőségnek és jelezte, hogy az egyik ingatlanon a fedetlen homokon tárolt motor, repülőgép hajtóművek tárolása során olaj juthat a talajba. A bejelentés kivizsgálása nem történt meg. Az ombudsman ezért megállapította, hogy a Felügyelőség a probléma kezelésére nem élt eljárási lehetőségeivel. 2005-ben egy lakos közérdekű bejelentést tett a Felügyelőséghez az érintett utcában zajló tevékenység miatt, amelyre nem kapott választ. Az ombudsman jelezte, hogy a Felügyelőség a közérdekű bejelentést nem bírálta el. Megállapította: bár a Felügyelőség tudott arról, hogy hulladékkezelést végeznek több ingatlanon, nem került elő olyan információ, hogy emiatt tiltó, korlátozó határozatot adott volna ki a hulladékgazdálkodásról szóló törvény alapján.
Jelezte azt is az, hogy a Felügyelőség a tárgyi ügyben írt ombudsmani megkeresését 30 nap helyett nyolc hónap alatt teljesítette. A biztos a folyamatban lévő közszolgálati elbocsátások kapcsán felvetette annak kérdését, hogy az miként fogja érinteni a környezet védelmét szolgáló állami tevékenység hatékonyságát, ha az – mint a vizsgált esetben is tapasztalható volt – már eddig is elégtelennek bizonyult. Hangsúlyozta, hogy a tervezett változtatásokkal épp ellentétesen, a környezetvédelmi intézményrendszer hatékonyságának fejlesztésére lenne szükség. Észlelte, hogy az eljáró rendőrkapitányság által követett, a hulladékgazdálkodással kapcsolatos általános, a szakterületre vonatkozó engedélyezési követelményeket érintő értelmezése nem helytálló.
A biztos kezdeményezte, hogy a polgármester szorgalmazza a képviselő-testület előtt – az érintettek bevonásával – egy olyan terület kijelölését, ahol ezt a tevékenységet megfelelő körülmények között folytathatják. Kezdeményezte azt is, hogy a Felügyelőség igazgatója soron kívül járjon el a jelentésben feltárt visszásságok orvoslása érdekében.
Felkérte a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy a közigazgatás intézmény átalakítása során képviselje, hogy az egészséges környezethez való jog mind teljesebben érvényesülhessen, annak intézményvédelemi oldala ne sérülhessen. Mozdítsa elő, hogy a jövőben fokozott együttműködésre törekedjenek a felügyelőségek munkatársai mind a rendőrség szerveivel, mind a jegyzőkkel. Annak átgondolására is megkérte, hogy az önkormányzat milyen módon segíthetné egy ilyen üzem működtetését.
Az ombudsman felkérte az illetékes rendőrkapitányság vezetőjét, hogy a jövőben feladata teljesítése során a hulladékgazdálkodásra vonatkozó szakterületi szabályok megfelelő értelmezését követve járjon el.
Az országos rendőrfőkapitánynak azt javasolta, hogy fontolja meg, hogy milyen intézkedések szükségesek a fellépési hatékonyságuk, a rendőrség szervei, a jegyzők, valamint a környezetvédelmi felügyelőségek szorosabb együttműködésének javítása érdekében.
A jegyző közölte, hogy keresik a megfelelő iparterületet, ahol a fémhulladék-kezelési tevékenység végezhető lenne. A közterületen történt illegális fémhulladék-feldolgozási tevékenységet határozatban tiltották meg, egyúttal feljelentést tettek az illetékes rendőrkapitányságon engedély nélküli hulladékkezelés miatt.
A Felügyelőség igazgatója értesítette az ombudsmant, hogy a mulasztó köztisztviselők közszolgálati jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetéséről rendelkezett.
A minisztérium viszont a Felügyelőségnél folytatott vizsgálatot. Ez kimutatta, hogy a környezetvédelmi hatóságnak kezdeményeznie kellett volna a terület tényfeltárásának elrendelésére irányuló eljárás lefolytatását, és azt követően szükség szerint a környezeti kármentesítési eljárást meg kellett volna indítania. A miniszter álláspontja szerint az eljárási kötelezettség a Felügyelőség esetében is fennáll, függetlenül attól, hogy a hatóság szerint a kérdéses ügy milyen súllyal bír. Utóbb tájékoztatta a biztost, hogy az üggyel kapcsolatos hatósági eljárások indultak a Felügyelőségen, a hatóság vizsgálja a hulladékkezelésre vonatkozó bizonyítékokat, eseti légszennyezési bírságot szabott ki. A tárgyi terület szennyezettségének felszámolása a felszíni vizek védelméről szóló kormányrendeletben szabályozottak szerint történhet. A környezetvédelmi igazgatást érintő átalakítás kapcsán közölte, hogy a Felügyelőség leterheltségéről tudomással bír, és annak megoldásán dolgozik. A gyorsabb ügyintézés biztosításának eszköze álláspontja szerint a hatékonyabb szervezetrendszer kialakítása és a dereguláció is.
A miniszter szerint az ügyben előrelépés az együttes fellépéstől várható. Jelezte a jegyző hulladékgazdálkodási hatásköreit szabályozó ágazati normákat, illetve az általa alkalmazható eszközöket. Ezzel összefüggésben a biztos válaszában hangsúlyozta, hogy megoldás egyedül az önkormányzattól nem várható, ahhoz a független szakmai apparátus – a Felügyelőség – közreműködése elengedhetetlen. A biztos arra kérte az érintet minisztereket, hogy ismét vizsgálják meg, hogy az önkormányzat, illetve a tevékenységet végzők miként támogathatók a legális vállalkozási feltételek elérésében.
Az illetékes rendőrkapitányság arról értesítette a biztost, hogy a városi ügyészség álláspontja alapján az érintett utcában nem hulladékgazdálkodás folyik. Ugyanakkor az országos rendőrfőkapitány állásfoglalás és nyomozás továbbfolytatásának megfontolása érdekében az iratokat megküldte a Pest Megyei Főügyészségre, amely megállapította, hogy az illetékes rendőrkapitányság nem helytállóan értelmezte a hulladékgazdálkodásra vonatkozó, a büntetőjogi tényállást kitöltő ágazati szabályokat, ezért a nyomozati iratokat megküldte a városi ügyészségnek és utasította nyomozás folytatásának elrendelésére. Bűntett gyanúja miatt jelenleg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya folytat eljárást.
Az országos rendőrfőkapitány a rendőrség szervei és a jegyzők közötti együttműködés fontosságával egyetértett és a rendőrségnek a környezetkárosító bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépése érdekében megkereste a BM oktatási főigazgatóját a tiszthelyettes-, a Rendőrtiszti Főiskola rektorát pedig a tisztképzést illetően annak érdekében, hogy helyezzenek nagyobb hangsúlyt a környezetkárosító bűncselekmények oktatására.
OBH 4934/2005.
A tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a biztosító, ha a panaszos kártérítési igényének kifizetésével indokolatlanul késlekedik.
A panaszos az általa vezetett gépjárművével 2005. július 4-én az M7 autópályán karambolozott egy másik gépjárművel. A panaszos gépjárműve totálkárosra tört. A másik gépjármű vezetője a felelősségét a helyszínen elismerte, és azt később sem vitatta. A balesetet okozó személy gépjárművének felelősségbiztosítója az OTP Garancia Biztosító Rt. volt. A kárigény bejelentésére 2005. július 5-én, a gépjármű szemlézésére július 6-án került sor. Az Autópálya Rendőrség 2005. július 28-án tájékoztatta a biztosítót, hogy a másik gépjármű vezetője elismerte a felelősségét a baleset okozásáért. A rendőrség megállapította, hogy a balesetben részes járművek vezetői érvényes vezetői engedéllyel rendelkeztek, szeszes ital hatása alatt nem álltak, és a járművek megfelelő műszaki állapotban voltak. 2005. október elején – mintegy három hónap elteltével, több írásbeli felszólítást követően – utalt át a biztosító a panaszos részére egy összeget, amelyről azt vélelmezte, hogy az megfelel a kártérítés összegének, noha akkor még írásbeli elszámolást nem kapott.
A panasz érdemi vizsgálta során az általános helyettes megállapította, hogy a kár bekövetkezése és a kártérítés összegének a károsult panaszos részére történő kifizetése között mintegy 3 hónap telt el. A káresemény bekövetkezését követő egy hét elteltével elkészült a szakértői összefoglaló a gépjármű totálkár-elszámolására. A biztosító már az első hónapban megkapott minden olyan dokumentumot, amelyet a kárigény elbírálásához szükségesnek tartott.
A Ptk. alapján a károsult a károkozás bekövetkezésének időpontjában azonnali és főszabályként teljes kártérítésre jogosult. Nem kétséges azonban, hogy a biztosítónak jogában áll a tényállás és a felelősségi kérdések tisztázása, hiszen a kártérítési kötelezettsége csak akkor áll fenn, ha kétséget kizáróan tisztázható, hogy a károkozásért a vele szerződő ügyfél a felelős. A biztosító azonban nem élhet vissza e helyzetével, és indokolatlanul nem késlekedhet a kártérítési összeg kifizetésével, ha a károkozás körülményei teljes egészében és kétséget kizáróan tisztázódtak.
Az általános helyettes megállapította, hogy a biztosító indokolatlanul késlekedett a kártérítési összeg kifizetésével, ami a panaszos tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való jogát sértette. Visszásságot okozott a biztosító azzal is, hogy az ombudsmani megkeresésre sem adott magyarázatot a késedelme okaira, vagyis akadályozta a panasz kivizsgálását.
Tekintettel azonban arra, hogy a biztosító – a panaszos által is elismerten – kifizette a kártérítés összegét, az általános helyettes a konkrét ügyre vonatkozó intézkedést nem tett, de felkérte az OTP Garancia Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatóját, hogy gondoskodjon a hasonló sérelmek jövőbeni elkerülésére. A kezdeményezést a biztosító elfogadta.
OBH 5124/2005.
A „harangozás szabadsága” a vallásszabadság része, a harangozás jogát éppúgy köteles mindenki tiszteletben tartani, gyakorlását tűrni, mint ahogyan a vallásgyakorlás jogának összes többi részjogosítványát is.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az önkormányzathoz fordulva kifogásolta, hogy a katolikus templom nagy harangjának működése lehetetlenné teszi a közelben lakók pihenését, és nem történt semmi érdemi előrelépés az ügyben.
Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított és tájékoztatást kért a jegyzőtől, továbbá segítségkérés céljából megkereste az esztergom–budapesti érseket, a környezetvédelmi- és vízügyi-, valamint az igazságügyi minisztereket is.
A biztos kifejtette, hogy a harang hangja önmagában hagyomány. Voltak és vannak a hitélethez (szertartásokhoz) szorosan kötődő célú harangozások, és egyéb, nem szakrális célú „szokásos” harangozások. Ez utóbbiak körébe tartozik pl. az időjelző célú harangozás is. A kérdéskörnek a mai központi állami és helyi önkormányzati jog alapján történő megítélése nem lehetséges, a harangozás összetett társadalmi jelenség. Hangsúlyozta, hogy a harangozás megtartásához fontos érdek fűződik nemcsak a jelenben, hanem a jövő nemzedékek érdekében is.
Jelezte, hogy a harangozásnak valójában nincs egyértelműen beazonosítható alanya sem, az a helyi (hívő és nem hívő) és nemzeti közösség közakaratát és közérdekét kifejező sajátos „társadalmi jelenség”, az eszmei kulturális javak összetevője, a nemzeti és a lokális szellemi kulturális örökség alkotó eleme. A harangozás sok évszázados hagyománya elsősorban a templomok létéhez és szakrális funkciójához kötődik, ez hangsúlyozza az egyház működésével való elválaszthatatlan összefüggését.
A biztos hangsúlyozta, hogy a harangozás – mint a vallás nyilvános és szabad gyakorlásának része – a vallásszabadság egyik megnyilvánulási formájaként értékelhető, illetve értékelendő. A „harangozás szabadsága” a vallásszabadság része, a harangozás jogát éppúgy köteles mindenki tiszteletben tartani, gyakorlását tűrni, mint ahogyan a vallásgyakorlás jogának összes többi részjogosítványát is. Az állami és helyi önkormányzati jogalkotás és jogalkalmazás „mozgástere” e körben szűkre szabott. Minden – egy adott időpontbeli – harangozás estében elsőként eldöntendő kérdés, hogy annak szakrális, vagy más funkciója van-e. Ennek ismerete után válik értékelhetővé, hogy mely szerv, milyen irányú intézkedést tehet.
Az ombudsman utalt arra, hogy a harang szakrális célú használatát nem állami jogszabályok, hanem a liturgikus szabályok és a részleges egyházjog előírásai rendezik, az tehát az egyház belső ügye. Az elmúlt évtizedekben jelentős változás történt a városok, falvak lakóinak életkörülményeiben, munkavégzési szokásaikban, lehetőségeikben. A megváltozott vallási, társadalmi, gazdasági, szociális, környezeti közegben megváltozhat a harangozás egyházi joga és szokása is. Hangsúlyozta, hogy a települési önkormányzat megfelelő szerve kezdeményezheti a megfelelő egyházi szervnél a kapcsolatfelvételt, ha többeket érintő problémáról van szó, de a konfliktus feloldásának joga az egyházi hierarchián belül van. A megyés püspöknek elméletileg jogában áll a túl kora reggeli vagy éjszakai harangozást eltiltani. A technikai lehetőség függvényében befolyásolhatja a harangozás hangerejét is. A nem szakrális, „szolgáltatási jellegű” harangozás (pl. időjelzés) kereteit országos vagy helyi jogszabály határozhatja meg, de csakis az azonos szintű egyházi fórummal egyeztetve és az alkotmányossági követelményeket tiszteletben tartva.
A biztos álláspontja szerint, a pusztán időjelző célú harangozás mára célját vesztette, így nem elképzelhetetlen, hogy annak hatása szükségtelenül zavaró. Feltételeit a települési önkormányzat rendeletben szabályozhatja. Az ilyen harangozás egy sajátos helyi közszolgáltatás, aminek szükségességéről dönthet az adott közösség.
A konkrét ügyben az ombudsman vizsgálata megállapította, hogy a jegyző elmulasztotta az ügyet mint jogviszonyt értelmezni, illetve tisztázni azt a kérdést, hogy milyen eljárás alkalmas valamennyi érintett érdekeinek messzemenő figyelembevételére. Nem döntött abban, hogy a panaszos beadványa alapján, anyagi jogi értelemben eljárhat-e.
Az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a jegyző a jelentésben feltárt jogi háttér ismeretében hozzon határozatot, az ügyet tárja a képviselőtestület, az egyházközségi képviselőtestület és az illetékes megyéspüspök elé. Ezek véleményét, javaslatait egyeztetve készítsen elő döntési javaslatot a konszenzuson alapuló helyi szabály megalkotása céljából.
A jegyző sem a hatósági, sem a képviselő-testület jogalkotó aktusát nem tartotta indokoltnak és jelezte, hogy a település polgárai közül egy személynek okoz problémát a harangozás. Tájékoztatta a biztost arról, hogy a problémát jelezték az egyházi szervek felé.
OBH 5179/2005.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott a PSZÁF, amikor az ombudsmani vizsgálatban érintett bankok részére olyan tartalmú állásfoglalást adott, hogy az ombudsmani megkeresésekre – az ügyfél külön felhatalmazása hiányában – a banktitokra hivatkozva tagadják meg az érdemi válaszadást.
A panaszosok különböző bankok eljárásait, hitelezéssel kapcsolatos gyakorlatát kifogásolták. Az egyik ügyben a panaszos a PSZÁF-hoz is fordult, de a Felügyelet a panaszát nem vizsgálta ki megfelelően, hanem érdemi vizsgálat nélkül elfogadta a bank álláspontját.
A vizsgált három ügy közül kettőben az érintett bank, a Hpt. 51. §-a, valamint a PSZÁF állásfoglalására hivatkozva megtagadta, hogy az ügyben bármilyen adatot vagy dokumentumot – a panaszos külön felhatalmazó nyilatkozatának hiányában – az ombudsman átadjon. Ebből következően az általános helyettesnek nem volt lehetősége a tényállások feltárására.
A vizsgált harmadik ügyben a panaszos szerint az érintett bank helytelen elszámolásokat és fizetési felszólításokat küldött a részére. A PSZÁF a panaszt azzal küldte meg a bank részére, hogy vizsgálja ki a panaszt és a vizsgálat eredményéről tájékoztassa a felügyeletet és a panaszost. A bank a panaszt elutasította, és ezt a felügyelet elfogadta. A panaszos emiatt fordult az ombudsmanhoz. A PSZÁF az ombudsmant tájékoztatta az általa lefolytatott eljárás menetéről, valamint arról, hogy a bank válasza, a becsatolt dokumentumok és a rendelkezésére álló egyéb adatok alapján nem látta indokoltnak felügyeleti eljárás megindítását, ezért a panaszügyet lezárta. A Felügyelet a Hpt. előírásaira hivatkozva megtagadta a banktitok körébe tartozó dokumentumoknak az ombudsman rendelkezésére bocsátását.
Az általános helyettes a jelentésben rámutatott, hogy az Obtv. 18. § (1) bekezdése szerint az országgyűlési biztos a jogerősen befejezett ügyekre vonatkozóan jogosult bármely hatóság – így a PSZÁF – ellenőrzésére. A 18. § (2) bekezdése érelmében pedig az országgyűlési biztos bármely hatóságtól az általa lefolytatott eljárással, illetve az eljárás elmulasztásával kapcsolatban adatokat és felvilágosítást kérhet, továbbá a keletkezett iratokba betekinthet, annak megküldését, illetőleg, ha ez nem lehetséges róluk másolat készítését kérheti. Az Obtv. melléklete meghatározza azon iratok körét is, amelyekbe az országgyűlési biztos nem tekinthet be. A PSZÁF-nál, valamint a pénzügyi intézményeknél fellelhető iratok nem tartoznak ebbe a körbe. A Felügyelet álláspontja szerint a Hpt. és az Obtv. rendelkezéseinek együttes értelmezésében a Hpt. rendelkezései – így a banktitokra vonatkozóak – speciális rendelkezések az Obtv. általános rendelkezéseihez képest. A bankok és a PSZÁF azért nem kötelesek az ombudsman által kért dokumentumokat megküldeni, mert a Hpt. vonatkozó rendelkezései szerint az országgyűlési biztos nem szerepel azon intézmények között, amelyek – az ügyfél külön felhatalmazása nélkül – jogosultak banktitoknak minősülő információkhoz hozzáférni. Az ombudsman általános helyettese szerint a helyes jogértelmezés az, hogy a Hpt. és az Obtv. azonos szintű jogszabályok, a Hpt. fogalmilag nem tartalmazhat speciális rendelkezéseket az Obtv. rendelkezéseihez képest.
Minderre tekintettel az ombudsman általános helyettese megállapította, hogy a PSZÁF, illetve annak iránymutatása alapján az érintett bankok a jogbiztonság követelményének sérelmét okozták azzal, hogy az ombudsman kérése ellenére a panasz vizsgálatához szükséges dokumentumok másolatát nem bocsátották rendelkezésére, valamint azzal, hogy PSZÁF a 60/1992. (XI. 17.) AB határozatban foglaltakkal ellentétben kereskedelmi bank részére állásfoglalást adott.
Az általános helyettes kezdeményezte a PSZÁF Felügyeleti Tanácsa elnökénél, hogy a Felügyelet a jövőben tegyen eleget az Obtv. 18. §-ában foglalt kötelezettségének, az őt érintő vizsgálataimban való felhasználására a kért dokumentumokat és felvilágosítást adja meg, továbbá az általa felügyelt intézmények részére ne adjon ki olyan állásfoglalást, amelynek eredményeképpen az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot keletkeztet.
A Felügyeleti Tanács elnöke, bár vitatta az ombudsmani jogértelmezést, utóbb eleget tett a megkeresésnek. (Kapcsolódó ügyek: OBH1589/2005., OBH 1040/ 2005.)
OBH 5270/2005.
Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az ÁNTSZ – csupán formai szempontból követ el jogsértést –, ha olyan határozatot ad ki, amelyben egy jogszabály által tilalmazott cselekményt tilt meg.
A panaszos a szegedi önkormányzati tulajdonú köztemető üzemeltetőjének eljárását sérelmezte. A magas talajvízszint miatt az illetékes ÁNTSZ ugyanis megtiltotta a földbe temetéseket, így a halottját a korábban már megváltott sírhelyre nem tudta végső nyugalomra helyezni, és az egyedül rendelkezésére álló kriptabérlés költségeit kifogásolta. Azt is sérelmezte, hogy a nyári szárazság ellenére a betemetést korlátozó rendelkezését az ÁNTSZ nem vonta vissza, illetve nem függesztette fel, továbbá, hogy a temető fenntartója egyéb alternatív eszközökkel – például szivattyúzással – nem kíséreli meg a talajvízszint csökkentését. A felajánlott hamvasztásos temetés lehetőségét vallásos meggyőződése miatt, illetve férje végakaratát tiszteletben tartva sem tudta elfogadni.
Az országgyűlési biztos a kegyeleti jogok sérelme miatt indított vizsgálata során tájékoztatást kért az ÁNTSZ illetékes tisztiorvosától, a Gazdasági Versenyhivatal elnökétől, Szeged jegyzőjétől, és a közigazgatási hivatal vezetőjétől.
A biztos megvizsgálta, hogy megfelelő formában érvényesült-e az ügyfélnek a tájékoztatáshoz való joga, és amely részvizsgálatba a GVH-t is bevonta. Megállapította, hogy panaszost a betemetés lehetetlenné válásakor azonnal, teljes körűen tájékoztatták arról, hogy a talajvíz szintje miatt beláthatatlan ideig nincs lehetőség a megváltott sírhelyre temetkezni, illetve a holttest elhelyezésére szolgáló alternatívákról is.
Vizsgálta a biztos az ÁNTSZ intézkedésének jogszerűségét, amely megtiltotta a koporsós temetkezést egy olyan településen, ahol a talajvíz túl magas volt, és megállapította, hogy ez a környezethez való joggal összefüggésben nemhogy visszás nem volt, hanem mivel a feltárt esetben a földbe temetéseket kormányrendelet tiltja, az egyes temetőkre kiadott ugyanilyen tárgyú rendelkezések formai szempontból jogsértők és szükségtelenek.
A biztos végül az önrendelkezési jog élethosszon túl mutató hatásával (végrendelkezésben az eltemettetés módjára történő meghagyás) kapcsolatban, és annak az egészséges környezethez való joggal való kollíziójával összefüggésben folytatta vizsgálatát. Álláspontja szerint a vizsgált esetben valós volt a kollízió, de a korlátozás célhoz kötöttsége azonban mindenképpen indokolható volt, hiszen a temetés helyére, illetve módjára vonatkozó rendelkezés csak átmeneti jelleggel, illetve elsősorban a vis major jellegű természeti esemény következtében kiváltott természeti állapot fennállása, másodsorban pedig a vis majorral fenyegetettség idejére volt érvényes. A korlátozás arányosságát az időtartam, mérték és terület szerint is elfogadhatónak találta, ezért megállapította, hogy a magas talajvízszint esetén a koporsós temetkezést tiltó jogszabályi rendelkezés az önrendelkezési joggal összefüggésben nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot, mert az egészséges környezethez való jog csak ilyen módon érvényesülhet maradéktalanul.
A jelentés ezt követően a magas talajvízszint létének okait igyekezett feltárni, azaz, hogy az áradáson túl esetleg valamilyen emberi beavatkozás (csatorna befedése, a szomszédos területek másfajta művelési ág alá vonása) vezetett annak kialakuláshoz. A belvíz és annak a mindennapi életre gyakorolt hatása nem először kerül az országgyűlési biztos látóterébe; ezzel kapcsolatos vizsgálat a korábbi években is folyt (OBH 2852/1999., OBH 3629/1999., OBH 4953/1999., OBH 4959/1999., OBH 5923/1999., 1970/1999. számú ügyek). Az országgyűlési biztos korábbi jelentéseiből is megállapítható volt, hogy a korábbi helyzetfeltárásokhoz képest a települési belvíz-, csapadékvíz-elvezetés helyzetében érdemi változás nem történt. A temető állapotát előidéző helyzet sem volt ismeretlen a térség szakemberei, sem pedig a város vezetése előtt.
A biztos a felmerült megoldási variációkkal kapcsolatban fejtette ki részletes álláspontját, majd sürgette a helyzet megoldását, mivel az idő előre haladásával és a halálesetek számának elkerülhetetlen növekedésével egyre nehezebben lesz megoldható az elhunytak végső nyugalomra helyezése, ami áthidalhatatlan gyakorlati problémát okozhat.
A biztos szerint a jövőben adódó problémák több szintű, összehangolt és komplex intézkedési tervet igényelnek, ezért felkérte Szeged polgármesterét, az egyes szakhatóságok és civil szervezetek bevonásával keressen megoldást a temető további sorsával kapcsolatban, és az adottságoknak megfelelően dolgozzon ki alternatívát a koporsós temetések megoldására.
Felkérte továbbá az illetékes vízügyi igazgatóságot, folytasson vizsgálatot a Szegedi Temető, illetve az igazgatóság illetékességi területén lévő belvízzel érintett egyéb temetőkkel kapcsolatban, és nyújtson szakmai segítséget az érintett temetőfenntartóknak.
Továbbá, mivel a vizsgált jelenség nem csupán Szegeden okoz problémát, hanem országos szinten több helyütt, s az Alföldön különösképp, felkérte a belügyminisztert, az egészségügyi, a környezetvédelmi és vízügyi, valamint a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy a jelentésben foglalt, tárcájukat érintő megállapításokkal kapcsolatban adjanak ki tájékoztatást, illetve ismertessék a feltárt probléma megoldásában való intézkedési lehetőségeket. A vizsgálat során érintett probléma országos szintű megoldására irányuló együttműködés koordinálására a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert kérte fel.
A probléma orvoslása érdekében az önkormányzati és területfejlesztési miniszter jogszabály módosítást kezdeményezett, jelenleg a közigazgatási egyeztetés zajlik.
OBH 5543/2005.
A Nemzeti Kegyeleti Bizottság arra irányuló határozata, hogy a budapesti temetők kezelője a Farkasréti temetőben nyugvó kiemelkedő személyiségek sírjait a Bizottság előzetes engedélye nélkül ne szüntesse meg, végrehajthatatlan, mivel nem áll, és nem is kell a kezelő rendelkezésére állnia olyan nyilvántartásnak, amelyből e sírhelyek pontosan megállapíthatók lennénk. A kezelő mulasztása egy teljesíthetetlen kérés kapcsán nem értékelhető olyan mértékűnek, hogy az alkotmányos joggal összefüggő visszásság megállapítására alapot szolgáltatna.
A Farkasréti temetőben huzamosabb ideje zajló sírhelyfelszámolásokkal kapcsolatban érkezett panasz, amelyhez csatolva egy névsor is mutatta, hogy kiemelkedő, példaértékű életutat bejárt őseink sírhelyének adminisztratív okokból történő felszámolása zajlik. A biztos a kegyeleti jogok kapcsán az emberi méltósághoz való jog sérelmének gyanúja alapján indított vizsgálatot, és tájékoztatást kért a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. (BTI Zrt.) vezérigazgatójától és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (Kegyeleti Bizottság) elnökétől.
Egy sírhely úgy válhat védetté, hogy azt a Kegyeleti Bizottság a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánítja. A BTI Zrt. a Sírkert részévé nyilvánításban fokozottan érintett, hiszen valamennyi budapesti temető a Zrt. kezelésében van, és országos viszonylatban a legtöbb védett sírhely szintén a fővárosi temetőkben található. A vizsgálat feltárta, hogy e két szerv között érdekellentét van, majd azt vizsgálta, hogy ennek oka a jogszabályokban, vagy pusztán az anyagi források elégtelen mivoltában gyökerezik-e.
Azáltal, hogy a Bizottság egy sírt a Sírkert részévé nyilvánít, jogosultságot kap a rendelkezési jog gyakorlására. Ez a temetési helyre helyezhető személyek körének meghatározására, síremlék, sírjel állítására, sírbolt építésére, megváltoztatására, áthelyezésére és lebontására, illetőleg mindezek gondozására terjed ki. Ez azonban komoly gondokat okozhat hosszú távon, hiszen a védettség lehetetlenné teszi, hogy a temető kezelője az adott sírhelyet felszámolja, és mivel a jogszabály elmulasztotta rendezni azt a kérdést, hogy a védett sírhelyekre eső temető-fenntartási költséget (amit egyéb sírhelyek esetében az újraváltási díj fedez) ki, mely szervezet vagy társaság fizesse meg, idővel jelentős anyagi gondot okozhat a kezelőnek. Nehezen megoldható gyakorlati kérdésként merült fel az is, hogy amennyiben a beadványt tevő által megküldött példálózó listán szereplő valamennyi sírhelyet védetté nyilvánítanák, az új, folyamatosan szükséges sírhelyek biztosítása egy „túlzsúfolt” temetőben ellehetetlenülne.
A vizsgálat szerint a vonatkozó jogszabályok nem szabályozzák méltányosan a hozzátartozó státuszát sem arra az esetre nézve, amikor egy sírhely feletti rendelkezési jog a Bizottságra száll, továbbá nem kellően szabályozott az az eset sem, amikor az adott sírhelyet nem az elhunyt hozzátartozója, hanem egy szakmai vagy civil szervezet váltja meg.
A finanszírozási helyzet szabályozatlansága, illetve nem kellő kidolgozottsága jelen estben csak a BTI Zrt., illetve országos viszonylatban bármely más temető működtetőjének okoz – még áthidalható – nehézséget. A biztos azonban felhívta a figyelmet, hogy 20-30 év elteltével, a sírok, sírkövek, szobrok állagának romlásával a restaurálás, helyreállítás költségei lényegesen túlmutatnak azokon a kereteken, amelyet most a temető üzemeltetője a sírhely környezetének kertészeti és egyéb karbantartásával vállalni képes.
A jelentés alkotmányos visszásságot nem tárt fel, így a biztos konkrét kezdeményezést sem fogalmazott meg. Felkérte azonban az érdekelt szerveket, hogy kezdjenek és folytassanak egymással párbeszédet a jelentkező ellentét gyökereinek megszüntetéséről, és amennyiben lehetséges, dolgozzanak ki megoldási javaslatokat az évek múltán jelentkező, már alapjogi visszásság előidézésére képes helyzet előretekintő szabályozására. Az együttműködésre, valamint a Nemzeti Sírkertre vonatkozó jogi szabályozás áttekintésére, annak pontosítása és továbbfejlesztése érdekében, a Miniszterelnöki Hivatal koordinálása mellett az oktatási és kulturális minisztert, illetve az önkormányzati és területfejlesztési minisztert is felkérte.
A jelentés felkerült a Szociális és Munkaügyi Minisztérium www.civil.info.hu honlapjára, lehetővé téve a civil szféra hathatós bevonását. Az oktatási és kulturális miniszter, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter és a MEH vezetője egyaránt egyetértettek az egyeztetésre irányuló javaslattal. A MEH vezetője az egyeztetés koordinálásában való részvételre a Kegyeleti Bizottság elnökét kérte fel, így az első egyeztető ülésre a Bizottság székhelyén az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, a BTI Zrt, a Bizottság képviselői és az országgyűlési biztos részvételével került sor. Az ügyben még további egyeztetések várhatók.
OBH 5617/2005.
A jogbiztonság elvével összefüggő visszásságot okoz az oktatási, nevelési intézmény fenntartója, ha intézkedései során a jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyja.
A panaszos sérelmezte, hogy a fővárosi önkormányzat 2005 szeptemberében a közoktatási törvény rendelkezéseire, valamint a fővárosi önkormányzat és a főváros kerületei önkormányzatok között létrejött Együttműködési Megállapodásra hivatkozva körlevélben tiltotta meg a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő oktatási nevelési intézmények vezetőinek, hogy gyógytestneveléssel kapcsolatos feladatokat lássanak el. A levél szerint a gyógytestnevelésről a fővárosi kerületi önkormányzatok kötelesek gondoskodni.
A körlevél hatására a fővárosi fenntartású közoktatási intézmények zömében megszűnt a gyógytestnevelési ellátás, ami ellen a panaszos számos kifogást fogalmazott meg. Szerinte az intézkedés sérti a tanulók jogait, esélyeit az egész- séges élethez. Az intézkedés hatására egy hosszú évek óta jól működő, helyi szakképesített ellátást végző rendszer szűnt meg, és több száz ellátásra jogosult tanuló maradt ellátatlan. Az intézkedésre a tanítási év közben került sor, holott a fenntartó tanítási, nevelési évben az iskola feladatait nem változtathatja meg.
Az általános helyettes a gyermeki jogok védelmére indított vizsgálatot. Megkeresésére a főpolgármester-helyettes tájékoztatta, hogy több fővárosi fenntartású intézményben alakult ki az a helytelen gyakorlat, hogy iskolán belül oldják meg a gyógytestneveléssel kapcsolatos feladatot. Ezt a rossz gyakorlatot kívánta a fővárosi önkormányzat rendezni a törvényi előírásoknak megfelelően. A tantárgyfelosztás előkészítése során a fővárosi önkormányzat felhívta az intézmények igazgatóinak a figyelmét az alapító okiratban foglaltak betartására, majd levélben tájékoztatta őket a gyógy-testnevelés ellátásának jogi hátteréről és megküldte részükre az együttműködési megállapodást. Ezen kívül a fővárosi önkormányzat levélben felkérte a fővárosi kerületi önkormányzatok ágazatot felügyelő tisztségviselőit, hogy közreműködésükkel és támogatásukkal segítsék a gyógytestnevelés feladatának jogszabályoknak megfelelő ellátását.
Az általános helyettes megállapította, hogy a fővárosi önkormányzat a gyógytestnevelés ellátásával kapcsolatos intézkedését a vonatkozó rendelkezések alapján hozta, nem eredményezte a gyógytestnevelési ellátás megszüntetését, még akkor sem, ha a fővárosi fenntartású intézmények a továbbiakban gyógytestneveléssel kapcsolatos feladatot nem láthatnak el. A szolgáltatás oktatási intézményen belüli igénybevétele ugyan kétségtelenül kedvezőbb volt a tanulókra, hiszen iskolán belül volt, illeszkedett az órarendhez, nem járt többletidő (utazás stb.) ráfordítással, ennek „megszüntetése” azonban alkotmányos jogok sérelemével nem hozható összefüggésbe. Az érintett tanulók gyógytestnevelési ellátása továbbra is megoldott csak más formában, más helyszínen, ugyanúgy, mint azon tanulók estében, akik iskolán belül eddig sem tudták igénybe venni a szolgáltatást. Önmagában az, ha egy szolgáltatás igénybevételének a feltételei megváltoznak, adott esetben kedvezőtlenebbek lesznek, még nem vezet alapjogsérelemhez. A szóban forgó feladat jogszabály szerinti szervezésének célszerűségét alátámasztja egyébként az is, hogy az ellátáshoz csak ebben az esetben igényelhető normatív állami támogatás.
Az általános helyettes megállapította, hogy a fővárosi önkormányzat nem látta el törvényességi ellenőrzési kötelezettségét a fenntartása alatt működő intézményekben, hiszen hosszú évek óta működött a jogszabályokkal ellentétes – gyógytestneveléssel kapcsolatos – feladatellátás. A fenntartónak a törvényesség biztosítása keretében ellenőrizni kell a működés jogszerűségét. Ha a jogszabály másképp nem rendelkezik, legalább négyévenként egy alkalommal, mely kötelezettséget – a már hivatkozott – együttműködési megállapodás is előírja. E szerint a felek kétévenként áttekintik a megállapodás teljesítését.
Az általános helyettes megállapította azt is, hogy a 2005. szeptember 8-án kiadott körlevél alapján az oktatási intézményeknek a már betervezett gyógytestnevelési órákat meg kellett szüntetni, azaz feladatukat meg kellett változtatni. A fenntartó természetesen jogosult megváltoztatni az iskola feladatait, de csak bizonyos feltételek figyelembevételével. Ilyen feltételt ír elő a közoktatási törvény, amely szerint a fenntartó tanítási évben (szorgalmi időben) továbbá – július-augusztus hónapok kivételével – nevelési évben az iskola feladatait nem változtathatja meg. A fenntartó tehát csak július és augusztus hónapokban változtathat az oktatási intézmény feladatain. A fővárosi önkormányzat mint fenntartó azonban 2005 szeptemberében, illetve októberében, vagyis nevelési évben hívta fel a közoktatási intézmények vezetőit, hogy gyógytestnevelési feladatot nem láthatnak el. Ezzel figyelmen kívül hagyta a vonatkozó rendelkezéseket, és olyan intézkedést tett, amelyet a jogszabály nem tett lehetővé.
Az általános helyettes összességében megállapítottam, hogy a fővárosi önkormányzat panaszos által sérelmezett intézkedésének egyes elemei bár a jogszabályok alapján, azok figyelembevételével, a törvényes rend helyreállítása érdekében történt, a törvény rendelkezéseit sértette, ezzel a jogbiztonság elvét sértő alkotmányos visszásságot idézett elő.
Az általános helyettes kezdeményezte a főpolgármesternél, hogy az iskolák feladatainak megváltoztatása során a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével, azok megtartásával járjon el, továbbá a közoktatási törvényben előírt kötelezettségeiről – kiemelve az intézmények törvényes működését – teljes körűen gondoskodjon.
A válaszadásra adott határidő még nem telt le.
OBH 5726/2005.
Nem okoz a nemek közötti egyenjogúságot biztosító alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a fürdő-szolgáltató, ha gazdasági érdekből az egyik nem képviselői számára korlátozottabb időben biztosítja a fürdő igénybevételének lehetőségét.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a budapesti Rudas fürdő gyógy- és gőzfürdő részlegét hétköznapokon napközben kizárólag férfiak látogathatták.
A biztos a nők és férfiak egyenjogúságát biztosító alkotmányos rendelkezés sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és tájékoztatást kért a fürdőt üzemeltető gazdasági társaság vezérigazgatójától, a cég tulajdonosától, valamint a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnökétől.
A gyógyfürdők a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi szolgáltatást is nyújtanak, ami közszolgáltatásnak tekinthető. A gyógyfürdőben hagyományosan törökfürdő – tehát fürdőruha nélkül igénybe vehető fürdő – működött, melyet közel hetven évig csak férfiak használhattak, majd a felújítását követően tulajdonosi döntés alapján hétvégenként megnyitották a női vendégek előtt is, ún. vegyes, fürdőruhás használatra. Egy női szervezet tiltakozása alapján – a biztosi vizsgálat ideje alatt – a tulajdonos úgy döntött, három hónapos próbaidőre, hetente egy délelőtt és egy délután lehetőséget biztosít a törökfürdőzésre a nők számára is.
A biztos megállapította, hogy a gyógyfürdőhasználat szempontjából a nők és férfiak egyenlő méltóságú személynek tekinthetők. Nincs olyan – valamely természettudomány által magyarázható objektív – indok (pl. a gyógyfürdő vízösszetétele, a vízminősége; a nők férfiakétól eltérő anatómiai felépítése, és ebből adódó esetleges fogékonyságuk a fertőzésekre), mely alapján a két nem eltérő helyzete és ennek megfelelően, különbözőképpen történő kezelése indokolható. Megállapította azonban azt is, hogy a törökfürdő használatának igénye tekintetében különbség van nők és férfiak között, mivel az ilyen fürdőkben nagyobb a férfi látogatók száma. Egy piacgazdaságra épülő gazdasági berendezkedésű államban a tulajdonostól nem várható el, hogy gazdasági tevékenysége során ne törekedjék profit szerzésre, vagy akár veszteséget is „termeljen”. A nemek közti megkülönböztetés magyarázataként elfogadható tehát az üzemeltető gazdasági érdekekre való hivatkozása.
Az adott szolgáltató esetében azonban speciális elem, hogy az általa nyújtott szolgáltatás közszolgáltatásként is igénybe vehető, valamint a piac ezen területén egyedüli szereplőként tevékenykedik.
A biztos megállapította, hogy nem okoz hátrányos megkülönböztetést, ha a nők számára csak más fürdőkben tudják az azonos minőségű szolgáltatásokat biztosítani, és a Rudas fürdő üzemeltetője kizárólag gazdasági érdekeit szem előtt tartva, a nagyobb fizetőképes keresletet mutató férfiak számára nyújt szolgáltatást. Azonos szolgáltatásként azonban csak olyan szolgáltatás fogadható el, amely a gyógyfürdőzés minden lényeges elemére, így különösen a vízösszetételre is tekintettel teljesen azonos. A vizsgálat megállapította, hogy a Gellért fürdőben hasonló a víz összetétele, a Rudas fürdő vize azonban radioaktív gyógyvíz. Így amennyiben e tényező jelentőséggel bír a – gyógyjavallatokban szereplő állapotok – betegségek kezelése szempontjából, abban az esetben a két fürdő vize nem fogadható el azonos minőségű gyógyvízként.
A szolgáltató végül úgy döntött, hogy nyitvatartási időt a női látogatók igényeinek és saját gazdasági érdekeinek együttes figyelembevételével határozza meg.
OBH 5777/2005.
Az köteles az útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére, aki a kötelező határozat kibocsátásának időpontjában az érintett ingatlan tulajdonosa.
A panaszos azt sérelmezte, hogy annak ellenére kötelezték útépítési hozzájárulás megfizetésére, hogy az érintett út az ő ingatlanszerzése idején már elkészült.
A panaszos 2002 szeptemberében vásárolta meg az ingatlant. Az utcában 2002 szeptemberétől novemberéig lakossági hozzájárulással megvalósuló önkormányzati útépítési beruházást hajtottak végre. A panaszost az önkormányzat 2004. december 9-én kelt határozatával kötelezte a tulajdoni hányadának megfelelő arányú útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére. Kérésére később 12 havi részletfizetést engedélyeztek a számára.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a lakossági kezdeményezésű, és lakossági hozzájárulással önkormányzati beruházásban megvalósuló útépítések rendjéről szóló önkormányzati rendelet az útépítési hozzájárulás megfizetését nem vállaló, továbbá a kötelezettség vállalása ellenére nem teljesítő tulajdonosokat az önkormányzat határozattal útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére kötelezte. Az útépítési hozzájárulás nem konkrét személyhez, hanem az ingatlanhoz, illetve az ingatlan mindenkori tulajdonosához – tehát a közút használatában valóban érdekelt személyhez – kötődő kötelezettség. A közút megépítése minden érintett ingatlan tulajdonosának érdeke, ők a közút használatától el nem zárhatók, és ez növeli az ingatlanjaik értékét. Nem kifogásolható ezért, ha az önkormányzat az együttműködésben részt nem vevő ingatlan-tulajdonosok személyében bekövetkező változás esetén a határozat kibocsátásának időpontjában tulajdonos személyt kötelezi az útépítési hozzájárulás megfizetésére.
Bár a panaszos az útépítési kezdeményezés időpontjában még nem volt az érintett ingatlan tulajdonosa, az út megépítésének, illetve a hozzájárulás fizetésére kötelező határozat kibocsátásának az időpontjában azonban már egyértelműen igen. Az, hogy az előző tulajdonos az útépítési kezdeményezésről esetleg tudott, de erről nem tájékoztatta a panaszost mint vevőt, az nem befolyásolja a panaszos kötelezettségét, hogy – érintett tulajdonosként – megfizesse az útépítési hozzájárulást.
Az országgyűlési biztos ezért az ügyben a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg. Tekintve azonban, hogy az útépítés és a panaszost a hozzájárulás megfizetésére kötelező határozat kibocsátása között hosszú idő, majd két év telt el, felkérte a polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a hasonló helyzetek elkerülése érdekében. A jövőben az útépítési együttműködésben résztvevő lakosokkal történő szerződéskötést követő lehető leghamarabb időn belül kerüljön sor a többi érintett ingatlantulajdonost az útépítési hozzájárulás megfizetésére kötelező határozatok kibocsátására.
OBH 6070/2005.
A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az oktatási, nevelési intézmény, ha belső szabályzata nem egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz.
A panaszosok azt sérelmezték, hogy a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium nyolc évfolyamos tagozatára, ahol a tanulók felvétele felvételi eljáráshoz kötött, két – általános iskolából jelentkező – tanulót felvételi vizsga nélkül vett át.
Az általános helyettes a jogbiztonság elve sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A gimnázium 5. és 9. évfolyamon kívül rendes felvételi eljárást nem hirdetett. A gimnázium minden további tagozatára átvételi eljárás alapján lehet bejutni. Ennek során a tanulók általános iskolai eredményét vették figyelembe, illetve az adott évfolyamon a felvételi vizsga helyett különbözeti vizsga letételét írták elő.
A vonatkozó jogszabályok szerint a tanuló átvételére a tanítási év során bármikor sor kerülhet, kivéve, ha az általános iskolai tanuló úgy kíván iskolát váltani, hogy az iskolatípus változtatásával is jár. Ez utóbbi esetben az átvételre a felvételre megállapított eljárás szerint kerülhet sor. A gimnázium házirendje szerint a tanuló átvételénél a felvételre megállapított követelmények érvényesek, valamint az igazgató az átvétel feltételeként – a szaktanárokkal egyetértésben – osztályozó és különbözeti vizsgák letételét, esetleg évolyam megismétlését írhatja elő.
Az általános helyettes megállapította, hogy a házirend annak ellenére, hogy a magasabb szintű jogszabályokban előírtakat tartalmazza, alkalmas arra, hogy tanulók átvételekor vonatkozó rendelkezésénél szigorúbb eljárást alkalmazzanak, ugyanis a magasabb szintű jogszabály csak arra az esetre köti ki a felvételre vonatkozó szabályok alkalmazását, ha az átvétel egyben iskolatípus-váltással is jár. A házirend továbbá alkalmas arra is – amint az a jelen ügy vizsgálata során nyilvánvalóvá vált –, hogy megengedőbb legyen, azaz az iskolatípust is váltó tanulókat nem kötelezi felvételi eljárásra. Az iskola házirendjének alkalmazása során tehát fennáll az elvi és gyakorlati lehetősége annak, hogy a magasabb szintű jogszabályok kogens szabályaitól eltérjen. A házirend hibája abban áll, hogy nem tesz különbséget, az iskolát váltani szándékozó tanulók között a tekintetben, hogy a tanuló milyen típusú iskolával áll tanulói jogviszonyban. Ehelyett az igazgató döntésére bízza, hogy az átvételét kérő tanulót felvételi eljárásra kötelezi-e, vagy különbözeti vizsgát ír elő számára, esetleg évfolyamismétléssel veszi át. Ha a házirend rendelkezései betartása mellett olyan eljárás megengedhető, amely ellentétben áll magasabb szintű jogszabályok kogens rendelkezéseivel, akkor az nem felel meg a jogalkotás alapvető követelményének.
Mindezek alapján a gimnázium házirendje sérti a jogbiztonság követelményét.
Az általános helyettes felkérte az iskola igazgatóját, hogy vizsgálja felül az iskola házirendjét a jelentésben eltárt szempontok szerint, és a szükséges és indokolt módosításokat hajtsa végre. A címzett a kezdeményezéssel egyetértett.
OBH 6215/2005.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az eljáró hatóság, ha a kérelmet nem tartalma szerint bírálja el, és ha hatósági ügyben a tényállás tisztázása nélkül hoz határozatot.
A nevük elhallgatását kérő panaszosok – egyező tartalmú beadványukban – lakásfenntartási támogatás iránt 2005-ben előterjesztett kérelmük elintézését sérelmezve fordultak az országgyűlési biztos hivatalához. Beadványuk szerint a nyírkátai önkormányzat a törvénysértő önkormányzati rendelet alapján utasította el a kérelmet.
Az általános helyettes a panaszosok kilétének felfedése nélkül úgy vizsgálta ki az egyedi önkormányzati hatósági ügyet, hogy valamennyi, 2005. évben lakásfenntartási támogatás iránt folyamatban volt ügy iratait, az ügyekben alkalmazott önkormányzati rendeletek, valamint a közigazgatási hivatal által tett törvényességi észrevétel és az arra adott válasz megküldését kérte a polgármestertől. A rendelkezésre bocsátott iratok tanulmányozását követően eljárását hivatalból kiterjesztette valamennyi, 2005. évben lakásfenntartási támogatás iránt folyamatban volt ügyre. Megállapította, hogy a kérelmezők minden esetben lakásfenntartási támogatás iránt terjesztettek elő kérelmet.
A polgármester a kérelmeket azonban ún. helyi lakásfenntartási támogatás iránti ügyként bírálta el. Nem vizsgálta, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szoctv.) 38. §-a szerinti ún. normatív lakásfenntartási támogatásra a kérelmezők jogosultak-e. A polgármester ezzel az eljárással a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.
Az ombudsman szerint annak nincs jelentősége, hogy valamely alapjog vagy államcél megvalósítására irányuló szabály, esetleg azokkal távoli kapcsolatban álló szabály teljesítése marad el, már a végrehajtásra irányuló jogszabályban megállapított kötelezettség teljesítésének elmaradása is objektíve alkalmas arra, hogy a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozzon. Nem egyeztethető össze sem a jogállamiság elvével, sem az abból fakadó jogbiztonság követelményével, sőt a szociális biztonsághoz való joggal, és az állam ezzel kapcsolatos objektív alapjogvédelmi kötelezettségével sem, ha az önkormányzati hatósági jogkör gyakorlója elmulasztja a törvényben és az önkormányzati rendeletben megállapított szabályokat alkalmazni. A vizsgált esetekben sem a polgármester, sem a képviselőtestület nem volt figyelemmel a kérelmek elbírálása során a Szoctv. és az önkormányzati rendelet előírásaira, és az ezen jogszabályok által elérni kívánt célra.
Az általános helyettes azt is megállapította, hogy a folyamatban lévő ügyekben nem került sor a tényállás teljeskörű tisztázására, a megállapított tényekből pedig nem minden esetben vontak le helyes következtetést. A Szoctv. a tényállás tisztázására nem állapít meg különös szabályt, így e kérdésben az Áe. szabályait kellett megfelelően alkalmazni, ami előírta, hogy a közigazgatási szerv köteles a határozathozatalhoz szükséges tényállást tisztázni. Az ombudsman nem jogosult arra, hogy az egyes ügyekben a közigazgatási szerv helyett a tényállást tisztázza, és konkrét döntésre tegyen javaslatot, de megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott a polgármester és a képviselőtestület, amikor a tényállás tisztázására vonatkozó kötelezettségüknek nem tettek eleget.
Az általános helyettes a hatáskör gyakorlóit felkérte a határozatok visszavonására és a tényállások tisztázásra, de azt az érintettek nem fogadtak el. Ezért a legfőbb ügyésznél indítványozta a szükséges intézkedések megtételét, amire a megyei főügyészség több határozat ellen is óvást emelt, felszólalásokkal és figyelmeztetésekkel élt. (Kapcsolódó ügy: OBH 6222/2005.)
OBH 6269/2005.
A jogbiztonsághoz, az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha az építésügyi eljárásba nem vonja be a szakhatóságot.
A panaszosok a veszprémi Mártírok úti sportpálya helyére épített áruházak miatt fordultak az országgyűlési biztoshoz. Kifogásolták, hogy a helyi önkormányzat szerint nem illetik meg őket a szomszédjogok, pedig a közvetlen környezetben élőkként életkörülményeiket jelentősen befolyásolja az építkezés. A biztos tájékoztatást kért a közigazgatási hivataltól, a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségtől és az Országos Lakás és Építésügyi Hivataltól.
A közigazgatási hivatal tájékoztatása szerint a területen TESCO kisáruház és az EURONICS áruház épült. A veszprémi jegyző az EURONICS áruház építési engedélyezési eljárásába szakhatóságként bevonta a környezetvédelmi felügyelőséget, de a TESCO-GLOBAL Áruházak Rt. ügyében ezt elmulasztotta. A felügyelőség a hatáskörének elvonása miatt nem kezdeményezett eljárást. A felügyelőségnek a szakhatósági eljárásának mellőzése miatt felettes szerve útján hatáskörének figyelmen kívül hagyását kellett volna kifogásolnia, és környezetvédelmi-vízügyi előírásait megtenni.
Az önkormányzat az építésügyi eljárásban az előírt véleményezési és egyeztetési eljárásokat lefolytatta, a tárgyi ingatlan tervezett felhasználásával és szabályozásával kapcsolatban a jóváhagyási eljárás során nem érkezett hozzájuk észrevétel. A panaszosok ingatlanai közvetlenül nem szomszédosak az építéssel érintett ingatlannal, ezért a jegyző szerint nem minősülnek ügyféllel.
A biztos álláspontja szerint a Ket. és a korábbi Áe. szabályozás általánosabb megfogalmazásán túl nevesíti, hogy a létesítménnyel kapcsolatos eljárásban ügyfél a hatásterületen lévő valamennyi ingatlan tulajdonosa. Ennek értelmében elfogadhatatlan az az álláspont, hogy ilyen típusú létesítmények hatásterülete kizárólag a közvetlen közös telekhatárú ingatlanokra terjedne ki.
A biztos megállapította, hogy az elsőfokú építésügyi hatóság eljárása súlyosan jogsértő. Az építési engedélyezési eljárásban az építésügyi hatóságnak saját hatósági döntései meghozatala mellett koordináló hatóságként meg kell keresnie az ügyben hatáskörrel rendelkező szakhatóságokat. A jegyző sem az építési, sem a módosított építési, sem a használatbavételi engedélyezési eljárásba nem vonta be a szakhatóságot, ezzel elvonta annak környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatáskörét.
Megállapítható, hogy a jegyző eljárásával visszásságot okozott. Mulasztásának eredményeképpen a TESCO áruház mindhárom engedélye semmis, amelyet a jóhiszeműen szerzett, és gyakorolt jogokra tekintet nélkül külön határozattal meg kell semmisíteni. A biztos kezdeményezte, hogy mindhárom engedély megsemmisítésére vonatkozó eljárását a közigazgatási hivatal folytassa le, és intézkedjék, hogy a jegyző az új eljárásokat folytassa le, azokba a környezetvédelmi felügyelőséget – mint hatáskörrel rendelkező szakhatóságot – vonja be. A jegyző felelősségre vonását kezdeményezze.
Kezdeményezte továbbá, hogy az OLÉH vizsgálja felül a közigazgatási hivatal által lefolytatott vizsgálatot, állapítsa meg, hogy a hivatal miért nem észlelte és tájékoztatta az országgyűlési biztost a TESCO áruház engedélyeinek semmisségéről, illetve miért nem járt el hatáskörében. Vizsgálja meg a közigazgatási hivatalnál a személyes felelősséget, és kezdeményezze a felelősségre vonást.
A biztos megállapította azt is, hogy a környezetvédelmi felügyelőség az eljárásával, illetve annak hiányával szintén visszásságot okozott, ezért kezdeményezte, hogy a Környezetvédelmi Főfelügyelőség vizsgálja meg a konkrét ügyben a felügyelőség eljárását, mulasztását, intézkedjen a környezetvédelmi-vízügyi érdekek érvényesítéséről.
Az OLÉH az ajánlásban megfogalmazottakkal nem értett egyet, véleménye szerint nem történt hatáskörelvonás, mert a jegyző környezetvédelmi hatósági hatáskörben járt el, és az engedély megfelel a törvénynek, ezért az engedélyek megsemmisítésére vonatkozó eljárás lefolytatása jogszerűtlen lenne, és ez alapján személyes felelősséget sem kellett megállapítani.
A Főfelügyelőség szerint a használatbavételi engedélyt kell megsemmisíteni, az új eljárásba pedig be kell vonni a szakhatóságot. A megkeresett minisztériumok azonban ismételten egymástól eltérő álláspontot alakítottak ki. A biztos ezt követően közös véleményadásra kérte fel a szaktárcákat, amelyre azt a választ kapta, hogy a két főhatóság között az adott ügyben nincs ellentmondás, korábban a KVVM a kérdésre vonatkozó jogszabályi környezet általános jellegű értelmezését fejtette ki, míg az ÖTM a konkrét esetet vizsgálva alakította ki szakmai véleményét. Az egyedi ügy konkrét vizsgálata során azonban mindkét minisztérium egyetért abban, hogy a Tesco kisáruház építési engedélyének megadásához nem volt szükség a környezetvédelmi szakhatóság bevonására.
Kifejtették, hogy a hatályos jogszabályi környezet biztosítja a környezetvédelmi szempontok, követelmények és érdekek érvényre juttatását.
A biztos a miniszterek válasza alapján az ügyben megfogalmazott kezdeményezéseket visszavonta és kérte a környezetvédelmi és vízügyi miniszter intézkedését annak érdekében, hogy a felügyelőségek a jövőben a válaszaik során a konkrét ügy tényállásának tisztázása céljából körültekintőbben járjanak el.
OBH 6320/2005.
A jogbiztonsághoz, a szociális biztonsághoz, valamint jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoznak a pénzintézetek, ha nem megfelelően biztosítják a lakáscélú állami támogatások igénylői számára az ügyféli jogokat, így különösen a tájékoztatáshoz és a jogorvoslathoz való jogot.
A panaszosok a lakásépítési kedvezmény igénybevételével kapcsolatban a közvetítésében közreműködő hitelintézetek eljárását sérelmezték. Nem kaptak megfelelő tájékoztatást az állami támogatások igénybevételének feltételeiről, az eljáró hitelintézet nem biztosított jogorvoslati lehetőséget a támogatási kérelem elutasításával szemben. Egyik panaszos szerint az érintett pénzügyi intézmény – üzletpolitikai döntésre hivatkozva – nem nyújtott támogatást ingatlan bővítéséhez. A lakáscélú állami támogatások közvetítésében közreműködő hitelintézetek e támogatásközvetítési tevékenységüket önálló terméknek tekintik, amellyel kapcsolatban különböző, bizonyos esetekben a támogatás összegének 20%-át is meghaladó mértékű díjat számítanak fel.
Az általános helyettes feltárta, hogy a közvetlen támogatások elbírálását, a támogatott kölcsönök nyújtását, folyósítását, a törlesztés összegének megállapítását, valamint ezeknek a központi költségvetéssel való elszámolását a hitelintézetek végzik. Állami intézmény vagy hatóság a lakáscélú állami támogatások lebonyolításában nem működik közre. A kormányrendelet – a lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsönt kivéve – nem szabályozza, hogy a közreműködő hitelintézet a támogatások igénylői terhére milyen mértékű díjat számíthatnak fel.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) rendelkezései alapján a lakáscélú állami támogatások mint költségvetési támogatások igénybe vevőire is kiterjed a törvény hatálya, vagyis eljárási értelemben adózónak tekinthetők. Ekként megilletik őket mindazon jogok, amelyek az adózókat megilletik, így különösen a tájékoztatáshoz való jog, illetve a jogorvoslathoz való jog. Mivel az Art. háttérjog szabályaként a közigazgatási eljárási törvényt (Ket.) is alkalmazni kell, a lakáscélú állami támogatások igénylőit megilletik az e törvényekben meghatározott ügyféli jogok is, így a tisztességes ügyintézéshez való jog, a jogorvoslathoz való jog, vagy a tájékoztatáshoz való jog.
Az általános helyettes megállapította, hogy a kormányrendelet és a bankok gyakorlata a támogatások igénylői számára nem, vagy nem megfelelően biztosítja az Art. és a Ket. rendelkezései alapján megillető jogokat. A tájékoztatáshoz való joggal kapcsolatban megállapította, hogy a közreműködő hitelintézetek sokat tesznek az ügyfelek megfelelő tájékoztatása érdekében, de konkrét panaszokból kitűnő esetek szerint a mindennapi gyakorlatban felmerülnek problémák, hiányosságok. A tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban megállapította, hogy a vonatkozó szabályozás a támogatások igénylésével kapcsolatban semmilyen eljárási határidőt nem tartalmaz. A szabályozás potenciális lehetőséget ad az elbírálás elhúzódására, és nem ír elő indokolási kötelezettséget az igénylés esetleges elutasítása esetére sem. Néhány kivételtől eltekintve, nem tartalmaz rendelkezést a hitelintézetek által alkalmazható díjakra. A hitelintézet a közvetlen támogatások nyújtását nem tagadhatja meg, ha a támogatott személy a személyi és egyéb feltételeknek megfelel, de a felszámítható díjakra vonatkozó szabályozás hiánya lehetőséget teremt arra, hogy a hitelintézet a díjstruktúra megfelelő alakításával gyakorlatilag „mentesítse magát” egyes támogatások nyújtása alól. Az igénylők számára semmilyen formában nem biztosított a jogorvoslati lehetőség.
Mindezek a jogbiztonsághoz, a szociális biztonsághoz, valamint jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoznak. Az általános helyettes ezért az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek azt javasolta, hogy kezdeményezze a kormányrendelet olyan módosítását, amely a támogatás igénylői részére biztosítja a tájékoztatáshoz, a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való jog teljes körű érvényesülését. Határozza meg a hitelintézetek által a támogatások közvetítésére tekintettel érvényesíthető díjak, jutalékok mértékének felső határát. A támogatás lebonyolítása kapcsán az érintett pénzintézetek vezetői arra kérte, hogy hívják fel munkatársaik figyelmét a pontos és érthető tájékoztatás fontosságára, az üzletmenetüket úgy alakítsák, hogy az ügyfeleik a támogatási kérelmükre írásban kapjanak választ. Az elutasító válaszban tájékoztassák az ügyfeleket az elutasítás konkrét okairól; tekintsék át, és ha szükséges módosítsák a lakáscélú állami támogatások közvetítésével összefüggő díjaikat, hogy azok az igénybe vett támogatás összegéhez képest ne legyenek esetlegesen aránytalanul magasak.
(Kapcsolódó ügyek: OBH 1975/2005., OBH 2274/2005., OBH 4439/2006.)
OBH 1027/2006.
A politikus másokénál szűkebb magánszférája nem jelenti azt, hogy bárki jogosult lenne ingatlanát fényképezni, a felvételt az érintett vagyoni viszonyaival kapcsolatos vitákban „bizonyítékként” felhasználni.
Egy politikus házáról készített és több napilapban közölt légi felvétel alapján, az emberi méltósághoz, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog érintettsége miatt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az adatvédelmi biztossal hivatalból vizsgálatot indított.
Bár a módszer elsősorban a politikusokat, sportolókat, színészeket érintheti, a biztosok jelentésükben bármely állampolgár magánszférához és magánlakáshoz való jogára is tekintettel fejtették ki jogi álláspontjukat. Vizsgálatuk hatóság érintettségének hiánya miatt nem terjedt ki az utcáról történő fényképezésre.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata, hogy a demokratikus államélet és közvélemény érdekében az állami tisztségviselők és más közszereplő politikusok alkotmányosan védett magánszférája másokénál szűkebb; különösen ki kell tenniük magukat mások kritikájának. A közszereplő politikusok magánszférához való jogának alkotmányos korlátozása szorosan a közfunkciójukkal és közszereplésükkel összefüggésben értelmezendő, és elsősorban a kritika és bírálat terén terheli őket többlet-tűrési kötelezettség. A korlátozás ezen túlmenően csak törvényen vagy saját hozzájárulásukon alapulhat, egyébként szükségtelennek minősül. A vagyoni helyzetre – azon belül a magánlakásra – vonatkozó adatok személyes adatnak minősülnek. A személyes adatok védelméhez való jog törvényben korlátozható: ilyen az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény, amely a képviselőket vagyonnyilatkozat tételére kötelezi, továbbá annak nyilvánosságra hozatalát is előírja.
A biztosok szerint nincs akadálya annak, hogy egy politikus beszédét, stílusát, szereplését, akár öltözködését kritikával illessék, hiszen magánszférája ezen a téren másokénál szűkebb, a kritikával szemben fokozottabb tűrési kötelezettség terheli. A kritika tehát nem kifogásolható, a szűkebb magánszféra viszont nem legalizálja a kutakodást, megfigyelést, leskelődést.
Egy légi felvétellel legfeljebb az átépítés/bővítés ténye bizonyítható, abból annak pontos költségét – különös tekintettel a belsőépítészeti és lakberendezési megoldások zártságára – meghatározni nem lehet. Túl azon, hogy a magánszféra sérelmével jár, az ingatlan fényképezését nem lehet azzal magyarázni, hogy az a közvélemény hiteles tájékoztatását, az igazság kiderítését szolgálja, és ezáltal megengedett, ugyanis nem alkalmas az esetleges ellentmondások, bizonytalan kérdések tisztázására. A vagyongyarapodás jogállamhoz méltó és egyben alkalmas és törvényes kivizsgálási módszere a vagyonnyilatkozati eljárás.
A biztosok javasolták, hogy a gazdasági és közlekedési miniszter a jelentésben foglaltak figyelembevételével alkossa meg a légi járművel végzett egyéb gazdasági tevékenység végzésének szabályait, és a Ptk.-val, illetve az adatvédelmi törvénnyel összhangban határozza meg a légi fotózás garanciális feltételeit. Szükségesnek tartották a magáncélú repülés, így például a sétarepülés során készített felvételek kezelésére vonatkozó szabályozást is. Kezdeményezték, hogy a Polgári Légiközlekedési Hatóság a jelentés megállapításai alapján vizsgálja felül a légi-fotózás engedélyezésével összefüggő gyakorlatát, és belső szabályzatait a szükséges mértékben átdolgozva hozza összhangba azt a hatályos jogszabályok előírásaival és az alkotmányos követelményekkel.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kabinetfőnöke a biztos sürgetésére közölte, hogy a jogalkotás szakmai előkészítését megkezdött. A biztos a válaszlevél adatvédelemmel összefüggő megállapításaira nem reagált, a levelet az adatvédelmi biztosnak továbbította.
OBH 1176/2006.
A jogbiztonsághoz való joggal és a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha a társasházi lakások szociálisan rászorult tulajdonosainak azért utasítja el a távhő-szolgáltatási díj megfizetéséhez igényelt támogatási kérelmét, mert a díjat nem közvetlenül a szolgáltatónak, hanem a közös költségen belül az intézőbizottságnak fizetik meg. A jegyző a vonatkozó jogszabálynak megfelelően járt el, így az alkotmányos visszásság a jogszabály ellentmondásosságára vezethető vissza.
Egy veszprémi nyugdíjas panaszolta, hogy a jegyző elutasította a távhő-szolgáltatási díj megfizetéséhez igényelt támogatási kérelmüket, mert a társasházi lakások tulajdonosai nem közvetlenül a szolgáltatónak, hanem az intézőbizottságnak fizetik a díjat, amely azt egy összegben fizeti meg a szolgáltatónak.
Az országgyűlési biztos feltárta, hogy a panaszos kérelmét a 212/2005. (X. 5.) Korm. rendelet alapján utasították el, mert az mondja ki, hogy támogatásra azok jogosultak, akik a távhő-szolgáltatási díjat közvetlenül – mint díjfizetők – a távhőszolgáltatónak fizetik. A panaszos és lakótársainak többsége nyugdíjas, akik az alacsony összegű nyugdíjuk, és a kormányrendeletben előírt egyéb feltétel alapján jogosultak lennének a támogatásra.
A biztos megállapította, hogy a kormányrendelet indokolatlanul különbözteti meg azokat a nyugdíjas díjfizetőket, akik a közös költségen belül fizetik meg a távfűtés díját. A jogbiztonsághoz való joggal és a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszáság a jogszabály nem egyértelmű rendelkezésére vezethető vissza.
A visszásság megszüntetése érdekében felkérte a pénzügyminisztert, hogy kezdeményezze a 212/2005. (X. 5.) Korm. rendelet olyan módosítását, mely a tényállásban ismertetett esetben is lehetővé teszi, hogy a nyugdíjas díjfizetők hozzájussanak a távhő-szolgáltatási támogatáshoz.
A javaslatot a pénzügyminiszter elfogadta, és a 98/2006. (IV. 25.) Korm. rendelettel módosította a nyugdíjasok távhő-szolgáltatási támogatásáról szóló szabályozást.
A módosítás értelmében azok a nyugdíjasok is jogosultak a támogatásra, akik a társasház, illetve a lakásszövetkezet útján fizetik meg a távhő-szolgáltatás díját.
OBH 1399/2006.
Az ellátottak emberi méltósághoz, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő, valamint a szociális biztonsághoz való joga közvetlen veszélyét is előidézheti, ha a rehabilitációra szorulókat az évek óta megszokott és bevált környezetükből kiemelik.
A Fejér Megyei Rehabilitációs Intézet egyik kihelyezett részlegének lakói fordultak panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert az intézményvezetőtől arról értesültek, hogy rövid időn belül vissza kell költözniük az intézmény korábbi telephelyére. Az ellátottak 14 éve éltek a jelenlegi helyen, többen élettársi, házastársi kapcsolatban külön kaptak elhelyezést, a munkahelyük könnyen elérhető volt, a városi környezetben maguk intézték ügyeiket, vásárlásaikat, megszokták az önálló életvitelt. A költözést követően sem a közös elhelyezésre, sem az ellátottak által vásárolt és megszokott berendezési tárgyak átvitelére nem lett volna lehetőség, a legközelebbi település is 7 km-re lett volna.
Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és felkérte a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala vezetőjét a panasz helyszíni vizsgálatára.
A gyámhivatal munkatársai mindkét helyszínen ellenőrzést tartottak, és az ellátottak áthelyezését az alábbi okokra figyelemmel nem támogatták. Az áthelyezést követően nem biztosítható a házaspárok és élettársak együttes elhelyezése, személyes tárgyaikat nem tudnák teljes egészében magukkal vinni, elhelyezni, holott a személyes gondoskodást nyújtó intézményeknek kötelessége biztosítani az emberhez méltó körülményeket, amelyhez hozzátartozik a magánélet lehetősége is. Az áthelyezett személyek foglalkoztatása sem lenne egyértelműen megoldva, a jelenlegi telephelyen ugyanis többségük munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, kérdéses volt azonban, hogy a foglalkoztató az új telephelyen is biztosítaná-e ezt. Az ellátottak a városi környezethez szocializálódtak, a jelenlegi lakóhelyük közel van a város központjához, így számos olyan tevékenységet is megtanultak (postahivatalban eligazodás, nagyobb áruházakban történő bevásárlás, érdekeik önálló képviselete a hivatalokban), melyeket az áthelyezést követően nem tudnak hasznosítani, a nagyobb távolság, a közlekedési nehézségek is hátrányosan érintenék őket.
A megyei közgyűlés a gyámhivatal javaslatát megtárgyalta, és az áthelyezés kérdését a napirendjéről levette. Erre tekintettel az országgyűlési biztos jelentésében csak a helyszíni vizsgálat során feltárt, egyes tárgyi feltételek hiányának megszüntetésére tett ajánlást, melyet a fenntartó elfogadott.
OBH 1466/2006.
Az élethez való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a gyógyszertörvény, ha az életmentő terápiát végző orvost választás elé állítja, hogy a vagy a törvényt kell megszegnie, vagy az orvosi hivatás etikai szabályait. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyógyszerrendelés szabályainak szigorítása a súlyos, de még gyógyítható daganatos betegek terápiája tekintetében.
A Transzfuziológiai és Hematológiai Szakmai Kollégium titkára fordult az országgyűlési biztoshoz az általuk végzett onkológiai beavatkozások adekvát gyógyszerrendelését megnehezítő – esetenként ellehetetlenítő – túlzottan szigorú jogi szabályozás miatt. Azt kifogásolta, hogy az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény (GyT) olyan helyzetet teremtett, amely kifejezetten veszélyezteti a súlyos rákbetegek gyógyulási esélyeit, és az orvos-beteg közötti bizalmi viszonyt is hátrányosan érinti.
Figyelemmel az onkológiai betegségek mind gyakoribb előfordulására, a gyógyszer-támogatási rendszer nehézségeinek ismeretében, tiszteletben tartva az orvostudomány változásainak jelentőségét az országgyűlési biztos a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és az egészségügyi miniszter állásfoglalását kérte. A daganatos megbetegedések gyógyításában jártas szakemberek tájékoztatása, tényelemzése és következtetései, valamint az egészségügyi miniszter részletes, a jogi háttér felvázolását sem nélkülöző állásfoglalása alapján a következő tényállást rögzítette.
A szakemberek méltánytalannak tartják, hogy a gyógyszertörvény miatt gyakran a szakma szabályai sem érvényesíthetők, amennyiben a legjobb, leghatékonyabb gyógyító szerek alkalmazása lenne szükséges és indokolt. Különösen az háborította fel az orvostársadalmat, hogy a jogalkotó az engedélyezettől eltérő indikációban alkalmazott gyógyszerelést emberen végzett, engedély nélküli kutatásnak minősítette, és a 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel fenyegeti. Álláspontjuk szerint a nemzetközi gyakorlatban – a büntetőjog által – példa nélküli fenyegetettség durva beavatkozás az orvos–beteg egyébként is törékeny bizalmi viszonyába. Ugyancsak méltatlan megoldás a gyógyszerkassza szűkösségére utalva tiltani valamit, mert előfordulhat, hogy a beteg vagy családja meg tudja fizetni a drága szert, illetve számtalanszor előfordult, hogy a betegséghez tartozó HBCs-ből kigazdálkodható volt a jobb, hatékonyabb, sőt életmentő kezelés.
Az egészségügyi miniszter válaszában kiemelte az egyes ágazati szintű jogi szabályozás szakmai hátterének tudományos alapját: a kívánt társadalmi-gazdasági viszonyok, a tudomány eredményei, az emberi jogok és az etikai kérdések, érdekek konfliktusainak feloldására alkalmazható lehetőségeket, a várható hatásokat, s általában a normák összhangját mind a nemzetközi, mind a belső jogot illetően. Kiemelte az emberi méltóság alapjogi védelmét, figyelemmel a hozzájárulás nélküli orvosi vagy tudományos kísérlet tilalmára, és ennek konkrét szabályozására, amely az orvos számára lehetővé teszi az egyes eljárások közötti – szakmai belátáson alapuló – szabad választást, a beteg erre vonatkozó tájékoztatását, illetve beleegyezését. Az orvos számára támpontot nyújtanak a jogszabályban meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel való rendelkezések, a szakmai szabályok, irányelvek, illetve ennek hiányában, a széles körben elfogadott szakirodalomban közzétett szakmai követelmények. Mindehhez további feltétel a beteg állapotában a lehető legnagyobb tényleges állapotjavulás, valamint mind a betegjogok, mind pedig a rendelkezésre álló erőforrások optimális felhasználása. A 2002. évi VI. törvény rögzíti, hogy az emberi lény érdeke és jóléte mindenkor elsőbbséget élvez a társadalom vagy a tudomány puszta érdekével szemben. Az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek gyártására, alkalmazására és felhasználására vonatkozó – a közösségi joggal is összhangban lévő – belső norma lényegében megfelel a vázolt kritériumoknak. Ezért a gyógyításban felhasználásra kerülő gyógyszerek a szigorú engedélyezési eljárás során, a klinikai vizsgálatok alapján meghatározott indikációban biztonságosan alkalmazhatóak, tehát forgalmazásuk ennek megfelelően engedélyezett. A szigorú szabályozás nem zárja ki, hogy az orvos – részben külön jogszabályokban rögzített engedélyezési eljárásokat követően – olyan gyógyszert is alkalmazzon, amely az adott betegség kezelésére nem rendelkezik forgalomba hozatali engedéllyel. Az ilyen – indikáción túli – rendelés a gyógyszertörvény és végrehajtási rendelete alapján, kérelemre az OGYI különös méltánylást érdemlő betegellátási érdekből való engedélye beszerzésével lehetséges. Egyetlen feltételt kell ekkor figyelembe venni, hogy a gyógyszer minősége, mennyiségi összetétele – gyártási körülménye – ismert és meghatározott legyen. A közfinanszírozású kutatóhelyek, egyetemi kutatóintézetek, egészségügyi intézetek, sőt orvosok vagy orvoscsoportok által indított klinikai vizsgálat tekintetében az indikáción túli gyógyszerrendelés visszaszorítása érdekében az etikai véleményezési, illetve hatósági engedélyezési eljárás díjának minimalizálása vagy elengedése elősegíthetné a helyzet megnyugtató megoldását.
Az országgyűlési biztos gyakorlatában már számos alkalommal előfordult, hogy egy társadalmi igény olyan markánsan fogalmazódik meg egy-egy beadványban, hogy az annak alapján indult alapjogi vizsgálat eredményeként megszületett összegző jelentés nem nélkülözheti a jogelméleti vagy alkotmányértelmezési kifejtést, az emberi jogok alapját képező, élethez és emberi méltósághoz való alapvető jog említését. Az élet és az emberi méltóság egysége minden emberi életet azonos értékűvé, ezzel együtt sérthetetlenné tesz. Ennek alapján formálódott az alkotmánybíráskodás filozófiai, dogmatikai rendszere, alakult az élő Alkotmány emberképe. Ezen megállapítás kifejtését követően az országgyűlési biztos a következőket szögezte le jelentésében:
Az állam intézményes élet- és egészségvédelmi kötelezettsége egyúttal azt is jelenti, hogy ha egy új vagy „túl költséges” gyógyító eszközt vagy eljárást maga nem képes finanszírozni, akkor – legalább átmenetileg, vagy akár véglegesen is – lehetővé kell tennie az állampolgárok számára, hogy személyiségi önrendelkezési szabadságuk és vagyoni autonómiájuk alapján azt maguk finanszírozhassák. Az ilyen fajta „piacosítással” szemben az elsődleges kérdés, hogy az alkotmányosan megengedhető-e. Esetünkben az élethez és emberi méltósághoz való jog feltétlen érvényesülésének követelménye alapján az új eljárás alkalmazása nyilvánvalóan megengedhető, ehhez azonban a jogszabályi garanciákat feltétlenül biztosítani kell. Ha pedig megengedhető, és rendelkezésre áll a kellő jogi háttér, akkor megvalósul az esélyegyenlőség minden állampolgár számára a hozzáférés terén. A gyógyszertörvény kimondja, hogy gyógyszert rendelni csak a forgalomba hozatali engedélyében jóváhagyott alkalmazási előírásban szereplő javallatban (meghatározott indikációban) jogosult minden orvos, aki erre jogosítvánnyal rendelkezik. Ha a szer egyéb betegségtípusra is alkalmazható, de arra nem rendelkezik engedéllyel, akár nem létezőnek is tekinthető. Amennyiben az orvos ennek ellenére azt rendeli, egyfelől a Btk-ba ütköző tevékenységet végez, másrész teljesíti a hippokratészi esküjét, mivel a súlyos rákbeteg gyógyulási esélyét növeli.
A gyógyszertörvény a Btk. tényállását is módosította azzal, hogy az emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése törvényi tényállás kiegészült azzal, hogy „aki vizsgálati készítménnyel klinikai vizsgálatot az emberi alkalmazásra szánt gyógyszerekről szóló törvényben meghatározott engedély nélkül, vagy az engedélytől eltérően végez, bűntettet követ el.” Így válik a kutató orvos gyógyító felelőssége az eltérő indikációban való gyógyszerelés tekintetében büntetendő cselekedetté. A bárki által elkövethetőség („aki”) azt az orvost sújtja kiváltképpen, aki az „elvárható gondossággal” igyekszik megmenteni daganatos betege életét. Nem vezethet-e ez a gyakorlat az egyébként is mindinkább tetten érhető deffenzív orvosláshoz? Az orvos szabadságvesztéssel való fenyegetettsége miatti esetleges terápiás korlát nem kerülhet-e adott esetben fiatal, még menthető életekbe?
E – látszólag morális – kérdés valójában kizárólag gazdasági szempontú, amely abból az évtizedes bizalmatlanságból fakad, amely a piaci szereplők, az egészségügyi ipar profitorientált mechanizmusa és a hagyományos orvoslás etikai alapja közé vert éket, és mérgezi az eskü szellemét. Ebből következően a feloldása sem lehet más, mint financiális jellegű, hiszen morális alapja megkérdőjelezhetetlen.
Mindezeket követően a biztos azt is kifejtette, hogy az emberi felhasználásra kerülő vizsgálati készítmények klinikai vizsgálatáról és a helyes klinikai gyakorlat alkalmazásáról szóló 35/2005. (VIII. 26.) EüM rendelet alapján folyó engedélyezési eljárás során fizetendő igazgatási díjak meghatározott része (40%) a jogszabály értelmében az Egészségügyi Minisztérium kasszájába kerül. Ennek természetesen érthető indoka a szakmai etikai véleményezés elkészítésére fordított idő, tudás, egyéb infrastruktúra. Az igazgatási díjak ugyancsak jogszabályban [32/2005. (VIII. 11.) EüM rendelet] rögzített összegét, az engedélyezési és egyéb hatáskörébe tartozó eljárásokért az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) részére, készítményenként kell a kérelmezőnek megfizetni. Elszámolása a költségvetés alapján gazdálkodó szervek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeiről szóló szabályok szerint történik. A vonatkozó jogi normák további összevetése után felmerül a kérdés, hogy létező súlyos kórra, ugyancsak létező gyógyszer az engedélyezési eljárás során elbukhat-e a díjfizetés kötelezettségén, vagy egyáltalán mérlegelés tárgya lehet-e csupán az eltérő indikációban való alkalmazhatósága miatt? A jelenleg igen magas eljárási díjak (gyakran milliós tételek) a kis számú, tisztán tudományos célú vizsgálatokat illetően óriási – anyagi – terhet jelentenek. A jelen panasz alapjául szolgált eset is arról tanúskodik, hogy kifejezetten az onkológia területe a legkiszolgáltatottabb. A gyógyszergyártók által kezdeményezett – egyébiránt indokoltan – hosszú, és különböző ellenőrző vizsgálatokat követelő, ebből is következően drága engedélyezési eljárást rövidítheti le, és teheti olcsóbbá az egyes közfinanszírozású onkológiai intézmények klinikai gyakorlatán alapuló tudományos, gyakorlati tapasztalat. Ebből következően leszögezhető, hogy a közvetlen betegellátás során az orvos a klinikai gyakorlatban gyorsabban, ennél fogva nagyobb hatékonysággal reagálhat egy-egy szer alkalmazhatósága tekintetében. Ugyanakkor a gyógyszer-rendelést szabályozó normák általános szigorítása – mi több, pönalizálása – egyúttal a súlyos, daganatos betegek számára valódi életmentő terápiás technikáit is ellehetetlenítette.
Vizsgálata befejezésével a biztos megállapította, hogy az orvos az egyes onkológiai betegségtípusok terápiás kezelése során, kényszerűségből az engedélyezettől eltérő indikációban rendelt gyógyszerek alkalmazásával kifejezetten a beteg életének megmentése érdekében, az egészségügyről szóló törvény és az emberi élet mellett tett orvosi eskü alapján végzi ebbéli tevékenységét. Ennélfogva számára a gyógyszertörvény megszegésének kényszere, illetve szabadságvesztéssel való fenyegetettsége ellentétes az emberi élet elsőbbségét hirdető általános jogelvekkel, az orvosi hivatás etikai szabályaival. Megállapította továbbá, hogy a gyógyszerrendelés szabályainak szigorítása a súlyos, de még gyógyítható daganatos betegek terápiája tekintetében nem éri el a kívánt társadalmi, gazdasági célt, amivel a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot, így alkotmányos visszásságot keletkeztet.
Felvetette, hogy az engedélyezési eljárás specializálásával, és ennek megfelelően, például az igazgatási díjak csökkentésével lehetőség nyílhatna arra, hogy a tudomány fejlődése ne váljon követhetetlenné finanszírozási szempontból, illetve a jogi háttér merevsége, bizonytalansága miatt a betegek gyógyulási életesélye ne csökkenjen. Felkérte az egészségügyi minisztert, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a vizsgált jogszabályok – kifejezetten a gyógyulási esélyeket javító – összhangjának megteremtése érdekében.
Az egészségügyi miniszter a díjtételek változtatása tekintetében kedvező választ adott, ugyanakkor a gyógyszergyártók szerepének hangsúlyozása mellett kifejtette, hogy egy-egy rossz prognózisú betegség tekintetében sincs módja az indikációs kör bővítésének kötelezésére. A biztos a miniszteri választ elfogadta.
A biztos az ügy további szakaszában ismét arról kapott információkat, hogy több hónappal a jelentés megállapításai és a miniszteri reagálást követően sem történt érdemi lépés, ezért OBH 4673/2006. számon ismét a tárca vezetőjéhez fordult. Ismét felvetette, hogy a korábbival egyező tartalmú kifogás szerint a súlyos daganatos betegek – e szakterületen egyre nagyobb számban előforduló, többségében fiatal emberek és gyermekek – esetén az egyes komplex hatóanyagú gyógyszerek indikáción túli, ám adekvát és szakmailag indokolt alkalmazását a jogi normák továbbra is akadályozzák, illetve az állam bűncselekménynek tekinti. A lehetséges megoldás érdekében felvetette az Alkotmánybíróság segítségül hívását elsősorban a büntetőjogi fenyegetettség miatt, másodsorban pedig a vonatkozó normacsomag nem aggálytalan alkalmazhatósága miatt.
A miniszter válaszában részletesen kiemelte, hogy a díjtételek megváltozásáról szóló módosító rendelet [31/2006. (VIII. 23.) EüM rend.] már tartalmazza az engedélyezési eljárás csökkentett díjtételét, valamint az akkor még elfogadás előtt álló gyógyszer gazdaságossági törvény további lehetőségeket nyit olyan külön jogszabály megalkotására, mely lehetővé teszi – természetesen kellő garanciákkal – az indikáción túli gyógyszerrendelést.
E jogszabály megalkotása valóban nagy segítség lenne a súlyos beteg számára.
OBH 1572/2006.
A jogbiztonsághoz, a tulajdonhoz, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a lakásért életjáradék programok során kötendő szerződések minősítése körüli bizonytalanság.
Az utóbbi időben Magyarországon több olyan gazdasági társaság kezdett működni, amelyek üzletszerű gazdasági tevékenységük körében jelentős számú magánszeméllyel kötnek életjáradéki szerződést. A szerződés lényege, hogy a járadékos ingatlanát – a használati jog fenntartása mellett – a járadékfolyósító tulajdonába adja, amelytől cserébe élete végéig havi életjáradékot kap. Az országgyűlési biztos hivatalból indított vizsgálatot az ügyben érintett hatóság, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének az eljárásával kapcsolatban, a PSZÁF álláspontja szerint ugyanis hatásköre nem terjed ki ezekre az ún. „lakásért életjáradék programokra”.
A biztos megállapította, hogy a lakásért életjáradékot kínáló konstrukciók a Ptk.-ban szabályozott életjáradéki szerződés minden fontos ismérvével rendelkeznek. A szerződéses kapcsolat jellemzője a huzamosság (a szerződéses jogviszony a jogosult haláláig tart), a járadékszerűség (rendszeresen ismétlődő szolgáltatás a járadékfolyósító kötelezett oldalán), és a szorosan személyhez kötöttség a jogosult oldalán. Lényeges ezen kívül a kockázati elem is: eszerint előfordulhat, hogy a jogosult a szerződés megkötése után rövid időn belül meghal, ilyenkor a folyósított életjáradék a cserébe kapott vagyonértéknek csak kis hányadát teszi ki; ezzel szemben pedig a kötelezett azon kockázata áll, hogy a jogosult halálának időpontja kiszámíthatatlan. A lakásért életjáradék programok azonban az egyszeri díjfizetésű, azonnal induló és halálig tartó járadékbiztosítási szerződésekre is erősen emlékeztetnek, amelyek viszont életbiztosításnak tekinthetők. Biztosítási tevékenységet ugyanakkor csak meghatározott feltételek (tőkefedezet, üzleti terv stb.) megléte esetén, illetve csak a PSZÁF engedélyével és felügyelete mellett lehet végezni.
A biztos szerint a jogszabályi környezet alapján nem állapítható meg egyértelműen, hogy az üzletszerű gazdasági tevékenységük körében lakásért életjáradék szerződéseket tömegesen kötő vállalkozások életjáradéki vagy biztosítási megállapodásokat kötnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy ilyen vállalkozás – elsősorban az ügyfelek tervezett nagy száma miatt – nagy anyagi befektetést igényel, ráadásul, amíg az első járadékosok élnek, a járadékfolyósítónak lényegében kizárólag kiadása van. A befektetés megtérülése attól függ, hogy mikor és milyen áron tudja a járadékfolyósító a tulajdonába került lakásokat később értékesíteni (vagy más módon hasznosítani).
A vizsgált szerződések minősítése körül kialakult bizonytalanságot – elsősorban amiatt, hogy nem tisztázott, hogy a PSZÁF felügyeleti jogköre e tevékenységre kiterjed-e – a biztos jogbiztonsággal összefüggő visszásságként értékelte. Megállapította, hogy a kialakult helyzet közvetett módon a tulajdonhoz, illetve a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz. A PSZÁF véleményéhez csatlakozva leszögezte, hogy az egyértelmű szabályozás érdekében ésszerű lenne megkövetelni, hogy az ilyen jellegű tevékenység kockázata és a nagyszámú potenciális ügyfél érintettsége miatt csak tőkeerős, megfelelő személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező cégek foglalkozhassanak üzletszerűen ezzel a tevékenységgel, és hogy a PSZÁF felügyeleti jogköre kiterjedjen erre a tevékenységre.
A biztos felkérte az igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja meg, milyen módon lehet a kialakult jogbizonytalanságot orvosolni. A miniszter jelezte, hogy a vonatkozó jogszabály a pénzügyminisztériumban előkészítés alatt áll.
OBH 2117/2006.
A sebességhatárok alkalmazását az állam életvédelmi kötelezettsége mint alkotmányos cél érvényesítése teszi indokolttá.
Az országgyűlési biztos egy a Népszabadság 2006. március 1-jei számában – az autópályákra érvényes sebességkorlátozás feloldását szorgalmazó egyesületről – megjelent cikk alapján hivatalból indított vizsgálatot. A sebességkorlátozás esetleges eltörlésével kapcsolatos álláspontjukról a Közlekedési Főfelügyelet Főigazgatójáról és az országos rendőr-főkapitánytól kért tájékoztatást.
A megkeresett szervek vezetői úgy nyilatkoztak, hogy nem értenek egyet a sebességhatár emelésével, eltörlésével. Álláspontjukat statisztikai adatokkal, valamint műszaki, közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi érvekkel támasztották alá.
A biztos a kérdést – a szakmai indokokra is tekintettel – az élethez való alkotmányos jog tükrében vizsgálta. Az Alkotmány az állam számára nem csupán e jog megsértésétől való tartózkodás kötelezettségét írja elő, hanem e jog biztosítására, az emberi élet védelmének az adott társadalmi közegben való tevékeny előmozdítására is kötelezi.
A sebességhatárok a baleset megelőzéssel az emberi élet és testi épség védelmét szolgálják. Tekintettel arra, hogy 130 km/h fölött jelentősen megnő a baleseti kockázat, az egyesület célkitűzése az országgyűlési biztos számára is elfogadhatatlan volt.
A biztos a sebességhatár eltörlése helyett az intenzív rendőrségi kontrollt szorgalmazta a gyorshajtó és ezzel önmagukon kívül másokat is veszélyeztető járművezetők kiszűrése érdekében, mert álláspontja szerint ez a szemlélet áll összhangban az állam intézményes életvédelmi kötelezettségével.
OBH 2176/2006.
Nem okoz a közlekedéshez való joggal összefüggő visszásságot a közlekedési társaság, ha az elővételi bérletjegy vásárlásához ingyenes bérletváltó kártya használatát írja elő.
A Tisza Volán Zrt. rendelkezése szerint 2004. január 1-jétől a helyközi járatokra érvényes elővételi bérletjegy vásárlásához – például az utazási viszonylatot, a vonalat, a bérlet fajtáját tartalmazó – díjmentes, ún. bérletváltó/bérletjegyváltó kártya szükséges. Amennyiben valaki más részére vásárol bérletet, annak a bérletváltó kártyáját kell bemutatnia, akinek a részére a bérletet veszi. A kártya bevezetésének az indokai között például az elővételi bérletjegy-kiszolgálás gyorsítása, valamint menetrendtervezéshez, az egyes vonalak gazdaságosságának a megállapításához szükséges statisztikai adatok gyűjtése szerepelnek.
Az országgyűlési biztos vizsgálata nem tért ki a személyes adatok védelméhez fűződő joggal kapcsolatos kérdésekre, a beadvány ez irányú vizsgálatát az adatvédelmi biztos végezte el, akinek az állásfoglalása nyomán a kártyán az utas neve és lakóhelye már nem kerül feltüntetésre, és a Tisza Volán Zrt. a nyilvántartásukban már rögzített nevek törlését is elvégezte.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a bérletváltó kártya kötelező alkalmazása érinti a szabad mozgáshoz való jog részét képező közlekedéshez való jogot, és a Tisza Volán Zrt. jogszabályban foglalt szerződéskötési kötelezettségére figyelemmel aggályos. Amennyiben ugyanis valaki nem hajlandó kiváltani a bérletváltó kártyát – és azt minden egyes alkalommal használni –, nem vásárolhat bérletet, és így nem is utazhat a társaság közforgalmú járművein (kivéve persze, ha bérlet helyett menetjegyet vásárol). A társaság ezzel lényegében utazási feltétellé tette a kártyát. A biztos értékelte azonban a Tisza Volán által a kártya alkalmazásának a célszerűségére vonatkozó indokolást, valamint azt, hogy a kártya minden körülmények között ingyenes és a kiváltásának nincsen semmilyen speciális feltétele. Ezért – bár hangsúlyozta, hogy mindenképpen kívánatosabb lenne, ha Tisza Volán a maga és az utasai számára remélt előnyök érdekében a kártya használatát csak ösztönözné, de nem tenné kötelezővé – az ügyben a közlekedéshez való joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg.
Kifejtette, hogy álláspontja szerint nem okoz visszásságot a közlekedési társaság, ha – az esetleges visszaélések visszaszorítása érdekében – kedvezményes árú bérletet/jegyet csak a kedvezményre jogosító okirat bemutatása után szolgáltat ki, tehát, ha az adott kedvezményre való jogosultságot már a vásárláskor és nemcsak az utazás megkezdésekor kell igazolni.
OBH 2807/2006.
A család és házasság intézményét védő, valamint a személyek információs önrendelkezési jogára vonatkozó alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz az anyakönyvvezető, ha a házasuló feleknek a tanúk számára vonatkozó kérelmét érdemi vizsgálat és mérlegelés nélkül elutasítja.
A panaszos arról kérte a biztos állásfoglalását, hogy van-e alkotmányos akadálya annak, hogy házasságkötésénél három tanú működjön közre, ugyanis az erre irányuló kérelmét az illetékes anyakönyvvezető elutasította. A beadványtevő nem kívánt a konkrét ügyben panasszal élni, így az országgyűlési biztos a házasság és a család intézményének védelmével kapcsolatos alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt általánosságban, saját hatáskörben vizsgálta meg a kérdést, amelyben a belügyminisztertől kért felvilágosítást.
Két olyan ötven év feletti személy kívánt házasságot kötni, akiknek az előző házasságaikból már született egy, illetve két gyermekük. A házasságkötésnél jelezték azt a kívánságukat, hogy szeretnék, ha valamennyi gyermekük tanúként közreműködhetne a szertartásban, megerősítve ezzel a családi köteléket és az összetartozás gondolatát.
Az anyakönyvvezető azonban úgy vélte, a hatályos jogszabályok alapján nincs mód mindhárom gyermek tanúként való közreműködésére. Az anyakönyvvezető elutasító álláspontját a belügyminiszter is osztotta, és az adatvédelmi törvényre hivatkozva kijelentette, hogy a családjogi törvényben előírt két tanú személyes adatain túlmenően további tanú(k) adatai a házassági anyakönyvben nem tarthatók nyilván.
A biztos a jogszabályok vizsgálata alapján megállapította, hogy a tanúk számára vonatkozó rendelkezést kizárólag a családjogi törvény tartalmaz, az anyakönyvvezetésről szóló jogszabályok csak „tanúkról” szól, azok pontos számának meghatározása nélkül. A Csjt. magyarázata szerint azonban a két tanúra vonatkozó rendelkezés diszpozitív (megengedő) jellegű, hiszen tanúk közreműködése nélkül is érvényesen létrejön a házassági kötelék. Kettőnél több tanú közreműködését pedig egyetlen hatályos jogszabály sem tiltja. Végső soron a házasságkötéskor jelenlévő valamennyi személy tekinthető a házasságkötés tanújának, a kérdés csupán az, hogy a jelenlévők közül kik kerülnek e minőségükben be az anyakönyvbe, mint hatósági nyilvántartásba.
Az Alkotmányban foglalt információs önrendelkezési jog érvényesülése is megkívánja, hogy pusztán a közigazgatási hatóság bürokratikus jogértelmezése miatt ne lehessen megtagadni a tanúként jelentkező személyek személyes adataik kezelésére vonatkozó kérelmét, ha egyébként nincs olyan alkotmányos indok vagy más nyomós társadalmi érdek, ami kizárná, hogy a házasságkötésnél kettőnél több tanú működjön közre.
A vizsgált ügyben a felek szándéka kifejezetten a házasság és a család Alkotmány által védett intézményének erősítésére irányult azáltal, hogy a gyermekek tanúként való közreműködése kifejezetten a családi kötelék megerősítését szolgálta volna. A felek kérelme életszerű és ésszerű volt, ezért a helyes jogértelmezés szerint mérlegelés nélkül nem szabadott volna elutasítani azt.
Az országgyűlési biztos ezért felkérte a belügyminisztert, hogy hívja fel az anyakönyvvezetők figyelmét, hogy a házassági tanúk számára vonatkozó kérelmeket érdemben vizsgálják meg, és azt a házasság és a család intézményének alkotmányos védelmére, valamint a személyek önrendelkezési szabadságára figyelemmel minden egyes esetben külön bírálják el.
A belügyminiszter a kezdeményezésben foglaltakat nem fogadta el, ezért álláspontjáról az országgyűlési biztos sajtóközleményben tájékoztatta az érintetteket és a közvéleményt.
OBH 3088/2006.
Bár a jelenlegi helyzet nem kelt alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot, a temetési szerződések előzetes megrendelésére irányuló gyakorlat széles körben való elterjedése, illetve a teljesítés ellenőrzésének elmaradása felveti az emberi méltósághoz való jog sérelmének, a garanciarendszer kiépítésének elmulasztása vagy késleltetése pedig a jogbiztonság sérülésének lehetőségét.
A Gazdasági Versenyhivatal piaci jelzés alapján értesült a temetkezési szolgáltatások körében egyre gyakoribbá váló előszerződések megkötésének gyakorlatáról, illetve a temetkezési szolgáltatások előre történő megrendelésére és utólag, jellemzően a megrendelő halála utáni teljesítésre irányuló szolgáltatói kezdeményezésekről. Az értesítés alapján az országgyűlési biztosa a kegyeleti jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. Ennek során tájékoztatást kért az önkormányzati és területfejlesztési minisztertől, illetve beszerezte a Pénzügyminisztérium korábban kibocsátott ez irányú állásfoglalást. A PM álláspontja szerint ez a konstrukció nem minősül betétgyűjtésnek, sem egyéb pénzügyi szolgáltatásnak.
Mégis, az e területre vonatkozó rendelkezések revízió alá vonása az idős, egyedülálló, és jellemzően jogi jártassággal nem rendelkező állampolgárok védelme érdekében szükséges. A biztos vizsgálata legfőképpen arra irányult, hogy a temetkezési szolgáltatási tevékenység érintett szegmense együtt jár-e olyan kockázattal, amely miatt a szabályozásba többletgarancia beépítése szükséges. Ennek megítéléséhez egyrészt a temetkezési szolgáltatás közszolgáltatás jellegét, illetve a szerződés előzetes megkötésében résztvevő felek jogiszonyát vizsgálta.
Mivel a teljesítésre a szolgáltatást igénybe vevő szerződő fél halála után kerül sor, a biztos szerint a teljesítés ellenőrzése egyáltalán nem megoldott. Az idős korú személyek, akik helyzetük vagy koruk miatt különösen kiszolgáltatottak, sok esetben hiszékenyek, emiatt az esetleges agresszív meggyőzések, a rosszhiszemű szerződéskötés és szerződésszegés elleni többletvédelmüket indokolt lehet jogalkotási úton is megteremteni. Továbbá a szerződési szabadság elvéből következően a temetkezési szolgáltató nem tagadhatja meg a fiatalabb szerződni kívánó féllel való szerződéskötést sem, ebben az esetben azonban a szolgáltatás-ellenszolgáltatás aránya az idő előrehaladásával egyéb garanciális szabály beépítése híján eltolódhat. A biztos összehasonlító vizsgálatot folytatva megállapította, hogy a jövőbeni, bizonytalan időpontban nyújtandó szolgáltatás teljesítésének előre történő megrendelésére vonatkozó szerződés a mai magyar jogban ismert megoldás, és a jogalkotó garanciát épít be a szabályrendszerbe (az utazási szerződésnél például felelősségbiztosítás-kötési kötelezettség, nyilvántartásba-vételi kötelezettség, esetleg letét). Ahol ilyen speciális szabály nincs, ott csak a polgári jog általános szabályai szerint lehetséges a szerződésszerű teljesítést kikényszeríteni, ez azonban a vizsgálattal érintett szerződés esetében nehézkes, mindenképpen harmadik fél bevonását, de legalábbis tudomását igényli. A biztos szerint a temetkezési szolgáltatás jellegénél fogva megköveteli azt a többletgaranciát, hogy e szerződésekről szerezzen tudomást még egy fél, de mindenképpen az illetékes önkormányzat, hiszen amennyiben más, az eltemetésre köteles személy nincs, az önkormányzat köteles gondoskodni az elhunyt köztemetéséről.
A biztos – megelőzési célzattal – az alkotmányos visszásságnak már a veszélyére is reagált, jelentését jelzésként szánta arra nézve, hogy szabályozási igény merült fel, és így feladat hárult a jogalkotóra. Felhívta az igazságügyi minisztert és az önkormányzati és területfejlesztési miniszter figyelmét, hogy a jogalkotási program végrehajtásakor, illetve a tárgykört érintő szabályok változtatásakor legyenek figyelemmel a jelentésben feltártakra. Az önkormányzati és területfejlesztési minisztert pedig kifejezetten arra, hogy az egyeztetési munkát kezdeményezze és koordinálja. A miniszter a jelentésben foglaltakkal egyetértett, egyeztetést kezdeményezett. Az igazságügyi miniszter is egyetértését fejezte ki a temetkezési törvény vonatkozó szabályának módosításával kapcsolatban.
OBH 3193/2006.
Nem támogatható olyan szabadidős tevékenység, amely hozzájárul a környezet állapotának romlásához, vagy ennek veszélyét hordozza.
Az országgyűlési biztos a Somogyi Hírlap 2006. június 6-ai számában megjelent, „Sárfolyam a Balatonba” című írás alapján hivatalból indított vizsgálatot. Tájékoztatást kért a Somogy Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálattól, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságtól, továbbá Látrány, Somogybabod, Somogytúr és Visz körjegyzőjétől.
A cikk szerint a Somogybabodon megrendezett Off-Road Fesztiválon részt vevő járművek nagy mennyiségű sarat juttathattak a közeli Tetves-patakba, ami a Balaton egyik legérzékenyebb vízgyűjtője.
A biztos a rendelkezésére bocsátott információk alapján megállapította, hogy a terület eleve hajlamos erózióra. A hordalék bemosódása a vízgyűjtő jellegéből adódik, a fesztiváltól függetlenül is gyakran bekövetkezik, ugyanakkor a rendezvény mindenképpen befolyásolta annak mértékét. A hordalék visszatartására létesített sankoló megtelt, ezért továbbfejlesztésére (új sankolótér kialakítására) és az egész vízgyűjtőre kiterjedő erózióvédelemre lenne szükség.
Az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát romlani engedje, vagy a romlás kockázatát megengedje. A természetben okozott károk véges javakat pusztítanak, sok esetben jóvátehetetlenek, a védelem elmulasztása visszafordíthatatlan folyamatokat indít meg.
Bár a jelenséget eredendően nem a fesztivál okozta, az erózióra amúgy is hajlamos területen tartott rendezvény tovább rontott a helyzeten, hozzájárult a Tetves-patak és a Balaton terheléséhez, végső soron a környezet állapotának romlásához. Nem támogatható olyan szabadidős tevékenység, ami ilyen hatást idéz elő, vagy ennek veszélyét hordozza. Erre tekintettel az országgyűlési biztos azzal küldte meg jelentését a földművelési és vidékfejlesztési, illetve a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, hogy maga is javasolja az engedély felülvizsgálatát, továbbá szorgalmazza a sankoló megépítését.
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter kifejtette, hogy a fesztivál területe országosan védett vagy védelemre tervezett természeti területet, természeti értéket, az Európai Közösségek Natura 2000 hálózatába tartozó területet nem érint, a versennyel érintett területen védett állat- és növényfaj nem található, a fesztivál nem tartozik a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet hatálya alá.
A biztos szerint nem annak van jelentősége, hogy hol tartják a fesztivált, hanem annak, hogy a rendezvény hatása, annak következményei hol jelentkeznek; ez pedig a Balaton. A tó és környéke páratlan nemzeti kincs, ami fokozott védelmet, felügyeletet és szükség esetén fellépést kíván az állami szervek részéről. Rámutatott, hogy a jelentést a Balaton érintettsége, a szabadidős tevékenység káros hatásától való megóvásának szükségessége miatt küldte meg az érintett minisztereknek. Erre tekintettel felkérte a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy ismételten tekintse át – akár az FVM-mel közös – fellépési lehetőségeit.
OBH 3675/2006.
A jogbiztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoznak a jegyzők, ha a hulladék-kereskedelem feltételeire vonatkozó jogszabály, valamint a tevékenység végzésére jelenleg is vonatkozó jogszabályok közti koherencia hiányában nem lehet eldönteni, hogy a hulladék-kereskedelem milyen engedélyek birtokában végezhető.
A panaszos a közvetlen szomszédságában hulladék-kereskedelemmel is foglalkozó Kft. zavaró működését kifogásolta. Az országgyűlési biztos több alkotmányos jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, melynek részeként megkereste az érintett emődi jegyzőt és tájékoztatást kért a panasszal kapcsolatos álláspontjáról.
A biztos megállapította, hogy a panasz alapjául szolgáló 1997-ben kiadott működési engedélyt, és az ezzel összefüggő eljárást az eltelt időre tekintettel nem vizsgálhatja, a zavaró működés miatt viszont a jegyző az általa célszerűnek tartott intézkedést megtette. A biztos a hulladék-kereskedelmi tevékenység végzésére vonatkozó jogszabályi háttér feltárása során szembesült azzal, hogy azok által nehezen eldönthető kérdés, hogy a hulladékkereskedőre mennyiben vonatkoznak a hulladékgazdálkodási törvény előírásai, a hulladékkereskedő egyben hulladékkezelő-e. Kérdésesnek tartotta, hogy a tevékenység végezhető-e kizárólag működési engedély birtokában, vagy jelenleg is telepengedély-, illetve hulladékkezelési engedélyköteles. Ezért hivatalból indította meg vizsgálatát a hulladék-kereskedelmi tevékenység végzésének feltételeire jelenleg vonatkozó jogszabályok esetleges koherencia zavarának feloldása, illetőleg a hasonló panaszok alapját képező helyzetek kialakulásának megelőzése, kezelhetősége érdekében.
Levonta azt a következtetést, hogy a hulladékgazdálkodási törvény logikája és fogalmi rendszere alapján, egy hulladék-kereskedelmet végző gazdálkodó szervezet egyidőben hulladékkezelő is lehet. Ha egy hulladékkereskedő a hulladékot átveszi annak birtokosaitól, és működési területén valamennyi ideig – elszállításukig – tárolja, raktározza azokat, hulladékkezelési, begyűjtési és tárolási tevékenységet is végez, így ahhoz megfelelő engedélyek birtokában kellene lennie.
A vizsgálat a hulladék-kereskedelmi tevékenység végzésére jelenleg vonatkozó normák alapulvételével megállapította, hogy a különböző ágazati normák mindegyikében megjelennek a hulladékgazdálkodás alapfogalmai és intézményei. Ezek koherens használatáról és egységes értelmezéséről ugyanakkor jelenleg nem lehet beszélni. A fogalmak pontos használatának hiánya azt eredményezi, hogy jelenleg a jogalkalmazó szervek számára nehezen eldönthető kérdés, hogy a hulladék-kereskedelmi tevékenység telepengedély-, illetve hulladékkezelési engedély köteles tevékenység-e.
A biztos feltárta, hogy a hulladék-kereskedelem feltételeiről szóló kormányrendelet hiánya miatt koherencia zavar áll fenn a jogszabályok között és e jogalkotói mulasztásból eredően a hulladék-kereskedelemre vonatkozó ágazati normákban megfogalmazott szabályok és fogalmak együttes értelmezése sem ad egyértelmű eligazítást. Jelezte, hogy a kérdéskör megfelelő jogi rendezését követően, a hulladék-kereskedelem engedélyezésére vonatkozó norma megalkotásával, és a tevékenység végzésére vonatkozó jogszabályok közti koherencia megteremtésével a jövőben a hasonló tényállású panaszok megelőzhetők, orvosolhatók lesznek, és ezzel a környezeti elemek védelme is jobban biztosíthatóvá válik. Hangsúlyozta, hogy a panaszos jogai érvényesítésében több polgári jogi jogintézmény is eszközként szolgálhat a polgári bíróság előtt.
Figyelemmel arra, hogy a jogszabályok közötti összhangot kizárólag azok módosításával lehet megteremteni, ezért felkérte a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy vizsgálja meg, hogy miként teremthető meg a hulladékgazdálkodásról szóló törvény, a telepengedélyezés rendjéről szóló kormányrendelet, az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló kormányrendelet összhangja a hulladék-kereskedelem vonatkozásában.
Felkérte a minisztert, hogy mozdítsa elő a hulladék-kereskedelemre vonatkozó jogszabály mielőbbi megalkotását, valamint javasolta, hogy a kereskedelmi törvény alapján készülő működési engedélyezési eljárást rendező új kormányrendeletben a környezetvédelmi hatóság a hulladék-kereskedelmi tevékenység végzéséhez szükséges működési engedélyezési eljárásban ismét szakhatóság legyen. Végezetül kérte a minisztert, hogy amennyiben arra az álláspontra jut, hogy a taglalt tevékenység most is telepengedély-, illetve hulladékkezelési engedély köteles tevékenység, úgy tegye meg a szükséges intézkedéseket az illetékes hatóságok felé.
A miniszter számára rendelkezésre álló válaszadási határidő a beszámolási időszak végig nem telt le.
OBH 3922/2006.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség, ha a kényszerintézkedés elleni panasz vizsgálata során az intézkedés alá vont meghallgatását mellőzik, a vizsgálat eredménye szempontjából jelentős körülményeket figyelmen kívül hagyják, illetve azokat nem a közigazgatási eljárás szabályai szerint dokumentálják.
Az általános helyettese a sajtóból származó hírek alapján vizsgálatot rendelt el, és tájékoztatást kért az országos rendőr-főkapitánytól a zamárdi strandról előállított fotóriporter ügyében.
A megküldött adatok szerint egy nő rendőri segítséget kért, mert állítása szerint a szabad strand területén egy ismeretlen férfi fotókat készített meztelenül strandoló gyerekeiről.
A rendőrök az elmondottakból arra következtettek, hogy a fényképek pedofil célzattal készülhettek. A bejelentő által adott leírás, és a strandolók útbaigazítása alapján a vízpart közelében, fürdőnadrágban fekvő, ellenállást nem tanúsító férfit megbilincselve előállították a balatonföldvári rendőrörsre. A rendőrök csak a férfi fényképezőgépét és a fotóstáskáját vitték el vele együtt, a ruházatát – amelyben az igazolványa is volt – a strandon hagyták. A ruhákat később egy nem azonosított nő vitte be a rendőrségre. Az őrsön az előállított személy az adatait bediktálta, ezeket a rendőrök az országos nyilvántartásban ellenőrizték, majd a férfit az előállító helyiségbe zárták.
Meghallgatása során a férfi elmondta, hogy ő a Népszava sajtófotósa, az Újságíró Szövetség tagja, és lapjától azt a megbízást kapta, hogy készítsen fotókat a Balatonnál nyaralókról. A felvételeken látható személyektől hozzájárulást nem kért, a felvételek céljáról részükre tájékoztatást nem adott. A nyomozó a fényképezőgépben lévő felvételeket ellenőrizte, azokon bűncselekmény gyanúját megalapozó képeket nem talált.
Az intézkedő rendőrök igazolás megtagadása szabálysértés miatt feljelentést tettek a fotós ellen, majd szabadon engedték. Egy héttel később panaszt nyújtott be a Siófoki Rendőrkapitányság vezetőjéhez, aki azt elutasította, az elutasítás ellen a panaszos jogi képviselője útján fellebbezett.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője által kijelölt vizsgálóbizottság megállapította, hogy az intézkedés jogszerű volt, a végrehajtásában azonban több szakmai hibát is találtak. Hibaként állapították meg a ruházat helyszínen hagyását, a tanúkutatás elmaradását, a ruházattal jelentkező nő igazoltatásának elmulasztását, az intézkedésről készült jelentések felületességét. A bizottság javaslatot tett a beosztotti és parancsnoki állomány oktatására – elsősorban az intézkedésekkel összefüggő hatályos normákkal, illetve a rendkívüli események kivizsgálásának rendjével kapcsolatban –, továbbá a szakszerűtlenségek miatt javasolták a járőrvezető, illetve a személyes szabadságot korlátozó intézkedés, és a kényszerítő eszköz alkalmazásának jogszerűségét kivizsgáló parancsnok ellen fegyelmi eljárás megindítását. Az országos rendőrfőkapitány a feltárt szakszerűtlenségek jövőbeni kiküszöbölése érdekében elrendelte a teljes közterületi szolgálatot ellátó állomány oktatását.
Az általános helyettes megállapítása szerint az utólagos rendőrségi vizsgálat hiányossága, hogy a vizsgálók számára is felismerhető ellentmondásokról a panaszost meg sem hallgatták. A panasz vizsgálatát – különösen az intézkedés jogszerűségének, vagy jogszerűtlenségének megállapítására alkalmas tények bizonyítása tekintetében – a közigazgatási eljárás szabályai szerint kellett volna végezni, ideértve az ügyfél meghallgatását, az ügyre vonatkozó lényeges nyilatkozatok jegyzőkönyvben való rögzítését is.
Az intézkedő rendőrök az emberi méltósághoz való jogot sértő alkotmányos visszásságot okoztak szakszerűtlen intézkedésükkel, és azzal, hogy az ellenállást nem tanúsító személlyel szemben kényszerítő eszközt alkalmaztak.
Az általános helyettes elegendőnek tartotta a főkapitány intézkedéseit, ezért emiatt biztosi intézkedést nem tett, de a vizsgálóbizottság eljárása kapcsán megállapította, hogy az sértette a tisztességes eljáráshoz való jogot, amikor egyoldalúan, a rendőri intézkedés alá vont meghallgatását mellőzve próbálták megállapítani a történteket, a vizsgálat eredménye szempontjából jelentős körülményeket figyelmen kívül hagytak, illetve azokat nem a közigazgatási eljárás szabályai szerint dokumentálták.
Az ombudsman arra kérte az országos rendőrfőkapitányt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az illetékes parancsnokok az állampolgári panaszok vizsgálata során – különösen a kényszerítő eszközök alkalmazásával összefüggésben – a panaszosok meghallgatásával is törekedjenek az objektív tényállás megállapítására, az eljárási cselekményeknél pedig tartsák be a közigazgatási eljárás szabályait.
A főkapitány az ajánlást elfogadta, a javasolt intézkedéseket végrehajtotta, egyben tájékoztatást adott arról, hogy az ORFK javaslatot tett a rendőrségről szóló törvény jogorvoslatra vonatkozó rendelkezéseinek pontosítására, és a Ket. rendelkezéseivel való összhang megteremtésére.
A javaslat sorsáról még nincs információ.
OBH 3943/2006.
A tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoznak azok a kormányrendelet alapján hozott önkormányzati döntések, amelyek az ár- és belvízkárok enyhítése nyújtott támogatások esetére az érintett ingatlanokra egységesen és differenciálatlanul tízéves jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzését írják elő.
Az országgyűlési biztos nemcsak a hozzá intézett panaszokból, de a médiából is értesült arról, hogy sok állampolgár fejezte ki elégedetlenségét a jelzáloggal és a tilalommal kapcsolatos szabályok miatt.
Egy tahitótfalui panaszos azt kifogásolta, hogy a 2006. évi tavaszi árvíz okozta károk helyreállítására 2 millió forint összegű kölcsönt volt kénytelen felvenni, mert az önkormányzattól hónapokig nem kapott semmiféle támogatást. A ház alapja és a tetőszerkezete is megrepedt, mert mintegy másfél hétig kb. 90 cm magasan állt benn a víz. A vakolat kívül-belül teljesen leázott, a falak nem száradtak ki, penészesek lettek. Kár keletkezett a bútorokban, ruhaneműkben, háztartási gépekben, a szőnyegek tönkrementek. Korlátozott anyagi lehetőségei ellenére azért volt kénytelen a kölcsönt igénybe venni, és a házat helyreállítani, mert két beteg gyermeke van. Az önkormányzattól azt az ígéretet kapta, hogy a számlákat a későbbiekben kifizetik. Az önkormányzat azonban csak 194 ezer forint támogatás biztosításáról értesítette a panaszost, mindezt azonban 10 éves jelzálog-bejegyzéssel, valamint elidegenítési és terhelési tilalommal.
Az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el és kérdéseket tett fel a jogalkotás előkészítéséért felelős miniszternek is, de a megkeresésre csak a katasztrófavédelmi szerv a saját jogalkalmazói szempontjait szem előtt tartva adott választ, így a biztos a 10 éves jelzálog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom differenciálatlan szabályozásának jogalkotói indokait nem ismerhette meg. A biztos rámutatott arra, hogy a tulajdonhoz való jog közérdekből korlátozható egészen addig, ameddig az elérni kívánt cél arányos a korlátozás mértékével. Az alkotmányossági próbát azonban nem állja ki az olyan szabályozás, amely a magántulajdon vonatkozásában egységesen, differenciálatlanul áll fenn, nem tükrözi a jelentős korlátozás célját és indokát, és az sem, ha a közérdekkel nem arányos a tulajdonkorlátozás, és elmarad az értékgarancia. Mivel olyan alapjogról van szó, amely közérdekből is korlátozható, különös figyelmet kell szentelni a tulajdonhoz való jog korlátozására, illetve a megfelelő értékgarancia szolgáltatására.
Az Alkotmánybíróság több döntésében foglalkozott az alapvető jogok védelme és ezek szűk körben történő korlátozásának lehetőségei összefüggésével. Kifejtette, hogy az Alkotmány 8. §-ának (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. Követelményként mondta ki, hogy az elérni kívánt cél fontossága, és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya összhangban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kiválasztani. Ha az alkalmazott korlátozás a cél elérésére alkalmatlan, az alapjog sérelme megállapítható.
A 30/1992. (V. 26.) AB határozatban kimondta, hogy az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága, és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan.
Az Alkotmánybíróság 64/1993. (XII. 22.) AB döntése kimondta, hogy „Az alkotmányosan védett tulajdon biztonságos hosszú távú használatának korlátozását lehetővé tevő rendelkezés ... akkor alkotmányos, ha – más tulajdonkorlátozási lehetőségekhez hasonló módon – a tulajdonos érdeksérelmének alkotmányos orvoslása mellett – más jelentős, ugyancsak védett cél érdekében történik.”
A vizsgált ügyekben említett kisebb összegű támogatások – de a sajtóhírek szerint még a 100 ezer forint összegű támogatások – esetén is kötelezően előírt tíz évre szóló jelzálog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartási bejegyzéskor viszont szó sem lehet differenciálásról, arányosságról vagy más jelentős védett célról.
Az állampolgárok joggal vetik fel, hogy egy élet munkáját jelentő lakóingatlan-tulajdon ilyen arányú megterhelése csak további sérelmet jelent a károsultaknak, ezért több állampolgár a számára aránytalan jogi megterhelés miatt a támogatásról is kénytelen volt lemondani. A károsultak jelentős száma idős ember, akik nem kívánják eddigi tehermentes ingatlanjukat ezzel a bejegyzéssel megterhelni, és családtagjaikra ezt örökül hagyni. Esetenként egy-egy csekély kárenyhítési támogatás is hozzásegíthetné a károsultakat az állagmegóváshoz, erről azonban kénytelenek lemondani, hogy az aránytalan megterhelést ne szenvedjék el.
A biztos megállapította, hogy az árvíz- és belvízkárok kárenyhítése során a 155/2006. (VII. 26.) Korm. rendelet alapján hozott önkormányzati döntések – az egységesen fennálló, differenciálatlan, a jelentős korlátozás célját és indokát sem tükröző szabályozással a magántulajdon vonatkozásában – a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoznak. Felkérte az önkormányzati és területfejlesztési minisztert, hogy kezdeményezze a kormányrendelet olyan módosítását, amely megfelel a tulajdonjogot érintő korlátozás alkotmányos követelményeinek. Gondoskodjon arról, hogy a támogatásokat megállapító és folyósító önkormányzatok eljárásában a támogatás összegének megállapítása és a korlátozásokat jelentő döntések elkülönüljenek, és a korlátozások vonatkozásában a földhivatali bejegyzésekről az önkormányzatok csak a jogszabály-módosítást követően intézkedjenek.
A miniszter a jogalkotási javaslatot nem fogadta el, ezért a biztos megfontolja a javaslata kormány elé terjesztését.
OBH 3969/2006.
Az élethez való alkotmányos jog sérelmét okozza, ha az állami ünnepséget szervező állami szerv nem teljesíti a rendezvény résztvevőinek biztonságával kapcsolatos alapjogvédelmi kötelezettségét, azaz nem gondoskodik arról, hogy a lebonyolítók minden körülmények között tisztában legyenek feladatukkal és felelősségükkel.
A 2006. augusztus 20-i tűzijáték nézőit szabadban érő vihar következtében több haláleset és mintegy ötszáz főt érintő különböző fokú sérüléssel járó baleset történt. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese ezért az élethez való alkotmányos jog sérelme miatt hivatalból indítottak vizsgálatot a vonatkozó jogszabályok, az érintett hatóságok és közszolgáltató szervezetek tevékenységének vizsgálata, e szervek működésének összehangoltsága, illetve az esetleges hiányosságok feltárása érdekében.
A vizsgálat során a Miniszterelnöki Hivatalt (MEH) vezető minisztertől, az önkormányzati és területfejlesztési minisztertől, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnökétől, az Országos Mentőszolgálat főigazgatójától, az országos, illetve a fővárosi rendőrfőkapitánytól és a fővárosi főpolgármestertől kértek tájékoztatást. A vizsgálatról tudomást szerezve több, a témában érintett szakértő is felajánlotta szakmai segítségét.
A biztosok leszögezték, hogy a vizsgálatuk arra terjedt ki, hogy a hatályos magyar jogrendszer és az annak alapján működő állami intézményrendszer képes-e megfelelően eleget tenni az alkotmányos életvédelmi kötelezettségnek. Nem volt céljuk sem az egyes személyi felelősségek feltárása és megállapítása, sem pedig az egyes károsultak alanyi jogsérelmeinek és esetleges kártérítési igényeinek elbírálása.
Az Alkotmány több szakasza kimondja, hogy az állampolgárok jogainak védelme valamennyi állami szerv feladata.
A MEH a 2006. augusztus 20-i állami ünnep központi rendezvényeinek megszervezését és lebonyolítását gazdasági társaság közreműködésével végezte el. A nyereségérdekelt vállalkozással 2006. július 18. napján megkötött vállalkozási szerződésben ugyan előírták, hogy a vállalkozó köteles biztonsági és egészségügyi tervet készíteni és a rendezvényen az egészségügyi ellátást és a rendezvény résztvevőinek biztonságát megszervezni és biztosítani, de a szerződés mellékletében csak „Egészségügyi és Biztonsági őrzési terv” szerepelt. Érdemi biztonsági terv tehát nem készült, mivel abban csak a 7 mentőautó készenlétben állásáról, a parkolási tilalom ellenőrzéséről és egyes rendezvényelemek őrzéséről rendelkeztek.
A vizsgálat megállapította, hogy az ünnepségek megszervezése, ezen belül a szerződés megkötése, ezek tartalmának pontos és részletes meghatározása során, a Kormány nevében eljáró MEH nem teljesítette objektív alapjogvédelmi kötelezettségét, ezzel pedig az alkotmányos életvédelmi kötelezettség tekintetében súlyos visszásságot okozott.
A vizsgálat a rendezvény szervezésében és biztosításában résztvevő állami szervek tevékenységét elemezve az alábbi megállapításokat tette:
A BRFK a korábbi tapasztalatok alapján készült fel a tűzijáték végrehajtásával kapcsolatban esetlegesen előforduló rendkívüli eseményekre, de a rendkívüli időjárási helyzet bekövetkezésével nem számoltak. A rendőrségi törvény általánosságban előírja a rendőrség együttműködési kötelezettségét a lakosság élet- és vagyonvédelmének biztosítása érdekében különböző szervekkel és szervezetekkel. Azt is rögzíti, hogy „a rendőr közreműködik a közbiztonságot fenyegető veszélyhelyzet elhárításában. Ha a veszélyhelyzet elhárítása más szerv feladatkörébe tartozik, de beavatkozására csak késedelmesen van lehetőség, a rendőr haladéktalanul gondoskodik a veszély elhárításáért felelős hatóság vagy más szerv értesítéséről.”
A polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletéről szóló kormányrendelet kimondja, hogy „Az életet, testi épséget, egészséget, illetve a vagyonbiztonságot sértő vagy veszélyeztető pirotechnikai tevékenység megkezdését, folytatását a rendőrség megtiltja.” A Pirotechnikai Biztonsági Szabályzat pedig előírja, hogy „Erős szélben ... a pirotechnikai termékek felhasználásának lebonyolítását el kell halasztani, valamint amennyiben elkezdték, úgy a felelős pirotechnikus állítsa le a működtetést.”
Megállapítható, hogy a rendőrség volt az egyetlen hatóság, amelyhez a közeledő viharról szóló információk még a vihar kitörése előtt eljutottak, így a közveszélyre tekintettel a rendezvény elhalasztására vagy leállítására – jogszabályban rögzített, konkrét felhatalmazás nélkül is – meg kellett volna tennie a szükséges intézkedéseket.
Az Országos Meteorológiai Szolgálattal kapcsolatos megállapítások. Az OMSZ a vizsgálatok egybehangzó megállapítása szerint a tudomány és a technika jelenlegi állása szerint az előrejelzés terén a ténylegesen szolgáltatott adatoknál lényegesen pontosabbat, és jelentősen korábbi időpontban nem adhatott volna. Az információk eljuttatásán túl, annak tudatosulásának ellenőrzése azonban elmaradt. Ezt jogszabály nem írta elő, így az elmulasztásának következménye a munkáját végző alkalmazott számára nem is volt előre látható. Az OMSZ 19.39-kor a Közép-magyarországi Régióra kiadott piros fokozatú riasztása Budapest megjelölése nélkül került kiadásra. Egyetlen szervtől sem fogadható el azonban az a magyarázat, hogy azért nem készültek fel a viharra, mert az előrejelzésben Budapest megnevezése nem szerepelt, hiszen Budapest is a Közép-magyarországi Régió része. Ugyanakkor az eset tanulsága, hogy a jövőben – tekintettel a főváros területi kiterjedésére és lakosságszámára – Budapestet kifejezetten meg kell jelölni, sőt a technika fejlődésével a riasztás akár ennél szűkebb területre is szólhat.
Az OMSZ-tól évek óta nem kérnek „meteorológiai biztosítást” a tűzijáték szervezői, ami önmagában bizonyítja a megelőzésre, elhárításra való felkészülés elégtelenségét. Az OMSZ jogi státuszát szabályozó jogszabályok nem biztosítanak megfelelő hatáskört a szolgálat számára a meteorológiai katasztrófa-helyzetekben, amelyeknek a felismerésére és előrejelzésére a kellő szakmai feltételekkel kizárólagosan rendelkeznek.
A tömegrendezvények szervezőitől elvárható, hogy maguk is folyamatosan kísérjék figyelemmel a rendezvényt és a résztvevőket veszélyeztethető jelenségeket, így az időjárási körülményeket is, és azokról tájékozódjanak. E kötelezettség kiterjed arra az esetre is, ha a kapott tájékoztatás esetleg túl általános, ezért azt konkretizálni kell. A részletes tájékozódás alapján megelőző intézkedések tehetők, a védekezés és az elhárítás is szervezettebb lehet.
A katasztrófavédelemben résztvevő szervek és szervezetek működését számos törvény és rendelet szabályozza, de arra az egyszerű kérdésre, hogy egy közeledő meteorológiai katasztrófa-helyzetben, ha az egy tömegrendezvényen az emberi életet veszélyezteti, ki jogosult és köteles azonnali hatályú megelőző intézkedéseket tenni, az ezernyi paragrafus egyikében sincs konkrét válasz.
Súlyos hiányosság, hogy a katasztrófavédelemi szervek a meteorológiai veszélyhelyzet késedelmes észlelése után az információ továbbításán túl, megelőző intézkedésre, riasztásra vagy a helyszín gyors elhagyására való felszólításra konkrét felhatalmazás hiányában nem is lettek volna jogosultak.
A főpolgármestertől kapott válasz és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium jelentése egyaránt kitér arra, hogy a lakosság különböző katasztrófahelyzetekre történő felkészítése nem elégséges, a lakosság alultájékozott a katasztrófa veszélye, a megelőzési és védekezési mechanizmusok, a lehetséges lakossági viselkedési formák tekintetében. A riasztási láncban szereplő 4-5 áttétel, valamint az egyes szintek nem folyamatos működése, utólagos összehívása megnehezíti, hogy a katasztrófa veszélyének, illetve bekövetkeztének jelzése utána a lehető leggyorsabban kerülhessen sor az érdemi intézkedések megtételére.
A Mentőszolgálat a rendezvényt 12 mentőegységgel (3 rohamkocsi, 7 esetkocsi és 2 Tömeges Baleseti Egység) biztosította. A tevékenységüket szabályozó rendelet szerint 100 ezer főt meghaladó rendezvény esetén 50 ezer főnként további egy-egy rohamkocsi szükséges, ami a becsült másfél millió nézőre vetítve legalább 30 mentőgépkocsi kirendelését indokolta volna. A rendezvényen tehát nem volt az előírásnak megfelelő számú a mozgóőrség. Részben, mert alábecsülték a résztvevők számát, illetve a rendeletben előírt követelmény nem volt betartható. Az Irányító Csoport azonban a rendelet felhatalmazása alapján más betegszállításra jogosult szervezeteket is igénybe vehet, és a katasztrófa bekövetkeztét követően nyomban intézkedtek, és így 40 betegszállító egység vett részt a sérültek ellátásában.
A szaktárca az eset tanulságait értékelve elkészítette a mozgóőrségre vonatkozó szabályok módosítását, és a 42/2006. (XI. 30.)EüM. rendeletet már ki is hirdették.
A tűzijáték lebonyolításával kapcsolatban a biztosok megállapították, hogy nem vizsgálhatják a gazdasági társaságok tevékenységét, így a tűzijáték szervezését és lebonyolítását végző fővállalkozó és alvállalkozók teljesítését sem. Mindez a velük szerződő állami szervek feladata. A tömegrendezvény állami szerv megrendelője az őt terhelő alkotmányos életvédelmi kötelezettség teljesítését azonban nem háríthatja el azzal, hogy a résztevékenységek végzését – magánjogi szerződések keretében – gazdasági társaságokra bízza. Ennek során mint megrendelő szerződő fél elsőrendű kötelezettsége az, hogy az őt terhelő életvédelmi kötelezettségeket érvényesítse már a szerződő partner kiválasztása, majd teljesítésének ellenőrzése során. A megrendelőnek kell biztosítania a lebonyolításban közreműködő társaságok és az állami szervek közötti folyamatos kapcsolattartást és együttműködést is. Mindez eleve feltételezi, hogy a megrendelő csak az érintett állami szervek felettes szerve lehet, mint jelen esetben a MEH.
A vihar közeledése a tűzijáték megkezdése előtt pár perccel már szabad szemmel is látható volt. A tűzijáték összehangolásáért és lebonyolításáért felelős kft. ügyvezetője a kormányzati vizsgálat szerint azt nyilatkozta, hogy „saját időjárási információikon kívül, ami nem jelzett Budapestre időjárási katasztrófát, további információt, figyelmeztetést nem kaptak. A tűzijáték elhalasztását, felfüggesztését senki sem kérte, illetve ilyen utasítást nem kaptak. A tűzijáték leállítására technikai szempontból bármikor sor kerülhetett volna.”
Mindezzel kapcsolatban azonban utalni kell a vállalkozó azon törvényi kötelezettségére, hogy a munkát nem végezheti el, ha az „az élet- és vagyonbiztonság veszélyeztetésére vezetne”, ami a vállalkozót külön szerződési kikötés nélkül is terheli.
A tömegrendezvények biztosításának korábbi intenzív formája 1990 után számos jogszabály megváltozása és a belbiztonsági szervezetek tevékenységének módosulása miatt lényegesen csökkent. Egyidejűleg a lakosság felkészítése az esetleges katasztrófákra elmaradt, holott a terrorizmus veszélyének fokozódása és a rendkívüli időjárási jelenségek bekövetkeztének gyakorisága ezt egyre indokoltabbá tette.
A Magyar Tudományos Akadémia irányításával, a globális éghajlatváltozás gazdasági és társadalmi hatásainak elemzésével foglalkozó VAHAVA projekt már több ízben tett javaslatot egy városi vihar-előrejelző rendszer kiépítésére, amelyben a város jól látható pontjain elhelyezett viharjelző lámpák működésével kellő időben informálná az állampolgárokat a közelgő viharról és egyéb veszélyekről. A nemzetközi példák sora bizonyítja, hogy a legsúlyosabb katasztrófa is kevesebb áldozattal jár, ha az ilyen esetekben követendő magatartásra mind az erre hivatott állami szerveket, ezek személyi állományát és vezetőit, mind a lakosságot megfelelően felkészítik. A felkészítés legfontosabb szempontjai ugyan hazánkban is elérhetők az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján, de az nem kapta meg sem az indokolt médiafigyelmet, sem a kellő társadalmi nyilvánosságot.
Az ünnepségek megszervezése, ezen belül a szerződés megkötése, ezek tartalmának pontos és részletes meghatározása, illetve mindezek ellenőrzése során a kormány nevében eljáró MEH nem teljesítette objektív alapjogvédelmi kötelezettségét. Valamennyi érintett szerv bizonytalan volt a teendőiben, a döntési jogosultságában, így ebből következően nincs egyértelműen tisztázva a felelősség viselése sem. A jogszabály-módosítások során arra kell tehát figyelemmel lenni, hogy a döntési jogot nem szabad sem túlságosan alacsony szinten, sem túl magasan megállapítani, továbbá hogy a felelősség nem osztható meg.
A milliós tömeggel összefüggő kockázatokat a katasztrófa előtt senki sem vizsgálta, nem készült erre elemzés, a riasztási láncban szereplő áttételek jelentősen meghosszabbítják a beavatkozás idejét. A tűzijáték nézői a lakosságfelkészítés hiányosságai miatt nem az ilyen helyzetekben követendő magatartást tanúsították. A tömeg mozgásából alaposan lehet következtetni arra, hogy a tömegnek irányítás nélkül fogalma sem volt például arról, hogy az orkán erejű szélben nagy valószínűséggel éppen az alsó rakparton voltak a legnagyobb biztonságban, amit a leghamarabb hagytak el.
Azt is világosan kell látni, hogy megfelelő lakosságfelkészítés esetén az állam már egy szakszerű riasztással teljesíthette volna objektív alapjogvédelmi kötelezettségét. A magyar szabályozás nem domborítja ki kellőképp – a német szakirodalomban a katasztrófavédelem harmadik pilléreként is említett – önvédelmet/önmentést, illetve az érintett állampolgárok saját személyes felelősségét sem.
A kormányzati vizsgálat nem tárta fel, hogy kinek lett volna – a több megnevezett lehetséges személy közül – érdemi lehetősége az augusztus 20-án tragédiával végződött rendezvény menetébe beavatkozni, továbbá arra sem találta meg a választ, hogy miért maradt el a várakozó tömeg figyelmeztetése és a közvilágítás visszakapcsolása.
A jelentés megmaradt annak megállapításánál, hogy minden mulasztás oka az volt, hogy a Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál egy ügyeletes tűzoltó érthetetlen okból nem tulajdonított jelentőséget az erre a célra létrehozott riasztási rendszeren beérkezett riasztásnak. A későn tudatosult veszélyhelyzetre is rosszul reagáló szervek mulasztását a sajtóban augusztus 21-én a kancelláriaminiszter azzal magyarázta, hogy „a meteorológusok előrejelzése nem volt elég pontos, de hogyha az is lett volna, két-két és fél óra kellett volna ahhoz, hogy egy ekkora tömeg szétoszoljon.”
Mindezek alapján a biztosok megállapították, hogy az orkán erejű vihar katasztrofális következményeit – a közel félezer sérültet és 5 halálos áldozatot is követelő tragédiát – a 20 óra 46 perckor kapott információk alapján már sem a rendőrség, sem pedig a szervezők – akár együttesen – nem akadályozhatták volna meg teljes mértékben. Ugyanakkor, ha a rendelkezésre álló eszközökkel értesítik a helyszínen tartózkodókat, vagy azok kimenekítése megkezdődött volna, úgy a rendkívül súlyos következményeket is mérsékelhették volna.
A tűzijáték lebonyolításában résztvevő szervek a mulasztásaikkal, működésük összehangolatlanságával a jogállamiság elvével, az élethez, egészséghez és testi épséghez való alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoztak, ezért a hasonló esetek jövőbeni bekövetkezésének megelőzése érdekében a következő ajánlásokat fogalmazták meg:
Felkérték a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, az önkormányzati és területfejlesztési minisztert, az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy a feltárt visszásságok orvoslására tegyék meg a szükséges intézkedéseket.
Javasolták az Országos Meteorológiai Szolgálat működésének törvényben történő szabályozását, a tudományos kutatások eredményeinek gyakorlati hasznosítását, a túlszabályozás megszüntetését, és az augusztus 20-i tűzijáték szükségességének, mértékének és helyszíneinek átgondolását elsősorban az életvédelem mindenek felett álló kötelezettsége szempontjából. Felkérték a Fővárosi Közgyűlést, hogy gondolja újra a Fővárosi Védelmi Bizottság feladatait és működését meghatározó szabályokat, és gondoskodjon a védelmi felkészítés végrehajtására. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek javasoltuk, hogy adja ki az Országos Katasztrófavédelmi Szabályzat részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletet.
Az érintett állami szervektől az ajánlásra adott válaszok eltérő mértékben ismerték el a jelentésben megfogalmazottakat és a biztosok kezdeményezéseit.
Az OMSZ egyetértően támogatta a szolgálat működésének törvényben történő szabályozására tett biztosi javaslatot. Ezzel azonban az OKF nem értet egyet. A rendőri szervek továbbra is fenntartották azt az álláspontjukat, hogy a rövid időre tekintettel mindent megtettek, amire lehetőségük volt.
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a levelében jelezte, hogy álláspontja szerint a jelentésben megfogalmazott észrevételek és a javasolt intézkedések többsége megegyezik a kormányzati szervek megállapításaival, a tervezett, illetve részben már megvalósult intézkedéseikkel. Közölte, hogy a biztosok vizsgálata is hozzájárul ahhoz, hogy az állam magasabb szinten teljesítse az alapjogvédelmi kötelezettségét.
A biztosok viszontválaszukban megköszönték az eddigiekben tett intézkedéseket, jelezték, hogy figyelemmel kísérik a jogszabályok változásait, és továbbra is hiányolják, hogy egyetlen belső vizsgálat sem tárta fel, hogy a nemzeti ünnep rendezvényei során kinek lett volna lehetősége beavatkozni a program menetébe.
OBH 4203/2006.
Az esélyegyenlőséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz a gázár támogatására vonatkozó jogszabálynak az a hiányossága, hogy a támogatásból kizárja azokat, akik a háztartási célú propán-bután gázt palackos formában vásárolják meg.
A Kossuth rádió Napközben című adásában vetették fel a tanyán élő, sok gyermekes családok, hogy számukra az egyetlen energiaforrás a palackos gáz, de ennek megvásárlásakor gázár-támogatást nem kapnak. Az önkormányzat viszont forráshiányra hivatkozva nem tudja őket támogatni.
A hivatalból indult vizsgálat során az országgyűlési biztos áttekintette a földgázellátásról szóló törvény (gáztörvény), a kedvezményes gázellátás igénybevételéről szóló GKM rendelet és az egyes szociálisan rászorult családok 2006. évi gázár- és távhő-szolgáltatási támogatásáról szóló kormányrendelet szabályait.
A gáztörvény hatálya a földgáz, biogáz és biomasszából származó gázok, valamint egyéb gázfajták vezetéken történő szállítására, tárolására, és ezen gázok felhasználására terjed ki. A kedvezményes gázellátást és a szociálisan rászorulók támogatását a vezetéken szolgáltatott földgáz, illetve propán-bután gáz, valamint ezek elegyének fogyasztása során lehet igénybe venni. A tanulmányozott jogszabályok a palackban forgalmazott propán-bután gázról nem tesznek említést.
A műsorban szereplő Békés megyei tanyákon élő panaszosoknak többnyire nagy családjuk van, a melegvíz készítéséhez, a fűtéshez és a főzéshez kizárólag palackos propán-bután gázt tudnak használni. Az önkormányzatok azért nem adnak támogatást a palackos propán-bután gáz fogyasztásához, mert a kormányrendelet ezt nem teszi lehetővé.
Az országgyűlési biztoshoz érkezett olyan panasz, szintén propán-bután gázt felhasználó nyugdíjas tanyasi lakostól, aki azt panaszolta, hogy a vezetékes közművek hiánya miatt nem kaphat lakásfenntartási támogatást.
A biztos megállapította, hogy a jogszabályok hiányossága az esélyegyenlőséghez, valamint a legmagasabb szintű testi-lelki egészséghez való jog sérelméhez vezetett. Kifejtette, hogy 2003-ban már vizsgálta a villamos energiával ellátatlan tanyán élők helyzetét, és az akkori vizsgálat során megállapította, hogy az ott lakók számára is meg kell teremteni a komfortos életet, biztosítva ezzel a társadalmi érvényesülés egyenlő esélyeit. Ennek fontos része a gyermekek megfelelő testi-szellemi fejlődése, és az ott élők egészségének megőrzése.
A visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos javasolta a gazdasági és közlekedési miniszternek, valamint a szociális és munkaügyi miniszternek, hogy kezdeményezzék a gázkompenzációról szóló jogszabályok olyan módosítását, mely szerint a kedvezményes gázellátás igénybevételére azok a háztartási fogyasztók is jogosultak, akik a lakásuk fenntartásához palackos propán-bután gázt használnak.
Az ajánlásra a szociális és munkaügyi miniszter válaszolt, aki nem tartotta megvalósíthatónak a gázkompenzációs rendszernek a palackos gázra való kiterjesztését, mert a támogatás rendeltetésszerű (háztartási célú) felhasználásának ellenőrzése aránytalanul nagy nehézségbe ütközne.
A biztos nem fogadta el a miniszter válaszát. Kifejtette, hogy a miniszter által javasolt megoldás, ti. a rászorulókat az önkormányzat a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényben szabályozott lakásfenntartási támogatás keretében segítse, jogegyenlőtlenséget okoz a szociális törvényben és a 2007. január 1-jén hatályba lépő a gáz és távhő árának kompenzációjáról szóló kormányrendeletben foglalt, a támogatáshoz szükséges egy főre jutó jövedelem eltérő megállapítása miatt. A támogatás rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzése az önkormányzatok számára nem jelentene nehézséget, mert tisztában vannak a település szerkezetével, közművel való ellátottságával, a tanyákon vagy a településen élő családok életkörülményeivel és szociális helyzetével.
A biztos ezért módosított ajánlásában javasolta a miniszternek olyan jogszabály megalkotását vagy a szociális törvény olyan módosítását, mely biztosítja a szociálisan rászoruló, háztartási célú vezetékes és palackos pb gáz fogyasztók egyenlő feltételek mellett történő támogatását.
A miniszter jelezte, hogy a földgáz ellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény 2007. január 1-jétől kiegészült egy olyan rendelkezéssel, amely felhatalmazást ad a szociálpolitikáért és családpolitikáért felelős miniszternek, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben a szociálisan rászoruló személyek egyéb fűtési támogatásának szabályait miniszteri rendeletben határozza meg.
A jogszabály előkészítése során a tárca kiemelt figyelmet fordít a jelentésben vázolt problémák lehető legteljesebb orvoslására. Az országgyűlési biztos kérte a minisztert, hogy készülő rendelet tervezetét tanulmányozásra majd bocsássa rendelkezésére.
OBH 4235/2006.
A jogbiztonság követelményével és a közterhekhez való arányos hozzájárulás elvével összefüggő visszásságot okoz a kamatadó intézménye, ha az infláció mértékét meg nem haladó kamatbevétel teljes egészét jövedelemnek minősíti.
A panaszos beadványában a kamatadóra vonatkozó, 2006. szeptember 1-jétől hatályos törvényi rendelkezéseket sérelmezte. A panaszos szerint a törvényalkotó a jogszabály-módosítás során nem vette figyelembe, hogy a megszerzett kamat teljes összege nem tekinthető jövedelemnek, a kamatbevétel megszerzésére fordított költségeket is figyelembe kellene venni, vagyis a kamatbevétel és a megszerzés érdekében felmerült költség közötti különbséget kellene jövedelemnek tekinteni.
Az általános helyettes megállapította, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szjatv.) – 2006. szeptember 1-jétől hatályos – 65. §-a szerint kamatjövedelemnek minősül – egyebek mellett – „bármely hitelintézeti betét (takarékbetét), folyószámla, bankszámla követelés-egyenlege esetében a magánszemély és a hitelintézet között fennálló nyilvánosan meghirdetett feltételekkel kötött szerződés (ideértve az üzletszabályzatot, kamatfeltételeket is) alapján jóváírt és/vagy tőkésített kamat.” A törvény a kamatbevétellel szemben költségelszámolást nem enged meg, a kamatbevétel így megegyezik a kamatjövedelemmel. A 65. § (2) bekezdése szerint a kamatjövedelem után 20%-os mértékű adót kell fizetni.
A közterhekhez való hozzájárulás alapvetően az adófizetésen keresztül valósul meg, amelynek egyik eleme a személyi jövedelemadóztatás, illetve azon belül a kamatjövedelmek megadóztatása. A kamatjövedelmek megadóztatása önmagában nem ellentétes az Alkotmány rendelkezéseivel. A kamat jövedelemként való meghatározása során azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy reális jövedelmet csak a mindenkori inflációt meghaladó mértékű kamatbevétel képez. Mindemellett a kamatjövedelem megszerzésének gyakran vannak költségei (pl. számlavezetési díj, jutalék), amelyek a Szjatv. szerint nem számolhatóak el a kamatbevétellel szemben költségként. A szabályozás tehát a teljes kamatbevételt jövedelemnek tekinti, és nem engedi csökkentő tételként figyelembe venni az adó alapjának (a kamat fogalmának) meghatározása során a mindenkori infláció mértékét, valamint az egyéb költségeket, illetve olyan bevételeket is a jövedelemadó alapjába sorol, amelyek adott esetben egyáltalán nem eredményeznek valós jövedelmet. Ennek megfelelően jelenleg a kamatadó alapját képezi az infláció mértékét el nem érő kamat is – ilyen például a legtöbb bank esetében a bankszámlán le nem kötött összegekre fizetett kamat mértéke –, amely reális jövedelmet nem jelent, sőt a bankszámlán lévő pénz reálértéke a kapott látra szóló (általában a mindenkori infláció mértékét el nem érő) kamattal együtt is folyamatosan csökken, amit tovább csökkentenek a különböző számlavezetéshez, betétlekötéshez kapcsolódó bankköltségek is.
Az általános helyettes javasolta a pénzügyminiszternek, hogy fontolja meg az Szjatv. olyan módosítását, amely lehetővé teszi a kamatbevétellel szemben annak megszerzésével kapcsolatban felmerült költségek elszámolását, valamint amely szerint kamatbevételnek csak a mindenkori inflációt meghaladó kamatjövedelem számít.
OBH 4299/2006.
Nem okoz visszásságot az önkormányzat, ha a területén fekvő állami tulajdonban lévő cég privatizálása folytán marad a település egy része vízellátás nélkül.
A panaszos Tárkány-Alsóvasdinnye vízellátásának megszűnése miatt sérelmezte az önkormányzat eljárását. A biztos tájékoztatást kért a község polgármesterétől. A vizsgálat feltárta, hogy Alsóvasdinnye település Tárkány közigazgatási területéhez tartozik. Itt folytatott állattenyésztési tevékenységet a Bábolna Rt., és e területen elhelyezkedő lakásokban laktak az rt. dolgozói. Az állattenyésztési létesítmények, a lakások, a puszta egész területe a hozzá tartózó elektromos és vízellátást biztosító művek is az rt. tulajdonát képezték, így az ott lakók számára a vízellátás és elektromos áram ellátása tekintetében is a cég volt a szolgáltató. Kormánydöntés következtében 2004-ben megkezdődött a Bábolna Rt. végelszámolása, aminek keretében a végelszámoló különböző „csomagok” formájában értékesítette az Rt. vagyonát, így Alsóvasdinnyét is.
A polgármester szerint más vásárolta meg a lakásokat és más az állattartó telepet. Az egész puszta vízellátását biztosító fúrt kutat és a hidroglóbuszt az állattartó teleppel együtt értékesítették, ami jelenleg egy kft. tulajdona, ami egészen a közelmúltig térítés nélkül biztosította a pusztán lakók vízellátását. A biztos értesülése szerint a lakók soha nem fizettek vízdíjat sem az rt., sem a kft. részére, és jelenleg sem fizetnek a szolgáltatásért. A kft. végelszámolás alatt áll. A kút szivattyúja 2006. szeptember 8-án este meghibásodott, a javíttatását a kft. nem vállalta, mivel arra a továbbiakban már nincs szüksége.
A lakosság a helyi képviselő útján azonnal értesítette a polgármestert, aki még aznap megpróbálta felvenni a kapcsolatot az ÉDV. Rt. Kisbéri Üzemének vezetőjével, hogy mint a térségben működő közszolgáltató, nyújtson segítséget a vízellátásban. Ennek eredményeként már másnap 10 órától biztosított volt az ivóvízellátás, amely azóta is fennakadás nélkül biztosított. A polgármester szeptember 11-én személyes megbeszélést folytatott a lakókkal, ahol bemutatták a lakásaikra vonatkozó adásvételi szerződéseiket, amelynek egyik pontjában áll, hogy a vevők tudomásul veszik a közművek helyzetét, és az eladó felé ezzel kapcsolatban semmiféle követelést nem támasztanak. A panaszosok felajánlották, hogy vállalják a glóbusz javításának költségeit és ennek érdekében megállapodnak a javítást korábban is végző vállalkozóval. Amennyiben probléma merülne fel, azt jelzik a polgármester felé, aki ez esetben megpróbál közreműködni.
A megbeszéltek ellenére a polgármester nem kapott visszajelzést, így a polgármester csak az országgyűlési biztos megkeresése után vette fel kapcsolatot a javítást végző vállalkozóval, amelynek eredményeként a javítás 14-én reggel megkezdődött. A vízellátást a javítás befejezéséig az önkormányzat lajtoskocsival biztosítja.
A biztos szerint a problémát az okozza, hogy a szolgáltatást biztosító közmű magántulajdon, a pusztán az önkormányzat semmilyen tulajdonnal nem rendelkezik. A vevők a lakások vásárlásakor ismerték a közművek helyzetét, de a privatizációs folyamatba az önkormányzatot annak ellenére sem vonták be, hogy azt a megyei közgyűlés elnöke külön kérte. Eleve jelezte a várható problémákat, amelyek aztán be is következtek.
Szeptember 13-án a polgármester és a vízmű képviselői helyszíni bejárást tartottak, amiről kialakított közös álláspont szerint csak a regionális rendszerre történő rácsatlakozás oldaná meg véglegesen a panaszt. Ennek azonban anyagi akadályai vannak, mivel a legközelebbi csatlakozási lehetőség mintegy másfél kilométer távolságban van, és csak a létesítéshez szükséges tervek, engedélyek beszerezése után kezdődhetne meg a beruházás, amire azonban a község költségvetésében nincs fedezet.
A biztos kifejtette, hogy az eset nem tekinthető egyedinek, mert a felelőtlen, átgondolatlan privatizációk következményei többnyire a vétlen önkormányzatokra hárulnak. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy nem reális megközelítés, hogy több pénz jut a fenntartásra, ha az államtól az önkormányzatokhoz kerülnek egyes vonalak. Ez csupán a probléma átlökése és nem megoldása a közszolgáltatás terén.
A biztos felhívta az érintett minisztereket, hogy az állami tulajdonban lévő ingatlanok privatizációja során hasonló esetek jövőbeni elkerülése érdekében körültekintően, a közművek helyzetét is figyelembe véve járjanak el. A működő közszolgáltatást ne szűntessék meg, amíg nincs helyette megfelelő alternatíva biztosítva. Sok esetben sem az önkormányzatok, sem az állampolgárok nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy az megszüntetett közművet, közszolgáltatást önerőből pótolni tudják.
OBH 4788/2006.
A jogbiztonsághoz, illetve a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha indokolatlanul elhúzódó eljárása miatt a panaszos elesik három hónapi családi pótléktól.
A panaszos sérelmezte, hogy a leányunokáját a józsefvárosi gyámhivatal 2005. augusztus 29-én kelt határozatával ideiglenesen nála helyezte el, de unokája gyámjául csak 2005. december 9-én rendelte ki, így elesett három havi családi pótléktól.
Az általános helyettes a jogbiztonsághoz, és a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
A gyámhivatal 2005 májusában a panaszoshoz helyezte a fiú unokáját és pert kezdeményezett a gyermek elhelyezésének megváltoztatására. Augusztusra az anya már leányáról sem gondoskodott megfelelően, büntetőeljárás is indult ellene. A gyámhivatal ekkor a kislányt ideiglenes hatállyal a panaszoshoz helyezte, aki nyilatkozott arról, hogy vállalja az unokái nevelését, gyámságát, a gyermek is kérte nagyanyjához való helyezését.
Az anya jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozata szerint gyermekét szeretné nevelni, kérte gondozásába való visszahelyezését.
A gyámhivatal meghallgatta az anya ellen indult büntetőeljárás sértettjét, az anya barátját, a gyermekek apját. A kislányról pedagógiai véleményt, a gyermekjóléti szolgálattól és a rendőrségtől pedig tájékoztatást kért.
A gyermekvédelmi törvény szerint a gyámhivatalnak – ha az ideiglenes hatályú elhelyezés alapján azt állapítja meg, hogy a szülői felügyelet megszüntetésének okai nem állnak fenn, de a gyermek fejlődése a korábbi környezetében nincs biztosítva – 60 napon belül pert kell indítania a szülő ellen a gyermeknek a különélő másik szülőnél vagy harmadik személynél történő elhelyezése iránt. A hatóságnak a per megindításával egyidejűleg azt a személyt, akinél a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezte, a gyermek gyámjául kell rendelnie.
A gyámhivatal az eljárás megindulása után több mint három hónap múlva vizsgálta felül a kislány ideiglenes hatályú elhelyezését, ekkor rendelte a panaszost leányunokája gyámjául, továbbá ekkor döntött a gyermekelhelyezés megváltoztatása tárgyában indítandó per szükségességéről. A hatóság a pert az eljárás megindítását követő közel hat hónap elteltével indította.
A vizsgálat megállapította, hogy a gyámhivatal indokolatlanul elhúzódó eljárása miatt a panaszos három hónapi családi pótléktól elesett. Ezzel a jogbiztonság követelményét, valamint a szociális biztonsághoz való jogot érintő visszásságot okozott.
Az általános helyettes a gyámhivatal vezetőjét felkérte, hogy a határozataikat a jövőben a jogszabályban előírt határidőben hozzák meg, és amennyiben a gyermek elhelyezésének megváltoztatása tárgyában perindítás szükséges, úgy a keresetlevél benyújtásáról a gyermekvédelmi törvényben előírt határidőben gondoskodjanak.
A válaszadásra adott határidő még nem telt le.
Rövidített jelentés egy rallye-versenyen történt halálos baleset televíziós bemutatásáról
A panaszos az RTL-Klub és az ORTT, illetve annak Panaszbizottsága eljárását sérelmezte, mert az RTL-Klub több alkalommal bemutatott egy halálos balesetet. A bemutatás módja miatt fordult a Panaszbizottsághoz, amit annak soros elnöke egy más ügyben született döntésre hivatkozó levéllel intézett el.
Az általános helyettes több alkotmányos jog sérelmének, különösen a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga sérelmének gyanúja miatt rendelt el vizsgálatot.
Az RTL-Klub műsoraiban két napon keresztül több alkalommal mutatta be a halálos balesetről készült amatőr felvételeket, amelyeken látszott, ahogy egy versenyautó elhagyta a kijelölt versenypályát és elütött egy nézőt. A balesetről készült felvételt lassítva is lejátszották. A tragédiáról szóló beszámolók előtt a nézőket nem figyelmeztették minden alkalommal, hogy a felkonferálás után látható képsorok a nyugalom megzavarására alkalmasak.
A panaszos elektronikus levélben fordult a Panaszbizottsághoz. Vele együtt – ORTT elnökének tájékoztatása szerint – 11 panaszban kifogásolták a műsorszolgáltató eljárását. A panaszok egy részének megszövegezése szinte teljesen azonos volt. Többségük azonban csak az eljárást sérelmezte. A Panaszbizottság az elsőként beérkezett panasz alapján véleményt fogalmazott meg arról, hogy „a bejátszás kapcsán a műsorszolgáltató eleget tett jogszabályban előírt kötelezettségének: a balesetről készült felvétel előtt szóban és írásban is felhívták a nézők figyelmét arra, hogy megdöbbentő felvételt látnak”. A Panaszbizottság soros elnöke e véleményre hivatkozva a panaszokat egyszerű levélben, négy kivétellel elutasította. Ezt a négy panaszt összevonták, de csak egyet tárgyaltak le. A Panaszbizottság vizsgálata nem terjedt ki arra, hogy a felvétel ilyen lejátszása gyakorolt-e, illetve gyakorolhatott-e hatást a kiskorúak személyiségfejlődésére, holott a panaszosok a kiskorúak védelmével kapcsolatos kérdésekre is kitértek. A bizottság kizárólag azt vizsgálta, hogy a műsorszolgáltató a bejátszás előtt megfelelő módon felhívta-e a nézők figyelmét arra, hogy a következő képsorokon mi látható. Az ORTT elnöke kifejtette, hogy a Panaszbizottság egyszerűsített eljárását az indokolta, hogy a műsorszámot kifogásolva kör (lánc) e-mail formájában érkezett több beadvány, amelyek szövege teljesen megegyezett. Ezek egyenkénti elintézésére nincs lehetőség, és annak eljárási költségei jelentősen megterhelték volna a Panaszbizottság amúgy is szűkös költségvetését.
Az RTL-Klub arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy a sajtótörvényben előírt tájékoztatási kötelezettségének tett pusztán eleget. Az RTL-Klub hangsúlyozta azt is, hogy kiemelt figyelmet szentelt a személyhez fűződő jogok tiszteletben tartásának.
Az ORTT elnöke az ombudsmani megkeresésre adott válaszában azt is kifejtette, hogy a „soros elnöki elintézési mód jogi szempontból kifogásolható, mivel sem a Médiatörvény, sem a Panaszbizottság ügyrendje nem ad arra lehetőséget, hogy a Panaszbizottság ugyanazon ügyben beérkezett panaszok tekintetében az eljárást mellőzze, és így a panasz előterjesztéséhez való joghoz fűződő alkotmányossági követelmény sérülhetett. Az ORTT a kifogásolt műsorszámokkal kapcsolatban a Médiatörvény 5. § (1) bekezdésének – melynek értelmében „a vallási vagy hitbeli meggyőződést sértő, az erőszakos vagy más módon a nyugalom megzavarására alkalmas képi vagy hanghatások bemutatása előtt a közönség figyelmét erre a körülményre fel kell hívni” – megsértése gyanúja miatt közigazgatási eljárást indított.
Az ORTT megállapította, hogy az RTL-Klub – azzal hogy nem hívta fel minden bejátszás alkalmával a nézők figyelmét arra, hogy erőszakos vagy más módon a nyugalom megzavarására alkalmas képi vagy hanghatások kerülnek bemutatásra – megsértette a Médiatörvény 5. § (1) bekezdésében foglaltakat. Ezért az ORTT felhívta a sérelmezett magatartás megszűntetésére. Az ORTT elnökének tájékoztatása szerint nem volt megállapítható a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésének sérelme, mivel „az RTL-Klub által sugárzott beszámoló nem sértett emberi jogokat, figyelembe véve, hogy nem hangzott el a halálos balesetet szenvedett néző neve, illetve arca sem volt felismerhető. A képek olyan távolságból készültek, hogy a történésekből nem vehető ki semmilyen konkrétum az áldozat személyét illetően.”
Az általános helyettes először azt vizsgálta, hogy az RTL-Klub eljárására kiterjed-e az ombudsman vizsgálati jogosultsága. Megállapította, hogy a közszolgálati műsorszámokkal összefüggésben hatásköre kiterjed a műsorszolgáltató – mint közszolgáltatást végző szerv – eljárásának vizsgálatára.
Az RTL-Klub eljárásával összefüggésben az ombudsman nem vizsgálta a balesetet szenvedett személy emberi méltósághoz való, illetve az abból levezethető kegyeleti joggal összefüggő esetleges visszásságokat. Erre azért nem volt lehetősége, mert az emberi méltósághoz való alkotmányos jog része az egyén önrendelkezési joga, és ez sérülne, ha jogosult beadványa hiányában járna el. Az ügy kiemelt jelentősségére tekintettel azonban a panaszolt esetből kiindulva, de nem arra kiterjedően, általánosságban áttekintette az emberi méltóság, illetve az abból levezethető kegyeleti jog és a sajtószabadság összeütközésének egyes kérdéseit.
A sajtótörvény szerint „a sajtó feladata – a hírközlés más eszközeivel összhangban – a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásról való gondoskodás”. Kimondja azonban azt is, hogy a sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével.
Az ombudsman azt is megvizsgálta, hogy az RTL-Klub a sérelmezett felvételek bemutatásával a sajtótörvényből és a médiatörvényből eredő tájékoztatási kötelezettségét teljesítette-e. Az RTL-Klub híranyagát áttekintve megállapította, hogy a Duna-Alba Rallye eseményei közül kizárólag a halálos balesetről készült beszámoló, a versenyen történt egyéb eseményekről, így annak eredményeiről nem tájékoztatott.
Az RTL-Klub a megkeresésre adott válaszában hivatkozott egy korábbi jogerős ítélet indokolására, valamint tájékoztatási kötelezettségének teljesítésére is.
Az emberi méltósághoz való alkotmányos jog része az egyén önrendelkezési joga. A műsorszolgáltatók eljárása során az eljárásban részt vevő magánszemélyek önrendelkezési jogának megfelelő védelmet kell kapnia a műsorszolgáltatókkal szemben, azokkal a megszorításokkal, amelyek az eljárás jellegéből következnek. Ebből fakadóan a műsorszolgáltatót az a kötelezettség terheli, hogy működése során az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett járjon el, és senkinek ne okozzon indokolatlan hátrányokat. Ez következik a médiatörvényben foglalt, a műsorszolgáltatót terhelő kötelezettségből is. Az előzőekre figyelemmel úgy vélte az ombudsman, hogy a sajtószerveknek – működésük során – az emberi méltóságot, az érintettek személyiségi jogait és a kegyeleti jogot tiszteletben kell tartania, és biztosítania kell, hogy a magánéletre vonatkozó adatok szükségtelenül ne kerüljenek nyilvánosságra.
A panasszal érintett esetben – függetlenül attól, hogy az RTL-Klub a baleset áldozatát a sérelmezett bejátszások alkalmával nem nevezte meg – bárki számára megállapítható volt az elütött személye, ezzel a felvétel egyedivé vált.
Ha a közszolgálati műsorszolgáltató, valamint más műsorszolgáltató közszolgálati műsorszámában más képmáshoz fűződő jogát, illetve halott emlékéhez főződő jogot sértve, a jogosult engedélye nélkül mutat be képfelvételt, az emberi méltósághoz való joggal, valamint az abból levezethető kegyeleti joggal összefüggő visszásságot, illetve annak közvetlen veszélyét okozhatja.
Az RTL-Klub a felvételek bemutatása előtt nem vizsgálta meg a felvételeknek a kiskorúak személyiségfejlődésére gyakorolt esetleges hatását. Álláspontja szerint elegendő volt, hogy a híradásokban folyamatosan kihangsúlyozta és feltűntette, hogy megdöbbentő képeket láthat a néző.
Az ombudsman szerint az RTL-Klub nem volt figyelemmel a médiatörvény 5/A. § (3) bekezdésében foglaltakra, miszerint „időszerű eseményekkel foglalkozó műsorszám, sportműsorszám, illetve reklám nem tehető közzé olyan időszakban, amelyben tartalmának megfelelő kategóriába sorolása esetén közzétételének – előre láthatóan – nem lenne helye.” Mindezekre tekintettel megállapította, hogy az RTL-Klub előbbiekben ismertetett mulasztása alkalmas volt a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásság közvetlen veszélye okozására.
Az általános helyettes megvizsgálta azt is, hogy az RTL-Klub valóban teljesítette-e a sajtótörvényben és médiatörvényben előírt tájékoztatási kötelezettségét. Az ombudsman szerint a tájékoztatási kötelezettségének akkor tett volna eleget a műsorszolgáltató, ha tényszerűen, időszerűen és teljes körűen számolt volna be a baleset körülményeiről. Ezt azonban elmulasztotta, ezzel a sajtószabadsággal összefüggő visszásságot okozott.
A Panaszbizottság eljáró tanácsai – az Ügyrend értelmében – 30 napon belül megvizsgálják a panaszt, és véleményt alkotnak arról, hogy elutasítják, vagy helyt adnak a panasznak. „A Panaszbizottság az e szakasz szerinti eljárásban hozott véleményében nem állapít meg törvénysértést, elsősorban arról foglal állást, hogy a bepanaszolt műsorszám megfelel-e a műsorszolgáltatás alapelveiből kiolvasható törvényhozói szándéknak.” Ezzel szemben az ORTT jogi igazgatója arról tájékoztatta a panaszosokat, hogy a Panaszbizottság eljáró tanácsa döntést fogalmazott meg.
A Panaszbizottság 11 beérkezett panasz közül mindössze egy panaszt bírált el, a többit mindennemű törvényi vagy az Ügyrendből eredő felhatalmazás nélkül egyszerű tájékoztatással intézte el. Az ombudsman szerint a panasz előterjesztéséhez való jog nem pusztán azt jelenti, hogy bárki panaszt terjeszthet elő az illetékes állami szerv elé, hanem azt is, hogy panaszát – a hatáskörrel rendelkező, illetékes szervek – érdemben intézik el. Az érdemi elintézés pedig azt is jelenti, hogy az illetékes szervek a panaszt teljes egészében, mindenre kiterjedően elbírálják. A panaszjog ezzel ellentétes értelmezése az alapjog lényeges korlátozását eredményezné. A sérelmezett műsorszámra vonatkozó panaszok – bár több hasonló, vagy azonos elemet tartalmaztak – számos olyan kérdést is felvetettek, amelyeket a Panaszbizottságnak el kellett volna bírálnia, ez azonban nem történt meg.
A Panaszbizottság azzal, hogy a panaszok közül mindössze egyet bírált el, a többit egyszerű tájékoztatással intézte el, a jogállamiság elvével, a jogbiztonság követelményével, a tisztességes eljáráshoz és a panasz előterjesztéséhez való joggal összefüggő visszásságot okozott.
Az ORTT a panasszal érintett műsorszámokra nem terjesztette ki hivatalból eljárását, hanemcsak az ombudsman kezdeményezésére rendelte el azok tartalmi vizsgálatát. Az ombudsman megállapította, hogy az ORTT alkotmányos kötelezettségét nem teljesítette (objektív alapjogvédelmi kötelezettség) a gyermekek fejlődésének védelme érdekében, ugyanis nem utasította a Panaszbizottságot új eljárásra, vagy nem járt el hivatalból olyan ügyekben, melyekben a Panaszbizottság a kiskorúak védelméről szóló törvényi rendelkezések megsértése tárgyában előterjesztett panaszokat nem bírálta el. Az ORTT ezen mulasztásával a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával, a panasz előterjesztéséhez való joggal, valamint a jogállamiság elvével és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, továbbá a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.
Az általános helyettes áttekintette az Ügyrendben az „egyéb” panaszokkal kapcsolatban kialakított „vélemény” jogintézményét is. Vizsgálata során megállapította, hogy a Panaszbizottság „véleménye” elleni jogorvoslatnak az Ügyrendben történő kizárása a jogorvoslathoz való alapvető joggal összefüggő visszásságot eredményez.
Ezt támasztja alá az is, hogy miután az ORTT elrendelte a műsorszám tartalmi vizsgálatát, a Panaszbizottság korábban kialakított „véleményével” ellentétesen megállapította, hogy az RTL-Klub megsértette a médiatörvény 5. § (1) be- kezdésében foglaltakat. Az Ügyrend jogorvoslatot kizáró rendelkezései miatt a jogsértés megállapítására csak az ombudsmani megkeresés nyomán indult közigazgatási eljárás eredményeként került sor. Ez rávilágít arra is, hogy – amellett, hogy alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz – indokolatlan az „egyéb” panaszok ügyében született döntések elleni jogorvoslat kizárása.
Az ORTT egy tagja „az ORTT-hez érkező bejelentések és panaszok kezelésének rendje” című előterjesztéshez fűzött módosító javaslata foglalkozott az egyéb panaszok elleni jogorvoslat kérdésével, azonban azt az ORTT többségi szavazással elutasította. A szóban forgó módosító javaslatban foglaltak – az ombudsman szerint – alkalmasak lettek volna arra, hogy az általam megállapított, a Panaszbizottság ügyrendjéből eredő alkotmányos visszásságokat megszűntessék.
Az általános helyettes vitatta az ORTT elnökének azon tájékoztatását, miszerint nem volt megállapítható a médiatörvény 3. § (2) bekezdésének sérelme, mert „az RTL-Klub által sugárzott beszámoló nem sértett emberi jogokat, figyelembe véve, hogy nem hangzott el a halálos balesetet szenvedett néző neve, illetve arca sem volt felismerhető. A képek olyan távolságból készültek, hogy a történésekből nem vehető ki semmilyen konkrétum az áldozat személyét illetően.” Mint azt kifejtettem: a műsorszolgáltató internetes oldalán a baleset áldozatának lakóhelyét és életkorát megjelölte, továbbá több nyomtatott és internetes sajtótermék a balesetről készült tudósításában megnevezte az elhunytat. A balesetről készült híradások alapján egyértelműen, minden kétséget kizáró módon azonosítható volt a sértett személye. Az ORTT – azzal, hogy a panasszal érintett bejátszásokkal kapcsolatban nem vizsgálta a médiatörvény 3. § (2) bekezdésének esetleges megsértését – az emberi méltóságból levezethető kegyeleti jogot nem tartotta tiszteletben. Ennek ellenére az ombudsman mellőzte az alkotmányos joggal összefüggő visszásság megállapítását, mert arra jogosulttól nem érkezett hozzá panasz.
Az ORTT álláspontja szerint a Panaszbizottság eljáró tanácsának vizsgálata nem terjedt ki arra, hogy a felvétel ilyetén gyakorolt hatása gyakorolt-e, illetve gyakorolhatott-e hatást a kiskorúak személyiségfejlődésére, és ha igen, milyet. A tanács kizárólag azt vizsgálta, hogy a műsorszolgáltató megfelelő módon felhívta-e a nézők figyelmét arra, hogy a következő képsorokon mi látható. Mindamellett tájékoztatta az ombudsmant arról, hogy a médiatörvény 5/A. § (1) bekezdése alapján a hírműsorszámokra nem vonatkoznak a korhatári jelzésekre irányadó követelmények.
Az ORTT idézett álláspontját sem fogadta el az ombudsman. Álláspontja szerint a műsorszolgáltatónak, valamint panasz alapján a Panaszbizottságnak és magának az ORTT-nek is folyamatosan, valamennyi – a korhatári jelzések feltüntetési kötelezettsége alól mentes – műsorszám tekintetében vizsgálnia kell a műsor kiskorúak személyiségfejlődésére gyakorolt hatását. Ezt támasztja alá a médiatörvény 5/A. § (3) bekezdésének kategorikus előírása, miszerint „időszerű eseményekkel foglalkozó műsorszám, sportműsorszám, illetve reklám nem tehető közzé olyan időszakban, amelyben tartalmának megfelelő kategóriába sorolása esetén közzétételének – előre láthatóan – nem lenne helye.”
Tekintettel azonban arra, hogy mind a médiatörvény, mind pedig az ún. klasszifikációs állásfoglalás a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására alkalmas műsorszámok jellemzőit példálózóan jelöli meg, előfordulhatnak olyan esetek, amelyeket sem a médiatörvény, sem pedig a klasszifikációs állásfoglalás nem nevesít. Ilyen lehet pl. egy műsorszámban bemutatott személy emberi méltóságának megsértése, vagy – mint jelen ügyben is – a halott emlékének megsértése, amely alkalmas lehet arra, hogy a kiskorú erkölcsi fejlődését kedvezőtlenül befolyásolja.
Az általános helyettes szerint az alapjogok megsértését semleges vagy pozitív színben feltűntető műsorszám súlyos morális bizonytalanságot kelthet a kiskorúakban. Az ilyen tartalmat is bemutató műsorokat a közzététel előtt a műsorszolgáltatóknak kell megfelelően klasszifikálni. Azokat az eseteket pedig, amelyekben a megfelelő minősítésre nem (nem megfelelően) került sor, így a műsorszám nem a megfelelő jelzéssel, nem a megfelelő időpontban került közzétételre – az erőszakhoz, illetve a szexualitáshoz hasonlóan – mind a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogának érvényesülése, mind pedig az állam objektív intézményvédelmi kötelezettségének teljesítése érdekében, az ORTT-nek felügyeleti és ellenőrzési jogkörében vizsgálnia kell.
A panaszban érintett felvételek kiskorúak személyiségfejlődésére gyakorolt hatását azonban érdemben sem a Panaszbizottság, sem pedig az ORTT nem vizsgálta, ezzel a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozták.
Az ORTT megállapította, hogy az RTL-Klub megsértette a médiatörvény 5. § (1) bekezdésében foglaltakat, ezért az ORTT felhívta a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. Közel egy évvel a sérelmezett műsorszám bemutatását követően, amikor az RTL-Klub a sérelmezett magatartást már önként nem folytatta, fogalmilag kizárt és így teljességgel okszerűtlen volt felhívni annak „nem folytatására”.
A szankció indokolása nem tért ki azonban arra, hogy az ORTT az RTL-Klubbal szemben egy említett 6 évvel korábbi esetet kivéve, a médiatörvény más rendelkezésének megsértését megállapította-e, ha igen, amiatt alkalmazott-e bármilyen törvényi szankciót. Az ORTT-nek olyan szankciókat kell alkalmaznia, amelyek mind a generális prevenciót, mind a speciális prevenciót képesek megvalósítani.
A médiatörvény rendelkezései nemcsak megengedik, hanem elő is írják az ORTT számára az eljárást és a meghatározott hátrányok alkalmazását. Ebből következik, hogy az ORTT a vizsgált esettel összefüggésben nem értékelte az összes törvénysértést és szerződésszegést, a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott.
Az általános helyettes az Országgyűlésnek javasolta, hogy a médiatörvény kiegészítésével állapítsa meg az „egyéb” panaszokra vonatkozó eljárás főbb szabályait, továbbá a Panaszbizottság döntése elleni jogorvoslás általános szabályait. Kezdeményezte az ORTT elnökénél, hogy az ORTT minden olyan ügyben gyakorolja hatáskörét, amelyben felmerül, hogy a műsorszolgáltatók megsérthették a médiatörvény rendelkezéseit. Amikor megállapítja a médiatörvény megsértését vagy szerződésszegést, a speciális és generális prevenció megvalósulása érdekében alkalmazzon a jogsértés súlyának megfelelő szankciót. A Panaszbizottság eljárása során az Ügyrend szabályai szerint járjon el. Az RTL-Klub vezérigazgatójánál kezdeményezte, hogy a műsorszolgáltató közszolgálati műsorszámai szerkesztése során különös figyelemmel járjon el más képmáshoz fűződő jogát, illetve halott emlékéhez főződő jogot érintő felvételeik közzétételekor. Az időszerű eseményekkel foglalkozó műsorszám, sportműsorszám, illetve reklám közzététele során legyen figyelemmel a műsorszám kiskorúak személyiségfejlődésére gyakorolt hatására is. Tájékoztatási kötelezettségének tényszerűen, időszerűen és teljes körűen tegyen eleget.
Budapest, 2006.
Takács Albert sk.
OBH 5374/2005.
Rövidített jelentés a szurkolói rendbontás során alkalmazott rendőri bántalmazásról
H. Csaba miskolci lakos panasszal fordult az Országgyűlési Biztosok Hivatalához, mert 2004. szeptember 25-én a miskolci DVTK Stadionnál a rendőrök bántalmazták, és ennek következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal Ny.370/2004. számon 2 rb., a Btk. 226. §-ába ütköző, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége, valamint a Btk. 170. § (2) bekezdésébe ütköző súlyos testi sértés bűntette miatt nyomozást folytatott, de a bűncselekményt elkövető rendőrök kilétét nem sikerült felderíteni, ezért a nyomozást felfüggesztették. A panaszos kártalanítási igényét a főkapitány elutasította. Álláspontját azzal indokolta, hogy a parancsnoki kivizsgálás a rendezőkre és rendőrökre támadó szurkolók megfékezése érdekében tett intézkedéseket jogszerűnek és szakszerűnek minősítette. A panaszos sérelmezte, hogy az Ügyészségi Nyomozó Hivatal nem vizsgálta a bántalmazás helyszínén jelen lévő, parancsnoki feladatokat ellátó rendőrtisztek felelősségét.
A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. tv. (Obtv.) 16. § (1) bekezdésére tekintettel vizsgálatot rendeltem el. A panaszostól, és az ügyben érintett rendőrkapitányságtól beszerzett iratok alapján a következőket állapítottam meg:
2004. szeptember 25-én rendezték meg Miskolcon a Diósgyőr–Győr labdarúgó mérkőzést. A szervezők a rendőrkapitányság többszöri megkeresése ellenére nem kötöttek szerződést a rendőrséggel a mérkőzés ellenérték fejében történő biztosítására, ezért arra külön biztosítási terv nem készült. A Miskolci Rendőrkapitányság a stadion közvetlen környezetének külső ellenőrzésére 10 rendőrt vezényelt ki, akiket a szolgálatirányító parancsnokok igazítottak el, részükre önálló parancsnokot nem jelöltek ki. A mérkőzés napján a rendőrségre érkezett információk arra utaltak, hogy a szurkolók részéről rendbontás várható, ezért a közrendvédelmi osztály vezetője 16.30 körüli időben, telefonon utasította P. Tamás r. századost és H. István r. őrnagyot, hogy menjenek a stadionhoz, vegyék fel a kapcsolatot a járőröző rendőrökkel, és szükség esetén mérkőzésbiztosítási feladatokat is lássanak el.
A mérkőzésre látogató hazai és vendégszurkolók között ellenséges hangulat alakult ki, a mérkőzés befejeződésekor kb. 30 diósgyőri szurkoló a kerítésen átugorva bejutott a pályára és támadólag lépett fel a vendégcsapat játékosaival szemben. Visszaszorításukat követően kb. 300 agresszív magatartást tanúsító szurkoló a kordonokat áttörve, köveket dobálva, be akart jutni a vendégek öltözőjébe. Mivel a rendezők meghátráltak, a szurkolók a rendőrök ellen fordultak, és folyamatos kődobálással támadták őket. Az események közelében kb. 200 olyan szurkoló is tartózkodott, akik a rendbontásban nem vettek részt, csak kíváncsiságból maradtak a környéken.
Az ellenőrző parancsnok erősítést kért a kapitányság ügyeletétől, ahonnan 14, pajzsokkal felszerelt rendőr érkezett a helyszínre. A folytatódó kődobálás miatt kilenc rendőr megsérült, egy járőrkocsi hátsó szélvédője betört. A parancsnoki ellenőrző szolgálatot ellátó P. Tamás r.százados ekkor felszólította a tömeget, hogy hagyják el a területet, majd a felszólítás eredménytelensége miatt utasítást adott a tömegoszlatásra, az ellenszegülő, támadólag fellépő személyekkel szemben testi kényszer, könnygáz és gumibot alkalmazására. Az eseményről készült rendőri jelentés szerint a kődobáló, illetve a rendőri felhívásnak nem engedelmeskedő, ellenálló személyek közül hat főt előállítottak a rendőrségre, közülük ketten – H. Csaba és K. Gábor miskolci lakosok – 8 napon túl gyógyuló, egy személy 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A sérültek orvosi ellátására intézkedtek.
Az előállított személyek ellen csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt eljárás indult. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyész- ségi Nyomozó Hivatal bizonyítékok hiányában megszüntette a nyomozást H. Csabával, K. Gáborral és három másik személlyel szemben, mivel több tanú alátámasztotta azt az állításukat, hogy a dobálásban nem vettek részt, csak a tömegben álltak.
H. Csaba és K. Gábor feljelentést tettek ismeretlen rendőrök ellen, akik előállításuk során bántalmazták őket. Az ügyben ugyancsak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal folytatta le az eljárást Ny. 370/2004. számon.
H. Csaba tanúvallomásában elmondta, hogy a mérkőzés után a stadion melletti parkolóban állt, körülötte nagy tömeg volt, a rendbontásban nem vett részt, de látta, hogy távolabb valakik dobálnak. A rendőrök megjelenésekor a dobálók elmenekültek, de ő – mivel nem volt félnivalója, mert nem csinált semmit – nem futott el. A helyszín elhagyására vonatkozó felszólítást nem hallotta. A parkoló szélén volt, amikor egy sisakos rendőr kivált az alakzatból, feléje lépett, és azt mondta, hogy menjen onnan. Visszakérdezte, hogy „miért, én nem csináltam semmit”, mire a rendőr a gumibottal ütlegelni kezdte. A panaszos vallomása szerint az ütésektől a földre került, ahol tovább ütötték, majd megbilincselték.
A Nyomozó Hivatal beszerezte az egyik kereskedelmi TV csatorna által rögzített felvételek másolatát, amelyen a mérkőzés utáni rendőri intézkedések egyes részletei voltak láthatók. A felvétel szerint H. Csabára egy pajzsot és sisakot viselő rendőr négy gumibotütést mért, amelyek közül egyet H. Csaba a bal kezét fejmagasságba emelve hárított el, így az ütés az alkarját érte.
A felvétel egy másik részén látható, hogy egy pajzsot és sisakot viselő rendőr K. Gábort egy gumibotütéssel a földre terítette, ezután egy sisak és pajzs nélküli rendőr futott oda, gumibottal a kezében. A földön fekvő K. Gáborba a sisakos és pajzsos rendőr belerúgott, majd a másik társával együtt a ruházatánál, valamint karjánál fogva húzták a szolgálati autó felé, miközben egy harmadik rendőr is csatlakozott hozzájuk. A földön húzták K. Gábort, és mindhárman gumibottal ütötték.
A későbbi orvosi vizsgálatok látleletei alapján H. Csaba bal alkarja, K. Gábornak az orrcsontja eltört. K. Gábor felső és alsó ajkán, a bal mellkasán, hátán és az ágyékán voltak további zúzódások, repesztett sérülések, amelyek a gumibottal való ütlegeléstől származtak.
A nyomozás során tanúként kihallgatott P. Tamás r. százados és H. István r. őrnagy a felvételen látható rendőröket nem ismerték fel, mindketten azt nyilatkozták, hogy nem tartoztak a közvetlen beosztottaik közé. Az intézkedés módjával kapcsolatban nem nyilvánítottak egyértelmű véleményt. A földön fekvő emberbe való belerúgást úgy ítélték meg, hogy az szükségtelen volt, illetve úgy nyilatkoztak, hogy az ütések többsége esetleg elkerülhető lett volna, ha a fiatalemberek nem tanúsítottak ellenállást. A közrendvédelmi osztályvezető tanúvallomásában szintén nem ismerte fel a rendőröket, és a felvétellel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy ha a földön fekvő emberrel szemben a gumibothasználatra a passzív ellenállás megtörése érdekében került sor – mert az intézkedés alá vont személy nem állt fel, nem hajtotta végre a rendőri utasítást –, akkor jogszerűnek és indokoltnak tartja a gumibothasználatot.
A nyomozás azzal zárult, hogy a nyomozó hatóság – annak ellenére, hogy valamennyi, az intézkedésben résztvevő rendőrt tanúként kihallgatták – a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétségét, és azzal halmazatban a súlyos testi sértés bűntettének elkövetését megvalósító rendőrök kilétét, személyazonosságát nem tudta egyértelműen megállapítani. A Nyomozó Hivatal a nyomozást 2005. augusztus 4-én felfüggesztette.
H. Csaba az elszenvedett sérülések miatt kártérítési igénnyel fordult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitánysághoz, de a főkapitány az igényét elutasította. Álláspontját azzal indokolta, hogy „A parancsnoki kivizsgálás a magukról megfeledkezett, a rendezőkre és a rendőrökre támadó szurkolók megfékezésének érdekében tett intézkedéseket jogszerűnek és szakszerűnek minősítette.”
A vizsgálat megállapításai
1. A rendőrség alkotmányos feladata az állam és a társadalom különböző szerveinek működését veszélyeztető és sértő cselekmények megakadályozása, az állampolgárok személy- és vagyonbiztonsága, valamint alapvető jogainak védelme. A nézőtéri erőszak – különösen a futballhuliganizmus – megelőzése, illetve visszaszorítása érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1071/2003. (VII. 18.) Korm. határozat 4. pontja felhatalmazta a belügyminisztert, hogy utasítsa a rendőrséget arra, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel járjon el a nézőtéri erőszak megelőzése, illetve visszaszorítása érdekében.
A rendőri működés alapja az Rtv. 11. § (1) bekezdése szerint az, hogy a rendőr köteles a szolgálati beosztásában meghatározott feladatát a törvényi előírásoknak megfelelően teljesíteni. A rendőri intézkedés eredményessége nem függhet az intézkedés alá vont személy belátásától, ezért az intézkedésben foglaltak szükség esetén kikényszeríthetők. A kikényszerítés az intézkedéssel szembeszegülő ellenállásának a leküzdését jelenti, amely a törvényi előírások alapján történhet és a személyi szabadság átmeneti korlátozásával is járhat (Rtv. 16. §). Ez a korlátozás azonban csak a jogsértő magatartást tanúsítókat érinti. A rendőri kényszerintézkedés alapjait az Rtv. 19. § (2) bekezdése a rendőr jogszerű intézkedésével szembeni ellenállás esetén teremti meg, erre az esetre teszi lehetővé a törvényben meghatározott rendőri intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazását.
Ahhoz, hogy az ország belső rendje és közbiztonsága rendészeti eszközökkel eredményesen védhető legyen, az e felett őrködő szervezet számára hatékony eszközöket kell törvényben biztosítani. Ez indokolja az Rtv. 19. § (1) bekezdésének rendelkezését, mely szerint a jogszabályi előírások végrehajtását szolgáló rendőri intézkedéseknek – ha törvény vagy más nemzetközi megállapodás másképp nem rendelkezik – mindenki köteles magát alávetni és a rendőr utasításának engedelmeskedni. Ezzel összefüggésben az Rtv. 19. § (1) bekezdése második mondata értelmében pedig az intézkedéssel érintett állampolgár a helyszínen csak kivételesen mérlegelheti a rendőri intézkedés jogszerűségét.
A vizsgált ügyben jelentőséggel bíró rendelkezést tartalmaz az Rtv. 60. § (2) bekezdése, amely szerint a tömeg szétoszlatására irányuló csapaterő alkalmazása során a Rendőrség a helyszínen lévők egyéni felelősségét nem vizsgálja. Ennek figyelembevételével, a panaszossal és társaival szembeni rendőri intézkedés annak ellenére jogszerű volt, hogy az eljárások során nem cáfolt vallomásaik szerint nem követtek el semmit, a rendbontásban, kődobálásban nem vettek részt. A panaszos is elismerte, hogy a hozzá lépő rendőr először felszólította arra, hogy hagyja el a területet. A panaszos a rendőr utasításának nem tett eleget, ezért vele szemben – a Szolgálati Szabályzat 51. §-ban meghatározott előzetes figyelmeztetés után – jogszerűen kerülhetett sor a kényszerítő eszköz használatára.
A vizsgálat során azonban nyilvánvalóvá vált az is, hogy a kényszerítő eszközök használata indokolatlanná és jogtalanná vált attól a pillanattól kezdve, hogy az intézkedés alá vontak ellenállása megszűnt, és különösen attól kezdve, hogy az ütésektől a földre kerültek. Az Rtv. 16. § (1) bekezdése hangsúlyozza, hogy a rendőr kényszerítő eszközt csak a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén alkalmazhat. Nincs helye a kényszerítő eszköz további alkalmazásának, ha az ellenszegülés megtört és a rendőri intézkedés eredményessége enélkül is biztosítható. Az Rtv. 15. § (1) kiemeli, hogy a rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával. A panaszossal és társaival szemben a többszöri gumibothasználat, ütlegelés és rugdosás sértette az arányosság törvényben meghatározott követelményét.
A nyomozás során kihallgatott közrendvédelmi osztályvezető véleményével ellentétben, a Rendőrség Szolgálati Szabályzatának 68. § (5) pontja alapján, a tömeggel szemben fellépő rendőrök passzív ellenállás esetén csak testi kényszert alkalmazhatnak.
A vizsgált ügyben a rendőrség a jogállamiságot, illetve az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében meghatározott, emberi méltósághoz való jogot sértő alkotmányos visszásságot okozott azzal, hogy a rendőrségről szóló törvényben meghatározott követelményeket figyelmen kívül hagyva, az ellenállást nem tanúsító személyekkel szemben, az arányosságot meghaladó – önmagában is bűncselekményt megvalósító – módon alkalmazott kényszerítő eszközöket.
2. Az Ügyészségi Nyomozó Hivatal által folytatott nyomozás során nem sikerült megállapítani a bántalmazó rendőrök személyazonosságát, figyelemmel arra, hogy a tanúként kihallgatott rendőrök és parancsnokaik nem ismerték fel az elkövetőket. A büntetőjogi felelősség csak abban az esetben állapítható meg, ha az elkövető kiléte és az elkövetett bűncselekmény tényállási elemei kétséget kizáróan bizonyíthatók. Amennyiben erre nincs lehetőség, a büntetőeljárás szabályai szerint a nyomozást fel kell függeszteni vagy meg kell szüntetni.
A nyomozás során feltárt körülmények alapján – különös tekintettel a videofelvételen rögzített eseményekre – megállapítható, hogy a helyszínen jelenlévő rendőri elöljárók nem tettek meg mindent a törvényes mértéket meghaladóan erőszakos rendőri fellépés megakadályozására, ezért velük szemben megállapítható lett volna a Btk. 361. §-ába ütköző elöljárói intézkedés elmulasztásának megalapozott gyanúja.
Minden szintű elöljáró feladata, hogy az alárendeltjeit a rájuk vonatkozó szabályok betartására késztesse, és ehhez a hatáskörébe tartozó valamennyi törvényes eszközt igénybe veheti. P. Tamás r. százados a videofelvétel által bizonyíthatóan az egyik bántalmazott személy közvetlen közelében volt, ezért kötelessége lett volna a közbelépés a bántalmazás megakadályozására, adott esetben – amennyiben valóban nem ismerte személyesen a rendőrt – az elkövető azonosítására. Az elöljárói bűncselekmény megalapozott gyanúja fennállásának vizsgálatát az Ügyészségi Nyomozó Hivatalnak kellett volna kezdeményeznie.
Az Ügyészségi Nyomozó Hivatal – amennyiben tudomásul vette, hogy a bűncselekmény elkövetőinek azonosítását a rendőrök elöljárói nem tudják vagy nem kívánják elősegíteni, és a törvénysértés megakadályozására sem léptek fel – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisággal és annak szerves alkotóelemét képező jogbiztonsággal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott azzal, hogy eljárását nem terjesztette ki az elöljárók felelősségének vizsgálatára.
3. A főkapitányság vezetője arról tájékoztatott, hogy az ügy parancsnoki kivizsgálását az akkor rendelkezésre álló adatok, információk, rendőri jelentések alapján hajtották végre. A panaszos kárigényét az intézkedés jogszerűségére hivatkozva utasította el. Az Emberi Jogok Európai Bírósága, a Balogh kontra Magyarország (47940/99 sz. kérelem) ügyben megállapította, hogy amikor olyan alapvető fontosságú jogról van szó mint az élethez való jog vagy a bántalmazás tilalma, akkor a (az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény) 13. cikk – kártérítés fizetésén kívül, ha annak helye van – megkívánja, hogy olyan alapos és hatékony vizsgálatot folytassanak le, amely alkalmas arra, hogy a felelősöket azonosítsák és megbüntessék. A 13. cikk azt is megkívánja, hogy a panaszos hatékonyan részt vehessen a nyomozati eljárásban (ld. Kaya v. Turkey, judgment of 19 February 1998, Reports 1998-I, pp. 330–331, § 107). Továbbá, az Egyezmény legalapvetőbb fontosságú rendelkezéseinek számító 2. és 3. cikk megsértése esetén a rendelkezésre álló jogorvoslatok között elvileg a jogsértés miatt bekövetkezett nem vagyoni kár megtérítésének is szerepelnie kell (Z and Others v. the United Kingdom [GC], no. 29392/95, § 108–109, ECHR 2001‑V).
Az Obtv. 20. § (1) bekezdése alapján felkérem a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy alárendelt szerveinél a jogsértő cselekmények kivizsgálása megfelelő alapossággal történjen, és érvényesüljenek az elöljárói felelősségvállalás követelményei.
Kérem, hogy ajánlásommal kapcsolatos állásfoglalásáról, intézkedéséről az Obtv. hivatkozott rendelkezése alapján adjon tájékoztatást.
Jelentést tájékoztatásul és a szükséges felügyeleti intézkedések megtételére megküldöm a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vezetőjének.
Budapest, 2006.
Takács Albert sk.
OBH 5389/2005.
Rövidített jelentés a hivatásos tűzoltók munkaidejéről
A Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete azt sérelmezte beadványában, hogy a tűzoltó állomány háromváltásos munkarendben átlagosan heti 58 óra szolgálatot lát el, szemben más – ugyancsak a Hszt. hatálya alá tartozó – szervek állományával. Az általános helyettes vizsgálata során figyelemmel volt az OBH 3182/2003. számú ügyben készült jelentése megállapításaira, valamint a folyamatban lévő, a tűzoltók élet- és munkakörülményeit áttekintő, OBH 4047/2006. számú, hivatalból elrendelt vizsgálata során beszerzett információkra is.
A belügyminisztertől kapott tájékoztatás szerint a háromváltásos munkarendben dolgozó tűzoltók éves munkaidőkerete 2005. december 31-ig 2808 óra (heti 54 óra) volt, amely összhangban állt a Hszt. 84. § – panasz előterjesztésekor hatályban volt – rendelkezéseivel. A Hszt. – panasz előterjesztésekor hatályban volt – 84. § (2) bekezdése lehetővé tette az ún. háromváltásos rendszerben a 40 órás heti szolgálatteljesítési időtől való eltérést. Azonban sem a panasz, sem pedig a minisztertől kapott tájékoztatás nem tartalmazott arra vonatkozó, megfelelően alátámasztott adatot, hogy a megengedett eltérésre általában, vagy rendszeresen sor került volna. A Hszt. hivatkozott rendelkezései 2006. január 1. napjával úgy módosultak, hogy a részben vagy egészben készenléti jellegű beosztásokban heti 40 óránál hosszabb, de heti 48 órát meg nem haladó szolgálatteljesítési idő állapítható meg. A szolgálatteljesítési idő ilyen csökkentése a Hszt. módosításáról szóló 2005. évi CLXXIX. törvény 22. §-a értelmében évente, fokozatosan történik, így 2006 évben éves átlagban heti 52 óra. A Hszt. módosítása nyomán megszűnt a háromváltásos rendben az eltérés lehetősége. A 2006. évire vonatkozó szabályok szerint a 2005. évihez képest 4,3 szolgálati nappal, 112,7 napra csökkent a szolgálatteljesítési idő.
A belügyminisztertől kapott tájékoztatás szerint a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK Irányelvet a Magyar Köztársaság az Európai Unióhoz történő csatlakozás időpontjára jogrendjébe alapjaiban beillesztette.
1. A tűzoltók háromváltásos szolgálati rendje miatt egy átlagos tűzoltó 2005. évben átlagosan 117 szolgálatot látott el, ami heti 54 órának felelt meg, 2006. évben – a Hszt. rendelkezései értelmében, előreláthatólag – átlagosan 112,7 szolgálatot (heti 52 órát) fog teljesíteni. A még részben sem készenléti jellegű beosztásokban a szolgálatteljesítési idő heti 40 óra.
A Hszt.-ben meghatározott illetményrendszer és ebből következően a jövedelem azonos a részben vagy egészben készenléti jellegű beosztásokban – így pl. háromváltásos rendszerben – és a hivatali szolgálati rendben foglalkoztatottakéval. Az ombudsman ezért először azt vizsgálta, hogy ez a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz-e. Ennek során az Alkotmánybíróság által is alkalmazott „önkényes megkülönböztetés tilalma” tesztjét – amely az összehasonlíthatósági és az indokolhatósági próbából áll – végezte el. Az összehasonlíthatóság próba azt jelenti, hogy csak az azonos helyzetben lévők között merülhet fel a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése. Alkotmányos visszásságot okozó diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valakit vagy valamilyen csoportot más, azonos helyzetben lévő jogalannyal vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon. Az Alkotmány 70/A. §-a „a jogegyenlőség követelményét rögzíti. Azt jelenti, hogy az állam, mint közhatalom – mint jogalkotó és jogalkalmazó – a jogok és kötelezettségek megállapítása során köteles az azonos helyzetben levő jogalanyokat indokolatlan megkülönböztetés nélkül, egyenlőkként kezelni.” A homogén csoport fogalmát az Alkotmánybíróság – eddigi gyakorlata szerint – szűken értelmezi. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az összehasonlíthatósági próba nemcsak arra a helyzetre vonatkozik, amikor azonos helyzetben lévő jogalanyok között tesznek különbséget, hanem ennek ellenkezőjére is, vagyis amikor lényegesen eltérő helyzetben lévők esetén e körülményt figyelmen kívül hagyják.
Az ombudsman vizsgálata során nem tekinthetett el az Irányelv figyelembevételétől sem. Az Irányelv értelmében a munkaidő az az időtartam, amely alatt a munkavállaló dolgozik, a munkáltató rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi a nemzeti jogszabályoknak és/vagy gyakorlatnak megfelelően. Ebből az is következik, hogy a részben vagy egészben készenléti jellegű beosztásokban szolgálatot teljesítők teljes szolgálati ideje munkaidőnek számít.
2. A Hszt. pusztán lehetőségként határozza meg a heti 40 óránál több, de heti 48 (2006-ben 52) órát meg nem haladó szolgálatteljesítési idő megállapítását. Erre figyelemmel az ombudsman megvizsgálta, hogy a parancsnokok szolgálatszervezési eszközeikkel biztosíthatnák-e a heti átlagosan 40 órás szolgálatteljesítési időt a készenléti állomány számára. A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok legkisebb létszámáról szóló 28/1996. (XI. 26.) BM rendelet és a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési tevékenységének szabályairól szóló 1/2003. (I. 9.) BM rendelet 4. számú függelékének összevetésével, valamint az állománytábla szerint rendszeresített létszám alapján megállapítottam, hogy az esetek nagy többségében a hatályos jogszabályok betartása mellett parancsnoki hatáskörbe tartozó intézkedéssel (szolgálatszervezéssel) nem lehet biztosítani a készenléti szolgálatot ellátó tűzoltók számára a heti 40 órás, de még a heti 52 órát meg nem haladó munkaidőt sem. (Ennek az az oka, hogy az 1/2003. (I. 9.) BM rendelet 4. számú függelékében meghatározott napi szolgálati létszámok és az egyes ún. szolgálati csoport létszáma között csekély a különbség, így még az éves rendes szabadságok kiadása – nem beszélve a betegség, felfüggesztés, vagy iskolára, tanfolyamra vezényeltek távollétéről – is szolgálatszervezési nehézségeket okozhat, emellett a készenléti szolgálatot ellátó állomány rendszeres, illetve esetenként állandó „túlóráztatásához” vezet.)
Az ombudsman mindezek alapján megállapította, hogy a kialakult – és a hivatkozott rendelkezéseknek megfelelő – gyakorlat a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, valamint az egyenlő bérhez való joggal összefüggő alkotmányos visszásságot okoz. Ezen alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság arra vezethető vissza, hogy a háromváltásos szolgálati rendben szolgálatot teljesítők illetményének megállapítása során a jogalkotó figyelmen kívül hagyta, hogy ez a szolgálati rend jelentősen eltér más, szintén a Hszt. hatálya alá tartozók szolgálati rendjétől. Az, hogy az 1/2003. (I. 9.) BM rendelet 4. számú függelékében meghatározott napi szolgálati létszámok és az egyes ún. szolgálati csoportok létszáma között csekély különbség miatt – szükségszerűen – a pihenőidő, a szabadnapok, valamint a rendes szabadság kiadása sem maradéktalanul biztosított, önmagában a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza.
Az általános helyettes felhívta a figyelmet arra is, hogy nem az okozza az előbbiek szerint feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásságokat, hogy a háromváltásos szolgálati rendben a heti szolgálatteljesítési idő nem 40 óra, hanem az, hogy a jelentős többlet szolgálati idő ellenére illetményalapjuk megegyezik a heti 40 órás szolgálati rendben dolgozó, a Hszt hatálya alá tartozó személyekével, és a háromváltásos szolgálati rendben teljesített többlet munkaidő sem szabadidőben, sem illetményben nem kerül maradéktalanul megváltásra.
Vizsgálata során az ombudsman rendelkezésére állt a BM OKF Személyzeti és Oktatási Főosztály által kiadott „Segédlet a munkaidő csökkentéssel összefüggő szolgálati időkeret meghatározására (2006. I. félév)” (a továbbiakban: Segédlet) című dokumentum is. Az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata szerint a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) garanciális szabályainak mellőzésével hozott minisztériumi és egyéb központi állami szervektől származó, jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadása és az ezekkel való irányítás gyakorlata alkotmányellenes, sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság alkotmányos követelményét. Jogbizonytalanságot teremtenek, kiszámíthatatlanná teszik a jogalanyok, a jogalkalmazó szervek magatartását. Bár a bennük foglalt jogértelmezésnek, jogalkalmazási szempontnak semmiféle jogi ereje, kötelező tartalma nincs, miután az államigazgatás központi szervei bocsátják ki, alkalmasak arra, hogy a címzetteket megtévesszék, s a címzettek kötelező előírásként kövessék azokat. [...] A törvényben foglalt garanciális szabályok be nem tartásával alkotott, ilyen iránymutatások könnyen válhatnak a jogi szabályozást pótló, a jogszabályok érvényesülését lerontó irányítási eszközökké, s ez a jogállamiság követelményével összeegyeztethetetlen.”
Hivatkozott határozatában az Alkotmánybíróság azt is kifejtette, hogy „a Jat. – az egységes joggyakorlat alakításának eszközeként – az állami irányítás egyéb jogi eszközei között szabályozza a jogi iránymutatásokat. A törvény – eltérően más, e körbe sorolt aktusoktól – a jogi iránymutatásokhoz nem fűz kötelező erőt, rendeltetésük az, hogy segítsék a jogalkalmazó szervek tevékenységét, a jogszabályok egységes szemléletű végrehajtását. A Jat. – figyelembe véve, hogy a jogszabályok érvényesítése során a címzettek, különösen a közigazgatás szervei a gyakorlatban követik az iránymutatásban foglaltakat – szabályozza a kibocsátható jogi iránymutatások, valamint a kiadásukra hatáskörrel rendelkező állami szervek körét, kibocsátásuk elé olyan tartalmi, hatásköri és eljárási korlátokat állítva ezzel, amelyek biztosítékot nyújthatnak arra, hogy a jogi iránymutatások ne vehessék át a jogalkotás szerepét. A jogi iránymutatások ilyen törvényi szabályozása mellett az állam központi szervei csak a törvény által meghatározott hatáskörükben, formában és eljárás mellett bocsáthatnak ki jogi iránymutatásokat. Ez a szabályozás egyúttal kizárja azt is, hogy az államigazgatás központi szervei más formában, más eszközökkel befolyásolják a jogalkalmazás gyakorlatát.”
Az OBH 4047/2006. számon folyamatban lévő vizsgálata során az ombudsman tudomására jutott, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok a szolgálatmentes napok számítását általában a Segédlet alapján végzik el, vagyis a gyakorlatban a parancsnokok a Segédletet jogi iránymutatásként alkalmazzák.
Figyelemmel a kialakult gyakorlatra és az Alkotmánybíróság hivatkozott hatá- rozatára az ombudsman megállapítottam, hogy a Segédlet mint a Jat. garanciális szabályainak mellőzésével alkotott és a parancsnokok által ténylegesen követett norma, a jogállamiság elvével, és az abból levezethető jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz.
4. A Segédlet egyébként éppen a szolgálati időkeret intézményének lényegével ellentétes számítási módot tartalmaz. A szolgálati időkeret fogalmából ugyanis az következik, hogy kétféle módon keletkezhet túlszolgálat: egyfelől a szolgálati nap letelte után szolgálatban töltött idővel (rendkívüli munkavégzéssel), másfelől a féléves szolgálati időkeret „kimerülése” után teljesített szolgálatokkal. Ezzel szemben a Segédlet szerint (24 órás) szolgálati naponként 1 óra 36 perc túlszolgálat keletkezik. A Segédlet összeállítója nem vette figyelembe sem a túlszolgálat Hszt. 87–88. §-aiban meghatározott fogalmát, sem pedig a 9/1997. (II. 12.) BM rendelet 4. számú mellékletének szabadság kiszámítására vonatkozó rendelkezéseit. E rendelkezésekből az is következik, hogy a szabadságot szolgálati napban, és nem a Segédlet által bevezetett „elméleti szolgálati napi idő”-ben kell számítani és kiadni. (Már csak ezért sem, mert nincs olyan jogszabály, ami az „elméleti szolgálati napi idő” fogalmát meghatározná.)
Összességében a Segédletben foglaltak alkalmazása tehát alkalmas arra, hogy a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez, valamint a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza.
Az általános helyettes javasolta az igazságügyi és rendészeti miniszternek, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek – a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK Irányelv rendelkezéseire is figyelemmel – a Hszt. olyan módosításának együttes kezdeményezését, hogy a részben vagy egészben készenléti jellegű beosztásokban az alapilletmény 1 szolgálatban töltött órára vetítve megegyezzen a hivatali munkarendben szolgálatot teljesítők alapilletményével.
Javasolta továbbá az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok legkisebb létszámáról szóló 28/1996. (XI. 26.) BM rendelet módosításával (szolgálati létszám emelésével) biztosítsa, hogy a részben vagy egészben készenléti jellegű beosztásban szolgálatot teljesítő tűzoltók számára a pihenőidő és a szabadságok ténylegesen kiadásra kerülhessenek.
Az ombudsman az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek ajánlotta, hogy amennyiben annak Jat.-ban foglalt feltételei fennállnak, a felügyelete alatt álló szervek (OKF) az állami irányítás egyéb jogi eszközének kibocsátásával – és ne főosztályvezető által kiadott Segédlet kiadásával – segítsék elő az irányításuk vagy felügyeletük alatt álló szervek állományának jogszerű vezetését.
Ugyancsak ajánlotta az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a váltásos munkarendben szolgálatot teljesítő tűzoltók illetménye ne a Segédlet, hanem a hatályos jogszabályok alapján kerüljön számfejtésre, továbbá a korábban számfejtett illetményekkel összefüggésben is végezzék el szükséges korrekciót.
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter az ajánlásokat elfogadta, a jogalkotási javaslatokkal kapcsolatos válaszadási határidő azonban még nem telt el.
Budapest, 2006.
Takács Albert sk.
OBH 6033/2005.
Rövidített jelentés az MTV gyermekműsorokkal kapcsolatos gyakorlatáról
A Magyar Televízió Közalapítvány egy civil kurátora panasszal fordult az általános helyetteshez azt sérelmezve, hogy a MTV Rt. műsorszolgáltatásából a 16 év alatti korosztály nem, vagy alig részesül. A panaszos azt is kifejtette, hogy az MTV Rt. a reggeli műsorsávban kizárólag politikai műsorszámot tesz közzé. Szerinte az MTV Rt. nem teljesíti Médiatörvényben, valamint az MTV Rt. Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzatában (a továbbiakban: KMSZ) megállapított, kiskorúakkal kapcsolatos kötelezettségeit.
Az általános helyettes a gyermekek védelemhez, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének, valamint az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettsége elmulasztásának, illetve ezek közvetlen veszélyének gyanúja miatt indított vizsgálata során az ORTT és az MTV Rt. elnökét vizsgálat tartására kérte, valamint média szakértő közreműködését is igénybe vette.
Az ORTT elnöke – a megkeresésben foglalt kérés ellenére – nem vizsgálta meg, hogy „az MTV Rt. megfelelő figyelmet fordít-e a kiskorúak testi, lelki és erkölcsi fejlődését, érdeklődését szolgáló, ismereteit gazdagító műsorszámok bemutatására? „Maradéktalanul teljesülnek-e az MTV Rt. Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzatában foglalt, kiskorúakkal kapcsolatos kötelezettségei?”
Az ORTT elnöke arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy az ORTT Műsorfigyelő és -elemző Igazgatósága két alkalommal készített átfogó elemzést kifejezetten gyermekműsorok kapcsán. Volt olyan vizsgálata is, amely érintőlegesen foglalkozik gyermekműsorokkal. 1998 óta az ifjúságnak szánt műsorok arányait is követi figyelemmel az ORTT és az MTA-ELTE „Kommunikációelméleti Kutatócsoport kooperációjában végzett, a magyarországi országos tévécsatornák műsorkínálata” megnevezésű kutatássorozat. A vizsgálat eredményeit tartalmazó tanulmányt az ORTT évente közzéteszi.
Az ORTT 2004. első felében célvizsgálatot folytatott „a hétvégi délelőtti gyermeksávban sugárzott műsorok elemzése tárgyában. Az öt vizsgált csatorna között az MTV1 is szerepelt. A mintában szereplő négy nap tapasztalatai szerint e csatorna hétvégi délelőtti műsorkínálata viszonylag alacsony hányadban tartalmazott gyermek- és ifjúsági műsorokat. Ugyanakkor az 51 vizsgált műsorszámból mindössze egyhez lett volna szükséges szülői felügyelet, tehát korhatár nélküli műsorokat sugárzott az MTV1.” Az ORTT elnöke a hivatkozott vizsgálatokról készült tanulmányokat és országgyűlési beszámolókat megküldte az ombudsmannak.
Az MTV Rt. elnöke arról tájékoztatta az általános helyettest, hogy az MTV Rt. elsősorban szervezeti felépítésével, valamint a műsorstruktúrájában megjelenő koncepcióval és műsorszámokkal juttatja kifejezésre a kiskorúak testi, lelki és erkölcsi fejődéséhez való jogát, érdeklődését, ismereteit gazdagító műsorszámok bemutatására fordított figyelmét.
Az MTV Rt. 2005-ben szervezeti és műsor strukturális módosításokat vezetett be. Ennek eredményeként a Művelődési Főszerkesztőségen belül létrejött Gyermek- és Ifjúsági Szerkesztőség kidolgozta a gyermek- és ifjúsági műsorok új koncepcióját, és megkezdte ennek megvalósítását. (Ennek szükségességét az indokolta, hogy „a 21. század elejére teljesen megváltozott a médiapiac, és megváltoztak a nézői szokások. A szóban forgó korosztály »célközönségévé« vált egy sor médiavállalkozásnak: az országos, földi sugárzású kereskedelmi csatornák mellett megjelent egy sor tematikus, csak és kifejezetten gyereknézők érdeklődésére számot tartó tévécsatorna. Mivel ezek műsoridejük jelentős részében a lehető legolcsóbb programokkal, azaz vásárolt (többségében külföldi) rajzfilmekkel szórakoztatják nézőiket – amelyeknek tudat beszűkítő voltáról, hamis realitásképéről részletesen értekezik az ezzel foglalkozó hazai és nemzetközi szakirodalom –, az MTV Rt. gyermek- és ifjúsági műsorpolitikáját gyökeresen más alapon kellett megszervezni. A köztelevízió feladata, hogy saját gyártású műsorai révén a magyar gyerekeknek elsősorban róluk szóló, a magyar kultúrában, környezetben, élményekben gyökerező műsorokat készítsen. Kiemelten fontosnak tartják, hogy műsorai révén az MTV Rt. ráerősítsen az iskolai oktatásban megjelenő – általánosságban elfogadott – értékekre, sőt, ezen felül támogassa a tehetség, a kezdeményezőképesség kibontakozását is.”
A tájékoztatás tartalmazta azt is, hogy az MTV Rt. korszerű, a fiatal nézők figyelmét megragadni képes műsorok létrehozására és sugárzására törekszik. Az illetékes szerkesztőség számos – a kiskorúak testi, lelki és erkölcsi fejlődését, érdeklődését szolgáló, ismereteit gazdagító műsorszámokkal kapcsolatos – terve, elképzelése mellett „szembe kell nézni azzal a ténnyel is, hogy a gyerek- és ifjúsági műsorok drágák: a felnövekvő generációk vizuális kultúráját meghatározó műsorokon nem lehet takarékoskodni, ezeknek képileg igényesnek és a fantázia működését elősegítőnek kell lenniük. Pénz hiányában azonban egyetlen felelős szerkesztői, műsorkészítői hozzáállás lehetséges: a rendelkezésre álló kevés anyagi eszközből inkább kevesebb, de némiképp igényesebb műsor készül.”
Az MTV Rt. elnöke arra a kérdésre, miszerint „miként teljesülnek az MTV Rt. KMSZ-ében foglalt, kiskorúakkal kapcsolatos kötelezettségei?”, a következőket válaszolta: „Előre kell bocsátani, hogy az MTV Rt. KMSZ-e jól tükrözi a magyar társadalomnak, azon belül kiemelten a politikának a gyerekekkel és a fiatalokkal kapcsolatos általános gyakorlatát: a Társadalomintegráció fő témái között a tizenhatból a tizedik a gyerekekre és fiatalokra vonatkozó passzus, a Műsorszolgáltatás tíz pontja között pedig a kilencedik helyen szerepelnek a kiskorúakkal kapcsolatos kötelezettségek (ennél hátrább már csak a fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatos kötelezettségek sorolódtak, előttük szerepeltek viszont a körzeti adások, a nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint a vallások). Teljesen egyértelmű, hogy az MTV Rt. KMSZ-e nem televíziós szakmai, hanem »külső« szempontok alapján foglalkozik a gyermek- és ifjúsági nézői rétegekkel. Az MTV Rt. jelenleg a KMSZ. I./9./b-d. pontjainak maradéktalanul eleget tesz. A KMSZ. I./9./a. pontjával kapcsolatban el kell ismerni, hogy – elsősorban külső körülmények, nevesítve: elégtelen költségvetési források miatt – csak részlegesen teljesíti kötelezettségét.”
Az MTV Rt. elnöke részletesen ismertette a 3–18 éves korosztálynak szóló műsoraikat, valamint statisztikai adatokkal alátámasztva bemutatta, miként változott a gyermek- és ifjúsági műsorok aránya a műsorstruktúrában. Ez ugyan mindössze a műsoridő mintegy 5%-a, valójában a 2005. évi műsorstruktúra-váltás óta emelkedő arányt mutat.
Az MTV Rt. elnöke a gyermek- és ifjúsági korosztálynak megfelelő időpontra vonatkozó kérdésre az alábbiakat válaszolta: „A hazai és nemzetközi gyakorlat egyaránt azt mutatja, hogy a gyermek- és ifjúsági műsorok számára a következő időpontok a legalkalmasabbak: hétköznap délután 15.00 és 18.00 óra között, a hétköznap kora esti időpont (18.30), valamint a hétvége reggel és délelőtt (07.00-től 10.00-ig, 11.00-ig), illetve a késő délután, kora este (17.00 és 19.00 óra között). Szakmai szempontból természetesen a legfontosabb a hétvége lenne, a szombat és vasárnap reggeli műsorsávban azonban jelenleg – a Közalapítvány Kuratóriuma által megkötött szerződés alapján – politikai műsorszám szerepel.
Az általános helyettes az OBH 4170/2004. számú ügyben megfogalmazottakkal megegyező indokok alapján – mint közszolgáltatást végző szervet – vizsgálta a Magyar Televízió Rt.-t. Ezt követően állapította meg az ombudsman, hogy a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza önmagában az a tény, hogy az ORTT a megkeresésére nem teljes körűen és nem érdemben válaszolt. Arra tekintettel azonban, hogy az MTV Rt. elnökének tájékoztatása alapján vizsgálatát megalapozottan befejezhette, az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság olyan csekély fokú volt, hogy a további vizsgálatot ez irányban, valamint az ombudsmani intézkedést mellőzte.
Az általános helyettes abból indult ki a következőkben, hogy az MTV Rt. elnöke válaszában maga is elismerte, hogy – elsősorban az elégtelen költségvetési források miatt – a KMSZ-ben foglalt kötelezettségét nem teljesíti, a „szakmai szempontból legfontosabb” hétvégi időpontokban nem tud gyermek- és ifjúsági műsorokat közzétenni.
Az Alkotmány 16. §-a értelmében „a Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit”. Az Alkotmány azonban nem határozza meg a 16. § alapján szükséges védelem és gondoskodás jogintézményeit és mértékét. „Az alkotmányi előírások megvalósítása – számos feltételtől függően – változó és folyamatos törvényhozási, kormányzati, önkormányzati és társadalmi feladat ... a törvényi intézkedéseknek széles skálája van, s a különböző szabályozási módok közül a jogalkotó – az Alkotmány rendelkezéseit tiszteletben tartva – szabad belátása szerint választhat” (422/B/1991. AB határozat). Az Alkotmánybíróság tehát nem ismeri el alapjogként az Alkotmány 16. §-ában foglalt tételt, hanem azt államcélnak tekinti, ekként önmagában az Alkotmány 16. §-ával összefüggő visszásságról nem beszélhetünk. Nem mellékes azonban, hogy a jogalkotó, valamint az egyes állami szervek a Médiatörvényben, valamint a KMSZ-ben meglehetősen pontosan meghatározták, hogy mi módon kell(ene) az MTV Rt.-nek e kötelezettségét teljesítenie. Az ombudsmani vizsgálat kulcskérdése azonban nem az volt, hogy tulajdonítható-e bármilyen kötelező erő az Alkotmány 16. §-ának, hanem az volt, hogy van-e alkotmányjogi relevanciája annak, ha egy szerv bármilyen okból nem valósítja meg a jogalkotó által „aprópénzre váltott” államcélokat, vagyis a megvalósítás mikéntjét részletező szabályokat – bármely okból – nem teljesíti.
Ezen kérdés tisztázásában pedig mellékes, hogy alapjog vagy valamely államcél megvalósítására irányuló szabály, esetleg azokkal csak távoli kapcsolatban álló szabály teljesítése marad-e el: a végrehajtásra irányuló jogszabályban megállapított kötelezettség teljesítésének elmaradása objektíve alkalmas arra, hogy a jogállamiság elvével, valamint az abból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozzon.
Ezen túlmenően az Alkotmány 67. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. A gyermek gondoskodáshoz való joga azonban nem kizárólag a szociális gondoskodást jelenti, hanem azon messze túlmutat. Gyermekeink megfelelő fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy igényes, a 21. század audiovizuális technikájára és a globalizáció kihívásaira választ adó, nemzeti kultúránk értékeit figyelembe vevő gyermek- és ifjúsági műsorok kerüljenek a médiába. Ennek hiányában, ugyanis gyermekeink (és az eljövendő generációk) behozhatatlan (gazdasági és társadalmi) hátrányba kerülnek azon kortársaikkal szemben, akiknek megadatik, hogy ilyen műsorok befogadói (nézői) legyenek.
Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy mindebben az elektronikus médiumoknak, mindenekelőtt pedig a közszolgálati televízióknak és rádiónak kiemelkedő szerepe és felelőssége van, melynek azonban kellő forrás hiányában nem, vagy csak igen csekély arányban tudnak eleget tenni. Mindezt az ombudsman úgy foglalta össze, hogy a feladat megjelölését nem kísérte az annak megfelelő források hozzárendelése.
Az előzőekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy mivel az MTV Rt. – döntően költségvetési okokból – a szakmailag indokoltnak tartottnál kevesebb gyermekműsort készít, a jogállamiság elvével, az abból következő jogbiztonság követelményével, valamint a gyermek gondoskodáshoz való jogával, és az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségével összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza.
A vizsgálatnak még érintőlegesen sem volt célja az MTV Rt., valamint a Közalapítvány jogrendszerben elfoglalt helyének elemzése. Nem tekinthetett el az ombudsman azonban attól, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy – amint azt az MTV Rt. elnökének válasza is kiemelte – a gyermekek szempontjából kiemelkedő jelentősége van a hétvégi délelőtti műsoridőnek. Az MTV Rt. ebben az időszakban azonban nem sugároz gyermekeknek szóló műsorszámot, annak ellenére, hogy az MTV Rt.-t KMSZ-éből eredő kötelezettség terheli arra, hogy műsorszolgáltatása során rendszeresen és számukra kedvező időpontban programot biztosítson a gyermek- és ifjúsági korosztályok részére. Azzal, hogy az MTV Rt. ezen kötelezettségét megszegi, ugyancsak a jogállamiság elvével, az abból következő jogbiztonság követelményével, valamint a gyermek gondoskodáshoz való jogával, és az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségével összefüggő visszásság közvetlen veszélye keletkezik.
Az ombudsman megállapította azt is, hogy az ORTT kezelésében álló Műsorszolgáltatási Alap – a honlapján található információk szerint – 2003. évben kettő; 2005. évben pedig egy pályázatot írt ki. Ezen pályázatok eredményeként összesen 16 pályázati kérelem részesült támogatásban. Az általános helyettes szerint a magyarországi televíziózásban bemutatott gyermek- és ifjúsági műsorok számához képest a támogatott műsorszámok aránya alacsony. Amint az a jelentés III. pontjából is kitűnik, kiemelkedő jelentőségűnek tartaná, hogy színvonalas és korszerű gyermek- és ifjúsági műsorok készüljenek valamennyi műsorszolgáltató, így az MTV Rt. adásaiba. Sajnálatos módon erre nem pusztán a műsorszolgáltatók forrásai nem elegendőek, hanem az Alap – költségvetésének korlátai miatt – sem tud elegendő támogatást nyújtani. Ez a – döntően pénzügyi okokra visszavezethető – helyzet szintén alkalmas tehát arra, hogy a gyermek gondoskodáshoz való jogával, és az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségével összefüggő visszásságot okozzon.
Az általános helyettes korábban már több jelentésében tett javaslatot a médiatörvény módosítására. Tekintettel arra, hogy azokat jelen jelentés is alátámasztja, a törvény módosítására irányuló korábbi javaslatait változatlanul fenntartotta.
Jelen jelentésére hivatkozva javasolta pénzügyminiszternek, hogy vizsgálja felül a közszolgálati műsorszolgáltatók finanszírozásának rendszerét annak érdekében, hogy azok maradéktalanul elláthassák törvényi kötelezettségüket.
Az ombudsman kezdeményezte az ORTT-nél, úgy is, mint a Műsorszolgáltatási Alap kezelőjénél, hogy vizsgálja meg, miként lenne biztosítható, hogy az MTV Rt. a Médiatörvényből és a KMSZ-ből eredő, gyermekeknek és az ifjúságnak szóló műsorok készítésével, illetve adásba kerülésével kapcsolatos kötelezettségét teljesíteni tudja, az ehhez szükséges intézkedéseket pedig tegye meg.
Ugyancsak kezdeményezte a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumánál, hogy vizsgálja meg, miként lenne biztosítható, hogy hétvégén, a délelőtti műsorsávban gyermekeknek szóló műsorszámokat is bemutathasson az MTV Rt.
Budapest, 2006.
Takács Albert sk.
OBH 2503/2006.
Rövidített jelentés a délutáni televíziós talk-showk szereplői jogainak érvényesüléséről
Az elmúlt években több olyan beadvány érkezett az általános helyetteshez, melyben a panaszosok az RTL-Klub Mónika Show, továbbá Balázs Show című műsorszámai előkészületeit, felvételeit, valamint a műsorszolgáltató eljárását sérelmezték. A panaszosok előadták, hogy a felvételeket megelőző tárgyalások és tájékoztatás során megtévesztették őket, a felvételek során pedig olyan helyzetbe hozták őket, amelyet megalázónak éreztek.
Az egyik beadvány szerint a műsornak más volt a témája, mint amire a kiskorú panaszos jelentkezett (és amihez a törvényes képviselője is hozzájárult). A kiskorú panaszos sérelmezte továbbá, hogy a felvétel alatt az édesanyja nem lehetett jelen. A panaszos és törvényes képviselője a felvételt követően kifogásait eljuttatta a szerkesztőségbe, ennek ellenére a felvételek adásba kerültek.
Egy másik ügyben a panaszos a helyi önkormányzat jegyzőjét kérte, hogy kezdeményezze intézkedésemet. A beadvány szerint az RTL-Klub munkatársa telefonon megkereste, és rá akarta bírni arra, hogy szerepeljen egy műsorban, ahol a magánéletét a nyilvánosság elé tárja. A panaszos évek óta rettegésben él, mivel volt férje a válás óta zaklatja őt és nyolcéves kislányukat. Kénytelen belenyugodni ebbe a helyzetbe. Kálváriáját szinte az egész város ismeri. Mindezt tetézte az említett televíziós csatorna tolakodó magatartása. Az RTL-Klub megfenyegette az asszonyt, hogy ha nem jelenik meg a felvételen, kizárólag a férj verzióját fogja megismerni a közönség, az pedig lejárathatja őt ország-világ előtt.
Egy harmadik ügyben értelmi fogyatékos, rokkantnyugdíjas panaszos azt sérelmezte, hogy a Balázs Show 2004. március 1-jei felvétele előtt nem tájékoztatták a műsor tartalmáról, a műsorban egy női szereplő azt állította, hogy ő bezárta egy lakásba, nem engedte el, és szexuálisan zaklatta, továbbá, hogy ő bűnöző. A panasz tartalmazta azt is, hogy őt a felvétel során a közönség soraiból valaki fejbe vágta. A panaszos állítása szerint csak azzal a feltétellel engedték el a felvételről, hogy a megállapodást aláírja. A panaszost ezt követően az utcán egy ismeretlen személy bántalmazta, ezért a rendőrségen feljelentést tett. A panaszos később kérte a szerkesztőt, hogy az a felvétel – amelyen megrágalmazták – ne kerüljön adásba, de a szerkesztő tájékoztatta őt arról, hogy a felvételek elkészültek, és amiért büntetőfeljelentést tett, a felvételek adásba is kerülnek.
A negyedik beadvány szerint a panaszost a Mónika Show-ba azzal az indokkal hívták be élettársával, hogy a roma és magyar párok párkapcsolatáról fogják őket kérdezni, ezzel szemben élettársa és annak – panaszost rendszeresen zaklató – korábbi partnerének kapcsolatáról szólt a műsor. A panaszos és élettársa a felvétel helyszínén szóban és írásban, azt követően pedig jogi képviselő útján írásban kezdeményezte, hogy a műsor ne kerüljön adásba, mert ők ilyen témájú műsorban nem kívántak szerepelni. Kérésüket a műsor készítői és a műsorszolgáltató jogi képviselője is elutasította, a felvételek adásba kerültek.
Több panasz kitért arra is, hogy ha a panaszosok korábban tudomást szereztek volna a műsor valós témájáról, abban nem kívántak volna részt venni, és arra is, hogy nem állt módjukban megakadályozni az adott műsorszám adásba kerülését. (Ez utóbbi oka egyrészt, mert a műsorszolgáltatók, illetve a műsorszám készítői 1 000 000 Ft mértékű kötbért, valamint az újragyártással kapcsolatban felmerülő káruk érvényesítését helyezték kilátásba.)
Az egyedi panaszokhoz hasonló eseteket bemutató beadványokkal fordult az ombudsmanhoz az ORTT egy tagja is, aki a panaszosokon túl az ORTT hasonló ügyekben folytatott gyakorlatát sérelmezte. Az általa leírt esetek szerint a műsort gyártó cég megtévesztette, vagy nem megfelelően tájékoztatta a szereplőket.
Az általános helyettes a jogállamiság elve, és az abból következő jogbiztonság követelménye, az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettsége, az emberi méltósághoz valamint a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga sérelmének, illetve közvetlen veszélyének gyanúja miatt indított vizsgálata során megkereste az ORTT elnökét és tájékoztatást kértem az RTL-Klub vezérigazgatójától is.
Az ORTT elnöke arról az ORTT 2160/2005. (X. 19.) számú határozatával elrendelte három ügyben a műsorszámok tartalmi vizsgálatát. Figyelemmel arra, hogy valamennyi ügy tényállása nagyon hasonló volt, öt panasz vizsgálatát az ombudsman felfüggesztette. Az ORTT elnökétől kapott válasz után elrendelte a panaszok további vizsgálatát.
Az OBH 2339/2003. számú (új száma OBH 2506/2006.) ügyben a 2003. április 18-i megkeresésében az ombudsman kérte az ORTT-t, hogy hatáskörében a Mónika Show 2003. március 16-i felvételét sérelmező panaszt vizsgálja meg, és ennek eredményéhez képest a sérelem elhárítására soron kívül intézkedjen. Azt is kérte, hogy a vizsgálat eredményéről – ezen belül a konkrét ügyről – és tett vagy tervezett intézkedésükről 30 napon belül tájékoztasson. Kérte, hogy a tájékoztatás térjen ki arra is, hogy a szerkesztőség mulasztott-e, amikor a panaszosok írásbeli tiltakozására nem reagált. A megkeresés tartalmazta továbbá, hogy a panaszosokkal soron kívül közöljék, milyen jogvédelmi eszközök állnak rendelkezésükre, ideértve a felvétel megsemmisítését, az adás megakadályozását is. Végül kértem, hogy ha az ügyben az ORTT Panaszbizottsága jogosult eljárni, a panaszt oda is továbbítsák.
Az RTL-Klub arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy a panaszosok hozzájuk is eljuttatták hasonló tartalmú levelüket, és megvizsgálták az esetüket. A panaszost szereplésre nem kényszerítette senki, a felvétel közben a panaszos fel is állt és kisétált a stúdióból, majd magától, minden kényszer ellenére visszajött és folytatta a szereplést.
A megkeresésre az ORTT-től huzamosabb ideig nem érkezett válasz, ezért 2005. május 12. napján ismételten kértem, hogy korábbi megkeresésemet 15 napon belül teljesítsék.
Ismételt megkeresésre – a határidőt jelentősen túllépve – 2005. június 6-án kelt levelében az ORTT főigazgatója arról tájékoztatott, hogy az ügyben az RTL Klubtól kértek információt, amint az rendelkezésükre áll, haladéktalanul megküldik válaszukat. Tájékoztatott arról is, hogy korábbi megkeresésem „sajnálatos adminisztrációs hiba miatt nem került feldolgozásra”.
Az általános helyettes 2005. július 26. napján több ügyben is megkereste az ORTT elnökét. Kérte, hogy a korábbi megkeresésre válaszát – a szoros tárgybeli összefüggés ellenére – soron kívül, és nem az újabb megkeresésre adott válasza részeként küldje meg.
Az ORTT elnöke a kérést nem külön, hanem a több ügyet érintő megkeresésemre adott válaszában teljesítette. Ebben kifejtette, hogy a panaszos ügyében az ORTT „megkereste az M-RTL Rt.-t, amely 2005. június 22-én kelt válaszához mellékelte az IKO Production Kft. tájékoztatását”, az ORTT „2005. július 25-től augusztus 19-ig nyári ülésezési szüntetet tartott, így a folyamatban lévő ügyek intézése némiképp hosszabb időt vesz igénybe, mint általában.”
Az ORTT a megkeresés alapján közigazgatási eljárást indított az OBH 2339/ 2003., az OBH 1044/2005. és az OBH 3352/2005. számú panaszok alapján, ennek eredményeként 2470/2005 (XI. 30.) sz. határozatában a következőket állapította meg:
– az OBH 1044/2005. számú ügyben készült felvétel nem került adásba, így az ORTT az eljárást megszűntette.
– az OBH 2339/2003. és az OBH 3352/2005. számú ügyekben az ORTT „azt az álláspontot alakította ki, hogy a műsorszámokkal a műsorszolgáltató nem sértette meg a Médiatörvény rendelkezéseit, így a közigazgatási eljárást megszüntette.”
Az ORTT elnökétől kapott tájékoztatás szerint az ORTT-hez, valamint Panaszbizottságához a Mónika Show-val kapcsolatban több panasz érkezett. Ezekben a panaszosok (köztük a szereplőkön kívül egy városi gyámhivatal vezetője) a műsorkészítők – a már leírtakhoz nagymértékben hasonló – megtévesztő magatartását, valamint a felvételen történő részvételre való rábírás érdekében tanúsított eljárását (zaklató, illetve fenyegető telefonhívások SMS-ek) sérelmezték. Az utóbbi esetben az ORTT – hatásköre hiányában – nem indított eljárást. A Mónika Show miatt korábban érkezett beadványok alapján a műsorszolgáltatóval konzultált.
Az OBH 3166/2004. számú ügyben a Mónika Show főszerkesztője arról tájékoztatott, hogy a panaszos „2004. április 5-én levelet írt a társaságnak azzal, hogy megkeresték őt a kollégák, és felkérték, hogy szerepeljen a Mónika Show c. műsorban. A hölgy leírta levelében, hogy ő visszautasította a felkérést. A kollégák ezt már akkor tudomásul vették, amikor a hölgy szóban jelezte ezt, épp ezért semmilyen hozzátartozója nem lett meghívva a műsorba. Senki nem beszélt tehát a hölgyről távollétében sem. A hölgy levelét azért furcsállják, mert már a szóbeli beszélgetésekkor egyértelmű volt kollégáik számára, hogy nem kíván szerepelni, és ezt jelezték is a hölgynek. A főszerkesztő az ombudsmannak írt levelében azt is kifejtette, hogy a műsor készítői munkájuk során kiemelt figyelmet szentelnek a személyhez fűződő jogok, így különösen a becsület és az emberi méltóság védelmére, ezért nem ért egyet a panaszos műsorkészítést kifogásoló nyilatkozatával. Az RTL-Klubtól kapott tájékoztatás szerint a Mónika Show nem közszolgálati műsorszám.
Az általános helyettes vizsgálata során tanulmányozta több sajtószervnek a panaszokhoz hasonló ügyeket feldolgozó tudósításait, riportjait is.
I. Az általános helyettes először azt vizsgálta meg, hogy az RTL-Klub eljárására, döntéseire, vagy ezek elmaradására kiterjed-e az ombudsman vizsgálati jogosultsága. Az RTL-Klub Mónika Show című műsora nem minősül közszolgálati műsorszámnak, vagyis jelen ügyben nem volt hatásköre az RTL-Klub eljárásának vizsgálatára. A műsort gyártó cég ugyancsak nem tekinthető közszolgáltatást végző szervnek, így ennek eljárását sem vizsgálhatta az ombudsman.
II. Megállapította viszont, hogy mivel az ORTT a megkeresésére, a biztosított határidőt többször, jelentősen túllépve, ismételt ombudsmani megkeresések ellenére, érdemben csak több mint két és fél év után válaszolt, önmagában a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot eredményezett. Ennek megállapítását annak ellenére nem tartotta mellőzhetőnek, hogy a vizsgált ügyben benyújtott panasz tárgya nem ez volt.
III. Az OBH 4247/2003. sz. – az ORTT korábbi elnökének beadványa alapján indult – ügyben az országgyűlési biztos a következőket állapította meg: „előfordult azonban olyan eset is (2002. január 10-i határozat), amikor a »Bár« című műsor kapcsán a médiatörvény 3. § (2) bekezdése – mely szerint a műsorszolgáltató köteles tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat – alapján került megállapításra a jogsértés. Ez a döntés kifejezetten az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben vizsgálta a műsorok tartalmát. Megállapította, hogy »a szereplők az alapvető és személyhez fűződő jogaik olyan nagy részéről mondtak le, hogy ezáltal a műsorkészítők eszközeivé kommercializálódtak.« A határozat szerint a műsorkészítő megsértette a szereplők emberi méltóságát, és ezzel társadalmi érdeket veszélyeztetett. Az ORTT megállapította, hogy a szereplőkkel előzetesen aláíratott szerződésben a szereplők széles körben voltak kötelesek alapvető jogaikról lemondani, és nem hívták fel figyelmüket a lehetséges súlyos hátrányokra. Kifogásolta azt is, hogy a szerkesztők – a felelősséget az önrendelkezési jogra hivatkozással magukról elhárítva – az egyik szereplő kifejezett kérése ellenére őt megalázó helyzetben mutatták be. Egyetértett azzal a Testület, hogy az önrendelkezési joga alapján mindenki szabadon dönthet arról, hogy mely alapvető jogáról mond le, azonban úgy ítélte meg, hogy a személyi szabadság határait túllépve a szereplők eszközzé váltak a műsorkészítő kezében.”
Az általános helyettes szerint a jelen vizsgálat érintett műsorszámok esetén az ORTT idézett döntése követhető, sőt követendő lett volna.
Az egyén önrendelkezési joga az emberi méltósághoz való alkotmányos jog része. A műsorszolgáltatók eljárása során az eljárásban részt vevő magánszemélyek önrendelkezési jogának megfelelő védelmet kell kapnia a műsorszolgáltatókkal szemben, azokkal a megszorításokkal, amelyek az eljárás jellegéből következnek. Ebből fakadóan a műsorszolgáltatót az a kötelezettség terheli, hogy működése során az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett járjon el, és senkinek ne okozzon indokolatlan hátrányokat. Ez következik a médiatörvény 3. § (2) bekezdésében foglalt, a műsorszolgáltatót terhelő kötelezettségből is.
Az ombudsman már az OBH 4811/2004. számú jelentésében hivatkozottakkal összhangban kifejtette, hogy a panasszal érintett esetekben bárki számára megállapítható volt a szereplők személye, ezzel a felvételek egyedivé váltak. Nem volt azonban kizárható, hogy a szereplők hozzájárulása nem volt önkéntes, hozzájárulásuk megadása más helyzetre vonatkozott, esetleg a szereplőknek megközelítőleg pontos ismereteik nem is voltak a megállapodás tartalmáról, valamint az abban kikötött jogkövetkezményekről.
Több esetben az is egyértelműen megállapítható volt, hogy a panaszosok írásbeli nyilatkozatban kifejezetten visszavonták hozzájárulásukat, ennek ellenére adásba kerültek a felvételek. Ez fogalmilag sértette az emberi méltósághoz, valamint az abból következő önrendelkezési jogot. A műsorszámok emberi méltóságot sértő jellegét azonban nem vette figyelembe az ORTT akkor, amikor közigazgatási eljárásában azt állapította meg, hogy a műsorszolgáltató nem sértette meg a médiatörvény rendelkezéseit. Az ombudsman szerint a műsorszámok ennyire nyilvánvalóan emberi méltóságot sértő jellege önmagában alkalmas lett volna arra, hogy az ORTT a médiatörvény 3. § (2) bekezdésében foglaltak megsértését megállapítsa. Az ORTT azzal, hogy közigazgatási eljárása során nem vizsgálta, illetve nem volt figyelemmel arra, hogy a panaszosok kifejezetten visszavonták korábbi hozzájárulásukat, a jogbiztonság követelményével, az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségével, valamint az emberi méltósághoz, illetve az abból fakadó önrendelkezéshez való joggal összefüggő visszásságot okozott.
Az általános helyettes már több jelentésben is kifejtette, hogy az alapjogok megsértését semleges vagy pozitív színben feltűntető műsorszám súlyos morális bizonytalanságot kelthet a kiskorúakban. Az ilyen tartalmat is bemutató műsorokat a közzététel előtt a műsorszolgáltatóknak kell megfelelően klasszifikálni. Azokat az eseteket pedig, amelyekben a megfelelő minősítésre nem (esetleg nem megfelelően) került sor, vagyis amikor a műsorszám nem a megfelelő jelzéssel, nem a megfelelő időpontban került közzétételre – az erőszakhoz, illetve a szexualitáshoz hasonlóan –, a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogának érvényesülése érdekében az ORTT-nek felügyeleti és ellenőrzési jogkörében vizsgálnia kell.
Az ORTT a vizsgált műsorszámok tartalmi elemzése során azzal, hogy nem vette figyelembe, hogy a műsorszámok az emberi méltósághoz való jog megsértését semleges színben tüntették fel (ilyen a felvétel érintett tiltakozása ellenére történő bemutatása), a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásságot okozott.
V. Amennyiben az ORTT azt tapasztalja, hogy a műsorszolgáltató a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására alkalmas műsorszámot (és annak műsor-előzetesét) nem a megfelelő idősávban, illetve az előírt jelzések feltűntetése nélkül tett közzé, az ORTT-nek következetesen fel kell lépnie a jogsértő állapot megszüntetése, a további jogsértés megelőzése érdekében. Ennek során olyan szankciókat kell alkalmaznia, amelyek mind a generális prevenciót (vagyis hogy valamennyi műsorszolgáltatót visszatartsa a jövőbeni jogsértéstől), mind a speciális prevenciót (a jogsértőt visszatartsa egy eseteleges újabb jogsértéstől) képesek megvalósítani.
Korábbi jelentéseiben az ombudsman már megállapította, hogy az ORTT által alkalmazható szankciórendszer, illetve az alkalmazott szankciók nem alkalmasak arra, hogy a műsorszolgáltatókat a médiatörvényben, valamint a műsorszolgáltatási szerződésben foglalt kötelezettségek maradéktalan teljesítésére kényszerítse. Az ORTT által kezdeményezett konzultáció – amellett hogy annak átütő eredményeiről nem kaptam tájékoztatást – ezt tovább rontotta. (Nem teljesen mellékesen: a „konzultáció” meglehetősen nehezen tekinthető hatósági eljárásnak, sokkal inkább emlékeztet a közigazgatási szerződés történeti kialakulásának legkorábbi (külföldi) szakaszában folytatott egyeztetésekre. Mindez pedig alátámasztja a közjogtudomány azon álláspontját, miszerint a műsorszolgáltatási szerződés közigazgatási (bár nem hatósági) szerződés.)
Az ombudsman arra is felhívta már a figyelmet, hogy amint azt az Alkotmánybíróság a 72/1995. (XII. 15.) AB határozatában is kifejtette, „az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállam fogalmának egyik feltétlen ismérve a jogbiztonság. A jogbiztonságnak viszont elengedhetetlen követelménye, hogy a jogalkalmazói magatartás – adott esetben: az államigazgatás és az önkormányzat döntési feladat- és hatáskörébe tartozó ügy törvényi szabályozás szerinti elintézésének időtartama – előre kiszámítható legyen. A közigazgatásnak ugyanis alkotmányos kötelessége, hogy hatáskörét gyakorolja, azaz illetékességi területén a hatáskörébe utalt ügyben az erre megszabott idő alatt érdemi döntést hozzon.” Ezekre tekintettel vizsgálata során is megállapította az ombudsman, hogy az ORTT alkotmányos kötelezettségét nem teljesítette (objektív alapjogvédelmi kötelezettség) a gyermek fejlődésének védelme érdekében, vagyis nem, illetve nem megfelelően járt el azokban az ügyekben, melyekben a szereplők visszavonták ugyan hozzájáruló nyilatkozatukat, mégis adásba kerültek a velük készült felvételek. Az ORTT ezen mulasztásával ugyancsak az emberi méltósághoz való joggal, valamint a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásságot okozott.
A médiatörvény rendelkezései nemcsak megengedik, hanem elő is írják az ORTT számára az eljárást és a meghatározott hátrányok alkalmazását. A vizsgált esetek közül azonban csak néhányban állapította meg az ORTT a Médiatörvény valamely rendelkezésének megsértését, azonban azokban is – meglátásom szerint – meglehetősen aránytalan szankciót alkalmazott. Az ORTT eljárási kötelezettségének nem tett eleget akkor, amikor a műsorszolgáltatóval a szereplői megállapodások tartalmáról pusztán konzultációt kezdeményezett, és nem alkalmazott szankciót. Az a körülmény, hogy az ORTT nem minden törvénysértés esetén járt el, továbbá szankcionálási gyakorlata során nem értékelte az összes törvénysértést és szerződésszegést, a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott.
VI. Az ombudsman megállapította, hogy a felvételen való részvételre történő rábírás vizsgálatára nem rendelkezik hatáskörrel, mert az nem hatóság, vagy közszolgáltatást végző szerv eljárása során történt. Az ORTT is helytállóan állapította meg hatásköre hiányát ebben a kérdésben, ugyanis a sérelmezett magatartást nem a műsorszolgáltató fejtette ki. Ezért ezzel összefüggésben jelentés nem tartalmaz megállapításokat.
Az általános helyettes kezdeményezte az ORTT-nél, hogy a jövőben – arra jogosult által előterjesztett panasz alapján a médiatörvény 3. § (2) bekezdésének rendelkezésére figyelemmel – hatósági ellenőrzési jogának gyakorlása során minden indokolt esetben érdemben vizsgálja meg, hogy a műsorszolgáltató tiszteletben tartja-e a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sérti-e az emberi és a törvény által védett személyiségi alanyi jogokat. Ezen kívül minden olyan ügyben gyakorolja hatáskörét, amelyben felmerül annak gyanúja, hogy a műsorszolgáltatók megsértették a médiatörvény rendelkezéseit. Minden esetben, amikor megállapítja a médiatörvény megsértését vagy szerződésszegést, a speciális és generális prevenció megvalósulása érdekében, alkalmazzon a jogsértés súlyának megfelelő, arányos szankciót.
Budapest, 2006.
Takács Albert sk.
OBH 4027/2006.
Rövidített jelentés a végrehajtók által a zálogjogosultak bekapcsolódására vonatkozó szabályok alkalmazása során követett gyakorlatról.
Az országgyűlési biztoshoz több panasz érkezett, amelyek – valamint a jogszabályok gyakorlati alkalmazásának tanulságai – alapján felvetődött, hogy a zálogjogosult végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódását szabályozó jogszabályi rendelkezések gyakorlatban való érvényesülése során a tulajdonhoz való jog, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérülhet, ezért a biztos hivatalból indított vizsgálatot. Ennek során megkereste a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát az önálló bírósági végrehajtók általános gyakorlatáról, és a kamara szakmai álláspontjáról tájékoztatást kérve.
A kamara szerint a gyakorlat szükségessé tette a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvénynek (Vht.) a zálogjogosultak végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódására vonatkozó szakaszai felülvizsgálatát. Álláspontjuk szerint a zálogjogosult értesítése nem a foglalás, hanemcsak az ingatlan becsértékének megállapításával egyidejűleg lenne indokolt. Meggyőződésük, hogy a változtatással a végrehajtási kényszer arányos és fokozatos alkalmazásának alapelve jobban érvényesülhet.
Az OBH 1953/2006. számú ügyben a zálogjogosult bekapcsolódása vezetett a tartozás összegének oly nagyságú növekedéséhez és az adós helyzetének kilátástalanná válásához, amely végül az ingatlan árverési értékesítését eredményezte. A végrehajtó a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján volt köteles így eljárni. A bírósági végrehajtás célja, hogy a jogot, az ennek megfelelő jogi szankciót a kötelezettel szemben kényszerrel is érvényre juttassa. Ez a szankció rendszerint a kötelezettség teljesítésére, a követelés kielégítésére, kivételesen a későbbi teljesítés biztosítására irányul. Az eljárásban általában vagyoni kényszer, kivételesen személy elleni kényszer kerül alkalmazásra. A Vht. 1. §-a szerint: „A bíróságok és a jogvitát eldöntő más szervek határozatait, továbbá egyes okiratokon alapuló követeléseket bírósági végrehajtás útján, e törvény szerint kell végrehajtani.”
Az Alkotmánybíróság 46/1991. (IX. 10.) AB határozatában kifejtette, hogy a bírósági határozatok tiszteletben tartása, a jogerős bírósági döntések teljesítése – akár jogszerű kényszerítés árán is – a jogállamisággal kapcsolatos alkotmányos értékekhez tartozik. A végrehajtási eljárásban már nem – a mindenkit megillető – alkotmányos személyi jogokat kell elvont módon védeni, hanem az „ártatlanságában” a megelőző eljárás során megcáfolt jogsértővel szemben kell konkrét törvényes kényszerítő eszközöket alkalmazni. Ha ugyanis a végrehajtási rendszer gyenge és könnyen kijátszható, ez óhatatlanul a bírósági határozatok lebecsüléséhez, jogbizonytalansághoz, a jogtudat romlásához, a jogállamiság sérelméhez vezet. Az ilyen veszély leküzdése nyilvánvalóan mind állampolgári, mind társadalmi, mind pedig állami szempontból alkotmányos érdek. A bírósági ítéletek és más bírósági határozatok végrehajtásakor nem lehet ugyanis feltételezni, hogy az adós először akkor szerezne tudomást a követelésről, amikor a végrehajtó a lakásán megjelenik. A tipikus esetben az adós már a keresetlevél, fizetési meghagyás kézbesítése során értesül a vele szemben fennálló követelésről. A bírósági eljárásban részt vehet, védekezhet, bizonyítási indítványt terjeszthet elő stb. Az adósnak módjában áll az önkéntes teljesítés is. Ha mégsem teljesít, kiszolgáltatottnak, ártatlannak, emberi méltóságában sértett személynek semmiképpen nem lehet őt tekinteni. Sőt kifejezetten hitelezővédelmi és általános jogállamisági érdeket szolgál az a rendelkezés, hogy a végrehajtó újabb, az önkéntes teljesítésre felhívó felesleges felszólítást már nem küld az adósnak, hanem megjelenik a lakásán és a követelés fejében lefoglalja ingóságait. Az alkotmányos rend védelme a végrehajtási eljárás e fázisában éppen a jogszerű kényszerintézkedések hatékony alkalmazásával érvényesül.
A biztos megállapította, hogy a bírósági végrehajtásban érvényesülniük kell az Alkotmányban megfogalmazott alapelveknek, az igazságszolgáltatás alapelveinek, valamint – a Vht. 9. §-ának utaló szabályára is tekintettel – a polgári eljárás alapelveinek is. Végezetül a bírósági végrehajtási eljárásnak vannak nevesített sajátos alapvető jogelvei, mint például az arányosság és fokozatosság elve (Vht. 7. §). A Vht. alapvető rendelkezései előírják a végrehajtási kényszer arányos és fokozatos alkalmazását. Ezek szerint – ha azonnali beszedési megbízás alkalmazásának lehetősége nem állt fenn – ez azt jelenti, hogy a bírósági végrehajtás során a pénzkövetelést elsősorban az adós munkabéréből, egyéb járandóságából, illetőleg a pénzintézetnél kezelt, őt megillető összegből kell behajtani. Ha azonban előre látható, hogy a munkabérre vagy a pénzintézetnél kezelt összegre vezetett végrehajtás viszonylag rövid időn belül nem vezet eredményre, az adós bármely vagyontárgya végrehajtás alá vonható. A lefoglalt ingatlant csak akkor lehet értékesíteni, ha a követelés az adós egyéb vagyontárgyaiból nincs teljesen fedezve vagy csak aránytalanul hosszú idő múlva elégíthető ki (Vht. 7. §). Ugyanakkor figyelembe kell venni a végrehajtást kérő rendelkezési jogát is, amely szerint a törvény keretei között a végrehajtást kérő rendelkezésétől függ, hogy az adós milyen jellegű vagyontárgyából kívánja követelésének végrehajtását, de a bírósági végrehajtási eljárás folyamán a bíróság a végrehajtási kényszer arányos, illetőleg fokozatos alkalmazása céljából a végrehajtást kérő rendelkezésétől az adós érdekében eltérhet (Vht. 8. §).
A biztos megállapította, hogy jelenleg a kényszer arányos és fokozatos alkalmazásának alapelve csorbát szenvedhet a zálogjogosult bekapcsolódása esetében, és így a tulajdonhoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti a jelenlegi szabályozás. Az erre vonatkozó rendelkezéseket a Vht. több szakaszában határozza meg: 114/A. §, 138/A. §-ától – a 138/B. §-ig, a kielégítést jelzálogjog alapján a Vht. 169. §-ától – a 170. §-ig. E fő szabályok, valamint a bírósági végrehajtási eljárás irányát megszabó többi szabály azt eredményezi, hogy a zálogjoggal biztosított követeléstől (jogosultságtól) eltérő jogalapból származó akár egészen csekély összegű tarozás végrehajtása is eredményezheti az adós tulajdonában álló ingatlan árverési értékesítését. Így amennyiben az adós tulajdonában álló ingatlanra (annak tulajdoni lapjára) az ingatlan-nyilvántartásban jelzálogot jegyeztek be (például bankkal kötött kölcsönszerződés miatt), s valamilyen kisebb összeg (pl. 1-2 havi közüzemi számla, kisösszegű más tartozás) miatt az adós ellen bírósági végrehajtási eljárás indult, a Vht. idézett szakaszai alapján a zálogjogosult is bekapcsolódhat az eljárásba. A hatályos szabályozás szerint a zálogjogosult kérelmére a végrehajtást foganatosító bíróság a soron kívül meghozott végzésével megállapítja a zálogjogosult kielégítési jogának megnyíltát, és engedélyezi, hogy a végrehajtási eljárásba bekapcsolódjék, ha a zálogjoggal biztosított követelés jogalapja és összegszerűsége – önálló zálogjog esetén a jogalap és az összegszerűség – nem vitatott [Vht. 114/A. § (1) bek.]. Amennyiben a bíróság engedélyezte a zálogjogosult bekapcsolódását, akkor a Vht. 114/A. §-ának (10) bekezdése alapján a bekapcsolódó zálogjogosultra a végrehajtási eljárás illetékének és egyéb költségeinek előlegezése és viselése, valamint a jogosultat a végrehajtási eljárás során megillető jogok és kötelezettségek tekintetében a végrehajtást kérőre irányadó szabályokat kell alkalmazni.
A zálogjogosult ilyen esetben végrehajtást kérőként szerepel a továbbiakban a végrehajtási eljárásban, így a zálogjoggal biztosított követelés is esedékessé válik, az „új” végrehajtást kérő (zálogjogosult) jogszerűen követelheti a felé fennálló, eredetileg zálogjoggal biztosított követelést. A tartozás összege ekkor rögtön óriásira nőhet, különösen, ha valamilyen nagyobb összegű lakáshitel miatt került jelzálog az adós ingatlanának tulajdoni lapjára. A behajtandó összeg nagysága miatt, az arányosság és fokozatosság elvét is figyelembe véve, jogszerű lesz az ingatlan árverési értékesítése. Így válhat a kisebb összegű tartozás, mely egyébként esetleg az adós munkabéréből való letiltással is kiegyenlíthető lenne rövid időn belül, az ingatlan elvesztésének okává a zálogjogosult bekapcsolódása miatt.
Ilyen esetben a kisebb összegű tartozás miatt bírósági végrehajtást kezdeményező végrehajtást kérő is kerülhet rosszabb helyzetbe, hiszen elvileg előfordulhat az, hogy a zálogjogosult kielégítése után az ő követelésének behajtására nem marad esély, mivel a Vht. 170. §-a alapján a zálogjogosult „végrehajtást kérőt” kielégítési elsőbbség illeti meg a behajtott összegből, ugyanis a Vht. 170. §-a így rendelkezik: „Ha az ingatlan, továbbá a vízi, illetőleg a légi jármű értékesítéséből befolyt összegből jelzálogjoggal biztosított követelést is ki kell elégíteni, az ilyen követelést a 165. § d)–f) pontjában meghatározott követeléseket megelőzően kell kielégíteni. Jelzálogjoggal biztosított több követelés esetén e követeléseket a jelzálogjogok bejegyzésének sorrendjében kell kielégíteni.” Tehát a zálogjogosultat (vagy zálogjogosultakat) megelőzően csak a végrehajtási költséget, a gyermektartásdíjat, illetve egyéb tartásdíjat, valamint a munkavállalói munkabért és a vele egy tekintet alá eső járandóságot lehet kifizetni (Vht 165. §, Vht. 167. §).
A biztos megállapította, hogy a zálogjogosult végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódására vonatkozó szabályokkal vélte többek között elérhetőnek a jogalkotó, hogy a jogbiztonság érvényesülésének biztosítása érdekében a bírósági végrehajtás eredményessége, hatékonysága növekedjék, a zálogjogosult kielégítési elsőbbsége biztosítva legyen. Azonban a szabályozási logika megbicsaklik, és nem biztosítja a végrehajtási eljárásban követendő alapelv, a fokozatosság és arányosság alapelvének érvényesülését a zálogjogosult bekapcsolódása esetében. Ezzel a Vht. jelenleg hatályos szabályai a tulajdonhoz való joggal, valamint a jogbiztonság elvéből levezetett tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okoznak.
A Kamara véleményére is figyelemmel, az országgyűlési biztos felkérte az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy a Vht. megfelelő módosításának kezdeményezésével orvosolja a fennálló alkotmányos visszásságot. Terjesszen elő olyan jogszabály-módosítási javaslatot, amely úgy módosítja a Vht. zálogjogosult bekapcsolódására vonatkozó szabályait, hogy a zálogjogosult értesítése csak akkor történjen meg, ha az arányosság és fokozatosság elvének megfelelően foganatosított korábbi végrehajtási cselekmények (letiltás, ingóvégrehajtás stb.) nem vezettek eredményre és az adós ingatlanának árverésével összefüggésben az ingatlan becsértékének megállapítására és közlésére kerül sor. Ennek az értesítésnek a kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül kerülhessen sor a zálogjogosult bekapcsolódási igényének előterjesztésére, amelyet a bíróság bírál el.
Az igazságügyi és rendészeti miniszter számára a válaszadásra nyitva álló határidő a beszámoló szerkesztésekor még nem járt le.
(Kapcsolt ügy: OBH 1953/2006.)
Budapest, 2006.
Lenkovics Barnabás sk.
OBH 5296/2005.
Állásfoglalás a pozitív adóslista ügyében
A Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer (BAR) két rendszerből áll, a vállalkozói rendszerben már megvalósult a teljes hitelszerződés-nyilvántartás, ugyanakkor a lakossági rendszerben csak negatív listás adatbázis található (tehát csak azt tartják nyilván, aki valamely pénzügyi intézménnyel kötött szerződését a törvényben részletezett módon megszegte). A Bankszövetség, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, valamint maguk a bankok is régóta szorgalmazzák az ún. „pozitív adóslista” bevezetését, és ehhez kérték az országgyűlési biztos állásfoglalását.
Az országgyűlési biztos álláspontja szerint – az érintettek tulajdonhoz való joga, illetve személyiségi jogainak védelme szempontjából – a pozitív adóslista, vagyis az ún. „jó adósok” nyilvántartása nem okozna alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot.
A magánjog területén évszázadok óta alkalmaznak különféle lajstromokat (pl. ingatlan-nyilvántartás, cégjegyzék, bányatelekkönyv, zálogjogi nyilvántartás, gondnokság alá helyezettek névjegyzéke, légi járművek lajstroma, szabadalmi lajstrom, védjegy-lajstrom stb.). Ezeknek a lajstromoknak és nyilvánosságuknak a személyi és vagyoni viszonyok körében alapvető társadalmi és gazdasági jelentősége van, elsősorban a hitelezővédelem és a forgalom biztonsága szempontjából. Ezek az elvek az Alkotmányban ugyan nem nevesítettek, ugyanakkor a piacgazdaságnak, a vállalkozás szabadságának, a tulajdonjog védelmének és a jogbiztonság alkotmányos elvének immanens részét képezik, azokból levezethetők. A hitelnyújtók számára a pozitív adóslista egyértelműen előnyös lenne, hiszen a hitelező bank az eddiginél árnyaltabb képet kaphatna a hitelt felvevőkről, és így lehetővé válna a hitelnyújtás kockázatának pontosabb megítélése, illetve csökkentése, ugyanakkor a betétesek biztonságának növelése.
A problémát a hitelfelvevők oldaláról megközelítve a következőket kell leszögezni. Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény első kiegészítő jegyzőkönyvének 1. Cikke rögzíti: „Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához”. A Strasbourgi Bíróság gyakorlata egyértelművé tette, hogy ez a megfogalmazás nem csupán a szűk értelemben vett tulajdon védelmére vonatkozik. A Cikk hatálya alá – tehát a „javak” közé – tartoznak például a vagyoni értékű jogok is. Ezzel összhangban a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága is megállapította, hogy az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdése nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő más vagyoni értékű jogok biztosítására is vonatkozik (pl. az. ún. „vásárolt” társadalombiztosítási jogosultságokra). Az alkotmányos tulajdonvédelem elvét a Ptk. bontja ki, és egyes elemeit alanyi jogokként nevesíti. Tekintettel arra, hogy a Ptk. 2. §-a értelmében a törvény védi a személyek vagyoni és személyhez fűződő jogait, továbbá törvényes érdekeit, a tulajdon védelméhez való jog minden, dologi jogosultsággal kapcsolatos előnyre kiterjed, nem csupán a kifejezetten nevesítettekre. Hangsúlyozni kell továbbá, hogy a Ptk. értelmében a személyhez fűződő jogok – így a becsület és a jóhírnév is – a törvény védelme alatt állnak. A becsület és a jó hírnév az adott személy társadalmi megítélése, olyan kedvező értékítélet, amely az adott személlyel kapcsolatban rendelkezésre álló adatokon, információkon alapul. Ennek speciális esete az adós (hitelfelvevő) becsülete és jó hírneve („jó adós”), ami az általános jogvédelem részeként védett jog és törvényes érdek.
A külön is nevesített üzleti jó hírnévnek és a hitelképességnek – amely a piacra lépés és a gazdasági versenyben való részvétel alapvető feltétele – manapság kiemelkedő piaci értéke van, amely gyakran a tényleges, „materiális” vagyonnál is többet ér egy vállalkozás számára. A „jó adós” szakmai jó hírnevének, vállalkozói becsületének a megőrzése és növelése tehát az ő törvényes érdeke, amely – mint ilyen – a törvény védelme alatt áll. A vállalkozói hitelnyilvántartás a jó hitelmúlttal rendelkező, megbízható ügyfeleknek megkönnyítheti a további hitelhez jutást: a hitel-elbírálási folyamat egyszerűbb, gyorsabb lehet, a listán szereplők adott esetben kedvezőbb feltételekkel (alacsonyabb kamattal, hosszabb időre, kevesebb biztosítékkal stb.) juthatnak hitelhez. A lakossági rendszerben tervezett pozitív adóslista ugyanilyen előnyöket kínálna a rendesen törlesztő természetes személy adósoknak, tehát alanyi jogaik és törvényes érdekeik védelmét, illetve azok előmozdítását szolgálná.
A tervezett lista tehát egyaránt hasznos lehet a hitelezőknek és az adósoknak is. Az előnyöknek külön-külön is, de különösen együttesen jelentős vagyoni értéke van, és ez – mint a jogosult javainak egyik eleme – alkotmányos védelem alatt áll. A „jó adósok” társadalmilag összesített értékének pedig közvetve felbecsülhetetlen nemzetgazdasági értéke is van.
Ami a pozitív adóslista gyakorlati megvalósítását illeti, hangsúlyozni kell, hogy a pozitív adóslista szabályainak és a listán szereplők személyes adatai kezelésének összhangban kell állniuk a személyes adatok védelméhez való alkotmányos joggal.
Budapest, 2006. január
Lenkovics Barnabás sk.
Gy. 319/2006.
Dr. Molnár Lajos miniszter úrnak
Egészségügyi Minisztérium
Budapest,
Arany J. u. 6–8.
1051
Tisztelt Miniszter Úr!
Az elmúlt napokban értesültem arról, hogy a kormány egészségügyet érintő reformlépései között szerepel az orvosok, illetve a gyógyszerészek kötelező kamarai tagságának megszüntetése. Az elmúlt esztendőkben már több esetben – más-más okokból – szerepelt a kamarai tagsággal kapcsolatos kérdés az országgyűlési biztosok egészségügyet, különösen az orvosok helyzetét elemző vizsgálatai között. Ezúttal megkeresésem oka a kartársi testület kiemelt szakmai tekintélyét, és az államtól átvett feladatai sikerét is érintő kötelező tagság megszüntetésének terve.
Kérem Miniszter Úr, engedje meg, hogy a tervezett intézkedéssel kapcsolatban, ám a normaváltozást megelőzően kifejtsem álláspontomat, és szíves figyelmében ajánljam a következőket.
Az állam intézményes alapjogvédelmi feladataként közvetlenül az élethez való jog, közvetve pedig az egészséghez való jog biztosításának kötelezettsége rögzíthető. Az élethez és az emberi méltósághoz való jog a magyar jogrendszerben a legalapvetőbb emberi jogok. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az élethez és emberi méltósághoz való jog „anyajog”, azaz a még nem nevesített szabadságjogok forrása. Az egészséghez való jog biztosításának állami kötelezettsége közvetve, a megfelelő intézményrendszer kiépítésével, az ellátás biztosításával ugyancsak az emberi élet védelmét szolgálja.
Az orvosi ellátás egyik intézményes biztosítéka, ha úgy tetszik az államot terhelő intézményes védelem funkcióját is részlegesen átvevő-betöltő köztestület a Magyar Orvosi Kamara. Az Alkotmánybíróság a Magyar Orvosi Kamaráról szóló 1994. évi XXVIII. törvény egyes rendelkezéseit támadó indítványok vizsgálata alkalmával a 39/1997 (VII. 1.) AB határozatában több alkotmányossági kérdést is érintett. Így kifejtette a köztestületi jelleg sajátosságait, az állami szerepvállalás szempontjából pedig a kötelező, vagy elvárható feladatok körét.
Ezzel összefüggésben korábbi határozatában az Alkotmánybíróság foglalkozott a kamarák mint köztestületek megalakulásának és működésének kapcsán felvetődő alkotmányossági kérdésekkel. Így rámutatott arra, hogy a szakmai kamara nem az egyesülési szabadság jogán alapított személyegyesülés, egyesület, személyközösség, személyi társulás vagy társadalmi szervezet, hanem köztestület, amelynek létrehozását törvény rendeli el. Kimondta továbbá azt is, hogy „a törvény közjogi közfeladat ellátására, közérdekű tevékenység folytatására alkotmányosan indokolt módon hozhat létre köztestületként szakmai kamarát, és írhatja elő a kötelező köztestületi tagságot. A köztestületként létrehozott szervezet nem az egyesülési szabadság alapján alapított szervezet, a kötelező szakmai kamarai tagság pedig nem sérti az egyesülési szabadságból folyó önkéntes csatlakozás jogát”.
Továbbmenve az Alkotmánybíróság azt is leszögezte, hogy az orvosi kamara legfontosabb feladatai és jogai között szerepelnek közhatalmi-közigazgatási jellegűek. Közigazgatási jellege miatt közfeladatot lát el a MOK a kamarai tagok felvétele, valamint a tagjaival szemben gyakorolható fegyelmi jogkör kapcsán. Ugyancsak közhatalmi jellegű a MOK egyetértési joga a miniszter döntéséhez külföldi állampolgárságú orvosoknak az Orvosok Országos Nyilvántartásába való felvételre irányuló kérelme tárgyában, valamint orvosi tevékenység engedélyezésekor meghatározott időre a külföldi diploma honosítása nélkül. A MOK jogosítványt kapott az etikai statútum megalkotására és etikai eljárás lefolytatására is.
Az érdekképviseleti és önkormányzati jogosítványok szintén nehezen lennének elválaszthatók egymástól: a kamara képviseli és védi az orvosi kar tekintélyét, véleményezési jogot gyakorol az orvosok szakmai tevékenységét érintő jogszabályok megalkotásánál, a magasabb vezető és vezető beosztású orvosok kinevezésénél, az orvosképzés, a szakképzés, a szakmai továbbképzés követelményszintjét illetően, ajánlást ad az orvosi díjtételek alsó határaira. A MOK legerősebb joga e körben, hogy egyetértési jogot gyakorol az orvosi hivatás gyakorlói és az egészségbiztosítás szervei közötti általános szerződési feltételek kialakításában.
A kamarát terhelő közfeladatok és járulékos más jogosítványok egyúttal kifejezik azokat a sajátosságokat is, amelyek a szakmai kamarákat megkülönböztetik más köztestületektől, beleértve a gazdasági kamarákat is. A köztestület fogalmát a Ptk. 65. §-a határozza meg. A köztestületi eszme lényege, hogy számos feladat az érintettek önigazgatása útján az állami közigazgatásnál hatékonyabban látható el. Vannak a társadalomban bizonyos tevékenységfajták, szakmák, érdekcsoportok, amelyekkel összefüggő feladatokat elvileg elláthat az állam is, de gyakorlatilag ésszerűbb és demokratikusabb ezeket magukra az érintettekre bízni. Erre a célra szolgálnak évszázadok óta a legkülönfélébb testületek, melyek hagyományosan, az egyesület mellett, a személyegyesítő jogi személyek másik nagy csoportját alkotják. Az egyesületek és a testületek bizonyítják leginkább a civilszféra erejét és szervezettségét. A Ptk. fogalom-meghatározása kissé még a szocialista állam- és jogfelfogást idézi, amennyiben a közfeladatok ellátását hangsúlyozza és a létrehozás törvényi elrendelését emeli ki. A köztestületek eredetileg és hagyományosan „alulról építkeztek”, a tagok magánérdekeit szolgálták (pl.: céhek, hegyközségek), de működésük közvetve a közérdeket (a vevők, fogyasztók érdekeit) is szolgálta.
A köztestület – így a szakmai és a gazdasági kamarák is – egyesületi technikával épülnek fel, ezzel indokolja a törvényalkotó azt, hogy a köztestület mögöttes jogterülete az egyesületi szabályozás. Ugyanakkor a köztestület Ptk. általi szabályozása általános (mögöttes) jellegű, elsődleges a külön törvények szerinti speciális szabályozás. A köztestület valódi lényegét „civil társadalmi” jellege, önkormányzatisága jelenti, az, hogy tagságához, illetve tagsága által végzett tevékenységéhez kapcsolódó (köz)feladatokat lát el önigazgatása útján. Ezen feladatok „közérdekűsége” a magyarázata annak, hogy egyes köztestületek esetében törvényi előírások alapján kényszertagság is előírható.
A szakmai kamarák a hagyományos szabad foglalkozások önkormányzatai. Ezeket a hivatásokat a magas szintű, speciális képesítés, a szolgáltatások személyes teljesítése és az azokat igénybe vevő féllel szembeni bizalmi viszony, a részletesen kidolgozott és a testületi önkormányzat által kikényszerített etikai szabályok jellemzik. Ennek felel meg, hogy a szakmai kamaráknak csak természetes személyek lehetnek tagjai; hogy az adott szakma pontosan körülhatárolt, igen részletesen szabályozott, s azt viszonylag kevesen gyakorolják. Mindebből következően a szakmai kamaráknál az önkormányzati szabályozás messzebb mehet, mint más köztestületeknél: úgy is, hogy részletesebb, s úgy is, hogy alapjogokat – különösen a foglalkozás megválasztásához és gyakorlásához való jogot – érinthet. Így dönthet a MOK bizonyos esetekben mérlegelési alapon is a tagfelvételről; ezért alkothat saját normákat, amelyek megszegésének a fenti alapjogot korlátozó szankciói vannak. E sajátosságok miatt terjedhet a hivatási érdekképviselet adott esetben a vétójogig.
A kötelező kamarai tagság és az egyesülési jog viszonyával ugyancsak több határozatában foglalkozott az Alkotmánybíróság, mind a szakmai, mind a gazdasági kamarák vonatkozásában. Tény, hogy a köztestület nem az egyesülési jog gyakorlása révén jön létre, ezért önmagában az egyesülési szabadság alapjoga nem érv sem a kamarák törvényi alapításával, sem a kötelező kamarai tagsággal szemben. Mint az Emberi Jogok Európai Bírósága is megállapította: „Az orvoskamara közjogi intézmény, amelyet a törvényhozó létesített és az államszervezetbe kapcsolt be; az orvosi hivatásgyakorlás tekintetében a kamara a közellenőrzést gyakorolja és jelentős jogosítványai vannak. Ezekre tekintettel a kamarát nem lehet egyesületnek tekinteni. ... A kamara és ennek szükségszerű velejárója a kötelező kamarai tagság, valamint a kamara szerveinek való alárendelés sem tárgyukban, sem következményeikben nem érintik az egyesülési szabadságot.”
Tovább idézve az Alkotmánybíróság már felhívott határozatát, a bírói testület azt is kimondta, hogy a hibátlan köztestületi minőségből, a „közfeladat” meghatározásának alkotmányosságából még valóban nem következik automatikusan a kényszertagság alkotmányossága. Ez a kényszer ugyanis az önrendelkezési jogot közvetlenül korlátozza. Azonban alkotmányossága aszerint bírálandó-e, hogy a kamarára rótt „közfeladat” szükségessé teszi-e a kötelező tagságot, és hogy a jogkorlátozás e célhoz képest arányos-e.
Tisztelt Miniszter Úr! Az ország jelenlegi helyzete, egészségügyi intézményeinek működése, az orvos szakma megítélése, elismertsége, jövője vajon nem indokolja-e kellően, hogy az orvos–beteg bizalmi viszony meglehetős sérülékenysége legalábbis tovább ne fokozódjon?
Egy demokratikus jogállamban a kamarák kiegyensúlyozott viszonya és együttműködése a jogállami intézményrendszeren belül, az önkormányzáshoz való jog tekintetében egyfajta speciális hatalommegosztást eredményez. Ugyanakkor pedig „non profit” jogi személyként elsősorban nem saját bevételeikből tartják fenn magukat, hanem valamilyen költségvetési forrásból (állami, önkormányzati, társadalombiztosítási) gazdálkodnak. Ezzel is jelezve a klasszikusan állami-közhatalmi funkciók ellátására szóló jogosítványukat, azaz az államtól magára vállalt és más közérdekű feladatokat teljesítenek. Ez úgy is értelmezhető, hogy e feladatokat a civil (szakmai) társadalom nem engedi ki kontrollja alól (pl. orvos etikai eljárások).
Kétségtelen, hogy a MOK az alkotmányos korlátokon belül az orvosi hivatás egészét, s így az összes orvost érintő alapvető hivatási szabályok megalkotására és szankcionálására jogosult. E normaalkotási tevékenység intenzitása, valamint a kamarának adott, a hivatásgyakorlás felfüggesztéséig elmenő jogosítványok szükségessé teszik, hogy valamennyi orvos az önkormányzat tagjaként például választójoggal is rendelkezzék.
Végül engedjen meg Miniszter Úr egy megjegyzést: a kamara, mint hivatásrendi köztestület egyfajta minőségbiztosítást jelent nem elsősorban a tagok, hanem az orvoshoz forduló páciensek felé. Fentiek analógiája útján értendők és alkalmazandók a gyógyszerész kamarára és az egészségügyi szakdolgozók szakmai kamarájára is.
Mindezekre figyelemmel az orvosok kötelező kamarai tagságának megszüntetését határozottan ellenzem és a jogalkotás valamennyi fórumán (Szociális és Egészségügyi Bizottság, Alkotmányügyi Bizottság, Emberi jogi Bizottság), végső soron a T. Ház plénuma előtt ezen álláspontomat kifejtem. Ugyanakkor tisztában vagyok az egészségügyi reform érdekében végzendő munka mennyiségével és intenzitásával, ezért a fentebb kifejtetteket jelenleg nem hozom nyilvánosságra, azonban Miniszter Urat további megfontolásra kérem, melyhez felajánlom együttműködésemet, egy szóbeli megbeszélés keretében is.
Bízva sikeres együttműködésünkben várom mielőbbi válaszát.
Budapest, 2006. szeptember 11.
Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás sk.
Gy. 422/2006
Dr. Derce Tamás
polgármester úrnak
Újpest Önkormányzata
Budapest
István út 14.
1041
Tisztelt Polgármester Úr!
A sajtóban megjelent híradások szerint az Alkotmánybírósághoz kíván fordulni a kilakoltatások téli – december 1-jétől március 1-jéig terjedő – időszakra vonatkozó törvényi moratóriumának alkotmányellenessége megállapítása érdekében.
Abból a célból, hogy ne a sajtó útján üzengessünk egymásnak, mellékelten megküldöm a korábbi években ez ügyben kifejtett álláspontomat, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvénynek a 2003. évi CXXIII. törvénnyel történt módosítása során ezt a moratóriumot előírták.
Egyetértve azzal a véleményével, hogy nem szerencsés a fűnyíró elvet alkalmazni, azt is a szíves figyelmébe ajánlom, hogy a moratórium idején a lakás elhagyására kötelezett számára is megnyílik a lehetőség, hogy elhelyezéséről önmaga gondoskodjék.
Amennyiben a végrehajtási eljárás éppen ebben az időszakban jut a lakás kiürítésének stádiumába, akkor is megvan a lakás kiürítésének a lehetősége, ha a lakásban élő más lakóingatlan használatára jogosult, vagy a végrehajtást kérő másik elhelyezést biztosít számára.
Mindezek azt erősítik, hogy a bérbeadó önkormányzatokat a moratórium ideje miatt nem éri olyan hátrány, amivel arányban állna a gyermekes családok kilakoltatása olyan időszakba, amikor akár egyetlen éjszaka egy fűthetetlen helyiségben is súlyos egészségkárosodással járhat.
Megértem a polgármester úr érveit is, de álláspontom szerint a bérlők élethez való jogát az önkormányzat érdeke nem veszélyeztetheti.
Budapest, 2006. november 30.
Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás sk.
OBH 5391/2005.
Papp István elnök úrnak
Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség
Budapest
Margit krt. 85.
1024
Tisztelt Elnök Úr!
A munkaügyi ellenőrzések során igénybe vehető kényszerítő cselekmények alkalmazásának alkotmányos követelményeiről 2005. december 16-án állásfoglalást tettem az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség felé. Ebben hangsúlyoztam, hogy az igénybe vett eszközök szükségtelen és aránytalan mértékben nem veszélyeztethetik a munkavállalók emberi méltóságát, személyi szabadságát, munkához és szociális biztonsághoz fűződő jogait.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 18. § (2) bekezdése alapján kérem tisztelt Elnök Urat, szíveskedjék tájékoztatni arról, hogy a megállapításaimat követően milyen intézkedéseket tett, illetve tervez-e e tárgyban fellépni az esetleges túlkapások ellen.
Szíves együttműködését előre is köszönöm. Válaszát – ügyiratszámunkra hivatkozással – 15 napon belül várom.
Budapest, 2006. február
Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás sk.
1.29. Összefoglaló észrevételek
A 2006. év a 2001-ben megválasztott országgyűlési biztosok hat évre szóló megbízatásának utolsó teljes naptári éve volt. Ugyanakkor ez az év az országgyűlési és helyi önkormányzati választások éve is volt. Ezzel összefüggésben, az elhúzódó kampányidőszakoknak, a költségvetési egyensúly felbomlásának, a konvergencia-programnak és a belőle adódó pénzügyi megszorításoknak, a nagy elosztó rendszerek tervezett, majd megkezdett reformjának, végül – de nem utolsó sorban – a szeptemberi és októberi utcai zavargásoknak köszönhetően a 2006. év politikailag túlzsúfolódott és elnehezült. Ebben a társadalmi-gazdasági közegben, feszültségekkel terhes politikai és szociális helyzetben, nem volt könnyű biztosítani az ombudsmani intézmény kiegyensúlyozott működését, megőrizni a politikai semlegességet és a higgadt szakszerűséget. Mégis sikerült, részben a fejlett nyugati országok azonos intézményeinek példáját követve és a nemzetközi tapasztalatokat hasznosítva, részben (sőt nagyobb részben) a magyar intézmény most már több mint egy évtizedes gyakorlatához ragaszkodva. Ennek köszönhetjük a beszámolónk parlamenti vitájában elhangzott dicsérő szavakat, miszerint jó tudni, hogy a Magyar Köztársaságnak vannak olyan „megszilárdult” intézményei is, melyek „biztosan” őrzik a jogállamiság és az alkotmányosság eszméjét és értékeit. Ez az értékelés egyúttal irányt mutat és mértéket szab a harmadik hatéves ciklusra megválasztandó ombudsmanoknak is.
Az Alkotmánybíróság, az igazságszolgáltatás, az Állami Számvevőszék, az ombudsmanok nem csupán védelmezik az alkotmányos rendet, a közérdeket, az egyesek alapvető szabadságait és emberi jogait, de egyúttal fejlesztik is az állampolgárok jogtudatát, a civil szféra önvédelmi képességét és magát a demokratikus jogállamot is. Ezeknek az „alkotmányos” intézményeknek a szerepe a „korlátok és ellensúlyok” kifinomult rendszerében, ami az igazán fejlett demokráciákra és jogállamokra jellemző, mindenkor és mindenhol fontos, de nehéz időkben és válsághelyzetekben még sokkal fontosabb. Amíg konszolidált körülmények között a jellemzően kisebb súlyú visszásságok kiküszöböléséhez elegendő lehet az absztrakt alapjogi érvelés és ajánlás, addig a válsághelyzetből adódó jogkorlátozások (leépítések, lefaragások, visszafogások stb.) idején nagyobb aktivitásra, a „mérték tartására” is kiterjedő kezdeményezésekre van szükség. Nincsenek és még hosszú ideig nem lesznek könnyű helyzetben a törvényhozók, a kormányzati döntéshozók és az ombudsmanok, amikor a határvonalat, a helyes mértéket kell megtalálni: az egyéni szabadságjogok gyakorlása és mások szabadságának és biztonság-igényének tiszteletben tartása között; egyesek rászorultsága és gondoskodás igénye, valamint mások közteherviselési képessége és szolidaritási hajlandósága között; az öngondoskodás kényszere és a közösségi gondoskodás lehetősége között; egyes közfunkciók állam általi vagy a civil szféra általi ellátása között; a fejlődés-kényszeres haszonelvűség és versenyképesség erőltetése és a fenntarthatóság követelményei között; a jelen ipari-fogyasztói hedonizmusa és a jövő generációk érdekei között. Ezek és ezekhez hasonló nagy súlyú kérdések húzódnak meg egy-egy életviszony mikénti törvényi szabályozása, egy-egy kormányzati intézkedés, az ombudsmanhoz benyújtott sok-sok konkrét állampolgári panasz és az azt lezáró jelentés és ombudsmani ajánlás mögött is.
Minden egyes törvényhozói döntés, végrehajtó hatalmi intézkedés vagy ombudsmani kezdeményezés egyúttal válasz is, része a mindennapi életünk, „jelen valóságunk” által feltett vagy felvetett kérdésekre adott közös válaszunknak. Mert a valóban fontos és nehéz kérdésekre csak közösen lehet jó, azaz helyes (a társadalom által helyeselt) válaszokat találni. Ezektől a választoktól, megoldásoktól, kiutaktól függ, hogy élhetünk-e (újra? végre?) békében és biztonságban, jólétben és egészségben, harmóniában embertársainkkal és a természettel.
Tőlünk függ, rajtunk, emberségünkön, emberi és állampolgári minőségünkön múlik, képesek vagyunk-e összefogni, közmegegyezéssel olyan döntéseket hozni, amelyek garantálják, hogy lesz közös jövőnk. Nekünk, a gyermekeinknek és az unokáinknak.
A Köztársaság, a demokratikus jogállam, az alapvető szabadságok és az emberi jogok, mint alkotmányos alapértékeink, ezer éve vágyott, történelmi esélyt és lehetőséget nyújtanak számunkra. De ugyanúgy történelmi a felelősségünk (az egyéni és a közös felelősségünk) is, hogy kihasználjuk az esélyt, hogy valóra váltsuk a lehetőséget, hogy ne éljünk vissza vele, ne rontsuk el, ne hagyjuk elveszni. A jogállam csak szervezeti forma, az alkotmányosság csak egy tág keret, nekünk kell megtölteni konkrét tartalommal. A tartalom minősége a mi emberi minőségünket, korszakunkat tükrözi vissza.
Az ombudsmani beszámolóról sok képviselő mondta már, hogy az egy tükör: a panaszokon keresztül társadalmunk aktuális állapotát mutatja meg. Ne a tükörre haragudj, ha nem tetszik, amit benne látsz. Tegyünk, ami erőnkből telik, vagy annál is többet a nem tetsző ellen, a tetszőért. Hogy büszkék lehessünk arra, amit a tükör holnap mutatni fog.
Budapest, 2007. március 31.
Dr. Takács Albert Dr. Lenkovics Barnabás
az állampolgári jogok az állampolgári jogok
országgyűlési biztosának országgyűlési biztosa
általános helyettese
