1.1. Adó- és illetékügyek, pénzintézetek, biztosítók
A központi adózást érintő panaszok legnagyobb részben az adóhatóság ellenőrzését, a megállapított adókülönbözetet, -bírságot és késedelmi pótlékfizetési kötelezettséget, továbbá a végrehajtás jogszerűségét sérelmezték. E panaszok nagy részét az országgyűlési biztos hatáskörének vagy – jogszerű eljárás esetén – alkotmányossági probléma hiánya miatt nem vizsgálhatja.
A központi adókkal kapcsolatos beadványok a jogi környezet változását is leképezték. Több panaszos nehezményezte a személyi jövedelemadó-kedvezmények feltételeinek változását, valamint a közterhek évközben bekövetkezett növekedését, a 2007-től hatályos adóteher-növekedést, továbbá az adójogszabályok által bevezetett kötelező technikai előírások alkalmazását (gépi adóbevallási kötelezettség, programhasználat kérdése). A biztos ezeket a panaszokat nem vizsgálhatta, mivel a jogszabályok normakontrollja az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik.
Az általános helyettes az APEH iktatási-nyilvántartási rendszerének vizsgálata alapján megállapította, hogy összeegyeztethetetlen a jogállamiság elvével az Art. azon szabályozása, amely nem teszi lehetővé az adóhatósághoz benyújtott iratok beérkezésének dokumentálását, visszaigazolását, valamint szankcionálási rendszere, amely az adózó objektív felelősségére épülve nem biztosít érdemi ellenbizonyítási lehetőséget az adózó részére. Az Art. módosítására tett javaslatát a pénzügyminiszter nem fogadta el, ezért az általános helyettes a Ket. módosítására tett ajánlást (OBH 3360/2005.).
Az általános helyettes az állami adóhatóság gyakorlatát is kifogásolta, amikor is az nem hívta fel az adózók figyelmét egyértelműen, kétséget kizáró módon az adó 1%-áról rendelkező nyilatkozat munkáltatónak történő leadási határideje módosulására, illetve az APEH honlapjáról és az ahhoz kapcsolódó honlapokról ezzel kapcsolatban egymásnak ellentmondó információk letöltésére volt lehetőség (OBH 1454/2006.).
A rendőrség eljárását vizsgálva állapította meg az általános helyettes, hogy a rendőrség – hatáskörén túlterjeszkedve – az emberi méltósághoz való joggal, a megalázó bánásmód tilalmával és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, amikor adóellenőrzést folytatott a prostituáltaknál (OBH 1097/2006.).
A helyi önkormányzat által beszedett gépjárműadót érintő panaszok jelentős részében a panaszosok azt kifogásolták, hogy az év közben eladott gépjármű után az adófizetési kötelezettség az eladóra nézve az év végéig fennáll, azonban a szabályozást az Alkotmánybíróság a kérdésben hozott döntéseiben nem találta alkotmányellenesnek. Az adókedvezmények jogszabályi meghatározását sérelmező panaszok vizsgálata nem tartozik a biztosok hatáskörébe.
A helyi adózással kapcsolatos beadványok az adóévre kivetett helyi adófizetés tényét, annak összegét, valamint a meg nem fizetés következtében sorra kerülő végrehajtását nehezményezik. Az országgyűlési biztos ezeket a panaszokat csak az eljárás jogszerűsége tekintetében vizsgálhatja. A helyi adók tárgyában érkezett panaszok egy része szintén az adóterhek növekedését, az adó bevezetését, illetve a kedvezmények megváltoztatását sérelmezik, ezek vizsgálatára a biztosnak szintén nincs jogi lehetősége.
Ennek megfelelően az általános helyettes egy helyi önkormányzati adóhatóság eljárását vizsgálva kifogásolta, hogy az jogszabályi felhatalmazás nélkül, a helyi iparűzési adóbevallásban a jogszabályban előírtakon felül további adatok (szerződéses partnerek) feltűntetését és mellékletek csatolását tette kötelezővé, valamint minisztériumi iránymutatást vett figyelembe az adóztatás során (OBH 6165/2005.).
Az illetékügyekben érkezett panaszok jelentős része a vagyonszerzési illeték megfizetésével kapcsolatos adókedvezmények és -mentességek körében, a 4 éves beépítési kötelezettséggel járó feltételes illetékmentességgel kapcsolatban, a beépítési kötelezettség teljesítésének használatbavételi engedéllyel való igazolásának hiánya miatt alkalmazott illetékfizetést sérelmezi. Az általános helyettes az általa elrendelt vizsgálat során megállapította, hogy a Pest Megyei Illetékhivatal alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott, amikor önkényesen állapította meg azoknak az ügyfeleknek a körét, akiket a 4 éves beépítési kötelezettségre vonatkozó határidő lejárta előtt írásban értesített a használatbavételi engedély bemutatásának szükségességéről.
A kérdést az adókról, járulékokról szóló törvény módosításáról rendelkező 2005. évi XXVI. törvény 28. § (2) bekezdése rendezte, amely az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvényt (Itv.) 2005. május 10-i hatállyal úgy módosította, hogy a beépítési kötelezettség igazolása érdekében az illetékhivatal feladatává tette az építésügyi hatóság megkeresését. Az Itv. módosított rendelkezéseit azokban az ügyekben lehet alkalmazni, amelyekben a beépítésre előírt 4 év még akkor nem telt el. Az illetékhivatalok a megváltozott szabályozásra tekintettel méltányossági döntéseikben az illeték csökkentésével vagy elengedésével teszik könnyebbé a törvénymódosításból kimaradt illetékkötelezettek helyzetét.
1.1.2. Pénzintézetek, biztosítók
A pénzügyi intézmények tevékenységével, eljárásával összefüggésben előterjesztett panaszok vizsgálatára az Obtv. alapján az országgyűlési biztosoknak általánosságban nincs jogi lehetőségük, tekintettel arra, hogy azok általában nem tekinthetők sem hatóságnak, sem közszolgáltatónak. Megállapították azonban a biztosok a hatáskörüket azokban az ügyekben, ahol e szervezetek jogszabály-rendelkezése alapján állami támogatások lebonyolításában (odaítélésében, folyósításában, ellenőrzésében) vettek részt, vagyis kvázi közhatalmi tevékenységet végeztek, valamint azokban ügyekben is, amikor a bankok állami kamattámogatásos kölcsönöket nyújtottak.
Ez utóbbi körbe tartozott az az eset, amikor a banknak a panaszost érintő eljárásával kapcsolatban az általános helyettes azt állapította meg, hogy az olyan eljárás, amelyben nem tájékoztatják az ügyfelet kellő időben a megkötendő szerződés minden részletéről, és csak a szerződés aláírását megelőzően, az „utolsó pillanatban” feltételül szabott biztosíték vállalásától teszik függővé a szerződés aláírását – az ügyfelet ezzel kényszerhelyzetbe hozva –, alkalmas arra, hogy a jogállamiság elvéből következő jogbiztonság, valamint tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét okozza, de közvetve – mivel államilag támogatott lakáshitelezésről van szó – a szociális biztonsághoz való jogot is sérti (OBH 1589/2005.). Az ombudsmani vizsgálatra tekintettel az érintett bank felülvizsgálta eljárását, és a kifogásolt biztosítékot kiengedte a biztosítéki körből.
Az ombudsmanok az elmúlt években több alkalommal vizsgálták az állami lakásvásárlási támogatások rendszerét, és ezzel kapcsolatban több alkotmányos joggal összefüggő visszásságot tártak fel azzal összefüggésben, hogy a rendszer nem biztosítja a támogatást igénylőknek többek között a jogorvoslati jogot, illetve a tájékoztatáshoz, tájékozódáshoz való jogot (OBH 3693/2004.). A jelentés kiadását követően is számos panasz érkezett a biztosokhoz a lakásvásárlási támogatások lebonyolításával összefüggésben. Az ügyben 2006-ban készült újabb jelentésben az általános helyettes a tájékoztatáshoz való joggal kapcsolatban megállapította, hogy a közreműködő hitelintézetek sokat tesznek az ügyfelek megfelelő tájékoztatása érdekében, de a mindennapi gyakorlatban felmerülnek problémák, hiányosságok. A tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban azt állapította meg, hogy a vonatkozó szabályozás a támogatások igénylésével kapcsolatban nem tartalmaz eljárási határidőt, ami az elbírálás indokolatlan elhúzódásához vezethet, továbbá a szabályozás az igénylés esetleges elutasítása esetére nem ír elő indokolási kötelezettséget sem. Hiányos a szabályozás abban a tekintetben is, hogy – kevés kivételtől eltekintve – nem tartalmaz rendelkezést a hitelintézetek által alkalmazható díjakra. A kormányrendelet szerint a hitelintézet a közvetlen támogatások nyújtását ugyan nem tagadhatja meg, ha a támogatott személy a személyi és egyéb feltételeknek megfelel, de a felszámítható díjakra vonatkozó szabályozás hiánya lehetőséget teremt arra, hogy a díjstruktúra megfelelő alakításával a hitelintézet gyakorlatilag „mentesítse magát” egyes támogatások nyújtása alól. Mindezek egyrészt a jogállamiság elvéből következő jogbiztonság követelményével, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoznak.
Az általános helyettes jogorvoslathoz való joggal kapcsolatban megállapította, hogy az igénylők számára a jogorvoslati lehetőség nem biztosított, ami a jogorvoslathoz való jog sérelmét okozza. Minderre tekintettel javasolta a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet módosítását, és kezdeményezte az érintett bankok vezetőinél, hogy hívják fel munkatársaik figyelmét a lakáscélú állami támogatást igénylő ügyfelek pontos és számukra is érthető módon történő tájékoztatásának fontosságára; üzletmenetüket alakítsák úgy ki, hogy a lakáscélú állami támogatást igénylő ügyfelek írásbeli támogatási kérelmére írásban kapjanak választ, ha a válasz elutasító, akkor tájékoztassák az ügyfeleket az elutasítás konkrét okairól; végül tekintsék át, és ha szükséges módosítsák a lakáscélú állami támogatások közvetítésével összefüggő díjaikat, hogy azok az igénybe vett támogatás összegéhez képest ne legyenek esetlegesen aránytalanul magasak.
Az ombudsmani vizsgálatok esetenként nemcsak a pénzügyi intézményeket, hanem az őket felügyelő Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének eljárását is érintik. A PSZÁF eljárását érintően merült fel az a kérdés, hogy az ombudsmanok milyen feltételek fennállása esetén jogosultak a bankok ügyfelei banktitoknak minősülő adataihoz hozzáférni vizsgálataik során (OBH 5179/2005.).
A PSZÁF álláspontja szerint az ombudsmanoknak nincs törvényi felhatalmazásuk a banktitoknak minősülő adatokhoz való automatikus hozzáférésre, így a bankok az ombudsmani vizsgálatok során ilyen adatokat csak akkor adhatnak ki, ha erre az ügyfél (a panaszos) az eljáró ombudsmant a Hpt.-ben meghatározott formai feltételeknek megfelelően felhatalmazza. Az általános helyettes jelentésében rámutatott, hogy az Obtv. 18. § (1) bekezdése szerint az országgyűlési biztos a jogerősen befejezett ügyekre vonatkozóan jogosult bármely hatóság – így a PSZÁF – ellenőrzésére. Ennek értelmében a biztosok bármely hatóságtól az általa lefolytatott eljárással, illetve az eljárás elmulasztásával kapcsolatban adatokat és felvilágosítást kérhet, továbbá a keletkezett iratokba betekinthet, annak megküldését, illetőleg, ha ez nem lehetséges, róluk másolat készítését kérheti. Az általános helyettes szerint a helyes jogértelmezés az, hogy a Hpt. és az Obtv. azonos szintű jogszabályok, a Hpt. fogalmilag nem tartalmazhat speciális rendelkezéseket az Obtv. rendelkezéseihez képest. Minderre tekintettel megállapította, hogy a PSZÁF, illetve annak iránymutatása alapján az érintett bankok a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményének sérelmét okozták azzal, hogy az ombudsman kérése ellenére a panasz vizsgálatához szükséges dokumentumok másolatát nem bocsátották rendelkezésére.
2006-ban vizsgált két panasz is irányult arra, hogy pénzügyi, illetve befektetési szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos panaszt a PSZÁF és a Pénzügyminisztérium (PM) nem, vagy nem megfelelően vizsgált ki. Az egyik ügyben a panaszos egy takarékszövetkezet kamatszámítási gyakorlatát sérelmezte, ami miatt a PSZÁF vizsgálatát kérte. Mivel a vizsgálat eredményével nem volt megelégedve, a PM-hez fordult több megkereséssel. A minisztérium hónapokig nem reagált beadványaira. Az általános helyettes vizsgálata során megállapította, hogy a PSZÁF eleget tett jogszabályi kötelezettségeinek, ugyanakkor a panasz előterjesztéséhez való jog sérelmét állapította meg azzal összefüggésben, hogy a minisztérium hónapokon keresztül nem vizsgálta ki a panaszt, és a panaszos beadványaira sem reagált (OBH 3198/2005.).
Egy másik – szintén a PSZÁF-ot és a Pénzügyminisztériumot együttesen érintő – ügyben a panaszos a Magyar Államkincstár befektetési szolgáltatási tevékenységével kapcsolatban fordult a Felügyelethez, ami azt – hatáskörének hiányára hivatkozva – a PM-hez áttette. A PM szintén hatáskörének hiányát állapította meg az ügyben. Ezt követően sem a PSZÁF, sem a PM nem folytatott le érdemi vizsgálatot. Az általános helyettes megállapította, hogy az ügyben mindkét szerv visszásságot okozott azzal, hogy hatáskörének hiányát, illetve a másik szerv hatáskörének fennállását állapította meg, azonban a panaszos beadványára érdemben egyikük sem reagált, az ügy érdemi rendezése érdekében nem intézkedett.
Az ún. svájci alvószámlák ügyében az általános helyettes már 2005-ben megállapította, hogy a tulajdonhoz való joggal összefüggő – mulasztásban megnyilvánuló – visszásságot okoz, hogy a Magyar Köztársaság az e számlákon elhelyezett pénzösszegekre vonatkozó tulajdoni igények elbírálási feltételeit nem határozta meg, illetve e tulajdoni igényeket nem bírálta el (OBH 3129/2005.). A Miniszterelnöki Hivatal 2007 elején adott tájékoztatása szerint a problémát nem jogalkotási eszközökkel kívánják megoldani, hanem a PM a jogerős bírósági ítéletek alapján fogja az igényeket kielégíteni.
A korábbi évek tapasztalataihoz hasonlóan több panasz érkezett az ügyfelek adatainak a bankközi adósnyilvántartási rendszerbe (BAR-lista) való feltöltésével összefüggésben. E panaszokat a biztosok hatáskör hiányában áttették az adatvédelmi biztoshoz.
A biztosítók tevékenységével, eljárásával összefüggésben előterjesztett panaszok döntően a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás alapján történő kárrendezéssel kapcsolatban merültek fel 2006-ban. Az általános helyettes e körben egy ügyben állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot amiatt, hogy az érintett biztosító indokolatlanul késlekedett mintegy két hónapot a panaszost megillető kártérítési összeg kifizetésével. A jogállamiság elvével összefüggő visszásságot okozott a biztosító azzal is, hogy az ombudsmani megkeresésre nem adott semmilyen magyarázatot, vagyis negatívan befolyásolta a panasz megalapozott vizsgálatát. Tekintettel arra, hogy a panaszos által is elismerten a biztosító az őt megillető kártérítés összegét kifizette, a konkrét ügyre vonatkozó intézkedést az általános helyettes nem tett. De a feltárt visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében kezdeményezte a biztosító elnök-vezérigazgatójánál, hogy gondoskodjon arról, hogy a biztosító ne késlekedjen a kártérítési összegek kifizetésével azon esetekben, amikor a kifizetés jogossága bizonyított, illetve feltételei kétséget kizáróan fennállnak. A kezdeményezésben foglaltakat a biztosító elfogadta. (OBH 4934/2005.).
A Vám- és Pénzügyőrség vámügyi tevékenységét érintően az általános helyettes 2006-ban egy alkalommal állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot (OBH 6027/2005.), amikor a vámhatóság hatáskörébe nem tartozó ügyben járt el és rendelkezett szankció kiszabásáról. Az általános helyettes jelentését megküldte a legfőbb ügyésznek is, javasolva, hogy a vámhatóság szóban forgó határozatát valamint az azt megelőző eljárást vizsgálja meg, és vizsgálatának eredményéhez képest tegye meg a hatáskörébe utalt, szükséges intézkedéseket.
Továbbra is számos panasz érkezik a személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos intézményekben élőktől, azok hozzátartozóitól, néhány esetben az ott dolgozóktól. Az ilyen intézményekben lakók, dolgozók kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, vagy abban érzik magukat, az érintettek félnek a panaszuk okozta következményektől, a vélelmezett megtorlástól, ezért ezekből az intézményekből gyakrabban érkeznek névtelen beadványok. A biztosok a panaszok kivizsgálására – annak ellenére, hogy a törvény alapján az ilyen panaszok elutasíthatóak lennének – különös hangsúlyt fektetnek, és szinte kivétel nélkül minden esetben elrendelik a vizsgálatot. Azokra rendszerint az intézmények szakmai ellenőrzését végző közigazgatási hivatalok szociális- és gyámhivatalait kéri fel. E hivatalokkal a biztosok az évek során eredményes és hatékony együttműködést alakítottak ki, de az évenkénti megyei szakmai látogatásaik keretében, a megyei intézményekben helyszíni vizsgálatot is végeztek. 2006-ban Vas megyében folytattak ilyen vizsgálatot, ami a beszámoló elkészítésének időpontjában még nem zárult le.
A panaszosok jellemzően az intézményi ellátást, az élelmezést, a gondozási tevékenységet, az ápolók szakképzettségének hiányát, a térítési díjak összegét, valamint az elhelyezés tárgyi körülményeit kifogásolják. A beszámolási időszakot tekintve a biztosok az ellátás minősége miatt visszásságot nem állapítottak meg, megjegyzendő azonban, hogy vizsgálati lehetőségeik az ilyen jellegű – ételek mennyiségére, minőségére vonatkozó – hiányosságok feltárására nem megfelelőek.
A legtöbb esetben a tárgyi, illetve a személyi feltételek körébe tartozó visszásságokat meg kellett állapítani (OBH 3297/2005., OBH 4714/2005., OBH 6276/2005., OBH 1880/2006.). Ezek megszüntetését a fenntartók valamennyi jelentés kapcsán megkezdték, és anyagi lehetőségeik függvényében végre is hajtják. Jellemző probléma az akadálymentes környezet, a megfelelő nagyságú élettér, valamint a megfelelő számú szakképzett személyzet biztosításának hiánya, különösen a mentálhigiéniás ellátás területén. A vizsgálatok tapasztalatai azt mutatják, hogy a bentlakásos intézmények szemlélete egyre inkább ellátott-központúvá válik. A beszámolási időszakban egyetlen esetben került sor arra, hogy a biztos megállapította az ellátottakkal szemben tanúsított, visszásságot okozó bánásmódot, ami a személyzet érintett tagjainak elbocsátásával zárult (OBH 1877/2005.).
A tapasztalatok szerint egyre többen veszik igénybe az ellátottak érdekképviseleti fóruma és az ellátott-jogi képviselő által biztosított lehetőségeket a lakótársak, az intézményben dolgozók magatartását kifogásoló panaszaik rendezésére, azonban a biztoshoz fordulók között még mindig többen vannak azok, akik beadványukban a képviselőt érintő bizalmatlanságukat fejezik ki. A biztos két vizsgálata során is tapasztalta, hogy az adott intézményben nem működött az érdekképviseleti fórum (OBH 1877/2006., OBH 3297/2005.), ezt a hiányosságot a fenntartó mindkét esetben orvosolta.
Meg kell említeni azokat az intézményeket, amelyek a szolgáltatást igénybevevővel magánjogi szerződést kötöttek, és nem minősülnek szociális intézménynek, mint pl. a nyugdíjasházak. Ezekből az intézményekből is több, az ellátás színvonalára vonatkozó panasz érkezett, de a biztosnak nincs arra hatásköre, hogy ezekben az intézményekben vizsgálatot folytasson. A panaszosokat tájékoztatta, hogy igényét kizárólag polgári perben, bíróság előtti indított eljárásban érvényesíthetik. Megoldatlan annak a problémája, hogy amennyiben ezekben az intézményekben a szolgáltatás színvonala lényegesen csökken, vagy az intézmény csődbe jut, az állami szerepvállalás tisztázatlansága miatt az ott élők létfenntartása súlyos veszélybe kerül.
A biztosok fellépésének eredményessége a beszámolási időszakban a bentlakásos intézmények tekintetében teljes volt, ajánlásaikat és kezdeményezéseiket az érintettek valamennyi esetben elfogadták, és a lehetőségekhez mérten, költségvetésük függvényében megtették a szükséges intézkedéseket a kifogásolt állapotok mielőbbi felszámolása érdekében.
Az előző évben is sok panasz érkezett birtokvédelemmel kapcsolatosan. Szükséges hangsúlyozni, hogy a biztos vizsgálati hatásköre e körben igen szűk, hiszen hatáskörének hiányában el kell utasítani azokat a panaszosokat, akik a szomszédjuknak mint magánszemélynek a magatartását sérelmezik, intézkedésre kizárólag a jegyző eljárása, illetve annak elmaradása ad alapot.
Fontos megjegyezni, hogy a birtokvédelem körében hozott határozat ellen közigazgatási jogorvoslatnak helye nincs, így a határozatok megváltoztatása, visszavonása ezen az úton nem kezdeményezhető (OBH 4553/2005.). Azt a kézbesítéstől számított tizenöt napon belül csak a bíróságtól kérheti az a fél, aki azt sérelmesnek tartja. Mindezek ellenére kivételesen vizsgálatot indított a biztos, amikor a panaszos, függetlenül a pertől, a jegyző eljárását tartotta sérelmesnek. A bírósági eljárás tárgya ugyanis nem a jegyző eljárása, hanem a döntés tartalma, így azt nem vizsgálva, felmerülhet alkotmányos joggal összefüggő visszásság a jegyző eljárásának szabályszerűségét illetően. A biztos visszásságot állapított meg a jegyző eljárásában, amikor az eljárt ugyan, de eljárását nem – önálló jogorvoslattal megtámadható – határozattal zárta le, hanem levélben tájékoztatta a panaszosokat az eljárás eredményéről (OBH 2068/2006.). Többször hívta fel a jegyzők figyelmét az eljárási határidők betartására is. Előfordultak esetek, amelyekben több évig nem született határozat (OBH 6118/2005.; OBH 3728/2006.).
1.4.1. Büntetőeljárási és nyomozóhatósági ügyek
A panaszok többsége a rendőrség, kisebb hányada az ügyészségi nyomozó hivatalok intézkedéseit sérelmezte. Az ügyészségi nyomozásokat általában olyan rendőrök kifogásolták, akik ellen valamilyen bűncselekmény gyanúja miatt eljárás indult. A nyomozási jogkörrel is rendelkező határőrség munkájával összefüggő panasz nem érkezett. A panaszok aránya összhangban van a nyomozó hatóságok közötti feladatmegosztással. A büntetőeljárásokkal összefüggő panaszok száma 2006-ban 419-ről 387-re csökkent.
A bűncselekmények nyomozása és a büntetőeljárásokkal kapcsolatos korlátozások közvetlenül és érzékenyen érintik az eljárás alá vont állampolgárokat. A panaszosok egy része jogi segítséget kért az ombudsmantól, mások vitatták az eljáró hatóságok elfogulatlanságát, a gyanúsítás megalapozottságát, és több ügyben a bíróság elmarasztaló ítélete miatt fordultak hozzá. Vizsgálati lehetőségei azonban nem terjednek ki a bírói szakban lévő ügyekre, de a büntetőeljárás nyomozati szakában lehetősége van olyan alkotmányos jogokat sértő eljárási hibák feltárására, amelyek orvoslása a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészség hatáskörébe tartozik. A törvényességi felügyeleti intézkedést igénylő ügyeket további vizsgálat nélkül az illetékes ügyészi szervekhez tette át. Általában nem folytat vizsgálatot a nyomozó hatóságok mérlegelési jogkörével kapcsolatos panaszok ügyében, kivéve, ha a körülmények alapján a mérlegelési jogkör alkotmányos kereteinek sérelme valószínűsíthető. Az ügyek egy részében a panaszosok csak hosszabb idő elteltével ébrednek rá, hogy a hatóság határozata sérelmes rájuk nézve, és az ombudsmantól várják az ügy felülvizsgálatát. Előfordult olyan eset is, amikor a panaszos a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőség helyett azért fordult a biztoshoz, mert nem bízott a panaszát elbíráló szerv objektivitásában.
Több panasz érkezett a védelem ellátásával kapcsolatban, többségük a kirendelt védők magatartását, a védői feladatok hanyag ellátását kifogásolta. A panaszosok rendszerint előzetes letartóztatásban lévő fogvatatottak voltak, akiknek nem volt anyagi vagy fizikai lehetőségük meghatalmazott védő igénybevételére. Ezeket a panaszokat érdemben a biztos sem orvosolhatta, de megfelelő tájékoztatással segítséget nyújtott a panaszosok részére. A körülmények ellenőrzése során megállapította, hogy a nyomozó hatóságot általában nem terhelte mulasztás a védők kirendelése vagy a védelem megfelelő ellátásához szükséges feltételek biztosítása terén.
A panaszok egy részében a nyomozó hatóságok különböző módszerekkel igyekeztek megnehezíteni, hogy az ismertté vált elkövetőkkel szemben végrehajtott, első nyomozati cselekményeken a védő jelen legyen. A tanúként való beidézés és kihallgatás, majd ezt követő meggyanúsítás; a védő késedelmes értesítése a nyomozási cselekményről; a gyanúsított „rábeszélése” arra, hogy tegyen vallomást a védője távollétében is, egyébként fogvatartására kerülhet sor; a kirendelt védő elérhetetlensége a fogvatartott gyanúsított részére – mindezek olyan visszatérően jelentkező problémák, amelyeket a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészségek sem mindig kifogásolnak. Egy ügyvéd panaszos sérelmezte, hogy a nyomozó hatóság megakadályozta abban, hogy védőként vegyen részt bűncselekmény gyanúja miatt előállított fiatalkorú fia gyanúsítotti kihallgatásán. A vizsgálótiszt közölte, hogy már védőt rendelt ki fiatalkorú védelmére, de a kirendelt védő nem jelent meg. A nyomozók először azt kifogásolták, hogy nincs a panaszosnál az ügyvédi bélyegzője, majd miután a bélyegzőt behozták a rendőrségre, azt mondták, hogy saját magának nem adhat meghatalmazást. Ezt követően a jelen lévő édesapa, mint törvényes képviselő, írt egy meghatalmazást a panaszos részére, de ezt a nyomozók nem vették át. Nem engedélyezték azt sem, hogy a szülők a fiatalkorúval beszéljenek, ki akarták küldeni őket a kapitányság épületéből, és a panaszos kérése ellenére nem adták meg az ügyeletes ügyész elérhetőségét. A vitatott helyzet miatt a nyomozók felhívták a bűnügyi osztály vezetőjét, majd a konzultációt követően a megkezdett kihallgatást elhalasztották.
A Pest megyei főügyész álláspontja szerint a nyomozó hatóság nem sértette meg a fiatalkorú védelemhez való jogát, tekintettel arra, hogy a fiatalkorú gyanúsítotti kihallgatására – mivel az eset után egészségi panaszokkal kórházba került, ahol néhány napig megfigyelés alatt tartották – csak később került sor. Az általános helyettes megállapította, hogy az adott esetben a fiatalkorú védelemhez való joga a jelen nem lévő (a kirendelésről valószínűleg nem is tudó) ügyvéd formális kirendelésével ténylegesen nem volt biztosított. A nyomozó hatóság munkatársai, azzal, hogy a meghatalmazás átvételét megtagadták, megsértették a büntetőeljárás szabályait, továbbá a szabad védőválasztás jogát. Az általános helyettes ajánlására az érintett főkapitányság vezetője elrendelte a jelentésben foglaltak oktatását az alárendelt állomány részére, és gondoskodott a védői jogok betartásának rendszeres ellenőrzéséről (OBH 2277/2006.).
A korábbi évek tapasztalataihoz hasonlóan többen kifogásolták a büntetőeljárások elhúzódását. A bűncselekmények áldozatai joggal várják el a nyomozó hatóságoktól, hogy feljelentéseik ügyében ésszerű időn belül tegyék meg a szükséges intézkedéseket, de az egyes ügyekben letartóztatott gyanúsítottak is megalapozottan panaszolják a fogvatartás indokolatlan elhúzódását, amely sérti a Be. soron kívüli eljárásra vonatkozó előírásait és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogukat. Egyes panaszosok azt sérelmezték, hogy az ellenük indított büntetőeljárás kezdeti szakaszában szabadlábon védekezhettek, vagy esetleg csak háziőrizetben voltak, később – véleményük szerint indokolatlanul – mégis előzetes letartóztatásba kerültek. Mivel az előzetes letartóztatás elrendelése és fenntartása bírói hatáskörbe tartozik, ezeket a panaszokat nem vizsgáltuk, de a panaszosokat tájékoztattuk a rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőségekről.
Kirívó példája volt a büntetőeljárás elhúzódásának egy olyan ügy, amelyben a panaszost a Fővárosi Bíróság nyolc évig tartó eljárás után, végül felmentette. A vád szerint a panaszos megalapozottan gyanúsítható volt azzal, hogy megbízott útján történő értékesítésre átadott gépkocsiját, annak megvásárlójától – néhány nappal a vásárlást követően – eltulajdonította. A panaszos állítása szerint a gépkocsi értékesítése sikertelen volt, ezért azt a megbízottól visszakapta, majd röviddel ezután autóját ellopták. A panaszos és barátja az ellopott autót megtalálták, és saját kulcsaikkal vitték el a megtalálás helyéről. Álláspontja szerint az ítélet a büntetőeljárás megalapozatlanságát igazolta. A rendőrség jogtalanul fosztotta meg a tulajdonától – mivel a gépkocsit a lefoglalás megszüntetése után a vásárló részére adták ki –, ezen felül az eljárás erkölcsi károkat is okozott. Az általános helyettes a panaszost tájékoztatta, hogy a büntetőügyben hozott ítéletre alapított kárigényét polgári bíróság előtt érvényesítheti, államigazgatási jogkörben okozott kár címén milyen hatóságnál, milyen lépéseket kell tennie, hogy ezekért a sérelmekért kárpótolják.
A panaszok vizsgálata során rendszeresen tapasztalható, hogy az állampolgárok nincsenek tisztában jogaik érvényesítésének alapvető lehetőségeivel. Gyakori, hogy anyagi vitáik lezárását, szerződéses vagy egyéb alapú káraik megtérülését a büntetőeljárástól, elsősorban a rendőrség közreműködésétől várják. Ez a szemlélet az egyedi – akár családon belüli vagyoni vitákon alapuló – feljelentésektől kezdve, a bonyolult megítélésű, több ezer embert megkárosító gazdasági bűncselekményekig jellemzőnek mondható.
Egy panaszos 2003 decemberében, másokkal együtt feljelentést tett a két hónappal később felszámolás alá került Hajdú-Bét Rt. ellen, csalás, csődbűntett és más bűncselekmények miatt, mert a cég nem fizette ki a szerződés alapján átvett libák értékét. A Nemzeti Nyomozó Iroda által folytatott nyomozás rendkívül sokáig húzódott. A panaszos a nyomozástól – a cég vezetőinek megbüntetésén kívül – kárának megtéríttetését várta, ezért úgy vélte, hogy a nyomozás elhúzódása sérti a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogát. A büntetőeljárás azonban – kimenetelétől függetlenül – nem alkalmas arra, hogy őt és a többi libatenyésztőt hozzásegítse a céggel szembeni követeléseik kiegyenlítéséhez. A büntetőeljárás célja annak megállapítása, hogy történt-e bűncselekmény, és terhel-e valakit ezért felelősség, illetve a gyanúsítható személyek bűnösségére vannak-e kétséget kizáró bizonyítékok. A hasonló terjedelmű, gazdasági és pénzügyi szakértők bevonásával folytatott nyomozások elhúzódása sem törvényességi okból, sem a sértettek vagy feljelentők alkotmányos jogai szempontjából nem kifogásolható. Sajnos az is előfordul, hogy a párhuzamosan folyó eljárások – nyomozás, illetve felszámolási vagy csődeljárás – esetenként akadályozzák egymást (pl. a felszámoló nem fér hozzá a büntetőeljárásban lefoglalt iratokhoz).
Egy gyermektartási ügyben az apát – aki a gyermeket nem ismerte el, és 1989. júniusa óta Kanadában él – a bíróság kötelezte az elmaradt gyermektartásdíj megfizetésére, azonban a követelés behajtása sikertelen volt. Az anya feljelentést tett ellene tartási kötelezettség elmulasztása miatt. A rendőrség megindította a nyomozást, de azt – mivel a gyanúsított ismeretlen helyen, külföldön tartózkodik – felfüggesztette. A nyomozás felfüggesztése elleni panaszt az ügyészség elutasította, mivel a tartás elmulasztása miatt indított büntetőeljárás további folytatásához a feljelentett személy jelenléte elengedhetetlenül szükséges. A biztos tájékoztatta a panaszost, hogy a büntetőeljárás – eredményessége esetén is – csak a büntetőjogi felelősség megállapítására alkalmas, mivel a tartás elmulasztása miatt indított büntetőeljárás során, erre irányuló kérelem esetén sem kötelezheti a büntetőbíróság a terheltet a tartásdíj fizetésére, és nem ítélheti meg ezt visszamenően sem. Célszerűségi szempontok alapján sem lehet a büntető ítélkezést a polgári jogi követelések behajtásának eszközévé tenni.
Több esetben előfordult, hogy folyamatban lévő büntetőeljárások kapcsán a védőügyvédek fordultak az ombudsmanhoz olyan kéréssel, hogy az ügyben nyújtson segítséget a vélelmezett jogsértések orvoslásához.
Egy ügyvéd beadványa szerint védence ellen embercsempészet bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárás folyik, mert az általa vezetett kamion rakterében 22 szerb-montenegrói állampolgárt talált a határőrség. Ügyfele emiatt előzetes letartóztatásba került. Az ügyvéd álláspontja szerint védence a gyanúsítás közlésének időpontjában nem rendelkezett sem meghatalmazott, sem kirendelt védővel – mivel a határőrség értesítését bizonyíthatóan a védence gyanúsítotti kihallgatása után kapta meg –, ezért kihallgatása jogsértő volt. A bírósághoz küldött – előzetes letartóztatás elleni – fellebbezésében álláspontját részletesen kifejtette, de a bíróság a fellebbezést elutasította. A védő álláspontját a másodfokon eljáró bíróság sem osztotta. A panaszt az általános helyettes elutasította, mivel alkotmányos visszásságra utaló adatokat nem tartalmazott.
Egyes ügyekben a nyomozó hatóság késedelmesen intézkedik, pedig a panaszosok gyorsabb, hatékonyabb intézkedéseket várnak el tőlük; más esetekben viszont elhamarkodottan, ellenőrizetlen információk, és megalapozatlan feljelentések alapján tesznek olyan lépéseket, amelyek az állampolgárok indokolatlan zaklatásával járnak.
Egy idős panaszost és hozzátartozóit külföldről hazatért testvére 2006. márciusa óta – alaptalan vádakkal – sorozatosan feljelentette különböző hatóságoknál. Olyan bűncselekményekkel vádolta őket, amelyek életkoruknál, társadalmi helyzetüknél fogva eleve valószínűtlennek látszottak (kábítószer-, fegyverkereskedelem, tulajdon elleni cselekmények stb.). A feljelentések megalapozottságát a rendőrség nem vizsgálta, több rendőri szerv azonnal nyomozást rendelt el, egymással nem koordináltak, így többször is házkutatást tartottak a panaszos lakásán, és kihallgatásokra is több hatóságnál sor került. A panaszos kérte, hogy az ombudsman vizsgálja ki az ügyet, mert a feljelentések a testvére zavart elmeállapotára vezethetők vissza. A biztos a panaszost tájékoztatta a hamis váddal kapcsolatos eljárási szabályokról, és az ügyben rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségekről. A joggal való visszaélés hasonló – következmények nélküli – eseteiről több panaszos számolt be. Gyakori, hogy a családon belüli megromlott kapcsolatok – válás, a gyermek elhelyezése, láthatása körüli jogviták (például az elvált apát a gyermek szexuális zaklatásával gyanúsítják a láthatástól való eltiltás érdekében) – vagy üzleti, elszámolási viták miatt az érintett felek egymás feljelentésével próbálnak bosszút állni a másikon. Mivel az országgyűlési biztosok nyomozati hatáskörrel nem rendelkeznek, a körülmények tisztázására általában nincs lehetőség, ezért ezekben az ügyekben csak jogi tájékoztatást adhat a panaszosok részére.
Az alapvető eljárásjogi elvekkel ellentétes, de több alkotmányos jogot is sért, hogy az ilyen jellegű ügyekben gyakran a feljelentett személynek kell – nagy nehézségek árán – bebizonyítania, hogy nem követett el semmit.
Büntetés-végrehajtási ügyekben mind az előzetes letartóztatottak, mind az elítéltek éltek panasszal a biztosoknál. Az előzetes letartóztatottak vagy a hozzátartozóik elsősorban a kapcsolattartás korlátozását vagy a döntés hiányát, ill. késedelmét sérelmezték. Tekintettel arra, hogy a kapcsolattartás korlátozásáról a rendelkezési jogkör gyakorlója (a büntetőeljárás szakaszától függően az ügyészség ill. a bíróság) dönt, az általános helyettes hatáskör hiányában nem folytathatott vizsgálatot. Megalapozottnak találta azonban egy fogvatartott panaszát a kapcsolattartás korlátozása miatt, mert a bv. intézet a törvényen alapuló ügyészi döntéssel szemben egy módszertani útmutatóra hivatkozva nem engedélyezte a panaszos kapcsolattartását (OBH 2077/2006.). Az 1998. évi XIX. törvény (Be.) 43. § (3) bekezdés b./ pontját értelmező módszertani útmutató nem tekinthető sem az állampolgárokra nézve kötelező érvényű jogszabálynak, sem az állami irányítás egyéb jogi eszközének. A Be. 2006. július 1-jétől hatályos – a Bvtvr.-rel összhangban álló – módosítása értelmében a fogva levő terhelt már külön ügyészi, ill. bírói rendelkezés (engedély) nélkül jogosult arra, hogy a hozzátartozójával kapcsolatot tartson. A hozzátartozóval való kapcsolattartás csak a büntetőeljárás eredményessége érdekében korlátozható vagy tiltható meg.
A fogvatartottak több esetben sérelmezték az átszállításukkal kapcsolatos döntést, ill. kérték más bv. intézetbe való átszállításukat. Ezen beadványokat az általános helyettes a fogvatartottak tájékoztatása mellett – hatáskör hiányában – áttette a bv. országos parancsnokához. Amennyiben a fogvatartott már fordult kérelemmel az illetékes bv. szervhez, a panaszt az ombudsman elutasította, és a panaszost arról tájékoztatta, hogy a BVOP eljárását – a jogorvoslati lehetőségek kimerítését követően – elsősorban formai okból (késedelmes eljárás, mulasztás) vizsgálhatja.
Egy fogvatartott – OBH 5639/2005. számú – panasza vizsgálatát követően az általános helyettes megállapította, hogy a vonatkozó jogszabályok nem tartalmazzák a büntetés-félbeszakítás és az eltávozás közötti, a gyakorlatban érvényesülő jelentős különbséget (ti. a büntetés-félbeszakítás időtartama nem számít be a szabadságvesztébe, az eltávozás viszont igen). Javasolta ezért az igazságügy-miniszternek, hogy a készülő bv. kódexben egyértelműen különítsék el az 1979. évi 11. tvr. (Bvtvr.) 22. § (3) bekezdés alapján benyújtott „rendkívüli eltávozási” kérelmeket a büntetés-félbeszakítási kérelmektől, és rögzítsék, hogy az ilyen eltávozás időtartama a szabadságvesztés-büntetésbe beszámít. A miniszter a javaslatot elfogadta.
Az OBH 2342/2005. számú ügyben az általános helyettes 2005-ben megállapította, hogy a pénzbüntetés végrehajtásával kapcsolatos jogi szabályozás hiányossága visszásságot okoz a személyes szabadsághoz való joggal és a jogbiztonság követelményével összefüggésben. Javasolta az igazságügy-miniszternek a törvényi előírással – mely szerint az elítéltet nyomban szabadítani kell – összhangban álló jogi szabályozás kidolgozását. A miniszter álláspontja szerint a Bvtvr.-ben rögzíteni kell azt, hogy a fogvatartott szabadítására kizárólag a haladéktalanul megteendő adminisztratív intézkedéseket követően kerülhet sor.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet hivatásos állománya egyes tagjainak panasza alapján korábban lefolytatott ombudsmani vizsgálat által feltárt problémák orvoslása érdekében az országos parancsnok utasította a bv. intézet parancsnokát a szükséges fejlesztések végrehajtására (OBH 5420/2004.). Az intézetparancsnok tájékoztatása szerint 2006. március 31-ig elvégezték az irodák, ill. a zuhanyzók megfelelő átalakítását.
A Büntetés-végrehajtás Venyige utcai Őri Szállójának lakói fordultak névtelenül az élet- és munkakörülményeiket érintő panasszal a biztosokhoz (OBH 4511/2005.). A szálló állagával kapcsolatos kifogások tekintetében az általános helyettes megkereste az ÁNTSZ Fővárosi Intézetét. Az ÁNTSZ munkatársai több alkalommal közegészségügyi-járványügyi ellenőrzést hajtottak végre az őri szállóban, és megállapították, hogy a szemétledobó ill. a közös helyiségek festését a szállóban elvégezték, a nyílászárók cseréjére ugyanakkor nem áll rendelkezésre pénzügyi fedezet a 2006. évi költségvetésben. A szálló üzemeltetését 2006. január 1-jétől a Fővárosi Bv. Intézet vette át.
Az OBH 2476/2006. számú ügyben az adatvédelmi biztos hívta fel az országgyűlési biztos általános helyettesének a figyelmét egy sajtócikkre, amely szerint egy általános iskola igazgatója szervezett börtönlátogatással próbált hatni a nehezen kezelhető diákokra. Az általános helyettes a gyermekeknek a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemre való jogát érintő visszásság gyanúja miatt hivatalból vizsgálatot rendelt el, és megkereste az érintett iskola igazgatóját. Az igazgató tájékoztatása szerint 2006. február 16-án az iskola 32 tanulója 4 pedagógus kíséretében látogatta meg a Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézetet. A program alapötlete az volt, hogy az iskola 850 tanulója között található, 8-10 nehezen nevelhető gyermeket érzelmi úton próbálják pozitív irányba terelni. A 7-8. osztályos tanulóknak meghirdették a látogatás lehetőségét, melyre az „érintett” gyermekek – a szülők tudtával – önként jelentkeztek. Az igazgató csalódottságát fejezte ki a vizsgálat megindítása miatt, és leszögezte, hogy továbbra is a gyermekek érdekében fog dolgozni, vállalva annak minden következményét.
A 2001. január 1-jétől hatályos 1-1/65/2000. OP intézkedés szabályozza az oktatási intézmények tanulói, hallgatói csoportos, bűnmegelőzési célú intézetlátogatásának előkészítését, ill. lebonyolítását. Az intézkedés szerint a bv. országos parancsnoka engedélyezi az oktatási intézmények tanulói, hallgatói számára, hogy a bv. intézetekben bűnmegelőzési célú látogatásokat tehessenek. Az intézetbe való belépés nem engedélyezhető 13 éven aluli személy részére. A látogatók nem találkozhatnak fogvatartottakkal, csak üres zárkát lehet bemutatni.
A „börtönök megnyitása” nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy az általánosan elfogadottnál jóval árnyaltabb kép alakuljon ki a bv. intézetekről, az ott dolgozók, ill. a fogvatartottak helyzetéről, sőt akár visszatartó hatása is lehet. Megkérdőjelezhető ugyanakkor, hogy a vizsgált ügyben alkalmazott „pedagógiai módszer” minden esetben megfelelően (pozitívan) hat-e a 13-14 éves diákok szellemi, erkölcsi fejlődésére. A büntethetőség alsó korhatára az 1978. évi IV. törvény (Btk.) 23. §-a szerint tizennégy év. Az 1998. évi XIX. törvény (Be.) pedig kimondja, hogy a tárgyaláson nem vehet részt hallgatóként a 14. életévét be nem töltött személy. Az általános helyettes megállapította, hogy visszásságot okoz a gyermekek megfelelő szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemre való jogával összefüggésben, ha a 14 év alatti gyermekek számára is lehetővé teszik a bv. intézetek – tanítási óra keretében történő – látogatását. Javasolta a bv. országos parancsnokának az OP intézkedés megfelelő módosítását. Az országos parancsnok a javaslatot elfogadva módosította az intézkedését.
Az általános helyettes felhívta az igazságügyi és rendészeti miniszter figyelmét, hogy fontolja meg – pszichológus szakértő bevonásával – a bv. intézetek tanítási óra keretében való látogatására vonatkozó feltételek átgondoltabb, törvényi szabályozását a készülő bv. kódexben. A miniszter tájékoztatása szerint előkészítik a be-, ill. kilépés feltételeit érintő részletes rendeleti szabályozást.
1.5.1. Gyermekek és fiatalkorúak jogai
2006-ban 162, a gyermeki jogokat, a gyermekvédelmet érintő, továbbá a gyámhatósági eljárást sérelmező beadvány érkezett a biztosokhoz. A beadványokban 218 panaszt fogalmaztak meg, amelyek zömét – a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan – a szükséges felvilágosítás megadásával utasítottak el a biztosok. Az eljárás megszüntetésére – a panaszos kérelmére vagy a hiánypótlás elmulasztása miatt – három esetben került sor. Három ügyet az időközben megoldódott panaszra tekintettel vizsgálat nélkül zártak le. Egy eljárást felfüggesztettek, egyet vizsgálat után, de jelentés kibocsátása nélkül zártak le. A beszámolási időszakban e témakörökben 29 jelentés készült, ebből tizennyolcban visszásságot állapítottak meg. Ezen túl négy jelentésben a biztosok szintén állapítottak meg visszásságot, de – tekintettel arra, hogy az érintettek saját hatáskörükben intézkedtek azok jövőbeli kiküszöböléséről – ajánlással nem éltek. Négy ügyben a visszásság hiánya miatt, három jelentésben pedig a visszásság csekély volta miatt nem tettek intézkedést.
A gyámhivatali eljárásokat érintő vizsgálatokról változatlanul elmondható, hogy gyakori a hatóságok késedelmes eljárása, az érdemi döntéseknek az elintézési határidő jelentős túllépésével történő meghozatala. A jogorvoslathoz fűződő jog sérelmét állapította meg a biztos, amikor a jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyva, a hatóságok nem határozatban döntöttek az ügyfelek kérelméről, hanem levélben tájékozatták őket az eljárás lezárásáról.
A panaszok közel negyede a szülői, nagyszülői kapcsolattartás szabályozása, újraszabályozása, illetve végrehajtása tárgyában folytatott hatósági eljárásokat sérelmezte. E tárgyban kilenc – alkotmányos joggal összefüggő visszásságot megállapító – jelentés készült. Az általános helyettes, vizsgálataiban elsősorban a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot állapított meg, mert a kapcsolattartási ügyben eljáró gyámhivatalok érdemi döntésüket, többnyire az ügyintézési határidőn túl hozták meg. A vizsgálatok több esetben megállapították, hogy – bár azt jogszabály írja elő – a hatóságok nem törekedtek a felek közötti egyezség létrehozására. A jogbiztonság követelményének, továbbá a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot állapított meg az általános helyettes, azokban az ügyekben, amikor a gyámhivatal a panaszos jelzéseit figyelmemen kívül hagyta, vagy elmulasztotta a határozathozatalt, illetőleg eljárása során helytelenül alkalmazza a kapcsolattartásra vonatkozó rendelkezéseket.
A tárgyévben 15 a gyermek elhelyezését sérelmező beadványt kezeltek, de arra tekintettel, hogy a gyermek elhelyezéséről a bíróság dönt, e panaszokat a biztos hatásköre hiányában nem vizsgálta. Gyermektartásdíj megítélésével, végrehajtásával, illetve megelőlegezésével tárgyában 16 beadványt iktattak. A panaszosok többsége ahhoz kért segítséget, hogy a tartásra kötelezett teljesítését mozdítsák elő. A kérelmezők tájékoztatást kaptak a gyermektartásdíj megelőlegezésének feltételeiről, az egyéb igénybe vehető pénzbeli és természetbeni támogatások lehetőségeiről, illetőleg arról, hogy tartás elmulasztásának vétsége miatt büntetőeljárást is kezdeményezhetnek. (OBH 6330/2005.).
Egy élettársi kapcsolatban élő pár azt panaszolta, hogy két-két gyermeküket nevelik közös háztartásukban, de a négy gyermek ellenére sem a családi pótlék, sem a tankönyvtámogatás megállapításánál nem számítanak nagycsaládosnak. Mindketten csak saját gyermekeik után igényelhetik a támogatást. Az általános helyettes megállapította, hogy a hatályos jogi szabályozás szerint eltérő elbírálás alá esnek a házasságban gyermeket nevelő családok, valamint az élettársi kapcsolatban egymás gyermekeit nevelő szülők, tekintet nélkül arra, hogy a gyermekek száma megegyezik. Az általános helyettes az ifjúsági, családügyi szociális és esélyegyenlőségi miniszternek jogszabály-módosítás kezdeményezését javasolta. A miniszter a javaslattal nem értett egyet, az általános helyettes egyeztető tárgyalást kezdeményezett. Ezen a felek egyetértettek abban, hogy jogszabály-módosításra csak a Polgári Törvénykönyv élettársi kapcsolatot újraszabályozó rendelkezéseinek hatálybalépése után nyílik lesz lehetőség.
Gyermekük védelembe vételét négy panaszos sérelmezte A beadványok alaptalannak bizonyultak, és az általános helyettes valamennyi esetben azt állapította meg, hogy a gyermekjóléti szolgálatok és a gyámhatóságok eljárása a kiskorúak érdekét szolgálta.
Tárgyévben csökkent azon beadványok száma, amelyek a gyermek családból való kiemelését sérelmezték. 2005-ben kilenc, 2006-ban mindössze négy ilyen tárgyú panasz érkezett. A gyermekek kiemelt védelemhez fűződő jogával összefüggő visszásságot állapított meg az általános helyettes, amikor a gyermekjóléti szolgálat javaslatára a gyámhatóság a gyermekek védelembe vételét megszüntette, majd egy hét múlva a gyermekeket ideiglenes hatállyal – rendőri közreműködéssel – gyermekotthonba helyezte. A kiskorúak átmeneti nevelésbe vételéről pedig úgy döntött a gyámhivatal, hogy nem vizsgálta, hogy a gyermekek sorsa rendezhető-e az alapellátás keretében, gyermekek átmenti otthonába, vagy helyettes szülőhöz helyezésükkel (OBH 3402/2006.).
Változatlanul érkeznek olyan beadványok, amelyekben nevelőszülők sérelmezik, hogy a nevelt gyermekeiket külföldre adták örökbe. A vizsgálati tapasztalatok szerint maga az örökbefogadási eljárás a jogszabályoknak megfelelő. A gyermeket az állam és a társadalom részéről megillető kiemelt védelemhez és a családhoz való jogával összefüggő visszásságot állapított meg az általános helyettes, amikor a gyámhivatal a kiskorú örökbe-fogadhatóvá nyilvánításáról – bár annak feltételei már a nevelőszülőhöz helyezést követő egy éven belül megvoltak – csak évek múlva döntött. Ilyen esetekben a gyermek örökbefogadásra való esélye csökken, a gyermek kötődése miatt a nevelőcsaládtól nehezen elválasztható. A nevelőszülő sem tudja a gyermeket „elengedni” (OBH 5763/2005.).
Egy, még 2005-ben folytatott vizsgálat során az általános helyettes a gyermekeket megillető megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogával összefüggő visszásságot állapított meg, mert a családi házat gyámhivatali engedéllyel elhagyó fiatalkorú után 18. életévének betöltéséig – jogszabályi rendelkezés alapján – senki nem volt jogosult családi pótlékot igényelni. Az általános helyettes jelentésében jogszabály-módosítását javasolt. Az illetékes minisztériummal való többszöri egyeztetés után a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 2007. január 1-jén hatályba lépett módosítása szerint a gyámhivatal által a szülői ház elhagyását engedélyező határozatban megjelölt személy jogosult a családi pótlék igénylésére.
2006-ban az általános helyettes – egy interneten megjelent cikk alapján – azt is vizsgálta, hogy miképpen hat az általános iskola 7-8. osztályába járó gyermekekre, ha bűnmegelőzési célból, tanítási óra keretében börtönlátogatáson vesznek részt. Jelentésében a biztos, a gyermekek megfelelő szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez való jogával összefüggésben állapított meg visszásságot (OBH 2476/2006.).
2006-ban kilenc gyermekotthont, lakásotthont érintő vizsgálatot zártunk le. Az abaújkéri Illyés Gyuláné Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthonban 2005-ben indult hivatalból a vizsgálat. Sajtóhíradások szerint a gondozottakat a nevelők, illetőleg a gyermekfelügyelők lánccal, seprűnyéllel és más módon súlyosan bántalmazták, megalázták. A hírek szerint az egyik nevelő megerőszakolt egy lányt, továbbá a gyermekek élelmezése sem megfelelő. A rendőrség vizsgálta az ügyet, és bűncselekmény elkövetésére utaló tény, adat hiányában, az eljárás befejezéséről döntött. Az általános helyettes a gyermekotthonban helyszíni vizsgálatot tartott, de alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem tárt fel.
A megyaszói gyermekotthon működésével kapcsolatos bejelenés vizsgálatára az intézményt fenntartó BAZ megyei gyámhivatalt kérte fel az általános helyettes. A vizsgálat megállapította, hogy a megyaszói gyermekotthon jogszabályi előírásoknak megfelelő átalakítása nem fejeződött be. Az épület a jelenlegi állapotában nem alkalmas a gyermekek ott-tartózkodására. A 2006. évi költségvetéséről szóló törvény a gyermekotthonok átalakításának határidejét 2007. december 31-ére módosította. Az általános helyettes álláspontja szerint a gyermekotthonok átalakítására nyitva álló határidő folyamatos meghosszabbítása sérti a gyermekvédelmi gondoskodásban élők kiemelt védelemhez, továbbá a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jogát, ezért indítványozta az Országgyűlésnek, hogy tűzze napirendjére a gyermekvédelmi intézmények működésének megtárgyalását és vizsgálja meg, hogy azok átalakítására van-e mód, a 2007. december 31-ét megelőzően. A szakminisztérium a határidő módosítására nem látott lehetőséget(OBH 5267/2005.).
Tekintettel arra, hogy 2006. év folyamán a megyaszói gyermekotthon működését sérelmező több beadvány is érkezett a biztosokhoz, szeptemberben a gyermekotthonban helyszíni vizsgálatot is tartottak, de alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a vizsgálat nem állapított meg.
2006-ban zárult le a kaposvári Zita Gyermekotthont érintő vizsgálatunk is. A feltárt hiányosságok kiküszöbölésére a Somogy Megyei Közgyűlés munkabizottságot hozott létre, melynek feladata a gyermekotthon munkájának teljes áttekintése és javaslatkészítése az intézmény jövőjére vonatkozóan (OBH 4387/ 2005.).
A biztos a Fejér Megyei Lakásotthon-hálózatot 2006-ban is vizsgálta. A hálózathoz tartózó mezőfalvai lakásotthont érintő panasz szerint az otthon vezetője alkoholista, a gondozására bízott nagyobb fiúkkal együtt jár kocsmába játékgépezni. A panaszosok sérelmezték, hogy a gyerekek rendszertelenül kapják meg a zsebpénzüket, az étkezés, a gyermekek ruházata nem megfelelő. A lakásotthonná átalakított családi házban a falak beáznak, a fűtés nem mindenhol működik, csöpögnek a csapok, repedezettek az ablaküvegek. A szülők által küldött pénzösszeget a házvezető csak részben fordítja a gyermekekre. Az általános helyettes a lakásotthonban 2006 márciusában tartott helyszíni vizsgálatot, amely során értesült arról, hogy a fenntartó már folytatott vizsgálatot és megtette a szükséges intézkedéseket (OBH 1651/2006.).
A tavalyi évben nőtt azon a beadványoknak a száma, amelyek a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő kiskorúak bántalmazását jelezték. A panaszosok jellemzően az intézményben dolgozó nevelők, gyermekfelügyelők, a gyermekotthon, lakásotthon szomszédságában élők voltak. A gyermekjogi képviselők 2006 folyamán már megkezdték munkájukat, így a biztosok a saját vizsgálataikhoz esetenként kérik a segítségüket (OBH 2532/2006.).
Az Országgyűlési Biztos Hivatala 2006-ban negyvennégy gondnoksággal kapcsolatos beadványt fogadott, ami tízzel haladta meg a 2005-ben e témakörben iktatott beadványok számát. A tárgyévben negyvenkét gondnoksággal kapcsolatos ügyet zártak le. Két jelentés készült, harmincnégy esetben elégséges volt, a panaszosoknak megadni a megfelelő tájékoztatást. Két ügyet felfüggesztettek, két másik egyéb okból szűnt meg, egy alkalommal a megoldott panaszra tekintettel, a biztos intézkedésére nem került sor.
A panaszosok leginkább a gondnokoltak, a gondnokok, a gondnokoltak hozzátartozói, illetve olyan személyek, akik a korlátozottan cselekvőképes, vagy cselekvőképtelen személyek helyzetén segíteni kívánnak. Ez utóbbi esetben csak akkor járunk el, ha a beadvány arra utal, hogy a gondnokolt olyan állapotban van, hogy önmagát nem képes képviselni, gondnoka pedig nem jár el érde- kében. Olyan esetekben, amikor a gondnokolt maga fordult hatósághoz és a hatóság döntését nem ő, hanem más sérelmezi, minden esetben tájékoztatjuk a beadványtevőt, hogy csak a sérelmet szenvedett fél, vagy meghatalmazottja jogosult a vizsgálatunkat kérni.
E tárgykörben jellemző a felvilágosítást kérő beadvány, amelyben azt kérdezik, hogy ki indíthat pert gondnokság alá helyezés, illetve annak megszüntetése tárgyában, mi a gondnok kötelessége, és mire van lehetősége, illetve melyek az intézményi elhelyezés feltételei?
A panaszok többsége a gondnokoltak anyagi ellátását, a nyugdíj, a családi pótlék folyósítását sérelmezte, illetve a gondnokoltak nehéz anyagi helyzetükben kértek segítséget.
Változatlanul több panasz érkezett a hivatásos gondnokok vagyonkezelési gyakorlatára, továbbá arra, hogy a hivatásos gondnokok nem megfelelően képviselik gondnokoltjaik érdekeit. Ezek a beadványok minden esetben alaptalannak bizonyultak.
Az elmúlt években jelentős volt azoknak a panaszoknak a száma, amelyben azt sérelmezték, hogy – jogszabályváltozás miatt – a korlátozottan cselekvőképes személy csak jövedelme 50%-ával rendelkezhet. A 2001. november 1-jén hatályba lépett Ptk.-módosítás mára már ismertté vált, így ilyen jellegű panasz 2006-ban már nem érkezett hivatalhoz. Egy panaszos viszont a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 2006. január 1-jén hatályba lépett módosítását – mely szerint gondnokul nem rendelhető ki, aki a gondnokolttal tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződést kötött, valamint ezen személyek közeli hozzátartozója – sérelmezte. A panaszos 1970 óta volt gondnoka cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló nővérének. Tekintettel arra, hogy a panaszos nagykorú fia 1990-ben tartási szerződést kötött a panaszos nővérével a gyámhivatal – a jogszabályváltozásra hivatkozva – a panaszost gondnoki tisztéből felmentette. A panaszost tájékoztattuk arról, hogy a gyámhivatal eljárása jogszerű volt, a felmentés oka nem a panaszos alkalmatlansága, vagy a tisztségre való méltatlansága volt.
A tulajdonhoz való alkotmányos jog sérelmének közvetlen veszélyét állapította meg az általános helyettes, amikor a kórház a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló személy készpénzét és értéktárgyait csak a gondnoknak adta át. A panaszost egy utcai rosszullét miatt mentő szállította a kórházba. A felvételkor a panaszos iratait, készpénzét és értéktárgyait a kórház pénztárában átadta. Az átvételről a pénztár „letétnyilvántartó kartont” és átvételi elismervényt állított ki. A panaszos letéti tárgyait, pénzét – bár gondnoka írásban kérte, hogy azokat adják át gondnokoltjának – csak személyesen a gondnoknak adták át. Az általános helyettes a kórház főigazgatójánál kezdeményezte, hogy hasonló esetekben a korlátozottan cselekvőképes beteg letétbe helyezett értékeit távozáskor a betegnek, vagy az általa megbízott személynek adják ki, illetve erre irányuló nyilatkozatát ne tekintsék olyan nyilatkozatnak, amely a Ptk. vonatkozó szakaszai szerint csak gondnoka beleegyezésével vagy utólagos jóváhagyásával teljesíthetők. A kórház Letét Kezelési Szabályzatát a kezdeményezésnek megfelelően módosították (OBH 2772/2006.).
1.6.1. Egészségügyi igazgatás, betegjogok
Jelen beszámolási időszak egészségügyet érintő beadványai tartalmukban eltértek a korábbi évek panaszaitól. Az egészségügyi ellátó rendszer struktúra-váltásának megkezdése miatt felszínre kerültek a területet érintő és szerteágazó finanszírozási, társadalom-szociológiai, sőt etikai problémák is. A konkrét ellátásokat, illetve magát az egészségügyi és egészségbiztosítási rendszert érintő kérelmek, javaslatok lehetőséget adtak az alkotmányos alapjogi szempontú elemzésre is.
A korábbi években már jeleztük, hogy a panaszok, kifogások nem kizárólag a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben, a betegjogok érvényesülésével kapcsolatban fogalmazódtak meg, hanem a jogszabályok folyamatos változásai miatt fennálló értelmezési, vagy gyakorlati/technikai gondokra is utalnak. A jogi háttér jelentős változása, az intézményi struktúra egyidejű átalakítása, ezzel együtt a finanszírozás korlátai miatt állandósuló feszültség, és a rögtönzött megoldások gyakran olyan helyzeteket idéznek elő, amelyek gyors értelmezést, azonnali magyarázatot és állásfoglalást követelnek.
Továbbra is jellemző, hogy a lefolytatott vizsgálatok számát jóval meghaladta a biztosok hatáskörön kívül eső, segítséget kérő beadványok száma.
A jelen beszámolási időszakban is előfordultak, az elmúlt években már említett esetek: az onkológiai betegek terápiás készítményeihez (OBH 1466/2006.) való hozzáférés gondjai; a beteg, koraszülött gyermekek kezelésének kockázatai; általában is az egészségügyi ellátó szakszemélyzet – orvosok, egészségügyi dolgozók, mentősök – jogainak érvényesülése. Nem csökken az ellátás minőségét (szakmai), vagy csupán a kezelő orvos vagy ápoló személyzet magatartását (etikai), kommunikációs stílusát kifogásoló panaszok száma sem. Ez utóbbi panasztípus – jellemzően az idősek vagy az idős hozzátartozót gondozó fiatalabb családtagok részéről – a háziorvos eljárását is kifogásolja.
Különösen az év második felében érkezett panaszok már új társadalmi-politikai igények megjelenését is jelezték. Nagy jelentőségű, és szakmai körökben is figyelemkeltő volt az általános biztos fellépése a kötelező kamarai tagság megszüntetése kérdésében (Gy. 319/2006.), továbbá az orvosi ügyelet kérdésében (Gy. 129/2006.). Ez utóbbi problémakörrel kapcsolatban alapjogi szempontból vizsgálta az általános biztos az uniós munkaidő irányelv hatását a magyar szabályozás és a bírói gyakorlat összefüggéseiben.
Az elmúlt években a magyar törvényhozás, a kormányzat, a magyar bíróságok, a Magyar Orvosi Kamara és nem utolsó sorban az Európai Közösségek Bírósága (EK Bíróság) egyaránt behatóan foglalkoztak az orvosi ügyelet jogi szabályozásával, annak a munkaidőbe történő beszámításával és díjazásával. A különböző fórumok ugyanarra a problémára különbözőképpen reagáltak. A más-más szempontból történő, eltérő értékelések eltérő jogi szabályozást és ellentétes jogalkalmazást eredményeztek. Mindez a jogállam fórumrendszerével, a jogbiztonság követelményével és az európai jogharmonizációval kapcsolatban is súlyos kérdéseket vetett fel. A biztos álláspontja szerint alapvetően egy alkotmányos konfliktusról van szó, amely az Alkotmány 2/A. §-ban deklarált, az EU-tagságból eredő kötelezettségek, és a 70/D. §-ban vállalt államcél – a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog – tényleges megvalósítása között feszül.
Az állam intézményes kötelezettsége az egészségügyi ellátó rendszer folyamatos, lehető legmagasabb szintű működtetése. Ez kiterjed az egészségügyi intézményrendszer fenntartására, egy bizonyos személyi-, dologi- és minőségi színvonal garantálására, ezen belül – a megfelelő ellátáshoz való folyamatos hozzáférés (Eütv. 7. §.) biztosítása céljából – az orvosi ügyeleti rendszer kiépítésére, működtetésére, finanszírozására is.
Kérdés azonban az, hogyan érvényesül az egészségügyi ellátáshoz való alapjog az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettsége teljesítésekor a finanszírozás tagállami (mindig szűkös, objektíve is behatárolt) konkrét lehetőségei és az Unió általános elvárásai között? Van-e az ellátásnak – konkrétan az orvosi ügyelet szabályozásának – kötelező tagállami alkotmányos szintje? Ha nincs, lehet-e ugyanennek kötelező uniós szintje? Lehet-e bármelyik relációban magasabb színvonalra kötelezni a tagállamot, ha az nem teljesítőképes? Ha lehetséges, mely fórum állapíthat meg ilyen kötelezettséget, milyen feltételekkel? Honnan kell elvonni (átcsoportosítani) a szükséges többletforrásokat? Az ilyen költségvetési (bevételi és újraelosztási) kérdésekben az Országgyűlésen kívül más – tagállami vagy uniós – fórum is dönthet?
A biztos értelmezte az európai jog és a belső jog anomáliáit, a normák valódi összhangjának hiányát, s mindennek az alkotmányos alapértékek mentén történő változásait. Külön hangsúlyozta, hogy az ún. ügyeletidíj-perekben a bíró – figyelemmel az uniós jog elsőbbségére – mintegy félretéve a belső jog szabályait az ügyelet teljes időtartamát munkaidőnek tekinti, melyből következően annak díjszabása is a rendes munkaidő szerinti. Mivel azonban a magyar jogszabályok különbséget tesznek az ügyeletben végzett tényleges munka és a pihenéssel töltött idő között – s ez az európai direktíva és az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatával ellentétben áll –, a magyar bíró akkor jár el helyesen, ha az uniós normát alkalmazva állapítja meg ítéletében az elmaradt díjak jogalapját. Mindez – áll a biztos állásfoglalásában – ad absurdum azt is jelenti, hogy a hazai jogalkotó szándékán túl, a magyar költségvetés szabta kereteket meghaladóan olyan összeg kifizetésére kötelezhető az egészségügyi szolgáltató a jogosult orvosoknak, mely forrás nem áll rendelkezésére.
Az elemzés kiemeli továbbá a következőket. A csatlakozással egyidejűleg hatályba lépett az Európai Unió Tanácsának 93/104/EK irányelve, később annak módosítása (2003/88/EK irányelv) a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól. Ez egyértelműen lefekteti a maximális heti és havi munkaidőt, és a 24 órás időtartamonként kötelezően kiadandó 11 órányi (összefüggő) pihenőidőt. Ezeket a szabályokat a vonatkozó törvény változtatás nélkül átvette, a problémát azonban az jelenti, hogy egyrészt az EK irányelvek közvetlenül nem alkalmazandóak a tagállamokban, másrészt az irányelv lehetővé tesz eltéréseket. Az eltérés egyik esete (17. cikk 2.1. c) pontja) éppen „a kórházak vagy hasonló létesítmények”. A fentiekből jól látható, hogy a törvény csak látszólag tett eleget a csatlakozásból eredő jogharmonizációs követelménynek, hiszen az irányelv előírásait átvette ugyan, de az így belső joggá vált normával nem került összhangba a korábbi, hatályos, hazai szabályozás, élve az adott ágazati eltérés lehetőségével.
Amíg azonban az irányelvek közvetlenül nem alkalmazandóak a tagállamokban, addig az EK Bíróság ítéleteiben foglaltak kötelező érvényűek. Az EK Bíróság C-151/02. számú ügyben (Landeshaupstadt Kiel kontra Norbert Jaeger), 2003. április 3-án meghozott ítéletében arra a következtetésre jutott, hogy: „az egészségügyi intézményben való fizikai jelenléten alapuló ügyelet idejét teljes egészében munkaidőnek, és adott esetben túlórának kell tekinteni az irányelv értelmében, míg az állandó elérhetőségen alapuló rendszer esetében kizárólag a tényleges elsősegély-nyújtási tevékenységet kell munkaidőnek tekinteni”. Ennek megfelelően egyértelműen megállapítható, hogy a 233/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet rendelkezései, melyek meghatározzák, hogy az ügyeletben töltött idő hány százaléka számít munkaidőnek (vagyis hány óra után kell ügyeleti díjat fizetni), ellentétessé váltak az Európai Bíróság idézett ítéletével.
Most tehát az uniós és a hazai jog ellentmondását figyelembe véve kellett megvizsgálni a kórházi és háziorvosi ügyeleti szolgálat jelenlegi gyakorlatát. A megkeresett kórházak és háziorvosi körzetek tájékoztatása alapján az vált világossá, hogy azokon a helyeken tudták az előírásokhoz közelíteni a gyakorlatot, ahol az ügyeleti szolgálatot átalakították és a 24 órás ellátást három műszak szervezésével oldották meg. A háziorvosi körzetek ügyeleti ellátása azokon a helyeken oldható meg, ahol az úgynevezett központi ügyeleti rendszer működtethető az elegendő lakosságszám alapján. Ezeken a helyeken, jellemzően városokban, az ügyelet elválik a háziorvosok rendelési idejétől, és „főállású ügyeleti orvosok” foglalkoztathatók. Az „ügyeleti műszak” szervezésére gazdasági okból nem képes fekvőbeteg ellátóknál és a megfelelő számú orvossal nem rendelkező településeken azonban továbbra is a régi, többszörösen törvénysértő gyakorlat uralkodik.
Az Európai Parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelve, egységes szerkezetben való megjelenése tehát számos kérdést vetett fel a tagállamok körében. Az irányelv körül kibontakozó vita az ügyelet munkaidő-tartamának megállapítása és ezzel összefüggő díjazása ügyében folyik. Ezzel kapcsolatban ez idő szerint is tartanak az egyeztető tárgyalások az EU-n és a magyar egészségügyi kormányzaton belül is. Ennek lényege elsősorban a finanszírozási nehézségekben kereshető, illetve a pihenőidő és a munkaidő arányában rejlik. Nem vitás, hogy valóban kedvezőbb az orvosok számára az ügyeletben töltött idő munkaidőként való anyagi elismerése, azonban nincs az a tagállam, mely olyan egészségügyi büdzsével rendelkezik, ahol e kérdés ne okozna súlyos pénzügyi problémát.
Az elemzés összegzéseként a biztos feltette azt a kérdést, hogy vajon jogot alkot-e az EK Bíróság? Ha bírói aktivizmusként értékeljük az általános jogelvek szerinti, nem pedig a konkrét életviszonyra szabott konkrét (hatályos nemzeti) jogszabályra alapozott jogalkalmazást, és figyelemben vesszük a Római Szerződés preambulumát és a 7. cikket, a Bíróság „felelős a közösségi feladatok ellátásáért”, akkor az EK Bíróság jogot alkot – állapítja meg a biztos. De lehet-e a felhatalmazását így értelmezni, illetve ha igen, akkor mire való az Európai Bizottság és az Európai Parlament? Szemben az előbbi absztrakt (uniformizált) jogelveivel az utóbbi fórumok keretében van mód a tagállami sajátosságok (különbözőségek) figyelembevételére és az ezeknek megfelelő differenciált szabályozás megalkotására (megengedésére).
Mindebből következőn a biztos álláspontja szerint, a hazai jogállami fórumok nem dönthetnek másként, mint a nemzeti jog (ideértve a közvetlen hatályú uniós jogot is) alapján, noha a közösségi jog alapján értelmezhetik a nemzeti jogot. Az EK Bíróság pedig a közösségi jog alapján, az adott esetben az irányelv alapján határoz. Az EK Bíróság ítélete pedig az államot kötelezi, hogy jogalkotás útján teremtsen összhangot a közösségi és a nemzeti jog tartalmában, biztosítva ehhez a szükséges gazdasági-pénzügyi feltételeket (esetleg halasztást, felmentést kérve mindezekre).
Ugyanakkor, amennyiben alkotmányos konfliktust, vagy az alkalmazandó belső jog és a közösségi norma között ellentmondást fedez fel a konkrét ügyben eljáró magyar bíróság, felmerül az Alkotmánybíróság eljárásának (normakontrolljának), vagy az EK Bíróság előzetes állásfoglalásának szükségessége. Utóbbi keretében lehetőség van, előzetes kérdés formájában a Római Szerződés értelmezését kérni, az inkriminált irányelv alapján megalkotott nemzeti jogszabály és a közösségi jog alkalmazásának összhangjára vonatkozó szempontok megadását kérve, mely az EK Bíróság gyakorlatában nem egyedülálló.
Ezzel együtt hangsúlyozni kell, hogy az új Ptk. Koncepciója szól az Alkotmány tételeinek érvényesüléséről a magánjogi ítélkezési gyakorlatban. Amint fentebb már említettük, a Koncepció magánjogi normák alkotmány-ellenességének gyanúja esetén az eljárás egyidejű felfüggesztése mellett az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezésére hív fel. Avagy, ha hiányzik egy – az elbírálás szempontjából fontos – magánjogi norma, ugyancsak az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetőségét kell biztosítani.
Az ügyelet problematikájával összefüggésben a biztos szerint a konkrét eset az eddigieknél nagyobb súllyal és általánosítható tapasztalatokkal veti fel a jogállam intézményei (Alkotmánybíróság, Legfelsőbb Bíróság, ombudsmanok, kormányzat) közötti alkotmányos együttműködés szükségességét, ráadásul nem csupán tagállami (belső), hanem uniós (külső) viszonylatban is. Ennek az együttműködésnek az intézményesítése (jobbítása) ugyancsak sürgető feladat.
A kérdések logikai rendszere a következő: 1. Európa Uniós csatlakozás alkalmával feltétel nélkül elismert a közösségi jog elsőbbsége; 2. A munkaidő irányelv alkalmazhatósága és az ország teherbíró képességének gazdaságossági és alkotmányos szempontú elhatárolása; 3. Munkavállaló védelme és kellő anyagi megbecsülése (természetesen az orvosok munkájának morális megítélése nem lehetett az anyag tárgya.); 4. Általában pedig az egészségügyi reform keretei lehetőséget nyújthatnak az ügyelet, illetve annak díjazása újra gondolására, erre a szándék minden megkérdezettől egybehangzó.
Válaszaikban az egészségügyi miniszter, a munkaügyi miniszter, az igazságügyi és rendészeti miniszter, a Legfelsőbb Bíróság és a Fővárosi Bíróság elnökei, a legfőbb ügyész, az Országgyűlés elnöke és a Magyar Orvosi Kamara elnöke fejtették ki véleményüket. A biztos által felvetett alapjogi kérdésekkel, azok időszerűségével, alapvető aggályaival valamennyi címzett egyetértett. Kellő határozottság hiányában, azonban érdemi előrelépés nem várható, ugyan- akkor látni való, hogy a jelenlegi irányelvi norma – legalábbis zökkenőmentesen – nem tartható be. Végül, valamennyi címzett szerint szükséges az orvosi szakma finanszírozási rendszerének (bérezésének) újragondolása.
A felmerült nézetkülönbségek abból eredtek, hogy a megszólítottak vitatják a tanulmány munkajogi előzményeit azzal, hogy a „jóléti elv” érvényesülése (Mt. 13. § (3) bek.) nem vonatkoztatható a közalkalmazott orvosok munkavállalására (megjegyezzük, hogy éppen ennek kiküszöbölésére születtek az ún. színlelt szerződések).
Nyitott kérdés maradt annak megítélése is, hogy a forráshiánnyal küzdő magyar egészségügy milyen módszerrel kerülheti el a felmerült ügyeleti anomália továbbterjedését. A műszak szervezéshez nem elég a rendelkezésre álló munkaerő, a kellő differenciáláshoz teljes struktúraátalakítás szükséges, a díjazás mértéke alapértelmezésben pedig az egyenlő munkáért egyenlő bér elve, valamint a munkaidő – pihenő idő arányos, de még vállalható gyakorlata alapján az állam alapvető intézményvédelmi kötelezettsége és teherbíró képessége függvényében újraértelmezendő, különös tekintettel arra, hogy az Unió többi tagállamában sem zökkenőmentes az ügyelet szervezése, díjazása, mi több a Tanácson belül sincs abban egyetértés. A kérdést napirenden tartja az is, hogy az Unió több tagállamát szólította fel a Bizottság (közöttük hazánkat is) a munkaidő irányelvtől eltérő rendszerű ügyelet-szervezés és díjazás megszüntetésére, illetve a direktíva kötelező betartására.
Az ügyelet kérdésköre több indítvány formájában az Alkotmánybíróságot is állásfoglalásra késztette. A 393/B/1994. (2006. XII. 12.) számú határozat – egyebek mellett – 2007. június 30. napjával „pro futuro” megsemmisítette a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény egészségügyi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 233/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet azon szakaszait, melyek az ügyelet konkrét definícióját, annak kötelező „mennyiségét”, és díjazását tartalmazzák. Mindez – fejti ki indokolásában az Alkotmánybíróság – alkotmányellenes, ugyanakkor az azonnali megsemmisítés jogbizonytalanságot okozna ezért kellő időt kell a jogalkotónak biztosítani az alkotmányos szabályozás kialakításához. Ami az uniós joggal való harmónia hiányát illeti, a határozat ugyancsak leszögezi, hogy az Európai Közösségek alapító és módosító szerződései az AB hatásköre szempontjából nem nemzetközi szerződések, így ezek is és a másodlagos jogforrások (irányelvek, rendeletek) a belső jog részei, ilyen értelemben tehát az Alkotmánybíróság nem foglalhat állást a közösségi jog és a belső jog összeütközéséről. E kérdésben kizárólagos hatáskörrel az Európai Bíróság rendelkezik.
A határozathoz fűzött párhuzamos indoklás azonban tartalmazza mindazokat az aggályokat, amelyeket a biztos is felvetett az elemzésében. Abban az esetben ugyanis, ha az irányelv valamely szakasza az Európai Bíróság verdiktje alapján közvetlen hatást gyakorol (azaz közvetlenül alkalmazandó), végső soron „ugyanaz a pozíciója, mint a szükségképpen, ex lege közvetlenül alkalmazható rendeletnek, azaz alkotmány alatti, törvényi szintű jogforrás, amely azonban lex speciális gyanánt konfliktus esetében alkalmazási elsőbbséggel bír a hazai törvénnyel szemben. Ennek a pozíciónak az is az okszerű következménye, hogy a hazai rendeletekkel létre sem jön normakonfliktus, hanem ott az európai irányelv (ha rendelkezik a közvetlen alkalmazhatóság sajátosságaival) a normahierarchia alapján uralja a kormány- és miniszteri rendeletet.” Ebből következően az alkotmányellenesnek minősített ügyeleti jogszabályokat „nem létezőnek” kellett volna tekinteni a közösségi jog elsőbbsége alapján.
Az orvosi ügyelet témakörén túl azonban a sürgősségi ellátás, a gyermek-egészségügyi ellátás, az onkológiai ellátás, a traumatológia, mind olyan területek, amelyek a folyamatban lévő struktúraváltás következtében várhatóan valóban hatékonyabban és jól finanszírozhatóbban tudnak majd működni. Már e beszámolási időszakban vitatottá vált a 2007. február 15. napjától kötelező vizitdíj és kórházi napidíj intézménye, a beutalási rendszer változása, a foglalkozás-egészségügyi orvos általi járóbeteg szakellátásra utalás korlátozása (OBH 2360/2006.).
A gyógyszerésztársadalom számára a nyugodt munkavégzés lehetőségét, a patikák alapításának és fenntartásának törvényi garanciáit fenntartani kívánó, azt támogató aláírásgyűjtő akció jogszerűségével összefüggésben fordult a gyógyszerészkamara elnöke a biztoshoz (OBH 4589/2006.) állásfoglalást kérve.
Egy orvos azért fordult a biztoshoz, mert egy kórházban kezelt gyermek vidéken élő szülője számára az OEP nem tette lehetővé az utazási kedvezmény igénybevételét. A biztos álláspontja szerint a folyamatos benntartózkodásban gátolt szülő kénytelen többet utazni, például ha az egyes beavatkozások előtt – mint a betegjogi jogosult – alá is kell írnia a vonatkozó beleegyező nyilatkozatot. A címzett azzal utasította el az ajánlást – a szociális támogatási rendszer körébe terelve a kérdést –, hogy az egészségbiztosító nem köteles valamennyi utazás felmerülő költségét támogatni (OBH 1263/2005.).
Napirenden maradt a mentőket érintő kérdések, panaszok, javaslatok sora is. Sem az OMSZ, sem magáncégek nem vitatták, hogy a betegszállítást mindenképpen le kell választani a sürgősségi mentés kérdésköréről, azonban az átszervezések és a régiók kialakítása további összehangolt működést feltételez. A koraszülött mentés tekintetében a koordináló szervező feladatokat – a megszűnt közalapítvány helyett – az Országos Mentőszolgálat végzi (OBH 2948/2005., OBH 5741/2005.).
A különböző betegszervezetek képviselői is aktívan hozzájárultak a biztos alkotmányos feladatainak végzéséhez. A biztos kifejtette, hogy rendkívül fontosnak tartja az egyes speciális, meghatározott betegkör számára „létkérdést” jelentő gyógyszerek vagy gyógyászati segédeszközök alkalmazása szempontjából az esélyegyenlőség figyelembevételét, a kiszolgáltatottság csökkentését. (OBH 3037/2006.).
A biztosok sokéves vizsgálati gyakorlatában a fogyatékkal élők mind teljesebb esélyegyenlőségének megteremtése kiemelkedő jelentőséggel bír. A 2003-ban Madridban megtartott Európai Fogyatékosügyi Kongresszuson elfogadott Nyilatkozat is rögzíti, hogy „a fogyatékos emberek esélyegyenlőséget, valamint egyenlő hozzáférést követelnek minden társadalmi erőforráshoz, azaz a befogadó oktatáshoz, az új technológiákhoz, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz, a fogyasztási javakhoz, a termékekhez és a szolgáltatásokhoz”. A pozitív diszkriminációt – mint az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedéseket – az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében állami feladatként határozza meg.
2006-ban is nagy számban érkeztek beadványok a fogyatékkal élő emberek jogaival, esélyegyenlőségének biztosításával összefüggésben. A tipikus ügyek még mindig a fogyatékkal élők közlekedési kedvezményeivel – gépjárműszerzési támogatás, mozgáskorlátozottak parkolási engedélye, akadálymentesítés – kapcsolatosak, de érkeztek panaszok a pénzbeli ellátások igénylésekor tapasztalt anomáliák miatt is. Ezek megválaszolása az esetek jelentős részében a beadványtevő teljes körű tájékoztatását, felvilágosítását tartalmazta.
Többen sérelmezték a mozgássérültek temetőkbe való bejutásának nehézségeit, Mindenszentekkor, illetőleg a gépjárművel való behajtás korlátozását. A biztos álláspontja szerint nem okoz az esélyegyenlőség elvével összefüggő visszásságot, ha a temetőkben a Halottak Napja környékén érvényes általános gépkocsi-behajtási tilalom alól a rászorultaknak nem a nyitvatartási idő teljes időtartamára, hanemcsak meghatározott idősávban engednek kivételt (OBH 5588/2005.).
A mozgásukban korlátozott személyek a parkolási igazolványokkal kapcsolatos visszaélésekre hívták fel a figyelmet. A biztos tájékoztatást adott a jelenleg hatályban lévő – a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló, a 2004. július 1-jétől hatályos 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet – rendelkezéseiről, ami az Európai Közösségek Tanácsának a fogyatékos személyek parkolókártyájáról szóló 98/376/EK ajánlásával összeegyeztető szabályozást tartalmaz. E jogszabály megalkotását maga is szorgalmazta, mivel a hamisított (fénymásolt) parkolási igazolványok elterjedése már olyan méreteket öltött, hogy a jogszerű használat ellenőrzése – különösen a fővárosban – kaotikus állapotokhoz vezetett.
A személygépkocsi szerzési támogatást illetően általánosságban elmondható, hogy a biztoshoz forduló panaszosok nem rendelkeznek elegendő ismerettel a jogosultság feltételeit illetően, ezért minden esetben tájékoztatta őket a jogszabály rendelkezéseiről.
Az akadálymentesítés, elsősorban a középületek akadálymentesítésének a problémája, és az elmúlt években már számos üggyel kapcsolatban került a biztosok látókörébe. A tárgyban folytatott átfogó vizsgálatot lezáró, 1999 novemberében kiadott jelentés is megállapította, hogy „a mozgáskorlátozottak alkotmányos jogaival kapcsolatos visszásságok régóta fennállnak, folyamatosan keletkeznek, és a hátrányos megkülönböztetésre alkalmas helyzet felszámolása a megindult pozitív folyamatok ellenére lassan, változó színvonalon történik”. A jelentés több pontban fogalmazott meg ajánlásokat a kormány tagjainak és a közigazgatási hivatalok vezetőinek. Annak megállapítása érdekében, hogy a mozgáskorlátozottak emberi jogainak érvényesülésében a vizsgálat lezárásakor fennálló állapothoz képest mekkora elmozdulás tapasztalható, és várható-e, hogy a törvényben előírt határidőkre a megfogalmazott kívánalmak teljesülnek, a biztos 2003-ban utóvizsgálatot folytatott. Ennek során megállapította, hogy a feltárt hiányosságok megszüntetésére, az ajánlott intézkedések folytatására továbbra is szükség van, az eredeti jelentésben tett ajánlásokat továbbra is fenntartotta.
Egy panaszos arról számolt be, hogy bár rokkantnyugdíjasként minden évben megkapja a „nyugdíjasok utazási igazolványát”, annak igénybevételére gyakorlatilag nincs lehetősége. Tekintettel ugyanis arra, hogy kerekes székkel közlekedik, a kedvezménnyel érintett közlekedési eszközöket (pl. MÁV, VOLÁN) segítség nélkül nem tudja igénybe venni. A biztos megfontolásra érdemesnek tartotta a panaszosnak azt a javaslatát, hogy a mozgássérültek az igazolványt házastársukkal – életkortól függetlenül – megosztva használhassák, ezért felkérte az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztert, hogy vizsgálja meg a hatályos szabályozás módosításának a lehetőségét.
Az országgyűlési biztosok a 2005. évi beszámolójukban a fogyatékos személyek utazási kedvezménye ügyében a még 2003-ban tett ajánlással összefüggésben előrelépésről számoltak be. A házelnök kérésére ugyanis összeült Országgyűlés Szociális és Családügyi Bizottsága, 2005. szeptember 25-i ülésén meghallgatta a biztost, és az érintett tárcák képviselőit. Ezt követően felkérte a kormányt, hogy a feltárt visszásságok megszüntetését célzó szakmai szabályokat alkossa meg, és a végrehajtáshoz szükséges anyagi források időarányos részéről a 2006-os költségvetésben gondoskodjon. Ismereteink szerint azonban ez azóta sem történt meg. A Gazdasági Minisztérium azóta megkezdte az utazási kedvezmények teljes felülvizsgálatát.
A pénzbeli ellátásokat illetően a fogyatékossági támogatás, a vakok személyi járadéka, emelt összegű családi pótlék, a rokkantsági járadék igénylésével kapcsolatos problémák kerültek felszínre akként, hogy a panaszosok ezeknek az ellátási formáknak a jogszabályi feltételeit kellő mélységben nem ismerik, így minden esetben körültekintő tájékoztatást adtak a biztosok a hozzájuk fordulónak.
A fogyatékossági támogatás a súlyosan fogyatékos személy részére az esélyegyenlőséget elősegítő, havi rendszerességgel járó pénzbeli juttatás. Ennek a támogatásnak az a célja, hogy – a súlyosan fogyatékos személy jövedelmétől függetlenül – az állam anyagi segítséggel járuljon hozzá a súlyosan fogyatékos állapotból eredő társadalmi hátrányok mérsékléséhez.
Fogyatékossági támogatásra az a személy jogosult, aki a törvényben meghatározottak alapján látási, hallási, értelmi, mozgásszervi fogyatékos. Ezen túlmenően halmozottan fogyatékos az a személy, akinek az előbb felsorolt súlyos fogyatékosságok közül legalább két fogyatékossága van.
2006-ban megnőtt azoknak a panaszoknak a száma, amelyekben a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosítását követően a magasabb összegű családi pótlék mértékét kifogásolták. 2006 januártól a törvény ugyanis különbséget tesz a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek, illetve a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos (felnőtt korú) személy között. Ennek indoka, hogy a 18. életévét betöltött súlyosan fogyatékos személy előtt már megnyílik a lehetőség a fogyatékossági támogatás, illetve a rokkantsági járadék igénybevételére, szemben a 18. év alatti, gyermekkorú sorstársával, aki még nem részesülhet ezekben a felnőtt korhoz kötött ellátásokban.
Az Értelmi Fogyatékosokért Szülői Egyesület hívta fel az országgyűlési biztos figyelmét arra, hogy a szociális igazgatásról szóló 1993. évi III. törvény módosításával az ellátottak szociális intézményen belüli foglalkoztatása – figyelemmel a rehabilitációs alkalmassági vizsgálatok „szabályaira” – veszélybe került.
Figyelemmel a fogyatékkal élő emberek intézményi ellátásának, illetve foglalkoztatási rendszerének nehézségeire, tiszteletben tartva az ellátottak rehabilitációjából fakadó képesség-változásainak jelentőségét, a biztos vizsgálatot indított.
Jelentésében rámutatott arra, hogy a fogyatékkal élő emberek szociális foglalkoztathatóságára vonatkozó alkalmassági vizsgálatok részletes szabályainak hiánya alkotmányos visszásságot okoz. Ezért az összehangolt rehabilitációs foglalkoztatási program részeként – illeszkedve a megváltozott munkaképességű személyek, illetve a foglalkoztatás- és szociálpolitikai támogatási rendszer egészébe – nélkülözhetetlen a kérdést rendező jogszabály megalkotása. Kezdeményezésében a biztos javasolta a szociális és munkaügyi miniszternek, hogy tegye meg a szükséges jogalkotói lépéseket a jogszabályok harmonizációja, valamint a szociális foglalkoztatáshoz (fejlesztő-felkészítő, és munka-rehabilitációs foglalkozatás) szükséges alkalmassági vizsgálatokat rendező norma megalkotása érdekében. A miniszter a javaslatot elfogadta, konkrét jogszabály-módosításra és új norma megalkotására tett ígéretet.
A biztos és munkatársai megyei munkalátogatás keretében, a szolnoki CONTACT Munkarehabilitáció Foglalkoztató, Kereskedelmi és Szolgáltató Kht. Gyermekjóléti Központjában folytattak helyszíni vizsgálatot, ahol is megfelelően jó körülményeket, hozzáértő és szakmailag hiteles vezetést és együtt dolgozó munkatársakat ismerhettek meg.
A szolnoki Humán Szolgáltató Központ által működtetett hajléktalanszállón végzett vizsgálatáról készült biztosi jelentés (OBH 4930/2005.) megállapította, hogy alkotmányos visszásságot okoz, ha a fogyatékkal élő ellátottak mindennapi tisztálkodásának körülményei nem felelnek meg a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló jogszabályban előírt követelményeknek. Az emberi mivoltában megalázó, és a szó hétköznapi értelmében vett emberi méltóságot súlyosan sértő állapot, ha a testi fogyatékossággal élő ellátott a szeméremérzete miatt akadályozva van az alapos tisztálkodásban.
Nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a biztos azért, mert egy szociális intézményben az anyagi eszközök szűkös volta miatt nem valósult meg a korszerű szakmai programot is magában hordozó fejlesztés, mivel az ahhoz szükséges források előteremtése az önkormányzat feladata.
Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége kérte az értelmi fogyatékos személyek ellen folytatott büntetőeljárások, illetve ezzel összefüggő fogvatartásuk vizsgálatát az általános helyettestől. A panaszra egy közepesen súlyos értelmi fogyatékos előzetes letartóztatása szolgáltatott okot, akit fogvatartása során bántalmaztak, és védő jelenléte nélkül olyan jegyzőkönyveket írattak alá vele, amelyek tartalmát nem értette, fogvatartása pedig indokolatlanul elhúzódott. Az általános helyettes az élethez és az emberi méltósághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálat tartására kérte fel a legfőbb ügyészt, aki a panaszban foglaltakat megerősítette. A Legfőbb Ügyészség szerint „megfontolandó lehet a büntető és a büntetés-végrehajtási szabályok olyan irányú kiegészítése, amely az állam büntetőjogi igényének maradéktalan érvényesítése mellett a fogyatékos személyek jogainak gyakorlását is előmozdítja”. Mindezek alapján az általános helyettes az OBH 5086/2005. számú vizsgálati jelentésében megállapította, hogy az értelmi fogyatékos személyek elleni büntetőeljárásban a jogállamiságot sértő alkotmányos visszásságot okoz, hogy nem érvényesülnek a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény alapelvei és rendelkezései.
Az általános helyettes azt javasolta az igazságügyi miniszternek, hogy az Országos Fogyatékosügyi Tanács, valamint az érintett társadalmi szervezetek bevonásával kezdeményezze a büntetőeljárásra, valamint a fogvatartásra vonatkozó jogszabályok olyan kiegészítését, amely eleget tesz a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény követelményeinek. Jelentését megküldte a volt esélyegyenlőségi miniszternek is. Az igazságügyi miniszter az ajánlásra, ismételt sürgetés ellenére, a Beszámoló lezárásának időpontjáig nem válaszolt.
1.7. Egészséges környezethez való jog
1.7.1. Környezet- és természetvédelem
2006-ban, az előző évekhez hasonlóan, a vizsgált ügyek jelentős része az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben érkezett hozzánk. Ezek egy része tekinthető tisztán környezetvédelminek, más részük a környezethez való jogot is érinti. Az egészséges környezethez való jog érvényesítése az ombudsmani munka során például gyakran építési, esetleg telep- vagy működési engedélyezési ügyekkel kapcsolatban jelenik meg.
A környezetvédelmi tárgyú beadványok elsősorban az építkezésekkel, a vendéglátó és szolgáltató egységek működésével, szabadtéri rendezvényekkel, ipari vagy hulladékkezelési létesítmények működésével, illegális hulladék-kezeléssel, állattartással, valamint a parlagfű-szennyezettséggel összefüggő panaszokat tartalmaztak. Több beadványban pedig, az illegálisan történő hulladék-elhelyezéssel kapcsolatos kifogásokról számoltak be (OBH 5874/2005.).
Más, korábban nem tapasztalt jelenségek miatt is érkeztek panaszok, úgymint a templomok hangos harangozása (OBH 5124/2005.), vagy a békák „elviselhetetlen” hangja. Tovább növekedett azon kifogások száma, amelyekben a panaszosok a lakóhelyük gépjárműforgalmát, az abból származó fokozott zaj- és levegőterhelést, a balesetveszélyt, továbbá lakóházaik állagának folyamatos romlását sérelmezték. A jelenség hátterében elsősorban az áll, hogy az úthasználati díjak miatt a teherjárművek egy része a lakott területeken átvezető, díjmentesen használható utakon közlekedik, de adatokkal igazolható „az egy ember egy autó jelenség” is. A városias térségekben az iparosodás, valamint az urbanizáció sajátos környezeti gondokat indukál. Utóbbi vonatkozásában kiemelendő, hogy az agglomerációban élők ingázása következtében a fővárosi autópálya bevezető szakaszok rendkívül túlterheltek.
Számos ügy igazolta, hogy a környezetvédelem állami szervei nem képesek kellő hatékonysággal, időben fellépni a környezeti elemeket veszélyeztető hatásokkal szemben, esetenként hatáskörüket nem gyakorolják (OBH 3666/2005.) megfelelően.
A biztos tapasztalata szerint az egységes zöldhatóságok – ezek közül is kiemelendő a Közép-Duna-völgyi – rendkívül túlterheltek. Elégséges létszám hiányában az általuk végzett ellenőrzésekre utólag kerül sor, holott a környezeti elemeket érő terhelések, szennyezések jellegükből eredően sok esetben megelőzést, de legalábbis azonnali vizsgálatot, tényfeltárást, beavatkozást igényelhetnek. A hatóság, napjainkban végrehajtott szervezeti átalakítása olyan területen történt, ahol fontos tényező a közelség, valamint a helyi ismeretekkel bíró, megfelelő létszámú, azonnali reagálásra képes szakapparátus. A jog érvényesülése nélkül nem létezik jogbiztonság, a jogbiztonságot pedig veszélyeztetik a jogalkalmazó szerveknél megállapított, a személyi és tárgyi feltételek területén egyaránt tettenérhető hiányosságok (OBH 4031/2005.).
A biztos a környezeti elemek védelme érdekében, egyedi ügyekben, kérelmek alapján vagy hivatalból folytat vizsgálatot. Hivatalból indított vizsgálatot, miután több panasz ismeretében szembesült a hulladékkereskedelmi tevékenység végzésének feltételeire jelenleg vonatkozó jogszabályok zavarával (OBH 3675/2006.).
A panaszosok jellemezően lokális, a lakóhelyükön közvetlenül tapasztalható környezeti problémákat jeleznek, de az idei évben, egy osztrák területre tervezett hulladékégetővel összefüggésben kifejeződött a tágabb értelemben vett környezet iránti aggodalom is. A panaszokra általában az egyes állampolgároknak vagy vállalatoknak a környezeti normákba ütköző környezethasználata ad alapot, amelyek gyakran valamilyen rövid távú érdeket szolgálnak, és tevékenységeik mögül jellemezően hiányzik a hosszabbtávú gondolkodás. A beadványok másik körét azonban még mindig a környezeti normákba ütköző tevékenységet folytatók jelzései jelentik, akik a rájuk vonatkozó jogi normákat, valamint a környezetvédelmi hatóságok szigorú jogalkalmazói tevékenységét sérelmezik. Nagy részükre a parlagfű elleni védekezési kötelezettség elmulasztása miatt növényvédelemi bírságot szabtak ki, vagy az állattartástól eltiltották, illetve a tulajdonukban álló, kiemelt természet-megőrzési területeket Natura 2000 természetvédelmi területté jelölték ki, esetleg hulladékgazdálkodási bírságra kötelezték őket.
Ezekben a sérelmekben kifejeződik, hogy az állampolgárok jelentős hányada nincsen tisztában az általuk végzett környezethasználat esetleges negatív következményeivel, illetve annak zavaró jellege közömbös számukra. A környezettudatosság lassú térnyerése mellett is aggasztó annak változatlanul alacsony szintje. Sajátos konfliktushelyzetet teremt, ha egy engedély nélkül folytatott tevékenység jelenti az azt végzőknek a megélhetési forrást (OBH 4031/2005.).
Az állattartással összefüggő panaszok általában a tevékenységet folytatók szomszédaitól érkeznek, akik az állattartás körülményeit sérelmezik, de több állattartó is fordult a biztoshoz, kifogásolva a rájuk vonatkozó – elsősorban közegészségügyi szempontokon alapuló – szigorú normák alkalmazását. A biztos ezekben az ügyekben azt vizsgál(hat)ja, hogy az állattartás helyi szabályai alapján, az állattartási ügyekben eljáró szerv a panaszosok bejelentéseit kivizsgálja-e, és megfelelő együttműködést tanúsít-e egy kompromisszumos megállapodás létrejöttéhez.
A szabadtéri rendezvények zavaró zajhatását sérelmező jelentős számú panasz miatt a biztos ismét átfogó vizsgálatot tartott. A tömör, városias beépítésű területek – különösen lakóházak közvetlen közelében vagy azok között – alkalmatlanok a folyamatos hangerősítős szabadtéri rendezvények lebonyolítására. Álláspontja szerint a hosszabb ideig tartó hangerősítős rendezvényeket kevésbé beépített területeken kell megrendezni (OBH 2820/2005.). A helyszín gondos kiválasztásával megelőzhetőek a lakossági panaszok (6106/2005.). Amennyiben a rendezvények egyetlen területre koncentrálódnak, ez túlzott mértékben zavarja a környéken élők nyugodt pihenését (OBH 3237/2006.).
A vendéglátó egységek, szabadtéri rendezvények, illetve szolgáltató egységek zavaró zaj és rezonancia hatása miatt vizsgált ügyekben is jellemzően az ott élők, a közvetlen szomszédok fogalmazták meg sérelmeiket. Ezekben az ügyekben a legfőbb probléma, hogy az egyes kereskedelmi, szolgáltató létesítmények zajkibocsátása méréssel nem meghatározható, ám mégis zavaró zajhatással terhelik környezetüket. A biztos ilyen esetekben arra keres választ, hogy az engedélyező hatóság kellő körültekintéssel, az egymásnak feszülő érdekek szem előtt tartása mellett járt el vagy sem (OBH 2113/2005.).
A közlekedési eredetű zaj- és rezgésterhelés tárgyában végzett átfogó vizsgálat megállapította, hogy a nehézgépjármű-forgalom aránya az előző évekhez képest jelentősen megnövekedett. A költségevetési források tartós hiánya miatt nemcsak a tervezett fejlesztések megvalósítása, de a meglévő úthálózat burkolatának erősítése, felújítása is rendre elmaradt.
A közúti közlekedés káros hatásait elszenvedő lakosság alkotmányos jogainak védelme, az utak mellett lakók életkörülményeinek javítása, az épített környezet védelme kiemelt állami feladat (OBH 3922/2004.). A zajvédő falakat a város közlekedési fejlődése túllépte, az előidéző okot megszüntetni nem tudják, a probléma egy részét képesek csak érdemben kezelni, azok gyökerét ugyanis ezekben az ügyekben településszerkezeti hiányok okozzák (OBH 3409/2005.).
A jegyzőknek fokozott figyelmet kell tanúsítaniuk az építési tevékenység zajosságára vonatkozó lakossági panaszok és a környékbeli lakások nyugodt, zavartalan pihenését biztosítandó, és az éjjeli időszakra csak rendkívül indokolt esetben adható munkavégzési hozzájárulás (OBH 4717/2005.). A „harangozási zajjal” összefüggésben az állami és a helyi önkormányzati jogalkotás és jogalkalmazás „mozgástere” szűkre szabott. Valamennyi, egy adott időpontbeli harangozás estében elsőként eldöntendő kérdés, hogy annak szakrális vagy más funkciója van-e. Ennek ismerete után válik értékelhetővé, hogy mely szerv, milyen irányú intézkedést tehet (OBH 5124/2005.).
2006-ban is több panasz érkezett a lakott területek fölött elhaladó repülőgépek zajhatása miatt. A megtett és a tervezett intézkedésekről megállapítható, hogy a döntéshozók felismerték a repülési zajártalmak csökkentésének sürgető szükségességét.
A beszámolási évben a korább évekhez képest kevesebb – mindössze nyolc – természetvédelmi tárgyú panasz érkezett. Ezek összefoglalásaként, az ombudsman álláspontja szerint, nem támogatható olyan szabadidős, hobby tevékenység, ami a természeti környezetet negatívan érintheti, így súlyos talajeróziót okozhat, természet- és/vagy környezetkárosítás előidézője lehet, vagy ezek veszélyét hordozza (OBH 3193/2006.).
Fontos hangsúlyoznunk, hogy a Natura 2000 területek kijelölésével európai uniós kötelezettségünket teljesítjük, a területek kijelölése szakmai szempontok alapján történik. A Natura 2000 ökológiai hálózat kiépítése és védelme kétségtelenül olyan közérdekű célnak tekintendő, amelynek vonatkozásában a jogalkotó alkotmányosan rendelhet bizonyos korlátozásokat, tekintettel arra, hogy a természeti környezet minőségének és a természeti feltételeknek a megőrzése, valamint a biodiverzitás védelme össztársadalmi érdek.
Az idei évben is többen kifogásolták a szomszédságukban lévő területek parlagfű-szennyezettségét. A biztos ezekben az ügyekben tájékoztatást ad a növényvédelmi hatóságok eljárásának jogszabályi hátteréről. Sok környezetvédelmi panasz a környezetvédelmi hatóságokkal kapcsolatos, igazgatási jellegű kifogásban jelenik meg. A környezetvédelmi hatóságok (úgy a jegyzők, mint az egységes zöld hatóságok) sokszor nem élnek hatáskörükkel, nem használják ki a rendelkezésükre álló közigazgatási eljárási lehetőségeket a környezeti elemek védelme érdekében. Így előfordult, hogy a hatóság nem szabott ki objektív alapú bírságot (OBH 4031/2005.), a felülvizsgálati kötelezettségének nem tett eleget (OBH 3666/2006.), eljárása elhúzódott, és nem került sor a környezetvédelmi normák szerinti közigazgatási jogi felelősség érvényesítésére (OBH 5874/ 2005.).
Sérül a jogorvoslathoz való jog, ha a hatóság nem tesz eleget a határozathozatali kötelezettségnek (OBH 2113/2005., OBH 4209/2005., OBH 5124/2005., OBH 2255/2004.), vagy nem határozatban dönt érdemi kérdésben (OBH 3666/ 2006.), esetleg a kérelem elbírálásra vonatkozó kötelezettségét nem teljesíti (OBH 4031/2005.). Ugyancsak alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a tényállás feltárásának elmulasztása (4031/2005.), mint ahogyan a végrehajtás elmulasztása is (OBH 5014/2004.), továbbá, ha egy hatóság vezetője harmadik személynek kiadott levelében tesz a panaszost sértő kijelentéseket (OBH 4762/ 2004.).
Számos jel mutat a környezetvédelmi hatóság munkája során az ügyféli jogállás elismerése körüli bizonytanságra (OBH 2255/2004., OBH 3666/2006., OBH 5014/2004.).
Többször tapasztalta a biztos, hogy megkereséseit nem teljesítik, és ezzel a környezetvédelmi hatóságok akadályozták alkotmányos feladatai ellátásában (OBH 4031/2005., OBH 1586/2003.).
Évről évre nő azoknak a beadványoknak a száma, amelyekben a panaszosok lakóhelyük gépjármű-, elsősorban tehergépjármű-forgalmát, az abból származó fokozott zaj- és levegőterhelést, a balesetveszélyt, továbbá lakóházaik állagának folyamatos romlását sérelmezik.
A megnövekedett motorizáció következménye a közutak túlzott igénybevétele és a főközlekedési utak minden mértéket meghaladó forgalmi megterhelése. A nagy forgalmú utak mellett lakók életkörülményeit a balesetveszély, a környezeti ártalmak, a házak állagromlása, a rendeltetésszerű használat korlátozottsága negatívan befolyásolja. Az érintett lakosság életminőségének érdemi javítása általában költséges beruházásokat igényel.
Súlyos problémát jelent, hogy az úthasználati díjak miatt a teherjárművek egy része a lakott területeken átvezető, díjmentesen használható utakon közlekedik. Az okozott környezetterhelés és a balesetveszély mellett nem hagyható figyelmen kívül, hogy ezek az utak nem bírják a fokozott terhelést, minőségük folyamatosan romlik. A beszámolási időszakban módosította az Országgyűlés a közlekedésről szóló törvényt, amely alapján a kezelők az autópályák és autóutak, illetve az országos főutak 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsival történő használatáért, az autópályák, az autóutak és az országos főutak üzemeltetésére, fenntartására és felújítására fordítandó úthasználati díjat szedhetnek.
E módosítás legfeljebb kezdeti lépés lehet, az országos probléma megfelelő kezelése további intézkedéseket kíván. Olyan szabályozás szükséges, amely a teherforgalmat az autópályák használatára kényszeríti. Félő, hogy a kiterjesztett díjfizetés miatt az átmenő teherforgalom még inkább a településeken átvezető, a nehéz gépjárművek által már eddig is túlterhelt utakat veszi igénybe, emellett elkerülendő a díjfizetést, új kerülőutakat talál.
Közlekedésszervezési, forgalomtechnikai szakkérdésekben a biztosok nem foglalhatnak állást, a közlekedéspolitika alakítását, a beruházások ütemezését nem befolyásolhatják. A biztos a nagyszámú panasz miatt az OBH 3922/2004. számon folytatott átfogó vizsgálatával arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a közúti közlekedés káros hatásait elszenvedő lakosság alkotmányos jogainak védelme, az utak mellett lakók életkörülményeinek javítása, az épített környezet védelme kiemelt állami feladat. Nem lehet olyan útra terelni (vagy spontán engedni) a forgalmat, ahol életveszélyt, súlyos környezeti ártalmat okoz, akkor sem, ha az rövidebb vagy díjmentes útvonal, és ezért a fuvarozók ezt követelnék.
Növekszik azoknak a beadványoknak a száma is, amelyekben a települések, elsősorban a nagyvárosok belső útjainak forgalmát sérelmezik. Abból kell kiindulni, hogy a járműforgalom számára haladási lehetőséget kell biztosítani. Amennyiben több útvonal áll rendelkezésre, a forgalomszabályozás során a körülmények (például a forgalommal érintett lakók száma, a lehetséges utcák adottságai, az útburkolatok minősége) összevetése alapján kell dönteni annak érdekében, hogy a legoptimálisabb (vagy inkább a legkevésbé rossz) megoldás szülessen. A forgalomelterelés akkor támogatható, ha a másik útszakaszon megfelelőbbek a körülmények, ezért a zavaró hatások kisebb mértékben jelentkeznek vagy kevesebb lakót érintenek. Többéves ombudsmani tapasztalat azonban, hogy a forgalmi rend megváltoztatása a problémát rendszerint nem megoldja, hanem újratermeli, azaz a korábbi panaszosok helyett mások fordulnak a hatósághoz.
A zaj- és rezgésvédelemről szóló hatályos jogszabály a meglévő út forgalma által okozott, a határértéket jelentősen túllépő zaj csökkentése érdekében a környezetvédelmi hatóságot arra hatalmazza fel, hogy forgalomszervezési és egyéb intézkedéseket kezdeményezzen. Tekintettel arra, hogy a környezetvédelmi hatóságnak a jelentős, azaz 10 dB-nél nagyobb mértékű túllépés esetén is csak kezdeményezési joga van, az országgyűlési biztos arra kérte a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy jogalkotási kezdeményezéssel erősítse meg a környezetvédelmi hatóság hatáskörét.
1.7.3. Telepengedélyezéssel kapcsolatos ügyek
A beszámolási időszakban nagyságrendekkel kevesebb panasz érkezett, mint korábban, amikor az egyedi panaszok nagy számára figyelemmel, a biztos többször is szükségesnek tartotta a káros környezeti hatásokat eredményező, telepengedélyhez kötött tevékenységek engedélyezési eljárásait vizsgálni (OBH 3375/2002., OBH 3166/2003.). Hivatkozott vizsgálatainak megállapításai alapján több jogszabály módosítását is javasolta.
A gazdasági és közlekedési miniszter arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy nem a telepengedélyezési eljárásról, hanem az üzletek működésének engedélyezéséről szóló kormányrendelet módosításával kíván eleget tenni a javaslatnak. Ennek megfelelően, az új működési engedélyeztetési eljárásról szóló jogszabály tervezete tartalmazta is, hogy a környezetvédelmi hatóság meghatározott esetekben szakhatóságként vesz részt a hatósági eljárásban. Azonban a jelenleg még hatályos 4/1997. (I. 22.) Korm. rendeletet módosító 324/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet már nem tartalmazza ezt az előírást. Az ezt kifogásoló észrevételre a Beszámoló lezárásáig érdemi válasz nem érkezett.
1.8. Épített környezet védelmével kapcsolatos ügyek
Az építésüggyel kapcsolatban érkezett panaszok száma és jellege az előző évekhez viszonyítva nem változott. A továbbra is jelentős (285 beadvány) ügycsoport, a hivatalhoz beérkezett kérelmek 6%-át teszi ki. Az építésügy szerves részét képező műemlékvédelemmel kapcsolatos panaszok száma (13) az elmúlt évhez képest a kétszeresére nőtt. A panaszosok kérelmeikben a tulajdonjoghoz, a jogbiztonsághoz és a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos jogaik sérelmét kifogásolják. A panaszok sokrétűsége, bonyolultsága miatt több ügy vizsgálata húzódik át egyik évről a másikra.
Az építésügy alaptörvénye az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv., amelynek középpontjába az épített környezet fogalma került, összekapcsolva ezzel a környezet és az építésügyét védelmének egyidejűségét. Az elmúlt évek tapasztalatai szükségessé tették a törvény jelentősebb módosítását, amelyre a tavalyi év során került sor. Az építésüggyel kapcsolatos jogszabályok tervezeteit több alkalommal is véleményezte a biztos, kifogásolva, hogy az önkormányzati, valamint építésügyi feladat- és hatáskörök nem függetlenek egymástól.
Az építésügy szervezetrendszere is átalakult. 2006 nyarán megszűnt az Országos Lakás és Építésügyi Hivatal (OLÉH), amelynek fő célja az volt, hogy az építésügyi, valamint az építésfelügyeleti hatóságokat kivonja a helyi önkormányzatok esetleges érdekköréből. Augusztus 1-jétől az építésügyi hatóságok tevékenysége fölött az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium gyakorol szakmai irányítást.
A biztoshoz fordulók, az építésügyi engedélyezési eljárás során, jellemzően azt kifogásolják, hogy a hatóság kérelmeikre nem intézkedett, vagy az érdemi válasz maradt el, holott az eljárási szabályok mindkét hatósági magatartást szigorú garanciális szabályrendszerrel övezik (OBH 3417/2006., OBH 4686/2005., OBH 4717/2005., OBH 5072/2005.).
A panaszosok jogos igénye, hogy a hatóságok jogszerűen állapítsák meg az érintettek ügyféli jogállását, és ügyfélként ne csupán az építéssel közvetlenül szomszédos ingatlanok tulajdonosait vegyék figyelembe, hanem azok ügyféli minőségét is vizsgálják, akiknek jogát vagy jogos érdekét az adott ügy érinti. Ennek megfelelően a biztos nem értett egyet az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által kezdeményezett azon törvényjavaslattal, amely az ügyféli jogállás új szabályozását készítette elő. Az ombudsman álláspontja szerint a később elfogadott módosítás az ügyfél fogalmát tovább szűkíti.
Az engedélyezési eljárás során fontos és meghatározó szerepe van a szakhatóság közreműködésének, a szakhatóságnak az eljárásban való mellőzése alkotmányos visszásságot okoz (OBH 6269/2005.).
Többen kifogásolták, hogy a hatóság által elrendelt bontási határozatot, a szabálytalanul építkezők nem hajtják végre, illetve a hatóság ne hajtatja végre az erre vonatkozó kötelezést. Sok esetben a panaszosok saját szabálytalan építkezésük védelme miatt sérelmezték, hogy a környezetükben szabálytalannak tartott építkezések során a hatóság miért nem járt el. Ezekben az esetekben fontos hangsúlyozni, hogy mások szabálytalan építési tevékenysége nem befolyásolhatja a hatósági döntés jogszerűségét.
Számos panaszos jelezte, hogy nagyvárosaink piactereinek felújítása során elrendelik felépítményeik bontását (OBH 4362/2005.). Egyikőjük azt sérelmezte, hogy a bontás végrehajtásáról szóló végzést akkor kapta meg, mikor a polgármesteri hivatal a rendőrség közreműködésével már elbontotta a pavilonját. Az Alkotmánybíróság is kifejtette, hogy a közigazgatás kiszámítható működése azt igényli, hogy kivételes esetekben a kézbesítés eredménytelensége esetén is feltételezni lehessen a hivatalos iratok közlését. Ez pedig nem függhet adott esetben attól, hogy a határozat címzettje képes-e vagy hajlandó-e átvenni a határozatot (OBH 2651/2006.).
A korábbi évekhez hasonlóan idén is hangsúlyozni kívánjuk, hogy a szabálytalan építkezések esetén az építésügyi hatóság kiemelt eszköze az ellenőrzés, gyakorlásának hiányában nem előzhetőek meg az engedély nélküli építkezések, illetve ezzel összefüggésben kárelhárításra is csak a veszélyes állapot bekövetkezte után kerülhet sor, noha az ellenőrzés gyakoribbá tételével megelőzhető lett volna pl. a balatonszárszói magasfal leomlása (OBH 3795/2004.).
Az építésügyi panaszok az eljáráson kívül az anyagi jog érvényesülésének hiányosságait is érintették. Gyakori a panasz az önkormányzatok településrendezési eszközeivel (településszerkezeti terv, helyi építési szabályzat, szabályozási terv) szemben, a véleményeztetési eljárással, valamint az elfogadott önkormányzati rendeletek szabályaival kapcsolatban. A biztos több alkalommal is kérte az érintett települések polgármestereit, hogy változtassanak a helyben kialakult önkormányzati gyakorlaton, fordítsanak nagyobb figyelmet a közvélemény megfelelő tájékoztatására.
Sokan panaszolták, hogy az önkormányzat nem épített utat, csatornát, vízelvezető árkot, vagy nem vezette be a gázszolgáltatást. Ezekben az esetekben hasonlóan a korábbi évek gyakorlatához a panaszosok széles körű tájékoztatására került sor a települési önkormányzat feladatairól, a településrendezésről, az épített és természeti környezet védelméről, a vízrendezésről és a csapadékvíz elvezetésről, a csatornázásról. Figyelemmel azonban arra, hogy a települési önkormányzat maga határozza meg – a lakosság igényei alapján, anyagi lehetőségeitől függően –, mely feladatokat milyen mértékben és módon lát el.
Azoknak a panaszosoknak, akik azért kértek segítséget és intézkedést, mert a szomszédjukban folytatott építkezés saját ingatlanjaikban károkat okozott, vagy az új építmény, sajátjukénak megfelelő használatát gátolja, illetőleg okoz abban értékcsökkenést, a biztos igyekezett a jogérvényesítés lehetőségeiről teljes tájékoztatást adni.
Számos kérdés vetődött fel az Étv 18. §. (2) bekezdése szerinti illeszkedés szabályának gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban, hiszen az illeszkedés szabályára hivatkozással, az egyedi építési engedélyezési eljárásban az önkormányzati jogalkotói hatáskörből kivont döntések alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságokra vezethetnek. Az elöregedett társasházak felújításával, a panel lakóházak átépítésével kapcsolatos kérdéskörben a biztos az átépítés lehetőségeinek jogszabályi rendezésének érdekében tett ajánlást (OBH 2040/2005.).
A panaszok egy részére, a jelen beszámolási időszakban is jellemző a szomszédos ingatlanok tulajdonosai közötti elmérgesedett viszony, amelyek építésügyi eljárási „köntösben” jelentkeznek.
1.9. Hivatásos állományúak szolgálati viszonyával kapcsolatos ügyek
A rendvédelmi szervek hivatásos állománya a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) alapján egyes alkotmányos jogait (a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztása, a véleménynyilvánítás szabadsága, gyülekezési jog, egyesülési jog, a munka és foglalkozás szabad megválasztása, stb.) csak a törvény által korlátozott mértékben gyakorolhatja.
A Hszt. a fegyveres testületek jellegéhez és a működésükhöz fűződő társadalmi elvárásokhoz igazodva szigorú szabályokat tartalmaz a testület tagjai által elkövetett fegyelemsértésekre, sőt a hatálya kiterjed a törvény által meghatározott esetekben az állomány tagjainak szolgálaton kívüli magatartására is.
A hivatásos állományúaktól érkezett panaszok száma – ideértve a katonák és határőrök által tett panaszokat is – statisztikailag nem értékelhető, és túlnyomó részük a szolgálati viszonnyal összefüggő, munkaügyi jellegű panasz. E panaszok orvoslása azonban a munkaügyi bíróságok hatáskörébe tartozik.
Több olyan panasz érkezett a biztosokhoz, amelyben azt sérelmezték, hogy az elrendelt fegyelmi vagy etikai eljárás során megállapították a panaszos méltatlanságát, hosszabb időre felfüggesztették állásából, fizetését csökkentették, vagy teljes egészében visszatartották, illetve szolgálati viszonyát megszüntették. Különösen azok a szolgálatból elbocsátott panaszosok tartották sérelmesnek a szolgálati viszonyukat érintő intézkedéseket, akikkel szemben büntetőeljárás indult (általában korrupciós jellegű bűncselekmény gyanúja miatt), de az eljárás jogerős befejezése, vagy a bíróság felmentő ítélete ellenére nem vették vissza őket a fegyveres testülethez. A hosszú ideig tartó felfüggesztés azok számára is egzisztenciális problémákat okozhat, akiket a testülettől nem távolítottak el, de korábbi beosztásukat időközben betöltötték. A panaszok vizsgálata során megállapítottuk, hogy az eljárások nem sértették az érintettek alkotmányos jogait, tekintettel arra, hogy az ártatlanság vélelme nem akadálya az eljárás során közbeeső intézkedések megtételének. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az ártatlanság vélelme mint állampolgári alapjog ugyan védelmet nyújt a büntetőeljárás alá vont személynek a büntetőeljáráson kívül is, de csak a büntetőjogi felelősség kérdéseivel összefüggésben.
A szolgálati törvény lehetőséget ad a fegyveres testülethez való visszavételre is, de csak a felvételi követelményeknek való megfelelés ismételt vizsgálata mellett. Egyes panaszosok ezt sérelmesnek tartották, még abban az esetben is, ha saját elhatározásból szüntették meg szolgálati viszonyukat, és azóta huzamosabb idő telt el.
Olyan panaszok is érkeztek, amelyben az új felvételes, vidéki rendőrök – akik szerződésben kötelezték magukat arra, hogy több évig a befogadó szervnél (általában a BRFK-n vagy a Rendőrség Biztonsági Szolgálatánál) teljesítenek szolgálatot – kifogásolták, hogy áthelyezési kérelmeiket az állományilletékes parancsnokok elutasítják. A kérelmeket rendszerint megváltozott családi körülményekkel támasztják alá, az elutasítás indoka pedig a befogadó szerv létszámhelyzete, feladat-ellátási kötelezettsége, és a felvételkor határozott időre kötött szerződés.
Változatlanul érkeznek olyan panaszok, amelyben a beosztotti állomány tagjai sérelmezik az egyes pótlékok, járandóságok mértékét, vagy elmaradását. Gyakoriak a túlszolgálat elszámolásával, vagy szabadidővel történő ellentételezésével kapcsolatos panaszok. Valamennyi rendvédelmi szervnél elvárják az állománytól a szolgálati feladatok teljesítését, akkor is, ha ez előre nem tervezhető – a rendes szolgálati időt meghaladó – igénybevételt jelent. A szolgálati törvény külön rendelkezéseket tartalmaz az ellentételezés rendjéről, azonban egyes időszakokban – jórészt külső körülmények hatására (pl. súlyos bűncselekmények, tűzesetek, létszámhiány, tartós vezénylések, a túlszolgálat költségvetési fedezetének kimerülése, stb.) – a szabályok betartása nem lehetséges.
A felsorolt problémák érintik a hivatásos állomány alkotmányos jogait, elsősorban a munkával arányos jövedelemhez, a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz való joggal összefüggésben.
Az általános helyettes a Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezetének beadványa alapján vizsgálatot folytatott a hivatásos tűzoltók munkaidejéről (OBH 5389/2005.). A szakszervezet azt sérelmezte, hogy a tűzoltóállomány háromváltásos munkarendben átlagosan heti 58 óra szolgálatot lát el, szemben más – ugyancsak a Hszt. hatálya alá tartozó – szervek állományával. A törvény rendelkezései 2006. január 1-jével úgy módosultak, hogy a részben vagy egészben készenléti jellegű beosztásokban heti 40 óránál hosszabb, de heti 48 órát meg nem haladó szolgálatteljesítési idő állapítható meg. A szolgálatteljesítési idő csökkentése évente, fokozatosan történik, így az 2006 évben heti 52 óra volt. A Hszt. módosítása nyomán megszűnt a háromváltásos rendben az eltérés lehetősége. A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok legkisebb létszámáról szóló BM rendelet és a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési tevékenységének szabályairól szóló BM rendelet összevetésével, valamint az állománytábla szerint rendszeresített létszám alapján az általános helyettes megállapította, hogy az esetek nagy többségében a hatályos jogszabályok betartása mellett nem lehet biztosítani a készenléti szolgálatot ellátó tűzoltók számára a heti 40 órás, de még a heti 52 órát meg nem haladó munkaidőt sem.
Az ombudsman mindezek alapján megállapította, hogy a kialakult – és a hivatkozott rendelkezéseknek megfelelő – gyakorlat a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, valamint az egyenlő bérhez való joggal összefüggő alkotmányos visszásságot okoz. Az általános helyettes a vizsgálat eredményeként ajánlásokat fogalmazott meg, amelyeket az önkormányzati és területfejlesztési miniszter elfogadott, de a jogalkotási javaslatok még nem valósultak meg.
A hivatásos állományúak jogaival összefüggésben folyamatban van még egy vizsgálat, amely a tűzoltók élet- és munkakörülményeit fogja áttekinteni. A vizsgálat befejezése 2007-ben várható.
A fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ügyekben a panaszosok idén is elsősorban az áruházakban, üzletekben – gazdasági társaságok formájában – működő biztonsági szolgálatok alkalmazottainak az eljárását sérelmezték.
Az általános helyettes arról tájékoztatta a panaszosokat, hogy a vagyonőrök (magánszemélyek, ill. gazdasági társaságok alkalmazottai) eljárását hatáskör hiányában nem vizsgálhatja, de amennyiben a fogyasztóvédelmi panaszok kivizsgálására jogosult és köteles felügyelőség nem jár el, úgy ismételten fordulhatnak panasszal az ombudsmanhoz. A felügyelőség – mint hatóság – eljárásának vagy mulasztásának a vizsgálatára ugyanis rendelkezik hatáskörrel a biztos. Tájékoztatást kaptak a panaszosok arról is, hogy az érintett vagyonőrökkel szemben etikai eljárás lefolytatását kezdeményezhetik az illetékes személy- és vagyonvédelmi szakmai kamaránál.
Egy ügyben kifogásolta a panaszos az illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőség elsőfokú, bírságot kiszabó határozatát. A másodfokon eljárt Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség megkeresését követően az általános helyettes megállapította, hogy a hatóság a döntésében részletesen kifejtette, hogy milyen indokokkal hagyta helyben az első fokú határozatot. A panaszos állításával szemben az üzletben értékesített termékek nem kizárólag darabáruk voltak, ezért az ilyen termékek (italok, sajtok) egységárát – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – fel kellett volna tüntetni.
Több panaszos sérelmezte a vásárlói kifogások, panaszügyek intézésének a módját, illetve hiányosságát is. Az általános helyettes tájékoztatta a panaszosokat a kereskedelemről szóló, 2006. június 1-jétől hatályos 2005. évi CLXIV. törvény vonatkozó előírásairól, mely szerint az üzletekben vásárlók könyvét kell elhelyezni, és a kereskedőnek 30 napon belül értesítenie kell a vásárlót a bejegyzések nyomán tett intézkedéséről. Az üzlet nélkül folytatott kereskedelmi tevékenység esetén pedig a kereskedő – külön jogszabályi rendelkezések szerint – köteles tájékoztatni a vásárlót a panaszügyintézés helyéről, ill. módjáról.
Az országgyűlési biztoshoz 2006. évben érkezett beadványokban az állampolgárok többnyire a részarány-tulajdon alapján közös tulajdonba kiadott termőföldek megosztásának elhúzódását, a térképezési és földmérési hiba kiigazítási kérelemmel kapcsolatos elutasító döntéseket kifogásolták. A tulajdonjog bejegyzésének késedelmével kapcsolatban 2006-ban kevesebb panasz érkezett, mint a korábbi években, ugyanakkor megnövekedett azoknak a száma, akik a téves ingatlan-nyilvántartási bejegyzéseket kifogásolták, illetve azt, hogy a bejegyzés a telekkönyvben még szerepelt, az ingatlan-nyilvántartásban azonban nem található.
A panaszok többségükben a vizsgálat ideje alatt, az érintett földhivatal vezetőjének intézkedése nyomán orvoslást nyertek. Így történt ez a közös tulajdonba kiadott termőföldek megosztásának elhúzódását sérelmező panaszok esetében is. A megosztást állami költségen 2005-ben kezdték meg a földhivatalok, és azóta is folyamatosan végzik a feladatot. A panaszok hátterében a parlagfűmentesítés kiemelt programja során kiszabott bírságok álltak. A közös tulajdonban álló ingatlanok esetében ugyanis nem állapítható meg a mulasztó tulajdonostárs személye, ezért valamennyi tulajdonost elmarasztalta a földhivatal. A konk- rét esetben az ingatlan megosztásával ez a probléma megoldódott. A termőföldek megosztásának végleges befejezésével pedig egyértelműen megállapítható majd a mulasztó tulajdonos személye.
A térképezési és földmérési hiba kiigazítása iránti kérelmek elutasítását kifogásoló panaszok esetében az országgyűlési biztos minden esetben magyarázatot kért az intézkedő földhivatal vezetőjétől. A tájékoztatások alapján megállapítható volt, hogy a panaszok hátterében az érintett tulajdonosok közötti birtokvita húzódik, és a panaszos a földhivatal eljárásától remélte a jogvita rendezését. Az érintett földhivatal vezetőjének tájékoztatásából megállapítható volt, hogy a földhivatal minden esetben tájékozatta a panaszost arról, hogy az ingatlan-nyilvántartás megváltoztatására csak a tulajdonosok megállapodása, vagy a bíróság jogerős határozata alapján van lehetőség. A problémával azért fordultak mégis az országgyűlési biztoshoz, mert tartanak a hosszadalmas bírósági eljárásról, és megterhelést jelent számukra a költségek kifizetése. Ilyenkor az országgyűlési biztos minden esetben tájékoztatást nyújtott a jogi segítségnyújtó illetékes megyei hivatalának elérhetőségéről.
A tulajdonjog bejegyzésével kapcsolatos késedelmes ügyintézést kifogásoló panaszok az ombudsman magyarázatot kérő levelét követően rendszerint megoldódtak. Amennyiben – a pótolhatatlan hiányosság miatt – a kérelem elutasítására került sor, a panaszost az országgyűlési biztos tájékoztatta arról, hogy a bejegyzésre alkalmas okiratok ismételt benyújtása esetén a tulajdonjog bejegyzésének nem lesz akadálya.
A téves bejegyzéseket kifogásoló panaszok közül érdemes kiemelni a Lágymányosi 1111. számú Lakásfenntartó Szövetkezet panaszát. A lakásberuházás 1962-ben történt, több XI. kerületi ingatlanon, melyek közül az egyik jelenleg is állami tulajdonban van, és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) kérte vagyonkezelői jogának bejegyzését. A szövetkezet megkereste a KVI-t a tulajdonjog rendezése érdekében. A KVI az ügy rendezésére azt az ajánlatot tette, hogy zártkörű értékesítés útján – az ingatlanforgalmi értékelésben meghatározott értéknél kedvezőbb áron – vegye meg a szövetkezet az épület alatti telket, vagy a Fővárosi Önkormányzat per útján szerezze meg a Kincstártól, és adja át a szövetkezetnek. A korabeli jogszabály, és a beruházás bonyolításának ismeretében megállapítható, hogy a lakásszövetkezetnek nem róható fel a kialakult rendezetlen tulajdoni állapot. Méltánytalan, hogy a beruházáskor közreműködő állami szervek (Tanács, FŐBER, OTP) mulasztásának következményeit a szövetkezet tagjai viseljék és a telek árát (a mai piaci áron történő értékbecslést alapul véve) ismét megfizessék.
A biztos a sérelem orvoslása érdekében a pénzügyminisztert arra kérte, hogy vizsgálja felül a KVI álláspontját és intézkedjen annak érdekében, hogy a tulajdonjog rendezésében méltányos megoldás szülessen.
A miniszter szerint az ügyben elvi megoldást kínál az államháztartási törvény 109/K § (9) bekezdése, amely alapján a fővárosi vagy kerületi önkormányzat térítésmentesen tulajdonba kérheti az ingatlant. Ezt követően az önkormányzat saját hatáskörben dönthet a tulajdonjog térítésmentes átadásáról. A biztos támogatta ezt a megoldást (OBH 1812/2005.).
Az ismertetett panasz jó példa arra, hogy ha az ingatlanra időközben harmadik személy jóhiszeműen tulajdonjogot szerzett, akkor a téves ingatlan-nyilvántartási bejegyzés a jóhiszemű harmadik nyilatkozata nélkül nem javítható. Több olyan panasz is érkezett, melyben a tulajdonos azt kifogásolta, hogy a telekkönyvbe bejegyzett szolgalmi jog utóbb a tulajdoni lapra nem került bejegyzésre, és a földhivatal a kijavítás iránti kérelmet elutasította. Ha a szolgáló telek új tulajdonosa, bízva az ingatlan-nyilvántartásban jóhiszeműen és ellenérték fejében – tehermentesen – szerzett tulajdonjogot, akkor a szolgalmi jog utólagos feljegyzése csak az ő beleegyezésével történhet. Ennek hiányában jogerős bírói ítélet alapján van helye az ingatlan-nyilvántartás kiigazításának. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy ilyen esetekben a földhivatal elutasító határozata jogszerű volt. Ha a panaszost a földhivatal korábbi mulasztása folytán kár érte, a a bíróságtól kérheti ennek megtérítését. Az érintett panaszosokat a biztos erről minden esetben tájékoztatta (OBH 6270/2005.).
A hajléktalan emberek alapjogai érvényesülésének, konkrét panasz alapján történő vizsgálatára ezúttal is csupán néhány esetben került sor. A krízis helyzetek megoldására „kiépült” szállórendszer vagy a fűtött utca, illetve az ellátó intézmények munkatársaival való informális együttműködés nem igényel(t) klasszikus alapjogi vizsgálatot, sőt gyakran a biztos hatásköre sem terjed ki a panaszolt helyzet orvoslására. A panaszok rendszerint nem a hajlék nélkül élő emberektől, hanem az ún. normálisan élőktől érkező, a hajléktalan emberek életmódját kifogásoló, annak látható nyomai miatt neheztelő beadványok voltak. A biztos helyszíni vizsgálatot (OBH 4930/2005. sz.) a szolnoki hajléktalanszállón folytatott.
A korábbi évek hatékony együttműködése a szociális ügyekért felelős minisztérium miniszteri biztosával, a különböző civil szervezetekkel, a sokat bírált, de kétségtelenül megújult szemléletű, a hajléktalan ellátásról készült program, illetve a médiának a hajléktalanok napi gondjaival összefüggő, fokozottabb érdeklődése e beszámolási idősszak „ügyeire” is hatással volt.
Az igények növekedése sürgető a szakemberek számára, ugyanakkor a hajléktalan lét nem csupán elhivatott szakmai hozzáállást, hanem a társadalom toleranciáját is növekvő mértékben igényli. A hajléktalanügyi miniszteri biztos minden segítséget megérdemlő tevékenységével, a méltó segítés filozófiája szerint sorra születtek az egyes ellátási formák, készültek az integráló programok, folytak a megoldási kísérletek. Mindezzel együtt az állami kötelezettségek teljesítéséhez továbbra sem nélkülözhető a civil szféra segítsége, az önkormányzatok együttműködése, az oktatási/képzési intézmények felkészítő/nevelő szerepe. Ebben a munkában nyújthatnak alapjogi érveket az országgyűlési biztosok.
2006. év folyamán 20 panasz érkezett a kamarai tevékenységekkel, illetőleg ezekre vonatkozó szabályozásokkal kapcsolatosan. A beadványok többsége ebben a beszámolási időszakban is az ügyvédi kamarákat érintette. Emellett azonban érkeztek panaszok a mérnöki, az egészségügyi szakdolgozói és a személy-vagyonvédelmi és magánnyomozói kamarákkal összefüggésben is.
Jellegüket illetően tipikusnak mondható a kamarák (ezek szerveinek) a döntését, az ügyvédek tevékenységének szakszerűségét sérelmező panaszok. A témakört illetően, a beszámolási időszak leginkább jelentős állásfoglalását az egészségügyben működő szakmai kamarákat érintő törvényjavaslattal összefüggésben adta ki a biztos. A javaslat lényege az volt, hogy az eddig kötelező tagságot, az önkéntes kamarai tagság váltsa fel.
A biztos álláspontja szerint a demokratikus jogállam szervezeti felépítését korlátok és ellensúlyok kifinomult rendszere jellemzi. Az állami túlhatalom kialakulásának akadálya, és egyáltalán az állam hatalmának külső korlátja a civil társadalom, illetve annak az önkormányzatiság és önigazgatás elvei szerint működő civil szervezetei. Az ún. civil szféra szervezeti formái (egyesületek, alapítványok, társadalmi szervezetek, egyházak) köréből is kiemelkednek a köztestületek, amelyek közfeladatok ellátásával egy-egy szakterület – ezúttal az egészségügy – szervezését, minőségbiztosítását, szakmai és etikai színvonalát biztosíthatják, illetve erősíthetik.
Általában a civil szféra, de különösen a hivatásrendi szakmai kamarák szervezettsége és ereje egyúttal a társadalom demokratikus szervezettségét és erejét is jelenti. Így elképzelhető, hogy egy fejlett polgári demokratikus országban a gyengébb kamara is elegendő, azonban a hazai politikai, közjogi, szociális és kulturális közeg egyelőre nem nyújt kellő alapot a fejlettebbek szerint való kamarai működéshez. Jelen helyzetben tehát a kamarák ilyetén gyengítése egyúttal a civil társadalom gyengítése is, eredményét tekintve pedig az államhatalom „visszaerősödése”.
A demokratikus jogállam előrehaladásának, fejlődésének nézőpontjából, a kifinomult korlátok és ellensúlyok rendszerében ez nem tekinthető továbblépésnek, hanem inkább visszalépés. Nem minősíthető hibának, hogy – egyes vélemények szerint – az érdekképviselet felé tolódott el a kamarák tevékenysége, ami inkább szakszervezeti funkció, különösen amikor az egészségügyben dolgozók munkakörülményei, bérezése stb. objektíve kiváltották az érdekvédelmi funkció erősödését.
A kényszertagság megszüntetésével egyidejűleg megmaradtak a kamara eddigi fontos funkciói, ugyanakkor kérdéses, hogyan véleményezhet a teljes hivatásrend nevében a szakma egészét érintő jogszabálytervezetet, ha az orvosoknak esetleg csak fele tagja a kamarának.
Amennyiben a kamara (gazdasági, szakmai) nem nyújt elegendő szolgáltatást tagjai számára, az önmagában a tagok belső, szervezeti problémája, melyet a szokásos kamarai fórumokon nekik maguknak kell szóvá tenni, illetve a kamarai önkormányzatiság keretei között a problémákra megoldást találni. Súlyos félreértés, ha a belső vitákat, problémákat külső, állami/közhatalmi eszközökkel akarnak megoldani. Egy demokratikus jogállamban a kamarák kiegyensúlyozott viszonya és együttműködése a jogállami intézményrendszeren belül, az önkormányzáshoz való jog tekintetében egyfajta speciális hatalommegosztást eredményez. Mindez együtt pedig legalább ilyen jelentőségű kötelezettségeket is ró a szervezetre. Ezen alapjogi logika mentén a helyi önkormányzatot sem lehet problémáira tekintettel jogszabályi úton megszüntetni vagy „önkéntessé” tenni.
Mindezekre tekintettel a biztos kiemelte az Alkotmánybíróság határozatát, mely foglalkozott a kamarák mint köztestületek megalakulásának és működésének kapcsán felvetődő alkotmányossági kérdésekkel. Kimondta továbbá, hogy „a törvény közjogi közfeladat ellátására, közérdekű tevékenység folytatására alkotmányosan indokolt módon hozhat létre köztestületként szakmai kamarát, és írhatja elő a kötelező köztestületi tagságot. A köztestületként létrehozott szervezet nem az egyesülési szabadság alapján alapított szervezet, a kötelező szakmai kamarai tagság pedig nem sérti az egyesülési szabadságból folyó önkéntes csatlakozás jogát.”
A hibátlan köztestületi minőségből, a „közfeladat” meghatározásának alkotmányosságából még nem következik automatikusan a kényszertagság alkotmányossága. Azonban alkotmányossága a szerint bírálandó el, hogy a kamarára rótt „közfeladat” szükségessé teszi-e a kötelező tagságot, és hogy a jogkorlátozás e célhoz képest arányos-e.
A biztos a kifejtettekre tekintettel arra kérte az egészségügyi minisztert, szíveskedjen megfontolni, hogy – az etikai eljárások tekintetében változó, de lényegében – a korábbival azonos felépítésű hivatásrendi intézményre vonatkozó jogi/politikai lépések valóban nélkülözhetetlenné teszik-e három olyan kamara működésének megzavarását, melyek tagjai sorában épp az egészségügyben dogozó – és egyébként meglehetősen nehéz helyzetbe került – szakemberek tevékenykednek.
A miniszter a biztos véleményével nem értett egyet, így a 2007. április 1-jén hatályba lépő, az egészségügyben működő kamarákról szóló törvény bevezeti az önkéntes tagságot. Ez a lépés további beadványt vont maga után. Egy hozzánk forduló ügyvéd, hivatkozva az egészségügyi szakdolgozók jövőbeni kamarai önkéntességére, felvetette a kötelező ügyvédi kamarai tagság diszkriminatív jellegét (OBH 5104/2006.).
1.14. Kárpótlás, földkiadás, szövetkezeti üzletrészek
Egyes jogszabályok rendelkezései 2006-ban a kárpótlási feladatokat ellátó hatóságok szervezetét és a kárpótlási kérelmek benyújtására megállapított határidőket is alapvetően érintették. A kormány 2005. december 31. napjával a Központi Kárrendezési Irodát, valamint annak területi kirendeltségeit is megszüntette. A kárpótlási feladatokat – 2006. január 1-jétől – a Központi Igazságügyi Hivatal, illetve egyes területi szerveinek elkülönített szervezeti egységei végzik. A vagyoni kárpótlási ügyekben első fokon a fővárosi, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazságügyi Hivatal elkülönített szervezeti egysége; a személyi kárpótlási ügyekben pedig a Központi Igazságügyi Hivatal elkülönített szervezeti egysége jár el első fokon, amely ellátja a vagyoni kárpótlási ügyekben hozott elsőfokú határozatok ellen benyújtott fellebbezések elbírálását is. Az eltelt egy év tapasztalatai a kárpótlási munkaszervezet racionalizálását érintő döntés helyességét igazolják.
Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról szóló – 2006. április 1-jén hatályba lépett – 2006. évi XLVII. törvény egyes rendelkezései jelentős hatást gyakoroltak a kárpótlási feladatok megoldásának további menetére. Ez a hatás főleg abban nyilvánult meg, hogy a törvény a korábbi kárpótlási törvények hatálya alá tartozó egyes tényállások közül a törvényben meghatározott tényállások alapján a kárpótlási kérelmek benyújtására megállapított határidőket ismételten megnyitotta. E szerint a törvény alapján – annak 2006. április 1-jén történt hatálybalépését követő négy hónapon belül, azaz 2006. július 31. napjáig – a kárpótlás iránti kérelmét minden olyan jogosult benyújthatja, aki eddig bármely okból ezt nem tette meg, és a Kpt. alapján egyébként erre jogosult lett volna, továbbá, akinek a Kpt.-t módosító törvény alapján benyújtott kérelmét a Központi Kárrendezési Iroda azért utasította el, mert nem tett eleget hiánypótlási kötelezettségének. Kárpótlási kérelmét az a jogosult is benyújthatja, aki a törvény alapján már nyújtott be kárpótlási kérelmet, de azt a határidők elmulasztása miatt jogerősen elutasították.
A törvény hatálybalépésével lehetővé vált a kárpótlási kérelem benyújtása a jogosultak számára, ha a sérelmet szenvedett kétségkívül a magyar hatóság vagy hatósági személy politikai indíttatású önkénye miatt vesztette életét, a sérelmet szenvedett a deportálás vagy a kényszermunka ideje alatt halt meg, illetve, ha a sérelem a második világháború alatt (1941. június 27. – 1945. május 9.) faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálat folytán következett be. A törvény végrehajtására kiadott kormányrendelet arról is rendelkezik, hogy az említett személyi sérelmekhez kapcsolódó tulajdoni és a bérlakás végleges elvételével okozott sérelem esetén ilyen, vagyoni kárpótlás iránti kérelem is benyújtható. A törvény alapján 2000. július 31.-ig 85 000 ilyen kérelmet terjesztettek elő.
A 2006. évi LXX. törvény a megjelölt sérelmek alapján a kárpótlási kérelem benyújtásának 2006. július 31. napjában megállapított határidejét 2006. december 31. napjára módosította. Az említett határidőig további 13 000 ilyen kérelmet terjesztettek elő. A megjelölt határidő elmulasztása jogvesztéssel jár, a mulasztás miatt igazolásnak helye nincs. A kárpótlási kérelem benyújtására megállapított határidőt módosító törvények megalkotását az indokolta, hogy a korábbi kárpótlási törvényekben meghatározott határidő leteltéig jelentős számú érintett nem tudta dokumentumokkal igazolni igénye jogosságát. Az elmúlt nyolc évben Oroszországban a levéltárak újból megnyíltak, a levéltári anyagok hozzáférhetővé, kutathatóvá váltak, újabb bizonyítékok kerültek elő, s egyre több jogosult tudja bizonyítani kárpótlási igénye jogosságát, akik eddig megfelelő dokumentumok hiányában ezt nem tehették.
Az újra megnyitott határidőben összesen 98 000 kárpótlás iránti kérelmet nyújtottak be a Hivatalhoz. Az előterjesztett kérelmek mennyisége a határidő újbóli megnyitásának indokoltságát bizonyítja. A benyújtott kárpótlási kérelmek közül 2006. évben mintegy 7000 kérelem elintézésére már sor került, a többi kérelem megfelelő ütemben történő feldolgozása és intézése folyamatban van.
A személyi kárpótlást érintő panaszbeadványokban sérelmezték, hogy a második világháború ideje alatt katonaként 1944-ben – továbbá, hogy volt nyugati hadifogolyként 1988-ban – elhunyt, illetve 1944-ben a Szovjetunióban eltűnt édesapa után –, továbbá a második világháború ideje alatt teljesített frontszolgálatért – a leszármazó nem kapott kárpótlást, úgyszintén azt is, hogy a második világháború ideje alatt faji, vallási vagy politikai okból történt deportálással elszenvedett sérelem miatt megállapítható kárpótlás összegétől eltérő módon állapították meg a munkaszolgálatban töltött idő alapján megállapítható kárpótlás összegét. Sérelmezték azt is, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc ideje alatt elszenvedett sérelem miatt benyújtott kárpótlási kérelmet elutasították.
A személyi kárpótlással összefüggő konkrét panaszok vizsgálata során a biztos megállapította, hogy a hatályos jogszabályok rendelkezései szerint a második világháború alatt 1945. augusztus 1-jét megelőzően a Szovjetunióban magyar katonaként elhunyt személy után kárpótlás nem jár. Ugyanez a megállapítás vonatkozik a második világháború ideje alatt magyar katonaként frontszolgálatot teljesített – illetve eltűnt – személy esetére is. Csak a szovjet hadifogságban elszenvedett sérelem miatt állapítható meg kárpótlás, a nyugati hadifogságban elszenvedett sérelem után kárpótlás megállapíthatóságát jogszabály nem teszi lehetővé. A nyugati hadifogolyként elszenvedett sérelem miatt a hadifogoly utalványban feltüntetett összeg kifizetésére, ilyen utalvány hiányában pedig a sérelmet szenvedett nyugdíjának felemelésére van lehetőség (OBH 2156/2006., 2521/2006., 2900/2006., 3004/2006.). A második világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból történt deportálással elszenvedett sérelmekért a szabadságelvonás miatt megállapítható kárpótlásnál 10%-kal több kárpótlás jár. Ez a rendelkezés azonban a munkaszolgálatban töltött idő alatt elszenvedett sérelem miatt megállapítható kárpótlásra nem vonatkozik (OBH 1430/2006.). A kárpótlás iránti kérelemben foglalt sérelem tényét – így az 1956-os forradalom és szabadságharc ideje alatt elszenvedett sérelmet is – a kérelmezőnek kell bizonyítani. Ennek hiányában kárpótlás nem állapítható meg (OBH 4285/2006.). Ezekben az ügyekben a biztos visszásság hiányát állapította meg, s erről írásban tájékoztatta a panaszosokat. Ez történt akkor is, amikor a személyi kárpótlásra vonatkozó vagy azzal összefüggő ügyekben a panaszosok az országgyűlési biztos tájékoztatását kérték (OBH 1216/2006., 3179/2006., 3837/2006.). Azok a panaszbeadványok, amelyeket a kárpótlási hatóságok jogerős határozatának közlésétől számított egy éven túl nyújtottak be az országgyűlési biztoshoz – hatáskörének hiányában – érdemi vizsgálat nélkül kerültek elutasításra (OBH 2822/2006.).
A vagyoni kárpótlást érintő panaszbeadványok – a művelési kötelezettség elmulasztása miatt állami tulajdonba vett termőföldek kárpótlásával (OBH 2104/ 2006.), a kárpótlási törvényben felsorolt jogszabályok alapján elvett ingatlanok után megállapított kárpótlás forint összegének mértékével (OBH 1380/2006.), a kárpótlási törvények hatálya alá tartozó módon elvett tulajdoni tárgyak visszaadásával (OBH 2395/2006.), a kárpótlási kérelem benyújtására megállapított határidővel (OBH 2809/2006.), a kárpótlási árverésen vásárolt termőföld birtokba adásával (OBH 4878/2006., 4890/2006) – a Csehszlovákiából való áttelepítéssel elszenvedett vagyoni sérelemmel voltak kapcsolatosak (OBH 2123/2006.).
A beadványok vizsgálata során a biztos – a Csehszlovákiából való áttelepítéssel elszenvedett vagyoni sérelemmel összefüggő panasz kivételével – visszásságot nem állapított meg. A panaszosokat tájékoztatta, hogy a művelési kötelezettség elmulasztása miatt állami tulajdonba vett termőföld után kárpótlás nem állapítható meg, illetve hogy az elvett ingatlan után a törvényben felsorolt mértékű részleges kárpótlás jár, melynek összege az ingatlan jelenlegi forgalmi értékétől eltér, továbbá hogy a törvény az elvett tulajdoni tárgyak visszaadását nem, csak a részleges kárpótlás megállapítását teszi lehetővé. Aki pedig a kárpótlási kérelem benyújtására megállapított határidőig kérelmét nem terjesztette elő, vagy kérelmét csak a megállapított határidő leteltét követően nyújtotta be, annak részére kárpótlás azért nem állapítható meg, mert a kárpótlás megállapítására irányuló eljárás kérelemre indul, továbbá mert a kérelem benyújtására megállapított határidő jogvesztő. A kárpótlási árverésen vásárolt termőföld birtokba adását sérelmező panaszosokat – az illetékes földhivatal megkeresését követően – tájékoztatta, hogy a földhivatal az egyik településen vásárolt termőföld birtokba adásának időpontjáról szóló értesítést részükre már postázta, továbbá, hogy a másik településen vásárolt termőföld birtokba adására várhatóan mikor kerül sor.
A biztos – az 1947-ben Csehszlovákiából való áttelepítéssel elszenvedett vagyoni sérelem miatti kárpótlás elmaradását sérelmező – panaszos kérelmét nem utasította el, hanem tájékoztatta, hogy az elmúlt évek során is több azonos tárgyú panaszbeadványt vizsgált. A vizsgált ügyben – köztük a panaszos ügyében is – a visszásságot az okozza, hogy jelenleg kárpótlást azért nem tudnak megállapítani a kárpótlási hatóságok, mert a hiányzó törvény megalkotását az Országgyűlés elmulasztotta. Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében kezdeményezte a hiányzó – az állam által a nemzetközi szerződésekkel okozott károk részleges kárpótlásáról szóló – törvény megalkotását. E törvény megalkotására az Alkotmánybíróság kötelezte az Országgyűlést, azonban ennek ellenére a törvény megalkotására a mai napig nem került sor. A biztos annak megalkotását legutóbb a 2005. évi tevékenységéről szóló, az Országgyűlés elé terjesztett beszámolójában is sürgette, és azt a 2006. évi tevékenységéről szóló beszámolójában is szorgalmazza.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztálya által készített kimutatás szerint a részarány-tulajdonnak megfelelő földalapba közel 57 millió aranykorona értékű termőföldet különítettek el az erre kötelezett mezőgazdasági termelőszövetkezetek. Az említett aranykorona értékű termőföldnek – a földkiadó és a földrendező bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény (Fkbtv.) szabályai szerint – a jogosultak részére való kiadása döntő részben már megtörtént. A kiadásra váró részarány-tulajdonnak megfelelő termőföldek aranykorona értéke mintegy 0,6 millió aranykorona értéknek felel meg, melynek döntő hányada Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Baranya megyében található. A földkiadási hatósági tevékenység kellően szabályozott, az eljárás kialakult, a megyei FM Hivatalok a munka gyakorlati végrehajtásához kellő tapasztalattal rendelkeznek, azonban a földkiadási munka mielőbbi befejezését gátolja a költségvetési forrás hiánya.
A földkiadási munkának részét képezi a hatósági határozattal tulajdonba adott termőföldek kimérése is. A korábban osztatlan közös tulajdonként kiadott és az ingatlan-nyilvántartásba így jogerősen bejegyzett termőföldek esetében a kialakult tulajdonközösséget az Fkbtv. rendelkezése szerint – a Ptk. rendelkezéseitől eltérően – a termőföld-tulajdonos kérelmére az állami költségvetés terhére történő kimérésével is meg lehet szüntetni. Költségvetési források hiányában a földkimérési munkát a földhivatalok csak 2005-ben kezdhették el. A föld kimérését a vonatkozó kormányhatározatok rendelkezései szerint a körzeti földhivatalok végzik. A földkimérési tevékenység gyakorlati megvalósítását és annak mértékét jellemzi, és hogy azt több mint negyedmillió kérelmező esetében kell elvégezni, mely több évig tartó feladat.
Az állampolgárok jelentős számú csoportját érintő földkiadási munkára is tekintettel a biztos 2006. májusi látogatása alkalmával vizsgálta a Vas Megyei Földhivatalnál az Fkbtv. rendelkezéseinek, valamint a végrehajtására kiadott kormányrendelet gyakorlati alkalmazását. Azt kívánta felmérni, hogy a részarány-kiadás során keletkezett – és az ingatlan-nyilvántartásba már jogerősen bejegyzett – osztatlan közös tulajdon földkimérés útján történő megszüntetésére vonatkozó szabályok végrehajtása hol tart a megyében. Hány települést, illetve hány jogosultat érint, mennyi a földkiadás során elsőbbséget élvezők száma, a 2005. évben a munka elvégzésére milyen összegű forrást használtak fel, mekkora a 2006. évre tervezett forrás összege, és a feladat végrehajtását mely tényezők akadályozzák.
A vizsgálat feltárta, hogy – annak időpontját megelőzően 2005. április 26. napján – körzeti földhivatalonként, közjegyző jelenlétében sorsolás útján elvégezték a települések előírt módon való sorrendjének meghatározását. A települések közötti sorrend széles körben való nyilvánosságra hozatalát követően a körzeti földhivatalok helyrajzi számonként meghatározták az elsőbbségi kérelemmel rendelkezők tulajdoni hányadának – az ilyen kérelemmel nem rendelkezők tulajdoni hányadához viszonyított – arányát, majd nyilatkozattételre szólították fel az elsőbbségi kérelemmel érintett földrészletek jogosultjait. A beérkezett nyilatkozatok feldolgozását követően került sor az ingatlanok megosztására, a határozatok meghozatalára.
Az osztatlan közös tulajdon megszüntetése a megye 216 települése közül 207 települést érint. A megosztandó (kimérendő) földrészletek száma 4476. E földrészletek területe 57 616 hektár, aranykorona értéke pedig 1 086 739.
A megyei földügyi szakigazgatási szervek a földkimérést a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek megtartásával végzik. A megyében a földkimérés alapjául szolgáló 633 főt érintő sorsolás ellen eddig mindössze két esetben éltek kifogással, mely az összes jogosultak 0,3%-a. Ez a szám jól mutatja, hogy a földkimérést végző földhivatalok munkáját a jogosultak elismerik, azzal elégedettek.
Általános az a tapasztalat, hogy a sorsolás lebonyolításához az önkormányzatok ingyenesen biztosítanak helyiséget, kérésre segítik a földhivatalokat a kiértesítések kézbesítésében. Egyes önkormányzatok azonban késlekednek a náluk kifüggesztett fölhivatali hirdetmények határidőben való visszaküldésével, a birtokba adásokon rendszeresen nem jelennek meg, a kialakított utak tulajdonukba adásától is idegenkednek. Előfordult az is, hogy a közjegyző leterheltsége miatt a sorsolás időpontjának meghatározása az eljárás menetét lassította. A szakhatósági hozzájárulás beszerzése módjának változása az eljárás lefolytatását esetenként lassítja.
A földkimérési munka dinamikusabb és ütemesebb végzését hátráltatja: a terepi munka évszakoktól, időjárástól való függése (fedett terep, a folyók magas vízállása, esős napok száma), a korábban benyújtott kérelmekben lévő adatok időmúlás következtében való változásának (öröklés, vétel, csere stb.) vizsgálata, az elköltözöttek, az ismeretlen helyen tartózkodók lakcímeinek felkutatása. Az osztatlan közös tulajdon földkimérés útján történő megszüntetésével kapcsolatos egyes panaszbeadványok a földkimérést érintő elsőbbségi joggal, a földkimérésre irányuló eljárás során igénybe vehető kifogás (jogorvoslat) gyakorlásával, valamint a földkimérés helyével voltak összefüggésben (OBH 5035/2006., 4741/2006., 1264/2006.). A vizsgálat megállapította, hogy a hatályos jogszabályok alapján a kérelmező részére az elsőbbség akkor biztosított, ha a kérelmet a jogvesztő határidőig a körzeti földhivatalhoz benyújtotta. A sorsolási jegyzőkönyvben foglaltak ellen az önkormányzat hirdetőtábláján történő közszemlére tételt követő 48 órán belül lehetett kifogással élni. A táblában lévő osztatlan közös tulajdon megszüntetése során a termőföld önálló helyrajzi számon való kimérését abból a táblából kell elvégezni, amely táblában a jogosult a megosztás előtt tulajdoni hányaddal rendelkezett. Az említett ügyekben a biztos vizsgálata visszásságot nem tárt fel, s erről panaszosokat írásban tájékoztatta.
A földkiadást érintő panaszok a maradványföldek árverése kapcsán befolyt vételár jogosultak részére való felosztásával, a jogorvoslati kérelem határidőben való elbírálásának elmulasztásával, a földkiadási ügyben a bíróság által hozott ítélet kifogásolásával, valamint a földkiadás módjára és határidejére vonatkozó jogszabályok betartásának mellőzésével voltak kapcsolatosak (OBH 5378/2006., 5045/2006., 6288/2005., 2313/2006.). A beadványok vizsgálata alapján a biztos tájékoztatta panaszosokat, hogy a maradványföldek árveréséből befolyt vételár felosztásáról szóló értesítést a jogosultnak járó forintösszeg feltüntetésével az FM Hivatal címükre már postázta, illetve hogy a jogorvoslati kérelem alapján a másodfokon eljáró hatóság – az új eljárás lefolytatására való kötelezés mellett – a sérelmezett elsőfokú határozatot megsemmisítette, továbbá hogy a bíróság döntésének felülvizsgálatára hatáskörrel nem rendelkezik.
A részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld kiadásának módjára és határidejére vonatkozó jogszabályok megsértésével előidézett visszásság megállapítását követően annak megszüntetése érdekében a biztos megkereste az illetékes FM Hivatal vezetőjét, s kezdeményezte a termőföld megfelelő módon való kiadása érdekében a szükséges intézkedések haladéktalan megtételét, valamint a mulasztást elkövető köztisztviselő felelősségre vonására irányuló eljárás megindítását. A kezdeményezést az FM Hivatal vezetője elfogadta, s erről az országgyűlési biztos panaszost is tájékoztatta.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) döntését és a megelőző eljárását 2006-ban is többen sérelmezték. A kifogásolták a Magyar Állam tulajdonában álló, az NFA tulajdonosi joggyakorlási körébe tartozó termőföldek és a magánszemély tulajdonában lévő birtok-összevonási célú önkéntes földcserét (OBH 2977/2006.). Az osztatlan közös tulajdonban lévő erdő művelési ágú termőföldnek életjáradék fejében az NFA által történő megvásárlását követő életjáradék folyósítását (OBH 1281/2006.). A magánszemély osztatlan közös tulajdonában álló termőföld hányadának az NFA részére készpénzfizetés ellenében történő felvásárlásának elmaradását (OBH 4180/2006.).
A beadványok vizsgálata során a biztos megállapította, hogy a hatályos jogszabályok szerint a tulajdonos szétszórt termőföldjeinek gyors, egyszerű eljárás keretében történő összevonása érdekében önkéntes földcserét lehet végrehajtani. A földhivatal által megszervezett önkéntes földcsere során a termőföldek cseréjére a résztvevők (cserepartnerek) egyetértésével kerülhet sor. A birtok-összevonási célú önkéntes földcserében a földtulajdonos magánszemély és az állam tulajdonosi jogait gyakorló NFA egyenrangú félként vesznek részt. Az esetben, ha a termőföldet életjáradék ellenében az NFA megvásárolja, a hatályos jogszabályok szerint az életjáradék fizetésének kezdő időpontja a szerződés kötésének a napja. Az állami tulajdonban lévő és a nemzeti földalap vagyoni körébe tartozó termőföldek tulajdonosi jogait gyakorló NFA az állam tulajdonosi jogainak gyakorlása során nem hatóságként jár el. Az NFA tulajdonosként a polgári jogi jogviszonyban ugyan úgy egyenjogú – mellérendelt – félnek tekinthető, mint bármilyen más magánjogi (természetes vagy jogi személy) jogalany. Az NFA-nak a magánszemély által készpénzfizetés ellenében vételre felajánlott föld megvásárlására nincs kötelezettsége.
Az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlegéből finanszírozott egységes területalapú támogatással összefüggő panaszbeadványokban a támogatást megállapító határozat ellen benyújtott fellebbezés elbírálásának elhúzódását sérelmezték. (4473/2006.); A vártnál kisebb összegű támogatás megállapítását (1846/2006); a kérelemre induló eljárás elmulasztása esetén pedig a támogatás elmaradását (OBH 1979/2006.) az anyatehén-tartási, valamint az extenzifikációs szarvasmarha-tartási támogatás elmaradását (OBH 4121/2006., 4753/2006.). Ezekben az ügyekben a biztos alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem állapított meg, és erről panaszosokat tájékoztatta.
Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) irányító hatósága által „A vidék és a mezőgazdaság fejlesztéséért” részprogram keretében „Fiatal gazdálkodók induló támogatása” címmel kibocsátott pályázati felhívásra pályázatát benyújtó 22 éves, felsőfokú iskolai végzettséggel és középfokú mezőgazdasági szakképesítéssel rendelkező, látássérült, mozgáskorlátozott nő, mint kezdő mezőgazdasági vállalkozó sérelmezte, hogy pályázatát olyan ok miatt utasították el, mely a pályázati felhívásban nem szerepel. Az általános helyettes vizsgálata megállapította, hogy az AVOP irányító hatóság vezetőjének az ügyben folytatott eljárása és az azt követő döntése (a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes szakállamtitkára) a jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, a jogorvoslathoz, illetve a diszkrimináció tilalmára, valamint az esélyegyenlőség biztosításához való joggal összefüggésben is visszásságot okozott, mert a pályázatot olyan ok miatt utasította el, amely a pályázati kiírásban nem szerepelt. Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetését az általános helyettes az AVOP irányító hatóság vezetőjénél kezdeményezte, a címzett a kezdeményezést elfogadta.
A vadászat rendjének megsértésével összefüggő panaszbeadvány vizsgálata alapján a biztos feltárta, hogy az ügyben (OBH 1771/2006.) eljáró vadászati hatóság azáltal idézett elő visszásságot, hogy az ügyben hozott határozata ellen panaszos jogorvoslati joga gyakorlásának lehetőségét kizárta. A biztos az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekben kezdeményezte a jogsértő határozat visszavonását. A címzett a kezdeményezést nem fogadta el, azonban az álláspontját is tartalmazó ügy iratait az országgyűlési biztos felhívására felügyeleti szervéhez terjesztette fel. A felügyeleti szerv vezetője egyetértett a biztos megállapításaival, hogy: „A hatóság – így a vadászati hatóság – eljárása sem csorbíthatja a jogbiztonsághoz, valamint a jogorvoslathoz való jogot. Ezért az eljáró közigazgatási szerv eljárásával szemben felügyeleti intézkedést tett, melynek következtében a visszásságot előidéző szerv korábbi határozatát módosította, melyben jogorvoslati jogot biztosított panaszos számára.”
A vadászati jog gyakorlásával összefüggő panaszbeadványok közül a biztos – a hatáskörébe nem tartozókat – a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tette át (OBH 4675/2006.), amely azokat megvizsgálta, és annak eredményéről a panaszosokat, és a biztost is tájékoztatta.
1.14.3. Mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek
Különböző kormányhatározatban foglaltak alapján kibocsátott vételi ajánlatok szerint az állam névértéken vásárolta fel – az 1967. évi III. törvény hatálya alá tartozó és az 1992. évi II. törvény szerint átalakult és működő szövetkezetek külső üzletrész-tulajdonosainak, a nyugdíjas, illetve az igény-bejelentési határidőig nyugdíjassá váló tagjainak, majd a csőd-, a felszámolási, illetve a végelszámolási eljárás alatt álló szövetkezetek külső üzletrészeseinek, illetve nyugdíjas szövetkezeti tagjainak – az üzletrészét, az említettek kérelme alapján. A vételi ajánlatok szerint a kibocsátáskori névértéken való állami felvásárlás iránti kérelmet 2002. szeptember 30. után már nem lehetett előterjeszteni.
A vételi ajánlatok nem vonatkoztak az át nem alakult szövetkezetek üzletrész-tulajdonosaira, a nem nyugdíjas szövetkezeti tagokra, és azokra sem, akik a vételi ajánlatok megfogalmazása miatt nem adhatták be igényüket a korábbiakban (póthagyatéki végzés miatt elutasítottak), vagy akiket önhibájukon kívül kirekesztettek (akik a vételi határidő lejárta után örököltek üzletrészt), vagy az igénybejelentési határidő letelte után váltak nyugdíjassá, kívülállóvá, továbbá akiknek tagsági viszonya kizárással szűnt meg.
A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek kibocsátáskori névértéken történő állami felvásárlásból egyes csoportok kihagyása által előidézett visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos által tett ajánlások annyiban vezettek eredményre, amennyiben a szövetkezeti üzletrészek további sorsának rendezését magába foglaló – 2006. július 1-jén hatályba lépett – a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvényt az Országgyűlés megalkotta. A törvény – egységesen rendezi a működő szövetkezetekben még meglévő üzletrészek sorsát, szabályozza az állami tulajdonú üzletrészek rendezését – a felszámolással megszűnt szövetkezetek egykori üzletrész-tulajdonosainak a 2357/2002. (XI. 28.) Korm. határozat szerinti kárpótlására azonban nem tartalmaz szabályokat.
A törvény rendelkezései szerint: a hatálybalépése előtt alakult szövetkezeteknél még meglévő szövetkezeti üzletrészek – a szövetkezet közgyűlése döntésének megfelelően – megszűnnek, illetőleg 2007. május 1-jei hatállyal a törvényben írtaknak megfelelő összegű befektetői részjeggyé, átalakított befektetői részjeggyé alakulnak át. A szövetkezet közgyűlése az üzletrész-tulajdonosnak felajánlhatja, hogy a szövetkezeti üzletrészt 2007. április 30. napjáig a törvényben írt árfolyamon, de legfeljebb annak névértékén a szövetkezeti tag tulajdonos esetén a vele történt megállapodás alapján befektetői részjeggyé, a nem szövetkezeti tag tulajdonos esetén pedig átalakított befektetői részjeggyé alakítja át azzal, hogy az így keletkezett befektetői részjeggyel a tagsági viszony megszűnése esetén az alapszabályban meghatározott időpontban kell elszámolni, de a kifizetés a tagsági viszony megszűnésétől számított 8 évnél nem lehet hosszabb.
A szövetkezeti üzletrész árfolyamértékét a közgyűlés határozza meg, mely nem lehet alacsonyabb, mint a közgyűlés határozatát megelőző 12 naptári évben alkalmazott, a szövetkezet által visszavásárolt üzletrészek árfolyamának súlyozott számtani átlaga. A szövetkezet közgyűlése az üzletrész-tulajdonosoknak azt is felajánlhatja, hogy a szövetkezeti üzletrészt 2007. április 30. napjáig a tulajdonában álló részvényekre, korlátolt felelősségű társasági üzletrészekre cseréli a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályainak figyelembevételével. A szövetkezeti üzletrész úgyis megszűnhet, hogy azt a tulajdonos – 2007. április 30. napjáig – a szövetkezet közösségi alap javára ajánlja fel. A szövetkezeti üzletrész-tulajdonos a szövetkezet közgyűlése által felajánlott lehetőségekből választ. Az átalakított befektetői részjegy a befektetői részjegyre vonatkozó szabályok szerint jogosult az adózás utáni eredményből részesedésre, és az ugyanilyen módon viseli a veszteséget is. A törvény rendelkezéseinek gyakorlati végrehajtása jelenleg is tart.
A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészeket érintő panaszbeadványok az igényérvényesítés elbírálásáig felszámolt szövetkezetekkel összefüggő, illetve a veszteségrendezésre bevont, megszűnt üzletrészekkel kapcsolatban elszenvedett vagyonvesztés megtérítésének elmaradásával (OBH 1675/2006., 3189/ 2006.), a nem nyugdíjas szövetkezeti tag üzletrészének az állami felvásárlásból való kirekesztésével (OBH 1013/2006.), a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény egyes rendelkezéseivel (OBH 5069/2006.) voltak kapcsolatosak. Többen azért keresték meg a biztost, hogy adjon tanácsot arra nézve, hogy a törvény rendelkezéseinek figyelembevételével a szövetkezet által részükre felkínált lehetőségek közül melyiket válasszák (OBH 520262006., 1827/2006., 1838/2006.). A biztos tájékoztatta panaszosokat, hogy az igényérvényesítés elbírálásáig felszámolt, megszűnt szövetkezetekkel összefüggő, illetve a veszteségrendezésre bevont, megszűnt üzletrészekkel elszenvedett vagyonvesztés megtérítésére a vonatkozó jogszabályok megalkotására még nem került sor, illetve hogy a nem nyugdíjas szövetkezeti tag üzletrészesek üzletrészei rendezésére a 2006. évi X. törvény rendelkezései vonatkoznak.
A beszámolási időszakban tíz, a kisajátításról szóló jogszabály hatálya alá tartozó ügyben nyújtottak be panaszt a biztoshoz. Ez a szám az elmúlt évekhez képest jelentős csökkenést mutat. Ennek oka lehet, hogy az állampolgárok egyre jobban megismerve az ombudsman vizsgálati lehetőségét, tudják, hogy a kisajátítási eljárásban felülvizsgálatra csak a bíróságon kerülhet sor. A panaszosok általában a kisajátítási eljárás menetét sérelmezték.
Egyes panaszokban egyidejűleg kifogásolták az eljárás megindítását megelőző, a kisajátítást kérőnek, az adásvételi szerződéssel megszerezni kívánt ingatlannal kapcsolatos tevékenységét. A panaszosok a hatóság által megállapított kisajátítási kártalanítási összeget is kevesellték, de előfordult, amikor a kisajátítást elrendelő határozatnak a jogalapját vitatták.
Hatásköre hiánynak megállapítása mellett a biztos valamennyi panaszost tájékoztatta a kisajátítási eljárás szabályairól, és arról, hogy csak a bírósági eljárásban kerülhet sor szakértő kirendelésére. Az általános helyettes által még 1997-ben elrendelt és lefolytatott átfogó vizsgálat alapján tett ajánlások a vonatkozó jogszabály többszöri módosításával részben teljesültek, azonban a jogszabály átfogó – és szükséges – felülvizsgálata mind a mai napig nem történt meg.
A szabálytalan áramvételezéssel összefüggésben több panasz érkezett a biztoshoz ebben a beszámolási időszakban is. A 2003. január 1-jén hatályba lépett 2001. évi CX. törvény a villamos energiáról (a továbbiakban: VET) – a biztos kezdeményezésére (OBH 5279/2001.) – eltörölte a felemelt díjat, és helyette a Ptk. szabályainak is megfelelő kötbér fizetésére kötelezi a fogyasztót a közüzemi szerződés megszegése esetén. A fogyasztó általi szerződésszegés okait meghatározó része a jogszabálynak lényegében változatlan maradt. Az éves díjelszámolás miatti számlareklamációkat, a felemelt díjjal, illetve a kötbér alkalmazásával összefüggő panaszokat a biztos – a hatásköri szabályok megfelelő alkalmazásával – kivizsgálásra a 2006. évben is áttette a Magyar Energia Hivatal vezetőjéhez, aki a felkérésnek minden esetben eleget tett, a panaszost és a biztost is tájékoztatta a vizsgálat eredményéről.
A biztos, a 2005. évről szóló beszámolójában már szerepeltetett OBH 3125/ 2003. számú ügyben a következő ajánlásokat és javaslatokat fogalmazta meg. Javasolta a gazdasági és közlekedési miniszternek, hogy kezdeményezze olyan jogszabály megalkotását, mely lehetővé teszi az 1962. évi IV. törvény hatálya alatt keletkezett vezetékjogok ingatlan-nyilvántartásba való utólagos bejegyeztetését. Felkérte a minisztert, kezdeményezze a VET, és a VET alapján kiadott jogszabályok olyan módosítását, mely egyértelművé teszi az áramszolgáltatók kártalanítási kötelezettségét az idegen ingatlanon alapítandó jogok keletkezésekor, és e jogok gyakorlása során okozott károk esetében, továbbá gondoskodjon arról, hogy az idegen ingatlanon álló oszlopok közelében a szolgáltató növényvédelmi (vagy azzal kapcsolatos költségviselési) kötelezettségéről jogszabály rendelkezzen. A miniszter az ajánlással kapcsolatban azt a tájékoztatást adta, hogy a kormány jogszabály-módosítással lehetővé teszi – a kérésnek megfelelően – az 1962. évi IV. törvény hatálya alatt keletkezett vezetékjogok ingatlan-nyilvántartási bejegyzését a műszaki biztonsági felügyelőség fennmaradási engedélye alapján, de az ajánlások további részét nem fogadja el. A biztos továbbra is fenntartotta azokat.
A fenntartott ajánlással kapcsolatban a miniszter a korábbi álláspontján 2006-ban sem változtatott: véleménye szerint a villamosenergia-szolgáltató köteles megtéríteni az üzemeltetési feladatok végrehajtása során okozott károkat, de ebbe a körbe nem tartozik bele a tartóoszlopok körüli rágcsálótól és gaztól történő mentesítés, illetve az ilyen munkák költségének a tulajdonos részére való megtérítése. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a kisajátítás szabályainak teljes körű áttekintése és új szabályozás kialakítása érdekében kodifikációs bizottságot hozott létre. A bizottság többek között célul tűzte ki a különböző szakterületeken fennálló használati jogok szabályozásának áttekintését és egységesítését.
A biztos 2006 márciusában megkereste az igazságügyi és rendészeti minisztert, és a jelentés megküldésével kérte, hogy a kodifikációs bizottság az abban foglalt ajánlásokra az új szabályozás kialakítása során legyen figyelemmel. Javasolta a gáz-, olaj-, víz-, telefon- stb. vezetékek és berendezések elhelyezése céljából igénybe vett idegen ingatlanokra vonatkozó szabályozás áttekintését is. Az igazságügyi és rendészeti miniszter az észrevételeket a kodifikációs bizottsághoz továbbította azzal, hogy az új szabályozás tervezetéről tájékoztatást fog nyújtani. A kodifikációs bizottság vezetője arról tájékoztatta a biztost, hogy a tervezet még nem készült el, de 2007. március 7-ére várható a bizottság munkájának befejezése, ezt követően a tervezetet az országgyűlési biztosnak is elküldik.
Az OBH 1882/2006. számú jelentés megállapítja, hogy a vállalkozáshoz való alapjogot sérti, ha valamilyen szakmai tevékenység gyakorlását az érintett közszolgáltató a szükséges képesítésen túlmenően további feltételek meglétéhez köti. A jogi szabályozás hiánya pedig a jogbiztonsággal összefüggő visszásságot idéz elő, ha törvény felhatalmazása ellenére egy adott társadalmi viszony alsóbb szintű jogszabályban való szabályozására nem került sor.
A vállalkozó panaszos a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (ELMÜ) által regisztrált és vezetett villanyszerelő-szakvállalkozói névjegyzéket kifogásolta. A szolgáltató hatásterületén a fogyasztásmérő-hely kialakítását e panasz szerint csak az végezheti el, aki ebben a nyilvántartásban szerepel. A panaszban kérdésként merült még fel a vállalkozói névjegyzékben szereplő személyekre vonatkozóan az adatkezelés jogszerűsége az ELMŰ részéről. A panasz e részének vizsgálatára a biztos hatáskörrel nem rendelkezett, ezért az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény alapján – a vizsgálati jelentés megküldése mellett – azt az adatvédelmi biztosnak áttette.
Ismert, hogy a kormány önálló központi költségvetési szervként létrehozta a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalt. A kormányrendelet a Hivatal részére megállapítja – többek között – a fogyasztói berendezés létesítésére, felülvizsgálatára stb. jogosult villanyszerelő közhitelű hatósági nyilvántartásba vételi, nyilvántartási, igazolvány kiadási, monitoring és az azokkal összefüggő egyeztetési és egyéb közigazgatási, hatósági feladatokat. A kormányrendelet – a gázszerelők hatósági nyilvántartását is ideértve – néhány eljárási szabályt is megállapít, azonban a nyilvántartásba vétel feltételeit, az eljárási rendet nem szabályozza. A Hivatal azonban – a végrehajtási jogszabályok hiányában – közhitelű hatósági nyilvántartást nem vezet, illetőleg ezzel összefüggő hatósági feladatokat nem lát el. Az általános biztos szerint az ELMŰ üzletszabályzata túlterjeszkedik a jogszabályok által meghatározott tartalmi követelményeken azzal, hogy a szolgáltató quasi hatósági nyilvántartást vezet szakmunkásokról. Továbbá a minősített vállalkozók jegyzéke azt a látszatot kelti, mintha az adott villanyszerelési munkához többlet szakmai képesítés is szükséges lenne, nevezetesen a szolgáltató által szervezett tanfolyam elvégzése, illetőleg a villanyszerelő regisztrációja. Ugyanakkor a VET kifejezetten a gazdasági és közlekedési minisztert hatalmazza fel arra, hogy a speciális munkára jogosult villanyszerelők nyilvántartásba vételéhez szükséges feltételeket, az eljárási rendet és a nyilvántartást vezető szervezetet rendeletben állapítsa meg, illetve jelölje ki. Az e tárgyban megalkotott rendelet hiánya miatt az ELMŰ-nek, mint szolgáltatónak a kialakított gyakorlata jogellenes.
Az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok orvoslására az országgyűlési biztos az ELMÜ menedzsmentjének azt javasolta, hogy a közüzemi üzletszabályzatot és mellékleteit tekintsék át, és gondoskodjanak azok módosításáról. Felkérte a Magyar Energia Hivatal elnökét, vizsgálja felül az ELMÜ üzletszabályzatának a jelentés megállapításaival érintett részeit. Kérte továbbá, hogy a vizsgálata eredményeként tervezett intézkedéseknél vegye figyelembe az egyéb villamosenergia-szolgáltatók szabályzataival való összhangot, illetőleg erre tekintettel alakítsa ki érdemi állásfoglalását. Javasolta a gazdasági és közlekedési miniszternek, hogy a felhatalmazása szerinti rendeletet alkossa meg, gondoskodjon annak kiadásáról. Felkérte a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy közreműködésével segítse a jogalkotási feladat végrehajtását, illetőleg kísérje azt figyelemmel. Jelen beszámoló összeállításának időpontjában a címzetteknek a válaszadásra nyitva álló határideje még nem telt el.
Összességében megállapítható, hogy ebben a beszámolási időszakban is a tipikusnak mondható panaszok érkeztek többségében a biztoshoz, aki a hatásköri szabályoknak megfelelően, az együttműködő alkotmányosság elvének jegyében kívánja a továbbiakban is a fogyasztóvédelem területét érintő, illetve az egyéb jellegű áramszolgáltatók elleni panaszokat kezelni. Különösen fontos ez annak tükrében, hogy az „árampiac” többlépcsős liberalizációja a szándékok szerint, elvileg, lehetővé fogja tenni azt, hogy a lakossági fogyasztók (háztartások) is szabadon választhassanak áramszolgáltatót.
A 2004–2005. évben benyújtott tanyavillamosítással kapcsolatos panaszok alapján a biztos 2005-ben utóvizsgálatot indított. A vizsgálat során megkereste a gazdasági és közlekedési minisztert, hogy adjon tájékoztatást arról, hogy várhatók-e intézkedések a tanyák villamosításának kérdésében a költségvetés tervezése és a vonatkozó jogszabályok módosítása terén.
A miniszter kifejtette, hogy a minisztérium a villamosenergia-ellátás általános szabályozásával foglalkozik, melynek speciális területe a tanyasi ellátást is érintő fogyasztó által létesített, közvetlen vezeték. Bármely fogyasztó által létesítendő vezetékre azonos szabályozás vonatkozik. Ha egy tanyasi fogyasztó saját ellátására kíván hálózati kapcsolatot létesíteni, rá is ez az általános szabályozás érvényes. Véleménye szerint az általános szabályoktól támogatások révén lehet eltérni. A támogatások kérdésében a Magyar Terület és Regionális Fejlesztési Hivatal, az Országos Területfejlesztési Hivatal (OTH), az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi tárca, illetve az önkormányzatok támogatásában a Belügyminisztérium rendelkezik hatáskörrel. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak források és illetékesség hiányában nincs támogatási lehetősége. A problémát a kompetens tárcáknak kell megoldaniuk, a gazdasági és közlekedési tárca ehhez legfeljebb szakmai segítséget nyújthat. A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának a vezetésével vizsgálat indult a tanyasi területek helyzetének rendezése érdekében.
A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter a biztost arról tájékoztatta, hogy a villannyal ellátatlan tanyák fejlesztésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinálását az OTH végzi. 2005 tavaszán a tanyavilág helyzete feltárásra került – a legkritikusabb Duna–Tisza közi Homokhátságban – az érintett 104 önkormányzat bevonásával. A feltárás során egyértelművé vált, hogy az energiaellátási gondokon túlmenően igen sok ágazati szinten megoldandó feladat van, mely a tanyavilág jövőbeni fejlesztési céljának tisztázását követően pontosítható. Elkészült a térség energetikai hálózatfejlesztési terve is.
Az OTH tanyavillamosítási programról szóló beszámolójában a tervezett feladatok között szerepelt 2006. júniusi határidővel egy kormány-előterjesztés benyújtása a tanyavilág rehabilitációjával, fejlesztésével kapcsolatos EU-támogatásra számot tartó 2007. évi kezdésre ütemezett nagyprojektek, illetve az önrész állami átvállalásának jóváhagyása céljából. A biztos a tájékoztatást elfogadta, és kérte a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli minisztert, hogy a tervezett intézkedések, illetve a 2006 júniusában benyújtandó kormány-előterjesztés eredményéről is adjon tájékoztatást. Az utóvizsgálat folytatására ennek ismeretében kerül majd sor.
A beszámolási időszakban történt érdeklődésünkre az önkormányzati és területfejlesztési miniszter 2007 januárjában arról tájékoztatott, hogy 2006. szeptember végére elkészültek a Duna–Tisza közi Homokhátság kistérségi (tanyaszintig lebontott) térszerkezeti tervei, amelyek a helyben élők által jóváhagyott (velük közösen tervezett) fejlesztési elképzeléseket tartalmazzák a hálózati és független energiaellátás, a megközelíthetőség, a tanyaközpontok kialakítása, a vízgazdálkodási-, tájhasználati- és mezőgazdasági szerkezetváltás témákban.
Szerepük az, hogy a helyi regionális és ágazati operatív programok számára a fejlesztési igényeket megfogalmazzák. Az elkészült térszerkezeti terveket az érintett régiók vezetőinek, a kistérségi társulatok vezetőinek és az érintett települések polgármestereinek eljuttatták azzal a céllal, hogy azokat a további tervezésükhöz felhasználhassák.
Az 1067/2005. (VI. 30.) Korm. határozat 1. pontjában szerepel a „Duna–Tisza közi Homokhátság fenntartható fejlesztése” című nagyprojekt, melynek előkészítéséhez a határozat forrásokat is biztosított. A határozat IV. pontja a környezetvédelmi és vízügyi miniszter felelősségévé tette az adott témában a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését, majd annak alapján a már említett kormány-előterjesztés készítését 2006. március 30-ig. A kormányzati munkamegosztásban történt változás következtében, valamint a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére kiírt, de az első körben eredménytelen és a napokban megismételt közbeszerzési eljárás időigénye miatt a kormányhatározatban rögzített eredeti határidő nem volt tartható. A megismételt közbeszerzési eljárás eredménye csak 2007. február végén lesz ismert, az ezt követő megvalósíthatósági tanulmány elkészítésének időigénye minimálisan két hónap. Ezt követően várható, hogy a környezetvédelmi és vízügyi miniszter kezdeményezni fogja a kormány-előterjesztés elkészítését és benyújtását. Erről közvetlenül a környezetvédelmi és vízügyi miniszter tud majd tájékoztatást adni.
A 2006. évben 48 panasz érkezett a gázszolgáltatók eljárásával összefüggésben. A legtöbb panasz az előző évhez hasonlóan a Fővárosi Gázművek Rt., majd a TIGÁZ Rt. tevékenységét érintette.
A beadványok többsége a kifogásolt eljárás – számlareklamáció, díjhátralék miatti szolgáltatás megszüntetése, illetve a szabálytalan gázvételezés következményei – olyan stádiumában érkezik, amikor is az országgyűlési biztosnak, a hozzá forduló jogorvoslati lehetőségeinek kimerítése hiányában még nincs hatásköre fellépni. Ezekben az esetekben a biztos, a panasz egyidejű áttételével, a Magyar Energia Hivatalt kéri fel a vizsgálatra.
A 2007-ben bevezetésre kerülő új gázártámogatási rendszer azonban a panaszok új csoportját hozta magával. E témakörben leggyakrabban az igénylés módjáról, a szabályozás jellegéről, az év közbeni módosítás kizártságáról, a fogyasztási egységekre történő jövedelem-számításról adott tájékoztatást a biztos. Több panaszos kifogásolta a tartályos vagy a pb-gázzal történő fűtéstámogatás elmaradását. Ezzel összefüggésben a biztos megállapította, hogy az esélyegyenlőséghez, a gyermekek megfelelő testi-lelki fejlődéséhez és a legmagasabb szintű testi-lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz a gázár támogatására vonatkozó jogszabálynak az a hiányossága azzal, hogy kizárja a támogatásból azokat, akik a háztartási célú propán-bután gázt palackos formában vásárolják meg (OBH 4203/2006.). A biztos a visszásság megszüntetése érdekében a gazdasági és közlekedési minisztert és a szociális és munkaügyi minisztert arra kérte, hogy kezdeményezzék a gázkompenzációról szóló jogszabályok olyan módosítását, amely szerint a kedvezményes gázellátás igénybevételére azok a háztartási fogyasztók is jogosultak, akik a lakásuk fenntartásához palackos propán-bután gázt használnak.
A szociális és munkaügyi miniszter azonban nem tartotta megvalósíthatónak a gázkompenzációs rendszernek a palackos gázra történő kiterjesztését, mert – álláspontja szerint – a támogatás rendeltetésszerű (háztartási célú) felhasználásának ellenőrzése aránytalanul nagy nehézségbe ütközne. A biztos nem fogadta el választ, mert úgy véli, hogy a tárca vezetője által javasolt megoldás – miszerint a rászorulókat az önkormányzat a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényben szabályozott lakásfenntartási támogatás keretében segítse – jogegyenlőtlenséget okoz a szociális törvényben és a 2007. január 1-jén hatályba lépő a gáz és távhő árának kompenzációjáról szóló kormányrendeletben foglalt, a támogatáshoz szükséges egy főre jutó jövedelem eltérő megállapítása miatt.
Álláspontja szerint a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzése az önkormányzatok számára nem jelentene nehézséget, annál is inkább, mert tisztában vannak a település szerkezetével, közművel való ellátottságával, a tanyákon vagy a településen élő családok életkörülményeivel és szociális helyzetével. A biztos ezért módosított ajánlásában azt javasolta a miniszternek, hogy olyan jogszabály megalkotását vagy a szociális törvény olyan módosítását kezdeményezze, amely biztosítja a szociálisan rászoruló, háztartási célú vezetékes és palackos pb gáz fogyasztók egyenlő feltételek mellett történő támogatását. A miniszter által adott tájékoztatás szerint, a földgáz ellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény 2007. január 1-jétől kiegészült azzal a rendelkezéssel, amely felhatalmazást ad a szociális és családpolitikáért felelős miniszternek, hogy – az állam-háztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – a szociálisan rászoruló személyek egyéb fűtési támogatásának szabályait miniszteri rendeletben határozza meg. A jogszabály előkészítése során a tárca kiemelt figyelmet fordít a jelentésben vázolt problémák lehető legteljesebb orvoslására. A miniszter által hivatkozott jogszabály, a beszámoló lezárásának időpontjában – a kapott tájékoztatás szerint – kidolgozás alatt áll.
Jelen beszámolási időszakban folytatott vizsgálata során állapította meg az általános biztos, hogy nincs olyan jogszabály, amely garantálja a társadalmi szervezetek előzetes véleményezési jogának érvényesülését, az elektromos áram és a földgáz hatósági árának megállapítása során, amely a jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben okoz visszásságot (OBH 1451/2004.). Ennek megszüntetése érdekében jogalkotási javaslattal fordult az igazságügyi és rendészeti miniszterhez. A válaszra nyitva álló határidő a beszámoló összeállításának időpontjában még nem telt le.
E beszámolási időszakban teljesült megnyugtató módon a biztos korábbi ajánlása, miszerint a Magyar Energia Hivatalnak a hozzá érkező fogyasztói panaszok vizsgálata során követett eljárásában alakszerű határozatokat kell hoznia (OBH 1163/2004.). A korábban kifogásolt gyakorlatban ezek az ügyek levéllel zárultak, megsértve az állampolgárok jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogát.
A beszámolási időszakban új típusú panaszként jelentek meg a hűségnyilatkozatokkal kapcsolatos beadványok. A hozzánk fordulók azt sérelmezik, hogy a szolgáltatók képviselői által ajánlott és elfogadott díjcsomag nem vált be, a határozott idejű szerződés meghatározott időpont előtti felmondása viszont csak jelentős összeg megfizetése ellenében lehetséges. A biztos szükségesnek tartotta, hogy felhívja a jelenségre a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnökének figyelmét. Kifejtette, hogy az ügyfélnek kellő körültekintéssel, az előnyök és hátrányok alapos mérlegelésével kell eljárnia, ugyanakkor kérdés, hogy az előnyök és hátrányok arányban vannak-e, érvényesül-e az egyenértékűség polgári jogi alapelve? Nem vállal-e túl nagy árat az előfizető a kedvezményekért azzal, hogy 1-2 évre elkötelezi magát, ezen idő alatt a szerződés megkötésekor érvényes árat fizeti, a határozott időtartam lejárta előtti felmondást pedig, a szolgáltató súlyos következményekkel bünteti? Felmerül, hogy megfelelően tájékoztatják-e az ügyfeleket, amit utólag már nehéz vizsgálni, a szolgáltató ráadásul hivatkozhat arra, hogy ügyfele a szerződés aláírásával a feltételeket elfogadta. Az ombudsman ezért felkérte a hírközlési hatóság elnökét, hogy az általános szerződési feltételek vizsgálatakor fordítson minderre kiemelt figyelmet.
A számlapanaszok különleges esete, amikor a magas végösszeg egyetlen, már-már valószínűtlenül hosszú, több órás beszélgetés számlázásából ered. A korábbi évek gyakorlatának megfelelőn az országgyűlési biztos nem állapít meg műszaki tartalmú tényállást, ezért a hálózat zártsága, a számlázás helyessége, valamint a számlapanaszok vizsgálata során irányadó további műszaki szakkérdésekben nem foglal állást. Eljárása során azt vizsgálja, hogy az érintett szervek eljártak-e és betartották-e a rájuk vonatkozó szabályokat.
Több panaszosunk a szociálisan rászoruló előfizetők részére nyújtható támogatással kapcsolatban fogalmazta meg kifogásait. A támogatásra való jogosultság egyik feltétele, hogy a kérelmezőnek egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatás egyéni előfizetőjének kell lennie. A jogszabály módosítása következtében az informatikai és hírközlési miniszter a szolgáltató által tartalmi vizsgálat nélkül elutasított kérelmet benyújtó előfizető részére méltányosságból megállapíthatja a támogatásra való jogosultságot.
A távhőszolgáltatás területéről 2006-ban is érkeztek panaszok fűtési költségek elszámolásával kapcsolatban. A panaszok többsége szövetkezeti lakások tulajdonosaitól érkezett, akik sérelmezték, hogy a lakásukban felszerelt költségmegosztók alapján történő utólagos elszámoláskor a szövetkezet, illetve a szolgáltató nem alkalmaz korrekciót a szélső, kedvezőtlen fekvésű lakások esetében.
A panaszok hátterében az egyre emelkedő szolgáltatási díj áll, melyet különösen a nyugdíjas panaszosok az elszámolási problémák mellett szintén sérelmeztek. A panaszokból kitűnt, hogy a szövetkezeten belül a többségnek, akik nem kedvezőtlen adottságú lakásokban élnek, nem érdeke a korrekció alkalmazása.
A tapasztalatok szerint a kisebbség nem tudja elérni, hogy a szövetkezet a korrekció alkalmazásának kérdését a közgyűlés napirendjére tűzze. A 2005. július 1-jén hatályba lépett új távfűtési törvény végrehajtására kiadott kormányrendelettel közzétett Távhőszolgáltatási Közüzemi Szabályzat lehetővé tette a különböző fekvésű lakások hőveszteség-különbségeiből adódó többletköltség mérséklése érdekében a korrekciós tényező alkalmazását. Nem írta elő azonban, hogy erről a fűtési közösségnek közgyűlésen kötelezően dönteni kell. A panaszosok részről felmerült az igény, hogy a kormányrendeletet módosítani kell a Németországban alkalmazott gyakorlatnak megfelelően. Ott a HKVO hatálybalépésével a fűtési költségmegosztók alkalmazása a központi fűtéses és távfűtéses lakásokban kötelező. A korrekciós tényezők alkalmazását elvetették, a lakók között – az esetek többségében – kialakult vita miatt. A Németországban alkalmazott gyakorlat szerint a fűtési költségek 50-70%-át tisztán a fűtési költségmegosztók által mutatott érték alapján osztják el. A fennmaradó 50-30% felosztása a lakások alapterülete alapján történik. Az, hogy a fűtési költségek 30, 40 vagy 50%-a legyen az alapterülettel arányosan elszámolva, az épület fizikai jellemzőket figyelembe véve kell megállapítani.
Magyarországon a lakások 20-25%-a rendelkezik költségosztó készülékkel. Tekintettel a beruházás költségeire, az e készülékek alapján történő elszámolás jogszabályban kötelezővé nem tehető. Alkalmazásukról a forgalmazó cégek ajánlata alapján a tulajdonosi közösségek döntenek. Az ajánlatok rendszerint tartalmaznak korrekciós tényezők alkalmazására is javaslatot.
A fentiek alapján az országgyűlési biztos a panaszosoknak azt a felvetését, hogy a korrekció alkalmazását jogszabályban elő kell írni, nem támogatta. A korrekció kötelező alkalmazásának elrendelése sértené a közgyűlésnek a költségviselés megállapítására vonatkozó hatáskörét, és egyébként sem volna lehetséges az épületek eltérő műszaki adottságai miatt.
Felhívta azonban a figyelmet a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény 4. § (5) bekezdésére, mely szerint a közgyűlés az alapszabályt – a jelenlévők szavazatának kétharmados többségével – bármikor módosíthatja. Amennyiben a szövetkezet alapszabálya nem rendelkezik a kedvezőtlen fekvésű lakások költségviseléséről, indokolt ezzel való kiegészítése.
A panaszolt esetekben a biztos – amennyiben a korrekció alkalmazásának kérdésében bizonytalanságot tapasztalt – tájékoztatást kért a szolgáltatótól a szóban forgó szövetkezeti ház utólagos fűtési elszámolásának mikéntjéről. A szolgáltató tájékoztatásából több esetben is kiderült, hogy a szövetkezettel kötött szerződés alapján az elszámoláskor alkalmazzák a németországi gyakorlatot, azaz a fűtési költségek 70%-át a költségosztók adatainak, 30%-át a lakás légköbméterének figyelembevételével állapítják meg. Az érintettek azonban ezt az elszámolási módot is igazságtalannak tartják.
Nyugdíjas panaszos esetében az országgyűlési biztos minden esetben felhívta a figyelmet arra, hogy a 212/2005. (X. 5.) Korm. rendeletben meghatározott feltételek mellett távhőszolgáltatási támogatásra jogosultak. Lakossági panaszra kezdeményezte e rendelet olyan módosítását, mely szerint azok a tulajdonosok is részesülhessenek támogatásban, akik az intézőbizottságnak fizetik a távhőszolgáltatási díjat, és nem közvetlenül – mint díjfizetők – a távhő-szolgáltatónak. A javaslatot a pénzügyminiszter elfogadta, és a 98/2006. (IV. 25.) Korm. rendelettel módosította a nyugdíjasok távhőszolgáltatási támogatásáról szóló kormány-rendeletet (OBH 1176/2006.).
Tekintettel arra, hogy 2007 januárjától jelentősen emelkedett a távfűtés szolgáltatási ára, és ezzel kapcsolatban az év első két hónapjában több panasz is érkezett, különösen az alapdíj emelése miatt, az országgyűlési biztos tervezi annak vizsgálatát, hogy miként enyhíthető azoknak a helyzete, akiknek szociális helyzetüknél, vagy lakásuk kedvezőtlen adottságainál fogva a távfűtés egyre emelkedő díjának megfizetése különösen nagy terhet jelent.
Az ügykört elemezve, és visszatekintve az országgyűlési biztos előző években végzett tevékenységére, megállapítható, hogy a 2004. évi beadványokban sérelmezettek térnek el leginkább a kegyeleti jogok kapcsán korábban, és az azóta benyújtott panaszoktól.
Abban az évben az egészségügyi intézményeket érintően, és jellemzően a holttestek kezelésével kapcsolatos panaszok alapján folytatott vizsgálatokat a biztos, míg 2003-ban, illetve 2005. év óta folyamatosan, az önkormányzatok temető-fenntartó tevékenységével, illetve a temető üzemeltetőinek eljárásával és a kegyeleti jogok ebből fakadó sérelmével kapcsolatos beadványok szolgálnak az elrendelt vizsgálatok alapjául.
Az ombudsman a beszámolási időszakban három ügyben is vizsgálta a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. eljárását. A Farkasréti temetőben nyugvó, példaértékű életutat bejárt nagyjaink sírhelyeinek adminisztratív okokból történő felszámolása miatt elrendelt vizsgálat (OBH 5543/2005.) a Nemzeti Kegyeleti Bizottság és Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. között érdekellentétet tárt fel.
Sok panasz érkezett a rákoskeresztúri temető három parcellájának lezárásával kapcsolatban (OBH 6107/2005.). A biztos fellépésének eredményeként az áttemetésre nyitva álló határidőt 2008. december 31-ig hosszabbították meg. Nagy sajtóvisszhangot kapott a temetők rongálókkal szembeni védelme érdekében kiépített kamerás figyelőrendszert érintő vizsgálat (OBH 3855/2005.) is.
Az alföldi területek nyomasztó problémáját tárta fel a szegedi belvárosi temetőt érintő vizsgálat (OBH 5270/2005.), amelyre a magas talajvízszint kezelésének megoldatlansága adott okot.
A temetők Halottak napi nyitva tartásával és üzemelésével kapcsolatos beadványok száma is emelkedett. Ezek ismeretében előrevetíthető, hogy a jövőben az üzemeltetőktől szervezettebb, és mindenekelőtt a mozgásukban korlátozottak szempontjait fokozottan szem előtt tartó intézkedéseket kell elvárni (OBH 5588/2005.).
Az idős, egyedülálló, és jellemzően jogi jártassággal nem rendelkező állampolgárok védelme érdekében, az egyre elterjedtebbé váló temetési szerződésekkel kapcsolatban is folytatott vizsgálatot az általános biztos (OBH 3088/2006.). A vizsgálatban feltárt helyzettel és a rendezés általunk javasolt elveivel úgy az igazságügyi és rendészeti miniszter, mint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter egyetértett.
A beszámolási időszakban a magyar állampolgárság intézményét érintő panaszok között volt olyan, amelyben egy a magyar állampolgár a külföldön született kiskorú gyermekeinek hazai anyakönyvezése ügyében fordult Hivatalunkhoz. (OBH 2881/2004.). Tekintettel arra, hogy a vizsgálat alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észlelt, az eljárást az országgyűlési biztos általános helyettese intézkedés nélkül megszüntette
2006-ban, több, magyar származású külföldi beadványát is vizsgáltunk, akik azt sérelmezték, hogy bár egykori felmenőik magyarok voltak, ők már nem magyar állampolgárok (OBH 5946/2004., OBH 5555/2004.). A korábbi évekhez hasonlóan több olyan beadványt is kaptunk, amelyek írói azt kifogásolták, hogy a magyar állampolgárság megszerzése iránti kérelmüket a köztársasági elnök, indokolás nélkül elutasította (OBH 1339/2006., OBH 3471/2006., OBH 3492/2006., OBH 4577/2006.). Figyelemmel arra, hogy panaszok vizsgálata során alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észlelt, az általános helyettes az eljárásokat intézkedés nélkül megszüntette.
Az általános helyettes tájékoztatta a panaszosokat arról, hogy a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LIX. törvény (Áptv.) 4. § (1) bekezdésének d) pontjára figyelemmel a külföldinek még a törvényben felsorolt valamennyi honosítási feltétel teljesítése esetén sincs alanyi joga arra, hogy magyar állampolgárságot szerezzen. Erre kizárólag akkor kerülhet sor, ha honosítása nemcsak az ő, hanem a Magyar Köztársaságnak is érdeke. Az elutasító döntést a köztársasági elnöknek nem kell indokolnia, azonban annak okáról az országgyűlési biztosi általános helyettese a panaszosokat tájékoztatta, és felhívta a figyelmüket arra, hogy az elutasítási ok megszűnését követően új kérelmet terjeszthetnek elő.
1.17.2. Idegenrendészeti és menekült-ügyek
A beszámolási időszakban kaptuk az első olyan beadványt, amely az Európai Unió tagállamaiban benyújtott menedékjogi kérelmek koordinált elbírálását szabályozó Dublini Egyezmény hazai alkalmazását kifogásolta. A panaszos, egy szegedi ügyvéd, két menedékjogot kérelmező kínai állampolgár ügyében fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, 2006. évben is fokozott figyelmet fordítottunk a súlyos szabadságkorlátozás alatt lévő külföldiek alkotmányos jogainak vizsgálatára. Az említett célkitűzés részeként, az általános helyettes vizsgálta a Ferihegy nemzetközi repülőtér tranzitterületén tartózkodó, a visszairányítás végrehajtására váró külföldiek alkotmányos jogainak érvényesülését. A vizsgálat egy Svájcban élő hontalan személy panaszára indult, aki azt sérelmezte, hogy feleségével és három kiskorú gyermekével egy éjszakát a Budapest Ferihegy nemzetközi repülőtér tranzitzónájában lévő szálláshelyen kellett tölteniük. A panaszos szerint a hálóhelyiségekben több, a vaságyak ágykereteire írt feljegyzést is felfedeztek, amelyek olyan személyektől származtak, akik 2000. évtől kezdődően hosszabb-rövidebb időt töltöttek a szálláshelyen. Az egyik feljegyzés szerint egy menedékkérő több hónapot volt kénytelen a tranzitszálláson tölteni, mialatt bántalmazták, megkínozták, megalázták. A panaszos leginkább azt sérelmezte, hogy az őrszemélyzet semmit sem tett annak érdekében, hogy a közel 24 órás tartózkodásuk alatt a családja, különösképpen a kiskorú gyermekei számára élelmet biztosítson.
Vizsgálata során az általános helyettes megállapította, hogy a tranzitszállón tartózkodó külföldiek jogait, elhelyezését és ellátását garantáló jogszabályok hiánya veszélyezteti az emberi méltósághoz, valamint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joguk érvényesülését. A feltárt visszásságok megszűntetése érdekében a határőrség országos parancsnokának és a Budapesti Határőr Igazgatóság igazgatójának intézkedéseit kezdeményezte, akik annak határidőben eleget tettek. Javasolta továbbá, hogy az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezze a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény 94. § (1) bekezdésének kiegészítését, továbbá a repülőtér nemzetközi zónájában visszairányított és elszállításra váró külföldiek magatartási szabályait, valamint az elhelyezésüket és ellátásukat szabályozó kormányrendelet megalkotását. A miniszter a javaslatot elfogadta, és a jogszabály előkészítése folyamatban van (OBH 4172/2005.).
Egy másik ügyben az általános helyettes a bevándorolt, illetve letelepedett külföldiek Magyarországon született gyermekei alkotmányos jogainak védelmében fordult az igazságügyi és rendészeti miniszterhez, valamint az IRM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának főigazgatójához. A vizsgálat egy gimnazista beadványára indult, aki letelepedett külföldi állampolgárok gyermekeként született Magyarországon, sőt születése óta folyamatosan itt él, azonban a személyi igazolvány kiállítása iránti kérelme előterjesztését követően megtudta, hogy illegálisan tartózkodik az országban. A panaszos sérelmezte, hogy a magyarországi tartózkodásának teljes időtartama a magyar állampolgárság megszerzése iránti kérelme elbírálása során nem vehető figyelembe. A vizsgálat adatai szerint a külföldiek magyarországi letelepedésének, illetve tartózkodásának ügyében, valamint a honosítási kérelmének előkészítése során eljáró ügyintézők munkájuk során kizárólag az idegenrendészeti nyilvántartás adatai alapján dolgoztak. Az ügyintézők fel sem tételezték, hogy élhetnek olyan külföldiek az országban, akik tartózkodási jogcímüket nem az általuk ismert és rutinszerűen alkalmazott jogszabályok alapján szerezték. A feltárt jogalkalmazási gyakorlat nemcsak az Itv. visszamenőleges alkalmazását, hanem a panaszosnak az idegenrendészeti nyilvántartásban szereplő adatokkal rendelkező külföldiekhez képest hátrányos megkülönböztetését eredményezte, ami a hátrányos megkülönböztetéstől mentes bánásmódhoz való jogával összefüggő visszásságot eredményezett. Feltételezhető, hogy nem a panaszos az egyetlen olyan külföldi, aki 1983. január 1-je és 1997. augusztus 8. között letelepedett külföldiek gyermekeként született Magyarországon, és születéséről, valamint tartózkodásának tényéről és jogcíméről az idegenrendészeti hatóság az MTTH rendelkezés 112. §-ára figyelemmel nem szerzett tudomást. A panaszos ügyében feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásságok jövőbeni megelőzése céljából indokolt lenne, ha az igazságügyi és rendészeti miniszter – az állami népességnyilvántartás, valamint az idegenrendészeti nyilvántartás adatainak összevetésével – az érintett külföldiek számát felmérné, és adataiknak az idegenrendészeti nyilvántartásba történő átvezetéséről, különösképpen annak jogszabályi hátteréről gondoskodna. A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt el (OBH 1163/2006.).
1.17.3. Konzuli ügyek, az ország elhagyásához való jog
Az Alkotmány 58. § (1) bekezdése értelmében mindenkit, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén – törvényben meghatározott esetek kivételével –, megillet a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga, beleértve a lakóhely vagy az ország elhagyásához való jogot is. A beszámolási időszakban többen azt sérelmezték, hogy a külföldre távozott hozzátartozók felkutatásához a Külügyminisztérium nem nyújtott segítséget (OBH 1862/ 2006., OBH 1107/2006.). Az általános helyettes tájékoztatta a panaszosokat, hogy a Magyar Köztársaság külképviseletei a külföldön tartózkodó magyar állampolgárokról nem vezetnek nyilvántartást, így nincs lehetőségük arra, hogy – hozzájárulásuk hiányában – a tartózkodási helyükről felvilágosítást adjanak, vagy őket a Magyarországon vállalt fizetési kötelezettségük teljesítésére kényszerítsék. Nem terjed ki a külképviseleteknek feladatköre arra sem, hogy a magyar állampolgárok idegen állam területén történő tartózkodásának jogszerűségét figyelemmel kísérjék, és az esetleges jogsértéseket a helyi idegenrendészeti hatóságoknak jelentsék.
Egy beadványban a panaszos azt kifogásolta, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság illetékes hatósága az ország, valamint a schengeni egyezményben részes tagállamok területére vonatkozó beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el vele szemben (OBH 5839/2005.). Egy másik panaszos azt kifogásolta, hogy a kanadai idegenrendészeti hatóság – egy büntetőeljárás következtében – kiutasította őt az országból, és az ország elhagyását követően benyújtott valamennyi beutazási vízumkérelmét elutasította. Beutazási engedély hiányában a panaszos a volt élettársától származó, és a kanadai bíróság döntésével az anyánál elhelyezett kiskorú gyermekeit nem tudta meglátogatni (OBH 4408/2006.). Ezekben az ügyekben az általános helyettes felhívta a panaszosok figyelmét arra, hogy az országgyűlési biztosok kizárólag a Magyar Köztársaság hatóságainak tevékenységét vizsgálhatják, így – hatáskör hiányában – nincs lehetőségük arra, hogy az idegen államok hatóságainak döntését bármilyen módon felülvizsgálják. Intézkedési lehetőség hiányában a panaszosok tájékoztatást kaptak arról, hogy panaszaik vizsgálatát az érintett állam mely hatóságánál, illetve intézményénél kezdeményezhetik.
Néhány honfitársunk külföldi állampolgárral történő házasságkötése ügyében tájékoztatásért fordult a biztoshoz. Ők a házasságkötés előkészítésével kapcsolatos teendőiken túlmenően, többnyire az iránt érdeklődtek, hogy a külföldön történő letelepedésük milyen jogkövetkezményekkel jár majd, és vannak-e olyan alkotmányos jogaik, amelyeket nem, vagy csak korlátozottan tudnak gyakorolni (OBH 3276/2006., OBH 4898/2006.). A panaszosokat az általános helyettes ellátta a szükséges tájékoztatással.
Egy Ausztriában dolgozó, Magyarországon lakóhellyel rendelkező panaszos azt sérelmezte, hogy a külföldi munkaadója által kiállított német nyelvű kereseti igazolást sem a hazai pénzintézetek, sem más szolgáltatók nem hajlandók elfogadni. Az általános helyettes tájékoztatta a panaszost, hogy Magyarországon nincs olyan jogszabály hatályban, amely a hitelkérelmek elbírálását végző banki vagy más szolgáltatókat általános érvénnyel arra kötelezné, hogy bármely magyar vagy külföldi munkáltató által kiállított kereseti igazolást kötelesek lennének elfogadni. Az érintett szolgáltató, illetve a konkrét esetre vonatkozó szabályozás hiányában az általános helyettes nem tudott állást foglalni abban, hogy a panaszos által bemutatott kereseti igazolás visszautasítása jogsértő volt-e (OBH 5833/2005.).
Az Alkotmány 69. § (3) bekezdése alapján, minden magyar állampolgár jogosult arra, hogy törvényes külföldi tartózkodása esetén a Magyar Köztársaság védelmét élvezze. A Magyar Köztársaság a külföldön tartózkodó állampolgárainak védelmét a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának útján látja el. Egy panaszos azért fordult a biztoshoz, mert Németországban a férjét a rendőrség emberölés gyanújával letartóztatta. A Külügyminisztérium által az általános helyettes rendelkezésére bocsátott információk szerint a panaszos férjének letartóztatásáról az illetékes magyar konzul értesült, őt a fogva tartásának helyén meglátogatta, sőt a képviseletét ellátó – magyarul beszélő – német ügyvédet is ő ajánlotta a család figyelmébe. Az általános helyettes tájékoztatta a panaszost arról, hogy amennyiben anyagi körülményeik nem teszik lehetővé, hogy a férje ügyvédjének munkadíját a továbbiakban is a család fedezze, forduljanak az illetékes magyar konzulhoz, és kérjék, hogy – a vád tárgyát képező bűncselekmény súlyára figyelemmel – az illetékes német hatóságnál védő kirendelését kezdeményezze. Az általános helyettes felhívta a panaszos a figyelmét, hogy a férje fogva tartásának körülményeire vonatkozó panaszaival is a konzulhoz fordulhat, aki ebben a kérdésben a német hatóságok előtt eljárhat (OBH 1365/ 2006.).
1.18. Lakhatással kapcsolatos ügyek
Az országgyűlési biztos 2005-ben a lakáshoz jutás állami támogatásával kapcsolatos – OBH 3693/2004. számú átfogó – vizsgálata során több visszásságot állapított meg. Többek között, hogy a lakástámogatási jogszabályok nem biztosítják a megfelelő jogorvoslatot. A biztos a jogszabályok kiszámíthatóságához fűződő alkotmányos jogok érvényesülésének lehetőségét vizsgálta meg a lakáspolitika változásai kapcsán, és annak keretében arra keresett választ, hogy e változások mennyire szolgálták a szociálpolitika, a népesedéspolitika vagy a gazdaságpolitika céljait.
A szociálpolitikai hatásokat tekintve megállapította, hogy a bérlakás-állomány az eltelt évtizedek alatt a tulajdonosi szemlélet hiányának következtében rendkívül leromlott. Az állami tulajdonú épületek kezelői jogát gyakorló ingatlankezelő szervezetek nem kapták meg sem a tulajdonos államtól, sem a bérlők által – a minden bérlakásra egységesen alkalmazott szociális szempontok alapján – fizetett alacsony lakbérekből azt az összeget, amelyre az épületek folyamatos karbantartásához vagy időszakos felújításához szükség lett volna. A több évtizedes mulasztás következményeit hárította vissza az állam a korábbi – az épület fenntartásához szükséges összeg töredékét sem megfizető – bérlőkből tulajdonosokká váló lakókra. Ahogy a korábbi bérlők a felújítás költségét is fedező magasabb összegű lakbérek és egyéb díjak megfizetésére az akkori alacsony bérek, jövedelmek miatt nem lettek volna képesek, úgy ma a sokkal rosszabb állapotban lévő épületek felújítására a kényszerből tulajdonosokká vált alacsony jövedelmű lakók sem képesek. A bérlakás-rendszer csapdáját még ma sem sikerült elhárítani, mert a rendkívül leszűkült bérlakás-állomány fenntartása a bérleti díjból fedezhető költségeken felül, jelentős ráfordítást igényel, és erre az önkormányzatok közül is csak kevés képes, más szerveket pedig a rendszerből az érdektelenség kizár. Világos tendencia mutatkozik arra, hogy az önkormányzatok is meg kívánnak szabadulni a már csak tehertételt jelentő régi bérlakásaiktól. Ez pedig az új bérlakások építésének megtorpanása miatt a lakásállomány csökkenésével és a szociális bérlakás-rendszer teljes összeomlásával fenyeget. A lakáspolitikában a szociálpolitikai szempontokat leginkább figyelembe vevő bérlakás-rendszer helyzete az elmúlt években tovább romlott.
A lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet a családtámogatási rendszer szerves részeként nagy jelentősséggel vett részt a népesedéspolitika kialakításában.
A szakértők megegyeznek abban, hogy a népességfogyás nem csupán statisztikai adat, de a társadalmi egyensúly megbomlásának veszélyével jár. Már ma is csökkenő létszámú munkaképes korú lakosság „tartja el” a befizetett járulékaiból a nyugdíjas korosztályt, ám ha a csökkenés mértéke nem változik, úgy egy munkaképes személyre egyre nagyobb teher nehezedik, ami csak a jelenleg is rendkívül magas befizetendő járulékok további növelésével oldható meg. Ebből is látható, hogy rendkívüli jelentősége van minden olyan intézkedésnek, amely a gyermekvállalási kedvet befolyásolja. A gyermekkedvezmény összegének az elmúlt években történt jelentős növelése, és annak igénybevételére jogosultak körének szélesítése minden bizonnyal pozitívan érinti a gyermekvállalási kedvet. A fészekrakó program is azt célozta, hogy a gyermeket nevelő fiatalok könnyebben jussanak hozzá első önálló lakásukhoz. A program azonban a bejelentett várakozással szemben – amely százezer fiatal lakáshoz juttatását célozta meg – csak részlegesen teljesült. Annak tényleges igénybevételére a szakmai szervezetek becslése és az ismert részeredmények alapján 2006-ig mindössze 22 ezer esetben került sor.
A lakáskérdés hangsúlyeltolódását jól mutatja, hogy 2006-ban megszűnt az önálló Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal, és a feladatot integrálták a Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumba.
A biztos az OBH 3693/2004. számú jelentésében az egyedi panaszok vizsgálata alapján megállapított alkotmányos visszásságok rendezése érdekében felkérte a miniszterelnököt a rendelet módosításának kezdeményezésére, annak érdekében, hogy a lakáscélú támogatásokra való jogosultságról közigazgatási szerv hozzon határozatot, amelynek döntésével szemben biztosított a jogorvoslati lehetőség. A bankok egy ilyen jogerős határozat után már csupán a hitelképesség kérdésében járjanak el önállóan. Az ajánlás nem járt eredménnyel, mert a kormány nevében azzal utasították el, hogy egy újabb hatóság felállításával járó jelentős költségeket a költségvetés nem biztosítja. A biztos az ajánlását a jogorvoslat más formáinak biztosítására tartotta fenn.
A biztos további javaslatait részben módosítva fenntartotta, de eközben a kormány úgy hirdette ki a kormányrendelet módosítását, hogy abban a biztos ajánlásait figyelmen kívül hagyta. Az újabb szakmai egyeztetés során azonban a biztos ígéretet kapott arra, hogy a kormányrendelet már folyamatban lévő újabb módosítása során az ajánlásait figyelembe fogják venni.
A lakáscélú állami támogatásokról szóló rendeletek 2006-ban tervezett módosítása kapcsán a biztos kifogásolta, hogy a tervezet továbbra sem biztosítja a jogorvoslati lehetőséget azokra az esetekre, amikor a pénzintézet és a kérelmező eltérően ítéli meg, hogy „a támogatott személy a személyi és egyéb feltételeknek megfelel”, vagy sem. Sajnálatosnak találta, hogy a tervezet a méltányolható lakásigény mértékének megállapításában szerepet játszó telekár meghatározásakor, a közművesített, illetve a közművel nem rendelkező építési telkek között nem tesz különbséget. Hiányolta, hogy a tulajdonjog fenntartásával történő ingatlanértékesítések esetén továbbra sem kerülhet sor a támogatás kifizetésének – a kettős tulajdon megszűnésének kétségtelen igazolásáig történő – felfüggesztésére. A módosítások között a biztos örömmel üdvözölte a különböző támogatási formák esetében tapasztalható, eltérő életkori feltételek meghatározásában történő egységesítése való törekvést, és ennek tulajdonította, hogy a 4/2005. (I. 12.) Korm. rendelet módosítása alapján már a 30 évesnél idősebb, de 35 év alatti szülők is igényelhetnek az első lakásuk vásárláshoz állami kezességvállalásos hitelt, valamint a hitel mértéke jobban igazodik az ingatlanárak változásához, végül örömmel észlelte, hogy a jövőben a Panel Programba a lakásszövetkezetek is bekapcsolódhatnak. A fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásának és érvényesítésének részletes szabályairól szóló 4/2005. (I. 12.) Korm. rendelet és a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet módosításáról készült tervezetet a 22/2006. (II. 3.) Korm. rendelet kihirdette, az előterjesztő az országgyűlési biztos észrevételeit nem vette figyelembe (Gy 9/2009.).
Az általános helyettes az OBH 6320/2005. számú jelentésében ismételten felhívta a jogalkotó figyelmét arra, hogy a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoznak a pénzintézetek, ha nem megfelelően biztosítják a lakáscélú állami támogatások igénylői számára az ügyféli jogokat, így különösen a tájékoztatáshoz és a jogorvoslathoz való jogot.
1.19. Médiahatóság eljárásával összefüggő ügyek
Az országgyűlési biztos és általános helyettese a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság alkotmányos jogával kapcsolatban ritkán indít eljárást, mert közigazgatási szerveknek nincs érdemi hatáskörük e jogok tekintetében. Kivétel ez alól az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), amely az elektronikus médiumokkal kapcsolatban gyakorol hatósági jogkört a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (médiatörvény) szerint.
A korábbi évekhez hasonlóan a biztosok 2006. évben ismét több, a műsorszolgáltatók eljárását, valamint az ORTT-t érintő vizsgálatot fejeztek be, de többszöri és ismételt javaslatuk ellenére mindeddig még nem került sor a médiatörvény módosítására.
Az általános helyettes 2006-ban ismét, több alkalommal vizsgálta az ORTT panaszbizottságának eljárását, melynek eredményeként megállapította, hogy a jogállamiság elvével, az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a panasz előterjesztéséhez való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha az ORTT Panaszbizottsága Ügyrendjében túlterjeszkedik a médiatörvényben kapott felhatalmazás keretein, és új „döntés-fajtát” („vélemény”) alakított ki. (OBH 4811/2004., OBH 6470/2004.). Az országgyűlési biztos általános helyettese az említett két ügyben azt is megállapította, hogy ugyancsak a jogállamiság elvével, az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a panasz előterjesztéséhez való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a Panaszbizottság a panaszt a médiatörvény és az Ügyrend által nem ismert módon (más ügyben született vélemény megküldésével) intézi el. A beszámolási időszak után az Alkotmánybíróság a médiatörvény egyéb panaszokkal kapcsolatos rendelkezéseit megsemmisítette. Mindez azonban nem tette okafogyottá az ombudsman 2003 óta többször megfogalmazott arra vonatkozó javaslatát, hogy az Országgyűlés a médiatörvény kiegészítésével állapítsa meg a Panaszbizottság „egyéb” panaszokra vonatkozó eljárásának főbb szabályait, valamint állapítsa meg a Panaszbizottság döntése elleni jogorvoslás általános szabályait.
Az elmúlt évben az általános helyettese számos, az ún. délutáni talk-show műsorokkal kapcsolatos, a szereplők által előterjesztett panasz alapján rendelt el vizsgálatot, melyek eredményét együttes jelentésében foglalta össze (OBH 2503/2006.; OBH 3166/2004.; OBH 2504/2006.; OBH 2505/2006.; OBH 2506/ 2006.; OBH 2507/2006.). Jelentésében az ombudsman kezdeményezte az ORTT-nél, hogy a jövőben – arra jogosult által előterjesztett panasz alapján a médiatörvény 3. § (2) bekezdésének rendelkezésére figyelemmel – hatósági ellenőrzési jogának gyakorlása során minden indokolt esetben érdemben vizsgálja meg, hogy a műsorszolgáltató tiszteletben tartja-e a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sérti-e az emberi és a törvény által védett személyiségi alanyi jogokat. Ezen kívül minden olyan ügyben gyakorolja hatáskörét, amelyben felmerül annak gyanúja, hogy a műsorszolgáltatók megsértették a médiatörvény rendelkezéseit. Kezdeményezte továbbá, hogy minden esetben, amikor megállapítja a médiatörvény megsértését vagy szerződésszegést, a speciális és generális prevenció megvalósulása érdekében, alkalmazzon a jogsértés súlyának megfelelő, arányos szankciót.
Az OBH 1121/2004. számú ügyben az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy ha a véleményalkotáshoz szükséges információk – az MTV Körzeti Stúdiója vételi lehetőségének hiánya miatt – nem juthatnak el a helyi lakossághoz, a véleménynyilvánítás szabadságával összefüggő visszásság közvetlen veszélyét hordozza magában. Ezzel szemben az ügyben egyetlen hatóság vagy közszolgáltató eljárása sem okozott visszásságot, mivel a vételkörzet módosításának a jelenlegi technikai feltételek mellett műszaki akadálya van. Megállapította az ombudsman azonban, hogy a probléma megoldására alkalmas földfelszíni digitális rádiós és televíziós műsorszolgáltatásra és műsorszórásra vonatkozó szabályokat jelenleg nem tartalmaz a médiatörvény, vagyis a visszásság közvetlen veszélyét a törvényi szabályozás hiánya/hiányossága okozza. A visszásság közvetlen veszélye megszüntetése érdekében, az ombudsman az Országgyűlésnek javasolta, hogy a médiatörvény módosításával/kiegészítésével teremtse meg a földfelszíni digitális televíziós és rádiós műsorszolgáltatás, valamint műsorszórás jogszabályi feltételeit.
A médiával kapcsolatos ügyek a kommunikációs alapjogok mellett gyakran szorosan kapcsolódnak a gyermeki jogokhoz. Amint arra az általános helyettes már korábban is felhívta a figyelmet. A 2006. év során is változatlanul fönnállt az a tendencia, hogy nagyon gyakran a műsorszolgáltatók nem tesznek meg mindent a gyermeki jogok védelme érdekében, például nem teszik meg azt, hogy erőszakos, a gyermek fejlődését hátrányosan befolyásoló műsorszámokra a figyelmet kellőképpen fölhívják. Az alapjogok megsértését semleges vagy pozitív színben feltűntető műsorszám súlyos morális bizonytalanságot kelthet a kiskorúakban. Az ilyen tartalmat is bemutató műsorokat a közzététel előtt a műsorszolgáltatóknak kell megfelelően kategóriákba sorolni. Azokat az eseteket pedig, amelyekben a megfelelő minősítésre nem (nem megfelelően) került sor, így a műsorszám nem a megfelelő jelzéssel, nem a megfelelő időpontban került közzétételre – az erőszakhoz, illetve a szexualitáshoz hasonlóan –, mind a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogának érvényesülése, mind pedig az állam objektív intézményvédelmi kötelezettségének teljesítése érdekében, az ORTT-nek felügyeleti és ellenőrzési jogkörében vizsgálnia kell (OBH 4811/2004.; OBH 2503/2006.; OBH 3166/2004.; OBH 2504/2006.; OBH 2505/ 2006.; OBH 2506/2006.; OBH 2507/2006.).
A gyermeki jogokkal is kapcsolatos volt az általános helyettesnek a Magyar Televízió Zrt. (MTV) gyermekműsorainak hiányát sérelmező panasz alapján indult vizsgálata. Jelentésében megállapította, hogy az MTV – elsősorban az elégtelen költségvetési források miatt – gyermekműsorokkal kapcsolatos közszolgálati kötelezettségét nem teljesíti. Javasolta, hogy vizsgálják felül a közszolgálati műsorszolgáltatók finanszírozásának rendszerét annak érdekében, hogy azok maradéktalanul elláthassák törvényi kötelezettségüket. A pénzügyminiszter a közszolgálati műsorszolgáltatók finanszírozási rendszerének átalakítását maga is indokoltnak látja.
Az általános helyettes egy kerületi lap eljárását sérelmező, több civil szervezet által előterjesztett panasz vizsgálata során megállapította, hogy az a tény, hogy a politikai hirdetés fogalmát, valamint közzétételének általános szabályait a Ve. nem határozza meg – kizárólag a szabályozás hiányosságára visszavezethető okból –, a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot eredményez. Mivel a panasszal érintett esetben a politikai hirdetés fogalmának értelmezése a véleménynyilvánítási szabadsággal összefüggésben vetődött fel, a szóban forgó szabályozás hiányossága a szabad véleménynyilvánítási joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét is eredményezi. Figyelemmel arra, hogy a médiatörvény és a Ve. fogalomrendszere nem egységes, nem felel meg a Jat.-ban, a jogszabályokkal szemben támasztott általános követelményeknek – a nem egyértelmű rendelkezések miatt –, alkalmas arra, hogy a jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okozzon. Azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy a Ve. módosításával, illetve kiegészítésével határozza meg a politikai hirdetés fogalmát, valamint az annak közzétételére vonatkozó alapvető szabályokat, továbbá, hogy a médiatörvény módosításával teremtse meg a médiatörvény és a Ve. fogalomrendszerének összhangját, egységét, hogy az mindenki számára egyértelművé váljon (OBH 1449/2006.).
Az általános helyettes csaknem valamennyi 2006-ban kiadott, a médiatörvény által szabályozott területet érintő jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy 2003 óta rendszeresen – gyakran korábbi intézkedéseinek megismétlésével – javasolta a médiatörvény kiegészítését, pontosítását, módosítását. Az OBH 6033/2005. számú ügyben készült jelentésre adott válaszában a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter arról tájékoztatta az általános helyettest, hogy a MEH már megkezdte a Nemzeti Audiovizuális Stratégia kidolgozását, valamint ennek nyomán a médiatörvény helyébe lépő új audiovizuális szabályozási csomag előkészítését. Az ombudsmanok bíznak abban, hogy e munka során a médiatörvény módosítására tett, korábbi javaslataikat is hasznosítani fogják.
Egy szakszervezet panasza alapján az általános helyettes vizsgálta a rendőrség belső számítógépes fórumának korlátozását is. Ennek során megállapította, hogy nincs arányban az elérni kívánt céllal, és ekként a véleménynyilvánításhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a rendőrség belső számítógépes fórumához („Holdudvar”) való hozzáférést mások emberi méltóságának védelmére hivatkozva egyes megyékben korlátozzák. Az ombudsman arra is kitért az OBH 4765/2005. számú jelentésében, hogy a hozzászólások – utólagos – moderálása nem pusztán joga, hanem kötelessége is a „Holdudvar” üzemeltetőjének. Amennyiben ezt elmulasztja, az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza. Az ombudsman kezdeményezte az országos rendőrfőkapitánynál, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Holdudvar hozzáférésének korlátozására a rendőrség egyetlen szervezeti egységénél sem kerülhessen sor. Kezdeményezte továbbá, hogy a moderálás a rendőrség központi, területi és helyi szerveinél sem elvont társadalmi érdekre hivatkozva, hanem indokolt, konkrét alapjoggal összefüggő sérelem megszüntetése, vagy a Hszt. 18. § (4) bekezdésében foglalt követelmény biztosítása érdekében, a törlés tényének valamint okának megjelölésével történjék. Az országos rendőrfőkapitány az első kezdeményezést elfogadta, a másodikat pedig az IRM-hez mint felettes szervhez terjesztette fel. Az igazságügyi és rendészeti miniszter a kezdeményezést elfogadta. (Az említett ügy nem azonos a Holdudvar letiltásaként a sajtóból is ismert esettel, melyben vizsgálat befejezését követően ismét panasszal fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez a szakszervezet, mert a Holdudvarhoz való hozzáférést – rasszista hozzászólásokra hivatkozva – az országos rendőrfőkapitány megszűntette. A panasz alapján elrendelt vizsgálat a beszámolási időszakban nem fejeződött be.)
