1.28. Egyes kiemelt jelentőségű vizsgálatok
OBH 1269/2004.
Az egészséges környezethez való joggal összefüggő visszásság veszélyét hordozza magában a hatáskörrel rendelkező felügyelőség eljárása, ha nem jelöli ki a part menti víztermelő kutak belső védterületét.
Egy halásztelki panaszos azt sérelmezte, hogy a Fővárosi Vízművek Rt. döntése nyomán a halásztelki Duna-partra 2004 februárjától csak a Vízművek által kiállított fényképes igazolvánnyal és évi 2500 Ft befizetése ellenében léphetnek be a halásztelki lakosok.
Az országgyűlési biztos jogbiztonság követelményének, a tisztességes eljáráshoz való, illetve az egészséges környezethez való alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megkereste a Vízművek vezérigazgatóját, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkárát, valamint a halásztelki polgármestert, akiktől a bevezetett díjfizetés előírásának tisztázását kérte.
A vizsgálat feltárta, hogy a Vízművek részéről bevezetett intézkedés költségét a halásztelki önkormányzat – a képviselő-testületének döntése után – az állandó halásztelki lakosoktól átvállalja. A biztos ezért megállapította, hogy a halásztelki panaszos problémája megoldottnak tekinthető, tekintettel arra, hogy a panaszos kifogása az igazolvány díjának megfizetésével, illetve összegével függött össze. A biztos azonban annak vizsgálatától nem tekintett el, hogy a Vízművek döntése a jogszabályoknak megfelelően történt-e.
A vizsgálat feltárta, hogy Halásztelek közigazgatási területén találhatók a Vízművek Halásztelki Vízbázisának víztermelő kútjai, melyek parti szűrésű vizet termelnek. A vízbázis sérülékeny földtani környezetben helyezkedik el. A terület a rendelkezésre álló tulajdoni lap másolat szerint a Vízművek tulajdonát képezi. A vízbázis területe bekerítve nincsen, de oda belépni csak a Vízművek által kiállított fényképes igazolvány birtokában lehetséges.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a vízgazdálkodásról szóló törvény, továbbá a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízlétesítmények védelméről szóló kormányrendelet értelmében – szem előtt tartva a minisztérium megállapításait is – a Vízművek által követett korlátozási megoldás – a szolgált célra is figyelemmel – aggályos lehet. A biztos hangsúlyozta, hogy belső védterületre a belépést a vonatkozó jogszabályok alapján még fizetési hajlandóság esetén sem lehetne – tulajdonképpen bárki számára – lehetővé tenni, azt a tulajdonosnak ki kellene zárnia.
A vizsgálat megállapította, hogy a minőségi vízvédelem – és a környezetvédelem – szempontjából jelentős szabályoknak a terület jelenlegi használata nem felel meg, melynek egyik oka, hogy a kérdéses területen a belső és külső védőövezetek hatóság általi kijelölésére még nem került sor, így nem egyértelműsíthető, hogy hova nem megengedett – még térítési díj ellenében sem – a bárki általi belépés.
A biztos szerint alkotmányos szempontból a belső védterület felügyelőség általi kijelölése, a tulajdonos részéről történő bekerítése, ill. fokozott felügyelete, védelme lenne elfogadható, ezzel lenne rendezhető, hogy hova nem lehet és hova lehet – igazolvány nélkül is – belépniük az embereknek. Ez utóbbi hangsúlyozását az ombudsman azért is tartotta különösen fontosnak, mert az ügyben megjelent az az érdek, hogy a társadalomnak igénye van, sőt jogként követeli – az általa rekreációs területként használt – a külső védterület használatát. Az országgyűlési biztos hangsúlyozta, hogy ennek feltételeit úgy kell lehetővé tenni, hogy – összhangban a vonatkozó jogszabályokkal – tevékenységükkel ne veszélyeztethessék a víz minőségét.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a feltárt visszásság orvoslása érdekében ajánlotta a Fővárosi Önkormányzatnak – mint a Vízművek tulajdonosának –, hogy egy általa koordinált vizsgálatban tisztázza – az illetékes egységes zöld hatóság és a halászteleki önkormányzat bevonásával – a Vízművek intézkedésének jogszerűségét, ésszerűségét, illetőleg az érintett alkotmányos jogok megfelelő összhangját
A biztos kezdeményezte továbbá, hogy az illetékes egységes zöld hatóság jelölje ki hatósági határozattal a halásztelki Duna-partra a belső védőövezetet, ezzel biztosítva a víz mint környezeti elem védelmét és ugyanakkor az egészséghez és az egészséges környezet használatához való jog érvényesülését. A főpolgármester az ajánlást elfogadta, és arról tájékoztatta a biztost, hogy az ajánlásnak megfelelő megoldásra törekszik. Ennek érdekében összeállítást kért a Vízművektől a kutak belső és külső védterületeinek a helyzetéről, azok tulajdonviszonyainak, terület-felhasználási besorolásának helyzetéről, továbbá felvette a kapcsolatot az érintett szervekkel. Azt is jelezte, hogy egy többszereplős megbeszélésre került sor a nyár folyamán.
A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója tájékoztatta az ombudsmant arról, hogy a jelentésben foglaltaknak megfelelően a tárgyi vízbázis-védőterület kijelöléséről szóló határozatot elkészítik.
A Beszámoló lezárásáig a határozat még nem készült el, ezért az országgyűlési biztos az ügyet továbbra is figyelemmel kíséri.
OBH 2832/2004.
A jogbiztonsághoz, a munka megfelelő díjazásához és a pihenéshez való jogokkal összefüggő visszásságot okoz önmagában az a tény, hogy a jogalkotó nem gondoskodott a magán-állatorvosok számára a közérdekű kötelező rendelkezésre állás, az ügyeleti szolgálat pontos anyagi ellentételezéséről.
A jogász-állatorvos panaszos azért fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert az állatorvosokat terhelő, a kötelező kamarai tagságuk alapján reájuk rótt ügyeleti, ezzel együtt hatósági, járványfigyelési készenlét, valamint őrszolgálati tevékenységük állami ellentételezésének hiánya, illetve e tevékenységek finanszírozásának mellőzése méltánytalan helyzetet idéz elő. Az állatorvos-társadalom nevében fellépő panaszos érvelése szerint az általuk végzett ügyeleti szolgálatnak az a lényege, hogy az állatorvosnak szüntelen kötelező készenlétben állnia és a beérkező hívásra azonnal vizsgálatra indulni, hiszen cél az, hogy állat ne maradjon ellátás nélkül, figyelemmel arra, hogy nemzetgazdasági és közegészségügyi érdekből a gyors észlelés megelőzheti egyes, az ember egészségére is veszélyes betegségek terjedését.
Mivel a Magyar Állatorvosi Kamara pert indított a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium képviseletében a Magyar Állam ellen, és a per tárgya jelen vizsgálat alapját is képező ügyeleti díj volt, a jogerős ítélet megismerését követően azért kerülhetett sor a vizsgálat megindítására, mert a felhívott jogerős ítélet indokolásának értelmezése meggyőző érveket nyújtott az országgyűlési biztos eljárásához, figyelemmel arra, hogy a per tárgya tekintetében lényegében nem döntött a bíróság. Indokolásában kimondta, hogy a kamara tekintetében egyfelől a „kereshetőségi jog hiányában” el kellett utasítani a keresetet, valamint mivel „kizárólag az Alkotmányra alapítottan a kereset érdemében döntés nem hozható, továbbá a jogszabályi rendelkezés hiánya a bíróság ítéletével nem pótolható”, ugyancsak a kereset elutasításának alapját jelentette.
A bírósági eljárásra is figyelemmel a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal, valamint a munka mennyiségének és minőségének megfelelő pihenőidőhöz való alapjoggal összefüggő sérelem gyanúja miatt az országgyűlési biztos az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségét hangsúlyozva, a szoros értelemben vett per tárgyát képező vagyoni igény figyelembevételének mellőzésével kizárólag alapjogi szempontú vizsgálat lefolytatását látta szükségesnek.
A panaszos a Magyar Állatorvosi Kamara tagjaként úgy véli, hogy az állatorvosok által kamarai tagságukból következő kötelező ügyeleti szolgálata voltaképpen nem más, mint olyan készenléti állapot, mely péntek 16 órától hétfő 8 óráig tart, s amely az adott ügyeleti körzetben folyamatos rendelkezésre állást jelent. A beadványban kifejtettek szerint az ügyeleti szolgálat lényege, hogy az állatorvos kötelező készenléte alatt a beérkező hívásra haladéktalanul helyszínre siessen, vagy a behozott állatot ellássa. A cél – azon túl, hogy az aktuális állat állapota javuljon – az, hogy állat semmiképp ne maradjon ellátás nélkül, ezzel együtt adott esetben nemzetgazdasági és közegészségügyi érdek ne sérüljön. Ez a közérdekű tevékenység végső soron járványfigyelési készenlét, ún. őrszolgálat, mely során a gazdasági kárral fenyegető, kötelezően jelentendő betegségek gyors észlelése a köz érdekében elengedhetetlen, és mely súlyos következmények megelőzésének szakmai végpontja. Érvelése szerint a kötelező készenléti szolgálat díja nem terhelhető – az elvégzett munka díján felül – sem az állattartóra, sem pedig a magán-állatorvosra. Az állattartó egyébként is megfizeti az ügyeleti felárat egy-egy kezeléskor, ám nem várható el tőle a teljes ügyeleti/készenléti idő (tehát éjjel-nappali rendelkezésre állás) teljes finanszírozása. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy senki nem veszi igénybe az ügyeleti szolgálatot, noha a készenlét – a rendelkezésre állás – ugyancsak biztosított. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a megkeresésre adott válaszában kifejtette, hogy a Magyar Állatorvosi Kamaráról szóló törvény megalkotása előtt hatályban volt 3/1982. (I. 16.) MÉM számú rendelet az állat-egészségügyi állomások feladatává tette az ügyeleti rendszerek szervezését, és a meghatározott óraszám szerinti díjazást. A jogszabály-módosítás eredményeként az állam ügyeletszervezési feladata – az állategészségügyről szóló 1995. évi XVI. törvény megalkotásakor – már nem létezett. A miniszter kitért azokra a jogszabályi változásokra is, melyeket az életviszonyok megváltozása és a szükség hívott életre. Így az állategészségügyi törvény vonatkozó szakasza szerint az állategészségügyi állomás hatósági feladatai ellátására köteles ügyeleti és készenléti szolgálatot szervezni és szükség esetén az illetékes hatósági állatorvos útján gondoskodik az állategészségügyi szolgáltatás nyújtásáról. Ebből következően a hatósági állatorvosi ügyelet szükség szerinti ellátást is végez. Az ügyeletért itt a Ktv. szerinti szabadnap jár az állatorvosnak. A szaktárca vezetője szerint a Kamara pedig, a reá vonatkozó törvényben részletezett szervezési intézkedésekkel köteles biztosítani az ügyeletet, tehát konkrét fizetési kötelezettsége az államnak nincs. Kifejezetten csak a szervezési feladatok elvégzésére kap központi támogatást a költségvetésen belül, kiemelt előirányzatként.
A továbbiakban a miniszter álláspontja szerint a tényleges ügyeletet ellátó magán-állatorvos finanszírozása nem az állam feladata, mivel semmiféle jogviszony nem áll fenn a minisztérium és a magán-állatorvos között, valamint nincs erre szóló jogszabályi kötelezettsége az FVM-nek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a költségvetés tervezése során a szakmai főosztály több alkalommal tett javaslatot az ügyeleti díj forrásának részbeni megigénylésére a Kamarának nyújtandó állami támogatás jogcímén, de még egy alkalommal sem állt rendelkezésre a költségvetésben erre támogatás.
A Magyar Állatorvosi Kamara elnöke ugyancsak kifejtette álláspontját az ügyben. E szerint a panasz alapjául szolgáló indokokkal egyetért, annak mind szakmai, mind pedig jogi érvelését megalapozottnak véli, osztja a követelés jogszerűségét. Az elnök kiemelte a folyamatos állatorvosi ellátás közegészségügyi (pl. fertőző betegségek, zoonózisok), nemzetgazdasági (pl. tömeges állatpusztulás, export-korlátozás, turizmus) érdekét, ebből következően az ellátás elmaradhatatlanságát. Kitért az ügyelet magánéletre vonatkozó hatásaira, annak morális és szakmai megítélésére, valamint arra a tényre, hogy az állatorvosok túlnyomó többsége kizárólag a hivatásából adódó felelősségérzettől vezérelve látja el az ügyeleti szolgálatot. Ugyanakkor arról is tájékoztatott a Kamara elnöke, hogy az elmúlt évben a küldöttgyűlés elfogadott egy olyan határozatot, mely szerint nem indítható etikai eljárás azokkal az állatorvosokkal szemben, akik megtagadják az ügyelet ellátását.
Az országgyűlési biztos eljárásának lehetőségét vizsgáló előzetes elemzés tehát arra irányult, hogy a Magyar Állatorvosi Kamara kötelező feladatának végrehajtásához (ti. az ügyeleti rend megszervezése) rendelt jogi és pénzügyi háttér mennyiben releváns a panasz alapjául szolgált körülmények (az állatorvos részéről történő ingyenes ügyeleti szolgálat) következtében fennállt helyzet alapjogi szempontból való értékeléséhez, és mindezzel összefüggésben vitatható-e, és ha igen, mely alkotmányos jog érvényesülése. Mindezen túlmenően vizsgáltuk, hogy a (magán-) állatorvosi ellátással kapcsolatos – jelen esetben felhívható – hatályos jogszabályok, és azok alkalmazása egyúttal csorbíthatja-e a jogállamiságból származtatható jogbiztonság alkotmányos elvét, nem tévesztve szem elől az állat-egészségügyben dolgozók jogait, tevékenységük jellegéből fakadó nagy fokú felelősségüket.
Az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény indokolása szerint a szabad állatorvos-választásból következik, hogy az állattartó nem minden esetben a körzeti hatósági állatorvost hívja az állatához. Ezért a magán-állatorvos szerepe és felelőssége felértékelődik. Ebben a rendszerben ugyanis ő az első szakember, akinek a betegséget és annak lehetséges okát azonosítania kell. Így természetes követelmény, hogy meg kell tennie minden szakmailag elvárható intézkedést, és a további intézkedésre jogosult szervet értesítenie kell. Nem elég azonban a szakma szabályai szerint eljárnia és az illetékes hatósági állatorvost értesítenie, hanem az állattartót is el kell látnia a betegség terjedésének megakadályozásához szükséges utasításokkal. Ezzel veszi kezdetét a hatósági intézkedés, aminek különösen akkor van jelentősége, ha az eljárás későbbi szakaszában azt kell megállapítani, hogy az állattartó tudott-e a kötelezettségéről. A magán-állatorvos közcélú igénybevételére járványveszély esetén szükség lehet. Az igénybevételt a megyei állategészségügyi állomás vezetője rendeli el, aki egyúttal gondoskodik a megfelelő díjfizetésről és a felmerülő költségek megtérítéséről. Minthogy a magán-állatorvos az igénybevétel alkalmával közfeladatot lát el, gondoskodni kell a hatósági állatorvosnak járó védelméről. A sérült, beteg vagy nem szállítható állat kényszervágásának elrendelése, illetőleg jóváhagyása az elsősegélynyújtással azonos elbírálás alá esik. Ekkor az állattartó a kötelezettségét teljesíti azzal, hogy az elérhető állatorvost kéri fel közreműködésre.
Minderre figyelemmel érdemes a Kamarai törvényhez fűzött kommentárt is idézni. Eszerint „az egyes ügyeleti területek kialakítására azért van szükség, mert munkaszüneti napokon is biztosítani kell az állatok folyamatos állategészségügyi ellátását, melyet nem csak gazdasági, hanem járványvédelmi indokok is szükségessé tesznek”. Ezen kívül ugyancsak „az első helyen kell kiemelni, hogy a kamara szervezési intézkedésekkel lényegében felvállalja, hogy az ország egész területén az állattartók állatainak a folyamatos egészségügyi ellátása biztosított legyen. (...) Ez nemcsak az állattartók számára jelent előnyt, hanem alapvető jelentőségű az ország járványügyi helyzetének stabilizálásában. E járványügyi helyzet színvonala az ország számára – azon túl, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás egyik feltétele volt – gazdasági előnnyel is jár. Bizonytalan járványvédelemmel rendelkező országból származó állati termékek értékesítése vagy lehetetlen, vagy komoly nehézségekbe ütközik.”
A továbbiakban a biztos kiemelte a folyamatos készenlét/ügyelet/rendelkezésre állás morális és szakmai jelentőségét, a Kamara és a Földművelésügyi Minisztérium feladatkörének jelentőségét, valamint a magán-állatorvostól elvárható, a kamarai tagság okán ugyancsak objektív kötelezettségeit, a jogok korlátozhatóságát [idézve a 41/2002. (X. 11.) AB hat.], megállapítva, hogy a kötelező magán-állatorvosi ügyeletet a nemzetgazdaság vagy a közegészségügy érdekei indokolhatják, azonban annak ingyenességét nem.
Megállapította ugyanakkor az országgyűlési biztos, hogy a magán-állatorvos, az illetékes megyei állategészségügyi állomás vezetője által, a külön jogszabályban előírt kötelezettségek teljesítése esetén, a törvényben meghatározott hatósági feladatokra – díjfizetés és költségtérítés ellenében – a Magyar Állatorvosi Kamarával egyeztetve igénybe vehető. Arról azonban nem rendelkezik a jogalkotó, hogy ha a magán-állatorvos hatósági tevékenység végzésére szóló igénybevétele az ő ügyeleti idejében történik, ki, mikor, milyen módon ellentételez, ugyanakkor látnivaló, hogy a köz érdekében végzett hatósági feladat nem ingyen való közreműködést jelent a magán-állatorvos részéről, legalábbis a norma szintjén. Hasonló szándék tükröződik a közcélú igénybevétel során felmerült térítési kötelezettség rögzítésekor. Eszerint az állategészségügyi hatósági jogkörében eljárva a miniszter rendkívüli járványveszély esetén a veszélyeztetett területen elrendelheti a térítés ellenében történő közcélú munkavégzést, létesítmény, szállító– és más eszköz, valamint anyag igénybevételét, és erre tekintettel felhatalmazást kap, hogy rendeletben állapítsa meg járványveszély esetén a közcélú igénybevétel díjazásának és költségtérítésének mértékét.
Mindebből következően a köz érdekében történő munkavégzés ellentételezésére irányuló szándék kiolvasható a hatályos jogszabályokból, de in concreto a rendelkezésre állás teljes keresztmetszetét rendező jog-, illetve pénzforrás ez idő szerint nem áll rendelkezésre.
A Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint a magán-állatorvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 1995. évi XCIV. törvény alapján tehát ez idő szerint ügyeleti szolgálat ellátására valamennyi magán-állatorvos tagsági viszonyánál fogva köteles. E kötelezettség teljesítése azonban a gyakorlatban visszásságot eredményez, s – jogszabályi felhatalmazás hiányában – az ügyeleti szolgálatot elrendelő szerv nem rendelkezhet az állategészségügyi szolgáltató által nyújtott ügyeleti szolgálat anyagi ellentételezéséről. A hatályos jogszabályok alapján a magán-állatorvosokat terhelő kötelezettségek függetlenek a tulajdoni formától és a működtetőtől, illetve a jogi szabályozás nem alkalmas arra sem, hogy az ügyelettel kapcsolatos követelmények teljesítését az orvosok teljesítőképességéhez igazítsa. Az ügyeletben részt vevők számára ezzel együtt nem biztosított a készenléti szolgálattal járó megterheléssel arányos ügyeleti díj.
Az országgyűlési biztos a jogerős ítélet által szabott határok között a következőket állapította meg: A kifogásolt pihenéshez, családi élethez, valamint az orvos egészséghez való joga érvényesülésével kapcsolatban a biztos megjegyezte, hogy a folyamatos állategészségügyi ellátást biztosító törvények megalkotásával a jogalkotó ugyan eleget tett vállalt kötelezettségének, ám figyelmen kívül hagyta a megvalósíthatóság körülményeit. Ebből következően a számottevő ügyeleti szolgálat – a rendelkezésre állás biztosítása – valóban kihatással lehet a családi életre, a megfelelő pihenéssel lehetővé váló regenerálódásra, az egészségre, s ezzel a kifogástalan munkavégzésre, és az ahhoz kapcsolódó felelősségre.
A munkához és annak megfelelő díjazásához való jog alkotmányos kereteit – figyelemmel a foglalkozás szabad megválasztásának jogára, illetve a munkabérhez való jogra – az Alkotmánybíróság számos határozatában rögzítette. Ezzel összefüggésben tehát érdemes kiemelni, hogy a munkához való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. E korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam. Ugyancsak az Alkotmánybíróság érvelése szerint – nem feltétlenül szükséges az olyan tartalmú szabályozási rendszer, amely a személy által végzett munka mért eredményének függvényében határozza meg a munkabért. A tulajdonjog és a magánvállalkozás közérdekű korlátozása még a legliberálisabb tulajdonfelfogás korában is ismert volt – szögezi le az Alkotmánybíróság, ugyanakkor a lényegi tartalom csorbításának meghatározásánál a szükségesség mellett figyelembe kell venni a korlátozás arányosságát, nagyságát is. Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutatott rá, hogy az Alkotmány 13. § (1) bekezdése – a tulajdon alkotmányos védelme – nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő minden vagyoni jog biztosítására és védelmére vonatkozik.
Végül, a biztos álláspontja szerint, a kifogásolt készenléti, esetenként ügyeleti díj hallgatólagos áthárítása az állattartókra, illetve a magán-állatorvosokra, olyan mértékű, amely alkotmányosan nem indokolható. A panaszos azon kifogása tehát, hogy a magán-állatorvosok tekintetében a készenléti idő mértéke és állami ellentételezésének hiánya sérti az Alkotmányban biztosított a munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jogot – figyelemmel az Alkotmánybíróság határozataira –, valamennyi releváns adat ismeretében annyiban megalapozott, amennyiben a nem piacosítható készenléti idő vonatkozásában a jogszabály úgy állapít meg kötelezettséget, hogy azt semmiféle jogosultsággal (díjjal) nem ellentételezi.
A biztos felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy kezdeményezze a Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint a magán-állatorvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 1995. évi XCIV. törvény olyan módosítását, amely biztosítja a készenléti szolgálat megfelelő ellentételezését. A miniszter elzárkózott az ügyeleti szolgálat bármely ellentételezésének lehetőségétől, érvelése kizárólag a hatályos jogszabályok által rögzített lehetőségek számba vételére korlátozódott. Természetesen az országgyűlési biztos számára nem elfogadható a miniszteri válasz a megnyugtató megoldás érdekében a beszámolási időszakon túlmenően folyik a további egyeztetés.
OBH 3693/2004.
A lakásépítő, lakásvásárló állampolgárok jogbiztonsághoz, jogorvoslati jogosultsághoz és a szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos jogaival összefüggő visszásságot idéznek elő a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletek, ha azok egyes részletszabályai a jogalkalmazók számára nem egyértelműek, hatásaik nem kiszámíthatóak, de főként – a hiányos tájékoztatás miatt – következményeik az érintettek számára előre nem láthatóak.
A lakáscélú állami támogatások változásaiból adódó jogbizonytalanságok miatt számos panasz érkezett az országgyűlési biztoshoz. A bankok és pénzintézetek alapvetően nem tartoznak az országgyűlési biztos vizsgálatának hatáskörébe, de tekintettel arra, hogy a lakáscélú állami támogatások kifizetése során nem piaci verseny keretében, hanem állami források jogszabály alapján történő elosztásában vesznek részt, és ily módon közszolgáltatást végeznek, az országgyűlési biztos a hatáskörét állapította meg. A lakás, az életminőség egyik elemi kelléke, és annak ellenére, hogy a hajlékhoz való jog nem minősül alanyi jognak, a hajlék hiánya minden állampolgári alapjog érvényesülésének szinte nélkülözhetetlen kelléke. Az országgyűlési biztos ezért a lakáshoz jutás állami támogatását érintő panaszok elemzésére hivatalból indított átfogó vizsgálatot. A biztos a vizsgálata során számos – az egyedi ügyekben érintett – banktól, pénzintézettől és állami szervtől kért és kapott tájékoztatást a jogszabály értelmezési problémákkal összefüggésben.
Az ombudsman az Alkotmánybíróság egyik határozatára hivatkozva kifejtette, hogy az alkotmányból nem következik, hogy a lakáshoz jutás állami támogatására az állampolgároknak alanyi joga lenne, és az sem, hogy az állam a lakáscélú állami támogatásoknak bármely meghatározott formáját köteles lenne biztosítani. A szociális biztonsághoz való jog nem jelent sem biztosított jövedelmet, sem garantált életszínvonalat, mert a szociális juttatások, támogatások és kedvezmények mértékét alapvetően a nemzetgazdaság teherbíró képessége, a költségvetés állapota és számos egyéb tényező befolyásolja. Az állam tehát viszonylag nagy szabadsággal rendelkezik annak megítélésében, hogy a lakáshoz jutás támogatásának milyen eszközeivel él. Politikai döntés kérdése, hogy ezen eszközökkel milyen mértékben szolgálják a népesedéspolitika, a szociálpolitika, illetve a gazdaságpolitika céljait.
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy a jog egészének, egyes részterületeinek és egyes szabályainak is világosaknak, egyértelműeknek, hatásukat tekintve kiszámíthatóaknak kell lenniük. Ezért a jogalkotó a politikai döntései során is köteles tiszteletben tartani a jogbiztonság követelményét, ami a konkrét vizsgálatban úgy nyilvánult meg, hogy az országgyűlési biztos álláspontja szerint akkor jár el a jogalkotó alkotmányosan, ha a lakástámogatási normák világosak, egyértelműek és hatásukat tekintve kiszámíthatóak.
A biztos a vizsgálata eredményeképpen több panasz kapcsán is megállapította, hogy a kormányrendeletek egyes szabályainak nem kellő összehangoltsága, a jogorvoslat lehetőségének korlátozottsága, és a félreérthető tájékoztatás alkotmányos visszásságot okozott.
A visszásságok rendezése érdekében az ombudsman felkérte a miniszterelnököt, kezdeményezze, hogy a lakáscélú állami támogatásokról szóló rendeletet úgy módosítsák, hogy a lakáscélú támogatásokra való jogosultságról közigazgatási szerv hozzon határozatot, amelynek döntésével szemben biztosított a jogorvoslati lehetőség. A bankok egy ilyen jogerős határozat után már csupán a hitelképesség kérdésében járjanak el önállóan.
Gondoskodjon arról, hogy a bankok és az állami szervek által az ügyfelekhez eljuttatott tájékoztatók, valamint a sajtónak adott nyilatkozatok kellő részletességgel tartalmazzák a különböző lakástámogatások igénybevételére vonatkozó feltételeket. Ne kerülhessen a tömegtájékoztatáson keresztül a lakossághoz a jogszabály tényleges tartalmától eltérő, félrevezető információ, mert azzal súlyosan akadályozzák az ügyfeleket jogaik érvényesítésében.
Intézkedjen annak érdekében, hogy a tulajdonjog fenntartásával történő ingatlanértékesítés esetén az eljáró szervek a kérelmet ne utasítsák el, csupán a támogatás kifizetését függesszék fel a kettős tulajdon megszűnésének kétségtelen igazolásáig.
A jogszabály tisztázza azokat a fogalmakat, amelyek eltérő értelmezésre adnak lehetőséget, mint az emeletráépítés és a tetőtérbeépítés egyértelmű elhatárolása, vagy a közművesített, illetve közművesítetlen telkek megjelölésének hiánya esetén.
Intézkedjen annak érdekében, hogy az illetékes miniszter pótolja az építési átlagárak 2001-óta elmulasztott meghatározását.
Fontolja meg, a megelőlegezett kedvezmény kamatos visszafizetésének kérdésében a gyermeket vállaló, de azt egészségügyi (vagy más vis maior) okokból teljesíteni nem képes házaspárok, előre nem kiszámítható anyagi terheinek – a jelenlegi kedvezményeken túlmutató – enyhítését.
A miniszterelnök megbízásából a Miniszterelnöki Hivatal kabinetfőnöke, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára, valamint a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter adott választ.
A tájékoztatásul megküldött jelentéssel kapcsolatban más minisztériumok és több bank is egyetértésüket fejezték ki, de az ajánlások egyes pontjaival kapcsolatban megoszlottak a vélemények.
A miniszterelnök nevében adott válaszból megállapíthatóan a kormány nem zárkózott el a kormányrendeletek módosításától, de azokat részben a pénzügyi lehetőségektől tették függővé. Így az egyes támogatási formák eltérő korhoz kötöttségének feloldása érdekében a fészekrakó programban megállapított 30 éves korhatár felemeléséről 2005 novemberétől rendelkezett a kormány.
A lakáscélú állami támogatásra jogosultságról való döntésnek hatósági szervhez telepítésével a kormány nem értett egyet, ezért a biztos e téren további olyan lehetőségek felkutatását javasolta, amelyek jobban biztosítják az állampolgárok számára a kiszámíthatóságot és a jogorvoslati jogosultságot. Ennek érdekében tett intézkedésnek ismerte el a kormánynak azt a törekvését, hogy a rendeletben egyértelműen mondja ki, hogy a támogatás attól függetlenül megilletik bármelyik pénzintézetnél az állampolgárokat, hogy hitelt nem igényelnek. A biztos örömmel üdvözölte, hogy a kormány napirendjére tűzte a lakáscélú állami támogatásokról szóló rendeletek módosítását, de szomorúan tapasztalta, hogy abban számos, az ajánlásban felvetett kérdésre nem terjed ki a módosítás.
Az országgyűlési biztos a lakástámogatás kérdésének felvetődött alkotmányossági aggályai miatt felhívja az Országgyűlés figyelmét e kérdések átfogó, hosszú távú rendezésének szükségességére.
(Kapcsolódó ügyek: OBH 1286/2004; 3188/2004; 4478/2004; 4494/2004; 4655/ 2004; 5295/2004; 5688/2004; 6357/2004; 1550/2005; 1939/2005; 1981/2005; 2046/2005; 2074/2005; 2114/2005; 2382/2005; 2389/2005; 2454/2005; 3089/2005; 3317/2005.)
OBH 3978/2004.
A prostitúciós tevékenység megengedettségével, illetve tilalmával alkotmányjogi nézőpontból több esetben is foglalkozott a hivatal. Az alapvető problémát az jelenti, hogy a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény (Szbtv.) szabályozási elvei és módszerei a gyakorlatban nehézkesen vagy egyáltalán nem alkalmazhatóak.
Általánosságban elegendő arra utalni, hogy ha törvényi kötelezettsége ellenére a települési önkormányzat nem jelöli ki a türelmi zónát, akkor a prostitúciós tevékenység nemcsak meghatározott helyen, hanem bizonyos kivételekkel bárhol folytatható. A pozitív taxációs szabályozási módszer átfordulása negatív taxációba gyakorta okozott és okoz konfliktusokat a prostituáltak, a prostitúció ellenzői és a hatóságok között. Újból szükséges rögzíteni, hogy az Szbtv. a prostitúciós tevékenység bizonyos formáit legalizálta, de annak gyakorlását feltételekhez kötötte. Ebből a jogi helyzetből nem lehet más következtetésre jutni, mint hogy a prostitúció hatósági és jogi eszközökkel csupán korlátozható, de nem lehetetleníthető el. A hatályos szabályozás mellett alkotmányos visszásságot okoz, ha a törvényi feltételeket teljesítő és megtartó prostituálttal szemben a hatóság intézkedéseket foganatosít, eljárást kezdeményez. Az alkotmányos visszásságot az sem enyhíti, hogy az Szbtv. előírásai adott esetben tényleg nehezen alkalmazhatóak.
A hivatalhoz eljuttatott panaszban a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke két kifogást tett a rendőrség ellen. Egyrészt állította, hogy a szabálysértési őrizetbe vett és bíróság elé állított prostituáltak egy védett objektumtól az előírt 300 méteres távolságnál messzebb tartózkodtak, így tevékenységüket a „szabad zónában” végezték. Másrészt kifogásolta, hogy a rendőrség a bíróság elé állításról hozott döntését annak ellenére sem változtatta meg, hogy időközben az eljárás alá vont prostituáltak szakvéleménnyel igazolták, hogy a 300 méteres zónán kívül tartózkodtak.
Az ombudsmani vizsgálat abból indult ki, hogy a védett objektumoktól mért 300 méteres távolságon belüli prostitúciós tevékenység tilalma objektív tényen: a távolságon alapul. Éppen ezért a minősítés – és a hatósági lehetőségek megválasztása – szempontjából döntő jelentőségű a távolság pontos meghatározása. Esetenként – miként a panasz tárgyát képező ügyben is – a távolság mérését a helyszínen el kell végezni. A méréshez minden olyan eszköz használata megengedhető, amely alkalmas a távolság pontos meghatározására. Különösen ügyelni kell a megfelelő mérőeszköz vagy mérési módszer megválasztására akkor, ha a mérés eredményét a valaki vitatja. Bizonyos esetekben az is elfogadható lenne mérési módszerként, ha az intézkedő rendőr gépjárművének napi kilométerszámlálóját használja mérőeszközként. Ha ez az eljárás – amelyet egyébként a panasz tárgyát képező ügyben is alkalmaztak – nem is tekinthető jogsértőnek, mégsem ajánlható általában. Elsősorban azért nem, mert csak a távolság hozzávetőleges, durva meghatározására alkalmas. Továbbá azért sem, mert hitelessége megkérdőjelezhető. Erre figyelemmel azt ajánlottam az Országos Rendőrfőkapitánynak, hogy állapítsa meg egységesen a hasonló esetekben alkalmazható mérőeszközök és mérési módszerek körét, és lássa el a járőröket a méréshez szükséges eszközökkel.
Ami a panasz második elemét illeti, nem állapítottam meg alkotmányos visszásságot amiatt, hogy a rendőrség a bíróság elé állítás megszüntetéséről nem intézkedett arra tekintettel, hogy egy utóbb beterjesztett szakértői vélemény a prostituáltak tartózkodási helyét a védett objektumtól számítva 300 méteren túlinak értékelte. A rendőrség az eljárás megindulásakor rendelkezésre álló bizonyítékok alapján szabálysértési felelősségre vonást kezdeményezett, és intézkedett a bíróság elé állításról, mivel a tiltott kéjelgés szabálysértése elzárással is büntethető és erre tekintettel az eljárás lefolytatása a bíróság hatásköre. Attól az időponttól kezdve, hogy a bíróság elé állításról a rendőrség döntött, a bizonyítékok mérlegelésének lehetősége – ideértve a kezdeti és a későbbi bizonyítékok értékelését is –, a szabálysértés elkövetésének megállapítása és a szankció alkalmazása már a bíróság joga. Ezért a rendőrségnek nem volt törvényes lehetősége egy később megismert bizonyítási eszköz alapján eredeti döntését megváltoztatni és a bíróság elé állítást megszüntetni.
A bíróság a szabálysértés elkövetését nem állapította meg, és intézkedett az elkövetők szabadlábra helyezését rendelte el. A bírósági döntés a hatósági gyakorlat számára további kérdőjeleket vet fel. Egyrészt amiatt a bírósági értelmezés miatt, amely az Szbtv. 7. § (1) bekezdésének d) pontjában felsorolt védett létesítmények kategóriáját szűken értelmezi. Eszerint a „fegyveres erők objektuma” csak magát a létesítményt jelenti, de azt a körülhatárolható területet, amelyen elhelyezkedik, már nem. Az ügyben a másik nehézség abból fakad, hogy a bíróság abból a tényből, hogy az adott objektum a Honvédelmi Minisztérium kezelésében áll, nem látta megalapozottnak azt a következtetést, hogy az objektum a fegyveres erők objektuma – tehát védett övezet – lenne.
Az ügy említett elemei alátámasztják azt a következtetést, hogy az Szbtv. szabályai kevéssé alkalmasak a prostitúció jelenségének kezelésére, ezért változatlanul szükségesnek tartom a törvényi szabályozás reformját.
OBH 4003/2004.
Nem okoz visszásságot a légi közlekedési hatóság, ha a lakott területek fölött kis magasságban elhaladó légi járművek által okozott magas zajterhelése miatt megvizsgálja, hogy kijelölhető-e – az egyéb követelményeknek is megfelelő – másik légifolyosó, ahol a légiközlekedés a jelenleginél kisebb mértékű zavarással jár.
Több olyan beadvány érkezett az országgyűlési biztoshoz, melyben az indítványozók a lakóhelyük fölött elhaladó repülőgépek által keltett zaj mértékét sérelmezték.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, valamint a szabad mozgáshoz való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, és tájékoztatást kért a Polgári Légiközlekedési Hatóság igazgatójától.
Míg a közúti és vasúti közlekedés zaja leginkább a közút, illetve a vasútvonal mellett élőket zavarja, addig a légi járművek zaja az állampolgárok szélesebb körét érinti. A probléma vizsgálatakor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a légi közlekedés szervezése, irányítása speciális szakmai ismereteket igényel. A lakott területek fölött haladó légi járművek magasságát, a repülési irányokat csak megfelelő szakmai ismeretek birtokában lehet értékelni.
Nem vitás, hogy a lakott területek fölött kis magasságban elhaladó gépek egyedi zajterhelése 10-15 másodpercig rendkívül magas. A sűrűn, néhány perces időközönként érkező gépek zaja összességében akkor is zavaró lehet, ha az a megítélési időt figyelembe véve határérték alatt marad.
Az Alkotmány deklarálja a tulajdonhoz való jogot, és rögzíti a szabad mozgás, a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát is. A jogalkotónak és a hatóságnak mindkét alapjoggal kapcsolatban arra kell törekednie, hogy az egyik jog gyakorlása csak az elkerülhetetlenül szükséges mértékben nehezítse meg a másik jog érvényesülését.
Nem hagyható figyelmen kívül a légiközlekedés és a turizmus közötti nyilvánvaló összefüggés sem. A nemzetgazdaság számára komoly bevételi forrást jelentő, dinamikusan fejlődő idegenforgalom fenntartása és fejlesztése közérdek, emiatt az állampolgárokat fokozottabb tűrési kötelezettség terhelheti egy adott területen. Az országgyűlési biztos hasonló megállapítást tett a budapesti Citadellára vezető úton rendszeresen közlekedő turistabuszok miatti panasz (OBH 3226/2004.) vizsgálata során.
Bár a hazai repülőgép-állomány a korábbi évekhez képest korszerűbbé vált, a repülési zaj nem zárható ki teljesen. A Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér elhelyezkedése adott, jelenleg ehhez a meglévő állapothoz képest kell keresni a legmegfelelőbb megoldást.
Mint az az Alkotmánybíróság gyakorlatából is kiderül, valamely alapvető jog korlátozásának alkotmányosságához nem elegendő, hogy egy másik alapvető jog és szabadság érvényesítése és védelme érdekében történik, hanem az is szükséges, hogy a korlátozás megfeleljen az arányosság követelményeinek. Jelen esetben az arányosságot hivatott biztosítani az éjszakai repülések számára vonatkozó jogszabályi korlátozás.
Az üzemeltető és a hatóság fokozott kötelessége a légi közlekedéssel érintett területen élők nyugalmának biztosítása legalább az éjszakai órákban. Erre szolgál az a rendelkezés, amely szerint 22 és 6 óra között az átlagos nappali forgalomnak 8%-a, míg 24 és 5 óra között 1%-a történhet. Ez azt is jelenti, hogy az átlagos nappali forgalom növekedésével az éjszakai forgalom is növekedhet. A jogszabályból nem derül ki, hogy a 8, illetve 1%-nak heti, havi vagy éves szinten kell teljesülnie. A forgalmasabb nyári hónapokban a nappali forgalom lényegesen magasabb, mint télen, ezért az éjszakai forgalom is nagyobb lehet. Eltérések lehetnek a hét egyes napjainak forgalmát illetően is.
A légifolyosók kijelölésekor figyelemmel kell lenni arra, hogy a repülőgépek a lehető legkisebb mértékű zavarást idézzék elő. Mivel a légi közlekedés szervezése, irányítása speciális szakmai ismereteket igényel, az országgyűlési biztos csak annak vizsgálatát kezdeményezhette, hogy kijelölhető-e az egyéb követelményeknek megfelelő olyan légifolyosó, ahol a légiközlekedés a jelenleginél kisebb mértékű zavarással jár. A biztos szükségesnek tartotta, hogy a Polgári Légiközlekedési Hatóság az éjszakai forgalom mértékére vonatkozó jogszabályi korlátozás betartását folyamatosan ellenőrizze, és szükség esetén kezdeményezze annak megfelelő módosítását, pontosítását.
A légiközlekedési hatóság válaszát követően az országgyűlési biztos a gazdasági és közlekedési miniszterhez fordult. Megkeresésében a miniszter álláspontjáról, tervezett intézkedéseiről kért tájékoztatást.
A miniszteri válasz szerint a légtérszerkezet módosítása halaszthatatlan volt, a késlekedés a légiközlekedés biztonságát veszélyeztette volna. Ugyanakkor a minisztérium kezdeményezésére két szakértői csoport is megkezdte működését annak felülvizsgálatára, hogy miként csökkenthető az egyes területek zajterhelése. A biztos szükségesnek tartotta annak vizsgálatát is, hogy miként lehetne kiváltani Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér személy– és teherforgalmának egy részét, figyelemmel arra, hogy az ország számos pontján található repülőtér. Ez amellett, hogy a Ferihegyi Repülőtér forgalomcsökkenését eredményezné, jótékony hatással lenne a térség infrastrukturális fejlődésére, továbbá új munkahelyeket is teremtene.
Kapcsolódó ügyek: OBH 4492/2004; 5012/2004; 5058/2004; 3901/2005; 4187/2005; 4946/2005; 4992/2005; 5009/2005.
OBH 4113/2004.
Az épített környezetnek – ezen belül kiemelten a védett örökségnek – mint az emberek mindennapi életének kereteit biztosító tér minőségének közvetlen kihatása van az emberi életkörülmények minőségére, így az Alkotmány 70/D. §-ában deklarált lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogra, amelyet a Magyar Köztársaság többek között az épített és a természetes környezet védelmével valósít meg. A jogbiztonság jogállami követelményét, és testi és lelki egészséghez való alapjogot veszélyezteti a vizsgált ügyben a közigazgatás kiszámíthatóságának, stabilitásának hiánya.
Civil szervezetek fordultak panasszal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához a kecskeméti Malom Center Bevásárló– és Szórakoztató Központ környezetvédelmi engedélyezése, bontási-építési engedélyezése és ezekkel összefüggő más hatósági eljárások, valamint ügyféli jogállásuk el nem ismerése miatt.
Vizsgálatában az ombudsman megkereste – többek között az Országos Lakás– és Építésügyi Hivatalt (OLÉH), a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot (KöViM), Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt (KÖH), a legfőbb ügyészt. Kisebb-nagyobb szabálytalanságot valamennyi vizsgált eljárásban megállapított. Kiemelten az építésügyi engedélyezésben, ezért felkérte a város jegyzőjét, állíttassa le az építkezést, majd jelentse be, hogy nem vehet részt az eljárásban, mert tőle az ügy tárgyilagos megítélése nem várható el.
A bevásárló– és szórakoztató központ 2002 óta folyó építési ügye az elmúlt két és fél évben közismertté vált: a Nagytemplomtól alig száz méterre épül a közel ötvenezer négyzetméter alapterületű, harmincöt méter magas épület, amely meghatározná a belváros látványát, azon eluralkodna. A civil szervezetek panasza alapján indított vizsgálatának megállapításai az építkezés előrehaladottságára tekintettel, sokkal inkább a kifogásolt eljárások jövőbeni előfordulásának megelőzésére irányultak, mint a konkrét ügyre.
Ennek szükségességét az is indokolja, hogy az ország más településeiről is egyre több olyan panasz érkezik a biztoshoz, amelyből kitűnik, hogy a plaza-építészet a városok határából egyre inkább a belvárosokba, sűrűn lakott negyedekbe, történeti városrészekbe települ át.
A biztos szerint egy történelmi városkép mint nemzeti örökség és mint meg nem újuló kulturális forrás fenntartása, rehabilitációja és átadása a jövő nemzedékek számára – az esetleges és mindig rövid távú üzleti érdekekkel szemben – felelősségteljes értékválasztást feltételez a helyi és országos köztisztviselőktől, az épített környezet intézményes védelmére alapított és fenntartott hatóságok részéről. Nem felel meg többek között az Európa Tanács által elfogadott, az Európai Építészeti Örökség Védelméről szóló egyezmény – amelyhez Magyarország is csatlakozott – szellemének és betűjének sem az a gyakorlat, hogy sem a szakmai és civil szervezetek, sem a jeles szaktekintélyek és az objektum közvetlen környezetben élő egyszerű polgárok nem szólhatnak bele érdemben a körülöttük lévő épített környezetben zajló folyamatokba.
Vizsgálatában az ombudsman szükségesnek tartotta néhány alapvető kérdés tisztázását: ki az ügyfél a város látványát átalakító építési ügyben, az épített környezet védelmében, ki az, aki nem a Polgári Törvénykönyv biztosította szomszédjoga, hanem napi életének a színtere, indentitástudata, materiális és szellemi öröksége védelmében, illetve a „vizuális környezetszennyezés” ellen felléphet?
Megállapította, hogy a Malom Center építkezése ellen fellépő több magánszemélyt és a környezetvédelmi érdekek képviseletére létrejött civil szervezeteket az építési engedélyezési eljárásban megillette volna az ügyféli jogosultság, amit a város jegyzője nem ismert el. A „közterületet képviselő közösség” fellebbezésének elbírálása volt az egyetlen eset, amikor a jegyző vizsgálta, hogy megilletik-e az ügyféli jogosítványok a kérelmezőt. Ez esetben viszont nem vette figyelembe, hogy egy közel 50 000 m2 területű, tízszintes építmény, áruszállítási és vásárlói forgalommal nemcsak a közvetlen szomszédok jogaira, hanem a távolabb élők – adott esetben a város teljes lakossága – jogaira és jogos érdekeire is kihatással van.
Az ombudsman leszögezte: az építmény és rendeltetése közvetlenül és súlyosan érinti az utak szemközti oldalán élők jogait, jogos érdekeit. Egy ilyen méretű beruházás megvalósulásával teljes mértékben megváltozik a környék forgalma, légszennyezettsége, zajterhelése, ennek következtében az ott lakók életfeltételei, valamint az ingatlanok értéke is. Emellett a komplexum – a városkép jelentős megváltoztatásával – a város távolabbi pontján élőkre, még a jövő generációkra is kihatással van. Ezért a beadványt tevő „civileket” mind a jogszabályok, mind a Legfelsőbb Bírósági határozatok alapján megilleti a beruházás kapcsán az ügyféli jogosultság.
A biztos megállapította azt is, hogy a Malom Centerrel kapcsolatos egyetlen fellebbezés elbírálásakor sem adtak választ az építkezés kapcsán felhozott tartalmi kifogásokra, ellenérvekre, vagyis a fellebbezések érdemi elbírálása minden alkalommal elmaradt, azokat formai okokból, többnyire tévesen utasították el. Az engedélyeket általában meghozataluk napján jogerősítették.
A kirívó eljárási és szakmai szabálytalanságok miatt a biztos a jegyző felelősségre vonását kezdeményezte a polgármesteren keresztül a képviselő-testületnél.
A biztosi vizsgálat ideje alatt több ügyészi óvás és felszólalás született, lényegében eredménytelenül. Mind az ügyészség, mind a civil szervezetek több ügyben bírósághoz fordultak.
A Malom Center építési ügyeiben hónapokig nem volt ténylegesen eljáró másodfokú hatóság a sorozatos kizárások miatt, végül az ötödik közigazgatási hivatal bírálta el – az időmúlás folytán részben már okafogyottan – a jegyzői intézkedéseket. (A perek többségében a bírák kizáratása miatt húzódnak az eljárások.)
Az építésügy ágazati irányítása szintén – az Építésügy Minisztérium megszűnése óta ötödször – változott.
A vizsgálat általános megállapításaiban – a jogi szabályozás hiányosságaival összefüggésben – az ombudsman leszögezte: különösen a városközponti nagyberuházások esetén a jogszabályok összessége sem biztosítja megfelelően az állampolgárok számára egészséges környezethez való jogaik tényleges érvényesítését. Az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok a jogszabályok nem egyértelmű rendelkezéseire, az adott kérdés jogi szabályozásának hézagaira, hiányosságaira is visszavezethetők. Leszögezte: a jogszabályok lehetővé tennék az érdemben és „betű szerint” egyaránt törvényes eljárások lefolytatását, de nem zárják ki ennek ellenkezőjét sem. Nem alkotnak zárt egységet, nem teremtenek összhangot, egyensúlyt az épített környezetben élők jogai és az e környezetben nagyarányú változtatást végrehajtani kívánók szabadsága között. A nagy számban előforduló „mérlegelési jogkörök” és az ellentétesen is értelmezhető keretnormák akár egyetlen döntéshozónak is kiszolgáltathatják a közreműködő hatóságokat és a teljes lakosságot. Hatályos jogunk nem garantálja a beruházás iránt elkötelezett (szubjektíve elfogult) döntéshozók feletti országos (objektív) és civil társadalmi kontrollt sem.
Az ombudsman kezdeményezte: a kormány gondoskodjon arról, hogy a jelentős tömegforgalmat vonzó létesítmények, ezekből is kiemelten a bevásárlóközpontok elhelyezésére és építésére vonatkozó – országosan kötelezően betartandó – külön szabályokkal egészítsék ki a vonatkozó ma hatályos jogszabályokat; gondoskodjon arról, hogy a szabályok a létesítés teljes hatásterületén és a várható hatások összességére figyelemmel egységes egészet alkossanak. A probléma komplexitására, társadalmi és gazdasági jelentőségére tekintettel felkérte a miniszterelnököt, hogy állítson fel egy tárcaközi bizottságot a felelős szakminisztériumok munkájának intézményes koordinációja céljából.
A kecskeméti közgyűlés megtárgyalta a jelentést, a jegyző elleni fegyelmi eljárás indítására vonatkozó kezdeményezést elutasította. A biztos ezért az Obtv. 24. §-a alapján a legfőbb ügyészhez fordult. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el. Az eljárás folyamatban van.
A beruházó személyiségi jogok megsértésére hivatkozva százmillió forint kártérítés megfizetése iránt keresetet nyújtott be az ombudsman ellen.
Az Országos Lakás– és Építésügyi Hivatal (OLÉH) ötödik eljáró hatóságként a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatalt (BMKH) jelölte ki.
A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét, amely megsemmisítette azt az önkormányzati határozatot, amely a polgármestert felhatalmazta a telekhatár-rendezési megállapodás aláírására. A további perek folyamatban vannak.
A jelentésben foglaltakra érkezett válaszok, és a biztos álláspontja:
1. A miniszterelnök nem tartja szükségesnek tárcaközi bizottság felállítását, mert az ügy tanulságainak levonása és jövőbeli kiküszöbölése jogalkotással és a meglévő jogszabályok megfelelő alkalmazásával biztosítható. Megállapította: „sajnálatos, hogy jelen ügyben nem alkalmazták a 2001. évi LXXX. törvénnyel kihirdetett Aarhusi Egyezményt, amely a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban való részvételéről és a jogorvoslathoz való jog biztosításáról gondoskodik a környezetvédelmi civil szervezetek körében, ügyféllé nyilvánítva őket”. A miniszterelnök álláspontját a biztos tudomásul vette.
2. A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter az OLÉH-t felügyelő tevékenysége során a jelentés megállapításait és javaslatait hasznosítani fogja. A „jogi szabályozás hiányosságai” című részében foglalt kezdeményezésre érdemben nem válaszolt, a kezdeményezést a biztos ezért változatlanul fenntartotta.
3. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter felhívta a földhivatalok figyelmét az önkormányzati törzsvagyonnal kapcsolatos szabályok maradéktalan érvényre juttatására. A kezdeményezésének megfelelő intézkedéseket a biztos elfogadta.
4. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter álláspontja szerint a környezetvédelmi felügyelőség (ATIKÖFE) helyesen járt el, amikor a Malom Center „épített környezetbe illeszkedésének, tájba illeszkedésének, vizuális hatásainak vizsgálatát” az építési engedélyezési eljárás körébe utalta. A miniszter szerint az észrevételek nagy részét azért nem vizsgálták, mert azok nem képezik a környezetvédelmi engedélyezési eljárás tárgyát. A választ követően is kérdéses maradt a biztos számára, hogy ha a környezeti hatásvizsgálatról szóló rendelet (R.) többféleképpen értelmezhető, a környezetvédelmi tárca miért nem a környezet mindenkori érdekeit helyezi előtérbe? A miniszter a biztost arról is tájékoztatta, hogy a R. és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló rendelet módosításakor az ügy tapasztalatait is figyelembe kívánják venni. Megküldte a jelentést a főfelügyelőségnek azzal, hogy környezetvédelmi eljárás tapasztalatairól tájékoztassa a felügyelőségeket. A biztos a miniszter válaszát – a hatásvizsgálat szempontjaira vonatkozó fenntartásait kivéve – elfogadta.
5. Az OLÉH elnökének válaszát és intézkedését a biztos elfogadta, kivéve az elvi engedélyezés és az „illeszkedés” szabályára; az építési engedélyek „köz” általi megismerhetőségére; a jelentős tömegforgalmat vonzó létesítmények külön szabályozására adott választ, ezeket a kezdeményezéseket fenntartotta. 6. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökének intézkedéseivel a biztos egyetértett.
7. A Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője intézkedett, hogy a jövőben az ügyféli jogállást érdemben bírálják el. Megkísérelt építésfelügyeleti jogkörében eljárni, de a kezdeményezésnek önhibáján kívül nem tudott eleget tenni, mert az építkezés helyszínén megakadályozták. Ezt követően az OLÉH kizárta az építésfelügyeleti eljárásból is. A kifejtettekre tekintettel a biztos ezt a kezdeményezését visszavonta.
8. A Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal (BMKH) az ügyészség óvásait elutasította. A határozatokat a biztos érdemben nem kívánta taglalni, információi szerint a Legfőbb Ügyészség azok bírósági felülvizsgálatát kérte. Így a BMKH tájékoztatását tudomásul vette.
9. Kecskemét polgármestere tájékoztatta a biztost, hogy a közgyűlés a jegyző elleni fegyelmi eljárás indítására vonatkozó kezdeményezést elutasította. A közgyűlés felkérésére megküldte a jelentéssel kapcsolatos észrevételeket is. Meg kellett állapítani, hogy a beruházónak az országgyűlési biztos ellen benyújtott keresete szinte szó szerint megegyezik ezekkel az észrevételekkel. A felelősségre vonás elutasításával kapcsolatos álláspontot a biztos nem fogadta el, a kezdeményezésében kifejtetteket fenntartotta. A fegyelmi felelősségre vonást továbbiakban nem kezdeményezte, mivel kiegészítő jelentéssel a legfőbb ügyészhez fordult a szükséges intézkedések megtétele céljából. Az észrevételekből a biztos nem kívánt részletesen kitérni azokra az ügyrészekre, amelyekben bírósági eljárás van folyamatban. Az eljárás megindulásával kapcsolatosakra megállapította: Az országgyűlési biztos eljárási legitimációját senki sem vonhatja kétségbe arra hivatkozással, hogy alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság hiányában nem volt hatásköre vizsgálatot indítani. Visszásság fennállását illetve annak hiányát kizárólag a biztos vizsgálata állapíthatja meg. Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságokra, az ügyféli jogállásra vonatkozó megállapításait továbbra is fenntartotta.
10. A jegyző a biztost többek között arról tájékoztatta, hogy vele szemben sem abszolút, sem relatív kizárási ok nem áll fenn, és az ügyet tárgyilagosan meg tudja ítélni. Ezt a biztos nem fogadta el, megállapításait továbbra is fenntartotta. Mivel a jegyzőt az eljárásból a BMKH kizárta, a továbbiakban nincs jelentősége a saját helyzetmegítélésének, a neki tett ilyen kezdeményezést okafogyottá válása miatt a biztos nem tartotta fenn.
A jelentést az ombudsman tájékoztatásul megküldte az ügyben szereplő több szervezetnek, akiknek ajánlást nem fogalmazott meg:
1. Az Országgyűlés elnöke a jelentést az Országgyűlés Önkormányzati Bizottsága elnökének továbbította. A Környezetvédelmi Bizottság meghallgatta az országgyűlési biztost és megállapította, hogy a „jelentés alapjául szolgáló vizsgálatok arra utalnak, hogy az államigazgatási eljárás során, ezen belül is elkülönítve a környezetvédelmi engedélyezés tekintetében súlyos jogsértések történhettek”. A bizottság ezért felkérte a legfőbb ügyészt, hogy folytasson vizsgálatot az ügyben feltételezhető törvénytelenségek feltárására. Felkérte továbbá a legfőbb ügyészt és az országgyűlési biztost, hogy soron következő éves meghallgatása során a megtett intézkedésekről és azok eredményéről a bizottság részére adjon tájékoztatást, és az általa szükségesnek tartott jogszabály módosításokra tegyen indítványt.
2. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója kiemelte, hogy a jelentés „a létesítési ügyekben eljáró katasztrófavédelmi és tűzoltósági munkatársak számára hasznos, jövőbeni feladatellátásuk során kiemelten figyelemmel kísérendő elvekre, szempontokra irányította rá a figyelmet”.
3. A Magyar Építész Kamara elnöke üdvözölte a Jelentést és különösen annak „európai szellemiségű látásmódját”, megállapította: „meggyőződésünk, hogy az állásfoglalás és az abban szereplő ajánlások következetes végrehajtása elejét veszi a fejlesztés álcája mögé bújt további értékromboló építkezéseknek”.
4. Az ICOMOS (Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa) Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke megállapította, hogy a Malom Center „a példa arra, hogy egy beruházás kivetülő hatása sokszor kisebb közösségeket, településeket, országrészeket is komolyan érinthet”, ezért „nem lehet lobbik és néhány telekszomszéd érdekeltségi körébe utalni egy ilyen erőszakosan megjelenő építkezés ügyét. ...a jelentés megállapításai teljes összhangban vannak a műemlékvédelmi elvekkel.”
5. Civil szervezetek közösen fordultak az Országgyűlés elnökéhez és bizottságaihoz: „A jelentés megállapításaival és következtetéseivel egyetértünk. Nemcsak azért, mert folyamatosan figyelemmel kísértük a Malom Centert érintő eseményeket, hanem azért is, mert tevékenységünk során hasonló jelenségekkel találkoztunk más beruházásoknál is. ... ezek a jelenségek – amennyiben nem szabunk nekik gátat – magának a jogállamiságnak a létét fenyegetik.”
A Malom Center vizsgálatát a biztos véglegesen lezárta azzal, hogy az ügyről már csak éves beszámolójában az Országgyűlés bizottságait és plénumát tájékoztatja.
A „jogi szabályozás hiányosságai” alfejezetben szereplő megállapításokat és az azokra érkezett állásfoglalásokat hasonló ügyekben érkezett panaszokkal kezeli együtt, melyek közös tanulságait, általános jellegű megállapításait és jogalkotási kezdeményezéseit az Országgyűlésnek, a Kormánynak, illetve szakminisztereinek jelzi, és éves beszámolójában szerepelteti.
A kiegészítő jelentésre reagálva a legfőbb ügyész 2006. februárban tájékoztatta a biztost, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő nyomozás határideje 2006. március 11. Továbbá arról, hogy a Fővárosi Ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság előtti perek folyamatban vannak. Végül, hogy az ügy kapcsán szerzett törvényességi tapasztalatai alapján az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosítását kezdeményezte (lényegében a biztosi jelentésben is említett tárgykörökben).
OBH 4238/2004.
A tisztességes eljáráshoz és az emberi méltósághoz való joggal kapcsolatos visszásságot okoz, valamint a betegek életét is veszélyezteti az egészségügyi intézmény, ha a betegről készített CT-felvételt egy másik beteg nevére állítja ki, illetve ha a beteget órákon át, tájékoztatás nélkül várakoztatja.
Az általános helyettes hivatalból indított vizsgálatot annak tisztázására, hogy a szegedi kórházban történt leletcsere okozott-e alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot.
A szegedi kórházban két idős beteg CT-felvételét tévedésből elcserélték, melynek következtében nem azt a beteget műtötték meg, akiről a felvétel készült.
A vizsgálat eredménye szerint a szegedi kórházban mindkét beteget CT-vizsgálatra küldték. A betegeket a beteghordó szállította vizsgálatra, a vizsgálatot csak az egyiküknél végezték el, de CT-felvételt a másik beteg nevére állították ki.
Az általános helyettes rámutatott arra, hogy a betegellátás tekintetében a vonatkozó jogszabályok szerint, de az orvosi-etikai kódexben is nevesített követelmény a betegellátásban résztvevőktől, hogy minden beteget elvárható gondossággal, a szakmai és etikai szabályok, irányelvek betartásával kell ellátni, függetlenül az ellátás igénybevételének jogcímétől. Ez olyan alapvető követelmény, melynek a betegellátás során teljes mértékben és folyamatosan érvényesülnie kell. Az általános helyettes álláspontja szerint a CT-vizsgálat során a kórház érintett egészségügyi dolgozói nem tettek maradéktalanul eleget betegtájékoztatással, valamint a betegellátással kapcsolatos kötelezettségüknek. A tájékoztatáshoz való jog olyan jogosultság, melynek az egyik legfontosabb ismérve, hogy a gyakorlatban folyamatosan érvényesülnie kell. Abban az esetben, ha a beteg állapota miatt nem, vagy csak részben képes személyazonosságát igazolni, a betegellátás folyamatában a személyazonosság ellenőrzése fokozott kötelezettségként jelenik meg, a tájékoztatási kötelezettség szerves részévé válik. Ilyenkor az egészségügyi dolgozót terheli annak felelőssége, hogy a szükséges vizsgálatokat valóban elvégezzék, és az elvégzett vizsgálatok eredményét valóban a vizsgált személy nevére állítsák ki.
Az általános helyettes megítélése szerint, a beteg személye azonosításának, ellenőrzésének elmulasztása olyan gondatlan hozzáállás a betegellátásához, amely minden esetben alapjogsérelemmel jár, és alkalmas arra, hogy olyan súlyosan megszegje a betegellátásban részt vevők elvárható gondossággal kapcsolatos kötelezettségét, ami már a beteg élethez való jogát is veszélyezteti.
Az egészségügyi ellátások igénybevétele során a beteg gyakran kerülhet olyan helyzetbe, amikor fennáll emberi méltósághoz való joga megsértésének veszélye. A jogszabályok erre való tekintettel kiemelt jelentőséget tulajdonítanak az emberi méltósághoz való jog deklarálásának. Ez alapján a beteg egészségügyi ellátása során jogosult arra, hogy vele tisztelettel és megbecsüléssel bánjanak, személyhez fűződő jogait tiszteletben tartsák. A beteg jogosult például arra, hogy ha az egészségügyi ellátása során a tárgyi feltételek csak várakozással biztosíthatók, akkor a várakozás okáról és annak várható időtartamáról tájékoztassák őt. Mindkét betegnél előírták a CT-vizsgálatot, de a tényleges vizsgálat csak az egyik betegnél történt meg. A szegedi kórház dolgozói csak késő délután észlelték, hogy az egyik beteg még mindig a fektetőben van és CT-vizsgálatra vár. A rendelkezésre álló dokumentumok nem tartalmaztak arra vonatkozó információt, hogy a beteg vizsgálata – függetlenül a leletcserétől – miért húzódott el, illetve miért nem történt meg, továbbá hogy a betegnek miért kellett késő estig a fektetőben várakoznia. Ha a beteget indokolatlanul várakozatják, az elsődlegesen az emberi méltóságához való jogát sérti, de arra is alkalmas, hogy a jogszabályban nevesített gondosság elvárható színvonalát csökkentse, enyhe vagy súlyos gondatlanságot idézzen elő, amely viszont már a beteg egészségügyi ellátáshoz és az élethez való jogát is közvetlenül veszélyezteti. Az általános helyettes megítélése szerint az indokolatlan várakoztatás, olyan hanyag, inhumánus viszonyulás a beteghez, amely mindig alkotmányos jogokat sért, és súlyos orvos-etikai problémákat is felvet.
Az általános helyettes összességében megállapította, hogy a szegedi kórház a leletcserével, továbbá, hogy az egyik beteget – órákon át – várakoztatta a fektetőben, a várakozás okáról a beteget nem tájékoztatta az egészségügyi ellátáshoz, tájékoztatáshoz, valamint ezekkel összefüggésben, jogállamiság részét képező tisztességes eljáráshoz, az emberi méltósághoz való jogokkal kapcsolatban visszásságot okozott, és közvetlenül veszélyeztette a betegek életét is. A szegedi betegcserét követően 2005-ben új típusú, betegazonosításra alkalmas rendszer bevezetésére került sor. Az új típusú betegazonosító rendszer lényege, hogy a beteg karjára egy szalagot helyeznek, mely alkalmas a beteg azonosítására. A betegazonosítók használatát előíró jogszabály elrendeli, hogy minden fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézményben biztosítani kell a betegellátás biztonságát fokozó betegazonosító rendszer működését.
Az általános helyettes – betegazonosító karszalagra is tekintettel – kezdeményezte a szegedi kórház igazgatójánál, hogy a betegellátás során a vonatkozó jogszabályi előírások és a beteg érdekeinek a figyelembevételével járjon el, különös tekintettel a betegek jogainak maradéktalan gyakorlati érvényesülésére. Kezdeményezte továbbá, a betegellátással kapcsolatos esetleges jövőbeni jogsértések elkerülése érdekében belső szabályzat kiadásával részletesen rendezze a sürgősségi betegellátással kapcsolatos orvosi és egyéb egészségügyi dolgozói feladat– és munkaköröket. Ezen belül különös gondot fordítson annak kidolgozására, hogy a beteg indokolatlan és tájékoztatás nélküli várakoztatása ne történhessen meg.
A címzett a kezdeményezéssel egyetértett.
Az általános helyettes az érintett válaszát elfogadta.
OBH 5760/2004.
A tulajdonhoz való joggal, a jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha a kisajátítással kapcsolatos kártalanítási összeg kifizetéséről nem intézkedik.
A panaszos a kisajátítási eljárás kapcsán azt sérelmezte, hogy a kisajátítást kérő az „ígért” 60 napon belül nem fizette meg házastársának a telekrésze után járó kártalanítási összeget. Tájékoztatást kért arról, hogy ebben a helyzetben milyen „kártérítést” kérhet az államtól.
A beadvány vizsgálata feltárta, hogy „a kisajátítással kapcsolatos kártalanítási összeg kifizetéséről, valamint az értékkülönbözet megfizetéséről szóló 21/1976. (IX. 5.) PM rendeletnek” a kártalanítási összeg késedelmes kifizetését szabályozó szakasza a „kisajátításról szóló 1976. évi 24. tvr.”-nek a kártalanítási összeg kifizetési határidejét meghatározó azon bekezdéseire hivatkozik, amelyeket az Alkotmánybíróság az 58/1991. (XI. 8.) AB határozatával megsemmisített.
Az országgyűlési biztos a pénzügyminisztertől kért tájékoztatást, aki elismerte, hogy PM rendelet 2. § (1) bekezdésében foglaltak valóban nincsenek összhangban a Tvr. 20. §-ával, és ez a koherencia-zavar csak jogszabály-módosítással oldható fel.
A jogszabály módosítása 2005. május 21-e napján lépett hatályba, amely szerint „a kártalanítási összeg a kisajátítás érdemében hozott határozat jogerőre emelkedésével esedékes, ettől az időponttól jár a kártalanításra jogosultnak a késedelmi kamat is. Ha a kisajátítani kért ingatlan birtokba adása a kisajátítási határozat jogerőre emelkedése előtt megtörtént, a késedelmi kamat a birtokbaadás napjától jár.”
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a pénzügyminiszter a PM rendeletet a megkeresésére saját hatáskörében módosította, ezért a visszásság megszűnt, így további kezdeményezéssel nem él.
OBH 6483/2004.
A szociális biztonsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha kizárólag azért kötelezi az ügyfelet a szociális ellátás megtérítésére, mert nem tett eleget lakcímváltozás-bejelentési kötelezettségének, és nem vizsgálja, hogy a szociális ellátást ténylegesen rosszhiszeműen vette-e igénybe.
A panaszosnak – akinek az adott időpontban sem bejelentett lakóhelye, sem bejelentett tartózkodási helye nem volt – a XIX. kerületi önkormányzat 2001-ben állapított meg ápolási díjat. Az ellátást az önkormányzat 2004. augusztus 31-vel megszüntette, és a panaszost a 2003. február 1-jétől igénybe vett támogatás és kamatai megtérítésére kötelezte. A határozat indokolása szerint jogosulatlanul és rosszhiszeműen vette igénybe az ellátást, mivel 2003. január 30-tól (bejelentett) lakóhellyel rendelkezett Mezőkövesden, erről azonban nem tájékoztatta az önkormányzatot. A panaszos állítása szerint a család 2001 óta életvitelszerűen a XIX. kerületben lakik, Mezőkövesden soha nem laktak, testvére csupán szívességből engedte meg, hogy hozzá bejelentkezzenek, mivel előtte bejelentett lakóhellyel nem rendelkeztek. 2003. december 15-től pedig Budapesten bejelentett tartózkodási hellyel is rendelkeztek.
A szociális törvény értelmében a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások, így az ápolási díj iránti kérelmet is a kérelmező lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzatnál kell előterjeszteni. A törvény tehát speciális illetékességet határoz meg, a tartózkodási hely csupán lakóhely hiányában (tehát hajléktalan személyek esetében) határozza meg az illetékességet. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 26. §-a az állampolgároknak lakcím-bejelentési kötelezettséget ír elő mind a lakóhely, mind a tartózkodási hely vonatkozásában, elsősorban annak érdekében, hogy az állampolgárok megtalálhatóak legyenek. A lakcímlétesítés általában az ottlakás szándékával történik, nincs azonban olyan előírás, amely szerint az állampolgárnak bejelentett lakcímén kellene élnie. A hatóság a lakcímbejelentést csupán tudomásul veszi, és nem vizsgálja, nem is vizsgálhatja a bejelentés esetleges mögöttes szándékát. A hatósági eljárások során (illetékesség megállapítása stb.) a lakcímnyilvántartás adatait irányadónak kell tekinteni. Az önkormányzat helyesen állapította meg ezért, hogy attól az időponttól kezdődően, hogy a panaszos bejelentett lakóhellyel rendelkezett Mezőkövesden, az ápolási díj megállapításával és folyósításával kapcsolatos eljárásra a mezőkövesdi önkormányzat volt illetékes. Jogszerűen járt el tehát a XIX. kerületi önkormányzat, amikor – tudomást szerezve az illetékesség változásáról – az ápolási díj folyósítását megszüntette.
A szociális törvény értelmében azonban a pénzbeli szociális ellátás visszafizetésére csupán az ellátást jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybevevőt lehet kötelezni. A panaszos a kérdéses időszakban ápolási tevékenységét folyamatosan és gondosan ellátta, életvitelszerűen végig a XIX. kerületben lakott, azt lakóhelyének tekintette, és Mezőkövesden nem terjesztett elő ápolási díj iránti kérelmet. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint ezért a szociális biztonsággal, valamint a jogállamiság elvéből levezethető tisztességes eljárással összefüggő visszásságot okozott az önkormányzat azzal, hogy a panaszost a támogatás visszafizetésére kötelezte kizárólag arra hivatkozással, hogy nem tett eleget lakcímváltozás-bejelentési kötelezettségének, nem vizsgálva azonban ténylegesen, hogy a szociális ellátást rosszhiszeműen vette-e igénybe.
Az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a képviselő-testület vizsgálja felül a visszafizetésre kötelező határozatát. A képviselő-testület az ügyet újból megtárgyalta, azonban határozatát változatlanul hagyta. Az országgyűlési biztos a döntést tudomásul vette.
OBH 6540/2004.
A földhivatali TAKARNET rendszerrel összefüggésben az igazságügyi miniszter által felvetett szabályozási kérdések, valamint a bírósági végrehajtási eljáráshoz kapcsolódó földhivatali (ingatlan-nyilvántartási) eljárás gyakorlati problémái (különös tekintettel az eljárási határidők betartására) kihatással lehetnek a jogbiztonság elvére, a tisztességes eljáráshoz való jogra; valamint közvetetten a tulajdonhoz való jogra.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke fordult az országgyűlési biztoshoz, arra kérve, hogy vizsgálja meg a Takarnet-rendszer hiányosságait az alkotmányos jogok sérelmének veszélye szempontból. Közölte, hogy a Kamara elnöksége megállapította a következőket: „az ingatlan-végrehajtás kapcsán a szakszerű munkavégzés jelen idő szerint az önálló bírósági végrehajtók részére az ingatlan-nyilvántartás hiányosságai, illetve a Takarnet rendszer korlátozott, technikailag fejletlen volta miatt csak rendkívüli munka– és költségráfordítással biztosítható.”.
A biztos a kérdés kapcsán megkereste az igazságügyi minisztert és a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert. Időközben a kamara elnöke arról tájékoztatta a biztost, hogy 2005. június 1-jén hatályba lépett a 43/2005. (V. 5.) FVM rendelet, amely bizonyos javulást hozott az érintett területen.
Az országgyűlési biztos megállapította: a bírósági végrehajtás célja, hogy a jogot, az ennek megfelelő jogi szankciót a kötelezettel szemben kényszerrel is érvényre juttassa. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 1. §-a szerint: „A bíróságok és a jogvitát eldöntő más szervek határozatait, továbbá egyes okiratokon alapuló követeléseket bírósági végrehajtás útján, e törvény szerint kell végrehajtani.”
A bírósági végrehajtási rendszer hatékony működése meghatározó fontosságú a demokratikus jogállam alapvető fogalmából levezetett jogbiztonság követelménye szempontjából. Ugyanis a jogbiztonság érvényesülésének elengedhetetlen feltétele, hogy a bíróság jogerős ítéleteiben, valamint más végrehajtható okiratokban foglaltak végrehajtása önkéntes teljesítés hiányában is megtörténjen. Ennek érdekében jár el a bírósági végrehajtó (önálló bírósági végrehajtó és megyei bírósági végrehajtó), aki jogosult az állami kényszer fokozatos és arányos alkalmazására az eljárás sikere érdekében. A hatékonyság növelése miatt szükséges folyamatosan vizsgálni azokat a lehetőségeket, amelyek a gyorsabb, eredményesebb végrehajtást biztosíthatják. Ezek körébe tartozik a megfelelő jogi szabályozási környezet kialakítása éppúgy, mint az anyagi jellegű fejlesztések megvalósítása.
A Vht. rendelkezik az adósra vonatkozó adatok beszerzéséről és kezeléséről. A Vht. 47. §-a szerint a végrehajtási eljárás eredményes lefolytatása érdekében a végrehajtó szükség esetén beszerzi az adós lakóhelyére (tartózkodási helyére), székhelyére, telephelyére, munkahelyére (egyéni vállalkozására), jövedelmére és a végrehajtás alá vonható vagyontárgyaira vonatkozó adatokat. A végrehajtó ezen eljárása során megkeresheti az adósra és vagyonára vonatkozó adatokat kezelő hatóságokat, szervezeteket.
A végrehajtás eredményességét mozdítja elő, ha megfelelő és naprakész számítógépes adatbázishoz férhetnek hozzá on-line elérési móddal a bíróságok és a végrehajtók. A magyar jogrendszerben a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény 5. §-a, valamint az Inytv. 70. §-a feljogosítja a bírósági végrehajtókat csoportosított cégadatok beszerzésére, illetve arra, hogy az ingatlan-nyilvántartásból egy tulajdonosnak valamennyi ingatlanáról adatokat kérhessenek. Az Inytv. 73/A. §-a kötelezővé teszi, hogy a bírósági végrehajtó a bírósági végrehajtási eljárás lefolytatása és a törvényben meghatározott feladatainak a teljesítése céljából a hivatali helyiségében működtetett saját gépi adatfeldolgozó eszközzel az illetékességi területén működő földhivatal számítógépes ingatlan-nyilvántartásához kapcsolódjon. Az ismertetett on-line hozzáférések lehetővé teszik, hogy közvetlenül, az illetékes szervek megkeresése nélkül is, gyakorlatilag azonnal beszerezhetők legyenek bizonyos információk, például az adós bankszámlaszáma vagy ingatlanának adatai.
A biztos megállapította, hogy némi ellentmondás merült fel az igazságügyi miniszter és a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter véleménye között a TAKARNET rendszer működésével kapcsolatosan a bírósági végrehajtás szempontjából. Az igazságügyi miniszter levelében a következő problémákat vetette fel.
1. A földhivatalok – amelyek soron kívül kötelesek a bírósági végrehajtók végrehajtási jog bejegyzése iránti megkereséseinek teljesítésére a megelőző széljegyek elintézésével együtt – az Inytv. 32. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva (amely az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés alapjául szolgáló okiratok kellékeit tartalmazza) nem jegyzik be az adósok ingatlanaira a végrehajtási jogot, a bírósági végrehajtót pedig hiánypótlásra szólítják fel az adós személyi azonosítójának, illetve az adós cégek statisztikai számjelének közlése, beszerzése iránt. A végrehajtás elrendeléséhez azonban a hatályos jogszabályok alapján nem szükséges az adós személyi azonosítójának (személyi szám) ismerete, az az esetek többségében nem is áll rendelkezésére az eljáró bíróságnak, bírósági végrehajtónak. Nincs tehát a végrehajtási rendszer felkészülve olyan földhivatali gyakorlatra, amely ezen adatok közlését is megkívánná a megkeresés teljesítéséhez. Az érintett adatai egyébként is rendelkezésére állnak az ingatlan-nyilvántartásnak, hiszen csak az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogosult ingatlanára vagy tulajdoni hányadára jegyezhető be a végrehajtási jog. Ha a bírósági végrehajtó megkeresésében megjelölésre kerül az ingatlan vagy az ingatlan meghatározott tulajdoni hányada, úgy a megkeresés teljesítésének nem lehet akadálya.
2. A számítógépes nyilvántartást egyenként a körzeti földhivatalok vezetik a saját maguk által nyilvántartott adatokról, és a nyilvántartás csak munkaidőben érhető el. Emiatt a végrehajtóknak nem egy lekérdezéssel, hanem a 119 földhivatal adatbázisába egyenként történő betekintéssel kell az országos ingatlankutatást elvégezni, amely a nyilvántartás elérésének jelzett időbeli korlátaira is figyelemmel gyakorlatilag ellehetetleníti az eljárásukat.
3. Szükség lenne arra, hogy a bírósági végrehajtók a feladataik ellátásához hiteles tulajdoni lap másolatot kérhessenek on-line módon. Egyes végrehajtási cselekmények megtételéhez ugyanis friss tulajdoni lapot kell beszerezni, így közvetlenül az árverés előtt ez az egyik bizonyítéka annak, hogy az árverés nem törvénysértő módon került lebonyolításra. Hiába adják meg a jogszabályok a lekérdezés jogát a végrehajtónak, ettől függetlenül a hiteles tulajdoni lap másolatot így is papír alapon kell beszerezniük.
4. Indokolt megteremteni a jogszabályi feltételeit annak, hogy ha a végrehajtó a lekérdezés során nem talál ingatlant, ennek tényéről hiteles igazolást szolgáltasson számára a rendszer. A végrehajtónak ugyanis anyagi felelőssége áll fenn a végrehajtás szakszerű lefolytatásáért, s így azért is felel, hogy mindent megtett az ingatlan felkutatása érdekében. Egy polgári perben ugyanakkor nem tud a lekérdezés megtörténtével és annak nemleges eredményével védekezni, ha erre vonatkozó okirat nincs a birtokában.
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter levelében foglaltak alapján a felsorolásba foglalt 2. pontban felvetett probléma megoldást nyert. A csoportos lekérdezés lehetővé vált, mivel a 2005. június 1-jétől indult új szolgáltatás keretében a név szerinti keresésnél nem szükséges minden földhivatali körzetre külön-külön lekérdezést végrehajtani, ugyanis egy új menü beiktatásával a bírósági végrehajtóknak adott a lehetőség az országos kigyűjtés végzésére.
Az országgyűlési biztos néhány megjegyzést tett a földhivatalok eljárásával kapcsolatban is. Megállapította, hogy a bírósági végrehajtási eljáráshoz szorosan kapcsolódó földhivatali eljárás során szintén fokozott követelmény a jogszerűség, amelynek garanciális jelentősége van. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által szolgáltatott adatok a fővárosban még mindig számottevő hátralékot jeleznek. Az ügyirathátralék feldolgozása kiemelkedő feladat, melynek mielőbbi teljesítése elsőrendű cél. Az ügyintézési határidők betartásának biztosítása szintén garanciális jellegű a jogállamiság követelményrendszere szempontjából. Ez annál inkább így van, mivel a földhivatal a végrehajtási jog bejegyzését, továbbá a végrehajtónak, a feleknek és más érdekelteknek az ingatlan-végrehajtással kapcsolatos beadványait és a velük kapcsolatos széljegyeket soron kívül intézi el. A bírósági végrehajtási eljárás keretében sajnálatos módon előfordult végrehajtási jog téves bejegyzése (pl. OBH 2077/2004. sz. ügy), mely az érintett harmadik személy tulajdonhoz való jogát sérti. Ugyancsak előfordult, hogy a Vht. 138. § (4) bekezdésében foglalt szabályt nem teljesítette maradéktalanul a földhivatal, mely szerint: „A földhivatal a végrehajtási jog bejegyzéséről szóló határozatát a végrehajtónak, a feleknek és azoknak kézbesíti, akiknek az ingatlanra vonatkozólag az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett joguk van.” Mindezek miatt szükséges a szakmai felügyelet erősítése, a jogszerű eljárás biztosítása a földhivatali, illetve minisztériumi szakmai vezetők részéről. A biztos szerint a TAKARNET összességében hatékony, megfelelő informatikai rendszer a rendelkezésre álló adatok szerint. Továbbfejlesztése – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által ismertetett céloknak megfelelően – támogatandó. A földhivatali eljárásban az említett hiányosságok kiküszöbölésére, az ügyhátralék feldolgozására kell hangsúlyt fektetni. Törekedni kell arra, hogy a földhivatali (ingatlan-nyilvántartási) eljárások jogszerűek legyenek.
Az országgyűlési biztos felkérte a kamara elnökét, gondoskodjék arról, hogy valamennyi önálló bírósági végrehajtó csatlakozzék a TAKARNET rendszerhez. Az igazságügyi minisztert és a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert arra kérte, hogy a kamara elnökének, illetve a kamara képviselőinek bevonásával vizsgálják meg az igazságügyi miniszter által felvetett kérdéseket. Azaz: személyi számmal, illetve statisztikai számjellel kapcsolatos problémák; annak esetleges lehetővé tétele, hogy a bírósági végrehajtók feladataik ellátásához hiteles tulajdoni lap másolatot kérhessenek on-line módon; annak esetleges megvalósítása, hogy amennyiben a végrehajtó a lekérdezés során nem talál ingatlant, ennek tényéről hiteles igazolást szolgáltasson számára a rendszer. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter felkérte, hogy hívja fel a földhivatalok vezetőit arra, hogy az ügyintézési határidők betartásának, az eljárások jogszerű lefolytatásának érdekében tegyenek meg minden szükséges és lehetséges erőfeszítést, s mindezt a bírósági végrehajtási eljárással összefüggő földhivatali (ingatlan-nyilvántartási) eljárásban is tartsák szem előtt.
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a kezdeményezésre válaszolva kifejtette, hogy a biztos által felvetett változtatási, fejlesztési javaslatok részben megvalósultak, részben a közeljövőben meg fognak valósulni. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter meggyőzően érvelt amellett, hogy a személyi szám, illetve a statisztikai számjel az adós egyértelmű azonosításához elengedhetetlen. Tájékoztatást adott arról is, hogy regionális értekezletek keretében a minisztérium képviselői a jelentésben foglaltakkal összhangban többek között nyomatékosan felhívták a földhivatali munkatársak figyelmét az ügyintézési határidők fokozott betartásának jelentőségére. A biztos a választ elfogadta. Az igazságügyi miniszter és a kamara elnökének válasza még nem érkezett meg.
Kiemelt 2005-ös ügyek
OBH 1001/2005.
Egy meghatározott szakma végzéséhez szükséges újabb képzési feltételek bevezetéséről rendelkező szabályozás, amennyiben korlátot állít a jogalanyok egy csoportjának a foglalkozásban maradáshoz, a munkához és foglalkozás szabad megválasztásához való joggal összefüggésben visszás helyzetet idéz elő.
Az országgyűlési biztoshoz több olyan panasz (OBH 4949/2003., OBH 4771/ 2003,) érkezett, amelyek alapján indokoltnak tartotta a temetkezési szolgáltatások szakmai minimumfeltételeiről szóló jogszabályi előírások alkalmazásával összefüggésben vizsgálatot indítani. A panaszok alapja az volt, hogy a szakmai vizsgára bocsátás feltételeként bevezették a középiskolai végzettség igazolását, az érettségi megszerzése azonban az idős korú panaszosoknak nagy nehézségbe ütközött.
Hivatkozva a szakmai minimumfeltételeket meghatározó rendelettel kapcsolatos panaszbeadványok gyakoriságára, a biztos a belügyminisztert kérte fel álláspontja kifejtésére. Javasolta annak megfontolását, hogy az egyes kistelepüléseken hosszú évek óta temetkezési szolgáltatást végző, a helyi szokásokat is ismerő szolgáltatást nyújtók érdekében indokolt lehet a jogszabályba olyan méltányossági jogkör beiktatása, mely kivételes esetekben lehetővé teszi a középfokú végzettség követelménye alól felmentést valamely taxatív és konjunktív feltételek fennállása estén.
A belügyminiszter az érettségi vizsga megkövetelésének mellőzését szakmai szempontból visszalépésnek tekintette, a méltányossági jogkör bevezetését pedig azon az alapon vetette el, hogy az hosszú távon meghiúsítaná a szolgáltatások személyi feltételei javítását célzó erőfeszítéseket.
A biztos a diszkrimináció tilalmának alapelvét, valamint a munka és vállalkozás szabad megválasztásához fűződő jog megvalósulását vizsgálta, nagyban támaszkodva az Alkotmánybíróság e tárgyat is érintő korábbi határozataiban foglaltakra. Feltárta, hogy a hatályos magyar jogszabályok között léteznek olyan megoldások, amely egy foglakozásba kerüléshez vagy valamely foglalkozás további folytatásához szükséges vizsga vagy részvizsga letétele alól felmentést adnak a jogalanyok meghatározott körének. Így vagy a jogalanyok egy meghatározott életkort elért csoportjának, vagy a szakmában már gyakorlati tapasztalattal rendelkezőknek biztosítanak kedvezményt, illetve adnak felmentést valamely vizsga letételének követelménye alól. Erre hivatkozással a biztos indokoltnak tartotta, hogy a temetkezési szolgáltatók azon körének, akik már bizonyítottan évek óta folytatnak ilyen tevékenységet, és idős korukra tekintettel nem várható el tőlük, hogy középiskolai tanulmányokba kezdjenek majd érettségi vizsgát tegyenek, szigorúan meghatározott feltételek esetén a jogalkotó lehetővé tegye a szakmai vizsga letételét középfokú végzettség hiányában is. A biztos felkérte a belügyminisztert, hogy fontolja meg a vitatott jogszabályi rendelkezés módosításának lehetőségét.
A belügyminiszter a biztos érvelését elfogadta, a módosítással kapcsolatos szakmai egyeztetés még folyamatban van.
OBH 1309/2005.
A tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való joggal, továbbá a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okoz az oktatási intézmény, ha a tanulót az iskolai közösségi élet egy részéből jogellenesen kizárja, továbbá az erre vonatkozó döntését nem foglalja határozatba. A művelődéshez való joggal összefüggésben is visszásságot okoz az oktatási intézmény, ha a tanulót szakértői vélemény nélkül és a szülő akarata ellenére magántanulói státuszba helyezi.
A panaszos sérelmezte, hogy nehezen kezelhető, magatartási nehézséggel küzdő gyermeke iskolában történő tartózkodását az általános iskolában korlátozták, nem biztosították számára a szükséges fejlesztéseket, végül akarata ellenére magántanulói státuszba helyezték.
Az általános helyettes a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a gyermeki jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és annak eredményeként megállapította, hogy a szülő kérelme alapján döntöttek a gyermeke iskolában történő tartózkodásának korlátozásáról, de ennek határozatba foglalására nem került sor. Ezzel az iskola nem tett eleget a jogszabályi kötelezettségének, hogy a nevelési, oktatási intézménynek a tanulókkal kapcsolatos döntéseit – jogszabályban meghatározott formában – írásban közli a tanulóval, illetve a szülővel, ezzel visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban. A határozati forma elmaradása kizárta a fellebbezés lehetőségét, amely visszásságot okozott a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben. A tanuló iskolában történő tartózkodásának korlátozása felvetette a hátrányos megkülönböztetés vizsgálatának a szükségességét is. Hátrányos megkülönböztetésnek minősül minden olyan különbségtétel, kizárás, korlátozás vagy kedvezés, amelynek célja vagy következménye az egyenlő bánásmód megszüntetése vagy akadályozása. Nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek az, amikor a nevelő és oktató munka jellegéből vagy természetéből egyértelműen következő különbségtétel törvényes célok érdekében, a szükséges eszközök alkalmazásával történik. Ilyen törvényes cél lehet a pedagógus kötelessége, hogy nevelő és oktató tevékenysége során gondoskodjon a gyermek, tanuló testi épségének megóvásáról. Az iskola a panaszos gyermekének önmaga és társai testi épségét veszélyeztető magatartása miatt döntött az iskolában történő tartózkodásának a korlátozásáról. A panaszos gyermeke azonban – a róla készült szakértői vélemények szerint – iskolai közösségben nevelhető és oktatható.
A szakértői bizottság szakvéleménye a gyermek iskolai nevelését, oktatását továbbra is a panasszal érintett iskolában látta biztosítottnak. Mindezek alapján az iskola azon döntése, melyben korlátozta a panaszos gyermekének iskolai tartózkodását, kizárta az iskolai közösségi élet egy részéből, ugyan törvényes cél érdekében, de nem a szükséges eszközök alkalmazásával történt. Ezzel hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló alapjoggal kapcsolatban visszásságot idézett elő.
A szakértői véleménybe foglalt fejlesztésekre vonatkozó javaslatokat csak részben telesültek, ugyanis az iskolapszichológussal történő fejlesztő foglalkozások tanév közben megszűntek, melynek további biztosítására intézkedés nem történt, mely a gyermeki jogok érvényesülésének sérelmét okozta.
A beilleszkedési, magatartási, tanulási nehézséggel küzdő tanuló esetében a magántanulói státusz elrendeléséhez a nevelési tanácsadó szakjavaslata szükséges, mely azonban csak a szülő egyetértésével és aláírásával válik kötelezővé. Az iskola egyetlen esetben sem dönthet a szülő helyett a magántanulói státuszról, a magántanulói jogviszony kizárólag a szülő választásán alapuló tanulói jogviszony. Az iskola a vonatkozó jogszabályok figyelmen kívül hagyásával, szakvélemény és a szülő kérelme nélkül döntött a magántanulói státusz elrendeléséről, ezzel visszásságot okozott a jogállamiság részét képező tisztességes eljáráshoz, a gyermeki jogok, valamint a művelődéshez való jogok vonatkozásában.
A polgármester – megkeresés alapján – törvényességi ellenőrző vizsgálatot tartott, ami számos jogsértést tárt fel, de azok megszüntetése érdekében nem tett semmiféle intézkedést. A polgármester e mulasztásával a tisztességes eljáráshoz, a gyermeki jogokhoz, és a művelődéshez való jogokkal kapcsolatban visszásságot okozott.
Az általános helyettes megállapította, hogy az általános iskola elmulasztotta döntésének írásba foglalását, és a panaszos gyermekének iskolában történő tartózkodását jogellenesen korlátozta, a szakértői véleményben foglalt javaslatok gyakorlatban történő megvalósulásáról kellően nem gondoskodott, ugyancsak visszásságot idézett elő.
Megállapította azt is, hogy az általános iskola azzal, hogy a panaszos akarata ellenére, valamint a magántanulói jogviszonyhoz szükséges szakértői vélemény nélkül helyezte magántanulói státuszba a panaszos gyermekét, a tisztességes eljáráshoz és a gyermekek kiemelt védelemhez való jogával összefüggő visszásságot okozott.
Az általános helyettes a polgármestert felkérte, hogy a megállapított jogsértéseket saját hatáskörében eljárva haladéktalanul szüntesse meg, és a jövőben fordítson kiemelt figyelmet a fenntartása alá tartozó oktatási intézmények jogszabályoknak megfelelő működésére. Az általános iskola igazgatóját felhívta, hogy a jövőben tevékenysége során a jogszabályok figyelembevételével és betartásával járjon el, azok garanciális jelentőségére hívja fel a tantestület tagjainak a figyelmét is.
OBH 1570/2005.
A tulajdonnal, a jogorvoslattal, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha a panaszos beadványa ügyében nem hoz határozatot. A jogbiztonság követelményét sérti, ha jogszabály nem rendezi a növényzet ingatlanhatártól való meghatározott telepítési távolságát.
A panaszos sérelmezte, hogy ingatlanszomszédja facsemetéket ültetett a közös telekhatáruktól 80 cm-re. A magas növésű fajtájú facsemeték még nem érik el az 1 métert. A panaszos ingatlanán szőlőt termel, és a későbbiek folyamán várható, hogy a fák növekedése árnyékolni fogja a szőlőjét. Az 1970. évi 36. tvr. végrehajtására kiadott 40/1977. (XI. 29.) MÉM rendeletre hivatkozva kérte a jegyzőtől hatósági eljárás lefolytatását, választ azonban nem kapott.
Az országgyűlési biztos vizsgálat során a pécsi jegyzőtől kért tájékoztatást, aki jelezte, hogy a hivatala valóban nem hozott érdemi döntést, mert azt a MÉM rendeletet, amely előírta a fák, gyümölcsök telepítési távolságát 1998. január 1-jétől hatályon kívül helyezte a 106/1997. (XII. 19.) FM rendelet, így az ingatlanszomszéd sem szabálysértést, sem birtokháborítás nem valósított meg. A jegyző a panaszost levélben tájékoztatta, egyben az ügyintéző figyelmét felhívta a határidők pontos betartására.
Az ügyben tehát érdemi döntés nem született. A levél formában megküldött jegyzői tájékoztatás a határozatot nem pótolja, mivel akár szabálysértési, akár birtokvédelmi ügyben határozatot kell hozni, melyben rendelkezni kell a jegyzőnek arról, hogy megállapítja-e a birtokháborítás, vagy a szabálysértés tényét, illetve a kérelmet elutasítja, az eljárást megszünteti. Ezt a döntését a közigazgatási szerv indokolni köteles az igénybe vehető jogorvoslati lehetőség megjelölése mellett.
A hivatkozott MÉM rendelet 5. számú melléklete határozta meg a telepítési távolságra vonatkozó előírásokat. Annak hatályon kívül helyezése óta az ültetési távolságok behatárolása nem került szabályozásra, és ennek hiánya a mindennapi életben az állampolgárok között komoly konfliktusokhoz, egyben közigazgatási, illetve akár bírósági eljárásokhoz vezethet.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jegyző mulasztása a tulajdonnal, a jogorvoslattal, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, ezért felkérte a jegyzőt, hogy a panaszos beadványa ügyében hozzon határozatot.
A jegyző az ajánlást elfogadta, a birtokvédelmi eljárásban a határozatát meghozta.
A biztos megállapította, hogy a visszásságot részben a jogszabályi rendezés hiánya okozta, mert nem szabályozza a növényzet ingatlanhatártól meghatározott ültetési távolságát. Ennek orvoslása érdekében felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy intézkedjen a jogszabályi hiányosság pótlására. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a környezetvédelmi és vízügyi miniszter bevonását javasolta, aki pedig a jogszabály módosítása érdekében tárcaközi bizottság felállítását kezdeményezte harmadik tárcaként a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős miniszter szakértőinek bevonásával.
OBH 2150/2005.
A diszkrimináció tilalmának elvébe ütközik, ha a hitelező a nyilvántartásában szereplő több száz adós közül kettőt kiemel, és azok nevének, székhelyének, tevékenységi körének valamint tartozásuk összegének megjelölésével, hirdetésben hozza nyilvánosságra.
Az országgyűlési biztos hivatalból indított eljárást annak vizsgálatára, hogy megfelelt-e az alkotmányos követelményeknek a Széchenyi Kártya Hitelkonstrukció lebonyolításával megbízott KA-VOSZ Rt. eljárása, amikor két vállalkozó nevét, továbbá székhelyét, tevékenységi körét, valamint a tartozása összegét megyei terjesztésű lapokban, féloldalas hirdetésben hozta nyilvánosságra, kiemelve őket azon több száz vállalkozó közül, akik nem tettek eleget a Széchenyi Kártya hitelszerződésben foglalt kötelezettségeiknek.
A biztos a vizsgálat első szakaszában áttekintette, hogy vizsgálati jogköre kiterjed-e a KA-VOSZ Rt. eljárására. Az országgyűlési biztosok következetes gyakorlatuk során közszolgáltatónak tekintik a hatóságnak nem minősülő, állami vagy önkormányzati feladatot ellátó azon szerveket, amelyek esetében a kérelmezőnek nincs lehetősége annak megválasztására, hogy az általa igényelt szolgáltatás igénybevételére kivel szerződjön, tekintettel arra, hogy azt csak korlátozott számú vagy csak kizárólag egyetlen szervtől veheti igénybe.
A KA-VOSZ Rt. – mint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium képviseletében eljáró közreműködő szervezet – a hitel folyósítása tekintetében monopolhelyzetben van. Kizárólag a hozzá benyújtott hiteligénylések alapján, az általa előszűrt és megfelelőnek minősített vállalkozásokkal köthetnek a bankok hitelszerződést. Az így megkötött hitelekre a Hitelgarancia Rt. készfizető kezességet vállal, amely szintén a konstrukciót biztosító állami szerepvállalást, azaz a közfeladat ellátását bizonyítja.
A hitelkonstrukcióban való részvétel feltétele volt, hogy a vállalkozás a támogatás igénylésekor írásbeli nyilatkozatában hozzájáruljon ahhoz, hogy meghatározott feltételek fennállása esetén adósságának tényét nyilvánosságra hozzák. A KA-VOSZ Rt. élt is ezzel az eszközzel, hiszen a tartozást felhalmozó ügyfelekről a Széchenyi Kártya Hitelkonstrukció honlapján a „nem fizetők feketelistája” címen adóslistát tart nyilván. Az így megjelentetett adósok közül választották ki véletlenszerűen azt a kettőt, akit nagyobb nyilvánosság előtt, féloldalas újsághirdetésben is nyilvánosságra hoztak.
Az emberi méltósághoz való jog egyenlőségi, komparatív funkciójából következően minden embert másokkal egyenlő méltóságú személyként kell kezelni, vagyis az egyes emberek és embercsoportok között tilos indokolatlanul, ésszerűtlenül különbséget tenni. Ezt az elvet az Alkotmány 70/A §-a a hátrányos megkülönböztetés tilalmaként is rögzíti. Az azonos helyzetben lévő jogalanyok közötti különbségtétel csak abban az esetben megengedett, amennyiben a megkülönböztetésnek „kellő súlyú alkotmányos indoka” illetve „tárgyilagos megítélés szerint ésszerű indoka” van. A vizsgált esetben azonban nincs olyan indok, amely ezt a megkülönböztetést alátámasztotta volna. Az újságban is megjelentetett adósoknak az adósok homogén csoportjából történő kiemelése kizárólag azt a célt szolgálta, hogy ezáltal előmozdítsák a többiek fizetési hajlandóságát. Ez a bánásmód azonban az érintettekre nézve sértő, megalázó, sérti az emberi méltóságukat.
Az országgyűlési biztos a KA-VOSZ Rt. illetékes döntéshozó szervét a diszkriminatív gyakorlat felülvizsgálatára kérte, amire a vezérigazgató arról tájékoztatta, hogy a „Közzétételi Eljárási Rend és Sorsolási Szabályzat” szövegének végleges kialakítása során a Társaság figyelemmel volt az országgyűlési biztos által tett ajánlásokra.
OBH 2558/2005.
A szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a rendeletében – a törvényben a bérbeadás feltételeként meghatározott szempontokon túl – olyan feltételt is szab a tulajdonában álló lakás bérbeadásához, amire nincs törvényi felhatalmazása.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa (NEK 6053/2004.) közös vizsgálatot folytatott két roma jogvédő szervezet panasza kapcsán. A panaszosok azt sérelmezték, hogy több fővárosi kerületi önkormányzat a helyi lakásrendeletében úgy zárta ki a szociális bérlakáshoz jutás lehetőségéből az önkényes lakásfoglalóként nyilvántartott személyeket, hogy tőlük még a bérbeadásra vonatkozó igényt sem fogadták be.
Az országgyűlési biztosok a vizsgálat eredményeképpen közös jelentésben fordultak a belügyminiszterhez, intézkedését kérve. Az Alkotmánybíróságnak azokra a határozataira hivatkoztak, amelyekben három fővárosi kerületi önkormányzat lakásrendeletének ilyen kizáró rendelkezést tartalmazó előírását minősítette alkotmányellenesnek és semmisítette meg [4/2005. (II. 25.) AB hat; 5/2005. (III. 3.) AB hat; 10/2005. (III. 31.) AB hat].
A biztosok felkérték a belügyminisztert, hogy hívja fel a megyei közigazgatási hivatalokat, hogy országosan tekintsék át a helyi önkormányzatok lakásrendeleteinek törvényességét, és vizsgálatuk eredményétől függően intézkedjenek annak érdekében, hogy a tulajdonos önkormányzatok a lakások bérbeadását csak a jogszabályokban meghatározott – vagyoni, jövedelmi, szociális, családi – feltételekhez kössék.
A biztos a jelentés készítésekor észlelte, hogy az ügyben alkotmányos jogok ütköznek. Az önkormányzatok a tulajdonhoz való jogukkal élve, az önkényes lakásfoglalók „lakásigénylési”, pályázati lehetőségének korlátozásával az elszaporodó lakásfoglalásokat kívánták csökkenteni, és ezzel is jogkövető magatartásra ösztönözni.
Ugyanakkor a lakhatás olyan szociális szükséglet, amelyben a bérbevételi kérelem – „lakásigénylés” – benyújtásának joga nem tehető attól függővé, hogy egy családon belül az elmúlt néhány évben követett-e el valaki szabálysértést, vagy esetleg kisebb súlyú bűncselekményt.
A rendeletek ilyen tartalmú részletei eleve kizárják a kérelmek elbírálására jogosultak – főként az önkormányzati bizottságok – tagjainak mérlegelési jogát és lehetőségét.
A belügyminiszter az ajánlásnak eleget tett, és a közigazgatási hivataloknál az országos vizsgálatot kezdeményezte, de a vizsgálat eredményéről a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának írásbeli felkérése ellenére nem számolt be. Ellenben a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára 2005 novemberében arról tájékoztatta a biztosokat, hogy a kérdés egyértelmű rendezése érdekében a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosítását kezdeményezték. A 2006. március 31-én hatályba lépő 2005. évi CXXXII. törvény azonban erre vonatkozóan nem tartalmaz semmiféle módosító rendelkezést.
OBH 2745/2005.
Nem okoz visszásságot az önkormányzat, ha a szakhatóságok véleményét is figyelembe véve nem módosítja rendezési tervét, és nem teszi lehetővé erdőterület építési célú igénybevételét.
A panaszosok azt kifogásolták, hogy az önkormányzat kérésük ellenére nem módosította a rendezési tervét, és nem tette beépíthetővé az erdőterületet. Ugyanakkor a határos ingatlanok „más irányú felhasználása megengedett”.
Az országgyűlési biztos annak feltárására indított vizsgálatot, hogy az önkormányzat eleget tett-e a településrendezési feladatának, eljárása vagy mulasztás okozott-e visszásságot állampolgári jogokkal összefüggésben, és a vizsgálata során az érintett település jegyzőjétől kért tájékoztatást. A biztos megállapította, hogy az 1993-as és 1996-os szerzés idején – és azóta folyamatosan – a panaszosok területei erdő-művelési ágúak voltak. Azokhoz beépítési jog soha nem tartozott. Az átminősítést kemping, egészségügyi centrum, öregotthon, parkoló kialakítása céljára kérték. Az önkormányzat az erdészeti és környezetvédelmi hatóságok álláspontjától tette függővé döntését, amelyek elutasították az erdőterület építési célú igénybevételére vonatkozó kérelmet. A polgármester az elutasításokat mellékelve tájékoztatta a panaszosokat, hogy a szakmai álláspontok alapján az önkormányzat nem kezdeményez rendezési tervmódosítást ezekre a területekre. A hatóságok döntései kapcsán a jogorvoslatot biztosították, azzal a panaszosok éltek is.
Az országgyűlési biztos nem vizsgálta, hogy a panaszosok ingatlanaival szomszédos területnek a rendezési tervvel korábban építési területté kijelölése elkerülhetetlen volt-e a gyógyfürdő kialakításához, így azt a panasz megítélésénél már adottságnak kellett tekinteni, feltételezve, hogy a terület szakmai kiválasztása a hidrogeológiai adottságok és a meglévő település egészéhez való illesztés szándékával történt. Ez azonban nem jelentheti a településrendezésben, sem a környezet– és természetvédelmi, illetve erdővédelmi eljárásban azt, hogy ha egy bizonyos be nem építhető területet beépíthetővé tettek, akkor az összes többit is beépíthetővé kellene tenni. A hátrányos megkülönböztetés ezért nem állapítható meg.
A településrendezésben az „azonos helyzetben lévők” pl. egy utcasor azonos nagyságú telkeinek tulajdonosai, meghatározott telektömb utcanyitással egyformán érintett telkeinek tulajdonosai, de nem azok a település teljes kül– és belterületén ingatlanokkal rendelkezők.
Az országgyűlési biztosok töretlenül képviselt álláspontja szerint a természeti környezet, a zöldterületek megőrzése rendkívüli fontosságú, mert annak minden ma élő ember és jövendő generációk javát kell szolgálnia. A biztos ezért egyetértett az erdészeti és környezetvédelmi hatóságok szakmai álláspontjával, a fürdő kijelölése után megmaradt valamennyi erdőterület erdőkénti megtartásával.
Az országgyűlési biztos már több ügyben kifejtette, hogy: „A tulajdonnal összefüggő alkotmányos garanciák a meglévő tulajdon (és a hozzá fűződő jogok) sérthetetlenségét mondják ki. A tulajdont csak törvényben, közérdekből elkerülhetetlenül szükséges mértékben és arányban lehet korlátozni, illetve kártalanítás ellenében elvonni. Nincs azonban alkotmányos kötelezettsége sem az államnak, sem az önkormányzatnak arra nézve, hogy egy adott, konkrét ingatlantulajdon értéknövekedését a tulajdonhoz fűződő jogok (pl. megközelíthetőség, beépíthetőség) kiterjesztésével megvalósítsa.”
Mindezek alapján megállapította, hogy a panaszosokat alkotmányos jogaikkal összefüggő sérelem nem érte. Az önkormányzat mint közszolgáltatást nyújtó szerv a feladatának eleget tett. A panaszosoknak az ingatlanaihoz fűződő jogai nem csökkentek a területek megszerzése óta, és nem kevesebbek a község rendezési terve következtében, mint anélkül, az országos jogszabályok alapján lennének. A biztos ezért a panaszt elutasította.
OBH 2774/2005.
Nem okoz visszásságot az önkormányzat, ha az ingatlantulajdonos kérését nem teljesíti, és szabályozási tervében, helyi építési szabályzatában a külterületi ártéri erdő besorolását nem változtatja meg, a területet nem teszi beépíthetővé.
A panaszos azt kifogásolta, hogy az önkormányzat kérése ellenére nem módosította a rendezési tervi elképzelését, és nem tette beépíthetővé az árterületen fekvő ingatlanát. Később kiegészítette panaszát, és kérte az önkormányzat „szabályozási tervének és helyi építési szabályzatának elkészíttetésére” vonatkozó polgármesteri előterjesztés törvényességének vizsgálatát.
A biztos a polgármesteri hivatalától kapott tájékoztatás alapján megállapította, hogy a panaszos 2000-ben adásvétellel szerezte meg az „erdő, árterület” megjelölésű földet, majd 2003-ban kérte, hogy az önkormányzat a készülő rendezési tervben a területen kemping megvalósítását tegye lehetővé. A terület ténylegesen és az ingatlan-nyilvántartás szerint is a Rába árterületén található, külterületi ingatlan. Az volt a szerzés idején, és az ma is. A területhez soha nem tartozott beépítési jog. A településszerkezeti terv egyeztetése folyt, a kérést a tervvel kapcsolatos észrevételként kezelték. A panaszost értesítették, hogy a képviselő-testület határozattal úgy döntött, hogy a külterületi ingatlan besorolása véderdő maradjon, mivel ártéri területen fekszik.
Időközben a panaszos a különböző szakhatóságokat megkereste, a területet az erdő művelési ágból kivonatta, „művelés alól kivett” művelési ágba „építési terület” megnevezéssel. A területre elvi építési engedélyt kért, de nem kapott. Az ügyben ezért közigazgatási per van folyamatban. A bírósági eljárásra tekintettel a biztos az elvi engedélyezés ügyében hatásköre hiányát állapította meg. A panasz-kiegészítésben szereplő polgármesteri előterjesztésről megállapította, hogy az a településrendezési eszközök elkészíttetésére vonatkozó szerződés megkötésével kapcsolatos, így úgyszintén a hatásköre hiányát állapította meg.
Az országgyűlési biztos annak feltárására indított vizsgálatot, hogy az önkormányzat eleget tett-e a településrendezési feladatának, eljárása vagy mulasztás okozott-e visszásságot állampolgári jogokkal összefüggésben.
Az országgyűlési biztosok többször vizsgálták az önkormányzatoknak a helyi építési szabályzat és településrendezési tervek megalkotásával kapcsolatos önállóságát. Az Alkotmánybíróság állásfoglalásait is figyelembe véve a biztos megállapította, hogy az önkormányzat szabadon dönt a település területének felhasználásáról. Azt, hogy területének melyik részét milyen övezetbe sorolja, hogy kívánja-e belterületbe vonni a külterületét, hogy fent kívánja-e tartani az erdőterületet stb. – meghatározott garanciális szabályok között, de – maga dönti el.
A település területének felhasználásáról nem az egyes ingatlantulajdonosok döntenek. Nem az ingatlantulajdonos dönti el, hogy a be nem építhető területe a továbbiakban beépíthető, és nem is az egyes hatóságok egyedi aktusai, hanem az önkormányzat rendelete. A korábban be nem építhető terület beépíthetővé tétele az önkormányzat rendeletén kívül más hatóságok hozzájárulását, engedélyét is igényelheti, de a rendelet nélkül vagy ellenére nincs olyan hatósági aktus, amely be nem építhető területet beépíthetővé tehetne. (Meghatározott feltételekkel egyes esetekben a rendeletben nem tiltott beépítést megtilthatja hatóság, de a rendeletben tiltottat nem engedélyezheti.)
Az önkormányzat helyi rendelete azonban nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal, jelen esetben az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény előírásaival. Megállapítható, hogy a terület be nem építhetőként való kezelése nem önkényes és nem alaptalan. Továbbá nem jár a panaszos jogainak megvonásával vagy korlátozásával, hiszen az a terület mindenkori – egyúttal a szerzéskori – ártéri helyzetének megfelelő. A panaszos annak ismeretében és tudatával vásárolta a területet, hogy az ártér és erdő.
Az országgyűlési biztosok több hasonló ügyben is kifejtették álláspontjukat: „A tulajdonnal összefüggő alkotmányos garanciák a meglévő tulajdon (és a hozzá fűződő jogok) sérthetetlenségét mondják ki. A tulajdont csak törvényben, közérdekből elkerülhetetlenül szükséges mértékben és arányban lehet korlátozni, illetve kártalanítás ellenében elvonni. Nincs azonban alkotmányos kötelezettsége sem az államnak, sem az önkormányzatnak arra nézve, hogy egy adott, konkrét ingatlantulajdon értéknövekedését a tulajdonhoz fűződő jogok (pl. megközelíthetőség, beépíthetőség) kiterjesztésével megvalósítsa.”
Mindezek alapján a biztos megállapította, hogy a panaszost a földterületének árterületként és véderdőként való besorolásával kapcsolatos eljárásból következő, alkotmányos jogaival összefüggő sérelem nem érte. Az önkormányzat mint közszolgáltatást nyújtó szerv a feladatának eleget tett. A panaszosnak az ingatlanhoz fűződő jogai nem csökkentek a terület megszerzése óta, és nem kevesebbek a város rendezési terve következtében, mint anélkül, az országos szabályok alapján az ártéren lennének.
A biztos ezért a vizsgálatot intézkedés kezdeményezése nélkül lezárta, a panaszt elutasította.
OBH 2921/2005.
A vagyonbiztosítás döntően önkéntes alapon történő biztosítása éppen a legnagyobb és legsúlyosabb katasztrófakárok, elemi csapások esetére nem bizonyultak elegendőnek, ezért szükség van ezeket kiegészítéseként egy Katasztrófavédelmi Alap létrehozására.
Az országgyűlési biztos a Fejér megyei munkalátogatása során a katasztrófavédelmi igazgatóság megyei vezetőivel is találkozott, akikkel a természeti csapások következtében kialakult károk kompenzációjának megyei tapasztalatait beszélték meg, és folytattak egyeztetést egy sárbogárdi és egy perkátai konkrét panasz ügyében.
A panaszokat tekintve, a helyreállítási feladatok közül (amely jól elkülöníthető a kárfelmérésre, a helyreállítás és a végelszámolás ellenőrzésére) a legtöbb állampolgári kifogás a károk összegszerű meghatározása és a helyreállítási támogatás mértéke között mutatkozó különbség miatt érkezett. A panaszosok általában azt kifogásolták, hogy a kapott támogatás összegéből nem fedezhető a helyreállítás, illetve egyáltalán nem részesültek helyreállítási támogatásban. Az országgyűlési biztosok az elmúlt években több jelentésben megállapították, hogy a kárt szenvedett állampolgárok ügyeiben nincs egyértelmű eligazító jogszabály, amely mindenkor teljes bizonyossággal és egyértelműen meghatározza, hogy a katasztrófasegély milyen feltételekkel illeti meg az állampolgárokat. Az erre vonatkozó jogalkotási javaslatot a kormány elfogadta, de átfogó jogszabály megalkotására még nem került sor. A jogalkotási javaslatok alapján a kormány az egyes természeti csapások következtében károsodott ingatlanok helyreállítása érdekében több ízben is kormányrendelet kiadásával döntött a károk enyhítése és a szükséges eljárások lefolytatására. Ilyen volt például a Hernád folyói áradásával, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei jégkárral, viharkárral, illetve a Mátra északi térségében lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt keletkezett károk enyhítéséről szóló kormányrendelet. Ezek a jogszabályok jól körülhatárolják a kedvezményezettek körét, a támogatás hozzájutásának feltételét, és e körben az önkormányzat feladatát.
A helyszíni vizsgálat során az országgyűlési biztos ismételten meggyőződött, hogy a települési önkormányzatoknak és a katasztrófavédelmi szervezeteknek a vis maior események következtében követendő eljárásáról, a felmérések alapján elvégzendő kárenyhítési támogatások elbírálásakor mennyire fontos és elengedhetetlen a mindenre kiterjedő szabályozás. Csak ennek alapján történő eljárás és döntés eredményezhet alkotmányos működést, és az állampolgároknak ez biztosíthatja a jogorvoslati jog mindenkori érvényesítését. A megyéből érkezett korábbi kárenyhítési panaszok ügyében készült vizsgálati jelentéseket a biztos megküldte a katasztrófavédelmi igazgatóságnak, és tájékoztatta a belvíz– és árvízkárokkal és más természeti, ipari katasztrófákkal kapcsolatos jogalkotási kezdeményezéséről is, a Katasztrófavédelmi Alap létrehozásáról.
A vagyonbiztosítás döntően önkéntes alapon történő biztosítása mellett (lakásbiztosítás, nyaralóbiztosítás, mezőgazdasági biztosításfajták, casco biztosítás, a különböző kötelező biztosítások), éppen a legnagyobb és legsúlyosabb katasztrófakárok, elemi csapások esetére azonban ezek a tradicionális – egyébként nagyon fontos – nagy súlyú jogintézmények nem bizonyultak elegendőnek. Ezért vált szükségessé, mintegy ezeket kiegészítendő, a Katasztrófavédelmi Alap létrehozása. A kárfedezési technikára az ipari katasztrófák bekövetkezése miatt is szükség van. Pl. a törökbálinti petárdaraktár felrobbanásakor számos ház romba dőlt vagy súlyosan károsodott. Az özönszerű esőzések nyomán sárlavinák, földcsuszamlások okoztak súlyos károkat, löszfal-omlás történt, vasúti és közúti veszélyes szállítmányok robbanása vagy tűzesete, esetleg súlyos közlekedési baleset okán ugyanilyen súlyos katasztrófák következtek be, amelyek mind emberéletben, mind dologi javakban súlyos károkat okoztak. A klímaváltozás egy külön nyomós ok, amely előrevetíti hasonló súlyos környezeti katasztrófák veszélyét, és ez az alap alkalmasnak tűnik az ebből eredő károk legalább részleges, utólagos kezelésére, de finanszírozhat megelőző intézkedéseket is.
A Kormány az 1048/2005. (V. 19.) Korm.határozatával elfogadta a 2005. évi katasztrófavédelmi feladatokról szóló kormányhatározatot.
Elrendelte, hogy a költségvetési fejezetek katasztrófavédelmi célú alcímei tervezési rendszerére az illetékes tárcák bevonásával készüljön javaslat a kormány részére. Elrendelte, hogy az érintett tárcák és országos hatáskörű szervek, megyei védelmi bizottságok és szervezetek a szükséges mértékben vegyenek részt a különböző nemzetközi nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlatokon. Elrendelte, hogy a belügyminiszter koordinációjával az érintett tárcák, országos hatáskörű szervek vegyenek részt a Nemzeti Katasztrófa-előrejelzési Rendszerek és az Európai Unió katasztrófa-előrejelző és segítségnyújtó szervezetei létrehozásában, és kérje fel a Magyar Tudományos Akadémiát az ebben a munkában történő közreműködésre.
OBH 3129/2005.
A tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, hogy a Magyar Köztársaság az ún. svájci alvószámlákon elhelyezett pénzösszegekre vonatkozó tulajdoni igények elbírálási feltételeit nem határozta meg, illetve e tulajdoni igényeket nem bírálta el.
Több panaszos sérelmezte, hogy az ún. svájci alvószámlák ügyében az igénybejelentések megtörténte – 1997 – óta a jogos igények kifizetése érdekében semmilyen érdemi lépés nem történt. A panaszok alapján felmerült a tulajdonhoz való jog sérelmének, illetve közvetlen veszélyének gyanúja, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben vizsgálatot rendelt el.
A vizsgálat során kiderült, hogy a Svájci Államszövetség és a Magyar Népköztársaság 1950-ben és 1973-ban vagyonjogi kérdéseket érintő megállapodásokat kötött. Az 1973-ban megkötött megállapodásba foglalt elszámolás alapján magyar állampolgárok Svájcban lévő olyan ingóságainak értékét, amelyekre tulajdonosaik vagy azok leszármazói igényt nem jelentettek be, globális kártalanítási értékként a Magyar Állam megkapta. Ebből adódóan a Magyar Állam köteles helytállni a II. világháborút megelőzően svájci bankokban betétet elhelyezett betét/számla-tulajdonosokkal szemben. A Svájci Külügyminisztérium 1997-ben átadott egy 33 nevet tartalmazó listát a Magyar Külügyminisztériumnak, amelyet később további 4 névvel egészített ki, és amely egykori magyar számlatulajdonosok nevét tartalmazta. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság a sajtó útján tett felhívásában szólította fel a tulajdonosokat, illetve örököseiket igényeik bejelentésére.
Az ügy rendezése érdekében az érintett minisztériumok között az elmúlt években folyamatos egyeztetések történtek a megfelelő jogi megoldás megtalálása, kialakítása végett, de ezek az egyeztetések nem vezettek eredményre. Mindez ideig nem sikerült meghatározni az ügy rendezéséhez szükséges eljárási kereteket és a jogos igények elfogadására vonatkozó döntés kritériumait. A tulajdonhoz való jog, mint az egyéni cselekvési autonómia alapja alapjog [7/1991. (II. 28.) AB határozat, 64/1993. (XII. 22.) AB határozat]. A tulajdonjog csak más alapjog vagy alkotmányos érték védelme érdekében korlátozható. Ilyen korlátozási ok lehet a közérdek is azzal a megszorítással, hogy minden tulajdonjogi korlátozásra csak teljes, feltétlen és azonnal kártalanítás mellett kerülhet sor. Az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálata során megállapította, hogy a svájci alvószámlák ügyének érdemi rendezése, e körben különösen a tulajdoni igények elbírálási feltételei – jogszabályi vagy bármely más formában történő – meghatározásának, illetve a tulajdoni igények elbírálására vonatkozó érdemi döntésnek az elmaradása a tulajdonhoz való jog sérelmét okozza, és nem egyeztethető össze a jogállamiság elvével sem.
Minderre tekintettel, mivel a feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok az ügyben érintett minisztériumok eljárásának, érdemi döntésének, valamint a jogalkotás elmaradására, hiányára vezethető vissza javaslatot tett a miniszterelnöknek, hogy gondoskodjon az ügy rendezéséhez szükséges jogszabályok megalkotásáról, és hívja fel a pénzügyminisztert és az igazságügy-minisztert, hogy hozzák meg saját hatáskörben azokat a döntéseket, amelyek mielőbb érdemben megoldják a szóban forgó problémát.
A miniszterelnök nem vitatta, hogy a fennálló helyzet alkotmányos joggal összefüggő visszásságot eredményez, elismerte a követelések fennállását és kinyilvánította az állam fizetési hajlandóságát. Tájékoztatott arról, hogy a közeljövőben kormány-előterjesztés készül, amely fel fogja hatalmazni a pénzügyminisztert arra, hogy a svájci alvószámlák tulajdonosainak, illetve ezek örököseinek a svájci fél által közölteken alapuló összegek kifizetését bírósági letét útján teljesítse. Erről az érintetteket közlemény formájában fogja a pénzügyminiszter tájékoztatni. A konkrét igények jogosságáról a bíróság fog dönteni.
A visszásságot okozó helyzet rendezésének fent vázolt módja kétségtelen előrelépést jelent a probléma megoldása felé, az azonban továbbra sem derült ki, hogy a helyzet rendezésére a „közeli jövőben” pontosan mikor fog sor kerülni.
OBH 3184/2005.
A szociális biztonsághoz, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, az élethez és az emberi méltósághoz fűződő jogokkal összefüggő visszásságokat okoz az Ápoló-Gondozó Otthon, ha nem biztosított a portaszolgálat vagy más ellenőrző rendszer; ha nagy a zsúfoltság, és a tárgyi körülmények hiányosak; ha az otthon bútorzata és berendezési, felszerelési tárgyai, az életvitelhez szükséges körülmények nem felelnek meg az ellátottak életkori sajátosságainak, egészségi és mozgásállapotának; ha hiányoznak a nővérhívó jelzőcsengők, a kádak és zuhanyzók és a mellékhelyiségeket nem egyértelmű különítik el; ha a zuhanyzókban az intimitás alapfeltételéül szolgáló elválasztó függönyök hiányoznak; ha az alkoholbetegséggel küzdő személyek illetve a mentálhigiénés ellátás rendszere nem megfelelő; ha hiányzik a közösségi együttlétre szolgáló, a látogatók fogadására alkalmas, a mentális gondozásra szolgáló helyiség.
Az országgyűlési biztos és munkatársai 2005 májusában általános vizsgálatot végeztek Fejér megyében, melynek keretében került sor a Fejér Megyei Ápoló-Gondozó Otthon (2433 Sárosd, Szabadság tér 1.) helyszíni vizsgálatára.
A biztos megállapította, hogy nem tisztázott pontosan az intézmény ellátási területének kérdése. A vizsgálat feltárta, hogy az intézményben hiányzik a portaszolgálat vagy más ellenőrző rendszer kialakítása, az egyik ellátott szokott a portán tartózkodni napközben, a feladata ellátásáért díjazásban részesül. A főbejárat előtt közvetlenül egy forgalmasabb úttest található, mely balesetveszélyesnek tűnt, eddig ebből probléma nem adódott, mégis igényként merült fel egy gyalogos átkelőhely létesítése.
A kastélyépületben a gondozottak átlagosan 8–10–12 ágyas termekben vannak elhelyezve. A kastély építészeti adottságai miatt a szobák az épület egyes szárnyaiban egymásból nyílnak, több szobának nincs folyosóra nyíló ajtaja, így azok csak másik szobán áthaladva közelíthetőek meg. Külön bejárattal csak néhány lakóhelyiség rendelkezik. A vizsgálat megállapította, hogy az intézmény az épület jellegéből adódóan nem felel meg a jelenlegi funkciójának, a lakóhelyiségek rendkívül zsúfoltak.
A nagy belmagasságra tekintettel a lámpák nem tudják bevilágítani a szobákat, több helyiségnek csak a folyosóra nyílnak ablakai, ezért szép időben is félhomály van, természetes napfény ezeket e szobákat nem éri, a szellőztetésük is kizárólag a folyosóról oldható meg. A vizsgálat szerint a szobák bútorzata és berendezési, felszerelési tárgyai, az életvitelhez szükséges körülmények csak részben feleltek meg az ellátottak életkori sajátosságainak, egészségi és mozgásállapotának. A betegszobák szintén 8-10 ágyasak, ahol körülbelül 50 fekvőbeteget látnak el, mely szintén zsúfoltságot eredményez. Nővérhívó jelzőcsengőket nem szereltek fel.
A mellékhelyiségek nemenkénti elkülönítése nem volt egyértelmű. Szappan, WC-papír, törölköző több helyen hiányzott. Nem alakítottak ki megfelelő számú zuhanyzót és ezeket nem különítették el nemek szerint. A zuhanyzóknak magas peremük volt, elválasztó függönyöket nem szereltek fel.
Az ebédlő nagysága a gondozotti létszámhoz viszonyítva nem elegendő. Egyúttal jelentős problémát okoz az alkoholbetegek jelenléte az otthonban, a mindennapi együttélés során több konfliktus ebből adódik. Az ittas állapotban lévő lakók agresszívek és megfélemlítik a gondozottakat. A probléma elsődleges oka az, hogy a megyében nincs külön szenvedélybetegek ápolását, gondozását végző szakosított intézmény.
A biztos vizsgálatai során több megyében tapasztalta a szenvedélybetegekre, különösen az alkoholbetegséggel küzdő célcsoportra koncentráló és segítő személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos intézmények hiányát. Rámutatott arra, hogy a speciális intézményi ellátás kiépítése országos szinten indokolt és szükséges, mely oldaná a bentlakásos intézményekben tapasztalt zsúfoltságot és a vegyes elhelyezésből adódó konfliktusokat, s egyúttal az ellátás színvonala is emelkedhetne.
Az intézményben nincsenek az ellátotti létszámhoz igazodó közösségi együttlétre szolgáló helyiségek. Nem található az otthonban sem látogatók fogadására alkalmas, sem mentális gondozásra szolgáló helyiség. A mentálhigiénés csoport mindössze 3 ápolóból áll, akik a lakók pénzkezelésével, gyógyszerek kiváltásával, bevásárlással, ezek adminisztrációjával, szociális ügyintézéssel is foglalkoznak. Évek óta problémát jelent a csoport alacsony létszáma, amely miatt nem tudják megfelelően ellátni az előírt mentálhigiénés feladatokat. Ennek következménye az is, hogy a gondozási tervek csak részben készültek el. A vizsgálat szerint a csoport jelenlegi működése aggályosnak tekinthető. A vizsgálat megállapította, hogy a személyi, szakdolgozói feltételek is hiányosak az intézményben: az ápolói létszám alacsony, diétás nővért, foglalkoztatás-szervezőt nem foglalkoztatnak. A szakdolgozókon felül 15 fős technikai személyzet segíti az intézmény zavartalan működését, mindössze 6 fő látja el az épületek takarítását, mely az ellátotti létszámhoz viszonyítva alacsonynak tekinthető.
A folyamatos erőfeszítések, valamint a rendelkezésre álló csekély összegekből kivitelezett kisebb-nagyobb felújítások ellenére a vizsgálat szerint az épület nem alkalmas idős otthoni feladatok ellátására, a szenvedélybetegekkel történt elhelyezés pedig az idősekkel történő foglalkozástól vonja el a szakdolgozók energiáit.
Az országgyűlési biztos felkérte az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztert, hogy a szenvedélybetegek (különös figyelemmel az alkoholbetegséggel küzdők) ellátása kapcsán felmerült helyzetet tekintse át és vizsgálata eredményeként, a több megyét is érintő szakosított ellátási hiányosságok megoldása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket. A vizsgálat során feltárt további visszásságok orvoslása érdekében felkérte a megyei önkormányzat közgyűlésének elnökét, hogy fontolja meg a kastélyépület kiváltását. A jelenlegi intézmény kapcsán pedig felhívta a fenntartót és az intézményvezetőt a szükséges intézkedések megtételére. Felkérte továbbá a sárosdi polgármestert, hogy az érintett szervek bevonásával tartsanak egyeztetést, s vizsgálják meg az adott intézmény előtti útszakaszon a gyalogos-átkelőhely kijelölésének lehetőségét.
Az érintettek a jelentéssel egyetértettek, az intézkedésekről szóló tájékoztatás folyamatosan érkezik.
OBH 3266/2005.
A jogbiztonság követelményét sérti az érettségi vizsga szervezésével megbízott szervezet, ha a hiányos jogi szabályozásra visszavezethető okok miatt az érettségi vizsgakérdések nyilvánosságra kerülhettek.
Több panaszos fordult beadvánnyal az országgyűlési biztos általános helyetteséhez a 2005. évi középszintű magyar nyelv és irodalom, illetve matematika érettségi vizsga lebonyolításával kapcsolatban.
Az általános helyettes a jogbiztonság követelménye és a művelődéshez való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, amely szerint a középszintű magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgakérdések a vizsga időpontját megelőzően nyilvánosságra kerültek, majd később a középszintű matematika és történelem vizsgakérdésekkel is ez történt.
Az oktatási miniszter határozatával megsemmisítette a középszintű matematika érettségi vizsga eredményét, és a vizsgázóknak alternatív lehetőségként biztosította, hogy megismételhetik a vizsgát, vagy kérhetik, hogy a középiskola utolsó évfolyama végén elért osztályzatot ismerjék el középszintű matematika érettségi vizsga eredménynek. A középszintű magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga eredményeit azonban nem semmisítette meg, történelemből pedig új kérdéssor alkalmazását rendelte el.
A biztos azt vizsgálta, hogy sérült-e az érettségizőknek művelődéshez való joga. Az állampolgárok tanuláshoz való jogát az állam intézményfenntartói kötelezettsége alapozza meg, amelynek keretében az államnak mindenki számára – hátrányos megkülönböztetés nélkül – biztosítania kell e jog gyakorlását lehetővé tevő szervezeti és jogszabályi feltételeket. E jogszabályi feltételeket a közoktatásról szóló törvény, valamint az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló kormányrendelet (Évsz.) szabályai jelentik.
A közoktatási törvény szerint az érettségi vizsgát országosan egységes vizsgakövetelmények szerint kell megtartani, a vizsgakövetelményeket a vizsgaszabályzat és az érettségi vizsga vizsgakövetelményei alapján kell meghatározni. A vizsgát főszabályként az iskola szervezi. Az érettségi vizsga megszervezésére, lebonyolítására, az érettségi vizsga vizsgatantárgyaira, az érettségi vizsga vizsgatantárgyainak követelményeire, a vizsgázók teljesítményének értékelésére, a jelentkezésre és az ügyvitelre vonatkozó rendelkezéseket az Évsz. határozza meg.
A vizsgálat megállapította, hogy noha az Évsz. elkülönülten utal az érettségi vizsga előkészítésére, megszervezésére, illetve lebonyolítására, e fogalmakat azonban – az előkészítést kivéve – nem határozza meg egzakt módon. Emellett rendszertanilag sem rögzíti egy jogszabály sem, hogy a vizsga megszervezése és lebonyolítása pontosan kinek – oktatási minisztérium, OKÉV, vagy az oktatási intézmények – hatáskörébe tartozik, hanem egy ettől eltérő fogalmi struktúrában szabályozott a vizsga megszervezése, lebonyolítása, és ezzel összefüggésben ezen intézmények feladatköre. Ez azért lényeges, mert a közoktatási törvény 95. § (7) és (9) bekezdéséből nem derül ki világosan, hogy a miniszter mikor (országos illetve ennél kisebb probléma esetén elkülönülten) és pontosan milyen intézkedést tehet, vagyis túl tág teret enged a miniszter egyedi, de adott esetben az összes vizsgázót érintő mérlegelési jogkörben hozott döntésének. Nincs meghatározva az sem, hogy a megszervezés fogalma alatt pontosan mely cselekményeket kell érteni, illetve, hogy a megszervezés miben különbözik a vizsga megtartásától, valamint lebonyolításától, avagy ezek egymással szinonim fogalmak-e. Mindez a szabályozás tartalmi bizonytalanságát eredményezi, és ezáltal – a normavilágosság követelményének eleget nem téve – a szabályozás sérti a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményét. A szabályozásnak biztosítania kellene, hogy akár az oktatási miniszter, akár más intézmények milyen esetekben milyen intézkedéseket tehetnek az érettségi vizsga tisztaságának biztosítása érdekében. A szabályozás nem tudja megfelelően kezelni a vizsgakérdések esetleges országos szintű nyilvánosságra kerülésének problémáját.
A vizsgálat során nyilvánvalóvá vált az a döntés, hogy a vizsgát meg kell ismételni, nem tekinthető semmilyen szempontból alkotmányellenesnek, hiszen a felvételi eredményt befolyásoló vizsgakövetelmény az egyszerre felvételiző, de eltérő években érettségizettek esetében is más és más lehet. Az általános helyettes nem tartotta helytállónak azt az érvelést sem, hogy nyilvánosságra került magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga eredményének meg nem semmisítése sértette a vizsgázók esélyegyenlőségét. Tekintettel azok kis számára, akik a feladatsort el tudták érni, továbbá a feladatok jellegére, a biztos szerint nem volt jogszerűtlen az oktatási miniszter azon döntése, hogy a vizsgaeredményeket nem semmisítette meg. Minden ilyen döntésnél ugyanis mérlegelni kell azt is, hogy mi okoz nagyobb hátrányt, a vizsga eredményének megsemmisítése vagy az ezzel ellentétes döntés. A biztos álláspontja szerint ebben a helyzetben a vizsga eredményének megsemmisítése okozta volna a nagyobb hátrányt.
Az oktatási miniszter hivatkozva a közoktatási törvény, valamint az Évsz. módosítására arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jogszabály-módosítások a jelentésben felvetett problémákra választ adtak.
Az általános helyettes a miniszter válaszát nem fogadta és ajánlásait továbbra is fenntartotta.
OBH 3297/2005.
A kérelemhez és a panaszhoz, a szabad mozgáshoz, a szociális biztonsághoz, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, az élethez és az emberi méltósághoz fűződő jogokkal összefüggő visszásságokat okoz a bentlakásos idősek otthona, ha lakóépületének kialakítása nem felel meg az akadálymentesítés követelményének. Továbbá, ha az idős emberek a szobájuk és az épület más emeletén lévő közösségi helyiségek között kizárólag lépcsőn tudnak közlekedni; ha nem alkalmaznak diétás nővért, mozgásterapeutát, mentálhigiénés munkatársat és foglalkoztatás-szervezőt; ha a mellékhelyiségekben penészesek a falak, nincsen fürdetést segítő fürdetőszék és az alapvető intimitást biztosító zuhanyfüggöny; ha nincs megfelelő jelzőrendszer; ha nem alakítanak ki a látogatók fogadására, a mentálhigiénés foglalkoztatás biztosítására alkalmas helyiséget, nincs orvosi szoba, illetve elkülönítő helyiség; továbbá, ha nem biztosított a mentálhigiénés foglalkoztatás; ha a gyógyszereket nem elzárva tárolják; ha nem ülésezik az érdekképviseleti fórum. Nem okoz azonban visszásságot az intézmény fenntartója, ha a személyi térítési díj mértékét a szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározottaknak megfelelően az ellátottak jövedelme 80%-ának mértékéig emeli fel.
Egy országgyűlési képviselő juttatta el az országgyűlési biztoshoz a zebegényi Időskorúak Otthonában élő asszony panaszbeadványát, aki a személyi térítési díj mértékének emelkedését sérelmezte. A biztos vizsgálatot indított, és a közigazgatási hivatal vezetőjétől, illetve a megyei önkormányzat főjegyzőjétől kért tájékoztatást, és helyszíni vizsgálat keretében is megtekintette az Otthont. Az intézmény korábbi fenntartója, a Katolikus Kereszt Alapítvány csődhelyzete miatt 2003. május 20-tól a megyei főjegyzőtől kérte az ellátás biztosítását. A biztos az OBH 2945/2003. számú jelentésében a Katolikus Kereszt Alapítvány által létrehozott és 2003 májusáig fenntartott idősek otthona helyzetét már vizsgálta az alapítvány csődjét követően.
Az országgyűlési biztos a jelen vizsgálatában megállapította, hogy az ellátottak által fizetendő térítési díj emelkedésének mértéke nem haladta meg a szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott százalékarányos határt, ezért a térítési díjak emelkedése nem okozott visszásságot.
Az országgyűlési biztos 2005. október 12-én helyszíni vizsgálatot végzett az intézményben. Ennek során megállapította, hogy az intézmény lakóépületének kialakítása nem felel meg az akadálymentesítés követelményeinek.
Az ellátottakkal közvetlenül foglalkozó szakdolgozók képzettségének aránya az intézményben megfelel a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló SzCsM rendeletben előírtaknak. Hiányos azonban az intézmény szakmai személyzete, ugyanis nem foglalkoztatnak diétás nővért, mozgásterapeutát, mentálhigiénés munkatársat, továbbá foglalkoztatás-szervezőt.
A mellékhelyiségek száma megfelel az SzCsM rendeletben előírtaknak, állapotuk azonban már problémákat vet fel. A zuhanyzók fala penészes, a nehezen mozgó idősek számára nincs fürdetőszék, hanem egy kerti műanyagszéket állítanak be a zuhanyzóba, zuhanyfüggönyök nincsenek a helyiségben, mindez az ellátottak alkotmányos jogait sérti.
A lakószobákban nincs nővérhívó csengő, így pl. a ház emeleti szintjén egyedül élő idős, vak és folyamatos segítséget igénylő asszonyra úgy figyelnek az ápolók, hogy óránként felmennek és ellenőrzik az állapotát.
További hiányossága az intézménynek, hogy nincs a látogatók fogadására és a mentálhigiénés foglalkoztatás biztosítására alkalmas helyiség, nem létezik a mentálhigiénés foglalkoztatás, továbbá nincs orvosi szoba és elkülönítő helyiség.
A gyógyszerek tárolásának módja sem felel meg a vonatkozó jogszabályban előírtaknak, a gyógyszereket ugyanis a főnővér szobájában egy nyitott polcon található dobozban tárolják, nincsenek külön szekrényben elzárva.
Bár megalakult, ténylegesen azonban nem működik az intézményben érdekképviseleti fórum, mely hiányosság az ellátottak alkotmányos jogaival összefüggésben szintén visszásságot okoz.
Összességében a vizsgálat megállapította, hogy az intézményben a feltételek a korábbi ombudsmani vizsgálathoz képest javultak, mely betudható a fenntartó folyamatos odafigyelésének és komoly anyagi hozzájárulásának, valamint az intézményt működtető Magyar Vöröskereszt szakmai munkájának.
A feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok orvoslása érdekében a biztos felkérte az intézmény fenntartóját, hogy gondoskodjon a hiányzó szakszemélyzet mielőbbi pótlásáról, a jelzőrendszer kialakításáról, a gyógyszerek szakszerű tárolásáról, a csökkenő ellátotti létszámra tekintettel a most még hiányzó helyiségek ki– és átalakításáról, a közös mellékhelyiségek megfelelő állapotának biztosításáról, és az idősek igényeinek megfelelő felszereltségéről, valamint az érdekképviseleti fórum szabályszerű működtetéséről.
A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt le.
OBH 3326/2005.
Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatban visszásságot, ha az éjjeli menedékhelyen ellátást igénybe vevőt magaviselete miatt huzamosabb ideig kizárják az ellátást igénybe venni jogosultak köréből, amennyiben erre az intézmény házirendje lehetőséget biztosít, és a házirendben foglaltakat bizonyíthatóan az ellátott tudomására hozták.
A panaszos egy budapesti éjjeli menedékhelyen őt ért sérelemmel összefüggésben fordult az országgyűlési biztoshoz, és arról számolt be, hogy intézményi jogviszonyának megszűnéséhez és a menhelyről öt évre szóló kitiltásához egy félreértés vezetett, amelynek tisztázására nem kap lehetőséget. A menhelyre történő befogadásra várva egy alkalommal a sorban állók közt dulakodás kezdődött, és a szociális munkás helyszínre érkezésekor a panaszossal dulakodó másik személy volt a földön, ezért a szociális munkás panaszost nem engedte be a szállóra. Később az ellátást igénybe vevő ismerőseitől arról értesült, hogy öt évre kitiltották, de erről semmilyen határozatot, írásbeli tájékoztatást nem kapott. Utóbb panaszos arról is beszámolt, hogy az országgyűlési biztosnak címzett panaszbeadványára küldött első válaszlevelet beleegyezése és tudta nélkül felbontották.
A biztos tájékoztatást kért a szálló intézményvezetőjétől is, amely eltért a panaszos állításaitól. Mivel a biztos megállapította, hogy az ellentmondások feltárása semmiképpen nem tartozik hatáskörébe, vizsgálata megállapításait csak a kitiltás alapjául szolgáló szabályzat vizsgálatára korlátozta.
Vizsgálta a szálló házirendjének azon kitételét, mely szerint az intézménnyel jogviszonyt létesítők köréből, az intézmény munkatársainak döntése által meghatározott ideig lehetséges a kitiltás. A szálló házirendjének értelmében az intézményi jogviszonnyal összefüggő intézkedés ellen 8 napon belül panasszal fordulhat a fenntartóhoz az, akinek a szociális ellátását felfüggesztették. A panaszos ezt nem tette meg, ezért a konkrét sérelmének vizsgálatával kapcsolatban a biztos hatáskörének hiányát állapította meg.
Az intézményi jogviszony felfüggesztésének időtartamával, az időtartam felső határával kapcsolatban a házirend nem tartalmazott pontos szabályozást. Az erre vonatkozó döntést az intézmény Team-ülésének hatáskörébe utalja, de nem rendelkezik arról, hogy a „Team”-nek nevezett csoportnak kik a tagjai, milyen gyakran tart ülést, és milyen szabályok vonatkoznak eljárására. Ellentmondásosnak találta a biztos a házirendnek azt a fordulatát, amely a felfüggesztés időtartamáról rendelkezett, de mégsem tartotta visszásnak oly mértékben, hogy alkotmányos joggal összefüggő visszásságot állapítson meg, egyrészt, mivel biztosított volt a jogorvoslati jog a döntés ellen, másrészt, mivel az intézménnyel való szerződéskötés lehetőségéből kizárt panaszosnak lehetősége volt más intézményekkel is hasonló szerződéses jogviszonyt létesítenie.
Az országgyűlési biztos alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg, és intézkedést nem kezdeményezett, de a hasonló panaszok megelőzése érdekében felkérte az intézmény vezetőjét, hogy fontolja meg a házirend módosításának lehetőségét.
OBH 3343/2005.
A jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a földhivatal, ha az eljárása során nem vizsgálja a földhasználatban történt változást, a földhasználati szerződés tényének megszűnéséről nem vesz tudomást, és elutasítja a tulajdonos földhasználatra vonatkozó szabályszerű bejelentését.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a saját tulajdonában álló földjének használatára vonatkozó bejelentését az Encsi Körzeti és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Földhivatal is elutasította azzal az indokkal, hogy az ingatlanra, mely a panaszos és társai közös tulajdonában áll, az Ináncsi Mezőgazdasági-Ipari és Kereskedelmi Szövetkezet is bejelentette a földhasználatot. A panaszos azért tartja sérelmesnek az eljárást, mert a szövetkezettel kötött haszonbérleti szerződése 2003. szeptember 30-án megszűnt, és a részarány-tulajdona alapján kapott osztatlan közös tulajdonú termőföld ingatlanon gazdálkodni szeretne. Az országgyűlési biztostól a földhivatal eljárásának kivizsgálását és az ingatlanra a földhasználat bejelentéséhez kért segítségét. Az országgyűlési biztos a vizsgálathoz az Encsi Földhivataltól kérte be az iratokat, ami alapján a következőket állapította meg:
A panaszos és felesége társtulajdonos az osztatlan közös tulajdonú, ináncsi 043 hrsz.-ú termőföld ingatlanon. A tulajdonos társak külön-külön kötött szerződéssel a teljes ingatlant a szövetkezetnek haszonbérletébe adták. A panaszos és a felesége is rokkantnyugdíjas, és amikor a növénytermesztő és növényvédelmi technikus fiuk munkanélkülivé vált, elhatározták, hogy családi gazdálkodásba kezdenek az ingatlanon. Ezt közölték a szövetkezettel, amikor az új szerződés megkötése érdekében hívták meg őket. A szövetkezet földügyi előadója az előkészített szerződés 2. pontját ezek alapján úgy javította, hogy a haszonbérlet idejét 2003. január 1-jétől 2003. szeptember 30-ig állapították meg.
A panaszos megkereste a földhivatal egyik földmérő mérnökét, aki elkészítette a jogszabály szerint megkívánt vázlatot, és figyelmeztette őket, hogy a kitűzés csak ideiglenes jellegű, nem jelenti a közös tulajdon megszüntetését, mert ahhoz valamennyi tulajdonostárs hozzájárulása szükséges. A közös tulajdonú ingatlan megosztása során előfordulhat, hogy az ő területük máshová kerül. A panaszos ezt tudomásul vette, szándéka nem az ingatlan megosztására, csak használatára irányult. A földmérő ideiglenesen kitűzte a terület határait jelző karókat, a panaszos ezután benyújtotta a földhasználati nyilvántartásba vételhez szükséges adatlapot és vázlatot a földhivatalhoz.
Augusztus végén a szövetkezet azonban felszántotta az egész területet, és levélben közölte a panaszossal, hogy csak a közös tulajdon megszüntetése után adja át a területet.
A földhivatal hiánypótlási felhívásban értesítette a panaszost, hogy az ingatlanra a szövetkezet is földhasználati jogot jelentett be újabb 5 évre, és hogy földhasználatának bejegyzése csak akkor lehetséges, ha a szövetkezet a bejelentését csökkenti a szükséges AK értékkel. A panaszos ekkor bemutatta a földhivatalban a 2003. január 15-én kötött szerződéseket, de tájékoztatták, hogy a szövetkezet a régi szerződéseket nyújtotta be a földhasználat bejelentéséhez.
A panaszos birtokvédelmet kért, de kérelmét a jegyző elutasította azzal, hogy a panaszos és felesége a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó szabályainak figyelmen kívül hagyásával, a tulajdonostársak hozzájárulása nélkül méretett ki területet az ingatlanból.
A földhivatal a panaszos és a szövetkezet kérelmét is elutasította. A megyei földhivatal az elutasító határozatot helybenhagyta, és az indokolásban kifejtette, hogy a földhasználati nyilvántartás hitelességének, valamint a földhasználatok jogszerűségének biztosítása érdekében a földhivatal nem regisztrálhat olyan földhasználatot, mely jogcím nélküli, vagy annak jogszerűsége vitatható.
A fenti tényállás alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a vizsgált esetben különbséget kell tenni a közös tulajdonú ingatlan megosztása iránti kérelem, és a földhasználatra vonatkozó bejelentés között. Az ingatlan megosztásához szükséges okiratokról és műszaki munkarészekről az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény, a földhasználati nyilvántartásba vételhez benyújtandó okiratokról a 184/1999. (XII. 13.) Korm.rendelet tartalmaz szabályokat. Ez utóbbi nem írja elő valamennyi társtulajdonos hozzájáruló nyilatkozatát a regisztrációhoz.
A panaszost mint tulajdonost megilleti a birtoklás, használat és a rendelkezés joga. A szövetkezet haszonbérleti jogának megszűnését követően nem volt alapos indok arra, hogy a panaszos kérelmét a földhivatal elutasítsa. Az arra való hivatkozás, hogy a felek a hiánypótlási felhívásnak nem tettek eleget, nem volt jogszerű, mert a feleket olyan hiány pótlására hívták fel (ti., hogy egyezzenek meg a földhasználat kérdésében), mely már a 2003. január 15-én megkötött haszonbérleti szerződésben teljesült. Szükségtelen, hogy ezt a felek újabb szerződésben megerősítsék.
A földhivatal eljárása során nem vizsgálta a földhasználatban történt változást, a szerződés tényének megszűnéséről nem vett tudomást. A szövetkezet által kötött szerződés megszűnésének tényét a megyei földhivatal sem vette figyelembe. A földhivatal és a megyei földhivatal e mulasztásának következtében a panaszost a jogbiztonsághoz való joggal és a tulajdonhoz való joggal összefüggésben sérelem érte.
A megyei földhivatal határozata a panaszos fellebbezésének hiányában jogerőre emelkedett. Ezért az elutasító határozat megváltoztatására már nincs mód, a panaszos azonban kérelmét ismételten előterjesztheti.
Az országgyűlési biztos az alkotmányos visszásság orvoslása érdekében felkérte a földhivatal vezetőjét, hogy a jövőben a vizsgált ügyhöz hasonló esetekben, ha a benyújtott okiratokból, vagy a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 25/A. §-ának (4) bekezdésében foglalt ellenőrzési kötelezettségével élve a földhivatal megállapítja, hogy a korábban bejelentett földhasználóval kötött haszonbérleti szerződés megszűnt, a tulajdonos földhasználati nyilvántartásba vételi kérelmének tegyen eleget. Ennek megfelelően járjon el akkor is, ha a panaszos kérelmét a földhivatalhoz ismételten benyújtja.
A hivatalvezető jelezte, hogy a panaszos újabb földhasználati bejelentést tett. A földhivatali eljárás még folyamatban van.
OBH 3360/2005.
A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az adóhatóság, ha különböző dokumentumok benyújtására vonatkozó határidő elmulasztása esetén úgy szab ki mulasztási bírságot, hogy az adózónak nincsen lehetősége annak bizonyítására, hogy a kérdéses dokumentumot az adóhatóság részére megküldte, benyújtotta.
A panaszos – egy betéti társaság ügyvezetője – az APEH mulasztási bírságot kiszabó határozata miatt nyújtotta be panaszát. Abban azt kifogásolta, hogy az APEH adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása miatt mulasztási bírságot szabott ki a Bt.-vel szemben, mivel a hozzájuk beérkezett borítékban az adatszolgáltatási nyomtatványt nem lelték fel. Holott a panaszos egyazon borítékban nyújtotta be az adóbevallási és az adatszolgáltatási nyomtatványt az APEH részére, így véleménye szerint a nyomtatvány csak postabontáskor tűnhetett el. A biztos általános helyettese a jogbiztonság követelménye sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat során alapvető kérdés az volt, hogy az adóhatóság részére postai úton megküldött dokumentumok érkeztetése, iktatása, és nyilvántartása garantálja-e a jogbiztonság érvényesülését az adóhatóság eljárása során.
Az Alkotmány 70/I. §-a mindenki részére előírja a jövedelem és vagyonarányos közteherviselési kötelezettséget. Az adófizetési és eljárási kötelezettségek részletes szabályait az adózás rendjéről szóló törvény határozta meg, amely eme adókötelezettségek teljesítésének elmulasztása esetére különböző szankciók alkalmazását írja elő az adóhatóságok részére.
A közteherviselési kötelezettséggel kapcsolatban fontos követelmény, hogy e kötelezettség teljesítése mind anyagi, mind eljárási szempontból az egyes adótörvényekben meghatározott mértékig várható el az adózóktól. A vonatkozó szabályozásnak értelemszerűen ki kell terjednie, és ki is terjed az adókötelezettségek teljesítése elmulasztásának szankcionálására, így a mulasztási bírság kiszabásának feltételeire is. A szankció azonban akkor hatékony és célravezető, ha kiszabására teljes körűen feltárt, és bizonyítékokkal alátámasztott tényállás alapján kerül sor.
Az adóhatóság az általa megállapított tényállás alapján – kifogásolva az adatszolgáltatási nyomtatvány be nem nyújtását – határozott a Bt.-vel szembeni mulasztási bírság kiszabásáról. Az adóhatóság, valamint a Pénzügyminisztérium is a tényállás tisztázása szempontjából megfelelő bizonyítéknak tekintette az APEH iktatási rendszerében alkalmazott „garanciákat”. Ugyanakkor az adózók visszaigazolást nem kapnak az általuk benyújtott dokumentumok, illetve azok mellékleteinek nyilvántartásba vételéről.
A biztos általános helyettese vizsgálata során megállapította, hogy sem a vonatkozó szabályozás, sem az adóhatóság gyakorlata nem biztosít megfelelő garanciákat a tekintetben, hogy bármelyik fél – vagyis az adózó és adóhatóság – megfelelően bizonyítani tudja bármilyen dokumentum határidőben történő benyújtását/beérkezését, avagy ennek elmaradását. Az APEH iktatási-nyilvántartási rendszere nem nyújt védelmet az iktatás, nyilvántartásba vétel során, vagy azt közvetlenül megelőzően esetlegesen bekövetkező hibák feltárására, kiküszöbölésére, és mint ilyen a jogbiztonság sérelmének közvetlen veszélyét hordozza magában.
A dokumentumok iktatásának megtörténtére vonatkozó tájékoztatás lehet az a garanciális elem, amely lehetővé teszi a panaszos által sérelmezett hasonló helyzetben a jogbiztonság érvényesülését és ezáltal minimálisra csökkenti annak az esélyét, hogy az adózó már csak egy bírságot kiszabó határozatból értesüljön arról, hogy valamely általa benyújtott dokumentum az adóhatósághoz nem érkezett meg.
Tekintettel arra, hogy a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelménye sérelmének közvetlen veszélye az Art. és az adóhatóság eljárásának hiányosságára vezethető vissza, a visszásság jövőbeni elkerülése érdekében a biztos általános helyettese javasolta a pénzügyminiszternek, hogy kezdeményezze az Art. módosítását, kiegészítését olyan rendelkezésekkel, amely kötelezővé teszi az adóhatóságok részére benyújtott dokumentumok, és azok mellékletei iktatásának visszaigazolását az adózók részére, illetve ajánlást fogalmazott meg az APEH elnökének, hogy hagyományos, vagy elektronikus módon tegye kötelezővé, hogy az állami adóhatóság az általa átvett és iktatott dokumentumokról adjon igazolást az adózók részére.
Az ügyben a biztos általános helyettese, a pénzügyminisztérium, és az APEH között a visszás helyzet megoldása érdekében egyeztetés van folyamatban.
OBH 3412/2005.
A jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a polgármester, ha az országgyűlési biztos megkeresésére nem ad érdemi választ.
A panaszos az árvízvédelemmel kapcsolatos kárigénye ügyében első ízben 2003. októberében fordult az országgyűlési biztoshoz, amikor azt panaszolta, hogy a 2002. évi dunai árvíz során alkalmazott védekezési munkálatokkal kapcsolatban felmerült kárait az esztergomi önkormányzat nem térítette meg. Az országgyűlési biztos leveleire azonban nem kapott választ.
Az ombudsman már a korábbi vizsgálata során megállapította, hogy a polgármesterhez intézett megkeresései teljesítésének megtagadása sérti az országgyűlési biztosnak a vizsgálati jogosultságát, korlátozza az országgyűlési biztost alkotmányos feladatának ellátásában, ezáltal visszásságot okoz, ezért felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy szólítsa fel a megkeresett polgármestert, hogy a feltett kérdéseire válaszoljon, és intézkedjen a szükséges döntés meghozatala és a keletkezett kár megtérítése érdekében.
Az önkormányzat osztályvezetőjétől 2005. év elején mindössze az annyi válasz érkezett, hogy „2004. december végén felvettük a kapcsolatot a panaszossal. A kár mértékének megállapítása folyamatban van.”
A panaszos 2005. májusában arról értesítette a biztost, hogy panasza még mindig nem rendeződött.
Az országgyűlési biztos az ismételt beadványt követően újra megkereste a polgármestert. Az ügyben minden fontos előzményt részletezett, és ismételten kérte a választ arra vonatkozóan, hogy miért nem rendeződött a három éve húzódó panasz, és milyen intézkedéssel, mely időpontig kívánja azt véglegesen megoldani.
Az új eljárásban négy hónap elteltével sem érkezett válasz. Az országgyűlési biztos ezért ismételten megállapította, hogy a polgármesterhez intézett megkeresések teljesítésének megtagadása sérti a törvényben meghatározott vizsgálati jogosultságát, korlátozza az alkotmányos feladatának ellátásában, ezzel a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott.
Ismételten felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy vizsgálja ki a polgármester és a jegyző felelősségét, szükség esetén gondoskodjon más önkormányzat kijelölésével az eljárás mielőbbi lefolytatására, illetve kezdeményezzen felelősségre vonást a panasz orvoslása érdekében.
A polgármester késedelmesen megküldte az ügyben kiadott határozatot.
OBH 3503/2005.
A tulajdonnal, a jogorvoslattal, valamint a jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha a hatósági eljárás során a határozat meghozatalát elmulasztja.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a lakásával egybeépített presszó működtetője elzárja lakásában a víz– és gázszolgáltatást, valamint azt, hogy a presszóból jövő zaj miatt esténként és hétvégenként sincs nyugalma.
Az országgyűlési biztos Berettyóújfalu jegyzőjétől kért tájékoztatást.
A panaszos először 2001. november 15-én kelt levelében fordult a jegyzőhöz, aki azóta több birtokvédelmi eljárást folytatott le közte és a közben elhunyt férje között, rendszerint a két közös gyermekük tulajdonában lévő lakás és az azzal egybeépített presszó üzemeltetése, közös víz– és gázfogyasztása miatt. A panaszos 2004. december 9-én kelt levelében a korábbi panaszait ismételte meg. A panaszos 2005. január 11-én megjelent a hatóság előtt, ahol tájékoztatták arról, hogy a kötelezett halála miatt vele szemben már nem lehet a követelését érvényesíteni. A presszó újabb üzemeltetőjével szemben indíthatna birtokvédelmi eljárást, de mivel a probléma már évek óta fennáll, erre a bíróságon van lehetősége. Az ismételt birtokvédelmi kérelem ügyében tehát érdemi döntés nem született. A jelzett szóbeli tájékoztatás a határozatot nem pótolja, tekintettel arra, hogy birtokvédelmi ügyben határozatot kell hozni, melyben rendelkeznie kell a jegyzőnek arról, hogy biztosít-e újabb birtokvédelmet, illetve a kérelmet elutasítja. Ezt a döntését a közigazgatási szerv indokolni köteles az igénybe vehető jogorvoslati lehetőség megjelölése mellett.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jegyző a mulasztásával visszásságot okozott mivel, a hatósági eljárása során nem hozott érdemi határozatot.
Az országgyűlési biztos a visszásságok orvoslása érdekében felkérte a jegyzőt, hogy hozzon határozatot az ügyben, aminek a címzett eleget is tett.
OBH 3543/2005.
A megválasztott képviselő-testület, annak bizottsága, illetőleg a polgármester eljárása nem valósítja meg az országgyűlési biztos által vizsgálható alkotmányos visszásságot, hanem politikai és törvényességi ellenőrzési ügy.
A panaszos – mint a község egyetlen gyógyszertárának gyógyszerésze – azt kifogásolta, hogy az önkormányzat a község közfogalmú gyógyszertárának bezárásával a lakosság gyógyszerellátását veszélyezteti.
Az országgyűlési biztos a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálat során a polgármestertől kért állásfoglalását. A dokumentumok alapján megállapította, hogy az önkormányzat a jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelően gondoskodott a lakosság gyógyszer ellátásáról. Biztosította az ellátás tárgyi feltételeit, valamint a gyógyszerész személyes szükségleteit. A működése megkezdését követő fél évig eltekintett a helyi adó, lakbér és gyógyszertár bérlet, közüzemi díjak fizetésének kötelezettségétől. A gyógyszerész személye körül ellentmondásos helyzet alakult ki, a patika nyitva tartásának körülményei, a háziorvossal való rossz szakmai és munkakapcsolat, a különböző díjak, tartozások nem fizetése miatt, ami megosztotta a község lakosait is. Az ezzel összefüggésben keletkezett indulat, és etikai kifogás nem kerülte el ugyan az országgyűlési biztos figyelmét, de a reá vonatkozó hatásköri szabályok nem teszik lehetővé az alapjogi vizsgálat erkölcsi-etikai tárgyú kiterjesztését.
Ezzel összefüggésben az a tény, hogy az önkormányzat lehetőséget biztosított a gyógyszerész részére a megfelelő működésre, ezzel lehetőséget kínált a lakosság számára a gyógyszerész munkájának elfogadására, az általa nyújtott ellátás tekintetében semmiképpen sem jelenti a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmét. A patika működési engedélyének ÁNTSz Megyei Tisztiorvosi Szolgálata általi bevonása, és a bérleti jogviszony felmondása után, a polgármester a falugondnoki szolgálat segítségével enyhítette a legrászorultabb lakosok gyógyszerbeszerzési gondját úgy, hogy a távolabbi községben lévő gyógyszertárból beszerzik a rendelt patikaszereket. A polgármester hangsúlyozta, hogy a hátrányok enyhítése, illetve az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatáshoz való hozzájutást mindaddig biztosítja, míg a közösségi szintű szükségletek teljesítése elől elhárul minden jogi akadály és a gyógyszerészi állásra ismét pályázatot írhat ki.
Mindebből következően az egészségügyi – azaz a gyógyszer – ellátást érintő panasz tekintetében a biztos megállapította, hogy az egészségügyi alapellátásra vonatkozó és ehhez kapcsolódó gyógyszerellátási feladatának eleget téve az önkormányzat nem idézte elő a felhívott alkotmányos alapjog sérelmének a veszélyét.
Mivel panaszos a község önkormányzata képviselő-testületének, a képviselő-testület bizottságának, illetőleg a polgármesternek az eljárását is kifogásolta ezzel kapcsolatban a biztos a következőket fejtette ki. Az Obtv. értelmében az országgyűlési biztos feladata, hogy az állampolgár alkotmányos jogait védje a hatóságokkal szemben, nem feladata viszont az egész államszervezet, a társadalom jogszerű működésének felügyelete. Ennek értelmében az országgyűlési biztos hatásköre nem az önkormányzat szerveinek belső működésére, hanem az állampolgárok felé ható tevékenységükre terjed ki, azt vizsgálhatja. Mindezt az Obtv. 16. § (1) bekezdése egyértelműen kifejezi, s erre utal az is, hogy a 29. § (1) bekezdése hatóságként jelöli meg a felsorolt szerveket, közöttük a helyi önkormányzatot.
A helyi önkormányzás Alkotmányban foglalt joga – áll a jelentésben – valójában a központi államhatalommal szemben védi a helyi közösséget. Erre tekintettel tehát az jelentené az alkotmányos visszásság megvalósulását, ha az állam alkotmányellenesen korlátozná az önkormányzat számára biztosított jogokat, például valamely önkormányzati jogot elvonna.
A helyi önkormányzat alkotmányos, törvényes működésének vizsgálatára az Alkotmány és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény értelmében az Alkotmánybíróság, a bíróság jogosult, az eljárást a közigazgatási hivatal vezetője kezdeményezheti. A képviselő-testület és a polgármester működésének törvényességi szempontból történő vizsgálatát ugyancsak a közigazgatási hivataltól lehet kérni, s ha a közigazgatási hivatal eljárását nem tartják kielégítőnek, a belügyminiszterhez lehet fordulni. Az előbbiek alapján a közigazgatási hivatal köteles vizsgálni azt is, hogy a testületi döntésben érdekelt személy részt vett-e.
Mivel a képviselő-testület a gyógyszertár épületére vonatkozó döntését, mint tulajdonos hozta meg, e tekintetben a Polgári Törvénykönyv általános, és a bérleti szerződésre vonatkozó különös szabályai hívhatók fel. Alapjogi szempontból tehát nem vitatható a gyógyszertár épületének, illetve a szolgálati lakás bérleti szerződésének sorsa. Az ilyen, ún. civiljogi ügyletek felülbírálására ugyancsak nincs jogi felhatalmazása az országgyűlési biztosnak, hiszen ezzel az igazságszolgáltatásra hivatott bírósági szervezet feladat és hatáskörét vonná el, azaz sértené a bírák függetlenségét s ugyancsak a jogállamiság alapjogi doktrínáját. A biztos végül kiemelte, hogy a személyi jog jogosultja, (gyógyszerész) és a helyi autonómia letéteményese (képviselő-testület) közötti együttműködésből fakadó megállapodásnak részletes, körültekintő és elsősorban a lakosság, a betegek érdekeit szolgálónak kell lennie. Abban az esetben azonban, ha a gyógyszerész ellen szakmai kifogások (is) merülnek fel, a megyei tiszti főgyógyszerész, illetve a gyógyszerész kamara etikai bizottsága hívható fel a szükséges intézkedések megtételére.
OBH 3666/2005.
A tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő viszszásságot okoz a másodfokú hatóság eljárása, ha a fellebbezéssel megtámadott határozatot érdemben nem vizsgálja ki, és az ügy szempontjából lényeges kérdésben levélben közli álláspontját.
A panaszos az ábrahámhegyi kishajó kikötő működésének környezetvédelmi engedélyezése, valamint az ügyféli jogállásának el nem ismerése miatt fordult a biztoshoz, aki az országos környezetvédelmi főfelügyelőségtől kért tájékoztatást.
A panaszolt ügy tárgyában az országgyűlési biztosok már korábban is folytattak vizsgálatot, és annak eredményeként készült jelentés az OBH 848/1995. és az OBH 8945/1996. számú ügyekben. A biztos ezért a vizsgálata megkezdésekor kifejtette, hogy a korábbi biztosi jelentéseket nem vizsgálja felül, mert az ügyben azóta jogerős határozat született, és az országgyűlési biztoshoz annak közlésétől számított egy éven belül lehet beadvánnyal fordulni.
A biztos azonban megállapította az is, hogy az elsőfokú környezetvédelmi hatóság engedélyt adott a kishajó-kikötő üzemelésére. A határozatot a panaszossal nem közölték. A határozatról értesültek fellebbezése hiányában a határozat jogerőre emelkedett.
A panaszos a megyei főügyészség révén vette kézhez a határozatot, amely ellen fellebbezést terjesztett elő az elsőfokú hatóságnál. Annak felterjesztése alapján a másodfokú környezetvédelmi hatóság a fellebbezést „fellebbezés tárgyú” közérdekű bejelentésnek tekintette. A beadvány érdemi vizsgálatába nem bocsátkozott. Levélben arról tájékoztatta a panaszost, hogy az ügyféli minőségét az engedélyezési eljárás során nem igazolta. A levél tartalmában megegyezett a felterjesztésében foglaltakkal.
A vitorláskikötő földrajzi elhelyezkedését meghatározó iratok és térképek tanúsága szerint a kikötő ingatlanának területe határos a 898/2 helyrajzi telkekkel. A biztos által bekért ingatlan-nyilvántartási adatbázisból (TAKARNET) származó tulajdoni adatok alapján az ingatlan tulajdonosai: G. G. és G. Sz. 1/2-1/2 tulajdoni arányban, a panaszos és G. G-né haszonélvezeti jogával terhelten 2009. 12. 20-ig.
A biztos jelentésében leszögezte, hogy a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény külön is kimondja, hogy a környezetvédelmi hatósági eljárásokra – az e törvényben foglalt eltérésekkel – az Áe. szabályait kell alkalmazni.
Az törvény kommentárja szerint „ügyfél azonban az államigazgatási eljárásban az is, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti”. A Legfelsőbb Bíróság következetes álláspontja szerint (BH 1994.453) például építési eljárásban a szomszéd ügyfél. Ugyancsak a hivatkozott bíróság a 20/2004. Közigazgatási jogegységi határozatában kimondta, hogy az ügyféli érintettségnek mindig a közigazgatási határozattal összefüggésben kell fennállnia, továbbá ügyfél az, akire a határozat rendelkezésének közvetlen hatása van. A környezetvédelmi joggal foglalkozó szakirodalomban az ügyféli joggal kapcsolatban a szerzők kifejtették azt is, hogy az ügyféli jog valójában nem jog, hanem jogok összességét jelentő státusz.
A biztos álláspontja szerint az elsőfokú környezetvédelmi hatóság nem tett eleget a tényállás tisztázását előíró törvényi kötelezettségének és nem vizsgálta a panaszos ügyféli jogosultságát. Nem gyakorolta továbbá a másodfokú hatósági jogkörét, amiért az elsőfokú környezetvédelmi hatóság határozatát, és az azt megelőző eljárást nem vizsgálta meg.
A fentieken kívül az ügyféli jogról való döntés – véleménye szerint – az ügy szempontjából olyan érdemi kérdésben való döntés, amelyet határozatba kellett volna foglalnia a másodfokú hatóságnak, a határozat tartalmára vonatkozó szabályok betartásával.
A vizsgálat megállapításaira tekintettel kezdeményezte az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatójánál az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok orvoslását. A beszámoló készítésekor a válaszadásra nyitvaálló határidő még nem telt el.
OBH 3674/2005.
Az állampolgárok jogbiztonságát jelentősen érinti, hogy a személyes okmányokkal való ellátásuk során ügyfélként milyen kapcsolatba kerülnek az okmányirodákkal, ahol évek óta egyre több, nélkülözhetetlen okmányaik – a személyazonosító igazolványtól a gépkocsi forgalmi engedélyig – kiadását kell kérelmezniük.
Az országgyűlési biztos a Fejér megyei és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei munkalátogatásai keretében a munkatársaival a székesfehérvári, bicskei, jászberényi és a szolnoki körzetközponti okmányirodákon is tájékozódtak az egyes feladatok ellátásának körülményeiről, az ügyintézés módjáról, illetőleg lakossági szolgáltatás megszervezésének helyi lehetőségeiről.
A biztos megállapította, hogy a települési önkormányzatok az állami feladatok ellátásában a kormányzati szervekkel együttműködnek és saját pénzügyi forrásaik terhére is segítik, illetve kiegészítik az állami finanszírozást. Ezzel kapcsolatban a személyes konzultáció alkalmával az önkormányzat jegyzői és az okmányiroda vezetői külön is kitértek arra, hogy az okmányirodai személyi– és tárgyi feltételek biztosítása – állami szinten – a lakosok számának arányában történik, holott a feladatok ellátása ennél szélesebb körű munkatevékenységet jelent a valóságban. Ezért is minden feladatnövekedés komoly próbatétel, és a települési önkormányzat segítő együttműködését igényli.
A biztos álláspontja szerint a bővülő feladatokhoz igazodóan a tervezett és finanszírozott személyi és technikai feltételek biztosítása azért is kiemelt jelentőséggel bír, mivel a közigazgatási szakma nagy kihívással szembesült az új közigazgatási hatósági eljárási törvény (2004. évi CXL tv. Ket.) hatálybalépése miatt, amelynek ha nem tud megfelelni, hátrányos következményekkel járhat a polgárok számára. E körben az okmányirodák kiemelten érintettek, mint a lakosság részére közvetlenül szolgáltatást végző szervezetek.
A biztos megállapította, hogy az ügyfélforgalom koordinálására és a lakosság tájékoztatására a rendelkezésre álló internetes szolgáltató-rendszer és a helyi médiák által kínált lehetőségeket az okmányirodák jól kihasználják. Az ügyintézők szakmai képzettségüknél és jártasságuknál fogva egymás helyettesítését is végezhetik. A teljes ügymenetet ismerik, így az ügy érdemi elintézésére, a jogszabályok alkalmazására önállóan képesek. Az önkormányzatok jegyzői és az okmányirodák vezetői kiemelt figyelmet fordítanak a szakmai továbbképzésre, és minden esetben konzultációs segítséget nyújtanak egy-egy bonyolultabb jogi probléma megoldásában. A feladatok állandó bővülése miatt ugyanakkor a naprakész ügyintézés a legjobb munkaszervezéssel is lehetetlen, az ügyintézők túlterheltek. Szükségük lenne az önkormányzatoknak arra, hogy megismerhessék az okmányirodai fejlesztések hosszú távú koncepcióját, hogy arra kellő időben felkészülhessenek.
Az egyes ügykörökben jelentkező ügyforgalmi-mutatók alapján a közlekedési igazgatási feladatok vannak többségben az okmányirodákon. A biztos kifejtette, hogy a közúti közlekedési-igazgatási feladatokról és a közlekedési okmányok kiadásáról szóló jogszabály gyakori változása a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot idézhet elő.
A biztos a megyei munkalátogatások tapasztalatairól készült jelentéseit tájékoztatásul megküldte a belügyminiszternek azzal, hogy az abban foglaltakat szíveskedjék figyelembe venni az okmányirodák tevékenységének jövőbeni tervezése, illetőleg alakítása során.
A belügyminiszter válaszaiban megköszönte a biztosnak a tárca számára hasznos megállapításait. A jelzett problémákkal kapcsolatban arról értesítette, hogy jelentős erőfeszítéseket tesznek az ügyfélbarát okmányirodai ügyintézés javítására, egyidejűleg részletes tájékoztatást adott az ezt alátámasztó konkrét intézkedésekről. A biztos a miniszteri válaszokat tudomásul vette, és további együttműködéséről biztosította a minisztert.
(Kapcsolódó ügy: OBH 4723/2005.)
OBH 3797/2005.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az építési hatóság, ha a fennmaradási engedélyezési eljárásban nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy az építtető a telekalakítással megszüntette a szabálytalanságot, amit azzal idézett elő, hogy a törvényi előírásokkal ellentétben a telekhatárra építkezett.
A panaszosok autójavító műhelyt építettek Tiszakécskén, az épület azonban nem a jogerős építési engedély szerinti 6 méteres hátsókert mérettel, hanem a telekhatáron került elhelyezésre. A panaszosok szerint a szomszédos telek megvásárlása folyamatban volt. A Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal építésfelügyeleti helyszíni ellenőrzés során észlelte a szabálytalanságot, a jegyző ezt követően fennmaradási engedélyezési eljárást folytatott le. A földhivatal időközben bejegyezte az ingatlan-nyilvántartásba, hogy az építtetők telke a szomszédos telek rovására megnőtt, mert az építtetők egy 6 méteres sávot megvásároltak a szomszédos telekből. A panaszosok azt sérelmezték, hogy ennek ellenére a fennmaradási engedély megadásával egyidejűleg építésügyi bírságot is kiszabtak az ügyben. A döntés ellen fellebbeztek, a közigazgatási hivatal a bírság összegét megemelte, egyebekben a határozatot helyben hagyta. Megállapította, hogy a telekalakítás a fennmaradási engedély megadásának egyik feltétele volt, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az építmény elhelyezése eltér a tervezett és jóváhagyott állapottól.
Az Étv. 49. § (2) bekezdése értelmében, a bírság elengedésére akkor van mód, ha az építtető a szabálytalanul megépített építményt, építményrészt a kiszabott építésügyi bírság megfizetésére előírt határidő lejárta előtt lebontja, vagy a szabálytalanságot megszünteti. Az építési engedély az OTÉK rendelkezéseinek érvényre juttatása érdekében rendelkezett úgy, hogy az épület nem kerülhet a telekhatárra. Mivel a szabálytalanságot jelen ügyben az jelentette, hogy az építmény elhelyezése nem felelt meg az építési engedéllyel érvényre juttatott jogszabályi rendelkezéseknek, a telek 6 méterrel történő megnövelése – amely lényegében az építkezés fizikai paramétereinek a megváltoztatását is jelenti – a szabálytalanság megszüntetésének tekinthető. Az épület elhelyezése jelenleg azért nem ütközik jogszabályba, mert a szabálytalanságot az építtető a telekalakítással megszüntette, a jogsértést kijavította.
A fennmaradási engedélyezési eljárásban kiszabott építésügyi bírság – amely objektív közigazgatási jogi szankció – nem csupán a jogellenes magatartás egyszerű következménye, a jogsértés ára, hanem represszív, illetve preventív funkciója is van. Amennyiben a szankció végeredményben – mint jelen esetben is – olyan cselekmény következménye, amely érdemben semmilyen magán-, vagy közérdeket nem sért, és az eljáró hatóság nem veszi figyelembe a jogsértőnek a szabálytalanság megszüntetése érdekében tett erőfeszítéseit, úgy a szankció diszfunkcionálisan hat, és nem a törvény tiszteletét mozdítja elő.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az építésügyi hatóság alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy a fennmaradási engedélyezési eljárásban nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az építtető mindent megtett a jogsértés megszüntetése érdekében: a telekalakítással lényegében megszüntette a szabálytalanságot, amit azzal idézett elő, hogy a törvényi előírásokkal ellentétben a telekhatárra építkezett. A biztos a közigazgatási hivatal vezetőjét felkérte, hogy a visszásság orvoslása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket. De a hivatalvezető nem értett egyet a javaslattal. A biztos vizsgálatával párhuzamosan az OLÉH – a panaszosok erre irányuló kérelmére – felügyeleti jogkörben eljárva megvizsgálta a másodfokú határozatot, és azt megsemmisítette. Nem osztotta ugyanis a közigazgatási hivatal álláspontját a bírság alapjául szolgáló építményrész térfogatának a kiszámítása, az alapozás beszámítása tekintetében. Az ügyben 2005. december 13-án született új másodfokú határozat, a közigazgatási hivatal a bírság összegét csökkentette. A bírósági jogorvoslatra nyitva álló határidő még nem telt le.
OBH 3881/2005.
Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot, ha a nyugdíjbiztosító a különböző ellátásokra benyújtott igényeket a jogszabályban előírt jogosultsági feltételek hiányában elutasítja, illetőleg a pontatlanul benyújtott igények elbírálása elhúzódik.
A panaszos a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatósághoz ellátásokra benyújtott igényei elbírálásának elhúzódását, és a számára anyagi hátrányt okozó döntéseket kifogásolta. Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, és annak lefolytatására a panaszolt szerv igazgatóját kérte fel.
A vizsgálat feltárta, hogy a panaszos 2003. október 16-án érkezett rokkantsági nyugdíj megállapítása iránti igényét az Igazgatóság a 2004. február 10-én kelt határozatával elutasította, mivel az Országos Orvosszakértői Intézet I. fokú orvosi bizottsága szakvéleménye szerint munkaképesség-csökkenésének mértéke 50% (nem rokkant). A határozat tartalmazta a rendszeres szociális járadékra jogosultság feltételeiről szóló tájékoztatást.
A panaszosnak a 2004. július 23-án érkezett rendszeres szociális járadék iránti igényét az Igazgatóság megállapító határozattal elbírálta. A rendszeres szociális járadékot az Igazgatóság 2004. április 24-től, 2004. november 31-ig folyósította.
A fenti igény benyújtásakor a panaszos nem jelezte a munkanélküli járadékra benyújtott igényét, az erről tett nyilatkozata csak a határozat meghozatalát követően érkezett meg az Igazgatósághoz.
A panaszos fellebbezéssel élt a rendszeres szociális járadékot megállapító határozat ellen és kérte szolgálati ideje felülvizsgálatát. Majd a fellebbezése kiegészítéseként a panaszos a 2002. és 2003. évi béradatainak felülvizsgálatát kérte. A rendszeres szociális járadék igényének elbírálása alatt 2004. június 29-én a panaszos állapotrosszabbodás címén új rokkantsági nyugdíjigényt nyújtott be. Az Igazgatóság két ízben tájékoztatta a panaszost, hogy a nyugellátásának megállapítása és a szolgálati idejének kiszámítása az utólag kért adatok alapján folyamatban van. Kérelme csak részben, a szolgálati idő tekintetében vezetett eredményre.
A panaszos állapotrosszabbodásra tekintettel benyújtott rokkantsági nyugdíjigényét az Igazgatóság megállapító határozatával elbírálta. A rokkantsági nyugdíjat az Igazgatóság 2005. január 23-tól havi 50 415 Ft összegben folyósította. A fentiekre tekintettel a panaszos nem volt jogosult munkanélküli járadékra, ezért amikor visszafizetésre kötelezte a munkaügyi központ az Igazgatóságnak a rokkantsági nyugdíjat megállapító határozatát módosítani kellett. A jogosultság kezdő napja 2004. május 7.-re változott visszamenőleg, ezért a szolgálati idő és a nyugdíj alapját képező átlagkereset is módosult. Továbbá, mivel a panaszos egyidejűleg két ellátásra nem jogosult, a 2004. május 7. után folyósított rendszeres szociális járadék nem illette meg. Az új határozat 2005. október 6-án kelt, mely ellen a jogorvoslati határidő a vizsgálat idején még nem telt el, ezért az országgyűlési biztos hatáskör hiányára tekintettel a vizsgálatot lezárta.
OBH 3941/2005.
A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz a földhivatal, ha egy olyan ingatlant tart nyilván útként, amely nem vezet sehova, az országos közúthálózatnak nem része, és egyetlen funkciója az, hogy egy magántulajdonú útról más tulajdonosok ingatlanjai megközelíthetőek legyenek, illetve ha a magántulajdonú területet anélkül tünteti fel az ingatlan-nyilvántartásban közterületként, hogy a közhasználatra való átadásáról szóló dokumentummal rendelkezne.
A panaszos beadványában a Galyatetőn működő szálloda tulajdonosának eljárását sérelmezte. Előadta, hogy a szálloda felújítását követően a szállodához, illetve a Kodály Zoltán sétányhoz vezető utat a szálloda tulajdonosa sorompóval lezárta. Ezzel, a panaszos véleménye szerint, a Kodály Zoltán sétány melletti ingatlanok tulajdonosai számára szinte lehetetlenné vált az általuk működtetett üzletek áruval történő ellátása. Problémája megoldása érdekében a Gyöngyösi Körzeti Földhivatalhoz (körzeti földhivatal) fordult, melynek vezetője arról tájékoztatta, hogy a Mátraszentimre (Galyatető) belterületi 907 hrsz.-ú ingatlan tulajdonosa egy Kft., az ingatlan megnevezése közút.
Az országgyűlési biztos – a körzeti földhivatal vezetőjének válasza alapján – megállapította, hogy a 907 hrsz.-ú út megnevezése az ingatlan-nyilvántartás tanúsága szerint közterület. Felhívta a panaszos figyelmet arra, hogy a tulajdonszerzésekor „tudomása lehetett arról, hogy az út, illetve a közterület kinek a tulajdonát képezi és, hogy az ingatlana csak ezen keresztül közelíthető meg.” A jegyző tájékoztatása szerint a tömegközlekedést biztosító busz megállója és fordulója a szálló előtt a 907 hrsz.-ú úton volt éveken át. Az új autóbusz forduló kialakításának igénye már több éve felmerült a lakosok körében, a menetrendszerű buszjáratok vezetői is több alkalommal jelezték, hogy a buszokat és a parkoló autókat veszélyeztető módon tudnak csak közlekedni, továbbá a szálloda tulajdonosa is kifejtette, hogy le kívánja zárni a tulajdonában álló 907 hrsz.-ú utat. A buszmegálló és az autóbusz-forduló létesítésére építési engedélyt a Heves Megyei Közlekedési Felügyelet 2005. február 10-én kelt határozatával adott, az engedély március 1-jén emelkedett jogerőre. Álláspontja szerint az új buszforduló kialakításának célja a tömegközlekedés szálloda előli kiszervezése volt, így a helyközi járatok nem veszik igénybe a 907 hrsz.-ú utat. Kifejtette, hogy a gépjármű forgalom kizárását nem támogatja, mivel az út lezárása több, az önkormányzat tulajdonában álló létesítmény megközelíthetőségét lehetetlenítené el. Végül közölte azt is, hogy a 907 hrsz.-ú utat nem zárták le.
Az ingatlanok elhelyezkedése a következő. A panaszos tulajdonában álló ingatlan egy, a Magyar Állam tulajdonában lévő útra nyílik (1182/11 hrsz), amely út a 907 hrsz.-ú, a Kft. tulajdonában álló úttal párhuzamosan fut. A biztos megállapította, hogy a 1182/11 hrsz.-ú ingatlan egyetlen végpontján sem kapcsolódik más úthoz, ezért gyakorlatilag kizárt, hogy az országos úthálózatnak a része legyen, az út – a közúti közlekedésről szóló törvényben, illetve a közúti közlekedés szabályairól szóló KPM-BM együttes rendeletben rögzített – fogalmi elemeinek az ingatlan nem felel meg. Álláspontja szerint nem nevezhető útnak egy olyan ingatlan, amelynek kizárólagos funkciója az, hogy egy magántulajdonú útról más tulajdonosok ingatlanjai megközelíthetőek legyenek, az ilyen nyilvántartás a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz.
A 907 hrsz.-ú magánkézben lévő út megnevezése az ingatlan-nyilvántartás szerint közterület. A vonatkozó jogszabályok szerint a közterület vagy állami, önkormányzati tulajdonban álló földterület, vagy külön szerződésben a közhasználat céljára átadott területrész. A hivatalvezető által megküldött iratok között nem szerepelt a magántulajdonban álló terület közhasználatra való átadásáról szóló szerződés. Amennyiben ilyen szerződés a 907 hrsz.-ú út kapcsán nem lelhető fel a körzeti földhivatalnál, akkor az ingatlan közterületként való megnevezése az Alkotmányban deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének közvetlen veszélyét hordozza magában.
A visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos felhívta a jegyzőt és a körzeti földhivatal vezetőjét, hogy gondoskodjanak az ingatlanok rendeltetésének tisztázásáról, illetve tényleges helyzetének megfelelő nyilvántartásáról. A megkeresettek egyetértettek az országgyűlési biztos álláspontjával, és az ingatlan-nyilvántartásban átvezetésre került a két ingatlan – tényleges funkcióinak megfelelő – megnevezése.
OBH 4011/2005.
A tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az építési hatóság, ha a szabálytalan építkezés fennmaradásának megítélésében a tűztávolság megtartását, mint közérdeket nem vizsgálja.
A panaszos a szomszédja engedély nélkül és szabálytalanul épített melléképülete miatt fordult több ízben az országgyűlési biztoshoz, mert az építési hatóság elrendelte a szabálytalanul épített épület bontását, a bíróság azonban a határozatot megsemmisítette és új eljárás lefolytatását rendelte el. A megismételt eljárásban az építési hatóság kiadta a fennmaradási és továbbépítési engedélyt.
A panasz benyújtásakor a másodfokú eljárás még folyamatban volt, de a biztos megítélése szerint az ügyben a panaszos alkotmányos jogai sérelmének közvetlen veszélye fenyegetett, vizsgálatot indította, és tájékoztatást kért a közigazgatási hivatal vezetőjétől.
Megállapította, hogy az elsőfokú hatóság 2001 decemberében kötelezte a panaszos szomszédját az engedély nélkül és szabálytalanul megépített melléképület elbontására. A másodfokú hatóság a határozatot új eljárás elrendelése mellett megsemmisítette. Az új eljárásban a hatóság ismét bontásra kötelezte az ingatlan tulajdonosait. A közigazgatási hivatal határozatot helybenhagyó döntését a bíróság megsemmisítette, és az elsőfokú építési hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
2004 januárban a jegyző végleges fennmaradási engedélyt adott, és a továbbépítést engedélyezte. A határozat indokolása szerint az oldalkertben szabálytalanul bővített tároló esetében a „szabálytalansággal okozott érdeksérelem jelentéktelen és közérdeket nem sért”. A közigazgatási hivatal megállapította, hogy az elsőfokú hatóság elmulasztotta indokolási kötelezettségét, mivel nem fejtette ki, hogy a „szabálytalan épület milyen érdeksérelmet okoz (pl. a szomszédos ingatlanra nézve), ez a sérelem jelentős-e vagy nem, és miért, valamint sérül-e a közérdek az épület fennmaradása esetén”, ezért a határozatot megsemmisítette.
A biztosi vizsgálat közben ismételten lefolytatott elsőfokú eljárásban, 2004 júniusában az építési hatóság kiadta a fennmaradási engedélyt, engedélyezte továbbá a befejező munkák elvégzését. A közigazgatási hivatal a döntést helybenhagyta.
A biztosnak el kellett fogadnia a hatóságok azon megállapításait, amely szerint az épületnek a szomszédos ingatlan felé eső fala – egy rövid szakaszt leszámítva – nem új építésű, és az ügyben lényegében csupán egy évtizedek óta fennálló épület átalakításáról van szó, ezért a szomszédos ingatlan használatára kiható körülmények alapvetően nem változtak meg. Ennek, valamint annak a felülvizsgálatára nincs lehetősége, hogy a hatóság szerint nem nyert bizonyítást, hogy a szabálytalanul (át)épített épület túlnyúlna a telekhatáron.
Megállapította ugyanakkor azt, hogy az építési hatóság az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény 48. § (2) bekezdésére hivatkozott, amely úgy rendelkezik, hogy a fennmaradási engedély akkor is kiadható, ha a szabálytalansággal okozott érdeksérelem jelentéktelen, közérdeket nem sért. E rendelkezés értelmében tehát a hatóság nem adhatja ki a fennmaradási engedélyt a szabálytalanul épített ingatlanra, amennyiben az közérdeket sértene. Az ügyben érintett két épület távolsága nem éri el az egy métert, felmerült a tűzvédelmi előírások sérelmének lehetősége. A tűzbiztonsági követelmények be nem tartása pedig nem csupán egyéni érdeksérelemként jelentkezhet, hanem adott esetben a közérdek sérelmét is jelentheti. 2002. augusztusi határozatában még maga a közigazgatási hivatal hivatkozott arra, hogy a tűzvédelmi előírások szerint az épületek közötti tűzvédelmi távolság nem éri el a szükséges tűzvédelmi távolságot, a bíróságnak címzett beadványában megállapítja, hogy egyik épület falazata sem tűzfalas kialakítású. A határozatot a bíróság hatályon kívül helyezte, azonban a megismételt eljárásban ezeknek a tűzvédelmi szempontoknak a vizsgálatára nem került sor.
A biztos megállapította, hogy a hatóság az engedély megadása során nem vizsgálta érdemben a közérdek esetleges sérelmét, amelyet a tűzvédelmi előírások be nem tartása okozhat, és ezzel a tulajdonhoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott. Tekintettel azonban arra, hogy a határozat módosítása vagy megsemmisítése jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sértene, kezdeményezéssel, illetve ajánlással nem élt, de felkérte a jegyzőt, és a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a jövőben lefolytatott engedélyezési eljárásaik során – a közérdek védelmében – minden esetben a tűzbiztonsági követelmények szem előtt tartásával hozzák meg határozataikat.
OBH 4140/2005.
A hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okoz az okmányiroda, ha településen – település-szintű – lakcímbejelentéssel rendelkező személytől nem fogadja be a vezetői engedély kiadása iránti kérelmet. A lejárt „kategória érvényességű” vezetői engedélyek cseréjének – a BM rendelet hiányosságára visszavezethető okból – alkalmazott módszere a jogbiztonság követelményével, és a szabad mozgáshoz való joggal, és – a gépjárművet munkavégzéssel összefüggésben használók esetében – a foglalkozás szabad megválasztásához való joggal összefüggő visszásságot okoz.
Több panaszos fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert a gépjárművezetői engedélyek kiadásával kapcsolatban az okmányirodák eljárását kifogásolta. Sérelmezték, hogy a vezetői engedélyeket annak ellenére, hogy az okmányon feltüntetett érvényességi idő még nem járt le, a kategória érvényesség lejárta miatt nem hosszabbítják meg, hanem cserélik. Ezzel kapcsolatban többen is felvetették, hogy a vezetői engedélyeken a legkésőbb lejáró „kategória érvényesség” lejártánál több évvel hosszabb érvényességi időt tüntetnek fel, ami – álláspontjuk szerint – alkalmas arra, hogy az állampolgárokat megtévessze. Sérelmezték továbbá, hogy eltérő életkorú személyek eltérő egészségi érvényességi időre kapnak vezetői engedélyt. Az egyik panaszos a „kategória érvényesség” lejártát megelőzően kérte vezetői engedélye meghosszabbítását (tulajdonképpen új vezetői engedély kiadását), de erről csak adatlapot kapott, nem ideiglenes vezetői engedélyt. Hajléktalanok jogvédelmével foglalkozó társadalmi szervezet beadványa szerint egyes okmányirodák csak település, utca, házszám megjelölésű lakcím esetén fogadják be a vezetői engedély iránti kérelmeket, település-szintű lakcím esetén nem, lakcím rovatot azonban a vezetői engedély nem tartalmaz. Ugyancsak többen sérelmezték, hogy a régi típusú vezetői engedélyeket a lejárt egészségi alkalmassági idejét követően – annak ellenére, hogy az okmányban még van „üres ablak” – új típusúra kell cserélni, nem hosszabbítják meg. Volt olyan panaszos is, aki az új, illetve a meghosszabbított vezetői engedélyek kiállításának időtartamát hosszúnak tartotta.
Az azonos tárgyú panaszokat az általános helyettese együtt vizsgálta, és a belügyminisztert kérte fel vizsgálatra.
A miniszter nem vitatta, hogy egyes okmányirodákban települési szintű lakcímbejelentéssel rendelkező személyektől valóban nem fogadták be a vezetői engedély kiadása iránti kérelmeket. Az ilyen eljárás a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okoz, a miniszter ezért az egységes jogalkalmazói gyakorlat kialakítása érdekében intézkedett arra, hogy a települési szintű bejelentést igazoló hatósági igazolvány bemutatása esetén a vezetői engedély kiadására irányuló eljárás minden esetben meginduljon. Felhívta a körzetközponti jegyzők figyelmét arra is, hogy a közlekedési igazgatási eljárás során a magyarországi lakóhely igazoltnak tekintendő, így a vezetői engedély kiadására irányuló kérelem elutasításának nincs helye.
Az általános helyettes vizsgálata kiterjedt arra is, hogy a különböző életkorú gépjárművezetőkre vonatkozó eltérő egészségi alkalmassági vizsgálatról szóló szabályok okozhatnak-e a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben alkotmányos visszásságot. Ennek során az általános helyettes megállapította, hogy az eltérő életkorú gépjárművezetők – figyelemmel arra, hogy az életkortól függően jelentős eltérés tapasztalható a járművezetési képességekben beálló változás lefolyásának időtartamában – nem alkotnak homogén csoportot, így közöttük életkoruk és egészségi állapotuk szerint tehető különbség. A belügyminiszter szerint a lejárt vezetői engedély, az adatlap és a megfelelő egészségi vélemény együttes bemutatása igazolja a közúti forgalomban való részvétel jogszerűségét. A BM rendelet 2. § a.–c. pontjai szerint járművezetésre jogosító okmány a vezetői engedély, az ideiglenes vezetői engedély, valamint a nemzetközi vezetői engedély. A BM rendelet nem szabályozza azonban azt az esetet, amikor csak a vezetői engedély „kategória érvényességének” lejárta után kerül az új vezetői engedély kiállításra. A belügyminiszteri válaszban foglaltak tehát nincsenek teljes összhangban a BM rendelet előírásaival.
Az általános helyettes megállapította, hogy a lejárt „kategória érvényességű” vezetői engedélyek cseréjének – a BM rendelet hiányosságára visszavezethető okból – alkalmazott módszere a jogbiztonság követelményével, a szabad mozgáshoz való joggal, és – a gépjárművet munkavégzéssel összefüggésben használók esetében – a foglalkozás szabad megválasztásához való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét idézi elő.
A biztos ezért arra kérte a belügyminisztert, hogy egészítse ki a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletet, és ellenőrizze a Központi Okmányirodában és a körzetközponti okmányirodákban a felhívása érvényesülését.
Kapcsolódó ügyek: OBH 2591/2003.; 5226/2003.; 2415/2004.; 1560/2004.; 1957/2004.; 2777/2004.; 6106/2004.; 6673/2004.
OBH 4174/2005.
A gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogával és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát összefüggő visszásságot okoz, ha a családi házat gyámhivatali engedéllyel elhagyó fiatalkorú után – jogszabályi rendelkezés alapján – senki sem jogosult családi pótlékot igényelni, és az is ha a jogszabály nem szabályozza a szülő tartási kötelezettségét a szülői házat elhagyó 16 éves fiatalkorú esetén.
A panaszos fiát a bíróság az édesanyjához helyezte, de a 16 éves fiú a gyámhivataltól kérte, hogy apai nagyanyjához költözhessen. A gyámhivatal az engedélyt megadta, és a fiú a szülői házat elhagyta. Ettől kezdve a 18. életéve betöltéséig senki sem kapott utána családi pótlékot.
A nagyanya előbb azt jelezte a gyámhivatalnak, hogy unokája édesanyja nem adja át neki a családi pótlékot és a gyermek tartásához semmilyen módon nem járul hozzá, ezért az unokája után bejelentette a családi pótlékra az igényét. A családtámogatási osztály a kérelmét elutasította, amivel szemben fellebbezést nyújtott be, de a Magyar Államkincstár az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A gyámhivatal bejelentésre észlelte, hogy a családi pótlékot senki nem veszi fel, ezért az anyát levélben felszólította, hogy igényelje meg visszamenőleg is a családi pótlékot, és azt adja át a fiának, de az nem járt eredménnyel. A fiú nagykorúságát elérve 2005-ben már saját jogán igényelte a családi pótlékot, és a fel nem vett családi pótlékot visszamenőlegesen is kérte. A panaszos apa, akinek a háztartásában a fiú tartózkodott, szintén igényelte a családi pótlékot. A családtámogatási osztály a panaszos és fia visszamenőleges megtérítés iránti kérelmét elutasította, a családi pótlékot csak 2004. december 1-jétől – két hónapra visszamenőleg – folyósította az apának. A panaszos a határozatot megfellebbezte, méltányos elbírálást kért.
A családtámogatási osztály azonban levelében arról tájékoztatta a panaszost, hogy a családok támogatásáról szóló törvény alapján a családi pótlékot csak a benyújtást megelőző két hónapra folyósíthatnak visszamenőleg. A panaszost tájékoztatták arról is, hogy fia 2003 decemberében elhagyta édesanyja háztartását, az anya ettől kezdve nem kaphatta a családi pótlékot, a nagyszülő igénylését pedig gyámnevezés hiányában kellett elutasítani. A hatályos jogszabály sem az első, sem a másodfokú eljárásban nem teszi lehetővé a méltányossági elbírálást. A családtámogatási osztály a családi pótlékot a fiú középiskolai tanulmányainak befejezéséig folyósította.
A kormányrendelet szerint a szülői házat elhagyó fiatalkorú szülőjének szülői felügyeleti joga a gondozás nevelés tekintetében szünetel, törvényes képviseleti joga, továbbá tartási kötelezettsége azonban továbbra is fennáll. A családjogi törvény kimondja, hogy „a kiskorú gyermek szülői felügyelet vagy gyámság alatt áll”. Tekintettel arra, hogy a szülői házat elhagyó fiatalkorú továbbra is szülői felügyelet alatt állt, számára a gyámhivatal nem rendelhetett gyámot.
A törvény alapján családi pótlékra a vér szerinti szülő a közoktatási intézményben tanulmányokat folytató saját háztartásában nevelt gyermekre tekintettel jogosult. A vér szerinti szülő tehát nem igényelhet családi pótlékot a vele életvitelszerűen nem egy háztatásban lévő, gyámhivatali engedéllyel a szülői házat elhagyó, 16. életévét betöltött gyermeke után. Nem teszi lehetővé a jogszabály, hogy a szülői házat elhagyó fiatalt befogadó, őt nevelő, gondozó személyt a gyámhivatal gyámul rendelje. Tehát, ha a szülői házat elhagyó fiatal közoktatási intézményben folytatja tanulmányait, családi pótlékot az őt gondozó személy jogszabályi felhatalmazás hiányában nem kaphat, azt a vér szerinti szülő sem igényelheti.
A vizsgálat megállapította, hogy a konkrét ügyben a gyámhivatal, a családtámogatási osztály és a Magyar Államkincstár határozatai a vonatkozó jogszabályoknak megfeleltek, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem okoztak, de az általános helyettes megállapította azt is, hogy jogszabály nem rendelkezik arról, hogy a szülői házat gyámhivatali engedéllyel elhagyó fiatal családi pótlékát – a jogosultság fennállása esetén – ki igényelheti. A jogszabályi hiányosság miatt a panaszos gyermeke 12 havi családi pótléktól esett el.
Végül a vizsgálat megállapította azt is, hogy a kormányrendelet rendelkezik a szülő tartási kötelezettségének fennállásáról a 16. életévét betöltött fiatalkorú szülői ház elhagyása esetén, de annak módját nem szabályozza.
Összességében a jogi szabályozás hiányossága visszásságot okoz a gyermekeket megillető megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogával. Sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, hogy a családi házat engedéllyel elhagyó fiatalkorú után 18. életévének betöltéséig senki nem jogosult családi pótlékot igényelni.
Az általános helyettes az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszternek javasolta, fontolja meg a családok támogatásáról szóló törvény oly módon való módosítását, hogy ha a gyámhivatali engedéllyel a szülői házat elhagyó fiatalkorú tanulmányait közoktatási intézményben folytatja, akkor az őt nevelő, gondozó személy legyen jogosult a családi pótlék igénylésére. A gyámügyi eljárásról szóló kormányrendelet kiegészítését azzal, hogy a gyámhivatal a szülői ház elhagyását engedélyező jogerős határozatot – a tartásdíj megállapítása céljából – küldje meg az illetékes bíróságnak.
A miniszter a jogi szabályozás hiányosságát elismerte, de az általános helyettes javaslatát nem fogadta el, helyette megoldást nem ajánlott. Az általános helyettes javaslatát fenntartotta, a miniszter 2006 januárjában egyeztető tárgyalást kíván összehívni.
OBH 4251/2005.
A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz a főiskola kari tanácsa, ha előírja, hogy határozatát visszamenőlegesen is alkalmazni kell, és ezzel a hallgatókat a jogviszonyuk létesítésekor ismert követelménynél nehezebb helyzetbe hozza a képzettséget igazoló oklevél megszerzése tekintetében.
A panaszosok főiskolájuk nyelvvizsga letételére vonatkozó követelményrendszerét, és annak kapcsán a főiskolai végzettséget tanúsító oklevél kiadásával kapcsolatos eljárást sérelmezve fordultak az általános helyetteshez.
A vizsgálat feltárta, hogy a panaszosok hallgatói jogviszonyának létesítésekor kiosztott tájékoztatóban nem szerepelt nyelvvizsga megszerzésére vonatkozó kötelezettség sem a záróvizsgára bocsátás feltételei, sem az oklevél kiadásának feltételei között.
A hallgatói jogviszony létesítésekor hatályban lévő szabályanyag vizsgálata kapcsán a biztos az akkor hatályos felsőoktatási törvény, valamint a panaszosok szakjára nézve további feltételeket előíró kormányrendeletet vizsgálva megállapította, hogy a bizonytalanságot előidéző helyzetet nem önmagában a két eltérő szintű jogszabály látszólag ellentmondó rendelkezési okozták, hanem a főiskola szabályzata, illetve a pontos normaszöveg megalkotásának elmulasztása. Az általános helyettes vizsgálta a főiskola Kari Tanácsának egy határozatát, amely a panasszal érintett évfolyam tekintetében a hallgatókra eredetileg előírtnál nehezebb követelmény teljesítését határozta meg az oklevél kiadása feltételeként, és megállapította, hogy a határozat rendelkezéseinek panaszosokra történő kiterjesztése ellentétes a visszamenőleges hatály tilalmának elvével. Az pedig, hogy hibás jogértelmezése következtében a főiskolán záróvizsgára engedték a hallgatókat, nem indokolta, hogy visszatartsák az eredményesen záróvizsgázott hallgatók oklevelét. A biztos megállapította, hogy az oklevelek visszatartása ellentétes a jogbiztonság követelményével, ezen túlmenően önkényes és méltánytalan jogalkalmazáson alapul, de arra is felhívta a figyelmet, hogy záróvizsgájuk utólagos érvénytelenítése ugyancsak méltánytalan lenne, figyelemmel arra is, hogy az országgyűlési biztoshoz fordulás miatt senkit nem érhet hátrány. A feltárt visszásság a panasszal érintett évfolyam esetében nem volt orvosolható a tanulmányi és vizsgaszabályzat módosításával. Az egyetemi autonómiát tiszteletben tartva a biztos csak azt kezdeményezte, hogy a főiskola igazgatója fontolja meg a vizsgálattal érintett évfolyam hallgatói oklevele kiadásának lehetőségét.
Az igazgató a jelentésben foglalt érveléssel egyetértett, és az okleveleket kiadta.
OBH 4376/2005.
A jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha a birtokvédelem iránti kérelem beérkezésétől számított három hónapon túl hoz határozatot.
A panaszos Berettyóújfalu Város Önkormányzatának eljárását sérelmezte. Előadta, hogy 2005 márciusában a települési rendőrkapitányságon feljelentést tett volt férje ellen a közös tulajdonukat képező ingatlanon lévő növényzet „megcsonkítása” miatt. A rendőrség az ügyet áttette a polgármesteri hivatalhoz, ahonnan választ nem kapott.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A jegyző által megküldött iratok szerint a panaszos birtokvédelmi kérelme 2005. április 5-én érkezett a Polgármesteri Hivatalhoz. Az ügyintéző a panaszost és férjét április 29-én személyes meghallgatásra idézte, és meghallgatásuk május 11-én megtörtént, nyilatkozataikat jegyzőkönyvben rögzítették. Az ügyintéző helyszíni szemlét tartott, melyről jegyzőkönyv is készült, majd a hatóság a panaszos kérelmét a július 22-i határozatában elutasította.
A biztos megállapította, hogy az eljárás formailag és tartalmilag is megfelelt a hatályos államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény (Áe.) tényállás tisztázására vonatkozó szabályainak.
Problémát vetett fel azonban az eljárási határidő. Az Áe. értelmében az érdemi határozatot a kérelem előterjesztésétől számított harminc napon belül kellett meghozni, az eljárás idejét a közigazgatási szerv vezetője indokolt esetben egy alkalommal legfeljebb harminc nappal meghosszabbíthatta. A vizsgált iratanyagban a határidő meghosszabbításáról rendelkező irat nem volt fellelhető, így a hatóságnak legkésőbb a kérelem beérkezését követő 30. napon meg kellett volna hoznia a határozatát. A polgármesteri hivatal érkeztető bélyegzője tanúsága szerint a panaszos beadványát 2005. április 5-én vették nyilvántartásba, a határozat kelte július 22-e, a hatósági eljárás tehát három és fél hónapig tartott. Az eljárás elhúzódása a jogbiztonság és az annak részét képező tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.
A feltárt visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos felkérte jegyzőt, hogy a jövőben fokozottan ügyeljen az eljárási határidők betartására, és erre a munkatársait is figyelmeztesse.
A jegyző a kezdeményezésben foglaltakkal egyetértett.
OBH 4482/2005.
A jogbiztonsághoz való alapjogot sérti, ha a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet a jogalkalmazók számára nem egyértelmű, nem kiszámítható.
A panaszos – három gyermeket nevelő – házaspár azért fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert a nagyszülők tulajdonában álló családi házban a tetőtér beépítéséhez nem kapták meg a lakásépítési kedvezményt, mivel a bank szerint „a tetőtérben kialakítandó lakás nem lesz önállóan forgalomképes”.
Az országgyűlési biztos az OBH 3693/2004. számú jelentésében a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet alkalmazása kapcsán számos visszásságot tárt fel. A tetőtér-beépítés és az emeletráépítés elhatárolásának ellentmondásai miatt is a miniszterelnök intézkedését kérte. A kormány nevében adott válaszban ígéretet tettek arra, hogy „a kormány áttekinti a rendelet módosításának szükségességét”.
A vizsgált panasz szintén a tetőtér-beépítés és az emeletráépítés elhatárolásának olyan újabb megoldandó problémájára hívta fel a figyelmet, amelyre a jogszabály-módosítás során, szintén figyelmet kell fordítani.
A panaszosok számára adott banki tájékoztatás feltehetően azért hangsúlyozta az újonnan épülő tetőtéri lakás önálló forgalomképtelenségét, mert a családi ház – amelynek a tetőterét be kívánják építeni – nem az igénylő házaspár, hanem azok szülei tulajdonában állt.
A kormányrendelet a három gyermeket nevelők számára több kedvezményt is biztosít, így olyat is, amikor a támogatást a saját tulajdonukban lévő lakás bővítésére, tetőtér beépítésére is felhasználhatják, addig ezt a támogatást nem igényelhetik azok, akiknek korábban nem volt saját tulajdonuk, és a tetőtér-beépítéssel a szülőkkel közös tulajdonú ingatlan jönne létre.
A jogszabály ellentmondásosságát fokozza, hogy miközben a tetőtér ilyen beépítéséhez a bankok biztosítják a hitel felvételének lehetőségét, az állami támogatások kifizetésére a kiemelten támogatott három, vagy több gyermeket nevelő családok számára nincs lehetőség.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a hivatkozott jogszabály alapján alkalmazott korlátozások alkalmasak a jogbiztonsághoz, a jogi normák kiszámíthatóságának követelményéhez fűződő állampolgári jogokkal kapcsolatos visszásság előidézésére, ezért az OBH 3693/2004. számú jelentésben foglalt ajánlását kiegészítette, és arra kérte a miniszterelnököt, hogy fontolja meg a lakástámogatásokról szóló kormányrendelet tervezett módosítása során az osztatlan közös tulajdonú ingatlanokra vonatkozó támogatási szabályok rendezését.
A válaszadásra nyitva álló 60 napos határidő eltelt, de válasz még nem érkezett.
OBH 4490/2005.
A jogbiztonsághoz, valamint a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az építési hatóság, ha fennmaradási engedély iránti kérelem elutasítása után nem rendeli el a közös tulajdonban álló telken szabálytalanul épült épület lebontását.
Egy esztergomi ingatlan tulajdonosai a telket egymás között természetben megosztva birtokolják és használják, közöttük – bírósági végzéssel jóváhagyott – egyezség van érvényben, amely szerint bármilyen melléképületet csak az ingatlant megosztó kerítéstől mért 50 cm-es távolságra fognak elhelyezni. A panaszosok tulajdonostársai építési engedély nélkül létesítettek kamrahelyiséget a kerítéstől néhány centiméterre. Mivel a kamra az egyezséggel ellentétes módon épült, panaszosaink nem adták meg a fennmaradási engedélyhez szükséges tulajdonosi hozzájárulásukat. Kifogásolták, hogy a tulajdonostársaik folyamatosan nagy mennyiségű szemetet tárolnak és égetnek az udvarban.
Az esztergomi jegyző a fennmaradási engedély iránti kérelmet két ízben is elutasította, határidőben érkezett fellebbezés hiányában mindkét határozat első fokon jogerőre emelkedett. Fennmaradási engedély hiányában az engedély nélkül épített kamrahelyiséget le kellett volna bontani. A jegyző azonban azt követően sem intézkedett határozatai végrehajtásáról, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2005. április 13-án jogerősen elutasította a tulajdonosi hozzájárulás – mint jognyilatkozat – ítélettel történő pótlása iránt indított keresetet, és a panaszosok 2005. május 17-én kelt beadványukban a végrehajtás elrendelésére irányuló felhívással éltek az építési hatóság felé.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az építési hatóság eljárása – jelesül az, hogy hatóság a panaszosok kifejezett kérésére sem kényszerítette ki a fennmaradási engedélyt elutasító határozatát – a jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott. Tekintettel továbbá arra, hogy a szabálytalanul épült építmény közös tulajdonban álló telken áll, mulasztásával a hatóság a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot is okozott. Az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy az esztergomi jegyző hajtsa végre a fennmaradási engedély iránti kérelmet elutasító határozatát, a beadványnak a panaszolt szeméttárolásra és égetésre vonatkozó részét pedig vizsgálat céljából az ÁNTSZ illetékes területi szervéhez áttette.
OBH 4550/2005.
A jogbiztonság követelményével és a gyermek családi kapcsolathoz fűződő jogával összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha a kapcsolattartás újraszabályozásáról a kérelem benyújtása után csak nyolc hónappal hoz határozatot. A jogorvoslathoz való jogot sérti a gyámhivatal, ha nem határozati formában, hanem levélben figyelmezteti az ügyfelet magatartása következményeire.
A panaszos a gyermeke apai kapcsolattartása ügyében eljáró gyámhivatalok eljárásait sérelmezte, mert amikor a gyermek apja és az apai nagyszülők 2004 áprilisában a gyermek lakóhelye szerint illetékes gyámhivatalnál kérték az apai és nagyszülői kapcsolattartás újraszabályozását, a gyámhivatal a kérelem iktatását követően közel két hónapig semmilyen eljárási cselekményt nem tett. A kapcsolattartás újraszabályozását 2004 júniusában a panaszos anya is kérte, és a gyámhivatal 2004 júniusában megkísérelt a felek között egyezséget létrehozni. A panaszos, valamint az apa és az apai nagyszülők azonban nem kötöttek egyezséget. A vonatkozó jogszabály értelmében, egyezség hiányában a kapcsolattartás újraszabályozásról a gyámhivatalnak dönteni kellett volna, de a következő eljárási cselekményét – az apa és a nagyszülők lakóhelyéről környezettanulmány kérését – csak egy hónap múlva foganatosította, és további egy hónap múlva ismét idézte az apát és az apai nagyszülőket. Pszichológus szakértő kirendelésére a kérelem benyújtását követő közel öt hónap múlva, a kapcsolattartás újraszabályozására pedig mintegy nyolc hónap múlva került csak sor.
Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal az indokolatlanul elhúzódó eljárásával a jogbiztonságot érintő visszásságot okozott. A határozatokat a gyermek apja, az apai nagyszülők és a panaszos is megfellebbezték. A fellebbezésről a megyei gyámhivatal is csak az ügyintézési határidőn túl hozott érdemi döntést, amivel szintén a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét okozta. Az apa és a nagyszülők elfogultságra hivatkozva kérték a gyámhivatal kizárását. A megyei gyámhivatal az apai és nagyszülői kapcsolattartás ügyében eljárásra másik gyámhivatalt jelölt ki.
Az apa a kijelölt gyámhivatalnál is jelezte, hogy a panaszos nem biztosítja számára a jogerős határozatban foglalt kapcsolattartást, amire a gyámhivatal a panaszost levélben, azaz nem határozati formában figyelmeztette annak következményeire, ha a kapcsolattartást nem biztosítja.
A gyámhivatal – figyelmeztetést követően – az anyát pénzbírsággal sújtotta, majd kezdeményezte a gyermek védelembe vételét. Az anya írásban közölte, hogy a gyermeket nem hajlandó átadni kapcsolattartásra. A további pénzbírság kiszabásától eredmény nem volt várható, ezért a szeghalmi gyámhivatal a panaszos ellen kiskorú veszélyeztetése vétségének gyanúja miatt feljelentést tett. A vizsgálat idején még folyamatban volt mind a gyermek védelembe vétele tárgyában indult, mind a rendőrségi eljárás.
Az általános helyettes megállapította azzal, hogy a gyámhivatal nem a vonatkozó jogszabályi előírásának megfelelően, határozatban figyelmeztette a panaszost a kapcsolattartás meghiúsításának következményeiről, ezért az eljárása a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott. Megállapította azt is, hogy a gyámhivatal további eljárási cselekményei, a panaszos bírságolása, a gyermek védelembe vételének kezdeményezése, a büntetőeljárás kezdeményezése megfeleltek a jogszabályoknak, azok a gyermek családi kapcsolathoz való alkotmányos jogának érvényesülését szolgálták.
A biztos a gyámhivatalok vezetőit arra kérte, hogy a jövőben az érdemi döntéseiket az eljárási törvény betartásával hozzák meg. A megyei gyámhivatal vezetője a kezdeményezést elfogadta, az elsőfokú gyámhivatal vezetője a biztos kezdeményezésére nem adott választ.
OBH 4639/2005.
A jogbiztonság és a jogorvoslathoz való jog sérelmét okozza a vámhatóság, ha a fellebbezések elintézése során, a nyilvánvalóan alaptalan, elkésett, vagy egyéb okból hibás fellebbezéseket érdemben nem bírálja el, és a döntésről nem hoz határozatot.
A panaszos szerint gyermeke jóhiszeműen aláírt egy képviseleti meghatalmazást, amely alapján a meghatalmazott személy – az adatokkal visszaélve – a vámhatóságnál egy személygépkocsi vámkezelését kezdeményezte. Az ügyben eljáró vámhatóság 632 999 Ft különbözeti vámterhet és 316 500 Ft vámigazgatási bírságot szabott ki a panaszos gyermekére, aki a határozatot megfellebbezte, és egyúttal az ügyben illetékmentességet, illeték-feljegyzési jog megadását kérte.
Az általános helyettese vizsgálatot rendelt el, és megállapította, hogy a panaszos gyermeke szívességi alapon megadta nevét és egyéb személyi adatait egy ismerősének, valamint aláírt egy teljes hatályú, határozatlan időre szóló meghatalmazást és egy gépjármű adásvételi szerződést. E dokumentumok alapján az ügyben eljáró vámhivatal a panaszos gyermeke nevére személygépkocsit vámkezelt. A vámkezelés során felmerült a gyanú arra vonatkozóan, hogy a benyújtott adásvételi szerződésen szereplő számlanyilatkozat nem valódi, ezért VPOP a számlanyilatkozat megerősítésére kérte a holland vámhatóságot, mivel az eljárás tárgyát képező gépjárművet Hollandiából hozták be Magyarországra. A holland vámhatóság arról tájékoztatta a magyar vámszerveket, hogy a származási nyilatkozat szabálytalanul lett kiállítva, a számlán az eladó vonatkozásában az adatokat meghamisították.
Az ügyben eljáró vámhivatal a fenti összegű vámteher megfizetésére kötelezte a panaszos gyermekét, majd annak meg nem fizetése miatt vámigazgatási bírság megfizetését is előírta. A két határozat ellen a panaszos gyermeke fellebbezést terjesztett elő, amelyben az eljárás megszüntetését, az ügy érdemi felülvizsgálatát, valamint illetékmentességet, és illeték-feljegyzési jog megadását kérte. A vámhatóság az ügy érdemére és az illeték-feljegyzési jog megadására vonatkozó fellebbezést elutasította. Nem döntött ugyanakkor az illetékmentesség iránti kérelem tárgyában.
Az általános helyettes megállapította, hogy a vámhatóság az ügyben döntően a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szem előtt tartásával járt el, de nem határozott a fellebbezésében előterjesztett illetékfizetés alóli mentesítés iránti kérelemről is. Nem fogadta el ezzel kapcsolatban a vámhatóság azon álláspontját, amely szerint a kérelmet azért nem bírálta el, mert az illetéktörvény szerint vámigazgatási ügyben illetékmentes eljárásnak csak a vámhatóságnál kezdeményezett elsőfokú eljárás minősül, a jogorvoslati eljárás nem. A vámhatóság akkor járt volna el helyesen, ha a kérelmet elutasító határozatot hoz. E mulasztással a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott. Az általános helyettes a visszásság jövőbeni elkerülése érdekében felkérte a vám és pénzügyőrség országos parancsnokát, hogy a vámhatóság érintett szervei a hatáskörükbe tartozó vám– és adóigazgatási ügyekben előterjesztett fellebbezések elintézése során, a nyilvánvalóan alaptalan, elkésett, vagy egyéb okból hibás fellebbezéseket is érdemben bírálják el, és a döntésükről hozzanak a jogszabályoknak megfelelő határozatot.
OBH 4853/2005.
A jogorvoslathoz, illetve a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha a beadványról nem határozatban dönt, és a jogorvoslat jogszabályi lehetőségéről tévesen tájékoztatja az ügyfelet. Nem okoz visszásságot, ha a gyámhivatal a minisztérium állásfoglalásának és a másodfokú hatóság utasításának megfelelően eljárási hibáit maga kijavítja.
A panaszos válásakor a bíróság a két közös gyermeküket az édesanya gondozásába helyezte. Az anya a jogerős bírói végzésben megállapítottaktól eltérő helyen és időben biztosítja az apa számára a kapcsolattartást. A panaszos két éve többször kérte – hiába – az eljáró gyámhivatalok segítségét.
Az általános helyettes vizsgálatot indított, és a beszerzett iratok alapján megállapította, hogy a panaszos 2004 szeptemberében kérte a gyámhivataltól, hogy gyermekei anyját 2002 októberétől kezdődően tételesen számoltassák el a mintegy 2,5 millió forint gyermektartásdíj felhasználásáról. A panaszos sérelmezte, hogy az anya a kapcsolattartás helyszínét önkényesen megváltoztatta, a 2002. augusztus 14–15-én esedékes kapcsolattartást megakadályozta, lehetetlenné tette az időszakos kapcsolattartásokat. A panaszos novemberben kelt levelében korábbi kérelmeit megismételve arra is kérte a gyámhivatalt, hogy az anyát szólítsa fel arra, hogy a gyermekek TAJ számát közölje vele, továbbá születési anyakönyvi kivonatuk és útlevelük másolatát adja át neki.
A gyámhivatal az elmaradt apai kapcsolattartások pótlásának elrendelését, az anya figyelmeztetését, gyermektartásdíj felhasználásáról tételes elszámoltatását, továbbá gyermekei iratainak fénymásolata átadására kötelezést határozatban elutasította. A határozat indoklása szerint a 2004. augusztus 14–15-ei kapcsolattartás elmaradásáról az anya tájékoztatta a panaszost, azt a következő héten pótolta. A panaszos és volt felesége között érvényben levő egyezség az időszakos kapcsolattartást nem szabályozta, így annak pótlását sem rendelhette el a gyámhivatal. Az anya gyermektartásdíj felhasználásról való tételes elszámoltatásának elutasítását a gyámhivatal a gyermekjóléti szolgálat véleményére alapozta, jogszabályi felhatalmazás hiányában pedig nem kötelezhette az anyát a gyermekek okmányai másolatának átadására. A panaszos a határozatot megfellebbezte, egyúttal kérte a gyámhivatal ügyintézésből való kizárását. A megyei gyámhivatal az elsőfokú határozatot helybenhagyta, a panaszos kizárási kérelmét elutasította. 2005 januárjában a gyermekek anyja jelezte, hogy a panaszos nem a jogerős bírói végzésben meghatározott időpontban viszi vissza a gyermekeket. A gyámhivatal levélben felhívta a panaszos figyelmét, hogy ha nem a végzésben meghatározottak szerint él a kapcsolattartási jogával, a bíróság – kérelemre – a már megállapított kapcsolattartási jogot korlátozhatja.
A panaszos az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumtól a gyámhivatali határozatok megsemmisítését, és a városi gyámhivatal kizárását kérte. A megyei gyámhivatal a minisztérium szakmai álláspontja alapján a városi gyámhivatal határozatát megsemmisítette, és új eljárásra utasította. Felhívta a gyámhivatal figyelmét arra, hogy az új eljárás során külön kell választania az érdemi és a végrehajtás körébe tartozó intézkedéseket, azokat külön eljárásban, önálló határozatban kell elbírálnia. Az elsőfokú gyámhivatal az új eljárásban a panaszos – elmaradt apai kapcsolattartása pótlására, volt felesége figyelmeztetésére, valamint gyermekei iratai fénymásolatának átadására – vonatkozó kérelmét elutasította. Külön határozatban utasította el a gyermektartásdíj felhasználásának tételes igazolására irányuló, továbbá a panaszos volt felesége valótlan állítása miatti bírságolását célzó kérelmét. A panaszos a határozatot megfellebbezte, kérte a megyei gyámhivatal ügyintézésből való kizárását. A megyei gyámhivatal az első fokon hozott döntést helyben hagyta. A minisztérium a panaszos megyei gyámhivatal kizárására irányuló kérelmét elutasította. A vizsgálat megállapította, hogy az első fokon eljáró gyámhivatal a minisztérium állásfoglalásának és a másodfokú hatóság utasításának megfelelően eljárási hibáit kijavította, döntései a jogszabályoknak megfeleltek, alkotmányos joggal összefüggő sérelmet nem okoztak. Figyelemmel arra, hogy mérlegelési jogkörben hozott döntések vizsgálatára az országgyűlési biztos hatásköre nem terjed ki, erre vonatkozólag vizsgálatot nem folytatott.
A panaszos volt felesége ezt követően is több alkalommal jelezte, hogy a panaszos nem a szabályozásnak megfelelően él kapcsolattartási jogával, kérte a panaszos figyelmeztetését, bírságolását. A gyámhivatal a panaszos figyelmét először levélben hívta fel a kapcsolattartást szabályozó végzésben foglaltak betartására, majd a panaszos volt feleségének kérelmét határozatban azzal az indoklással utasította el, hogy a vonatkozó jogszabály a kapcsolattartásra vonatkozó szabályozás megszegése esetén csak a gondozó szülő figyelmeztetését, bírságolását teszi lehetővé, a jogosultét nem. A jogosulttal szemben alkalmazható szankció a kapcsolattartás korlátozása. A jogi szabályozás szerint „ha a gyermeket nevelő szülő vagy más személy a kapcsolattartást szabályozó határozatnak önhibájából nem tesz eleget, a gyámhivatal határozatban figyelmezteti magatartásának következményeire”. Az általános helyettes álláspontja szerint a hivatkozott jogszabály a figyelmeztethetők, illetve a bírsággal sújthatók körét nem szűkíti a kötelezetti oldalra. Értelemszerűen a „más személy” nem csak a kötelezett, hanem a jogosult is lehet. A vizsgált esetben, ahol a kapcsolattartás szabályozásáról két éven belül a bíróság döntött, a bírói végzésben foglaltak be nem tartása esetén a bíróság csak a kapcsolattartás korlátozásáról dönthetne, azt nem előzhetné meg enyhébb szankció (a jogosult figyelmeztetése, bírságolása).
Az általános helyettes megállapította, hogy a pécsi gyámhivatal azzal, hogy a panaszos volt feleségének kérelméről nem határozatban döntött, hanem levélben hívta fel a panaszost kötelezettsége teljesítésére, a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben okozott visszásságot.
A határozatot a panaszos és volt felesége egyaránt megfellebbezte, azt a megyei gyámhivatal helybenhagyta. A határozat rendelkező része a következőképpen zárul: „A határozatom jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs.” Az indoklásban a megyei gyámhivatal tájékoztatást adott arról, hogy a jogorvoslat lehetőség az akkor hatályos eljárási törvényen alapul. A hivatkozott törvényhely az államigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát teszi lehetővé, amiről az ügyfélnek nem kell, hogy tudomása legyen, arról a határozat rendelkező részében kell tájékoztatatást adni.
Az általános helyettes megállapította, hogy az első és másodfokon eljáró gyámhivatal a tisztességes eljárással összefüggésben visszásságot okozott azzal, hogy téves jogszabályi tájékoztatást adott az ügyfélnek minősülő panaszos volt feleségének.
Az általános helyettes a gyámhivatal vezetőjét kérte fel, hogy ha a kapcsolattartásra jogosult személy önhibájából nem tesz eleget a kapcsolattartást szabályozó jogerős határozatnak, akkor határozatban figyelmeztessék magatartása következményeire. A határozatok meghozatalakor fordítson kiemelt figyelmet a helyes jogszabályi hivatkozásra
A megyei gyámhivatal vezetőjénél kezdeményezte, hogy a határozataikban az ügyfelet megfelelő módon tájékoztassák a jogorvoslat lehetőségéről, illetőleg annak kizártságáról.
A kezdeményezésre válasz még nem érkezett.
OBH 4875/2005.
A jogbiztonsághoz, az egészséges környezethez és a tulajdonhoz való alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoznak a természetvédelmi hatóságok, ha a Natura 2000 területek kijelöléséről szóló jogszabály részszabályainak hiányában nem képesek eleget tenni a velük szemben támasztott követelményeknek.
A panaszos azt kifogásolta, hogy az Ercsi Város Önkormányzata a tulajdonában lévő európai jelentőségű természetvédelmi területekből kívánja az ipari területet bővíteni. Az országgyűlési biztos az egészséges környezethez való joggal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megkereste a Természetvédelmi Hivatal Natura 2000 Osztályát, és felvilágosítást kért valamennyi hazai nemzeti park igazgatóságnak a Natura 2000 hálózattal foglalkozó köztisztviselőjétől.
A biztos az ügyben hivatalból indított vizsgálatot annak tisztázására, hogy – figyelemmel a Natura 2000-rel életre hívott és képviselt, a jövő generációk érdekében is álló természetvédelmi célkitűzésekre – a települési önkormányzatoknak, illetve egyéb érintetteknek volt-e megfelelő információjuk az ökológiai hálózat életre hívásáról.
Megállapította, hogy a jogalkotói szándék a tervezett ökológiai hálózatról és az ehhez kapcsolódó korlátozásokról már 2004-ban nyilvánosságot kapott. Az érintett ingatlanok tulajdonosai, használói számíthattak többek között a terület-felhasználási előírások megváltozására, és arra is, hogy az előírások a természet védelmét szolgáló szigorúbb feltételeket fognak meghatározni. Hangsúlyozta, hogy eszközei nem elégségesek annak teljes körű felderítéséhez, hogy az érintettekhez kellő információ, kellő időben eljutott-e, vagy sem, továbbá azt sem vizsgálhatja, hogy mi az esetleges hiányosságok oka, illetve okai.
A földrészletek pontos meghatározására azok természeti értékei alapján került sor, függetlenül attól, hogy volt-e valamilyen eljárás ezeket érintően folyamatban, illetve van-e már kiadott érvényes (szerzett) joga ezekre valakinek.
Aggályosnak tartotta, hogy a hatóságok – illetve a nemzeti park igazgatóságok – hogyan tudják érvényesíteni a környezeti és természeti érdekeket, ha a Natura 2000 területeken lévő földek használata nincs megfelelően szabályozva, illetve kérdéses, hogy a meglévő korlátozások a kártalanítási rend megléte nélkül mennyire jogszerűek. Az említett részletszabályok hiánya álláspontja szerint mind a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló Tanácsi Irányelv, mind az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló kormányrendelet céljainak a megvalósulását veszélyeztetheti.
Jelezte azt is, hogy a kormányrendelet nem rendelkezik arról, hogy ki, milyen eljárásban dönthet a Natura 2000 területekkel érintett földrészleteket tartalmazó, miniszteri közleményben szereplő lista jogszerűségéről, illetve a későbbiekben felvetett hibák a jövőben miként korrigálhatók. E körben hangsúlyozta, hogy a kormányrendelet nem ad olyan eljárási szabályokat, melyek a listán szereplő területek és az életkörülmények esetleges változásához kötődnek. Utalt arra, hogy a jogalkotó elmulasztotta szabályozni, hogy mi a teendő akkor, ha a valakinek a tulajdonában álló földrészlet indokolatlanul van a listán, vagy éppen ellenkezőleg, a listán kellene lennie.
A biztos megállapította, hogy a Natura 2000 ökológiai hálózat kiépítése és védelme olyan közérdekű célnak tekintendő, amelynek vonatkozásában a jogalkotó alkotmányosan rendelhet bizonyos korlátozásokat, tekintettel arra, hogy a természeti környezet minőségének védelme, a természeti feltételek megőrzése és javítása össztársadalmi érdek. Hangsúlyozta, hogy bár megtörtént a Natura 2000 területek kijelölése, ezzel az aktussal azonban még nem biztosított, hogy a hálózat betöltse célját.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a feltárt visszásság orvoslása érdekében javasolta a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek és az igazságügyi miniszternek, hogy együttműködve szabályozzák, hogy a Natura 2000 listával kapcsolatos kifogásokról ki, milyen eljárási rendben jogosult dönteni. Javasolta, hogy szükség esetén dolgozzák ki a megfelelő hatósági eljárást, illetve jelöljék ki a hatósági jogkör gyakorlóját.
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter közölte, hogy a Natura 2000 területté történő kijelölés nem érinti a már érvényesen kiadott engedélyeket, a már jogszerűen engedélyezett tevékenységeket, sem a folyamatban lévő engedélyezési eljárásokat. Megítélése szerint a jóhiszeműen szerzett jogok nem sérülnek. Közölte, hogy a Natura 2000 területen folytatott földhasználat részletes szabályairól szóló kormányrendelet jelenleg előkészítés alatt áll, ezen túl álláspontja szerint az élőhely-védelmi irányelv céljainak megvalósulása a kártalanítás kérdésben nem akadályozott. Jelezte, hogy várhatóan 2006 első félévében miniszteri rendeletben kerül kihirdetésre a Natura 2000 területek korrigált helyrajzi számos jegyzéke. A kifogások elbírálásról rendelkező eljárási szabályoknak a kormányrendeletben való megalkotását sem tartja indokoltnak.
Az igazságügyi miniszter egyetértett azzal, hogy a kijelölt földrészletek jegyzéke a változásokra tekintettel korrigálható legyen. Kifejtette, a Natura 2000 területek mintegy fele nem tartozik a védett természeti területek körébe, s ezeken a területeken a védelem az élőhelyre alapozott. Állatfajok egyedei esetében az élőhely természetes módon változékony lehet, ami a kijelölés (minősítés) felülvizsgálatát teheti szükségessé. A miniszter egyetértett a kártalanítás szabályozásának, valamint az érintett területekre vonatkozó használati szabályozás megalkotásának szükségességével is. Utalt arra, hogy a Natura 2000 területek rendkívül sokfélék, a problémát a védett természeti területnek nem minősülő természeti területek használati és kártalanítási szabályai jelentik. Végül tájékoztatta a biztost, hogy felhívta a környezetvédelemi és vízügyi minisztert a hiányzó szabályozások fokozott ütemű, a garanciális szempontokat szem előtt tartó előkészítésére, szorgalmazta, hogy tételes szabályozás készüljön a kijelölt területek minősítése megváltoztatásának eljárási rendjére is.
OBH 4921/2005.
A legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz a bentlakásos intézmény, ha nem alakít ki a látogatók fogadására és a mentálhigiénés ellátás biztosítására alkalmas helyiségeket. Az otthon lakóinak testi épségét, életét veszélyezteti, ha nem hoz létre portaszolgálatot, vagy más ellenőrző rendszert.
Az országgyűlési biztos a 2005 szeptemberében Jász-Nagykun-Szolnok megyében tartott általános vizsgálata során munkatársaival a megyei önkormányzat fenntartásában álló fegyverneki „Angolkert” Csecsemőotthon és Idősek Otthonában is előre be nem jelentett vizsgálatot végzett. A biztos a vizsgálat során az intézmény tárgyi és személyi feltételeit, valamint az ellátottak állampolgári jogainak érvényesülését tekintette át. Megállapította, hogy az intézmény eleget tesz a vonatkozó jogszabályi követelményeknek, az ellátás körülményei, tárgyi és személyi feltételek megfelelőnek, a szakmai munka magas színvonalúnak bizonyult. Az egyszintes épületben az akadálymentes közlekedés feltételeit biztosítják. A főbejárathoz a lépcső mellett rámpa vezet, az épületen belül küszöbök nincsenek, kapaszkodókat szinte mindenhova felszereltek, a vizesblokkokban egy-két helyen hiányoztak ezek. Nővérhívó jelzőcsengőket kialakítottak, azonban a biztos problémaként jelölte meg ezek elérhetőségét, tekintve, hogy az ajtók mellé kerültek, s nem az ágyakhoz, ahol az idősek könnyebben használhatnák.
A vizsgálat feltárta, hogy az intézményben nem alakítottak ki külön a látogatók fogadására és a mentálhigiénés ellátás biztosítására alkalmas helyiségeket, amit már a közigazgatási hivatal is észlelt és több ízben jelzett. A látogatókat a szobákban, a kertben és a társalgóban szokták fogadni. A hozzátartozók kapuzárásig szabadon bejárhatnak, portaszolgálat viszont nem működik, a bejárati kaput csak éjszakára zárják be. Portaszolgálati épület található a főbejáratnál, de évek óta nincs használatban.
A biztos felkérte a megyei közgyűlés elnökét, hogy gondoskodjon az Otthon portaszolgálatának megszervezéséről, vagy olyan ellenőrző, biztonsági rendszer kialakításáról, amely az otthon zavartalan működésének biztosítása mellett alkalmas az ellátottak bejelentés nélküli eltávozásának észlelésére, a nővérhívó jelzőcsengők átszerelési lehetőségének tisztázásáról, a hiányzó kapaszkodók felszereléséről, a látogatók fogadására és a mentálhigiénés ellátás biztosítására alkalmas helyiségek kialakításáról és rendeltetésszerű használatának biztosításáról.
A fenntartó tájékoztatta a biztost, hogy az intézmény kettős szakmai profiljának átalakítása jelenleg folyamatban van. 2006 őszétől az egész épületegyüttes idősek tartós bentlakásos ellátását szolgálná. A biztos jelentésében megjelölt hiányosságokat részben már fel is számolták, és a beruházás keretében a továbbiakat is orvosolni fogják.
OBH 4922/2005.
A jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való, valamint a diszkrimináció tilalmára vonatkozó joggal összefüggő visszásságot okoz a földügyi szakigazgatási szerv, ha a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló jogszabályok egyes rendelkezéseinek végrehajtása során hatályba sem léptetett miniszteri utasítás rendelkezéseit alkalmaznak.
Az országgyűlési biztos 2005. szeptemberi Jász-Nagykun-Szolnok megyében tartott látogatása során a Megyei Földhivatalnál is vizsgálatot végzett, aminek lényegi kérdése a földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése végrehajtásának megyei helyzete volt.
A vizsgálat azt kívánta feltárni, hogy a megyében mennyi az élő részarány lapok száma, az azokon szereplő aranykorona értéke; mennyi az ingatlan-nyilvántartásba még be nem jegyzett osztatlan közös tulajdonnal rendelkezők száma, azok aranykorona értéke; illetve hány földrészlet megosztására kerül sor, és ezek utóbbiak mekkora aranykorona értékkel bírnak. A biztos azt is vizsgálta, hogy e munka elvégzésére milyen összegű forrás áll rendelkezésre, az mikorra fejeződik be, és annak végrehajtását mely tényezők akadályozzák. Az osztatlan közös tulajdon megszüntetése a megyében 77 településen lévő, az ingatlan-nyilvántartásba osztatlan közös tulajdonként már jogerősen bejegyzett 2475 földrészletet érint. Összesen 85 ezer hektár területű, 1,7 millió aranykorona értékű földrészlet megosztása iránt nyújtottak be kérelmet. Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével járó feladat összetettségét és mértékét jól mutatja, hogy a részarány-tulajdonnak megfelelő aranykorona értéke a megyében összesen közel 4 millió. Az R.-ben szabályozott elsőbbségre igényt tartó kérelmezők száma 987. A kérelmek átvizsgálása során az is megállapításra került, hogy közülük az R. szabályainak 322 felel meg. Ez a szám megegyezik az elsőbbségi kérelmek teljesítése során kialakítandó földrészletek számával. Megállapítható, hogy a megyei földhivatal által hozott osztatlan közös tulajdon bejegyzésére alkalmas – de az ingatlan-nyilvántartásba még be nem jegyzett – földkiadási határozatok száma mindössze 22, ami jól mutatja, hogy a határozatokban szereplő termőföldek tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése naprakész.
A vizsgálat időpontját megelőzően már a megye valamennyi településén – körzeti földhivatalonként, kirendeltségenként – közjegyző jelenlétében – sorsolás útján – elvégezték a települések R.-ben előírt módon való sorrendjének meghatározását. Ezt követően helyrajzi számonként meghatározták az elsőbbségi kérelemmel rendelkezők tulajdoni hányadának – az ilyen kérelemmel nem rendelkezők tulajdoni hányadához viszonyított – arányát. A körzeti földhivatalok a megye valamennyi településén nyilatkozattételre szólították fel az elsőbbségi kérelemmel érintett földrészletek jogosultjait. A beérkezett nyilatkozatok feldolgozása részben megtörtént, illetve folyamatban van, ugyanis a földrészlet megosztására csak abban az esetben kerülhet sor, ha ahhoz a megosztandó ingatlant terhelő és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogok jogosultjai valamint az érintett szakhatóságok hozzájárultak.
Az elsőbbségi követelményeknek meg nem felelő kérelmek elutasítása megtörtént, egyes hivatalok már túljutottak a jogosultak nyilatkozatának elemzésén is, már a megosztás kiindulási helyéről és irányáról is határoztak, és e határozatokat ki is függesztették. A vizsgálat időpontjában e határozatok még nem emelkedtek jogerőre. Megállapítható, hogy az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló elsőbbségi kérelmek teljesítésére a megyei földhivatal részére előirányzott 58,2 M Ft-ból 24,8 M Ft-ot már a vizsgálat előtt visszavontak. A megyei földhivatal vezetőjének tájékoztatása szerint az elsőbbségi kérelmek jogosultjai részére a földek kimérésére és birtokba adására – különösebb akadályozó tényezők hiányában – várhatóan 2006 márciusában kerül sor.
A feladat végrehajtását akadályozó, hátráltató tényezők, amelyek a jogszabályok egyes rendelkezéseiből fakadnak, és amelyek alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot idéznek elő, a következők:
Az Fkbtv. 12/F §. (9) bekezdésében foglalt rendelkezés állja útját annak, hogy az egyébként jogosult részére a részarány-tulajdonának megfelelő földet az állami költségvetés terhére kimérjék. Ez az eljárás azért okoz az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot, mert az említett rendelkezés diszkriminatív azokra nézve, akik az ingatlan megosztását kérték; ugyanis egyetlen jogosult (az ingatlan megosztását nem kérő társtulajdonos vagy haszonélvező) tiltakozása is elegendő ahhoz, hogy a földrészlet megosztása meghiúsuljon.
A 12. § (4) bekezdése szerint „A kialakítandó földrészletek megközelíthetősége érdekében kitűzött helyi közutak a települési önkormányzat tulajdonába kerülnek, azokat a földhivatal önálló földrészletként jegyzi be az ingatlan-nyílvántartásba. A földrészletek megközelítésére szolgáló közutak kialakításához szükséges terület AK értékével a kiadásra kerülő részarány földtulajdonokat kártalanítás nélkül arányosan csökkenteni kell.” Ettől eltérő a vizsgált eset, amikor hatósági határozattal a jogosult tulajdonába adott termőföld út céljára történő elvonására kártalanítás nélkül kerül sor. Erre az Fkbtv. nem tartalmaz rendelkezést.
A 9/C. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés egyet jelent azzal, hogy az osztatlan közös tulajdon megszüntetését eredményező önálló ingatlanok kialakítását a törvény a földügyi szakigazgatási szervekre bízta, továbbá azzal, hogy ezzel egyidejűleg a földmérési tevékenységet egyéni vállalkozóként vagy társasági formában gyakorló jogalanyokat e tevékenységből kizárta, mely a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásságot eredményez.
Az R. 4. § (1) bekezdése szerint: „A körzeti földhivatal a talajvédelmi, megközelíthetőségi, és művelhetőségi szempontoknak megfelelően – figyelemmel a helyszínen kialakult használati állapotra is – meghatározza a kiindulás helyét és irányát. Az erről szóló határozatot – az illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál, illetve a körjegyzőségnél – közszemlére tétel útján kell közölni. Az eljárás csak a határozat jogerőre emelkedése után folytatható.” A R.-nek a megosztás kiindulási helyére és irányára, valamint a birtokbaadásra vonatkozó szabályai nem veszik figyelembe az Fkbtv. 7. § (5) bekezdésében foglaltakat.
Az R. 5. § (6) bekezdése szerint: „A sorsolási jegyzőkönyvet 48 órára közszemlére kell tenni a települési önkormányzatnál, vagy a körjegyzőségen. Az eljárás csak abban az esetben folytatható, ha a sorsolás ellen ezen időtartamon belül kifogás nem érkezett, vagy a kifogással kapcsolatos eljárás befejeződött.” A vizsgálat tapasztalatai szerint bizonytalanság mutatkozott abban a kérdésben, hogy a hirdetmény levételét követően lehet-e még kifogást elfogadni.
A vizsgálók találkoztak olyan konkrét – az üggyel kapcsolatos – miniszteri utasítás-tervezetnek nevezett irattal, amelynek kiadmányozására nem került sor. Tapasztalatuk szerint a földhivataloknak tartott eligazítás során ezt felhasználták. Az alkotmányos visszásságot az okozza, hogy az említett iratban – mely nem jogszabály – olyan normatív rendelkezések is találhatók, amelyek nem felelnek meg a jogalkotásról szóló törvény garanciális szabályainak, továbbá az eligazítások során anélkül használták fel a miniszteri utasítás tervezetet, hogy az hatályba lépett volna.
A visszásságok megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy kezdeményezze az Fkbtv. olyan módosítását, amely szerint, ha a kérelmező igazolja, hogy a jogosultnak a földrészlet megosztásához szükséges nyilatkozata pótlására keresetet nyújtott be a bírósághoz, az eljárást fel kell függeszteni, melyet a bírósági döntés szerint kell folytatni. Olyan módosítását, amely – az alkotmányos követelményeknek megfelelően – rendezi a közös tulajdon megszüntetése során kialakítandó utak tulajdoni helyzetét. Az R.-nek a megosztás kiindulási helyének és irányának meghatározására, valamint a birtokba adásra vonatkozó szabályainak és az Fkbtv.-ben említett, a tárgyra vonatkozó szabályainak összhangba hozatalát. Az R. tartalmazzon utalást arra, hogy az 5. § (6) bekezdésében említett határidők számításánál az Áe. 39. §-ában, illetve a majd hatályba lépő Ket. 65. §-ában foglaltak szerint kell eljárni, továbbá hogy az R. 5. § (6) bekezdésének szövegéből a „vagy a körjegyzőségen” szövegrész törlésre kerüljön. A földmérési munkákra – mint már említett szakmai tevékenység elvégzésére vonatkozó – szabályok olyan módosítását, hogy a tevékenység végzéséből ne zárja ki a gazdaság más földmérésre jogosult alanyait.
A miniszter a válaszában kifejtette: egyetért a törvény azon módosításával, amely rendezi az új önálló ingatlanok megközelítéséhez szükséges úthálózatok kialakításának kérdését, és amely pontosítja a jogok jogosultjainak hozzájárulását szabályozó rendelkezést, továbbá az R. 4. § (1) bekezdés olyan módosításával, hogy az „önkormányzat polgármesteri hivatalánál, illetve a körjegyzőségnél” szövegrész helyébe „az önkormányzat hirdető táblájára” szövegrész kerüljön. A miniszter közölte, hogy 2005. évben kiadni tervezett miniszteri utasítást felülvizsgálják, hogy ne tartalmazzon az állampolgárokra vonatkozó normatív rendelkezéseket, és az majd a sorsolás elleni kifogás benyújtásával kapcsolatos szabályokat illetően kellő eligazítást ad a földhivataloknak.
A miniszter azt is kifejtette, hogy az R.-nek a megosztás kiindulási helyének és irányának meghatározására, valamint a birtokba adásra vonatkozó szabályainak és az Fkbtv.-ben említett tárgyra vonatkozó szabályainak összhangba hozatalára irányuló ajánlással nem értett egyet. A miniszter indokaira tekintettel ezt az ajánlást az országgyűlési biztos visszavonta.
A miniszter nem fogadta el az R.-nek mint földmérési munkákra vonatkozó szabályainak olyan módosítására irányuló ajánlást, hogy e tevékenységből ne zárják ki a más földmérésre jogosult alanyokat. Az országgyűlési biztos az említett ajánlásra adott választ nem fogadta el. Ajánlását változatlan formában fenntartotta, melyről a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert írásban tájékoztatta. Az ajánlások döntő részben elérték céljukat, az ajánlások közül egy visszavonásra került, további egy ajánlás fenntartásával pedig a párbeszéd elkezdődött, amely a beszámoló készítésekor is tart.
OBH 4923/2005.
Nem okoz visszásságot az egészségügyi szolgáltató, ha a sürgősségi betegellátó rendszer keretében a külön jogszabályban meghatározott szakmai minimumfeltételeknek megfelelő szolgálatot alakít ki.
Az országgyűlési biztos a Jász-Nagykun-Szolnok megyei munkalátogatása során – a testi és lelki egészséghez, és az élethez való alkotmányos jog érvényesülése kapcsán – megvizsgálta a megyei mentés és a sürgősségi betegellátás működését, az esetlegesen fellelhető problémákat és az egészségügyi szolgáltatók közötti együttműködés intenzitását is. A biztos munkatársai helyszíni vizsgálatot folytattak az Országos Mentőszolgálat Szolnoki Központjában, valamint a megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben.
Az OMSZ átszervezése miatt a megyei mentő szervezet ma az Észak-Alföldi Régió szervezeti részekét működik, és a régió három megyéjét Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Hajdú-Bihar megye és Jász-Nagykun-Szolnok megye területét látja el. Jelenleg még a régi megyei struktúra szerint működnek, csak a felső vezetői szinten történt meg az átalakulás. A régióban három vezető megyei mentőtiszt van, ők intézik megyei szinten az irányítást. Az eddigi tapasztalatok szerint az átszervezés a betegellátást nem befolyásolja. A megyében 13 mentőállomás van, ami megyei szinten jó „lefedettséget” mutat. A jászapáti önkormányzat által saját költségen létrehozott új épületben a mentőállomás egyben orvosi ügyelet is. Újabb mentőállomások létesítésére úgy van lehetőség, ha az OMSZ, vagy az önkormányzat létesít, vagy összefogva együtt létesítenek.
A régiósítás során a mentőállomásokat A-B-C típusok szerint sorolták be, a C számít a legkorszerűbbnek. A megyében egy rohamkocsi áll rendelkezésre, és a 13 állomásból négy rendelkezik csak esetkocsival, ami az országos átlag fele. A megyében három főállású oxyológus teljesít szolgálatot, e mellett még három részállású orvos is dolgozik, valamint közel húsz mentőtiszt. A kocsiparkhoz képest kevés a személyi állomány létszáma, ezért 45-ről 41-re kellett csökkenteni a futó kocsik számát. A megyében az OMSZ-tól elkülönülten, az országos lefedettséget biztosító rendszerben önállóan működik a Magyar Koraszülött Mentő Közalapítvány. A két szervezet között jó a kapcsolat. Az OMSZ feladatainak megoszlásában a mentés a feladatok 25%-át, a betegszállítás pedig a feladatok 75%-át tették ki, ez megfelel az országos átlagnak. Ugyanakkor a mentőszolgálatnál is érződnek a rezidensképzés anomáliái, és ebben a pályaív kilátástalansága, illetve a szakvizsgák elismerésének megváltoztatása miatt (oxyológus nem lehet második szakma!) belátható időn belül nem is várható változás.
Mindkét egészségügyi intézményben felvetették a betegszállítással kapcsolatos anomáliákat. 2004-ben átszervezésre került az OMSZ betegszállítással kapcsolatos feladatainak az ellátása, vagyis ez a tendencia jól láthatóan arra irányul, hogy az OMSZ elsődlegesen a sürgősségi feladatokat lássa el. Gyakran okoz gondot a betegszállításra lekötött mentőkapacitás – főként egy akut mentési hívás teljesítésekor – és a mentőorvos/mentőtiszt számarány eltolódása miatt is.
A megyei kórház vezetői által elsőként feltárt problémák is éppen a betegszállítással kapcsolatban merültek fel. Tekintettel arra, hogy az általuk megrendelt betegszállításra gyakran napokat is várni kell, a már „elbocsátott” beteg helyére másik beteg elhelyezése okoz gondot. Mindezekből következően mind a mentő, mind a kórház vezetői felvetették egy a fekvőbeteg-ellátó intézmények számára létrehozandó ún. saját beteg(haza)szállító szolgálat indokoltságát, amelyhez azonban szükséges vagy az OEP általi befogadás (ti. finanszírozás), vagy a fenntartó költségvetésének erre irányuló bővítése.
A Sürgősségi Betegellátó Osztály átlagosan 126 beteget lát el naponta, ebből 45–60 fő drog, alkohol vagy egyéb pszichiátriai jellegű akut igénylő. A kórház megyén belüli topográfiai elhelyezkedése folytán (vasúti és főközlekedési csomópont, közeli katonai bázis) felkészült sürgősségi katasztrófa ellátási stratégiával, és ennek megfelelő infrastruktúrával rendelkezik. Ugyanakkor a működését – csakúgy mint az ország valamennyi kórházának – a finanszírozási volumenkorlát miatti 2003. évi kerettel finanszírozza az OEP. Ebből következően fejlesztésekre csak pályázati forrásokból, valamint a város áldozatkész vállalkozóinak köszönhetően tervezhetnek.
Összességében a megfelelő működéshez szükséges műszerezettség és diagnosztikai háttér mindkét intézményben megoldott, bár az évkorlátozás (szavatosság lejárta) miatt a kórház – ideértve természetesen a sürgősségi osztályt is – műszerparkjának cseréje akuttá vált. Ugyanakkor úgy a mentőszervezetnél, mint a Megyei Kórházban az volt a tapasztalt, hogy a működési problémák részben az állandósult létszámhiányból adódnak. Mindkét egészségügyi szolgáltatónál, minden területen küzdenek a munkaerőhiánnyal, ennek következtében az egészségügyi szakemberek rendkívül túlterheltek.
Az egészségügyről szóló törvény deklarálja a mentés és a sürgősségi ellátás igénybevételéhez való jogot, ami a Magyar Köztársaság területén állampolgárságra vagy egészségbiztosítási jogviszony fennállására való tekintet nélkül mindenkit megillet. Sürgős szükség, illetve veszélyeztető állapot fennállása esetén, a beteget az egészségi állapota által indokolt sürgősségi ellátásban kell részesíteni. Az egészségügyi törvény meghatározza az állam felelősségét a lakosság egészségi állapotáért. Az állam kötelezettségét képezi különösen az egészségügyi ellátórendszer, az egészségügyi ellátási kötelezettség és felelősség meghatározása, az egészségpolitika céljait szolgáló finanszírozási, fejlesztési és információs rendszer kialakítása és fejlesztése, ideértve az egészségügyi szolgáltatások minőségének biztosítását és ellenőrzését is. A mentés biztonságos, egységes és összehangolt működéséhez szükséges feltételrendszer biztosítása és megszervezése ugyancsak állami feladat.
A helyszíni vizsgálat tapasztalatai alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a vizsgált egészségügyi intézményekben mind a mentés, mind az ezzel szorosan összefüggő sürgősségi betegellátás kiegyensúlyozottan működik. Szakszerű és összehangolt a tevékenységük, a megyei kórházban létrehozott sürgősségi betegellátó osztály működése pedig lehetővé tette az ellátás színvonalának és hatékonyságának zökkenőmentessé válását.
A vizsgált alkotmányos jogok szempontjából visszásságot nem tárt fel.
OBH 4926/2005.
A tisztességes eljáráshoz, és az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és az Egészségbiztosítási Pénztár is, ha az ügyfélszolgálatukon nem biztosítják a váróhelyiségtől elkülönített ügyfélfogadás lehetőségét.
Az országgyűlési biztos 2005 szeptemberében a Jász-Nagykun-Szolnok megyei munkalátogatása során munkatársaival az alkotmányos jogok érvényesülését vizsgálta a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár ügyfélszolgálati munkájának ellenőrzésére keretében.
A biztos a helyszíni vizsgálat alapján megállapította, hogy jól szervezett, magas színvonalon működő ügyfélszolgálati munka folyik mind a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságon (MNYI), mind a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál (MEP). A kihelyezett ügyfélszolgálatok az ügyfelek tájékoztatását és kényelmét szolgálják.
A vizsgálat feltárta, hogy az alkotmányos jogok érvényesülését korlátozza, hogy nem biztosított a váróhelyiségtől elkülönített ügyfélfogadás lehetősége. Továbbá javításra szorulnak a kihelyezett ügyfélszolgálatok (különösen a karcagi) körülményei, technikai felszereltsége is. Az alkotmányos visszásság megszüntetése azonban a MNYI és a MEP szándékát, anyagi lehetőségét és hatáskörét meghaladó intézkedést igényel.
A feltárt alkotmányos visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) főigazgatójánál, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatójánál, hogy vizsgálja meg a jelenlegi egy légterű, ablakos rendszerű ügyfélszolgálatot kiváltó korszerű körülmények megteremtéséhez, valamint a kihelyezett ügyfélszolgálati munka technikai feltételeinek javításához szükséges – a MNYI és a MEP erejét meghaladó – segítségnyújtás lehetőségét.
Mindkét főigazgató elfogadta a kezdeményezést, az anyagi lehetőségek függvényében végrehajtásra kerülnek a szükséges változtatások.
A vizsgálat eredménnyel zárult.
(Kapcsolódó ügy: OBH 4927/2005.)
OBH 4969/2005.
Alkotmányos visszásság veszélyét idézi elő a jegyző, ha környezetvédelmi ügyben nem él a hatáskörével.
Szolnoki panaszos azt kifogásolta, hogy a Holt-Tisza partján több kilométer hosszan üdülőterület épült anélkül, hogy szennyvízcsatorna-hálózat létesült volna, és több ingatlantulajdonos az érintett területen a szennyvizet a „zárt-szigetelt szennyvíztárolókból” a talajba juttatja, szennyezve ezzel a környezetet. Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, és a szolnoki polgármestertől kért tájékoztatást.
A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat teljesítette a vízgazdálkodásról, továbbá a hulladékgazdálkodásról szóló törvényekben foglalt kötelezettségeit. Szolnok város lakóterületeinek 98%-a csatornázott, azokon a területeken, ahol nincs csatornázás, a hulladékgazdálkodásról szóló törvény szerint előírt folyékony hulladék kezelési közszolgáltatással gondoskodik az önkormányzat a szennyvizek megfelelő kezeléséről. Az önkormányzat tudatában van annak, hogy az érintett területen – vízbázis-védelmi okokból – a csatornázás preferálandó cél, ez szerepel az önkormányzat tervei között is, de a megvalósításának anyagi gátjai vannak.
A panaszos további kifogásával kapcsolatban az országgyűlési biztos jelezte, hogy a panaszolt ingatlantulajdonosok nem tekinthetők sem hatóságnak, sem közszolgáltatónak, ezért tevékenységük nem tartozik az általa vizsgálható szervek közé. A kérdéssel kapcsolatban csupán a polgármester válasza alapján merült fel, hogy a szennyvíz talajba történő bevezetésének ügyét az önkormányzat esetleg nem a jogszabályoknak megfelelően kezelte.
A biztos a megkeresésére ugyanis azt a tájékoztatást kapta, hogy „Környezetterhelés esetén az önkormányzatnak szankcionálásra nincs jogosultsága, az a Környezetvédelmi Felügyelőség hatáskörébe tartozik.”
A biztos ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy amennyiben az önkormányzat jegyzőjének a tudomására jut, hogy valamely ingatlan tulajdonosa, használója (stb.) a folyékony hulladékát a talajba vezeti, többirányú eljárási lehetőséggel – és így szankcionálási móddal – is rendelkezik. A biztos jelentésében ismertette, hogy a jegyzőnek – egyebek mellett – milyen hatásköri lehetőségei vannak a kifogásolt magatartást tanúsítókkal szemben.
A vizsgálat feltárta, hogy a Vízpart körutat nyugatról a Holt-Tisza határolja, mely terület ennélfogva vízbázis-védelmi okokból kiemelkedő jelentőségű, ezért amíg ezen a területen nem történik meg a csatornázás, különösen fontos közérdek – így a környezeti elemek védelme, valamint azokon keresztül a jövő generációk életfeltételinek biztosítása – fűződik a vízbázishoz közeli ingatlanok védelméhez.
A biztos hangsúlyozta, hogy az önkormányzatnak szükség esetén fel kell ismernie a hatáskörét a szennyezőkkel szemben, hiszen a települési folyékony hulladék nem megfelelő szintű kezelése környezeti problémát indukálhat, így például kedvezőtlen hatással lehet a felszín alatti vizek, vízbázisok és a talaj minőségére is.
Az országgyűlési biztos felkérte a szolnoki jegyzőt, hogy ismertesse munkatársaival jelentése megállapításait, aki felhívásnak eleget is tett.
OBH 5016/2005.
A tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, ha a 100%-os rokkant ügyfél rokkantsági nyugdíjigénye elbírálásakor a jogi rokkantság hiányát vélelmezi, ezért nem vizsgálja az orvosi feltételeket, illetve egy korábbi, más célból készült orvosi szakvéleményt vesz figyelembe.
Az 1979. február 9-én született – születésétől 100%-os hallássérült – panaszos azért kért segítséget, mert 16 050 Ft fogyatékossági támogatása mellett munkanélküli lett, ezért kérte a rokkantsági nyugdíja megállapítását. A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság azonban a rokkantsági nyugdíjigényét azzal az indokkal utasította el, hogy nem rendelkezik a jogszabályban előírt rokkantsági nyugdíjra jogosultsághoz szükséges szolgálati idővel.
Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt soron kívüli vizsgálatot tartott. Megkereste a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságot, az Államkincstár Megyei Területi Igazgatóságát, valamint a Megyei Munkaügyi Központot, és megállapította, hogy a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a panaszos rokkantsági nyugdíjigényét elutasította, mert ismereteik szerint 2 év 251 nap szolgálati idővel rendelkezett a jogszabályban életkorához előírt 6 év helyett.
A határozat nem tartalmazott adatokat az orvosi bizottság vizsgálatáról és véleményéről. Az Igazgatóságtól kapott információ szerint nem tartották szükségesnek az orvosi bizottság vizsgálatát, mert a rendelkezésre álló 1997. február 26-án kelt orvosi bizottsági vélemény szerint a panaszos munkaképesség-csökkenése 67%, mely 18 éves kora előtt keletkezett. A fentiekre, valamint arra is tekintettel, hogy ismereteik szerint az igénylő munkaviszonya még fennállt, nem vizsgálták az egyéb ellátásra való esetleges jogosultságát sem.
Az Államkincstár Megyei Területi Igazgatósága a panaszosnak fogyatékossági támogatást állapított meg a 2002. március 14-én kelt Országos Orvosszakértői Intézet szakvéleménye alapján, mely szerint munkaképesség-csökkenése 100%-os, II. csoportos rokkant, rokkantsága 18 éves kora előtt keletkezett.
Az országgyűlési biztos a rendelkezésére bocsátott fenti orvosi véleményt rövid úton továbbította a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatójának. A Megyei Munkaügyi Központtól kapott információ szerint a panaszosnak a fennállott jogviszonya megszűnését és a táppénzre jogosultsága lejártát követően 122 naptári napra munkanélküli járadék került megállapításra, így több mint 3 évre nőtt a megszerzett szolgálati ideje.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként megállapította, hogy súlyosan sérült a panaszos tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjoga, mivel a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság (MNYI) a panaszos benyújtott rokkantsági nyugdíjigénye elbírálásakor a jogi rokkantság hiánya miatt nem vizsgálta az orvosi feltételeket, illetve egy több mint 8 éves, más célból készült orvosi szakvéleményt vett figyelembe, mely szerint a munkaképesség-csökkenés mértéke 67%, III. csoportos, végleges.
A fentiek miatt az Igazgatóság nem ismerte a 2002. március 14-én kelt orvosi bizottsági szakvéleményt, és ezért nem tájékoztatta a panaszost a rokkantsági járadékra jogosultság, valamint – arra hivatkozással, hogy az igény benyújtásakor a panaszos munkaviszonya fennállt – a méltányossági nyugdíj lehetőségéről sem.
Tekintettel azonban arra, hogy a panaszos nem volt ellátatlan, valamint hogy a vizsgálat során az MNYI aktívan közreműködött a tényállás tisztázása érdekében, a 2002. március 14-én kelt orvosi bizottsági vélemény megismerését követően pedig a rokkantsági járadék igénylő lap megküldésével soron kívül tájékoztatta a panaszost a jogosultságáról, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett. Azonban az ügy összes körülményeire, a panaszos fiatal korára, egészségi állapotára és az ebből adódó sajátos életkörülményeire tekintettel felkérte az Igazgatóság vezetőjét, hogy hívja fel munkatársai figyelmét a törvényben előírt segítségnyújtási kötelezettség gondosabb és körültekintőbb betartására.
A vizsgálat eredményes volt.
OBH 5086/2005.
Az értelmi fogyatékos személyek elleni büntetőeljárásban a jogállamiságot sértő alkotmányos visszásságot okoz, hogy nem érvényesülnek a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény alapelvei és rendelkezései.
Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége kérte az értelmi fogyatékos személyek ellen folytatott büntetőeljárások, illetve ezzel összefüggő fogvatartásuk vizsgálatát. A panaszra egy közepesen súlyos értelmi fogyatékos előzetes letartóztatása szolgáltatott okot, akit fogvatartása során bántalmaztak és védő jelenléte nélkül olyan jegyzőkönyveket írattak alá vele, amelyek tartalmát nem értette, fogvatartása pedig indokolatlanul elhúzódott.
A Szövetség véleménye szerint az értelmi fogyatékos személyekkel szembeni büntetőeljárásokban a hatóságok által tanúsított magatartás nem felel meg a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapelveinek és rendelkezéseinek.
A panaszban foglaltak alapján az élethez és az emberi méltósághoz való jog sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálat tartására kérte fel a legfőbb ügyészt.
A Legfőbb Ügyészség vizsgálata a panaszban foglaltakat megerősítette. A szemérem elleni erőszak bűntettével gyanúsított értelmi fogyatékos őrizetbe vételekor részletes beismerő vallomást tett. Kihallgatásán védő nem vett részt. Ügyében a nyomozás két hét alatt befejeződött, ennek ellenére további négy hónapig letartóztatásban maradt, az elmeorvos-szakértői szakvélemény elkészítésének késedelme miatt.
A gyanúsítottat több esetben kellett bántalmazásra utaló sérülések miatt orvosi kezelésben részesíteni. Az ügyészi meghallgatást követően a bántalmazások gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen nyomozás indult, amely a vizsgálat időpontjáig nem vezetett eredményre, mivel a fogva tartott – éppen szellemi képességei miatt – nem volt képes (vagy a retorzióktól való félelmében nem merte) azonosítani bántalmazóit.
A Legfőbb Ügyészség szerint „megfontolandó lehet a büntető és a büntetés-végrehajtási szabályok olyan irányú kiegészítése, amely az állam büntetőjogi igényének maradéktalan érvényesítése mellett a fogyatékos személyek jogainak gyakorlását is előmozdítja.”
A fogvatartás során elszenvedett bántalmazás és a bánásmód sértette a fogva tartott emberi méltósághoz való jogát, továbbá az Alkotmány 54. § (2) bekezdésében deklarált, a kínzás, és a kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód tilalmát.
A vizsgált ügyben megállapítható volt, hogy a fogyatékos személyek jogai – különösen az értelmi fogyatékosok tekintetében – a büntetőeljárás során csak szűk körben érvényesülnek, sőt fogvatartásuk esetén, ezek a személyek másokhoz képest kifejezetten hátrányos helyzetbe kerülnek. Ennek egyik oka, hogy elmaradt a büntetőeljárási törvény és a fogyatékos személyek jogairól szóló törvény összhangjának megteremtése, ugyanakkor az alacsonyabb szintű jogszabályok is csak a fogyatékosok meghatározott csoportjával foglalkoznak.
Az általános helyettes javasolta az igazságügyi miniszternek, hogy az Országos Fogyatékosügyi Tanács, valamint az érintett társadalmi szervezetek bevonásával kezdeményezze a büntetőeljárásra, valamint a fogvatartásra vonatkozó jogszabályok olyan kiegészítését, amely eleget tesz a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény követelményeinek. Jelentését megküldte az esélyegyenőségi miniszternek is.
A válaszadás határideje még nem telt le.
OBH 5118/2005.
A tulajdonhoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a bentlakásos idősek otthona, ha elhunyt lakója hozzátartozóinak az elhunyt pénzének hollétéről nem tud érdemi tájékoztatást adni. A szociális biztonsághoz és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jogokkal összefüggő visszásságot okoz az intézmény, ha az ellátottakkal közvetlenül foglalkozó alkalmazottak végzettsége és a gazdasági személyzet létszáma nem felel meg a jogszabály előírásainak.
A Kállói Idősek Otthona működésével kapcsolatban az otthon egy volt munkatársa kért segítséget. Előadta, hogy az intézményben a szakképzett ápolók száma nem éri el a jogszabályi minimumot. Kifogásolta, hogy egy gondozottnak eltulajdonították 2 millió Ft-ját, az esetről jegyzőkönyv készült, de további érdemi intézkedés nem történt. Az országgyűlési biztos tájékoztatást kért a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjétől.
A közigazgatási hivatal a 2005. február 15-én tartott szakmai ellenőrzés alkalmával megállapította, hogy az otthonban a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló SzCsM rendeletben előírt 7 fő ápoló helyett 6 dolgozott, nem alkalmaztak diétás nővért, mozgásterapeutát, mentálhigiénés, valamint gazdasági munkatársakat.
A dolgozók munkaszerződéseivel kapcsolatban az ellenőrzés számos munkajogi problémát tárt fel. Megállapították, hogy a munkaszerződések, illetve azok módosításai a munkavállalók számára megtévesztőek. Tekintettel arra, hogy az országgyűlési biztos hatásköre munkajogi kérdésekre nem terjed ki, a biztos a panasz ezen részét áttette a Nógrád Megyei Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőségnek.
A közigazgatási hivatal az országgyűlési biztos megkeresésére 2005. október 25-én rendkívüli ellenőrzést tartott az otthonban. A vagyon elleni bűncselekmény gyanúja kapcsán a hivatalvezető arról tájékoztatta a biztost, hogy egy – időközben elhunyt – lakó lánya kért segítséget édesapja fel nem lelhető értéktárgyairól. A vizsgálat megállapította, hogy az elhunyt iratai eltűntek, a pénz sorsát nem lehet nyomon követni. A hatóság ismeretlen tettes vagy tettesek ellen büntetőeljárást kezdeményezett a Pásztói Rendőrkapitányságon.
A vizsgálat – a dolgozók szakképzettségével, illetve a szaklétszámmal kapcsolatban – megállapította, hogy az intézményben 10 fő dolgozik, a szakképzettek aránya alatta marad a jogszabályban előírt 80%-nak. Továbbra is hiányosság, hogy szociális, mentálhigiénés munkatárs, diétás nővér, mozgásterapeuta az intézményben nem áll alkalmazásban, és a gazdasági személyzet létszáma is hiányos. A feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásságok orvoslása érdekében az országgyűlési biztos a Kállói Idősek Otthona Szociális Kht. vezetőjét arra kérte, hogy a személyi hiányosságok megszüntetése érdekében haladéktalanul intézkedjen. A közigazgatási hivatal vezetőjét felkérte, hogy a 2005 decemberére tervezett célellenőrzése keretében, a megyei módszertani intézet bevonásával vizsgálja felül az intézményi alap és kiegészítő dokumentációt, és tegye meg a korrekcióra vonatkozó javaslatait is.
A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt le.
OBH 5533/2005.
A tulajdonhoz, a jogorvoslathoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha a birtokvédelmi eljárás keretében elmulasztja a határozat meghozatalát.
Több, környéken élő panaszos kifogásolta, hogy a Zalaapátiban működő Csali büfé éjjel-nappali nyitva tartása és zajos működése zavarja a nyugalmukat. Azt sérelmezték, hogy a körjegyző a lakossági bejelentéseket, panaszokat nem vizsgálta ki, az ügyben nem intézkedett, határozatot nem hozott.
Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és tájékoztatást kért Zalaapáti Község Önkormányzatának körjegyzőjétől. A büfé éjszakai zajos működésével kapcsolatban a panaszosok 2005 márciusában fordultak a körjegyzőhöz, aki ennek alapján felszólította az üzemeltetőt, hogy intézkedjen, hogy az üzlet működése ne zavarja a környéken élők nyugalmát. Figyelmeztette, amennyiben ennek nem tesz eleget, úgy bizonyítási eljárást követően az üzlet nyitva tartását korlátozza, illetve a zenei szolgáltatást megtiltja.
A felek között ezt követően birtokvédelmi eljárás keretében egyezség született, de a panaszosok két hónap múltán ismét a körjegyzőhöz fordultak, jelezve, hogy a büfé üzemeltetője az egyezségben foglaltaknak nem tesz eleget, így kérték a szükséges intézkedés megtételét. A körjegyző az üzemeltetőt ismét csak figyelmeztette, hogy amennyiben nem az egyezség szerint jár el, úgy ismételt bejelentés esetén megteszi a megfelelő birtokvédelmi intézkedést. A panaszosok ezt követően is jelezték, hogy a büfé éjszakai működése miatt nem tudnak pihenni, és kérték a körjegyző intézkedését, ami azonban nem történt meg.
A körjegyzőnek az egyezség végrehajtásáról a jogosultak kérelme alapján gondoskodnia kellett volna, illetve ha az egyezséghez képest új tényt tartalmaz vagy más, az egyezség megkötésében részt nem vevő panaszos fordul a körjegyzőhöz, akkor birtokvédelmi eljárás keretében határozatot kellett volna hoznia. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a körjegyző a panaszosok ügyében többszöri kérelmük ellenére sem tett érdemi intézkedést, határozatot nem hozott. Ennek elmulasztásával a panaszosok alkotmányban deklarált tulajdonhoz, jogorvoslathoz, jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz fűződő jogával összefüggő visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos a visszásság orvoslása érdekében felkérte a körjegyzőt, hogy az ügyben hozzon határozatot, amit az elfogadott, és annak megfelelően intézkedést hozott.
OBH 3226/2004.
Rövidített jelentés a gellérthegyi turistabusz-forgalomról és rendszeresen megtartott motoros találkozókról
A Gellérthegyvédő Egyesület nevében eljáró panaszos sérelmezte, hogy a Gellérthegyen naponta több száz turistabusz megy fel a Citadellához, az általuk okozott zaj, rezgés és levegőszennyezés miatt használhatatlanok az útvonalon lakók kertjei, erkélyei, lassan a lakásai is, továbbá az éjszakai városnézés miatt az éjszakai pihenés nem biztosított. Álláspontja szerint a Fővárosi Önkormányzat az országgyűlési biztos korábbi – OBH 4091/2001. számú – jelentésének megállapításait figyelmen kívül hagyja. A beadványt tevő ugyancsak kifogásolta, hogy a Budapesti Rendőrkapitányság támogatásával minden hónap első szombat délutánján több száz motoros rendez találkozót a Citadellánál, akik konvojban történő haladásukkal elviselhetetlen zajt, levegőszennyezést és forgalmi akadályt okoznak. Az Egyesület problémáival több érintett szervet is megkeresett. Az országgyűlési biztos az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, a pihenéshez, valamint a tulajdonhoz való alkotmányos jogokkal kapcsolatban felmerült a visszásság gyanúja miatt indított vizsgálata során megkereste a Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztályát, a budapesti rendőrfőkapitányt, valamint a főváros I. és XI. kerületeinek jegyzőit.
Az I. kerületi önkormányzat a járműforgalom okozta sérelmek orvoslása érdekében megkereste a Fővárosi Közlekedési Felügyeletet, a BRFK I. ker. Rendőrkapitányságot és az Ügyosztályt. Az önkormányzat álláspontja szerint a motoros rendezvényeket nem a Gellérthegyen kell megtartani. Az Önkormányzat szerint a lakók panaszai megalapozottak.
Az Ügyosztály az autóbusz-forgalommal kapcsolatban közölte, hogy az előző ombudsmani vizsgálat óta forgalmi korrekcióra került sor. A Fővárosi Közgyűlés Kereskedelmi és Turisztikai Bizottsága 2004. március 10-i ülésén megvitatta a korlátozás tapasztalatait, és döntött az érvényben lévő szabályozás fenntartásáról. Az Ügyosztály szerint a panaszokat a Főváros támogatásával tervbe vett sikló megépítése orvosolhatja a jövőben.
A Főkapitány arról tájékoztatta a biztost, hogy a motoros találkozó miatt közérdekű beadvány, bejelentés nem érkezett sem az I., sem a XI. kerületi önkormányzatokhoz, sem pedig az Ügyosztályhoz.
A motoros összejövetelekkel összefüggésben a főkapitány közölte, hogy valóban minden hónap első szombatján 200–300 fő motorkerékpáros gyülekezik, akik a gyülekezést követően továbbmotoroznak. A főkapitány többször rendelt el fokozott ellenőrzést. Beszámolt arról is, hogy a motorosok zárt láncban történő felvonulását – törvényi felhatalmazás hiányában – rendőrhatósági eszközök alkalmazásával nem sikerült megakadályozni, a felvonulás rendőri biztosításával azonban meg tudták előzni a balesetveszélyes helyzetek kialakulását. Véleménye szerint a motoros találkozók nagymértékben zavarják a város nyugalmát, csoportos vonulásuk balesetveszélyes helyzeteket teremt, megbontja a közlekedés rendjét. Közölte, hogy a motoros rendezvényekre jellemző, hogy azok ad hoc jelleggel, ötletszerűen szerveződnek, szervezője nincs. A motoros találkozó véleménye szerint jellegénél fogva nem tartozik a gyülekezésről szóló törvény hatálya alá, a motoros találkozó nem véleménynyilvánító összejövetel rendezvények bejelentési kötelezettség alá nem esnek. A találkozóval kapcsolatban a rendőrség hatásköre a Rendőrségről szóló törvényben meghatározott rendőri intézkedések foganatosítása.
A turistabuszokkal kapcsolatos kifogásokkal összefüggésben a vizsgálat feltárta, hogy a kifogással érintett útvonallal kapcsolatos intézkedések az Ügyosztály hatáskörébe tartoznak, ő gyakorolhatja az érintett utakkal kapcsolatos kezelői jogokat, és illetékes ezekkel összefüggésben intézkedések megtételére. 2003 júniusában az Ügyosztály forgalomkorlátozó intézkedést hozott a panasszal érintett területre a Fővárosi Közgyűlés Kereskedelmi és Turisztikai Bizottságának 64/2003. (VI. 06.) Ker. Biz. számú határozata alapján. Eszerint a Gellérthegyre irányuló autóbusz-forgalommal kapcsolatos behajtási tilalom nyáron 24 óra és 6 óra között, télen pedig 22 és 6 óra között van érvényben.
A biztos megállapította, hogy az Ügyosztály forgalomszervezési intézkedéssel – közúti jelzés elhelyezésével – törekszik kezelni a forgalom okozta problémákat. A tiltó táblákat figyelmen kívül hagyó autóbuszvezetők felelősségre vonása szabálysértési eljárás keretében történhet. A szabályos közlekedésnek az érvényre juttatása a rendőrség feladata, ezért a rendőrfőkapitány felkérte a helyi szervek vezetőit, hogy beosztottaikkal a kérdéses területet, visszatérő jelleggel ellenőriztessék, és a szabálysértő autóbuszvezetőkkel szemben a megfelelő intézkedéseket foganatosítsák.
Az ombudsman jelezte, az idegenforgalom, illetve annak érdekei a köz javát is szolgáló olyan tevékenység, melynek fenntartása közérdek, emiatt az állampolgárokat fokozottabb tűrési kötelezettség terhelheti egy adott területen. Ennek megfelelően az autóbuszos turistaforgalom kizárása az érintett területről nem megvalósítható, Budapest egyik legvonzóbb turisztikai célpontja nem zárható el a nagyközönség elől. A probléma a több érdek között álláspontja szerint forgalomtechnikai változtatásokkal és azok megfelelő és szigorú ellenőrzésével kezelhető, ugyanakkor az egészséges környezethez, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint a tulajdonhoz való alkotmányos jogok védelméhez képest, a turizmus érdekében tett korlátozások során törekedni kell a káros környezeti hatások lehetőség szerinti minimalizálására.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Gellérthegyen lakóknak az Alkotmányban biztosított egészséges környezethez fűződő alapvető emberi joguk csorbul, de nem jobban, mint a többi ugyancsak nagyvárosokban élőké. A Gellérthegyen élőkhöz hasonlóan sok más hazai település, településrész lakói küszködnek a megnövekedett forgalom okozta környezeti terhelések következményeivel.
Megállapította azt is, hogy az Ügyosztály részéről történtek intézkedések – ld. forgalom korlátozása – az állampolgárok érdekeinek biztosítása, az egészséges környezet védelme érdekében. A Citadellára érkező turistabuszok forgalma által okozott probléma megoldásában a hatáskörrel rendelkező Ügyosztály nemcsak eljár, hanem komoly erőfeszítéseket is tesz, illetve tett. Jelezte, hogy a forgalmi rend alakításával kapcsolatos intézkedését megfelelőnek tartja, intézkedésével kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülmény nem merült fel.
Kitért arra is, hogy a problémát a mai úthálózaton megoldani tehát nem lehet, megállapította, hogy a jelenleg nincs a turistabuszok számára reális lehetőség olyan alternatív útvonalak igénybevételére, illetve kijelölésére, amik felvezethetnek a Citadellához, mivel ekkor a forgalom a kijelölt útvonalakon hasonló problémákat okozhatna, továbbá ugyancsak nincs olyan hely, amely parkolónak kijelölhető lenne.
A szabályos közlekedés érvényre juttatásával összefüggésben eljáró rendőrség intézkedéseivel kapcsolatban megállapította, hogy azok nem okoztak alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.
Végül jelezte, hogy a bevezetett forgalomkorlátozás esetleges szigorítását indokolttá teheti, hogy jelenleg nincs biztosítva az ott élők éjszakai pihenése, továbbá annak megítélése, hogy a jelenlegi tábla biztosítja-e az ott élők tulajdonhoz, illetve egészséges környezethez való jogát, a közút kezelője által elvégzett forgalomszámlálással ítélhető meg, a kifogásolt zaj, illetve levegőszennyezéssel kapcsolatos kifogás pedig a környezeti hatóság által elvégzett vizsgálat lefolytatása után értékelhető.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy indokolt esetben korlátozható mind a szabad mozgáshoz való jog, mind a tulajdonhoz való jog, illetve ugyancsak korlátozható az egészséges környezethez való jog is. Több alkotmányos alapjog, illetve alkotmányos alapérték konfliktusa esetén az egyik a másik rovására csak a szükségesség és arányosság „tesztjét” alkalmazva alkalmazható. A motoros összejövetelek kapcsán az ombudsmani vizsgálat anyagai közt nem került elő olyan adat, tény vagy információ, ami azt támasztotta volna alá, hogy ebben a mindkét oldalon beépített lakóövezetben kell, indokolt motoros összejöveteleket tartani, illetve, hogy az itt lakók fokozott tűrési kötelezettségét valamely közérdek tenné indokolttá. Ehelyett a közút nem rendeltetésszerű használatával megvalósuló felvonulás alkotmányos jogok gyakorlását sérti, indokolatlanul korlátozza az ott lakók egészséges környezethez, illetve tulajdonhoz való jogát, ezen túlmenően az idegenforgalom kárára van.
A biztos jelezte, hogy mindez a közút használatának megfelelő korlátozását teszi szükségessé, alkotmányellenes helyzet adódhat – a szükségesség szempontjának nem megfelelve –, ha valamely alapjog korlátozására nem elkerülhetetlen, kényszerítő ok szolgáltat alapot.
Megállapította, hogy bár a közúti közlekedéshez mindenkinek – a motorosoknak is – joga van, mindenki részt vehet benne, ugyanakkor a szabad mozgáshoz való jog annyiban korlátozható, amennyiben az más alapjog érvényesüléséhez feltétlenül szükséges. A konkrét helyen a panaszos életfeltételeit és ingatlanának rendeltetésszerű használatát jelentős mértékben akadályozhatják a „találkozók”. A konkrét, idegenforgalmilag frekventált területen nem szabad sem engedélyezett, sem spontán módon motoros találkozókat tartani.
Azt is megállapította az ombudsman, hogy a rendőrség szervei többirányú intézkedéseikkel kezelik a problémát, a lakossági bejelentésekre folyamatosan eljárnak, erőfeszítéseket is tesznek a jelenség kezelése, megoldása érdekében. A rendőri szervek intézkedéseivel kapcsolatban ezért alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg.
Jelezte ugyanakkor, hogy a motorosok spontán összejöveteleit, illetve konvojban történő vonulásukat rendőrhatósági eszközök alkalmazásával nem lehet megakadályozni, mind az egészséges környezethez, mind az épített környezethez és mind a tulajdonhoz való alkotmányos jogok védelme szempontjából az alkotmányos visszásság közvetlen veszélyét az idézheti elő, hogy a hatóság nincs abban a helyzetben, hogy az alkotmányos alapjogok érvényesülését a gyakorlatban garantálhassa. Ennek oka a spontán módon zajló motoros összejövetellel – mint új társadalmi jelenséggel – kapcsolatos szabályozás nem megfelelő minőségében rejlik.
Rámutatott arra, hogy a mind az egyes, mind a csoportosan közlekedő motorok által okozott környezeti terhelés – ha csak rövid idejű is – jellegéből eredően jelentős lehet (gyakori jelenség, hogy technikai segédeszközökkel járműveiket még hangosabbá teszik), ezért külön vizsgálta, hogy a motorok okozta környezeti zaj– és levegőterhelés miatt mely hatóságok, mely jogszabályok alapján járhatnának el. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a feltárt visszásság orvoslása érdekében felkérte az illetékes környezetvédelmi, természetvédelemi és vízügyi felügyelőség igazgatóját, hogy a közlekedési eredetű környezetterhelési problémák kapcsán biztosított hatáskörében – a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló kormányrendelet, illetve a zaj– és rezgésvédelemről szóló MT rendelet alapján – a szakmailag indokolt intézkedéseket tegye meg. A budapesti rendőrfőkapitányt arra kérte, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a rendőrség illetékes szervei a jövőben is rendszeresen ellenőrizzék a tiltó táblák érvényesülését.
Kezdeményezte, hogy az Ügyosztály – a Környezetvédelmi és kereskedelmi és Turisztikai Ügyosztályok bevonásával – fontolja meg a kint lévő „autóbusszal behajtani tilos” jelzőtáblák alatti kiegészítő táblákon feltüntetett időkorlátozás módosítását úgy, hogy a tiltó táblákon rendelt időbeli korlát jobban közelítsen az ott élők jogos érdekeihez.
Az országgyűlési biztos a jogalkotási javaslatában felkérte a gazdasági– és közlekedési minisztert, hogy a belügyminiszterrel közösen vizsgálja meg, hogy lehetséges-e olyan szabályozás, mely a volumenében és gyakoriságában is növekvő, szervezetten vagy spontán módon lezajló összejövetelek szabályozott formáját – összhangban az európai szabályozással – teremtené meg. Ezt követően állapítsa meg ennek szabályait, mely alapján az érintett szervek intézkedéseket tehetnének.
A fővárosi rendőrfőkapitányt felkérte arra is, hogy a kerületi kapitányságokkal együttműködve, a jövőben is fordítson figyelmet a motoros találkozókkal kapcsolatos lakossági bejelentésekre, illetve a közlekedési szabályok betartatására, valamint a járművek forgalombiztonsági ellenőrzésére.
Felkérte a fővárosi rendőrfőkapitányt és a Fővárosi Közlekedési Felügyelet vezetőjét, hogy működjenek együtt a járművek (motorok) ellenőrzésében, és beosztottaik és munkatársaik a jövőben fokozott figyelmet fordítsanak a járművek által keltett zajhatás, illetve légszennyezés műszeres vizsgálatára a közúti forgalomban és az üzemben tartó telephelyén történő ellenőrzések alkalmával. A Közlekedési Főfelügyelet vezetőjét arra kérte, hogy munkatársai fordítsanak kiemelt figyelmet a technikai eszközökkel hangosabbá tett járművek – műszaki ellenőrzések keretében történő, az 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet alkalmazásával – lehetőség szerinti kiszűrésére.
Végül felkérte a Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztályát, hogy a lakók érdekeit képviselő I., és a XI. kerületi önkormányzatok bevonásával, továbbá a – 213/1997. (XII. 12.) Korm.rendelet által biztosított jogkörénél fogva – a Közlekedési Főfelügyelettel vizsgálják felül az érintett útszakaszok forgalmi rendjét, illetve fontolják meg, hogy közlekedésszervezésileg mit lehetne tenni (építési beavatkozás, fekvő rendőr, tiltó tábla) a probléma hatékony kezelése érdekében.
Az érintett szervektől beérkezett válaszok ismeretében az ügyben újabb vizsgálatot tartott indokoltnak az országgyűlési biztos, mely ugyanakkor nem érintette az alapügy valamennyi vonatkozását.
Az illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség igazgatója (felügyelőség) a jelentés után közlekedési zajmérést rendelt el a turistabuszok forgalmi zajának megállapítása érdekében és jelezte, hogy a zajmérési eredményektől függően teszi meg a hatáskör szerinti intézkedést.
A turistabuszok okozta levegőszennyezéssel kapcsolatban a kiegészítő jelentés készítése során nem állt a biztos rendelkezésére olyan információ, miszerint a felügyelőség a turistabuszok okozta panaszok miatt műszeres levegőszennyezettségi mérést végzett volna.
A főpolgármester a jelentéssel kapcsolatban közölte, hogy a Bizottság a 2004. március 10-i ülése óta sem látja annak a lehetőségét, hogy a behajtási tilalmat jelző táblák alatti kiegészítő táblákon megjelölt időbeli korlátozást az Ügyosztály módosítsa.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy jelenleg nem ítélhető meg – mérési eredmények hiányában –, hogy a panaszosok által sérelmezett zaj, illetve levegőszennyezéssel kapcsolatos kifogás megalapozott-e, ezek a környezeti hatóság által elvégzett vizsgálatok lefolytatása után válnak értékelhetővé. Rámutatott arra, hogy a Gellérthegyen élőknek a tulajdonjogukhoz kapcsolódó, a turizmus indukálta közérdekből eredő – szükséges – tűrési kötelezettségük a bevezetett forgalomkorlátozás további szigorításával hozható arányba, a tulajdonjog tartalmát adó „zavartalan használat” alapelve ekképpen biztosítható. A szigorítás indokoltságának elvetésére vonatkozó főpolgármesteri válasz pedig akkor válna számára elfogadhatóvá, ha azt objektív – a frekventált nyári hónapokban végzett – forgalomszámlálási adatok támasztanák alá.
A motoros összejövetelekkel összefüggésben az ombudsman jelezte, hogy az alapjelentés készítése óta birtokába juttatott iratok szerint 2005 májusától a Motorblokk Sportegyesület a felvonulásokat a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó demonstratív felvonulásként szervezi, és azt a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak bejelenti. Ezekre tehát mára jellemzően nem spontán módon kerül sor. Hangsúlyozta, hogy vizsgálatának célját ez a körülmény nem érinti, valamint ennek megítélése nem tárgya a vizsgálatának. Jelezte, hogy a bejelentett (engedélyezett) rendezvény is lehet zavaró, a zavarás mértéke ugyanis nem a bejelentés függvénye.
A budapesti rendőrfőkapitány arról tájékoztatta, hogy a vizsgálati jelentést az érintett rendőri szervek vezetőihez eljuttatta a megfelelő ellenőrzések, valamint intézkedések végrehajtása céljából.
A Felügyelőség a jelentés után közlekedési zajmérést rendelt el a Felügyelőség Környezetvédelmi Mérőállomásától, amelyben a motoros találkozó forgalmi zajának és az egyéb közlekedés zajának különválasztását kérték. Az egyes területen megengedhető zaj mértéke oldaláról zajterhelési határértékeket meghaladó eredményre jutott.
A biztos megállapította, hogy a Gellérthegyen élőknek az egészséges környezethez való joga a felvonulások következtében sérül.
A Felügyelőség arról is tájékoztatta a biztost, hogy a Motorblokk Sportegyesület vonulásos rendezvényének zaja tekintetében a kerületi jegyző gyakorolja az elsőfokú környezetvédelmi hatósági jogkört.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a Belügyminisztérium szakemberei a jelentéssel kapcsolatban együttesen adták meg a témát átfogó szakmai válaszukat. Ebben kitértek arra is, hogy a rendezvények által, az érintett közút környezetében élőket érő zavaró hatások csökkentésére milyen intézkedésekkel, jogi szabályozással kerülhet sor. A két miniszter által adott válasz utalt arra, hogy a közút kezelőjének hatásköre eldönteni, hogy a motorkerékpáros rendezvény megtartásához szükséges-e a hozzájárulása, illetőleg a hozzájárulást megadja, vagy megtagadja.
A miniszterektől érkezett válasz szerint a csoportosan közlekedő motorkerékpárok által együttesen keltett zaj (rezgés) mértéke zavarhatja a közút környezetében élők nyugalmát. A válasz részletesen bemutatatta, hogy a motorkerékpáros rendezvények által, az érintett közút környezetében élőket érő zavaró hatások csökkentésére milyen intézkedésekkel, jogi szabályozással kerülhet sor a hatályos szabályozásokból eredően.
Az együttes levél kitért arra is, hogy a KRESZ módosításával meg kell határozni a zárt csoportban haladó járművek közlekedésére vonatkozó – az általános szabályokat kiegészítő – rendelkezéseket, melyekhez szabálysértési tényállások is kapcsolhatóak. Végül a válasz tartalmazza, hogy az esemény szabályozott keretek közötti tartása kizárólag rendőri eszközökkel nem megoldható, az összejövetel az érintett hatóságok, szervezetek szoros együttműködése esetén a hatályos jogi keretek között alapvetően kezelhető, a közutak kezelői, illetve a helyi önkormányzatok saját hatáskörükben eljárva befolyásolni, korlátozni képesek az események megtartását.
Az országgyűlési biztos kiegészítő jelentésében, a feltárt visszásság orvoslása érdekében kezdeményezte, hogy az ügyosztályok – a következő nyári időszakban végzett – forgalomszámlálás után, fontolják meg a kint lévő korlátozó táblának a további szigorítását.
Felkérte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóját, hogy a mérési eredmények kiértékelését követően kialakított szakmai álláspontjáról tájékoztassa, illetve szükség esetén tegye meg a szükséges, hatáskörébe tartozó intézkedéseket, vagy azok megtételét a hatáskörrel rendelkező szervnél kezdeményezze. Kérte továbbá, hogy a mérések eredményeit tárja a közút kezelője elé is.
Kezdeményezte azt is, hogy a Főpolgármester, a XI. kerületi valamint az I. kerületi polgármesterek – a jegyzők bevonásával – a motoros összejövetelekkel kapcsolatban, a problémára megoldási lehetőségeket tartalmazó együttes miniszteri levélben foglaltakat tárják az azokkal kapcsolatban érintett szervek elé, és együttesen hajtsák végre az abban rögzítetteket (parkolók igénybevételének szabályozása, közutakon a járművek behajtásának szabályozása, helyi zaj– és rezgésvédelmi szabályok megállapítása stb.).
Végül a biztos kezdeményezte, hogy az I. és XI. kerületi önkormányzatok jegyzői – mint az elsőfokú környezetvédelmi hatáskört gyakorló szervek – egymással és képviselő-testületeikkel is együttműködve tárják fel a rendezvények által indukált zajterhelés kezelésében intézkedési lehetőségeiket, és a helyi közakaratot is figyelembe véve hatáskörükben járjanak el.
Az I. és a XI. kerületi polgármesterek a kezdeményezésekben és a javaslatokban megfogalmazottakkal egyetértettek.
A főpolgármester tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy megvalósíthatósági tanulmány fog készülni a „Budapesti turistabusz tartózkodás és közlekedés rendszerének terve” címmel, mely során a problémakör átfogó feltárása és megoldási javaslatok kidolgozása során lesz lehetőség a Citadellához felhajtó turistabuszok kérdéskörének vizsgálatára és javaslattételre.
OBH 3703/2004.
Rövidített jelentés a kistelepüléseket érintő állandó postai szolgáltatás megszüntetéséről és a mobilpostai szolgáltatás bevezetéséről
A Magyar Posta Rt. 2003-ban döntött arról, hogy több száz kistelepülés postahivatalát bezárja, és az érintett települések polgármestereinek tiltakozása ellenére bevezeti a mobilposta rendszert. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a kistelepüléseken élő állampolgárok esélyegyenlőségét veszélyeztető ügyben, 2003-ban hivatalból vizsgálatot indított, melynek során akkor, önmagában a Magyar Posta Rt. intézkedését nem minősítette alkotmányos visszásságnak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tájékoztatás hiányossága, az intézkedés bevezetésének – utólag igazoltan – nem megfelelő kommunikációja, a fokozatosság hiánya, valamint a bevezetés váratlanságának érzete indokolttá tette, hogy az ombudsman felhívja a Magyar Posta Rt. vezérigazgatójának a figyelmét, hogy fordítson különös figyelmet a helyi önkormányzatokkal, mint a helyi közakarat megtestesítőivel történő folyamatos párbeszédre, jogos igényeik figyelembevételére, és intézkedéseit a jövőben széleskörű tájékoztatás előzze meg. Leszögezte, hogy az állampolgári alapjogok, valamint a jogegyenlőség és esélyegyenlőség érvényesülése szempontjából helyesli és támogatja az aprófalvak postahivatalaiban az Internet-szolgáltatás bevezetését, ezzel a falvak bekapcsolását az információs társadalomba (és az Európai Unió információs rendszerébe). Ezért már 2003-ban javasolta a hírközlési és informatikai miniszternek, hogy a tárca elképzelését mielőbb részletesen is dolgozza ki, valamint megvalósítását gyorsítsa fel, kísérje figyelemmel. Felhívta továbbá az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter, valamint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter figyelmét, hogy a hátrányos helyzetű térségek alacsony lélekszámú településein élő állampolgárok esélyegyenlősége érdekében az ott élők halmozódó problémáinak megoldására fordítsanak kiemelt figyelmet.
A kistelepüléseken élők és képviselőik ezt követően egyre többször adtak hangot a mobilpostai szolgáltatással kapcsolatos kifogásaiknak, és változatlanul sérelmezték a kisposták megszüntetését. Ezért a korábbi vizsgálatot követő egy év múlva, 2004 nyarán a posta vezérigazgatójának tett észrevételeiben a biztos jelezte a mobilpostai szolgáltatás bevezetésével kapcsolatos aggályait, és azt, hogy a kistelepülésekért szót emel. Ennek érdekében megszólította az esélyegyenlőségi, továbbá a hírközlési és informatikai minisztert, de kedvező változást nem tapasztalt. Hangsúlyozta, hogy változatlanul az az álláspontja, hogy a kistelepülések megmaradását és jövőjét nem az egyes közszolgáltatások leépítése, redukálása, esetleg önmagában vett „modernizálása”, hanem egy átfogó, komplex, a 21. századba és a fejlett Európába mutató fejlesztési stratégia szolgálná. Ennek része, esetleg bázisa lehetne a postahivatalok átalakítása, többfunkciós fejlesztése, amihez képest a mobilpostai szolgáltatás inkább 20. századi, mint 21. századi megoldásnak tűnik.
Három megyéből négy kistelepülés polgármestere fordult az országgyűlési biztoshoz, és előadták, hogy a kistelepülések önkormányzatai mindent megtesznek, hogy az ott élő népességet megtartsák, és ennek érdekében óvodát, iskolát, esetenként csak alsó tagozatos iskolát, konyhát, idősek klubját, művelődési házat tartanak fenn, vállalva a fenntartással járó – erejüket meghaladó – anyagi nehézségeket. Egyikük elmondta, hogy a postahivatal bezárása nagyon hátrányosan érinti a 400 fő állandó lakost és a nyári időszakban ott nyaraló mintegy 300 állampolgárt. Ugyanilyen panaszokról számolt be a többi polgármester is. Elmondták, hogy 2004. március 19-én a „legnagyobb titoktartás mellett” értesültek arról, hogy „április 1-jén bezár a posta”. A helyi vezetéssel nem történt egyeztetés, csak március 24-ére hívták őket megbeszélésre, ahol azt közölték, hogy a postahivatalok bezárása már eldöntött tény.
A Zempléni Településszövetség kezdeményezésére a sajtó 2004 óta több ízben hírül adta, hogy a mobilpostai szolgáltatással elégedetlen kistelepülések országos demonstráció megszervezéséről döntöttek, mivel sokan panaszkodtak a járatok kiszámíthatatlansága miatt, és arra, hogy a munkába járók gyakorta lekésik a munkaidőben érkező postást. A Zempléni Településszövetség (ZTSZ) felmérése szerint a megkérdezett települések vezetőinek 83 százaléka elégedetlen, csak ott értékelik a mozgópostai szolgáltatásokat, ahol korábban semmilyen nem volt. A ZTSZ egyik vezetője úgy nyilatkozott, hogy a mobilpostai szolgálat bevezetése óta egyre több község csatlakozik a kisposták újbóli működtetéséért lobbizó mozgalmukhoz. Már közel ezer polgármester jelezte, hogy egyetért a kezdeményezéssel, és több fórumhoz fordultak a hátrányos helyzetű aprófalvakban élő lakosok élethelyzetének javítása érdekében.
A biztos megkeresésére a ZTSZ elnöke részletesen beszámolt a népi kezdeményezés sikertelenségéről, és a mobilpostai szolgáltatással kapcsolatos kifogásaikról, megoldási javaslataikról. Elmondta, hogy a mobilposta sokkal költségesebb, mint az önkormányzatok által is támogatott postahivatalok működése. A mobilposta érkezése kiszámíthatatlan, mert a Magyar Posta Rt. nem tartja be, vagy nem tudja betartani azt a jogszabályi kötelezést, mely kimondja, hogy az egyetemes postai szolgáltató és az engedélyes postai szolgáltató által működtetett mobilposta – a postai szolgáltatások elérhetőségének biztosítása érdekében – minden munkanapon legalább egyszer, előre meghirdetett, és a helyben szokásos módon közzétett időpontban, az erre kijelölt elérhetőségi ponton, legalább harminc perc időtartamig köteles tartózkodni. Amennyiben a szolgáltató a házhoz kézbesítési tevékenység közben felvételi tevékenységet is végez, a kijelölt elérhetőségi ponton a kötelező tartózkodás időtartama legalább tizenöt perc. Ezzel szemben az esetek meghatározó részében a postakocsinak nincs meghatározott menetrendje, nincs érkezési ideje, nincs meghatározva a tartózkodási pontja, és nem tartják be a „tartózkodási időt” sem. A postakocsi változó időpontokban érkezik, ugyanis érkezési idejét számos körülmény befolyásolja (időjárási– és útviszonyok, küldemények mennyisége). Ezért ez a működtetési mód nem felel meg a rendeletben előírtaknak.
Az országgyűlési biztos az utóvizsgálat során felhívta a figyelmet a kistelepülések sorsával, a kistelepüléseket érintő egyéb hátrányos intézkedésekkel, így többek között a korábbi fix posták bezárásával foglakozó Falurombolás? címmel megjelent hosszabb lélegzetű, többrészes dokumentumfilm forgatására, melynek első részét már bemutatták. A dokumentumfilm címe után a kérdőjel azt jelzi, hogy a címben megjelölt sötét kép, talán nem egy lezárt folyamat, és még meg lehet változtatni az eddigi történéseket. A már bemutatott első rész fő vonulata a mobilposták elleni tiltakozás érzékeltetése, amely a bevezetett szolgáltatást egy abszurd elképzelésnek tartja, és kritikával illeti azt az életszerűtlen állapotot, amikor az állampolgár a kapuban vagy a település egy pontján kényszerül állni, hogy várja a szolgáltatót. A film felteszi a kérdést: A vidéki embernek nincs dolga? A vidéki ember miért kénytelen órákig lesni a mobilposta (autó) érkezését! Megszűnt a mozi, az iskola, a pap is járkál egyik faluból a másikba, és most a posta is ezt teszi, miközben a postaépület változatlanul rendelkezésre áll a szolgáltatás működtetésére. A filmben, mint a problémát korábban és jelenleg is vizsgáló ombudsman is megszólalt, és kifejtette a kistelepülések sorsáért való aggodalmát, és azt, hogy a problémát a korábbi éves beszámolója kapcsán már az Országgyűlés különböző bizottságai elé tárta. Utalt arra, hogy a Kormány Kistérségi Együttműködési Programjáról szóló előterjesztés is egybecseng az általa felvetettekkel. Kirívó különbségek mutatkoznak ugyanis az oktatásban, az egészségügyi ellátásban, könyvtári ellátásban, a munkalehetőségekben, az életviszonyokat jelentősen befolyásoló infrastrukturális ellátottságban. Mindez párosul azzal a problémával, hogy a nagyobb lélekszámú települések is különféle – sokszor alapvető – gondokkal küzdenek, attól függően, hogy az ország fejlettebb vagy hátrányosabb helyzetű térségeiben találhatóak, megfelelő-e az elérhetőségük, zsáktelepülésekről van-e szó stb. A kistérségi települések között sajátos helyet foglalnak el a falvak, kistelepülések. A kis falvak helyzete általában jelentősen kedvezőtlenebb, mint a nagyobb településeké. Ez a megállapítás igaz a munkahelyek, az elérhető közelségben található munkaalkalmak számára, ebből következően a munkanélküliség nagyságára; a jövedelmek nagyságára; az önkormányzati, igazgatási funkciók, szolgáltatások mennyiségi, minőségi jellemzőire; az infrastrukturális ellátottságra, illetve annak minőségére; az elérhető szolgáltatások összességére egyaránt. A kistelepülések, falvak lakói ráadásul mindezt úgy élik meg, hogy miközben fejlődik az ország, halad előre a „modernizáció”, ez számukra megszűnő, átalakuló szolgáltatásokat (iskola, posta, közlekedés stb.) és romló jövedelembiztonságot jelent. A Falurombolás? című dokumentumfilmben az ombudsman aggodalmainak adott hangot, és felhívta a figyelmet egy olyan gondolkodásmódra, szervezési koncepcióra, mely az integrációs irányzat teljes elfogadása mellett szem előtt tarja az egyes településeken élő közösségek érdekeinek és igényeinek maximális szem előtt tartását, és amely elv igaz a nagyobb települések fejlesztésétől egészen a legkisebb településeken élők sorsának javításáig. Az elv, melyet idéztem, a nemzetközi „zöld mozgalom” jelszava: Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! Ez a gondolat tökéletesen kifejezi pár szóban mindazt, amelyet a megszólaló faluközösségek képviselői, a kistelepülések sorsát bemutató filmalkotók, a kistérségeket fejlesztő kormányprogram és az országgyűlési képviselők előterjesztései képviselnek, és melyhez az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is kapcsolódott, megjegyezve, hogy ez a pár vonulat mennyire összecseng és mennyire egyet akar. Ilyen gondolkodási összhang nem lehet véletlen, és ezért kizárható a tévedés lehetősége, hiszen a fenti megközelítési módok a jogi megszövegezéstől a szociológiai ábrázolásig mindent felölelnek, és ugyanarra a következtetésre jutnak, tehát arra, hogy elhamarkodott volt a fix posták oly módon való megszüntetése, amely figyelmen kívül hagyta a kistelepülések akaratát, az ő véleményük kikérését, a velük való egyeztetést, annak érdekében, hogy a már meglévő infrastruktúra megmenthető legyen.
Az országgyűlési képviselők jogszabály-módosítási javaslatához az ombudsman is csatlakozott, melynek indokoltságát a jogszabály előírásainak, illetve a mobilposta szolgáltatásról szóló lakossági tájékoztatóban szereplő információnak a gyakorlati összevetésével kívánt alátámasztani.
Az országgyűlési biztos a 2003-as vizsgálatában arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a Magyar Posta Rt. azon döntésével, hogy az állandó postahivatalokat sok kistelepülésen megszüntette és mobilpostai szolgáltatásra tért át. A korábbi vizsgálata során elfogadta a Magyar Postától kapott tájékoztatást, mely szerint a szolgáltatás visszafejlesztéséről nincs szó, csak az épületek egy részét zárják be, de a postai szolgáltatás más formában megmarad. A posta akkori tájékoztatása, és minden érintett lakoshoz eljuttatott ígérete az volt, hogy a mobilkézbesítők kötött menetrend szerint, minden nap megjelennek a településeken, sőt háztól házig végigjárják a falvakat, vagyis bizonyos szempontból sok helyen még kényelmesebb is lesz a szolgáltatás igénybevétele, főleg ott, ahol eddig nem is volt saját postaépület. A korábbi vizsgálatban azt is kimondta, hogy a Magyar Posta Rt. modernizációs intézkedése nyomán a postai szolgáltatás színvonala nem csökken, továbbá a tervezett szolgáltatási színvonal biztosításával sem az európai uniós normák, sem a jelenlegi magyar jogszabályok, sem a biztos által vizsgált alkotmányos elvek nem sérülnek.
A közel ezer település tiltakozását összegző ZTSZ kezdeményezése, a Komlóskán szerzett tapasztalat bizonyítja, hogy a korábban fix postaszolgáltatással rendelkező települések lakói és elöljáróik a kialakult helyzetet nem tudják elfogadni, és minden lehetséges módon, így népi kezdeményezéssel, törvénymódosítással, parlamenti szakbizottsági meghallhatással, látványos megmozdulással igyekeznek elérni az alkotmányos sérelmeik orvoslását. A kistelepülések lakói és polgármestereik azt teszik, ami a 21. század tendenciáit szolgálja. Az ombudsman megítélése szerint csak annak az uniónak van jövője, amely az egyéni esélyegyenlőségi igényeket és a helyi, lokális érdekeket tiszteletben tartja.
A vizsgálat megállapította, hogy az egyenlő feltételek biztosítása és a megkülönböztetéstől mentes elv a gyakorlatban nem valósul meg, mivel a mobilposta szolgáltatásról szóló tájékoztatójában szereplő ígérettel ellentétben a gyakorlat az, hogy a 600 fő lakosnál kisebb településeken a mobilposta az önkormányzattal történő megállapodás nélkül is bevezethető.
A törvény céljai között központi helyet foglal el a megfelelő minőségű postai szolgáltatások igénybevételi lehetősége és a fogyasztói érdekvédelem, továbbá a postai technológia és a postai piac fejlődése, hatékonysága és védelmének biztosítása. A mobilpostai tájékoztató is minden szolgáltatás elérhetőségéről biztosít, a gyakorlat azonban az, hogy a mobilposta nem nyújt teljes körű szolgáltatást, nincs tekintettel a fogyasztói érdekvédelemre. (A hivatalos irat, pénzküldemény kézbesítésének problémái, újság előfizetés esetén a másnak való átadással kétséges, hogy mikor kapja meg az előfizető a szolgáltatást, az állampolgár idejét nem kímélő várakozás stb.)
A ZTSZ kezdeményezése főként azt kifogásolta, hogy a jelenlegi szabályok nem felelnek meg diszkrimináció-mentes elbánásnak, és különbséget tesznek település és település között, tehát önkormányzat és önkormányzat között, attól függően, hogy hány fő lakja a települést. Amennyiben 600 lakosnál kisebb népességszámú a település, úgy az önkormányzat megkérdezése sem szükséges a korábbi állandó postaszolgáltatás megváltoztatásához, melyet az önkormányzatok kezdettől kifogásoltak, egyrészt a különbségtétel miatt, másrészt a továbbműködtetés érdekében kezdeményezett együttműködési szándékuk sem talált meghallgatásra, és a több száz állandó postai szolgáltatóhely megszűnt. A gyakorlatban látható volt, hogy az érintett kistelepüléseken a „Posta házhoz megy” ígéret betartása fizikailag elképzelhetetlen, hiszen ha a posta a vizsgált település minden utcáját a szlogen szerint végigjárja, aznap már biztosan a további településen való kézbesítés erősen csúszik vagy meghiúsul. Ha az ígéret szerint, az autó minden utcát végigjár, annak benzinköltsége olyan kiugróan magas lenne, hogy irreálisan magasabb költséget mutatna, mint a korábbi gyakorlat szerinti költség, amikor reggel szállított a postakocsi, és délután jött az elszállítandó anyagért.
A panaszos polgármesterek egybehangzóan és folyamatosan nyilatkozzák, az idézett dokumentumfilm is bemutatja, hogy a mobilpostának nincs pontos érkezése, az embereknek sokszor órákig kell várni a mobilpostára. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint akár félórai várakozás is teljességgel elfogadhatatlan. Nem lehet a kistelepülésen élő embert várakozásra kényszeríteni, és nem lehet azt feltételezni, hogy a vidéki embernek nincs más dolga, mint a nap valamelyik szakában a postát lesni, a nap másik részében pedig a még részleges nyitvatartással működő postát felkeresni, hogy a pénzfelvételt, lottófeladást stb. elvégezze. Azért, mert a mobilposta nem képes nyújtani a teljes körű szolgáltatást, illetve azért, mert azzal „büntették”, hogy már az állandó postai szolgáltatás sem működik a faluban.
A Komlóskáról indított, ombudsmanhoz címzett levelek csak részben értek el (5-ből 2), melynek okát a vizsgálat bemutatta. A szolgáltatások visszanyerése érdekében mára országos mozgalom teljesedett ki, és a kistelepülések lakóihoz szolidaritásul csatlakoztak a városokban élők, neves közéleti személyiségek, művészek, filmalkotók, országgyűlési képviselők mindannyian azt képviselve, hogy az önkormányzatok véleményének, akaratának egyeztetése nélkül meghozott döntés a szolgáltatások hozzájutása terén hátrányosan érintette a kistelepüléseken élőket.
A kistelepülésen élő emberekkel nehéz elfogadtatni, hogy a Magyar Posta Rt. országos kiemelt, 39 ezer dolgozóval működtetett szolgáltatása miért pont az ő településükön volt tarthatatlan és mindenképpen megszüntetendő, hiszen a postájuknak volt forgalma, és mert bíztak abban, hogy a kisebb forgalom ellenére az önkormányzatok támogatásával vagy a nélkül is a sikeresen működő társaság a működtetést elviseli, illetve azt el kell viselnie.
Az Alkotmánybíróság 9/1990. (IV. 25.) AB határozata értelmében: „A diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapján nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni.”
Az országgyűlési biztos az utóvizsgálat során összegzésképpen – a korábbi vizsgálatától eltérően – megállapította, hogy a postai szolgáltatás működtetését előíró szabályozás, és ennek alapján a korábban működő több száz állandó postai szolgáltatóhely megszüntetése, azon mérték alapján, hogy mely települést hány fő lakja, ugyanakkor egyes érintett területrészeken a nyaralóvendégek létszámát teljes mértékben figyelmen kívül hagyva, az Alkotmányban deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmával, az emberi méltósághoz való joggal, illetve a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és a tisztességes eljárás követelményével összefüggésben visszásságot okoz.
Az alkotmányos visszásság a már működő mobilpostai szolgáltatás vonatkozásában is fennáll, azon tapasztalati tények alapján, amelyek egyfelől a jogszabály, a posta tájékoztatása, és másfelől a gyakorlati megvalósulás közötti feszültséget jelzik.
Az esélyegyenlőség és diszkrimináció-mentesség elve a vizsgált kérdésben a jelenlegi szabályozásból adódóan nem érvényesül, hiszen a jog a különböző lakosságszámú településen élőket nem kezeli egyenlő méltóságú személyekként, és ez a megkülönböztetés érinti a településeken működő önkormányzatokat is.
Jogalkotási javaslatában felkérte ezért az informatikai és hírközlési minisztert, hogy kezdeményezze a postai ágazat irányításának állami feladatai tárgykörében a postáról szóló 2003. évi CI. törvény és a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. 19.) Korm.rendelet módosítását oly módon, hogy az egyetemes postai szolgáltató a 600 kevesebb népességszámú településeken az egyetemes postai szolgáltatást biztosíthassa főszabályként állandó postai szolgáltatóhely üzemeltetésével, vagy kivételesen – ha a település önkormányzatával erről szerződésben megállapodtak – mobilposta működtetésével. Csatlakozott az országgyűlési képviselők azon indítványához is, mely szerint azokon a településeken, ahol az egyetemes postai szolgáltató egyoldalú döntése alapján a törvény hatályba lépésének napján már mobilpostát működtet, 60 napon belül szerződésben legyen köteles megállapodni a települési önkormányzattal a mobilposta további működtetéséről, vagy – megállapodás hiányában – az állandó postai szolgáltatóhelyet visszaállítani. Az informatikai és hírközlési miniszter kedvezőtlen válaszát követően az ombudsman jogalkotási javaslatával a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter útján a Kormányhoz fordult és kérte a javaslata támogatását, megvalósítását.
A Miniszterelnöki Hivatal vezető miniszter válaszában közölte, hogy a Kormány 2005. december 21-ei ülésén a postatörvény módosítására irányuló törvénytervezet kapcsán tárgyalta az országgyűlési biztos jogalkotási javaslatát. A Kormány úgy döntött, alapos, elemző, szociológiai és társadalmi összefüggéseket is feltáró vizsgálat megállapítási alapján lehet megalapozottan dönteni a javaslatról. E munkát az informatikai tárca elindította.
OBH 2015/2005.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének közös jelentése az egészségügyi ellátóknál alkalmazott betegazonosító rendszerről
A betegazonosító rendszer alkalmazásának elemeit tartalmazó – és ezzel szándéka szerint, a fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi intézményekben dolgozó szakemberek munkáját segítő – irányelv túlnyomórészt adatvédelmi szempontú követelményei alapján történő betegazonosítás alkalmas arra, hogy az Alkotmányban deklarált emberi méltósághoz való joggal valamint az egészséghez való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozzon.
Az elmúlt évben az írott és az elektronikus sajtó, valamint a közvélemény is sokat foglalkozott azzal az esettel, hogy egy egészségügyi fekvőbeteg-ellátó intézményben két beteg személyét felcserélték – mint utóbb kiderült – a kellő azonosíthatóság hiánya miatt.
A konkrét ügyben ugyan nem érkezett panasz az országgyűlési biztosokhoz, a biztosok mégis úgy vélték, hogy az élethez, az egészséghez, a személyi integritáshoz és az emberi méltósághoz való jog – valamint az ezekkel összefüggő más alapvető jogok – alkotmányos érvényesülésülésének elősegítése érdekében nem mellőzhető álláspontjuk kifejtése. Álláspontjuk szerint a betegcsere nagyobb számú előfordulása jelentős társadalmi veszéllyel járna, és a vonatkozó jogszabály-módosítás révén a betegazonosító rendszer kiépítése anélkül vált kötelezővé valamennyi kórház számára, hogy a miniszteri irányelv a módszert meghatározta és a kivitelezést megkönnyítette volna, ezért vált szükségessé az adott helyzet emberi jogi és alkotmányos alapjogi értékelése, és minderről a nyilvánosság tájékoztatása.
Az említett megfontolások alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvényben biztosított jogkörükben, hivatalból rendeltek el vizsgálatot az egyes beteg életének és egészségének megóvására alkalmas, ugyanakkor méltóságát, személyiségét és intimszféráját, szenzitív adatait is tiszteletben tartó betegazonosító tárgyában kiadott jogi iránymutatás és a gyakorlati alkalmazás egyes elemeinek tisztázására.
A betegazonosítás módszerének egyes kritériumait az egészségügyi miniszter 1/2005.(EüK. 1) EüM irányelve tartalmazza, mely a betegazonosító rendszer általános elvei között szintén kiemelten említi a személyes adatok védelmét. Eszerint „a személyes adatok védelmét és az érintett személyiségi jogait (ha törvény kivételt nem tesz) az adatkezeléshez fűződő más érdek nem sértheti; így az érintett személyes és különleges (egészségügyi) adatait a gyógykezelésben részt vevő egészségügyi személyzeten kívül illetéktelenek nem ismerhetik meg.” Az alkalmazás technikai kivitelezésére az SzMSz keretei között adott lehetőséget a miniszter irányelve. Az azonosító tartalmát az irányelv ekképpen határozza meg: „Az azonosítónak olyan adattartalommal kell rendelkeznie, amely pontosan és kizárólagosan azonosítja az adott beteget és az ellátásáért felelős szervezeti egységet. Az azonosító a lehető legszűkebb körben tartalmazzon adatot, és a tartalom ne kerüljön nyilvánosságra (így pl. az egészségügyi ellátó hálózaton kívüli személyek számára az azonosító alapján a beteg ne legyen azonosítható). Az azonosító a betegségre utaló különleges adatot nem tartalmazhat. A betegazonosító elemei lehetnek például: TAJ-szám utolsó négy számjegye és a beteg nevének monogramja, illetve a felvétel dátuma, az osztály (szervezeti egység) kódja stb. Az azonosító tartalma, formája, színe nem utalhat a viselőjének betegségére. Az adattartalom megismerésére a fekvőbeteg-ellátó intézmény adatkezelőinek van joga (betegellátó, intézményvezető, adatvédelmi felelős). Amennyiben olyan beteg ellátása szükséges, aki nem rendelkezik személyazonosító okmányokkal, (pl. sürgős szükség, kommunikációképtelen beteg esetében), akkor a beteget sürgősségi, egyedi azonosítóval kell ellátni. Ilyen azonosító elem lehet példának okáért: számsor (esetleg egyszerű sorszám), vagy a szervezeti egység kódja, és a felvétel dátuma stb.” Figyelemmel arra is, hogy az egészségügyi intézmény általános gyakorlatában a gyógyító-megelőző tevékenységhez képest csupán elenyésző a klasszikus jogalkalmazói tevékenység, az újonnan bevezetett kötelező betegazonosító rendszer alkalmazásának zökkenőmentes bevezetéséhez valóban elengedhetetlen a szakminiszter segítsége, ajánlása. Ez a segítség és ajánlás azonban nem lehet tartalmában ellentmondó a betegazonosítás rendeltetésével és a beteg legalapvetőbb jogaival. Azzal azonban, hogy a biztonságos betegellátás segítségére rendelt technikai eszköz kizárólag az adatvédelemi szempontok mentén legyen a gyakorlatba átültethető, aligha töltheti be maradéktalanul a rendeltetését.
Mindebből következően a feltüntethető adatok körének – melyek nem a különleges adatnak minősített egészségügyi adatok – adatvédelmi szempontból történt eltúlzott szűkítése ellentmond a szóban forgó Irányelv alapvető céljának, nevezetesen annak, hogy segítse a gyógyítást, adott esetben az életmentést, a sürgősségi beavatkozást, vagyis a betegek legfontosabb jogainak védelmét, illetve tényleges érvényesítését. Az Irányelv fentebb idézett (I. pont) része pedig kifejezetten önmagának is ellentmondó követelményeket állít, amikor pontosan és kizárólagosan azonosítható betegről és ellátásért felelős szervezeti egységről rendelkezik, azonban mindezt azzal, hogy „a lehető legszűkebb körben tartalmazzon adatot, és a tartalom ne kerüljön nyilvánosságra”. Ezzel ad absurdum a beteg életének és egészségének megóvása kerülhet veszélybe különösen akkor, ha aktuálisan önmagát azonosítani képtelen, és váratlanul fellépő beavatkozásra van szükség.
A biztosok álláspontja szerint szükségtelen – sőt kifejezetten zavaró – a nyilvánosságra kerülés tilalmának ismétlése az irányelvben. A beteg magántitok szférája mindenki – így az egészségügyi intézmény előtt is – a Polgári Törvénykönyv védelme alatt áll. A fekvőbeteg-ellátó intézménybe való kerülés pillanatától a beteg az orvosi titokra vonatkozó szigorúbb polgári jogi és egészségügyi törvénybéli normák védelme alá kerül. A kórház (kezelő orvos) és a beteg quasi megbízási jogviszonya, annak minden eleme tehát a törvények által védett titokszféra része. Fölösleges a túlzott óvintézkedés azért is, mert nincs – nem is lehet – arra vonatkozó vélelem, hogy a többi beteg vagy azok látogatói az orvosi titok vagy a betegek adatainak kifürkészése céljából látogatnák az intézményt. Sőt az „ártatlanság vélelmét” a jogállam által egyébként védett élet– és jogviszonyokban mind szélesebb értelemben lehet/kell szem előtt tartani. A contrario: az illetéktelen titoksértés vélelme olyan szükségtelen és aránytalan mértékű tiltást és korlátozást eredményez, mely a beteg életét, illetve egészségét veszélyeztetheti.
Mivel a betegazonosító alapján tárolt adatbázis tartalma a gyógyító-megelőző tevékenység elengedhetetlen része, az egészségügyi intézmény e tekintetben egyfelől adatkezelő, másfelől a test és lélek reparálását vállaló intézmény. Az élet és egészség megvédése az alapvető cél, az adatok felvétele, kezelése ennek egyik eszköze. Ha az alkotmányos értékek rendszerében az emberi méltóság tisztán morális értelmezésben vetődik fel, nem ellentmondásos-e a gyógyító hely által alkalmazott jel/kódrendszer az általa ellátott ember azonosítására akkor, amikor rendelkezésre áll a Polgári Törvénykönyv által védett, az ember lehető legnyilvánosabb „önazonosító” adata: a neve. A névjog önállóan nevesített személyiségi jog (Ptk. 77. §), melynek alapján mindenkinek joga, hogy saját nevét viselhesse, attól senki meg ne fossza. A név nem helyettesíthető kódszámmal vagy vonalkóddal, különösen nem a betegen magán, sem testére pecsételve vagy tetoválva, sem csuklópánton vagy más eszközön. A névtelenség (személytelenség) és a kódolás az egészségügyi intézmény „termékévé” silányítaná az embert. („A személy értékjellegének az alapja a társadalmi elismerés. Ezért a személyiség megvalósításának fontos feltétele, hogy a társadalom tagjait valóságos értékük szerint ítéljék meg.” (TÖRŐ 1979. 352.) id.: Lenkovics–Székely: A személyiségi jog vázlata. 2001. 116.).
A polgári jogi személyiségvédelem alapja az ember testi valója, a személyiség azonban nem azonos a biológiai-fizikai léttel, hanem a „személyiségjegyek”, a személyiség elemeinek összessége által kifejezett társadalmi eszmei érték. Az egységes és oszthatatlan emberi személyiség önmagában, egyedüli és eredeti jellegére tekintettel értékes. Ezt a személyiséget a jog védelemben részesíti – a Magyar Köztársaság társadalmi és alkotmányos rendjével összhangban. A védelem – amelyet mindig a kiszolgáltatottabb, gyengébb fél érdeke indokol – kétoldalú: egyrészt a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A „tiszteletben tartani” megfogalmazás egyértelmű: nem egyeztethető össze vele a személyiség lerombolása, méltóságában való megsértése, korlátozása, az emberi személyiség jog által védett külső megnyilvánulásainak tárgyiasítása, az egészségügyi szolgáltatás „tárgyává” tétele.
Mindebből következően az Irányelvnek a betegazonosító tartalmára vonatkozó egyoldalúan és túlzóan szigorú követelményei nem felelnek meg az emberi méltóság, a személyhez fűződő jogok, illetve az információs önrendelkezési szabadság követelményeinek. Szigorú adatvédelmi rendelkezése más alapvető jogok szükségtelen és aránytalan korlátozását eredményezheti, mely – eredeti célját annullálva – közvetlenül veszélyeztetheti magát a betegellátást is.
Jelentésükben a biztosok részletesen elemezték – a fontosabb Alkotmánybírósági határozatok felhívásával – az élethez, emberi méltósághoz való jog, az e jogokból levezethető személyiségi jogok magán– és alapjogi jelentőségét, a betegjogi érvelés jogi és filozófiai alapját, továbbá az adatvédelem és az önrendelkezés relatív viszonyát.
A szükségesség–arányosság alapjogi tesztjének logikai rendszere figyelembevételével pedig a biztosok megállapították, hogy az adatvédelem elvont érdeke miatt nem szükséges a személyes adatok e helyütt feltárt korlátozása, mely korlátozás nem áll arányban az ezzel elérni kívánt céllal, azaz a személyes adatok védelmével. Továbbá, álláspontjuk szerint a kódrendszer kifejezetten alkalmatlan a személyes adatok teljes körű védelmére Mindezen túl, az adatok védelmének kifogásolt módszere aránytalan többletterhet ró az egészségügyi szakemberekre, és egyébként kifejezetten veszélyezteti a zökkenőmentes és biztonságos betegellátást.
Megállapították továbbá, hogy a jogszabályalkotás, a helyes jogértelmezés és a jogalkalmazás az állam, az egészségügyi, igazgatási és a hatósági szervek feladata. Az a jogalkotási kényszer, mely elengedhetetlenné tette a betegazonosító rendszer bevezetését a fekvőbeteg-ellátó intézményekben egyúttal nem jelentette azt is, hogy a Rendelet módosításán túl, olyan alkalmazási iránymutatást is életre hívjon, mely az előzőekben kifejtettek szerint szükségtelen, így az alapjogi követelményekkel összhangban lévő jogi norma hatását lerontva alkotmányos aggályokat keltsen. A személyre szabott, az egyes beteg életének és egészségének megóvására alkalmas, ugyanakkor méltóságát, személyiségét és intimszféráját, szenzitív adatait is tiszteletben tartó betegazonosító alkalmazása a kezelő orvos és az egészségügyi intézmény kötelessége és felelőssége a másik fél, a beteg (vagy hozzátartozója) bevonásával.
A megállapított alkotmányos visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos és általános helyettese kezdeményezte az egészségügyi miniszter fellépését. Eszerint: mivel az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság az állami irányítás egyéb jogi eszköze fölösleges rendelkezésére vezethető vissza, a visszásság jövőbeni elkerülése érdekében javasolták az állami irányítás egyéb jogi eszköze kiadására jogosult egészségügyi miniszternek, az 1/2005. (EüK.1) EüM Irányelv adatminimalizálásra törekvő útmutatásainak – az emberi méltósághoz, illetve az egészséghez való jog elsődlegességének figyelembevételével történő – soron kívüli felülvizsgálatát, ezzel együtt módosítását. A jelentést a biztosok természetesen megküldték az adatvédelmi biztosnak, aki nem minden személyeskedéstől mentes, felháborodott és kioktató stílusú válaszában fölényesen kritizálta az általános biztos és helyettese kompetenciáját, a jelentés szakmaiságát. Válaszában az adatvédelmi biztos leszögezte, hogy amennyiben a miniszter irányelve akként módosulna, hogy nyilvánosságra kerülhetnek adatok, úgy kénytelen hatáskörével élve az ilyen adatkezeléseket jogellenesnek minősíteni.
Az egészségügyi miniszter üdvözölte az országgyűlési biztos és általános helyettese jelentésében vázolt tények, következtetések komplex alapjogi értelmezését, az adatvédelmi kontra egyéb alapjogi mérlegelés logikáját, a javaslat mellett szóló érveket. Válaszában ugyanakkor hangsúlyozta a miniszter, hogy számára nem áll rendelkezésre olyan norma, mely az országgyűlési biztosok eltérő véleménye alapján kötelezné valamely helyzet jogi megítélésére vagy választásra, így csupán akkor tud eleget tenni jogalkotási kötelezettségének, ha a biztosok egyetértőleg támogatják javaslatát.
Az adatvédelmi biztos – a miniszteri válasz ismeretében – továbbra sem lát „semmilyen okot arra, hogy a jogalkalmazókat segítő, ajánlás jellegű útmutatás korrekt szövegéből részletek el/kitörlésre kerüljenek.” Újabb válaszában ugyancsak elzárkózott az általános biztosok jogi érveinek elfogadása elől. Az ügy jelen beszámolási időszakban nem került nyugvópontra, arra a jövőben visszatérnek a biztosok.
Takács Albert sk.
Lenkovics Barnabás sk.
OBH 3600/2005.
Rövidített jelentés a bűncselekmény áldozatává vált kiskorúak képmásának bemutatásáról
Mindennapi munkám során többször tapasztaltam, hogy a műsorszolgáltatók hírműsoraikban rendszeresen bemutatják a bűncselekmények áldozatává (sértettjévé) vált gyermekek (kiskorúak) fényképeit. Tekintettel arra, hogy a probléma alapján az emberi méltósághoz való jog, az abból levezethető kegyeleti jog, valamint a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga sérelmének, illetve közvetlen veszélyének gyanúja nem volt kizárható, hivatalból vizsgálatot rendeltem el. Ennek eredményes lefolytatása érdekében megkerestem az ORTT elnökét, MTV Rt. elnökét, a Duna TV Rt., valamint – kizárólag közszolgálati műsorszámaikkal összefüggésben – a TV2 elnökét és az RTL-Klub vezérigazgatóját.
Valamennyi megkeresett műsorszolgáltató egybehangzóan arról tájékoztatott, hogy az elmúlt évben csak kivételesen mutattak be bűncselekmények áldozatává (sértettjévé) vált gyermekekről (kiskorúakról) készült fényképeket. Amikor azokat bemutatták, kivétel nélkül rendelkeztek a szülőtől származó, a bemutatáshoz elengedhetetlen kifejezett hozzájáruló nyilatkozattal, a fényképeket pedig általában a gyermekek szülei bocsátották rendelkezésükre. A tájékoztatások szerint a problémával összefüggő panasz nem is érkezett a műsorszolgáltatókhoz. Az ORTT 2003-ban Ajánlást fogalmazott meg a magyarországi elektronikus médiumok számára a fiatalkorúak és a gyermekek médiabeli megjelenítése, szerepeltetése vonatkozásában. Az ORTT elnökének tájékoztatója tartalmazza azt is, hogy az ORTT „gyakorlata szerint a bűncselekmények kiskorú sértettjei nevének, illetve arcképének közzététele nem egyeztethető össze a Médiatv. 3. § (2) bekezdésében megfogalmazott elvvel.”
Sem az ORTT-hez, sem pedig a Panaszbizottságához nem érkezett a bűncselekmények áldozatává (sértettjévé) vált kiskorúak bemutatását sérelmező panasz.
Az Obtv. 16. § (1) bekezdése értelmében az országgyűlési biztos hatásköre a hatóságok, illetve közszolgáltatást végző szervek eljárására, ennek során hozott határozatára, illetve a hatóság intézkedésének elmulasztására terjed ki. A Médiatv. 136. § (1) bekezdése értelmében a műsorszolgáltató törvénysértésével, illetve szerződésszegésével, a kiszabott bírsággal kapcsolatos ügyekben az ORTT rendelkezik hatáskörrel, ami az említett körben, illetve ennek során közigazgatási ügyben eljáró szervnek minősül. A hatóság fogalmát az Obtv. 29. §-a határozza meg, amelynek (1) bekezdés a) pontja alapján az ORTT-re, mint közigazgatási feladatot ellátó szervre az országgyűlési biztosok vizsgálati jogköre kiterjed.
Ezt követően azt vizsgáltam, hogy a műsorszolgáltatók eljárására, döntéseire, vagy ezek elmaradására kiterjed-e vizsgálati jogosultságom.
Az országgyűlési biztosok eddigi gyakorlatában minden esetben közszolgáltatók a hatóságnak nem minősülő, állami vagy önkormányzati feladatot ellátó szervek, különösen pedig azok, amelyek esetében az érintettnek nincs reális lehetősége annak megválasztására, hogy az igényelt szolgáltatást kitől vegye igénybe, tekintettel arra, hogy azt csak korlátozott számú vagy csak kizárólag egyetlen szervtől veheti igénybe. Mindezekre tekintettel, valamint a közszolgálati műsor és a közszolgálati műsorszám Médiatv. 2. § 18–19. pontjaiban meghatározott fogalmára is figyelemmel megállapítottam, hogy az MTV Rt. eljárására, továbbá a kereskedelmi műsorszolgáltatók eljárására a közszolgálati műsorszámokkal összefüggésben is fennáll a hatásköröm, vagyis a műsorszolgáltatók – mint közszolgáltatást végző szervek – eljárását is vizsgálhatom.
Vizsgálatom során – lévén vizsgálati lehetőségeim a műsorfigyelés terén meglehetősen korlátozottak, és így első sorban a műsorszolgáltatók és az ORTT nyilatkozatára kellett hagyatkoznom – nem tártam fel olyan esetet, amikor bármely műsorszolgáltató a törvényes képviselő (szülő) hozzájárulása nélkül mutatott volna be bűncselekmény áldozatává (sértettjévé) vált kiskorúról készült felvételt. Ezért nem állapítottam meg alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot sem. Annak megelőzése azonban olyan garanciális jelentőségű, hogy nem mellőzhettem a témával kapcsolatos elméleti kérdések elemzését.
Amint azt az Alkotmánybíróság 23/1999. (VI. 30.) AB határozatában kifejtette, „a halott személy nem lehet alanya sem a magántitokhoz való jognak, sem a személyes adatvédelemnek. Mindkettő személyhez fűződő jog, azaz forgalomképtelenek, nem örökölhetők, csak személyesen érvényesíthetők, a személy halálával elenyésznek.”
Az emberi méltósághoz való alkotmányos jog része az egyén önrendelkezési joga. A műsorszolgáltatók eljárása során az eljárásban részt vevő magánszemélyek önrendelkezési jogának megfelelő védelmet kell kapnia a műsorszolgáltatókkal szemben, azokkal a megszorításokkal, amelyek az eljárás jellegéből következnek. Ebből fakadóan a műsorszolgáltatót az a kötelezettség terheli, hogy működése során az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett járjon el, és senkinek ne okozzon indokolatlan hátrányokat. Ez következik a Médiatv. 3. § (2) bekezdésében foglalt, a műsorszolgáltatót terhelő kötelezettségből is. Az előzőekre figyelemmel úgy vélem, hogy a műsorszolgáltatóknak – működésük során – az emberi méltóságot, az érintettek személyiségi jogait és a kegyeleti jogot tiszteletben kell tartaniuk, és biztosítaniuk kell, hogy a magánéletre vonatkozó adatok szükségtelenül ne kerüljenek nyilvánosságra.
Az adatvédelmi biztos egy válogatott labdarúgó tragikus haláláról tudósító cikkel kapcsolatban közleményt adott ki, amelyben nyomatékosan és ismételten felhívta az ún. „bulvárújságírásban” dolgozó újságírók figyelmét a mértékletesség, nagyobb empátia és a személyiségi jogok tiszteletének fontosságára. A Ptk. 80. § (1)–(2) bekezdései kimondják, hogy a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés. Képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához – a nyilvános közszereplés kivételével – az érintett személy hozzájárulása szükséges. A nyílvánosságra hozatalhoz a felvételen ábrázolt személy hozzájárulására van viszont szükség, ha megállapítható a felvétel egyedisége, egyéni képmás jellege. Előzőekből következik, hogy ha a közszolgálati műsorszolgáltató, valamint más műsorszolgáltató közszolgálati műsorszámában más képmáshoz fűződő jogát, illetve halott emlékéhez főződő jogot sértve, a jogosult engedélye nélkül mutat be képfelvételt, az emberi méltósághoz való joggal, valamint az abból levezethető kegyeleti joggal összefüggő visszásságot, illetve annak közvetlen veszélyét okozhatja.
Megállapítottam azt is, hogy az ORTT a rendelkezésre álló eszközeivel erőfeszítéseket tesz azért, hogy a műsorszolgáltatók eljárása ne sértse a Médiatv. 3. § (2) bekezdését. Vizsgálatom során az ORTT eljárásával kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem is észleltem. Jelen vizsgálatom nem terjedt ki az ORTT hivatkozott Ajánlása jogi (normatani) jellegének vizsgálatára. Ezért ilyen megállapításokat nem tartalmaz jelentésem. Összességében: tekintettel arra, hogy alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, illetve arra utaló körülményt nem tártam fel, azok orvoslására irányuló ombudsmani intézkedést nem teszek.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 17. § (1) bekezdése alapján azonban felkérem valamennyi érintett szervet, hogy a jövőben is különös gondossággal járjanak el bűncselekmények áldozatává (sértettjévé) vált gyermekek (kiskorúak) fényképeinek bemutatása során annak érdekében, hogy a jelentésem 2. pontjában jelzett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságnak még a közvetlen veszélye sem merüljön fel.
Budapest, 2005. december 16.
Takács Albert sk.
OBH 3607/2005.
Rövidített jelentés a fogva tartottaknál tartható tárgyak körének vizsgálatáról
A Fővárosi BV Intézetben fogva tartott panaszos beadvánnyal fordult hozzám, melyben egyebek mellett azt sérelmezte, hogy a zárkába nem vihet be, és nem is tarthat CD lejátszót és hűtőszekrényt.
Tekintettel arra, hogy a beadványban felvetett probléma alapján a tulajdonhoz való jog sérelmének, illetve közvetlen veszélyének gyanúja nem volt kizárható, vizsgálatot rendeltem el, melynek eredményes lefolytatása érdekében az igazságügy-minisztert vizsgálat tartására kértem.
Vizsgálatom elrendelésével egyidejűleg a panaszost tájékoztattam arról, hogy az általa sérelmezett helyzetet nem hatósági intézkedések, hanem maguk a jogszabályi előírások idézik elő, ennek értelmében sem a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka, sem más döntésre jogosult személy nem engedélyezheti – sem általában, sem esetileg – olyan tárgyak tartását, amelyeket jogszabály nem tesz lehetővé.
A hatályos szabályozásban a fogva tartottnál tartható tárgyak köréről a Bvtvtr. nem rendelkezik, hanem a felhatalmazást ad az igazságügy-miniszternek, hogy a büntetések és az intézkedések végrehajtásának részletes szabályait a legfőbb ügyésszel és az érdekelt miniszterekkel (országos hatáskörű szervek vezetőivel) egyetértésben meghatározza. A kérdést egy IM rendelet (R1.) egy BM rendelet (R2.) rendezi részletesen.
Az R1. szerint az elítélt az intézetben a rendelet 1. számú mellékletében felsorolt tárgyakat tarthatja magánál, a parancsnok az elítéltnél tartható tárgyak mennyiségét a házirendben fajtánként határozza meg. Az R2. értelmében a fogva tartott a rendelet mellékletében felsorolt tárgyakat jogosult magánál tartani.
Az igazságügy-miniszter válaszában elismerte, hogy a tulajdonjogi korlátozás főbb szabályait törvénynek kell tartalmaznia, aminek a panasszal érintett hatályos szabályozás nem felel meg. Ugyanakkor álláspontja az volt, hogy „a korlátozás szakmai indokai szolgáltatnak alapot az arányosság megítéléséhez. Ilyen szakmai indok lehet a fogvatartás során (az elítéltre és a más jogcímen fogva tartottra egyaránt) a büntetés-végrehajtási intézet rendje, biztonsága. Ennek a követelménynek a szem előtt tartásával álláspont[ja] szerint igazolható, hogy a fogva tartott ne tarthasson sem CD lejátszót, sem hűtőszekrényt a zárkájában.”
Az igazságügy-miniszter kifejtette továbbá, hogy „a fogva tartottak által működtethető technikai eszközök a rendkívüli események potenciális veszélyét hordozzák magukban (pl.: teletexten keresztül történő kommunikáció, televízióba rejtett módon beépített mobiltelefon stb.). Biztonsági szempontú mérlegelést indokol az a körülmény, hogy az elmozdítható műszaki berendezések számának növelése a tiltott tárgyak elrejtési lehetőségének bővülését, a zárkatorlasz kialakításának megkönnyítését eredményezi. A hűtőszekrény zárkában tartása közegészségügyi szempontból sem támogatható. A nagyméretű műszaki cikkek az R1-ben meghatározott mozgásteret tovább csökkentik.
A CD-lejátszók utólagos átalakítással adatmentésre (hang-, képrögzítésre) alkalmas eszközzé alakíthatók. Az így nyert felvétel a fogvatartás biztonságát, vagy folyamatban lévő büntetőeljárás eredményességét veszélyeztetheti. A lemezek széttörésével támadásra, önkárosításra egyaránt alkalmas szúró-vágó eszköz nyerhető.”
Az igazságügy-miniszter tájékoztatója tartalmazta azt is, hogy a fogva tartottak vonatkozásában az államot alkotmányjogi értelemben fokozott életvédelmi kötelezettség terheli, s ez az alkotmányos kötelezettség a büntetés-végrehajtással kapcsolatos szabályozás megalkotása során azt a terhet rója a jogalkotóra és a büntetések, intézkedések végrehajtására hivatott szervekre, hogy lehetőség szerint elkerüljenek és megelőzzenek minden olyan élethelyzetet, amely veszélyt jelenthet a fogva tartottak egészségére, testi épségére, életére.
Végül a miniszteri válasz kitért arra, hogy az új Bv. kódex előkészítése során az Igazságügyi Minisztérium kiemelt figyelmet szentelt azon kérdések törvényi szintre emelésére, amelyek jelenleg alkotmányosan megkérdőjelezhető módon rendeleti szintű szabályozásban jelennek meg. A tervezet szerint az elítélt magánál tartható tárgyainak köre az egyes fokozatokhoz igazodik, s az előterjesztő meghatározza a korlátozás határait is. Az új Bv. kódex tehát – álláspontja szerint – alapvetően feloldja majd a jelenleg alkotmányosan nem kielégítő helyzetet. 1. A tulajdonhoz való jog az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint alapvető jog. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében „A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” Mivel a fogva tartottaknál tartható tárgyak körét – és ezt az igazságügy-miniszter sem cáfolta – miniszteri rendeletek állapítják meg, a hatályos szabályozások nem felelnek meg az Alkotmány előbbiekben idézett 8. § (2) bekezdésében foglalt követelménynek, és a jogállamiság elvének sem. Ezért ezekkel összefüggő visszásságot okoznak.
2. Az egyes alapjogok korlátozhatóságával kapcsolatban az Alkotmánybíróság a szükségesség, alkalmasság, arányosság hármas követelményét határozta meg. Alapjog tehát elsősorban azért korlátozható, mert más alkotmányos jog védelme azt kívánja, nem pedig azért, mert valamilyen elvont társadalmi vagy állami érdek – így különösen közérdek, közegészség – ezt szükségessé teszi.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az alapjog-korlátozás alkotmányosságának tehát feltétele, hogy a szükségesség, alkalmasság és arányosság követelménye együttesen fennálljon. Amennyiben a megkülönböztetés alapjogok tekintetében áll fenn, úgy jellemzően alapjog-korlátozásról kell beszélnünk. Egy adott jogalany tekintetében a mindenkit megillető jogok esnek korlátozás alá, ezért ilyen esetekben az alapjogi tesztet kell elvégezni.
Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy az állam csak akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha azt másik alapvető jog vagy szabadság védelme vagy érvényesülése, egyéb alkotmányos értékek védelme, illetve valamilyen alkotmányos cél indokolja. Vizsgálni kell továbbá a korlátozással elérhető cél fontosságának és az alapjogi sérelem súlyának egymáshoz való viszonyát is. „Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok, nyomós közérdek nélkül történik, [...] nem elkerülhetetlenül szükséges, [...] a korlátozás által elérni kívánt célhoz aránytalan” [65/2002. (XII. 3.) AB határozat].” Fentiekkel szemben az igazságügy-miniszter pusztán a korlátozás arányosságának alátámasztására szolgáló, büntetés-végrehajtási szakmai érveket mutatott be. Két kivételtől eltekintve azonban nem volt részletes a tájékoztatása arra vonatkozóan, hogy a korlátozásokat milyen alapvető jog vagy szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos értékek védelme, vagy valamilyen alkotmányos cél indokolja-e. Nem vitatom, hogy egy hűtőszekrény zárkában tartása – méreteinél fogva – alkalmas lehet zárkatorlasz kialakítására és a fogva tartottnak biztosítandó, az R1-ben meghatározott mozgásteret tovább csökkentik. Erre tekintettel a hűtőszekrény kizárása a fogva tartottnak tartható tárgyak köréből – pl. a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészség biztosítása érdekében – szükséges, az elérni kívánt céllal arányban álló, és a cél elérésére alkalmas is lehet.
A hordozható CD-lejátszó tartására vonatkozó korlátozás szükségességével kapcsolatban azonban úgy vélem, egy tenyérnyi méretű, néhány dekagramm tömegű eszközből meglehetősen nehezen készíthető zárkatorlasz, ezért az erre vonatkozó hivatkozás nem tűnik élethűnek, illetve megalapozottnak. Az igazságügy-miniszter a korlátozás szükségességét ezen túlmenően azzal indokolta, hogy a CD-lejátszók utólagos átalakítással adatmentésre alkalmas eszközzé alakíthatók, és az így nyert felvétel a fogvatartás biztonságát veszélyeztetheti. Álláspontom szerint azonban, ha a fogvatartás biztonságát, ami meglehetősen elvont érdek a korlátozás szükségességének indokaként el is lehetne fogadni, még mindig nem kapunk választ arra, hogy az megfelel-e az arányosság követelményének.
Ezen kívül, ha a korlátozás szükséges is lenne, és még az arányosság követelményének is megfelelne, alkalmasnak kellene lennie az indokolt alkotmányos cél elérésére.
Összefoglalva: álláspontom szerint a fogva tartott az R1. 1. számú melléklete értelmében több olyan tárgyat is magánál tarthat, amelyben hang– és képrögzítésre alkalmas tárgyak elrejthetőek, illetve amelyek adat-továbbításra alkalmassá tehetőek, vagy éppen kereskedelmi forgalomban adattárolásra alkalmas felszereltségben is kapható. Mindez alátámasztja azt, hogy a hordozható CD-lejátszó birtoklásának tiltása alkalmatlan arra, hogy elérje az igazságügy-miniszter által megjelölt célt, vagyis a hangfelvétel készítés lehetőségének megakadályozását.
Áttekintve az R1. 1. számú mellékletét, megállapítottam azt is, hogy az elítélt magánál tarthat számos olyan tárgyat, amelyek szúró-vágó eszközzé alakíthatóak. Ezért megállapítottam, hogy a CD-lejátszó tartásának korlátozása alkalmatlan annak megelőzésére is, hogy a fogva tartott szúró-vágó eszközhöz jusson. Mindezekre tekintettel megállapítottam, hogy a fogva tartottak birtokában tartható tárgyak körének vizsgálatom tárgyát képező korlátozása, mivel alkalmatlan a cél elérésére, az adott kérdés jogi szabályozásának hiányosságára visszavezethető okból, az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza, és a művelődéshez való jog (Alkotmány 70/F. § (1) bekezdés) sérelmének közvetlen veszélyét is magában rejti.
3. Úgy vélem, a hatályos szabályozás nincs figyelemmel a technikai eszközök fejlődésére. Álláspontom szerint a mindenkori szabályozásnak az absztrakció magasabb fokán kellene állnia, és az egyszerű felsorolás helyett vagy mellett a fogva tartottak birtokában nem tartható tárgyak jellemzőit, tulajdonságait is meg kellene határoznia. Elengedhetetlennek tartanám azt is, hogy a mindenkori szabályozás írja elő, hogy a korlátozást milyen alapvető jog vagy szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos értékek védelme, vagy milyen alkotmányos cél indokolja. Megfontolandónak tartanám továbbá, hogy a büntetés-végrehajtási intézet parancsnokai kapjanak lehetőséget egyes tárgyak zárkában való ideiglenes birtoklásának, vagy tartásának engedélyezésére. Az előbbiekben kifejtetteknek megfelelő, törvényi szintű szabályozás alkalmas lehetne arra, hogy a tulajdonhoz és művelődéshez való joggal összefüggő visszásságok csökkenjenek.
Intézkedéseim:
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 25. §-a alapján javaslom az Országgyűlésnek, hogy törvényben állapítsa meg a fogva tartottak birtokában, illetve zárkában tartható tárgyakra vonatkozó szabályokat, továbbá az új Bv. kódex megalkotása során a fogva tartottak birtokában, illetve zárkában tartható tárgyak körének meghatározásakor legyen figyelemmel a szükségesség/arányosság/alkalmasság követelményére, ennek során határozza meg a korlátozás ésszerű indokát/indokait; a technikai fejlődésre; az egyéniesítés lehetőségére.
Budapest, 2005. december 9.
Takács Albert sk.
OBH 4513/2005.
Rövidített jelentés az ORTT műsorszolgáltatási jog megújítására irányuló eljárásáról
Az egyik panaszos azt sérelmezte, hogy az ORTT megújította a országos földfelszíni sugárzású kereskedelmi televíziók műsorszolgáltatási jogosultságát. A másik beadvány tartalma azonos volt az OBH 4513/2005. számon nyilvántartottal. A panaszos ebben azonban kiemelte azt is, hogy a műsorszolgáltatók – álláspontja szerint – rendszeresen megsértették a Médiatv. kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit. Tekintettel arra, hogy a beadványok alapján a jogállamiság elve, és az abból levezethető jogbiztonság követelménye sérelmének, illetve közvetlen veszélyének gyanúja nem volt kizárható, a panaszok alapján együttes vizsgálatot rendeltem el, melynek során megkeresetem az ORTT elnökét. Áttekintettem az ORTT tevékenységéről szóló éves Országgyűlési beszámolókat és az ORTT honlapján hozzáférhető határozatokat, az ÁSZ ORTT és a Műsorszolgáltatási Alap működésének ellenőrzéséről szóló Jelentését, valamint korábbi vizsgálataim során beszerzett egyéb dokumentumokat is. Az ORTT válaszában aggályosnak tartotta vizsgálatom megalapozottságát. Arról tájékoztatott, hogy „[az ORTT] határozott álláspontja az, hogy az ombudsmannak jelen esetben nincs hatásköre. Szerinte az ORTT nem minősül az Obtv. 29. § (1) bekezdése a) pontja szerinti közigazgatási szervnek, hanem az Obtv. 29. § (1) bekezdés b) pontja alapján közigazgatási jogkörben eljáró egyéb szervnek kell tekinteni. Az ORTT elnöke arra kért, hogy eljárásomat szüntessem meg, és a panaszt tegyem át az ORTT-hez.
Vizsgálatom során az ORTT egyik tagja írásban jelezte felém, hogy az ORTT válaszában foglaltakkal nem ért egyet, az ügyben különvéleményt fogalmazott meg.
Az ORTT elnöke hivatkozott álláspontját nem fogadtam el, és korábbi megkeresésem teljes körű teljesítésére kértem.
Ismételt megkeresésemre adott válaszában az ORTT elnöke kifejtette, hogy az ORTT-nek „továbbra is az az álláspontja, hogy a[z ORTT] műsorszolgáltatási jogosultságokkal kapcsolatos eljárásának vizsgálatára az országgyűlési biztosok hatásköre nem terjedhet ki az Obtv. alapján”. Az ORTT elnöke ismételten kérte eljárásom megszüntetését, de válaszolt is megkeresésemre.
Az ORTT elnökének szerint „[a panasszal érintett műsorszolgáltatókat] – csakúgy, mint a hazai műsorszolgáltatók bármelyikét – a[z ORTT] számos alkalommal szankcionálta törvénysértés, és ezáltal szerződésszegés miatt. A szankciók a sérelmezett magatartás megszüntetésére felszólító felhívástól a kötbérig, illetve a műsorszolgáltatási jogosultság gyakorlásának a felfüggesztéséig terjedtek, a[Méditv-ben] meghatározott két legsúlyosabb szankciót soha nem alkalmazta a[z ORTT] e televíziókkal szemben.
A szankciók az esetek többségében elérték a céljukat, és a műsorszolgáltatók felhagytak a jogsértő magatartással, ám az is igaz, hogy újabb típusú törvénysértések időről időre felbukkannak.
A[z ORTT] napirendjén a műsorszolgáltatási jogosultságok jogosultságok megújításával kapcsolatban több előterjesztés is szerepelt, az első már a 2005. év 4. hetének napirendi pontjai között megtalálható.
A[z ORTT 2005.] májusában, 780/2005. (V. 4.) számú határozatával értesítette a [panasszal érintett] műsorszolgáltatókat arról, hogy a műsorszolgáltatási jogosultság meghosszabbításával kapcsolatban korábban tett igénybejelentésüket tudomásul veszi, és azokat mint a hatályos műsorszolgáltatási szerződés változatlan tartalommal történő megkötésére irányuló megújítási kérelmeket bírálja el.
Azon előterjesztés amelynek elfogadásával 2005. július 20-án a[z ORTT] 40 műsorszolgáltató műsorszolgáltatási jogosultságának a megújításáról döntött, a 2005. június 30-i előzetes napirenden jelent meg először.
A jogosultság megújítására egyebekben az annak létesítésére vonatkozó szabályokat alkalmazta a[z ORTT], azzal az eltéréssel, hogy – nem lévén pályázat – a pályázat elbírálására vonatkozó rendelkezések nem érvényesülhettek. A határozatok meghozatala a törvény szerint előírt kétharmados döntéssel született.”
Az ORTT idézett válasza és annak mellékletei ismeretében vizsgálatomat kiterjesztettem a gyermekek védelemhez való jogával, és az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségének teljesítésével kapcsolatos kérdésekre is.
I. Nem vitatom az ORTT elnökének azon álláspontját, hogy az ORTT a műsorszolgáltatási jogosultság megújításáról született döntéseit nem hatósági jogkörben hozza. Önmagában ez a körülmény azonban nem zárja ki vizsgálati hatáskörömet. Ezt az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvényre (a továbbiakban: Obtv.) alapozom, amely pontosan úgy rendelkezik, hogy „Az országgyűlési biztoshoz bárki fordulhat, ha megítélése szerint valamely hatóság [29. § (1) bek.], illetve közszolgáltatást végző szerv (a továbbiakban együtt: hatóság) eljárása, ennek során hozott határozata (intézkedése), illetőleg a hatóság intézkedésének elmulasztása következtében alkotmányos jogaival összefüggésben sérelem érte, vagy ennek közvetlen veszélye áll fenn, feltéve, hogy a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket – ide nem értve a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát – már kimerítette, illetve jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.”
Figyelemmel arra, hogy a Médiatv. 32. § (1) bekezdése értelmében „[az ORTT] az Országgyűlés felügyelete alatt álló, önálló jogi személy, amely a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó jogszabályok értelemszerű alkalmazásával gazdálkodik, ideértve, hogy számláit a Magyar Államkincstár vezeti... [az ORTT] gazdálkodását az [ÁSZ] ellenőrzi”. A Médiatv. 41. § (1) bekezdésének a) pontja szerint az ORTT „ellátja a műsorszolgáltatási jogosultság és a kormányzati rendelkezésben lévő műsorszolgáltatás céljára biztosított műholdas csatornák pályáztatásának és a pályázat elbírálásának feladatát”. Az előbbiekből kitűnik, hogy a műsorszolgáltatási jogosultságról történő döntését az ORTT valóban nem hatóságként hozta, azonban olyan állami feladatot lát el (és ezzel szolgáltatást nyújt), amely az ORTT-n kívül egyetlen más szervtől sem vehető igénybe. Mindebből az is következik, hogy az ORTT – kételyeivel ellentétben – a műsorszolgáltatási jogosultság elbírálásakor közszolgáltatást végző szervnek tekinthető, vagyis eljárásának vizsgálatára fennáll a hatásköröm.
II. Elsőként az ORTT-nek a szóban forgó műsorszolgáltatási jogosultság megújításáról született döntését megelőző eljárását vizsgáltam. A rendelkezésemre álló iratok alapján megállapítottam, hogy a panasszal érintett műsorszolgáltatók 2002–2003. évektől kezdve rendszeresen kérték műsorszolgáltatási jogosultságuk „meghosszabbítását” az ORTT-től. Ezen kérelmek alapján azonban – a panaszolt döntést megelőzően – nem újította meg az ORTT a műsorszolgáltatók műsorszolgáltatási jogosultságát. Az ORTT az igénybejelentéseket egyszerű levéllel tudomásul vette, azonban a műsorszolgáltatók kérelmeit idő előttinek minősítette.
Az előzőekhez képest merőben új álláspont ismerhető meg az ORTT újabb határozataiból.
Az országos vételkörzetű, földfelszíni sugárzású kereskedelmi televíziók műsorszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítása tárgyában született, határozatban az ORTT „értesíti a [...] műsorszolgáltatókat arról, hogy a műsorszolgáltatási jogosultság meghosszabbításával kapcsolatban korábban tett igénybejelentésüket tudomásul veszi, és azokat, mint a hatályos műsorszolgáltatási szerződés változatlan tartalommal történő megkötésére irányuló megújítási kérelmeket bírálja el. A[z ORTT] nyitott a szerződéses felek között hatályban lévő műsorszolgáltatási szerződések jövőbeni tartalmát illetően konzultáció keretében tárgyalások lefolytatására.”
Az előbbiek két jelentős kérdés megválaszolását tették szükségessé: az egyik az ORTT nem közigazgatási jogkörben hozott határozatainak „alaki jogerejének” kérdése, vagyis az, hogy korábbi döntései mennyiben kötik magát az ORTT-t. A másik pedig a Médiatv. 107. § (1)–(3) bekezdéseinek értelmezése. (Ez utóbbit a III. pontban elemzem.)
Megállapítottam, hogy az ORTT – álláspontom szerint változatlan tényállás mellett, hiszen a műsorszolgáltatási jogosultság lejárta előtt több, mint tizennégy hónappal korábban kérték a műsorszolgáltatók annak megújítását – egymással teljesen ellentétes döntést hozott a két országos földfelszíni sugárzású kereskedelmi televízió műsorszolgáltatási jogosultságának megújítása tárgyában, a korábbi egyöntetű és állandó gyakorlatától történő eltérést azonban nem indokolta meg. Álláspontom szerint az ORTT azzal, hogy változatlan tényállás mellett korábbi gyakorlatával ellentétes döntést hozott a műsorszolgáltatási jogosultság megújítására irányuló kérelmek alapján, a jogállamiság elvéből következő jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott.
III. Az ORTT műsorszolgáltatási jogosultság megújításával kapcsolatos határozatai két, egymással ellentétes álláspontot tükröznek. Korábban éveken keresztül az erre irányuló igénybejelentéseket az ORTT idő előtti kérelemként kezelte, azokról érdemben nem döntött. Úgy vélem, hogy a Médiatv. 107. § (1) bekezdése teljesen egyértelműen határozza meg az igénybejelentés, a (2) bekezdés pedig az esetleges pályázat kiírásának időpontját. A szavak általánosan elfogadott jelentése szerint a megújításra irányuló kérelmek előterjesztését, és a megújításról szóló döntést idő előttinek tartom. Úgy gondolom, könnyen belátható, hogy a Médiatv. 107. §-ában szabályozott „megújítás” jogintézménye egy olyan kedvezményt jelent a műsorszolgáltatóknak, amely alkalmas arra, hogy – állandó szerződésszerű műsorszolgáltatás esetén, mintegy „bonuszként” – ne kelljen jogosultságukért pályázaton „megküzdeniük”. Nem véletlen tehát, hogy a megújításra vonatkozó igénybejelentésre határidőt állapít meg a Médiatv. Ellenkező esetben a műsorszolgáltatási szerződés megkötését követő napon is módjában állna a műsorszolgáltatónak a megújításra vonatkozó igényét bejelenteni, az alapján pedig az ORTT-nek a jogosultságot megújítani.
Összegezve: helytállónak tartom az ORTT elnökének a műsorszolgáltatási jogosultság megújításának időelőttiségéről szóló indokolását, miszerint a műsorszolgáltató a műsorszolgáltatási jogosultságot annak lejártakor pályázat kiírása nélkül további öt évre szerezheti meg, ezt megelőzően semmiképpen. Egyébként a vizsgálat tárgyát képező műsorszolgáltatási jogosultságok még közel két évig álltak volna fenn, és ez alatt az idő alatt is követhettek volna el olyan szerződésszegést a műsorszolgáltatók, ami miatt jogosultságuk nem lett volna meghosszabbítható. E körülményekre az ORTT sérelmezett döntése meghozatalakor nem volt figyelemmel, vagyis ezen eljárása is a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott.
IV. Megvizsgáltam azt is, hogy az ORTT mennyiben vette figyelembe a műsorszolgáltatási jog megújításáról hozott döntése során a Médiatv. 107. § (3) bekezdését, melynek értelmében „Nem lehet megújítani a jogosultságot, ha a jogosult a szerződést ismételten vagy súlyosan megszegte.” Megállapítottam, hogy sem a Médiatv., sem pedig a – rendelkezésemre álló – műsorszolgáltatási szerződések – még utalás szintjén sem – nem határozzák meg a súlyos szerződésszegés fogalmát. Önmagában az a tény, hogy a Médiatv. semmilyen formában nem határozza meg a súlyos szerződésszegés fogalmát, alkalmas arra, hogy a jogállamiság elvével összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza. Álláspontom szerint az ORTT azzal, hogy a súlyos szerződésszegés fogalmát egy határozatában a kirótt szankció, nem pedig a jogsértés súlya alapján állapította meg, mivel nincs általános felhatalmazása a Médiatv. rendelkezéseinek értelmezésére, a jogállamiság elvével összefüggő visszásságot okozott.
Megállapítottam azt is, hogy az érintett műsorszolgáltatók számos alkalommal megsértették a Médiatv. rendelkezéseit, ezzel a műsorszolgáltatási szerződéseik értelmében szerződésszegést valósítottak meg. Úgy vélem, teljesen egyértelműen rendelkezik a Médiatv. akkor, amikor ismételt szerződésszegés miatt kizárja a műsorszolgáltatási jog megújításának lehetőségét. Úgy gondolom, hogy az „ismételt” kifejezés nem igényel jogszabályi szintű értelmezést, jelentése a magyar nyelvben: újra, még egyszer vagy többször. A szavak általánosan elfogadott jelentése szerint tehát, ismételten szegi meg a műsorszolgáltatási szerződést aki újra, akár többször annak rendelkezéseit megsérti, függetlenül attól, hogy az egyes szerződésszegések alkalmával ugyanazon, vagy más, a szerződésben vállalt kötelezettségét nem (illetve nem megfelelően) teljesítette. A rendelkezésemre álló iratok alapján nem volt megállapítható, hogy az ORTT döntéshozatali eljárása során értékelte-e az esetleges szerződésszegések tényét. Álláspontom szerint a műsorszolgáltatási jogosultság megújításáról/annak megtagadásáról szóló határozatban meg kell állapítani a Médiatv. 107. §-ában előírt feltételek fennálltát, vagy éppen azok hiányát. Megállapítottam, hogy az ORTT azzal, hogy a műsorszolgáltatási jogosultság megújítása során nem volt figyelemmel a Médiatv. 107. § (3) bekezdésében foglalt feltételek teljesülésére, illetve azokat nem vizsgálta, a jogállamiság elvével összefüggő visszásságot okozott.
V. Már az, OBH 1052/2003; OBH 1458/2003; OBH 2012/2003. számú ügyekben készült együttes jelentésemben (a továbbiakban: Együttes Jelentés) is vizsgáltam az ORTT rendelkezésére álló szankciórendszer, valamint az annak alkalmazásával kapcsolatban felmerülő súlyosabb problémákat. Együttes jelentésemben megállapítottam, hogy „az ORTT által alkalmazható szankciórendszer, illetve az alkalmazott szankciók nem alkalmasak arra, hogy a műsorszolgáltatókat a Médiatv.-ben, valamint a műsorszolgáltatási szerződésben foglalt kötelezettségek maradéktalan teljesítésére kényszerítse. [...]”
Idézett korábbi megállapításaimat változatlanul fenntartatom! (Megjegyzem azonban, hogy az amúgy is alkalmatlan szankciórendszert az ORTT tovább erodálta azzal, hogy olyan műsorszolgáltatók jogosultságát újította meg, amelyeket „számos alkalommal” – mondhatni rendszeresen – a Médiatv. 112. §-a szerinti szankcióval sújtott.)
VI. Az ORTT elnöke nem válaszolta meg azt a kérdésemet, amely arra vonatkozott, hogy a panasszal érintett két műsorszolgáltatóval szemben pontosan mikor, milyen szankciót alkalmazott az ORTT. Természetesen nem ismerem az ORTT által a műsorszolgáltatási szerződések egyes rendelkezéseinek megszegését megállapító és a Médiatv. 112. §-ában meghatározott valamely szankciót elrendelő valamennyi határozatát. Figyelembe vettem azonban az ORTT elnökének tájékoztatását, miszerint az ORTT számos alkalommal szankcionálta törvénysértés, és ezáltal szerződésszegés miatt valamennyi (nem csak a panaszokkal érintett) műsorszolgáltatót. Korábbi vizsgálataim során beszerzett iratok, és az ORTT éves országgyűlési beszámolói alapján megállapítottam, hogy az ORTT 2003. évben 19 műsorszolgáltatót összesen 59 alkalommal, 2004. évben 169 alkalommal sújtott a Médiatv. kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseinek megsértése miatt szankcióval. Mindezekre, valamint figyelemmel arra is, hogy az elmúlt években a műsorszolgáltatókat leggyakrabban a kiskorúak védelmére vonatkozó szabályok megsértése miatt marasztalta el az ORTT, megállapítottam, hogy a műsorszolgáltatási jogosultság megújítására irányuló eljárása során az ORTT ezekre nem volt tekintettel, vagyis a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozta.
VII. Megvizsgáltam az ORTT műsorszolgáltatási jogosultság megújításáról szóló döntése során folytatott eljárását is. A Médiatv. 107. § (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] jogosultság megújítására irányuló eljárásra egyebekben az annak létesítésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni”. Az országos rádió és televízió műsorszolgáltatási jogosultságokra kiírt pályázatok elbírálásának módját a Médiatv. a 45. §-ban szabályozza. Ezzel szemben a körzeti rádió és televízió műsorszolgáltatási jogosultságokra kiírt pályázatok elbírálására a Médiatv. 46. § (1) bekezdése, a helyi rádió és televízió műsorszolgáltatási jogosultságokra kiírt pályázatok elbírálására pedig Médiatv. 46. § (2) bekezdése vonatkozik. Nem lehetett volna tehát ugyanabban az eljárásban dönteni az országos, a körzeti és a helyi műsorszolgáltatók műsorszolgáltatási jogosultságának megújításáról, mivel nem azonos szabályok szerint kell eljárni! Mivel ezt nem vette figyelembe az ORTT, megállapítottam, hogy a pályázatok együttes elbírálásával azzal, hogy egy eljárásban döntött országos, körzeti és helyi műsorszolgáltatók műsorszolgáltatási jogosultságának megújításáról, az ORTT ugyancsak a jogállamiság elvével összefüggő visszásságot okozott.
VIII. Az ORTT ülésének jegyzőkönyve szerint az ORTT elutasította a Médiatv. 45–46. §-ai szerinti szavazásra irányuló indítványt. Álláspontom szerint a Médiatv. 107. § (4) bekezdése egyértelmű kötelezettséget állapít meg az ORTT-nek a jogosultság megújítására irányuló eljárására vonatkozóan. Nem tudom elfogadni az ORTT elnökének tájékoztatását, miszerint „[a] jogosultság megújítására egyebekben az annak létesítésére vonatkozó szabályokat alkalmazta a testület, azzal az eltéréssel, hogy – nem lévén pályázat – a pályázat elbírálására vonatkozó rendelkezések nem érvényesülhettek.[...]” Álláspontom szerint a Médiatv. 107. § (4) bekezdését helytelenül értelmezte a testület, ugyanis a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint az azt jelenti, hogy a 107. § (1)–(3) bekezdésben foglalt különös (az általánostól eltérő, speciális) szabályok kivételével a jogosultság létesítésére, vagyis többek között éppen a pályázat elbírálására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ennek értelmében nem kell pályázatot kiírni. A megújított jogosultság időtartama eltér (rövidebb) a pályázattal elnyert jogosultság időtartamától. A Médiatv. 107. § (4) bekezdése tehát ún. utaló szabály, amely nem írja le a megújításról döntő eljárás valamennyi elemét, hanem akként rendelkezik, hogy a jogosultság létesítésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Már csak azért is elfogadhatatlan számomra az ORTT elnökének fentebb idézett válasza, mert a Médiatv. 90. § (1) bekezdése szerint „a műsorszolgáltatási szerződés a Testület és a pályázati eljárásban kiválasztott műsorszolgáltató között jön létre. Műsorszolgáltatási szerződést földfelszíni rendszerű műsorszórás útján megvalósuló, illetve a Kormány rendelkezési jogába tartozó (általa bérelt) műholdas, valamint rádiótávközlő eszközzel végzett műsorszolgáltatás esetén kell kötni”. Mindezek értelmében álláspontom szerint az ORTT-nek eljárása során a Médiatv. 45–46. §-ai szerinti eljárásban kellett volna a műsorszolgáltatási jogosultság megújításáról döntenie. Mivel döntése során az ORTT a Médiatv. 107. § (4) bekezdése alapján irányadó Médiatv. 45–46. §-ait nem alkalmazta, a jogállamiság elvével összefüggő visszásság keletkezett.
IX. Az ÁSZ 2005 augusztusában közzétett, az ORTT és a Műsorszolgáltatási Alap működésének ellenőrzéséről szóló Jelentése szerint „[a] magánszférából befolyt pénzt támogatások formájában az Alap visszaforgatja a magánszférába. Az európai uniós közösségi szabályoknak megfelelően az Alap pénzügyi függetlensége – és közvetetten a közműsor-szolgáltatók függetlensége – az Alap vegyes rendszerű (duális) bevételi forrásai által biztosított. Ebben a vegyes finanszírozási rendszerben nagyobb részt a médiavállalkozások befizetéseiből fedezi működésének költségeit az Alap, illetve az ORTT. A gazdálkodás gyakorlati problémája, hogy a befizetések visszaforgatása bázisszámok alapján történik, viszont a nem megfelelő fizetési fegyelem miatt a magánszférából érkező bevételek egyes elemei nem tervezhetők biztonsággal, mivel csak akkor kerülnek a rendszerbe, ha jogerős végrehajtható határozat alapján ténylegesen be is fizetik.”
Az ÁSZ idézett megállapítását különös megvilágításba helyezi az ORTT korábbi elnökének – az OBH 1061/2003. számú ügyben megkeresésemre adott – tájékoztatása, miszerint a törvénysértések szankcionálása során az ORTT minden esetben mérlegeli az esetlegesen alkalmazandó szankcióinak a szerződéses kapcsolatára való kihatását is. Ezzel szemben álláspontom szerint a hatósági jogviszony jellegéből adódóan az ORTT és a műsorszolgáltatók között természetszerűleg létező alá-fölérendeltségi kapcsolat mellett létrejött szerződéses – mellérendeltségi – kapcsolat, a hatósági feladatok ellátása során nem bírhat különösebb jelentőséggel. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése kategorikusan tiltja – egyebek mellett – az egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetést. A fentiekre tekintettel megvizsgáltam, hogy az említett gyakorlat a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő alkotmányos visszásságot okozhat-e. Ennek során az Alkotmánybíróság által is alkalmazott „általános racionalitási tesztet” végeztem el. Az összehasonlíthatóság próba azt jelenti, hogy csak az azonos helyzetben lévők között merülhet fel a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése. Alkotmányos visszásságot okozó diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valakit, vagy valamilyen csoportot más, azonos helyzetben lévő jogalannyal vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon.
Ennek megfelelően a jogállamiság elvével az abból levezethető jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza, ha eljárásai során az ORTT – mellőzve az alkotmányos elvek érvényesülését – mérlegeli eljárásának – különösen az esetlegesen alkalmazandó szankcióinak – a szerződéses kapcsolatára való kihatását is.
Ugyancsak a jogállamiság elvével összefüggő visszásságot okoz, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszerben az ORTT – mint szerződő fél és egyúttal hatóság – működése nagymértékben függ az ORTT felügyelete mellett működő műsorszolgáltatók által befizetett műsorszolgáltatási díjaktól és kötbérektől.
X. Bár a panaszok nem tartalmazták, vizsgálatom során hivatalból észleltem, hogy a Médiatv. 136. §-a jelenleg is a 2005. november 1. napján a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) hatálybalépésével hatályon kívül helyezett, az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény alkalmazását rendeli el. Ez pedig – kizárólag a Médiatv. szabályozásának hiányosságára visszavezethető okból – a jogállamiság elvével összefüggő visszásságot okoz. XI. Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 10. Cikke rendelkezik a véleménynyilvánítás szabadságáról. Ennek értelmében mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
Álláspontom szerint az ORTT – jelentésem II–X. pontjaiban elemzett – eljárása során döntésével a műsorszolgáltatók struktúrájára (médiapiac) olyan hatást is gyakorolt, amely alkalmas lehet arra, hogy a megalapozott véleménynyilvánításhoz elengedhetetlen kommunikációs folyamatot befolyásolja. Ez pedig a véleménynyilvánítás szabadságához való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét is magában hordozza.
Az ORTT döntésének a hazai médiapiac egészére gyakorolt tényleges hatása versenyjogi megítélésére nem nekem, hanem a Gazdasági Versenyhivatalnak van hatásköre. Ezért ez irányba a vizsgálatomat nem terjesztettem ki.
XII. Fel kívánom hívni a figyelmet arra is, hogy a műsorszolgáltatók kérelmének idő előtti előterjesztése önmagában nem okozott volna alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. Álláspontom szerint érthető a műsorszolgáltatók azon igyekezete, hogy jóval a műsorszolgáltatási jogosultság lejárta előtt megbizonyosodjanak annak megújításáról.
XIII. A vizsgált ügy súlyához képest csekély jelentőségűnek ítéltem az OBH 4513/2005. számú beadvány azon részét, amely az ORTT válaszának elmaradását sérelmezte, ezért azt nem vizsgáltam.
Intézkedéseim:
Korábban már több alkalommal tettem az Obtv. 25. §-a alapján javaslatot a Médiatv. módosítására, de azok eddig nem teljesültek. Tekintettel arra, hogy azok teljesülése ma is aktuális, amit jelen jelentésem is alátámaszt, a Médiatv. módosítására irányuló korábbi javaslataimat változatlanul fenntartom!
Azokat kiegészítve azonban javaslom az Országgyűlésnek, hogy a Médiatv. módosításával teremtse meg és garantálja az ORTT teljes anyagi függetlenségét a műsorszolgáltatóktól; pontosítsa, egészítse ki a műsorszolgáltatási jogosultság megújítására vonatkozó eljárási szabályokat; határozza meg a súlyos szerződésszegés fogalmát; a Médiatv. 136. §-a szerinti eljárásokban biztosítsa a Ket. alkalmazhatóságát.
Az Obtv. 23. és 24. §-ai alapján kezdeményezem a legfőbb ügyésznél, hogy „A 2006-ban lejáró helyi, illetve körzeti, valamint 2007-ben lejáró országos műsorszolgáltatási jogosultságok meghosszabbítása” tárgyú, 1490/2005. (VII. 20.) számú ORTT határozatot, valamint az azt megelőző eljárást vizsgálja meg, és vizsgálatának eredményéhez képest a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény szerinti hatáskörébe utalt, szükséges intézkedést tegye meg.
Az Obtv. 17. § (1) bekezdése alapján kérem a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, hogy vizsgálja meg, hogy a műsorszolgáltatási szerződések fentiekben ismertetett módon történő megújítása volt-e a magyarországi műsorszolgáltatási piacra hatással.
Az Obtv. 21. §-a alapján kezdeményezem az ORTT-nél, hogy a Ptk. 202. § (2) bekezdése és 243. §-ára figyelemmel ismét tekintse át az 1490/2005. (VII. 20.) számú ORTT határozatát, az azt megelőző eljárást, valamint az annak eredményeként módosított műsorszolgáltatási szerződéseket és a szükséges korrekciókat végezze el.
Budapest, 2005. december 16.
Takács Albert sk.
OBH 5159/2005.
Rövidített jelentés az MTV m1 Híradó műsorvezetőinek ügyében
A sajtóból értesültem arról, hogy az MTV Rt. m1 műsorán 19 óra 30 perckor kezdődő Híradó műsorát – a korábbi gyakorlattal ellentétben – szeptembertől kizárólag férfiak vezetik. Ennek okát a különböző sajtószervek abban jelölték meg, hogy „a döntéshozók szerint a középkorú, érett férfiak a hitelesek a nézők számára, és így egy szál maguk is alkalmasak a híradók vezetésére”.
Tekintettel arra, hogy a probléma alapján a jogállamiság elve, az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettsége, a férfiak és nők egyenjogúságának biztosítása, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, továbbá az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését célzó intézkedések sérelmének, illetve közvetlen veszélyének gyanúja nem volt kizárható, hivatalból vizsgálatot rendeltem el. Vizsgálatom eredményes befejezése érdekében az MTV Rt. elnökét vizsgálat tartására, és a rendelkezésére álló dokumentumok megküldésére.
Az MTV Rt. elnöke arról tájékoztatott, hogy új műsor– és hírstruktúra lépett életbe. Az m1 több hírműsort sugároz. Az átalakult műsorvezetés rendjéhez igazodott a műsorvezetők munkabeosztása is. Az m1 csatornán két adással gyarapodott a hírműsorok száma, az egyszemélyes műsorvezetés gyakorlata – a déli Híradó kivételével – általánossá vált.
Az MTV Rt. hírműsorait irányító vezetők – közelebbről meg nem nevezett – szakmai megfontolások és szempontok alapján határoztak arról, hogy a Híradó este fél nyolckor kezdődő fő kiadásában – néhány év szünet után – újra egy műsorvezető jelentkezzen. A döntés fő indoka az volt, hogy a jelentős újságírói, valamint szerkesztői tapasztalattal is bíró munkatársak a korábbinál hatékonyabban vegyenek részt a műsor elkészítésének teljes folyamatában. A műsorvezető feladata egyebek között az is, hogy az általa elmondandó szövegeket önállóan, több hírforrás összevetésével fogalmazza meg, tehát nem hírolvasó-bemondóként kell szerepelnie. Az esti Híradóban már gyakran jelennek meg stúdióvendégek, akiknek csak olyan kollégák lehetnek a beszélgető partnerei, akik maguk is évtizedes interjúkészítői gyakorlattal rendelkeznek. A jelentős újságírói és szerkesztői tapasztalattal is bíró műsorvezetők tehát az eddiginél jobban, alkotótársként kapcsolódnak be a fél nyolcas híradók elkészítésébe, így például a stúdió képi világának a megformálásba is. Ugyancsak fontos szakmai szempont, hogy rendkívüli helyzetekben (pl. természeti katasztrófák, merényletek, katonai konfliktusok, váratlan politikai események) felkészült, tájékozott műsorvezetők segítsék a nézők tényszerű, átfogó informálását. Ilyen szakmai okok miatt lett a Híradó esti fél nyolcas adásának két fő műsorvezetője a nemcsak újságíró-szerkesztőként, hanem több évtizedes és gyakorlott interjúkészítőként, tudósítóként is számon tartott 2 férfi műsorvezető. Az MTV Rt. elnöke szerint „így az őszi struktúraváltásig a 19:30-as Híradóban megjelent női moderátorok számára is adott a lehetőség, hogy folyamatos gyakorlás, továbbképzés után a fél nyolcas fő Híradó műsorvezetőiként jelentkezzenek. Ennek feltétele, hogy megfeleljenek a fent említett szakmai kritériumoknak.”
A kapott tájékoztatás szerint a híradókat vezető nők nem kevesebbet, hanem több hírműsorban és hosszabb adásidőben szerepelnek majd a képernyőn, mint az őszi műsorstruktúra bevezetése előtt.
Az MTV Rt. elnöke arról is tájékoztatott, hogy az MTV Rt. „vezetői közül senki soha sehol nem nyilatkozott úgy, hogy az említett hírműsorban (Híradó, 19:30) »csak és kizárólag férfiakat lehet alkalmazni. Ebből következően szintén soha senki nem beszélt arról, hogy csak a középkorú, érett férfiak hitelesek a nézők számára, és egyedül alkalmasak a Híradók vezetésére«. Éppen ezért természetesen senki soha semmilyen indokkal nem rendelt meg olyan »felmérést«, amely egy ilyen, hangsúlyozz[á]k: valótlan állítást megalapozna. [...] A sajtóban megjelent állítólagos kijelentés és a soha nem készült felmérésre utaló mondat is az egyik napilap publicistájától származik, aki cikkében forrásait vagy nem jelölte meg, vagy pedig egy »név nélkül nyilatkozó« híradós szerkesztőre utalt. Írását számosan ténynek és készpénznek vették, de az álhírekért a valótlanságokat terjesztőknek kell helytállniuk és vállalniuk a következményeket. A műsorvezetők szakmai alkalmasságát firtató publicisztikákat egyébként az MTV Rt. az érintett szerzők »írói munkássága részének« tekinti.”
Az MTV Rt. elnöke műsorokra lebontva megadta azokat az adatokat is, amelyek tartalmazzák a nők és a férfiak arányát, illetve a műsorvezetés típusát az MTV Rt-ben. Az adatokból megállapítható, hogy mely műsorokat vezetik kizárólag nők, kizárólag férfiak, és melyeket közösen, illetve felváltva nők és férfiak. Az MTV Rt. elnöke hangsúlyozta, hogy az MTV Rt. „műhelyeiben szakmai szempontok alapján döntenek a műsorvezetők kiválasztásáról, a műsorvezetés típusáról.”
Az MTV Rt. elnökétől tájékoztatást kértem arról is, hogy az MTV Rt. m1 műsorvezetői között – a kisebbségi műsorokat vezetőkön kívül – milyen az egyes nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozók aránya? Ez természetesen nem az egyes műsorvezetők nemzetiségi vagy etnikai hovatartozására – még csak nem is az egyes nemzetiségek arányára – vonatkozott, és figyelemmel voltam a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) rendelkezéseire is. Vizsgálatom ezen részének egyedüli célja az volt, hogy az MTV Rt. esélyegyenlőségi tervének elkészítéséhez szükséges – az Avtv. rendelkezései szerint, az érintett önkéntes adatszolgáltatása alapján kezelt – adatokból olyan információhoz jussak, amelyből az érintett személyekre vonatkozó következtetés nem vonható le, de segíti vizsgálatom eredményes befejezését. (Ugyanis akkor már nem személyes adat.) Az MTV Rt. nem tudott megfelelő információkat közölni, de tájékoztatása szerint „...a roma identitású, [...] munkatársak esélyegyenlőségének elősegítése érdekében támogató intézkedéseket hoz.”
Az MTV Rt. elnöke szerint „nem az volt tehát az eldöntendő kérdés, hogy a fő kiadás idejére nőt vagy férfit ültessünk a stúdióba, hanem az, hogy olyan embereket, olyan újságírókat, akiknek nemcsak jelentős műsorvezetői, hanem nagy riporteri és szerkesztői tapasztalatuk is van.” A 2005. szeptember 12-i struktúraváltás idején a szakmai szempontoknak két munkatársuk felelt meg, akik történetesen férfiak. A megkeresésemre adott válasz tartalmazta azt is, hogy „hamarosan – az ismertetett kritériumoknak megfelelve – bővül ez a kör, mert új, hírműsor-szerkesztői, riporteri és »élőzési« tapasztalattal is rendelkező műsorvezető áll be, aki történetesen nő.”
Az MTV Rt. álláspontja értelmében – az MTV Rt. elnökének tájékoztatása szerint – „A műsorvezetők számára a Híradó saját keretei közt biztosít lehetőséget arra, hogy a Híradó teljes technológiájának megismerése mellett elsajátítsák: a hírírás és -szerkesztés; a hírsorrend összeállítása; a híradós riportkészítés; a híradóanyag-készítés; a híradós stúdióbeszélgetés; a váratlan helyzetek kezelése; a műsorszerkesztés; a híradóműsor-szerkesztés ismereteit.”
Az MTV Rt. elnökének álláspontja szerint mint országgyűlési biztos nem rendelkezem törvényi felhatalmazással az MTV Rt. működését, tevékenységét érintő vizsgálat elrendelésére. Az MTV Rt. ugyanis, mint a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 64. § (1) bekezdése alapján zártkörűen létrehozott egyszemélyes részvénytársaság az Obtv. alkalmazása szempontjából nem tekinthető „eljárást folytató szervnek”, nem folytat sem a vizsgálat alá vont kérdéssel összefüggésben álló, sem egyéb tartalmú eljárásokat, erre vonatkozó jogkörrel sem rendelkezik, mint ahogyan a közigazgatási szervekre jellemző felügyeleti szervvel sem. (A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnöke is hasonló álláspontját fejtette ki telefonon.)
Ezen túlmenően sérelmezte azt is, hogy megkereséseim teljesítésére 15 napos határidőt állapítottam meg.
I. Az OBH 4170/2004. számú ügyben – mint közszolgáltatást végző szervet – már vizsgáltam a Magyar Televízió Rt-t. Az MTV Rt-t érintő vizsgálati hatáskörömet a következőkkel indokoltam: „Elsőként tehát azt vizsgáltam, hogy közszolgálati műsorszolgáltatók eljárására, döntéseire, vagy ezek elmaradására kiterjed-e az ombudsman vizsgálati jogosultsága. Amint azt az OBH 6501/2001. sz. ügyben kifejtettem, az Obtv. hivatkozott 29. § (1) bekezdése csak a hatóság fogalmát határozza meg pontosan. Ezen túlmenően »az Obtv. az országgyűlési biztosok jogértelmezésére bízza annak eldöntését, hogy mely szervek tekinthetők közszolgáltatónak. Az országgyűlési biztosok minden esetben közszolgáltatónak tekintik a hatóságnak nem minősülő, állami vagy önkormányzati feladatot ellátó szerveket«, különösen pedig azokat, amelyek esetében az érintettnek nincs reális lehetősége annak megválasztására, hogy az igényelt szolgáltatást kitől vegye igénybe, tekintettel arra, hogy »azt csak korlátozott számú vagy csak kizárólag egyetlen szervtől veheti igénybe.« Mindezekre tekintettel, valamint a közszolgálati műsor és a közszolgálati műsorszám Médiatv. 2. § 18–19. pontjaiban meghatározott fogalmára is figyelemmel megállapítottam, hogy hatásköröm kiterjed a közszolgálati műsorszolgáltatók – mint közszolgáltatást végző szervek – eljárásának vizsgálatára.” Úgy gondolom, senki nem vitathatja, hogy az MTV Rt. közszolgáltatást végző szervnek tekinthető, vagyis az MTV Rt-re vizsgálati jogosultságom kiterjed. Megjegyzem, hogy az MTV Rt. elnöke korábban több megkeresésemet már teljesítette, vizsgálati jogosultságomat eddig soha sem vitatta.
II. Az egyenlő bánásmód követelménye a kötelezettektől azt kívánja meg, hogy tartózkodjanak minden olyan magatartástól, amely bizonyos tulajdonságaik alapján egyes személyek vagy személyek egyes csoportjaival szemben közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést, megtorlást, zaklatást vagy jogellenes elkülönítést eredményez. Alapvetően tehát az egyenlő bánásmód követelménye az egyik oldalon negatív kötelezettséget jelent: a kötelezettek nem sérthetik meg mások egyenlő emberi méltóságát. Jogosulti oldalon ugyanakkor ez azt eredményezi, hogy mindenkinek jogosultságként kikényszeríthető igénye van arra, hogy őt egyenlő méltóságú személyként kezeljék. Ezért vizsgálatom arra terjedt ki, hogy a hírműsorok vezetésének új rendje alkalmas-e arra, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben alkotmányos visszásságot okozzon. Ennek során előbb a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, majd pedig a közvetett diszkrimináció egyes elméleti és gyakorlati kérdéseit tekintettem át. Ki kell emelnem, hogy sem a közvetlen, sem pedig a közvetett diszkrimináció nem „célzatos” magatartás (nem szükséges, hogy az intézkedést hozó szervet a megkülönböztetés szándéka vezesse), hanem elsősorban ténykérdés.
Nem tudtam sem minden kétséget kizáróan megállapítani, sem pedig kizárni, hogy a műsorvezetők – mint a homogén csoport tagjai – között történt-e közvetlen hátrányos megkülönböztetés. Ennek kizárólag az az oka, hogy azt sem tudtam megvizsgálni, hogy a Híradó 19:30 órakor kezdődő kiadását 2005. szeptember 12. óta vezető személyek megfelelnek-e az MTV Rt. elnöke által vázolt, már hivatkozott szempontrendszernek, sem pedig azt, hogy rajtuk kívül senki nem felel meg az előírt kritériumoknak. (Mindezeken túlmenően – a kért dokumentumok hiányában – érdemben azt sem tudtam megvizsgálni, hogy valamennyi műsorvezető, vagy pusztán egyes műsorvezetők csoportjai alkotnak-e homogén csoportot.)
III. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 7. § (1) bekezdése értelmében az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti – a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, a megtorlás mellett – a közvetett hátrányos megkülönböztetés, valamint az ezekre adott utasítás.
A 9. § szerint közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az a közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezés, amely a meghatározott tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat más, összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz. A közvetett hátrányos megkülönböztetés lényege, hogy a megkülönböztetés látszólag semleges feltételen alapul, mégis, egyes védett tulajdonságokkal rendelkező személyeket lényegesen nagyobb számban érint. Ebben az esetben a követelmény megsértése alóli mentesüléshez az adott rendelkezésnek a védett tulajdonsággal rendelkező személyek tekintetében is ki kell állnia az ésszerűségi tesztet.
Vizsgálatom során az Alkotmánybíróság által is alkalmazott „önkényes megkülönböztetés tilalma” tesztjét végeztem el. Az összehasonlíthatóság próba azt jelenti, hogy csak az azonos helyzetben lévők között merülhet fel a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése. Alkotmányos visszásságot okozó diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valakit vagy valamilyen csoportot más, azonos helyzetben lévő jogalannyal vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon. Vizsgálatom eredményeként megállapítottam, hogy az MTV Rt. Híradóinak műsorvezetői – a vizsgált szempontból – homogén csoportot alkotnak. Az MTV Rt. szóban forgó új műsorstruktúrájában megszabott – reményeim és az MTV Rt. elnökének tájékoztatása szerint nem diszkriminációs célú – feltételeknek 7 műsorvezető-nő, és 1 férfi műsorvezető nem tudott megfelelni. Az MTV Rt. intézkedése lényegesen nagyobb arányban hozta hátrányos helyzetbe a műsorvezető-nőket, mint a férfi műsorvezetőket. Az MTV Rt. elnöke nem határozta meg, hogy milyen alkotmányosan indokolható oka volt azon intézkedésének, hogy csak férfi műsorvezető vezethette a 19:30 órakor kezdődő Híradót. Megjegyzem, hogy a szakmai feltételek rendszere távolról sem átlátható: az MTV Rt. elnökének tájékoztatása nem határozza meg sem a pozíció betöltéséhez szükséges pontos szakképzettség(ek)et, sem a szükséges gyakorlat mértékét, típusát, így alkalmas arra, hogy a feltételeket önkényesen alkalmazzák. Mindez viszont a közvetett hátrányos megkülönböztetés veszélyét rejti magában.
Az Európai Bíróság több ügyben kifejtette, hogy az átláthatóságot nélkülöző munkaerő-felvételi rendszer sérti a munkához való egyenlő hozzáférés elvét, mivel az átláthatóság hiánya lehetetlenné teszi az ellenőrzés valamennyi formáját a nemzeti bíróság (és esetünkben az ombudsman) részéről. Ezért az MTV Rt. vizsgált intézkedése az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését célzó intézkedések kötelezettsége teljesítésével összefüggő visszásságot is keletkeztethet.
IV. Megvizsgáltam azt is, hogy az MTV Rt. eljárása során mennyiben teljesítette az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségéből eredő feladatait. Álláspontom szerint az országos közszolgálati műsorszolgáltatók tevékenységük során fokozott gondossággal kell eljárjanak minden olyan esetben, amelyre bármely alapvető jog megsértésének akár csak árnyéka is vetül. A Médiatv. 3. § (2) és (3) bekezdése előírja, hogy a műsorszolgáltató köteles tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat, és nem lehet alkalmas a személyek, nemek, népek, nemzetek, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére. A műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, annak faji szempontokon alapuló bemutatására, elítélésére.
A Médiatv. 3. § (3) bekezdésében az „irányulhat” kifejezés – annak köznapi értelmében – arra utal, hogy ez utóbbi tevékenység kizárólag „célzatosan”, vagyis a magatartás következményeit kívánva valósulhat meg. Ezzel szemben a (2) bekezdés által körülírt magatartás „nyitott”, vagyis pusztán az eredmény bír relevanciával. Ennek értelmében – függetlenül attól, hogy az MTV Rt. mint műsorszolgáltató (annak vezetői) szándéka kiterjedt-e az alapvető jogok megsértésére, vagy sem – kizárólag a következmények lehetnek relevánsak.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a műsorszolgáltatóknak (a közszolgálati műsorszolgáltatóknak pedig különösen) eljárásuk során egy pillanatra sem szabad megfeledkezniük a televíziónézőkre, rádióhallgatókra gyakorolt, a nyomtatott sajtóéhoz – semmilyen szempontból – nem hasonlítható hatásáról, és az ezzel járó fokozott felelőségről.
Mivel az MTV Rt. eljárása alkalmas volt arra, hogy a vizsgált ügyben a közvetett hátrányos megkülönböztetéssel összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza, megállapítottam az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségének elmulasztásával összefüggő visszásság közvetlen veszélyét.
V. Ezt követően azt vizsgáltam meg, hogy az MTV Rt. milyen intézkedéseket tesz a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok helyzetének javítására. Nem értek egyet az MTV Rt. elnökének azon megállapításával, hogy az MTV Rt. „lényegében eszköztelen ahhoz, hogy önmagában »intézkedésekkel« javítsa »a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok helyzetét«. Ez ugyanis nem is feladata.” Álláspontom szerint a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedések meghozatala az MTV Rt-nek az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdéséből és a Médiatv. 3. §-a rendelkezéseiből eredő kötelezettsége. Megállapítottam, hogy az MTV Rt. – lehetőségeihez mérten – eleget tesz e kötelezettségének amikor a Médiatv., valamint az intézményben érvényben lévő Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzat (KMSZ) előírásai alapján jár el és különös figyelmet fordít az életkoruk, szellemi és lelki állapotuk, társadalmi körülményeik következtében hátrányos helyzetű csoportok számára fontos információk elérhetővé tételére.
Intézkedéseim:
Az ügyben – az alkotmányos visszásság közvetlen veszélyének megállapításán kívül – az alábbi ombudsmani intézkedést teszem:
Az Obtv. 21. § (1) bekezdése alapján kezdeményezem az MTV Rt. elnökénél, hogy a jövőben a műsorvezetők kiválasztása során fordítson kiemelt figyelmet az egyenlő bánásmód követelményének mind tartalmi, mind pedig formai teljesítésére és dolgozza ki a műsorvezetők szakmai felkészültsége mérésének a jelenleginél objektívebb, és a jogállamiság elvének is megfelelő módszerét.
Budapest, 2005. november 22.
Takács Albert sk.
