A fogyasztóvédelemmel kapcsolatos panaszok száma az előző évhez képest nem emelkedett, a panaszosok elsősorban az áruházakban, üzletekben működő biztonsági szolgálatok (gazdasági társaságok) eljárását sérelmezték. Tekintettel arra, hogy az ombudsman – hatáskör hiányában – nem vizsgálhatja a hatóságnak, illetve közszolgáltatónak nem minősülő társaságok eljárását, az általános helyettes az erre vonatkozó tájékoztatás mellett a beadványt áttette az illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőséghez (OBH 6517/2004.).
Amennyiben a panaszos a felügyelőség eljárását is sérelmezte, a biztos általános helyettese vizsgálatot indított. Így abban az esetben, amikor a hozzánk forduló panaszos azt sérelmezte, hogy egy élelmiszerüzletben a „biztonsági őrök” (vagyonőrök) visszatartották, majd az üzletvezető utasítására megmotozták, de nem találtak nála semmit. A panaszos hiába tett bűncselekmény, illetve szabálysértés gyanújára utaló bejelentést az illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségen, majd a rendőrségen, érdemi intézkedés nem történt, eljárás nem indult. Az ügyben csak a Budapesti Személy– és Vagyonvédelmi Szakmai Kamara folytatott le etikai eljárást, de ennek eredményéről is csak pótlólag tájékoztatták a panaszost. Az általános helyettes megállapította, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőség és a rendőrség mulasztása súlyos visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben. Fellépését követően a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója körlevelet adott ki a biztonsági szolgálatokkal kapcsolatos panaszok jogszerű intézésének módjáról (OBH 5228/2004.).
Megalapozottnak találta az általános helyettes egy hozzá forduló panaszos azon kifogását is, miszerint a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség honlapján a vásárlók könyvével kapcsolatban 2004 májusa óta téves információ található, de ennek korrigálását ő hiába kérte a felügyelőségtől. A főigazgató az általános helyettest arról tájékoztatta, hogy a honlap aktualizálása 2005 júliusában – a megkeresést követően – megtörtént (OBH 3238/2005.).
Az országgyűlési biztoshoz a 2005. évben érkezett lakossági panaszok a részarány-tulajdon alapján közös tulajdonba kiadott földek önálló ingatlanokká alakításának elhúzódását, a földhasználati nyilvántartásba való bejelentkezés elutasítását, a térképezési és földmérési hibakiigazításról szóló döntéseket sérelmezték, továbbá sürgették az ingatlanokkal és bérlakásokkal való visszaélések (lakásmaffia) visszaszorítását célzó intézkedéseket, valamint az ingatlan-nyilvántartásba a 27/1987. (VII. 30.) MT. rendelet alapján bejegyzett tartós földhasználati jogoknak tulajdonjogként való feltüntetését. Az említett panaszok ügyében az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való joggal, a tulajdonhoz való joggal, a diszkrimináció tilalmára vonatkozó joggal összefüggő sérelem gyanúja miatt saját vizsgálatot folytatott, melynek során beigazolódott az említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság.
A részarány-tulajdon alapján kiadott, és osztatlan közös tulajdonként nyilvántartásba vett földeknek állami költségen történő megosztása iránti kérelmek teljesítését először 2002 szeptemberében vizsgálta az országgyűlési biztos Győr-Moson-Sopron megyében. Akkor megállapította, hogy a kérelmek teljesítésére pénzügyi fedezet hiányában nem kerülhetett sor. Ajánlást tett a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, hogy haladéktalanul intézkedjen a pénzügyi fedezet biztosítása érdekében. 2003-ban a feladat végrehajtásához szükséges fedezet változatlanul nem állt rendelkezésre, de a 2002. évi LXII. törvény 81. §-a úgy rendelkezett, hogy 2004. január 1-jétől kezdődően a megosztások költségeit az állam fedezi. 2004-ben a közös tulajdonban lévő ingatlanok megosztása azért nem kezdődhetett el, mert az ehhez szükséges kormányrendeletet nem hirdették ki. Az országgyűlési biztos a hozzá fordulókat minden esetben tájékoztatta arról, hogy a termőföldek kimérésére 2005-ben 1, 2 milliárd forintot irányoztak elő, és az elkészült kormányrendelet-tervezet kihirdetését követően a földhivatalok elkezdhetik a feladat végrehajtását. A részletes szabályokat tartalmazó 63/2005. (IV. 8.) Korm.rendelet 2005. április 16-án lépett hatályba. Rendelkezéseinek végrehajtását az országgyűlési biztos 2005 szeptemberében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Földhivatalnál vizsgálta (OBH 4922/2005.).
Az elmúlt évi Beszámolóban rögzítettük, hogy a földmérési és térképészeti hibakiigazítást kifogásoló beadványokban a panaszosok több esetben sérelmezték a földmérési szakmai szabályzatban megengedett hibahatárt, illetve annak mértékét. Ezért az országgyűlési biztos felkérte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy vizsgálja felül ezek indokoltságát. A tárca álláspontja szerint a felülvizsgálat nem indokolt, mert a szabályzatokban található hibahatárok megfelelnek a matematikai elveknek. A 2005-ben e tárgyban érkezett újabb kérelmek, köztük egy nevének elhallgatását kérő ingatlanrendező földmérő beadványa alapján az országgyűlési biztos vizsgálatot indított. Ennek során megállapította, hogy az FVM Földügyi és Térképészeti Főosztályának vezetője „Az állami földmérési alaptérképek felhasználásával készülő egyes sajátos célú földmérési munkák végzéséről és az ezekkel kapcsolatos hatósági eljárások lefolytatásáról, valamint a földügyi szakigazgatásban működő adatszolgáltatás intézményi hátteréről és rendjéről” című F2 Szabályzatot jogszabály felhatalmazása nélkül adta ki. A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 1996. évi LXXVI. törvény (Fttv.) 29. § (2) bekezdésének e.) pontjában adott felhatalmazás ugyanis a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek szól. A szabályzat valójában nem jogszabály, az állami irányítás egyéb jogi eszközének sem tekinthető, kötelező jogi erővel nem bír, azonban több normatív rendelkezést tartalmaz. A szabályzatra épülő egyes földhivatalok eljárási cselekményei nem jogszabályszerűek, azok több hatályos jogszabály rendelkezéseivel ellentétesek, ezért több alkotmányos joggal összefüggésben is visszásságot okoznak. A biztos tájékoztatást kért a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől, aki válaszában közölte, hogy a kifogásolt szabályzat felülvizsgálata folyamatban van, azt miniszteri rendelet mellékleteként, 2006. I. negyedévében tervezik kiadni (OBH 1959/2005.).
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 2006. január 1-jén hatályba lépett módosítása számos olyan rendelkezést tartalmaz, mely az ingatlanokkal és a bérlakásokkal való visszaélések visszaszorítását célozzák. Azokat a panaszosokat, akik az ezzel kapcsolatos intézkedéseket sürgették, az országgyűlési biztos tájékoztatta a várható jogszabályi változásokról. Ezekben az ügyekben jogszabály-módosítás kezdeményezésére nem volt szükség, az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény módosításának tervezete – melyet az országgyűlési biztos több alkalommal is véleményezett – tartalmazta az említett módosítási javaslatokat. Az új szabályok közül a legfontosabb, hogy a földhivatal öt napon belül értesíti azt, akinek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjoga törlését, illetve akivel szemben vételi jog bejegyzését kérik. Az értesítést az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett címre küldik.
A tulajdoni lap megrendelésének új szabályai szerint a tulajdonilap-másolat megrendelésére vonatkozó kérelemben szereplő adatokat a körzeti földhivatal a személyazonosság, illetve a képviseleti jogosultság igazolására szolgáló okmányokból ellenőrzi.
Az Inytv. 2006. január 1-jén hatályba lépett módosítása – több évtizedes jogalkotói adósságot törlesztve – rendezte a tartós földhasználatban lévő ingatlanok helyzetét is. A 27/1987. (VII. 30.) MT rendelet alapján tartós földhasználatba adott ingatlanok a tartós földhasználók kérelmére tulajdonukba kerülnek.
A panaszok eddig említett csoportjain kívül meg kell említeni azokat is, amelyek a földhivatalok késedelmes vagy téves intézkedését sérelmezték. Ezek száma 2005. évben csökkenést mutatott. Az ilyen ügyekben az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való jog és a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt általában az eljáró hivatal vezetőjét vagy a felügyeleti szerv vezetőjét kérte fel vizsgálatra. A megkeresettek válasza alapján a legtöbb esetben bebizonyosodott, hogy az eljárás elhúzódása nem a földhivatal mulasztására, hanem okirati hiányosságokra vezethető vissza. Ilyen volt pl., hogy a társasházi alapító okiratot még nem nyújtották be a földhivatalhoz, vagy az ingatlan-nyílvántartástól eltérő természetbeni birtokviszonyokat az érintettek szerződésben nem rendezték. Az országgyűlési biztos ezekben az esetekben levélben tájékoztatta a hozzá fordulókat arról, hogy a panaszuk alaptalan. A földhivatalnak a szükséges okiratok hiányában nincs intézkedési lehetősége, de azok pótlását követően nincs akadálya az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésnek. Az ingatlanok téves birtoklása esetén a panaszos azt várta a földhivataltól, hogy hatósági eljárásban rendezze a jogvitát. A földhivatalnak azonban erre nincs jogi lehetősége. Amennyiben a felek között a szükséges polgári jogi szerződés nem jön létre, akkor a bejegyzéshez szükséges okirat csak a bíróság ítéletével pótolható.
Az országgyűlési biztos ez évi tevékenységében a hajléktalan emberek alapjogai érvényesülésének, konkrét panasz alapján történő vizsgálatára csupán néhány esetben került sor. Ennek oka azon túlmenően, hogy egy-egy krízishelyzet azonnali megoldása nem feltétlenül igényli az országgyűlési biztos vizsgálatát. Gyakran a hatásköre sem terjed ki a helyzet orvoslására. Valószínűleg a korábbi évek hatékony együttműködése az ICSSZEM miniszteri biztosával és a különböző civil szervezetekkel, a sokat bírált, de kétségtelenül megújult szemléletű szociális program nyújtotta lehetőségek megfelelő kihasználása, illetve a médiának a hajléktalanok napi gondjaival összefüggő, fokozottabb érdeklődése. Így 2005. évben csupán három konkrét panasszal kapcsolatban került az országgyűlési biztos látóterébe a hajléktalan emberek sorsa.
A 2004 évhez hasonlóan, amikor is a panaszok általában az átmeneti szálláslehetőség megszűnésekor ismét az utcára kerülők aggodalmairól, illetve a különböző pénzbeli segélyek kiutalásának jogszerűségével voltak kapcsolatosak, addig 2005-ben az életminőséget kifogásoló, az emberi méltóságot sértő körülményekről, eljárásokról szóló panaszokkal, illetve beszámolókkal találkoztunk. Közülük két ügyben, a jogbiztonság sérelme mellett az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben állapított meg visszásságot a biztos.
Annak ellenére, hogy nem ismeretlen az országgyűlési biztosok számára a hajléktalan lét szociológiai problémái mellett a kiszolgáltatottság, az elesettség morális oldala, mégsem állapítottunk meg visszásságot abban az esetben, amikor az éjjeli menedékhelyen ellátást igénybe vevőt magaviselete miatt huzamosabb ideig kizárták az ellátást igénybe venni jogosultak köréből, mert erre az intézmény házirendje lehetőséget biztosított, és a házirendben foglaltakat bizonyíthatóan az ellátott tudomására hozták (OBH 6087/2004., OBH 3326/2005.).
A városkép megőrzése érdekében alkalmazott különböző önkormányzati „távoltartási” technikák vizsgálata során is a helyzet komplex elemzése-kezelése szükséges (OBH 3405/2005.).
2005. év folyamán 28 panasz érkezett a kamarai tevékenységekkel összefüggésben. Ezek mintegy felében – a korábbi évekhez hasonlóan – az ügyvédi kamarai tevékenységhez kapcsolódó sérelmek szerepelnek. De érkeztek panaszok a kereskedelmi és iparkamara, az orvosi kamara, az állatorvosi kamara, a személy-vagyonvédelmi és magánnyomozói kamara tevékenységével, az egyes szakmai kamarákra vonatkozó jogi szabályozással összefüggésben is. Körükben tipikusnak mondhatóak a kamarák, illetve ezek etikai bizottságai döntéseit sérelmező beadványok. Növekvő számot mutatnak azonban a kamarai tagdíjfizetéssel, illetve a kötelező kamarai tagsággal kapcsolatos kifogások is. Több panasz érkezett a beszámolási időszakban az Orvosi Kamara etikai kódexével összefüggésben is, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal versenyjogi szempontból, az Egészségügyi Minisztérium pedig szakmai szempontból kifogásolt. Az országgyűlési biztos a minisztérium kifogása kapcsán a szabályzatot alkotmányossági szempontból – a Beszámoló lezárásának időpontjában is – vizsgálja. A beadványok alapján – hatásköri korlátaink okán – a panaszosok általában részletes tájékoztatást kaptak a kamarák döntési jogosultságairól, illetőleg arról, hogy az országgyűlési biztos eljárása kizárólag a kamarai eljárás szabályszerűségét vizsgálhatja. Erre azonban minden olyan esetben sor került, amikor a panasz határidő elmulasztásáról, határozat, indokolás, értesítés elmaradásáról előzetes eljárás határozat nélküli megtagadásáról számolt be, illetőleg a beadványból a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja merült fel. A feltárt visszásságokat pedig a határozat (indokolás) pótlására, a határidő újbóli megnyitására vonatkozó kezdeményezéssel orvosolta a biztos.
Figyelemre méltó, hogy míg 2003-ban számottevő volt az eljárási mulasztásokból, hibákból eredő panaszok száma, és szinte valamennyi területi és az országos kamara tekintetében is élt a biztos ennek kiküszöbölése érdekében kezdeményezéssel-ajánlással, a 2004-es beszámolási időszakban már jelentős csökkenés volt tapasztalható e téren, 2005-ben pedig e panaszkör kimerüléséről adhatunk számot.
A korábbi évekről készített Beszámolókban már szerepeltettük a büntetőjogi felelősség esetén az ügyvédi mögöttes (polgári jogi) felelősségével kapcsolatos vizsgálatunk főbb megállapításait. A jelentésben rögzített – és azóta is fenntartott – javaslataink azonban mind a mai napig nem teljesültek. A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény, valamint 2006. január 1-jén hatályba lépett, a törvény végrehajtását szabályozó, az áldozatsegítő támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 1/2006. (I. 6.) IM rendelet sem hozott e tekintetben előrelépést.
A jogalkotó ugyanis figyelmen kívül hagyta az országgyűlési biztos jogszabály-alkotási javaslatát, mely szerint az áldozatvédelmi törvény az erőszakos bűncselekmények áldozatain túl, kivételes esetekben más bűncselekmények esetében is nyújtson állami kárenyhítést. E helyett a törvény hatálya kiterjeszti ugyan az áldozat fogalmát arra, aki vagyoni kárt szenvedett el, de a kárenyhítés igénybevételére jogosultság meghatározásánál (6. §) egyértelművé teszi a jogalkotó, hogy az ilyen jellegű sérelem esetén is csak a szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozata, illetőleg a törvény által meghatározott hozzátartozó tarthat igényt kárenyhítésre.
Így az új szabályozás továbbra sem alkalmas a nem személy elleni bűncselekményekből fakadó sérelmek orvosolására, holott ez a problémakör állampolgárok tömegét érinti.
1.14. Kárpótlás, földkiadás, szövetkezeti üzletrészek
Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény hatálya alá tartozó személyi kárpótlásra vonatkozó – főleg az élet elvesztéséért járó kárpótlásra jogosultak által – évekkel ezelőtt a jogvesztő határidőig benyújtott, valamint a vagyoni kárpótlásra vonatkozó jogszabályok hatálya alá tartozó kérelmek feldolgozásának előrehaladtával a kárpótlás munkaszervezete is változott.
Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal, valamint annak területi szervei a megyei (fővárosi) kárrendezési hivatalok megszüntetését követően a kárpótlási feladatokat 1998. április hó 1. napjától a Központi Kárrendezési Iroda, valamint annak területi (fővárosi) kirendeltségei látták el 2005. december 31. napjáig. 2006. január első napjától a kárpótlási feladatokat ellátó munkaszervezetet a 144/2005. (VII. 27.) kormányrendelettel létrehozott Igazságügyi Hivatal (Hivatal) szervezetébe integrálták akképpen, hogy a kárpótlási feladatokat elkülönített szervezeti egységként – részben a Hivatal Központi Igazságügyi Hivatala szervezetében, részben a Hivatal minden megyében (fővárosban) lévő igazságügyi hivatalai közül 9 szervezetében (meghatározott illetékességi területtel) – látják el 2006. március 31. napjáig. Ezt követően pedig a kárpótlási feladatokat első fokon a Fővárosi Igazságügyi Hivatal szervezetében a kárpótlási feladatok ellátására elkülönített szervezeti egység, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazságügyi Hivatal szervezetében – a kárpótlási feladatok ellátására elkülönített szervezeti egység – látja el. Kárpótlási ügyekben a Fővárosi Igazságügyi Hivatal illetékessége Budapestre, továbbá kizárólagos illetékességgel a külföldön állandó lakással rendelkező jogosultakra terjed ki. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazságügyi Hivatal illetékessége kárpótlási ügyekben – Budapestet és a külföldön állandó lakással rendelkező jogosultakat kivéve – valamennyi megyére kiterjed.
A személyi kárpótlást érintő vagy azzal összefüggő panaszbeadványok főleg a szovjet hadifogságban elhunyt katona életének elvesztésével – a szovjet hadifogságban való szabadságkorlátozás következtében elszenvedett sérelem után járó kárpótlásra jogosultakkal, a kárpótlási kérelmek benyújtására megállapított jogvesztő határidővel, a nyugati hadifogságban elszenvedett sérelemmel, a kárpótlási eljárás elhúzódásával, a kárpótoltak egy csoportja részére megállapítható juttatás kezdetével – voltak összefüggésben.
Az egyes konkrét panaszok vizsgálata során megállapítható volt, hogy a szovjet hadifogságban elhunyt katona életének elvesztéséért (OBH 2628/2005.) csak akkor állapítható meg kárpótlás, ha a halál 1945. augusztus 1-je után következett be. A szovjet hadifogságban elszenvedett sérelem miatt a hozzátartozók közül csak a túlélő házastárs, illetve élettárs jogosult a kárpótlásra, a gyermek nem (OBH 1002/2005.). A nyugati hadifogságban elszenvedett sérelem miatt a hatályos jogszabályok szerint lehetőség van a hadifogoly-utalványban megjelölt összeg kifizetésére. Ennek hiányában azonban nyugdíjemelésre, kárpótlás megállapítására a hatályos jogszabályok szerint nincs lehetőség (OBH 1680/ 2005.). A jogvesztő határidő leteltéig be nem nyújtott kérelem esetén (OBH 2925/2005.) kárpótlás akkor sem állapítható meg, ha a határidőben benyújtott kérelem esetén a kárpótlás megállapítható lett volna. A kárpótoltak bizonyos körét megillető juttatás kezdetének időpontja kizárólag attól függ, hogy a kérelmet a jogszabályban megállapított határidő előtt, vagy azt követően nyújtották be (OBH 1876/2005.). Az említett esetekben a biztos visszásság hiányát állapította meg, és erről tájékoztatta a panaszosokat, akárcsak azokban az esetekben, amikor a panaszosok az országgyűlési biztos tájékoztatását személyi kárpótlással összefüggő, vagy ahhoz kapcsolódó különböző ügyekben kérték (OBH 3039/2005., 3697/2005., 3851/2005).
A mezőgazdasági vállalkozási támogatási utalvánnyal (OBH 6098/2004.); a termőföld megváltás útján történő elvételével okozott sérelemmel (OBH 5797/2005., 2493/2005., 2366/2005.); a kárpótlási törvény hatálya alá tartozó módon elvett házas-ingatlanok visszavásárlásának lehetőségével (OBH 2396/2005.); a kárpótlási jegyek részvényre való cseréjével (OBH 2378/2005., 2778/2005.); a jogosultság szerinti termőföld-árverés befejezését követően elbírált kárpótlási kérelemmel (OBH 4988/2005.); a közigazgatási határozattal megállapított vagyoni kárpótlás mértékével (OBH 3379/2005); a vagyoni kárpótlás részlegességével (OBH 1474/2005.); a jogvesztő határidő után benyújtott kárpótlási kérelmekkel (OBH 5476/2005., 5202/2005.); a kárrendezési irodánál benyújtott kereseti kérelem továbbításával (OBH 5423/2005.) kapcsolatos vagyoni kárpótlással összefüggő panaszbeadványok vizsgálata során az országgyűlési biztos szükség szerint: tájékoztatás, adatok, iratok rendelkezésre bocsátása céljából megkereste az érintett közigazgatási szerveket (kárrendezési iroda, földhivatal). Az említett ügyekben végzett vizsgálat az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem tárt fel. Az országgyűlési biztos vizsgálatának eredményéről a panaszosokat minden esetben írásban részletesen tájékoztatta.
A személyi, illetve vagyoni sérelemmel összefüggő, vagy az ezekhez kapcsolódó panaszbeadványok közül azokat, amelyek az adott ügyben a bíróság eljárását, illetve döntését sérelmezték: (OBH 2080/2005., 5056/2005., 5195/ 2005.) hatáskörének hiánya miatt – továbbá az ismételten előterjesztett, érdemben új tényt, adatot nem tartalmazó beadványokat (OBH 2019/2005., 2237/ 2005., 2624/2005., 3372/2005., 3842/2005., 3985/2005., 4107/2005., 5873/2005.), illetve azokat, amelyeket a jogerős közigazgatási határozat közlését követő egy év eltelte után nyújtottak be (OBH 2529/2005., 2647/2005., 2700/2005., 4189/ 2005.) az eljárási feltételek hiánya miatt – vizsgálat nélkül elutasította, az elutasítás indokának közlése mellett.
Magyar állampolgároknak Csehszlovákiából való áttelepülése alkalmával vagyonuk elvételével okozott sérelem törvényi rendezésének hiányával összefüggő panaszbeadványokat az országgyűlési biztos megvizsgálta (OBH 1636/2005., 1782/2005., 1846/2005., 5577/2005.). E beadványokat az országgyűlési biztos nem utasította el, azonban tájékoztatta panaszosokat, hogy a beadványuk tartalma azonos az általa korábban vizsgált más olyan beadványokéval, melynek vizsgálatáról készült jelentésében több alkotmányos joggal összefüggő visszásság miatt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés alkossa meg a nemzetközi szerződésekkel okozott károk kárpótlásáról szóló törvényt, ugyanis az említett törvény megalkotásáig az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság fennáll. Az ajánlásnak megfelelő törvény megalkotására ez ideig nem került sor annak ellenére, hogy e tárgyban született Alkotmánybírósági határozatokban [37/ 1966. (IX. 4.), 45/2003. (IX. 26.)] a teljesítésre megállapított határidők (1997. június 30.; 2004. június 30.) eredménytelenül elteltek. Ezért az országgyűlési biztos a hivatkozott törvény megalkotását ezúttal is ismételten sürgeti, ugyanis az említett visszásságon túl annak a veszélye is fennáll, hogy az Igazságügyi Hivatalba integrált kárpótlási szervezet a hiányzó törvény megalkotását követően rövid időn belül nehezen tud megfelelni a jelenleginél összetettebb követelményeknek.
A részarány-tulajdonnak megfelelő termőföldek kiadásának több mint egy évtizede tartó folyamata a befejezéshez közeledik. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztálya által gyűjtött adatokból készült kimutatás szerint a részarány-tulajdonnak megfelelő föld 98,83%-a az arra jogosultak részére – az 1993. évi II. törvény alapján – 2005. év végéig kiadásra került. A még ki nem adott földeknek megfelelő részarány-tulajdon aranykorona-értékét a földhivatalok részarány-tulajdoni külön lapokon tartják nyilván. Az élő részarány-tulajdoni külön lapokon nyilvántartott 667519 aranykorona értéknek megfelelő termőföld még kiadásra vár, melynek több mint fele Pest, Szabolcs-Szatmár, Csongrád, illetve Baranya megyében található.
Az országgyűlési biztos az FVM Fejér Megyei Földművelésügyi Hivatala (FM Hivatal) földkiadási tevékenységét a helyszínen vizsgálta. A hivatalból indított vizsgálat célja volt annak feltárása, hogy a részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld-kiadási munka hol tart a megyében, s hogy ennek végzése során a hivatal eljárása és döntése az alkotmányos jogokkal milyen összefüggést mutat. A vizsgálat feltárta, hogy a földkiadó bizottságok tevékenysége a megyében 68 gazdálkodó egység gazdálkodási területén lévő termőföld kiadására terjed ki. A földkiadó bizottságok működésük megszűnéséig – 1996. december 31. napjáig – a megye közigazgatási területén a részarány föld-magántulajdonosok részére elkülönített majd’ 3 millió aranykorona-értéknek megfelelő termőföldből 1,7 millió aranykorona értékű termőföldet adtak ki 67800 jogosult részére.
A földkiadó bizottságok tevékenységének megszűnését követően a megyében a földkiadási feladatokat az FM Hivatal végzi, és egyebek mellett feladatát képezte a földkiadó bizottságok által ki nem adott részarány-tulajdonnak megfelelő 1,3 millió aranykorona értékű termőföld kiadása is, amely 14 ezer részarány-tulajdonost érintett. A megyében a földkiadási munka a vizsgálat időpontját megelőzően már befejeződött. A vizsgálat időpontjában csupán egyetlen földkiadással kapcsolatos ügy van folyamatban, melyben peres eljárás folyik a Legfelsőbb Bíróság előtt. Az ügyben döntés még nem született. A földkiadási munka során az FM Hivatal az arra jogosultakat mintegy 2400 aranykorona értékű részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld fejében részesítette kártalanításban. E munka során a kártalanításra jogosultak felkutatása nem kis gondot okozott, azonban e feladatot az FM Hivatal a települési önkormányzatok jegyzőinek segítségével eredményesen oldotta meg. Az FM Hivatal 18 árverésen mintegy 570 aranykorona értékű termőföldet értékesített 2,2 millió forint értékben, s a költségek levonása után fennmaradó összeget 700 jogosult között – tulajdoni hányaduk arányában – felosztotta. A megyében nem fordult elő olyan eset, hogy a földkiadási munka során magántulajdonba adtak volna olyan védett vagy védelemre tervezett területet, amelyek kisajátítás alóli felmentéséhez az illetékes nemzeti park igazgatósága hozzájárulását nem adta; illetve hogy a Nemzeti Földalap földkészletéből termőföldet igényeltek volna.
Az FM Hivatal vezetője és illetékes munkatársai a földkiadási munkára vonatkozó jogszabályokat ismerik, s azokat a gyakorlatban is helyesen alkalmazták. A törvényben foglalt feladatok végrehajtása érdekében elismerésre méltó szervezőmunkát végeztek. A földkiadási munkához biztosított anyagi, technikai feltételeket jól használták fel. A törvényben foglalt feladatok megvalósítására kellő időben képesek voltak mozgósítani a földkiadási munkában résztvevőket (földhivatal, önkormányzat, gazdálkodó szervek), velük jó kapcsolatot alakítottak ki és tartanak fenn ma is. A földkiadási munka befejezését a színvonalas szervezőmunkán túl a földkiadási munkában együttműködő szervekkel kialakított jó kapcsolat mellett a földkiadásra jogosultakkal való megfelelő bánásmód (tájékoztatás, egyeztetés, gyors ügyintézés) is elősegítette. A termőföldhöz jutott tulajdonosok az FM Hivatal tevékenységét elismerik. Jellemző, hogy a földkiadásra jogosultak közül az FM Hivatal által vezetett sorsolás ellen egyetlen jogosult sem élt kifogással. Az FM Hivatal által a több mint 14 ezer jogosult részére hozott földkiadási határozat ellen a jogosultak alig több mint egy százaléka élt fellebbezéssel, azonban ezen jogorvoslati kérelmek egyötöd részét az FM Hivatal saját hatáskörében orvosolta. A vizsgálat nem tárt fel olyan – az alkotmányos jogokkal összefüggő – visszásságot, melynek kiküszöbölése a vizsgált szerv vezetőjének, illetve felettes szerve vezetőjének intézkedését igényelné, ezért az országgyűlési biztos a vizsgált szerv – vezetőjének, illetve – felettes szerve vezetőjének megküldött jelentésében ajánlást nem tett.
Az országgyűlési biztoshoz a földkiadással összefüggésben érkezett panaszbeadványok a földkiadás módjával – (OBH 3624/2003., 1488/2004.) a részarány-tulajdonosok földigényének kielégítésére elkülönített földalap kijelölésével (OBH 5956/2005.); a részarány földalapba kijelölt földekre önkormányzati rendelettel alapított elővásárlási joggal (OBH 5318/2003.); a védett természeti területeken a részarány-tulajdon aranykorona-értékének megfelelően kijelölt föld ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével (OBH4284/2005); a földkiadási eljárás húzódásával (OBH 2513/2003.); az osztatlan közös tulajdonként kiadott földterületeknek az elsőbbség biztosításával történő kimérésével (OBH 3849/2005.) – voltak kapcsolatosak. Az említett panaszbeadványokat – az OBH 3849/2005. sz. kivételével, melynek kivizsgálására az országgyűlési biztos, hatáskörének hiánya miatt a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert kérte fel – minden esetben megvizsgálta. Ezt követően írásban tájékoztatta panaszosokat, hogy a beadványukban megjelölt sérelem alkotmányos jogaikkal összefüggésben visszásságot nem okoz, mert amennyiben a törvényben meghatározott határidőig nem jelölték meg kérelmükben a földkiadás helyét, akkor a részarány-tulajdonuknak megfelelő föld kiadásának módját sorsolással kell meghatározni; illetve hogy a termelőszövetkezet használatában lévő termőföldek közül azok is a földalapba helyezhetők, melyeknek a törvényben írt bérlője a termőföldet a termelőszövetkezettől a helyileg kialakult áron és határidőig nem vásárolta meg; továbbá hogy az önkormányzat rendeletével nem csak a részarány földalapba kijelölt földekre, hanem bármely termőföldre elővásárlási jogot alapíthat, ha a területfejlesztés célja ezt megkívánja; valamint hogy a védett természeti területeken a részarány-tulajdon aranykorona-értékének megfelelően kijelölt föld ingatlan-nyilvántartási bejegyzése a részarány-tulajdonos nevére csak akkor történhet meg, ha az illetékes nemzeti park igazgatósága szerint az említett föld kisajátítása nélkül is biztosítható a védelem megfelelő szintje; valamint hogy a földkiadási eljárás elhúzódása nem a földkiadást végző szervezet mulasztásával, hanem a közigazgatási határozat bírósági eljárás során történő felülvizsgálatával függ össze.
A földkiadással összefüggő – az ügyben a bíróság döntését kifogásoló – panaszbeadványokat (OBH 3809/2004., 1272/2005.) az országgyűlési biztos hatáskörének hiánya miatt vizsgálat nélkül elutasította, s e döntéséről panaszosokat minden esetben írásban tájékoztatta. Ez a megállapítás vonatkozik azokra a panaszbeadványokra is, amelyeket ismételten úgy terjesztettek elő, hogy azok – a korábbi beadványhoz viszonyítva – érdemben új adatot, tényt nem tartalmaztak (OBH 4113/2004., 1681/2005., 1942/2005.); úgyszintén azokra is, amelyek vizsgálatához az eljárási feltételek hiányoztak, mert a jogosultak a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslati lehetőséggel nem éltek, pedig élhettek volna (OBH 5600/2003.,1255/2005.).
A részarány-tulajdonnak megfelelő aranykorona-értékű termőföld kiadására vonatkozó alapvető rendelkezéseket tartalmazó 1993. évi II. törvény egyebek mellett arról is rendelkezik, hogy annak szabályai alapján az osztatlan közös tulajdonként kiadott és az ingatlan-nyilvántartásba így jogerősen bejegyzett termőföldek esetében a kialakult tulajdonközösséget – a Ptk. rendelkezéseitől eltérően – hogyan lehet megszüntetni a föld kimérésével, illetve hogy a föld kimérési költségeit 2004. január 1. napjától a költségvetés terhére kell megtéríteni, továbbá, hogy az említett közös tulajdon megszüntetésének részletes szabályait a kormány állapítja meg. Az országgyűlési biztos 2002 októberében végzett vizsgálatáról készült jelentésében tett ajánlása következtében a 2005. évi költségvetésben már biztosított az említett tulajdonközösségek megszüntetésének 2005. évre vonatkozó egymilliárd-kettőszázmillió forintot kitevő pénzügyi fedezete. A költségvetési törvényben biztosított pénzügyi fedezet rendelkezésre állása ellenére azonban a földkimérési munka csak azt követően indulhatott meg – melynek befejezése több évig tart –, hogy hatályba lépett a részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének részletes szabályairól szóló 63/2005. (IV. 8.) kormányrendelet, melynek módosítására is már sor került. A hivatkozott törvény alapján az ingatlan-nyilvántartásba jogerősen bejegyzett tulajdonközösségek megszüntetése – a kormányrendeletben írt elsőbbségi kérelmek teljesítésével – 2005. év második felében valamennyi megyében megkezdődött.
Termőföldjüket életjáradék fejében felajánló idősebb korú emberek a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) eljárását és döntését többször sérelmezték. Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy panaszosok (OBH 1426/2005., 1781/2005.) jogosan sérelmezték az NFA – „termőföldért életjáradékot” program keretében benyújtott pályázatukat – elutasító döntését. A vizsgálat feltárta, hogy panaszosok által határidőben benyújtott, és a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek mindenben megfelelő pályázatukat olyan feltétel hiányára hivatkozással utasította el az NFA, mely a pályázati kiírásban kizáró okként nem szerepelt. Megállapítást nyert, hogy az említett ügyekben az NFA döntése és az azt megelőző eljárása jogbizonytalanságot okozott, mely a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot idézett elő. Az alkotmányos joggal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos ajánlást fogalmazott meg a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter részére, aki az ajánlást elfogadta. Az ajánlás elérte célját; az NFA arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a kifogásolt döntést „az Egyeztető Bizottság felülvizsgálta és megvásárlásra alkalmasnak találta az ingatlant”. Az előbbitől eltérő megállapításra jutott az országgyűlési biztos egyes – életjáradék fejében felajánlott termőfölddel összefüggő – panaszbeadványok (OBH 2332/ 2005., 4497/2005.) vizsgálata során, melyek az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem vetettek fel. Vizsgálatának eredményéről az országgyűlési biztos panaszosokat írásban tájékoztatta. Úgyszintén tájékoztatta azokat a panaszosokat is, akik (OBH 2079/2005. 2954/2005., 3535/2005.) beadványának vizsgálatára – hatáskörének hiányában – az NFA-t felügyelő földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert kérte fel, aki a felkérésnek és vizsgálata eredményéről való írásos tájékoztatási kötelezettségének minden esetben eleget tett.
1.14.3. Mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek ügyei
A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami felvásárlására vonatkozó kormányhatározatokban foglaltaknak megfelelő vételi ajánlatok szerint az 1992-ben történt kibocsátáskori névértéken vásárolta fel az állam az 1967. évi III. törvény hatálya alá tartozó, és az 1992. évi II. törvény (Ámt.) szerint átalakult és működő szövetkezetek külső üzletrészesei üzletrészét 2000. október 31. napjáig. 2002. március 31. napja volt az igénybejelentés határideje a nyugdíjas – vagy az említett időpontig nyugdíjassá váló szövetkezeti tagok, illetve az 1999. december 31. napja után nyugdíjasként kilépett – szövetkezeti tagok üzletrészei megvásárlásának. A harmadik lépcsőben került sor a csőd-, a felszámolási vagy a végelszámolási eljárás alatt álló külső üzletrészesek, illetve nyugdíjas szövetkezeti tagok üzletrészei felvásárlására, melyre vonatkozó igénybejelentés végső határideje: 2002. szeptember 30.
A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami felvásárlására vonatkozó vételi ajánlatok nem vonatkoztak: a nem nyugdíjas szövetkezeti tag üzletrész-tulajdonosokra, továbbá mindazokra, akik a vételi ajánlat megfogalmazása miatt nem adhatták be igényüket a korábbiakban (póthagyatéki végzés miatt elutasítottak), vagy akiket önhibájukon kívül kirekesztettek (akik a vételi határidő lejárta után örököltek üzletrészt), vagy váltak kívülállóvá, továbbá akiknek tagsági viszonya kizárással szűnt meg. Nem volt megvásárolható a vételi ajánlatban megjelölt határidő után nyugdíjassá váló tagok üzletrésze. A felvásárlás nem vonatkozott azon működő szövetkezet, illetve már felszámolt szövetkezet üzletrészesei üzletrészeinek felvásárlására sem, akiknek szövetkezete az Ámt. szerint nem alakult át.
A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek kibocsátáskori névértéken történő állami felvásárlásának körülírt módja miatt keletkezett visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos ajánlásokat fogalmazott meg. Az ajánlások arra irányultak, hogy az állami felvásárlásból kimaradt – már felsorolt üzletrészesek üzletrészei, beleértve az át nem alakult, illetve a felszámolás során megszűnt szövetkezetek üzletrészesei – üzletrészének a felvásárlására a kibocsátáskori névértéken kerüljön sor.
Az országgyűlési biztos az adásvétel, illetve az ajándékozás útján szerzett üzletrészek állami felvásárlására vonatkozó ajánlását visszavonta. Azt a fenntartott ajánlását, mely az Ámt. szerint át nem alakult szövetkezetek üzletrészesei üzletrészének felvásárlására is a kibocsátáskori névértéken kerüljön sor, illetve mely a már felszámolt szövetkezetek üzletrészesei üzletrészeinek felvásárlására is a kibocsátáskori névértéken kerüljön sor, visszavonta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter azon álláspontját elfogadva, mely szerint olyan törvényjavaslat előkészítését fogja szorgalmazni, „mely a volt üzletrész-tulajdonosok vagyonnevesítésének részleges megtérítése körében nem követeli meg a térítésre jogosultság feltételeként, hogy az annak alapjául szolgáló üzletrészeket megállapító szövetkezet az Ámt. értelmében átalakultnak minősüljön.”
A 2357/2002. (XI. 28.) kormányhatározat 1/a. pontja egyebek mellett úgy rendelkezett, hogy: „– az igénybejelentés elbírálásáig – felszámolt szövetkezetekkel összefüggő, illetve a veszteségrendezésre bevont megszűnt üzletrészekkel kapcsolatban elszenvedett vagyonvesztés részleges megtérítésre kerül, ennek mértéke az 1992. évi vagyonnevesítéskori névérték 30%-ában kerül megállapításra;”. Mindezekre tekintettel új ajánlásként került megfogalmazásra, hogy „– az igénybejelentés elbírálásáig felszámolt szövetkezetekkel összefüggő, illetve a veszteségrendezésre bevont, megszűnt üzletrészekkel kapcsolatban elszenvedett vagyonvesztésnek tulajdonosonként 500 000 Ft alatti üzletrésznek a teljes, az ezt meghaladó résznek pedig 30%-os megtérítésére kerüljön sor.” Ez utóbbi ajánlásra – határozott elfogadó vagy – elutasító válasz nem érkezett. Ezzel kapcsolatban rögzítésre került, hogy a kérdés eldöntése most még idő előtti, a rendezésre törvényi szabályozás keretében kerül sor.
A vagyonvesztés részleges megtérítéséhez szükséges intézkedésekre vonatkozó javaslat elkészítésének határidejét a határozat 2003. június 30. napjában állapította meg, mely határidőt a kormány a 2139/2004. (VI. 8.) határozatával 2005. december 31. napjára módosította.
Az állami felvásárlásból kimaradt üzletrészesek üzletrészeinek – az ajánlás szerinti – felvásárlására, illetve a vagyonvesztés részleges megtérítésére vonatkozó szükséges intézkedések kidolgozására 2005. év végéig nem került sor. A 2006. január 4-én kihirdetett és – egyes rendelkezéseit nem tekintve – a 2006. július 1-jén hatályba lépő, a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény – az ajánlástól eltérően – nem az állami felvásárlásból kimaradt egyes mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek kibocsátáskori névértéken történő felvásárlásáról, hanem a törvény hatálybalépésekor már működő szövetkezetek valamennyi üzletrészese üzletrészének átalakításáról, bevonásáról, megszüntetéséről rendelkezik. A törvény a veszteségrendezésre bevont üzletrészek miatti térítés szabályainak meghatározásáról nem rendelkezik.
A törvénynek a szövetkezeti üzletrészekkel kapcsolatos rendelkezései szerint a törvény hatálybalépése előtt alakult szövetkezeteknél még meglévő szövetkezeti üzletrészek – a szövetkezet közgyűlése döntésének megfelelően – a törvényben foglaltak alapján megszűnnek, illetőleg 2007. május 1-jétől befektetői részjeggyé, illetve átalakított befektetői részjeggyé alakulnak át.
A szövetkezet közgyűlése az üzletrész-tulajdonosoknak felajánlhatja, hogy a szövetkezeti üzletrészt 2007. április 30-ig befektetői részjeggyé alakítja át, vagy a tulajdonában álló részvényekre, korlátolt felelősségű társasági üzletrészekre elcseréli. A szövetkezeti üzletrész úgy is megszűnhet, hogy azt a tulajdonos a szövetkezet közösségi alapja javára ajánlja fel.
Ha a tulajdonos 2007. április 30-ig nem élt a közgyűlés által felajánlott lehetőségekkel, üzletrésze 2007. május 1-jén átalakított befektetői részjeggyé alakul át. Az átalakított befektetői részjegy a szövetkezetből annak működése során nem vonható ki, azonban örökölhető, a szövetkezetre, a szövetkezeti tagra átruházható. Az átalakított befektetői részjegyek szövetkezeti tagsági viszonyt nem keletkeztetnek. A szövetkezet közgyűlése határozza meg, hogy a szövetkezet gazdasági tevékenységéből származó, adózás utáni eredményének mekkora része jár a befektetői részjegyek után. Az átalakított befektetői részjegy a befektetői részjegyre vonatkozó szabályok szerint jogosít az adózás utáni eredményből részesedésre, és ugyanilyen módon viseli a veszteséget is. A szövetkezet által megszerzett üzletrészt, átalakított befektetői részjegyet a szövetkezet a soron következő közgyűlés határozatával bevonja. A törvény a szövetkezeti üzletrész intézményét megszünteti, s azt rendeli, hogy a hatálybalépésekor már működő szövetkezetek alapszabályukat 2007. június 30-ig kötelesek a törvény e rendelkezéseinek megfelelően módosítani, vagy az átalakulás szabályai alapján gazdasági társasággá átalakulni. A törvény választott szabályozási módja valamennyi működő szövetkezet üzletrészesére kiterjed, azonban az üzletrészek kibocsátáskori névértékének megfelelő árfolyamon való átalakítása is csak részben garantált.
A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami felvásárlásával összefüggő panaszbeadványokban sérelmezték (OBH 6011/2004., 6663/2004.), hogy az üzletrészek rendezésével összefüggő jogi szabályozás még nem jelent meg, illetve hogy a felszámolt szövetkezetekkel összefüggő, valamint a veszteségrendezésre bevont megszűnt üzletrészekkel kapcsolatban elszenvedett vagyonvesztés részleges megtérítése szabályainak kidolgozására vonatkozó határidő eredménytelenül telt el. Az országgyűlési biztos tájékoztatta panaszosokat, hogy közte és az ajánlás címzettje közti párbeszéd folytatódik, s hogy az ajánlásnak megfelelő jogi szabályozás előkészítését sürgeti.
Többen sérelmezték, hogy nem nyugdíjas tagi – illetve ajándékozás útján szerzett – üzletrész (OBH 3029/2005., 4961/2005.) állami felvásárlására nem került sor, vagy arra azért nem került sor, mert a szövetkezetből nem 1999. december 31-ig, hanem azt követően lépett ki (OBH 4066/2005.). Ezekben az esetekben az országgyűlési biztos az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem állapított meg, azonban tájékoztatta panaszosokat, hogy a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami felvásárlására vonatkozó vételi ajánlatok a szövetkezeti tag üzletrészesekre, illetve az ajándékozás útján szerzett üzletrészekre nem vonatkoznak.
A szövetkezet vagyonának üzletrészekben történő felosztását, valamint az üzletrészük névértékének mértékét sérelmező panaszbeadványok vizsgálata feltárta (OBH 4718/2005., 4480/2005.), hogy szövetkezetük vagyonának üzletrészekben történő felosztása, az őket törvény szerint megillető névértékű üzletrésznek a felvásárlása, valamint részükre történő kifizetése megtörtént. Elutasításra – csak az ismételten előterjesztett és érdemben új adatot, tényt nem tartalmazó, valamint – kizárólag a bíróság hatáskörébe tartozó sérelmet megfogalmazó beadványok kerültek (OBH 1348/2005., 4835/2005.).
A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészekkel összefüggő panaszok vizsgálata során is általánosítható az a tapasztalat, hogy az országgyűlési biztos vizsgálatát a megkeresett szervek és azok munkatársai minden esetben segítették.
2005-ben 22 a kisajátításról szóló törvényerejű rendelet (tvr.) hatálya alá tartozó ügyben nyújtottak be panaszt a biztosokhoz. Ez jelentősen meghaladja az elmúlt években érkezett panaszok számát. Az emelkedés elsődleges oka, hogy Budapesten megkezdődött a „Csepeli gerincút” építése, ezzel együtt pedig a terület biztosításához szükséges ingatlanok megszerzésére irányuló hatósági eljárások is megindultak. A korábban meghozott közigazgatási döntéseket több tulajdonos mellett, a Fővárosi Önkormányzat is keresettel támadta meg, a Fővárosi Bíróság pedig felfüggesztette a határozatok végrehajtását. Az országgyűlési biztos felkérte a csepeli jegyzőt, hogy a még folyamatban lévő kisajátítási hatósági és az említett bírósági eljárás ideje alatt fokozottan ellenőrizzék a már birtokba vett – az út építéséhez szükséges – felvonulási területet, különös tekintettel a még ott élők személyes és vagyoni biztonságára. Ezen a konkrét ügyön túl is tapasztalható az országos autóutak (főutak és autópályák) építésével összefüggő, területszerzési eljárások megindulása.
A panaszosok általában a kisajátítási eljárás menetét sérelmezték vagy a hatóság által megállapított kisajátítási kártalanítási összeget kevesellték, de előfordult, amikor magának a kisajátítást elrendelő határozatnak a jogalapját vitatták. Egyes panaszokban egyidejűleg kifogásolták az eljárás megindítását megelőző, a kisajátítást kérőnek az adásvételi szerződéssel megszerezni kívánt ingatlannal kapcsolatos tevékenységét is.
A panaszok többségét az országgyűlési biztos hatáskörének hiányában kénytelen volt elutasítania, de ezzel egyidejűleg valamennyi hozzánk fordulót igyekeztünk ellátni a jogérvényesítésükhöz szükséges tájékoztatással.
Az országgyűlési biztos a beszámolási időszakban két ügyben jelentéssel zárta a vizsgálatát. Ezek egyikében (OBH 5760/2004.) jelezte hogy a kisajátítással kapcsolatos kártalanítási összeg kifizetéséről, valamint az értékkülönbözet megfizetéséről szóló PM rendelet a tvr. olyan pontjára hivatkozik, amit az Alkotmánybíróság már 1991-ben megsemmisített. A pénzügyminiszter a mulasztást elismerve 2005. május 21-i hatállyal módosította a kifogásolt jogszabályt. Másik (OBH 2775/2005.) ügyünkben a panaszos sérelmezte, hogy a tvr. végrehajtására kiadott 33/1976. (IX. 5.) MT rendelet (Kr.) egyes szabályai ellentétesek az erdőről és az erdő védelméről, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény egyes rendelkezéseivel. A jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos az igazságügy-miniszterhez címzett ajánlásában a Kr. vitatott pontjának hatályon kívül helyezésének kezdeményezését kérte. Az igazságügy-miniszter az ajánlásban foglaltakkal egyetértett, de az ajánlásnak megfelelő szabályozás a Beszámoló lezárásának időpontjában még nem történt meg.
A beszámolási időszakban a szabálytalan áramvételezés esetén alkalmazott szankciókkal összefüggésben több panasz érkezett az országgyűlési biztoshoz. A 2003. január 1-jén hatályba lépett 2001. évi CX. törvény a villamos energiáról (új VET) – az országgyűlési biztos kezdeményezésére (OBH 5279/2001.) – eltörölte a felemelt díjat, és helyette a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) szabályainak is megfelelő kötbér fizetésére kötelezi a fogyasztót a közüzemi szerződés megszegése esetén. A fogyasztó általi szerződésszegés okait meghatározó része a jogszabálynak lényegében változatlan maradt. Az éves díjelszámolás miatti számlareklamációkat, a felemelt díjjal, illetve a kötbér alkalmazásával összefüggő panaszokat az országgyűlési biztos – a hatásköri szabályok megfelelő alkalmazásával – kivizsgálásra áttette a Magyar Energia Hivatal vezetőjéhez, aki a felkérésnek minden esetben eleget tett, a panaszost és az országgyűlési biztost is tájékoztatta a vizsgálat eredményéről. A jogvita sok esetben a korrigált számla kiadásával, a tulajdonos, illetve a fogyasztó és a szolgáltató megállapodásával zárult le, amit az országgyűlési biztos tudomásul vett.
Speciális jellegű volt az OBH 3125/2003. számú ügy, amelyben a felvetődött problémakör ugyanakkor az állampolgárokat nagy számban és országosan érintheti. Ebben az ügyben a panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a részarány-tulajdona alapján kiadott földterületen villamos távvezetéket létesítettek még abban az időben amikor az termelőszövetkezeti tulajdonban volt, de a vezetékjog a földhivatali nyilvántartásban nem szerepelt. A panaszos véleménye szerint a távvezeték az ingatlan használatát korlátozza, s e korlátozásért kártalanítást nem kapott.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy jogbizonytalanságot és ezért a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, hogy az 1962. évi IV. törvény hatálya alatt keletkezett vezetékjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről utóbb intézkedés nem történt. Megállapította továbbá a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásság veszélyét is amiatt, hogy a karbantartási munkálatok nem előzik meg a villanyoszlopok közvetlen környezetében megtelepedett rágcsálók és a gyom elszaporodását, veszélyeztetve ezzel az adott mezőgazdasági kultúrát.
A gazdasági és közlekedési miniszter az országgyűlési biztos javaslatára arról tájékoztatott, hogy a Kormány a VET módosítása keretében javaslatot terjesztett elő a probléma megoldására, és az Országgyűlés elfogadta a villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXXIX. törvényt, melynek 61. § (2) és (3) bekezdése 2005. szeptember 1-jét követően lehetővé teszi az 1994. évi XLVII. törvény hatálybalépését megelőzően idegen ingatlanon alapított vezetékjog, illetve használati jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzését, a műszaki biztonsági felügyelőség fennmaradási engedélye alapján. A Magyar Energia Hivatal elnöke a szolgáltatók karbantartási tervének kiegészítésére vonatkozó javaslattal nem értett egyet, ezért az ajánlásokra adott válaszok alapján az országgyűlési biztos ismételten áttekintette az idegen ingatlanok tulajdon-és használati jogának korlátozásáról szóló jogszabályokat. Ezeket összevetve a Ptk-nak a szolgalmi jogra vonatkozó rendelkezésével, korábbi megállapításait kiegészítő jelentésben foglalta össze. Ebben kifejtette, hogy a 2001. évi CX. törvény 69. § (1) bekezdésben meghatározott jogok alapításakor fizetendő egyszeri kártérítés nem zárja ki az elhelyezett vezetékek üzemeltetésével járó károk esetenkénti megtérítését. A Ptk 166. § (2) bekezdésében megállapítja, hogy telki szolgalmat többek között vezetékoszlopok elhelyezése céljára is lehet alapítani. A 169. § (1) bekezdésében arról rendelkezik, hogy a telki szolgalom gyakorlása során a szolgalommal terhelt ingatlan birtokosának érdekeit kímélve kell eljárni. Ha ezeket a szolgalmi jog jogosultja nem teljesíti, akkor a tulajdonos kártalanítási igényt érvényesíthet.
Továbbra is fenntartotta azt a véleményét, hogy az üzemeltetés körébe tartozó feladat az oszlopok környezetének rágcsálóktól és gyomoktól való mentesítése. Ha a munkát a tulajdonos végzi el, akkor az ezzel kapcsolatos költségeket a szolgáltató a Ptk. 169. § (2) bekezdése alapján köteles megtéríteni. A Ptk. már említett 169. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a telki szolgalom gyakorlása valamely berendezés, vagy felszerelés használatával jár, a fenntartás költségei a szolgalom jogosultját és kötelezettjét – ellenkező megállapodás hiányában – olyan arányban terhelik, amilyen arányban a berendezést vagy felszerelést használják. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében megfogalmazott tulajdonjog védelmét elsősorban a Ptk fejti ki, de erre nézve az ágazati jogszabályoknak is egyértelmű rendelkezéseket kell tartalmazniuk, illetve azok rendelkezéseit az alkotmányos és polgári jogi jogelveknek megfelelően kell értelmezni. Javasolta a gazdasági és közlekedési miniszternek a VET, és az annak alapján kiadott jogszabályok módosítását. A miniszter az ajánlást nem fogadta el, az országgyűlési biztos azonban azt fenntartotta.
Ugyancsak az állampolgárok nagyobb csoportját érintette az összetett OBH 1036/2005. számú ügy, melyben a panaszosok a lakóterületükön többeket is érintő problémával fordultak az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. Elégedetlenségüket fejezték ki a terület áramszolgáltatásával kapcsolatban is. Kifogásolták többek között, hogy az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság Tatabányai Régiója magukra hagyta Tatabánya ún. VI-os telepén élő 700-800 embert, és sorsukkal sem megfelelően foglalkozik.
Az alkotmányos együttműködés, illetve az együttműködő alkotmányosság jó példája, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, a Gazdasági Versenyhivatal és a Magyar Energia Hivatal közös nyilatkozatot adott ki 2005 augusztusában, melyben, áttekintve a hozzájuk érkezett panaszokat, több fontos megállapítást tettek. Felhívták a figyelmet arra, hogy az utóbbi időben az elosztó/szolgáltató vállalkozások nagymértékű díjemeléseket hajtottak végre olyan, csak az elosztó/szolgáltató által elvégezhető beavatkozások esetében, mely beavatkozások elvégzésének szükségessége a fogyasztó kérésén alapul, vagy a fogyasztó magatartása miatt merül fel. A beavatkozások után elkészített számlák sok esetben olyan elemeket tartalmaztak, amelyeket a fogyasztó nem tudott beazonosítani, az elosztók/szolgáltatók pedig kérésre sem adtak elegendő mértékű magyarázatot. Az előzetes tájékoztatások jelentős számú esetben nem voltak kielégítők. Néhány társaság a jogszabályokat a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 207.§ (2) bekezdésébe ütközően, vagyis nem a fogyasztó számára legkedvezőbb módon értelmezi. Ennek következtében sok esetben felborul a szolgáltatás–ellenszolgáltatás egyensúlya. Tekintettel arra, hogy ezen tevékenységek végzésére az elosztók/szolgáltatók ill. megbízottaik jogi és természetes monopóliummal rendelkeznek, minek következtében a klasszikus értelemben vett verseny nem alakulhat ki ezen a téren, a nyilatkozatot kiadók megállapodtak abban, hogy jelzett ügyekben eddig folytatott tevékenységüket még hatékonyabbá teszik, tapasztalataikat rendszeresen egyeztetik, és szükség esetén élnek azzal a lehetőséggel, hogy jogszabály megváltoztatását kezdeményezzék a kifogásolt magatartások megszüntetése érdekében. Egyúttal felszólították az érintett társaságokat, hogy változtassanak eddigi magatartásukon, és fogyasztói szolgáltatási tevékenységük árait önkéntesen korlátozzák a társadalom számára elfogadható mértékűre.
A nyilatkozat szerint a fogyasztókat a lehető legszélesebb körben tájékoztatni kell arról, hogy az elosztókkal/szolgáltatókkal való kapcsolatuk során kötelezettségeik is vannak. Ennek keretében éppúgy kötelesek a számlákat kifizetni, mint eleget tenni az általános együttműködés követelményeinek. A fizetési kötelezettségeiket megfelelően teljesítő fogyasztók, továbbá a közüzemi ellátás biztonságához és színvonalához fűződő közérdek védelme úgy kívánja, hogy az elfogyasztott villamos energia díját az fizesse meg, aki a szolgáltatást igénybe vette. Valamennyi fogyasztónak meg kell értenie, hogy a Hivatalok egyikének sincs arra hatásköre, hogy szociális vagy bármely más indokok alapján elengedje vagy csökkentse a tartozás mértékét. A szolgáltatás ellenértékének meg nem fizetése következtében végrehajtott kikapcsolás (szolgáltatás-felfüggesztés) – amennyiben a jogszabályi feltételek teljesülnek – nem tekinthető az elosztók/szolgáltatók erőfölénnyel való visszaélésének.
Összességében megállapítható, hogy az ismertetett különleges jellegű, az állampolgárokat nagyobb számban érintő ügyeken kívül ebben a beszámolási időszakban is a tipikusnak mondható panaszok érkeztek többségében az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. Az ismertetett nyilatkozat közzététele a fogyasztóvédelem területén érintett állami szervek szorosabb együttműködésének újabb lépcsőfokát jelenti, melynek célja a fogyasztók jogainak minél hatékonyabb védelme.
A 2004–2005. évben benyújtott tanyavillamosítással kapcsolatos panaszok alapján az országgyűlési biztos 2005-ben utóvizsgálatot indított. A panaszosok továbbra is azt sérelmezték, hogy a probléma megoldását segítő pályázatok az önkormányzatok számára szűkős anyagi helyzetük miatt, vagy mert a pályázati források kimerültek, nem érhetők el. A tanyán élők pedig változatlanul nem tudják megfizetni a közvetlen vezetékek kiépítési költségének a 70%-át.
A tapasztalatok alapján felmerült a kérdés, hogy eredményesek-e a tanyavillamosítást segítő támogatási rendszer és ahhoz kapcsolódó pályázatok. Megfelelnek-e a vidékfejlesztési törekvéseknek a villamos energiáról szóló törvény, és az ehhez kapcsolódó rendeletek. Kellően tisztázott-e a szolgáltató ellátási kötelezettségének tartalma, ezen belül is a hálózatfejlesztési kötelezettsége. Indokolt-e továbbra is fenntartani a fogyasztó és a szolgáltató költségviselésének 70–30%-os arányát.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos megkereste a gazdasági és közlekedési minisztert, aki válaszában kifejtette, hogy a minisztérium a villamosenergia-ellátás általános szabályozásával foglalkozik, melynek speciális területe a tanyasi ellátást is érintő fogyasztó által létesített közvetlen vezeték. Bármely fogyasztó által létesítendő vezetékre azonos szabályozás vonatkozik. Ha egy tanyán élő fogyasztó saját ellátására kíván hálózati kapcsolatot létesíteni, rá is ez az általános szabályozás érvényes. Álláspontja szerint az általános szabályoktól támogatások révén lehet eltérni. A támogatások kérdésében a Magyar Terület és Regionális Fejlesztési Hivatal, az Országos Területfejlesztési Hivatal, az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi tárca, illetve az önkormányzatok támogatásában a Belügyminisztérium rendelkezik hatáskörrel. Az általa irányított tárca ehhez legfeljebb szakmai segítséget nyújthat.
Tájékoztatott arról is, hogy a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának vezetésével vizsgálat indult a tanyasi területek helyzetének rendezése érdekében. A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter arról adott tájékoztatást, hogy az elektromos árammal ellátatlan tanyák fejlesztésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinálását az Országos Területfejlesztési Hivatal (OTH) végzi. 2005 tavaszán a tanyavilág helyzete feltárásra került – a legkritikusabb Duna–Tisza-közi Homokhátságban – az érintett 104 önkormányzat bevonásával. A feltárás során egyértelművé vált, hogy az energiaellátási gondokon túlmenően igen sok ágazati szinten megoldandó feladat van, mely a tanyavilág jövőbeni fejlesztési céljának tisztázását követően pontosítható. Elkészült a térség energetikai hálózatfejlesztési terve is.
Az OTH tanyavillamosítási programról szóló beszámolójában a tervezett feladatok között szerepel 2006. júniusi határidővel egy kormányelőterjesztés benyújtása a tanyavilág rehabilitációjával, fejlesztésével kapcsolatos EU Nagyprojekt jóváhagyása, illetve az önrész állami átvállalásának jóváhagyása céljából. Az országgyűlési biztos a tájékoztatást elfogadta, és kérte a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli minisztert, hogy a tervezett intézkedések, illetve a 2006 júniusában benyújtandó kormány előterjesztés eredményéről is adjon tájékoztatást. A megkezdett utóvizsgálat irányait ennek ismeretében tervezzük módosítani.
2005-ben, a korábbi évekhez hasonlóan, változatlanul széles körben érkeztek panaszok a gázszolgáltatók tevékenységével összefüggésben. A legtöbb panasz a Fővárosi Gázművek Rt., a Tiszántúli Gázművek Rt, valamint a Délalföldi Gázszolgáltató Rt. tevékenységét (eljárását) érintette.
A beadványok (számlavita, a díjhátralék miatti szolgáltatás megszüntetése, a szabálytalan gázvételezés következményei) többsége jellemzően a kifogásolt eljárás olyan stádiumában érkezik, amikor az országgyűlési biztosnak a jogorvoslati lehetőség kimerítésének hiánya miatt még nincs lehetősége a fellépésre. Ezekben az esetekben a vizsgálatra a panasz áttételével a Magyar Energia Hivatalt (MEH) kértük fel.
A tárgyidőszakban is felmerült az alapdíj jogszerűségének kérdése, amelyet az országgyűlési biztos korábban már több szolgáltató vonatkozásában is vizsgált, de kiemelkedő jelentősége volt annak a vizsgálati megállapításnak is, amely szerint, ha a MEH az általa vizsgált fogyasztói panaszok során nem az Áe. alapján jár el, és eljárását alakszerű határozat helyett, levéllel zárja, elvonja az állampolgár fellebbezési jogát, és ezzel sérti a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő jogot (OBH 1163/2004.). A feltárt visszásság jövőbeni megszüntetésére és a vonatkozó jogszabály módosítására irányuló ajánlást a gazdasági és közlekedési miniszter elfogadta.
1.16.4. Mobiltelefon-szolgáltatók
A beszámolási időszakban összesen hat panasz érkezett a mobil telefonhálózat kiépítéséhez szükséges adótornyok, átjátszó-tornyok és antennák építésével, telepítésével kapcsolatban. A konkrét panaszokból az országgyűlési biztos által korábban vizsgált, hasonló tárgyú beadványokhoz hasonlóan változatlanul az tűnt ki, hogy az emberek félnek a tornyok, antennák által továbbított (kibocsátott) sugárzástól, továbbá általában nem azok kifogásolják az építmények elhelyezését, akiknek ingatlanán felépítik, hanem a szomszédos ingatlan tulajdonosai, illetőleg a környék lakói.
A lakosság nem tesz különbséget az adótorony építési engedélye és az átjátszáshoz szükséges rádióengedély között. Természetesen építmény nélkül nincs mire felszerelni az átjátszó (továbbító) berendezést, azonban a két engedélyt két hatóság (ma már a létesítési engedélyt az építésügyi, míg a rádióengedélyt a hírközlési hatóság) adja meg.
A beszámolási időszakban új típusú panaszként jelent meg a közvetítőválasztással összefüggő számlázás. A közvetítőválasztás lehetővé teszi az előfizető számára, hogy eldöntse, telefonbeszélgetéseire melyik távközlési szolgáltatót veszi igénybe. Számlát a helyi és a kiválasztott szolgáltató egyaránt postáz, az egyes hívásokért azonban csak az igénybe vett szolgáltatónak kell fizetni.
Több panaszosunk a díjcsomagokkal kapcsolatos aggályaival fordult a biztosokhoz. A tájékoztatásuk során rendszerint felhívtuk a figyelmüket arra, hogy a 3/2002. (I. 21.) MeHVM rendelet alapján, a szolgáltató jogosult olyan díjakat is képezni, amelyekkel kapcsolatban az egyes távbeszélő-szolgáltatási díjelemekkel, illetőleg a szolgáltatás igénybevételének egyes feltételeivel összefüggő díjmértékeket egymásra tekintettel határozza meg. Ennek során a szolgáltató több díjcsomagot is képezhet, az pedig üzletpolitikai döntésük, hogy az egyes díjcsomagok sajátosságait, a használatra vonatkozó feltételeket miként határozzák meg. Az előfizető a saját telefonálási szokásaihoz igazodva maga választhatja meg, hogy melyik csomagot veszi igénybe. A szolgáltatók kötelezettsége csak az, hogy megfelelően tájékoztassák az előfizetőket a szolgáltatással kapcsolatos valamennyi lényeges kérdésről, így különösen a fizetendő díjakról és az egyes díjcsomagok jellemzőiről.
Annak ellenére, hogy csupán egyetlen ilyen tárgyú panasz érkezett hozzánk 2005. évben, mégis szükséges jelezni, hogy a vonzó nyereményeket kínáló televíziós vetélkedőkön való részvétel költséges hívásokkal történik. Az újabb és újabb telefonálásra buzdító, a nyeremény nagyságát hangoztató felhívások alkalmasak lehetnek arra, hogy a nézők figyelmen kívül hagyják a hívások díját, és csak utólag, a számla kézhezvételekor szembesülnek azzal.
A beszámolási időszakban átfogó vizsgálatot folytattunk a telefonos betárcsázó hozzáférésen keresztül történő internet-használat során az ún. betárcsázó programok által indított költséges nemzetközi hívások miatt. Megállapítottuk, hogy a hírközlési hatóság számos intézkedést tett a felhasználók védelme érdekében, mégis hangsúlyoznunk kell, hogy a betárcsázó programok elleni védekezés területén – megelőzendő az internet-használattal összefüggő nagy összegű távbeszélő számlákat – a fogyasztók lehető legszélesebb körű, mindenki számára érthető módon megfogalmazott tájékoztatása szükséges. A biztos álláspontja szerint, az új előfizetőknek a szerződés megkötésekor, míg az internet-hozzáféréssel már rendelkezők részére elektronikus levélben és a számlához mellékelt hírlevelekben kell megfelelő tájékoztatást adni a jelenségről és a védekezés módjáról.
Változatlanul, a fővárosból és a vidéki városokból egyaránt, számos panasz érkezik a távhőszolgáltatás területéről. Elsősorban a lakóházak fűtésére és meleg vízzel való ellátására szolgáló hőmennyiség elszámolásával és a szolgáltatás magas árával kapcsolatban. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a fogyasztók elégedetlenek a költségek elszámolásával, és sérelmezik, hogy a korábban felszerelt melegvízmérő órák adatait a szolgáltató a számla készítésekor nem veszi figyelembe. A szolgáltatás árán belül az alapdíj mértékét kifogásolták. Az országgyűlési biztos ezekben az ügyekben vizsgálatot nem folytatott, mert a 2003. évben tartott átfogó vizsgálat az említett problémákkal foglalkozott (OBH 6208/2001.). A távhőszolgáltatás területén jelentős előrelépést jelentett, hogy 2005. július 1-jén hatályba lépett a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (továbbiakban: törvény), mely az árképzéssel és az elszámolással kapcsolatban is tartalmaz új szabályokat. A törvény 6. § (2) bekezdésének b.) pontja szerint az önkormányzat képviselő-testülete az ármegállapítás előtt köteles a fogyasztóvédelmi felügyelőségek, továbbá a felhasználói érdekképviseletek véleményét kikérni. A 8. § (1) bekezdésének a.) pontja alapján a területi fogyasztóvédelmi felügyelőségek megvizsgálják a hatósági árakra vonatkozó rendelkezések megtartását, és az ezzel kapcsolatos díjfizetői számlapanaszokat. Az ártörvény módosítása folytán a jövőben a települési önkormányzatoknak a hatósági ár megállapítása előtt ki kell kérniük a gazdasági és közlekedési miniszter véleményét is. Az önálló fogyasztói hőközpontok, hőfogadó állomások kiépítésével kapcsolatos szabályok szerint, ha a szolgáltatói hőközpontban mért távhőmennyiségből az egyes ellátott épületekre jutó hőmennyiség műszaki okokból nem határozható meg, és annak mennyisége épületenként nem szabályozható, a távhőszolgáltató az önkormányzat rendeletében meghatározott határidőig, de legkésőbb a törvény hatálybalépését követő 5 éven belül köteles felhasználói (fogyasztói) hőközpontok létesítésével és mérők beépítésével a hőmennyiségmérés feltételeit biztosítani. Az önálló fogyasztói hőközpontok kiépítése segíti a közösségeken belül történő költségfelosztást.
A törvény végrehajtási rendeletének egyik mellékleteként közzétett Távhőszolgáltatási Közüzemi Szabályzat rendezi a felhasználó (díjfizető) és a szolgáltató közötti jogviszonyt, és a mérés szerinti elszámolás rendjét. A törvény és a kormányrendelet alapján a települési önkormányzatoknak is felül kell vizsgálniuk saját rendeleteiket. A fővárosban, ahonnan a panaszok túlnyomó többsége érkezett, ez már megtörtént, 2006. január elsején hatályba léptek a közgyűlés – távfűtés-szolgáltatással kapcsolatos – új rendeletei.
A távhőszolgáltató eljárása miatt benyújtott panasz kapcsán az országgyűlési biztos egy esetben folytatott vizsgálatot. A panaszos azt sérelmezte, hogy a szolgáltató annak ellenére felszámolta a szolgáltatás díját, hogy ő a távfűtés rendszeréről levált, és önálló fűtést valósított meg. A szolgáltató követelésének a bíróság is helyt adott azzal az indokkal, hogy a távfűtés kikapcsolására vonatkozóan megállapodás nem jött létre a szolgáltató és a fogyasztó között.
Az ítélet indokolásában foglaltak szerint a szolgáltató az igényét az önkormányzat rendeletére alapozta, mely szerint a kikapcsolás nem érinti az alapdíj fizetési kötelezettséget.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a távhőszolgáltatásról szóló törvény végrehajtására kiadott 129/1991. (X. 15.) Korm.rendelet nem tartalmaz ilyen rendelkezést, ezt a szabályt az önkormányzat foglalta rendeletbe. Az önkormányzat rendelete nem lehet ellentétes a távfűtési törvénnyel és végrehajtási rendeletével.
Bármilyen szintű is a jogszabály, meg kell felelnie az alkotmányos jogelveknek, és a polgári törvénykönyv általános szabályainak, a panaszolt esetben az önkormányzat rendeletének figyelemmel kell lennie a szolgáltatás–ellenszolgáltatás arányosságának követelményére (Ptk. 201–202. §-a) is. Az országgyűlési biztos javaslatát – az önkormányzati rendeletnek a hatályos jogszabályokkal való összhang megteremtésére – a polgármester elfogadta (OBH 3953/2004.).
Jelen beszámolási időszakban a temetkezésekkel, és ezzel összefüggésben a kegyeleti jogokkal kapcsolatban tett panaszbeadványok jellegükben eltérnek a tavalyi évi esetektől, és azonos arculatot mutattak a 2003. év panaszaival. A 2004. évre leginkább jellemző (az egészségügyi intézményekben való halott-kezeléssel, az elhunytak tárolásával, illetve az egészségügyi intézmény területén végezhető temetkezési szolgáltatással kapcsolatos) panaszokkal ellentétben a 2005. évben leggyakrabban a temetőfenntartó önkormányzatok, illetve a temető üzemeltetőinek eljárásával és a kegyeleti jogok ebből fakadó sérelmével kapcsolatos panaszok érkeztek az országgyűlési biztoshoz.
E beadványok alapján indult vizsgálatai során – egyebek mellett – súlyosan jogsértőnek találta az általános biztos azt, amikor az önkormányzat megállapodás nélkül látta el a fenntartói feladatait egy olyan temetőben, amelyre nem terjedt ki helyi temetkezési rendeletének a hatálya. Hasonlóképpen visszásnak értékelte azt is, hogy a korábban már betelt és használaton kívüli temető hivatalos lezárásáról nem rendelkezett a képviselő-testület (OBH 4763/2004.).
Több alkalommal is az önkormányzatok mulasztását állapította meg a biztos azokban az esetekben, amikor azok a közigazgatási hivatalok törvényességi észrevételeiben foglaltaknak nem tettek eleget (OBH 4763/2004., OBH 5625/2004.), és nem egyszer az állampolgárokkal való együttműködés hiányát is kénytelen volt jelentésben megállapítani (OBH 3706/2004.).
Az általános biztos a hozzátartozók jogainak védelmében adta közre állásfoglalását egy másik ügy (OBH 1990/2004.) kapcsán, amelyben azt a törvényi szabályozást kifogásolta, amelyik nem biztosította az elhunyt hozzátartozójának a részvétel lehetőségét az elhunyt – nem közegészségügyi okból történő – exhumálását megelőző eljárásban.
A biztos temetkezési tevékenységgel kapcsolatos munkájának egy külön területét adta a temetkezési szolgáltatás szakmai kérdéseinek vizsgálata. E tevékenysége lényegét tekintve eltér a temetkezési ügyek kegyeleti jogot érintő aspektusainak vizsgálatától, és a temetkezési szolgáltatókra vonatkozó joganyag és az ezzel kapcsolatos eljárások problematikus kérdéseit szakmai, technikai szempontból vizsgálta. Megállapította, hogy a szakma végzéséhez szükséges újabb képzési feltételek bevezetéséről rendelkező szabályozás, amennyiben korlátot állít a jogalanyok egy csoportjának (a falusi sírásoknak) a foglalkozásban maradáshoz, a munkához és foglalkozás szabad megválasztásához való joggal összefüggésben visszás helyzetet idéz elő (OBH 1001/2005).
Az országgyűlési biztosok által a beszámolási időszakban vizsgált állampolgársági ügyek túlnyomó többsége a magyar állampolgárság megszerzése iránti (a továbbiakban: honosítási) kérelmek elbírálását érintette. Több panaszos a honosítási kérelme soron kívüli elbírálása érdekében történő közbenjáráshoz kérte az országgyűlési biztosok segítségét. Tekintettel arra, hogy az országgyűlési biztosoknak nincs hatáskörük arra, hogy valamely ügy intézésébe beavatkozzanak, azt az ügyintézési határidő letelte előtt sürgessék, ezeket a panaszokat hatáskör hiányában elutasították (OBH 3928/2005., OBH 4129/2005., OBH 4545/ 2005., OBH 5147/2005.).
Az országgyűlési biztos általános helyettese hatáskör hiányában utasította el annak a Magyarországon élő, katolikus lelkipásztorként szolgálatot teljesítő nigériai állampolgárnak a panaszát is, aki azt sérelmezte, hogy magyar felmenők hiányában, továbbá a hivatásával összefüggő nőtlenségi fogadalma következtében a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény (a továbbiakban: Áptv.) 4. § (2) bekezdésében felsorolt, a honosítás kedvezményes feltételeinek – önhibáján kívül – nem tud eleget tenni. Az említett okból, továbbá a szülőhazája, valamint Magyarország közötti kapcsolatok elmélyítése érdekében végzett eddigi, illetve jövőbeni tevékenysége előmozdítása céljából a panaszos azt szerette volna elérni, hogy – az országgyűlési biztosok közbenjárására – őt a köztársasági elnök az Áptv. 4. § (7) bekezdése alapján, kivételes eljárásban oly módon honosítsa, hogy az Áptv. 4. § (1) bekezdésének a) pontjában előírt nyolcévi várakozási időtől tekintsen el. Levelében az országgyűlési biztos általános helyettese tájékoztatta a panaszost arról, hogy az Áptv. 4. § (7) bekezdésében szabályozott „kivételes” eljárásban történő honosítás a gyakorlatban úgy történik, hogy a külföldi által végzett tevékenységgel érintett ágazati miniszter jogosult a belügyminiszternél kezdeményezni, hogy az adott személy honosítását soron kívül javasolja a köztársasági elnöknek. Amennyiben a panaszos az említett módon szeretne magyar állampolgárságot szerezni, legfőbb hazai egyházi előjárójától, a Magyar Katolikus Egyház fejétől kell kérnie, hogy a kormány egyházi kapcsolatokért felelős miniszterének közbenjárását kezdeményezze annak érdekében, hogy kérelmét a belügyminiszter soron kívül bírálja el és terjessze a köztársasági elnök elé. A Magyar Katolikus Egyház feje hivatott azon körülmények feltárására is, amelyek alapján a Magyar Köztársaság érdeke, hogy a panaszost soron kívül a magyar állampolgárok sorába fogadja (OBH 2440/2005.).
Olyan panaszosokkal is találkoztunk, akik a honosítási kérelmük elutasítása miatt fordultak az országgyűlési biztosokhoz. Őket az országgyűlési biztos általános helyettese arról tájékoztatta, hogy kérelmük ismételt előterjesztését megelőzően milyen teendőik vannak annak érdekében, hogy a következő alkalommal azt a Belügyminisztérium már támogató javaslattal terjessze a köztársasági elnök elé (OBH 2152/2005., OBH 6617/2005.).
Egy román állampolgár panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert egy román állampolgárral történt házasságkötését követően, a magyar állampolgárságát – az 1980. évi 2. törvényerejű rendelettel kihirdetett a kettős állampolgárság eseteinek megoldásáról és megelőzéséről szóló magyar–román egyezmény alapján – 1990-ben elvesztette. A panaszos sérelmezte, hogy az elveszett állampolgárságát miért nem kaphatja vissza. Az országgyűlési biztos tájékoztatta a panaszost arról, hogy bár az említett törvényerejű rendeletet az 1992. évi VII. törvény 1992. március 4-étől hatályon kívül helyezte, a magyar állampolgárság megszerzését visszahonosítás útján kezdeményezheti. Visszahonosítási kérelme benyújtását megelőzően a panaszosnak előbb tartózkodási célú vízumot, illetve tartózkodási engedélyt, majd letelepedési engedélyt kell kérnie. A panaszos magyarországi lakóhely, illetve a megélhetéséhez szükséges jövedelem birtokában – letelepedett külföldiként – visszahonosítási kérelmet terjeszthet elő. A panaszos a vízumkérelme előterjesztésének módjáról, az ezzel kapcsolatos teendőiről a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusán érdeklődhet (OBH 1886/2005.).
A Magyarországon tartózkodó külföldiek körében változatlanul tartja magát az a hiedelem, hogy az ország területén született gyermek – szülei állampolgárságától függetlenül – automatikusan magyar állampolgárságot szerez. Két, Magyarországon letelepedett ukrán állampolgár azért fordult az országgyűlési biztosokhoz, mert a 2004. augusztus 18-án, Budapesten született gyermekük születési anyakönyvi kivonatába az anyakönyvvezető azt írta, hogy az állampolgársága „ismeretlen”. A panaszosok sérelmezték, hogy mindannyian Magyarországon élnek, és a jövőben a szülők is magyar állampolgárságot kívánnak szerezni, így véleményük szerint gyermekük jogosult a magyar állampolgárságra. Válaszában az országgyűlési biztos általános helyettese tájékoztatta a panaszosokat, hogy Áptv. 3. § (1) bekezdése értelmében a magyar állampolgár gyermeke születésénél fogva magyar állampolgárrá válik. Az említett jogszabályi rendelkezés egyrészt azt jelenti, hogy a magyar állampolgár gyermeke születési helyétől függetlenül megszerzi a magyar állampolgárságot, másrészt a külföldi állampolgár gyermeke akkor sem szerez magyar állampolgárságot, ha a Magyar Köztársaság területén születik. Az Áptv. 11. § (1) bekezdése alapján a magyar hatóság kizárólag azt jogosult megállapítani, hogy egy személy magyar állampolgár-e vagy sem. Amennyiben a gyermek születését regisztráló anyakönyvvezető megállapítja, hogy a szülők egyike sem magyar állampolgár, mindössze annyit írhat a születési anyakönyvbe, illetve az annak tartalmát igazoló születési anyakönyvi kivonatba, hogy a gyermek állampolgársága ismeretlen. Annak megállapítására, hogy a gyermek mely ország állampolgára, kizárólag azon állam jogosult, amely őt – a saját jogszabályai alapján – állampolgáraként elismeri. Ebben az esetben az illetékes ukrán hatóságnak kellett döntenie arról, hogy a gyermek ukrán állampolgár-e. A gyermek – szüleihez hasonlóan – kizárólag a honosítási eljárásban szerezhet magyar állampolgárságot. Családként, a panaszosok és gyermekük a honosítási kérelmüket – az Áptv. 15. § (4) bekezdése alapján – a lakóhelyük szerint illetékes önkormányzat anyakönyvvezetőjénél közösen is előterjeszthetik (OBH 1125/2005.).
Az állampolgársági panaszok sajátos csoportját jelentik azok az ügyek, amikor a magyar állampolgárságú szülők, egy külföldi állampolgártól született kiskorú gyermekük családi jogállásának, illetve magyar állampolgárságának rendezése érdekében kérik az országgyűlési biztosok segítségét. Így történt annak a magyar állampolgárnak az esetében is, aki középső gyermeke ügyében fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. Megismerkedésük időpontjában a panaszos román állampolgár felesége egy román állampolgárságú férfi felesége volt, akit bűncselekmény elkövetése miatt kiutasítottak Magyarországról. Tekintettel arra, hogy első gyermekük születésekor a feleség korábbi házassága még fennállt, az újszülöttet az akkori férj családi nevére anyakönyvezték, tehát román állampolgár lett. Időközben a házasságot egy román bíróság felbontotta, és a szülők az első férjjel szemben fennálló apasági vélelmet megdöntötték. Az apasági vélelem megdöntését követően a panaszos a gyermeket a sajátjaként elismerte, vagyis legidősebb gyermeke már az ő családi nevét viselte, és magyar állampolgár volt. A bontóper idején a feleség ismét gyermeket várt, azonban a román törvények értelmében a méhmagzat tekintetében fennálló apasági vélelmet nem lehetett megdönteni. Annak ellenére, hogy a panaszos a második gyermeket is a magáénak vallotta, születésekor őt is az elvált férj családi nevére anyakönyvezték, vagyis ő is román állampolgár lett. A házasság felbontását követően a panaszos a gyermekei anyját feleségül vette, így a harmadik gyermeket már születésekor az ő családi nevére, magyar állampolgárként anyakönyvezték. Beadványában a panaszos azt sérelmezte, hogy bár a középső gyermeket is a sajátjának tekinti, ő mégis az előző férj családi nevét viseli. Levelében az országgyűlési biztos általános helyettese tájékoztatta a panaszost, hogy a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.) alapján a gyermek apjának azt a férfit kell tekinteni, „akivel az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak legalább egy része alatt házassági kötelékben állott”. „A vélelmezett fogamzási idő a gyermek születésének napjától visszafelé számított száznyolcvankettedik és háromszázadik nap között eltelt idő, mind a két határnap hozzászámításával [Csjt. 35. § (1)–(2)]. Amennyiben az anya a gyermeke születésének időpontjában férjnél van, akkor is a férjét kell a gyermek apjának tekinteni, ha a házastársak már nem élnek együtt. Miután a panaszos felesége az első gyermek születésekor férjezett volt, a születési anyakönyvbe – apaként – a férje nevét és adatait kellett bejegyezni. A korábbi férjjel szemben fennálló apasági vélelem megdöntését követően nem volt akadálya annak, hogy a panaszos a gyermeket sajátjának elismerje. Bár a panaszos beadványában sem az anya első házassága felbontásának, sem a második gyermek születésének pontos időpontját nem jelölte meg, azonban egyértelmű, hogy az anya a válás időpontjában ismét állapotos volt. Miután az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig – tehát a gyermek születésének napjától visszafelé számított száznyolcvankettedik és háromszázadik nap – között eltelt idő vagy annak legalább egy része alatt házassági kötelékben állott, vagyis a korábbi házasságának felbontása az említett határnapok közötti időszakra esett, a Csjt. értelmében annak ellenére is az akkori férjét kellett a gyermek apjának tekinteni, hogy a házasságot még gyermek születése előtt felbontották. Az Áptv. 3. § (1) bekezdése alapján a magyar állampolgár gyermeke születésénél fogva magyar állampolgárrá válik. Tekintettel arra, hogy a panaszos középső gyermekének születési anyakönyvi kivonatában mindkét szülőként román állampolgár van bejegyezve, nem szerezett magyar állampolgárságot. Az említett okból egyrészt a gyermek magyarországi születését Romániában is anyakönyveztetni kell, másrészt – édesanyjához hasonlóan – ő is csak egy román úti okmány birtokában és a magyar idegenrendészeti hatóság tudtával és engedélyével tartózkodhat a Magyar Köztársaság területén. Ahhoz, hogy a panaszos a középső gyermeket is a sajátjaként elismerhesse – születése romániai anyakönyvezését követően –, az anyának az apaság vélelmének megdöntésére irányuló pert kell indítania a volt férje ellen. Amennyiben mind az anya, mind a volt férj Magyarországon laknak – azaz mindketten bevándorolt vagy letelepedett külföldiként élnek az országban –, a perben magyar bíróság is eljárhat. Ha azonban a volt férj lakóhelye nem Magyarországon van, őt az anyának az illetékes román bíróság előtt kell perelnie. A Csjt. 37. § (2) bekezdésének a) pontja értelmében teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot csak abban az esetben lehet tenni, ha a törvény értelmében – Csjt. 35. § (1)–(2) bekezdése – nem kell más férfit a gyermek apjának tekinteni. Az említett okból a panaszosnak majd csak azt követően lesz lehetősége arra, hogy a középső gyermeket is a sajátjaként elismerje, ha a bíróság megállapította, hogy ő sem a volt férjtől származik. A gyermek a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatát követően – az édesapja után –, ő is magyar állampolgár lesz (OBH 1753/2005.).
Hasonló volt a helyzet abban az esetben is, amelyben egy magyar állampolgár a férjezett, román állampolgárságú, azonban a férjétől több éve különélő élettársától származó két kiskorú gyermeke családi jogállásának, illetve magyar állampolgárságának rendezése érdekében kérte az országgyűlési biztosok segítségét (OBH 1732/2005.).
A beszámolási időszakban egyetlen olyan esettel találkoztunk, amikor egy Kanadában élő, többes állampolgárságú személy azért fordult az országgyűlési biztosához, mert az új magyar útlevele kiállításához a magyar állampolgárságát igazolnia kellett. A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény 5. § (1) bekezdése értelmében úti okmányra – ha törvény vagy nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik – a magyar állampolgárok jogosultak. Az Áptv. 10. §-e szerint a magyar állampolgárság érvényes személyi igazolvánnyal, érvényes magyar útlevéllel vagy állampolgársági bizonyítvánnyal igazolható. A vizsgálat adatai szerint a panaszos – érvényes okmányként – mindössze egy kanadai útlevelet tudott felmutatni, és sem érvényes személyi igazolvánnyal, sem érvényes magyar útlevéllel nem rendelkezett, így az új úti okmány kiállításához az eljáró hatóságnak a magyar állampolgárságának fennállását vizsgálni kellett. Azt követően, hogy az állampolgársági bizonyítvány felmutatásával a panaszos a magyar állampolgárságát az Áptv. 10. §-ban előírt módon igazolta, a magyar úti okmány kiállításának sem volt jogi akadálya, amit időközben átvett. Miután a panaszos magyar állampolgársága fennállásának vizsgálata kapcsán az országgyűlési biztos általános helyettese alkotmányos visszásságra utaló körülményt nem észlelt, az eljárást országgyűlési biztosi intézkedés nélkül megszüntette (OBH 5435/2005.).
1.17.2. Idegenrendészeti és menekült-ügyek
A beszámolási időszakban a külföldiek magyarországi beutazásával, illetve tartózkodásával kapcsolatos panaszok túlnyomó többsége olyan magyar állampolgároktól érkezett, akik külföldi állampolgárságú családtagjaik ügyében fordultak az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, illetve általános helyetteséhez. Hatáskör hiányában nem járhattak el az országgyűlési biztosok azokban az ügyekben, amikor a külföldit – bűncselekmény elkövetése miatt – a bíróság utasította ki a Magyar Köztársaság területéről. Ezekben az ügyekben mindössze arról tájékoztathatták a panaszosokat, hogy a kiutasítás hatálya alatt álló külföldinek a Magyar Köztársaság területét el kell hagynia, számára az ítéletben megjelölt időtartam alatt sem vízum, sem tartózkodási engedély nem adható (OBH 2656/2005., OBH 2995/2005.).
Az korábbi évekhez hasonlóan, az országgyűlési biztosok 2005-ben is számos, a külföldiek családegyesítési célú magyarországi tartózkodásával kapcsolatos ügyben jártak el. Ezekben az ügyekben a család védelmén túl, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese kiemelt figyelmet fordítottak a gyermekek, illetve a gyermeki jogok védelmére (OBH 2248/2005.). Az országgyűlési biztosokhoz érkező beadványok egy része azt mutatja, hogy a hatályos idegenrendészeti szabályozás bonyolult, a különféle célú beutazási és tartózkodási engedélyek intézésének módja az átlagpolgár számára szinte áttekinthetetlen. Az említett okból több olyan magyar állampolgár fordult az országgyűlési biztosokhoz, aki a külföldi állampolgárságú házastársa, illetve annak korábbi kapcsolatából származó kiskorú gyermekének jogszerű magyarországi tartózkodása rendezéséhez szükséges ügyintézéséről kért tájékoztatást (OBH 1336/2005., OBH 2195/2005., OBH 2515/2005., OBH 4644/2005.).
A külföldiek letelepedése, illetve huzamos magyarországi tartózkodása nem csak idegenrendészeti, hanem számos magánjogi természetű probléma forrása. A beszámolási időszakban a házasságkötéssel összefüggő névviselési problémák voltak azok, amelyek kapcsán az országgyűlési biztos, illetve általános helyettese a leggyakrabban vizsgálódtak (OBH 2258/2005.).
A beszámolási időszakban számos olyan beadvány is vizsgáltunk, amelyekben a panaszosok a magyar nemzetiségű, külföldi állampolgárságú házastársuk, illetve más hozzátartozóik családi nevének írásmódját sérelmezték (OBH 2005/2005., OBH 2258/2005., OBH 4319/2005.).
Az Alkotmány 69. § (3) bekezdése értelmében minden magyar állampolgár jogosult arra, hogy törvényes külföldi tartózkodásának ideje alatt a Magyar Köztársaság védelmét élvezze. A beszámolási időszakban a külföldön tartózkodó magyar állampolgároktól az országgyűlési biztosokhoz érkezett beadványok egyik csoportját azok az ügyek képezték, amikor a panaszosok a külföldi munkaadójuk, illetve a velük kapcsolatban álló munkaközvetítők eljárását kifogásolták. Egy panaszos például azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert az a brit család, akiknél Londonban „au pair”-ként dolgozott, egyik napról a másikra összecsomagolta a holmiját és őt minden magyarázat nélkül, szó szerint az utcára rakta. A panaszos a munkaközvetítő ügynökségtől tudta meg, hogy egykori munkaadói olyan, egyébként alaptalan vádakkal – például kábítószerfogyasztás – illették, amelyek a munkavállalói referencia anyagába is bekerültek, így Londonban az említett munkakörben azóta nem talál munkát. Az Obtv. hatásköri rendelkezéseire figyelemmel az országgyűlési biztosok kizárólag a Magyar Köztársaság hatóságai működésének alkotmányosságát vizsgálhatják, így sem a magyar, sem a külföldi állampolgárságú magánszemélyek, munkáltatók, illetve munkaközvetítők tevékenységével nem foglalkozhatnak. Az említett okból az országgyűlési biztos általános helyettese az eljárást megszüntette (OBH 3929/2005.).
A korábbi évekhez hasonlóan, a beszámolási időszakban is volt olyan eset, amikor az állampolgárok a velük kapcsolatban álló állami szervekkel kapcsolatos kommunikációs nehézségeik miatt fordulnak az országgyűlési biztosokhoz. Ezekben az esetekben, az országgyűlési biztosok tevékenysége a mediációra korlátozódott. Így történt abban az ügyben is, amikor egy idős korú panaszos azt sérelmezte, hogy a leánya megölése miatt a Németországi Szövetségi Köztársaságban szabadságvesztés büntetését töltő, magyar állampolgárságú veje szabadulása kapcsán feltett kérdéseire a Külügyminisztériumtól érthetetlen válaszokat kapott. A Külügyminisztérium Konzuli és Igazságügyi Együttműködési Főosztálya által rendelkezésünkre bocsátott iratok szerint a félreértés oka az volt, hogy miután a panaszos a kitoloncolás – mint jogi fogalom – jelentését nem ismerte, a Konzuli és Igazságügyi Együttműködési Főosztály értesítését úgy értelmezte, hogy veje a szabadságvesztés büntetésének hátralévő részét egy magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben fogja letölteni, ezért kérte, hogy veje majdani magyarországi lakcímét, illetve tartózkodási helyét tudassák (OBH 5356/2004.).
A Magyar Köztársaság a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok jogvédelmét a fogadó állam jogrendszerét tiszteletben tartva, a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatán keresztül látja el. A beszámolási időszakban az országgyűlési biztosok olyan ügyeket is vizsgáltak, amikor a panaszosok valamelyik magyar külképviselet eljárását, illetve annak elhúzódását kifogásolták. Ezekben az esetekben a vizsgálat során többnyire arra a megállapításra jutunk, hogy a panaszosok által megjelölt kellemetlenségekért nem a konzuli szolgálat, hanem az utazási iroda vagy a személyszállítást végző cég, esetleg valamely külföldi hatóság a felelős (OBH 4814/2004.).
1.18. Lakhatással kapcsolatos ügyek
Az országgyűlési biztos 2005-ben a lakhatási problémákat érintő panaszok közül a kérdés teljes körű vizsgálatán belül a panaszosok egyik speciális csoportjára különös figyelmet fordított. A lakáshoz jutás állami támogatásával kapcsolatos állampolgári jelzéseket, kérdéseket, panaszokat átfogó vizsgálat keretében elemezte.
Az országgyűlési biztosok az elmúlt évtizedben számos vizsgálatot végeztek a lakáshoz jutás, lakásmegtartás kérdésében, és a vizsgálataik eredményeként megállapított visszásságok rendezése érdekében többször éltek jogszabály-módosítási javaslattal. Az Alkotmány nem nevesíti hajlékhoz való jogot, ezért az országgyűlési biztosok 1997-ben az Alkotmánybíróságtól kérték a szociális biztonsághoz való jog értelmezését. Mint közismert, az Alkotmánybíróság a 42/2000. (XI. 8.) AB határozatában kimondta, hogy az állam csupán a hajléktalan-ellátás biztosítására köteles, minden további állami szerepvállalás politikai döntés kérdése. Az állam tehát nagy szabadsággal rendelkezik annak megítélésében, hogy a lakáshoz jutás támogatásának milyen eszközeivel él, és ezek az eszközök milyen mértékben szolgálják a népesedéspolitika, a szociálpolitika, illetve a gazdaságpolitika céljait.
Az Alkotmánybíróság a 26/1993. (IV. 29) AB határozatában leszögezte, hogy „a célszerűség hiánya a szabályozásban, illetve a rossz vagy igazságtalan jogi szabályozás önmagában nem alkotmányossági kérdés, így az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre e kérdések érdemi vizsgálatára. Célszerűségi vagy igazságossági problémák önmagukban a törvényalkotó politikai felelősségének kérdésköréhez tartoznak.” Az Alkotmánybíróság azonban azt is kimondta, hogy a jog egészének, egyes részterületeinek és egyes szabályainak is világosaknak, egyértelműeknek, hatásukat tekintve pedig kiszámíthatóaknak kell lenniük. Ez arra kötelezi a jogalkotót, hogy politikai döntései során is tartsa tiszteletben a jogbiztonság követelményét, vagyis a lakástámogatási normák legyenek világosak, egyértelműek és hatásukat tekintve kiszámíthatóak.
Az országgyűlési biztos a vizsgálatai során arra kereste a választ, hogy a jogalkalmazó hatóságok és közszolgáltatók, illetve az ilyen jogkörben eljáró más szervezetek az egyedi ügyekben a jogszabályokat az alkotmányos jogok tiszteletben tartásával alkalmazták-e, továbbá, hogy a jogszabályok megfelelnek-e az alkotmányos elvárásoknak.
A vizsgálat a kérdést érintő jogszabályok, a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm.rendelet, valamint a Fészekrakó program néven ismertté vált két különböző kormányrendelet, a 3/2005. (I. 12.) Korm.rendelet – amelynek egyik fő eleme a gyermekek után járó állami támogatás, a „szocpol” igénylésének bővítésére – és a fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásának és érvényesítésének részletes szabályairól szóló 4/2005. (I. 12.) Korm.rendelet által megvalósult intézkedési csomagnak a jogalkalmazásra gyakorolt hatására terjedt ki. A lakáskérdést érintő igények és panaszok kapcsán a biztos vizsgálatának egyik fő vezérelve a jogbiztonság követelménye és a döntések hatásainak előre kiszámíthatósága volt. Ennek elemzésekor figyelembe vette dr. Zlinszky János alkotmánybírónak az 57/1994. (XI. 17.) AB határozat mellett kifejtett különvéleményét, amelyben kifejtette, hogy „A (lakásügyi) kérdésben sok félmegoldás és szükségszerűnek tűnő, de utóbb elhamarkodottnak bizonyult intézkedés született, s alkotmányossági követelményeket azokkal szemben érvényesíteni egyre nehezebb. Ennek alapján a biztos az egyedi panaszok alanyainak a jogszabályok kiszámíthatóságához fűződő jogainak érvényesülésén túl, azt is vizsgálta, hogy az állam hogyan élt azzal a szabadsággal, amellyel a lakáshoz jutást befolyásolhatja, és a döntései milyen mértékben szolgálják a népesedéspolitika, a szociálpolitika, illetve a gazdaságpolitika céljait. A kiszámíthatóság különösen az olyan jogviszonyokban rendkívül fontos, ahol a döntések következményei évtizedekre, vagy esetleg akár egy egész életre szólnak. Ilyen a lakásszerzés ügye, és az ezzel jelentős mértékben összefüggő gyermekvállalás kérdése.
Az állam szerepe és feladata többek között azoknak a társadalom számára hasznos céloknak a támogatása, amelyek az egyén érdeklődésén kívül esnek, vagy annak jelentőségét a rövid távú érdekek elfedik. A népesség létszámának alakulása ilyen nagy jelentőségű kérdés, amelyben az állami szerepvállalás elengedhetetlen. Az állam az ösztönzés eszközeivel tehet intézkedéseket a gyermekszám növelése érdekében.
Az országgyűlési biztos a 2005. május 31-én kiadott OBH 3693/2004. számú jelentésében megállapította, hogy a lakáscélú állami támogatásokról szóló rendeletek nem felelnek meg teljes mértékben az alkotmányossági követelményeknek. E megállapítás lényege, hogy a lakástámogatási jogszabályok 2003 óta történt változásai nem egyértelműek sem a bankok – mint jogalkalmazók –, sem az igénylők számára, és alkalmazásuk során nincs megfelelő jogorvoslat. Az országgyűlési biztos a jogszabályok kiszámíthatóságához fűződő alkotmányos jogok érvényesülésének lehetőségét vizsgálta meg a lakáspolitika változásai kapcsán, és annak keretében arra keresett választ, hogy e változások mennyire szolgálták a szociálpolitika, a népesedéspolitika vagy a gazdaságpolitika céljait.
A szociálpolitikai hatásokat tekintve megállapította, hogy a szocializmus idején a lakáspolitika döntő eleme a szociálpolitikai szempontok erőteljes megjelenítése volt. Csak e szempontnak alávetve érvényesülhetett a tulajdonjog és más polgári jogok is. A lakhatás jogát az ’50-es, ’60-as években főként az államosított bérházakban kialakított tanácsi lakások kiutalásával, a magántulajdonban hagyott lakóházakban pedig kényszerbérlők elhelyezésével oldották meg. A ’70-es évektől pedig főként a lakótelepek iparszerű építésével és az önerős építkezések állami támogatásával gondoskodtak a lakásigények kielégítéséről. A bérlakás-állomány azonban az eltelt évtizedek alatt a tulajdonosi szemlélet hiányának következtében rendkívül leromlott. Az állami tulajdonú épületek kezelői jogát gyakorló ingatlankezelő szervezetek nem kapták meg sem a tulajdonos államtól, sem a bérlők által – a minden bérlakásra egységesen alkalmazott szociális szempontok alapján – fizetett alacsony lakbérekből azt az összeget, amelyre az épületek folyamatos karbantartásához vagy időszakos felújításához szükség lett volna. A több évtizedes mulasztás következményeit hárította vissza az állam a korábbi – az épület fenntartásához szükséges összeg töredékét sem megfizető – bérlőkből tulajdonosokká váló lakókra. Ahogy a korábbi bérlők a felújítás költségét is fedező magasabb összegű lakbérek és egyéb díjak megfizetésére az akkori alacsony bérek, jövedelmek miatt nem lettek volna képesek, úgy ma a sokkal rosszabb állapotban lévő épületek felújítására a kényszerből tulajdonosokká vált alacsony jövedelmű lakók sem képesek. A bérlakás-rendszer csapdáját még ma sem sikerült elhárítani, mert a rendkívül leszűkült bérlakás-állomány fenntartása a bérleti díjból fedezhető költségeken felül, jelentős ráfordítást igényel, és erre az önkormányzatok közül is csak kevés képes, más szerveket pedig a rendszerből az érdektelenség kizár. Világos tendencia mutatkozik arra, hogy az önkormányzatok is meg kívánnak szabadulni a már csak tehertételt jelentő régi bérlakásaiktól. Ez pedig az új bérlakások építésének megtorpanása miatt a lakásállomány csökkenésével és a szociális bérlakás-rendszer teljes összeomlásával fenyeget. A lakáspolitikában a szociálpolitikai szempontokat leginkább figyelembe vevő bérlakás-rendszer helyzete az elmúlt két évben tovább romlott.
A népesedéspolitika napjainkban a családtámogatási rendszer szerves részeként a szűkebb értelembe vett, a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV törvény, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény előírásain alapul, és ezt egészíti ki speciális szempontból a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm.rendelet. A demográfiai érzékenység úgy jelenik meg a lakáspolitikában, hogy az állam kifejezetten a gyermekes családok számára nyújt különböző támogatásokat a lakáshoz jutásban, mégpedig a gyermekek számától függően növekvő mértékben. A gyermekvállalási kedv növelése érdekében először a 7/1971. (II. 8.) Korm.rendeletben alkalmazták a szociálpolitikai kedvezményt a gyermekes családok kiemelt támogatására. A támogatást lehetővé tették azon fiatal házasok számára is, akik vállalták, hogy gyermeket nevelnek. E támogatási formát 1993-ban megszüntették, majd a kormány 2002-ben ismét bevezette. A KSH népszámlálási adatai szerint 1981 óta folyamatosan fogy az ország népessége. A kevesebb gyermek miatt két évtized alatt folyamatosan csökkent a szülőképes korú népesség, így a népességcsökkenés mértéke fokozódik. A szakértők megegyeznek abban, hogy a népességfogyás nem csupán statisztikai adat, de a társadalmi egyensúly megbomlásának veszélyével jár. Már ma is csökkenő létszámú munkaképes korú lakosság „tartja el” a befizetett járulékaiból a nyugdíjas korosztályt, ám ha a csökkenés mértéke nem változik, úgy egy munkaképes személyre egyre nagyobb teher nehezedik, ami csak a jelenleg is rendkívül magas befizetendő járulékok további növelésével oldható meg. Ebből is látható, hogy rendkívüli jelentősége van minden olyan intézkedésnek, amely a gyermekvállalási kedvet befolyásolja. A szocpol összegének az elmúlt években történt jelentős növelése, és annak igénybevételére jogosultak körének szélesítése minden bizonnyal pozitívan érinti a gyermekvállalási kedvet. A fészekrakó program is azt célozta, hogy a gyermeket nevelő fiatalok könnyebben jussanak hozzá első önálló lakásukhoz. A program azonban a bejelentett várakozással szemben – amely százezer fiatal lakáshoz juttatását célozta meg – csak részlegesen teljesült. Annak tényleges igénybevételére a szakmai szervezetek becslése és az ismert részeredmények alapján 2005-ben mindössze 8 ezer esetben került sor. A program – várakozáson aluli mértékű – igénybevételének okai között minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy ebben a támogatási formában 2005-ben még csak a 30, 2006-tól pedig a 35 éven aluli fiatal házasok vehetnek részt. További korlátot jelent, hogy amíg az ingatlanárak jelentősen növekedtek, a támogatást és a hitelt is csak átlagon aluli értékű – jobbára csak használt – kisméretű lakásokra lehet igényelni. A szocpol támogatás mértékének jelentős növelése mégsem eredményezte a lakáshoz jutás jelentős növekedését, mert a támogatás önmagában nem elegendő az új lakások építéséhez, vásárlásához, de a vételárhoz szükséges további hitelek felvételének lehetősége a korlátozó intézkedések következtében jelentősen csökkent. Ezek az intézkedések, valamint a telek-áfa előre bejelentett bevezetése azt eredményezte, hogy sokan előrehozták telekvásárlási szándékukat. A szabályok módosulása azt eredményezte, hogy 2005-re rendkívüli módon visszaesett a lakásvásárlás iránti kereslet, és az is jobbára a használt lakások piacán realizálódik.
A lakástámogatási rendelet változásai a gazdaságpolitikát is érintették, és ezt jól mutatják az Országos Lakás– és Építésügyi Hivatal internetes honlapján közzétett statisztikai adatok. E szerint az ingatlanépítési és vásárlási hitelek állománya 2001–2003 között 330 milliárdról 1473 milliárd forintra, azaz mintegy négy és félszeresére, ezen belül a használt lakásra folyósított hitelek és támogatások alakulása ezen időszakban 50 milliárd forintról majd’ kilencszeresére, 445 milliárd forintra növekedett.
A 138/2001 (VII. 31.) Korm.rendelet a három vagy több gyermeket nevelő családok számára azért tette lehetővé, hogy a meglévő lakásuk helyett másik, akár használt lakás vásárlása esetén is igényelhessék a félszocpolt, mert a több gyermeket vállaló családok gyakran „rekedtek” a kis lakásokban. Ennek előre látható veszélye nagymértékben befolyásolja a szülőket a több gyermek vállalásáról hozandó döntésben. A 3/2005. (I. 12.) Korm.rendelet tovább szélesítette a használt lakás vásárlásához nyújtott állami támogatásokat
A Kormányrendelet 2001-ben történt hatálybalépése, az új lakások építéséhez, vásárlásához igényelhető hitelek kamataihoz nyújtott állami támogatások, valamint a támogatások felhasználhatóságának növelése a lakásépítés fellendüléséhez vezetett. Ez az építőipar fejlődését, új munkahelyeket, a foglalkoztatás növelését, ezzel a szociális ellátórendszer terheinek csökkentését, az áfa, a személyi jövedelemadó és a vállalkozási nyereségadó bevételek emelkedését, így az állami bevételek jelentős növekedését eredményezte. Az állami támogatás gazdaságélénkítő hatása csak az új értékek létrehozásával, tehát új lakások építésével valósulhat meg. A használt lakások forgalmának növekedése szintén nagy jelentőségű, mert elősegíti a lakás-mobilizációt, de a használt lakások iránti aránytalanul megnőtt kereslet az ingatlanárak emelkedését is előidézte. A használt lakásokhoz igényelhető vissza nem térítendő állami támogatás a ki nem szűrhető visszaélések számát jelentősen megnövelte, mert lehetővé tette, hogy a rokonok közötti adásvételi szerződésekhez vegyék igénybe, vagy barátok ismerősök kölcsönösen többszereplős – egyébként lakáscserének is minősíthető – ingatlanvásárláshoz vegyék igénybe az állami támogatást.
Az állam a lakhatást segítő állami források összegét a gazdaság teljesítőképességének függvényében határozhatja meg, de annak keretein belül sok alkotmányos jogot figyelembe kell vennie. A szerzett jogok, a diszkrimináció tilalma és a család védelemhez való joga olyan alkotmányos elvárások az állammal szemben, amit nem hagyhat figyelmen kívül.
Az elmúlt évtized tapasztalatai alapján egyértelműen leszögezhető, hogy a szociálisan rászorultak, az alacsony jövedelemből élők számára nem kínál megfelelő megoldást a lakástulajdon szerzésének erőltetése. Még sokáig fenn kell tartani a bérlakások rendszerét. Az állami támogatás mértékének 2003-ban történt csökkentése az önkormányzati beruházásokat teljes mértékig leállította, így 2004-ben már csak a korábban megkezdett beruházások átadására kerülhetett sor.
A biztos az OBH 3693/2004. számú jelentésében az egyedi panaszok vizsgálata alapján megállapított alkotmányos visszásságok rendezése érdekében felkérte a miniszterelnököt a rendelet módosításának kezdeményezésére, annak érdekében, hogy a lakáscélú támogatásokra való jogosultságról közigazgatási szerv hozzon határozatot, amelynek döntésével szemben biztosított a jogorvoslati lehetőség. A bankok egy ilyen jogerős határozat után már csupán a hitelképesség kérdésében járjanak el önállóan. Az ajánlás nem járt eredménnyel, mert a kormány nevében azzal utasították el, hogy egy újabb hatóság felállításával járó jelentős költségeket a költségvetés nem biztosítja. Az országgyűlési biztos az ajánlását a jogorvoslat más formáinak biztosítására tartotta fenn.
A biztos további javaslatait részben módosítva fenntartotta, de eközben a kormány úgy hirdette ki a Kormányrendelet módosítását, hogy abban a biztos ajánlásait figyelmen kívül hagyta. Az újabb szakmai egyeztetés során azonban a biztos ígéretet kapott arra, hogy a Kormányrendelet már folyamatban lévő újabb módosítása során az ajánlásait figyelembe fogják venni.
1.19. Médiahatóság eljárásával összefüggő ügyek
Az országgyűlési biztos és általános helyettese a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság alkotmányos jogával kapcsolatban ritkán indít eljárást, mert közigazgatási szerveknek nincs érdemi hatáskörük e jogok tekintetében. Kivétel ez alól az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), amely az elektronikus médiumokkal kapcsolatban gyakorol hatósági jogkört a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (Médiatörvény) szerint.
A korábbi évekhez hasonlóan az országgyűlési biztos általános helyettese 2005. évben ismét több, a műsorszolgáltatók eljárását, valamint az ORTT-t érintő vizsgálatot fejezett be. Elmondható, hogy az országgyűlési biztosok többszöri és ismételt javaslata ellenére – legalábbis az Országgyűlés alelnökének az OBH 4513/2005. sz. ügyben adott válasza szerint – az országgyűlési képviselők „a szükséges politikai konszenzus hiányára” tekintettel időszerűtlennek tekintik a Médiatv. alapvető jogok, garanciák és alkotmányos értékek magasabb szintű biztosítására irányuló módosítást.
Az MTV M1 műsorának 19.30-kor kezdődő Híradója műsorvezetési gyakorlatát hivatalból indított eljárásában vizsgálva (OBH 5159/2005.) az országgyűlési biztos általános helyettese – az Európai Bíróság gyakorlatára hivatkozva – megállapította, hogy az átláthatóságot nélkülöző munkaerő-felvételi rendszer sérti a munkához való egyenlő hozzáférés elvét, mivel az átláthatóság hiánya lehetetlenné teszi az ellenőrzés valamennyi formáját az ombudsman részéről. Ezzel az MTV Rt. vizsgált intézkedése az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését célzó intézkedések kötelezettsége teljesítésével összefüggő visszásságot is keletkeztethet, és ez a közvetett diszkrimináció veszélyét is magában rejti.
A TV2 „Barbara – Dumáljuk meg!” (Barbara-show) című műsorszámával kapcsolatban egy társadalmi szervezet beadványa alapján folytatott vizsgálatot az országgyűlési biztos általános helyettese (OBH 6086/2004.). Figyelemmel arra, hogy a panasz közszolgálati műsorszámra vonatkozott, az ombudsman megállapította közvetlenül a műsorszolgáltató eljárásának vizsgálatára is hatáskörét, így azt az ORTT eljárásával együtt vizsgálta. Megállapította, hogy az ORTT eljárásával, a jogállamiság elvével, és az abból levezethető jogbiztonság követelményével, a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásságot okozott, továbbá az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségének sem tett eleget. Emellett pedig a műsorszolgáltató azzal, hogy a műsorszám klasszifikálása során nem volt kellő figyelemmel arra, hogy a műsorszám alapvető jogokat sértő/veszélyeztető helyzetet semleges színben tüntetett fel, ugyancsak a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozta.
Az állampolgári panaszok alapján indított vizsgálata során (OBH 4513/2005. és OBH 5350/2005.) az országgyűlési biztos általános helyettese közszolgáltatást végző szervnek minősítette az ORTT-t műsorszolgáltatási jog megújítására irányuló eljárása során. (Hatáskörét az ORTT többsége vitatta.) Az ombudsman jelentésében megállapította, hogy az ORTT eljárása során a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot, valamint – mivel nem volt figyelemmel korábbi határozataira – a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozta. Az ombudsman valamennyi korábbi javaslatát fenntartva több újonnan megfogalmazott javaslatot tett a Médiatv. módosítására, emellett kezdeményezte a Legfőbb Ügyész és a Gazdasági Versenyhivatal eljárását, és az ORTT-nél a meghozott döntések módosított műsorszolgáltatási szerződések korrekcióját.
Az OBH 3600/2005. számú, a műsorszolgáltatók bűncselekmény áldozatává vált kiskorúak képmásának hírműsoraik bemutatásával kapcsolatban hivatalból indított vizsgálata során az országgyűlési biztos általános helyettese sem a műsorszolgáltatók, sem pedig az ORTT eljárásával kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem állapított meg. Nem mellőzte azonban annak kifejtését, hogy ha a közszolgálati műsorszolgáltató, valamint más műsorszolgáltató közszolgálati műsorszámában más képmáshoz fűződő jogát, illetve halott emlékéhez főződő jogot sértve, a jogosult engedélye nélkül mutat be képfelvételt, az emberi méltósághoz való joggal, valamint az abból levezethető kegyeleti joggal összefüggő visszásságot, illetve annak közvetlen veszélyét okozhatja.
2005. évben az országgyűlési biztos általános helyettese állampolgári panasz alapján Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának honlapján (szekesfehervar.hu) üzemeltetett önkormányzati internetes fórumon moderálási gyakorlatát vizsgálta (OBH 4541/2004.). Vizsgálati hatáskörét arra alapozta, hogy az internet – annak ellenére, hogy nélkülözi a hagyományosnak tekinthető terek, utcák, parkok gyökereit – olyan sok közös vonást mutat a klasszikus értelemben vett közösségi terekkel, hogy funkciója gyakorlatilag azokkal azonosnak tekinthető. Az állami vagy önkormányzati internetes oldalak, illetőleg internetes fórumok bárki számára rendelkezésre állnak, azokat döntően állami vagy önkormányzati forrásokból, vagyis közpénzből tartják fenn, és az állampolgárok – nem mellékesen: üdvözlendő – közéleti részvételében jelentős szerepet játszanak. Mindezek alapján pedig az állami vagy önkormányzati szervek által fenntartott internetes honlapokon üzemelő fórumokat közszolgáltatásnak tekintette. Vizsgálata során megállapította, hogy a Polgármesteri Hivatal előmoderálásnak nevezett gyakorlata cenzúrának tekintendő, ezért ezen eljárásával a véleménynyilvánítási szabadsággal összefüggő alkotmányos visszásságot okozott. Az általános helyettes ajánlása nyomán a panasszal érintett honlapon megszűnt az előmoderálás. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és a belügyminiszter útján valamennyi állami és önkormányzati szerv vezetőjének figyelmét felhívta arra, hogy hivatalos honlapjaik fórumain történő moderálást csak a véleménynyilvánítási szabadság korlátozásával kapcsolatos szigorú, garanciális jelentőségű követelményeknek megfelelően végezzenek. (A jelentést követően több minisztérium felelőse rövid úton jelezte, hogy moderálási gyakorlatuk már korábban is megfelelt a vázolt kritériumoknak.)
Az országgyűlési biztos általános helyettese egy internetes portál fórum rovatában megtalálható obszcén és rasszista tartalmakat sérelmező panasz alapján megállapította, hogy nem tekinthetők közszolgáltatást végző szervnek az internetes portálok, amelyek nem látnak el állami vagy önkormányzati feladatot, nem részesülnek semmilyen állami támogatásban, továbbá az internet-felhasználóknak lehetőségük van arra, hogy az igényelt szolgáltatást több, könnyen elérhető más szervtől vegyék igénybe, ezért eljárásuk vizsgálatára az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesének vizsgálata nem terjed ki.
Az országgyűlési biztos általános helyettese egy hírügynökség panasza alapján folytatott vizsgálata (OBH 6143/2004.) során a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium tájékoztatási gyakorlatát vizsgálta. Ennek során megállapította, hogy a HM azon gyakorlata, miszerint „a sajtóközleményeket kizárólag a Magyar Távirati Irodának, mint közszolgálati feladatot ellátó szervnek” küldi meg, a sajtószabadsággal összefüggő visszásságot okoz, emellett a HM és az MH által követett gyakorlat a sajtószervek között nem ún. ésszerű indok szerint tesz megkülönbözetést, így a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okoz. A Belügyminisztérium tájékoztatási gyakorlatának vizsgálata során az ombudsman alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem tapasztalt.
A munkaviszony, illetve egyéb foglalkoztatási jogviszony során bekövetkező konfliktusok, érdeksérelmek alapvetően befolyásolják az állampolgárok mindennapjait, ezért munkajogi sérelmeik orvoslása érdekében ebben az esztendőben is több százan fordultak az országgyűlési biztoshoz. A beadványokból az is megállapítható, hogy a panaszosok – a gyakran sokáig elhúzódó, lassú – bírósági eljárás helyett, illetve mellett reméltek gyors, hathatós segítséget az ombudsmantól. Az ilyen jellegű beadványok főként a munkaviszony jogellenes megszüntetésével, illetve a munkaszerződésben foglaltak megszegésével voltak kapcsolatosak. Tekintettel azonban a hatásköri korlátaira, a panaszok nagy részét, a megfelelő tájékoztatás mellett, kénytelenek voltunk elutasítani.
Változatlanul sok beadvány érkezik azzal kapcsolatban, hogy a munkáltatók a munkára jelentkezés és a foglalkoztatás során hátrányos megkülönböztetést, diszkriminációt alkalmaznak. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényben (Egyb. tv.) szabályozottak érvényre juttatása érdekében, 2005. február elsejétől megkezdte működését az Egyenlő Bánásmód Hatóság, amely jogosult kivizsgálni az esetleges törvénysértéseket, s megfelelő szankcióval sújtani a jogsértőket. Ezért azokat a panaszokat, amelyeknek a tárgya a munkahelyi diszkrimináció volt, e hatósághoz tettük át.
Az előző évekhez képest újdonságnak számított, hogy nem csak egyéni panaszosok, hanem több esetben szakmai érdekképviseleti szerv, illetve munkahelyi kollektíva is beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz. A közalkalmazottak egyik érdekképviseleti szerve például azt kérte az országgyűlési biztostól, hogy alkotmányos szempontból vizsgálja meg, hogy hátrányos megkülönböztetést okoz-e, s ezáltal sérülnek-e az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény rendelkezései, amennyiben a közszférában dolgozók foglalkoztatási jogviszonya a 65. életév betöltésével megszűnik. Az ennek kapcsán kiadott állásfoglalás szerint, az a rendelkezés, amely a közszférában dolgozók számára a 65. életév betöltésével megszüntetné a közszolgálati jogviszonyt, nem jelent alkotmányellenes megkülönböztetést, hiszen a törvényhozónak jogában áll meghatározott foglalkozások gyakorlását, illetőleg tisztségek, beosztások betöltését életkori feltételekhez kötni, vagyis szükséges alsó, és lehetséges felső életkort előírni (OBH-2014/2005).
A közszférát érintő másik, számos panaszt generáló kérdés, a 2004. évi tizenharmadik havi juttatás kifizetésének elmaradása volt. Az országgyűlési biztos általános helyettese jelentésében megállapította, hogy hátrányos megkülönböztetést, s ezáltal alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott, hogy meghatározott munkavállalói kör számára az nem került kifizetésre (OBH-2034/2005.).
Minden esztendőben több panaszos sérelmezi, hogy munkáltatója – a törvény kifejezett rendelkezése ellenére – nem téríti meg azt a többletköltséget, amelyet az illetmény bankszámlára utalása okoz. Sőt, olyan is előfordult, hogy a munkáltató arra kötelezte a munkavállalóit, hogy meghatározott, konkrét bankban nyissanak folyószámlát az illetményük kedvezőbb átutalása céljából. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy mivel az illetmény kifizetéséről rendelkező jogszabályok végrehajtásának részletszabályai még nem kerültek megalkotásra, így nincs olyan jogszabály, amely alapján a munkáltató kötelezhető lenne a szóban forgó költségek teljes megtérítésére. A foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvények (Mt., Ktv., Kjt.) ugyanakkor csak lehetőségként említik, de nem teszik kötelezővé a munkabér bankszámlára történő utalását. Lehetőség van postai úton történő kifizetésére is. Ezért ha a munkavállaló nem kívánja magára vállalni a bankszámla fenntartásával járó költségeket, úgy megállapodhat munkáltatójával, hogy a későbbiekben az illetményét postai úton fizesse ki.
Az általános biztos vizsgálatot folytatott, a magyar közvéleményt hetekig foglalkoztató, a német hatóságok által SoKo Bunda néven indított, feketemunka-ellenes akcióval kapcsolatban is. Eljárása során az együttműködő alkotmányosság jegyében tájékoztatást kért a német ombudsmantól és az érintett magyar minisztériumoktól. Az ezzel kapcsolatban kiadott állásfoglalásában a biztos felkérte az ügyben eljáró magyar minisztériumok képviselőit, hogy tegyenek meg mindent a magyar munkavállalók alkotmányos jogai védelme érdekében. A német ombudsmani intézményen keresztül ugyanezt kérte a német hatóságoktól is (OBH-4044/2005).
A SoKo Bunda-akció kapcsán vizsgálat indult annak megállapítására is, hogy vajon a magyar hatóságok tiszteletben tarják-e a Magyarországon dolgozó külföldi állampolgárok alkotmányos jogait. Eljárása során a biztos megkereste az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség Elnökét, akitől tájékoztatást kért arról, hogy milyen szempontok alapján döntenek arról, hogy a munkaügyi ellenőrzéshez igénybe veszik-e a rendvédelmi szervek segítségét, s az eljáró hatóságok tiszteletben tartják-e a munkavállalók alapvető szabadságjogait, emberi méltóságát. Az OMMF elnöke arról tájékoztatott, hogy a hatályos szabályozás szerint a munkaügyi felügyelők csak az ellenőrzés eredményes és biztonságos lefolytatása érdekében, és kizárólag akkor kérhetik a rendvédelmi szervek közreműködését, ha az ellenőrzés jellege azt indokolttá teszi. Ilyen ellenőrzésekre elsősorban azokban az ágazatokban került sor, ahol kiemelkedően magas a külföldi engedélyköteles munkavállalók aránya (nagyobb építkezések, mezőgazdasági területek) és a munkaügyi ellenőrzés eredményessége szempontjából arra elengedhetetlenül szükség volt. A magyarországi tartózkodásra és munkavégzésre jogosító előírásokat megsértő külföldi állampolgárok ugyanis – esetleges kiutasításuk miatt – kifejezetten érdekeltek az ellenőrzés előli elrejtőzésben, annak meghiúsításában, így esetükben szükséges volt a rendvédelmi szervek közreműködése.
A kapott tájékoztatás szerint a munkaügyi ellenőrzés során alkalmazott, a munkavállalókat érintő hatósági intézkedéseket a munkavállalók még egyetlen esetben sem kifogásolták.
A beszámolási időszakban érkezett és közoktatással kapcsolatos beadványok jelentős része a 2005. évben bevezetett kétszintű érettségi rendszert érintette, jellemzően az érettségi-felvételi pontszámok számításának egyes kérdéseire, illetve az érettségi vizsgák lebonyolítására, megszervezésére vonatkozott. A hozzánk fordulók azt sérelmezték, hogy a kétszintű érettségi bevezetése és alkalmazása a felvételi eljárásban hátrányos helyzetbe hozza a most először érettségizett tanulókat azokkal szemben, akik korábban érettségiztek.
Az általános helyettes a panaszok számára, jellegére és tartalmára tekintettel, még az érettségi vizsgák megkezdése előtt vizsgálatot indított annak feltárására, hogy az érettségi teljesítmények számítási és a felvételi vonatkozásában történő elismertetési módja során sérülnek-e, veszélyeztettek-e alkotmányos jogok olyan mértékben, hogy azok elérik az alkotmányos visszásság megállapíthatóságának szintjét. A biztos által kiadott állásfoglalás hangsúlyozta, hogy az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése a hátrányos megkülönböztetés minden formáját tilalmazza. A megkülönböztetés tilalma azt jelenti, hogy az azonos csoportba tartozók körén belül senki sem sújtható hátrányos megkülönböztetéssel, de azt is jelenti, hogy senki sem hozható kellő alkotmányos indok nélkül előnyösebb helyzetbe. A hátrányos megkülönböztetés tilalma azonban nem kivételt nem tűrő szabály. A megkülönböztetés alkotmányosan megengedhető – sőt szükséges –, ha valamilyen, a megkülönböztetés egy nagyobb egyenlőtlenségi helyzet elhárítására, orvoslására irányul és a megkülönböztetésnek ésszerű indoka van. Az érettségi és felvételi követelmények változása mindig olyan elkezdődött folyamatba avatkozik be, amely egyeseket előnyösen, másokat hátrányosan érint. A kétféle rendszer közötti folyamatosság megteremtéséhez alkotmányosan kötelező annak biztosítása, hogy aki korábbi érettségije alapján nem nyert felsőoktatási intézménybe felvételt, az új érettségi és felvételi rend szerint ismét próbálkozhasson. Ésszerű előny az is, hogy a régi és az új próbálkozás közül azt ismertethesse el, amelyik rá nézve kedvezőbb. Az azonban már nem szükséges és nem is ésszerű megoldás, hogy a régi és az új pontszámítási rendszer számára kedvezőbb elemeit kiválaszthassa és egyesíthesse. Az általános helyettes álláspontja szerint a régi rendszerben érettségizett és az új rendszerben többlet pontokat szerzett diák „válogatási” (nem választási!) lehetősége vonatkozásában nem igazolható, hogy a panasszal érintett jogszabályok szerinti előnyös megkülönböztetése szükséges és ésszerű volna a most először érettségizőkkel szemben.
Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy az említett jogszabályok alkalmazása nem feltétlenül, nem minden körülmények között és nem szükségképpen vezet alkotmányos visszássághoz, mert a jogszabályok alkalmazása során olyan helyzetek is előállhatnak, amelyekben semmiféle diszkrimináció nem jelenik meg. Az általános helyettes végleges álláspontját a 2005. évi érettségi vizsgák lezárulását követően alakította ki azt illetően, hogy a jogszabályokban rejlő absztrakt esélyegyenlőtlenségi lehetőség eredményezett-e tényleges, valóságos esélyegyenlőtlenséget. E szerint a jogszabályokra visszavezethető általánosan kimutatható tényleges esélyegyenlőtlenség nem valósult meg. A tárgyévben érettségizett és felvételt nyert tanulók arányaiban nem következett be érdemleges változás. Nem egy szak esetében a 2005. évben érettségiző felvettek aránya növekedett a korábban maturáltakhoz képest. Mindezek ellenére fontosnak tartotta kiemelni, hogy bár az érettségi felvételi rendszer nem okozott alkotmányos visszásságot a korábbi és tárgyévben érettségizők között, a jogszabály ezt a lehetőséget, ennek veszélyét – miként azt az Alkotmánybíróság is megállapította – kellő biztonsággal nem zárja ki. Az alapvető jogok garantált érvényesülése és a jogállami biztonság ezért megköveteli, hogy a jogalkotó úgy módosítsa a jogszabályokat, hogy az esélyegyenlőtlenség bekövetkezésének a veszélye, a lehetősége se álljon fel (OBH 2691/2005., OBH 2844/2005., OBH 2881/2005.). Az oktatási miniszter az ombudsman javaslatának és az Alkotmánybíróság megállapításainak megfelelően módosította a panasszal érintett jogszabályokat, melyek 2006. évtől nem teszik lehetővé a korábban érettségizettek számára a pontszámítások közötti válogatást, hanem csak a választást engedi meg.
A kétszintű érettségi rendszer bevezetésére vonatkozó panaszok jelentős része az érettségi vizsga megszervezését, lebonyolítását, a vizsgakérdések nyilvánosságra kerülését érintette. Ezzel összefüggésben sérelmezték, hogy az oktatási miniszter a vizsga időpontját megelőzően a nyilvánosságra került középszintű matematika érettségi vizsgaeredményeit megsemmisítette, míg a magyar nyelv és irodalom vizsgaeredményeit nem, történelemből pedig új kérdéssor alkalmazását rendelte el. A vizsgálat azt állapította meg, hogy a szabályozás hiányossága, pontatlansága miatt sérült a jogállamiságból levezethető jogbiztonság követelménye. A vonatkozó jogszabály (Évsz.) bár utal az érettségi vizsga előkészítésére, megszervezésére, illetve lebonyolítására, e fogalmakat azonban – az előkészítést kivéve – nem határozza meg egzakt módon. Emellett rendszertanilag nem rögzíti egy jogszabály sem, hogy a vizsga megszervezése és lebonyolítása pontosan kinek a hatáskörébe tartozik. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvényből sem derül ki világosan, hogy a miniszter mikor (országos illetve ennél kisebb probléma esetén elkülönülten) és pontosan milyen intézkedést tehet. Nincs meghatározva az sem, hogy a megszervezés fogalma alatt pontosan mely cselekményeket kell érteni, illetve hogy a megszervezés miben különbözik a vizsga megtartásától, valamint lebonyolításától, avagy ezek egymással szinonim fogalmak-e. Mindez a szabályozás tartalmi bizonytalanságát eredményezi, és ezáltal – a normavilágosság követelményének eleget nem téve – a szabályozás sérti a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményét (OBH3266/2005.).
Több vizsgálat tapasztalata szerint a szülők, a tanulók nem kellően tájékozottak eljárási jogaikat illetően és emiatt gyakran nem élnek a lehetséges jogorvoslat lehetőségével. Sok esetben ez azért fordul elő, mert az oktatási intézmény a tanulókra vonatkozó döntését nem fogalja határozatba, mely a jogorvoslásról szóló tájékoztatás elmaradásával jár együtt. Egy szakképző iskola egyik tanulója tanulói jogviszonyát orvosi alkalmatlanság miatt megszüntette, azonban a tanulói jogviszony megszüntetéséről határozatott nem hozott. A határozat meghozatalának elmulasztása a jogállamiság részét képező tisztességes eljáráshoz való jog sérelme mellett minden esetben a jogorvoslathoz való alapjog sérelmét is eredményezi. Az eljárási szabályok súlyos sérelmét okozta egy középfokú kollégium eljárása, amikor a tanulót fegyelemsértése miatt, azonnali hatállyal, jogerős fegyelmi döntés nélkül, a fegyelmi eljárás utólagos lefolytatásával kizárta a kollégiumból. Az általános helyettes vizsgálata során a jogerő intézményének garanciális jelentősége mellett rámutatott arra, hogy az eljárás alá vont személy tankötelezett. A vizsgálat szempontjából ennek azért volt jelentősége, mert a tanuló tankötelezettségének a teljesítése elsőbbséget élvez az esetleges magatartásával összefüggő fegyelemsértésekkel szemben; kizárás, fegyelmi büntetés nem alkalmazható akkor, ha a kollégium tagsági viszony fennállása nélkül a tanuló nem tudja teljesíteni tankötelezettségét. A fegyelmi eljárásra vonatkozó kógens szabályokra jogállam jogbiztonság követelménye mellett, tehát a tankötelezettségből származó kötelezettségre is visszavezethetők (OBH 3141/2005.). Gyakori probléma az is, hogy az oktatási intézmény nem biztosítja a tanulói jogok rendeltetésszerű gyakorlásához szükséges megfelelő tájékoztatást. Egy középiskola utolsó éves tanulóival a Generáli Providencia Biztosítótársaság biztosítási tanácsadói, az iskolában tanítási idő alatt, a szülők tudomása és hozzájárulása nélkül magánnyugdíjpénztári tagságról szóló belépési nyilatkozatot töltetett ki és íratott alá. Az általános helyettes megállapította, hogy az iskola nem biztosította a rendeltetésszerű joggyakorláshoz megfelelő tájékoztatást, mellyel a tanuló jogok sérelmét idézte elő (OBH 2718/2005.).
A felsőoktatási intézményekbe történő felvétellel összefüggésben érkezett nagyszámú panasz a nyelvvizsgákért járó magas többletpontokat sérelmezte, de volt olyan beadvány is, ahol a panaszos azt sérelmezte, hogy a nyelvvizsgákért kapható többletpontok esetleges csökkentése hátrányosan érinti azokat a tanulókat, aki jelentős idő és anyagi ráfordítások árán a már megszerzett, vagy rövid időn belül megszerezhető nyelvvizsgájukért nem kapják meg az előirányzott pontszámokat. Az oktatási miniszter a kétszintű érettségi rendszert érintő jogszabály-módosítás során megváltoztatta a nyelvvizsgák után megszerezhető többletpontok számítását. Ennek során csökkentette a nyelvvizsgákért adható többletpontokat, mely szabályok a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményére figyelemmel csak 2008. január 1-jétől lépnek hatályba. Több hallgató azért fordult az országgyűlési biztosokhoz, mert a diploma megszerzése meghatározott számú és fokú nyelvvizsga letételéhez van kötve. Az általános helyettes a korábbi évekhez hasonlóan tájékoztatta a hallgatókat, hogy a képesítési feltételek meghatározása kormányzati felelősség, mely feltételek jogszabályban jelennek meg. Ennek vizsgálata az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik. (Az Alkotmánybíróság nem minősítette alkotmányellenesnek a nyelvvizsga feltételt.) Az általános helyettes azonban vizsgálatot indított a hallgatók azon csoportjának a beadványa alapján, akiknek főiskolai oklevelük kiadását a főiskola kari tanácsának határozata alapján azért tartották vissza, mert a hallgatók nem teljesítették nyelvvizsgával kapcsolatos követelményeket. A vizsgálat szerint a hallgatók hallgatói jogviszonyuk létesítésekor nem kaptak tájékoztatást nyelvvizsga megszerzésére vonatkozó kötelezettségükről, mely kötelezettség nem szerepelt a záróvizsgára bocsátás, valamint az oklevél kiadásának feltételei között sem. Az általános helyettes megállapította, hogy az oklevelek visszatartása sérti a jogállamiság részét képező jogbiztonság követelményét, ezen túlmenően a kari tanács határozata, melyet visszamenőlegesen is alkalmazni kell, önkényes és méltánytalan jogalkalmazáson alapul. Az általános helyettes az egyetemi autonómiát tiszteletben tartva azt kezdeményezte, hogy a főiskola fontolja meg az érintett évfolyam hallgatói oklevele kiadásának lehetőségét. A főiskola az okleveleket kiadta (OBH 4251/2005.). Ugyancsak több hallgató azért kérte az ombudsman vizsgálatát, mert elégedetlen volt az oktatás tartalmával, a vizsgáztatás módjával, a vizsgakérdések összeállításával vagy a vizsga eredményével. Az általános helyettes arról tájékoztatta a hallgatókat, hogy a tanszabadság alkotmányos jogából és az ezt biztosító egyetemi autonómiából egyértelműen következik, hogy az oktatók értékelését semmilyen szerv nem jogosult felülvizsgálni.
Egy felsőoktatási intézmény vezető oktatója a főiskola közéletében tapasztalható szabályozási problémákat, illetve azok rendezetlenségét panaszolta arra tekintettel, hogy károkat okoznak a szakmai munkában, a közéleti és a munkahelyi demokrácia terén. Kiemelten sérelmezte, hogy az intézmény vezetése a főiskola Média Kódexe alapján rendszeresen, de különösen a rektorválasztási időszakban korlátozta a vélemény– és szólás szabadságát. Az általános helyettes vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy a szabályok egy része szükségtelenül és aránytalanul korlátozza a főiskolai polgárok véleményének kifejezését a nagy nyilvánosság előtt, az írott, illetve az elektronikus sajtó útján. A véleménynyilvánítás szabadságának szükségtelen és aránytalan korlátozása mindenekelőtt a szabályok sokféleképpen értelmezhető, nem egyértelmű és világos megfogalmazásainak okán adódott (OBH 2576/2005.).
1.22.1. Önkormányzati testületi ügyek
A magyar – különösen a települési – önkormányzatok európai mércével is széles feladat– és hatáskörrel rendelkeznek, amely az elmúlt tizenöt év során fokozatosan bővült (ma mintegy 5000 különböző hatáskört gyakorolnak az önkormányzatok), és a lakossági ellátások tág körét foglalja magába, így többek között az egészségügyi, a szociális ellátás szinte teljes egészét, az alap– és középfokú oktatást, de meghatározó a helyhatóságok szerepe a környezetvédelemben, a kulturális igazgatásban is.
Az önkormányzati ügyek sajátos csoportját alkotják az önkormányzati hatósági ügyek. E körbe azon hatósági hatáskörök sorolhatók, melyeket helyi rendelet alapján a képviselő-testület, a jegyző, a bizottság, a polgármester vagy a részönkormányzat testülete, illetve külön törvényben meghatározott társulási tanáccsal rendelkező társulás lát el.
Az országgyűlési biztoshoz érkezett panaszok az önkormányzatok feladatköréből adódóan szerteágazók, de jelentős számuk a szociális ellátást sérelmezi, ha a kívánt juttatás elmarad, vagy nem a panaszos által remélt támogatást biztosítja az önkormányzat.
A 2005. évi szociális ellátással kapcsolatos panaszok csökkenő száma során már érzékelhető volt az önkormányzati hatósági ügyekben történt hatásköri változások pozitív hatása, mely változásokat a szociális támogatások döntési szintjének megváltoztatása érdekében az országgyűlési biztosok is évek óta szorgalmaztak. A szociális támogatást kifogásoló panaszok a helyi rendeletek kapcsán érintik a képviselő-testületek munkáját, mely szociális ügykör vonatkozásában a hatáskör kevés kivételtől eltekintve a jegyzőkhöz került. A döntések szakszerű előkészítése, a rövid határidőn belüli ügyintézés az ügyfelek megelégedésére szolgál, a jegyző döntése pedig a közigazgatási hivatal részéről felülvizsgálható. A megváltozott hatáskör biztosítja az önkormányzat szervezetén kívül a jogorvoslati jog érvényesülését.
A képviselő-testületi munkája általában a döntés alapjául szolgáló rendelet okán kerül az ombudsman vizsgálódási körébe, ha álláspontja szerint az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság a helyi rendelet nem egyértelmű rendelkezésére, illetve az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára (hiányosságára) vezethető vissza, és ezért javasolja annak módosítását vagy hatályon kívül helyezését.
A szociális ellátást érintő ügyeken kívül – hasonlóan a korábbi évekhez – szerteágazó ügykörben érkeztek panaszok az önkormányzatok működésével összefüggésben. Ezekben jellemzően a települési önkormányzat gazdálkodását, az önkormányzat működésével kapcsolatos döntések, fejlesztési beruházások terveit kifogásolják, az önkormányzati hatósági döntéseket sérelmezik, illetve a helyi közszolgáltatásokkal kapcsolatban fogalmaznak meg panaszokat a hozzánk fordulók.
Továbbra is jelentős számban érkeznek hivatalunkhoz a szociális ellátásokkal és a szociális helyzettel összefüggő beadványok.
Tipikusnak tekinthetők azok a panaszok, amelyekben a hozzánk fordulók nehéz anyagi körülményeikről, megromlott egészégi állapotukról, megemelkedett kiadásaikról vagy a foglalkoztatottság hiányáról számolnak be. E beadványok alapján – egyéb lehetőségeink hiányában – leginkább a helyi önkormányzatok jegyzőinek figyelmét hívjuk fel az adott család helyzetére, kérve, hogy a lehetséges eszközökkel helyben legyenek a segítségükre.
A beadványtevők másik nagy csoportja azt kifogásolja, hogy az önkormányzat nem állapítja meg részükre, vagy megszünteti az adott ellátás folyósítását. Ugyanakkor számos beadványban csupán tájékoztatást kérnek a támogatások jogosultsági feltételeiről. Ezen felül különböző családtámogatási formákkal, jellemzően családi pótlékkal, gyermekgondozási segéllyel, gyermekgondozási díjjal, rendszeres gyermekvédelmi támogatással összefüggésben is kapunk beadványokat, melyek kapcsán általában részletes tájékoztatást nyújtunk a hozzánk fordulóknak.
Jelen beszámolási időszakban is több alkalommal volt kénytelen megállapítani a biztos a jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot, ha az önkormányzat eljárása során a tényállást teljes körűen nem tisztázta, vagy az ügyintézési határidőn belül nem hozott érdemi határozatot, továbbá, ha a rendszeres szociális segélyt és az átmeneti segélyt elutasító határozatai rendelkező, jogorvoslati és indokolási részei nem feleltek meg az eljárási jogszabály előírásainak (OBH 4933/2004.).
A jogorvoslathoz való alkotmányos jog sérelmét állapította meg a biztos abban az esetben, amikor az önkormányzat helytelenül oktatta ki a panaszost a jogorvoslatról, és ezáltal megfosztotta a bírósághoz fordulás lehetőségétől (OBH 6216/2004.). Az ombudsman álláspontja szerint, a személy önrendelkezési jogát sértette, és egyben az emberi méltósághoz való alapjog sérelmét okozta az önkormányzatnak az az eljárása, miszerint az ügyfél erre irányuló nyilatkozatának hiányában kezdeményezte a rendszeres szociális segély megállapításához szükséges orvosi vizsgálatok elvégzését (OBH 6187/2004.).
Sajnos 2005-ben is találkoztunk olyan esettel, amikor a panaszos rendszeres szociális segély iránti kérelmére egyáltalán nem kapott választ, mert az önkormányzat a kérelmet érdemi intézkedés nélkül irattárba helyezte. Szinte minden évben a látókörünkbe kerül egy-egy nagyobb telepen élők helyzetével kapcsolatos ügy.
Így a biztos szerint a Tatabánya VI-os telepén uralkodó állapotok a szociális biztonsághoz, a tulajdonhoz, valamint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelménye és tisztességes eljáráshoz való jog sérelmével összefüggő visszásság veszélyét hordozzák. Ezt megállapító jelentésében utalt arra, hogy a helyi önkormányzatok folyamatos kötelessége az ellátás és gondoskodás színvonalának emelése, különös tekintettel a halmozottan hátrányos körülmények között élők jogaira (OBH 1036/2005.).
Az évek óta visszatérő panaszok között szerepelnek az ápolási díjjal kapcsolatos ügyek is. A beszámolási időszakban ezek száma némi csökkenést mutatott ugyan, amelynek egyik oka lehet, hogy ebben az évben már lehetőség nyílt a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személyek gondozását, ápolását végzők, magasabb összegű ápolási díjának megállapítására is.
Számos alkalommal érkeznek beadványok a rászorulókat egyre jobban terhelő magas gyógyszerköltségek miatt, e panaszkörben érintettek főként a méltányossági jogkörben adható közgyógyellátási igazolványok iránti kérelmek elutasítását sérelmezik. Egy vizsgálatában a biztos rámutatott arra, hogy a helyi rendelet közgyógyellátásra vonatkozó olyan méltányossági rendelkezése, amelyben a konkrét feltételek megjelölését elmulasztották, önkényes jogalkalmazói döntéshez vezethet, különösen, ha a gyógyszerköltséget meghatározó rendelkezés értelmezése sem egyértelmű. Helytelen és a magasabb szintű szabályozással is ellentétes önkormányzati szabályozási gyakorlatot tárt fel egy másik vizsgálat során az általános helyettes, megállapítva, hogy az önkormányzat a különböző juttatásokat megszigorítva, azok együttes folyósítását kizárta. Így elfogadhatatlannak tartotta az önkormányzat azon döntését, miszerint a panaszos átmeneti segély iránti kérelmét azért utasította el, mert fia kérelmének helyt adtak. A biztos jelezte, hogy a szűkös költségvetési forrásokra való hivatkozás nem felmentés a szűkített ellátási formák alkalmazására (OBH 1081/2005.).
A helyi szabályozással összefüggő problémák esetén a biztos és helyettese leggyakrabban azzal az eszközzel él, hogy az illetékes közigazgatási hivatalvezetőt kéri fel a helyi rendeletek törvényességi vizsgálatára és a szükséges intézkedések megtételére.
A szociális ellátások területén a biztos ajánlásainak és kezdeményezéseinek fogadtatása hasonlóan az előző évekhez, a beszámolási időszakban is pozitív volt, a címzettek a feltárt alkotmányos visszásságokat orvosolták.
Változatlanul sok kifogást fogalmaznak meg a panaszosok a települési hulladék elszállításával kapcsolatban. Főként azt sérelmezik, hogy ingatlantulajdonosként hulladékszállítási díj fizetésére kötelezettek, annak ellenére, hogy nem, vagy alig veszik igénybe ezt a szolgáltatást. Nagyobbrészt üdülőtulajdonosok, akik ingatlanjaikat csak a szezonálisan, a tavaszi és nyári hónapokban, általában hétvégeken használják és állításuk szerint a keletkezett hulladékot is maguk szállítják el. Ennek ellenére a hulladékszállítási díjat nekik is fizetniük kell. Az országgyűlési biztos esetükben arról tud csak tájékoztatást adni, hogy a hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevétele a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) alapján kötelező.
Vizsgálatot folytatott azonban az általános helyettes azoknak a beadványoknak az alapján, amelyekben a panaszos – a fentieken túl – a közszolgáltatás valamely más vonatkozását tartotta sérelmesnek. Vizsgálatai során több alkalommal is kénytelen volt megállapítani, hogy alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz az olyan önkormányzati rendeleti szabályozás, amely nem felel meg a Hgt-ben, illetve a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm.rendeletben rögzített arányossági követelménynek (OBH 1569/2005., OBH 1666/ 2005., OBH 1831/2005., OBH 2245/2005., OBH 2269/2005., OBH 2376/2005., 2795/2005.). De többször fordult elő az is, hogy a képviselő-testületek helyi rendeleteikben a jogszabály előírása ellenére sem rendelkeztek a díjfizetés rendjéről (OBH 5821/2004., OBH 1831/2005.).
Nem állapított meg azonban alkotmányos visszásságot az általános helyettes azokban az esetekben, amikor az önkormányzatok a hulladékszállítási díjat helyi rendeleteik alapján külön vagy a kommunális adóval együttesen, egy összegben fizettették meg, tekintettel arra, hogy az arányos díjfizetés lehetőségének biztosítása mellett, mindkét megoldás elfogadható (OBH 156962005., OBH 2795/2005., OBH 4263/2005.).
A korábbi évekhez képest újszerűnek tekinthető, hogy a tárgyalt közszolgáltatást végző gazdálkodó szervezet fordult hozzánk kifogásával, miszerint a jogszabály által előírt feltételek teljesítése ellenére, a közszolgáltatás igénybevételére kötelezett gazdasági társaságok más gazdálkodó szervezettel kötöttek hulladékszállításra vonatkozó szerződést. Ezt a biztos általános helyettese visszásnak ítélte (OBH 2784/2005.). Az érintettel kezdeményezett szakmai párbeszéd a Beszámoló lezárásának időpontjában is folyamatban van.
Az ajánlások fogadtatása, hasonlóan az előző évekhez, a beszámolási időszakban is pozitív volt, a képviselő-testületek valamennyi esetben módosították a kifogásolt rendeleteket.
1.22.4. Hatósági nyilvántartás
Korábbi beszámolóikban az országgyűlési biztosok indokoltnak tartották, hogy a panaszok vizsgálatának ügytípusok szerinti bemutatásánál önálló fejezetben foglalják össze a hatósági nyilvántartáshoz kötődő ügyeket. Idei beszámolójukban azonban a hatósági nyilvántartásokkal kapcsolatos tapasztalataikat a – megkerülhetetlenül szoros – tárgybeli összefüggés miatt az okmányirodák eljárásával kapcsolatos vizsgálatok megállapításaival közös fejezetben tárgyalják. A polgárokkal nap mint nap találkozó, az életüket jelentősen befolyásoló ügyeikkel foglalkozó okmányirodák munkatársainak nagy szakmai hozzáértéssel és empátiával kell munkájukat végezniük. Az országgyűlési biztosok ezért minden megyei látogatásuk alkalmával kiemelt figyelmet fordítanak az okmányirodák tevékenységére, és több alkalommal is ajánlásokat fogalmaztak meg a belügyminiszternek. Az országgyűlési biztosokhoz számtalan olyan, az okmányirodák és azok a hatósági nyilvántartásokkal kapcsolatos eljárását sérelmező beadvány érkezik, amelyekben – az Obtv. 16. § (1) bekezdésében foglalt – eljárási előfeltételek hiányában nem tudnak eljárni, illetve a tisztességes eljárással összefüggő visszásság csekély súlya miatt nem tettek ombudsmani intézkedést. Az ombudsmanok ennek ellenére felhívják a figyelmet arra, hogy az okmányirodákban szerzett tapasztalataik az állampolgárok „jogállam-képét” alapvetően meghatározzák, alkalmasak arra, hogy azt kedvezőtlen irányba befolyásolják. Ezt az esetek jelentős részében munkaszervezési módosítással meg lehet előzni.
2005. évben a Fejér megyei és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei munkalátogatások keretében az országgyűlési biztos munkatársai a székesfehérvári, bicskei, jászberényi és a szolnoki körzetközponti okmányirodákon is tájékozódtak az egyes feladatok ellátásának körülményeiről, az ügyintézés módjáról, illetőleg lakossági szolgáltatás megszervezésének helyi lehetőségeiről (OBH 3674/2005., OBH 4723/2005.). Az országgyűlési biztos tapasztalatai szerint a települési önkormányzatok az állami feladatok ellátásában a kormányzati szervekkel együttműködnek, és saját pénzügyi forrásaik terhére is segítik, illetve kiegészítik az állami finanszírozást. Ezzel kapcsolatban a személyes konzultáció alkalmával az önkormányzatok jegyzői és az okmányirodák vezetői kiemelték, hogy az okmányirodai személyi és tárgyi feltételek biztosítása – állami szinten – a polgárok számának arányában történik, holott a feladatok ellátása ennél szélesebb körű munkatevékenységet jelent a valóságban. Ezért is minden feladatnövekedés komoly próbatétel, és a települési önkormányzat segítő együttműködését igényli. A feladatok állandó bővülése miatt ugyanakkor a naprakész ügyintézés a legjobb munkaszervezéssel is lehetetlen, az ügyintézők túlterheltek. Szükségük lenne az önkormányzatoknak arra, hogy megismerhessék az okmányirodai fejlesztések hosszú távú koncepcióját, hogy arra kellő időben felkészülhessenek. A biztos véleménye szerint a közúti közlekedési-igazgatási feladatokról és a közlekedési okmányok kiadásáról szóló jogszabály gyakori változása a jogállamiság elvéből következő jogbiztonság követelményével összefüggő alkotmányos visszásságot idézhet elő hosszabb távon. Általános helyettes a kecskeméti önkormányzat okmányirodájának eljárást vizsgálva (OBH 3674/2003.) azt tapasztalta, hogy az elsőfokú közigazgatási szerv a nyilvánvalóan elkésett fellebbezést nem terjesztette fel a felettes szervnek, hanem azt tájékoztató levéllel intézte el, és ezzel az Áe. előírásait figyelmen kívül hagyta. A felettes szerv pedig, a felhívására felterjesztett fellebbezést nem bírálta el, hanem az elsőfokú szerv eljárását szabályszerűnek ítélte, és intézkedés nélkül visszaküldte. Ez a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, amire a biztos felhívta a figyelmet, és azt az érintett szervek elfogadták.
Az OBH 2593/2004. számú ügyben az országgyűlési biztos általános helyettese egy gépjármű-kereskedő panasza alapján általánosságban is áttekintette a gépjármű-nyilvántartáshoz kapcsolódó igazgatási feladatokat. Vizsgálata során megállapította, hogy a hatályos jogszabályok alkalmazása a tulajdonhoz való joggal és a jogállamiság elvével összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozhatják – egyebek mellett – azzal, hogy a gyakorlatban – a jogszabályban meghatározott szankció ellenére – nem biztosított, hogy a gépjármű-nyílvántartásban a gépjármű-átruházások ténylegesen rögzítésre kerüljenek.
Kilenc, állampolgárok és egy hajléktalanok jogvédelmével foglalkozó társadalmi szervezet által benyújtott, összefüggő tárgyú panasz alapján folytatott vizsgálata során az országgyűlési biztos helyettese a gépjárművezetői engedélyek kiadásával kapcsolatos kérdéseket vizsgált (OBH 4140/2005.). A társadalmi szervezet által sérelmezett korábbi állapot, miszerint egyes okmányirodákban települési szintű lakcímbejelentéssel rendelkező személyektől valóban nem fogadták be a vezetői engedély kiadása iránti kérelmeket, a belügyminiszter nem vitatta. Mindezek alapján az ombudsman megállapította, hogy a korábbi gyakorlat a jogállamiság elvével, a szabad mozgáshoz való joggal, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okozhatott. Vizsgálata során azt is megállapította, hogy a lejárt „kategória érvényességű” vezetői engedélyek cseréje során – a BM rendelet hiányosságára visszavezethető okból, mivel nem rendelkezik az ilyen esetekben a vezetési jogosultságot igazoló okmányok köréről – fennállhat a jogállamiság elvével, az abból következő jogbiztonság követelményével, a szabad mozgáshoz való joggal, és – a gépjárművet munkavégzéssel összefüggésben használók esetében – a foglalkozás szabad megválasztásához való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélye. A belügyminiszter a jelentésre adott válaszában kifejtette, hogy az első problémára visszatérően felhívják az okmányirodák figyelmét, a második kérdés rendezésére pedig a miniszteri rendeletet módosítani kívánják.
1.23. Rendőri intézkedések és szabálysértési eljárások
A rendőri intézkedésekkel kapcsolatos panaszok száma és aránya (1,6%-ról 2,15%-ra) növekedett. A panaszok jelentős részét a rendőrség közterületi ellenőrző, rendfenntartó intézkedései (igazoltatás, közlekedésrendészeti ellenőrzés, előállítás, kényszerítő eszközök alkalmazása) váltották ki. Az intézkedések jogszerűsége gyakran nem volt megkérdőjelezhető, de a végrehajtás módja, az intézkedő rendőrök viselkedése az állampolgárok részére sérelmes volt. Előfordult, hogy emiatt közvetlenül az országgyűlési biztosokhoz fordultak – ezeket a panaszokat a vizsgálatra illetékes szervekhez áttettük, vagy a jogorvoslati lehetőség elmulasztása miatt elutasítottuk. Sok esetben tapasztaltuk, hogy a konfliktusok nem, vagy nem csak a rendőr magatartása miatt alakultak ki, az állampolgárok akkor is udvarias, szakszerű és elfogulatlan intézkedéseket várnak el a rendőröktől, ha ők maguk – agresszív viselkedésükkel – idézték elő a sérelmezett fellépést.
Az intézkedések miatt tett panaszokat a területi rendőri szervek parancsnokai általában csak formálisan vizsgálták meg, és az egyes ügyekben beszerzett iratok szerint, kivétel nélkül elutasították. Előfordult, hogy a panaszt intézkedés és válaszadás nélkül irattárazták. A panaszok elbírálásának formális jellegét igazolják az olyan esetek, amilyen az egyik kapitányságon történt. Egy panaszos gépkocsija ellopása miatt feljelentést akart tenni a rendőrkapitányságon, de a körözési nyilvántartás adatainak ellenőrzése után kb. két óra időtartamra az előállító helyiségbe zárták. Ezt követően átkísérték egy másik rendőri szervhez, ahol tanúként kihallgatták, majd elengedték. A fogvatartás okát nem közölték vele, arról semmilyen igazolást, hivatalos iratot nem kapott. Panaszát alaptalanság miatt elutasították, arra hivatkozva, hogy aznap délelőtt, a kihallgatást végző szerv a gépkocsi és vezetője körözését rendelte el. Később az ügyészségi nyomozó hivatal jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el, amelyet bűncselekmény hiányában megszüntettek.
Az intézkedésben részes kerületi rendőrkapitányság és az alapügyben eljáró nyomozó hatóság a panaszos előállítása során megsértette a rendőrségről szóló törvény és a büntetőeljárási törvény, illetve a körözési munkáról szóló jogszabályok előírásait. A törvénysértő intézkedés sértette a panaszos személyes szabadsághoz fűződő alkotmányos jogát, ezért az általános helyettes ajánlotta a budapesti rendőrfőkapitánynak a körözésekre és az előállításra vonatkozó jogszabályok betartásának ellenőrzését. A főkapitány az ajánlást elfogadta, és a javasolt intézkedéseket végrehajtotta (OBH 4469/2003.).
Több vidéki, kisebb településen élő panaszos kifogásolta, hogy olyan, ismerős rendőrök, akikkel valamilyen konfliktusba kerültek, rendszeresen igazoltatják, kisebb szabálytalanságok miatt feljelentik őket. Az elfogult vagy etikátlan magatartás vizsgálatára felkért rendőri vezetők rendszerint nem találtak okot beosztottaik elmarasztalására. Tekintve, hogy a jogsértés bizonyítása ezekben az ügyekben gyakorlatilag lehetetlen, legfeljebb etikai vétség lenne megállapítható, de a rendőrség etikai kódexe – ismételt kezdeményezéseink ellenére – eddig nem készült el, ezen a téren továbbra sem várhatóak változások.
Egyes panaszok arra utalnak, hogy a rendőrség nem kezeli a fontosságának megfelelően az állampolgárok személyes szabadságához fűződő alkotmányban biztosított jogait, ezért akkor is alkalmaznak ilyen korlátozással járó intézkedéseket, amikor más, kevesebb sérelemmel járó módon is biztosítható lenne a közrend, közbiztonság helyreállítása.
Egy, gyermekét egyedül nevelő édesanya az engedélye nélkül kimaradó kiskorú fiát haza akarta vinni egy szórakozóhelyről, ennek során összeszólalkozott, majd dulakodásba keveredett az ott lévő – fia hazavitelét megakadályozó – fiatalokkal. A helyszínre hívott rendőrök az asszonyt előállították egy másik településen lévő kapitányságra, de a kiskorú biztonságos elhelyezéséről nem gondoskodtak. Éjszaka a kapitányságon tartózkodó egyik rendőr könnygázszóró spray-vel lefújta a panaszost, mert az előállító helyiség ajtaját rugdosta. Másnap reggel meggyanúsították garázdaság vétségével, de mivel nem kívánt vallomást tenni, ezt követően szabadon engedték.
A rendőri intézkedések ellen a panaszos panasszal élt, amit a kapitányság vezetője elutasított, mert álláspontja szerint az előállítás, a bilincshasználat és az előállító helyiségben történt könnygáz-spray használat jogszerű volt. Az általános helyettes megállapította, hogy a panaszos előállítása és fogvatartása során a rendőrségről szóló törvény több szabályát megsértették, és sérültek a panaszos alkotmányos jogai is, ezért ajánlást tett a megyei rendőrfőkapitánynak. A főkapitány az ajánlást elfogadta és a javasolt intézkedéseket megtette (OBH 1856/2004.).
Egyes panaszok a jogalkalmazási nehézségek miatt kialakult ellentmondásos intézkedési gyakorlatra utaltak. Egy panaszos sérelmezte, hogy a lakásával szomszédos presszóban a késő esti időpont ellenére hangos zene szólt. A panaszos az éjszaka folyamán többször hívta ki a rendőröket, de a presszóban csak a rendőrök jelenléte idején halkították le a zenét. A BRFK Panaszirodája arról tájékoztatta a panaszost, hogy a rendőrség a hangoskodót csak figyelmeztetheti, sem feljelentést, sem helyszíni bírságot alkalmazni nem áll módjában. Egy másik ügyben a hangos rádióhallgatás miatt kihívott rendőrök, a kerítésen átugorva behatoltak az idős, egyedül élő panaszos házába, ahol az elektromos árammérő főkapcsolójával áramtalanították az egész házat. A panaszos ellen csendháborítás szabálysértése miatt feljelentést tettek. Az eljárást a polgármesteri hivatal megszüntette (OBH 1193/2005).
Az általános helyettes megállapította, hogy az egyes szabálysértésekről szóló kormányrendelet csendháborítást szabályozó tényállása nem alkalmas a lakóterületeken előforduló jogsértő magatartások kezelésére. A jogszabály módosítására ajánlást tett a belügyminiszternek, aki azonban úgy foglalt állást, hogy a hasonló esetekre a garázdaság szabálysértési tényállása alkalmazható. Tekintettel arra, hogy a tényállást hatályba léptető törvény nem teszi lehetővé a kiterjesztő értelmezést, az általános helyettes a korábbi ajánlását fenntartotta.
Több panasz érkezett olyan intézkedések miatt, amelyek az állampolgárok tulajdonjogát sértették, sőt esetenként károkat is okoztak. Növekedett a különböző bűncselekmények gyanúja miatt történő számítógép, illetve informatikai eszköz lefoglalások száma, melyekkel kapcsolatban a panaszosok sérelmezték, hogy berendezéseiket a szakszerűtlen kezelés miatt megrongált állapotban kapták vissza. A házkutatás keretében történő lefoglalásokról készült jegyzőkönyvek szerint az érintettek – feltehetően a megfelelő kioktatás hiányában – az intézkedést általában nem panaszolják meg, ezzel későbbi panaszjogukról is lemondanak. A jogorvoslati lehetőségek kihasználatlansága miatt hivatalunknak sincs lehetősége vizsgálat kezdeményezésére.
Egy panaszos azért fordult hozzánk, mert magánszemélytől vásárolt, és később eladott gépkocsiját a rendőrség lefoglalta, majd az intézkedést követő napon kiadta a lefoglalást kérő banknak, annak ellenére, hogy a tulajdonjog közhiteles igazolására szolgáló törzskönyvet is lefoglalták. Az intézkedésre az adott okot, hogy az eredeti tulajdonos a hiteltartozását nem törlesztette, a gépkocsit meghamisított forgalmi engedéllyel adta el a panaszosnak. A panaszost a bíróság kötelezte, hogy a lefoglalást szenvedő részére a gépkocsi vételárát fizesse vissza, mert a BM járműnyilvántartó a bíróság megkeresésére olyan tájékoztatást adott, amely nem volt alkalmas a tulajdoni jogok tisztázására (OBH 6436/ 2004.). Az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrség hatáskörét túllépve és jogsértő módon járt el. A bank követelése jóhiszemű és ellenérték fejében tulajdonjogot szerző harmadik személlyel szemben nem volt jogszerűen érvényesíthető.
Az általános helyettes ajánlásait az országos rendőrfőkapitány elfogadta és teljesítette, de a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal vezetője vitatta a biztos megállapításait. Az általános helyettes ajánlását változatlan formában fenntartotta, és indítványozta, hogy a címzett az Obtv. rendelkezései alapján az ajánlást és azzal kapcsolatos véleményét terjessze fel a felügyeletét ellátó szervhez. A Hivatal vezetője döntéséről nem adott tájékoztatást. A panaszokból és a vizsgálati eredményekből arra lehet következtetni, hogy egyes esetekben a nyomásgyakorlásra is képes szervezetek – bankok, nemzetközi szerzői jogvédő szervezetek – az állampolgárok alapvető jogaira is kiható kezdeményezéseinek teljesítése kellő körültekintés nélkül történik.
1.23.2. Szabálysértési eljárások
Szabálysértési ügyekben mind az eljárás alá vont személyek, mind a sértettek (feljelentők) éltek panasszal. Az eljárás alá vont panaszosok a jegyző, ill. a rendőrség által folytatott szabálysértési eljárások elhúzódását (az ügyintézési határidő jelentős túllépését), továbbá a határozat késedelmes kézbesítését sérelmezték. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot, mivel az 1999. évi LXIX. törvényben (Sztv.) előírt 30 napos – és egyszer 30 nappal meghosszabbítható – ügyintézési határidő ellenére a kifogásolt eljárások öt, ill. hat hónap elteltével zárultak le az eljárás megszüntetésével, a hatóságok pedig a határidő meghosszabbításáról sem rendelkeztek (OBH 2350/2005., 3238/2005.). Ugyancsak megállapította az általános helyettes a jogbiztonság követelményét és a tisztességes eljáráshoz való jogot érintő visszásságot azokban az esetekben, mikor a jegyző – az elkövető ismeretlen volta miatt – nem indított szabálysértési eljárást a panaszos feljelentése nyomán (OBH 4322/2004.); illetve a rendőrség – a panaszos többszöri feljelentése ellenére – nem járt el az ismert elkövetővel szemben (OBH 4165/2004.).
Nem találta megalapozottnak az általános helyettes azt a panaszt, melyben az eljárás alá vont személy a fogyasztóvédelmi felügyelőségen folytatott szabálysértési eljárást sérelmezte (OBH 6582/2004.). A panaszost az eljárás során nem hallgatták meg, noha állítása szerint telefonon többször kért lehetőséget a védekezésre; az elsőfokú határozat elleni kifogását ugyanakkor elkésetten terjesztette elő. Az eljárás alá vont személy az eljárás során – akár szóban, akár írásban – indítványokat, észrevételeket tehet. A törvény nem teszi kötelezővé a hatóság számára az eljárás alá vont személyes meghallgatását, de ez nem zárja ki, hogy a szabálysértési hatósághoz írásban eljuttassa az észrevételeit, vagy az ügyfélfogadási időben megjelenjen a hatóságnál.
Az ombudsman fokozott figyelmet fordított a sértetti jogok érvényesülésének az elősegítésére is. Egy panaszbeadvány alapján – melyet a bíróság eljárására tekintettel, hatáskör hiányában nem vizsgálhatott – az általános helyettes levélben fordult a belügyminiszterhez, és tett észrevételeket a szabálysértési törvénnyel kapcsolatban (OBH 1092/2005.). Az Sztv. 86. § (1) bek. szerint ha a szabálysértési hatóság az eljárást megszünteti, a sértett panaszt tehet a határozattal szemben. Amennyiben a bíróság szünteti meg az eljárást, a döntés ellen nincs helye jogorvoslatnak, ami – különösen a bizonyítottság hiányában való megszüntetés esetén – alkotmányossági aggályokat vethet fel.
Az Sztv. alapján a sértettek csak akkor kapják meg az érdemi határozatot, ha az eljárást a szabálysértési hatóság szünteti meg, valamint ha kártérítést igényelnek, ami – különösen a közlekedési szabálysértési ügyekben – hátrányosan érinti a sértetteket. (A konkrét ügyben a biztosító – a bíróság döntését követően – felhívta a panaszost a részére korábban kifizetett kárösszeg visszafizetésére, de közölte, hogy a hivatkozott bírói végzést nem adhatja ki a panaszos számára.)
Személyesen, ill. telefonon történő zaklatásukat, fenyegetésüket továbbra is sérelmezték a panaszosok (OBH 6207/2004., 2915/2005.). Az általános helyettes már 2003 szeptemberében megállapította, hogy a zaklatásra vonatkozó jogi szabályozás hiánya visszásságot okoz az emberi méltósághoz való jogból levezethető magánszférához való joggal összefüggésben, ezért javaslatot tett az igazságügy– és a belügyminiszternek a vonatkozó jogi szabályozás kidolgozására (OBH 4460/2002.).
Az IM és a BM 2004-ben közös tervezetet dolgozott ki a távoltartás és a zaklatás szabályozására a büntető-, ill. a szabálysértési eljárásban, de a tervezetet visszavonták. A BM 2005 októberében megküldte a biztosoknak az Sztv. módosításáról szóló – a távoltartást és a zaklatást is szabályozó – újabb kormány-előterjesztés tervezetét, ami végül nem került az Országgyűlés elé.
A társadalombiztosítással összefüggésben érkezett panaszok száma a korábbi években tapasztalt fokozatos és 2004-ben bekövetkezett 2,5-szeres növekedését követően a beszámolási időszakban lényegében az előző évvel megegyező volt.
Ezen belül azonban arányeltolódás következett be, mert nőtt az egészségbiztosítással összefüggő panaszok száma. A panaszok súlyát tekintve nem történt változás. A nyugdíjbiztosítási panaszok 16%-a, az egészségbiztosítási ügyek 11%-a zárult vizsgálati jelentéssel. A többi panasz vizsgálata a panaszosok részletes tájékoztatásával különböző hatásköri okok miatt került elutasításra (pl. bírói ítélettel lezárt ügyek; jogorvoslati út elmulasztása; nem hatóság elleni panasz; özvegyi nyugdíjra, különös tekintettel a feléledési időre jogosító szabályok kifogásolása; megismételt panaszok). Mindkét biztosítási ágat érintően a korábbi évekhez hasonlóan nagy számban kifogásolták a panaszosok az orvosi bizottságok eljárását és döntését.
Tekintettel arra, hogy a panaszok orvos-szakértő hatáskörébe tartozó orvos-szakmai kérdésekre irányulnak, figyelemmel az Országgyűlés 75/1997. (VII. 18.) OGY határozatára is, az országgyűlési biztos már 2004-es beszámolójában is felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét, hogy a munkaképesség-csökkenés mértékét és a rehabilitálhatóságot (az egyén szakmai gyakorlata, képzettsége, életkora alapján megállapítható rehabilitálhatóságot) is értékelni képes, a rászorulók állapotának objektív, szakmai megállapításához szükséges orvos-szakértői szervezet létrehozása és az orvos-szakértői eljárás új szabályainak megalkotása már elodázhatatlan. A felhívás azonban nem vezetett eredményre. Ugyanakkor más, de hasonló esetkörben jó szabályozás, a jogosultsághoz szükséges feltételek pontos meghatározása pozitív eredményét bizonyítja, hogy a fogyatékossági támogatás orvosi feltételeinek elbírálásával kapcsolatosan a korábbi években érkezett panaszokhoz viszonyítva azok most elenyésző számban érkeztek.
Az OBH 3046/2003. számon indult vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos megállapította, hogy a szociális biztonsághoz való alkotmányos alapjoggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az önálló, a társadalombiztosítástól független biztosítási rendszerben működő Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, illetve jogutódja a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány, valamint a Magyar Alkotóművészek Betegsegélyező Pénztára nem gondoskodik megrokkant tagjai ellátásáról. Csak 2005. június 1-jén lépett hatályba a fenti alkotmányos visszásságot megszüntető Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának megszüntetéséről és a Magyar Alkotóművészeti Alapítvány létesítéséről szóló 117/1992. (VII. 29.) Korm.rendelet módosítása, mely az Alapítvány alapító okiratának módosítását, valamint a nyugdíj– és segélyezési szabályzatot is tartalmazta.
Az új szabályzatot kifogásoló panaszokat az országgyűlési biztos még az új szabályozás kihirdetését megelőzően a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez továbbította, melyre reagálva a szakminiszter a problémák egyénenkénti felmérésére és megoldására tett ígéretet.
A fentiekre, valamint arra is tekintettel, hogy a jogszabályok alkotmányosságának vizsgálata az Alkotmánybíróság feladata, a vizsgálatot az országgyűlési biztos lezártnak tekinti.
Az országgyűlési biztos eredményes munkájához 2005-ben is jelentősen járultak hozzá a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és igazgatási szervei, kiemelten a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és igazgatási szervei vezetői és munkatársai. Ugyancsak a segítő együttműködés folytatódott az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériummal.
A tárgyidőszakban vizsgált ügyekben a panaszosok a korábbi évekhez hasonlóan többségükben a tisztességes eljáráshoz, a szociális biztonsághoz, a jogbiztonsághoz való joguk sérelme miatt kértek segítséget.
A panaszok alapján lefolytatott vizsgálatok eredményeként az országgyűlési biztos több esetben állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot. Jellemzően a jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben.
E körben kiemeljük annak megállapítását, miszerint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményeit sérti a Magyar Posta Rt. és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság között létrejött megállapodás, mivel az egyik szerv vezetője sincs felruházva olyan jogkörrel, hogy a törvényben biztosított jogok érvényesítését korlátozó „Szabályokat” alkosson. Ezáltal az érintetteknek nem csak a jogbiztonsághoz, hanem a szociális biztonsághoz való joguk is sérül. A hozzánk forduló panaszos 2004. június 16-án elhunyt házastársának a halál hónapjára esedékes nyugdíját a helyi postahivatal vezetője nem fizette ki, hanem visszaküldte a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak (NYUFIG), és csak 2004. augusztus 4-én, a panaszos külön kérelmére került kiutalásra a NYUFIG és a Magyar Posta Rt. közötti megállapodásra, üzletszabályzatára tekintettel (Magyar Posta Rt. Pénzforgalmi Szolgáltatásainak Általános Szerződési Feltételei).
Az Üzletszabályzat szerint: „A nyugellátás hónapjában elhunyt címzett részére utalványozott ellátásokat a mindenkori minimálbér összegéig a címhelyen élő házastársnak – a jogosult átvevőkre vonatkozó és az előző pontokban részletezett szabályok szerint – a posta a folyósító szerv külön rendelkezése nélkül kifizeti. A mindenkori minimálbér összeghatára feletti utalványokat a posta a hozzátartozó értesítése nélkül a folyósító szervnek soron kívül visszaküldi.”
A mindenkori minimálbérnél magasabb összegű ellátások visszautalását a folyósító szerv azzal indokolta, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alapot védi a jogosulatlan kifizetésektől. Az országgyűlési biztos ajánlást tett a Kormánynak, hogy a Magyar Posta Rt. Pénzforgalmi Szolgáltatásainak Általános Szerződési Feltételei II. Fejezetének (4.10.) pontjában „szabályozott” rendelkezések okán a jelentésben feltárt alkotmányos visszásságot szüntesse meg.
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a jelentésben foglaltakat megalapozottnak és helytállónak tartotta, és tájékoztatta a biztost arról, hogy az érintett tárcák vezetői soron kívül intézkednek a probléma megoldására. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta, és mivel időközben az alkotmányos visszásságot okozó szabályozás módosítása megtörtént, a vizsgálatot lezárta.
2005-ben az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz, valamint az emberi méltósághoz való jog érvényesülésének érdekében a megyei helyszíni vizsgálata során két egészségbiztosítási pénztár ügyfélszolgálatán a jól szervezett, magas színvonalú munka ellenére állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot az egy légterű, ablakos rendszerű, korszerűtlen körülmények, valamint a kihelyezett ügyfélszolgálatok technikai hiányosságai miatt. A visszásság megszüntetése érdekében tett kezdeményezését az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója az anyagi lehetőségek függvényében elfogadta.
A Vám– és Pénzügyőrség vámokkal összefüggő tevékenységét érintően 2005-ben az általános helyettes egy alkalommal állapított meg jelentésben alkotmányos joggal összefüggő visszásságot (OBH 4639/2005).
A feltárt visszásság jövőbeni elkerülése érdekében a biztos ajánlásában felkérte a Vám– és Pénzügyőrség országos parancsnokát, hogy a jövőben a vámhatóság érintett szervei a fellebbezések intézése során, a nyilvánvalóan alaptalan, elkésett, vagy egyéb okból hibás fellebbezéseket is érdemben bírálják el, döntésükről pedig hozzanak alakszerű határozatot. A címzett az ajánlást elfogadta. A Vám– és Pénzügyőrség vámjogi tevékenységét érintő panaszok vizsgálatát a biztosok többször hatáskör hiányában utasították vissza. E körben egyes panaszok vámjogi jogszabályi rendelkezéseket, mások pedig jogerős bírói ítéleteket sérelmeztek. Több panasz esetén előfordult, hogy a megindult vizsgálat során a panaszos a biztosok hiánypótlási felhívásnak nem tettek eleget, ezért a biztosok a vizsgálatot érdemi intézkedés nélkül megszüntették.
Tekintettel arra, hogy a bírósági végrehajtási eljárásban a végrehajtó intézkedése ellen a bírósághoz lehet fordulni végrehajtási kifogással, a közigazgatási bíróságra vonatkozó szabály megfelelő értelmezésével (analógia) jár el az országgyűlési biztos. Ennek értelmében az önálló bírósági végrehajtó, valamint a megyei bírósági végrehajtó eljárását vizsgálja, kivéve az olyan kérdést vagy kérdéseket, amelyre nézve bírósági eljárás van folyamatban, illetve amelyben a bíróság már érdemben döntött, valamint azokat a kérdéseket, melyek a bíróság hatáskörébe tartoznak.
Az előző évekhez hasonlóan, továbbra is jellemző volt, hogy a benyújtott panaszok nagy részében a bíróság, a sérelmezett végrehajtási cselekménnyel összefüggő végrehajtási kifogást érdemben már elbírálta, vagy az elbírálására irányuló bírósági eljárás folyamatban volt, így a biztos – hatáskör hiányában – ezekben az esetekben nem folytathatott részletes vizsgálatot. Hasonlóan járt el akkor is, amikor a végrehajtás alapjául szolgáló bírósági határozatot, illetőleg bírósági eljárást kifogásolták. Ezekben az ügyekben rövid tájékoztatást kaptak a panaszos állampolgárok a hatásköri szabályokról, illetve arról, hogy milyen jogorvoslati eszközöket vehetnek igénybe.
Számos panaszos fordult ebben az évben is az országgyűlési biztoshoz, akik – mint végrehajtást kérők – a végrehajtási eljárások elhúzódását, illetve eredménytelenségét kifogásolták. Ezzel a kérdéskörrel kapcsolatosan a korábban végzett vizsgálatokra utalt vissza a biztos, melyek eredményeképpen megállapításra került, hogy önmagában a végrehajtási eljárások elhúzódása, esetleges eredménytelensége nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot, amennyiben az önálló bírósági végrehajtó a hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárva foganatosította a végrehajtási eljárást. A bírósági végrehajtási eljárás természetéből fakadóan sem az Alkotmány, sem valamely Alkotmányból levezetett elv nem garantálhatja a végrehajtási eljárás biztos eredményességét, ugyanakkor a vizsgálati jelentés felhívta a figyelmet arra, hogy szükséges a bírósági végrehajtási rendszer hatékonyabbá tétele (OBH 1532/2003.). Erre annál inkább szükség van, mivel, ha jelentős számban sikertelenek a bírósági végrehajtási eljárások, illetve nagymértékben megnő azok időtartama, akkor társadalmi szinten összeadódva e jelenségek a jogbiztonság sérülését eredményezik, sőt a bírói hatalmi ág tekintélyét csorbítják.
Az OBH 5977/2004. számú ügyben megállapításra került, hogy nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot az önálló bírósági végrehajtó, ha a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el, s a fokozatosság és arányosság elvének megfelelően foganatosítja a végrehajtási cselekményeket. A végrehajtónak nem feladata további egyeztetést vagy tárgyalást folytatni az adóssal a végrehajtás elrendelését követően, mivel a végrehajtási eljárás alapjául szolgáló bírósági határozat teljesítése kötelező. Amennyiben önkéntes teljesítés nem történik, az állami kényszer igénybevételével történő végrehajtásra kerül sor, amelynek keretében a bíróság határozatának végrehajtása – adott esetben állami kényszer igénybevételével – a közhatalommal felruházott végrehajtó kötelessége.
A bírósági végrehajtási eljáráshoz gyakran szorosan kapcsolódó földhivatali eljárás során szintén fokozott követelmény a jogszerűség, amelynek garanciális jelentősége van. A tulajdonhoz való jog, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének veszélye állt fenn az OBH 4720/2004. számú ügyben, melyben a körzeti földhivatal a közös tulajdonban álló ingatlan tulajdoni hányadára (illetőségére) történt végrehajtási jog bejegyzésről – törvényi kötelezettsége ellenére – nem értesítette a tulajdonostársat. A végrehajtási jog az adós teljesítésére tekintettel időközben törlésre került. A törlésről a tulajdonostársat is szabályszerűen értesíttették. Tekintettel arra, hogy a panasz így megoldódott, azonban a tulajdonhoz való jog, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének veszélye fennállt, az országgyűlési biztos felhívta a figyelmét az érintett körzeti földhivatal vezetőjének, hogy a jövőben fokozottan figyeljen, és munkatársait is figyelmeztesse az eljárási jogszabályok maradéktalan betartására. Külön, kiterjedt vizsgálatot folytatott a biztos a végrehajtással szorosan összefüggő, ingatlan-nyilvántartással, illetve a Takarnet rendszerrel kapcsolatban
Az országgyűlési biztos összességében – a 2003. és a 2004. évekről szóló beszámolóiban foglaltakhoz hasonlóan – megállapította, hogy a bírósági végrehajtás nem működik kellő hatékonysággal, annak további fejlesztése szükséges. Ugyanakkor a bírósági végrehajtási eljárások alapjául továbbra is nagy számban szolgálnak különböző hitelkonstrukciókból származó lejárt tartozások, valamint a közüzemi szolgáltatók felé fennálló díjtartozások. Az ilyen egyéni élethelyzetekből fakadó súlyos problémák megoldása sok esetben csak jogon túli eszközökkel, illetve a szociális intézményi rendszer fokozott igénybevételével lehetséges.
1.27. Vízügyek, katasztrófavédelem
1.27.1. Víziközmű– és csatorna beruházás
A közműberuházások továbbra is jelentős ütemben folytatódnak az országban, de hasonlóan a korábbi évekhez, 2005-ben is számos állampolgár kifogásolta az egyre növekvő összegű érdekeltségi hozzájárulás megfizetését. Az országgyűlési biztos továbbra is igyekezett részletes magyarázatot adni a hozzá fordulóknak, hangsúlyozva a szennyvízcsatorna beruházás környezetvédelmi fontosságát. Üdvözölte – azon túl, hogy a beruházások során az érintetteknek általában hosszú távú kedvező részletfizetési lehetőséget nyújt az önkormányzat –, hogy a beruházók vagy a helyi pénzintézetek is megkönnyítik a fizetési feltételeket.
A belvíz-csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatos panaszok változatlanul előfordulnak, hiszen azok jellemzően az önkormányzatok anyagi lehetőségeinek beszűkülésére és ezzel összefüggésben a beruházások akadozására vezethetők vissza. Nagyobb belvízvédelmi beruházás a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését szolgáló Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése program keretében folyik.
1.27.2. Árvíz, belvíz és katasztrófavédelem
Az évről évre folyamatosan jelentkező természeti csapások jelentős számú károsultjainak kárenyhítése érdekében az országgyűlési biztosok az elmúlt években több vizsgálatot folytattak.
A Nemzeti Katasztrófavédelmi Alap szükségessége már az országgyűlési biztos 2002-ben tartott vizsgálata során felvetődött. Akkor a Tisza menti településeken 2002-ben történt biztosítási szerződések felmondása miatt indult a vizsgálat, és azzal az ajánlással zárult, hogy a pénzügyminiszter gondoskodjon egy átfogó katasztrófavédelmi– és pénzügyi rendszer kidolgozásáról és mielőbbi bevezetéséről. Végül három év elteltével, az 1048/2005. (V. 19.) Korm.határozat 3. pontja rendelte el a Nemzeti Katasztrófavédelmi Alap létrehozása feltételeinek megvizsgálását.
A Katasztrófavédelmi Alap létrehozását, a Pénzügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és az Országgyűlés Önkormányzati és Rendészeti Bizottsága nem támogatta. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium is azzal értett egyet, hogy költségvetésből elkülönített alapból kell megoldani a problémát. A Wesselényi Miklós Ár– és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A tapasztalatok szerint sokba került az Alap kezelése, az önkéntes befizetés nem volt sikeres, a kötelező befizetés előírása pedig nem állná meg a helyét.
Hasonló sorsra jutott a Belügyminisztérium javaslata a súlyos ipari katasztrófák elhárítási költségeinek biztosításáról. (A veszélyes üzemek környezetében élő lakosság egyéni védőeszközökkel való ellátását is ebből a célelőirányzatból oldották volna meg), így a pénzügyminiszter nem támogatta az elkülönített pénzalap létrehozását.
Az árvíz– és belvízvédelemben kedvező fordulatot hozott a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelése, valamint az érintett térség terület– és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló törvény. Ez sem volt azonban az érintett területen élők szempontjából zökkenőmentes, mert a közműfejlesztési munkálatok csúszása miatt 2005 szeptemberében a térség polgármesteri a kormányhoz, de egyben az ombudsmanhoz is fordultak, annak vizsgálatát kérve, hogy törvényes volt-e elkezdeni a cigándi árapasztó építését addig, amíg az érintett településeken ezzel egyidejűleg nem kezdik el a törvényben garantált infrastrukturális fejlesztéseket? A lakosság nevében kérték a közműfejlesztések maradéktalan megvalósítását. Az országgyűlési biztos a megkeresések útján szerzett információkat továbbította a panaszos polgármestereknek azzal, hogy a kapott válaszok alapján pillanatnyilag vizsgálat lefolytatása nem tartja indokoltnak, mivel a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése program kormányzati koordinátora részletes válaszában beszámolt a munka megszervezéséről, a megvalósítás állapotáról és annak várható befejezéséről is. A kormányzati koordinátor válaszában azt is közölte, hogy amennyiben az infrastruktúra-fejlesztések forráshiány miatt a 2007–2008. években a tározó építésekkel párhuzamosan nem valósulnának meg teljes körűen, úgy felvállalta, hogy kormánydöntést fog kezdeményezni a források időben szükséges biztosítása érdekében.
A 2005. évi viszonylag kedvezőbb időjárási viszonyok következtében kevesebb panaszos sérelmezte a kárenyhítési támogatások mértékét, esetleges elmaradását. Azonban néhány, a korábbi évekről áthúzódó panaszt újra kellett vizsgálni, mert a 2002. évi dunai árvíz védekezési munkálatai során a magántulajdonban okozott kár megtérítése érdekében az esztergomi önkormányzat éveken át nem intézkedett (OBH 3412/2005.).
