A
panaszok vizsgálatának ügytípusok szerinti jellemzői
1.1. Adó– és illetékügyek, pénzintézetek, biztosítók
Az elmúlt években érkezett beadványokhoz hasonlóan, a 2005-ben vizsgált adó– és illetékügyekben is visszatükröződik, hogy az adójogszabályok bonyolultsága, évenkénti módosítása miatt a jogszabályok nehezen érthetőek, az adózók többnyire nem ismerik jogaikat, lehetőségeiket, kötelezettségeiket, és a jogkövetkezményekről is többnyire csak az adóhátralék megállapítását követően szereznek tudomást. A panaszokból kitűnik az is, hogy az adózók az Alkotmány 70/I. §-ban foglalt közteherviselési kötelezettséget nem az állami feladatok ellátásának szükséges forrásaként, hanem a mindennapi megélhetésüket sújtó állami elvonásként élik meg.
A központi adózással kapcsolatos beadványok nagy részét az országgyűlési biztosnak hatáskör hiánya miatt el kell utasítania. Az elutasítás oka az országgyűlési biztos eljárási feltételeinek hiánya, valamint a bíróság, illetve ügyészség előtt folyamatban levő vagy jogerősen elbírált adójogvita. Igen nagy számban fordulnak elő olyan panaszok, amelyek sérelmezett hatósági eljárás nélkül önmagában az adójogszabály rendelkezését – vagy annak módosítását – kifogásolják, azonban a normakontroll az Alkotmánybíróság, nem az országgyűlési biztos hatáskörébe tartozó feladat. Változatlanul sok az adózási problémákkal összefüggésben szaktanácsadást vagy felvilágosítást kérő panasz, amely esetekben a kérdés jogi hátterének tisztázásához szükséges tájékoztatást adunk, de az adózási szakkérdések megválaszolása érdekében az arra hatáskörrel rendelkező adóhatósághoz irányítjuk a panaszosokat.
Az országgyűlési biztos az adójogvita – a panaszok nagy részében vitatott – érdemében nem foglal állást, mivel az adózás rendjéről szóló törvény értelmében a döntés joga az adóhatóságot, a döntés felülvizsgálatának joga pedig a bíróságot illeti meg. A panaszosok többnyire érdemben sérelmezik a központi adó– és a társadalombiztosítási járulékellenőrzések során a terhükre megállapított köztartozás tényét vagy annak összegét. Különösen nagy számban fordulnak elő a személyi jövedelemadó-kedvezmények érvényesítésével összefüggő panaszok.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a Sulinet programhoz tartozó adókedvezménnyel kapcsolatban tartott (OBH 1755/2004.) vizsgálata során megállapította, hogy az adókedvezményre jogosultak körének megszorító értelmezése (amely szerint jogosult csak a vér szerinti szülő lehet, az örökbefogadó, a mostoha– és nevelőszülő, a gyám nem), valamint a Pénzügyminisztérium és az Oktatási Minisztérium egymásnak ellentmondó jogértelmezése alkotmányos visszásságot okozott. Az országgyűlési biztos a konkrét ügyekben feltárt visszásságot a lezárt jogviszonyokra tekintettel nem orvosolhatta, azonban a problémát az adókedvezményre jogosultak körének kitágítását eredményező jogszabály-módosítás feloldotta.
Új adónemek az adórendszerben való megjelenése az adózókat – a törvényelőkészítés megszokott rendje mellett is – nehezen érinti, különösen akkor, ha annak jellege miatt az összege jelentős mértékű. Az országgyűlési biztos értesülései szerint a személygépkocsi-kereskedők kifogásolták a regisztrációs adó bevezetését és az adózókat érintő csoport-specifikus szabályozást (OBH 1230/ 2004.). Az országgyűlési biztos a kérdést érintő vizsgálatát az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozó normakontrollra és az Európai Bizottság szabályozást előkészítő kompetenciájára utalva lezárta.
Az adóhatóság vezetősége egyre több figyelmet fordít az eljárási rendelkezések betartására. Az adóhatóság az előforduló hiányosságot, mulasztást az esetek jelentős többségében saját hatáskörében orvosolja, eljárási hibák azonban az adórendszer differenciált szabályozása mellett is előfordulnak.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az adóhatósághoz érkezett bevallások és egyéb iratok iktatásának visszaigazolására tett ajánlást, amely alapjaként szolgáló (OBH 3360/2005.) ügyben sem az adóhatóság, sem az ügyfél nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani a bevallás átadásának megtörténtét vagy elmulasztását, és az ügyfelet az adóhatóság mulasztási bírsággal sújtotta. Az országgyűlési biztos általános helyettese alkotmányos visszásságként értékelte, amikor a vámhatóság a panaszos illetékmentességi kérelméről nem hozott döntést (OBH 4639/2005.).
A központi adózással kapcsolatban az adókülönbözet, -bírság és késedelmi pótlék megfizetését kifogásoló panaszok részben az országgyűlési biztos eljárása, megkeresése során is rendeződnek az adóhatóság saját hatáskörben folytatott felülvizsgálata vagy a méltányossági eljárás eredményeként. A méltányossági eljárást kifogásoló panaszok – a kérelem elutasításán kívül – a biztosított fizetési kedvezmény idő közben, esetleg a megélhetési körülmények roszszabbá válása során érzékelt teljesítésének nehézségeit érintik.
Sok hozzánk forduló panaszos ebben az évben is vitatta az adóvégrehajtás jogszerűségét. Beadványaikban többnyire önmagában a végrehajtás tényét sérelmezik, ami azonban szinte minden esetben jogszerű. A végrehajtást érintő panaszok között gyakori, hogy az adóhatóság alapeljárásában megállapított adótartozást sérelmezik a panaszosok függetlenül attól, hogy az arra vonatkozó jogorvoslati lehetőségeket igénybe vették-e.
A társadalombiztosítási járulékfizetéssel kapcsolatos panaszokban állandó probléma az egyéni vállalkozók vállalkozói igazolványhoz, nem pedig a tevékenység gyakorlásához kötődő járulékfizetési kötelezettsége és az adóhatóság által a panaszosok terhére e téves feltevéséből származóan megállapított adókülönbözet.
A helyi önkormányzat által beszedett gépjárműadóval kapcsolatos beadványok nagy részében a panaszosok azt kifogásolták, hogy az év közben eladott gépjármű után az adófizetési kötelezettség az év végéig a korábbi és nem az új gépjármű-tulajdonost terheli. Gyakori probléma emellett a bejelentési kötelezettség elmulasztásából származó adófizetési kötelezettség. Az Alkotmánybíróság 73/B/1996. és 662/B/1996. AB határozataiban megállapította, hogy a gépjárműadóról szóló törvény rendelkezése nem alkotmányellenes, mivel a gépjárműadót (hasonlóan pl. a telek- vagy építményadókhoz) tárgyi adóként évente, meghatározott időponthoz kötődő vagyoni helyzetre tekintettel kell megfizetni. Az adófizetési kötelezettségnek az egyéves időszakon belül meghatározott időpontban fennálló vagyoni helyzethez való igazítása nem okoz kirívó aránytalanságot, ezért nem sérti a tulajdonhoz való jognak az Alkotmány 13. §-ban és az adóztatásnak az Alkotmány 70/I. §-ban rögzített elvét, amely szerint az állampolgár a közterhekhez jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően köteles hozzájárulni. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az év elején megfizetett adót a volt tulajdonos a gépkocsi év közben történő átruházásakor a vételárban (mint felmerült költséget) átháríthatja a vevőre.
A helyi adók megfizetésével kapcsolatban – a korábbi évekhez hasonlóan – gyakori panasz a helyi adófizetési kötelezettség ténye, a fizetendő helyi adó mértéke, az adómentességi kérelem elutasítása valamint a fizetés elmulasztása következtében indított végrehajtás. Az országgyűlési biztos ilyen esetekben tájékoztatást ad a helyi adó kivetésének törvényi hátteréről, indokáról, mértékéről és fizetési nehézség esetén a méltányossági eljárás kezdeményezésének lehetőségéről.
Több panaszos kifogásolta a helyi építményadó-, telekadó- vagy kommunális adófizetési kötelezettséggel kapcsolatban, hogy a fizetendő adó nem arányos az önkormányzat által biztosított közszolgáltatásokkal, valamint, hogy az alulfinanszírozott önkormányzatok hiányzó bevételeiket a helyi adó bevezetésével vagy emelésével kívánják pótolni, ami az adózók anyagi teherbírását tovább nehezíti. Az országgyűlési biztos általános helyettese ezekben az esetekben a helyi adóztatáson alapuló közjogi jogviszony jellegzetességeiről tájékoztatta a panaszosokat, kitérve arra is, hogy a településen helyi adó megfizetésére köteles személyek a helyi adó megfizetésével teljesítik adókötelezettségüket, arra nincs jogi lehetőségük, hogy a megfizetett adó „ellenértékeként” valamely szolgáltatást követeljenek.
A helyi iparűzési adó tárgykörében érkezett panaszok többnyire azt sérelmezik, hogy az adókötelezettséget nem a végzett tevékenység helyén, hanem a vállalkozás székhelyén kell fizetni. Az általános helyettes esetükben rendszerint a Htv. 35–37. §-ban foglalt rendelkezések mibenlétéről ad tájékoztatást, melyek szerint adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység. A vállalkozó állandó jellegű iparűzési tevékenységet végez az önkormányzat illetékességi területén, ha ott székhellyel, telephellyel rendelkezik, függetlenül attól, hogy tevékenységét részben vagy egészben székhelyén (telephelyén) kívül folytatja.
Az illetékfizetési kötelezettséggel kapcsolatos beadványok szinte kizárólag a vagyonszerzési illeték tárgyában érkeztek, ezen belül is a legtöbb az illetékmentességi feltételekkel kapcsolatban. Ezek közül számos panaszos sérelmezte, hogy a fizetésében felfüggesztett illetékkötelezettséget az illetékhivatal újból előírta, amennyiben a telekingatlan 4 éven belüli beépítési kötelezettséget nem teljesítették vagy a használatbavételi engedély illetékhivatalnak történő bemutatását elmulasztották. Az adókról, járulékokról szóló törvény módosításáról szóló 2005. évi XXVI. törvény 28. § (2) bekezdése az Itv. rendelkezéseit 2005. május 10-i hatállyal úgy módosította, hogy a lakóház felépítésének igazolása érdekében az illetékhivatal feladata az ingatlan fekvése szerinti építésügyi hatóság megkeresése. Az Itv. módosított rendelkezéseit azokban az ügyekben lehet alkalmazni, amelyekben a lakóház felépítésére előírt 4 év még nem telt el.
Az illetékügyek nagy részének vizsgálatára hatáskör hiányában nem kerülhet sor, nagy számban érkeznek a jogszabályi rendelkezéseket sérelmező panaszok. Számos esetben az illetékhivatal a méltányossági eljárás keretében – a személyes körülményeket figyelembe véve a panaszosok kérelmének helyt adva vagy másik kedvezményt biztosítva az illetéket csökkenti, törli vagy részletfizetést engedélyez.
1.1.2. Pénzintézetek, biztosítók
A pénzügyi intézmények tevékenységével, eljárásával összefüggésben előterjesztett panaszok vizsgálatára az Obtv. alapján az országgyűlési biztosoknak általánosságban nincs jogi lehetőségük, tekintettel arra, hogy azok általában nem tekinthetők sem hatóságnak, sem közszolgáltatónak. A biztosok azonban megállapították a hatáskörüket azon ügyekre, ahol ezen szervezetek jogszabály rendelkezése alapján állami támogatások lebonyolításában (odaítélésében, folyósításában, ellenőrzésében) vesznek részt, vagyis kvázi közhatalmi tevékenységet végeznek.
A lakáscélú állami támogatásokkal összefüggésben állapította meg az országgyűlési biztos, hogy az előírásoknak világosaknak, egyértelműeknek, hatásukat tekintve pedig kiszámíthatóaknak kell lenniük. A normavilágosság követelménye a lakástámogatási rendszer szabályozására is vonatkozik. A biztos megállapította, hogy a szabályozás összehangolatlansága, a jogorvoslat lehetőségének korlátozottsága, és a félreérthető tájékoztatás alkotmányos visszásságot okoz.
Ezek rendezése érdekében kezdeményezte egyrészt a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet módosítását, másrészt a támogatásokról szóló tájékoztatás pontosítását, a téves tájékoztatás lehetőségének megszüntetését, a szabályozásban szereplő fogalmak tisztázását, az építési átlagárak meghatározását, valamint a megelőlegezett kedvezmény visszafizetési kötelezettségére vonatkozó szabályozás enyhítését azon kedvezményezettek esetében, akik önhibájukon kívül nem tudtak eleget tenni vállalt kötelezettségeiknek (OBH 3693/2004.).
Az ún. svájci alvószámlák ügyében több panaszos sérelmezte, hogy a svájci bankokban, a II. világháború előtt elhelyezett – és egy svájci–magyar nemzetközi megállapodás alapján a Magyar Állam rendelkezésére álló – betétekre vonatkozó, az igénybejelentések megtörténte – 1997 – óta, a jogos igények kifizetése érdekében semmilyen érdemi lépés nem történt. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a tulajdonhoz való joggal összefüggő – mulasztásban megnyilvánuló – visszásságot okoz, hogy a Magyar Köztársaság az ún. svájci alvószámlákon elhelyezett pénzösszegekre vonatkozó tulajdoni igények elbírálási feltételeit nem határozta meg, illetve e tulajdoni igényeket nem bírálta el (OBH 3129/2005.).
Több panasz érkezett az ügyfelek adatainak a bankközi adós-nyilvántartási rendszerbe (BAR-lista) való feltöltésével összefüggésben. E panaszokat a biztosok hatáskör hiányában áttették az adatvédelmi biztoshoz.
A biztosítók tevékenységével, eljárásával összefüggésben előterjesztett panaszok esetében a biztosok – hatásköri korlátaik okán – csak akkor kezdeményeztek vizsgálatot, ha azok a kötelező felelősségbiztosítás körében érkeztek. Itt külön említést érdemel az a beadvány, amely vizsgálatát követően az általános helyettes kezdeményezte a 190/2004. (VI. 8.) Korm.rendelet módosítását akként, hogy ha a gépjármű eladója az eladás tényét elmulasztja bejelenteni, akkor őt tekintsék üzembentartónak, ha pedig az eladó a bejelentési kötelezettségének eleget tett, de a vevő nem, akkor a tulajdonost tekintsék annak, vagyis ő tartozzon esetleges kárfelelősséggel. Ebben az esetben a Kártalanítási Számla kezelője a károkozó személytől – üzembentartótól – követelhesse a kifizetett összeget (OBH 1229/2005.). A javaslattal kapcsolatos szakmai párbeszéd a Beszámoló lezárásakor még folyamatban volt.
Az előző évekhez hasonlóan továbbra is számos panasz érkezett az országgyűlési biztoshoz a személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos intézményekben élő állampolgároktól, azok hozzátartozóitól, néhány esetben az ott dolgozóktól.
Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az országgyűlési biztos 2005-ben is végzett munkalátogatást, ezúttal Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben. Annak keretében lehetőség nyílt arra, hogy munkatársai helyszíni vizsgálatot folytassanak néhány bentlakásos intézményben is. A biztosok az évek során eredményes és hatékony együttműködést építettek ki az intézmények szakmai ellenőrzését végző megyei közigazgatási hivatalokkal, illetve a hatáskört 2005 szeptember 1-jétől átvevő szociális és gyámhivatalokkal.
Az ügykörre továbbra is jellemző, hogy a hozzánk fordulók elsődlegesen az intézményi ellátást, az élelmezést, a gondozási tevékenységet, az ápolók szakképzettségének hiányát, a térítési díjak összegét, valamint az elhelyezés tárgyi körülményeit kifogásolják. Sajnálatos módon minden évben érkezik néhány bántalmazásra, testi vagy lelki agresszióra vonatkozó, valamint az otthonokban alkalmazott bánásmódot kifogásoló panasz is. A beszámolási időszakot tekintve ugyanakkor e beadványok túlnyomó többsége megalapozatlannak bizonyult, egy esetben azonban a biztos megállapította a durva hangnem alkalmazását (OBH 1226/2004.)
Sajátos problémaként jelentkezik, hogy a bentlakást nyújtó intézmények régi kastélyépületekben működnek, így szinte minden esetben jelzi a biztos, hogy építészeti adottságaik miatt ezek alkalmatlanok a személyes gondoskodást nyújtó intézménykénti működésre és javasolja az épületek kiváltását, amennyiben pedig ez nem lehetséges olyan mértékű felújítást, korszerűsítést javasol, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy az intézmények az előírt jogszabályi feltételeket teljesíteni tudják.
A tárgyi körülmények tekintetében két vizsgálat tárt fel súlyosabb problémákat, így az OBH 2328/2005. számú ügy vizsgálata során megállapítottuk, hogy az elhelyezést nyújtó egyik épület falai salétromosak és vizesek, a vizesblokkok állapota, illetve összességében az intézmény valamennyi helyisége rossz műszaki állapotban volt. Az ÁNTSZ megyei intézete megállapította, hogy két helyiség olyan penészes, hogy az már az egészségre ártalmas. Valósnak bizonyult az a panasz is, amely szerint néhány nyílászárót beszögeltek, a szobák egy része csak a zárt folyósóra néző ablakkal rendelkezett, az akadálymentesítést nem oldották meg, a lakószobák pedig zsúfoltak. A biztos fellépésének eredményeként az egészségre ártalmas lakószobákat bezárták, és a halaszthatatlan felújításokat elvégezték.
Az OBH 3184/2005. számú ügyben folytatott vizsgálatunk hasonló jellegű hiányosságokat tárt fel egy időseket ápoló otthonban. Jelentésében a biztos hangsúlyozta, hogy több megyében tapasztalta a szenvedélybetegekre, különösen az alkoholbetegséggel küzdő célcsoportra koncentráló és segítő bentlakásos intézmények hiányát. Rámutatott arra, hogy országosan indokolt és szükséges a speciális intézményi ellátás kiépítése, mely oldaná az otthonokban tapasztalt zsúfoltságot és a vegyes elhelyezésből adódó konfliktusokat, egyúttal az ellátás színvonala is emelkedhetne. Az ágazati miniszter a megállapítással egyetértett és tájékoztatta a biztost arról, hogy e tárgykörben az intézkedési javaslatok kidolgozása folyamatban van.
Számos intézményben visszatérő problémaként jelentkezik, hogy elmulasztják a látogatók fogadására, közösségi együttlétre, a mentálhigiénés foglalkoztatás biztosítására alkalmas helyiségek kialakítását, nővérhívó jelzőrendszert nem építenek ki, és portaszolgálatot sem üzemeltetnek. (OBH 4921/2005.; OBH 3040/2005.)
Sajnos még mindig találkozunk olyan esetekkel, ahol a mellékhelyiségek nemenkénti elkülönítése nem történt meg, a fürdőszobák és illemhelyek száma alacsony, valamint a zuhanyzókban az intimitás alapfeltételéül szolgáló elválasztó függönyök hiányoznak. (OBH 3297/2005.; OBH 3184/2005.)
Mindezek ellenére a vizsgálatok tapasztalatai azt mutatják, hogy az intézmények szemlélete egyre inkább ellátott-központúvá válik és a tárgyi feltételek hiányosságait a magas színvonalú és elhivatott szakmai munkával igyekeznek ellensúlyozni.
Az országgyűlési biztos fellépésének eredményessége ebben az évben is teljes volt, ajánlásait és kezdeményezéseit az érintettek valamennyi esetben elfogadták és a lehetőségekhez mérten, költségvetésük függvényében megtették a szükséges intézkedéseket a kifogásolt állapotok mielőbbi felszámolása érdekében
A beszámolási időszakban, a korábbi évekhez hasonlóan, sok beadványban sérelmezték a jegyzők birtokvédelmi eljárását, illetve annak elmaradását.
Az e körben érkezett panaszok vizsgálatára az országgyűlési biztosnak csak szűk körben van vizsgálati jogosultsága. Nincs lehetősége ugyanis azoknak a kifogásoknak a vizsgálatára, amelyekben a határozat megváltoztatása iránt per indult. El kell utasítani azokat a beadványokat is, amelyeket a birtokvédelmi határozat jogerőre emelkedését követően egy év eltelte után nyújtanak be, illetve amelyekben a hozzánk forduló magánszemélynek (pl. szomszéd) a magatartását sérelmezi.
E szűk mezsgyén eljárva azonban alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot állapított meg a biztos azokban az ügyekben, amelyekben a panaszos beadványai alapján eljárt ugyan a jegyző, de azt nem határozattal zárta, hanem csak levélben tájékoztatta a panaszost eljárása eredményéről (OBH 1119/2005.; OBH 1570/2005.; OBH 3513/2005.). Az előző évekhez hasonlóan – idén is több alkalommal volt kénytelen a biztos felhívni a figyelmet az eljárási határidők betartásának törvényi kötelezettségére. Az e körben tapasztalt legkirívóbb esetben a határidő-túllépése meghaladta a tíz hónapot (OBH 5068/2005).
A biztos kezdeményezéseinek fogadtatása a vizsgált esetek túlnyomó többségében pozitív volt, az intézkedésre felszólított hatóságok általában haladéktalanul eleget tettek a biztos kezdeményezéseiben foglaltaknak. Egy esetben a beszámoló lezárásának időpontjában is folyik a biztos és az intézkedésre felszólított hatóság közötti szakmai párbeszéd.
1.4.1. Büntetőeljárási és nyomozóhatósági ügyek
Az országgyűlési biztosokhoz érkezett panaszok között 2005-ben is nagy számban szerepeltek a büntetőeljárásokkal, a nyomozó hatóságok működésével kapcsolatos ügyek. A statisztikai adatok szerint ez az ügycsoport – amely a biztosok közötti munkamegosztás alapján az általános helyettes ügyköréhez tartozik – évek óta a hivatalhoz érkezett panaszok 8-9%-át alkotja. A panaszok száma a csekély mértékű csökkenés ellenére jól tükrözi ennek a kategóriának a jelentőségét, és a segítségre szorulók problémáinak fontosságát.
Tekintettel arra, hogy a nyomozások törvényessége feletti felügyelet az ügyészség hatáskörébe tartozik – a 7/2001(III. 14.) AB határozatra és az országgyűlési biztosok vizsgálati hatáskörét módosító 2001. évi XC. törvény rendelkezéseire figyelemmel –, ezeket a panaszokat kénytelenek voltunk elutasítani, vagy az illetékes ügyészi szervhez áttenni. Az országgyűlési biztosnak nem feladata a büntetőügyekben az eljárás alá vont panaszosok felelősségének vizsgálata, a panasz indítékának kutatása, ezért a panaszok jellegétől függetlenül, minden ügyben megfelelő részletességű, és a jogszabályokban járatlan panaszosok számára közérthető tájékoztatást adtunk a jogorvoslati, illetve a részletes vizsgálat nélkül is javasolható védekezési lehetőségekről. Önálló fejezetben való bemutatásuk azért is indokolt, mert a panaszok jellege, gyakorisága felhívja a figyelmet a nyomozó hatóságok munkájában előforduló hiányosságokra.
A büntetőeljárás az érintett részére – és természetesen a hozzátartozók részére is – olyan hátrányos következményekkel jár, amelyek közvetlenül érintik az állampolgári jogokat. A panaszosok egy része azért fordul segítségért az országgyűlési biztosokhoz, mert az ügyének nyomozása során tapasztalt – vélt vagy valós – hibákat szeretné orvosoltatni, más részük (különösen a hozzátartozók) az eljárás egészét, megindításának jogszerűségét sérelmezték. A nyomozás megindításának feltétele a büntetőeljárás 2003 nyarán hatályba lépett szabályai alapján (Be. 6. § (2) bekezdés) a bűncselekmény egyszerű gyanúja, amelyet egy feljelentés vagy a nyomozó hatóság saját hivatali hatáskörében tudomására jutott adat is megalapozhat. Az ellenőrzés hiánya vagy késedelmes végrehajtása az eljárás alá vont személy alkotmányos jogainak indokolatlan korlátozását, illetve a jogállamisággal összefüggő jogbiztonság sérelmét okozhatja. A büntetőeljárási törvény módosítása, a feljelentés-kiegészítés intézményének visszaállítása ezeknek a panaszoknak a számát várhatóan csökkenteni fogja. A panaszosok gyakran sérelmezik a személyes szabadsághoz fűződő (előállítás, letartóztatás), illetve a tulajdonhoz fűződő (lefoglalások) alkotmányos jogaik korlátozását, de több esetben kifogásolták jóhírnévhez fűződő jogaik sérelmét is.
Egy életellenes bűncselekmény elkövetése után egy évvel, az utcáról állítottak elő egy férfit, mert hasonlított a feltételezett elkövetőről készített fantomképre. A rendőrök kikérdezték az előállított személyt és fényképfelvételt készítettek róla, majd szabadon engedték. A kikérdezésről nem készült jegyzőkönyv, és nem kérték hozzájárulását a fényképfelvétel készítéséhez. A büntetőeljárás és a bűnügyi adatkezelés szabályainak sérelme mellett az általános helyettes megállapította, hogy az intézkedés a tisztességes eljáráshoz és a jóhírnévhez fűződő jogokat is sértette, ezért a hasonló esetek megelőzésére ajánlást tett a megyei rendőr-főkapitánynak (OBH 1312/2005.). A főkapitány a javasolt intézkedéseket végrehajtotta.
Egy panaszos magánszemélytől vásárolt személygépkocsiját eredetvizsgálatra vitte, ahol megállapították, hogy a jármű alvázszámát a vásárlást megelőző időszakban áthegesztették, ezért bejelentést tettek a rendőrségen. Az eredetvizsgáló állomás bejelentése alapján a panaszost előállították az Oroszlányi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, rabosították, a jogairól nem tájékoztatták, a felvett jegyzőkönyvből csak az elmondott szöveget olvashatta el a számítógép monitorán. A gépkocsit lefoglalták és a panaszost kötelezték arra, hogy az eljárás befejezéséig saját garázsában őrizze, de a használatát megtiltották. Sem a gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyvből, sem a lefoglalásról nem kapott másolatot. A gyanúsításakor előadott kérése ellenére az eladót a két hónapig tartó nyomozás utolsó szakaszában kereste meg és hallgatta ki a rendőrség. A Tatabányai Városi Ügyészség két és fél hónap után büntethetőséget kizáró ok – tévedés – miatt megszüntette a nyomozást.
Egy panaszos azt sérelmezte, hogy adatait nem törölték a bűnügyi nyilvántartásból, annak ellenére, hogy az ellene – lőfegyverrel visszaélés miatt – folytatott büntetőeljárást az ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette. Megkeresésünkre a bűnügyi nyilvántartó vezetője közölte, hogy a panaszos ujj– és tenyérnyomata, valamint fényképe szerepelt a nyilvántartásban, mivel az adatközlésre kötelezett szerv – az eljárást megszüntető ügyészség – a törlésről nem intézkedett. A nyomozás megszüntetése esetén három munkanapon belül intézkedni kell az adatok törléséről. Hatáskörünk hiányában a mulasztásról tájékoztattuk a legfőbb ügyészt.
Kirívóan súlyos problémával találkoztunk az 5086/2005. számú ügyben, amely egy értelmi fogyatékos gyanúsított előzetes letartóztatása és a fogva tartása során történt sorozatos bántalmazása miatt keletkezett. Az ügyben a Legfőbb Ügyészség vizsgálatát kezdeményeztük. A vizsgálat a panaszban foglaltakat megerősítette, ezt követően rövidesen sor került a gyanúsított szabadon engedésére is. A gyanúsított, a védő jelenléte nélkül végrehajtott első kihallgatása során – a későbbiekben nem bizonyítható, de általa elmondott bántalmazás hatására – beismerte az elkövetett bűncselekményt, ügyében a nyomozás két hét alatt befejeződött, így további négy hónapi fogva tartása felesleges volt. Az általános helyettes megállapította, hogy az értelmi fogyatékos személyek elleni büntetőeljárásban a jogállamiságot sértő alkotmányos visszásságot okoz, hogy nem érvényesülnek a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény alapelvei és rendelkezései. A vizsgálat eredményeként az általános helyettes jogszabály-módosításra tett javaslatot az igazságügyi miniszternek.
A fogva tartás elhúzódása miatt fordult hozzánk egy panaszos, akinek az előadója megígérte, hogy ha beismerő vallomást tesz, szabadon engedik. Sérelmezte azt is, hogy az eljárásban lefoglalt számítógépét használhatatlan állapotban adta vissza a hatóság. Tekintettel arra, hogy az előzetes letartóztatás fenntartása ügyészi, illetve bírósági hatáskörbe tartozik, a panaszost csak eljárási jogairól tudtuk tájékoztatni.
Számos panasz érkezett a feljelentések elutasítása, a rendőrség késedelmes reagálása, illetve a nyomozások – eredménytelenség miatt történt – felfüggesztése miatt. Többen sérelmezték, hogy a nyomozás érdekeire hivatkozva indokolatlanul korlátozzák a fogva tartottak kapcsolattartását hozzátartozóikkal, mások azt kifogásolták, hogy a gyanúsítottak védekezését szolgáló indítványokat a nyomozó hatóság figyelmen kívül hagyta. A kapcsolattartás korlátozása a fogva tartott és hozzátartozói számára gyakran a gyanúsítotti együttműködést célzó presszió egyik formájaként nyilvánult meg. Azokat a panaszokat, amelyekben lehetőség volt a sérelem orvoslására törvényességi felügyeleti intézkedés keretében, áttettük az ügyészi szervekhez, de a panaszok többségét el kellett utasítanunk.
Jellegüket tekintve a büntetőeljárásokhoz hasonlíthatóak azok az államigazgatási eljárások, amelyeket a rendőrség az eltűnt személyek felkutatására vagy az ismeretlen holttestek azonosítására folytat. Ezekkel az ügyekkel kapcsolatban a panaszosok általában az eljárások elhúzódását kifogásolták.
Egy panaszos sérelmezte, hogy a hozzátartozója által azonosított, vízbe fulladt személy ügyében a szakértői vélemény elkészítése egy évig húzódott (OBH 3178/2004.). A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a szakértői vélemény rövidebb időn belül történő elkészítését akadályozta a szakértői intézet nagyszámú ügyhátraléka, a növekvő számban beküldött vizsgálati anyag, valamint a laborkapacitás szűkössége. Az általános helyettes megállapította, hogy a rendkívüli haláleset miatt államigazgatási eljárást folytató rendőri szervek, valamint az eljárásba szakértőként bevont SOTE Igazságügyi Orvostani Intézet késedelmes eljárása súlyos visszásságot okozott. Figyelemmel arra, hogy álláspontja szerint a feltárt visszásság a jogi szabályozás hiányosságaira is visszavezethető volt, javasolta a belügyminiszternek, hogy – az igazságügy-miniszterrel és a pénzügyminiszterrel együttesen – fontolja meg a rendkívüli halálesetekben folytatott államigazgatási eljárásra vonatkozó szabályok felülvizsgálatát, biztosítsa az irányítása alá tartozó szakértői és kutatóintézet folyamatos működéséhez szükséges anyagi feltételeket, továbbá vizsgálja meg a rendőr-főkapitányságokon tevékenykedő orvos-szakértők leterheltségét. A belügyminiszter elfogadta az ajánlást.
A bv. intézetekben, illetve a rendőrségi fogdán fogva tartottak 2005-ben is nagy számban fordultak a Hivatalhoz. Az 1998. évi XIX. törvény (Be.) 2005. január 1-től hatályos szabálya értelmében az előzetes letartóztatást büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani; rendőrségi fogdában kivételesen – a bíróság, ill. az ügyész rendelkezése alapján, korlátozott ideig – helyezhető el a fogva tartott.
Ismételten vizsgálatot folytatott az országgyűlési biztos általános helyettese egy rendőrségi fogdán előzetes letartóztatásban levő személy védőjének a panasza alapján (OBH 6370/2004.). A védő – korábbi panaszát (OBH 3617/2004.) megerősítve – a védelemhez való jog korlátozását sérelmezte. Az általános helyettes megállapította a védelemhez való joggal összefüggő visszásságot, mert a fogdán bizonyíthatóan korlátozták a fogva tartott és védője közti telefonos kapcsolattartást.
A panaszjoggal összefüggésben okoz visszásságot, ha a fogva tartottnak az Országgyűlési Biztosok Hivatalához címzett beadványát nem zárt borítékban, hanem az elolvasását követően, kísérőlevéllel, faxon továbbítják a fogdából. Az országos rendőrfőkapitány intézkedett a jogsértő gyakorlat megszüntetésére (OBH 5949/2004.).
Az év során az általános helyettes megvizsgálta a fegyelmi elkülönítések végrehajtását is a bv. intézetekben. Ennek során súlyos, az embertelen bánásmód tilalmával összefüggő visszásságot állapított meg abban az esetben, mikor közel egy napig nem biztosítottak vizet egy elkülönítésben levő fogva tartott számára (OBH 2597/2004.), de helyszíni vizsgálatot követően visszásságot állapított meg a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben is, mert a bv. intézetben a fegyelmi elkülönítést nem a jogszabályi előírásoknak megfelelő zárkában hajtották végre (OBH 5229/2004.). A fegyelmi elkülönítés nem lehet előrehozott büntetés, célja éppen a fegyelmi felelősség tisztázása. Amennyiben az elkülönítés végrehajtására fegyelmi zárkát vesznek igénybe, a zárkát – a 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 143. § (2) bek. értelmében – el kell látni az általános berendezési tárgyakkal. Amennyiben a fegyelmi zárkában nincs folyóvíz, akkor az a fegyelmi elkülönítés céljára nem vehető igénybe. Az általános helyettes ajánlása nyomán a bv. országos parancsnoka körlevelet adott ki az elkülönítések jövőbeni jogszerű végrehajtására.
A beszámolási időszakban több olyan panasz érkezett, melyben a fogva tartottak sérelmezték, hogy a bv. intézetekben egyáltalán nem, vagy csak ebédre biztosítanak kóser élelmet a számukra (OBH 2597/2004., 6670/2004., 1804/2005.). Az általános helyettes vizsgálata eredményeként megállapította, hogy a vallásgyakorlás szabadságának részét képező vallási előírásoknak megfelelő étkezés biztosítására vonatkozó törvényi szabályozás hiánya visszásságot okoz a vallásszabadsághoz való joggal összefüggésben, ezért javaslatot tett az igazságügy-miniszternek, hogy az új bv. kódexben dolgozza ki a vallásgyakorlás ezen területének szabályait. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a vallási igényeknek megfelelő élelmezéssel egyidejűleg a szükséges anyagi fedezetet is biztosítani kell a bv. intézetek számára.
Az általános helyettes – egy fogva tartott hozzátartozójának a panasza alapján – vizsgálta a szabadságvesztésre átváltoztatott pénzbüntetés végrehajtásának a gyakorlatát, és megállapította, hogy a vonatkozó jogi szabályozás hiányossága visszásságot okoz a jogbiztonság követelményével és a személyes szabadsághoz való joggal összefüggésben (OBH 2342/2005.).
Új típusú panaszként jelent meg a fogva tartottak azon sérelme, hogy a bíróság által jogerősen kiszabott összbüntetési ítéletüket „túltöltötték”. Az egyik ügyben – a fogva tartott jogi képviselőjének panasza alapján – a szabadságvesztés kezdő napját az összbüntetésről szóló bírói értesítők átvételéhez igazodva módosították, de a bv. intézet – jogszabályi felhatalmazás hiányában – nem végezhetett beszámítást (OBH 1803/2005.). Ha a bíróság az összbüntetés tartamát úgy állapítja meg, hogy annak jogerőre emelkedésekor az elítélt már hosszabb időt töltött le a szabadságvesztésből, mint amennyit az összbüntetési ítélet meghatároz, ez a foganatba vétel során nem korrigálható.
A másik esetben a bírói értesítő késedelmesen érkezett meg a bv. intézetbe, ahol csak az értesítő kézhezvételét követően tudták megszakítani a fogva tartott összbüntetésének a végrehajtását (OBH 4589/2005.). Az általános helyettes a bírósági eljárást – hatáskör hiányában – nem vizsgálhatta, de tájékoztatta a panaszosokat, hogy – az Alkotmány 55. § (3) bek. szerint – az, aki törvénytelen fogva tartás áldozata volt, kártérítésre jogosult, mely igény – az Alkotmány 70/K. § értelmében mint alapvető jog megsértése miatt keletkezett igény – bíróság előtt érvényesíthető.
Az ombudsman – a fogva tartottak panaszai mellett – a hivatásos állomány tagjainak a sérelmeivel is foglalkozott. A hivatásos állomány tagjaitól (a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet, a Veszprém Megyei Bv. Intézet és az IMEI dolgozóitól, valamint a Bv. Őri Szállójának lakóitól) származó panaszbeadványok névtelenül érkeztek a Hivatalba. Az általános helyettes – helyszíni vizsgálatot követően – megállapította, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézetben a melegvíz, a szellőzés, ill. egyes irodákban a természetes fény hiánya közvetlenül veszélyezteti az intézet személyi állományának a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát. Az országos parancsnok utasította a bv. intézet parancsnokát a szükséges fejlesztések végrehajtására (OBH 5420/2004.). A Veszprém Megyei Bv. Intézet dolgozóinak és – részben – az Őri Szálló lakóinak a panaszát az általános helyettes áttette az országos parancsnokhoz (OBH 5087/2005., 4511/2005.).
Az országgyűlési biztos és általános helyettese 2005 áprilisában véleményezte az Igazságügyi Minisztériumban kidolgozott Bv. kódex tervezetét, de azt a Beszámoló lezárásáig a Kormány nem tárgyalta.
1.5.1. Gyermekek és fiatalkorúak jogai
2005 évben 197 beadvány érkezett hivatalunkhoz, amelyekben 239 panaszt fogalmaztak meg a hozzánk fordulók. 181 esetben a szükséges tájékoztatás megadásával, 12 ügyben jelentéssel, kilenc esetben ajánlással, két alkalommal figyelemfelhívással zárult a vizsgálat. Egy ügyet pedig alkotmányos joggal összefüggő visszásság hiányában, külön intézkedés nélkül zárt le az országgyűlési biztos.
Az előző évekhez hasonlóan idén is gyakran fordult elő, hogy a gyámhivatalok késedelmesen – esetleg már az ügyintézési határidő letelte után – kezdték meg eljárási cselekményeiket, így az elintézési határidőt jelentősen túllépve hozták meg döntéseiket. Az országgyűlési biztos általános helyettese ezekben az ügyekben – amennyiben egyéb jog nem sérült – a jogbiztonsággal összefüggésben állapította meg az alkotmányos visszásságot. Több esetben előfordult, hogy a hatóságok – a jogszabályban előírtaktól eltérően – nem határozatban döntöttek a panaszos kérelméről, hanem levélben tájékozatták őket az eljárás lezárásáról. Ez az ügyfelek jogorvoslathoz fűződő jogának sérelmét idézte elő.
Tapasztalataink szerint gyakori az eljárási törvény szabályainak figyelmen kívül hagyása is. Így a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot állapítottuk meg azokban az esetekben, amikor az egyes gyámhivatalok ugyanazon jogszabályt eltérő módon értelmezték és alkalmazták.
A gyermekeket megillető megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogával összefüggő visszásságot és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelmét állapította meg a biztos a családi házat gyámhivatali engedéllyel elhagyó fiatalkorú után folyósítandó családi pótlék összegével kapcsolatban. A szülői ház elhagyása esetén ugyanis a fiatalkorú után 18. életévének betöltéséig – jogszabályi rendelkezés alapján – senki nem jogosult családi pótlékot igényelni.
A panaszok közül azonban változatlanul a szülői, elsősorban apai, majd a nagyszülői kapcsolattartás végrehajtásával kapcsolatosak sérelmek (44) alkották a legnagyobb csoportot. Többször fordult elő, hogy a végrehajtási eljárás során hozott határozatban a gyámhivatal a panaszossal közölte, a végrehajtás során hozott döntés ellen fellebbezni nem lehet, ezzel egyidejűleg az ügyfelet nem tájékoztatta az igénybe vehető egyéb jogorvoslati lehetőségről. A hatóság ezzel a jogorvoslathoz való jogot szűkítette. A kérdést – az általános helyettes kezdeményezéseit is figyelembe véve – a gyámhatóságokról és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) kormányrendelet 2006. január 1-jén hatályba lépett módosítása oldotta meg. Ennek megfelelően a jövőben az ügyfelet tájékoztatni kell arról, hogy a végrehajtás során hozott határozat ellen végrehajtási kifogást nyújthat be.
A tárgyévben két olyan panasz érkezett, amely a bv. intézetben fogva tartott szülő és gyermek közötti kapcsolattartás módját illetve lehetőségét sérelmezte. A vizsgált gyámhivatalok ügyintézői – tévesen értelmezve a jogszabály rendelkezéseit – úgy vélték, hogy a fogva tartott szülővel a kapcsolattartás kizárólag a levelezés, a csomagküldés, illetve a telefonos beszélgetés útján történhet, így a személyes – a szülővel a büntetés-végrehajtási intézetben történő – kapcsolattartást nem engedélyezték.
Jelentős számban (30) sérelmezték ügyfeleink a gyámhatóság eljárását, illetve annak módját is. Elsősorban az eljárás elhúzódását, a határozat késedelmes meghozatalát, vagy annak elmaradását, az ügyfelekkel szembeni bánásmódot. Nőtt azoknak a beadványoknak a száma is, amely a gyermek védelembe vételét mint hatósági eljárást sérelmezték. A védelembe vételt sérelmező panaszoknál – amennyiben a hatóság eljárása jogszerű volt, és a védelembe vétel a gyermek érdekét szolgálta – az eljárás lezárásával egyidejűleg a panaszost is tájékoztattuk a védelembe vétel jogintézményének lényegéről, továbbá arról is, hogy felügyeleti jogát az eljárás nem érinti.
Hivatalunkhoz 2005-ben huszonöt gyermektartásdíjjal kapcsolatos panasz érkezett. Előfordult, hogy a gyermeket gondozó szülő (elsősorban az anya) csak arról kért tájékoztatást, hogy mit tegyen abban az esetben, ha volt férje nem fizet tartásdíjat. De több beadványban fordultak hozzánk a gyermektartásdíj állam általi megelőlegezésével kapcsolatban is.
Tizenkét beadvány kifejezetten a gyermek családból való kiemelését (gyermekotthoni, lakásotthoni vagy nevelőszülőhöz helyezését) sérelmezte. Ezek a panaszok egy kivételével megalapozatlannak bizonyultak. A gyermekelhelyezéssel kapcsolatos beadványok rendszerint a bírói döntést sérelmezték, így azokat hatáskörünk hiányában kénytelenek voltunk elutasítani.
Kilenc esetben sérelmezték a hozzánk fordulók a gyermekotthoni állapotokat vagy a gyermekvédelmi szakszolgálatok eljárását. Két gyermekotthonban indított a biztos vizsgálatot, de mindkét eljárást – a velünk párhuzamosan vizsgálatot végző szervek megállapításainak rögzítéséig – felfüggesztettük.
A Fejér Megyei Lakásotthon-hálózat átalakítása tárgyában benyújtott panasz vizsgálata során az általános helyettes a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot állapított meg, mert a megyei közgyűlés a tervezett lakásotthoni átalakítások során – az eredeti előterjesztéstől eltérően – más lakásotthont szüntetett meg és a módosított előterjesztést nem véleményeztette. A jogbiztonság sérelmének közvetlen veszélyét állapítottuk meg, mert a közgyűlés a lakásotthon megszüntetéséről döntő határozata meghozatala után szerezte be a szükséges szakvéleményeket. A gyermekek tájékoztatáshoz és véleménynyilvánításhoz való jogát sértette, továbbá az őket megillető kiemelt védelemhez fűződő jogukkal összefüggő visszásságot okozott, hogy a lakásotthon megszüntetése során gyámhivatali határozat nélkül helyezték őket új gondozási helyükre, azzal kapcsolatban nem kérték ki a gondozottak véleményét, a költözésre nem készítették fel őket, továbbá nem volt tudomásuk arról, hogy panasszal fordulhatnak a gyermekjogi képviselőhöz.
Az örökbefogadással kapcsolatban négy beadvány érkezett hivatalunkhoz. Ezek egyike alapján az általános helyettes, a gyermekek alkotmányos jogait érintő sérelem gyanúja miatt átfogó vizsgálatot rendelt el, melynek során a fővárosi és a megyei területi gyermekvédelmi szakszolgálatok igazgatóitól tájékoztatást kért arról, hogy az egyes szakszolgálatok nyilvántartásában hány 14 év alatti, akár testi, akár értelmi fogyatékkal élő átmeneti nevelt gyermek szerepel. Informálódott arról is, hogy a nyilvántartásokban szereplő gyermekek közül hány olyan van, akit – jogszabályi felhatalmazás alapján – az illetékes gyámhivatalnak örökbefogadhatóvá kellett/lehetett volna nyilvánítania, illetve volt-e olyan eset, és ha igen, mi az oka, hogy a fogyatékkal élő gyermek örökbefogadhatóvá nyilvánításról a gyámhivatal nem döntött (azt nem kezdeményezték, vagy a kezdeményezés ellenére nem, vagy csak késedelmesen született döntés).
A Nemzeti Család– és Szociálpolitikai Intézet igazgatójától tájékoztatást kért arról is, hogy 2004-ben intézményükön keresztül hány gyermek örökbeadása zárult le jogerősen? Ebből hány gyermeket fogadtak örökbe belföldi örökbefogadók, hányat külföldiek? Az örökbe fogadott gyermekek közül hány volt fogyatékkal élő? Ennek további részletezését is kértük.
A vizsgálat megállapította, hogy súlyos vagy halmozottan fogyatékos gyermekek örökbeadására sem belföldön, sem külföldön nincs igény, ennek hiányában pedig reális lehetőség. Az egyéb fogyatékkal élő gyermekek elenyésző számú örökbefogadását nem örökbefogadhatóvá nyilvánításuk elmaradása okozza. Lényegesen több a jogilag örökbe adható, fogyatékkal élő gyermek, mint a felnevelésükre vállalkozó örökbe fogadni szándékozó. Az örökbefogadók részéről az örökbe fogadás önkéntes, az eljárás megindulása előtt – többek között – arról is nyilatkozniuk kell, hogy fogyatékkal élő gyermek felnevelésére vállalkoznak-e. Ha az örökbe fogadni szándékozók nyilatkozatuk szerint csak egészséges gyermeket kívánnak örökbe fogadni, akkor kívánságukat a gyermekvédelmi szakszolgálatoknak, a NCSSZI-nek és a gyámhivataloknak is tiszteletben kell tartaniuk. A fogyatékkal élő gyermekek örökbeadásának problémáját tehát önmagában az a tény, hogy jogilag örökbefogadhatóvá nyilvánítja-e őket a gyámhivatal vagy sem, nem oldja meg. Összességében a vizsgálat nem igazolta a beadványban foglaltakat, ezért az általános helyettes vizsgálatát országgyűlési biztosi intézkedés nélkül lezárta.
Az országgyűlési biztos általános helyettese 2000 évben vizsgálta először a 18. életévüket be nem töltött anyák újszülötteinek pénzbeli ellátásával kapcsolatos problémát (OBH 407/2000.). Akkori jelentésében megállapította, hogy az 1998. évi LXXXIV. törvény (Cst.) rendelkezései nem szabályozzák azokat az eseteket, amikor a 18. életévét még be nem töltött anya akarja és – családja segítségével – feltehetőleg tudja is nevelni újszülött gyermekét. Tekintettel arra, hogy 18. életévét még be nem töltött anya maga is szülői felügyelet alatt áll, kiskorú gyermekének nem lehet törvényes képviselője, nem igényelheti az újszülött után járó pénzbeli ellátásokat sem. A biztos a jogi szabályozást ezért ellentétesnek találta az olyan kiskorúak érdekével, akinek édesanyja fiatalkorú, de nevelni kívánja gyermekét. A biztos ekkor a szociális és családügyi miniszternek javasolta, hogy kezdeményezze a Cst. kiegészítését úgy, hogy ha a fiatalkorú anya gyermekét neveli, a gyermek kinevezett gyámja saját jövedelmétől és bejelentett lakcímétől függetlenül, a gyermek jogán igényelhesse, és kaphassa a gyermek után járó családi pótlékot és gyermekgondozási segélyt.
A javaslatot a miniszter akkor nem fogadta el, és azt a Kormány sem támogatta. A Kormány álláspontját az országgyűlési biztos 2001 áprilisában azzal vette tudomásul, hogy a jelentésben foglaltak jogi megoldását továbbra is keresi, hasonló jellegű állampolgári panaszok vizsgálatától pedig a jövőben sem zárkózik el.
Hivatalunkhoz a jelentés kiadását követően az alapproblémát érintő panaszbeadvány nem érkezett ugyan, de az általános helyettes a médiából értesült arról, hogy a kérdés változatlanul megoldatlan. Erre figyelemmel az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi, továbbá az igazságügyi miniszter állásfoglalását kérte a 18. életévüket be nem töltött anyák újszülöttei pénzbeli ellátásának jelenleg hatályos szabályozásával kapcsolatban.
A szakminiszterek a korábbi ajánlásban foglaltak megvalósulását most támogatták. A Cst. 2006. január 1-jén hatályba lépett módosítása szerint, ha a 16. életévét betöltött kiskorú szülő a saját háztartásban nevelt gyermekének gyámjával nem él egy háztartásban, a családi pótlékot és a gyermekgondozási segélyt a kiskorú szülőnek kell megállapítani és folyósítani.
A gondnoksággal kapcsolatos beadványok száma az előző beszámolási időszakhoz viszonyítva csökkent. 2004-ben e témakörben Hivatalunkhoz negyvennégy, 2005-ben harmincnégy beadvány érkezett. Huszonkilenc esetben a hozzánk fordulónak megadtuk a szükséges tájékoztatást, öt ügyben pedig jelentés készült.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, 2005-ben is többen sérelmezték a hivatásos gondnokok vagyonkezelési gyakorlatát. A panaszosok véleménye szerint a gondnokok sokszor nem képviselik megfelelően érdekeiket. Az általunk vizsgált esetekben azonban ez nem igazolódott. Ezzel ellentétben, azoknak az ügyében, akik azt sérelmezték, hogy a gyámhivatal hozzátartozójukat a gondnoki tisztség alól felmentette, és helyettük hivatásos gondnokot rendelt ki, az általános helyettes minden esetben megállapította, hogy a gondnok felmentésére azért került sor, mert nem megfelelő módon képviselte gondnokoltja érdekeit, vagy a vagyonkezelésről szóló éves számadását huzamosabb ideig nem nyújtotta be a gyámhivatalnak.
A panaszosok nemegyszer a gondnokság alá helyezés kezdeményezését, tényét, illetve ügyükben a bíróság eljárását kifogásolták. Ezekben az esetekben a panaszosokat tájékoztatattuk arról, hogy a gyámhivatalnak, ha jelzést kap az esetleges gondnokság alá helyezés szükségességéről, az eljárást kötelezően meg kell indítania. A bíróság pedig a teljes körű bizonyítást követően, és csak akkor helyez valakit cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá, ha annak orvosi és jogszabályi feltételei egyaránt fennállnak. Tájékoztatásunk kiterjedt arra is, hogy az érintettek a gondnokság alá helyezési perben teljes perbeli cselekvőképességgel rendelkeznek, a bíróság személyes meghallatásuktól – csekély kivétellel – nem tekinthet el.
Az intézményi panaszokat illetően két vizsgálatot folytattunk, amelyek – egymástól függetlenül – a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Nagykállói Pszichiátriai Szakkórházának eljárását sérelmezték. A panaszosok szerint a kórházban a bíróság személyes meghallgatást tartott, amely során az igazságügyi orvos-szakértő megállapította, hogy szükséges a panaszosok hozzátartozóinak gondnokság alá helyezése. A panaszosok azt sérelmezték, hogy a kezelőorvos a hozzátartozókat nem tájékoztatta a gondnokság alá helyezésének szükségességéről, arról csak a gyámhivatal idézéséből szereztek tudomást. Az általános helyettes megállapította, hogy a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásság csak akkor következik be, ha a kórház elmulasztja a beteg írásbeli tájékoztatását a gondnokság alá helyezés szükségességéről. Jogszabály ugyan nem kötelezi az orvosokat arra, hogy a hozzátartozót a beteg gondnokság alá helyezésének szükségességéről tájékoztassák, de nem is tiltja azt, ezért az általános helyettes javasolta, hogy ha az orvosi szakvélemény alapján a beteg gondnokság alá helyezése szükséges, erről a beteg hozzátartozóját is tájékoztassák. A kórház főigazgatója és osztályvezető főorvosa minden munkatársa figyelmét nyomatékosan felhívta a probléma fontosságára, a betegjogok és betegtájékoztatás törvényi előírásainak betartására. Kezdeményezték a betegtájékoztatás felülvizsgálatát, szükség esetén annak átdolgozását.
Jogszabály-módosításra tett javaslatot az általános helyettes abban az ügyben is, ahol a vizsgálatát kezdeményező hivatásos gondnok panaszosok a gondnokoltak köztemetésével kapcsolatos kifogásaikkal fordultak hozzá. Sérelmezték, hogy számos esetben a temetésre kötelezett személy hiánya vagy az örökös fellelhetetlensége miatt, annak ellenére helyeznek köztemetés útján végső nyugalomra gondnokság alatt álló személyt, hogy nagyobb vagyonnal rendelkezett, ami pedig lehetővé tenné a köztemetésnél „illőbb” eltemetést. A hatályos jogszabály szerint a gondnokolt halálával a gondnoki tisztség megszűnik, a gondnoknak végszámadást kell benyújtania. Ha a gondnokoltnak nincs vagy nem lelhető fel olyan hozzátartozója, aki a temetésre kötelezhető lenne, és a gondnokolt nem kötött temetési szerződést, akkor a gondnokoltat csak köztemetéssel lehet eltemetni. A válaszadásra adott határidő még nem telt le.
1.6.1. Egészségügyi igazgatás, betegjogok
Mint minden évben, idén is nagy számban érkeztek hivatalunkhoz az egészségügyi ellátásokat, illetve magát az egészségügyet érintő panaszok, kérelmek, javaslatok és felvetések.
Az elmúlt évi beszámolóban már jeleztük, hogy a panaszok, kifogások már nem csupán a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben, a betegjogok érvényesülésével kapcsolatban fogalmazódtak, hanem a jogszabályok változásai okán fennálló értelmezési vagy alkalmazhatósági (OBH 2595/2005.) problémákat is jeleznek. A jogi háttér jelentős változása, az intézményi struktúra egyidejű átalakítása, nem beszélve a finanszírozás okozta nehézségek miatti állandó feszültségről és rögtönzött megoldásokról, olyan helyzetet teremtett, amely gyakran értelmezésre vagy magyarázatra szorul.
Ugyancsak jellemző, hogy a lefolytatott vizsgálatok számát jóval meghaladta a biztosok hatáskörén kívül eső eljárást kérő beadványok száma, amelyek középpontjában egy-egy helyzet jogi elemzése, jogszabályok összevetése, valamely társadalmi-szociológiai tünet értelmezése, vagy egészen egyszerűen az egészségügyben dolgozók magatartása, etikai hozzáállása, illetve kezelési módszerének kifogásolása állt.
A jelen beszámolási időszakon (is) átívelő, az elmúlt években már több alkalommal említett estek ezúttal is az onkológiai betegek terápiás készítményeihez, a más ellátásokhoz való hozzáférésének gondjai; a beteg, koraszülött gyermekek kezelésének kockázatai; általában is az egészségügy ellátó szakszemélyzet – orvosok, más szakemberek, mentősök – jogainak érvényesülése, illetve az ehhez való hozzásegítés szerepelt a biztosok „ügylistáján”. Nem csökken az ellátás minőségét (szakmai), vagy csupán a kezelő orvos vagy ápoló személyzet magatartását (etikai), kommunikációs stílusát kifogásoló panaszok száma sem. Ez utóbbi – jellemzően az idősek vagy az idős hozzátartozót gondozó fiatalabb családtagok részéről – mind gyakrabban – vidékről érkező panaszokban jut kifejezésre, sokszor már a háziorvos eljárását is kifogásolják.
Nem kerülték el a biztosok figyelmét azok a kérdések sem, amelyek jogalkotási feladatot is adó, új társadalmi igények megjelenését jelezték. Nagy jelentőségű, és szakmai körben is figyelmet keltő volt az általános biztos fellépése a kötelező védőoltás következtében kárt szenvedettet, illetve halála esetén a hozzátartozót megillető kártalanítás ügyében (OBH 5401/2005.). Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény az elmúlt év november 1. napján hatályba lépő módosítása ugyanis olyan helyzetet teremtett volna, hogy az addigi állami felelősségvállalást – a kötelező védőoltások következtében valamely károsodást szenvedett, vagy annak hozzátartozója tekintetében – a vakcina gyártójának egyedüli, a termékfelelősség szabályai szerint érvényesíthető kártérítési felelősségévé alakítja át. A felelősségi rendszer tervezett átalakítását az általános biztos is visszásnak ítélte. A biztos álláspontjának ismeretében pedig az egészségügyi miniszter kezdeményezte az Eütv. eredeti kártalanítási rendelkezésének hatályába történő visszaállítását.
Ugyancsak elvi jelentőségű, ám még a Beszámoló összeállításának időpontjában is lezáratlan kérdésben – a fekvőbetegeket ellátó egészségügyi intézményekben alkalmazott betegazonosító karszalag tartalmát részletező egészségügyi miniszteri irányelv rendelkezései – folyik a szakmai párbeszéd az általános biztos és helyettese, valamint az adatvédelmi biztos között, noha az ajánlás „igazi” címzettje az egészségügyi miniszter (OBH 2015/2005.).
Az általános biztos és helyettese közös jelentésében megállapította, hogy a betegazonosító rendszer alkalmazásának elemeit tartalmazó – és ezzel szándéka szerint, a fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi intézményekben dolgozó szakemberek munkáját segítő – irányelv túlnyomórészt adatvédelmi szempontú követelményei alapján történő betegazonosítás alkalmas arra, hogy az Alkotmányban deklarált emberi méltósághoz való joggal valamint az egészséghez való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozzon. E megállapítással a címzett egyetértett, ám az adatvédelmi biztos ettől eltérő álláspontja következtében az ügy a beszámolási időszakban nem zárult le.
Hasonlóan az előzőekben vázolt különös esetekhez, további elemzések készültek a már korábban befejezett orvosi ügyelet kérdéskörben, illetve újabb lépések történtek a tengizi munkavállalók kártalanítását célzó, a 2003. évben jelentéssel zárult ügyben (OBH 1959/2003.). Előbbi esetben a Szolnok Megyei Bíróság előtt folyó „ügyeleti díj” per kapcsán alkalmazott, a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló Európai Parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelv alapján indult, az alkalmazás dilemmáit feloldani szándékozó egyeztető tárgyalássorozat az egészségügyi, a munkaügyi tárca, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozók Kamarája, a Kórházszövetség, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete részvételével, amelyre állandó meghívást kapott az országgyűlési biztos is. A tárgyalások természetesen elsősorban szakmai jellegűek, amelyen a biztos alkotmányjogi szempontú értékelemzése az uniós követelmények betartásának vagy betarthatatlanságának alapjogi aggályaira hívta fel a figyelmet.
Ezzel együtt távol áll a biztostól a bírói tevékenységre vagy általában a konkrét ítélkezési gyakorlatra történő nyomásgyakorlás, ugyanakkor kötelessége rámutatni a nem egyértelmű alkalmazhatóság jogállami konfliktusai megoldásának sürgető szükségességére.
Szintén elvi jellegű, ám remélhetőleg a normaalkotást könnyítő segítséget nyújt a biztos a Tengizben munkát vállalt magyar dolgozók ügyében. A hatásköre hiányáról, ugyanakkor az országgyűlési képviselők számára javaslatot is tartalmazó, 2003-ban készült jelentés kiadása óta érdemi intézkedés nem történt, így a betegek sorsa továbbra is rendezetlen. Az esetekkel kapcsolatba került közigazgatási, szakmai szervek vagy a bíróságok elutasító határozatai ugyancsak nem segítették a panaszosok ügyét. Ezt a helyzetet továbbra is igyekszik kibillenteni a holtpontról az országgyűlési biztos, annak reményében, hogy a 2006. évben pont kerülhet az egészségükben károsodott, volt tengizi munkavállalók ügyére.
Állásfoglalást adott ki a biztos egy a napjainkban sokszor napirendre kerülő probléma tárgyában. A gyógyszerárakkal összefüggésben felmerült, de az egészségügyi ellátórendszer egészét érintő verseny térnyerésének egyes kérdéseivel kapcsolatban megfogalmazottak (OBH 3911/2005.) ráirányítják a figyelmet azokra a kérdésekre, amelyek a globalizáció óhatatlan velejárói, mégis különösen az egészségügy sajátos helyzetének ismeretében vitathatóak. Így hangsúlyosan hívta fel a figyelmet a biztos azokra a körülményekre, amelyek mind a gyógyszeriparban, mind az orvoslás terén olyan álversenyt gerjesztenek, amelyben – legalábbis közgazdasági értelemben – a keresleti és a kínálati piac egyaránt kiegyensúlyozatlan.
Mindebből is látható, hogy a biztosok egészségügyet érintő tevékenysége meglehetősen széles körű fellépési kötelezettséget is jelent. Így készült el a magán-állatorvosok ügyeleti tevékenyégével kapcsolatos jelentés is, amelyben az országgyűlési biztos megállapította, hogy önmagában az a tény, hogy a magán-állatorvosok számára a jogalkotó nem gondoskodott a köz érdekében való kötelező rendelkezésre állás (ügyeleti szolgálat) pontos anyagi ellentételezéséről – a jogállamiságból levezethető jogbiztonsághoz, a munka megfelelő díjazásához és a pihenéshez való jogokkal összefüggésben –, okoz alkotmányos visszásságot (OBH 2832/2004.). A vizsgálat itt elsősorban a kötelező kamarai tagsággal „együtt járó” ügyeleti (készenléti) tevékenység azon része miatt folyt, mely során valamely járványveszély észlelése is a magán-állatorvos kötelezettsége. Ebből következően az állam felelőssége e tekintetben tetten érhető, s legalább a készenlét meghatározott idejére ellentételezést is jelent. A megállapításokkal a miniszter nem értett egyet, az egyeztetések még folynak.
Komoly szakmai vita folyt a magánorvosi tevékenységet folytató orvosok – elsősorban pszichiáterek –, de az intézményi orvosok, sőt a nyugdíj mellett praktizáló orvosok vényírási jogának változásaival kapcsolatban is (OBH 5410/ 2005.,4415/2005., OBH 5559/2005.). E kérdésben ugyancsak az egészségügyi minisztert kereste meg az országgyűlési biztos, aki a gyógyszerkasszának a finanszírozhatatlanságig pazarló jelen állapotával indokolta a radikális változásokat, ám jelzésünkre „finomítottak” a Kormányrendelet szabályain, és az érintett orvos az egészségbiztosítóval kötött szerződés keretei között továbbra is jogosult támogatott gyógyszer felírására.
Speciális helyzetben van egészségügyi szempontból a bv. orvos és betege egyaránt. Alapjogi vizsgálat e tekintetben a beszámolási időszakban nem folyt, de a beérkező panaszokra pontos jogi hátteret és lehetőségeket felvázoló tájékoztató jellegű levelek születtek, az általános helyettes irányításával. Így például az elítéltek orvosválasztási joga kérdésében (OBH 4265/2005.), vagy a fogorvosi ellátással kapcsolatban, általában is az ellátás megfelelő színvonalát kifogásoló panaszok miatt.
Jelen beszámolási időszakban tovább csökkent az egyes orvosi beavatkozások következtében elszenvedett HCV-fertőzés miatti panaszok száma. Ahogy korábban is, ezekben az esetekben is minden alkalommal felhívtuk a panaszosok figyelmét arra, hogy az országgyűlési biztos feladatai között nem szerepel a kártalanítási igények érvényesítése, azok a bíróság hatáskörébe tartozó ügyek. Egyebekben pedig részletes tájékoztatást kaptak a panaszosok jogi lehetőségeikről.
A dajkaterhesség jogi szabályozásának hiányosságait számon kérő panaszosokat – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is csak arról tudtuk tájékoztatni, hogy a jogalkotó aggodalmát a jogi normarendszer egységességének elvesztése alapozza meg. A dajkaterhesség lehetőségének bevezetésével ugyanis az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások köre valóban bővülne, egyúttal azonban a Családjogi törvény származás megállapítására, illetve családi jogállásra vonatkozó szabályai sem maradhatnának érintetlenül. Ezen túlmenően pedig számos etikai jogi probléma is felmerül, amelyekre tekintettel az államok többsége kifejezetten tiltja, vagy hallgat a gyermekvállalás e módjáról.
Az országgyűlési biztosok tízéves vizsgálati gyakorlatában a fogyatékkal élő emberek esélyegyenlőségének a megteremtése kiemelkedő jelentőségű. A pozitív diszkriminációt, mint az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedéseket, az Alkotmány a 70/A. § (3) bekezdésében állami feladatként határozza meg. Az előző évekhez hasonlóan, idén is az emberi méltósághoz, a szociális biztonsághoz való jogokkal, valamint a diszkrimináció tilalmával összefüggésben érkeztek panaszok az országgyűlési biztosokhoz. A panaszosok leginkább a pénzbeli ellátásokhoz (tipikusan a fogyatékossági támogatáshoz) való hozzájutást, illetve az ezzel kapcsolatos eljárást sérelmezték, de folyamatosan érkeztek a közlekedési támogatásokkal és lakás-akadálymentesítéssel kapcsolatos panaszok is,
Az országgyűlési biztosok – a korábbi évek tapasztalatai alapján – kiemelt figyelmet fordítanak azokra a beadványokra, amelyekben a bentlakásos intézményekből érkező panaszok jellemzően névtelen, illetve a nevük elhallgatását kérő panaszosoktól érkeznek. Jelen beszámolási időszakban öt olyan ügy zárult vizsgálati jelentéssel, amelyben az országgyűlési biztos vizsgálata a gondozottak emberi méltósághoz, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jogával, a szociális biztonsághoz való jogával összefüggésbe hozható visszásságok feltárására irányult.
A hozzánk fordulók jellemzően az intézetek túlzsúfoltságát, a tárgyi feltételek hiányosságait, az étkeztetést, a dolgozók sértő, sokszor durva bánásmódját, a bentlakók pénzének szabálytalan kezelését sérelmezték (OBH 2086/2005., OBH 6216/2004., OBH 3040/2005., OBH 1226/2004., OBH 6459/2004.).
A fogyatékossági támogatásban részesülő, súlyos fogyatékos személyek utazási kedvezménye ügyében még 2003-ban tett ajánlásunkkal kapcsolatban is sikerült előrelépést elérnünk. Az Országgyűlés Szociális és Családügyi Bizottsága 2005. szeptember 25-én megtartott ülésén meghallgatta az ombudsmant és a minisztériumok képviselőit, ezt követően felkérte a Kormányt, hogy a feltárt visszásságok megszüntetését célzó szakmai szabályokat alkossa meg, és a végrehajtáshoz szükséges anyagi források időarányos részéről a 2006-os költségvetésben gondoskodjon (OBH 1966/2004.). A Beszámoló összeállításának időpontjáig azonban ez – a Pénzügyminisztériumtól kapott tájékoztatás szerint – nem történt meg.
A pénzbeli ellátások közül a fogyatékossági támogatás iránti kérelmekkel összefüggő panaszok tipikusan az Országos Orvosszakértői Intézet illetékes szakértő bizottságainak szakvéleményét kifogásolták. A panaszosok azért fordultak az országgyűlési biztoshoz, mert úgy ítélték meg, hogy súlyos betegségeik ellenére az orvosi bizottságok nem akarták elismerni fogyatékos állapotukat. A fogyatékossági támogatás igénylésével kapcsolatos ügyekben a hatásköri szabályok ismertetésén túl az országgyűlési biztosok részletes tájékoztatást adtak a panaszosoknak azokról a jogszabályi feltételekről, amelyek meghatározzák a jogosultság törvényi feltételeit, valamint az igényléshez szükséges eljárási szabályokat, jogorvoslati lehetőségeket. Tekintettel arra, hogy az országgyűlési biztosnak nincs lehetősége orvosi szakvélemény felülvizsgálatára, ezért a panaszosokkal minden esetben ismertetni kellett, hogy a súlyosan fogyatékos állapot megállapítását kizárólagosan az Országos Orvosszakértői Intézet illetékes szakértő bizottságai végzik. Ez a szakértői vizsgálat azonban nem a hétköznapokban szokásos orvosi vizsgálat, hanem a szakértői bizottságnak azt kell megállapítania – nem szubjektív alapon –, hogy a súlyos fogyatékosság minősítéséről szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm.rendeletben, a fogyatékos csoportonként pontosan leírt, és részletesen meghatározott feltételeknek, mértéknek megfelel-e. Akinek az állapotát az orvosszakértői bizottság a jogszabályban rögzítettek alapján súlyosan fogyatékosnak minősíti, annak – szociális rászorultságtól függetlenül – alanyi jogon jár a fogyatékossági támogatás.
Az ilyen típusú ügyekben azonban a panaszok megválaszolása nem csupán a fogyatékossági támogatás törvényi feltételeinek ismertetésére szorítkozott, hanem arra is, hogy a panaszosokkal megpróbáljuk megismertetni a fogyatékossági támogatási rendszer elveit és célkitűzéseit. Ezen túlmenően a hozzánk fordulók részletes tájékoztatást kaptak azokról a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátásokról, azok igénybevételével kapcsolatos tudnivalókról, amelyek ismeretében lépéseket tehetnek nehéz anyagi helyzetük javítása érdekében. A lakás-akadálymentesítés állami támogatásával kapcsolatosan két panasz érkezett az országgyűlési biztoshoz. Az egyikben a beadványtevő azokról a jogszabályi feltételekről kért tájékoztatást, amelyek teljesülése esetén a súlyosan mozgássérült személy részére műszakilag akadálymentes lakás kialakításának többletköltségeire vissza nem térítendő állami támogatás vehető igénybe. A másik beadványban azt sérelmezte a panaszos, hogy ugyan megkapta az állami támogatást, azonban ez nem volt elegendő az átalakítási munkálatok elvégzéséhez, és ezért a lakóhelye szerinti önkormányzattól még további vissza nem térítendő támogatást igényelt, amit ugyancsak megkapott. A panaszos különösen azt sérelmezte, hogy az önkormányzat a támogatást úgy nyújtotta, hogy 5 évre szóló jelzálogjogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztek be az ingatlanára. A biztos tájékoztatást kért az érintett önkormányzat polgármesterétől, amelynek alapján megállapította, hogy a vissza nem térintendő támogatás esetére, a támogatás erejéig jelzálog, valamint 5 évre szóló elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzését írja elő a helyi rendelet. Azzal a kikötéssel, hogy „amennyiben ezen időpont előtt kerül sor az ingatlan elidegenítésére, úgy a kapott támogatást – a törvényes kamatokkal emelten – egy összegben kell visszafizetnie”. Tekintettel arra, hogy nem tartozik a helyi önkormányzatok kötelezően ellátandó feladatai körébe az ott élők ilyen jellegű segítése, továbbá a panaszos a támogatás igénylésekor ismerhette annak feltételeit, a biztos a beadványt elutasította.
A jelen beszámolási időszakban, a gépjárműszerzési támogatások igénylésével összefüggésben két olyan beadvány érkezett az országgyűlési biztoshoz, amelyben az igényléssel kapcsolatos eljárást sérelmezték a panaszosok. Ezekben az ügyekben a biztos a jogszabályi feltételek ismertetésén túl – hatáskör hiányában – érdemi vizsgálatot nem folytatott.
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium megkeresésére az országgyűlési biztos az egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezetével, az új Országos Fogyatékosügyi Programról készített kormány-előterjesztés tervezetével és „A mindenki számára akadálymentesen hozzáférhető környezet megteremtéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről” szóló előterjesztés-tervezetével összefüggésben fejtette ki szakmai álláspontját. Az egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezetével kapcsolatosan rámutatott, noha üdvözlendő a jelentősebb forrásbővítés, az akadálymentesítés valóban elodázhatatlan végrehajtásának időbeli elhúzódása meglehetősen aggályos. A kormány-előterjesztésben szereplő jelnyelvi és alternatív kommunikációs szolgáltatás (tolmácsolás) törvényi szintű szabályozása ugyancsak többéves, a biztosoknak e tárgyban végzett munkájának sikere lehet. Ezért a biztos örömmel vette a Fot. módosítását, hiszen ezzel ez a kérdés rendeződött. (Gy-523/2005.).
Az új Országos Fogyatékosügyi Programról készített kormány-előterjesztés tervezetében részletesen feltárt helyzetértékelést, illetve a jövőre vonatkozó koncepció összefoglalását a biztos üdvözölte. Ugyanakkor észrevételezte a fogyatékos személyek egészségügyi, szociális ellátásának nehézkességét, foglalkoztatásuk gazdaságpolitikai ellentmondásosságait, képzésük strukturális problematikáját. Mindezekre valóban kínál stratégiai megoldásokat a Program, de látni való, hogy amíg – ezzel egy időben – nem történik a társadalom részéről szemléletváltás, addig sem megfelelő képzés, sem ehhez igazodó, és tényleges munkahelyet biztosító foglalkoztatás, s így integráció, rehabilitáció, esélyegyenlőség nem várható. Ezzel együtt a biztos külön üdvözölte, hogy az új Program széles körű aktivitást remél a fogyatékkal élők komplex rehabilitációja érdekében – az emberi méltóság és az esélyegyenlőség etikai, alapjogi elvárásainak megfelelően – a jogalkotótól és a szakpolitikustól egyaránt (Gy-499/2005.).
„A mindenki számára akadálymentesen hozzáférhető környezet megteremtéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről” szóló előterjesztés-tervezetével összefüggésben a biztos egyetértését fejezte ki annak megállapításaival és a tervezett intézkedésekkel kapcsolatban, tekintettel arra, hogy azok a korábbi jelentéseiben tett megállapításaival egybecsengenek. Felhívta azonban a figyelmet a jelentéseiben már jelzett azon hiányosságokra, amelyek – úgy tűnik – továbbra sem nyernek megoldást: nevezetesen mi történjék azokkal a középületekkel, amelyeket nem lehet akadálymentessé tenni, és mi történjék azokkal a közszolgáltatásokkal, amelyek ilyen épületben vannak. Milyen következménye van az újabb határidők be nem tartásának, be kell/lehet-e záratni intézményt, visszavonni/megtagadni működési engedélyt stb. A biztos álláspontja szerint ezek a kérdések nem rendezhetők a tervezetben szereplő – egyébként feltétlenül szükséges – építésügyi jogszabályi-szervezeti intézkedéseken belül (Gy. 767/2004.).
1.7. Egészséges környezethez való jog
1.7.1. Környezet– és természetvédelem
A korábbi évekhez hasonlóan, 2005-ben is nagy számban vizsgáltunk az egészséges környezethez, illetve a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő beadványokat. A tágan vett környezetvédelemben való ombudsmani közreműködés elsősorban a környezeti elemek védelmével összefüggő hatósági tevékenységgel szembeni kifogások vizsgálatán keresztül valósul meg. A biztos jellemzően egyedi ügyekben, kérelmek alapján jár el – melyeket magánszemélyek mellett egyre gyakrabban nyújtanak be a környezetvédelem érdekében alakult civil szervezetek –, de széles körű, a társadalom nagyobb csoportját érintő ügyekben hivatalból is kezdeményez eljárást és folytat le vizsgálatot. A különböző szaktárcákhoz intézett jogszabály-véleményezési, módosítási, vagy jogalkotási javaslataival – segítve egyúttal a jogalkotást is – a környezetvédelem terén szerzett tapasztalatait kívánja hasznosítani a biztos. A biztos továbbra is tapasztalja a környezetvédelmi kultúra kiforratlanságát. Több állampolgár panaszának a tárgya változatlanul valamely általuk végzett tevékenység környezeti jogi normába ütközése, illetve a környezeti elemek védelme érdekében eljáró hatóságok munkája. Akadt olyan kérelmező, aki a hatóság „diszkriminatív” eljárását abban látta, hogy az építőanyagot hulladéknak minősítette, és büntetést rótt ki annak engedély nélküli elhelyezése miatt, illetve olyan is, aki nem fogadta el, hogy a jogszabály alapján a terület tulajdonosát terheli az illegálisan elhelyezett hulladék elszállítási és ártalmatlanítási költsége. Örömteli tény ugyanakkor, hogy nőtt az olyan panaszok száma, melyekben a környezetükért érzett felelősségtudat következtében, a hatósági eljárásokon pont a bevezetett normák szigorát kérik számon a beadványtevők.
A környezetvédelmi ügyek változatos képet mutatnak. A kifogások közül a korábbi évekhez képest emelkedett a zajjal kapcsolatos panaszok száma, melyek forrásai elsődlegesen a vendéglátóhelyek, rendezvények, a közlekedés különböző formái (szárazföldi, légi). A biztos e körben azt tapasztalta, hogy a zajforrásokkal túlterhelt világban egyes állampolgárok már a hajnali harangozást vagy a sportolás közbeni hangoskodást is zavaró tényezőnek tartják (OBH 2973/2004.). Mindemellett a környezetvédelmi ügyek forrásai tipikusan az építkezések, a kommunális és településtisztasági, valamint a telepengedélyezési és állattartási ügyek. A biztos az előző évek gyakorlatának megfelelően, a jogterület komplexitásából eredően tájékoztatást nyújt a kérelmezőknek arról, hogy igényeik érvényesítésére a Polgári Törvénykönyv alapján milyen polgári jogi jogintézmények szolgálhatnak eszközként (OBH 2502/2004.).
A vendéglátó egységek, szabadtéri szórakoztató rendezvények zavaró működését a létesítmények környezetében élők ismét nagy számban sérelmezték. Ezekben az ügyekben a biztos azt vizsgálja, hogy az érintett hatósági szerv kellő körültekintéssel eljárt-e, amennyiben pedig azt tapasztalja, hogy a panaszosok nem fordultak a hatósághoz, úgy ennek lehetőségéről, az eljárási módokról nyújt megfelelő tájékoztatást. A biztos következetes álláspontja, hogy a tiltó vagy korlátozó döntéshez a tényállás körültekintő tisztázása, a döntést megalapozó bizonyítékok széles köre szükséges, hiszen figyelemmel kell lenni a vállalkozáshoz való alapjogra is.
Változatlanul sok kifogás érkezik a közlekedési eredetű zaj és rezgésterhelés miatt, amelyek többnyire a lakókörnyezet elviselhetetlen közlekedési helyzetével kapcsolatosak. Az országgyűlési biztos munkája során tapasztalja, hogy a levegő minőségét egyre erőteljesebben a közlekedési eredetű szennyezőanyagok kibocsátása határozza meg országszerte. A közlekedési eredetű légszennyezés, zajterhelés valamennyi régióban a jelentős belső közúti forgalmú városok – elsősorban a főváros, de az ország más térségeinek nagyvárosai is –, illetve a nagy forgalmú közlekedési útvonalak mentén fekvő települések lakosságát érinti.
E panaszok tipikusan a közúti forgalom mértékét, a nehéz-gépjárműforgalmat, a vasútvonalakon zajló közlekedést érintették. Mindazonáltal már nem csak a megnövekedett gépjárműforgalom okoz problémát, több olyan beadvány is érkezett, melyben az indítványozók a lakóhelyük fölött elhaladó repülőgépek által keltett zaj mértékét sérelmezték. A lakott területek fölött elhaladó, a fel- vagy leszállás miatt alacsonyabb magasságban repülő légi járművek magas egyedi zajterhelése miatt, a légifolyosók kijelölésekor figyelemmel kell lenni arra, hogy a repülőgépek a lehető legkisebb mértékű zavarást idézzék elő (OBH 4003/2004.). Megjelentek az olyan panaszok is, amelyek a technikailag átszerelt motorgépjárművek, illetve a légi járművek közlekedéséhez kapcsolódóan, a rövid ideig tartó, de jelentősen zavaró egyedi zajterheléseket kifogásolták (OBH 3226/4004., OBH 4003/2004.).
Ezekben az ügyekben a biztos változatlanul azt vizsgálja, hogy a jelentős költségvetési forrásokat igénylő problémák kezelésére hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szerv milyen intézkedéseket tehet és tesz. Eljárása során hangsúlyt fektet arra is, hogy van-e reális lehetőség alternatív útvonalak igénybevételére, illetve kijelölésére, továbbá szem előtt tartja, hogy a zavarás mögött az állampolgárok oldalán áll-e tűrési kötelezettség. Ezen túl minden esetben tájékoztatja panaszosokat a téma szempontjából jelentős bírói gyakorlatról is.
A budapesti Citadellára vezető úton rendszeresen közlekedő turistabuszok miatti panasz vizsgálata során kifejtette, hogy az idegenforgalom fejlesztése és fenntartása közérdek, emiatt az állampolgárokat fokozottabb tűrési kötelezettség terhelheti egy adott területen. Ugyanakkor utalt arra, hogy a motoros összejövetelek kapcsán nem került elő olyan adat, ami azt támasztotta volna alá, hogy ezen a két oldalon beépített lakóövezetben kell motoros összejöveteleket tartani, illetve hogy az itt lakók fokozott tűrési kötelezettségét valamely közérdek tenné indokolttá (OBH 3226/2004.).
Tapasztalataink szerint, míg egyes kérelmezők azt sérelmezik, hogy az önkormányzat a területét tovább kívánja bővíteni ipari területtel, holott az az ingatlan-nyilvántartás szerint európai jelentőségű természetvédelmi terület (OBH 4875/2005), addig más panaszosok a területrendezést abból a szempontból kifogásolták, hogy az önkormányzat a szabályozási tervében, helyi építési szabályzatában a külterületi ártéri erdő besorolását nem változtatja meg, az ártéri területet nem teszi beépíthetővé (OBH 2774/2005.).
A hulladékgazdálkodással kapcsolatos önkormányzati feladatok ellátásával kapcsolatban azt tapasztalta, hogy gondot jelent az önkormányzatok számára a közterületen elhagyott hulladék, sokan ezt ugyanis ingyenes szolgáltatásnak tekintik, holott az illegális hulladéklerakók felszámolása súlyos terhe az önkormányzatoknak.
Az idei évben is érkezett panasz parlagfű-szennyezettségű terület miatt, amikor is a biztos azt vizsgálja, hogy az önkormányzat megfelelő szerve növényvédelmi kötelezettségét teljesíti-e, illetve a védekezésre kötelező határozatot indokolt esetben meghozza-e. Megállapítottuk, hogy a jogszabályok előírásai az önkormányzati munka során a gyakorlatban hiányosan valósulnak meg. A jegyzők és polgármesterek csak részlegesen látják el környezetvédelmi feladataikat, környezetvédelmi hatásköreiket, eljárási lehetőségeiket nem kellőképp ismerik. A biztos alapvető fontosságúnak tartja, hogy az önkormányzat jegyzője ismerje fel hatáskörét a szennyezőkkel szemben, hiszen például a települési folyékony hulladék nem megfelelő szintű kezelése környezeti problémát indukálhat (OBH 4969/2005.).
A beszámolási évben is jelentős számú kérelmező fordult hivatalunkhoz természetvédelmi kérdésekkel összefüggésben. A természetvédelemmel kapcsolatos ügyek köre bővült, és megjelent például a védett és fokozottan védett állatfajokat érintő hatósági engedélyezési eljárások kifogásolása. Változatlanul tapasztalható, hogy egyes állampolgárok a természetvédelmi érdekből eljáró és intézkedő hatóság eljárását kifogásolják, mert pl. az természetvédelmi célból kisajátítási eljárást kezdeményez.
A területek európai jelentőségű természetvédelmi területté, Natura 2000 ökológiai hálózatba kapcsolása miatt több panasz is érkezett a biztoshoz. Míg egyes panaszosok szerint a hálózat gátolja a területen folytatni kívánt gazdasági tevékenységet, mások éppen a Natura 2000-rel életre hívott és képviselt, a jövő generációk érdekében is álló természetvédelmi célkitűzésekre tekintettel, a hálózat jelentőségét hangsúlyozták. A biztos álláspontja szerint a Natura 2000 ökológiai hálózat kiépítése és védelme olyan közérdekű célnak tekintendő, amelynek vonatkozásában a jogalkotó alkotmányosan rendelhet bizonyos korlátozásokat, tekintettel arra, hogy a természeti környezet minőségének védelme, a természeti feltételek megőrzése és javítás össztársadalmi érdek (OBH 4875/2005.). Tapasztalataink szerint a különböző hatóságok az államigazgatási eljárás általános szabályairól, valamint a tárgyi speciális jogszabályok eljárási jogi rendelkezéseit általában helyesen alkalmazzák. Előfordult azonban, hogy az ügyben elmaradt a határozathozatalhoz szükséges tényállás tisztázása (OBH 4113/2004.), a hatóság nem hozott határozatot, illetve a határozat ellen benyújtott fellebbezést késedelmesen, esetleg egyáltalán nem terjesztette fel a felettes szervének (OBH 2509/2004.).
Az eljárási szabályok érvényesülésével kapcsolatban gyakori problémaként jelentkezett az eljárás elhúzódása (2509/2004.), a végrehajtás elmaradása vagy annak jelentős elhúzódása (OBH 4232/2004), az elhúzódó ügyintézés. (OBH 5539/2004.). Problémát jelentett ezen túl megfelelő határidő kitűzésével a hiánypótlási felhívás kiadásának elmaradása (OBH 509/2004.), valamint a helyszíni szemle lefolytatásának hiánya, mely környezetvédelmi ügyekben legtöbbször elengedhetetlen (OBH 2315/2005.).
2005-ben 56 db közlekedési tárgyú panaszt vizsgáltunk, 20 érdemi vizsgálatban 26 panaszt bíráltunk el, 6 jelentés született. Általában a közlekedés okozta környezeti ártalmak, valamint az utak állapota, az elkerülő utak hiánya miatt fordultak a biztoshoz. Erre az ügycsoportra különösen jellemző, hogy a panaszok többsége az országgyűlési biztos fellépésével nem orvosolható.
A környezeti ártalmak a városokban a főútvonalak mentén és a turisztikai célpontok közelében élőket sújtják elsősorban. Az országos közlekedési hálózat mentén lakóknak változatlanul az autópályákat kikerülő kamionáradattal kell együtt élniük. Mivel a panaszok többsége nem forgalomszabályozási-közlekedési típusú, ezeket az ügyeket a környezetvédelmi fejezet tárgyalja (OBH 3226/2004., 5030/2004.).
Az utak állapota miatt tett panaszok az ország majd minden települését érintik. Terjed a korábbi külterületek, zártkertek belterületbe vonása, lényegében az infrastruktúra kiépítése nélkül. Az alacsonyabb áron megszerzett ilyen területeken megépített ház megközelítése azután gyakorlatilag lehetetlen. A tulajdonosok elvárnák az út kiépítését, ebben azonban az önkormányzati törvény alapján a biztosnak nincs hatásköre. („A ... feladatokban a települési önkormányzat maga határozza meg – a lakosság igényei alapján, anyagi lehetőségeitől függően –, mely feladatokat, milyen mértékben és módon lát el.”) Az országgyűlési biztos hivatalának felállítása óta érkeznek olyan panaszok, amelyekben a földutak kiépítését kérik. 2005-ben érkezett az első olyan, amelyben tiltakoznak ellene, mert jelentősen megnöveli az átmenő forgalmat. A lakókörnyezet olyan mértékben terhelt a motorizáció következményeivel, hogy inkább már út sem kell, csak nyugalom legyen.
A biztos általános helyettese egy, az M7-es autópályán megbírságolt személy panaszára indított vizsgálatban – több más megállapítás mellett – az Állami Autópálya Kezelő Rt. vezérigazgatójának is megküldte jelentését azzal, hogy törekedjék annak megszervezésére, hogy az autópályák valamennyi felhajtója közelében lehessen matricát vásárolni, mert ma ez nem így van (OBH 6086/2005.).
Egy, a 47-es főút szélesítése miatt tett panasz kapcsán a biztos megállapította, hogy a folyamatban részt vevő hatóságok, tervezők, építtetők pozitívumként értékelték, hogy az út szélesítésekor a védőterületen korábban épült lakóházakat érintetlenül hagyták. Kezdeményezte ezért, hogy az illetékes miniszterek a jövőre nézve biztosítsák a hasonló helyzetek olyan megoldását, amelyben közel egyenértékű műszaki-pénzügyi feltételek esetén a nyomvonal kijelölésnél, új út építésénél vagy meglévő korszerűsítésénél az érintett állampolgárok létfeltételeinek javítása, a környezeti károkkal fenyegetettek számának csökkentése elsődleges szempont. A miniszterek a kezdeményezést elfogadták (OBH 3921/2004.). A biztos véleményezte a teljesítésként megküldött, a közúti közlekedésről szóló törvény és a közutak tervezése műszaki előírás módosításának tervezeteit.
Az év folyamán – részben korábbi jelentések ajánlásaira megküldött – tervezetek további véleményezése: a vasúti közlekedéspolitika stratégiai kérdéseiről; a vasútról szóló törvény módosításáról; a fővárosi helyi személyszállítás egy részének országos közforgalmú vasúttal, valamint menetrend szerinti helyközi autóbuszjárattal való ellátásával összefüggésben egyes törvények módosításáról; a transzerurópai közlekedési hálózat projektjeihez juttatott TEN-t támogatás felhasználásáról; a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló előterjesztések.
1.7.3. Telepengedélyezéssel kapcsolatos ügyek
Az országgyűlési biztos 2005-ben átfogó vizsgálatot folytatott a telepengedélyhez kötött tevékenység hatósági eljárásának és az azt szabályozó jogszabályok alkalmazási problémáinak feltárására. A témát elemző OBH 3166/2003. számú rövidített jelentés megtalálható a Példatárban.
1.8. Építési és városrendezési ügyek
Az országgyűlési biztos 2005-ben 373 építésügyi panaszt vizsgált. Ebből 29 jelentésben 57 panaszt bírált el. 75 panaszt teljes körű vizsgálatot követően levélben utasított el, pl. amikor az esetleges biztosi kezdeményezések magát a panaszost hoznák rosszabb helyzetbe, vagy az érintettek közötti viszony rendkívül elmérgesedett. A panaszos gyakran nincs tisztában jogaival és kötelezettségeivel, ezért még valós érdeksérelmeit sem a megfelelő eszközökkel kívánja orvosoltatni. Ilyenkor a széles körű tájékoztatás segíti az állampolgárokat panaszaik rendezésében.
A korábbi évek beszámolóiban leírt jellemzők változatlanok, ahogyan az is, hogy az országgyűlési biztoshoz csekély számban kerülnek olyan ügyek, amelyekben minden „rendben van”. Érezhetően növekszik azoknak az eseteknek a száma, ahol érintettként rendkívül sokan írják alá a panaszt. Mind többször érzékelhető, hogy a hozzánk fordulók úgy érzik, hogy nélkülük döntenek róluk. Ezeknek a panaszoknak a vizsgálatából túlnyomó többségben az állapítható meg, hogy mind a településrendezésben, mind az egyes építési engedélyezési ügyekben sérül a jogegyenlőség. A nagyberuházások környezetében élők érdekeit figyelmen kívül hagyják, tiltakozásukat különböző technikákkal hárítják el. Riasztó mértékben egyoldalúvá vált a jogok érvényesíthetősége. Az építtető nagyberuházó és az érintett környezetben élők nem egyenlő rangú ügyfelek.
Egyre több zöldterület, a települések múltját dokumentáló érték tűnik el. Jellemzővé vált a sportpályák területére bevásárlóközpontok, intézmények, lakóparkok építése, arra való hivatkozással, hogy „már úgysem volt alkalmas sportolásra, a rossz levegő miatt”. Ennek „orvoslására” még azt a szabad – és részben zöld – területet is beépítik.
A rendezési terveket úgy módosítják, hogy a lakosság csak véletlenszerűen értesül a tervekről; érveiket nem veszik figyelembe. Ha mégis, akkor esetleg úgy, hogy első tervezetre a jelenleg megengedett ötszöröse beépítési lehetőséget ismertetnek, a lakosság hadd legyen elégedett, ha „kiharcolta”, hogy csak háromszorosa lesz végül. A jelentős üdülőterülettel rendelkező települések az üdülőterületet hátrányosan érintő terveket olyan időszakban függesztik ki a polgármesteri hivatalban, amikor egyetlen üdülőtulajdonos sem tartózkodik a településen (OBH 1586/2005; 1962/2005; 3407/2005; 5237/2005; 5383/2005; 5884/2005.).
A konkrét építési engedélyezésben a környezetben élőkről általában utólag, a tervezett beruházás visszafordíthatatlan állapotba kerülése után „derítik ki”, hogy mégis ügyfelek lettek volna. A civil szervezetek fellépését – szintén általánosnak mondható gyakorisággal – akadékoskodásként kezelik, a tervtanácsok szakmai véleményét figyelmen kívül hagyják. A szakhatóságok „kényes kérdésben” lekésik a határidőt, úgy ítélik, hogy ha több szakhatóság – köztük az ő hatóságuk – feladatkörébe is tartozik az ügy, akkor a másiknak kell eljárnia, nekik nem. Az „illeszkedés” szabályának tág megfogalmazása tered enged a visszaélésekhez. Mivel a rendezési tervek elkészíttetése nem kötelező, és ha „nem megfelelően szabályoz” is, alapot ad az építkezésre és az illeszkedés szabályának alkalmazhatóságára, gyakorlatilag bárhol bármire lehet engedélyt kapni. Az engedélyeket nem küldik meg a tényleges érintetteknek, nem tesznek különbséget a családi ház ablakcseréje esetén értesítendő szomszédok és a bevásárlóközpont környezetében érintettek között. Mivel a nagyberuházásokat általában közterület veszi körül, így azoknak gyakran nincs is érintett szomszédsága – a hatóságok szerint. Az ilyen módon „zárt körben” kiadott engedélyeket kiadásuk napján jogerősítik, az építtető „jóhiszeműen szerzett és gyakorolt” jogára tekintettel a világon semmiféle – mégoly megalapozott – ellenérv vagy ellenérdekeltség sem érvényesülhet.
Az építtetők a beruházás ellen potenciálisan felléphető szerveket és személyeket kizáratják az eljárásból, az esetleg mégis kikényszerített jogorvoslati eljárások ideje alatt a létesítmény építése akadály nélkül folyik (OBH 4113/2004; 5237/2005.).
Lehetőség nyílt jogszerűtlen lépésekkel a jogszerzésre. Amennyiben bejelentenek egy engedély nélküli építkezést, és az építtető pl. pert kezdeményez, vagy csak „húzza az időt” (határidő-módosítást kér, nem ad be fennmaradási tervdokumentációt, hiányosat, nem megfelelőt stb.), eltelik egy év, és az engedély nélkül épített létesítmény fennmarad. Az engedély nélkül építkező és az érintett szomszédság vagy a társtulajdonosok nem egyenlő rangú ügyfelek (OBH 6254/2004.).
A hatóságok nem ellensúlyoznak, jobb esetben asszisztálnak, rosszabb esetben elősegítik az egyenlőtlen helyzeteket. A közigazgatás nagyon gyakran nem lép fel a „köz” érdekében, nem látja vagy nem veszi figyelembe azt. Nem tesz annak érdekében, hogy a fejlődés valóban fejlődés legyen. Pillanatnyilag szó sincs fenntartható fejlődésre törekvésről, vagy esetleg a jövő nemzedék érdekeinek figyelembevételéről.
A hatóságok gyakran kerülnek kényszerhelyzetbe is, mert az államigazgatási jogkörben okozott kár érvényesítésével való fenyegetés már-már zsarolássá fajul. Mivel ilyen pereket sokkal inkább a beruházó-építtető képes indítani, szemben a hatásterületen élő egyes érintett állampolgárral, a hatóság a kisebb ellenállás irányába megy el, és „kiküszöböli” a fellebbezőket, a jogaikat érvényesíteni kívánó ellenérdekelt ügyfeleket.
Változatlanul súlyos probléma az építési hatóság függetlenségének hiánya. A jegyző szerepeinek keveredése táptalaja a nem hatósági megfontolásokból, nem a hatályos jog keretei között hozott döntéseknek (OBH 3013/2005; 4113/2004.). 2005 folyamán ismételten változott az építésügy ágazati hovatartozása. Talán ennek is tudható be, hogy a központi szakmai irányítás változó színvonalon és inkább kiragadott ügyekben valósul meg, mintsem az országosan egységes hatósági ügyintézés biztosításában, vagy az ország építészeti arculatának megőrzésében-fejlesztésében, az „épített környezet védelmében”, amit a hatályos építésügyről szóló törvény is megcéloz.
Az országgyűlési biztos tapasztalatai szerint az Országos Lakás– és Építésügyi Hivatal (OLÉH) szakmai felügyeleti tevékenysége általában kimagasló színvonalú. Azonban esetenként megtörni látszik ez a színvonal, amely okait a biztosnak nincs lehetősége feltárni. A felkérésére végzett vizsgálatok átfutási ideje részben azt mutatja, hogy ezzel a tevékenységgel nem foglalkoznak elegen a hivatalnál, holott az ilyen vizsgálatok vezethetnek az országosan egységes építésügyi igazgatás kialakításához, az elkövetett hibák jövőbeni kiküszöböléséhez. A gyakori átszervezések és költözködések hatásának kiiktatása mellett a személyi állomány megerősítése is szükséges lenne az egyenletes színvonal biztosításához, az ágazatban a közigazgatás stabilitásához.
Megkérdőjeleződni látszik az építésügyi hatósági eljárásnak, illetve magának a hatóságnak a létjogosultsága is. A kecskeméti Malom Center úgy kapott építési és használatbavételi engedélyt, hogy diszponibilis (meghatározatlan funkciójú) terek sora volt benne, a rózsadombi egykori SZOT szálló úgy, hogy a homlokzatára az építési engedély megadása után írtak ki tervpályázatot. Ha sem a homlokzatnak, sem a belső elrendezésnek, illetve rendeltetésnek nem kell ismertnek lennie az engedély megadásához, továbbá a település szerkezetére, a városképre tekintet nélkül bárhová bármi elhelyezhető, akkor mire kell egyáltalán a hatóság? (OBH 4113/2004; 5237/2005.)
Ezeket a problémákat a biztos már több jelentésben, levélben, jogszabály-véleményezésben jelezte mind az OLÉH-nak, mind az építésügyért felelős mindenkori minisztereknek, egyes elemeit pedig a korábbi évek beszámolóiban az Országgyűlésnek is. Jellemző a panaszokra az is, hogy az egyes állampolgárok – akár ugyanazok is – valamit és annak ellenkezőjét is nehezményezik. A környezetben élőként felróják az erdők kiirtását, a ferihegyi repülőtér környezetében a zajártalmat. Ha az ő tulajdonuk az erdő, és ki akarják irtani és beépíteni a területet, jogaik megsértésének értékelik, amikor ezt az önkormányzat és a hatóságok nem teszik lehetővé; ugyanúgy, amikor a repülőtér védőövezetét nem vonja belterületbe a főváros, vagy nem vezetik az erdő helyén a házaikat elkerülő utat (OBH 2745/2005; 2774/2005; 3664/2005.).
Nem változtak lényegesen az eljárási típusú jogsértések sem, túllépik az ügyintézési határidőket, nem értesítik az érintetteket, nem terjesztik fel a fellebbezéseket, nem tisztázzák a tényállást stb. Változatlan a végrehajtások elégtelensége is (OBH 3706/2004; 5686/2004; 4011/2005; 4490/2005.).
A biztos visszatérően vizsgálja és állapítja meg azt is, hogy az épített környezet továbbra sem akadálymentes. (OBH 3237/2005.).
1.9. Fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai
A hivatásos szolgálati viszonyban állók (rendőrök, katonák, határőrök, vám– és pénzügyőrség, illetve a büntetés-végrehajtás hivatásos állománya) alkotmányos jogainak érvényesülését az országgyűlési biztos általános helyettese, a beérkező panaszok gyakoriságától függetlenül időnként áttekinti. Ezt indokolja, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) több olyan rendelkezést tartalmaz, amely eleve korlátozza az állományba tartozók alapvető jogait, egyebek mellett a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához, a véleménynyilvánításhoz, a gyülekezéshez, az egyesüléshez és a munka és foglalkozás szabad megválasztásához való jogokat.
A hivatásos állományúaktól származó konkrét panaszok legnagyobb része rendőröktől érkezett, néhány panasz a honvédség, néhány a vám– és pénzügyőrség állományára vonatkozó intézkedéseket sérelmezett. A vám– és pénzügyőrök panaszait az uniós csatlakozást követő szervezeti változások, az egyes állománycsoportokat érintő létszámcsökkentés, illetve a megváltozott bűnügyi helyzettel összefüggő új munkamódszerek (mobil ellenőrző és felderítő csoportok) bevezetése váltotta ki.
A korábbi évekhez hasonlóan, a panaszok tárgya legtöbb esetben munkaügyi jellegű volt, a szolgálati pótlékokkal, munkakörülményekkel kapcsolatban. A panaszok túlnyomó része nem hatósági határozatok vagy mulasztások miatt keletkezett, orvoslásuk a bíróságok hatáskörébe tartozott, ezért egyedi vizsgálatukra általában nem került sor. Több panasz érkezett fegyelmi eljárásokkal, kártérítési, illetve büntetőeljárásokkal összefüggésben is. A hivatásos állományúak panaszainak aránya – valamennyi állománycsoportot figyelembe véve – nem haladja meg az összes panasz 1-1,5%-át.
A rendőrség átfogó vizsgálatára utoljára 2004 végén került sor, de a vizsgálat eredményeként született ajánlások és javaslatok feldolgozása, illetve jelentős részük elfogadása 2005-ben valósult meg (OBH 1924/2004.).
A vizsgálat során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok orvoslása érdekében az általános helyettes több javaslatot tett a belügyminiszternek, amelyek a Hszt. egyes rendelkezéseinek módosítására irányultak. Javaslatot tett a szolgálati érdek fogalmának meghatározására, a túlóradíj kifizetésével kapcsolatos szabályok módosítására, a vezető beosztásúak azonnali hatályú felmentésének indoklására, a büntetőeljárás alá vont rendőr szolgálati viszonya felfüggesztésének, kedvezményekből való kimaradásának határidőhöz kötésére, etikai kódex kiadására. Javasolta, hogy vizsgáltassa meg az egyenruházati cikkek minőségét, szolgálati alkalmasságát, és felügyeleti jogkörében gondoskodjon több elhanyagolt rendőri szerv felújításáról, mivel ezek nem feleltek meg az ott dolgozók vagy ügyfélként ott tartózkodók élethez és az emberi méltósághoz, továbbá a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez, végül az egészséges környezethez való joga minimális követelményeinek.
Felhívta a minisztériumot, hogy tekintse át az ügyfélfogadást végző rendőri szervek objektumainak akadálymentesítési helyzetét, és tegye meg a szükséges intézkedéseket a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény rendelkezéseinek mielőbbi végrehajtása érdekében. Az országos rendőrfőkapitánynak tett ajánlások a végrehajtó szolgálat munkakörülményeinek javítását szolgálták a Rendőrség Biztonsági Szolgálatánál és a kapitányságokon. Ajánlás született az áthelyezést kérők szolgálatban való visszatartásának gyakorlatával, a szolgálatba lépés és váltás, illetve a pihenőidő szabályainak betartásával, a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló szabályok betartásával, a technikai felszerelések és egyéni védőeszközök műszaki állapotával, a gépkocsipark állapotával kapcsolatban. Az általános helyettes javasolta, hogy a Rendőrség Biztonsági Szolgálatánál a sportolási munkaidő kedvezmény kiadása során kerüljék a hivatali és a nem hivatali munkarendben szolgálatot teljesítők közötti megkülönböztetést. A vizsgálatban érintett kapitányságok vezetőinek több ajánlást tett a munkakörülmények javításával, a munkavégzés feltételeivel kapcsolatban. Az ajánlások összhangban voltak a rendőrség munkavédelmi és közegészségügyi-járványügyi helyzetéről készült korábbi belső vizsgálat megállapításaival, ahol az általunk is észlelt hiányosságok miatt ezek a munkahelyek nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, és „munkavégzésre csak korlátozottan alkalmas” minősítést kaptak.
Az átfogó vizsgálat során azoknak az alkotmányos jogoknak az érvényesülését tekintettük át, amelyek minden állampolgárt megilletnek, akár hivatásos szolgálati viszonyban áll, akár nem. Elsősorban az egészséges környezethez, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint az élethez és testi épséghez fűződő alkotmányos jogok, az egyenlő munkáért járó egyenlő bér elve és a jogbiztonság követelménye érvényesülését, illetve a hátrányos megkülönbözetés tilalmának betartását vizsgáltuk, továbbá ezekkel a jogokkal összefüggésben állapítottunk meg alkotmányos visszásságokat.
A nyilvánvalóan segítő szándék ellenére egyes rendőri vezetők részéről azt tapasztaltuk, hogy a vizsgálati megállapításokat – a hiányosságok feltárása és ezekkel kapcsolatos álláspontunk nyilvánosságra hozatala miatt – kritikával fogadták, az ajánlások egy részével nem értettek egyet, sőt megkérdőjelezték az országgyűlési biztos jogát arra, hogy a szervek vezetőivel való egyeztetés nélkül tájékoztassa megállapításairól a közvéleményt. Az erre vonatkozó megnyilvánulásokat az általános helyettes következetesen visszautasította.
A vélemény-eltérésektől függetlenül az országos rendőrfőkapitány feladattervet készíttetett az ajánlások végrehajtására irányuló intézkedésekről. Az alárendelt rendőri szervek a részükre meghatározott feladatokat 2005 nyarára végrehajtották. A főkapitány tájékoztatása szerint valamennyi területi szervnél ellenőrizték a védőfelszerelések (elsősorban a lövedékálló mellények) alkalmasságát, a lőkiképzések gyakorlatát, az objektumőrzési szabályokat, a nem saját forrásból finanszírozott túlszolgálatokat, a szolgálatok közötti pihenőidő biztosítását. A főkapitány meghatározta az egyes szerveknél folyamatosan végrehajtandó feladatokat, és reagált azokra az ajánlásokra is, amelyeket csak a rendelkezésre álló költségvetési források függvényében – hosszabb idő alatt – lehet megvalósítani. Az általános helyettes a főkapitányi intézkedéseket elfogadta.
A belügyminiszter elfogadhatónak tartotta, hogy a szolgálati érdekre csak jogszabályban meghatározott esetekben lehessen hivatkozni, és egyetértett a túlórák kifizetésére vonatkozó szabályok módosításának szükségességével is. A fegyelmi vagy büntetőeljárás miatt történő felfüggesztések és az illetmény-megvonások ügyében a fegyelmi szabályzatra vonatkozó – előkészítés alatt álló – BM rendelet várhatóan megoldja az elhúzódó eljárások, és az emiatt anyagilag ellehetetlenülő családok problémáját. Az általános helyettes a Hszt. és más jogszabályok módosítását kilátásba helyező miniszteri választ elfogadta. A szolgálati törvény és a végrehajtási jogszabályok 2005. évi módosítása ellenére a javasolt változtatásokra még nem került sor.
