4.

Példatár
Válogatás az állampolgári jogok országgyűlési biztosainak jelentéseiből

A 2000-ben iktatott ügyek

OBH 1004/2000.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha az idegenrendészeti hatóság az érvényes úti okmánnyal nem rendelkező külföldit annak, az általa származási országaként megnevezett államnak a határáig kívánja kitoloncolni, amely őt az állampolgárának elismerte, és a beutazásához szük­séges okmányokat kiállította.

Az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a ki­toloncolás alatt álló, a kezén, lábán megkötözött, hangoskodó külföldit a ren­dőrök a várócsarnokban tartózkodó utasok szeme láttára egy kézikocsin tolják a repülőgép ajtajáig.

A kitoloncolás végrehajtásának módjára vonatkozó eljárási szabályok hiánya a jogállamisággal, illetve a nemzetközi jogi kötelezettségek, és a belső jog összhangjához való joggal összefüggő visszásságot eredményez.

Az élethez való joggal összefüggő visszásságot eredményez, ha a rendőrség által foganatosított a testi kényszer alkalmazása során a külföldi személy meghal, akkor is, ha a bíróság ítélete szerint bűncselekmény nem történt.

A jogállamiság részét képező tisztességes eljáráshoz való joggal összefüg­gő visszásságot okoz a rendőrség, ha a rendkívüli haláleset körülményeinek felderítését célzó államigazgatási eljárás alatt a halálesetnek körülményeit rögzítő videofelvétel vizsgálatát visszautasítja, majd azt megsemmisíti.

A Mahatma Gandhi Emberi Jogi Egyesület elnöke (a továbbiakban: panaszos) azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert 2000. december 18-án egy külföldi férfi (a továbbiakban: külföldi) a Magyarországról való kiutasításának hatósági kényszerrel történő végrehajtása (a továbbiakban: kitolon­colás) során Ferihegy nemzetközi repülőtéren elhunyt. A panaszos sérelmezte, hogy bár a külföldi nigériai állampolgár volt, az idegenrendészeti hatóság mégis a Kameruni Köztársaságba kívánta őt kitoloncolni.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az élethez és emberi méltósághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot az ügyben.

A vizsgálat adatai szerint a külföldi 1998-ban embercsempész segítségével, úti okmány nélkül lépte át az államhatárt. Néhány nap múlva a külföldi menedék­jog iránti kérelmet terjesztett elő. A menekültügyi hatóság a külföldi menekültként való elismerését megtagadta. A határozat ellen a külföldi felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bíróságon, amelynek elutasítását követően a Legfelsőbb Bírósághoz fordult. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését jóváhagyta. A menedékjogi kérelem elutasítását követően az idegenrendészeti hatóság megállapította, hogy a külföldi a beutazás szabályait megszegte, továbbá érvényes okmányok nélkül él az országban, ezért kiutasította őt az országból, és arra kötelezte, hogy a Magyar Köztársaság területét Budapest-Ferihegy határátkelőhelyen keresztül hagyja el. Az idegenrendészeti hatóság a kiutasítást kitoloncolással történő végrehajtását rendelte el, amit a kiutazás feltételeinek megteremtéséig felfüggesztett.

A Magyar Köztársaság területén tartózkodó külföldi állampolgár személyazonosságát és állampolgárságát az úti okmány igazolja. Úti okmány hiányában a személyi adatokat tartalmazó más okirat is alkalmas lehet arra, hogy a külföldi kilétét igazolja. Ha valaki sem úti okmánnyal, sem a személyazonossága igazolására alkalmas más okirattal nem rendelkezik, személyi adatai és állampolgársága tekintetében a nyilatkozata az irányadó. A vizsgálat adatai szerint a külföldi a menedékjogi eljárás során mindvégig kameruni állampolgárnak vallotta magát, és a menekülésére okot adó körülmények megjelölésekor kizárólag a Kameruni Köztársaságban történt politikai eseményekre hivatkozott, amit a francia nyelven kiállított személyi igazolványa is megerősített. A magyar hatóságok mind­össze azt tudják megállapítani, hogy valamely személy magyar állampolgár-e vagy sem. Érvényes úti okmánnyal nem rendelkező külföldi esetében a származási országaként megjelölt államnak kell nyilatkoznia arról, hogy az érintett személy az állampolgára-e, esetleg más jogcímen engedélyezi a beutazását.

A vizsgálat megállapította, hogy nem okoz alkotmányos visszásságot az idegenrendészeti hatóság, ha az érvényes úti okmánnyal nem rendelkező külföldit annak, az általa származási országaként megnevezett államnak a határáig kívánta kitoloncolni, amely őt állampolgárának elismerte és a beutazásához szükséges okmányokat kiállította.

A külföldi 2000. december 17-én, késő éjszaka azért hagyta el a közösségi szállást, hogy Budapesten, a Ferihegy nemzetközi repülőtérről induló Budapest–Brüsszel–Douala járattal kitoloncolják. Miután tíz személy közreműködésére volt szükség ahhoz, hogy a 30 éves, 188 cm magas, izmos testalkatú, erősen kapálódzó külföldit a szállító gépkocsiba tegyék, ezért kezeit a közösségi szálláson megbilincselték. A repülőtéren a külföldit a BÁH munkatársa és az ORFK Készenléti Rendőrség által a külföldi kísérésére és felügyeletére kijelölt két rendőr az útlevélkezelő pulthoz vezették. A kiabáló, a rendőrséget hol magyarul, hol angolul szidalmazó külföldit az ORFK Repülőtéri Biztonsági Szolgálat hivatali helyiségébe kísérték, ahol a csuklóján lévő fémbilincset levették. A fémkereső kapu előtt a külföldi menekülni próbált ezért a rendőrök az egyik asztalra kény­szerítették, szíjbilinccsel előbb a kezeit, majd a két lábát is megbilincselték. (A szíj­bilincs egy körülbelül 55 cm hosszú, 5 mm széles és 1–1,5 mm vastag, erős műanyagból készült, egyik végén zárszerkezetben végződő eszköz. Használatkor a szíj egyik végét átfűzik a zárszerkezeten, ami azt rögzíti, majd az így létrejött hurok körméretét igény szerint módosítják. A végtagok rögzítésekor a két hurkot átfűzik egymáson.) Közben a BÁH munkatársa felment a fedélzetre, és a külföldi magatartásáról tájékoztatta a kapitányt. Közben a már mozgásképtelen, kiabáló és öngyilkossággal fenyegetőző külföldit a rendőrök egy csomagszállító kézikocsira tették, és a tranzitváróba tolták.

Az a mód, ahogy a kezén, lábán megkötözött, hangoskodó külföldit a rendőrök egy kézikocsin a többi utas szeme láttára a repülőgép ajtajáig eltolták, egyrészt alkalmas volt arra, hogy a várócsarnokban tartózkodó utasokban megbotrán­kozást, esetleg riadalmat keltsen, továbbá a külföldi emberi méltósághoz való jogával összefüggő visszásságot okozott. Az említett bánásmódra az sem jelenthet elfogadható magyarázatot, hogy arra a külföldi magatartása miatt került sor, hiszen senki sem vizsgálta, hogy az a rossz pszichés állapota vagy más ok következménye. A repülőgép ajtajánál a lábbilincset eltávolították, így a külföldi saját lábán jutott be az utastérbe. Mivel a fedélzeten sem maradt csendben, sőt testi kényszer alkalmazásával sem lehetett őt ülve tartani, a pilóta a külföldi elszál­lítását megtagadta.

Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegy­zőkönyv kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Egyez­mény) alapján mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra. Szabadságától senkit sem lehet megfosztani, kivéve – az Egyezményben – felsorolt esetekben és a törvényben meghatározott eljárás útján. Az Egyezmény 5. Cikk 1. bekezdés f) pontja értelmében törvényes letartóztatás vagy őrizetbe vétel az országba való jogtalan belépés megakadályozása céljából vagy olyan személy törvényes letartóztatása vagy őrizetbe vétele, aki ellen intézkedés van folyamatban kiutasítása vagy kiadatása céljából. Az Emberi Jogok Európai Bizottságának álláspontja szerint az Egyezmény fogalmi körébe tartozó szabadságelvonásnak minősül, ha a kiutasítást követően az ország elhagyására kötelezett személyt egy repülőgép fedélzetén rendőri kísérettel külföldre szállítják, ezért a kitoloncolás végrehajtására irányadó lényeges anyagi és eljárási szabályokat jogszabályban kell rendezni. A magyar jogrendszerben kitoloncolásban érin­tett hatóságoknak a kiutaztatás előkészítésével kapcsolatos feladatain túlmenően, a légi tolonc végrehajtásának módjára vonatkozóan sem a haláleset, sem a vizs­gálat időpontjában semmiféle jogszabályi rendelkezés nem volt hatályban. A sze­mélyes szabadsághoz való jog – így például kitoloncolás jogcímén történő – érvényesülése kapcsán az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az „egyes korlátozó rendelkezések csak akkor fogadhatók el alkotmányszerűnek, ha az általuk elérni kívánt és alkotmányosan elismert célhoz képest a korlátozás szükségszerű és arányos. Az arányosság értékeléséhez hozzátartozik az is, hogy a korlátozás folytán esetleg bekövetkező és eleve ki nem küszöbölhető sérelmek elfogadható mérvű enyhítésére garanciák legyenek. Megfelelő garanciák nélkül a szabadság­elvonásra lehetőséget adó jogszabályok alkotmányszerűsége válhat kétségessé.” Az Egyezmény 5. Cikk 1. bekezdés f) pontjára, illetve az Alkotmány 55. § (1) be­kezdésére figyelemmel a kitoloncolás végrehajtására vonatkozó eljárási szabályok hiánya a jogállam, illetve a nemzetközi jogi kötelezettségek, és a belső jog összhangjához való joggal összefüggő visszásságot eredményez.

A gép elhagyását követően a kiabáló, és a rendőröknek csak vonakodva engedelmeskedő külföldit a terminál épületébe kísérték, ahol a fémkereső kaput elhagyva, az ORFK Repülőtéri Biztonsági Szolgálat szolgálati folyosójára tuszkolták. A Készenléti Rendőrség munkatársai a külföldit a falhoz nyomták, aki a testi kényszer hatására fekvő testhelyzetben a kövezetre került. Miközben a ren­dőrök a földön fekvő, rúgkapáló külföldi lábát szigetelő szalaggal átkötözték, meg­bilincselt kezét és a lábait lenyomva tartották. Amikor a külföldi váratlan eszmélet­vesztését észrevették, a rendőrök azonnal orvost hívtak, ruházatát meglazították, gerincét – a tarkó tájékán – hideg vízzel locsolták. A körülbelül öt percen belül a helyszínre érkező repülőtéri ügyeletes orvos már csak a halál tényét tudta megállapítani, és kiállította a halottvizsgálati bizonyítványt. A külföldi halálának körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: BRFK) V. Kerületi Rendőrkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztálya vizsgálta. Az eljárás bűn­cselekményre utaló adatot nem tárt fel. Az elsőfokú államigazgatási határozat ellen – jogi képviselője útján – a külföldi magyar állampolgár jegyese fellebbezett. A fellebbezésben egyrészt azt kifogásolta, hogy az „őrjöngő” külföldi miért nem részesült hamarabb orvosi ellátásban, másrészt felvetette annak lehetőségét is, hogy a haláleset más külső behatások, így például könnygázspray szabálytalan használatának eredménye lehet. A BRFK Életvédelmi Osztálya az első fokú határozatot megsemmisítette, és a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztályát új eljárásra kötelezte. Az új eljárásban kirendelt igazságügyi orvosszakértő szerint a külföldi halálának közvetlen oka a jobb szív­fél elégtelensége következtében kialakult heveny keringés-légzés-leállás volt, vagyis természetes okból halt meg. Bűncselekményre utaló adatot az új eljárás sem tárt fel. A jegyes az új elsőfokú határozat ellen is fellebbezett, amelyben arra hivatkozott, hogy a repülőtéren – így például az ORFK Repülőtéri Biztonsági Szolgálat szolgálati folyosóján – működő biztonsági kamerák a külföldivel történ­teket rögzítették, ezért a tényállás tisztázása érdekében a felvételek beszerzését indítványozta. A BRFK Életvédelmi Osztálya másodfokú határozatában megállapította, hogy az elsőfokú hatóság az új eljárásban már kellőképpen tisztázta a tényállást, ezért a megtámadott határozatot változatlan formában fenntartotta. A másodfokú határozat a filmfelvételek beszerzésével kapcsolatos indítványra annyiban reagált, hogy a „fellebbezésben említett repülőtéri kamerákkal rögzített filmfelvétel elemzése és értékelése nem feladata az államigazgatási eljárásnak”. A jegyes a jogerős államigazgatási határozat ellen bírósághoz fordult. A biztonsági kamerák által készített filmfelvétel beszerzése érdekében a bíróság az ORFK Repülőtéri Biztonsági Szolgálatához fordult. Az ORFK Repülőtéri Biztonsági Szolgálat Bűnügyi Osztályának vezetője azt válaszolta a bíróságnak, hogy miután „a képanyag sem szabálysértésre, sem bűncselekményre utaló adatot nem tartalmazott, arra az eljáró szerv nem tartott igényt”, ezért azt a Rendőrségről szóló törvény alapján – hat hónap elteltével – megsemmisítették. Ítéletében a bíróság eljárásjogi szabálysértésnek minősítette, hogy a BRFK Életvédelmi Osztálya nem szerezte be a külföldivel szembeni rendőri kényszerintézkedésről készült filmfelvételeket. Miután a képanyagot utólag már nem lehet beszerezni, így a bíróság az államigazgatási határozat hatályon kívül helyezése esetén sem kötelezhette volna a BRFK Életvédelmi Osztályát arra, hogy a történteket a film­felvétel megtekintése alapján újból értékelje. Miután a jegyes a videofelvételekkel nem tudta alátámasztani azt, hogy a külföldi halála esetleges rendőri túlkapás miatt következett be, így a bíróság a keresetet elutasította.

A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait – így például jogát az élethez és az emberi méltósághoz –, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelezettsége. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezésére figyelemmel az a tény, hogy a külföldi a testi kényszer alkalmazása során meghalt, annak ellenére az élethez való joggal összefüggő visszásságot eredményezett, hogy a Fővárosi Bíróság ítélete szerint bűncselek­mény nem történt.

Az élethez való jog védelme az államnak nem pusztán azt a kötelezettségét jelenti, hogy az egyes emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, hanem azt is, hogy annak védelméről a jogalkotás útján, illetve szervezési intézkedésekkel gondoskodjék. Ez kiterjed arra is, hogy amennyiben valaki a rendőri kény­szerintézkedés során váratlanul meghal, az állam az élethez való jog sérelme okainak és körülményeinek felderítését pártatlanul, a rendelkezésre álló bizonyítékok teljes körének számbavételével biztosítani köteles. Az intézmény fennállása alatt az országgyűlési biztosok már több olyan beadványt is vizsgáltak, amelyekben a panaszosok a rendőrségi eljárások során, illetve a rendőrségi épü­letekben bekövetkezett rendkívüli halálesetek vizsgálatát kifogásolták. A 23/1994. (X. 26.) BM rendelet értelmében a rendkívüli halálesetet annak a rendőrkapitányságnak kell kivizsgálnia, amelynek illetékességi területén a halál bekövetkezett, illetve ahol a holttestet megtalálták. Az idézett jogszabályi rendelkezés ered­ményeként a rendőrök közeli ismerőseik, gyakran közvetlen munkatársaik ügyében kénytelenek vizsgálódni, ami alkalmas arra, hogy a kívülállók, különösen a haláleset miatt amúgy is zaklatott lelkiállapotú hozzátartozók számára az eljárás korrektségét kétségessé tegye. Különösen igaz ez akkor, amikor a rendőrség a rendkívüli haláleset körülményeinek felderítését célzó államigazgatási eljárás alatt egy olyan fontos tárgyi bizonyíték vizsgálatát visszautasítja, majd azt megsemmisíti, mint amilyen a külföldi rendkívüli halálesetének körülményeit rögzítő videofelvétel volt.

A külföldi rendkívüli halálesetének körülményeit vizsgáló rendőrségi eljárás ez­zel a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

A vizsgálat során feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásságok megszüntetése, illetve a jövőbeni megelőzése érdekében az országgyűlési biztos ál­talános helyettese javasolta, hogy a belügyminiszter az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1547 számú, az „Emberi jogok valamint a biztonság és az emberi méltóság tiszteletben tartásával végrehajtott kiutasítási eljárások” című ajánlásában foglaltak alapulvételével kezdeményezze a kitoloncolási eljárásról szóló jog­szabály megalkotását.

Az általános helyettes az igazságügy-miniszternek a Magyar Köztársaság Ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény, továbbá a belügyminiszternek az eltűnt személyek felkutatásának és a rendkívüli halálesetek kivizsgálásának rend­jéről szóló 23/1994. (X. 26.) BM rendelet módosításának kezdeményezését java­solta annak érdekében, hogy a rendőrségi létesítményekben, illetve a rendőrségi eljárások során bekövetkezett rendkívüli halálestek körülményeit független szerv, például az ügyészség vizsgálja. A felsoroltakon túl az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlással fordult a belügyminiszterhez annak érdekében, hogy saját hatáskörében intézkedjen arról, hogy a toloncolást megelőző orvosi vizsgá­lat a külföldi pszichés állapotára is kiterjedjen. Szabályozza az olyan személy kiutaztatásának végrehajtásával kapcsolatos teendőket, aki a szállításával járó meg­terhelést egészségi vagy mentális állapota következtében átmenetileg nem vagy csak különleges feltételek mellett képes elviselni.

A kezdeményezések, illetve az ajánlás elfogadására nyitva álló határidő a beszámoló lezárásáig még nem telt el.

OBH 1164/2000.

I. Pozitív diszkriminációt eredményez az egészséges környezethez való jog­gal összefüggésben a vízórát alkalmazó állampolgárok javára a vízdíj maximált hatósági árán belül alkalmazott különbségtétel.

II. A jogbiztonsággal és a tulajdonhoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha szerződéses kikötés helyett önkormányzati rendeletben írja elő jelzálogjog létesítését kamatmentes kölcsön nyújtása esetére.

Egy gyulai panaszos fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmesnek találta, hogy a Gyulai Közüzemi Kft. indokolatlanul nagy különbséget tesz a vízmérővel rendelkező és a nem rendelkező vízfogyasztók között. A vízmérő órával nem rendelkező vízfogyasztóknak megközelítőleg 65%-kal magasabb vízdíjat kell fizetniük. Sérelmezte azt is, hogy az átalánymennyiség meghaladja a hasonló adottságú családok mért vízfogyasztását.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt indított vizs­gálatot, melyben telefonon kereste meg a gyulai önkormányzatot és a Gyulai Közüzemi Kft.-t. Gyula Város Önkormányzat Képviselő Testületének 47/1999. számú rendelete alapján a 2000. évre vonatkozóan 136 Ft +ÁFA/m³-ban állapította meg a víz legmagasabb díját. A képviselő-testület 1999. novemberében döntött a maximált vízdíjból biztosítandó engedményekről. Eszerint a vízmérős lakások esetén 60 Ft +ÁFA/m³, a vízmérővel nem rendelkezők esetén pedig 10 Ft +ÁFA/m³ kedvezmény adását javasolt biztosítani.

I. A panaszos az átalány mennyisége és a vízmérővel mért és elfogyasztott víz mennyiségének összehasonlítását várta el az országgyűlési biztostól. Tekin­tettel arra, hogy az átalány mennyiség és a mért mennyiség nem összehasonlítható, mert míg az egyik ténylegesen mért mennyiség, addig a másik különböző té­nyezők figyelembevételével kiszámított, kalkulált mennyiség, mely csak az összes átalány-fogyasztóra számítva, átlagban adja ki a tényleges fogyasztást, mert az egyik fogyasztó a kalkulált mennyiségnél többet, míg a másik kevesebbet fogyaszt, ezért ténybeli alaptalanság miatt az ügyben vizsgálatot nem lehetett lefolytatni. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a szolgáltató az önkormányzati rendeletben meghatározott legmagasabb vízdíj mértékén belül differenciált. A Nem­zeti Környezetvédelmi Program 2003–2008-ra vonatkozó koncepciójáról szóló 1117/2001. (X. 19.) Korm. határozat alapján a vízkészlet mennyiségének és minőségének védelme érdekében az ésszerű és a takarékos vízhasználatra kell ösztönözni az állampolgárokat. A fenntartható fejlődés követelménye jobban biztosítható azáltal, ha az elfogyasztott víz mennyiségét mérik, és a fogyasztó ez alapján fizet, mintha a különböző élethelyzetekre a jogalkotó azonos átalány-fogyasztásokat kalkulál, mely egyrészt nem fedi a tényleges fogyasztás, másrész­t nem ösztönöz takarékos vízhasználatra. Az Ár tv. alapján a legmagasabb árat úgy kell megállapítani, hogy az a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira és a működéséhez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson. Mindaddig, amíg ennek a követelménynek megfelel az ár, addig nem állítható, hogy két különböző ár alkalmazásával a szolgáltató extraprofithoz jutna az átalánydíjas fogyasztók terhére. Az árak mértékével kapcsolatos kérdések megválaszolására a Gazdasági Versenyhivatalnak van lehetősége. Mindkét ár egyébként az önkormányzati rendeltben meghatározott legmagasabb ár alatt volt. Tekintettel arra, hogy a víz – és ezen belül is az ivóvíz minőségű víz – a természeti erőforrások között a véges javak közé tartozik, ezért a vízdíj alkalmazása során alkalmazott kedvezőtlenebb díjak mindaddig másodlagosak, míg azok jogszabályt nem sér­te­nek, és alkotmányos korlátokat nem lépnek át. Ezért a vízdíj maximált hatósági árán belüli különbségtétel azon az alapon, hogy valaki rendelkezik-e vízórával, vagy sem, nem negatív diszkrimináció a tulajdonhoz fűződő joggal összefüggés­ben, hanem pozitív diszkrimináció az egészséges környezethez való joggal összefüggésben a vízórát alkalmazó állampolgárok javára.

II. Hivatalból indított vizsgálatot a biztos amiatt, hogy az önkormányzat a 8/2002. (III. 29.) számú rendeletében jelzálogjog bejegyeztetését rendeli el a vízmérő felszereléshez juttatott kamatmentes kölcsön összege után. Az Alkotmánybíróság a 31/1996 (VII. 3.) AB határozatban megállapította, hogy önkormányzat nem jogosult arra, hogy zálogjog keletkeztetését rendeletben előírja mindaddig, amíg erre törvény nem hatalmazza fel. A Ptk. 685. § (a) pontja és a Ptk. kommentár is – hivatkozva a fent említett AB határozatra – kizárja annak lehetőségét, hogy önkormányzati rendelet tartalmazhasson zálogjogi rendelkezést. Az Alkotmány 44/A § (2) bekezdése szerint „a helyi önkormányzat feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal”. Sem a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII törvény, sem pedig a 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet nem tartalmaz zálogjog alapítására felhatalmazást. Jelen esetben az önkormányzat kölcsön szerződést köt, amellyel magánjogi jogviszonyba kerül települése lakójával. Így nincsen annak akadálya, hogy a Ptk. szabályait figyelem­be véve jelzálogjogot alapítson a kölcsönt igénybe vevő személy ingatlan tulajdonán, amennyiben ahhoz az, mint szerződésben egyenrangú fél hozzájárul.

Ezért a biztos megállapította, hogy az önkormányzat rendeletével a jogbizton­sággal és a tulajdonhoz fűződő joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott azzal, hogy szerződéses kikötés helyett önkormányzati rendeletben írja elő jelzálogjog létesítését kamatmentes kölcsön nyújtása esetére.

Az országgyűlési biztos felkérte a Békés Megyei Közigazgatási Hivatal vezető­jét arra, hogy Gyula Város Önkormányzatának 8/2002. (III. 29.) számú rendeletét törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja felül, és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a jelzálogjoggal kapcsolatban kifogásolt rendelkezések a rendeletből kikerüljenek. A hivatalvezető az ajánlást elfogadva a szükséges intézkedéseket megtette.

OBH 4859/2000.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a köz­igazgatási szerv, ha a törvényben előírt ügyintézési határidőt nem tartja be.

A diszkrimináció-mentes elbánáshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha a bevándorlást kérelmezők között a törvényi rendelkezéseket meghaladó különbségtételt alkalmaz.

A jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az olyan jog­szabályi rendelkezés, amelynek helyes értelmezéséhez a hatóságnak a Kü­lügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium bevonására van szüksége.

Két ügyvéd és egy magánszemély (a továbbiakban: panaszosok) azt sérelmezték, hogy a kínai állampolgárok bevándorlási kérelmének elbírálása során a Fővárosi Közigazgatási Hivatal olyan mértékben túllépte az ügyintézési határidőket, ami a többi külföldihez képest hátrányos megkülönböztetésüket eredményezte.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a hátrányos megkülönböztetéstől mentes elbánáshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és a kifogásolt ügyintézési határidők jelentős túllépésének problémáját három szakasz­ban vizsgálta.

Az országgyűlési biztos elsőként a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hiva­tal (a továbbiakban BÁH) főigazgatójához fordult, akinél a Közigazgatási Hivatal kifogásolt ügyintézési gyakorlatának felülvizsgálatát kezdeményezte. Figyelemmel arra, hogy a bevándorlási ügyek intézésének áttekintésére a BÁH 2000. szeptember 25–29. között felügyeleti ellenőrzést tartott a Közigazgatási Hivatalban, ami az ügyintézési határidőknek a panaszosok által kifogásolt túllépésére is kiter­jedt, a főigazgató a felügyeleti ellenőrzés (a továbbiakban: ellenőrzés) megállapításairól szóló jelentést küldte meg az országgyűlési biztosnak. A Közigazgatási Hivatalban 2000. szeptember 26-án 8029 bevándorlási kérelem állt elbírálás alatt. Tekintettel arra, hogy 1999. október 1. és 2000. szeptember 30. között a Közigazgatási Hivatal 4046 bevándorlási kérelmet bírált el, az ellenőrzés megállapí­totta, hogy a folyamatban lévő ügyekben a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Itv.) 20. § (2) bekezdésében előírt 120 napos ügyintézési határidőt nem lehetett betartani. Az ügyintézési határidők sorozatos túllépése ellentétes volt az Itv. 20. § (2) bekezdésével, ami a jogállamiságból eredő tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

Az ellenőrzés két olyan körülményt tárt fel, ami a kínai állampolgárok bevándorlási kérelmének intézését befolyásolta. Az egyik a Közigazgatási Hivatal vezetőjének azon utasítása volt, amelyben a bevándorlási kérelmek intézését a kérelmezők állampolgársága, illetve nemzetiségi hovatartozása szerint rangsorolta (a továbbiakban: utasítás). Az utasításban a hivatalvezető azt szabályozta, hogy az ügyintézőknek a bevándorlási kérelmeket milyen sorrendben kell elb­írálniuk. Az első csoportba a magyar nemzetiségű kérelmezők tartoztak. Közülük elsősorban a délszláv országokból származók, másodsorban az erdélyi ma­gyarok, végül az „egyéb magyar nemzetiségűek” ügyeit kellett elbírálni. A második csoportba tartoztak azok, akik a bevándorlásukat családegyesítés céljából, családtagként kérelmezték, feltéve, ha a kérelmező magyar nemzetiségű volt. Az utasítás az Európai Unió, illetve a Japán Császárság állampolgárait a harma­dik csoportba sorolta. Az utolsó csoportba az „egyéb kérelmezők”, vagyis azok tartoztak, akiket az előző három kategória egyikébe sem lehetett besorolni. Az ebbe a csoportba tartozó külföldiek, köztük a kínai állampolgárok ügyeiben mind­össze felvilágosítást lehetett adni, a kérelmek intézése körében kizárólag közbenső intézkedéseket – például iratbekérés, szakhatósági megkeresés – lehetett tenni. Ügyeikben az utasítás hatálybalépésekor a már előkészített határozatokat nem lehetett kiadni és új határozatokat sem lehetett hozni. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. tv. (a továbbiakban: Áe.) értelmében, az államigazgatási eljárásban az ügyfelek a törvény előtt teljes egyenlőséget élveznek, az ügyeiket minden megkülönböztetés és részrehajlás nélkül kell elintézni. Az említett szabályból nem következik, hogy törvény ne tehetne kü­lönbséget az ügyfelek, így például a bevándorolni szándékozó magyar, illetve nem magyar nemzetiségű külföldiek között.

Figyelemmel azonban arra, hogy a Közigazgatási Hivatal vezetőjének utasítása a bevándorlásukat kérelmező külföldiek között a törvényi rendelkezéseket meghaladóan tett különbséget, alkalmazása a diszkrimináció-mentes elbánáshoz, illetve a jogállamiságból eredő tisztességes elbánáshoz való joggal összefüggő visszásságot eredményezett.

Az kínai állampolgárok többsége a bevándorlási kérelméhez a büntetlen előéletet igazoló okirat, a születési, házassági anyakönyvi kivonat, valamint az iskolai bizonyítványok helyett valamelyik kínai közjegyző által kiállított igazolásokat csatolt. Ezeket az igazolásokat azért nem lehetett volna elfogadni, mert egyrészt a felsorolt okiratok eredeti példányát, vagy azok hiteles másolatát kellett volna a be­vándorlási kérelemhez csatolni, másrészt a kínai közjegyzők ügyköre sem a szü­letési anyakönyvi kivonatok kiállítására, sem a hatósági erkölcsi bizonyítványok kiadására nem terjedt ki.

Arra tekintettel, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint az ellenőrzés által kifogásolt okmányok elfogadása nem okozott alkotmányos joggal összefüggésbe hozható sérelmet, ezért a vizsgálat alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észlelt.

Az országgyűlési biztos eljárásának egyik feltétele, hogy a sérelmet szenvedett személy a rendelkezésére álló jogorvoslatot kimerítse. Mivel az ellenőrzés során feltárt jogszabálysértéseket a felettes szerv felügyeleti intézkedés formájában or­vosolta, az országgyűlési biztos az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok észlelésén túl, azok orvoslására ajánlást nem tett.

Az általános helyettes az ellenőrzés során feltárt jogsértésekkel érintett külföldiek nagy számára tekintettel, az időközben hatályba lépett 173/2001. (IX. 26.) Korm. rendelet alapján – a 2002. január 1-jétől illetékes – BÁH Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóságának igazgatójához fordult. A felügyeleti intézkedés hatékonyságának megismerése céljából a bevándorlási engedély iránti kérelmet benyújtó kínai állampolgárok ügyeiben tapasztalható ügyintézési határidők vizsgálatát kezdeményezte.

Az igazgató szerint a Regionális Igazgatóság 2002. január hónapban összesen 7632 folyamatban lévő bevándorlási ügyet vett át a Közigazgatási Hivataltól, ami megközelítette az egy év alatt országosan elbírált bevándorlási ügyek számát. A 2565 különféle ázsiai országokból származó külföldi ügyei közül 1848 kérelmet a kínai állampolgárok terjesztettek elő. A kínai állampolgárok által benyúj­tott bevándorlási kérelmek intézésének ismételt elhúzódását az el­le­nőr­zésnek a kínai közjegyzők által kiállított igazolások elfogadásával kapcsolatos kritikai ész­revétele okozta. Miután az intézkedési javaslat mindössze annyi volt, hogy „a be­vándorlási kérelem mellékleteként csatolandó okiratok tekintetében meg kell követelni, hogy azok az idegenrendészeti törvényben és más jogszabályokban meghatározott módon kerüljenek csatolásra”, megfelelő útmutatás, illetve az alkalmazandó jogszabályi rendelkezések feltüntetésének hiányában a Közigazga­tási Hivatal vezetője a kínai állampolgárok kérelmeinek elbírálását fel­füg­gesz­tet­te. Ezzel egyidejűleg a BÁH-hoz fordulva kezdeményezte, hogy szakmai felügyeletet ellátó szervként egyeztessen az illetékes minisztériumokkal arról, hogy az egyes országok állampolgárai által benyújtott okiratok elfogadhatóságának kérdésében miként kell eljárni.

A BÁH levélben tájékoztatta a Közigazgatási Hivatal vezetőjét a Külügyminisz­tériummal, illetve az Igazságügyi Minisztériummal történő egyeztetések ered­mé­nyéről, mely szerint a külföldön kiállított közokiratnak, főszabályként csak akkor van a hazai közokirattal azonos bizonyító ereje, ha azt az illetékes magyar külképviselet állította ki, hitelesítette, vagy felülhitelesítette. A hitelesítés azt igazolja, hogy az okiraton lévő pecsét vagy bélyegzőlenyomat, illetve aláírás valódi, és az aláíró személy milyen minőségben járt el.

Az illetékes külföldi hatóság által kiállított, majd a kibocsátó állam kijelölt szerve által hitelesített okiratot a magyar külképviselet oly módon hitelesíti felül, hogy az okiraton szereplő hitelesítő aláírás, illetve bélyegző lenyomat hitelességét tanúsítja (diplomáciai felülhitelesítés). Diplomáciai felülhitelesítés nélkül is teljes bizonyító erejűnek kell tekinteni azt a közokiratot, amit olyan országban adtak ki, amellyel Magyarország ilyen tartalmú jogsegély-egyezményt kötött, vagy részese az 1973. évi 11. tvr-rel kihirdetett, a külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről Hágában, az 1961. október 5-én kelt egyezménynek (a továbbiakban: hágai egyez­mény). Utóbbi esetben az okmány hitelességét a 3. Cikk első bekezdésében sza­bályozott tanúsítvány (apostille) igazolja.

A tájékoztatás kézhezvételét követően újabb problémát okozott, hogy mi legyen a már benyújtott okiratokkal. Nyilvánvaló volt a teendő azokban az esetekben, amikor a kérelmezők az Itv. 19. § (1) bekezdésében felsorolt okiratok helyett, mindössze a közjegyzők által kiállított igazolásokat csatolták a bevándorlási kérelemhez. Ezekben az ügyekben a hiányzó okirat pótlására vonatkozó felszólítás mellett a kérelmezők tájékoztatást kaptak arról is, hogy azokat a magyarországi felhasználáshoz miként kell hitelesíttetniük, illetve felülhitelesíttetniük. Kérdés volt, hogy a kérelmezők által mellékelt születési, házassági anyakönyvi kivonatokat, illetve a büntetlen előéletet tanúsító okiratot kell hitelesítés, illetve felülhitelesítés céljából visszaküldeni, vagy a több hónapos, illetve éves időmúlásra tekintettel ezeket a kérelmezőknek újra be kell szerezniük és az új dokumentumokat kell hi­telesítve, illetve felülhitelesítve benyújtaniuk. Ebben a helyzetben ismét a BÁH-nak kellett iránymutatást adnia, amely szerint csak a már csatolt okiratokat kell hitelesítés, illetve felülhitelesítés céljából visszaküldeni.

A bevándorlási kérelemhez csatolandó okiratokat az Itv. 19. § (1) bekezdése sorolta fel, ami gyakorlatilag megegyezik az időközben hatályba lépett, a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. tv. 19. § (2) bekezdésével. A korábban hatályos Itv. 19. § (2) bekezdése azonos a 2001. évi XXXIX. tv. 19. § (3) bekezdésének szövegével, amelyek értelmében a felsorolt okiratok helyett az illetékes külföldi hatóság által hitelesített másolat is csatolható. A külföldi hatóság által kiadott okiratot, igazolást vagy azok másolatát hiteles magyar nyelvű fordítással együtt kell csatolni. A hatályos jogszabályok értelmében hiteles magyar nyelvű fordítást az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda, az idegen nyelvű okirat készítésére feljogosított közjegyző, továbbá a magyar külképviseleti hatóság végezhet. A hiteles magyar fordítás közokirat, amelynek tar­talmát mindenki köteles elfogadni. Sem az Itv., sem a 2001. évi XXXIX. tv., sem az említett törvények végrehajtási rendeletei nem tartalmaztak, illetve tartalmaznak rendelkezéseket arra vonatkozóan, hogy a bevándorlási, illetve letelepedési eljárásban becsatolt okirat „illetékes külföldi hatóság által hitelesített másolatán” pontosan mit kell érteni. Ráadásul az említett törvények arról még csak említést sem tettek, hogy nemcsak a másolatokat, hanem az eredeti példányban benyúj­tott okiratokat is még a kiállító államban hitelesíttetni kell, sőt a hágai egyezmény­hez nem csatlakozott országok állampolgárai ügyeiben az illetékes magyar külképviselet diplomáciai felülhitelesítését is be kell szerezni.

Az a tény, hogy az ellenőrzésről szóló jelentésben megállapított, a külföldön kiállított okiratok elfogadása tárgyában megfogalmazott hiányosság kiküszöbölé­sére a BÁH csak a Külügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium bevonását követően tudott az ügyintézés menetében is alkalmazható intézkedési javaslatot megfogalmazni, azt bizonyítja, hogy még a szakmai felügyeletet ellátó szerv sem volt biztos abban, hogy az elsőfokú hatóságoknak miként kell eljárniuk. Abból, hogy a Közigazgatási Hivatalnak 2001. április 17-én küldött levelet követően a BÁH 2001. május 30-án tájékoztatót küldött valamennyi bevándorlási eljárásban illetékes közigazgatási hivatal vezetőjének a „kínai állampolgárok idegenrendészeti eljárásban csatolt okiratai elfogadhatósága tárgyában” arra utal, hogy nem elszigetelt, egyetlen szervre jellemző jogalkalmazási hiányosságról volt szó.

A hatályos magyar jogszabályok közül egyedül a külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mel­lőzéséről szóló egyezmény végrehajtásáról szóló 9/1973. (XII. 29.) IM-KüM együt­tes rendelet foglalkozik a problémával. Az említett miniszteri rendelet azon­ban kizárólag a Magyarországon kiállított, de külföldön felhasználásra kerülő közokiratok hitelesítéséről rendelkezik, és említést sem tesz arról, hogy a külföl­dön kiállított, de Magyarországon felhasználásra kerülő közokiratokat milyen fel­tételek esetén lehet elfogadni. A BÁH 2001. május 30-án kiküldött tájékoztatója kétségtelenül segítséget nyújtott ahhoz, hogy az idegenrendészeti hatóságok milyen külföldön kiállított okiratot fogadhatnak el közokiratként. Ezt a megállapítást támasztja alá az is, hogy 2003 márciusában, amikor az országgyűlési biztos általános helyettese utoljára kért információt a kínai állampolgárok beván­dorlási kérelmének intézéséről, mindössze 192 kínai állampolgár letelepedési ügye volt elbírálás alatt. Az Alkotmánybíróság több, így például a 11/1992. (III. 5.) AB határozatában is rámutatott arra, hogy a jogállamiság megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos legyen, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon. Az a jogszabályi rendelkezés, amelynek helyes értelmezéséhez a BÁH-nak a Külügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium bevonására volt szüksége, az említett követelménynek nyilvánvalóan nem tesz eleget, ami a jogbiztonság alkotmányos követelményével összefüggő visszásságot eredményez.

Az országgyűlési biztos általános helyettesének álláspontja szerint, ha a külföl­dön kiállított közokiratok hitelessége kizárólag a bevándorlási, illetve letelepedési engedély iránti kérelem elbírálása során jelentkező probléma, akkor a hitelesség ismérveit a 2001. évi XXXIX. törvény 2. §-ában, az értelmező rendelkezések között kell szabályozni. Amennyiben azonban a Magyar Köztársaság érdekei úgy kívánják, hogy a közigazgatási szervek az előttük folyó hatósági eljárásban – ügytípustól függetlenül – csak olyan külföldön kiállított közokiratot fogadhatnak el teljes bizonyító erejűnek, amit korábban hitelesítettek, illetve felülhitelesítettek, akkor ezeket az ismérveket az államigazgatási eljárás általános szabályai között kell meghatározni.

Az országgyűlési biztos általános helyettese javasolta a belügyminiszternek, hogy az igazságügy-miniszter és a külügyminiszter bevonásával vizsgálja meg a külföldön kiállított közokiratok magyarországi felhasználásának követelményeit, és kezdeményezze a teljes bizonyító erejű okirat ismérveinek szabályozását. A belügyminiszter a kezdeményezést elfogadta.

A 2001-ben iktatott ügyek

OBH 3394/2001.

Visszásságot okoz az egészséges környezethez, valamint a lehető legmaga­sabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos joggal összefüggésben az önkormányzat, ha a panasszal érintett utca ivóvízellátását semmilyen módon nem biztosítja.

A panaszos a vízhálózat kiépítésével, valamint az ivóvíz-ellátással kapcsolatban a mogyoród önkormányzat eljárását kifogásolta. Sérelmezte, hogy amikor Mogyoródon építési telket vásárolt, csak utólag szerzett tudomást arról, hogy az utcában a vízközmű-hálózat csak részlegesen épült ki. Az illetékes vízügyi igazgatóságtól azt a tájékoztatást kapta, hogy az érdekelteknek – esetében két ingatlan tulajdonosának – építőközösséget kell létrehoznia a vízhálózat kiépítésére, melynek költsége az építőközösség tagjai között oszlana meg. A polgármester tájékoztatása szerint Mogyoródon mindenhol önerős vízcső-fektetés történt, ezért a többi állampolgárral szemben etikátlannak tartaná a kialakult gyakorlattól való eltérést, és azt az önkormányzat anyagi lehetőségei sem tennék lehetővé. Megküldtek egy a DMRV Rt. Gödöllői Üzemigazgatósága által kiállított – építési engedély megadása érdekében szükséges – igazolást, amely szerint utcai gerinchálózat üzemel az ingatlan előtt. Mindez ellentmondásban állt a panasszal.

Az országgyűlési biztos ismételt megkeresésére tisztázódott, hogy a korábbi tájékoztatással ellentétben az érintett ingatlan előtt nincs kiépítve a víz-ge­rinc­vezeték. Az ivóvízellátás a telken más módon sem megoldott. A panaszos attól tartott, hogy nem kapja meg a használatbavételi engedélyt, mert nem biztosított az ivóvíz ellátása.

A vizsgálat megállapította, hogy a DMRV Rt. nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta a panaszost a víz-gerinchálózattal kapcsolatban, amikor kiállította az igazolást, hogy „bekötéssel ellátható utcai gerinchálózat üzemel az ingatlan előtt”. A kérdés tisztázásakor a DMRV Rt. Gödöllői Üzemigazgatóságának főmérnöke kitérő választ adott, illetőleg közölte, hogy a rendelkezésére álló műszaki térképen az érintett ingatlan utcája nem is szerepel.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az érintett szervek közötti együtt­működés hiánya, a téves tájékoztatás a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okozott, az önkormányzat pedig az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy a panasszal érintett utca ivóvízellátását semmilyen módon nem biztosította. A tulajdonhoz való jog sérelmét a vizsgálat nem állapította meg, mert a panaszos a szolgáltató igazolása alapján megkapta az építési engedélyt, és annak visszavonására – jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogról lévén – nem kerülhet sor.

A biztos a visszásságok megszüntetése érdekében felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi felügyeleti jogkörében intézkedjen az iránt, hogy Mogyoród Község Önkormányzatának munkatársai a jövőben az eljárási jogszabályokat maradéktalanul tartsák be. Javasolta a hivatalvezetőnek egy átfogó vizsgálat tartását is.

Felkérte a DMRV Rt. vezérigazgatóját, hogy orvosolja a visszásságot azzal, hogy a Gödöllői Üzemigazgatóság által kiállított igazolásban foglaltaknak érvényt szerez.

Mind a Mogyoródi Önkormányzat, mind a DMRV. Rt. egyetértett a jelentésben foglaltakkal, a hiányzó közművezeték bővítését együttesen – saját költségükre – pótolták.

OBH 3931/2001.

A tisztességes eljáráshoz, valamint az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásság veszélyét idézte elő az önkormányzat azzal, hogy tisztségviselői pontatlanul tájékoztatták az elhunyt hozzátartozóját a saját költségen végzett temetés és a köztemetés esetén igénybevehető támogatásokról.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a Népjóléti Irodától édesanyja eltemettetéséhez nem kapott temetési támogatást arra hivatkozással, hogy nem az önkormányzattal szerződéses viszonyban álló temetkezési vállalkozót bízta meg a temetéssel. Az országgyűlési biztos felkérte a jegyzőt arra, hogy vizsgálja meg a temetkezési segély és kamatmentes kölcsön igénylésének és folyósításának körülményeit, különösen azt, hogy az eljárás során az eltemet­tető (ide nem értve a köztemetést) szabadon választhatja-e meg a temetkezési szolgáltatót.

A jegyző válasza alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat rendeletében meghatározott azon feltétel, mely a temetési segély és kölcsön iránti kérelem folyósítását írásban benyújtandó kérelemhez köti, az említett alkotmányos jogokat nem sérti, a kérelem írásban történő előterjesztése az eltemettetőtől is elvárható. Ezt az igénylést a panaszos elmulasztotta, feltehetően abban a (téves) hitben, hogy kérelmét a temetés időpontjáig nem fogják elbírálni, vagy elutasítják, ezért elfogadta a szolgáltatótól a költségek megelőlegezését, illetve a számla részletekben történő kiegyenlítését. Ezek után a Népjóléti Irodát segély, vagy hitel kérelemmel már nem kereste fel. Ezzel maga is közrehatott abban, hogy édesanyja eltemettetéséhez támogatást nem kapott.

Ugyanakkor, ha a Népjóléti Iroda kellő körültekintéssel jár el, akkor a panaszos­nak nem lett volna kétsége afelől, hogy a szolgáltatót a temetési segély igénylése mellett is szabadon megválaszthatja. Ez esetben bizonyára szabályszerűen nyújtotta volna be a kérelmét.

Az országgyűlési biztos az önkormányzat mulasztását a panaszos közrehatására tekintettel nem állapította meg, de az eljárás módja miatt megállapította az alkotmányos joggal összefüggő sérelem veszélyét. Álláspontja szerint az önkormányzat csak köztemetés esetén írhatja elő a vele szerződésben álló Kegye­leti Bt. szolgáltatásainak igénybe vételét, akkor ugyanis a teljes temetési költséget átvállalja, illetve megelőlegezi.

Az emberi méltósághoz való jog alapján a hozzátartozót megilleti a kegyeleti jog gyakorlása, ennek során különösen az, hogy a saját költségen történő eltemettetéshez rászorultság esetén segítséget kapjon és a temetkezési szolgáltatót maga válassza ki. A jogbiztonsághoz való jog alapján a panaszost megillette volna a pontos tájékoztatás arról, hogy a temetési segély igénylése esetén is meg­illeti őt a szolgáltató szabad megválasztása.

Az országgyűlési biztos ezért felkérte a jegyzőt, hogy vizsgálja meg a szóban forgó önkormányzati rendeletet abból a szempontból, hogy egyértelműen rendelkezik-e arról, hogy a hozzátartozók szabadon választják meg a temetkezési szolgáltatót a temetési segély esetén, és amennyiben szükséges, kezdeményezze annak megfelelő módosítását. Kezdeményezte továbbá, hogy a Népjóléti Irodán az állampolgárok tájékoztatására készüljön egy írásos útmutató arról, hogy temetési kötelezettségük teljesítéséhez milyen támogatásokat kaphatnak az önkormányzattól, ezeket hogyan kell igényelniük és milyen szerződést kell kötniük.

A jegyző a kezdeményezésnek eleget tett, a vizsgálatot lefolytatta, megállapította, hogy a szabályozás egyértelmű. A temetési segély esetén a hozzátartozó szabadon választhatja meg a szolgáltatót, köztemetés esetén azonban az önkormányzattal szerződéses viszonyban álló temetkezési vállalkozó gondoskodik a temetésről. A jegyző intézkedett annak érdekében is, hogy a Népjóléti Irodán az állampolgároknak írásos útmutató álljon rendelkezésére. Az országgyűlési biz­tos a választ elfogadta, és a panaszos tájékoztatását követően az ügyet lezárta.

OBH 4271/2001.

Közvetlenül veszélyezteti a diszkrimináció tilalmát, továbbá a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot, hogy az egyes erőszakos bűncselekmények következtében sérelmet szenvedett személyek állam általi kárenyhítésének szabályai indokolatlan különbséget tesznek az egyes bűncselekmények sértettjei között.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert testvére segítségnyújtás elmulasztása bűntette sértettjeként maradandó egészségkárosodást szen­vedett, de sem az Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítvány, sem a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány nem teljesítette kárenyhítés iránti kérelmét. Az országgyűlési biztos általános helyettese az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettsége, és a rászorulókról való szociális gondoskodás kö­telezettsége, valamint a diszkrimináció tilalma, és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelme közvetlen veszélyének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.

A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület elnökének tájékoztatása szerint „2002. februárjában a Biztonságos Magyarországért Közalapítvánnyal megállapodást kötött arról, hogy ha nem tud kárenyhítést adni, de a rászorultság indokolt, akkor ezeket a károsultakat az egyesülethez irányítják. Ezen áldozatok segélyezésére a közalapítvány az egyesületnek a 2002. évre 1,8 millió forintot biztosított.” Az egyesület elnöke szerint célravezető lenne az Európai Unió normáinak megfelelő áldozatvédelmi törvény, illetve törvénycsomag kidolgozása, amely részletesen tartalmazná bűncselekmények áldozatainak, illetve hozzátartozóinak kárenyhítését és fontosnak tartaná a jelenlegi áldozatvédelmi szabályozás összehangolását is az Európai Unió előírásaival.

Az országgyűlési biztos helyettese vizsgálata során megállapította, hogy a Biz­tonságos Magyarországért Közalapítvány megfelelően alkalmazta az egyes erőszakos bűncselekmények következtében sérelmet szenvedettek állam általi kár­enyhítésének szabályairól szóló 209/2001. (X. 31.) Korm. rendeletet akkor, amikor a panaszost arról tájékoztatta, hogy a hatályos jogszabályi rendelkezések értelmében testvére részére nem nyújthat kárenyhítést, A korányrendelet ugyanis valóban zártfajú felsorolásban határozza meg azokat a bűncselekményeket, me­lyek sértettjei állam általi kárenyhítésre jogosultak.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az egyes erőszakos bűncselekmények következtében sérelmet szenvedettek állam általi kárenyhítésének szabályozása jelen formájában – tekintettel arra, hogy sem a védett jogtárgy, sem pedig az okozott sérelem tekintetében nem következetesek – az egyes bűncselekmények sértettjei között indokolatlanul tesz különbséget, ami a diszkrimináció tilalmát és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot közvetlenül veszélyezteti, továbbá az állam nem tesz ele­get objektív alapjogvédelmi- és a rászorulókról való szociális gondoskodás kötelezettségének sem.

A feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság közvetlen veszélye miatt az országgyűlési biztos általános helyettese javasolta a miniszterelnöknek, hogy fontolja meg az egyes erőszakos bűncselekmények következtében sérelmet szenvedettek állam általi kárenyhítésének szabályairól szóló 209/2001. (X. 31.) Korm. rendelet módosítását úgy, hogy az egyes bűncselekmények sértettjei közötti indokolatlan különbségtétel megszűnjön.

OBH 4720/2001.

Az élethez, valamint a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjogokat közvetlenül veszélyezteti az állam, ha nem nyújt hathatós anyagi támogatást a lakosság részére annak érdekében, hogy az egycsatornás gyűjtőkémények kiváltása lehetővé váljon.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a Szegedi Kéményseprőipari Kft. felszólította társasházukat arra, hogy az egycsatornás gyűjtőkéményekkel kapcsolatban feltárt szabálytalanságokat szüntessék meg. A panaszos sérelmezte továbbá, hogy a korábbi „állami tervező és kivitelező szervezetek” mulasztásaiból bekövetkezett hiányosságok miatt szabálytalannak és életveszélyesnek ítélt kémény­felújítást a társasházközösségnek kell finanszíroznia, pedig ennek terhei az államot kellene, hogy terheljék.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, a legmagasabb szintű testi-lelki egész­ség­hez, valamint az élethez fűződő jog sérelmének veszélye miatt indított vizsgá­latot. Tájékoztatást kért a belügyminisztertől, az érintett szegedi jegyzőtől, továbbá más városok, mint Miskolc, Debrecen és Szombathely jegyzőitől.

A szegedi kéményseprő-ipari szolgáltató 2001 tavaszán kötelezte a panaszos társasházát a kéményei felújítására, mivel azok egy 1985-ös szabvány alapján szabálytalanok. A panaszos véleménye szerint a kéményseprők nem kötelezhetik az 1970-es évek elején épült házuk közösségét 2001-ben arra, hogy kéményeit egy 1985-ös szabványra hivatkozva felújíttassák.

A biztos a szolgáltató tájékoztató levele alapján megállapította, hogy helyesen járt el akkor, amikor a társasházat írásban felszólította a szükséges munkálatok elvégzésére. Arra a kérdésre azonban, hogy az átalakítás költségeit kinek kell viselnie, az országgyűlési biztos egy átfogó vizsgálatot indított. A probléma társadalmi súlyát jelzi, hogy az egycsatornás gyűjtőkémények száma hazánkban meghaladja a százezret.

A vizsgálat feltárta, hogy ezt a kémény típust az 1960-as években kezdték el építeni az ME 60–63 Ideiglenes Műszaki Előírás szerint. A típust eredetileg Németországban kis teljesítményű szilárd tüzelésű kályhákhoz fejlesztették ki. Nálunk azonban engedélyezték a gázüzemű fali vízmelegítők, falifűtők rákötését is, bár azok teljesítménye többszöröse volt a szilárd tüzelésű kályháknak. Ezen kémények építését 1985-től betiltották, mert a kéménytípus működése kiszámít­hatatlan, ezért bármikor életveszélyessé válhat. A megkeresett települések vezetői a problémát ismerték, ugyanakkor a felújításhoz önkormányzati forrásból elenyésző mértékben tudtak hozzájárulni.

Az Alkotmánybíróság a 64/1991. (XII. 17.) és a 48/1998. (XI. 23.) AB határozatban kifejtette, hogy az emberi élet védelme az állam elsőrendű kötelezettsége. Az állam intézményvédelmi kötelezettsége mindig túlmutat az alanyi jogosultak jogain. Az alapjogok egyaránt tartalmazzák a szubjektív jogokat és az objektív, ennél szélesebb állami kötelezettségeket is. Az élethez való joggal összefüggés­ben az állam kötelezettsége arra is kiterjed, hogy az emberi élet létfeltételeit is védje. Az egycsatornás gyűjtőkéményekkel épült épületek nagy része ma társasházi vagy szövetkezeti formában működik. A Ptk. szerint a tulajdonos viseli a dologgal járó terheket. A társasházi törvény szerint a lakáson kívül lévő épületrészek, berendezések közös tulajdonban állnak, melyekkel kapcsolatos terheket a tulajdonosok közössége viseli.

A típustervek kötelező alkalmazásából adódóan azonban felvetődik az állam felelőssége is. A tulajdonosok életét és egészségét veszélyeztető helyzet kialakulása és a tulajdonosokra háruló többletteher jelentős részben az állami, jogi szabályozási környezet elmúlt negyedszázados gyakorlatára vezethető vissza. Ebből következően az államot anyagi támogatási kötelezettség terheli a veszély­helyzet elhárítása érdekében.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az élethez és a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjogokat közvetlenül veszélyezteti az állam, ha nem nyújt hathatós anyagi támogatást a lakosság részére az egycsatornás gyűjtőkémények felújításához.

A vizsgálat során kiderült az is, hogy a lakók gyakran nem tesznek eleget a 27/1996. (X. 30.) BM rendelet 18. § (1) bekezdésében előírtaknak, így nem biztosítják az ellenőrzéssel érintett helyiségbe a szolgáltató bejutását. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat 26. § (1) bekezdése alapján tilos olyan kéményt használni, melynél a jogszabály által előírt vizsgálatot és tisztítást nem végezték el. Ha a kéményseprő ismételt felhívás ellenére sem tudta lefolytatni a kötelező ellenőrzést, akkor azt köteles jelezni a jegyzőnek mint I. fokú tűzvédelmi hatóságnak, aki először tűzvédelmi felhívást intéz a címzett felé, annak sikertelensége esetén az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelete alapján az ellenőrzés lehetetlenné tétele viszont már tűzvédelmi szabálysértésnek minősül.

Tekintettel arra, hogy a tapasztalatok azt mutatták, hogy a kéményellenőrzés elmaradása miatt a fővárosban egyetlen alkalommal sem indult szabálysértési eljárás, a biztos a belügyminiszter által felhívta a jegyzők figyelmét a tűzvédelmi szabálysértési eljárás lefolytatására abban az esetben, ha a tulajdonos a kémény­ellenőrzést második alkalommal sem teszi lehetővé.

Felkérte a belügyminisztert arra is, hogy már 2003-ban alakítson ki hathatós pénzügyi támogatási, pályáztatási rendszert a kémények felújítására. A belügyminiszter mindkét ajánlással egyetértett, így már 2003-ban lehetőségük volt az állampolgároknak jelentős kémény-felújítási támogatásra pályázni. Nem fogadta el ugyanakkor a miniszter a biztos azon felkérését, hogy országos szintű felmérést végezzenek az egycsatornás gyűjtőkémények állapotáról. Mivel a felújítási program beindítása arra ösztönzi a lakókat, hogy kéményeik állapotát vizsgáltassák felül és ennek költségét lehetőségük van a megpályázott összegbe beépíteni, ezért az országgyűlési biztos ezt a választ is elfogadta.

OBH 5313/2001.

Visszásságot okoz a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint a hozzátartozók kegyeleti jogával összefüggésben a rendőrség elhúzódó és a kegyeleti jogokat figyelmen kívül hagyó eljárása, valamint a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása.

A panaszos a Szegedi Rendőrkapitányság által hozzátartozójának halála ügyében lefolytatott államigazgatási eljárást sérelmezte.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való jo­got és az emberi méltósághoz való jogból fakadó kegyeleti jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el, és megkereste Szeged jegyzőjét, valamint a Legfőbb Ügyészség Nyomozás Feletti Főosztályának vezetőjét.

2000. június 20-án ismeretlen férfi holttestét találták meg Szegeden, a Tiszában. A Szegedi Rendőrkapitányság a rendkívüli haláleset ügyében államigazgatási eljárást indított. Június 28-án a holttestet felboncolták; a halál okaként víz­befulladást, illetve szándékos önártalmat jelöltek meg. Ez alapján a rendőrség július 4-én kiadta a temetési engedélyt, valamint felkérte a polgármesteri hivatalt, hogy intézkedjenek az ismeretlen férfi eltemettetéséről.

A panaszos és férje július 7-én jelentették be a rendőrségen a férj öccsének eltűnését. Többször is jártak a rendőrségen, ahol fényképeket mutattak nekik a június 20-án talált holttestről. Augusztus végén derült csak ki, hogy az ismeretlen holttestet az önkormányzat már július 12-én eltemettette. Ezt követően a panaszos – az elhunyt sógornője – végül azonosította a holttestet; a panaszos férjét és sógorát viszont – az elhunyt testvéreit – nem kérték fel az azonosításra. Az államigazgatási eljárás befejezéséről szóló határozatot 2000. szeptember 11-én hozták meg, és kizárólag a panaszos részére kézbesítették.

A 23/1994. (X. 26.) BM rendelet értelmében az ismeretlen személyazonosságú holttestet legkésőbb a megtalálásától számított 30. napon el kell temetni. A hatóságoknak arra kell törekedniük, hogy ezen az egy hónapos időtartamon belül az ismeretlen holttesteket minél előbb eltemettessék. A rendőrség ennélfogva jogszerűen járt el, mikor megadta az ismeretlen holttest eltemetéséhez szükséges engedélyt. Érthetetlen azonban, hogy amikor felmerült, hogy az ismeretlen holttest azonos lehet a panaszos és férje hozzátartozójával, a rendőrség miért nem tájékoztatta a panaszost és férjét az engedély kiadásáról, és miért nem kereste meg az önkormányzatot, hogy sor került-e a temetésre. Az önkormányzat ugyanakkor – jogszabályi kötelezettség hiányában – csak 2000. augusztus 25-én kelt levélben értesítette a rendőrséget a temetés megtörténtéről.

A rendőrség által a rendkívüli haláleset ügyében indított államigazgatási eljárás így indokolatlanul és jogsértően húzódott el. Az Áe. szerint az érdemi határozatot az eljárás megindításától számított 30 napon belül kell meghozni; ez a határidő egyszer 30 nappal hosszabbítható meg. A 23/1994. (X. 26.) BM rendelet alapján az eljárás befejezéséről szóló határozatot az elhunyt legközelebbi ismert hozzátartozójának kell megküldeni, ami ebben az esetben a testvéreket jelentette. A határozatot viszont csak a panaszosnak – az elhunyt sógornőjének – küldték meg.

Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrség eljárása visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint a hoz­zátartozók kegyeleti jogával összefüggésben. Az időmúlásra tekintettel ajánlást nem tett, de felhívta a Szegedi Rendőrkapitányság vezetőjének a figyelmét a sok­kal körültekintőbb és a hozzátartozók kegyeleti jogát is szem előtt tartó eljárásra a rendkívüli halálesetek ügyében.

OBH 5822/2001.

Nem okoz a tulajdonhoz fűződő joggal összefüggésben hátrányos megkülönböztetést az a gyakorlat, mely szerint az önkormányzat a saját költségén kiépített gázhálózathoz való utólagos csatlakozás esetén igényt tart pénzbeli hozzájárulásra a csatlakozó vezeték (elosztóvezeték utáni szakasz) kiépítéséért.

Több rudabányai lakos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy településükön eltérő hozzájárulást kell fizetni a gázhálózathoz való csatlakozásért attól függően, hogy mikor építették ki a hálózatot, de van olyan terület is, ahol egyáltalán nem kell fizetni a csatlakozásért.

A diszkrimináció tilalma és a tulajdonhoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt a biztos vizsgálatot indította, melynek során megkereste a rudabányai önkormányzat műszaki előadóját, a TIGÁZ Rt. hajdúszoboszlói kirendeltségének ügy­félszolgálatokért felelős munkatársát, a Belügyminisztériumot és a Magyar Ener­gia Hivatalt.

A képviselőtestület 1995. április 13-i határozata alapján 1995. szeptember 30-ig a TIGÁZ Rt. kiépítette a településen a földgáz-hálózatot és azt üzemeltetésre át­vette. A beruházáshoz az önkormányzat hitelt vett fel. Az önkormányzat lakossági tájékoztatójában értesítette polgárait arról, hogy annál kedvezőbb díj fizetésére nyílik lehetőség minél előbb jelzik csatlakozási igényüket, mert ez befolyásolja az önkormányzati hitel felvétel mértékét. Így 1995. júniusáig csak 45 ezer Ft-ot kellett fizetni a csatlakozási lehetőségért, míg szeptember 1-jétől már 70 ezer Ft-ot, a vizsgálattal érintett időszakban (2000. évben) pedig 80 ezer Ft-ot. A társasház lakói a vezeték építéséhez eredetileg semmilyen pénzügyi konstrukcióban nem járultak hozzá.

A társasház korábban a Vasércmű – állami vállalat – tulajdonában volt, melynek lakásait a rendszerváltás környékén idegenítették el olyan megoldással, hogy a ház önkormányzati tulajdonú telken – ún. úszótelken helyezkedik el. A csatlakozó vezeték – mivel önkormányzati tulajdonú telken van – az önkormányzat tulajdonában maradt.

A hazai és a nemzetközi joggyakorlatot alapul véve tiltott hátrányos megkülönböztetésről csak akkor beszélhetünk, ha a jogalkotó vagy a jogalkalmazó hasonló, illetve összehasonlítható tényállásokat eltérően, illetve eltérő tényállásokat azonos módon kezel illetve értékel, anélkül, hogy annak valamiféle ésszerű objektív indokát adná. Különböző helyzetek különböző elbánásban részesítése viszont nem jelent diszkriminációt. Az Alkotmánybíróság 9/1990. (IV. 25.) AB ha­tározata megállapította, hogy a diszkrimináció tilalma nem jelenti minden megkülönböztetés tilalmát.

A vizsgálat feltárta, hogy az önkormányzat azon ingatlanok esetében kér csat­lakozási díjat, melyek tulajdonosai a hálózatfejlesztés során anyagi kötelezettséget nem vállaltak.

Az önkormányzat lakossági és egyúttal önkormányzati finanszírozásból építtette a település elosztóhálózatát. Azokon a részeken, ahol a lakóépület úszótelken áll, az önkormányzat saját költségén kiépítette az utcáról a lakóházakhoz vezető csatlakozó vezetékszakaszt, akkor is, ha a beruházás idején nem érkezett igény a gáz bevezetése iránt, és azért a lakók nem is fizettek. A TIGÁZ Rt. azon vezetékszakasz kiépíttetését fizetteti meg jövendő fogyasztójával, mely az elosz­tóvezetékről az ingatlan irányába, a telekhatárig leágazik. Ezen túl a szolgáltató a csatlakozás lehetőségéért nem kér díjat. Ugyanakkor kivételesen előfordult a pa­naszos által sérelmezett eset is, hogy a szolgáltató akcióként ingyen biztosította a leágazó vezeték-szakasz kiépítésének lehetőségét.

Ehhez a következő feltételeknek kellett teljesülnie: a beruházás idején az állampolgár nem csatlakozott a gázközmű fejlesztéshez, a csatlakozási szándéka idején a vezeték azon szakaszának a tulajdonjoga – amelyről a csatlakozás biz­tosítható – már a TIGÁZ Rt.-re átszállt és a TIGÁZ Rt. a leágazó vezetéket akciós szerződési ajánlatként ingyenesen építette ki. A telekhatáron, vagy azon belül elhelyezett gázcsatlakozási ponttól már minden lakónak saját költségen kell a vezetékrendszert kiépíteni, függetlenül az utcai vezeték tulajdoni viszonyaitól.

A vizsgálat során a biztos megállapította, hogy nem okoz a tulajdonhoz fűződő joggal összefüggésben hátrányos megkülönböztetést az a gyakorlat, mely szerint az önkormányzat a saját költségén kiépített gázhálózathoz való utólagos csat­lakozás esetén igényt tart pénzbeli hozzájárulásra a csatlakozó vezeték (elosztó­vezeték utáni szakasz) kiépítéséért.

Ez a gyakorlat akkor sem okoz a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszás­ságot, ha a szolgáltató a tulajdonában lévő vezetékhez való utólagos csatlakozás esetén átmenetileg, fogyasztói körének bővítése érdekében lemond a leágazó vezeték (elosztóvezeték ingatlan felé leágazó része) kiépítésének költségeiről. Éppen a különbségtétel hiányában fordulhatna elő az, hogy a később csatlakozó és hozzájárulást nem – vagy az évekkel korábbi összeggel azonos mértékben – fizető polgárok illetéktelen előnyhöz jutnának másokkal szemben, ezért a biztos a vizsgálatot alkotmányos visszásság hiányában megszüntette.

OBH 6208/2001.

A jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, hogy sem a távhőszolgáltatásról szóló törvény, sem a Fővárosi Önkormányzat rendelete nem rendelkezett arról, hogy a mérés szerinti elszámolás feltételeinek megteremtése a szolgáltató feladata, továbbá, hogy a FŐTÁV Rt. a mérés szerinti elszámolásra való áttérést megelőzően nem minden esetben kötött közüzemi szerződést, illetve a vitás kérdésekben az álláspontok egyeztetésére nem tett kísérletet.

Ugyanilyen visszásságot okoz, hogy a fogyasztói érdekképviseleti szervezetek nem teljes körűen és nem az elvárható időben kapják kézhez a meghívót és a megvitatandó előterjesztést, és nincsenek birtokában azoknak az információknak, melyek véleményalkotásukat segítik, és a szolgáltatás árát átláthatóvá teszik.

A fogyasztók tulajdonhoz való alkotmányos jogát sérti a FŐTÁV–Komfort Kft.-nek a visszamenőleges elszámolásra tett ajánlata azzal, hogy csak akkor téríti vissza a túlfizetéseket, ha az adós tulajdonostársak valamennyien hiánytalanul befizették tartozásaikat.

Az országgyűlési biztos a 2001-től 2003-ig a hivatalához érkezett 18 lakossági panasz alapján 2003 márciusában összegezte az egyes panaszok vizsgálta alap­ján a távhőszolgáltatás helyzetével kapcsolatosan kialakított álláspontját, majd azt novemberben kiegészítette. Az állampolgári panaszok főbb elemei a következők voltak: a FŐTÁV–Komfort Kft.-nek az egyetemleges felelősséget érvényesítő elszámolási gyakorlata; a melegvíz elszámolására vonatkozó szerződések felmondása; a szolgáltatói hőközpontokhoz kapcsolt épületek mérés szerinti elszámolásával kapcsolatos sérelmek; a magas szolgáltatási díj, különösen annak alapdíj tartalma.

Az országgyűlési biztos valamennyi panaszt alaposnak találta és megállapította az említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot. A gazdálkodó szervezetek és a fogyasztók jogviszonyában az alkotmányos működést a Polgári törvénykönyv alapelvei, rendelkezései és a közszolgáltatásra vonatkozó külön szabályok hivatottak biztosítani. A Ptk. a közüzemi szerződés meghatározásakor nem tesz különbséget fogyasztó és díjfizető személye között, ebből következően, ha a közgyűlés meghatalmazása alapján a közös képviselő köt szerződést, a jogviszony valójában az épületrész tulajdonosa és a szolgáltató között jön létre. Ezért nem lehet vitás, hogy a szolgáltató köteles elszámolni az épületrész tulajdonosával.

Az alkotmányos joggal összefüggő visszásságok megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos ajánlást tett a gazdasági és közlekedési miniszternek a távhőtörvény és végrehajtási rendeletének módosítására annak érdekében, hogy a fogyasztó és szolgáltatói berendezések tulajdonjoga és a fogyasztó (egyéni vagy lakóközösségi) és a díjfizető (egyéni) fogalma a mérés szerinti elszámolás­ban is pontosan meghatározható legyen. Kezdeményezte a szolgáltatói hő­köz­pon­tok fogyasztói hőközpontokra alakításának állami támogatását, a főjegyzőnél a fogyasztóvédelmi feladatok végrehajtásának ellenőrzését, a főpolgármesternél árhatósági vizsgálat lefolytatását, a FŐTÁV Rt. vezérigazgatójánál a közüzemi szerződés megkötése során az alkotmányos és polgári jogi jogelvek figyelembe vételét.

A miniszter a jogszabályok módosítására vonatkozó ajánlásokat nem fogadta el. Állami támogatásként a Nemzeti Energia Program keretében meghirdetett pályázatokat jelölte meg. Egyetértett a fogyasztóvédelem erősítésével, és indokoltnak tartotta a központi fogyasztóvédelmi szervek hatáskörének bővítését, melyre az önkormányzati törvény, a fogyasztóvédelmi törvény és a távfűtési törvé­ny esetleges módosítása során kerülhet sor.

A főjegyző az ajánlást elfogadta, álláspontja szerint a fogyasztói érdekképviseleti szervek bevonása a jogalkotásba eddig is megtörtént, és ezután is figyelemmel kíséri az ezzel kapcsolatos rendelkezések teljesítését. A főpolgármester az árhatósági vizsgálattal nem értett egyet arra hivatkozással, hogy az előterjesz­tést minden esetben független szakérők vizsgálják, és ezek a jelentések már a testületi döntések meghozatala előtt rendelkezésre állnak.

A FŐTÁV Rt. vezérigazgatója azt a tájékoztatást adta, hogy az elszámolás 2002. április 1-jétől a módosított Díjrendelet alapján történik, mely szerint a FŐTÁV Rt. évente kétszer díjmentesen köteles újból felosztani a fogyasztást a díjfi­zetők között, ha a költségmegosztók, és a melegvízmérő órák a lakások legalább 90%-ában fel vannak szerelve. Egyéb esetben az Rt. a fogyasztói közösség által megadott arányok szerint számol el, vagy ennek hiányában a lakások légköbméterét veszi figyelembe.

A jelentés kiadását követően a fogyasztói érdekképviseleti szervezetek észrevételei, valamint az ajánlásra adott válaszok alapján az országgyűlési biztos értékelte a tapasztalatokat és azokat kiegészítő jelentésben összefoglalva újabb megállapításokat tett, a korábbi ajánlásokat módosította, és újabb ajánlásokat fo­galmazott meg:

Megállapította, hogy az 1999-ben hatályba lépett távhőszolgáltatási törvény ellenére, amely előírta a mérés szerinti elszámolásra való áttérés határidejét, ennek feltételeit a szolgáltató, és a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat nem tudta megvalósítani. A fogyasztói hőközpontokban a mérés szerinti elszámolás feltételei megvalósultak, de a távhő ellátásban részesülő lakások több mint egyharmada az ún. szolgáltatói hőközponthoz kapcsolt épületekben található, melyekben a mérés szerinti elszámolás feltételei – kevés kivétellel – nem teljesültek. Sem a törvény, sem az önkormányzat rendelete nem határozza meg a szolgáltatót mint a mérés szerinti elszámolás feltételeinek megteremtésért felelős személyt. Az önkormányzat rendelete ugyan előírta, hogy ott, ahol lehetséges, meg kell valósítani a hőfogadóállomási mérést költségmegosztók felszerelésével, de azon épületek esetében, ahol ez nem lehetséges, csak önálló fogyasztói hő­köz­pont kiépítésével – erre vonatkozó előírást nem fogalmazott meg. A fogyasztói hőközpontok kiépítését ugyan a szolgáltató megkezdte, de az önkormányzati rendelet módosítása szerint a közüzemi szerződés felmondásának korlátozásához köti. A rendelkezés nyilvánvalóan ütközik a törvény előírásaival, mely pontosan meghatározza a közüzemi szerződés fogyasztó általi felmondásának felté­te­leit. E törvényi feltételeken kívül további feltételek megállapítására alacsonyabb szintű rendeletben nincs lehetőség. Megállapította továbbá, hogy a törvény fogyasztóvédelmi előírásai nem teljesülnek maradéktalanul, mert az önkormányzat tulajdonosi, ugyanakkor árhatósági és fogyasztóvédelmi szerepe ellentmondásos. Ez a helyzet akadályozza a fogyasztók említett alkotmányos jogainak érvényesü­lését.

Az országgyűlési biztos a gazdasági és közlekedési miniszternek tett ajánlás­ban szorgalmazta a távhőszolgáltatási törvény olyan módosítását, mely a szolgáltatói hőközpontok kiépítését határidő megjelölésével a szolgáltató feladatává teszi, és felhatalmazást ad valamely állami szerv részére a szolgáltatási ár felülvizsgálatára, ezzel összefüggésben az árcsökkentő korszerűsítési feladatok meg­határozására és ütemezésére. Ennek érdekében az országgyűlési biztos olyan intézkedéseket kezdeményezett, mely a jelenlegi pályázati rendszernél hatékonyabb állami támogatást valósítanak meg.

A főpolgármesternek tett javaslat szerint a díjalkalmazási feltételekről szóló közgyűlési rendelet kötelezze a szolgáltatót olyan számla kibocsátására, mely a melegvízmérő órák adatait figyelembe veszi. A törvény végrehajtására kiadott rendeletből töröljék a fogyasztói hőközpontok kiépítésének azon feltételét, mely a fogyasztó felmondási jogát korlátozza, és egészítsék ki azokkal a szabályokkal, amelyek az érdekképviseleti szervezetek jogalkotásba való bevonásának módját határozzák meg.

A FŐTÁV Rt. vezérigazgatójánál az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a közüzemi szerződés megkötése előtt a szolgáltató minden esetben kérje a közgyűlési határozatot, mely tartalmazza a közös képviselő számára a szerző­déskötésre szóló felhatalmazást.

A kiegészítő jelentésben tett ajánlásra eddig a főpolgármester helyettes és a FŐTÁV Rt. vezérigazgatója válaszolt. A főpolgármester jelezte, hogy az ajánlásra tekintettel 2004-ben a Fővárosi Önkormányzat újból felülvizsgálja a távfűtéssel kapcsolatos fővárosi rendeleteket, és indokolt esetben jogalkotási tervében szerepelteti. A FŐTÁV Rt. vezérigazgatója az ajánlásokkal és kezdeményezésekkel, kivéve a hatékonyabb állami támogatási rendszerre vonatkozókat, nem értett egyet. A gazdasági és közlekedési miniszter még nem válaszolt, de a válaszra nyitva álló határidő sem telt még el. Az ajánlásokkal érintettek állásfoglalásaival kapcsolatban az országgyűlési biztos a miniszter válaszát követően fejti ki véleményét.

Kapcsolódó ügyek: OBH 3590/2001., 5882/2001., 5915/2001., 3105/2002., 3388/2002., 4618/2002., 3371/2003., 3402/2003., 3650/2003., 3762/2003., 3882/2003., 3964/2003., 3979/2003., 4095/2003., 4181/2003., 4370/2003., 4900/2003.

OBH 6244/2001.

Az emberi méltósághoz való joggal és a legmagasabb szintű testi-lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okozott, hogy a krematóriumot üzemeltető Kft. és a temetkezési szolgáltatásokat ellátó Bt. elégséges feltételek nélkül, nem a temetkezési törvényben és végrehajtási ren­deletében foglaltak szerint működtek.

A panaszban foglaltak szerint a krematórium egy kemencével működött, nem volt elég hűtője, emiatt az elhunytak napokig a hűtőtérben a hűtők előtt a földön feküdtek. A sok megrendelés miatt a hamvasztás szabálytalanul történt, emiatt előfordult, hogy tévesen azonosították a halottakat. A panaszban szerepelt az is, hogy a temetkezési vállalkozó nem az előírásoknak megfelelően (nem szállítókoporsóban) szállítja a holttesteket. Az autókat nem fertőtlenítik, és munka után a gépkocsikkal a dolgozók járnak haza.

A leírtak olyan kegyeleti és közegészségügyi problémára hívták fel a figyelmet, melynek alapján az országgyűlési biztos vizsgálatra kérte fel a megyei tiszti főorvost és a jegyzőt. Válaszuk alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszban foglaltak alaposak voltak. Az ÁNTSZ lakossági bejelentésre többször is tartott vizsgálatot az említett krematóriumnál az elmúlt három év alatt. Közegészségügyi intézkedésre okot adó szabálytalanságot a 2002. január 3-án és 22-én tartott soron kívüli ellenőrzés során tapasztaltak. Akkor a krematóriumba szállított halottak közül több holttest hamvasztó koporsóban volt egymás mellett elhelyezve a kemence előterének padozatán, mely holttestek elhamvasztása csak másnap reggelre fejeződhetett be. Ezért közegészségügyi szabálysértés miatt az üzemeltető ellen vizsgálat indult. A halottszállítással kapcsolatos panaszt a késő esti órákban tartott ellenőrzés nem igazolta.

A jegyző beszámolt arról, hogy az ÁNTSZ Városi Intézetének vizsgálatai során megállapították, hogy a krematórium hűtőkapacitása nem volt megfelelő, ezért előírták a hűtőkapacitás haladék nélküli bővítését, melynek az üzemeltető eleget tett. A krematórium felmosóvízének közúton lévő csatornába beöntését azonnal megszüntették. Az épületen belüli szennyvízelvezető rendszerbe öntik a felmo­só­vizet. A halottszállítás ellenőrzése során a temetkezési szolgáltató egyik gépkocsiját az üzemanyag kút mellett találták vezető nélkül. Emiatt közegészségügyi szabálysértési eljárást kezdeményeztek a Bt. ellen. A végzett ellenőrzések kiterjedtek a halottak azonosításának körülményeire is. Megállapították, hogy az elhunytak cseréje kizárt, mert azonosításuk az előírások szerint történik.

Az országgyűlési biztos a megállapította alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság ellenére sem élt ajánlással, mert a szabálytalanságokat a vizsgálatok során kiküszöbölték. A megyei tiszti főorvos és a jegyző is ígéretet tett arra, hogy a jövőben folyamatosan ellenőrzik a hamvasztóüzem és a temetkezési szolgáltató működését.

A 2002-ben iktatott ügyek

OBH 1081/2002.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha a lótartással szemben hozzá intézett panasz vizsgálatát elmulasztja, eljárási kötelezettségének nem tesz eleget.

A jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot is okoz az önkormányzat, ha a beadványban megjelölt sérelem tényállását nem tárja fel tel­jes egészében, illetve ha a meghozott határozata helyett csak egy tájékoztatást küld a panaszosnak.

A panaszosok Kismaros község Önkormányzata eljárását sérelmezve fordul­tak az országgyűlési biztoshoz, mivel a jegyző a közterületen folytatott lótartás megtiltása iránti 2001. szeptember 15-én kelt beadványukra nem járt el.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog és az egészséges környezethez való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított és tájékoztatást kért a jegyzőtől. A válaszból kiderült, hogy a panaszosok miután nem kaptak választ a helyi önkormányzattól, 2001. október közepén a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalhoz fordultak segítségért, amely az önkormányzatot az eljárás lefolytatására utasította.

A 2001. november 8-án megtartott helyszíni szemlén megállapították, hogy az állattartó számára nem engedélyezték a közterület használatát. A 2001. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésen a képviselők egyhangú szavazással meghozott határozatukban támogatták az adott terület bérbeadását – évi 1 Ft bérleti díjért – az állattartónak, melynek feltételéül azt szabták, hogy az állattartónak az állatokat karámban kell tartania, és a trágyát köteles hetente elszállítani, a szerződés megszűnésekor pedig a területet eredeti állapotban köteles visszaadni, arra nem építhet semmit. 2001. december 6-án kelt levelében a jegyző a képviselő-testület határozata tartalmáról tájékoztatta a panaszosokat.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a jegyző nem tett eleget az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvényben (Áe.) előírt eljárási kötelezettségének, csak azt követően, hogy a felettes szerve erre utasította. Az Alkotmánybíróság 72/1995. (XII. 15.) AB határozata sze­rint az „ügyfél közigazgatási határozathozatalra vonatkozó joga nem tehető függővé attól, hogy a közigazgatási szerv milyen időpontban hajlandó dönteni a hatáskörébe utalt ügyben. A közigazgatásnak ugyanis alkotmányos kötelessége, hogy hatáskörét gyakorolja, azaz illetékességi területén a hatáskörébe utalt ügy­ben az erre megszabott idő alatt érdemi döntést hozzon.” A mulasztással a jegyző a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

Az országgyűlési biztos a lefolytatott eljárással kapcsolatban megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszás­ságot okozott az önkormányzat azzal, hogy nem döntött a beadványban megjelölt kérelem minden pontjáról és nem gondoskodott határozat panaszosok számára történő kihirdetéséről.

A feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásságok orvoslása érdekében felkérte a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy törvényességi elle­nőr­zési jogkörében vizsgálja meg Kismaros község Önkormányzatának a bérleti szerződéshez való képviselő-testületi hozzájárulásról szóló határozatát, valamint felkérte a jegyzőt, hogy a jövőben fokozottan ügyeljen az államigazgatási eljárás szabályainak betartására.

A címzettek az ajánlással egyetértettek, a hivatalvezető tájékoztatta az ország­gyűlési biztost, hogy a törvényességi ellenőrzést lefolytatta, az törvénysértést nem tárt fel. A tájékoztatást az országgyűlési biztos tudomásul vette.

OBH 1182/2002.

A jogbiztonság követelményével és a képviselő-testület rendeletalkotási jogával összefüggésben visszásságot okoz az önkormányzat, ha a hulladékszállítási rendeletében a közszolgáltatási díj megállapításakor nincs te­kin­tettel a magasabb szintű jogszabályban rögzített arányosság követelmé­nyére. Úgyszintén alkotmányos visszásságot okoz akkor is, ha a rendelet szabályozása a hulladékszállítási díj egy részének megfizetésére a szolgáltatás teljesítését megelőzően kötelezi az ingatlantulajdonosokat, továbbá akkor is, ha a díjhátralék behajtásának módjára vonatkozó szabályozás el­lentétben áll a magasabb szintű jogszabályban foglaltakkal.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha egy beadványra majd egy éven keresztül nem válaszol, eljárást nem folytat le.

A jogbiztonság elvét sérti a hatóság, ha az országgyűlési biztos megkeresésére csak többszöri sürgetésre válaszol, és ezzel az ombudsman vizsgálatát akadályozza.

A panaszosok a leányfalui önkormányzat eljárása miatt fordultak az Országgyűlési Biztos Hivatalához. Sérelmesnek tartották, hogy a szemétszállítási díjat annak ellenére meg kell fizetniük, hogy a közszolgáltatást nem veszik igénybe. Kifogásolták, hogy hiába kérték az önkormányzattól, hogy gondoskodjon az utcájuk megfelelő burkolattal való ellátásáról, amelynek hiánya a gépjárművel való közlekedést szinte lehetetlenné teszi, de az önkormányzat még a beadványukra sem válaszolt.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot és kért tájékoztatást jegyzőtől. A válasz szerint a panaszosok utcájában a szemétszállítási problémák megoldódtak. A biztos ismételt megkeresésében részletesebb választ kért, ezt követően a jegyző csatolta a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 1/2000. (I. 01.) helyi rendeletet, valamint azt a tájékoztatást adta, hogy az önkormányzat 2002-ben „zúzott kővel a Fácán utcát járhatóvá tette”, valamint a panaszos és társai beadványát megválaszolta.

Az általános helyettes a települési hulladékszállítás rendjét és a panaszosok útburkolattal kapcsolatos beadványának elintézését vizsgálta. A rendelet szabályozásával összefüggésben megállapította, hogy a hulladékszállítási díj megállapítása nem felel meg a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény­ben rögzített arányosság követelményének. Eszerint a közszolgáltatás díját az elvégzett közszolgáltatással arányosan, a kezelt hulladék mennyiségét és minőségét figyelembe véve kell meghatározni. Ezzel ellentétben a rendelet bár differenciál a gyűjtőedények űrtartalma között, a díj mértékét ettől függetlenül, az állandó lakók esetén évente fejenként azonos összegben, az üdülőingatlanok tulajdonosai tekintetében pedig ingatlanonként azonos összegben határozza meg. Az Alkotmánybíróság hulladékszállítással kapcsolatos határozataiban min­dig nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az önkormányzatok törekedjenek az elszállított hulladék és az azért megállapított díj közötti arányosságra. Az általános helyettes megállapította, hogy a rendelet hulladékszállítást megállapító szabályozása visszásságot okoz a jogbiztonság követelményével, valamint a képviselő-testület rendeletalkotási jogával összefüggésben.

Úgyszintén visszásságot okoz a rendelet, amikor arra kötelezi az ingatlantulajdonosokat, hogy a közszolgáltatásért megállapított díj egy részét előzetesen fizessék meg. A települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Kormányrendelet mint magasabb szintű jogszabály ezzel szemben kimondja, hogy a közszolgáltatás díját számla ellenében, meghatározott időszakonként utólag köteles az ingatlan­tulajdonos megfizetni. A díjhátralék behajtásának módjára vonatkozó szabályozás szintén ellentétes a kormányrendelettel.

Az út helyrehozatalával kapcsolatos beadványra a hatóság majd egy éven át nem válaszolt, ezzel a mulasztással a tisztességes eljáráshoz való joggal össze­függő visszásságot okozott. A jegyző azonban a vizsgálat befejezésekor az eljárást lefolytatta, az általános helyettes a körben nem tett ajánlást. A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságnak minősítette azt is, hogy a település önkormányzata csak egy évekig tartó levelezést követően küldte meg számára a kért iratokat és fejtette ki álláspontját, mellyel a vizsgálatát nagymértékében megnehezítette. Az általános helyettes e tekintetben sem élt ajánlattételi jogosultságával, mivel a vizsgálat alatt többször került sor jegyzőváltásra.

A hulladékszállítás rendjével kapcsolatban felmerült visszásságok orvoslása érdekében az általános helyettes felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja felül a rendeletet és kezdeményezze annak módosítását. A hivatalvezető az ajánlásban foglaltakkal egyetértett és fel­hívta a képviselő-testületet a törvénysértés megszüntetésére. A település kép­viselő-testülete azonban nem tette meg a szükséges intézkedéseket, ezért a hivatalvezető 2003. év végén az Alkotmánybíróságnál kezdeményezte a rendelet felülvizsgálatát és törvénysértő rendelkezéseinek megsemmisítését.

OBH 1209/2002.

A jogorvoslathoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha az árvízkár enyhítése iránti kérelmeket nem dokumentáltan kezeli és nem hoz alakszerű határozatot.

A panaszos azt sérelmezte, hogy Polgár Város Önkormányzata és a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a belvízkár során károsodott ingatlana helyreállítása érdekében nem részesítette támogatásban.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, mely­nek során megállapította, hogy az önkormányzat nem tartotta be az államigazgatási eljárás szabályait. Nem gondoskodott a szabályszerű határozat meghozataláról, nem biztosított jogorvoslati lehetőséget sem. Azt is tényként kellett megállapítani, hogy az önkormányzat az ügyfél szóban előterjesztett igénybejelentését nem dokumentálta.

A vizsgálat rámutatott, hogy a szóban előterjesztett kérelmet jegyzőkönyvbe kell foglalni. A jegyzőkönyv készítése csak akkor mellőzhető, ha a közigazgatási szerv azt azonnal teljesíti, és ennek tényét az iratra feljegyezni, vagy a nyilvántartásba bejegyezni.

A 6/1998. (III. 11.) AB határozat rámutatott, hogy: A „tisztességes eljárás” (fair trial) követelménye nem egyszerűen egy a bíróságnak és az eljárásnak itt megkövetelt tulajdonságai közül (ti. mint „igazságos tárgyalás”), hanem az idézett alkotmányi rendelkezésben foglalt követelményeken túl – különösen a büntetőjogra és -eljárásra vonatkozóan – az 57. § többi garanciájának teljesedését is átfogja. Sőt, az Egyezségokmánynak és az Emberi Jogok Európai Egyezményének – az Alkotmány 57. §-a tartalmához és szerkezetéhez mintát adó – eljárási garanciákat tartalmazó cikkei általában elfogadott értelmezése szerint a fair trial olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás „méltánytalan” vagy „igazságtalan”, avagy „nem tisztességes”.

Az általános helyettes nem fogadta el az önkormányzat azon álláspontját, hogy csak egyféle támogatás lett volna nyújtható a panaszosnak, hiszen ezrével vannak olyan vis maior károsultak az országban, akik önkormányzati lakástámogatással megvásárolt, épített ingatlanukra kárenyhítést kaptak a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok segítségével az állami támogatásból. Ennek még az sem volt feltétele, hogy a vis maior támogatást csak a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok bírálhatják el, hiszen volt olyan év, amikor az állami támogatást a megadott szempontrendszer szerint az önkormányzatok bírálták el, olyan ingatlanra is, melyre korábban a lakáscélú támogatásokról szóló rendelete alap­ján az önkormányzat adott támogatást.

A vizsgálat feltárta, hogy az önkormányzat az alakszerű határozat mellőzésével, és a kárenyhítési kérelem dokumentálásának elmulasztásával a jogorvoslathoz, valamint a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos joggal kapcsolatban visszásságot okozott, ezért az általános helyettes felkérte a polgármestert, hogy az ügyben hozzon alakszerű határozatot.

A polgármester a kezdeményezésben foglaltaknak eleget tett.

OBH 1304/2002.

A jogbiztonság követelményével, valamint a betegek önrendelkezési jogával összefüggő visszásságot okoz az egészségügyi alapellátásban a „területi ellátási elv” törvényi szintű szabályozásának hiánya, és az, hogy a helyette alkalmazott „lakosságszám alapú finanszírozás” kormányrendeleti szinten korlátozza az önkormányzatok alapellátási kötelezettségből fakadó háziorvosi körzet-kialakítási tevékenységét.

A MED-REHA Bt. orvosa fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz, és a há­ziorvosok tizedét kitevő „területi ellátási kötelezettség nélküli” (továbbiakban: TEKN) háziorvosok finanszírozásának anomáliáira hívta fel a figyelmet.

A panaszos fölsorolta azokat a területeket, ahol a finanszírozás hiányzik, vagy kevesebb a TEKN háziorvosoknál, mint a szerződött pályatársaiknál. Míg a területi ellátási kötelezettséggel szerződött háziorvosok részére az önkormány­zat biztosítja a rendelőt és annak felszerelését, addig a TEKN háziorvos saját erőből vásárolja meg azokat, továbbá a kormányrendelet módosítása értelmében az OEP a TEKN formában szolgáltatók részére nem biztosítja a területi kiegészítő díjazást. Összességében a panaszos úgy ítélte meg, hogy egy TEKN háziorvos OEP finanszírozása kb. a fele annak, mint amit a többi háziorvos kap.

Az országgyűlési biztos az azonos munka után járó azonos jövedelemhez való alkotmányos jog sérelmének lehetősége, valamint a szabad orvosválasztási jog korlátozása révén a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fű­ződő alapjog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.

A finanszírozás egyik alappillérét az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. §-ban lefektettet azon rendelkezés képezi, mely az önkormányzatok feladatává teszi a települések háziorvosi (házi gyermekorvosi) ellátásának megszervezését. Ennek keretében a települési önkormányzat kijelöli az ellátás körzeteit, mely körzetek összefüggő földrajzi területet jelentenek. Az így kijelölt körze­tekben az önkormányzat gondoskodik a háziorvosi szolgálat működtetéséről, illetve működőképességének fenntartásáról. Ezen praxisok a területi ellátási kö­telezettségű (TEK) háziorvosi szolgálatok.

A finanszírozás másik pillére az OEP-finanszírozás, amely a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet szabályain alapszik. A Kormányrendelet 11. §-án alapul mindkét típusú szolgálat teljesítményarányos díjazása, az ún. kártyapénz, melynek mértékét a praxist választó betegek száma és életkora határozza meg. A következő díjazási forma a fix összegű díjazás, melynek alapja a körzet lakosságszáma és a rendelő adottságai. Erre a díjazási formára csak a területi ellátási kötelezettségű háziorvos jogosult. A harmadik díjazási forma az eseti el­látás díja. Ennek lényege, hogy ha olyan beteg keresi fel sürgősségi ellátás céljából a háziorvost, aki nem regisztráltatta magát az adott praxisban, akkor a szol­gáltató további díjazásra jogosult. Ez a díjazás is csak a TEK formában dolgozó háziorvosokat illeti meg.

Az egészséghez való jog olyan alapjog, melyhez állami kötelezettségvállalás társul, azonban nem korlátozhatatlan. Az Alkotmánybíróság a 77/1995. (XII. 21.) AB határozatában leszögezte, hogy az államnak „az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésére irányuló kötelezettsége a piacgazdaság fel­tételei között nem értelmezhető oly módon, hogy az állam köteles létrehozni, fenn­tartani és működtetni az egészségügyi intézményrendszert. Ám annyit feltétlenül jelent, hogy az állam köteles megteremteni egy olyan intézményrendszer működé­sének a garanciáit, amely mindenki számára biztosítja az egészségügyi szolgál­tatások igénybevételének lehetőségét, azaz azt, hogy a szolgáltató intézmények hiánya miatt senki ne maradjon ellátatlanul.” Az egészségügyi ellátórendszer átalakítási folyamatában a törvényhozás az állami szervek feladatköréből széles körben autonóm közjogi testületekre – a helyi önkormányzatokra – ruházta át az egészségügyi ellátás megszervezésének feladatát. Az önkormányzatok 1991 és 1995 között a korábbi „tanácsi korszakban” kialakult körzeteket vették alapul a háziorvosi körzetek kialakításánál azzal a kikötéssel, hogy más önkormányzatokkal történő megállapodás alapján eltérhetnek a már meglévő körzethatároktól, míg 1995. után semmiféle jogszabályba foglalt körzetkialakítási elv nem létezik többé. A 43/1999. (III. 3.) Kormányrendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól igen részletes (finanszírozási) szabályokat tartalmaz, amelyek más szabályok híján végül is alapvetően meghatározzák a háziorvosi körzet nagyságát, lélekszámát. A Kormányrendelet alkalmazásában a „körzet lakója: az a biztosított, akinek az 1992. évi LXVI. törvény szerinti lakóhelye vagy tartózkodási helye a körzet területén van”.

A másik nagy kérdéskör, amelyben a panasz vizsgálata során állást kell foglalni, az, hogy a fentebb vázolt ellátási alapelv – a területi ellátási kötelezettség – vajon miként befolyásolja a betegek szabad orvosválasztásban megnyilvánuló önrendelkezési jogát, hiszen ez a jog csak akkor gyakorolható, ha vannak orvosok, akik között lehet választani. Az Alkotmánybíróság az 56/2000. (XII. 19.) AB határozatában leszögezte, hogy a szabad orvosválasztás joga szoros összefüggésben áll az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való jogból levezethető önrendelkezési joggal. A háziorvos-választás esetében e jogok érvényesülése szempontjából a garanciális szabályokat az Eütv. tartalmazza. Így az Eütv. 8. §-a kimondja: „(1) A betegnek joga van az állapota által szakmailag indokolt szintű egészségügyi szolgáltató és – ha jogszabály kivételt nem tesz – a választott orvos egyetértésével az ellátást végző orvos megválasztásához, amennyiben azt az egészségi állapota által indokolt ellátás szakmai tartalma, az ellátás sürgőssége vagy az ellátás igénybevételének alapjául szolgáló jogviszony nem zárja ki. (2) Az (1) bekezdés szerinti orvosválasztás joga az egészségügyi szolgáltató működési rendjének megfelelően gyakorolható.” Ezen túlmenően az Eütv. más helyei úgy, mint a 13. § és 15. § rendelkezései is részletesen szabályozzák a betegek jogait ezen a területen. Azonban az Alkotmánybíróság szerint a szabad orvosválasztás joga nem érvényesülhet maradéktalanul, hiszen éppen a fentebb idézett 8. § (1) bekezdése szögezi le, hogy az ellátás igénybevételének alapjául szolgáló jogviszony (a területi ellátási elv értelmében a lakhely szerint „illetékes”, TEK-szerződéssel szolgáltató háziorvos) kizárhatja a szabad orvosválasztást.

A háziorvosi ellátás az Eütv. 152. § (1) bekezdése alapján az egészségügyi alap­ellátás körébe tartozik, amelynek tartalmát a 88. § (1) bekezdése határozza meg: „A beteg lakóhelyén vagy annak közelében biztosítani kell, hogy választása alapján igénybe vehető, hosszú távú, személyes kapcsolaton alapuló, nemétől, korától és betegsége természetétől függetlenül folyamatos egészségügyi ellátásban részesüljön.” Ez tehát a 8. §-hoz képest speciális szabály lenne, amennyiben a háziorvos megválasztásának szabadsága mégsem hagyható teljesen figyelmen kívül a jogviszony jellegére vagy az egészségügyi szolgáltató működési rendjére hivatkozva. A háziorvos-választás folyamatát lépésről-lépésre szabályozó jogszabály az egészségügyről szóló 1972. évi II. tv. végrehajtására kiadott 16/1972. (IV. 29.) MT rendelet (a továbbiakban: Eür.) 13/A. § (1) bekezdése kimondja: „Minden személynek joga van háziorvost, illetőleg házi gyermekorvost (a továbbiakban együtt: háziorvos) választani.” A 13/B. § (1) bekezdése szerint a háziorvos választása az állampolgár aktív magatartásával, „a választani kívánt háziorvosnál történő jelentkezéssel” történik. Ez nem azt jelenti, hogy a beteg két vagy több orvos között választ, hanem kinyilvánítja akaratát, hogy az adott orvos legyen az ő háziorvosa. A több orvos közötti választás lehetőségét ugyanis a területi ellátási elv kizárja. Az „önrendelkezési jog” abban jelenik meg ebben az esetben, hogy az önkormányzat nem jelöli ki határozatban, hogy melyik lakos, melyik háziorvoshoz tartozik, csak kifüggeszti a körzetek listáját (utca, ház­szám szerint) és azokban dolgozó háziorvosok nevét, a rendelő címét és telefonszámát, sőt a betegek jobb tájékoztatása érdekében a háziorvosok szakképesítési adatait is.

Akárhogy is nézzük, nincsen szó szabad orvosválasztásról, csak területi ellá­tási elvről, amely alól bizonyos (korlátozott) kibújási lehetőséget biztosít az Eür. 13/C. § (1) bekezdése, amennyiben „Évente egy alkalommal indoklás nélkül, ezen túlmenően indokolt esetben lehet átjelentkezni másik háziorvoshoz”. Az át­jelentkezésnek azonban nagyon nyomós (finanszírozási) korlátja van, amennyiben a Kr. rendelkezései értelmében a háziorvoshoz bejelentkezett biztosítottak után járó pontszámot egy degressziós táblázat segítségével számítják ki, melynek értelmében bizonyos bejelentkezett biztosított fölött a finanszírozás mértéke annyira lecsökken, hogy a háziorvosnak nem érdeke újabb beteg jelentkezését el­fogadni.

Az úgynevezett szabad orvosválasztásnak másik korlátja abban a tényben lelhető fel, hogy főleg vidéki, kis lakosságszámú településeken, vagy szomszédos, összevont körzetekben sokszor csak egyetlen háziorvos dolgozik, így a választás elvi lehetőség marad csupán. Továbbá a TEK-szerződéssel, valamint a TEKN szolgáltató háziorvosok számából (6417, illetve 449) kiszámítható, hogy az önkormányzatok által pályázat útján leszerződtetett háziorvosok alternatíváját jelentő TEKN háziorvosok alig 8%-át jelentik a TEK szerződéssel dolgozóknak. A TEKN háziorvosok „földrajzi elhelyezkedése” egyenlőtlen, főleg Budapesten és a városokban praktizálnak, így nyilvánvaló, hogy az ország jelentős területein nem érvényesülhet a betegek szabad orvosválasztásban megjelenő önrendelkezési joga. Ezen a helyzeten csak az indokolatlan, finanszírozási hátrány megszüntetésével lehet javítani.

Az egészségügyi alapellátás területén jelentős korlátozás alá esik a betegek lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez fűződő joga az állam mindenkori gazdasági teljesítőképességének függvényében, de az Alkotmánybíróság több határozatában [56/2000. (XII. 19); 54/1996. (XI. 30.); 77/1995. (XII. 21.)] elfogadta ezt a korlátozást, így ebben a vonatkozásban nem állapítható meg alkotmányos visszásság.

A területi ellátási elv következtében ugyancsak korlátozott a betegek szabad orvosválasztás elvében megjelenő önrendelkezési joga is. Mivel az önrendelkezési jog az emberi méltóság korlátozhatatlan alkotmányos alapjogából vezethető le, ennek korlátozása sokkal szigorúbban ítélendő meg, mint a gazdasági kényszer által determinált lehető legmagasabb egészséghez való jog. A betegek önrendel­kezési jogának vonatkozásában megállapítható tehát az alkotmányos visszásság annyiban, amennyiben a szintén gazdasági kényszer megjelenési formájaként értékelhető területi ellátási elvnek hiányzik a törvényi szintű szabályozása, tartalommal való megtöltése. Ezért szükséges, hogy a területi ellátási elv tartalma törvényi szinten lefektetésre kerüljön, hiszen ha az egészségügyi alapellátási kötelezettség nem sérti az önkormányzati autonómiát, akkor az annak megvalósulását szolgáló elvek törvénybe foglalása sem lehet alkotmánysértő.

Végül sérül a jogbiztonság elve is, mivel a kiüresedett területi ellátási elv helyébe lépő lakosságszám alapú finanszírozás kormányrendeleti szinten korlátozza az önkormányzatok alapellátási kötelezettségből fakadó háziorvosi körzet-ki­ala­kítási tevékenységét.

Az országgyűlési biztos a feltárt visszásságok jövőbeni megszüntetése érdekében felkérte az egészségügyi szociális és családügyi minisztert, hogy az egész­ségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény vonatkozó szakaszaival összhangban dolgozza ki az egészségügyi alapellátás kiindulópontját jelentő területi ellátási elv szabályait. Javasolta, hogy kezdeményezze a 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosítását, akként, hogy csökkentse a finanszírozási különbséget a területi ellátási kötelezettséggel, illetve a területi ellátási kötelezettség nélkül szolgáltató háziorvosok között, ezzel is elősegítve a jobb betegellátást és a betegek szabad orvosválasztása elvének megvalósulását.

A vizsgálat idején módosult – 2003. augusztus 1-jétől hatályos – Kormányrendelet értelmében a TEKN háziorvosok havi 75 ezer forint kiegészítő díjra jogosultak, ha a hozzájuk bejelentkezett biztosítottak száma, gyermekkörzet esetén meghaladja a 300, felnőtt és vegyes szolgálat esetén a 600 főt. Ezzel javult a TEKN háziorvosok finanszírozási helyzete.

OBH 1402/2002.

Visszásságot okoz a jogbiztonság követelményével összefüggésben, ha az egyetemi tanulmányok anyagi terhei a felvételre való jelentkezés és a be­iratkozás között lényegesen megváltoznak, az államilag finanszírozott helyett a képzés költségtérítéses lesz.

Visszásságot okoz az egyetem, ha a jogszabályt nem a hatálybalépésére vonatkozó rendelkezés szerint, attól az időponttól alkalmazza, bár az eltérésről átmeneti szabály nem rendelkezik.

Visszásságot okoz a jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, ha az egyetem csak a második félév végén közli a hallgatóval, hogy költségtérítéses képzésű lesz a következő félévtől, holott az alkalmazott jogszabály már az egyetemre való beiratkozásakor hatályban volt.

A tisztességes eljárás és a jogorvoslathoz való jog sérelmét jelenti, ha a jogorvoslati kérelmet nem az intézmény (kar) vezetője bírálja el, hanem ugyanaz utasítja el, aki a kifogásolt döntést hozta. Ez ügyben visszásságot okoz az is, ha a jogszabályból nem állapítható meg egyértelműen a jogorvoslati rend.

Visszásságot okoz a jogorvoslati joggal összefüggésben, ha a hallgató a tanulmányai folytatását meghatározó ügyben sem fordulhat bírósághoz, hanem csak az intézményen belüli jogorvoslatra van lehetősége.

Visszásságot okoz a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben az egyetem, ha a jelentkezési lap adatait tévesen értelmezi, és emiatt késedelmesen intézkedik. Továbbá az is, ha a hallgatót, a tanulmányait érintő jogszabályváltozásról az intézmény késedelmesen tájékoztatja. A jogbiztonsággal összefüggő sérelem veszélyét jelenti, ha az intézmény a hallgató jogait érintő lényeges jogalkotási hiba észlelésekor nem kezdeményezi annak kijavítását az ágazatért felelős miniszternél.

Visszásságot okoz a jogbiztonság követelményével kapcsolatban a minisz­ter, ha a törvényességi felügyelet gyakorlójaként és az ágazati jogszabály előkészítőjeként nem teszi meg azokat az intézkedéseket, amelyek a tárca által is ismert ügyben a hallgató művelődéshez való joga sérelmének orvos­lásához szükségesek.

Nem felel meg a jogállamiság követelményének, és a jogbiztonságot is veszélyezteti, ha a művelődéshez való jog érvényesülésének lényeges feltétele, a költségtérítés fizetés kötelezettsége ténylegesen az önkéntes jogkö­vetésen alapul.

A panaszos a beadványában azt sérelmezte, hogy a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kara (SE–FOK) bár államilag finanszírozott képzésre vette fel, a második szemeszter végén arról értesítette, a következő félévtől csak költségtérítéses képzésben vehet részt. Ennek összege egy félévre kb. 1 millió Ft, a tanulmánya befejezéséig tehát legalább 8 millió Ft. A panaszos szerint a SE–FOK ál­tal alkalmazott jogszabály az ő esetére egyebek mellett azért sem vonatkozhat, mert a jogszabálymódosítás csak a felvételi jelentkezése után lépett hatályba. A közölt új feltétellel a panaszos családja nem tudja fedezni tanulmányainak költ­ségét.

Az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben az oktatási miniszter­től, az egyetem rektorától szerzett információk és a panaszos által csatolt iratok alapján a következőket állapította meg.

A panaszos 1999-ben – miután az SE–FOK-ra 3 pont híján nem vették fel – a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karára iratkozott be, ahol két félévet el is végzett államilag finanszírozott képzésben. Ezt a főiskolát azért választotta, mert változatlanul a fogorvosi pályára kívánt menni, és úgy gondolta, ez a tanulmány segíteni fogja e céljának megvalósítását. Miután tudta, hogy csak az első alapképzés tandíjmentes, a főiskolai beiratkozása előtt – közlése szerint – két neves ügyvédtől is véleményt kért arról, a főiskolai tanulmányok nem befolyásolják-e a későbbi egyetemi képzésének anyagi terheit. A kapott jogi szakmai vélemény szerint a hatályos felsőoktatási törvény csak a befejezett, oklevéllel zárt képzéshez kapcsolja azt a következményt, hogy az új (második) alapképzés már csak költségtérítéses lehet.

A panaszos 2000-ben ismét jelentkezett az egyetemre. A jelentkezési lapján feltüntette, hogy jelenleg a főiskolán tanul, de sikeres felvételi esetén tanulmányait ott abbahagyja. 2000. július 21-én a SE–FOK dékánjának levele arról értesítette, hogy felvették, államilag finanszírozott képzésre. 2000. szeptember 1-jén tanulmányait az egyetemen megkezdte. 2001. május 29-én a SE–FOK dékáni hi­vatalának vezetője felhívta a panaszos figyelmét arra, hogy a 2001/2002. tanév I. félévétől másoddiplomás, költségtérítéses hallgatóként folytathatja tanulmányait, a költségtérítés összege kb. 1 millió forint. Indoklásként a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (Ftv.) félévenként 124/E. § d) pontjára és az Oktatási Minisztérium tájékoztatására hivatkozott. A panaszos e levéllel szemben fellebbezéssel élt, és az Oktatási Minisztériumhoz (OM) is fordult. Az OM 2001. július 10-i levelében – amelyet az SE rektorának is elküldött – úgy foglalt állást, hogy az Ftv. 124/E. § d) pontját módosító törvény (2000: XCVII. tv., a továbbiakban: Ftvm.1.) és az ehhez kapcsolódó kormányrendeletek alkalmazása a panaszos esetében nem jogszerű, mert azok csak a felvételi jelentkezés után léptek hatályba. Az OM Felsőoktatási Főosztálya szerint a hallgató a jelentkezésekor kell hogy döntsön arról, milyen feltételekkel tudja az eredményes felvételt követően a tanulmányait folytatni, ezért a jogszabályi feltételek változása következtében visszamenő hatályú intézkedés a hallgatót illetően nem jogszerű. Az egyetem erre a levélre nem reagált, csupán későbbi intézkedéseiből látható, hogy nem értett vele egyet. A dékáni hivatal vezetője az előző levelében foglaltakat módosítva – hivatkozással az oktatási jogok biztosának ajánlásaira – 2001. augusztus 27-én a panaszossal azt közölte, hogy továbbra is részt vehet az államilag finanszírozott képzésben, de annak határideje a beszámításos szabály alapján kerül kiszámításra. Miután a hallgató ehhez csatolta az igazolást a korábbi államilag finan­szírozott két főiskolai félévéről, 2001. október 31-én a dékáni hivatal ve­zetője a hallgatók részére nyújtható támogatásokról és általuk fizetendő díjakról és térí­tésekről szóló 144/1996. (IX. 17.) Korm. rendeletet módosító 147/2000. (VIII. 23.) Korm. rendeletre, a felsőoktatási intézmények képzési és fenntartási normatíva alapján történő finanszírozásáról szóló 120/2000. (VII. 7.) Korm. rendeletre, vala­mint az oktatási jogok biztosának állásfoglalására hivatkozva tájékoztatta a hallgatót arról, hogy hat féléven keresztül államilag finanszírozott képzésben részesül, és további két félévben térítésmentesen vehet részt az oktatásban. Ezt követően csak költségtérítéses hallgatóként folytathatja tanulmányait, ami még legkevesebb két félévet jelent. A hallgató 2001. november 26-i levelében azt közölte a hivatalvezetővel, hogy az előbbiekkel nem ért egyet, mert az említett jogszabályok a felvételre jelentkezésekor még nem voltak hatályban, és ő az egészségügyi főiskolára jelentkezésekor kellő gondossággal járt el, a leendő szabályt nem vehette figyelembe. A hivatalvezető november 28-i válasza szerint a hallgatói jogviszony kezdete 2000. szeptember 1-je, a fizetési kötelezettséget megállapító jog­sza­bá­lyok pedig azt megelőzően léptek hatályba, és a panaszos remélhetőleg ezek is­meretében, felelőssége teljes tudatában, az összes körülmény mérlegelése után teljesítette beiratkozását.

Az oktatási miniszter az országgyűlési biztos általános helyettesének megkeresésére azt közölte, hogy az Ftv.-t módosító 2001. évi XCI. tv. (Ftvm.2.) 2002. január 1-jén lépett hatályba. Rendelkezései mindazon hallgatókra vonatkoznak, akik 2002. január 1-jén államilag finanszírozott hallgatóknak minősültek, vagy azt követően nyertek, illetve nyernek államilag finanszírozott képzésre felvételt. Az egyetemnek tehát e szabály alapján kell megállapítania a panaszos költségtérítés fizetési kötelezettségének időpontját. E törvénymódosítás értelmében a szakváltó hallgató első alapképzésének minősül és így államilag finanszírozott képzés az új felvételi eljárás eredményeként megkezdett második szak is, de csak a képzési időnek a korábbi, félbehagyott alapképzésben már államilag finan­szírozott félévekkel csökkentett időtartamában. (E számítás szerint a panaszosnak a fogorvosi képzés tíz félévére nem kell költségtérítést fizetnie.)

A vizsgált ügyben a lényegi problémát a felsőfokú képzés finanszírozási szabályainak többszöri változása és a szükséges átmeneti szabályok hiánya okozta. Fontos, a jogszabályok időbeli hatályával kapcsolatos alkotmányos kérdés is tisz­tázásra szorul, nevezetesen, hogy a hallgatói jogviszony szabályozásakor mit kell a kellő felkészülési idő megítélésénél figyelembe venni, az egyetemre való jelentkezés vagy a beiratkozás időpontját. Ebben az ügyben az általános helyettes több olyan visszásságot is megállapított, amely a jogalkotás hibájára vezethető vissza, és ezért az Alkotmánybírósághoz fordult indítvánnyal.

Az, hogy a SE–FOK a hallgató képzésére a beiratkozásakor hatályban lévő – a jelentkezésekor hatályosnál számára kedvezőtlenebb – finanszírozási szabályokat alkalmazta, nem volt jogsértő, de mégis visszásságot okozott a jogbiztonság alkotmányos követelményét sértve. Ennek az volt az oka, hogy az Ftvm.1. a kialakult jogértelmezéshez képest szigorúbb rendelkezést állapított meg azzal, hogy az ún. szakváltásnál az államilag finanszírozott időt az új szaknál korlátozta. (Előbb az elsőként megkezdett, majd a másodikként választott szak képzési idejéig összeszámolta a finanszírozott féléveket.) Az új rendelkezést 2001. szeptember 1-jétől kellett alkalmazni, a jogszabályokat július, augusztus hónapban hirdették ki, a felvételre jelentkezés ideje viszont abban az évben, februárban volt. Az általános helyettes az Alkotmánybíróságnak az e tárgyra vonatkozó határozatait elemezve megállapította, az alapképzés finanszírozásának szigorúbbá, a hallgató számára költségesebbé válása önmagában nem alkotmányellenes. A vizsgált jogszabályok nem voltak visszamenőleges hatályúak, de alkotmányel­lenes helyzetet idézett elő, hogy a jogszabályok nem állapítottak meg megfelelő átmeneti szabályokat azok esetében, akik a jelentkezésük idején hatályos jogszabályok és a felvételi tájékoztatóban közölt feltételek szerint jelentkeztek a fel­sőoktatási intézményekbe. Ez a panaszos és valószínűleg más hallgatók esetén is visszásságot okozott. Az OM nyilvánvalóan ezt a hibát észlelve adta ki a panaszos ügyében a már említett állásfoglalást, azonban sem törvényességi felügye­leti jogkörében nem tett intézkedést ennek érvényesítésére, sem nem kezdeményezte a hiányos szabály kiegészítését. Az általános helyettes indítványozta az Alkotmánybíróságnak, hogy az Ftvm.1. hatálybalépését illetően az átmeneti szabályok hiánya miatt állapítsa meg a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet.

2001 nyarán az Ftv.-nek az első alapképzésre vonatkozó értelmező rendelkezését (124/E. § d) pont) ismét módosították. Ez 2002. január 1-jén lépett hatályba, átmeneti rendelkezéseket azonban nem tartalmazott az eddig már más szabályok alapján elvégzett, de még csak későbbi fizetési kötelezettséggel járó beszámítás esetére. Ennek megfelelően helytálló volt az a miniszteri jogértelmezés, hogy az új szabályt minden 2002. január 1-jén hallgatói jogviszonyban álló személyre alkalmazni kell. Miután nincs szabály arra, hogy a beszámításra vonatkozó döntést az intézménynek meddig kell kiadnia, és arra sem, hogy azt meg lehet-e változtatni, ezért az intézménynek a számítást az új jogszabály alapján újra el kellett volna végeznie. Az egyetem ezt nem tette meg, mert úgy gondolta, hogy a jogszabály így visszaható hatályú lenne, továbbá az új számítás egyes hallgatóknak hátrányos lett volna. A panaszosnak viszont kedvezőbb.

Az általános helyettes indítványozta az Alkotmánybíróságnak, hogy az Ftvm. 2. esetén is az Ftvm.1.-nél már leírt okból – átmeneti szabályok hiánya – állapítsa meg a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet, és hívja fel a jogalkotót a mulasztás mielőbbi megszüntetésére. Az eddigi gyakorlattól eltérően az indítvány megtétele előtt azért mellőzte a jogalkotó (jogszabály-előkészítő) felkérését az intézkedésre (Obtv. 25. §), mert az ügy törvényalkotást is érint, és mielőbb szükség van a jogalkotóra kötelező döntésre. (Az egyetem határozata szerint a panaszos képzése 2004. szeptember 1-jétől költségtérítéses lenne.) A döntés továbbá az intézmény költségvetési támogatását is érinti (a bevétele csökken, az állami finanszírozású félévek száma nő), és valószínűleg az országban nemcsak egy ilyen eset fordult elő, legfeljebb a térítés mértéke kisebb.

A vizsgált ügy arra is rávilágított, hogy nincs jogszabályi rendelkezés arra, mi­lyen időpontig jogosult az intézmény a tévedését egyoldalú döntéssel korrigálni. Az egyetem a hallgatót államilag finanszírozott képzésre vette fel, de csak kilenc hónappal később értesítette arról, hogy a felvételekor már hatályos jogszabály szerint mégis költségtérítéses képzésű. Az általános helyettes szintén az Alkotmánybíróságtól kérte az alkotmányellenes mulasztás megállapítását a hiányos szabályozás miatt.

Nem rendelkezik a jogszabály arról sem, hogy a szakváltó hallgatóval mely időpontig kell közölni a beszámítás idejét, azt, hogy mely félévtől lesz költségtérítéses hallgató. Az egyetemi és főiskolai hallgatók által fizetendő díjakról és térí­tésekről, valamint a részükre nyújtható egyes támogatásokról szóló 51/2002. (III. 26.) Korm. rendelet (Tr. 2.) a költségtérítéses képzésnél előírja a szerződés­kötést a beiratkozáskor. A beszámítással költségtérítésessé váló hallgatók ügyé­ben azonban ilyen határidő nincs. Az általános helyettes felkérte az oktatási minisztert, hogy a szükséges jogalkotást kezdeményezze.

Sérült a hallgatónak a jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz, a jogorvoslathoz való alkotmányos joga is. A költségtérítés megállapításával kapcso­latos kifogásaira ugyanis minden esetben a SE–FOK Dékáni Hivatalának vezetője válaszolt, holott a beadványok tartalmuk szerint jogorvoslati kérelmek voltak, ezért a Tr. 2. 16. § (4) bekezdésének alkalmazásával a kar vezetőjének kellett volna elbírálnia őket, vagy a rektorhoz továbbítani a panaszt (Ftv. 58. § (2) bek.). Az általános helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy a felsőoktatás körében a jog­orvoslat szabályait nagyon következetesen be kell tartani, különösen azért, mert arra csak intézményen belül van lehetőség. Erre tekintettel felkérte az egyetem rektorát, intézkedjék, hogy a jövőben a hasonló visszásság ne okozzon sérelmet.

A jogorvoslati eljárás vizsgálata során kitűnt, az sem egyértelmű, hogy alkalmaz­ható-e a Tr. 2. 16. §-a a költségtérítéssel kapcsolatos jogorvoslatra. Az álta­lános helyettes felkérte az oktatási minisztert, hogy a Tr.2. rendelkezéseit tekintse át e szempontból, és ennek eredményéhez képest kezdeményezze a jogszabály módosítását.

A vizsgált panasz is mutatta, hogy a felsőoktatásban a hallgatók jogorvoslati lehetősége erősen korlátozott, még olyan esetekben is, amikor ez a tanulmányok folytatását érintő ügyre vonatkozik, és nem függ össze a hallgató teljesítményének értékelésével. A tanulmányok folytatásának sok feltétele van, amelyek értelmezése, megvalósítása olykor vitatott az intézmény és a hallgató között. E vi­tában ténylegesen az egyik fél dönt azon az elvi alapon, hogy az az intézményi autonómia körébe tartozik. Ezzel azonban a jogalkotó a hallgató számára nem nyújt valódi jogvédelmet. A vitatott költségtérítés be nem fizetése esetén pl. a hallgató nem iratkozhat be a következő félévre. Más esetben a tanulmányi és vizsgaszabályzat intézményi értelmezése alapján nem folytathatta a tanulmányait, vagy a választott szakot (amit indokolás és jogorvoslat nélküli döntésben közölt vele az intézmény). Az Ftv. 42. §-a az intézményből való fegyelmi eltávolítás esetére megadja a bírói utat a jogorvoslatra, de a hasonló súlyú, következményű ügyekben nem. Az intézmény eljárásának jogellenességét a bíróság csak közvetve, egy esetleges kártérítési eljárás során állapíthatja meg.

Az általános helyettes nézete szerint bizonyos, hogy az ügyek természete miatt nem a bírósági jogorvoslat jelentheti a gyakorlatban a jogvédelmet (hosszadalmasság, függő viszony az intézménnyel), hanem az intézmény belső, szabályos jogorvoslati eljárása. Indokolt, hogy a vitás ügyeket lehetőleg az autonóm szervezeten belül oldják meg (lásd 209/B/1995. AB h.). De legalább a tanulmányok megszakadását okozó intézkedés esetére a bírósági jogvédelmet meg kellene adni, mert az végső soron alapjogokat (művelődéshez, munkához való jog) érint.

Figyelemmel az ügy jelentőségére és arra, hogy az ombudsmani eljárásban az évek során többször is felmerült ez a probléma, az általános helyettes indítványozta az Alkotmánybíróságnak, állapítsa meg a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet, mert az Ftv. nem rendelkezik a bírósághoz fordulás mint jogorvoslat lehetőségéről a hallgatókat érintő olyan ügyekben sem, amelyek alkotmányos jogaikat érintik.

Az egyetem visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben a jelentkezési lap adatainak téves értelmezésével, az ebből eredő késedelmes intézkedéssel, majd pedig azzal, hogy nem közölte a hallgatóval, miért nem fogadta el a jogszabály időbeli hatályát illetően az OM álláspontját.

Szintén a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét jelenti, ha a felsőoktatási intézmény nem tájékoztatja haladéktalanul a hallgatókat a tanulmányaikat érintő jogszabályváltozásról. Ha pedig az új szabály alkalmazásával kapcsolatban lényeges probléma merül fel (ilyen az, hogy mely időponttól kell alkalmazni azt), akkor e kérdéssel a jogszabályalkotóhoz vagy -előkészítőhöz kell fordulnia. A gon­dos eljárás nem engedi meg a hallgatást az értelmezés bizonytalanságáról, mert ez a jogbiztonságot, és ezen keresztül a hallgatók alkotmányos jogait veszélyezteti. (Az oktatási jogok biztosának állásfoglalása nem jogszabály, és az nem is a vitatott kérdésre vonatkozott.)

Visszásságot okozott az OM eljárása a jogbiztonság követelményét sértve a panaszos művelődéshez való jogával összefüggésben azzal, hogy bár a hallgató levele alapján már 2001 júliusában nyilvánvaló volt a jogalkalmazási probléma a jogszabály hatálybalépését illetően, mégsem tette meg törvényességi felügyeletként, jogszabályelőkészítőként azokat az intézkedéseket, amelyek ennek megszüntetésére szükségesek lettek volna. E mellett a jogalkotási hiányosság felismerése lehetővé tette volna, hogy az Ftv. újabb módosításakor azt elkerüljék.

A panaszos a beadványában szóvá tette azt is, hogy aki a felvételi jelentkezési lapon az előző államilag finanszírozott képzését „nem vallotta be”, azt nem értesítették a költségtérítési kötelezettségéről. Miután a valótlan felvételi nyilatkozatok miatt az országgyűlési biztos már évekkel korábban kérte a miniszter intézkedését, és erre ígéretet is kapott, az általános helyettes a vizsgálat során ismét tájékoztatást kért erről. A miniszteri válasz szerint a valótlan adatszolgáltatás esetére az intézmény fegyelmi szabályzatában kell rendelkezni. Ez a szank­ció azonban nem hatékony, ezért valamiképpen biztosítani kellene az ellenőrzés lehetőségét. A központi nyilvántartást a miniszter 2000-ben kilátásba helyezte, de – a kapott tájékoztatás szerint adatvédelmi akadály miatt – ez nem valósult meg. Az általános helyettes felkérte az oktatási minisztert, hogy a problémát ismét vizsgálják meg, mert a jogállamiság követelményének nem felel meg, és a jogbiztonságot veszélyezteti, ha a jelentős anyagi következmény – a képzésért költségtérítés fizetése – csak az önkéntes jogkövetőket terheli.

Az általános helyettes mind az egyetem rektorát, mind az oktatási minisztert felkérte, hogy intézkedjen a vizsgálatban feltárt visszásságok megszüntetésére. A rektor többek között rendelkezett arról, hogy a panaszos esetén a kar haladéktalanul hozzon új, jogszerű döntést, ami meg is történt. Az Ftv. legutóbbi mó­dosításával – a miniszter kezdeményezése nyomán – az Országgyűlés lehetővé tette a felsőoktatási ügyekben a hallgatók számára a bírósági jogorvoslatot. Ugyanez a törvény megteremtette a hallgatói nyilvántartás jogi alapját, és ezzel a biztonságosabb jogalkalmazás lehetőségét.

Az Alkotmánybíróság még nem tárgyalta az indítványt.

OBH 1691/2002.

A jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos visszásságot okoz a hatóság, ha a vízelvezetés hiányát érintő állampolgári kérelemre évekig nem intézkedik, és nem válaszol.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha az országgyűlési biztos megkeresésére nem ad választ, vagy nem valós tájékoztatása miatt az alkotmányos jogok védelmében rábízott feladatoknak nem tud eleget tenni.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert ismeretlen személyek a telkén, illetve a háza előtt folyó esővízelvezető-árokba öntik rendszeresen a szennyvizet, és a hordalék, az iszap lerakódik és a házát elöntéssel fenyegeti. Évek óta kéri az önkormányzat intézkedését, de nem történt semmi.

Az alkotmányos jogok megsértésének gyanúja miatti a biztos 2002 márciusában vizsgálatot indított és tájékoztatást kért az érdi jegyzőtől. Választ azonban többszöri írásbeli és szóbeli sürgetés után sem kapott, ezért a Közép-Duna-Völ­gyi Vízügyi Igazgatóságtól kért választ. Az igazgatóság közölte, hogy „az utca szennyvízelvezető csatornával nem rendelkezik, telek tulajdonosok zárt tározóik­ban gyűjtött szennyvizeiket a városi szennyvíztisztító telepre szállíttatják; az utca, és a hozzátartozó terület felszíni vizeinek, panaszos levelében leírt, nyílt árkos elvezetési rendszere üzemeltetés szempontjából szintén önkormányzat hatáskörébe tartozó feladat, mind annak felderítése is, hogy honnan, vagy kitől származhat, ki köti illegálisan szennyvízét a csapadékvízelvezető, útmenti nyíltárokba.”

Ekkor, 2002 novemberében a biztos a közigazgatási hivatal vezetőjét kereste meg, és annak vizsgálatát is kérte, miként lehetséges, hogy az érdi jegyző négy­szeri megkeresésére sem válaszolt. Decemberben a jegyzői jogkörben eljáró al­jegyzőtől az a válasz érkezett, hogy az Érd Város Közútkezelő Kht-t megkereste az ügy kivizsgálására és orvoslására, de tájékoztatást még nem kapott. Több tájékoztatás sem az érdi polgármesteri hivatalból, sem a közigazgatási hivataltól nem érkezett. A telefonon folytatott egyeztetések során azonban kiderült, hogy az iratokban mindvégig „útmenti nyíltárok” néven kezelt vízelvezetés nem is létezik. A tényállás tisztázása érdekében a biztos munkatársa az érintett szervekkel közös helyszíni szemlét tartott, amelyen a következőket észlelték:

A panaszos épülete egy vízmosás legalján épült, több kamraszerű építmény társaságában. A csapadékvíz-elvezető nem „útmenti nyíltárok”, hanem az útra merőleges, az M7-es autópályától indulóan a kétoldali dombról az összes csapadékvizet elvezető természetes terepalakulat, amely nem szüntethető meg. A folyásirány felől a vízmosás valamikori feltöltésével egy keresztirányú utcát alakítottak ki. Az útburkolat koronaszintje nagyjából egy szinten van a panaszos házának tetejével. A telket teljes hosszában keresztezi a vízfolyás. Az alsó, kilépő oldalon a drótkerítés hordalékfogóként működik. A keresztező út(feltöltés) előtt és után a víz nyíltárokban folyik, az út alatt átereszben. A belépő oldalon hor­da­lék­lerakódásnak, feliszapolódásnak stb. nincs nyoma, ami arra mutat, hogy a ki­lépő oldalon a panaszos telkére érkező nagy mennyiségű hordalék és iszap a ke­resztirányú út feltöltéséből származhat. Valószínűleg az áteresz elmozdulása vagy beomlása miatt mosódhat bele a feltöltés anyaga.

A panaszos háza gyakorlatilag ráépült a vízfolyásra, a „terasz”-ként használt betonfelülettel egyben befedték a nyíltárok egy szakaszát, amely nagy mennyiségű hóolvadás vagy eső esetén a víz visszatorlódását tovább fokozza. A panaszos telke éppúgy nincs szennycsatornába kötve, mint a többi környező ingatlan, mert nincs csatorna. A szemle időpontjában az iszap és hordalék szagtalan volt, ami nem valószínűsítette szennyvíz bejutását a folyásirány felől.

A lakásnak használt épület kb. a 60-as, 70-es években épült, valószínűleg alapozás (és engedély) nélkül. Az ingatlant a panaszos 1995-ben vette meg. Ezt megelőzően ugyanennek az utcának egyik magasan fekvő házában lakott. Ebből következően a helyszínt jól ismerte. A körülmények közül a helyszín adottsága 1995 óta nem változott. Ami megváltozhatott, az az áteresz meghibásodása folytán az iszap és hordalék felszaporodása. Ez viszont nagyobb vízmennyiség esetén komoly elöntéssel fenyegetheti a lakásra használt épületet is. A helyszíni megállapodás alapján a közigazgatási hivatal intézkedett, és felkérte a település polgármesterét és jegyzőjét a szükséges intézkedések megtételére.

A biztos megállapította, hogy intézkedése nem szükséges, de megállapította, hogy az érdi jegyző mint az illetékes hatóság, és az önkormányzat mint a közszolgáltatásért felelős szerv – amely egyben az ÉVAÉP alapítója is – visszásságot okoztak a panaszosnak a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jogával összefüggésben, mivel annak írásbeli és szóbeli kérelmeire több év alatt sem intézkedtek, és nem is válaszoltak.

A vizsgálat a tulajdonhoz való joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, mert a panaszos a saját helyzetének meghatározó körülményeit maga választotta azzal, hogy 1995-ben az általa jól ismert területen ezt az ingatlant vette meg. Az alaphelyzet, hogy az épület egy vízmosás alján van, nem változik. A körülmények ugyan javíthatók, de nem tehetők problémamentessé, és abban a ha­tóságnak, vagy a közszolgáltatóknak nincs szerepe.

A közvetlen veszély elhárítása érdekében a biztos felhívta az érintett szerveket a közigazgatási hivatal megkeresésének soron kívüli teljesítésére, a hivatalvezetőt és az érdi jegyzőt pedig, az intézkedési és válaszadási kötelezettségük jövőbeni teljesítésére.

A vízügyi igazgatóság vezetőjét arra kérte, hogy a tényállás tisztázása alapján adja meg a szakvéleményét. Az országgyűlési biztos valamennyi érintett szerve­zet figyelmét felhívta, hogy az Alkotmányban és az állampolgári jogok országgyű­lési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvényben kirótt feladatának akkor tud eleget tenni, ha a megkeresett szervek a jogszabályokban előírt válaszadási kötelezettségüknek maradéktalanul eleget tesznek. Az eljáró szervek mulasztása, vagy félretájékoztatása önmagában veszélyezteti a jogbiztonságot, ami egy jogállamban megengedhetetlen.

OBH 1755/2002.

A jogbiztonsághoz, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha a környezetvédelmi tárgyú panaszt érintő eljárása lezárásakor az ügyfelet tájékoztatja annak eredményéről, de nem hoz határozatot.

A panaszos a nyergesújfalui önkormányzat eljárását sérelmezte. Az utcájukban autójavító és fuvarozó vállalkozó folytatja tevékenységét, aki az utcában állítja le a teherautóit, amelyek elindításakor okozott bűz a környéken lakók egészségét veszélyezteti. A járművek közvetlenül a kertek előtt parkolnak, amivel a közlekedést jelentősen akadályozzák. A panaszos már többször kért segítséget az ön­kormányzattól, de érdemi választ nem kapott.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz, valamint az egészséges környezethez való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított. Tájékoztatást kért a jegyzőtől, aki szerint a panaszos 2001. június 26-án szóban terjesztett elő kérelmet a polgármesteri hivatalban a gépjárművek parkolása miatt. Az önkormányzat ekkor felszólította a teherautók tulajdonosát, hogy a gépjárművek tárolását szüntesse meg. 2001. október 10-én a panaszos írásban jelezte, és fotókkal bizonyította, hogy a teherautók tárolása nem szűnt meg. A hatóság írásban ismét felszólította a vállalkozót, hogy a tehergépjárműveket ne az utcában állítsa le, egyúttal szabálysértési eljárást helyezett kilátásba, intézkedéséről a panaszost levélben tájékozatták. A panaszos 2001. december 1-jén ismételten az önkormányzat segítségét kérte, majd néhány nap múlva egy másik szomszéd is ugyanezzel a problémával fordult a hatósághoz. Az önkormányzat megkeresésére a közterületellenőr szúrópróbaszerűen több alkalommal ellenőrizte a par­ko­lásokat, mely során arra a megállapításra jutott, hogy a tehergépkocsik csak rövidebb időre álltak meg az utcában. 2002. január 15-én az önkormányzat bírságolás kilátásba helyezésével 15 nap haladékot adott a gépjárműtárolás megszüntetésére. Az ezt követő rendszeres ellenőrzések a rövidebb ideig tartó meg­ál­lásokon kívül nem észleltek folyamatos gépjárműtárolást, szabálysértési eljárás ezért nem indult.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a tehergépjárművek az utca lakóit jelentősen zavarják, mivel az utcában kialakított parkolóhelyen kívül az érkező teherautók elegendő parkolóhely és járda hiányában közvetlenül a kerítések mellett parkolnak. Ez esetenként lehetetlenné teszi a közlekedést, a gép­járművek indítása pedig jelentős zajjal és bűzzel jár. Az országgyűlési biztos meg­állapította, hogy az önkormányzat a beadványokban foglaltakat minden esetben kivizsgálta, de az eljárások befejezésekor elmaradt a határozathozatal. A beadványok elintézése minden esetben tájékoztatással vagy a vállalkozó felhívásával zárult. A közigazgatási szervnek mind az ügy érdemében, mind az eljárás során eldöntendő kérdésekben határozatot kell hoznia, amelynek tartalmaznia kell a jog­orvoslat lehetőségére történő utalást is.

A vizsgálat feltárta, hogy a határozat hiánya és a jogorvoslatra történő kioktatás elmaradása a jogbiztonsághoz és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott. E visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos felkérte a jegyzőt, hogy vizsgálja meg a tehergépjárművek parkolási körülményeit és lehetőségeit, illetve fontolja meg a közterület-használati eljárás lefolytatásának szükségességét, továbbá, hogy fokozottan ügyeljen az eljárási szabályok betar­tásra.

A jegyző a felhívásban foglaltakkal egyetértett és jelezte, hogy 2003. év végéig a képviselő-testület felülvizsgálja a település rendezési tervét úgy, hogy a közterület használat rendezésekor a környezetvédelmi szempontokat különös súllyal veszik figyelembe.

OBH 1785/2002.

A panaszos alkotmányos jogának sérelme nem róható fel a jogszerűen eljáró hatóságnak, és nem eredményez alkotmányos visszásságot sem, ha a sérelem a panaszossal érdekazonosságban lévő harmadik fél rosszhisze­mű magatartása, vagy a panaszos mulasztása miatt következett be.

A panaszos sérelmezte, hogy az édesapját terhelő köztartozás biztosítására a Nagykanizsai Vámhivatal zárlatot rendelt el a járműnyilvántartás szerint az édes­apja nevén lévő gépkocsira, amelynek tulajdonjoga egy korábban kötött eltartási szerződés alapján már a panaszost illette meg. A panaszos kifogásolta azt is, hogy a jegyzőkönyvet édesapjának, a rendőrség és a vámhivatal által közösen végzett közúti igazoltatást követően kellett átvennie.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság elve, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog, illetve a tulajdonhoz való jog sérelmének gya­núja miatt vizsgálatot rendelt el. A beszerzett iratok alapján megállapította, hogy a vámhatóság 100 ezer forint mulasztási bírság megfizetésére kötelezte a nagy­kanizsai vállalkozót. A fizetési kötelezettséget megállapító határozatot a Zala Me­gyei Bíróság is helybenhagyta. A vállalkozó minden ingó és ingatlan vagyonát – több ingatlant, vállalatot és nagy értékű gépkocsikat – három fiára ruházta át, jövőbeni eltartása és gondozása fejében, ugyanakkor a jogerősen megállapított fizetési kötelezettségének nem tett eleget.

A kötelezett korábbi tartozásait is csak azonnali beszedési megbízás útján lehetett részletekben behajtani, ezért a vámhivatal zárlatot rendelt el a járműnyilván­tartás szerint még a kötelezett tulajdonában maradt SEAT gépkocsira és a gépkocsi lefoglalásáról is rendelkezett.

A vámhatóság azért kézbesítette a határozatát közúti ellenőrzés keretében, mert a címzett a részére érkező postai küldeményeket nem vette át. A vállalkozó a kézbesítés során nem élt panasszal, de későbbi fellebbezésében előadta, hogy a kérdéses gépkocsi hosszabb ideje fiának a tulajdona, továbbá vitatta a vámhivatallal szemben fennálló tartozását. A vámhivatal a BM Közlekedési Nyilvántartó Osztály adatai alapján a panaszt elutasította, mivel a jármű átírása és az illeték befizetése nem történt meg, ezenkívül intézkedtek a gépkocsi forgalomból történő kivonására. A beérkezett kifogások vizsgálatát követően a vámhivatal meg­szüntette a gépkocsi zárlatát, a nagykanizsai okmányiroda feloldotta a forgalom­ból kivonásra vonatkozó rendelkezést.

Az általános helyettes megállapította, hogy a vámhivatal jogszerűen járt el, ami­kor a köztartozás behajtása érdekében biztosítási intézkedést, illetve zárlatot rendelt el a kötelezett nevén szereplő gépjárműre. Megfelelő körültekintéssel elle­nőrizték, hogy a közhitelesnek tekinthető gépjármű nyilvántartásban ki szerepel tulajdonosként, és mivel a tulajdonos az eltartási szerződés megkötését követő 15 napon belül nem intézkedett a gépkocsi átírásáról – ezzel a mulasztásával szabálysértést valósított meg –, a zárlat elrendelése és a forgalomból való kivonás jogszerű volt. Az intézkedés jogszerű volt, de a körülmények tisztázásáig sértette a panaszosnak a tulajdonához fűződő jogát, azonban a sérelem kialakulását nem a hatóság, hanem a panaszos mulasztása okozta.

Nem volt törvénysértő a zárlatot elrendelő határozat kézbesítésének módja sem, tekintve, hogy a panaszos édesapja a szabályszerű kézbesítést többször meghiúsította.

Az általános helyettes mindezek alapján a vizsgálatot lezárta.

OBH 1878/2002.

A jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz, valamint az egészséges környezethez, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz a hiányos szabályozás, ha nem rendelkezik a hatósági kötelezésről, és emiatt a közlekedési felügyeletnek nincs lehetősége a sérelmes állapot megszüntetésére.

A panaszos a Pannon Víz Rt. elhúzódó eljárását kifogásolta a forgalomszabályozással és az úthibák kijavításának kapcsolatban. A 81. sz. főút forgalmának nagyságát és összetételét, annak környezetkárosító hatásait, az ingatlanok megrongálását és a szennyvízcsatorna megsüllyedt aknafedelei által okozott úthibákat panaszolta az országgyűlési biztosnak. Kifogásolta, hogy a szolgáltató az írásbeli kérésük ellenére sem intézkedett és választ sem kaptak.

A vizsgálat megállapította a szolgáltató kimerítő tájékoztatása és a csatolt dokumentumok alapján, hogy a Pannon-Víz Rt. lehetőségeihez képest aktívan meg kívánta oldani a sérelmes helyzetet, nem sértette meg a vonatkozó jogszabályokat és nem okozott visszásságot a vizsgált alkotmányos jogokkal összefüggésben. A többször is megtartott helyszíni szemle azonban arra mutatott rá, hogy a sérelmes helyzet elsődleges oka a nehéz járművek szabálytalan közlekedése. Ennek szabályozása meghaladja a Pannon-Víz Rt. kompetenciáját. A köz­úti közlekedés ellenőrzése, ezen belül a közúti forgalom szabályozása a közlekedési hatóság feladatkörébe tartozik.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Felügyelet eljárását vizsgálva a biztos megállapította, hogy a panasz – hosszú idő eltelte után – a 81. számú fő­utat tehermentesítő útszakasz ideiglenes forgalomba helyezésével megoldódott. Az ideiglenes forgalomba helyezés által a lakóházakkal érintett szakaszon az átmenő forgalom megszűnt, az út a jogi rendezést követően visszaminősült helyi kiszolgáló úttá. Az új útszakasz forgalombiztonsági szempontból alkalmas a főúti forgalom lebonyolítására, de a járulékos munkálatok miatt a végleges forgalomba helyezésre későbbi időpontban kerül sor.

Az 1988. évi I. törvény értelmében a közút kezelője köteles gondoskodni arról, hogy a közút biztonságos, közlekedésre alkalmas legyen, ennek érdekében a közút tisztán tartásáról, és az út síkossága elleni védekezéséről is. Ugyanakkor a törvény nem állapít meg a közlekedési hatóság részére hatósági jogkört arra az esetre, ha a közút kezelője a fenntartási, karbantartási kötelezettségének nem tesz eleget.

A Felügyelet nyilatkozata a feladatát, jogosultságát illetően ellentmondásos értelmezési problémáról tanúskodik, mivel azt írja, hogy a forgalomszabályozás vonatkozásában „csak kötelezheti” az útkezelőket. A probléma az, hogy a Felü­gyelet nem érzékeli, hogy a kötelezés, mint egyik legerősebb jogosítvány, a forgalomszabályozás terén hatósági jogkört jelent, és erre lenne szükség a többi feladatát illetően is. A törvénynek ezt a hiányát kiterjesztő – contra legem – jogértelmezéssel nem lehet pótolni. A visszásság megszüntetése érdekében, az or­szággyűlési biztos felkérte a gazdasági és közlekedési minisztert, kezdeményezze az 1988. évi I. törvény akként való kiegészítését, hogy a jogszabály biztosítson hatósági jogkört a Közlekedési Felügyeletek számára arra az esetre, ha a közút kezelője a fent kifejtett kötelezettségének nem tesz eleget.

A miniszter a kezdeményezéssel nem értett egyet, de az országgyűlési biztos a megállapításait nem vonta vissza. A válasz pénzeszközök forrásoldalának hiá­nyára hivatkozó részét azonban tudomásul vette.

OBH 2192/2002.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az önkormányzat, ha a hulladékszállítási rendeletében 50, 110 literes hulladékgyűjtő edény és konténer igénybevételét teszi lehetővé, mert ez a szabályozás a hulladék­gazdálkodási törvényben megfogalmazott arányosság követelményének megfelel.

A jogbiztonság követelményével és a képviselő-testület rendeletalkotási jogával összefüggésben okoz visszásságot az önkormányzat, ha hulladék­szállítási rendeletében az ingatlantulajdonost terhelő díjhátralék behajtásának módjára vonatkozó szabályozása ellentétben áll a magasabb szintű jogszabályban foglaltakkal.

Két Heves megyei településről, Kálról és Boconádról érkezett beadványokban a hulladékszállítási díj mértékét sérelmezték. Mindkét panaszos véleménye szerint a díj nem áll arányban az elszállított hulladék mennyiségével, és egyik településen sem lehet 110 literesnél kisebb hulladékgyűjtő edényt igénybe venni, mi­közben egy-egy háztartásban ennél hetente jóval kevesebb hulladék keletkezik.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a képviselő-testület rendelalkotási joga érintettsége miatt vizsgálatot indított, melynek során áttekintette Kál Nagyközség Önkormány­zati képviselő-testületének a köztisztasági és települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységéről, a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 16/2001. (09. 25.) sz. rendeletét, és Boconád Község Ön­kormányzat képviselő-testületének a köztisztasági és a település szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységéről, a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 7/2001. (05. 30.) sz. rendeletét.

A káli önkormányzat rendelete 2002. január 1-jétől a kukás szállítás esetén 110 és 50 literes gyűjtőedényeket rendszeresít, melyek zsákos szállítással kivált­hatóak, valamint biztosítja a konténeres gyűjtést is. A boconádi rendelet 2002. június 20-i módosítását követően biztosítja az ingatlantulajdonosok számára az 50 és 110 literes hulladékgyűjtő edények igénybevételét.

Az általános helyettes megállapította, hogy a módosítás következtében mindkét rendeleti szabályozás megfelel a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvényben rögzített arányosság követelményének, az elszállított hulladék mennyisége és az azért megállapított szállítás díja arányban állnak egymással, ezért ezzel kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő visszásság nem merült fel.

A rendeletek azonban szabálysértésnek minősítik, ha a tulajdonos a köztisztasági közszolgáltatást nem veszik igénybe, azaz nem fizetik meg a hulladékszál­lítás díját. A törvény szerint azonban a keletkező díjhátralék adók módjára behajtható köztartozás, mely behajtásának módját a törvény részletesen rendezi, ezért az önkormányzatok helyi rendeletükben nem minősíthetik azt szabálysértéssé. Ebből következően az általános helyettes megállapította, hogy a jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével, és a képviselő-testület rendeletalkotási jogával összefüggésben a díjhátralék szabálysértéssé minősítése visszásságot okoz.

A feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásság orvoslása érdekében az általános helyettes felkérte a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg a két rendeletet és kezdeményezze módosításukat. A hivatalvezető az ajánlással egyetértett, törvényességi észrevételét követően 2003. február 25-én Kál nagyközség, március 27-én pedig Boconád község képviselő-testülete is módosította rendeletét.

A kapcsolódó ügy: OBH 5261/2002.

OBH 2293/2002.

Visszásságot okoz a tulajdonhoz, valamint a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos joggal összefüggésben a jegyző, ha a jogerős határozat ellenére hét éven át nem bontatja el az engedély nélkül épített támfalat.

A panaszosok azzal fordultak az országgyűlési biztoshoz, hogy a szomszéd engedély nélkül támfalat épített a közös telekhatárukra, és azt az építésügyi ha­tóság hét év óta nem bontatja el.

Az országgyűlési biztos az alkotmányos jogok megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivataltól (KH) kért tájékoztatást. A beszerzett iratokból megállapította, hogy a támfal bontását az építési hatóság elrendelte, és azt a Legfelsőbb Bíróság is helybenhagyta. A KH az ítéletet a 2001. november 27-én megküldte a csopaki jegyzőnek a végrehajtás foganatosítása érdekében. A jegyző az Építésügyi Hivatal pályázati felhívására a hatósági kötelezések végrehajtásához nyújtandó támogatásokra pályázott, de ez nem járt eredménnyel.

A panaszosok jogi képviselőjének beadványára a KH 2003. január 22-én utasította a jegyzőt a végrehajtási eljárás haladéktalan megindítására, aki ezt követően három ízben különböző összegű végrehajtási bírságot szabott ki a kötelezett terhére. A kötelezett a támfalat nem bontotta el. A biztos megállapította, hogy a bíróság által elbírált közigazgatási ügy vizsgálatára nincs hatásköre, ezért csak a bíróság ítéletét követő végrehajtási eljárást vizsgálta. Megállapította, hogy a jegyző az első érdemi végrehajtási cselekményt egy év és két hónap elteltével a KH újabb utasítására foganatosította. Nem minősül azonban a végrehajtás foganatosításának az a körülmény, hogy 7 hónappal a KH levele után pályázatot nyújtott be a hatósági végrehajtás költségeinek megelőlegezésére. A pályázat eredménytelen maradt.

Az országgyűlési biztosok korábbi jelentéseikben (pl. OBH 1906/2001.) már többször megfogalmazták, hogy elégtelennek tartják az építési ügyekben a végrehajtás kikényszerítéséhez a hatóságok rendelkezésére álló eszközöket. Ezeknek rendelkezésre kellene állniuk, és nem függhetnének pl. pályázat eredményes­ségétől (bár ez a lehetőség is előrelépés a korábbi semmihez képest). Amíg azonban ugyanaz a jegyző felel az önkormányzat költségvetésének összeállításáért és végrehajtásáért, akinek a hatósági végrehajtást is ki kellene abból fizet­nie; továbbá az önkormányzat bevételeiből önállóan gazdálkodik, és testülete dönt a költségvetésről, amelyből az önkormányzat kötelező (és egyéb) feladatait is fedezni kell, addig az építésügy államigazgatási feladatainak fedezetét szükségképpen nem az első helyekre sorolják. A probléma országos jellegére tekintettel az országgyűlési biztos a végrehajtás elmaradásáért a csopaki jegyzőnek nem tett észrevételt, de a belügyminisztert tájékoztatta az általános probléma újabb előfordulásáról.

Azt sem kifogásolta, hogy a jegyző a kötelezett helyett nem végeztette el a bontást, mivel annak költségei megelőlegezésére nem rendelkezett fedezettel, hanem bírságot szabott ki. Az országgyűlési biztos azonban megállapította, hogy a jegyző nem intézkedett a három ízben kiszabott bírság behajtására. A bírság kényszerítő ereje pedig nem a határozattól, hanem a foganatosításától várható. Megállapította, hogy a hét éve húzódó eredménytelen eljárás sérti a pa­naszosoknak a tulajdonukhoz fűződő alkotmányos jogait. A visszásság (a panaszolt személyek magatartásán túl) a hatóság nem kellő hatékonyságú eljárására, az eljárási határidők rendszeres elmulasztására is visszavezethető, amely egyben sérti a jogbiztonság és a tisztességes eljárás követelményét is.

Felszólította a jegyzőt, hogy a már kivetett bírságok behajtására haladéktalanul intézkedjék; folytassa a végrehajtás kikényszerítését, amíg az eredményre nem vezet. Ha szükséges, a bírságoláson kívül egyéb végrehajtási eszközöket is vegyen igénybe. A bírságok behajtása révén előbb-utóbb a hatósági végrehaj­táshoz szükséges fedezet is rendelkezésére állhat. Felhívta a jegyzőt, hogy tartsa be az eljárási határidőket, és a felettes szerv külön utasítása nélkül is járjon el hatáskörében.

A panaszosokat tájékoztatta arról, hogy a támfal engedély nélküli felépítése és le nem bontása, bontatása miatt keletkezett esetleges káraikat polgári peres eljá­rásban bizonyíthatják és érvényesíthetik. Elsősorban az engedély nélkül épít­kezőkkel szemben. Ha pedig a végrehajtás a hatóság mulasztása miatt lenne eredménytelen, a per ellene is megindítható. A jegyző a kezdeményezéssel egyet­értett, a végrehajtás folytatására intézkedett.

OBH 2353/2002.

Visszásságot okoz a tulajdonhoz, valamint a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben a jegyző, ha a község rendezési tervének meg nem felelő telekrendezést engedélyez; az önkormány­zat, ha tulajdonosként ezt kezdeményezi.

A panaszos azzal fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy az ingatlanához ve­zető útnak a nyomvonalát megváltoztatták, ezért a telek megközelíthetősége je­lentősen romlott, és az általa megkeresett hivatalok nem, vagy nem megfelelően intézkednek.

A vizsgálat alkotmányos jogok megsértésének gyanúja miatt indult. Lefolytatá­sához a biztos a Közlekedési Főfelügyelet főigazgatóját és Ábrahámhegy polgár­mesterét kereste meg.

A panaszos ingatlana egy földútról volt megközelíthető, amelyet Ábrahámhegy Önkormányzatának kérésére a badacsonytomaji jegyző mint kijelölt hatóság telek­alakítási eljárásával új nyomvonalra helyeztek át. A változásokat az ingatlan-nyíl­vántartásban átvezették. A panaszos 2001. augusztus 5-én fordult a Veszprém Megyei Közlekedési Felügyelethez, amely a beadványt áttette Ábrahámhegy–Balatonrendes–Salföld Körjegyzőséghez, erről értesítette a panaszost, aki november 7-én újból a felügyelethez fordult. A felügyelet november 30-án a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatalt (KH) kérte, hogy semmisítse meg a telekrendezést engedélyező határozatot.

Ezzel párhuzamosan folyt az eljárás a panaszos beadványa alapján is a KH-ban, amely intézkedéséről a panaszost tájékoztatta arról, hogy „az elsőfokú építési hatóság határozata jogszabálysértő, és indokolása elfogadhatatlan, mivel az en­gedélyezett telekalakítás a községrendezési tervek előírásainak nem felel meg [...] az útügyi szakhatóságot nem vonta be az eljárásba. Mindennek ellenére a törvénysértő határozat megváltoztatására, vagy megsemmisítésére lehetőségem nincs, mivel a földhivatali átvezetések megtörténte miatt a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat sértenék. Erre pedig felügyeleti jogkörben eljárva nincs lehetőség. Ezért a Megyei Főügyészséget kerestem meg az ügyben lehetséges ügyészi intézkedések megtétele céljából.” A főügyészség elvi óvásának – amellyel a jegyző nem értett egyet – a KH ugyan helyt adott, de mivel az egy éven túl benyújtott ügyészi óvás folytán tett intézkedés jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat szintén nem sérthet, a másodfokú határozatban – azon túl, hogy az elsőfokú határozat jogszabálysértő voltát megállapította – a jogsértő határozatot érdemben megváltoztatni nem tudta. A közlekedési felügyeletek és a KH megállapította azt is, hogy a megváltozott nyomvonalú út kedvezőtlenebb megközelítést tesz lehetővé, mint a korábbi. Intézkedésre a polgármesterhez továbbították az ügyet, mert a rendezés elsőszámú feltétele az, hogy a változtatás meg­feleljen a rendezési tervnek, amelyről a képviselő-testülete dönt. A polgármester a panaszost tájékoztatta a 27/2003. (II. 24.) számú önkormányzati határozatról. „A Képviselő-testület a panaszos ingatlantulajdonos beadványára a kisajátítási eljárást megkezdi és az ehhez szükséges költségeket az önkormányzat vállalja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy az ügyben eljárjon.”

A biztos megállapította, hogy Badacsonytomaj jegyzője törvénysértő határozatot hozott a telekalakításról. A panaszosnak a KH-tól és a Közlekedési Felü­gyelettől küldött tájékoztatások e tekintetben helytállóak voltak. Így az is, hogy a telekalakítási határozatot, bár törvénysértő volt, földhivatali bejegyzése és az engedély alapján kialakított egyik telek eladása miatt már nem lehetett hatályon kívül helyezni. Az út áthelyezésével járó telekalakításban a közlekedési felü­gyeletek azért sem intézkedhettek, mert a határozat kiadása idején hatályos ren­delet alapján az eljárásban a jegyző volt az útügyi szakhatóság, nem a felügyelet. Megállapította azt is, hogy a panaszos ingatlana környezetében meglévő állapot a panaszolttal azonos, tehát 3–5 m szélességű földutakkal, zsákutcákkal stb. behálózott. A területen a több évtizede hatályos mindenkori útügyi-terület­ren­de­zési, országos követelményeknek meg nem felelő úthálózat van. A megszüntetett utcaszakasz éppúgy nem felelt meg ezeknek a követelményeknek, mint az újonnan kijelölt. Természetesen sem eddig, sem ezután nem cél 12 méteres szabályozási szélességű utakkal a Balaton-felvidéki települések képét, településszerkezetét megváltoztatni. Épp ezért – az egyedi sajátosságok megőrzése érdekében is – szükséges az önkormányzatoknak megalkotniuk rendeleteiket a településük rendezéséről. Ettől kezdve az önkormányzat mint tulajdonos éppúgy alárendelt a saját jogszabályának, mint bárki más. A rendelet előírásai alól önkormányzati határozat nem adhat felmentést.

Megállapította az országgyűlési biztos, hogy az út áthelyezésével a panaszos állampolgári jogaival kapcsolatos visszásság keletkezett. Az részben a badacsony­tomaji jegyző (mint az összeférhetetlenség miatt az ügyben kijelölt hatóság), részben a községi önkormányzat (mint a településrendezés közszolgáltatásért felelős szerv) eljárására vezethető vissza. Az önkormányzat az úthoz szükséges területek megszerzését elkezdte, ezért a biztos ebben az ügyben kezdeményezés­sel nem élt.

Felhívta ugyanakkor a képviselő-testület figyelmét arra, hogy a jövőben a településrendezés körében ha magánkezdeményezést elfogad, vagy saját maga határoz változtatásról, azt az építésügyi jogszabályok előírásai szerint tegye. A változtatást a saját rendeletének előírása szerint vagy a rendelet módosításával teheti meg. Felhívta a badacsonytomaji jegyzőt, hogy a kérelmek megalapozottságát akkor is vizsgálja, ha azt önkormányzat terjeszti elő, a tényállás tisztázása ugyanis az eljáró hatóság feladata, tekintet nélkül az ügy más szereplőire. A megszólítottak a jelentésben foglaltakkal egyetértettek.

OBH 2487/2002.

A magánlakás sérthetetlenségéhez való alkotmányos jogot sérti, ha a vám­hatóság nem ellenőrzött, névtelen bejelentés alapján, jövedéki ellenőrzés címén a magánlakást átkutatja.

A jogbiztonságot sérti, ha alkotmányos alapjogot korlátozó hatósági intéz­kedés végrehajtásának részletes szabályait csak egy nem nyilvános, kötelező erővel nem bíró, belső intézkedés szabályozza.

Egy panaszos sérelmezte, hogy névtelen bejelentés alapján, jövedéki elle­nőr­zés címén a vámhatóság átkutatta a lakását. A panaszos ugyan nem merítette ki jogorvoslati lehetőségét, de a jóhírnévhez és a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese hivatalból vizsgálatot rendelt el és tájékoztatást kért a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokától.

A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény alapján a vámhatóság és az adóhatóság a jövedéki szabályok megtartásának ellenőrzése érdekében bárkinek a tulajdonában lévő helyiséget ellenőrizhet, amelyről feltételezhető, hogy ott ásványolajat vagy kereskedelmi mennyiségű egyéb jövedéki termékeket tartanak. A jövedéki ellenőrzés végrehajtásának részletes szabályait csak a VPOP Jövedéki Igazgatósága által kiadott iránymutatás tartalmazta.

Az Alkotmány 59. § (1) bekezdése azt írja elő, hogy „a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog”. A magánlakás sérthe­tetlenségéhez való jog alapjognak minősül. Valamely alapjog közvetlen és je­lentős korlátozása csakis törvényben történhet. Az állami szervek intézkedéseinek – különösen azoknak, amelyek az állampolgárokat érintő hatósági kényszer valamilyen formáját valósítják meg – további alkotmányos követelményeknek is eleget kell tenniük. Ezek a követelmények a jogállamiság és a jogbiztonság elvének, továbbá a tisztességes eljáráshoz való jognak az érvényesülését szolgálják.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a vámhatóság intézkedése sértette a panaszosnak a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő alkotmányos alapjogát, illetve a jóhírnévhez való jogát is, eljárása a jövedéki törvény szabályainak megsértésével és a VPOP által kiadott irányelvek figyelmen kívül hagyásával a jogbiztonság követelményével összefüggésben alkotmá­nyos visszásságot okozott.

Az általános helyettes felkérte a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon a vizs­gálatban érintett hatósági intézkedések végrehajtási szabályainak megállapításáról és jogszabályban való kiadásáról. Ajánlotta a Vám- és Pénzügyőrség orszá­gos parancsnokának, hogy a panaszok vizsgálata a hatályos jogszabályok keretei között történjen, a jogszabálysértő és a belső utasításokkal is ellentétes hatósági intézkedések miatt tett panaszok elbírálása során minden esetben vizsgálják meg a fegyelmi felelősségrevonás lehetőségét és erről tájékoztassák a panaszo­sokat is.

A címzettek elfogadták az ajánlásokat, a Pénzügyminisztérium illetékes főosz­tályvezetője ígéretet tett arra, hogy a következő jogszabály-módosításnál azo­kat figyelembe veszik. Ennek megfelelően az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2003. évi XCI. törvény 2003. november 14-i hatállyal módosította a jövedéki ellenőrzések végrehajtásának szabályait. A Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka belső utasításban rendelkezett az ajánlásban foglaltak végrehajtására. Az Észak-Ma­gyarországi Regionális Parancsnokság parancsnok-helyettese fegyelmi felelősségre vonás kilátásba helyezésével utasította a vámhivatal parancsnokát az ilyen típusú jogsértések jövőbeni megszüntetésére.

OBH 2772/2002.

A szociális biztonsághoz való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézheti elő a jegyző, ha a közgyógyellátási igazolvány iránti kérelem elbírálásakor a kérelmezőnek csak a jövedelmi viszonyait vizsgálja meg.

Két panaszos is azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a köz­gyógy­el­lá­tási igazolvány kiadására irányuló kérelmeiket elutasították, holott a magas gyógy­szerköltségük miatt komoly megélhetési gondokkal küzdenek.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot a közgyógyellátási igazolványok iránti kérelmeknek méltányossági jogkörben történő elbírálásának önkormányzati eljárása ügyében. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 49. § (1) bekezdése meghatározza a köz­gyógy­ellátás célját, amely szerint: „A szociálisan rászorult személy részére az egészségi állapot megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadásainak csökkentésére közgyógyellátási igazolvány (a továbbiakban: igazolvány) állítható ki”.

Az országgyűlési biztos már 1999-ben az OBH 2589/1998. számú ügyben felhívta a jogalkotó figyelmét arra a problémára, hogy a szociális jogok sérülésének egyik oka az, hogy a szociális törvény a fogalom meghatározások között a közgyógyellátásra vonatkozóan nem tartalmazza a szociális rászorultság fogal­mát. Az Szt. az egyes segélyezési formáknál különböző módon határozza meg a rászorultságot, a konkrét segélyezési formában pedig az Szt. 50. § (2) semmiféle eligazítást nem adott. Ezt a hiányosságot 2003. február 15-től a jogalkotó kiküszöbölte, és meghatározta a közgyógyellátás vonatkozásában is a szociális rászorultság fogalmát. Az új szabályozás a szociális rászorultság tekintetében továbbra is szabad kezet ad a települési önkormányzatnak, azonban most már meghatározza azt a törvényi minimumot, amelynél alacsonyabb a jövedelemhatár nem lehet. A törvény szerint a közgyógyellátási jogosultság elbírálásának két együttes feltétele van, egyrészt a szociálisan rászorultság, másrészt a kérelmező létfenntartását veszélyeztető magas gyógyszerköltség, amelyet az önkormányzatok rendeleteikben a legeltérőbb módon határoznak meg.

A méltányossági jogkör gyakorlása azt jelenti, és abban különbözik a puszta jogalkalmazástól, hogy konkrét, egyedi méltányolható esetekben a méltányossági jogkör gyakorlójának a jogszabálytól eltérő, de az elbírálásnál méltányolható körülményeket kell mérlegelnie. A méltányossági kérelmek elbírálásának két alapvető feltétele van. A kérelmező egy főre eső jövedelme meghaladja-e a nyug­díjminimum kétszeresét, illetve az ellátási igazolványra felírható gyógyszereinek költsége meghaladja-e a jövedelem rendeletben meghatározott %-át.

Az egyéb elbírálási szempontok között fel sem merült, hogy pl. nem egy olyan fogyatékos vagy rokkant, kiszolgáltatott állapot van, amikor a kérelmező esetleg nemcsak hogy a lakását nem tudja elhagyni, de az ágyából sem tud felkelni. A kérelmező életkörülményeit az elbírálásnál nem veszik figyelembe. Ez viszont a törvényben biztosított jogok érvényesülését akadályozza, hiszen az ezekből fa­kadó tetemes többletköltségek a kérelmező létfenntartását veszélyeztetik.

Az országgyűlési biztos vizsgálati gyakorlatában a közgyógyellátási igazolványok elbírálásával kapcsolatban előfordult olyan pozitív eset is, amikor a szociális törvényhez alkalmazkodva úgy határozta meg a helyi rendelet a méltányossági közgyógyellátásra vonatkozó szabályait, hogy az önkormányzat képviselő-tes­tü­lete elfogadott egy olyan támogatási formát, amely esetében a közgyógyellátás felső jövedelemhatárához képest további 20% méltányosság alkalmazható. A rendelet különös méltányossági jogkörrel ruházta fel a képviselő-testületet. Az elsőfokú elutasító döntések fellebbezése után a szociális bizottság egyedi elbírá­lás alapján méltányosságot gyakorolhat azokban az esetekben, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum 220%-át.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a közgyógyellátási igazolványok iránti kérelmek elbírálásának kialakult mechanikus, csak a jövedelemhatásokra alapozott gyakorlata a szociális biztonsághoz való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézheti elő. Ezért – tekintettel arra, hogy országos jelenségről van szó – a visszásság orvoslása érdekében felhívta a megyei közigazgatási hivatalok vezetőit, hogy az illetékességi területükön működő önkormányzatokkal ismertessék meg a jelentés tartalmát és nyújtsanak számukra szakmai segítséget a méltányos­sági jogkör – kiterjedtebb szempontrendszert alkalmazó, megalapozottabb – gya­korlásához. A közigazgatási hivatalok vezetői a jelentésben foglaltakkal egyetér­tettek, és megtették a megfelelő intézkedést.

Kapcsolódó ügyszám: OBH 2857/2003.

OBH 2785/2002.

A kirendelt igazságügyi szakértő munkadíjának a végzett munka terjedelmének utólagos vitatása miatti visszatartása, sérti a szakértőnek a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való alkot­mányos jogát.

A jogorvoslati kérelemnek minősülő panasz válasz nélkül hagyásával a kirendelő hatóság vezetője a jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos visszásságot okoz.

A panaszos azért fordult az Országgyűlési Biztosok Hivatalához, mert az APEH Bűnügyi Igazgatóság Budapest és Pest megyei Nyomozó Hivatala nem fizette ki az általa készített igazságügyi könyvszakértői szakvélemény díját, emiatt tett panaszait elutasították, illetve válasz nélkül hagyták.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jog és a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el és a Nyomozó Hivataltól beszerezte az ügyre vonatkozó iratokat.

A panaszos jelentős késedelemmel nyújtotta be a szakvéleményét. A nyomozó hatóság a beterjesztett díjjegyzéket a késedelemre és a felszámított munkaórák túlzott mennyiségére hivatkozva elutasította. A nyomozó hatóság a felszámított 270 óra helyett mindössze 150 munkaóra felszámítását tartotta igazolhatónak és kifizethetőnek. A szakértő panasszal fordult a Pest Megyei Főügyészséghez. A főügyészség tájékoztatta a panaszost, hogy a szakértői díj kifizetésével kapcsolatos vita tárgyában az ügyészség nem rendelkezik hatáskörrel. Tájékoztatták arról is, hogy a díj visszatartása esetén követelését polgári peres úton érvényesítheti.

Az elszámolási vita egy másik kirendelés esetében is hasonló módon megismétlődött. Az APEH Bűnügyi Igazgatóság vezetője a szakértő panaszára nem válaszolt. A büntetőeljárás során a jogi szakértelem kompetenciáját meghaladó tények és körülmények bizonyításához szakértőt kell igénybe venni. Az eljárási törvény rendelkezése szerint a szakértő a hatóság által megállapított határidőn belül – amely 30 nap – köteles az írásbeli szakvéleményt előterjeszteni. A határ­idő hosszabbításának az ügy összes körülményeit figyelembe véve csak indokolt esetben lehet helye, amelyet az ügy terjedelme, mennyisége, bonyolultsága alapozhat meg. Az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet megszabja a kifizethető óradíjakat, de nem rendelkezik arról, hogy egy adott szakértői feladat hány munkaóra alatt végezhető el.

Az IM rendelet nem szabályozza a kirendelő hatóságok feladatait azokra az esetekre nézve, amelyekben a szakértők és a hatóságok között véleményeltérés alakul ki a szakvélemény elkészítésére fordított munkaórák tekintetében. A szabályozatlanság sérti a szakértők jogait és veszélyezteti a hatósági eljárások – különösen a büntetőeljárás – időszerűségéhez fűződő társadalmi érdekeket is.

Az APEH Bűnügyi Igazgatóság eljárása sértette a panaszosnak a végzett mun­kája mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jogát, továbbá a panaszos beadványának válasz nélkül hagyásával – amelyet tartalmának megfelelően jogorvoslati kérelemként kellett volna elbírálni – a jogbiztonság követelményével összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.

Az APEH vezetője időközben intézkedett a szakértői díj meghatározott részének kifizetésére, ezzel a panaszos sérelmét részben orvosolta, és mivel az APEH Bűnügyi Igazgatóság megszűnt, a sérelmet okozó hatóság tekintetében további intézkedésre nem volt lehetőség. Az általános helyettes ajánlást nem tett, de a jelentést tájékoztatásul és hasznosítás végett megküldte az igazságügy-mi­nisz­ternek.

OBH 2891/2002.

A jogbiztonság követelményével, és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha az önkormányzat az ápolási díjról szóló határozat meghozatala előtt nem deríti fel kellően a tényállást, és nem hoz a törvénynek megfelelő alakszerű határozatot.

A panaszos előadta, hogy a felesége a lebénult gyermekük után 1997 óta ápo­lási díjban részesült, és az ápolási díj összegét sérelmezte. Az országgyűlési biztos megkereste a panasszal érintett önkormányzat jegyzőjét, bekérte az ügyben született határozatokat, valamint a vonatkozó önkormányzati rendeletet.

Az országgyűlési biztos a csatolt dokumentumokból megállapította, hogy a panaszos felesége 1998. május 1-jétől részesült ápolási díjban. Annak 2002. június 10-i felülvizsgálata során az önkormányzat továbbra is megállapította az ápolási díjra való jogosultságot azzal, hogy az ápolási díj mértéke 2002. november 30-ig havi 20 100 forint, 2002. december 1-jétől pedig a mindenkori öregségi nyugdíj­minimumnak, az önkormányzati rendeletben meghatározott mértékkel számított összege illeti meg a kérelmezőt, amely 2002. évben 70%, 2003. január 1-jétől pedig nem lehet kevesebb, mint 80%.

Az Alkotmánybíróság a 6/2002. (II. 28.) AB határozatban megállapította, hogy: „Az ápolási díj azzal, hogy anyagi biztonságot nyújt a tartós otthoni gondozásra szoruló beteg gondozását ellátó, s emiatt munkát vállalni nem tudó vagy fizetés nélküli szabadságon levő hozzátartozó számára, azt a társadalmilag kívánatos helyzetet kívánja elősegíteni, hogy a tartósan beteg emberek otthoni ápolását elsősorban a közvetlen hozzátartozójuk lássa el”. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Sztv.) a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások egyik formájaként határozza meg az ápolási díjat, amely­nek jogosultja a gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó. Kétféle ápolási díjat különböztetünk meg. A szociális alapellátás kö­rébe tartozó ápolási díjat, melynek megállapítása a törvényi feltételek fennállása esetén az önkormányzatok számára kötelező, és annak jogosultja a súlyos fogyatékos, illetve a 18 év alatti tartósan beteg személy otthoni ápolását, gondozá­sát ellátó nagykorú hozzátartozó, valamint az önkormányzat által, a rendeletében meghatározott feltételek szerint megállapítható ápolási díjat, amelynek jogosultja a 18. életévét betöltött tartósan beteg személy gondozását végző hozzátartozó lehet. Ez utóbbi esetben az önkormányzat széles körű felhatalmazással rendelkezik az ápolási díjra való jogosultság feltételeinek meghatározásában. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény szerint a szociális ellátásról való gondoskodás olyan helyi közszolgáltatás, amelyről a önkormányzat a törvé­ny keretei között hozhat döntést.

Az Sztv. pontosan meghatározza a jogosultak körét, akiknek az ápolási díj alanyi jogon jár. Ilyen minden súlyosan fogyatékos személy, és mindem tartósan beteg kiskorú. Az Sztv. 2002. január 1-jétől hatályos módosítását követően a tör­vény már nem csupán a jogosultak körét határozza meg, hanem a súlyos fogya­tékos, illetve a tartósan beteg személy fogalmát is. Az ápolási díjra a gondozását végző nagykorú hozzátartozók jogosultak.

A panaszos gyermeke 2002. november 21-én betöltötte a 18. életévét, az önkormányzat azonban nem tisztázta, hogy a gondozott ettől az időponttól tartósan beteg személynek minősül-e, avagy továbbra is súlyos fogyatékosnak minősül. Nem vizsgálta azt sem, hogy az ápolását ellátó hozzátartozó a törvény, vagy az önkormányzati rendelet alapján jogosult az ápolási díjra.

Az államigazgatási eljárásról szóló törvény alapján a közigazgatási szerv köteles a határozathozatalhoz szükséges tényállást tisztázni. Az önkormányzat ezt elmulasztotta, továbbá nem hozott a törvénynek megfelelő alakszerű határozatot, mert az nem tartalmazott sem indokolást, sem a jogszabályokra valóhivatkozást.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat ezen eljárásával megsértette az államigazgatási eljárás szabályait, amivel a jogbiztonság követelményét, és a panaszos szociális biztonsághoz való jogát érintő visszásságot okozott. A feltárt alkotmányos visszásság orvoslása érdekében felkérte az önkormányzatot, hogy saját hatáskörében vizsgálja felül a határozatát, és a tényállás felderítésével hozzon alakszerű határozatot.

A címzett a kezdeményezést elfogadta, és az alkotmányos visszásság orvos­lására megtette a szükséges intézkedést.

OBH 2961/2002.

Nem okoz alkotmányos visszásságot, ha jogszabályi felhatalmazás alapján a kórházak saját hatáskörben, széles autonómiával alkothatják meg a halottak kezeléséért és hűtéséért fizetendő díjakat.

A jogbiztonság sérelmének veszélyét idézi elő az önkormányzat, ha panasztörvény előírásait figyelmen kívül hagyva a panaszosnak a vizsgálat megállapításait kifogásoló levelét nem továbbítja a felettes szervéhez.

Nem okozott alkotmányos visszásságot az Országos Egészségbiztosítási Pénztár azzal hogy egy kórháznak a halott kezelésével és az ezért felszámolt díjjal szemben hozzá benyújtott panaszt kivizsgálására a kórház fenntartójához a Fővárosi Önkormányzathoz továbbította.

A panaszos sérelmesnek tartotta, hogy édesapja halálát követően a holttest kórházban történt tárolásáért és hűtéséért „halott-kezelési” díj megfizetésére kötelezték. Kifogásolta, hogy a kapott tájékoztatás szerint a halott-kezelési díj megfizetésének alapjául szolgáló jogszabály rendkívüli halálesettel kapcsolatban rendelkezik csak a díj kiszabásáról, és annak ellenére, hogy édesapja nem rendkívüli módon hunyt el, mégis a már említett jogszabályra hivatkozással kötelezték díj megfizetésére. Sérelmezte még, hogy panaszát nem vizsgálták ki alaposan, illetve úgy vélte, hogy törvénysértő az a gyakorlat, hogy az egyes fővárosi kórházakban a halottak kezelésért beszedett díjak teljesen eltérnek egymás­tól. A panaszos a kórház fenntartójának vezetőjéhez, a Fővárosi Önkormányzat főpolgármester-helyetteséhez fordult, aki az egészségügyi törvény végrehajtásáról szóló rendelkezésekre hivatkozva azt a tájékoztatást adta, hogy a díj felszámolása jogszerű volt. A hivatkozott jogszabály azonban ténylegesen csak a rend­kívüli halálesetben elhunytak kezelésével felmerült díjak megfizetésére kötelezett személyt jelöli ki. Ezt sérelmezte a panaszos újabb levelében, amelyre azonban további választ nem kapott az önkormányzattól.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való jog, a panaszhoz fűződő jog valamint a diszkrimináció tilalmáról szóló elv sérelme kapcsán indított vizsgálatot. A vizsgálat első lépcsőben a jogszabályi háttér elemzését végezte el. A rend­kívüli haláleset során elhunytakkal kapcsolatos díjak viseléséről valójában az egészségügyi törvény végrehajtására kiadott 34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együt­tes rendelet rendelkezik, a díjak megállapítására feljogosító szabályt azonban a temetőkről és temetkezésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet tartalmazza, amely a díjak megállapításának jogát, – szé­les autonómiát biztosítva – a kórházak hatáskörébe utalja.

A továbbiakban az országgyűlési biztos azt vizsgálta, hogy mennyire eltérőek az egyes fővárosi kórházakban a halottak kezeléséről és hűtéséről, valamint ezen tevékenységek díjairól rendelkező belső szabályzatok, illetve azok mennyire adnak pontos tájékoztatást a díjtételek megállapításának jogszabályi alapjairól.

A vizsgálat megállapította, hogy a panasszal érintett kórház, mind más kórházak írásbeli tájékoztatói, félreérthetően, vagy nehezen értelmezhetően tájékoz­tatják a hozzátartozókat a díjszabás jogszabályi alapjáról, ezért félreértésre adhatnak alapot. Az országgyűlési biztos aggályosnak tartotta, hogy a szabályzatból nem derül ki egyértelműen, különösen a gyász miatt érzékenyebb lelki állapotban lévő személyek számára, hogy mi a jogszabályi alapja a díj megfizetésének, ezért javasolta, hogy a hozzátartozóknak adott írásbeli tájékoztató közérthetően fogalmazza meg a szabályzatban foglaltak törvényi alapjait.

Az országgyűlési biztos elismerte, hogy a hozzátartozó, amikor az egyes kórhá­zak szabályait összehasonlítja, hátrányos megkülönböztetését érezheti, hiszen a jogszabályi keretek által biztosított tág döntési, szabályozási jogkörnek köszön­hetően az egyes kórházak szabályzatai eltérő képet mutatnak. Ezzel a gyászt követő lelkiállapotban nehéz lehet szembesülni. Különösen akkor, ha nem szak­emberként csak a jogszabály megnevezését látja feltüntetve, és az nem magyarázza meg számára, hogy nincs szó diszkriminációról, csupán a jogalkotó biztosított – az egyes kórházak eltérő adottságaira tekintettel – széles szabályozási autonómiát a korházak számára.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a jogalkotó megfelelt annak az alkotmányos követelménynek, hogy az egyes jogalanyok különbségéből fakadó eltérések szabályozására az egyes jogalanyok eltérő sajátosságait – gazdálkodását, anyagi helyzetét, teljesítőképességét – figyelembe vevő szabályok megalkotására adjon lehetőséget. A vizsgálat ezzel összefüggésben azt állapította meg, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmával és az esélyegyenlőség állami célkitűzéseivel összefüggésben vélt sérelem alaptalan, alkotmányos visszásságot nem okoz.

Mégis arra kérte a Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesterét, fontolja meg, hogy kegyeleti okokból a halottak kezelésével és hűtésével kapcsolatos költségeket a kórházak maguk gazdálkodják ki, vagy amennyiben e lehetőség megvalósítása elől elzárkóznak, illetve anyagi helyzetük miatt nem áll módjukban, az egy és ugyanazon fenntartó által működtetett kórházak kíséreljék meg harmonizálni szabályzataikat, díjszabásaikat egymáshoz közelíteni.

Az ügyek hatáskör szerinti megoszlására hivatkozva a Fővárosi Önkormányzat Főpolgármester-helyettese reagált a jelentésben foglaltakra, és arról biztosította az országgyűlési biztost, hogy a fenntartásában lévő korházak e tárgykörben hozott szabályzatait bekéri és a jelentésben foglalt szempontok szerint áttekinti, majd fenntartói jogkörben intézkedik, hogy a szabályozás, a költségtérítés számítása és a hozzátartozók tájékoztatása egységes szakmai iránymutatás alapján történjen. A panasztörvénnyel kapcsolatos megállapításokra tekintettel ismételten felhívta munkatársait annak maradéktalan betartására, és ígéretet tett, hogy az ügy további sorsáról folyamatosan tájékoztatja az országgyűlési biztost.

OBH 2966/2002.

A jogorvoslathoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha a panaszos kérelméről nem hoz határozatot.

Egy német állampolgárságú panaszos sérelmezte, hogy több alkalommal fordult a nagykőrösi gyámhivatalhoz az édesanyja részére kirendelt gondnok, a pa­naszos testvére elmozdítása érdekében, de az érdemi döntést nem hozott.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogorvoslati jog sérelmének gya­núja miatt indított vizsgálatot. A panaszos édesanyját a bíróság cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte, a gyámhivatal gondnokául a panaszos testvérét rendelte ki. A gondnokolt 24 órás felügyeletet igényelt, amit egy bérelt lakásban biztosítottak számára. A lakás bérét és a gondozónő munkadíját az idős hölgy Németországból és Magyarországról kapott nyugdíja fedezte. A gond­nok – anyagi okok miatt – később a panaszos édesanyját a nagykőrösi szociális otthonba helyezte el, ezért a panaszos kérte a gyámhivataltól, hogy testvérét mozdítsák el gondnoki tisztségéből.

A gondnokot a panaszos beadványával kapcsolatban idézte a gyámhivatal. A gondnok nyilatkozott arról, hogy kivizsgálásra Németországba szállította gondnokoltját, tervezte az idős asszony németországi öregek otthonába helyezését is. A gyámhivatal a gondnok tevékenységét megfelelőnek találta, a vele felvett jegyzőkönyvet megküldte a panaszos jogi képviselőjének.

A panaszos két hónap múlva ismét kérte a gondnok tisztségéből való elmozdítását. A gyámhivatal a beadvánnyal kapcsolatban ügyfélként idézte a gondnokot. Az ügyintéző, még a jegyzőkönyv felvétele napján írásban tájékoztatta a pa­naszos jogi képviselőjét annak tartalmáról, és arról, hogy semmi nem indokolja a gondnok tisztségéből való elmozdítását. A gondnok tájékoztatása szerint a gond­nokolt a kivizsgálását követően is a németországi idősek otthonában tartózkodott. A gyámhivatal a német társhatóságtól tájékoztatást kért arról, hogy az idős hölgy valóban a gondnok által megjelölt otthonban tartózkodik-e, ha igen ott korának és személyiségi állapotának megfelelő ellátásban részesül-e, Németországban személyi és vagyoni érdekeit ki képviseli?

A panaszos azt kérte a gyámhivataltól, hogy testvére helyett őt rendeljék édesanyja gondnokául. A panaszos újabb beadványa után érkezett meg a német társhatóság válasza, mely szerint az idős hölgy a gondnok által megjelölt otthonban tartózkodik, gondozása megfelelő, kérték a gondnokság átadását. A jelenlegi gondnok úgy nyilatkozott, hogy hajlandó tisztségéről lemondani.

A vizsgálat megállapította, hogy a gyámhivatal a panaszos beadványainak kézhezvétele után a szükséges eljárási cselekményeket megtette, de azokról határozatot nem hozott, ezzel a jogorvoslathoz való joggal összefüggő sérelmet okozott.

Az általános helyettes felkérte a nagykőrösi gyámhivatal vezetőjét, hogy a jövőben az ügyfelek beadványaira az elintézési határidőn belül hozzanak határozatot, amennyiben ez nem lehetséges, a határidőt hosszabbítsák meg, illetőleg szükség esetén az eljárást függesszék fel.

A gyámhivatal vezetője a kezdeményezést elfogadta.

OBH 2967/2002.

A jogbiztonság követelményének veszélyét idézi elő a gyámhivatal, ha a gyer­mekvédelmi gondoskodásban élő kiskorúak kapcsolattartásának szabályo­zása során – szakmai bizonytalansága miatt – nem tájékoztatja a panaszost.

A panaszos a kunszentmártoni gyámhivatal eljárásának elhúzódódását sérel­mezte. A panaszos egy gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló lány gyámjaként többször kérte a gyámhivatalt, hogy szabályozza gyámoltja és szülei, illetve testvérei közötti kapcsolattartást. A panaszos szerint a gyámhivatal kérelmeinek egy részét figyelmen kívül hagyta, a szülői kapcsolattartás kérdésében pedig csak késedelmesen hozott döntést.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz, és a jogorvoslathoz való jog sérelmének a gyanúja miatt indított vizsgálatot. A panaszos gyámoltja három testvérével együtt már az 1990-es évek eleje óta nevelőszülőknél nevelkedett. A lányt – továbbtanulása, illetve a nevelőszülővel való konfliktusa miatt – a gyám­hivatal egy szolnoki lakásotthonba helyezte, gyámjául a lakásotthon vezetőjét (a panaszost) rendelte. A határozat a gyermek és a szülei folyamatos kapcsolat­tartását a lakásotthon házirendje szerint szabályozta.

A határozatban nem, de a gyermek egyéni elhelyezési tervében szerepelt, hogy a volt nevelőszülővel havonta egyszer tarthat kapcsolatot. A nevelőszülővel azonos településen élő, de másik nevelőszülőnél nevelkedő testvéreivel pedig akkor találkozhat, amikor a nevelőanyját meglátogatja. A nevelőszülő közölte a gyámhivatallal, hogy volt nevelt lányával nem havi rendszerességgel, hanem csak alkalmanként kíván kapcsolatot tartani. A panaszos arra kérte a gyámhiva­talt, hogy határozatában konkrétan jelölje meg azt az időpontot, amikor a gyer­mek a szüleivel találkozhat, kérte továbbá a gyermek és volt nevelőszülője, valamint a gyermek és testvérei közötti kapcsolattartás szabályozását is. A gyámhivatal a panaszos levelének kézhezvétele után a kapcsolattartás szabályozása kérdésében kikérte a Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatójának véleményét, aki kifejtette, hogy elegendőnek tartja a lakásotthon házirendje szerint szabályozni a gyermek és a szülő kapcsolattartását. Álláspontja szerint a gyermek és testvérei, továbbá a volt nevelőszülővel való kapcsolattartás gyámhivatal általi sza­bályozása ugyancsak felesleges, abban a kiskorúak gyámjainak, illetőleg a gyám­nak és a volt nevelőszülőnek kell megállapodnia.

A panaszos ezt követően még többször kérte a gyermek és szülei, továbbá a testvérei közötti kapcsolattartás szabályozását. A gyámhivatal a panaszos kérelmének megfelelően szabályozta a gyermek és az apa kapcsolattartását, a test­vérek közötti kapcsolattartásról nem hozott döntést. A panaszost nem tájékoztatta, hogy e kérdésben miért nem határozott.

A gyámhivatal a testvérek közötti kapcsolattartás kérdésében több alaklommal hívott össze értekezletet, elrendelte a kiskorúak pszichológiai vizsgálatát is. Az egyik értekezleten a gyámügyi ügyintéző a jelenlevőket tájékoztatta arról, hogy a megyei gyámhivatal vezetőjének utasítása alapján – tekintettel arra, hogy a szülő és a gyermek kapcsolattartását szabályozta a gyámhivatal – a testvérek kapcsolattartásáról határozatot nem hozhat, egyezséget nem hagyhat jóvá, csu­pán jegyzőkönyvet vehet fel az értekezleten elhangzottakról. A kiskorúak kapcso­lattartásáról az értekezleten megállapodás született. A testvéreket a gyámhivatal időközben azonos gondozási helyre helyezte, ezért közöttük a kapcsolattartás megoldódott.

A vizsgálat megállapította, hogy a gyámhivatal a hatályos jogszabálynak meg­felelően járt el, amikor a gyermek és a szülők kapcsolattartását határozatban sza­bályozta, és amikor a gyermek és a testvérei közötti kapcsolattartás szabályozása kérdésében kikérte a szakszolgálat vezetőjének véleményét. Az igazgató szakmai állásfoglalása után a gyámügyi ügyintéző elmulasztotta tájékoztatni a panaszost arról, hogy jogszabályi felhatalmazás hiányában a testvérek közötti, továbbá a volt nevelőszülővel való kapcsolattartást nem szabályozhatja. Erről csak a megyei gyámhivatal vezetőjének utasítása után, a panaszos első kérelmé­nek benyújtása után mintegy másfél év múlva adott tájékoztatást. A gyámhivatal szakmai bizonytalansága miatt késedelmes tájékoztatás a panaszos jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos joga sérelmének közvetlen veszélyét keletkeztette.

Az országgyűlési biztos felhívta a kunszentmártoni gyámhivatala vezetőjének figyelmét, hogy a jövőben fokozottabban ügyeljen arra, ha jogszabályi felhatalmazás hiányában az adott kérdésben nem hozhat határozatot, akkor erről haladéktalanul tájékoztassa az ügyfeleket.

OBH 2974/2002.

A jogbiztonság követelményét sérti és a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban visszásságot okoz a jegyző, ha a csapadékvíz-elvezetési ügyben indult hatósági eljárása négy éve húzódik a határidők súlyos elmu­lasztása és a végrehajtás elmaradása miatt.

A panaszos az Országgyűlési Biztosok Hivatala panaszirodáján szóban előterjesztett, majd írásban megismételt beadványában a helyi önkormányzat jegyzőjének elhúzódó eljárását kifogásolta.

Az országgyűlési biztos a jegyzőtől bekért iratok alapján megállapította, hogy a panaszos 1999-ben a kétoldali szomszédjától az ingatlanára átfolyó csapadék­víz és az átszivárgó szennyvíz ügyében kért intézkedést. A jegyző mindkét szom­szédot kötelezte a csapadékvíz szabályszerű elvezetésére, de 2001 augusztusáig nem történt semmi, holott az ÁNTSZ Kisvárda Városi Intézete 2000 márciusában, a közigazgatási hivatal pedig 2000 júniusában szólította fel a jegyzőt az intézkedésre. A kötelezettek nem tettek eleget a határozatnak, de a jegyző nem intézkedett a végrehajtásra. Csak 2001 novemberében kötelezte a szomszédokat ugyanarra ismét, kiegészítve a szennyvíztárolók megszüntetésének és a közcsa­tornára rákötés előírásával. Mindkét szomszéd fellebbezett.

Az „A” szomszéd fellebbezésére a másodfokú hatóság megsemmisítette a határozatot, és új eljárást rendelt el, amelyben csak 2002. december 9-én született meg a határozat. A „B” szomszéd fellebbezésére a közigazgatási hivatal csak a teljesítési határidőt változtatta meg. A kötelezett időközben a szennyvízvezetékével a közcsatornához csatlakozott. A csapadékvíz elvezetését azonban nem oldotta meg, ezért a jegyző 2002 májusában pénzbírsággal sújtotta, de további végrehajtási cselekmény nem történt. A panaszos 2003 áprilisában jelezte a biztosnak, hogy a csapadékvíz változatlanul mindkét telekről átfolyik az övére. A biztos megállapította, hogy a jegyző 1999-ben a panasz felmerülésekor vízügyi hatáskörében eljárt, de csak a csapadékvíz-elvezetés szabályossá tételére intézkedett. Ám még ennek a kötelezésének sem szerzett érvényt, és 2001-ben úgy rendelkezett a csapadékvíz-elvezetésről, mintha nem is lett volna annak 1999-ben előzménye. Az „A” ügyről megállapította, hogy az új eljárásra utasítás, és annak teljesítése között nyolc hónap telt el. Ebben csak részben állapítható meg a jegyző mulasztása, mivel a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság sürgetést követően, három hónap alatt adta meg az új szakhatósági állásfoglalását. Mivel a vizsgálat idején a másodfokú eljárás folyamatban volt, az eddigi érdemi és a várható dön­tést nem érintve, a biztos csak azt állapította meg, hogy az „A” kötelezett ügyében a negyedik éve húzódó eljárás; az 1999-es határozat végre nem hajtása, hajtatása; az új eljárás késedelmes megindítása sérti a jogbiztonság követelmé­nyét, és a panaszosnak a tisztességes eljáráshoz való jogával kapcsolatos visszásságot okozott. A tulajdonjog, vagy az egészséges környezethez való jog esetleges sérelme csak a másodfokú eljárás lezárultát követően állapítható meg. A panaszos a jogait az új eljárásban érvényesítheti, ezért a biztos e körben nem élt kez­deményezéssel. A vizsgálat a „B” ügyben megállapította, hogy a szennyvíz bekötése megtörtént, és ezzel megszűnt a közegészségügyi fenyegetettség, így nem sérült az egészséges környezet. A kötelezett a csapadékvíz elhelyezését csak részben oldotta meg, és arra csak egy ízben kísérelte meg – bírság kiszabásával – rábírni a jegyző. Az ereszcsatornák felszerelésével a kötelezettség nagyobb hányada teljesült, számottevő fenyegetettséggel már nem kell számolni, így a tu­lajdonhoz és az egészséges környezethez való joggal kapcsolatos visszásságot a biztos itt sem állapított meg, de azt igen, hogy az eljárás lezáratlansága, a teljes körű végrehajtás hiánya jogbiztonságot sértő visszásságot okozott.

Felhívta a jegyzőt, hogy intézkedjen a végrehajtásról. A jövőben tartsa meg az eljárási határidőket; a jogerős és végrehajtható határozatok végrehajtását ren­delje el. A Vízügyi Igazgatóság vezetőjét kérte, hogy a szakhatósági állásfog­la­lását a meghatározott határidőben adja meg. A megszólítottak a kezdeményezést elfogadták.

OBH 3054/2002.

A tisztességes eljárással, valamint a jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a szakmai kamara az eljárást lezáró és egyben a vizsgá­lat elrendelését megtagadó döntésről nem hoz határozatot, illetve ez utób­bit nem látja el indokolással. Ugyanilyen visszásságot okoz, ha a kamara nem az államigazgatási eljárás szabályainak megfelelő határidőben ad tájékoztatást.

A panaszos a Magyar Könyvvizsgálói Kamara eljárásában azt kifogásolta, hogy a vizsgálati kérelmét elutasították. Az országgyűlési biztos a becsatolt iratok alap­ján a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a kamara etikai szabályzata alapján megállapította, hogy a kamara azért utasította el a vizsgálati kérelmet, mert az abban sérelmezett eljárás még az etikai szabályzatuk hatálybalépése előtt történt. A kamara első válaszlevele azonban az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvényben (Áe.) előírt határidőt túllépte.

A vizsgálat megállapította, hogy az érintett kamara nem sértette meg a panaszos tisztességes eljáráshoz való jogát azzal, hogy az etikai szabályzat hatálybalépése előtt létrejött sérelem tárgyában megtagadta az etikai eljárás lefolytatását. A kamaráról és a könyvvizsgálói tevékenységről szóló törvény 1997. július 25-én lépett hatályba, melynek értelmében a hatálybalépést követő négy hónapon belül került sor a fővárosban és a megyékben a kamara helyi szerveinek ideiglenes megalakítására, majd két hónapon belül került sor az ideiglenes küldöttgyűlés összehívására. Ezt követően kerülhetett az etikai szabályzat megalkotásra.

Az eljárást lezáró illetve a vizsgálat elrendelését megtagadó döntésről határozatot kell hozni, és indokolással ellátni. Ennek hiányában ugyanis a bejelentő nem tudja, hogy az érintett szerv milyen adatok és bizonyítékok alapján hozta meg döntését. Az Áe. alapvető követelménye az ügyfelek megfelelő határidőben történő tájékoztatása.

A jogszabályok és a kamara etikai szabályzatának mélyrehatóbb tanulmányo­zása további súlyos hiányosságokra mutatott rá. Az etikai eljárást a fegyelmi megbízott írásbeli javaslata, összefoglaló jelentése alapján a kamara elnöke ren­deli el. A törvény nem rendelkezik az előzetes eljárásról, melynek célja, hogy a bejelentésben szereplő adatok, tények pontosításra kerüljenek. Ezután a fegyelmi megbízott javaslata alapján hozott elnökségi határozattal válhat az adott bejelentés az etikai eljárás tárgyává. Amennyiben az elnökség nem rendel el etikai eljárást – ahogy ez a panaszos esetében is történt –, az adott ügyben ez az egész eljárás végét is jelenti.

A kamara etikai szabályzata nem határozza meg az eljárás kötelező megindításának eseteit, a garanciális jelentőségű objektív illetve szubjektív határidőt, másrészt az eljárást megtagadó (indokolás nélküli) határozat ellen sincs jogorvoslati lehetőség. Amennyiben tehát az eljárásnak már ebben a szakaszában „érdemi” döntés születhet, akkor joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi szükség van egyáltalán etikai bizottságra. Végső soron az egész intézmény célja kér­dő­je­leződik meg, hiszen ha nincs etikai eljárást lezáró érdemi határozat, akkor sem­mi nem garantálja a bejelentések sorsával összefüggésben a tisztességes eljárás követelményének az érvényesülését.

A vizsgálat elrendelését megtagadó „határozat” ellen a jogorvoslati lehetőség kizárásával – ha a bejelentések kapcsán nagy számban megtagadják az etikai eljárások lefolytatását –, azok teljes mértékben kivizsgálatlanok, feltáratlanok ma­radnak, ezáltal pedig a jogszabály alapján létrehozott testület működése valójában céltalanná válik.

A visszásságok megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos felkérte a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Elnökét, gondoskodjon az etikai eljárások célszerűen rövid határidőn belül történő befejezéséről, és az alkotmányos követelményeknek megfelelő határozathozatalról. Továbbá, hogy a jelentésben rögzítet­tek figyelembevételével országosan is vizsgálja felül a határozathozatal gyakorlatát, és indokolt esetben intézkedjen annak érdekében, hogy a kamarai szerv indoko­lással ellátva hozza meg döntését. Kérte, hogy a jogorvoslat lehetőségének biz­tosítása érdekében kezdeményezze a kamara etikai szabályzatának módosítását.

Az elnök maradéktalanul egyetértett a jelentésben foglaltakkal, az ajánlás-kez­deményezés tekintetében megtette a megfelelő intézkedéseket, az etikai szabály­zat módosítása folyamatban van.

OBH 3145/2002.

A jogbiztonság követelményét sérti a parkolási társaság, ha a fizető parkolási rend szabályozására kiadott önkormányzati rendelet alapján a mozgáskorlátozottakat megillető közlekedési kedvezmények igénybevételére jogosító igazolvány bemutatása esetén sem engedi el a parkolási pótdíjat.

A panaszos sérelmezte, hogy megalapozatlanul parkolási pótdíj fizetésére kötelezték, annak ellenére, hogy mozgáskorlátozott feleségére tekintettel, érvényes parkolási engedéllyel rendelkezett, és az engedélyre utaló matrica is el volt helyezve a gépkocsijukon.

Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el a jogbiztonság elve, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt, és a szegedi jegyzőtől beszerzett iratok alapján a következőket állapította meg.

A 70 éves panaszos mozgáskorlátozott feleségét akarta hazaszállítani a Sze­gedi Onkológiai Klinikáról, ezért az intézmény bejáratának közelében állította le a gépkocsiját. A panaszos bement a klinikára, majd az autójához visszatérve, a szél­védőn találta a parkoló ellenőrök által elhelyezett befizetési utalványt. A közelben tartózkodó ellenőröknek bemutatta a kiszálláskor a gépkocsi ülésére esett engedélyt, de magyarázatát nem fogadták el. Arra hivatkoztak, hogy az engedélyt úgy kell elhelyezni a gépkocsiban, hogy az kívülről látható és ellenőrizhető legyen. A Szegedi Parkolási Kft. irodájában ugyancsak bemutatta az engedélyét, de a pótdíjat nem engedték el.

A KRESZ 51/A. §-ában foglalja össze az engedéllyel rendelkező mozgáskorlátozottak közlekedését elősegítő szabályokat, melyek kivételezett helyzetet biz­to­sítanak részükre a közúti közlekedés többi résztvevőjével szemben. A mozgáskorlátozottak közlekedését elősegítő kedvezményeket a 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet szabályozza. Mindkét jogszabály pozitív diszkriminációs szabályo­kat tartalmaz annak érdekében, hogy csökkentse az állampolgárok korlátozott mozgásképességéből fakadó hátrányait.

A mozgáskorlátozottak részére biztosított kedvezmények legális érvényesítéséhez tartozik az a kötelezettség is, hogy a kedvezményre való jogosultságot hi­telt érdemlően igazolják. A fizető várakozóhelyek igénybevételekor ennek érdeké­ben az igazolványt a gépkocsin belül, jól látható és ellenőrizhető helyen kell elhelyezni. Amennyiben az engedély nem látható, a parkoló őrök jogszerűen járnak el, amikor a pótdíj befizetésére vonatkozó felhívást elhelyezik a gépkocsin, de az igazolvány utólagos bemutatása esetében a pótdíjat el kell engedni, mivel az engedélyest a kedvezmény alanyi jogon megilleti.

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének a parkolóhelyek használatáról kiadott 13/1996. (III. 28.) számú rendelete nem szabályozta a panaszeljárást, illetve a mozgáskorlátozottak részére kiadott, érvényes engedélyek utólagos bemutatása esetén követendő eljárást.

A több fórumon elutasított panaszos jogai végső soron azért nem szenvedtek sérelmet, mert az országgyűlési biztos általános helyettesének fellépését követően a polgármesteri hivatal méltányosságból eltörölte a kiszabott pótdíjat.

Az általános helyettes felkérte Szeged polgármesterét, hogy kezdeményezze a fizető parkolási rendszer bevezetéséről szóló rendelet olyan kiegészítését, amely az alkotmányos követelményeknek megfelelően lehetővé teszi a jelentésben összefoglalt értelmezési problémák kiküszöbölését.

A polgármester az ajánlást elfogadta, tájékoztatása szerint a közgyűlés a fizető parkolási rendszerről szóló rendeletet 2003 novemberében az ajánlásban foglaltaknak megfelelően módosítja.

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az általános helyettes ajánlásával összhangban az 51/2003. (XII. 01.) Kgy. rendeletével módosította a fizető parkolásról szóló rendeletét.

OBH 3155/2002.

A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoznak a betegjogi képviselő jogintézményének működésében tapasztalható ellentmondások és hiányosságok.

A Győr-Moson-Sopron Megyei munkalátogatás alkalmával, az országgyűlési biztos önálló vizsgálatot folytatott a Megyei ÁNTSZ-nél a megyében működő be­tegjogi képviselők bevonásával. A megyei vizsgálat alkalmával szerzett tapasz­ta­latok arra indították, hogy a vizsgálatot kiterjessze a többi megyére is, és országos szinten felmérje az immár több mint két éve működő jogintézménnyel kapcsolatos gyakorlatot, és az esetleges problémákat.

A betegjogi képviselőktől kapott tájékoztatás alapján országosan elmondható, hogy az egészségügyi törvényben biztosított betegjogok közül a leggyakrabban az emberi méltósághoz való joggal, a tájékoztatáshoz való joggal és az egészségügyi dokumentáció megismerésének a jogával összefüggésben érkeznek pa­naszok a betegjogi képviselőkhöz. A legtipikusabb betegjogokat érintő esetek do­minánsan az orvos–beteg kapcsolat nem megfelelő kialakítására vezethető vissza. Jellemző, hogy az ún. „visszatérő” osztályokkal szemben megfogalmazott panaszok anonimek, a betegek félnek az esetleges retorzióktól.

Jellemző és leggyakoribb panaszok közé sorolható az egészségügyi törvényben biztosított emberi méltósághoz való jog megsértése. Az ezzel összefüggésbe hozható panaszok zömében az indokolatlan, túlzott várakoztatást, a durva megalázó hangnemet, bánásmódot, és a vizsgálatok alkalmával elszenvedett szemé­remsértést sérelmezik a betegek. Az emberi méltósághoz való jog megsértésének egyik tipikus esetköre a szeméremérzet megsértése. Ezekben az esetekben felmerül az orvosi titoktartáshoz való jog sérelme is.

A munkaképesség csökkenés mértékének megállapítása során a betegek egy­szerűen megalázónak tartják a „bizottságok” eljárását. Ezt a jelenséget például a Veszprém megyei betegjogi képviselők az OOSZI Főigazgatója felé már jelezték, az illetékesek a problémát ismerik, ennek ellenére ezen a téren semmi vál­tozás nem tapasztalható.

A személyi szabadságot – ezen belül a mozgásszabadságot – korlátozó mód­szerek, eljárások alkalmazása, illetve az erre irányuló intézkedések miatti panaszok a korlátozottan cselekvőképes pszichiátriai betegeknél fordultak elő a leggyakrabban, mert jogaik gyakorlása a cselekvőképtelenekkel azonos megítélés alapján történik. Általános tapasztalat az is, hogy a pszichiátriai osztályokon vég­zett bírói szemlék teljesen formális jellegűek. A cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes beteg között nem tesznek különbséget.

Az emberi méltóság megsértése – utólag – soha nem bizonyítható. Tanúk általában nincsenek, a bizonyításbeli nehézségek az ilyen jellegű ügyek kimene­telét eleve kétségessé teszik. Többnyire az elutasító válasszal az ügy abbamarad, néhányan esetleg az Orvosi Kamarához fordulnak. Az esetek sokfélesége mellett is megállapítható, hogy az emberi méltóság sérelme a betegek által a legnehezebben tolerálható jogsértés, mivel abban mindig a nem megfelelő emberi hozzáállás és a bizalmi viszony hiánya nyilvánul meg. A tájékoztatáshoz való joggal kapcsolatosan a betegek különösen azt sérelmezik, hogy az egyes bea­vatkozások megkezdése előtti tájékoztatás nem megfelelő, csak aláíratják velük a beleegyező nyilatkozatot, elszemélytelenedett az orvos–beteg kapcsolat. A kom­munikációs zavar, a tájékoztatás hiánya a gyógykezelés teljes időtartamában jellemző probléma. Nincs kommunikáció a beteg és a szolgáltató között, nem te­kintik partnernek a beteget. Sok per elkerülhető lenne, ha elsősorban az orvos szánna időt betegére. A tájékoztatáshoz való joggal szinte együtt jelentkeznek az egészségügyi dokumentáció megismerésének jogával összefüggésben a pa­naszok. A betegek gyakran a betegjogi képviselőkön keresztül kérik az egészségügyi dokumentáció másolatának beszerezését.

Jelentős számban fordultak panaszosok a betegjogi képviselőkhöz az egészségügyi ellátáshoz való jog sérelmével. Panaszként jelentkezik az egészségügyi szolgáltatók személyi és tárgyi működési feltételeinek helyenkénti elégtelensége. Az önrendelkezési jog a gyakorlatban a megfelelő ismeretek hiánya miatt mindkét fél – beteg és szolgáltató – esetében hiányosan valósul meg. A beleegyező nyilatkozatok nagy része alakilag nem felelt meg a követelményeknek. Több ízben felmerült, hogy a beteg tájékoztatás nélkül írta alá a felvételhez és gyógykezeléshez, valamint az ápolásához szükséges beleegyező nyilatkozatokat.

A betegjogi képviselőkhöz benyújtott panaszokat és az azokból adódó feladatokat, hasznosítható tanulságokat az országgyűlési biztos a sajtó útján a nyil­vánosság elé tárta. A betegjogi képviselők vizsgálati gyakorlatában nyomon követhető az a tendencia, hogy növekszik azoknak az eseteknek a száma, amikor si­kerül az orvos–beteg, intézmény–beteg között békés, kompromisszumos meg­oldást létrehozni. Általános tapasztalat, hogy az intézményvezetők a betegjogi képviselő észrevételeit kedvezően fogadják, a jobbítási szándékkal tett javaslatokat elfogadják, az ezzel kapcsolatos hatáskörükbe tartozó intézkedéseket megteszik. A kölcsönös együttműködés során kialakulónak látszik az a kapcsolatrendszer, amelyben a betegjogi képviselő konfliktusoldó képességével a „híd” szerepét töltheti be a szolgáltató és betege között.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény deklarálja az egészségügyi ellátás során a betegeket megillető betegjogokat. A betegjogok érvényesítésének jogintézményei között külön nevesíti a törvény a betegjogi képviselő jogintézményét, amelyről bátran mondhatjuk, hogy mérföldkő a magyar egészségügyben, mégpedig azért, mert szemben a többi jogintézménnyel, amelyek mindig konkrét, személyhez kötött panasz kivizsgálására szorítkoznak, a betegjogi képviselők mozgástere, és feladata ennél lényegesen szélesebb skálán mozog.

Az immár több mint két éve beindult intézmény működésével kapcsolatosan pozitív tapasztalatok jelennek meg. Mára elmondható, hogy az egészségügyi szolgáltatóknál a betegjogi képviselők jelenléte ismertté vált a betegek körében, mindazokkal a panaszokkal, amelyeket helyben lehet kezelni, a betegek felkeresik a betegjogi képviselőket. Ez a tendencia megmutatkozik az országgyűlési biztos gyakorlatában is, ugyanis a korábbi évekhez viszonyítva a betegjogi képviselő jogintézményének a gyakorlati életben való beindulásával párhuzamosan egyre kevesebb az olyan típusú beadvány, amelyet az országgyűlési biztos nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudott vizsgálni. Ezek a panaszok többnyire helyi szinten jól kezelhetők, illetve megoldhatók. Ez a tapasztalat alátámasztja azt a tényt is, hogy a betegek bizalommal, és megelégedéssel fordulnak betegjogi képviselőikhez. A betegjogi képviselők működése óta nem érkezett olyan panasz az országgyűlési biztoshoz, amely a betegjogi képviselők munkáját, vagy az ügyükben megtett intézkedéseiket sérelmezte volna. Ennek folyományaként a panaszosok már valóban fajsúlyosabb problémákkal fordulnak az országgyűlési biztoshoz, amelyek gyakran akár az egész egészségügyet is érintő problémákra hívják fel a figyelmet. Meglepő tapasztalat azonban az is, hogy ez idáig még egyetlen betegjogi képviselő sem fordult az országgyűlési biztoshoz olyan esetben, amikor olyan problémával kellett szembe néznie, amely felvetheti az Al­kotmányban biztosított alapvető jogok sérelmét, avagy a betegjogi képviselő korlátozott intézkedési lehetőségei miatt nincs módja a megfelelő intézkedés megtételére. Ilyen eset lehet, amikor egy probléma akár a jogszabály nem meg­felelő voltára, vagy hiányára vezethető vissza, avagy éppen az ő intézkedésének a nem megfelelő végrehajtása, illetve annak elmaradása okozza a sérelmet.

Összegezve a vizsgálat eredményét megállapítható, hogy a betegjogi képviselőknek jó a kapcsolatuk a betegekkel, és az egészségügyi szolgáltatókkal is, munkájukat hasznosnak és eredményesnek ítélik. Számtalan problémával, meg­oldatlan kérdéssel küszködnek, ami a jogintézmény zavartalan működését, sőt létét is veszélyezteti.

Két és fél év eltelte és a rendszer felépítése és beüzemelése után már látható, hogy ez a munka komoly személyi és tárgyi feltételeket igényel. Azóta eltelt időben a megkeresések számában lényeges emelkedés tapasztalható. Miután a lakosság körében az elkövetkezendő időkben fog tudatosulni a rendszerhez való fordulás lehetősége, várhatóan ez a tendencia tovább fog emelkedni. Mivel a társadalomban meglévő, fontos szükségleteket kielégítő tevékenység végzésé­ről van szó, a tapasztalatokban gazdag, megfelelő minőségű munkaerő meg­tar­tása érdekében indokoltnak látszik státusuk átfogó rendezése, mivel a megbí­zási díj nem arányos a munka mennyiségével, minőségével és a vele járó felelősséggel. A kezdeti lelkesedés és kitartás után a nem megfelelő anyagi megbecsülés fogja e területről eltávolítani az elhivatott szakembereket, amelynek oka a vállalkozási szerződésre vezethető vissza. Természetesen ezen lehet változtatni, mert ha a díjazás és a dologi kiadások tekintetében nem történik mielőbb változtatás, elképzelhető, hogy a betegjogi képviseleti rendszer működésképtelenné válhat.

Az átfogó vizsgálat lehetőséget nyújtott arra, hogy az országgyűlési biztos rávilágítson azokra az országos szinten tapasztalható hiányosságokra, és ellentmondásokra, amely a jogintézmény meggyökeresedését, további fejlődését lassítják, avagy akadályozzák.

Mindezekre figyelemmel az országgyűlési biztos felhívta az egészségügyi, szo­ciális és családügyi miniszter figyelmét, hogy vizsgálja felül a betegjogi képviselő jogintézményének működésében tapasztalható hiányosságokat és ellentmondá­sokat, és kiküszöbölésük érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket.

A betegjogi képviselők, azóta a Betegjogi és Ellátottjogi Közalapítvány szerve­zésében és finanszírozásában működnek. Ennek újabb tapasztalatai még nem ismeretesek.

OBH 3166/2002.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az önálló bírósági végrehajtó eljárása, ha jogszerűen foganatosítja a végrehajtást.

Nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a földhivatal azzal, hogy egy ügyben két másodfokú eljárást folytatott le, mivel mindkét eljárás azonos eredménnyel zárult.

A panaszos a végrehajtó eljárását kifogásolta, mert álláspontja szerint nem vette figyelembe, hogy az OTP Rt. felé fennálló tartozásukat kiegyenlítették, az ingatlanjukat mégis elárverezték. Panaszolta, hogy az árverésről nem kaptak értesítést, állítása szerint arra a valóságban nem is került sor. Jelezte, hogy az árverési vevő tulajdonjogának bejegyzése ellen fellebbezéssel élt, de arra nem kapott érdemi választ a Fejér Megyei Földhivataltól.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének lehetősége miatt vizsgálatot indított és megkereste az érintett szerveket. A tájékoztatások alapján megállapította, hogy a panaszos ellen szinte áttekinthetetlenül sok bírósági végrehajtási eljárás volt folyamatban, amelyek több magánszemély, pénzintézet és gazdasági társaság kezdeményezésére indultak. A rendelkezésre álló adatokból azt állapította meg, hogy a végrehajtási eljárás panaszos által vitatott cselekményei szabályszerűen zajlottak le. Az árverés kitűzéséről szóló hirdetmény egy példányát éppen panaszos csatolta be, így mindenképpen értesülnie kellett az árverésről, s annak időpontjáról. A Fejér Megyei Földhivatal tájékoztatása szerint az új tulajdonos, az árverési vevő bejegyzése jogerős, szabályszerű árverési jegyzőkönyv alapján történt. Bár a panaszos becsatolt kettő darab 1999. október 11. napján kelt OTP befizetési bizonylatot, azonban az így igazolt összegnél az OTP felé fennálló és kamattal növelt, több jogcímen alapuló tartozás jelentősen magasabb volt. A panaszos első levelében sérelmezett árverésre, amelyet a tulajdoni hányadára nézve tartottak meg 1999. szeptember 9-én, majd egy hónappal a befizetésnél korábban került sor. A panaszos házastársa tulajdoni illetőségére pedig egy másik tartozás meg nem fizetéséből kifolyólag indult eljárás miatt jegyeztek be végrehajtási jogot.

Az országgyűlési biztos a rendelkezésre álló adatok és iratok alapján megállapította, hogy a végrehajtási eljárás kifogásolt cselekményei a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően, szabályszerűen folytak le. A panaszos az ingatlanárverési hirdetmény birtokában az árverésről tudomással bírt.

Az országgyűlési biztos a földhivatali eljárás vizsgálata során megállapította, hogy nem sérültek a panaszos alkotmányos jogai, ugyanis bizonyíthatóan megtörtént a Fejér Megyei Földhivatal által meghozott másodfokú földhivatali határo­zat – amely a fellebbezést elutasította és a Körzeti Földhivatal elsőfokú határo­zatát helybenhagyta – kézbesítése mind a panaszos, mind a panaszos házastársa részére. A földhivatal tehát szabályszerűen elbírálta a panaszos által benyújtott fellebbezést.

Ugyanakkor az országgyűlési biztos felhívta az érintett földhivatalok vezetőinek figyelmét: ügyeljenek arra, hogy az általuk vezetett hivatalok megfelelő körültekintéssel folytassák le a hatáskörükbe tartozó eljárásokat annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek az olyan esetek, amikor ugyanabban az ügyben gyakorlatilag két másodfokú eljárás zajlik le. Ez jelen esetben nem okozott alkot­mányos visszásságot a panaszos vonatkozásában, mivel azonos tartalmú határozatok születtek, s gyakorlatilag „kétszeresen” is érvényesültek a panaszos jog­orvoslathoz fűződő jogai. Mindazonáltal, ha a két eljárás eltérő eredménnyel zárult volna, mindenképpen felmerült volna a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatos visszásság. Az országgyűlési biztos az ismertetett tényállás alapján a vizsgálatot visszásság hiányában lezárta.

OBH 3189/2002.

Súlyos visszásságot okoz a gyermekek emberi méltósághoz, személyi sza­badsághoz, valamint a megfelelő szintű testi, szellemi és erkölcsi fejlődés­hez való jogával összefüggésben a rendőrség, ha gyermekkorú személyeket bűncselekmény alapos gyanúja miatt előállítják, kihallgatják, és nyomozást rendelnek el.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az iskolaigazgató, ha a szülők kérésére sem folytat le vizsgálatot az érintett peda­gógussal szemben.

A panaszos – több általános iskolás gyermek szüleinek nevében – sérelmezte, hogy gyermekeiket az osztálykirándulás alatt a Szegedi Városi Rendőrka­pi­tány­ság járőrei előállították, majd bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – tör­vényes képviselőik értesítése nélkül – kihallgatták. A kihallgatásról készült jegy­zőkönyvből másolatot nem kaptak. A panaszos az osztályfőnök eljárását is sérelmesnek tartotta, mivel a gyermekeket felügyelet nélkül hagyta, és a kihallgatásuknál sem volt jelen. A szülők kérték az iskola igazgatóját, hogy vizsgálja ki, terheli-e felelősség az osztályfőnököt az esettel kapcsolatban, de választ sem kaptak.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság követelményét, az emberi méltósághoz, illetve a személyi szabadsághoz való jogot és a gyerme­kek megfelelő szintű testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogát érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot indított, és megkereste az Országos Rendőrfőkapitányságot, valamint a Csongrád Megyei Főügyészséget.

Az általános iskola 7. osztályos tanulói 2002. június 11-én osztály-ki­rán­du­lá­son vettek részt Szegeden. A múzeumlátogatást befejező gyermekek egy része a múzeum előtti térről kavicsokat dobáltak a Tiszába. A rakparton elhaladó egyik személygépkocsi vezetője megállt, és felment a gyerekekhez. Kijelentette, hogy gépkocsijának szélvédőjén – a kavicsdobálás következtében – sérülés keletkezett, majd – a gyermekek felelősségre vonását és a kár megtérítését követelve – kihívta a rendőrséget. A kiérkező járőrök két gyermeket nevelő tanáruk kíséretében, majd két órával később másik három társukat tanári kíséret nélkül – közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt – előállítottak a Szegedi Rendőrkapitányságra. A rendőrségen a gyermekeket – a nevelő tanár jelenlétében – kihallgatták, majd az egyik gyermek ellen nyomozást indítottak. A rendőrség a nyomozást 2002. július 18-án büntethetőséget kizáró ok – gyermekkor – miatt megszüntette. A határozat ellen a gyermek édesapja panasszal élt. A panasznak a Csongrád Megyei Főügyészség helyt adott, és a nyomozó hatóság határozatát megváltoztatta oly módon, hogy a megszüntetés okaként az elkövető kilétének meg nem állapíthatóságát tüntette fel, egyúttal kijelentette, hogy a gyermekek előállítása törvénysértő volt. A jegyzőkönyvről az érintett szülő – illeték fejében – kapott másolatot.

Az országos rendőrfőkapitány álláspontja szerint ugyanakkor a gyermekek előállítása és kihallgatása törvényes volt, ezért a főügyészségi állásfoglalás felülvizsgálatát kérte a Legfőbb Ügyészségtől. A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint az állásfoglalás felülvizsgálatára nincs mód.

A Btk. 22. § a) pontja büntethetőséget kizáró okként jelöli meg a gyermekkort. Gyermekkorúnak minősül az, aki tizennegyedik életévét még nem töltötte be. A Be. 13. §-a szerint nem lehet büntetőeljárást indítani, ha büntethetőséget kizáró ok áll fenn. A helyszínre érkező járőrök a gyermekek helyszíni meghallgatása, személyi adatainak rögzítése, majd azok telefonon történt ellenőrzése után meg­győződhettek arról, hogy a gépjármű tulajdonosa által elkövetőként megjelölt személyek gyermekkorúak, ebből adódóan a velük szemben foganatosított további intézkedéseknek (előállítás, kihallgatás) nem volt törvényes alapja. Bűncse­lekmény elkövetésével való gyanúsítás címén gyermekkorú nem állítható elő, hiszen büntetőjogilag nem vonható felelősségre. A gyermek, mint vétőképtelen személy által okozott kár megtérítésére a gyermek törvényes képviselője a polgári jog eszközeivel kötelezhető. A rendőrség a feljelentés alapján csak ismeretlen tettes ellen indíthatott volna nyomozást, hiszen a károsult nem látta, hogy ki okozta a gépkocsi sérülését. A gyermekeket pedig legfeljebb tanúként és törvényes képviselőjük jelenlétében lehetett volna meghallgatni.

Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a Szegedi Rendőrkapitányság eljárása visszásságot okozott az érintett gyermekek emberi méltósághoz és személyi szabadsághoz való jogával, valamint a gyermekek meg­felelő szintű testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogával összefüggésben. Tekintettel arra, hogy a vonatkozó jogszabályi rendelkezések értelmezésével kapcsolatban az Országos Rendőr-főkapitányság és a Legfőbb Ügyészség álláspontja eltérő, az általános helyettes a jogbiztonság alkotmányos követelményének sérelmét is megállapította, és ajánlást tett az országos rendőr-fő­ka­pitánynak, hogy gondoskodjon arról, hogy az alárendeltségében működő összes szervnél maradéktalanul tartsák be a gyermekkorúak előállítására, kihallgatására, meghallgatására vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. Az országos rendőr-fő­kapitány az ajánlást elfogadta.

A panaszosnak az iskolaigazgató mulasztására vonatkozó sérelmével kapcsolatban az általános helyettes kifejtette, hogy a közoktatási törvény szerint a közoktatási intézmény vezetője köteles a szülők megkeresésére vizsgálatot lefolytatni, és azt követően a szülőknek érdemi választ adni, amire a jelen esetben nem került sor. E kötelezettség elmulasztása a jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okozott. Az általános helyettes ezért kezdeményezte az iskola igazgatójánál, hogy válaszoljon érdemben a szülők beadványára, és annak másolatát küldje meg a kerületi önkormányzat illetékes osztályának is.

Az igazgató a kezdeményezést elfogadta.

OBH 3197/2002.

Súlyos alkotmányos visszásságot okoz az ugyanazon ügyben („Citadella-ügy”) eljáró hatóságok közötti együttműködés és összhang hiánya egy engedély nélküli építkezés során.

A jogbiztonság követelményével, valamint az egészséges környezethez való joggal összefüggő súlyos visszásságot okoz a természetvédelmi őrszolgálat, ha a természetvédelmi hatóság határozatainak nem szerez érvényt.

A tisztességes eljáráshoz való jogot sérti a rendőr, ha a hatáskörét túllépve természet- és környezetvédelmi szakkérdésben dönt. Ugyanilyen visszásságot okoz a rendőrkapitányság, ha nem használja ki az engedély nélkül folyó építési munkák leállítására, a jogszabályok által számára biztosított valamennyi eljárási és intézkedési lehetőséget. Hasonló visszásságot okoz a felettes rendőri szerv is, ha e mulasztást nem észleli, vagy ha más elfoglaltságra hivatkozva nem küld rendőrjárőrt az engedély nélkül folyó építkezéshez, valamint akkor is, ha a bizonyíthatóan átvett jelentés alapján nem vizsgálja ki a természetvédelmi őr intézkedését, és nem hoz indokolt határozatot annak jogszerűségéről, ezzel megakadályozza az esetleges szabálysértési vagy büntetőeljárás lefolytatását.

A jogbiztonság követelményét és a tisztességes eljáráshoz való jogot sértik a jegyző mulasztásai: ha a rendelkezésére álló elegendő információ ellenére helytelenül ítéli meg a birtokállapotot; ha nem tesz eleget a határozathozatalhoz szükséges tényállás tisztázási kötelezettségének; vagy ha az engedély nélkül üzemelő vendéglátó egység bezárásáról szóló határozata nem tartalmaz rendelkezéseket az azonnali végrehajtásról; továbbá, ha nem él a határozat saját hatáskörben történő felülvizsgálat lehetőségével, amikor az ügyfél fellebbezése nyomán az azonnali végrehajthatóság kimondásának hiányát észleli; vagy amikor a végrehajtási eljárás során a végrehajtási módok közül nem azt választja, ami az ügy körülményeit figyelembe véve, a leghatékonyabban biztosítja a kötelezettség teljesítését.

Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot a Kulturális Örök­ségvédelmi Hivatal eljárása, ha az engedély nélkül építővel szemben igénybe veszi a rendelkezésére álló valamennyi jogi eszközt.

Az országgyűlési biztos hivatalból indított eljárást a Citadella melletti Lő­dom­bon 2002-ben folytatott engedély nélküli építkezés ügyében tett hatósági intézkedések, döntések felülvizsgálatára. A sajtóból szerzett információk alapján ugyan­is felmerült a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez, a művelődéshez, az épített és a természetes környezet védelméhez, valamint a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja.

Vizsgálata során a biztos azt igyekezett feltárni, hogy miként fordulhatott az elő, hogy bár az illetékes hatóságok már korai fázisában észlelték a jogellenes építkezést, de az építtető e tevékenységét a folyamatos eljárási cselekmények ellenére továbbfolytatta, az építmények el készültek, majd huzamosabb ideig üze­melhettek.

A biztos eljárása során vizsgálat lefolytatására és állásfoglalásra kérte fel az országos rendőrfőkapitányt, továbbá iratokat szerzett be a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól (KvVM), a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól és a Bp. XI. kerületi Önkormányzattól.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Igazgatási és Hatósági Igazgatóság Budapest Fővárosi Iroda (KÖH) 2002. március 27. napján helyszíni szemlén észlelte, hogy a Citadella 4U Kft. a Citadella Lődombján, engedély nélkül építési mun­ká­kat végez. A munkákat leállította, és újabb hatósági intézkedésig minden további munkavégzést megtiltott. A határozat azonnali végrehajtását elrendelte. A leállítás ellenére a Kft. tovább folytatta a munkavégzést, majd fennmaradási és továbbépítési engedély iránti kérelmet terjesztett elő. Azt a KÖH elutasította, és kötelezte a Kft.-t a szabálytalan építés előtti állapot 5 napon belüli visszaállítására.

A másodfokú hatóság a határozatot helybenhagyta, elrendelte a határozat azonnali végrehajtását is. A KÖH végül is fél év elteltével hatósági úton rendelte el a bontást.

1. A biztos vizsgálatának kezdetén két bírósági eljárás is folyamatban volt az ügyben, mindkettőt az engedély nélkül építkező indította. Az egyiket a kultuszminiszter, a másikat a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) ellen. Az országgyű­lési biztos nem vizsgálhatja a bíróságok döntését vagy eljárását, azonban a bírósági eljárások és az országgyűlési biztos alapjogvédelmi vizsgálata nem zárja ki egymást. A biztos hatásköre ugyanis magában foglalja annak megállapítását, hogy a jogalkalmazás számára az érintett alkotmányos jogokból milyen követelmények adódnak. A biztos a bíróság ítéletét követő, a végrehajtást kikényszerítő műemlékvédelmi eljárásról megállapította, hogy a KÖH több ízben bírságot szabott ki, eredménytelenségét követően a bontási munkálatok hatósági elvégzését elrendelte. A hatóság 20 millió Ft örökségvédelmi bírsággal is sújtotta az építtetőt, aki a bírósághoz fordult. Az országgyűlési biztos a műemlékvédelmi hatóság eljárásával összefüggésben megállapította, hogy a KÖH eljárása során a rendelkezésére álló valamennyi jogi eszközt igénybe vette az engedély nélkül építővel szemben.

2. Az 1/1997. (I. 8.) KTM rendelet (R.) szerint a Gellérthegy Citadella Sétány a Gellérthegy Természetvédelmi Terület része, melynek őrzése, fenntartása és karbantartása a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (Igazgatóság) feladata. A biztos a természetvédelmi hatóság eljárásával összefüggésben azt vizsgálta, hogy a jogellenes tevékenységről való tudomásszerzést követően milyen eljárási cselekményeket tett, illetve milyet állt módjában tenni az engedély nélküli építke­zés továbbfolytatásának megakadályozása érdekében. A biztos megállapította, hogy védett természeti területek esetében a más jogszabályok alapján kiadásra kerülő engedélyeket meg kell előznie a természetvédelmi hatóság en­ge­dé­lyé­nek (szakhatósági hozzájárulásának). A szakhatósági engedély hiányában a területen folyó építkezésre, a terület átalakítására stb. magánjogi szerződés érvényesen nem köthető, ilyen tevékenység nem kezdhető el és nem folytatható. Az ügyben egyébként döntésre jogosult közigazgatási szerv a szakhatósági döntést nem változtathatja meg, nem bírálhatja felül, attól nem térhet el. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Ttv.) értelmében védett természeti területre közvetlen kihatással lévő vagy azt közvetlenül érintő más hatósági eljárás során a természetvédelmi hatóság szakhatóságként működik közre, így különösen telekalakítás, területfelhasználás, építés, létesítés és használatbavétel engedélyezésekor. Miután a védett területen történt jogellenes tevékenységek épí­tési munkálatok voltak, az Igazgatóság az eljárásban szakhatóságként vett részt, a Terasz fennmaradásához és továbbépítéséhez nem járult hozzá. A biztos meg­állapította, hogy az Igazgatóság feladatának maradéktalanul eleget tett. Az országgyűlési biztos a természetvédelmi hatóság eljárásával összefüggésben azt is vizsgálta, hogy a jogszabályok adta lehetőségek között – a műemlékvédelmi eljárástól függetlenül, milyen eljárási lépéseket tett, illetve tehetett a Ttv. alapján a munkálatok megakadályozása érdekében, mivel sajátos helyzet adódik abból, hogy az érintett terület többszörös védelem alatt állt. A biztos kifejtette, hogy elsőként értelmezendő kérdés, hogy az Igazgatóság milyen jogszabályi felhatalmazás alapján járhatott el önálló hatáskörben, amikor az építkezés azonnali leállítását rendelte el. A határozat hozatalához kellő hatáskört biztosított a Ttv. 23. § (2) bekezdése, amely szerint a barlangok ex officio védett területek, illetve a Ttv. 78. §-a is, amely értelmében az igazgatóság korlátozhatja, felfüggesztheti vagy megtilthatja a védett természeti értéket és területet károsító vagy súlyosan veszélyeztető tevékenységeket. A határozat – a védett természeti érték, terület közvetlen vagy súlyos sérelme, illetve veszélyeztetése esetében – a jogorvoslatra tekintet nélkül azonnal végrehajthatóvá nyilvánítható. A biztos álláspontja szerint az önálló hatáskörben hozott döntést követően – az önkéntes teljesítés elmaradásakor –, amikor az egyéb eszközök (például a természetvédelmi őrök eljárásai) nem vezetnek célra – az államigazgatási törvényben szabályozott végrehajtási eljárási cselekményeket lehet foganatosítani. Az Igazgatóság a Kft. és a Görföl Kft. ellen természetkárosítás bűncselekmény alapos gyanúja miatt feljelentést tett, valamint a Ttv. alapján természetvédelmi bírsággal is sújtotta a jogellenes építtetőt. A biztos a természetvédelmi hatóság szervezetében működő Természetvédelmi Őrszolgálat (Őrszolgálat) tevékenységével kapcsolatban azt vizsgálta, hogy mint a természeti területek őrzéséért felelős hatóság, megfelelően járt-e el, voltak-e megfelelő jogi eszközei a történtek kezeléséhez, illetve ezeket a jogi eszközöket tudta-e használni. A tájegységvezető által készített jelentés kitért arra, hogy a helyszíni tapasztalatok alapján természetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt telefonon rendőri intézkedést kért. Az Őrszolgálatnak jogában állt a munkálatok azonnali leállítása, amelyre a jegyzőkönyvek tanúsága szerint többször kísérletet is tett, de miután az Őrszolgálat munkatársai elhagyták a helyszínt, az engedély nélküli építkezés továbbfolyatódhatott. Ennek megakadályozásához az építkezéssel érintett terület folytonos őrzésének biztosítására lett volna szükség a rendőrség, vagy az Őrszolgálat részéről. Az Őrszolgált rendszeresen ellenőrizte az érintett területet, jegyzőkönyveket készített a helyszínen tapasztalt cselekményekről, és folyamatosan megkísérelte az együttműködést a rendőrség szerveivel. Annak ellenére, hogy a természetvédelmi őr jogosult lett volna kényszerítő eszközt alkalmazni, azt nem alkalmazott. A biztos rámutatott arra, hogy az Őrszolgálat intézkedései csak a rendőrség kellően gyors és hatékony együttműködésével lehettek volna hatékonyak. Az Őrszolgálat a gya­korlatban tehát nem volt képes élni a jogszabályban biztosított hatásköreivel.

3. A biztos a rendőri szervek eljárásával összefüggésben azt vizsgálta, hogy a kapitányság jogszerűen járt-e el, illetve mulasztott-e azzal, hogy más elfoglaltságra hivatkozva nem küldött rendőrjárőrt az engedély nélküli építkezéshez, valamint azt, hogy az Őrszolgálat jelentése alapján a kapitányság eleget tett-e kötelezettségének, miszerint az illetékes rendőrkapitányság köteles a természet­védelmi őr intézkedését kivizsgálni és indokolt határozattal dönteni annak jogszerűségéről. A biztos megkeresésére az országos rendőrfőkapitány – szemben az Őrszolgálat ügyben eljárt tagjaival – azt közölte, hogy a kapitányság ügyeletére az Igazgatóság természetvédelmi őrei rendőri intézkedésre okot adó bejelentést nem tettek Az Őrszolgálat által foganatosított kényszerítő eszköz használatáról írásbeli jelentést az illetékes rendőrkapitányságra az Igazgatóság nem tett. A főkapitány arról is tájékoztatta a biztost, hogy az üggyel kapcsolatban az Igazgatóság igazgatója feljelentést tett természetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt. Ezt követően elrendelték a nyomozást. Az országgyűlési biztos az iratokból megállapította, hogy az Igazgatóság megküldte a személyes szabadság korlátozására tett intézkedéséről készített jelentését a kerületi kapitánynak, annak átvételét egy olvashatatlan aláírás is igazolja. Az átvételi elismervény tehát cáfolta a főkapitány azon állítását, hogy a tájegységvezető nem küldte el a kapitányságra az Őrszolgálat tagjai által készített jelentést. A biztos vizsgálata feltárta, hogy az iratok között szerepel egy rendőri jelentés, mely tartalmazza, hogy a tájegységvezető rendőri intézkedést kért, azonban a jelentést készítő két rendőr úgy foglalt állást, hogy a Kft. által végzett építési tevékenység nem változtatja meg jelentős mértékben a természeti területet [...]. A biztos megállapította, hogy a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvénynek (Rtv.) a rendőri intézkedésekre vonatkozó előírásait sértette meg a helyszínen intézkedő két rendőr, amikor különleges szakértelem hiányában, illetve szakértő igénybevétele nélkül döntött úgy, hogy a Kft. által végzett, bejelentésben szereplő munkálatok nem változtatják meg jelentős mértékben a természeti területet, és nem károsítják a környezetet. A biztos álláspontja szerint a rendőrség akkor járt volna el helyesen, ha fellép a Magyar Állam által védeni rendelt, műemléki, régészeti és természetvédelmi vé­dettség alatt álló Citadella területének további megsemmisítése ellen, vagyis az építési munkálatokat haladéktalanul félbeszakította volna.

4. A biztos megállapította, hogy a Kft. használatában álló helyiségcsoportot 1998. október 1-jétől az Írisz Multimédia Kft. a KVI-tól bérelte. A bérlő és a Kft. között – az iratok tanúsága szerint – tárgyalás folyt a bérleti jog átruházásáról, azonban a felek között megállapodás nem jött létre. A KVI és a Kft. vagyonkezelési szerződést kötött 2000. május 4-én, azonban a szerződés, mint kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésre nem került, és a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere sem adta egyetértését a szerződéshez, így az érvényesen nem jött létre. Az Írisz Multimédia Kft. 2002. február 28-án a helyiségcsoportot kiürítette, és – az érvényes szerződés hiánya ellenére – a Kft.-nek adta birtokba. A biztos megállapította, hogy a fővárosi önkormányzat környezetvédelmi ügyosztálya – a KÖH, engedély nélküli építkezés azonnali abbahagyásáról szóló határozatára tekintettel – a Kft.-t arra szólította fel, hogy a megkezdett vendéglátó Terasz kivitelezési munkáit azonnali hatállyal állítsa le, mivel a munkálatokat engedély nélkül, tulajdonosi hozzájárulás hiányában végzi. A KVI Budapest és Pest Megyei Kirendeltsége (KVI Kirendeltsége) 2002. május 17-én birtokvédelmi kérelemmel fordult a XI. kerületi önkormányzathoz, mert a Kft. az épületegyüttesen belüli 65 négyzetméteres alapterületű helyiségcsoport (a KVI mint tu­lajdonos és volt bérbeadó általi) birtokbavételét megakadályozta. A Kft. is birtokvédelmi eljárást kezdeményezett a KVI és a köztük lévő vagyonkezelői szerződésre hivatkozva. A biztos feltárta, hogy a KVI a vagyonkezelői szerződés létrejöttét tagadta, vitatta a Kft. vagyonkezelői jogát, míg a Kft. állította, hogy a szer­ződés aláírásával a szerződés létrejött és az így megszerzett vagyonkezelői joga alapján jogosult az ingatlan birtoklására, használatára és hasznosítására. A biztos azt is megállapította, hogy a KVI vezérigazgatója is kért birtokvédelmet a Kft.-vel szemben, melynek tárgya az volt, hogy a Citadella falán kívüli területet – melyre nézve semmiféle szerződési viszonyt nem létesítettek – hozzájárulásuk nélkül a Kft. birtokba vette, és ott engedély nélküli építkezésbe kezdett.

A kerületi önkormányzat jegyzője határozatban bírálta el mindhárom, vagyis a KVI Kirendeltségének, a KVI vezérigazgatójának és a Kft.-nek a birtokvédelmi kérelmét. A hatóság a kérelmeket elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy a Ptk. szerint a birtokos közvetlenül a bírósághoz fordulhat akkor is, ha az ügyben a birtokláshoz való jogosultság is vitás, ezért hatásköre hiányának egyidejű meg­állapítása mellett a kérelmeket elutasította. A biztos kifejtette, hogy a Ptk. 191. §-ához fűzött indoklás szerint az igazgatási szerv eljárásában a jegyző a jogkérdést csak kivételesen vizsgálja, és rendszerint csak akkor hoz döntést, ha a birtokláshoz való jog kétség nélkül megítélhető, továbbá bizonytalan vagy bonyolult jogértelmezésre nincs szükség, illetve jogalkalmazási nehézség sem merül fel. A KVI Kirendeltsége, valamint a Kft. birtokvédelmi kérelme tekintetében a biztos megállapította, hogy egy semmis szerződéshez joghatás nem fűződhet, így a birtokláshoz való jog sem. A semmisséget a hatóság hivatalból (ex offició) köteles vizsgálni és figyelembe venni. A biztos rámutatott arra, hogy a Ptk. 7. §-a alapján a törvényben biztosított jogok védelme az állam minden szervének kötelessége. Egy miniszteri egyetértés hiánya miatt semmis szerződés megítélése különösebb jogi megfontolást nem igényel. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jegyző előtt nem lehetett kérdéses, hogy a KVI nem volt köteles tűrni a kérdéses területen a birtoklásának megzavarását. Az adott – fokozottan védett – terület zavartalan állapotának megóvása a jegyzőnek a környezetvédelmi törvény alapján is kötelessége lett volna. A biztos álláspontja szerint a jegy­ző­nek a területre vonatkozó birtokállapot helyes megítéléséhez elegendő információ állt a rendelkezésére. Eljárásával közvetlenül veszélyeztette a KVI tulajdonhoz való jogát is. A jegyzőnek mind a működési engedélyek kiadásával kapcsolatos eljárásban, mind a birtokvédelmi eljárásban rendelkezésre álltak azok a jogvédelmi eszközök, amelyekkel a jogellenes állapot megszüntetését a saját hatáskörében elérhette volna.

5. A vizsgálat feltárta, hogy a Kft. kérelme alapján az önkormányzat 2002. július 4-én új működési engedélyt adott ki. A vendéglátó egység elnevezése CITA­DELLA GARDEN-BÁR, KERHELYISÉG-BÁR elnevezésre változott. A Kft. működési engedélyében meghatározott üzletjelző-szám és üzletköre megegyezett a korábbival. A fővárosi közigazgatási hivatal szerint az új üzletnévvel kiállított működési engedély nem jogosítja fel a Kft.-t sem tevékenységi körének (üzletkörének) bővítésére, sem tevékenységének térben történő kiterjesztésére. A biztos egyetértett a hivatal jogértelmezésével. A vizsgálat kitért arra is, hogy a jegyző az új üzletnév használatát engedélyező eljárása során kellően tisztázta-e, hogy a Kft. a kerthelyiséget hova telepíti, és annak a megépítése engedélyköteles-e vagy sem. Az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet (Br.) 21. § (1)–(2) bekezdése szerint az üzlet elnevezésének (cégfeliratának) utalnia kell az üzlet szakjellegére és az ott vásárolható árukra, szolgáltatásokra. A biztos megállapította, hogy a működési engedélyben megjelölt elnevezés „KERTHELYISÉG-BÁR”-ral való kiegészítése azt jelezte, hogy az üzemeltető a működését a mindennapi életben használatos fogalom szerint olyan területen is végezni akarta, amely a sza­badban elhelyezett asztaloknál történő kiszolgálást is jelenti.

6. A biztos az iratokból megállapította azt is, hogy a jegyző a 2002. július 11-én tartott helyszíni ellenőrzés alkalmával észlelte, hogy a Kft. által létesített vendég­látó egység működési engedély nélkül üzemel, ezért elrendelte az üzletrész azonnali bezárását. A 2002. július 15-én tartott ismételt ellenőrzéskor azonban az üzlet mégis üzemelt. Ekkor a határozatában a Terasz azonnali bezárására kötelezte a Kft.-t, egyidejűleg végrehajtási bírságot is kiszabott. A Kft. fellebbezésére eljáró közigazgatási hivatal a határozatot megsemmisítette, és a jegyzőt új eljárásra utasította, mert a vendéglátó egység részleges bezárását elrendelő jegyzői határozat nem felelt meg a Br., valamint az államigazgatási eljárásról szóló törvény előírásainak, mivel nem tartalmazott rendelkezéseket a határozatban foglaltak fellebbezésre tekintet nélküli azonnali végrehajtására.

7. A biztos megállapította, hogy az új eljárásban meghozott – az újabb fellebbezés ellenére jóváhagyott – határozat végrehajtása érdekében a kerületi önkormányzat több alkalommal is végrehajtási bírságot szabott ki. Ezek a végrehajtási cselekmények azonban ellentmondtak az alapul szolgáló határozat azon rendelkezésének, amely egy azonnali, meghatározott magatartás tanúsítására, azaz a Terasz bezárására kötelezte a Kft.-t. A vizsgálat kitért az együttműködés terén tapasztalt hiányosságokra, amelyek lehetővé tették, hogy az eljáró hatóságok nem tudták megakadályozni a jogellenes építkezés továbbfolytatását. A biztos kifejtette, hogy a hatóságok azért sem tudtak érvényt szerezni a határozataiknak, mert az államigazgatási eljárásról szóló törvény végrehajtási szabályai idejétmúltak. A biztos az OBH 3328/2002. számú ügyben, a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény tervezetével kapcsolatos álláspontját már kifejtette, mely szerint szükségesnek tartja a végrehajtási eljárás hatékonyságának fokozását. Az adott ügy megerősítette a biztos álláspontját, hogy az új törvényben indokolt a végrehajtás és a hatósági ellenőrzés szigorúbb szabályozása, és a hatóságok ehhez szükséges eszközökkel való ellátása.

A feltárt visszásságok orvoslása érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a kulturális és örökségvédelmi miniszter, valamint (a Kincstári Va­gyoni Igazgatóságot felügyelő) pénzügyminiszter, gondoskodjon arról, hogy az állam tulajdonából ki nem adható műemlékeknek – így a Citadellának – kizárólag olyan vagyonkezelője (bérlője, használója stb.) legyen, aki a nemzeti vagyont, az állampolgárok természeti és kulturális örökségét nem veszélyezteti. Javasolta, hogy aki ezeket károsítja; a vonatkozó jogszabályokat megsérti; a védelemre feljogosított és (más) hatáskörrel rendelkező hatóságok intézkedéseit sorozatosan figyelmen kívül hagyja, azzal szemben a törvény teljes szigorával, a hatósági kötelezések azonnali végrehajtásával (szükség esetén a rendőrség igénybevételével) kell eljárni, egyidejűleg azonnali hatállyal megszüntetve magát a vagyonkezelői jogviszonyt is. Az ilyen személyeket a további vagyonkezelői pá­lyázatokból (pályázaton kívüli lehetőségekből) végérvényesen ki kell zárni. Felkérte a kulturális és örökségvédelmi minisztert, valamint a pénzügyminisztert, hogy mivel a károkozást értelemszerűen csak természetes személyek követhetik el, gondoskodjon arról is, hogy ilyen személyek ne kerülhessenek se döntési, se végrehajtási pozícióba a természeti és kulturális örökség sorsát illetően.

Javasolta a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, hogy tekintse át az őrszolgálatok hatáskörét rendező jogszabályokat és szükség esetén fontolja meg azok módosítását, illetve vizsgálja meg a szóban forgó jogszabályok alkalmazásának hatékonyságát, valamint kérte, hogy vizsgálata során fordítson kiemelt figyelmet arra, hogy szükséges-e, és lehetséges-e a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény (Sztv.) 15. § (2) és (3) bekezdéseinek módosítása úgy, hogy az őrszolgálat a rendőrségtől függetlenítődjön.

Felkérte a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, vizsgálja felül, hogy a lakosság és a hatóságok kielégítő ismeretekkel rendelkeznek-e az Őrszolgálat intézkedési lehetőségeiről, és amennyiben az nem lenne megfelelő, úgy gondoskodjon az állampolgárok és a hatóságok széles körű felvilágosításáról, tájékoztatásáról.

Kezdeményezte, hogy a jövőben az Igazgatóság minden egyes hatósági iratban tegye nyilvánvalóvá, hogy milyen minőségében (szakhatóságként, vagy egyéb minőségében) jár el.

Az országos rendőrfőkapitánynak javasolta, hogy határozza meg belső rendel­kezésben (országos főkapitányi intézkedésben) a rendőri fellépés módját, kere­tét, a vezetői és a beosztotti állomány jogkörét, a rendőri intézkedés részletes sza­bályait (pl. szakértő igénybevétele) olyan esetekre, amikor a rendőr műemléki-, régészeti- és természetvédelmi védettség alatt álló épület, terület rongálását, megsemmisítését – különösen, ha ilyen cselekmény miatt már a büntetőeljárás is megindult – észleli.

A budapesti rendőrfőkapitányt arra kérte, rendeljen el vizsgálatot annak megállapítására, hogy a főkapitányság alárendeltségében működő kapitányságokon hogyan teljesítik az Sztv.-ben előírt rendőri kötelezettségeket. A vizsgálatban fordítson különös figyelmet a természetvédelmi őrök által készített jelentések fe­lülvizsgálata jog- és szakszerűségére, illetve a vizsgálat eredményétől függő intézkedések megtételére, és a főkapitányi vizsgálatról elkészült jelentést főkapitányi vezetői értekezleten tárgyalják meg.

Kezdeményezte, hogy a XI. kerületi jegyző a közigazgatási eljárás alapvető céljainak figyelembevételével törekedjen minden érdeknek, de különösen a kiemelt társadalmi jelentősége miatt a nagyobb súlyú érdeknek, és az azt biztosító alap­jognak a védelmére. Ennek eszközeként fordítson kiemelt figyelmet a tényállás megfelelő tisztázására, és a végrehajtás hatékonyságára.

A biztos kezdeményezte, hogy az ügyben érintett hatóságok az együttműködés terén tapasztalt hiányosságokra tekintettel a jövőben törekedjenek fokozott együttműködésre, különösen a fokozottan védett jogtárgyak megóvása érdekében.

A belügyminisztert felkérte, hogy a feltárt hiányosságokat, valamint az ügyből levonható tanulságokat is vegye figyelembe a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény tervezetének végleges kialakításánál, és szorgalmazza annak mielőbbi Országgyűlés elé terjesztését.

A nemzeti kulturális örökség minisztere üdvözölte a vizsgálat lefolytatását, és egyetértett az ajánlásban foglaltakkal. A pénzügyminiszter az ajánlás céljával egyet­értett, de megjegyezte, hogy a jogszabályok nem nyújtanak számára jogi eszközt azok végrehajtására, mivel az államháztartási törvény kizárólag a KVI-t jogosítja fel a kincstári vagyon hasznosítására vonatkozó döntések meghozatalára. Az ajánlást a végrehajtás érdekében ezért a KVI vezérigazgatójához továbbította. A KVI állásfoglalása a beszámoló készítésének időpontjáig még nem érkezett meg.

A környezetvédelmi miniszter az ajánlásokkal egyetértett, a természetvédelmi hatóság eljárásával összefüggésben pontosító javaslatokat tett. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a jelentésben foglalt kezdeményezésekkel maradéktalanul egyetértett, köszönettel vette a Környezetvédelmi Minisztérium felé tett javaslatokat és ajánlásokat. Az országos rendőrfőkapitány a biztos kezdemé­nyezését és javaslatát elfogadta, a budapesti rendőr-főkapitány a jelentés ajánlásaival ugyancsak egyetértett. A XI. kerület jegyzője a jelentésben foglalt megállapításokkal nem értett egyet, a biztos megállapításait tévesnek tartotta. A biztos a megállapításait változatlan formában fenntartotta. A belügyminiszter egyetértett a jelentésnek az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény hiányosságaira utaló részével, tájékoztatta továbbá a biztost arról, hogy a jelentésben említett normaszöveg-tervezetet a kodifikációs munka során figyelembe veszik.

OBH 3206/2002.

A tulajdonhoz és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott a volt kormánymegbízott, amikor a kárenyhítési kérelem elbírálásakor kizáró körülményként értékelte, hogy az életveszélyes épület tulajdonosa maga gondoskodott saját lakhatásáról, valamint azzal, hogy az elutasításról levélben tájékoztatta a panaszost, ezzel kizárva a jogorvoslat lehetőségét.

A panaszos az ózdi martinsalak építési felhasználása miatt életveszélyessé vált lakóház-ingatlana utáni kárenyhítés elmaradását és az ingatlant terhelő hitelhátralék mérséklésére benyújtott kérelme elutasítását sérelmezte.

A tulajdonhoz, és a jogorvoslathoz való jog sérelmének a gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, és megkereste a belügyminisztert valamint az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert.

A rendelkezésre álló iratok alapján megállapította, hogy a Pénzügyminisztérium megbízása alapján az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs KHT szakértői vizsgálatot végzett a panaszos ingatlanán. A szakértői javaslat szerint a lakóépületet le kell bontani, hogy az újjáépített épületben martinsalak tartalmú beton nem maradhat. A szakértői vélemény – megalapozottnak találva az Ózd Városi Polgármesteri Hivatal 1995-ben azonos okból hozott bontási határozatát – a lakóházat életveszélyesnek nyilvánította, az épületet „E” (Életveszély azonnali bontás) kategóriába sorolta.

A panaszos 1998-ban egy másik házas ingatlan tulajdonjogát is megszerezte, amely az állandó bejelentett lakása, édesanyja holtig tartó haszonélvezetével terhelten. A panaszos kárenyhítési kérelmére a kormánymegbízott 2001-ben levélben tájékoztatta a panaszost, hogy a kormányhatározat szerint nem jogosult támogatásra, mivel további lakástulajdonnal rendelkezik, és a lakáscélú állami tá­mogatásokról szóló jogszabály rendelkezése alapján sem részesíthető állami támogatásban.

Ózd környékén és Észak-Heves megyében a 80-as évektől a martinsalakból épült házak folyamatosan veszélyhelyzetet jelentenek, a kormány azonban csak 2001-ben döntött az állami kárenyhítésről. Az 1085/2001. (VII. 25.) Kormányhatározat megállapította, hogy a károsult alacsony jövedelmű és a nyugdíjas családok a helyreállításra, az életveszélyes épület esetében a lakhatásuk feltételeinek biztosítására önerőből nem képesek, ezért önként kötelezettséget vállalt a rászorult tulajdonosok támogatására.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint – a kormányzati célkitűzést, a jogosultság és a támogatás feltételeit elemezve – a panaszos esetében nem lehetett volna kizáró körülmény, hogy a már 1995-ben életveszélyessé nyilvánított lakása helyett másik, használt ingatlant vásárolt és oda elköltözött. Szakmailag hibás indokolásnak tartotta a lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályra történő hivatkozást, mivel az a házasok, többgyermekes fiatal családok, más arra rászorultak lakásigénye kielégítéséről rendelkezik. A jogszabály eltérő szabályozási tárgyköre miatt a kormányrendelet alkalmazása a panaszos esetében fel sem merülhet.

A biztos azt is megállapította, hogy a panaszos a döntésről csak tájékoztató levelet kapott, amellyel szemben jogorvoslati lehetőséget nem biztosítottak a számára. A vizsgálat lezárása előtt azonban a Kormány megalkotta a 40/2003. (III. 27.) Korm. rendeletét, amellyel a kormánymegbízott intézményét megszűntette, és a támogatások megítélését a jegyzők hatáskörébe adta. Az országgyű­lési biztos a kialakult új jogi helyzetre tekintettel nem tett ajánlást, de felkérte a jegyzőt, hogy a panaszos támogatás iránti kérelmére tegye meg a szükséges intézkedéseket. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter felülvizsgálta a panaszos hitelhátralék mérséklése iránti kérelmét elutasító határozatot, és a tá­mogatást megítélte. Az országgyűlési biztos a panaszt megoldottnak tekintette.

OBH 3258/2002.

A halászati vízterület pontatlan nyilvántartási adatok alapján történő kijelölése és emiatt megalapozatlan halvédelmi bírság kiszabása, sérti az érintett állampolgároknak a jogbiztonsághoz fűződő jogait.

Gyermekkorúakkal szemben kiszabott halvédelmi bírság sérti a halászati törvény és a bírság megállapítására vonatkozó államigazgatási eljárási tör­vény szabályait és ezáltal a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz.

Rakamaz polgármestere és egy helyi sportegyesület azért fordultak az ország­gyűlési biztoshoz, mert a város közigazgatási területén fekvő „Aranyos-árok” elnevezésű csatorna partján, az egyesület tagjai részére tartott horgászversenyen, a halászati felügyelő több egyesületi taggal és gyermekkorú versenyzővel szem­ben halvédelmi bírságot szabott ki.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság elve, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, és a panaszosoktól, illetve a megyei Földművelésügyi Hivataltól beszerezte az ügyre vonatkozó iratokat.

A horgászegyesület azért választotta a verseny helyszínéül az Aranyos-árok csatornát, mert az egyesület, illetve a rendezvényt támogató önkormányzat rendelkezésére álló adatok alapján a csatorna nem volt bejegyzett halászati vízterület. A versenyen kb. 50 felnőtt és gyerek vett részt. A résztvevők állami horgászjeggyel rendelkeztek, de a csatornára érvényes területi horgászjegyük nem volt, és a fentiekre tekintettel úgy tudták, hogy erre nincs is szükségük. A halászati felügyelő a verseny tizenegy résztvevőjével szemben halvédelmi bírságot szabott ki. A bírság összege felnőttek esetében 6000 Ft, gyermekek esetében pedig 2000 Ft volt. A megbírságolt egyesületi tagok, a gyermekek nevében törvényes képviselőik fellebbezést nyújtottak be. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Földművelésügyi Hivatal a fellebbezéseket elutasította, de a bírságok összegét, méltányosságból a felnőttek esetében 1000 Ft-ra csökkentette, a gyermekekre kiszabott bírságot pedig eltörölte.

A megbírságolt személyek a II. fokon hozott marasztaló határozatok ellen felülvizsgálati kérelemmel fordultak a bírósághoz. A megyei bíróság megállapította, hogy az FM Hivatal egy 1962-es, pontatlan adatokat tartalmazó használatba adási okmány alapján tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a csatornát halászati vízterületté nyilvánították, ezért az FM Hivatal határozatait hatályon kívül helyezte. A felpereseket ért jogsérelem a kötelezést tartalmazó határozatok hatályon kívül helyezésével megszűnt.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Megyei Földművelésügyi Hiva­tal határozatai sértették a jogbiztonság követelményét, illetve a megbírságolt gyer­mekkorúak tekintetében sértették az államigazgatási eljárás szabályait is, mivel sem a halászati törvény, sem a halvédelmi bírság megállapításának szabályaira vonatkozó államigazgatási eljárási törvény nem teszik lehetővé 14 éven aluliak bírságolását.

Tekintettel arra, hogy a bíróság ítélete a keletkezett jogsérelmet orvosolta, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett, de felhívta a Földművelésügyi Hivatal vezetőjét a halászati vízterület-nyilvántartás hitelességének biztosítására, továbbá a halászati őrök és a halászati felügyelő gyermekkorúakat érintő intézkedései tör­vényességének ellenőrzésére. Megállapításairól tájékoztatta a megyei Főügyészséget és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vadgazdálkodási és Halászati Főosztályát is.

OBH 3328/2002.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az érintett hatóságok eljárása, ha a hatáskörükbe tartozó intézkedéseket megteszik.

A hajdúböszörményi panaszos előadta, hogy a város egyik külterületi ingatlanán évek óta különféle vegyi anyagok megsemmisítése és újrafelhasználása fo­lyik, ami jelentős környezetszennyezést idéz elő.

Az országgyűlési biztos az egészséges környezethez való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és tájékoztatást kért a hajdúböszörményi jegyzőtől, illetve a Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatójától a megtett intézkedéseikről.

A beszerzett dokumentumok alapján megállapította, hogy az érintett szervek a környezetszennyezés megszüntetése érdekében többirányú eljárást folytattak. Vizsgálták a telepengedély nélkül folytatott tárolást, megtiltották a raktározást. Végrehajtási bírságokat szabtak ki. Az elsőfokú környezetvédelmi hatóság az engedély nélküli hulladék égetés megszüntetésére kötelező határozatot hozott. A környezetvédelmi hatóság határidőhöz kötött kötelező határozatokat: ve­szé­lyes­hulladék-bírság megfizetésére; veszélyes hulladék ártalmatlanítására. Szak­ér­tői véleményeket készíttettek; szabálysértési eljárásokat indítottak. Az építmény engedély nélküli használatbavétele és környezetvédelmi szabálysértés elkövetése miatt kiszabott 150 000 Ft pénzbírságot meg nem fizetés miatt elzárásra változtatták át. A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság környezetkárosítás bűn­tette elkövetésének alapos gyanúja miatt büntető eljárást, a megyei főügyészség pedig a tevékenységtől eltiltás iránt polgári peres eljárást indított. Az érintett hatóságok képviselőinek részvételével szakmai egyeztetéseket, és számtalan helyszíni szemlét tartottak.

Az érintett hatóságok a hatáskörükbe tartozó intézkedéseket megtették, ezért eljárásukkal összefüggésben visszásság nem merült fel. Ugyanakkor tény, hogy a terület használója – a hatósági fellépések ellenére – éveken keresztül végezhette a tevékenységet, ami viszont felveti a jogszabályok hiányosságát. Ha ugyanis a jogszabály alapján tett intézkedésekkel nem szüntethető meg a sérelmezett és a hatóság által megtiltott tevékenység, akkor az alapul szolgáló jogszabály igényel módosítást. Az eljárás elhúzódásában közrejátszott, hogy a kötelezett a hatósággal való együttműködésre nem mutatott készséget, a bírságokat nem fizette be, a kötelezésben foglaltakat nem teljesítette. A Felügyelőség igazgatója arról is tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy nem történt meg a teljes szennyezett talajtömeg kitermelése, mivel két minta esetén is határértéket meghaladó koncentrációt mértek.

A természetben okozott károk véges javakat pusztítanak, sok esetben jóvátehetetlen károsodást idéznek elő, emiatt a vizsgálthoz hasonló ügyekben különö­sen fontos a gyors és hatékony hatósági fellépés, illetve az ehhez alapul szolgáló jogszabályi háttér. Mivel a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szabályozási koncepciójának tervezetével kapcsolatban az ország­gyűlési biztos korábban több észrevételt tett, a konkrét ügy bemutatásával csak megerősíteni kívánta, hogy az új törvényben indokolt a végrehajtásnak és a hatósági ellenőrzésnek a jelenleg hatályostól eltérő – szigorúbb – szabályozása.

OBH 3337/2002.

Az országgyűlési biztos nem él kezdeményezéssel, ha az érintett hatóság a biztos eljárása során az éjszakai zeneszolgáltatás megtiltására érdemi határozatot hoz.

Debreceni panaszosok a lakóhelyük közelében lévő Matanza bár zajos, nyugalmukat zavaró működését sérelmezték, mert hatékony, a problémát megoldó intézkedés nem történt.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz és az egészséges környezethez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, melyben megkereste a debreceni jegyzőt, akitől megtett intézkedéseiről kért tájékoztatást. A szórakozóhely működésével kapcsolatban 2002. január 16-án érkezett az első panasz. Az ÁNTSZ Hajdú-Bihar Megyei Intézetének vizsgálata az éjszakai határérték túllépését állapította meg. A 2002. augusztus 9-én 00.–01.00 között végzett újabb mérés a korábbihoz hasonló eredményt hozott, azaz a bárból kiszűrődő zene hangereje meghaladta az éjszakai határértéket. Az igazgatási osztály vezetője a 2003. február 20-án kelt, azonnal végrehajtandó határozatban az éjszakai zeneszolgáltatást megtiltotta, de a határozatot a kötelezett fellebbezésére a közigazgatási hivatal megsemmisítette, és új eljárást rendelt el.

A hatóság a vendéglátó-egység zavaró működése miatti lakossági bejelentés alapján az alábbi intézkedéseket tette: zajméréseket rendelet meg a megyei ÁNTSZ-től, figyelmeztette, majd végrehajtási bírsággal sújtotta az üzemeltetőt, helyszíni ellenőrzéseket tartott; végül megtiltotta az éjszakai zeneszolgáltatást.

A polgármesteri hivatal eljárásában kifogásolható annak elhúzódása: a működéssel kapcsolatban 2002. január 16-án érkezett az első panasz, a zeneszolgáltatást tiltó határozat viszont csak több mint egy évvel később, 2003. február 20-án született meg. A hatóság a határozatot az ismételt zajvizsgálatról 2002. augusztus 30-án elkészült zajmérési jegyzőkönyv után is csak mintegy fél évvel hozta.

Mivel a polgármesteri hivatal időközben határozatot hozott, az országgyűlési biztos nem élt kezdeményezéssel, de felhívta a figyelmet, hogy a zaj közismert egészségkárosító hatása miatt elengedhetetlen a gyors és hatékony hatósági fel­lépés. Kétségtelen tény viszont, hogy a korlátozó határozatok alapjául szolgáló tényállás megállapítása nehéz, és az önkéntes jogkövetés elmaradásakor nem jelent kellő ösztönzést a kiszabható végrehajtási bírság.

OBH 3503/2002.

A munkához, valamint megkülönböztetés nélküli egyenlő bérhez való alkot­mányos joggal összefüggő visszásságot okoz az a jogszabályi rendelkezés, amely szerint a települési önkormányzatok területén működő falugazdászok részben közszolgálati jogviszony, részben pedig más jogviszony, többségükben egyéni vállalkozói jogviszony keretében látják el feladatukat.

A falugazdászok egy csoportja azzal a kéréssel fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy munkajogi helyzetük rendezése érdekében jogszabályi módosítást kezdeményezzen. A hatályos jogszabály szerint ugyanis a települési önkormány­zatok területén működő falugazdászok részben közszolgálati, részben más jogviszony, főleg vállalkozói jogviszony keretében kerülnek alkalmazásra.

Az eltérés a két jogviszony között számos elvi és gyakorlati kérdést vet fel. A közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselő a közigazgatási szerv feladat- és hatáskörébe tartozó ügyeket érdemi döntésre előkészíti, illetve – felhatalmazás esetén – a döntést kiadmányozza. Felelős saját tevékenységéért és munkaterületén a közigazgatási szerv állandó és időszakos célkitűzéseinek – a kérdéses esetben a település agrárpolitikájának – érvényesítéséért. Ebből eredően a mun­kajogi kötelmek a köztisztviselő esetében eltérőek az általános munkajogi szabályoktól. Ezek az eltérések különösen a közszolgálati jogviszony létesítésének feltételeiben (büntetlen előélet, magyar állampolgárság, meghatározott iskolai és szakmai végzettség), a jogviszony megszüntetésének rendszerében, a garantált évi rendes szabadságban, az illetményrendszerben, a fegyelmi és anyagi felelősségre vonatkozó szabályokban mutatkoznak.

Ezzel szemben az egyéni vállalkozói jogviszonyban állókra ezek a szigorú sza­bályok nem vonatkoznak. Az egyéni vállalkozás ugyanis gazdasági tevékeny­ség. Ez a gazdasági tevékenység – ellenérték fejében, nyereség- és haszonszerzés céljából – rendszeresen folytatott termelő vagy szolgáltató tevékenység. Ezt a jogviszonyt – összevetve a közszolgálati jogviszonnyal – a jogok és kötelezettségek tekintetében a piac törvényei determinálják.

Azonos közhatalmi feladatokat ellátó falugazdászok egyik része közszolgálati jogviszonyban, másik része pedig egyéni vállalkozói jogviszonyban látja el feladatát. Ez a kettősség a két jogviszony sajátosságából eredően jogellenes. Míg a közszolgálati jogviszonyban állókra a szigorúbb követelmények vonatkoznak a vele járó garantált kedvezményekkel együtt, addig az egyéni vállalkozói jogviszonyban állókra, a gazdálkodó szervekre vonatkozó piaci viszonyok jellem­zőek. Ebből eredően a diszkrimináció ténye fennáll, amely sérti az érintettek alkotmányos jogait.

Ennek feloldása érdekében az országgyűlési biztos ajánlást tett a falugazdász-hálózat működéséért felelős földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek arra, hogy a falugazdász hálózatról szóló 1163/1998. (XII. 19.) Korm. határozat 1/b. pontja módosuljon úgy, hogy abban a „részben pedig más jogviszony” szöveg ne szerepeljen.

A miniszter az ajánlást elfogadta, és jelezte, hogy a vállalkozó falugazdászok jogviszonya legkésőbb az első félév végéig rendeződik. Az ombudsman a választ elfogadta.

OBH 3549/2002.

A település lakosságának az egészséges környezethez való jogával kapcsolatban visszásságot okoz, ha az önkormányzat hagyja a közcélú vízi­lé­te­­sítményt mások által elbirtokolni. A jogbiztonság követelményét sérti, ha a jegyző hatósági hatáskörében panaszra sem jár el.

A panaszos azzal fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy szomszédja telkéről a szennyvíz és a csapadékvíz az ő telkére folyik, mert szomszédja elkerítette a vízelvezető árkot. Többször kérte az önkormányzat intézkedését, de „nem történt semmi”.

A biztos az alkotmányos jogok sérelmének a gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a rudabányai jegyzőtől kért iratokat és tájékoztatást. A dokumentumok alapján megállapította, hogy a panaszos és a panaszolt nem közvetlen szomszédok, hanem telkeik közöttük egy kb. 3 méter széles közterületi vízelvezető árok húzódik, amelynek a korábbi szerepét már nem kell betöltenie, hanem csak a panaszos és a panaszolt telek vízelvezetésével érintett. Az árok és a két telek a 1936., 1965., 1971. és 2000. években készült térképeken, helyszínraj­zokon jelentős eltérést mutatnak. Sem a panaszos, sem a panaszolt telek nem igazodik a valamikori árok és közterület határvonalához. A térképi állapotból valószínűsíthetően mindkét telekhez hozzákerítettek a közterületből. A kerítések 20–30 éve épültek. A panaszos 2000 novemberében fordult először az önkormányzathoz a szennyvíz-, illetve a csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos összefüggő, de külön eljárást igénylő panaszával.

A jegyző a kiszivárgó szennyvíz miatti panaszt a helyszínen kivizsgáltatta, melynek során kivezető csövet, látható vízszivárgást nem észleltek. Ennek ellenére a panaszolt szomszédot felszólította a szennyvíztároló rendszeres ürítésére, és arra, hogy a szennyvíz kibocsátását a közterületre szüntesse meg, ellenkező esetben szabálysértési eljárást kezdeményez. Erre azonban nem került sor, hanem az árokban a „szivárgás megakadályozásához betonozással kialakított burkolást végeztetett”. Megállapította, hogy a csapadékvíz elvezetésére jelenleg is az árok szolgál. A panaszost az intézkedésekről szóban tájékoztatta.

A biztos megállapította, hogy a panasszal egyrészt az önkormányzat, mint a közterület tulajdonosa és a települési belvíz, csapadékvíz elvezetését biztosítani köteles közszolgáltató érintett, másrészt a jegyző mint a vízügyi-építésügyi hatáskörrel rendelkező közigazgatási szerv. Az önkormányzatok az önkormányzati és a vagyontörvény által meghatározott keretek között közfeladatuk ellátása érdekében részesültek a korábbi egységes állami vagyonból. A települési önkormányzatok tulajdonába kellett adni az olyan belvízelvezető csatornákat és azok műtárgyait, amelyek egy település közigazgatási területét mentesítik; a település belterületét mentesítő vízrendezési (csapadék-vízelvezető) műveket, műtárgyakat. Az önkormányzat közfeladatának ellátása, és a köztulajdon védelme érdeké­ben köteles számon tartani és megőrizni a rábízott közjavakat. Ez a kötelezettség akkor is fennáll, ha a megelőző évtizedek nem kielégítő hatósági tevékenysége és az állampolgárok sajátosan értelmezett érdekérvényesítése folytán a természetben létrehozott állapotok már nem, vagy csak hosszú idő múlva, esetleg anyagi áldozatok árán változtathatók. A közcélú vízilétesítmények az önkormány­zatok forgalomképtelen törzsvagyonaként a települések lakosságának az egész­séges környezethez való jogát hivatottak biztosítani. Felszámolásuk (eltűnésük), elbirtoklásuk a közösség tagjainak ezen állampolgári jogaival kapcsolatos visszásságot okoz.

A biztos ezért javasolta, hogy az önkormányzat képviselő-testülete tisztázza és rendezze a közterület tényleges helyének, méretének, esetleges elbirtoklásá­nak megfelelő jogi helyzetét; az ingatlan-nyilvántartás részeivel, a földmérési alap­térképpel, valamint a törzskönyvvel való megegyezését. A rendezés terjedjen ki a közterülettel határos ingatlanok olyan rendezésére is, amely biztosítja, hogy az önkormányzat vízügyi közfeladatait a településen mindenkor elláthassa.

A jegyző hatósági eljárását igénylő kérdésekben a biztos megállapította, hogy azokban a tényállás tisztázása csak részben történt meg. Annak felderítése és értékelése, hogy a 60-as évek óta a területre kiadott telekalakítási-építési engedélyek a maguk idejében sem feleltek meg a jogszabályi feltételeknek, egyértelmű és a jegyző következtetése is helyes. A több mint 10 éve, engedéllyel épült kerítéseket hatósági hatáskörben áthelyeztetni nem lehet. Megállapította, hogy a közterületet vélhetően mindkét teleknél elkerítették, de az árok köztük a termé­szetben mégis létezik, hiszen az önkormányzat azt kibetonoztatta. Ha a csapadék­víz kárt okoz, a kibocsátó telek tulajdonosát kötelezni kell a kár megszüntetésére, és a víz szabályos elhelyezésére. Ha a panaszolt telek csapadékvíz elvezetése szabályos, akkor a megszüntetésre vonatkozó kérelmet el kell utasítani. A jegyzőnek a döntést bármelyik esetben határozatba kell foglalni, és ellene az érintettek jogorvoslattal élhetnek.

A szennyvízszivárgás ügyében a tényállás tisztázása és az esetlegesen jelentkező szivárgás elhárítására tett intézkedés sem volt megfelelő. A szivárgás az árok kibetonozásával nem szüntethető meg. A szennyvíz és a csapadékvíz közterületre vagy idegen magánterületre való átfolyása, szivárgása esetén nincs jelentősége, hogy az építményt engedéllyel építették-e, és mikor. A hatóságnak a nem működő és ezzel kárt okozó létesítmény ügyében el kell járnia. A meglévő szennyvíz-elhelyezési megoldás nem rendeltetésszerű használata esetén (telítettség, avultság stb. miatt) a hatósági kötelezést ki kell adni. Ha a szennyvíz-elhelyezés szabályszerű, a megváltoztatására vonatkozó kérést határozattal el kell utasítani.

Az eljárásokban hatósági határozat nem született. A szóbeli felvilágosítás, levél­beli válasz stb. nem egyenértékű a határozatba foglalt hatósági döntéssel. A biztos ezért megállapította, hogy a szennyvíz- és csapadékvíz-elvezetésre vonatkozó panaszok ügyében a hatósági eljárások elmaradása a panaszos állampolgári jogaival kapcsolatban visszásságot okozott. Kezdeményezte, hogy a jegyző, a tényállás helyszíni tisztázását követően hatósági határozattal döntsön mind a szennyvíz-elhelyezés, mind a csapadékvíz-elvezetés ügyében.

A megszólítottak a kezdeményezéseket elfogadták, a rendezést megkezdték.

OBH 3555/2002.

A tulajdonhoz, az egészséges környezethez és a jogorvoslathoz való alkot­mányos joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha a lakossági panaszbejelentésre nem hoz érdemi határozatot.

A dunaszentgyörgyi panaszos a lakóhelye közelében lévő Colorado söröző zajos, nyugalmát zavaró működését sérelmezte.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Eljárása során megkereste Dunaszentgyörgy jegyzőjét, akitől tájékoztatást kért a megtett intézkedéseiről.

A lakók első bejelentésükben a hétvégi „áldatlan állapotok” megszüntetését kérték, amire a település korábbi jegyzője tájékoztató levélben válaszolt. E beadvány tartalmából kétséget kizáróan megállapítható, hogy az indítványozók a mű­ködés korlátozását kérték. A korábbi jegyző tájékoztatta a panaszost és a beadványt aláíró további 22 lakót a lakossági bejelentésre tett intézkedéseiről. Eszerint írásban felhívta az üzemeltető figyelmét, hogy a zeneszolgáltatást csak akkor gyakorolhatja, ha a zene és a vendégek hangoskodása, viselkedése a környék nyugalmát nem zavarja. Ennek elmulasztása esetére további intézkedéseket he­lyezett kilátásba (zajszint beméretés, nyitva tartás korlátozása).

A közigazgatási szerv mind az ügy érdemében, mind az eljárás során eldöntendő kérdésekben határozatot hoz. Amennyiben a hatóság szerint a működés korlátozásának feltételei nem állnak fenn, a lakossági panaszt határozatban kell elutasítani. Érdemi határozat hiányában ugyanis az ügyfél nem élhet a jogorvoslathoz való jogával. A határozathozatal elmaradása a jogorvoslathoz való jog­gal összefüggésben visszásságot okozott.

A későbbiekben az első fokú hatóság a panasz kivizsgálása során a helyszíni ellenőrzés mellett meghallgatta a közvetlen és a szemben lakó szomszédokat, akik közül ketten a 2000-ben kelt panaszos levelet is aláírták. A lakók úgy nyilatkoztak, hogy az üzlet működése nem zavarja nyugalmukat. Elmondták még, hogy a működés korlátozását nem kívánják.

A határozathozatalhoz szükséges tényállás tisztázása érdekében alapos bizonyítási eljárás lefolytatása szükséges. A panaszos rendzavaró cselekmények gyakori előfordulásáról is beszámolt, ezért indokolt a rendőrség bevonása. Az or­szággyűlési biztos felkérte a település jegyzőjét, hogy a söröző működését, annak környezetére gyakorolt hatását a rendőrség bevonásával ismételten vizsgálja meg és arról határozatban döntsön.

A jegyző hétvégi napokra (péntektől-vasárnapig) az éjjeli időszakra kötelező zárva tartást rendelt el azzal, hogy a kötelező zárva tartási időszak nem vonatkozik olyan napra, melyet legalább két munkaszüneti nap követ, valamint az év utolsó napjára. A Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal az üzemeltető fellebbezését elutasította, az első fokú határozatnak a zárva tartás elrendelésére vonatkozó részét nem módosította, csak a zárva tartási időszakra vonatkozó rendelkezését pontosította.

OBH 3611/2002.

A jogorvoslathoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, illetve annak Etikai Bizottsága, ha a panaszra nem határozattal dönt, illetve, ha az állampolgári jogok országgyűlési biztosának megkeresésére nem ad választ.

A panaszos a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara eljárását kifogásolta. Neki mint végrehajtást kérőnek a bíróság kiállította a végrehajtási lapot, majd ugyanebben a hónapban a bírósági végzésében a kamat vonatkozásában is döntött, és az iratokat az adós lakóhelye szerinti bíróságnak megküldte.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége miatt indított vizsgálatában megállapította, hogy a bírósági végrehajtó a bíróság által kiállított végrehajtási lap alapján kezdte meg a végrehajtást, de a különböző kez­deményezések semmilyen eredményre nem vezettek. A végrehajtó több lakcímen jegyzőkönyvet vett fel, ahol az adós felkutatását végezte, de személyesen az adós csak később, a végrehajtó irodájában nyilatkozott arról, hogy semmilyen ingó és ingatlan vagyona nincs, és azt is közölte, hogy rendszeres szociális segélyből él. Eredménytelen maradt a bankoknál való végrehajtási cselekmény, és a munkahely további kutatása sem volt járható út, mivel az adós közölte, hogy munkaviszonyban nem áll. A végrehajtónak, információk hiányában nem volt lehetősége eredményes kutatást végezni. Hatékony intézkedés csak az adós életének teljes feltérképezésétől lett volna várható, ha abból esetleg további információk kerültek volna ki. Ez az eljárás azonban a mindennapi végrehajtói munka során nem elvárhatóak, és további adatokkal a panaszos sem tudott szolgáltatni. A holtpontról való kimozdulás csak a végrehajtást kérő és a végrehajtó közös fellépésétől várható, ha valamelyikük olyan új információ birtokába jut, amely lehetőséget nyújt valamilyen ingó – vagy munkaviszonyból származó jövedelem – végrehajtására. Ezek felkutatását azonban már nem lehet a végrehajtótól követelni, az egy másik szakma, a magánnyomozói szakma feladatkörébe tartozik. Helytálló ugyan a panaszos azon érvelése, hogy a végrehajtó elírta az adós korábbi munkáltatójának nevét, de a visszaérkezett letiltás azonosította a céget, mert egyértelműen jelezte az „elköltözött” jelzéssel, hogy a végrehajtó valós céget keresett meg letiltásában.

Az országgyűlési biztos a végrehajtó eljárásával kapcsolatban a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét nem állapította meg.

A panaszos etikai vizsgálatot kezdeményezett a végrehajtó ellen a kamaránál, de a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara az ügyben nem hozott határozatot, hanem csak tájékoztatást adott arról, hogy a végrehajtó megkeresései nem vezettek eredményre. A kamara az országgyűlési biztos megkeresésére sem vá­laszolt. A vizsgálat megállapította, hogy a kamara a hozzá benyújtott panasz kivizsgálását elmulasztotta, etikai eljárást nem folytatott le, és nem hozott határoza­tot. A mulasztás miatt a panaszos a jogorvoslati jogával sem élhetett. A kamara, az országgyűlési biztos megkeresésének figyelmen kívül hagyásával korlátozta a feladatának ellátásában, és ezzel visszásságot okozott.

Felkérte a kamara elnökét, hogy a panaszos kérelmét az illetékes bizottság haladéktalanul bírálja el. Felkérte az igazságügyi minisztert, hogy járjon el annak érdekében, hogy a megkereséseire a Végrehajtói Kamara soron kívül válaszoljon.

A Végrehajtói Kamara a kezdeményezésnek – az igazságügyi miniszter álláspontjára hivatkozva – nem tett eleget, mert aszerint a kamarának az állampolgári panaszok intézése során nem kell határozatot hoznia. Az országgyűlési biztos már több ízben kifejtette ezzel ellentétes álláspontját és felhívta a figyelmet arra, hogy más kamarák – Magyar Ügyvédi Kamara; Magyar Orvosi Kamara – helyes gyakorlatot folytatnak, és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarának is ehhez kellene csatlakoznia. A biztos az ajánlását az igazságügyi miniszternek címezve megismételte.

OBH 3617/2002.

A tisztességes eljárás követelményével, valamint a tulajdonhoz és a jogorvos­lathoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a jegyző, illetőleg a környezetvédelmi hatóság huzamos időn keresztül nem tesz hathatós intézkedést, nem hoz érdemi határozatot az állampolgári bejelentésekre.

A panaszos lakótársai nevében is előterjesztett beadványában azt sérelmezte, hogy az ingatlanaik közelében egy Kft. telephelyén hulladék és építési törmelék átrakása folyik, és a hatóságoktól, amelyektől intézkedést kértek, érdemi választ nem kaptak.

A tisztességes eljárás követelményével, valamint a tulajdonhoz és a jogorvos­lathoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanújára tekintettel az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, melynek során a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjétől, majd a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség vezetőjétől kért előzetes vizsgálatot.

A panaszos és társai az elmúlt években többször fordultak intézkedésért a pol­gármesteri hivatalhoz, ahonnan minden esetben továbbították a kérelmet a környezetvédelmi hatósághoz. A polgármesteri hivatal több ízben kért visszajelzést a környezetvédelmi hatóságtól, de sem érdemi intézkedésről, sem valamilyen eljárási cselekményről nem kapott tájékoztatást.

A rendelkezésre álló iratokból megállapítható volt továbbá, hogy a jegyző több ízben tájékoztatta a panaszost, hogy a vonatkozó jogszabály alapján telepengedélyezési hatósági jogkörben nem tud eljárni. Felhívta azonban a panaszos figyelmét, hogy birtokháborítási eljárást kezdeményezhet, és hogy e hatáskörben csak konkrét kérelemre folytatható közigazgatási eljárás. A panaszosok ilyen eljárást nem kezdeményeztek. A felügyeleti szerv az országgyűlési biztos megkeresését követően felszólította a jegyzőt, hogy hozzon érdemi döntést az ügyben, aki annak megfelelően határozattal zárta le az eljárást.

A panasz és a rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható volt az is, hogy a kifogásolt tevékenység építési törmelék gyűjtéséből keletkezett inert hulladék átmeneti tárolása, majd elszállításra előkészítése, szállítása. Az első fokú környezetvédelmi hatóság a hozzá továbbított, illetőleg a neki címzett beadványok alapján helyszíni szemlén nem tartotta kifogásolandónak a tevékenysé­get, azonban érdemi döntést nem hozott, a jegyző megkereséseire nem válaszolt. A hulladékgazdálkodásról szóló törvény (Hgt.) értelmében hulladékkezelési tevékenység kizárólag a környezetvédelmi hatóság engedélyével végezhető. A Hgt. végrehajtására kiadott kormányrendelet értelmében a rendelet hatálybalépésekor hulladékkezelési tevékenységet végzőknek egy éven belül kell engedélyt kérniük a tevékenység folytatására. A Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőségnek az országgyűlési biztos megkeresése alapján tett intézkedésére az első fokú környezetvédelmi hatóság, figyelembe véve a fenti jogszabályi előírásokat, azonnal végrehajtható határozattal megtiltotta a kifogásolt tevékenységet. Döntéséről a panaszosokat is tájékoztatta.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az eljáró hatóságok, különösen az első fokú környezetvédelmi hatóság a tisztességes eljárással, és a jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy évekig nem hozott döntést, de figyelemmel arra, hogy a jegyző, és a környezetvédelmi hatóság mulasztását egyaránt pótolta, az országgyűlési biztos a konkrét ügyben külön intézkedést nem tartott indokoltnak.

Ugyanakkor a jövőbeni szabályos eljárások érdekében felhívta az ügyben érin­tett hatóságok vezetőinek figyelmét a jogszabályok, különösen az Áe. előírásai maradéktalan megtartására és betartatására. A megszólított hatóságok a figyelemfelhívást elfogadták.

OBH 3693/2002.

A jogbiztonsággal, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség, ha hiányos adatkezelés következtében valótlan tartalmú tájékoztatást adnak. Ugyanilyen visszásságot okoz a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka, ha az intenzív osztályon kezelt elítélt hozzátartozója, felügyelet nélküli látogatás iránti kérelméhez csa­tolt igazolás valóságtartalmát nem ellenőrzi, és a kérelmet az igazolás elég­telenségére hivatkozva elutasítja.

A panaszos azt sérelmezte, hogy közlekedési balesetet szenvedett testvére ügyében a nyomozást folytató Bp. XIII. Kerületi Rendőrkapitányságtól érdeklődő levelére nem kapott tájékoztatást, a kórházban fekvő hozzátartozója meglátogatása, segítése érdekében előterjesztett felügyelet nélküli büntetésfélbeszakítási kérelmét elutasították.

Az általános helyettes a jogbiztonság követelménye, és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és feltárta, hogy a panaszos levélben kért tájékoztatást a rendőrkapitányságtól testvére balesetének körülményeiről, melyre a hatóság azt közölte, hogy testvére nem szenvedett balesetet.

Az általános helyettes megkeresésére azonban kiderült, hogy az érintett cser­benhagyásos gázolás áldozatává vált. A hiányos adatkezelés következtében a pa­naszos nem a valóságnak megfelelő tartalmú tájékoztatást kapott, ezért a tisztességes eljáráshoz való joga sérelmet szenvedett.

Az elítélt panaszos közvetlen hozzátartozójának súlyos, életveszélyes állapota miatt kérte szabadságvesztés büntetésének félbeszakítását, testvére felügyelet nélküli meglátogatásának engedélyezését. Kérelméhez csatolta a kórház intenzív osztálya által kiállított igazolást. Az intézet parancsnoka a kérelmet azzal utasította el, hogy az igazolás alapján a beteg állapota nem állapítható meg.

Az általános helyettes az intézet parancsnokának indokaival nem értett egyet, mert – álláspontja szerint – amennyiben a panaszos testvérének egészségügyi státusa tisztázásához, és a félbeszakítás engedélyezéséről való döntéshez az intézet parancsnoka nem tartotta elegendőnek a rendelkezésre álló igazolást, úgy arról rövid úton is meggyőződhetett volna. Mivel azt elmulasztotta, a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

A visszásságok rendezése érdekében az általános helyettes felkérte a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság vezetőjét, tegye meg a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek jövőbeni elkerülése érdekében.

Felkérte a büntetés-végrehajtási intézet parancsnokát, hogy a büntetés félbeszakítási kérelmeket a jogszabályban előírt módon és alapossággal bírálja el.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnokát pedig arra kérte, hogy a jogorvoslati kérelmek elbírálása során fordítson nagyobb figyelmet a jogszabályi rendelkezések gyakorlati érvényesítésére.

A válaszadás határideje a beszámoló előkészítésének befejezéséig nem járt le.

OBH 3696/2002.

A gyermek családi kapcsolathoz való jogával, továbbá a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha az apai kapcsolattartás végrehajtására irányuló eljárása elhúzódik.

A panaszos sérelmezte, hogy kiskorú gyermekével való apai kapcsolattartásának ügyében a szegedi gyámhivatal indokolatlanul lassan jár el, annak végrehajtása érdekében nem intézkedik.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz, valamint a családhoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

Az apai kapcsolattartás végrehajtására irányuló eljárás – a panaszos gyermekével való időszakos kapcsolattartásának szabályozására irányuló kérelmével együtt – 2000 júniusában indult. A gyámhivatal az apai kapcsolattartást októberben újraszabályozta. A korábbi egyezség szerinti kapcsolattartás végrehajtása érdekében azonban semmilyen eljárási cselekményt nem kezdeményezett. A pa­naszos 2001 áprilisában ismét kérte az apai kapcsolattartás végrehajtását. A gyámhivatal az anyát figyelmeztette, de előtte a feleket nem hallgatta meg, nem kísérelt meg közöttük egyezséget létrehozni. A panaszos kérte, hogy a megyei gyámhivatal vizsgálja felül az eljárást. Az anya meghallgatására csak azt követően – 2001 novemberében – került sor, hogy a megyei gyámhivatal megállapította az első fokon eljáró gyámhivatal mulasztását. A panaszos a megyei gyámhivatalnál sérelmezte, hogy az anya meghallgatásáról nem értesítették, a pszichiátriai kezelés alatt álló gyermeket szakember bevonása nélkül, az anya jelenlétében hallgatták meg. A másodfokon eljáró gyámhivatal ismételten megállapította, hogy az elsőfokú hatóság jogszabályt sértett, utasította az eljárás folytatására. A gyám­hivatal a felettes szerv utasítására meghallgatásra hívta a panaszost, aki azonban azon nem jelent meg, ezért a hatóság az eljárást megszüntette. A panaszos ismét a megyei gyámhivatal segítségét kérte. A megyei gyámhivatal harmadszor is megállapította az első fokon eljáró gyámhivatal jogszabálysértését, ismét új eljárás lefolytatására szólította fel. A gyámhivatal erről a panaszost csak két hónap múlva értesítette. A 2000 júniusában az apai kapcsolattartás végrehajtása érdekében indult eljárás 2003 januárjában – a vizsgálat idején – még folyamatban volt.

Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal elhúzódó eljárásával, sorozatos jogszabálysértő cselekményeivel megsértette a tisztességes eljáráshoz és a gyermek családi kapcsolathoz való jogát. A visszásságok orvoslása és jövőbeli elkerülése érdekében felkérte a szegedi jegyzőt, hogy kísérje figyelemmel a gyámhivatal eljárását, és vizsgálja meg a fegyelmi eljárás megindításának indokoltságát is. A jegyző a kezdeményezéssel egyetértett, de a fegyelmi felelősségre vonást nem tartotta szükségesnek.

Válaszát az általános helyettes elfogadta.

OBH 3747/2002.

A jogbiztonság követelményét és a feljelentett személy jó hírnévhez fűződő alkotmányos jogát sérti a rendőrhatóság, ha nyilvánvalóan megalapozatlanul indít büntetőeljárást.

A panaszos sérelmezte, hogy a Debreceni Rendőrkapitányság bűncselekmény alapos gyanúja nélkül – volt férje megalapozatlan feljelentése alapján – nyomozást rendelt el ellene.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság elve, valamint a tisz­tességes eljáráshoz való jog, illetve a jó hírnévhez való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el és a Debreceni Rendőrkapitányságtól beszerzett iratok alapján a következőket állapította meg.

A panaszos elvált férjétől, a házassági vagyonközösség megszüntetéséről pedig ügyvéd által írásba foglalt és ellenjegyzett okiratban egyeztek meg. Annak alapján a férje lemondott az 1/2 arányban a tulajdonát képező lakás tulajdonjogáról. A panaszos a tulajdonjog változást a földhivatalban bejegyeztette, férje elköltözött, de a lakásból nem jelentkezett ki. A panaszos kérte, hogy volt férje lakcímét a Debreceni Polgármesteri Hivatal nyilvánítsa fiktívvé, ezt követően eladta a lakását.

A volt férj, aki korábban kb. 10 évig a Debreceni Rendőrkapitányságon dolgozott, feljelentette a panaszost a lakcímének fiktívvé nyilvánítása miatt. A Debreceni Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A polgármesteri hivatalt, mint a panaszos munkaadóját, tájékoztatták a büntetőeljárásról. A panaszost több esetben gyanúsítottként beidézték és kihallgatták, majd – mivel a cselekmény nem volt bűncselekmény – a nyomozást megszüntették.

Az eljárás idején hatályos Be. 12. § (1) bekezdése alapján a büntetőeljárás megindításának minimális feltétele volt a bűncselekmény alapos gyanújának megléte. Az alapos gyanú megállapítása a nyomozó hatóság tényeken, adatokon nyugvó mérlegelésén múlik. A vizsgált ügyben a nyomozás elrendelésére hatáskörrel rendelkező vezető nem járt el kellő körültekintéssel, amikor csak a feljelentő egyoldalú nyilatkozatára alapított és büntető anyagi jogi szempontból is kétséges tartalmú feljelentés alapján a nyomozás haladéktalan elrendeléséről döntött. Ezzel túllépte a mérlegelési jogkör alkotmányos korlátait és a feljelentett személy tisztességes eljáráshoz való jogával, valamint a jó hírnévhez való jogával összefüggésben alkotmányos visszásságot idézett elő.

A feljelentés körülményei – különösen az a tény, hogy a feljelentő tisztában volt azzal, hogy volt felesége a lakást már eladta, a vagyonmegosztást megtámadó perét elvesztette, az állandó lakóhelyként bejelentett lakásban több mint két éve nem járt és oda nyilvánvalóan nem költözhet vissza – megalapozzák azt a feltevést, hogy a volt férj rosszhiszeműen járt el. Mint jogi ismeretekkel rendelkező rendőrtisztnek, tisztában kellett lennie azzal, hogy cselekménye sérti az igazságszolgáltatás rendjét és a feljelentett személy becsületét.

Az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitányt, hogy az eljárásban érintett rendőrök felelősségének vizsgálata mellett, tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a rendőri eljárások szakszerűségét és objektivitását sem elfogultsági, sem más okokból ne lehessen kétségbe vonni.

A főkapitány az ajánlást elfogadta, a nyomozást elrendelő vezetővel szemben fegyelmi eljárást kezdeményezett, a feljelentő rendőrtiszt ügyében keletkezett iratokat a megyei ügyészségi nyomozó hivatalnak vizsgálat lefolytatására megküldte.

Az ügyészségi nyomozó hivatal a hamis vád és hivatali visszaélés gyanúját nem találta megalapozottnak, ezért a nyomozást megtagadta.

OBH 3778/2002.

Nem tartoznak az országgyűlési biztos vizsgálati hatáskörébe azok a képviselő-testületi döntések, amelyek az államigazgatási eljárási törvény szerint nem hatósági ügyek.

Egy sajószentpéteri lakos azzal a panasszal fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy önkormányzatuk a gázközmű-vagyon állami rendezése következtében a lakosságnak a lakossági beruházás értékén túl kamatot nem térít.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és felkérte a polgármestert a véleményét kifej­tésére.

A településen 1966-tól 1995-ig több ütemben és különböző pénzügyi források­ból, állami, önkormányzati-tanácsi, és lakossági önerő felhasználásával történt meg a gázhálózat fejlesztése. A panaszos utcájában 1992-ben épült ki a gázvezeték. A település a gázközmű-vagyona 45,8%-a után kapott részvényeket, így az önkormányzati és lakossági hozzájárulás 45,8%-a térült meg. A 36/1998. (IX. 16.) AB határozat alapján, az önkormányzatokat a gázközmű-vagyonuk után 100%-os térítés illeti meg, így 2001. februárban az önkormányzat és az állam képviseletében, a közlekedési- és vízügyi miniszter megállapodott további, a gáz­közmű addig ki nem fizette részének, így az egész vagyon 60%-ának megtérítésben.

A polgármester felkérte a képviselőket arra, hogy mérjék fel választópolgáraik körzetében a visszatérítendő összeggel kapcsolatos felhasználási igényeket, célokat. A képviselő testület elutasította azt a polgármesteri javaslatot, hogy a lakók visszakapják a „csonkdíj 48,5%-át akár kamatokkal is, ezért az a döntés született, hogy azt az önkormányzat „települési közcélú beruházásra” fordítja. 2002. augusztus 5-én a lakosság népi kezdeményezését megtárgyaló rendkívüli ülésre hívta össze a polgármester a testületet.

A kezdeményezés szerint a beruházó polgárok a gázközmű vagyon után kapott értékből a csonkdíj 45,8-%-át szerették volna visszakapni, a kamatról kifejezetten lemondtak. 2002. szeptember 19-ére a polgármester rendkívüli ülésre hívta össze a képviselő-testületet, hogy a népi kezdeményezésben felvetettekkel kapcsolatban döntés szülessen. A testület úgy döntött, hogy a lakossági kezdeményezést az önkormányzat teljesíti, a csonkdíj 48, 5%-át kifizeti. Az ennek megfelelő összeget a panaszos is megkapta.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX tv. 16. § (1) bekezdése az országgyűlési biztosnak kizárólag a hatósági vagy közszolgáltatói intézkedések és mulasztások esetén biztosít vizsgálati lehetőséget. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV tv. 3 § (3) bekezdése alapján államigazgatási ügy minden ügy, amelyben a közigazgatási szerv az ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg, adatot igazol, nyilvántartást vezet, vagy hatósági ellenőrzést végez. A hatóságok körét a panasz tárgyául szolgáló tevékenység, intézkedés, mulasztás határozza meg, így azt is, hogy az egyébként államigazgatási hatósági jogkörrel felruházott szerv a konkrét esetben is államigazgatási jogokat gyakorol-e.

Tekintettel arra, hogy a képviselő testület a gázközmű-vagyonnal kapcsolatban az államtól származó vagyonjuttatás felhasználásáról döntött, megállapítható, hogy az eljárása nem tartozik a hatósági jogkörben hozott döntései közé, ezért az ügyben az országgyűlési biztos a hatásköre hiányát állapította meg, és a vizsgálatot megszüntette. A panaszost azonban tájékoztatta, hogy az esetleges polgári jogi igényét polgári bíróság előtt érvényesítheti.

OBH 3902/2002.

A jogbiztonság követelményét, a tulajdonhoz és a feljelentett személy jó hírnévhez fűződő alkotmányos jogát sérti a rendőrhatóság, ha nem ellenőrzött és egyéb adatokkal alá nem támasztott névtelen bejelentés alapján nyomozást rendel el és annak során számítástechnikai eszközöket és adat­hordozókat foglal le.

A panaszos sérelmezte, hogy a BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitányság, a ren­dőrség „Telefontanú” programjának zöld számára érkezett névtelen bejelentés alapján, ellene bűncselekmény alapos gyanúja nélkül nyomozást rendelt el és lefoglalta számítástechnikai berendezéseit. Az országgyűlési biztos általános he­lyettese a panasz alapján vizsgálatot rendelt el és a kerületi rendőrkapitányságtól beszerezte az ügyre vonatkozó iratokat.

A névtelen bejelentés arról szólt, hogy egy 19 éves fiatalember illegális szoftvereket használ, illetve azokkal kereskedik. A kerületi kapitányságon további in­formációk beszerzésére hetekig semmilyen intézkedés nem történt, majd házkutatást rendeltek el a feljelentett lakásán. A házkutatás során számítógépet, valamint egyéb eszközöket és számlákat foglaltak le. Ugyanezen a napon nyomozást rendeltek el ismeretlen tettes ellen, szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt.

A kirendelt szakértő megállapította, hogy a lefoglalt eszközökön sehol nem találhatók jogvédett szoftverek kereskedelmi mennyiségben, az egy-egy példány­ban talált szoftverek „jogtiszták”, vásárlásukról számlák készültek, a gépek és a rajtuk futó operációs rendszerek eredetét és jogszerű használatát ugyancsak számlák igazolták.

A lefoglalást szenvedő panaszának az ügyészség helyt adott. A nyomozó ha­tóság kiadta a lefoglalt számítástechnikai eszközöket, majd – mivel nem volt meg­állapítható bűncselekmény elkövetése – a nyomozást megszüntették. A panaszost az eljárás során nem hallgatták meg, nem nyilvánították gyanúsítottá és semmilyen felvilágosítást nem kapott eljárásjogi helyzetéről, vagy az ügy kimeneteléről.

Az eljárás idején hatályos Be. alapján a büntetőeljárás megindításának minimá­lis feltétele volt a bűncselekmény alapos gyanújának megléte. A belügyminisz­ter 40/1987. számú utasítása (Nyut.) előírta, hogy „a nyomozó hatósághoz tett bejelentés csak akkor lehet a büntetőeljárás megindításának alapja, ha ellenőrzése során abból a bűncselekmény alapos gyanúja kétségtelenül megállapítható”.

A nyomozó hatóság eljárása sértette a büntetőeljárás szabályait, túllépte a mér­legelési jogkör alkotmányos korlátait és a feljelentett személy tisztességes eljáráshoz való jogával; a tulajdonához, valamint a jóhírnévhez és a magántitokhoz való jogával összefüggésben alkotmányos visszásságot idézett elő.

Az országgyűlési biztos általános helyettese felhívta az országos rendőrfőkapitányt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a rendőrségi zöld számokra érkező, vagy egyéb módon tett névtelen bejelentések alapján csak megfelelő ellenőrzést követően kerüljön sor alkotmányos jogokat érintő rendőri intézkedésre, vagy büntetőeljárás kezdeményezésére.

A főkapitány nem fogadta el az ajánlást, mert álláspontja szerint a hatályos Be. alapján már az egyszerű gyanú is elegendő a nyomozás elrendeléséhez, a nyomozás törvényességét az ügyészség felügyeli, az országos rendőrfőkapitánynak nincs felhatalmazása egyedi utasítás, vagy normatív rendelkezés kiadására.

Az általános helyettes az ajánlását fenntartotta, ezért az Obtv. alapján a főkapitány az ajánlást és a véleményét felterjesztette a belügyminiszterhez. A miniszter válaszára nyitvaálló határidő még nem telt le.

OBH 3930/2002.

A helyi közhatalmat gyakorló önkormányzatnak, mint a szomszéd tulajdonosokkal egyenjogú tulajdonosnak fokozott kötelezettsége a lakók zavartalan nyugalmának biztosítása legalább az éjszakai órákban.

Budapest VI. kerületi lakosok azt sérelmezték, hogy a Nyugati téren rendszeresen különféle eseti szórakoztató rendezvényeket tartanak, kivetítőket helyeznek el, ami nagymértékben zavarja nyugalmukat.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított, és tájékoztatást kért a terézvárosi jegyzőtől az álláspontjáról, és a megtett intézkedéseiről.

A Polgármesteri Hivatal Építési Irodája kezdeményezte a zaj- és rezgésvéde­lem helyi szabályozásáról szóló rendelet módosítását, melynek egyik pontja a közterület használatának mennyiségi korlátozása volt. A képviselő-testület a 2002. októberi ülésén nem szavazta meg a korlátozást tartalmazó pontot. A jegyző jelezte, hogy az Építési Iroda újabb előterjesztést készít a Nyugati tér használatának megnyugtató szabályozása érdekében.

Az önkormányzati tulajdon feletti tulajdonosi jogokat a képviselő-testület gyakorolja. Az Alkotmány a helyi önkormányzat számára a tulajdonjoga gyakorlása tekintetében ugyanolyan mértékű autonómiát biztosít, és ugyanolyan alkotmányos védelemben részesíti, mint ami minden más tulajdonost és gazdálkodó szervezetet megillet. A tulajdonjog tartalmát kitevő részjogosítványok közül kiemelkedik a rendelkezési jog. E jog magában foglalja azt a jogot, hogy a tulajdonos a dolog birtokát, a használatot másnak átengedje.

Az önkormányzat a tulajdonában lévő közterület használata iránti kérelem tárgyában tulajdonosi és nem hatósági jogkörben jár el. Tulajdonosként egyenjogú és egyenrangú a „szomszéd” tulajdonosokkal, így „a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné”, tehát rá nézve is irányadó a szükségtelen zavarás és a birtokháborítás tilalma.

Az önkormányzat tulajdonában álló közterület mindenki számára korlátozás nélkül nyitva áll, bárki számára igénybe vehető, miközben jogos lakossági érdek a kulturált közterület-használat. A közterületek használatának, rendjének szabályozásakor, annak eseti engedélyezésekor a tulajdon hasznosításához fűződő önkormányzati érdek, illetve a lakossági érdekek közötti megfelelő egyensúlyra kell törekedni, figyelemmel arra, hogy a helyi önkormányzás alanya a választópolgárok közössége. A helyi közhatalmat gyakorló, tulajdonosként a „szomszéd” tulajdonosokkal egyenjogú önkormányzatnak fokozott kötelezettsége a lakók zavartalan nyugalmának biztosítása legalább az éjszakai órákban.

A Nyugati tér használatát érintő újabb tervezet elkészítésével a biztos egyetértett, ezért felkérte Terézváros polgármesterét, hogy a helyi rendelet módosításának előkészítését és abban a jelentés megállapításainak érvényesülését kísérje figyelemmel.

OBH 3943/2002.

A tulajdonhoz való alkotmányos jogot sérti meg az önkormányzat, ha nem biztosítja a csatornaközműre csatlakozás lehetőségét.

A hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos visszásságot okoz az önkormányzat, ha egy gerincvezeték kiépítésekor nem biztosítja minden azonos (földrajzi, domborzati) adottságú ingatlan tulajdonosának a rácsat­lakozás lehetőségét.

A panaszos Andornaktálya Önkormányzatának a csatornaközműre való rácsat­lakozással összefüggő eljárását kifogásolta. Azt sérelmezte, hogy a csatornahá­lózat 1993-ban történt kiépítésekor nem jelölte meg a kivitelező a telkére a becsatlakozás helyét. Erről tájékoztatta a polgármestert, aki megnyugtatta, hogy a rácsatlakozás engedélyezésekor meg fogják mutatni a csatlakozási pontot. A csatlakozási lehetőség óta többször tett hiábavaló kísérletet a csatlakozó csonk megkeresésére, és az önkormányzat kérései ellenére nem nyújt számára segítséget.

A jegyző a biztos megkeresésére közölte, hogy a közmű megépült, de a kivitelezés, a megvalósítás körülményei nem tisztázottak, és az erre vonatkozó dokumentumok nem állnak rendelkezésre, mivel azoknak egy betörés alkalmával nyoma veszett. A beszerzett információk szerint azonban a panasszal érintett terület kimaradt a közműtelepítésből.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzata nem tett meg mindent a pa­naszos által kért információ beszerzése illetve pótlása érdekében. A megállapított visszásságok megszüntetése érdekében országgyűlési biztos intézkedésre kérte fel a jegyzőt és a polgármestert annak érdekében, hogy munkatársaik az eljárási jogszabályokat maradéktalanul tartsák be, és kérte, hogy biztosítsák az érintettek számára a közműre csatlakozás lehetőségét.

A biztos a kezdeményezésére még sürgetés ellenére sem kapott választ, ezért a közigazgatási hivatal közreműködését kéri.

OBH 3962/2002.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha az építésügyi hatóság a helyi építésügyi szabályzat előírásaival ellentétes engedélyt ad ki.

A jogorvoslathoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a közigazgatási hivatal, ha a felügyeleti intézkedés iránti kérelmet vizsgálat nélkül utasítja el.

A panaszosok a lakásaik melletti szomszédos ingatlanon tervezett hétemele­tes lakóház engedélyezését és az engedélyezési eljárást sérelmezték. Kifogásolták, hogy azért nem tekintették őket ügyfélnek a sérelmezett építési engedélyezési eljárásban, mert az önkormányzati bérlakásaikat – kérelmük ellenére – önhibájukon kívül nem vásárolhatták meg. Az önkormányzati vagyonkezelő pedig kife­jezett kérésükre sem nyújtott be fellebbezést az engedélyező határozat ellen.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz fűződő, valamint a panaszhoz való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Eljárása során a Bp. XIV. kerületi jegyzőtől bekérte az építési engedélyezési eljárás dokumentációját, a kifogásolt építkezés helyére vonatkozó és a panaszosok lakásait is magában foglaló szabályozási terv szöveges és rajzos részletét, valamint a tervet elfogadó önkormányzati rende­letet, továbbá a panaszosoknak az építkezés megkezdéséről szóló bejelentését. Tájékoztatást kért arról is, hogy ki és milyen felhatalmazás alapján látja el a kerületben az önkormányzati lakásbérlők érdekét.

A beszerzett iratok szerint a Bp. XIV. kerületi építésügyi hatóság a kérelmező Kft.-nek egy új, pince–földszint–hétemeletes 128 lakásos épület építésére adott engedélyt. A szomszédos önkormányzati tulajdonban álló két lakóház bérlői bejelentették a hatóságnak, hogy a tervezett épület kivitelezési munkálatait engedély nélkül megkezdték, s kérték, hogy az engedély megadásánál vegyék figyelembe érdekeiket, hiszen az önkormányzat nem idegenítette el részükre a bérlakásokat, így nem válhattak lakásaik tulajdonosává.

A panaszosok az ingatlankezelő szervezet vezetőjétől kérték érdekeik megfelelő képviseletét, azaz, ha a hatóság megadja az engedélyt a tervezett építkezésre, úgy azt fellebbezze meg. Indokolásul előadták, hogy lakóházaik 2 és 3 eme­letesek, míg a tervezett épület 7 emeletes és az eredeti tervek szerinti merőleges elhelyezés helyett az új épület saját lakóépületükkel párhuzamosan kerül elhelye­zésre. Miután a vagyonkezelő szervezet csak továbbította levelüket az építésügyi hatóságnak, de semmilyen észrevételt nem tett a határozat ellen, a panaszosok a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz fordultak, kérték az ügy kivizsgálását. A másodfokú építésügyi hatóság arról tájékoztatta a kérelmezőket, hogy ügyféli jogosultsággal nem a lakóházak bérlői, hanem azok tulajdonosai, haszonélvezői rendelkeznek. Az ügyben a szomszédos ingatlanok tulajdonosait az engedélyről értesítették, akik a döntés ellen fellebbezéssel nem éltek. A másodfokú hatóság még arról is tájékoztatta a panaszosokat, hogy függetlenül az ügyféli jogosultság meglététől, vagy hiányától, a jogerős építési engedély érdemi felülvizsgálatára, megváltoztatására az Áe. alapján nincs jogszabályi lehetősége.

Az építési engedélyt megadó határozat indokolása szerint az építkezéssel érin­tett ingatlan olyan építési övezetbe tartozik, amely legfeljebb négy-, ötszintes lakó­épületekkel beépített, illetőleg beépíthető területe Zuglónak. A jegyző tájékoztatatta az országgyűlési biztost, hogy „a tárgyi ingatlanra más helyi előírás, szabályozási terv nem vonatkozik”. Ebből az országgyűlési biztos arra következtetett, hogy az építési engedélyt megadó elsőfokú építésügyi hatósági határozat nem felel meg az érvényben lévő jogszabályoknak, hiszen a legfeljebb ötszintes épület helyett nyolcszintes lakóház építését engedélyezte.

A panaszosok 1994 óta folyamatosan jelezték, hogy vételi jogukkal élni kíván­nak. Amikor az építési engedélyezési eljárás folyamatban volt, a vagyonkezelő előtt már ismeretes volt, hogy a helyi önkormányzat hozzájárult a panaszosok lakásait magában foglaló épületek elidegenítéséhez. Ennek ellenére a lakók kérését nem teljesítette, az építési engedélyt megadó határozat ellen nem nyújtott be fellebbezést, és a fellebbezési jogáról is lemondott.

A biztos megállapította, hogy a közigazgatási hivatal eljárása szintén súlyos visszásságot eredményezett. A bérlők intézkedést kérő beadványát mint másod­fokú építésügyi hatóság, köteles lett volna kivizsgálni, így többek között az engedély törvényességét, illetőleg az építkezés szabályosságát. Az országgyűlési biztos rámutatott arra, hogy a hatósági ellenőrzés a közhatalmi jogosítvány gyakorlását jelenti, amelyet a közigazgatási szerv – a törvényben foglaltak szerint – a hatáskörébe tartozó feladatként lát el. A hatósági ellenőrzés leggyakrabban hi­vatalból indul meg, de bejelentés alapján is megindítható.

A vizsgálat feltárta, hogy a közigazgatási hivatal eljárása a panaszhoz való jog­gal összefüggő visszásságot okozott, és azzal hogy a panaszosok beadványában foglaltakkal érdemben nem foglakozott, a tisztességes eljárás követelményét is sértette.

A biztos leszögezte, hogy a lakásbérlők érdekét a jogszabály nem megfelelően védi, mert a bérlők képviselete a vagyonkezelő társaságoknak nem feladata. Némi reményt nyújt e probléma megoldására, hogy a közigazgatási eljárásról készülő törvény tervezete a létesítmény-, illetőleg a tevékenység-enge­dé­lye­zé­sé­re irányuló eljárásban ügyfélként nevesíti a hatásterületen lévő ingatlanok jogszerű használóit, a haszonélvezőket és a bérlőket.

A bérlők jogainak érvényesítése azonban nem merülhet ki a jövőbeni ügyféli pozíció biztosításával, ezért a Római Szerződés Első Kiegészítő Jegyzőkönyv I. cikkével összhangban, az országgyűlési biztos javasolta a Kormánynak, hogy a Lakástörvény módosításával vagy új jogszabály alkotásával kerüljön szabályozásra a bérlők érdekeinek, különösen az önkormányzati bérlakások bérlőinek védelme. Felkérte az önkormányzatot, hogy vizsgálja meg, a szabályozási hiányt a városrészben lehet-e helyi rendelettel pótolni. A jegyzőtől azt kérte, hogy a jog­szabálysértés körülményeit vizsgálja ki, és tegye meg a szükséges intézkedéseket.

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét felszólította, hogy szűntesse meg a hivatalában kialakult helytelen gyakorlatot, s amennyiben szükséges, a jövőben éljen az ügyészségi törvényességi vizsgálat kezdeményezésének lehetőségével.

A belügyminiszter közölte, hogy az ajánlást a lakástörvény 2004. első felében várható felülvizsgálata során megvizsgálja. A polgármester a helyi építési szabályzatot jogszerűnek tekintette, és csak az országgyűlési biztos ismételt felkérésére ismertette a biztosi jelentést és a bérlők jogai védelmének szabályozására tett indítványt a képviselő-testülettel, amely az abban foglaltakat tudomásul vette. A kerületi jegyző sem fogadta el az ajánlást, és azt a véleményével együtt megküldte a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjének.

A hivatalvezető a biztos felhívását elfogadta, és megtette az ehhez szükséges intézkedéseket. Az önkormányzat rendeletére vonatkozóan jelezte, hogy a jelentésben foglalt visszásságot szintén megállapította, de tekintettel arra, hogy a képviselő-testület időközben új rendeletet alkotott, további intézkedésre nem volt szükség.

Az országgyűlési biztos a válaszokat tudomásul vette.

OBH 3993/2002.

A jogbiztonság elvét, valamint a kérelemhez, panaszhoz való jogot sérti a ren­dőrség, ha az államigazgatási jogkörben okozott kár miatt tett panaszt érdemi intézkedés nélküli irattárazza, és válasz nélkül hagyja.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a rendőrség annak ellenére lefoglalta a ma­gán­személytől vásárolt gépkocsiját, hogy a vásárlás előtt a gépkocsi adatait a ren­dőrségi nyilvántartásban ellenőriztette – mivel utóbb állapították meg arról, hogy lopott volt. Az emiatt benyújtott kártérítési kérelmére több évig nem kapott érdemi választ.

Az országgyűlési biztos általános helyettese az országos rendőrfőkapitányt kérte fel vizsgálatra, aki megállapította, hogy a panaszos 1998-ban fordult kérelmével a belügyminiszterhez. Kérte, hogy peren kívüli egyezség útján térítsék meg részére azt a kárt, amelyet az államigazgatási jogkörben eljáró rendőri szerv okozott. Beadványát az ORFK Felügyeleti Főosztály Panaszok és Bejelentések Irodája kapta meg. Az irodavezető értesítette a panaszost, hogy beadványát illetékességből az ORFK Gazdasági Főigazgatóság Jogi Osztály vezetőjéhez továbbították.

Ezt követően a panaszos semmilyen választ, értesítést nem kapott beadványa sorsáról, az ügyiratot érdemi intézkedés, vagy válaszadás nélkül irattárazták. A mulasztás a Jogi Osztály ügyintézője részéről történt, akinek a szolgálati viszo­nya időközben megszűnt, az osztály akkori vezetője pedig meghalt, ezért a mulasztások miatt fegyelmi felelősségre vonásra már nem volt lehetőség.

Az ORFK gazdasági főigazgatója 2003-ban a panaszos kérelmét elutasította, tekintettel arra, hogy kártérítési igényét a bíróság jogerős ítélete a gépkocsi eladójával szemben állapította meg. A főigazgató álláspontja szerint a rendőrség nem tehető felelőssé az eladóval szemben lefolytatott végrehajtási eljárás eredmény­telenségéért. Amennyiben az eladó a behajtás meghiúsítása érdekében elidegenítette vagyontárgyait, úgy a panaszos a bíróságtól kérheti az elidegenítésről szóló szerződések hatálytalanságának megállapítását, a Ptk. 203. § alapján.

Az általános helyettes megállapította, hogy az ORFK eljárása – az ügyintéző mulasztása és a parancsnoki ellenőrzés hiánya miatt – sértette a közérdekű be­je­lentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. törvény rendelkezéseit, ami a kérelemhez, panaszhoz való alkotmányos joggal, illetve a jogbiztonsághoz követelményével összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.

A sérelem a keletkezése óta eltelt hosszú idő miatt nem volt orvosolható, az érintett személyek felelőssége már nem volt megállapítható. Az országos ren­dőr-főkapitány a hasonló mulasztások elkerülése érdekében megtette a szükséges intézkedéseket, ezért az általános helyettes az ügyben ajánlást nem tett, azonban jelentését tájékoztatásul megküldte a belügyminiszternek.

OBH 4001/2002.

A jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben okoz visszásságot az építési hatóság, ha a társasház közös tulajdonú központi berendezéseinek javítására csak az egyik lakás tulajdonosát kötelezi.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a társasházuk pince­födémének beázása miatt a hatóság őt kötelezte arra, hogy a fürdőszobájában a hibát hárítsa el. Véleménye szerint ez nem az ő kötelezettsége, de nem is történt beázás sem.

A biztos az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, amelyhez a Főváros Közigazgatási Hivatal (KH) vezetőjétől kért tájékoztatást. A beszerzett iratokból megállapította, hogy a panaszos egy többlakásos társasház egyik földszinti lakásának tulajdonosa. A közös képviselő kérte az építési hatóságtól a panaszos kötelezését arra, hogy a közös pince födémén észlelt beázást a felette lévő lakásának fürdőszobájából szüntesse meg. Azért kérte a hatóságtól az intézkedést, mert a panaszos megtagadta, hogy a „beá­zást okozó műszaki meghibásodást kijavítsák a ház költségére”. A hatóság a hely­színi szemlén a pince beázásáról meggyőződött, és a panaszost kötelezte a hiba elhárítására. A panaszos fellebbezett, és előadta, hogy „a közös képviselőt levélben felszólította, hogy közölje a fürdőszobájuk által okozott kár nagyságát, a szükséges javítást a lakásbiztosítására kívánja elvégeztetni. A közös képviselő szóban közölte, hogy nincs kárigénye, a hiba nem a lakásban van. A pincében csöpög a víz az egyik csőből, de javítani az ő fürdőszobájukból tudnák. Fürdőszobájuk 1996-ban lett felújítva. Mivel a hiba nem lakásukban van, a javítást a pincében végeztessék el.” Kijelentette, hogy a javítást a fürdőszobájukból a társasház közös költségére sem engedi elvégezni.

A KH a kötelezést helybenhagyta. A panaszos bírósághoz fordult, de mivel a ke­reseti kérelem elkésett, a bíróság a pert megszüntette. Ezt követően fordult a pa­naszos az országgyűlési biztoshoz. A biztos megállapította, hogy a társasház központi berendezésének – víz- vagy csatornavezetékének – meghibásodásából eredő hibaelhárítási kötelezettség a társasház tulajdonközösségét terheli. A hibaelhárítást az érintett lakástulajdonos mindössze tűrni köteles. Ha a hiba eredete, helye, a javítás módja az érdekeltek között vitatott vagy nem azonosítható, elrendelhető előzetes feltárás, szakvélemény készítése stb., amelynek elvégzését a lakás tulajdonosa szintén tűrni köteles. Ha a társasház tulajdonosai közül a közös tulajdonból és a résztulajdonból (egyes lakásokból) eredő kötelezettség osztható, akkor annak meghatározása is lehetséges.

A panaszolt ügyben a hatóságok eljárása abban helytálló volt, hogy „az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot” veszélyeztető állapot megszüntetésére intézkedtek. Az építési hatóságnak intézkedésre kötelezettsége és lehetősége is volt, mivel a hibaelhárításra kötelezettek azt önként nem teljesítették. Mindkét hatóság tévedett azonban abban, hogy kizárólag a pa­naszost, a társasházon belüli egyik tulajdonost kötelezte a munkálatokra. Ahelyett, hogy a társasház közösségét kötelezte volna a közös berendezés hibaelhárítá­sára, és a panaszost – mint a feltételezett javítási helyszín lakástulajdonosát – a munkák (esetleg először a feltárás, szakvélemény-készítés) tűrésére.

A panaszos alkotmányos jogaival kapcsolatos visszásság e tévedés miatt mind a jegyző, mind a KH eljárása folytán bekövetkezett. Miután a biztos megállapította, hogy az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény alapján a hatósági intézkedés szükségessége és lehetősége fennáll, kezdeményezte, hogy a KH vezetője határozatát saját hatáskörében módosítsa. A szükséges mun­kálatokra vonatkozó rendelkezés változatlanul hagyása mellett azok elvégzésére a társasház közösséget, tűrésére a panaszost kötelezze.

A KH vezetője a kezdeményezéssel egyetértett, azt teljesítette.

OBH 4001/2002.

A jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben okoz visszásságot az építési hatóság, ha a társasház közös tulajdonú központi berendezéseinek javítására csak az egyik lakás tulajdo­nosát kötelezi.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a társasházuk pince­födémének beázása miatt a hatóság őt kötelezte arra, hogy a fürdőszobájában a hibát hárítsa el. Véleménye szerint ez nem az ő kötelezettsége, de nem is tör­tént beázás sem.

A biztos az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, amelyhez a Főváros Közigazgatási Hivatal (KH) vezetőjétől kért tájékoztatást. A beszerzett iratokból megállapította, hogy a panaszos egy többlakásos társasház egyik földszinti lakásának tulajdonosa. A közös képviselő kérte az építési hatóságtól a panaszos kötelezését arra, hogy a közös pince födémén észlelt beázást a felette lévő lakásának fürdőszobájából szüntesse meg. Azért kérte a hatóságtól az intézkedést, mert a panaszos megtagadta, hogy a „beázást okozó műszaki meghibásodást kijavítsák a ház költségére.” A hatóság a helyszíni szemlén a pince beázásáról meggyőződött, és a panaszost kötelezte a hiba elhárítására. A panaszos fellebbezett, és előadta, hogy „a közös képviselőt levélben felszólította, hogy közölje a fürdőszobájuk által okozott kár nagyságát, a szükséges javítást a lakásbiztosítására kívánja elvégeztetni. A közös képviselő szóban közölte, hogy nincs kárigénye, a hiba nem a lakásban van. A pincében csöpög a víz az egyik csőből, de javítani az ő fürdőszobájukból tudnák. Fürdőszobájuk 1996-ban lett felújítva. Mivel a hiba nem lakásukban van, a ja­vítást a pincében végeztessék el.” Kijelentette, hogy a javítást a fürdőszobájukból a társasház közös költségére sem engedi elvégezni.

A KH a kötelezést helybenhagyta. A panaszos bírósághoz fordult, de mivel a ke­reseti kérelem elkésett, a bíróság a pert megszüntette. Ezt követően fordult a pa­naszos az országgyűlési biztoshoz. A biztos megállapította, hogy a társasház központi berendezésének – víz- vagy csatornavezetékének – meghibásodásából eredő hibaelhárítási kötelezettség a társasház tulajdonközösségét terheli. A hibaelhárítást az érintett lakás tulajdonos mindössze tűrni köteles. Ha a hiba ere­dete, helye, a javítás módja az érdekeltek között vitatott vagy nem azonosítható, elrendelhető előzetes feltárás, szakvélemény készítése stb., amelynek elvégzését a lakás tulajdonosa szintén tűrni köteles. Ha a társasház tulajdonosai közül a közös tulajdonból és a résztulajdonból (egyes lakásokból) eredő kötelezettség osztható, akkor annak meghatározása is lehetséges.

A panaszolt ügyben a hatóságok eljárása abban helytálló volt, hogy „az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot” veszélyeztető állapot megszüntetésére intézkedtek. Az építési hatóságnak intézkedésre kötelezettsége és lehetősége is volt, mivel a hibaelhárításra kötelezettek azt önként nem teljesítették. Mindkét hatóság tévedett azonban abban, hogy kizárólag a pa­naszost, a társasházon belüli egyik tulajdonost kötelezte a munkálatokra. Ahelyett, hogy a társasház közösségét kötelezte volna a közös berendezés hibaelhárítá­sára, és a panaszost – mint a feltételezett javítási helyszín lakástulajdonosát – a munkák (esetleg először a feltárás, szakvélemény-készítés) tűrésére.

A panaszos alkotmányos jogaival kapcsolatos visszásság e tévedés miatt mind a jegyző, mind a KH eljárása folytán bekövetkezett. Miután a biztos megállapította, hogy az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény alapján a ha­tósági intézkedés szükségessége és lehetősége fennáll, kezdeményezte, hogy a KH vezetője határozatát saját hatáskörében módosítsa. A szükséges munkálatokra vonatkozó rendelkezés változatlanul hagyása mellett azok elvégzésére a társasház közösséget, tűrésére a panaszost kötelezze.

A KH vezetője a kezdeményezéssel egyetértett, azt teljesítette.

OBH 4112/2002.

Nem okoz visszásságot a Fővárosi Gázművek Rt. ügyfélfogadási és kiszol­gálási gyakorlata, ha annak során az általában elvárható műszaki, technikai és munkatársi feltételek adottak.

Az országgyűlési biztos hivatalból indított vizsgálatot az egyik napilap 2002. augusztus 31-ei számában „Gáz van, ügyfélszolgálat nincs” címmel megjelent cikke alapján, amely a Fővárosi Gázművek Rt. Fiumei úti ügyfélszolgálatán tapasztalható állapotokról számolt be. Az újságíró szerint az ügyfeleknek akár 3–4 órát is várakozniuk kell, és nincs lehetőségük leülni sem. A számítógépes rendszer a munkaidő végéhez közeledve automatikusan lezár, így kizárt annak lehe­tősége, hogy a már sorszámmal rendelkező, de még sorra nem került fogyasztók kéréseit megvizsgálják.

A biztos a tisztességes eljáráshoz, a panaszhoz és emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és helyszíni ellenőrzést is elrendelt. Ennek időpontjában az ügyfélszolgálaton nem volt tömeg, és csupán néhányan várakoztak. Az ügyfélhívó rendszer adatai alapján a legnagyobb tömeg általában a déli órákban tapasztalható. Mivel a szolgáltató folyamatosan veszi át fogyasztóit a Díjbeszedő Rt.-től, ebből kifolyólag folyamatos ügyfélszám növekedéssel számol, ezért indokolt lehet a létszámfejlesztés a hagyományos ügyfélszolgálati részen, hiszen az iroda kialakítása alapján alkalmas lenne több ügyfelet is kiszolgálni. A cikkben írottakkal ellentétben, már székek álltak a várakozók rendelkezésére. A mozgáskorlátozottak számára is megoldott az épületbe való bejutás, és azon belül a közlekedés, de hiányosságként felróható az építtetőnek, hogy még mindig nem alakítottak ki számukra is hozzáférhető WC-t és mosdót.

Az ügyfélszolgálati iroda nyitvatartási ideje bár változó, mégis a 2002. évben folytatott fogyasztói elégedettség vizsgálat során kiderült, hogy igen jelentős elvá­rásként jelenik meg a fogyasztók részéről a késő délutáni, akár kora esti nyitva tartás lehetősége.

Az újságcikkben – a számítógépes rendszernek az ügyfélfogadási idő végénél történő automatikusan leállásával kapcsolatban – írottak nem helytállóak, mert bár a cikk megírásának napján valóban számítógépes karbantartás volt, és azt jól látható módon jelezték is a fogadóhelyiségben, de a fogyasztóknak abban az esetben sem kell dolguk végezetlenül távozniuk, ha leállna a számítógépes rendszer, mert a szolgáltató ilyen esetekre rendelkezik a manuális ügyintézésre vonatkozó szabályzattal. Az új szabályozás szerint pedig 16 óra előtt nem lehet a számítógépes rendszeren karbantartást végezni.

Az országgyűlési biztos összességében megállapította, hogy a szolgáltatónál az ügyfélkapcsolatok megfelelő működtetéséhez adottak a személyi, tárgyi és technikai feltételek. A helyszíni vizsgálat során alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság gyanúja nem merült fel. A fogyatékos személyek jogairól és esély­egyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. tv. 5. §-a szerint a fogyatékos személynek joga van a számára akadálymentes, biztonságos épített környezetre. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény­hez kapcsolódó részletszabályokat tartalmazó 253/1997. (XII. 20.) sz. Korm. rendelet (OTÉK) 99. § (1) bekezdése előírja, hogy az akadálymentes használathoz hozzátartozik a nemektől független, kerekesszéket használó személyek részére alkalmas illemhely létesítése is. Ezek kiépítését legkésőbb 2005. január 1-jéig kell a szolgáltatónak biztosítania.

OBH 4152/2002.

A jogbiztonsághoz való joggal és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha az egészségügyi ellátás igénybevételekor a kórház területére gépjárművel történő behajtás esetére igazgatói utasításban fizetési kötelezettséget írnak elő.

A panaszos sérelmével az Alkotmánybírósághoz fordult, de az a beadványt hatásköre hiányában az Országgyűlési Biztos Hivatalához tette át. A panaszos azt kifogásolta, hogy a Kaposvári Városi Kórház főigazgató főorvosának utasításának értelmében a súlyos beteget, életveszélyes sérültet személygépkocsival szál­lító magánszemélyek is csak 500 Ft előzetes megfizetése esetén hajthatnak be a kórház területére.

A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alapjog veszélyeztetésének gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot indított.

Az Alkotmány 70/D §-a biztosítja a Magyar Köztársaság területén élők lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez való jogát. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény kimondja, hogy „Minden betegnek joga van – jogszabályban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és megkülönböztetés nélküli egészségügyi ellátáshoz.” Folyamatosan hozzáférhető az ellátás, amennyiben az egészségügyi ellátórendszer működése napi 24 órán keresztül biztosítja annak igénybevehetőségét. Az egészségügyi ellátáshoz való jog a törvény értelmében több részjogosítványt foglal magában. A sürgős szükség esetén az életmentő, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzéséhez való jog alapvető emberi jog, annak igénybevétele semmilyen módon nem korlátozható. Ugyancsak alapvető joga van a betegnek a szenvedés csökkentéséhez. A konkrét ügy­ben azt is meg kellett vizsgálni, hogy a főigazgatói utasítással érintett ingatlan, milyen területnek minősül. A Kaposi Mór Megyei Kórház és az ahhoz tartozó ingatlan a Somogy Megyei Közgyűlés tulajdonában és kezelésében áll. Tekintettel arra, hogy a kórház közszolgáltatást végez, közintézménynek minősül. A közintézményhez tartozó ingatlan pedig – a funkciójából adódóan – közterület jellegű terület, azonban ezt a fogalmat egyetlen jogszabály sem határozza meg konkrétan. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény határozza meg a közterület fogalmát: „közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. Egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrészére – az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között – a közterületre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.”

A vizsgált kérdéskörben nem hagyható figyelmen kívül annak igénye sem, hogy az egészségügyi intézmények éppen az egészségügyi ellátás zavartalansága érdekében a területükön a gépjárművek forgalmát és a várakozást – akár várakozási díj megállapításával – is szabályozhassák. A behajtási és parkolási korlátozást azonban úgy kell megoldani, hogy az ne legyen ellentétes az intézmény funkciójával, oktalanul senkit ne korlátozzon az egészségügyi szolgáltatáshoz való hozzáférésben.

Az alapvető emberi jogok semmilyen módon nem korlátozhatóak, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés nem tehető pénzfizetéstől függővé, különösen nem kapupénz megfizetésétől. Az alapjogok érvényesülését nem teheti függővé attól, hogy a beteg mentővel, avagy személygépkocsival érkezik-e az egészség­ügyi szolgáltatóhoz.

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény szerint: „Fizetési kötelezettséget előírni, a fizetésre kötelezettek körét, a fizetési kötelezettség mértékét, a kedvezmények, mentességek körét és mértékét, továbbá előlegfizetési kö­telezettséget megállapítani [...] csak törvényben, illetve törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendeletben lehet.”

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszolt főigazgatói utasítás a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggés­ben az egészségügyi ellátáshoz való jog sérelmének a közvetlen veszélyét idézte elő, és a fizetési kötelezettség jogszabályi felhatalmazás hiányában történt előírása, sérti a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz való jogot.

Az országgyűlési biztos a feltárt alkotmányos visszásságok orvoslása érdeké­ben ajánlást tett egyrészt a konkrét ügyben érintett a Somogy Megyei Közgyűlés­nek, továbbá – tekintettel arra, hogy országos jelenségről van szó – az összes megyei közigazgatási hivatalnak. A beszámolási időszak végéig a válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt el, azonban már több közigazgatási hivatal vezetője értesítette az országgyűlési biztost, hogy a jelentésben foglaltakkal egyet­ért, és megteszi a szükséges intézkedéseket.

OBH 4156/2002.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a jogalkotó nem méri fel a jogszabályváltozás végrehajtásához szükséges időt és nem teremti meg az ahhoz szükséges feltételeket.

A panaszosok azért kértek segítséget az országgyűlési biztostól, mert a Szociális és Családügyi Minisztérium a 2001 októberben, illetve decemberben benyúj­tott egyszeri rendkívüli segélykérelmüket nem bírálta el, és sem telefonos, sem írásbeli érdeklődésükre nem kaptak választ.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melyben megkereste a minisztériumot és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot. A vizsgálat megállapította, hogy 2001. január 1-jétől a méltányossági nyugdíjemelés jogintézménye megszűnt, és a kivételes nyugdíj megállapítás az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójának hatásköréből a szociális és családügyi miniszter hatáskörébe került. Ezzel egyidejűleg a korábban e feladatot ellátó főosztályon dolgozók a minisztérium Lakossági Kapcsolatok Főosztályára kerültek. Majd a Méltányossági és Civil­ügyek Főosztályának kialakítását követően, itt látták el a minisztérium hatáskörébe került egyszeri szociális segélyigények (nyugdíj-segély), valamint a kivételes nyugdíjkérelmek elbírálásával kapcsolatos feladatokat.

A méltányossági nyugdíjemelés jogi lehetőségének megszűnése miatt nagy tö­megben jelentkeztek az egyszeri szociális segélykérelmek, és aki tehette szemé­lyesen nyújtotta be kérelmét a minisztérium ügyfélszolgálatán, ahol amiatt több héten át hosszú sorokban álltak a kérelmezők.

A hatásköri és szervezeti változások, a nagyszámú igény, valamint a szociális és családügyi miniszter által méltányossági jogkörben megállapítható egyszeri szociális segélyről szóló 63/2001. (VI. 13.) Korm. rendelet megkésett kiadása, il­letve hatálybalépése miatt feltorlódtak a feladatok. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy a rendeletet a 2001. január 1-jét követően benyújtott kérelmekre visszamenőleg is alkalmazni kellett.

A panaszosok 2001 végén érkezett segélykérelmét a Méltányossági és Civilügyek Főosztálya iktatta és a korábban érkezett kérelmekkel együtt kerültek besorolásra. 2002 elején elfogyott a segélykeret. Ezt követően a 166/2002. (VIII. 2.) Korm. rendelet 2002. augusztus 5-től a szociális és családügyi miniszter által mél­tányossági jogkörben megállapítható egyszeri szociális segélyről szóló kormányrendeletet hatályon kívül helyezte, és rendelkezett a folyamatban lévő ügyek intézéséről. A panaszosok kérelmével kapcsolatban azonban nem történt intézkedés.

2003. év elején az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumnak ha­tározott összegű pótkeretet bocsátott rendelkezésre a Kormány, amely kizárólag a 2002. augusztus 5. napját megelőzően benyújtott segélykérelmek teljesítésére használható fel, ha azok a jogszabályban előírt feltételeknek megfelelnek. A fenti keretből az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium a panaszosoknak 15 illetve 20 ezer forint egyszeri szociális segélyt állapított meg.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a panaszolt esetekben a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásság keletkezett, de mivel annak főleg objektív okai voltak, és a panaszosok sérelmét – a vizsgálatára is tekintettel – időközben a külön keretből orvosolták, az országgyűlési biztos aján­lást nem tett, a vizsgálatot lezárta.

Kapcsolódó ügy: OBH 5297/2002.

OBH 4209/2002.

A jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, a jogorvoslathoz, valamint a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha a „nö­vényi kártevők és allergén hatású növények visszaszorítására és irtására” a használó helyett az ingatlan tulajdonosát kötelezi, ha nem tekinti jogorvoslati kérelemnek a határozat ellen faxon eljuttatott fellebbezést, és a nem teljesítés miatt végrehajtási bírságot szab ki, továbbá ha az ingatlantulajdonost az elrendelt hatósági végrehajtás költségeinek megtérítésére is kötelezi.

A panaszos sérelmezte, hogy a jegyző őt kötelezte a tulajdonát képező – de a használatában nem álló – ingatlanán lévő „növényi kártevők és allergén hatású növények visszaszorítására”, és a határozat ellen faxon elküldött fellebbezését nem tekintette jogorvoslati kérelemnek. A kötelezésben foglaltak nem teljesítése miatt pedig 20 000 Ft végrehajtási bírsággal sújtotta, és az ingatlanon lévő gyom­növények hatósági megsemmisítésével járó költségek megfizetésére is kötelezte. Mindezt azt követően rendelte el, hogy a hatóság a panaszos és a volt bér­lője ellen az ingatlanon elszaporodott gyomnövények elleni védekezés elmulasztása miatt indított szabálysértési ügyben az eljárást kellő indok nélkül felfüggesztette.

Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz, valamint a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megkereste a jegyzőt, aki közölte, hogy lakossági panaszbejelentések alapján első alkalommal 2000. év nyarán indított eljárást az Építési és Környezetvédelmi Osztály a panaszos tulajdonát képező ingatlanon tenyésző allergén növények irtása érdekében. Az aller­gén növényekkel kapcsolatos helyi szabályokról szóló 20/1998. (VI. 1.) sz. önkormányzati rendeletben foglaltaknak megfelelően először az ingatlan tulajdono­sát, majd az általa megnevezett bérlőt szólították fel a helyi rendeletben megállapított kötelezettség teljesítésére. A felszólítások eredménytelensége miatt szabálysértési eljárást indítottak az érintettek, a tulajdonos és a bérlő ellen. Annak során a bérlő azt nyilatkozta, hogy már hosszabb ideje nem bérlője az ingatlannak, ezért a rendezetlen jogi helyzetre tekintettel a szabálysértési eljárást felfüggesztették. Az újabb beadvány alapján megindított eljárásban az Építési és Környezetvédel­mi Osztály úgy ítélte meg, hogy a közvetlen veszélyhelyzet megszüntetése érde­­ké­ben azonnali intézkedés szükséges. Az ingatlan-nyilvántartási adatok alapján az ingatlan tulajdonosának kiléte nem kétséges, míg a bérlő személye bizonytalan, ezért a kötelezettség alanyaként az ingatlan tulajdonosát nevezték meg. A hatóság álláspontja szerint a kötelezett és „bérlője” közötti évekig elhúzódó pol­gárjogi vita nem adhat felmentést a tulajdonosi kötelezettségek teljesítése alól. A veszélyhelyzet megszüntetése érdekében szükséges munkálatok elvégzésére a tulajdonos egyértelműen jogosult, az azzal összefüggésben felmerülő igazolt költségeit – indokolt esetben – a polgári peres eljárás keretében érvényesítheti.

A jegyző kifejtette azt is, hogy álláspontja szerint az eljárási törvény a fellebbezés kizárólag faxon történő benyújtását nem ismeri el jogszerűnek, mivel a hi­vatalos iratnak minősülő fellebbezés hitelességét annak saját kezű aláírása igazolja. A technika lehetőséget ad visszaélésre, ezért indokolt annak előírása, hogy a fellebbezést hivatalosan kell benyújtani. Jelezte azonban, hogy a panaszos által említett fax a hivatalba – vélhetően technikai hibából adódóan – nem érkezett meg.

A panaszos a határozatban megállapított határidőre nem tett eleget a kötelezettségének, és a hatósághoz fellebbezés sem érkezett, ezért végrehajtási bírságot szabtak ki. A panaszos ezzel szemben faxon eljuttatott fellebbezéssel élt. Abban hivatkozott a korábbi fellebbezésére is. A fellebbezést és az előzményes iratokat a jegyző továbbította a megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálathoz. A II. fokú döntés a beszámoló előkészítéséig nem született meg.

Mivel panaszos a kötelezettségének nem tett eleget, a jegyző a kötelezettség teljesítését leghatékonyabban biztosító végrehajtási eszköz alkalmazása mellett döntött, és a határozatban foglalt kötelezettség hatósági úton történő végrehajtását rendelte el, és a hatósági végrehajtás megelőlegezett költségeinek megfizetéséről is rendelkezett. A panaszos ezen határozat ellen is fellebbezéssel élt. Az eljáró hatóság e jogorvoslati kérelmet is a felettes hatósághoz továbbította.

Az országgyűlési biztos a beszerzett iratokból megállapította, hogy panaszos a tulajdonában lévő ingatlant bérbe adta, majd a bérleti jogviszonyt felmondta, attól kezdve a volt bérlő az ingatlant jogcím nélkül tartotta birtokában, és a bíróság ítélete szerint „1991. június hó 15-től kezdődően a felperes az alperestől haszná­lati díjra tarthat igényt”.

A Miskolc Városi Bíróság Végrehajtó Irodájának vezetője által 2002. november 21. napján kiállított igazolás szerint „a VH.13803/1995. sz. alatti ingatlan átadása miatt folyamatban lévő ügyben az ingatlan átvétele a végrehajtást kérő ré­széről nem történt meg.”

A tulajdonos panaszos (felperes) ingatlanát azért nem tudja használni, mert volt „bérlője” (alperes) az ingatlant panaszos birtokába még nem adta. Mindebből az következik, hogy az ingatlan birtokosa a bérleti jogviszony megszűnése ellenére is panaszos volt bérlője, aki az ingatlant jelenleg is birtokolja, ezért nem pa­naszost, hanem annak volt bérlőjét kell az ingatlan használójának tekinteni.

A vizsgálat feltárta, hogy nem a panaszos, hanem a korábbi bérlő volt az ingatlan használója, ezért az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jegyző elmulasztotta a tényállás felderítési kötelezettségét. Így fordulhatott elő, hogy a szabálysértési hatóság az eljárását az ingatlant érintő jogerős bírósági eljárás befejezéséig felfüggesztette, noha a bíróság eljárás már 1995-ben jogerős ítélettel befejeződött. Mindezek ellenére az eljárás a szabálysértési ügyben továbbra is fel van függesztve.

A jegyző a határozatokat megelőző eljárás során nemcsak tényállás tisztázási kötelezettségét mulasztotta el, hanem figyelmen kívül hagyta a 2000. évi XXXV. törvényben előírtakat is, mert az kimondja, hogy a földhasználót – és nem a tulajdonost – kellett a gyomirtásra kötelezni, és a további jogkövetkezmények viselésére is a használót kellett volna kötelezni.

A vizsgálat feltárta azt is, hogy a panaszos által faxon továbbított fellebbezés – az adási nyugta tanúsága szerint – a törvényes határidőben megérkezett a ható­ság készülékére, ennek ellenére a fellebbezést nem továbbították a másodfokú hatósághoz. Az ügyben keletkezett többi határozat felterjesztésére is csak késedelmesen került sor.

A biztos leszögezte, hogy az ügyfél jogosult a fellebbezését faxon benyújtani, mivel a fellebbezés nincs formához kötve, alakilag kötetlen, azt akár szóban is elő lehet terjeszteni. Az adott esetben a fellebbezés faxon való előterjesztését a jogszabályok nem tiltották.

A vizsgálat megállapította, hogy a hatóság az eljárása során a tényállás tisztázási kötelezettségének elmulasztásával, a törvényi előírások figyelmen kívül hagyásával és a jogorvoslati jog gyakorlásának korlátozásával a jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, a jogorvoslathoz, valamint a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot idézett elő.

Tekintettel arra, hogy az ügyben másodfokon még nem született döntés, az országgyűlési biztos felszólította a jegyzőt a felfüggesztett eljárás jogszabályszerű lefolytatására és a vizsgált határozatok haladéktalan visszavonására és az eljárás szabályszerű folytatására.

A jegyző az országgyűlési biztos kezdeményezését elfogadta, a határozatait visszavonta. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a kezdeményezése el­érte célját.

OBH 4231/2002.

A készenléti és ügyeleti rendszerben dolgozó gyógyszerészek túlmunkával töltött ideje olyan magas, hogy felveti a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal, valamint a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz való alapjoggal összefüggésben a sérelem közvetlen veszélyét.

A panaszos azzal a sokakat érintő kérdéssel fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy miként az orvosok, úgy az egészségügyi szakdolgozók ügyeleti ellátása, a gyógyszerészek helyzete is meglehetősen méltánytalan. A patikusok éjszakai és hétvégi kötelező ügyeleti rendje, különösen a kistelepüléseken, szórványfalvak­ban csupán úgy oldható meg, hogy egy-egy gyógyszerész 240–480 órás szolgá­latot végez havonta, vagy több ezer forintot fizet a helyettesítésért.

Az országgyűlési biztos a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog, valamint a munka mennyiségének és minőségének megfelelő pihenő időhöz való alapjog sérelmének veszélyére tekintettel vizsgálatot indított, melynek során megkereste a Magyar Gyógyszerész Kamara elnökét.

A beszerzett állásfoglalások és helyzetelemzések alapján az országgyűlési biz­tos a következőket állapította meg. A közforgalmú gyógyszertárak szolgálati rend­jének szabályozása – a készenléti szolgálatot is ideértve – elavult, struktúrája követhetetlen, újraszabályozásra szorul. A gyógyszertárak működési, szolgálati és nyitvatartási rendjéről szóló 15/1997. (VI. 20.) NM rendelet nem tisztázza egyértelműen a készenlét és az ügyelet speciális sajátosságait, a norma nem áll összhangban a Munka Törvénykönyve rendkívüli munkavégzésre, a munkavégzés díjazására, továbbá a pihenőidőre vonatkozó előírásaival. A tisztifőgyógy­sze­rész határozata alapján valamennyi közforgalmú gyógyszertár kötelezhető ügye­leti szolgálat ellátására. A gyakorlatban ez számos visszásságot eredményez, és az ügyeleti szolgálatot elrendelő szerv jogszabályi felhatalmazás hiányában az ügyeleti szolgálat anyagi ellentételezéséről sem rendelkezhet. A hatályos jogi elő­írások alapján a közforgalmú gyógyszertárakat terhelő kötelezettségek függetlenek a tulajdoni formától és a működtetőtől, illetve a jogi szabályozás nem alkalmas arra, hogy az ügyelettel kapcsolatos követelmények teljesítését a gyógyszertárak teljesítőképességéhez igazítsa. Az ügyeleti szolgálatot ellátó gyógysze­részek a Munka Törvénykönyvében meghatározott túlmunkát lényegesen meghaladó mértékben kötelezettek túlmunkavégzésre, tekintettel arra, hogy a rendelet az ügyeleti kijelölés során nincs figyelemmel az egyes gyógyszertárakban alkalmazott gyógyszerészek létszámára, a gyógyszertárak eltérő teherviselő képességére. A gyógyszertári ügyeletben részt vevő gyógyszerészek számára tehát nem biztos­ított sem a megfelelő pihenőidő, sem a készenléti szolgálattal járó megterheléssel arányos ügyeleti díj.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a készenléti és ügyeleti rendszer­ben dolgozó gyógyszerészek túlmunkával töltött ideje olyan magas, hogy felveti a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog, valamint a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz való jog sérelmének veszélyét. Mivel a jogalkotó nem gondoskodott a kötelezően ellátandó ügyeleti szol­gálat anyagi ellentételezéséről sem, e mulasztás a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való alkotmányos jog sérelmét idézi elő. Az országgyűlési biztos felkérte az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert, hogy módosítsa a gyógyszertárak működési, szolgálati és nyitvatartási rendjéről szóló 15/1997. (VI. 20.) NM rendeletet oly módon, hogy az a betegek le­hető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jogának biz­tosítása mellett a gyógyszerészek alkotmányos jogait is tartsa tiszteletben.

A miniszter nem mindenben értett ugyan egyet a kezdeményezéssel, de beszá­molt a gyógyszerészkamarával folytatott az ügyeleti rendszer felülvizsgálatával összefüggő egyeztetésről.

OBH 4233/2002.

A jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormány­zat rendelete, ha úgy ad hatósági jogkört a polgármester számára, hogy nem rendelkezik a döntéseivel szemben alkalmazható jogorvoslatról.

A jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog követelményével összefüggő visszásságot okoz a környezetvédelmi hatóságként eljáró pol­gármester, ha a hatósági döntéseit nem határozatban hozza meg.

Ugyancsak visszásságot okoz az eljáró személy, ha a hatósági döntést a helyszínen szóban közli az ügyféllel, de a jogorvoslati lehetőségekről nem ad tájékoztatást.

A Füstirtók Egyesületének elnöke azért fordult panasszal az Országgyűlési Biz­tos Hivatalához, mert a Bp. V. ker. Önkormányzat polgármestere előbb engedé­lyezte számára a hangos demonstrációt, majd az engedélyt visszavonta.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a jogbiztonság és a jogorvoslathoz való jog sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított.

A Füstirtók Egyesületének elnöke 2002. szeptember 4-én kérelemmel fordult az önkormányzat polgármesteréhez, mert a gyermekdohányzás visszaszorítása érdekében hangos demonstrációt szeretett volna tartani 2002. szeptember 5-től, szeptember 30-ig a hétvégéket kivéve minden nap. A zajrendelet tilalma alól minden hétköznap 11-től 12 óráig két 60 W-os hangfallal kihangosítva szöveges tiltakozást tervezett a Pénzügyminisztérium elé. A polgármester levélben 6 napra a felmentést megadta, és a kérelmező az egyéb engedélyek beszerzését követően megkezdte a tüntetést. A második napon azonban az önkormányzat rendészeti vezetője a helyszínen közölte a panaszossal, hogy a polgármester az en­gedélyt lakossági tiltakozás miatt visszavonta.

A vizsgálat megállapította, hogy az eljárásra irányadó 1957. évi IV. törvény (Áe.) szerint államigazgatási ügy minden ügy, amelyben a közigazgatási szerv az ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg. A zaj- és rezgésvédelemről szóló 12/1983. (V. 12.) MT rendelet az önkormányzatokat kötelezi a helyi zaj- és rezgésvédelmi szabályok megállapítására. E kötelezettségének az önkormányzat a 19/2001. (VI. 12.) B-L. Ö. számú rendeletének elfogadásával tett eleget. A zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet a környezetvédelmi hatóság számára biztosítja annak jogát, hogy a zajterhelési határértékekhez képest eseti túllépést engedélyez­het minden hangosítást igénylő rendezvénytől származó zajterhelésre. A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény szerint a környezetvédelmi hatósági feladatokat első fokon a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó ügyekben a polgármester, illetve a jegyző látja el.

Mindezek alapján egyértelmű, hogy a polgármester a panaszos ügyében környezetvédelmi hatóságként járt el, és eljárására az államigazgatási eljárás (Áe.) szabályait lett volna köteles alkalmazni.

Az általános helyettes megállapította, hogy az eljárás során a környezetvédelmi hatóság törvénysértően hagyta figyelmen kívül az eljárási szabályokat azzal, hogy az engedélyt levélben adta meg, annak visszavonásáról sem határozattal döntött, elmaradt a jogorvoslatról szóló tájékoztatás, és a döntést a helyszínen arra nem jogosult személy hirdette ki szóban az ügyfélnek. A hatóság a jogbiztonság követelményével, az önkormányzat rendelete pedig a jogorvoslati joggal kapcso­latos visszásságot idézett elő, mert nem rendelkezett a hatósági döntéssel szem­ben alkalmazható jogorvoslatról.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a megállapí­tott alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságokra tekintettel felkérte a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy az első fokú környezetvédelmi hatóság eljárását felügyeleti szervként, és az önkormányzat rendeletét törvényességi szem­pontból vizsgálja meg, és kezdeményezze annak módosítását.

A közigazgatási hivatal a kezdeményezéssel egyetértett, és felszólította az ön­kormányzat képviselő-testületét a rendelet módosítására, aminek az eleget is tett, és a 28/2003 (IX. 26.) sz. B-B-Ö. számú rendeletével a környezetvédelmi hatósági döntést a jegyzőhöz telepítette. Ezzel az alkotmányos jogsérelem jövőbeni előfordulásának veszélyét megszüntette.

Az általános helyettes az egyedi ügyben további intézkedést nem tartott indokoltnak.

OBH 4365/2002.

Nem okoz a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot a közszolgál­tató, ha a fogyasztót az élet védelme érdekében zárja ki a szolgáltatásból.

A panaszos azzal fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. (FK) minden előzetes értesítés nélkül leplombáltatta lakása cirkó kazánját a Fővárosi Gázművek Rt.-vel (GM), pedig – véleménye szerint – az nem volt jogos, „mivel nem volt életveszély”.

A biztos alkotmányos jogok megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított, ennek érdekében megkereste a Belügyminisztériumot (BM), az FK-t és az GM-t.

Megállapította, hogy a panaszos egy 1962-ben épült, lakótelepi lakás tulajdonosa. Az épületek egyedi gázfűtésűek (termofor) gyűjtőkéménnyel. Általános a parapet gázkonvektor, a kéményekbe vízmelegítők (boylerek) és falimelegítők vannak bekötve. A lakótelep néhány lakásában (köztük a panaszoséban) kb. 35 évvel ezelőtt – engedéllyel – parapet konvektorok helyett az egész lakás fűtését szolgáló folyamatos gázüzemű fűtőkészülékekre (cirkó-gejzír) tértek át, amelyeket a termokéményekbe kötöttek. A kéményre kötött másik lakás tulajdonosa az égéstermékek visszaáramlását észlelve a FK-hoz és a tűzoltósághoz fordult, akik megállapították, hogy a kéménybe a cirkó bekötése szabálytalan, mivel oda nem szabadott volna bekötni, és hogy a kémény belső válaszfala tömörtelen. Az GM ezért a cirkógejzírt a fogyasztásból kizárta, leplombálta. A lakásfenntartó szövet­kezet a kéményt kibéleltette. A gázkészülékeket visszakötötték, kivéve a cirkót.

A panaszos ezt követően fordult az országgyűlési biztoshoz, aki megállapította, hogy az üzemen kívül helyezésre két okból került sor. Egyrészt a kémény 42 éve felújítás nélkül üzemelt, ezért falazata tömörtelen, műszaki állapota elég­telen volt. Ezt a hiányosságot a kéménybélelés kiküszöbölte, és így a kéménybe az eredetileg is oda tervezett boylereket és falimelegítőket beköthették. A ther­mofor kéménybe azonban eredetileg sem lett volna beköthető a cirkó, mert ez a kémény kiépítésénél fogva nem alkalmas a folyamatos gázüzemű fűtőrendszer és a bele kötött többi gázkészülék égéstermékének együttes elvezetésére.

A kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló BM rendelet szerint „közvetlen élet- vagy tűzveszély: a külön jogszabályban meghatározott feltételek hiánya miatt nem használható kémény használatbavétele, működtetése”. A jogszabály évtizedek óta tiltja a cirkók termofor kéményekbe való bekötését, így a közvetlen életveszélyt meg kellett állapítani. A béleléssel a kémény még nem vált alkalmassá a folyamatos gázüzemű készülék égéstermékének elvezetésére (különösen nem más készülékekkel együtt), csak a tömörtelenség szűnt meg. Az alkalmasság csak további munkálatok elvégzésével (pl. huzatfokozó beépítése) teremthető meg. A cirkó visszakötésének megakadályozása mindaddig jogszerű, amíg az FK a beüzemeléshez nem járul hozzá, ugyanis a „külön jogszabályban meghatározott feltételek” hiányoznak.

A panaszos tulajdonhoz való jogának csorbítását a biztos az Alkotmánybíróság által kialakított és több határozatában kifejtett ún. szükségesség/ará­nyos­ság teszt alkalmazásával vizsgálta. A szabálytalan gázkészülék és/vagy kémény az épületben mindenkor tartózkodók életét veszélyezteti. Az élet védelmében a tulajdonhoz való jog mind a szükségesség, mind az arányosság szempontjából kor­látozható. Így megállapította, hogy a cirkó üzemeltetésének leállításából és folytatásának megakadályozásából eredően a panaszosnak a tulajdonához fűződő alkotmányos jogaival összefüggő visszásság nem keletkezett.

A vizsgálat arra is kiterjedt, hogy az eljárás önkényes volt-e, az arra feljogosított szervek a vonatkozó jogszabályok szerint jártak-e el? Eszerint a szabálytalanságról a lakásszövetkezet évekkel korábban is tudomással bírt. Közvetlenül a cirkó leplombálása előtt az FK két ízben is ellenőrzést tartott, amiről írásos szak­véleményt adtak a szövetkezetnek. A leállítás tehát nem előzmény nélküli, és a vonatkozó rendelkezések szerint az FK és a GM hivatalból köteles eljárni életveszély esetén.

A biztos megállapította, hogy az arra feljogosított szervezetek jogosítványaik keretei között jártak el, ezért az eljárást nem kifogásolta. Azt azonban igen, hogy sem a GM, sem a FK a helyszínen átadott (tanúsítvány, szakvélemény stb.) hiva­talos nyomtatványon vagy más módon nem közli az érintettekkel, hogy intézkedése ellen mely szervhez lehet fordulni (azt az eljárás során később sem pótolták). Ezért, bár az eljárás formai hibái érdemi befolyással nem bírtak a tör­tén­tek­re nézve (csak ilyen döntés születhetett volna minden eljárási szabály megléte és betartása mellett is), a biztos felhívta a GM és a FK vezetőjét, hogy intézkedéseik alkalmával az érintetteknek a szükséges tájékoztatást írásban adják meg.

A biztos felkérte a belügyminisztert, hogy a 27/1996. (X. 30.) BM rendelet folyamatban lévő módosításakor az országosan kötelező szabályokat erre nézve alkossa meg.

Annak vizsgálata is szükséges volt, hogy a nem vitathatóan elvégzendő munkálatok kit terhelnek? (Az adott ügyben, illetve az ország kb. százezer ilyen kémé­nyénél.) A BM tájékoztatása szerint: „A kémény-átalakítás, -javítás, -kiváltás költ­ségei minden esetben a tulajdonost terhelik, társasház esetén a lakóközösséget, te­kintettel arra, hogy a kémény az épület szerkezeti eleme”. A biztos az OBH 4720/2001. számú átfogó vizsgálatában már megállapította, hogy: „A tulajdonosok életét és egészségét fenyegető veszélyhelyzet, illetve a lakástulajdonukra háruló többletteher jelentős részben az állami (jogi) szabályozásra és annak negyedszázados joggyakorlatára vezethető vissza. Ebből következően most az államot tevőleges anyagi támogatási kötelezettség terheli az általa előidézett vagy közrehatásával kialakult veszélyhelyzet elhárítása érdekében. Az élethez, valamint a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjogokat közvetlenül veszélyezteti az állam, ha nem nyújt hathatós anyagi támogatást a lakosság részére annak érdekében, hogy az egycsatornás gyűjtőkémények kiváltása lehetővé váljon. Az alkotmányos visszásság megállapításának alapja egyrészt az állam intézményes életvédelmi kötelezettsége, másrészt az állam közrehatásának és ezért felelősségének a felmerülése.” A vizsgálatban tett ajánlásait az érintettek elfogadták.

Ennek alapján ebben az ügyben felhívta a panaszos (és a lakásfenntartó) figyelmét arra, hogy a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet módosítását követően pályázni lehet kéményfelújításra. Úgyszintén a Fővárosi Városrehabilitációs Keretből juttatható támogatás fővárosi rendeletre is.

Felhívta egyúttal a figyelmet, hogy a felelősség továbbra is a tulajdonost terheli, a kémények állapotáért, az esetleg bekövetkezett károkért elsődlegesen a szö­vetkezet mint tulajdonos felel. A panaszosnak egyénileg nem kötelessége a ké­mény megjavítása akkor sem, ha a kéménybe az ő cirkója volt (és lenne továbbra is) bekötve. A Szövetkezet tudtával és beleegyezésével köthetett be mindenki, akinek cirkója van. Ezzel a közös építményrész az engedélyezett bekötés utáni kívánalmaknak kell megfeleljen, a javítás, karbantartás a közösséget terheli. A cirkó visszakötéséhez szükséges munkálatok elvégzését a szövetkezettől kell igényelni, ezért erre nézve a biztos kezdeményezéssel nem élt.

A megszólítottak a jelentésben foglaltakkal és a kezdeményezésekkel egyetértettek. A kémény szabályossá tételét követően a cirkót visszakötötték.

OBH 4404/2002.

Az időseket ápoló-gondozó otthonban élők tisztességes eljáráshoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogaival összefüggésben okoz visszásságot, ha a házirend jogszabályba ütköző rendelkezéseket tartalmaz, az egészségügyi dokumentáció vezetése hiányos, továbbá ha az élelmezés elégtelen és hiányos.

A neve elhallgatását kérő panaszos a solymári Mátyás Király Idősek Otthona működését, az intézményben tapasztalható hiányosságokat, szabálytalanságokat sérelmezte. Az országgyűlési biztos a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét kérte fel a panaszok, illetve az intézmény működésének vizsgálatára.

A vizsgálat alátámasztotta, hogy az otthon fenntartója és egy harmadik fél között az épület tulajdonjogának tárgyában bírósági eljárás van folyamatban, ez azonban – a Közigazgatási Hivatal véleménye szerint – azért sem érinti az ellátottak intézményi jogviszonyát, mert az ellenérdekű fél a hivatalnak korábban is jelezte, hogy pernyerése esetén az intézményt változatlan kondíciók mellett tovább kívánja üzemeltetni.

A helyszíni vizsgálat tapasztalatai alapján a Közigazgatási Hivatal az Otthon fenntartóját 30 napos határidővel felhívta a feltárt hibák és hiányosságok kikü­szöbölésére, illetve pótlására, úgymint a házirend rendelkezéseinek módosítására, az egészségügyi dokumentáció naprakész vezetésére, az alapgyógyszer listán szereplő és az intézmény által térítésmentesen biztosított gyógyszerekről az ellátottak teljes körű tájékoztatására, az étkezésekre adott idő növelésére, valamint a szobákban tárolható élelmiszerek differenciálásra.

Az országgyűlési biztos az intézmény felé ezért külön intézkedést nem kezdeményezett, de felkérte a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy a határidő leteltével kötelezéseinek gyakorlati megvalósulásáról adjon tájékoztatást. Ennek megtörténtét követően az országgyűlési biztos további intézkedést nem tartott indokoltnak.

OBH 4460/2002.

Az emberi méltósághoz való jogból levezethető magánszférához való joggal összefüggő visszásságot okoz a zaklató jellegű magatartásokkal kapcsolatos jogi szabályozás hiánya.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a rendőrség, ha bi­zonyítottság hiányában, jogszerűen szünteti meg a nyomozást.

A panaszos „a zaklatás fogalmának jogi rendezése végett” fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez. Előadta, hogy volt barátja egy éve folyamatosan zaklatja őt és jelenlegi barátját. A zaklatás a szakításuk pillanatától folyamatos, figyeli minden lépését, követi és követteti, telefonon hívogatja a mun­kahelyén és otthon, akár éjjel is, minősíthetetlen SMS-ekkel bombázza, állandó menekülés az élete. Jelenlegi barátjának adatait kinyomozta, és szintén telefonon hívogatja, autóval üldözi, fenyegetőzik, közös ismerőseiket molesztálja. A hatóságok tehetetlenek, egyáltalán nem tudnak fellépni a zaklatóval szemben, aki már teljességgel ellehetetleníti a panaszos mindennapi életét.

A panaszos kifogásolta, hogy a Bp. IV. kerületi Rendőrkapitányság megszün­tette az eljárást jelenlegi barátjának a bántalmazása ügyében, noha biztos benne, hogy volt barátja bízta meg az ismeretlen elkövetőt.

Az általános helyettes az emberi méltósághoz való jogból levezethető magán­szférához való jogot érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, és az igazságügy miniszter, valamint az országos rendőrfőkapitány állásfoglalását kérte.

Az országos rendőrfőkapitány szerint „a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a zaklató jellegű magatartások számos esetben súlyos, nemritkán életellenes bűncselekmény előzményeként merültek fel, melyekre a hatóságok nem tudtak kellő súllyal reagálni, és ez közrejátszhatott a súlyosabb eredmény bekövetkezésében. A zaklató jellegű magatartásformák időben történő kiszűrése, megaka­dályozása, az elkövető felelősségre vonása lehetővé tenné számos, súlyosabb cselekmény megelőzését, esetenként azt is, hogy a sértett maga vegyen a zakla­tón elégtételt.” A rendőrség álláspontja szerint a zaklatás szabályozása szub­szidiárius tényállásként, magánindítványra üldözendő bűncselekményként lenne indokolt. Az Igazságügyi Minisztériumban is megkezdték a jogi környezet megvizsgálását, de a miniszter előzetes véleménye szerint a zaklatás nem büntető jogalkotást érintő kérdés, ezért a szabálysértési jogszabályok előkészítéséért fe­lelős Belügyminisztériumhoz fordult egyeztetés céljából.

Az általános helyettes a vizsgálata során az Alkotmánybíróság 56/1994. (XI. 10.) AB határozatából indult ki, amely a következőket tartalmazza: „A »magán­szférához való jogot« az Alkotmány konkrét, szubjektív alapjogként nem nevezi meg, de a magánélet szabadságához való jog kétségkívül az egyén autonómiájának védelmére szolgáló olyan alapjog, amely az ember veleszületett méltóságából ered, amelynek tehát az általános személyiségi jog – az emberi méltósághoz való jog – szubszidiárius alapjoga. A magánszférához való jog [...] és az autonómia védelme megköveteli az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében írt szempontok érvényesülését, azaz azt, hogy az állam az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tartsa tiszteletben és védelmezze.”

Az általános helyettes álláspontja szerint az államnak alkotmányos kötelessége olyan jogi feltételeket teremteni a polgárai számára, melyek között biztosított a magánszférához való jog érvényesülése és védelme. Az államnak nemcsak
a hatóságoknak a magánszférába való illetéktelen beavatkozásával szemben kell védelmet nyújtania, hanem egymással szemben is meg kell védenie a polgárait. Nyilvánvaló, hogy a panaszolt esetben az érintettek magánszférához való joga folyamatosan és súlyosan sérül. A hatóságok viszont nem tudnak megfelelő védel­met biztosítani a számukra, mert hiányoznak az ehhez szükséges jogi eszközök.

Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a zaklatásra vonatkozó jogi szabályozás hiánya visszásságot okoz az emberi méltósághoz való jogból levezethető magánszférához való joggal összefüggésben, ezért javaslatot tett az igazságügy- és a belügyminiszternek a vonatkozó jogi szabályozás kidolgozására.

A belügyminiszter egyetértett a jogalkotási ajánlással, és úgy vélte, hogy a zak­latás szankcionálhatóságát szabálysértési tényállás megalkotásával indokolt biz­tosítani.

Az igazságügy-miniszter arról tájékoztatatta az általános helyettest, hogy a zak­latást várhatóan az új, egységes szabálysértési törvényben fogják szabályozni. Az Országgyűlés ugyanakkor felkérte a Kormányt az ún. „távoltartó rendelkezések” bevezetésének a kidolgozására, melynek koncepcióját az Igazságügyi Minisztérium alkotja meg. Az általános helyettes a miniszteri válaszokat elfogadta.

Az általános helyettes megállapította azt is, hogy a panaszos barátját ismeretlen tettes megverte a panaszos lakásának liftjében, és ennek következtében a férfi 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Bp. IV. kerületi Rendőrkapitányságon indult nyomozás során tanúként hallgatták ki a sértettet, a panaszost, valamint az őt zaklató férfit is. A zaklató tagadta, hogy köze lett volna a pa­na­szos barátjának bántalmazásához, az ismeretlen elkövető azonosításához szük­séges egyéb bizonyítékot pedig nem sikerült felkutatni, ezért a rendőrség megszüntette a nyomozást.

A határozat ellen a panaszos nyújtott be panaszt, amit a Bp. IV. és XV. kerületi Ügyészség elutasított. Az általános helyettes a rendőrség eljárásával összefüggésben alkotmányos visszásságra utaló körülményt nem észlelt.

OBH 4511/2002.

A jogorvoslathoz való joggal összefüggő súlyos visszásságot okoz a jegyző, ha a zajpanasz ügyében indított birtokvédelmi eljárásban a határozatot – a másodfokú hatóság többszöri utasítása ellenére is – csak jelentős késedelemmel hozza meg.

Egy lakitelki üdülőingatlannal rendelkező panaszos az üdülőövezetben üzemelő vendéglátó-egységek zajos működését sérelmezte. 2000. augusztus 20-án 28 üdülőtulajdonos a Tőserdőben működő zenés szórakozóhelyek zavaró működése miatt fordult a polgármesterhez, a törvénysértő magatartás megtiltását kérve. A panaszos több alkalommal fordult a közigazgatási hivatalhoz, amely ér­demi határozat meghozatalára hívta fel a jegyzőt.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, és bekérte az önkor­mányzat környezetvédelemről szóló helyi rendeletét.

Az üdülőtulajdonosok beadványa a következőket tartalmazta: „birtokháborítás­sal felérő törvénysértő magatartását”, „elviselhetetlen estétől reggelig tartó hangos zenés rendezvényeivel”, „joggal kérjük, hogy a jövőben az üdülő területén illetve körzetében 22.00 óra után zenés rendezvény tartására ne adjon engedélyt az üdülőtulajdonosok hozzájárulása nélkül”. Az Áe. szerint a kérelmet tartalma szerint kell elbírálni. Erre tekintettel a panaszos és társai beadványa birtokvédelmi kérelem. A hatóság a bejelentést az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet alap­ján is elbírálhatja, kifejezett birtokvédelemi kérelem esetén azonban a birtokvédelmi eljárás lefolytatása nem mellőzhető.

A hatóság a birtokháborítás tárgyában végül 2002. augusztus 23-án hozott – elutasító – határozatot. Az elutasítás alapjául a polgármesteri hivatal által megrendelt és 2002. május 4-én lefolytatott zajvizsgálati szakvélemény, illetve az a körülmény szolgált, hogy a panaszos és társai nem nevezték meg a birtoksértő személyét, illetve az az eljárás során sem volt megállapítható. A polgári jog­viszonyok megsértése megvalósulhat határértéket el nem érő, de az adott jog­vi­szonyban zavarónak minősülő magatartással is. A polgári jog számára a határérték nem bír ügydöntő jelentőséggel; a birtokvédelmi kérelem elbírálásakor tehát szük­ségtelen volt a mérési eredmények alapulvétele. A Ptk. nem írja elő, hogy milyen decibel érték jelenti a birtoklás zavarását. Több, egymás közelében lévő, hasonló jellegű zajforrás esetén nehéz meghatározni, hogy mely egység(ek) működése jelent birtokháborítást. Az eljárás során meghallgatott személyek egy része nem tudta beazonosítani a zavarás forrását, néhányan több egységet is megneveztek.

Az országgyűlési biztos rámutatott, hogy az Áe. alapján a közigazgatási szerv mind az ügy érdemében, mind az eljárás során eldöntendő kérdésekben határozatot hoz. A jegyző a birtokvédelem tárgyában – a közigazgatási hivatal kifejezett utasítására – a kérelem benyújtását követően két évvel hozott határozatot. Érdemi határozat hiányában az ügyfél nem élhet jogorvoslattal, ezért a határozathozatal ilyen mértékű elhúzódása a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

A biztos kezdeményezte, hogy Lakitelek jegyzője gondoskodjon az állampolgári kérelmek határidőn belüli elbírálásáról. Felkérte továbbá, hogy az üdülőterületen lévő vendéglátó-helyek működését, környezetükre gyakorolt hatását a ren­dőrség bevonásával rendszeresen ellenőrizze és az előírások megszegésének észlelésekor határozottan lépjen fel az üzemeltetőkkel szemben.

A jegyző a jelentés megállapításaival egyetértett, a kezdeményezést elfogadta.

OBH 4537/2002.

A jogbiztonság elvével, továbbá a jogorvoslathoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a szakmai kamara, ha az etikai ügyekben késedelmesen, indokolás nélkül hoz határozatot, továbbá a kamara országos szervezete azzal, ha nem szabályozza megfelelően az etikai vétségekkel kapcsolatos eljárást.

Egy neve elhallgatását kérő panaszos fordult beadvánnyal az országgyűlési biztoshoz, mert két esetben kért etikai vizsgálatot egy kamarai tag ellen a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Zala Megyei Szervezeténél, de az a vizsgálatot mindkét esetben megtagadta. Erről a szervezet titkára levélben értesítette, és az etikai eljárást megtagadó egymondatos határozat indokolást nem tartalmazott. A Kamara etikai szabályzata nem biztosít jog­orvoslati lehetőségét a döntés ellen.

Az országgyűlési biztos a jogorvoslati jogosultság sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és bekérte a kamara Etikai Szabályzatát (ESZ). Az eljárás menete a szabályzat szerint a következő: Egy panasz beérkezése után az elnökség eljárást megtagadó vagy azt elrendelő döntését egy előkészítő eljárás előzi meg. A törvény nem rendelkezik az előzetes eljárásról, és úgy fogalmaz, hogy az etikai eljárást a területi szervezet elnöksége rendeli el és lefolytatásával az etikai bizottságot bízza meg, aztán az elkészült összefoglaló jelentés alapján az elnökség dönt. Az előzetes eljárás célja, hogy a bejelentésben szereplő ada­tok, tények pontosításra kerüljenek. Ezután az etikai bizottság javaslata alapján hozott elnökségi határozat alapján válhat az adott bejelentés az etikai eljárás tárgyává. Amennyiben az elnökség nem rendel el etikai eljárást, az – mint a panaszos esetében is történt – az egész eljárás végét jelenti, mert az eljárást meg­tagadó határozat ellen nincs jogorvoslati lehetőség. Ez az egész intézmény célját kérdőjelezi meg, hiszen az etikai eljárást lezáró érdemi határozat hiányában, nincs garanciája a tisztességes eljárás érvényesülésének a bejelentések ügyében.

Az országgyűlési biztos a visszásság orvoslása érdekében 2003 májusában felkérte a kamara Zala megyei szervezetének elnökét, gondoskodjon az etikai el­járások célszerűen rövid határidőn belül történő befejezéséről, továbbá az alkotmányos követelményeknek megfelelő határozathozatalról. Felkérte továbbá a kamara országos elnökét, hogy országosan is vizsgálja felül a határozathozatal gyakorlatát, és indokolt esetben intézkedjen annak érdekében, hogy a határozatokat indokolással ellátva hozzák meg, továbbá, hogy kezdeményezze az ESZ olyan módosítását, hogy az biztosítsa a jogorvoslat lehetőségét.

A kamara elnöke tájékoztatta a biztost, hogy az Országos Szervezet Etikai Bi­zottsága elnökét felkérte, hogy tegyen javaslatot az Országos Küldöttgyűlésnek az ESZ módosítására. Jelezte, hogy éppen folyamatban van a vállalkozás kere­té­ben végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékeny­ség szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kama­ráról szóló 1998. évi IV. törvény módosítása, ezért javaslatot fog tenni a vizsgálat által feltárt szabálytalanságok megszüntetésére. Az elnök válaszát az országgyűlési biztos elfogadta. A megyei szervezet elnöke a megkeresésre nem válaszolt.

A panaszos 2003. július 11-én arról értesítette az országgyűlési biztost, hogy a Ka­mara – a jelentésben megállapítottak ellenére – ismét szabálytalanul járt el, amikor egy rövid levéllel értesítette őt a küldöttgyűlésén hozott döntéséről. Mivel határozatot ismét nem kapott, ismételten kérte a megyei szervezet eljárásának kivizsgálását.

A kamara elnöke 2003 augusztusában megküldte a biztosnak a módosított ESZ-t, amely azonban az ajánlás elfogadása ellenére csupán kisebb módosításokat tartalmazott, de a jogorvoslat biztosításának rögzítése továbbra is elmaradt.

A módosított szabályzat vizsgálata, valamint a panaszos újabb levele alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy ajánlása nem érte el a célját, az ESZ a jelenlegi formájában is gátolja a vizsgált alkotmányos jogok érvényesülését, ezért 2003. augusztus 21-én ismét megkereste az érintett szervezeteket és magyarázatot kért az elmaradt módosítás indokairól. A kamara elnöke ígéretet tett arra, hogy a Választási Szabályzat átdolgozása után az Etikai Szabályzat megfelelő módosítására is sor kerül. Az országgyűlési biztos úgy döntött, hogy indokolt a felügyeleti szerv bevonása a problémák megoldásába, annál is inkább, mert a Zala megyei szervezet elnöke sem az alapvizsgálatban tett ajánlásra sem az azt követő megkeresésre nem válaszolt.

Mindezek alapján kiegészítő jelentésében ajánlással fordult a kamara törvényes­ségi felügyeletét ellátó Belügyminisztériumhoz. Korábbi kezdeményezését fenn­tartva és megerősítve felkérte a belügyminisztert, gondoskodjon az alapvizsgálat során feltárt, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetéséről.

A belügyminiszter a jelentésben foglaltakkal egyetértett és közölte, hogy a fel­tárt alkotmányos visszásságok megszüntetéséről gondoskodik. Jelezte továbbá, hogy a Kamara Etikai Szabályzatának módosítására 2004 januárjában kerül sor.

OBH 4584/2002.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Ma­gyar Energia Hivatal, ha a fogyasztóvédelmi panaszok kivizsgálásánál pusz­tán a szolgáltató által leírtakra szorítkozik és tényleges vizsgálat hiányában megalapozatlan döntést hoz.

A panaszos a Magyar Energia Hivatal eljárását sérelmezte, mert a Fővárosi Gázművek Rt. számlázással kapcsolatos panaszára adott válaszlevelét ellentmondásosnak és logikátlannak találta. Az országgyűlési biztos a tisztességes el­já­ráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indította, melyben megkereste a Magyar Energia Hivatalt, és a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot is.

A panaszos 2002. március 21-én levélben fordult a Fővárosi Gázművek Rt. ve­zérigazgatójához, melyben a 2001. január 21. és február 20. között megugrott fo­gyasztást sérelmezte. Jelezte, hogy véleménye szerint a mérőóra helyesen mér. A Fővárosi Gázművek Rt. a panaszát azzal utasította el, hogy 2002. januárjában szokatlanul hideg volt az időjárás, míg februárban jóval melegebb volt az átlagnál, ezért indokolt volt a túlfogyasztás. Ezzel a megállapítással a MEH is egyetértett. Június 21-én a panaszos ismételten a MEH-hez és az országgyűlési biztoshoz fordult. A MEH az ismételt beadványra nem válaszolt.

A vizsgálat annak megállapítására irányult, hogy a hivatal kellő körültekintéssel vizsgálta-e meg a panaszos kérelmét. Ehhez azonban a szolgáltató által megál­lapítottakra is ki kellett térni, hiszen a hivatal is ebből indult ki a vizsgálatakor. A kifogásolt leolvasási időszak január 20. és február 20. közé esett, a szolgáltató pedig arra hivatkozott, hogy a februári időjárás volt szokatlanul enyhe. Így a magas fogyasztás 2/3-a éppen az átlagnál enyhébb februárra esett. A szolgáltató leveléből nem tűnt ki, hogy melyik konkrét időszakot vizsgálta, mert a levélben január/február és február/március időszakokat említ, de a leolvasások tényleges időpontjáról, és a fogyasztási időszakokról a díjbeszedőtől könnyedén szerezhe­tett volna információt. Amennyiben a tényleges leolvasási időszakokról tudomással rendelkezett a szolgáltató, akkor könnyen belátható lett volna, hogy a feb­ruári szokatlanul enyhe időjárás nem szolgálhat magyarázatul a 400m³ extra fogyasz­tásra.

A fogyasztás ellenőrzésének lényeges eleme, hogy a panasz milyen átlaghő­mérsékletű időszakra vonatkozik, hiszen jelentős különbséget okoz az energiafelhasználásban a „hideg víz” hőmérséklete, amit fel kell melegíteni akár fűtés, akár más háztartási célból. A Fővárosi Gázművek Rt. egyik műszaki szakembere szerint nehéz körülhatárolni azt, hogy mi okozhatott kiugró fogyasztást egyetlen hónapra a kifejezetten enyhe téli időjárás esetén. Az óra meghibásodása nem va­lószínű, mert sem előtte, sem utána a fogyasztó nem tapasztalt hasonló eltérést. A megnőtt fogyasztást akár egy rosszul beszabályozott készülék is okozhatta.

A jogbiztonság követelményéből a jogalkalmazói szervekre háruló egyik legfontosabb követelmény a döntéseik megalapozottsága. A panaszos ügyében a hi­vatal vizsgálata nem felelt meg e követelménynek, hiszen annak során nem tűnt fel, hogy pontosan a szokatlanul enyhe időjárás idejére esett a kiugró fogyasztás, így annak nem lehetett oka az időjárási tényező. A tényleges okok kiderítésére részletes vizsgálatot kellett volna lefolytatni.

A jogbiztonság szerves részét képező tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott a Magyar Energia Hivatal azzal, hogy a fogyasztóvédelmi panaszok kivizsgálásánál pusztán a szolgáltató által leírtakra szorítko­zott és így, a tényleges vizsgálat hiányában megalapozatlan döntést hozott.

Az országgyűlési biztos felkérte a Magyar Energia Hivatal elnökét, hogy az érin­tettek bevonásával vizsgáltassa ki a fogyasztó panaszát, és annak alapján tegye meg a szükséges intézkedést. Az elnök a kezdeményezést elfogadta.

OBH 4687/2002.

A legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal, a jogbiztonság és a tisztességes eljárás követelményével összefüggésben okoz visszásságot az önkormányzat, ha a polgármesteri hivatal egyes szervezeti egységei konkrét ügyben egymástól függetlenül, az egyes hatósági cselekményekre tekintet nélkül járnak el, vagy döntésüknek nem szereznek érvényt.

A panaszos a Bp. XI. kerületi önkormányzat intézkedéseit kifogásolta. Birtokvédelmi kérelemmel fordult a jegyzőhöz, mert a lakása feletti lakó 15 kutyát tartott, és az állatok szennyezése károsította lakásának mennyezetét, ezzel egészségtelen környezetet teremtve.

Az országgyűlési biztos a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egész­ség­hez, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben tájékozatást kért az önkormányzattól, és az ÁNTSZ XI. kerületi Intézetétől.

Az iratok szerint az önkormányzat egyes szervezeti egységeinél a panaszos ugyanazon sérelme miatt benyújtott ismételt kérelmei alapján párhuzamosan kü­lönböző eljárások folytak.

Az ebtartásról szóló helyi önkormányzati rendelet szerint, többlakásos ingatlanon lakásonként, az eb méretétől és korától függetlenül csak egy eb tartható. Eb­tartási ügyekben a Bel-budai Mezőgazdasági Hatósági Igazgatási Társulás jár el, amely indokolt esetben egynél több eb tartását is engedélyezheti. Határozataihoz ki kell kérnie az ÁNTSZ kerületi intézete és az állatorvos szakvéleményét is. A társulás jár el azokban az ügyekben, amelyekben az ebtartók megsértik a több­lakásos ingatlanra vonatkozó rendelkezéseket.

Az önkormányzati rendelet hatásköri szabálya egyértelműen rendelkezik arról, hogy az ebtartás megsértőivel szemben a mezőgazdasági társulás jár el. Ezzel szemben a társulás az ügyet az önkormányzat hatósági irodájához tette át. A hatósági iroda az áttételt követően haladéktalanul és határidőben határozatot hozott az ebek elkobzásáról, de annak végrehajtásához nem vette igénybe a ren­delkezésére álló hatósági eszközöket, így a végrehajtás meghiúsult.

Az önkormányzatnál megindított birtokvédelmi, szabálysértési, valamint lakás­ügyi eljárásokról a biztos megállapította, hogy az egyes eljárások jogszerűek vol­tak. A szabálysértési hatóság a kutyatulajdonossal szemben szabálysértési bírságot szabott ki, a polgármester pedig, mint az önkormányzati lakások esetében a tulajdonosi jogokat gyakorló, a bérlete szerződést mondta fel, melynek indoka ugyan elsődlegesen a bér meg nem fizetése volt, de a döntéskor a lakás nem ren­deltetésszerű használatát is mérlegelte.

A jogsértő állapot azonban még a vizsgálat lezárásakor is fennállt, mert a panaszos kérelme ügyében nem került sor olyan hatósági intézkedésre, amely végérvényesen befejezte volna az államigazgatási eljárást.

A biztos szerint – annak ellenére, hogy a panaszos a kérelmét a polgármesteri hivatal több szervezeti egységéhez is megküldte – az ügyet egységesen kellett volna kezelni, és a legcélravezetőbb jogvédelmi eszközök alkalmazásával mielőbb felszá­molni a jogellenes állapotot.

A biztos ezért felkérte a polgármestert, hogy szerezzen érvényt az önkormányzat rendeletének, amelyet a képviselő-testület az építésügyi, az állatvédelmi és állategészségügyi, a környezet és természetvédelmi, továbbá a közegészség­ügyi szabályok betartása, valamint a lakosság nyugalma érdekében alkotott.

A polgármester az ajánlást elfogadta, és jelezte, hogy a végrehajtási határozat alapján a jogtalanul tartott kutyák elkobzása megtörtént, és a lakás kiürítésével kapcsolatban folyamatban van a bírósági eljárás.

OBH 4750/2002.

A jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a szabadságvesztés büntetését töltő elítélt nem, illetve csak jelentős késedelemmel kapja meg a bíróság határozatát és a hibáján kívüli késedelem igazolásával pedig a büntetés-végrehajtási intézet nem foglalkozik.

A jogerős szabadságvesztés büntetését töltő elítélt panaszos azért fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert az ítélete ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmének elutasítását tartalmazó legfelsőbb bírósági végzést az intézet csak sürgetésre és jelentős késedelemmel kézbesítette számára. Emiatt – önhibáján kívül – kicsúszott a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság előtt keresetindí­tásra nyitva álló hat hónapos határidő. A késedelem igazolására vonatkozó kérel­mével nem foglalkoztak.

Az általános helyettes a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásság gya­núja miatt indított vizsgálatot, melynek során a büntetés-végrehajtás országos parancsnokától kérte a tények feltárását és a keletkezett dokumentumok megküldését. Az országos parancsnok úr válaszában tájékoztatást adott a büntetés-végrehajtási intézetbe érkező különböző postai küldemények kézbesítésének rendjéről. A konkrét esettel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy az intézet nem kapott a bíróságtól olyan feladatot, hogy az iratot vagy annak másolatát a fog­va­tar­tottnak adja át.

Az általános helyettes a rendelkezésre álló iratok alapján megállapította, hogy a panaszos rendszeres kapcsolatot tartott védőjével és különböző hatóságokkal, így lehetősége lett volna jogi képviselője útján beszerezni a kérdéses bírósági végzést. Mindez nem mentesítette az intézet dolgozóit azon kötelezettségük alól, hogy a fogvatartott problémáját kivizsgálják és a szükséges intézkedéseket meg­tegyék. Az adott esetben az intézethez áprilisban érkezett iratról csak októberben adtak másolatot az érintettnek. A Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság előtti kereset­indításhoz szükséges igazolás kiadásával azonban nem foglalkoztak.

Az általános helyettes megállapította, hogy a fogvatartott ügyében sérült az jog­orvoslati jog, ezért felkérte a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát, hogy vizsgálja meg az egyes büntetés-végrehajtási intézetekben az igazgatás és nevelés területén szolgálatot teljesítők felkészültségét az érintett alkotmányos jog érvényesülésével összefüggésben. Valamint az adott szakterületi vezetők e területtel kapcsolatos ellenőrző munkáját és együttműködését a büntetés-vég­re­haj­­tási ügyészekkel és a bíróságok büntetés-végrehajtási irodáival. A kezdeményezést az érintett elfogadta, megállapításairól és intézkedéseiről az általános helyettest tájékoztatta.

OBH 4810/2002.

A tulajdonhoz, a jogorvoslathoz, valamint a jogbiztonság követelményével és tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a köz­igazgatási hivatal, ha az árvízkár következtébe megsemmisült ingatlan kár­enyhítése iránt nem intézkedik.

Visszásságot okoznak a katasztrófavédelmi igazgatóságok is, ha hallgatásukkal hozzájárulnak, hogy a mulasztás több mint két évig rendezetlen, annak ellenére, hogy a kártalanítás jogosságát megállapították.

A panaszos a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság eljárását sérelmezte, mert a 2001. évi tiszai árvíz során Vámosatya községben megsemmisült ingatlanuk után újjáépítési vagy ingatlanvásárlási támogatásban nem részesültek.

A vizsgálat megállapította, hogy a panaszost és családját tévesen zárták ki a kártalanítási lehetőségből, holott az ügyben érintett három hatóság közül kettő kifejezetten javasolta és kérte a kárenyhítési megállapodás megkötését. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság támogatta a panaszos kérelmét, de a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal annak ellenére a nem intézkedett, hogy bizonyítást nyert, hogy a panaszos házaspár az árvízi katasztrófa előtt két nappal vásárolta a károsodott ingatlant.

Emiatt a család a két kiskorú gyermekével ma is bizonytalanságban él, ideig­lenes lakhelyükről el kell menniük, és egyetlen hatóság sem intézkedett annak érdekében, hogy a család soron kívüli pénzbeli támogatással esetleg ingatlant vásárolhasson. A beregi újjáépítéskor a hatóságok meg sem kísérelték a panaszos ingatlanának újjáépítését, de csereingatlan vásárlásáról sem gondoskodtak. Azonban olyan határozat sem született, amely valós tényekre alapozva kizárta volna a családot a kárenyhítésből.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a közigazga­tási hivatal a mulasztással a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz, valamint a jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Sza­bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is visszásságot oko­zott, mivel a több mint két éve fennálló állapot megszüntetésére nem intézked­tek és hallgatásukkal hozzájárultak a jogsértő állapot fenntartásához, bár a maguk részéről tisztázottnak tekintették a kártalanítás jogosságát.

Az általános helyettese felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a kataszt­rófavédelmi igazgatóságokkal és a panaszossal együttműködve intézkedjen a kár­enyhítés mielőbbi megvalósulása érdekében.

A katasztrófavédelmi igazgatóságok vezetőit arra kérte, hogy együttműködésük­kel segítsék elő, hogy a több mint két éve fennálló sérelmes állapot mielőbb meg­szűnjön, és a család elhelyezése megoldódjon. Az érintettek a kezdeményezéssel egyetértettek, és a család a támogatást megkapta a csereingatlan megvásárlására.

OBH 4904/2002.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkor­mányzat, ha rendeletében csak egyfajta űrmértékű hulladékgyűjtő edény használatát teszi lehetővé.

A panaszos a jászjákóhalmai hulladékszállítással kapcsolatban azt sérelmezte, hogy a rendelet minden háztartás számára azonos űrmértékű hulladékgyűjtő edény használatát teszi kötelezővé, és nem veszi figyelembe, hogy az egyes ingatlanokon eltérő mennyiségű hulladék keletkezik. Ezért beadvánnyal fordult a polgármesterhez, de választ nem kapott.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a képviselő-testület rendeletalkotási jogának érintettsége miatt megvizsgálta Jászjákóhalma Község Önkormányzatának a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 7/2001. (VI. 21.) számú rendeletét.

A rendelet szerint a tulajdonosok a háztartásukban keletkezett hulladékot 120 literes edényben vagy „megfelelő teherbírású műanyag zsákban” kötelesek kihelyezni. Az általános helyettes megállapította, hogy a csak egyfajta űrmértékű gyűjtőedény vagy zsák igénybevételét biztosító szabályozás ellentétes a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvénnyel, mely kimondja, hogy a közszolgáltatás díját az elvégzett közszolgáltatással arányosan kell meghatározni. A települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Kormányrendelet szerint a közszolgáltatási díj megállapítása egységnyi díjtételek meghatározásával történik, mely szilárd hulladék esetén a gyűjtőedényzet egyszeri ürítési díja.

A biztos megállapította, hogy a rendelet szabályozása nem veszi figyelembe, hogy eltérő mennyiségű hulladék keletkezik egy adott ingatlanon attól függően, hogy ott egy többtagú család vagy egy egyedülálló idős ember él. Az Alkotmány­bí­ró­ság több határozatában is elemezte, hogy a helyi rendelet szabályozása mikor felel meg a magasabb szintű jogszabályokban megfogalmazott arányosság követelményének. Így az 52/1998. (XI. 27.) és a 48/2000. (XII. 18.) AB határozat rög­zítette, hogy az igazi arányosság akkor valósul meg, ha a díjat az elszállított szemét mennyisége alapján állapítja meg a rendelet. Az általános helyettes álláspontja szerint ezért a jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével és a képviselő-testület rendeletalkotási jogával összefüggésben visszásságot okoz a díjmegállapításra vonatkozó szabályozás.

A rendeletnek az elmaradt díj megfizetésére vonatkozó szabályozása szerint azzal az ingatlantulajdonossal szemben, aki nem fizeti meg a szolgáltatás díját, a közszolgáltató felhívásának sikertelensége esetén a jegyző fizetési meghagyás kibocsátását kezdeményezi. Ez a szabályozás azonban az ismertetett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okoz, mivel ellentétben áll a törvénnyel, amely szerint a hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéért az ingat­lan­tulajdonost terhelő díjhátralék adók módjára behajtható köztartozás, a behajtás szabályait a törvény részletesen rendezi.

A polgármesteri hivatalnak a panaszos beadványával kapcsolatos eljárását vizsgálva megállapította a biztos, hogy a 2002. szeptember 4-én kelt kérelmet a képviselő-testület 2002. szeptember 16-i ülésén tárgyalta, határozatot hozott, melyet az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény szerint közszemlére tétel útján közölt a lakossággal. Az általános helyettes megállapította, hogy a hatóság panaszbeadványt kivizsgáló eljárása kapcsán nem merült fel alkotmányos joggal összefüggő visszásság.

A feltárt alkotmányos visszásságok orvoslása érdekében az országgyűlési biztos felkérte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja felül a rendelet és kezdemé­nyezze annak módosítását.

A hivatalvezető az ajánlásban megfogalmazottakkal egyetértett, a képviselő-tes­tület a törvényességi észrevételt követően 2003. október 20-i ülésén módosította a rendeletet.

OBH 4947/2002.

Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot a rendőrség, ha a polgármester segítségkérése alapján kényszerintézkedés alkalmazásával eltávolítja az ülésteremből az önkormányzati képviselő-testületi ülés rend­jét megzavaró személyt.

A panaszos sérelmezte, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság rendőrei – a képviselő-testületi ülés megzavarása miatt – megbilincselték és kivezették a Bicskei Polgármesteri Hivatalból. A rendőrök előállították a kapitányságra, ahol feljelentést tettek ellene rendzavarás szabálysértése miatt. A Bicskei Városi Bíróság az eljárást megszüntette, mert a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján nem volt meg­állapítható a szabálysértés elkövetése. Az országgyűlési biztos általános helyet­tese a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság elve, illetve a személyes szabadsághoz való jog sérelmének gyanújára tekintettel a rendelkezésre bocsátott iratok és az ülésről készült videófelvétel alapján vizsgálatot rendelt el.

A panaszos a képviselő-testületi ülésen azért jelent meg, mert – mint a Betonútépítő Rt. cégvezetője – az ülés napirendjére kívánta felvétetni az Rt.-nek az önkormányzattal szemben fennálló követelését. A panaszos demonstratív fellépése nyilvánvalóan alkalmatlan és jogszerűtlen módja volt a polgári jogügyletekből származó követelés érvényesítésének. Az a körülmény, hogy több biztonsági őr kíséretében jelent meg egy önkormányzat képviselő-testületének ülésén – ahol nem kellett támadástól tartania –, arra utalt, hogy fellépésével is nyomást kívánt gyakorolni a képviselőkre. Az önkormányzat saját biztonsági szolgálattal nem ren­delkezett, ezért a polgármester a rend fenntartására segítséget kért a rendőrkapitányságtól.

A panaszos az ülésteremben, az ott jelenlévő képviselőket és a polgármestert több esetben, emelt hangon felszólította a követelés megtárgyalására. Az ülés megkezdését követően helyéről felállt, és be akart menni a polgármesternek az ülésteremből nyíló irodájába, ezért a polgármester felkérte a rendőröket, hogy tá­volítsák el a panaszost az ülésteremből. A rendőrök a segítségkérésnek eleget tettek.

A rendőri intézkedés jogszerűségét több rendőri szerv és a Fejér Megyei Ügyész­ségi Nyomozó Hivatal is kivizsgálta. A panaszos fellebbezésére az országos rendőrfőkapitány a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének határozatát meg­semmisítette és az új eljárás lefolytatására a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölte ki, amelynek vezetője a panaszt ismételten elutasította.

Nem volt helytálló panaszosnak az a hivatkozása, hogy az önkormányzati tes­tületi ülések nyilvánosságának elve legalizálta magatartását. A nyilvánosság a rész­vétel lehetőségét jelenti, de a képviselő-testület működését hozzászólással, meg­jegyzéssel, kérdéssel, véleménynyilvánítással a hallgatóság nem zavarhatja. A polgármester ülésvezetői jogkörébe tartozik a képviselő-testület ülésein a rend­fenntartás és a testületi ülés méltóságának a megóvása. Ennek érdekében a hall­gatóság köreiből kivezettetheti a rendbontó választópolgárokat és a helyi szerve­zetek képviselőit.

A szabálysértési feljelentés és a szabálysértési eljárás lefolytatása nem sértette a panaszos alkotmányos jogait. Az eljárás menetében folyamatosan élhetett eljárási jogaival, az ügyet a bíróság végzése, számára kedvezően, jogerősen lezárta. Az a körülmény, hogy a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján nem volt meg­állapítható a rendzavarás szabálysértésének elkövetése, nem jelenti azt, hogy a rendőrség az eljárás kezdeményezésével túllépte volna a hatáskörét, vagy ter­hükre egyéb jogsértés, illetve mulasztás megállapítható lenne.

Az általános helyettes nem állapított meg olyan sérelmet, amelynek orvoslása az országgyűlési biztosok hatáskörébe tartozna, ezért a vizsgálatot lezárta.

OBH 5000/2002.

A jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos visszásságot okoz a rendőrség mulasztása, ha az előállításról készült rendőri jelentés nem tartalmazza a fogvatartott szabadon bocsátásának időpontját; a fogvatartott számára nem teszik lehetővé hozzátartozó vagy más személy értesítését, és nem adnak neki igazolást az előállítás tar­tamáról.

Nem okoz alkotmányos visszásságot a BKV-ellenőr, ha a szabályoknak megfelelően kobozza el az utas bérletét.

A panaszos a BKV ellenőreinek, valamint a Bp. X. kerületi Rendőrkapitányság rendőreinek eljárását sérelmezte.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság elvét és a tisztességes eljáráshoz való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot ren­delt el, és megkereste a BKV Rt. vezérigazgatóját, valamint a budapesti rendőr­főkapitányt.

2002. novemberében a 2-es metró vonalán dolgozó BKV-ellenőr elkobozta a panaszos éves bérletét, azt állítva, hogy érvénytelen. Az ellenőr a bérletről átvételi elismervényt akart adni a panaszosnak, illetve pótdíj megfizetésére szólította fel, ugyanakkor – a panaszos állítása szerint – kérdése ellenére nem mondta meg, hogy mi a probléma a bérlettel. Miután a panaszos és az ellenőrök nem tud­tak megegyezni, a panaszos a végállomáson leszállva rendőri intézkedést kért. A kb. 15–20 perc múlva kiérkező rendőr igazoltatta a panaszost, majd beszólt a kapitányságra, és közölte az érintettekkel, hogy mivel nagy értékű bérletről van szó, a rendőrségen kell tisztázniuk az esetet. A X. kerületi Rendőrkapitányságra érve felkísérték a panaszost a 4. emeletre, és közölték vele, hogy elő van állítva. A panaszos telefonálni akart, de nem tették lehetővé, hogy bárkit is értesítsen. Kb. 3 óra múlva hallgatták ki, közokirat-hamisítás elkövetésének gyanúja miatt, majd elengedték a fogdából. A panaszos sérelmezte, hogy a kihallgatási jegyző­könyvből nem adtak neki másolatot, illetve nem kapott semmiféle igazolást arról, hogy több órát a fogdán töltött.

A gyanúsítás ellen bejelentett panaszt a X. és XVII. kerületi Ügyészség alaposnak találta, mert a BKV-bérlet nem minősül közokiratnak, csak magánokiratnak. Megállapították, hogy a magánokirat-hamisítás vétségét sem valósította meg a panaszos, mert a bérletszelvényre írt vastagabb, illetve halványabb számok egymással megegyeznek, vagyis nem történt hamisítás. Erre tekintettel a ren­dőr­ség 2002. december 5-én megszüntette a nyomozást.

1. A panaszos azt állította, hogy a bérlet vásárlásakor a jegypénztáros írta rá a számokat az értékszelvényre, és azokat később egy ellenőr vastagította meg. A vezérigazgató tájékoztatása szerint a magyarázatot az ellenőr nem fogadhatta el, hiszen tilos a bérletszelvényen kijavítani a számokat. Miután a panaszos nem adta meg az adatait, az ellenőr bevonta a javítottnak talált szelvényt, amiről szabályszerűen kiállított egy elkobzási elismervényt. A pótdíjazási eljárást a társaság később megszüntette a panaszossal szemben.

Az általános helyettes a BKV Rt. eljárása kapcsán alkotmányos joggal össze­függő visszásságot nem állapított meg. A tájékoztatás elmaradására vonatkozó panasz viszont felvetette a közszolgáltató mulasztásának lehetőségét, ezért a tisz­tességes eljáráshoz való alkotmányos jog maradéktalan érvényesülése érdekében az általános helyettes felhívta a BKV Rt. vezérigazgatójának a figyelmét, hogy a jövőben fordítson különös figyelmet arra, hogy a BKV Rt. munkatársai mindig megfelelően tájékoztassák az utasokat.

2. A fővárosi rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a rendőrjárőr – az ügyeletes tiszt utasítása alapján – bűncselekmény gyanúja miatt, 10.50-kor állította elő a panaszost a X. kerületi Rendőrkapitányságra. Az előállított személyt 15.30-kor szabadították. Azonban a szabadítás időpontját, valamint azt, hogy az előállított személyt figyelmeztették-e a jogaira, és erre ő hogyan nyilatkozott, nem rögzítették az iratokon. Emiatt nem lehetett megállapítani, hogy az előállított kérte-e bárkinek az értesítését. A rendőrfőkapitány a fenti „hiányosságokra” tekintettel utasította a X. kerületi rendőrkapitányt, hogy a vonatkozó belső rendelkezéseket az érintett személyi állomány részére tegye oktatás tárgyává.

A nyomozati cselekményeket végző rendőr szerint a panaszos az előállítás okával tisztában volt, az előállításról igazolást, a kihallgatási jegyzőkönyvről másolatot nem kért. Az 1973. évi I. törvény (Be.) értelmében a hatóság a büntetőeljárás során keletkezett iratokról csak kérelemre, illeték ellenében ad másolatot. Az 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) alapján az előállítottat az előállítás okáról szóban vagy írásban tájékoztatni kell, és az előállítás időtartamáról igazolást kell kiállítani a részére. A rendőrfőkapitány ezért utasította a rendőrkapitányt, hogy a jövőben az előállítottak részére minden esetben adják ki az igazolást. A rendőr­főkapitány megállapította, hogy a bűncselekmény gyanúja valóban fennállt, de az intézkedés nem felelt meg az Rtv.-ben foglalt arányosság követelményének, ezért utasította a rendőrkapitányt, intézkedjen, hogy az érintett állomány a rendőri intézkedések során tartsa szem előtt az arányosság követelményét. A cselekmény téves jogi minősítéséért a szignáló parancsnokot terhelte a felelősség, ezért a ren­dőrfőkapitány utasította a rendőrkapitányt, intézkedjen, hogy a vezetői állomány a bűncselekmények minősítése során kellő alapossággal járjon el.

Az országgyűlési biztos az OBH 1848/2001. számú jelentésében már megállapította, hogy alkotmányos visszásságot okoz a rendőrség mulasztása, ha az előállításról készült jelentések nem tartalmazzák az intézkedés megszűnésének időpontját. A biztos ajánlása nyomán a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese 2001 júniusában körlevelet adott ki a személyi szabadságot korlátozó rendőri intézkedésekről készített jelentések kötelező tartalmi követelményeiről.

Az országgyűlési biztos általános helyettese az OBH 3696/2001. számú jelen­té­sében szintén visszásságot állapított meg, és felkérte a fővárosi rendőrfőka­pi­tányt, hogy ismételten hívja fel az állomány figyelmét a garanciális eljárási szabá­lyok betartására. Az általános helyettes e vizsgált esetben ismételten megállapította a rendőrség mulasztásával okozott alkotmányos visszásságot.

Az Rtv. értelmében a fogvatartott részére biztosítani kell a lehetőséget, hogy egy hozzátartozóját vagy más személyt értesítsen. Tekintettel arra, hogy a fog­va­tartottal nem íratták alá az értesítésre vonatkozó tájékoztatás megtörténtét, az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrség mulasztása visszásságot oko­zott a jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal össze­függésben. Ugyancsak visszásságot okozott az igazolás kiadásának elmulasztása. Miután az előállítás okáról való tájékoztatás megtörténtét nem kötelező írásban rögzíteni, annak elmulasztása nem volt bizonyítható.

A fenti megállapításokra figyelemmel az általános helyettes ajánlást tett az országos rendőrfőkapitánynak, hogy tekintse át a rendőri szervek gyakorlatát az előállítások foganatosításával kapcsolatban. Felkérte továbbá az országos ren­dőr­főkapitányt, hogy vizsgálja meg az adott ügyben mulasztók fegyelmi felelősségre vonásának a lehetőségét. A rendőrfőkapitány az ajánlásokat elfogadta, a fegyelmi eljárás folyamatban van.

OBH 5037/2002.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyám­hivatal, ha a panaszos anyai kapcsolattartás végrehajtása iránt benyújtott kérelmeire nem a vonatkozó jogszabályban foglaltak szerint intézkedik, illetve ha az apa kapcsolattartás újraszabályozása ügyében előterjesztett kérelmeire, valamint az anya szülői felügyeleti jogának megszüntetésére irányuló kérelmére nem hoz érdemi döntést, az eljárását nem hosszabbítja meg, a szakértői vizsgálat elrendelésével egyidejűleg azt nem függeszti fel.

A panaszos sérelmezte, hogy a balatonfüredi városi gyámhivatal nem teszi meg a szükséges intézkedéseket kiskorú gyermekével való kapcsolattartásának végrehajtása érdekében.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A panaszos 2002. október 7-én fordult először beadvánnyal gyámhivatalhoz, melyben leírta, hogy amióta a leánygyermekét gondozó szülő, az apa élettársi kap­csolatot létesített, a kislány ápolatlan, elhanyagolt, testén bántalmazás nyomai láthatók. Jelezte azt is, hogy az apa – a bírói végzés ellenére – 2002. október 5-én nem biztosította számára a kapcsolattartást. A gyámhivatal a panaszos által leírtak tisztázása érdekében tájékoztatást kért a gyermek óvodájából, a gyer­mekjóléti szolgálattól, valamint meghallgatta az apát, aki az anya magatartásában és lakáskörülményeiben tapasztalt negatív változások miatt a kapcsolattartás újraszabályozását kérte a hatóságtól. Az óvodai és családgondozói vélemények cá­folták az anya beadványában foglaltakat. A panaszos novemberben három kap­csolattartási alkalom elmaradását jelezte a gyámhivatalnak, és kérte azok vég­rehajtását.

A hatóság ezt követően újabb eljárási indított, meghallgatta az anyát és külön az apát is. Az apa ismét kérte a kapcsolattartás újraszabályozását, valamint az anya szülői felügyeleti jogának megszüntetése iránti per megindítását. A hatóság szakorvosi véleményt kért be az anyát kezelő pszichiátertől, és felkérte a gyermekjóléti szolgálatot arra, hogy az anyánál környezettanulmányt készítésen.

Az anya 2003. január 7-én újabb kapcsolattartás végrehajtására irányuló kérelmet nyújtott be a gyámhivatalhoz. A szülők együttes meghallgatására 2003. január 20-án került sor, akik e kérdésében továbbra sem tudtak megegyezni, ezért a gyámhivatal elrendelte valamennyi családtag együttes pszichológiai vizsgálatát. A szakvélemény szükségesnek tartotta pszichiátriai szakvizsgálat lefolytatását an­nak megállapítására, hogy az anya képes-e gyermeke felügyeletét, gondozását ellátni. Az anya a szakvélemény megállapításaival ugyan nem értett egyet, de hozzájárult az újabb vizsgálathoz. Az anya igazságügyi elmeszakértői vizsgálatát a gyámhivatal 2003. március 27-én rendelte el. Az április 17-én az általános helyetteshez érkezett iratanyagban a kapcsolattartás újraszabályozásáról szóló ha­tározat nem található.

A vizsgálat megállapította, hogy a gyámhivatal sem a panaszos kapcsolattar­tás végrehajtása iránt benyújtott kérelmeire, sem az apának a kapcsolattartás új­raszabályozására, és az anya szülői felügyeleti jogának megszüntetésére irányuló kérelmére nem a hatályos jogszabály szerint intézkedett. Érdemi döntést nem hozott, az eljárás határidejét nem hosszabbította meg, a szakértői vizsgálat megérkezéséig az eljárást nem függesztette fel.

Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, és a további jogsértések el­kerülése érdekében felkérte a balatonfüredi Városi Gyámhivatal vezetőjét, hogy a jövőben az ügyfelek kérelmének elbírálásáról érdemben döntsön, ügyeljen az eljárási határidők betartására, továbbá, hogy a kapcsolattartás végrehajtására irá­nyuló kérelmek elbírálásánál a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet vonatkozó ren­delkezései alapján járjon el. A gyámhivatal vezetője a kezdeményezést elfogadta.

OBH 5046/2002.

A szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a gyámhivatal annak ellenére megszünteti az utógondozói ellátást, hogy a panaszos az ellátás elrendeléséhez szükséges jogszabályi feltételeknek megfelel.

A panaszos az országgyűlési biztosok hivatalához 2002 decemberében benyúj­tott beadványában előadta, hogy gyermekvédelmi gondoskodásban lett nagykorú, de utógondozottként továbbra is nevelőszülőjénél élt. Sérelmezte, hogy nevelőanyja 2002 júniusától kezdődően nem kapta meg az utána járó ellátmányt.

Az általános helyettes a szociális biztonsághoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és felkérte az illetékes bajai jegyzőt, hogy a panaszost hallgassa meg.

Baja Város Polgármesteri Hivatalának Városi Gyámhivatala a meghallgatásról jegyzőkönyv vett fel, mely szerint a panaszos 18. életévének betöltése után kérte az utógondozói ellátását, melyet az önjogúvá válásáról döntő lajosmizsei gyámhivatal engedélyezett számára. Továbbra is volt nevelőszülőjénél maradt, a gyámhivatal a szakszolgálat munkatársát rendelte ki utógondozójául, akivel azonban a kapcsolata megromlott, mert úgy érzi, ügyeit nem megfelelően intézi, mivel nem volt segítségére az otthonteremtési támogatás iránti igény benyújtásában.

Az utógondozói ellátását 2002. június 15-én megszüntették, azt – fellebbezése nyomán – csak 2002. szeptember 26-án rendelték el ismét. Nevelőanyja két hónapig nem kapta meg az utána járó ellátmányt. A panaszos kérte, hogy részére új utógondozót rendeljen ki a gyámhivatal, továbbá azt is, hogy nevelőanyja részére visszamenőlegesen utalják ki a 2002 nyarán kiesett ellátmányt.

A gyámhivatal vezetője jelezte, hogy a jegyzőkönyv felvétele után felkérte a szak­szolgálatot, hogy tegyen javaslatot az új utógondozó személyére.

A panaszossal felvett jegyzőkönyv kézhezvétele után az általános helyettes felkérte a megyei gyámhivatal vezetőjét az abban foglaltak vizsgálatára, aki meg­állapította, hogy a lajosmizsei gyámhivatal jogszabálysértően állapította meg a panaszos utógondozói ellátásának kezdő és végső időpontját, ezért a panaszos 2002. június 16-tól, szeptember 26-ig ellátatlan volt. A megyei gyámhivatal vezetője fe­lügyeleti intézkedés keretében a lajosmizsei gyámhivatal határozatát megváltoz­tatta, ezzel lehetővé tette, hogy a panaszos folyamatos utógondozói ellátásban ré­szesüljön. A nevelőszülő visszamenőlegesen megkapta a kiesett pénzbeli ellátmányt. A fiatal felnőtt részére a gyámhivatal másik utógondozót rendelt ki. Ott­honteremtési támogatásra a panaszos nem volt jogosult.

A szakszolgálat igazgatója megvizsgálta a korábbi utógondozó tevékenységét, és kifejtette, hogy véleménye szerint az utógondozó munkáját felelősségteljesen látta el, messzemenően törekedett a fiatal felnőttel való együttműködésre, mulasztást nem állapított meg nála.

A vizsgálat megállapította, hogy a jegyzőkönyv felvétele után a gyámhivatal haladéktalanul megkereste a szakszolgálatot annak érdekében, hogy az új utógondozó személyére tegyenek javaslatot, a lajosmizsei gyámhivatal pedig kirendelte az új utógondozót. A gyámhivatalok tevékenysége tehát a panaszos kérel­mének megfelelt, alkotmányos jogaival összefüggésbe hozható visszásságot nem okozott.

A lajosmizsei gyámhivatal a panaszos utógondozói ellátásának megszüntetésé­vel megsértette a szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos jogát, de tekintettel arra, hogy a megyei a gyámhivatal a jogszabálysértést felügyeleti intézkedésével korrigálta, a szakszolgálat a nevelőszülőnek járó ellátmányt visszamenőlege­sen kiutalta, az általános helyettes az ügyet további intézkedés nélkül lezárta.

OBH 5061/2002.

Az időseket ápoló-gondozó otthon, valamint a fellebbezést elbíráló önkor­mányzat polgármesteri hivatala a tisztességes eljáráshoz, valamint a szo­ciális biztonsághoz főződő jogokkal összefüggő sérelem közvetlen veszé­lyét idézi elő, ha a hajléktalan panaszos intézményi jogviszonyát jogszerűen, azonban a tél kezdetén szünteti meg.

A hajléktalan panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy a Szerencsi Idősek Otthona intézményi jogviszonyát nem jogszerűen szüntette meg. Az országgyűlési biztos vizsgálata annak megállapítására irányult, hogy az intézmény, illetve a döntéshozó az eljárásra vonatkozó jogszabályok szem előtt tartásával járt-e el az intézményi jogviszony megszüntetéskor.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerint az intéz­ményvezető az intézményi jogviszonyt akkor szüntetheti meg, ha a jogosult a há­zirendet súlyosan megsérti.

Az intézményvezető többször megkísérelte a panaszost rávenni a magatartási szabályok, a házirend betartására, italozó életmódján való változtatásra, figyelmeztetve a panaszost az intézménybe való beilleszkedés fontosságára is. Szikszó Város polgármestere 2002. október 14-én kelt határozatával, 2002. október 31. napjától az intézményi jogviszonyt megszüntette.

Az intézményvezető több alkalommal, nyomatékosan felhívta a panaszos figyelmét arra is azt, hogy egy intézmény házirendjének betartása és betartatása különleges fontosságú egy viszonylagosan zárt közösség élete zavartalanságának biztosítása érdekében. Az intézményi jogviszony megszüntetése után a panaszos talált munkát és hajlékot.

Mindezek ellenére a vezető, valamint a döntéshozó polgármester magatartását – tekintettel az intézményi jogviszonynak közvetlenül a tél beállta előtti időpontban történő megszüntetésére – az országgyűlési biztos mégis aggályosnak tartotta, annak ismeretében is, hogy nincs jogszabályban előírt kötelezettség arra nézve, hogy egy ellátott jogviszonyának megszüntetése esetén más intézményben történő elhelyezésről kellene gondoskodni.

A döntés időzítésével előidézett visszásság jövőbeli elkerülése érdekében az országgyűlési biztos felhívta az érintettek figyelmét, hogy a jövőben fordítsanak különös figyelmet arra, hogy a téli hónapokban, illetve közvetlenül azt megelőzően az esetlegesen szükségessé is váló intézményi jogviszony megszüntetésekor egy hajléktalan ellátott ne kerüljön ki az intézményi ellátás köréből. Kiemelve, hogy hasonló eset intézményük életében korábban soha nem fordult elő, az érintettek a kezdeményezést elfogadták.

OBH 5099/2002.

Környezetkárosító magatartástól eltiltó határozat végrehajtásának elmaradása a jogállamiságból fakadó jogbiztonság súlyos sérelmével jár.

Egy csobánkai panaszos a lakóhelye közelében évek óta folyó környezetszennyező, építőanyag tárolási tevékenységet sérelmezte.

Az országgyűlési biztos az egészséges környezethez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Az országgyűlési biztos általános helyettese OBH 8845/1997. számon már vizsgálta az ügyet és az 1999. november 30-án kelt jelentésében több ajánlást, illetve kezdeményezést fogalmazott meg. A panaszos ismételt be­adványában jelezte, hogy korábbi problémáik nem oldódtak meg.

A jelenlegi állapot kialakulása a csobánkai önkormányzat és a vállalkozó – aki egyben a csobánkai önkormányzat képviselője – között 1995. november 6-án megkötött, a 016/3 hrsz-ú ingatlant érintő adásvételi szerződéshez kapcsolódik. Az évek óta tartó sérelmezett állapot megszüntetése érdekében a korábbi om­budsmani vizsgálat óta számtalan hatósági eljárásra került sor. A Pest Megyei Bíróság 2003. február 4-én hozott ítélete felsorolja az ügyben született jogerős határozatokat. Így jogerős a Pest Megyei Földhivatal határozata, amely az eredeti rendeltetés, azaz a terület szántókénti visszaállítását rendelte el. Jogerős a telephely engedély iránti kérelem elutasításáról hozott döntés, a birtokvédelmi határozat és az e tárgyú bírói döntés, valamint a Budakalászi Önkormányzat Pol­gármesteri Hivatala által meghozott támfal lebontására vonatkozó határozat is.

Az országgyűlési biztos azt vizsgálhatta, hogy több jogerős, a vállalkozót kötelező határozat ellenére miért nem sikerült megoldani az évek óta húzódó ügyet. Megállapította, hogy az érintett hatóságok az elmúlt években számos intézkedést tettek, ugyanakkor tény, hogy a terület használója – a hatósági fellépések, jogerős határozatok ellenére – évek óta folytatja tevékenységét az ingatlanon. A közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szabályozási koncepciójának tervezetével kapcsolatos álláspontját a biztos korábban már kifejtette, a konkrét ügy bemutatásával csak meg kívánta erősíteni, hogy az új törvényben indokolt a végrehajtásnak és a hatósági ellenőrzésnek a jelenleg ha­tályostól eltérő – szigorúbb – szabályozása.

Az államigazgatási határozatokban foglalt kötelezettségek önkéntes teljesítésének elmaradásakor végrehajtási eljárás(ok) lefolytatása szükséges. A jogálla­miság a bíróságok által meghozott ítéletek mellett a közigazgatási határozatok vég­rehajthatóságát is megköveteli. A végrehajtás elmaradása a meghatározott cse­lekmény elvégzésének elmaradásából adódó hátrányokon túl aláássa az államigazgatás tekintélyét.

A jogállamiság alkotmányos értékeinek védelme érdekében az országgyűlési biztos felkérte a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy vizsgálja meg a végrehajtásra kijelölt szervek eljárását és intézkedjen a végrehajtás ütemének gyorsításáról.

A hivatalvezető válaszában ismertette intézkedéseit, melyekkel az országgyű­lési biztos teljes mértékben egyetértett. Válaszában az ügy előzményeinek ismeretében indokoltnak tartotta, hogy a közigazgatási hivatal fokozott figyelmet fordítson a végrehajtási eljárásokra.

OBH 5106/2002.

Sérül a gyermekvédelmi gondoskodásban – nevelőszülőnél – élő kiskorúnak a családi kapcsolathoz való joga, továbbá azon védelemhez, gondoskodás­hoz fűződő joga, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésé­hez szükséges, ha a gyermekvédelmi szakszolgálat, valamint a gyermekjóléti szolgálat szakemberei nem törekednek arra, hogy egymással együttműködve helyreállítsák a gyermek és vér szerinti családja közötti kapcsolatot.

A panaszos nevelőszülő a háztartásában élő átmeneti nevelt gyermek ügyében kérte az országgyűlési biztos általános helyettesének a segítségét. Beadványában leírta, hogy a gyermek – aki 15 éves elmúlt – 12 éves korában találkozott először vér szerinti anyjával, akivel azt megelőzően egyáltalán nem volt kapcsolata. A találkozásra 2000 májusában, a nyíregyházi gyámhivatalban került sor, ahol a gyermek átmeneti nevelésének éves felülvizsgálata ügyében tartottak tárgyalást. A vér szerinti anya a tárgyalást követően – a gyermek jelen­létében – a nyílt utcán megtámadta a panaszost, aki ezt azonnal írásban jelezte a gyámhivatalnak. A történtek után a gyámhivatal az anya kapcsolattartási jogát – amit a gyermek átmeneti nevelésbe vételét elrendelő határozatában korábban szabályozott – 3 hónapra felfüggesztette. Ennek – a panaszos véleménye szerint – a gyermek örült a legjobban.

2001 májusában került sor a következő kapcsolattartásra, amikor a gyermek szülei és testvére – a szakszolgálat munkatársai kíséretében – minden előzetes értesítés nélkül megjelentek a panaszos lakásán. Igaz, hogy az anya többször nem jelentkezett, a gyermeket azonban ez a rövid találkozás is annyira felzaklatta, hogy a tanulmányi eredménye leromlott, magatartása agresszívvé vált.

A gyámhivatal 2002 júniusában, a gyám, a pszichológus, a pedagógus véleményét, valamint a gyermek akaratát figyelmen kívül hagyva újraszabályozta az anya kapcsolattartását, aki azonban e jogával továbbra sem él. A panaszos sérelmezte, hogy a gyámhivatal eljárásával nem a gyermek érdekeit képviseli, a kap­csolattartás kérdésében a kiskorú kérelmeit figyelmen kívül hagyva dönt. Kifogásolta azt is, hogy a gyámhivatal fel akarja menteni tisztségéből a gyermek részére kirendelt hivatásos gyámot.

Az általános helyettes a gyermek kiemelt védelemhez fűződő joga sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A gyámhivatali iratokból nem volt nyomon követhető, hogy az anya, aki 1999 óta folyamatosan jelzi kapcsolattartási szándékát, miért nem akart, vagy miért nem tudott élni ezen jogával. A gyámhivatal az anyai kapcsolattartás kérdésében a birtokában lévő szakvéleményekre támaszkodva hozta meg döntéseit, kivéve a jelenleg is érvényben lévő határozatát, melyben a pszichológus és a hivatásos gyám kapcsolattartás megszüntetését szorgalmazó véleményével ellentétben szabályozta a vér szerinti szülő kapcsolattartását, mert álláspontja szerint a kiskorú egészséges fejlődéséhez hozzátartozik, hogy vér szerinti anyjával kapcsolatot tartson, különösen, ha ezt maga az anya is igényli. Ugyanakkor ez a kapcsolat – figyelembe véve azt a tíz évet, amíg az anya egyáltalán nem érdeklődött gyermeke felől – csak a szakemberek összefogásával, a nevelőszülő és a hivatásos gyám segítő közreműködésével valósulhatott volna meg. Az anyával meg kellett volna értetni, hogy ugyan joga van a gyermekével kapcsolatot tartani, de az érzelmi kötődés kialakulásához sok türelem és idő kell. Ennek érdekében se­gíteni kellett volna őt abban, hogy magatartásán változtasson, indulatain uralkod­jék, a szakemberek tanácsait fogadja el, a gyámhivatal határozatában foglaltakat tartsa be.

A szakemberek feladata lett volna a gyermeket a kapcsolattartásokra felkészí­teni, segítséget nyújtani neki abban, hogy vér szerinti családját el tudja fogadni. Tudatosítani benne, hogy nem az a cél, hogy a nevelőszülő családjából kiemeljék, hanem az, hogy vér szerinti családjával rendszeres kapcsolat alakuljon ki. A szakembereknek törekedniük kellett volna arra, hogy a gyermek és az anya között fokozatosan kialakuljon egyfajta érzelmi kapcsolat. Mindeközben a hivatásos gyám és a nevelőszülő feladata is az lett volna, hogy a gyermek és vér szerinti család közötti kapcsolat kialakítását elősegítse.

A vizsgálat megállapította, azzal, hogy a gyermekvédelmi szakszolgálat, vala­mint a gyermekjóléti szolgálat szakemberei (családgondozók, pszichológusok) nem törekedtek arra, hogy egymással együttműködve helyreállítsák a gyermek és vér szerinti családja közötti kapcsolatot és ezt a hivatásos gyám és a nevelőszülő sem tekintette feladatának. Ezzel sérült a kiskorú családhoz való joga, és a meg­felelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez, gondosko­dáshoz fűződő joga.

Az általános helyettes a jogsértések elkerülése érdekében felkérte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatóját, hogy a jövőben fokozottan kísérje figyelemmel a hivatásos gyámok tevékenységét, munkájuk megfelelő ellátásához nyújtson hathatós szakmai segítséget. Mint a nevelőszülői hálózat működtetője fektessen nagyobb hangsúlyt a nevelőszülők szakmai felkészítésére, különös tekintettel a vér szerinti szülők és a nevelőszülő gondozásában lévő gyermek kapcsolattartásának elősegítésére, a kapcsolattartás során felmerülő problémák megfelelő kezelésére. Vegye fontolóra a konkrét ügyben érintett hivatásos gyám, valamint a nevelőszülő szakmai alkal­masságának felülvizsgálatát. Ügyeljen arra, hogy a gondozással-neveléssel kap­­csolatos feladatokról, a gyermek és a szülő kapcsolattartásának alakulásáról szóló féléves jelentések elkészüljenek.

A nyíregyházi Városi Gyámhivatal vezetőjét arra kérte, hívja fel a gyámhivatal dolgozóinak figyelmét arra, hogy az ügyfél kérelmét, bejelentését minden esetben hivatalos feljegyzés, vagy jegyzőkönyv formájában rögzítsék. A jövőre nézve, a ha­sonló esetekben kísérje figyelemmel a szakszolgálat féléves jelentéseinek beérkezését, szükség szerint – a féléves jelentésektől függetlenül – kérjen a szak­szolgálattól tájékoztatást a gyermeket érintő lényeges kérdésekben. Az érintettek a kezdeményezést elfogadták.

OBH 5164/2002.

Egy adott betegcsoport gyógykezeléséhez szükséges gyógyszerkészítmények társadalombiztosítási támogatásának a hiánya felveti az érintett állam­polgárok Alkotmányban biztosított egészséghez való jogával, valamint szo­ciális biztonsághoz való jogával összefüggésben a sérelem közvetlen veszélyét.

A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága elnöke fordult az ország­gyűlési biztoshoz, amelyben az Alzheimer-kórban szenvedők gyógyszerár támo­gatásának hiányát sérelmezte. Az ígéretek ellenére sem 2002. július 1-jétől, sem 2003. január 1-jétől a gyógyszerkészítmények (Aricept, Exelon) semmilyen társadalombiztosítási támogatásban nem részesültek.

Az országgyűlési biztos egy konkrét panasz kapcsán az OBH 106/2000. szá­mú ügyben 2001-ben már vizsgálata az Alzheimer-kórban szenvedő betegek gyógy­szerköltségeihez nyújtott ártámogatás hiányát. Akkor az országgyűlési biztos jelentésében felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét a TÁTB 2001. áprilisban történt vizsgálata eredményeként kialakított, álláspontjára. Eszerint: A gyógy­szerkészítmények támogatott gyógyszerek körébe történő befogadásának kérdésében egyetértett azzal, hogy az Alzheimer-kórban szenvedők növekvő száma, ennek egyéni, társadalmi és szociálpolitikai aspektusa egyaránt indokolja a betegség gyógykezeléséhez szükséges gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását. Felhívta ugyanakkor a döntéshozók figyelmét arra, hogy a szóban forgó gyógyszerekkel történő kezelés – a gyógyszerek magas árára tekintettel – úgy a betegek, mint a társadalombiztosítás számára óriási költséget jelent, épp ezért a támogatott gyógyszerkörbe történő befogadását csak akkor javasolja, ha az illetékes szakmai bizottság kellően szigorú feltételeket határoz meg a gyógyszer társadalombiztosítási rendelhetőségéhez.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács Gyógyszer Alkalmazási Bizottságának (Gyab) a feladata volt, hogy 2002 tavaszára kidolgozza a 2002. július 1-jétől bevezetésre kerülő, az Alzheimer-kórban szenvedő betegek kezelését biztosító diagnosztikai, terápiás szempontú rendszerét (ideértve a normatív támogatást is).

Az országgyűlési biztos megkeresésére az egészségügyi, szociális és család­ügyi miniszter kifejtette álláspontját, mely szerint: „A betegségkezelésére törzskönyvezett két gyógyszer (Aricept, Exelon) támogatási rendszerbe történő befogadása 2003. február 1-jével nem történt meg. A két készítmény havi terápiás költsége mintegy 40 ezer forint, ugyanakkor a betegséget nem gyógyítja meg, csak átmenetileg lassítja az előrehaladást. A probléma az, hogy a jelenlegi terápiás protokoll alapján több mint harminc ezer ember lenne »kötelezően« kezelhető, ezzel szemben csak ötezer betegre lett volna elegendő a finanszírozási keret, amely súlyosan sértette volna a kimaradó huszonötezer beteg alapvető jogait. Ezért felkérték a szakmai kollégiumot, hogy pontosan határozza meg – szakmai szempontok alapján – a kezelésbe feltétlenül bevonandók körét, azaz teremtse meg az összhangot a terápiásan lehetséges és financiálisan megengedhető között.”

A múlt évben megkezdték a termékek ún. támogatás volumen szerződés alap­ján történő támogatásának előkészítését. Ennek feltétele a gyógyszerek hatásosságának bizonyítottsága, költséghatékony igazolása és a szakmai kollégium által kidolgozott protokoll szerint jól körülhatárolható betegszám meghatározása. A Neurológiai Szakmai Kollégium vállalkozott a Pszichiátriai Kollégium támogatásával a várható betegszám meghatározására. Az ügy objektív megítélése szem­pontjából az országgyűlési biztos azzal a kéréssel fordult az OEP főigazgatójához, hogy küldje meg a Szakmai Kollégiumok állásfoglalásait, amelyek a gyógyszerár-támogatáshoz szükséges becsült betegszám, Deminencia Centrumok listáját tartalmazzák.

A Neurológiai Szakmai Kollégium, és a Psychiátrai Szakmai Kollégium elnöké­nek a dementia-központokkal kapcsolatos állásfoglalásának lényege a következő: A nemzetközi és a hazai irányelvek szerint azokat az enyhe-középsúlyos Alz­hei­me­reseket lehet kezelni, akik MMSE értéke 10–26 pont között van, orvoshoz for­dulnak és gondoskodó körülmények között élnek (azaz rendszeresen beveszik a gyógyszert), reagálnak a kezelésre (ez utóbbi kritériumai az Irányelvekben pon­tosan szerepelnek).

A KSH-tól megkérve a legaktuálisabb magyarországi korfát, többé-kevésbé pon­tosan kiszámolható az Alzheimer-kórosok száma. Ebből a számból a NICE metódussal megbecsülhető a kezelést valóban igénybevevők száma, ami a teljes be­tegszám 20–30%-a.

A Neurológiai Szakmai Kollégium elnökének állásfoglalása szerint valószínűsíthető, hogy az enyhe és középsúlyos Alzheimer-betegek száma, akiknél az Ach-terápia alkalmazható 16 800–17 000 fő. A családi törődés, információhiány miatt nehéz megbecsülni hányan kerülnek az orvosok látóterébe, de az első évben nem várható több mint 5–6 ezer beteg, ha az orvosok a rögzített szakmai kritériumok szerint dolgoznak, és az OEP szúrópróbaszerűen ellenőrzi is azt.

Az Országgyűlés az Alkotmányban foglalt elvekből kiindulva, az esélyegyenlőség megteremtésének az érdekében, az állampolgárok számára az egészségük megőrzéséhez, helyreállításához és egészségi állapotuk javításához szükséges egészségügyi ellátásra alkotta meg a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvényt. A törvény indokolása szerint az egészségügyi ellátások hozzáférésében érzékelhető egyenlőtlenségek csökkentése az ezredvég társadalmainak általános elvárása és egyben legnagyobb kihívása.

Az egészségügyi törvény egyik alkotmányos jogokon nyugvó alapelve, hogy az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele során érvényesülnie kell az esély­egyenlőségnek. Egészségügyi szolgáltatás minden olyan tevékenység, amely az egyén egészségének megőrzésére, továbbá a megbetegedések megelőzésére, korai felismerésére, megállapítására, gyógykezelésére, életveszély elhárítására, a megbetegedés következtében kialakult állapot javítására, vagy a további állapotromlás megelőzése céljából a beteg vizsgálatára és kezelésére, gondozására, ápolására, egészségügyi rehabilitációjára, a fájdalom és a szenvedés csökkentésére, továbbá a fentiek érdekében a beteg vizsgálati anyagainak feldolgozására irányul, ideértve a gyógyszerekkel, a gyógyászati segédeszközökkel, a gyógyfür­dőellátásokkal kapcsolatos külön jogszabály szerinti tevékenységet is.

Az egészséghez való jog tehát nem merül ki abban, hogy egy betegség gyógyít­ható, avagy nem. Az egészséghez való jog ennél lényegesen szélesebb tartalommal bír. Így a betegnek nem csupán a fájdalmainak csillapításához van joga, hanem a betegség kialakulásának megakadályozásához, állapota rosszabbodá­sának lassításához is. Ez pedig nem csupán orvos-szakmai kérdés, hanem alkot­mányos alapjogi követelmény. Az egészségügyi szolgáltatáshoz való hozzáférés, elengedhetetlen az egészséghez való jog megvalósulása tekintetében.

Az országgyűlési biztos a feltárt alkotmányos visszásság jövőbeni elkerülése végett ajánlást tett az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek, valamint a pénzügyminiszternek, hogy a szakmai kollégiumok állásfoglalásainak a figyelembevételével vizsgálja felül az Alzheimer-kórban szenvedő betegek gyógykeze­léséhez szükséges gyógyszerkészítmények támogatásának a lehetőségét.

A jogalkotó az ajánlást elfogadta és a két gyógyszer 2003 szeptemberétől tá­mogatásban részesül.

OBH 5166/2002.

Nem okoz alkotmányos visszásságot, de adminisztrációs hibának minősül, ha egy távközlési közszolgáltató nem törekszik szervezési intézkedésekkel, és a nyilvántartási rendszere fejlesztésével kiküszöbölni, hogy az elhunytak nevére és címére leveleket kézbesítsenek.

Az egyik napilap 2002. december 10-i számában közölt olvasói levél írója arról számolt be, hogy az 1999 májusában elhunyt édesanyja levelet kapott a Ma­távtól, amelyben felszólították, hogy fizessen meg 13 010 forint összegű tartozást. Az olvasó 1999 júliusában az édesanyja halotti anyakönyvi kivonatát a szolgálta­tónál bemutatta és jelezte, hogy a telefon-állomásra nem tart igényt. Ezt több ízben megismételte, ennek ellenére küldték a levelet a több éve elhunyt édesanyja ne­vére.

Az országgyűlési biztos a kegyeleti jogot is magában foglaló emberi méltóság­hoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt hivatalból indított vizsgálatot, és a Matáv elnök-vezérigazgatóját az eset vizsgálatára kérte fel.

Az olvasói levélben írtak és a Matáv vizsgálati megállapításai között azonban ellentmondás volt. A levélíró szerint már 1999 júliusában bejelentették, hogy az állomásra nem tartanak igényt, de erről a Matáv válasza nem is tesz említést. Levelükben csupán az özvegynek az 1999. október 27-én írott – az állomás további használatára igényt tartó – bejelentésről írtak.

A szolgáltató az előfizető haláláról az örökösök bejelentése alapján szerezhet tudomást. Ha ez nem történik meg, előfizetőként az egyébként már elhunyt sze­mély szerepel a nyilvántartásban és az esetleges díjtartozást is csak az ő nevén lehet nyilvántartani. Elvárható ugyanakkor a szolgáltatótól, hogy a halál tényéről való tudomásszerzést követően az állomással kapcsolatos bármilyen levelezést – mint a jogviszony rendezése, számla elleni felszólalás intézése, stb. – ne az elhunyt nevére postázva végezze függetlenül attól, hogy az állomás még az elhunyt előfizető nevén van. Átíráskor, csak úgy, mint a szerződés felmondásakor az esetleges díjtartozást rendezni kell. A társaság a fennálló tartozás behajtása iránt az állomás korlátozása, majd leszerelés után csak több mint két évvel intézkedett. 2002. december 11-én a Telefonos Ügyfélszolgálat igazgató-helyettese telefonon felvette a kapcsolatot az örökössel. Tájékoztatta, hogy a vizsgálati ered­mények alapján a tartozás fennáll, azonban az összeg kiegyenlítésétől a felmerülő adminisztratív késedelem miatt eltekintenek. Az örökös az intézkedést elfogadta, az ügyet rendezettnek tekintette. A konkrét esetben a szolgáltató által sem vitatott téves ügyintézés a levelek elhunyt nevére történő postázásával és az egyébként fennálló tartozás késedelmes behajtásával valósult meg.

Az emberi méltósághoz való jogból következik a hozzátartozók kegyeleti jog gyakorlásához való joga. A Ptk. értelmében meghalt személy emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a hozzátartozó, továbbá az a személy, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített. Személyhez fűződő jogai csak élő személynek lehetnek, az elhunyt már nem, csupán a róla őrzött emlék sérthető meg. A fentiek alapján a halál tényének bejelentését követően az elhunyt nevére történő postai címzés nem sérti a hozzátartozók kegyeleti jogát és ezen keresztül az emberi méltósághoz való jogot.

Ugyanakkor megállapítható, hogy a szolgáltató eljárása nem volt kellően körültekintő, nem felelt meg az általánosan elvárható gondosság mértékének. Ha­lálesettel összefüggő ügyintézéskor egyébként is a gondosság magasabb foka várható el. A nagyszámú ügyféllel szerződéses kapcsolatban álló szolgáltatóknál szervezési intézkedésekkel, a nyilvántartási rendszer fejlesztésével folyamatosan törekedni kell az adminisztrációs hibák előfordulásának minimalizálására.

Az országgyűlési biztos felkérte a Matáv elnök-vezérigazgatóját, hogy az előfizetőkkel való kapcsolattartás során fokozott gondossággal, a formalizált ügyin­tézést mellőzve, az egyes esetek sajátosságainak figyelembevételével járjon el.

A 2003-ban iktatott ügyek

OBH 1022/2003.

A jogbiztonság követelményével, valamint a helyi képviselő-testület rende­letalkotási jogosultságának korlátaival összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a rendeletében a hulladékszállítási díj meghatározása kö­rében a magasabb szintű jogszabályokban megfogalmazott arányossági követelményeknek nem felel meg.

A panaszos beadványában több bíróság eljárását és döntését, Perkáta Nagy­község Önkormányzat kommunális adó kivetésével összefüggő gyakorlatát sérelmezte, mivel – elmondása szerint – személyesen kell a befizetési csekkért a jegyzőhöz fordulnia. Levelében ugyancsak kifogásolta Perkáta Nagyközség köz­útjainak az állapotát, valamint a hulladékszállításért fizetendő díj mértékét is, illetve azt, hogy 2001. január 1-jétől kötelezővé tették a szemétszállítást.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és az önkormányzat jegyzőjét álláspontjának közlé­sére kérte fel. A jegyző a kommunális adó kivetésével összefüggésben jelezte, hogy a befizetéshez szolgáló csekket az adózó állampolgárok részére megküldik. A köz­utak állapotával kapcsolatban kifejtette, hogy az önkormányzat területén az asz­faltos utak és a makadám utak kátyúzását az idei évben is megrendelték, az utak állagmegóvására a költségvetésből az anyagi lehetőségekhez mérten jelentős összeget fordít az önkormányzat.

Az általános helyettes a bíróságok eljárásaival összefüggő sérelem miatt vizs­gálatot nem folytatott le, tekintettel arra, hogy a bíróságok eljárásának, dönté­sei­nek a vizsgálatára nem terjed ki az országgyűlési biztos hatásköre.

A kommunális adó kivetésével összefüggésben, és a közutak állapotára vonat­kozó részében a panaszos és a jegyző álláspontja közti ellentmondás feloldására az általános helyettes nem rendelkezik hatáskörrel.

Az általános helyettes a hulladékszállítás kötelező igénybe vételét kifogásoló panasszal kapcsolatban megállapította, hogy Perkáta Nagyközség Önkormányzatának a hulladékgazdálkodásról szóló rendelete összhangban áll a magasabb szintű jogszabályokkal. A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. tv. (Hgt.) szerint ugyanis valamennyi települési önkormányzat számára kötelező feladat a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás megszervezése és fenntartása, melyet az ingatlantulajdonosok kötelesek igénybe venni és ezért díjat fizetni. A közszolgál­tatás kötelező megszervezését és igénybevételét környezetvédelmi és közegészségügyi szempontok indokolják. A rendelet szabályai azonban nem minden­ben felelnek meg a magasabb szintű jogszabályoknak, így az arányosság követelményének. Ugyanis kizárólag egy űrmértékű hulladékgyűjtő edény használatát rendeli alkalmazni, amivel figyelmen kívül hagyja a Hgt,. illetve a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet előírásait. A két jogszabály követelménye, hogy a rendeletekben megállapított hulladékszállítási díj a Ptk.-ben kimondott szolgáltatás–ellenszolgáltatás arányossága elvének megfeleljen. A ren­delet azáltal, hogy csak egy típusú gyűjtőedény igénybevételét teszi lehetővé, nem differenciál kellőképp a háztartásonként ténylegesen kitermelt hulladéknak meg­felelő közszolgáltatási díj mértékében.

Az Alkotmánybíróság hulladékgazdálkodást érintő határozatai rögzítik, hogy az elszállított hulladék mennyiségének és az azért megállapított díjnak arányosnak kell lennie.

A feltárt visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos általános he­lyettese felkérte a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy törvényes­ségi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg, hogy a rendelet megfelel-e a magasabb szintű jogszabályok előírásainak, majd vizsgálata eredményétől függően fontolja meg a szóban forgó önkormányzati rendelet módosításának kezdeményezését. A válaszadás határideje a beszámoló készítésének időpontjáig még nem telt le.

OBH 1060/2003.

Nem okoz a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot, ha a Vakok Állami Intézete a jogszabályi előírásoknak megfelelően működik, az átvállalt állami feladatokat teljesíti.

A nevük elhallgatását kérő panaszosok a Vakok Állami Intézetében tapasztalt és megélt állapotokat írták le. Különösen azt sérelmezték, hogy az Intézetben nincs tényleges rehabilitáció; a lakóotthoni programra kapott pénzt az intézmény másra használta fel; a vak hajléktalanok elhelyezése megoldatlan; az érdekképviseleti fórum nem tud hatékonyan működni; rossz a házirend; nincs pszichiáter.

A Vakok Állami Intézetén belül önálló működési engedéllyel működik egy fogya­tékosok ápoló-gondozó otthona, valamint a fogyatékosok rehabilitációs intézménye. Miután rehabilitációs célú szociális intézményről van szó, elsődleges feladata: az intézményi ellátást igénybe vevő önálló életvezetési képességeinek kialakítása, illetve helyreállítása, fejlesztése, továbbá a társadalomba történő be-, illetve visszailleszkedésének támogatása és az utógondozás megszervezése.

Állami feladatként ellátandó alaptevékenysége továbbá: a szociális ellátás szál­lásnyújtással azoknak a nem tanköteles látássérült személyeknek, akiknek oktatása, képzése, átképzése és rehabilitációs célú foglalkoztatása csak intézményi keretek között valósítható meg, valamint önmagát ellátni nem képes látássérült időskorúak ápoló-gondozó intézményi ellátása.

Az intézményben több területen folyik a rehabilitációs tevékenység. Egyrészt külön csoportban foglalkoznak a felnőtt korban megvakult személyekkel, ami országos szinten még mindig egyedülálló. Egy évben három tanfolyamot indítanak, egy tanfolyamon nyolc fő tud részt venni. Emellett számos foglalkozás keretében, felkészült szakemberek részvételével folyik a foglalkozási és szociális rehabilitáció, fejlesztő foglalkoztatás. Az intézmény lakóinak nagy része munkaviszonyban áll vagy tanulmányokat folytat.

Az intézményben minden ellátási szinten, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jelen van az érdekképviselet lehetősége. A dolgozói részen a lakógyűlés, a kollégiumi részen a diákönkormányzat, valamint az Érdekképviseleti Fórum is a fenntartó által elfogadott módon működik, amelybe a Minisztérium részéről is delegált egy fő. A házirendben szabályozott a panasztételi lehetőség.

Az intézmény jogszabályi kötelességének eleget téve kialakította lakóotthoni „kitagolási projektjét” 2008-ig. Lakóotthonok létrehozására azonban forráshiány miatt még nem került sor, eddigi pályázataikat elutasították.

Az ellenőrzés eredményeként megállapítható, hogy két olyan terület van, ame­lyen a fenntartó részéről intézkedés meghozatala szükséges. Az egyik ilyen terület a lakóotthon(ok) létrehozása, amire a tárca rendszeresen pályázatokat ír ki. Szükséges lenne, hogy a Vakok Állami Intézete erre megfelelő színvonalú, esélyes pályázatot nyújtson be. Ennek érdekében a Fogyatékosügyi Főosztály minden szakmai segítségét felajánlotta a pályázat elkészítéséhez. A másik terület az intézmény által nyújtott rehabilitációs tevékenységek szélesítése, fejlesztése, a foglalkozásba bevontak számának növelése, a társadalmi integráció tekintetében minél nagyobb eredményesség elérése. Ennek érdekében a fenntartó első lépésben az elemi rehabilitációs csoporttal vette fel a kapcsolatot. Olyan közös program kidolgozását tervezik, amely az intézményben 1980 óta folyó munka ta­pasztalatait felhasználva, országos szinten, szélesebb körben tudna segíteni a fel­nőtt korban megvakult embereken, és minél szélesebb lehetőséget adna a rászorulók számára.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Vakok Állami Intézete a jogsza­bályi előírásoknak megfelelően működik, az átvállalt állami feladatokat teljesíti, ezért az Alkotmányban biztosított szociális biztonsághoz való joggal összefüggésbe hozható visszásságot nem tárt fel. A vizsgálat alkalmával fenntartó felmérte azokat a területeket, ahol a fenntartói kötelezettségéből fakadó intézkedések meg­hozatala szükséges ahhoz, hogy az Országgyűlés Országos Fogya­té­kos­ügyi Prog­ramról alkotott határozatában szereplő alapelvek és célkitűzések érvényesülése érdekében, a nemzetgazdaság mindenkori lehetőségeivel összhangban a fogya­tékosságból eredő társadalmi hátrányok enyhüljenek.

OBH 1144/2003.

A vállalkozáshoz, a tulajdonhoz és az egészséges környezethez való joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha eljárása során mellőzi a szak­hatóság bevonását.

A határozat hiányos indokolása a tisztességes eljáráshoz való joggal, míg az új eljárás lefolytatásának elmaradása a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben okoz visszásságot.

A diósdi panaszos azt sérelmezte, hogy a szomszédos ingatlanon két lovat tar­tanak, miközben az állattartó hely két oldalán egy közért és egy kocsma működik. Előadta aggodalmát, hogy a közeli lótartás miatt az ÁNTSZ közegészség­ügyi szempontból kifogást emelhet az üzletek működésével kapcsolatban.

Az országgyűlési biztos a vállalkozáshoz, a tulajdonhoz és az egészséges kör­nyezethez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Eljárása során rövid úton kért tájékoztatást a közigazgatási hivataltól, valamint a diósdi jegyzőtől.

A jegyző 2002. július 11-én végleges fennmaradási engedélyt adott az építési engedély nélkül felépített melléképületre. 2002. szeptember 23-án a polgármes­ter a két ló tartását megtiltotta, mert a lótartás zavarja a közvetlen szomszédok nyu­galmát. A képviselő-testület az állattartást megtiltó határozatot megsemmisí­tette és az eljárást megszüntette. A közigazgatási hivatal 2002. november 29-én a fennmaradási engedély iránti kérelemnek helyt adó határozatot megsemmisítette és az első fokú építésügyi hatóságot új eljárásra utasította.

A helyi állattartási rendelet értelmében az állattartás feltétele a közegészségügyi hatóság előírásainak betartása, továbbá az is, hogy az állattartás a közvetlen szomszédok nyugalmát környezetbe nem illő módon nem zavarhatja. A közegészségügyi hatóság állásfoglalása szerint az ajánlott védőtávolság az élelmiszerbolttól 50 méter. Az állategészségügyről szóló törvény szerint az állat tartásánál meg kell tartani az állategészségügyi, a közegészségügyi, a környezetvédelmi, valamint az állatvédelmi előírásokat.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a közegészségügyi hatóság bevonása nélkül nem tisztázhatók kellőképpen a tartás körülményei különös tekintettel arra, hogy az állattartó hely közelében hosszabb ideje üzletek működnek. Sem az állattartást tiltó, sem pedig a képviselő-testület eljárást megszüntető ha­tározatában nincs utalás a közegészségügyi hatóság bevonására, ami azért is indokolt lett volna, mert a panaszos több alkalommal is jelezte, hogy a közeli ló­tartás miatt az ÁNTSZ közegészségügyi szempontból kifogást emelhet az üzle­t­ek működésével kapcsolatban. A közegészségügyi hatóság bevonásának elmaradása az érintett alkotmányos jogok sérelmét idézte elő.

A közigazgatási hivatal megsemmisítette a fennmaradási engedélyt megadó határozatot. Az országgyűlési biztos arról értesült, hogy az első fokú hatóság a megismételt eljárásban még nem hozott határozatot. A biztos megállapította, hogy a megsemmisített első fokú határozat indokolása rendkívül szűkszavú. A ha­tározat hiányos indokolása a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott; míg az új eljárás lefolytatásának elmaradása a jogorvoslathoz való jog sérelmével is jár.

Az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy Diósd Polgármestere a szakhatóságok és az érintett lakók bevonásával ismételten vizsgálja meg az állattartás körülményeit. Kezdeményezte továbbá, hogy a jegyző a közigazgatási hivatal határozata alapján folytassa le az új eljárást, és határozatának indokolása feleljen meg az Áe. 43. §-ában foglaltaknak.

A polgármester tájékoztatta a biztost, hogy 2003. október 10-én az állattartás megtiltásáról rendelkezett, a jegyző pedig kötelezte az állattartót az engedély nél­kül épített melléképület elbontására. A kötelezett fellebbezést nyújtott be határoza­tot ellen a képviselő-testülethez, amely azt megsemmisítette és a polgármestert új eljárás lefolytatására utasította. Az új eljárás a beszámoló készítésekor még folyamatban volt.

OBH 1247/2003.

A jogbiztonság követelményével és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha a gondnokolt nyugdíját ké­sedelmesen folyósítja.

A panaszos sérelmezte, hogy gondokság alatt álló testvérének Rétság Városi Gyámhivatala nem folyósította a 2002. évi novemberi és decemberi nyugdíját.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot in­dí­tott. A gyámhivatal kezdeményezésére a Balassagyarmati Városi Bíróság ítéletében a panaszos testvérét cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte. A gyámhivatal ezt követően hivatásos gondnokot rendelt ki. Az elmúlt 5 évben a kirendelt gondnok személye többször változott. A gyámhivatal a legutolsó gond­nok felmentéséről és az új gondnok kirendeléséről szóló, 2002. október 10-én kelt határozatát megküldte a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak (továbbiakban: NYUFI). A NYUFI 2002. október 19-én kelt értesítésében közölte a gyámhivatallal, hogy a panaszos testvérének a nyugdíját az új gondnoknak fogja folyósítani.

A gyámhivatal vezetőjének tájékoztatása szerint, a késedelmes folyósításra azért került sor, mert Rétság Postahivatalától (továbbiakban: posta) – a szokásostól eltérően – nem érkezett jelzés, miszerint valamelyik gondnoknak küldeménye érkezett volna. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy a posta vezetője nem tudott az új gondnok kirendeléséről. Mindeközben a gyámhivatal több jelzést kapott hasonló késedelemről, méghozzá olyan esetekben, ahol szintén gondnokváltás történt. A gyámhivatal az eset kivizsgálása érdekében felszólította a gondnokokat, hogy számoljanak el tételesen a felvett és továbbított nyugdíjakkal. Ennek során derült ki, hogy a NYUFI rendszertelenül, a hivatalos jelzéstől eltérően folyósította az ellátásokat. A panaszos testvére esetében a NYUFI nem az új gondnok kezéhez folyósított. A téves értesítés miatt az új gondnok hiába kereste az összeget, a felmentett gondnok pedig már nem tartotta nyilván az el­látottak között, így került sor visszautalásra. A névre szóló kifizetésre csak 2003 januárjától került sor. A gyámhivatal annak érdekében, hogy a jövőben ilyen vagy ehhez hasonló eset ne fordulhasson elő megegyezett a posta vezetőjével, hogy a továbbiakban a posta minden esetben a gyámhivatalt értesíti a küldemény meg­érkezéséről és a gyámhivatal fogja értesíteni a gondnokokat. Ezen túlmenően a gyámhivatal vezetője tájékoztatott arról, hogy az esettel kapcsolatban felmerült a gondnok felelőssége is. Első lépésben a gondnok munkaszerződésének a szigorítására került sor. Ha a gondnok az új feltételeket nem teljesíti, akkor a gyámhivatal felmenti tisztsége alól.

Az általános helyettes a gyámhivatal tájékoztatását elfogadta, és a vizsgálatot, mint időközben megoldódott panaszt lezárta. Ugyanakkor a további jogsértések elkerülése érdekében felhívta a Gyámhivatal vezetőjének a figyelmét arra, hogy a jövőben fokozottabb figyelmet fordítson a gondnok és a gondnokolt jogaira és kötelezettségeire.

OBH 1277/2003.

Az emberi méltósághoz való joggal, és az ehhez kapcsolódó kegyeleti joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a hatóságok közel négy óráig nem intézkednek a közterületen elhunyt személy elszállításáról.

Egy napilap 2003. januári 24-i cikke „Órákig kell várni a halottszállítókra” címmel számolt be arról, hogy Budapest XV. kerületében az egyik közterületen meghalt egy személy, akit a halottszállító kocsi csak három óra negyvenöt perc elteltével szállított el a helyszínről.

Az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. A közterületen, közel négy óráig fekvő elhunyt esete felvetette a halottszállítás szabályozásának felülvizsgálatát. A temetőkről és a temetkezés­ről szóló törvény a halottszállításra csak a rendkívüli halálesetekkel összefüggés­ben utal és kimondja, hogy arról külön jogszabály rendelkezik. Az egészségügyről szóló törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásról szóló BM-EüM-IM együttes rendelet szabályozza a holttest szállításával, eltemetésével, elhamvasztásával kap­csolatos teendőket. A rendelet kimondja, hogy a kórházon kívül, nem rendkívüli módon meghalt személy holttestének a halál bekövetkezése helyéről történő, leg­később 16 órán belüli elszállításáról a halottvizsgálatot végző orvos intézkedik. Ha a halál okát a halál bekövetkezését követő 16 órán belül egyértelműen megállapítják, a holttestet az eltemetés helye szerinti temetőbe kell szállítani. Ha a ha­lál oka, a halál bekövetkezését követő 16 órán belül nem állapítható meg, a holt­testet a további intézkedésig a legközelebbi boncolóhelyiség-csoportot fenntartó temetőbe vagy kórházi patológiai osztályra kell szállítani. A kórbonctani vizsgálat céljából történő továbbszállítás költségét a halál helye szerint illetékes kórház viseli.

A vizsgálat megállapította, hogy a holttest elszállításával kapcsolatban ugyan van szabályozás, ez azonban azokra az esetekre vonatkozhat, amikor intézmény­ben, esetleg otthon, tehát zárt helyiségben következik be a haláleset. Ezekben az esetekben az előírások betartása mellett fel sem merül az elhunyttal kapcso­latos emberi méltóságot sértő tárolási körülmény, mivel azt az intézményi ellátás szervezési folyamatai rendezik. Azokban az esetekben, amikor hozzátartozó nél­kül, otthon következik be az esemény, a haláleset megállapításának bekövetkeztéig eltelt hosszabb idő felvethet méltánytalan körülményeket, de ez nem jelent mulasztást, közszemlére tételt, tekintve, hogy a körülmények eltérnek jelen vizsgálat tárgyától.

Ha azonban, a nem rendkívüli haláleset közterületen következik be, méltány­talan helyzetet teremt, ha órákig fekszik a halott a földön, ahol gyalogos és gép­jármű közlekedés van, esetleg kisgyermekek is haladnak arra. A biztos ezzel nem a halál tényével való szembesülés mindenáron való elhárítására utalt, hiszen az ezzel kapcsolatos szocializáció fontos a nevelkedés során. Annak megtapasztalása azonban, hogy az emberi élet végével – a megfelelő szabályozás hiányában – a jog az intézkedésre jogosult és kötelezett szervektől nem követel meg méltányos bánásmódot, mindenképpen kiküszöbölendő feladat.

Ilyen súlyú kérdés nem rendezhető oly módon, hogy a temetkezési szolgáltató a belső technológiai előírásaiban négy órán belüli elszállítást ír elő, és azzal sem oldható meg, hogy Budapesten a rendőr-főkapitányság és a temetkezési szolgáltató 2002 decembere és 2005 decembere közötti időre együttműködési megállapodásban rendezte a halottszállítási tevékenységet. E szerződés azonban nem oldja meg a vizsgálatban felvetett problémát, mert ennek alapján a temetkezési vállalkozó csupán arra kötelezett, hogy a megrendelő értesítése alapján, megfelelő helyen és időben, szállításra alkalmas állapotban a járművet kiállítsa, a halottszállítást haladéktalanul megkezdje, és a halottat a megadott helyre szál­lítsa.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint, a „haladéktalanul” meghatározás az emberi méltóság és a kegyeleti jog szempontjából helyeselhető, ám ennek alapján nem követelhető, és nem számon kérhető, hogy a közterületen, középü­letben történt halálesetek elsőbbséget kapjanak. Célszerű lenne a megállapodásban a teljesítési határidő olyan módosítása, amely alapján a közterületeken, és a mindenki számára nyitvaálló helyeken bekövetkezett, rendkívüli halálesetnek nem minősülő eseményt követően, a rendőrség intézkedését követően, legkésőbb egy órán belül meg kell történnie a halott elszállításának. Célszerű annak átgondolása is, hogy az egész országban indokolt lenne az ORFK, illetve a megyei rendőrfőkapitányok és a temetkezési szolgáltatók között hasonló megállapodásokat kötni.

Az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz való jog, és az abból levezethető kegyeleti jog érvényesülésének vizsgálata során megállapította, hogy a kór­házon kívül, nem rendkívüli módon meghalt személy holttestének a halál bekövet­kezési helyéről történő, legkésőbb 16 órán belüli elszállításról szóló szabályozás mellett szükséges a közterületen, és a mindenki számára nyitvaálló kereskedelmi, szolgáltató és egyéb középületekben elhunyt személyek elszállítására vonatkozó további szabályozás. Erre az esetre egy sokkal szűkebb, haladéktalanul megkezdett és legfeljebb egy órán belül történő elszállítási kötelezettség meghatározása szükséges.

Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a közterületen elhunyt személy elszállításának közel négy óráig tartó elmulasztása az emberi méltósághoz való joggal, és az ehhez kapcsolódó kegyeleti joggal összefüggésben visszásságot okozott.

A biztos felkérte a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. vezérigazgatóját és a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy a hivatkozott együttműködési megállapodásukat az emberi méltósággal és a társadalom kegyeleti érzésével összhangban megfelelően pontosítsák.

Felhívta az országos rendőrfőkapitány figyelmét, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy a megyei főkapitányságok az általuk kötött szerződések módosí­tásával segítsék elő a hasonló esetek elkerülését.

Felkérte a belügyminisztert annak vizsgálatára, hogy indokolt-e az egészségügyi törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásról szóló a BM-EüM-IM együttes rendelet kiegészítése. A belügyminiszter a javaslattal nem értett egyet, mert előbb megfontolandónak tartotta annak eldöntését, hogy mihez fűződik nagyobb társa­dalmi, egészségügyi érdek, a közterületen elhunyt esetében a halál okának aggály nélküli megállapításához, vagy a holttest haladéktalan elszállításához.

Az országgyűlési biztos viszontválaszában kifejtette, hogy a vizsgálat nem is érintette az orvos intézkedéseit, értesítési kötelezettségét, a hozzátartozók rendel­kezési jogát, és a halott elszállításának célhelyét, a kezdeményezése arra irá­nyult, hogy a temetkezési szolgáltató és a rendőrhatóság szerződésének pontosí­tása és a javasolt jogszabály módosítás eredményeként a hasonló esetek elkerülhe­tők legyenek.

A Budapesti Temetkezési Rt. és a BRFK, illetve az ORFK vezetője a kezdemé­nyezéssel egyetértett és a megállapodásokat pontosították.

Az országgyűlési biztos a továbbiakban a temetkezési szolgáltató három gép­kocsijának megkülönböztető jelzéssel való felszerelésének lehetőségét, illetve számukra a buszsáv használatának biztosítását vizsgálja.

OBH 1282/2003.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyám­hivatal, ha nem ügyel a meghosszabbított ügyintézési határidő betartására.

A panaszos gyermeke kapcsolattartási ügyében fordult az Országgyűlési Biz­tos Hivatalához, mert Pápa Városi Gyámhivatala nem tartja be az eljárása során az ügyintézési határidőket, és nem teszi meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy gyermekével rendszeres kapcsolatot tarthasson.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonsághoz, és a tisztessé­ges eljáráshoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A panaszos 2002. július 16-án kérte a gyámhivataltól a kiskorú gyermekével való folya­matos és időszakos kapcsolattartása szabályozását, valamint 2002. augusztus hónapban egy nap kapcsolattartás engedélyezését. A gyámhivatal által július 29-re összehívott tárgyaláson a gyermek édesanyja a kapcsolattartás egy évre történő felfüggesztését kérte. Előadta továbbá, hogy egy év leteltével is csak pszichológus­ jelenlétében biztosítja a kapcsolattartást, de nem az apa által megadott időpontokban. Az apa a kérelmében foglaltakat továbbra is fenntartotta. A gyámhivatal a felek eltérő nyilatkozatára tekintettel, azért, hogy a gyermek érdekének megfelelő, megalapozott döntést hozhasson a 2002. augusztus 21-én kelt határozatával elrendelte a szülők, valamint a kiskorú pszichológiai vizsgálatát, ezzel egy időben eljárását 30 nappal meghosszabbította, és minderről írásban tájékoztatta az érdekelteket.

A panaszos 2002. szeptember 18-án levélben kérte a Veszprém Megyei Gyám­hivatalt, hogy utasítsa határozathozatalra az elsőfokú hatóságot, mivel lejárt a meghosszabbított ügyintézési határidő. Az elsőfokú hatóság arról tájékoztatta a felettes szervet, hogy szakértői vélemény hiányában nem tud érdemi dön­tést hozni. Ezt követően a megyei gyámhivatal 2002. október 1-jén írásban utasította az első fokú hatóságot, hogy az apai kapcsolattartás újraszabályozása ügyé­ben 8 napon belül hozzon határozatot, egyben a határozathozatalhoz mellékelten megküldte a veszprémi Igazságügyi Szakértői Intézet szakértője által 2000. június 21-én készített szakvéleményét.

A gyámhivatal 2002. október 15-én kelt határozatával az apa gyermekével való folyamatos kapcsolattatását szabályozta, az apa időszakos, és augusztusi rendkívüli kapcsolattartására, valamint az anya kapcsolattartás szüneteltetésére vonatkozó kérelmét elutasította. A panaszos fellebbezéssel élt a döntés ellen, me­lyet a megyei gyámhivatal – az ügyintézési határidőt betartva – megváltoztatott.

A vizsgálat egyrészt megállapította, hogy a gyámhivatal a panaszos kérelmére a kapcsolattartásra vonatkozó jogszabályok alapján, elsődlegesen a gyermek érdekét figyelembe véve járt el. Megállapította továbbá azt is, hogy a gyámhivatal nem ügyelt a meghosszabbított ügyintézési határidő betartására, a panaszos 2002. július 18-án benyújtott kérelmére 2002 októberében – a felettes szerv utasítására – hozott érdemi döntést. Ezzel az eljárásával – figyelemmel a panaszos és a kiskorú gyermeke azon jogos érdekére is, hogy kapcsolattartásuk mielőbb megvalósulhasson – a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

A jogsértések elkerülése érdekében az általános helyettes kezdeményezte Pápa Város Gyámhivatala vezetőjénél, hogy a jövőben az ügyfelek beadványaira az elintézési határidőn belül hozzanak határozatot, szükség esetén – amennyiben annak jogi feltételei fennállnak – az eljárást függesszék fel.

A gyámhivatal vezetője tájékoztatta az általános helyettest, hogy a gyámhivatal rajta kívül álló okból – a pszichológus szakértők leterheltsége miatt – hozta meg a törvényi határidőt túllépve a határozatát. Az általános helyettes a választ tudomásul vette.

OBH 1330/2003.

A zaklató jellegű magatartásokkal kapcsolatos jogi szabályozás hiánya visszásságot okoz az emberi méltósághoz való jogból levezethető magánszférához való joggal összefüggésben.

A panaszos sérelmezte, hogy lányát 8 éve, 13 éves kora óta állandóan zaklatja, követi egy férfi, akiről elmeorvos-szakértő megállapította, hogy tudathasadásos elmebetegségben szenved. Négy éve a lánya barátját is folyamatosan zaklatja, fenyegeti (egyszer bántalmazta is, az autóját pedig több ízben megrongálta). A panaszos gépkocsiján egy ízben halotti koszorút helyezett el; éjszakánként pe­dig gyakran felcsenget a lakásukba. Többször kijelentette, hogy itt még vér fog folyni, és valakinek meg kell halnia, hogy ennek vége legyen. A Sárospataki Ren­dőrkapitányság ugyanakkor tehetetlen a zaklatóval szemben.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság elvét, valamint az emberi méltósághoz való jogból levezethető magánszférához való alkotmányos jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el, és megkereste a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrfőkapitányt.

A megküldött dokumentumok alapján az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrség eljárása nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. A panaszos, valamint a lánya barátja által 1998 óta tett feljelentések nyo­mán minden esetben eljártak, és – az adott jogszabályi keretek között – megtették a szükséges, illetve lehetséges intézkedéseket. A szakértői vélemények szerint az elkövető „üldöztetéses téveszmékkel jellemzett tudathasadásos elmebetegségben szenved”. A bűnismétlés lehetősége fennáll; elmekóros tünetei miatt szükséges és indokolt a területileg illetékes pszichiátriai osztályra való beutalása gyógykezelés céljából. A rendőrség erre figyelemmel minden alkalommal értesítette az illetékes kórház pszichiátriai osztályát. A veszélyes fenyegetés, valamint a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás miatt indított szabálysértési, illetve büntetőeljárásokat pedig – az elkövető kóros elmeállapotára, mint büntethetőséget kizáró okra tekintettel – törvényesen szüntették meg. Az elkövető kényszergyógykezelése – törvényi feltételek hiányában – nem rendelhető el, ugyanis a zaklató ezidáig nem követett el személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekményt.

Az általános helyettes az OBH 4460/2002. számú jelentésében már foglalkozott a zaklatás problémájával, és megállapította, hogy a zaklatásra vonatkozó jogi sza­bályozás hiánya visszásságot okoz az emberi méltósághoz való jogból levezethető magánszférához való joggal összefüggésben, ezért javaslatot tett az igazságügy- és a belügyminiszternek a vonatkozó jogi szabályozás kidolgozására.

Az igazságügy-miniszter 2003 decemberében arról tájékoztatta az általános helyettest, hogy a Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium kialakította közös álláspontját, mely szerint a szabálysértési jog keretében indokolt meg­teremteni a zaklató jellegű magatartások szankcionálásának lehetőségét. A Be­lügyminisztérium kidolgozta a zaklatás tényállására vonatkozó jogszabályszöveg tervezetét, amelynek közigazgatási egyeztetését megkezdték.

Az általános helyettes egyetértett az érintett minisztériumok közös álláspontjával.

OBH 1336/2003.

A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog tekintetében alkotmányos visszásságot okoz, ha a beteg gyermekeket ellátó fekvőbeteg intézményekben nem kellően biztosított a törvényben lehetővé tett folyamatos szülői jelenlét, mely a körülmények elégtelensége okán veszélyeztetheti a zökkenőmentes ellátást.

Ugyanakkor a szülői látogatói jelenlét sem veszélyeztetheti a betegek alap­vető jogait és megfelelő ellátását, amelyért az intézmény és az orvos a felelős.

A budapesti Madarász utcai Gyermekkórház-rendelőintézet főigazgató főorvosa fordult az országgyűlési biztoshoz a beteg gyermekek hozzátartozói részéről megnyilvánuló, az intézményben folyó egészségügyi ellátást gátló magatartás miatt kialakult tarthatatlan helyzet vizsgálatát kérve.

A probléma összetettsége és társadalmi súlya miatt, a korrekt felderíthetőség érdekében az országgyűlési biztos a vizsgálatot kiterjesztette Budapesten a Sváb­hegyi Állami Gyermekgyógyintézetre, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyer­mek­kórházára, ugyancsak a Fővárosi Önkormányzat Budai Gyermekkórházára, valamint a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházára, a nyír­egyházi Jósa András megyei kórházra, a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájára, valamint a szombathelyi Markusovszky megyei kórházra is.

A panaszos kitért arra, hogy a szülői jelenlét szélsőséges esetekben megnehezíti az orvosok és nővérek munkáját, különösen, ha a szülő utasítja a kezelést folytató szakembert, vagy éppen számon kéri valamely kezelés „elmulasztását”, esetleg – kellő ismeretek hiányában – az adekvát beavatkozást kifogásolja. Emellett a nagyszámú civil jelenlét fokozottan idézhet elő fertőzésveszélyt. Felvetette annak kérdését is, hogy korlátozható-e a látogatási idő, illetve a látogatók száma amiatt, hogy a „szabad bejárkálás a gyógyító betegellátás rovására megy”. Gyakran fordul elő, hogy a látogatók a látogatási idő letelte után sem hagy­ják el az intézetet. A látogatók a mobiltelefonok korlátozhatatlan használatával szintén zavarják a gyógyító munkát. Keresik a megoldást azokra az esetekre, ami­kor a szülő részletes felvilágosítás ellenére megtagadja a gyermeknek adandó kezelést, vagy a kontroll vizsgálaton nem jelenik meg gyermekével. E kérdések az orvosi felelősség vizsgálatakor nyernek jelentőséget a gyermekek gyógyu­láshoz való jogával összefüggésben.

Az egészségügyi ellátásban részt vevő szakemberek számára jelentős változást jelentett az elmúlt évtized egészségügyi reformtörekvéseinek csaknem valamennyi szegmense. Az 1997. évi CLIV. törvénnyel az egészségügyi kormányzat világossá tette, hogy nem csupán a medicina fejlődik, változik, nemcsak a kutatások eredményessége az egyedüli mérce, hanem mindazoknak, akik a gyógyítás körében vállaltak hivatást szemléletbeli átalakuláson kell megmérettetni. Mind a fenntartók, mind az intézetek vezetői számára erőn túli áldozattal járt az ellátás körülményeit legalább közelíteni az elvárthoz. Egyebek mellett a szakértői jelentés is e szemléletváltozás követelményét hangsúlyozta, azzal, hogy az anyagi forráshiány lassan kezelhetetlen terhet ró az intézetek legtöbbjére.

Mindezekkel össze kell vetni, hogy miként szabályozható a szülői jelenlét. E kérdésben nincs konszenzus, és még a napi gyakorlatra vonatkozó iránymuta­tás sincs.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint, a betegjogok rendeltetés szerinti gyakorlásának két korlátja van, a többi beteg jogai, és az ellátást végző szakember jogai, amelyek a kötelezettségeiből fakadnak. A törvény valamennyi egészs­égügyi szakember számára a polgári jogviszonyokban meghatározott elvárható gondosságon túl, a legnagyobb gondossággal való eljárást rendeli. Töretlen a bí­rói gyakorlat abban, hogy e gondossági kötelem elmaradása minősülhet az orvos felróható magatartásának A fentiek szerint a gyermekintézményekben nemcsak a tárgyi feltételei hiányoznak a törvényben biztosított folyamatos szülői jelenlétnek, hanem a személyi feltételei is.

Mára szükségessé vált, hogy minden csecsemő- és gyerekosztályon főállásban foglalkoztassanak szociális asszisztens vagy mentálhigiénés szakembert, akinek elsődleges feladata éppen a szülői jelenlét folyamatos koordinálása, szer­vezése, támogatása. Mindezek, az egyébként is nehezen teljesíthető feladatok, a forrás kiegészítése nélkül az orvosok, és az egészségügyi szakemberek alkalmasságát, türelmét teszik próbára. Nem tekinthető ugyan alapjogi kérdésnek egy-egy intézmény gazdálkodása, ám az egészségügyi intézményrendszer működőképességének – a reformkövetelmények szerint való – fenntartásához, va­lamint a betegjogok gyakorolhatósága érdekében elengedhetetlen a normarend­szer mellé anyagi forrásokat is rendelni.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a vizsgált gyermekkórházakban összeütközésbe kerülhet a gyerekek speciális gondoskodáshoz való alapjogából fakadó szülői jelenléthez való joga az ellátásban részt vevő szakszemélyzet intézményi feladataiból, és a szakma szabályaiból eredő kötelezettségével, és ez alkotmányos visszásságot keletkeztet. Aggályosnak találta, hogy a szakma szabályai szerinti gyógyító tevékenységük folytatásában akadályozott szakemberek által viselt kockázat megnövekedett. Az pedig, adott esetben olyan – esetleg hibás – szakmai döntésben ölthet testet, mely végső soron a gyermek gyógyuláshoz fűződő joga sérülésének veszélyét idézheti elő.

Az Eütv. betegek jogait rendező fejezetének a csecsemőket és gyermekeket ellátó intézményekre történő alkalmazása olyan új helyzetet teremtett, mely befogadására nem állt minden tekintetben készen az intézményrendszer. A vizsgálat megindulásakor nem volt hatályban az a jogi norma, mely az egészségügyi intézményekben dolgozó szakszemélyzet számára az elvárható legnagyobb gon­dossággal való munkavégzéshez szükséges intézeti működési rendet és tárgyköröket a házirend keretei közé illesztette volna, ezen túlmenően, pedig hiányos volt az a jogszabály, mely a működéshez elengedhetetlen valamennyi tárgyi és személyi feltételt biztosítaná. A jelentés elkészültét megelőzően 2003. augusztus 3-án lépett hatályba a gyógyintézetek működési rendjéről, illetve szakmai vezető testületéről szóló 43/2003. (VII. 29.) ESzCsM rendelet, amely előírta, hogy a házirendben kell meghatározni a kapcsolattartási jog és a betegjogok gyakorlásának és érvényesítésének szabályait is.

Tekintettel arra, hogy az alkotmányos visszásság részben a kérdés jogi szabályozásának hiányára volt visszavezethető, az országgyűlési biztos javaslatot tett az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek az egészségügyi szol­gáltatást nyújtó egyes intézmények szakmai minimumfeltételeiről szóló 21/1998. (VI. 3.) NM rendeletet módosítására. A gyermekgyógyászatok esetében személyi feltételek köre bővüljön ki olyan szociális asszisztens vagy mentálhigiénés szakemberek alkalmazásával, akik folyamatos kapcsolatot tartanak a betegek hozzá­tartozóival, és jelenlétük szervezését segítik.

Mindezen túl kezdeményezte a gyermekeket ellátó fekvőbeteg intézmények, mint közszolgáltatók szakmai vezető testületeinél, hogy az intézetben adott sze­mélyi és tárgyi feltételekhez igazodóan 2004. január 1-jéig a házirendben részletesen szabályozzák a kapcsolattartási jog gyakorlásának körülményeit, a szülők folyamatos jelenétének és együttműködésének speciális feltételeit a gyógyító osztályokon, valamint az esetleg bekövetkező konfliktusok következményeit is. Felkérte az érintett egészségügyi intézmények szakmai vezető testületeit, hogy a jelentést, vagy annak lényeges tartalmát tegyék hozzáférhetővé az érintett szü­lők, hozzátartozók számára.

A címzett intézeti vezetők többnyire elfogadták a biztos javaslatait, a miniszter azonban válasz helyett, az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló rendeletet – előzetes egyeztetés mellőzésé­vel – a korábbi minimumfeltételekről szóló norma egyidejű hatályon kívül helyezésével a Magyar Közlönyben megjelentette. A feltárt probléma megoldása és folyamatos kezelése a kellően differenciált intézményi házirendekre és konkrét szituációkban döntéshozatalra jogosult, és egyben kötelezett orvosokra hárul.

OBH 1357/2003.

A tulajdonhoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz a Magyar Ügyvédek Bizto­sító és Segélyező Egyesületének szabályzata azzal, hogy a megbízójának szándékos bűncselekménnyel okozott kárt nem téríti meg a károsultnak.

A panaszos – ügyvédje képviseletében – beadványában a Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének Alapszabályát (továbbiakban: MÜBSE) és a Magyar Ügyvédi Kamara (a továbbiakban: MÜK) döntését kifogásolta. A vizsgálat az Alkotmányban deklarált tulajdonhoz, valamint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indult.

A panaszos egy ügyvédi irodában, a meghatalmazott ügyvédnél letétbe helyezett 1 300 000 Ft-ot, melyet a mai napig nem kapott vissza. Az ügyben az ügy­intéző ügyvéd, valamint az ügyvédi iroda ellen jogerős ítélet született, amely alapján az ügyvéd, illetve az ügyvédi iroda egyetemlegesen lett kötelezett a letét visszafizetésére. A panaszos eredménytelenül indította meg a végrehajtási eljárást, mivel egyik alperes ellen sem tudta igényét érvényesíteni. Az ügyvédi irodát ugyanis a tagok megszüntették, melyet a Budapesti Ügyvédi Kamara határozattal tudomásul vett. A panaszos erről a kamarai határozatról nem értesült, arról csak a végrehajtási eljárás során szerzett tudomást, amikor a végrehajtó az iroda megszűnésére hivatkozott. A panasz tárgyában született döntéseket a panaszos azért tartotta sérelmesnek, mert álláspontja szerint a Budapesti Ügyvédi Kamara, illetve a MÜK döntése lehetővé tette, hogy az érintett ügyvédek kivonják magukat a bíróság által megítélt fizetési kötelezettség alól. A panaszos ügyé­ben a bírósági döntés az I. r. ügyvéd alperes, és a II. r. ügyvédi iroda alperes vonatkozásában is kedvező volt a panaszos felperesnek. Ezt követően a Budapesti Ügyvédi Kamara kimondta, hogy a II. r. alperes ügyvédi iroda jogutódlás nélkül megszűnt. Az alpereseket a másodfokú bíróság ugyancsak elmarasztalta, de ez a döntés már a panaszos számára nem jelentett megoldást. Később a pa­naszos a MÜBSE ellen indított kártérítési pert elvesztette. A bíróság a MÜBSE Alapszabályára való hivatkozással megállapította, hogy az ügyvéd bűncselekmé­nyére tekintettel a MÜBSE helytállási kötelezettség nem áll fenn.

Az országgyűlési biztos a MÜK elnökétől arra vonatkozóan kért tájékoztatást, hogy a panaszos ügyében az első- és másodfokú bírósági döntés között a Kamara miért járult hozzá a panaszolt ügyvédi iroda megszüntetéséhez, amikor a bírósági ítélet a kártérítésről már döntött. Arra is választ kért, hogy a Kamara a pa­naszos ügyéhez hasonló esetekben milyen lehetőséget lát, és milyen álláspontot képvisel a felelősségbiztosítás kiszélesítésére, a MÜBSE helytállási kötelezettségére abban az esetben, ha a biztosított ügyvéd bűncselekménnyel okoz kárt az ügyfelének.

A MÜK Elnöke válaszában közölte, hogy a panasznak az a része, mely szerint a Kamara döntése lehetővé tette, hogy az érintett ügyvédek kivonják magukat a bíróság által megítélt fizetési kötelezettség alól – nem alapos. Az Ütv. (1998. évi XI. törvény) 76. §-a nem teszi lehetővé, hogy ha egy ügyvédi irodát a tagjai meg­szüntetnek, akkor a kamara ezt megakadályozza. Lehet, hogy a jogszabály nem tökéletes, vagy kiegészítésre szorul, de ez az adott ügyet már nem érintheti. A panaszolt ügyvédi iroda 861 000 Ft adótartozás passzívummal szűnt meg, így a követelés akkor sem lett volna behajtható, ha a kamara a megszűnés tudomá­sulvételét megtagadja. Az Ütv. 10. § (1) bekezdése szerint a szándékos bűncse­lekményt okozó ügyvéd a kárért korlátlan anyagi felelősséggel tartozik, így feltehető, hogy az 1 300 000 Ft kár rajta előbb-utóbb behajtható lesz. A károkozásban vétlen két másik ügyvéd saját vagyonával nem felel, csupán azon összeg erejéig, amit a megszűnés folytán megkap. Tehát ilyen esetben nincs annak jelentősége, hogy a Kamara jogosult-e a megszűnés megakadályozására, hanem az a kérdés, hogy van-e az irodának vagyona, amit a tagok egymás között felosztanak.

A panasz második részére vonatkozóan a Kamara közölte, hogy az a probléma, mely szerint az ügyvédi felelősségbiztosítás nem terjed ki a szándékos bűn­cselekményre, már többször felvetődött. Jelenleg egyik biztosító sem köt olyan felelősségbiztosítási szerződést, amely fedezetet nyújtana a biztosított által szán­dékos bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére. Van is valami visszás abban, ha valaki arra az esetre kötne biztosítást, amely azt a kárt fedezné, amit saját maga szándékos bűncselekménnyel okozott. Eddig nem mutatkozott megoldás, hogy honnan lehetne egy ilyen biztosítás anyagi fedezetét előteremteni. Az ügyvédi biztosítónak az összes biztosítási szerződésére viszontbiztosítást kell kötnie. Kétséges, hogy akad-e olyan biztosító, amelyik egy ilyen viszontbiztosítást elvál­lalna.

A Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesülete állásfoglalása szerint az ügyvédi felelősségbiztosítás olyan kötelező szakmai felelősségbiztosítás, mely­nek megléte az ügyvédi tevékenység folytatásának előfeltétele. Az ügyvédi tevékenységet az Ügyvédi Törvény szabályozza, mely tételesen felsorolja az ügyvéd jogait és kötelességeit, és ebben a körben rögzíti: az ügyvéd jogai és kötelességei körében nem működhet közre abban, hogy a jogszabály rendelkezéseit kijátsszák, vagy a joggal bármilyen módon visszaéljenek. Amennyiben a biztosított ügyvéd az általa bűncselekménnyel okozott kárait a MÜBSE megtérítené, úgy ezen tevékenysége nem csupán az Ügyvédi Törvénybe, de nyilvánvalóan a jó erkölcsbe is ütközne, hiszen közvetetten ily módon segítséget nyújtana bűncse­lekmények elkövetéséhez. A jelenlegi bírói gyakorlat egységes abban, hogy kizárólag a díjjal fedezett biztosítási feltétel keretei között állapítja meg a biztosító, mint mögöttes helytálló felelősségét. A MÜBSE mögöttes felelőssége tehát csak a jogszerű ügyvédi tevékenység körébe tartozó letétkezelésekkel összefüggésben történt cselekményekre terjedhet ki (pl. téves kifizetés) és nyilvánvaló, hogy bűncselekménnyel okozott kárra a MÜBSE helytállási kötelezettsége nem állapít­ható meg. A jogfejlődés irányával kapcsolatban hivatkoztak a Kormány 1009/2002. (I. 31.) határozatára a polgári jog kodifikációjával összefüggésben. Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója harmadik rész: egyes szerződés típusok. A biztosítási szerződési jog reformjának koncepciója a felelősségbiztosításra vonatkozó részében megállapítja: „[...] ki kell küszöbölni a hatályos szövegben meglévő ellent­mondást, a szándékos károkozás miatti helytállási kötelezettséget a személyi sé­rüléses károkra kell korlátozni [...]” Megjegyezték, hogy ismereteik szerint a nem­zetközi joggyakorlat sem ismeri el a speciális szakmai felelősségbiztosítással összefüggésben azt, hogy a szakmai felelősségbiztosítás a bűncselekménnyel okozott kárra is kiterjedjen.

Ezt követően az ombudsman megkereste az igazságügy-minisztert, és ismer­tette a MÜBSE, valamint a Kamara eddig megismert álláspontját. A minisztertől azt kérte, hogy európai kitekintéssel legyen segítségére annak megismerésében, hogy a kérdés szabályozása az EU tagállamokban milyen módon történik. A felelősségbiztosítás mire terjed ki más európai országokban, és jogszabály, állami kötelezettségvállalás vagy a szakmai kamara által képzett kockázati alap stb. milyen megoldást ad a bűncselekménnyel okozott károk megtérítésére abban az esetben, ha az ügyvéd magánvagyona sem biztosít lehetőséget a megbízónak a jogerősen megítélt kár megtérítésére. A miniszter ezt követően megküldte a Spanyol, Osztrák, Holland és a Francia Nagykövetségek útján beszerzett anya­gokat. A francia szabályozással kapcsolatos tájékoztató utal arra, hogy Franciaországhoz hasonlóan Belgium, Svédország, Finnország, Olaszország, Németor­szág és Hollandi államokban az ügyvédek kötelesek szakmai felelősségbiztosítást kötni ügyvédi tevékenységük végzéséhez. Ezen országok közül némelyikben a garancia összeget is szabályozzák. A francia anyag arra is kitér, hogy tudomásuk szerint nincsenek pontosítva a biztosítás által fedezett események, sem további rendelkezés arra vonatkozóan, ha az ügyvéd bűncselekményt elkövetve okozna kárt ügyfelének.

A biztos a MÜK elnökének megküldte a rendelkezésre bocsátott külföldi szabályozásra vonatkozó ismertetéseket, és azt kérte, hogy az alapkérdésekben, te­hát az ügyvéd által bűncselekménnyel okozott kárral kapcsolatos álláspontjáról ismételten adjon tájékoztatást. A Kamara elnöke válaszában közölte, hogy az ügyvédek felelősségbiztosításának kérdését több ízben megvitatták, melyek során különböző javaslatok merültek fel, de egyik sem látszott megvalósíthatónak. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a felelősségbiztosítás szándékos károkozásra történő kiterjesztése – az adott körülmények között – nem lehetséges, de nem is indokolt. Jelenleg nincs olyan biztosító intézet, sem viszontbiztosító, amely a szándékos károkozásra, mint biztosítási eseményre biztosítást vállalna. Ha mégis akadna ilyen, akkor ez olyan méretű tőkekoncentrációt kívánna, és olyan magas biztosítási díjat igényelne, mely nem volna sem vállalható, sem tel­jesíthető. Nem értenek egyet azzal, hogy a szándékos károkozással kapcsolatos felelősségbiztosítás kérdése egyedül csak az ügyvédi felelősséggel kapcsolatban kerüljön felvetésre. Szándékos kárt más kamarák tagjai is okozhatnak. (Pl. az építész szándékosan megrövidíti az építtetőt, a könyvelő a megbízóját, a legkülönbözőbb cégek tulajdonosai az ügyfeleiket.) Ezekre a káreseményekre sem terjed ki egyetlen biztosítás sem. Méltánytalan lenne, ha ezen kérdések megoldását csak az ügyvédi kamaráktól igényelnék. Nemcsak a kamarák tagjai okozhatnak szándékos cselekménnyel jelentős károkat, hanem általában a vagyon elleni és a testi épség elleni bűncselekmények károsultjai sem jutnak kártalanításhoz. A büntető jogtudomány is foglalkozik a bűncselekmények áldozatainak kártalanítási problémájával. Ez a kérdés megoldatlan nemcsak nálunk, de külföldön is. Nincs megoldva a szándékos károkozás esetén az ügyvédi felelősség viselése az Európai Unióban sem. Tisztában vannak azzal, hogy ezt a kérdést a biztosító intézményekre kötelezően megoldani nem lehet. Az, hogy valaki biztosítást kössön arra az esetre, ha sikkasztana, vagy más bűncselekményt követne el, nemcsak erkölcstelen, de a legkülönbözőbb visszaélések lehetőségét is meg­teremti. Ezzel szemben a bűncselekménnyel okozott károk és egyéb okból meg nem térülő károk áldozatainak megsegítése olyan program, olyan feladat lenne, mely vagy állami forrásból vagy a legszélesebb körű társadalmi összefogással létrejövő alapítványok útján lenne megvalósítható. A MÜBSE szabályai szerint az ügyvédek olyan biztosítással rendelkeznek, mely káreseményekért 5, 10 vagy 15 millió forintig, évente 10, 20 vagy 30 millió forintig téríti meg a kárt. Ezek az összegek viszontbiztosítással is fedezve vannak. A biztosító által fedezett károkon felül az ügyvédi irodai vagyon és a károkozó ügyvéd teljes magánvagyona is kielégítési alapul szolgálhat.

Az ugyancsak megkeresett Biztonságos Magyarországért Közalapítvány azt a választ adta, hogy a Közalapítvány a kárenyhítési kérelmek elbírálása során csak egyes erőszakos bűncselekmények következtében sérelmet szenvedettek állam általi kárenyhítésével foglalkozik. Más – az áldozatvédelem fogalomkörébe tartozó – tevékenységet megfelelő hatáskör hiányában a Közalapítvány nem vé­gezhet. A vonatkozó rendelet konkrétan felsorolja mindazon személy elleni bűncselekményeket, amelyek jogalapját képezik a közalapítványi kárenyhítési támogatásnak. Ebből következően vagyon elleni bűncselekmények kárvallottjainak semmilyen formában nem tudnak segítséget nyújtani. Ügyvédek által elkövetett bűncselekmények áldozatai ez idáig még nem fordultak hozzájuk kérelemmel. Az áldozatvédelmi törvény előkészületeiről érdemi információval nem rendelkez­nek, az állami kárenyhítés kiterjeszthetőségének lehetőségével kapcsolatos szak­mai véleményük azonban – figyelemmel az uniós államok e téren követett joggyakorlatára is – az, hogy a vagyon elleni jogsértések kárvallottjainak számos más (pl. biztosítási, magán-biztonsági szektor igénybevétele és nem utolsósorban saját gondoskodási kötelezettségük stb.) olyan kompenzációs eszköz is rendelkezésére áll, amely az állam anyagi helytállását, közreműködését e téren nem indokolja.

A vizsgálat során megkereste a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesületet (a magyar áldozatvédő szervezet az Európai Áldozatvédő Fórum tagja), melynek Elnöke az ügyvédek által elkövetett bűncselekmények okozta kár megtérítésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatott. A témában több nyugat-európai országokban működő civil áldozatvédő szervezet véleményét is kikérték. A tájékoztatásuk sze­rint Németországban is majdnem hozzánk hasonlóan kezelik az ügyvédek által elkövetett bűncselekmények áldozatainak kárenyhítését, vagyis az ügyvédi kamaráknak és az ügyvédek biztosító és segélyező szervezeteinek a felelősség biz­tosítása a bűncselekménnyel okozott kárra, illetve a más jellegű szándékos károkozásra nem terjed ki. Ezek a szervezetek csak az úgynevezett „ügyvédi műhibák” által okozott károkat térítik meg.

Azokban a nyugat-európai országokban, ahol már van Áldozatvédelmi Törvény, ott a bűncselekmények áldozatainak az állami kártérítésre csak az életellenes, a súlyos testi sérüléssel járó és más erőszakos bűncselekmények esetében van más lehetőség, de a törvény kivételes esetekben méltányosságból lehetőséget ad arra, hogy olyan más bűncselekmények áldozatai is kárenyhítést kapjanak, akik a bűncselekmény miatt valósággal kilátástalan helyzetbe kerültek. Ennek meg­felelően vagy az állami kártérítést végző szervnek, vagy a megfelelő állami támogatással működő civil áldozatvédő szervezetnek lehetősége van arra, hogy bizonyos esetekben az ügyvédek által elkövetett bűncselekmények áldozatait kárenyhítésben, illetve jelentősebb összegű segélyben részesítsék.

A Fehér Gyűrű többéves ügyfélszolgálata alatt több esetben találkozott olyan áldozatokkal, akiknek a sérelmére a bűncselekményeket ügyvédek követték el, és így okoztak nekik jelentősebb kárt. Ezen bűnesetek egy része az ügyvédi letétekkel, nagyobbik része pedig a lakásmaffia áldozataival voltak kapcsolatosak, de ezen esetek egyikében sem vállalta a felelősséget a Magyar Ügyvédi Kamara, sőt a Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesülete sem térítette meg az okozott kárt.

A Fehér Gyűrű elnöksége az ügyvédek által elkövetett bűncselekmények okozta kár megtérítésével kapcsolatban az alábbiakat javasolja: A Magyar Ügyvédi Ka­mara a jövőben ne csak a tagjainak felvételénél járjon el körültekintőbben, hanem javasolják, hogy az ügyvédek tevékenységével kapcsolatos különböző panaszok kivizsgálását is végezze alaposabban és hatékonyabban. Ezt szerintük az teszi indokolttá, hogy az ügyvédek által elkövetett majdnem minden súlyosabb jogsértést megelőzött egy, az adott ügyvéd munkájával kapcsolatos kisebb súlyú szabálytalanság, amivel a Fegyelmi Bizottság már előzőleg foglalkozott. Célszerűnek tartanák, ha az „ügyvédi letétekkel” kapcsolatos gyakorlati eljárást az illetékesek felülvizsgálnák és esetleg újraszabályoznák, sőt szigorítanák. Az áldozatvédelemmel foglalkozó Európa Unió kerethatározata kötelezően írja elő a tagállamokban az áldozatok jogainak a meghatározását és kiszélesítését. Ki kell dolgozni a bűncselekmények áldozatainak védelmét szolgáló minimális normákat, mindenekelőtt jogi védelmüket, kártalanítási igényeiket. Ez a kerethatározat nemcsak az EU tagországoknak fontos, hanem irányt mutat a csatlakozóknak is, ezért ez számunkra jogharmonizációs feladatot jelent. A kormányprogramban szerepel az áldozatvédelmi törvény megalkotása. A Fehér Gyűrű és a többi speciális áldozat- és jogvédő szervezet szeretné elérni, hogy a Kormány 2004. évi jogalkotási tervében szerepeljen az EU áldozatvédelmi normáinak megfelelő áldozatvédelmi törvény tervezetének elkészítése és parlamenti elfogadtatása. A ma­gyar áldozatvédelmi törvény – a nyugat-európai országokhoz hasonlóan – lehetőséget biztosíthatna arra is, hogy az ügyvédek által elkövetett bűncselekmények áldozatai – ha azok valósággal kilátástalan helyzetbe kerültek – kivételes esetekben méltányosságból állami kárenyhítést, illetve az állami támogatással működő civil áldozatvédő szervezettől jelentősebb segélyt kapjanak.

A vizsgálat annak megállapítását célozta, hogy okozott-e alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot az ügyben eljáró Kamara a tulajdonhoz, a jogbizton­sághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, amikor a pa­na­szos ügyét is érintő ügyben és időpontban tudomásul vette a jogutódlás nélküli megszűnés bejelentését annak az ügyvédi irodának, amelyet akkor már első fokon II. rendű alperesként a bíróság elmarasztalt.

A kamarai határozat az első- és a másodfokú bírósági döntés közötti időben, 20 nappal a másodfokú ítélet meghozatala előtt született. A határozattal tudomásul vett kiválás az ügyvédi törvényben az iroda jogutódlással történő megszű­nései között szerepel, a határozat rendelkező része viszont a jogutódlás nélküli megszűnést mondja ki. A bizonytalanságot tovább fokozza, hogy a Kamara a ha­tározat indokolásában – egyszerű hivatkozással, és nem annak tartalmi magyarázatával – azt a paragrafust idézi, amely a jogutódlással történő megszűnést szabályozza. A kifogásolt határozat indokolási része nem felel meg az államigazgatási eljárási törvényben előírt tartalmi követelményeknek, mert a kamarai köz­testület szóban forgó határozata lényegében nem tartalmaz indokolást, holott az indokolás a döntést képező rendelkezés magyarázata. A magyarázat tényekre és jogokra vonatkozik: ezek bemutatása az indokolás. A kamarai határozat rendelkező része és az indokolásban hivatkozott, de tartalmi magyarázatot nem adó jogszabályi hivatkozás pedig nincs összhangban, tekintve, hogy a rendelkező rész­ben foglaltak nem felelnek meg az indokolás jogszabályi hivatkozásának.

A sérelmezett határozat nem a Kamara belső önigazgatási tevékenységi körében hozott intézkedés, hanem mások jogát, jogos érdekét is érintő döntés, mint ahogy a panaszos esete ezt bizonyítja. Az első- és másodfokú döntés közötti időben, de nagyon közel (20 nap) a másodfokú ítélethirdetés előtt hozott dön­tésről sem a panaszos, sem ügyvédje nem értesülhetett. Amennyiben a közigaz­gatási eljárás elveinek megfelelően a panaszos is értesül erről a döntésről, úgy érvelhetett volna azzal, hogy ez számára milyen jelentős érdeksérelmet jelent, illetve pontosan ez a döntés foszthatja meg a kárának megtérülésétől. A kifejezetten tényállás nélküli döntés nem vizsgálta, hogy milyen marasztaló ítélet kötelezte egyetemlegesen a sikkasztó ügyvéd mellett az ügyvédi irodát is a kár megtérítésére.

A vizsgálat megállapította – ellentétben a Kamara álláspontjával – a Kamara eljárása a panaszos esetében hozzájárult ahhoz, hogy a panaszos kára az ítéletben foglaltak ellenére egyik úton se térüljön meg, se az I. r. alperes az ügyvéd­től, se II. r. alperes az ügyvédi irodától.

A Kamara sérelmezett eljárása mellett az ügyvédi felelősségbiztosítás kérdését kellett megvizsgálni, és választ keresni arra, hogy a panaszos által ügyvédi letétbe helyezett 1 300 000 Ft követelése ily módon megtérülhet-e, különös figye­lemmel a hasonló esetek jövőbeni elkerülésére. A MÜBSE és a MÜK elzárkózása azt mutatja, hogy erre nem kívánnak megoldást találni, holott arra az egyértelmű kérdésre kell választ adni, hogy a biztosító felel-e az ügyfél által ügyvédi letétbe helyezett összegért, ha az ügyvéd azt nem fizeti vissza az ügyfélnek.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a válasz igen, tehát az ügyvédi letétbe helyezett összegért az ügyvédi felelősségbiztosítás alapján a biztosítónak felelnie kell. Az ügyvéd és a megbízó közötti bizalmi jogviszony semmilyen más szakmai, üzleti kapcsolattal nem hasonlítható össze, főként akkor nem, ha ez a bizalom jelentős összegű anyagi rábízással is párosult. A vizsgált esetben a panaszos az élete során megtakarított vagyonát bízta az ügyvédre, egy hagyatéki ügyben a tulajdonjog rendezésére. Amennyiben a letétbe helyezett összegért való helytállás nem lehet kétséges, úgy megvalósulhat a legfőbb cél: az ügyfelek védelme. Ha ez a védelem akár a biztosító útján teljesül, úgy a bizalmi viszony töretlen marad, és az elkövetkező időben, megfelelő biztosítással nem fordulhat elő hasonló sérelem. A károsultat kielégítő biztosítónak törvényi engedmény foly­tán megtérítési igénye keletkezik saját károkozó ügyfelével (a biztosított ügyvéd­del) szemben. Ezáltal a biztosító valójában a megítélt és általa teljesített kártérí­tés behajtásának kockázatát vállalja magára (kárelosztás folytán a többi biztosított ügyvédre) a károsult ügyfél helyett. A MÜK tisztában van azzal, hogy az ügyvédek, ügyvédi irodák működéséért a Kamara szakmai, etikai felelősséggel tartozik, hiszen a szakmai és etikai hibákat vétő tagokat kizárják soraikból, ezzel biztosítva az ügyvédek magas presztízsét, a szakma iránti töretlen bizalmat. Innen egy lépés a jogi felelősség kérdése, melynek megoldására az ombudsman javaslatot tehet. Az ennek nyomán kidolgozott megoldással eldönthető a jogi felelősség kér­dése, melyre most – a többféle megoldási lehetőség közül – egyfajta javaslatot tett. Elfogadható megoldás az előbbiekben felvetett szabályozás is lehet, tehát az, hogy a letéti összegekért, értékpapírokért stb., végső soron a biztosítási szerződés nyújt fedezetet, függetlenül attól, hogy milyen okból nem tudják azokat visszaszolgáltatni.

Végezetül utalt a Kamara elnökének azon felvetésére, melyben a szándékos kár­okozás problémájának megoldatlanságára vonatkozóan az osztrák anyagban foglaltakra hivatkozik, mely így szól: Összességében azt lehet mondani, hogy a megbízónak az ügyvédek által elkövetett bűncselekményekkel okozott károkat a kötelező szakmai felelősségbiztosítás fedezi. A szerződésben vállalt va­gyon­ke­zeléssel összefüggésben – amit az (elektronikus) „ügyvédi vagyonkezelő könyv”-ön keresztül bonyolítanak le – a 9 osztrák ügyvédi kamara egy ún. „bizalmi kár felelősségbiztosítást” kötött, ami olyan károkra is kiterjed, melyek az ügyvédek által elkövetett sikkasztás révén keletkeztek. Ennyiben – a biztosítási jogi alapelvekkel szemben – a szándékosan okozott károkat is fedezik. Helyeselve a fenti megoldást, álláspontom szerint a Kamara elnökének erre való hivatkozása nem igazolja a kérdés megoldhatatlanságát, sőt annak egy lehetséges módját veti fel.

Összegzésként a vizsgálat megállapította, hogy panaszos esetében a Budapesti Ügyvédi Kamara és a Magyar Ügyvédi Kamara a kifogásolt határozattal, annak hiányos indokolásával a jogszabályi hivatkozás és a döntés közötti ellenmondással a tulajdonhoz, valamint a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogokkal kapcsolatban visszásságot okozott. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének szabályai annak veszélyét hordozzák, hogy a hasonló esetekben időről időre sérül a megbízó ügyfelek tulajdonhoz való alkotmányos joga. A szankcioná­latlanság „ösztönzőleg” hat a sikkasztásra, illetve nem készteti a Kamarát a szakma becsületének, jóhírének, etikai tisztaságának fokozottan szigorú megvédésére.

1. Az országgyűlési biztos az előző országgyűlési biztos 1996-ban tett jogalkotási javaslatát megismételte, és azt kiegészítve, felkérte az igazságügy- és a be­lügyminisztert, hogy kezdeményezzék a sértettek kárenyhítését szabályozó törvény megalkotását. Javasolta, hogy az áldozatvédelmi törvény az erőszakos bűn­cselekmények áldozatain túl, kivételes esetekben más bűncselekmények ál­dozatai esetében is – ha azok valósággal kilátástalan helyzetbe kerülnek – nyújt­son állami kárenyhítést.

2. Felkérte a Budapesti Ügyvédi Kamara Elnökét, hogy a kifogásolt határozatot vizsgálja felül, a hasonló esetek jövőbeni elkerülése és annak érdekében, hogy a határozat rendelkező része és annak jogszabályi hivatkozása egymással össz­hangban legyen.

3. Felkérte a Magyar Ügyvédi Kamara és a Budapesti Ügyvédi Kamara Elnökeit arra, hogy a Kamara szakmai, etikai felelőssége alapján, az ügyvédi hivatás presztízsének védelme és a társadalom töretlen bizalmának érvényesülése érde­kében Kamarai Áldozatvédelmi Alap létrehozásával intézkedjenek a panaszos által 1996-ban letétbe helyezett – 7 éves kamatokkal növelt – 1 300 000 Ft összegnek a visszafizetéséről.

4. Felkérte a Magyar Ügyvédi Kamara Elnökét, vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy az ügyvédek, ügyvédi irodák működését, tevékenységük megszüntetését, átalakulását stb. érintő határozatokról azon ügyfelek is értesüljenek, akinek a jogát, jogos érdekét az ilyen döntés érinti.

5. Felkérte a Magyar Ügyvédi Kamara Elnökét, hogy kezdeményezzen egyez­tetést a Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének elnökével annak megvalósítása érdekében, hogy a biztosító és/vagy a Kamarai Áldozatvédelmi Alap, mint megbízóvédelmi alap feleljen az ügyfél által ügyvédi letétbe helyezett összegért, ha az ügyvéd azt jogellenesen (különösen bűncselekmény folytán) nem fizeti vissza az ügyfélnek.

A jogalkotási javaslat kivételével, a különböző ajánlásokra és kezdeményezésekre a fogadtatás alapjában véve elutasító volt. Csupán a Belügyminiszter látta annak lehetőségét, hogy az ügyvédek által elkövetett bűncselekmények áldozatai – ha azok valósággal kilátástalan helyzetbe kerülnek – kivételes esetben méltányosságból állami kárenyhítést, illetve az állami támogatással működő civil áldozatvédő szervezettől segélyt kapjanak.

Az igazságügy-miniszter csak azzal értett egyet, hogy az ügyvédi irodák megszüntetésére irányuló eljárásban további garanciális elemek bevezetése indokolt, így például valamennyi hitelező tájékoztatása a törlési kérelem előterjesztéséről, illetve azt javasolta, hogy az iroda bejelentése alapján a kamara gondoskodna a hitelezők értesítéséről. A miniszter ezen álláspontjával – az előzetes elutasítás ellenére – későbbiekben a MÜK is egyetértett. Ennek eredményeként felhívta az ügyvédi kamarákat, hogy az ügyvédi iroda megszűnésének tudomásul vétele előtt ellenőrizzék, hogy az iroda felszámolására kijelölt személy az iroda ismert hitelezőit felhívta-e az irodával szemben fennálló követeléseinek bejelentésére.

A Budapesti Ügyvédi Kamara megfontolásra alkalmasnak tartotta az áldozatvédelmi alap létrehozását, de a panaszos kárpótlására tett kezdeményezést elutasította, így a számtalan kezdeményezés ellenére a panaszos súlyos sérelmét nem lehetett enyhíteni.

OBH 1364/2003.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkor­mányzat, ha a rendeletében a hulladékszállítási díj meghatározása körében a közszolgáltatás díját az elvégzett közszolgatatással nem arányosan állapítja meg, és nem törekszik a szolgáltatás–ellenszolgáltatás egyenértékűségének megvalósítására.

A panaszos sérelmezte, hogy Pápa önkormányzatának a hulladékgazdálkodásra vonatkozó rendeletében a fizetendő díj meghatározása során nem érvénye­sül a polgári jog azon elve, hogy a szolgáltatásnak és az érte járó díjnak arányos­nak kell lennie. Aránytalanul magasnak tartja a 110 liter hulladék elszállításának megfelelő díj kiszabását. A panaszos szerint egyszemélyes háztartásában kelet­kező hulladék éves mennyisége körülbelül 330 liter, míg az igénybe vehető leg­kisebb gyűjtőedény 110 liter, így évente 5720 liter elszállítását köteles megfizetni. Azt is kifogásolta, hogy a közszolgáltatási díjat negyedévenként, utólag kell meg­fizetni, valamint azt, hogy az önkormányzati szabályozás nincs kellőképp te­kin­tettel az ingatlant egyedül használó, idős tulajdonosok különös helyzetére. Választ kért arra is, hogy a közszolgáltató köteles-e szerződést kötni a szolgáltatást igénybe vevővel.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és az önkormányzat jegyzőjét álláspontjának közlésére kérte fel. A beszerzett iratok szerint Pápa Város Képviselő-testületének rendelete nem felel meg az arányosság követelményeinek, mivel csak egy űrmértékű – 110 literes – hulladékgyűjtő edény használatát rendeli alkalmazni. Ez­által szabályozásában figyelmen kívül hagyja a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény, illetve a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet előírásait, valamint az Alkotmánybíróság vonatkozó döntéseit.

A két jogszabály követelménye, hogy a rendeletekben megállapított hulladékszállítási díj megfeleljen a szolgáltatás–ellenszolgáltatás arányossága elvének. A rendelet azonban azáltal, hogy a lakosság számára csak a 110 literes gyűjtőedény igénybevételét írja elő, nem differenciál a háztartásonként ténylegesen ki­termelt hulladéknak megfelelő közszolgáltatási díj mértékében.

Az Alkotmánybíróság az 54/1998. (XI. 27.) AB határozatában kimondta, hogy „a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségének tiszteletben tartása olyan alapvető követelmény az önkormányzatokkal szemben, amelyet a szemét­szál­lí­tási díj meghatározására irányuló rendeletalkotásuk során maradéktalanul érvényesíteniük kell.”

Az általános helyettes a jelentésében tájékoztatta a panaszost, hogy az egyösszegű, utólag történő díjfizetés a jogszabályoknak megfelelő elszámolási módot jelent, és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi rendeletek a közszolgáltatás kötelező igénybevétele miatt a szerződés létrejöttéhez nem írják elő mindkét fél aláírását. Jelentésében utalt az Alkotmánybíróság 61/1992. (XI. 20.) AB határozatára, mely szerint „mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg”. A kedvez­ményeket érintő panasz kapcsán ezért visszásságot nem állapított meg.

A visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg, hogy a rendelet megfelel-e a magasabb szintű jogszabályok előírásainak, majd vizsgálata eredményétől függően fontolja meg a szóban forgó önkormányzati rendelet módosításának kezdeményezését.

A közigazgatási hivatal vezetője az ajánlásban foglaltakkal egyetértett, és jelezte, hogy a képviselő-testület az ajánlásnak megfelelően módosította a rende­letét.

OBH 1393/2003.

A tulajdonhoz, a jogorvoslathoz, valamint a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos jogokkal kapcsolatban visszásságot okoz az önkormányzat, ha az ügyfél kárenyhítési kérelmét nem alakszerű határozattal bírálja el.

A panaszos sérelmezte, hogy a 2002. évi augusztusi dunai árhullám során el­öntött és megrongálódott családi házuk helyreállítása érdekében sem a kis­ma­rosi önkormányzattól, sem a Helyreállítási és Újjáépítési Bizottságtól nem kapott támogatást. A kárfelmérést az önkormányzat elvégezte, de közölték, hogy csak annak a tulajdonosnak jár kárenyhítés, aki az árvíz idején életvitelszerűen az ingatlanban lakott. A panaszos azzal érvelt, hogy a ház valóban a lányuk tulajdonában van, de a panaszosnak és feleségének holtig tartó haszonélvezete van az ingatlanon. Az ingatlanba a 15 éve beteg, skizofréniában szenvedő fiúk Szent János Kórházban történő gyógykezelése miatt nem költöztek még be. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ingatlant ne használnák, hiszen a fiút több ízben Kismarosról vitte kórházba a mentő.

A panaszos kérelmét az önkormányzat levélben utasította el, és nem értékelte a panaszos által felkínált bizonyítékokat, az indítványokra nem reagálva, érdemi határozatot nem hozott.

A 2002. évi dunai áradással kapcsolatos vis maior támogatásra a költségvetés jelentős összeget biztosított az önkormányzatoknak. A kormányhatározat szerint az önkormányzatok saját hatáskörben döntöttek a károsultak támogatásáról. A levélben történt elutasítással szemben a panaszos nem fordulhatott a Belügy­minisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságához segítséget kérve.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat nem tartotta be az államigazgatási eljárási törvény rendelkezéseit. Nem gondoskodott a szabályszerű ha­tározat meghozataláról, és a jogorvoslati lehetőség biztosításáról. Az alakszerű határozat mellőzésével adott tájékoztatás nem felelt meg a tartalmi követelményeknek. A határozatnak és az indokolásnak tartalmaznia kell azokat a releváns tényeket, melyekre a döntését alapozta. Abból ki kell tűnnie azoknak a preferenciáknak, amelyeket a döntés meghozatala során az eljáró hatóság alkalmazott, és annak, hogy a kérelmező mely elvárásoknak nem tett eleget és melyek azok az elvárások melyeknek eleget téve a későbbiekben eséllyel nyújthatja be kérelmét. A pontos tényállás felderítése nélkül, határozat mellőzésével nem lehet a kérelmet elutasítani, mert ez megalapozatlansághoz, sőt önkényes döntésekhez vezethet.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat az alakszerű határozat mel­lőzésével a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő visszásságot okozott.

Az országgyűlési biztos felkérte a polgármestert, hogy a panaszos kárenyhítési támogatással összefüggő kérelme ügyében hozzon alakszerű határozatot, és arról a panaszost mielőbb értesítse.

A polgármester a kezdeményezésben foglaltaknak eleget tett, és a határozatot meghozta, a jogorvoslatot biztosította.

OBH 1408/2003.

Visszásságot okoz az iskolamegszüntetés előkészítése során a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben az önkormányzat azzal, ha a tervezett döntés véleményezésére jogosult szülői szervezetek számára hiányos tájékoztatást ad, ha kifogásaikra a szülők nem kapnak teljes körű és pontos választ.

A jogbiztonság követelményével összefüggésben okoz visszásságot, ha az iskola megszüntetését elindító képviselő-testületi döntés nincs összhangban az intézményrendszerre vonatkozó hatéves intézkedési tervvel.

A művelődéshez való joggal és a gyermekek kiemelt védelemhez való jogával összefüggésben okoz sérelmet, ha az iskolamegszüntetés előkészítésében a fővárosi kerületek között szükséges együttműködés késedelmes, és nem kap a fontosságának megfelelő szerepet.

Visszásságot jelent a jogbiztonság követelményével és ezen keresztül a mű­velődéshez való joggal kapcsolatban, ha a véleményezésre jogosultak kifogásai, amelyek megismerése a döntés megalapozásának feltétele, nem ke­rülnek a képviselő-testület elé, illetőleg azokra az előterjesztés nem reagál.

A kőbányai Kertvárosi Általános Iskola megszüntetéséről hozott önkormányzati döntést sérelmezte az intézmény szülői munkaközössége és választmánya, néhány szülői beadvány, közöttük egy olyan is, amelyhez csatolták több mint 500 szülő tiltakozó aláírását. A döntéssel kapcsolatban számos kifogást ismertető pa­naszok lényege szerint a döntést törvénysértő eljárásban, az érintettek véleményének kikérése nélkül hozták. E mellett az nem is megalapozott, mert az önkormányzat a csökkenő tanulólétszámra hivatkozással a kerületnek egy teljes kihasználtságú, jól működő iskoláját szünteti meg. A döntés továbbá aránytalan terhet okoz a tanulóknak és szüleiknek, mert azzal jár, hogy a tanulóknak a kijelölt új iskoláig hosszú utat kell megtenniük nagyon forgalmas utakon autóbusszal, és egyéb hátrányt is jelent a változás.

Az ügyben az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított, melynek során tájékoztatást kért a kőbányai és a szomszédos XVII. kerületi polgármestertől, a főváros főpolgármesterétől, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal ve­zetőjétől. Tekintettel arra, hogy egyidőben más iskolabezárások miatt is több panasz érkezett, ezekről az általános helyettes haladéktalanul tájékoztatta az oktatási minisztert – figyelemmel a közoktatási törvény éppen folyamatban levő módosí­tására is –, továbbá kérte véleményét, javaslatát a panaszokban leírt problémák­kal kapcsolatosan. Az Oktatási Minisztérium (OM) közigazgatási államtitkára a megkeresésre küldött válaszával egyidejűleg, 2003 áprilisában az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését ellátó közigazgatási hivataloknak felhívta a figyelmét a tárgyra vonatkozó legfontosabb szabályokra, a sok helyen elkerülhetetlen intézmény-racionalizálás jogszerű lefolytatása érdekében.

Az általános helyettes a kapott iratok, vélemények, valamint a helyszínek, a köz­lekedési viszonyok megismerése alapján foglalt állást az ügyben.

A kőbányai képviselő-testület 2003. január 23-án megtárgyalta az önkormányzat által fenntartott általános iskoláknak a kerületi igényekhez való igazításáról készült előterjesztést. Eszerint : „Az elmúlt években az oktatási koncepcióban jelzett, és a fejlesztési tervben részben megismételt szükséges intézkedések az intézményhálózat tanulói létszámhoz alakításával kapcsolatosan nem történtek meg. Mára elkerülhetetlenné vált az intézményhálózat racionalizálása, melyet an­nak érdekében szükséges megtenni, hogy az oktató-nevelő munka színvonala megőrizhető legyen.” Megállapítja az előterjesztés azt is, hogy az önkormányzat az alacsony osztálylétszámok miatt az indokoltnál lényegesen több osztályt tart fenn kerületi szinten, és ezért a tanulói normatíva egyre kisebb mértékben fedezi az intézményhálózat fenntartásának költségeit. A javaslat 9 iskolát érintett. Közöttük a Kertvárosi Általános Iskola és a Keresztury Dezső Általános Iskola 2003. július 1-jei határidővel való összevonását is indítványozták a következők miatt: „A Keresztury Dezső Általános Iskola létszáma tíz év alatt 837 főről, 446-ra csökkent. Az iskola szabad kapacitásának egy részére hosszú távú megállapodást kötött, középfokú oktatásra adta bérbe az iskola egy jól elkülöníthető részét. Az iskola körzetéből a tanulók egy része a XIV. kerület általános iskoláit választja, így a beiskolázás évről-évre gondot jelent.

A Kertvárosi Általános Iskola tanulóinak 55%-a kerületen kívüli tanuló. A kerületi körzetes tanulókból évenként egy osztály indítására sincs elegendő gyermek (2003/2004. tanévre 11 körzetes tanuló van). A két iskola jelenlegi tanulólétszá­ma lehetővé teszi, hogy a két intézmény összevonása oly módon történjen, hogy a Kert­városi Általános Iskola valamennyi tanulója a Keresztury Dezső Általános Iskolában nyerjen elhelyezést, ezáltal a Jászberényi út 89. sz. épületet az általános iskolai oktatásból kivonjuk. A két iskolát a 67-es buszjárat köti össze, mely mindkét intézmény előtt megáll, de a kerületi tanulók igényét figyelembe véve meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy a tanulókat iskolabusz szállítsa a Kertvárosi Általános Iskola körzetéből a Keresztury Dezső Általános Iskolába.” A kertvárosi iskola tanulóinak száma 2002-ben 291 volt, a 2003/2004. évi beirat­kozáskor 20 elsőosztályos gyermeket írattak be, közülük 8 nem kerületi lakos.

A képviselő-testület határozata a javaslattól eltérő, hibás szövege miatt a végleges döntést, és nem az eljárás megindítását fejezte ki. A szülők ezért haladéktalanul a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjéhez fordultak kifogásolva, hogy véleményüket a döntés előtt törvénysértő módon nem kérték ki. A hivatalvezető válaszában a formai hibát megállapította. Időközben azonban, 2003. január 24-én a polgármesteri hivatal tájékoztató levelet írt a szülőknek az iskola tervezett meg­szüntetéséről. Ebben kilátásba helyezték a vélemények beszerzését is, és közöl­ték, hogy az összevont intézmény vezetőjéről a képviselő-testület február 20-án dönt. Véleményt kértek a fővárosi önkormányzattól, továbbá értesítették a XVII. kerületi polgármestert a határozatról, egyidejűleg a szülői munkaközösséget is tájékoztatták. A XVII. kerületi önkormányzattal folytatott egyeztetés eredményeként megállapodtak abban, hogy addig az ideig, amíg az iskolában jelenleg tanuló XVII. kerületi gyermekek a tankötelezettségüket ott teljesítik, a kerület kifizeti utá­nuk a kőbányai önkormányzatnak azt a kiegészítő támogatást, amit a saját kerületi iskoláiban fizetne, ha ott tanulnának. A 2003/2004-es tanévben beiratkozó XVII. kerületi tanulók után azonban már nem fizet a kerület, mert a saját kerületi iskolájában is van hely számukra.

A képviselő-testület 2003. május 15-i ülésén végül úgy határozott, hogy 2003. július 1-jével a Kertvárosi Általános Iskolát és a Keresztury Dezső Általános Iskolát közös igazgatás alá vonja, a jogutód az utóbbi intézmény. A polgármester az országgyűlési biztos általános helyettesének megkeresésére adott 2003. áprilisi válaszában az iskola-összevonást elsősorban azzal indokolta, hogy a kertvárosi iskolában csak 12 osztály működik 8 évfolyamon, az épület ennél több osztály befogadására nem alkalmas. A nevelőtestület létszáma kicsi (27 fő), gon­dot jelent a szakos ellátottság biztosítása, emiatt vizsgálat is volt, amely ezt a hiányosságot megállapította. A kis létszám miatt a tanárok helyettesítése is nehézséget okoz. Ezzel szemben a Keresztury Dezső Iskola tárgyi feltételei jók, és ilye­nek az oktatás minőségi mutatói is.

A kerület 2000-ben készült oktatási intézkedési terve a kertvárosi iskolánál a kedvező feltételeket említi, valamint azt, hogy a XVII. kerületben történt intézményhálózat racionalizálás miatt a tanulói létszám növekedett, a kihasználtság meghaladja a 100%-ot. Az intézmény a speciális elhelyezkedése miatt közműve­lődési feladatokat is ellát. Az épület bővítése és felújítása (140 millió forint) 1996-ban fejeződött be.

A szülői munkaközösség, a szülők az iskolamegszüntetéssel kapcsolatban legsúlyosabbként a rossz közlekedési feltételeket kifogásolták. A helyszín meg­te­kintésekor azt lehetett megállapítani, hogy a két iskola közötti oda-vissza út valóban lehet akár egy óra, figyelemmel a fővárosba bevezető utakra jellemző forgalmi dugókra is. A buszmegállókhoz két nagyon forgalmas úton kell átmenni, ami kétségtelen fokozott balesetveszélyt jelent az általános iskolás korú gyermekek számára, még akkor is, ha van közlekedési lámpa. A Fővárosi Önkormányzat szakvéleményében szintén e problémára hívta fel a figyelmet.

Az országgyűlési biztos általános helyettese jelentésében ismertette a korábbi évek hasonló ügyeiben (OBH 3279/2000., 6231/2000., 2574/2001.) kialakított om­budsmani álláspontot. E szerint a művelődéshez való jog az Alkotmányban biztosított alapjogok második generációjaként ismert jogok csoportjának része, olyan társadalmi konszenzuson alapuló érték, amely államcélként fogalmazódik meg. Az állam törvényekben vállalt feladatának ellátását az önkormányzatok útján va­lósítja meg azáltal, hogy biztosítja – többek között – az ingyenes és kötelező általános iskola igénybevételének lehetőségét. Az önkormányzat, mint fenntartó – a jogszabályok keretei között – nagyfokú önállósággal rendelkezik az intézményi struktúra kialakításában, szervezésében. A közszolgáltatás megvalósítására ho­zott döntéseit az országgyűlési biztos is kizárólag törvényességi és alkotmányos­sági okból vizsgálhatja felül, célszerűségi szempontból felülbírálni azokat egyetlen szer­vezetnek sincs törvényben biztosított joga. Az országosan tapasztalható ok­ta­tási-nevelési intézmény átszervezés, összevonás vagy megszüntetés gazdasági és demográfiai okok természetes következménye, és önmagában nem tekinthető jogellenes magatartásnak egy intézmény megszüntetése, ha az alapító betartja az arra vonatkozó garanciális szabályokat.

A jelentés utalt arra is, hogy az OBH 1852/2000. számú ügyben a jelenlegihez hasonlóan kerülethatáron álló és szintén kőbányai iskola esetében az előző országgyűlési biztos azért állapított meg visszásságot, mert a képviselő-testület az általános iskola „visszafejlesztéséről” hozott döntése előtt nem kísérelte meg a szomszédos kerülettel a megállapodás létrehozását az iskola fenntartása érdekében. Ezt a hibát a most vizsgált ügyben is meg lehetett találni. A főváros főpolgármestere a megkeresésre közölte: Van ugyan a közoktatási feladatokra a kerületi és a fővárosi önkormányzat között együttműködési megállapodás, de az általános iskolai oktatásra az nem vonatkozik, miután az kizárólag kerületi kötelező feladat. A kerületközi együttműködési megállapodásban nincs módja közreműködni. A fővárosi önkormányzat ugyanis csak szakvéleményt ad az intézményátszervezésekhez, ami azonban nem kötelező.

A kerület polgármestere az önkormányzat terheivel összefüggésben felemlítette, hogy – a szabad iskolaválasztás alapján – a kerület általános iskoláiba több mint 1000 tanulóval több jár, mint amennyi tanköteles gyermek lakik a kerületben. Miután a panaszokban – így a vizsgált esetben is – gyakran hivatkoznak a szabad iskolaválasztás jogára, az általános helyettes részletesebben kifejtette álláspontját, a következők szerint: Az Alkotmány 67. § (2) bekezdésében deklarált jog – a nevelés megválasztásának joga – nem azt jelenti, hogy a szülő abba az iskolába írathatja be a gyermekét, amelyikbe akarja. Ez a jog elsődlegesen a lelkiismereti és vallásszabadsággal függ össze, és azt jelenti, hogy az államnak – a tanuláshoz való jog és a tankötelezettség érvényesülése miatt – kötelessége a semleges iskola fenntartása, emellett pedig lehetővé kell tennie a világnézeti alapon szerveződő iskolák működését. E tárgyról több alkotmánybírósági határozat is szól. A 22/1997. (IV. 25.) AB határozat indokolása szerint: „Nem állapítható meg az, hogy az államnak mindenki számára a választása szerinti iskolában kell ingyenes oktatást biztosítania.” A tanszabadság objektív okból sem jelentheti azt, hogy a gyermeket a választás szerinti bármelyik iskolába lehet beíratni. A meglévő helyeket ugyanis a tankötelezettség miatt úgy kell elosz­tani, hogy mindenki számára legyen iskola, amelyik köteles őt felvenni. A tel­je­sen szabad felvételt e mellett az oktatási közfeladat ellátásának szervezési, finanszírozási szabályai sem teszik lehetővé. Az általános iskolai oktatás biztosítása a települési – a fővárosban a kerületi – önkormányzat feladata, amihez az állam az iskolában tanulók után az éves költségvetésben meghatározott összegű nor­matív támogatást ad. Az önkormányzat azonban a kötelező feladatot nemcsak a normatív támogatásból kell hogy ellássa, hanem az átengedett adóbevételekből és egyéb, saját bevételeiből is. (Ez is közpénz, amit elsősorban a törvényekben meghatározott kötelező közfeladatokra kell fordítani.) Ha a település iskolájába más településről fogadnak tanulókat, akkor természetesen az ő oktatásuk költségei is terhelik az iskolát fenntartó önkormányzatot, mert utánuk is csak a normatív támogatást kapja meg. Ezekre a gyermekekre fordított többletpénz nem jelent hátrányt az önkormányzat számára akkor, ha így biztosítható olyan osztálylétszám, amellyel a tanulónként adott állami normatíva alapján gazdaságosabban tudnak első osztályt indítani a körzetet ellátó iskolában. Ha azonban nemcsak osztályonként egy-két gyermekről van szó, és ezért az iskolák átszervezésével, felvételi körzetmódosítással a helyi gyermekek számára szükséges osztályok száma csökkenthető, akkor a további osztályok fenntartása – a más te­rületről bejáró tanulók miatt – olyan, sokszor jelentős kiadás, amelyet az önkor­mányzat adott esetben már nem tud vállalni. (A kertvárosi általános iskolában a 161 XVII. kerületi tanuló esetében ez közel évi 16 millió forint.) Ha megteszi, akkor más, esetleg szintén kötelező feladatra nem jut elegendő pénz, vagy a helyi lakos tanulókra jut kevesebb. Ilyen esetekben azonban – különösen ha az iskola a kerület határán van – az intézmény-átszervezési döntés előtt mindenképpen szükséges, hogy az önkormányzat megkérdezze azt a másik önkormányzatot, amelynek területéről nagyobb számban járnak az iskolába tanulók, arról, hogy megtéríti-e neki a kiegészítő összeget. (Az intézményfenntartó önkormányzat döntése ugyanis a másik településen élőket is érinti, akikért az a képviselő-testület a felelős.) Ilyen vállalást a megkeresett önkormányzat általában nem tesz akkor, ha más településen iskolába járó gyermeknek lenne helye az ő iskolájában is. Ez esetben ugyanis tulajdonképpen duplán fizetné meg az oktatás normatíván felüli költségét.

A tanszabadság, tankötelezettség értelmezése, kapcsolata alapján nem jelent alkotmányellenes – ésszerűtlen – megkülönböztetést (diszkriminációt), hogy az önkormányzat nem köteles helyet biztosítani iskolájában a nem a kerületben lakó tanulónak. Az ellátási kötelezettség szempontjából ugyanis nem az ország vagy a főváros valamennyi tanulóját kell figyelembe vennie, hanem csak a kerü­letben élőket, ők alkotják az ún. homogén csoportot, amelyre az azonos jogok vo­natkoznak.

A más településekről átjáró (a költségvetés szerint: bejáró) tanulók fogadása az iskolákban országosan is tapasztalható probléma, de a – több települési önkor­mányzatot magában foglaló – fővárosban még inkább az. Ez egyrészt a köz­le­ke­dési sajátosságokkal függ össze, másrészt a kerületenként eltérő szolgáltatásokkal. A fővárosban nem alkalmazható a magasabb költségvetési támogatást jelentő ún. bejáró normatíva, ugyanakkor gyakran sokkal közelebb van a gyermek lakóhelyéhez a szomszéd kerület iskolája, mint a sajáté. Emellett, ha valamelyik kerület jobb, több szolgáltatást nyújt (kiemelt nyelvoktatást, speciális tagozatokat), mint a másik, akkor a közlekedési problémát is legyőzik a gyermekek szüleik segítségével, az tehát ilyenkor nem jelent aránytalan terhet. Csakhogy az ilyen többletszolgáltatás az önkormányzat számára drágább. Amikor pedig a gyermekek száma csökken, és az önkormányzatoknak takarékosabban kell gazdálkodniuk, akkor leginkább ezeknek az iskoláknak az átszervezése történik meg finanszírozási okból. (A X. kerületben a kerületen kívüliek aránya a Kertvárosi Általános Iskolában 55%-os, a Száva utcaiban 68%-os volt.) Természetesen a szülők éppen ezekben az esetekben érzékelik erősebben azt, hogy iskolaválasztási joguk csorbul. A gyermekek alkotmányos jogainak fokozott védelme érdekében fontos, hogy a fővárosi kerületek jobb együttműködésével az ilyen kényszerdöntéseket lehetőleg elkerüljék. Ezekre a problémákra a kerületek és a főváros vezetői az általános helyettes megkeresésére válaszolva felhívták a figyelmet, és megoldá­sukhoz javaslatokat is tettek, amelyeket az általános helyettes az illetékes minisztereknek továbbított, hogy a közszolgáltatási rendszer korszerűsítése során is figyelembe vehessék.

A jelentés foglalkozott a fenntartói döntés tervezésének kérdésével is, ami a szülők oldaláról a szolgáltatás biztonságát jelenti. A szülők az OM-nek javasolták olyan szabály megalkotását, amely előírná a tájékoztatást a beiratkozáskor az oktatási ciklus alatt várható intézményváltoztatásról. Az OM válasza szerint ilyen szabályok jelenleg is a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvényben (Kt.), pl. az intézményfenntartásra vonatkozó hatéves intézkedési terv készítése. A vizsgált ügy azonban azt mutatja, hogy a terv bár a gyermeklétszám csökkenéséből származó problémát említi, az ebből következő lehetséges intézkedések közül az iskolamegszüntetést az önkormányzat „nem tervezi”, csak az összevonást. Ennek – a népszerűtlenség kerülésén kívül – az is lehet az oka, hogy ez az előrelátás a tervben érintett iskola működését bizonyosan nehezítené.

Szintén többször előforduló sérelem a véleményezési jog elégtelensége a dön­tési folyamatban. A vizsgálati jelentés ezzel kapcsolatban a következőket állapította meg: A szolgáltatást igénybevevők véleményezési jogának az a szerepe, hogy a döntéskor minden olyan szempontot figyelembe vehessenek a döntést hozók, amellyel az érintettek aránytalan sérelme elkerülhető. A véleményezési jog viszont csak akkor valós, ha a döntés minden előfeltételét – ideértve minden ún. szakmai anyagot is – a véleményezők éppen úgy megismerhetik, mint a dön­téshozók, továbbá ha a döntést alátámasztó ésszerű érvelést is közlik velük. A vizsgált esetben a szülői szervezetek részére készített tájékoztató anyag e tekintetben nem volt megfelelő. Nem adott választ arra, hogy miért pont a teljes kihasználtsággal, gazdaságosan működő kertvárosi iskolát kell megszüntetni, miért nem lehet együttműködni a másik kerületi önkormányzattal, és arra sem, hogy mi lesz a jelentős terhet okozó közlekedéssel. A döntést nem magyarázta pl. azzal, hogy az iskola osztályai a kerület ellátási kötelezettsége szempontjából csak kb. 10 fősek, mert a tanulók több mint 50%-a nem kerületi lakos. E miatt, továbbá mert a Keresztury Dezső Általános Iskolában a tanuló létszám csökkenése miatt van szabad férőhely, az ésszerű gazdálkodás a két intézmény összevonását kívánja. Az is ésszerű – bár a szülők ezt máshol is erősen kifogásol­ják –, ha a nagy, kifejezetten oktatási célra épült, a lecsökkent gyermeklétszám miatt kihasználatlan épületbe helyezik át a kisebb iskolákból a tanulókat. Ezek a nagy épületek ugyanis más célra alig hasznosíthatók. Az ilyen érvelést nem lehet megtakarítani, főleg nem akkor, ha egy nagyon kedvező adottságú, a tanulók és szülők által kedvelt, megbecsült intézmény megszüntetéséről van szó. A szakos ellátottsággal kapcsolatos hiányosság nem kapott az iskola megszüntetésének hátrányaihoz mérhető súlyt az érvelésben; arról pedig egyáltalán nem esett szó, hogy erre miért az iskola megszüntetése jelenthet csak megoldást. Az iskola pedagógiai tevékenységének értékeit féltő érvelésre sem volt rea­gá­lás. A valóban lényeges közlekedési problémát az előterjesztés és a tájékoztató is elnagyoltan, pontatlanul ismertette. Az, hogy a törvény nem adott (adhatott) a szülőknek egyetértési (vétó) jogot egy ilyen döntéssel kapcsolatban, hanem azt a lakosság képviselői önállóan („szabadon”) hozhatják meg, nem jelenti azt, hogy a véleményekre nem kellene érdemben reagálni. Ez a jogállamiságból eredő tisztességes eljárás alkotmányos követelménye. Visszásságot okoz, ha ezt az eljárást csak „több fordulóban”, panaszok útján – egyebek között az országgyűlési biztos közreműködésével – lehet elérni.

A döntések megalapozottságához feltétlenül szükséges, hogy a testületi előterjesztésben ismertessék a véleményezők kifogásait, és az előterjesztő ezekkel kapcsolatos álláspontját, mert a döntés joga és felelőssége a képviselő-tes­tü­le­té, és ezért mindezeket neki kell mérlegelnie döntésekor. Ha ez elmarad, akkor a tör­vényi garanciák nem érvényesülhetnek.

Az eljárási kötöttségen kívül a Kt. az intézményrendszer változtatását ahhoz a feltételhez köti, hogy az oktatásról továbbra is megfelelő színvonalon kell gondoskodni oly módon, hogy a szolgáltatás igénybevétele a tanulónak, szülőnek ne jelentsen aránytalan terhet. A jelentés ezzel kapcsolatban utal arra, hogy a Kt. módosítása szerint a jövőben a döntéshez független közoktatási szakértő véleményét is be kell szereznie a testületnek. Ez azért is jelent fontos új garanciát, mert segíti a szülőket a változás értékelésében, és a közigazgatási hivatal vezetőjének szintén érveket adhat a döntés jogszerűségének megítéléséhez.

Tekintettel arra, hogy az iskolát végül nem szüntették meg, hanem tagiskolaként tovább működik, az oda járó tanulók és szüleik számára a közlekedés nem jelent aránytalan terhet, ezért esetükben a gyermekek védelemhez és művelődéshez való jogával összefüggő visszásság nem volt megállapítható. Ugyanakkor az eljárási hibák visszásságot okoztak a szülők, gyermekek jogaival kapcsolatban.

Az általános helyettes a megállapított hibák jövőbeni elkerülését kezdeményezte a Kőbányai Önkormányzatnál. A kezdeményezést ugyan elfogadták, de a polgármester válaszában azt közölte, hogy nézete szerint eljárásuk nem volt jogszerűtlen, nem okozott visszásságot. A szülői szervezetek ugyanis véleményü­ket a testületi üléseken elmondhatták, így a képviselők azt ismerték, és végül figyelembevételükkel módosult a tervezett döntés. Az általános helyettes a vizsgálat megállapításait fenntartotta, mert a benne foglalt tényeket nem cáfolták meg. A Fővárosi Önkormányzatot az általános helyettes arra kérte, hogy a Kt.-ben biztosított hatáskörei keretében kiemelten kezelje a kerülethatáron lévő iskolák átszervezésének kérdését, ez jelenjen meg a kerületi intézkedési és a fővárosi fejlesztési tervekben, valamint a főváros által a kerületi döntésekhez adott szakvéleményekben. Indokolt esetben kezdeményezzék a kerületi önkormányzatok kö­zött az együttműködési megállapodás megkötését.

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét az általános helyettes felkérte arra, hogy az iskolák megszüntetése napirendek törvényességének ellenőrzésénél legyen tekintettel arra is, hogy a véleményezési eljárás jogszerű volt-e, és hogy a testület a vélemények ismeretében hozta-e meg döntését. A főpolgármester-helyettes és a közigazgatási hivatal vezetője a kezdeményezést elfogadta. Kapcsolódó ügyek: OBH 1459/2003., 1570/2003., 2386/2003.

OBH 1433/2003.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az ön­kormányzat, ha a benyújtott kérelemre nem válaszol.

Egy öt kiskorú gyermeket nevelő rokkantnyugdíjas panaszos sérelmezte, hogy feleségével együtt rossz anyagi körülmények között élnek, de a bakonybánki ön­kormányzat a lakásfenntartási támogatás iránti kérelmére nem is válaszolt, majd azt elutasította.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz fűződő jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A panaszos 2002. február 26-án lakásfenntartási támogatási kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz. Az önkormányzat a kérelemmel kapcsolatban nem hozott döntést, ezért a panaszos 2002. december 20-án panasszal élt a Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatalnál. A közigazgatási hivatal 2003. január 15-én kelt határozatával megállapította a mulasztásos törvénysértést, és kötelezte az önkormányzatot, hogy a legközelebbi testületi ülésen, de legkésőbb 30 napon belül hozza meg döntését. Az önkormányzat a felszólításnak eleget tett és a 2003. január 28-án kelt határozatával a panaszos kérelmét elutasította. Azzal az indoklással, hogy a panaszos méltányolható lakásfenntartási kiadása nem éri el összes jövedelmének a 35%-át, ezért a támogatásra az önkormányzati ren­delet értelmében nem jogosult.

A közigazgatási szervnek alkotmányos kötelessége, hogy a hatáskörébe utalt ügyekben az erre megszabott idő alatt hozzon érdemi döntést.

A vizsgálat feltárta, hogy az önkormányzat alkotmányos visszásságot idézett elő és megsértette a jogbiztonság alkotmányos követelményét azzal, hogy a panaszosnak az elintézési határidőt jelentősen túllépve sem adott választ.

Az önkormányzat a szociális törvény és az önkormányzati rendelet szabályainak megfelelően döntött és az eljárás során sem hagyott figyelmen kívül semmilyen olyan rendelkezést, amely alapján a panaszos jogosultsága megállapítható lett volna.

Az általános helyettes eltekintett az ajánlástól, mivel az alkotmányos jogokkal összefüggésbe hozható visszásságot az önkormányzat a közigazgatási hivatal felhívására orvosolta. Ugyanakkor felhívta a polgármester figyelmét a határidők betartásának garanciális jelentőségére. Megállapította azt is, hogy az önkormányzat a panaszos lakásfenntartási támogatás iránti kérelmének elutasításával nem okozott alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot.

OBH 1454/2003.

Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot a jogszabály, ha egy tejérzékeny gyermek után járó gyermekgondozási segély meghosszab­bítását és a speciális tápszertámogatás felírását terhelési próbához kötik.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a gyermekgondozási segélyre való jogosult­ság meghosszabbítását és a speciális tápszertámogatás felírását a jelenlegi sza­bályozás ún. terhelési próbához köti. A panaszos két és fél éves kisfia születése óta tejérzékenységben szenved, tejet egyáltalán nem fogyasztott, ha véletlenül mégis, súlyos allergiás tünetek, immunrendszer működési zavarok, vírusfertőzések alakultak ki. A panaszos szerint a gyermek-gasztroenterológus szakvéleménye egyértelműen igazolja a tejérzékenység tényét.

A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jog sérelmének veszélye miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, és felkérte az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert vizsgálat lefolytatására. A mi­niszter azonban általános vizsgálat indítását nem tartotta indokoltnak a konkrét ügyben. Álláspontja szerint a tartós betegség, illetőleg a súlyos fogyatékosság vizs­gálata, illetve a vizsgálat módja orvosi szakkérdés, ennek megfelelően az or­vos maga dönti el, hogy az igazolás kiadásához mely orvosi eljárásokat tart szükségesnek.

A tejérzékenység az esetek döntő többségében gyógyítható. A tehéntej-al­lergia mindig kizárásos klinikai diagnózis, annak megállapítása tehéntej-fehérje eliminációval és később provokációval történik, mivel egyértelműen diagnosztikus értékű immunológiai vizsgálat nem ismert. Egyes esetekben a tejterhelést rendszeresen kell ismételni. A Gyermek-gasztroenterológiai Szekció gyakorlati útmutatója a tejallergia kórismézésére és kezelésére vonatkozóan kétéves kor után minden esetben indokoltnak tartja a tej-terhelés elvégzését. A szakmai szem­pontok indokolják a jogszabályban előírt, gasztroenterológus szakorvos által elvégzendő vizsgálatot. A miniszter szakmai álláspontját támasztja alá a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium véleménye is.

Az országgyűlési biztos a szakmai vélemények alapján megállapította, hogy nem okozott visszásságot a tápszertámogatás meghosszabbításának orvosi vizsgálathoz kötése. A méltányossági kérelem elbírálásához előírt vizsgálat elsősorban a gyermek érdeke, mert az azt a célt szolgálja, hogy az egészségi állapotát, illetve annak változását a szakemberek a lehető legpontosabban nyomon követhessék. A vizsgálat alapján akár az is megállapítható, hogy a diéta szükségte­lenné vált, és a megszüntetésével a gyermek életminősége jelentősen javulhat.

Az országgyűlési biztos a vizsgálatot lezárta.

OBH 1478/2003.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkor­mányzat, ha a települési hulladékszállítási rendeletében nem hatályos törvényre hivatkozik, illetve ha az Alkotmánybíróság határozatát figyelmen kívül hagyja, és a rendelet megsemmisített rendelkezéseit továbbra is alkal­mazza.

Ugyanilyen visszásságot okoz a rendelet, ha a hulladékszállítási díj mértéke nem felel meg a magasabb szintű jogszabályokban rögzített arányosság követelményének, valamint, ha a közszolgáltatás igénybevétele elmulasztásának jogkövetkezményeit a magasabb szintű jogszabályok rendelkezéseivel ellentétesen rendezi.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az önkormányzat, ha a panaszos beadványára az ügyintéző szóban ad választ, majd arról ké­sőbb írásban is küld tájékoztatást.

Nem okoz visszásságot a települési hulladékszállítást ellátó közszolgáltató, ha a lakosság rendelkezésére bocsátott hulladékgyűjtő edényeket kicseréli úgy, hogy az egy társasház által igénybe veendő edények össz­tér­fo­ga­ta nem változik.

Az országgyűlési biztos általános helyettese 2002-ben két szegedi panaszos beadványa alapján a jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének az egyes helyi közszolgáltatásokról szóló 53/1997. (XII. 23.) Kgy. rendelete ügyében. A jegyzőtől azonban arról értesült, hogy a rendelet éppen az Alkotmánybíróság előtt van folyamatban. Az általános helyettes erre tekintettel felfüggesztette eljárását. Az Alkotmánybíróság az 52/2002. (XI. 18.) AB. számú határozatában meg­semmisítette a rendelet két pontját. Az AB határozat kihirdetését követően a biz­tos folytatta felfüggesztett eljárását, ennek keretében vizsgálta meg a 2003. év elején érkezett újabb, szintén a szegedi hulladékszállítás rendjét sérelmező bead­ványt is.

A panaszosok sérelmezték, hogy a rendeletben megállapított hulladékszállítási díj nem áll arányban az elszállított hulladék mennyiségével, az önkormányzat panaszbeadványaikra nem válaszolt, illetve, hogy a közszolgáltató az addig igénybe vett 110 literes hulladékgyűjtő edényeket önkényesen 240 literesre cserélte.

A jegyző megküldte a rendelet hatályos szövegét, valamint tájékoztatást adott arról, hogy az egyik panaszost, aki beadványát követően személyesen is felkereste az ügyintézőt, szóban tájékoztatták a rendelet szabályairól, a díj megállapításáról és mértékéről. A panaszos a tájékoztatást, bár annak megállapításaival nem értett egyet, tudomásul vette. Az ügyintéző mind a tájékoztatás tényét, mind a panaszos álláspontját az előadói ívre feljegyezte. A másik panaszos 2003. feb­ruár 3-án kelt beadványában foglaltakra a szegedi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodájának vezetője 2003. február 5-én kelt és február 10-én postá­zott levelében válaszolt. Az általános helyettes ezzel kapcsolatban nem állapított meg visszásságot.

A közszolgáltató ügyvezető igazgatója tájékoztatást adott a hulladékgyűjtő edé­nyek cseréje lebonyolításáról. Kifejtette, hogy szolgáltatásfejlesztési program kere­tében került sor a városi hulladéktároló edények cseréjére, mely során az európai uniós szabványoknak megfelelő, gördíthető, 240 literes gyűjtőtartályok kerültek bevezetése a városban. A szolgáltató minden esetben tájékoztatta az ügyfeleket a hulladéktároló edények cseréjéről, mely ingyenes volt. A csere az ingatlan vár­ható hulladékmennyiségét és a gyűjtés gyakoriságát figyelembe véve, a tulajdonosokkal való egyeztetés, társasházak esetén a közös képviselőivel megkötött szerződés szerint történt. Általában az edények cseréje díjemelkedést nem, inkább a korábban megállapított díj csökkentését vonta maga után. Az általános helyettes a közszolgáltató eljárásával összefüggésben nem állapított meg alkot­mányos joggal összefüggő visszásságot.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a rendelet vizsgálatát megelőzően megállapította, hogy az országgyűlési biztos 2000. év folyamán már ugyanebben a tárgyban folytatott vizsgálatot, jelentésében több ajánlást megfogalmazott, mely eredményeképpen a város közgyűlése 32/2001. (X. 12.) számú rendeletével módosította az alaprendeletet. A 2/2002. (I. 23.) Kgy. rendelet azonban visszaállította a rendelet eredeti szövegét.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságként értékelte az általános helyettes, hogy a rendelet preambuluma, valamint fogalmi rendszere az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény (Kötv.) felhatalmazására hivatkozik, annak szófordulatait használja, miközben a Kötv. szabályai 2001. január 1-jétől nem vonatkoznak a települési hul­ladékkal kapcsolatos közszolgáltatásra. Ekkor lépett ugyanis hatályba a hulladék­gazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.). Úgyszintén visszásságként értékelte azt is, hogy az alkotmánybírósági határozat meghozatala után egy évvel is tartalmazza és alkalmazza a rendelet az Alkotmánybíróság által megsemmisített rendelkezéseket.

A rendelet a hulladékszállítási díj összegét két komponensből alakítja ki. Egyrészt meghatároz egy mindenki számára azonos összegben fizetendő alapdíjat, másrészt egy, a kiürített edény űrtartalma alapján megszabott kezelési díjat. Ez a szabályozás azonban nem felel meg a Hgt.-ban, valamint a települési hulladék­kezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendeletben rögzített arányosság követelményeinek, továbbá ellentétes az Alkotmánybíróság 27/2003. (V. 30.) AB határozatában foglaltakkal, mely egy más település kapcsán alkotmányellenesnek nyil­vánította annak rendeletét, mivel az „a hulladékszállítási díjtételeket nem kizárólag a gyűjtőedényzet egyszeri kiürítési díja, illetve az elszállításra átvett hulladék tö­mege vagy térfogata alapján határozta meg, hanem ún. rendelkezésre állási alap­díjat is meghatározott”.

Az általános helyettes a jogbiztonság követelményével összefüggő visszássá­got állapított meg a hulladékszállítási díj kiszabása kapcsán, valamint azért, mert a rendelet a 110–120 literes űrtartalomban határozza meg a háztartásonként kibocsátott heti minimális hulladékmennyiséget, amely úgyszintén nem felel meg az arányosság követelményének.

A magasabb szintű jogszabályban foglaltakkal ellentétbe került a rendelet sza­bályozása és ezért alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott az, hogy a díjfizetés elmulasztását szabálysértésként rendelte büntetni, miközben a Hgt. szerint a díjhátralék adók módjára behajtható köztartozás, mely behajtásának rend­jét a Hgt. részletesen szabályozza.

Az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a Csongrád Megyei Köz­igazgatási Hivatal vezetőjét, hogy a feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásságok orvoslása érdekében törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg a rendelet szabályozását. A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt le.

Kapcsolódó ügyek: OBH 3555/2003., OBH 3556/2003.

OBH 1513/2003.

Az országgyűlési biztos vizsgálati hatásköre nem terjed ki az önkormányzat szerveinek belső működésére, csupán a hatóság, közhatalmi tevékeny­ségére. A hatáskörébe tartózó ügyekben is csak az alkotmányos jogok érvé­nyesülését vizsgálja, jogosultsága nem terjed ki az erkölcsi-etikai (emberi) konfliktusok orvoslására.

A panaszosok egyrészt az egészségügyi ellátás szervezésével kapcsolatos ki­fogásokkal, másrészt a település önkormányzatának képviselő-testülete, annak bizottsága és a polgármester tevékenységével kapcsolatban fordultak az országgyűlési biztoshoz. Mindkét kérdéskörben az eddig eljárt szervek eredmény­telen intézkedései miatt kérték az országgyűlési biztos fellépését.

A panaszosok által előadottak, valamint a csatolt dokumentumok, illetve a vo­natkozó jogszabályi háttér elemzése alapján az országgyűlési biztos a következőket állapította meg: Az ügy egészségügyi vonatkozása tekintetében tényként állapítható meg, hogy Bekölce község önkormányzata a jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelően gondoskodott a lakosság háziorvosi ellátásáról. Biztosította az alapellátás tárgyi feltételeit, valamint az orvos személyes szükségleteit. Korábban Mikófalva községgel közös háziorvosi körzetet tartottak fenn, majd – Mikófalva Község Önkormányzatának kezdeményezésére – a két önkormányzat külön-külön háziorvosi részkörzetet alakított ki.

Bekölce község önkormányzata ezt követően helyettes orvos, majd kinevezett háziorvos útján biztosította az egészségügyi alapellátást. Az orvos személye körül kialakult ellentmondásos helyzet, mely erősen megosztotta Bekölce község lakosait, valamint az ezzel összefüggésben keletkezett indulat, és orvosetikai kifogás nem kerülte el az országgyűlési biztos figyelmét, de a reá vonatkozó ha­tásköri szabályok nem teszik lehetővé az alapjogi vizsgálat erkölcsi-etikai tárgyú kiterjesztését. Ezzel összefüggésben az a tény, hogy az önkormányzat lehetőséget biztosított a korábbi háziorvos részére is a praktizálásra, valamint választási lehetőséget kínált a lakosság számára az orvos személye, illetve az általa nyújtott ellátás tekintetében, semmiképpen sem jelenti a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmét.

Az egészségügyi ellátást érintő panasz tekintetében az országgyűlési biztos megállapította, hogy az egészségügyi alapellátásra vonatkozó kötelező feladatá­nak eleget téve az önkormányzat nem idézte elő a felhívott alkotmányos alapjog sérelmének a veszélyét.

A panaszosok Bekölce község önkormányzata képviselő-testületének, a képviselő-testület bizottságának, illetőleg a polgármesternek az eljárását is kifogásolták. Az Obtv. értelmében az országgyűlési biztos feladata, hogy az állampolgár alkotmányos jogait védje a hatóságokkal szemben, nem feladata viszont az egész államszervezet, illetve az önkormányzatok jogszerű működésének felügyelete. Ennek értelmében az országgyűlési biztos vizsgálati hatásköre nem az önkormányzat szerveinek belső működésére, hanem az állampolgárok felé ható tevékenységükre terjed ki.

A helyi önkormányzat alkotmányos, törvényes működésének vizsgálatára az Alkotmány és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény értelmében az Alkotmánybíróság, a bíróság jogosult, az eljárást a közigazgatási hivatal vezetője kezdeményezheti. A képviselő-testület és a polgármester működésének törvényességi szempontból történő vizsgálatát ugyancsak a közigazgatási hivataltól lehet kérni, s ha a közigazgatási hivatal eljárását nem tartják kielégítőnek, a belügyminiszterhez lehet fordulni. Az előbbiek alapján a közigazgatási hivatal köteles vizsgálni azt is, hogy a testületi döntésben érdekelt személy részt vett-e?

Abban az esetben azonban, ha az említett közigazgatási szervek eljárása alkotmányos visszásságot okoz, természetesen az országgyűlési biztos vizsgálatának kezdeményezésére is mód van az egyéb törvényi feltételek megvalósulása esetén. A jelentésre válasz a beszámolási időszakban nem érkezett.

OBH 1532/2003.

A bírósági végrehajtási eljárás eredménytelensége vagy elhúzódása önmagában nem okoz alkotmányos visszásságot, ha az önálló bírósági végrehajtó a hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárva foganatosította a végrehajtási eljárást.

Több panaszos fordult az országgyűlési biztoshoz, mert mint jogosultak, végrehajtást kérők a folyamatban lévő bírósági végrehajtási eljárások elhúzódását, eredménytelenségét kifogásolták. A jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt az országgyűlési biztos az azonos tartalmú ügyek egyesített vizsgálatát rendelte el. Minden ügyben megkereste az érintett önálló bírósági végrehajtókat, a válaszleveleik és a panaszosok által becsatolt iratok összevetése alapján az alábbiakat állapította meg:

Az érintett végrehajtók minden esetben követték a bírósági végrehajtási eljárás­ról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) rendelkezéseit. Ennek megfelelően, amennyiben a rendelkezésre álló adatok nem voltak elegendőek az adós lakóhelyének, fellelhető vagyonának, illetve jövedelemforrásának felderítésére, szük­ség szerint megkeresték a földhivatalt, a cégbíróságot, a társadalombiztosítási szervet, a pénzintézeteket vagy az okmányirodákat. Ha a megkeresések nem vezettek eredményre, az érintett végrehajtó nem tudta folytatni az eljárást, hiszen fellelhető jövedelem vagy vagyon hiányában a végrehajtás nem valósítható meg, ezért a Vht. 52. §-a értelmében az eljárás szünetel. Az eljárás folytatása csak attól várható, ha olyan információ merül fel, amely reményt ad valamilyen vagyontárgy vagy jövedelem végrehajtására.

Jelentkezhetnek azonban olyan objektív akadályok, amelyek a végrehajtási el­járás elhúzódásához, esetleg meghiúsulásához vezetnek, ha az adósnak van vég­rehajtható vagyona, vagy jövedelme. Ilyen objektív akadály a végrehajtási ügyek nagy száma, és a végrehajtók alacsony létszáma. A jogszabály nem ír elő konkrét határidőt a végrehajtási eljárás lefolytatására. A bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendelet 23. §-a az ügyintézés sorrendjéről rendelkezve úgy szabályoz, hogy az egyes végrehajtási cselekményeket a végrehajtó az ügyek érkezésének sorrendjében köteles teljesíteni. A jelenlegi körülmények között ennél pontosabb meghatározás nem adható. Ob­jektív akadályként jelentkezik a végrehajtási eljáráshoz kapcsolódó bírósági eljárások lehetősége. A bíróság végzéssel bírálja el a végrehajtó intézkedése ellen benyújtott kifogást, s az elsőfokú végzés ellen nyitva áll a fellebbezés lehetősége is. Ugyancsak lehetőség van bírósági peres eljárások indítására, mint a végrehajtási igényper, amelyek szintén az eljárás elhúzódásához vezethetnek. Az országgyűlési biztos a bíróság eljárását a hatásköri korlátozás következtében nem vizsgálhatja.

Amennyiben az önálló bírósági végrehajtó a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el, nincs alap alkotmányos visszásság megállapítására, mivel az Al­kotmány nem garantálja egy végrehajtási eljárás eredményességét, mivel az adó­sok sok esetben egyszerűen nehéz anyagi helyzetük miatt nem tudnak eleget tenni a kötelezettségüknek. Gyakran előfordul, hogy az adósnak ténylegesen nin­csen sem ingó, sem ingatlan vagyona, sem rendszeres jövedelme.

Az országgyűlési biztos a vizsgálatot alkotmányos visszásság hiányában lezárta, de felhívta a figyelmet arra, hogy indokolt a bírósági végrehajtási rendszer hatékonyabbá tétele, amelyre akár az Európai Unió tagállamaiban alkalmazott jogintézmények meghonosításával is sor kerülhet.

OBH 1538/2003.

A jogbiztonság alkotmányos követelményét sérti, ha az emelt szintű szociális otthonban gondozottakkal kötött megállapodásban nem rendelkeznek az intézmény megszűnését követő azonos szintű elhelyezésről.

A szociális otthonban élők szociális biztonsághoz való jogával összefüggő visszásságot okoz, ha az ételek mennyisége, és kalória tartalma elmarad a jogszabályi követelményektől.

A Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő Idősek Otthonának egyik, neve elhallgatását kérő lakója kifogásolta az egészségügyi, ideértve a gyógyszer­ellátást, továbbá az élelmezés minőségét, az ápolás gondosságát, általában a tö­rődés hiányát.

Az országgyűlési biztos a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog és a szociális biztonsághoz való alapjog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és munkatársai előre be nem jelentett helyszíni vizsgálatot végeztek az otthonban. Egyúttal bekérték az otthon működésével kapcsolatos dokumentumokat is.

Az országgyűlési biztos azt vizsgálta, hogy a szociális otthonban folyó egészségügyi ellátás és mentálhigiénés gondozás megfelel-e a vonatkozó jogszabályi követelményeknek, valamint az idős emberek számára elfogadható íratlan normák­nak. A vizsgáltat kiterjedt arra is, hogy az otthonnal megkötött Megállapodás vitatott kitétele csorbíthatja-e a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvét.

A helyszíni vizsgálat és az iratok véleményezése alapján az országgyűlési biztos a következőket állapította meg: Az otthon épületeinek állapota, felszereltsége – ideértve a kiszolgáló helységeket is –, továbbá az intézmény esztétikai megjelenése nem kifogásolható, az a jogszabályi feltételeknek megfelel. Étkezésre alkalmas, szerényen, de célszerűen berendezett étkező blokkok találhatók valamennyi épületben. A krónikus betegek számára a gondozók teszik lehetővé a kultúrált, ám szükségszerűen az ágynál történő étkezést.

Az 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet 5. számú mellékletében szerepel az étkezés keretében biztosított élelmiszer-nyersanyagok energia- és tápanyagtartalmának alsó értéke, mely a 60 éves és idősebb korosztály számára 2500 kcal. A rendelkezésre bocsátott étlapok közül a normál menü típusának kalória, valamint fehérje, zsír, szénhidrát táblázatából kitűnik, hogy a vasárnapi egésznapi menüsor ezt az értéket nem éri el. A többi érték, így különösen a szénhidrát négy napon nem éri el a minimum értéket, a fehérje három napon keresztül, a zsír pedig ugyancsak vasárnap marad alatta a jogszabályi minimumnak. Az eltérések nem túl jelentősek, és kiegészítő táplálékkal pótolhatók, de tekintettel az intézmény jellegére, az ellátottak korára, állapotára, a mindezek okán szigorú jog­szabályi követelménynek e vonatkozásban is eleget kell tenni. Egyebekben az ún. normál menün kívül rendelkezésre áll könnyű-vegyes, rost-zsírszegény, cukros és pépes diétát biztosító menüsor is.

A jogszabályban rögzítetteknek megfelelő számú egészségügyi dolgozó, illetve szakorvos áll a lakók rendelkezésére meghatározott időben, illetve azon túl is. Az otthon biztosítja a kötelező alapellátást, valamint annak lehetőségét, hogy ki-ki a saját orvosával is tarthassa a kapcsolatot. Ennek megfelelően minden kése­delem nélkül elérhető a főállású belgyógyász, aki a szükséges szakorvosi vizsgálatokra utalhatja a rászoruló lakót. Szükség szerint az ügyeletet hívják, vagy mentővel kórházba szállítatják a beteget. A gyógyszer igény ugyancsak kielégíthető a már említett előrendeléssel, vagy a készenlétben lévő, az otthon zárt szek­rényű gyógyszertárából. A helyi gyógyszerésszel kötött megállapodás alapján, pedig a gyógyszerekhez való gyors és kényelmes hozzáférés vált lehetővé a lakók számára.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alapjog érvényesülésével, illetve az egészségügyi ellátással összefüggésben felmerült panasz nem kellően megalapozott.

A lakók átlagéletkora 84,7 év. Az idős kor önmagában különleges bánásmódot, aktívabb figyelmet igényel. A szakemberek – orvosok, ápolók – szakmai, emberi kvalitásai segítenek a konfliktus helyzeteken átvezetni az idős embert, gyakran csupán képzelt, ám számukra annál valóságosabb problémáikon. A vizs­gálat tapasztalatai e tekintetben pozitívak, valamennyi dolgozó hozzáállása tükrözi tevékenységük jelentőségét. Ezért is elengedhetetlen az otthon dolgozói számára a folyamatos képzés, a szakmai ismeretek frissítése.

Tekintettel azonban arra, hogy az otthon szakellátottsága ez idő szerint kb. 60%-os, valóban nem tesz eleget a jogszabály követelményeinek. A hatályos jog­szabály (1/2000. (I. 7.) SzCsM. rendelet 6. §-a) nyolcvan százalékos szakképzettségi feltételt állapít meg. Ezzel együtt, a törődés hiányára vonatkozó panasz alapjául szolgáló körülményeket a vizsgálat során nem támasztotta alá, erre irányuló egyéb észrevételt, pedig nem volt. Az Érdekképviseleti Fórum működik, de a kifejezetten személyes jellegű, egyéni problémák orvoslására a gondozók, a főnővér, gyakran az ápolási igazgatón siet segítségül. A személyes, bizalmi vi­szony hamarabb oldja az előforduló feszültséget. Az országgyűlési biztos megál­lapította, hogy a törődés hiányára, a bánásmód elégtelenségére vonatkozó panasz nem bizonyult alaposnak.

Ami a Megállapodásra vonatkozó kifogást illeti, az emelt szintű ellátást igénylő lakók számára különösen aggályos. E szerint: „Ellátott és ellátó megállapodnak abban, hogy ha az intézmény jogutód nélküli megszűnése miatt az intézményi jogviszony és ennek következtében e szerződés megszűnik, az intézmény fenn­tartója, a Fővárosi Önkormányzat gondoskodik Ellátott más intézményben történő ellátásáról.”

Idézett szövegrészből kitűnően nem látszik biztosítottnak az átlagot jóval meg­haladó körülményeket megvásárló (egyszeri hozzájárulás) lakó számára, hogy az otthon megszűnése, vagy egyéb hasonló ok miatt történő átköltözés esetén vajon az őt megillető hasonló emelt szintű ellátási körülmények várják-e. E tény, számos konfliktus forrása, feloldása a fenntartó közreműködését jelentené. Valóban lehetséges, hogy ez csupán formai hibát jelent, ugyanakkor az idős lakók számára megnyugtató megoldást nyújtana a módosítás. Szakmai, etikai szempontból, pedig mérlegelendő, hogy az emelt szintű ellátást megvásárló idős emberek számára csak a lakókörülmények, vagy az egyéb ellátás is emelt szinten zajlik-e.

A Megállapodás kifogásolt részével összefüggésben az országgyűlési biztos megállapította, figyelemmel az érintett ellátottak törvényes érdekeire is a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elve sérelmének közvetlen veszélyét hordozza magában.

Az országgyűlési biztos az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok or­voslása és a vizsgált alkotmányos jogok érvényesülését veszélyeztető gyakorlat megszüntetése céljából ajánlással fordult az intézet igazgatójához, hogy gondos­kodjon a napi ételmennyiség meglétéről, és tápérték megfeleljen a jogszabály előírásainak, valamint a fenntartóhoz, hogy gondoskodjon az emelt szintű ellátást igénybe vevő lakókkal kötött megállapodás azon pontjának módosításáról, amely az intézmény jogutód nélküli megszűnése esetére a lakó elhelyezését rendezi. Az intézmény vezetőjéhez fordulva ugyancsak kezdeményezte a biztos, hogy az otthonban alkalmazott és a gondozottakkal közvetlenül foglalkozó egészségügyi dolgozók szakképzettségi aránya érje el a jogszabály által megkövetelt 80%-os szintet. Az ajánlást a címzettek elfogadták, és a szükséges intézkedéseket meg­tették.

OBH 1544/2003.

A tisztességes eljárással összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha a határozat hozatala előtt nem tisztázza a tényállást, illetőleg nem tájékoztatja az ügyfelet a gyámhivatal hatásköréről.

A panaszos a gyermeke apai kapcsolattartása ügyében eljáró Bp. XI. kerületi Gyámhivatal, valamint a másodfokon eljáró Fővárosi Gyámhivatal intézkedéseit és döntéseit kifogásolta. Érthetetlennek tartotta a gyámhivatal azon álláspontját, melynek értelmében a szülők közötti – bírói ítélettől eltérő – egyezséget figyelmen kívül hagyta, annak ellenére, hogy arra a bírói ítélet lehetőséget adott. A panaszos szerint, ha a gyámhivatal ezen álláspontjáról időben tudomást szerez, meg sem próbált volna az ítélettől eltérő megállapodást kötni az apával.

A panaszos gyermekének kapcsolattartási ügyében felmerült a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított és megállapította, hogy első fokon eljáró gyámhivatal az apa bejelentését követően, úgy figyelmeztette a panaszost a kapcsolattartást akadályozó magatartásának következményeire, hogy előtte nem tisztázta a tényállást. Az eljárás kezdeti szakaszában elmulasztotta felhívni a felek figyelmét arra, hogy a bírói ítélettől eltérő megállapodásaikat nem tudja figyelembe venni, csak az ítéletben foglaltak végrehajtására van lehetősége. (A végrehajtási bírságot elrendelő határozataiban már utalt erre.) Továbbá arról sem tájékoztatta az ügyfeleket, hogy amennyiben a kapcsolattartásról a bíróság dönt, annak megváltoztatását az ítélet jogerőre emelkedésétől számított két éven belül csak a bíróságnál lehet kérni. Az egyeztető tárgyalásokról felvett jegyzőkönyvek legtöbbje a bizonyítási eljárás alapjául nem használhatók fel, azokból a tényállás nem tisztázható. Ezek a jegyzőkönyvek a felek eltérő nyilatkozatait tartalmazzák arról, hogy a bírói ítélettől eltérő kapcsolattartási időpontokra vonatkozóan mikor és miben állapodtak meg, és a megállapodást ki és miért nem tartotta be. A fellebbezések elbírálása során a fővárosi gyámhivatal is megállapította, hogy a gyám­hivatal két alkalommal is úgy hozott érdemi döntést, hogy a bizonyítási eljárást nem folytatta le, a tényállást nem tisztázta.

Mindezzel az első fokon eljáró gyámhivatal a tisztességes eljáráshoz való jog­gal összefüggésben visszásságot okozott.

Az általános helyettes a Fővárosi Gyámhivatal eljárását és döntését sérelmező panasszal kapcsolatban visszásságot nem állapított meg.

A további jogsértések elkerülése érdekében felszólította a Budapest XI. kerület Gyámhivatalának vezetőjét, hogy érdemi döntést csak a teljes körű bizonyítási eljárás lefolytatását követően, a tényállás tisztázása után hozzon. Fokozottan ügyeljen arra, hogy az eljárásban résztvevő személyek együttes meghallgatásáról készült jegyzőkönyvek alapján a tényállás tisztázható legyen, az ügyintézők a felek meghallgatása előtt mindig tegyenek eleget kioktatási kötelezettségüknek.

A gyámhivatal vezetője a kezdeményezéssel egyetértett.

OBH 1582/2003.

A tulajdonhoz, valamint a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz az önkormányzat vis maior támogatása, ha az nem éri el célját, mert vitás a műszaki kivitelezés, ellentmondás tapasztalható a megállapított támogatás és a tényleges ráfordítás között.

A panaszos az 1999. és 2000. évi ár- és belvíz következtében megrongálódott családi házuk helyreállítása ügyében a tiszajenői önkormányzat eljárását, és az épület helyreállításának kivitelezését kifogásolta. A panaszos a 750 ezer forint vissza nem térítendő, és ugyanennyi visszatérítendő támogatásról hozott polgármesteri határozatot tudomásul vette, de kifogásolta a helyreállítási munkálatok minőségét. Segítséget kért a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz és a Miniszterelnöki Hivatalhoz is.

A közigazgatási hivatal a hozzá érkezett nagyszámú ár- és belvízkárral kapcsolatos panasz miatt megkereste Tiszajenő polgármesterét, és a vizsgálata a következőket állapította meg. A „pótigényként felvett károsultak” a hivatal vizsgálatáig semmiféle írásos tájékoztatást nem kaptak. A polgármesteri hivatal a hely­reállítások során nem tartotta be az építési engedélyezésre vonatkozó helyi rende­let előírásait, mivel a megállapodásokban az építési engedélyezési kötelezettség nem került előírásra. Az önkormányzat olyan hobbitelkes épületek megvásárlásához is nyújtott támogatást, amelyek a lakás követelményeinek nem feleltek meg. Hivatalos forgalmi értékbecslés hiányában nem állapítható meg több lakóház vásárlásához nyújtott támogatás indokoltsága. Az önkormányzat a más településeken vásárolt lakásokhoz az átlagosnál magasabb támogatást nyújtott. A pótigényekben olyan lakóházak felvétele is szerepelt, amelyeknél közvetlen bel­vízkárosodás nem volt tapasztalható, illetve a helyreállításra beállított több millió forint indokolatlan és túlzott volt.

Néhány vizsgált ügyben további intézkedés vált szükségessé, mint a csapadék­víz-elvezetés megoldása, vagy mint a panaszos ingatlanán az utólagos statikai vizsgálat elvégzése. A hivatalvezető felhívta a polgármester figyelmét az utólagos tájékoztatások soron kívül pótlására, az épületszerkezetet és homlokzatot érintő helyreállítások esetében az építési engedélyezési kötelezettség előírására, vala­mint az átminősítési határozatok kiegészítésére. Továbbá, tájékoztatást kért az állami támogatás felhasználásáról.

A panaszos felkért egy műszaki ellenőrt a kivitelezési munkák véleményezésére, aki a szakvéleményében megállapította, hogy a másfél millió forintos támo­gatásnak csupán mintegy harmada volt a tényleges ráfordítás.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a panaszos évek óta hiába kérte a szakszerűtlenül elvégzett munka kijavítását, továbbá azt is, hogy az ingatlanát a 750 ezer forint erejéig jelzáloggal terhelték.

Egy hasonló panasz ügyében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság úgy nyilatkozott, hogy a jelzálogjog bejegyeztetését 3 millió forint feletti felújításoknál rendelik el. A panaszos esetében a jelzálogjog bejegyzését a helyi rendelet alapján rendelték el, de arra csak akkor kerülhetett volna sor, ha a kárenyhítést nem kifejezetten erre a célra igényelt és megkapott központi költségvetésből, hanem önkormányzati költségvetésből fizették volna ki.

A legnagyobb ellentmondás azonban a kárenyhítés megítélt összege és a szak­értő által kimutatott tényleges ráfordítás között van. Ennek elbírálása és műszaki paraméterekkel történő bizonyítása azonban nem az országgyűlési biztos feladata.

A panaszos ügye az önkormányzat által nyújtott támogatás és a szakértői vélemény közötti ellentmondás feltárása, a közigazgatási hivatal súlyos kritikája mellett is holtpontra jutott, mert bár a károsult építésigazgatási szempontból jogilag építtetővé vált, de gyakorlatilag semmilyen jogosítvánnyal nem rendelkezik, a műszaki kivitelezés hiányosságait képtelen érvényesíteni, és nem tudta elérni, hogy a másfél millió forintban megállapított helyreállítás fejében az ingatlanát szakszerűen helyreállítsák.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a vis maior támogatás önkormány­zati bonyolítása a tulajdonhoz, valamint a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmá­nyos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott, mert a támogatás maradéktala­nul nem érte el a célját, a műszaki kivitelezése jelenleg is vitára ad okot, valamint feloldhatatlan ellentmondás van a megállapított támogatás és a tényleges ráfordítás között.

A biztos nem jogosult bizonyítási eljárás lefolytatására a műszaki kivitelezés minősége, és az épület műszaki állapota ügyében, mert ezek a viták kifejezetten a bíróság hatáskörébe tartoznak.

A kérdés mielőbbi rendezése érdekében azt tanácsolta mindhárom félnek, az önkormányzatnak, a kivitelezőnek és a panaszosnak, hogy peren kívül kezdjék meg az egyeztetést.

OBH 1616/2003.

A szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az ön­kormányzat, ha a jogszabály módosítását figyelmen kívül hagyva, a szülő ingatlanvagyonára hivatkozva utasítja el a nagykorú gyermek rendszeres szociális segély iránti kérelmét.

A panaszosok azért fordultak az országgyűlési biztoshoz, mert az önkormány­zat a szülő rendszeres szociális segélyét megszüntette, a vele közös háztartásban élő fia segély iránti kérelmét pedig elutasította. A döntést azzal indokolták, hogy a család tulajdonában van egy – a településen található – házas ingatlan, amelyben nevezettek nem laknak, azaz a kérelmezők vagyonnal rendelkeznek.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az érintett önkormányzatot.

A szülő 2002 szeptemberétől aktív korúak rendszeres szociális segélyében részesült, mivel azonban az együttműködés keretében előírt jelentkezési kötelezettségének késedelmesen tett eleget és mulasztását hitelt érdemlően nem igazolta, az önkormányzat illetékes bizottsága a támogatást megszüntette, s kötelezte a jogalap nélkül felvett összeg visszafizetésére. A határozat indokolási részében szerepelt továbbá az is, hogy nevezett tulajdonát képezi egy lakóház, udvar meg­nevezésű ingatlan, amely vagyonnak számít. A panaszos a döntés ellen fellebbezést terjesztett elő, melyet a képviselő-testület a bizottsági határozat indokaira hivatkozva elutasított.

A panaszos fia 2002 decemberében nyújtotta be rendszeres szociális segély iránti kérelmét, de azt mind első, mind másodfokon elutasították, mivel nevezett – nyilatkozata szerint – a szüleivel él és édesanyja tulajdonában áll egy másik ingatlan, amely vagyonnak minősül, így a segélyre való jogosultság megállapítása kizárt.

A vizsgálat rámutatott arra, hogy a keletkezett határozatok indokolásai nem tartalmazták a jogszabályi hivatkozások rövid lényegét. Ugyanakkor mindegyik határozatból hiányzott annak meghatározása, hogy mi minősül a jogszabály szerint olyan vagyonnak, amely a segélyre való jogosultságot kizárhatja. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Sztv.) szerint a települési önkormányzat rendszeres szociális segélyt állapít meg annak a sze­mélynek, aki aktív korú nem foglalkoztatott, feltéve, hogy megélhetése más módon nem biztosított. Annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy biztosított-e a kérelmező megélhetése, a családja összesített havi jövedelmét kell alapul venni. A tör­vény ezentúl konjunktív feltételként szabályozza azt is, hogy sem a kérelmező, sem pedig a családja ne rendelkezzen vagyonnal.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat nem tartotta be az államigazgatási eljárási törvény rendelkezéseit. A határozatok meghozatala előtt nem tisztázta kellően a tényállást. A hatósági eljárás során nem került tisztázásra, hogy a szülő milyen értékű ingatlannal rendelkezik, melynek vizsgálatára viszont azért lett volna szükség, mivel az Sztv. csak meghatározott érték feletti ingatlant tekint a vagyon körébe tartozónak. A döntések indokolása sem volt megfelelő, mert a ha­tározatok nem tartalmazták a vonatkozó jogszabályi hivatkozások rövid lényegi kifejtését. Az indokolás célja pedig az, hogy a kérelmező megismerje azokat a re­leváns tényeket és indokokat, amelyekre a jogalkalmazó szerv a döntését alapozta.

Az önkormányzat az eljárási kötelezettségének elmulasztásával a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott. A nagykorú fiú rendszeres szociális segély iránti kérelmének elbírálásakor az önkormányzatnak már hivatalos tudomása volt arról, hogy a szülő ingatlantulajdonnal rendelkezik. Figyelemmel erre, az első fokú határozatban elutasították a kérelmét, hivatkozva arra, hogy a szülő ingatlana vagyonnak számít, amely a segélyre való jogosultságot kizárja. Az elbírálásnál itt is figyelmen kívül maradt a vagyon, s annak értékének a meghatározása. A panaszos fellebbezését a testület ugyanezen indokra utalva elutasította. A vizsgálat megállapította, hogy az ingatlan értékének, így a vagyonnak a meghatározásán túl hiányzott annak rövid indokolása is, hogy a kérelem az irányadó jogszabályok alapján miért nem teljesíthető, ezenfelül a hivatkozott törvényi rész is helytelenül lett feltüntetve.

A vizsgálat rámutatott arra, hogy az Sztv.-t időközben a 2003. évi IV. törvény több vonatkozásban módosította. A család és az ennek alapjául szolgáló közeli hozzátartozók fogalma megváltozott. A család meghatározása leszűkült, a közeli hozzátartozói körből pedig a szülő, mint egyeneságbeli rokon kikerült. A módosításra tekintettel, a segélyt igénylő leszármazó jövedelmének meghatározásakor a vele közös háztartásban élő szülő jövedelmét vagy vagyonát nem lehet figyelembe venni. A képviselő-testület az elutasító döntése meghozatalakor ezt a jogszabályi változást nem vette figyelembe. A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat azzal, hogy a szülő (meg nem határozott értékű) ingatlantulajdonára hivatkozva utasította el a panaszos kérelmét, a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. A vizsgálat rámutatott továbbá arra is, hogy a törvénymódosítás nem került átvezetésre a kapcsolódó 32/1993. (II. 17.) Korm. rendeletben, így a segélyt igénylők által kötelezően kitöltendő jövedelem- és vagyonnyilatkozatokhoz fűzött kitöltési utasítások a korábbi Sztv. fogalom-meghatározásait tartalmazzák.

A megállapított visszásságok megszüntetése érdekében az országgyűlési biz­tos kezdeményezésében felkérte az önkormányzat polgármesterét és jegyzőjét, hogy gondoskodjanak arról, hogy a szociális juttatásokról szóló határozatok indokolási része a jövőben a szükséges mértékben tartalmazza a jogszabályi hivat­kozások tartalmi, s a döntés megalapozottságát alátámasztó kifejtését is. Felkérte továbbá a jegyzőt, hogy intézkedjen az iránt is, hogy a polgármesteri hivatal munkatársai maradéktalanul tartsák be az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvényben rögzített eljárásjogi szabályokat. A nagykorú gyermek panaszá­val összefüggésben, az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a képviselő-testületet a korábbi döntését, a törvénymódosításra figyelemmel, vizsgálja felül.

A vizsgálat során feltárt jogszabályi ellentmondás feloldásának, a törvény, vala­mint a kormányrendelet összhangjának a megteremtésének kezdeményezésére az országgyűlési biztos az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert kérte fel.

Az önkormányzat a kezdeményezést elfogadta. A közigazgatási hivatal vezetője pedig arról tájékozatta az országgyűlési biztost, hogy az önkormányzat a rendelete felülvizsgálatára előírt határidőt nem tartotta be, ezért a közigazgatási hivatali törvényességi felülvizsgálatot kezdeményezett. Az egészségügyi, szo­ciális és családügyi miniszter az ajánlást elfogadta, és a jogszabály korrekciója érdekében megtette a szükséges intézkedéseket.

OBH 1663/2003.

A jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a büntetés-végrehajtási intézet, ha az elítéltet a befogadáskor nem nyilatkoztatja a rok­kantsági nyugdíja folyósításáról, vagy e nyilatkozatot nem veszi nyilvántartásába.

Nem okoz visszásságot a rendszeres szociális segély folyósításának a sza­badságvesztés büntetés töltésére tekintettel történő megszüntetése.

Szabadságvesztés büntetését töltő panaszos az országgyűlési biztoshoz írás­ban eljuttatott beadványában azt sérelmezte, hogy a számára korábban folyósított nyugellátás folyósítását a szabadságvesztés büntetése letöltésének megkezdése óta megszüntették, így semmilyen jövedelemmel nem rendelkezik.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog, valamint a jogbizton­ság, és ezzel összefüggésben a tájékoztatáshoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A vizsgálat feltárta, hogy a (rokkantsági) nyugdíjnak a szabadságvesztés bün­­te­tés-végrehajtásának megkezdését követő folyósítását megnyugtatóan rendezi a hatályos magyar szabályozás, melynek értelmében az elítélt több folyósítási forma közül választhat, rokkantsági nyugdíjától a fogvatartás ideje alatt sem esik el. A vizsgálat során kiderült, hogy panaszos nyugdíját saját kérésére élettársa kezéhez folyósítják. A panaszos jogszabályokban való tájékozatlansága felvetette a büntetés végrehajtási intézetbe történő befogadásakori tájékoztatásra vonatkozó szabályok és azok betartásának vizsgálatát is.

Ennek során az országgyűlési biztos megállapította, hogy törvény és egyéb jogszabály közvetlenül nem írja elő a házirend kötelező tartalmi elemeként a nyug­díjak folyósításával kapcsolatos tájékoztatást, azonban a nyilatkozat kétszeres nyilvántartásba vételéről és így közvetve a nyilatkozattételről rendelkezik a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának egy intézkedése, mely előírja, hogy az elítélt nyilatkozatát a nyilvántartó csoport a nyilvántartásban rögzíti, majd másodpéldányát átadja a gazdasági osztálynak. Ennek ellenére a panaszos nyugdíjfolyósítással kapcsolatos kérelme nem volt található a panaszos igazgatási anyagában; hiányát a büntetés-végrehajtási intézet is elismerte.

A szociális segély folyósítására a juttatásban részesülő lakhelye szerint illetékes önkormányzat kötelezett, de ez a folyósítási kötelezettség, azaz az önkormányzat gondoskodási kötelezettsége törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén áll csak fenn, és a szociális ellátásokról szóló törvény rendelkezései értelmében annak a személynek, aki szabadságvesztés büntetését tölti, a korábban megállapított rendszeres szociális segéllyel történő ellátását meg kell szüntetni. Az állam döntési jogkörébe tartozik a társadalomra veszélyes cselekményéért felelősségét lerovó állampolgártól megvonni az addig a számára szociális alapon juttatott, alapszintű megélhetéséhez szükséges segélyt, hiszen amikor az elítélt a személyi szabadságát elveszti és létfenntartásáról maga nem tud gondoskodni, jogosulttá válik az elhelyezésre, az élelmezésre, a ruházatra és az egészségügyi ellátásra, amelyet a büntetés-végrehajtás biztosít számára.

Az országgyűlési biztos felkérte a büntetés-végrehajtási intézet igazgatóját, hogy intézkedjen a befogadáskor tett, a fogvatartás ideje alatt folyósítandó nyugellátással kapcsolatos nyilatkozatok jogszabályban előírt nyilvántartásából, valamint hogy kellőképpen tájékoztassa a fogvatartottakat a folyósításra vonatkozó jogszabályi rendelkezések tartalmáról és az ezzel kapcsolatos eljárásról, valamint hogy fokozottan figyelje a nyilatkozatok megtételének és nyilvántartásának mód­ját és gyakorlatát.

A büntetés-végrehajtási intézet igazgatója a jelentésben foglaltakkal egyetértett, és ígéretet tett az ajánlásban foglaltak megvalósítására.

OBH 1773/2003.

Az egészségügyi intézményen kívül született gyermek születésének késedelmes anyakönyvezése az emberi méltósághoz való joggal, és a jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz.

Az egészségügyi gyakorlat és a sürgősségi ellátás hiányosságai az élethez való joggal kapcsolatos visszásság veszélyét idézik elő az otthoni szülés nagyobb kockázata miatt.

A panaszos sérelmezte, hogy – noha bejelentési kötelezettségének időben ele­get tett – otthon született gyermekének anyakönyvezését a hatóság megtagadta. Az eset kapcsán számos újságcikk jelent meg a sajtóban is, melyek a panaszoséhoz hasonló, a jogalkalmazói gyakorlat számára problémát jelentő esetekről tudósítottak.

A panasz, illetve az újságcikkek alapján az országgyűlési biztos, valamint az általános helyettese a jogbiztonság elvét, az állam objektív életvédelmi kötelezettségét, valamint az élethez és az emberi méltósághoz való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel közös vizsgálatot indítottak.

1. A megállapított tényállás szerint a panaszos apa 2003. február 7-én felkereste az illetékes Pomázi Polgármesteri Hivatalt, hogy február 1-jén született gyer­mekét anyakönyveztesse. Szóban előadott kérelméhez mellékelte az ún. élve­szü­letési lapot, egy három tanú aláírásával hitelesített okiratot, melyben nyilatkoznak a gyermek anyjának nevére, születési helyére, idejére; bemutatta továbbá a saját és felesége személyi igazolványát, a házassági anyakönyvi kivonatot, valamint a terhesgondozási könyvecskét. Az anyakönyvvezető – miután telefonon eligazítást kért a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal Anyakönyvi Osztályának vezetőjétől – arról tájékoztatta a panaszost, hogy az átadott iratok alapján a gyer­meket anyakönyvezni nem lehet, mert az élveszületési lap a szülést kísérő orvos aláírását és pecsétjét nem tartalmazza. Ezt követően a bejelentésről jegyzőkönyvet vett fel, a panaszost pedig hiánypótlásra szólította fel. Március 4-én az anyakönyvvezető azt a szóbeli tájékoztatást kapta a közigazgatási hivataltól, hogy a születést a rendelkezésre álló adatok alapján is anyakönyvezni kell. Az anyakönyvvezető még aznap értesítette a panaszost, hogy a gyermek anyaköny­vezése érdekében jelenjen meg a hatóság előtt. Az értesítést a panaszos átvette, de a hatóság előtt nem jelent meg. Március 14-én – többszöri telefonos meg­keresés után – a panaszos felesége megjelent a hatóság előtt. A gyermeket végül március 18-án anyakönyvezték.

Az anyakönyvekről szóló 1982. évi 17. tvr. (At) 9. § (1) bekezdése szerint a születést orvos által kiállított bizonyítvány igazolja. Ez történhet az élve­szü­le­té­si lap orvos általi aláírásával, lepecsételésével vagy külön bizonyítványon. A hazai gyakorlat szerint a gyermek anyakönyvezésére az orvosi bizonyítvány birtokában kerül sor. Amennyiben a születés kórházban vagy más egészségügyi intézmény­ben történt, annak tényét az intézet vezetője köteles bejelenteni. Az intézeten kívüli születésnél a bejelentési kötelezettség a szülőket, vagy a szülésnél közreműködő orvost terheli. A vizsgált esetben a bejelentési kötelezettség a szülőket terhelte, és a panaszos apa az At.-ben előírt 8 napon belül eleget is tett a kötelezettségének. Az anyakönyvezető azonban – orvosi bizonyítvány hiányában – nem anyakönyvezte a gyermeket.

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 24. cikk 2. pontja szerint: „Minden gyermeket közvetlenül születése után anyakönyvezni kell, és nevet kell neki adni.” A megszületett gyermek emberi méltóságához, jogképességéhez hozzátartozik, hogy hivatalosan is a társadalom részévé váljon. Ez a követelmény alapozza meg annak szükségességét, hogy a születést igazoló orvosi bizonyítvány – a mielőbbi anyakönyvezés érdekében – más, teljes bizonyító erejű okirattal pótolható legyen. A panaszos által bemutatott, tanúkkal hitelesített nyilatkozat megfelelt ennek a követelménynek. A gyermek anyakönyvezésére ugyanakkor az At. 12. §-ában a halasztásra előírt 30 napos határidőt túllépve került sor. A születés késedelmes anyakönyvezése az emberi méltósághoz való jog sérelmének veszélyét idézte elő. Az eljárás elhúzódása az egységes jogértelmezés hiányára volt visszavezethető, melynek következtében sérelmet szenvedett a jogbiztonság alkotmányos követelménye is. Az országgyűlési biztosok ezért – az országos szinten egységes gyakorlat kialakítása érdekében – ajánlást tettek a belügyminiszternek, hogy adjon ki irányelvet a jogalkalmazók számára az otthon született gyermekek anyakönyvezéséről és az ezzel kapcsolatos hiánypótlás során követendő hatósági eljárásról.

A belügyminiszter álláspontja szerint olyan – több minisztériummal egyeztetett – irányelv kiadására van szükség, mely rögzíti, hogy az orvosi igazolást ki és milyen tartalommal állíthatja ki. A biztosok a miniszter válaszát elfogadták.

2. Az otthon-szülések ténye azonban nemcsak az anyakönyvezés, hanem az egészségügyi ellátás tekintetében is felvet bizonyos kérdéseket. Az önrendelkezéshez való jog alapvető alkotmányos jog, mely magában foglalja annak szabad megválasztását is, hogy a nő egészségügyi intézményben vagy otthon kíván-e szülni. Ennek a kérdésnek azért is jelentősége van, mert az egészségügyi ellátás a szülés helyének függvényében más-más módon biztosított vagy esetleg nem biztosított. A szülés, bár természetes biológiai folyamat, kockázattal jár, és egyes esetekben szakszerű és gyors orvosi segítséget, invazív vagy életmentő beavat­kozást igényelhet. Az egészségügyi ellátórendszer jelenlegi helyzetében az ilyen beavatkozáshoz szükséges műszeres háttér, a szakszerű orvosi beavatkozás leginkább a kórházakban biztosított. Szükség esetén tehát – a sürgősségi orvosi ellátás biztosítása érdekében – a szülő nőt vagy az újszülöttet kórházba kell szál­lítani. A szállítással járó nehézségek és az időveszteség ugyanakkor növelik a komplikációk lehetőségét. Megállapítható ezért, hogy az otthon szülés Magyar­országon nagyobb kockázattal jár, mint a kórházi szülés, így kevésbé elterjedt, mint más országokban.

Az államot terhelő objektív élet- és egészségvédelmi kötelezettség azt jelenti, hogy az állam az élet védelme érdekében köteles egészségügyi szolgáltató rend­szert működtetni, mely magában foglalja a szülés előtti, alatti és utáni kezelést, szükség esetén a kórházi ellátást, a szabad orvosválasztást, a kórház vagy más gyógyintézet közötti szabad választást. Biztosítani kell annak feltételeit is, hogy növekedjen a tervezett és kívánt terhességek száma, ezért javítani kell a ter­hes­gon­dozás és a szülés feltételeit. A hazai sürgősségi ellátás hiányosságainak ismeretében a biztos és általános helyettese megállapította, hogy a jelenlegi ellátási helyzet és az egészségügyi szolgáltatói gyakorlat az otthon szülések vonatkozásában az élethez való jog veszélyeztetettségét előidéző visszásság lehetőségét veti fel. A visszásság veszélyére tekintettel ajánlást tettek az egészségügyi miniszternek, vizsgálja meg, hogy az otthon szülő nők megfelelő egészségügyi ellátásának biztosítása érdekében felmerül-e szabályozási szükséglet, és amennyiben igen, tegye meg az indokolt intézkedéseket.

Az egészségügyi miniszter álláspontja szerint a szüléshez a családias körülményeket jól felszerelt egészségügyi intézményben célszerű megteremteni, ahol az orvosi beavatkozás lehetősége folyamatosan biztosított. Az ehhez szükséges jogi szabályozás pedig rendelkezésre áll. A biztos és általános helyettese elfogadta a miniszter válaszát.

OBH 1799/2003.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a vízitársulat, ha az ügyfeleket a döntésekor a bírói út igénybevételének lehetőségéről tájékoztatja.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett panaszában a Nyírségi Vízgazdálkodási Társulat több ingatlantulajdonost érintő eljárását sérelmezte. Kifogásolta, hogy a Társulat annak ellenére vetett ki rájuk vizittársulati érdekeltségi hozzájárulást, hogy az általuk birtokolt erdőterületen nem áll fenn belvízveszély, és így a vizittársulati tagsági érdekeltségük sem állapítható meg. A polgármesteri hivatal a hozzájárulást pedig adók módjára behajtja. Sérelmezte azt is, hogy a Társulat a megkereséseikre egyetlen esetben sem válaszolt. Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz, és a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított és megkereste az érintett szervet.

Az Alkotmánybíróság 5/1993. (II. 12.) AB és 26/2001. (VI. 29.) AB határozataiból megállapítható, hogy a vízgazdálkodási társulat nem közigazgatási szerv, és nem is közigazgatási ügy intézésére feljogosított más szerv. A társulat és a társulati tag között polgári jogi jogviszony áll fenn. Ennek megfelelően a vitás esetekre a törvényi szabályozás nem az államigazgatási jogorvoslati utat biztosítja, hanem a bírósági felülvizsgálat lehetőségét.

Egyértelműen megállapítható, hogy a víziközmű társulat közszolgáltatónak sem minősül, hiszen az 1995. LVIII. törvény 35. § (1) bekezdésének a) pontja alapján vízilétesítményeket hoz létre, illetve fejleszt, de a szolgáltatást már nem a társulat biztosítja.

Vízitársulat esetén azonban ugyanezen szakasz (1) bekezdésének b) pontja értelmében a társulat helyi vízrendezési és vízkár-elhárítási feladatokat lát el, illetve ugyanezen szakasz (2) bekezdése alapján közcélú mezőgazdasági vízhasz­nosítási létesítményeket hozhat létre, továbbá azokhoz kapcsolódó talajjavítási tevékenységet, nem közműves vízszolgáltatást végezhet, az alapszabályban meg­határozott közfeladatait elősegítő vállalkozási tevékenységet is folytathat. Ezek alapján, tevékenységénél fogva, a vízitársulat közszolgáltatónak minősülhet. Figyelemmel azonban az Alkotmánybíróság által kifejtettekre, valamint a jogszabályi rendelkezések jellegére, megállapítható, hogy a Társulat megalakításával, az érdekeltségi hozzájárulás meghatározásával kapcsolatos határozatok jogszerűségének vizsgálata a polgári bíróságra tartozik.

A konkrét ügyet a korábbi gyakorlatnak megfelelően csak abban a körben vizsgálta tehát az országgyűlési biztos, hogy a társulat tájékoztatási kötelezettségének megfelelően eleget tett-e, a bírói út igénybevételének lehetőségét – megfelelő formában – az érdekeltek tudomására hozta-e. A Társulat a biztos megkeresésére elküldte Alapszabályát, illetve azt a formanyomtatványt, amelyet évente minden társulati tag megkap. Ezekből megállapítható, hogy a Társulat általánosságban eleget tesz a tájékoztatási kötelezettségének.

A panaszos feladóvevénnyel igazolta, hogy ajánlott levelekkel fordultak a Tár­sulathoz, amelyre nem kaptak választ. A Társulat jelezte, hogy a szóban forgó leveleket nem kapták kézhez. Tekintettel arra, hogy a panaszosok a leveleket nem tértivevénnyel küldték, nem bizonyítható azok átvétele.

Az országgyűlési biztos felhívta a panaszos figyelmét, hogy bizonyítási eljárás lefolytatására nem jogosult, arra csak hatóság, vagy bíróság előtt van lehetőség, ezért a vizsgálatot alkotmányos visszásság hiányában lezárta.

A kialakult gyakorlatnak megfelelően vizsgálta az országgyűlési biztos egy má­sik esetben egy víziközmű társulat működését, a tájékoztatási kötelezettség meg­felelő teljesítésének szempontjából. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a víziközmű társulat tájékoztatási kötelezettségének megfelelően eleget tett.

Kapcsolódó ügy: OBH 1892/2003.

OBH 1802/2003.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkor­mányzat, ha a hulladékszállítási rendeletében nem veszi figyelembe a ma­gasabb szintű jogszabályokban rögzített arányosság követelményét, ha rendeletében csak egyfajta, 120 literes hulladékgyűjtő edény használatát teszi lehetővé, illetve ha a települési üdülők tulajdonosainak az állandó lakosokkal azonos mértékű hulladékszállítási díjat kell fizetniük.

Egy szajoli panaszos két sérelmével fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez. Kifogásolta, hogy a települési utak állapota miatt a közszolgáltató szállítójárműve nem tud az utcájukba behajtani, ezért a teli hulladékgyűjtő edényt neki kell elvinnie a több száz méterre lévő aszfaltozott útig. Sérelmezte azt is, hogy a szomszédja állattartásával kapcsolatos beadványára az önkormányzat nem reagált, eljárást nem folytatott.

Az általános helyettes a jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított és tájékoztatást kért a jegyzőtől. Az állattartást érintő panasszal kapcsolatban a jegyző arról tájékoztatott, hogy a panaszos beadványát a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség 2003. február 4-én tette át a szajoli önkormányzathoz. Az önkormányzat ez alapján indult eljárása során helyszíni szemlét tartott és megállapította, hogy a trágyatároló műszaki kialakítása a vonatkozó jogszabályoknak megfelel. A kör­nyezetvédelmi hatóság sem kezdeményezett intézkedést a trágyatároló áthelyezésére. Tekintettel arra, hogy a hatóság vizsgálatot lefolytatott, ennek során feltárta a tényállást, az országgyűlési biztos ezzel kapcsolatban nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.

A jegyző tájékoztatása szerint Szajol község teljes közigazgatási területén biz­tosított a hulladékszállítási közszolgáltatás. Mivel a településen nem minden út alkalmas arra, hogy oda a szállítójármű behajtson, a község szervezett köztisztasági szolgáltatás igénybevételéről szóló 18/2002. (XI. 2.) sz. rendelete a hulladékszállítási díj mértékét az ingatlan megközelíthetőségétől függően állapítja meg. Azokban az utcákban, ahová a szállítójármű be tud hajtani, az ingatlantulajdonosoknak a hulladékgyűjtő edényt az ingatlan elé kell kitenni. Amennyiben az utca nincs megfelelően burkolva, úgy az összegyűlt hulladékot a tulajdonosoknak a legfeljebb 220 méteres távolságban lévő 1100 literes konténerekhez maguknak kell elvinni és a konténerekbe helyezni. A hulladékszállítási díj ez eset­ben kevesebb.

A rendelet szövege, valamint a jegyző tájékoztatása alapján a települési ingat­lanok tulajdonosai kizárólag 120 literes hulladékgyűjtő edényt vehetnek igénybe, az 1100 literes konténerekbe a szilárd burkolat nélküli utcák lakói öntik át a keletkezett háztartási hulladékot a kukáikból. E szabályozás azonban nem veszi figyelembe a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvényben rögzített arányosság követelményét, az általános helyettes megállapította, hogy a rende­let a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz.

A rendelet szerint az üdülőövezet területén április 1-je és szeptember 30-a között kell a közszolgáltatást igénybe venni. A díj összegének szabályozása azon­ban nem tesz különbséget a között, hogy valaki állandó lakosként egész évben vagy üdülőtulajdonosként csak hat hónapra igényli a hulladékszállítást. Ez a sza­bályozás ellentétes a hulladékgazdálkodási törvény rendelkezésével, mely szerint az üdülőingatlanok tulajdonosainak az állandó lakóingatlan tulajdonosára meghatározott díjjal arányos összegű díjat kell fizetniük, valamint a Polgári Törvénykönyvben rögzített szolgáltatás-ellenszolgáltatás elvével, hiszen az üdülőtulajdonosoknak a hat hónapon át egy nem nyújtott szolgáltatásért kell fizetniük. Az üdülőtulajdonosokra vonatkozó szabályozás ezért szintén alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okozott.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a feltárt visszásságok orvoslására felkérte Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy tör­vényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja felül a rendeletet és kezdeményezze annak módosítását. A hivatalvezető az ajánlásban foglaltakkal egyetértett és tör­vényességi észrevételt tett a képviselő-testületnek. A képviselő-testület a törvényességi észrevételt elfogadta, a rendelet módosítását megkezdte.

OBH 1823/2003.

Nem állapítható meg személyre szóló hátrányos megkülönböztetés a moz­gás­korlátozottak alkotmányos jogaival kapcsolatban általánosan fennálló visszásságokon felül akkor, ha a háziorvosi rendelőnek a törvényben előírt határidőre történő akadálymentesítéséig az ellátást más módon biztosítják.

A tolókocsival közlekedő panaszos a Váci Városi Bírósághoz írott levelében kifogásolta, hogy „mindenhol lépcső van” de hiába fordul a hivatalokhoz. A bíróság a levelet az Országgyűlési Biztosok Hivatalához továbbította. A panaszos pontosította a kifogásolt intézményt, és a helyi háziorvosi rendelőbe való bejutás körülményeinek felülvizsgálatát kérte. A biztos a hátrányos megkülönböztetés ti­lalmának megsértése miatt vizsgálatot indított.

Márianosztra község polgármestere elismerte, hogy az orvosi rendelőbe kerekes székkel valóban nem lehet bejutni, de jelezte, hogy „A felhajtó, rámpa tervezését szeretnénk még ebben az évben elvégeztetni és 2004-ben kiviteleztetni pályázati forrás segítségével. Panaszos azon állítása, miszerint 3–4 órát kell vár­nia, mire foglalkoznak vele, nem fedi a valóságot. Előfordul, hogy az orvos sürgős hívás miatt a rendelést időben elkezdeni nem tudja, de az asszisztens a várakozókkal, így a panaszossal is foglalkozik. Panaszos segítségére van több rászorulóval együtt az önkormányzat által biztosított szociális gondozó, aki a házkörüli munkákat, bevásárlást, gyógyszerkiváltást és az egyéb tennivalókat elvégzi. Egészségügyi probléma esetén bejelentésre az orvos házhoz megy, amint erre számos alkalommal volt példa.”

Az országgyűlési biztosok számtalan vizsgálatban foglalkoztak a mozgáskor­látozottak helyzetével. Többek között azzal, hogy a környezet nem akadálymen­tes, a közszolgáltatások gyakran aránytalanul nehezen érhetők el számukra. A köz­intézmények, köztük az orvosi rendelők akadálymentességének átfogó, országos vizsgálata az OBH 434/1998. számú ügyben megállapította: „[...]a mozgáskorlátozottak alkotmányos jogaival kapcsolatos visszásságok régóta léteznek, és fo­lyamatosan újak keletkeznek. A hátrányos megkülönböztetésre alkalmas helyzet felszámolása helyenként észlelhető, a pozitív példák ellenére azonban az egész folyamat lassú, és igen változó színvonalon valósul meg. A mozgássérültek szá­mára az épített környezet jelenleg általában nem akadálymentes, ezért az Alkotmány 54 § (1) bekezdésében deklarált jogaikkal összefüggésben visszásság állapítható meg. A mozgáskorlátozottaknak az emberi méltósághoz való alkotmányos jogaikkal összefüggő visszásságokhoz társul a hátrányos megkülönböz­tetés tilalmával kapcsolatos visszásság és fenyeget az egészséges környezethez, a szociális biztonsághoz, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogaikkal összefüggő visszásság keletkezése.”

A biztos szerint, a polgármester által írottak megfelelnek az orvosi rendelőkről szerzett országos tapasztalatoknak, így megállapította, hogy az egyedi ügy a moz­gássérültek általánosan tapasztalható hátrányához képest további hátrányos megkülönböztetésre nem utal. Tekintettel arra, hogy a polgármester az akadálymentesítés várható időpontját 2004. évre jelezte, a biztos nem tett ajánlást csupán kérte, hogy e tervet minden körülmények között valósítsák meg.

A háziorvosi ellátás és a szociális gondozó igénybevételének lehetőségéről adott tájékoztatás megegyezett a panaszos egy korábbi panaszában végzett vizs­gálatban tapasztaltaknak. Az önkormányzat tisztségviselői és alkalmazottai a pa­naszos rendelkezésére állnak hivatalos és egyéb ügyei intézésében, pénzjuttatásokban és kedvezményekben részesítik. A biztos megállapította, hogy az önkormányzat a panaszost pozitív megkülönböztetésben részesítette, és a polgármestert ennek folytatására kérte. A vizsgálatot lezárta, és nem kezdeményezett intézkedést.

A panaszos türelmét kérte, és bátorította, hogy vegye igénybe a felajánlott se­gítséget addig is, amíg a jövő évtől önállóan is bejuthat a rendelőbe.

OBH 1825/2003.

Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot, hogy ha a nyugdíjbiztosító azért nem állapíthat meg az igénylőnek rokkantsági nyug­díjat, mert már korábbi időponttól, rokkantságára tekintettel árvaellátásban részesül.

Az 1976. szeptember 26-án született panaszos beadványa szerint a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tévedése, illetve tájékoztatási kötelezettsége elmulasztása, valamint az 1996-ban kelt megalapozatlan orvosi bizottsági szakértői vélemény miatt nagy anyagi kár és hátrány éri ma is. A fentiek miatt ugyanis a 2001. január 12-én benyújtott rokkantsági nyugdíj igényét a Megyei Igazgatóság elutasította.

Az országgyűlési biztos a kérelemhez, panaszhoz fűződő jog érintettségére tekintettel, és a több éve húzódó, egyre bonyolódó ügy megnyugtató lezárása érdekében vizsgálatot indított, és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) főigazgatóját vizsgálat lefolytatására kérte fel.

A panaszos 1995. december 1-jétől részesül árvaellátásban. Az igény elbírálása során a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság – az emelt összegű családi pótlék megállapítására irányuló 1994. évi kérelemre tekintettel – a panaszos orvosi felülvizsgálata iránt hivatalból intézkedett.

A keletkezett orvosi szakvéleményben az Országos Egészségbiztosítási Pénz­tár Országos Orvosszakértői Intézete (OEP OOSZI) I. fokú orvosi bizottsága 1996. augusztus 13-tól kezdődően (1998. augusztusi esedékes felülvizsgálatot megjelölve) III. csoportos rokkantságot véleményezett. Az orvosi bizottság véleményét a panaszos ismerte és elfogadta, amit az is bizonyít, hogy amikor a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2000-ben – a főiskoláról történt kizárása miatt – kötelezte a jogalap nélkül felvett árvaellátás visszafizetésére, éppen e rokkantságára hivatkozott a fellebbezésében.

Az OOSZI felülvizsgálaton ismét III. csoportos rokkantnak minősítették, de csak 2000. június 1-jétől kezdődően. Mivel az árvaellátásra jogosultság feltételei nem teljesültek, az ONYF felkérésére, továbbá az 1996. évi szakvéleményre tekintettel az I. fokú orvosi bizottság a szakvéleményét saját hatáskörben felülvizsgálta, és kimondta, hogy a rokkantság 1996. augusztus 13-tól folyamatosan fennáll. A panaszos rokkantságát már a szolgálati ideje kezdetét megelőző időponttól véleményezték, ezért szolgálati idő hiányában a rokkantsági nyugdíjra nem lehetett jogosult. A rokkantsági nyugdíj igényt a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság első- és másodfokon is jogszerűen utasította el. A másodfokú határozatot – jogerős ítéletével – a Munkaügyi Bíróság is helybenhagyta.

Tény, hogy amennyiben a panaszos rokkantságát későbbi, tehát a szolgálati idejének megkezdését követő időponttól véleményezték volna, úgy a rokkantsági nyugdíjjogosultsága fennállna. Orvosi vélemény felülvizsgálatában az ONYF-nek nincs hatásköre eljárni, erre csak a II. fokú határozat ellen 30 napon belül benyúj­tott kereset alapján a bíróság illetékes, ilyen irányú keresetet azonban a panaszos nem kezdeményezett. Az 1996. évi szakvéleménynek a rokkantság kezdő időpontja tekintetében történő módosítására nincs lehetőség, mivel az alapozta meg az orvosi bizottság 2000. évi véleményét is, amely a jelenleg is folyósított árvaellátásra jogosítja.

Tovább bonyolítja az ügyet, hogy a panaszos jelezte, hogy a Területi Államháztartási Hivatal az emelt összegű családi pótlékra jogosultságának megállapítása érdekében kezdeményezte annak vizsgálatát, hogy a rokkantság 1994. szeptember 26.-át, a panaszos 18. életévének betöltését megelőző időponttól vé­leményezhető-e.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként az alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot nem tárt fel. Megállapította, hogy a panaszra okot adó körülmény nagyrészt a panaszos különböző időben, különböző szervekhez, különböző jogcímen benyújtott igényének elbírálásához szükséges és megalapo­zott orvosi vélemények alapján keletkezett. Azt is megállapította, hogy a panaszos kérelmének elbírálásakor az igazgatási szervek, valamint az orvosi bizottsá­gok megfelelő segítséget nyújtottak. Az ügy összes körülményeire, a panaszos egészségi állapotára, valamint alacsony összegű árvaellátására tekintettel azon­ban felkérte az ONYF főigazgatóját, hogy vizsgálja meg a méltányosság gyakor­lásának lehetőségét. A főigazgató arra tekintettel, hogy a panaszos nem ellátatlan, 1995. december 1-jétől folyamatosan árvaellátásban részesült, melynek összege a vizsgálat időpontjában havi 25 808 Ft volt, valamennyi körülményt figyelembe véve, az ellátást havi 5450 Ft-tal felemelte.

A vizsgálat eredménnyel zárult.

OBH 1833/2003.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz Nyug­díjbiztosítási Igazgatóság, ha a nyugdíj alapját képező átlagkereset kiszámításakor – munkáltatói bérközlés hiányában – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – közel két év béradatait nem vette figyelembe.

A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2002. február 5-én kelt határozatával 39 év 206 nap szolgálati idő alapján korengedményes nyugdíjat állapított meg a panaszos számára. A nyugdíj alapját képező átlagkereset kiszámításánál béradatok hiányában az Igazgatóság sem első-, sem másodfokon nem vette figyelembe az MHSZ-nél 1988. január 1-jétől 1989. december 31-jéig terjedő időre szóló jövedelmét. A panaszos által becsatolt munkakönyvi másolat bejegyzése szerint 1989. decemberi alapbére 10 750 forint volt, valamint a Munkaügyi Központ által 2 év átlagkereseteként figyelembe vett 19 047 forint a panaszos véleménye szerint elegendő bizonyíték arra, hogy nyugdíja a tényleges jövedelme alapján kerüljön megállapításra. Különösen sérelmesnek tartja a panaszos, hogy a rajta kívül álló okok miatt ő került anyagilag hátrányos helyzetbe.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatóját vizsgálat lefolytatására kérte fel.

A vizsgálat eredményeként megállapítást nyert, hogy a panaszosnak 2001. december 22-től a korengedményes öregségi nyugdíja az 1988. január 1-jétől 1989. december 31-ig elért keresetének figyelembevétele nélkül került megállapításra. A panaszos ugyanis a jelzett időszakban az MHSZ Nógrád Megyei Szer­vezeténél állt alkalmazásban. Az MHSZ iratanyaga – a Szövetség 1989. decem­ber 31-ével történt megszűnését követően – a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárába került. A panaszos bérkartonjai azonban nem kerültek át. A vitatott időben elért nyugdíjjárulék-köteles keresetek hitelt érdemlő igazolására sem a Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság, sem az APEH Nógrád Me­gyei Igazgatósága nem rendelkezik adatokkal. A panaszos birtokában sem volt erre vonatkozó bizonyíték.

A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság munkatársai az igény elbírálása során a panaszos érdekeit szem előtt tartva, az elvárható gondossággal jártak el, és mindent elkövettek a hiányzó jövedelemadatok beszerzése érdekében, de ez nem vezetett eredményre.

A vizsgálat eredményeként azonban az ügy összes körülményeit mérlegelve – figyelemmel a volt foglalkoztató „korabeli mulasztására” is – kivételes alapon az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója hozzájárult a panaszos korengedményes öregségi nyugdíja módosításához. Engedélyezte, hogy az 1988. január 1-jétől 1989. december 31-ig terjedő időre a panaszos munkakönyvében szereplő „kilépéskori” munkabére, havi 10 750 forint kerüljön figyelembevételre a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset meghatározásánál.

A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a korengedményes öregségi nyugdíj módosításáról szóló határozatával a panaszosnak 2001. december 22-től visszamenőleg a korábbi havi 32 008 forint helyett 34 992 forint nyugdíjat állapított meg.

A vizsgálat eredménnyel zárult.

OBH 1839/2003.

A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a büntetés-végrehajtási intézetben nem bizto­sítják a fogvatartottak zárkáiban az előírt személyenkénti három m² mozgásteret és a hat m³ légteret.

A szabadságvesztés büntetését töltő elítélt fogvatartásának körülményeivel, a jogszabályban biztosított jogai érvényesítésének korlátaival kapcsolatban nyújtott be panaszt az országgyűlési biztos általános helyetteséhez.

Az általános helyettes a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog­gal, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. A büntetés-végrehajtás országos parancsnokától kapott tájékoztatás, valamint a helyszínen végzett vizsgálat és a panaszos személyes meghallgatása során beszerzett adatok alapján készített jelentésében kifejtette, hogy a panaszban érintett alkotmányos jogok többségével összefüggésben visszásság nem állapítható meg, illetve azok gyanúja sem igazolódott. Az intézetben a fogvatartottak minden jelzett sérelmére vagy kérésére a szakmai segítségnyújtás biztosított. A panaszos ezekkel legtöbbször saját elhatározásából, általa sem indokolt bizalmatlanság miatt nem kívánt élni.

Mindemellett a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmével jár, hogy a vizsgált intézetben huzamosabb ideje nem biztosítják a fogvatartottak zárkáiban az előírt személyenkénti mozgásteret és légteret.

Az intézet helyszíni vizsgálatára, valamint egyéni panaszok kivizsgálása során észlelt hasonló hiányosságokra figyelemmel az általános helyettes ajánlást tett az igazságügy-miniszternek és kezdeményezte a büntetés-végrehajtási intézetekre országosan jellemző, hosszú ideje fennálló visszás helyzet ütemezett fel­szá­molását. Az igazságügy-miniszter a jelentésben foglaltakkal egyetértett, az aján­lást elfogadta, egyben jelezte, hogy további erőfeszítéseket tesznek a fog­vatartottak elhelyezési körülményeinek javítása érdekében.

OBH 1922/2003.

Nem okoz visszásságot az építési hatóság, ha az engedély nélkül létesített építmény bontását rendeli el.

A panaszos azzal fordult a biztoshoz, hogy a lakása elé több mint 10 évvel ezelőtt engedéllyel épített előtetőt a jegyző le akarja bontatni. A panaszos szerint a jegyző eljárása „a beadványokat figyelmen kívül hagyó, igazságtalan, jogellenes”.

Az országgyűlési biztos az alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt vizs­gálatot indított, és a jegyzőtől kérte a keletkezett iratokat. Megállapította, hogy az ügyben szereplő „előszoba-előtér” építmény létesítése építési engedélyhez kötött. Ha a panaszosnak lenne építési engedélye, nem volna jelentősége annak, hogy mikor készült. De ilyen építési engedély sem a hatóság irattárában, sem a (korábbi állami tulajdont kezelő IKV, sem jelenlegi jogutód szerve) a közös képviseletet ellátó Vagyonkezelő Kft. nyilvántartásában nem lelhető fel, és azt a panaszos sem mutatta be. Sem a hatósági, sem a megkezdett és nem folytatott bírósági, sem az országgyűlési biztosi vizsgálathoz nem szolgáltatott bizonyítékot a panaszos az építmény szabályos (engedélyezett) voltára. Az idő múlásának engedély hiányában van csak jelentősége. Ha a szabálytalan építmény több mint 10 éve fennállna, a hatóság a lebontására már nem intézkedhetne. A panaszos ezen állításának a ház privatizálásának a dokumentumai ellentmon­danak, az alapító okirat mellékletét képező tervek még 1993-ban sem tüntették fel az előteret, és a panaszos sem nyújtott be erre nézve más bizonyítékot. Így a 2000-ben elrendelt bontásnak az idő múlása nem lehetett akadálya.

A biztos megállapította, hogy a bontást elrendelő határozat jog- és szakszerű, az indokolásából világosan kitűnik, hogy kiadására miért került sor: „[...] az engedély nélkül felépített létesítmény anyagában, kivitelében és elhelyezkedésében az épülettől idegen, annak megjelenését rontja, a társtulajdonosok a meglétét sérelmezik, építtető az erre való kötelezés dacára a fennmaradási engedélyt nem kérte meg, az engedélyezési eljárás hivatalból történő lefolytatására okot adó körülmény nem áll fenn”. Megállapította, hogy a jogerős és végrehajtható határo­zat végrehajtása érdekében kiszabott bírság, a helybenhagyó másodfokú határozat is jogszerű volt. A levelezésben a hatóság megkísérelte a helyzetet meg­világítani, a szükséges tájékoztatást megadta.

Mindezek alapján a biztos megállapította, hogy a hatóság jogszerűen járt el. A panaszos állampolgári jogait a hatóság eljárásával összefüggő sérelem nem érte. Ezért vizsgálatát lezárta, a panaszt elutasította.

OBH 1929/2003.

Nem okoznak alkotmányos visszásságot a büntetőeljárásban jogszerűen végrehajtott kényszerintézkedések, ha azok elkerülhetetlenek, arányosak, és ha az lehetőség szerint az érintettek kíméletével történnek.

Nem sérül a jogbiztonság, ha a vallomás megtagadásának törvényes jogával élő fogvatartott terhelt egyéb eljárási jogait zavartalanul gyakorolhatja, és ügyében érvényesül a soronkívüliség elve.

Nem sérti a védekezéshez való jogot, ha a titkosszolgálati eszközök útján beszerzett bizonyítékokat nem eredeti formájukban, hanem csak a tartalmukról készült jelentések ismertetésével tárják a gyanúsított elé.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal hivatalos sze­mély által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt, eljárást indított a Vám- és Pénz­ügyőrség Hidasnémeti Vámhivatalának több munkatársa ellen. A büntetőeljárás keretében 37 helyszínen foganatosítottak házkutatást és összesen 31 személyt vettek őrizetbe. A Miskolci Városi Bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. Az eljárás és a kényszerintézkedések végrehajtásának módja, il­let­ve a fogvatartási körülmények miatt a gyanúsítottak hozzátartozói közül többen panasszal fordultak az országgyűlési biztosokhoz.

Az országgyűlési biztos általános helyettese több alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt összevont vizsgálatot rendelt el, melynek keretében megkereste a miskolci bv. intézet parancsnokát és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vezetőjét.

A kommandós akció keretében végrehajtott intézkedéssorozat kétségtelenül érintette a vétlen hozzátartozók emberi érzékenységét és a jóhírnévhez fűződő jogait, a házkutatások idején pedig a személyes szabadsághoz és magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő alkotmányos jogait is. A büntetőeljárási törvény a közrend és közbiztonság fenntartásához fűződő társadalmi érdekekre figyelemmel az alkotmányos jogok arányos és elkerülhetetlen korlátozását lehetővé teszi. Az eljáró hatóságok a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el, sőt a vizsgálat olyan adatot sem tárt fel, amely alapján megállapítható lett volna, hogy az intézkedéseket nem az érintettek lehető kíméletével hajtották végre.

Az előzetes letartóztatások elrendelésének indokoltságára – mivel ez a bíróság hatáskörébe tartozik – a vizsgálat nem terjedt ki. Egy panaszos kifogásolta, hogy a fegyveres testület tagjait a büntetés-végrehajtási intézetben köztörvényes bűnözők között helyezték el. A katonákra vonatkozó külön szabályok kivételével nincs olyan jogszabály, ami a fegyveres testületek tagjainak elkülönítését írná elő.

A panaszosok szerint egyes fogvatartottakat a cellatársaik bántalmaztak, ill. a csomagban beküldött ruháikat elvették, ilyen eseteket azonban a vizsgálat nem talált. Az eljárásban érintett pénzügyőrök fogvatartási körülményei, elhelyezése tekintetében a büntetés-végrehajtási intézet eljárása nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.

A gyanúsítottak egy része megtagadta a vallomástételt. Újabb kihallgatásukat a nyomozó hatóság a panasztétel időpontjáig nem kísérelte meg, mivel álláspontjuk szerint ezeket a személyeket csak akkor hallgatják ki, ha jelzik, hogy val­lomást kívánnak tenni, ugyanis a gyanúsított nyilatkozata köti a hatóságot. Olyan konkrét panasz nem érkezett sem a hozzátartozóktól, sem a vallomástételt meg­tagadó eljárás alá vont személyektől, hogy a nyomozó hatóság esetleges kihallgatásra vonatkozó kérésüket nem vette figyelembe, és emiatt a védekezéshez való joguk sérült volna. A vizsgált ügyben – a bizonyítás bonyolultságához és az érintettek nagy számához képest – nem volt megállapítható a nyomozás, vagy a fogvatartás indokolatlan elhúzódása sem.

Egy panaszos kifogásolta, hogy a titkosszolgálati eszközökkel szerzett bizonyí­tékokat nem tárták a vallomást megtagadó gyanúsítottak elé. A büntetőeljárásról szóló törvény szerint, ha az ügyész a titkos adatszerzés eredményét a büntetőeljárásban bizonyítékként kívánja felhasználni, a titkos adatszerzés engedélyezése iránti indítványt, a bíróság határozatát és a titkos adatszerzés végrehajtásáról készített jelentést csatolja a nyomozás irataihoz. Ha az iratok csatolása a nyomozás iratainak megismerése után történt, a gyanúsítottat és a védőt erről értesíteni kell, és lehetőséget kell adni a csatolt iratok megismerésére. A nyomozó hatóságnak nincs olyan eljárásjogi kötelezettsége, hogy a titkosszolgálati eszközök útján beszerzett bizonyítékokat eredeti formájukban (pl. telefonlehallgatásról készült hangszalag) a gyanúsított elé tárja.

A vizsgálatot az általános helyettes alkotmányos jogokkal összefüggő visszás­ság hiányában lezárta.

Kapcsolódó ügyek: OBH 2338/2003., OBH 1930/2003.

OBH 1980/2003.

Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az önkormányzat, ha az átmeneti elhelyezés céljára szolgáló lakás bérleti szerződését nem változtatja határozatlan idejűvé.

A panaszos a Bp. III. ker. Óbuda Önkormányzata lakásügyi eljárásának vizsgálatát kérte, mert az önkormányzat bizottsága az önkormányzati tulajdonban lévő lakás határozott idejű bérleti szerződésének lejártát követően a határidőt ugyan többször meghosszabbította, de 2003. januárjában mégis bírósági végrehajtást kezdeményezett a lakás kiürítése érdekében.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonságot, a család egységét, és a gyer­me­kek védelmét deklaráló alkotmányos alapelvek sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított, melynek során felkérte az önkormányzat polgármesterét álláspontjának kifejtésére.

A beszerzett iratok szerint a panaszos és családja Bp. III. kerületében egy magántulajdonú épületben lakott, amiből azonban az épület födém és tetőszerkezetének javítása miatt az összes lakót ki kellett költöztetni. Az önkormányzati vagyonkezelő 1998-ban a panaszos családja részére a lakásuk helyreállításáig átmeneti elhelyezést biztosított, amely 1999. márciusában lejárt, mivel a helyreállítás befejeződött. A panaszos azonban különböző indokokkal a lakáshasználati szerződés meghosszabbítását kérte. Az önkormányzat illetékes bizottsága kivételes méltányosságból egy másik önkormányzati bérlakás bérbeadását kínálta fel számukra, de azt a panaszos az épület rossz műszaki állapota és alacsony komfortfokozata miatt nem fogadta el. A vagyonkezelő 1999. augusztusában a lakás kiürítése iránt bírósághoz fordult. Az illetékes bizottság időközben a lakást a lakásgazdálkodás körébe vonta és 2001. december 1-jéig, határozott időre bérbe adta a panaszosnak. A bíróság a vagyonkezelő kiürítési kérelmének helyt adott, de a panaszos fellebbezése miatt az nem emelkedett jogerőre.

Az önkormányzat lakásügyi bizottsága a másodfokú eljárásra tekintettel a lakás bérbeadásához adott engedélyét 2001. február 13-i határozatával visszavonta. A másodfokú bíróság pedig a korábbi bérbeadásra tekintettel hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, ezért a lakásügyi bizottság kivételes méltányosságból 2002. december 31-ig a hozzájárult a lakás bérbeadásához. A panaszos a határ­idő lejárta előtt kérelmet nyújtott be a szerződés meghosszabbítása illetve annak határozatlan idejűvé módosítása iránt, de azt a bizottság elutasította. A panaszos ezt követően kért segítséget az országgyűlési biztostól a lakásproblémája megoldásához. Kifogásolta, hogy a bizottság az elutasító döntését nem indokolta, és nem biztosítottak ellen jogorvoslati lehetőséget. Álláspontja szerint a bizottság döntése azért sértette a szociális biztonsághoz való jogukat, mert az önkormány­zat rendelete is előírja, hogy a szociális szempontok alapján határozott időre bérbe adott lakás bérleti joga folytatásának csupán az a feltétele, hogy a bérlő a fizetési kötelezettségeinek eleget tett és a jövedelmi viszonyaiban jelentős vál­tozás nem történt.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat megindításakor figyelembe vette, hogy az önkormányzat a lakástulajdona feletti rendelkezés során nem hatóságként, hanem tulajdonosként jár el. Az önkormányzat Szociális és Lakásügyi Bizottsága nem ha­tósági döntést hozott, hanem a korábban kivételes méltányosságból bérbe adott lakás határozott idejű szerződésének lejártát követően, azt nem hosszabbította meg. A méltányossági kérdésekben a tulajdonost nem terheli szerződéskötési kényszer, ezért a kérelem elbírálására nem alkalmazhatóak az államigazgatási eljárás szabályai. A bizottság szótöbbséggel hoz döntést, amelyben a tagok a jog­szabály adta lehetőségeket és kötelezettségeket mérlegelik, és annak alapján támogatják, vagy utasítják el a kérelmet. A tagok a döntésüket más-más érvekkel indokolhatják, így az ügyfél tájékoztatása során a vagyonkezelő sem fűzhet más indokolást a döntéshez, mint azt, hogy a bizottság tagjainak többsége a kérelmét nem támogatta. A kérelmet elutasító határozattal szemben közigazgatási ér­telemben jogorvoslati jogosultság nem illeti meg, de azzal szemben keresettel élhet.

Nem befolyásolja a bizottság döntésének jogszerűségét, hogy a panaszosok jövedelmi viszonyaiban érdemi változás nem történt, mert az önkormányzat min­den esetben átmeneti elhelyezésre adott felhatalmazást a vagyonkezelő számára.

Az önkormányzat – törvényi kötelezés hiányában – nem vállalhatja magára nézve kötelezőnek a magántulajdonú lakások bérlőinek, használóinak tartós elhelyezését, ha az adott épületet ideiglenesen el kell hagyniuk. Az önkormányzat eljáró szervei a panaszos kérelmének elbírálásakor anyagi és eljárásjogi jogi szabályt, illetve a szociális biztonság elvéből fakadó szerzett jogot nem sértettek, diszkriminációt nem alkalmaztak, ezért az országgyűlési biztos a vizsgálatot alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.

OBH 1981/2003.

Nem okoz a tulajdonhoz és az egészséges környezethez való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a hatóság, ha az állampolgári bejelentésre indult eljárása során a tényállást teljes körűen feltárja.

A hajdúböszörményi panaszos előadta, hogy szomszédja munkagépeinek zaja rendkívül zavarja nyugalmát. Sérelmezte, hogy a Polgármesteri Hivatal nem intéz­kedik a zaj csökkentése érdekében.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, és megkereste a polgármesteri hivatalnak az ügyben eljárt köztisztviselőjét.

A jegyző a panaszos birtokvédelem iránti kérelmét 2002. szeptember 23-án elutasította. A Polgármesteri Hivatal – az ügyintézési határidő meghosszabbítása és az eljárás felfüggesztése mellett – megkereste az ÁNTSZ Hajdú-Bihar Megyei Intézetét az ingatlanon található valamennyi munkagép műszeres zajmérése érdekében. A 2002. augusztus 15-én tartott vizsgálatról készült jegyzőkönyv sze­rint a műhelyből kiszűrődő zaj megfelelt a nappali zajterhelési határértéknek.

A közigazgatási hivatal 2002. október 16-án helybenhagyta az eljárást felfüggesztő határozatot azzal az indokolással, hogy az ÁNTSZ szakvéleménye nélkül a jegyző megalapozott döntést nem hozhatott.

A polgári jog számára a közigazgatás olyan elhatárolási ismérvei, mint a határ­értékek, nem bírnak ügydöntő jelentőséggel. A polgári jogviszonyok megsértése megvalósulhat a határértéket el nem érő, de az adott jogviszonyban zavarónak minősülő magatartással is. A szomszédjog és a birtokvédelem a zavarás tényéből indul ki, tehát a körülmények vizsgálata során nincs szükség másra, csak ennek a ténynek a megállapítására.

A konkrét esetben a hatóság a panasz „megnyugtató kivizsgálása” érdekében kezdeményezte a műszeres zajmérést. A Ptk. alapján a birtokháborítás megálla­pításához nincs szükség műszeres mérésre; az legfeljebb hozzájárulhat a meg­alapozott döntéshozatalhoz, bár a birtokháborítás megvalósulhat a határértéket el nem érő magatartással is. Az országgyűlési biztos szükségesnek tartotta kiemelni, hogy a hatóság nem kizárólag a műszeres mérés eredményére alapozta döntését; az csupán a döntés alapjául szolgáló egyik szempont volt.

Az eljárást a közigazgatási szerv akkor függeszti fel, ha az ügy érdemi eldön­tése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik. A zajmérés – mint a konkrét esetben az eljárás felfüggesztésére okot adó cselekmény – lehetséges, de nem elengedhetetlen feltétele a birtokvédelem iránti kérelem elbírálásának.

Az eljáró hatóság határozatát a helyszíni szemlék tapasztalatai, az ügyféli nyi­lat­kozatok, valamint a közegészségügyi hatóság műszeres mérésének eredménye alapján hozta meg. Erre tekintettel az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panasszal érintett szerv a tényállás tisztázására vonatkozó törvényi kötelezettségének eleget tett, ezért eljárásával összefüggésben visszásság nem me­rült fel.

OBH 2029/2003.

Nem okoz visszásságot a közigazgatási hivatal, ha a panaszt az ügy összes körülményeire tekintettel az átlagosnál hosszabb idő alatt vizsgálja ki, és erről a panaszost megfelelő módon tájékoztatja.

A panaszos a Piliscsaba Hosszúrét Egyesület nevében azt sérelmezte, hogy az önkormányzat a területfejlesztés kérdésében nem működik együtt az egyesülettel, és más civil szervezetekkel, illetve a közigazgatási hivatal a panaszát nem vizsgálta ki.

Az országgyűlési biztos a panaszhoz való jog sérelmének a gyanúja miatt vizs­gálatot indított, és bekérte a helyi építési szabályzatról szóló rendeletet, és a sza­bályozási terv műszaki kimunkálásának dokumentumait, továbbá tájékoztatást kért a közigazgatási hivatal vezetőjétől.

A biztos a hatáskörének vizsgálta során megállapította, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény felhatalmazást ad az önkormány­zatok számára, hogy a törvények és a kormányrendelet keretein belül a részleteket helyi rendeletben szabályozzák. A helyi építési szabályzat megállapításával, illetve a jóváhagyás előtti előkészítéssel összefüggő eljárások vizsgálata elsődlegesen a törvényességi ellenőrzés körébe tartozik, amelyre a közigazgatási hivatal rendelkezik hatáskörrel. Ennek alapján a biztos úgy ítélte meg, hogy a helyi építési szabályzat és szabályozási terv műszaki kimunkálása, tervi megfogalmazása, valamint a rendelet szövegébe foglalt követelmények tartalmi vizsgála­tára nem rendelkezik hatáskörrel, mivel ezek nem minősülnek az önkormányzat hatósági, közigazgatási döntéseinek, ezért a panasz e részét elutasította.

A közigazgatási hivatal eljárásának vizsgálata során azonban megállapította, hogy a hivatal értesítette az egyesület tagjait, hogy a rendelet törvényességi vizsgálatát megkezdte, és annak eredményéről a panaszosokat írásban fogja tá­jékoztatni. A polgármestertől tájékoztatást kért, amelyre azonban a címzett csak késedelmesen és nem teljes körűen válaszolt, ezzel a közigazgatási hivatal vizs­gálatát hátráltatta. A közigazgatási hivatal ezért helyszíni megbeszélést kezdeményezett, ahová a panaszost is meghívták.

Az önkormányzat ekkor az új helyi építési szabályzat előkészítését végezte, amely szakhatósági egyeztetési szakaszban volt. Az önkormányzat, a közigazgatási hivatal javaslatára megoldást keresett arra, hogy az egyesület által javasolt műszaki változtatásokat milyen jogi eszközzel lehet elfogadni. A vitatott véleményezési eljárás törvényességét a közigazgatási hivatal – más egyesület beadványa alapján – már korábban is vizsgálta, és megállapította, hogy az önkormányzat az építésügyi törvényben előírt rendelkezéseket betartotta, és a területi főépítész a jóváhagyó szakmai véleményét kiadta.

A közigazgatási hivatal a képviselő-testület ülésvezetése kapcsán – az önkormányzati SzMSz előírásaiba ütköző hiányosságok miatt – jelzéssel élt, de az a helyi jogalkotás törvényességét nem érintette. A helyszíni egyeztetéseket követően a törvényességi vizsgálatát intézkedés nélkül lezárta, és erről a panaszost írásban tájékoztatta. Jelezte, hogy az önkormányzat és az egyesület a tervezte­téssel kapcsolatos megállapodásukból eredő esetleges vitájuk miatt bírósághoz fordulhatnak.

A biztos a közigazgatási hivatal eljárásában a panaszhoz való joggal összefüggő visszásságot nem tapasztalt, ezért a vizsgálatát visszásság megállapítása nélkül lezárta.

OBH 2032/2003.

Az országgyűlési biztosnak nincs hatásköre az önkormányzati rendelettel jóváhagyott településrendezési tervek szakmai helytállóságának vizsgálatára.

A panaszos és társai az országgyűlési biztos álláspontjának kifejtésére kérték, abban a kérdésben, hogy milyen jogorvoslathoz van joguk az önkormányzat azon eljárása miatt, hogy az a területüket évek óta tilalom alatt tartja, a már beépített területeket zöldterületté kívánja alakítani, miközben a város „tulajdonában lévő zöldterületből vállalkozásoknak értékesít”. Ingatlanaikat felajánlották megvételre, „arra viszont anyagi fedezet nincs”.

A tulajdonhoz fűződő alkotmányos jog megsértésének gyanúja miatt a biztos vizsgálatot indított, és a polgármesterétől iratokat és tájékoztatást kért.

Megállapította, hogy a panaszosoknak Nyíregyházán a bujtosi városrészben van ingatlantulajdonuk. E területre Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 47/1996. (XI. 15.) számú rendeletével elfogadott, 11/1998. (IV. 10.) számú rendeletével módosított részletes rendezési terve van érvényben. Az RRT a fenti – egyébként beépített – ingatlant is érintő tömböt zöldterület, közpark megvalósítá­sára tartja fenn. A területet már a Közgyűlés 19/1992. (VI. 3.) számú rendeletével jóváhagyott Általános Rendezési Terv is zöldterületnek jelölte ki a Bujtosi Városliget megvalósítása érdekében.

A polgármester közlése szerint: „Az Önkormányzat az érintett ingatlanokat folyamatosan meg kívánja vásárolni, amennyiben az ingatlan tulajdonosai azokat megvásárlásra felajánlják, és a megállapodást sikerül megkötni. A panaszos korábban felajánlotta a telkét megvásárlásra, azonban különböző okok miatt nem sikerült eddig megállapodni. 2002. évben anyagi fedezet hiányában a Városfejlesztési Bizottságnak nem volt lehetősége az ingatlan megvásárlására.” A panaszos először a polgármesteri hivatalban 2001. március 14-én iktatott levelében ajánlotta fel megvételre az ingatlanát.

Az Alkotmány 42. §-a szerint: „A község, a város, a főváros és kerületei, valamint a megye választópolgárainak közösségét megilleti a helyi önkormányzás joga. A helyi önkormányzás a választópolgárok közösségét érintő helyi közügyek önálló, demokratikus intézése, a helyi közhatalomnak a lakosság érdekében való gyakorlása.” A 44/A. § (1) bekezdése szerint: „A helyi képviselőtestület: a) önkormányzati ügyekben önállóan szabályoz és igazgat, döntése kizárólag törvényességi okból vizsgálható felül, b) gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat, az önkormányzat bevételeivel önál­lóan gazdálkodik, saját felelősségére vállalkozhat.” A (2) bekezdés alapján a helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.

Ennek megfelelően a biztosnak meg kellett állapítania, hogy az önkormányzati rendelettel jóváhagyott településrendezési tervek szakmai helytállóságának vizsgálatára nincs hatásköre. A zöldterületek növelése és megtartása a lakosság életminőségének javítását, egyben minden embernek az Alkotmányban foglalt, az egészséges környezethez való jogát szolgálja. Ennek rögzítésén túl azonban a város tulajdonában álló zöldterületek „vállalkozások részére való értékesítését” nem vizsgálta.

Az önkormányzat gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonosi jogokat. Rendeletalkotási jogán belül szabadon dönt a település területének felhasználásáról, arról, hogy mely területeket nyilvánít beépíthetővé és melyeket nem. A Bujtosi Városliget megvalósításával, mint a zöldterület növelését célzó intézkedéssel önmagában a biztosnak egyet kell értenie, azt tartalmában a fentiek miatt sem kifogásolta.

A panaszos által kifogásolt rész azonban beépített, több telekből álló magán­terület. Az önkormányzat azt közcélra megszerezheti; annak jogalapját az Alkotmány 13. § (2) bekezdése teremti meg: „Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”

A településrendezési intézkedések érdekében szükséges tulajdon korlátozásokat az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény (Étv.) 30. §-a szabályozza. A (4) bekezdés szerint: „Ha az ingatlan rendeltetését a helyi építési szabályzat, illetőleg a szabályozási terv valamely később megvalósítandó – jogszabályban megállapított – olyan közérdekű célban határozza meg, amelynek megvalósítása a tulajdonostól nem várható el, és ez a tulajdonosi és építési jogokat korlátozza, a tulajdonos a közérdekű cél kedvezményezettjétől, illetőleg en­nek hiányában a települési önkormányzattól követelheti az ingatlan megvételét. Ha a megvételre vonatkozó megállapodás az erre irányuló kérelemtől számított három éven belül nem jön létre, az ingatlant ki kell sajátítani.”

A panaszban szereplő családiházas beépítésű telkek rendeltetését már 1992-ben zöldterületre változtatták. A Bujtosi Városliget megvalósítása nem vitásan nem várható el a magántulajdonosoktól. Az érintettek tehát a települési önkormányzattól követelhetik az ingatlanaik megvételét. Ha ez nem vezet eredményre, a ki­sajátításra vonatkozó kérelmet a megyei közigazgatási hivatalhoz kell benyújtani. A hivatal vezetőjének köteleznie kell a kisajátítási kérelem benyújtására azt, akinek az érdekében a kisajátítás szükséges (jelen esetben a nyíregyházi önkormányzatot).

A polgármester írta, hogy „Az ügyfél 2003. évben is jelezte, hogy ajánlatát továbbra is fenntartja. A városrendezési célra a településrendezési tervekben fenn­tartott magántulajdonú ingatlanok megvásárlásáról a Városfejlesztési Bizottság minden évben egyszer – általában októberben – dönt, hogy a megvásárolt ingatlanok adásvételi szerződését még a tárgyi évben meg lehessen kötni. A városrendezési célú területek megvásárlására a 2003. évi költségvetés 80 millió forintot biztosít.”

Az Alkotmánybíróság többször kifejtette, hogy aránytalannak – és így alkotmánysértőnek – tekinti a tulajdon korlátozását, ha annak időtartama nem kiszámítható. [pl. 24/1992. (IV. 21.) AB határozat] Az Étv. konkrét időtartamok meghatározásával szabta meg annak a határát, amelyen belül még „feltétlen és azonnali” az Alkotmány előírta kártalanítás. A három évet az első vételi ajánlattól kell számítani, és elteltére nincs befolyással sem az, hogy adott évben van-e fedezete az önkormányzatnak ilyen célra, sem az, hogy az erre felhatalmazott bizottság milyen rendszerességgel ülésezik, vagy tűzi napirendjére a vételi ajánlatok megtárgyalását.

Az országgyűlési biztos a Bujtosi Városliget kialakítását célzó városrendezési intézkedések, valamint a panaszosok tulajdonát képező ingatlanok rendeltetésváltozása kapcsán a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg, de kimutatta, hogy az idő múlásával a visszásság bekövetkezésének közvetlen veszélye fenyeget. Felkérte ezért a polgármestert, hogy az önkormány­zat képviselő-testületét jelentéséről tájékoztassa, és gondoskodjék arról, hogy az érintetteknek az Alkotmány 13. § (2) bekezdésében és az Étv. 30. § (4) bekezdésében rögzített jogai maradéktalanul érvényesüljenek.

A panaszos figyelmét felhívta, hogy az érintett tulajdonosokkal együtt a fent összefoglaltak szerint érvényesíthetik az ingatlanaikhoz fűződő jogaikat. A polgármester a kezdeményezéssel egyetértett, a megvalósításra intézkedett.

OBH 2072/2003.

Nem ütközik a hátrányos megkülönböztetés tilalmába, ha a jogalkotó pozitív diszkriminációt alkalmazva az állampolgárok egy részének kiegészítő, méltányossági juttatást biztosít.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a megyei nyugdíjbiz­tosítási igazgatóság a méltányossági nyugdíjemelés iránti kérelmét elutasította, mert a jövedelme megállapításánál – álláspontja szerint jogtalanul – figyelembe vette a neki rendszeresen járó rokkantsági nyugdíjon felül a politikai üldöztetése miatt kárpótlás címén járó összeget is. Kifogásolta, hogy a törvényalkotó különb­séget tesz az 1956-os politikai üldözöttek és az ezt követő időszakban üldözöttek között a rehabilitációs juttatások tekintetében, amikor a politikai okokból bebörtönzöttek közül azok, akik három évnél kevesebb ideig voltak szabadságuktól megfosztva, nem részesülnek nyugdíjkiegészítő juttatásban.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való jog és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének sérülése miatt indított vizsgálatot.

A biztos megkeresésére a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság elismerte, hogy a kérelmet helytelenül utasították el. A kérelmező politikai rehabilitáció címén kapott nyugdíj kiegészítését figyelmen kívül kellett volna hagyni jövedelme meghatározásakor. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy „az igénylő kérelme ezen összeg figyelmen kívül hagyása esetében is elutasításra került volna „egyéb” indokkal, mivel nem felel meg a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény (Tny.) végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott előnyben részesítési szempontoknak.

Az elsőfokú határozatot hozó szerv az országgyűlési biztos vizsgálatából ész­lelte, hogy határozatát az anyagi jogszabály helytelen értelmezése következtében jogszabálysértő módon hozta, hiszen jogszabálysértésnek minősül az anyagi és az eljárási szabály megsértése is. A biztos álláspontja szerint, arra tekintettel, hogy az ügyfél a jogszabálysértés minősítése tekintetében nem szakember, a jogszabálysértés tényét bíróság jogosult megállapítani. Bár a bírói gyakorlat szerint az ügy érdemére kihatással nem levő jogszabálysértés észlelése esetén nem indokolt a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezése, az anyagi jogszabálysértés tényét követően indokolt lett volna közigazgatási szervnek az államigazgatási eljárásról szóló törvényben (Áe.) foglalt lehetőségével, azaz határozatának módo­sításával vagy visszavonásával élnie.

A biztos álláspontja szerint a fellebbezést az érdekeltek jogait védő alapvető intézményként kell szabályozni, és csak kivételes esetben megengedhető annak kizárása. Az Áe. alapján nincs helye fellebbezésnek, ha azt törvény, törvényerejű rendelet az ügyek meghatározott körében kizárja. A Tny. az Áe-hez képest különleges törvény, és értelmében méltányossági nyugdíjemelési kérelmek tekintetében hozott döntések ellen nincs helye fellebbezésnek. Mivel azonban a Tny. nem rendelkezik a bírósági felülvizsgálatról, ismét az általános szabályt, azaz az Áe. kellett volna felhívni, melynek hivatalos magyarázata szerint a bírósági felülvizsgálatnak csak akkor van helye, ha az államigazgatási eljárásban az ügyfél fellebbezési jogát kimerítette vagy a fellebbezés kizárt.

A contrario értelmezéssel pedig a biztos arra jutott, hogy amennyiben a felleb­bezés kizárt, bírósági felülvizsgálatnak helye van. Mérlegelési jogkörben hozott határozatok esetében ez kiegészül azzal a jogelvvel, hogy ilyenkor a felülvizsgálatot érdeksérelem esetén nem, csak jogszabálysértésre hivatkozva lehet kérni. A következetes bírói gyakorlat szerint a mérlegelési jogkörben hozott határozatokból ki kell tűnniük a mérlegelés szempontjainak és a tényállást is kellően fel kell tárni; ezek hiányában a határozat jogszabálysértő. A bírósági joggyakorlat alapján, ha a határozatot a közigazgatási szerv mérlegelési jogkörében hozta, a határozat indoklásából a konkrét ügyben mérlegelt, figyelembe vett vagy figyel­men kívül hagyott tényeknek ki kell tűnniük, nem elegendő általános szempontokra hivatkozni.

A bekért anyagok alapján a vizsgálat azt is megállapította, hogy közigazgatási szervnél azonos ügyfél azonos kérelme ügyében ugyanolyan tartalommal, ugyan­azon dátumozással a kérelemre adott „közlés” értesítés és határozat formájában is szerepel a nyilvántartásban.

A biztos felkérte a nyugdíjbiztosítási igazgatóság igazgatóját, hogy a panaszos méltányossági nyugdíjemelés iránti kérelme ügyében módosítsa az anyagi jogszabályba ütköző tartalommal meghozott határozatot, gondoskodjon a fellebbezés hiányára való kioktatásról, valamint a jövőben a méltányossági kérelmek elbírálásakor mindezeket betartva hozzon határozatot, továbbá, hogy a kérelmek elbírálására adott válaszokat eredeti formában, a közhitelesség szabályainak meg­felelően tartsa nyilván.

Mivel az érintett szerv a jelentésben foglaltak egy részével nem értett egyet, az Obtv. rendelkezéseire hivatkozással felügyeleti szervéhez, az Országos Nyug­díjbiztosítási Igazgatósághoz (ONyI.) terjesztette azt fel. Az ONyI igazgatójának jogi álláspontját a már hivatkozott jogszabályok eltérő értelmezése útján, valamint a Magyar Köztársaság legfelsőbb Bíróságának 2/1999. számú jogegységi határozatára hivatkozva alakította ki, és arra a következtetésre jutott, hogy a méltányossági határozatokkal szemben a jogorvoslat, így a bírósági felülvizsgálat lehetőségét is kizárta a jogalkotó. Az érveléssel a biztos egyetértett, az adott választ, és ezzel a kért intézkedés végre nem hajtását elfogadta.

OBH 2094/2003.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha a nemzetközi szerződések hatálya alá tartozó rokkantsági nyugdíj ügyek elbírálása objek­tív okok miatt elhúzódik.

A panaszos a több mint két éve nem rendeződő nyugdíjügyét sérelmezte. Há­zasságkötése miatt 1978-ban költözött Magyarországra, de 2000-ben elvált. Né­met állampolgárként, külföldiek részére kiadott személyi igazolvánnyal dolgozott. 1993 óta rendszeres szociális járadékos volt. 2001. augusztustól rokkant, de csak résznyugdíjat kapott, mert véleménye szerint a magyar és német nyugdíjbiztosító között vita folyik, hogy melyik nemzetközi egyezményt kell alkalmazni.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot tartott szükségesnek, és a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság vezetőjét, mint a nemzetközi szerződések hatálya alá tartozó nyugellátások megállapítására hatáskörrel rendelkező szervet vizsgálat lefolytatására kérte fel.

A panaszos 1993. szeptember 14-től, 2002. március 31-ig rendszeres szociális járadékban részesült. A rendszeres szociális járadék megállapításakor elismerésre került az ügyfélnek a hajdani NDK-ban szerzett szolgálati ideje is, összesen 14 év 258 nap. A panaszos 2001. május 4-én rokkantsági nyugdíj megállapítás iránti kérelmet nyújtott be a lakóhelye szerint illetékes megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz, ahonnan azt a nemzetközi ügyekben illetékes Fővárosi és Pest Me­gyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz továbbították. A panaszos az orvosi bizott­ság véleménye szerint 2001. február 1-jétől III. csoportos rokkant. Nem rendelkezett azonban a jogosultsághoz az életkora szerint szükséges Magyarországon szerzett szolgálati idővel. Az Egyezmény alapján meg kellett keresni a Német Szövetségi Köztársaság nyugdíjbiztosítóját, ahonnan az adatok 2002. február 11-én érkeztek meg.

A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság mindenre kiterjedő, részletes indokolást tar­talmazó határozatával az Egyezmény és a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) alapján 2001. február 1-jétől a III. csoportos rokkantságra és az Egyezmény alapján 14 év 192 nap szolgálati ideje és az utolsó munkaköri átlaga figyelembevételével 35 516 forint rokkantsági résznyug­díjat állapított meg. E nyugdíj 1232/5302-ed része, 8253 forint terheli a magyar nyugdíjbiztosítót a Magyarországon megszerzett szolgálati ideje arányában.

Az Igazgatóság az eljárás befejezéséről a német felet is határozattal tájékoztatta. Továbbá 2001. január 31-től megszüntetésre került az addig folyósított rendszeres szociális járadék és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság elszámolt a panaszossal. A túlfizetés 77 294 forint volt. A panaszos az I. fokú határozat ellen fel­lebbezéssel élt, és sérelmezte a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által megküldött elszámoláson közölt levonást. Az Igazgatóság vezetője a fellebbezést elutasította, és az I. fokú határozatot helybenhagyta. Az Igazgatóságnak ezt követően, az Egyezményből adódóan a német fél igényelbírálása tekintetében már csak közvetítő szerepe volt. A német fél 2002. május 15-én az Igazgatóságnak küldött tájékoztatása szerint az ügyfél igényét jogosultság hiányára tekintettel elutasította, az erről szóló határozatot közvetlenül a panaszosnak küldte meg.

A korábban hatályos magyar–NDK szociálpolitikai egyezmény tárgyi hatálya a társadalombiztosítási szolgáltatásokra terjedt ki. A panaszos 1993. szeptember 14-től 2001. január 31-ig terjedő időszakban a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet alapján részesült szociális járadékban, ami nem társadalombiztosítási ellátás. A rendszeres szociális járadék megállapítására azért került sor, mert a panaszos munkaképesség-csökkenésének mértéke nem érte el a rok­kantsági nyugdíjhoz szükséges 67%-os mértéket (50%-ot állapítottak meg).

A rendszeres szociális járadékra való jogosultság csak a magyar szolgálati idő alapján állt fenn (mely 3 év 137 nap). Ez az ellátás nem esik az Egyezmény tárgyi hatálya, illetve elszámolás alá. Az orvosszakértői vélemény alapján a panaszos 2001. február 1-jétől rokkant (munkaképesség-csökkenésének mértéke 67%), ezért rokkantsági nyugdíj igényét a 2000. május 1-jétől hatályos Egyezmény alapján lehetett elbírálni.

A fentieknek megfelelő döntéséről a német fél az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot a 2002. november 26-án érkezett levelében tájékoztatta. A Fővárosi és Pest Megyei Igazgatóság pedig a vitás kérdést 2003. február 12-én zárta le véglegesen.

Az országgyűlési biztos alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot nem állapított meg. A magyar nyugdíjmegállapító és folyósító szervek jogszerűen és pontosan jártak el. A német nyugdíjbiztosítóval folytatott konzultáció a magyar nyugdíjrész megállapítását nem befolyásolta. A nemzetközi egyezmények hatálya alá tartozó nyugdíj igény elbírálása a természetéből adódó objektív okok miatt több időt vesz igénybe. A konkrét ügy végleges lezárásának elhúzódását pedig – a német fél részéről – az időközben megváltozott Egyezmény értelmezési gondjai is indokolták.

A vizsgálatot az országgyűlési biztos lezárta.

OBH 2105/2003.

A tisztességes eljárással és a gyermek kiemelt védelemhez való jogával össze­függő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének megszüntetése előtt nem győződik meg arról, hogy a gyer­mek fejlődése biztosított az anya gondozásában.

A panaszos sérelmezte, hogy a miskolci gyámhivatal illetékessége hiányában határozott gyermeke nagyszülőnél történő ideiglenes elhelyezéséről, illetve hogy az illetékes kazincbarcikai gyámhivatal nem szabályozta gyermekével történő kap­csolattartását.

Az általános helyettes a jogbiztonsághoz való jog, valamint a gyermeknek a vé­delemre, gondoskodásra való joga sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A miskolci gyámhivatal a panaszos gyermekét, súlyos veszélyeztetettsége miatt ideiglenesen az anyai nagyszülőnél helyezte el, majd az iratanyagot áttette a további intézkedések megtételére illetékes kazincbarcikai gyámhivatalhoz. A kazincbarcikai gyámhivatal az ideiglenes elhelyezés felülvizsgálata során meghallgatta az érdekelteket, bekérte a szükséges pedagógiai, szakértői véleményeket, valamint környezettanulmányt készített a szülők és a nagyszülő lakásán, majd a rendelkezésére álló adatok alapján megállapította, hogy az ideiglenes hatályú elhelyezés feltételei továbbra is fennállnak. Ezt követően a különélő apa kérelmére a gyermeket ideiglenesen nála helyezte el.

Mivel az apa a Miskolci Városi Bíróságon gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt pert indított, a gyámhivatal határozatában tájékoztatta a panaszost arról, hogy a kapcsolattartás szabályozására irányuló kérelmének elbírálása a bíróság hatáskörébe tartozik. A panaszos a gyermek apánál történő ideiglenes elhelyezését elrendelő határozat ellen jogorvoslattal élt, de a felettes szerv a döntést megalapozottnak tartotta és helybenhagyta. Az apa a gyermek-elhelyezési per során azonban elállt a keresettől, a bíróság a pert megszüntette. Erre hivatkozással a kazincbarcikai gyámhivatal elrendelte a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének megszüntetését és megállapította az anya szülői felügyeleti jogosítványai feléledését.

Az általános helyettes megállapította, hogy a miskolci gyámhivatal hatásköre és illetékessége birtokában határozott a panaszos gyermekének nagyszülőnél történő ideiglenes elhelyezéséről. Ugyancsak törvényesen járt el a kazincbarcikai gyámhivatal, amikor megállapította, hogy a panaszos és gyermeke közötti kapcsolattartás szabályozása a bíróság hatáskörébe tartozik.

A vizsgálat azonban megállapította azt is, hogy a kazincbarcikai gyámhivatal a gyermek ideiglenes elhelyezésének megszüntetésekor nem bizonyosodott meg kellően arról, hogy a gyermek fejlődése az anya gondozásában biztosított-e. Miután az ideiglenes elhelyezést elrendelő első fokú, valamint az azt helybenhagyó másodfokú határozat indoklása egyaránt kitér arra, hogy az anya magatartása, életkörülményei miatt nem alkalmas gyermeke nevelésére, és nem is változtat körülményein annak érdekében, hogy gyermekéről felelősségteljesen gondoskodhasson, a gyámhivatalnak a védelembe vételi eljárás lefolytatása céljából az ideiglenes elhelyezés megszüntetésével egyidejűleg meg kellett volna keresnie a jegyzőt. Ez esetben célszerű az ideiglenes elhelyezést megszüntető határozat indoklásában utalni arra, mi indokolja a védelembe vételt.

Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal ezen mulasztásával a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint a gyermeknek a védelemre, gon­doskodásra való jogával összefüggő visszásságot okozott, ezért Kazincbarcika Város Gyámhivatal vezetőjét felkérte, hogy olyan esetekben, ha a gyermek súlyos veszélyeztetettsége indokolja az ideiglenes hatályú elhelyezés szükségességét, az elhelyezés megszüntetésével egyidejűleg kezdeményezze a védelembe vételi eljárás lefolytatását, vagy legalább a család alapellátásban történő gondozása érdekében keresse meg a gyermekjóléti szolgálatot. A gyámhivatal vezetője kez­deményezte a gyermek védelembe vételét.

OBH 2129/2003.

A jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a villamosenergia szolgáltató által a fogyasztó közüzemi szerződésszegése esetén alkalmazott jogkövetkezmények – felemelt díj és a kihasználási óraszám meghatározása – alkotmányos.

A panaszos az ELMÜ Rt. eljárását sérelmezte. Állítása szerint a feltárt szabálytalan áramvételezést az érintett üzletet tőle bérbe vevő gazdasági társaság követte el. Véleménye szerint a szolgáltató a felemelt díjas ármegállapítás során a folyamatosan kifizetett átalánydíjat nem számította be.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének le­hetősége miatt vizsgálatot indított és megkereste a szolgáltatót, amely a jegy­zőkönyvében megállapította, hogy a fogyasztási helyen a fogyasztásmérő megke­rülésével méretlen leágazás van kialakítva. A leágazásról üzemelő berendezések fogyasztását a fogyasztásmérő nem mérte. A jegyzőkönyvet a panaszos házas­társa írta alá. A szolgáltató ezek alapján készítette el a felemelt díjas ármegállapítást, amelyet a fogyasztóval kötött egyezség alapján 50%-kal mérsékeltek és a fennmaradó részre is részletfizetési kedvezményt biztosítottak.

A szolgáltató kifejtette, hogy folyamatosan a panaszossal álltak közüzemi jog­viszonyban, és a szabálytalanul kialakított leágazáson keresztül felhasznált villamos energiát nem mérte a fogyasztásmérő, így erre a villamos-energia mennyiségre nézve panaszos nem is fizethetett átalányt.

A jogi szabályozás alapján az a személy felelős a szolgáltatóval szemben, és attól követelhető a közüzemi díj megfizetése, akivel a szolgáltató a közüzemi szerződést megkötött, azaz akivel jogviszonyban áll. Ha a fogyasztó az üzlethelyiséget, ahol a fogyasztási hely és a fogyasztásmérő található, bérbe adta, a vele szemben támasztott igényt bírósági úton érvényesítheti az üzlethelyiséget ténylegesen használó bérlővel szemben.

Az országgyűlési biztos az OBH 5279/2001. számú ügyben megállapította, hogy a szabálytalan vételezés esetén alkalmazott felemelt díj és kihasználási óraszám meghatározása ellentétes a Polgári törvénykönyvben (továbbiakban: Ptk.) meg­fo­galmazott szerződési jogi és kártérítési alapelvekkel. Emiatt sérti az alkotmányban rögzített jogbiztonsághoz való jogot, a tulajdonhoz való jogot, az ártat­lanság vélelmét. Az ombudsmani ajánlás a készülő villamosenergia törvény tervezetéből a felemelt díj törlésére, és a kihasználási óraszámok reálisabb meghatározására irányult. Az ajánlást a gazdasági miniszter elfogadta, törölték a felemelt díjat, he­lyette a Ptk. szabályainak is megfelelő kötbér fizetésére köteles a szabálytalan vételező. A kihasználási óraszámok módosítására a végrehajtási rendeletben ke­rült sor. A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény 2003. január 1-jén lépett hatályba, s visszaható hatályú rendelkezéseket nem tartalmazott.

A panasz ügyében azonban még korábbi 1994. évi XLVIII. törvény és végrehajtási rendeleteit kellett alkalmazni, és a szolgáltató a korábban hatályos jogsza­bályi rendelkezéseknek megfelelően járt el. A jogszabály által előidézett al­kotmányos visszásságot a szolgáltató a konkrét ügyben némileg – a felemelt díj 50%-os mérséklésével – orvosolta. Az új jogi szabályozás hatálybalépésével a jövőre nézve helyreállt az alkotmányosság, de az országgyűlési biztos a konkrét ügyben megálla­pította, hogy a panasz visszamenőleg orvosolhatatlan, és a vizs­gálatot lezárta.

OBH 2146/2003.

A tulajdonhoz, valamint az egészséges környezethez való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző eljárása, ha érdemi intézkedést nem tesz, és több beadvány egyikére sem indít birtokvédelmi eljárást. A jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha a birtokvédelmi kérelem ügyében nem hoz határozatot.

A panaszos a szomszédjában működő mezőgazdasági vállalkozás által okozott zajt és környezetszennyezést kifogásolta, valamint azt, hogy panasza intézése a lovasberényi önkormányzatnál már több éve húzódik, de az önkormányzat nem tett hathatós intézkedést az ügy megoldása érdekében.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, a tisztességes eljáráshoz, a jogorvoslathoz, illetve az egészséges környezethez való alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a jegyzőtől az előzményi iratok megküldését kérte.

A biztos megállapította, hogy 2001. november 12-én a panaszos és férje az önkormányzatnál közérdekű bejelentést tettek a szomszédjukban működő mező­gazdasági vállalkozás zavaró működése – így az üzemeltetett kukorica szárító berendezés zaja – miatt. Kérték, hogy az önkormányzat intézkedjen a szomszéd tevékenysége által okozott zaj- és környezetszennyezés megszüntetésére. A panaszos csak 2002. április 29-én kapott levelében tájékoztatást az önkormányzattól.

A közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. törvény (Panasz tv.) alapján a közérdekű bejelentést általában 30 napon belül kell elbírálni, ha előreláthatólag hosszabb időt vesz igénybe, akkor erről tájékoz­tatni kell a bejelentőt. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkor­mány­zat megsértette a Panasz tv. több rendelkezését, mivel a közérdekű bejelentést határidőn belül nem bírálta el. A beadvány tartalmilag egyértelműen bir­tok­vé­del­mi kérelemnek minősült, ezért a jegyzőnek birtokvédelmi eljárást kellett volna lefoly­tatnia, amelynek során, a tényállás tisztázását követően a zavarás megtiltásáról is rendelkezhetett volna. A jegyző azonban a környezetvédelmi panaszt nem tekintette birtokvédelmi eljárás lefolytatása iránti kérelemnek.

A vizsgálat feltárta, hogy több alkalommal jutott az önkormányzat tisztségviselőinek tudomására, hogy nagymértékben zavarja a panaszosok nyugalmát a szomszédos ingatlanon folyó tevékenység, de a jegyző az üggyel érdemben nem foglalkozott, a kérelmek tárgyában nem hozott határozatot.

A biztos a jelentésében utalt a témát érintő bírósági gyakorlatra, és hivatkozott arra, hogy a Ptk. Kommentárja szerint a hatósági engedély alapján tevékenykedő üzemek, üzletek is kötelesek gondoskodni arról, hogy a szomszédos ingatlanok használatát szükségtelenül ne zavarják. Az a körülmény, hogy az üzleti tevékenységet államigazgatási engedélyek, illetve hatósági engedélyek birtokában vég­zik, nem zárja ki a szomszédjogi szabályok megszegésének megállapíthatóságát. (BH. 1988. 32.)

A biztos felhívta a jegyző figyelmét, hogy a telepengedélyezésről szóló 80/1999. (VI. 11.) Korm. rendelet módosításával, a vállalkozási tevékenységhez igénybe vett gépjárművek tárolása 2003. október 1-jétől telephelyengedély-köteles tevékenységnek minősül, amely eljárás több helyen lehetőséget biztosít az egészséges környezethez való jog érvényesítésére. A biztos a visszásság megszüntetése érdekében felhívta a jegyzőt, hogy a majd három éve húzódó eljárásban soron kívül hozzon határozatot. Felkérte, hogy a környezetvédelemi, zaj, por és egyéb behatásokkal kapcsolatos panaszokat körültekintően, a tényleges tartalmuk szerint bírálja el, és szükség szerint folytasson le birtokvédelmi eljárást.

A jegyző a kezdeményezést elfogadta, és a szükséges intézkedéseket megtette.

OBH 2200/2003.

A tisztességes eljáráshoz, valamint a pihenéshez való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség, ha a hatáskörébe nem tartozó szabálysértési ügyben munkaszüneti napra idézi az eljárás alá vont személyt.

A panaszos azt sérelmezte, hogy szabálysértési ügyben, eljárás alá vont sze­mélyként szombatra, illetve vasárnapra idézték a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz és a pi­henéshez való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el, és megkereste a Sárbogárdi Rendőrkapitányság vezetőjét.

A megállapított tényállás szerint 2003. február 10-én kocsmai rendbontás miatt bejelentést tettek a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra. A helyszínre kiküldött ren­dőrjárőrök rendzavarás szabálysértésének az elkövetését állapították meg, és feljelentést tettek a panaszos ellen (279/2003. ált. számon). A panaszost először 2003. február 22-én, szombaton 12 órára, majd március 2-án, vasárnap 8 órára idézték be szabálysértési ügyben, eljárás alá vont személyként, az 1999. évi LXIX. törvényre (Sztv.) hivatkozva. A panaszos március 2-án megjelent a ren­dőrségen, és vallomást tett. A keletkezett iratokat 2003. március 10-én küldték meg a szabálysértés elbírálására hatáskörrel rendelkező Sárbogárdi Városi Bíróságnak.

A rendőrkapitány tájékoztatta az általános helyettest, hogy „a rendzavarás sza­bálysértése miatt az eljárás a bíróság hatáskörébe tartozik, ennélfogva a ren­dőrségnek nem volt hatásköre szabálysértési eljárást lefolytatni az ügyben. Ez indokolta az államigazgatási eljárás (Áe.) szabályainak az alkalmazását.” Az idézések azért szóltak hétvégére, mert az eljáró körzeti megbízott szolgálati időrendje a hétvégéket érintette. Az Áe. pedig „nem tesz kitételt arra vonatkozóan (ellentétben a büntető-eljárásjogi, szabálysértési törvényekkel), hogy az eljárás alá vont személyt, illetve a tanúkat csakis munkanapra és nappali időszakra lehet idézni.”

Az általános helyettes kifejtette, hogy az államigazgatási eljárás szabályai kizárólag államigazgatási ügyben alkalmazhatóak. A szabálysértési feljelentés meg­tételét követően az ügyben a rendőrség nem folytathatott volna sem államigazgatási, sem egyéb eljárást, tekintettel arra, hogy a 11/2000. (II. 23.) BM rendelet értelmében a feljelentést 8 napon belül meg kellett volna küldenie a szabálysértési eljárás lefolytatására az Sztv. alapján hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságnak. Az államigazgatási eljárás nem ismeri az eljárás alá vont személy fogalmát. A panaszost ugyanakkor ebben a minőségben idézték a ren­dőrségre „szabálysértési ügyben”, a szabálysértési törvény egyes paragrafusaira hivatkozva, miközben „államigazgatási eljárást” folytattak. Az Áe. idézésre vonatkozó vagy egyéb szabályai viszont nem szerepeltek az idézésben. Sem az Áe., sem az Sztv. nem tartalmaz arra vonatkozó szabályt, hogy az idézés milyen napra és napszakra szólhat. A pihenéshez való alkotmányos jog viszont minden áll­ampolgárt, így a dolgozókat és a nem dolgozókat is megilleti.

Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrség eljárása visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz, továbbá a pihenéshez való joggal összefüggésben. Ezért felkérte a Fejér megyei rendőr-főkapitányt, hogy gondoskodjon arról, hogy az irányítása alá tartozó rendőri szervek a szabálysértések észlelését, illetve a feljelentések érkezését követően az Sztv. és a vég­rehajtására vonatkozó BM rendelet szabályainak megfelelően járjanak el. Valamint arra, hogy a jogkövetkezménnyel bíró írásbeli idézések – az idézett sze­mélyekkel való eltérő megállapodás hiányában – munkanapra, és a hivatali mun­kaidőnek megfelelő napszakra szóljanak.

A rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta.

OBH 2202/2003.

Az országgyűlési biztos a vizsgálatát hatáskör hiányában megszünteti, ha az eljárása bármely szakaszában tudomására jut, hogy a vizsgálatával érin­tett ügyben bírósági eljárás van folyamatban, és az az eljáró hatóságok tevékenységére is kiterjed.

A panaszos a fogyatékkal élő fia munkaügyével kapcsolatban kérte az ország­gyűlési biztos segítségét, mert a fiát alkalmazó magyarországi székhelyű kft. a munkabérből levonta az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékra befizetendő összegeket, de azt nem fizette be az állami kasszába, és a bérkifizetésekről sem adott semmilyen írásos dokumentumot. Megkereste már az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőséget valamint a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságot is, és sérelmezte, hogy a Nyugdíjbiztosítási Igaz­gatóság ügyében késedelmesen jár el.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való jog és a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. Eljárása során megállapította, hogy panaszos beadványát a nyugdíjbiztosítási igazgatóság az APEH Észak-budapesti Igazgatóságának Társas Vállalkozások Ellenőrzési II. Főosztályának adta át adóhatósági ellenőrzés lefolytatásához, illetve, hogy az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség Fővárosi Felügyelőség vizs­gálat lefolytatása után munkaügyi bírság befizetésére kötelezte panaszos fiának korábbi munkáltatóját, majd az ügyet az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény 7. § (1) bekezdése alapján áttette az APEH Észak-budapesti Igazga­tóságához.

A nyugdíjbiztosítási igazgatóság a vizsgálat során hozta az országgyűlési biz­tos tudomására, hogy az ügyben munkaügyi per van folyamatban, és az befolyásolhatja munkavállaló biztosítási kötelezettséggel járó alapjogviszonyának típusát, illetőleg a járulékalapot képező jövedelmének nagyságrendjét.

A társadalombiztosítási nyugellátásról rendelkező hatályos szabályozás értel­mében szolgálati időként kell figyelembe venni a biztosítással járó jogviszony 1997. december 31-e utáni időtartamát akkor is, ha a foglalkoztató a biztosított keresetéből, jövedelméből a nyugdíjjárulékot levonta, azonban annak befizetését rész­ben vagy egészben elmulasztotta, függetlenül attól, hogy a nyugdíjjárulék behaj­tá­sára tett intézkedés eredményre vezetett-e. Ezzel összefüggésbe megállapítható, hogy a szociális biztonsághoz való joggal kapcsolatban nem merül fel alkotmányos visszásság lehetősége.

Figyelembe véve az országgyűlési biztos eljárásának hatásköréről rendelkező jogszabályokat, valamint az Alkotmánybíróság ezzel összefüggő állásfoglalását, a bírósági érintettség miatt az országgyűlési biztos vizsgálatát megszüntette.

OBH 2267/2003.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az önálló bírósági végrehajtó eljárása, ha a hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárva, az arányosság és a fokozatosság elvét figyelembe véve foganatosítja a végre­hajtást.

A panaszos az ellene folyamatban lévő bírósági végrehajtási eljárás során eljáró önálló bírósági végrehajtó tevékenységét kifogásolta. Sérelmezte, hogy az önálló bírósági végrehajtó annak ellenére folytatta a végrehajtási eljárást, hogy részletfizetésben egyezett meg a végrehajtást kérővel. Az országgyűlési biztos a jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A rendelkezésre bocsátott adatok és iratok alapján megállapítást nyert, hogy a panaszos és házastársa, valamint az OTP Bank Rt. között kölcsönszerződés jött létre. A hitelcél nem valósult meg, panaszos a törlesztési kötelezettségének sem tett szerződésszerűen eleget, így az OTP Bank Rt. a szerződést felmondta. Az igénybevett kölcsönből fennálló tartozás, valamint a folyósított szociálpolitikai kedvezmény beszedése érdekében az OTP Bank Rt. a bíróságtól fizetési megha­gyás kibocsátását kérte. A perré alakult eljárásban panaszos a tartozást elismerte, de részletfizetési kedvezmény engedélyezését kérte. A bíróság azzal engedélyezte a részletfizetést, hogy egyetlen részlet elmulasztása esetén a hátralékos tartozás egy összegben válik esedékessé. A kezességet vállalt készfizető kezeseket az ítélet nem kötelezte.

A panaszos és házastársa fizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezért a bíróság végrehajtási eljárást rendelt el, és a készfizető kezesek ellen fizetési meghagyást bocsátott ki. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a végrehajtó letiltása alapján folyamatosan levonást teljesített a kezesektől.

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban: Vht.) alapvető rendelkezései előírják a végrehajtási kényszer arányos és fokozatos al­kalmazását. Ebben az esetben – mivel azonnali beszedési megbízás alkalmazásának lehetősége nem állt fenn – ez azt jelenti, hogy a bírósági végrehajtás során a pénzkövetelést elsősorban az adós (panaszos és házastársa) munkabéréből, egyéb járandóságából, illetőleg a pénzintézetnél kezelt, őt megillető összegből kell behajtani. Ha előre látható, hogy a munkabérre vagy a pénzintézetnél kezelt összegre vezetett végrehajtás viszonylag rövid időn belül nem vezet eredményre, az adós bármely vagyontárgya végrehajtás alá vonható. A lefoglalt ingatlant csak akkor lehet értékesíteni, ha a követelés az adós vagyontárgyaiból nincs teljesen fedezve vagy csak aránytalanul hosszú idő múlva elégíthető ki. Ugyanakkor figyelembe kell venni a végrehajtást kérő rendelkezési jogát is, mely szerint a végrehajtást kérő rendelkezésétől függ, hogy az adós milyen jellegű va­gyontárgyából kívánja követelésének végrehajtását.

Az országgyűlési biztos a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy a végrehajtó a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el. A fokozatosság és arányosság elvének megfelelően adott ki letiltást a panaszos házastársának munkabérére, de ezzel a tartozás kiegyenlítése nem történt meg, és az a kezesek nyugdíjának letiltásától sem volt várható. A panaszos házastársa elvesztette munkahelyét, s új munkahelyről a végrehajtó nem szerzett tudomást. A végrehajtó a tartozás összegének nagyságára tekintettel, a végrehajtást kérő kérelmére ilyen előzmények után vonta végrehajtás alá a panaszos ingatlanát.

Ezek alapján megállapítható, hogy a végrehajtó az arányosság és a fokozatosság elvét figyelembe véve járt el. A rendelkezésre álló adatok szerint új rész­letfizetési megállapodás sem jött létre panaszos és házastársa, valamint az OTP Bank Rt. között. Mindezek alapján az országgyűlési biztos a vizsgálatot alkotmá­nyos visszásság hiányában lezárta.

OBH 2311/2003.

A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő sérelem veszélyét idézi elő a KRESZ azon előírása, hogy a megkülönböztető jelzést nem használó mentők a tömegközlekedési eszközöknek fenntartott sávokat nem vehetik igénybe, mert azzal az orvosi rendelvény alapján rászoruló betegek szállítása késedelmet szenvedhet, és indokolat­lanul hátráltatja az egészségügyi szolgáltatás zavartalan működését.

Számos újságcikk és a média is foglalkozott azokkal a szabálysértési eljárásokkal, amelyek a KRESZ szabályai szerint a „buszsávokat” szabálytalanul hasz­náló mentősök ellen indultak. Az országgyűlési biztos hivatalból indított vizsgálatot, mivel felmerült a mentővel szállított betegek lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogának sérelme, és az Országos Mentőszolgálat Fő­igazgatójától kért tájékoztatást.

A hatályos KRESZ előírásai szerint az ún. „buszsávokat” a menetrend szerint közlekedő tömegközlekedési eszközök, a taxik, és a megkülönböztető jelzésüket használó járművek használhatják. Más járművek szabálysértést követnek el a buszsávok használata esetén, így a megkülönböztető jelzésüket nem használó, ám közszolgáltatást végző mentő, illetve betegszállító gépjárművek is.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 97. §-a az egészségügyi ellátás részeként szabályozza a betegszállítást is, amely célja, hogy az orvos rendelése alapján biztosítsa az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést abban az esetben, ha az egészségügyi ellátás elérhetősége másként nem biztosítható. A törvény külön nevesíti azokat az eseteket, amikor különösen szükség van a beteg mentőautóval történő szállítására. A megkülönböztető jelzéseket nem használó mentő gépkocsival történő betegszállítást csak orvos rendelése alapján lehet teljesíteni. A rendeléskor az orvos határozza meg, hogy a betegszállítási tevékenységet végző szervezet a sürgősség igénye szerint milyen módon, és milyen felszereltségű gépkocsival végezze a szállítást. A betegszállításról szóló 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet értelmében betegszállítási tevékenységet végző szervezet alatt az Országos Mentőszolgálaton kívül más, működési engedély alapján betegszállításra feljogosított szervezetet is érteni kell.

A megkülönböztető jelzésüket nem használó mentőkben beteg, gyakran fájdalmakkal küszködő embereket szállítanak a mielőbbi egészségügyi ellátás reményében. Ezeknek a közfeladatot ellátó járműveknek – az ugyancsak közfeladatot ellátó – a tömegközlekedési eszközöknek fenntartott sávokról való kitiltása azt eredményezi, hogy az orvosi rendelvény alapján rászoruló betegek szállítása késedelmet szenvedhet, továbbá indokolatlanul hátráltatja – az amúgy is kapacitáshiánnyal küszködő mentő szervezetek – az egészségügyi szolgáltatás zavar­talan működését. Mindezek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy e korlátozás az állampolgárok Alkotmányban biztosított lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogával összefüggő sérelem veszélyét idézi elő.

Az országgyűlési biztos a feltárt visszásság orvoslása érdekében javaslatot tett a kormánynak, hogy vizsgálja felül a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletének (KRESZ) azon szabályait, amelyek a megkülönböztető jelzésüket nem használó, mentést és betegszállítást végző szervezetek zavartalan működését akadályozzák.

A Kormány a jogszabály módosításra tett javaslatot elfogadta, kidolgozta az új szabályozást, a módosítás azonban a beszámolási időszak végére még nem lépett életbe.

OBH 2348/2003.

Nem hozható önkormányzat vagy más hatóság mulasztásával összefüggésbe, így alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot sem okoz, ha az ingatlan tulajdonosa a magánterületét bekeríti, és a szívességi átjárást megszünteti.

Az országgyűlési biztos nem jogosult az önkormányzat döntéseit célszerűségi szempontból vizsgálni.

A panaszos azzal fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy „falujának egyharmadát hátrányosan érinti, hogy a régi termelőszövetkezeti majort és környékét érintő földterületet privatizálták, ez azzal járt, hogy a temető felé vezető utat is felmérték és megszüntették.” Az út elzárása miatt a temetőt az idős, beteg emberek csak nagy kerülővel tudják megközelíteni.

Az országgyűlési biztos az alkotmányos jogok megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és tájékoztatást, iratokat kért az önkormányzattól, amelyeket a település térképeivel együtt az illetékes körjegyző meg is küldött. Az iratokból megállapítható, hogy a községi temetőhöz vezető gyalogút – az 1962-es adatfelvételig visszakövethetően – az ingatlan-nyilvántartásban a jelenleg 357. helyrajzi számon bejegyzett ingatlan része volt. A nyilvántartásban az ingatlanra vonatkozóan sem térképi ábrázolás, sem más nyilvántartási adat nem tüntet fel utat. Az ingatlan előző tulajdonosa a Tsz. megengedte, hogy a helyi lakosok a területén átjárva közelítsék meg a temetőt. Az új tulajdonos azonban az ingat­lant bekerítette, és ezzel megakadályozta az átjárást.

Az önkormányzat álláspontja szerint a temető aszfaltos úton megközelíthető, nem nagy kerülővel, így feleslegesnek tartják, hogy a kertek alatt kialakítatlan úton, magánterületen közelítsék meg a temetőt. Ennek ellenére a lakosság kérésének megfelelően kiszolgáló út létesítését tervezik. A képviselő-testület határozatot hozott arról, hogy a szabályozási terv alapján kiszolgáló út létesítését a terv elkészülte után a tömbösítéshez szükséges útlejegyzés útján alakítja ki. Felhatal­mazta a polgármestert, hogy az ingatlan tulajdonosával vegye fel a kapcsolatot és kezdeményezzen megállapodást.

A biztos megállapította, hogy a panaszosok téves feltevésben voltak, mivel a jelzett terület évtizedek óta nem közterület. Évtizedekkel korábban a kor sajátossága volt, hogy az államosított és bevitt földet egyaránt „Tsz tulajdonnak” tekin­tették, és ezt, valamint a közterületet egyaránt társadalmi tulajdonként kezelték. A helyi lakosok az akkoriban elkerítetlen majoron jártak át nemcsak a temetőbe, de a munkahelyükre is. Az új tulajdonos döntése alapján e lehetőség megszűnt. A Tsz-nek módjában állt volna legkésőbb az ingatlan eladásakor a gyalogút területét közcélra átadni, de ezt nem tette, és ilyet az önkormányzat sem kezdemé­nyezett. A Tsz kizárólag a 357. helyrajzi számú ingatlant, a majort adta el, és az új tulajdonos csak annak területét kerítette be. A „kertek alja” és a major területe között sem közút, sem ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett magánút nem volt, így azt nem is keríthették hozzá a major területéhez.

A jelen helyzetben a magánterület a tulajdonos engedélyével vagy az önkormány­zat intézkedésével válhat átjárhatóvá. A hatóság nem kényszerítheti a magán­tulajdonost olyan cselekedetre, amelyet jogszabály nem tesz számára kötelezővé, ezért az átjárás biztosítását az országgyűlési biztos sem kezdeményezheti.

Az önkormányzat rendezési tervében az út kijelölését tervezi. Ezután kerülhet sor a terület megvételére, lejegyzésére. Ezt az önkormányzat költségvetéséből kell megvalósítani. Az önkormányzat az Ötv. szerint a lakosság igényei alapján, anyagi lehetőségeitől függően maga határozza meg, hogy mely feladatokat, milyen mér­tékben és módon lát el. Az országgyűlési biztosnak ezért nincs hatásköre az ön­kormányzat úttal kapcsolatos döntésének érdemi befolyásolására, de az eddigi intézkedéseiről megállapította, hogy a megoldást szolgálják. Az országgyűlési biz­tos a hatóság eljárására, vagy annak hiányára visszavezethető visszásságot nem állapított meg, ezért a vizsgálatát lezárta.

OBH 2421/2003.

A jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint a jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot okoz a fogyasztóvédelmi felügyelőség, ha eljárása során nem hoz határozatot.

A panaszos sérelmezte, hogy az általa 2001. május 7-én megrendelt, de később meghibásodott és visszaküldött hősugárzóért kifizetett 47 900 Ft vételárrészt nem kapta vissza az eladótól. A panaszos több szervhez, köztük a Fogyasz­tóvédelmi Főfelügyelőséghez is fordult, de panasza nem oldódott meg.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság elvét és a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való jogot érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, és megkereste a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetőjét.

A panaszos 2001 augusztusában panaszt nyújtott be a Győr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez, amely 2001 októberében levélben tájékoztatta, hogy a kft.-vel kötött szerződése nem felel meg a házaló kereskedésről szóló 44/1999. (III. 11.) Korm. rendeletben foglaltaknak, ezért a szerződés semmis, a kárigényét bíróság előtt érvényesítheti. A panaszos 2003 januárjában azonos tartalmú bejelentést tett a Fogyasztóvédelmi Főfelü­gyelőséghez is, ahonnan azt a tájékoztatást kapta, hogy a főfelügyelőség nem rendelkezik hatáskörrel, valamint nem is illetékes az ügyében; jogainak érvénye­sítésére bírói úton van lehetőség.

Tekintettel arra, hogy a hibás árut eladó kft. nem minősül hatóságnak, annak eljárását, illetve mulasztását az általános helyettes nem vizsgálhatta. A fogyasz­tóvédelmi felügyelőségekre, mint a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos hatósági feladatokat ellátó állami szervekre ugyanakkor már kiterjed az országgyűlési biz­tos hatásköre.

Az általános helyettes megállapította, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőség eljárása a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint a jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot okozott, mert a panaszos beadványát jogsértően kezelték és bírálták el az 1977. évi I. törvény alapján. A felügyelőségek eljárására ugyanis az 1997. évi CLV. törvény értelmében az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény (Áe.) előírásait kell alkalmazni. Az Áe. 42. §-ának megfelelően az ügyfél kérelmére indult eljárásban, az ügy érdemében indokolt, fellebbezéssel megtámadható határozatot kellett volna hozni, és a gazdálkodó szervvel szemben az 1997. évi CLV. törvényben meghatározott szankciókat alkalmazni.

Helyesen tájékoztatták ugyanakkor a panaszost arról, hogy a kárigényét, a kft.-vel való megegyezés hiányában kizárólag bíróság előtt érvényesítheti.

Az általános helyettes felhívta a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetőt, hogy utasítsa az első fokú közigazgatási szervet az államigazgatási eljárás lefolytatására; továbbá gondoskodjon arról, hogy a felügyelőségek az Áe. szabályai szerint járjanak el a feladat- és hatáskörükbe tartozó ügyekben, és hatékonyan lássák el a fogyasztók védelmét. A főfelügyelőség vezetője az ajánlást elfogadta.

OBH 2424/2003.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az áramszolgáltató, ha a fogyasztó díjtartozása miatt, a hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárva mondja fel a közüzemi szerződést, s kapcsolja ki az áramszolgáltatást.

A panaszos a lakcímén lévő fogyasztási helyen vételezett villamos-energiát a Délmagyarországi Áramszolgáltató Részvénytársaság közüzemi fogyasztójaként. Állítása szerint 2001 márciusától 2002 szeptemberéig a szabadságvesztés büntetés letöltése miatt nem tartózkodott a fogyasztási helyen, így a fogyasztói berendezéseket sem használta. Amikor visszatért otthonába, észlelte, hogy oda betörtek, s lakását kifosztották, ezért feljelentést tett az illetékes rendőrkapitányságon. Mindennek ellenére a szolgáltató a távolléte idejére megállapított, nem rendezett tartozás miatt felmondta a közüzemi szerződést, és kikapcsolta az áram­szolgáltatását. A fogyasztó szerint a távollétében ismeretlen személyek a la­ká­sába behatoltak, és használták a villamos berendezéseket. Mindezek miatt fordult a szolgáltató eljárását kifogásoló panasszal az országgyűlési biztoshoz.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megkereste az érintett szolgáltatót. A beszerzett adatok alapján megállapította, hogy valóban fennállt a 3723 Ft összegű áramdíj-tartozás. A jogi szabályozás lehetőséget ad a szolgáltató számára a közüzemi szerződés felmondására és az áramszolgáltatásból való kikapcsolásra. A fogyasztó és a szolgáltató között alapvetően polgári jogi viszony áll fenn, amely a szolgáltatás sajátos jellege miatt közjogi elemekkel is vegyül, a szolgáltató ugyanis monopolhelyzetben van az adott szolgáltatás tekintetében, és a fogyasztó gyakorlatilag csak arról dönthet szabadon, hogy igénybe veszi a szolgáltatást, vagy sem. E kiszolgáltatott helyzet miatt biztosított hatáskört vizs­gálat folytatására az állampolgári jogok országgyűlési biztosa számára a ha­tá­lyos jogi szabályozás. Ugyanakkor a jelen esetben arról volt szó, hogy az áramszolgáltatásért ellenszolgáltatás (az áramdíj megfizetése) jár. Amennyiben a díj megfizetésére nem kerül sor, a szolgáltató a jogszabályok által biztosított lehetőségekkel élhet. Ebben az esetben e körbe tartozik az előírt három hónap türelmi idő leteltét követő szerződésfelmondás is. Nehezítette a helyzetet, hogy a fogyasztó lakcíméről a tértivevényes levelek „elköltözött” jelzéssel érkeztek vissza, ilyen módon a tartozás rendezésére, a helyzet tisztázására nem látszott esély.

A szolgáltatónak nem kötelessége vizsgálni, hogy ténylegesen ki vagy kik használták, üzemeltették a fogyasztói berendezéseket. Sőt ilyen vizsgálat indítására nem is rendelkezik jogosultsággal. A teljesített szolgáltatásért járó ellenértéket, az áramdíjat attól a személytől jogosult követelni, akivel a közüzemi szerződést megkötötte, akivel szerződéses jogviszonyban állt. Ezért tehát a szer­ződött fogyasztó kötelezettsége az áramdíj megfizetése, így a díjtartozás összegének a rendezése is. Amennyiben valóban más személyek tevékenysége folytan keletkezett áramdíj-fizetési kötelezettség, s e személyek kiléte – akár egy eredményes rendőrségi eljárás következtében – ismertté válik, akkor bíróság előtt, polgári perben érvényesítheti velük szemben igényét a fogyasztó. Az áramdíj-tar­tozás megfizetését követően kérheti az áramszolgáltatás visszakapcsolását, vala­mint az új közüzemi szerződés megkötését.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a szolgáltató a hatályban lévő jog­szabályoknak megfelelően járt el, és alkotmányos visszásságot nem okozott, ezért a biztos a vizsgálatot lezárta.

OBH 2491/2003.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a környezetvédelmi hatóság, ha a lakossági panaszt kellő alapossággal kivizsgálja és a mé­rési eredmények alapján zajbírság megfizetésére kötelezi a zaj okozóját.

A nagykanizsai panaszosok a közeli MÁV pályaudvaron végzett tolatási tevékenység és a vasútvonalakon zajló közlekedés okozta zajkibocsátás mértékét sérelmezték.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot.

A zaj- és rezgésvédelemről szóló 12/1983. (V. 12.) MT rendelet meglévő va­sút­vonal forgalma által okozott, az új létesítményekre megengedett zaj-, illetőleg rezgésterhelési határérték jelentős túllépése esetén ad lehetőséget hatósági intézkedésre. A hatósági zajmérés 6 dB túllépést állapított meg. Tekintettel arra, hogy a terhelési határérték túllépése akkor jelentős, ha 10 dB-nél nagyobb mér­tékű, a környezetvédelmi hatóság az MT rendelet 14. § (1) bekezdésében foglalt intézkedéseket – jelentős túllépés hiányában – nem kezdeményezhette. A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség 248 000 Ft összegű zajbírság megfizetésére kötelezte a MÁV Rt.-t. A határozat 2003. augusztus 21-én jogerőre emelkedett.

Az országgyűlési biztos kifejtette, hogy a panaszos a vasúti létesítmények kö­zel­ségének ismeretében költözött az ingatlanba, ami akkor is mérvadó, ha koráb­ban a vasúti forgalommal összefüggő zajhatások egyáltalán nem, vagy kevésbé voltak zavaróak. A változó utazási, szállítási igényekkel, szokásokkal együtt járhat az állomások, vágányok korábbitól eltérő használata, vagy fokozottabb igénybevétele is. A biztos megjegyezte, hogy a védőtávolságok megtartásával történő épít­kezésekkel a hasonló panaszok elkerülhetők.

A Felügyelőség zajterhelési vizsgálatokat végzett, továbbá a mérési eredmények alapján zajbírság megfizetésére kötelezte a MÁV-ot, ezért eljárásával kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az országgyűlési biztos nem állapított meg, kezdeményezéssel nem élt.

Tény ugyanakkor, hogy a vasútvonal által keltett zaj meghaladja az éjszakai időszakra irányadó 55 dB zajterhelési határértéket. A környezetvédelmi törvény szerint a zaj és a rezgés elleni védelem keretében műszaki, szervezési módszerekkel kell megoldani a zaj- és a rezgésforrások zajkibocsátásának, illetve rezgésgerjesztésének csökkentését, a tartósan határérték felett terhelt környezet utólagos védelmét. E rendelkezés alapján a biztos a környezetjog elveire figyelemmel felkérte a MÁV Rt. vezérigazgatóját, hogy vizsgálja meg, milyen forgalomszervezési, vagy más intézkedésekkel csökkenthető az érintett területen a vasúti tevékenységből származó veszélyes mértékű zaj.

A MÁV pályavasúti üzletágvezetője válaszában részletesen ismertette a zajártalom csökkentése érdekében tett intézkedéseket. Tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a kifogásolt térségre zajvédő fal építését tervezik, amire a 2004. évi források függvényében kerülhet sor.

OBH 2508/2003.

Hatáskör hiányát állapítja meg az országgyűlési biztos, ha a panaszos az 1990. május 25-től folyósított öregségi nyugdíja megállapításának felülvizsgálatát a rendelkezésére álló jogorvoslati határidő mellőzésével csak több mint 13 év elteltével kéri.

A panaszos szerint a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság az 1990. május 25-től folyósított öregségi nyugdíját helytelenül állapította meg. Ezt követően a nyugdíjából folyamatos levonások történtek, ennek következtében a nyug­díjbiztosító „373 millió és 243 ezer forint kárt okozott”. 13 év alatt egyetlen hivatal sem orvosolta panaszát.

A panasz alapján felmerült a kérelemhez, panaszhoz fűződő alkotmányos jog sérelmének lehetősége, ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot indított. A panaszostól, valamint a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságtól és a Nyugdíjfolyósító Igaz­gatóságtól beszerzett adatok alapján a vizsgálat a következőket állapította meg.

A panaszos 1990. május 18-án előterjesztett nyugdíjigényét a lakóhelye szerint illetékes Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság az 1990. május 30-án kelt határozatával bírálta el az akkor hatályos társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény alapján, jogszerűen. Az Igazgatóságon fellelhető 1990. évi nyugdíj-iktatókönyv szerint az ügyben jogorvoslati eljárás nem volt.

Ezt követően a panaszos a jogorvoslatra nyitva álló időt közel 13 évvel meghaladva, 2003. február 10-én a nyugdíjat megállapító igazgatóságra érkezett beadványára 2003. június 11-én jogszerű választ kapott, mely szerint az elismert szolgálati idő és a havi átlagkereset felülvizsgálatára az idő múlása miatt nincs lehetőség. A nyugdíj-iratanyag a hatályos eljárási szabályoknak megfelelően idő­közben selejtezésre került.

A panaszos igénye alapján megállapított nyugellátást a jogerős határozat alap­ján a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az évi emelésekről szóló jogszabályoknak megfelelően felemelve folyósította. Továbbá a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvényben előírtaknak megfelelően az önálló végrehajtó által megküldött végzésekre tekintettel hajtotta végre a levonásokat a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság és utalta a jogosultak számlájára.

A nyugdíjbiztosító jogszerű eljárására, valamint a határozat jogerőre emelkedésétől számított egy év elteltére tekintettel az országgyűlési biztos a vizsgálatot visszásság hiányában lezárta.

OBH 2511/2003.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat rendelete, ha a magasabb szintű jogszabályok rendelkezésével ellentétben nem rögzíti, hogy a településen mely közszolgáltató látja el a hulladékszállítással kapcsolatos feladatokat; ha a közszolgáltatás igény­bevétele elmulasztásának jogkövetkezményeit a törvénytől eltérően szabályozza; ha nem tartalmazza a hulladékszállítási díj megfizetésének rend­jét; ha az üdülőingatlanok tulajdonosainak 8 hónapra magasabb összegű díjat kell fizetniük, mint azoknak, akik a szolgáltatást teljes évben veszik igénybe.

A panaszos a Tahitótfalu községben az üdülőtulajdonosok számára megállapított hulladékszállítási díjat sérelmezte, mivel véleménye szerint annak kiszabása nem felel meg a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányossága elvének.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, és tájékoztatást kért a jegyzőtől. A községben a hulladékszállítást két rendelet szabályozza. Egyrészt a köztisztaság fenntartásának szabályairól szóló 10/1992. (X. 16.) számú önkormányzati rendelet (rendelet), másrészt Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének a hulladékkezelési szolgáltatási díj megállapításáról szóló 16/2002. (XII. 19.) számú rendelete (díjmegállapító rendelet).

Az általános helyettes vizsgálata megállapította, hogy a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott az önkormányzat rendelet azzal, hogy nem nevezi meg a hulladékszállítást ellátó közszolgáltatót.

A rendelet a díjfizetés elmulasztása esetére a közüzemi szolgáltatásokra vonatkozó szabályok alkalmazását rendeli el. Ezzel szemben a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) kimondja, hogy a díjhátralék adók módjára behajtható köztartozás, és részletesen szabályozza, hogy hogyan kell eljárni annak behajtása iránt. A rendelet szabályozása ezért e tekintetben is a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz.

Az általános helyettes megállapította, hogy mindkét rendelet szabályozása kapcsán további hiányosságok merültek fel. Egyik rendelet sem tartalmazza a hul­ladékszállítási díj megfizetésének rendjét, melyet a Hgt. alapján önkormányzati rendeletben kellene rendezni. A szabályozás hiánya szintén visszásságot eredményez.

Ugyancsak visszásságot okoz a díjmegállapító rendelet az üdülőtulajdonosokra vonatkozó előírása, mert minden üdülőtulajdonos esetében azonos összegben állapítja meg a hulladékszállítás díját, és nem differenciál az egyes ingatlanokon ténylegesen keletkezett hulladékmennyiség szerint. Ezen felül, a nyolc hónapra megállapított díj összege magasabb, mint az olyan ingatlanok után fizetendő díj éves összege, ahol 80 literes edényt vesznek igénybe. Az általános helyettes álláspontja szerint az üdülőterület jellegéből nem következik, hogy az ott lévő ingatlanokat az év nyolc hónapjában az állandó lakosokkal azonos, sőt azt meghaladó módon használnák.

A feltárt alkotmányos visszásságok orvoslása érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg a rendeletek szabályozását, és kez­deményezze azok módosítását.

A válaszadásra nyitva álló határidő a beszámoló lezárásakor még nem telt le.

OBH 2515/2003.

A személyi adat- és lakcímnyilvántartásban szereplő adatok előzetes egyez­tetés nélkül történő megváltoztatása érintette a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jogot, és visszásságot oko­zott azzal, hogy évekre visszamenőlegesen változtatta meg a panaszosok lakcímét.

A panaszos és 57 társa a Bp. II. kerületi Önkormányzat és Nagykovácsi Község Önkormányzata lakcímrendezéssel kapcsolatos ügyükben hozott döntései miatt fordultak az országgyűlési biztoshoz. A lakcímük fiktívvé nyilvánítása miatt a panaszosok 1971., 1984., 1993., 1996. évekre visszamenőleg nagykovácsi lakosokká váltak. Ez a lakcímrendezés rendkívül méltánytalanul érintette az érintett állampolgárokat, mert az egy lakásaiktól több kilométerre fekvő község területéhez „rendezte” lakcímüket, és ezzel számos életviszonyukat. Lakcímük megváltozása jelentős problémát okozott az érintetteknek azzal, hogy ilyen távolságból nehezen intézhették ügyeiket megfelelően az önkormányzatnál, a polgármesteri hivatalnál, a postánál, a szociális ellátások körében, a beiskolázással kapcsolatos ügyekben, mint például a szabad iskolaválasztáshoz való joguk érvényesítése, és számtalan más előre nem látható ügy kapcsán.

2002-ben az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot folytatott, és az alkotmányos jogok sérelmének közvetlen veszélyére tekintettel a fővárosi és a Pest megyei közigazgatási hivatalok vezetőitől annak vizsgálatát kérte, hogy a lakcímrendezés miként tette lehetővé, hogy az érintett panaszosok 1971, 1984, 1993, 1996. évekre visszamenőleg váltak nagykovácsi lakosokká. A hiva­tal­ve­ze­tők egybehangzóan megállapították, hogy a lakcímadatok megváltoztatásával kapcsolatos intézkedés törvényt sértett, mert annak meghozatalakor az érintett állampolgárok már hosszú évek óta budapesti lakcímmel rendelkeztek. Az államigazgatási eljárási törvény szerint nem lehet a határozatot módosítani vagy visszavonni, ha az jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sértene. A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal ezért felügyeleti jogkörben a Budakeszi Város Önkormányzat Okmányirodája (idetartozik Nagykovácsi település lakosságának ok­mánnyal való ellátása) által hozott és sérelmezett lakcímváltozást érintő hatósági intézkedéseit megsemmisítette. A közigazgatási hivatal felhívta a Budakeszi Okmányirodát, hogy a Budapest, II. kerületi Okmányiroda közreműködésével in­tézkedjen az érintett lakosok fővárosi lakcímének visszaállítása iránt. A közigaz­gatási hivatalok vezetői arra az álláspontra helyezkedtek, hogy végleges megoldás az lehet, ha a területszervezési intézkedéssel a lakott területrész a fővároshoz kerül.

A 2003-ben indított ismételt vizsgálatot az indokolta, hogy a Belügyminisztérium Hatósági és Adminisztratív Főosztálya a közigazgatási hivatal fenti intézkedését megsemmisítette. A határozat indokolása szerint a panaszosok több évtizede Budapest II. kerületi lakosoknak tudják magukat. Ismételten megállapította az eljárás az alapjelentésben részletesen kifejtett, majd a fővárosi és a Pest megyei közigazgatási hivatalok vezetői által megerősített indokok alapján jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat sértett. A lakcímrendezés nem az általános formában, az állampolgárok kifejezett akaratával, lakcím-változtatási szándékkal kezdeményezett és formanyomtatvánnyal kérelmezett eljárás volt, hanem olyan hivatalból indult eljárás, melyre jogorvoslati lehetőség nem volt biztosítva. Az érin­tett állampolgárok közül sokan az általuk nem kért okmányokat ma sem vették át.

A sérelmezett határozat indokolása szerint az igazolvány jogot nem keletkeztet. Ezzel az általános helyettes annyiban értett egyet, hogy a sérelmezett okmányok azért nem keletkeztetnek jogot, mert azzal az állampolgárok már ren­delkeztek, és lakcímüket minden okmányukban, szerződésben, egyéb nyilvántartásokban így is kívánják megtartani, és az általuk nem kezdeményezett eljárásban sem a jogszabály szerint, sem azzal szemben 50 évre visszamenőleg nem akarnak Nagykovácsi község lakói lenni.

Az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságon túl az eljárás méltánytalan is az állampolgárokra nézve, hiszen a határozat a folyamatban lévő változtatásokról tudomást sem vesz, és nem méri fel, hogy a terület esetleg napokon belül nem Nagykovácsi nagyközséghez, hanem Remeteszőlős községhez fog tar­tozni. Ugyanis a Nagykovácsi Böngésző havi lap 2003. áprilisi számának önkor­mányzati oldalán megjelent híradás erről adott tájékoztatást. A határozat megho­zatalakor azzal nem számoltak, hogy ez milyen újabb teherrel, és újabb sérelmes döntéssekkel járhat. A tények ebben a vonatkozásban nem jelentenek deklaratív jelleget a döntéshozónak, mivel a probléma lényegét nem látva, azt egy újabb sérelmes döntés meghozatalával tartja megoldhatónak.

Az általános helyettes a korábbi ajánlásait fenntartva és kiegészítve felkérte a belügyminisztert, hogy minden szempontot figyelembe véve, különösen az újonnan alakított község területigényével összefüggésben vizsgálja felül a Belügyminisztérium Hatósági és Adminisztratív Főosztálya határozatát, és a területszer­vezési eljárás befejezéséig a döntést függessze fel, illetve azt a közigazgatási hivatalok vezetői által kifejtett álláspontra figyelemmel helyezze hatályon kívül.

A Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára közölte, hogy a határozat visszavonására és ez által a budapesti lakcímek visszaállítására, illetve a területszervezési eljárás lefolytatására nem lát lehetőséget. Az érintettek a területszervezési eljárással kapcsolatos ügyben a II. kerületi jegyző aláírásgyűjtő ív hi­te­le­sí­tését elutasító határozata ellen a bírósághoz fordultak.

OBH 2545/2003.

Nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek, ha a kifejezetten női betegség kezelésére szolgáló gyógyszerhez csak nők vehetnek igénybe 90%-os ártámogatást.

A panaszos kifogásolta, hogy a gyógyszertámogatásra vonatkozó Kormányren­deletben az osteoporosisban szenvedő betegek gyógykezelésére szolgáló „Fo­sa­max 70” gyógyszert a női betegeknek 90%-os ártámogatással, míg a férfi betegeknek ugyanezt a gyógyszert csak 10%-os támogatással lehet rendelni. A panaszos a betegek nemek szerinti megkülönböztetését sérelmezte.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a hatályos jogszabály értelmében – a rendelet 3. számú mellékletének 27/b-c-d-e. pontjaiban meghatározott diagnosztika alapján, osteodenzitometriával igazolt osteopenia esetén – a kijelölt Osteoporosis Centrum szakorvosa által a készítmények 90%-os támogatással széles körben rendelhetők.

A felsorolásból látható, hogy amennyiben a beteg az Osteoporosis Centrum gondozása alatt áll, minden esetben kiemelt szintű társadalombiztosítási támogatással kapja az ott szereplő, és a betegségének megfelelő készítményeket. A panaszolt esetben azonban feltehetően csupán téves információról lehetett szó, hiszen a panaszos által konkrétan hivatkozott gyógyszer a postmeno­pau­zá­lis osteoporózis kezelésére adható, ami kifejezetten női betegség.

Az egyes gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásának megítélésekor a terápiás igények mellett a rendelkezésre álló pénzügyi keretek is befolyással bírnak, amely objektív tényező és általánosságban nem értékelhető alkotmányos jogsérelemnek, bár a betegek ellenvéleményét válthatják ki.

A fenti tényállás alapján az országgyűlési biztos a diszkrimináció tilalmával összefüggésben alkotmányos jogsérelmet nem állapított meg.

OBH 2548/2003.

A tulajdonhoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a szolgáltató, ha előbb engedélyt ad a vízhasználat elkülönített mérésére és az eszerinti fizetésre, majd mindezt visszavonva is­mét a bekötési vízmérő szerint számláz.

A panaszos a Fővárosi Vízművek Rt. eljárását kifogásolta. A panaszos egy ikerházban lakik, ahol az ellátásba kapcsolt ingatlan vízhasználatának mérésére szolgáló bekötési vízmérőnek két fogyasztója van. Az ingatlan vízbekötése 1979 körül történt, az ügyintézést a panaszos egyedül végezte, de a szükséges dokumentumokon a tulajdonostárs (Sz. úr) nevét is feltüntette. Ennek ellenére a mérő kizárólag a panaszos nevére került, és a számla teljes összegét is ő fizette. Később az ikerszomszéd kérésére kettejük nevére került az óra. Mivel Sz. úr továbbra sem volt hajlandó a számla felének megtérítésére, így a panaszos kénytelen volt követelését 1979 és 1997 között három alkalommal is polgári peres úton érvényesíteni. 1997-ben ismét a szolgáltatóhoz fordult és engedélyt is kapott a mellékvízmérő felszerelésére, és annak alapján mért fogyasztás szerinti díjfizetésre. A társfogyasztó megtagadta az előzetes hozzájárulást, de a szol­gáltató, arra hivatkozva, hogy a hozzájárulást csak az épületgépészeti rendszer jelentős költségű átalakítása esetén tagadhatná meg, kiadta az engedélyt.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a szolgáltató öt és fél év után törölte számlázási nyilvántartásából, arra hivatkozással, hogy a mellékvízmérő alapján történő számlázás egyik feltétele, hogy a bekötési vízmérő szerinti másik fogyasztó ahhoz hozzájárul, az adott esetben hiányzik. Mindezt az ingatlan másik tulajdonosának bejelentése alapján lefolytatott ellenőrzés során állapították meg.

A szolgáltató 1997-ben megadta az engedélyt a mellékvízmérő felszerelésére, és az annak alapján történő teljesítésre a másik fogyasztó előzetes hozzájárulása nélkül, majd öt évvel az engedély kiadása után a másik fogyasztónak az előzetes hozzájárulását megtagadó reklamációja következményeként a rendelet másik bekezdésére hivatkozva törölte a mellékvízmérőt a nyilvántartásból.

Vélelmezhetően hozzájárult a visszás helyzet kialakulásához a szolgáltatónak a fogyasztók egyetemleges kötelezettségének érvényesítéséhez fűződő érdeke, hiszen a társtulajdonosnak ismét jelentős hátraléka halmozódott fel. A Vízmű el­járása aggályos abból a szempontból is, hogy a bekötési vízmérő szerinti elszá­molás hiánya miatt a panaszos nem tudta saját fogyasztását külön számlával igazolni, így elesett az önkormányzattól korábban kapott vízdíj-kompenzációtól. Felesleges költségbe verte továbbá panaszost a mellékvízmérő felszerelésével, az ehhez szükséges tervek elkészítésével, mikor engedélye ellenére törölte nyilvántartásából. Ezen felül a tulajdonhoz való alkotmányos jog – amely egyben a kötelezettségeket is magába foglalja – az Unióhoz való csatlakozásunk közeledtével egyre inkább megköveteli a fogyasztás egzakt mérését, és ennek alapján történő teljesítését.

Az országgyűlési biztos tisztában van azzal, hogy a hiányzó hozzájárulást a bíróság erre vonatkozó határozata pótolhatta volna, de az öt és fél évig fennálló jogszabálynak megfelelő számlázásra tekintettel, felkérte a Fővárosi Vízmű Rt.-t, hogy mindkét fél bevonásával kezdeményezzen párbeszédet és szerezzen érvényt az említett gyakorlatnak.

A szolgáltató az ajánlásban foglaltaknak maradéktalanul eleget tett.

OBH 2578/2003.

A panaszhoz való jog sérelmét okozza, ha a halmozottan fogyatékosokat gondozó intézményben gyakorlatilag nem működik az érdekképviseleti fórum.

A Reménysugár Habilitációs Intézetben gondozott fiatalok szülei, volt dolgozói nevében egy ügyvéd fordult beadvánnyal az általános helyetteshez. A panaszosok szerint az intézetben 2001-ben vezetőváltás történt, azóta az intézmény színvonala úgy szakmai, mint egyéb szempontból leromlott. A panaszosok állás­pontja szerint a gondozottak emberi méltósága súlyosan sérül, megalázzák őket, nem biztosítják állapotuknak megfelelő kezelésüket. A panaszosok arról is tájékoztatták, az általános helyettest, hogy 2002 augusztusában az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium segítségét is kérték, állításuk szerint beadványaikat válaszra sem méltatták.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz, az emberi méltósághoz, valamint a legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez, való jog sérelmének a gya­núja miatt vizsgálatot indított. A miniszter – a vizsgálati anyagok másolatának megküldésével egyidejűleg – arról tájékoztatta az általános helyettest, hogy a pa­naszolt intézmény működését 2002-ben a minisztérium négy alkalommal, a köz­igazgatási hivatal egy alkalommal vizsgálta. A vizsgálat megállapította, hogy az épületek tárgyi adottságai miatt a rekonstrukció nem tűr halasztást, a vizsgálat az intézmény működését egyebekben példaértékűnek minősítette.

A gondozottak szüleinek és volt dolgozóinak névtelen bejelentése kapcsán a minisztérium 2002. 08. 21. és 09. 20. között célirányos vizsgálatot tartott. A vizsgálat kiterjedt a beadványban foglalt panaszok mindegyikére, összességé­ben megállapította, hogy a bejelentésben foglaltak jelentős része nem volt megalapozott, a többi esetben a korábban feltárt hiányosságokra készült intézkedési terveknek megfelelően megindult a hibák kijavítása.

A panaszosok a kerület országgyűlési képviselőjének jelezték, hogy beadványukra nem kaptak írásban választ. Az országgyűlési képviselő kérésére a minisztérium helyettes államtitkára írásban válaszolt. Válaszában közölte, hogy az intézmény szakmai munkájának és gazdálkodásának ellenőrzését elvégezték. A helyettes államtitkár arról is tájékoztatta az országgyűlési képviselőt, hogy az intézet telephelyén 700 millió forintos beruházással új, 150 fő súlyos és halmozottan fogyatékos személyt ellátó intézmény felépítését tervezik. Az országgyűlési képviselő a helyettes államtitkár válaszát eljuttatta a panaszosoknak.

Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium által fenntartott Reménysugár Habilitációs Intézet két telephelyén (1223 Budapest, Kápolna u. 3. és Kastélymúzeum 2.) az általános helyettes munkatársai 2003. június 19-én – előzetes bejelentés nélkül – tartottak helyszíni vizsgálatot melynek megállapításai szerint az intézmény szakmai munkája jó színvonalú. A beadványban foglaltak jelentős részét a helyszíni vizsgálat alaptalannak találta.

Az elhelyezéssel kapcsolatos negatív észrevételek – öreg az épület, rozoga a berendezés, régen volt festés – részben igaznak bizonyultak. Az intézmény vezetése 2001 óta folyamatosan pályázik annak érdekében, hogy a valóban nagyon rossz állapotú, fogyatékos emberek gondozására alkalmatlan épületben jobb, emberi körülményeket teremtsenek. Pályázati pénzből alakították ki az új fürdőszobákat is.

A panasznak az épület állagára vonatkozó része okafogyott, mivel 2003 nyarán megkezdődött az a beruházás, melynek keretében várhatóan 2004 májusára felépül a 150 férőhelyes új intézmény, amelyet már kimondottan súlyosan fogya­tékosok gondozására terveztek. Annak elkészülte után kerülhet sor a jelenlegi főépület tatarozására és átépítésére, ahol majd főleg adminisztratív és terápiás helyiségek lesznek. Mivel a gondozottakat belátható időn belül új, korszerű épü­letbe költöztetik, nem kifogásolható, hogy régi épület karbantartására csak annyit költenek, amennyi az állagmegóváshoz feltétlenül szükséges.

Az intézményben 2001. augusztus 29-én megalakult az Érdekképviseleti Fórum. A vizsgálatot végzők a dokumentumok között mindössze egy – 2002. augusztus 12-én kelt – emlékeztetőt találtak, ami azt jelentette, hogy az otthonban lényegében nem működött az érdekvédelmi fórum. A vizsgálat megállapította, azzal, hogy az intézmény Érdekképviseleti Fóruma gyakorlatilag nem működött, sérült az Alkotmány 64. §-ában rögzített panaszhoz való jog. Az általános helyettes álláspontja szerint a szülők részéről évek óta tartó panaszáradatnak – mellyel a gondozottak hozzátartozói minden lehetséges fórumot megkerestek – egyik oka, hogy helyi szinten nem tudják a panaszhoz való jogukat érvényesíteni. A színvonalas szakmai munka biztosítása (gyógyszerezés, terápia, fejlesztő fog­lal­ko­zások stb.) természetesen a szakemberek feladata, ugyanakkor a gondozottak életében nemcsak szakmai szempontok érvényesülnek, jogaik érvényesülésének, körülményeinek figyelemmel kísérésben az intézmény vezetőségének a hoz­zátartozókat partnerként kell kezelni. Ezzel feltehetőleg jórészt elkerülhető lenne, hogy a szülők rendszeresen külső szervek segítségét kérjék. Az intézmény folya­matos ellenőrzése a szakmai munkát feleslegesen terheli, és ezzel a célok meg­valósítását hátráltatja.

Az alkotmányos joggal összefüggő visszásság kiküszöbölése érdekében az ál­talános helyettes a Reménysugár Habilitációs Intézet igazgatójánál kezdeményezte: gondoskodjon arról, hogy az intézmény Érdekképviseleti Fóruma a jövőben a Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzítetteknek megfelelően működjön.

Az intézmény igazgatója a kezdeményezéssel egyetértett, gondoskodott az Ér­dekképviseleti Fórum működéséről.

OBH 2723/2003.

A tisztességes eljáráshoz valamint a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogok sérelmét idézte elő a Magyar Posta Rt., amikor olyan tájékoztatást adott, hogy az elveszett csomag miatti kártérítési eljárás lefolytatásának feltétele a tudakozódási eljárás megindítása és ennek díjának befizetése.

A panaszos azt kifogásolta, hogy egy általa feladott csomag nem érkezett meg a címzetthez, majd amikor érdeklődött a csomag hollétéről, azt a tájékoztatást kapta, hogy a postai szabályzat szerint 300 forintért kell nyomtatványt ven­nie, amellyel kerestetheti a csomagot, ám a befizetett összeget csak akkor kapja vissza, ha a keresés eredménytelen lesz. A panaszos a kért összeget nem fizette ki, mert úgy vélte, hogy ő a szolgáltatásért már fizetett, a csomag pedig a posta mulasztása miatt veszett el, ezért méltánytalan lenne, ha neki kellene fizetnie a keresésért.

Az országgyűlési biztos a Posta Vezérigazgatóságát kérte fel az ügy kivizsgálására, amely levelében arról tájékoztatatta a biztost, hogy a panaszos ügyében az érintett postahivatal nem a jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor úgy tájékoztatta a panaszost, hogy a kártérítési eljárás lefolytatásának feltétele a tudakozódási eljárás. „A kártérítési eljárás tekintetében nincs olyan jogszabály, ami annak megindítását a fent említett feltételhez kötné. Annak érdekében, hogy ehhez hasonló jogszabállyal ellentétes jogalkalmazás ne fordulhasson elő az érin­tett postahelyen, felhívtuk a figyelmet a jogszabályok helyes értelmezésére és alkalmazására.”

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Posta eljárása a panaszos tisz­tességes eljáráshoz való jogát sértette, de tekintettel arra, hogy a Magyar Posta Rt. vezérigazgatója saját hatáskörében megtette a szükséges intézkedéseket, a biztos nem élt ajánlással.

Felhívta ugyanakkor a Magyar Posta Rt. vezérigazgatójának figyelmét, hogy a panasszal érintett postahivatal kioktatásán túl az Rt. valamennyi alkalmazottjának figyelmét hívja fel a felhasználói bejelentések és panaszok jogszerű és ügyfél-centrikus intézésére és tájékoztassa a kártérítési eljárás eredményéről. A vezérigazgató jelezte, hogy a feladási díj és a kártérítési átalány a panaszos számára kifizetésre került, valamint, hogy az üzletszabályzat és a jogszabályok helyes értelmezése érdekében közlemény kiadását tervezi. Az országgyűlési biz­tos a választ elfogadta.

OBH 2735/2003.

A jogorvoslathoz, valamint a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a katasztrófavédelmi szerv az árvízkárral kapcsolatos kárenyhítési kérem ügyében a határozathozatalt mellőzi.

A panaszos édesanyja nevében fordult az országgyűlési biztoshoz, mert azt sé­relmezte, hogy a 2001. évi tiszai árvíz során a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a BM Országos Katasztrófavédelmi Fő­igazgatóság az édesanyjának a károsodott ingatlana helyreállításához nem nyúj­tott kárenyhítést.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszolt ügyben a rendelkezésre álló, bár egymásnak is ellentmondó dokumentumok szerint nem született olyan érdemi döntés, amely a panaszos által felhozott indokoknak megfelelve bírálta volna el a kárenyhítési ügyet. A hatóságok azt állapították meg, hogy az ingatlan 2 éve lakatlan, és a panaszos 20–25 éve nem járt a településen. Ezzel szemben állampolgárok egy csoportja nyilatkozatban igazolta, hogy a károsult rendszeresen hazajár, és hosszabb időt tölt a szóban forgó épületben. A határozat szabályszerűségének előírása és indokolással ellátása leg­főképpen azt a célt szolgálja, hogy a határozat azokat a releváns tényeket tartalmazza, amelyekre a jogalkalmazó a döntést alapozta. A döntésből ki kell tűnni azoknak a preferenciáknak, amelyeket a döntés meghozatala során az eljáró hatóság alkalmazott, és annak, hogy a kérelmező mely elvárásoknak nem tett eleget. Önkényes döntéshez, megalapozatlansághoz vezethet, ha az eljáró szerv a tényállás pontos felderítése nélkül, határozat mellőzésével levélben utasítja el a kérelmet.

A vizsgált ügyben a már megkezdett helyreállítást akasztott meg az önkormányzat nyilatkozata, amelyről a panaszosnak nem volt tudomása, így ellene érveivel, bizonyítékaival nem léphetett fel. A nyilatkozat elegendő volt arra, hogy a panaszos, a közigazgatási hivatal és a kivitelező által megkötött megállapodás alapján megkezdet helyreállítási munkát leállítsa, és ellene semmilyen jogorvos­latot ne biztosítson.

A vizsgálat megállapította, hogy az ügyben érintett hatóságok, az önkormány­zat és a katasztrófavédelmi szervek a határozat mellőzésével hozott döntéssel a jogorvoslathoz, valamint a jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoztak.

Az országgyűlési biztos általános helyettese már korábban több ízben megállapította, hogy a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvényben szabályozott állami feladatvállalás mellett a kárt szenvedett állampolgárok ügyeiben nincs egyértelmű eligazító jogszabály, amely meghatározná, hogy a katasztrófasegély milyen feltételekkel illeti meg az állampolgárokat. A jogalkalmazási bizonytalanságot fokozta, hogy a panaszos kérelmének elbírálásakor még kormányhatározat rendelkezett az állampolgárok jogairól és kötelességeiről. A kormányhatározattal történő szabályozás következményeként, ha az árvízkárosult nem is értett egyet a döntéssel, nem volt számára jogszabályban biztosított lehetőség más megoldás kezdeményezésére. Határozat hiányában ugyanis jogorvoslati lehetősége sincs.

Az országgyűlési biztos általános helyettese jogalkotási kezdeményezésének megvalósulásaként értékelhető a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapról szóló 2003. évi LVIII. törvény és az Alap működésével összefüggő szabályokról rendelkező 33/2003. (XII. 9.) PM rendelet megjelenése. Az ál­talános helyettes az ügyben nem élt kezdeményezéssel, vagy ajánlással, mert a visszásság a kérdés jogi szabályozásának hiányára volt visszavezethető, ami a jogalkotási javaslatára időközben megjelent.

OBH 2781/2003.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz a gyámhatóság, ha nem értesíti a panaszost az általa kezdeményezett eljárás meg­állapításairól.

Ugyancsak a jogbiztonságot sérti a rendőrség, ha nem hoz határozatot azok­ban az ügyekben, amelyekben határozattal kell döntenie, illetve a panaszos írásban feltett kérdéseire szóban válaszol.

A panaszos a szegedi gyámhatóság, és a városi Rendőrkapitányság eljárását sérelmezte. A panaszos 2000 januárjában vált el a feleségétől, de az egyezségük alapján az anyánál maradt az 1999-ben született gyermekük. A panaszos szerint az anya veszélyeztette a gyermek fejlődését, ezért 2002. április 30-án a gyámhatóságtól gyermeke nála való ideiglenes elhelyezését kérte, de a gyámhatóság csak 2003. március 14-én hozott határozatot a kérelemről. A panaszos több feljelentést is tett az anya ellen, amelyeket azonban a rendőrség nem vizsgált ki kellő alapossággal. Állítása szerint, a bejelentéseiről a rendőrségen még jegyzőkönyvet sem voltak hajlandóak felvenni, az később pedig már meg sem hallgatták. Sérelmezte, hogy a rendőrök erőszakot alkalmaztak, amikor a gyermeket az anyának visszaadták.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz és a gyermek kiemelt védelemhez való joga sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A panaszos 2002. április 30-án idézés nélkül megjelent a gyámhatóságon, ahol jelezte gyermeke veszélyeztetettségét, kérte, hogy a gyámhatóság vizsgálja meg az anya élet- és lakáskörülményeit, anyagi helyzetét. Május 10-én a gyámhatóság a panaszossal felvett jegyzőkönyv másolatát megküldte a gyermekjóléti szolgálatnak, és felkérte arra, hogy az abban foglaltak valóságtartalmát vizsgálják ki, annak eredményéről a hatóságot tájékoztassák. A gyermekjóléti szolgálat munkatársa május 27-én tájékoztatta a gyámhatóságot, hogy az anyánál környezettanulmányt készített, felvette a gyermek bölcsődéjével is a kapcsolatot. A szakember szerint a gyermek nem volt veszélyeztetett.

A gyámhatóság ügyintézője nem tájékoztatta a panaszost arról, hogy a beérkezett szakvélemény alapján hatósági intézkedésre nincs szükség. A panaszos 2002. december 17-én a megyei gyámhivatalánál bejelentette, hogy áprilisban a gyámhatóságon kérte a gyermek nála való ideiglenes elhelyezését, de kérelmére nem kapott választ. Kérte, hogy a megyei gyámhivatal vizsgálja ki a gyámügyi ügyintéző eljárását. Jelezte azt is, hogy a gyámhatóságon korlátozták irat-bete­kin­tési jogát. A panaszos 2002. december 19-én kérte, hogy a gyámhatóság ide­iglenes hatállyal helyezze el nála a gyermekét.

A megyei gyámhivatal vezetője megállapította, hogy a gyámügyi ügyintéző mulasztást követett el, amikor a panaszost nem értesítette a gyermekjóléti szolgálat megállapításáról, egyben felhívta a gyámhatóság figyelmét arra, hogy a jövőben tegyen eleget értesítési kötelezettségének. A vizsgálat a panaszos irat-betekintési jogával kapcsolatban nem állapított meg mulasztást.

Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhatóság a jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okozott, mivel a panaszost nem értesítették az általa kezdeményezett eljárás megállapításairól, de tekintettel arra, hogy a megyei gyám­hivatal vezetője felügyeleti jogkörében a szükséges intézkedést megtette további intézkedést ez ügyben nem látott szükségesnek.

A panaszosnak a gyermeke ideiglenes hatályú elhelyezésére vonatkozó kérelmét a gyámhatóság 2003. március 14-én kelt határozatával utasította el. Előbb azonban meghallgatta a gyermek anyját, az anya első férjét, a panaszost, a gyer­mekjóléti szolgálattól szakvéleményt kért. A jegyzőkönyvi nyilatkozatok és a szak­vélemények alapján megállapította, hogy a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését édesanyja nem veszélyezteti, ezért a panaszos kérelmét elutasította. A panaszos a határozat elleni fellebbezésében az eljárás elhúzódását is sérelmezte. A megyei gyámhivatal az első fokú határozatot helybenhagyta, és az eljárás három hónapos elhúzódásának okaként nem ügyintézői mulasztást, hanem a szerteágazó bizonyítási eljárást tekintette.

Az általános helyettes azt állapította meg, hogy a jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okozott a gyámhatóság azzal, hogy az ügyfél kérelméről a törvény­ben előírt határidőben nem hoz határozatot, eljárását nem hosszabbítja meg, ezért felkérte a jegyzőt, hogy a jövőben az ügyfelek beadványaira az elintézési határidőn belül hozzanak határozatot, amennyiben ez nem lehetséges, úgy a ha­táridőt hosszabbítsák meg, és arról az ügyfeleket értesítsék. A jegyző a kezdemé­nyezéssel egyetértett.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az általános helyettes fel­kérésére az ügyben vizsgálatot folytatott és megállapította, hogy a panaszos ellen a rendőrök valóban alkalmaztak testi kényszert, amikor a gyermeket az anyának visszaadták. A panaszos volt felesége 2003. április 17-én rendőri segítséget kért, mert a panaszos – a közös megegyezésük alapján – az anya gondozásába helyezett gyermeket hónapok óta jogellenesen magánál tartotta. A helyszínre érkező rendőrök a jogsértő cselekmény abbahagyásának kikényszerítésére, illetve további folytatásának megakadályozására alkalmaztak testi kényszert, és a gyer­meket átadták az anyának, a panaszost pedig előállították. A vizsgálat szerint ez a rendőri intézkedés az 1994. évi XXXIV. törvény előírásai szerint történt, törvényes és szakszerű volt, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem okozott.

A megyei rendőrfőkapitány a panaszos beadványának azon részével kapcsolatban, mely szerint a rendőrségen bejelentéseiről még jegyzőkönyvet sem voltak hajlandóak felvenni, a következőket állapította meg: „A (panaszos ...) beadványaira a nyomozó hatóság nem megfelelően reagált. Volt olyan indítvány, amit határozattal kellett volna elbírálni, illetve helyénvalóbb lett volna, ha az iratokból tűnik ki az egyéb kérdésekre adott válasz. Mindez azonban nem érintette a nyomozás törvényességét...Erre tekintettel az érintett állomány figyelmének felhívása érdekében a szükséges intézkedéseket megtettem.”

Az általános helyettes megállapította, hogy a határozathozatal, továbbá a panaszos kérdéseire adott válaszok írásba foglalásának elmulasztása a jogállamiságból erdő jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okozott, melyet a megyei rendőrkapitányság vezetője saját hatáskörében orvosolt, ezért ajánlást nem tett.

OBH 2785/2003.

A jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog­gal összefüggő visszásságot okoz, ha a büntetés-végrehajtási intézet nem biztosítja a szavazásra jogosult, de előzetes letartóztatásban lévő állampolgár népszavazáson való részvételét, annak ellenére, hogy azt a fog­va­tar­tott kéri és a szükséges önkormányzati igazolással is rendelkezik.

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben előzetes letartóztatásban lévő fog­vatartott azért fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert nem vehetett részt az Európai Unióhoz történő csatlakozásról 2003. április 12-én megtartott népszavazáson.

Az általános helyettes a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal és a népszavazásban való részvétel jogával összefüggő visszásság gyanúja miatt indított eljárást, melynek során a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokának vizsgálatát kérte. A kapott tájékoztatás szerint a fogvatartott tartózkodási helyén való szavazáshoz szükséges önkormányzati igazolás 2003. április 5-én vagy 6-án az intézetbe nem ajánlott küldeményként megérkezett, amit nem vettek nyilvántartásba. Az igazolás csak 2003. április 14-én érkezett az előzetes letartóztatott pa­naszos fogvatartási helye szerinti I. sz. objektumba, ezért nem került fel a válasz­tási névjegyzékre.

Az intézet parancsnoka vizsgálata során a panaszos nevelőjének mulasztását megállapította, és ezért figyelmeztetésben részesítette. Ezenkívül megszigorította a postai küldemények kezelésére vonatkozó szabályokat. E szerint az előadók a jövőben a hivatalos vagy más, külön jelzéssel ellátott leveleket tételesen rögzítve – a címzett feltüntetésével – postakönyvben adják át az ügykezelőnek.

Az általános helyettes a megállapított alkotmányos visszásság ellenére az ügyben ajánlást nem tett, mert az érintett intézet vezetője saját hatáskörben meg­tette a szükséges intézkedést.

OBH 2877/2003.

Az országgyűlési biztosnak nincs hatáskörében az önkormányzat döntését vagy eljárását vizsgálni, ha egy ingatlan adásvételének kérdésében tulajdonosi minőségben jár el.

Nem okoz alkotmányos visszásságot az önkormányzat, ha a köztemetés lebonyolítása során a jogszabályoknak megfelelően, a gazdaságosságát elvét szem előtt tartva jár el.

A panaszos azt sérelmezte, hogy Szabadbattyán Önkormányzata nem vásárolta meg elhunyt húga lakóingatlanát, amelynek vételárából ő méltó módon szerette volna hozzátartozóját eltemettetni, és ezért köztemetéssel helyezték végső nyugalomra. Kifogásolta a köztemetés végrehajtásának módját, és úgy ítélte meg, hogy azt kegyeleti jogot sértő módon hajtották végre.

Az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz fűződő jogból fakadó kegyeleti joggal összefüggő sérelem lehetősége miatt vizsgálatot indított, és felkérte a jegyzőt, hogy saját hatáskörében vizsgálja meg a köztemetést megelőző eljárás szabályszerűségét, valamint a köztemetés végrehajtásának körülményeit. Bekérte a panaszos által vételre felajánlott ingatlannal kapcsolatos önkormányzati iratanyagot is.

A biztos az iratokból megállapította, hogy a képviselőtestület a felajánlott ingatlan megvásárlásával kapcsolatban, a törvényben előírtaknak megfelelően járt el, az ajánlatot megtárgyalta. Az önkormányzat az ingatlan adásvételének kérdésében azonban nem hatósági jogkörben, hanem tulajdonosi minőségben jár el, ezért az országgyűlési biztos e tekintetben a hatáskörének hiányát állapította meg.

A köztemetés lebonyolításával kapcsolatban folytatott vizsgálata során azonban nem derült fény olyan tényre vagy körülményre, amely jogszabálysértés vagy alkotmányos visszásság veszélyét rejtené, ezért az országgyűlési biztos a panasz erre irányuló részét a jelentésében elutasította.

OBH 2892/2003.

A gondozottak tulajdonhoz, lehető legmagasabb szintű testi és lelki egész­séghez, valamint a szociális biztonsághoz fűződő emberi, és állampolgári jogai sérelmének közvetlen veszélyét idézi elő a Megyei Közigazgatási Hivatal, ha a tudomására jutott súlyosan szabálytalan működés ellenére nem lép fel, és nem tiltja be az engedély nélkül működő intézményt.

A panaszos a Téti Harangvirág Panzió épületében lakó édesanyja, valamint a többi ott élő idős ember helyzetéről és az otthonban uralkodó állapotokról szá­molt be. Álláspontja szerint a tulajdoni viszonyok megváltozása miatt félő, hogy az ellátottaknak el kell hagyniuk lakóhelyüket, annak ellenére, hogy fizetik a havi térítési díjakat és életük végéig tartó ellátás reményében fizetették be a nagy összegű egyszeri hozzájárulásokat is.

A panaszos által vázolt helyzetre tekintettel az országgyűlési biztos felkérte a Győr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, ellenőrizze az illetékes szakhatóságok bevonásával, hogy az intézmény működése megfelel-e az irányadó jogszabályok előírásainak. Ennek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a fenntartó már 1995-ben szociális intézményt kívánt létesíteni, azonban kérelmét a közigazgatási hivatal elutasította, mert az ingatlanon már akkor jelentős összegű tartozást jelző jelzálog-bejegyzés történt. A megyei bíróság Végrehajtó Irodája már több alkalommal tűzött ki árverést, 28 millió forint tartozás behajtása érdekében. A hivatal nem látott biztosítékot arra, hogy a végrehajtási eljárás sikere esetén egy majdani új tulajdonos is idősotthont működtetne.
    A hivatal akkor szerzett ismét tudomást a gondokról, amikor 1999. április 21-én a Szociális és Családügyi Minisztérium egy panaszos levél alapján vizsgálat lefolytatását kérte. Ennek alapján derült ki, hogy az üzemeltető 1997-ben panzió üzletkörre működési engedélyt kapott Tét Nagyközség jegyzőjétől, továbbá, hogy 1999-ben az ingatlan tulajdonjogát – annak lakottsága ismeretében – egy kft. árverésen megszerezte. Az üzemeltető megállapodást kötött az új tulajdonossal az ingatlan használatáról, ám annak díját nem fizette meg. A kft. a lakóknak is küldött egy levelet, amelyben használati díjat kért, arra való hivatkozással, hogy a lakók és közötte semmiféle jogviszony nincs.

A hivatalvezető – más esetekre is utaló – álláspontja szerint a témakört érintő jogszabályok nem adnak egyértelmű választ arra, hogy mi tekinthető szociális intézménynek, azok csak a gondozotti kört és az általánosságban nyújtandó ellátást rögzítik. Megítélése szerint a téti panzióról sem dönthető el egyértelműen, hogy az szociális intézményként működik-e vagy sem. Így, tekintettel arra, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Sztv.) 57. §-a csak a 10 fő fölötti intézményt minősíti szociális intézménynek a Közigazgatási Hivatal, mint felügyeleti szerv ezen „ellátotti” létszám alatti esetekben nem tud eljárni.

Az Szt. illetve a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet alapján a közigazgatási hivatal intézkedni köteles az intézmény bezárásáról, egyidejűleg kezdeményeznie kell a megyei főjegyzőnél az ott élő szociálisan rászoruló személyek elhelyezését. De nincs lehetősége és jogszabályi alapja eljárni, és be­záratni egy olyan intézményt, amely működési engedéllyel nem rendelkezik, mégis gondozottakat fogad be és tevékenysége során jogaikat és egészségüket veszélyezteti, ha az ellátotti létszám 10 fő alatti. Ebben az esetben ugyanis az ellá­tottakat gondozó egység nem minősül szociális intézmények.

Általános jogelv, hogy a jogviszonyokat (jogügyleteket) nem az elnevezésük, hanem a tartalmuk alapján kell elbírálni. Amennyiben tehát a jogviszony, tartalma alap­ján túlterjed a polgári jogban hagyományos, kétpólusos szerződéses jogviszonyon, illetve a fenntartó üzleti vállalkozás keretében végzett tevékenységéről van szó, indokolt az ellátást igénybe vevők létszámától független állami kontroll megteremtése.
    A konkrét esetben, miután a közigazgatási hivatal tudomást szerzett a panzió­ban élő 16 idős személy helyzetéről és a különböző szabálytalanságokról, a jogszabály értelmében kötelessége lett volna intézkedni az intézmény további működésének felfüggesztéséről, különösen annak ismeretében, hogy a korábban engedély nél­kül működő szociális intézmény működési engedély kiadása iránti kérelmét el­utasította. Mulasztásával a Téti Harangvirág Panzióban élők vizsgált emberi-ál­lampolgári jogai sérelmének közvetlen veszélyét idézte elő.

Az országgyűlési biztos hangsúlyozta egy olyan stratégia kidolgozásának a szükségességét is, amelynek célja az időskorú személyek részére történő hatékonyabb segítségnyújtás szociális otthoni elhelyezésükkel kapcsolatban.

Ennek részeként az EszCsM az országgyűlési biztos megkeresésére adott válaszlevelében elsősorban az információnyújtás és a tájékoztatás lehetőségét kívánja szabályozni, a közigazgatási hivatalok és a jegyzők kölcsönös tájékoztatási kötelezettségével egyetemben. Ígéretük szerint mindezeken túl az ellátást igénybe vevő időskorúak védelmében a jelenleginél több garanciális elem kerül majd a jogszabályba.

Az Obtv. 25. §-a alapján az országgyűlési biztos felkérte az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert, hogy jelentése alapján fontolja meg a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat mű­ködésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Kormányrendelet módosítását, annak érdekében, hogy a közigazgatási hivatalok az ápolást és gondozást nyújtó bentlakásos intézmények működésének ellenőrzése során, az ellátást igénybevevők érdekében az intézményi létszámra tekintet nélkül eljárhassanak. Jelentését továbbá tájékoztatásul megküldte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyésznek.

A Közigazgatási Hivatal vezetője válaszában ismét elemezte azt a jogalkalmazási nehézséget, amely véleménye szerint az intézmény pontos jogszabályi de­finíciójának hiányából fakad. Véleménye szerint minden további elvárás és kötelesség csak a fogalomtisztázást követően követelhető meg. Az intézményi létszám nélküli állami kontrol kívánalmát túlzottnak tartotta. Álláspontja szerint a hivatal a jelentés megállapításaival ellentétben nem mulasztott, a rendelkezésre álló jogi eszközök alapján megtette, ami az adott helyzetben elvárható volt, ráa­dásul a rendelkezésre álló jogszabályok távolról sem egyértelműek. Az országgyűlési biztos álláspontját fenntartja.

Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter kifejtette, hogy megítélése szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatalnak intézkednie kellett volna a Harangvirág Panzió működésének betiltásáról és az ott élő 16 fő szociálisan rászoruló személy ellátásának megszervezéséről. Részletesen elemezte, hogy a Kormányrendelet 2004-i évi módosítása során a minisztérium kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az időskorúak elkerülhessék az olyan hasonló helyzeteket, amelyekben téves információk alapján döntenek „szociális otthoni” elhelyezésükkel kapcsolatban. Ennek érdekében elsősorban az információnyúj­tás és a tájékoztatás lehetőségét szabályozzák, valamint a közigazgatási hivatalok és a jegyzők kölcsönös tájékoztatási kötelezettségét kívánják a jövőben biztosítani. Ezen túl az időskorú lakók, ellátást igénybe vevők védelmében a jelenlegi szabályoknál több garanciális elem kerül majd a jogszabályba, (mint pl. az ingatlan elidegenítési és terhelési tilalmának bejegyzése az engedélyezéssel egy­idejűleg) az esetlegesen megszűnő intézményben élők anyagi biztonságának növelése érdekében, valamint további információs kampányt is terveznek.

Az ügyben szakmai egyeztetés kezdődött, mely a beszámoló lezárásának idő­pontjában még folyamatban van.

OBH 2945/2003.

A fenntartó gazdasági visszaéléseinek következményei az általa fenntartott idősotthonokban gondozottak tulajdonhoz, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint a szociális biztonsághoz fűződő jogainak sérelmét idézik elő.

A panaszos több lakó nevében írt beadványában a Katolikus Kereszt Alapítvány intézményeiben elhelyezett idősek helyzetéről számolt be. Sérelmezte, hogy a Váci Idősek Otthona lakói nem érzik biztonságban magukat, félnek, hogy a fenn­tartó pénzügyi nehézségei, tartozásai, illetve csődhelyzete miatt el kell hagyniuk az otthont, továbbá panaszolta az élelmezés és a gyógyszerellátás akadozását.

A vizsgálat indításával egyidejűleg az országgyűlési biztos felkérte a Pest Me­gyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét a panaszok, illetve az intézmény működésének vizsgálatára. A biztos a hivatal által megküldött anyag alapján, a vizsgála­tát a panaszbeadványt érintő váci intézményen túl, a fenntartó által működtetett további idősotthonokra is kiterjesztette.

A Katolikus Kereszt Alapítvány Pest megyében öt helyen lát, illetve látott el időskorúakat. 2003 februárjában két új kuratóriumi tag által feltárt visszásságokra tekintettel a Fővárosi Főügyészség az alapítóhoz fordult és a törvényes működés helyreállítása érdekében ez eredeti kurátorok visszahívását és új ta­gok kijelölését javasolta. Az alapító az alapítványi cél biztonságosabb megvalósítása érdekében ennek eleget tett és új háromfős kuratóriumot jelölt ki. Őket a Fővárosi Bíróság még nem jegyezte be.

A fentiekre tekintettel a Közigazgatási Hivatal is javasolta az alapítónak olyan kuratórium kijelölését, mely tagjai kidolgozott pénzügyi tervvel és szakmai programmal rendelkeznek, így biztosítani képesek az idős emberek nyugodt életkörülményei megteremtéséhez szükséges feltételeket. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt 68/2003. bü. számon eljárást folytat, melynek keretében vizsgálja a Katolikus Kereszt Alapítvány gazdálkodása körében elkövetett visszaéléseket.

Az alapítvány által működtetett idősotthonok közül egyedül a zebegényi idő­sek otthona rendelkezik a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal által kiadott működési engedéllyel. A többi négy otthon nem kapott működési engedélyt, így ál­lami normatív támogatásban sem részesül.

A Közigazgatási Hivatal 2003. április 18-án átfogó ellenőrzést tartott a zebe­gényi otthonban, ahol számos hiányosságot észlelt, ezért a 31–505/2/2003. számú határozatában intézkedett az állami normatív támogatás megszüntetéséről, valamint a szociálisan rászorultak ellátásának biztosítása érdekében a tá­mogatás Pest Megyei Önkormányzatnak való folyósításáról. A verőcei és a váci otthonok működési engedély kérelmét a közigazgatási hivatal elutasította, a mű­ködésüket betiltotta. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium má­sodfokon eljáró szervként a határozatot helybenhagyta, mely jogerőssé és végrehajthatóvá vált, mivel azt keresettel nem támadták meg. A hivatal elrendelte a végrehajtást, melynek foganatosítása a helyi önkormányzatok jegyzőinek a fe­ladata.

A helyi jegyző bejelentése alapján a Közigazgatási Hivatal 2003. február 25-én helyszíni vizsgálatot tartott az alapítvány szobi „idősek otthonában”. A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a bejelentés szerinti címen (Szabadság tér 8.) a Katolikus Kereszt Alapítvány 13 fő időskorú ellátottat helyezett el működési engedély nélkül. A Hivatal felszólította a fenntartót, hogy 30 napon belül kérelmezze a működési engedélyt, de annak nem tett eleget, ezért 2003. április 23-án betiltotta a szociális intézmény működését.

Gödöllőn az Antalhegyi út 6. szám alatt szintén időskorúakat helyezett el a Ka­tolikus Kereszt Alapítvány. A Közigazgatási Hivatal határozatban (31/172–2/2001.) elutasította a fenntartó működési engedély kérelmét és felszólította, hogy tegyen eleget a szakhatóságok előírásainak, nyújtsa be az engedélyezési eljáráshoz szükséges okiratokat, valamint hiánytalanul tartsa be a személyes gondoskodá­st nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet teljes körű ellátást nyújtó szociális intézményekre vonatkozó előírásokat és a szabályszerű működéshez szükséges személyi és tárgyi feltételeket. Mivel ezekre nem került sor, a Hivatal nem adta meg a működési engedélyt.

Az országgyűlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy a Katolikus Kereszt intézményei működésével összefüggő sérelmek alapvetően az alapítvány szabálytalan működéséből, a gazdasági visszaélésekből adódnak, amelyekkel összefüggésben a feljelentés megtörtént, a rendőrségi eljárás folyamatban van.

Tekintettel arra, hogy a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal helyszíni vizsgála­tának tapasztalatai alapján megtette a szükséges intézkedéseket és a Pest Megyei Önkormányzat főjegyzője ellátási kötelezettségét teljesítve mind az öt helyszí­nen biztosítja a teljes körű ellátást, valamint az ügyben folyamatos az egyeztetés az illetékes szervek között, az országgyűlési biztos ajánlással nem élt.

Ugyanakkor felkérte a Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy az ügy alakulását kísérje figyelemmel és tájékoztassa annak fejleményeiről, továbbá amennyiben az szükségessé válik, valamennyi helyszínen gondoskodjon a szociálisan rászorult és ellátatlan személyek ellátásának megszervezéséről.

OBH 2962/2003.

A jogorvoslathoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha a zajártalommal szembeni birtokvédelemre irányuló lakossági kérelem tárgyában nem hoz érdemi határozatot.

Egy Budapest XI. kerületi panaszos a lakóháza szomszédságában lévő iskolában zajló, esti sportolással összefüggő zajokat, hangoskodást sérelmezte, illetve azt, hogy a polgármesteri hivatal a lakossági bejelentésekre nem tett érdemi intézkedéseket.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a panasztételhez való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított, és megkereste az önkormányzatot és az ügyben keletkezett dokumentumok rendelkezésére bocsátását kérte.

A sportolás a Budapest Főváros XI. kerületi Önkormányzat Budai Sport Általános Iskolának a közelmúltban, jelentős összegért megépített sportpályáin folyik. A létesítményt az iskola tanulóin kívül sportegyesületek és külsős bérlők használják.

Az országgyűlési biztos jelentésében kiemelte, hogy a sport a nemzeti egészségfejlesztés alapvető eszköze, a szabadidő eltöltésének társadalmilag is hasznos módja, amely jelentős szerepet tölt be az ifjúság erkölcsi-fizikai nevelésében, a személyiség formálásában. A helyi önkormányzatokról szóló törvény települési önkormányzati feladatként határozza meg a sport támogatását, az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítését. A biztos hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság egyik határozatára, amely szerint „köztudomású tényként fogadható el az, hogy a labdarúgópálya üzemeltetésével jelentős hangzajhatás és egyéb zavaró áthatás jár együtt, ami az adott esetben szükségtelen zavarásnak minősülhet. A szükségtelen zavarás fennállása esetén az érdekek egyeztetésével lehet és kell keresni azt a megoldást, amely mellett ez a hangzaj- és más hatás már olyan mértékű, amelyet a szomszéd tűrni tartozik.”

A hatóság tájékoztatta a panaszost, hogy az iskolával, illetve az iskola igazgatójával szemben birtokvédelmi eljárás megindítására nincs lehetőség, mert a birtokháborító tevékenységet nem ő, hanem a sportpályákat bérbevevő egyesületek sportolói folytatják. Az országgyűlési biztos a jelentésben kifejtette, hogy a birtokháborító általában a saját érdekében cselekszik, de előfordulhat az elkövető személyének és az érdekkörnek az elkülönülése is, mint a munkáltató érde­kében eljáró munkavállaló esetében, és ilyenkor az érdekkör hordozóját – és nem az elkövetőt – kell a birtokvédelmi eljárás alá vonni.

Az államigazgatási eljárási törvény szerint a kérelmet tartalma szerint kell elbírálni, ezért a lakóknak a nyugalmukat zavaró tevékenység elleni panaszát birtokvédelmi kérelemnek kellett volna tekinteni. Tekintettel arra, hogy az iskola önkormányzati létesítmény, és a fenntartó tulajdonosi érintettsége miatt a birtok­védelmi kérelmet a Közigazgatási Hivatal elé kell terjeszteni más eljáró hatóság kijelölése érdekében. Az országgyűlési biztosok a jogállamiság követelményének tekintik a tisztességes eljárás követelményét is, amely azt fejezi ki, hogy a jogalkalmazás során meg kell valósulnia a hatósági eszközök rendeltetésszerű használatának, méltányos, humánus, célszerű és hatékony alkalmazásának. Bir­tokvédelmi határozat hiányában a lakók nem élhettek a jogorvoslati jogukkal. Az országgyűlési biztos a tisztességes eljárás és a jogorvoslati jog sérelme miatt felhívta a jegyzőt, hogy a panaszos beadványát terjessze fel a közigazgatási hivatalhoz a birtokvédelmi eljárás lefolytatására jogosult más eljáró hatóság kijelölése végett. Kezdeményezte, hogy a polgármester tartson egyeztető megbeszélést az iskolaigazgató, valamint a lakóközösség képviselőinek részvételével.

A jegyző tájékoztatta a biztost, hogy a beadványt új eljáró hatóság kijelölése érdekében felterjesztette a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz, és jelezte, hogy a javasolt egyeztető megbeszélés megszervezése iránt intézkedett.

OBH 2963/2003.

A jogbiztonság elvével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha az eljárási határidőket sorozatosan, jelen­tősen túllépi.

A panaszosok azért fordultak az országgyűlési biztoshoz, mert a szomszédjuk­ban engedélytől eltérően építkeztek, és a hatóság a bejelentéseik ellenére sem intézkedett.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, az építési hatóságtól tájékoztatást és iratokat kért. A panaszosok közvetlen szomszédja lakóház bővítésére és a hom­lokzat felújítására kapott engedélyt, amitől – többek között – a panaszos felé eső telekrészen eltért. A panaszos beadványára az elsőfokú építésügyi hatóság köte­lezte az építtetőt, hogy „megvalósulási tervet és fennmaradási engedély kérelmet terjesszenek elő 45 napon belül”. Ezt a határozatot a panaszos megfellebbezte azzal, hogy ne legalizálja a hatóság a helyzetet, hanem a bontást rendelje el. A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal (KH) másodfokú határozatában helybenhagyta a kötelezést, és pontosította, hogy az építtetőnek „fennmaradási és továbbépítési kérelmet” kell benyújtania a leányfalui építési hatósághoz. Az építtető a kérelmet és a tervdokumentációt benyújtotta.

A biztos megállapította, hogy a fennmaradás kérdésében a hatósági eljárás a vizsgálat idején folyamatban volt. Az ilyen tárgyú engedélykérelem és tervdokumentáció benyújtására való kötelezés még nem döntés az engedélytől eltérő részek fennmaradhatóságának kérdésében. Nem jelenti azt, hogy a kérelmezett építmények fennmaradhatnak, csak azt, hogy a benyújtott tervdokumentáció és helyszíni szemle alapján dönthet a hatóság az esetleges bontandó, átalakítandó vagy fennmaradható részekről. A döntést a fennmaradás, bontás kérdésében új­ból határozatba kell foglalni, amely ellen a panaszosnak – mint közvetlen telekszomszéd ügyfélnek – biztosított a fellebbezés joga. Ezért az érdemi döntésre vonatkozóan a biztos észrevételt nem tett.

Megállapította ugyanakkor, hogy az eljárás rendkívül elhúzódott, a határidőket a hatóság többször jelentősen túllépte. Engedély nélküli építkezések ügyében 4–5 hónap hatósági „hallgatás” megengedhetetlen. Továbbá a másodfokú hatóság határozatában a kézhezvételtől számított 8 napos intézkedési határidőt írt elő, arra azonban csaknem 2 hónap múlva került sor.

Megállapította, hogy az elsőfokú építési hatóság késedelmes eljárásából követ­kezően visszásság keletkezett a panaszosok tisztességes eljáráshoz fűződő jogaival összefüggésben.

Az országgyűlési biztos ezért felhívta a leányfalui jegyző figyelmét a határidők megtartására és arra, hogy az építési hatóság kártérítési felelősséggel tartozik, ha az engedélyezett építkezéstől való eltérés esetén a továbbépítés betiltása, az építkezésnek a tervhez igazítása érdekében nem megfelelően intézkedik, a meg­hozott határozatának nem szerez érvényt, és emiatt a folyamatos jogsértés ered­ményként létrehozott építményre a fennmaradási engedély kiadására kerül sor.

OBH 2986/2003.

A jogbiztonsággal, ezen belül a tisztességes eljárással összefüggésben okoz visszásságot a jegyző, ha a jogszabályt figyelmen kívül hagyva dönt a kiskorúak védelembe vételéről.

A gyermekeket az állam és a társadalom részéről megillető kiemelt védelem­hez való jogával összefüggő visszásság keletkezik, ha a veszélyeztetett gyer­mekek nem kapják meg a szükséges segítséget ahhoz, hogy saját családjukban nevelkedhessenek.

A tisztességes eljáráshoz való jog követelményét sérti a hatóság az ügyfeleknek nem ad felvilágosítást, és a kérelemben foglaltakról nem hoz határozatot.

A családhoz, illetve a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha úgy dönt a kisgyermek csecsemőotthonba helyezéséről, hogy előtte nem vizsgálja, hogy van-e a családban a nevelésére alkalmas és azt vállaló személy.

Az országgyűlési biztos általános helyettesének újságírói jelzés alapján jutott a tudomására, hogy egy 2002 szeptemberében született kisgyermeket – aki születésétől kezdve édesanyjával együtt a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-vég­rehajtási Intézet Anya-gyermek részlegén volt elhelyezve – Csépa község jegyzője az anya feltételes szabadulásával egyidejűleg ideiglenes hatállyal a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Csecsemőotthonba utalt. A határozat indoklása szerint a kisgyermek elhelyezésének oka a család anyagi és szociális helyzete volt.

Az általános helyettes a családhoz, illetve a gyermek kiemelt védelemhez fűződő joga sérelmének gyanúja miatt hivatalból vizsgálatot indított. A beszerzett dokumentumok szerint a családban nevelkedő gyermekek veszélyeztetettségéről a gyámhatóság első ízben 1998 júniusában szerzett tudomást, a gyámügyi ügyintéző csak az első jelzést követő hét hónap múlva készített környezettanulmányt a családnál. Az akkor készült környezettanulmány megállapította, hogy a család szűkös körülmények között élt, de a lakószoba fűtött volt, az anya főzött. Az alig egy hónappal később kelt védőnői feljegyzés a család életvezetésében meglévő súlyos hiányosságokra hívta fel a gyámhatóság figyelmét, melynek eredményeképpen a gyámhatóság – újabb környezettanulmány készítése nélkül – döntött a gyermekek védelembe vételéről. A vizsgálat megállapította, hogy a gyer­mekek védelembe vételére a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (Gyer.) előírásainak figyelmen kívül hagyásával került sor, amely a jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével, ezen belül a tisztességes eljárással összefüggésben visszásságot okozott.

A gyermekek védelembe vételét követő 9 hónapig a családról semmilyen jelzést nem kapott a gyámhatóság. 1999 novemberében a védőnő-családgondozó a legkisebb gyermek alultápláltságára, betegségére, gyógyszerezésének, védőoltásainak elmaradására, esetleges tejérzékenységére hívta fel a gyámhatóság figyelmét. Jelezte, hogy az anya ismét terhes, az apa pedig börtönbüntetését tölti. A dokumentumok között semmi nem utalt arra, hogy a gyámhatóság a családban nevelkedő gyermekek, illetve a születendő gyermek érdekében bármilyen intézkedést tett volna. A vizsgálat megállapította, hogy a segítségnyújtás elmara­dása a gyermekeket az állam és a társadalom részéről megillető kiemelt védelemhez való joga sérelmének közvetlen veszélyét keletkeztette.

A gyámügyi előadó csak hónapok múlva kereste fel a családot, akkor is csak azért, mert az iskolából, óvodából jelzést kaptak arról, hogy a gyermekek tetvesek. A „segítségnyújtást” a család figyelmeztetése és a szülők azzal való fenyegetése jelentette, hogy a gyermekeket kiemelik a családból.

A nagyszülő kérte, hogy rendeljék ki unokái gyámjául. A gyámhatóság a kérelemre egyetlen intézkedést tett, informálódott arról, hogy a nagyszülő volt-e büntetve. A rendőrség igenlő válasza után nem történt semmi. A jegyzői hatáskörben eljáró gyámhatóságnak – a törvényi feltételek fennállása esetén – lehetősége lett volna arra, hogy a gyermekeket ideiglenes hatállyal a nagyszülőhöz helyezze. A törvényi feltételek hiányában a kérelmet határozattal kellett volna elutasítania.

A gyermekek sorsát családba fogadással is rendezni lehetett volna, aminek en­gedélyezése nem a gyámhatóság, hanem a gyámhivatal hatáskörébe tartozik. A szülők erről a lehetőségről még csak tájékoztatást sem kaptak. A tájékoztatás elmulasztásával, és azzal, hogy a nagyszülő kérelméről a gyámhatóság nem ho­zott határozatot sérült a jogbiztonság követelménye, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jog.

A gyámhatósági iratok között nem volt arra vonatkozó dokumentumot, hogy 2000 augusztusa és 2002 augusztusa között a családot gondozták volna. 1999 februárjában a jegyző a család öt gyermekét védelembe vette. A gyermekvédelmi törvény előírja, hogy a védelembe vétel indokoltságát évente felül kell vizs­gálni, a felülvizsgálat eredményéről határozatban kell rendelkezni. Az évenkénti felülvizsgálat elmaradt. A gyermekvédelmi törvény elsősorban a prevencióra he­lyezi a hangsúlyt, jelesül a szakembereknek minden segítséget meg kell adniuk a családnak annak érdekében, hogy a gyermek saját vér szerinti környezetében nevelkedhessen. A rendelkezésemre álló iratok szerint az adott család esetében az arra hivatottak nem nyújtottak tényleges segítséget.

Az anya szabadulása előtt írt levelet írt a jegyzőnek, amelyben kérte, hogy kislányát – ha ő nem nevelheti – sógornőjénél helyezzék el. Az anya kérelmét a gyámhatóság figyelmen kívül hagyta. A csecsemőt, aki születésétől kezdve édesanyjával élt – anyagi és szociális okokra hivatkozva – minden átmenet nélkül szakították el az édesanyjától. A vizsgálat megállapította, a jegyző azzal, hogy az anya kérelmét figyelmen kívül hagyva, az otthon lévő gyermekek gondozásának, nevelésének tapasztalatai alapján a csecsemőt ideiglenes hatállyal csecsemőotthonba utalta visszásságot okozott az Alkotmány 15. §-ában deklarált családhoz való, továbbá a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggésben.

Az általános helyettes a további jogsértések elkerülése, valamint a gyermeki jogok érvényesülése érdekében felhívta Csépa község jegyzőjét, hogy a jövőben a jogszabályi előírásoknak megfelelően járjon el, és erre hívja fel az eljáró ügyintézők figyelmét is. A polgármestert arra kérte, hogy a település sajátosságait, és a lakosság összetételét figyelembe véve vizsgálja felül, hogy a gyermekjóléti szolgáltatást ellátó(k) létszáma elegendő-e a hatékony családgondozáshoz. A köz­ség családgondozójának javasolta, hogy a család életét kísérje fokozott figyelemmel, nyújtson gyakorlati segítséget is a szülőknek a gyermekek neveléséhez, gondozásához.

Az általános helyettes a Gyámhivatal vezetőjét felkérte, hogy a gyámhatósági feladatokat ellátó csépai jegyző szakmai munkáját fokozottan ellenőrizze, továbbá segítse elő, hogy a kistelepüléseken dolgozó családgondozók a szakmai tovább­képzéseken, konzultációkon részt vehessenek, szakmai munkájukhoz módszer­tani segítséget kapjanak.

Az érintettek a kezdeményezéseket elfogadták.

OBH 3031/2003.

A jogbiztonság követelményével és azzal az alkotmányos elvvel összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a hulladékszállítási rendeletében a szüneteltetés meghatározása körében a különböző időtartamú szüneteltetéseket nem méltányolja, illetve nem differenciál az alapdíjban.

A panaszos a balatonkeresztúri önkormányzat hulladékszállítási rendeletének előírásait sérelmezte, mert annak alapján a szolgáltatás egész évre szóló szüneteltetése ellenére is teljes összegben meg kell fizetnie a hulladékszállítási díj részét képező alapdíjat. A panaszos által a beadványhoz csatolt önkormányzati tájékoztató füzet szerint a települési szilárd hulladék szállításának díját képző alap­díjat minden esetben meg kell fizetni, függetlenül attól, hogy a közszolgáltatás szüneteltetésére a közszolgáltató engedélyt adott.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melyben felkérte az önkormányzat jegyzőjét és a közszolgáltatót álláspontjuk kifejtésére.

A panaszos levélben jelentette be a közszolgáltatónak, hogy nem kéri a hulladékszállítási szolgáltatást, amit a címzett visszaigazolt. Ebben jelezte, hogy az ürítésre vonatkozó szüneteltetési kérelmét egész évre elfogadta, de azzal csak a szüneteltetett időszak ürítési díjától mentesül, az alapdíjat ettől függetlenül az egész évre meg kell fizetnie.

Az országgyűlési biztos általános helyettese Balatonkeresztúr Község Önkor­mányzatának a község környezetvédelméről, köztisztaságáról szóló rendeletének áttekintése után megállapította, hogy a rendelet szabályozása figyelmen kívül hagyja a magasabb szintű jogszabályok előírásait, ezért alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okoz. A Polgári Törvénykönyvben, a hulladékgaz­dálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvényben, továbbá a települési hulladékkeze­lési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendeletben egyaránt előírt követelmény, hogy az önkormányzatok hulladékgazdálkodási rendeleteiben megállapított hulladékszállítási díj a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányossága elvének megfeleljenek. Az Alkotmánybíróság a hulladékgazdálkodást érintő határozataiban ugyancsak kiemelt figyelmet fordít az elszállított hulladék és az azért megállapított díj arányosságának kérdésére.

A rendelet szüneteltetésre vonatkozó szabályozása nem felel meg az arányos­ság követelményének. A jogszabály szerint a hulladékkezelési közszolgáltatás díja az alapdíjból, valamint az ürítési díjból áll. A közszolgáltatás szüneteltetésének engedélyezése esetén az ingatlantulajdonosok mindössze az ürítési díj meg­fizetése alól mentesülnek. Az alapdíj egyösszegű éves díj, vagyis a 4 hónapra, illetve a 12 hónapra szüneteltetési engedéllyel rendelkező ingatlantulajdonosok között nem tesz különbséget a befizetendő alapdíj összeg vonatkozásában. A panaszos ezáltal olyan szolgáltatás megfizetésére köteles, amelyet nem vesz igénybe. Az országgyűlési biztos általános helyettese a visszásság orvoslása érdekében felkérte a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg, hogy a rendelet megfelel-e a magasabb szintű jogszabályok előírásainak, és indokolt esetben kezdeményezze annak módosításának.

A hivatalvezető törvényességi észrevételt tett, amellyel azonban a képviselő testület nem értett egyet. A hivatalvezető a jelentés kapcsán megvizsgálta a Ba­laton parti települések hulladékgazdálkodással kapcsolatos rendeleteit, és az érintett települések polgármestereinek és jegyzőinek részvételével a feltárt hiányosságok rendezése érdekében 2003. október 14-én egyeztetési tárgyalást hívott össze, melyre az általános helyettest is meghívta.

Az egyeztetési tárgyalás eredményeképpen Balatonkeresztúr Község képviselő-testülete 2003. november havi ülésén az országgyűlési biztos ajánlásának meg­felelően a kifogásolt rendeletet módosította.

OBH 3035/2003.

A tisztességes eljárás követelményét sérti a hatóság, ha a végrehajtási eljárás indokolatlanul elhúzódik.

Egy kiskunlacházi panaszos a lakásához közeli ingatlanon folytatott állattartást, és azt sérelmezte, hogy ez ügyben a hatóságok nem gondoskodnak a jogerős határozatok végrehajtásáról.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság, a tulajdonhoz való jog, valamint az egészséges környezethez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Eljárása során megvizsgálta a panaszos által rendelkezésére bocsátott dokumentumokat, valamint rövid úton megkereste Kiskunlacháza jegyzőjét.

A jegyző 2001. július 19-én megtiltotta a nagyállatok tartását, valamint kötelezte az állattartót, hogy 60 napon belül létesítsen zárt trágyatárolót, és elrendelte a rovarok és rágcsálók rendszeres irtását is.

Ráckeve jegyzője pedig, mint az ügyben illetékes kiemelt I. fokú építésügyi ha­tóság 2001. november 9-én az építési engedély nélkül létesített, nagyállat-tar­tásra használt épület bontására kötelezte az állattartót.

Az országgyűlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy a végrehajtás érdekében tett intézkedések nem vezettek eredményre, a sérelmezett állapot je­lenleg is fennáll. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény arra kötelezi a közigazgatási szerveket, hogy a végrehajtási módok közül azt válasszák, ami az ügy körülményeit figyelembe véve, a leghatékonyabban biztosítja a kötelezettség teljesítését.

A jogállamiság a bíróságok által meghozott ítéletek mellett a közigazgatási határozatok végrehajthatóságát is megköveteli. A végrehajtás elmaradása, vagy jelentős elhúzódása a meghatározott cselekmény elvégzésének elmaradásából adódó hátrányokon túl aláássa az államigazgatás tekintélyét.

A jogállamiság alkotmányos értékeinek védelme érdekében az országgyűlési biztos felkérte a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy vizsgálja meg a végrehajtási eljárást és intézkedjen a végrehajtás ütemének gyorsításáról. A Hivatalvezető tájékoztatta a biztost, hogy a határozatok végrehajtásának gyorsítása érdekében személyes megbeszélést folytattak Kiskunlacháza jegyzőjével, és megállapodtak, hogy a kötelezettel szemben a meghatározott cselekmény ki­kényszerítésének célravezető eszköze az lehet, ha a cselekményt a kötelezett költségére és veszélyére a foganatosító szerv elvégezteti. A megbeszélés résztvevői arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a környező települések vállalkozói köréből kell keresni olyan céget vagy magánvállalkozót, aki a feladatot reális áron elvégzi.

A Közigazgatási Hivatal felhívta a kiskunlacházi jegyzőt, hogy a határozatok végrehajtása érdekében a szükséges intézkedéseket – mint az árajánlatok bekérése, döntés az árajánlatokról, szerződéskötés a vállalkozóval, a végrehajtás figyelemmel kísérése, döntés a költségek viseléséről – mielőbb tegye meg.

OBH 3046/2003.

A szociális biztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz, ha az önálló, a társadalombiztosítástól független biztosítási rend­szer­ben működő Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, illetve jogutódja a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány, valamint a Magyar Alkotóművészek Be­tegsegélyező Pénztára nem gondoskodik megrokkant tagjai ellátásáról.

A panaszos sérelmezte, hogy Ferenczy Noémi-Díjas, 54 éves textilművészként nem jogosult rokkantsági nyugdíjra, annak ellenére, hogy az Országos Orvos­szak­értői Intézet 2000. július 14-én 67%-os munkaképesség-csökkenésére tekin­tettel III. csoportos rokkantnak minősítette. A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság rokkantsági nyugdíjigényét a jogosultsághoz szükséges szolgálati idő hiányára tekintettel utasította el. A panaszos szerint a járulékot a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja az akkori jogszabályok szerint kifizetőhelyként levonta. A jogutód pedig nem gondoskodik a rokkantakról.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a vizsgálat lefolytatására előbb a Ma­gyar Alkotóművészeti Közalapítvány igazgatóját kérte fel, de annak sikertelensége miatt a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez fordult.

A vizsgálat megállapította, hogy a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (a továbbiakban: MAK) jogelődje a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja külön (a társadalombiztosítástól független) biztosítási rendszerrel rendelkezett. E rend­szer az Alap megszűnésével 1992. október 1. napján megszűnt, további befize­té­sek nincsenek, s a szerzett jogok alapján a közalapítvány csak öregségi nyug­ellátást folyósít.

A biztosítási rendszer önálló rendszerként való fenntartása vagy annak a társadalombiztosítás egységes rendszerébe való integrálása 1992 óta nyitott kérdés. Az egységes rendszertől a művészek elzárkóznak, a társadalombiztosítási rendszer pedig nem nyitott a befogadásra, nem tartja beilleszthetőnek rendszerébe. Az egyeztetési eljárás azonban még nem zárult le.

A 117/1992. (VII. 29.) Kormányrendelet a Magyar Köztársaság Művészeti alapjának megszüntetéséről és a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány létesítéséről rendelkezett. A MAK helyzetéről szóló 2103/1998. (IV. 22.) kormányhatározat szerint a Kormány a 117/1992. (VII. 2.) kormányrendelet értelmében el­ismeri a magyar alkotóművészek szerzett jogát a szociális ellátásokra, és szavatolja annak érvényesítését. Ennek érdekében felül kellett vizsgálni – a társadalombiztosítási önkormányzattal közösen – a MAK nyugdíj- és segélyezési szabályzatát, és azt az alapító okirat mellékleteként kellett a Kormány elé terjeszteni. Felelős volt a művelődési és közoktatási miniszter, pénzügyminiszter, népjóléti miniszter, 1998. október 31-i határidővel. A MAK nyugdíjrendszerének felülvizsgálatát végző, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) által létrehozott munkacsoport a MAK helyzetéről szóló 2103/1998. (IV. 22.) kormányhatározatban megjelölt feladatok teljesítését megkezdte, azaz a felelősök (a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Pénzügyminisztérium, az Egész­ségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium) vizsgálták a MAK Nyugdíj- és Segélyezési Szabályzatát, hogy az a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának megszüntetéséről és a Magyar Alkotóművészeti Alapítvány létesítéséről szóló 117/1992. (VII. 29.) Kormányrendelet mellékletét képezhesse. A MAK által a felelősök felé tárt szabályzat-tervezet tartalmazza a rokkantsági ellátás szabályait és a méltányossági nyugdíj megállapításának lehetőségét.

Ez jelentheti a megoldást a jelenleg a Magyar Alkotóművészek Betegsegélyező Pénztáránál (MAB) lévő 36 fő rokkant ellátott részére, hisz akkor a MAK közvetlenül biztosítana ellátást részükre. Ezen munka lezárásának belső határideje: 2003. december 31.

A Közalapítvány 1997. évben több mint 30 millió forint összegben nyújtott segítséget a MAB megszervezéséhez, felállításához, hogy az ilyen típusú ellátásokat a Pénztár megoldja. A panaszos is tagja e Pénztárnak. A MAB jelenleg 450 fővel működik és köztük 36 fő a rokkant ellátott, ezért a Pénztár segítségre szorul. A közalapítvány a tartalékaiból e célra átcsoportosított és 2003. év végén több mint 4 millió forinttal járult hozzá a volt alaptagoknak a 2003. évi ellátásához. A vizsgálat nem adott választ arra, hogy miért nem tartották be a felelősök a 2013/1998. (II. 23.) kormányhatározatban megszabott 1998. október 31-i határidőt.

A MAB-tól a panaszos rokkantsága megállapításakor 100 000 Ft-ban részesült, azóta a havi 500 Ft-os tagdíja ellenében havi 9000 Ft ellátásban részesül, a többi MAB által ellátott rokkanttal együtt. A tervezett Szabályzat elfogadását követően a panaszos havi ellátása 36 400 Ft lenne.

A jövőre nézve a Közalapítvány munkaszervezete azt a feladatot kapta, hogy a Nyugdíjszabályzat méltányossági szabályait egészítse ki a rokkantsági ellátás szabályaival, s azt terjessze a kuratórium elé. A méltányossági szabályok jelenleg nincsenek hatályban, mert annak hatálybaléptetését a kuratóriumnak ahhoz kellett kötnie, hogy a Kormány (mint alapító és a költségvetési forrás biztosítója) ezt elfogadja.

A vizsgált esetben a Kormánynak a társadalombiztosítástól független, annak feladatait ellátó önálló rendszert kell működtetni, annak keretében gondoskodnia rokkantság esetén „a megélhetéshez” szükséges ellátásról. Nem kétséges azon­ban az a tény – annak ellenére sem, hogy a panaszos megrokkanása időpontjában 100 000 Ft, majd havonta 9000 Ft juttatásban részesül, – hogy ezen ellátások nem biztosítják a „megélhetéshez” szükséges forrást a jelenleg 54 éves rokkant művésznek az öregségi nyugdíjra jogosultságáig, a 62. életéve betöltéséig, valamint az azonos helyzetben lévő rokkant személyeknek sem.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a szo­ciális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a társadalombiztosítástól függetlenül működő rendszer nem gondoskodik tagjainak rokkantsága esetén a megélhetésüket biztosító ellátásról.

Arra figyelemmel, hogy többéves késéssel ugyan, de 2003. december 31-i ha­táridővel megkezdődött a Magyar Alkotóművészek Közalapítvány nyugdíj- és se­gélyezési szabályzatának elkészítése, az országgyűlési biztos a vizsgálatát aján­lás nélkül felfüggesztette.

Tekintettel azonban arra, hogy a 2003. december 31-i határidő időpontjáig sem történt érdemi változás, az országgyűlési biztos jelen beszámolójában az ügyet a Parlament elé terjeszti.

OBH 3052/2003.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a távközlési szolgáltató, ha ügyfélszolgálati irodája az ügyfelek által elvárható színvonalon működik.

A 2003. május 12. és 14. között Békés megyében tartott munkalátogatás alkalmával az országgyűlési biztos helyszíni vizsgálatot tartott a Hungarotel Rt. Csaba Center Ügyfélszolgálatán. A vizsgálat célja a személyi és tárgyi feltételek, illetve az ügyfélkapcsolat ellenőrzése, valamint egy konkrét állampolgári panasz megvitatása volt.

A Hungarotel Rt. Békés, Nógrád, Vas és Veszprém megyében nyújt teljes körű távközlési szolgáltatást. A 66/68-as primer körzet (Békés megye) előfizetői részére a szolgáltató négy ügyfélkapcsolati helyet tart fenn: a Csaba Centerben működő ügyfélszolgálaton kívül Békéscsabán még egyet, továbbá Szarvason és Orosházán. A telefonos ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig 7–19 óra között a díjmentesen hívható 184-es telefonszámon érhető el.

A Csaba Centerben lévő, kulturáltan kialakított ügyfélszolgálati iroda mozgáskorlátozottak számára is megközelíthető. Az ügyfelek részére elegendő széket helyeztek ki, így az egyébként nem jellemző várakozási idő alatt biztosított a kényelmes és kulturált várakozás. Az iroda forgalma változó, általában akciók idején nő meg. Az ügyfélszolgálati feladatokat az iroda 3 munkatársa el tudja látni, ezért a további két, rendelkezésre álló státusz betöltése nem szükséges. Bár az ügyfélforgalom összességében nem túl magas, ezen az ügyfélkapcsolati helyen értékesítik a legtöbb készüléket. Az iroda teljes körű ügyintézést végez, így lehetőség van szerződéskötésre, átírás és áthelyezés intézésére, számlareklamációk felvételére. További szolgáltatás, hogy a helyiségben Internet-hoz­zá­férés is rendelkezésre áll, az érdeklődők számára negyed óra használat díjmentesen biztosított. Az iroda eddigi működése alatt egyetlen számlapanaszt vettek fel, míg a további, számlázással összefüggő esetekben az ügyfelek elfogadták a kapott tájékoztatást, ezzel további eljárásra nem volt szükség. Az ügyfélszolgá­laton a díjszabás, valamint az üzletszabályzat bárki számára hozzáférhető.

Az iroda vezetője és a lakossági szolgáltatásokért felelős vezető hosszú ideje a távközlésben dolgozó, magas felkészültségű szakember, amit a konkrét panasz (OBH 2863/2003.) együttes áttekintésekor adott alapos felvilágosítás is alátámasztott.

Összességében az országgyűlési biztos vizsgálata hiányosságot nem tárt fel, ezért kezdeményezéssel nem élt. Indokoltnak tartotta azonban – a több mint 30 ezer lakosú – Gyulán is ügyfélszolgálati iroda kialakítását, ezért felkérte a Hun­garotel elnök-vezérigazgatóját, hogy vizsgálja meg ennek lehetőségét.

OBH 3053/2003.

Nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a Magyar Posta Rt. azon döntésével, hogy az állandó postahivatalokat sok kistelepülésen megszüntette és mobil postai szolgáltatásra tért át.

Az országgyűlési biztos a sajtóból értesült arról, hogy a Magyar Posta Rt. úgy döntött, 625 kistelepülés postahivatalát bezárja. Az érintett kistelepülések polgármesterei tiltakoztak a döntés ellen, ezért a biztos vizsgálatot rendelt el. A Ma­gyar Postától kapott tájékoztatás szerint a szolgáltatás visszafejlesztéséről nincs szó, csak az épületek egy részét zárják be, de a postai szolgáltatás más formában megmarad. A mobil kézbesítők kötött menetrend szerint minden nap megjelennek a településeken, sőt háztól házig végigjárják a falvakat, vagyis bizonyos szempontból sok helyen még kényelmesebb is lesz a szolgáltatás igénybevétele – ott főleg, ahol eddig nem is volt saját hivatal. Az ún. egyetemes szolgáltatás körében a postának az ország egész területén el kell látnia az alábbi küldemények munkanaponként egyszer történő gyűjtését és házhoz kézbesítését: bármely postai küldemény 2 kg tömeghatárig, postacsomagok 10 kg, illetve 20 kg (nemzetközi) tömeghatárig, vakok írását tartalmazó küldemények 7 kg tömeghatárig, belföldi postautalvány szolgáltatás. Erre a Postának kizárólagos jogosultsága van. A Posta törvényi kötelezettsége a 600 főt meghaladó lélekszámú településeken állandó postai szolgáltató helyet fenntartani. Ugyanakkor jelenleg több mint 600 olyan posta van, melyek működtetése a Magyar Posta Rt. törvényi kötelezettségét meghaladja.

2004. január 1-jétől az uniós normák szerint kötelező a csomagok házhoz kézbesítése. Ez összekapcsolható azzal, hogy – élve a törvényi felhatalmazással – a 600-nál kevesebb lelket számláló településeken élőkhöz a Posta mobil posták révén házhoz kézbesítve juttatja el a küldeményeket. A Magyar Posta és az Informatikai és Hírközlési Minisztérium között tárgyalások kezdődtek arról, hogy ingyenes internet-szolgáltatóhelyek kerüljenek kiépítésre számos hivatalban, így azok „megmenekülnek” a bezárástól.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Magyar Posta Rt. modernizációs intézkedése nyomán a postai szolgáltatás színvonala nem csökken, továbbá a tervezett szolgáltatási színvonal biztosításával sem az európai uniós normák, sem a jelenlegi magyar jogszabályok, sem az általa vizsgált alkotmányos elvek nem sérülnek.

A vizsgálat során a biztos megállapította, hogy az új rendszer előnyeinek tudatosításával, az uniós előírásoknak való megfelelés követelményének hangsúlyozásával a változás fokozatos bevezetése az érintettek számára elfogadható lehet. Ugyanakkor a tájékoztatás hiányossága, az intézkedés bevezetésének – utólag igazoltan – nem megfelelő kommunikációja, a fokozatosság hiánya, tehát az intézkedés bevezetésének módja indokolttá tette, hogy az országgyűlési biztos­ felhívja a Magyar Posta Rt. vezérigazgatójának a figyelmét, hogy a jövőben fordítson különös figyelmet a helyi önkormányzatokkal történő folyamatos párbeszédre, jogos igényeik figyelembevételére, és intézkedéseit a jövőben széles körű tájékoztatás előzze meg.

Az állampolgári alapjogok, valamint a jogegyenlőség és esélyegyenlőség érvényesülése szempontjából az országgyűlési biztos helyeselte az aprófalvak postahivatalaiban az Internet-szolgáltatás bevezetését, ezzel a falvak bekapcso­lását az információs társadalomba. Ezért javasolta a hírközlési és informatikai miniszternek, hogy a tárca elképzelését mielőbb részletesen is dolgozza ki, vala­mint megvalósítását gyorsítsa fel, kísérje figyelemmel.

Felhívta továbbá az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter, valamint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter figyelmét, hogy a hátrányos helyzetű térségek alacsony lélekszámú településein élő állampolgárok esélyegyenlősége érdekében az ott élők halmozódó problémáinak megoldására fordítsanak kiemelt figyelmet.

OBH 3055/2003.

A rendőrségi fogdák zárkáiban a WC és a belülről kezelhető jelző- segélykérő berendezés hiánya sérti a fogvatartottak emberi méltósághoz való jogát, de közvetve a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jog érvényesülését is veszélyezteti.

Az országgyűlési biztos általános helyettese helyszíni vizsgálatot rendelt el a Békés megyei Rendőr-főkapitányságon, a fogvatartottakat is megillető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülése és a fog­va­tar­tá­si körülmények ellenőrzésére. A vizsgálatra az országgyűlési biztosok Békés megyei látogatása során került sor, 2003. május 12-én és 13-án.

A vizsgálat során meglátogatott Gyulai és Orosházi Rendőrkapitányságot a kö­zelmúltban teljesen felújították és kibővítették. A főkapitányság vezetése sokat tett a helyi rendőri szervek fejlesztése, a lakossággal közvetlen kapcsolatban álló rendőrök munkakörülményeinek, munkafeltételeinek javítása érdekében. A ko­rábban tapasztalt problémákat – amelyek a megye rendőri, közbiztonsági helyzetét, az állampolgárok hangulatát is kedvezőtlenül befolyásolták – felszámolták. A meglátogatott szolgálati helyeken a rendőrök – a szigorúbb alaki, szolgálati és fegyelmi követelmények ellenére – nem éltek olyan panasszal, amely az országgyűlési biztos vizsgálatát vagy intézkedését igényelné.

A főkapitányság fogdájában a jogszabályoknak megfelelő körülményeket biz­tosítanak a fogvatartottak részére, a fogdaőrök a fogdaszolgálati szabályzat elő­írásainak betartásával, emberségesen látják el feladataikat. A fogda befogadó egysége, a zárkák, a sétáltató udvar tisztasága megfelelő volt, a parancsnok és a személyzet nagy figyelmet fordít a rend fenntartására. A vizsgálat kifogásolta, hogy a zárkákban WC, illetve a zárkából kezelhető jelzőcsengő nincs, a fog­va­tartottak – mint általában a rendőrségi fogdákban – zörgetéssel jelzik az őrnek, ha WC-re kell menniük, vagy esetleg más okból segítségre szorulnak.

A zárkákban a kiépített WC és a belülről kezelhető jelző- (segélykérő) berendezés hiánya sérti a fogvatartottak emberi méltósághoz való jogát, de közvetve az Alkotmány 70/D. §-ában megfogalmazott, legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jog érvényesülését is veszélyezteti. Az ilyen fogvatartás sérti az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyez­ségokmánya 10. Cikkében foglalt rendelkezéseket is.

Az országgyűlési biztosok már több esetben ajánlották (OBH 1499/2000., OBH 3043/2001.) a hivatalban lévő országos rendőr-főkapitányoknak, hogy a huzamos emberi tartózkodásra szolgáló zárkákban biztosítsák ennek legalább a mi­nimális feltételeit. A címzettek az ajánlásokkal egyetértettek, de csak hosszabb idő alatt, a rendelkezésre álló források (költségvetési vagy PHARE keret) függvényében láttak lehetőséget a korszerűsítésre.

Az általános helyettes az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság miatt ismételt ajánlást – tekintettel a jelentésben hivatkozott korábbi ajánlásokra – nem tett, de jelentését megküldte a belügyminiszternek, azzal a kéréssel, hogy kísérje figyelemmel a rendőrségi fogdák korszerűsítésére irányuló, korábbi elfogadott ajánlások megvalósulását, és tájékoztasson a tett vagy tervezett intézkedésekről. A miniszter tájékoztatása szerint a PHARE 2003. évi program keretében a rendőrség pályázatot nyújtott be a BMRFK fogdájának korszerűsítésére. A pályázatot megnyerték, a kiviteli terveket a BM Építési Beruházási Igazgatóságának átadták. A munka vállalkozásba adására a BM EU Integrációs Hivatal intézkedik.

OBH 3072/2003.

A mozgássérült embereknek a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, az élethez és az emberi méltósághoz, valamint az esélyegyenlőséghez való jogaival kapcsolatos visszásságot okoz, ha a fenntartók a törvényi határidő ellenére nem hajtják végre a középületek akadálymentesítését.

Az országgyűlési biztos „A mozgáskorlátozottak emberi és állampolgári jogai érvényesülésének helyzetéről, az akadálymentes közlekedés vizsgálatáról a köz­használatú épületekben” című, 1999-ben folytatott átfogó országos vizsgálat tel­je­sülésének utóvizsgálatát rendelte el. Ezt az is indokolta, hogy a korábbi vizsgálat lezárása óta is folyamatosan érkeztek panaszok amiatt, mert az épített kör­nye­zet nem akadálymentes.

Sok szervezet az 1999-es országgyűlési biztosi vizsgálatból értesült a törvény által előírt akadálymentesítési kötelezettségről, annak szabályairól, és arról, hogy azt mely épületeken kell megvalósítani. Az építési hatóságok jelentős részénél is ehhez hasonló volt tapasztalható. Évekkel az esélyegyenlőségi törvény előtt léteztek az akadálymentességet szolgáló építésügyi részletszabályok, de azokat szinte soha nem tartották be, és azt a hatóságok se kérték számon. Az alapvizsgálat első számú pozitívuma volt, hogy ráébresztette számos szervezet veze­tőjét és munkatársát, hogy milyen teendőik vannak. Az alapvizsgálatban a biztos megállapította, hogy a mozgáskorlátozottak alkotmányos jogaival kapcsolatos visszásságok léteznek, és ajánlásokat fogalmazott meg megszüntetésük érdeké­ben. A közigazgatási hivatalok vezetőinek, mint másodfokú építési hatóságoknak arra hívta fel a figyelmét, hogy felügyeleti jogkörükben eljárva az új közhasználatú épületek építési engedélyei közül vizsgálják meg mindazokat, amelyekben az akadálymentességet nem biztosították, és ahol még az lehetséges, pótoltassák. Gondoskodjanak arról, hogy a jövőben ilyen épületekre építési vagy fennmaradási engedélyt a hatóságok ne adjanak ki. A biztos a régi épületek átalakítására, felújítására azonban nem tett ilyen ajánlást, mert megállapította, hogy az akadálymentességgel kapcsolatos jogszabályi háttér a meglévő épületekre vonatkozásában különösen hiányos és ellentmondó szabályokat tartalmaz. Ezért ajánlásokat tett az egyes területekért felelős minisztereknek is a jogszabályi hiányosságok megszüntetésére. Az ajánlásokat minden megszólított elfogadta.

Az országgyűlési biztos az utóvizsgálatban nagyarányú adatgyűjtést rendelt el, amelyek során beszerzett hatósági adatok alapján megállapította, hogy az ere­deti vizsgálat adataival összevetve kismértékű javulás volt tapasztalható, de ilyen arányú javulás mellett a 120 ezer épület csak 101 év alatt lenne akadálymentes. Megállapította, hogy még most is kiadtak olyan építési engedélyeket, amelyek új épületben sem biztosítják az akadálymentességet. Így az eredeti problémákhoz további járult. Az esélyegyenlőségi törvény szerint a kihirdetésekor már meglévő középületek akadálymentessé tételét fokozatosan, de legkésőbb 2005. január 1-jéig el kell végezni. A törvény nem rendezi, hogy a kihirdetése óta megépült, de nem akadálymentes épületekkel mi a teendő. A vizsgálat meg­állapította a hiányolt jogszabályalkotásról, azon belül a fogalom-meg­ha­tá­ro­zás­ról, az összhang megteremtéséről: a folyamat elkezdődött, de változó és helyenként esetleges. Pozitív példaként említhető néhány új jogszabály, valamint a korábbi jogszabályok ilyen tartalmú módosítása.

A közszolgáltatásért felelős adatszolgáltatók többsége azt jelezte, hogy a feladatot 2004 végéig biztos nem, később is meghatározhatatlan időn belül tudja teljesíteni. Mások a teljesítés évszámának beírták a 2005. évet, de az elmúlt évek során akadálymentessé tett épületeik számát összevetve a nagyságrendek­kel több még erre váróval, megállapítható hogy a teljesítést lehet így tervezni, de teljesíteni nem. Különösen úgy, hogy tervezett összegeket elenyésző számban adtak meg. Az információk lényege az 1999-es vizsgálathoz képest nem változott, a feladat 2005. január 1-jéig nem teljesíthető, központi költségvetési (vagy más) támogatás nélkül esélyt sem látnak a feladat teljesítésére.

A biztos azt is megállapította, hogy az egyes fenntartókkal (általában a legnagyobbaknál) hiányoznak a náluk lévő ingatlanállomány akadálymentességére vo­natkozó adatok. Ezért esetlegesnek tűnik azoknak az épületeknek a kijelölése, ahol az akadálymentességet megvalósítják. Látható volt, hogy a rendelkezésre álló eszközök szűkösek, ezért általában ott került sor az akadálymentesség meg­valósítására, ahol egyébként is felújítási, átalakítási munkák zajlottak. Kevéssé játszott szerepet az, hogy a mozgáskorlátozottak életfeltételei hogyan változnak. Általuk feltétlenül igénybe veendő, életük fenntartásához, ügyeik intézéséhez elengedhetetlenül szükséges épületek; a nem több közül választható intézmények stb. előre sorolandók lennének akkor, ha az összes középület ilyen átalakítása egyszerre nem lehetséges. A sorolhatóság jogszabályi feltételei és az épületállomány felmérése hiányoznak. Megállapította a fenntartók többsége egyáltalán nem értékeli fenyegető mulasztásként, jogsértésként azt, ha a törvényi előírásnak határidőben nem tesz eleget. (Tekintve, hogy a biztosnak erre nincs hatásköre és eszköze, a vizsgálatnak sem most, sem eredetileg nem volt szempontja, hogy az adott fenntartónak volna-e a teljesítésre módja, vagy sem.) Nem merült fel a jogalkotó (és e vizsgálat szempontjai szerint egyben intézményfenntartó, költségvetést biztosító) szervek részéről az a kérdés/válasz, mi legyen azokkal a közintézményekkel, amelyek nem akadálymentes épületben működnek. Ha az ott végzett közszolgáltatás 2005. január 1-je után sem vehető igénybe mozgáskorlátozottak részéről, ez az intézmény bezárását, a működés megszüntetését jelenti-e. Ha nem, milyen más következménye van a kötelezettség nem teljesítésének, van-e egyáltalán.

Az utóvizsgálatban a biztos megállapította, hogy az épített környezet még messze nem akadálymentes, és azzá tétele rendkívül lassan halad, a korábban feltárt hiányosságok megszüntetésére, az ajánlott intézkedések folytatására továbbra is szükség van. Az érintett állampolgároknak a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, az esélyegyenlőséghez, az élethez és az emberi méltósághoz való jogaikkal kapcsolatos visszásságok ma is léteznek. Felszámolásuk fokozatosan, az egész társadalom összefogásával valósítható meg.

Az utóvizsgálatban feltártak azt is mutatták, hogy a hátrányos helyzet felszámolása egyre inkább pénzügyi feltételektől, valamint a meghozandó tulajdonosi és a közszolgáltatások szervezésére vonatkozó döntésektől függ. Ezeknek kisebb részében van a biztosnak hatásköre, a túlnyomó többség kívül esik azon.

Az utóvizsgálat alapján a biztos az ajánlásokat fenntartotta, és teljesítésük foly­tatását szorgalmazta. Ajánlásával – a kormányzati munkamegosztás változása miatt – az újonnan kinevezett esélyegyenlőségi minisztert szólította meg. Az utó­vizsgálatban beérkezett dokumentumokat további felhasználásra a miniszternek átadja. A közigazgatási hivatalok vezetőinek tett korábbi ajánlások teljesítését elfogadta, de az újonnan keletkezett ilyen ügyekre nézve megismételte. Mivel a meglévő épületállományra vonatkozó szabályok továbbra sem aggálymentesek, ezért azok átalakításával kapcsolatban észrevételt nem tett. A válaszadásra nyitvaálló határidő még nem járt le.

OBH 3083/2003.

Az élethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését jelenti, ha a mentő szolgálat és a sürgősségi ellátást végző egészségügyi intézet jó szakmai és munkakapcsolatban, betegközpontú ellátási szervezéssel, a panaszok gyors orvoslásával és a hiá­nyosságok mielőbbi pótlásával végzi a köz szolgálatát.

Az országgyűlési biztos a Békés megyében végzett átfogó helyszíni vizsgálata során a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jog, illetve az élethez való alkotmányos jog érvényesülését a sürgősségi ellátás kapcsán az OMSZ Békés Megyei Központjában, illetve Gyulán a Pándy Kálmán Békés Megyei Kórházban végezte el. Az egészségügyi ellátást végző intézmények vizsgálata során ugyanis számos olyan panasz érkezik, amelyek kifejezetten az ellátás minőségét, humanitását kifogásolták, ideértve a szakmai tévedéseket, az ún. orvosi műhibát is.

Az országgyűlési biztos nem foglalhat állást a medicina körébe tartozó kérdésekben, de egyértelmű, hogy az ellátás körülményei szoros összefüggésben van­nak az ellátás minőségével. A vizsgálat célja volt, hogy feltárja Békés megyében a mentés és a sürgősségi betegellátás működését, az esetlegesen fellelhető problémákat, az egészségügyi szolgáltatók közötti együttműködés intenzitását. A biztos munkatársait a helyszínen arról tájékoztatták, hogy Békés megyében 10 mentőállomás működik, a 342 fős megyei egységben szinte valamennyi stá­tusz be van töltve, 3–4 orvost foglalkoztatnak, de a kivonuló orvosok között rész­munkaidős orvosok is dolgoznak, akik a megye területén működő kórházak vala­melyikében töltenek be állást. A vonuló állomány tagjai mentőtisztek, mentő ápolók, gépkocsivezetők. 28 főiskolai végzettségű mentőtiszti státusz van, a négy betöltetlen állásra, végzős fiatalokat várnak. Az OMSZ Békés megyei szolgálatának 50 gépkocsija van. Ebből egy rohamkocsi Békéscsabán, nyolc esetkocsi Gyulán, Mezőkovácsházán, Orosházán, Szarvason, Sarkadon, Szeghalmon, és Békéscsabán van szolgálatban. Mezőkovácsházán és Szeghalmon azonban még nem működik 24 órában a szolgálat, de a közeljövő célja ennek megoldása. Több kör­nyező településen azonban nincs esetkocsi. 2002-ben két új állomást adtak át. A megyében azonban nincs gyermek-rohamkocsi, valamint mentő helikopter.

A mentőszervezetnek saját diszpécser-szolgálata van, a kórházakkal, pedig köz­vetlen rádiós és telefonos összeköttetésben állnak. Súlyos baleset esetén értesítik a kórházat, ahol így kellő időben elő tudnak készülni a beteg fogadására. Az európai norma szerint való 15 perces helyszínre érkezési időt általában 70%-ban tudja tartani a szolgálat. Télen, vagy rossz időjárás esetén a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megyei szervezetével kialakult jó kapcsolat révén az ő segítségükkel látják el feladatukat, de ezen kívül maguk is rendelkeznek 10 terepjáró gép­kocsival. A vonulások megoszlása a megyében 20% mentési, és 80% beteg­szállítási feladatot jelent. Ez megfelel az OMSZ hasonló országos adatának.

A gépkocsik műszaki állapota megfelelő, noha valamennyi gépkocsi többet fu­tott, mint amennyit a gyártó maximumként standardizált. A Toyota és Mercedes gépkocsik 10 éves szerződése hamarosan lejár. A gépkocsik technikai mentőfel­szereltsége megfelel a jogszabályi követelményeknek, a hiányokat tudják pó­tolni. A békéscsabai mentőállomás gazdasági vezetője a kötelező közbeszerzési eljárás negatív tapasztalatairól számolt be. A költségkímélő beszerzési források helyett – tekintettel a település jellegére, az üzleti forgalom közvetlen működé­sére – a meghatározott, ám adott esetben az ország másik régiójából történő beszerzést kényszerít az egyébként szűk költségvetésű állomásokra. Az íróeszközöket korábban egy cégtől szerezték be, most 3–4 vállalkozótól, gyakran másik városból.

A mentőszolgálat és a megyei kórház között jó a kapcsolat. Amióta Gyulán meg­épült a Sürgősségi Betegellátó Osztály a betegellátás színvonalában rohamos javulás tapasztalható. A városi szolgálat kapcsolata kitűnő a szomszédos megyékkel is, szükség szerint járnak Szegedre és Debrecenbe is.

A megyei kórházban – pályázaton nyert forrásból – korszerű Sürgősségi Betegellátó Osztályt hoztak létre, amely mellett az elmúlt évtől önállóan működik a sürgősségi belgyógyászat is. 1998-ban létesítették a Baleseti Osztályhoz tartozó Baleseti Sürgősségi Állomást, melyhez a közel jövőben elkészül a baleseti műtő is. Az épületre címzett támogatást kapott a kórház, de a közel húszmillió forintba kerülő műtőasztal csupán egyéb pályázati forrásból finanszírozható. Az SBO működése óta a többi osztály vonatkozásában is pozitív változások jelentkeztek az ellátásban, tekintettel arra, hogy megszűnt az ún. átmenő-forgalom. A „minden egy helyen” elve lehetővé tette a gyors, szakszerű és valóban sürgős­ségi ellátást. A sürgősségi belgyógyászat portáján – a biztonsági szolgálatos mellett – egészségügyi felsőfokú végzettséggel rendelkező szakápoló is segít a betegforgalom irányításában. Az osztály nyolc ággyal rendelkezik, melyeket az ún. 24 órás megfigyelésre is igénybe vesznek. Megfelelő diagnosztikai háttér áll rendelkezésre.

A Sürgősségi Baleseti Állomáson önálló szakdolgozói munkacsoport dolgozik, az orvosok, pedig ügyeletben végzik a sürgősségi feladatokat. Egyébként létrehoztak a kórházban egy ún. fregoli munkacsoportot is, melyben 40 szakember végez ott és akkor munkát, ahol épp sürgős szükség van rájuk. Az SBO sebészeti részlegében tíz fő szakdolgozói állásából jelenleg hat betöltött. A sürgősségi belgyógyászaton azonban mind a tíz hely betöltött. Rajtuk kívül négy beteghordó és egy fő műtős segéd végez szükség szerint ügyeletben munkát. A napi átlagos betegforgalom az SBO sebészetének tekintetében 40–50 fő, míg a belgyógyászaton 20–30 fő, valamint az aznapi beutalt betegek. Egyébként a megye lakosságának több mint felét ez az intézmény látja el. Még nem megoldott a ko­ra­szülött ellátás zökkenőmentessége. A szülészettől 2 km-re, külön telephelyen van a koraszülött csecsemők ellátását is biztosító intenzív osztály, melyhez egy speciális inkubátor segítségével szállítják át az újszülöttet. Az intézmény vezetőségének tervei között szerepel a koraszülött intenzív osztály betelepítése a szülészet mellé, ám a beruházás költségeit önerőből nem képes állni a kórház. A Sürgősségi Balesti Osztály épületének tetején létrehozták a légimentő fogadására alkalmas leszállóhelyet, melynek teljes szerkezeti befejezése 2006-ig valósul meg. Megépült a Mammográfiai Centrum, melynek műszaki felszereltsége teljes, azon­ban az OEP által kiírt pályázaton – a működés megkezdésére – még nem hirdettek nyertest. Ennek következtében az egyes vizsgálatokat elvégzik, ám a folyamatos szűrést a szakemberek nem kezdhették meg. A régióban már működő szegedi centrum a Békés megyei igényjogosultak egyharmadát szűri, a női lakos­ság további 2/3-a – legalábbis a mellrákszűrés tekintetében – azonban ellátatlan.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a megyében a vizsgált egészség­ügyi intézmények, a mentés, és a sürgősségi betegellátás tekintetében kiegyen­súlyozottan működnek. A vizsgált intézmények szakszerű és összehangolt tevékenysége, valamint a megyei kórházban létrehozott sürgősségi betegellátó osztály működése lehetővé tette az ellátás színvonalának és hatékonyságának zökkenőmentessé válását. Nem kellően megoldott azonban a koraszülöttek ellátását végző osztály elhelyezése, amely önmagában alapjogi sérelmet nem okoz, de mivel olyan kockázati elem, amely az újszülöttek ellátását veszélyezteti, a kikü­szöbölendő.

Az országgyűlési biztos a helyszíni vizsgálat tapasztalatai alapján megállapította, hogy a megyében a betegek sürgősségi és ügyeleti ellátása megoldott, a vizsgált alkotmányos jogok szempontjából visszásságot nem tárt fel, de felkérte a Békés Megyei Közgyűlés elnökét, hogy fontolja meg a fent említett koraszülött ellátás megkönnyítése érdekében egy olyan technikai, műszaki, és pénz­ügyi átszervezés lehetőségét, mellyel megoldható a zökkenőmentes és gyors beavatkozás, a nagytávolságú szállítás kiiktatásával. Az érintettek a vizsgálat megállapításaival egyetértettek.

OBH 3084/2003.

Nem okoz visszásságot az építési hatóság, ha az eredeti állapot helyreállítását elrendeli, ha a teljesítés elmaradása miatt azt hatósági végrehajtás keretében elvégezteti; ha a két ízben „nem kereste” indoklással visszaérkezett határozatot kézbesítettnek tekinti.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a társasházuk tetőtér-beépítése miatt arra kötelezték, hogy az üzlethelyiségébe helyeztesse át a ház vízóráját. A hatóság a leveleket az üzlet címére küldte, ezért nem értesült a határozatokról, és hatósági végrehajtást rendeltek ellene.

A biztos a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnökétől kapott tájékoztatást alapján megállapította, hogy a panaszos egy műemlékházban lakott és annak pincéjében alakított ki egy üzlethelyiséget, amelynek később tulajdonosa lett. Az 1992-ben zajlott engedélyezésnek nem volt tárgya a vízóra, sem áthelyezéséről, sem a helyén megtartásáról nem rendelkeztek.

A társasház tetőtér-beépítése miatt szükségessé vált a vízbekötés felbővítése, amelyre azonban nem kerülhetett sor, mert az Fővárosi Vízművek (FV) észlelte, hogy a vízóra nem a korábbi helyén van. Mivel a társasház, az üzlettulajdonos és a tetőtér-beépítést végzők nem tudtak megegyezni, hova és kinek kellene visszahelyezni a vízórát, az FV az elsőfokú építési hatóság eljárását kérte. A hatóság a panaszost kötelezte a vízóra eredeti, szabályszerű helyére való visszahelyezésére, amely az üzlethelyiségben volt. A határozatokat az üzlet címére küldték, amely rendelkezett postaládával. A kétszeri sikertelen kézbesítési kísér­letet követően a hatóság a határozatokat kézbesítettnek tekintette. Mivel a panaszos az áthelyezést nem teljesítette, két ízben bírságot szabtak ki, amelyből az elsőt a panaszos nem fizette be, és a behajtásra sem intézkedtek, a második megfizetése alól a másodfokú hatóság mentesítette a panaszost. A másodfokon jogerőssé vált kötelezésben elrendelteket végül a hatóság által kijelölt kivitelező és az FV a rendőrség jelenlétében, hatósági végrehajtás keretében teljesítette. A vízmérőhelyet kialakították, a vízórát az eredeti helyére visszaszerelték. A tetőtér-beépítés építtetői átvállalták az áthelyezés és a helyreállítás költségeit.

A biztos megállapította, hogy a közműves ivóvízellátásról szóló kormányrendelet szerint a vízmérőhelyet az ingatlanoknak a közterület felé eső 1 m-es sáv­jában kell kialakítani. Az FV adatai szerint a vízmérő eredetileg az üzlethelyiségben, a telekhatár mentén volt elhelyezve, és azt szabálysértő módon, önkényesen, az eredeti helyétől mintegy 6 m-rel beljebb helyezték. A bekötési vízmérőt az eredeti helyére rendelte visszahelyezni. A biztos szerint az FV helyesen járt el, és e tekintetben a KÖH is. Kétségesnek találta azonban a panaszos kötelezését, annak ellenére is, hogy annak volt a legnagyobb valószínűsége, hogy az üzlethelyiség kialakításakor helyezték beljebb a vízmérőt. Az lett volna a helyes eljárás, ha a társasház tulajdonközösségét kötelezi a mérőhely visszaalakítására, és az üzlethelyiség tulajdonosát annak tűrésére, de tekintettel arra, hogy a hatósági végrehajtás eredményeként a tényleges helyzet is így alakult, a biztos ezért nem kezdeményezett intézkedést. Mivel a tetőtér építtetői az üres üzlethelyiséget hely­reállították, annak tulajdonosára nézve a hatósági végrehajtás a tűrés kötelezettségén felül más következményekkel nem járt. A panaszos az üzlethelyiség cí­mén postaládával rendelkezett, ahogy azt a postai szolgáltatások ellátásáról szóló kormányrendelet a tulajdonosnak elő is írja. A hivatalos iratok kézbesítésének egyszerűsítéséről szóló MT rendelet szerint a visszaküldött iratot a kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni. Az Alkotmánybíróság a 46/2003. (X. 16.) AB. számú határozatában kifejtette, hogy: „a jogalkotó alkotmányellenes helyzetet idézett elő azzal a mulasztásával, hogy nem szabályozta az erre irányuló törvényekben és más jogszabályokban a hivatalos irat postai kézbesítéséhez fűződő, bírósági és más ha­tósági eljárásban általánosan érvényesülő vélelem megdöntésének lehetőségét. Az Alkotmánybíróság felhívja a jogalkotót, hogy feladatának 2004. június hó 30. napjáig tegyen eleget.”

A biztos megállapította, hogy az AB a vonatkozó jogszabályokat nem semmisítette meg, így az eljárásban azokat kellett alkalmazni. A biztos az AB e határozatából azt is kiemelte, hogy „a jogok és jogos érdekek hatékony érvényesítése, s ebből következően az igazságszolgáltatás és a közigazgatás kiszámítható mű­ködése azt igényli, hogy kivételes esetekben a kézbesítés eredménytelensége esetén is feltételezni lehessen a hivatalos iratok közlését, illetve ezzel kapcsolatban azt, hogy a közölt határozatok jogerőssé válhattak. Ez pedig nem függhet adott esetben attól, hogy a határozat címzettje képes vagy hajlandó-e átvenni a határozatot. A kézbesítés megtörténtére, megkísérlésére vonatkozó vélelem létét és a lehetséges jogkövetkezmények alkalmazhatóságát tehát a jogbiztonság, illetve az eljárást kezdeményező személyek jogai védelme is megköveteli. Önmagában a kézbesítési vélelem, a jogkövetkezmények megjelenése a rendelkező részben szereplő támadott jogszabályokban nem ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, nem sérti az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdését sem.”

A visszaérkezett tértivevényeken a „nem kereste” szerepelt, a panaszos pedig írásban csak a „vízóra-ügy” elindulását követően egy év múlva közölte a hatósággal, hogy nem lakik már a házban, és mi az új címe. Az iratokból egyértelmű, hogy a panaszosnak mindvégig tudomása volt arról, hogy a vízmérőt vissza kell helyezni az eredeti helyére. A biztos így megállapította, hogy az eljárásból eredően a panaszos jogai nem sérültek. A jogorvoslati jogával élhetett, mert bár késve fellebbezett, a fellebbezéseit érdemben elbírálták. Nem az elkésettség miatt nem adtak helyt a fellebbezésének, annak oka kizárólag az volt, hogy a vízórát vissza kellett helyezni az eredeti helyére. Az építtetők a panaszost is értesítették arról, hogy átvállalják a költségeket, és erről a hatóságtól is értesült. Ettől kezdve tisztán a vízóra visszahelyezésének tűréséről volt szó, amely attól függetlenül kötelezettsége volt, hogy eredetileg egyedül őt vagy a közösség egészét kötelezték a munkálatokra.

Mivel a munkák költségét az érdekeltek átvállalták, és azok el is készültek, a hatósági eljárás egyebekben szabályos volt. A panaszos tudomással bírt az el­járásról, fellebbezési jogával élhetett, a végrehajtás elrendelése szabályszerű volt, az önkéntes teljesítésre a tetőtérbeépítést végzők által felajánlott fedezetből a már átvett határozatokat követően is több hónap állt rendelkezésre. A hatóság a bírságot részint elengedte, részint pedig nem hajtotta be. Valamint arra tekintettel, hogy az üzlethelyiséget a panaszos már eladta, a biztos a konkrét ügyben nem élt kezdeményezéssel.

Felhívta a KÖH elnökének figyelmét, hogy a Hivatal jövőbeni eljárásaiban a tár­sasházi tulajdonra, a külön jogszabályok előírásaira figyelemmel a közös tulajdont érintő kötelezettségekre a tulajdonközösséget, a tulajdonosok összességét kötelezzék. Kivétel az lehet, ha jogszabály másképpen rendelkezik, vagy a hatóság által közvetlenül bizonyítható, hogy a szabálytalan munkát más végeztette. A „kizárásos alapon” való bizonyítás nem elégséges.

OBH 3088/2003.

Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot az önkormányzat, ha anyagi teherbíró képességének megfelelő intézkedéseket tesz a gon­doskodásra, támogatásra szoruló családok nehéz helyzetének javítása érdekében.

Egy nyíregyházi panaszos, a Dália úton élő 300 lakótársa nevében fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a Huszár telepen, a város „nyomornegyedében” élőknek – nagyon nehéz szociális körülmények között – a lakhatásuk is veszélybe került. Az ott élők 70–80%-a munkanélküli, szinte mindenki eladósodott, és – mint ahogy a panaszos megjegyezte – a telepen számos cigány származású állampolgár is él. Sérelmezték, hogy a közegészségügyi körülmények elviselhe­tetlenek, mivel a bérleményekhez az önkormányzat vagyonkezelője víz-öb­lí­téses WC-t nem biztosított. A vízszolgáltatást a vagyonkezelő sok családnál kikapcsolta, így komoly fertőzésveszély áll fenn. Tisztálkodási lehetőség és WC használat nincs, még udvari WC sem.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz, az egészséges környezethet, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított. Ennek keretében tájékoz­ta­tást kért a polgármestertől a megjelölt városrészben élők lakhatási körülmé­nyei­ről, a várható intézkedésekről, és az ott uralkodó közegészségügyi állapotokról, valamint arról, hogy az önkormányzat milyen szociális és lakhatási támogatásban részesíti a Huszár telepen élőket, annak érdekében, hogy a közüzemi szolgáltatások visszakapcsolása a területen megtörténhessen. Az ÁNTSZ Városi Intézete tiszti főorvosától azt kérte, hogy végeztessen a telepen ellenőrzést, tárja fel a köz­egészségügyi körülményeket.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat a törvényből és a helyi rendeletéből adódó kötelezettségeinek több irányú segítségnyújtással igyekszik ele­get tenni, ugyanakkor a lehetőségek keretei között nyújtott gondoskodás az érin­tett lakótelepen, nehéz anyagi körülmények között élő családok mindegyikének teljes szociális biztonságot nem nyújthat. A szociális biztonság fogalma pon­tosan azt fejezi ki, hogy megfelelő szintű életminőséghez való emberi jognak legalább olyan szintűnek kellene lennie, hogy az életben való részvétel biztosításával az ellátásokat igénybe vevők ténylegesen is a társadalom teljes értékű tagjának érezhessék magukat.

Az elnehezült életviszonyok között élőknek a vízellátás, az alapvető higiéniai igények kielégítése, a mindennapi létfenntartással kapcsolatos problémák sokszor megoldhatatlannak látszó feladatot jelentenek. Az önkormányzat a szociális törvényben meghatározott sokirányú segítségnyújtással támogatja a telepen élő­ket. A támogatások folyósítása azonban mindenre nem adhat megoldást, ezért az önkormányzat széles összefogással, közmunkaprogram keretében a lakótelep rehabilitációjáról döntött és egy felújítási programot indított el. A közel százmilliós beruházás első lépcsőben vízórával látta el a lakásokat, melynek eredménye – a vízfogyasztás csökkenése – már érzékelhető.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a szociális biztonsághoz való jog alapjogként való szabályozás nem keletkeztet alanyi jogot az ellátásra, az csupán az állami kötelezettségvállalást jelenti, amelynek mértékét a törvényhozás és a Kormány az ország teherbíró képességének függvényében állapíthatja meg. Az Alkotmánybíróság azonban rámutatott arra is, hogy a szociális biztonság nem jelent sem biztosított jövedelmet, sem pedig azt, hogy az állampolgárok egyszer elért életszínvonala a gazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulása következtében ne csökkenhetne.

A biztos a beszerzett adatok alapján megállapította, hogy az önkormányzat a szociális biztonsághoz való jog érvényesítése érdekében – az anyagi teherbíró képességének keretei között – meg kíván tenni mindent e feladatának teljesítésére.

Az ÁNTSZ megkeresésére a víz- és csatornamű szolgáltató azt a nyilatkozatot adta, hogy a kormányrendelet „betartásáról biztosítja”. Ez a nyilatkozat azonban nem elegendő ahhoz, hogy az ÁNTSZ az előzetes állásfoglalási kötelezettségének, illetve a mozgáskorlátozott személy, idős személy, kisgyermek, va­lamint az önálló életvitelre nem képes személyek érdekeinek érvényesítése érdekében intézkedni tudjon.

Az országgyűlési biztos vizsgálata alkotmányos visszásságot nem tárt fel, ezért kezdeményezéssel nem élt, de utalt arra, hogy bár az Alkotmány az állam, és az önkormányzatok számára is széles mozgásteret biztosít, ennek ellenére kötelességük az ellátás és gondoskodás színvonalának a lehetőségeikhez mért folyamatos emelése, különös tekintettel a halmozottan hátrányos körülmények között élők jogaira.

Az önkormányzat vezetőitől és munkatársaitól azt kérte a biztos, hogy a gondos­kodásra, támogatásra szoruló családok nehéz helyzetét a továbbiakban is kí­sér­jék figyelemmel, és a rendelkezésre álló eszközökkel, azok igazságos és mél­tányos elosztásával, illetve átcsoportosításával segítsék szociális helyzetük jobbrafordulását.

Az ÁNTSZ jelzése alapján felkérte a Nyírségvíz Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Rt. Igazgatóját, hogy a vízellátás szünetelésével kapcsolatban a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló kormány­rendeletben foglaltaknak megfelelő tartalommal és határidőben tegyen eleget.

OBH 3097/2003.

Az országgyűlési biztos nem állapíthat meg alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot, ha a felek által megadott információk egymással ellentétesek, de az ellentmondások feltárására, nyomozati jogkör hiányában nincs lehetősége.

A panaszos sérelmezte, hogy gyermekét Mende Község Összevont Óvodák vezetője eltanácsolta, azt mondta neki, hogy gyermeke nem járhat ebbe az óvodába és keressenek neki speciális óvodát. A panaszos szerint kisfia beilleszkedett a közösségbe, komolyabb problémák nem voltak vele.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a gyermeki jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A jegyző az ügyben vizsgálatot folytatott le, melynek során meghallgatta az óvoda vezetőjét. A vizsgálat eredménye szerint, a rendelkezésére álló szakvélemény alapján a gyermeket az óvoda normál csoportban nem tudja foglalkoztatni. Az óvoda vezetőjének tájékoztatása szerint a gyermeket nem küldték el, ahogy azt a panaszos állítja, hanem a szülők vitték el az óvodából. Továbbá leszögezte, hogy az óvoda nem zárkózik el a gyermek felvételétől, de fontosnak tartja, hogy pontos tájékoztatást kapjon arról, hogy milyen problémával kezelik a gyermeket, hogyan lehet segíteni beilleszkedését, hogyan lehet kezelni magatartási problémáit. A panaszos jelezte, hogy kisfiát időközben elvitte további vizsgálatokra, amely szerint a gyermek óvodaérett. Megfelelő szocializációja érdekében szüksége van az óvodai képzésre. Egy másik szakvélemény szerint a gyermek normál óvodai képzésre javasolt a korábban elkezdett fejlesztése mellett.

A képviselő-testület 2003. áprilisi ülésén arról határozatott, hogy az általános iskolát és az óvodát összevonja, hogy fejlesztő pedagógust alkalmazhasson. Várhatóan a következő tanévtől már lesz fejlesztő pedagógusa az óvodának, ezzel a fejlesztést igénylő gyermekek problémája megoldódik.

Az általános helyettes megállapította, hogy a jegyző illetve az óvoda vezetője által adott információk ellentétben álltak a panasszal. Az országgyűlési biztosnak az érintettek által rendelkezésre bocsátott bizonyítási eszközökön túl nincs módja és lehetősége további bizonyítási eszközöket beszerezni, ezért – a szükséges bizonyítékok hiányában – alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megállapítása nem lehetséges, ezért a vizsgálatot lezárta.

Felhívta azonban az érintettek figyelmét arra, hogy a közoktatási törvény értelmében a panaszos gyermeke óvoda köteles, és a lakóhelye szerint, annak hiá­nyában tartózkodási helye szerint illetékes óvodába fel kell venni. A jegyző, a gyer­mek érdekében kötelezheti a szülőt, hogy a gyermekével szakértői vizsgálaton jelenjen meg, és annak eredménye alapján kijelölheti a gyermek számára meg­felelő óvodát, amely csak helyhiány miatt utasíthatja el a gyermek felvételét.

OBH 3105/2003.

Az országgyűlési biztos nem állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és kihelyezett osztálya, valamint a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és kirendeltsége ügyfélszolgálati munkájában, mivel maximálisan érvényesül az ügyfelek tisztességes eljáráshoz, valamint az emberi méltósághoz való alkotmányos joga.

Az országgyűlési biztosok 2003. május 12. és 14. között átfogó vizsgálatot vé­geztek Békés megyében. Ennek keretében került sor a Megyei Nyugdíjbiztosítási Pénztár és a gyulai kihelyezett osztálya, valamint a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és a gyulai kirendeltsége ügyfélszolgálati munkájának ellenőrzésére. A vizsgálat az Alkotmányban deklarált – jogállamiság elvéből levezethető – tisz­tességes eljáráshoz, valamint az emberi méltósághoz való jog érvényesülése érdekében folyt.

A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és kihelyezett osztálya, valamint a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és kirendeltsége vezetői és munkatársai tájékoztatása, valamint az országgyűlési biztos a helyszíni vizsgálat eredményét a következőkben összegezte:

1. A Békés Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és kihelyezett osztálya ügyfélszolgálati tevékenysége magas színvonalú, az ügyfélszolgálat rendje jól szervezett, kultúrált mind elhelyezés, mind technikai felszereltség, valamint személyi feltételek tekintetében. A kerekes székkel közlekedő ügyfelek fogadása biztosított, de a mellékhelyiség általuk történő használata még megoldatlan, a MEP azonban saját hatáskörben ezt a hiányosságot a közeljövőben felszámolja.

2. A Békés Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és kirendeltsége ügyfélszol­gálati tevékenysége magas színvonalú, az ügyfélfogadás rendje jól szervezett, kultúrált, az igazgatósági épület jelenlegi adottságai ellenére. Gondot jelent azon­ban az akadálymentes ügyfélszolgálat hiánya. Az országgyűlési biztos az ügyfélszolgálati munka helyszíni ellenőrzése során az állampolgári jogokkal összefüggésben visszásságot nem tapasztalt. Azonban úgy értékeli, hogy az épülettel kapcsolatos gondok megoldásához, az akadálymentes ügyfél bejutás megterem­téséhez az Igazgatóságnak segítségre van szüksége, melyre nyomatékosan fel­hívta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójának figyelmét.

3. Az Egészségbiztosítási Pénztár és a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és kirendeltsége együttműködése jó. Orosházán, Szeghalmon, Szarvason és Mező­kovácsházán közösen működtetett kihelyezett ügyfélszolgálatok nagy segítséget nyújtanak az ügyfelek kiszolgálásában, megkímélve őket a hosszú utazással járó kényelmetlenségektől.

Kapcsolódó ügy: OBH 3106/2003.

OBH 3107/2003.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha a Magyar Ösztöndíj Bizottság a magyar állampolgár külföldi egyetemi tanulmányait nem támogatja.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a külföldi egyeteme­ken tanuló magyar diákok nem vehetik igénybe a diákhitelt, és ösztöndíjat sem kaphatnak. A panaszos leánya egy németországi egyetem elsőéves hallgatója. A panaszos a Diákhitel Központ kommunikációs vonalán azt a felvilágosítást kapta, hogy diákhitelre kizárólag a Magyarországon akkreditált felsőoktatásban tanuló hallgatók jogosultak. A panaszos érdeklődésére a Magyar Ösztöndíj Bizottság Irodája arról tájékoztatta, hogy bárki, bármely külföldi felsőoktatási intézménybe szabadon beiratkozhat, de a tanulás e módját választókat nem kívánják ösztöndíjjal támogatni, illetve ilyen intézkedés bevezetését nem is tervezik.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a hátrányos megkülönböztetés nélküli bánásmódhoz, illetve a művelődéshez való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és kifejtette, hogy az Alkotmány a művelődéshez való jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező általános iskolával, képességei alapján mindenki számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatással, továbbá az oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja meg. A mindenki által hozzáférhető felsőfokú oktatás biztosításnak követelménye alapozza meg az állam intézményfenntartói kötelezettségét, amelynek keretében az államnak mindenki számára – hátrányos megkülönböztetés nél­kül – kell biztosítania az említett jog gyakorlását lehetővé tevő szervezeti és jog­­szabályi feltételeket.

A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (Ftv.) értelmében a felsőoktatási intézmények azok az állami, valamint az állam által elismert nem állami egye­temek és főiskolák, amelyek felsorolását az Ftv. 1. számú melléklete tartalmazza. A felsőfokú oktatásban részesülők anyagi támogatásának formáit a Ftv. 30. §-a szabályozta. A felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói ösztöndíjat, pénzbeli szociális támogatást; tankönyv- és jegyzettámogatást; diákotthoni elhelyezést, illetve az ezt kiváltó lakhatási támogatást; továbbá jogszabályban vagy az intézményi Szabályzatban megállapított további támogatásokat, így például hallgatói hitelt kaphatnak. A hallgatói hitel folyósításának feltételeit a hallgatói hi­telrendszerről és a Diákhitel Központról szóló 119/2001. (VI. 30.) Korm. rendelet szabályozta.

Hallgatói hitelre az a magyar állampolgár jogosult, aki a felsőfokú akkreditált iskolai rendszerű szakképzésben, valamint felsőoktatási intézmény által folytatott akkreditált főiskolai és egyetemi szintű alapképzésben, kiegészítő alapképzésben vesz részt – államilag finanszírozott, illetőleg költségtérítéses – beiratkozott hallgatóként az Ftv. által meghatározott képzési formákban. A hallgatói hitelre való jogosultság szempontjából azonban kizárólag a Ftv. 1. számú mellékletében felsorolt intézmények – amelyek között a panaszos által megjelölt egyetem nem szerepel – tekinthetők felsőoktatási intézménynek. A hivatkozott jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel a Diákhitel Központ kommunikációs vonalának azon tájékoztatása, mely szerint hallgatói hitelre kizárólag a Magyarországon akkreditált felsőoktatásban tanuló hallgatók jogosultak helytálló volt, a vizsgálat alkot­mányos joggal összefüggő visszásságot nem észlelt.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a művelődéshez való jog területén az állam kötelessége és joga annak meghatározása, hogy a társadalom szempontjából mely képességek fejlesztését támogatja állami eszközökből a felsőfokú oktatásban, illetve az ilyen jellegű felsőfokú oktatásban való részvételhez milyen képességbeli feltételek teljesítése szükséges. Az állam feladata az is, hogy egyensúlyt teremtsen a társadalom tagjainak alapvető jogon alapuló igényei és az ezek megvalósításához rendelkezésre álló anyagi eszközök között, így például a rendelkezésére álló anyagi eszközöket a hazai felsőfokú oktatásban résztvevő állampolgárok támogatására koncentrálja.

Az Alkotmánybíróság 11/B/2001. AB határozata értelmében a „felsőoktatási képzésben való részvétel hallgatói hitellel történő támogatása nem tekinthető alapjognak. A hallgatói hitellel támogatott, illetve arra nem jogosult hallgatók közötti különbségtétel tehát csak akkor tekinthető alkotmányellenesnek, ha a meg­különböztetés önkényes, azaz indokolatlan.” A vizsgálat során nem merült fel olyan adat vagy körülmény, amely arra utalna, hogy akár a hazai felsőfokú okta­tás, akár az abban résztvevő magyar állampolgárokat megillető anyagi támogatás a panaszos leánya számára objektíve ne lenne hozzáférhető, vagyis a műve­lő­déshez való állampolgári jogát ne gyakorolhatná. Az a tény, hogy a panaszos leánya felsőfokú tanulmányaihoz semmilyen, az állam által biztosított anyagi támogatásra, így például hallgatói hitelre sem jogosult, nem önkényes megkülönböztetés, hanem saját döntésének eredménye, amely szerint a Magyar Köztársaság területén hozzáférhető képzési formák valamelyikébe való bekapcsolódás helyett egy külföldi egyetemet választott. Az említett indokok alapján a vizsgálat a hátrányos megkülönböztetés nélküli bánásmódhoz való joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észlelt.

A Nemzetközi Ösztöndíj Fórumról, valamint a Magyar Ösztöndíj Bizottságról szóló 147/2002. (VI. 29.) Korm. rendelet bevezető rendelkezései szerint a Kormány a jogszabályt az Alkotmány 35. § (1) bekezdés f) pontjában kapott feladatának végrehajtása érdekében alkotta. Az Alkotmány értelmében a Kormány feladata, hogy „meghatározza a tudományos és kulturális fejlesztés állami feladatait, és biztosítja az ezek megvalósulásához szükséges feltételeket”. Miután az említett intézmények működésének nem az Alkotmány 70/A. § (2) bekezdésében megfogalmazott felsőfokú oktatáshoz történő hozzáférés biztosítása az elsődleges célja, ezért nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, hogy a Magyar Ösztöndíj Bizottság a panaszos leányának külföldi tanulmányait nem támogatta.

Az Alkotmánybíróság 11/B/2001. AB határozatában elvi éllel mutatott rá arra, hogy „az oktatáspolitika meghatározása az Országgyűlés és a Kormány feladata. Nincs alkotmányos akadálya annak, hogy az állam az oktatásban részt vevők tá­mogatási rendszerét átalakítsa, kedvezményeket adjon, vagy vonjon el”.

Miután erre az alkotmányjog eszközeivel azonban nem kényszeríthető, az országgyűlési biztos általános helyettese további intézkedést nem kezdeményezett.

OBH 3159/2003.

A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészségéhez, továbbá a gyermeket az állam és a társadalom részéről megillető védelemhez és gondoskodáshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a diákotthoni elhelyezett gyermekeket nagy létszámú – olykor húszfős – hálókban tudják csak elhelyezni, ahol nincs lehetőségük arra sem, hogy személyes tárgyaik­kal vegyék körül magukat.

Az országgyűlési biztosok 2003. május 12. és 14. között átfogó vizsgálatot tar­tottak Békés megyében. Az általános helyettes ennek keretében hivatalból végzett helyszíni vizsgálatot a magyarbánhegyesi Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthonban az elhelyezés körülményeit, továbbá a gyermeki jogok érvényesülését kutatva.

Az intézmény jelenleg a korai gondozástól a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőttek utógondozásáig 300 enyhe, illetve középsúlyos értelmi fogyatékos gyermek- vagy nagykorú fiatal felnőtt oktatásáról, képzéséről, ellátásáról gondoskodik, ezzel 92 felnőttnek biztosít munkalehetőséget.

A helyszíni vizsgálatot végzők a tanítási órákat és a szakiskolai gyakorlati kép­zést is megtekintették. Tapasztalataik szerint mind az elméleti oktatás, mind a gyakorlati képzés kiegyensúlyozott légkörben, magas szakmai szinten folyt. Az intézmény 58 gyermekvédelmi gondoskodásban élő kiskorúnak, illetőleg utógondozott fiatal felnőttnek nyújt teljes körű ellátást hat lakásotthonban. A lakásotthonok kialakítását a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 1997. november 1-jei hatálybalépése előtt, még 1995-ben megkezdték. A gyermekotthon lakásotthoni kiváltása 2001 januárjára megvalósult. A lakásotthonok barátságosan berendezettek és rendkívül tiszták. A gyermekek sokkal jobban érzik magukat a 8–12 fős családi házakban, mint a gyermekotthon nagy létszámú hálótermeiben. A lakásotthonokat magukénak érzik, szívesen vesznek részt tisztán tartásában, a házkörüli és a kerti munkákban, a gyermekek nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak. A hat lakásotthon közül ötnek ideiglenes működési engedélye van. Ennek az az oka, hogy a Gyvt. hatály­balépése előtt elkészült lakásotthonoknál még nem tudták figyelembe venni a vo­natkozó miniszteri rendelet rendelkezéseit. Tekintettel arra, hogy a Gyvt. 2003. feb­ruár 15-ei módosítása szerint a személyes gondoskodás körébe tartozó gyermekvédelmi ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozását biztosító ellátások átalakításáról fokozatosan, de legkésőbb 2004. december 31-ig kell gon­doskodni, ezért nem jogszabálysértő, hogy a lakásotthonok közül jelenleg csak egynek van határozatlan időre szóló működési engedélye. Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő sérelmet az sem, hogy a tárgyi feltételek nem teljesen felelnek meg a szakmai utasításnak, továbbá az sem, hogy a szakmai létszám a jogszabályban előírtnál kevesebb.

Az utógondozói ellátást a Magyarbánhegyestől 20 km-re lévő pusztaföldvári lakásotthonban biztosítják, ahol a fiatal felnőttek megtehetik első lépéseiket az önállóság felé. Az intézmény több volt gondozottat alkalmaz munkavállalóként (kar­bantartó, takarító), mellyel ugyancsak nagy segítséget nyújtanak, hiszen a környéken nehéz elhelyezkedni még a fogyatékkal nem élőknek is.

A szakiskolás korosztály részére külön épületben nyújtanak diákotthoni ellátást, az elhelyezés, a körülmények itt megfelelőek.

A hatvannégy általános iskolás diákotthoni elhelyezett gyermeket csak nagy létszámú (esetenként húszfős) hálókban tudják elhelyezni. A diákotthoni részre is – mint ahogy az egész intézményre – jellemző a rendkívüli tisztaság és a rend. Az intézmény vezetősége és dolgozói – anyagi erőforrás hiányában – legjobb szándékuk ellenére sem tudnak változtatni a fennálló helyzeten. A gyermekeknek a zsúfolt hálókban nincs lehetőségük arra, hogy személyes tárgyaikkal vegyék körül magukat, vagy arra, hogy egy kis időre magukra maradhassanak.

A magyarbánhegyesi Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatója az elmúlt húsz évben nagyon sokat tett azért, hogy a sérült gyermekek fejlesztését, oktatását képzését minél jobb színvonalon tudja az intézmény biztosítani. A helyszíni vizsgálat az oktató- és nevelőmunka terén, továb­bá a gyermekvédelmi gondoskodásban élő kiskorúak, illetve az utógondozottak ellátásával, elhelyezésével, gondozásával, nevelésével kapcsolatban nem tárt fel alkotmányos jogokkal összefüggésbe hozható visszásságot.

A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészségéhez, továbbá a gyermeket az állam és a társadalom részéről megillető védelemhez és gondoskodáshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz azonban a diákotthon túlzsúfoltsága, ezért az általános helyettes felkérte a Békés Megyei Közgyűlés Elnökét, hogy terjessze a jelentést a közgyűlés elé annak érdekében, hogy az kedvező döntésével biztosítsa a szükséges anyagi erőforrásokat az intézmény diákotthoni részé­nek átalakításához.

A közgyűlés elnöke a kezdeményezéssel egyetértett, válaszában közölte, hogy a diákotthon túlzsúfoltságának megszüntetése érdekében pályázatot nyújtottak be az Európai Pályázat Előkészítő Alaphoz, melynek elbírálása még folyamatban van.

OBH 3172/2003.

Nem okoz visszásságot a rendőrség, ha a hatályos jogszabálynak megfelelően nem adja ki a személy- és vagyonőri igazolványt, még akkor sem, ha a tevékenységet szabályozó jogszabály egy korábbi, már hatályon kívül helyezett jogszabályra, mint elutasítási indokra hivatkozik, ha az új jogszabály azzal tartalmilag megegyezik.

A jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okoz a jogalkotó, ha a jogszabály módosítása során nem módosítja az ahhoz kapcsolódó jogszabá­lyokban szereplő utalást is, mert így a jogszabály egy már hatályon kívül helyezett jogszabályra hivatkozik.

A panaszos azt sérelmezte az általános helyettesnél, hogy a rendőrség mind I. fokon, mind II. fokon elutasította a személy- és vagyonőri igazolvány kiadása iránti kérelmét, olyan jogszabályi helyre hivatkozva, amely már nincs hatályban.

Az általános helyettes a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és feltárta, hogy a panaszos 2001. január 31-én a szükséges formanyom­tatványokat kitöltve a gárdonyi rendőrkapitánysághoz fordult személy- és vagyonőri igazolvány kiadása iránti kérelemmel.

Az I. fokú hatóság egy jogerős büntetőbírósági ítélet alapján a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy és Vagyonvédelmi Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. tv. (továbbiakban: Sztv.) 5. § (4) bekezdése és a Btk. hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1979. évi 5. tvr. (továbbiakban: Btké.) 30. §-a alapján az igazolvány kiállítását 2013. november 11-ig elutasította. A panaszos fellebbezett, mert a Btké. 30. §-át a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. tv. 2000. március 1-jei hatállyal hatályon kívül helyezte. A felettes hatóság az I. fokú hatóságot új eljárásra utasította, mert az nem tett eleget tényállás tisztázási kötelezettségének és olyan jogszabályhelyre hivatkozott, melyet másik váltott fel. Az I. fokú hatóság az igazolvány iránti kérelmet ismételten elutasította, de elutasításának alapjaként már az új bűn­ügyi nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXV tv. 16. §-át jelölte meg. A panaszos ismételten a II. fokú hatósághoz fordult, de az felügyeleti intézkedés megtételének nem látta alapját.

Az általános helyettes vizsgálata annak megállapítására irányult, hogy a ren­dőrség a személy- és vagyonőri igazolvány kiadását szabályozó jogszabályoknak megfelelően járt-e el akkor, amikor megtagadta a panaszostól az igazolvány kiállítását, vagyis sérült-e a jogbiztonsághoz fűződő jog.

Az I. fokú határozat meghozatalának 2001. február 9-i időpontjában a panaszos és ügyvédje által is hivatkozott rendelkezést (Btké. 30 §) a 2000. március 1-jén hatályba lépő, a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV tv. már hatályon kívül helyezte. Az 1998. évi IV. tv. 5. § (4) bekezdésében azonban változatlanul a Btké. 30 §-a szerepel. A Btké. 30 §-át hatályon kívül helyező törvény 16. § (1) bekezdése azonban annak helyébe a korábbival egyező tartalmú szabályozást alkotott. A törvény hatálybalépése előtti, húsz évig életben lévő szabályozás tapasztalatai alapján, azzal azonosan állapítja meg a bűntettesek nyilvántartásába felvett adatok nyilvántartási idejét. Ez az idő a szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítéltek esetén most is 15 év. Bár a Btké. említett szakaszát az új törvény hatályon kívül helyezte, kodifikációs hiba miatt az Sztv.-ben még a Btké.-re történő hivatkozás szerepel.

Miután a Btké. rendelkezését másik törvényi szintű rendelkezés váltotta fel, azt éppúgy kötelessége a rendőrségnek alkalmazni, ahogy korábban a Btké.-ben foglalt rendelkezést alkalmazta, függetlenül attól, hogy az Sztv. 5 § (4) bekezdésében utalásként még a Btké. szerepel és nem az 1999. évi LXXXV tv. 16. (1) bekezdése, ezért az általános helyettes megállapította, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el a rendőrség akkor, amikor panaszosnak már az új törvényre hivatkozva nem adta ki a személy- és vagyonőri igazolványt.

További vizsgálatot igényelt azonban az a körülmény, hogy a jogalkotó elmulasztotta az 1998. évi IV. tv. 5. § (4) bekezdésének módosítását.

Az általános helyettes megállapította, hogy az 1998. évi IV. tv. módosításának elmaradása a jogalanyok számára félreérthető helyzetet teremtett, mert ennek következménye az, hogy a személy- és vagyonőri igazolványt kérelmezők megkérdőjelezik a hatóság döntését, még az új jogszabályra való hivatkozás esetén is, és ez alaptalanul okoz a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot. Nehezen követhető a jogszabály, ha abban továbbutalnak más jogszabályhelyre, főként akkor, ha azt, az adott esetben már hatályon kívül helyezték, ezáltal a jogalanyoknak kell utána járniuk a hatályon kívül helyezett rendelkezést esetleg kitöltő új jogszabálynak.

Az általános helyettes felkérte a belügyminisztert, hogy kezdeményezze a vál­lalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szakmai szabályairól, Személy- és Vagyonvédelmi és Magánnyomozó Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. tv. 5. § (4) bekezdésének módosí­tását.

A miniszter a javaslatot elfogadta. A módosításra még nem került sor.

OBH 3174/2003.

Nem okoz alkotmányos visszásságot, ha az ügyfél tájékoztatása a terhesség-megszakítás költségvonzatával kapcsolatban mind az egészségügyi intézményben, mind pedig a családsegítő szolgálatnál maradéktalanul meg­történt.

A panaszos egy korábbi OBH 2712/2003. számú beadványban a terhesség-megszakítása költségeinek átvállalására kérte az Országgyűlési Biztos Hivatalát, mert nem tudta azt kifizetni, és elmondása szerint az önkormányzattól sem várhatott segítséget. Mivel az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény hatásköri szabályai nem teszik lehetővé, hogy a biztos anyagi támogatást nyújtson a hozzá fordulóknak, de a panasz – jellegéből kifolyólag – gyors, azonnali eljárást, a panaszos jogairól való haladéktalan tájékoztatását igényelt, a hivatal munkatársa rövid úton, tájékoztatta a panaszost az országgyűlési biztos eljárásának feltételeiről, a helyzetre vonatkozó hatályos jogszabályok rendelkezéseiről. A tájékoztatást panaszos tudomásul vette, elfogadta, és a továbbiakban nem kérte az országgyűlési biztos segítségét. Eljárása során a biztos kérte a betegjogi képviselő, a kórház és a családsegítő szolgálat közreműködését panaszos válsághelyzetének megoldásában.

Az egyes szervekkel való kapcsolatfelvételt követően, a hivatal tudomására jutott információk alapján a biztos saját hatáskörében vizsgálatot indított, mert felmerült az emberi méltósághoz fűződő jog, valamint a szociális biztonsághoz, és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének gyanúja.

A vizsgálat az eredeti panaszossal kapcsolatos eljárást alapul véve igyekezett feltárni, hogy az egyes közigazgatási szervek és az egészségügyi intézmény az előírt szabályoknak megfelelően járt-e el, ezért először a panaszosnak juttatott nyugellátások és szociális ellátásokra vonatkozó adatokat szerzett be a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól valamint az érintett polgármesteri hivataltól. Ezt az indo­kolta, hogy a kórház térítési szabályzatának melléklete – a magzati élet védelméről szóló törvény végrehajtásáról szóló NM rendelet 4/a. számú mellékletében foglaltakkal összhangban – a kérelmezőnek juttatott egyes ellátásokhoz igazodva alakította ki a súlyos válsághelyzet esetére hivatkozással a terhesség-meg­sza­kí­tások szociális kedvezmény figyelembe vételével történő igénybevételének ka­te­góriáit.

A vizsgálat megállapította, hogy a számára juttatott ellátások alapján panaszos­nak csak a térítési díj 30%-ának befizetése ellenében volt lehetősége a beavatkozás elvégzését kérni, amit a kiegészítő családi pótlék folyósításáról rendelkező önkormányzat által kiadott határozatra hivatkozva engedélyeztek. Kü­lö­nös méltánylást érdemlő esetben a térítési díjszabályzat lehetővé teszi az egyes egészségügyi ellátások díjának elengedését vagy mérséklését személyi és családi körülményekre tekintettel, az ezzel kapcsolatos kérelmekben való döntés pedig főigazgatói jogkörbe tartozik. Mivel méltányossági döntésekről van szó, elbírálásukra nem terjedhetett ki a biztos vizsgálata. Az események rekonstruálásából azonban megállapítható volt, hogy – a két korábban előjegyzett időponton meg nem jelenő – panaszos számára utolsó nyitva álló időpontban, amikor ismételten kérte terhessége megszakítását, a főigazgató nem tartózkodott a kórházban, és mivel a méltányossági jogkörben való döntés delegálásáról nem rendelkezett semmilyen szabályzat, nem volt, aki engedélyezte volna a beavatkozás ingyenes elvégzését.

A védőnői napló tanúsítja, hogy panaszos több alkalommal is hangot adott bizonytalanságának a terhesség megszakításával kapcsolatban, és hasonló bizony­talanságot jegyeztek fel a családvédelmi szolgálat munkatársai is. Az iratokból az is megállapítható, hogy panaszost teljes körűen tájékoztatták jogairól és lehetőségeiről.

Az egyetlen vitatható körülmény, amelyet a vizsgálat feltárt, az a kórházban a méltányossági jogkör gyakorlásának helyettesítésére irányuló szabályozás, delegáció hiánya. A konkrét panaszos ügyében azonban nem ez volt az egyetlen indok a beavatkozás el nem végzésére, hanem a korábban már említett, a panaszos részéről fennálló bizonytalansági tényező, amellyel kapcsolatos orvosi döntés felül bírálatára az országgyűlési biztos nem jogosult.

Az országgyűlési biztos alkotmányos visszásság megállapítása nélkül, a jövő­beni gördülékenyebb ügyintézés a hatáskörök tiszta, áttekinthető szabályozott­sága érdekében javasolta a kórház főigazgatójának, hogy saját hatáskörében gondoskodjon a térítési díjak elengedésére vagy mérséklésére vonatkozó főigazgatói méltányossági jogkör delegációjának szabályozásáról arra az esetre, amikor döntés meghozatalára távolléte vagy egyéb akadályoztatása miatt nincs lehetősége.

A kórház vezetése a jelentésben foglaltakkal egyetértett, és a szabályozást a ja­vaslatnak megfelelően módosította, és jóváhagyás végett felterjesztette a fenntartóhoz. A biztos a változtatást örömmel üdvözölte és további fejleményeket figyelemmel kíséri.

OBH 3197/2003.

A jogbiztonsággal és a tulajdonhoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha az eljárása során a felettes hatósága határozatában foglaltakkal ellentétes döntést hoz, és a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos visszásságot okoz, ha évekig nem hoz határozatot.

A panaszos a szomszédja engedély nélküli építkezését, és az így létesített au­tó­szerelő műhelyben folytatott tevékenységét, valamint az építésügyi és telepengedélyezési eljárást sérelmezte.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz fűződő és a jogorvoslati joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a hernádi jegyzőtől az épí­tésügyi, valamint a telepengedélyezési eljárásról is tájékoztatást, és a vonatkozó iratok megküldését kérte.

A biztos a beszerzett iratokból megállapította, hogy a panaszos szomszédja a saját ingatlanán engedély nélkül létesített egy melléképületet, amelyben vállalkozói tevékenységet folytat. A kiemelt építésügyi hatóságként eljáró táborfalvai jegyző megismételt eljárásban a 2000. szeptemberében indult hatósági eljárásban végül is 2002-ben ideiglenes fennmaradási és használatbavételi engedélyt adott az épületre. Ezt követően ismételt fellebbezési eljárásban a másodfokú építésügyi hatóság a fennmaradási engedélyt megadó határozatot részben meg­változtatta, és háztartási célra szolgáló építményként engedélyezte az épület vég­leges fennmaradását. Egyidejűleg az engedélytől eltérő használat 30 napon belüli megszüntetésére kötelezte az építtetőt. Az építtető újabb kérelmére a jogszabály módosulását követően kiemelt építéshatósági társulásként eljáró hernádi jegyző ugyanerre a melléképületre ideiglenes használatbavételi engedélyt adott, mint autófényező műhely egység földszintjére. A határozat fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.

Az országgyűlési biztos az első fokon jogerőre emelkedett építésügyi hatósági döntést hatáskör hiányában nem vizsgálhatta, azt azonban megállapította, hogy a másodfokú hatóság által megváltoztatott fennmaradási engedély a kérdéses melléképület rendeltetését háztartási célú épületként határozta meg. A jegyző által a jogerős döntést követően kiadott „használatbavételi engedély” ideiglenes jellege tehát arra a meggyőződésre juttathatja az érdekelteket, hogy az visszavonható, illetőleg meghatározott idő elteltével érvényét veszti. A helyi építésügyi hatóság nem járt el sem az építésrendészeti eljárás ideje alatt az engedély nélküli használat, illetőleg a másodfokú határozatot követően a melléképület rendeletetéstől eltérő használata kérdésében.

Az országgyűlési biztos azért tartotta szükségesnek mindezt rögzíteni, mert a panasz másik része az engedély nélküli vállalkozói tevékenységre és az azzal kapcsolatos hatósági eljárásra vonatkozik. Az építésügyi iratokból kiderült, hogy a panaszos szomszédja a telepengedélyezési eljárás szabályairól szóló kormány­rendelet 1999. október 10-i hatálybalépését követően építette meg engedély nélkül azt a melléképületet, amelyben a kifogásolt autófényező tevékenységet folytatja. A kormányrendelet 2. § (1) bekezdése szerint a rendelet mellékletében meghatározott tevékenységeket csak telepengedély alapján lehet megkezdeni, vagy folytatni. Figyelemmel arra, hogy a kormányrendelet azokra nézve csak 2003. október 1-jétől tartalmaz szankciókat, akik a hatálybalépést követően telepengedély-köteles tevékenységüket telepengedély nélkül folytatják, a jegyzők e jogszabály alapján nem tudtak tiltást elrendelő határozatot hozni.

Az országgyűlési biztos rámutatott arra, hogy az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvénynek a panaszos bejelentésének időpontjában hatályos szabályai értelmében az egyéni vállalkozó tevékenységét a tevékenység folytatására irányadó jogszabály előírásai szerint, ha a tevékenység folytatását jogszabály más hatósági engedélyhez is köti, csak ennek birtokában kezdhette meg és foly­tathatta. Az egyéni vállalkozói tevékenység gyakorlásának joga megszűnt, ha a ka­mara az igazolványt visszavonta, mert a működéshez szükséges, a törvényben vagy más jogszabályban előírt követelményeknek nem felel meg és a kamara vagy a külön jogszabályban megjelölt hatóság felszólítása ellenére e követelményeknek 30 napon, illetve a külön jogszabályi felhatalmazás alapján a hatóság által meghatározott határidőn belül nem tett eleget. Az illetékes jegyzőnek tehát a pa­naszos első bejelentésekor azonnal értesíteni kellett volna az akkor intézkedésre jogosult kamarát a jogsértő tevékenységről. Ennek elmulasztásával súlyosan sér­tette a panaszosnak a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogát, hiszen évek óta nem tudja rendeltetésszerűen, zavartalanul használni az ingatlanát.

A kormányrendelet, a módosítást követően 2003. június 30-i határidővel kötelezővé tette a már működő, de telepengedéllyel nem rendelkező tevékenységet folytatóknak a telepengedélyt megszerzését. Ennek elmulasztása, illetőleg engedély nélküli tevékenység esetén 2003. október 1-jétől a tevékenységtől el kell tiltani. A jegyző kiegészítő tájékoztatása szerint a vállalkozó nem rendelkezik a környezetvédelmi hatóság szakhatósági hozzájárulásával, így telepengedéllyel sem.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jegyzőnek a három évig tartó, le­hetséges intézkedéseket elmulasztó eljárása tette lehetővé, hogy a vállalkozó az engedély nélkül létesített építményben, engedély nélkül folytathasson tevékenységet, holott a hatóság a rendelkezésére álló eszközökkel megakadályozhatta volna azt.

Az országgyűlési biztos felkérte a hernádi jegyzőt, hogy a mulasztást pótolja, és a visszásság megszüntetése érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket. A jegyző az építmény rendeltetéstől eltérő használatát, valamint az engedély nélküli tevékenység folytatását megtiltotta.

Az országgyűlési biztos az intézkedést elfogadta, az ügyet lezárta.

OBH 3221/2003.

Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot, ha a Nyug­díjfolyósító Igazgatóság az árvaellátásra és özvegyi nyugdíjra jogosultságot már nem tanúsító iskolai igazolás utólag történt benyújtása miatt az ellátások folyósítását beszünteti és a jogalap nélkül felvett ellátásokat visszaköveteli.

A három gyermekét egyedül nevelő, 1988 óta özvegy panaszos, azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert véleménye szerint egyik hivatal sem segített ügyé­ben. A Nyugdíjfolyósítási Igazgatóság 2003. januártól megszüntette az özvegyi nyugdíja, és 2002. februártól gyermeke árvaellátásának folyósítását, és a jogalap nélkül felvett ellátásokat visszakövetelte.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a Nyugdíjbiztosítási Kirendeltségtől és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól tájékoztatást és az okiratok megküldését kérte.

Megállapította, hogy az 1956. május 6-án született panaszos az 1988. január 30-án elhunyt férje jogán 1 évig ideiglenes özvegyi nyugdíjra, majd 2002. április 18-ig özvegyi nyugdíjra volt jogosult a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (T.), illetőleg az 1998. január 1-jétől hatályos, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) szabályainak megfelelően. A panaszos, az elhunyt férje után árvaellátásra jogosult három gyermeke eltartására tekintettel volt jogosult özvegyi nyugdíjra, de az ilyen jogcímén megállapított özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnik, ha már egyik gyermeket sem illeti meg árvaellátás.

A panaszos legkisebb gyermeke tanulmányok folytatása címén ugyan részesült árvaellátásban, de a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a 2002. december 13-án kelt határozatával 2002. szeptember 1-jei visszamenő hatállyal megszüntette az árvaellátás folyósítását, mivel a 2002. október 26-án érkezett iskolai igazolás szerint a gyermek csak 2002. április 18-ig tanult nappali tagozaton, ezt követően levelező tagozaton folytatta tanulmányait.

A Tny. 55. § (1) bekezdése szerint: „Ha a gyermek oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, az árvaellátás a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a huszonötödik életév betöltéséig jár. Ha a jogosultság megszűnése előtt a gyermek megrokkant, ennek tartamára az árvaellátás életkorra tekintet nélkül megilleti.” A Nyugdíjbiztosítási Kirendeltség 2002. május 13-án kelt határozatával a gyermek rokkantsági nyugdíj igényét elutasította, mert az Országos Orvosszakértői Intézet I. fokú orvosi bizottsága véleménye szerint nem rokkant, munkaképesség-csökkenésének mértéke 50 százalék. Így rokkantság címén nem jogosult árvaellátásra.

A panaszos gyermekének árvaellátásra való jogosultsága, és ezzel a szülő öz­vegyi nyugdíjra való jogosultsága 2002. április 19-én megszűnt, mert felsőfokú tanulmányát levelező tagozaton folytatta. A fentiekről szóló iskolai igazolás utólag történt benyújtása miatt özvegyi nyugdíj és árvaellátás jogalap nélküli folyósítására, illetve felvételére került sor.

A Tny. 84. § (2) bekezdése értelmében a felvételtől számított 90 nap elteltével a jogalap nélkül felvett nyugellátást attól lehet visszakövetelni, akinek a nyug­ellátás felvétele felróható.

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az évente megküldött tájékoztatóban felhívta a figyelmet arra, hogy 8 napon belül bejelentési kötelezettség terheli a jogosultat, ha tanulmányait nem nappali tagozaton folytatja, aki ennek ellenére nem tett eleget a bejelentési kötelezettségének. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a panaszos özvegyi nyugdíját a 2003. január 3-án kelt határozatával megszüntette és a 2002. április 19-től december 31-ig jogalap nélkül felvett 257 269 forint özvegyi nyugdíj visszafizetésére kötelezte, és a törlesztésre 10 000 forintos részletfizetést engedélyezett, de végül méltányosságból a teljes összeget elengedte. Az Igazgatóság a jogalap nélkül felvett árvaellátás, valamint az egyszeri 19 000 forint, összesen 231 386 forint visszafizetéséről is hozott határozatot, de méltányos­ságból, a kötelezett egészségi állapotára és 50 százalékos munkaképesség-csök­kenésére tekintettel a teljes összeg visszafizetését elengedte.

A panaszos rokkantság címén sem jogosult özvegyi nyugdíjra, mert munkaképesség-csökkenése „csupán” 50 százalék, így 2003. január 1-jétől rendszeres szociális járadékban részesül.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság jogszerűen járt el, amikor az árvaellátás folyósítását megszüntette, mert a jogosult tanulmányait levelező tagozaton folytatta tovább. Ugyancsak jogszerűen járt el, amikor a panaszos árvaellátásra jogosult gyermekek tartása címén megállapított özvegyi nyugdíj folyósítását megszüntette, mert már egyik gyermekét sem illette meg árvaellátás, ezért a biztos az eljárásban alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot nem állapított meg.

OBH 3225/2003.

Nem okoz a művelődéshez, a nevelés megválasztásához való joggal összefüggő visszásságot az iskola megszüntetése, ha az önkormányzat a ta­nulóknak a város más iskoláiban biztosítja a megfelelő színvonalú oktatási szolgáltatást, és ennek igénybevétele nem jelent számukra aránytalan terhet. E feltételeket akkor is figyelembe kell venni, ha a képviselő-testület a döntését minősített többséggel hozta.

A szülőnek a nevelés megválasztásához való jogával összefüggésben nem okoz visszásságot az intézményfenntartó önkormányzat azzal, ha az iskolák számára felvételi körzetet határoz meg, és a tanulót a lakókörzete szerinti iskola köteles felvenni, a többi iskola pedig felveheti.

Nem okoz a művelődéshez való joggal összefüggő visszásságot, ha a gyer­meknek a törvényben megengedett létszámú osztályban kell tanulnia.

Visszásságot okoz a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, ha az iskolamegszüntetéshez jogszabályban előírt szakvéleményt késedelmesen kérik, továbbá ha a véleményekkel kapcsolatos ellenérveket, a szükséges intézkedéseket az előterjesztés, illetőleg a döntés csak részben tartalmazza.

A hatvani 5. számú Általános Iskola kerekharaszti tagiskolájának megszünte­téséről hozott önkormányzati döntést sérelmező szülők szerint az önkormányzat a tagiskolában tanuló alsó tagozatos gyermekek érdekeit nem veszi figyelembe, mert az ottani kis létszámú osztályokban megvalósul a gyermekcentrikus, integrált oktatás, továbbá a tagiskolának a tőle nagyon távol eső anyaiskolával való összevonása miatt a tanulóknak és szüleiknek jelentős utazási terhet kell vállalniuk.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálatához tájékoztatást kért a város polgármesterétől és az önkormányzat törvényességi ellenőrzését ellátó Heves Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjétől. Válaszaik, valamint az iratok és a helyszín megismerése alapján megállapította, hogy Hatvan kerekharaszti városrészében található 1–4. osztályos iskola 1971-től 1998-ig az újhatvani városrész egyik iskolájának, majd 2002-től a város távolabbi részében levő 5. számú Általános Iskolájának tagiskolájaként működött. A két időszak között többcélú önálló intézményként végezte az alsófokú oktatást. A megszüntetésről hozott dön­tés idején összesen 32 gyermek tanult a négy, egyenként 10, 10, 5, 7 fős osztályban. A városrész iskolakörzetében lakó 58 alsó tagozatos tanulóból 28 gyer­mek a város többi általános iskolájába járt. A tagiskola működtetése sok éve vitakérdés. A képviselő-testület a 2003. április 17-én hozott határozatával kezdte meg az átszervezéssel kapcsolatos eljárást. Az alapvető indok az volt, hogy ebben az iskolában az egy gyermekre jutó oktatási költség 92%-kal meghaladja a vá­rosi átlagot. A város hat iskolájában összesen 2111 iskoláskorú gyermek tanul. Az átlagos csoportlétszám az alsó tagozatban – a kerekharaszti tagiskola nélkül – 22,3 fő. Az önkormányzat évek óta forráshiányos, ezért keresnie kellett a feladatellátás hatékonyabb módjait.

Az átszervezéssel kapcsolatos döntés előkészítéseként a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (Kt.) előírása szerint a véleményeket beszerezték. Ehhez a polgármesteri hivatal részletes tájékoztatót készített, ismertetve a fenntartási problémát és a tervezett megoldási lehetőségeket. A véleményeket az ügydöntő május 29-i képviselő-testületi ülés előterjesztésének mellékleteként a testület tagjai megkapták. A megyei önkormányzattól a szakvéleményt azonban késedelmesen, csak május 27-én szerezték meg. Az előkészítők ugyanis úgy gondolták, hogy a tagiskolának az anyaiskolával való összevonása nem tartozik a Kt. 88. § (6) bekezdése körébe, mert az összevonás nem az intézmény vagy a szolgáltatás megszüntetését jelenti. A megyei szakvélemény szerint a tervezett intézkedés a napi utazás miatt aránytalan terhet ró a 6–10 éves tanulókra. Az önkormányzat által elképzelt megoldás, az iskolába kísérés pedig a szabad iskolaválasztás miatt nehezen kivitelezhető.

A képviselő-testületi előterjesztésben a felmerült kifogásokra, javaslatokra részben reagáltak. A testület végül név szerinti szavazással hozott döntést (13 igen, 4 nem), amelyben kimondta, hogy a kerekharaszti tagiskolát az anyais­kolába integrálja, egyúttal a 7,5 álláshelyet megszünteti. Az utaztatási felügyeletet biztosítja az alsó tagozatos gyermekek részére, amennyiben a gyermekek legalább 80%-a az adott intézménybe iratkozik be. Döntött az iskola épületéről is úgy, hogy azt a Grassalkovich Művelődési Központhoz csatolja közösségi ház üzemeltetése céljából, ahol részben helyet kell biztosítani a Pályakezdők Szakiskolájának.

Az általános helyettes jelentésében ismertette a hasonló ügyekben az alkotmányos jogokkal kapcsolatban már korábban – pl.: az OBH 1408/2003. sz. ügyben – kialakított ombudsmani álláspontot. Majd az ügy egyik lényegi kérdését, a közlekedési problémát illetően – a konkrét körülmények ismertetése után – megállapította, a tanulók autóbusszal, átszállás nélkül kb. 20 perc alatt juthatnak el az eddigi iskolától valamelyik újhatvani iskolába, ami nem számít jelentős időtartamnak. A balesetveszély minden olyan esetben fennáll, amikor nagyobb távolságot kell megtenni az iskolához. Az átszervezési döntést hozó önkormány­zatnak ezért minden ésszerű intézkedést meg kell tennie ennek a csökkentésére. Feltétlenül biztosítani kell a kisebb gyermekek átkísérését a főútvonalon, közlekedési lámpával kell védeni az átkelést. Minél kevesebb várakozási idővel, a tanítási idő kezdete és vége szerint kell alakítani a buszmenetrendet. A tanulók védelméhez jogos szülői igény, hogy legyen fedett buszváró a településrész köz­pontjában, ahol a helyi járat végállomása is van. A jelentős költségnövekedés a helyi tanulóbérlet vásárlása miatt nem állapítható meg, mert az a városi közlekedésben az iskolába járás természetes költsége. Ahhoz az önkormányzat rászorultság esetén pénzügyi támogatást ad. A gyermekek kísérésére az önkormányzat a lehetséges megoldást tervezte, de miután a szülők a gyermekeiket túlnyomó részben nem ugyanabba az iskolába íratták be, ez nem oldható meg. A szabad iskolaválasztásnak ez a költsége nem terhelheti a közszolgáltatási kö­telezettség alapján az önkormányzatot.

A megváltozó körülmények értékelésekor figyelembe kell venni azt is, hogy a városrészből a tanulók nagyrészt már eddig sem a településrész iskolájába jártak, továbbá hogy a város település és iskola szerkezete miként alakult ki. Összességében az általános helyettes úgy ítélte meg, hogy a kerekharaszti városrész tanulói számára nem jelent aránytalan terhet, ha valamelyik újhatvani iskolában kell folytatniuk a tanulmányaikat. A város távolabbi részén levő 5. sz. általános iskolába járni azonban – a létező jobb lehetőségekre is tekintettel – indokolatlan nehézséget okoz, ezért az átszervezésnek ez a módja visszásságot jelent. A valóságban azonban a tanulók a város bármely iskolájába beiratkozhattak.

A törvényes iskolamegszüntetés másik feltétele, hogy a szolgáltatásról az önkormányzat továbbra is megfelelő színvonalon gondoskodjon. Sem a panaszban, sem a szülői közösség véleményében nem merült fel olyan kifogás, hogy az anyaiskolában vagy a város többi iskolájában ezt nem biztosítanák. Azt hangsúlyozták, hogy a gyermekek jobban tanulhatnak kis létszámú osztályokban, mint a 30–32 fős osztályokban. A törvény szerint alsó tagozatban az osztályok legfeljebb 26 fősek lehetnek. Belátható, hogy 5–10 nem sajátos nevelési igényű gyer­mek részére nem lehet önálló osztályt fenntartani. A közpénzeket ugyanis hatékonyan és arányosan kell felhasználni, lehetőség szerint minden gyermek érdekét szem előtt tartva. Nem jogsértő, és nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha a gyermek a törvényben megengedett létszámú osztályba kerül. A panaszosok a szabad iskolaválasztás korlátozásának tekintették, hogy az önkormányzat a tanulók átiratkozására egy másik városi iskolát jelölt ki, és a jövőben a tanulókat új körzetekbe is osztaná. Az a körülmény, hogy az önkormány­zat a városrészben lakó tanulók számára kijelöli a kötelezően felvevő iskolák körzetét, az nem jelenti a szabad iskolaválasztáshoz való jog sérelmét, mivel a tanulókat más szabad férőhellyel rendelkező iskola is felveheti.

A közigazgatási hivatal vezetője az iskolaátszervezés ügyben vizsgálatot nem folytatott, mert a rendelkezésére álló információk alapján az eljárás, a döntés megfelelt a törvénynek, továbbá az ügyben a hivatalhoz panaszt senki nem jelentett be. Egy később érkezett szülői panaszra a hivatal azt válaszolta, hogy a megyei főjegyző szakvéleménye ugyan részben megkérdőjelezi a tervezett döntést, de miután a képviselő-testület a tagiskola megszüntetéséről minősített többséggel hozott döntést, az a Kt. 88. § (8) bekezdése szerint nem jogsértő.

Az általános helyettes felhívta a jelentésében a figyelmet arra, hogy önmagában a minősített többségű határozat nem jelent „felmentést” az átszervezés érdemi feltételeinek teljesítése alól, amelyeket a törvény szerint ez esetben is figyelembe kell venni. A képviselő-testület határozata tehát akkor lehet törvényes, ha a testület a megyei szakvéleménnyel szemben helytállóan érvel, és/vagy a kifogásolt terhek csökkentésére intézkedik. A minősített többség előírása azt jelenti, hogy a döntés akkor törvényes, ha azzal az összes képviselő több mint fele egyetért. Az általános helyettes éppen ezért megállapította, a szülők és a ta­nulók jogainak érvényesüléséhez szükség van arra, hogy a közigazgatási hivatal vezetője a törvényességi ellenőrzés során az előbbiek szerint járjon el. Ennek feltétele, hogy a testületi előterjesztések és jegyzőkönyvek mindezeket a jogi szem­pontból jelentős témákat tartalmazzák.

Az általános helyettes kezdeményezte, hogy az önkormányzat soron kívül in­tézkedjék a kerekharaszti városrészben lakó gyermekek iskolába járásával kapcsolatos terhek – részben már kilátásba helyezett – csökkentése érdekében; továbbá a következő tanévre gondoskodjék az iskolai felvételi körzetének kijelöléséről úgy, hogy a tanulók számára legkedvezőbb közlekedési lehetőséget vegyék figyelembe. A közigazgatási hivatal vezetőjét az általános helyettes arra kérte, hogy az iskolaátszervezések, megszüntetések napirendjeit kiemelten vizs­gálja a törvényesség szempontjából. A megszólítottak a kezdeményezéseket el­fogadták.

OBH 3319/2003.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a jegyző, ha azért korlátozza a szülőt, és a gyermeket megillető szabad iskolaválasztási jogot, mert a sajátos nevelési igényű gyermek oktatását, nevelést nem látja biztosítottnak a szülő áltál választott oktatási intézményben.

A panaszos sérelmezte, hogy a Bp. XIII. kerületi jegyzőjének közbenjárása miatt sérült a szabad iskolaválasztáshoz való joga.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz, valamint szülőket megillető jogok sérelmének a gyanúja miatt vizsgálatot indított. A jegyző tájékoztatása szerint a panaszos gyermeke iskolaérettségi vizsgálaton vett részt az óvoda javaslatára a XIII. kerületi Nevelési Tanácsadóban. A szakvélemény szerint a gyermek megfelelő fejlődése érdekében indokolt, hogy kis­létszámú osztályban kezdje meg tanulmányait. A panaszos a szakvéleménnyel nem értett egyet, amit írásban is feltüntetett. Ezt követően állandó, bejelentett lakcíme szerinti I. kerületi Nevelési Tanácsadóba vitte el gyermekét, ahol azt állapították meg, hogy a gyermek az iskolát – fejlesztése mellett – normál osztályban kezdheti meg. A jegyző tájékoztatása szerint a szakvélemény, amely tartalmában egyébként megegyezik a XIII. kerületi Nevelési Tanácsadó szakvéleményével, azért nem állapította meg kislétszámú osztályban való iskolakezdést, mert az I. kerületi Polgármesteri Hivatal nem működtet általános iskoláiban kislétszámú, fejlesztő osztályokat.

A panaszos az I. kerületi Nevelési Tanácsadó szakvéleményével először a XIII. kerületi Kék Iskolát kereste meg, ahol közölték vele – miután tudomást szereztek a másik szakvéleményről –, hogy gyermekét kis létszámú osztályba kell beíratnia, ezért nem tudják felvenni. Ezt követően a panaszos a XIII. kerületi Her­man Ottó Általános Iskolába íratta be gyermekét, ahol szintén nincs kislétszámú osztály. Miután az önkormányzat tájékoztatta az iskolát, hogy a gyermeknek a szak­vélemény alapján kislétszámú osztályba kellene járnia, az iskola igazgatója felhívta a szülő figyelmét erre a tényre.

A vonatkozó jogszabályok alapján a szülő tanköteles gyermekét köteles első osztályba beíratni. Az iskolaérettséget az óvoda állapítja meg. Ha a gyermek fejletsége egyértelműen nem állapítható meg, akkor az óvoda megkeresésére a nevelési tanácsadó az iskolakezdéshez szükséges szakvéleményt elkészíti. A XIII. kerületi Nevelési Tanácsadó szakvéleményében kislétszámú osztályban látta biztosítottnak a gyermek fejlődését, melyre a szülőt az illetékes jegyző határozattal kötelezheti. A szabad iskolaválasztás joga a szülők (gyermekek) részére biztosított lehetőség, amelyet azonban nem lehet kiterjesztően értelmezni. A szabad iskolaválasztás jogának ugyanis gátat szab, hogy a nevelési tanácsadó által készített szakértői vélemény szerint a gyermek fokozott pedagógiai figyelmet igényel és erre jogosult. E szerint a gyermek csak olyan iskolában kezd­heti meg tanulmányait, ahol biztosítani tudják számára a fejlesztő foglalkozásokat, melyet vagy kislétszámú osztály kertében, vagy egyéb fejlesztő foglalkozások útján valósítanak meg. Ennek megfelelően a szülő szabad iskolaválasztási joga azokra az iskolákra korlátozódik, ahol a gyermek megfelelő fejlesztését biztosítani tudják.

Az általános helyettes megállapította, hogy az önkormányzat és a jegyző eljárása nem okozott visszásságot a tisztességes eljáráshoz való joggal és a gyermeki jogokhoz kapcsolódó szabad iskolaválasztás jogával összefüggésben, ezért a vizsgálatot alkotmányos visszásság hiányában lezárta.

OBH 3322/2003.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az FM Hivatal eljárása, ha a részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld kiadásával kapcsolatos tevékenységét a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény rendelkezéseinek megtartásával végzi.

Az országgyűlési biztosok 2003. május 12. és 14. között átfogó vizsgálatot vé­geztek Békés megyében. Az országgyűlési biztos ennek keretében a Földmű­ve­lés­ügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Békés Megyei Földművelésügyi Hivatalánál (a továbbiakban: FM Hivatal) a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény (Fkbtv.) egyes rendelkezéseinek végrehajtását vizsgálta.

A hivatalból indított vizsgálat célja volt annak feltárása, hogy a részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld kiadási munka hol tart a megyében; hány arany­korona-értékű termőföld vár még kiadásra; és mikorra várható az utolsó földkiadási határozat kiadása. A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy a 4000 Ft/aranykorona-érték szerinti kártalanítás milyen mértékű részarány-tulajdont érintett, illetve hol tart a földalapok kijelölésével nem érintett föld, valamint a kárpótlási árverésen el nem adott föld nevesítése. Választ keresett arra is, hogy hogyan alakult az FM Hivatal által árverésre bocsátott termőföldek értékesítése, és az FM Hivatal által vezetett sorsolások ellen a jogosultak éltek-e jogorvoslattal.

Az FM Hivatal vezetői tájékoztatást adtak a törvény végrehajtásának tapasztalatairól, és a biztos rendelkezésére bocsátották a szükséges iratokat, adatokat.

A vizsgálat feltárta, hogy az országosan kiadásra kerülő 56,4 millió aranykorona-értékű részarány-tulajdonnak megfelelő termőföldből e megyében adtak ki a legtöbbet. A földkiadó bizottságok tevékenysége a megyében lévő 89 gazdálkodó egység gazdálkodási területén lévő mintegy 5,6 millió aranykorona termőföld kiadására terjedt ki, amelyből a működésük 1996. december 31-i megszűnéséig 1,7 millió aranykorona-értékű földet adtak ki. 1997. január 1-jétől a föld­kiadási feladatokat az FM Hivatal vette át, amelynek a feladata a közel 3,9 millió aranykorona-értékű föld kiadása volt.

Az FM Hivatal 2003. I. negyedév végéig a földterület 98%-át – ingatlan-nyil­vántartási bejegyzésre alkalmas határozattal, majd 125 ezer jogosultnak – már kiadta, így 2003. április 1-jétől már csak 84 808 aranykorona-értékű részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld vár kiadásra, melyből mindössze 30 ezer arany­korona-értékű a beviteli kötelezettség alapján keletkezett részarány-tulajdon. A még ki nem adott föld 80%-ának kiadása 2003. év végéig, a további 20% tulajdonba adása pedig 2004. év közepéig várható. Ennek megfelelően, a termőföld kiadása a megyében 47 gazdálkodó egység gazdálkodási területét érintően fejeződött már be, és 17 gazdálkodó egység területén 2003 végére, a többi területén pedig 2004 közepéig fog befejeződni.

A kártalanítás 354 jogosultat érintett, és 3366 aranykorona-értékű részarány-tulajdonra terjedt ki, ami a kiadott termőföldek aranykorona-értékéhez viszonyítva nem tekinthető számottevőnek. Az FM Hivatal által lebonyolított sorsolás ellen nem éltek jogorvoslattal, a földkiadási határozatok ellen 2002. évben 197 fellebbe­zést nyújtottak be, amelyből 180-at saját hatáskörben intéztek el, 17 kérelmet pedig felterjesztettek, de a másodfokú hatóság azokat mind helyben hagyta. Mindössze egyetlen jogosult támadta meg bíróság előtt a jogerős döntést, de abban a bíróság elutasította a keresetet.

A megyében még nem tartottak árveréseket, annak csak az előkészítéséig jutottak el, ezért az országgyűlési biztos az árverések mielőbbi megtartására hívta fel a vezetők figyelmét. A maradvány földek nevesítése a működő és a felszámolás alatt lévő gazdálkodó egységeknél folyó földkiadási munkát nem gátolja.

A vizsgálat tapasztalata szerint az egy évtizede tartó földkiadási munkát – jelentősségéhez mérten – a megyében különös figyelem kísérte. A termőföld rész­arány-tulajdonosok általában elégedettek az FM Hivatal által végzett földkiadási munkával. Az FM Hivatal vezetése a részarány-tulajdonnak megfelelő föld mielőbbi kiadását, és a földkiadási munka mielőbbi befejezését kiemelt feladatként kezeli. A földkiadási tevékenységet végző munkatársak is felkészültek, és tevékenységüket a törvény rendelkezései szerint nagy körültekintéssel, színvonalasan, a részarány-tulajdonosok megelégedése mellett végzik.

Az országgyűlési biztos a vizsgálata során alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem tapasztalt, ezért intézkedést nem kezdeményezett, és a vizsgálata tapasztalatairól az FM Hivatal vezetőjét, és a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert tájékoztatta.

OBH 3381/2003.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az önálló bírósági vég­­rehajtó eljárása, ha a hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárva, az arányosság és a fokozatosság elvét figyelembe véve foganatosítja a végre­hajtást.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordulva az önálló bírósági végrehajtó tevékenységét, különösen a tulajdonában álló ingatlanra vonatkozó végrehajtási eljárás során a becsérték megállapítását kifogásolta.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A panaszos ellen a bíróság a jogerős fizetési meghagyás alapján végrehajtási lapot bocsátott ki, amely alapján a végrehajtó megkereste az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt, és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságot, de eredménytelenül. A végrehajtó személyesen adta át a panaszosnak a végrehajtási lapot, aki vállalta, hogy a tartozását 15 napon belül önként rendezi a végrehajtást kérőnél. A végrehajtó megállapította, hogy a panaszos őstermelő, letiltható jövedelme nincsen, s a panaszos lakóhelyén lefoglalható és értékesíthető ingót nem talált.

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban: Vht.) alap­vető rendelkezései előírják a végrehajtási kényszer arányos és fokozatos alkalmazását. Ebben az esetben – mivel azonnali beszedési megbízás alkalmazásának lehetősége nem állt fenn – ez azt jelenti, hogy a bírósági végrehajtás során a pénzkövetelést elsősorban az adós munkabéréből, egyéb járandóságából, illetőleg a pénzintézetnél kezelt, őt megillető összegből kell behajtani. Ha előre látható, hogy a munkabérre vagy a pénzintézetnél kezelt összegre vezetett végrehajtás viszonylag rövid időn belül nem vezet eredményre, az adós bármely vagyontárgya végrehajtás alá vonható. A lefoglalt ingatlant csak akkor lehet értékesíteni, ha a követelés az adós vagyontárgyaiból nincs teljesen fedezve vagy csak aránytalanul hosszú idő múlva elégíthető ki (Vht. 7. §). Ugyanakkor figyelembe kell venni a végrehajtást kérő rendelkezési jogát is, amely szerint a törvény keretei között a végrehajtást kérő rendelkezésétől függ, hogy az adós milyen jellegű vagyontárgyából kívánja követelésének végrehajtását (Vht. 8. §).

A rendelkezésre álló adatokat alapján megállapítható, hogy a végrehajtó a fokozatosság és arányosság elvének megfelelően adta ki megkereséseit, amelyek alapján megállapította, hogy a panaszosnak letiltható jövedelme nincsen. Ugyan­csak az említett alapelv szerint járt el, amikor azt vizsgálta meg, hogy van-e a panaszosnak lefoglalható ingósága. Mivel ilyen ingósággal a panaszos nem rendelkezett, illetve a részletfizetést nem teljesítette, majd az ismételt részletfizetési lehetőség előfeltételeként megszabott végrehajtási költség kifizetésére sem került sor, a végrehajtást kérő kérelmére – vonta végrehajtás alá a panaszos ingatlanát. A panaszost több esetben hívta fel teljesítésre a végrehajtó a megfizetett részleteken kívül fennmaradt tartozása tekintetében, azonban ezek a felhívások eredménytelenek voltak.

A tartozás összegét megnövelte a kamat, valamint a végrehajtási eljárás költ­ségei, mint például a végrehajtó munkadíja, jutaléka. A végrehajtás alá vont ingatlannak 1/2 illetőségében volt tulajdonosa a panaszos, valamint az ingatlan lakott volt, s ennek megfelelően, adó- és értékbizonyítvány alapján került megállapításra az ingatlan 1/2 tulajdoni hányadának a becsértéke (Vht. 140. §).

Mindezek alapján megállapítható, hogy a végrehajtó az arányosság és a fokozatosság elvét figyelembe véve, a jogszabályoknak megfelelően járt el. Ezért az országgyűlési biztos a vizsgálatot alkotmányos visszásság hiányában lezárta.

OBH 3391/2003.

Az élethez és emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzati fenntartású szolgáltató, ha elmulasztja a fürdő leeresztő rácsának felhelyezését és állandó ellenőrzését, valamint, ha anélkül kezdi meg a víz leengedését, hogy meggyőződne arról, hogy a medencét mindenki elhagyta.

Az Albertirsán történt halálos kimenetelű strandbalesettel kapcsolatban az országgyűlési biztos az élethez való alkotmányos jog sérelme miatt hivatalból vizs­gálatot indított.

A 2003. májusi tragédia vizsgálata során a biztos bizonyítottnak tekintette azt a tényt, hogy a víz leengedésére szolgáló nyílás fölött a baleset idején nem volt rács elhelyezve, továbbá, hogy a víz leengedését már akkor megkezdték, amikor a fürdővendégek még a medencében tartózkodtak, mivel ezeket a strand intézményvezetőjének nyilatkozata is alátámasztotta. A fürdő alkalmazottainak mulasztása nyilvánvalóan közrehatott a baleset bekövetkeztében, mert irreleváns, hogy a medence elhagyására vonatkozó felszólítás mikor hangzott el, és a medencében tartózkodók azt ténylegesen hallották-e. A biztos elsősorban azt a tényt vette figyelembe, hogy az intézmény dolgozója annak ellenére kezdte meg a víz leengedését, hogy még fürdőzők tartózkodtak a medencében.

A medence elhagyására vonatkozó felhívás, csak a medence tényleges elhagyásának ellenőrzése után tekinthető olyan tevékenységnek, amely alkalmas a balesetek megelőzésére. A rács hiánya fokozott veszélyt jelentett a medencében tartózkodókra nézve, különösen a gyerekek számára, akik kevésbé képesek a veszélyek felismerésére, illetve azok elhárítására.

Ugyanakkor megállapította, hogy a fürdő látogatóival szemben a fokozott felelősség, és így a fokozott körültekintés kötelezettsége a fürdő minden alkalmazottját, mint alkalmazotti közösséget terheli. A biztos ellentmondásosnak ítélte az ÁNTSZ és a vízügyi igazgatóság válaszában az esetlegesen felmerülő felelősség kérdésében kifejtetteket, mert mindkét szerv teljes mértékben a másik ellenőrzési jogosultságát, illetve kötelezettségét igyekezett feltüntetni, és ezzel a felelősségét elhárítani.

Az ÁNTSZ tényként közölte, hogy a védőráccsal kapcsolatos ellenőrzés nem tartozik a kompetenciájába. A vízügyi igazgatóság azonban a 121/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet alapján levezette, hogy a biztonságtechnikai és egészségvédelmi óvó szabályoknak az üzemeltetési szabályzatban kell szerepelniük, amit az illetékes ÁNTSZ hagy jóvá, ezért e határozat végrehajtása, annak betartatása és ellenőrzése az ÁNTSZ hatáskörébe tartozik. E két ellentétes álláspont közül a biztos a vízügyi igazgatóság véleményével értett egyet, mivel a jogszabály előírásaiból az ÁNTSZ hatásköre levezethető, amit az is alátámaszt, hogy a tragédiát követően az ÁNTSZ országos strandfürdő-ellenőrzést kezdeményezett a hasonló hiányosságok kiszűrésére és felszámolására. Ugyanakkor felmerül annak kérdése is, hogy az 1996. január 1-jétől hatályos 19/1995. (XII. 7.) KHVM rendeletben foglalt előírás betartatása miért nem a területen működő ágazati szerv, a vízügyi igazgatóság hatáskörébe tartozik?

Az Alkotmánybíróságnak az egyes alkotmányos jogok értelmezéséről, tartalmáról kifejtett véleménye – mint például a 48/1998. (XI. 23.) AB határozatban foglaltak – az országgyűlési biztosok munkájában is irányadó. A konkrét ügyben az élethez való alkotmányos joggal összefüggésben a közszolgáltatást végző intézmény mulasztása, illetve a fokozott veszéllyel járó tevékenység mibenléte alapozta meg az országgyűlési biztos vizsgálati megállapításait. A fokozott veszéllyel járó tevékenység lényege, hogy a csekély hiba is rendkívül súlyos következ­ménnyel járhat. A veszélyes üzem kategóriájába sorolt leggyakoribb tevékenységfajta a gépi erővel működő berendezések, illetve a gáz- és vízművek (például a víznyomócsövek) üzembentartása.

A vizsgálat megállapította, hogy az úgynevezett töltő-ürítő rendszerű medence vízcseréje olyan fokozott veszéllyel járó tevékenység, amely e tevékenység foly­tatójára – kifejezett jogszabályi rendelkezések hiányában is – többlet-köte­le­zett­sé­geket hárít. E többlet-kötelezettség egyrészt az ürítés fokozott körültekintéssel való lefolytatása, másrészt a víz ürítésére szolgáló – és jogszabályi rendelkezés által is előírt – rács felszerelése, valamint annak karbantartása. Ezek azok a több­let-kötelezettségek, amelyek a vizsgálat tárgyát képező balesethez hasonló ese­tek megelőzésére nyilvánvalóan alkalmasak.

A vizsgálat feltárta, hogy az élethez és emberi méltósághoz való joggal össze­függő visszásságot okozott az önkormányzati fenntartású szolgáltató azzal, hogy elmulasztotta a leeresztő rácsának felhelyezését és állandó ellenőrzését, valamint azzal, hogy megkezdte a víz leengedését annak ellenére, hogy a medencé­ben még fürdőzők tartózkodtak, és ezzel az ott tartózkodó gyermek halálát okozta.

A visszássághoz és a baleset bekövetkeztéhez hozzájárult az is, hogy az érintett szervek, az ÁNTSZ és a vízügyi igazgatóság mindegyike kizárta a saját hatáskörét az ellenőrzési kötelezettség teljesítésében.

Az országgyűlési biztos felkérte az Albertirsai Nagyközségi Víziközmű Üzemeltető Intézmény Vezetőjét, hogy a feltárt visszásság jövőbeni elkerülése érdekében az üzemeltetési szabályzatban határozza meg a víz leengedésének részletes szabályait. Hangsúlyozza, hogy annak megkezdésére csak a fürdőzők távozása után kerülhet sor. Intézkedjen a védőrácsok azonnali felszereltetéséről, és az üzemeltetési szabályzat módosításáról, amely a védőrácsok rendszeres ellenőrzését írja elő.

Tekintettel arra, hogy a két szervezet, amelynek a hatáskörét az ügy érintette egymásnak ellentmondva határozta meg az ellenőrzési jogosultságot, kötelezettséget, a biztos felkérte az országos tisztifőorvost és az Országos Vízügyi Fő­igazgatóság főigazgatóját a kérdés felülvizsgálatára és intézkedésre annak érdekében, hogy a jövőben hasonló ellentmondó nyilatkozatok ne kerülhessenek kiadásra.

A strandfürdő vezetője a kezdeményezésben foglaltaknak haladéktalanul ele­get tett. Az országos tisztifőorvos a közfürdők üzemeltetési szabályzatával kapcsola­tos hatósági feladatok hiányossága miatt kezdeményezte a vonatkozó jogszabályok módosítását.

OBH 3436/2003.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az önálló bírósági végrehajtó eljárása, ha a bíróság döntésének és a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el.

A panaszos a bíróság jogerős ítéletének tartalmát sérelmezte, amely meghatározott cselekmény – vízi létesítmény elkészítése – elvégzésére kötelezte. Mi­vel az ügy végrehajtási szakaszba került, ismételt panaszában kifogásolta, hogy az érintett önálló bírósági végrehajtó teljesíthetetlen határidőt szabott az előírt munkálatok elvégzésére.

A rendelkezésre bocsátott iratanyagból megállapítható volt, hogy a panaszos és a panaszos tulajdonában álló ingatlannal szomszédos ingatlan tulajdonosa között évek óta húzódó jogvita keletkezett, amelynek oka a csapadékvíz elveze­tésének megoldásával kapcsolatban köztük kialakult nézeteltérés. A csapadék­víz-elvezetés megoldásának kérdésében végül jogerős bírósági ítélet született. Ennek az ítéletnek az alapján indult meg a végrehajtási eljárás, amelynek során a végrehajtási lap 2003. április 22-én kiállításra került. A végrehajtó 2003. május 14-én felhívást bocsátott ki az önkéntes teljesítésre, és az ítéletben meghatározott cselekmény végrehajtására 15 nap határidőt adott. Majd ezt követően, a panaszos 2003. május 28-án kelt levelében foglalt kérésnek megfelelően, 2003. június 12-én helyszíni szemlét tartott. Ezután 2003. július 30-ig adott határidőt a teljesítésre. A panaszos tájékoztatta a végrehajtót, hogy az elvégzendő munkálatok vízjogi engedély-kötelesek, továbbá a tervvel érintett patak kezelőjének hozzájárulására is szükség van. Ezek beszerzését panaszos időigényesnek ítélte, s kérte a végrehajtót, hogy mindezek figyelembevételével adjon ésszerű határidőt a teljesítésre.

Figyelembe véve, hogy a jogerős bírósági ítéletben előírt vizimunkák elvégzése során a csapadékvíz elvezetésére a földfelszín alá kell elhelyezni egy vízelvezető-csövet, amely egy patakba, mint befogadóba jut, az 1995. évi. LVII. törvény 28. § (1) bekezdés szerint szükséges a jogerős vízjogi engedély beszerzése. A rendelkezésre álló adatok alapján a vízjogi engedély kiadása az illetékes vízügyi igazgatóság hatáskörébe tartozik. A vízügyi igazgatóság eljárását meghatározó jogi szabályozás szerint az engedély kiadásához szükséges kérelem mellék­leteinek tartalmaznia kell az elkészített tervdokumentációt, valamint az érintett szakhatóságok állásfoglalásait, s valamennyi mellékletet, amelyet a 18/1996. (V. 13.) KHVM rendelet 2. §-a előír. Mindezeket a dokumentumokat, illetve szak­hatósági állásfoglalásokat a kérelmező ügyfélnek kell beszereznie. A 72/1996 (V. 22.) Korm. rendelet 27 § (1) bekezdése alapján a kérelem és mellékleteinek benyújtásától számított 60 nap alatt kell az elsőfokú vízügyi hatóságnak az érdemi határozatot meghoznia. Az elsőfokú határozat ellen rendelkezésre áll a közigazgatási jogorvoslat lehetősége is. A jogerős bírósági ítéletben foglaltak nem mentesítenek az előírt cselekmények elvégzéséhez szükséges hatósági engedé­lyek beszerzése alól. Jelen ügyben ez a jogerős vízjogi engedély volt, amelynek beszerzése a fentiek alapján jelentős időt vesz igénybe.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot állapított meg, ezért felkérte a végrehajtót, hogy megfelelő teljesítési határidő megállapítson meg. A végrehajtó azonban tájékoztatta, hogy a 15 napos határidőt az önkéntes teljesítésre a bíróság állapította meg. Továbbá, hogy a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 172. §-a alapján beterjesztette az iratokat a bíróságra a további intézkedések meghatározásának céljából.

Az országgyűlési biztos a hatásköri szabályozás alapján nem jogosult a bírói döntések felülvizsgálatára, illetve megváltoztatására, így kezdeményezését nem tartotta fent, azonban a jelentés egy példányát a bíróság számára is megküldte.

OBH 3454/2003.

A jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz, valamint a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha nem értesíti a társasház valamennyi tulajdonosát az épület egyes lakásainak használatbavételi engedélyéről.

A panaszos azzal fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy egy építés alatt álló lakóépületben vett egy lakást, ahol a tulajdonostársak eltértek az építési engedélytől. Az építési hatóságok eljárását azonban hiába kérte.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog sérelmének veszélye miatt vizs­gálatot indított, és a közigazgatási hivataltól vizsgálat lefolytatását és tájékoz­tatást kért. A beszerezett információk alapján megállapította, hogy a panaszos egy Bp. XVII. kerületi 4 lakásos lakóépület egyik földszinti lakását vette meg lányával és férjével közös tulajdonként. A vétel időpontjában az épület az 1998-ban kelt építési engedély alapján még építés alatt állt. A lakásra még az eladó, mint építtető kérte meg a használatbavételi engedélyt. A többi lakásra az építtetők az elkészülés ütemében kaptak ideiglenes használatbavételi engedélyt, amelyek mindegyike a következő kikötést tartalmazta: „A végleges használatbavételi enge­dély feltétele a még el nem készült lakások használatbavétele.” Az I. emelet 3. számú lakás ideiglenes használatbavételi engedélyéről a panaszos lányát értesítették, a panaszost nem. A földszinti másik lakáséról a panaszost vagy csa­ládtagját nem értesítették. Az I. emelet 4. számú lakásét a KH megsemmisítette, és új eljárásra utasította a jegyzőt. Az új eljárás a vizsgálat idején folyamatban volt.

A panaszos lakásának ideiglenes használatbavételi engedélyéről a biztos meg­állapította, hogy azt az építési hatóság jogszerűen adta ki az építtetőnek. A pana­szos és társtulajdonos családtagjai nem jelentették be a hatóságnak az adásvétel tényét, és nem kértek névátírást sem. Az építtető jogosult volt a használatbavételi engedélyt megkérni, mivel éppen az a szokásos eljárás, hogy az eladó az adásvételt megelőzően igazolja a használatbavételi engedély meglétét. A hatóság a vele ismertetett tényállás alapján jogszerűen járt el.

A lakással kapcsolatban felmerülő követelések az eladó-építtetővel szemben megegyezés hiányában polgári peres eljárásban érvényesíthetők.

Az I. emelet 3. számú lakás ideiglenes használatbavételi engedélyét a panaszos lánya részére kézbesítették, aki azt átvette, és az ellen nem fellebbezett. Kétségtelen, hogy az édesanya nem kapott külön értesítést. Ha az építési engedély és a használatbavételi engedély között külön nem kérik a névátírást, azt az eredeti építtetőknek kell megküldeni. Mivel a hatóságnak csak a panaszos lányáról, mint tulajdonosról volt tudomása, nem volt kötelezettsége a tényállást hivatalból tisztázni, így a biztos sem szabálytalanságot, sem a panaszos jogainak sé­relmét nem állapította meg.

A hatóság a fszt. 2. számú lakás használatbavételi engedélyét azonban a panaszos lányának sem küldte meg, ezzel az érintettek jogorvoslathoz, tisztességes eljáráshoz és tulajdonhoz fűződő jogaival kapcsolatban visszásságot okozott. A határozat azonban 2002. január 28-án kelt, a panaszos viszont csak 2003 júniu­sában fordult a biztoshoz, így az időmúlásra és a fszt. 2. számú lakás tulajdonosainak jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogaira tekintettel az országgyűlési biztos intézkedést már nem kezdeményezhetett. A határozat államigazgatási jogkörben meg nem változtatható.

Az emeleti lakások építési engedélytől való eltérése idézte elő az érdemi panaszt. A homlokzatok az engedélyezettől teljesen eltérő képet mutatnak, a beépítési százalék pedig meghaladja az engedélyezettet. Az I. emelet 4. számú lakásra az elsőfokú hatóság megadta a használatbavételi engedélyt, majd a hátsó oldali erkély bontását rendelte el. A panaszos fellebbezésére a KH megsemmisítette az ideiglenes használatbavételi engedélyt, és új eljárásra utasította az elsőfokú hatóságot. A jelentős eltérésre tekintettel azonban nem használatbavételi, hanem fennmaradási engedélyezési eljárást kell lefolytatni.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a KH határozata mind rendelkezésében, mind indokolásában helytálló, ezért a folyamatban lévő új eljárásra tekintettel – amelyben a panaszos állampolgári jogai már érvényesülhetnek – az eljárást nem minősítette, mert annak hibáit a közigazgatás saját maga orvosolta.

Annak érdekében azonban, hogy a hatóság intézkedése következtében a panaszos jogaira nézve további sérelem ne következzék be, felhívta a jegyző figyelmét néhány kívánalomra. Az egyes lakásokra csak ideiglenes használatbavételi engedélye van az építtetőknek, azok nem válnak automatikusan végleges engedéllyé, ha valamennyi lakást használatba veszik. Az I. emelet 4. számú lakás ügyében elrendelt új elsőfokú eljárás egyben azt is jelenti, hogy az egész házra sem adható végleges használatbavételi, hanem csak fennmaradási engedély. Az egész ingatlanra valamennyi építtető együttesen kérheti a végleges használatbavételi, illetve fennmaradási engedélyt. Névátírást hiányában még ma is ren­dezetlen a panaszos lakásában az építtető-tulajdonos személye. Használatba vételi engedélyt az kaphat, aki az építési engedélyt kapta, illetve akinek a nevére e jogot átírták, tehát aki jogutódnak tekinthető. A vétel bejegyzése az ingatlan-nyilvántartásba nem jelenti automatikusan az építtetői jogutódlást, az új eljárás határozataiban rendelkezni kell mindarról, ami egyrészt az építési engedélytől való eltérésből adódik, másrészt ami ellen a panaszos kifogást emelt. A határozatokat valamennyi tulajdonos részére meg kell küldeni; az eljárási határidőket be kell tartani.

Felkérte, hogy a jövőben fordítson fokozott figyelmet a tényállás tisztázására, a határidők és adminisztrációs szabályok megtartására, illetve ezeket a nevében eljáróktól követelje meg.

A jegyző a jelentésben foglaltakkal egyetértett, az új eljárást ezek figyelembe­vételével folytatta le.

OBH 3457/2003.

Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, ha a magyar–német szociális biztonsági egyezmény ha­tálya alá tartozó ügyfélnek a rokkantsági nyugdíj igényét a rokkantság orvosi feltételeinek hiányára tekintettel elutasítja. Azzal sem, ha az Igazgatóság a beszerzett okmányok kiadását megtagadja, de a panaszos vagy jogi kép­viselője számára biztosítja az iratbetekintést.

A panaszos azért kért segítséget az országgyűlési biztostól, mert 1980-ban Németországba távozott, és kérelmére az illetéke magyar nyugdíjbiztosítási igaz­gatóság 13 év 295 nap Magyarországon szerzett szolgálati időt igazolt. Később azonban már csak három hónappal kevesebbet, mert ez idő alatt állítólag börtönben volt. A panaszos szerint ez tévedés, és minden német nyelvű okiratának a nyugdíjbiztosító általi fordítása hibás.

Az országgyűlési biztos a kérelemhez, panaszhoz fűződő alkotmányos jog sé­relmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a nemzetközi szerződések hatálya alá tartozó nyugdíjügyek elbírálására hatáskörrel rendelkező Igazgatóságon a tényállás tisztázása érdekében eljárást kezdeményezett.

A beszerzett iratok alapján a biztos megállapította, hogy az 1949. november 26-án született panaszos, aki jelenleg Ausztriában tartózkodik, mindkét rokkantsági nyugdíj igényét az Igazgatóság jogszerűen bírálta el.

Az Igazgatóság az 1998. augusztus 24-i határozatában 3 év 295 nap szolgálati időt ismert el a panaszosnak, de rokkantságot nem állapított meg, mert a mun­kaképesség-csökkenésének mértéke csak 40 százalék volt.

Az 1999. február 10-én kelt másodfokú határozatával megszüntette az eljárást, mert a panaszos nem csatolta a kért orvosi okmányokat és az általa vállalt személyes vizsgálaton sem jelent meg. A korábban megállapított szolgálati idő 13 év 223 napra történt módosítására azért került sor, mert a másodfokú eljárás során a panaszos a fellebbezésében jelezte, hogy börtönben volt. Erre tekintettel kereste meg az Igazgatóság az IM Büntetés-végrehajtási Intézet Országos Parancsnokságát, amely a szabadságvesztés tényét igazolta.

A panaszos a magyar–német szociális biztonsági egyezmény alapján a német összekötő szerven keresztül 2000. szeptember 18-án újabb rokkantsági nyugdíj igényt terjesztett elő, mely 2001. május 18-án érkezett a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz, a szükséges orvosi dokumentumok nélkül. Ezeket az összekötő szerv csak 2001. január 15-én pótolta. Az I. fokú orvosi bizottság azonban rokkantságot továbbra sem, csak 50 százalékos munkaképesség-csökkenést állapított meg. A részletes szakvéleményt az Igazgatóság az elutasító határozattal kézbesítette a panaszosnak. E határozatot az Igazgatóság a német biztosító felé is továbbította.

A vizsgálat azt is megállapította, hogy a panaszos többször kérte az Igazgatóság által beszerzett okmányok megküldését, amelyre nem volt lehetőség. Az Igazgatóság azonban levélben tájékoztatta a panaszost és jogi képviselőjét, hogy a személyes betekintés lehetőségét biztosítja.

A vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot nem állapított meg, a vizsgálatot lezárta.

OBH 3607/2003.

Nem okoz visszásságot a DÉGÁZ Rt. ügyfélfogadási- és kiszolgálási gyakorlata, ha annak során az általában elvárható műszaki, technikai, munkatársi feltételek adottak.

Az országgyűlési biztosok 2003. május 12. és 14. között Békés megyében mun­kalátogatást tartottak, melynek keretében az országgyűlési biztos előre be nem jelentett helyszíni vizsgálatot folytatott a DÉGÁZ Rt. békéscsabai ügyfélszolgálati irodáján. A vizsgálat célja az volt, hogy a biztos megállapítsa a személyes ügyintézést folytató részleg munka- és ügyfélfogadási körülményeit.

Az épületben nem működik ügyfélhívó rendszer, hanem belépéskor a biztonsági szolgálat munkatársa nyújt segítséget az eligazodáshoz, illetve kísér a meg­felelő munkatárshoz. A munkahelyek egymástól elszeparáltan vannak kialakítva. Várakozás esetén a fogyasztóknak lehetőségük van helyet foglalni. A vizsgálat délelőtti időpontjában tömeg egyáltalán nem volt tapasztalható. A mozgáskorlátozott személyek a járdaszinttől az épület bejáratához rámpán juthatnak fel, így önállóan bejuthatnak az épületbe, de a mosdók a mozgáskorlátozottak részére helyhiány miatt nem vehetők igénybe.

Külön vizsgálat tárgya volt az iroda nyitvatartási ideje, amely hetenként mindössze egy alkalommal tart nyitva délután 5-ig. Az irodavezető szerint nem mutatkozott igény arra, hogy a héten egy alkalommal hosszított nyitvatartási időben fogadják ügyfeleiket. Az ügyfélszolgálaton tapasztalt esetleges kellemetlenségek miatt elsősorban a csoportvezetőhöz, vagy az irodavezetőhöz lehet fordulni, majd a kirendeltség vezetőjéhez.

Az ügyfélfogadó helyiség előterében egy hirdetőtáblán az aktuális információkat kifüggesztik. Összességében megállapítható, hogy az ügyfélkapcsolatok megfe­lelő működtetéséhez adottak a személyi, tárgyi és technikai feltételek.

Az országgyűlési biztos a helyszíni vizsgálat alapján megállapította, hogy az ügyfélszolgálati iroda működése kapcsán alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság nem keletkezett.

Felhívta ugyanakkor a szolgáltató figyelmét, hogy a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. tv. 5. §-a szerint a fogyatékos személynek joga van a számára akadálymentes és biztonságos épített környezetre legkésőbb 2005. január 1-jéig. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényhez kapcsolódó részletszabá­lyokat tartalmazó 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) 99. § (1) bekezdése előírja, hogy az akadálymentes használathoz hozzátartozik a nemektől független, kerekes széket használó személyek részére alkalmas illemhely létesítése is. Az építményszint akadálymentes használatához legalább egy illemhelyet akadálymentes használatra alkalmas módon kell megvalósítani. A megfelelő illemhelyet a törvényi elírások szerint legkésőbb 2005. január 1-jéig ki kell alakítani.

OBH 3612/2003.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a ren­dőrség, ha a feljelentés nyomán egyáltalán nem intézkednek.

A panaszos sérelmezte, hogy 2001 februárjában, a Monori Rendőrkapitányságon tett feljelentése alapján nem történt érdemi intézkedés, a büntetőeljárást nem indították meg.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság elvét és a tisztességes eljáráshoz való jogot érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, és megkereste a Monori Rendőrkapitányság vezetőjét. A panaszos feljelentése 2001. május 24-én érkezett meg a Monori Rendőrkapitányságra, további intézkedésre azonban nem került sor. A monori rendőrkapitány, a lefolytatott vizsgálatot követően utasította a bűnügyi osztályvezetőt, hogy pótolja a feljelentés felvételét, és tegye meg a szükséges intézkedéseket. Miután az ügyben a Mo­nori Rendőrkapitányság nem volt illetékes az eljárás lefolytatására, a feljelentést
– a panaszos tájékoztatása mellett – áttették a Nagykátai Rendőrkapitányságra.
A rendőrkapitány tájékoztatása szerint a nagy ügyforgalomra tekintettel fordulhatott elő, hogy adminisztrációs hiba miatt a beérkezett dokumentum elkeveredett.

Az általános helyettes megállapította, hogy a Monori Rendőrkapitányság eljárása visszásságot okozott a jogállamiságból eredő jogbiztonság elvével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben. Az általános helyettes – a hasonló jogsértések elkerülése érdekében – ajánlást tett a megyei rendőrfőkapitánynak, hogy gondoskodjon róla, hogy az irányítása alá tartozó rendőri szer­vek a feljelentett bűncselekmények esetén maradéktalanul tartsák be a büntetőeljárás szabályait. A rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta.

OBH 3699/2003.

Nem okozza a gyülekezési jog megsértését, ezáltal nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a polgármester, ha egy rendezvény közterü­leten való megtartását nem engedélyezi.

A Magyar Szocialista Párt Debrecen városi szervezetének elnöke sérelmezte, hogy a Civis Családi Juniális megtartását Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere nem engedélyezte.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz, valamint a békés gyülekezéshez fűződő jogok sérelmének a gyanúja miatt vizsgálatot indított. A közterület foglalási kérelem szerint a közérdekű rendezvényen családi versenyek, gyermek sportversenyek, illetve színpadi produkciók szerepelnek. A kérelem alapján a Deb­receni Közterület-felügyelet megkereste a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztályát, hogy az a jogszabályban előírt közútkezelői hozzájárulást, valamint a tulajdonosi hozzájárulást megadja a rendezvény megtartásához. A polgármester azonban nem adta meg a tulajdonosi hozzájárulást a rendezvény megtartásához.

A gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény (a továbbiakban: Gytv.) alapvető szabadságjogként határozza meg a békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések – általában rendezvények – tartását. A kulturális és sportrendezvények nem tartoznak a Gytv. hatálya alá. A panasz tárgyát képező Civis Juniális kulturális és sportrendezvénynek minősül, így annak megtartása nem ítélhető meg a gyülekezési jog és szabadság gyakorlásának törvényi szempontjai szerint. A Civis Juniális szervezői az előkészületeket egyébként sem a gyülekezési jog körébe tartozó rendezvény vonatkozásában tették meg, hiszen nem a Gytv. 6. §-ában meghatározott bejelentési előírás szerint jártak el. A gyülekezési jog sérelme, a gyülekezési joggal kapcsolatos alkotmányos visszásság tehát nem állapítható meg.

A Civis Juniális a közterület igénybevételével járt volna. A közterületek használata nem korlátlan, a használat mértékét és jellegét a közterületek tulajdonosa, az adott települési önkormányzat jogosult jogszabállyal rendezni. Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése a közterületek használatának és igénybevételé­nek szabályozásáról szóló 46/1999. (XII. 23.) rendelet szerint a közterület igénybevétele – mint a közterület rendeltetésszerű használatától eltérő esetcsoport – nem gyakorolható szabadon, hanem csak erre irányuló szerződés alapján és díjfizetés mellett szerezhető arra jogosultság. A jogcím nélküli közterület igénybevétel jog­ellenesnek minősül és jogkövetkezményekkel jár.

Abban a körben, amelyben az önkormányzat lehetővé teszi a közterület rendeltetéstől eltérő használatát, az önkormányzat tulajdonosi döntésétől függ. Az önkormányzat a szerződés megkötését a közterületet ténylegesen kezelő szervre, a Közterület-felügyeletre bízta. A tulajdonosi jogok érvényesítése miatt viszont szükséges, hogy a szerződés megkötéséhez a tulajdonos önkormányzat hozzájárulását adja. Általánosnak az a megoldás mondható, hogy a tulajdonosi hozzájárulás jogát a polgármester gyakorolja. Megállapítható tehát, hogy a közterület igénybevételét illetően a polgármester jogszerűen gyakorolja a tulajdonos önkormányzatot megillető rendelkezési jog egyik fontos részjogosítványát, a közterület rendeltetéstől eltérő igénybevételéhez való hozzájárulást.

A közterület igénybevételének céljait, eseteit a rendelet 5. § (1) bekezdése sorolja fel. A felsorolás igen aprólékosan írja le azokat a célokat, illetve tevékeny­ségfajtákat, amely közterületi megvalósítása közterület-igénybevételnek minősül. A felsorolásban azonban nem szerepel olyan cél vagy rendezvény, amelynek keretében a Civis Juniális – vagy más hasonló jellegű közterületi program- elhe­lyezhető lenne. Tekintettel arra, hogy a rendelet 3. § (1) bekezdése a közterületet a helyi közösségi élet egyik színterének minősíti és a (2) bekezdés a) pontja közelebbi pontosítás nélkül alkalmazza a közterület rendeltetésszerű használatának fogalmát, bizonytalanság támad a rendeltetésszerű használat (3. § (2) bekezdés a) pont) és a szerződés alapján gyakorolható közterület-igénybevétel (3. § (2) bekezdés c) pont) egymáshoz való viszonya tekintetében.

Az általános helyettes nem tapasztalt a rendelet előírásrendszerében jogbizonytalanságra vezető hiányosságot, ezért ebben a vonatkozásban alkotmányos jogot érintő visszásságot nem állapított meg. A tulajdonosi hozzájárulás szükségességét senki sem vitatta.

A tulajdonosi hozzájárulással kapcsolatos polgármesteri döntés nem hatósági határozat, azaz nincs jogszabályi kötelezettség arra, hogy a tulajdonosi hozzájáru­lást vagy elutasítást tartalmazó határozat tartalmazzon indoklást. A polgármesteri határozat egyetlen indokot nevezett meg, nevezetesen azt, hogy „pártoknak csak kampány időszakban lehetséges közterületen rendezvényt szervezni”. A pártok közterületi rendezvényeinek nincs ilyen időbeli korlátozása, de alkotmány­­ellenes is lenne a különböző társadalmi szervezetek közötti nyílt megkülönböztetés miatt. Az elmondottakra tekintettel a tulajdonosi hozzájárulás megtagadásának indoklása a jogszabályokkal és az Alkotmánnyal össze nem egyeztethető indokot fogalmaz meg. Jogellenes indokra akkor sem lehet indoklást építeni, ha egyébként az indoklás kötelezettsége nem áll fenn.

Az általános helyettes megállapította, hogy a polgármester azzal, hogy nem adta meg a tulajdonosi hozzájárulást és emiatt az igénybevételi szerződés megkötésére nem kerülhetett sor, alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem okozott, ezért a vizsgálatot lezárta. Ugyanakkor javasolta, hogy egy jogbizonytalanságra vezető helyzet megelőzése érdekében a polgármester kezdeményezze a képviselőtestületnél a rendelet 5. § (1) bekezdésének arra irányuló módosítását, hogy a közterület-igénybevétel elismert céljai pontosan illeszkedjenek a rendezvények jellegéhez és jellemzőihez. Felhívta végül Debrecen Megyei Jogú Város polgármesterének figyelmét annak jelentőségére, hogy a hatósági határozatnak nem minősülő határozatai indoklásának is jogilag helytálló érveket kell tartalmaznia.

OBH 3717/2003.

A jogbiztonság elvének sérelmét okozza az önkormányzat mulasztása, ha a rendeletalkotásra felhatalmazást adó törvényi szakasz hatályon kívül he­lyezését követően nem rendelkezik haladéktalanul az azon alapuló önkormányzati norma hatályon kívül helyezéséről, és annak helyben szokásos módon történő kihirdetéséről.

Nem okoz alkotmányos visszásságot, ha az önkormányzat nem tájékoztatja a kérelmezőt arról a jogszabályi változásról, ami egy korábbi önkormányzati rendelkezést helyez hatályon kívül.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert nehéz élethelyzete ellenére nem kap anyagi segítséget a lakhelye szerint illetékes önkormányzattól.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a beszerzett információk alapján megállapította, hogy az egészségi állapota és életkora miatt elhelyezkedni nem tudó, de még aktív korú panaszos – akinek rokkantsági nyugdíj iránti kérelme a vizsgálat idején még nem volt elbírálva – semmilyen állami vagy önkormányzati szervtől nem részesül rendszeres anyagi támogatásban. A vizsgálattal érintett időszakban két alkalommal részesült kisebb összegű átmeneti segélyben, illetve köz­gyógy­el­lá­tás­ra jogosító igazolvány iránti kérelmének is helyt adtak.

A helyi önkormányzat a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényből eredő egyes feladatainak szabályozásáról szóló helyi rendelet természetbeni ellátásokra vonatkozó szakaszai a jogszabályi előírások­nak megfelelnek. Ezek alapján az egyes szociális ellátások iránti kérelmet írásban kell benyújtani, azonban az önkormányzat nyilvántartásában panaszostól származó ilyen tárgyú kérelem a vizsgált időszakban nem volt található.

A szociális ellátások igénybevételére az állampolgár kérelmére meginduló el­járást követően van lehetőség. Amennyiben az állam, valamint átruházott illetve saját hatáskörében az önkormányzat szociális ellátó tevékenységet végez, és ezt a jogszabályokban előírt módon, a kötelező ellátási formákat nyújtva és intéz­ményi hálózatot működtetve, a kérelmeket szabályszerű eljárás során, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően bírálja el, eleget tesz az Alkotmányban foglalt követelményeknek. Egyetlen állami vagy önkormányzati szervtől sem vár­ható el olyan magas fokú gondoskodás, hogy az egyes állampolgár kérelme nél­kül, annak hiányában vonja őt be a szociális ellátórendszerbe. Elvárható követel­mény az állampolgár tájékoztatása, kioktatása az egyes állami, önkormányzati ellátási formákról, azok igénylésének és igénybe vételének feltételeiről, ami a vizs­gált esetben maradéktalanul megtörtént.

A panaszos a körülményei alapján jogosult lett volna rendszeres szociális segélyre, de az Szt. 32/A. §-a alapján korábban az önkormányzatoknak törvény adta lehetőségük volt az állampolgár részére juttatott rendszeres szociális segély „ellenértékeként” a juttatásban részesülő ingatlanára a juttatásban részesülő halálát követően hagyatéki teherként jelezni a folyósított összeget. A vizsgált eset­ben az állampolgár azért nem igényelte az ellátást, mert vagyonát tehermentesen tartani szerette volna. A hivatkozott jogszabályi rendelkezést a 2003. évi IV. törvény 2003. február 15-től hatályon kívül helyezte, azaz az önkormányzati rendelet erről szóló bekezdésének alapjául szolgáló jogszabályi felhatalmazás meg­szűnt. Az önkormányzat azonban a jogszabályi felhatalmazás hatályon kívül kerülésével egy időben elmulasztotta a felhatalmazás alapján megalkotott helyi jogszabályi rendelkezést hatályon kívül helyezi. Mivel panaszos a jogszabály ha­tályon kívül helyezését követően nem fordult rendszeres szociális segély iránti kérelemmel az önkormányzathoz, a tájékoztatás elmulasztásában nem állapítható meg az önkormányzat felelőssége, hiszen jogszabály módosítása esetére egyéni tájékoztatási kötelezettséget nem ír elő sem az Szt., sem pedig az állam­igazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény.

Az országgyűlési biztos az alkotmányos visszásság megállapítását követően felkérte az önkormányzat képviselő-testületét, hogy haladéktalanul módosítsa helyi szociális ellátásokra vonatkozó rendeletét úgy, hogy az abban foglaltak ma­radéktalanul megfeleljenek a törvényi előírásoknak, és hogy kísérjék fokozott figyelemmel az önkormányzati normák meghozatalának alapjául szolgáló egyes jogszabályok változásait, hogy az önkormányzati jogalkotás minden szempontból megfeleljen a Magyar Köztársaság Alkotmányában valamint a jogalkotásról szóló 1989. évi XI. törvényben foglaltaknak.

Az önkormányzat a jelentésben foglaltakkal egyetértett, és helyi rendeletét az ajánlásban megfogalmazottakkal összhangban módosította.

OBH 3733/2003.

Nem okozott a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszás­ságot a Nemzeti Kulturális Alapprogram fogyatékkal élő művészeket érintő támogatási gyakorlata.

A panaszos – fogyatékos és egészséges művészek számára kiállításokat szer­vező – civil szervezet az országgyűlési biztoshoz fordult, mert állítása szerint a Nemzeti Kulturális Alapprogam (NKA) támogatási gyakorlata során hátrányosan megkülönbözteti a fogyatékkal élő személyeket.

Az emberi méltósághoz való jog, a diszkrimináció tilalma és az esélyegyenlőség biztosításának állami célja esetleges sérelme kapcsán az országgyűlési biz­tos vizsgálatot indított, és megállapította, hogy az NKA új, 2000 októbere óta hatályos SZMSZ-e egyértelművé teszi, hogy az ilyen támogatási gyakorlat folytatására nincsen lehetőség, hiszen a kollégiumok nem tehetnek különbséget hivatásos és nem hivatásos, de magas színvonalú művészet között. Ez a rendelkezés megfelelő garanciát jelent arra nézve, hogy a fogyatékkal élő személyek nem esnek el a támogatás lehetőségétől amiatt, hogy tevékenységüket – csak azért, mert fogyatékosok – nem hivatásos művészetnek minősítik. Ezen túl, a ren­delkezésünkre álló iratokból nem volt megállapítható olyan körülmény, amely arra engedne következtetni, hogy az SZMSZ idézett rendelkezése csorbulna, és az NKA támogatási gyakorlata attól eltérne.

Az országgyűlési biztos felhívta a panaszos és minden érintett figyelmét, hogy – bár a szakmai kollégiumoknak a pályázókkal szemben indokolási kötelezettsége nincs – elutasító döntés esetén a pályázó a bírálattal kapcsolatos doku­mentumokat, szavazati arányokat jogosult megismerni.

Az országgyűlési biztos alkotmányos joggal összefüggő sérelmet vagy annak veszélyét nem állapította meg, ezért nem tett ajánlást.

Az NKA elnöke a jelentésben foglalt figyelemfelhívással egyetértett. A nemzeti kulturális örökség minisztere a jelentésben foglalt figyelemfelhívás alapján felkérte az NKA elnökét, hogy az NKA ügyrendjében dolgozza ki annak az eljárásnak a folyamatát, amely alapján az elutasító döntéssel kapcsolatos dokumen­tumokat és szavazati arányokat a pályázók megismerhetik.

OBH 3797/2003.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a rendeletében meghatározott hulladékszállítási díj mértéke a magasabb szintű jogszabályokban megfogalmazott arányossági követelményeknek nem felel meg.

A panaszos Berhida önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi rendeletét kifogásolta, mert sérelmesnek tartotta, hogy annak elle­nére fizetési felszólítást kapott hulladékszállításidíj tartozásról, hogy a hulladékszállítást lemondta.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és az önkormányzat jegyzőjét álláspontjának közlésére kérte fel.

Az általános helyettes megállapította, hogy a Közszolgáltató a kifogásolt fize­tési felszólítást egyrészről az 1998. január 1. és 2000. december 31. között, más­részről a 2001. január 1-jétől keletkezett hulladékszállítási díjtartozása miatt küldte meg a panaszosnak. Az elsőként említett tartozás miatt a Veszprémi Városi Bíróság ítéletet hozott, mely döntés vizsgálatára az ombudsman nem rendelkezik hatáskörrel.

A panaszos 2001. január 1. után keletkezett díjhátralék tartozásával kapcsolatban az általános helyettes megállapította hogy a 2000. december 31-ig hatályos, az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény, és a 2001. január 1-jén hatályba lépett hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.), továbbá a végrehajtására kiadott, a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításnak részletes szakmai szabályiról szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet alapján nem mentesülhet a díjfizetési kötelezettség alól, aki a kötelező közszolgáltatást nem veszi igénybe. A tulajdonosok kötelesek a szemétszállítási közszolgáltatást igénybe venni és a díjat megfizetni. A díjfizetési kötelezettség keletkezésének nem feltétele a hulladék elszállítása. Ezért a szemétszállítási díj kötelező megfizetésével kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő visszáság nem merült fel.

Az Önkormányzat hulladékgazdálkodásról szóló rendeletének vizsgálata ugyan­akkor feltárta, hogy szabályai nem mindenben felelnek meg a magasabb szintű jogszabályoknak, ezért alkalmazása a gyakorlatban alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok közvetlen veszélyét rejti magában. A rendelet szabályozása nem felel meg az arányosság követelményeinek, mivel – a háztartásokban – csak egy űrmértékű – 110 literes – hulladékgyűjtő edény használatát rendeli alkalmazni, valamint a jogi személyek vonatkozásában a 1100 literes konténert kö­telezővé teszi, ezáltal szabályozásában figyelmen kívül hagyja a Hgt. illetve a kormányrendelet előírásait. A két jogszabály követelménye ugyanis, hogy a ren­deletekben megállapított hulladékszállítási díj a Ptk.-ban kimondott szolgáltatás–ellenszolgáltatás arányossága elvének megfeleljen. A rendelet azáltal, hogy csak egytípusú gyűjtőedény igénybevételét teszi lehetővé, nem differenciál meg­felelően a ténylegesen kitermelt hulladéknak megfelelő közszolgáltatási díj mér­tékében.

Az Alkotmánybíróság hulladékgazdálkodást érintő határozatai ugyancsak rög­zítik, hogy az elszállított hulladék mennyiségének és az azért megállapított díjnak arányosnak kell lennie.

A feltárt visszásság orvoslása érdekében az általános helyettes felkérte a Vesz­prém Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jog­körében vizsgálja meg, hogy a rendelet megfelel-e a magasabb szintű jogszabályok előírásainak, majd vizsgálata eredményétől függően fontolja meg a szóban forgó önkormányzati rendelet módosításának kezdeményezését.

A válaszadás határideje a beszámoló készítésének időpontjáig még nem telt le.

OBH 3802/2003.

Nem állapítható meg diszkrimináció a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságok számára nyomtatványon és számítógépes adathordozón adatszolgáltatást teljesítők között.

A panaszos, aki könyvelői feladatokat lát el egy, csupán egy főt foglalkoztató munkáltatónál, személyesen fordult az országgyűlési biztoshoz a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságok bejelentési, adatszolgáltatási rendszerével kapcsolatban. Mivel a panaszost foglalkoztató cég öt főnél kevesebb biztosítottról szolgáltat ada­tot, kötelezettségének nemcsak elektronikus úton, hanem nyomtatványon, pa­pír alapú adathordozón is eleget tehet. Így tett a panaszos is a foglalkoztató megbízásából. Ezzel kapcsolatban – konkrét eset megjelölése nélkül, általános jelleggel – azt kifogásolta, hogy „a papíralapú »Nyugdíjbiztosítási Egyéni Nyilvántartó Lap«-ot (nyomtatvány száma: ONYF 3518–1/B) kiállítás után postai úton nem lehet megküldeni, meghatalmazottal nem lehet az Igazgatósághoz bevinni, csak a cégvezető személyesen adhatja le. Ellenben, ha valaki floppyn teljesít adatszol­gáltatást, azt postán elfogadják.

Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított annak tisztázása érdekében, hogy a hatályos jogszabályi rendelkezések és az ezek alapján folytatott gyakorlat valóban hátrányosan megkülönbözteti-e a papír alapú adatszolgáltatást végzőket. Az országgyűlési biztos levélben kérte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) főigazgatóját, hogy a kifogásolt ügyben követett gyakorlatról, annak indokairól és a panasszal kapcsolatos álláspontjáról adjon részletes tájékoztatást.

A jogszabályi háttér vizsgálata és a főigazgató tájékoztatása alapján a biztos megállapította, hogy nem éri hátrányos megkülönböztetés a papír alapú adatszol­gáltatást végzőket, hiszen az ilyen adatszolgáltatás a jogszabályok alapján ugyan­olyan feltételekkel, tehát meghatalmazott útján, és postán is teljesíthető, épp úgy, mint a számítógépes adathordozón való adatszolgáltatás. Az ONYF főigazgatója pedig az ügy megvizsgálása után levelében megerősítette – és ennek ellentmondó konkrét példa a panaszból sem volt megállapítható –, hogy a gyakorlatban az eljárás a két esetben megegyező, a papíralapú adatszolgáltatást végzőket nem éri diszkrimináció.

A fentiekre tekintettel az országgyűlési biztos az ügyben alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem állapított meg, a vizsgálatot lezárta.

OBH 3866/2003.

A tulajdonhoz, illetve a jogbiztonsághoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoznak az építésügyi hatóságok, ha nem tisztázzák kellő alapossággal a tényállást, és döntéseik meghozatala során, a mellőzés indokának megjelölése nélkül figyelmen kívül hagyják az ügyfél tényállítását.

A panaszos azt kifogásolta, hogy a társasházuk földszintjén működő üzletek fényreklámokat szereltek fel az épület homlokzatára, amelyek zavaróan bevilágítanak a lakószobákba. Minderre állítása szerint a lakástulajdonosok hozzájárulása nélkül került sor, Nagykanizsa Megyei Jogú Város önkormányzata mégis megadta az engedélyt a kérelmezőknek.

A társasház homlokzatára kihelyezett fényreklámokra a panaszos beadványban hívta fel az építésügyi hatóság figyelmét. A helyszíni szemlén és az építésügyi hatóság nyilvántartási adataiból megállapítható volt, hogy a fényreklámok engedély nélkül kerültek kihelyezésre, így a hatóság felszólította az érintetteket a fennmaradási engedély benyújtására. A panaszos beadványában felhívta az ön­kormányzat figyelmét arra, hogy teljesen felesleges az érintett üzletek tulajdonosait felszólítani fennmaradási engedélykérelem benyújtására, ugyanis építési jo­gosultságot úgysem tudnak beszerezni a társasház lakóközösségétől, mivel a társasházunk alapító okirata tiltja a fényreklámok elhelyezését. Az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezése így szól: „A társasház külső vagy belső egységes képét valamennyi tulajdonostárs hozzájárulása nélkül senki sem változtathatja meg. Ezért a ház homlokzatán a ház egységes képét vagy művészi hatását bántó feliratú táblát, világítást vagy reklámot elhelyezni nem szabad”. A panaszos levelében egyértelművé tette, hogy ő ezt a hozzájárulást nem kívánja megadni.

Az építésügyi hatóság felhívta az építtetőt arra, hogy építési jogosultságát a törvényben és az alapító okiratban foglaltaknak megfelelően összehívott, határozatképesen meghozott és szabályszerűen dokumentált közgyűlési határozattal igazolja. A társasház közös képviselője benyújtott egy okiratot, amely egyes lakók aláírását tartalmazza. A „Záradék” megnevezésű részben az szerepel, hogy a ház lakói 60%-os többséggel hozzájárulnak az üzletek reklámtábláinak felszereléséhez és annak világításához. A közös képviselő kézírással rávezette, hogy a döntés az alapító okiratnak megfelelően történt és szabályos. Hasonló okira­tok kerültek benyújtásra a műszaki bolt építési tervével és kirakatának átalakításával kapcsolatban.

A panaszos ezt követően számos levelében, illetve az országgyűlési biztoshoz intézett panaszában is azt sérelmezte, hogy ilyen témában közgyűlés tartására nem került sor, ráadásul a határozat nem is tartalmazza valamennyi tulajdonos­társ hozzájárulását, emiatt az építési jogosultság igazolása nem volt megfelelő. Ezzel szemben az építési engedélyt megadó határozatok indokolása arra hivatkozik, hogy a kérelmező építési jogosultságát igazolta. A panaszos fellebbezését a Közigazgatási Hivatal az építési jogosultság kifogásolása tekintetében elutasította, arra hivatkozva, hogy a társasház közös képviselője megfelelően igazolta, hogy a közgyűlés többségi határozattal hozzájárult a szóban forgó építési munkákhoz, és „az építésügyi hatóságnak nem feladata, hogy a közgyűlés lefolytatásának körülményeit vizsgálja”.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az első- és másodfokú építésügyi hatóság az ügyben nem tisztázta teljes körűen a tényállást. A társasházi alapító okirat a fényreklám elhelyezéséhez valamennyi tulajdonostárs hozzájárulását megkívánja, erre a panaszos levelében felhívta a hatóság figyelmét, illetve egyértelművé tette, hogy ő ezt a hozzájárulást nem fogja megadni.

A közigazgatási szerv köteles a határozathozatalhoz szükséges tényállást tisztázni. Ennek ellenére az építésügyi hatóság az építési jogosultságot igazoltnak vette egy nem minden tulajdonos által aláírt okirat alapján, a másodfokú hatóság pedig közölte: „az építésügyi hatóságnak nem feladata, hogy a közgyűlés lefolytatásának körülményeit vizsgálja”. Ezt az érvelést akkor lehetne elfogadni, ha az elsőfokú hatóságot a panaszos nem értesíti előre, és nem közli, hogy nem járul hozzá a fennmaradáshoz. Mindkét eljáró szerv figyelmen kívül hagyta a pa­naszos levelében foglalt tényállításokat és azok mellőzésének indokait sem jelölték meg.

Az országgyűlési biztos – a jövőre nézve – felkérte az első és másodfokú hatóságot, hogy hivatalaik a döntéseikben a rendelkezésére álló valamennyi adat alapján hozzanak határozatot. A visszásság az időmúlásra tekintettel visszamenőlegesen államigazgatási úton nem volt orvosolható, ezért az országgyűlési biztos a kezdeményezését csupán a jövőre nézve fogalmazta meg.

A kezdeményezést az elsőfokú építésügyi hatóság elfogadta, és nyomatékosan felhívta az ügyintézők figyelmét az abban foglaltakra. A másodfokú hatóság a jelentés egyes ténybeli megállapításait vitatta, ennek ellenére az országgyűlési biztos kezdeményezését fenntartotta.

OBH 3880/2003.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkor­mányzat, amennyiben nem alkot külön rendeletet a helyi hulladékgazdálkodás ellátására, illetve nem szabályozza helyi rendeletben a hulladékgazdálkodásra vonatkozó törvényben meghatározott kérdéseket.

A panaszos Farkaslyuk Önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal kap­csolatos szabályozását tartotta sérelmesnek, mert annak ellenére kapott felszólí­tást hulladékszállítási díjtartozásról, hogy tőle szemetet szállítottak volna el.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és az önkormányzat jegyzőjét álláspontjának közlésére kérte fel.

A jegyző álláspontja szerint a panaszos a fizetési felszólítást az 1998. és 1999. között keletkezett hulladékszállítási díj tartozása miatt kapta. A települési ingatlan­tulajdonosok ugyanis 2000. január 1-je óta, a 8/1999. (XII. 29.) ÖKT rendeletnek megfelelően a hulladékszállításért nem fizetnek díjat, mert annak összege beépült a kommunális adóba.

Az általános helyettes kifejtette, hogy a 2000. december 31-ig hatályos, az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény, és a 2001. január 1-jén hatályba lépett hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.), továbbá a végrehajtására kiadott, a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításnak részletes szakmai szabályiról szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet alapján nem mentesülhet a díjfizetési kötelezettség alól, aki a kötelező közszolgáltatást nem veszi igénybe. A tulajdonosok kötelesek a szemétszállítási közszolgáltatást igénybe venni és a díjat megfizetni. A díjfizetési kötelezettség keletkezésének nem feltétele a hulladék el­szállítása.

A szemétszállítási díj kötelező megfizetésével kapcsolatban alkotmányos jog­gal összefüggő visszáság nem merült fel, mivel a panaszos által előadott kifogá­sok egyike sem volt a kötelező közszolgáltatás igénybevételének, és az érte járó díj megfizetésének feltétele.

A vizsgálat azonban azt is feltárta, hogy a települési hulladékszállításra is vonatkozó, a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló rendelet, valamint a magánszemélyek kommunális adójára vonatkozó hatályos helyi szabályok nem tesznek eleget a törvény előírá­sai­nak, az ugyanis az önkormányzatok számára kötelezettségként írja elő a ren­deletalkotást több kérdésekben. Így az önkormányzati rendeletnek kellene szabályozni a nyilvánosan meghirdetett pályázatot elnyerő, a közszolgáltatást végző szolgáltató megnevezését, a közszolgáltatással ellátott terület határát, a közszol­gáltatás ellátásának rendjét és módját, a szolgáltatásra vonatkozó szerződés egyes tartalmi elemeit.

Ennek hiánya a jogbiztonság alkotmányos kötelezettségével összefüggő visszásságot eredményezett, ezért az országgyűlési biztosának általános helyettese a feltárt visszásság orvoslása érdekében felkérte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg a rendelet törvényességét, és fontolja meg a rendelet módosításának kezdeményezését.

A közigazgatási hivatal vezetője az ajánlásban foglaltakkal egyetértett, és tájékoztatta az általános helyettest, hogy a képviselő-testület 2003. október 30-án, az ajánlásának megfelelően módosította a rendeletét.

OBH 3884/2003.

Nem okozott alkotmányos jogokkal összefüggő sérelmet a távolsági busz vezetője, amikor a jogszabályoknak megfelelően eljárva a 14. életévét betöltött kiskorúnak – diákigazolvány hiányában – teljes árú menetjegyet adott el.

A panaszos levélben fordult az országgyűlési biztoshoz, mert megítélése szerint a Körös Volán Autóbuszközlekedési Rt. közszolgáltató részéről méltánytalan elbánásban részesült tanuló gyermeke, amikor az Orosháza–Pécs járaton teljes árú menetjegyet kellett megfizetnie amiatt, hogy nem volt nála az érvényes diák­igazolványa, mert azt otthon felejtette.

A panaszos szerint a közszolgáltató ezzel hátrányosan megkülönböztette gyer­mekét, méltánytalan személyes bánásmódot alkalmazott vele szemben. Emellett veszélynek tette ki otthonától távol, hiszen ha nincsen vele egy felnőtt rokona, akkor esetleg egyáltalán nem tudja megvenni a menetjegyet. Végül kifogásolta, hogy utólag, a kedvezményre való jogosultság igazolása után sem fizették vissza számára a különbözetet.

A panaszos gyermeke diákjegyet szeretett volna vásárolni, amit az autóbusz vezetője megtagadott, mivel nem tudta bemutatni otthon felejtett érvényes diákigazolványát. A gyermek közölte, hogy személyi igazolvánnyal tudja igazolni életkorát, és mivel 16 éves korig tankötelezettség van, ebből következik, hogy ő még tanuló. A vezető ennek ellenére is teljes árú jegyet adott el neki. A jegyvásárlásnál jelen volt a gyermek nagykorú rokona, aki megvásárolta számára a menetjegyet.

A jogszabályi rendelkezések vizsgálata a következő megállapításokra vezetett. Az utazási kedvezmény igénybevételére az jogosult, aki érvényes diákigazolvánnyal rendelkezik. Az igazolvány – nevéből is következően – valamely jogo­sultság igazolására szolgál. Rendeltetése az, hogy a kedvezmény igénybevételekor felmutassák. Ezért a jogszabály nyelvtani értelmezése is arra vezet, hogy a kedvezmény az igazolvány bemutatásával vehető igénybe, tehát a „rendelkezés” azt jelenti, hogy az igazolvánnyal az utasnak a kedvezmény igénybevételekor (a jegy megvásárlásakor) kell rendelkeznie. Ugyanerre az eredményre vezet a logikai értelmezés is: ha a „rendelkezés” szó azt jelentené, hogy az illetőnek „van” diákigazolványa (otthon vagy bárhol másutt), de azt a jegyvásárláskor nem kell bemutatnia, hiszen elég „rendelkezni” vele, az feleslegessé tenné magát a diák­igazolványt. Az igazolvány felmutatása tehát – a hallgatói/tanulói jogviszony fenn­állásán túl – szükséges jogszabályi feltétele a kedvezmény igénybevételének.

Ebből következően, mivel a panaszos gyermeke nem rendelkezett diákigazol­vánnyal a menetjegy megvásárlásakor, a kedvezmény igénybevételére sem volt jogosult. A menetjegyek vételár-különbözetének visszatérítését nem írja elő a jog­szabály a személyszállítást végző közszolgáltató számára. Ez nem is lenne elvárható, hiszen egyszeri útra szóló jegy esetén komoly nehézséget jelentene annak tisztázása, hogy valóban a különbözetet visszaigénylő személy utazott-e a járaton. Nem okozott tehát alkotmányos visszásságot a Körös Volán Rt. válasza, miszerint az igényelt árkülönbözetet nem tudja visszaadni a panaszosnak, illetőleg gyermekének.

Ettől különbözik az a kérdés, amelyet a panaszos felvetett, miszerint a gyermek aránytalanul nagy veszélynek van otthonától távol kitéve, ha diákigazolványa otthon felejtése vagy elveszítése miatt nem tudja kifizetni a teljes árú menetjegyet, és emiatt nem tud az idegen helyről hazajutni. A vonatkozó jogszabály szerint a gyermek 6 éves korától 14 éves koráig bármely személyi azonosításra alkalmas okmány felmutatásával jogosult a kedvezmény igénybevételére. Ez azt jelenti, hogy még a diákigazolvány elvesztése vagy otthon felejtése esetén is jogosult igénybe venni a kedvezményt, ha fel tud mutatni ilyen okmányt. A „személyi azonosításra alkalmas okmány” fogalmát más jogszabály tételesen nem határozza meg, de semmiképpen nem lehet a személyazonosító igazolvány, hiszen azt első ízben a polgár 14. életévében lehet kiadni. Jogszabályi definíció hiányában az országgyűlési biztos álláspontja szerint a gyermek érdekében helye van a jogszabály kiterjesztő értelmezésének, tehát a „bármely” személyazonosításra alkalmas okmány fogalmát a lehető legtágabban, a gyermek érdekeinek figyelembe vételével kell értelmeznie minden érintettnek, így a személyszállítással foglalkozó közszolgáltatóknak és a jegy eladását végzőknek. A 14. életévét betöltött tanulóval szemben már nem túlzott elvárás, hogy diákigazolványát magánál hordja, és azt a kedvezmény igénybevétele érdekében jegyvásárláskor felmutassa, illetve hogy ennek elmulasztása esetén viselje az anyagi következményeket.

Mivel az ügyben alkotmányos jogokkal összefüggő sérelem nem került megállapításra, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett.

OBH 3904/2003.

A tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha a panaszosok kérelmének elbírálásáról évekig nem hoz határozatot.

A jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okoz, ha a normatív étkezési hoz­zájárulás odaítélésénél a jogszabály értelmezése az ország területén nem egységes.

A panaszosok előadták, hogy 2000 januárja óta nevelőszülők, egyikük négy, má­sikuk pedig saját három gyermeke mellett ugyancsak négy átmeneti nevelt gyermeket nevel. A panaszosok Veresegyház jegyzőjétől többször kérték, hogy a gyermekvédelmi törvény (Gyvt.) szerint a három- vagy többgyermekes családoknak járó 50%-os normatív étkezési térítési kedvezményt nevelőszülőként is megkaphassák. Beadványaikra a település jegyzője, vagy nem reagált, vagy mind szóban, mind írásban azzal az indoklással utasította el azokat, hogy az a gyermekvédelmi gondoskodásba vett kiskorúakat gondozó nevelőszülőknek nem jár.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz, továbbá a jogorvoslathoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. Az egészségügyi, szociális és családügyi minisztertől tájékoztatását kért arról, hogy a jogalkotó szándéka szerint a gyermeklétszám megállapításánál csak a saját gyermek vehető figyelembe, vagy a kedvezmény a három, vagy több gyermeket gondozó nevelőszülő­ket is megilleti.

A panaszosok 2000 augusztusában a veresegyházi önkormányzattól és a pol­gármestertől kérték, hogy gyermekvédelmi gondoskodásban lévő, nevelt gyerme­keik után méltányosságból megkaphassák az 50%-os normatív térítési díjkedvezményt. A hatóság a Szociális és Családügyi Minisztériumtól kért tájékoztatást a nevelőszülőnél élő kiskorúak után, illetve a nevelőszülők munkájáért járó juttatásokról; a Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (a továbbiakban: szakszolgálat) igazgatójától listát kért a városukban élő nevelőszülőkről és az általuk gondozott gyermekekről, annak érdekében, hogy a Polgármesteri Hivatal a segítségükre lehessen. A panaszosok 2000 decemberében szóban, 2002 decemberében pedig írásban kaptak tájékoztatást arról, hogy nevelt gyermekeik után nem jár a normatív étkezési hozzájárulás.

A jegyző 2003 áprilisában a szakszolgálattól tájékoztatást kért arról, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő, nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek után járó pénzbeli ellátmányok milyen ellátások fedezetére szolgálnak. A szakszolgálat igazgatója megírta, hogy a Gyvt. a normatív étkezési hozzájárulások kedvezményezetteinek körében a nevelőszülőknél elhelyezett kiskorúakat nem sorolja fel, de támogatásukat nem is tiltja. Az igazgató tudomása szerint a nevelőszülőknél nevelkedő gyermeklétszámra tekintettel több önkormányzat megadja azt. A jegyző júliusban a minisztérium állásfoglalását is kikérte arról, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban, nevelőszülőnél nevelkedő kiskorúak óvodai, iskolai étkezési költségéhez megállapítható-e a normatív kedvezmény. A jegyző az egyik panaszost 2003. szeptember 10-én levélben arról tájékoztatta, hogy a jogszabály szerint, a nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek után nem jár a normatív étkezési támogatás.

Az általános helyettes megállapította, hogy a kérelem elbírálásáról 2000 óta nem született határozat, ami a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okozott, ezért Felszólította a jegyzőt, hogy a jövőben az ügyfelek kérelmeinek elbírálásáról minden esetben határozatban döntsenek.

A jegyző a kezdeményezésre nem reagált.

Az általános helyettes elfogadta egészségügyi, szociális és családügyi minisz­ter állásfoglalását, mely szerint a gyermekvédelmi szakellátásba nevelkedő gyer­mekek után a normatív étkezési hozzájárulás nem vehető igénybe. A gyermekvé­delmi gondoskodásba vett, nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek után 2003-ban a nevelési díj, a külön ellátmány és a családi pótlék havi összege egészséges gyermek esetén 39 200 Ft/hó, súlyos pszichés vagy diszociális tünetet mutató, illetve pszichoaktív szerekkel küzdő gyermek esetén 47 375 Ft/hó, tartósan beteg, illetve fogyatékos gyermek esetén 50 750 Ft/hó volt. Ha a nevelőszülők a fentieken kívül még a normatív étkezési kedvezményt is igénybe vehetnék, az azt jelentené, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban részesülő gyermekek ellátását a szakellátásra megállapított normatíván felül még az alapellátásokra megállapított normatívából is finanszírozná a költségvetés. Ez a saját családjukban nevelkedő – arra rászoruló gyermekek – szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos jogát veszélyeztetné.

Az ország területén a normatív étkezési térítési kedvezmény odaítélésénél a jogértelmezés nem egységes. Egyes településeken azt a három vagy több gyermeket nevelő nevelőszülők is igénybe vehetik, más településeken – így Veresegyházán is – az ilyen kérelmet elutasítják. Az elutasításban részesülő neve­lőszülők mindezt hátrányos megkülönböztetésként élik meg. Az általános helyettes vizsgálata során megállapította, hogy a jogszabályok egységes értelmezésének hiánya a jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz, ezért felkérte az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert, hogy gondoskodjon arról, hogy a normatív térítési kedvezmény iránti kérelmek elbírálásakor a gyermek fogalmát az ország minden településén egységesen értelmezzék.

A miniszter a kezdeményezéssel egyetértett. A Gyvt. következő módosítása során a törvény rendelkezéseit úgy kívánják módosítani, hogy abból egyértelműen kitűnjön, hogy a normatív étkezési kedvezményre a nevelőszülők nem jogosultak.

OBH 3959/2003.

A tulajdonhoz fűződő és a jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha az építésügyi határozatot a kiskorú tulajdonosnak, és nem a törvényes képviselőjének postázza, így az nem tud élni a fellebbezés lehetőségével.

A jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha a haszonélvező részére nem küldi meg az építési engedélyt megadó határozatot, és annak utólagos jogorvoslati kérelmét nem továbbítja a másodfokú hatóságnak.

A jogbiztonsággal és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a közigazgatási hivatal, ha nem vizsgálja a fellebbezést megelőző első fokú eljárást.

A jogbiztonság követelményét sérti a földhivatal, ha a nyilvántartása nem rögzíti a tulajdonos kiskorúságát.

A kiskorú panaszos jogi képviselője beadványában a panaszos ingatlanával szomszédos ingatlanra tervezett lakóház építésének engedélyezését sérelmezte. Kifogásolta, hogy nem kaptak az építkezéssel érintett ingatlannal szomszédos ingatlan tulajdonosai az engedélyt megadó határozatról értesítést, és amikor a ha­tározatról tudomást szereztek, benyújtott igazolási kérelmük elutasításra került, így nem tudtak jogorvoslati jogukkal élni.

Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mert felmerült tulajdonhoz fűződő és a jogorvoslati joggal összefüggésben a visszásság lehetősége.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a II. kerületi jegyző építésügyi ha­táskörében eljárva engedélyt adott a panaszos ingatlanával szomszédos ingatlanra tervezett négy lakást + tetőtéri műtermet magában foglaló lakóház építésére, továbbá, hogy a határozatot az ingatlan-nyilvántartásban feltűntetett (kiskorú) tulajdonosnak ugyan postázta a hatóság, de azt a posta „nem kereste” jelzéssel küldte vissza. Az építésügyi hatóság jogerővel látta el a tervdokumentációt, így az építtető megkezdhette a kivitelezést. A panaszos kiskorú törvényes képviselője – amikor tudomást szerzett az építési engedélyről – igazolási kérelmet nyújtott be, amelyet első- és másodfokon elutasítottak. A kiskorú tulajdonában álló ingatlan haszonélvezője a határozatról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül fellebbezést nyújtott be, amelyet nem terjesztett fel elbírálásra az első fokú hatóság. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal az igazolási kérelmet elutasító határozat elleni fellebbezés elbírálás során a haszonélvezőnek az építési engedélyt megadó határozat elleni fellebbezését nem észlelte, így azt el sem bírálta.

A panaszos által csatolt iratok alapján feltételezhető volt, hogy az első- és má­sodfokú hatóság jogszabálysértően járt el, ezért az országgyűlési biztos a Fővárosi Főügyészt az ügy törvényességi felülvizsgálatára, továbbá arra kérte fel, hogy amennyiben szükséges, az 1972. évi V. törvény 14. §-ában foglaltak szerint intézkedjen. A Fővárosi Főügyész arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy megállapította, az első fokú építésügyi hatóság az építési engedélyt megadó határozatot törvénysértő módon nem kézbesítette a kiskorú törvényes képviselőjének és az ingatlan haszonélvezőjének, valamint hogy az igazolási kérelmet elutasító első- és másodfokú határozatok megalapozatlanságuk miatt törvénysér­tők. Ezért a másodfokú határozat ellen óvást nyújtott be, amelyben indítványozta a határozatnak – az első fokú határozatra kiterjedő – hatályon kívül helyezését és a haszonélvező már benyújtott fellebbezésének elbírálását. A főügyészség óvásának elbírálása a vizsgálat ideje alatt folyamatban volt, így a panasz orvos­lást nyert.

Az országgyűlési biztos az óvás kezdeményezésén túl szükségesnek tartotta a sérelmezett határozatokat megelőző eljárás vizsgálatát. A haszonélvezeti jog jogosultja, amikor tudomást szerzett az építési engedélyről, azonnal benyújtotta a fellebbezését, amely elbírálatlan maradt. Fentiek alapján megállapította az országgyűlési biztos, hogy az építésügyi hatóságok eljárásukkal súlyosan megsértették a tisztességes eljárás követelményét, és így sérült a panaszosoknak a tulajdonhoz fűződő és a jogorvoslathoz való alkotmányos joga is. Az országgyűlési biztos az óvás benyújtását követően is azért tartotta fontosnak a fentieket hangsúlyozni, mert nem ez az első eset, hogy a másodfokú hatóság nem tisz­tázta a tényállást kellően. Hasonló mulasztást állapított meg az OBH 3962/2002. számú jelentésében is.

Szükségesnek tartotta kiemelni az országgyűlési biztos az elsőfokú földhivatal mulasztását is, amely szerv nem tűntette fel az ingatlan-nyilvántartásban a tulajdonos kiskorúságát. Ez vezethetett oda, hogy az építésügyi hatóság nem tűntette fel a kiskorúság tényét, és így nem a törvényes képviselőnek címezte a kül­deményt.

Rámutatott az országgyűlési biztos arra is, hogy a tulajdonosok kötelessége a lakcímváltozás bejelentése az ingatlan-nyilvántartáson való átvezetés érdekében, azonban a tulajdonos és törvényes képviselőjének mulasztása nem menti a közigazgatási hatóságok mulasztását.

A megállapított visszásságok megszűntetése és a jövőbeni szabályos eljárások érdekében az országgyűlési biztos felkérte:

1.) A II. kerületi Önkormányzat jegyzőjét és a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy hathatósan intézkedjenek hivatalukban mind az anyagi, mind az eljárási jogszabályok maradéktalan betartásáról, valamint

2.) A Fővárosi Kerületek Földhivatalának vezetőjét, hogy intézkedjen a panaszos tulajdonos kiskorúságának az ingatlan-nyilvántartásban történő feltűntetéséről.
    A II. kerületi Önkormányzat jegyzője és a Fővárosi Közigazgatási Hivatal veze­tője a felhívást elfogadták, és tájékoztatták az országgyűlési biztost, hogy intézkedtek hivatalukban a jövőbeni szabályos eljárások érdekében.

A Fővárosi Kerületek Földhivatalának vezetője értesítette az országgyűlési biztost, hogy ajánlásának megfelelően kiigazította, a panaszos tulajdoni lapján feltűntette a tulajdonos kiskorúságát. A hivatal vezetője arról is tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az eredeti papíralapú tulajdoni lapon feltüntetésre került a kiskorúság ténye, de a vidéki „hátralék feldolgozás” során az adatok szá­mítógépes betöltésekor a feljegyzés lemaradt.

Az országgyűlési biztos a válaszokat és a tett intézkedést elfogadta, és az ügyet lezárta.

OBH 4008/2003.

A jogbiztonság követelményét sérti, ha a pszichiátriai betegeket ápoló-gondozó otthon fenntartó által kiadott alapító okirata eltér a működési engedélyben foglaltaktól, valamint ha az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter a törvényi kötelezettségét elmulasztva, nem adja ki a kényszerítő eszközök alkalmazásának részletes szabályait tartalmazó miniszteri rendeletet.

A személyes szabadsághoz és biztonsághoz, valamint a lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez való jogokkal, továbbá a kínzás, kegyetlen, meg­alázó bánásmód tilalmával összefüggő visszásság keletkezik, ha a pszichiátriai betegeket ápoló-gondozó otthonban nincs jelzőcsengő felszerelve, és a személyes szabadságukban korlátozott betegek folyamatos felügyelete nincs biztosítva, illetve, ha a korlátozó intézkedések dokumentálása hiányos.

Az országgyűlési biztos 2001 januárjában folytatott vizsgálatot a Törökszentmiklósi Pszichiátriai Betegek Otthonában a halált okozó tűzesetek ügyében. A vizs­gálat a következők állapította meg: Az intézetben több hálós ágyat is üzemeltettek, miközben a Magyar Pszichiátriai Társaság szakmai módszertani útmu­tatója egyértelműen leszögezte, hogy ilyenek használata pszichiátriai betegek otthonaiban nem engedhető meg. Nem volt megoldott, különösen éjszaka, a rossz állapotban lévő, vagy hálós ágyba zárt betegek folyamatos figyelése. Ennek oka kettős volt: egyrészt minden pavilonban a nővérszoba az emeleten lett kialakítva, a hálós ágyak pedig, a földszinti szobákban voltak elhelyezve, másodszor pedig éjszakánként csak két nővér volt szolgálatban pavilononként, akik így nem tudják biztosítani a folyamatos felügyeletet. Az intézetben sehol sem volt jelzőcsengő, illetve tűzjelző felszerelve. Az ellátás során elrendelt kényszerintézkedések dokumentálására bevezetett adatlap vezetése igen esetleges volt, legtöbbször nem történt meg. Az intézetben rendkívüli zsúfoltság volt észlelhető. A tűzesetekben szerepet játszó egyik gondozott elkülönítésére az otthon igazgatója vaslemezzel borított ajtóval, és padlótól plafonig felszerelt rácsokkal ellátott helyiséget (magánzárka) alakított ki, ahová ezt a gondozottat az ő szóbeli utasítására, megfelelő dokumentáció nélkül, zárták be rendszeresen. A tűzesetek másik oka az volt, hogy az otthonban nem voltak elkülönítve dohányzásra kijelölt helyek, és az igaz­gató engedélyezte, hogy a gondozottak maguknál tartsák mind cigarettájukat, mind pedig, a gyufát, illetve öngyújtót. A hiányos ellenőrzés és a fentiek vezettek oda, hogy az otthonban rendszeres volt, hogy a gondozottak a lakószobákban dohányoztak.

A vázolt igen súlyos helyzetre, valamint arra tekintettel, hogy a 2001-es vizsgálat óta eltelt időben nem érkezett pontos információ az intézményben folyó személyi és tárgyi változásokról az országgyűlési biztos hivatalból utóvizsgálatot indított a törökszentmiklósi Pszichiátriai Betegek Otthonában.

Az utóvizsgálat megállapította, hogy Törökszentmiklós Város Önkormányzatának képviselő-testülete, mint fenntartó az otthon új alapító okiratában a korábbi
– 225 fős – férőhelyet határozta meg, figyelmen kívül hagyva a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal határozatát, mely rendelkezett a két év alatt elérendő 81 fős létszámcsökkentésről. Továbbá, az intézmény nevében és az alaptevékenységek körében is szerepeltették a szenvedélybetegek rehabilitációját, annak ellenére, hogy ennek a tevékenységnek sem személyi, sem tárgyi feltételei nem biztosítottak az otthonban. A működési engedély az otthon ellátási formáját „ápolást, gondozást nyújtó intézmény”-ként, az otthon típusát pedig „pszichiátriai betegek otthona”-ként határozta meg, így az alapító okirat ezzel ellentétes. A fentiek az Alkotmányban foglalt (2. § (1) bekezdés) a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz fűződő joggal kapcsolatban keletkeztetnek alkotmányos visszásságot.

A kapott tájékoztatás értelmében, a halálos kimenetelű gyújtogatást követően, az otthonban kivonták a használatból a hálóságyakat, amelyekből kilenc volt az első vizsgálat időpontjában. Ez tehát egyértelműen pozitív változás, meg kell azonban említeni, hogy az orvos igazgató távozása után megszűnt a kényszerítő esz­közök használatát dokumentáló adatlap használata is. A dokumentálás nélküli rögzítés a pszichiátriai gondozottak vonatkozásában alkotmányos visszásság közvetlen veszélyét jelenti az Alkotmányban foglalt kínzás és kegyetlen bánásmód tilalma, és a szabadság és személyes biztonsághoz fűződő jogaik tekintetében.

A kényszerítő eszközök használatát – összhangban a nemzetközi emberi jogi egyezményekkel – az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szabályozza. A Pszichiátriai Szakmai Kollégium módszertani útmutatójában, a hálóságyak használatból való kivonására és a kényszerítő eszközök használatára vonatkozó irányelvek, összhangban vannak az Eütv. vonatkozó rendelkezéseivel, a módszertani útmutató mégsem érvényesülhet (nem lévén önálló jogi aktus), mert hiányzik a kényszerítő eszközök alkalmazásának részletes szabályait tartalmazó miniszteri rendelet.

Az otthon költségvetésének igen szűkös volta már az első vizsgálat idején is felmerült, mint a fejlesztést akadályozó tényező, az országgyűlési biztos megállapította, hogy a gondozottak biztonságos ellátását veszélyezteti ez az évek óta fennálló helyzet, ami így a gondozottak alkotmányban foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jogával összefüggésben okoz alkotmányos visszásságot. A kapott tájékoztatás szerint az utóvizsgálat időpontjában az érdekvédelmi fórum még nem működött az otthonban.

Összefoglalóan az utóvizsgálat megállapította, hogy a 2001 januárjában foly­tatott vizsgálat során észlelt kifogásolható kérdések jelentős részében pozitív elő­rehaladás történt az otthonban. Annak tudatában, hogy a pénzügyi keretek szű­kös­ségére visszavezethető problémákat nem lehet egyik napról a másikra megoldani, az ajánlások azt a célt szolgálják, hogy segítsék az otthonban megindult pozitív fejlődést.

Az országgyűlési biztos felkérte az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert, hogy az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés y) pontjában kapott felhatalmazás alapján adja ki a pszichiátriai betegekre vonatkozó korlátozó intézkedések részletes szabályait tartalmazó rendeletét. A miniszter válaszában egyet nem értését fejezte ki a jelentés megállapításaival kapcsolatban, egyidejűleg azonban ígéretet tett a miniszteri rendelet tervezet megküldésére, mely ígéretének nem tett eleget.

Az országgyűlési biztos arra kérte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Közgyűlését, hogy fontolja meg a Törökszentmiklósi Pszichiátriai Betegek Otthonának átvételét megyei fenntartásba. Válaszában a közgyűlés elnöke arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a felvetést elfogadták, és válaszához mellékelte a közgyűlés határozatát az átvételről.

Az országgyűlési biztos ajánlással fordult Törökszentmiklós Város Önkormány­zatának képviselő-testületéhez, mint fenntartóhoz, hogy módosítsa az alapító okiratot olyan értelemben, hogy abból törölje a szenvedélybetegek rehabilitálását célzó alapfeladatot, és korrigálja a férőhelyek számát úgy, hogy az megfeleljen a működési engedélyben foglaltaknak. Válaszában Törökszentmiklós Polgármes­tere tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a közgyűlés kérte a megyei közgyűlést az intézmény átvételére, valamint hogy az átadás-átvétel során új alapító okirat készül, mely tartalmazza majd a szükséges változtatásokat.

Az országgyűlési biztos kérte otthon igazgatója intézkedését a kényszerintézkedéseket dokumentáló adatlap bevezetéséről és annak előírásszerű használa­táról. Válaszában az igazgató az ajánlást elfogadta.

OBH 4010/2003.

A jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a közigazgatási szerv, ha a válaszadási határidőt jelentősen túllépi.

A panaszos a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) eljárását, illetve annak hiányát sérelmezve fordult az országgyűlési biztoshoz, mert földjeit ért jégkár miatt több beadványt intézett az FVM-hez, de azokra egyáltalán nem, vagy csak nagy késéssel kapott választ, ám azokat nem tudta elfogadni.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos 2001. augusztus 28-án kelt, kárenyhítési támogatáshoz szükséges kérelmet töltött ki, amelyet a falugazdász nyolc nappal később továbbított a Csongrád Megyei Földművelésügyi (FM) Hivatalhoz. A kár napján írt levelében arra kérte a földművelésügyi és vidék­fejlesztési minisztert, hogy a földterületet minősítse katasztrófa sújtotta területnek. A panaszos ezek után többször fordult sürgető levéllel a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez. 2002 április 14-én a Csongrád Megyei FM Hivatal vezetőjének is írt, a válasz elmulasztását kifogásolva. Leveleire a hivatalvezetőtől kapott választ 2002. május 5-én. A panaszos a beadványaira csak jelentős késéssel kapott választ.

Az államigazgatási eljárás szabályai értelmében az eljáró hatóság harminc napon belül köteles választ adni. Ha az érdemi intézkedésnek objektív akadálya van, mint az adott ügyben, az a körülmény, hogy a katasztrófa sújtotta területté nyilvánítás a Kormány hatásköre, akkor erről kell az ügyfelet határidőben tájékoz­tatnia.

Az országgyűlési biztos gyakorlatában többször felmerült az eljárási határidő túllépésének problémája. E kérdést elemezve az Alkotmánybíróság is elvi éllel szögezte le, hogy „A közigazgatási eljárásban az ügyintézési határidők betartásá­nak garanciális jelentősége van. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállam fogalmának egyik feltétlen ismérve a jogbiztonság. A jogbiztonságnak viszont elengedhetetlen követelménye, hogy a jogalkalmazói magatartás – adott esetben: az államigazgatás és az önkormányzat döntési feladat- és hatáskörébe tartozó ügy törvényi szabályozás szerinti elintézésének időtartama – előre kiszá­mítható legyen.” (72/1995. [XII. 15.] AB határozat.)

Az országgyűlési biztos felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisz­tert, hogy a hasonló esetek jövőbeni elkerülése érdekében gondoskodjonk arról, hogy a törvényben előírt ügyintézési határidőt a minisztérium és az irányítása alatt álló szervek pontosan tartsák be.

A minisztérium közigazgatási államtitkára tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy kezdeményezését a minisztérium vezetése elfogadta, és körlevél, illetve összevont állománygyűlés útján hívták fel az ügyintézők és a vezetők figyelmét az iratkezelésre vonatkozó szabályzatok és az eljárási határidők betartására. A választ az országgyűlési biztos elfogadta.

OBH 4014/2003.

A jogorvoslathoz való joggal, valamint a tisztességes eljárással összefüggő visszásságot okoz, ha az ügyfél új rokkantságinyugdíj-igénye azért nem kerül elbírálásra, mert a rokkantság orvosi feltételeit elbíráló orvosi bizottság arra hivatkozással tagadja meg a vizsgálatot, hogy a korábban folyó eljárásban a bírósági orvosszakértő nem állapította meg rokkantságát. A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság pedig az orvosi vélemény hiányában hozza meg az I. fokú elutasító határozatot, az erre érkező fellebbezést viszont nem bírálja el.

A panaszos azért kért segítséget az országgyűlési biztostól, mert a megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság az 1998-tól 2002. október 31-ig folyósított rokkantsági nyugdíját azért szüntette meg, mert az orvosi bizottságok a munkaképesség-csökkenését 50%-ra vélelmezték. A benyújtott keresetét visszavonta, ami­kor tudomására jutott, hogy a kirendelt igazságügyi orvos-szakértő véleménye szerint is csak 50%-os a munkaképesség-csökkenése. A panaszos a munkaügyi bíró javaslatára állapot-rosszabbodás címén 2003. június 5-én új rokkantsági nyugdíj igényt nyújtott be, de orvosi vizsgálatra ugyanazon orvoshoz került, aki korábban az 50%-os munkaképesség-csökkenését vélelmezte, és az újabb vizsgálatot megtagadta, a megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság pedig az igényét elutasította, fellebbezését nem is bírálta el, II. fokú határozatot nem hozott.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a vizsgálat lefolytatására az Országos Orvosszakértői Intézet (OOSZI) főigazgatóját és a megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatóját kérte fel.

A vizsgálat megállapította, hogy az 1953-ban született panaszosnak 1998. július 1-jétől folyósított rokkantsági nyugdíját a 2002. augusztus 14-én megtartott, az Országos Orvosszakértői Intézet (OOSZI) Igazgatóságának I. fokú soros, majd a II. fokú orvosi vizsgálata eredményére tekintettel megszüntette. A II. fokú határozat ellen benyújtott keresetét a Munkaügyi Bíróság permegszüntető végzéssel zárta le a panaszos kérelmére, mivel az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint is 50%-os volt a munkaképesség-csökkenése. Ezt követően az Igazgatóság a panaszos kérelmére rendszeres szociális járadékot állapított meg, melyet a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2002. november 1-jétől folyósít.

A 2003. június 5-én benyújtott újabb rokkantságinyugdíj-igényéhez a panaszos csatolta a háziorvos igazolását az állapot-rosszabbodásáról. Az OOSZI I. fokú orvosi bizottsága az újabb igény alapján az orvosi vizsgálatot nem végezte el, mert úgy vélte, hogy ezzel az igazságügyi orvosszakértői véleményezést bírálná felül. Az Igazgatóság ezt követően I. fokú határozatot adott ki – jogorvoslati lehetőséget is biztosítva –, amelyben a rokkantsági nyugdíj elutasításra került az 50%-os munkaképesség-csökkenés alapján. Az elutasító határozattal szemben a panaszos fellebbezést nyújtott be, azonban újabb orvosi vizsgálatra nem került sor, az Igazgatóság nem is hozott II. fokú határozatot, hanem tájékoztatta az igénylőt, hogy állapot-rosszabbodást ismételten előterjeszthet. A fenti eljárás ellen az ügyfél a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnál panaszt tett, melyre tekintettel az OOSZI Területi Igazgatósága egy, a korábbitól eltérő személyi összetételű orvosi bizottsága I. fokú eljárást folytatott le. A szakvélemény teljes részletességgel tartalmazta a kórelőzményt, a panaszos szakorvosi leleteit, kórházi ápolása zárójelentését, panaszait és személyes vizsgálata alapján rögzített státusát. A bizottság mindezek alapos mérlegelésével ismételten és folytatólagosan 50%-os munkaképesség-csökkenését állapította meg.

A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a korábbi, hibásan kiadott határozatát visszavonta és a panaszos új rokkantsági nyugdíj igényét az orvosi szakvélemény alapján I. fokú határozattal elutasította. Az elutasító határozat ellen a panaszos fellebbezéssel élt. A fellebbezési eljárás a vizsgálat idején még nem zárult le.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy a panaszos 2003. július 5-én állapotrosszabbodására tekintettel érkezett rokkantsági nyugdíj igényét jogszabályellenesen utasította el. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 75. §-a szerint ugyanis „Ha a nyugellátásra irányuló igényt azért utasították el, mert az igénylő nem rokkant, az elutasító határozat jogerőre emelkedését követő egy éven belül előterjesztett újabb igénybejelentést csak abban az esetben kell elbírálni, ha az orvos igazolja, hogy az igénylő egészségi állapota az elutasítás óta rosszabbodott.”

A panaszos új rokkantságinyugdíj-igénye a jogszabály fenti feltételeinek meg­felelt, ennek ellenére a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nem az igénynek megfelelően küldte meg azt az OOSZI Igazgatósága I. fokú orvosi bizottságának. Az orvosi bizottság – bár ismerte a tényállást – helytelenül járt el, amikor téves indokok alapján nem végezte el az I. fokú vizsgálatot.

A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság ezt követően újabb hibát követett el, amikor orvosi bizottság véleményének hiányában az 50%-os munkaképesség-csök­ke­nésre hivatkozva adta ki a rokkantsági nyugdíj igényt elutasító határozatot, a jog­orvoslati lehetőséget biztosítva. Az elutasító határozat ellen érkezett fellebbezést azonban nem bírálta el, nem intézkedett az elkövetett hiba kijavítása érdekében.

A jogszabálysértő eljárás felülvizsgálatára csak az ügyfélnek a Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz, valamint az országgyűlési biztoshoz benyújtott újabb panasza miatt indult vizsgálat alapján került sor azzal, hogy az OOSZI Területi Igaz­gatósága lefolytatta az I. fokú felülvizsgálatot. A szakvélemény alapján a Nyug­díjbiztosítási Igazgatóság 2003. október 3-án kiadta a jogszabálynak megfelelő, jogorvoslatot biztosító elutasító határozatát, a panaszos fellebbezésére pedig in­tézkedett a II. fokú orvosi bizottság felülvizsgálata időpontjának kitűzése érdekében. A konkrét ügyben eljáró, jogszabálysértő határozatot hozó előadót és az ellenőrző revizort a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatója figyelmeztetésben részesítette.

Tekintettel arra, hogy a felmerült alkotmányos visszásságok orvoslása megtör­tént, és a hasonló esetek elkerülése érdekében a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatója által megtett intézkedéseket az országgyűlési biztos megfelelőnek tar­totta, és nem tett ajánlást. A feltárt jogsérelem jövőbeni elkerülése érdekében azonban felkérte az Országos Orvosszakértői Intézet főigazgatóját, hogy tegye meg a szükséges intézkedést az illetékes orvosi bizottságok törvényes eljárása érdekében, és a vizsgálatot lezárta.

OBH 4091/2003.

A jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz, ha jogértelmezési és jogalkalmazási okok miatt nem veheti igénybe az 55 éves nő az öregségi nyugdíját, csak a felemelt korhatár betöltésekor, továbbá, ha a szociális típusú átmeneti járadékának összege magasabb, mint a biztosítási jogviszony alapján megállapított öregségi nyugdíja.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a 2001. március 24-ig folyósított átmeneti járadékának összegénél, mely havi 17 901 Ft volt, kevesebb lett az öregségi nyug­díja, valamint, hogy nem lehetett 55 éves korában öregségi nyugdíjas, és tekintettel az alacsony összegű ellátására miért nem folyósítható továbbra is az átmeneti járadéka. A panaszos nyolcvanéves édesanyjával és súlyosan beteg férjével, nehéz családi és anyagi körülmények között él.

A panasz alapján felmerült a szociális biztonsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének lehetősége, ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, melyben a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság közreműködését kérte.

A megállapított tényállás szerint az 1943. március 24-én született panaszos 1994. szeptember 1-jétől 2001. március 23-ig átmeneti járadékban, 2001. március 24-től pedig öregségi nyugdíjban részesül, melynek jelenlegi összege 15 111 Ft, tehát alacsonyabb összegű, mint a korábbi 17 901 Ft átmeneti járadéka volt.

A vizsgálat megállapította, hogy a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Kirendeltsége a panaszos résznyugdíját a hatályos társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény szabályainak megfelelően jogszerűen állapította meg, de a jogszerű eljárása ellenére a szociális biztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okozott.

A visszásságot azzal idézte elő, hogy az 1943. március 24-én született átmeneti járadékban részesülő panaszosnak az öregségi nyugdíja nem 55 éves korában hanem csak 58 éves korában állapította meg. Az országgyűlési biztos ez ügyben azonban nem tett ajánlást, mert a korábbi, hasonló panaszok miatt feltárt alkotmányos visszásságok orvoslása érdekében az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója által hivatalból elrendelt felülvizsgálat már folyamatban van, melynek részeként a panaszos ügye is felülvizsgálatra kerül.

Az országgyűlési biztos visszásnak tekintette, hogy a szociális típusú, költségvetés által fedezett átmeneti járadék összegénél a biztosítási jogviszony alapján megállapított öregségi résznyugdíj összege alacsonyabb és a jogszabály a választási lehetőséget is kizárja, de ez esetben sem tett ajánlást, mert a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról ren­delkező 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet, illetve a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet módosítása napirenden van, és várhatóan 2004. január 1-jétől megoldást jelent a jövőben a panaszolt ügyhöz hasonló esetekre.

A panaszosnak az öregségi résznyugdíja összegének felemelése érdekében az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójához kell kérelemmel for­dulnia.

Az országgyűlési biztos a vizsgálatát alkotmányos visszásság hiányában lezárta.

OBH 4166/2003.

A tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal, valamint a jogbiztonság és tisztességes eljárás követelményével összefüggő visszásságot okoz a hagyatéki előadó, ha a biztosítási intézkedésekre vonatkozó előírások szükségességét helytelenül ítéli meg, és tévesen alkalmazza a hagyatéki vagyon zár alá vételét.

A hagyatéki ügyintéző eljárását sérelmező panaszos ügyében az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, valamint a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A ferencvárosi jegyző arról tájékoztatta, hogy a panaszos lakástulajdonának lezárására, sajnálatos módon a hagyatéki ügyintéző helytelen jogszabály értelmezése és téves gyakorlata alapján került sor. Ennek ellenére a jegyző úgy ítélte meg, hogy a munkatársa kellő körültekintéssel járt el hagyatéki ügyben, mert az eljárás során tett biztosítási intézkedés, nem bizalmatlanságot tükrözött, hanem csupán az ügyintéző nem megfelelően ítélte meg a biztosítási intézkedés szükségességét.

A vizsgálat annak feltárására is kiterjedt, hogy a hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet sértette-e alkotmányos jogokat az adott kérdés jogi sza­bályozásának hiányával, esetleg fölösleges vagy nem egyértelmű rendelkezésével.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az önkormányzat hagyatéki ügyintézője megsértette a hagyatéki eljárásról szóló rendelet biztosítási intézkedésekre vonatkozó előírásaiban foglaltakat, és visszásságot okozott azáltal, hogy a biztosítási intézkedés szükségességét helytelenül ítélte meg. Ennek következtében tévesen alkalmazta a zár alá vételt, ugyanis a hagyatékhoz tartozó vagyontárgyak biztosítását a panaszos, mint örökös nem kérte. Épp ellenkezőleg, közjegyző előtt adott teljes körű meghatalmazást a hagyatéki ügyben édesapjának az érdekei képviseletére. Nem kellett volna tehát attól tartani, hogy a vagyontárgyakat eltulajdonítják, elrejtik, eltékozolják, megrongálják, vagy más módon veszélyeztetik.

A vizsgálat azt is megállapította, hogy nem a hagyatéki eljárásról szóló rende­let alkalmazása sértett alkotmányos jogokat.

Az országgyűlési biztos arra tekintettel, hogy a jegyző a jogsértést saját hatás­körben orvosolta – az ügyintéző a lakás kulcsait az örökös meghatalmazottjának visszaadta, a jogtalan biztosítási intézkedést megszüntette –, nem tett ajánlást, de felhívta a jegyző figyelmét, hogy gondoskodjon hivatalában az eljárási szabá­lyok maradéktalan betartásáról, és arról, hogy a munkatársak a kultúrált társadalmi érintkezésnek megfelelő hangnemben intézkedjenek hivatalos eljárásaik során.

A jegyző a vizsgálati jelentés tartalmával, megállapításaival egyetértett, a benne foglaltakat tudomásul vette.

OBH 4247/2003.

Az Országos Rádió és Televízió Testület nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot, ha a gyermekek védelmének és az emberi jogok betartásának szempontjait határozataiban számon kéri a valóságshow-kat közvetítő műsorszolgáltatókon. Ellenkezőleg, éppen azzal idézne elő alkot­mányos jogokkal összefüggő visszásságot, ha a műsorszolgáltatókkal szem­ben nem alkalmazná a Médiatörvényben foglaltakat. Ha ellenőrzési, felügyeleti jogának gyakorlása során nem vizsgálná, hogy a műsorszolgáltató tiszteletben tartja-e az alkotmányos rendet, az emberi méltósághoz való jo­got, és ha e jogok sérelme esetén nem élne jogosítványaival.

Az ORTT elnöke az országgyűlési biztos álláspontjának kifejtését kérte a kereskedelmi televíziók műsorkínálatában az elmúlt hónapokban jelentős pozíciókat elfoglaló valóságshow-kal kapcsolatban. Az elnök kifejtette, hogy más országok tapasztalatait tanulmányozva valószínűsíthető, hogy e műsortípus különböző formái hosszabb ideig a kínálat részei maradnak. Levelében rámutatott, hogy már az eddigi sorozatok kapcsán is számos, részben újszerű személyiségi joggal összefüggő probléma merült fel, melyek száma a televíziók erősödő piaci versenyében esetleg növekedhet is.

Az országgyűlési biztos a vizsgálatában felhasználta az adatvédelmi biztos korábbi jelentésében kifejtett álláspontját is.

A tömegkommunikáció területére tartozó kérdésekben, szűkebben a tömegkommunikációs eszközök által közvetített tartalmak és az Alkotmány összefüggé­sének vizsgálata során a legnagyobb körültekintéssel kell eljárni. A jogállamiságnak ugyanis fontos követelménye, hogy semmiféle ideológia alapján ne lehessen korlátozást, cenzúrát alkalmazni a sajtó szabadságával szemben. A másik oldalról azt is figyelembe kell venni, hogy a sajtónak tekintettel kell lennie azokra a határokra, korlátozásokra és keretekre, amelyeket az alkotmányos jogok és értékek rendszere szab meg számára. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában következetesen érvényesül az, hogy az Alkotmány formális betartásának és az Alkotmány értéktartalmának egyaránt érvényesülnie kell ahhoz, hogy alkotmányosság uralkodjék Magyarországon.

A jelentés részletesen elemzi az emberi méltósághoz való jog Alkotmánybíró­ság által kifejtett tartalmát, mely az emberi méltósághoz való jogot olyan anyajognak tekinti, amelyből az ember autonómiájának védelmére szolgáló alkotmányos érvrendszer – konkrét alapjog hiányában is – levezethető. Az élethez való jog és az emberi méltósághoz való jog a magyar jogrendszerben a legalapvetőbb emberi jogok. „Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az emberi méltósághoz való jog »anyajog«, azaz a még nem nevesített szabadságjogok forrása. Ezért e jog értelmezése hatással lehet az egyéni autonómia határainak megvonására más emberi jogok esetében.”

A jelentésben elemzésre került az Alkotmánybíróság által kifejtett emberkép is. A mai napig is irányadó értelmezés az egységes és oszthatatlan ember-fel­fogást teszi magáévá, és elveti a dualista modellt. Ennek megfelelően csakis az élethez való alanyi jog és a méltósághoz való alanyi jog egysége adja meg a spe­cifikusan a konkrét egyénre vonatkozó státust.

A jelentés rámutat, hogy a polgári jogi személyiségvédelem alapja az ember testi valója, az emberi személyiség azonban nem szűkül le az ember biológiai-fizikai valóságára, hanem a „személyiségjegyek”, a személyiség eszmei (értelmi, érzelmi, műveltségi stb.) elemeinek összessége által is kifejezett elvont társadalmi-emberi érték. Az egységes és oszthatatlan emberi személyiség önmagában, egyedüli és eredeti jellegére tekintettel értékes. Ezt a személyiséget a jog fokozott védelemben részesíti – a Magyar Köztársaság társadalmi és alkotmányos rendjével összhangban.

A társadalomban a személyiség értékét, rangját az emberi méltóság adja, amely mindenkit egyenlő mértékben, nemre, korra, egészségi állapotra tekintet nélkül megillet. Minden ember egyenjogú és egyenlő méltóságú tagja a társadalomnak és nem mások kísérleti alanya, árucikke, fogyasztási eszköze. Az emberi méltóság rangja és tudata az a személyiségformáló erő, amely az Alkotmány által rendezett társadalom létalapját jelenti. Az embernek – ahhoz, hogy az Alkotmány értékrendje valóban áthassa a társadalmat – önmagával és másokkal szemben is kell, hogy legyenek kötelezettségei. Az embert nemcsak másokkal, hanem ön­magával szemben is kötelezi az emberi méltóság, az egyén saját emberi méltóságáról sem mondhat le, nem ruházhatja át másra, nem árusíthatja ki.

A jelentés rámutat, hogy a valóságshow szereplőitől azt várják el, arra kötnek szerződést, hogy testi és lelki valójuk túlnyomó részét tegyék hozzáférhetővé a nyilvánosság, a nézők és a műsor készítői számára, bocsássák azok rendelkezésére, cserébe az ismertségért és a felajánlott díj megszerzésének esélyéért. A megállapodást a kiválasztás során végbemenő orvosi vizsgálatra és a műsorban való szereplés szabályozására kötik velük. Ez utóbbinak tipikus tartalmi eleme, hogy a résztvevők megnyilvánulásait folyamatosan figyelemmel kísérik, rögzítik és a nyilvánossághoz közvetítik. Emellett kikötik a gyártó utasításadási jogát és az ennek való engedelmességet; a kép- és hangfelvételekhez kapcsolódó szerzői és polgári jogi jogok korlátozás nélküli átruházását, kereskedelmi hasznosítását; a résztvevő személyiségi jogi jogsértésből eredő igényeinek érvényesítéséről való joglemondását; a résztvevő lemondását arról, hogy állami szervekhez panaszt tegyen. A szerződések tartalmaznak egy felelősségkizáró nyilatkozatot is a gyártó részéről a résztvevőt esetleg érő hátrányos egészségügyi és szociális következmények esetére.

Ez a teljes „rendelkezésre bocsátás” a jog alanyát képező egységes emberi személyt csaknem teljes mértékben tárgyiasítja. Az Alkotmánybíróság által meg­fogalmazott egységes és osztatlan emberkép esetében nem kerülhető meg, hogy a kérdést az emberi méltóság korlátozhatatlanságának és – a jog, illetve bármilyen hatalom behatásával szembeni – érinthetetlenségének fényében vizsgáljuk.

A valóságshow-k szereplői általánosságban már magával a jogaikról lényegében teljes mértékben lemondó és a kiszolgáltatottságot megalapozó szerződés aláírásával, illetve konkrétan és esetenként az adások során olyan helyzetbe kerülnek, amely összeegyeztethetetlen az emberi méltóság, a magánélet, az em­beri személyiség tiszteletben tartásának és a cselekvőképesség korlátozhatatlanságának mindenkire, de különösen minden hatalmi pozícióban lévő szervezetre kiterjedő kötelezettségével. Az ilyen helyzetek „valóságként” való bemutatása azt az üzenetet hordozza, hogy az emberi méltóság nem feltétlen érték, anyagi vagy egyéb érdekből bármikor következmények nélkül korlátozható, megsérthető. Ez nem összeegyeztethető azzal a társadalmi felelősséggel sem, amely minden társadalomformáló erővel rendelkező szervtől – így a kereskedelmi műsorszolgál­tatóktól is – elvárható.

Az alkotmányos értékek akkor hatják át a társadalmat, ha áthatják annak kis közösségeit (család, egyesületek) és az egyént, az individuumot is. Ebből a szem­pontból nézve a jogállam megvalósulása szocializáció kérdése is. Sikere attól függ, hogy az egyén személyiségének kifejlődése során mennyire interiorizálódnak az alkotmányos értékek, és azok közül is a legfontosabbak: az emberi élet és méltóság feltétlen tiszteletének és sérthetetlenségének tudata. Ezt a hatalmas, az alkotmányosság jövő generációkban való kifejlődése és továbbélése szempontjából döntő feladatot az állami intézmények közül elsősorban az oktatási rendszernek kell szolgálnia. Amikor tehát az Alkotmány úgy rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit, ebbe azt is bele kell érteni, hogy az oktatás és nevelés az egyik, de nem kizárólagos területe annak az általános állami kötelezettségnek, amelyet az alkotmányos értékek tényleges érvényesülése érdekében az állam minden szervének el kell látnia.

Az oktatási rendszer azonban önmagában nem rendelkezik elég erővel ahhoz, hogy a gyermekek „tudatába vésse” az emberi jogok feltétlen tiszteletben tartását, ebben támogatnia kell a társadalom minden közösségének, a családnak, a civil társadalom és az állam összes intézményének. Különösen az csökkenti az oktatás-nevelés hatékonyságát, ha a gyermekek az élet egyéb területein – elsősorban a médiából – rendszeresen, a tudatukat az iskolánál és a családnál is sokkal erőteljesebben befolyásoló módon olyan üzeneteket kapnak, hogy az emberi méltóság, a családi és a magánélet nem sérthetetlen: azzal anyagi érdekből bárki, nyilvánosan és kontroll nélkül bármikor rendelkezhet, eszközként, árucikként használhatja. Az ilyen üzenetek nemcsak a gyermekek védelméről szóló egyezménnyel ellentétesek, hanem privát nyereségérdekből csökkentik, adott eset­ben teljesen kioltják a közpénzekből működtetett intézmények (iskolák, emberi jogvédő szervek stb.) erőfeszítéseit. Erre az állam illetékes szerveinek a maguk eszközeivel reagálniuk kell.

A Médiatörvény közvetlen kapcsolatot teremt az Alkotmányban deklarált emberi jogokkal és az Alkotmány értékrendszerével. A jogszabály tehát – kifejezett és kógens rendelkezésével – a műsorszolgáltatók számára közvetlen módon kö­telezővé teszi, hogy tevékenységük során ne csupán a rájuk vonatkozó technikai rendelkezéseket tartsák be, működésük ne csak a formális jogszabályi követelményeknek feleljen meg, hanem az Alkotmányban deklarált emberi jogokkal – és az ezekben rejlő alkotmányos értékrendszerrel – is legyen összhangban.

A műsorszolgáltatók felett felügyeleti és ellenőrzési jogokat gyakorló ORTT-nek feladatai ellátása során ezeket az alkotmányos követelményeket is számon kell kérnie a műsorszolgáltatóktól. A Médiatörvény rendelkezése csak kifejezetté teszi és megismétli az Alkotmánybíróság gyakorlatában megjelent elvet, amelynek értelmében az állam minden szervének – és tágabb értelemben a Magyar Köztársaság területén minden jogalanynak – kötelessége az Alkotmány értékrendjének érvényesítése. „Magyarország jogállammá minősítése ténymegállapítás és program egyszerre. A jogállam azáltal valósul meg, hogy az Alkotmány valóban és feltétlenül hatályosul. [...] Nemcsak a jogszabályoknak és az állami szervek működésének kell szigorúan összhangban lenniük az Alkotmánnyal, hanem az Alkotmány fogalmi kultúrájának és értékrendjének át kell hatnia az egész társadalmat. Ez a jog uralma, ezzel lesz az Alkotmány valóságossá. A jogállam megvalósítása folyamat. Az állami szervek számára alkotmányos kötelesség ezen munkálkodni.” (11/1992. [III. 5.] AB határozat.)

Az ORTT, mint a jelenség által elsősorban érintett állami szerv fokozott felelősséggel tartozik azért, hogy a műsorszolgáltatók társadalomformáló ereje az alkotmányos értékrend megszilárdításának és a jövő generációknak való átadásának szolgálatában – és ne azzal szemben – álljon. Ügyelnie kell arra, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen: az emberi személy alkotmányos státusza és védelme a valóságshow-k körülményei között sem sérülhetnek. Ennek biztosítására önmagában nem elegendő és az alkotmányos követelményeknek nem tesz maradéktalanul eleget, ha az ORTT kizárólag a kiskorúak védelmének a Médiatörvény 5–5/D. §-aiban foglalt rendelkezései alapján jár el, amikor a 3. § (2) bekezdésén keresztül érvényesülő emberi jogok sérelme is fennállhat, különösen a vizsgált műsorok szereplői, de közvetve a nézők vonatkozásában is.

Az országgyűlési biztos felhívta az ORTT elnökének figyelmét arra, hogy a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésének rendelkezése értelmében a Testületnek és szerveinek a törvényben előírt feladataik (ellenőrzési, felügyeleti jogaik) gyakorlása során minden indokolt esetben vizsgálniuk kell azt is, hogy a műsorszolgáltató tiszteletben tartja-e a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sérti-e az emberi és a törvény által védett személyiségi alanyi jogokat. Az emberi jogok, különösen az emberi méltósághoz való kiemelt jelentőségű alkotmányos jog és a személyiségi alanyi jogok sérelme esetén az ORTT és eljáró szervei kötelesek – a jogállam megvalósításán ez által is munkálkodva – a törvényben biztosított hatósági eszközeikkel élni. Felhívta az ORTT elnökének figyelmét arra is, hogy a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésének alkalmazása során az ORTT jogosult és köteles az Alkotmányban biztosított alapvető jogokat az Alkotmány – Alkotmánybíróság által kifejtett és magyarázott – értékrendje és fogalmi kultúrája fényében értelmezve védelemben részesíteni.

Az ORTT elnöke megköszönte a segítséget, melyet a biztos „részletes jogi álláspontjának kifejtésével” és a Médiatörvény 3. § (2) bekezdése „alkalmazhatóságának mélyreható jogi elemzésével nyújtott a Testületnek”. Felhívta figyelmét arra, hogy a bíróságok – egyelőre nem jogerős egyes ítéleteiből megállapíthatóan – nem mindig osztják az országgyűlési biztos és a Testület álláspontját. Az ország­gyűlési biztos erre való tekintettel, reagálásában felhívta a figyelmet az emberi jogok védelmére és az alkotmányos értékrend érvényesítésére hivatott szervek (pl. az ombudsmanok és a bíróságok) közötti szakmai együttműködés fontosságára.

OBH 4421/2003.

Nem állapítható meg a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüg­gésben visszásság, ha a hatóságok az országgyűlési biztos megkeresését követően hatáskörükben eljárnak, és a hiányzó hulladékkezelési engedély beszerzéséig az engedélyköteles tevékenység végzését felfüggesztik.

A panaszos a szomszédjában, az Illatos út és a Gubacsi út sarkán létesített, a Ferencvárosi Önkormányzat Szociális Foglalkoztató és Ellátó Közhasznú Társa­ság (Kht.) által működtetett „szeméttelep” zavaró hatását kifogásolta.

Az országgyűlési biztos jogbiztonság követelményének, a tulajdonhoz fűződő, illetve az egészséges környezethez való alkotmányos jogok sérelmének a gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megkereste a Ferencvárosi Önkormányzat jegyzőjét és tájékoztatást kért a telep működéséről. A jegyző felkérésén túl a biz­tos az ÁNTSZ IX. kerületi Intézetének tiszti-főorvosától, illetve a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatójától is helyszíni szemle lefolytatását kérte.

A jegyző vizsgálata megállapította, hogy a kifogásolt telepen hulladék tömörítés és heti egy alkalommal a közterületen összegyűjtött faszerkezetű hulladék égetése történik. Az ÁNTSZ a vizsgálatát követően arról tájékoztatta a biztost, hogy a kifogásolt telephely a nyilvántartásukban nem szerepel, a telep közegészségügyi hiányosságai miatt bejelentés hozzájuk nem érkezett. A biztos megkeresése alapján két alkalommal tartottak a telepen helyszíni szemlét. Azok tapasztalatai szerint a területen hulladék tárolás és tömörítés történik többségében zárt, kisebb számban nyitott konténerben. A tömörítő berendezés a telephelyre szállított kommunális hulladékot préseli össze. A települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet értelmében a kifogásolt tevékenység végzéséhez a környezetvédelmi hatóság 2003. október 13-án az ÁNTSZ kezdeményezésére megtartott Ferencvárosi Ön­kormányzati egyeztetésen az üzemeltetőt felszólították a hulladékkezelési en­gedély beszerzésére.

A Felügyelőség a helyszíni szemle során megállapította, hogy a sérelmezett ingatlanon a Kht. szociálisan foglalkoztatott munkásai által összegyűjtött közterületi szilárd hulladékot tárolják, és fizikailag előkezelik az ártalmatlanítás előtt. A Kht. képviselőjét figyelmeztette, hogy a közterületről összegyűjtött, elhagyott hulladékot nyílt téren égetni tilos. Ezen túl felszólította, hogy amennyiben a közterületen elhagyott és tárgyi területre összegyűjtött települési szilárd hulladékokat tömörítik, ahhoz hulladékkezelési engedélyt kell kérni az elsőfokú környezetvédelmi hatóságtól.

A biztos megállította, hogy a jegyző, a Felügyelőség és az ÁNTSZ a telep zavaró hatásának tudomásukra jutásától kezdve megtették a szükséges intézkedéseket a panaszban foglalt sérelmek kivizsgálása és megoldása érdekében. A hatóságok a biztos megkeresését követően soron kívül eljártak, helyszíni szem­lét tartottak a panasz kivizsgálása érdekében. A szemlék eredményeképpen egyez­tető tárgyalást folytattak le. A rendelet értelmében a telepen is végzett hulladék­tömörítő tevékenység végzéséhez hulladékkezelési engedély szükséges, ezért az ÁNTSZ kezdeményezésére, a Felügyelőség a telepen végzett hulladéktömörítő tevékenységet felfüggesztette.

Az országgyűlési biztos alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem tárt fel, ezért további intézkedést nem tartotta szükségesnek, de felhívta a ferencvárosi jegyző figyelmét, hogy a telepengedélyezésről szóló 80/1999. (VI. 11.) Korm. rendelet alapján az ügyben vizsgált tevékenység végzése telephelyengedély-köteles tevékenységnek is minősül, amely eljárás több lehetőséget is biztosít az egészséges környezethez való jog érvényesítésre.

A válaszadási határidő a beszámoló készítésének időpontjában még nem telt le.

OBH 4434/2003.

A tisztességes eljáráshoz való jog alapján elvárható a szolgáltatóktól, hogy a szerződés megkötésekor kifejezetten hívják fel a felhasználók figyelmét a szolgáltatással összefüggő valamennyi lényeges körülményre.

Az indítványozók a távbeszélő számlák összegét kifogásolták, amelyből jelentős volt az internet-használattal összefüggő nemzetközi hívások díja.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és megkereste a Bakonytel Rt.-t, valamint a Hírközlési Területi Hivatal Soproni Irodáját. A panaszolt esetek sajátossága, hogy a vitatott számlák összege a távbeszélő hálózaton keresztül történt Internet-használat miatt merült fel. Az országgyűlési biztos az ügyekben vizsgálatot nem folytathatott, mert az egyik indítványozó még nem merítette ki a jogorvoslati lehetőségét, a másik ügyben pedig, a bírósági eljárás még folyamatban van. A jelenség azon­ban az internetezők széles körét érintheti, ezért a biztos szükségesnek tartotta a kérdés átfogó vizsgálatát.

A távközlési szolgáltató a távbeszélő hálózaton keresztül történő hívások dí­ját – ideértve az Internet-szolgáltatás távbeszélő hálózaton keresztül történő elérésének díját is – a vele szerződéses kapcsolatban álló előfizetőtől követelheti. Tény ugyanakkor az is, hogy a vitatott összegeket eredményező hívások a szolgáltatók és a hírközlési hatóság által ismert módon, anélkül jönnek létre, hogy a felhasználókban tudatosulna e kapcsolat felépülése.

A Ptk. 4. § (1) bekezdése a felek egymás közötti viszonyaiban követendő elveket szabályozza, azaz a jóhiszemű eljárás, a tisztességes eljárás, és a kölcsönös együttműködés elvét. A Ptk. a szerződés megkötésének szabályait tartalmazó XVIII. fejezetében külön is rögzíti az együttműködési kötelezettséget. A Ptk. kommentár úgy fogalmaz, hogy a feleknek már a szerződés megkötése során is együtt kell működniük, s ezen belül is jelentős kötelezettségük a szerző­dést érintő lényeges körülmények tekintetében a megfelelő tájékoztatásadás.

A felhasználók csak a telefonszámla összege miatt benyújtott számlareklamációt követően szerezhetnek tudomást arról, hogy a magas távbeszélő számla az internethasználattal függ össze. A megoldást ilyen esetben a nemzetközi híváskorlátozás szolgáltatás igénybevétele jelenti, amelynek megrendelésével az esetleges további magas számlák a jövőben elkerülhetők. Szükséges hangsúlyozni, hogy a felhasználók nem veszik észre, vagy nem tudatosul bennük a nemzetközi telefonhívás kezdeményezése.

Az Internet-szolgáltatáshoz való széles körű hozzáférés elősegítése, valamint a szolgáltatás kedvező árának biztosítása – mint cél – mellett gondoskodni kell az Internet-használók érdekeinek védelméről. Erre tekintettel, a konkrét esetek ismeretében elvárható, hogy a szolgáltatók – az együttműködési (tájékoztatási) kötelezettség alapján – a szerződés megkötésekor kifejezetten hívják fel a felhasználók figyelmét a szolgáltatással összefüggő valamennyi lényeges körülményre, így a magas számlát eredményező nemzetközi hívások elindításának lehetőségére. A Bakonytel ügyfélszolgálata arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy saját internetes előfizetőiknek figyelemfelhívó levelet küldtek. Ez az eljárás más szolgáltatók számára is követendő az internet hozzáféréssel már rendelkező ügyfelek esetében. Bár az egyedi ügyekben hatáskör hiánya miatt az országgyűlési biztos nem folytathatott vizsgálatot, a hasonló esetek jövőbeni elkerülése érdekében felkérte az Informatikai és hírközlési minisztert, hogy a szol­gáltatók bevonásával tegyen intézkedést annak érdekében, hogy az internet használók kapjanak megfelelő tájékoztatást a nemzetközi hívások modemen keresztül történő kezdeményezéséről, és annak megelőzési lehetőségeiről.

Kapcsolódó ügy: OBH 4646/2003.

OBH 4496/2003.

Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot, ha a műszaki és az orvosi-közegészségügyi vizsgálatok alapján a gyűjtőkémény állapota megfelelő, ezért építésügyi hatósági intézkedés megtétele nem indokolt.

Egy győri panaszos – édesanyja képviseletében – azt kifogásolta, hogy a lakásban füstgázszag terjeng, a szivárgás a kémény nem megfelelő állapotának a következménye, és az ott lakók egészségét tartósan károsítja. Részletesen beszámolt a KÉTÜSZ Kft. (Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Kft.), a győri ÁNTSZ, és az építésügyi hatóság eljárásairól. Úgy ítélte meg, hogy édesanyja problémáját nem veszik komolyan, mert még a Belügyminisztérium Településüze­meltetési Iroda vezetőjétől sem kapott 2002. év augusztus óta választ a levelére.

Az országgyűlési biztos az élethez, valamint a legmagasabb szintű testi-lelki egészséghez fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megkereste a győri önkormányzatot, valamint a Belügyminisztériumot.

Az egycsatornás gyűjtőkémények állaga és az elavultságuk következtében ki­alakulható életet és egészséget veszélyeztető állapot reális veszélye miatt a biz­tosok mindig megkülönböztetett figyelemmel vizsgálják az ilyen tárgyú panaszokat. A biztos a tárgyévben elkészült vizsgálati jelentésében is ajánlásokat tett az érintett minisztereknek a gyűjtőkémények biztonságtechnikai ellenőrzésére, állapotfelmérésére és kiváltására.

A konkrét ügyben a biztos megállapította, hogy 2002. február 8. és március 18. között a KÉTÜSZ Kft. hét alkalommal végzett vizsgálatot a panaszos épületében a lépcsőház I., II., III. emeleti lakásainak a légszennyezettségi, a szén-monoxid-szennyezettségi, illetve a lakások szobáit érintő kémény tömörségének feltárására. A vizsgálatok egy része során az Észak-dunántúli Gázszolgáltató Rt. és az ÁNTSZ képviselői is jelen voltak. A kiadott szakvélemények és a helyszínen rögzített jegyzőkönyvek alapján a kémény tömörségvizsgálata megtörtént, füstszivárgás nem volt. A műszerek szén-monoxid szennyezést nem mértek. A társasház összes érintett lakásában 2002. július 12-én újra elvégezték a gyűj­tőkémény és a rákötött berendezések működés közbeni műszaki felülvizsgálatát. Kéményvizsgáló kamerával elvégezték felülről lefelé is a járatvizsgálatot.

A vizsgálat megállapította, hogy a keletkező égéstermék eltávozásának akadálya nincs, a kémény további használatra alkalmas, azzal együtt, hogy a termé­szetes elhasználódás kimutatható. A füstgázelemző készülék szén-monoxid-ér­ték­növekedést nem mutatott ki.

Az önkormányzat eljárását vizsgálva a biztos megállapította, hogy az önkormányzat jegyzőjének is megküldött panaszbejelentés alapján, a jegyző a bejelentés kézhezvételét követően azonnal az építésügyi hatóság vezetőjét sürgős intézkedés megtételére utasította, aki a KÉTÜSZ Kft.-t újbóli ellenőrzésre hívta fel.

A panaszos édesanyja építésügyi hatósági eljárást is kezdeményezett a kémény lezárására és javítására. A hatóság határozatában – az előzmények ismeretében – azonnal érdemben elbírálta a kérelmét, és elutasító döntést hozott az épített környezet védelméről szóló törvény alapján. Megállapította, hogy az épít­ményrész jelenlegi állapota életet, egészséget, köz- és vagyonbiztonságot nem veszélyeztet, ezért építésügyi hatósági intézkedés megtételét nem tartotta indokoltnak. A határozat ellen fellebbezést nem jelentettek be, így az jogerőre emelkedett.

A biztos úgy ítélte meg, hogy az eljárásban résztvevő államigazgatási szervek határidő-késedelem nélkül, jogszerűen, kölcsönösen együttműködve törekedtek a panasz kivizsgálására. A Belügyminisztériumtól megküldött iratok alapján meg­állapította, hogy a belügyminiszterhez megküldött panaszbeadvány alapján széles körű vizsgálat indult, amelynek eredményeképpen a minisztérium felügyeleti intézkedés megtételét nem tartotta indokoltnak. Erről a panaszost levélben és a BM Internetes honlapján is tájékoztatták.

OBH 4549/2003.

Nem okozott alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot a lakáscélú állami támogatásokat folyósító pénzintézet azzal, hogy a megelőlegezett gyermekkedvezményt kamatozó hitellé alakította át, mivel a szerződésben vállalt gyermek a szerződéskötéstől számítva 6 év és 11 hónapra született meg.

A panaszos azért fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert az OTP 1997-ben felszólította az 1991-ben felvett megelőlegezett szociálpolitikai kedvezmény kamatos visszafizetésére, mivel a második gyermekük a szerződésben vállalt 6 éves határidőn túl két héttel született meg. Az OTP ekkor már a 150 ezer forint tőkét és annak 270 ezer forintot kitevő kamatait is követelte. A tartozást nem tudták fizetni ezért az OTP a szerződést felmondta és az árverés veszélyének voltak kitéve. Az állami adósságkezelési program segítségével 2002-ben a kilakoltatás közvetlen veszélyét sikerült elhárítani, de az OTP jelenleg is 800 ezer forint kamat megfizetését követeli rajtuk, és ez a kétgyermekes család létfeltételeit veszélyezteti.

A pénzintézetek tevékenysége alapvetően nem minősült hatósági illetve közszolgáltatói tevékenységnek, de az állami támogatások folyósításával kapcsola­tos eljárásuk hatósági illetve közszolgáltatói tevékenységnek minősül, ezért az országgyűlési biztos az alkotmányban a házasság és a család intézményének, valamint a gyermekek érdekeinek kiemelt védelmét deklaráló szakaszaival, továbbá a rászorulókról való szociális gondoskodás követelményének sérelmével kapcsolatos visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot indított.

A panaszos és házastársa 1991-ben a lakásvásárlásukhoz hitelt és 200 ezer forint szociálpolitikai kedvezményt vettek igénybe. Annak feltételeként vállalták, hogy a lakásmegvásárlását követő 6 éven belül két gyermekük fog születni. A második gyermekük azonban nem született meg az előírt határidőn belül, hanem a panaszos szerint csupán az azt követő két héttel.

A lakáscélú támogatásokról szóló 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet az azt módosító 36/1993. (XII. 29.) PM-BM együttes rendelet hatálybalépéséig előírta, hogy a hat év lejárata a terhesség időszakára meghosszabbodik, ha a fiatal házaspár a terhességet, a lejáratot követő 30 napon belül hatósági orvosi bizonyítvánnyal igazolja.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos esetében felmerülhetett, hogy a szerződés lejártakor már hatályon kívül helyezett rendelkezést figyelmen kívül hagyták, ezért felkérte az OPT elnök-vezérigazgatóját, hogy a panaszos ügyét vizsgáltassa ki, és szükség esetén a visszásságot rendezze.

Az OTP az ügy körülményeit részletesen kivizsgálta, és az országgyűlési biztost arról tájékoztatta, hogy a panaszos második gyermeke 1998. január 14-én született meg, míg a határidő 1997. február 12-én járt le. A panaszos utóbb kelt leveléből tisztázódott, hogy a gyermek nem „két héttel később” született, mint a határidő, hanem a szerződése megkötésekor hatályos szabályok szerint lefolytatott eljárási rendben a határidő lejártát követően kapott felszólításra 30 napon belül nem tudta igazolni a terhesség fennállását, hanem utólag jutott a tudomására, hogy az azt követő két héttel később már terhes volt.

Az országgyűlési biztos megállapítatta, hogy a panaszos ügyében az OTP helyesen alkalmazta a jogszabályokat, és az eljárása alkotmányos visszásságot nem okozott, ezért a visszásság rendezésére tett felhívását visszavonta.

OBH 4895/2003.

A jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okoz, ha az önkormányzat képviselő-testülete a méltányossági közgyógyellátás megállapításánál az egy főre számított havi családi jövedelemhatárt a szociális törvényben fog­laltnál alacsonyabb összegben határozza meg.

A panaszos a borsosberényi önkormányzat eljárását sérelmezte, mert a polgár­mester megszüntette a gyermekvédelmi támogatást, a gyermekek térítés nél­küli étkeztetését, a képviselőtestület pedig megvonta a panaszos köz­gyógy­el­lá­tását.
    A biztos a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez fűződő joga, továbbá a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A panaszos két kiskorú gyermekét a panaszossal egy háztartásban élő – saját vér szerinti kiskorú gyermeket nevelő – felnőtt lánya (B.-né) fogadta családba. 2003 januárjában B.-né, férjével és saját gyermekével új címre költözött, ahová a két családba fogadott gyermeket nem jelentette be, azok a panaszosnál maradtak a korábbi lakcímen. B.-né a rendszeres gyermekvédelmi támogatás továbbfolyósítását igénylő nyomtatványt úgy töltötte ki, hogy három kiskorú gyermeket nevel. A polgármester 2003. február 21-én kelt határozatával – tekintettel arra, hogy B.-né beadványában valótlan adatot közölt – a rendszeres gyermekvédelmi támogatás folyósítását 2003. január 31-i hatállyal megszüntette. B.-né vér szerinti gyermeke tekintetében pedig az egy főre eső jövedelem összege meghaladta az öregségi nyugdíjminimum összegét, ezért a család nem volt jogosult a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra.

B.-né a két családba fogadott gyermeket májustól ismét saját háztartásában gondozza, ezért kérelmére a polgármester 2003. május 21-étől kezdődően ismételten megállapította a rendszeres gyermeknevelési támogatást. B.-né szep­tember 3-án bejelentette, hogy idősebbik családba fogadott gyermeke tanulói jogviszonya megszűnt, szeptember 15-én betölti a 18. életévét, várhatóan szep­tem­berben már dogozni fog, ezért a polgármester a fiatal felnőtt vonatkozásában megállapított rendszeres gyermekvédelmi támogatás folyósítását megszüntette. Vizsgálata során a biztos megállapította, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatás tekintetében a polgármester eljárása a jogszabályoknak megfelelő volt, azzal alkotmányos joggal összefüggésbe hozható sérelmet nem okozott.

A panaszos méltányossági közgyógyellátás meghosszabbítása iránt nyújtott be kérelmet a képviselő-testülethez, de azt elutasította azt. A határozat indoklása szerint „Az önkormányzat rendelete értelmében a méltányossági közgyógy­el­lá­tás akkor állapítható meg, ha az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum 120%-át, [...] és az igazolt gyógyszerköltsége meghaladja az egy főre eső jövedelem 40%-át.”

A szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról szóló 1993. évi III. törvény 2003-ban hatályba lépett módosítása szerint a méltányossági közgyógyellátás megállapításánál az egy főre számított havi családi jövedelemhatárt az önkormányzat rendeletében úgy kell szabályozni, hogy az az öregségi nyugdíj minden­kori legkisebb összegének 150%-ánál, egyedül élő esetén annak 200%-ánál ala­csonyabb nem lehet.

Borsosberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2000. (V. 24.) számú rendelete ezt az összeget a törvényben foglaltnál alacsonyabb összegben határozta meg, ezzel a jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okozott.

Az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy az önkormányzat hozza összhangba a szociális ellátások rendjéről szóló rendeletét a törvény szabályozásával. A válaszadásra előírt határidő még nem telt le.

OBH 4921/2003.

Visszásságot okoz az egyetem a tisztességes eljáráshoz való joggal össze­függésben, ha az intézménybe jelentkezők részére pontatlan írásos tájékoztatást tesz közzé, továbbá ha a felvételről küldött értesítést nem egyértelműen fogalmazza meg. Az ilyen hiba megállapítása sem teszi lehetővé, hogy orvoslására az országgyűlési biztos a kötelező anyagi jogi szabályt sértő megoldást kezdeményezzen.

A panaszos azt sérelmezte, hogy az ELTE 2003 őszén megalakult Társadalomtudományi Kara felszólította, a politológia szak hallgatójaként félévenként 100 000 Ft költségtérítést fizessen, pedig őt államilag finanszírozott képzésre vették fel.

Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata az egyetemtől kapott tájékoztatás, iratok alapján megállapította, hogy a panaszossal az ELTE BTK dékánja 2003 júliusában a szakfelvételi engedélyben azt közölte, felvételt nyert a politológia szak nappali tagozatára, államilag finanszírozott képzésre. Az engedély hátoldalán felhívták a jelentkező figyelmét arra, hogy ha más egyetemen folytat tanulmányokat, akkor az erre vonatkozó igazolást a beiratkozáskor magával kell hoznia, mert a hatályos jogszabályok szerint csak egyik alapképzése lehet államilag finanszírozott. A szakfelvételi engedély adatai között szerepel, hogy a panaszos az ELTE angol–francia szakán tanul.

A panaszos 2003 nyarán a francia szakot leadta. Úgy gondolta ugyanis, hogy a politológia szak tanárképes szak, s mint ilyet második tanárszakként kell figyelembe venni, ha a másik képzése csak egyszakos. A második tanárszakon pedig a képzés költségmentes. Ennek ellenére a beiratkozáskor közölték vele a kar tanulmányi osztályán, hogy félévenként költségtérítést kell fizetnie.

Az egyetem rektora arra hivatkozott, a felvételkor a karnak nem volt tudomása arról, hogy a hallgató a megkezdett másik felsőfokú képzését megszünteti-e. A szakváltással tanulmányokat folytató hallgatókat – az OM által működtetett rendszer előírásai szerint – az államilag finanszírozott irányszám terhére lehet felvenni. Ha azonban a beiratkozásig a hallgató a másik képzését nem szünteti meg, akkor az új tanulmányokat – a második képzést – már csak költségtérítéses formában végezheti. A 2003. évi Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató (Tájékoztató) hibásan közölte, hogy a politológiai szak tanárképes szak, mert az egyetem a politológia szakon nem rendelkezik tanárképzési jogosultsággal, továbbá a politológia szak nem bölcsész szak. Ezt a szerkesztési hibát azonban sem a kar, sem az OM illetékesei nem vették észre. Az általános helyettes megállapította, hogy a panaszos a Tájékoztató egyik lábjegyzete alapján lényegében joggal feltételezte, hogy a szak, amelyre jelentkezik tanárszak, ami után második tanárszakként nem kell költségtérítést fizetnie. Ez a lábjegyzet ugyanis felsorolja a tanárképes bölcsész szakokat, amelyekhez tanári képesítést is lehet szerezni. Közöttük szerepel a politológia is. A Tájékoztatónak az adott intézményre vonatkozó része tehát hibás volt, amiért a felsőoktatási törvény és a felvételi eljárásról szóló rendelet alapján elsődlegesen az intézmény a felelős. Hiba volt az is, hogy a Tájékoztató megjelenése után a tévedést nem javították, vagy legalább a szakra jelentkezőket erről valamilyen módon nem tájékoztatták. Ha ez megtörtént volna, akkor a szakot második tanárszakként választani kívánók újra mérlegelhették volna döntésüket.

A szakfelvételi engedély szövege ugyancsak okot adott a félreértésre. A „felvéve államilag finanszírozott helyre” szöveg kiegészítése a „további alapképzésre” résszel ugyanis inkább arra utal, hogy a felvétel államilag finanszírozott képzésre szól, mint arra, hogy a felvétel idején már alapképzésben résztvevő hallgató költségtérítéses lesz, hacsak nem szakváltó, vagy második tanárszakos.

A vizsgálat eredménye szerint az ELTE a Tájékoztató, az ELTE BTK pedig a szakfelvételi engedély megfogalmazásakor nem járt el körültekintően. Ez pedig sérelmet okozott a jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggésben. A tisztességes eljárás követelménye, hogy a ha­tóság, a közszolgáltató megfelelő tájékoztatást adjon az ügyfélnek, a szolgáltatását igénybe vevőnek.

Az általános helyettes jelentése ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a felvételizőtől gondos eljárásként az elvárható, hogy közvetlenül érdeklődjék a tanulmányi osztályon a feltételekről akkor, ha ugyanazon a karon jelentkezik egy másik szakra, ahol a már folyó tanulmányait az egyik szakon fel kell adnia ahhoz, hogy az állami kedvezményt az új szaknál elképzelése szerint igénybe vehesse.

Bár az alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a vizsgálat megállapította, a költségtérítés elengedését az országgyűlési biztos általános helyettese mégsem kezdeményezte, mert a tanulmányok finanszírozására vonatkozó jogszabályoktól való eltérést nem igényelheti. A panaszos azonban kárigényét – ez lehet a költségtérítés is – végső soron a bíróság útján érvényesítheti. Emellett az intézmény a szabályzata szerint mérsékelheti a költségtérítés összegét.

Az általános helyettes felkérte az egyetem rektorát, hogy fordítsanak nagyobb gondot a korrekt, körültekintő tájékoztatásra. Hiba esetén azt észlelése után ha­ladéktalanul javítsák a hallgatók, a felvételre jelentkezők érdekében, a hátrányok elhárítására, csökkentésére. A rektor álláspontjának közlésére vonatkozó határidő még nem telt le.

OBH 5021/2003.

A családhoz, továbbá a gyermekeket az állam és a társadalom részéről megillető kiemelt védelemhez való joga sérelmének közvetlen veszélyét ke­letkezteti, ha a gyámhatóság csupán a család hajléktalanná válásának veszélye miatt a kiskorúak átmeneti nevelésbe vételét javasolja.

A panaszos tíz gyermeke ügyében kérte az országgyűlési biztos általános helyettesének segítségét. A panaszos édesanyja őt és gyermekeit befogadta a főváros XIII. kerületében található 26 négyzetméteres önkormányzati bérlakásába. A lakásba csak a panaszos jelentkezett be, a gyermekek nem, ezért az önkormányzat felmondta a bérleti jogviszonyt. A panaszos lakhatásukat nem tudta megoldani, ezért attól félt, hogy gyermekeit anyagi okból ki fogják emelni a családból.

Az általános helyettes a gyermekek kiemelt védelemhez, továbbá a családhoz való joga sérelmének a gyanúja miatt vizsgálatot indított. A panaszos családjával a gyermekjóléti szolgálat elsőször 1997-ben került kapcsolatba. A család később Nyírkátára költözött. A panaszos volt élettársát a mátészalkai rendőrkapitányság 2002 októberében a panaszos két gyermeke ellen elkövetett erőszakos közösülés bűntettének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte. A panaszos 2002 novemberében gyermekeivel együtt Budapestre költözött édesanyjához. A gyermekjóléti szolgálat alapellátásban gondozta a családot. A panaszos édesanyja önkormányzati bérlakásába hozzátartozóként jelentkezhetett be. A lakás kis alapterületére tekintettel, elhallgatta azt a tényt, hogy tíz kiskorú gyermeke is vele költözött. Azt követően, hogy a jogellenes állapot az An­gyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt. tudomására jutott, felszólította a bérlőt annak megszüntetésére, és annak nem teljesítése esetére kilátásba helyezte a bérleti jogviszony felmondását. A panaszos és édesanyja 2003. augusztus 15-én jegyzőkönyvi nyilatkozatban vállalták, hogy a lakás jogcím nélküli használatát szeptember 15-ig megszüntetik.

A gyermekjóléti szolgálat augusztus 15-én – a család lakásproblémái miatt – az elsőfokú gyámhatóságnak javasolta a kiskorúak védelembe vételét. A gyámhatóság a kiskorúakat szeptember 11-én kelt határozatával védelembe vette.

A panaszos a megadott határidőig nem tudta lakhatásukat megoldani, ezért a Vagyonkezelő Rt. a panaszos édesanyjának lakásbérleti jogviszonyát – elhelyezési kötelezettség nélkül – 2003. október 31-i határidőre felmondta, a bérlőt a lakás kiürítésére kötelezte. A gyámhatóság október 15-én – a család hajléktalanná válásának veszélye miatt – felkérte a gyámhivatalt, hogy folytassa le a kis­korúak átmeneti nevelésbe vételi eljárását. Az átirat szerint: „A Gyermekjóléti Szolgálat, valamint a védőnő tájékoztatása szerint az anya megfelelő együttműködést tanúsít, gyermekeihez ragaszkodik.” A gyámhivatal október 18-án felkérte Budapest Főváros Önkormányzatának Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatát arra, hogy a kiskorúak elhelyezése érdekében hívjon össze tanácskozást.

A Vagyonkezelő Rt. 2003. október 31-én a lakásbérleti jog felmondásának határidejét 2004. március 31-ig felfüggesztette. November 10-én a gyámhivatal jelezte a gyermekvédelmi szakszolgálatnak, hogy a család lakhatása ideiglenesen megoldódott, egyelőre nincs szükség a gyermekek elhelyezésére. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény tiltja a gyermek kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatti családból való kiemelését. A beküldött dokumentumok szerint a panaszos kiskorú gyermekeihez ragaszkodik, a szegényes körülmények ellenére tisztán tartja őket, megfelelően gondoskodik róluk, a segítő szakemberekkel együttműködik, a gyer­mekek fennálló veszélyeztetettsége kizárólag anyagi természetű.

Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhatóság azon eljárása, mely során csupán a család hajléktalanná válásának veszélye miatt a kiskorúak átmeneti nevelésbe vételét javasolta, az Alkotmány 15. §-ában foglalt családhoz, továbbá a 67. § (1) bekezdésében deklarált, a gyermekeket az állam és a társadalom részéről megillető kiemelt védelemhez való joga sérelmének közvetlen veszélyét keletkeztette. Ezért Budapest Főváros XIII. kerületi Polgármes­teri Hivatal jegyzőjénél kezdeményezte, hogy a védelembe vett kiskorúak családjának helyzetét – különös tekintettel lakhatásuk megoldására – kísérje fokozott figyelemmel, megtett intézkedéseiről a jövőben is adjon tájékoztatást.

A válaszadás határideje még nem telt le.

OBH 5282/2003.

Nem ütközik a diszkrimináció tilalmába, ha a gyógyszerkészítmény rendelésének korcsoportra való korlátozását orvos-szakmai indokok támasztják alá.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha az állampolgárok a kérelmeikre nem kapnak megfelelő határidőn belül érdemi és indokolással ellátott, megalapozott választ.

Egy 78 éves egyedülálló nyugdíjas fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a Parkinson-kórra eddig szedett gyógyszereire, ezentúl nem kap tb-támogatást, mivel elmúlt 70 éves. Sérelmezte azt is, hogy kérelemmel fordult az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) főigazgatójához, hogy méltányossági jogkörében eljárva továbbra is tb-támogatással kaphassa gyógyszerét, azonban kérelmét pár soros tájékoztató levélben, indoklás nélkül elutasí­tották. Csatolta a kérelmének dokumentumait, és az arra kapott választ is.

A gyógyszerkészítmények társadalombiztosításba való befogadását jogszabályban meghatározott rend szerint az OEP végzi. Az illetékes orvos-szakmai kollégium tesz javaslatot arra, hogy az OGYI által kiadott alkalmazási előírat alapján, milyen orvosi javallatra, kik és milyen életkorban kaphatják az adott készítményt. A gyógyszerrendelés szabályainál az életkor megjelölése nem egyedi eset, ez több gyógyszer esetében is előfordul.

Az országgyűlési biztos arra tekintettel, hogy a panaszolt gyógyszerkészítmény rendelésének korcsoportra való korlátozása olyan orvos-szakmai kérdés, amelynek felülvizsgálatára nincsen jogosultsága, a panasz e részét hatásköre hiá­nyában nem vizsgálta.

A vizsgálata arra irányult, hogy az OEP főigazgatója eleget tett-e a jogszabályokban előírt feladatainak, kötelezettségeinek, méltányossági jogkörében eljárva nem sértette-e meg a panaszos tisztességes eljáráshoz való jogát.

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény szabályozza a méltányosságból igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások körét, és abban a méltányossági jogkör gyakorlásával az OEP főigazgatóját ruházza fel. A méltányossági jogkör gyakorlásának speciális eljárási szabályait meg­határozó 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet értelmében vizsgálni kell a betegség súlyosságát, az orvos-szakmai indokolást, az alkalmazott és a kérelmezett kezelések, ellátások költségét és hatékonyságát, továbbá a biztosított jövedelmi helyzetét. Az OEP-nél működő tanácsadó testület a főigazgató kérésére a kérelmet szakmailag véleményezi. A kérelem elutasítása esetén az elutasítás indo­kát közölni kell a biztosítotton kívül a kezelőorvossal is.

A méltányossági jogkör nem korlátlan, de alkotmányossági probléma csak akkor merül fel a méltányossági jogkör gyakorlásával összefüggésben, ha az alkotmányos elveket vagy jogokat sért. A méltányossági jogkörben gyakorolt egyedi elbírálás során azt kell megvizsgálni, hogy a kérelmező a törvényben támasztott követelményeknek megfelel-e. Ennek eldöntése szakmai, jelen esetben orvos-szakmai javallat alapján történhet.

A tisztességes eljáráshoz való jog magában foglalja annak követelményét, hogy az állampolgárok a hatóságokhoz intézett kérelmeikre, megfelelő határidőn belül érdemi és indokolással ellátott, megalapozott választ kapjanak. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos egyedi méltányossági támogatás iránt benyújtott kérelmének az elbírálása során a fent kifejtett alkotmányos jogával összefüggésben sérelem érte, ezért a visszásság orvoslása érdekében felkérte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatóját, hogy a konkrét ügyben folytassa le a törvényben előírt követelményeknek, és a végrehajtására kiadott eljárási szabályoknak megfelelő egyedi eljárást.

A kezdeményezésre az érintett a beszámolási időszakban nem válaszolt.

OBH 5371/2003.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkor­mányzat rendelete, ha a hulladékszállítási díj egy részének előzetes megfizetésére kötelezi az ingatlantulajdonosokat, és ha a zsákos hulladékszállítás díja, igénybevételének feltételei nincsenek a rendeletben szabályozva.

A panaszos Lenti Város jegyzőjének eljárását kifogásolta, mert a hulladékkezelési közszolgáltatási díjhátralékuk miatt a nyugdíjából 8000 forintot letiltatott, holott – álláspontja szerint – a háztartásukból nem szállítanak el semmiféle hulladékot, mivel a zöld hulladékot komposztálják, a meleg ételt pedig más helyről hordják.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított, melynek során tájékoztatást kért a jegyzőtől és a közszolgáltatást ellátó Kft.-től. A vizsgálat megállapította, hogy Lenti Város Önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 28/2002. (XII. 16.) ÖKT számú rendelete nem okozott visszásságot a közszolgáltatás kötelező igénybevételének előírásával, mivel az összhangban van a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény rendelkezéseivel, továbbá az sem, hogy a jegyző a díjhátralék behajtása iránt a törvényben biztosított intézkedéseket megtette.

Az általános helyettes azonban megállapította azt is, hogy a jogbiztonság követelményével és az önkormányzatok képviselő-testületnek rendeletalkotási jogával összefüggő visszásságot okoz a hulladékszállítási díj megfizetésének rendje. A rendelet szabályozása szerint ugyanis az ingatlantulajdonosok az év során le­galább három hónapra előre kötelesek a szolgáltatás díját megfizetni. A települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet kimondja, hogy a hulladék­szállítás díját a teljesített közszolgáltatás alapján, számla ellenében utólag kell megfizetniük az ingatlantulajdonosoknak.

A rendelet ugyan biztosítja a műanyag zsákos hulladékgyűjtést, de nem szabályozza, hogy kik, mely esetekben – kizárólag többlethulladék keletkezése esetén vagy a rendszeresen termelődött hulladék gyűjtésére is – és milyen térítés ellenében vehetik azt igénybe. Ezzel szemben mind a konténer, mind a kuka­edényzet igénybevételét részletesen szabályozza. Ez a jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével és a képviselő-testület rendeletalkotási jogával összefüggésben visszásságot okoz.

Az általános helyettes a feltárt visszásságok orvoslása érdekében felkérte a köz­igazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg a rendeletet. A hivatalvezető az ajánlás alapján törvényességi észrevételt tett, amely a képviselő-testület elfogadott és a 2003. december 18-án megtartott ülésén a rendeletet módosította.

OBH 5800/2003.

Az országgyűlési biztos nem állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és kiren­deltsége, valamint kihelyezett ügyfélszolgálatai, továbbá a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és kihelyezett osztálya ügyfélszolgálati munkája során, mivel maximálisan érvényesül az ügyfelek Alkotmányban deklarált – jogállamiság elvéből levezethető – tisztességes eljáráshoz, valamint az emberi méltósághoz való alkotmányos joga.

Az országgyűlési biztos 2003. november hónapban általános vizsgálatot végzett Komárom-Esztergom megyében. Ennek keretében került sor a Megyei Nyug­díjbiztosítási Igazgatóság (Tatabánya) és kirendeltsége (Esztergom), valamint a kihelyezett ügyfélszolgálatai, továbbá a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és kihelyezett osztálya ügyfélszolgálati munkájának ellenőrzésére. A vizsgálat az Al­kotmányban deklarált jogállamiság elvéből levezethető tisztességes eljáráshoz, valamint az emberi méltósághoz való jog érvényesülése érdekében folyt.

A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és kirendeltsége, valamint a MEP és kihelyezett osztálya vezetői és munkatársai tájékoztatása, valamint a helyszíni tapasztalatok alapján az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményét a következőkben összegezte:

A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságon, valamint az irányítása alatt működő esztergomi kirendeltségen jól szervezett és magas színvonalú ügyfélszolgálati munka folyik. Elismerés illeti az Igazgatóságot a nagy számú kihelyezett ügyfélszolgálatok működtetéséért is (Kisbér, Nagyigmánd, Ács, Komárom, Bábolna, Oroszlány), mellyel megkönnyítik az ügyfelek nyugdíjbiztosítási ügyeinek intézését, és gyümölcsöző kapcsolatot eredményez a települések vezetésével is.

A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (Tatabánya) és az irányítása alatt működő kihelyezett osztályon (Esztergom) a nyugdíjbiztosítóval hasonlóan jól szervezett és magas színvonalú ügyfélszolgálati munka folyik.

A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár épületének akadálymentesítésére, va­lamint az esztergomi kihelyezett osztályon az orvosi bizottságra való várakozás feltételeinek hiányosságára az országgyűlési biztos felhívta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója figyelmét.

A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és kirendeltsége, valamint a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és kihelyezett osztálya között is szoros és eredményes az együttműködés.

OBH 5851/2003.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a földművelésügyi hivatal eljárása, ha a részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld kiadásával kapcsolatos tevékenységét a jogszabályok rendelkezéseinek meg­tar­tásával végzi.

Az országgyűlési biztos 2003. november 12-én és 13-án általános vizsgálatot végzett Komárom-Esztergom megyében, melynek keretében vizsgálta a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény (Fkbtv.) egyes rendelkezései végrehajtását a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Komárom-Esztergom Megyei Földművelésügyi Hivatalánál (FM Hivatal).

A hivatalból indított vizsgálat célja volt annak feltárása, hogy a részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld kiadási munka hol tart a megyében; hány arany­korona-értékű termőföld vár még kiadásra; mely időpontban várható az utolsó földkiadási határozat FM Hivatal által történő kiadmányozása. A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy a 4000 Ft/aranykorona-érték szerinti kártalanítás hány aranykorona-értékű részarány-tulajdont érintett, illetve, hogy az FM Hivatal által hozott földkiadási határozatok ellen benyújtott jogorvoslatok száma hogyan alakult, továbbá arra is, hogy az FM Hivatal által a földkiadás során végzett sorsolások ellen az arra jogosultak éltek-e kifogással (jogorvoslattal).

Az FM Hivatal vezetői adtak tájékoztatást az Fkbtv. végrehajtásának tapasztalatairól és bocsátottak a vizsgálat rendelkezésére iratokat, adatokat, amelyek szerint a földkiadó bizottságok tevékenysége a megyében 44 gazdálkodó egység gazdálkodási területén lévő termőföld kiadására terjedt ki. A földkiadó bizottságok működésük megszűnéséig – 1996. december 31. napjáig – a megye közigazgatási területén lévő termőföldekből a részarány föld-magántulajdonosok részére elkülönített 801 726 aranykorona-értéknek megfelelő földből 258 156 aranykorona-értékű földet adtak ki. A földkiadó bizottságok tevékenységének megszűnését követően a földkiadási feladatokat a 44 gazdálkodó egység gazdálkodási területén 1997. január 1. napjától az FM Hivatal vette át, melynek egyebek mellett feladatát képezte ettől az időponttól a földkiadó bizottságok által ki nem adott részarány-tulajdonnak megfelelő 543 570 aranykorona-értékű föld kiadása is.

Az FM Hivatal 1997. január 1. napjától a már említett 543 570 aranykorona-értékű termőföldből 2003. október végéig 510 872 aranykorona-értékű földet már kiadott, s így már csak 32 698 aranykorona-értékű részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld vár kiadásra.

A kapott tájékoztatás szerint a részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld teljes mértékben való kiadására – azaz az Fkbtv. szerinti utolsó földkiadásról ren­delkező földkiadást teljesítő határozat kiadmányozására – várhatóan 2004. év első felének végén kerül sor.

A még ki nem adott 32 698 aranykorona-értékű részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld határozattal való kiadása a megyében lévő 44 gazdálkodó egységből 16 gazdálkodó egységet érint, mivelhogy további 28 gazdálkodó egység gazdálkodási területén a földkiadási munka befejeződött.

A vizsgálat során az is megállapítható volt, hogy az Fkbtv. rendelkezései szerinti aranykoronánként 4000 Ft-tal való kártalanítás eddig mindössze 650 aranykorona-értékre terjedt ki, mely a határozattal kiadott termőföldek aranykorona-értékéhez viszonyítva jelentősnek nem tekinthető.

A vizsgálat azt is megállapította, hogy nem fordult elő olyan eset, hogy az FM Hivatal által vezetett sorsolások ellen az arra jogosultak 48 órán belül kifogással (jogorvoslattal) éltek volna. Az FM Hivatal által hozott elsőfokú földkiadási határozatok ellen benyújtott fellebbezések száma nem érte el a 200-at. E fellebbezések egy része saját hatáskörben orvosolható volt. Az FM Hivatal tájékoztatása szerint a földkiadási munka mielőbbi befejezését segítené a földkiadási munka végzésével korábban foglalkoztatott megbízottak közül néhány tevékenységének igénybevételéhez szükséges forrás biztosítása. Egyes esetekben a földkiadási munkát gátolja a peres ügyek elhúzódása, a kiadásra váró egyes földterületeken lévő teher törlésének elhúzódása, valamint a felszámolás alatt álló egyes gazdál­kodó egységekben keletkezett maradványföldek kiadhatóságának a felszámoló által való vitatása. A földkiadó bizottság, illetve az FM Hivatal földkiadási tevékenységét mind a földkiadással érintett gazdálkodó szervezetek, mind a települési önkormányzatok segítőkész tevékenysége jellemezte. A földkiadási munkát a megyében különös figyelem kísérte.

Megállapítható volt az is, hogy az FM Hivatal vezetése a részarány-tu­laj­donnak megfelelő termőföld mielőbbi kiadását, és a földkiadási munka mielőbbi befejezését fontos feladatként kezeli. Tapasztalható volt, hogy a földkiadási tevé­kenységet végzők is felkészültek, és tevékenységüket az Fkbtv. rendelkezései szerint körültekintéssel, a részarány-tulajdonosok megelégedése mellett végzik.

Az országgyűlési biztos a földkiadási munkával összefüggésben az alkotmányos jogok megsértését eredményező olyan visszásságot nem tapasztalt, mely okot adott volna a vizsgált szervnél, illetve felettes szervénél való intézkedés kez­deményezésére.