4.3. A 2001-ben érkezett ügyekről
OBH 1076/2001.
A jogállamiság részét képező tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos visszásságot okoz a formálisan jogszerű személyes szabadságot korlátozó rendőri intézkedés, ha az alkalmazott kényszerintézkedés nincs arányban az elkövetett cselekmény súlyával, mert sérti az arányosság és fokozatosság elvét.
Egy panaszos azt sérelmezte, hogy a rendőrjárőr előállította, mert Szécsény belterületén a gépkocsijából kiszállva, nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen ment át az úttesten, személyi igazolványa pedig az autóban maradt. A panaszos személyesen ismerte a rendőrrel közösen szolgálatot teljesítő határőr-tiszthelyettest, ezért – mivel a rendőr nem engedte meg, hogy a gépkocsihoz menjen az igazolványért – hozzá fordult segítségért. A rendőr ennek ellenére előállította a városi rendőrkapitányságra, ahol kb. 25 percig az előállító helyiségben fogva tartották, majd adatainak megállapítása után szabadon engedték. A fogva tartása miatt tett panaszát az ügyészség elutasította, feljelentése ügyében a nyomozást megtagadta. Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz és a személyes szabadsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt rendelt el vizsgálatot, és az ügy körülményeivel kapcsolatban tájékoztatást kért a Legfőbb Ügyésztől.
A panaszossal szemben az I. fokú szabálysértési hatóság a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése és – egy már hatálytalan jogszabályra hivatkozva – személyi igazolvánnyal kapcsolatos kötelességszegés szabálysértés elkövetése miatt 5 000 forint pénzbírságot szabott ki. A szabálysértést megállapító kormányrendeletet a személyazonosító igazolvány kiadásáról és nyilvántartásáról szóló 168/1999. (XI. 24.) kormányrendelet hatályon kívül helyezte. A Rendőrség Szolgálati Szabályzata szerint az igazolás megtagadása vagy a személyi adatok hitelességének hiánya miatt megkezdett előállítás végrehajtását mellőzni kell, ha az intézkedés alá vont személy az előállítás közben megfelelően igazolja magát, vagy személyazonosságát a rendőr megállapította, ellene bűncselekmény gyanúja nem merült fel, vele szemben kényszerítő eszköz alkalmazására nem került sor.
Az általános helyettes megállapította, hogy a panaszossal szemben alkalmazott személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés nem volt arányban az elkövetett csekély súlyú szabálysértéssel, sértette a rendőrségi törvényben megfogalmazott arányosság, illetve a fokozatosság elvét, ezáltal az intézkedés formális jogszerűsége ellenére a személyes szabadsághoz fűződő joggal kapcsolatban alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott. A szabálysértési hatóság nem vette figyelembe a személyi igazolványra vonatkozó jogszabályok módosítását, és jogalap nélkül rótta a panaszos terhére a személyi igazolvánnyal kapcsolatos kötelesség megszegése szabálysértését. A téves határozatot a kifogás elbírálása során sem változtatták meg, ami sértette a panaszosnak a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát is. A Nógrád Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal a feljelentett cselekmény vizsgálata során nem járt el kellő körültekintéssel, ezért a nyomozást megtagadó határozatát a megyei főügyészség megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte.
Az általános helyettes felkérte a Nógrád megyei rendőrfőkapitányt, hogy tegye meg a vizsgálat során feltárt, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok orvoslásához szükséges intézkedéseket, elsősorban a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedések korrekt, tárgyilagos elbírálásával kapcsolatban, továbbá felkérte a legfőbb ügyészt, hogy fontolja meg esetleges ügyészi intézkedés szükségességét a konkrét ügyben megállapított, alkotmányos jogokkal összefüggő sérelmek orvoslására.
A címzettek az ajánlásokkal egyetértettek; a megyei főkapitány intézkedett az állomány eligazítására, a legfőbb ügyész az eljárás törvényességi felülvizsgálatát követően felhívta a megyei főügyész figyelmét a kiszabott bírság visszatérítésére.
OBH 1119/2001.
A tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a közigazgatási hivatal eljárása, ha a kisajátítási kérelmet nem utasítja el, s a tárgyalás kitűzését elmulasztja. A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az ügyintézési határidő elmulasztása.
A panaszos a kisajátítási ügyében az eljárás elhúzódását sérelmezte. Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
A Budapest XI. kerület 2813/6. helyrajzi számú belterületi földrészlet 1993 augusztusa óta panaszos tulajdonában áll. Az ingatlant a korábbi 05K lakóterület övezetből 1992-ben az akkor hatályos részletes rendezési terv alapján a Budapesti Városrendezési Szabályzat szerinti 34-es intézményi övezetbe sorolták. A Budapest XI. Kerületi Önkormányzat a 8/1995. (IV. 11.) sz. rendeletével az ingatlanra építési tilalmat rendelt el, melyet 1995. november 15. napjától feloldott. Az ingatlan jelenleg nem áll építési tilalom alatt. A korábban 05K lakóterület övezeti besorolású ingatlan jelenlegi besorolása 34-es intézményi övezet. A panaszos 1997 februárjában felajánlotta az önkormányzatnak az ingatlan eladását, de az önkormányzat tulajdonosi bizottsága az ajánlatát elvetette. A panaszos 2000 áprilisában a közigazgatási hivataltól kérte az ingatlan kisajátítását. A hivatal 2000. IV. 17-én az önkormányzatot nyilatkozattételre, a panaszost pedig a kérelem elbírálásához szükséges mellékletek benyújtására hívta fel. A panaszos 2000 augusztusában a közigazgatási hivatalt arra kérte, hogy kötelezze az önkormányzatot kisajátítási kérelem benyújtására. A közigazgatási hivatal a Belügyminisztérium jogértelmezését kérte, majd 2001. februári határozatában megállapította, hogy megalapozott a panaszos kisajátítási kérelme, de a kártalanítás összegéről nem hozott döntést. Az önkormányzat a határozatot a bíróság előtt keresettel támadta meg, de azt a bíróság elutasította.
A vizsgálat feltárta, hogy a közigazgatási hivatal a panaszos kisajátítási kérelme alapján megállapította, hogy az megalapozott, de a kártalanítás mértékének megállapítását elmulasztotta, és e célból tárgyalást sem tűzött ki. A vizsgálat megállapította, hogy ez az eljárás ellentétes a kisajátítási jogszabállyal. A közigazgatási hivatalnak azzal, hogy a panaszos kérelmét a jogalap tekintetében megalapozottnak tartotta, és a kisajátítási kérelmet nem utasította el, legkésőbb e határozat meghozatalának időpontjában a tárgyalás időpontját ki kellett volna tűznie, és azt követően, 30 napon belül az ingatlan kisajátításáról érdemben kellett volna döntenie. A közigazgatási hivatal e kötelezettségének teljesítését elmulasztotta, ami az eljárás elhúzódását eredményezte. A vizsgálat megállapította azt is, hogy a közigazgatási hivatal hatáskörébe tartozó kisajátítási ügyben az eljárás indokolatlanul elhúzódott. E mulasztás, illetve az országgyűlési biztos megkeresésének válasz nélkül hagyása sérti a jogbiztonság követelményét. Az eljárás a panaszos tulajdonhoz való jogát is sérti, mert gátolja tulajdonosi jogainak gyakorlását. Az országgyűlési biztos a visszásság megszüntetése érdekében felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a panaszos kisajátítási kérelmét haladéktalanul bírálja el. A hivatalvezető tájékoztatta a biztost, hogy a tárgyalást kitűzte, és azon a végleges kisajátítási határozatot meghozza. Az országgyűlési biztos a választ tudomásul vette.
OBH 1357/2001.
A jogbiztonság követelményével, valamint a helyi képviselő-testület rendeletalkotási jogával összefüggésben visszásságot okoz, ha a helyi rendeletben megállapított hulladékszállítási díj nem felel meg az arányosság követelményeinek, ha a hulladékgazdálkodási törvénnyel ellentétesen bizonyos magatartást szabálysértéssé minősít, illetve a rendelet és melléklete eltérően szabályozza a tárolóedények ürítési gyakoriságát. A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a közigazgatási hivatal, ha a panaszos beadványára három és fél hónapon keresztül nem válaszol.
A panaszos sérelmezte, hogy szemétszállítási díjat kell fizetniük annak ellenére, hogy a közszolgáltatást nem veszik igénybe, mivel a háztartásukban keletkező hulladékot komposztálják, elégetik. Panaszával megkereste a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, de választ nem kapott.
A 2001. január 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) alapján a panaszos köteles a hulladékszállítási közszolgáltatásért járó díjat megfizetni. A díjfizetési kötelezettség alól nem mentesülhet az sem, aki a kötelező közszolgáltatást nem veszi igénybe. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a díjfizetési kötelezettséggel kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő visszásság nem merült fel.
Az általános helyettes megállapította, hogy a rendelet az eltérő űrmértékű gyűjtőedények elszállítási díját egységesen, az elszállított hulladék mennyiségétől függetlenül állapítja meg, mely szabályozás ellentétes a magasabb szintű jogszabályok rendelkezéseivel, és alkotmányos visszásságot okoz. Az Alkotmánybíróság a 48/2000. (XII. 18.) AB határozatában kimondta, hogy “a szerződött űrtartalmú szeméttároló edénynek a gyűjtési gyakoriságon alapuló szolgáltatási díja okkal vélelmezhetően a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás tényleges egyenértékűségének érvényesüléséhez vezet"
A rendelet szerint szabálysértést követ el, aki e rendeletben foglalt bármely előírást megszegi. Ebből következően szabálysértés, ha a tulajdonos nem fizeti meg a hulladékszállítási díjat. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy ez a rendelkezés alkotmányos visszásságot okoz, mert ellentétes a Hgt.-vel, mely kimondja, hogy a “hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlantulajdonost terhelő díjhátralék adók módjára behajtható köztartozás”.
A rendelet a szolgáltató kötelezettségei között szabályozza a hulladék elszállításának gyakoriságát, azonban a szabályozás nem egységes. A rendelet szerint ugyanis a hulladékszállítást heti egyszer végzi a szolgáltató, míg a rendelet melléklete szerint a tárolótartályok ürítése kéthetente történik. Az általános helyettes megállapította, hogy a normaszövegen belüli ellentét alkotmányosság visszásságot eredményezett. A közigazgatási hivatal vezetője a panaszos 2000. október 17-i beadványára csak 2001. február 2-án kelt levelében adott választ. Késedelme szintén alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott.
Az általános helyettes felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg a rendeletet, valamint azt is, hogy a panaszbeadványok kivizsgálására vonatkozó határidőt tartsa, és tartassa be. A hivatalvezető az önkormányzati rendelettel kapcsolatban törvényességi észrevételt tett, amellyel a képviselő-testület egyetértett, de a törvényességi észrevételben meghatározott 2002. május 31-i határidőre nem alkotta meg új rendeletét. A képviselő-testület a rendelettervezetet 2002. év végéig véleményezte, ám azt még nem fogadták el. Az általános helyettes a rendelet elfogadását továbbra is figyelemmel kíséri.
OBH 1535/2001.
Nem okoz visszásságot az önkormányzat a településrendezéssel mint közszolgáltatással, ha az ingatlanhoz fűződő jogok kedvezőbbre változnak, akkor sem, ha az nem a tulajdonos által várt mértékű.
A panaszos azt kifogásolta, hogy épülete bővítésére nem kapott engedélyt, mert a telek nem volt köz- vagy magánútról gépjárművel megközelíthető. Telkeinek megosztási kérelmeit elutasították, míg mellette az önkormányzati tulajdonút engedélyezték. Az önkormányzat nem hajtotta végre a rendezési tervekben szereplő városrendezési elképzeléseket, amely lehetővé tette volna a telkek megközelítését.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és három külön kérdésre keresett választ. Eleget tett-e az önkormányzat a településrendezés kapcsán a feladatának? Jogszerűek voltak-e a hatósági határozatok? A panaszost érte-e hátrányos megkülönböztetés a szomszéd telek megosztásának engedélyezésével?
A településrendezési döntések kapcsán azt vizsgálta, hogy azok a panaszosnak az ingatlanaihoz fűződő jogait csorbították-e? Az építési hatósághoz intézett kérelmei (telekosztás, épületbővítés és átminősítés) a szerzéskor az ingatlanokhoz fűződő jogok alapján, illetve az önkormányzat rendezési tervei nélkül vagy ellenére teljesíthetők lettek volna-e? Az elutasítás az ingatlanhoz eredetileg fűződő jogokból, természetbeni adottságokból következő volt-e, vagy az önkormányzat településrendezési tevékenységének (korlátozásának vagy mulasztásának) következménye. A II. számú telekkel nem foglalkozott, csak amennyiben az I. számúval közös intézkedések érintették, mivel az a szerzés időpontjában közútról megközelíthető volt. Az I. sz. telek a tulajdonszerzéskor szántó művelési ágú ingatlan volt. A hozzá fűződő jogok a településrendezési intézkedések következtében nagyságrenddel kedvezőbbek lettek, mint a szerzéskor voltak. Megteremtették annak a jogszabályi feltételeit, hogy a panaszosnak 1 db szántó művelési ágú ingatlanából 3 db építési telke válhasson. Kétségtelen, hogy a rendezési tervekben szereplő valamennyi elképzelés nem valósult meg, annak végrehajtása, a kisajátítások, útépítés stb. nem történt meg. Tekintve, hogy a településrendezési tervek a települések fejlődésének térbeli-fizikai keretét határozzák meg, több évre (jó esetben több évtizedre) előremutatóan készülnek. Értelemszerű tehát, hogy csak hosszú távon valósulhat meg a tervekben előirányzott valamennyi fejlesztés. A tervek rendeltetése elsősorban az, hogy ha az érintett területen bárki fejleszteni kíván, kijelölje a kereteket, amelyek közt azt megteheti.
A panaszos ingatlanának megközelítését a szabályozások idegen ingatlanok rovására biztosították, mert a szántó nem rendelkezett közúti kapcsolattal. Ezen ingatlanok tulajdonosai nem kívántak élni a rendezési terv által biztosított fejlesztési lehetőséggel. Ezért a területükből közút céljára le kellett volna jegyezni, vagy ki kellett volna sajátítani. Erre nem közérdekből lett volna szükség, hanem a panaszos telkeinek oszthatóságához és építési telkekké minősítéséhez. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ingatlanhoz eredetileg fűződő jogok alapján a településrendezési intézkedések nélkül a telek köz- vagy magánútról való megközelítése nem volt biztosított, a szántó művelési ágú területén lakóház nem volt létesíthető. A panaszosnak már a korábbi településrendezési intézkedések következtében sem hátránya, hanem inkább előnye keletkezett. (Az, hogy az előny nem volt teljes, nem tekinthető hátránynak.) A szántót beépíthető területté minősítették, a telekosztás jogszabályi lehetőségét megnyitották. Az önkormányzatnak egyik sem volt kötelessége, csak lehetősége, amellyel a panaszos érdekében élt is. Az országgyűlési biztosok már korábban megfogalmazták (OBH 2309/1999.), hogy a tulajdonjog tiszteletben tartása nem értelmezhető bármely hatóságnak vagy közszolgáltatónak az ingatlan értéknövelésére vonatkozó kötelezettségeként. A legutolsó rendezési terv módosítása, az út ideiglenes biztosítása teljes egészében megoldotta a telkek megközelítését és osztását. A településrendezés mint közszolgáltatás körében az önkormányzat eljárásából vagy mulasztásából eredő, a panaszos alkotmányos jogaival összefüggő visszásság nem keletkezett.
A hatósági határozatok az építésügyi szabályoknak megfelelőek voltak. A sérelmezett döntések nem hatósági, hanem az önkormányzat rendeletalkotói és tulajdonosi döntései voltak. A hatóságok eljárásával vagy mulasztásával összefüggő – a telkek beépíthetőségét, megoszthatóságát befolyásoló – visszásság nem keletkezett.
Az országgyűlési biztos ugyanakkor megállapította, hogy a hatóság többször megsértette az eljárási szabályokat. Ezek a szabálytalanságok nem befolyásolták érdemben a döntéseket, és a panaszos jogaira sem bírtak befolyással (nem voltak jogvesztő határidők, a jogorvoslat biztosított volt stb.), ezért az ügyben kezdeményezéssel nem élt, de felhívta a jegyző figyelmét a jövőben az eljárási szabályok, határidők fokozott betartására és ellenőrzésére. Azt is megállapította, hogy az eljárásban keveredett a hatósági és a tulajdonosi szerepkör. Az államigazgatási és az önkormányzati tulajdonosi döntések elhatárolására, a kérelmezővel való világos közlésére úgyszintén felhívta a jegyző figyelmét. Azt azonban nem minősítette mulasztásnak, hogy az önkormányzat az út és a közművek kiépítésére nem tett ígéretet, és válasza a panaszos számára nem volt kedvező.
Az önkormányzati tulajdonú telek megosztásával kapcsolatban a vizsgálat megállapította, hogy azt valóban előbb engedélyezték, mint a panaszosét. Az önkormányzat ebből a telekből 1 206 m2-t átadott magánút céljára a panaszos telkeinek oszthatóságához és megközelíthetőségéhez. Az országgyűlési biztos hátrányos megkülönböztetést az ügyben nem állapított meg, és az eljárás során a panaszost alkotmányos jogaival összefüggő sérelem nem érte. Nem tekinthető alkotmányos jog megsértésének, ha az állampolgár helyzete közpénzek felhasználásával nem az általa várt ütemben változik nagyságrendekkel kedvezőbbre. A tulajdonnal összefüggő alkotmányos garanciák a meglévő tulajdon sérthetetlenségét mondják ki, de nincs alkotmányos kötelezettsége sem az államnak, sem az önkormányzatnak arra, hogy egy adott ingatlan értéknövekedését a tulajdonhoz fűződő jogok kiterjesztésével megvalósítsa.
Az országgyűlési biztos a vizsgálatát intézkedés kezdeményezése nélkül lezárta, de felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezési terv keretein belül az ingatlan értékének növelése – a Ptk. 99. §-ára figyelemmel – a tulajdonos joga, az ezzel járó terhek viselése pedig kötelessége. A jegyző a jelentésben foglaltakat elfogadta és intézkedett a megvalósításra.
OBH 1725/2001.
Az egészséges környezethez, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott a Fővárosi Önkormányzat azzal, hogy a kerületi önkormányzat évek óta szorgalmazott kezdeményezése ellenére sem szüntette meg a sérelmezett szennyvíz-leeresztő helyeket.
Egy fővárosi kerületi önkormányzati képviselő fordult az országgyűlési biztoshoz panasszal, mert a Fővárosi Önkormányzat nem intézkedett a Bp. XXII. Ady Endre úton meglévő 12 db szennyvíz-leeresztő csatornanyílás végleges megszüntetése ügyében. Csatolta a környéken lakók panaszát, amelyben a leeresztő-hely környékén lakó állampolgárokat irritáló kellemetlen bűz megszüntetése érdekében kérték az ő segítségét.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az egészséges környezethez és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A vizsgálat feltárta, hogy a leeresztő-helyek miatt a folyékony hulladék bűzölög a közterületen, a nyitott csatornából elviselhetetlen szag árad, és a tartálykocsik sorokban várakoznak az ürítésre, közben ezzel is szennyezik lakókörnyezetet. A hatóság és a közszolgáltató válaszai bizonyították, hogy egy korszerű, más helyen történő leeresztő-hely kiépítésére van műszaki megoldás.
Az Alkotmány szerint, hogy a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. Ezt a jogot az állam többek között az épített és természetes környezet védelmével valósítja meg. A legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog magában foglalja azt a jogos igényt, hogy az állampolgárok saját otthonukban zavartalanul éljenek, környezetszennyező, egészségkárosító tevékenységtől ne szenvedjenek. Jelen esetben nincs olyan értékelhető körülmény és konkuráló alkotmányos jog, amely ezt a jogot korlátozhatja.
Az általános helyettes vizsgálata megállapította, hogy Budapest XXII. kerületi Önkormányzatának évek óta szorgalmazott kezdeményezése ellenére a Fővárosi Önkormányzat nem tett eredményes intézkedést a sérelmezett leeresztő-helyek megszüntetésére, mely mulasztás az Alkotmányban deklarált egészséges környezethez való joggal, valamint a jogállamiság elvéből fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.
Az ombudsman ezért felkérte a főpolgármestert, hogy intézkedjen az új leeresztő-hely kialakítására és kivitelezésére, és a kifogásolt leeresztők mielőbbi megszüntetésére.
Az általános helyettes fellépése eredményes volt, mert a leeresztőket megszüntették.
OBH 1832/2001.
Nem okoz visszásságot, ha egy társasházban csak a mellékmérőkkel rendelkező, és a számláikat az alapján fizetőknek kell a külön számlák kiállításáért díjat fizetniük. Alkotmányos joggal nem hozható összefüggésben az a tény, hogy a szolgáltató a számla kibocsátásáért díjat számít fel.
Egy napilap 2001. február 12-én “A számlázást is felszámítják” címmel jelentetett meg egy cikket arról, hogy a Fővárosi Vízművek Rt. után a Fővárosi Csatornázási Művek Rt. is díjat vezet be a mellékmérőkre lebontott számlák kiállításáért.
Az országgyűlési biztos a piacgazdasághoz és a diszkrimináció tilalmának érvényesüléséhez kapcsolódó jog sérelmének gyanúja miatt hivatalból indított vizsgálatot, de ahhoz 2001 májusáig folyamatosan érkeztek egyéni panaszok is, amelyekben a díj bevezetését különböző szempontokból sérelmezték. Kifogásolták, hogy a szerződés módosítási javaslatára a szolgáltató nem reagált és olyan személyi adatokat kérnek a szerződéshez, mely az állampolgárok személyes adatok védelméhez fűződő jogát sértik. Egy panaszos szerint a díj bevezetése hátrányos megkülönböztetéshez vezet a családi házas ingatlannal rendelkezőkkel szemben, mert a családi házzal rendelkezőknél nincs mellékvízmérő, ezért ott nem is kell kiállítani ilyen számlát. Kifogásolták a díj bevezetését, mert ÁFA törvény alapján minden gazdálkodó szerv köteles számlát kiállítani külön díj nélkül. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. tv. alapján a szennyvíz-elvezetés közüzemi tevékenység. A feleket megillető alapvető jogokat és kötelességeket a 38/1995. (IV. 5.) kormányrendelt határozza meg. A rendelet alapján szennyvízelvezetési szolgáltatási ponton a szennyvíz bekötővezetéknek a fogyasztó felőli végpontját kell értenünk. A közüzemi szolgáltatás tehát a bekötővezetéknek a fogyasztó felőli végpontját jelenti. Ehhez kapcsolódóan a 8. § (2) bekezdése alapján a szolgáltató a szolgáltatás díjáról szolgáltatási helyenként és időszakonként számlát bocsát ki. Ezzel összhangban a 4/1995. (II. 13.) sz. Főv. Kgy. rendelet akként rendelkezik, hogy a megállapított víz- és csatornadíj a bekötési mérők alapján történő számlázás költségeit tartalmazza. A rendelkezések alapján megállapítható, hogy a szolgáltató kötelezettsége számlakiállítás tekintetében arra terjed ki, hogy bekötési mérőnként külön ellenszolgáltatás nélkül számlát állítson ki. Az Alkotmánybíróság az 543/B/2000. sz. határozatában foglakozott a vízszolgáltatók mellékmérőnként kiállított számlázási gyakorlatával, amelyben megállapította, hogy a vízszolgáltatók esetén a szabályozás azon a körülményen alapul, hogy a szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége a “szolgáltatási pontig” áll fenn. Az Alkotmánybíróság már több döntésében megállapította, hogy a közüzemi szolgáltatások a szolgáltatási kötelezettség és más sajátosságok ellenére polgári jogi jogviszonyban teljesülnek és megállapította azt is, hogy a mellékvízmérőn mért vízmennyiség számlázási költségeit nem jogszabályi előírás, hanem az elkülönített vízhasználóval kötött mellékvízmérős számlázási szerződés határozza meg. A polgári jog szerint minden olyan magatartás, amelyet a jogosult a kötelezettől követelhet, illetőleg, amelyet a kötelezett a szerződés alapján tanúsítani köteles szolgáltatásnak minősül. Mivel a szolgáltatónak nem tartozik alaptevékenysége körébe a mellékszámla-kiállítás, ezért arra csak ilyen szerződés megkötése esetén köteles. Az ÁFA törvény a szolgáltatónak csak a számla kiállítását írja elő, de annak ingyenességéről nem rendelkezik, ezért nyilvánvalóan alaptalan az az igény, hogy a szolgáltatónak az alaptevékenységén túl is ingyenesen kell a számlát kiállítania.
A szolgáltatás–ellenszolgáltatás egyenértékűsége ma már jogelvként jelenik meg az Alkotmánybíróság gyakorlatában, és alapja az ún. értéktörvény. Az elemzés alapján a biztos megállapította, hogy nincs hatásköre arra, hogy egy közszolgáltatóval kötendő szerződés tartalmi elemeit és az abban szereplő díjtételeket vizsgálja. Amennyiben valaki a mellékszámla kiállításáért kért díj mértékét aranytalanul magasnak tartja, és azt a szolgáltató monopolhelyzetével hozza összefüggésbe, úgy a díj mértékének vizsgálatára a Gazdasági Versenyhivatal jogosult, a szolgáltatás–ellenszolgáltatás egyenértékűségének megkérdőjelezése esetén pedig polgári bíróság járhat el. A biztos elutasította azokat a panaszokat, amelyek azt kifogásolták, hogy a szolgáltató a szerződés tartalmát illetően a kezdeményezésük ellenére nem egyeztetett a fogyasztókkal, mert a vizsgálat során kiderült, hogy a panaszosok semmilyen formában nem kezdeményeztek egyeztetést a szolgáltatóval. A személyes adatok érintettségével összefüggő panaszt a biztos a vizsgálat megindításakor továbbította az adatvédelmi biztoshoz.
A diszkriminációt sérelmező panasz vizsgálata során a biztos megállapította, hogy a szolgáltatási pont a társas- és a családi házak esetében is a fővízmérő, azzal a különbséggel, hogy az utóbbi esetében a fővízmérő egyben a ház vízórája is. Társasházak esetében a lakóknak lehetőségük van azonban arra, hogy mellékvízmérőt szereltessenek lakásukba, melynek leolvasását a közös képviselővel egyeztetve megoldják és a fővízmérőre kiállított számlát ezen mérések alapján elosszák egymás között. A mellékvízmérők célja, a vízfogyasztás mért megosztása a fogyasztók között. Nem okoz tehát hátrányos megkülönböztetést az a tény, hogy csak társasházakban, és csak a mellékmérőkkel rendelkező és a számláikat az alapján fizetőknek kell a külön számlák kiállításáért díjat fizetniük. A társasházak opcionális lehetősége, hogy a fővízmérőn mért fogyasztást, mérés alapján osztják meg, vagy valamilyen egyedileg meghatározott egyéb szempont szerint.
OBH 1906/2001.
Alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okoz az építésügyi hatóság, ha a panaszos által indított eljárásban a jogerős határozatát több évig nem hajtja végre.
A panaszos azért fordult kérelemmel az országgyűlési biztos hivatalához, mert Nagykovácsi község jegyzője mint elsőfokú építésügyi hatóság a – telek-szomszédja által engedély nélkül épített gépkocsi-tároló ügyében hozott – bontási kötelezettséget előíró határozatának 1996-óta nem szerzett érvényt.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való alkotmányos jog, valamint a jogbiztonság sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a panaszos 1995 novemberében jelentette be a nagykovácsi önkormányzatnak, hogy a telek-szomszédja által épített melléképület a saját tulajdonában lévő épület kilátását, és nyugalmukat zavarja. Az építésügyi hatóság határozatában kötelezte az építtetőt a munkák leállítására, és az eredeti állapot helyreállítására. A panaszos 1996 májusi sürgetésére a hatóság 1996 augusztusában a szomszédot az “ingatlanán építési engedély nélkül épített hétvégi háza melletti építmény bontására” kötelezte, de e határozatát a fellebbezés alapján visszavonta. Az októberben hozott új határozatban ismét bontást írt elő, de a kötelezett azt nem végezte el, hanem az ingatlant elidegenítette. A hatóság 1997 július 7-én az új tulajdonost kötelezte az épület bontására, majd azt is visszavonta, és a kötelezést továbbra is az építtető, eredeti tulajdonossal szemben tartotta fenn. A teljesítés ösztönzésére előbb 50 ezer Ft, majd annak eredménytelensége miatt 1998 júliusában már 100 ezer Ft végrehajtási bírságot szabott ki. A határozatokat a kötelezett a hatóság által ismert címen nem vette át. Az építésügyi hatóság a behajtás érdekében jogtanácsost bízott meg. A panaszos többszöri kérelmére a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal felszólította a jegyzőt a végrehajtás hatékonyabb módjának alkalmazására. Az önkormányzat a közigazgatási hivatal adatszolgáltatási felhívására 1998 áprilisában pályázatot nyújtott be a közigazgatási hivatalhoz a hatóság által a kötelezettek terhére jogerősen elrendelt bontási határozatok végrehajtási munkálatok költségeinek megelőlegezésére. A jegyző kérte a közigazgatási hivatalt, hogy a pályázatot továbbítsa a minisztériumnak. A közigazgatási hivatal tájékoztatta a jegyzőt, hogy a pályázatot közvetlenül a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz kell benyújtani. A közigazgatási hivatal 2001 februári ismételt felhívására a jegyző megkereste az új tulajdonosokat, akik a megbeszélést követően vállalták a bontás saját költségen történő elvégzését. Azt áprilisban el is végezték, a panaszos azonban a probléma rendeződése ellenére kérte az eljáró hatóság mulasztásának kivizsgálását. Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy a panasz részben megalapozott. Az építésügyi hatóság a határozatát több mint öt évig nem hajtotta végre. A vizsgálat annak feltárására irányult, hogy a végrehajtás késedelmében közrejátszott-e a hatóság mulasztása, illetve indokolatlan késedelme. A vizsgálat megállapította, hogy az építésügyi hatóság az eljárása során többször lépte túl indokolatlanul az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvényben meghatározott eljárási határidőket, és részben ez vezetett arra, hogy az építtető közben az ingatlant elidegenítette. Ezt követően a végrehajtási eljárás elhúzódásában azonban már a jegyzőtől független körülmények is közrehatottak. Az építésügyi hatósági eljárások elhúzódásával kapcsolatos panaszok vizsgálata alapján az országgyűlési biztosok már több visszásságot állapítottak meg, és azok orvoslása érdekében több jogszabály-módosítási ajánlást is tettek. A végrehajtási ügyekben rendszeresen visszatérő problémát a hatóság által a kötelezett költségén elrendelt, de a hatóság által elvégeztetett munkálatok költségének megelőlegezésével kapcsolatosan keletkező anyagi lehetőségek hiánya okozta. További nehézséget jelentett, hogy nem minden illetékes önkormányzat rendelkezett erre a célra igénybe vehető szakapparátussal, más szervezet, vállalkozás pedig presztízsokokból vagy nem is vállalt karhatalmi bontásban való részvételt, vagy azt csak a jelentkezők versenyeztetését követően lehet igénybe venni. A földművelési és vidékfejlesztési miniszter a neki tett ajánlásra azt a választ adta, hogy az általuk is ismert problémát egy önkormányzatoktól független építésügyi hatósági szervezet létrehozása oldhatná meg, de annak kialakítására még nincs lehetőség. Az eljárások elhúzódását az államigazgatási eljárási szabályok módosításával is lehetne csökkenteni, e törvény átfogó felülvizsgálata pedig már megkezdődött.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a fentiek alapján megállapította, hogy az építésügyi hatóság nem tett meg mindent az eljárás elhúzódásának megelőzésére, és ezzel az állampolgárok tulajdonhoz való jogával kapcsolatos visszásságot okozott. A megállapított visszásság ellenére az egyedi ügyben nem tett ajánlást, mert a visszásságot az önkormányzat jegyzője végül rendezte, csupán felhívta a figyelmét, hogy a jövőben az eljárási szabályokat fokozottan tartsa, és tartassa be. A visszásságot részben lehetővé tevő jogszabályok módosítására a korábbi országgyűlési biztosi ajánlásokra, és a kapott válaszokra tekintettel újabb ajánlást nem tett.
OBH 1990/2001.
A felületes és formális nyomozás, a büntetőeljárási és anyagi jogi szabályok figyelmen kívül hagyása sérti a jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos jogot. A nyomozást megszüntető határozat kézbesítésének elmaradása a jogorvoslathoz való jog sérelmével összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz.
A panaszos üzemképtelen gépkocsiját ellopták, a nyomozást a rendőrség megszüntette, de a panaszos az erről szóló határozatot nem kapta meg. A jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el, és a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól beszerezte az eljárás iratait.
A panaszos és sógora napokon keresztül keresték a gépkocsit, végül egy garázsban megtalálták a szétbontott autó elemeit. Erről tájékoztatták a kerületi rendőrkapitányságot. A rendőrök a megtalálási helyszíneken helyszíni szemlét nem tartottak, és az alkatrészeket sem foglalták le. A jármű önkényes elvétele miatt nyomozást folytató BRFK tanúként kihallgatta a panaszos által megnevezett, gyanúsítható személyt, aki vallomásában azt nyilatkozta, hogy az autót már szétdarabolva találta. A rendőrség az ügyben további intézkedést nem tett, a nyomozást megszüntették, álláspontjuk szerint a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható az elkövető kiléte. A gépjármű-körözés visszavonására csaknem egy évvel később intézkedtek. A panaszos a megszüntető határozatot nem kapta kézhez, annak ellenére, hogy több esetben érdeklődött utána telefonon és személyesen is.
A nyomozó hatóság a panaszos írásbeli beadványára rendelkezett ugyan a nyomozás folytatására, de csak a garázs tulajdonosát hallgatták ki, aki hiába erősítette meg és egészítette ki a sértett által elmondottakat, további eljárási cselekményre ezúttal sem került sor. A beadvány a nyomozati iratok között nem volt megtalálható, annak ellenére, hogy a panaszos példányán az ügy előadója igazolta az átvételt. Az iktatás, szignálás és az aktában való elhelyezés elmulasztásával a nyomozó hatóság megsértette a 16/1995. (XI. 27.) ORFK utasításban szabályozott iratkezelési (bűnügyi ügykezelési) előírásokat.
Az államhatalom jogállami működése megköveteli azt, hogy az állam nevében eljáró hatóságok a jogszabályi előírásokat maradéktalanul betartsák. A jogállami követelményeket sérti az a rendőrségi gyakorlat, hogy az autólopások ügyében a bűncselekményt a Btk. 327. § szerinti jármű önkényes elvételeként minősítik azokban az esetekben is, amikor a feljelentett tényállásban erre utaló körülmény nincs. A minősítést akkor sem módosítják, ha az ellopott jármű nem kerül meg, és a nyomozást eredménytelenül zárják le.
A felületes és formális nyomozás, a büntetőeljárási és anyagi jogi szabályok figyelmen kívül hagyása sértette a jogállamisághoz és a jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos jogait. A nyomozást megszüntető határozat kézbesítésének elmaradása a jogorvoslathoz való jog sérelmének közvetlen veszélye miatt, illetve a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.
Az általános helyettes ajánlotta a budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a megállapított alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok kiküszöbölésére, a büntetőeljárási és anyagi jogi szabályok betartásának fokozott parancsnoki ellenőrzésére. A főkapitány az ajánlást elfogadta, tájékoztatása szerint a gépjárműlopások felderítését végző egység többszöri átszervezésen ment keresztül, ezért a mulasztások miatti felelősség megállapítására nem volt mód, de az osztály vezetője felhívta az érintett állomány figyelmét a törvényességi követelmények szigorú betartására.
OBH 2339/2001.
Nem okoz visszásságot, ha a 16 év szolgálati idővel rendelkező rokkantsági nyugdíjas ellátása a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján és nem a létminimumhoz igazodva került megállapításra.
Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog sérelmének lehetősége miatt indított vizsgálatot, és a következőket állapította meg.
Az Alkotmány 70/E. §-a szerint a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg. A deklarált szociális biztonsághoz való jog csupán az állami kötelezettségvállalásban megnyilvánuló ellátáshoz való jogot jelenti, nem pedig alanyi jogot. Az állam ennek a kötelezettségének eleget tesz, ha megszervezi és működteti a társadalombiztosítást és a szociális támogatások egyéb rendszereit. A szociális ellátáshoz való jog minimumának alkotmányos követelményére vonatkozóan az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a “szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához.” (32/1998. [VI. 25.] AB határozat)
A szociálpolitikában az ellátásokat két nagy csoportra lehet osztani, az egyik típusú ellátás biztosítási alapon jár (ezek közé tartozik a rokkantsági nyugdíj is), a másik a rászorultság alapján.
A társadalombiztosítás keretében alapvetően biztosítási jogviszony keletkezik, mely azt jelenti, hogy meghatározott díj fizetése ellenében a biztosítót helytállási kötelezettség terheli. A társadalombiztosítás rendszere a vásárolt jog elve alapján működik, ahol a biztosított követelése a kötelezően fizetett járulékon alapul. A magyar társadalombiztosítás azonban vegyes rendszerű biztosítás, ahol a biztosítási jogviszony mellett szolidaritási elemek is megjelennek, az ellenszolgáltatásért szerzett jogosultságon túl szociális szempontok is érvényesülnek. Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette, hogy a “társadalombiztosítást tehát az államnak működtetnie kell ott is, ahol a »vásárolt jog« elve, a biztosítási elem egyáltalában nem vagy csak alig játszik szerepet (özvegység, árvaság stb.), másrészt a társadalombiztosítás ott sem válik tisztán biztosítássá, ahol meghatározóbb annak a kötelezően fizetett ellenszolgáltatáson alapuló követelés-jellege”. (26/1993. [IV. 29.] AB határozat)
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény szerint a társadalombiztosítási nyugellátás a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem összegéhez és az elismert szolgálati időhöz igazodik. A rokkantsági nyugdíj megállapításához – a rokkantság tényén túl – szükséges a megfelelő szolgálati idő megléte, és az is, hogy az érintett rendszeresen ne dolgozzon, vagy keresete lényegesen kevesebb legyen a megrokkanás előtti kereseténél. A biztosítási szempontok tehát érvényesülnek a rokkantsági nyugdíj esetén. Azonban a jogalkotó – a fent leírtaknak megfelelően – érvényesítette a szociális szempontokat is, hiszen megállapította a jogszabályban a rokkantsági nyugdíj legkisebb összegét, mely minimális szolgálati idő esetén is garantált. Ha a jogalkotó a rokkantsági nyugdíj összegét kizárólag a létminimum (egyébként meghatározatlan összege) alapján állapította volna meg, és figyelmen kívül hagyta volna a szolgálati időt, akkor nem biztosítási jogviszonyról lenne szó és a vásárolt jog elvei nem érvényesülnének.
Az olyan ellátások, melyek esetén kizárólag szociális szempontok érvényesülnek, és rászorultsági alapon nyújthatóak, az ellátórendszer másik nagy csoportjába tartoznak.
Mivel a rokkantsági nyugdíj a társadalombiztosítás ellátásai közé tartozik és összege ennek megfelelően a biztosítási és szociális szempontokhoz egyaránt igazodik, és a magyar ellátórendszer tartalmazza azokat a támogatási formákat is, melyek nem a biztosítási jogviszony, hanem kizárólag szociális szempontok alapján járnak, alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az országgyűlési biztos nem állapított meg.
OBH 2408/2001.
Visszásságot okoz a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben az önkormányzat, ha a határozatát késedelmesen hozza meg, és abban a tényállást nem deríti fel. A jogbiztonsággal és tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha az önkormányzati hatósági ügyben az államigazgatási eljárás szabályainak mellőzésével hoz határozatot.
Jánosháza Cigány Kisebbségi Önkormányzatának egyik képviselője fordult az országgyűlési biztoshoz, mert Jánosháza Nagyközség Önkormányzatának az eljárását, működését sérelmezte, illetve azt állította, hogy a polgármester és a jegyző akadályozzák a munkáját.
Az országgyűlési biztos a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának a hatáskörét érintő, az önkormányzat működésére vonatkozó panaszt a kisebbségi biztosnak 2001. március 8-án áttette, de a segélyezési eljárást érintő rész tekintetében a szociális biztonsághoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
Megállapította, hogy az önkormányzat a többszöri új eljárásra utasítást követően 2000. december 28-án negyedszerre is meghozta az elutasító határozatát. A vizsgálat az eljárási határidőket érintően nem tárt fel alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot.
Kirívó mulasztásnak és kifogásolható eljárásnak minősül azonban, hogy a vizsgált önkormányzati hatósági ügyben az önkormányzat csak negyedszerre tudott olyan döntést hozni, amely az államigazgatási eljárás szabályainak megfelelt. Súlyos hibaként róható fel az önkormányzatnak, hogy az első esetben első- és másodfokon ugyanazon előadó járt el, másodszorra a határozat indokolása nem tartalmazott tényállást, mellőzte az elutasítás indokait, harmadszorra pedig a határozat hiányosan tartalmazta a megállapított tényállást és az annak alapjául elfogadott bizonyítékokat, nem tartalmazta a mérlegelés szempontjait. Az országgyűlési biztos vizsgálatában megállapította, hogy az önkormányzati hatósági ügyben az önkormányzat az államigazgatási eljárás szabályainak mellőzésével hozott határozataival a jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Az önkormányzat alkotmányosan szabályozta az átmeneti segély megállapításának feltételeit, de ennek gyakorlati alkalmazása a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben érintette a panaszost, azzal, hogy a mintegy fél év elteltével hozott határozatok a tényállás teljes felderítésének és bemutatásának hiánya miatt sem a panaszost, sem a felülvizsgáló szervet nem győzték meg az elutasítás okáról, tehát a rászorultság megállapításáról vagy annak elutasításáról.
Az ombudsman felhívta Jánosháza Nagyközség Önkormányzata polgármesterének figyelmét, hogy a hasonló esetek jövőbeni elkerülése érdekében az önkormányzati hatósági ügyekben mindenkor tartsa be az államigazgatási eljárás szabályait, és erre hívja fel munkatársai figyelmét is. Az érintett a kezdeményezés alapján a szükséges intézkedéseket megtette.
OBH 2552/2001.
A jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség, ha az előállításról készült rendőri jelentés nem tartalmazza a személyi szabadság korlátozása megszűnésének időpontját és a rendőri intézkedés során alkalmazott kényszerítőeszközök alkalmazása szükségességének, jogszerűségének, az arányosság követelménye megtartásának parancsnoki felülvizsgálata megtörténtét, illetve ez utóbbinak az eredményét.
Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a kényszerítőeszköz alkalmazása és az előállítás foganatosítása, ha az szakszerű és megfelel az arányosság követelményének, továbbá ha a rendőrség rajta kívül álló okból nem haladéktalanul, hanem az őrizetbe vételt következő napon értesíti az őrizetbe vett személy hozzátartozóját a személyes szabadság korlátozásának foganatosításáról.
A Hungária Conkoly Kkt. vezetője sérelmezte, hogy 2001. március 12-én a BRFK IX. kerületi Rendőrkapitányság rendőrei a zárat megrongálva bementek a Kkt. irodájába és ott az iratokat szétdobálták, a bútorokat megrongálták, majd őt és munkatársait megbilincselve a kapitányságra előállították. A panaszos kifogásolta azt is, hogy emberi tartózkodásra alkalmatlan előállító helyiségbe helyezték, az intézkedő rendőrök pedig “lecigányozták”, köpködték, megfenyegették, gyógyszereit nem engedték beszedni, és fogva tartásáról hozzátartozóit nem értesítették.
Felmerült a jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz, a személyi szabadsághoz, az emberi méltósághoz, az egészséges környezethez való jog, továbbá a megalázó, embertelen bánásmód tilalma sérelmének gyanúja, ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el, de azt az általános helyettes folytatta le. A vizsgálat során a budapesti rendőrfőkapitányt az eljárás felülvizsgálatra kérte fel.
A főkapitány megállapította, hogy a BRFK IX. kerületi Rendőrkapitányság rendelt el nyomozást a panaszos és társai ellen, mert alapos gyanú volt arra, hogy megtévesztéssel megvásárolták egy férfi lakását, majd abból erőszakkal és fenyegetéssel távozásra kényszerítették és vidékre költöztették. A bizonyítási eljárás során a Kkt. két irodájában – házkutatást és lefoglalást elrendelő határozat alapján – házkutatást foganatosítottak 2001. március 12-én. A kényszerintézkedésnél jelen volt a Kkt. egyik résztulajdonosa, akinek azonban csak az egyik irodához volt kulcsa. Ezért a másik irodát a rendőrök lakatos segítségével nyitották ki. A bejárati ajtót azonban a rendőrök ugyanúgy bezárták, ahogy azt találták. A lakatossal ugyanis a házkutatást követően az ajtóba új zárbetétet szereltettek be, és visszaszereltették az irodaajtó rácsát is. A házkutatás foganatosítását a főkapitány szakszerűnek ítélte meg. Ezt bizonyították a házkutatásokról készült jegyzőkönyvek, melyeket a házkutatást szenvedő aláírt, panaszt nem jelentett be a végrehajtás módja ellen. A házkutatáson egyébként sem készpénzt, sem egyéb értéket, illetve fémkazettát nem foglaltak le. Az iroda berendezési tárgyaiban az eljáró rendőrök anyagi kárt nem okoztak, az irodában lévő iratokat a szükségesnél nagyobb mértékben nem rakták szét.
A főkapitány megállapította továbbá, hogy a házkutatás foganatosítása közben az irodában megjelent a Kkt. ügyvezetője és egy másik társtulajdonosa, akik alaposan gyanúsíthatóak voltak az előzőekben már említett bűncselekmény elkövetésével. Ezért őket bilincs használata mellett előállították a IX. kerületi Rendőrkapitányságra. A bilincs használatakor az eljáró rendőrök figyelemmel voltak a Rendőrségről szóló törvényben rögzítettekre. A bilincs használatát ugyanis a rendőrök szökés megakadályozására, valamint arra alapozták, hogy a Kkt. ügyvezetője ellen több rendőri szerv is folytatott büntetőeljárást.
Nem találta megalapozottnak a főkapitány a panasz azon részeit, amelyek szerint a panaszost emberi tartózkodásra alkalmatlan helyiségben helyezték el, a panaszos előállítása ideje alatt nem juthatott gyógyszereihez, továbbá hogy a panaszossal szemben kultúrálatlan magatartást tanúsítottak, és etnikai hovatartozásra utaló kifejezéseket használtak a rendőrök. Az előállító helyiséget ugyanis 1999–2000-ben újították fel, annak műszaki átvételét az arra illetékes szervek végezték, és az előállítottak elhelyezésére alkalmasnak minősítették. A Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló BM rendeletben foglaltaknak megfelelt az a rendőri intézkedés is, miszerint a panaszos az előállító helyiségben nem tarthatta magánál gyógyszereit. Ha azonban kérte volna, gyógyszerei bevételét engedélyezték volna. Ilyen kérelme nem volt, rosszullétre pedig egyáltalán nem panaszkodott. Ezentúl a bűnügyi őrizetbe vett panaszost orvosi vizsgálatot követően, orvosi vélemény alapján helyezték el rendőrségi fogdában. A főkapitányi válasz szerint a panaszost őrizetbe vételekor tájékoztatták jogairól és nyilatkoztatták arra is, hogy fogva tartásáról kit kíván értesíteni. A panaszos által megjelölt hozzátartozót a rendőri szerv még az éjszakai órákban megkísérelte értesíteni, de a megadott címen lévő lakóházba nem tudott bejutni. A következő napon viszont okafogyottá vált a kiértesítés, mivel a hozzátartók már a kora reggeli óráktól folyamatosan érdeklődtek a kapitányság ügyeletén az őrizetbe vett személyről.
A helyettes biztos nem állapított meg alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot a kényszerítőeszköz alkalmazásával, az előállítás foganatosításával összefüggésben, mivel az országgyűlési biztosnak nincs módja, sem lehetősége további bizonyítékok beszerzésére, az előállítás körülményei ellen a rendőri intézkedés alá vont személy nem élt jogorvoslati lehetőségével, egyébként pedig a jogszabály lehetővé teszi az előállított személy bilincs használatával történő kísérését. Nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot amiatt sem, hogy a panaszos hozzátartozóit nem értesítették az őrizetbe vételről. Ez ugyanis először a rendőrségen kívül álló ok miatt maradt el, később pedig hozzátartozói érdeklődésre a rendőrök a tájékoztatást megadták. Mellőzte az alkotmányos joggal összefüggő visszásság megállapítását a panasz azon részeiben, miszerint az előállító helyiség emberi tartózkodásra alkalmatlan volt, a panaszossal szemben a rendőrök kulturálatlan magatartást tanúsítottak, végül, hogy a fogva tartott panaszos rosszul léte ellenére nem kapta meg gyógyszereit. Ezen kérdésekben az zárta ki a visszásság megállapítását, hogy a panaszos és a főkapitány álláspontja ellentmondott egymásnak. Hatáskör hiányára hivatkozva – vagyis, mert a házkutatást, lefoglalást elszenvedő személy nem élt a büntetőeljárási törvényről szóló törvényben biztosított jogorvoslati lehetőségével – nem állapított meg alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot a házkutatások és a lefoglalások végrehajtásának módjával összefüggésben sem, de felhívta a panaszos figyelmét arra, hogy az ebből adódó, jogosnak vélt kárigényét polgári bíróság előtt érvényesítheti.
A jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot sértette, hogy az eljáró rendőrnek a panaszos előállításáról készült jelentése nem tartalmazta a személyi szabadság korlátozása időtartamát. A rendőri jelentésben nem szerepelt az sem, hogy a panaszossal szemben eljáró rendőrök parancsnoka eleget tett-e a Szolgálati Szabályzatban foglalt ellenőrzési kötelezettségének, vagyis hogy felülvizsgálta-e a kényszerítő eszközök alkalmazásának szükségességét, jogszerűségét, az arányosság követelményének megtartását.
Az általános helyettes a feltárt visszásságok ellenére sem tett ajánlást, vagy javaslatot, mert az OBH 1848/2000. sz. jelentésében már javasolta a budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy hasonló mulasztások jövőbeni elkerülése érdekében adjon ki belső rendelkezést. A javaslatot a főkapitány közbiztonsági helyettese teljesítette azzal, hogy kiadta a 2/2001. számú körlevelét, melyben felhívta az érintett vezetők figyelmét a személyi szabadságot korlátozó intézkedésekről készített jelentések formanyomtatványainak jogszerű és szakszerű kitöltésére. Jelen ügyben az ombudsman helyettese felkérte Budapest rendőrfőkapitányát, hogy ismételten és nyomatékosan hívja fel a parancsnoki és a beosztotti állomány figyelmét az előállításról készített rendőri jelentések formanyomtatványainak kitöltésekor követendő eljárási szabályok maradéktalan betartására. A felkérésnek a főkapitány határidőben eleget tett.
OBH 2576/2001.
Az előállítás céljának eléréséhez szükséges időtartamot meghaladó fogva tartás sérti az előállított személyes szabadsághoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát.
A panaszos sérelmezte, hogy a Soproni Rendőrkapitányság járőrei – véleménye szerint megalapozatlanul – csendháborítás miatt, testi kényszer alkal- mazásával előállították a rendőrkapitányságra, anélkül, hogy felszólították volna a szabálysértés abbahagyására.
A jogbiztonság, valamint a jó hírnévhez és a személyes szabadsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el és a rendőrkapitányságtól beszerezte az eljárás iratait.
A tényállás szerint a panaszos szomszédja kérte a rendőrség intézkedését, mert a panaszos lakásából áthallatszó zene miatt a gyermekei nem tudtak aludni. Az ügyeletes tiszt által a helyszínre küldött rendőrjárőr figyelmeztette a panaszost, aki lehalkította a tv-készülékét. Az éjszaka folyamán további két esetben hívták ki a rendőröket, akik végül testi kényszer alkalmazásával előállították a rendőri intézkedésnek ellenszegülő panaszost, és reggel 06 óra 50 percig fogva tartották. A rendőrség csendháborítás szabálysértése miatt feljelentést tett ellene az eljárásra illetékes Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalánál. A rendelkezésre álló adatok szerint a vizsgált esemény előtt és azután is, a Polgármesteri Hivatal több esetben járt el a panaszos ellen a szomszédja sérelmére elkövetett birtokháborítás miatt.
A panaszos jogellenes fogva tartás miatt feljelentést tett a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál. A Hivatal bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást. A határozat ellen benyújtott panaszt a Soproni Városi Ügyészség elutasította.
A szabálysértésekről szóló törvény és a rendőrségi törvény szerint az eljáró hatóság az előállítással a személyi szabadságot csak az előállítás céljának eléréséhez szükséges ideig, de legfeljebb 8 órán át korlátozhatja. A célhoz kötöttség azt jelenti, hogy az intézkedés a cél érdekében, a cél eléréséig tarthat, azt követően a további szabadságkorlátozás jogszerűsége megszűnik, a fogva tartottat szabadon kell engedni. Az előállítás legális célja csak a szabálysértés megszakítása lehet. Mindezekre tekintettel a személyes szabadság korlátozása csak az intézkedés szorosan vett befejezéséig, az ügyeletes tisztnek való átadásig, illetve legfeljebb az előállításról szóló jelentés és a feljelentés elkészítéséig tarthatott volna. Ezzel szemben a panaszost több mint hat órán keresztül fogva tartották, ami az adott esetben nyilvánvalóan meghaladta az előállítás céljának eléréséhez szükséges időtartamot.
Az előállítás céljának eléréséhez szükséges időtartamot meghaladó fogva tartás sértette a panaszosnak a személyes szabadsághoz való jogát és a rendőrségről szóló törvényben meghatározott szabályok sérelmével összefüggésben a jogállamiság fontos elemét képező jogbiztonságot, valamint a panaszosnak a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát is.
Az általános helyettes ajánlotta a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitánynak, hogy tegye meg a személyes szabadsághoz fűződő alkotmányos jog sérelmének jövőbeni elkerüléséhez szükséges intézkedéseket. A megyei főkapitány az ajánlásnak eleget tett, a parancsnoki és végrehajtó állományt utasította az előállítási szabályok betartására.
OBH 2783/2001.
A fiatalkorú fogva tartott felnőtt korúak között történő elhelyezése sérti a fogva tartásra vonatkozó büntetés-végrehajtási és büntetőeljárási jogszabályokat, továbbá a fiatalkorúak védelmét szolgáló speciális rendel- kezéseket, ezáltal a jogbiztonság követelményét; a felügyelet figyelmetlensége miatt a zárkatársaktól elszenvedett bántalmazás az élethez és az emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okoz.
A panaszos sérelmezte, hogy előzetes letartóztatásba helyezett fiatalkorú gyermekét a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben négy felnőtt zárkatársa többször megverte, ruháit és különböző tárgyait elvették, és mindannyian természet elleni fajtalanságra kényszerítették. A cselekmények következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Panaszolta az emiatt tett feljelentés alapján folytatott nyomozás elhúzódását is. Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog és az emberi méltósághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el és az ügy körülményeivel kapcsolatban tájékoztatást kért a büntetés-végrehajtás országos parancsnokától.
Az Intézet parancsnokának feljelentése alapján a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el természet elleni erőszakos fajtalanság bűntette, kifosztás bűntette és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette alapos gyanúja miatt. A nyomozást megszüntették, mert az időközben szabadlábra került gyanúsítottak ismeretlen helyen tartózkodtak. A megszüntető határozatból nem kapott sem a feljelentő, sem a sértett. A megvizsgált iratokból nem tűnt ki, hogy a nyomozás elrendelése és a megszüntetés között eltelt öt hónap alatt a nyomozó hatóság milyen intézkedéseket tett a tényállás tisztázása érdekében, és miért nem került sor az eljárás első felében még fogva lévő elkövetők kihallgatására. A kerületi kapitányság mulasztásai sértették a fiatalkorú és törvényes képviselője jogait a jogorvoslathoz való jog tekintetében, az eljárás indokolatlan elhúzódása pedig veszélyeztette a jogbiztonság követelményének érvényesülését.
A Helsinki Bizottság Emberi Jogi Tanácsadó Irodája hivatali visszaélés bűntette miatt feljelentést tett az Intézet állományába tartozó bv. alkalmazott ellen. Az ügyész a körülmények tisztázását követően a nyomozást bűncselekmény hiányában megtagadta, mivel a Fővárosi BV Intézetben a telítettség 260 % körül mozgott és emiatt a fogva tartottak elkülönítésére vonatkozó szabályokat – így a fiatalkorúak és a felnőttek elkülönítését – nem tudták betartani.
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben – azzal, hogy a 16 éves terheltet olyan zárkában helyezték el, ahol nála jóval erősebb fizikumú, többségükben felnőtt fogva tartottak voltak, és a súlyos bántalmazások megakadályozása érdekében semmilyen megelőző intézkedést nem tettek – megsértették a fogva tartásra vonatkozó büntetés-végrehajtási és büntetőeljárási jogszabályokat, továbbá a fiatalkorúak védelmét szolgáló speciális rendelkezéseket. A jogszabályok által előírt elkülönítési kötelezettség figyelmen kívül hagyása sértette a jogbiztonság követelményét, továbbá az élethez és emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okozott.
Az általános helyettes ajánlotta a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy a jövőben a fiatalkorúak elkülönítése; jogaik, emberi méltóságuk és testi épségük biztosítása a jogszabályok szerint történjen. Javasolta a budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy ellenőriztesse a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekményekkel összefüggő nyomozásokban a büntetőeljárási szabályok betartását, és a nyomozó szervek fordítsanak nagyobb figyelmet a nyomozások időszerűségére, a gyermeki jogok megóvására és a hozzátartozók tájékoztatására. Az érintettek az ajánlásokat elfogadták. A budapesti főkapitány megvizsgáltatta a fiatalkorú fogva tartottak ügyeiben folyamatban lévő eljárásokat. A bv. országos parancsnoka intézkedett az elhelyezési szabályok betartására.
OBH 2875/2001.
A kínzást és az embertelen, megalázó bánásmódot több nemzetközi egyezmény, a rendőrségről szóló törvény és a büntetőeljárás szabályai is tiltják. Az ilyen cselekmények a büntetőjogi tényállás megvalósítása mellett az élethez és emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben súlyos visszásságot okoznak.
A Kapuvári Rendőrkapitánysághoz tartozó Beledi Rendőrőrsön a rendőrök betöréssel gyanúsított fiatalkorúakat bántalmaztak. Az állampolgári jogok korábbi országgyűlési biztosa a jogállamiság, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog, illetve az emberi méltósághoz való jog sérelmének gyanúja miatt hivatalból vizsgálatot indított, és az ügy körülményeivel kapcsolatban tájékoztatást kért a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjétől, valamint az országos rendőrfőkapitánytól.
A tényállás szerint a Kapuvári Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el ismeretlen tettesek ellen, akik Kisfalud községben, az általános iskolából készpénzt és műszaki cikkeket, egy üzletből pedig különféle árucikket tulajdonítottak el. A Beledi Rendőrőrsre több fiatalkorút és egy gyermekkorút állítottak elő. A kihallgatásukat végző rendőrök illetve a később érkező rendőrkapitány az előállított fiúkat fenyegették, szidalmazták és ütlegelték. A bántalmazás hatására a gyanúsítottak a bűncselekmények elkövetését beismerték. A Kapuvári Rendőrkapitányság – egy sorállományú gyanúsítottra tekintettel – az ügyet áttette a Győri Katonai Ügyészséghez. Az ügyészség a nyomozást bűncselekmény hiányában valamennyi gyanúsítottal szemben megszüntette, mivel időközben a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság nyomozásának eredményeként kézre kerültek a betörések tényleges elkövetői, akiktől az eltulajdonított tárgyak nagy részét lefoglalták.
A hozzátartozók feljelentést tettek a rendőrök ellen. A Győri Városi Ügyészség kényszervallatás bűntette miatt vádat emelt a négy rendőr ellen, a bíróság a vádlottak büntetőjogi felelősségét megállapította. Az üggyel kapcsolatban megjelent újságcikkek hírt adtak arról, hogy a rendőrök elleni feljelentéseket követően gyakoribbá váltak a rendőri intézkedések. Az országos rendőrfőkapitánytól beszerzett adatok az újsághíreket megerősítették. Csaknem háromszorosára nőtt az őrs illetékességi területén kiszabott helyszíni bírságok száma, egyes intézkedések pedig kifejezetten a feljelentők vagy hozzátartozóik ellen irányultak. A zaklatásokra lehetőséget adott, hogy az érintett kapitányságvezetővel szemben csak kb. két és fél hónappal a feljelentéseket követően került sor a fegyelmi eljárás elrendelésére.
A rendőrök cselekménye a büntetőjogi tényállás megvalósítása mellett az élethez és emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben súlyos visszásságot okozott. A bántalmazást elkövető rendőrök feljelentése után történt indokolatlan intézkedések a jogállamiság alkotmányos alapelvét sértették. Tekintettel arra, hogy az illetékes nyomozó hatóság a büntetőeljárást soron kívül lefolytatta, az elkövetők felelősségét a bíróság is megállapította, továbbá a megyei rendőrfőkapitány a szükséges személyzeti intézkedéseket végrehajtotta, az ügyben ajánlásra nem került sor, de az országgyűlési biztos általános helyettese a jelentést azzal a kéréssel küldte meg az országos rendőrfőkapitánynak, hogy kísértesse figyelemmel a jogsértő cselekmények bejelentését követő esetleges retorziók előfordulását.
OBH 2881/2001.
A tulajdonhoz fűződő joggal és az egészséges környezethez való joggal összefüggésben visszásságot okoz az önkormányzat, ha a környezetszennyező tevékenységgel kapcsolatos sorozatos bejelentésekre nem tesz érdemi intézkedést.
Egy igari panaszos a szomszédságában folyó engedély nélküli környezetszennyező gépkocsi-mosást, fényezést, javítási munkálatokat sérelmezte, továbbá azt, hogy az önkormányzat semmilyen hathatós intézkedést nem tesz az ügy megoldása érdekében.
A biztos általános helyettese a tulajdonhoz és az egészséges környezethez való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. Két helyi lakos 2000 márciusában fordult a képviselő-testülethez azt sérelmezve, hogy az önkormányzat nem intézkedett a szomszédságukban folyó engedély nélküli gépkocsi festés ügyében. A körjegyző felkérte az ÁNTSZ-t, a környezetvédelmi felügyelőséget az illetékes tűzoltó parancsnokságot ellenőrzésre és helyszíni ellenőrzést tartott a polgármesteri hivatal egyik munkatársa is, aki megállapította, hogy a telepen valóban folyik az engedély nélküli autófestés. A tűzoltóság megállapította, hogy a cég nem tartja be a 35/1996. (XII. 29.) B és a 4/1997. (I. 22.) kormányrendelet 1. sz. mellékletébe foglaltakat, de az eljárás jegyzői hatáskörbe tartozik. A környezetvédelmi felügyelőség tájékoztatta a jegyzőt, hogy csak egyszer történt engedély nélküli tevékenység, ezért ismételt helyszíni szemle megtartását nem tartja indokoltnak, de levélben felhívta a céget az esetleg keletkező veszélyes hulladék átvételre engedéllyel rendelkező szervezetnek való leadására.
Az ÁNTSZ-vizsgálat szerint a telep rendezetlen volt, foglalkozás-egészség- ügyi előírásokat nem tartották be, a védőeszközök hiányoztak, a kézmosó szennyvize a szabadba távozott, minden tevékenység a szabadtéren folyt. A felügyelőség veszélyes hulladék bírságot szabott ki – melyet a kötelezett megfellebbezett –, valamint “veszélyes hulladék kötelezést” adott ki, majd az ismételt lakossági bejelentésre és a korábbi “veszélyes hulladék kötelezés” tárgyú határozat végrehajtásának ellenőrzése céljából helyszíni ellenőrzést tartott. A környezetvédelmi felügyelőség “környezetvédelmi szabálysértés” miatt az önkormányzatnál feljelentést tett. A simontornyai jegyző a szabálysértési eljárást lefolytatta, megállapította a környezetvédelmi szabálysértés elkövetését, és figyelmeztetésben részesítette a cég vezetőjét.
A Tolna Megyei Bíróság a kft. fizetésképtelenségét megállapította, és felszámolását elrendelte.
A vizsgálat megindulásával egyidejűleg az általános helyettes felkérte a Fejér Megyei Főügyészséget arra, hogy folytasson le törvényességi felügyeleti eljárást az érintett hatóságoknál. A vizsgálat több mulasztást állapított meg. A körjegyző, a panaszos közérdekű bejelentésére indult eljárás folyamán megsértette a 1977. évi I. törvény, és a végrehajtására kiadott 11/1977 MT rendelet több rendelkezését, így: a közérdekű bejelentést nem foglalta írásba, azt 30 napon belül nem bírálta el, nem tájékoztatta a bejelentőket. A körjegyző a hatósági ellenőrzések során feltárt súlyos törvénysértések miatt a szükséges államigazgatási eljárását hivatalból nem indította meg, így a cég képviselőjét nem kötelezte a telepengedélyeztetési eljárás megindítására, valamint nem kötelezte határozatban a jogszabálysértő tevékenység abbahagyására. A cég működési engedélyét viszont a jegyző jogszabályi feltétel hiányában vonta vissza. A körjegyző nem folytatta le a szabálysértési eljárást a környezetvédelmi szabálysértésre, és a tűzvédelmi szabálysértésre sem.
Az ÁNTSZ vezetője a közérdekű bejelentés elbírálását megkezdte, de 30 napon belül nem folytatta le, a munkavédelmi szabálysértés miatt a szabálysértési eljárást nem folytatta le. Az ügyész mindkét szervnél felszólalt. A Ptk. 100. §-a szerint: “A tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné.” Ez a rendelkezés a szomszédok jogainak védelmére vonatkozik. A szükségtelen zavarást minden egyes egyedi esetben külön kell elbírálni, mert a zavarás egy bizonyos szintjét mindenki köteles eltűrni. A másokat zavaró tevékenység csak akkor tiltott, ha az nem szükségszerű. Gyakori, hogy a jegyzők, a környezetvédelmi panaszokat nem tekintik egyben birtokvédelmi eljárás lefolytatása iránti kérelemnek, pedig a beadvány tartalmilag nyilvánvalóan arra irányul. A jegyzőknek a környezetvédelmi panaszok esetén a lényegesen rugalmasabb bizonyítást igénylő birtokvédelmi eljárást kellene lefolytatniuk. Az Áe. értelmében a kérelmet tartalma szerint kell elbírálni. Ha valaki a szomszédságában zajló tevékenység zajos, bűzös és környezetet szennyező tevékenységét kifogásolja, akkor a birtokvédelmi eljárás lefolytatható. Az általános helyettes megállapította, hogy a jegyző visszásságot okozott a tulajdonhoz, valamint az egészséges környezethez való joggal összefüggésben azzal, hogy hosszú időn keresztül a helyszíni szemlén kívül érdemi intézkedést nem tett és a panaszos számos beadványából egyikre sem indította meg a birtokvédelmi eljárást.
A továbbiakban kifejtettek a panaszosnak alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet nem okoztak, de az általános helyettes felhívta a figyelmet bizonyos hiányosságokra a simontornyai jegyző mint I. fokú szabálysértési hatóság eljárásával összefüggésben. A jegyző megállapította, hogy a feljelentett személy elkövette a szabálysértést és intézkedésként figyelmeztetést alkalmazott. Az elkövetés körülményeire, az elkövető személyi körülményeire tekintettel a hatóság elegendőnek tartotta a figyelmeztetés alkalmazását. Nem fejtette ki azonban, sem az elkövetés, sem az elkövető személyi körülményeit, és azt sem, hogy ezen adatok ismeretéből hogyan jutott arra a következtetésre, hogy a figyelmeztetés kellően visszatartó erejű lehet. Másrészt a figyelmeztetés a szabálysértési törvény szerint a legenyhébb intézkedés. A törvény szerint büntetés helyett figyelmeztetés alkalmazható, ha a szabálysértés az elkövetés körülményeire tekintettel csekély súlyú és az eljárás alá vont személy személyi körülményeire is figyelemmel, a figyelmeztetéstől is kellő visszatartó hatás várható. Az elkövetés ismétlődése vagy folyamatossága kizárják a figyelmeztetés alkalmazásának lehetőségét. A szabálysértési feljelentésben szerepel az, hogy a feljelentést a hatóság a környezetvédelmi előírások sorozatos megszegése miatt teszi. Az olyan szabálysértési eljárás, amikor a határozat rendelkező része érdemi indokolást nem tartalmaz és egy folyamatosan elkövetett “szabálysértést” figyelmeztetéssel zár le, a hatóság az eljárást látszólagossá teszi, az alkalmazott intézkedés pedig rendkívül enyhének minősíthető. Komoly szakmai hiányosság az, hogy sem a környezetvédelmi felügyelőség, sem pedig a jegyző nem észlelte, hogy a veszélyes hulladék kísérőjegy nélküli elszállítása alapján felmerülhet a “környezetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezése” bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Továbbá a felügyelőségnél a talaj fáradt olajjal való szennyezése miatt a “környezetkárosítás” bűncselekmény gyanújának is fel kellett volna merülnie és a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. tv. rendelkezései alapján büntető feljelentést kellett volna tenni. A biztos általános helyettese felkérte a simontornyai jegyzőt arra, hogy a környezetvédelemmel összefüggő zaj, por, bűz és egyéb behatásokkal kapcsolatos panaszokat körültekintően, tényleges tartalmuk szerint bírálja el, és szükség szerint folytasson le birtokvédelmi eljárást, valamint kérte, hogy tájékoztassa a panaszost levélben a birtokvédelmi eljárás bírósági lehetőségéről. A jegyző a kezdeményezést elfogadta.
OBH 3010/2001.
A jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérül, ha a panaszos jogorvoslati kérelme és a hajléktalanszállóra való visszahelyezése között közel kilenc hónap telik el.
A panaszos beadványában a Fővárosi Szociális Központ és Intézményei igazgatójának (a továbbiakban: FSZKI), valamint a Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) eljárását sérelmezte.
A panaszos állami gondozott volt, 1970-ben költözött a Budapest XIII. kerület, Dózsa György út 152. szám alatti Átmeneti Munkásszállóra, mely később a Fővárosi Szociális Központ és Intézményei Hajléktalanok Átmeneti Szállása lett (a továbbiakban: Átmeneti Szálló).
Az Átmeneti Szálló igazgatója 2000. szeptember 18-án előzmény és ügyiratszám nélkül értesítette a panaszost arról, hogy áthelyezi a Budapest X. kerület, Bánya u. 37. szám alatti szállóra. Az intézkedés ellen a panaszos a Bizottsághoz fordult, és kérte helyezzék vissza az Átmeneti Szállóra. A beadványra az Átmeneti Szálló igazgatója válaszolt, válaszában a panaszos kérelmét elutasította.
A panaszos ezt követően a Bizottság és a főpolgármester segítségét kérte. A kérelem jogosságát a Bizottság és a főpolgármester egyaránt elismerte, az igazgatót felkérték az eredeti állapot helyreállítására, ennek ellenére a panaszos ügyében 2001. április 20-áig – az országgyűlési biztoshoz benyújtott panaszá- ig – semmilyen konkrét intézkedés nem történt. Az országgyűlési biztos a jogbiztonság elve, és a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a panaszos 2000. szeptember 20-án benyújtott fellebbezését a Bizottság és az Ügyosztály egyaránt megküldte intézkedés céljából az FSZKI igazgatójának. Az FSZKI igazgatója ugyan a panaszos kérelmének nem adott helyt, de tájékoztatta arról, hogy döntése ellen panasznak van helye. A fenti intézkedések során a panaszos jogorvoslati joga tehát nem sérült.
A panaszos a főpolgármesterhez 2000. november 8-án benyújtott jogorvoslati kérelmére azonban csak közel két hónap múlva – 2001 januárjában – kapott választ. Ekkor kérelme jogosságát elismerték, de korábbi szálláshelyére való visszahelyezéséről az FSZKI igazgatója nem intézkedett, ezért egy hónap múlva a panaszos az FSZKI felügyeleti szervétől ismét segítséget kért. A segítségkérést követően az ügyosztályvezető még kétszer szólította fel az FSZKI igazgatóját arra, hogy a panaszost helyezze vissza az Átmeneti Szállóra. Az igazgató azonban ezt csak azt követően tette meg, amikor tudomást szerzett arról, hogy a panaszos az országgyűlési biztos segítségét kérte. A panaszos jogorvoslati kérelme és az Átmeneti Szállásra való visszahelyezése között közel kilenc hónap telt el. Az elhúzódó eljárással sérült a panaszosnak a tisztességes eljáráshoz fűződő joga. A biztos a jogsértések jövőbeni elkerülése érdekében felkérte a Szociálpolitikai Ügyosztály vezetőjét, hogy ellenőrizze, hogy a felügyelete alatt álló intézmények vezetői a kapott utasításoknak, felkéréseknek az általa megha- tározott határidőre eleget tesznek-e. Az ügyosztályvezető az ajánlást elfogadta.
OBH 3042/2001.
Visszásságot okoz a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben a rendőrség eljárása, ha a rendőrségi fogdán fogva tartottak számára nem biztosítják a jogszabályban előírt, napi egy óra szabad levegőn való tartózkodás lehetőségét.
Az országgyűlési biztos a fogva tartottak panasza alapján indított, 2001 júniusában lezárt vizsgálata eredményeként megállapította, hogy a BRFK – a 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése ellenére – nem biztosítja a Gyorskocsi utcai fogdán fogva tartottak számára a szabad levegőn való tartózkodás jogát. A hatóság eljárása ennélfogva visszásságot okozott a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság elvével, és a fogva tartottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogával összefüggésben, ezért a biztos kezdeményezte a budapesti rendőrfőkapitánynál, hogy fontolja meg annak a gyakorlatnak a megszüntetését, mely szerint zárkánként, azaz kétfős csoportokban hajtják végre a sétáltatást.
A budapesti rendőrfőkapitány elutasította a kezdeményezést, mert álláspontja szerint a hivatkozott BM rendelet 18. § (1) bekezdésének c, pontja értelmében a bűnüldözési és nyomozati érdekek maradéktalanul csak úgy biztosíthatóak, ha – figyelembe véve a fogdaőrök létszámát és a rendelkezésre álló sétaudvarok méretét is – a sétáltatást zárkánként végzik. Az országgyűlési biztos általános helyettese erre tekintettel felkérte a rendőrfőkapitányt, hogy a kezdeményezést terjessze fel az ORFK-hoz. Az országos rendőrfőkapitány válaszában egyetértett a budapesti rendőr-főkapitánnyal.
Ezt követően az általános helyettes a kezdeményezést módosított formában ajánlásként fenntartva a belügyminiszterhez fordult. Az országgyűlési biztos ugyanis eredeti kezdeményezésében csupán egy megoldási módot javasolt a fennálló alkotmányos joggal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében. Ezt a megoldást mind a BRFK, mind az ORFK elutasította, de nem tettek más intézkedést a visszásság orvoslására. A belügyminiszter ugyanakkor az együttműködés e formáját elutasította, ezért az általános helyettes a korábbi kezdeményezést visszavonta és 2002 januárjában kiegészítő jelentés keretében ajánlást tett a belügyminiszternek, mint a visszásságot előidéző szerv felügyeleti szervének, felkérve, hogy szüntesse meg a változatlanul fennálló, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. A belügyminiszter az ajánlást elfogadta, és intézkedett a fogdát érintő felújítási munkálatok gyorsítására, valamint felkérte az országos rendőrfőkapitányt, hogy a nagyobb létszámú fogva tartott egy részét bv. intézetben helyezzék el.
Az általános helyettes megküldte a panaszosnak egy Gyorskocsi utcai fogdán fogva tartott panaszos azonos tárgyú beadványa nyomán, az OBH 6176/2001. sz. ügyben 2002 januárjában kelt kiegészítő jelentését.
OBH 3311/2001.
A hajléktalanszállások és éjjeli menedékhelyek rendszeres éjszakai rendőri ellenőrzése – megfelelő szabályozás hiányában – közvetlenül veszélyezteti a hajléktalanokat is megillető emberi méltósághoz való jog és a szociális gondoskodáshoz való jog érvényesülését.
A Létminimum Alatt Élők Társasága az országgyűlési biztoshoz fordult a Budapest X. ker., Előd utcai hajléktalanszállón ismétlődően előforduló rendőri ellenőrzések módszere miatt. Beadványuk szerint a rendőrök több esetben az éjszakai órákban felzavarták és a folyosón sorba állították a szállón lakó hajléktalanokat, majd mindenkit igazoltattak. Az intézkedések során bántalmazás is előfordult. A rászorultak szociális gondoskodáshoz való joga és az emberi méltósághoz való jog sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el, és tájékoztatást kért a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól és a hajléktalan szállást kezelő Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei vezetőjétől.
A rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a vizsgált egy hónap alatt a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányság rendőrei három alkalommal, öt személlyel szemben intézkedtek az Előd utcai hajléktalan menedékhelyen. Az intézkedésekre a késő esti, illetve a hajnali órákban került sor. Az intézkedésekkel szemben az érintettek nem éltek panasszal. Az előállításokra elfogatóparancs alapján, bűnügyben történő kihallgatás érdekében, illetve a személyazonosság megállapítása miatt került sor. A rendőri vizsgálat során nem merült fel olyan tény, mely alátámasztotta volna, hogy a rendőrök intézkedéseiket megalázó módon végezték.
A menedékhely vezetőjének tájékoztatása szerint a rendőrökkel korrekt kapcsolatot és együttműködést alakítottak ki. A panaszban kifogásolt intézkedésről, bántalmazásról a menedékhely vezetőjének nem volt tudomása.
A helyi rendőri szervek előtt nem volt ismert, hogy az ORFK és a Hajléktalan Kamara együttműködési megállapodást kötött, a főkapitány a 30/1999. (VI. 3.) ORFK Intézkedésben határozta meg a megállapodásból adódó feladatokat. Az ORFK Bűnmegelőzési Osztály vezetőjének állásfoglalása megállapította, hogy “általános bűnmegelőzési célból, körözött személyek – általános, konkrét információ nélküli – felderítése érdekében fokozott ellenőrzés a hajléktalan szállásokon nem tartható.”
A hajléktalanok átmeneti szállásai és éjjeli menedékhelyei csak abban az esetben felelhetnek meg a rendeltetésüknek, ha képesek ténylegesen megfelelő szintű védelmet, biztonságot nyújtani a rászorulóknak. Hatástalanná teszi a szociális erőfeszítéseket, nehezíti az állam alkotmányos kötelezettségeinek teljesítését, ha a rendőrség ezeket a helyeket a rendőri ellenőrzések állandó célterületeiként kezeli.
Az általános helyettes megállapította, hogy a hajléktalanszállások és éjjeli menedékhelyek rendszeres éjszakai ellenőrzése – megfelelő szabályozás hiányában – közvetlenül veszélyezteti a hajléktalanokat is megillető emberi méltósághoz való jog és a szociális gondoskodáshoz való jog érvényesülését. Ennek alapján javasolta az országos rendőrfőkapitánynak, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az alárendelt rendőri szervek megismerjék és intézkedéseik szervezése, és végrehajtása során betartsák az ORFK Bűnmegelőzési Osztály állásfoglalását. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei vezetőjének ajánlotta, hogy a hajléktalanszállásokon naplózzák az intézményben történt rendőri intézkedések időpontját, a rendőri szerv és az intézkedésben érintett személyek adatait. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta, az intézkedéseket végrehajtotta, a Szociális Központ vezetője nem válaszolt.
OBH 3731/2001.
Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az önkormányzat az általános iskolák összevonásával, ha előtte kikéri az érintettek véleményét, és a döntés nem okoz aránytalan terhet a tanulóknak, vagy nem jár az oktatás színvonalának csökkenésével.
A panaszosok a hódmezővásárhelyi József Attila Általános Iskola és a Központi Általános Iskola, valamint a Szent István Általános Iskola és a Halmay Zoltán Testnevelés Tagozatos Általános Iskola összevonásával kapcsolatos önkormányzati döntés miatt fordultak panasszal az Országgyűlési Biztos Hivatalához. Kifogásolták, hogy a képviselő-testület a döntését az éjszakába nyúló ülésén hozta meg, és így a döntés valójában a nyilvánosság kizárásával született. Kifejezték aggodalmukat a magas szintű oktatás csökkenése miatt, illetve az utazási körülmények megnehezülése miatt is. Az önkormányzat tervei szerint az alsó és a felső tagozatos tanulók más-más épületben tanulnának. Ezzel szemben olyan kifogások érkeztek, hogy egy családból a gyerekek nem járhatnak együtt iskolába. Azt is kifogásolták, hogy miért a jól kihasznált iskolákat, és nem a legalacsonyabb létszámmal működő iskolákat zárják be. Az összevonást a várható megtakarítás mértékét figyelembe véve sem tartották indokoltnak.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megkereste az önkormányzatot. A válasz szerint a képviselő-testület a csökkenő gyermekszám miatt kezdett a városi oktatási intézményrendszer átalakításába. A gyermeklétszám fokozatos csökkenését mutatta, hogy míg 8 évvel korábban 800 gyermek tanult az iskolákban, addig a következő tanévre 400 gyermek beíratása várható. A városban felesleges 12 általános iskola fenntartása ilyen létszámadatok mellett. Az önkormányzat az érintett iskolákat értesítette az összevonás tervéről, és e kérdést megvitatták az iskolákban a nevelőtestülettel, az iskolaszékkel, a diákönkormányzattal, a szakszervezettel, és a közalkalmazotti tanáccsal. Az érintettek kérdéseiről, kéréseiről a képviselő-testületet tájékoztatták. A képviselő-testület az iskolák összevonásáról a 2001. április 6-i ülésén hozott határozatot, mely szerint a József Attila Általános Iskola és a Központi Általános Iskola az összevonás után a József Attila Általános Iskola és Központi Tagozat néven, míg a Szent István Általános Iskola és a Halmay Zoltán Testnevelés Tagozatos Általános Iskola összevonásával Szent István Általános Iskola és a Halmay Zoltán Testnevelés Tagozata néven működött tovább 2001. július 1-jétől.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy az önkormányzat a költségvetését a törvényes keretek között szabadon határozza meg, és mint fenntartó nagyfokú önállósággal bír az intézményi struktúra kialakításában, szervezésében. Döntéseit a csökkenő gyermeklétszám miatt összességében alacsony kihasználtságú intézmények gazdaságtalan működése indokolja. Az önkormányzat a kérdést rendező határozatainak meghozatala előtt intézkedett a törvény szabályainak megfelelően az érintettek vé- leményének kikéréséről valamennyi kérdésben, amelyben a törvény szerint e jogukat gyakorolhatják. Az önkormányzat az iskolák osztályait nem vonta össze, a tagozatos oktatást a teljes egészében átvett nevelőtestület továbbra is biztosította, és nem csupán a korábbi tanítványaik, hanem az iskola valamennyi tanulója számára. Az oktatás minősége ezzel nem csökkent, hanem egyes területeken éppen javult. A közlekedési problémák rendezése érdekében az önkormányzat javaslatot tett a Tisza Volán Rt.-nek a menetrend módosítására. A módosított járatok a jelentősebb problémákat rendezték, mert azzal kapcsolatban nem érkezett további panasz sem az önkormányzathoz, sem az országgyűlési biztos hivatalához.
A csökkenő gyermeklétszám nem arányosan oszlott meg a város iskoláiban, de nem lehetett kizárólagos alapja az iskolák összevonásának az, hogy melyik iskolába járnak kevesebben, mert az iskolák területi elhelyezkedése is befolyásolta a döntést. A költségek csökkenésének csekély voltát felvető panasszal kapcsolatosan elmondható, hogy a megtakarítás valójában csak hosszabb távon érvényesül, az összevonást követően néha inkább többletköltség keletkezik. Annak elodázása azonban csak súlyosbíthatja a problémát, és a megtakarítás is később jelentkezik. A szabad iskolaválasztás jogát nem lehet kiterjesztően értelmezni, mert az nem biztosítja a gyermekeknek és szüleiknek azt a jogot, hogy a művelődéshez való alapjogra hivatkozással valamely intézmény változatlanul hagyását követeljék, ha azt az ingyenes és kötelező általános iskola biztosításának sérelme nélkül a fenntartó megszüntetésre jelölte ki. Az országgyűlési biztos intézkedését igénylő Alkotmányban biztosított alapjog nem sérült, ezért az általános helyettes a vizsgálatot alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.
OBH 3768/2001.
A tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog sérelmét jelenti, ha a panaszost nem tájékoztatják, hogy szóban előadott kérelmét az eljárás megindításának tekintik, arról jegyzőkönyvet nem vesznek fel, annak elutasításáról a hatóság nem hoz határozatot.
A gyermek megfelelő testi fejlődéshez való joga sérelmét jelenti, ugyanakkor jogszabályellenes, ha az önkormányzat a kiegészítő családi pótlék folyósítását azért szünteti meg, mert a településen állandó bejelentett lakcímmel rendelkező szülő máshol él.
A Pusztacsehin lakó, de dombóvári állandó bejelentett lakhellyel rendelkező panaszos beadványában sérelmezte, hogy Dombóvár Önkormányzata – arra való hivatkozással, hogy életvitelszerűen nem tartózkodik a településen – megszüntette a két kiskorú gyermeke után járó kiegészítő családi pótlék folyósítását. Sérelmezte továbbá, hogy a pusztacsehi polgármester nem engedte a településre bejelentkezni. Bejelentkezés hiányában idősebb – iskolakezdés előtt álló – gyermekét nem tudta óvodába, a kisebbet bölcsödébe íratni.
A beadvánnyal kapcsolatban felmerült a tisztességes eljáráshoz, és a gyermeket az állam és a társadalom részéről megillető kiemelt védelemhez fűződő joga sérelmének gyanúja, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított.
A panaszos beadványa szerint szeretett volna Pusztacsehin tartózkodási helyet létesíteni, azért ment a polgármesteri hivatalba, hogy az ehhez szükséges bejelentőlapot kitöltse. Állítása szerint a polgármesteri hivatalban egyértelműen elutasították a kérelmét. A község polgármesterének telefoni tájékoztatása szerint a panaszos csak szóban “érdeklődött” a bejelentkezés lehetősége iránt, kérelmet nem nyújtott be, ezért annak elutasításáról nem készült határozat sem. A panaszos és a polgármester állításai egymásnak ellentmondottak, ezért a panasz e részének vizsgálatánál a biztos csak a panaszos beadványában foglaltakra és a polgármester tájékoztatására hagyatkozhatott.
Az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény előírja, hogy az ügyfél a kérelmét szóban és írásban egyaránt előterjesztheti. A törvény rendelkezik arról is, hogy az eljáró szerveknek a kérelmet tartalmuk szerint kell elbírálniuk, tehát az ügyfél “érdeklődését” nyilvánvalóan bejelentkezési szándéknak kellett volna tekinteni. Az eljáró szerveknek tájékoztatniuk kell az ügyfelet jogairól és kötelezettségeiről. Az általános helyettes a rendelkezésére álló dokumentum és információk szerint a panaszos nem kapott tájékoztatást arról, hogy szóban előadott kérelmét az eljárás megindításának tekintik, arról jegyzőkönyvet nem vettek fel, a kérelem elutasításáról pedig, nem született határozat. Így a panaszos jogorvoslati jogával sem élhetett. Mindezzel sérült a panaszos jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő joga. Dombóvár Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló rendelet hatályát a város közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező és életvitelszerűen ott-tartózkodó magyar állampolgárokra (bevándoroltakra, menekültekre) terjeszti ki. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) rendelkezik arról, hogy a kiegészítő családi pótlék folyósításával kapcsolatos eljárásra az a települési önkormányzat illetékes, amelynek a területén a gyermek szülői felügyeletet gyakorló szülőjének, gyámjának, az ügyei vitelében akadályozott, illetőleg a cselekvőképességet érintő gondnokság alatt álló személy gondnokának a lakóhelye van. Az önkormányzati rendelet előírása tehát a törvény rendelkezéseit szűkítően értelmezi. Ez ellentétes a jogalkotásról szóló törvény előírásával. Mindezért Dombóvár Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló rendelete jogszabálysértő. A panaszos életvitelszerűen nem tartózkodott Dombóváron, ezért a rendelet szerint megszüntették a gyermekei után járó kiegészítő családi pótlék folyósítását, ami a jövedelem nélküli panaszosnak jelentős anyagi kiesést jelent. A kiegészítő családi pótlék elvesztése miatt sérült a panaszos gyermekeinek a megfelelő testi fejlődésükhöz szükséges alkotmányos joga.
A jogsértések elkerülése érdekében az általános helyettes felkérte Pusztacsehi polgármesterét, hogy a jövőben az ügyfelek szóban előadott kérelmét, “érdeklődését” ne annak formája, hanem tartalma alapján bírálják el, ügyfeleiket jogaikról és kötelezettségükről minden esetben tájékoztassák. Az akár szóban, akár írásban benyújtott kérelem engedélyezéséről, illetőleg elutasításáról hozzanak határozatot. Dombóvár polgármesterét felszólította, hogy az önkormányzat képviselő-testülete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló önkormányzati rendeletét hozza összhangba a Gyvt. illetékességi szabályaival. Kérte a polgármestert, hogy saját hatáskörében vizsgálja meg, milyen módon tudná a panaszos családját úgy segíteni, hogy a kiskorúak ellátásából kiesett kiegészítő családi pótlék összegét pótolná.
Az érintettek a kezdeményezést elfogadták. Dombóvár város képviselő-testülete a Gyvt.-t szűkítő rendelkezését hatályon kívül helyezte, a polgármester saját hatáskörében gondoskodott arról, hogy a kiesett családi pótlék összegét a panaszosnak kiutalják.
OBH 3772/2001.
A tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző eljárása, ha a panaszos birtokvédelemre irányuló kérelmét nem határozattal bírálja el. A jogbiztonság elvét sérti a jegyző eljárása, ha az elintézési határidőt túllépi.
A panaszos azt sérelmezte, hogy birtokvédelmi ügyében a jegyző nem hozott döntést. Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog, valamint a jogbiztonság követelményének megsértése miatt indított vizsgálatot. A panaszos 2000 augusztusában élt panasszal a helyi önkormányzatnál, mert szomszédja a telkén “ipari hulladéktelepet” létesített. A szomszéd nagy mennyiségű használt mosógépet, autógumit, fémrudakat, különféle műanyag tárgyakat, használt bútorokat, textil- és egyéb azonosíthatatlan hulladékot halmozott fel. Az ingatlan gazos, gondozatlan, kezeletlen. A felhalmozott több teherautónyi hulladék az ingatlan jelentős részét lefedi, a különböző hulladékok miatt fokozott a tűzveszély és a rágcsálók elszaporodásának a lehetősége. E körülmények a panaszos ingatlanának értékét csökkenti, és zavarja az ingatlan békés birtoklásában. A jegyző a 4174/2000. sz. és 2000. augusztus 17-én kelt határozatával kötelezte a panaszolt ingatlan tulajdonosát, “ingatlana hulladékoktól, gyomoktól, valamint rágcsálóktól – 15 napon belül – való megtisztítására, majd az ingatlan tisztán tartására”. A jegyző azonban a határozatban foglalt kötelezés teljesítésének elmaradása ellenére sem rendelte el a határozat végrehajtását. A panaszos ezért 2001. július 9-én kérte az önkormányzatot a haladéktalan intézkedésre. E kérelem azonban válasz nélkül maradt, mint ahogy az említett határozatban foglalt kötelezés teljesítésének elmaradása esetén szükséges végrehajtás elrendelése sem történt meg. Panaszos ezt követően fordult az országgyűlési biztoshoz.
Az országgyűlési biztos az ügyben iratok megküldése és tájékoztatás céljából több alkalommal megkereste a jegyzőt, majd 2002 júliusában a tényállás tisztázása érdekében helyszíni szemlét tartott. Álláspontja szerint a beadványban foglalt panasz alkalmas birtoksértés megállapítására. Mivel a panaszos a kérelmét a birtoksértő cselekmény megvalósítását követő egy éven belül terjesztette elő, a jegyző köteles volt az eljárás 30 napon belül történő lefolytatására és határozathozatalra is. A vizsgálat megállapította, hogy a jegyző a panaszos és társai által előterjesztett kérelemben foglaltakat nem vizsgálta, s 30 napon belül való határozathozatali kötelezettségét is elmulasztotta, ezáltal eljárása kiszámíthatatlanná vált. A jegyző mulasztásával megsértette a jogbiztonság elvét. Ugyan- akkor ez az eljárás veszélyeztette panaszos tulajdonhoz való jogát is. A jegy- ző mulasztása az említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot idézett elő. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a jegyző az országgyűlési biztos által tartott szemléről kapott tájékoztatást követően 2002. július 4. napján kelt 370-2/2002. sz. határozatában rögzítette, hogy a panaszolt az ingatlanán “hatalmas mennyiségű használt holmit halmozott fel. Minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy panaszolt udvarának látványa a városképet rontja, esztétikailag súlyosan zavaró hatású.” Továbbá, hogy “a felhalmozott használt ipari termékek mennyisége eléri azt a mértéket, amelyre a telepengedélyezésről szóló 80/1989. (VI. 11.) kormányrendelet értelmében tárolásra és raktározásra való engedélyt kellett volna kérni. A panaszolt pedig, ilyen engedéllyel nem rendelkezik.” A jegyző a panaszoltat a birtokháborítástól eltiltotta, továbbá kötelezte az engedély nélkül tárolt, használt ipari cikkek tárolásának 3 napon belül való megszüntetésére. Panaszolt a határozatban foglalt kötelezésnek nem tett eleget, ezért a jegyző a 370-4/2002. sz. határozatával 20 000 Ft végrehajtási bírság megfizetésére kötelezte.
Az országgyűlési biztos arra is tekintettel, hogy helyszíni szemlét követően a jegyző a visszásságot határozatával megszüntette, nem tett ajánlást, de felhívta a jegyző figyelmét a határidők pontos betartására, és a kötelezést kimondó határozatában foglaltak érvényre juttatására.
OBH 3977/2001.
A hatósági eljárás elhúzódása az állampolgárok tulajdonhoz, egészséges környezethez, lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, továbbá a jogorvoslathoz való alkotmányos jogával kapcsolatos visszásságot idézhet elő.
Gödi panaszosok fordultak panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert a szomszédjukban üzemelő gödi Royal Print Nyomda zajos működését sérelmezték. A nyomdában korábban csak 16.00 óráig végeztek munkát, de új gépeket szereztek be, és azt követően rendszeressé vált az éjszakai műszak. A nyugalmukat zavaró zaj miatt a működés korlátozását és a birtokháborítás megszüntetését kérték. A biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított, és kért tájékoztatást Göd jegyzőjétől.
A panaszosok első alkalommal 2000. szeptember 15-én jelezték a nyomda működésével kapcsolatos kifogásaikat a jegyzőnek. Sérelmezték a korai munkakezdést, a nyomdai gépek éjszakai pihenésüket rendkívül zavaró zaját, és a nyomda munkarendjének módosítását kérték. A következő hónapokban négy hasonló tartalmú beadványt juttattak el a jegyzőnek, és a 2001. május 15-i levélben már a birtokháborítás megszüntetését kérték.
Az államigazgatási eljárási általános szabályairól szóló törvény (Áe.) előírja, hogy a kérelmet tartalma szerint kell elbírálni. Már a korábbi beadványok tartalmából is következtetni lehetett arra, hogy a kérelem a birtoklást zavaró körülmények megszüntetésére, vagyis birtokvédelemre irányul, a 2001. május 15-i panaszbeadvány azonban már egyértelművé tette azt. A jegyző az első bejelentés alapján a nyomda tulajdonosát az éjszakai munkavégzés tilalmára levélben hívta fel. A polgármesteri hivatal álláspontja az volt, hogy a birtokvédelem iránti kérelem intézése a zajszint-mérés eredményétől függ. A környezetvédelmi felügyelőség állásfoglalása megerősítette a panasz jogosságát, ezáltal a polgármester a kötelezéseket tartalmazó határozatában a zavarás tényén túl a műszeres vizsgálatok alapján tett megállapításokra is hivatkozhatott.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszosok beadványai részben a jegyző részben a polgármester hatáskörébe tartoztak. Végül a zavaró zaj megszüntetése érdekében a polgármester tett több intézkedést.
A polgári jogviszonyok megsértése a határértéket el nem érő, de zavarónak minősülő magatartással is megvalósulhat. A polgári jog számára a határérték nem bír ügydöntő jelentőséggel. Ennek alapján a jegyző a zajszint-mérés eredményétől függetlenül is eljárhatott volna. Tartalmuk alapján pedig már a korábbi kérelmek is a birtoklást zavaró körülmények megszüntetésére irányultak, és nem lett volna akadálya a birtokvédelmi eljárás lefolytatásának. A panaszosok 2000. szeptember 15-én kelt első beadványára így csak több mint egy évvel később született határozat. A hatóság által az éjszakai munkavégzés tilalmára vonatkozó levélben kiadott felhívás ellentétes az Áe. előírásaival, mert a szerint a közigazgatási szerv mind az ügy érdemében, mind az eljárás során eldöntendő kérdésekben határozattal dönt. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az eljárás elhúzódása miatt sérültek a panaszosoknak a vizsgálattal érintett alkotmányos jogai, de a polgármester 2002. február 4-én kelt kötelezéseket tartalmazó határozatára tekintettel nem kívánt kezdeményezéssel élni. Felhívta ugyanakkor a jegyző figyelmét, hogy környezetvédelmi panaszok esetén a Ptk. alapján a lényegesen rugalmasabb bizonyítást igénylő birtokvédelmi eljárás is lefolytatható, amelyben a birtokosnak csak azt kell igazolnia, hogy birtoklásában megzavarták.
OBH 4091/2001.
Az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha az önkormányzatok nem intézkednek az általuk is ismert, évek óta fennálló zaj- és levegőszennyezés eredményes megoldása érdekében.
A Gellérthegyen kialakult autóbuszos turistaforgalom elviselhetetlen zaj- és levegőszennyezése miatt 46 kerületi lakos fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz, aki az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A Gellérthegyen kialakult zaj- és levegőszennyezéssel kapcsolatos panasz tárgyában a vizsgálat megállapította, hogy valamennyi érintett hatóság, a kerületi önkormányzatok és a fővárosi önkormányzat évek óta elmulasztotta meghozni azokat a döntéseket, amelyek hathatósan kezelné és lehetőség szerint megszüntetné az egészségre ártalmas zaj- és levegőszennyezést, az ezzel járó épületromlást. Ez az intézkedés lehetővé tenné az ott élők nyugalmát, éjszakai pihenését.
A turistaforgalommal és a buszközlekedéssel járó sérelmeket az önkormányzatok nem vitatták, de a zavaró körülmények végleges megoldását csak távlatokban vázolták, és még akkor sem elkötelezéssel, hanem csak lehetőségként felvetve – jelezve a vállalkozói megvalósítást – a Tabánból induló sikló megépítését, egybekapcsolva azt a Rácz fürdő felújításával. A közel félszáz érintett panaszos ennél konkrétabb és időben közelebbi eredményt ígérő javaslatokat tett. Ezek egy része önkormányzati intézkedésekkel, más része a forgalomszervezési intézkedések gyakorlati kivitelezésével, a Citadella épületállomány vagyonkezelőjének, a három érintett önkormányzat, azok turisztikai, idegenforgalmi bizottságainak, szükség esetén a Budapest-Közép-Dunavidéki Regionális Idegenforgalmi Bizottság intézkedésével megvalósíthatók.
Ezek a következők: A Gellérthegy zöldterületének, növényzetének megtartása, a lakók egészségi állapotának megvédése, az életfeltételek javítása érdekében a kerületi önkormányzat(ok) döntsenek a területi határok meghatározásával a pihenőövezet kialakításáról. A Citadellára irányuló turistaforgalom siklóval vagy más módon történő közlekedés végleges megoldásáig az önkormányzatok intézkedjenek az ideiglenes forgalomkorlátozásról a járművek súlykorlátozásával, az éjszakai nyugalom részleges biztosítása érdekében a forgalom időbeli korlátozásával, kísérleti jelleggel az autóbuszos turistaforgalom megtiltásával és környezetkímélő kisbuszok indításával a Citadellára.
A “Gellérthegy természetvédelmi terület létesítéséről” szóló miniszteri rendelet mindezen intézkedéseket alátámasztja, a környezetvédelmi minisztérium intézkedését is szükségessé teheti. A panaszosok ezért beadványukat a miniszterhez, valamint az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága elnökének is megküldték. A természetvédelmi terület és az idegenforgalom érintettsége miatt az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a jelentés megküldésével a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot, az országgyűlési szakbizottságot, a természetvédelmi igazgatóságot és a regionális idegenforgalmi bizottságot is tájékoztatta, egyben kérte, hogy Budapest főváros kiemelkedő jellegére tekintettel vizsgálják meg az esetleges segítségnyújtás lehetőségeit. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a részleges intézkedések kiadása ellenére (“fekvő rendőr”, tempó 30, forgalmi rend) a Gellérthegyen kialakult, az érintett (kerületi és fővárosi) önkormányzatok által is ismert, évek óta fennálló zaj- és levegőszennyezés eredményes megoldására az önkormányzatok nem tettek intézkedést. A sérelmes állapotok érintik a lakók egészségi állapotát, ingatlanuk állagának veszélyeztetését, ezért a megoldás – akár átmenti jellegű is – tovább nem halasztható. Az intézkedés elmulasztása az Alkotmányban deklarált egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okoz. Az ombudsman kezdeményezésében felkérte az érintett önkormányzatokat, illetve a képviseletükben eljáró főpolgármestert, polgármestereket, hogy hatáskörük szerint, összehangolt tevékenyéggel, fokozatos lépések bevezetésével – figyelembe véve a lakosság által tett javaslatokat is, az előkészítő munkákba történő bevonással – intézkedjenek a Gellérthegyen kialakult zaj- és levegőszennyezéssel járó autóbuszos turistaforgalom szabályozásáról, a sérelmezett állapotok megszüntetéséről.
A XI. kerületi Önkormányzat közölte, hogy az ügyben nem kívánnak intézkedni. A Fővárosi Önkormányzattól a kezdeményezést elfogadó és megoldást kereső válasz érkezett, melyben a főpolgármester közölte, hogy a 2003. évi turisztikai szezon kezdetére bevezethető buszforgalom korlátozással, és a későbbi sikló beruházás megvalósításával lényegesen javulhat, illetve megoldódhat a jelenlegi sérelmezett állapot. A híradásokból később arról lehetett értesülni, hogy a sikló megépítése elérhető közelségbe került.
OBH 4138/2001.
A jogbiztonság elvével összefüggő visszásságot okoz, ha a társadalmi viszonyt érintő törvények nincsenek összhangban, mert az egyik törvény a jogosultság megszerzéséhez köti az alacsonyabb nyugdíjkorhatárt, a másik pedig a megállapított és folyósított ellátáshoz.
Az 1946. november 19-én született, és 1993. november 17. óta rendszeres szociális járadékban részesülő, valamint az 1946. április 28-án született és 1992. február 1. óta rendszeres szociális járadékban részesülő női panaszosok azt sérelmezték, hogy a 2001 februárjában benyújtott átmeneti járadék igényüket a Heves Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Gyöngyösi Kirendeltsége mind első-, mind másodfokon elutasította. Az elutasítás indoka az volt, hogy nem érték el az öregségi korhatárt 5 éven belül, ami az átmeneti járadékra jogosítaná fel őket.
Az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és az ezzel összefüggő törvénymódosításról szóló, 1996. július 10-től hatályos 1996. évi LIX. törvény (Önytv.) 21. § (7) bekezdése szerint: “Annak a nőnek, aki 1996. december 31-ig előnyugdíjra, korengedményes nyugdíjra, átmeneti járadékra jogosultságot szerzett, illetőleg szerez, az öregségi nyugdíjkorhatára változatlanul 55 év.”
A hasonló ügyekben korábban volt jogalkalmazási bizonytalanságok miatt az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság által az igazgatási szerveknek kiadott leirat(ok) pedig többek között azt tartalmazták, hogy “átmeneti járadékra jogosultságot szerzett személynek az tekinthető, akinek részére azt megállapították és folyósították”. Ezt 2000. január 1-jétől törvényi szinten is szabályoz- ták, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 101. § (4) bekezdésében.
Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog és a jogbiztonság elve sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. Megállapította, hogy a jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okozott az Önytv. 21. § (7) bekezdése, valamint az 1997. évi LXXXI. törvény 101. § (4) bekezdése összhangjának hiánya. Míg az előbbi törvény a jogosultság megszerzéséhez köti az alacsonyabb nyugdíjkorhatárt, az utóbbi törvény a megállapított és folyósított ellátáshoz. Tekintettel arra, hogy a jogosultság megszerzése és az ellátás folyósítása nem azonos fogalmak, valamint arra is, hogy a jogosultság nem jelent kötelezettséget, alkotmányos visszásságot eredményezett, hogy az új szabályozás azzal szankcionálja a panaszosokat, hogy magasabb korhatár eléréséhez köti az átmeneti járadékra való jogosultságot.
A feltárt alkotmányos jogsérelem orvoslása érdekében az országgyűlési biztos ajánlásában javasolta a szociális és családügyi miniszternek – tekintettel arra, hogy két hatályos törvény összhangjának hiányáról van szó –, hogy rendelje el azok felülvizsgálatát, valamint vizsgálja meg a konkrét panaszok orvoslásának lehetőségét.
Kezdeményezte továbbá az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójánál, hogy vizsgálja felül – különös tekintettel a 60/1992. (XI. 17.) AB határozatban rögzített előírásokra – az igazgatási szerveknek kiadott leiratai jogszerűségét.
A szociális és családügyi miniszter az ajánlást nem fogadta el, és a konkrét panaszok orvoslása érdekében kért vizsgálattól is elzárkózott, mivel nem ismerte el a két jogszabály összhangjának hiányát.
Az országgyűlési biztos a miniszter véleményével nem értett egyet, és ajánlását változatlan tartalommal az új egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek megismételte, további indokokkal alátámasztva. Nevezetesen, hogy a fenti álláspont nem veszi figyelembe azt, hogy a jogegyenlőség szenved csorbát, ha előnyben részesül az az állampolgár, aki korábban érvényesítette átmeneti járadék igényét, mint a panaszosok.
Az ajánlás fenntartását az országgyűlési biztos a 43/1995. (VII. 30.) AB határozatban kifejtettekkel is indokolta, mely szerint az állam ugyan széles körű jogosítványokkal rendelkezik a gazdasági viszonyok függvényében az ellátásokkal kapcsolatos változtatásokra, “az egyes változtatások alkotmányossága azonban függ attól is, nem ütköznek-e más alkotmányos elvekbe és jogokba, nem ellentétesek-e a jogbiztonság elvével, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, illetve – ha biztosítási elemet is tartalmazó szolgáltatásról van szó – a tulajdon védelmével”.
Az országgyűlési biztos hivatkozott az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló Római Egyezmény 1. sz. kiegészítésében megfogalmazottakra is, mely szerint “minden természetes személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve ha ezt közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik”. Ezen alapjogok érvényesülésének garanciája az Alkotmány 13. § (1) bekezdése, mely szerint “a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot”. Az állampolgároknak a társadalombiztosítási rendszerben felhalmozott “javai” pedig a Magyar Köztársaságban is alkotmányos tulajdonvédelemben részesülnek.
Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter a megismételt ajánlást és annak indokait sem fogadta el.
Az országgyűlési biztos a miniszter döntését tudomásul vette, de ajánlását nem vonta vissza. Tekintettel azonban arra, hogy az országgyűlési biztos ajánlása, kezdeményezése, javaslata a címzettek számára nem kötelező, az eljárást befejezte és megfontolja a miniszternek tett javaslat Országgyűlés elé terjesztését.
OBH 4195/2001.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség eljárása, ha megsértik az udvariasság elemi szabályait.
A panaszos a III. kerületi Rendőrkapitányság és a BRFK késedelmes és szakszerűtlen eljárását sérelmezte a gépkocsija eltulajdonítása miatt tett feljelentését követően.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való jogot érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. A panaszos férje 2001. március 10-én feljelentést tett a III. kerületi Rendőrkapitányságon, mert az Eurocenter parkolójából eltulajdonították a gépjárművét. Az ügyben a BRFK indított nyomozást. A panaszos március 14-én telefonon jelezte, hogy a parkolóban működő ipari kamera rögzíthette az esetet. A rendőrség a március 26-án végzett helyszíni adatgyűjtés során megállapította, hogy a felvételeket legkésőbb március 13-án letörölték, de ezek egyébként sem alkalmasak a gépjárművek vagy személyek egyedi azonosítására. A BRFK május 10-én kelt határozatában megszüntette a nyomozást, mert a rendelkezésre álló adatok alapján nem volt megállapítható az elkövető kiléte, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény. A határozat ellen bejelentett panaszt a II. és III. kerületi Ügyészség elutasította, mert a nyomozó hatóság a lehetséges nyomozati eljárást lefolytatta, és az eredményt a videofelvétel beszerzése sem befolyásolta volna kedvezően. A III. kerületi Rendőrkapitányság vezetője a sértettnek a rendőri mulasztást kifogásoló panaszát elutasította. A határozatban foglaltak szerint “nem isme- retes az sem, hogy a cselekmény és a bejelentés ideje között miért telt el 1 óra 19 perc, az Eurocenter hatóságomtól még kényelmes séta esetén is maximum 15 perc. Ez mindössze azért lényeges, mert a jármű önkényes elvétele miatti feljelentéseket soron kívül veszi fel hatóságom, amennyiben természetesen a sértett közli a kiemelt bűncselekmény elkövetését.” Az ügyben rendőri mulasztást nem állapítottak meg. A panaszos a beadványában ugyanakkor előadta, hogy vidékiek lévén, nem rendelkeznek helyismerettel a fővárosban, illetve mivel temetésre jöttek, először a közelben lakó rokonaikat keresték fel, továbbá a rendőrségen is várakozniuk kellett, amíg az ügyeletes tiszt fel tudta venni a feljelentésüket.
A BRFK megsemmisítette a III. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjének határozatát, mert a panaszt nem a rendőrségről szóló törvény alapján kellett volna elbírálni. A panaszost a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszok- ról szóló törvény alapján levélben tájékoztatták. A budapesti rendőrfőkapitány a rendőri szervek részéről mulasztást nem állapított meg, de felkérte a III. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjét, hívja fel az érintett állomány figyelmét, hogy a feljelentések felvételekor az esetleges bizonyítékokra akkor is kérdezzenek rá, ha a sértett erről nem tesz említést.
Az általános helyettes vizsgálata során megállapította, hogy a III. kerületi Rendőrkapitányság eljárása visszásságot okozott a jogállamiság elvéből levezethető tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggésben, ennél fogva felhívta a rendőrkapitány figyelmét a minden szempontból körültekintőbb eljárásra. A tisztességes eljárás ugyanis magában foglalja az udvariasság elemi szabályainak megtartását; ezen szabályok megsértése – az országgyűlési biztos gyakorlata szerint – megalapozza a tisztességes eljáráshoz való jogot érintő visszásságot. A rendőrkapitány határozatában szereplő, fent idézett, az ügy érdemével nem összefüggő kijelentések pedig sértették az udvariasság elemi szabályait. Ugyanakkor a nyomozást megszüntető határozat törvényessége nem vonható kétségbe, így a hatóságok eljárása egyéb tekintetben nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.
OBH 4239/2001.
A jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban visszásságot okoz az építési hatóság eljárása, ha a használatbavételi engedélykérelem ügyében nem jár el, vagy azt nem határozattal bírálja el.
A panaszos azzal fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy a II. kerületi Polgármesteri Hivatalnál “nem megfelelő elbánásban” részesítik. Egy kétlakásos lakóépületet épített “papíron” a telekingatlanban tulajdonostársával, a valóságban a saját pénzéből. A hatóság kérése ellenére nem ad végleges használatbavételi engedélyt a házra. Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melyben a kerület jegyzőjétől kért tájékoztatást és iratokat.
A panaszos beadványában jelezte, hogy az ingatlan ügyeiben több per van folyamatban. Az országgyűlési biztos ezekben a hatásköre hiányát állapította meg. Mivel a használatbavételi engedélyezés ügyét kivéve, valamennyi eljárásban az utolsó kiadott határozat az országgyűlési biztoshoz intézett panasz előtt több mint egy évvel érkezett a panaszoshoz, a vizsgálatot az országgyűlési biztos csak a használatbavétel ügyében folytathatta le. Megállapította, hogy a kétlakásos lakóház építési engedélye két építtető nevére szól, akik az engedély megkérésének időpontjában a telek tulajdonosai voltak, és közösen kérték a házra az építési engedélyt. (Ezek egyike a panaszos). A lakásokra az építtetők ideiglenes használatbavételi engedéllyel rendelkeznek. A végleges használatbavételi engedélyt azonban a házra kell megkérni, és arra a ház építtetői egyetemlegesen kötelezettek és jogosultak. Az építési hatóság nem vizsgálhatja a két építtető által szabályszerűen aláírt építési engedélykérelem mögöttes polgári jogi tartalmát akkor, ha mindkét építtető egyben a beépíteni szándékozott telek ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonosa. A hatóság a végleges használatbavételi engedélyt az építési engedély két jogosítottjának – közös kérelmükre – együtt adhatja meg. Amikor a panaszos végleges használatbavételi engedélyt kért az építési hatóságtól, levélben azt a tájékoztatást kapta, hogy a végleges engedély kiadásának részükről nincs akadálya, de a tulajdonostársak aláírását pótolni szükséges. A levelet követően az eljárás nem folytatódott. A hatóság eljárása a végleges használatbavétel ügyében nem felelt meg a vonatkozó anyagi és eljárási szabályoknak. Ha a kérelem nem teljesíthető, úgy azt határozattal el kell utasítani. Az elutasítás érdemi döntés, azt határozatba kell foglalni, valamennyi érdekeltet arról értesíteni, és ellene jogorvoslatnak van helye. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos állampolgári jogaival kapcsolatban visszásság keletkezett, ezért kezdeményezte, hogy a jegyző a végleges használatbavétel eljárását folytassa le, és határozatban döntsön. Megállapította azt is, hogy a 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet – bár rendkívül részletekbe menően szabályoz – nem rendelkezik arról, hogy van-e – és milyen – eljárásnak helye abban az esetben, ha az épület minden egyes részére van ideiglenes használatbavétel, de az egészére nem kérik meg a végleges engedélyt. Arról rendelkezik, ha nincs használatbavételi engedély: hivatalból kötelezni kell az építtetőt annak megkérésére, és meg kell tiltani az építmény használatát. Mi a teendő akkor, ha a részekre van ideiglenes engedély, de az egészre és végleges nincs? Jelezte ezért a belügyminiszternek, hogy a rendelet kiegészítését e kérdésben fontolja meg. A panaszost tájékoztatta, hogy az építkezés finanszírozásával, tulajdonjogával stb. kapcsolatos jogviták polgári peres eljárásban rendezhetők. A jegyző a kezdeményezést elfogadta, az eljárást lefolytatta. A belügyminiszter a jelentést elfogadta és jelezte, hogy a rendelet folyamatban lévő módosításakor a hiányosságot kiküszöböli.
OBH 4315/2001.
A kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás tilalmával, valamint az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a rendőrségi fogdában elhelyezett fogva tartottat a fogdaőr sértő, fenyegető kifejezések használatával fegyelmezi.
Nem keletkezik alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság, ha a mérlegelési jogkörben eljáró fogdaőr a fogva tartott letéti tárgyai között helyezi el a fogva tartottnak érkező csomagból az olyan dolgot, ami láthatóan nem kereskedelemben forgalmazott, hanem házi csomagolású, továbbá az sem, ha – tekintettel a jogszabályi kötelezés hiányára – a rendőrségi fogdában nincs rendszeresítve szolgálat ellátásra női fogdaőr.
A Békéscsabai Rendőr-főkapitányság fogdájában előzetes letartóztatásban lévő két panaszos közös beadványban kifogásolta, hogy a fogdaőrök a fogva tartottak részére szánt kenyeret fejpárnának használják, az egyik fogdaőr a fogva tartottak repetáját elfogyasztja, a női fogva tartottakat pedig nem azonos nemű fogdaőr kíséri a WC-be és a zuhanyozóba.
Az egyik panaszos sérelmezte továbbá, hogy egy esetben a fogdáról nem továbbították az ügyvédi beszélőre vonatkozó kérelmét, másik esetben pedig az ügy előadója nem értesítette az ügyvédjét arról, hogy beszélni kíván vele. Elfogadhatatlannak ítélte meg azt is, hogy a leveleket több hét késéssel kapja meg, csomagban kapott szivarját nem adták át neki, többször nem tartózkodhatott szabadlevegőn, az egyik fogdaőr elvette újságait, és azokat olvasta. Ugyanez a fogdaőr őt és zárkatársát – a másik panaszost – megfenyegette, azt mondta, hogy “ha nem igyekszünk a cipőnk felvételével, hátba lő”, vagy “hátba vág a gumibottal”.
A másik panaszos külön sérelme az volt, hogy egy fogdaőr azt mondta neki, hogy “szívesen látnám a büdös hulláját a zárkában lógni".
A panasz alapján felmerült az emberi méltósághoz, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, a kérelem előterjesztéshez, a védelemhez, az egészséges környezethez, a tulajdonhoz való jog, valamint a kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás tilalma sérelmének gyanúja. Ezért az ombudsman általános helyettese vizsgálatot rendelt el. Annak során vizsgálatra kérte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Békés Megyei Főügyészség vezetőjét.
Az általános helyettes nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a panasz azon részében, miszerint az ügyvéddel való kapcsolattartásra vonatkozó kérelmek továbbítása elmaradt.
Nem találta bizonyítottnak az általános helyettes, hogy a fogdában többször nem biztosították a panaszos szabadlevegőn tartózkodáshoz való jogát, hogy a fogva tartotti létszám feletti élelmet a fogdaőr elfogyasztotta, a fogva tartottak élelmezését szolgáló kenyeret pedig fejpárnának használta, végül azt sem, hogy a panaszos a neki szóló leveleket több hét késéssel kapta meg. A panaszos ezen állításai ugyanis ellentmondtak a főkapitány tájékoztatójában foglaltaknak. Nem állapított meg alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot a panasz azon részében, ami szerint a csomagban kapott szivart a panaszos nem kapta meg. A szivart ugyanis letéti tárgyak között helyezték el, és szabadulásakor azt megkapta a panaszos. Másrészt a fogdaőrök a fogdák rendjéről szóló, a panaszos fogva tartása idején hatályban volt BM rendelet szerint jártak el, mivel a fogva tartott részére csak kereskedelemben forgalmazott élelmiszer, ruházati cikk és egyéb – a rendelet mellékletében felsorolt – tárgy továbbítható. A fogda személyzete úgy döntött, hogy a csomagban elhelyezett szivart házi csomagolása miatt nem kaphatja meg a panaszos. Ezen döntés megalapozottságát azért nem vonta kétségbe a helyettes biztos, mivel adott esetben a szolgálatot ellátó fogdaőr és parancsnoka volt abban a helyzetben, hogy megítélje, a szivar kereskedelemben forgalmazott volt-e vagy nem. Nem okozott alkotmányos joggal összefüggő sérelmet az sem, hogy a rendőrségi fogdában nincs rendszeresítve szolgálat ellátásra női fogdaőr, mint ahogy az sem, hogy férfi fogdaőrök kísérik akár a fogdán belül, akár a fogdán kívül a női fogva tartottat.
Nem állt összefüggésben a panaszos semmilyen alkotmányos jogával, így alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság sem keletkezett akkor, amikor a szolgálatban lévő fogdaőr magához vette és olvasta a panaszos újságait. Annak ellenére így foglalt állást a helyettes biztos, hogy a fogdaőr elismerte ezen állítások valódiságát, és cselekményével megszegte a szolgálati viszonnyal kapcsolatos kötelezettségét. A fogdaőr szóban forgó magatartása ugyanis nem sértette a panaszos még alkotmányos jogokon kívüli érdekeit sem, mivel ez olyankor történt, amikor a fogva tartott a fogdában házi munkát végzett, tehát ő akkor újságot nem olvashatott.
Rámutatott viszont a helyettes ombudsman arra, hogy a fogdaőr megsértette az Alkotmányban rögzített kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás tilalmát, valamint az emberi méltósághoz való jogot akkor, amikor a panaszosnak mint házi munkásnak azt mondta, hogy ha nem siet a vacsora kiosztásával, hátba lövi, vagy gumibottal hátba vágja.
Ugyancsak a kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás tilalma, valamint az emberi méltósághoz való jog sérelmét okozta az az eset is, amikor egy fogdaőr olyan kijelentést tett, hogy “szívesen látnám büdös hulláját a zárkában lógni”. Az alkotmányos joggal összefüggő visszásságok megállapítása ellenére ajánlást nem tett az általános helyettes. Elegendőnek és megfelelőnek tartotta a Békéscsabai Rendőrkapitányság, valamint a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének – saját hatáskörben tett – intézkedését. A kapitány a visszásságot okozó fogdaőrt fegyelmi fenyítéssel sújtotta, a főkapitány pedig felhívta a békéscsabai városi kapitányság vezetőjét a fogva tartottakkal való kulturált, emberséges bánásmód követelményeinek maradéktalan betartására.
OBH 4458/2001.
A jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a nyomozó hatóság, ha csak több hét elteltével értesíti a hozzátartozókat a fogva tartott előzetes letartóztatásba helyezéséről.
A panaszos sérelmezte, hogy fia őrizetbe vételt meghaladó tartamú fogva tartásáról, látogatási és csomagküldési jogáról a Debreceni Rendőrkapitányság csak több hét elteltével tájékoztatta. A panasz tartalmazta azt is, hogy gyermekét a rendőrségen bántalmazták, rugdosták, ököllel ütötték és megfenyegették, az emiatt tett feljelentése ügyében pedig a nyomozó hivatal megtagadta a nyomozást. A határozat elleni panaszát a főügyészség elutasította. Végül kifogásolta, hogy a fia által írt leveleket több hetes késéssel vagy egyáltalán nem kapta meg, a rendőrség által folytatott nyomozás elrendelését pedig megalapozatlannak, a bizonyítási eljárást hiányosnak ítélte meg.
A panasz alapján felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, a tisztességes eljáráshoz, az emberi méltósághoz, a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez, valamint a kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás tilalma sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el, és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjétől tájékoztatást kért, és vizsgálatra kérte fel.
A helyettes ombudsman hatásköre hiányát állapította meg a beadványban foglaltak azon részeiben, miszerint a panaszos fiát a rendőrök bántalmazták és megfenyegették, az emiatt tett feljelentése tárgyában hozott nyomozást megtagadó határozat, illetve a jogorvoslati kérelmet elutasító határozat megalapozottsága tárgyában. Ugyancsak hatásköre hiánya miatt mellőzte annak kivizsgálását, hogy megalapozott volt-e a panaszos fia ellen a nyomozás elrendelése és a nyomozó hatóság által folytatott bizonyítási eljárás mindenre kiterjedő volt-e, a beszerzett bizonyítékok kétséget kizáróan bizonyították-e, hogy fia bűncselekményt követett el.
Az ombudsmani vizsgálat tárgya volt viszont a panaszos értesítésének elmaradása fia előzetes letartóztatásba helyezéséről, fia gyógyszerrel való ellátása, a fia által írt levelek késedelmes postázása vagy a postázás elmaradása.
A helyettes biztos megállapította, hogy – különös figyelemmel arra is, hogy a panaszosnak jelentős érdeke fűződött ahhoz, hogy mielőbb tudomást szerezzen az őrizetben lévő fia további személyi szabadsága korlátozásáról szóló döntésről – sérült a panaszos tisztességes eljáráshoz való joga és a jogbiztonság követelménye akkor, amikor a nyomozó hatóság nem értesítette késedelem nélkül – csak mintegy három hét elteltével – fia előzetes letartóztatásba helyezéséről. Az alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az idézte elő, hogy a nyomozást folytató Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán az ügy vizsgálatára kijelölt vizsgáló figyelmen kívül hagyta a büntetőeljárásról szóló azon törvény rendelkezését, hogy “Az előzetes letartóztatás elrendeléséről a nyomozás befejezéséig a nyomozó hatóság, késedelem nélkül értesíti a terhelt által megjelölt hozzátartozót; ennek hiányában a terhelt által megjelölt más személy is értesíthető”. A vizsgáló parancsnoka pedig elmulasztotta a bűnügyek rendőrségi nyomozásáról szóló BM Utasítás szerinti ellenőrzési kötelezettségét, vagyis a nyomozás törvényességét és szakszerűségét nem ellenőrizte maradéktalanul. A biztos rámutatott, hogy az eljáró nyomozó akkor járt volna el helyesen, ha a panaszos fiának előzetes letartóztatását elrendelő bírósági végzés alapján – függetlenül attól, hogy a nyomozati iratok visszaérkeztek-e vagy nem a nyomozó hatósághoz, illetve hogy a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés ellen fellebbezett-e a panaszos fia, esetleg védője, vagy nem – nyilatkoztatta volna a fogva tartottat, hogy kéri-e hozzátartozója értesítését vagy nem, és a nyilatkozatnak megfelelően járt volna el. A nyomozó szerv vezetőjének pedig észlelnie kellett volna beosztottja mulasztását, és fel kellett volna hívnia az értesítés pótlására.
Megállapította továbbá, hogy a panaszos fia a rendőrségi fogdában többször részesült orvosi ellátásban, és gyógyszereket is kapott. A panasz ezen részében mulasztás, szakmai szabályszegésre utaló adat, így alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság nem merült fel. A panaszos fia által írt levelek továbbításával összefüggésben kizárta az alkotmányos joggal összefüggő visszásság megállapítását az, hogy e tárgyban a panaszos közlése és a főkapitányi vizsgálat eredménye egymásnak ellentmondtak.
A feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásság miatt a helyettes biztos kezdeményezte a Debreceni Rendőrkapitányság vezetőjénél, hogy – figyelemmel arra, hogy az esetleges fegyelemsértés óta egy év még nem telt el – fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja miatt a büntetőeljárás előadójával szemben vizsgálja meg a fegyelmi eljárás keretében való felelősségre vonás lehetőségét, és annak eredményétől függően tegye meg a szükséges intézkedéseket. Ajánlotta továbbá a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének, hogy hívja fel az irányítása alatt álló illetékes állomány figyelmét a büntetőeljárásról szóló törvény 93. § (2) bekezdésében foglaltak maradéktalan betartására. A debreceni rendőrkapitányság vezetője nem rendelt el felelősségre vonást. Döntését a biztos tudomásul vette, de fenntartotta a jelentésében kifejtetteket. A kapitányságvezető válaszát azért sem fogadta el, mivel a kezdeményezésre a Hajdú-Bihar megyei főkapitány is válaszolt. A városi kapitány – mint az állomány illetékes parancsnoka – a szóban forgó nyomozás előadóját, valamint annak parancsnokát kioktatta és felhívta figyelmüket a hasonló esetekben megfelelő eljárásra. A főkapitány eleget tett a neki címzett ajánlásnak is. Intézkedett egy olyan rendszer kidolgozására és végrehajtására, miszerint a fogva tartottat a bírói meghallgatásra kísérő rendőri állomány – a letartóztatás elrendelése esetén – egy formanyomtatványon nyilatkoztatja a hozzátartozó értesítésének lehetőségére, és ezen nyilatkozatot haladéktalanul továbbítja a fogva tartott ügyében eljárást folytató nyomozó szervhez a szükséges értesítés elvégzésének érdekében. Tekintettel arra, hogy a főkapitány álláspontja és tett intézkedése megfelelt a neki címzett ajánlás és a városi kapitánynak címzett kezdeményezés teljesítésének, azt a helyettes biztos elfogadta.
OBH 4476/2001.
Önmagában az a tény, hogy a betegnek a vizsgálatot követően a több órát kell – kényelmetlen körülmények között – várakoznia a betegszállításra, nem valósítja meg a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmét.
A panaszos beadványában édesanyjának a SOTE II. sz. Belgyógyászati Klinikájáról az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Radiológiai Osztályára MR vizsgálatra történt szállítását, illetőleg a vizsgálatról a beteg hosszadalmas visszaszállítását sérelmezte.
A DELTA Országos Katasztrófa Mentő Csoport ügyvezető igazgatója, Semmelweis Egyetem ÁOK II. Belgyógyászati Klinika igazgató főorvosa, valamint az Országos Mentőszolgálat főigazgatója a panaszos által hozzájuk is benyújtott panaszbejelentését kivizsgálta, és ennek eredményéről tájékoztatta az országgyűlési biztost a panaszos értesítése mellett.
A Delta Országos Katasztrófa Mentő Csoport, mint “Kiemelkedően Közhasznú Szervezet” és az OEP között létrejött finanszírozási alapszerződés szerint végzi a szerződésben rögzített módon a térítésmentes betegszállító egészségügyi szolgáltatásait.
A mentőszolgálat ügyvezetője a panasz kivizsgálása érdekében meghallgatta a panaszolt napon érintett szolgálat tagjait, a történtek értékelése során ragaszkodott a rögzített adatokhoz. Az aznapi szolgálatvezető elmondásából és a rendelkezésre álló dokumentumokból az derült ki, hogy a II. sz. Belklinika csak az OPNI-ba történő szállítást rendelte meg a mentőszolgálattól, a visszaszállítást nem. A mentő a panaszos édesanyjának OPNI-ban történt átadása után további ütemezett szállítási feladatainak teljesítése érdekében tovább indult. Időközben 17 óra 45 perckor az OPNI MR laborjának ügyeletes nővére felhívta a DELTA mentőszolgálat telephelyét, és a szolgálatvezetővel beszélve kérte a panaszos édesanyjának visszaszállítását a II. sz. Belklinikára. A szolgálatvezető ekkor jelezte, hogy tekintettel a kapacitás hiányukra, a beteg elszállítását csak 6 órán belül tudnák vállalni. Erre tekintettel a szolgálatvezető javasolta az ügyeletes nővérnek, hogy próbálja meg egyéb betegszállító szolgálatoknál a beteg elszállítását megrendelni. A szolgálatvezető ezek után újraértékelte a kiadott szállítási feladatokat, URH rádión egyeztetett a szolgálatban lévő gépkocsikkal. Újra csak azt állapíthatta meg, hogy valamennyi szolgálatban lévő gépkocsi esetében a már megkezdett szállítási feladat teljesítése kötötte le a kapacitást. Ezek után 18 óra 15 perckor egyeztetett a Szamaritánus Mentőszolgálattal, ahonnan cca. 18 óra 30 perckor jeleztek vissza, hogy nincs mozgósítható szabad kapacitásuk. A szolgálatvezető ezek után 18 óra 37 perckor az Országos Mentő Szolgálatnál (OMSZ) éppen ügyeletes szolgálatvezetővel egyeztetve a betegszállítási feladatot átadta. Ezen időközben az OPNI MR labor ügyeletes nővérének hívásakor szolgálatvezető jelezte, hogy a beteg elszállítását az OMSZ fogja elvégezni.
Országos Mentőszolgálat főigazgatója is kivizsgálta a panaszt. Az OMSZ szállította a panaszos édesanyját az OPNI MR laborjából az ott elvégzett vizsgálatot követően a SOTE II. sz. Belgyógyászati Klinikára. A mentődokumentáció tanúsága szerint a betegszállítást kérő első bejelentés 18 óra 40 perckor érkezett az MR laborból. A 21 óra 28 perces kiérkezés nem minősül késedelmesnek, mivel a labor dolgozói a szállítást 3 órán belül kérték. Az eset körülményeire tekintettel a panaszt nem találták megalapozottnak, erről mind a bejelentőt, mind az Egészségügyi Minisztérium Szervezési Irodáját tájékoztatták.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kettős feladatot lát el. Egyrészről a mentést, másrészről a betegszállítást. Mindkét feladatkört, mint egészségügyi szolgáltatást szabályozza az egészségügyről szóló törvény, e feladatok ellátásának részletes szabályait a mentésről szóló 20/1998. (VI. 3.) NM rendelet, és a betegszállításról szóló 19/1998.(VI.3.) NM rendelet rögzíti.
Míg a mentés minden esetben az élethez való joggal hozható összefüggésbe, addig a betegszállítással kapcsolatos panaszok a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog körében vizsgálhatók. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben biztosított beteg jogok töltik ki tartalommal. Így az egyik legalapvetőbb betegjog az egészségügyi ellátáshoz való jog. Ez pedig annyit jelent, hogy: minden betegnek joga van – jogszabályban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és megkülönböztetés nélküli egészségügyi ellátáshoz. A beteg az egészségügyi ellátásokat a rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételek függvényében jogosult igénybe venni.
Az egészségügyről szóló törvény az egészségügyi ellátások között nevesíti a betegszállítást is, amely főszabályként abban az esetben vehető igénybe, ha az egészségügyi ellátás hozzáférhetősége másként nem biztosítható. A betegszállításról szóló rendelet taxatíve felsorolja a sürgősség igénye szerinti hozzáférhetőséget, ennek értelmében a legrövidebb időn belül a “3 órán belüli” hozzáférést megjelölve. A rendelet arra is lehetőséget nyújt a betegszállításra feljogosított szervezeteknek, hogy: “Amennyiben a betegszállítást végző szervezet az adott időben nem rendelkezik valamennyi szállítási feladatának teljesítéséhez szükséges kapacitással, elsősorban a sürgősebb szállítási feladatokat kell teljesíteni".
A tényállás alapján és a fent kifejtetteket összegezve az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos édesanyjának betegszállításával kapcsolatosan a feladatot ellátó szervezetek feladatukat jogszabályoknak megfelelően látták el. Önmagában az a tény, hogy a panaszos édesanyjának a vizsgálatot követően több órát kellett kényelmetlen körülmények között várakozással töltenie, nem valósítja meg az Alkotmányban biztosított lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmét. Az adott esetben az orvosok, a labor és a mentőszolgálatok személyzete is kellő gondossággal úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy “a rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételek” javításával, a szolgáltatás (betegszállítás) kapacitásának, szervezettségének, minőségi színvonalának emelésével ne lehetne és kellene az egészségügyi ellátásokat ezen a területen is fejleszteni. Ez azonban nem jogkérdés, hanem részben a nemzetgazdaság teherbíró képességének, részben a politikai (költségvetési) akaratnak a kérdése.
OBH 4509/2001.
A jogorvoslathoz, valamint a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha nem tesz eleget a csapadékvíz-elvezetési, vízrendezési és vízkár-elhárítási kötelezettségének, és a panaszos kárenyhítési támogatás ügyében a határozat meghozatalát elmulasztja.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy Hatvan Város Önkormányzata a rendkívüli esőzések miatt életveszélyessé vált ingatlanának a helyreállításához nem nyújtott támogatást.
A jogorvoslathoz, valamint a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indult vizsgálat. A panaszos a 2000. június 2-án jegyzőkönyvbe foglalt kérelmében a rendkívüli esőzések miatt életveszélyessé vált ingatlanának helyreállításához az önkormányzat segítségét kérte. Beadványára tájékoztató levélben kapott elutasító választ.
A panasz előterjesztésekor a költségvetés a vis maior támogatásokra jelentős összegeket biztosított az önkormányzatoknak, kormányrendeletben meghatározva a támogatások folyósítását, de alapvetően az önkormányzatok döntésére bízva az összegek elosztását.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese vizsgálatában megállapította, hogy az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit az ügyben az önkormányzat nem tartotta be. A szabályszerű határozat meghozataláról nem gondoskodott, a jogorvoslati lehetőségről való tájékoztatást elmulasztotta. Az alakszerű határozat mellőzésével adott tájékoztatás nem felel meg a tartalmi követelményeknek. A határozat és annak indokolása azt a célt szolgálja, hogy azokat a releváns tényeket tartalmazza, melyekre a jogalkalmazó szerv a döntését alapozta. A vizsgált esetben a rendelkezésre álló tényállásból az sem derült ki, hogy a panaszos lakhatási problémája megoldódott-e, és milyen feltételekkel, annak ellenére, hogy az önkormányzat megkeresésre küldött válaszában a lakhatás elemi feltételeinek biztosítását mondta ki elsődleges szempontként.
A mérlegelési jogkörben hozott döntésekből ki kell tűnnie azoknak a preferenciáknak, melyeket a döntés meghozatala során az eljáró hatóság alkalmazott, és annak, hogy a kérelmező mely elvárásoknak nem tett eleget és melyek azok az elvárások, melyeknek eleget téve a későbbiekben eséllyel nyújthatja be kérelmét. A mérlegelési jogkörre hivatkozva, a pontos tényállás felderítése nélkül és a döntés indokolását mellőzve nem lehet a kérelmet elutasítani, mert ez megalapozatlansághoz, sőt önkényes döntésekhez vezethet.
A vizsgált ügyre irányadók az OBH 2852/1999. sz. jelentésben tett megállapítások is. Eszerint 1990-től az önkormányzati törvény az önkormányzatok feladataként határozza meg a vízrendezést és csapadékvíz-elvezetést, a csatornázást. A vízgazdálkodási törvény ugyancsak az önkormányzatok feladatai között említi a csapadékvíz-elvezetést, a helyi vízrendezést és vízkárelhárítást. Erre vonatkozóan további szabályozást ad a korábban hatályos Országos Építésügyi Szabályzat és a jelenleg hatályos, az építési követelményekről szóló kormányrendelet.
A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat eljárása a vis maior támogatással kapcsolatban a jogorvoslathoz, valamint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.
Az ombudsman felkérte a Hatvan Város Önkormányzat képviseletében eljáró polgármestert, hogy a panaszos vis maior támogatással összefüggő kérelme ügyében hozzon alakszerű határozatot, szem előtt tartva a vis maior támogatásokkal kapcsolatos kormányrendelet, a szociális törvény, az ezzel kapcsolatos helyi rendeletek és az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit. A polgármester elfogadta a kezdeményezést, és meghozta a határozatot.
OBH 4510/2001.
Sérti a panasz előterjesztéséhez való jogot az, ha a panaszbeadványt hatáskör hiányában átteszik másik szervhez, és erről nem értesítik a panasztevőt, valamint az is, ha a beadványt a határidő többszörös túllépése után válaszolják meg anélkül, hogy a késedelmet bármilyen alkotmányos cél indokolta volna.
Nem sérül a tulajdonhoz fűződő jog azáltal, hogy az ingatlan domborzati elhelyezkedése miatt a szennyvízcsatornázást költségesebb technológiával kell megoldani, mint a település többi részén és ehhez a társulat és az üzemeltető kedvezményeket ad.
Egy dunaharaszti panaszos fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy a Dunaharaszti Csatornaépítő Társulat által épített szennyvízcsatorna-gerincvezeték megépítése nem teszi lehetővé azt, hogy ahhoz gravitációs módszerrel csatlakozzék, hanem csak a nyomott rendszer alkalmazható, melynek üzemeltetése magasabb költséggel jár. Azt is sérelmezte, hogy hiába fordult a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalhoz, az nem válaszolt leveleire.
A biztos a tulajdonhoz fűződő jog és a panasz előterjesztéséhez való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A panaszos 1997-ben kötött szerződést a Dunaharaszti Csatornaépítő Társulattal szennyvízcsatorna kiépítésére. 2000-ben a társulat helyszíni bemérést végzett a gerincvezetékhez való csatlakozás lehetőségének felmérése érdekében és megállapították, hogy csatlakozni csak nyomott rendszerrel lehetséges. A panaszos ragaszkodott a gravitációs rendszerhez lévén, hogy annak üzemeltetése olcsóbb. A probléma megoldása érdekében a panaszos a polgármesterhez, majd a megyei közigazgatási hivatalhoz fordult segítségért. Ugyanezen a napon a társulat a kedvezmények biztosításáról tájékoztatta a panaszost.
Dunaharaszti domborzati viszonyai erősen változóak, ezért bonyolult a szenny- vízcsatornázás és egyes pontokon “nyomott csatornát” kell alkalmazni. A D. utcai csatornaszakasz a vízjogi engedélyben foglaltaknak megfelelően épült meg. A vízügyi igazgatóság tájékoztatása alapján ez a megoldás széles körben elterjedt kedvezőtlen domborzati viszonyok esetén. A többletterhet az jelentheti, hogy az automatikus üzemelés ellenére rendszeres ellenőrzést igényel a szivattyú. A szennyvízhálózat megépítésére vonatkozó szerződés nem tartalmaz arra vonatkozóan részleteket, hogy a csatlakozó hálózatnak milyen rendszerűnek kell lennie, mindössze azt tartalmazza, hogy az utcai hálózatot, valamint a telkekre történő ún. beállást biztosítják.
A vizsgált esetben a biztos megállapította, hogy a tulajdonhoz fűződő jog nem sérül azáltal, hogy a panaszos ingatlanának domborzati elhelyezkedése miatt a szennyvízcsatornázást technikailag máshogyan kell megoldani, mint a település többi részén, és ehhez a társulat és az üzemeltető kedvezményeket ad.
A panaszos azt is sérelmezte, hogy a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalnak a fenti üggyel kapcsolatban küldött beadványára hónapok óta nem érkezik válasz. A panaszos 2000. szeptember 22-én fordult az I. pontban kifejtett panasszal a közigazgatási hivatalhoz. Beadványát 2001. február 22-én a közigazgatási hivatal továbbította a jegyzőnek egy elírással. Az elírás szerint a közigazgatási hivatal döntés céljából megküldte a jegyzőnek a beadványt, de a levélben döntsön szó helyett “döntök” szó szerepel, ami félreérthetővé tette a levelet a jegyző számára, aki így nem is intézkedett.
Végül a biztos megkeresésére a közigazgatási hivatal átnézte az ügyet, és a panaszost tájékoztatta arról, hogy nincs az ügyben hatásköre. Erre a válaszra a panaszosnak 14 hónapot kellett várnia.
A panasz előterjesztéséhez való jog kizárólag akkor érvényesül maradéktalanul, ha a panasszal megkeresett szerv a beadványban foglaltak kivizsgálására alkalmas cselekményeket elvégzi, a szükségesnek ítélt intézkedéseket megteszi, és mindezekről, valamint a következtetéseiről és külön vizsgálat nélkül is megválaszolható kérdésekre adandó válaszokról részletesen tájékoztatja azt, aki hozzá fordult. Különös jelentősége van ennek azokban az esetekben, amikor a megkeresett szerv nem ad helyt a beadványban foglaltaknak, vagy éppen hatáskör hiánya miatt más szervhez teszi át a beadványt. A panaszbeadványokban szereplő kifogásokra vonatkozó szakmai szabályokban járatlan bejelentő tévedéseit is csak úgy lehet eloszlatni, ha a megkeresett szerv a fentiekben megjelölt részletes tájékoztatást megadja. Ezt az értelmezést erősíti a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I tv. is, mely szerint az elintézésre hivatott szerv a vizsgálat befejezésekor a tett intézkedésről, vagy annak mellőzéséről köteles a panasztevőt írásban haladéktalanul értesíteni. Ha az állampolgár nem az elintézésre hivatott szervnél tesz panaszt, 8 napon belül át kell tenni beadványát, és erről értesíteni kell. A panasz törvényben előírt 8 napon belüli áttétel és a 30 napon belüli kivizsgálás nem tör- tént meg.
A vizsgálat során a biztos megállapította, hogy a közigazgatási hivatal megsértette a panaszosnak a panasz előterjesztéshez való jogát és miután ez a mulasztás semmiféle alkotmányos céllal nem volt igazolható, alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott.
A biztos felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy tegye meg a szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a hivatalához érkezett panaszokat, a törvényes határidőket szigorúan betartva intézzék. A hivatalvezető a kezdeményezést elfogadta.
OBH 4573/2001.
Visszásságot okoz a Magyar Posta Rt. a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, ha a nyilvántartott (könyvelt) postai küldeményekre vonatkozó szabályokat nem tartja be.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a Magyar Posta Rt. Kecskeméti 1. sz. Hivatalának alkalmazottja 2 tértivevényes küldemény kézbesítését úgy kísérelte meg a részére, hogy azokat egy értesítőn jelölte meg, ezért az egyik küldeményt nem kapta meg, és az “nem kereste” jelzéssel került vissza a feladóhoz, a Bács-Kiskun Megyei Bírósághoz. Ez a kézbesítési szabálytalanság megakadályozta a panaszost abban, hogy jogait a bíróság előtt gyakorolja. Kérte ezért a postahivatal vezetőjét, hogy a szabálytalan kézbesítésről adjon igazolást. Ezt azonban a posta nem teljesítette arra hivatkozással, hogy a mulasztás kétséget kizáróan nem bizonyosodott be, mert az értesítő egyik félnél sem található meg. A panaszos az értesítők megőrzésének mellőzését jogsértőnek tartja. Továbbá a postának a panasza kivizsgálása során követett eljárását is.
Az országgyűlési biztos az üggyel kapcsolatos hatáskörét illetően rögzítette, azt vizsgálhatja, hogy a közszolgáltató (jelen esetben a posta) eljárása, döntése az állampolgár alkotmányos jogaival összefüggésben okoz-e visszásságot. A konkrét szerződéses jogviszonyból eredő vita (történt-e szerződésszegés) elbírálására azonban a hatásköre nem terjed ki, abban csak a bíróság dönthet. Miután pedig a bíróság szabálytalanul kézbesített iratával kapcsolatban a panaszos igazolási kérelemmel élt a Legfelsőbb Bírósághoz, az országgyűlési biztos ebben a konkrét ügyben sem járhat el. Az igazolási kérelem elbírálása szükségképpen a postai kézbesítés szabályosságáról való döntést is jelenti, az országgyűlési biztos hatásköre viszont nem terjed ki a bíróságnál folyamatban lévő ügyre.
Azt azonban általánosságban megállapította, hogy visszásságot okoz a jogbiztonsággal, a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, ha a hatósági eljárásban érdekelt fél nem értesül a hatóság intézkedéséről, mert a kézbesítésre vonatkozó szabályokat a posta megszegi. Ezért kell a lehető legnagyobb biztonságra törekedni a hivatalos iratok kézbesítése során. Erre az általánosnál szigorúbb szabályok is vonatkoznak. Az otthon nem talált címzett részére a küldeményről hagyott értesítő hátrahagyását azonban igazoltatni nem kell, arra ugyanis ésszerűen nincs is lehetőség, amint azt egy korábbi ombudsmani jelentés már megállapította. A küldemény postahivatali átvételekor általában leadott értesítőt okiratként nem kell megőrizni, mert az funkcióját betöltötte a levél átadásával. Ha azonban az ilyen hivatali kézbesítéskor az alkalmazott észleli az értesítő szabálytalanságát, akkor a tisztességes eljárás követelménye szerint a hibát korrigálni kell, hogy ezzel a súlyosabb sérelmet meg lehessen előzni.
A panaszban kifogásolt egyik ügyben az országgyűlési biztos a posta szabálytalan eljárását, és ezzel a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét megállapította. Miután azonban a posta érintett igazgatósága a megelőzés és a felelősségre vonás iránt intézkedett, ebben az ügyben kezdeményezést a biztos nem tett.
A vizsgált esetek rávilágítottak a visszásság ismétlődésének veszélyére, ezért a biztos felkérte a Magyar Posta Rt. vezérigazgatóját, hogy vizsgálja meg, milyen intézkedéssel csökkenthető ez, és gondoskodjék intézkedésének általános alkalmazásáról. Kezdeményezte továbbá, hogy nyomatékosan hívják fel a kézbesítők figyelmét az értesítőkre vonatkozó szabályok betartására, és fordítsanak nagyobb gondot ennek ellenőrzésére. A vezérigazgató a kezdeményezéssel egyetértett, annak megfelelően intézkedett.
OBH 4594/2001.
Visszásságot okoz a jogbiztonsággal és a tisztességes eljárással összefüggésben az önkormányzat, ha a hulladékgazdálkodási törvényben meghatározott közszolgáltatás kötelező igénybevételének és a lakbérrendeletnek a szabályai nincsenek összhangban.
A panaszos sérelmezte Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal összefüggő hulladékkezelési helyi közszolgáltatással és annak díjával kapcsolatos szabályozását. Kifogásolta, hogy a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal felhívásának megfelelően az önkormányzat a rendeletet nem módosította, és a díj behajtásának megszüntetésével kapcsolatban nem tett intézkedést a szolgáltató Kft-nél.
A vizsgálat a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indult. A Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatát érintő ügy vizsgálata során az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az önkormányzati rendelet gyakorlati alkalmazása alkotmányos visszásságokat eredményezhet. Az önkormányzat a lakbérekről szóló rendeletében a bérlő részére nyújtott külön szolgáltatások körében nem szabályozta a szemétszállítást, de a lakbérhez kapcsolódó, a lakbér összegében foglalt szolgáltatások körében sem utalt erre. A szemétszállítás fizetésére való kötelezettség e rendeletből nem vezethető le, ezért bizonytalanságot eredményez a bérlők körében, annál is inkább, mivel a korábbi szabályozás erre egyértelmű eligazítást adott. A bizonytalanság annak ellenére is megállapítható, hogy a hulladékszállítással kapcsolatos önkormányzati rendelet szempontjából ingatlantulajdonosnak kell tekinteni azt a személyt, akinek a használatában lévő ingatlanon keletkezik hulladék. A szabályozás azonban csak akkor lehet egyértelmű, ha az alkotmánybírósági döntéseknek megfelelő, az arányosság elvét követő különszolgáltatás a lakbérben is megjelenik.
Az ombudsman tájékozódott más önkormányzat erre vonatkozó gyakorlatáról, és megállapította, hogy a vizsgált esettől eltérően a háztartási hulladék elszállítására vonatkozó szolgáltatást a lakbérrendeletben a külön szolgáltatások között sorolták fel, és így az arányosság elvének betartásával történő szabályozás a bérlők esetében nem tette kétségessé, hogy miért és mekkora összeget kell fizetni a különszolgáltatásért.
Az önkormányzatok az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről és a későbbiekben megjelent hulladékgazdálkodási törvényekben foglalt felhatalmazás alapján nagyfokú önállósággal rendelkeznek a települési szilárd hulladék elszállítási díjának és a díjfizetés alapjának megállapítása során. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzatok önállósága és mérlegelési jogköre korlátlan. Az önkormányzati rendeleteknek ugyanis összhangban kell lenni az Alkotmányból fakadó követelményekkel. A települési szilárd hulladék közszolgáltatási szerződés keretében való elszállításának szabályozása során az önkormányzatok törvényi felhatalmazás alapján polgári jogi jogviszony elemeit állapítják meg, ezért tiszteletben kell tartaniuk a Polgári Törvénykönyv 1. § (1) bekezdéséből eredő azon követelményt, amely szerint az önkormányzatoknak, a gazdasági szervezeteknek és az állampolgárok személyi viszonyait szabályozó jogszabályokat a törvénykönyvvel összhangban, arra figyelemmel kell értelmezni. (52/1998. [XI. 27.] AB határozat)
A 48/2000. (XII. 18.) AB határozatban arra mutatott rá az Alkotmánybíróság, hogy a lakásonkénti szemétszállítási díj nem minden esetben tükrözi a ténylegesen elvégzett közszolgáltatást, hiszen a lakásonkénti szemétkibocsátás jelentős különbségekhez vezethet. Az alkotmánybírósági vizsgálat által kifogásolt önkormányzati rendelet a társasházi és szövetkezeti lakások esetén a kötelezően fizetendő díjat lakásonként határozta meg.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a díjfizetés átalány-jellegű, a szabályozás nem tükrözi a kibocsátott és elszállított szemét mennyiségét, így e rendelkezés nem valósítja meg a szolgáltatás és ellenszolgáltatás tényleges arányosságát.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a vizsgált esetben a hulladékgazdálkodási törvényben meghatározott közszolgáltatás kötelező igénybevételének szabályai és a lakbérrendelet erre vonatkozó előírásai nincsenek összhangban, és ez az Alkotmányban deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsággal és tisztességes eljárással összefüggésben visszásságot okoz. Az ombudsman felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében az összhang megteremtése érdekében vizsgálja meg az önkormányzatnak a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról, valamint a lakásbérlemények lakbéréről és a lakbértámogatásokról szóló rendeletét. Ennek keretében vizsgálja meg, hogy mit jelent az önkormányzat gyakorlatában a hulladékszállítási díjhátralék kifizetésére vonatkozó előfeltétel, mivel ez feltételként a lakbértámogatások között és a helyi rendeletben nem szerepel. A korábbi figyelemfelhívás és az Alkotmánybíróság döntései alapján vizsgálja meg, hogy a panaszolt esetben az átalány-jellegű díj megfelel-e a közszolgáltatásra vonatkozó jogszabályoknak. Vizsgálja meg a díjak idő előtti megállapítására és behajtására vonatkozó önkormányzati gyakorlatot, és amennyiben szükséges kérte az intézkedés megtételét.
A közigazgatási hivatal az ajánlásban foglaltaknak eleget tett, és mindenre kiterjedően intézkedett.
OBH 4723/2001.
Nem okoz visszásságot az építési hatóság, ha ipari övezetben az évtizedek óta meglévő besorolásnak és tényleges használatnak megfelelő rendeltetésű építmény elhelyezését engedélyezi.
Budapest XVI. és XIV. kerület lakói fordultak az országgyűlési biztoshoz, mert attól tartottak, hogy a rákospalotai Határ út XV. kerületi oldalán épült raktárbázis “az ingatlanvagyonuk elértéktelenedését vonta magával”. Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jog sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot, és kikérte az érintett önkormányzatok álláspontját.
A biztos megállapította, hogy a raktárbázis arra kijelölt övezetben, a rá vonatkozó szabályok szerint épült. Az engedélyező határozatot közölték a szomszédos ingatlanok tulajdonosaival, lakóival. A panaszosok valamennyien vagy a raktárbázist határoló utca túloldali, vagy az arra merőleges utcák lakói, a panaszolt ingatlannal közös telekhatáruk nincs. Mivel a tervezett építési munka a településrendezési tervvel és szabályokkal nem ellenkezett; a jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelt; a szakhatóságok a hozzájárulásukat megadták; az építési hatóság az engedélyt nem tagadhatta volna meg akkor sem, ha a panaszosok tiltakozásáról az engedélyezés folyamatában értesül.
A raktárbázis építési engedélye 2000. április 11-én kelt, azt már a jegyzőhöz intézett 2001. júliusi első panaszosi beadványra sem lett volna lehetséges módosítani vagy visszavonni, sem fellebbezésnek tekinteni, mivel egy évnél régebben kelt, az építtető jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogait sértette volna, de a panaszos nem is kérte ezeket, és nem terjesztett elő igazolási kérelmet sem a fellebbezési határidő elmulasztása miatt (feltéve, ha fellebbezett volna). Ha előterjesztett volna, azt a hatóságoknak el kellett volna utasítaniuk, mivel az építkezés 2000. november 2-án elkezdődött. Legkésőbb ekkor értesülni kellett a környezetnek az építkezésről. Megállapítható volt, hogy a panasz nem a beépítés módjára, magasságára, tömegére, esetleges árnyékoló hatására, a benapozás vagy a kilátás csökkenésére stb. vonatkozott, hanem a raktárbázis rendeltetésre és az azzal járó forgalomra. Ennek az adott területen való megvalósíthatóságáról nem az építési engedélyben, hanem a területrendezési tervekben és szabályzatokban döntöttek. Az építési engedélyezésben kizárólag annak megállapítására van mód (ebben a kérdésben), hogy a tervezett konkrét építmény és rendeltetése az adott övezetben megengedett-e. Az övezeti besorolást megállapító, jelenleg érvényes fővárosi rendezési terv megalkotását és jóváhagyását – beleértve a lakosság bevonása törvényben előírt kötelezettségének teljesítését – többször vizsgálták az országgyűlési biztosok is, az eljárás törvényességéhez nem fért kétség. A terület rendeltetése egyébként sem változott 1959 óta követhetően, az a főváros mindenkori rendezési terve szerint ipari övezet. 1998. január 1-je óta a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat és a hozzá tartozó Fővárosi Szabályozási Keretterv szerint MZ, jelentős zöldfelületű munkahelyi terület. A mai helyzetet meghatározó döntéseket évtizedekkel korábban hozták meg azzal, hogy működő ipartelep, vasútvonal, ipari vágányok, darupályák stb. szomszédságában lakótelepek építését tették lehetővé. A most beépített terület – valamikori mezőgazdasági rendeltetését követően – mindig is ipari-raktározási használatú volt. A zuglói körvasút és a rákospalotai körvasút mentén terül el, amelyekből iparvágányok sora ágazik el, a területet évtizedek óta ezek kapcsolják össze a vasúttal is. A korábbi ipartelep vasbeton kerítése az út mentén ma is áll. A panaszosok által lakott terület valóban lakóövezet. Beépülése idején azonban a panaszolt terület mindvégig ipari övezet volt, ténylegesen is meglévő iparterülettel és az azt kiszolgáló teherforgalommal. A vizsgálat megállapította, hogy hatóság eljárásából vagy mulasztásából eredő, a panaszosok állampolgári jogait érintő visszásság nem keletkezett. Szomszédságukban évtizedek óta ipari besorolású területen ipari létesítmények helyezkednek el, és ez most sem változott.
A hatóságokhoz intézett beadványokra azok időben, helytálló válaszokat adtak, eljárási szabálytalanságok nem történtek. Az egészséges környezethez való jog tekintetében az Alkotmánybíróság következetesen alkalmazott elveit és gyakorlatát is figyelembe véve az országgyűlési biztos azt vizsgálta, hogy a környezet védelmi szintje (állapota, a környezetszennyezés szintje stb.) változott-e. Az eldöntendő kérdés az, hogy az adott jogszabályok (a Fővárosi-kerületi rendezési-szabályozási tervek jóváhagyásáról) és az adott jogalkalmazás, hatósági aktus (az építési engedély) következményeként létrejövő állapot visszalépést jelent-e a korábbi állapothoz képest. Mivel a most beépített terület sem szabályozásában, sem tényleges használatában nem módosult a korábbiakhoz képest, visszalépést, a védettség szintjének csökkenését nem állapította meg, így az egészséges környezethez való joggal összefüggő, hatóság eljárásából vagy mulasztásából eredő visszásságot sem. Ezért a vizsgálatot lezárta, kezdeményezéssel nem élt. Felhívta a panaszosok figyelmét, hogy ha ingatlanuk értékének csökkenését vélelmezik a raktárbázis miatt, káraik polgári peres eljárásban bizonyíthatók és érvényesíthetők.
OBH 5074/2001.
A jogbiztonság követelményével, valamint a művelődéshez és a munkához való joggal összefüggő visszásságot okoz a felsőoktatási intézmény, ha egy adott szakon, egyetemi szintű képzésre szóló engedély nélkül, ilyen oklevél megszerzését helyezi kilátásba, amelyet később nem tud kiadni.
A panaszos azt sérelmezte, hogy bár a tanulmányait az egyetemi követelmények szerint végezte el, mégsem kaphat egyetemi diplomát, és ez az elhelyezkedését, kinevezését is akadályozza.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének megkeresésére az ügyben érintett felsőoktatási intézmény és az oktatási miniszter lényegében egybehangzóan azt közölték, hogy a panaszos által végzett szak csak főiskolai szinten létezik, mert az egyetemi szintű képzés engedélyezése – a Magyar Akkreditációs Bizottság elutasítása alapján – nem történt meg. Önmagában az egyetem szakalapítási szándékára alapozva, a kedvező döntés reményében nem lett volna szabad egyetemi szintű képzést indítani. Ezt a hibát az intézmény elismerte, és úgy próbálta meg orvosolni, hogy a panaszos külföldi intézményben szerezhesse meg ezt a diplomát.
Az általános helyettes megállapította, hogy a felsőoktatási intézmény visszásságot okozott a panaszos fent említett alkotmányos jogaival összefüggésben azzal, hogy olyan szintű diplomát ígért, amelyet jogszerűen nem adhatott. A visszásság lehetséges orvoslását illetően az általános helyettes ugyanakkor azt rögzítette, hogy a felsőoktatási törvény értelmében kizárólag a felsőoktatási intézmény jogosult oklevelet kiadni a törvényben és a képesítési jogszabályokban meghatározott feltételek szerint. Erre másnak még különleges méltányosságból sincs lehetősége. A bíróság is csak kártérítést állapíthat meg, de az oklevél kiadását nem rendelheti el. Ezekre való tekintettel az általános helyettes – az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megállapítása mellett – azt kérte az egyetem rektorától, hogy a lehetséges módon – szakindítás kezdeményezése, külföldi képzés – segítsen a sérelem orvoslásában.
A rektor a válaszában azt közölte, miután a külföldi képzés nem valósult meg, az egyetem a tévedését úgy kívánja orvosolni, hogy kezdeményezi az egyetemi szintű kiegészítő szak alapítását és indítását, ezt a kérelmet be is nyújtotta. A szakindítás engedélyezése után a korábbi tanulmányokat elismerve a panaszos is rövid időn belül megkaphatja az egyetemi szintű oklevelet. Az általános helyettes az egyetem válaszát és intézkedését elfogadta. Az új információ szerint azonban az engedélyt az egyetem nem kapta meg, ezért tovább kell keresni a megoldás lehetőségét.
OBH 5149/2001.
Visszásságot okoz a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz, valamint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben az önkormányzat, ha a birtokvédelemmel kapcsolatos kérelmek ügyében elmulasztja a döntést.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a kaposvári jegyző a birtokvédelemmel kapcsolatos ügyében érdemben nem döntött.
Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz, a tulajdonhoz és a jogállamiság elvéből fakadó tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és megállapította, hogy a panaszosnak a szomszédos ingatlanon kifogásolt terepfeltöltésre, vízelvezetésre, károkozásra vonatkozó ügyében az önkormányzat nem az államigazgatási eljárás általános szabályai és az ügyben irányadó, a birtokvédelemre vonatkozó szabályok alkalmazásával járt el. A panaszos beadványa ügyében határozattal vagy egyezség jóváhagyásával, és annak határozatba foglalásával nem döntött. Az önkormányzat a panaszos ügyében két ízben, 1998-ban és 2001-ben készített helyszíni jegyzőkönyvet, de a panasz még mindig nem oldódott meg. A második esetben nem is vettek fel jegyzőkönyvet, csupán feljegyzést készítettek. Alakszerű és határidőben meghozott döntés esetén a panaszos nyilatkozhatott volna a panasza rendeződéséről. Nem fogadható el az önkormányzat álláspontja, hogy a panaszos ügyében azért nem született határozat, mert az érintettek az ereszcsatornákat a saját telkükre visszafordították.
Az ombudsman megállapította, hogy az önkormányzat a panaszos birtokvédelmi kérelme ügyében a döntést elmulasztotta, és ezzel a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz, valamint a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggésben visszásságot okozott.
A biztos felkérte a jegyzőt, hogy a panaszos birtokháborítási kérelme ügyében érdemben döntsön, és erről az érdekelteket értesítse. A jegyző a határozatot meghozta, melyben a panaszos kérelmének helyt adott, és a panaszoltakat kötelezte a vízelvezetés megoldására.
OBH 5150/2001.
A jogbiztonság követelményével és azzal az alkotmányos elvvel összefüggésben, mely szerint a helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal, visszásságot okoz az önkormányzat, ha a rendeletében megállapított hulladékszállítási díj nem felel meg a magasabb szintű jogszabályban előírt arányosság követelményének, és a díjfizetési kötelezettség elmulasztásának következményét is a hulladékgazdálkodási törvény előírásaitól eltérően szabályozza.
A jogállamiság követelményével és a helyi önkormányzáshoz való joggal, valamint a kérelemhez és helyi önkormányzáshoz való joggal összefüggésben okoz visszásságot az önkormányzat, ha huzamosabb időn át nem gondoskodik a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról, és a népi kezdeményezés iránt benyújtott kérelmet nem tartalma szerint bírálja el, és nem gondoskodik annak a hatáskörrel rendelkező szervhez történő áttételéről.
A panaszos Gyál Önkormányzatának eljárását sérelmezte, mert az önkormányzat új szolgáltatót bízott meg a hulladék elszállításával, és a szemétszállítási díjak 150–200%-kal megemelkedtek. A panaszos úgy ítélte meg, hogy az elszállított hulladék mennyisége és a kiszámlázott díj nem állnak egymással arányban, ezért népi kezdeményezést nyújtottak be az önkormányzathoz a rendelet újratárgyalása érdekében. A képviselő-testület azonban ülésén nem az aránytalan szolgáltatási díjat, hanem a szociálisan rászorultak díjcsökkenését tárgyalta.
Az országgyűlési biztos általános helyettese egyrészt az önkormányzatnak a népi kezdeményezés iránt benyújtott kérelemmel kapcsolatos eljárását vizsgálta, másrészt a gyáli Önkormányzatnak a települési szilárd hulladékra vonatkozó helyi közszolgáltatásokról szóló rendeletét.
A panaszos és több mint 2000 más gyáli választópolgár beadvánnyal éltek a polgármesteri hivatalhoz, mely tartalma szerint egyértelműen népi kezdeményezés kiírására irányult. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény kimondja, hogy a kérelmet tartalma szerint kell elbírálni. A polgármesteri hivatalnak a beadvány áttekintését követően meg kellett volna állapítania, hogy az adott ügyben nincs hatásköre, és gondoskodnia kellett volna annak áttételéről a hatáskörrel rendelkező helyi választási irodához. Az általános helyettes megállapította, hogy az önkormányzat alkotmányos visszásságot okozott azzal, hogy a beadványt nem tartalma szerint bírálta el, és nem gondoskodott annak a hatáskörrel rendelkező szervhez történő áttételéről, és a kérelmezők tájékoztatásáról.
Az önkormányzat több éven keresztül elmulasztott rendeletet alkotni a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről. Az Alkotmánybíróság az 52/1997. (X. 14.) AB határozatában kimondta, hogy a népszavazáshoz való jog a népfelség elvéből következő alkotmányos alapjog. A helyi népszavazással kapcsolatban pedig megállapította, hogy “a helyi önkormányzáshoz való alapjog megvalósításának egyik alakzata és ezért alkotmányellenes az a jogi szabályozás, amely korlátozza, illetve meghiúsítja az önkormányzásnak a népszavazás útján történő gyakorlását”. Az önkormányzat a jogalkotási mulasztással visszásságot okozott, de az általános helyettes ezzel összefüggésben nem tett ajánlást, mert a közigazgatási hivatal törvényességi ellenőrzési jogkörében már felhívta mulasztásának pótlására a képviselő-testületet.
A rendelet vizsgálata feltárta, hogy alkotmányos visszásságot okoz az olyan szabályozás, amely a 110 és a 120 literes hulladékgyűjtő edény heti egyszeri ürítési díját azonos összegben határozza meg, mert az ellentétes az arányosság követelményével. A rendelet alkotmányos visszásságot okozott azzal is, hogy a díjfizetési kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén keletkező díjhátralékot nem adók módjára behajtható köztartozásként rendeli végrehajtani.
A helyettes biztos felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg a rendeletnek a hulladékszállítási díj megállapítására és a díjfizetés elmulasztása esetén alkalmazott eljárásra vonatkozó szabályait.
A hivatalvezető az ajánlásban foglaltakkal egyetértett, és törvényességi észrevételt nyújtott be a képviselő-testülethez. A képviselő-testület azt azonban csak részben fogadta el, ezért a hivatalvezető ismételten törvényességi észrevételt tett. Az újabb észrevételnek a képviselő-testület eleget tett, és 2002. december 19-én új rendeletet alkotott a hulladékszállításról.
OBH 5216/2001.
Nem állapítható meg a tulajdonhoz fűződő és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásság, ha a jegyző a telepengedélyezési eljárás során a környezetvédelmi hatóság szakhatósági állásfoglalása nélkül nem hoz határozatot a számára előírt ügyintézési határidőn belül.
A panaszos azt sérelmezte, hogy budapesti lakóháza mellett 20 éve üzemel egy kovácsműhely, amelynek üzemelése által okozott zaj és rezgés a környék lakóit évek óta zavarja. A panaszos kifogásolta azt is, hogy több ízben fordult az illetékes hatóságokhoz, de bejelentései eredménytelenek maradtak, így problémája jelenleg is fennáll. Kifogásolta továbbá azt is, hogy időközben a jogszabály-módosítás miatt megindult telepengedélyezési eljárás felfüggesztéséről nem kapott értesítést.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz fűződő és a jogorvoslathoz való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított, melynek során tájékoztatást kért a Budapest X. kerületi jegyzőtől és a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőségtől.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a kovácsműhelyt befogadó épületek ideiglenes jellegűek, erről az építésügyi hatóság nem tájékoztatta a telepengedélyezési eljárást folytató hatóságot. Megállapította továbbá, hogy az elhúzódó eljárást elsődlegesen a környezetvédelmi hatóság szakhatósági állásfoglalásának hiánya okozta.
Az országgyűlési biztos, figyelemmel arra, hogy a szakhatósági állásfoglalás bevárása kifejezetten a panaszos és a telep környezetében lakók érdekében áll, a jegyző eljárásával szemben nem állapított meg a vizsgált alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot. Ugyanakkor felkérte a jegyzőt építésügyi szakhatósági állásfoglalása saját hatáskörében történő felülvizsgálatára az ideiglenességre tekintettel, továbbá a környezetvédelmi hatóságot a szakhatósági állásfoglalás mielőbbi megadása érdekében.
A jegyző a szakhatósági állásfoglalások megérkezését követően kiadta a telepengedélyt a vállalkozó részére. Az építésügyi szakhatósági állásfoglalásban rámutatott arra, hogy az ideiglenes jellegű építmények a szabályozási terv elfogadását követően véglegesíthetők lesznek. A jegyző panaszos beadványára indult eljárást elutasító határozattal zárta le, és felhívta a figyelmét a jogorvoslat lehetőségére.
A környezetvédelmi hatóság az országgyűlési biztost tájékoztatta, hogy a szakhatósági véleményét megküldte a jegyző részére. A megkeresett hatóságok válaszait és intézkedéseit az országgyűlési biztos tudomásul vette, az ügyet lezárta.
OBH 5249/2001.
A jogbiztonság elvével összefüggő visszásságot okoz, ha a jogalkalmazók ellentmondóan értelmezik az alkalmazandó jogszabályt, és a jogorvoslathoz való jog sérül, ha csak egyetlen társadalmi szervezet jogosult az ügy elbírálásara, mert a sérelmet szenvedett panaszos számára a jogszabály nem nyújt jogorvoslati lehetőséget.
A panaszos kifogásolta, hogy lakása akadálymentesítéséhez szükséges kérelme elutasításának az volt az oka, hogy felesége 1997-ben már saját jogán részesült fűtéskorszerűsítés címén az említett támogatási formában. Egyidejűleg az üggyel kapcsolatban Mozgáskorlátozottak Tiszazugi Egyesületének elnöke is beadvánnyal fordult Hivatalomhoz, mert helytelen jogszabályi értelmezésből adódóan a panaszos számára hátrányos döntés született. A panaszosok beadványukhoz csatolták az ügyben keletkezett teljes dokumentációt.
A panaszos 2000-ben nyújtotta be a lakás akadálymentesítési támogatás iránti kérelmét a lakóhelye szerint illetékes mozgássérültek egyesületéhez. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesület a kérelmet a szükséges mellékletekkel együtt továbbította a Mozgáskorlátozottak Egyesülete Országos Szövetségéhez (MEOSZ), és javasolta a támogatás megítélését. A MEOSZ nem javasolta a támogatás nyújtását, mivel a meglévő lakás akadálymentesítése céljából lakásonként 150 000 Ft támogatás adható és a panaszos házastársa ezt az összeget már 1997-ben magkapta.
A Tiszazugi Egyesület elnöke ezt követően Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészséghez fordult. Állásfoglalásuk szerint a MEOSZ eljárása ellentétes a kormányrendeletben foglaltakkal. Mivel az országos társadalmi szervek (azok szövetségei) tekintetében a törvényességi felügyeletet a Legfőbb Ügyészség látja el, ezért a MEOSZ által készített nyilatkozatokat a szükséges ügyészi intézkedés megtétele céljából a főügyészséghez felterjesztette.
A Megyei Főügyészség felterjesztését követően a Legfőbb Ügyészség Magánjogi és Közigazgatási Jogi Főosztály Polgári Jogi Osztálya válaszában kifejtette, hogy a rendelet a támogatást valóban nem az ingatlanhoz, hanem a mozgáskorlátozott személyhez köti, de a jogosultság feltétele a lakás akadálymentesítése is. Általában az akadálymentesítés a lakásban lakó és azt használó minden mozgássérült számára akadálymentesítést jelent. Ezért a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége által készített és rendszeresített igénylési formanyomtatványt sem a rendelettel ellentétesnek, sem diszkriminatív jellegű tartalmúnak nem lehet minősíteni. A kivételes és egyedi eltérések csak külön kérelem benyújtásával és elbírálásával oldhatók meg. Ezért a Tiszazugi Egyesület elnöke ismét a MEOSZ-hoz fordult, de a kérelmet ismét elutasították. Ezt követően a kérelmező “fellebbezés” címén fordult ismét a MEOSZ-hoz, azonban a Szövetség továbbra sem javasolta a támogatás megítélését.
Legfőbb Ügyészség a panaszos ismételt kérelmére már az alábbiakról értesíttette: egy lakáson végzett akadálymentesítéshez legfeljebb 150 000 Ft akadálymentesítési támogatás nyújtható, ezért nincs jogi lehetőség arra, hogy az újabb támogatási összeget megkapja. A hivatkozott rendelet nem egy személyre, hanem egy lakásra vonatkozóan mondja ki a korlátozást.
Az országgyűlési biztos a jogszabályokból megállapította, hogy a korábbi 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet, valamint a többször módosított 12/2001. (I. 31.) kormányrendelet akadálymentesítési támogatásról szóló rendelkezései tartalmilag megegyeznek. A jogszabályok szerint az akadálymentesítésre adható összeg egy személyre tekintettel csak egyszer vehető igénybe, amelynek mértékét mindkét jogszabály az ingatlan típusától függően szabályozza. Az állami támogatás a Mozgáskorlátozottak Egyesülete Országos Szövetségének javaslata alapján folyósítja az erre felhatalmazott pénzintézet, elutasítás esetén fellebbezésre a jogszabály nem ad lehetőséget.
A rendelet 9. §-a szabályozza az akadálymentesítési támogatást, amelynek (1) bekezdése a támogatni kívánt célt nevesíti, a (2) bekezdése a támogatás mértékét szabályozza. A (4) bekezdés második fordulata állítja fel azt a személyhez kötött jogszabályi korlátot, hogy “Egy személyre tekintettel állami támogatás csak egy alkalommal vehető igénybe.” Ez pedig annyit jelent, hogy egy mozgáskorlátozott személyre tekintettel, csak egyszer vehető fel a (2) bekezdésben meghatározott lakásnak megfelelő mértékű támogatás. A jogszabályból nem olvasható ki az a jogalkotói szándék, amivel a panaszos kérelmét elutasították, nevezetesen az, hogy a juttatás “nem egy személyre, hanem egy lakásra vonatkozóan mondja ki a korlátozást”.
A jogorvoslathoz való jog lényegi tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez, vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a beadványban előadottak alátámasztják azt a helyzetet, hogy a különböző szintű jogalkalmazók egymásnak ellentmondóan értelmezik az alkalmazandó jogszabályt, és mivel az ügy elbírálására csak egyetlen társadalmi szervezet (MEOSZ) jogosult, a sérelmet szenvedett panaszosnak a jogszabály jogorvoslati lehetőséget sem nyújt. A rendelkezésre álló iratokból kitűnik, hogy az ügyben a mozgáskorlátozottak helyi, valamint országos egyesülete, továbbá a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség, valamint a Legfőbb Ügyészség eltérő állásponton van. A fent kifejtettek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszost a jogbiztonság elvével, valamint a jogorvoslathoz való jogával összefüggésben sérelem érte. A biztos a feltárt visszásság orvoslása érdekében felkérte a Kormányt, hogy tekintse át a 12/2001. (I. 21.) kormányrendeletnek a mozgáskorlátozottak lakásának akadálymentesítését célzó rendelkezésének szövegét, és a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 54. §-a alapján adjon ki elvi állásfoglalást annak érdekében, hogy a jelentésben feltárt eltérő jogértelmezésből és joggyakorlatból adódóan senki ne kerüljön hátrányos helyzetbe.
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter az ajánlást határidőben elfogadta, és a szükséges intézkedést megtette.
OBH 5284/2001.
A tisztességes eljáráshoz való joggal, továbbá az emberi méltósághoz való jogból fakadó kegyeleti joggal összefüggő visszásságot okoz a polgármesteri hivatal, ha nem ad pontos tájékoztatást a sírhely megváltását és a rátemetést illetően. A panasz előterjesztéséhez való joggal összefüggő visszásságot okoz a közigazgatási hivatal mulasztása, ha a polgármesteri hivatal intézkedését panaszoló levélre késedelmesen válaszol.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az egyházasdengelegi önkormányzat nem engedélyezte elhunyt édesanyjának az édesapja sírhelyére történő rátemetését. A panaszos 2001. július 10-én fordult levélben a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűléséhez a panasza kivizsgálását kérve. A főjegyző a beadványt áttette a közigazgatási hivatal vezetőjéhez, ahonnan a panaszos semminemű tájékoztatást nem kapott. Ezért kérte az önkormányzat és a közigazgatási hivatal eljárásának kivizsgálását.
A vizsgálat az Alkotmányban deklarált, jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz való jog, az emberi méltósághoz való jogból következő kegyeleti jog és a panasz előterjesztéséhez való jog megsértésének gyanúja miatt indult.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat során megkereste a közigazgatási hivatal vezetőjét és Egyházasdengeleg jegyzőjét. A beszerzett információk alapján állapította meg a tényállást. A panaszos édesapja 1994-ben hunyt el, és panaszos szülei még életükben úgy határoztak, hogy egy sírban akarnak nyugodni, ezért a sírkőre mindkét szülő nevét felírták az aktuális adatokkal. A sírhely felett az önkormányzatnak volt rendelkezési joga. 2001 januárjától vált kötelezővé a sírhelymegváltás. 2001. június 30-án a panaszos édesanyja is elhunyt. Amikor panaszos a temetést intézni felkereste a Polgármesteri Hivatalt, az ügyintéző tájékoztatta, hogy a sírhely megváltása kötelező, a megváltás 25 évre szól, és csak ennek letelte után lehet szó a rátemetésről. A panaszos rögtön elmondta, hogy ő érdeklődött a rátemetés lehetőségeiről Budapesten a Fővárosi Temetkezési Intézetnél, és ott azt a felvilágosítást kapta, hogy 25 éven belül bármikor lehet rátemetni azzal a feltétellel, hogy a sírban csak két koporsó lehet. Az elmondottakat az ügyintéző nem vette figyelembe. Az elhunyt ekkor már a temető hűtőjében feküdt, ezért a panaszos nem akarta későbbre halasztani a temetést, így édesanyját június 3-án egy külön sírba eltemették.
A panaszos csatolta a sírhely megváltásról szóló számlát, a temetkezési szolgáltatás számláját és a kőfaragó mester átvételi elismervényét 117 420 forintról, amely az új sírkő állításának és a régi kijavításának a díja volt. A panaszosnak e magas költséget azért kellett kifizetnie, mert édesanyja rátemetését az önkormányzat nem engedélyezte. Az édesapja nyughelyéül szolgáló síron korábban már egyszer állíttatott sírkövet.
A közigazgatási hivatal vezetője az országgyűlési biztos megkeresésére a vizsgálatot lefolytatta, és megállapította, hogy a polgármesteri hivatal ügyintézője a rátemetéssel kapcsolatban a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseivel ellentétesen tájékoztatta az ügyfelet. Megállapította azt is, hogy a közigazgatási hivatal az ügyben nem kellő körültekintéssel járt el, mert nem győződött meg arról, hogy a válaszlevelet a panaszosnak elküldték. A közigazgatási hivatal az ügyintézőt ezért figyelmeztetésben részesítette, a jegyzőt pedig, azzal kereste meg, hogy intézkedjen a panasszal kapcsolatban.
A jegyző az országgyűlési biztos megkeresésére a történteket azzal indokolta, hogy a panaszos olyan sírhely felnyitását kérte, amely felett nem rendelkezett, mivel azt nem váltotta meg.
Nem rendelkezett továbbá az illetékes intézet sírnyitási engedélyével sem. Véleménye szerint méltányosan járt el az önkormányzat, amikor nem a sorban következő temetkezési helyet, hanem a panaszos édesapjának sírja mellett közvetlenül fekvő üres sírhelyet ajánlotta fel megváltásra. Hozzáfűzte még, hogy az önkormányzat a temető rendelet megalkotásával szeretné elérni a rendezett és esztétikus temetőképet, az eddig kialakult temetkezési gyakorlat, a sírhelyek közötti foghíjak megszüntetését.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a polgármesteri hivatal ügyintézője akkor járt volna el helyesen, ha tájékoztatja a panaszost, hogy édesapja sírhelyét megválthatja, és miután édesanyját is oda temette, a rátemetéstől számított 25 évig megilleti őt a sírhely feletti rendelkezési jog. Így teljesülhetett volna a panaszos szüleinek végakarata, és a sírkő állításával, illetve javításával kapcsolatos költségeket sem kellett volna kifizetni. A sírnyitáshoz szükséges engedélyt a panaszos – a jogszabályban rögzített feltételek mellett – rövid időn belül megkapta volna. Nem fogadható el a jegyzőnek a rendezett és esztétikus temetőképre való hivatkozása, hiszen már egy meglévő sírhely felnyitására került volna sor, és ez nem jár a temetőkép megváltoztatásával.
A fentiek alapján az országgyűlési biztos mind a polgármesteri hivatal, mind a közigazgatási hivatal mulasztását megállapította az említett alkotmányos jogokkal összefüggésben. A vizsgálat ideje alatt a mulasztást a közigazgatási hivatal vezetője pótolta, ezért ezzel kapcsolatban ajánlást nem tett.
A panaszos a vizsgálat ideje alatt személyesen is megjelent és az Országgyűlési Biztos Hivatalában előadta, hogy nem kívánja már édesanyjának a másik sírba történő áthelyezését, de az önkormányzat mulasztása folytán keletkezett többletköltségeinek megtérítésére igényt tart.
Az országgyűlési biztos az önkormányzat mulasztásával kapcsolatban kezdeményezte, hogy a jegyző intézkedjen annak érdekében, hogy a polgármesteri hivatal munkatársai a temetkezési törvényben, és végrehajtási rendeletében, valamint az önkormányzat rendeletében foglaltak szerint járjanak el, és az elhunytak hozzátartozóinak megfelelő tájékoztatást adjanak. Terjedjen ki az intézkedés arra is, hogy amennyiben a hozzátartozók rátemetéssel kívánják az elhunytat eltemetni, de a sírhely felett nincs rendelkezési joguk, azt – az önkormányzat temetkezési rendeletében foglaltak szerint – megváltással megszerezhessék.
A kezdeményezéssel az új jegyző egyetértett, a felhívásnak megfelelően intézkedett, és a panaszos költségeinek megtérítése iránti kérelmét újra megvizsgálták. Az országgyűlési biztos a jegyző válaszát elfogadta, és az ügyet lezárta.
OBH 5354/2001.
A jogbiztonság elvével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az okmányiroda, ha a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban szereplő adatokat előzetes egyeztetés, és a megoldás keresése nélkül évekre visszamenőlegesen változtatja meg.
A panaszos és 57 társa fordult az országgyűlési biztosához, melyben lakcímváltozás, illetve települési határ megváltoztatása miatt különböző hatóságok intézkedését kifogásolta.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
A Budapest II., Nagykovácsi út 27/A; 27/B; 27/C. számú épületek 1952-ben, 1970-ben és 1978-ban épültek, tulajdonosa a Magyar Állam, kezelője a Határőrség (BM Központi Gazdasági Igazgatósága). A lakások bérlőinek módja lenne a lakások megvásárlására. Ezen eljárás során azt közölték a lakókkal, hogy lakcímük – több évtizede – csupán tévedésből szerepel budapesti lakcímként, az valójában Nagykovácsihoz tartozik. Ingatlanaik azonban Nagykovácsi településtől, illetve az önkormányzat elérhető szolgáltatásaitól 6 km-re fekszenek. Úgy vélik, hogy e változással ügyeik intézése (különféle banki és egyéb szolgáltatások) több időt vesz igénybe, nehezebbé válik majd. Az ügyben újabb problémaként jelentkezik, hogy az önkormányzati választásokon Remeteszőlős elnevezéssel – Nagykovácsi községhez tartozó területek részeiből – új település alakult. Az új település gyakorlatilag a kérdéses lakóépületek és Nagykovácsi település között fekszik. Ezért az esetlegesen végrehajtandó adatváltoztatási adminisztráció befejezését követően, szinte azonnal újabb intézkedésekre kerülhet sor, tekintve, hogy az érintett épületekhez most már Remeteszőlős község esik a legközelebb, de az is jelentős távolságra.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatában megállapította, hogy a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban szereplő adatoknak az előzetes egyeztetés, a megoldás keresése nélkül történő megváltoztatása érintette a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jogot, és azzal összefüggésben visszásságot okozott, mert évekre visszamenőlegesen változtatta meg a panaszosok lakcímét.
Az általános helyettes felkérte a fővárosi és a Pest megyei közigazgatási hivatalok vezetőit, hogy vizsgálják ki, a végrehajtott lakcímrendezést mi tette lehetővé, az érintettek hogyan lettek visszamenőleg nagykovácsi lakosok. Kérte a hivatalvezetőket, hogy az ügyben hozott valamennyi lakcímrendezési határozatot vizsgálják felül.
A hivatalvezetők egybehangzóan megállapították, hogy a lakcím-adatok megváltoztatásával kapcsolatos intézkedés törvényt sértett, mert meghozatalakor az érintett állampolgárok budapesti lakcímmel rendelkeztek, hosszú időszakra vonatkozóan. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény szerint nem lehet a határozatot módosítani vagy visszavonni, ha az jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sértene. A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal ezért felügyeleti jogkörben megsemmisítette a Budakeszi Város Önkormányzat Okmányirodájának a lakcímváltozást érintő hatósági intézkedéseit. A közigazgatási hivatal felhívta a Budakeszi Okmányirodát, hogy a Bp., II. kerületi Okmányiroda közreműködésével intézkedjen a lakosok fővárosi lakcímének visszaállítása iránt. A közigazgatási hivatalvezetők arra az álláspontra helyezkedtek, hogy végleges megoldás az lehet, ha területszervezési intézkedéssel a lakott területrész a fővároshoz kerül.
OBH 5409/2001.
A közigazgatási hivatal indokolatlanul elhúzódó eljárása, a jogállamiságból fakadó jogbiztonság részét képező tisztességes eljárás követelményét és a panaszos törvényes érdekeit egyaránt megsértve, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz.
A panaszos Budapest Kőbányai Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Pénzügyi Irodájának gépjárműadó kivetésével kapcsolatos eljárását sérelmezte. Állítása szerint az Iroda nem vette figyelembe, hogy személygépjárműve az adókivetés évében már nem volt a tulajdonában. Kifogásolta továbbá, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal a hozzá benyújtott fellebbezésére, a rendelkezésére álló törvényes határidőn belül nem hozott másodfokú, jogerős és érdemi hatá- rozatot.
A jogbiztonság alkotmányos elvének érvényesülésével, valamint a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indult a vizsgálat, és abban az országgyűlési biztos általános helyettese rámutatott arra, hogy a gépjárműadót a társadalmi közkiadásokhoz való arányos hozzájárulás mellett elsődlegesen az úthasználat indokolja. Ezért szükséges szüneteltetni az adófizetési kötelezettséget arra az időre, amíg a gépjármű a használt gépjárművek forgalmazásával foglalkozó vállalkozó birtokában van, és így a forgalomban rendeltetésszerűen nem vesz részt. Erre az időre nem szükséges a forgalmazót sem adófizetésre kötelezni, mert nála a gépjármű üzleti forgalom tárgya. Ezért jogszerűen járt el a Pénzügyi Iroda akkor, amikor törölte a panaszost 1997. január hónapban terhelő gépjárműadó összeget. A panaszos 1999. április 30-án fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz a Pénzügyi Iroda 1999. április 15-én kelt fizetési felhívása ellen. Tekintettel azonban arra, hogy a fizetési felhívás nem minősül hatósági határozatnak, hanem csupán az ügyfél tájékoztatására szolgál, ellene jogorvoslati kérelem benyújtásának nincs helye. Az eljárásra irányadó jogszabály szerint a panaszos az elsőfokú adóhatóságnál csak – az adóigazgatási eljárás alapjául szolgáló – észrevételt tehet, illetve méltányosságból az adó elengedését, mérséklését vagy részletekben történő megfizetését kérheti. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal azonban minderről nem tájékoztatta a panaszost. Csak az országgyűlési biztos általános helyettesének fellépését követően, 2002. június 17-én vizsgálta meg a felterjesztett iratokat és adott a panaszosnak – jóllehet részletes és kielégítő, de kétségkívül elkésett – tájékoztatást. A késedelmet a hivatalvezető a helyi adó és illeték ügykörökben évek alatt felgyülemlett jelentős mennyiségű hátralékkal magyarázta. Azonban mindezek ismeretében is fontosnak tartotta az általános helyettes, hogy rámutasson arra, aligha képzelhető el a hatóság és az ügyfelek iránti bizalom és az ezen alapuló együttműködés nélkül hatékony közigazgatás. Az együttműködés pedig nem csupán formai kérdés, hanem annak számos tartalmi megnyilvánulása van. Egyebek mellett ilyen, ha az ügyfél bízhat abban, hogy a hatósághoz intézett beadványaira választ kap. Vizsgálata során megállapította, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal elhúzódó eljárásával, a jogállamiságból fakadó jogbiztonság részét képező tisztességes eljárás követelményét és a panaszos törvényes érdekeit egyaránt megsértve, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott. Tekintettel azonban arra, hogy a panaszos ügyében döntés született ajánlást nem tett, de kezdeményezte a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjénél, hogy a hivatalához mint másodfokú hatósághoz érkező jogorvoslati kérelmek, panaszok, bejelentések határidőben történő kivizsgálása érdekében tett általános és konkrét intézkedéseikről folyamatosan számoltassa be a belső szervezeti egységek vezetőit. Az érintett a kezdeményezést elfogadta.
OBH 5430/2001.
Visszásságot okoz a jogorvoslathoz, a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, ha a katasztrófavédelmi igazgatóság kizárólag a panaszos nyilatkozatára alapítva elutasítja a kérelmet anélkül, hogy őt a jogairól megfelelően tájékoztatná.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult, mert sérelmezte, hogy bár a 2001. évi tavaszi árvíz során károsodott az ingatlana, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól nem kapott kárenyhítési támogatást.
A vizsgálat a jogorvoslathoz, valamint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indult. A vizsgálat megállapította, hogy az árvíz okozta kárról készült kárfelmérő adatlapon rögzített károsodás ténye és a helyreállítás becsült értéke nincs összhangban azzal a feljegyzéssel, mely szerint a panaszos házát az árvíz nem érte el. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság által készített feljegyzés önmagában is ellentmondást tartalmaz, mert megállapítja a házban bekövetkezett repedéseket, felvizesedéseket, de ezt követően azt írja, hogy a tulajdonos kijelentette, hogy őket nem érte a tavaszi ár.
Az eljáró katasztrófavédelmi igazgatóság képviselője nem tett eleget kioktatási kötelezettségének, és nem tájékoztatta a panaszost, hogy a házban bekövetkezett repedések, felvizesedések akkor is az árvízzel függnek össze, ha a víz nem az ablakon ömlött be az ingatlanba, hanem a kertben, az udvaron és talajban felgyülemlett nagy mennyiségű víz okozta a károsodást, amit a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviselője meg is állapított.
Az OBH 3857/2001. sz., a 2001. évi tiszai árvízzel összefüggő vizsgálatában a biztos általános helyettese már megállapította, hogy a törvényben szabályozott állami feladatvállalás – mint keretszabály – mellett a kárt szenvedett állampolgárok ügyeiben nincs egyértelmű eligazító jogszabály, amely mindenkor teljes bizonyossággal és egyértelműen meghatározza, hogy a katasztrófasegély milyen feltételekkel illeti meg az állampolgárokat. A jogalkalmazási bizonytalanságot fokozza, hogy kormányhatározat rendelkezik állampolgárok jogairól és kötelességeiről, tekintettel arra, hogy költségvetési pénzből használt lakás vásárlására, új lakás építésére, a megrongálódott épület felújítására stb. jogosultak a károsultak, melynek fejében jelzálogjog bejegyzése történik a kérdéses ingatlanra. A kormányhatározattal történő szabályozás következménye, hogy amennyiben az árvízkárosult nem tud egyetérteni a rá vonatkozó, a lakhatási lehetőséget biztosító döntéssel, úgy nincs számára jogszabályban biztosított lehetőség más megoldás kezdeményezésére, lévén, hogy határozattal való döntés hiányában jogorvoslati lehetősége nincs.
A vizsgált tarpai ügyben nem fogadható el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azon indokolása, hogy a helyreállítási kérelmet a panaszos nyilatkozatára utasították el, mert ezzel ellentétben áll a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársának helyszíni tapasztalata. Az iratok tanúsága szerint meg sem kísérelték a panaszos kioktatását, melyet az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény a következőképpen határoz meg: Az ügyfelet az államigazgatási eljárásban megilleti a nyilatkozattétel és a jogorvoslat joga, köteles viszont legjobb tudomása szerint, jóhiszeműen közreműködni. Mindezek érdekében az eljáró szerv az ügyfelet jogairól és kötelességeiről tájékoztatja.
A vizsgálat megállapította, hogy a kormány a károsultakat megillető jogoknak és kötelezettségeknek kormányhatározattal történő szabályozásával, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kizárólag a kérelemnek a panaszos nyilatkozatára alapított elutasításával az Alkotmányban deklarált jogorvoslathoz való joggal és a jogalkotás rendjével kapcsolatos szabályozással összefüggésben visszásságot okozott.
A jogorvoslathoz való joggal kapcsolatos visszásság megállapításán túl sérült a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való jog követelménye is, mivel az eljáró szerv az ügyfelet jogairól nem megfelelően tájékoztatta.
Az ombudsman felkérte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóját, hogy a panaszos ügyét ismételten tekintse át, és ennek megfelelően vizsgálja felül korábbi álláspontját annak érdekében, hogy a panaszos – hasonlóan a többi károsulthoz – kárenyhítésben részesülhessen.
A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság válaszában közölte, hogy a panaszos kára úgynevezett másodlagos, járulékos árvízkárnak minősül, melyre vonatkozóan az előzetes felméréseket a települési önkormányzatok végezték. A tarpai felmérésben a panaszos is szerepel, de a járulékos károk rendezésére intézkedést még nem kaptak. Az ombudsman ennek alapján további vizsgálatot folytat.
OBH 5581/2001.
A tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Kormány, ha az ingatlan használati jogának szabályozására vonatkozó jogalkotási kötelezettségének nem tesz eleget.
A jogbiztonság elvével összefüggő visszásságot okoz a Kormány, ha az egyes szervezetek ingatlan használati jogának biztosítására irányuló eljárása kiszámíthatatlanná válik.
A TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat (Kossuth Klub) igazgatója sérelmezte, hogy a TIT-nek nem sikerült elismertetnie a Budapest VIII., Múzeum u. 7. sz. alatti ingatlanra vonatkozó tulajdonjogát, annak ellenére, hogy az épületet 1954 óta folyamatosan és kizárólagosan használja, és az ingatlan bejegyzett korábbi tulajdonosa – a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) – a tulajdonosi jogait nem gyakorolta, az ingatlant nem birtokolta, nem használta. A TIT viszont az épülethez hozzáépített, végezte az ingatlan felújításával, karbantartásával, üzemeltetésével járó munkálatokat, viselte annak költségeit, az ingatlant érintő közterheket, s a tulajdonost terhelő kötelezettségeket. Az MHSZ tulajdonában volt ingatlan ingyenesen, az MHSZ “utódszervezetei” (a Magyar Repülőszövetség és a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Szövetsége) tulajdonába került, mely utódszervezetek jelentős összegű bérleti díj igénnyel léptek fel az ingatlant ténylegesen használó, nem nyereségérdekeltségű Kossuth Klubbal szemben. Az utódszervezetek az ingatlan kiürítése iránt pert indítottak, mely per jelenleg is folyamatban van. A panaszos megítélése szerint, ha a TIT-et elmarasztaló, az ingatlanra bejegyzett utódszervezeteknek való átadásra kötelező ítélet születik, az esetben – az alapvető közművelődési értékeket közvetítő Kossuth Klub megszűnik, és – súlyosan sérülnek a közéleti, kulturális örökség fennmaradásához fűződő állampolgári jogok is. Az országgyűlési biztos az ügyben a tulajdonhoz való jog, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog megsértése miatt indított vizsgálatot.
Az ingatlan tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba 1939. december 7. napján gróf Hadik-Barkóczy Endre javára jegyezték be, 1949. december 28-án pedig “juttatás” jogcímén került az ingatlan a Magyar Szabadságharcos Szövetség tulajdonába. Ezt követően egy 1974. III. 12-én kelt bejegyzés szerint az ingatlan tulajdonjoga ugyancsak “juttatás” jogcímén az MHSZ javára került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. Az ingatlant 1950 közepétől a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) használta, mely hamarosan távozott az ingatlanból. Ezt követően került az ingatlanba a TIT jogelődje a Társadalmi és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat, mely 1956-ban engedélyt kért az épület belső átalakítására. Ebben a kérelemben a társulat az ingatlan tulajdonosaként jelölte meg magát. A Budapest VIII. kerületi Tanács VB Építési Osztálya 1956. július 23-án kelt határozatával az építési engedélyt megadta.
A VIII. kerületi Tanács VB Pénzügyi Osztályának képviselője és a TIT vezetői 1958. július 1-jén jegyzőkönyvet írtak alá, melynek tárgya, hogy a VIII. ker. Tanács átadja az ingatlant a társulatnak. A jegyzőkönyv rögzíti, hogy “A 331-610/ 1954. PM számú utasítás alapján, valamint annak figyelembevételével, hogy a Múzeum u. 7. szám alatti épületet 1954. november hónaptól fogva a társulat kezeli, a VIII. ker. Tanács VB Pénzügyi Osztálya a VIII. ker. Múzeum u. 7. szám alatti felépítményes ingatlant a társulat részére átadja azzal, hogy az ingatlan kezeléséről továbbra is gondoskodni köteles. Az említett napon a jegyzőkönyv mellékleteként készült egy állóeszköz kimutatás is, mely az átadott ingatlan értékét 1 286 910 Ft-ban tünteti fel. A Fővárosi Kerületek Földhivatalánál nincs nyoma annak, hogy a jegyzőkönyv szerinti ingatlan kezelői jogának a TIT részére való átadásáról a hatóság a földhivatalt értesítette volna.
A TIT több esetben (1959–60., 1963–64.) megkísérelte az ingatlanra vonatkozó jogának a rendezését. Kéréssel fordult a telekkönyvi hatósághoz kezelői jogának a telekkönyvbe való bejegyzése iránt. A Magyar Honvédelmi Szövetség ugyanis hozzájárulását adta ahhoz, hogy a TIT-et az ingatlan kezelőjeként az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék, de tulajdonjogáról nem mondott le. A telekkönyvi hatóság a TIT bejegyzés iránti kérelmét két esetben is elutasította. A TIT az ingatlan elbirtoklása iránt is pert indított, ez azonban eredménnyel nem járt. Ugyancsak eredménytelen volt az ingatlan tulajdonjogának az MHSZ utódszervezetek részére történő bejegyzését sérelmező ügyészséghez intézett panasza is.
A jelenlegi tulajdoni helyzet 1990. november 26-a óta áll fenn, amikor is “átszállás” jogcímén 1/2–1/2 arányban a Magyar Repülőszövetség és a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Szövetsége tulajdonjogát jegyezték be. Ez utóbbi bejegyzés alapja az MHSZ ügyvezető főtitkárának 1990. szeptember 14-én kelt nyilatkozata, mellyel az MHSZ Országos Központ képviseletében az 1022/1990. (II. 14.) MT határozata (H1) rendelkezéseinek végrehajtásaként hozzájárult, hogy az ingatlan tulajdonjogát 50–50%-os arányban a már említett utódszervezetek javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék. Az MHSZ vagyonának rendezése – közte az ingatlan tulajdonjogának átruházása – a H1 végrehajtása során történt. A honvédelmi miniszter a Kormánynak tett előterjesztésében külön hangsúllyal emelte ki, hogy az MHSZ ügyvezető főtitkára a szövetségi vagyont a társadalmilag hasznos MHSZ tevékenységet folytató jogutód társadalmi szervezetek tulajdonába adta úgy, hogy minden utódszervezet csak az általa végzett tevékenységet közvetlenül szolgáló – és szövetségi tulajdont képező ingatlan-vagyont kapta meg. A Kormány 1990. október 4. napján a 3388/1990. számú (H2) határozatával a honvédelmi miniszter előterjesztését tudomásul vette. Ezt követően 1990. november 20. napján nyilatkoztak az utódszervezetek, hogy az “ingatlan ingyenes átruházását” tudomásul veszik, s csak ezt követően, 1990. november 26. napján nyújtották be a tulajdonjog változásának bejegyzéséhez szükséges iratokat a földhivatalhoz. Ez utóbbi időpontot megelőzően 1990. IX. 18. napján lépett hatályba az elmúlt rendszerhez kötődő társadalmi szervezetek vagyonelszámolásáról szóló 1990. évi LXXIII. törvény, mely az MHSZ-t is – értékhatárra tekintet nélkül minden ingatlanvagyonára kiterjedően – vagyonelszámolásra kötelezte, s ugyanakkor arról is rendelkezett, hogy az elszámolásra kötelezett a törvény hatályba lépésének napjától az Országgyűlés további intézkedéséig a törvényben megjelölt vagyontárgyait nem idegenítheti el.
Ugyancsak 1990. IX. 18. napján lépett hatályba az 1990. évi LXX. törvény is, mely a társadalmi szervezetek kezelő jogának megszüntetéséről rendelkezett. E törvény egyebek mellett kimondta, hogy a társadalmi szervezetet ingyenes használati jog illeti meg arra az ingatlanra, melyre vonatkozó kezelői jog e törvény folytán szűnik meg. Az 1997. évi CXLII. törvény, mely a társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szól, egyebek mellett rögzíti: e törvénynek a jogosultra vonatkozó szabályait alkalmazni kell arra az oktatási, kulturális (művészeti, közművelődési), tudományos, egészségügyi, szociális és ifjúsági célú egyesületre és alapítványra is, amely a Tv. 4. §-ában meghatározott harmadik személyként vagy … az ingatlant ténylegesen használja (a továbbiakban: üzemeltető). Az üzemeltető tulajdonszerzési igénye kizárja a jogosult vagy a tagszervezet tulajdonszerzési igényét. A vizsgálat feltárta, hogy a H1 nem rendelkezett arról, hogy mi lesz a sorsa a megszüntetés alatt álló MHSZ tulajdonában lévő – de az MHSZ kezelésében, továbbá a használatában nem álló ingatlannak. A H1 arra nézve sem tartalmaz rendelkezést, hogy ha a megszűnés alatt lévő MHSZ tulajdonában lévő ingatlannak nem az MHSZ a használója, hanem harmadik személy (TIT), akkor a harmadik személy az általa használt ingatlanra nézve milyen jogosultságokkal rendelkezik. Ugyanis az MHSZ tulajdonában álló ingatlan telekkönyvileg bejegyzett tulajdonosa az MHSZ, azonban ezt az ingatlant 1954 óta a TIT használja. Az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló 1990. évi LXIII. törvény (Tv.), melyet az Országgyűlés 1990. szeptember 10. napján fogadott el, s amely törvény 1990. szeptember 18-án lépett hatályba, úgy rendelkezik, hogy az MHSZ a vagyonával köteles elszámolni. Az MHSZ elszámolási kötelezettsége – egyebek mellett – értékhatár nélkül kiterjedt valamennyi ingatlanára, azaz a H1-ben foglaltaktól eltérően nemcsak a kezelésében, valamint a használatában álló, hanem a tulajdonában lévő valamennyi ingatlanra is, függetlenül attól, hogy az ingatlannak ki a használója. A Tv. 8. §-a pedig kimondja, hogy a 2. § a), b), c) és a d) pontjában foglalt vagyontárgyakat a törvény hatályba lépésétől az Országgyűlés további intézkedéséig tilos elidegeníteni vagy megterhelni.
A vizsgálat szerint az ingatlan tulajdonjogának az utódszervezetek részére történő átadásában közreműködők a Kormány is. Az ingatlan átadásának időpontját azonosították az MHSZ ügyvezető főtitkára által a vagyonátadásra 1990. szeptember 14-én aláírt nyilatkozat időpontjával, miáltal az ingatlant úgy tekintették, hogy az nem tartozik a már hivatkozott 1990. szeptember 18-án hatályba lépett törvény hatálya alá. Az ugyanezen a napon hatályba lépett 1990. évi LXX. törvény hatálya alá pedig, azért nem tartozik, mert az MHSZ tulajdonában álló ingatlannak a TIT kezelői jogának elismertetésére nem volt lehetőség annak ellenére, hogy az ingatlant a TIT évtizedeken keresztül ténylegesen és kizárólagosan használta, és jelenleg is használja.
A tények és a H1 rendelkezéseinek összevetéséből kitűnik, hogy az MHSZ tulajdonú ingatlan tulajdonjogának az utódszervezetek tulajdonba adása nem felel meg a miniszteri jelentésben kifejtett rendezési elveknek. Ugyanis a rendelkezésre álló iratokból egyértelműen megállapítható, hogy a Múzeum utcai ingatlan, amelyet 1954 óta – bár tisztázatlan jogcímen – folyamatosan a TIT használt, az átadáskor sem volt, s jelenleg sem minősíthető olyan “szövetségi tulajdont képező ingatlanvagyonnak”, mely a tulajdonjogot szerzett utódszervezetek, a Magyar Repülőszövetség és a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Szövetsége tevékenységét “közvetlenül” szolgálná. Maga az MHSZ sem minősítette az ingatlant a tevékenységét “közvetlenül” szolgáló vagyonnak, hiszen 1988-ban a TIT-tel kötendő bérleti szerződés, illetőleg tulajdon-átruházás útján kívánta az ingatlan használati, illetőleg tulajdonosi kérdéseit rendezni. Tény, hogy az utódszervezetek által – az ingatlan kiürítése iránt – indított per jelenleg is folyamatban van. A pártállam idejére is visszanyúló, a tényleges helyzet jogi rendezésére vonatkozó szabályozás hiánya miatt a TIT ingatlannal kapcsolatos jogainak biztosítása nem vezetett eredményre. Tény, hogy a TIT az ingatlant évtizedek óta, s jelenleg is alapszabályszerű működéséhez szükséges célra ténylegesen és folyamatosan használja, az épületet üzemelteti, viseli a karbantartással, felújítással járó költségeket, a közterheket, az ingatlan tulajdonosát terhelő kötelezettségeket. Az épület rendeltetésszerű használhatósága érdekében az épületre nagy összegű ráfordítást eszközölt. Többször megkísérelte az ingatlannal kapcsolatos jogainak rendezését, azonban ez önhibáján kívül nem járt eredménnyel.
Az MHSZ utódszervezeteknek való tulajdonátadás tudomásulvétele a Kormány részéről azonban nem járt együtt azzal, hogy a Kormány az ingatlant 1954 óta ténylegesen és jelenleg is használó TIT-nek az ingatlanra vonatkozó jogait is rendezte volna, mint ahogy az 1997. évi CXLII. törvény rendelkezett az ingatlant ténylegesen használónak a jogairól. Az említett intézkedés elmaradása a Kormány mulasztásának a következménye. E mulasztás a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot idézett elő. Ugyanakkor az intézkedés hiánya következtében sérült a kiemelten közhasznú szervezet tulajdonhoz való joga is. Az országgyűlési biztos az említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében kezdeményezte a Kormánynál olyan intézkedés megtételét, mely a TIT-et – mint az ingatlan tényleges használóját – olyan helyzetbe hozza, mintha a meghozatalának időpontjában (1990. október 4.) az ingatlan tényleges használati viszonyait is figyelembe vevő döntés született volna. Az országgyűlési biztos a jelentést megküldte intézkedés céljából a miniszterelnöknek, továbbá – tájékoztatás és támogatás céljából – a nemzeti kulturális örökség miniszterének. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter – az országgyűlési biztos kezdeményezésére adott válaszában – kifejtette, hogy “… ez ügyben a Kormány jogi intézkedést nem tesz, a határozatok kiegészítése a javasolt módon nem lehetséges”.
Az országgyűlési biztos – a kezdeményezésre adott válaszra reagálva – a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert arról tájékoztatta, hogy “levelében foglalt válaszától eltérően kezdeményezésem nem a H1, vagy a H2-vel jelölt határozatok kiegészítésének módját indítványozta, hanem a Kossuth Klub, illetőleg az épületet ténylegesen használó Budapesti TIT jogi helyzetének rendezését”. … Az említett ingatlannal kapcsolatos kezelői (?) használói (?) jogok rendezése sem 1954-ben, sem azóta nem történt meg, tehát ezek rendezését kezdeményezte. Ezért megállapításait és kezdeményezéseit – miniszter úr válaszának tudomásul vétele mellett – változatlan formában fenntartotta. Megemlítette, hogy az alkotmányosság szellemében lehetőséget látott az ingatlan védetté nyilvánítására (2001. évi LXIV. tv. 7. § 6–7. pont, 29–33. §) kisajátítására (2001. évi LXIV. tv. 87. §), továbbá a kérdés megállapodás alapján (szerződéses úton) való rendezésére is, mely a számba jöhető megoldások lehetőségét gyarapítja. A leírtakra, valamint az ügy társadalmi jelentőségére tekintettel kezdeményezése ismételt megfontolását javasolta.
Az országgyűlési biztos a nemzeti kulturális örökség miniszterének tájékoztatás céljából megküldte a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter ajánlásra válaszoló levelére reagáló levelét, és kérte, vizsgálja meg esetleges közreműködésének lehetőségét a probléma megoldásában. A nemzeti kulturális örökség miniszterétől a megkeresésekre válasz nem érkezett.
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a kezdeményezésére adott válaszra reagáló levelében foglaltak alkotmányos visszásságként való minősítését továbbra sem tartja megalapozottnak, ugyanakkor az országgyűlési biztos levelét annak közérdekű tartalma miatt a lehetséges állami támogatás indokoltságának megfontolása érdekében a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez tette át. Az országgyűlési biztos az új Kormány hivatalba lépését követően a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert az ügyben azzal kereste meg, hogy elődje álláspontját erősítse meg, s hogy az ügy jelenlegi állásáról adjon tájékoztatást; a nemzeti kulturális örökség miniszterét pedig a célból, hogy a már hivatkozott áttevő levélben lehetségesnek tartott intézkedés megtörténtéről a miniszter adjon tájékoztatást. A Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára arról értesítette az országgyűlési biztost, hogy a Kossuth Klub működési feltételeinek javítása ügyében írt levelét megkapták, s hogy e levelet illetékességből megküldték a nemzeti kulturális örökség miniszterének.
A nemzeti kulturális örökség minisztere tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a minisztérium államtitkári hivatalában az Országgyűlési Biztosok Hivatalának képviselőivel és a Kossuth Klub igazgatójának részvételével tartott egyeztető megbeszélésen elhangzottak figyelembevételével kezdeményezte a Múzeum u. 7. szám alatti épület műemlékké nyilvánítására irányuló vizsgálat megindítását. E mellett áttekintette az ingatlan kisajátításra vonatkozó lehetőségeket, megkereste az ÁPV Rt. és a KVI vezetőit csereingatlan rendelkezésre bocsátása céljából, mert álláspontja szerint a csereingatlannal való kártalanítás minden érintett fél számára megnyugtató megoldást jelentene. Ez esetben az ingatlan állami tulajdonba kerülne, s egyúttal az állam a Kossuth Klub kezelésébe adná azt, melynek következtében a hosszú ideje folyó kiürítési per is lezárható lenne. A 24/2002. (XII. 25.) NKÖM rendelet 2. §-a – mely 2003. január 3. napján hatályba lépett – a Múzeum u. 7. szám alatti ingatlant védetté nyilvánította, s rögzítette, hogy a magyar államot elővásárlási jog illeti meg. A minisztérium tájékoztatása szerint: az ingatlan kiemelt műemlékek közé sorolásához kezdeményezik a szükséges törvénymódosítást, továbbá a Múzeum utcai ingatlannak csereingatlan fejében az állam javára történő megszerzéséhez a miniszterelnök segítségét kérték.
OBH 5583/2001.
A tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a Vízmű gyakorlata, ha a fogyasztóváltozás bejelentése során a szolgáltató elfogadja a főmérő átírására vonatkozó átvállalási nyilatkozatot úgy, hogy az átadó és az átvevő személy nincsenek együttesen jelen, valamint az is, hogy a főmérőt kezelő személynek tekintik azt a személyt, aki az elköltöző korábbi közös képviselő helyére költözik.
Egy panaszos a Debreceni Vízmű Rt. fogyasztói változás bejelentésével kapcsolatos eljárását sérelmezte. A vízművek anélkül írta át a főmérőt a panaszos nevére, hogy az társasházi közös képviselő lenne. A főmérő átírása során a formanyomtatványon bár a panaszos neve aláírásként szerepel, ő annak valódiságát megkérdőjelezte, a főmérőt átadó személy aláírása pedig hiányzik. A vízművek a főmérős számlát 2000 augusztusától a panaszos nevére állítja ki. A panaszos többször visszaküldte a számlát azzal, hogy azt tévesen postázzák. Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A panaszolt 8 lakásos sorház-társasház fő vízfogyasztás-mérője a volt közös képviselő lakása előtt található. A panaszos ezt a lakást vásárolta meg. A közös képviselő a társasház egy másik épületében lakik. Az ingatlan megvásárlás idejétől számítva a panaszos a társasház főmérőjének számláját is kapja a mellékmérős számláin kívül. Először a panaszos visszaküldte a számlát anélkül, hogy kifizette volna, majd megtekintette azt a formanyomtatványt is, amely szerint a nevére átírták a főmérő-órát, de az több szempontból is hiányos volt. A panaszos ezek után levélben kifejtette, hogy főmérős fogyasztás fizetését nem vállalta át, miután nem közös képviselője a társasháznak és nem írta alá az ehhez szükséges formanyomtatványt sem. Ennek ellenére a panaszos folyamatosan kapta a felszólító leveleket a vízművektől a főmérős tartozás rendezésére vonatkozóan. A biztos vizsgálatának megindulása után a vízművek levélben kérte a lakókat arra, hogy a közös képviselő személyét jelentsék be, melyre a vizsgálat lezárásig nem került sor.
A közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) kormányrendelet alapján: a fogyasztó, illetőleg az elkülönített vízhasználó személyében beállott változást a régi és új fogyasztó, illetőleg elkülönített vízhasználó együttesen köteles a vízmérőállás megjelölésével a változástól számított 30 napon belül a szolgáltatónak bejelenteni. A bejelentés elmulasztása esetén az abból eredő károkért az elköltöző fogyasztó és az új fogyasztó, illetőleg az elkülönített vízhasználó egyetemlegesen felel. A szabályozástól eltérően a vízmű elfogadta a főmérő kezelőjének átírását úgy, hogy az átadó személy nem volt jelen az átíráskor. A szolgáltató levéléből kiderül az, hogy társasház esetén összemossa a közös képviselő és az ingatlan tulajdonosa, vagy más jogcímen használója fogalmát. A vizsgált esetben a panaszos az utóbb megvásárolt lakással – amelyben korábban a közös képviselő lakott – közös képviselői pozíciót is “vásárolt”. A szolgáltató a szolgáltatott vízmennyiség számláját oly módon bocsátja ki, hogy az egyes lakásokban leolvasott vízmennyiség díját bekötési mérőkön mért teljes díjból levonja és a különbözetet a társasház közös képviselőjének terhére számlázza ki.
A társasházakról szóló 1997. évi CLVII tv. (Ttv.) szerint a közösség egészét terhelő kötelezettség teljesítéséért a tulajdonostársak tulajdoni hányaduk – vagy az alapító okiratban, illetve szervezeti és működési szabályzatban – ettől eltérően maghatározott mérték – szerint felelnek az egyszerű kezesség szabályai szerint. Miután a vízmű szolgáltatást nyújtott a Ptk. alapján, azért ellenszolgáltatás jár, amit a társasházközösség köteles megtéríteni. Közös fogyasztás esetén értelemszerűen a társasház közösség és nem a közös képviselő a fogyasztó, de ennek ellenére ő rendezi harmadik személyek felé a társasházi kötelezettségeket.
A közösség egészét terhelő követelés esetében valamennyi tulajdonostárs köteles a tulajdoni hányadához igazodó részt teljesíteni függetlenül a közösségen belüli esetleges eltérő elszámolási szabálytól, vagy a közös költséghez történő hozzájárulás hátralékától. Ez azonban azt is jelenti, hogy a közös képviselő szerepe kifelé, harmadik személy részéről felmerült követelés esetén odáig terjed, hogy a rendelkezésére álló közös költségből a követelést kielégítse, de amennyiben ilyen nem áll a rendelkezésére, az anyagi jellegű kötelezettségeket nem neki kell viselnie. A közös képviselő csak képvisel, de nem felel az egyének tartozásaiért, és így nem felel a közüzemi hátralékért sem.
A biztos megállapította, hogy a vízművek a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggésben alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott akkor, amikor a fogyasztóváltozás bejelentése során elfogadta az átvállalási nyilatkozatot úgy, hogy az átadó és az átvevő személy nem voltak együttesen jelen, valamint azzal a gyakorlatával, hogy a főmérőt kezelő személynek tekintik azt személyt, aki az elköltöző korábbi lakó – jelen esetben egyben a közös képviselő – helyére költözik.
A biztos módosított kezdeményezésében felkérte a vezérigazgatót arra, hogy a főmérős számlát ne a panaszos nevére, hanem a társasház címére küldje meg, azzal a tájékoztatással, hogy amíg a közös képviselő nevét nem jelölik meg, bármelyikük rendezheti a főmérőn szereplő fogyasztáshoz kapcsolódó számlát. Ezen kívül a biztos arra is felkérte a vezérigazgatót, hogy tájékoztassa a lakókat arról, hogy ha nem tudnak a közös képviselő személyében megállapodni, úgy lehetőségük van minden egyes lakáshoz önálló bekötési mérő felszerelésére saját költségen. A vezérigazgató a módosított kezdeményezést elfogadta.
OBH 5593/2001.
Alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okoz a szabálysértési hatóság, ha a panaszos által indított eljárásban a hatáskörének hiányát megállapítva, nem továbbítja a birtokában lévő dokumentumokat az eljárásra illetékes szervnek.
A panaszos azért fordult kérelemmel az Országgyűlési Biztos Hivatalához, mert Sülysáp Nagyközség Önkormányzatának polgármesteri hivatala a szabálysértési feljelentése ügyében nem járt el.
Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított, és megkereste az önkormányzatot. A panaszos évtizedek óta vitában állt a szomszédjával, mert az a házának a panaszos telke felé néző homlokzatán két ablakot létesített. Az átlátás a '60-as évek óta vissza-visszatérő problémát okozott, attól függően, hogy éppen ki lakott a két ablakos szobában. A panaszos a '70-es években szóbeli megállapodással elérte, hogy az ablakokba katedrál- (nem átlátszó) üveget helyeztek, és azt napközben nem nyitják ki. A vita 1997-ben kiújult, mert az ablakok nyáron napközben is nyitva voltak. A vitát a szomszédok egymás között nem tudták rendezni, ezért a panaszos 1999-ben az önkormányzat előtt birtokvédelmi eljárást indított. A jegyző 2000 májusában kötelezte a szomszédot, hogy építsen az ablakok elé olyan palánkszerkezetet, amely korlátozza az átlátást. A kötelezés végrehajtása azonban elhúzódott, és a panaszos bírósági eljárást indított. A panaszos a bírói helyszíni szemle során elhangzottak alapján úgy érezte, hogy a bíróság sem támogatja, ezért indulatból az épület nyitott ablakán keresztül tömlővel vizet locsolt a szomszéd szobájába. A panaszost és családját ezt követően a szomszéd család egyes tagjai sértegették és megfenyegették. A panaszos 2001. július 2-án megjelent az önkormányzat hivatalos helyiségében, és jegyzőkönyvbe mondta, hogy szabálysértési feljelentést kíván tenni a megnevezett szomszédok ellen. A cselekmény leírásából a becsületsértés és a veszélyes fenyegetés szabálysértés alapos gyanújára lehet következtetni. A panaszos kifogásolta, hogy a jegyzőkönyv felvételekor megkérdezték, hogy “Szabálysértési eljárást folytassanak az ügyben, vagy küldjék a bíróságnak?” Kérte, hogy a beadványát küldjék a bíróságnak. Érdeklődésére szeptemberben a bíróságon közölték, hogy oda nem érkezett meg a feljelentése. Az önkormányzat ügyintézője ekkor arról tájékoztatta, hogy az önkormányzatnál a jegyzőkönyvből nem maradt egyetlen példány sem, azt a panaszos kapta meg, hogy azt saját maga juttathassa el a bíróságra.
Az országgyűlési biztos vizsgálatot csak a szabálysértési eljárás ügyében folytatott, és feltárta, hogy a panaszosnak a szomszédja ellen szóban előadott, és jegyzőkönyvbe foglalt feljelentését az önkormányzatnál nem iktatták, és ezért nem is továbbították a bírósághoz. A jegyzőkönyvből nem állapítható meg, hogy az abban foglalt tényállás alapján az eljárás a bíróságra tartozik, és azt a bíróság előtti szabálysértési eljárás megindításához készítették. A panaszos a jegyzőkönyv felvételét követően azonban tudomást szerzett arról, hogy az önkormányzat a feljelentést nem tudja a bírósághoz továbbítani, és azt a panaszos maga is megteheti. A vizsgálat megállapította, hogy a feljelentésben foglalt tényállás minősítése hibás volt, mert abból nem csak a veszélyes fenyegetés, de a becsületsértés alapos gyanújára is lehet következtetni, amelyben a jegyző köteles eljárni. Az elzárással büntethető szabálysértések ügyében a bíróság járhat el, de a törvény értelmében a szabálysértési eljárás a feljelentéssel indul, és az ügyfél a feljelentését bármelyik hatóságnál megteheti. Az eljáró hatóság, ha a hatásköre hiányát észleli a feljelentést, és annak mellékleteit átteszi az eljárásra illetékes szervhez. Az adott ügyben az önkormányzat jegyzője – illetve kijelölt munkatársa – a jogszabályt helytelenül értelmezte, és a panaszos feljelentéséről készített jegyzőkönyvet iktatás nélkül átadta a feljelentőnek. Ellentmondás volt a panaszos állítása és a hatóság nyilatkozata között abban a tekintetben, hogy a panaszost tájékoztatták-e arról, hogy a jegyzőkönyvet az önkormányzat nem továbbítja az eljárásra illetékes bírósághoz. A vitatott kérdésben a hatóság védekezése nem fogadható el, mert eleve törvényi kötelezettségének nem tett eleget a feljelentés továbbításának elmulasztásával, de erről a jegyzőkönyvben sem tett említést. Ezen írásos nyilatkozat hiányában a panaszos alappal gondolhatott arra, hogy a feljelentését az eljárásra illetékes szervhez továbbították, és a becsületsértés miatt tett feljelentése ügyében is indul eljárás.
Az önkormányzat mulasztásával a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmével kapcsolatos visszásságot okozott. Mivel a panaszos a mulasztásról még megfelelő időben tudomást szerzett és a feljelentést maga is eljuttathatta a bírósághoz, ezért további alkotmányos joga nem sérült. Az országgyűlési biztos a vizsgálatot ajánlás nélkül megszüntette, de felhívta a jegyző figyelmét, hogy a jövőben a szabálysértési törvény előírásait fokozott figyelemmel tartsa, és tartassa be. A jegyző a felhívást tudomásul vette.
OBH 5638/2001.
A menekültként elismert külföldieknek a befogadó állomásra, illetve a más településeken működő intézményekbe költöztetésének elrendelése a tartózkodási hely szabad megválasztásához való joggal összefüggő visszásságot eredményez. Nem okoz azonban ilyen visszásságot az intézkedés, ha az egy befogadott jogállású és a menedékjogot kérelmező külföldi esetében történik.
A menekültként elismert személyek, a kérelmezők, továbbá a befogadottaknak a menedékjogról szóló törvényben szabályozott szabad mozgáshoz való jogának szóbeli döntésen, illetve szolgálati titkot képező utasítás alapján elrendelt további korlátozása a jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot eredményez.
Rendkívüli állapot, szükségállapot, illetve vészhelyzet hiányában, az országban jogszerűen tartózkodó külföldieket a hatályos jogszabályok alapján megillető mozgásszabadság korlátozása az alapvető jogok védelméhez való joggal összefüggő visszásságot okoz.
Az országban jogszerűen tartózkodó külföldieknek a legsúlyosabb kényszerítő eszközök alkalmazását is kilátásba helyező körülmények közötti járműre szállítása, illetve utaztatása a jogállamisághoz, illetve az alapvető jogok védelméhez való joggal összefüggő visszásságot okoz.
A több család közös, illetve az egyedülálló nőknek a velük semmilyen rokoni kapcsolatban nem álló családokkal közös hálóhelyiségben való elhelyezése az emberi méltósághoz való jogával összefüggő visszásságot okoz.
A diszkriminációmentes elbánáshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a befogadó állomás lakói 3 napon keresztül nem kapnak meleg ételt.
A szállásépületek, különösen a vizes helyiségek leromlott technikai és higiénés állapota a legmagasabb szintű testi egészséghez, a muzulmán vallási előírásoknak megfelelő illemhely hiánya szintén visszásságot okoz.
Az ÁNTSZ által előírt közegészségügyi célú intézkedések végrehajtása hatósági kényszer útján való kikényszerítésének elmulasztása a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz és veszélyezteti a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését.
A jogszabályban előírt közegészségügyi elkülönítés hiánya a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz és veszélyezteti a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését.
A gyermekpszichiátriai szakrendelés minimális feltételeinek hiánya veszélyezteti a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését. Az orvosi vizsgálatok során a gyermekkorú tolmács közreműködése az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz.
A pszichiátriai betegeket megillető költőpénznek az egyéni igények figyelmen kívül hagyásával, illetve a személyre szóló nyilvántartás nélküli felhasználása, veszélyezteti a tulajdonhoz való jog érvényesülését.
A befogadottak gondnokság alá helyezésére vonatkozó jogszabályok hiánya az alapvető jogok védelméhez és a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz és veszélyezteti a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését.
A Magyar Helsinki Bizottság elnökének panasza, illetve a Magyar Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság elnökének felkérésére az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese átfogó vizsgálat keretében foglalkozott a Debreceni Menekülteket Befogadó Állomáson (a továbbiakban: befogadó állomás) tartózkodó nem afgán állampolgárokat más menekültügyi intézményekbe, illetve a többi befogadó állomáson élő valamennyi afgán állampolgár Debrecenbe költöztetésével. A vizsgálat a költöztetés elrendelését, végrehajtásának módját, továbbá a befogadó állomáson élő külföldiek elhelyezési körülményeit is áttekintette.
Az afgán állampolgárok 2001. szeptember 23-i befogadó állomásra költöztetésének közvetlen előzményeként a belügyminiszter az “Amerikai Egyesült Államokat ért terrorcselekmények miatt indokolttá vált további biztonsági intézkedések bevezetése” és azok végrehajtása érdekében kiadott utasítása 4. pontjában elrendelte, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója (a továbbiakban: főigazgató) “intézkedjen a veszélyeztetett külföldi állampolgárok biztonsága, illetve az esetlegesen bekövetkező események miatt kialakuló káros következmények megelőzése érdekében”. A BM utasítás idézett rendelkezésének végrehajtására adta ki a főigazgató azt a 2010. december 31-ig szolgálati titokká minősített intézkedést, amelynek értelmében valamennyi menedékjogi eljárás alatt álló, befogadó állomáson vagy szerződéses szálláshelyen elhelyezett, magát afgán állampolgárnak valló személyt a befogadó állomásra kellett költöztetni. A vizsgálatnak a BM utasításban megjelölt, a költöztetés indokául szolgáló veszélyhelyzetet nem sikerült tényszerűsítenie.
A költöztetéssel érintett külföldiek jogállásukat tekintve három csoportba tartoztak. A menedékjogi törvény mind a befogadott, mind a menedékjogot kérelmező tartózkodási helyének szabad megválasztásához való jogát korlátozta, hiszen a menekültügyi hatóság döntésétől függően – életvitelszerűen – valamely befogadó állomáson, illetve más az említett hatóság által kijelölt szálláshelyen kellett tartózkodniuk. Ezért az említett külföldieknek a befogadó állomásra, illetve a más településeken működő intézményekbe költöztetéséről szóló döntés a tartózkodási hely szabad megválasztásához való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem okozott.
A menekültként elismert külföldieket a menedékjogi törvény 17. § (1) bekezdése alapján a magyar állampolgárokra vonatkozó jogok illetik meg, és kötelezettségek terhelik. A menedékjogi törvény idézett rendelkezésére figyelemmel a menekültek költöztetetésének főigazgatói körlevélben történő elrendelése a tartózkodási hely szabad megválasztásához való joggal összefüggő visszásságot eredményezett.
A költöztetéskor a menekülteket befogadó állomáson tartózkodó kérelmezők és a befogadottak legfontosabb kötelezettsége az volt, hogy a kijelölt szálláshelyen érvényes magatartási szabályokat megtartsák. A befogadó állomáson élő külföldi az életvitelszerű tartózkodás szabályait akkor szegte meg, ha onnan 24 órát meghaladóan úgy távozott el, hogy azt a szálláshely vezetőjének önhibájából nem jelentette be. A költöztetés előkészítéseként a főigazgató 2001. szeptember 22-én szóban elrendelte, hogy a magyarországi befogadó állomásokon és a szerződéses szálláshelyen élő külföldiek nem hagyhatták el a szálláshelyüket. A szálláshely elhagyási tilalom a debreceni befogadó állomáson egészen 2002. október 4-ig volt érvényben, a többi intézményt szeptember 24-étől a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően hagyhatták el a külföldiek. Az Alkotmánybíróság 22/1991. (IV. 26.) határozatában kimondta, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 17. §-a alapján az állampolgárok jogaira és kötelezettségeire közvetlen kihatással bíró rendelkezéseket kizárólag jogszabályban – törvényben vagy rendeletben – lehet rögzíteni. A főigazgató a jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való joggal összefüggő súlyos visszásságot okozott azzal, hogy szóban, majd – a belügyminiszter utasítására – szolgálati titkot képező utasításban rendelte el a menekültként elismert személyek, a kérelmezők, továbbá a befogadottaknak a menedékjogról szóló törvényben meghatározott szabad mozgáshoz való jogának további korlátozását.
Az országgyűlési biztos általános helyettese nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy az Alkotmány 8. § (4) bekezdése értelmében, az országban jogszerűen tartózkodó külföldiek szálláshely elhagyásához való jogát csak rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején lehet a hatályos jogszabályokban meghatározott eseteken és mértéken túlmenően korlátozni. A költözéskor sem rendkívüli állapot, sem szükségállapot de még veszélyhelyzet sem volt érvényben, így a szálláshely elhagyási tilalom elrendelésével és foganatosításával a menekültügyi hatóság nem tett az alapvető jogok védelmezésére és tiszteletben tartására vonatkozó alkotmányos kötelezettségének.
A külföldiek, köztük kisgyermekes családok járműre szállítása, illetve utaztatása nagy létszámú rendőri, illetve határőri jelenlét mellett zajlott. A költöztetés módja, így például a rendőri jelenlét, az autóbuszokon tartózkodó határőröknél lévő könnygáz spray, gumibot, bilincs, továbbá a konvojokat kísérő gépkarabéllyal és éles lőszerrel felszerelt, kutyás járőrök mind azt a benyomást keltették, mintha olyan, súlyos szabadságkorlátozás alatt álló személyekre felügyelnének, akik esetében a legsúlyosabb kényszerítő eszközök alkalmazása is indokolt lehet. Az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelezettsége, amit az érintett állami szerveknek az országban jogszerűen tartózkodó kérelmezők és befogadottak szállítási körülményeinek tervezésekor külön jogszabályi rendelkezés hiányában is szem előtt kellett volna tartaniuk. A 36/1992. (VI. 10.) AB határozat szerint az “államszervezet akkor működik demokratikusan, ha a demokratikus jogállamiság és az ahhoz szorosan kapcsolódó alkotmányos rend fenntartása és működtetése alapvető követelményként magában foglalja a szabadságjogok tiszteletben tartását és védelmét”. A költöztetéssel érintett külföldiek járműre szállításának, illetve utaztatásának módja, különösen az intézkedésben közreműködő állománynak a legsúlyosabb kényszerítő eszközök alkalmazásának is kilátásba helyező eszközökkel történő felszerelése a jogállamisághoz, illetve az alapvető jogok tiszteletben tartásához és védelméhez való joggal összefüggő visszásságot okozott.
Debrecenben a befogadó állomásra érkező afgán állampolgárok, köztük kisgyermekes családok számára újabb megpróbáltatást jelentett, hogy az ismeretlen helyen maguknak kellett szabad férőhelyet keresniük. A későn érkezők, különösen azok, akiknek olyan rokonaik vagy ismerőseik sem voltak, akik valamelyik hálóhelyiségbe hajlandók voltak befogadni őket, kénytelenek voltak máshol hálóhelyet találni maguknak. Így történt, hogy néhányan az óvoda, mások egy-egy ablaktalan tároló helyiség ajtajának feltörését követően, az említett helyiségekbe költöztek be, ahol a földre dobott matracokon aludtak. A befogadó állomásra érkező külföldiek elhelyezésének szervezetlensége nem minden esetben okozott olyan sérelmet, ami az érintett külföldit megillető bármely alkotmányos joggal összefüggésbe hozható. Alkotmányos joggal összefüggő visszásság hiányában is elfogadhatatlan azonban, hogy egy jogszabályban előírt ellátást nyújtó állami intézménybe érkező személyeknek maguknak kelljen szabad hálóhelyet keresniük. A befogadó állomáson két-három család kényszerül közös hálóhelyiségben élni, ami feszültségekhez, vitákhoz vezetett. A közös élettérben a családok úgy próbáltak szeparálódni, hogy a hálóhelyiségeket szekrényekkel, lepedőkkel részekre osztották. A helyszíni bejáráskor körülbelül 40-45 család élt a befogadó állomáson, családonként átlagosan 3 gyermekkel. Az egyedülálló nőket általában a kifejezetten erre a célra kijelölt közös, esetleg valamelyik család által kizárólagosan használt hálóhelyiségben szokták elszállásolni. A több család közös hálóhelyiségben, illetve az egyedülálló nőknek a velük semmilyen rokoni kapcsolatban nem álló családokkal közös hálóhelyiségben való elhelyezése olyan helyzetet teremt, ami az érintett személyeknek emberi méltósághoz való jogával összefüggő visszásságot okozott.
A főigazgató azon utasítása következtében, amelynek értelmében valamennyi, Debrecenben élő nem afgán állampolgárt az ország más településein működő intézményekbe kellett költöztetni, 41 – az UNHCR pénzügyi támogatásával – a befogadó állomáson foglalkoztatott külföldinek kellett távoznia. Közülük 15 személyt konyhai kisegítőként, a többieket a befogadó állomás takarításával összefüggő feladatok ellátására alkalmazták. A konyhai kisegítők távozása azt eredményezte, hogy a debreceni befogadó állomás lakói – mintegy 900 ember – a 2001. szeptember 23. és 25. közötti napokon nem kaptak meleg ételt, ami a többi befogadó állomás és az átmeneti szálláshely lakóinak ellátásához képest a diszkriminációmentes elbánás tilalmával összefüggő visszásságot okozott. Az említett napokon a napi háromszori étkezés keretében járó élelmet napjában egyszer, hideg élelmiszercsomag formájában osztották ki a befogadó állomás lakóinak. A rendelkezésre álló étlapok, illetve a helyszíni bejáráskor osztott élelem szemrevételezése alapján annak mennyiségét és minőségét a vizsgálat résztvevői megfelelőnek találták, alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észleltek.
Az intézmény vezetése által elmulasztott karbantartási, állagmegóvási munkák hiánya nagyban hozzájárult a szállásépületek olyan mértékű leromlásához, hogy a szállásépületek, különösen a vizes helyiségek olyan leromlott technikai és higiénés állapotban voltak, ami a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot eredményezett. A muzulmán vallási előírásoknak megfelelő illemhely hiánya ugyancsak visszásságot okozott. A helyszíni bejáráskor felújítás alatt álló szállásépületet időközben átadták.
Az ÁNTSZ Debrecen Városi Intézete 1995 óta folyamatosan, azaz gyakorlatilag havi rendszerességgel tart közegészségügyi ellenőrzést a befogadó állomáson. Az ellenőrzésekről készült jegyzőkönyvek szerint az ÁNTSZ munkatársai gyakorlatilag minden alkalommal megállapították, hogy a szállásépületekben uralkodó állapotok nem felelnek meg a közegészségügyi előírásoknak, sőt az elvégzendő feladatokat is meghatározták. Miután éveken keresztül semmiféle változás nem történt, sőt a helyzet egyre rosszabb lett végül az ÁNTSZ 1999. május 6-án határozattal kötelezte a befogadó állomás vezetőségét a helyzet javítására. A helyszíni bejárás tapasztalatai, illetve a közegészségügyi ellenőrzések megállapításaira figyelemmel érthetetlen, hogy az ÁNTSZ miért nem tett semmit annak érdekében, hogy az általa előírt feladatok elvégzése céljából hatósági kényszert alkalmazzon. Az Alkotmánybíróság 72/1995. (XII. 15.) AB határozata szerint a közigazgatásnak alkotmányos kötelessége, hogy a hatáskörét gyakorolja, ami kiterjed arra is, hogy a közigazgatási szerv az általa előírt kötelezettség teljesítését akár hatósági kényszer útján, a rendelkezésére álló szankciók alkalmazásával is biztosítsa. A hatósági kényszer mellőzésével az ÁNTSZ Debrecen Városi Intézete a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott, továbbá veszélyeztette mind a befogadó állomáson élő külföldiek, mind Debrecen város lakóinak a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogának érvényesülést.
A befogadó állomásra érkező kérelmező először a menedékjogi törvény 16. § c) pontjában előírt, és a 24/1998. (II. 18.) kormányrendelet 10. § (1) bekezdésében felsorolt AIDS, tbc, lepra megbetegedések, akut fertőző betegség, továbbá tetvesség, rühösség, valamint a felsoroltak tekintetében fennálló fertőzőképesség, illetve kórokozó-hordozói minőség feltárására irányuló szűrővizsgálatok elvégzésekor került kapcsolatba a hazai egészségüggyel. A 172/2001. (IX. 26.) kormányrendelet 12. § (1) bekezdése értelmében a szűrővizsgálatok – 2002. január 1-jétől – a felsorolt fertőzéseken túl, a lues, tífusz, paratífusz megbetegedésekre is kiterjednek. Mind a vizsgálat idején, mind a 2002. január 1-jétől hatályos jogszabályok értelmében a szűrővizsgálatra kötelezett külföldit addig el kellett különíteni, amíg az ÁNTSZ igazolta, hogy a felsorolt betegségekben nem szenved, nem fertőzőképes és nem kórokozó-hordozó. A befogadó állomáson belüli elkülönítés azonban 2001. júniusától már nem működött. Egészségügyi elkülönítés hiányában az újonnan érkezők bekerültek a szűrővizsgálaton már átesett külföldiek közé, vagyis bárkit megfertőzhettek. Az intézményen belüli egészségügyi elkülönítés hiányában a szűrővizsgálaton még át nem esett külföldiek egyáltalán nem hagyhatták el a befogadó állomást. A befogadó állomáson, illetve a szerződéses szálláshelyen tartózkodó kérelmező elkülönítése az említett személy mozgásszabadságának olyan mértékű korlátozását nem eredményezheti, amelynek következtében a külföldi nem hagyhatja el az intézményt. Az intézmény lakóinak száma, a hálóhelyiségek mérete, illetve a helyszíni bejárás során tapasztalt zsúfoltság ismeretében a jogszabályban előírt egészségügyi elkülönítés hiánya súlyosan veszélyeztette mind a befogadó állomás lakóinak, mind dolgozóinak a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joga érvényesülését, továbbá a jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.
Heti egy alkalommal 2 órában gyermekpszichiáter is rendelt a befogadó állomáson, de elmondása szerint működése – tolmácsolás hiányában – mindössze a gyerekekkel való közös játékra korlátozódott. A gyermekpszichiátriai rendelés körülményei még megközelítőleg sem tesznek eleget a Pszichiátriai Szakkollégium által kiadott, a pszichoterápiás szakrendelés optimális körülményeiről szóló állásfoglalásban rögzített feltételeknek, ami veszélyeztetette a gyermekek legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogának érvényesülését.
Az egészségügyi részleg dolgozóinak elmondása szerint él egy nyolc éves afgán kisfiú a befogadó állomáson, akit a szüleivel a szerződéses szálláshelyről költöztettek Debrecenbe. Miután a kisfiú Vésén a község általános iskolájában tanult, és beszél magyarul, többször is előfordult, hogy az orvosi rendelésen tolmácsként használták. A kisfiú leginkább olyan honfitársai esetében tolmácsolt, akik nem beszéltek angolul, így még közvetítő nyelv útján, a szolgálatban lévő tolmács közreműködésével sem tudtak az egészségügyi részleg munkatársaival kommunikálni. Ezt a gyakorlatot egyrészt a gyermekpszichiáter elfogadhatatlannak tartotta, másrészt mind az afgán kisfiúnak, mind az általa tolmácsolt személyek emberi méltósághoz való jogával összefüggő visszásságot okozott. A felnőtt korú betegeket ápoló pszichiátriai részleg az orvosi rendelőknek helyet adó emeleti részén működött, ahol a helyszíni bejárás idején 28 személy – férfiak és nők vegyesen – élt. Miután itt nincs tolmácsolás és nem is volt soha, a magyar ápolószemélyzet és a betegek évek óta csak gesztikuláció útján kommunikáltak. Szakszerű foglalkoztatás hiányában, és a szegényes nyelvi kommunikáció következtében a betegek súlyosan hospitalizálódtak, izolálódtak, szellemi állapotuk leépült. Anyagi fedezet hiányában a pszichiátriai betegek további foglalkoztatására nincs lehetőség. Azzal, hogy az ápolószemélyzet a cselekvőképességet érintő gondnokság alatt nem álló betegeknek járó költőpénzt az egyéni igények figyelembevétele, illetve a pénz felhasználásának személyre szóló nyilvántartása nélkül költötte el, a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.
A vizsgálat résztvevőinek megfigyelései szerint a befogadó állomáson dolgozó szociális munkások a külföldiek személyes problémáinak kezelése, a menekültek társadalmi beilleszkedésének segítése helyett leginkább a szűrővizsgálatok, illetve a havi költőpénzre jogosult személyek adminisztrációjával foglalkoztak. Személyes kapcsolatok hiányában több száz külföldi úgy élt, hogy a befogadó állomás alkalmazottjainak fogalmuk sem volt arról, hogy ki melyik épületben, melyik hálóhelyiségben milyen körülmények között lakik, kikkel érintkezik, a gyerekek óvodába vagy iskolába járnak-e. Így fordulhatott elő, hogy 2001. október 4-én csak a mintegy 150–200 külföldit érintő, rendőri beavatkozást igénylő konfliktushelyzetben derült ki, hogy az idegenrendészeti intézkedéssel érintett afgán állampolgár közeli rokonai is az intézményben tartózkodtak. A vizsgálat résztvevőinek tapasztalatai megerősítették az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa Budapesti Irodájának azt a megállapítását, amely szerint a szállásépületek bizonyos részeit a befogadó állomás egyes lakói “ellenőrzésük” alatt tartják. Miután az említett információ a befogadó állomás munkatársai is megerősítették, érthetetlen, hogy a nem kívánatos jelenséget miért tűrték, annak megszüntetésére miért nem tettek semmit.
A vizsgálat során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetésére, illetve jövőbeni megelőzésére az országgyűlési biztos általános helyettese az 1993. évi LIX. tv. (a továbbiakban: Obtv.) 25. §-ában biztosított jogkörében eljárva javasolta, hogy a belügyminiszter kezdeményezze a menekültügyi eljárás részletes szabályairól és a menedékesek okmányairól szóló 172/2001. (IX. 26.) kormányrendelet 12. §-ának a menekültként elismerését kérők közegészségügyi célú elkülönítésének körülményeire és végrehajtásának módjára vonatkozó szabályokkal történő kiegészítését. A belügyminiszter intézkedését kérte a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény hatálya alá tartozó külföldiek ellátásáról és támogatásáról szóló 25/1998. (II. 18.) kormányrendeletnek a befogadó állomások vagy annak megfelelő más szálláshelyek létesítésének minimális feltételeire vonatkozó szabályokkal történő kiegészítését. A hiányzó feltételek között szabályozni szükséges az egy személyre jutó légtér, illetve mozgástér nagyságát. A minimális feltételek között biztosítani kell az egymással rokoni kapcsolatban nem álló személyek nemenkénti, illetve a családok szeparált elhelyezését, a hideg-meleg folyóvízzel ellátott mosóhelyiséget és a nemenként elkülönített mosdó és zuhanyzó, illetve WC helyiségeket, továbbá a havi költőpénz átvételének elmulasztása esetén alkalmazandó szabályokkal történő kiegészítését.
Az Obtv. 21. § (1) bekezdése alapján az országgyűlési biztos általános helyettese a jövőbeni jogsértések megelőzése érdekében ajánlotta, hogy a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója intézkedései kiadásakor a fokozott figyelmet fordítson az alapvető jogok védelmére vonatkozó kötelezettségére, különösen az alkotmányos jogok felfüggesztésének és korlátozásának garanciáira. Az általános helyettes felhívta a Határőrség országos parancsnokának figyelmét, hogy a kísérői, illetve személyszállítási feladatok esetén a végrehajtás körülményeinek, különösen a közreműködő állomány felszerelésének tervezésekor fokozott figyelmet fordítson az alapvető jogok védelmére. Az általános helyettes kérte az országos tiszti főorvostól, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Hajdú-Bihar Megyei és a Debrecen Városi Intézete akár hatósági kényszer igénybevételével is biztosítsák a közegészségügyi szabályok betartását a befogadó állomáson.
Az Obtv. 20. § (1) bekezdése alapján az általános helyettes azt ajánlotta, hogy a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója vizsgáltassa meg a pszichiátriai elkülönítő lakói hontalanná nyilvánításának feltételeit és kezdeményezze a gondnokság alá helyezésüket, továbbá intézkedjen annak érdekében, hogy a befogadó állomás felújításakor a muzulmán vallási előírásoknak megfelelő illemhelyeket is alakítsanak ki az intézményben.
Az Obtv. 21. § (1) bekezdése alapján az általános helyettes kezdeményezte, hogy Debreceni Menekülteket Befogadó Állomás igazgatója intézkedjen az intézménybe érkező külföldiek szervezett elszállásolásáról és számolja fel a szállásépületek egyes részeit “ellenőrzés” alatt tartó külföldiek tevékenységét, mentesítse a szociális munkásokat az adminisztrációs technikai feladatok elvégzése alól, tiltsa meg a jelentésben említett gyermek tolmácsként való használatát, vizsgálja meg, hogy miként lehetne a gyermekpszichiátriai rendelés minimális feltételeit és a pszichiátriai elkülönítő lakói szakszerű foglalkoztatásának lehetőségeit megteremteni. Az általános helyettes kezdeményezte, hogy az igazgató biztosítsa a pszichiátriai részleg lakóit megillető költőpénz, illetve pénzküldemények áttekinthető, személyre szólóan nyilvántartott felhasználását, továbbá gondoskodjon arról, hogy az elszállásolt külföldiek számának megfelelő mennyiségű és felszereltségű melegítő konyhát alakítsanak ki a szállásépületekben, végül biztosítsa a kéthetenkénti ágyneműcserét.
A vizsgálattal érintett szervek vezetőinek többsége az általános helyettes ajánlásait elfogadta, illetve azok többségét időközben végrehajtották.
A BM Bevándorlási és állampolgársági Hivatal főigazgatója nem fogadta el az általános helyettes azon ajánlását, amelyben, a pszichiátriai betegek hontalanná nyilvánítása feltételeit, illetve gondnokság alá helyezésük lehetőségének vizsgálatát kérte. A főigazgató álláspontja szerint a pszichiátriai részleg lakói nem hontalanok. A pszichiátriai betegek azért nem térhettek még haza, mert a származási országuk nem rendelkezik az egészségi állapotuknak megfelelő elhelyezést biztosító intézménnyel. Az ajánlás kézhezvételét követően a befogadó állomás igazgatója a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal Megyei Gyámhivatalának vezetőjéhez fordult, akitől vagyonkezelő eseti gondnok kirendelését kérte a betegek számára. A Gyámhivatal joghatóság hiányára, továbbá arra hivatkozva utasította el a kezdeményezést, hogy esetükben a magyar–jugoszláv kölcsönös jogsegélyről szóló szerződés 25. Cikkében megjelölt “halasztást nem tűrő” helyzet nem áll fenn. Az ajánlást az országgyűlési biztos visszavonta.
Kiegészítő jelentésében az általános helyettes rámutatott arra, hogy miután a vizsgálat idején a pszichiátriai betegek érvényes úti okmánnyal nem rendelkeztek, az eljáró munkatársaknak az állampolgárságukat nem állt módjukban ellenőrizni. Amennyiben a pszichiátriai részlegben betegek állampolgársága tisztázott, érthetetlen, hogy a magyar menekültügyi hatóság miért nem kezdeményezte Bosznia-Hercegovina Köztársaság illetékes szerveinél a személyi azonosságuk és állampolgárságuk igazolására alkalmas okmányok kiadását. A pszichiátriai betegek befogadottként, humanitárius tartózkodási engedéllyel élnek a Magyar Köztársaság területén. A befogadott jogállású személy a hazájába “átmenetileg azért nem küldhető vissza, mert ott halálbüntetésnek, kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak lenne kitéve, és nincs olyan biztonságos harmadik ország, amely befogadja”. Tény, hogy a magyar–jugoszláv kölcsönös jogsegélyről szóló szerződés értelmében a “gyámság és gondnokság tekintetében – amennyiben e Szerződés másképpen nem rendelkezik – annak a Szerződő Félnek a hatósága jár el, amelynek a gyámság vagy gondnokság alá helyezendő személy állampolgára”. Annak a gondnokság alá helyezendő külföldinek az esetében azonban, aki hazájában halálbüntetésnek, kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak lenne kitéve, az állampolgársága szerinti állam illetékes hatóságának eljárására nem lehet számítani. Ez a megállapítás azonban nemcsak az egykori jugoszláv állampolgárok, hanem – állampolgárságától függetlenül – valamennyi befogadott jogállású külföldi esetében igaz. Az alapvető alkotmányos jogok természetesen az olyan személyeket – köztük a külföldieket – is megilletik, akiknek az ügyeik viteléhez szükséges belátási képességük – pszichés állapotuk vagy szellemi fogyatkozásuk miatt – hiányzik. Helyettük azonban gondnokuk jár el, aki jogaikat és érdekeiket képviseli, kezeli vagyonukat és nevükben, illetve helyettük megteszi azokat a jognyilatkozatokat –, így például az orvosi beavatkozáshoz szükséges nyilatkozatokat aláírja – amelyre ők nem képesek. A befogadott jogállású külföldiek gondnokság alá helyezésére vonatkozó jogszabályok hiánya az alapvető jogok védelméhez és a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz és veszélyezteti a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését.
Az alkotmányos jogokkal összefüggésben feltárt visszásság megszüntetésére az általános helyettes ajánlást tett a belügyminiszternek és az igazságügy-miniszternek, amelyben kérte, hogy kezdeményezzék olyan jogszabály megalkotását, amelynek alapján a befogadottak gondnokság alá helyezése ügyében a magyar hatóságok eljárhatnak.
Az ajánlást a belügyminiszter határidőben elfogadta. Az igazságügy-miniszter álláspontja kialakítására haladékot kapott.
OBH 5867/2001.
A művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a felsőoktatási intézmény, ha az általa nyújtott képzés hiányos szabályozása miatt nem állapítható meg egyértelműen a képzésben résztvevők jogi helyzete, ennek következtében a jogai sem.
A tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a felsőoktatási intézmény, ha a képzésére jelentkezőnek vagy az abban résztvevőnek helytelen, pontatlan vagy hiányos információt nyújt.
Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a felsőoktatási intézmény, ha a jogszabályban a felsőoktatási intézmény hallgatói számára adott kedvezményt a nem hallgatói jogviszonyban állónak nem biztosítja.
A panaszos a beadványában azt sérelmezte, hogy bár gyermekei után gyermeknevelési támogatást kap, a Semmelweis Egyetem – ahol szakpszichológus szakképzésben vesz részt – a költségtérítést nem engedte el.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálata során megállapította, hogy az egyetemi és főiskolai hallgatók részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló 144/1996. (IX. 17.) kormányrendeletnek (Tr.) a panaszos által hivatkozott 147/2002. (VIII.23.) kormányrendelettel megállapított 22. § (4) bekezdése valóban úgy szól, hogy “Az államilag nem finanszírozott, költségtérítéses képzésben részt vevő, az adott félév első napján terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekgondozási díjban részesülő hallgatótól költségtérítési díj nem szedhető összesen a képesítési követelményekben meghatározott képzési időt meghaladó legfeljebb két félév időtartamon keresztül.” Ez a jogszabály azonban csak a felsőoktatási intézmények hallgatóira vonatkozik, és a klinikai szakpszichológus szakképzésben részvevők nem hallgatók. A vizsgált esetben ugyanis nem a felsőoktatási törvény hatálya alá tartozó felsőfokú szakképzésről, továbbképzésről, hanem az egészségügyi törvényben meghatározott szakirányú szakképzésről van szó, amelynek során a “jelölt” a választott szaknak megfelelő szakterületen munkát végezve sajátítja el a szükséges ismereteket (munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony keretében). A nem egészségügyi felsőfokú végzettségűek, a pszichológus oklevéllel rendelkezők esetében (mint a panaszos is) e képzéssel új felsőfokú szakképesítés szerezhető meg. Azonban a képzés részeként ebben az esetben is munkát, szakgyakorlatot kell végezni. Bár az egyetem által nyújtott szakképzésért térítési díjat fizet a jelölt, ez nem azonos az ún. költségtérítéssel. A hallgatói jogviszonytól eltérő tartalom, jellemzők miatt a más csoportba sorolás nem önkényes, ezért az eltérő szabályozás nem ütközik a diszkrimináció tilalmába.
Ugyanakkor felmerült az a kérdés, hogy a klinikai pszichológus-képzés miért nem tartozik az egészségügyi szakképzésben tipikus központi gyakornoki (ún. rezidens) rendszerbe, amelynek költségei nem a képzésben résztvevőt, hanem a költségvetést terhelik. Ezzel kapcsolatban az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter az országgyűlési biztos általános helyettesének a megkeresésére azt közölte, hogy e valós probléma megoldására a jogszabály előkészítése folyamatban van.
Az általános helyettes tehát a konkrét ügyben arra a következtetésre jutott, hogy az egyetem a panaszos esetében nem sértett jogszabályt, amikor nem alkalmazta a hallgatókra vonatkozó kedvezményt, és e döntése nem okozott visszásságot a panaszosnak a művelődéshez való alkotmányos jogával összefüggésben sem. A konkrét, sajátos jogviszony hiányos szabályozása azonban a jogbiztonságot sértve már visszásságot okozott az előbb említett alkotmányos jog tekintetében. A jogszabály (66/1999. [XII. 25.] EüM. r.) ugyanis nem rendelkezik a jogviszony jellegéről, a térítési díjra vonatkozó szabályokról, csak arról, hogy azt az intézmény határozza meg. Minthogy pedig a Tr. rendelkezései (pl. a költségtérítés emelésének korlátai) erre a képzésre nem terjednek ki, a Klinikai Pszichológiai Tanszékkel kötött tanulmányi megállapodásra csak a Polgári Törvénykönyv rendelkezései alkalmazhatók. Ez pl. annyit jelentene, hogy a térítési díj emelésére a másik fél hozzájárulása esetén lenne lehetőség.
Miután az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter a vizsgálódása során tapasztaltakat összegezve arra a következtetésre jutott, hogy e képzésre vonatkozó jogszabályokat – a szükséges módosítások érdekében – felül kell vizsgálni, és ez iránt intézkedett is, a jogszabály-alkotással kapcsolatban az általános helyettes ajánlást nem tett, hanem csak a tervezett rendezés megvalósításáról kért tájékoztatást.
A panasz alapját az képezte, hogy a panaszos úgy vélte, ő és a többi, képzésben részt vevő pszichológus hallgatónak minősül. E tévedésre az egyetem okot adott akkor, amikor a tanulmányi megállapodásban és a képzésben részt vevőkhöz szóló iratokban következetesen hallgatóknak nevezte őket. A jogszabályok ezt nem teszik, mert a “jelölt” meghatározást használják. (A jelentkezők részére készített tájékoztató azt közli, hogy a pszichológusokra a rezidensi rendszer nem vonatkozik, de azt nem, hogy ugyanakkor ők nem is az intézmény hallgatói.) A jogszabályoknak megfelelő, pontos tájékoztatás a közszolgáltatást nyújtó intézmény kötelessége. Az ezzel kapcsolatos mulasztás a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott.
Az általános helyettes felkérte az egyetem rektorát, szíveskedjék intézkedni annak érdekében, hogy a félreértésre okot adó “hallgató” fogalmat a hivatalos iratokban mellőzzék, továbbá hogy a képzésre jelentkezőknek kellő időben adjanak tájékoztatást a jogállásukról. A rektor a kezdeményezést elfogadta, intézkedett a visszásság megszüntetésére.
OBH 5897/2001.
A magánlakás sérthetetlenségéhez való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség, ha indokolatlanul avatkozik be az állampolgárok birtokvitáiba. Nem állapítható meg alkotmányos joggal összefüggő visszásság, ha a jegyző határozata megfelel az Áe. tartalmi és formai követelményeinek.
A panaszos nő a III. kerületi Rendőrkapitányság eljárását sérelmezte, mely során az intézkedő rendőrök arra kötelezték, hogy volt élettársát – aki bűncselekmény elkövetése útján jelentkezett be a lakcímére – engedje vissza az általa korábban használt, de a panaszos tulajdonában levő ingatlanon található lakrészbe. A panaszos édesanyja – mint haszonélvező – a birtokvédelmi ügyben hozott önkormányzati határozatot kifogásolta.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint a magánlakás sérthetetlenségéhez való jogot érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. A rendőrkapitányság vezetőjének tájékoztatása szerint a panaszos volt élettársa jogi képviselőjével megjelent a III. kerületi Rendőrkapitányságon, karhatalmi segítséget kérve ahhoz, hogy a kérdéses ingatlanba – ahol állandó bejelentett lakcímmel is rendelkezik – bejuthasson. A panaszos kezdeményezte ugyan a kényszerkijelentését az önkormányzatnál, de az eljárást felfüggesztették. Az erről szóló határozatot a volt élettárs bemutatta az ügyeletes tisztnek, aki közölte vele, hogy joga van bemenni a lakrészbe. A helyszínen megjelent rendőrjárőr, valamint két hatósági tanú jelenlétében, lakatos közreműködésével erre sor is került. A kapitányságvezető a tulajdonosi panaszt elutasította, mert “az ügyeletes tiszt jogszerűen tájékoztatta a panaszos volt élettárást arról, hogy a bíróság jogerős döntéséig jogosan használja az ingatlanrészt.” A bíróság időközben jogerősen megállapította, hogy a panaszos volt élettársa közokirat-hamisítás révén jelentkezett be az adott lakcímre. Az 1993. évi LXVI. 26. § (4) törvény értelmében a lakcím bejelentésével a bejelentő nem szerez jogot az ingatlan birtoklására. A kényszer-kijelentési eljárás felfüggesztéséről szóló határozat így semmiképp sem szolgálhatott volna a birtokláshoz való jog vélelmezésének alapjául.
Az országgyűlési biztos az OBH 1783/1998. jelentésében már megállapította, hogy az ingatlannal kapcsolatos, a tulajdonos és a lakó közötti polgári jogi jogvita eldöntése nem tartozik a rendőrség hatáskörébe. A birtokháborítás megszüntetése, ill. a birtokvédelem biztosítása a Ptk. szerint a jegyző, valamint a bíróság feladata. A rendőrség – hatósági kényszert alkalmazva – csak a jogerős határozatok végrehajtásánál működhet közre. Az 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 24. § (1) alapján a magánérdekek védelmében a rendőrség csak kivételesen járhat el. Mindezekre tekintettel az általános helyettes vizsgálata során megállapította, hogy a rendőrség eljárása súlyos visszásságot okozott a magánlakás sérthetetlenségéhez való joggal összefüggésben, ezért ajánlást tett a budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy vizsgáltassa felül az irányítása alá tartozó rendőri szervek intézkedési gyakorlatát. A rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta, és megtette a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek jövőbeni elkerülése érdekében.
A panaszos édesanyja ugyanakkor birtokvédelemért fordult a III. kerületi Önkormányzat jegyzőjéhez, mert az ingatlanba visszaköltözött férfi lecseréltette a zárakat, így ő a haszonélvezői jogait nem tudta gyakorolni. Az ügyben tárgyalást tartottak, melyen a panaszos ügyfél – betegsége miatt – nem tudott megjelenni. A jegyző a kérelmet a formai követelményeknek megfelelő határozatban elutasította. Az 1957. évi IV. törvény (Áe.) nem rendelkezik a tárgyalás elhalasztásának szabályairól; az ügyfél pedig – ha nem tud személyesen megjelenni – képviseltetheti magát a tárgyaláson. A döntéssel szembeni tartalmi kifogás esetén – a határozatban megjelölt módon – keresetet lehetett volna indítani a bíróságon. Az általános helyettes ennélfogva megállapította, hogy a polgármesteri hivatal eljárása nem okozott visszásságot a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben.
OBH 5921/2001.
A tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal, valamint a jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz a jegyző, ha a birtokvédelmi ügyben hozott határozata végrehajtására irányuló intézkedést elmulasztja.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a szomszédos ingatlanon lévő – és egyben a telekhatáron húzódó – vízelvezető árok kikövezése még nem történt meg, holott az önkormányzat jegyzője a birtokvédelmi ügyben hozott határozatában ezt előírta. A birtokvédelmi eljárást azért kezdeményezte, mert az árokban felgyülemlett víz az ő ingatlanában nedvesedést okoz. Azt is kifogásolta, hogy a jegyző őt és a szomszédját a munkálatok elvégzésére egyetemlegesen kö- telezte.
A tulajdonhoz való alkotmányos jog és a jogállamiság elvéhez szorosan kötődő jogbiztonság elve sérelmének alapos gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot indított.
Az önkormányzat jegyzőjétől kapott tájékoztatás és a megküldött iratok alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos ingatlana és a szomszédos ingatlan közvetlen telekhatárán egy vizesárok (folyóka) húzódik, amelyben a szomszédos telken eredő rétegvíz folyik el. Ennek a vízhozama változó, a nyári és az őszi időszakban jelentéktelen, míg a tavaszi időszakban ennél magasabb szintet ér el. A vizesárok évtizedeken át az ingatlanok telekhatárát jelentette, majd a zárt deszkakerítés létesítését követően került ki a panaszos használatából (megközelítése csak a szomszédos ingatlanról lehetséges).
A panaszos kérelmére az önkormányzat jegyzője a birtokvédelmi eljárást folytatott le, és határozatában a panaszost (és tulajdonostársait), valamint a szomszédos ingatlan tulajdonosait egyetemlegesen arra kötelezte, hogy a közös telekhatáron húzódó időszaki vízfolyás medrét burkolják ki. A jegyző a munkák elvégzésére a határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napos határidőt állapított meg. A panaszos a határozat ellen keresetet terjesztett elő a városi bíróságnál, amelyet a bíróság elutasított. A panaszos az önkormányzat jegyzőjéhez intézett kérelmében az államigazgatási határozat végrehajtását kérte, mivel a szomszédos ingatlan tulajdonosaival való megegyezés hiányában a vizesárok kikövezése nem történt meg.
Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az adott ingatlanok esetében a vízfolyás azok természetes határa, amely egyben a telkek jogi határa is. A vizesárok (folyóka) a sövénnyel vagy mezsgyével esik egy tekintet alá. Ezek használatáról és a fenntartásukkal járó terhekről a Ptk. 103. §-a úgy rendelkezik, hogy ha a földeket kerítés (sövény) vagy mezsgye választja el egymástól, ennek használatára a szomszédok közösen jogosultak, és a fenntartással járó költség a szomszédokat olyan arányban terheli, amilyen arányban őket a jogszabály a kerítés létesítésére kötelezi. Ennek hiányában a költségek őket a határolt földhosszúság arányában terhelik.
A fenti szabályok megfelelő alkalmazásával a jegyző helyesen kötelezte egyetemlegesen a tulajdonosokat a vizesárok fenntartásával járó munkálatok elvégzésére. Ugyanakkor a biztos megállapította, hogy a határozata végrehajtásáról a jegyző nem gondoskodott, holott ez törvényi kötelezettsége lett volna. Mulasztása a munkálatok elmaradását eredményezte, ami a panaszos ingatlanának állagát veszélyeztető helyzetet fenn tartotta.
Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jegyző mulasztása miatt sérült a panaszosnak az Alkotmányban biztosított tulajdonhoz fűződő joga, továbbá a jogbiztonság követelménye is. Ezért felkérte a jegyzőt, hogy a panaszos végrehajtási kérelme alapján tegye meg a szükséges intézkedéseket.
Az önkormányzat a kezdeményezést elfogadta. Válaszában közölte, hogy a végrehajtási intézkedés megtétele szükségtelenné vált, mivel az érintett tulajdonosok a közigazgatási határozatnak megfelelően önként teljesítettek.
OBH 6062/2001.
A jogbiztonság elvével és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog gyakorlásával összefüggő visszásságot okoz a távközlési szolgáltató, ha erre vonatkozó jogszabály hiányában mérlegelési jogkörében dönthet a telefonszolgáltatás szünetelésének idejére az elsősegélyhívások más telefonszámokra való átirányíthatóságáról, illetőleg átirányításáról.
Az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy a Bakonytel Rt. 2001. november 8. napján fax útján értesítette az Országos Mentőszolgálat Veszprém Megyei Mentőszervezetét arról, hogy 2001. november 8-ról 9-re virradó éjszaka 02 és 03 óra között Veszprém- és vonzáskörzetében a telefonszolgáltatás kb.40 percre szünetelni fog. Az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága sérelmezte, hogy a Bakonytel Rt. az elsősegélyhívó számok hívhatóságát a várható szolgáltatásszüneteltetés időtartamára egyéb formában nem biztosította.
Az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága, a Veszprém Megyei Mentőszervezet, a Hírközlési Főfelügyelet és a Nyugat-Magyarországi Hírközlési Felügyelet az országgyűlési biztos vizsgálatához tájékoztatást nyújtottak, illetőleg a kért vizsgálatokat lefolytatták.
2001. november 8. napján a Bakonytel Rt. (a továbbiakban: telefonszolgáltató) faxon Országos Mentőszolgálat Veszprém Megyei Mentőszervezetéhez (a továbbiakban: megyei mentőszervezet) arról tájékoztatta a megyei mentőszervezetet, hogy 2001. november 8-ról 9-re virradó éjszaka 02 és 03 óra között Veszprém- és vonzáskörzetében a telefonos kommunikáció lehetősége kb. 40 percre szünetel. A szünetelés szoftverfrissítés miatt volt szükséges. A megyei mentőszervezet főorvosa az ugyancsak faxon küldött válaszlevelében arról értesítette a telefonszolgáltatót, hogy a tervezett munkálatok elvégzéséhez szükséges szüneteltetéshez csak abban az esetben tud hozzájárulni, ha a telefonszolgáltató az elsősegélyhívó számok hívhatóságát a szünetelés idejére is biztosítani tudja egyéb úton. Megoldási lehetőségként a megyei mentőszervezet a levélben megjelölt két mobiltelefonszámra vagy egyéb mentőállomások telefonszámaira való átirányíthatóságot ajánlott fel. A segélyhívószámok átirányíthatóságának kérdéséről zajló további szóbeli konzultációk szükségessége miatt a telefonszolgáltatást a telefonszolgáltató végül nem 2001. november 8-ról 9-re virradó éjszaka, hanem 2001. november 16-ról 17-re virradó éjjel 02:44 órától 03:15 óráig szüneteltette. A szünetelés időtartamára a megyei mentőszervezet által megjelölt két mobiltelefonszámra irányították át a segélyhívásokat.
Mint azt az országgyűlési biztosok a korábbi eljárásaik során már megállapították, az állam kizárólagos hatáskörébe utalt egyik tevékenységét, a közcélú távbeszélő-szolgáltatásnyújtást, állami feladatként koncessziós szerződés útján koncessziós társaságok látják el, melyek a biztosok vizsgálata szempontjából közszolgáltatónak minősülnek. Jelen esetben a koncessziós szerződés útján közcélú távbeszélő szolgáltatást nyújtó Bakonytel Rt. eljárása képezte vizsgálat tárgyát.
Az ügy összes körülményét figyelembe véve azonban azért volt indokolt a hivatalból történő eljárás megindítása és lefolytatása, mert a sérelem, vagy annak veszélye több személyt érintett (a Bakonytel Rt. illetékességi területén a telefonszolgáltatás igénybevevőit), és megismétlődése (megfelelő szabályozás hiányában) alapos okkal várható volt.
A Bakonytel Rt. 2001. november 8. napján úgy jelentette be a 2001. november 8-ról 9-re virradó éjjelre tervezett telefonszolgáltatás szünetelését, hogy sem alternatív elsősegély-hívószámokat, sem pedig az elsősegélyhívó számok átirányításának lehetőségét nem biztosította. Az a tény, hogy a Bakonytel Rt. illetékességi területén a szolgáltatás előfizetői a végül 2001. november 16-ról 17-re virradó éjjel 02:44 óra és 03:15 óra közötti telefonszolgáltatás szünetelésének idején a segélyhívások lebonyolítására igénybe tudták venni a telefonvonalat, csupán a telefonszolgáltató és a megyei mentőszolgálat megfelelő egyeztetésén és együttműködési készségén múlt.
Az egészségügyről szóló törvény 7. § (1) bekezdése alapján minden betegnek joga van az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és megkülönböztetés nélküli egészségügyi ellátáshoz. Folyamatosan hozzáférhető az ellátás, amennyiben az egészségügyi ellátórendszer működése napi 24 órán keresztül biztosítja annak igénybevehetőségét.
Szükségszerű, hogy a Magyar Köztársaság területén mindenkit egyenlően megillető egészségügyi szolgáltatáshoz jutáshoz (így a mentéshez is) folyamatosan elérhető és igénybe vehető kommunikációs eszköz álljon a lakosság rendelkezésére. A lefolytatott vizsgálat eredményeképpen az országgyűlési biztos megállapította, hogy a telefonszolgáltatás bármilyen oknál fogva tartó szünetelésének idejére az elsősegélyhívó számok hívhatóságáról sem a vonatkozó jogszabályok, sem pedig a Bakonytel Rt. Üzletszabályzata nem rendelkezik. A szabályozás hiánya azonban azt eredményezi, hogy a telefonszolgáltatás biztosítására koncessziós szerződést kötő egyes szolgáltatók mérlegelésén múlik, hogy az esetleges szüneteltetések idejére az elsősegélyhívásokat átirányítják-e más számokra vagy nem. Ez azonban lehetetlenné teszi a Magyar Köztársaság területén a mindenkit egyenlő eséllyel megillető egészségügyi szolgáltatáshoz, a mentéshez való hozzáférést, és ezáltal a szolgáltató illetékességi területén élők legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogának Alkotmányt sértő korlátozása veszélyét idézi elő. Megfelelő szabályozás hiányában bizonytalanságot eredményez, és önkényes eljárásokhoz vezethet a jelenlegi állapot. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jogbiztonsághoz való jog és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal kapcsolatos visszásságot okoz, ha a távközlési szolgáltató erre vonatkozó jogszabály hiányában mérlegelési jogkörében dönthet a telefonszolgáltatás szünetelésének idejére az elsősegélyhívások más telefonszámokra való átirányíthatóságáról, illetőleg átirányításáról. Az országgyűlési biztos felkérte a miniszterelnököt, hogy a visszásság jövőbeni elkerülése érdekében a telefonszolgáltatás átmeneti szüneteltetésének idejére az elsősegélyhívások kötelező átirányításának szabályozásáról gondoskodjon. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az ideiglenes elérhetőség biztosítása már nem csupán a szolgáltató jóindulatán, hanem jogszabályban előírt kötelezettségen alapul. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta, és az ajánlását a továbbiakban nem tartotta fenn.
OBH 6147/2001.
A nyomozó hatóság átlépi a mérlegelési jogkör alkotmányos korlátait és megsérti a Be. szabályait, a jogbiztonságot és a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogokat, amikor a lefoglalt gépkocsi kiadásánál nem veszi figyelembe a tulajdonjogát okiratokkal igazoló tulajdonos nyilatkozatait és bizonyítékait.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztosokhoz, mert a gépkocsiját egy büntetőeljárás során lefoglalták, és bejelentett igénye ellenére a nyomozó hatóság egy harmadik személy részére adta ki a lefoglalás megszüntetésekor. A jogbiztonság, valamint a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el, és a Kecskeméti Rendőrkapitányságtól beszerezte az eljárás iratait.
A panaszos egy gépkocsi-kereskedővel megbízási szerződést kötött a gépkocsi eladására. A gépkocsit – annak eladhatatlanságára hivatkozva – a Kft.-vel tisztázatlan kapcsolatban lévő személyek a tulajdonos tudta nélkül a telephelyről elvitték, a tudakozódni próbáló tulajdonosnak a gépkocsi hollétéről félrevezető tájékoztatásokat adtak. Az autót feketepiaci kereskedelemmel foglalkozó “nepperek” cserélgették egymás között, a csereüzletek sorába közbeiktatva legális autókereskedő céget is. A gépkocsi legalizálására hamis szerződéseket használtak. Az autó végül A. Tibor kecskeméti lakoshoz került, akitől azt ellopták. A Kecskeméti Rendőrkapitányság néhány nap alatt megtalálta és lefoglalta a gépkocsit, majd a lefoglalást megszüntette és a gépkocsit A. Tibornak kiadta. A panaszos a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányságon feljelentést tett a Kft. ellen. A gépkocsi kiadásáról rendelkező határozat ellen panasszal élt, amelyet a Kecskeméti Városi Ügyészség elutasított. Az ismételt panaszt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség is elutasította. A panaszos a Legfőbb Ügyészséghez fordult. A Legfőbb Ügyészség Nyomozás Felügyeleti Osztálya megállapította, hogy a nyomozó hatóság idő előtt, az összes szükséges információ hiányában döntött a lefoglalás megszüntetéséről, de az ügyben született határozatokat nem változtatta meg.
A panaszos az ellopott BMW tulajdonosa volt, amelyet kétséget kizáróan igazoltak a nevére kiállított törzskönyv és a forgalmi engedély adatai. A Be. 102. § (2) bekezdése alapján a lefoglalás megszüntetésekor a lefoglalt dolgot annak kell kiadni, aki a bűncselekmény elkövetésekor a dolog tulajdonosa volt, és ezt kétséget kizáró módon igazolni tudja. A tulajdonjog igazolására elsősorban a gépkocsi okmányai, a törzskönyv, illetve a törzskönyv kiadásáig a hatályos jogszabályban felsorolt egyéb okiratok szolgálnak. A nyomozó hatóság határozata nem adott magyarázatot arra, hogy a panaszos igényével szemben, milyen adatok alapján állapította meg a hatóság kétséget kizáróan A.Tibor tulajdonjogát.
A vizsgálat során feltárt adatok arra utaltak, hogy a nyomozó hatóság átlépte a mérlegelési jogkör alkotmányos korlátait, amikor a panaszos nyilatkozatait és bizonyítékait nem vette figyelembe, míg A. Tibor érdekeit még kétség esetén is messzemenően támogatta. A Kecskeméti Rendőrkapitányság eljárása sértette a Be. szabályait; a jogbiztonság sérelmével, illetve a panaszos tulajdonjogának megsértésével összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.
Az általános helyettes javasolta az országos rendőrfőkapitánynak, hogy az érintett rendőrkapitányságon vizsgáltassa meg a részrehajló intézkedések okait és tegye meg az alkotmányos jogok sérelmét eredményező eljárási gyakorlat jövőbeni elkerüléséhez szükséges intézkedéseket. A panaszos sérelmének orvoslására, a gépkocsi ismételt lefoglalására már nem volt lehetőség, ezért a legfőbb ügyészt felkérte, hogy intézkedjék a törvényességi felügyeletet gyakorló, illetékes ügyészi szervek fokozottabb figyelmének felhívására. A legfőbb ügyész a kérésnek eleget tett, a főkapitány még nem válaszolt.
OBH 6166/2001.
Az egészséges környezethez és a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatkörében nem hajtja végre az illetékes hatóság előírásait.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordulva Nyírjákó Önkormányzatának a községi szemétteleppel kapcsolatos eljárását sérelmezte. Az egészséges környezethez és a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt indult vizsgálat. A panaszos ügyében 2001. október 29-én kiadott jelentésben az országgyűlési biztos már folytatott vizsgálatot, melynek során megállapította azt, hogy az önkormányzatnak a szigorított feltételek kialakítására nyitva álló idő alatt is gondoskodnia kell a közegészségügy védelmének megfelelően a hulladéklerakó működtetéséről. Tekintettel arra, hogy a panasszal érintett önkormányzatot az illetékes ÁNTSZ kötelezte a szemétlerakó egészségügyi szempontból való rendezésére, a hatóságok eljárásával kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az ombudsman nem állapított meg, ezért az eljárást 2001. október 29-én lezárta.
A panaszos ezt követően ismételt beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, mert nem fogadta el a vizsgálat megállapításait és ismételt panaszában továbbra is kifogásolta a nyírjákói szeméttelepen uralkodó állapotokat. Álláspontja szerint rendszeresen a szeméttelepre hordják a szennyvizet, az ott guberálók a szeméttelepet felgyújtják, mások illegálisan állati tetemeket helyeznek el, melytől állandó patkányinvázió van.
A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos kérelmére az önkormányzat nem tett meg minden intézkedést annak érdekében, hogy a hulladék-lerakóhely a jogszabályi előírásoknak mindenben megfeleljen, és ezt a köztelezettségét akkor sem teljesítette, amikor a közegészségügyi hatóság erre határozatban felszólította. Az országgyűlési biztos vizsgálatát tehát az önkormányzat mulasztása alapozta meg.
A korábbi vizsgálat rámutatott, hogy a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény értelmében azokon a településeken, ahol a törvény hatálybalépésekor nem működik települési szilárd hulladék-kezelési közszolgáltatás, ott ezt 2000 fő és a fölötti állandó lakos esetén 2002. január 1. napjáig, 2000 fő állandó lakos alatt 2003. január 1. napjáig kell megszervezni. Az alapvizsgálat azt is megállapította, hogy a vizsgált esetben az önkormányzatnak a hulladéklerakó biztonságos és a közegészségügyi szabályokat betartó működtetése akkor is kötelessége, ha a panaszos tudta, hogy milyen környezetbe költözik. A hulladéklerakóval kapcsolatban az ÁNTSZ Nyíregyházi Városi Intézete meghatározott intézkedéseket írt elő a szemétlerakó közegészségügyi hiányosságainak megszüntetésére (a települési szilárd hulladék takarásáról gondoskodni kell, a hulladék szél által történő széthordását meg kell akadályozni; rovar- és rágcsálóirtásról gondoskodni kell; állati hullákat a szemétlerakóban elhelyezni nem lehet). Az önkormányzatnak a szigorított feltételek kialakítására nyitva álló idő alatt is gondoskodnia kell a közegészségügy védelmének megfelelően a hulladéklerakó működtetéséről. Ha csak egy család egészséges környezethez való joga veszélyeztetésének lehetősége is felmerül, a veszélyhelyzet elhárításáról gondoskodni kell. Ennek módjáról határozott az ÁNTSZ Városi Intézete megfelelő határidő biztosításával.
Az országgyűlési biztos az utóvizsgálat során az ÁNTSZ tájékoztatása alapján megállapította, hogy az önkormányzat nem tett eleget a határozatban előírt kötelezettségeknek, és az eljárás során olyan hozzáállást tanúsított, amelyből az ÁNTSZ arra a következtetésre jutott, hogy szankció alkalmazása után sem fogja teljesíteni az előírtakat.
A környezethez való jog alkotmányjogi természetét az Alkotmánybíróság több határozatában vizsgálta, melynek során kimondta, hogy a környezethez való jog jelenlegi formájában nem alanyi alapjog, de nem is pusztán alkotmányos feladat vagy államcél, amelynek megvalósítási eszközeit az állam szabadon választja meg.
Az Európai Emberi Jogi Egyezményhez az első jegyzőkönyv fűzte hozzá a “javak békés élvezetéhez” való jogot. Ez a megfogalmazás szélesebb védelmet nyújt a technikai értelemben vett, polgári jog szerinti tulajdonénál. A tulajdonhoz való alapvető jog védelmében a minőségi határvonal ma már nem a tulajdon “korlátozása” és polgári jogi értelemben vett “elvonása” között húzódik. Az alkotmányossági kérdés az lett, hogy milyen esetekben kell a tulajdonosnak a közhatalmi korlátozást minden ellenszolgáltatás nélkül eltűrnie, illetve mikor tarthat igényt kártalanításra tulajdonosi jogai korlátozásáért. Egyre több tulajdonkorlátozásért jár a kisajátításhoz hasonló védelem, egyre több korlátozást kell minden ellentételezés nélkül elviselni. Különösen érintik a korlátozások az ingatlantulajdont, ahol a klasszikus kisajátítás “közérdekűségének” tartalmát adó közhasznúság vagy közcélúság is megváltozik abban az értelemben, hogy a tulajdonkorlátozás vagy a tulajdonelvonás gyakran közvetlenül más magánszemélyek javára szól (és csak a társadalmi problémák megoldása által a “köz” javára), mint pl. a városrendezés, földreformok, bérlővédelem számos esetében. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat a hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatkörében nem hajtotta végre az illetékes hatóság előírásait, ezáltal az Alkotmányban deklarált egészséges környezethez és tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.
Felkérte az ÁNTSZ Nyíregyháza Városi Intézet tiszti főorvosát, hogy a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény és az időközben hatályba lépett, a hulladéklerakás, valamint a hulladéklerakók lezárásának és utógondozásának szabályairól és egyes feltételeiről szóló 22/2001. (X. 10.) KöM rendelet alapján a kifogásolt szemétteleppel kapcsolatban, annak egészségügyi szempontból való rendezése érdekében ismételten folytasson eljárást és szükség esetén határozatának – a rendelkezésre álló eszközök útján – szerezzen érvényt. Felkérte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség Igazgatóját, hogy a nyírjákói szemétlerakóhellyel kapcsolatos körülményeket a jelentésben feltárt állapotokra tekintettel vizsgálja meg, és amennyiben a hulladékgazdálkodásról szóló törvény alapján intézkedési lehetőséget lát, azt hivatalból tegye meg.
Az érintettek a kezdeményezést elfogadták és válaszukban közölték, hogy 2003-ban (a hulladékgazdálkodással kapcsolatban a településre vonatkozó határidőt követően) a megfelelő ellenőrzéseket elvégzik, és hatósági eljárásokat lefolytatják.
OBH 6246/2001.
A panaszhoz, továbbá a jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jogot sérti, ha a másodfokon eljáró hatóság a fellebbezésben foglalt kérelmet nem vizsgálja, csupán az első fokon határozatot hozó szerv eljárásának jogszerűségét.
A Menhely Alapítvány szociális munkása hajléktalan ügyfele nevében az országgyűlési biztos segítségét kérte. Beadványában leírta, hogy ügyfele rendszeres szociális járadék iránit kérelemmel fordult Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalához. Kérelmét az első fokon eljáró hatóság elutasította. A panaszos a határozatot megfellebbezte, fellebbezésében újabb orvosi vizsgálat elrendelését kérte. Másodfokon Budapest Főváros Közgyűlése járt el, és az első fokon hozott határozatot újabb orvosi vizsgálat elrendelése nélkül helybenhagyta.
A vizsgálat az Alkotmányban rögzített demokratikus jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő, és a panaszhoz való jog sérelmének gyanúja miatt indult.
A panaszost Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal Igazgatási és Hatósági Ügyosztálya elküldte orvos-szakértői vizsgálatra. Az orvos-szakértői vélemény szerint azonban a panaszos egészségi állapota nem romlott olyan mértékben, amely a rendszeres szociális segély folyósítását lehetővé tette volna számára. Az Ügyosztály a szakvélemény alapján nem tehet mást, mint elutasította a panaszos kérelmét, eljárása jogszerű volt.
A panaszos a határozat jogszerűségét nem is vitatta, fellebbezést a határozat ellen azért nyújtott be, mert véleménye szerint egészségi állapota rosszabb volt, mint ahogy azt a szakértői vélemény megállapította. Ennek az állításnak a valódiságát csak egy újabb orvosi vizsgálat bizonyíthatta, vagy cáfolhatta volna. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 66. § (3) bekezdése szerint: “a felettes szerv, ha az érdemi határozat hozatalához nincs elég adat, vagy a tényállás további tisztázása szükséges, a határozat megsemmisítése mellett az ügyben első fokon eljárt közigazgatási szervet új eljárásra utasíthatja, vagy a tényállás kiegészítése iránt maga intézkedik.” A Közgyűlés azonban csak az Ügyosztály határozatának jogszerűségét vizsgálta, a fellebbezésben foglalt kérelemnek nem tett eleget, ezzel valójában kizárta a panaszos panaszhoz való jogát, és megsértette a demokratikus jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát is. Az országgyűlési biztos felkérte a főpolgármestert, hogy a jövőben – amennyiben az ügyfél a fellebbezésében egészségromlása mértékét vitatja – minden esetben rendeljék el az ügyfél II. fokú orvos-szakértői vizsgáltát.
OBH 6375/2001.
Időseket ellátó otthonban gondozott személy látogatásának korlátozása – az önkényességet kizáró garanciális jelentőségű szabályozás hiányá- ban – visszásságot idéz elő a diszkrimináció tilalmának alkotmányos elvével, valamint az érintettek emberi méltósághoz fűződő alkotmányos jogával összefüggésben.
A panaszos – egyebek mellett – azt kifogásolta, hogy Pécs MJ Város Integrált Szociális Intézményének igazgatója megtiltotta számára, hogy volt élettársát az intézetben meglátogassa. A vizsgálat a jogállamiságból fakadó jogbiztonság, és a diszkrimináció tilalma alkotmányos elveinek, valamint az emberi méltósághoz fűződő alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt indult.
A rendelkezésére álló dokumentumok alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a vizsgált intézmény igazgatója 2001. augusztus 29-i hatállyal megtiltotta a panaszos számára, hogy volt élettársát meglátogassa. A látogatástól eltiltást tartalmazó levelében arra hivatkozott, hogy a nyolcvanadik életévét betöltött panaszos volt élettársa személyiségi jogait sértő tevékenységet folytat, az intézet dolgozóit inzultálja, és esetenként megsérti a házirendet. Megállapította azt is, hogy az intézet vezetője a panaszost nem tájékoztatta arról, hogy amennyiben a döntés jogszerűségét vitatja, kérheti annak felülvizsgálatát. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa utalt arra, hogy az Alkotmánybíróság működése során többször foglalkozott már a diszkrimináció tilalma kérdéskörével. Ennek során – egyebek mellett – megállapította, hogy “a megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni.” (…) “Az a kérdés, hogy a megkülönböztetés az alkotmányos határok között maradt-e, csakis a mindenkori szabályozás tárgyi és alanyi összefüggésében vizsgálható (…). Az egyenlőségnek az adott tényállás lényeges elemére nézve kell fennállnia. Ha azonban adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, ez a megkülönböztetés tilalmába ütközik, kivéve, ha az eltérésnek kellő súlyú alkotmányos indoka van."
Mindezeket figyelembe véve kezdeményezte az otthon igazgatójánál, hogy a panaszos látogatástól való eltiltását haladéktalanul oldja fel. Az érintett az ajánlást elfogadta, és a látogatási tilalmat feloldotta.
OBH 6395/2001.
A panasz benyújtásának jogával összefüggő visszásságot okoz a polgármesteri hivatal, ha nem vizsgálja ki a hozzá intézett közérdekű bejelentést.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmesnek tartotta, hogy az önkormányzat készülő zajvédelmi rendeletével kapcsolatban tett közérdekű bejelentésére, ill. javaslatára a polgármesteri hivataltól választ nem kapott.
Az országgyűlési biztos a panasz benyújtásának jogával összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot. A panaszos Cegléd polgármesteréhez címzett levelében arról tájékoztatta a hatóságot, hogy lakókörzetében kora tavasztól késő őszig motorosok randalíroznak, a megengedett sebességet többszörösen túllépve közlekednek, motorjaik bőgetésével elviselhetetlen zajt okoznak, zavarva a lakók nyugalmát. Ősszel ehhez még a gyakori petárdázás is hozzájárul, végképp lehetetlenné téve a környékbeli lakók pihenését. A panaszos a polgármester segítéségét és intézkedését kérte annak érdekében, hogy megszűnjön ez az állapot. Javasolta, hogy a város készülő zajvédelmi rendeletében kifejezetten tiltsák meg és szankcionálják ezeket a cselekményeket. Levelére a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájától azt a választ kapta, hogy az általa jelzett probléma rendőrségi hatáskörbe tartozik. Egy hónap elteltével panaszos újabb levelet kapott a Műszaki Irodától, melyben arról tájékoztatták, hogy bejelentése túl általános, így konkrét intézkedést a rendőrség sem tud foganatosítani. A panaszosnak küldött értesítések egyike sem tartalmazott indokolást vagy részletesebb tájékoztatást.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos által sérelmezett magatartások a hatályos jogi szabályozás szerint szabálysértésnek minősülnek, ezen belül pedig, nem csak közlekedési, közbiztonsági szabálysértésnek, hanem csendháborításnak is, és ez utóbbi esetén a szabálysértési eljárás lefolytatására a települési önkormányzat jegyzője is jogosult. Az olyan alkotmányos védelemben részesülő értékek, mint a polgárok egészsége, testi épsége, egészséges környezete megóvása érdekében az önkormányzat korlátozó, ill. kötelező tartalmú előírások megalkotására jogosult. Ez a jogosultság az alanyi jogok védelme oldaláról egyúttal kötelezettséget is jelent, így ilyen előírások megalkotása a panaszos által jelzett elszaporodó szabálysértések prevenciója körében – panaszos polgármesterhez címzett levele valójában ezt célozta – ténylegesen indokolt is lett volna, ez azonban elmaradt.
Az országgyűlési biztos megállapította, a petíciós jog érvényesülésének egyik formája az, hogy az állampolgárok közérdekű bejelentésekkel, javaslatokkal fordulhatnak az állami szervekhez. A közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló törvény szerint a közérdekű bejelentés – panaszos polgármesterhez intézett beadványa is ennek minősül – olyan körülményre, hibára vagy hiányosságra hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja. A törvény 11. § (1) bekezdése szerint a közérdekű bejelentés elintézésére hivatott szerv köteles a bejelentést kivizsgálni, a vizsgálat befejezésekor a tett intézkedésről vagy annak mellőzéséről a bejelentőt írásban értesíteni, és az értesítésben állásfoglalásának indokait közölni. Panaszos közérdekű bejelentésével összefüggésben a polgármesteri hivatal e kötelezettségének nem tett eleget, eljárása a petíciós joggal összefüggésben visszásságot okozott.
Az állampolgárok által gyakorolt petíciós jog egyrészt a közvetlen demokrácia egyik megnyilvánulási formája, másrészt az alapjogok érvényesülésének egyik biztosítéka is. Érvényesülése a jogállamiság egyik legfontosabb garanciája, ezért az országgyűlési biztos felkérte a polgármestert, hogy a közérdekű bejelentéseket az alkotmányos és törvényi előírásoknak megfelelően kezelje, ill. vizsgálja ki. Az érintett a kezdeményezést elfogadta.
OBH 6478/2001.
A tulajdonhoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha nem tisztázza, hogy a birtokvédelmi ügyben van-e helye államigazgatási eljárásnak.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a salgótarjáni jegyzőhöz – szolgalmi út biztosítására és faház építésére – benyújtott kérelmére nem kapott választ. Kifogásolta, hogy egy sportpálya építése során beépítettek egy több telek megközelítésére is használt utat.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a jegyző adminisztrációs hiba miatt késedelmesen, levélben tájékoztatta a panaszost, hogy átjárási szolgalmat csak a Ptk. rendelkezéseinek figyelembevételével lehet alapítani. Ismertette az építésügyi engedély megadásának jogszabályi feltételeit, és jelezte, hogy az ingatlanok megközelítésével kapcsolatban akkor várható végleges, megnyugtató megoldás, ha az önkormányzat elkezdi a rendezési tervében foglaltak végrehajtását.
Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az ügyfél a kérelmében egy birtokvédelemre vonatkozó igényt is megfogalmazott, amelyet azonban a jegyző nem vizsgált. Mulasztásával megsértette az államigazgatási eljárás azon követelményét, hogy a kérelmet tartalma szerint kell elbírálni. A jegyző elmulasztotta a panaszosnak a tulajdona zavartalan birtoklásához szükséges releváns tények feltárását, és azokat nem tisztázta abból a szempontból sem, hogy van-e helye jogvédelmi eszközök alkalmazásának, illetve hatósági eljárás lefolytatásának. E mulasztás miatt sérült a panaszosnak a tulajdonhoz való joga és ez alkotmányos visszásságot idézett elő. Az országgyűlési biztos ezért felkérte Salgótarján jegyzőjét, hogy a tényállás tisztázásával, a bizonyítási eszközök igénybevéte-lével és értékelésével folytassa le a birtokvédelemre irányuló államigazgatási eljárást. A jegyző az ajánlásnak eleget tett, és az ügyben érdemi határozattal döntött.
OBH 6501/2001.
A menedékhez, továbbá a művelődéshez való alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz, ha a menekült jogállású külföldi diákhitel iránti kérelmét azért utasítják el, mert nem magyar állampolgár.
A menekült jogállású jugoszláv állampolgár azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert diákhitel-kérelmét a Diákhitel Központ Rt. azzal az indokkal utasította el, hogy a 119/2001. (VI. 30.) kormányrendelet 3. §-a és a Diákhitel Központ Rt. üzletszabályzatának 11. pontja szerint a hallgatói hitel igénybevételére csak magyar állampolgár jogosult. Az országgyűlési biztos általános helyettese a menedékhez, továbbá a művelődéshez való alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (a továbbiakban: Obtv.) 16. § (1) bekezdése értelmében az országgyűlési biztos hatásköre a hatóságok, illetve közszolgáltatást végző szervek eljárására, ennek során hozott határozatára, illetve a hatóság intézkedésének elmulasztására terjed ki. Az Obtv. a 16. § (1) bekezdésében megjelölt szervtípusok közül mindössze a hatóság fogalmát értelmezte, és a biztosokra bízta annak eldöntését, hogy mely szerveket tekintenek közszolgáltatónak. A biztosok minden esetben közszolgáltatónak tekintették a hatóságnak nem minősülő, állami vagy önkormányzati feladatot ellátó szerveket, különösen azokat, amelyek esetében valamely szolgáltatást a kérelmező csak korlátozott számú, esetleg egyetlen szervtől igényelhet. A 119/2001. (VI. 30.) kormányrendelet 1. § értelmében “a hallgatói hitelrendszer célja, hogy minden fiatal számára esélyt teremtsen a felsőoktatásban való részvételre, függetlenül az egyén, illetve családja anyagi teherviselő képességétől, valamint hogy a Kormány hosszú távon biztosítsa az általánosan hozzáférhető, tömeges és minőségi felsőoktatás fenntarthatóságának feltételeit a magyar gazdaság fejlesztése érdekében”. Az idézett jogszabályi rendelkezés alapján a Diákhitel Központ Rt. állami feladatot lát el, nevezetesen az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdésében biztosított állami támogatás megvalósulásának egyik formája, továbbá az említett hitel – mint szolgáltatás – folyósítása tekintetében monopolhelyzetben van. Ezért az országgyűlési biztosok vizsgálati jogköre a hallgatói hitel igénybevétele, illetve elutasítása vizsgálatára is kiterjed.
A menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: menedékjogi törvény) 17. § (1) bekezdése értelmében a menekültet, ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik, általában a magyar állampolgárokra vonatkozó jogok illetik meg, és kötelezettségek terhelik. Figyelemmel arra, hogy a menekült jogállású külföldieket sem a menedékjogi törvény, sem a hallgatói hitelrendszerről és a Diákhitel Központról szóló 119/2001. (VI. 30.) kormányrendelet nem zárja ki a diákhitelre jogosultak köréből, ezért arra a magyar állampolgárokra irányadó feltételek szerint jogosultak. A panaszos diákhitel iránti kérelmének külföldi állampolgárságára történő hivatkozással történő elutasítása a menedékhez, továbbá a művelődéshez való joggal összefüggő visszásságot eredményezett.
Az említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetésére az országgyűlési biztos általános helyettese kezdeményezte, hogy a Diákhitel Központ Rt. vezérigazgatója kezdeményezze az Üzletszabályzat 11. pontjának a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény 17. § (1) bekezdésének megfelelő kiegészítését, annak érdekében, hogy a menekültek hallgatói hitel iránti kérelmét a magyar állampolgárokra irányadó szabályok szerint bírálják el, továbbá saját hatáskörében eljárva intézkedjen a panaszos elutasított kérelmének a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény 17. § (1) bekezdésének megfelelő felülvizsgálatáról.
A Diákhitel Központ Rt. vezérigazgatója a kezdeményezést elfogadta, annak végrehajtására intézkedett.
OBH 6580/2001.
Az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a közszolgáltató, ha munkavállalóit jogellenesen poligráfos vizsgálatban való részvételre szólítja fel.
Az országgyűlési biztoshoz intézett beadványban a Magyar Posta Rt eljárását sérelmezték. A beadvány szerint a Posta vezetősége az általa folytatott belső vizsgálatban hazugságvizsgáló készülék felhasználásával kérdezte ki alkalmazottait. Az előterjesztők véleménye szerint a közszolgáltatást végző részvénytársaság megsértette dolgozóinak személyiségi jogait, hiszen poligráf alkalmazására csak büntetőeljárás keretében kerülhet sor.
Az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot. Áttekintve a poligráf felhasználásának lehetőségeiről szóló jogi szabályozást a következő tényeket állapította meg. A jelenleg hatályos büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvénynek (Be.) csak a kommentárja szól néhány szót a poligráfos vizsgálat felhasználhatóságáról. A poligráf büntetőeljárásban való alkalmazásának lehetősége, és annak jogszerűsége egyébként a Be. 5. § (3) bekezdéséből vezethető le, amely a bizonyítás és a bizonyítékok értékelése szabadságának elvét határozza meg. Ezt az elvet erősíti a Be. 61. § (1) és (3) bekezdése is, mely előbbi a bizonyítás eszközeit csak példálózó jelleggel, és nem taxatíve sorolja fel. E rendelkezésekből, illetőleg a bizonyítás szabadságának elvéből kiindulva kimondható, hogy bizonyítékká válhat minden olyan tény, adat, körülmény, amely a bizonyítás során a bizonyítási eszközből nyerhető. A gyakorlatban azonban a mai napig vitatott, hogy bizonyos eljárások, így például a poligráfos vizsgálat, ill. az azokból származó bizonyítékok a bizonyítási eljárás során felhasználhatók-e vagy sem. Az élő joggyakorlat azt mutatja, hogy a büntetőeljárás folyamán, elsődlegesen a nyomozás operatív (vizsgálati) szakaszában kerülhet sor poligráf használatára, de alkalmazásának szükségessége felmerülhet a bizonyítási eljárás során is. A bírói gyakorlat a hazugságvizsgálat felhasználhatóságát a pszichológiai szakértői vizsgálat keretében fogadta el (BH 1997.115.). A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 41. § kiegészíti a Be. hiányos rendelkezéseit, amikor kimondja, hogy a rendőrség a büntetőeljárásban az ügyben érintettet, ha előzetesen írásban hozzájárul, illetve gyermekkorú vagy fiatalkorú esetében törvényes képviselőjének írásos hozzájárulásával műszeres (poligráfos) vizsgálat alkalmazásával ellenőrizheti. Az új Be., az 1998. évi XIX. tv. a nyomozás szabályai között rendelkezik a poligráf alkalmazhatóságáról. A 180. § szerint a gyanúsított kihallgatása során felhasználható a poligráf, de a vallomás ily módon történő vizsgálatához a gyanúsított belegyezése kell. Ilyenkor a vizsgálat jogszerűségét biztosító eljárási garanciaként szaktanácsadó igénybevétele kötelező. Az új Be. tehát már konkrétan rendelkezik a hazugságvizsgálatról, de annak alkalmazását csak a terhelt gyanúsítottá válását, vagyis az alapos gyanú közlését követően, az érintett beleegyezése mellett teszi lehetővé. Ez a törvény a poligráf felhasználását fiatalkorú terheltek esetében teljességgel kizárja, az sem a nyomozati, sem az ügyészi, sem a bírói szakban nem vehető igénybe. A poligráf büntetőeljáráson kívüli alkalmazhatóságáról egyedül a személy- és tárgykörözésről szóló 2001. évi XVIII. törvény rendelkezik. E törvény 12. § (1) bekezdése az eltűnt személyek és tárgyak felkutatására, illetve ismeretlen személy, vagy holttest személyazonosságának megállapítására indult államigazgatási eljárásban (körözés) teszi lehetővé a rendőrség számára a poligráf alkalmazását, ha ahhoz a meghallgatni kívánt személy – gyermekkorú vagy fiatalkorú esetében törvényes képviselője – előzetesen írásban hozzájárult. A poligráf elsődleges büntetőeljárási szerepét támasztják alá még a nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák termékellenőrzési jegyzékének megállapításáról szóló 31/1998. (V. 15.) IKIM valamint a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kiviteléről, behozataláról illetve reexportjáról szóló 48/1991. (III. 27.) kormányrendeletek. E rendeletek mellékletükben a poligráfot mint neurofizikai reakciót vizsgáló berendezést a bűnfelderítő eszközök között nevesítik. A hazugságvizsgálatról más jogszabály nem rendelkezik.
A poligráf alkalmazhatóságát tehát a hatályos jogi szabályozás konkrét hatóság, illetve igazságszolgáltatási szerv törvényileg szabályozott eljárásához, eljárásaihoz köti.
A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 75. § (1) bekezdése kimondja, hogy a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak. Az Alkotmány 8. § (1) bekezdése szerint az ember alapvető jogainak, így a személyhez fűződő jogoknak a tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. A Ptk. 76. § szerint a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti az emberi méltóság megsértése is. A Ptk. két említett szakaszának együttes értelmezésével határozható meg a személyhez fűződő jogok, illetve a személyiségi jogok lényeges tartalma, nevezetesen az, hogy a jogalanyok autonómiájának, önrendelkezésének, méltóságának van egy olyan magja, amelyet mindenki, még az állam is köteles tiszteletben tartani, ami felett más nem rendelkezhet. Ezt az általános, mindenkit megillető személyiségi jogot deklarálja az Alkotmány 54. § (1) bekezdése, kimondva, hogy minden embernek veleszületett joga van az emberi méltósághoz. Az emberi méltósághoz való jog általános személyiségi jog, olyan szubszidiárius alapjog, amelyet minden esetben fel lehet hívni az egyén autonómiájának védelmére. A konkrét esetre vonatkoztatva ez a védelmezni kívánt autonómia jelenti azt is, hogy az állampolgár részére biztosítani kell a szabad döntés lehetőségét a poligráfos vizsgálatban való részvétel kérdésében.
A poligráfos vizsgálat alkalmazását megelőzően a Magyar Posta Rt. üzleti titkai kerültek nyilvánosságra. A Munka Törvénykönyve (Mt) 103. § (3) bekezdése alapján a munkavállaló köteles a munkája során tudomására jutott üzemi (üzleti) titkot, valamint a munkáltatóra, illetve tevékenységére vonatkozó alapvető fontosságú információkat megőrizni. Amennyiben a munkavállaló e törvényi előírásnak nem tesz eleget, megszegi a munkaviszonyból származó kötelezett- ségét. A munkavállaló vétkes kötelezettségszegése esetén a munkáltatónak törvényben biztosított joga, hogy azt – a kötelezettségszegés súlyosságától függően – kártérítési vagy rendkívüli felmondási jogának érvényesítésével szankcionálja, ehhez azonban előzetes bizonyítási eljárást kell lefolytatnia a kötelezettségszegő kilétének, a kár bekövetkeztének és mértékének, a kötelezettség szegés súlyosságának megállapítása érdekében. Ennek a bizonyítási eljárásnak az alapvető szabályait sem a Mt., sem más speciális jogszabály rendszerint a kollektív szerződés sem rendezi, így erre az eljárásra is a generális jogszabály, vagyis a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.
A jogosult tehát [Ptk. 75. § (1) bek.] a személyiségi jogainak sértetlenségét mindenkivel szemben követelheti. A személyiségi jogok körébe tartozó bármely jog, így a szabad döntéshez, a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog sérelmét előidéző magatartás jogellenes, az a Polgári Törvénykönyv által tiltott személyiségsérelmet és egyúttal alkotmányos joggal összefüggő visszásságot eredményez. A jogellenességet kizáró okokról a Ptk. 75. § (3) bekezdése rendelkezik. A Ptk. 75. § (3) bekezdése kimondja, hogy nem sérti a személyhez fűződő jogokat az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárult, feltéve, hogy a hozzájárulás megadása társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet. A hozzájárulásnak – ugyanis csak ekkor fogadható el jogellenességet kizáró okként – önkéntesnek kell lennie. Mivel azonban a Magyar Posta Rt. mint munkáltató és alkalmazottai, mint munkavállalók között egyfajta függelmi jogviszony áll fenn – a munkavállaló a poligráfos vizsgálatban való részvétel megtagadása esetén joggal félhet állásának elvesztésétől, és attól, hogy indokolatlanul gyanúsítottá válhat – a hozzájárulás megadásának önkéntessége nem vélelmezhető. Ha pedig a munkáltatók széles köre követné a Magyar Posta eljárását, az összességében súlyos társadalmi érdeksérelmet idézne elő, az általános gyanakvás és bizalmatlanság légkörét eredményezné, ami sem a munkáltatóknak, sem a munkavállalóknak nem érdeke. Kizárhatja még a sérelmet előidéző magatartás jogellenességét jogszabály felhatalmazása is. A Magyar Posta Rt. azonban hazugságvizsgáló igénybevételére vonatkozó jogszabályi felhatalmazással nem rendelkezik. A Magyar Posta Rt. által lefolytatott poligráfos vizsgálat jogellenessége tehát egyik szempontból sem zárható ki. A jogellenesség kizárhatóságának hiánya felveti azt, hogy a Posta eljárása alkotmányos jogot veszélyeztet.
A munkáltató által lefolytatott, a munkavállaló felelősségének, a felelős kilétének megállapítását célzó bizonyítási eljárás szabályait, az eljárás garanciáit jelenleg jogszabály nem rendezi. A poligráfos vizsgálat bizonyító erejére vonatkozó büntetőeljárási gyakorlat szabályai tehát – a poligráfos vizsgálat eredménye nem használható fel ügydöntő biznyítékként – kiterjesztően értelmezendők a tekintetben, hogy bárkinek pusztán a poligráfos vizsgálat eredményén alapuló munkáltatói felelősségre vonása helytelen, alkotmányos jogot veszélyeztet, és ezen a tényen a jogorvoslat lehetősége sem változtat. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Magyar Posta Rt. a hazugságvizsgáló felhasználásával veszélyeztette alkalmazottainak személyiségi jogát, és ezáltal az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. A biztos kezdeményezésben kérte a Magyar Posta Rt. vezérigazgatóját, tegyen intézkedést a további poligráfos vizsgálatok megszüntetésére, és gondoskodjon arról, hogy az eddigi vizsgálatokban keletkezett adatokat töröljék. Az érintett a kezdeményezést elfogadta.
OBH 6641/2001.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önálló bírósági végrehajtó, ha az eljárását elmarasztaló bírói végzés ellenére mindenben megfelelőnek tartja azt. A jogbiztonság elvével összefüggő visszásságot okoz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke, és az országgyűlési biztost alkotmányos feladatának ellátásában akadályozza, ha a biztos megkeresését nem teljesíti.
A panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, amelyben sérelmezte az önálló bírósági végrehajtó eljárását. A vizsgálat az Alkotmányban deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indult.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a bírósági végrehajtó a bíróság által kiállított végrehajtási lap alapján kezdte meg a végrehajtást, de a megküldött iratok tanúsága és az országgyűlési biztos megkeresésére küldött válasz között – mely szerint a végrehajtó mindenben a hatályos törvény alapján járt el – ellentmondás volt. A végrehajtási eljárás során nem egyedüli irányadó jogszabály a végrehajtási törvény, hanem az eljárás során kötelezően alkalmazandó alacsonyabb szintű jogszabályok együttesen képezik a joganyagot. Ha a végrehajtó eljárását miniszteri rendeletek is szabályozzák, és ezek megsértését jogerős bírósági végzés megállapította, akkor nem jelentheti ki az önálló bírósági végrehajtó, hogy mindenben és mindenkor szabályosan járt el. A jogsértést a bíróság jogerősen megállapította, a panaszos által sérelmezett végrehajtói cselekményt pedig hatályon kívül helyezte.
Az országgyűlési biztos és általános helyettese vizsgálatának lezárásakor az érintett szerveknek megfogalmazott kezdeményezéseit, ajánlásait, jogalkotási javaslatait, álláspontjának kialakítását követően saját hatáskörben adja ki, és szólítja meg azon intézmények vezetőit, akiktől az alkotmányos visszásság orvoslását kéri, vagy jelentésében azt állapítja meg, hogy a vizsgálattal érintett szerv eljárása alkotmányos visszásságot nem okozott. A biztosok személyes közreműködése, alkotmányos megbízatása a megszólított szerv vezetőjének eredményes együttműködését célozza meg annak érdekében, hogy a panaszos sérelme hathatós orvoslást eredményezzen. E személyes közreműködés alól csak az jelent kivételt, amikor a biztosok a megkeresések kiadmányozására a kijelölt vezető munkatársaikat jogosítják fel. Ez azonban soha nem jelentheti a vizsgálat lezárásakor kiadott megállapítás, ajánlás, kezdeményezés, jogalkotási javaslat kiadmányozását. Az országgyűlési biztosok ezen személyes közreműködése alapján, a törvény által biztosított megkeresésekkel megszólított szervek képviselőjétől, a szervezet élén álló vezetőtől is joggal várhatják el a hasonló személyes közreműködést, együttműködést, és nem csak akkor, ha ezt a felügyeletet ellátó miniszter útján is kéri az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
Jelen esetben a konkrét ügyre vonatkozó válasz, a kért dokumentumok megküldése akkor sem történt meg, amikor a hivatalvezető megkeresését követően az országgyűlési biztos kérte a kamara elnökét az együttműködésre, és még akkor sem ért el eredményt, amikor erre a miniszter segítségét kérte. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül, hogy az elnökségi titkár – a konkrét ügyhöz semmiben nem kapcsolódóan – válaszolt a megkeresésére, a kért dokumentumokat azonban az elnökségi titkár sem küldte meg.
A vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önálló bírósági végrehajtó akkor, amikor marasztaló végzés ellenére az állampolgári jogok országgyűlési biztosának küldött nyilatkozatában eljárását mindenben megfelelőnek tartotta, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben deklarált jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnökéhez intézett, a konkrét ügyre vonatkozó megkeresés teljesítésének és a dokumentumok megküldésének elmaradása sérti az országgyűlési biztosnak az Obtv. 18. §-ában meghatározott vizsgálati jogosultságát, korlátozza az országgyűlési biztost alkotmányos feladatának ellátásában, ezáltal a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.
Az ombudsman ajánlásában felkérte az igazságügy-minisztert, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnökéhez 2002. április 26-án kelt megkeresésében kért és rendelkezésre álló dokumentumok megküldésére hívja fel a kamara elnökét. Amennyiben ezek a dokumentumok (kamara alapszabálya, működési és etikai szabályzat, egyéb szabályzat) nem állnak rendelkezésre, úgy vizsgálja meg a szabályzatok hiányának okát és pótolhatóságának lehetőségét. Kezdeményezésében felkérte az ügyben érintett önálló bírósági végrehajtót, hogy törekedjen a vizsgálat során feltárt alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság kiküszöbölésére mind az ügyféllel való kapcsolatában, mind az állampolgári jogok országgyűlési biztosával való együttműködés során.
Az igazságügy-miniszer intézkedésére a választ és a kért dokumentumokat az országgyűlési biztos megkapta. Az önálló bírósági végrehajtó a kezdeményezést nem fogadta el, és arra hivatkozott, hogy az eljárás során a panaszos beadványát nem ismerhette meg. Az ombudsman az előzőekre reagálva válaszában közölte azt a dátumot, amikor az önálló bírósági végrehajtónak a panaszos beadványát megküldte, ezért tehát nem fogadható el a bírósági végrehajtó védekezése. Közölte, hogy a kezdeményezését továbbra is fenntartja. A végrehajtó újabb kifogással nem élt.
OBH 6642/2001.
Nem okoz visszásságot a jogbiztonság elvéhez és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, ha az önálló bírósági végrehajtó az ügyben a szabályoknak megfelelőn végzi munkáját, és a végrehatási cselekményre, így az ingatlan árverésre azért nem kerül sor, mert a panaszos időközben adósságát rendezte.
A panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, amelyben sérelmezte az önálló bírósági végrehajtó eljárását.
A vizsgálat az Alkotmányban deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indult.
A vizsgált ügyben az országgyűlési biztos megállapította, hogy a bírósági végrehajtó a bíróság által kiállított végrehajtási lapban foglaltak szerint járt el, és nem állt rendelkezésére olyan végrehajtási lap, amely szerint a panaszos kérelmére kiállított végrehajtási cselekményt kellett volna végeznie. A bíróság ítéletében úgy döntött, hogy a peres feleknek együttesen 60 nap áll a rendelkezésükre arra, hogy a panaszos fizessen vissza az alpereseknek 400 ezer forint vételárat, az alperesek pedig kiürített állapotban adják a panaszos birtokába a szóban forgó ingatlant. Ezen kettős kötelezettség ellenére végrehajtási lap csak az egyik fél kérelmére lett kiállítva tekintve, hogy a panaszos végrehajtási lap kiállítását nem kérte. A végrehajtási lap előírása értelmében, ha a végrehajtást kérő a kérelmét nem a nyomtatványon terjesztette elő, illetőleg a nyomtatványt nem a kellő példányban nyújtotta be, vagy nem megfelelően töltötte ki, a bíróság a hiányt pótolja, vagy felhívja a végrehajtást kérőt a hiány pótlására, illetőleg a helyes eljárásra. A végrehajtási törvény azt is szabályozza, hogy a bíróság a szóban előterjesztett kérelmet a végrehajtható okirat nyomtatvány kitöltésével foglalja írásba. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a végrehajtási eljárás szabályai alapján, az előírások betartásával a jogosultnak lehetősége van az igény érvényesítésére, a szabályozás vagy annak hiánya nem volt akadálya az eredményes végrehajtásnak. Annak vizsgálata, hogy a panaszos a bíróságnál milyen kérelmeket terjesztett elő, és azt követően milyen intézkedések történtek, a törvény értelmében nem képezheti az állampolgári jogok országgyűlési biztosának vizsgálati lehetőségét.
A végrehajtó az ügyben a szabályoknak megfelelőn végezte munkáját, és a tényleges végrehajtási cselekményre, így az ingatlan-árverésre azért nem került sor, mert a panaszos időközben adósságát rendezte, a végrehajtó irodán a megítélt összeget és a költségeket befizette.
A vizsgálat alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem tárt fel, ezért az ombudsman a vizsgálatot lezárta.
OBH 6643/2001.
A jogbiztonság elvével összefüggő visszásságot okoz, és az országgyűlési biztost alkotmányos feladatának ellátásában akadályozza a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke, ha a biztos megkeresését nem teljesíti.
A panaszos a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Országos Elnöksége, az Etikai Bizottság és a Felügyelő Bizottság tevékenysége ellen nyújtott be panaszt az országgyűlési biztoshoz, mivel álláspontja szerint közmegbízatása teljesítése miatt ellene a Kamara eljárást indított.
A vizsgálat az Alkotmányban deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indult. Az országgyűlési biztos az eljárás során az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) 18. §-a alapján megkeresést intézett a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnökéhez, amelyre választ nem kapott. Megállapította ezért, hogy ez a mulasztás sérti az országgyűlési biztosnak az Obtv.-ben meghatározott vizsgálati jogosultságát, korlátozza az országgyűlési biztost alkotmányos feladatának ellátásában, ezáltal az Alkotmányban deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz.
Az országgyűlési biztos felkérte a belügyminisztert, hogy törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva intézkedjen annak érdekében, hogy a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megkeresésére soron kívül válaszoljon. A miniszter az ajánlás alapján intézkedett, de a válaszadás elmaradásának megállapítása helyett azt a választ adta, hogy az ügyben a panaszos bírósághoz fordulhat. Erre vonatkozóan az országgyűlési biztos azt közölte, hogy tisztában van a jogszabályokban foglalt lehetőségekkel, de a vizsgálat tárgya nem az volt, hogy milyen jogorvoslati fórum vehető igénybe a vizsgált esetben. A kamara többszöri sürgetésre sem fejezte be a panaszos ügyében folytatott eljárást, ez ideig érdemi vagy az eljárást megszüntető határozat meghozataláról nem tájékoztatta a biztost.
OBH 6670/2001.
A tényállás teljes körű felderíthetősége hiányában az országgyűlési biztos nem folytat le vizsgálatot.
Egy cserhátsurányi panaszos azt sérelmezte, hogy a gázbevezetés háromszor annyiba került neki, mint azoknak a lakosoknak, akik közvetlenül a gázvezeték kiépítésekor csatlakoztak a beruházáshoz.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
Cserhátsurányban és a környező településeken a földgázhálózat 1995-ben épült meg. A lakosságnak akkor 70 ezer Ft-ot kellett fizetni az elosztó vezeték kiépítéséért, amelyből 8 500 Ft volt a gázcsonk kiépítése. A panaszos 1998-ban kötött megállapodást az önkormányzattal földgázzal való ellátásra. A megállapodás szerint a gázvételezési jogért 100 ezer Ft közműfejlesztési hozzájárulást kellett fizetni. 2001-ben a panaszos “gázigény bejelentést” tett a MOL Gáz Kft.-nél, és 125 ezer Ft-ot fizetett. A vizsgálat annak megállapítására irányult, hogy okozott-e az önkormányzat, vagy a MOL GÁZ Kft. a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot azzal, hogy a gázhálózat kiépítéséért párhuzamosan kértek pénzbeli hozzájárulást.
A magánszemélyek közműfejlesztési támogatásáról szóló 73/1999. (V. 21.) kormányrendelet 1 § (5) bekezdése alapján közműfejlesztési hozzájárulásnak az a pénzösszeg számít, amelynek nagyságát a beruházás kezdeményezője a várható kivitelezési érték alapján a kiszolgálandó ingatlanonként kiszámított. A rendelet alapján ide tartozik az ún. hálózatfejlesztési hozzájárulás is, amelyet a gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI tv. 17. § (2) bekezdése szabályoz. Ez alapján viszont hálózatfejlesztési hozzájárulást csak a szolgáltató kérhet.
A MOL GÁZ Kft. jogtanácsosának véleménye szerint az önkormányzat által szedett összeg a panaszostól kért pusztán a vezetékhez való hozzáférési jog ellenértéke, amit pedig a MOL GÁZ Kft. szedett az egy “beruházási hozzájárulás” volt. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Jogi Főosztályának munkatársa szerint a panaszos és az önkormányzati között született megállapodás pontatlan, mert ha az önkormányzat közműfejlesztési támogatást szedett, akkor abban benne kell lennie az elosztó vezeték kiépítésének is, és nem szedhet egyszerre az önkormányzat is és – jelen esetben – a gázközmű vagyon tulajdonosa is ugyanarra a beruházásra pénzbeli hozzájárulást, akármilyen névvel is illetik azokat. A minisztérium munkatársa megerősítette, hogy beruházási hozzájárulást a jogszabályok gáz-ágazatnál nem ismernek.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos egymásnak ellentmondó információkat kapott, így a rendelkezésére álló iratokból és a telefonbeszélgetések során elhangzottakból annyit tudott megállapítani, hogy mind az önkormányzat, mind pedig a MOL GÁZ Kft. követelt a panaszostól az elosztóvezeték kiépítéséért pénzbeli hozzájárulást, de így nem volt egyértelműen megállapítható a fizetési kötelezettség jogszerűsége. Ennek hiányában viszont nem lehetett egyértelműen dönteni a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságról sem. Az országgyűlési biztos áttette további vizsgálatra az ügyet a Magyar Energia Hivatalhoz.
OBH 6673/2001.
A jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okoz a nyugdíjbiztosítási igazgatóság, ha a rokkantsági nyugdíjat megszüntető határozatában nem ad közérthető, pontos tájékoztatást a rendszeres szociális járadék igénybevételének módjáról, a rehabilitációs eljárásról. Továbbá, ha a helyi rehabilitációs bizottság nem jár el megfelelő gondossággal a rehabilitálhatóság elbírálásakor, nem nyújt tájékoztatást a jogorvoslati lehetőségről, valamint, ha a jogorvoslatra illetékes területi rehabilitációs bizottság meg sem alakul.
Az 1987 óta rokkant panaszos nyugdíja folyósítását 2001. július 1-jétől a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság megszüntette, mert a soros felülvizsgálaton I. és II. fokon is az orvosi bizottság 50 százalékos munkaképesség-csökkenést, állapot javulást vélelmezett. Azonban rendszeres szociális járadékot csak 2001. szeptember 26-tól állapított meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság. A több hónapig tartó ellátatlanság súlyos anyagi gondot okozott az egyébként is nehéz helyzetben lévő panaszosnak és családjának.
Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt, melyhez az országos tiszti főorvos nyújtott segítséget.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal és a tisztességes eljárással, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság. Az Igazgatóság ugyan jogszerűen járt el, amikor az 1987. augusztus 1-jétől rokkantsági nyugdíjas panaszosnak I. fokú határozattal 2001. július 1-jétől megszüntette a rokkantsági nyugdíját, mivel a soros felülvizsgálaton az orvosi bizottság állapotjavulást, 50 százalékos munkaképesség-csökkenést vélelmezett május 1-jétől. Mulasztott azonban, amikor sem az I., sem a II. fokú határozatán nem adott közérthető, pontos tájékoztatást a panaszosnak a rendszeres szociális járadék igénybevételének módjáról, különös tekintettel arra, hogy milyen módon szerezheti be a rehabilitációs bizottság véleményét.
A feltárt alkotmányos jogsérelem lehetőségének jövőbeni elkerülésére megfelelő biztosítékot nyújt a 2002. január 1-jétől hatályos ügyviteli eljárási utasítás, mely előírja a tájékoztatási kötelezettséget.
Nem járt el elvárható gondossággal az illetékes Mátészalka Város Helyi Rehabilitációs Bizottsága, amikor nem vizsgálta a hosszú ideje rokkantsági nyugdíjas panaszosnak a nyugdíj megszüntetéséig, de legalább a kérelem benyújtása napjáig visszamenőleg a jogosultság feltételeit. A panaszos figyelmét a helyi rehabilitációs bizottság a jogorvoslati lehetőségre nem hívta fel, ezért nem fordult a területi rehabilitációs bizottsághoz, amelyről a vizsgálat megállapította, hogy nem is működött.
A feltárt alkotmányos jogsérelem jövőbeni elkerülése, valamint a konkrét panasz orvoslása érdekében az országgyűlési biztos felkérte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tiszti főorvost, hogy vizsgálja felül a területi rehabilitációs bizottság működését, valamint intézkedjen a helyi rehabilitációs bizottság konkrét ügyben hozott döntésének formai és tartalmi szempontból történő felülvizsgálata ér- dekében.
Az ajánlásra az intézkedés csak az országos tiszti főorvos felügyeleti utasítására történt meg, melynek eredményeként a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2001. július 1-jétől a rokkantsági nyugdíj megszűnését követő naptól visszamenőleg megállapította a panaszos rendszeres szociális járadékát.
A panasz keletkezéséhez a végrehajtási hiányosságok mellett hozzájárult a többször módosított 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet értelmezési gondot, működési zavart okozó szabályai is. Ezért az országgyűlési biztos a rendelet felülvizsgálatát és módosítását javasolta.
A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter tájékoztatása szerint 2003. februártól a módosítás megtörténik. A vizsgálat eredménnyel zárult.
4.4. A 2002-ben érkezett ügyekről
OBH 1021/2002.
A tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Megyei Földművelésügyi Hivatal eljárása, ha a határozathozatali kötelezettségének elmulasztása miatt a panaszos nem gyakorolhatja a részarány földtulajdona aranykorona értékének megfelelő konkrét helyrajzi számmal rendelkező termőföldön a tulajdonosi jogait. A jogbiztonsághoz való jogot sérti, ha a hatóság elmulasztja az ügyintézési határidőt.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában a földkiadási ügyében az eljárás elhúzódását és azt sérelmezte, hogy részarány-tulajdonának egy részét a földkiadási kérelmében megjelölt helyrajzi számú földrészletből nem adták ki.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, valamint a jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a panaszos édesapja 61,74 aranykorona értékű részarány-tulajdonnal rendelkezett, s a törvényes határidőben kérte ennek kiadását a forráskúti 047/10. helyrajzi számú tanyája körül lévő 039/7. és a 047/38. helyrajzi számú földrészletekből. Az FM Hivatal a panaszos részére – az időközben elhunyt édesapjától örökölt részarány-tulajdon fejében – már kiadott a tanyája körül 21,14 AK értékű termőföldet, és annak tulajdonjogát a földhivatal a panaszos javára az ingatlan-nyilvántartásba be is jegyezte. A panaszos azonban még további 40,63 AK ér- tékű részarány-tulajdonnal rendelkezik, amelynek kiadása nem történt meg. A panaszos azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a még ki nem adott részarány-tulajdonát a földkiadási kérelmében megjelölt forráskúti 047/38. helyrajzi számú termőföldből adják ki arra hivatkozva, hogy e földrészlet egykor a tulajdonukat képező (ősi) föld volt. E földet azonban az FM Hivatal más, arra jogosult kérelmező tulajdonába adta. Az iratokból az is megállapítható volt, hogy a panaszos az említett más jogosult részére földkiadást teljesítő FM hivatali határozat, s e határozatot helybenhagyó másodfokú közigazgatási határozat ellen minden esetben jogorvoslattal élt. A bíróság ítélete szerint, az ügyben eljárt közigazgatási szervek határozatai nem jogszabálysértők. A vizsgálat rámutatott arra, hogy az országgyűlési biztos a bíróság hatáskörébe tartozó ügyben nem járhat el, és a bíróság döntéseit sem vizsgálhatja felül. A bíróság döntésével megegyezően azonban megállapította, hogy a panaszosnak nincs alanyi joga arra, hogy a földkiadási eljárás során részarány-tulajdona fejében egykori “ősi földje” kiadását igényelje.
A vizsgálat az FM Hivatal eljárást megvizsgálva feltárta, hogy a földkiadási kérelem teljesítése során nemcsak annak sorrendjére vonatkozó szabályokat köteles megtartani, hanem a kérelemnek a törvényben megszabott határidőben való teljesítésére is köteles, ennek azonban nem tett eleget. A jogszabály nem biztosít alanyi jogot a panaszosnak, hogy részarány-tulajdonának megfelelő ősi földből való kiadását igényelje – továbbá azt is, hogy az FM Hivatal eljárásának elhúzódását nem indokolja a panaszosnak az ősi földből való földkiadáshoz való ragaszkodása sem. Az FM Hivatal mulasztása sértette a panaszos jogbiztonságát, valamint a tulajdonhoz való jogát.
Az országgyűlési biztos a visszásság megszüntetése érdekében, kezdeményezte az FM Hivatal vezetőjénél, hogy a panaszos földkiadási ügyében haladéktalanul hozzon határozatot. A megkeresett a kezdeményezésre válaszolva tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a panaszos földkiadási kérelmét sorsolás útján teljesíti, melynek várható időpontja 2002. III. negyedéve.
A biztos a kezdeményezésre adott választ tudomásul vette.
OBH 1067/2002.
Nem okoz a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot a lakóterület közelében lévő tűzoltólaktanya működtetése, mert a szükségszerű zavarással kapcsolatos tűrési kötelezettség magában foglalja a laktanya közelségéből adódó fokozott terheket is.
Egy kaposvári panaszos a lakása közvetlen közelében lévő tűzoltólaktanya területén végzett tevékenységek zaját, bűzét, különösen a tartós és ismétlődő motorjáratást, illetve szirénapróbát, a kompresszor működését és a garázsokban hangosan szóló zenét sérelmezte.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, melynek során felkérte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját a panasszal összefüggő kérdések megválaszolására.
A helyi önkormányzatokról szóló törvény települési önkormányzati feladatként határozza meg a helyi tűzvédelemről való gondoskodást. A tűzoltóság kiemelten fontos – adott esetben emberéletet is mentő – közérdekű tevékenységet lát el, ezért az országgyűlési biztos álláspontja szerint egyéb tevékenységekhez képest a tűzoltó laktanyák rendeltetésszerű működése során keletkező zavaró hatások miatt az állampolgárokat fokozottabb tűrési kötelezettség terheli. Ebbe beletartoznak azok a szervezési, ellenőrzési feladatok is, amelyek elengedhetetlenek a tűzoltói feladatok megfelelő végrehajtásához.
A kaposvári tűzoltólaktanya működtetésének jelenlegi módja a vizsgálattal érintett alkotmányos jogokkal összefüggésben nem okoz visszásságot, mert a szükségszerű zavarással kapcsolatos tűrési kötelezettség magában foglalja a laktanya közelségéből adódó fokozott terheket is. Ezzel együtt a szolgálat színvonalának csökkenése nélkül törekedni kell a zavaró hatások minimalizálására. Ez szervezési intézkedésekkel valósítható meg. A garázsokból kiáramló hangos zene ugyanakkor nem tartozik a laktanya rendes működéséhez – amelyre a tűrési kötelezettség vonatkozik –, ezért azt a szomszédok nem kötelesek tűrni. A biztos rámutatott, hogy a tűrési kötelezettség ellenére természetszerűleg a laktanya mielőbbi áthelyezése jelentheti a végleges, megnyugtató megoldást, amely szerepel az önkormányzat középtávú elképzelései között.
OBH 1071/2002.
A jogorvoslathoz és a jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos jogot sérti a gyámhatóság, ha a panaszos kérelmének elutasításáról nem hoz határozatot.
Az előzetes letartóztatásban lévő panaszos a gyámhatóság eljárását sérelmezte, mert az, a kérése ellenére nem tett érdemi intézkedést annak érdekében, hogy az előzetes fogva tartásának kitöltéséig a kiskorú gyerekeit ideiglenes hatállyal helyezzék gyermekotthonba, pedig jelezte számukra, hogy a gyermekeket nevelő apa, személyében és körülményeiben egyaránt alkalmatlan a kiskorúak nevelésére, gondozására.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonsághoz, és a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megállapította, hogy a panaszos az elmúlt években már több alkalommal kérte a kiskorú gyermekei gyermekotthoni elhelyezését. A gyámhatóság a panaszos leveleinek kézhezvétele után minden esetben véleményt kért a gyermekek iskolájától, bölcsődéjétől. A beérkezett nevelői, gondozói vélemények alapján megállapították, hogy a gyermekek nem veszélyeztetettek, családból való kiemelkedésük indokolatlan. A gyermekjóléti szolgálat alapellátásban gondozta a családot. Az apa a családgondozóval együttműködött, a gyermekek ellátását mindig biztosította, ezért a családgondozó a gyermekek védelembe vételére nem tett javaslatot.
A vizsgálat megindítását követően a jegyző a kiskorúak fejlődéséről ismételten tájékoztatást kért az iskolától és a bölcsödétől. Az apa lakóhelye szerint illetékes község polgármesteri hivatalát környezettanulmány készítésére kérte fel, de a család időközben elköltözött, ezért a jegyző az új lakóhely szerint illetékes polgármesteri hivataltól kért környezettanulmányt. Felkérte az illetékes gyermekjóléti szolgálatot is a család alapellátásban való gondozására. A vizsgálat idején a jegyző a környezettanulmányt még nem kapta meg. A legújabb bölcsődei és iskolai vélemény is cáfolta a beadványban foglaltakat, az idősebb gyermek osztályfőnöke, és a bölcsőde igazgatója továbbra sem javasolta a gyermekek családból való kiemelését.
Az általános helyettes megállapította, hogy a jegyzői hatáskörben működő gyámhatóság a panaszos kérelmében foglaltakat minden esetben kivizsgálta, a kiskorú gyermekek családból való kiemelését nem tartotta indokoltnak. A kérelem elutasításáról azonban nem határozatban döntött, ezzel eljárása a demokratikus jogállamiságból eredő jogbiztonsággal és a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott, ezért felkérte a jegyzőt, hogy a jövőben az ügyfelek kérelmének érdemben való elbírálásáról, az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény előírásainak megfelelően határozatban döntsön. A jegyző a kezdeményezést elfogadta.
OBH 1075/2002.
A jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz fűződő joggal kapcsolatban okoz visszásságot a nyugdíjbiztosítási igazgatóság, ha a rokkantsági nyugdíjat megszüntető határozatában nem ad közérthető, pontos tájékoztatást a rendszeres szociális járadék igénybevételének módjáról és a rehabilitációs eljárásról, továbbá, ha a rehabilitációs bizottság nem kellő gondossággal jár el a rehabilitálhatóság elbírálásakor, és nem nyújt tájékoztatást a jogorvoslati lehetőségről.
A panaszos sérelmezte, hogy bár az orvosi bizottság a rendszeres szociális járadékra való jogosultságát (az 50%-os munkaképesség-csökkenést) 2001. július 5-én megállapította, ellátást csak 2001. augusztus 23-tól kapott. Így több mint másfél havi ellátástól esett el. Mivel két éhező gyermeke van, és súlyos megélhetési gondokkal küzd, az elmaradt ellátásának kifizetéséhez kért segítséget.
Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, amely feltárta, hogy a panaszos először rokkantsági nyugdíjigényt nyújtott be a Csongrád Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz. Az orvosi bizottság 40%-os munkaképesség-csökkenést vélelmezett, ezért az Igazgatóság I. fokú határozatával a rokkantság hiánya miatt jogszerűen I. fokon elutasító határozatot hozott. A fellebbezési eljárás során a II. fokú orvosi bizottság 2001. július 1-jétől 50%-os munkaképesség-csökkenést vélelmezett, ezért az Igazgatóság ismét jogszerűen hozott II. fokú elutasító határozatot.
A vizsgálat megállapította, hogy a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal és a tisztességes eljárással, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, amikor a rokkantsági nyugdíjigényt elutasító határozatában nem adott közérthető, pontos tájékoztatást a panaszos számára a rendszeres szociális járadék igénybevételének módjáról, különös tekintettel arra, hogy a panaszos milyen módon szerezheti be a jogosultsághoz szükséges helyi rehabilitációs bizottság véleményét. A feltárt alkotmányos jogsérelem lehetőségének jövőbeni elkerülésére megfelelő garanciát nyújt a 21/2001. (Tb. K. 11.) ONYF utasítás, mely előírja a tájékoztatási kötelezettséget.
A visszásság jövőbeni elkerülése, valamint a konkrét panasz orvoslása érdekében az országgyűlési biztos felkérte a Csongrád Megyei Területi Rehabilitációs Bizottság elnökét, hogy vizsgáltassa felül Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Rehabilitációs Bizottságának hozott döntését. A döntés felülvizsgálata azonban nem változtatott a korábbi állásponton, ezért a konkrét panasz nem nyert megoldást.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a 8/1983. (VI. 29.) EüM–PM együttes rendelet egyes előírásai a jogalkalmazás során értelmezési problémákat és működési zavart okozhatnak, amelyek a végrehajtási hiányosságok mellett hozzájárultak több hasonló panasz keletkezéséhez, ezért a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszternek javasolta a rendelet felülvizsgálatát és módosítását. A miniszter tájékoztatása szerint a rendelet módosítása várhatóan 2003. február 15-ig megtörténik.
Az országgyűlési biztos a választ elfogadta, és a vizsgálatot lezárta.
OBH 1083/2002.
A jogorvoslathoz, a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jog követelményével, valamint a jogalkotás rendjét meghatározó alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott a Kormány azzal, hogy az árvízkárosultakat megillető támogatásokat kormányhatározattal szabályozta. Ugyancsak visszásságot okoztak azok a hatóságok, amelyek elmulasztották a megsemmisült ingatlan helyett a károsultak lakhatási lehetőségének megoldását.
A panaszos sérelmezte, hogy a 2001. évi tiszai árvíz során kárt szenvedett és lakhatatlanná vált ingatlana helyreállításához nem kapott kárenyhítési támogatást, és az ingatlan újjáépítésére sem került sor.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. Megállapította, hogy a panaszosnak és gyermekének egy helyrajzi számon volt két, ténylegesen különálló lakrésze, amely az árvíz során károsult. Ígéretet kapott azonban annak helyreállítására. Az igényét mégis elutasították azzal az indokkal, hogy a panaszos saját magával kötött albérleti szerződést, illetve a kárenyhítés során a valóságot elferdítette. Panaszos szerint ez nem felel meg a valóságnak, és állítását a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének nyilatkozata is megerősítette. Ezért a panaszos a megsemmisült lakása után semmilyen kárenyhítésben nem részesült.
Az országgyűlési biztos az OBH 3857/2001. sz. jelentésében már megállapította, hogy a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvényben szabályozott állami feladatvállalás – mint keretszabály – mellett nincs egyértelmű eligazító jogszabály, amely mindenkor teljes bizonyossággal és egyértelműen meghatározná, hogy a katasztrófasegély milyen feltételekkel illeti meg a kárt szenvedett állampolgárokat. A jogalkalmazási bizonytalanságot fokozza, hogy az állampolgárok jogairól és kötelességeiről egy kormányhatározat rendelkezik. Egyértelműen alapvető jogot érint, ha amiatt, hogy a károsultak költségvetési pénzből lakás vásárlására, vagy építésére, illetve felújításra jogosultak, az érintett ingatlanokra jelzálogjog jegyezhető be.
A kormányhatározattal történő szabályozás következménye, hogy amennyiben az árvízkárosult nem ért egyet a rá vonatkozó döntéssel, úgy nincs számára jogorvoslati lehetőség.
Az Alkotmánybíróság a 37/1993. (VI. 9.) sz. határozata alapján megállapítható, hogy fizetési kötelezettséget csak törvényben lehetne jogszerűen sza- bályozni.
Az általános helyettes megállapította, hogy a nem megfelelő szintű szabályozás a jogorvoslati joggal kapcsolatos visszásságot okozott. Sérült a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog is, mivel a hatóságok elmulasztották a panaszos lakhatását megoldani.
Az általános helyettes az OBH 3857/2001. sz. jelentésben felhívta a Kormány figyelmét, hogy amennyiben a vis maior károk helyreállítására vonatkozó eljárást nem az önkormányzatok útján kívánja megoldani, úgy az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok kiküszöbölése érdekében célszerű a megfelelő szintű jogszabály mielőbbi kiadása. A Miniszterelnöki Hivatal jelezte, hogy az igazságügyi miniszter figyelemmel fogja kísérni a megfelelő szabályozás előkészítését.
Az általános helyettes felkérte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóját és a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a kárenyhítés megállapítása iránt intézkedjenek.
A katasztrófavédelmi igazgatóság a kezdeményezéssel nem értett egyet, ezért a biztos közvetlenül a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottsághoz fordult. A válaszadásra megszabott határidő még nem le.
OBH 1103/2002.
A jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot veszélyezteti a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal elhúzódó eljárása, ha nem tisztázza haladéktalanul, hogy az azonos számú vízum birtokosai közül ki tartózkodik jogszerűen az országban.
A panaszos a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának (BÁH) a felesége ügyében elhúzódó eljárását sérelmezte. Az általános helyettes a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.
A panaszos magyar nemzetiségű, román állampolgárságú felesége 2001. október 19-én tanulmányi vízumot kapott a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusától. A 30 napos tartózkodásra jogosító vízum birtokában 2001. október 23-án utazott be a Magyar Köztársaság területére, és november 7-én ideiglenes tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be a Gödöllői Rendőrkapitányságra. A kérelem elbírálása során megállapították, hogy a panaszos feleségének birtokában levő vízummal megegyező számú okmánnyal korábban egy jordán állampolgárságú férfi már beutazott az országba, ezért 2001. november 14-én a kérelem elbírálását felfüggesztették, és másnap megkeresték a BÁH Vízum Osztályát a vízum valódi birtokosának tisztázása érdekében. A panaszos feleségét ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolással látták el, amit a rendőrség – saját hatáskörben – két alkalommal meghosszabbított, de 2002. január 15-én a második hosszabbítás is lejárt. A panaszos felesége – öt hónapos terhesen – ettől kezdve illegálisan tartózkodott Magyarországon, így jogszerűen ki sem utazhatott az országból, ugyanakkor Magyarországon nem vehette igénybe az orvosi ellátást.
A BÁH főigazgatójának tájékoztatása szerint a BÁH Vízum Osztálya sajnálatos módon csak 2002. január 16-án kereste meg a Külügyminisztériumot, ahonnan január 18-án megküldték a panaszos feleségének birtokában levő vízum valódiságáról szóló igazolást. A BÁH Idegenrendészeti Főosztályának vezetője február 6-án – az országgyűlési biztos általános helyettese által folytatott vizsgálatra is tekintettel – kérte a Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóságtól a tartózkodási engedély iránti kérelem soron kívüli elbírálását. Az igazgatóság meghosszabbította az igazolást, majd 2002. március 19-én megadta a panaszos felesége számára a tartózkodási engedélyt.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálata során megállapította, hogy a hatóság késedelmes eljárása súlyos visszásságot okozott a jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, valamint közvetlenül veszélyeztette a panaszos feleségének a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát. A panaszos felesége alappal számíthatott arra, hogy Magyarországra való beutazását követően rövidesen megkapja a tartózkodási engedélyt, hiszen megfelelt az akkor hatályos 1993. évi LXXXVI. törvényben foglalt követelményeknek. A BÁH ugyanakkor a hozzá 2001. november 22-én érkezett megkeresésnek csak 2002. január 16-án tett eleget, megsértve ezzel az 1957. évi IV. törvénynek a tizenöt napos válaszadási határidőt előíró szabályait.
Az általános helyettes ezért felhívta a BÁH főigazgatóját, hogy vizsgálja ki, milyen okok vezettek a mulasztáshoz, valamint tegyen megfelelő intézkedést a hasonló esetek jövőbeni elkerülése érdekében. A főigazgató válaszában a hivatal költözésére hivatkozott, ezért fegyelmi eljárást nem kezdeményezett, de felhívta az érintett állomány figyelmét a határidők betartásának szükségességére.
OBH 1105/2002.
Az országgyűlési biztos a gazdasági társaságok tevékenységét hatáskör hiányában nem vizsgálhatja. E körbe tartozik a szakszervezeti jogok maradéktalan érvényesítése kapcsán felmerült viták elbírálása is. A kamarai tagdíj-fizetéssel kapcsolatos beadványokat, vagy a kamarai álláspontot kifogásoló panaszokat az országgyűlési biztos a kamarai jogorvoslati út igénybevételét követően – a kötelező tagság alapján működő köztestületre vonatkozó hatáskör alapján – vizsgálja.
Az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete fordult beadvánnyal az országgyűlési biztoshoz, azt sérelmezve, hogy a jelentős gazdasági háttérrel rendelkező, külföldi érdekeltségű személy- és vagyonvédelmi gazdasági társaságok a szakszervezeti jogosítványaikat sértik, és kifogásolta a szakmai kamara tagdíjfizetéssel kapcsolatos gyakorlatát is.
Az országgyűlési biztos az egyesüléshez és érdekvédelmi szervezet alakításához való jog megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálatot, de megállapította, hogy a gazdasági társaságok sem hatóságnak, sem közszolgáltatónak nem tekinthetők, ezért tevékenységük vizsgálata nem tartozik az országgyűlési biztos hatáskörébe.
A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fővárosi Szervezetének elnöke jelezte, hogy a kamara a szakszervezeti jogosítványok említett korlátozásáról nem értesült, ezért abban mulasztás nem terheli. A kamarai tagdíjfizetés szünetelésével kapcsolatban az ombudsman rámutatott, hogy a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvény világosan rögzíti, hogy a törvény hatálya az egyéni, valamint a társas vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenységre terjed ki. Az a vagyonőr, aki munkáltatójánál alkalmazottként végzi szakmai feladatát, nem vállalkozó, és nem a vállalkozásról szóló törvény, hanem a Munka Törvénykönyve alapján áll alkalmazásban. Ennek megfelelően tehát azon panasz vizsgálható, amely e körben vitatja a kamarai tagság szüneteltetésének kizárását. A szakszervezet működésével kapcsolatban a Munka Törvénykönyve (Mt.) biztosítja a szakszervezetek számára azt a jogot, hogy a munkaszervezeteken belül is működhessenek, ott szerveket hozzanak létre. Az Mt. előírja az állami szervek és a munkáltatók számára, hogy a szakszervezetekkel kötelesek együttműködni és részükre a megfelelő információkat biztosítani annak érdekében, hogy azok megfelelő információkkal rendelkezzenek, és az érdekvédelmi tevékenységüket eredményesen folytathassák. A munkáltató köteles a szakszervezet munkahelyi tisztségviselőit előzetesen tájékoztatni azon tervezett intézkedéseiről, amelyek a munkavállalók nagyobb csoportját érinti. A szakszervezetek jogosultak a munkakörülményekre vonatkozó szabályok betartását ellenőrizni, és a munkáltatók esetleges jogellenes intézkedése, vagy mulasztása ellen kifogást benyújtani. A kifogás tekintetében végső soron a bíróság jogosult dönteni, de a kifogásnak az intézkedés végrehajtására nézve felfüggesztő, azaz halasztó hatálya van.
A szakszervezetnek a gazdasági társaságok eljárását kifogásoló, a szakszervezeti jogosítványok korlátozásával kapcsolatos panaszát el kellett utasítani, mivel az országgyűlési biztos nem jogosult a gazdasági társaságokat érintő ügyekben vizsgálatot folytatni. A kamarai-tagdíj fizetéssel kapcsolatos beadványokat, vagy a kamarai álláspontot kifogásoló panaszokat az országgyűlési biztos a kamarai jogorvoslati út igénybevételét követően – a kötelező tagság alapján működő köztestületre vonatkozó hatáskör alapján – vizsgálja.
OBH 1106/2002.
A törvényes képviselő hiánya a gyermekeket az állam és a társadalom részéről megillető, megfelelő védelemhez és gondoskodáshoz való alkotmányos jog sérelmének közvetlen veszélyét hordozza magában. Egy gyermekotthonban a mentálhigiénés gondozás hiányosságai visszásságot okoznak a gyermekek szociális biztonsághoz és lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogaival összefüggésben. A jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatban teremt visszás helyzetet – figyelemmel a gondozottak, hozzátartozóik, valamint az intézmény dolgozóinak törvényes érdekeire is –, ha az érdekképviseleti fórum nem működik.
A sajtó 2001. év végén és 2002 elején több alkalommal foglalkozott a tiszafüredi Református Egészségügyi Gyermekotthonban folyó tevékenységgel. A riportok szerint az otthon dolgozói megengedhetetlen módon bánnak az ott élő gyermekekkel, illetve az intézetben gyakoriak a pénzügyi és munkaügyi visszaélések. Az intézmény vezetőjét szakmai hozzá nem értéssel vádolták. A megszólaltatott intézeti dolgozók szerint előfordult a gondozottak bántalmazása, vagy szakmailag meg nem engedhető módon, kikötözéssel való büntetése.
A vádakat és kritikákat az intézmény vezetője rágalomnak minősítette. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Iroda Szeretetszolgálati Osztályának osztályvezetője az országgyűlési biztostól vizsgálatot kért annak tisztázására, hogy az alkotmányos jogok érvényesülése szempontjából megfelelő munka folyik-e az otthonban.
A vizsgálat feltárta, hogy a mentálhigiénés gondozásnak mind a személyi, mind a tárgyi feltételei hiányosak, erre a megye módszertani intézetének jelentése is felhívta a figyelmet. Az intézet érdekképviseleti fóruma formailag ugyan megalakult, de gyakorlatilag nem működik annak ellenére, hogy a szociális igazgatásról szóló törvény részletes eligazítást ad az érdekképviseleti fórum össze llítását, feladatait és működését illetően. Az intézeti alapdokumentumok közül a házirendből több jogszabályban előírt tárgykör is hiányzott, illetve nem megfelelő módon volt szabályozott. A Gyermekotthonban három gyermekkel nem tartanak kapcsolatot a szüleik. A családi pótlékot részükre is megkapja az intézmény, ezért az igazgató nem is gondolt arra, hogy a kiskorúaknak – a szülői elhanyagoló magatartás következtében – nincs tényleges törvényes képviselője. A feltárt hibák és hiányosságok ellenére az országgyűlési biztos megállapította, hogy az intézmény dolgozói szeretettel és mély humánummal foglalkoznak a gondjaikra bízott lakókkal. A gondozottak szemmel láthatóan jól érezték magukat, barátságosan, félelem nélkül közeledtek úgy a gondozókhoz, mint a számukra ismeretlen látogatókhoz. Nyitottak, közvetlenek, kedvesek és barátságosak voltak. Az országgyűlési biztos meggyőződött arról, hogy emberközi kapcsolatok általa megismert minősége és az intézmény légköre megfelelő alapot nyújt a szakszerű feladatellátáshoz. A biztos helyszíni vizsgálata a sajtóban megjelent híreket nem igazolta, de a feltárt visszásságok mielőbbi orvoslása érdekében felkérte a Magyarországi Református Egyház Zsinatát, hogy haladéktalanul intézkedjen az intézet érdekképviseleti fórumának működtetéséről, a feladatellátás személyi feltételeinek biztosításáról, és az intézet alapító okiratának lakóotthoni ellátást is megjelölő kiegészítéséről.
Az intézet igazgatóját felhívta, hogy gondoskodjon az intézet házirendjének felülvizsgálatáról és jóváhagyásra való felterjesztéséről, az intézeti munkaszervezés és feladatellátás napi gyakorlatának felülvizsgálatáról, az orvosi rendelvény, illetőleg jóváhagyás hiányában a betegekkel szemben alkalmazott korlátozó módszerek gyakorlatának haladéktalan megszüntetéséről, valamint a szükséges és alkalmazott korlátozások dokumentáltságának megteremtéséről, a szükséges gondozási egységek és csoportok kialakításáról. Vegye fel a kapcsolatot az intézetben élő három kiskorú gyermek vér szerinti szüleivel és a szülők lakóhelye szerint illetékes gyermekjóléti szolgálattal. Amennyiben a szülők továbbiakban kapcsolatot tartanak a gyermekükkel, és alkalmasak a törvényes képviselet ellátására, segítse elő a hatékony kapcsolattartást, amennyiben a megkeresés eredménytelen, úgy kezdeményezze a gyermekek átmeneti nevelésbe vételét.
Felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a megyei pszichiáter szakfelügyelő főorvos bevonásával segítse elő egy olyan végrehajtható intézkedési terv kidolgozását, amely garantálja az intézményben folyó ápoló-gondozó tevékenység lényeges javulását.
Az érintettek valamennyi ajánlást, illetve kezdeményezést elfogadták.
OBH 1188/2002.
Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot a bírósági végrehajtó azzal, hogy a gyermektartásdíj-elmaradás behajtása érdekében nem alkalmaz ingó- vagy ingatlan-végrehajtást, ha megtette azokat az intézkedéseket, amelyek segítségével a panaszos hozzájuthat a neki megítélt összeghez.
A panaszos az önálló bírósági végrehajtó eljárását kifogásolva fordult az országgyűlési biztoshoz, mert szerinte a gyermeke apjától a gyermektartásdíj-fizetés elmaradásának behajtása érdekében nem elég hatékonyan járt el.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A vizsgálat során a bírósági végrehajtó csatolta a gyermektartásdíj behajtása érdekében kiállított letiltásokat, illetve a panaszosnak küldött tájékoztatásokat, amelyben az is szerepel, hogy az adós ingatlanára végrehajtási jogot jegyeztetett be, és végrehajtás alá vonta az adós gépkocsiját is.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a végrehajtás érdekében a végrehajtó megtette mindazokat a lépéseket, amelyek segítségével a panaszos hozzájuthatott a megítélt gyermektartásdíj összegéhez. A fennálló hátralék biztosítása érdekében is megtette a szükséges intézkedéseket. Az adós munkáltatója az esedékes összegeket folyamatosan utalja a panaszos számlájára. Nem okoz visszásságot, ha a bírósági végrehajtó a jogos követelés behajtása érdekében nem a kötelezett számára leghátrányosabb megoldást alkalmazza, ha a követelés más módon is behajtható.
A vizsgálat alkotmányos joggal összefüggésben nem tárt fel visszásságot, ezért az országgyűlési biztos a vizsgálatot lezárta.
OBH 1190/2002.
A szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat képviselő-testülete, ha az ápolási díj iránti kérelmet szubjektív megállapításokra alapozva, a törvény rendelkezéseivel ellentétes helyi rendeletére hivatkozva utasítja el.
Súlyosan mozgáskorlátozott panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy az ápolását-gondozását vállaló menye ápolási díj iránti kérelmét az önkormányzat elutasította.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a panasz kivizsgálása érdekében mesgkereste az érintett önkormányzatot, ahonnan csak sürgetésre érkezett válasz. Az önkormányzat válaszlevelében megküldte az ápolási díj iránti kérelem elutasításával kapcsolatos dokumentumokat, a hatályos önkormányzati rendeletet, továbbá a panaszos beadványát követően született dokumentumokat is.
A határozat indokolása szerint a kérelmet azért utasították el, mert az ápolási díj folyósításának feltételeivel nem rendelkezett, ezért más ellátási forma igénybevételét javasolták a család gondjainak megoldására. A képviselő-testület a panaszos napközbeni ellátásának megoldására javasolta a csépai Egyesített Szociális Intézmény megkeresését és a házi gondoskodás igénylését, ezzel elősegítve kérelmező elhelyezkedési lehetőségét. A határozat indoklásában egyáltalán nem tértek ki arra, hogy a kérelmező mely törvényi, illetve önkormányzati feltételnek nem felelt meg, amely megalapozta volna a kérelem elutasítását.
Az Alkotmánybíróság a 6/2002. (II. 28.) AB határozatban már megállapította a következőket: “Az ápolási díj azzal, hogy anyagi biztonságot nyújt a tartós otthoni gondozásra szoruló beteg gondozását ellátó, s emiatt munkát vállalni nem tudó vagy fizetés nélküli szabadságon levő hozzátartozó számára, azt a társadalmilag kívánatos helyzetet kívánja elősegíteni, hogy a tartósan beteg emberek otthoni ápolását elsősorban a közvetlen hozzátartozójuk lássa el. Az ápolási díj tehát nem a gondozottnak nyújtott szociális támogatás, hanem az ápolást ellátó hozzátartozó számára a tartós beteg ápolása miatt kiesett jövedelmének pótlását szolgáló pénzbeli ellátás.” (18/2002. [IV. 25.] AB határozat) A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Sztv.) 41. §-a pontosan meghatározza a jogosultaknak azon körét, akiknek a feltételek fennállása esetén a törvény erejénél fogva alanyi jogon jár az ápolási díj. Ennek értelmében jogosult minden súlyosan fogyatékos személy, továbbá a tartósan beteg 18 év alatti gyermek. Az Sztv. módosítását követően 2002. január 1-jétől a törvény már nem csupán a jogosultak körét határozza meg, hanem a súlyos fogyatékos, illetve a tartósan beteg személy fogalmát is. Ezzel szemben a hatályos önkormányzati rendelet 7. § (2) bekezdése a törvényben meghatározott alanyi jogosultak körét – meglehetősen zavaros szabályozással – a 2 év feletti, de 18. évét be nem töltött gyermekre korlátozza, holott az Sztv. csak a 41. § (4) bekezdésének vonatkozásában enged lehetőséget az önkormányzati rendelet alkotására.
A fentiekre tekintettel az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszos szociális biztonsághoz való jogával összefüggésben sérelmet szenvedett azáltal, hogy a képviselő-testület a kérelmet egyrészről szubjektív megállapításokra alapozva, másrészről a törvény rendelkezéseivel ellentétes helyi rendeletére hivatkozva utasította el.
A sérelem orvoslása érdekében az általános helyettes felkérte a képvise- lő-testületet, hogy vizsgálja felül soron kívül az ápolási díjra vonatkozó rende- letét, és az 524/2001. (XI. 29.) ÖKM számú határozatát. Az általános helyettes – a Beszámoló előkészítésének befejezéséig – a jegyző kitérő válaszától eltekintve, az önkormányzattól nem kapott érdemi választ.
OBH 1210/2002.
A tisztességes eljáráshoz fűződő jogot sérti, és a szociális biztonsághoz való jog érvényesülését veszélyezteti, ha a települési önkormányzat elmulasztja a kiegészítő családi pótlék egyszeri kiegészítésének folyósítását. Becsehely Község Önkormányzatának képviselő-testülete a panaszos részére megállapított kiegészítő családi pótlékot 2001. június 30. napjával megszüntette. A panaszos a határozatot a Zala Megyei Bíróságon megtámadta. A Bíróság 2001. december 11-én kelt ítéletével a kiegészítő családi pótlék megszüntetésére vonatkozó első és másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte. A hatályon kívül helyezés következtében a kiegészítő családi pótlékot panaszos részére 2001 júliusától visszamenőlegesen folyósítani kellett. A panaszos sérelmezte, hogy a kiegészítő családi pótlék visszamenőleges kiutalásán túl a részére egyszeri támogatásként járó kiegészítő családi pótlékot nem kapta meg.
Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. Becsehely körjegyzőjének tájékoztatása szerint a Zala Megyei Bíróság ítélete alapján a panaszosnak az önkormányzat visszamenőlegesen kifizette a kiegészítő családi pótlékot, az egyszeri támogatást azonban nem kapta meg.
A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) kormányrendelet előírása szerint a települési önkormányzat a tárgyév augusztus hó 10-éig a kiegészítő családi pótlék egyszeri kiegészítését határozattal állapítja meg azon gyermek után, akire tekintettel kiegészítő családi pótlékot folyósítanak. Mivel a bíróság ítélete alapján a panaszos jogosult a kiegészítő családi pótlékra, az egyszeri támogatást is ki kellett volna fizetni a részére.
A biztos megállapította, hogy a települési önkormányzat a kiegészítő családi pótlék egyszeri kiegészítése folyósításának elmulasztásával megsértette a panaszos jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát, továbbá a szociális biztonsághoz való jog közvetlen veszélyét keletkeztette. A biztos felkérte a körjegyzőt, hogy vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy az önkormányzat milyen módon tudná pótolni a panaszosnak a jogszabály, és a bíróság ítélete alapján járó egyszeri kiegészítő családi pótlék összegét.
A körjegyző tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az elmaradt összeget kiutaltatta a panaszos részére.
OBH 1211/2002.
A védelemhez való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőri szerv, ha a védő számára a fogva tartott látogatását azért nem engedélyezi, mert az ügyvédi meghatalmazásról hiányzik a szárazbélyegző. A jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a látogatás megtagadásáról nem értesítik a fogva tartottat, és emiatt nem élhet jogorvoslattal.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság fogdáján fogva tartott panaszos azért fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert sérelmesnek tartotta a fogdai étkezési adag mennyiségét, a látogatási kérelmek engedélyezésének módját, a látogatási idő rövidségét, és az ügyvédi látogatás korlátozását.
Az általános helyettes a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal, valamint a védelemhez való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségtől kért tájékoztatást. A megküldött dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a panaszos ügyvédje valóban kérte beszélő engedélyezését, de a kérelmet elutasították, mert az ügyvédi meghatalmazásnak a fogda rendelkezésére álló példányáról hiányzott az ügyvédi szárazbélyegző, illetőleg a nyomozó hatóság nyomozást végző tagjának ellenjegyzése. A panaszos védője a hatóság eljárása miatt panaszt tett a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjénél, aki haladéktalanul intézkedett aziránt, hogy a későbbiekben hasonló eset ne fordulhasson elő. A védői látogatásokról készült fogdai nyilvántartó könyv szerint ezt követően panaszost ügyvédje rendszeresen, heti egy alkalommal látogatta, és majdnem minden esetben csomagot is vitt neki. A panaszos kapcsolattartásának biztosítása érdekében az ügy rendőri előadója a más személyek vonatkozásában beadott látogatási kérelmeket rendszerint engedélyezte. A látogatás megtagadására egy esetben került sor. A kérelmi lapon szereplő feljegyzés szerint a látogatást a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának utasítására tagadták meg arra hivatkozással, hogy panaszos nem közeli hozzátartozó látogatásának engedélyezését kérte. A panaszos számára minden alkalommal 30 perces látogatási időt biztosítottak. A fogva tartottak számára biztosított étkezési adag tekintetében végzett szúrópróbaszerű ellenőrzés az adag kalóriatartalmát és nagyságát illetően nem talált hiányosságot.
A helyettes biztos kifejtette, hogy az ügyvédi meghatalmazás alaki hiányosságai nem jelentik a meghatalmazás hiányát, nem eredményezik annak semmisségét, így a nyomozó hatóság nem tagadhatta volna meg a panaszos ügyvédje által kérelmezett beszélőt. A nyomozó hatóságnak a védő kizárását eredményező eljárása a védelemhez való joggal összefüggő visszásságot okozott. A helyettes biztos azonban nem tett ajánlást, mert a visszásságot a rendőr-főkapitányság saját hatáskörében orvosolta, és az ügyvédi kapcsolattartást a későbbiekben folyamatosan biztosította.
A rendőrségi fogdák rendjéről szóló 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet 3.§ (7) bekezdése értelmében a fogva tartott és hozzátartozója, valamint más személyek közötti kapcsolattartásra előzetes egyeztetés szerinti időpontban, a rendőrség épületében, ellenőrzés és felügyelet mellett havonta két alkalommal, alkalmanként 30 perc időtartamban kerülhet sor. Az általános helyettes megállapította: ha a fogva tartottat bizonyos személyek látogatásáról az ügy rendőri előadója elzárja, akkor ez olyan korlátozás, amelyről a fogva lévő terheltet tájékoztatni kell, hiszen ez ellen a korlátozás ellen a fogva tartottnak joga van panaszt tenni. Az eljáró rendőr azonban a panaszost az engedély megtagadásának okáról, illetőleg a megtagadás elleni jogorvoslat lehetőségéről nem tájékoztatta, így eljárása az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében deklarált jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Tekintettel arra, hogy ügyészi ellenőrzés során a visszásság orvoslásra került – a látogatást engedélyezték –, az általános helyettes ajánlást nem tett.
OBH 1212/2002.
A szociális piacgazdaság célkitűzésével, a jogbiztonság elvével, a tulajdonhoz való joggal, az élethez és emberi méltósághoz, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okozott a biztosító társaság azzal, hogy a Tisza menti településeken az árvízveszély miatt felmondta a már 20–30 éve fennálló biztosításokat, és az adott területen a jövőben árvízi kockázatokra nem köt szerződést.
Az országgyűlési biztos a sajtóból értesült arról, hogy az egyik nagy biztosító társaság felmondta a biztosítási szerződéseket a Tisza menti településeken. A vályogházak tulajdonosainak ezután olyan biztosítási formákat javasolt, amelyekben az árvíz, mint kockázati tényező már nem szerepelt. A biztosító döntése 10-12000 családot érintett a térségben. A biztosító a döntését azzal indokolta, hogy az árvízveszély kockázatát az ügyfelekre kellett volna terhelniük, ami 20-szoros, de akár 50-szeres biztosítási díjat kellett volna fizetniük a folyó mentén élőknek. A sajtó szerint a többi biztosító társaság nem mondta fel a szerződéseket, de újakat már szigorú feltételekkel kötnek. Az egyik biztosító társaság a pénzügyminiszter informális kérésére átvállalta a felmondott biztosítások egy részét.
A biztosítási szerződések felmondása a biztosítottak több alkotmányos jogát érintette, ezért az országgyűlési biztos hivatalból indított vizsgálatot. A biztosítók – mint gazdálkodó szervezetek – gazdasági döntéseit alkotmányossági szempontból idáig senki sem vizsgálta. Működésük törvényességének felülvizsgálatára egy erre a célra létesített hatóság, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) köteles. Az Alkotmánybíróság elvárása szerint a törvényességi felügyelet egyben alkotmányossági felügyelet is, ezért az országgyűlési biztos vizsgálatának célja, annak megállapítása volt, hogy a PSZÁF keretében működő biztosítás-felügyelet eleget tett-e ennek az alkotmányos kötelezettségének. Az alkotmányos jogok érvényesülésének vizsgálatához szükség volt a biztosító sérelmes intézkedésének elemzésére. Az országgyűlési biztos a PSZÁF elnökét felkérte álláspontjának közlésére. Az elnök kifejtette, hogy a biztosító nem járt el jogszerűtlenül a szerződések felmondásakor, és a felügyelet nem jogosult az üzleti alapokon működő biztosító társaságok döntéseinek befolyásolására. A katasztrófakárok jövőbeni elhárítása és a bekövetkező károk enyhítése érdekében azonban egy átfogó katasztrófa-védelmi program elkészítésére tett javaslatot a pénzügyminiszternek. A pénzügyminiszter jelezte hogy a minisztérium 2001 decemberében létrehozott egy tárcaközi munkabizottságot a kialakult helyzet vizsgálatára. E munkabizottság álláspontja szerint az aktuális helyzet nem minősíthető katasztrófa-állapotnak. Az árvízi kockázatok kezelését szélesebb összefüggésben kell megvizsgálni, és ennek eredményeként lehet dönteni arról, hogy indokolt-e katasztrófa-védelmi program kidolgozása. Az országgyűlési biztos beszerezte a bizottság eddigi munkájáról készített összefoglalót és az AON nemzetközi biztosítási alkusz társaság által készített előzetes tanulmányt, mely a világban már működő katasztrófa-védelmi alapokat, intézményeket, jogi megoldásokat ismerteti.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat során kifejtette, hogy az alkotmányosság és a törvényesség érvényesülését a Polgári Törvénykönyvben (Ptk.) megfogalmazott általános jogelvek hivatottak érvényre juttatni. Az alkotmányosságnak át kell hatnia a polgári és közigazgatási szabályokat, az állami szervek és a tömegekkel jogviszonyt létesítő nagy gazdálkodó szervezetek működését is. Megállapította, hogy a biztosító akkor járt volna el a biztosítottak alkotmányos jogainak tiszteletben tartásával, ha kezdeményezi a szerződések módosítását, a megnőtt kockázat nagyobb arányú megosztását vagy szétterítését, és ebbe más érdekelt biztosítók és a katasztrófa-elhárításban ugyancsak érdekelt és egyúttal kötelezett állam bevonását. A biztosító a biztosítási szerződés felmondására vonatkozó szabályokat csak az említett polgári jogi alapelvek betartásával alkalmazhatta volna.
A Ptk. kommentár szerint a biztosítással szemben olyan igény támasztható, hogy kövesse nyomon a társadalmi, gazdasági fejlődést, alkalmazkodjon a gyakorlat követelményeihez, kutassa az új biztosítások lehetőségeit, és ahol új kockázat jelentkezik, ott lépjen közbe a kockázat elvállalása érdekében. Ebből következik, hogy a biztosításpolitikának összhangban kell állnia a társadalom- és gazdaságpolitikával, a megváltozott természeti körülményekkel, valamint az alkotmányos és törvényi követelményekkel. Az összhang megteremtése, illetőleg ennek kezdeményezése és előmozdítása a PSZÁF, mint szakmai felügyeletet gyakorló szerv, elsőrendű feladata. Ezt alátámasztja a Biztosítási tevékenységéről szóló törvényben (Bit.) foglalt deklaráció, hogy az Országgyűlés – többek között – a biztosítottak érdekeinek védelme, a biztosítási rendszer megbízható működését szolgáló egységes állami biztosítás-felügyeleti rendszer továbbfejlesztése és a biztosítók kármegelőzésben vállalt szerepének elősegítése érdekében alkotta meg a törvényt. A Felügyelet feladata, hogy elősegítse a biztosítottak érdekeinek megóvását, ellenőrizze és értékelje e törvény, illetve e törvény alapján kiadott jogszabályok, a Ptk. és a számviteli törvény rendelkezéseinek teljesítését. A Felügyelet rendkívüli ellenőrzést rendelhet el, ha megalapozott gyanú merül fel arra, hogy a biztosítási szolgáltatások teljesítésének biztonsága, a biztosítottak érdeke veszélyben van. Az országgyűlési biztos véleménye szerint a Felügyelet nem használta ki a rendelkezésére álló jogi eszközöket a biztosítottak alkotmányos jogainak érvényesítése érdekében.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a biztosító alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott, továbbá a PSZÁF is, mert a jogszabályokban előírt feladatainak nem tett maradéktalanul eleget, mert nem hívta fel a biztosítót az Alkotmány és a Ptk. alapvető rendelkezéseinek betartására. A biztos egyetértett a katasztrófavédelmi program létrehozására irányuló kezdeményezéssel, és a Tárcaközi Bizottságnak a programmal szemben megfogalmazott követelményeivel. A szerződéskötési kötelezettség bevezetése a katasztrófa- biztosítás körében korlátozná a szabad felmondási lehetőséget.
A biztos a feltárt visszásság orvoslására javasolta az igazságügyi miniszternek, hogy az új Polgári Törvénykönyv előkészítése során szorgalmazza a vagyonbiztosítási szerződések felmondására vonatkozó szabályok módosítását annak érdekében, hogy összhangban legyenek az előzőekben említett alkotmányos követelményekkel.
Kezdeményezte, hogy a pénzügyminiszter gondoskodjon egy átfogó katasztrófa-védelmi és pénzügyi rendszer kidolgozásáról és mielőbbi bevezetéséről.
A környezetvédelmi és vízügyi minisztert felkérte, hogy kiemelten támogassa a Pénzügyminisztérium által létrehozott tárcaközi bizottság munkáját, és mielőbb gondoskodjon a katasztrófavédelmi program kidolgozásához szükséges felmérések elvégzéséről.
Felszólította a PSZÁF elnökét, hogy felügyeleti jogkörében rendelkezésére álló minden eszközzel segítse elő a biztosítók alkotmányos működését. A jelentést figyelemfelhívásként megküldte a Magyar Biztosítók Szövetségének is azzal, hogy eljárásuk során gondoskodjanak a polgári jogi és alkotmányos jogelvek érvényesítéséről.
A KVM egyetértett az ajánlással, a PSZÁF azonban nem fogadta el, és felterjesztette a felügyeleti szervéhez, a pénzügyminisztériumhoz. A PM a biztost tájékoztatta, hogy egyeztetést kezdeményezett az igazságügyi miniszterrel, aki a felmondási szabályok módosítására tett javaslattal ugyan nem értett egyet, de támogatta a biztosnak egy átfogó katasztrófa-védelmi rendszer kidolgozására vonatkozó javaslatát.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat megállapításait és ajánlását a probléma társadalmi súlyára tekintettel az éves beszámolója keretében az Országgyűlés elé terjeszti.
OBH 1213/2002.
A jogbiztonság követelményével és a rákbeteg gyermekek egészséghez való alkotmányos jogával összefüggő visszásságot idézett elő az APEH, és az Egészségügyi Minisztérium tévedése, mivel a jogvita elszenvedői azok a beteg gyermekek voltak, akik gyógyulási esélyeit a Kormány elősegíteni szándékozott.
A Gyermekrák Alapítvány elnöke panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az Egészségügyi Minisztérium visszakövetelte a korábban – álláspontjuk szerint tévesen – az Alapítvány számlájára utalt 135 millió forintot.
Az országgyűlési biztos a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot, és a becsatolt dokumentumok alapján a következő tényállást tárta fel.
A Kormány a 2303/2000. (XII. 15.) Kormányhatározatával – mint ágazati célelőirányzatot – a 2000. évi központi költségvetés általános tartalékából az Egész- ségügyi Minisztérium fejezetéhez 135 millió forintot átcsoportosított a “rákbeteg gyermekek kezelési feltételeinek javítása céljából”. Az egészségügyi miniszter 2000. december 19-i, panaszosnak írott levelében közölte, hogy “az Egészségügyi Minisztérium kapta feladatul, hogy felossza azt a 135 millió Ft-ot, amelyet a lakosság a Gyermekrák Alapítványon keresztül a költségvetésen kívül biztosított az Alapítvány céljait segítő feladatokra”. Tájékoztatta arról is, hogy a minisztérium mely intézmények között kívánja a pénzt felosztani. A minisztérium ezzel szemben 2000. december 27-én a teljes összeget átutalta az Alapítvány számlájára. A minisztérium a 2001. január 3-án kelt levélben már arról tájékoztatta az alapítvány elnökét, hogy “sajnálatos technikai tévedés folytán a 135 millió forint az Alapítvány számlájára került átutalásra, a három felhasználásra kijelölt intézet helyett. A Kormány 2303/2000. (XII. 15.) határozatában foglaltak végrehajtása érdekében” a minisztérium kérte a pénz visszafizetését.
A panaszos a visszautalást megtagadta, arra hivatkozva, hogy a kormányhatározat a rákbeteg gyermekek kezelési feltételeinek javítására 135 millió forint összegű támogatást állapított meg a Gyermekrák Alapítvány javára. A minisztérium a pénz visszautalásának jogalap nélküli megtagadása miatt – több levélváltás után – keresetet nyújtott be a Fővárosi Bíróságon. A Fővárosi Bíróság kötelezte az Alapítványt a 135 millió forint és járulékai visszafizetésére, de az Alapítvány azzal szemben fellebbezést nyújtott be. Az adóhatóság egy korábbi jogerős ítélet alapján időközben 89 357 405 Ft-ot leemelt az Alapítvány szám- lájáról.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Egészségügyi Minisztérium és a Gyermekrák Alapítvány között a bíróság előtt folyó jogvitában nem jogosult eljárni, ezért a vizsgálatát a két fél vonatkozásában lezárta. A vizsgálat csupán arra kereste a választ, hogy a kialakult helyzetben a rákbeteg gyermekek testi és lelki egészséghez való jogával összefüggésben fennáll-e a visszásság, illetve annak közvetlen veszélye.
A rákbetegségben szenvedő gyermekek gyógykezelési feltételei javításának szükségességét – a Gyermekrák Alapítvány elnökének a közbenjárását is figyelembe véve – a kormányzat felismerte, és haladéktalanul intézkedett annak érdekében, hogy a szakminisztérium e feladat ellátásához megfelelő anyagi eszközzel rendelkezzen. Ennek biztosítására született meg a 2303/2000. (XII. 15.) Kormányhatározat, amely a 2000. évi központi költségvetés általános tartalékaiból az Egészségügyi Minisztérium fejezethez – ágazati célelőirányzatként – a rákbeteg gyermekek kezelési feltételeinek javítására 135 millió forintot rendelt. Az Egészségügyi Minisztérium a Kormány határozatának végrehajtása során hibát követett el azáltal, hogy a jelzett összeget tévedésből a Gyermekrák Alapítvány számlájára utalta. Mindezt tetézte, hogy az APEH – vitathatatlanul jogszerű – végrehajtási eljárásában, egy korábban jogerős bírói ítélettel megállapított tartozás okán leemelte az alapítvány számlájáról a minisztérium által átutalt összeg jelentős részét. Az ennek következtében kialakult jogvita valódi elszenvedőivé éppen azok a beteg gyermekek váltak, akiknek a gyógyulási esélyeit a Kormány elősegíteni szándékozott. Az APEH és a minisztérium tévedése a jogbiztonság követelményével, valamint a rákbeteg gyermekek egész- séghez való alkotmányos jogával összefüggésben visszásságot idézett elő független attól, hogy a tévedésből átutalt összeg bírói úton visszakövetelhető.
Az országgyűlési biztos felkérte a Kormányt, hogy szerezzen érvényt az említett – alkotmányossági szempontból kifogástalan – határozatának annak érdekében, hogy a rákbeteg gyermekek kezelési feltételeinek javítására rendelt összeg, a polgári perek elhúzódó, és bizonytalan sikerű kimenetelétől függetlenül is eljusson az ellátáshoz szükséges tárgyi és személyi feltételekkel ténylegesen rendelkező egészségügyi intézményekhez.
A Kormány az országgyűlési biztos jelentésében foglaltakkal egyetértett, de az Egészségügyi Minisztérium csak 40 millió forint összegű támogatást tudott – a saját forrása terhére – megelőlegezni.
OBH 1233/2002.
A tisztességes eljáráshoz, és a szociális biztonsághoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a nyugdíjbiztosítási igazgatóság, ha nem tájékoztatja az orvosi bizottság véleménye szerint 50 százalékos munkaképesség-csökkent panaszost, a rokkantsági nyugdíját megszüntető határozatában a rendszeres szociális járadékra jogosultság feltételeiről, és nem hívja fel figyelmét arra, hogy azt írásban kell igényelnie.
A panaszos 2001. december elején szóban kért segítséget, majd a 2002. január 28-án érkezett beadványában azt sérelmezte, hogy a 12 éve folyó rokkantsági nyugdíját a nyugdíjbiztosító 2001. december 1-jétől megszüntette. Az I. fokú megszüntető határozaton, mely 2001. október 25-én kelt, és novemberben kézbesítettek, nem kapott tájékoztatást arról, hogy milyen ellátásra lehet jogosult, valamint az igénylés módjáról. A fentiekről csak az országgyűlési biztos intézkedését követően a 2001. december 27-én kézbesített másodfokú határozat tartalmazott tájékoztatást, illetőleg kézbesítették a rendszeres szociális járadék igénybejelentő lapot. December hónapban ellátatlan maradt.
Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A vizsgálat eredményeképpen megállapította, hogy a panaszosnak a nyugdíjfolyósító igazgatóság 1988. július 1-jétől visszamenőleges hatállyal 2001. november hónappal bezárólag folyósította a III. csoportos rokkantsági nyugdíjat. Az utolsó havi rokkantsági nyugdíj összege 31 574 Ft volt.
Az OEP Orvos-szakértői Intézet I. fokú orvosi bizottsága – 2001. október 20-án megtartott – soros felülvizsgálata szerint a panaszos állapota javult és munkaképesség-csökkenése már nem éri el a rokkantság mértékét, csupán 50 százalékos. A fentiekre tekintettel a nyugdíjbiztosítási igazgatóság 2001. október 25-én kelt határozatával, a határozat keltét követő második hónap első napjától, 2001. december 1-jétől jogszerűen szüntette meg a panaszos rokkantsági nyugdíját. A panaszos az I. fokú határozat ellen a törvényes határidőn belül fellebbezéssel élt.
A másodfokú közigazgatási eljárás során az OEP Országos Orvos-szakértői Intézet II. fokú orvosi bizottsága 2001. december 4-én kelt szakvéleményében jóváhagyta az I. fokú orvosi bizottság véleményét. A panaszos többször érdeklődött az eredményről telefonon, és így tudta meg 2001. december 15-én, hogy a fellebbezését elutasították. Ekkor fordult rövid úton először segítséget kérve az Országgyűlési Biztos Hivatalához, tekintettel arra, hogy teljesen ellátatlan maradt december hónapban és karácsonyra is. Az országgyűlési biztos rövid úton történt intézkedésére, 2001. december 18-án postázta a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága 2001. december 10-én kelt rokkantsági nyugdíj megszüntetéséről szóló II. fokú határozatot. Ez a határozat tartalmazott tájékoztatást arról, hogy a panaszos lakóhelye szerint illetékes rehabilitációs bizottsághoz fordulhat, illetőleg, hogy rehabilitációs munkahely hiánya esetén a bizottság véleménye birtokában rendszeres szociális járadékra jogosult. Az Igazgatóság a II. fokú határozattal együtt postázta a rendszeres szociális járadék igénybejelentő lapot, melyet a panaszos 2001. december 27-én kapott kézhez, és csak 2002. január 16-án jutttathatott el a rehabilitációs bizottság elé. Ezt követően a nyugdíjbiztosítási igazgatóság 2001. december 1-jétől visszamenőleg, a 2002. január 18-án kelt határozatával megállapította a havi 17 150 forintos rendszeres szociális járadékát.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeképpen megállapította, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság mulasztása a tisztességes eljáráshoz, és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okozott. A vizsgálat azt is megállapította, hogy az igazgatóság a visszásságot időközben megszüntette, a hasonló alkotmányos visszásságok elkerülését pedig, valószínűleg biztosítani fogja az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójának 21/2001. (Tb. K. 11.) ONYF sz. utasítása, amely előírja a tájékoztatási kötelezettséget. A biztos ezért a jövőre vonatkozóan sem tett ajánlást. A panaszos rokkantsági nyugdíjat megszüntető II. fokú határozat ellen benyújtott keresetének a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a 2002. november 13-án kelt, jogerős ítéletében helyt adott. A nyugdíjbiztosítási igazgatóság azonban csak 2002. december 23-án hozott határozatot a rokkantsági nyugdíj 2001. december 1-jétől való visszaállításáról, a rendszeres szociális járadék egyidejű beszüntetéséről és beszámításáról, valamint a két ellátás közötti különbözetre 2001. december 1-jétől járó kamatról.
Az országgyűlési biztos a vizsgálatot hatáskör hiányára tekintettel lezárta.
OBH 1261/2002.
Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a Magyar Posta Rt., ha az elhunyt nyugdíjas nyugdíjutalványát nem fizeti ki a jogosult fiának, hanem visszaküldi azt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak.
A panaszos sérelmezte, hogy a vele egy háztartásban élő, 2001. október 15-én elhunyt édesanyja részére kiutalt nyugellátást a Posta, értesítés nélkül, október 17-én visszaküldte a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak. A 26 423 forintot “utánajárása eredményeként” – még a hagyatéki tárgyalás előtt – 41 nap elteltével mégis megkapta.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének lehetősége miatt vizsgálatot indított és megkereste a két érintett szervezetet. A nyugellátási utalványok kézbesítésére és kifizetésére a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság és a Magyar Posta Rt. között megkötött megállapodásban foglaltak vonatkoznak, azok nem postai küldemények. A megállapodás szerint: “A nyugellátás folyósításának hónapjában elhunyt címzett részére utalványozott ellátásokat 30 e Ft összeghatárig a címhelyen tartózkodó házastársnak – a jogosult átvevőkre vonatkozó szabályok szerint – a Posta a NYUFIG külön rendelkezése nélkül kifizeti. Egyéb esetekben, ha a nyugdíjas elhunyt és ez a Posta tudomására jut, az utalványok összegét a hozzátartozó értesítése nélkül a NYUFIG-nak soron kívül visszaküldi.”
Az ügy kapcsán nem volt egyértelmű, vajon milyen indok fűződik a nyugellátás átvételére jogosultak körének szűkített, csak a házastársat említő meghatározásához. Az országgyűlési biztos megkeresésére a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazgatója közölte, hogy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény értelmében a jogosult halála esetén a vele közös háztartásban élő házastársát illeti meg elsődlegesen a fel nem vett nyugellátás. Más hozzátartozó csak együtt élő házastárs hiányában veheti fel az elhunytat megillető összeget.
A panaszos végső soron azt sérelmezte, hogy a postás kizárólag a volt házastárs számára fizetheti ki a halálozás hónapjára járó nyugdíjat. Az országgyűlési biztos a kapott tájékoztatások alapján megállapította, hogy a postai alkalmazott helyesen járt el, hiszen a Posta és a Nyugdíjfolyósító közötti megállapodás értelmében csak az elhunyt özvegyének fizethette volna ki a nyugdíjat. A megállapodás rendelkezése pontosan az egyértelmű helyzetekre alapul. Ahol az özvegyi rokoni kapcsolat egyértelmű, ott nincs szükség a jogosultság tüzetes vizsgálatára, de ahol nem egyértelmű a jogosult (örökös) személye, ott a postai alkalmazottól általában nem is várható el a rokoni kapcsolat vizsgálata és az utalvány kifizetése. A megállapodás ezért azt nem is teszi lehetővé.
A Magyar Posta Rt. a panaszt kivizsgálta, és a feltett kérdésre írásban válaszolt, melyben megállapította, hogy nem történt szabályszegés. Az országgyűlési biztos a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazgatójának, valamint a Magyar Posta Rt. vezérigazgatójának tájékoztatását elfogadta, a vizsgálatot visszásság hiányában befejezte.
OBH 1425/2002.
A büntetés-végrehajtási intézetben született, és az édesanyjukkal együtt ideiglenesen elhelyezett gyermekek megfelelő szintű testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogával összefüggő visszásságot okoz a Szociális és Családügyi Minisztérium eljárása, valamint a Bv. Központi Kórház mulasztása, ha annak következtében a szülők, a gyermekek után járó családi pótlék iránti igényt nem tudják érvényesíteni.
A panaszos apa 2002. január 22-én fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, felvilágosítást kérve, hogy a Bv. Központi Kórházban született és az édesanyjával együtt Tökölön elhelyezett gyermeke után ki jogosult a családi pótlék igénylésére. A panaszos beadványa alapján – előzetes tájékozódás céljából – az általános helyettes munkatársa a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz (SzCsM) fordult a törvény értelmezésével kapcsolatban felmerült ellentmondások tisztázása érdekében. Az SzCsM telefonon megkeresett munkatársa azt a tájékoztatást adta, hogy a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (Cst.) 7. § (1) bekezdése alapján a bv. intézetben elhelyezett gyermekek után sem a szülők, sem a bv. intézet vezetője nem jogosult családi pótlékra, hiszen egyik szülő sem neveli a gyermeket saját háztartásában, ráadásul az anya szülői felügyeleti joga a szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetel. A gyermekek ellátását – véleménye szerint – a bv. intézet megfelelően biztosítja.
Mindezekre figyelemmel az országgyűlési biztos általános helyettese a gyermekek megfelelő szintű testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogát, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmát érintő visszásság gyanújára tekintettel hivatalból indított vizsgálatot 2002. február 8-án.
Megkeresésére a bv. országos parancsnoka közölte, hogy – jogszabályi felhatalmazás hiányában – a bv. intézetek részére családi pótlék folyósítására nem kerül sor. A bv. kórházban elhelyezett anyák kizárólag egyszeri anyasági támogatást kapnak. Az általános helyettes ezt követően megkereste a szociális és családügyi minisztert, mert álláspontja szerint ebben az esetben joghézag állt fenn. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter 2002. június 26-án kelt válaszában kifejtette, hogy a panaszolt esetben az anya maga neveli gyermekét, ezért a gyermek saját háztartásban neveltnek tekinthető, még akkor is, ha börtönben van elhelyezve. A törvény nem tartalmaz tiltó rendelkezést a családi pótlékra való jogosultság tekintetében, arra az esetre, ha a szülő nem gyakorolhatja a szülői felügyeleti jogát. A miniszter álláspontja szerint a családi pótlék az anyát a jelenlegi szabályozás szerint is megilleti. Ugyanakkor – a jogértelmezési bizonytalanság megszüntetése érdekében – indokoltnak látta a Cst. végrehajtási rendeletének a kiegészítését. A 223/1998. (XII. 30.) kormányrendelet módosítása 2002. október 8-án hatályba is lépett.
Az általános helyettes 2002. július 4-én kelt jelentésében megállapította, hogy a jogszabályok nem egyértelmű rendelkezése visszásságot okozott a bv. kórházban elhelyezett gyermekek megfelelő szintű testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogával összefüggésben. Felkérte ezért a minisztert, hogy méltányosságból tegye lehetővé az érintett anyák számára a családi pótlékra vonatkozó igényük visszamenőleges érvényesítését. A miniszter kifejtette, hogy nem ért egyet azzal, hogy a jogszabály a gyermekek alkotmányos jogát érintő visszásságot okozna, mert a jogszabályok helyes értelmezése nem vezethet más eredményre, minthogy a családi pótlék egyértelműen jár az anyáknak. Ugyanakkor közölte, hogy nem biztosíthatja a családi pótlékra vonatkozó igények visszamenőleges érvényesítését, mert a Cst. csak a gyermekgondozási segély esetében teszi lehetővé a méltányosság gyakorlását.
Az általános helyettes korábbi megállapítását – 2002. október 31-én kelt kiegészítő jelentésében – továbbra is fenntartotta. A tököli bv. kórházban fogva tartott anyák esetében – az ún. roomingin kórteremben elhelyezett két anya kivételével – ugyanis a kórházban adott körülmények miatt nem valósult meg a Cst. 7. § (1) bekezdésében rögzített, a családi pótlék igénylésére vonatkozó feltétel, mely szerint a szülőnek saját háztartásában – életvitelszerűen együtt élve – kell nevelnie a gyermekét. A Cst. 4. § k, pontjában foglalt értelmező rendelkezés pontosan rögzíti a saját háztartás fogalmát, a 7. § (3) bekezdése pedig taxatíve meghatározza azokat az eseteket, mikor a gyermeket – ezen túl, kivételesen – szintén saját háztartásban neveltnek kell tekinteni. Ezek között a bv. intézetben az édesanyjával együtt elhelyezett gyermek nem szerepel. A gyermeket ugyanakkor természetesen az apa sem nevelte a saját háztartásában, ennélfogva az a helyzet állt elő, hogy a hatályos jogszabályok alapján nem lehetett megállapítani, hogy ki jogosult a családi pótlék igénylésére, amit az SzCsM-től kapott szóbeli tájékoztatás is alátámasztott. A panaszos, illetve a felesége ezért nem igényelték a családi pótlékot.
Az Alkotmánybíróság 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában elvi éllel mutatott rá arra, “hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság – amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon.” Az általános helyettes a miniszter állásfoglalására, valamint arra tekintettel, hogy az anyák és gyermekeik együttes elhelyezése a büntetés-végrehajtás keretein belül – a kecskeméti anya-gyermek körlet létrehozásával – 2002 júliusában már biztosított volt, nem tett jogszabály módosítására vonatkozó ajánlást. Ugyanakkor megkereste a Bv. Központi Kórház főigazgató főorvosát annak tisztázása érdekében, hogy kértek-e korábban valamilyen tájékoztatást bármely szervtől a bv. intézetben született gyermekek után járó családi pótlék tárgyában. A főigazgató csatolta az Államháztartási Hivatal állásfoglalását a fogva tartott nők családtámogatási ellátásával kapcsolatban. Az állásfoglalás szerint – a Cst. 27. § (1) bekezdés d, pontja alapján – gyermekgondozási támogatás nem jár annak a személynek, aki előzetes letartóztatásban van, ill. szabadságvesztés-büntetését tölti. Ilyen tiltó rendelkezést azonban a családi pótlék vonatkozásában nem tartalmaz a törvény. “Mindezekre tekintettel a családi pótlékra való jogosultság adott esetben megállapítható.” Miután a levélen csupán a “Budapest, 2002.” keltezés szerepelt, az általános helyettes munkatársa kapcsolatba lépett az ügy intézőjével, akitől megtudta, hogy a bv. intézet megkeresése 2001 decemberében érkezett, a választ pedig, február elején küldték el, és február 7-én érkezett meg Tökölre. Az általános helyettes ennek nyomán tájékoztatást kért a bv. országos parancsnokától, hogy milyen intézkedést tettek a bv. kórházban az állásfoglalás megérkezését követően annak érdekében, hogy a fogva tartott anyák számára ismertté váljon a családi pótlék igénylésének a lehetősége. Az országos parancsnok tájékoztatása szerint a főigazgató “a levélből (jogértelmezési bizonytalanság okán) nem vonta le azt a következtetést, hogy neki a családi pótlék iránti igény benyújtása tárgyában hivatalból intézkednie kellene". A főigazgató kötelessége ebben az esetben azonban, az lett volna, hogy tájékoztassa a fogva tartott anyákat arról, hogy – az Államháztartási Hivatal állásfoglalása szerint – a velük együtt elhelyezett gyermekre tekintettel nemcsak az anyasági támogatás, hanem a családi pótlék igénylésére is jogosultak.
Mindezekre figyelemmel az általános helyettes megállapította, hogy a bv. intézet mulasztása visszásságot eredményezett a gyermekek megfelelő szintű testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való alkotmányos jogával összefüggésben. Az általános helyettes felkérte az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert, továbbá az igazságügy-minisztert, hogy fontolják meg annak lehetőségét, hogy valamilyen formában kompenzálják az érintett családokat. Az igazságügy-miniszter válaszában közölte, hogy felvették a kapcsolatot az illetékes Területi Államháztartási Hivatalokkal, ahol minden benyújtott igényt a gyermek születésére visszamenőleg bírálnak el. A panaszos felesége ez alapján 2001 júliusára visszamenőleg megkapta a családi pótlékot a börtönben született gyermeke után.
OBH 1463/2002.
A tulajdonhoz való joggal és a jogállamisággal összefüggésben okoz visszásságot a polgármesteri hivatal, ha nem folytatja le a kért lakcím megszüntetési eljárást.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a Bp. XIII. kerületi Önkormányzat a lakcím megszüntetési kérelme ügyében nem folytatta le az eljárást, és arról tájékoztatást sem adott.
A biztos a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, és tájékoztatást kért az önkormányzattól. A tájékoztatás szerint a panaszos holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelt lakóingatlant árverés útján értékesítették. Az árverési vevő panaszos tudta nélkül bejelentkezett a lakásba, majd a panaszos kórházi kezelés miatti távollétét kihasználva be is költözött. A XIII. kerületi Polgármesteri Hivatal okmányirodája a tulajdonos által bejelentett lakcímet előzetes ellenőrzés nélkül nyilvántartásba vette. A kórházi kezelésről hazaérkező panaszos otthonának visszaszerzése érdekében birtokvédelmi és lakcím megszüntetési eljárás lefolytatását kérte. A birtokvédelmi eljárást a törvényben előírt ügyintézési határidőn belül lefolytatták, melyben a tulajdonost az eredeti birtokállapot helyreállítására kötelezték. A lakcím megszüntetése iránti kérelem tárgyában azonban határozat továbbra sem született. Az országgyűlési biztos rövid úton (telefonon) tett megkeresésére a lakcím-megszüntetési eljárást lefolytatták. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a személyi adat és lakcímnyilvántartások célja, hogy az állampolgárok jogainak gyakorlását, kötelezettségeinek teljesítését elősegítsék mind a közigazgatásban, mind a gazdasági szférában vagy a polgárok egymás közötti viszonyaiban. E cél eléréséhez szükséges, hogy a hatósági nyilvántartások közhitelűek legyenek. A közhitelűség követelményéből adódik, hogy a hatósági nyilvántartások vezetésére, a bejegyzésre, törlésre, módosításra egy formalizált eljárás, az államigazgatási eljárás szabályait kell alkalmazni. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 49. § (2) bekezdése szerint a hatósági nyilvántartásba történt bejegyzést határozatnak kell tekinteni. A lakcímnyilvántartásra vonatkozó speciális szabályokat tartalmazó 1992. évi LXVI. törvény végrehajtási rendeletének 34. § (1) bekezdése szerint a bejelentett adatok valódiságát a bejegyzés előtt ellenőrizni kell, hasonlóan a határozathozatalt megelőző, Áe.-ben előírt tényállás-tisztázási kötelezettséghez. Annak mikéntjét a jogszabály nem ren- dezi, e tekintetben a közigazgatási szervek teljes szabadságot élveznek. Így – a biztos korábbi vizsgálatainak tapasztalatait összegezve – előfordult, hogy egyes okmányirodák az ellenőrzést elmulasztották, míg mások a bejegyzést hatósági bizonyításhoz kötötték. Az alkotmányos jogok sérelmének veszélyét előidéző, ellentmondásos hatósági gyakorlat miatt az országgyűlési biztos felkérte a belügyminisztert, hogy a jogbiztonság érdekében tegyen intézkedést országos szinten egységes gyakorlat kialakítására. Az érintett az ajánlást elfogadta.
Haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja, hasznait szedheti. A haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él. A haszonélvezet fennállása alatt a tulajdonost csak a rendelkezési jog, továbbá a dolognak a haszonélvezeti jog sérelme nélküli megterhelésének joga illeti meg. A haszonélvezeti jog kötelezettje tehát a dolog mindenkori tulajdonosa. Az okmányirodának a haszonélvező nyilatkozatát alapul véve kellett volna lakcím-bejegyzés során eljárnia. Az okmányiroda mulasztását súlyosbította, hogy a lakcím megszüntetési eljárást kérelemre sem indította meg, így eljárása a jogbiztonság elvével és a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot idézett elő. Mivel azonban az érintett szerv a visszásságot saját hatáskörben orvosolta, az országgyűlési biztos kezdeményezést nem tett.
OBH 1504/2002.
A tulajdonhoz fűződő joggal és a jogorvoslati jogosultsággal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyző az állampolgári bejelentésre nem tisztázza kellően a tényállást, és több éven keresztül nem hoz érdemi döntést. A jogbiztonság elvével és a tisztességes eljárás követelményével összefüggő visszásságot okoz az eljáró közigazgatási szerv, ha az nem tesz eleget kioktatási kötelezettségének.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a polgármesteri hivatal a kétlakásos családi házban lévő garázsban kerékpárjavító és -értékesítő, valamint az egyik lakásban számítógép szerelési tevékenységet engedélyezett. Kifogásolta, hogy a műhely zavaró hatásainak megszűntetése érdekében tett bejelentéseire sem a II. kerületi Önkormányzat jegyzőjétől, sem a Fővárosi Közigazgatási Hivataltól nem kapott választ.
Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján a jogbiztonsággal, a tulajdonhoz és a jogorvoslathoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságra lehetett következtetni. A jegyzőtől az előzményi iratok megküldését kérte, a közigazgatási hivatal vezetőjétől pedig a megtett intézkedéseiről kért tájékoztatást.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a vállalkozó 1997-ben kapott működési engedélyt, arról a panaszos nem értesült, de az alkatrész-kereskedést nem kifogásolta. A hatóság a panaszos bejelentéséből tudta meg, hogy az ingatlan, amelyben a kifogásolt javító szolgáltatást végzik, közös tulajdonban van. A működési engedély szolgáltatási tevékenységgel való kiegészítését 1999-ben annak ellenére engedélyezte a jegyző, hogy a társtulajdonos hozzájárulása hiányzott. A hatóság eljárása súlyosan sértette a panaszosnak a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogát. Figyelemmel azonban arra, hogy a működési engedélyt a panasz előterjesztését megelőzően több mint egy évvel előbb adták ki, a működési engedély kiadásával kapcsolatban közigazgatási úton már nem lehet intézkedést tenni. Ugyanakkor a biztos azt is megállapította, hogy bár a panaszos három éve kifogásolja a javító tevékenységgel összefüggésben keletkező zajt, elsősorban az ingatlanhoz álló autók, illetve az ingatlanra bemenők zaját, a jegyző a panaszos bejelentéseit nem bírálta el érdemben, határozatot nem hozott. Ezzel a panaszost jogorvoslati jogosultságától fosztotta meg. A panaszos nem fogadta el a jegyző leveleit, hanem a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjétől kért intézkedést. A hivatalvezető utasította a jegyzőt, hogy a panaszos bejelentését érdemben vizsgálja ki. A másodfokú hatóság helyszíni szemlét tartott, és megállapította, hogy a számítástechnikai vállalkozás megszűnt, a kerékpárszerviz pedig, zárva volt. A panaszos 2002. október 2-ig, a megbeszélésük ellenére nem jelentkezett a másodfokú hatóságnál. Az országgyűlési biztos, a közigazgatási hivatal vezetőjének tájékoztatása alapján megállapította, hogy a felettes szerv elmulasztotta a panaszos kioktatását, amikor nem tájékoztatta arról, hogy csak az ő kérelmére vonhatja magához az ügyet, amennyiben utasítása ellenére a közigazgatási szerv nyolc napon belül nem hoz érdemi határozatot. Az iratok tanúsága szerint a jegyző nem tisztázta kellő körültekintéssel, hogy a panaszos bejelentése konkrétan mire irányul, azaz annak tartalmát, amely alapján az ügyet célszerűnek látszik a birtokvédelmi eljárás irányában folytatni, érdemi döntés meghozatalával.
A mulasztásban megnyilvánuló visszásság megszűntetése érdekében az országgyűlési biztos felkérte a II. kerületi jegyzőt, hogy haladéktalanul tisztázza a panaszossal, hogy kéri-e beadványát birtokvédelmi kérelemként elbírálni, és ha igen, úgy az Áe.-ben előírt ügyintézési határidőn belül hozzon érdemi határozatot; amennyiben a panaszos nem kívánja a birtokvédelmi eljárás lefolytatását, úgy soron kívül hozzon érdemi döntést. Felkérte a jegyzőt és a közigazgatási hivatal vezetőjét, intézkedjenek annak érdekében, hogy a jövőben a hivatalukban az anyagi és az eljárási jogszabályok maradéktalanul érvényesüljenek.
A jegyző a kezdeményezést elfogadta, és tájékoztatta a biztost, hogy a tényállás tisztázását követően az ügyet, érdemi határozattal zárja le.
Az országgyűlési biztos a választ elfogadta, az ügyet figyelemmel kíséri.
OBH 1609/2002.
A jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okoz, ha a családtámogatási ellátásokról és kedvezményekről az ügyfeleket nem tájékoztatják.
A kisgyermekét nevelő panaszos beadványában sérelmezte, hogy a kismamák nem kapnak tájékoztatást arról, hogy gyermekük után milyen juttatások illetik meg őket, hol kell azokat igényelni, hol kaphatók az igényléshez szükséges nyomtatványok, milyen okmányokat kell azokhoz bemutatni. Kifogásolta a Pest Megyei Területi Államháztartási Hivatal Családtámogatási Osztály Fiumei úti székhelyén tapasztalt körülményeket, és az ügyintézők ügyfelekkel való bánásmódját is. Írta, hogy többórás kísérletezés után sem kapott telefonon információt a Családtámogatási Osztálytól, ezért személyesen kereste fel az ügyfélszolgálati irodát. Kisgyermekét nem tudta kire hagyni, ezért őt is magával vitte. Kifogásolta, hogy egy olyan intézményben, ahol az ügyfelek többsége csecsemőkorú gyermekkel jelenik meg, az egész épületben nincs olyan helyiség, ahol a gyermekeket tisztába lehetne tenni, és lehetne szoptatni. Az ügyintéző ügyfélfogadási időben magánbeszélgetést folytatott, más alkalommal pedig többórás várakozás után közölte, hogy munkaideje lejárt, a várakozók menjenek vissza másnap.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A Pest Megyei Területi Államháztartási Hivatal igazgatója a megkeresésre közölte, hogy a gyermek születését követően a szülők valamelyike által alanyi jogon igénybe vehető családtámogatási, illetve biztosítási jogviszonyhoz kötött egészségbiztosítási ellátási formákra vonatkozóan a hivatal munkatársai is tapasztalták az ügyfelek tájékozatlanságát. Ennek oka – többek között – az is lehet, hogy a különféle ellátások, kedvezmények megállapítása és folyósítása több államigazgatási szerv között oszlik meg. A hatályos jogszabályok pedig az ellátást folyósító szerveknek nem írnak elő az ügyfelek részére nyújtandó általános tájékoztatási kötelezettséget.
A Szociális és Családügyi Minisztérium “Ha jön a baba” című kiadványa foglalja össze a gyermek születését követően a családot megillető ellátási formákat és kedvezményeket. A kiadvány nyomtatott formában és az Interneten is elérhető, de az érintettekhez való szervezett formában való eljuttatásáról nem volt információja a Pest Megyei Területi Államháztartási Hivatal igazgatójának. A Szociális és Családügyi Minisztérium ügyfélszolgálatának munkatársa arról tájékoztatta a biztost, hogy a tájékoztatót azoknak a védőnői szolgálatoknak küldik meg, amelyek azt igénylik. A védőnői szolgálatoknak sem kötelező tájékoztatni a szülőket a családot megillető ellátási formákról és kedvezményekről.
Az ügyfelek jövőbeli tájékoztatása érdekében a vizsgálattal egyidejűleg a Pest Megyei Területi Államháztartási Hivatal már megküldte a “Ha jön a baba” című kiadványt, és a különböző jogcímű családtámogatási ellátások nyomtatványait a fővárosi kerületi önkormányzatoknak azzal a kéréssel, hogy a helyi sajátosságoknak megfelelően juttassák el azt a családtámogatási irodákhoz, védőnői szolgálatokhoz, családsegítő központokhoz. Pest megyében pedig, folyamatban volt a kapcsolatfelvétel és a fent megjelölt nyomtatványok eljuttatása.
A családtámogatási osztály körülményeiről, és az ügyintézők ügyfelekkel való hangneméről lefolytatatott vizsgálat szerint a családtámogatási osztály csak átmeneti jelleggel működött a Fiumei úton. 2002. május 2-ától a kirendeltség Budapest XIII. kerület, Lőportár u. 3/b. szám alá költözött. Az új telephelyen már ügyfélhívó rendszerrel ellátott korszerű ügyfélszolgálati irodát alakítottak ki. Az ügyfelek rendelkezésére külön vizesblokk áll, a csecsemők szoptatásához és a tisztába tevéséhez alkalmas helyiségeket alakítottak ki.
A beadványban nevesített – az ügyfelekkel nem megfelelő hangnemet használó – előadóval és közvetlen munkahelyi vezetőjével a vizsgálatot folytató Pest Megyei Területi Államháztartási Hivatal igazgatója személyesen egyeztetett, felhívta a figyelmüket arra, hogy az ügyfelekkel türelmes, kulturált hangnemben beszéljenek, hasonló esetek előfordulására munkajogi következményeket helyezett kilátásba.
Mivel a családtámogatási osztály körülményei a beadvány benyújtása óta már megváltoztak, a panasszal érintett ügyintéző esetében az igazgató megtette a szükséges intézkedéseket, ezért a biztos ezzel kapcsolatosan nem tett ajánlást. Megállapította azonban, hogy a tájékoztatás hiánya a jogbiztonsággal kapcsolatban visszásságot okoz, ezért felhívta az országos tiszti fővédőnő figyelmét, hogy az igénybe vehető családtámogatási ellátási formákról és kedvezményekről a védőnők országosan kapjanak tájékoztatást. Álljon a védőnői szolgálatok rendelkezésére családtámogatási ellátási formákhoz kapcsolódó formanyomtatvány, és a területileg illetékes Területi Államháztartási Hivatal címe, elérhetősége. A védőnők mind a családtámogatási ellátási formákról, mind az eljárásra illetékes Területi Államháztartási Hivatalok elérhetőségéről kötelező jelleggel adjanak tájékoztatást a terhesgondozáson megjelenő, szülés előtt álló nőknek.
Az ajánlást az országos tiszti főorvos elfogadta.
OBH 1615/2002.
Hátrányos megkülönböztetést eredményez a jogi szabályozás, ha annak alapján a fogyatékossági támogatásban részesülő súlyosan fogyatékos személyek jelentős köre nem részesülhet a közlekedési támogatásban.
Egy televíziós műsor szerkesztője továbbította az országgyűlési biztoshoz az értelmi fogyatékosok képviseletében eljáró személy utazási kedvezményekkel kapcsolatos panaszát. A panaszos kifogásolta, hogy a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményről szóló 287/1997. (XII. 29.) kormányrendelet (továbbiakban R.) csak a vak személyek számára teszi lehetővé az egyes utazási kedvezmények igénybevételét. A szakminisztériumhoz intézett kérelmük nem nyert elintézést.
Az országgyűlési biztos a hátrányos megkülönböztetés gyanúja miatt vizsgálatot indított, és az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert (ESZCSM), valamint a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert (KHVM) vizsgálatra kérte fel. A probléma már mindkét tárca előtt ismert volt, és annak megoldására több – sikertelen – kísérletet is tettek.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterrel egyetértve megállapította, hogy a diszkrimináció tilalmával összefüggésben visszásságot okoz, és az esélyegyenlőség biztosításának állami célkitűzésével is ellentétes, hogy a jogi szabályozás miatt a fogyatékossági támogatásban részesülő súlyosan fogyatékos személyek jelentős köre nem részesülhet a közlekedési támogatásban. Megállapította, hogy a KHVM jogutódja nevében a gazdasági és közlekedési miniszter, és az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter is egyaránt a probléma megoldására törekszik, de az alkotmányosság megítélésében eltérő az álláspontjuk. A tárcák álláspontja megegyezik abban, hogy a hosszú távú megoldást az egységes fogyatékossági igazolvány bevezetése jelenthetné, de az csak hosszabb szakmai-jogalkotói munka eredményeképpen valósulhat meg. Az utazási kedvezmény igénybevételéből kizárt súlyosan fogyatékos személyek – az értelmi, mozgásszervi vagy halmozottan fogyatékosok – gondjainak gyors megoldását csak az R. módosítása jelentheti. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter által javasolt és előkészített tervezettel szemben a gazdasági és közlekedési miniszternek azonban fenntartásai vannak.
Az országgyűlési biztos a feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében a két szaktárca eltérő megítélése, valamint a megoldással kapcsolatos eltérő álláspontja miatt a miniszterelnököt kérte fel a megítélése szerint szükséges intézkedésre.
A miniszterelnök az ajánlást elfogadta, és a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál, valamint az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumnál kezdeményezte az utazási kedvezmények szabályozásának olyan módosítását, amely a súlyosan fogyatékos személyek panaszát rendezi.
A rendeletmódosítás előkészítésével megbízott tárcaközi munkabizottság a beszámoló előkészítésének lezárásáig a javaslatával még nem készült el. Az országgyűlési biztos a vizsgálatát ezért felfüggesztette.
OBH 1632/2002.
A tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az Országos Orvos-szakértői Intézet I. és II. fokú orvosi bizottsága nem jár el megfelelő gondossággal a súlyosan fogyatékos személy jogosultságának elbírálásánál, ezért a fogyatékossági támogatását több mint egyéves késéssel kaphatja meg.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy a Pest Megyei Területi Államháztartási Hivatal I. fokon, majd az Államháztartási Hivatal késedelmesen hozott határozatával II. fokon is elutasította fogyatékossági járadék igényét, annak ellenére, hogy súlyosan mozgáskorlátozott, ortopéd bakancsot, járógépet és kerekes széket használ, melyet szakorvos írt fel, és térítés nélkül biztosítottak számára. A II. fokú orvosi bizottság véleményét azért is kifogásolta, mert nem az azon jelzett helyszíni vizsgálaton hozta meg döntését. A vizsgálat a tisztességes eljáráshoz, a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indult, és célja annak a tisztázása volt, hogy a pana- szos valóban rendelkezett-e kerekes székkel, mert annak alapján eldönthető – a 2001. július 1-jétől visszamenőleges – fogyatékossági támogatásra való jogosultsága.
Az országgyűlési biztosnak, az Országos Orvos-szakértői Intézet főigazgatójához rövid úton eljuttatott, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójának vizsgálatra való írásbeli felkérése nem vezetett eredményre.
Az országgyűlési biztos beszerezte az Országos Rehabilitációs Intézet szakorvosa igazolását, mely szerint a panaszos számára 1996. december 19-én, majd a kihordási idő leteltével, 2002. április 18-án írtak fel B 4200-as típusú önhajtós kerekes széket. A szakorvosi tájékoztatást az országgyűlési biztos rövid úton továbbította felhasználásra a panasz orvoslása érdekében az Országos Orvos-szakértői Intézet főigazgatójához.
Az Államháztartási Hivatal 2002. július 2-án kelt határozatával 2001. július 1-jétől visszamenőleg megállapította a panaszos fogyatékossági támogatását.
A vizsgálat megállapította, hogy az Országos Orvos-szakértői Intézet I. és II. fokú orvosi bizottsága téves döntése, valamint a panaszos eredménytelen fellebbezése, illetve a jogorvoslati eljárás elhúzódása az Alkotmányban deklarált jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos felkérte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatóját, hogy intézkedjen a hasonló alkotmányos visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében.
Az országgyűlési biztos a konkrét panasz megoldódására tekintettel a vizsgálatot lezárta.
OBH 1652/2002.
A jogbiztonság elvével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a nyugdíjbiztosító, ha jogalkalmazási problémák miatt az átmeneti járadékban részesülő, az öregségi nyugdíjra 55 éves kora betöltésétől jogosult nő ellátását késedelmesen állapítja meg.
Egy 1944-ben született hölgy azt sérelmezte, hogy az öregségi nyugdíját csak 2000. augusztus 8-tól, az igénye elfogadását megelőző 6 hónapra visszamenőleg állapította meg a Heves Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Gyöngyösi Kirendeltsége. A panaszos korábban még budapesti lakosként a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságon, az 55. életéve betöltésekor kérte az öregségi nyugdíja megállapítását. Igényét nem fogadták el arra hivatkozással, hogy a reá irányadó korhatár az 59. életéve betöltése. Lakhely változását követően már a Heves Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Gyöngyösi Kirendeltsége állapította meg öregségi nyugdíját. A panaszos sérelmezte, hogy a nyugdíjbiztosító tévedése miatt a magasabb összegű öregségi nyugdíját 1999. október helyett csak 2000. augusztus 1-jétől folyósítják.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság elvének, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálata során a következőket állapította meg. A panaszos 1992. június 14-től 1994. október 7-ig rendszeres szociális járadékban, 1994. október 8-tól átmeneti járadékban részesült 2000. augusztus 1-jéig. A Heves Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Gyöngyösi Kirendeltsége a panaszos 2001. február 14-én benyújtott igényére öregségi nyugdíjat állapított meg 2000. augusztus 1-jétől, az átmeneti járadék egyidejű beszámításával és beszüntetésével.
A panaszos átmeneti járadéka a beszüntetés időpontjában 18 528 Ft, a megállapított öregségi nyugdíja összege 2000. augusztus 1-jétől 25 073 Ft volt, a két ellátás közötti különbséget visszamenőleg csak az igénybejelentést megelőző 6. hónap első napjától kapta meg.
A vizsgálat alapján megállapítható volt, hogy az 1998. január 1-jétől hatályba lépett társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.), valamint az 1997. január 1-jétől hatályos, az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és az ezzel összefüggő törvény módosításáról rendelkező 1996. évi LIX. törvény (Önytv.) a végrehajtás során számos problémát vetett fel. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) a jogbizonytalanság felszámolása érdekében különböző időben kiadott állásfoglalásai azonban egymással ellentétesek voltak. A panaszos nem tudja bizonyítani, hogy 55 éves kora betöltésekor be kívánta nyújtani az öregségi nyugdíj igényét. A vizsgálat, valamint az Önytv. alkalmazását érintő korábbi vizsgálatok tapasztalatai azt mutatták, hogy nem kizárt annak lehetősége, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatóságok átvették a panaszosok nyugdíj igényét. Amennyiben 55. életéve betöltésétől került volna megállapításra a panaszos öregségi nyugdíja, vagy bizonyítani tudta volna, hogy valóban be kívánta nyújtani az igényét 10 hónappal előbb, havonta lényegesen magasabb összegű ellátásra lett volna jogosult.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeképpen megállapította: a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, hogy a jogalkalmazási problémák miatt az átmeneti járadékban részesülő, az öregségi nyugdíjra 55 éves kora betöltésétől jogosult nő ellátásának folyósítása nem került megszüntetésre, továbbá nem kapott tájékoztatást az öregségi nyugdíjra jogosultságáról.
A feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos felkérte a főigazgatót, hogy vizsgálja meg a panaszos problémájának saját hatáskörben történő megoldási lehetőségét. Az ONYF főigazgatója az ajánlást elfogadta, és intézkedett a panaszos öregségi nyugdíjának, az 55. életéve betöltésének napjától visszamenőleg történő megállapításáról. A vizsgálat eredménnyel zárult.
OBH 1692/2002.
Az egészséges környezethez, az élethez, valamint a tulajdonhoz való alkotmányos jogokat folyamatosan és közvetlenül veszélyezteti a községen áthaladó jelentős teherforgalom, valamint az ennek következményeként jelentkező bűz, zaj és a lakosokra veszélyes közlekedési helyzet.
Bogyiszlói panaszos a községben zajló a jelentős tehergépjármű-forgalom káros hatásait sérelmezte. Előadta, hogy a Duna-parton létesített kikötőhöz a község belterületén vezet át az út, ezt használják a teherautók is. A problémával a település polgárai az önkormányzathoz fordultak, de véleményük szerint a beadványukban foglaltak megoldása érdekében az önkormányzat és a Tolna Megyei Közútkezelő Kht. (közútkezelő kht.) nem nyújtott számukra megfelelő segítséget.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a teherforgalom káros hatásait az ügyben eljáró hatóságok forgalomkorlátozással próbálták csökkenteni. Mivel a megnövekedett teherforgalom nemcsak Bogyiszlót, hanem más környező településeket is érinti, 2001-ben Bogyiszló, Fadd és Tolna települések közös tanulmánytervet készíttettek a teherforgalom településekről történő kivezetésére. Az elkerülő út terve azonban, nem került be az Országos Közútfejlesztési Koncepció 15 éven belül megvalósítandó tervei közé. 2001 augusztusában megkezdődött a Szekszárdi-híd és a hídhoz vezető út építése Bogyiszló határában, amely tovább növelte a községet terhelő tehergépjármű-forgalmat. A jelentős teherforgalom miatt a községi utakban állagromlás következett be, ezért az utak tulajdonosai, az önkormányzat és a közútkezelő kht. gondoskodtak az utak újra aszfaltozásáról. Az önkormányzat és a közútkezelő kht. közösen próbálnak enyhíteni a kialakult helyzeten az út karbantartásával, a burkolat javításával, valamint a területi sebességszabályozás bevezetésével. A két hatóság az állampolgárok csoportjának beadványával kapcsolatban eljárt, eljárásuk miatt alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülmény nem merült fel. A lakossági panaszok jogosságát mindkét hatóság elismerte, de azok enyhítésére megfelelő megoldást csak az elkerülő út megépítése jelentene. A hatóságok elismerték, hogy az utak nem alkalmasak ekkora teherforgalom lebonyolítására, ezért a forgalom miatt a gyalogosok élete, egészsége is veszélyeztetve van, és a lakóépületek állaga pedig romlik. Az Alkotmánybíróság 27/1995. (V. 15.) AB határozatában kimondta, hogy az “egészséges környezethez való jog érvényesítése állami kötelezettség. Az érvényesítés egyik eszköze az épített környezet védelme. Az épített környezet védelméhez hozzátartozik a települési környezet védelme. A települési környezet védelme kiterjed a lakóterületekre.” Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panasz megoldása egyértelműen pénzügyi, költségvetési kérdés. A rendelkezésre álló anyagi források elosztásának mértékére a biztosnak nincs lehetősége befolyást gyakorolni, ezért a gazdasági és közlekedési minisztert kérte fel annak megfontolására, hogy a teherforgalomnak az érintett településekről való kivezetésének terve kerüljön be az Országos Közútfejlesztési Koncepció 15 éven belül megvalósítandó ter- vei közé.
A minisztérium közúti főosztályának főosztályvezetője válaszában egyetértett azzal, hogy a helyzet megoldását az elkerülő út biztosítaná, azonban ennek az Országos Közútfejlesztési Koncepció megvalósítandó feladatai közé való felvételére – a forgalom időszakos és helyi jellegére tekintettel – nem lát lehetőséget. A helyi érintettek összefogása és kötelezettségvállalása esetén, azonban a tárca a költségekhez hozzájárulna. Az országgyűlési biztos a választ tudomásul vette.
OBH 1757/2002.
A gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésével összefüggésben visszásságot okoznak a jogszabályok, ha nem szankcionálják az orvosok és más egészségügyi dolgozók számára előírt jelzési kötelezettség elmulasztását. A gyermek kiemelt védelemhez fűződő alkotmányos jogát közvetlenül veszélyezteti a kezelő orvos, ha a csecsemő veszélyeztetettségét késedelmesen jelzi.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a sajtó híradásaiból értesült arról, hogy egy öt hónapos csecsemőt – feltehetőleg bántalmazás következté- ben – eszméletlen állapotban szállítottak a Madarász utcai Gyermekkórházba. A csecsemő korábban “ismeretlen eredetű kék foltok miatt” már volt kórházban. A kisgyermek a bántalmazás következtében súlyos agyi károsodást szenvedett, kórházba szállítása után 10 nappal meghalt.
Az általános helyettes hivatalból vizsgálatot indított annak felderítésére, hogy a kisgyermeket ellátó háziorvos, a gyermekkórház, továbbá a gyermek védelmére hivatott gyermekjóléti szolgálat, a gyámhivatal és a gyámhatóság tevékenysége, vagy mulasztása okozott-e a gyermeki jogokkal összefüggésbe hozható alkotmányos sérelmet. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 17. § (2) bekezdése az egészségügyi szolgáltatást nyújtók, különösen a védőnői szolgálat, a háziorvos és a házi gyermekorvos kötelezettségévé teszi azt, hogy a gyermek veszélyeztetettségét jelezzék a gyermekjóléti szolgálatnál, illetve indokolt esetben hatósági eljárást kezdeményezzenek. A Gyvt. azonban nem tartalmaz szankciót azokkal szemben, akik ennek a kötelezettségüknek nem tesznek eleget.
A gyermek lakóhelye szerint illetékes jegyző és a gyámhivatal vezetője a történtekről csak a sajtóból értesültek, ezért annak megelőzése érdekében nem tudtak semmit tenni. A bántalmazott gyermeket szülei rendszeresen vitték a gyermekorvoshoz. A gyermekorvos a kisfiún először 2001. december 14-én vett észre bőrelszíneződést. A csecsemőt haladéktalanul kivizsgálásra küldte, de a szülők csak két hét múlva vitték be a kórházba. A kórházi kezelőorvos ekkor nem gyanakodott bántalmazásra, a gyermekorvos pedig nem írta le, hogy a beutaláskor felmerült-e benne annak a gyanúja, hogy a kisfiú bőrelszíneződéseit esetleges bántalmazás okozta volna. A szülők a gyermeket saját felelősségükre hazavitték a kórházból. A szülők a családorvos beutalását követően csak két hét múlva vitték be kivizsgálásra a csecsemőt, majd a kivizsgálást követő napon, a további vizsgálatokat visszautasítva saját felelősségükre hazavitték a gyermeket. Az általános helyettes megállapította, hogy ilyen előzmények után a kórházi kezelőorvosban, és a háziorvosban fel kellett volna merülni a gyanúnak, hogy a családdal “nincs teljesen rendben minden”. Ezek alapján pedig már az első kórházi kivizsgálás után akár a kórháznak, akár a gyermekorvosnak jelezni kellett volna ezt a gyermekjóléti szolgálatnak.
A háziorvos másodszor 2002. január 18-án vett észre rendellenességet a csecsemő mozgásán, ekkor ismét kórházba utalta. A szülők megint csak több nap után vitték a kisfiút kivizsgálásra. A röntgenfelvétel megállapította, hogy a gyermek karja eltörött, de már gyógyulófélben van. A kórház kezelőorvosában ekkor már felmerült a bántalmazás gyanúja, ezért írta a járóbeteglapra, hogy kérjék fel a háziorvost a gyámhatóság értesítésére. A kórházi kezelőorvos ezt az értesítést azonban – a házi gyermekorvos erről való egyidejű értesítése mellett – maga is megtehette volna.
A védőnő január 30-án készített a családnál környezettanulmányt. A kisgyermek esetleges bántalmazására utaló jelzése és az általa készített környezettanulmány február 5-én érkezett a gyermekjóléti szolgálathoz.
A gyermekjóléti szolgálat családgondozója a jelzést követően felvette a családdal a kapcsolatot. A szülők a megadott időpontban megjelentek a gyermekjóléti szolgálatnál, tudomásul vették, hogy a családgondozó azért foglalkozik velük, mert felmerült gyermekük bántalmazásának gyanúja. A szülők együttműködők voltak, a gyermeken nem látszott semmi rendellenesség, ezért a családgondozó úgy ítélte, meg nincs szükség azonnali intézkedésre. A tényleges családgondozást azonban a gyermekjóléti szolgálat munkatársa az időközben bekövetkezett tragédia miatt nem tudta megkezdeni. A vizsgálat megállapította, hogy a családgondozó a Gyvt.-ben előírt kötelezettségének eleget tett, a gyermek veszélyeztetettségének észlelésekor a szükségesnek tartott intézkedéseket megtette, a bekövetkezett tragédia vonatkozásában mulasztás nem terheli. Az általános helyettes kérésére a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottsága és az egészségügyi miniszter vizsgálatot folytatott az ügyben érintett Madarász utcai Gyermekkórház és Rendelőintézet orvosai, a csecsemőt ellátó háziorvos, a védőnő tevékenységét illetően. Az etikai bizottság és a minisztérium tényfeltáró vizsgálata nem állapított meg a szakemberek részéről mulasztást. Az etikai bizottság elnöke azt a tájékoztatást adta, hogy a MOK Etikai Kódexe nem tartalmaz az orvosok törvényi kötelezettségének teljesítésére vonatkozó etikai szabályt, illetve szankciót.
Az egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint sincs olyan általános előírás az egészségügyi dolgozók számára, amely külön a Gyvt. által előírt kötelezettség teljesítésére, illetve a mulasztás szankcionálására kitér. A védőnői szolgálatnak azonban van olyan belső utasítása, amely konkrétan meghatározza a gondozást végző védőnő feladatait. A belső utasításban szerepel, hogy a védőnőknek a veszélyeztetett gyermekek gondozását fokozott figyelemmel kell kísérniük, a veszélyeztetettekkel kapcsolatban megtett intézkedéseiket gondosan dokumentálniuk kell, jelezniük kell a problémákat a gyermekjóléti szolgálatnál. Az általános helyettes a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottsága és az egészségügyi miniszter vizsgálatának eredményét és szakmai véleményét elfogadta, ugyanakkor megállapította, hogy a gyermeket kezelő orvosok a csecsemő veszélyeztetettségének késedelmes jelzésével a gyermek kiemelt védelemhez fűződő alkotmányos jogával összefüggő visszásság közvetlen veszélyét keletkeztették. Vizsgálata során megállapította, hogy nincs az egészségügyi dolgozók számára olyan általános előírás, amely a gyermekvédelmi törvényben előírt jelzési kötelezettség teljesítésére, illetve a mulasztás szankcionálására kitérne. A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe sem tartalmaz az orvosok számára e törvényi kötelezettségük teljesítésére vonatkozó etikai szabályt, illetve szankciót. A jogi szabályozás hiányossága miatt az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek ajánlotta: kezdeményezze az egészségügyi dolgozók rendtartásáról szóló 11/1972. (VI. 30.) EüM rendelet kiegészítését azzal, hogy ha az orvos vizsgálata során gyermeken vagy fiatalkorún olyan sérülést ész- lel, amellyel kapcsolatban felmerül a bántalmazás gyanúja, legyen köteles azt – a gyámhatóság egyidejű értesítése mellett – a területileg illetékes gyermekjóléti szolgálatnak jelezni, súlyos sérülés esetén pedig büntetőeljárást is kezdeményezni.
A miniszter az ajánlással egyetértett, ezért az egészségügyi adatkezelési törvénytervezetben már szerepel, hogy az egészségügyi dolgozóknak minden gyermekbántalmazási és elhanyagolási esetben – már az első észleléskor – értesíteniük kell a gyermekjóléti szolgálatot.
Az egészségügyi, szociális és családügyi minisztérium hosszabb távú tervei között szerepel gyermekvédelmi szakemberek alkalmazása az egészségügyi intézményekben. A miniszter szükségesnek tartja, hogy továbbképzés keretében az egészségügyi dolgozók, továbbá a gyermek- és családvédelemmel foglalkozó szakemberek olyan ismeretekhez jussanak, amelyek alapján egyértelműen felismerik a gyermek bántalmazásának és elhanyagolásának eseteit.
OBH 1857/2002.
Súlyos visszásságot okoz a jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal, továbbá az egészséges környezethez való joggal, valamint az emberi méltósághoz való jogból levezethető kegyeleti joggal összefüggésben az ÁNTSZ mulasztása, ha nem látja el jogszabályban előírt állami feladatát, a közegészségügy védelmét.
A panaszos beadványaiban egy temetkezési szolgáltató kft., valamint több hatóság eljárását, illetve mulasztását sérelmezte. Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz és az egészséges környezethez való jogot, valamint az emberi méltósághoz való jogból levezethető kegyeleti jogot érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.
A panaszos hozzátartozójának temetését 2001. szeptember 17-én bonyolította le a kft., melynek emberei úgy végezték el a sírnyitást és a rátemetést, hogy a sírból előkerült egyes maradványokat (csontok, koporsó- és ruhadarabok) nem temették vissza megfelelően, a sírt és környékét pedig, nem hozták rendbe. Mivel – a panaszos jelzései nyomán – a temetést követő két hét elteltével sem történt változás, a panaszos kénytelen volt a sírt a saját költségén rendbe hozni, továbbá az ott talált maradványokat összeszedni és magához venni. A kft. ügyvezetőjével való eredménytelen levélváltás után a panaszos 2001. október 31-én kegyeletsértés vétsége miatt feljelentést tett a Komárom-Esztergom Megyei (KEM) Rendőr-főkapitányságon. A rendőrségi jegyzőkönyv tanúsága szerint a panaszost tájékoztatták, hogy a magánvádas eljárás lefolytatására a Tatai Városi Bíróságnak van hatásköre; a feljelentő a maradványokat mint tárgyi bizonyítékokat a bíróságnak átadhatja, addig kérik azok megőrzését. A városi bíróság az eljárást 2001. november 21-én megszüntette.
A panaszos időközben az ÁNTSZ Tata Városi Intézetéhez (városi ÁNTSZ) fordult, haladéktalan intézkedést és segítséget kérve, hogy a birtokában levő holttest-maradványoktól mielőbb megszabadulhasson. A városi ÁNTSZ – a temetőben tartott helyszíni ellenőrzés során – megállapította, hogy a kft. nem kérte meg a sírnyitáshoz szükséges ÁNTSZ-engedélyt, ezért szabálysértési eljárás keretében pénzbírságot szabtak ki a kft. helyi kirendeltségének vezetőjére. A panaszosnak 2001 decemberében írt levélben kifejtették, hogy a helyszíni ellenőrzéskor a sírhely környéke rendezett volt, ott már csontmaradványokat, koporsódarabokat nem találtak. A megyei tiszti főorvos ezt követően tájékoztatta a hozzá forduló panaszost, hogy a városi ÁNTSZ az ügyét már kivizsgálta, a kegyeletsértéssel kapcsolatos kifogások pedig nem tartoznak az ÁNTSZ hatáskörébe. Az országos tiszti főorvos 2002 márciusában kifejtette, hogy “a holttest-maradványok magánszemélynél történő őrzésének közegészségügyi kockázatát a rendelkezésre álló adatokból megítélni nem tudjuk, ha van ilyen kockázat, erre az ÁNTSZ-nek a megőrzést elrendelő rendőrség figyelmét fel kellett volna hívnia”. A városi ÁNTSZ munkatársai végül 2002 júniusában felkeresték a panaszost, és tájékozódtak a maradványok hollétéről. Felhívták a panaszos, és a jegyző figyelmét, hogy a szabálytalan sírnyitás miatt a sírból előkerült maradványokat a közegészségügyi és kegyeleti előírásoknak megfelelően el kell temetni.
A panaszos emellett a KEM Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez (felügyelőség) is fordult, kifogásolva a kft. által nyújtott – 153 ezer Ft ellenértékű – szolgáltatás minőségét. A felügyelőség az eljárását – hatáskör hiányára hivatkozva – megszüntette. Ugyanakkor a panaszos a KEM APEH-nál is bejelentést tett a kft. ellen. Az APEH 2001 decemberében tájékoztatta a panaszost, hogy az ügyben megtették a szükséges intézkedéseket.
A megbízott országos tiszti főorvos – ismételt megkeresésre – azt a tájékoztatást adta, hogy az ügyben jelentéstételre kérték fel a megyei tiszti főorvost. A jelentés szerint a városi ÁNTSZ munkatársai a panaszos leveléből arra következtettek, hogy a holttest-maradványok egy 1983-ban eltemetett személy maradványai lehetnek. 19 év távlatából nézve közvetlen közegészségügyi veszélyt nem láttak, s figyelembe vették azt is, hogy a panaszosnak közegészségügyi-járványügyi szakképesítése van. A panaszost azért sem szólították fel a maradványok mielőbbi eltemetésére, mert úgy vélték, hogy azzal a társhatóságok munkáját akadályozhatják.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ÁNTSZ eljárása, illetve mulasztása súlyos visszásságot okozott a jogbiztonság elvéből levezethető tisztességes eljáráshoz, valamint az egészséges környezethez való joggal összefüggésben. A városi ÁNTSZ a panaszos bejelentése nyomán ugyan rögtön helyszíni ellenőrzést tartott és szabálysértési eljárást folytatott le, de semmilyen intézkedést nem tett a maradványokkal kapcsolatban. Az országos tiszti főorvos a 2002. márciusi levelében kifejtettek ellenére sem rendelte el a maradványok megvizsgálását, és semmilyen intézkedést nem tett a maradványok közegészségügyi kockázatának megállapítására. Elfogadhatatlan a megyei tiszti főorvos jelentése, mely szerint a városi ÁNTSZ különböző, nem ellenőrzött feltételezések alapján közvetlen közegészségügyi veszélyt nem látott, valamint a panaszos közegészségügyi szakképesítése miatt sem tartotta indokoltnak a vizsgálatot. A panaszos ugyanis – ilyen szakképesítés birtokában – haladéktalan intézkedést kért, és külön felhívta az ÁNTSZ figyelmét a bomlófélben levő maradványok szállításával és tárolásával kapcsolatos közegészségügyi veszélyre.
A városi tiszti főorvos csak a bejelentéstől számított több mint 7 hónap elteltével hívta fel a temetésre kötelezhető panaszos, valamint a jegyző figyelmét a maradványok eltemetésének szükségességére. Az 1957. évi IV. törvény (Áe.) alapján, ha a közigazgatási szerv megállapítja, hogy az ügyben nincs hatásköre, haladéktalanul átteszi az ügyet a hatáskörrel rendelkező, illetékes közigazgatási szervhez. Ennek a kötelezettségének sem a városi, sem a megyei ÁNTSZ, sem az országos tiszti főorvos nem tett eleget, aki külön hivatkozott is arra, hogy a temetőkkel és a temetkezéssel kapcsolatos feladatok ellenőrzésére a jegyzőnek van hatásköre. Az ÁNTSZ mulasztása ezzel nemcsak a tisztességes eljáráshoz való joggal, hanem a kegyeleti joggal összefüggésben is visszásságot okozott. Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos kezdeményezte a városi tiszti főorvosnál, hogy – jegyzőkönyv készítése mellett – haladéktalanul vizsgálja meg közegészségügyi szempontból a panaszosnál található maradványokat. Ajánlást tett az országos tiszti főorvosnak, hogy – a hasonló esetek jövőben elkerülése érdekében – tegye meg a szükséges intézkedéseket arra vonatkozóan, hogy az ÁNTSZ az Áe. szabályainak betartásával járjon el az állampolgárok ügyeiben, és hatáskör hiányában kerüljön sor a megfelelő hatóság értesítésére. Gondoskodjon arról is, hogy az ÁNTSZ lássa el állami feladatát, a közegészségügy megfelelő védelmét.
Felhívta ugyanakkor az illetékes települési önkormányzat jegyzőjének a figyelmét, hogy – a kegyeleti joggal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében, a városi tiszti főorvos megkeresésére is figyelemmel, az 1999. évi XLIII. törvény alapján gondoskodjon a maradványok mielőbbi, tisztességes eltemetéséről.
A biztos megállapította, hogy a felügyelőség tekintetében nincs hatásköre eljárni az ügyben, mivel a panaszos nem fellebbezte meg az elsőfokú határozatot. Levélben felhívta azonban a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetőjének a figyelmét, arra, hogy az államigazgatási eljárást törvénysértően szüntette meg az elsőfokú hatóság, hiszen a büntetőügy tárgya nem volt azonos a panaszosnak a kft. által nyújtott szolgáltatás minőségét kifogásoló beadványával. A megkeresés nyomán a főfelügyelőség vezetője felügyeleti intézkedés keretében 2002. május 31-én megsemmisítette az elsőfokú határozatot, és új eljárás lefolytatását rendelte el. A felügyelőség 2002. augusztus 5-én meghozott határozatában fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a kft.-t. Mindezekre tekintettel a biztos megállapította, hogy a felügyeleti szerv az első fokú hatóság által elkövetett jogsértéseket megfelelően orvosolta.
A KEM APEH igazgatója által megküldött iratokból kiderült, hogy 2002 januárjában mulasztási bírságot szabtak ki a kft.-re. Az APEH ugyanakkor megküldte a panaszt a felügyelőségnek és a megyei ÁNTSZ-nek is.
A kezdeményezés nyomán az ÁNTSZ Komáromi Városi Intézetének vezetője tájékoztatta a biztost arról, hogy elfogultság miatt 2002. augusztus 5-től ez a hatóság folytatja le az államigazgatási eljárást az ügyben. A hatóság szemlét tartott a panaszosnál, részletes jegyzőkönyvet vett fel, igazságügyi szakértőt rendelt ki, felvette a kapcsolatot a tatai jegyzővel, majd 2002. szeptember 30-án – az Áe. alapján – érdemi határozatot hozott az ügyben. A megbízott országos tiszti főorvos eleget tett az ajánlásnak, és körlevélben hívta fel a figyelmet az Áe. szabályainak maradéktalan betartására. A városi jegyző tájékoztatta a biztost, hogy a maradványokat október 15-én – a jogszabályi és kegyeleti előírásoknak megfelelően – a panaszos jelenlétében eltemették.
OBH 1955/2002.
Az élethez, a tulajdonhoz, valamint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét idézi elő a tűzoltóság riasztási rendszerében tapasztalható áttételek nagy száma miatt előforduló indokolatlan késedelem.
A panaszos, mint polgármester fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert álláspontja szerint a tűzoltóságok riasztási rendszere veszélyeztetheti az állampolgárok életét és vagyonbiztonságát. Kérte a biztos segítségét a “riasztási rendszer normalizálásához”.
A panasz – a települési önkormányzati önkéntes tűzoltóság parancsnokának jelentése alapján – tartalmazta, hogy 2002. március 2-án, 13.46-kor egy Trabant és egy Suzuki személygépkocsi frontálisan ütközött a 1111-es főúton. A bal oldalára borult Trabantba – melyből üzemanyag folyt – két személy súlyos sérülésekkel beszorult. Az első jelzés és az elsőnek beavatkozó, műszaki mentést végző önkormányzati önkéntes tűzoltóság helyszínre érkezése között 15 perc telt el. A késedelmes riasztást az okozta, hogy a mentőszolgálatra beérkező információ a társszerveken keresztül mintegy 7 perces késéssel jutott el az önkormányzati önkéntes tűzoltósághoz. Annak beavatkozó állománya azonban már normaidőn belül megkezdte a vonulást a baleset helyszínére, és a riasztást követő 7. percben a helyszínre ért.
A vizsgált ügyben látható, hogy a riasztási folyamatban a végrehajtó szervezet csak ötödik volt a sorban. Valamennyi értesített ügyelet eleget tett riasztási kötelezettségének, vagyis továbbadta az információt. A jelzéstől eltelt idő tehát meghatározó abban, hogy mikor jut el az információ a végrehajtó szervezethez. A megkeresésre a belügyminiszter tájékoztatást adott arról, hogy ez az idő csökkenthető, bár a “Belügyminisztérium lehetőségeinek határán belül megtette a szükséges lépéseket az ügyeletek integrálására, a továbbfejlesztés a kormányzati Egységes Digitális Rádiórendszer kialakításának is a függvénye”. A belügyminiszter ettől függetlenül célszerű és végső megoldásnak tartja azt a már megkezdett folyamatot, miszerint a Magyar Köztársaság teljes egészében áttér a 112-es egységes európai rendszerre, vagyis megszünteti a 104, 105 és 107 segélyhívó számokat. A miniszter rámutatott arra is, hogy az egységes hívószám bevezetésével a mentés szempontjából fontos adatokat minden esetben szakember kérdezi meg a bejelentőtől, aki egyben rögzíti és továbbítja is az információkat valamennyi, a folyamatban résztvevő beavatkozó szervezet számára. A felesleges áttételek tehát megszűnnek.
A feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság közvetlen veszélye miatt az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlást tett a belügyminiszternek, hogy tartsa napirenden a tűzoltóságok riasztási útvonalában fennálló áttételek csökkentésének megvalósítását, és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a tűzoltóság riasztása és a káreset helyszínére történő kiérkezés időtartama a lehető legrövidebb legyen.
Tekintettel arra, hogy a probléma az állampolgárok nagy csoportját, sőt a teljes lakosságot érinti, az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a miniszterelnököt, hogy a feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok jövőbeli elkerülése érdekében kiemelt feladatként kezelje a kormányzati Egységes Digitális Rádiórendszer kialakítását.
OBH 1989/2002.
A tulajdonhoz való joggal és a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz, ha a törvény és a végrehajtási rendelet eltérő időpontban lép hatályba.
Egy termőföldet vásárolt magánszemély jogi képviselője a termőföldre vonatkozó elővásárlási és elő-haszonbérleti jog gyakorlásának részletes szabályairól szóló 16/2002. (II. 18.) sz. kormányrendeletnek (a továbbiakban: R.) a hatályba léptető rendelkezését sérelmezte, mert a szerint: “Ez a rendelet 2002. február 22-én lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a földhivatalhoz 2002. február 22-től benyújtott kérelmek esetében alkalmazni kell.” Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog, valamint a jogbiztonság elve sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
Osztatlan közös tulajdonban álló péceli, 024/24. helyrajzi számú, aranykorona értékű termőföld meghatározott hányadának tulajdonosa, több tulajdonostársának tulajdoni illetőségét vásárolta meg készpénzfizetés ellenében a 2002. II. 11. napján kelt és ügyvéd által ellenjegyzett adásvételi szerződésekkel. E szerződések – aláírásuk napján – tartalmilag megfeleltek az elővásárlási jog, valamint azok gyakorlására vonatkozó hatályos jogszabályok rendelkezéseinek.
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 26. § (2) bekezdésében foglalt szabály szerint a szerződést a földhivatalhoz 30 napon belül kell benyújtani. A vevő jogi képviselője – 2002. II. 25. napján – benyújtotta a földhivatalhoz az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés céljából a kérelmet, és a tulajdonjog bejegyzésének alapjául szolgáló szerződéseket.
A jogi képviselő megítélése szerint a hatályos törvényi előírások figyelembevételével 2002. II. 22. napja előtt megkötött szerződés földhivatalhoz való benyújtásának útját állja az R. 8. §-ának kifogásolt szabálya. Panaszos úgy véli, hogy a támadott rendelkezés a már teljesedésbe ment szerződések felbontását eredményezi, s a szerződést kötő feleket beláthatatlan hátránnyal sújtja, ezen túl a jogalanyokat jogorvoslati joguk gyakorlására készteti, mely mind az államigazgatás, mind az igazságszolgáltatás terheit indokolatlanul növeli.
A vizsgálat feltárta, hogy a már említett osztatlan közös tulajdonban álló ingatlan egyes tulajdoni hányadrészeit – tulajdonostársaitól – a vevő megvásárolta 2002. II. 11. napján kelt adásvételi szerződéssel, mely jogügylet az e napon hatályos jogszabályok rendelkezései szerint jött létre. Az Inytv. szabályai alapján az adásvételi szerződést 2002. III. 11. napjáig kellett a földhivatalhoz – a tulajdonjog bejegyzése céljából – benyújtani, azonban a bejegyzésre irányuló kérelem és az alapjául szolgáló szerződés földhivatalhoz történő benyújtása már 2002. II. 25. napján megtörtént. E körülmény teljesen összhangban van a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (Ftv.) 2002. II. 22. napjától hatályos 10. §-ának rendelkezéseivel, mely a termőföld vagy a tanya eladása esetére megállapította az elővásárlásra jogosultak körét, és ezen belül a jog gyakorlására jogosultak sorrendjét, melynek lényege, hogy az Ftv. elővásárlásra vonatkozó rendelkezéseit csak 2002. II. 22. napján vagy azt követően létrejött jogügyletekre kell alkalmazni, a 2002. II. 11. napján létrejöttekre viszont nem. A 2002. II. 18. napján kihirdetett R. pedig 2002. II. 22. napján lépett hatályba, és előírja, hogy “rendelkezéseit a földhivatalhoz 2002. II. 22. napjától benyújtott kérelmek esetében alkalmazni kell”. E rendelkezés a termőföldet eladók és az azt 2002. II. 22. napja előtt megvásárlók közt törvényesen létrejött jogviszonyok utólagos megváltoztatását jelenti.
A vizsgálat megállapította, hogy az R. 8. §-ának idézett rendelkezése ellentétes az Ftv. elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó rendelkezéseivel, úgyszintén az Inytv. 26. § (2) bekezdésében, továbbá a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 1. § (2) bekezdésében foglaltakkal is.
Az R. törvényekkel ellentétes rendelkezése jogbizonytalanságot, és ezáltal a jogbiztonság követelményével, valamint a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz. Az országgyűlési biztos ezért a miniszterelnöknél kezdeményezte a 16/2002. (II. 18.) sz. kormányrendelet 8. §-a második fordulatának hatályon kívül helyezését. A címzett a kezdeményezést elfogadta, és a Kormány az országgyűlési biztos ajánlásának megfelelően a 137/2002. (VI. 25.) sz. kormányrendeletével a kritikus szabályozást 2002. VI. 25. napjától hatályon kívül helyezte.
OBH 2080/2002.
Nem sért alkotmányos jogot a nyomozó hatóság, ha a feljelentés kiegészítése során elutasítja a feljelentő személyes képviselője és meghatalmazással nem rendelkező ügyvédje együttes meghallgatásra vonatkozó kérelmét.
A panaszos sérelmezte, hogy a feljelentése alapján indult eljárásban a feljelentés-kiegészítést végző nyomozó hatóság nem járult hozzá a feljelentő személyes meghatalmazottjának meghallgatásán a cég jogi képviselője részvételéhez. A panasz alapján az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el és az ügy körülményeivel kapcsolatban tájékoztatást kért a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjétől.
A tájékoztatás szerint a jogi képviselő részvételétől azért zárkóztak el, mert az ügyvéd nem rendelkezett érvényes meghatalmazással és nem igazolta magát ügyvédi igazolványával. A feljelentés-kiegészítés során alkalmazott hatósági gyakorlatot a Budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészség nem kifogásolta, a nyomozást – mivel a feljelentett cselekmény nem volt bűncselekmény – megtagadta. A feljelentés kiegészítést végző hatóság részére a törvény csak a feljelentett személlyel való kapcsolatfelvételt tiltja meg, egyébként bárkitől kérhetnek adatokat, felvilágosítást, sőt vizsgálat tartását is kezdeményezhetik. Azt a kört, amelyben a nyomozó hatóság tevékenykedhet, a Be. 126. § (2) bekezdés sorolja fel, míg a konkrét szabályokat a 40/1987. BM utasítás 415–428. pontja rögzíti.
A Be. – a feljelentett személytől való információszerzés megtiltásán kívül – nem tartalmaz kötelező előírásokat a feljelentés-kiegészítés keretében végzett adatgyűjtés szabályaira. A törvényben felsorolt lehetőségek közül a hatóság a célszerűségre figyelemmel, maga választja ki, hogy milyen forrásból, milyen módon szerzi be a döntéshez szükséges adatokat. A diszkrecionális jogkörrel összhangban, a feljelentés kiegészítéssel összefüggésben az érintettek részére jogorvoslati lehetőség sincs biztosítva, a feljelentő csak a nyomozás megtagadásáról hozott határozat ellen élhet panasszal.
Az általános helyettes megállapította, hogy az ügy előadója nem sértett meg semmilyen jogszabályt, és nem sértette a panaszos vagy megbízottai alkotmányos jogait azzal, hogy elutasította az együttes meghallgatásra vonatkozó kérésüket. A cég jogi képviselőjének közreműködése és a körülmények tisztázá-sához nyújtható jogi segítsége az eljáró rendőri szerv részére ugyan hasznos lehetett volna, de mivel a megbeszélés elmaradt, utólag nem állapítható meg, hogy az általa szolgáltatható információk mennyiben befolyásolhatták volna a büntetőeljárás kérdésében való döntéshozatalt.
Az országgyűlési biztos általános helyettese alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, ezért a vizsgálatot lezárta.
OBH 2152/2002.
A jogállamisággal összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz a hatóság, és akadályozza az országgyűlési biztost alkotmányos feladata el- látásában, ha az országgyűlési biztos megkeresésére nem ad érdemi választ.
A panaszos sérelmezte, hogy lakókörnyezetében a hatóságok nem találnak megoldást a prostitúció visszaszorítására. Panaszával a rendőrséghez és a Zuglói Önkormányzathoz fordult. A BRFK Hivatala Koordinációs és Panaszügyi Osztálya tájékoztatta a panaszost a rendőri fellépés feltételeiről és arról, hogy bejelentését a BRFK XIV. kerületi kapitányságához továbbították. A Zuglói Önkormányzat a panaszra nem válaszolt. A kérelemhez, panaszhoz való jog sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el.
Az Országgyűlési Biztos Hivatalának vezetője levélben kérte a Zuglói Önkormányzat jegyzőjét, hogy tett vagy tervezett intézkedéseiről, illetve a válaszadás elmulasztásának okáról adjon tájékoztatást. A jegyző a hivatalvezető megkeresésére nem válaszolt, ezért a hivatalvezető az aljegyzőhöz címezve sürgette a válaszadást. A sürgetés eredménytelen volt, válasz nem érkezett.
A beadvány nem konkrét jogsértésre – legfeljebb annak gyanújára – utalt, a panaszos által kifogásolt helyzet önmagában nem függött össze alkotmányos jog sérelmével. Az önkormányzat válaszának hiányában – tekintettel arra is, hogy a panaszos beadványai semmilyen konkrét adatot nem tartalmaztak – nem volt megállapítható, hogy a panaszos által körülírt terület a prostitúciós tevékenység szempontjából védett terület-e vagy sem, a feltételezett tevékenység ténylegesen megvalósult-e, illetve az érintett hatóságoktól az üggyel kapcsolatban milyen intézkedéseket lehetett volna elvárni.
A panaszos beadványával kapcsolatos érdemi intézkedésektől függetlenül a kerületi polgármesteri hivatal jegyzője, a beadvány válasz nélkül hagyásával megsértette a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. törvény rendelkezéseit, amelyek szerint a bejelentéseket, panaszokat érdemben meg kell vizsgálni és “az elintézésre hivatott szerv a vizsgálat befejezésekor a tett intézkedésről vagy annak mellőzéséről köteles a bejelentőt (javaslattevőt) írásban haladéktalanul értesíteni”. A mulasztás sértette az Alkotmány 64. §-át is, amely kimondja, hogy “A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé”.
Mindezek mellett az Országgyűlési Biztos Hivatala megkereséseinek válasz nélkül hagyása sértette az országgyűlési biztosnak az Obtv. 18. §-ában meghatározott vizsgálati jogosultságát, ezzel korlátozta az országgyűlési biztost alkotmányos feladata ellátásában.
Az ismételt mulasztások miatt az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a polgármesteri hivatal megsértette a panaszosnak a kérelemhez, illetve panaszhoz való alkotmányos jogát, továbbá az Obtv. sérelmével kapcsolatban a jogállamisággal összefüggésben alkotmányos visszásságot idézett elő. Javasolta, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője fontolja meg a vizsgálattal érintett jegyző ellen fegyelmi eljárás megindítását.
A közigazgatási hivatal vezetője az aljegyző figyelmét felhívta a követendő magatartásra, de a fegyelmi eljárástól eltekintett, mert tájékoztatása szerint a panaszost az aljegyző személyesen fogadta. Az általános helyettes a tájékoztatást tudomásul vette.
OBH 2173/2002.
Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot a közútkezelő és az önkormányzat, ha az autóbuszmegálló áthelyezésére irányuló lakossági kérelmet – körültekintően kivizsgálva és az érintetteket megfelelően tájékoztatva – elutasítja.
A panaszos a tulajdonában álló gádorosi ingatlan előtti buszmegálló átépítését sérelmezte, és az országgyűlési biztos közreműködését kérte a megálló áthelyezéséhez.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított. Két ingatlantulajdonos fordult kérelemmel a Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht.-hez, a megyei közlekedési felügyelethez, valamint Gádoros jegyzőjéhez az ingatlanaik előtt kialakított buszmegállók megszüntetését, illetve áthelyezését kérve. A megkeresett szervektől kapott információk alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az autóbuszöböl kialakításával a megálló közelebb került az ingatlanhoz. A főútvonalakon célszerű autóbuszöblöket létesíteni, mert annak hiányában, a forgalmi sávban megálló autóbusz mögött rövid idő alatt hosszú kocsisor torlódhat fel. A felszálló-sziget kialakítása megkönnyíti – különösen az idősebb, vagy nehezebben mozgó utasok számára – a fel- és leszállást.
A tömör beépítésű területeken zajló autóbusz-forgalom okozta környezeti terhelést az ott lakók tűrni kötelesek. A sűrűn lakott lakókörnyezetben a megállóhelyek ideális kijelölése szinte lehetetlen, mert a megállóhely működésével összefüggő jelenségek valakit mindenképpen zavarnak. Az ilyen áthelyezés a problémát rendszerint nem oldja meg, csak a panaszosok személye változik meg. A helyi önkormányzatokról szóló törvény települési önkormányzati feladatként határozza meg a helyi tömegközlekedés biztosítását. Annak működtetésével óhatatlanul együtt járó zavarás, pedig szükségszerűnek minősíthető, így azt a tulajdonosok tűrni kötelesek. Több tűrésre kötelezett személy esetén az ésszerűség és igazságosság követelménye lehet irányadó. A szükségszerű zavarással kapcsolatos tűrési kötelezettség magában foglalja a megálló létéből adódó fokozott terheket is. Nem kifogásolható, ha valamennyi érintett számára elfogadható megoldás hiányában olyan intézkedés történik, amely az egyformán tűrésre kötelezettek lakókörülményeinek összevetése eredményeként a legkevésbé rossz.
A buszmegálló közelségéből adódóan az épületben keletkező esetleges műszaki károsodásról, illetve annak mértékéről igazságügyi műszaki szakértői adhat véleményt, és a panaszos kártérítési keresetet nyújthat be a bíróságon. A megálló más ingatlan elé helyezése akkor indokolt, ha ott a lakókörülmények jobbak, pl. előnyösebb a fekvése, vagy rendelkezik előkerttel. Az egyformán tűrésre kötelezettek lakókörülményeinek összevetése eredményeként az vizsgálandó, hogy melyik a legkevésbé rossz megoldás. Áthelyezés esetén célszerű a megállót beépítetlen ingatlan, tér, közintézmény stb. elé helyezni, ahol a lakosságot nem zavarja. A közútkezelő és az önkormányzat illetékesei a megálló áthelyezésére irányuló lakossági kérelmet megvizsgálták, de annak teljesítését nem tartották megoldhatónak.
Az érintett szervek a panaszt kivizsgálták, az érintetteket megfelelően tájékoztatták, ezért az országgyűlési biztos az eljárásukkal kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg. A körülmények változása járhat azzal, hogy a megálló elhelyezésére alkalmasabb területet találnak, ezért a biztos felkérte Gádoros polgármesterét és a Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. igazgatóját, hogy ha ilyen lehetőség adódik, azt vizsgálják meg, és ha nincs akadálya, az áthelyezést végezzék el.
OBH 2272/2002.
A bentlakásos intézet érdekképviseleti fórumának megkerülése az áthelyezési ügyekben a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz akkor is, ha az áthelyezés a közösség nyugalma érdekében indokolt és szükségszerű.
A hodászi Viktória Ápoló-Gondozó Otthon volt lakói az intézmény működését panaszolták az országgyűlési biztoshoz írott beadványukban. Az intézet által nyújtott ellátást, az ott folyó gondozási munka minőségét, az áthelyezések során követett eljárást, valamint az ellátottak vagyonkezelését egyaránt kifogásolták. A biztos az emberi méltósághoz, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint a szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal bevonásával végzett vizsgálatában az országgyűlési biztos megállapította, hogy a beadványban írtak egy része nem a panaszosok közvetlen tapasztalatán alapul, hanem közvetett forrásból származik. Az intézményi jogviszony keletkezése és megszüntetése körülményeit két eset kapcsán vizsgálva megállapítást nyert, hogy az egyik panaszos az áthelyezést maga kérte, míg a másik esetben arra a házirend sorozatos és súlyos megsértése miatt került sor. Az első esetben annak ellenére maradt el az áthelyezés dokumentálása, hogy arra valamennyi érdekelttel történő egyeztetés alapján került sor. A másik panaszos esete azonban nem került az otthon érdekképviseleti fóruma elé.
A vizsgálat az érdekképviseleti fórum összeállítását és működését megfelelőnek ítélte, bár jogkörét, intézkedési lehetőségeit nem, illetve hiányosan rögzítették. A vizsgálatot végző munkacsoport szerint a térítési díjak megállapításával, a térítési díj megfizetésével, nyilvántartásával kapcsolatos kötelezettségének a fenntartó, illetve az intézmény a jogszabályi előírásoknak megfelelően tesz eleget. A fizetésre kötelezettet a megállapított térítési díjról a jogszabályi előírásoknak megfelelően értesítik. Az intézmény rendelkezik a gondozottak pénzének kezelésére vonatkozó szabályzattal is. E szerint és az intézmény által kialakított gyakorlat értelmében, írásbeli meghatalmazás esetén nyílik lehetőség a gondozottak jövedelméből a személyi térítési díjak levonására, a takarékbetétkönyvekbe történő pénzelhelyezésre, az abból történő felvételre, illetve a gyógyszerköltségek levonására, továbbá a különböző fogyasztási cikkek beszerzésében történő közreműködésre. A letétben való elhelyezésre – a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeirõl szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet értelmében –, a hivatkozott szabályzat alapján van lehetőség. A szabályzat rendelkezései megfelelnek a hivatkozott jogszabályban előírtaknak. E megállapítás vonatkozik a készpénzletétekre is. A pénzkezelési szabályzat megfelelően tartalmazza, hogy milyen esetekben kell a készpénzt – betét formájában – pénzintézetben megőrizni. A készpénz betétben történő elhelyezése a készpénz átvételétől számított két munkanapon belül megtörténik. A készpénz megőrzéséről páncélszekrényben gondoskodnak.
A takarékbetétkönyvek átvételével, kiadásával, nyilvántartásával és kezelésével kapcsolatos feladatokat a pénzkezelési szabályzatban rögzített módon, az intézményvezető által megbízott dolgozó látja el. A korlátozottan cselekvőképes lakó számára is kifizetik a költőpénzét, a cselekvőképtelen személy esetében – a gondnoka által adott meghatalmazás alapján – az intézmény megbízott dolgozója a lakó számára megküldött költőpénzből a gondnokolt személy kívánságának megfelelő fogyasztási cikkeket beszerzi, és a beszerzést számlával igazolja. A jogosult költőpénzét hitelesített füzetben tartják nyilván. A költőpénz kezelésének gyakorlata megfelel a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
A panaszos azt is sérelmezte, hogy a szükséges gyógyszerek költségeit kifizettették vele. A vizsgálat megállapította, hogy erre csak térítésköteles gyógyszerek esetében került sor, de ekkor is alkalmazták az előírt költségmegosztást. Az intézmény által nyújtott ellátás szakszerűségét ellenőrző módszertani intézmény munkatársai a vizsgálati tapasztalataikat összegezve megállapították, hogy az egyéni ápolási és gondozási tervek megfelelő vezetése és rendszeres felülvizsgálata esetén részletesebb képet kaphattak volna az ellátás szakszerűségéről. Az egyéni gyógyszer-felhasználási lapok vezetése során a gondozott aláírásával igazolja, hogy a leírt gyógyszereket megkapta, azok költségeivel tisztában van.
A panaszosok, konkrétumok megjelölése nélkül hívták fel a figyelmet az intézmény általuk vélt pénzügyi visszaéléseire, a közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkező gondozottak fogpótlásával kapcsolatos eljárás visszásságaira, a lakók takarékbetétkönyveinek felhasználásával végzett vásárlásokra, a fenntartótól az intézeti sportnapra kapott támogatás nem rendeltetésszerű felhaszná- lására, továbbá az intézeti dolgozóknak a gondozottakkal szemben tanúsított erőszakos magatartására is.
A vizsgálat ezeket a panaszokat nem igazolta. A közigazgatási hivatal vezetője felhívta az intézet igazgatójának figyelmét az áthelyezésekkel kapcsolatos eljárás szabályainak maradéktalan betartására, az érdekképviseleti fórum működési szabályzatának kiegészítésére. Utasította az intézmény vezetőjét az ápolási, gondozási tervek felülvizsgálatára és aktualizálására, továbbá külön intézkedést kezdeményezett az intézetben történő foglalkoztatás, az ebből származó munkabér és/vagy munkajutalom ellentmondásainak feloldására.
Az országgyűlési biztos a fentieket figyelembe véve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökét kérte fel, intézkedjék annak érdekében, hogy a jelentésben foglaltakat valamennyi, az önkormányzat által fenntartott szociális intézmény megismerje. Fokozott figyelmét kérte annak érdekében, hogy az önkormányzat által fenntartott szociális intézményekben maradéktalanul tartsák be az ellátottak, hozzátartozóik és az ott dolgozók jogait és érdekeit egyaránt védő garanciális rendelkezéseket. Az érintett a kezdeményezést elfogadta.
OBH 2273/2002.
A jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a kiskorúakat a gyámhivatal ideiglenes hatállyal nevelőszülőkhöz helyezi, és ezt az állapotot – jogszabályellenesen – közel öt hónapig fenntartja.
A panaszos azt sérelmezte, hogy két kiskorú gyermekét Sülysáp jegyzője 2001 decemberében ideiglenesen nevelőszülőnél helyezte el. A beadvány előterjesztésekor (2002. április) a panaszos gyermekei – miközben az ügyben eljáró hatóságok illetékessége állandóan változott – még mindig ideiglenes hatályú elhelyezettek voltak. Az országgyűlési biztostól gyermekei családba való visszahelyezéséhez kért segítséget.
A vizsgálat a jogbiztonság követelményéhez, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indult. Sülysáp jegyzője az 1999-ben és 2000-ben született kiskorú gyermekeket 2001. december 21-én kelt határozatával, ideiglenes hatállyal nevelőszülőnknél helyezte el. A szülők Sülysápon albérletben éltek, a határozat indoklási része szerint a ház gondozatlan, elhanyagolt, piszkos volt, a kicsi gyermekek a hideg téli idő ellenére nem voltak megfelelően felöltöztetve, betakarva. A határozat rendelkező része a kiskorúak állandó lakóhelyéül Barcsot tüntette fel. A panaszos és élettársa a határozatot megfellebbezték. Az ügyben másodfokon eljáró Pest Megyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatala 2002. február 1-jén kelt határozatával az első fokon hozott határozatot helybenhagyta.
A sülysápi jegyző – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – az iratanyagot áttette Barcs Város Gyámhivatalához, amely megállapította, hogy az anya és a gyermekek barcsi lakóhelye fiktív, a család soha nem élt a városban, illetékessége hiányában az iratanyagot a tartózkodási hely szerint illetékes győmrői gyámhivatalnak küldte meg. Döntése a Gyvt. 124. § (3) bekezdésén alapult. Az eljáró szerv illetékességét lakóhely hiányában a tartózkodási hely határozza meg. A jogszabály azonban csupán tartózkodási helyet – és nem bejelentett tartózkodási helyet – említ.
Gyömrő Város Gyámhivatala első intézkedéseként az eljárási határidejét 30 nappal meghosszabbította. A szülők panasza nyomán a másodfokon eljáró gyámhivatal – helyesen – már megállapította, hogy a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) kormányrendelet az ideiglenes hatályú elhelyezés időtartamát 30 napban maximálja. Az ideiglenes hatályú elhelyezés időtartama – az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 15. § (5) bekezdése alapján – további 30 nappal ideiglenes hatályú elhelyezés esetén nem hosszabbítható meg. A másodfokú gyámhivatal ugyanekkor azt is megállapította, hogy a gyömrői gyámhivatal az eljárás lefolytatására nem illetékes. A további eljárásra illetékesként Barcs Város Gyámhivatalát jelölte meg. Döntését a Gyvt. 124. § (4) bekezdésére alapozta, mely szerint: “belföldi lakóhely hiányában, vagy ha a tartózkodási hely ismeretlen, az eljáró szerv illetékességét az utolsó ismert hazai lakóhely határozza meg”. Mivel az anya és a gyermekek tartózkodási helye nem volt ismeretlen, az eljárásra Gyömrő Város Gyámhivatala lett volna illetékes. Nem életszerű, hogy fiktív lakcím alapján az a gyámhivatal járjon el, amely a család életvitelszerű tartózkodási helyétől nagy távolságra van, az ügyintézők nem is ismerhetik ügyfeleik életkörülményeit.
A barcsi gyámhivatal február 22-én kelt határozatával a kiskorúak ideiglenes elhelyezését fenntartotta. Március elején a Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat a gyermekek elhelyezési tárgyalására meghívta a barcsi gyámhivatalt. A gyámhivatal ügyintézője válaszlevelében közölte, hogy az érdemi döntést elősegítő javaslatot nem tud tenni, mert a család soha nem élt a városban, ezért életkörülményeiket nem ismerik.
A gyámhivatal március 25-én a Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat javaslata alapján átmeneti nevelésbe vette a kiskorúakat. A szülők a határozatot megfellebbezték, a gyámhivatal ezt követően saját hatáskörében visszavonta azt, ezzel egyidejűleg azonban nem döntött arról, hogy a gyermekeket ideiglenes hatállyal ismét nevelőszülőhöz helyezi, vagy vér szerinti családjukba visszahelyezi. A gyámhivatal a gyermekek átmeneti nevelésbe vételről szóló határozatának visszavonása utáni időszakot úgy tekintette, mintha azzal az azt megelőző állapot állt volna vissza, jelesül a gyermekeket újból ideiglenes hatályú elhelyezettként kezelte. Ezt bizonyítja, hogy a barcsi gyámhivatal 2002. június 19-én kelt határozatával – amellyel a kiskorúakat visszahelyezte vér szerinti családjukba – ideiglenes hatályú elhelyezésüket szüntette meg. Azzal azonban, hogy a gyámhivatal az átmeneti nevelésbe vételi határozatot visszavonta, nem állt vissza korábbi állapot. A jogszabályi előírásoknak megfelelően a gyámhivatalnak – az átmeneti nevelésbe vételi határozata visszavonásával egyidejűleg – ismét határozatot kellett volna hoznia kiskorúak ideiglenes nevelőszülőhöz való helyezéséről, majd 30 napon belül határoznia kellett volna az ideiglenes hatályú elhelyezés megszüntetéséről, vagy a gyermekek átmeneti nevelésbe vételéről, illetőleg az esetleges perindításról.
A vizsgálat megállapította, hogy a kiskorúak – jogszabálysértően – mintegy öt hónapig ideiglenes hatályú elhelyezettek voltak. Ennek oka az eljáró gyámhivatalok közötti illetékességi vita, továbbá az volt, hogy a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatala tévesen állapította meg a barcsi gyámhivatal illetékességét. Az elhúzódó hatósági eljárás a jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot keletkeztetett. A jogsértések jövőbeli elkerülése érdekében az általános helyettes felhívta az ügyben eljáró Gyömrő Város Gyámhivatala, Barcs Város Gyámhivatala, továbbá a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatala vezetőjének a figyelmét a jogszabályok pontos értelmezésre, jogszabályi előírások betartására.
OBH 2288/2002.
A bérlők jogbiztonságát és szociális biztonsághoz való alkotmányos jogát veszélyezteti az önkormányzat, ha a lakásbérleti szerződést, annak felmondása és a felmondás jogkövetkezményeinek alkalmazása nélkül a maga részéről megszűntnek tekinti, és a bérleadói kötelezettségét nem teljesíti. A panaszos azért fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert az önkormányzat a bérbeadói, és lakás-felújítási kötelezettségét nem teljesítette. Kifogásolta, hogy az önkormányzat és a MÁV Rt. nem vonta be a bérlőket az ingatlant érintő jogvitába.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság valamint a szociális biztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és az önkormányzat polgármesterét álláspontjának közlésére kérte fel. A válaszból a következőket lehetett megállapítani. Budapest XIV. kerület, Tatai utcai 3 lakásos ingatlan – amelynek az ingatlan-nyilvántartás szerinti tulajdonosa a Magyar Állam, és a kezelője évtizedek óta a MÁV Budapesti Igazgatósága – kezelését 1959 óta ténylegesen a Bp. XIV. kerületi Tanács VB. Házkezelési Igazgatósága végezte. Az önkormányzat – az egyes állami vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. tv. alapján – a Házkezelési Igazgatóság jogutódja, a Fővárosi XIV–XVI. Kerületi Ingatlankezelő Vállalat tényleges kezelésében lévő ingatlan önkormányzati tulajdonba adását kezdeményezte, de e kérelmét a Vagyonátadó Bizottság elutasította. Ezt követően az önkormányzat az ingatlan tulajdonba adása iránti kérelmét visszavonta, és a korábban gyakorolt kezelői jogról a MÁV javára lemondott. A MÁV Rt. Budapesti Területi Igazgatóság Ingatlangazdálkodási Osztálya 2001. október 17-én levélben arról tájékoztatta a panaszos jogi képviselőjét, hogy a panaszossal nem állnak semmiféle jogviszonyban, ezért a panaszosnak a lakást elhelyezési igény nélkül el kell hagynia. A bérlő az elhelyezés iránt legfeljebb az önkormányzathoz fordulhat. Az önkormányzat nevében a polgármester azt nyilatkozta, hogy a Zuglói Vagyonkezelő Rt. a más tulajdonában lévő ingatlan kezelését a tulajdonos megbízása nélkül nem láthatja el, ezért már többször felkérték a MÁV vezetését az ingatlan tényleges kezelésének átvételére. A polgármester arról is tájékoztatást adott, hogy a panaszos kereseti kérelemmel fordult a bírósághoz, melyben a lakásbérleménye felújítására vagy cserelakás biztosítására kérte kötelezni az önkormányzatot.
A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos lakása a Budapest XIV. kerület, 29834/1. hrsz. alatt felvett 70 ha, 7978 m2 földterületű “vasútállomás” művelési ágú osztatlan ingatlanon található, amelyre a Magyar Állam tulajdonjoga és a Magyar Államvasutak Budapesti Igazgatóságának kezelői joga volt bejegyezve. A lakóépület tényleges kezelését azonban a Tanács VB. házkezeléssel foglalkozó szervezete végezte, az állami tulajdonban álló ingatlanok kezeléséről szóló 9/1969. (II. 9.) kormányrendelet, majd az azt módosító 26/1987. (VII. 30.) MT rendelet és a 6/1987. (IX. 1.) ÉVM rendelet alapján. Tekintettel arra, hogy az ingatlan egészének rendeltetése a MÁV-hoz kötődött, de a lakóépület nem minősült vállalati bérlakásnak, a lakások kezelését ellátó szervezet az épületben lévő három lakást a tanácsi bérlakásokkal azonos módon kezelte. Az épületben lévő lakások kiutalása és a bérleti szerződések megkötése során a bérbeadó és a bérlő jogviszonyát a MÁV kezelői joga nem befolyásolta. Az állami ingatlanok kezelését rendező jogszabályok előírták valamennyi érintett hatóság számára, hogy az ingatlan-nyilvántartási adatok módosítása iránt kötelesek intézkedni, ha azt tapasztalják, hogy a tényleges kezelő és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett szerv nem azonos. Ezen belül arra is volt jogi lehetőség, hogy a nagyobb ingatlanokat funkciójuk szerint megosszák, és ezzel a tényleges kezelő kezelői joga csak arra a területre kerüljön bejegyzésre, amelyet ténylegesen kezel. Ezen mulasztás feltárása azonban nem tartozik az országgyűlési biztos hatáskörébe, mert az a hatályos Alkotmányunk hatálybalépését megelőzően történt. Az állami vállalat a gazdasági társaságokról szóló törvény értelmében részvénytársasággá alakult, és a törvény erejénél fogva a tulajdonába kapta mindazokat az ingatlanokat, amelyekre a kezelői joga be volt jegyezve. Az önkormányzatok – az egyes állami vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény értelemében – a vagyonátadó bizottságoktól igényelhették azon ingatlanok tulajdonukba adását, amelyeknek a törvény hatálybalépése napján a jogszerű kezelőjének a tanácsot, a tanács szervét, intézményét, illetve a közüzemét vagy a költségvetési üzemét kellett volna tekinteni. A panaszos ingatlanának önkormányzati tulajdonba adását is kezdeményezte az önkormányzat, de a vagyonátadó bizottság azt megtagadta, mert az ingatlan már nem állami tulajdonban volt, hanem egy 100%-ban állami tulajdonú részvénytársaság tulajdonában. A különböző jogi személyek közötti tulajdonjogi vita ugyan nem tartozik az országgyűlési biztos vizsgálati hatáskörébe, de a jogi helyzet elemzését elvégezte, mert az iratokból azt állapította meg, hogy a vita során a harmadik fél, a bérlők érdekeit figyelmen kívül hagyták. A bérlet polgári jogi kategóriájának szabályozását végző Ptk. a lakásbérletet, mint a bérlet speciális elemét külön törvény szabályozásába utalta. Amit a lakásbérlet kapcsán a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény nem szabályoz, arra a Ptk. szabályai az irányadóak. A lakásbérleti szerződések létrejöttének és megszűnésének feltételeit a törvény tételesen felsorolja. Ezek között nincsen olyan szakasz, amely a bérbeadó és a bérlő között létrejött szerződés megszűnését lehetővé tenné azon az alapon, hogy a bérbeadó személyében változás történt. Megállapítható tehát, hogy az a bérleti szerződés, amelyet a bérlők a bérbeadóval kötöttek, máig változatlan feltételekkel áll fenn, függetlenül attól, hogy az önkormányzat és a Magyar Államvasutak Budapesti Igazgatósága között az ingatlan tulajdonjoga körül milyen vita van folyamatban. A szerződés módosítására közös megegyezéssel bármikor van lehetőség, de egyoldalú módosításra csak a törvényben meghatározott esetben. Amennyiben a lakásbérleti szerződést a bérbeadó önkormányzat, vagy a bejegyzett tulajdonos írásbeli felhívással módosítani kívánná, azzal szemben a bérlő bírósági keresetet indíthat. A jogerős ítélet kihirdetéséig a szerződést a korábbi szabályoknak megfelelően kell alkalmazni. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. tv. szerint a gazdálkodó szervezet eljárásának vizsgálatára az országgyűlési biztos nem jogosult, ezért a MÁV tekintetében az eljárást hatáskör hiányában megszüntette. A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat – azáltal, hogy az ingatlanra vonatkozó bérleti szerződést, annak felmondása, és a felmondás jogkövetkezményeinek alkalmazása nélkül a maga részéről megszűntnek tekintette – a bérlők jogbiztonsághoz és szociális biztonsághoz való jogát veszélyeztette. Az eljárás alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott, ezért az országgyűlési biztos a 2002. novemberi ajánlásában felkérte az önkormányzat polgármesterét, hogy a panaszosok lakásbérletével kapcsolatos jogvitába a bérlők képviselőit is vonják be, és a helyzet rendezésére kezdeményezzenek peren kívüli megállapodást. A megállapodás sikertelensége esetén pedig, a lakásbérleti szerződést a törvényes feltételeknek megfelelően mondják fel.
A polgármester az ajánlást elfogadta, és annak eleget tett, mert az önkormányzat a bérlőkkel tárgyalásba kezdett, de a MÁV képviselői az egyeztetésen nem jelentek meg, így az nem járt eredménnyel. Az eljárás a bíróság előtt folytatódik.
OBH 2333/2002.
A tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Megyei Kárrendezési Iroda eljárása, ha a határozathozatali kötelezettsége elmulasztása miatt panaszos a törvényben előírtnál kisebb mértékű kárpótlásban részesül. A jogorvoslati jogosultságot sérti az Iroda, ha elmulasztja az elsőfokú határozat ellen benyújtott fellebbezést a felettes szervhez továbbítani. A jogbiztonságot veszélyezteti, ha a hatóság a törvényben előírt ügyintézési határidőt túllépi.
A panaszos az országgyűlési biztosokhoz intézett beadványában sérelmezte, hogy két ingatlana elvételével okozott sérelem miatt kért kárpótlást, azonban csak az egyik ingatlan után állapítottak meg részére határozattal kárpótlást, továbbá hogy e határozat ellen 1993. február 3. napján előterjesztett fellebbezését 2002. áprilisáig nem bírálták el. Az országgyűlési biztos a jogbiztonság elve, valamint a tulajdonhoz és a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A panaszos az Esztár településen lévő 31,25 aranykorona értékű, és az ugyancsak Esztár településen lévő 59,12 aranykorona értékű ingatlanai után kért kárpótlást 1991. december 8. napján kelt kérelmében. A kérelmet a Megyei Kárrendezési Hivatal az 1993. január 26-án kelt határozatával csak részben bírálta el, s panaszosnak csak az egyik ingatlana elvételével okozott sérelme miatt állapított meg kárpótlást. Ezért panaszos az elsőfokú határozatot fellebbezéssel támadta meg. A Megyei Kárrendezési Hivatal, valamint annak jogutódja, a Megyei Kárrendezési Iroda saját hatáskörében az ügyet nem intézte el.
A vizsgálat feltárta, hogy az ügyben első fokon eljáró Megyei Kárrendezési Hivatal határidőben (1992. május 8.) való határozathozatali kötelezettségének nem tett eleget, csak később és csak részben bírálta el a kérelmet, a hiányzó bizonyítékok beszerzését két alkalommal való hiánypótlási felhívás kibocsátásával nem kísérelte meg, a bizonyítékok hivatalból való beszerzése iránt sem intézkedett, s elmulasztotta a hozzá benyújtott fellebbezés felettes szervéhez határidőben történő felterjesztését is. A vizsgálat rögzíti, hogy az 1998. április 1. napjával megszüntetett Megyei Kárrendezési Hivatal mulasztását, annak feladatait átvevő Megyei Kárrendezési Iroda – csak az Országgyűlési Biztosok Hivatalának megkeresését követően – a KKI főigazgatójának utasítására pótolta. Ezért az ügyben a Megyei Kárrendezési Iroda mulasztását, s azt is meg kellett állapítani, hogy az iroda mulasztásáért egyes köztisztviselők fegyelmi vétség elkövetésével alaposan gyanúsíthatók.
A vizsgálat megállapította, hogy a Megyei Kárrendezési Hivatal, illetve jogutódja mulasztást követett el, eljárásuk kiszámíthatatlanná vált, mely panaszos jogbiztonsághoz való jogának sérelmét eredményezte. A mulasztás panaszos tulajdonhoz való jogával összefüggésben is visszásságot idézett elő azáltal, hogy panaszos az őt megillető további 54 000 Ft névértékű kárpótlási jegyhez csak jelentős késéssel juthatott hozzá. A Megyei Kárrendezési Iroda jogszerűtlen eljárása panaszos jogorvoslati jogával összefüggésben is visszásságot idézett elő, mert panaszos jogorvoslati joga érvényesülésének lehetőségét éveken keresztül úgy korlátozta, hogy a jogorvoslati kérelmet elbírálásra – a jogorvoslati kérelem elintézésére nyitva álló határidő többszörös túllépését követően is – csak a felettes szerv utasítására terjesztette fel.
Arra is tekintettel, hogy a hivatkozott alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot – a vizsgálat lezárását megelőzően – a Megyei Kárrendezési Iroda 2002. június 25-én kelt határozatával saját hatáskörében megszüntette, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett, azonban kezdeményezte a KKI főigazgatójánál a Megyei Kárrendezési Iroda mulasztásáért felelős köztisztviselőjének fegyelmi felelősségre vonására irányuló eljárás megindítását. A kezdeményezésre válaszolva a KKI főigazgatója arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a mulasztásért felelős köztisztviselő fegyelmi felelősségre vonására irányuló eljárását megindította, s ennek eredményeként a köztisztviselőt a fegyelmi vétség súlyával arányos büntetésben részesítette.
OBH 2471/2002.
A jogbiztonság alkotmányos követelményét megsértve – az ifjúság védelemhez való jogával, a véleménynyilvánítási, a lelkiismereti szabadsággal, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okoz az oktatási miniszter, ha az alkotmányosság védelmében nem alkalmazza a rendelkezésére álló jogi eszközöket, amikor egyes iskolák – az országgyűlési választási kampányba bekapcsolódva a szülőkre, tanulókra gyakorolt hatással – az előbbi alkotmányos jogokat megsértik, és e jogoknak a közoktatási törvénybe foglalt szabályait megszegik.
Egy országgyűlési képviselő kifogásolta a 2002. április 19-én érkezett panaszában, hogy az oktatási miniszter a 2002. évi választások első fordulóját követően nem tett eleget a közoktatásról szóló törvényben szabályozott ágazati irányítási feladatainak. E mulasztása azáltal valósult meg, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel nem adott egyértelmű, világos, félreérthetetlen tájékoztatást az iskolák fenntartóinak és igazgatóinak, továbbá pedagógusainak arra vonatkozóan, hogy az országgyűlési választásokkal kapcsolatos állampolgári jogok gyakorlása során milyen szerepe lehet az iskoláknak. Nem tette meg a szük- séges intézkedéseket az oktatási miniszter akkor sem, amikor egyértelművé vált, hogy egyes iskolákban megsértették a tanulók személyiségi jogait, a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó tilalmat, a családi élethez, magánélethez való jogot.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a szülők és a tanulók alkotmányos jogait érintő panasz nyomán nem az egyes iskolákban történteket vizsgálta, mivel az elsődlegesen a fenntartó feladata, hanem a miniszter eljárását, amiről nyilatkozatot kért tőle. Az oktatási miniszter közölte, hogy a beadványban kifogásoltak miatt a minisztériumhoz panasz nem érkezett, az esetekről a tárca is csak a sajtóból értesült. Ennek nyomán 2002. április 12-én és az azt követő napokban több napilapban nyilatkozatot jelentettek meg a következő szöveggel: “Az Oktatási Minisztérium arra kéri a pedagógusokat, hogy ne folytassanak politikai tevékenységet az iskolákban. Minden magyar állampolgár, így a pedagógusok előtt is nyilvánvaló, hogy a választások második fordulójában leadott szavazatuk alapjaiban határozza majd meg Magyarország jövőjét. Az e személyes döntés miatt érzett felelősség üdvözlendő, azonban nem lehet hatással az óvodák, iskolák, kollégiumok nyugodt működésére, nem jelenhet meg a tanórákon, a gyerekekkel történő együttlétek során. A tárca arra kéri a pedagógusokat, hogy a munkatársakkal, szülőkkel folytatott, az országgyűlési választásokkal összefüggő párbeszéd helyszíne ne a közoktatási intézmény legyen.” Ezen túlmenően a miniszter az elektronikus sajtóban is többször nyilatkozott a témában hasonló tartalommal. Mindezek alapján úgy látta, mind a tárca, mind személy szerint ő mindent megtett annak érdekében, hogy a közoktatási intézményekben ne kerüljön sor a választók befolyásolására, de még politizálásra sem a gyermekekkel, tanulókkal, szülőkkel érintkező pedagógusok részéről.
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény több rendelkezése (4., 6., 10., 11., 19., 41. §-a) konkrétan is megfogalmazza a tanulóknak és a szülőknek az Alkotmányon alapuló jogait. A panaszos által elküldött újságcikkek az ország különböző területeiről adtak hírt egyes iskolák e jogokat sértő kifogásolt lépéseiről, illetve a kialakult sérelmezett helyzetről.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének állásfoglalása szerint a közoktatási törvény említett rendelkezései azt szolgálják, hogy a tanulókat is megillessék azok a szabadságjogok, amelyek a felnőtteket: a véleménynyilvánítás, a lelkiismeret, a meggyőződés szabadsága, a tárgyilagos információhoz való jog, a hátrányos megkülönböztetés tilalma. Emellett a kiskorú, a gyermek védelemhez való joga kiemelten fontossá teszi ezeket a jogokat. A tanulóknak az iskolában példát kell kapniuk arról, hogy ezek a jogok érvényesülnek, az őket nevelők ezeket tiszteletben tartják. Minden olyan lépés, amellyel az iskola valamely politikai nézet elfogadására ösztönzi a szülőket, bizonyosan sérti a véleménynyilvánítás, a meggyőződés, a gondolat szabadságát. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a szülő számára a gyermeke érdeke a legfontosabb érdek, ezért az iskola – amely feladata szerint a gyermek nevelését, oktatását végző közszolgáltató szervezet – különösen alkalmas a szabad véleményalkotás korlátozására, ha politikai álláspontot deklarál. A tanulóknak a panaszban, az újságcikkekben leírt – az iskola hatalmi eszközeire alapozó – direkt “ösztönzése” meghatározott politikai párt támogatására ugyancsak sérti az előbbiekben felsorolt szabadságjogokat. Az, hogy a közoktatási törvény nem szól a politikai pártokról, választási kampányról, nem jelenti azt, hogy erre ne lenne irányadó – minimumként – mindaz, amit a törvény az Alkotmánnyal összhangban a lelkiismereti, véleménynyilvánítási szabadsággal összefüggésben kimond. Nevezetesen mások (tanulók, szülők) meggyőződésének tiszteletben tartása, az ismeretek többoldalú, tárgyilagos közvetítése, és mindenekfölött a gyermek, a tanuló életkori sajátosságainak a figyelembevétele.
Ha nyilvánosságra kerül, hogy az Alkotmányban rögzített jogok sérülnek vagy veszélybe kerülnek az oktatási intézményekben, akkor az ágazatot irányító miniszternek kötelessége, hogy hatáskörében haladéktalanul tegye meg a lehető leghatékonyabb intézkedést. A sajtóban 2002. április 10-én jelent meg, hogy az egyik iskola vezetői a tanulókkal meghatározott választói álláspontra ösztönző levelet küldtek a szülőknek. Erre a hírre az április 12-én kiadott és két országos napilapban másnap már közölt miniszteri álláspont nem tekinthető késedelmes reagálásnak. A választott módszer viszont nem volt megfelelő, legalábbis nem elégséges, figyelemmel arra, hogy nagyon gyors és hatékony intézkedésre lett volna szükség. A miniszternek az ágazat irányítójaként a fenntartókat is fel kellett volna hívnia arra, hogy a törvényben foglalt kötelezettségüknek tegyenek eleget, azaz haladéktalanul intézkedjenek a törvénysértések megszüntetésére. Erre többféle lehetőség is lett volna.
Az országgyűlési biztosok számos esetben megállapították a jogbiztonság sérelmét akkor, ha a hatáskörrel rendelkező közigazgatási szerv intézkedett ugyan, de a lehetséges jogi eszközök közül nem azt választotta, amely az adott körülmények között valóban eredménnyel járhatott volna. A közszolgáltatást nyújtó intézmények – ilyenek az iskolák is – jogszerű működéséhez különösen fontos, hogy az erre garanciát nyújtó jogi környezet valóságos legyen. Az esetleges egyéb jogorvoslatok ugyanis utólag nem elégségesek a már bekövetkezett sérelem orvoslására. Amikor tehát a minisztérium értesült a konkrét panaszokról a sajtóból, akkor haladéktalanul kezdeményeznie kellett volna a törvényességi ellenőrzési eljárást az illetékes közigazgatási hivatalnál, illetőleg jegyzőnél a közoktatási törvény 93. §-ának (4) és (5) bekezdése szerint. Ez azonban elmaradt, ami visszásságot okozott a jogbiztonság követelményével összefüggésben, és végső soron az előbbiekben említett szabadságjogok tekintetében. Ez az okszerű intézkedés vélhetőleg azért is elmaradt, mert a miniszteri sajtóközlemény sem utalt arra, hogy a közoktatási intézményben a pártpolitikai tevékenység – amelyet egyébként a miniszter maga is helytelennek tartott – törvénysértő, ami miatt a fenntartónak – szükség esetén a hatóság felhívására – intézkednie kell. A miniszter természetesen politikus, de az adott ágazat irányítójaként mindenekelőtt a jogszabályokat kell betartatnia, és azok kötelező volta miatt arra kell hivatkoznia. (Amint ezt tette a UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága, amely ugyanezen kérdésben a gyermekek jogairól szóló és nálunk is törvénybe iktatott egyezményre utalt.)
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította: az oktatási miniszter a jogbiztonság alkotmányos követelményének megsértésével, közvetve az ifjúság védelemhez való jogával, a véleménynyilvánítási, a lelkiismereti szabadsággal, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy a rendelkezésére álló jogi eszközöket nem alkalmazta akkor, amikor egyes iskolák az országgyűlési választási kampányba bekapcsolódva a szülőkre, a tanulókra gyakorolt hatással az alkotmányos jogokat és ezeknek a közoktatási törvénybe foglalt szabályait megszegték.
A visszásság orvoslására már nyilvánvalóan nem volt lehetőség, ezért felkérte az oktatási minisztert, tegyen intézkedést annak érdekében, hogy a jelentésben feltárt visszásság a jövőben ne ismétlődjék meg. Az oktatási miniszter a kezdeményezést elfogadta. Valamennyi intézményfenntartóhoz és iskolaigazgatóhoz írt levelében ismertette a tárgyra vonatkozó jogszabályokat, az Alkotmánybíróság határozataiban és a vizsgálati jelentésben kifejtett álláspontot.
OBH 2487/2002.
A vámhatósághoz érkezett megalapozatlan névtelen bejelentés alapján végrehajtott jövedéki, illetve helyiségellenőrzés sérti a magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjogot és a jó hírnévhez való jogot; az ilyen jellegű intézkedések végrehajtási módjának szabályozatlansága pedig, veszélyezteti a jogbiztonság elvét.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a vámhatóság egy megalapozatlan névtelen bejelentés alapján átkutatta a lakását. A jogbiztonság, valamint a jó hírnévhez és a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el és felkérte a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokát, az intézkedés körülményeinek tisztázására.
A tájékoztatás szerint – a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló törvény alapján – a vámhatóság és az adóhatóság a jövedéki szabályok megtartásának ellenőrzése érdekében bárkinek a tulajdonában, használatában lévő, bármely helyiséget ellenőrizhet, amelyről a rendelkezésre álló adatok alapján feltételezhető, hogy ott ásványolajat vagy kereskedelmi mennyiségű egyéb jövedéki termékeket tartanak. A VPOP Jövedéki Igazgatósága által kiadott, 54674/1999. VPOP. II. számú iránymutatás szerint az ellenőrzés egyszerű feltételezés alapján is végrehajtható, elrendeléséhez határozatra nincs szükség, és hatósági tanúknak sem kell a cselekményben részt venniük. Hasonló intézkedés a helyiségellenőrzés, amelyet a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 45/1996. (III. 25.) kormányrendelet tesz lehetővé, a végrehajtás módjának, feltételeinek szabályozása nélkül.
Az Alkotmány 59. § (1) bekezdése alapján “a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog”. A magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog az emberi méltósághoz való jog, mint általános személyiségi jog alkotó elemeinek egyik, az Alkotmány által nevesítetten biztosított alakzata. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint valamely alapjog közvetlen és jelentős korlátozása csakis törvényben történhet. Ennek a feltételnek csak a jövedéki törvényben szabályozott ellenőrzések felelnek meg, a vámtörvény végrehajtási rendeletében említett helyiségellenőrzés – amennyiben magánlakásban történik – alkotmányos alapjogot sértő tevékenység.
Az alkotmányos alapjogot érintő ellenőrzések fajtáit, feltételeit, módját, a jogorvoslati jogosultságot és annak fórumrendszerét jogszabályban kell rendezni. Az általános helyettes megállapította, hogy a vámhatóság a panaszos lakásában végrehajtott intézkedésével sértette a panaszosnak a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő alkotmányos alapjogát, továbbá – mivel az intézkedésre egy kis településen került sor, ahol a helyi lakosok szoros ismeretségben vannak egymással – sértette a jó hírnévhez való jogát is. A vámhatóság eljárása a Jöt. szabályainak megsértésével és a VPOP által kiadott irányelvek figyelmen kívül hagyásával a jogállamiság és jogbiztonság követelményével összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.
Az általános helyettes javasolta a pénzügyminiszternek, hogy gondoskodjon a vizsgálatban érintett hatósági intézkedések – garanciális és jogorvoslati rendelkezésekre is kiterjedő – végrehajtási szabályainak megállapításáról és jogszabályban való kiadásáról.
A vám- és pénzügyőrség országos parancsnokának tett ajánlásában az általános helyettes indítványozta, hogy a panaszok vizsgálata, elbírálása és a válaszadás a hatályos jogszabályok keretei között történjen, továbbá a jogszabálysértő és a belső utasításokkal is ellentétes hatósági intézkedések miatt tett panaszok elbírálása során, minden esetben vizsgálják meg a fegyelmi felelősségre vonás lehetőségét, és erről tájékoztassák a panaszosokat is. A válaszadás határideje még nem telt el.
OBH 2511/2002.
Nem okoz visszásságot a rendőrség, ha a fogva tartott feleségét telefonon értesítik a férje őrizetbe vételéről, illetve a fogva tartott ellenőrizhető leveleit csak hosszabb idő múlva kézbesítik.
Visszásságot okoz az aktív választójoggal összefüggésben a rendőrség mulasztása, ha ennek következtében a rendőrségi fogdán előzetes letartóztatásban levő személyek nem szavazhatnak az országgyűlési választásokon.
A IV. kerületi Rendőrkapitányság fogdáján előzetes letartóztatásban levő panaszos az ellene nyomozást folytató XII. kerületi Rendőrkapitányság eljárását sérelmezte. Állítása szerint őrizetbe vételéről nem értesítették a feleségét; az ügyvédjének írt levelet csak egy hónap múlva kézbesítették; továbbá nem tették lehetővé, hogy az áprilisi országgyűlési választásokon szavazhasson. Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való jogot, a védelemhez való jogot, valamint a választójogot érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.
A megállapított tényállás szerint a panaszost 2001. december 7-én vették őrizetbe a XII. kerületi Rendőrkapitányságon. A kapitányságvezető tájékoztatása szerint a panaszos feleségét december 10-én telefonon értesítették az őrizetbe vételről, ezt azonban nem dokumentálták. Megállapítást nyert ugyanakkor, hogy a panaszos lakásán, december 8-án tartott házkutatás alkalmával az eljáró nyomozók közölték a panaszos feleségével az őrizetbe vétel tényét. Miután az őrizetbe vételi határozatból az derül ki, hogy a panaszos nem kérte hozzátartozója értesítését, az a tény, hogy a rendőrség később elmulasztotta dokumentálni az értesítés megtörténtét, nem eredményezett alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.
A fogva tartott által az ügyvédnek írt levél késedelmes kézbesítése révén a rendőrség eljárása nem okozott visszásságot a panaszos védelemhez való jogával összefüggésben sem. A gyanúsított a büntetőeljárás bármely szakaszában védőt hatalmazhat meg, a védő azonban csak a meghatalmazás birtokában járhat el. A december 12-én írt levél címzettje nem volt a panaszos meghatalmazott védője, a kirendelt védőt pedig telefonon értesítették az eljárási cselekményekről.
Az általános helyettes ugyanakkor megállapította, hogy a panaszos szavazásra vonatkozó nyilatkozatának késedelmes beszerzése által a rendőrség eljárása visszásságot okozott az aktív választójoggal összefüggésben. Az országos rendőrfőkapitány 5/2002. (III. 13.) ORFK intézkedése rögzítette a rendőrségi fogdákban fogva tartott személyek szavazásával összefüggő feladatokat. Az intézkedés 19. és 20. pontjai szerint a választójoggal rendelkező fogva tartottakat írásban nyilatkoztatni kell, hogy kívánják-e gyakorolni a választójogukat, valamint ki kell oktatni a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 89. §-ában foglalt igazolás beszerzésének módjára. A panaszost csak 2002. április 2-án nyilatkoztatták, hogy részt kíván-e venni az április 7-i (és 21-i) országgyűlési választásokon, a nyilatkozatot pedig másnap (április 3-án) küldték meg az illetékes jegyzőnek. Az április 3-án továbbított levél azonban legkorábban április 4-én érkezhetett meg a jegyzőhöz, aki így csak késedelmesen tudta megküldeni az igazolást. A visszásság orvosolhatatlanságára tekintettel az általános helyettes ajánlást nem tett, de – a hasonló esetek jövőbeni elkerülése érdekében, az országos rendőrfőkapitány tájékoztatása mellett – felhívta a budapesti rendőrfőkapitány figyelmét az ügyre.
OBH 2539/2002.
A jogbiztonság követelményével és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha elmulasztja a tényállást feltárni, és az ügyfél ezért nem jut hozzá az őt megillető magasabb összegű támogatáshoz.
A panaszos azt sérelmezte, hogy az önkormányzat az otthon ápolt gyermeke után járó ápolási díj összegét csökkentette, mert a gyermek nagykorú lett, és a 18 évet betöltött tartósan beteg személy csak a kisebb összegű ápolási díjra jogosult.
Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, amely feltárta, hogy az önkormányzat a panaszos részére 1993 márciusától állapított meg ápolási díjat, amit 2001 áprilisától a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 60%-ára módosított. A panaszos fellebbezésében – a fia állapotára tekintettel – kérte, hogy az önkormányzat továbbra is folyósítsa számára a magasabb összeget. A képviselő-testület a fellebbezést elutasította.
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint ápolási díj három esetben folyósítható, melyből két esetben az önkormányzat mérlegelés nélkül köteles az öregségi nyugdíjminimum mindenkori összegével megegyező ápolási díjat kifizetni. A hozzátartozó e támogatásra jogosult, ha önmaga ellátására képtelen, állandó és tartós felügyeletre szoruló súlyos fogyatékos, illetve akkor, ha tartósan beteg 18 év alatti személy gondozását, ápolását végzi. A harmadik esetben – amikor a hozzátartozó a 18. életévét betöltött tartósan beteg személy gondozását végzi – az önkormányzat rendeletben határozhatja meg a támogatás feltételeit, és ennek csökkentett összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 60%-a is lehet.
Az érintett önkormányzat 2001-ig az alanyi jogon járó ápolási díjat folyósította a panaszosnak, majd amikor a gyermek a 18. életévét betöltötte, az említett mérlegelési jogára hivatkozva csökkentette a támogatás összegét. Az országgyűlési biztos vizsgálata kimutatta, hogy az önkormányzat által megküldött dokumentumok között is szerepel két olyan szakértői vélemény, amelyek szerint a panaszos otthon ápolt fia középsúlyos értelmi fogyatékos, tehát az ellátott korától függetlenül, alanyi jogon megilleti a gondozó hozzátartozót a teljes összegű ápolási díj.
Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény szerint a tényállás tisztázása során az eljáró közigazgatási szerv feladata és törvényi kötelessége, hogy feltárja a konkrét egyedi ügy eldöntése szempontjából jogilag releváns tényeket és körülményeket. Ezen túl a határozatban azt is indokolni kell, hogy mit, hogyan és miért úgy értékelt a közigazgatási szerv. Jogszabálysértő, ha a hatóság a tények felderítése nélkül, a mérlegelés indokait nem feltárva hoz határozatot. A vizsgált esetben az önkormányzat a rendelkezésére álló szakértői vélemények ellenében döntött, és tartósan betegként kezelte a panaszos gyermekét. Amennyiben az önkormányzat kétségbe vonta a szakértői véleményeket, akkor tisztáznia kellett volna a tényállást, és további szakértői véleményeket kellett volna kérnie. A támogatásról szóló határozatban – az új szakértői véleményekre hivatkozva – indokolnia kellett volna döntését. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat a támogatásról szóló határozat meghozatala előtt nem derítette fel kellően a tényállást, és nem tisztázta azt a kérdést, hogy a kérelmező gyermekének súlyos fogyatékosként, vagy tartósan betegként van-e szüksége otthoni ápolásra.
Az országgyűlési biztos a feltárt alkotmányos visszásság orvoslása érdekében kezdeményezte, hogy az önkormányzat – a panaszos beleegyezésével – kérjen újabb orvosi szakvéleményt panaszos gyermekének állapotáról, és ameny- nyiben az ápolt súlyos fogyatékosnak minősül, akkor a jövőre nézve ennek megfelelően állapítsa meg az ápolási díj összegét, és visszamenőleg fizesse ki a teljes és a csökkentett összeg közötti különbözetet.
A polgármester a felhívásra kezdeményezte az újabb orvos-szakértői vélemény beszerzését. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke a 2002. szeptember 23-án kelt határozatában megállapította a magasabb összegű ápolási díjat, és intézkedett a teljes és csökkentett összeg közötti különbség kifizetéséről.
OBH 2611/2002.
A jogorvoslathoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog követelményével, valamint a jogalkotás rendjével összefüggő visszásságot okoz a Kormány, ha az árvízkárosultakat megillető támogatásokat kormányhatározattal szabályozza. A tisztességes eljáráshoz való jog követelményét sértik a hatóságok, ha a károsultnak az árvíz miatt megsemmisült ingatlana helyett nem biztosítanak más lakhatást.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy a 2001. évi tiszai árvíz során károsodott ingatlanának helyreállításával kapcsolatban az épület bontása nem a bontási engedélyben foglaltaknak megfelelően történt, valamint azt is, hogy az engedélytől való eltérés okát vele nem közölték. Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben megállapította, hogy az építési hatósági ügyben – a jogorvoslat igénybevételét és a másodfokú döntést követően – újabb eljárás indult. Az új eljárásban hozott döntés azonban a panaszra semmilyen megoldást nem adott, mivel az árvízkárt szenvedett épület helyreállítását az állam megbízásából végző kivitelező terhére kötelezést nem tartalmaz, és erre az elsőfokú hatóság álláspontja szerint nincs is lehetőség. A kivitelező által benyújtott használatbavételi engedély iránti kérelmet a hatóság elutasította, az új épületrész használatát megtiltotta. A panaszos ezt a határozatot megfellebbezte, így a közigazgatási út másodízben került a másodfokú hatóság hatáskörébe, a kérelem elbírálása folyamatban van. Az elsőfokú hatóság legutóbbi fellebbezéssel támadott döntésének az lett a következménye, hogy a kivitelezőre vonatkozó kötelezés és a végrehajtatás kilátásba helyezésének (munkaterület biztosítása) hiánya miatt a kijavítás nem kezdődött el. A másik oldalon a panaszos továbbra is kifogásolja a munka minőségét, a kijelölt kivitelezőt és legfőképpen a 49,16 m2 alapterületű épületrész irreális összegű (12,5 millió) újjáépítési költségét, és az ehhez kapcsolódó igen magas összegű jelzálogterhelést. A kivitelezés elfogadhatatlan minősége, a lakhatási lehetetlenség és a magas jelzálog miatt a panaszos család nem érzékeli, hogy a súlyos káruk mellett lényegében mit jelent a részükre nyújtott segítség. (Ma is máshol kénytelenek lakni.)
Az országgyűlési biztos általános helyettese már az OBH 3857/2001. sz. jelentésben megállapította, hogy a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvényben szabályozott állami feladatvállalás – mint keretszabály – mellett a kárt szenvedett állampolgárok ügyeiben nincs egyértelmű eligazító jogszabály, amely mindenkor teljes bizonyossággal és egyértelműen meghatározza, hogy a katasztrófasegély milyen feltételekkel illeti meg az állampolgárokat. A jogalkalmazási bizonytalanságot fokozza, hogy kormányhatározat rendelkezik állampolgárok jogairól és kötelességeiről, tekintettel arra, hogy költségvetési pénzből használt lakás vásárlására, új lakás építésére, a megrongálódott épület felújítására stb. jogosultak a károsultak, melynek fejében jelzálogjog bejegyzése történik a kérdéses ingatlanra. A kormányhatározattal történő szabályozás következménye, hogy a károsultnak nincs jogszabályban biztosított lehetősége más megoldás kezdeményezésére, ha nem ért egyet a döntéssel, mert a határozat hiánya kizárja a jogorvoslat lehetőségét. A vizsgált ügyben a helyreállítás az erre biztosított kivitelező útján történt, a panaszos azonban az elvégzett szolgáltatást nem fogadta el, ezért az építésügyi hatóság határozatait megfellebbezte, jelezve kifogásait. A szabálytalanságokat az elsőfokú építésügyi hatóságon túl a közigazgatási hivatal is megállapította. A döntések értelmében a helyreállítással érintett ingatlanrész nem rendelkezik használatbavételi engedéllyel, és a hatóság annak használatát is megtiltotta. A használatbavételi engedély iránti kérelmet, a helyreállítást az állam nevében végző kivitelező cég a panaszosok nevében nyújtotta be, tehát az eljárást nem a panaszosok kezdeményezték, a számtalan kifogást tartalmazó építési kivitelezés a terhükre nem róható, és a kijavítás sem a család feladata.
Az országgyűlési biztos a korább jelentésben foglalt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok megállapításán túl, a jelen vizsgálatban nem tett ajánlást az építésügyi hatóságnak, mivel ismételt fellebbezési eljárásban mód nyílik a feltárt szabálytalanságok kiküszöbölésére, és a megfelelő kötelezés kimondásával a munka szakszerű elvégzésére.
Az országgyűlési biztos a közigazgatási hivatal vezetőjét és a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját kérte fel annak megvizsgálására, hogy a 12,5 millió forint kivitelezési költség és a meghatározott jelzálogterhelés mennyiben felel meg a térségben végzett hasonló újjáépítési, helyreállítási munkálatok során finanszírozott kivitelezési költségnek és jelzálogterhelésnek. A panaszos ügyében az építési hatósági eljárás folyamatban van, tekintettel arra, hogy a közigazgatási hivatal a használatbavételt elutasító és az épület használatát megtiltó elsőfokú határozatot megsemmisítette, és új eljárást rendelt el. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közölte, hogy a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottság döntése alapján a jelzálogterhelés nagyságát úgy számítják, hogy a bejegyzésének alapja a 3,5 millió forintos értékhatár és a tényleges helyreállítási költség különbözete. A válasz is jól mutatja a jogterület szabályozatlanságát, illetve azt, hogy a különböző hatóságok az ügyben minden jogorvoslat biztosítása nélkül kormányhatározat alapján járnak el.
OBH 2642/2002.
A jogbiztonsággal, és a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha a panaszos beadványára csak hónapok múlva reagál.
Egy panaszos anya a kiskorú gyermeke kapcsolattartási ügyében a soproni Gyámhivatal elhúzódó eljárását sérelmezte. A panaszos 2002 januárjától jegyzőkönyvi nyilatkozataiban és beadványaiban folyamatosan kérte a Gyámhivatalt, hogy a gyermek apját figyelmeztesse a kapcsolattartást szabályozó bírói ítélet betartására, álláspontja szerint beadványaira a hatóság késedelmesen reagált. Az országgyűlési biztos általános helyettese a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való joga sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A panaszos első beadványa a Gyámhivatalhoz 2002. január 23-án érkezett. A Gyámhivatal a panaszos és volt férje közös meghallgatását február 13-ra tűzte ki. Ekkor tisztázták az elmaradt kapcsolattartások okait, a felvett jegyzőkönyvben az apát az ügyintéző figyelmeztette, a szülőket felkérte arra, hogy a gyermek érdekét szem előtt tartva működjenek együtt. A Gyámhivatal eljárása a jogszabályi előírásoknak megfelelő volt. A panaszos február 25-én, március 7-én és 12-én kérte ismételten a Gyámhivatal segítségét az anyai kapcsolattartás végrehajtásához. A panaszos jogi képviselője március 21-én javasolta először azt, hogy a kapcsolattartás elősegítésére vegyék igénybe a Kapcsolat Alapítvány szolgáltatásait.
Az ügyintéző e beadványokkal kapcsolatban március 29-én hallgatta meg apát, de arról a panaszost nem értesítette, így egy közös meghallgatáson, a felek közötti egyezség létrehozását sem kísérelte meg. A Gyámhivatal nem utalhatta a Kapcsolat Alapítvány hatáskörébe az anyai kapcsolattartást, tekintettel arra, hogy a gyermek apja a kapcsolattartás újraszabályozását kérte a bíróságtól. A Gyámhivatal nem tájékoztatta a panaszost az apa meghallgatásáról, továbbá arról sem, hogy a Kapcsolat Alapítvány segítségét a szülők csak önkéntesen, vagy a bíróság döntése alapján vehetnék igénybe. A gyermek apját, a panaszos és jogi képviselője két újabb beadványa után, csak április 25-én figyelmeztette. Az anya következő beadványát a Gyámhivatal május végén iktatta. Ennek a beadványnak a nyomán is csak a gyermek apját hallgatta meg, a panaszost a meghallgatás időpontjáról, annak eredményéről nem értesítette, kérelméről nem hozott határozatot, eljárását nem hosszabbította meg. A Gyámhivatal az elhúzódó eljárásával megsértette a panaszos jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát.
Az általános helyettes a további jogsértések elkerülése érdekében felkérte a Gyámhivatal vezetőjét, hogy a jövőben fokozottabb figyelmet fordítson az államigazgatási eljárásról szóló törvényben meghatározott ügyintézési határidő betartására, továbbá felhívta a figyelmét arra, hogy a kapcsolattartás végrehajtásának elősegítésére a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény lehetőséget ad a gyermekjóléti szolgálat segítségének igénybevételére. Adott esetben a kapcsolattartás végrehajtása során a gyermek védelembe vétele is együttműködésre késztetheti a szülőket.
A Gyámhivatal vezetője a kezdeményezést elfogadta.
OBH 2729/2002.
A jogbiztonság részét képező tisztességes eljáráshoz, valamint a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a bentlakásos intézmény, ha a munkaviszonnyal rendelkező gondozottak a foglalkoztatás során nem, vagy csak részben kapják meg ebből származó jövedelmüket.
Egymástól függetlenül, több panaszos sérelmezte a Pest Megyei Önkormányzat fenntartásában működő, tápiógyörgyei Pszichiátriai Betegek Otthonának az intézetben ellátottak vagyonkezelését érintő eljárását. A panaszok vizsgálata a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jog sérelmének gyanúja alapján indult. Az országgyűlési biztos a vizsgálat megindításával egyidejűleg felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a megyei gyámhivatal bevonásával ellenőrizze az otthon ellátottakat érintő vagyonkezelésének, és keresetük kezelésének gyakorlatát.
Az intézet 252 betegeknek nyújt tartós bentlakást, közülük 111 fő áll munkaviszonyban. Az itt élők közül 40 a cselekvőképességet kizáró, és 66 a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezettek száma. A munkaviszony kereteiben történő foglalkoztatás partnervállalatai az ERFO Ipari és Kereskedelmi Szolgáltató Kft., valamint a Fővárosi Kézműipari Rt.
Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a foglalkoztatottság ilyen magas szintje pozitívan értékelhető az ellátottak személyiségének kibontakozása szempontjából, az ellenőrzés azonban számos hibát tárt fel. Minden ellátott személyesen megállapodást kötött az érintett cégekkel, az intézmény vezetése azonban nem biztosítja számukra a megszerzett jövedelmet. A vizsgálat szerint az átutalt munkabér egy közös számlára érkezik, és a munkajutalom kifizetése után fennmaradó összeget az intézmény működtetésére fordítják. Erre vonatkozóan azonban a dolgozóktól semmiféle felhatalmazást nem kaptak. Az ilyen szabályozás ellentétes a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény előírásával, amelynek értelmében a munkavállalót megilleti a munkaszerződésben megállapított személyi alapbérnek megfelelő munkabér, másrészt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) rendelkezéseivel. A vizsgálat feltárta, hogy sokszor nem az végzi a tényleges munkát, akivel a munkaszerződést a munkáltató megkötötte, hanem más személy, mert a szerződő fél arra életkora, illetve pszichés állapota miatt nem, vagy csak kevéssé alkalmas. Az intézmény vezetője szerint a kiadott munka megfelelő színvonalú elvégzésének primátusa, illetve a munkáltatókkal kötött együttműködési megállapodás indokolja a kialakult gyakorlatot. Az ombudsman álláspontja szerint, annak ellené- re, hogy a foglalkoztatottság minél magasabb szintjére, ezzel egyidejűleg az ellátottak személyiségének mind teljesebb kibontakoztatására való törekvés rendkívül fontos célkitűzés, a jogrend szabta keretek áthágása nem rendelhető e cél elérésének eszköztárába. Az otthon 2001. évi összesített adatai szerint a partnervállalatok 31 025 915 Ft munkabért utaltak át, az intézet azonban csak 4 762 217 Ft-ot fizetett ki “munkajutalom” címén. A bérek fennmaradó részét a gondozott-munkavállalók személyéhez kötött elszámolással a nővérek használják fel. Abból vásárolnak kávét, cigarettát, gyümölcsöt, édességet a lakóknak, és a ruházat pótlását is ebből fedezik.
A vizsgálat megállapítása szerint a foglalkozatásban részt vevő gazdasági társaságok által átutalt munkabérek a tápiógyörgyei Pszichiátriai Betegek Otthona nevén nyilvántartott közös számlára érkeznek. A gondnokokkal az intézmény olyan nyilatkozatot íratott alá, amely szerint hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy a gondnokolt munkakeresményéből a térítési díj fennmaradó részét kiegyenlítse, illetve az otthon, továbbá a foglalkoztató helyiségek fenntartási költségeihez hozzájáruljon. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az intézményi költségvetésből nem fedezhető beszerzéseket ezen összegek felhasználásával (is) végzik. Az intézeti gyakorlat annak ismeretében sem menthető, hogy az intézet vezetője annak okául arra hivatkozott, hogy a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló személyek nem tudják beosztani pénzüket, azt napokon belül elköltenék, és ezt követően fenyegetőzve, öngyilkossággal zsarolva, lopással próbálnának pénzt szerezni. Ilyen esetben megoldást hozhat, ha külön indítvány alapján a bíróság az érintett cselekvőképességét a jövedelem 50%-a tekintetében is korlátozza, azaz úgy dönt, hogy a gondnokolt teljes munkakeresményét a gondnok kezelje. A másik megoldás a már említett, az intézetnek adott külön meghatalmazás.
Az otthon működésével kapcsolatban megállapított alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos azt ajánlotta a Pest Megyei Közgyűlés elnökének, hogy intézkedjen a munkaszerződések alapján, az érintetteknek járó, de a vizsgált intézmény által jogtalanul visszatartott és felhasznált jövedelem kamatokkal növelt összegének visszafizetéséről, továbbá rendeljen el egy, a Pest Megyei Önkormányzat által fenntartott bentlakásos intézményekben zajló foglalkoztatás ellentételezésének szabályszerűségét célzó átfogó vizsgálatot. Egyidejűleg felkérte az intézet igazgató- ját, hogy kezdeményezze az intézetben élők foglalkoztatását végző gazdasá- gi társaságoknál az általuk kötött külön munkaszerződések felülvizsgálatát és – a Pest Megyei Gyámhivatal, valamint a megyei módszertani otthon bevonásával történő – átdolgozását, részletezését és pontosítását, különös tekintettel a helyettesítésekre és a bérezésre. A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatala vezetőjét felkérte, hogy a rendelkezésére álló valamennyi eszközzel segítse elő, hogy a megyében működő bentlakásos intézményekben zajló foglalkoztatás keretében dolgozó, cselekvőképességüket érintő gondnokság alatt állók minden körülmények között hozzájussanak az őket megillető jövedelemhez. A címzettek valamennyi hozzájuk címzett ajánlást és kezdeményezést elfogadták.
OBH 2760/2002.
A jogbiztonság követelményét megsértve az ifjúság védelemhez való jogával, a véleménynyilvánítási, a lelkiismereti szabadsággal és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okoz az intézményt fenntartó önkormányzat, ha nem folytatja le a hatáskörébe tartozó eljárást, amikor tudomására jut, hogy az országgyűlési képviselői választási kampány során az iskolában a tanulók és a szülők alkotmányos jogait sértő magatartás fordult elő.
A Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára kérte az országgyűlési biztost, hogy folytasson vizsgálatot az egyik általános iskolában a parlamenti választások idején a szülők döntésének és a gyermekek véleményének befolyásolására tett, az alkotmányos jogokat, a közoktatási törvényt sértő igazgatói, pedagógusi intézkedések miatt. A panaszt a főtitkár egyidejűleg a fenntartó önkormányzathoz is elküldte.
Tekintettel arra, hogy az egyes iskolákban történtek kivizsgálása a törvényességi ellenőrzés keretében a fenntartó feladata, az országgyűlési biztos általános helyettese tájékoztatást kért a község polgármesterétől arról, hogy a panaszolt cselekmények kivizsgálása milyen eredménnyel járt, az önkormányzat fenntartóként, valamint az igazgató munkáltatójaként milyen intézkedést tett az ügyben. A polgármester közölte, hogy a Pedagógusok Szakszervezetétől a beadvány tájékoztatásul érkezett az önkormányzathoz, vizsgálatot nem kértek. Úgy gondolta, hogy az ügyben az országgyűlési biztos tesz lépéseket, és az önkormányzatnak nem kell vizsgálatot folytatni. A közoktatási törvény alapján a közoktatási intézmények törvényességi ellenőrzése a fenntartói irányítás keretében az önkormányzat, és nem az országgyűlési biztos feladata.
Az országgyűlési biztosok több jelentésben is rögzítették, hogy a közszolgáltatást igénybevevők alkotmányos jogainak védelme érdekében különösen fontos, hogy az állami, önkormányzati szervek a számukra jogszabályban meghatározott intézmény ellenőrzési hatáskörüket gyakorolják. Amikor az önkormányzat tudomására jutott, hogy az iskolában a gyermekek és a szülők jogait sértő oktatói, vezetői magatartás fordult elő, akkor a közoktatási törvény említett rendelkezése alapján azt ki kellett volna vizsgálni, és a közoktatási törvény, valamint az önkormányzatra, a közalkalmazottakra vonatkozó szabályok szerint el kellett volna járni, függetlenül attól, hogy ezt bárki kifejezetten kérte vagy sem. A működés hivatalból történő törvényességi ellenőrzése a fenntartók feladata, és annak elmulasztása sérti a jogbiztonság követelményét, valamint az ifjúság védelemhez való jogával, a véleménynyilvánítási, a lelkiismereti szabadsággal, és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okoz.
Az általános helyettes kezdeményezte, hogy az önkormányzat a törvényességi ellenőrzést a közoktatási törvény szerint végezze el, és intézkedjék, hogy a panaszolt sérelem a jövőben ne fordulhasson elő. Az önkormányzat a vizsgálatot lefolytatta, és határozatban rendelkezett a jövőbeli jogszerű eljárásról.
OBH 2835/2002.
A tulajdonhoz való alkotmányos joggal és a tisztességes eljárás követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha az ügyfél kártalanítási kérelmére nem válaszol.
Egy budapesti panaszos azt sérelmezte, hogy a II. kerületi Önkormányzathoz, a főpolgármesterhez és a főjegyzőhöz benyújtott kártalanítási igényére négy hónapja nem kapott választ.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog és a tisztességes eljárás követelménye sérelmének a gyanúja miatt vizsgálatot indított. Tájékoztatást kért a II. kerületi polgármestertől és a főjegyzőtől. A beszerzett válaszok alapján megállapította, hogy a kártalanítási kérelemről a fővárosi önkormányzat hozott döntést, a kerületi önkormányzat a kártalanítási igényre vonatkozó álláspontjáról azonban nem tájékoztatta.
A polgármester jelezte, hogy a panaszos igényéről az önkormányzatnak nem áll módjában nyilatkozni, mert a panaszos telke azon ingatlanok közé tartozik, amelyeknél nem kizárólagosan a II. kerületi önkormányzat kártalanítási kötelezettsége állapítható meg. A panaszos ingatlanával szomszédos ingatlan kártalanítási ügyében közigazgatási per van folyamatban a kerületi önkormányzat és Főváros Közigazgatási Hivatal között.
A fővárosi önkormányzat döntése alapján a kérelem jogilag megalapozott, azonban a kártalanítási megfizetésére nem a fővárosi önkormányzat, hanem a II. kerületi önkormányzat kötelezhető, mivel a korábbi építési övezeti besorolást – amely a panaszos ingatlanát érintette – a kerületi önkormányzat érdekében módosította erdőövezeti besorolásra.
A fővárosi önkormányzat egyik szakmai véleményében ugyanakkor megfogalmazódott az az elvárás is, hogy a Budai Tájvédelmi Körzet szomszédsága miatt az adott terület ne épülhessen be. A beépítetlen terület megtartása nem csupán fővárosi vagy kerületi, hanem országos érdek is.
A főpolgármesteri hivatal pedig, arról tájékoztatta a panaszost, hogy a kártalanítási igényét a fővárosi közigazgatási hivatalnál terjesztheti elő.
A jogszabály alapján 2000. január 1-jétől kezdődően minden olyan tulajdonost megillet a kártalanítás, akinek az ingatlana rendeltetését, használati módját a helyi építési szabályzat, illetőleg szabályozási terv másként állapítja meg (övezet előírások változása) vagy korlátozza (telekalakítási vagy építési tilalom), és ebből – többek között – a tulajdonosnak kára származik.
Az köteles a kártalanítást megfizetni, akinek érdekében a korlátozás történt. Ha ezt nem határozzák meg, akkor a kártalanítási kötelezettség a települési önkormányzatot terheli. A kártalanítás a felek megállapodásának tárgya, ha a felek között a kérelem benyújtásától számított egy éven belül nem jön létre megállapodás, akkor kártalanítási eljárást kell lefolytatni, amelyet az ingatlan fekvése szerint illetékes megyei, fővárosi közigazgatási hivatal vezetője folytat le.
Az országgyűlési biztos álláspontja szerint: mivel a korábbi években és jelenleg is a jogelőd Fővárosi Tanács, illetve a Fővárosi Közgyűlés hatáskörébe tartozik az övezeti besorolásról való döntés, míg az ingatlanra vonatkozó építési tilalmat a Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete rendelte el, a kártalanítási igényről való megállapodásban a panaszoson kívül érintett felek legalább a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzat. A jelen esetben a fővárosi önkormányzat egyoldalú, önálló döntéséről van szó, tekintettel arra, hogy kétséget kizáróan nem lehetett arra következtetni, hogy az érintett felek megkísérelték a kártalanításról való megállapodást, amelynek a meghiúsulása teszi lehetővé a közigazgatási hivatalnál a kártalanítási eljárás megindítását. Erről azonban a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője jogosult dönteni az államigazgatási eljárás keretében.
Az országgyűlési biztos eljárási hiányosságnak tekintette továbbá a kerületi önkormányzat részéről azt a mulasztást, hogy az előterjesztett kérelemre egyáltalán nem válaszolt, és megállapította, hogy a mulasztás alkotmányos jogsérelmet okozott a tulajdonhoz való joggal összefüggésben.
Az országgyűlési biztos felkérte a polgármestert, hogy a panaszos kérelmére tegye meg a szükséges intézkedéseket az önkormányzati nyilatkozat megadása érdekében.
Az önkormányzat a kezdeményezést elfogadta. Válaszában ugyanakkor utalt arra is, hogy a hasonló tárgyú – precedens értékű – per közeljövőben várható befejezését követően kerülhet sor a panaszos megnyugtató módon történő kártalanítására. Erről az önkormányzat a panaszost írásban is tájékoztatta. Az országgyűlési biztos a választ tudomásul vette.
Az országgyűlési biztos az intézkedésével egyidejűleg felkérte a főjegyzőt, hogy kísérje figyelemmel a kártalanítási igényekről való önkormányzati testületi döntések előkészítése során a felek közötti megállapodást, különösen, ha felmerülhet a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti véleményeltérés.
OBH 2836/2002.
A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben okoz visszásságot a fogva tartó, ha a fogva tartott megfelelő egészségügyi ellátása csak a büntetés-végrehajtás keretein kívül biztosítható, és nem kezdeményezi a büntetés félbeszakítását.
A 64 éves, súlyos rákbeteg panaszos azért fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert szabadságvesztés büntetése végrehajtásának megkezdésekor előterjesztett büntetés-félbeszakítási kérelmére nem kapott választ.
Az általános helyettes az emberi méltósághoz és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során a BVOP-tól kért tájékoztatást. A megküldött dokumentumok szerint panaszos felesége már az őrizetbe vétel napján kérte a büntetés félbeszakítását három hónapra. Rosszindulatú daganatos megbetegedése miatt a panaszost a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházába szállították át. A felesége által beadott kérelemről tájékoztatták, a kérelemhez ő is csatlakozott. A kérelemmel kapcsolatban a kórház főigazgató orvosa úgy nyilatkozott, hogy panaszos gyógykezelése a büntetés-végrehajtás szervezetrendszerén belül biztosított, ezért a félbeszakítást nem javasolja. A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka a döntés meghozatala előtt a BVOP Egészségügyi Főosztályának véleményét is kikérte. Az Egészségügyi Főosztály véleménye szerint panaszos súlyos betegségének ténye kétségtelen, mindazonáltal kivizsgálása és gyógykezelése büntetés-félbeszakítás nélkül is biztosítható. A főosztály véleménye alapján az országos parancsnok a kérelmet elutasította. Az elutasító határozatot panaszos aláírásával igazoltan 16 nap múlva átvette. Ezután a panaszos leánya újabb büntetés-félbeszakítási kérelmet nyújtott be. A félbeszakítási kérelmet a BVOP ismételt véleményezésre megküldte a Központi Kórház főigazgató főorvosának. A főorvos a megkeresésre arról tájékoztatta a hatóságot, hogy panaszos a gyógykezelést illetően nem együttműködő, a szükséges vizsgálatoknak nem veti alá magát, ezért a félbeszakítást továbbra sem javasolta. A BVOP a kérelmet ismételten elutasította. A határozatot panaszos aláírásával igazoltan másfél hónap múlva átvette. Az elutasító határozat ellen panaszos felesége jogorvoslatot kért az Igazságügyi Minisztériumtól. A minisztérium a panaszt mint megalapozatlant elutasította.
Az általános helyettes az illetékes szervek megkeresését követően tájékoztatást kért panaszos egészségi állapotáról is, így tudomására jutott, hogy panaszos egészségügyi statusa jelentősen romlott, állapota miatt a Nagyfai Krónikus Utókezelő Részlegbe szállították át. A Nagyfai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetből megszervezték sebészeti és urológiai szakvizsgálatát. A vizsgálat során daganatot találtak veséjében is, melynek műtéti eltávolítását javasolták. A műtétbe panaszos nem egyezett bele.
A fogva tartottak, mivel a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joguk a szabadságvesztés végrehajtása alatt nem korlátozott, jogosultak az egészségi állapotuknak megfelelő egészségügyi ellátásra. A fogva tartottak egészségügyi ellátását elsősorban a fogva tartó büntetés-végrehajtási intézet, illetve a Büntetés-végrehajtás Központi Kórháza, annak a Nagyfai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben működő Krónikus Utókezelő Részlege, valamint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet biztosítja. A büntetés-végrehajtás szervezetrendszerén kivüli, külső ellátás igénybevételére a fogva tartottnak csak akkor van lehetősége, ha gyógykezelése a büntetés-végrehajtás keretein belül nem megoldható. Az általános helyettes megállapította, hogy mindkét félbeszakítási kérelem benyújtásának időpontjában panaszos onkológiai státusza – mivel panaszos a teljes körű kivizsgálásba nem egyezett bele – tisztázatlan volt. Bár panaszos az Alkotmányban deklarált önrendelkezési joga keretében az egészségügyi ellátást visszautasíthatja, a gyógykezelésben való részvételt megtagadhatja, és ebben a jogában csak életveszélyes állapot esetén korlátozható, passzív magatartása mégis odavezetett, hogy a BVOP jogszerűen tagadta meg a félbeszakítási kérelem teljesítését. A BVOP eljárása ebben a vonatkozásban alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem okozott.
Az előterjesztett félbeszakítási kérelmek elbírálása óta panaszos az orvosi vizsgálat elvégzésébe beleegyezett, így onkológiai statusa is tisztázódott. Az orvosi vélemény szerint romló egészségi állapota miatt panaszos megfelelő egészségügyi ellátásához az Országos Onkológiai Intézet és a Szegedi Egyetemi Klinika bevonása szükséges. Ez a körülmény indokolttá teheti a büntetés-félbeszakítás engedélyezését, aminek elmaradása a panaszos emberi méltósághoz és lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogának sérelmét idézheti elő. Az alkotmányos jog sérelmének veszélye miatt az általános helyettes arra kérte a Nagyfai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokát, hogy jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén hivatalból kezdeményezze a félbeszakítást. Az érintett a kezdeményezést elfogadta.
OBH 2868/2002.
A jogbiztonság elvének sérelmét jelenti, és az érintettek tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogát sérti a bentlakásos intézmény, ha a bekerüléshez a jogszabályban megállapított feltételeken túl egyszeri hozzájárulást is előír.
Egy országgyűlési képviselő a Cat Otthon Szociális Gondozó és Ellátó Kht. fenntartásában működő Cat Otthon Kht. Idősek Otthona gondozottjainak panaszával fordult az országgyűlési biztoshoz. A jogbiztonság elve, a szociális biztonsághoz, valamint a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogok sérelmének veszélye miatt a biztos vizsgálatot indított.
A beadvány szerint “korábban évente egy-egy alkalommal fordult elő, hogy az otthon vezetése kezdeményezte valamelyik lakó gondnokság alá helyezését a kerületi gyámhatóságnál, addig most egyetlen hónap alatt hat ilyen kérelem érkezett, és valamennyi esetben kizáró gondnokság megállapítását kérte a szakorvosi véleményt kiállító kerületi ideggondozó intézet főorvosa. Ez azt jelenti, hogy akit kizáró gondnokság alá helyeznek, azt utána nem lehet tovább az otthonban tartani, pszichiátriai betegek otthonában kell elhelyezni, mert elmeállapota ezt teszi szükségessé.” Azt is többen észrevételezték, hogy a gondozottak jóval több térítési díjat fizetnek ellátásukért (főleg azok, akiknek nincs hozzátartozójuk), mint amennyit a jogszabály megenged.
A Fővárosi Közigazgatási Hivatal bevonásával folytatott vizsgálat megállapította, hogy a gondnokság alá helyezési eljárás megindítását valamennyi esetben az érintett idős ember leépült szellemi állapota indokolta, amelyet a mentálhigiénés ellátás keretében végzett munka során a főnővér, illetőleg az intézmény mentálhigiénés szakembere jelzett az intézményvezetőnek. A vizsgálatok elvégzésére a Szent Margit Kórház Pszichiátriai Gondozó Intézetének főorvosát kérték fel. Az országgyűlési biztos kiemelte, hogy egyes gondozottak esetleges gondnokság alá helyezése – és ezt az intézményvezető nyilatkozata is alátámasztja – helyzetüket nem változtatja meg, figyelemmel arra a körülményre, hogy esetükben nem pszichiátriai betegekről, hanem szellemileg leépült (demens) idős emberekről van szó. Szerződésüket sem eddig, sem ezt követően nem kívánják felbontani, a gondnokság alá helyezett lakók továbbra is az intézményben maradnak. A szakmai vizsgálatot végző Fővárosi Közigazgatási Hivatal a térítési díjak vizsgálata során azonban jogsértő gyakorlatra is felhívta a figyelmet. Jelentésükben rögzítették: “az egyszeri hozzájárulásokkal kapcsolatban azonban megállapítást nyert, hogy az intézmény jogszabálysértő gyakorlatot folytat”. Az egyszeri hozzájárulás elnevezést, valamint jogi minősítését a törvény határozza meg. Eszerint, csak és kizárólag az az egyszeri alkalommal befizetett összeg tekinthető egyszeri hozzájárulásnak, amelyet kifejezetten az átlagot meghaladó szintű tartós bentlakásos intézményben történő elhelyezési feltételek megteremtése esetén jogosult megállapítani a fenntartó. Az intézet- ben élők közül 32 személy fizetett be – felújítási hozzájárulás címén! – 200 000 Ft- tól – 1 000 000 Ft-ig terjedő összegben egyszeri hozzájárulást. Ezek a személyek azonban olyan 1-2, illetve 3 ágyas szobákban élnek, amelyek a vonatkozó rendelkezésnek nem felelnek meg. Ezért az intézmény gyakorlata a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvének sérelmén túl, sérti az érin- tettek tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogát is. Tekintettel azonban arra, hogy Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vezetője az intézmény jogszerű működésének helyreállítása érdekében kötelezte az intézet fenntartóját, hogy a jogszerűtlenül kért egyszeri hozzájárulásokat 120 napon belül – a Hivatalnak is igazoltan – térítse vissza, továbbá kötelezte a jogszerűtlen gyakorlat alapján kötött gondozási megállapodások módosítására is, az intézmény vezetőjénél az országgyűlési biztos külön kezdeményezést nem tett. Felkérte azonban a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy felszólítása teljesítésének végrehajtását kísérje figyelemmel, és a fenntartó által tett intézkedésekről adjon tájékoztatást. A válaszadásra szabott határidő még nem telt el.
OBH 2909/2002.
A jogbiztonsággal és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a polgármesteri hivatal, ha a hatáskör változása miatt tévesen a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnak továbbítja a vakok személyi járadékára benyújtott igényt, és ezért az eljárás elhúzódása miatt a jogosult két hónapi ellátásától elesik.
Az Ózdi Városi Önkormányzat Családsegítő Szolgálata családgondozó munkatársa kért segítséget a vakok személyi járadékára jogosult ügyfele megbízásából, mert a benyújtott igényére csak hónapokkal később kapott ellátást.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és az Államháztartási Hivatal Családtámogatási Jogi és Ellenőrzési Osztálya vezetőjét vizsgálatra kérte fel.
Az egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról szóló 1999. évi CXXII. törvény 58. § (5) bekezdése rendelkezett arról, hogy a 2001. június 30-át követő időponttal vakok személyi járadékára való új jogosultság nem állapítható meg. A vakok személyi járadékát azonban meg kell állapítani annak a személynek, akinek a jogosultsága 2001. július 1-jét megelőzően keletkezik, és az ellátás megállapítására irányuló kérelmét 2001. június 30-ig benyújtja. A 2001. július 1-jei időpont előtt megállapított vakok személyi járadékát a 2001. június 30-án hatályban lévő jogszabályok alapulvételével – ide nem értve az ellátás mértékére vonatkozó rendelkezést – tovább kellett folyósítani. A fentiek ellenére a panaszos 2001. június 20-án beérkezett igényét a polgármesteri hivatal hatáskör hiányára hivatkozással – bár ekkor még hatáskörrel rendelkezett – illetékes intézkedésre tévesen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egészségbiztosítási Pénztár Ózdi Kirendeltségéhez továbbította. Végül innen került át a Területi Államháztartási Hivatalhoz (TÁH), ahol a vakok személyi járadékát kérelmező nyilvántartó lap jogszerűen csak a fogyatékossági támogatásra való jogosultságot alátámasztó dokumentumként került csatolásra a 2001. szeptember 13-án benyújtott fogyatékossági támogatás igénybejelentéshez. A TÁH 2001. szeptember hónaptól folyósítja a fogyatékossági támogatást.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Ózdi Polgármesteri Hivatal visszásságot okozott, amikor a panaszos 2001. június 20-án vakok személyi járadéka megállapítására benyújtott igényét tévesen hatáskör hiányára hivatkozással, szintén tévesen a B-A-Z Megyei MEP Ózdi Kirendeltségére továbbította. De a visszásság ellenére sem tett ajánlást, mivel a vizsgálatot végző Államháztartási Hivatal Családtámogatási Jogi és Ellenőrzési Osztály vezetője utasítására a polgármesteri hivatal az igényléskor hatályos jogszabálynak megfelelően megállapította 2001. július és augusztus hónapra az elmaradt vakok személyi járadékát. A vizsgálat eredménnyel zárult.
OBH 2931/2002.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a földhivatal, ha az eljárása során az illeték megállapításához és kiszabásához szükséges iratok továbbítását jogellenesen elmulasztja, és a jogbiztonság elvét sérti, ha az előírt ügyintézési határidőt túllépi.
A panaszos a Fővárosi Kerületek Földhivatalának eljárását és a hivatal egyes munkatársainak az ügye intézése során tanúsított magatartását sérelmezte. Az országgyűlési biztos a jogbiztonság elvének, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melyben Fővárosi Földhivatal vezetőjét kérte fel vizsgálatra.
A panaszos az ingatlan tulajdonjogának bejegyzéséhez szükséges iratokat 2001. november 21-én személyesen adta be a földhivatalhoz, míg az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvényben (Itv.) előírt nyilatkozatot csak 2001. november 29-én küldte meg ajánlott levélben a földhivatalnak. A panaszos azt sérelmezte, hogy a földhivatal az általa benyújtott iratokat a nyilatkozat nélkül továbbította a Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatala Fővárosi Illetékhivatalához. A földhivatal a nyilatkozatot csak a Fővárosi Földhivatal vezetőjének – az országgyűlési biztos kezdeményezésére végzett – vizsgálatának megkezdését követően, 2002. szeptember 11-én továbbította az illetékhivatal részére.
A Fővárosi Földhivatal vezetőjének vizsgálata feltárta, hogy a földhivatal munkatársai a törvényi rendelkezések és az ezeken alapuló előírások figyelmen kívül hagyásával jártak el mind az iktatási munkában, mind az illetékhivatallal való kapcsolattartásban. Iktatáskor elmulasztották az ügyfelek által a szerződések mellékleteként beadott okmányok számítógépes rögzítését. A földhivatal illetékcsoportjának ügykezelői “gyakorlatilag nem is tudják, hogy a szerződésekhez csatolt mellékleteket be kell küldeni” az illetékhivatalhoz, az általuk készített listák nem felelnek meg az okmányszerűségnek, azok alapján nem lehet visszakeresni az iratok felszereltségét, nem tudják biztosítani az okmányok naponkénti és biztonságos eljuttatását az illetékhivatalhoz. Nem megoldott az illetékhivatal részére 8 napon belül kötelezően továbbítandó iratok szállítása, többhetes kimaradás is előfordult. Az illeték kiszabáshoz szükséges iratokat az előírt határidőn belül nem küldték meg az illetékhivatalnak. Az ügyintézők nem ismerik megfelelően a munkájukra vonatkozó törvényi előírásokat. Az ügyfélkiszolgálás színvonala sem megfelelő. A munkaköri leírások nem tartalmazzák a ténylegesen ellátott feladatokat, és a felelősségi viszonyok sem egyértelműek.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a panaszos mulasztott, amikor a bejegyzés iránti kérelmével együtt nem nyújtotta be az illeték megállapításához szükséges egyéb iratokat, a nyilatkozatot és az igazolást. Azokat a panaszos csak egy héttel később, 2001. november 29-én pótolta. Az ügyfél mulasztása azonban nem menti fel a földhivatalt a törvényi kötelezettsége alól, hogy a pótlólag benyújtott iratot megküldje az illetékhivatalnak. Ennek teljesítését a földhivatal elmulasztotta, és azt csak a vizsgálat megkezdése után teljesítette.
A földhivatal mulasztása a jogbiztonság elvével, és a panaszos tisztességes eljáráshoz való jogával összefüggő visszásságot okozott. A mulasztás miatt az ügyintézőkkel szemben felmerült a fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja, ezért az országgyűlési biztos kezdeményezte a mulasztást elkövető földhivatali köztisztviselők fegyelmi felelősségre vonására irányuló eljárás megindítását. Tekintettel azonban arra, hogy a földhivatal a vizsgálat lezárását megelőzően – 2002. szeptember 11-én – az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot megszüntette, a biztos nem tett ajánlást.
A Fővárosi Földhivatal vezetője a vétkes köztisztviselőket írásbeli figyelmeztetésben részesítette. A biztos az intézkedést tudomásul vette.
OBH 2940/2002.
A jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség elhúzódó eljárása, melynek során megsértik a büntető vagy a szabálysértési eljárás szabályait.
A panaszos a BRFK eljárásának elhúzódását sérelmezte egy közlekedési baleset kapcsán, melynek részese volt. Az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben a tisztességes eljáráshoz való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el.
A megállapított tényállás szerint 2002. január 31-én a XIII. kerületben ismeretlen személy nekiütközött a panaszos által vezetett gépkocsinak, majd a rendőrök érkezése előtt eltávozott a helyszínről. Emiatt az ismeretlen elkövetővel szemben felmerült a cserbenhagyás vétségének gyanúja, ezért a BRFK-n feljelentés kiegészítést rendeltek el. Ennek keretében március 11-én meghallgatták a panaszost, aki elmondta, hogy a balesetet okozó gépjármű vezetője a helyszínen átadta neki a névjegykártyáját, amit ő a kiérkező rendőröknek megmutatott. A BRFK-n még aznap megtagadták a nyomozást, a határozatot azonban csak április 16-án tudták kézbesíteni a panaszos részére, mert kétszer “ismeretlen” jelzéssel érkezett vissza a tértivevény. A határozat jogerőre emelkedését követően a BRFK az ügy iratait szabálysértési eljárás lefolytatása céljából megküldte a XIII. kerületi Rendőrkapitányságnak. Az ügyet április 30-án általános számon iktatták a Közrendvédelmi Osztályon, és 2002. május 14-én a panaszos által megnevezett személyt adatszolgáltatásra kérték fel. Május 28-án átadták az iratokat az Igazgatásrendészeti Osztálynak, ahol június 4-én iktatták az ügyet szabálysértési számon. Az ügyben először július 8-án, majd – az eljárás alá vont személy kifogása miatt – július 22-én hoztak érdemi határozatot. A jogerős határozatot a szabálysértési hatóság augusztus 8-án küldte meg a panaszos részére. A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható, hogy a szabálysértési feljelentést 2002. február 6-án foglalták írásba, az azonban nem derül ki, hogy pontosan mikor adták át – bűncselekmény gyanúja miatt – a Közlekedésbaleseti Osztálynak. Itt február 20-án rendelték el a feljelentés-kiegészítését, melynek határidejét március 20-ig meghosszabbították. Nem derül ki azonban az sem, hogy a nyomozó hatóság mikor hosszabbította meg a 15 napos határidőt. A nyomozást megtagadó határozat kézbesítésére két ízben azért nem került sor, mert a borítékon tévesen tüntették fel a panaszos lakcímét, és az elírást csak a harmadik kézbesítés alkalmával korrigálták. Az ügyet – szabálysértési eljárás lefolytatása céljából – április 22-én tették át a XIII. kerületi Rendőrkapitánysághoz, ahol viszont a tényleges szabálysértési eljárás csak június 4-én indult meg. Addig “szabálysértési előkészítő eljárást” folytattak, melyet azonban sem a szabálysértési, sem más törvény nem szabályoz. A szabálysértési eljárást az ügyiratok áttételét és iktatását követően rögtön meg kellett volna indítani, és az 1999. évi LXIX. törvény (Sztv.) 82. § (4) bekezdése alapján 30 napon belül határozatot hozni.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálata során megállapította, hogy a nyomozó és a szabálysértési hatóság eljárása visszásságot okozott a jogállamiság elvéből levezethető tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben. Ezért ajánlást tett a budapesti rendőrfőkapitánynak, gondoskodjon arról, hogy az irányítása alá tartozó rendőri szervek a szabálysértési feljelentések érkezését követően minden esetben az Sztv. szabályainak megfelelően járjanak el. Emellett felhívta a budapesti rendőrfőkapitány figyelmét a büntetőeljárási törvényben rögzített határidők pontos betartásának, valamint adminisztrációjának szükségességére. A rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta, és utasítást adott az ismeretlen személyek által elkövetett szabálysértések miatt indult eljárások egységes rendjének kialakítására.
OBH 3003/2002.
Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot, ha az illetékes rendőri szervek eljárása a vonatkozó jogszabályoknak megfelel, és megteszik azokat az intézkedéseket, melyek elkerülhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy az országban élők közbiztonsághoz való joga érvényesüljön.
A Mahatma Gandhi Emberi Jogi Egyesület az Országgyűlési Biztos Hivatalához előterjesztett beadványában észrevételezte, hogy a hazánkban élő színes bőrűek – különösen a Népligeti és a Nagyvárad téri metró megálló környékén – állandó atrocitásnak vannak kitéve.
A beadvány alapján felmerült a jogbiztonság követelményének, valamint a rendőrség által biztosítandó közbiztonság sérelmének gyanúja, ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el, és tájékoztatást kért a budapesti rendőrfőkapitánytól.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a rendőrség eleget tett fellépési kötelezettségének azzal, hogy a beadványban hivatkozott két konkrét esetben nyomozást rendelt el, melyek az ombudsmani jelentés írásba foglalásakor még folyamatban voltak. Megtette a rendőrség a jogszabályban előírt, hatáskörébe tartozó, lehetséges intézkedéseket is annak érdekében, hogy a hazánkban élő színes bőrűek és a Nagyvárad téri, valamint a Népliget metró környékén lakók közbiztonsághoz való jogát biztosítsa. Ez utóbbit az bizonyította, hogy a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Védelmi és Rendészeti Ügyosztályának a forgalmi, városképi szempontból kiemelt jelentőségű aluljárók rendjének, tisztaságának helyreállítására készített programja végrehajtásának részeként a főkapitány 2002. június 20-án kiadta a “fővárosi aluljárók közterületi rendjének helyreállításáról” szóló intézkedését. Az intézkedés szerint a rendőrség állandó rendőri posztos szolgálatot biztosít az Őrs vezér téri, a Blaha Lujza téri, a Deák Ferenc téri, a Nyugati téri és a Baross téri gyalogos aluljárók, valamint a Kőbánya-Kispest gyalogos felüljáró, metró és busz végállomáson. Ezen kívül rendszeres és visszatérő ellenőrzést tart a Határ út, a Kálvin tér, a Ferenciek tere, a Ferenc körút, az Üllői út és az Astória gyalogos aluljárókban. Az intézkedésben foglaltak végrehajtását, illetve a végrehajtás eredményességét a főkapitányság folyamatosan ellenőrzi. Ugyancsak – a nemzeti, a faji, az etnikai megkülönböztetésekkel összefüggő jogsértések megelőzése, megszakítása érdekében – a főkapitány fokozottabb rendőri jelenlétet, valamint gyakoribb ellenőrzést, szervezett akció végrehajtását is elrendelte a vizsgálattal érintett két metró megálló területén és környékén.
Az ügyben – figyelemmel a rendőrség által tett intézkedésekre, továbbá mert a beadvány előterjesztője nem sérelmezett konkrét rendőri intézkedést vagy rendőri intézkedés elmulasztását – az országgyűlési biztos nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének véleményével megegyezően azonban a sajtóban felhívta az állampolgárok figyelmét arra, hogy a szóban forgó jogsértő magatartások megelőzése, az elkövetők azonosítása, felderítése és elfogása szempontjából – a fokozott rendőri jelenléten túl – lényeges az is, hogy a “sértett” személy vagy bárki aki ilyen jelenséget észlel, azonnal kérjen rendőri segítséget, illetve a történtekről minél előbb tegyen bejelentést a rendőrségen, mivel az időmúlás az esetleges rendőri intézkedés és eljárás eredményességét veszélyezteti.
OBH 3098/2002.
A jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okoz az önkormányzat, ha alapvető állampolgári jogokat érintő, testületi hatáskörbe tartozó államigazgatási kérdésben csak évente egy alkalommal tart ülést.
A panaszos az Országgyűlési Biztos Hivatalához benyújtott levelében a Budapest XVIII. kerületi Önkormányzat, valamint a Fővárosi Önkormányzat eljárásának vizsgálatát kérte egy “névtelen” utca lakói nevében, mert annak ellenére, hogy a családiház-építéseket már 2001-ben befejezték, oda nem jelentkezhetnek be, mivel az utcájuk még nincs elnevezve.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított, és kikérte az önkormányzat jegyzőjének álláspontját, és a következőket állapította meg:
Az önkormányzat az újonnan létrehozott közterületek, utcák elnevezése érdekében egy ad hoc bizottságot hozott létre, amely az azzal szomszédos utcák neveihez hasonló “ősmagyar” hangzású neveket javasolt a testületnek. A képviselő-testület a javaslatot a 2001. március 22-i ülésén elfogadta, és csak a Fővárosi Önkormányzattal folytatott egyeztetés során szerzett tudomást arról, hogy az adott nevek már léteznek a főváros másik kerületében. A határozat ezért ellentétes a közterület- és városrésznevek megállapításáról, valamint azok jelöléséről szóló 9/1989. (1990. I. 31.) Főv. Tan. rendelettel előírtakkal. A bizottság ismét összeállt, és ezúttal személynevek adására tett javaslatot. A képviselő-testület az újabb javaslatot megtárgyalta, és azt a 2002. május 23-i ülésén elfogadta. A rendelet értelmében a közterületek személyekről való elnevezése ügyében a fővárosi közgyűlés hatáskörébe tartozik a döntés, ezért a határozatokat – sürgős elbírálást kérve – május 27-én megküldték jóváhagyásra a Főpolgármesteri Hivatalnak. A Fővárosi Közgyűlés Várostervezési és Városkép- védelmi Bizottságának elnöke a július 2-i levelében azonban arról tájékoztatta a polgármestert, hogy az elbírálás elmaradt, mert a Fővárosi Közgyűlés a 1330/ 1991. (XII. 9.) számú határozatára figyelemmel évente csak egy alkalommal tárgyalja a közterületek elnevezését, amelyet 2002-ben május 30-án már megtett. Az előterjesztés elbírálására így előre láthatólag csak 2003 májusában fog sor kerülni.
A biztos általános helyettese megállapította, hogy a feltárt mulasztás a jogbiztonságot veszélyeztette, mert az érintettek a lakcím-bejelentési kötelezettségüknek nem tudtak eleget tenni, és az több közszolgáltatás igénybevételében súlyosan korlátozta őket. A közterületek elnevezése testületi szerv hatáskörébe tartozó egyedi államigazgatási ügy, ezért az államigazgatási eljárásról szóló törvény (Áe.) a testületi szerv számára a határidőt úgy szabja meg, hogy a döntést legkésőbb a soron következő testületi ülésen kell meghozni. A Fővárosi Közgyűlés 1991-ben hozott határozata az akkori tömeges névváltoztatások miatt indokolt volt, de az ilyen tömeges közterületi elnevezések napjainkra már nem jellemzőek, és jobbára csak az új, névvel még nem rendelkező közterületek névadása kerül napirendre. Az önkormányzatok eljárásai együttesen az állampolgárok jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos jogával kapcsolatos visszásságot okoztak. Egyrészt a kerületi képviselő-testület azzal, hogy a hatályos fővárosi rendeletet nem ismerve hibás döntést hozott a nevekről. Másrészt a fővárosi önkormányzat az által, hogy olyan határozatot hozott és alkalmazott, amely ellentétes az Áe. előírásaival. Az általános helyettes a visszásság orvoslására ajánlásában felkérte a főpolgármestert, hogy kezdeményezze az 1991-es határozat módosítását, és a közterületek elnevezésére irányuló indítványok törvényes határidőn belüli megtárgyalását. A Bp. XVIII. kerületi Önkormányzat jegyzőjét pedig felkérte, hogy ügyeljen arra, hogy a bizottságok nem jogi végzettségű tagjai is a megfelelő jogszabályok birtokában és ismeretében hozhassák meg döntéseiket. A jegyző a felhívásnak eleget tett.
A főpolgármester az ajánlást elfogadta, és a közgyűlésnél kezdeményezte a határozat hatályon kívül helyezését. A Fővárosi Közgyűlés az 59/2003. (I. 30.) Főv. Kgy. számú határozatával hatályon kívül helyezte az 1330/1991. (XII. 9.) számú határozatának az évente egy alkalommal történő ülésezésről szóló részét, és a közgyűlés a következő ülésére napirendre tűzte a XVIII. kerületi utcák elnevezését.
OBH 3227/2002.
A tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha az ügyfél kérelme ügyében hónapokig nem hoz érdemi határozatot, és az ügy állásáról sem ad tájékoztatást.
A panaszos 2002. május 9-én kérelmet nyújtott be a Fehérgyarmati Polgármesteri Hivatalhoz, melyben szociális helyzetére tekintettel a családi házán fennálló OTP hiteltartozása megfizetésére adósságkezelési támogatást kért. A támogatás igénybevételére az önkormányzat rendelete lehetőség adott. A panaszos kérelmét az önkormányzat elbírálta, de az elutasító döntéséről nem hozott határozatot, és az ügyfelet nem tájékoztatta.
Az országgyűlési biztos a jogállamiság elvéből következő tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben a következőket állapította meg:
Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 42. §-a rögzíti, hogy a közigazgatási szerv mind az ügy érdemében, mind az eljárás során eldöntendő kérdésekben határozatot hoz. A határozatok meghozatala során a közigazgatási eljárásban az ügyintézési határidő betartásának garanciális jelentősége van abból a szempontból is, hogy a döntés hiánya miatt az állampolgár nem élhet jogorvoslati jogával. A fellebbezés és a bírósági felülvizsgálat jogorvoslati eszközöket ugyanis csak a már meghozott határozat megtámadására lehet igénybe venni. Az önkormányzat határozathozatali kötelezettségét nem befolyásolja, ha a panaszos az önkormányzathoz benyújtott kérelmében esetleg nem valós adatokat szolgáltatott volna.
A vizsgálat által feltárt visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos felkérte Fehérgyarmat polgármesterét, gondoskodjon arról, hogy a képviselő-testület az általa alkotott rendelet előírásainak megfelelően haladéktalanul hozzon határozatot a panaszos ügyében, továbbá a jegyzőn keresztül hívja fel a polgármesteri hivatal dolgozóinak a figyelmét az eljárási törvényben rögzített határidők garanciális jelentőségére, és betartásuk fontosságára. A polgármester elismerte a mulasztás tényét, az ajánlásban foglaltakat elfogadta és megküldte a képviselő-testület decemberi határozatát.
OBH 3305/2002.
A vallásszabadsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a büntetés-végrehajtási intézet, ha nem biztosítja a fogva tartott számára az általa gyakorolt vallás előírásainak megfelelő étkeztetést.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert ortodox zsidó vallását szeretné börtönbüntetésének időtartama alatt is gyakorolni, de az intézetben nem biztosított számára az egyházi előírásoknak megfelelő étkeztetés.
A biztos a szabad vallásgyakorláshoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben a Fejér Megyei Főügyészséget kérte fel vizsgálat lefolytatására. Az ügyészségi vizsgálat szerint panaszos zsidó vallását, ami az egyház képviselőjének fogadását, kegytárgyak és vallási tárgyú könyvek birtoklását illeti, a pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet házirendjének keretein belül szabadon gyakorolhatta, a kóser étkeztetést azonban az intézet nem biztosította számára. A panaszos a kóser étkeztetés hiánya miatt átszállítási kérelmet nyújtott be, amit az intézet parancsnoka, majd a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (továbbiakban: BVOP) elutasított. Az elutasító határozat indokolásában a BVOP azért minősítette alaptalannak a panaszt, illetve a kérelmet, mert panaszos “megfelelő étkeztetése az intézetben biztosított”. A panaszos ezt követően a Fejér Megyei Főügyészség vizsgálatát kérte. Az eljáró ügyész vizsgálata során megállapította, hogy kóser étkeztetés biztosítására az intézet keretein belül nincs lehetőség, ezért panaszos más büntetés-végrehajtási intézetbe való átszállítását javasolta. Az ügyészi javaslat alapján panaszost a Budapesti Fegyház és Börtönbe szállították át, ahonnan újabb levelet írt az általános helyettesnek. Levelében a kóser étkeztetés hiányát sérelmezi.
Az általános helyettes megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtása során az elítélttel szemben csak az ítéletben és a törvényben meghatározott joghátrányok alkalmazhatók. Az ítélet és a törvény rendelkezéseinek megfelelően a büntetés végrehajtása alatt az elítélt egyes állampolgári jogai szünetelnek, illetőleg korlátozottak. Az elítélt azon jogai, melyek nem szünetelnek, ill. nem esnek törvényi korlátozás alá, továbbra is gyakorolhatók. A vallásszabadsághoz való jog olyan jog, ami az állampolgárt szabadságvesztés büntetésének végrehajtása alatt is korlátozás nélkül illeti meg. Valamennyi büntetés-végrehajtási intézet alkotmányos kötelessége az intézeti rendszabályok keretei között e jog gyakorlásának lehetővé tétele, az ehhez szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosítása. A szabad vallásgyakorlás keretében az elítélt egyháza lelkészével ellenőrzés nélkül tarthat kapcsolatot; megvásárolhat, és magánál tarthat a vallása gyakorlásához szükséges könyveket és az intézet rendjét nem veszélyeztető vallási kegytárgyakat. A szabadságvesztés végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 147. § (5) bekezdése azt is előírja, hogy az élelmezésnél az intézet lehetőségein belül az elítélt vallási igényét is figyelembe kell venni. Panaszos vallási igényeinek figyelembe vételére a pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézetben nem volt lehetőség. Ez az intézet nagyüzemi konyhát működtet, az ennek megfelelő technikai felszereltséggel. Annak érdekében, hogy az élelmezést érintő vallási előírások betartásra kerüljenek, a jelenlegi konyha mellett egy különálló, elzárható konyhahelyiség kialakítása lenne szükséges, erre a beruházásra azonban az intézet nem rendelkezik megfelelő pénzeszközökkel. Az elítéltnek a vallásgyakorláshoz való jogát a büntetés-végrehajtás szervezetrendszerén belül biztosítani kell, indokolt esetben tehát át kell szállítani abba a büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol ezt a jogát szabadon gyakorolhatja. Az általános helyettes megállapította, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága azzal, hogy a panaszos átszállítási kérelmét – melynek célja olyan büntetés-végrehajtási intézetbe való átszállítás volt, amelyben a kóser étkeztetés biztosítható – elutasította, a vallásszabadsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Az általános helyettes ajánlásban kérte a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát, vizsgálja meg, hogyan lehetne panaszos számára a vallási előírásoknak megfelelő étkeztetést biztosítani, és tegyen intézkedést ennek érdekében. A válaszadási határidő még nem telt el.
OBH 3399/2002.
A jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Központi Kárrendezési Iroda (KKI) eljárása, ha a határozata ellen benyújtott keresetlevelet nem továbbítja a bírósághoz. A jogbiztonság elvét sérti a KKI eljárása, ha az ügyintézési határidőt túllépi.
Az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában panaszos 1945. január 10. és 1948. június 20. napja között hadifogolyként elszenvedett személyi sérelmével összefüggő kárpótlási ügyében a Központi Kárrendezési Iroda (KKI) eljárását sérelmezte.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság elvének, valamint a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A KKI főigazgatójának írásos tájékoztatása szerint panaszos “az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény alapján 1994. március 7-én kelt és az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz (OKKH) 1994. március 9-én érkezett igénybejelentéssel élt, az 1945. 01. 10. és 1948. 06. 20. között szovjet hadifogságban töltött szabadságvesztés sérelme miatt. A Magyar Honvédség Központi Irattára 1993. december 17-én kelt igazolásában az elszenvedett sérelmet visszaigazolni nem tudta, ezért jogelődünk (OKKH) két alkalommal – 1995. február 27-én és 1995. április 17-én kelt levelekben – kérte az ügyfelet, hogy okiratok hiányában olyan tanúval igazolja szabadságelvonásának tényét, akivel a szabadság korlátozáskor együtt volt.” Panaszostól “a hiánypótlási felhívásokra válasz nem érkezett, a kérelmező a sérelem elszenvedését a hiánypótlási felhívások ellenére sem bizonyította, ezért 1995. június 5-én kelt határozatban igénye elutasításra került. E határozat 1995. június 16-án átvételre került, melyre ügyfelünk 1995. július 6-án írott, fellebbezésnek címzett, de tartalmát tekintve a Központi Irattár válaszáig türelmet kérő levelet küldött a hivatalba. E fellebbezést jogelődünk tartalma szerint bírálta el, nem tekintette keresetnek, így az nem került továbbításra a bíróság felé. Álláspontom szerint jogelődünk mulasztott akkor, amikor a kérelmező 1995. június 6-án kelt fellebbezésnek címzett, a keresetindításra nyitva álló 30 napos határidőn belül 3 példányban benyújtott levelét, annak tartalmától függetlenül nem továbbította a bíróság részére.” A KKI főigazgatója a panaszos 2002. augusztus 23-án kelt “keresetét, közigazgatási iratanyagát és a Központi Kárrendezési Iroda ellenkérelmét” továbbította a Fővárosi Bíróságnak.
A vizsgálat megállapította, hogy panaszos kérelmét első fokon elutasító – de a bíróság által felülvizsgálható – határozat ellen az 1995. június 6-án kelt jogorvoslati kérelmet panaszos a törvényes határidőben a jogelőd OKKH-hoz benyújtotta. Az említett jogorvoslati kérelemnek a bírósághoz való továbbítását az OKKH elmulasztotta. Azt csak a benyújtását követő több mint 7 év (!) elteltével, az országgyűlési biztos megkeresését követően továbbította a KKI a bírósághoz. A mulasztás panaszos jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogának, valamint jogorvoslathoz való jogának sérelmét eredményezte, mely az említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot idézett elő.
Tekintettel arra, hogy a KKI a jogorvoslati kérelmet végül megküldte a hatáskörrel rendelkező illetékes bírósághoz, és az már az ügy tárgyalására a határnapot kitűzte, az országgyűlési biztos az ajánlástól eltekintett, de felhívta a KKI főigazgatóját annak vizsgálatára, hogy a határozattal elutasított kárpótlási ügyek aktáiban találhatók-e további, határidőben el nem intézett jogorvoslati kérelmek, és ha igen, annak okait tárja fel. A KKI főigazgatója a felszólításnak eleget tett, és a biztost tájékoztatta a megtett intézkedéseiről. Az országgyűlési biztos a választ és tett intézkedéseket tudomásul vette.
OBH 3411/2002.
A jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Központi Kárrendezési Iroda (KKI) eljárása, ha a határozata ellen benyújtott keresetlevelet nem továbbítja a bírósághoz. A jogbiztonság elvét sérti a KKI eljárása, ha az ügyintézési határidőt túllépi.
Az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában panaszos a Központi Kárrendezési Iroda (KKI) Kárpótlási Főosztályának – nyugdíjfelemelési ügyében folytatott – eljárását sérelmezte.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság elve, valamint a jogorvoslathoz való jog megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A KKI főigazgatójának írásos tájékoztatása és a hozzá csatolt közigazgatási iratokban foglaltak alapján megállapítható, hogy panaszos a KKI jogelődjétől – az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivataltól (OKKH) – az 1992. szeptember 5. napján kelt beadványában nyugati hadifogságban töltött idejére tekintettel nyugdíjának rendezését kérte. A panaszos a benyújtott adatkérő lapon úgy nyilatkozott, hogy Németország területén (Kruman) 1944. szeptember 17-től 1946. június 27. napjáig amerikai fennhatóság alatt hadifogolyként volt fogva tartva. A panaszos 1992. október 1-jén kitöltött újabb adatkérő lapjához csatolta Nagykőrös Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala jegyzője előtt, két tanú által tett nyilatkozatot. Panaszos hadifogságban tartásának helyére és idejére vonatkozó tanúnyilatkozatok azonosak panaszos 1992. szeptember 5. napján kelt adatkérő lapján feltüntetettekkel.
A panaszos 1992. szeptember 15-én újabb beadványában a nyugdíjrendezés helyett kárpótlási jegyben való kárpótlás megállapítását kérte. 1992. szeptember 2-án OKKH arról tájékoztatta panaszost, hogy nyugdíjrendezés helyett kárpótlás megállapítására nincs jogi lehetőség, mert a nyugati hadifoglyok kárpótlására az 1992. évi XXXII. törvény hatálya nem terjed ki. E tájékoztatással egyidejűleg OKKH panaszostól azt is kérte, hogy szabadságelvonásának tényét, helyét okirattal igazolja, mert a már hivatkozott saját, illetve az említett tanúk nyilatkozata panaszos fogságba esésének időpontját illetően is eltér attól a történelmi ténytől, hogy az amerikai hadsereg a panaszos által megjelölt települést (Kruman) 1945. IV. 15-én foglalta el. A Magyar Honvédség Központi Irattárától (Irattár) panaszos által beszerzett 411/3139/BÁ. Ny.t. sz. és az OKKH-hoz 1992. december 16-án érkezett – igazolás szerint panaszos “1945. I. 1-től –1945. IX. 1. közt amerikai hadifogoly volt”.
Mivel a hadifogságban töltött idő kezdetére és megszűnésének időpontjára vonatkozó panaszosi, illetve tanúnyilatkozatok eltértek a már hivatkozott irattár által igazolttól, és az említettek is eltértek a településnek az amerikai hadsereg által történő elfoglalása időpontjától, az OKKH a hadifogság kezdetének a település amerikaiak által történő elfoglalásának időpontját tekintette (1945. IV. 15.). Mivel ettől az időponttól 1945. IX. 1-jéig (az irattár által igazolt időpontig) nem telt el a jogszabályban rögzített több mint 6 hónap, ezért OKKH a kérelmet 1993. XII. 2. napján kelt 416113/5/1992. számú határozatával elutasította. A panaszos az elutasító határozatot a törvényes határidőben (1993. XII. 22. napján kelt) az OKKH-hoz benyújtott keresettel támadta meg, mely keresetet azonban 8 napon belül az OKKH az illetékes bírósághoz nem továbbította.
A vizsgálat megállapította, hogy a kereseti kérelmet – annak az OKKH-hoz való benyújtását követő – több mint 8 év elteltével a KKI csak azt követően továbbította a bírósághoz, hogy a KKI főigazgatóját az Országgyűlési Biztosok Hivatalának vezetője az ügyben 2002. VII. 22. napján megkereste, bár a panaszos beadványa intézését 2002. évben is többször sérelmezte, mely sérelmekre panaszosnak a KKI Kárpótlási Főosztálya 2002. április 29-én és 2002. május 20-án is reagált anélkül, hogy a KKI az OKKH által is a törvényes határidőben továbbítani elmulasztott jogorvoslati kérelem illetékes bíróság elé terjesztése iránt intézkedett volna.
A vizsgálat megállapította, hogy a KKI a kereseti kérelmet a bírósághoz az ügy elintézésére nyitva álló határidő lényeges túllépésével (annak benyújtását követő több mint 8 év (!) elteltével) továbbította, s ezáltal mulasztást követett el. A mulasztás sérti panaszos jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogát, mivelhogy az eljárás kiszámíthatatlanná vált. Ugyanakkor ez az eljárás sérti panaszos jogorvoslathoz való jogát is azáltal, hogy panaszos jogorvoslati joga érvényesülésének lehetőségét több mint 8 éven át korlátozta, mely az említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot idézett elő.
Arra is tekintettel, hogy a vizsgálat lezárásának időpontját megelőzően a KKI a kereseti kérelmet már továbbította az illetékes bírósághoz, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett, viszont kezdeményezte a KKI főigazgatójánál olyan intézkedés megtételét, mely alkalmas arra, hogy a jövőben a vizsgált üggyel azonos eset ne forduljon elő. A kezdeményezésben foglaltakat a KKI főigazgatója elfogadta, s tájékoztatást adott az ennek alapján tett intézkedéseiről. Az országgyűlési biztos a kezdeményezésére adott választ és tett intézkedéseket tudomásul vette.
OBH 3498/2002.
A művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a tanuló az elveszett diákigazolványa helyett annak érvényességi idején belül nem kap új igazolványt.
A középiskolai tanulónak érettségije utáni napokban, 2002 júliusában elvesztek személyes iratai, köztük a diákigazolványa is. Az iskola igazgatója nem adott neki új igazolványt, e nélkül pedig nem volt jogosult utazási kedvezményre, amire különösen szüksége lett volna a más városokban tartott egyetemi felvételi vizsgák miatt. A diákigazolványról szóló 30/1999. (II. 15.) kormányrendelet (a továbbiakban: R.) szerint – amire a panaszos is hivatkozott – az igazolványra a tanuló a tanulói jogviszonyának megszűnését követő október 31-ig jogosult. Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított. Megkeresésére a gimnázium igazgatója közölte: azért nem adhatta ki a diákigazolványt az R. fenti rendelkezése ellenére sem, mert a közoktatásról szóló törvény szerint az érettségi vizsga után a tanuló már nem volt az intézménnyel tanulói jogviszonyban. Az elveszett igazolvány pótlásakor az ideiglenes – legfeljebb 60 napra szóló – igazolvány személyi lapján viszont fel kell tüntetni annak az intézménynek a nevét, amellyel a tanuló tanulói jogviszonyban áll, továbbá egyidejűleg igényelni kell az állandó igazolványt is, ugyanezekkel az adatokkal. Az igazgató úgy látta, nem állíthat ki olyan közokiratot, amely adatainak egy része nem felel meg a valóságnak.
A panasz alapján folytatott vizsgálat megállapította: az R. valóban nem rendelkezik arról, hogy hogyan kell a diákigazolvány rovatait kitöltenie a kiadó intézménynek akkor, ha a tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után, de még a jogszabályban előírt érvényességi időben kellene pótolni az elveszett, megsemmisült vagy megrongálódott igazolványt. E mellett az ideiglenes igazolványt csak akkor lehet kiadni, ha a tanuló, hallgató – akinek e jogviszonya már megszűnt – az állandó igazolványt is igényli. Erre a speciális helyzetre a jogalkotónak kell a szükséges rendelkezést megtennie. Nem helyes, nem felel meg a jogbiztonság követelményének, ha a szabályozás alapján eleve megállapítható (bekövetkezhető) esetre a jogalkalmazótól várjuk a joghézagot kitöltő jogértelmezést. Különösen így van ez, ha az igazolvány kiadását részletesen, a rovatok kitöltését egészen pontosan szabályozták. Tekintetbe véve az ország nagy számú oktatási intézményét, valószínű, hogy több intézményvezetőnek is volt már hasonló gondja ezzel az értelmezéssel, de azért, hogy a jogszabály célja megvalósulhasson, túltette magát a valós jogi aggályokon. Ezt az állapotot nem szabad így fenntartani. A szükséges korrekció érdekében azonban a jogalkalmazónak is tennie kell. Ha az igazgató azt látja, a jogszabály maga akadályozza, hogy bizonyos esetekben végrehajthassák, akkor ezt késedelem nélkül jelezze a törvényességi ellenőrzést gyakorlónak, vagy akár közvetlenül a minisztériumnak. Különösen fontos ez, ha a tanulók számára az intézmények útján biztosított jogról van szó.
A diákigazolvány juttatásával az állam a gyermekek, fiatalok művelődéshez való alkotmányos joga érvényesülését kívánja segíteni, az esélyegyenlőséget erősíteni. Az országgyűlési biztos általános helyettesének álláspontja szerint az, hogy a tanuló nem kapta meg a diákigazolványát, pedig az R. szerint annak használatára még több mint három hónapig jogosult lett volna, a jogbiztonság követelményét sértve visszásságot okozott a művelődéshez való alkotmányos jogával összefüggésben.
Tekintettel arra, hogy ez a visszásság a szabályozás hiányosságára vezethető vissza, az általános helyettes a jövőbeli hasonló esetek elkerülése érdekében felkérte az oktatási minisztert, minél előbb tegyen intézkedést a jogszabály megfelelő kiegészítésére. A miniszter a javaslattal egyetértett, a jogszabály tervezetét a Kormány elé terjeszti.
OBH 3502/2002.
A hátrányos megkülönböztetés tilalmát és az egyenlő munkáért egyenlő bérhez való jogot sért a kormányhatározat, ha lehetővé teszi, hogy a falugazdászok részben közszolgálati jogviszonyban, részben pedig vállalkozói jogviszonyban állnak.
A panaszos több falugazdász nevében fordult az országgyűlési biztoshoz azzal a kéréssel, hogy kezdeményezze a jogszabály módosítását a falugazdászok munkajogi helyzetének rendezése érdekében, mert az ellentmondásos. A falugazdász-hálózatról szóló 1163/1998. (XII. 19.) Korm. határozat I/b. pontja szerint a települési önkormányzatok területén működő falugazdászok részben közszolgálati jogviszony, részben más jogviszony, többségükben egyéni vállalkozói jogviszony keretében látják el feladatukat. Ebből a kettősségből számos elvi ellentmondás és egyéni sérelem származik, ezért indokolttá vált a vizsgálat megindítása.
A köztisztviselői jogviszonyban állók jogait és kötelezettségeit az 1992. évi XXIII. törvény szabályozza. E törvény – többek között – kimondja, hogy a társadalom közmegbecsülését élvező közigazgatás feltétele, hogy a közügyeket pártpolitika-semleges, törvényesen működő, korszerű szakmai ismeretekkel rendelkező, pártatlan köztisztviselők végezzék. Köztisztviselő az, aki a közigazgatási szerv feladat- és hatáskörébe tartozó ügyeket érdemi döntésre, illetve – felhatalmazás esetén – a döntést kiadmányozza, szakértelemmel foglalkozik a rábízott feladatokkal összefüggő valamennyi kérdéssel. Felelős saját tevékenységéért és munkaterületén a közigazgatási szerv állandó és időszakos célkitűzéseinek érvényesítéséért, a munkaköri leírásban részére megállapított, és a vezető által kiadott feladatokat, a kapott utasítások és határidők figyelembevételével, jogszabályok és ügyviteli szabályok ismeretében és betartásával végzi. A közszolgálati jogviszonnyal szembeállítva az egyéni vállalkozói jogviszonyt, lényeges eltérés mutatkozik. Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény szerint ugyanis az egyéni vállalkozás gazdasági tevékenység. Ez a gazdasági tevékenység az üzletszerűen – ellenérték fejében, nyereség- és vagyonszerzés céljából, rendszeresen – folytatott termelő vagy szolgáltató tevékenység. Ezt a jogviszonyt összevetve a közszolgálati jogviszonnyal a jogok és kötelezettségek tekintetében a piac törvényei determinálják.
A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a települési önkormányzatok területén működő falugazdászok nagy részét egyéni vállalkozói jogviszony keretében foglalkoztatják, míg mások közszolgálati jogviszonyban állnak. Ez a kettősség a két jogviszony sajátosságából eredően jogellenesnek minősíthető. Míg a közszolgálati jogviszonyban állókra a szigorúbb követelmények vonatkoznak, az azzal járó garantált kedvezményekkel együtt, addig az egyéni vállalkozói jogviszonyban tevékenykedőkre a gazdálkodó szervekre vonatkozó piaci viszonyok a jellemzőek.
Az országgyűlési biztos felkérte a földművelési és vidékfejlesztési minisztert, hogy kezdeményezzen jogszabály módosítást annak érdekében, hogy a települési önkormányzatok területén működő falugazdászokra egységesen a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya terjedjen ki. Az ajánlást a földművelési és vidékfejlesztési miniszter elfogadta.
OBH 3681/2002.
A szociális biztonsághoz való jog sérül, ha a hatóság a katonai szolgálat elhalasztásáról való döntéshez a “fogyatékosságuk miatt más személy közreműködése nélkül önálló életvitelre nem képes személyek” állapotáról nem orvos-szakértői véleményre alapozva, hanem szubjektív megítélésre hivatkozva alkot véleményt, és tagadja meg az igazolás kiadását.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy szülei súlyos fogyatékosságára tekintettel sorkatonai szolgálat elhalasztása végett “katonai családfenntartói igazolást” kért az illetékes települési önkormányzat jegyzőjétől, de azt I. és II. fokon is elutasították. A panaszos beadványához csatolta az ügyében keletkezett I. és II. fokú határozatokat, valamint szülei súlyos fogyatékosságát igazoló Országos Orvos-szakértői Intézet (OOSZI) szakvéleményét.
A panaszos szülei veleszületett süketnéma betegség miatt súlyosan fogyatékosok. Ezt az OOSZI szakhatósági vélemény is alátámasztja, és megállapítja, hogy a panaszos szülei önálló életvitelre nem képesek, és állapotuk végleges. A panaszost 2002. év tavaszán sorozásra idézték, és egyben tájékoztatták arról, ha beteg, fogyatékos hozzátartozói vannak, szolgálathalasztást kérhet. Mivel két fogyatékos személy ellátásáról kell gondoskodnia, kérelemmel fordult az illetékes települési jegyzőhöz a “családfenntartói igazolás” kiadása végett. Kérelméhez csatolta szülei állapotáról készült OOSZI I. fokú bizottságának szakvéleményét a súlyos fogyatékosság minősítéséről. Ennek ellenére, kérelmét elutasították, mert háziorvosuk egy olyan igazolást adott ki, hogy szülei egészségesek, önállóan ellátják magukat. Ezt követően a panaszos fellebbezéssel élt az elsőfokú határozat ellen, mert a határozat téves háziorvosi szakvéleményen alapult. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal a családfenntartói igazolás iránti kérelemmel kapcsolatos fellebbezést elutasította és az elsőfokú határozatot helybenhagyta, azzal az indoklással, hogy a panaszos nem felel meg a családfenntartói szolgálathalasztás megállapításá- hoz a jogszabály által támasztott feltételeknek, tekintettel arra, hogy a kérelmező szülei, önálló havi jövedelemmel rendelkeznek, míg a kérelmező alkalmi munkákból él.
A honvédelmi törvény (Htv.) a honvédelmi kötelezettséget teljesítők szociális érdekvédelmét biztosító egyik rendelkezése a családfenntartói szolgálathalasztás. A törvény 106. § (1) bekezdése szerint, a “Családfenntartói kötelezettség miatt a sorkatonai szolgálatra való behívását el kell halasztani annak a hadkötelesnek, aki a vele közös háztartásban élő beteg, állandó ápolásra vagy gondozásra szoruló egyenes ági felmenő rokonát egyedül tartja el, ha a rászorulónak eltartásra kötelezhető más hozzátartozója nincs, illetve, ha az ápolást vagy gondozást a más hozzátartozó nem tudja ellátni, és azt egészségügyi, szociális intézmény nem látja el, és a hadköteles behívása az eltartott hozzátartozó létfenntartását veszélyeztetné.”
Az önálló életvitelre nem képes személy fogalom-meghatározását a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) kormányrendelet határozza meg, amely szerint önálló életvitelre az a személy nem képes, aki két esetet megkülönböztetve, a mindennapi életviteléhez, társadalmi életben való részvételéhez szükséges tevékenységeket testi, illetőleg érzékszervi fogyatékossága vagy az azzal összefüggő kommunikációs képtelenség miatt még a szükség szerinti segédeszköz igénybevételével sem képes más személy közreműködése nélkül elvégezni. AZ OOSZI szakvéleménye alapján a panaszos szülei önálló életvitelre képtelen személyeknek minősültek, mert a mindennapi életvitelhez, társadalmi életben való részvételhez született érzékszervi fogyatékosságuk miatt kizárólag más személy – a jelbeszédet értő fiuk – közreműködésével képesek.
A “katonai családfenntartói igazolás” olyan ügydöntő értékű okirat, amely más hatóság, nevezetesen a hadkiegészítő parancsnok sorkatonai szolgálat elhalasztásának engedélyezése kérdésében hozandó döntéséhez szolgál tényállási elemként. A családfenntartói kötelezettség megállapítására szolgáló igazolásnak nem csupán a kérelmező anyagi helyzetére kell kiterjednie, hanem a hétköznapi szóhasználattól tágabb értelemben a Htv. 106. §-ában említett valamennyi tényállási elemre vonatkozóan kell kiadni. A honvédelmi törvény vonatkozó rendelkezéseiből azonban nem olvashatók ki egyértelműen azoknak az eseteknek az elbírálására vonatkozó tényállási elemek, amikor a hadkötelesnek a vele egy háztartásban élő, súlyos fogyatékos, vagyis önálló életvitelre képtelen személyről kell gondoskodnia, ami nem minden esetben esik egybe ezt az állapotot súlyosító önkiszolgálási képesség hiányával.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy azoknak a személyeknek, akik súlyos fogyatékosságuk miatt más személy közreműködése nélkül önálló életvitelre nem képesek, azáltal, hogy a családfenntartói szolgálat elhalasztásának megállapításánál a törvény egyértelműen nem rendezi a jogosultság tekintetében az ő állapotukat tényállási elemként, fennáll a szociális biztonsághoz való joguk sérelmének a közvetlen veszélye.
A megállapított visszásság orvoslása érdekében a honvédelmi miniszternek a következő ajánlást tette, tekintse át a Htv. 106. §-ában a családfenntartói szolgálathalasztás megállapításához szükséges tényállási elemeket abból az aspektusból, hogy a súlyos fogyatékos személyek szociális biztonsághoz való jogának a védelme a Htv. 3. § (1) bekezdés e) pontjának megfelelően érvényesülni tudjon.
A honvédelmi miniszter az ajánlást nem fogadta el, mert álláspontja szerint a törvény megfelelően rendezi a családfenntartói szolgálathalasztás tényállási elemeit, de az adott esetben a panaszos részére szerinte is ki kellett volna állítani az igazolást. A panaszosnak ezt a jogát bírói úton kellett volna érvényesítenie, amit nem tett meg.
OBH 3819/2002.
A jogbiztonság követelményével, a tisztességes eljáráshoz, valamint a személyi szabadsághoz való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélye keletkezik, ha az előállításokról készült rendőri jelentések nem tartalmazzák a személyi szabadság korlátozása megkezdésének és megszűnésének pontos időpontját.
A panaszos sérelmezte, hogy az általa tett büntető feljelentés tárgyában nem a Legfőbb Ügyészség, hanem a Somogy Megyei Főügyészség járt el, ez utóbbi ügyészi szerv azonban megtagadta a nyomozást, a határozat ellen benyújtott panaszát pedig, elutasította. Mindezt különösen azért kifogásolta, mivel a panaszos ellen tett feljelentés alapján azonnal nyomozást rendelt el a nyomozó szerv. Kifogásolta továbbá, hogy az ellene indult nyomozást megszüntető határozat indokolásával szemben benyújtott jogorvoslati kérelemnek az ügyészség nem adott helyt. Végül sérelmezte az orvos szakértői vizsgálatra elővezetését foganatosító rendőrök eljárását.
A panasz alapján felmerült a jogbiztonság követelménye, a tisztességes eljáráshoz és az emberi méltósághoz, valamint a szabadsághoz való jog sérelmének gyanúja, ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Annak során felülvizsgálatra kérte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét és a Somogy megyei főügyészt.
Az országgyűlési biztos a hatásköre hiányát állapította meg a Somogy Megyei Főügyészség nyomozást megtagadó, a panaszos ellen nyomozást elrendelő, majd az azt megszüntető, valamint a szóban forgó határozatok elleni jogorvoslati kérelmeket elutasító, valamint a Legfőbb Ügyészségnek azon döntése tárgyában, miszerint a panaszos feljelentését a Somogy Megyei Főügyészségre áttette. Rámutatott arra is, hogy az ügyészség egésze működésének törvényességéért a legfőbb ügyész felel, mégpedig közvetlenül az Országgyűlésnek, de az ombudsmannak nem.
Az ombudsman – hatásköre hiányában – a Fonyódi Városi Bíróság elővezető parancsot kibocsátó döntésének indokoltságát sem vizsgálta, az csupán a rendőrség eljárásának jogszerűségére terjedt ki.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Fonyódi Rendőrkapitányság állományához tartozó és a panaszos elővezetését foganatosító rendőrök helytelenül számították ki a rendőri intézkedés kezdő időpontját. A panaszos házához kiérkező rendőrök nem a rendőri jelentésben írott 6 óra 05 perckor kezdték meg elővezetést, hanem 5 órakor, amikor az elővezetési parancsot a panaszosnak bemutatták. A jelentés az elővezetés megszűnésének (befejezésének) időpontját nem tartalmazta, csak a panaszosnak a Kaposvári Igazságügyi Szakértői Intézetben való átvételét igazoló személy – olvashatatlan – aláírását. A személyes szabadságot korlátozó rendőri intézkedés kezdő és befejező időpontjának pontos meghatározásához, a rendőri jelentésen való pontos rögzítéséhez az elővezetett (előállított), vagyis a rendőri intézkedés alá vont személynek azonban jogos érdeke fűződik. Az országgyűlési biztos mindezek ellenére a konkrét esetben nem állapított meg alkotmányos visszásságot, mert a panaszos személyes szabadságának korlátozása a rendőri intézkedés kezdő és végső időpontjának pontatlan jegyzőkönyvezése ellenére sem haladta meg a törvényben meghatározott lehetséges 12 órát.
Az eljárás módja azonban a jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz és a személyes szabadsághoz való jog sérelmének veszélyét idézte elő. Nem állapított meg alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az elővezetés foganatosításának kora reggeli, 5 órai megkezdésével összefüggésben sem. Rámutatott arra, hogy az intézkedő rendőrök parancsnoka volt abban a helyzetben, hogy megítélje az elővezetés kora reggeli órában való megkezdésének indokoltságát. A parancsnok a szóban forgó rendőri intézkedést megvizsgálta. Úgy ítélte meg, hogy a panaszos elővezetését foganatosító rendőri intézkedés – tehát a kezdés időpontjára kiterjedően is – jogszerű volt. Ezt nem vitatta az ombudsman azért sem, mert a panaszos főügyészségen előterjesztett jogorvoslati kérelme alapján a Somogy Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal is eljárt, mely ügyészi szerv az ügyben megtagadta a nyomozást.
A panaszos elővezetését foganatosító rendőrök magatartásával, a panaszossal szemben használt kifejezésekkel, hangnemmel, valamint a panaszosnak a kapitányság épületében előállítónak rendszeresített helyiségben való elhelyezésével összefüggésben ugyancsak mellőzte az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság megállapítását. További bizonyítékok beszerzésére ugyanis nem volt lehetősége, a panaszos állításai pedig önmagában nem tették lehetővé alkotmányos joggal összefüggő visszásság megállapítását. A panaszos előállító helyiségében való elhelyezése egyébként megfelelt a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló BM rendeletben foglaltaknak, ami kimondja, hogy “Az előállított személyt előállító vagy biztonságos őrzését szolgáló más helyiségben kell elhelyezni”.
Az országgyűlési biztos a vizsgálata során észlelte, hogy a Somogy Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal a panaszos ellen hamis vád miatt indult nyomozás megszüntetéséről szóló határozat rendelkező része szerint a megszüntetés oka “a cselekmény nem közvádas bűncselekmény”. Tekintettel arra, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény nem ismer ilyen nyomozást megszüntető okot, a határozatot felülvizsgáltatta a megyei főügyésszel. A nyomozás törvényessége felett ügyészi felügyeletet gyakorló Kaposvári Városi Ügyészség végül hatályon kívül helyezte a szóban forgó nyomozást megszüntető határozat törvénysértő részét. Az ügyészség rendelkezett az iratoknak a magánvádas eljárás lefolytatására illetékes városi bírósághoz való megküldéséről is. A Somogy Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal az ügyészi határozatban foglaltakat teljesítette. Erről a feljelentőt tájékoztatta.
A visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében az országgyűlési biztos felkérte a Somogy megyei rendőrfőkapitányt, hogy a megyében működő valamennyi városi kapitányságra kiterjedően rendelje el annak vizsgálatát, hogy a rendőri állomány jogszerűen és szakszerűen töltötte-e ki a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésről szóló rendőri jelentés elkészítésére rendszeresített formanyomtatványt. Hívja fel az alárendeltségében működő illetékes állomány figyelmét, hogy a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedések (előállítás, elővezetés) foganatosítása törvényességének megállapíthatósága szempontjából elengedhetetlen a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend betartására.
A főkapitány a jelentésben foglaltakkal egyetértett, az ajánlásokat elfogadta és teljesítette.
OBH 3820/2002.
A művese-állomásokon kezelt betegek élethez, valamint az egészséghez való jogával összefüggő sérelem közvetlen veszélye keletkezik azáltal, hogy nem rendelhető el kötelezően a betegek HIV/AIDS szűrése, így a vizsgálat a beteg belátására van bízva.
Az EuroCare Magyarország Egészségügyi Szolgáltató Rt. vezetői beadványukban azt sérelmezték, hogy az AIDS-szűrés a dializált betegek esetében csak a beteg beleegyezésével végezhető el. Beadványukban előadták, hogy a dializált betegeknél az esetleges fertőzés lehetősége és jelentősége nagyobb, mint az átlag betegpopulációban, ezért a szerzett immunhiányos tünetcsoport terjedésének meggátlása érdekében szükséges intézkedésekről és a szűrővizsgálat elrendeléséről szóló 5/1988. (V. 31.) SZEM rendeletet személyi körét szeretnék a dialízises betegek csoportjára is kiterjeszteni. Az Alkotmánybíróság a 27/2002. (VI. 28.) AB határozatával azonban a rendeletet alkotmányellenesnek mondta ki, és ezért 2002. december 31-i hatállyal megsemmisítette.
Az EuroCare Magyarország Egészségügyi Szolgáltató Rt. Magyarország egyik vezető nephrologiai hálózata. Dialízisközpontjaikban évente közel 200 000 kezelést végeznek, krónikus betegeik száma elérte a kétezret. Az új beteg a programba kerülésekor kötelező vizsgálatokon és védőoltáson (hepatitis-B ellen) esik át, majd a kezelések folyamán a szakmai irányelveknek megfelelően rendszeres szűrővizsgálatokat végeznek el. A szűrővizsgálatok a beteg érdekében történnek, de a betegtársak és a kezelőszemélyzet védelmét is szolgálják. A speciális terápiás eljárás technológiájából és a kezeléssel járó eszközös beavatkozásból számos rizikótényező adódik, a kezelésben részesülő betegek fertőzésekkel szemben igen fogékonyak. Jelenleg Hepatitis B, C szűrővizsgálatokat (HbsAg, HCV) felvételkor, majd azt követően félévente kell elvégezniük a betegek körében. AIDS szűrővizsgálatokat (HIV) felvételkor, majd évente lenne indokolt elvégezni. Ez utóbbit azonban nem írhatják elő kötelezően a betegeik számára.
A kezelés metodikájából következően a vérrel történő érintkezés elkerülhetetlen. Így fennáll a vér- és testváladék útján terjedő fertőzés (HBV, HCV, HIV) veszélye, amely egyaránt érintheti a betegeket és a személyzetet is.
A Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ az Infekciókontroll a művese-állomásokon címmel 2001-ben kiadott Módszertani levele értelmében a dialíziskezelésnél többek között alapvetően a következő fertőzési veszélyekkel kell számolni. “Fennáll a vér- testváladékok útján terjedő (HBV, HCV, HIV) fertőzés veszélye, amely egyaránt érintheti a betegeket és a személyzetet is.” A Módszertani levél értelmében a fertőzött betegek dialíziskezelése “A HIV pozitív, illetve AIDS-ben szenvedő betegek dialízis kezelése a Fővárosi Szent László Kórházban történik.”
Az Alkotmánybíróság a 27/2002. (VI. 28.) AB határozatával a szerzett immunhiányos tünetcsoport terjedésének meggátlása érdekében szükséges intézkedésekről és a szűrővizsgálat elrendeléséről szóló 5/1988. (V. 31.) SZEM rendeletet alkotmányellenesnek mondta ki, és ezért azt 2002. december 31-i hatállyal megsemmisítette, mert “annak számos rendelkezése több alapvető jogot korlátoz. Az alapvető jogok közvetlen és jelentős korlátozásához minden esetben követelmény a törvényi szintű szabályozás. Az Alkotmánybíróság – állandó gyakorlatának megfelelően – a Rendelet egészének formai okból történő megsemmisítése miatt a Rendelet tartalmi alkotmányellenességét állító indítványi elemeket nem vizsgálta.”
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 59. § (1) bekezdése szerint a járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálat célja a fertőző megbetegedések korai felismerése, azok forrásainak felkutatása, valamint a fertőzés veszélyének elhárítása. Az Eütv. 141. § (1) bekezdése értelmében az állam felelős a lakosság egészségi állapotáért. A (3) bekezdés h) pontja szerint az (1) bekezdésben meghatározott felelősség körében az állam kötelezettségét képezi különösen a közérdek védelme az egyéni érdekekkel szemben.
Az Alkotmánybíróság a 48/1998 (XI. 23.) AB határozatában az élethez való joggal és az egészséghez való joggal összefüggésben az állami kötelességekkel kapcsolatban elvi szinten kifejtette, hogy “Az életvédelmet szolgáló alanyi jogok, állami kötelességek, valamint államcélok rendszerének közös gyökere az élethez való jog. Az élethez való jogból az államnak nem csupán az a kötelessége keletkezik, hogy az egyes emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, és hogy annak védelméről jogalkotással és szervezési intézkedésekkel gondoskodjék, hanem általában az emberi életet és létfeltételeit is védenie kell. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata szerint az állam akkor nyúlhat az alapvető jog korlátozásának végső eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos célok védelme más módon nem érhető el.” (64/1991 [XII.17.] AB határozat)
Az orvostudomány mai állása szerint az AIDS-es megbetegedés gyógyíthatatlan, halálos kimenetelű, fertőző betegségek közé tartozik. Mivel a dialíziskezeléseknél fokozottan fennáll a HIV-fertőzés veszélye, ezért az országgyűlési biztos megállapította, a művese állomásokon kezelt betegeknek az élethez való jogával, valamint az egészséghez való jogával összefüggésben fennáll a sérelem közvetlen veszélye azáltal, hogy a betegek HIV/AIDS kötelező szűrése nincs biztosítva.
A visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos ajánlást tett az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek, hogy az Alkotmánybíróság 27/2002. (VI. 28.) AB határozatával megsemmisített, a szerzett immunhiányos tünetcsoport terjedésének meggátlása érdekében szükséges intézkedésekről és a szűrővizsgálat elrendeléséről szóló 5/1988 (V. 31.) SZEM rendelet helyébe lépő szabályozás kidolgozásánál vegyék figyelembe a dialíziskezelésben részesülő betegek, valamint az érintett egészségügyi dolgozók fokozottan veszélyeztetett helyzetét. A Beszámoló előkészítéséig megszületett az Eütv. módosítása, valamint a szűrővizsgálatok elrendelésére vonatkozó miniszteri rendelet.
OBH 3875/2002.
A kérelem előterjesztéséhez való joggal, a diszkrimináció tilalmával és a tisztességes eljárás követelményével összefüggő visszásságot okoz, ha egyes önkormányzatok okmányirodái a hajléktalan ügyfeleiket más okmányirodákhoz irányítják át.
A jogbiztonsággal és a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha jogi szabályozás hiányában a hajléktalan személyek költségmentesség iránti kérelmét belső szabályzatok, illetve a bírósági eljárásban alkalmazott szabályok analóg alkalmazásával bírálja el. A Menhely Alapítvány intézményvezetője a fővárosi kerületi okmányirodáknak a hajléktalan ügyfeleikkel szemben – a személyazonosító igazolvánnyal való ellátásuk során – alkalmazott hátrányos megkülönböztetést sérelmezte.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljárás követelményének, a kérelem előterjesztéséhez való jog sérelmének, valamint hátrányos megkülönböztetés gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a fővárosi kerületi önkormányzatok jegyzőitől részletes tájékoztatást kért az okmányok kiadásával kapcsolatos ügyintézés teljes menetéről.
A hajléktalanok más hatósághoz történő átirányításával kapcsolatban a vizsgálat megállapította, hogy egyes fővárosi kerületek okmányirodái a hajléktalan személyeket valóban elküldték, hogy ügyeiket másik önkormányzatnál intézzék. Ezen az önkormányzatok magatartása alkotmányos visszásságot okoz, mivel azzal sérül a jogállamiság elvéhez szorosan kötődő tisztességes eljárás követelménye, a kérelem előterjesztéséhez való jog, valamint a diszkrimináció alkotmányos tilalma.
A személyazonosító okmányok kiadására irányuló kérelem elbírálását nem akadályozza az eljárási illeték meg nem fizetése, ha a kérelmező költségmentesség iránti kérelmet nyújt be. A hajléktalan személyek számára az ideiglenes személyazonosító igazolványt azonnal kiadják, mivel ők többnyire semmilyen más, a személyazonosságukat igazoló okmánnyal nem rendelkeznek. A bírósági eljárásban a költségmentesség iránti kérelmek elbírálását a 2/1968. (II. 24.) IM rendelet szabályozza. A rendelet tárgyi hatálya azonban nem terjed ki a közigazgatási eljárásokra.
Egyes kerületi önkormányzatok a költségmentesség iránti kérelmek elbírálása során jegyzői intézkedés alapján korlátozták a költségmentesség iránti kérelmek teljesítését.
A biztos általános helyettese a vizsgálat eredményeképpen alkotmányossági aggályának adott hangot, mivel az önkormányzat jegyzőjének belső intézkedése csak az általa vezetett polgármesteri hivatal szervezeti működésére vonatkozóan állapíthat meg szabályokat, az állampolgárok életviszonyait nem szabályozhatja. A kérelmek elbírálásának megfelelő jogi szabályozás nélkül történő gyakorlata a jogbiztonság alkotmányos elvével és a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásságot idézett elő.
A biztos általános helyettese felkérte a belügyminisztert, hogy a hajléktalan ügyfelek fogadásánál tapasztalt alkotmányos jogsérelmek megszüntetése érdekében tegye meg a hatáskörébe tartozó intézkedéseket. Felkérte a minisztert, hogy gondoskodjon a közigazgatási eljárásban a költségmentesség jogi szabályozásáról.
A belügyminiszter az ajánlást és a jogalkotási javaslatot elfogadta, és tájékoztatta az általános helyettest, hogy az okmányirodai ügyintézők számára szakmai tájékoztatókat adtak ki az ügyintézés zökkenőmentes és humánus lebonyolításának segítésére. A személyi és tárgyi feltételek minél teljesebb biztosítása érdekében pedig, 2003-ban felülvizsgálják az okmányirodák finanszírozási rendjét, és a rendelkezésre álló pénzeszközök függvényében intézkednek a feladatok ellátása során felmerülő problémák megoldására.
A költségmentesség iránti kérelmek elbírálására vonatkozó jogi szabályozást a belügyminiszter a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályainak aktuális felülvizsgálata során látta megvalósíthatónak, amikor is az új eljárási törvény felhatalmazása alapján a kérdést miniszteri rendeletben lehetne rendezni.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a belügyminiszteri választ elfogadta.
OBH 3983/2002.
A jogbiztonság alkotmányos elvével kapcsolatos visszásságot okoz, ha a jogszabály az állampolgárok számára nem érthető és kiszámítható.
A panaszos a győri önkormányzat lakásügyi eljárásának vizsgálatát kérte, mert amikor a nyugdíjasházi lakásbérletéről fél évvel a beköltözése után lemondott, az általa befizetett 1 millió forintból csupán 389 010 forintot kapott vissza. Az országgyűlési biztos a jogbiztonság sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított, és a megyei látogatása során kikérte az önkormányzat illetékeseinek álláspontját. A beszerzett dokumentumok alapján a következőket állapította meg:
A panaszos az önkormányzat Lakásügyi Bizottságának 2000. februári határozatával nyert felvételt a Rónay utcai nyugdíjasházba. Befizette a belépés feltételeként számára megállapított 1 millió forintot. A lakásba azonban be sem költözött, de a lakbért megfizette. Fél évvel később indoklás nélkül lemondott a nyugdíjasházi lakás bérletéről, ám ekkor az általa befizetett összegből csak 389 010 forintot kapott vissza. Az iratok alapján megállapítható, hogy a panaszost, a lemondást megelőzően tájékoztatták az önkormányzati rendelet előírásairól, és jelezték számára, hogy a lemondás esetén a befizetett összegnek csupán a 40%-a téríthető vissza, és még azt terheli az amortizációs költség is. A 400 ezer forintból még levonásra kerül 10 990 forint. Az ügyfél a megállapodást aláírta, de 2000. szeptember 23-án kérelemmel fordult az önkormányzat polgármesteréhez méltányos eljárást kérve. A méltányossági kérelmét az önkormányzati rendelet szigorú előírásaira hivatkozással elutasították. Az önkormányzat polgármesterének válasza szerint a lakásügyben a polgármesteri hivatal munkatársai a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el, ezért a vizsgálat a rendelet szabályainak elemzésével folytatódott.
Az önkormányzat által közölt információk szerint a panaszos a nyugdíjasházi lakás leadása előtt ugyan kapott tájékoztatást arról, hogy a rendelet a pénzbeli térítést hogyan szabályozza, de az adott élethelyzetben e tájékoztatást már későn kapta. A rendelet – logikusan – a korábbi gyakorlat tapasztalatai alapján abból indult ki, hogy a nyugdíjasházi elhelyezést főként azok számára biztosítják, akik cserébe önkormányzati bérlakás bérleti jogáról mondanak le, vagy saját tulajdonú lakásuk eladásakor az önkormányzat számára elővásárlási jogot biztosítanak, és a vételárból minimum 1 millió, maximum 2,5 millió forintot a nyugdíjasházi elhelyezés fejében megfizetnek. E kérdést az önkormányzati rendelet 28. § (6) bekezdése szabályozza. Tekintettel arra, hogy az elmúlt évek során mind kevesebb lett az említett feltételeknek megfelelő igénylő, az önkormányzat a nyugdíjasházba történő belépés lehetőségét a rendelet egyéb feltételeinek megfelelő készpénzes befizetők számára is biztosította. A nyugdíjasházi bérleti szerződés tehát különböző feltételekkel jöhet létre, de a bérleti szerződés megszűnésének feltételei csak látszatra azonosak. Az önkormányzati bérlakások elhelyezési igény nélkül történő leadása esetén nem történik tulajdonos változás, és így a rendelet a pénzbeli térítést csupán az önkormányzat tulajdonjogát korlátozó bérleti jog, mint vagyoni értékű jog ellenértékeként határozza meg az ingatlan forgalmi értékének 40%-ában. Valójában megközelítőleg ez az az érték, amiről a bérlő a nyugdíjasházi elhelyezés fejében lemondott, és az onnan történő esetleges távozásakor ezt vissza is kapja. Megállapítható, hogy nem szenved anyagi veszteséget. A készpénzes befizetők esetében azonban a nyugdíjasházi lakásból történő távozásuk esetén a bérleti jog megszerzéséért fizetett összegből legfeljebb annak 40%-át kaphatják vissza. Ez a bérleti jogról lemondókkal szemben 60%-os anyagi veszteséget jelent számukra.
A panaszos kérelme megalapozott volt. A beadvány vizsgálata alapján felmerült annak gyanúja is, hogy a szerződés megkötésekor nem volt tisztában a hatályos rendelet előírásaival, nem kapott teljes körű tájékoztatást. Tekintettel arra, hogy a nyugdíjasházi elhelyezést igénylők a szerződést általában a teljes hátralévő életükre kívánják megkötni, a jogbiztonság alapvető követelménye, hogy számukra annak feltételeiről teljes körű – a szerződés felbontásának feltételeire is kiterjedő – tájékoztatást kell adni. Az önkormányzati rendelet a jogbiztonság alkotmányos alapelvével összefüggő alkotmányos visszásságot eredményezett. Az országgyűlési biztos a 2002. októberi ajánlásában felhívta a polgármestert, hogy vizsgálja felül az önkormányzati rendelet 31. § (5) bekezdésében előírt pénzbeli térítés mértékét, és kezdeményezze a közgyűlésnél annak olyan módosítását, hogy az a jövőben ne okozzon a készpénzes befizetők esetén feltűnő aránytalanságot.
Az önkormányzat a rendelet kifogásolt részét a 40/2002. (XII. 13.) Ök. rendelettel – az ajánlásnak megfelelően – módosította.
OBH 4113/2002.
A jogbiztonsághoz való joggal, valamint a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, hogy az ELMŰ Rt. üzletszabályzatának tervezete több olyan rendelkezést tartalmaz, mely ellentétes az új villamos energia törvényben és végrehajtási rendeletében foglaltakkal.
Az országgyűlési biztos 2001 októberében vizsgálta a villamos energia törvénynek és végrehajtási rendeletének a szerződésszegésre vonatkozó szabályait, illetve a szolgáltatónak a szabálytalan vételezés esetén alkalmazott eljárását. A vizsgálat befejezését követően az ajánlások között szerepelt, hogy az új villamos energiáról szóló törvényben a felemelt díj a szerződésszegés jogkövetkezményeként ne kerüljön alkalmazásra, helyére olyan rendelkezés szülessen, amely a fogyasztó által okozott kárral arányban áll. A végrehajtási rendeletben meghatározott kihasználási óraszámok módosítására tett ajánlás egy életvitelszerű fogyasztás kiszámításának alkalmazását célozták.
A 2001 decemberében megjelent, a villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény valóban törölte a szerződés megszegésének következményei közül a felemelt díjat. A törvény végrehajtására 2002 augusztusában kiadott 180/ 2002. (VIII. 23.) kormányrendelettel kapcsolatban a Magyar Energiafogyasztók Szövetségének elnökségi tagja, igazságügyi szakértő tett észrevételeket, és kérte az országgyűlési biztost, hogy alkotmányossági szempontból vizsgálja meg a rendeletben foglaltakat, mert az visszaállította a felemelt óraszámot és a felemelt díjat. Ennek alapján már úgy készültek el a szolgáltatók üzletszabályzatának tervezetei, hogy a felemelt díj minden fogyasztóra alkalmazható legyen, ne csak azokra, akik szerződés nélkül csatlakoznak a villamos hálózatra.
Az igazságügyi szakértő felvetése alapján az országgyűlési biztos szükségesnek tartotta megvizsgálni a korábbi jelentésben megfogalmazott ajánlások teljesülését, és az elkészült üzletszabályzat tervezetnek az új jogszabályokkal való összevetését abból a szempontból, hogy az megfelel-e az alkotmányossági és törvényi követelményeknek. Az ELMŰ Rt. üzletszabályzat tervezetének és az új jogszabályoknak az áttanulmányozása után az országgyűlési biztos megállapította, hogy a villamos energiáról szóló új törvény és végrehajtási rendelete is a felemelt díj helyébe lépő kötbér és pótdíj mértékének megállapítását az üzletszabályzatra bízta. Ugyancsak üzletszabályzatban kell meghatározni a szerződésszegés vagy szabálytalan vételezés során vételezett energiamennyiséget. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a készülő üzletszabályzat a törvényesség és alkotmányosság fontos biztosítéka. Ennek ellenére a pótdíjra és a kötbér mértékére vonatkozóan tartalmaz olyan szabályokat, amelyek mind az új villamos energia törvénnyel, mind a Polgári Törvénykönyvben rögzített alapelvekkel ellentétesek, ezért közvetlenül veszélyeztetik a fent említett alkotmányos jogok érvényesülését.
Az országgyűlési biztos ajánlást tett a felügyeletet ellátó Magyar Energia Hivatal elnökének arra, hogy az elektromos szolgáltatók üzletszabályzatainak jóváhagyása során kötelezze a szolgáltatókat olyan szabályok kidolgozására, amelyek megfelelnek a vizsgálat megállapításaiban kifejtett törvényes és alkotmányos jogelveknek.
A Magyar Energia Hivatal a szolgáltatókat 2003. március 31-ig kötelezte az üzletszabályzatok tervezetének olyan átdolgozására, amely figyelemmel van az ombudsmani ajánlásokra és a kötbérszámítást átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé teszi.
OBH 4230/2002.
A mentálhigiénés gondozást hiányosságai visszásságot okoznak a bentlakásos intézményben a gondozottak szociális biztonsághoz és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogaival összefüggésben. A gondozottak és hozzátartozóik, valamint az intézmény dolgozóinak törvényes érdekeire is figyelemmel a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézetben nem működik a lakók érdekképviseleti és érdekérvényesítő fóruma.
A panaszos levelében a Pest Megyei Önkormányzat által fenntartott tápiószentmártoni Idősek és Mozgáskorlátozottak Otthonában uralkodó állapotokról számolt be. Sérelmezte az otthon vezetőjének és egyes dolgozóinak a gondozottak irányában tanúsított, sokszor erőszakos magatartását, továbbá hogy a munkaviszonnyal rendelkező gondozottak csak részben kapják meg ebből származó jövedelmüket. Tekintettel arra, hogy a rendelkezésére álló információk a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elve sérelmének gyanúján túl felvetették a tulajdonhoz, az emberi méltósághoz, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, továbbá a panaszhoz fűződő alkotmányos jogok sérelmének a gyanúját is, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot rendelt el.
Az intézetben korábban (1999. április 7-én) végzett vizsgálata alapján az országgyűlési biztos azt állapította meg, hogy az otthon engedélyezett dolgozói álláshelyeinek száma – 70 százalékos szakképzettségi arány mellett – 61 volt. Az utóvizsgálat szerint a szakképzettség tekintetében jelentős változás történt. A gondozottakkal közvetlenül foglalkozó szakképzett dolgozók aránya az intézményben jelenleg 100%. A vizsgálat során azonban megállapítottuk, hogy a valós és szakszerű mentálhigiénés gondozás személyi feltételei továbbra is hiányosak, ugyanis az intézmény jelenlegi létszámkerete nem teszi lehetővé a mentálhigiénés csoport kialakítását. Ennek ténye visszásságot okoz a gondozottak szociális biztonsághoz és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogaival összefüggésben.
Az 1999-es vizsgálat idején az otthonban negyedévente tartottak lakógyűlést, ezzel kiváltva a kötelezően felállítandó érdekképviseleti fórumot. A jelentésben feltárt visszásságra a biztos felhívta a fenntartó figyelmét, de az intézetben az utóvizsgálat idején sem működött a lakók jogszabályban nevesített érdekképviseleti és érdekérvényesítő fóruma. Az országgyűlési biztos ezért a korábbi felhívását nagy nyomatékkal megerősítette és változatlanul fenntartotta.
A panaszos által konkrétan sérelmezett gondozói magatartással összefüggésben megállapítást nyert, hogy az intézet vezetője figyelmeztetésben részesítette és egyúttal más beosztásba helyezte a gondozottal szemben “súlyosan etikátlan és meg nem engedhető magatartást tanúsító” szociális nővért. Ezen a személyeskedésbe, kölcsönös vádaskodásba, végül fizikai bántalmazásba torkolló eseménysorozaton keresztül is jól illusztrálható, hogy miért van szükség a megfelelő mentálhigiénés gondozáson túl egy olyan intézményesített (belső) kontrollra, amelyet egy legitim, érdekvédelmi-érdekképviseleti és az érdekeket érvényesíteni is képes szervezet gyakorolhat csak, célorientált és kiszámítható működése folyamán. A panaszos beadványában sérelmezte azt is, hogy az intézetben munkaviszonyban álló gondozottak csak részben kapják meg ebből származó jövedelmüket. A beadvány ezen kitétele kapcsán felmerült sérelem jogi természetének részletes elemzésétől és megszüntetése mikéntjének megjelölésétől e jelentésében a biztos eltekintett. Ennek oka, hogy a hivatkozott elemzést az ugyanezen tényállás alapján – a fenntartó és a foglalkoztatást nyújtó szerv azonossága mellett – elrendelt vizsgálatát lezáró OBH 2729/2002. sz. jelentésében már elvégezte.
A feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetése érdekében tett ajánlásában felkérte a fenntartó Pest Megyei Önkormányzat elnökét, hogy haladéktalanul gondoskodjon az intézet érdekképviseleti fórumának jogszerű megalakításáról, tevékenysége szabályainak megállapításáról, valamint a fórum folyamatos működtetéséről, a szakszerű mentálhigiénés ellátás személyi feltételeinek megteremtéséről, valamint az OBH 2729/2002. sz. jelentésében tett, az intézetekben szervezett foglalkoztatás átfogó felülvizsgálatát célzó és már elfogadott ajánlás mielőbbi teljesítéséről. A válaszra nyitva álló határidő még nem telt el.
OBH 4289/2002.
A tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz a Megyei Földhivatal eljárása, ha a földkiadás eredményeként korábban az ingatlan-nyilvántartásba osztatlan közös tulajdonként jogerősen bejegyzett földrészletek állami költségvetés terhére történő megosztását elmulasztja. A jogbiztonság elvével összefüggő visszásságot okoz a földhivatal, ha a törvényben előírt ügyintézési határidőt túllépi.
Az országgyűlési biztosok munkalátogatást tartottak Győr-Moson-Sopron megyében. Ennek keretében került sor a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény (Fkbtv.) egyes kérdései végrehajtásának vizsgálatára a Győr-Moson-Sopron Megyei Földhivatalnál.
A hivatalból indított vizsgálat célja volt annak feltárása, hogy a részarány-tulajdonú földek kiadásának lezárását követően a szövetkezetek használatában lévő önálló helyrajzi számon nyilvántartott árok, csatorna és azok műtárgyai – melyek nincsenek szövetkezet vagy más üzemeltető tulajdonában, és nem tartoznak védett vagy védelemre tervezett természeti területekhez – tulajdonjogának az önkormányzatok tulajdonába adásáról a körzeti földhivatalok az illetékes önkormányzatokat értesítették-e határozattal, illetve hogy a körzeti földhivatalok határozattal értesítették-e az illetékes önkormányzatokat arról, hogy a földkiadás lezárását követően a szövetkezet használatában lévő önálló helyrajzi számon nyilvántartott utak közül – amelyek nem a szövetkezet tulajdonát képezik, s amelyek nem tartoznak védett vagy védelemre tervezett területekhez – mely helyrajzi számú utak kerültek az önkormányzat tulajdonába. A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy az FM Hivatal által a részarány-tulajdonosokat megillető aranykorona értékű – ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas – határozattal kiadott termőföldek ingatlan-nyilvántartási bejegyzése határidőben megtörténik-e, illetve hogy hogyan alakult azon jogosultak kérelmének teljesítése, akik az Fkbtv. 12/F. §-a alapján 2002. III. 1. napjáig azért nyújtották be termőföldjüknek az állami költségvetés terhére önálló helyrajzi számon való kialakítása és bejegyzése iránti kérelmüket, mert a földkiadási eljárás során részükre korábban határozattal osztatlan közös tulajdonként kiadott termőföldjük tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba ily módon már jogerősen bejegyezték.
A földhivatalban kapott tájékoztatás szerint a szövetkezetek használatában lévő – az Fkbtv. 12/A. §-ában megjelölt – önálló helyrajzi számon nyilvántartott árkok, csatornák, töltések és azok műtárgyai önkormányzati vagy állami tulajdonba vételéről a körzeti földhivatalok határozattal értesítették a jogosultakat, s részükre az említett ingatlanok tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is 2001. év végéig megtörtént. Ugyanez a megállapítás vonatkozik az Fkbtv. 12/D. § (1)-(2) bekezdésében megjelölt utak tulajdonosai határozattal való tájékoztatására és tulajdonjoguk ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére is. Az FM Hivatal által hozott – ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas – határozatokkal részarány-tulajdon fejében kiadott termőföldek tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése a körzeti földhivataloknál határidőben megtörténik, elmaradás nem tapasztalható. A vizsgálat feltárta, hogy az Fkbtv. 7/A. § (4) bekezdésében írt, az FM Hivatalnak szóló értesítési kötelezettség teljesítésével – egyes gazdálkodó egységek tekintetében – a körzeti földhivatalok késnek, melynek rövid időn belüli pótlására a földhivatal vezetői ígéretet tettek.
A földhivatalnál arra a kérdésre, hogy az Fkbtv. 12/F. §-ának 2002. I. 1. napjától hatályos szövege szerinti feladat megoldása hol tart – mely szerint az illetékes körzeti földhivataloknak a tulajdonostárs által a törvényes határidőben (2002. március 1-jéig, ezt követően évente március 1-jéig) benyújtott kérelmére tulajdoni hányadának megfelelő aranykorona értékű termőföldet kell a tábla állami költségvetés terhére való megosztása után önálló helyrajzi számon az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni – azt a választ kaptuk, hogy a 2002. III. 1. napjáig a megyében lévő körzeti földhivatalokhoz benyújtott 8000 kérelmet a körzeti földhivatalok áttekintették, községenként rendezték, azonban e kérelmekben foglaltak teljesítésére – pénzügyi fedezet hiányában – nem került sor. A földhivatal vezetője arról is tájékoztatott, hogy ez év tavaszán értesítette a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes főosztályát az említett feladat végrehajtásához szükséges költségek mértékéről. A vizsgálat megjegyzi, hogy az Fkbtv. 12/F. §-a az ott megjelölt termőföld részarány magán-földtulajdonosoknak arra biztosít alanyi jogot, hogy igényeljék kérelmük benyújtására megállapított határidő elteltét követő 30 napon belül az osztatlan kö- zös tulajdonban lévő földrészlet állami költségvetés terhére történő megosztását, s e földrészletben lévő tulajdoni hányaduk aranykorona értékének megfelelő aranykorona értékű termőföld tulajdonjogának nevükre önálló ingatlanként való bejegyzését.
A vizsgálat megállapította, hogy a már hivatkozott törvényhely szerinti hatáskörükbe tartozó ügyben illetékességi területükön a körzeti földhivatalok – pénzügyi fedezet hiányában – eljárni nem tudtak. Ennek következtében sérült a törvényben meghatározott jogosultak tulajdonhoz való joga, mert tulajdonjoguk Fkbtv. 12/F. § szerinti gyakorlását a pénzügyi fedezet biztosításának elmulasztása kizárta. Ugyanakkor ez a mulasztás sérti a már említett jogosultak jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogát is azáltal, hogy a pénzügyi fedezet hiányában hallgató körzeti földhivatalok eljárása kiszámíthatatlanná vált, mely az említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot idézett elő.
Az országgyűlési biztos a megjelölt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében – arra is tekintettel, hogy a törvény szerinti eljárás lefolytatásának elmaradása nem a megyei vagy a körzeti földhivatalok mulasztásának következménye – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez címzett ajánlásában indítványozta az Fkbtv. 12/F. §-ában megjelölt állami költségvetés terhére megoldandó feladat realizálásához szükséges pénzügyi fedezet soron kívüli biztosítását jelentő intézkedés haladéktalan megtételét. A miniszter az ajánlást elfogadta. Válaszában kifejtette, hogy az 1993. évi II. törvénynek a 2001. évi CXVIII. törvénnyel való módosítása által meghatározott feladat – melynek megoldatlansága miatt az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság fennáll – országosan több mint 1,2 millió hektárnyi területű termőföld egyes földrészletekre való megosztását jelenti, mely 240 000 kérelmezőt érint, s anyagi kihatása várhatóan 7,2 milliárd forint, melyet a költségvetés nem biztosított. A miniszter a feladat megoldásához szükséges pénzügyi fedezet biztosítása érdekében megkereste a pénzügyminisztert, s javaslatot dolgozott ki az 1993. évi II. törvény módosítására. Az országgyűlési biztos az ajánlásra adott választ elfogadta. A módosításra a 2002. évi LXII. tv. 81. §-ával került sor, mely 2003. január 1. napján hatályba lépett.
OBH 4290/2002.
A tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz a Megyei Földművelésügyi Hivatal eljárása, ha mulasztása miatt a részarány-tulaj-donnak megfelelő aranykorona értékű termőföldet ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas határozattal a jogosult tulajdonába nem adja. A jogbiztonság elvével összefüggő visszásságot okoz az földhivatal, ha a törvényben előírt ügyintézési határidőt túllépi.
Az országgyűlési biztosok Győr-Moson-Sopron megyei munkalátogatása keretében sor került a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény (Fkbtv.) egyes kérdései végrehajtásának vizsgálatára a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Győr-Moson-Sopron Megyei Földművelésügyi Hivatalánál (FM Hivatal) is.
A hivatalból indított vizsgálat célja volt annak feltárása, hogy a részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld kiadási munka hol tart a megyében; hány aranykorona értékű termőföld vár még kiadásra; mely időpontban várható az utolsó földkiadási határozat FM Hivatal által történő kiadmányozása. A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy a 4000 Ft/aranykorona érték szerinti kártalanítás hány aranykorona értékű részarány-tulajdont érintett, illetve hogy az arra jogosult részarány-tulajdonosok a nemzeti földalapból mekkora aranykorona értékű termőföldet igényeltek; továbbá arra is, hogy az FM Hivatal által árverésre bocsátott termőföldek értékesítése hogyan alakult; s hogy az FM Hivatal által vezetett sorsolások ellen a jogosultak éltek-e kifogással (jogorvoslattal).
A vizsgálat feltárta, hogy a földkiadó bizottságok tevékenysége a megyében lévő 82 gazdálkodó egység gazdálkodási területén lévő termőföldek kiadására terjed ki. A földkiadó bizottságok működésük megszűnéséig – 1996. december 31. napjáig – a megye településein elhelyezkedő termőföldekből a részarány föld-magántulajdonosokat megillető 2,8 millió aranykorona értéknek megfelelő földből 1 987 000 aranykorona értékű földet adtak ki. A földkiadó bizottságok tevékenységének megszűnését követően a földkiadási feladatokat a 82 gazdálkodó egység gazdálkodási területén 1997. január 1. napjától az FM Hivatalok vették át, s a földkiadó bizottságok által még ki nem adott részarány-tulajdonnak megfelelő 913 000 aranykorona értékű föld kiadása is feladataikat szaporította. A Megyei FM Hivatal 1997. január 1. napjától a már említett 913 000 aranykorona értékű termőföldből az elmúlt közel 6 év alatt 883 000 aranykorona értékű földet – ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas határozattal már kiadott, így a továbbiakban 30.400 aranykorona értékű (kizárólag maradványföldekből: a 1992. évi II. törvény 25. §-a alapján keletkezett) részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld vár kiadásra. A 30 400 aranykorona értékű részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld határozattal való kiadása a megyében lévő 82 gazdálkodó egységből 29 gazdálkodó egységet érint, mivelhogy további 37 gazdálkodó egység gazdálkodási területét érintően a földkiadási munka teljesen befejeződött, s további 16 gazdálkodó egység gazdálkodási területén már csak a nemzeti földalapnak történő termőföldátadás jelent megoldandó feladatot, ha az adott termőföld fogadására a nemzeti földalap már felkészült.
Az FM Hivatal tájékoztatása szerint az utolsó földkiadási határozat kiadmányozására azon időpontot követő 3-4 hónapon belül kerülhet sor, mely időpontban az említett 30 400 aranykorona értékű föld kiadásával járó pénzeszközöket, mint forrást, a költségvetés biztosítja. A kapott tájékoztatás szerint a hiányzó összeg mintegy 21 000 000 forint, melynek biztosítását az FM Hivatal a felügyeleti szervétől 2002. II. negyedévében írásban is kérte, azonban e kérésének teljesítése a mai napig nem járt eredménnyel.
A vizsgálat során az is megállapítható volt, hogy az Fkbtv. 7/A. § (3) bekezdésében írt jogosultaknak járó aranykoronánkénti 4000 Ft-tal való kártalanítás 643 aranykorona értéknek megfelelő termőföldre terjed ki, mely az FM által határozattal kiadott termőföldek aranykorona értékéhez viszonyítva számottevőnek nem tekinthető. E kártalanítási kötelezettség teljesítését az FM Hivatal eredményesen oldotta meg, mint ahogy az Fkbtv. 12. § (6) bekezdése, illetve az Ámt. 25/A. §-a szerinti földek árverésen való értékesítését is.
A vizsgálat azt is megállapította, hogy a hivatalnál nem fordult elő olyan arra jogosult részarány-tulajdonos által előterjesztett kérelem, mely a nemzeti földalap földkészletéből részarány-tulajdona fejében való földkiadás teljesítésére irányult volna. Ugyanez a megállapítás vonatkozik a földkiadás során az FM Hivatal által végzett sorsolás ellen 48 órán belül benyújtható kifogásra (jogorvoslat) is.
A vizsgálat megállapította, hogy a földkiadási munka végzéséhez szükséges pénzügyi forrás folyamatos biztosításának hiányában az FM Hivatal földkiadási tevékenységének nemcsak a lendülete tört meg, hanem a még ki nem adott 30 400 aranykorona részarány-tulajdonnak megfelelő föld kiadására vonatkozó földkiadási határozatok folyamatos kiadmányozását is hónapok óta lehetetlenné tette. A földkiadási munka továbbfolytatásához szükséges pénzügyi fedezet hiánya miatt a jogosult részarány-tulajdonosok az őket megillető termőföldhöz – földkiadási határozat határidőben való kiadmányozásának hiányában – nem juthatnak hozzá. A mulasztás sérti a jogosult részarány-tulajdonosok tulajdonhoz való jogát, mert tulajdonosi jogaikat földkiadási határozat hiányában konkrét helyrajzi számmal rendelkező termőföldön nem gyakorolhatják. Ugyanakkor ez a mulasztás sérti panaszosoknak a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogát is, mivel forrás hiányában az eljárás kiszámíthatatlanná vált, s így az említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot idéz elő.
Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos ajánlásában a földkiadási munka és annak során hozandó határozatok kiadmányozásához hiányzó pénzügyi fedezet, soron kívüli biztosítását jelentő intézkedés haladéktalan megtételét indítványozta a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternél. Az ajánlást a miniszter elfogadta, s intézkedett a földkiadási eljáráshoz szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról. Az ajánlásra adott választ az országgyűlési biztos tudomásul vette.
OBH 4292/2002.
Az időseket ápoló-gondozó intézményben a minimálisan előírt orvosi jelenlét hiánya a gondozottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogával összefüggésben okoz visszásságot.
Az országgyűlési biztosok 2002-ben Győr-Moson-Sopron megyében tartottak munkalátogatást, melyben a “Szentlélek” Templom-és Otthonfenntartó Alapítvány Szent Anna Idősek Otthonának utóvizsgálatára is sor került. Az országgyűlési biztos meggyőződhetett arról, hogy a 2000 januárjában végzett vizsgálat eredményeként megfogalmazott ajánlások hogyan érvényesülnek az otthon napi működésének gyakorlatában. Az otthonban folytatott korábbi vizsgálata során az országgyűlési biztos az általa feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok orvoslása és azok érvényesülését veszélyeztető gyakorlat megszüntetése céljából ajánlással fordult az otthont fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökéhez és az intézet igazgatójához. Kezdeményezte, hogy gondoskodjanak a szakdolgozói létszám folyamatos bővítéséről, az egészségügyi feladatok ellátásához minimálisan szükséges orvosi jelenlét biztosításáról, az intézet érdekképviseleti fórumának működtetéséről, a megfelelő diétás étrend biztosításáról, a jogszabályban előírt betegszoba kialakításáról, a jogszabályban előírt mennyiségű tisztálkodást segítő textíliáról, valamint a tisztálkodáshoz szükséges anyagok és eszközök szükség szerint történő biztosításáról, illetve a panaszok jogszabályban meghatározott feltételekkel történő kivizsgálásáról. Az utóvizsgálat megállapította, hogy az intézet kialakítása és műszaki megoldásai teljes mértékben megfelelnek a kulturált és magas színvonalú idősotthoni ellátással szemben támasztott szakmai követelményeknek és emberi kívánalmaknak. Az alapvizsgálat ajánlását szem előtt tartva alakították ki az elkülönítő helyiségeket is. Ezek azonban még mindig nem tölthetik be eredeti funkciójukat, mert a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat egyik időseket ápoló-gondozó otthonának felújítása miatt e szobákat “ideiglenesen”, de már évek óta lakják. A helyzet végleges rendezése továbbra is várat magára. A gondozottakkal közvetlenül foglalkozók aránya jelenleg 78%-os. A munkaszervezési megoldásokra, a folyamatban lévő tovább- és átképzésekre figyelemmel, az utóvizsgálat szerint, a minimálisan előírt szakképzett ápolószemélyzet hiánya a gondozottak legmagasabb szintű testi és lelki egészségéhez, valamint szociális biztonságához fűződő alkotmányos jogával összefüggésben nem okoz visszásságot. Az intézetben – egy rövidesen elkészülő új megállapodás értelmében – heti öt alkalommal (hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt, kedden és csütörtökön délután) napi átlag hat órában áll majd rendelkezésre az intézet belgyógyász-tüdőgyógyász orvosa. Ez azonban még mindig nem éri el az előírások megkövetelte minimum szintjét. Az intézet megfelelő készletekkel rendelkezik a jogszabály által előírt mennyiségű tisztálkodást segítő textíliákból, valamint a tisztálkodáshoz szükséges anyagokból és eszközökből. Az utóvizsgálat megállapította, hogy az intézet érdekképviseleti fóruma rendszeresen ülésezik, üléseiket megfelelően dokumentálják. A panaszkezelés kialakított (írásban történő válaszadás) gyakorlata is megfelel az irányadó jogszabály rendelkezéseinek. Az országgyűlési biztos az utóvizsgálat során megállapított visszásság orvoslása érdekében kezdeményezte a Szent Anna Otthon fenntartójánál, hogy gondoskodjon az egészségügyi feladatok ellátásához minimálisan szükséges orvosi jelenlét biztosításáról. Az érintett a kezdeményezést elfogadta.
OBH 4311/2002.
Győr és Sopron megyei jogú városok az okmányirodák feladatainak előre nem látható bővítése, a munkafeltételek nem teljes körű központi biztosítása és a jogszabályok ellentmondásossága ellenére is színvonalasan oldották meg az okmányirodáik kialakítását.
Az országgyűlési biztos Győr-Moson-Sopron megyei munkalátogatása során helyszíni vizsgálatot tartott Győr és Sopron mint megyei jogú városok okmányirodáinak működésével kapcsolatban.
Az önkormányzatok többsége számára kihívást jelent a 2003. január 1-jétől rájuk háruló újabb feladat ellátása, hiszen alig vannak túl az előző fejlesztésen, alig fejeződött be a műszaki kialakítás, épületvásárlás és az ezzel járó anyagi megterhelés, és máris az újabb munkatársak betanításáról és a munkaegészségügyi előírásoknak megfelelő újabb munkaterület biztosításáról kell gondoskodniuk. A vizsgált városokban – az ország többi településéhez hasonlóan – sem tudtak egy hosszú távon is fenntartható megoldást találni, mert a feladatok előre nem látható növekedése miatt az önkormányzatok újabb és újabb irodákat alakítottak ki.
Szerencsés volt az az önkormányzat, amely egy nagyobb épület átalakításával, vásárlásával, építésével meg tudta oldani az egyre bővülő okmányiroda elhelyezését. Országos helyzetkép alapján azonban elmondható, hogy alacsony azon polgármesteri hivatalok száma, ahol egy épületben sikerült elhelyezni a teljes okmányirodát, ezért az önkormányzatok többségének a bővülő feladatok végzéséhez az irodákat újabb és újabb épületekben kellett létrehozni.
Győrben a három – 2003. januártól négy – helyszínen működő iroda mellett esetleg további irodák kialakítása is szükségessé válhat.
Sopronban folyik egy újabb iroda kialakítása, mert az okmányirodának helyt adó épület már nem bővíthető.
Az ombudsman álláspontja szerint ilyen körülmények között a folyamatos ügyfélfogadás és ügyintézés, a helyettesítés, az iktatás, a jelentős háttérmunkát igénylő hatósági munka, tehát a naprakész ügyintézés a legjobb munkaszervezéssel is lehetetlen. Az okmányirodák gyors ügyintézését nagyban leronthatja az, hogy ha az állampolgárok az egyes okmányaikat más-más telephelyen szerezhetik be. Teljes körű okmánycsere esetén minden dokumentumért más-más irodán kell sorban állni. Ez az okmányiroda munkáját irányító vezetők számára is jelentős többlet terhet jelent, mert megnehezül a személyes jelenlét biztosítása. Az okmányirodák feladatkörének további bővítése csak úgy képzelhető el, ha az önkormányzatok megismerhetik a fejlesztés hosszú távú koncepcióját, és arra kellő időben felkészülhetnek. A fejlesztéshez megfelelő költségvetési támogatást kapnak, és folyamatos működés személyi és tárgyi feltételeit is megteremtik. Az önkormányzatok előre nem látható fejlesztéssel nem terhelhetők. Az ombudsman álláspontja szerint méltányolható az önkormányzatok azon igénye, hogy a 200 ezer forintos szakmai képzést, illetve a folyamatos továbbképzést a Belügyminisztérium finanszírozza.
A közlekedés-igazgatásban a hatósági munkát nehezíti, hogy az önkormányzat okmányirodája köteles hatósági határozattal – fellebbezési jogot biztosítva – bevonni a gépjármű vezetői engedélyt attól a személytől, akit a bíróság jogerős ítéletben eltiltott a gépjárművezetéstől.
Az okmányirodák munkatársai sérelmezték, hogy az okmányirodai munkát a jogszabály nem tekinti képernyő előtti munkavégzésnek, így rájuk nem terjednek ki a jogszabályban biztosított egészségügyi és biztonsági követelmények. Összegezve a tapasztaltakat, a helyszíni vizsgálatok alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ügyfélfogadás rendje jól szervezett, az ügyintézés a lehetőségekhez képest gyors, kulturált, és az ügyintézés a több telephelyen folyó munkavégzés ellenére is jól szervezett és zökkenőmentes. Állampolgári jogokkal kapcsolatos visszásságot nem tapasztalt, de az okmányirodák feladatainak előre nem látható bővítésével, a munkafeltételek nem teljes körű központi biztos ításával, a jogszabályok ellentmondásosságával, valamint a képzés és továbbképzés költségeinek viselésével kapcsolatos problémákra, illetve az ezzel összefüggő megállapításaira azonban fokozottan felhívta a belügyminiszter figyelmét.
OBH 4315/2002.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a Győr-Moson-Sopron megyei látogatása során helyszíni vizsgálatot rendelt el a rendőr-főkapitányság kezelésében lévő rendőrségi fogdákban. A Soproni Rendőrkapitányság és a Győri Rendőrkapitányság fogdáiban a fogva tartási körülmények ellenőrzésére, és az 1999 decemberében végzett vizsgálat alapján tett biztosi ajánlások végrehajtásának utóellenőrzésére került sor.
Az ellenőrzés kiterjedt a zárkákra, a fürdőkre, az orvosi szobák, a sétálók, az előállító-helyiségek és a fogdaőrök öltözőjének állapotára, felszereltségére. Négyszemközti kikérdezéssel tájékozódtunk a személyi állomány és a fogva tartottak esetleges panaszairól. A kikérdezett fogva tartottak elmondása szerint a fogdaszemélyzet korrekt módon látja el a feladatát, ellenük semmilyen panasz nem merült fel. Az ellátást, a fogva tartási körülményeket nem kifogásolták. Nem volt panaszuk a levelezéssel, csomagküldéssel és a látogató fogadással kapcsolatban sem.
A belügyminiszter 22/1988. sz. parancsával kiadott Fogdaépítési Szabályzat alapelvei között szerepel, hogy a fogdába beépítésre kerülő szerkezetek, felszerelési és berendezési tárgyak kialakítása olyan legyen, amely a szándékosan okozott sérülések és egészségrontás elkövetését megnehezíti. A korábbi országgyűlési biztos megállapította, hogy a fogva tartottak biztonságos elhelyezéséhez fűződő alapvető követelményeket sérti, hogy az előállítókban, a fürdőhelyiségben és a zárkákban a rácsok, ablaknyitó berendezések, és a fűtőtestek egy részének elhelyezése közvetlen lehetőséget nyújt önakasztás végrehajtására. Ajánlotta, hogy a fogdában elkövethető öngyilkosságok lehetőségének csökkentése érdekében a nyílászáró szerkezeteket alakítsák át. Az országos rendőrfőkapitány elfogadta az ajánlást, de álláspontja szerint az átépítésre – anyagi okokból – csak a felújítások, és az új fogdák építése során van lehetőség. Az országgyűlési biztos a válaszokat elfogadta.
A városi rendőrkapitányság épületében kialakítás alatt álló új előállító helyiségek a szabályzat és az ajánlás figyelembevételével készülnek.
Összegezve a vizsgálat tapasztalatait, megállapítható volt, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság fogdáiban a jogszabályoknak megfelelő körülményeket biztosítanak a fogva tartottak részére, a fogdaőrök az előírások betartásával, emberségesen látják el feladataikat. A jelentésben összefoglalt észrevételeinkről a megyei rendőrfőkapitányt szóban tájékoztattuk. A vizsgálat alkotmányos jogokat sértő vagy veszélyeztető visszásságot nem tárt fel.
OBH 4355/2002.
Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a bv. intézet eljárása, ha – az országos szintű zsúfoltságra is tekintettel – a felújítási munkálatok alatt a lehetőségeknek megfelelően biztosítja a fogva tartottak elhelyezését és ellátását.
A Győr-Moson-Sopron megyei munkalátogatás részeként az országgyűlési biztos általános helyettese hivatalból helyszíni vizsgálatot rendelt el a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben, 2002. szeptember 25-én. Ennek keretében elsősorban az élethez, emberi méltósághoz való jog, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog, illetve a munkához való jog érvényesülésének vizsgálatára került sor.
A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön befogadóképessége 544 fő; a vizsgálat időpontjában a fogva tartottak létszáma 807 fő volt. A 6,2–8,2 m2 alapterületű zárkákban 2-3 elitéltet helyeztek el emeletes ágyakon. Az épület folyamatban levő felújítása a következő területekre terjed ki: a higiéniás körülmények javítása érdekében a zárkákban külön WC helyiségeket alakítanak ki, ütésálló szaniterelemekkel. A felügyelőkkel való érintkezés megkönnyítése céljából elektromos kijelzőket építenek be a zárkákba. A biztonság növelése érdekében állapotjelzőket szerelnek fel a zárkaajtókra, valamint biztonsági ablakokat és rögzített bútorokat helyeznek el a zárkákban. A felújítások egyben a személyi állomány munkafeltételeinek javítását is célozzák: új felügyelői irodát és nevelői szobákat alakítanak ki. Az intézet teljes rekonstrukciója a tervek szerint 2004-ben fejeződik be, az anyagi eszközöket a BVOP biztosítja. Az országos problémát jelentő zsúfoltság azonban a felújítással sem szűnik meg, sőt átmenetileg még növekszik is, hiszen a felújítás alatt álló körletekből a már felújított zárkákba kell költöztetni a fogva tartottakat. A helyszíni bejárás alkalmával az általános helyettes munkatársai észlelték, hogy egy, a régi épületrészben levő lakózárkában a WC nem volt függönnyel leválasztva; ennek pótlására a parancsnok-helyettes ígéretet tett.
A fogva tartottak foglalkoztatása egyrészt költségvetési rendszerben (89 fő), másrészt a bv. intézet mellett működő gazdasági társaság keretében (315 fő) történik, az átlagkereset 14 ezer Ft. Munkahely hiányában 297 fő nem dolgozik. Az intézetben rendszeresen tartanak általános iskolai oktatást, egy éve pedig, gimnáziumi osztályt is indítottak, melyben jelenleg 25 fő tanul. A fogva tartottak által elkövetett öngyilkosságok megelőzése érdekében a bv. intézet parancsnoka 2001. május 21-én utasítást adott ki. Felismerték ugyanis, hogy az öngyilkosságot megkísérelt fogva tartott elkülönítése nem jó megoldás, továbbá hogy az öngyilkosságok megakadályozásában fontos szerepe van a személyzetnek, a pszichológusoknak és a börtönlelkésznek is.
Az intézetben 251 fő dolgozik, a korábbi 10–20 fős létszámhiányt a béremelés hatására sikerült megszüntetni. Ugyanakkor az azonos beosztásban levő közalkalmazottak és hivatásosok bére között kisebb-nagyobb eltérések tapasztalhatóak. A parancsnok-helyettes elmondása szerint problémát jelent, hogy felügyelői állományba többnyire nem tudnak felvenni az 1996. évi XLIII. törvényben előírt követelményeknek megfelelő, érettségivel rendelkező személyeket. A pszichikai állapotfelmérés komoly anyagi terhet jelent az intézetnek; a megfelelő fizikai állapot fenntartására és javítására pedig csak munkaidőn kívül van lehetőség.
Az általános helyettes vizsgálata során nem tárt fel alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot a bv. intézetben. A parancsnok-helyettes által elmondottakra tekintettel azonban felhívta a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának a figyelmét a törvény betartásával kapcsolatos anyagi és egyéb problémákra. A jogszabályi előírásokkal ellentétes zsúfoltság mielőbbi megoldása – a költségvetés függvényében – az igazságügy-miniszter feladata.
OBH 4420/2002.
Az országgyűlési biztosok a Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központnál a szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos jogok érvényesülését vizsgálták meg.
A biztosok a megyei munkalátogatásuk során hivatalból indítottak vizsgálatot a megyei munkaügyi szervezet működési rendjére, a foglalkoztatás elősegítésével és a munkanélküliek ellátásával kapcsolatos hatósági jogkörbe tartozó feladatokra, valamint a félfogadás rendjére. A vizsgálat megállapította, hogy a szervezet hatáskörébe utalt feladatok növekedése ellenére létszámleépítés történt. A feladatok maradéktalan ellátását azáltal biztosították, hogy az érdemi ügyintézők 90%-a felsőfokú szakképesítéssel rendelkezik. A megye területén működő hat kirendeltség igazodik a megye településszerkezetéhez, a tömegközlekedés adta elérési lehetőségekhez.
A munkanélküliek nyilvántartása gépi adatfeldolgozás keretében történik. A munkanélküli járadék megállapítása a törvény szerint csak a munkanélküli igazoló lap alapján történhet. Ezt sok esetben a munkáltatók nem adják át a munkaviszony megszüntetésekor a munkavállalónak, így a járadék nem állapítható meg. Erre az esetre olyan jogszerű, de rugalmas gyakorlatot alakítottak ki, hogy a kirendeltség felszólítja a munkáltatót az igazolás kiadására. Amennyiben 8 napon belül nem kapnak választ, azt jegyzőkönyvben rögzítik, és a járadékot folyósítják. Ezzel a hosszú hónapokig tartó peres eljárást előznek meg. Átgondolt, szervezett keretek között történik a csoportos létszámcsökkentés következtében munkanélkülivé válók ügyeinek intézése, a nyugdíj előtti munkanélküli segélyre való jogosultság megállapítása, valamint a rehabilitáltakkal, első sorban a látás- és hallássérültekkel való törődés.
A vizsgálat eredményét összefoglalva megállapítható, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központ lelkiismeretes, pontos, a munkanélküliek gondjainak mielőbbi megoldásával elismerésre méltó munkát végez. Az országgyűlési biztos a Megyei Munkaügyi Központban végzett vizsgálat alapján megállapította, hogy fellépést, intézkedést vagy ajánlást igénylő, alkotmányos állampolgári jogokkal összefüggő jogsértés nem történt.
OBH 4517/2002.
A tisztességes eljáráshoz, az emberi méltósághoz való alkotmányos joggal, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben okoz visszásságot, ha a nyugdíjkorú, illetve rokkant vagy mozgáskorlátozott állampolgárok a korszerű ügyfélszolgálat hiánya miatt csak különös nehézségek árán tudják igényüket érvényesíteni, tájékoztatást kérni a nyugdíjbiztosítási kirendeltségen.
Az országgyűlési biztosok általános vizsgálatot végeztek Győr-Moson-Sopron megyében. Ennek keretében került sor a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság (MNYI), valamint a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (MEP) ügyfélszolgálati munkájának ellenőrzésére. A MNYI vezetője és munkatársai tájékoztatása, valamint a helyszíni tapasztalatok alapján az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményét a következőkben összegezte.
1. Az MNYI ügyfélszolgálati tevékenysége magas színvonalú, az ügyfélfogadás rendje jól szervezett, kulturált, gördülékeny. Rendkívüli helyzet elé állította azonban az Igazgatóságot (ezen belül a központi ügyfélszolgálati irodát is) a 2002. július 1-jétől lökésszerűen és a továbbiakban is folyamatosan jelentkező nagytömegű méltányossági nyugdíjemelési kérelem átvétele, nyilvántartása, feldolgozása. Ezért az Igazgatóság rendkívüli erőfeszítése ellenére nemcsak az ügyfélszolgálaton, hanem a szakosztályokon is megnőtt az ügyintézési idő. A vizsgálat visszásságot nem tárt fel, de az országgyűlési biztos felhívta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) főigazgatójának figyelmét, hogy a problémák megelőzése érdekében az Igazgatóságnak segítségre van szüksége.
2. A kihelyezett ügyfélszolgálatok valódi segítséget nyújtanak az ügyfelek kiszolgálásában. Fokozott figyelmet igényel azonban a körülményeik javítása, technikai ellátottságuk és további helyszínekre tervezett fejlesztésükhöz szükséges feltételek biztosítása.
3. A kirendeltség ügyfélszolgálati tevékenységének vizsgálata eredményeképpen, elsősorban a lift nélküli épület második emeletén való elhelyezés, az akadálymentes, valamint biztonságos igénybevétel lehetőségének, továbbá a korszerű ügyfélszolgálati tevékenység feltételeinek tartós és folyamatos hiányát állapította meg.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, hogy a nyugdíjkorú, rokkant vagy mozgáskorlátozott állampolgárok a korszerű ügyfélszolgálat feltételeinek hiánya miatt csak különös nehézségek árán tudják igényüket érvényesíteni, tájékoztatást kérni a kirendeltségen.
Az országgyűlési biztos az ONYF főigazgatóját felkérte, hogy intézkedjen a feltárt alkotmányos visszásság megszüntetése, valamint annak jövőbeni elkerülése érdekében. A főigazgató az ajánlást elfogadta, és közölte, hogy a kirendeltség új irodaházban történő végleges elhelyezéséig átmeneti intézkedésként a 2003-as költségvetés biztosíthat alapot az ügyfélszolgálati tevékenység felté- teleinek javítására.
A MEP hivatalvezetője és munkatársai tájékoztatása, valamint a helyszíni tapasztalatok alapján az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként megállapította, hogy jól szervezett és magas színvonalon működő ügyfélszolgálati munka folyik a MEP-nél, valamint a Soproni Kirendeltségen a kihelyezett ügyfélszolgálatokkal kiegészítve.
A biztos visszásságot nem tapasztalt, de a munkát akadályozó és az ügyfeleknek kényelmetlenséget okozó problémákra felhívta az Országos Egészségbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójának figyelmét. A főigazgató jelezte, hogy a problémák felszámolása folyamatban van, az akadálymentesítés, az országos program keretében, 2002-ben a bejáratok és a vizesblokk tekintetében megtörténik. Történt intézkedés az ügyfélhívó rendszer kiépítésére, és a telefonos elérhetőség javítására is. Az országgyűlési biztos a válaszokat tudomásul vette.
4.5. Kiemelt részletek egyes jelentésekből
Részlet az otthont nyújtó gyermekintézmények utóvizsgálatáról készült OBH 2376/2002. sz. jelentésből
Az országgyűlési biztos általános helyettese 1998 decemberében zárta le az OBH 550/1998. sz. átfogó vizsgálatát, amely a gyermekvédelmi gondoskodásba vett, otthont nyújtó gyermekintézményekben élő gondozottak alkotmányos jogainak érvényesülésével foglalkozott. Az általános helyettes munkatársai 13 intézményben folytattak helyszíni vizsgálatot. A vizsgálat megindítását az indokolta, hogy az országgyűlési biztos a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben (a továbbiakban: Gyvt.) nevesítetten kapta feladatul a gyermeki jogok védelmét.
Az országgyűlési biztos általános helyettese 2002 áprilisában hivatalból utóvizsgálatot indított annak feltárására, hogy az alapvizsgálat megállapításai alapján tett ajánlások az érintett intézményekben miképp érvényesültek. Az utóvizsgálat abban az öt intézményben folyt, amelyben a legsúlyosabb visszásságokat állapítottak meg.
1. Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Intézményei
1/A. Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Átmeneti Otthona
Pest Megye Önkormányzatának Gyermekvédelmi Szakszolgálata Átmeneti Otthonában az OBH 550/1998. számú jelentés összességében megállapította, hogy az átmeneti otthon nem alkalmas feladatának ellátására, a gyermekek alkotmányos jogainak biztosítására. Ezért az országgyűlési biztos általános helyettese kezdeményezte az otthon működésének megszüntetését. Az intézményt fenntartó Pest Megye Önkormányzata a kezdeményezést elfogadta.
A Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (a továbbiakban: Szakszolgálat) és az ideiglenes hatályú beutaltakat befogadó otthon 2000 áprilisában Budapest XII. kerület, Szarvas Gábor u. 20. szám alá költözött. A gondozottak több helyen vannak elhelyezve, ezért az utóvizsgálat három helyszínen történt. A Szarvas Gábor u. 20. szám alatt található a szakszolgálat igazgatósága, itt végzik az adminisztrációs munkát is.
A szakszolgálat területén – külön épületben – működik az ideiglenes hatállyal gyermekvédelmi gondoskodásba helyezetteket befogadó otthon is egy fiú és egy lány szobával. A befogadó otthon nyolc fő befogadására alkalmas, ideig- lenes működési engedélye van. A vizsgálat idején három fő volt állományukban. Az ideiglenes hatállyal gyermekvédelmi gondoskodásba utaltakat általában sikerül a Gyvt.-ben előírt 30 napos határidő alatt végleges gondozási helyükre helyezni, a befogadó otthonban viszonylag rövid időt töltenek.
A befogadó otthon két szobája meglehetősen sivár. A falakon nincs semmilyen díszítés, a bútorok rossz állapotban vannak, a beépített szekrények nem zárhatók, semmi nem utalt arra, hogy egyáltalán használja valaki a szobákat. Az 1998-as alapvizsgálat óta e téren a helyzet nem változott.
A vizsgálat megállapította, hogy a sivár, minden intimitást nélkülöző környezet sérti az ideiglenes hatállyal gyermekvédelmi gondoskodásba utalt kiskorúaknak az egészséges környezethez, továbbá a kiemelt védelemhez és gondoskodáshoz fűződő jogát. A tulajdonhoz való alkotmányos joggal összefüggésben pedig visszásságot okoz, hogy a befogadó otthonban a szekrények zárhatatlanok.
A házirend szabályozza a gondozottak kimenőjét és eltávozási rendjét is. Az ügyeleti naplóban gyakran szerepel “az engedély nélkül távol” bejegyzés. Pest megyéből a gyermekvédelmi szakellátásba utalt szökött kiskorúakat is a Szakszolgálat épületébe viszik be, itt kellene ellátni őket addig, amíg vissza nem kerülnek gondozási helyükre. A vizsgálat idején tizennyolcan voltak szökésben. Az igazgató tájékoztatása szerint az engedély nélkül eltávozott gondozottak felkutatása érdekében mindent megtesznek, amit a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet előír számukra. Tekintettel azonban arra, hogy a gyermekek személyes szabadságát nem korlátozhatják, ezért nem tudják megakadályozni további szökésüket sem. Már az 1998-as helyszíni vizsgálat megállapította, hogy az otthonban a szökések problémáját nem tudják kezelni. Ekkor még a 15/1998 (IV. 30) NM rendelet nem volt hatályos. Az utóvizsgálat idején a szökésekre már alkalmazták a rendeletben előírtakat, de úgy tűnik, ez nem változtatott azon, hogy a gyermekek személyes kötődések, illetve egyéb kötőerő hiányában továbbra is megszöknek a befogadó otthonból. Az általános helyettes vizsgálata során megállapította, hogy – az alapvizsgálat következtetéseivel megegyezően – az intézmény szökésekkel kapcsolatos megfelelő eljárásának hiánya az élethez való alkotmányos joggal, a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, valamint a személyi biztonsághoz fűződő alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okoz, ezért a Pest Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Intézményei igazgatójánál kezdeményezte:
– intézkedjen az átmeneti befogadó otthon szekrényeinek zárhatóságáról, a környezet barátságosabbá tételéről;
– dogozzon ki módszertani levelet a szökésekkel kapcsolatos eljárásra.
A szakszolgálat igazgatója a kezdeményezéssel egyetértett, az engedély nélküli eltávozásokkal kapcsolatos módszertani levél másolatát megküldte az általános helyettesnek.
1/B. Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Gyermekotthona (Érd)
A gyermekotthon 2001-ig speciális fiúotthon volt, jelenleg nehezen kezelhető, magatartási problémás fiúkat ellátó gyermekotthonként működik. A gyermekotthon egy kétszintes családi házban működik, a tizenhat gondozottat 2-3 ágyas, kisméretű szobákban helyezték el. A gyermekotthon egész berendezése nagyon szegényes. A szobákban kevés a szekrény, de azok zárhatóak. Minden gondozottnak van a szobájához kulcsa, ha kimennek, bezárják maguk után. Mind a lakószobák, mind a közös helyiségek fala díszítetlen, az egész épület az átmenetiség benyomását kelti. A vizsgálatot végzők a verekedés, a szándékos rongálás következtében több helyen észleltek betört ablakot, erkélyajtót.
A vizsgálat megállapította, hogy a minden otthonosságot nélkülöző környezet – a befogadó otthoni állapotokéhoz hasonlóan – sérti a gyermekvédelmi gondoskodásban élő kiskorúak és az utógondozásban részesülő fiatal felnőttek egészséges környezethez, a kiemelt védelemhez és gondoskodáshoz fűződő jogát.
Az otthonvezető tájékoztatása szerint szervezett szabadidős programra anyagi erőforrások hiányára hivatkozva nem kapnak pénzt. Egy-egy napos kirándulásokat szerveznek, nyaranként Lakitelekre viszik gondozottjaikat. A vizsgálatot végzők szervezett szabadidős tevékenységre utaló bejegyzést az ügyeleti naplóban nem találtak.
A vizsgálat megállapította, hogy a szervezett szabadidős programok elmaradása a művelődéshez való jog, és a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való alkotmányos jog sérelmének közvetlen veszélyét idézi elő.
A kimenőt és az eltávozást az intézmény házirendje szabályozza. A hétköznapi kimenőt a nevelőtanár engedélyezi, tényét az ügyeleti naplóban rögzíteni kell. A házirend 22. pontja szerint: “… Az otthonlakók családhoz, rokonsághoz hétvégére, ünnepnapokra csak akkor engedhetők el, ha a gyámhivatal beutaló határozatban nem tiltja, illetve nem állnak fegyelmi korlátozás alatt.”. A vizsgálat megállapította, hogy elfogadhatatlan, és a családhoz való jogot sérti, ha a családi kapcsolatok ápolását az intézmény vezetője feltétételekhez köti, a gondozott és szülei közötti kapcsolattartást, illetőleg annak megvonását fegyelmezési eszközül használja.
Az otthonban hiányoztak a gondozottak lelki problémáinak és viselkedési zavarainak kiküszöbölését elősegítő megfelelő szakmai munka tárgyi és személyi feltételei, mindez a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos joggal összefüggésben okozott visszásságot.
Az utóbbi időben nőtt a szökések száma. A vizsgálat idején három szökött gondozottat tartottak nyilván. Az engedély nélkül távozók felderítésére itt is, mint a budapesti befogadó otthonban alkalmazzák a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet előírásait. Ebben az intézményben igazán tartós szökések nincsenek.
A szökésekkel kapcsolatban az alapvizsgálat által megállapított alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok – ugyanúgy, mint a Szakszolgálat befogadó otthonában – az érdi gyermekotthonban továbbra is fennálltak.
A vizsgálat idején a házirend sehol nem volt az épületben kifüggesztve, ezzel a véleménynyilvánításhoz és a panaszhoz való jog került veszélybe, továbbá sérült a gondozottaknak a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz fűződő joga. A házirend 18. pontja szerint: “Az otthon területét hétköznapokon 9 órától az ebéd idejéig el kell hagynia azoknak, akik nem dolgoznak, illetve tanulnak. Ezen időszak alatt kötelesek az érintettek idejüket – saját költségükre – munka, illetve tanulási lehetőségek keresésére fordítani és az eredményekről rendszeresen tájékoztatni a nevelőtanárokat, akiktől e tekintetben segítséget is lehet kérni.” Ellenőrizhetetlen, hogy a gondozott a délelőtti órákat valóban munka, illetve tanulási lehetőségek keresésével tölti. Tanköteles korúaknál a taníttatási kötelezettség sérül, ha nem járnak iskolába. Az utógondozásban részesülő fiatal felnőttek esetében az utógondozó kötelessége a segítségnyújtás. A már nem tanköteles, de még nem utógondozott növendékek esetében pedig az ifjúság érdekeinek védelme, továbbá a gyermekek kiemelt védelemhez és gondoskodáshoz fűződő joga sérül, ha gyakorlatilag magukra maradnak a tanulási- illetve munkalehetőség keresésében, ezen túlmenően még a délelőtti órákban a gyermekotthon területét is el kell hagyniuk.
Az általános helyettes a Pest Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Intézményei igazgatójánál kezdeményezte:
– dolgozzon ki módszertani levelet a szökésekkel kapcsolatos eljárásra;
– a gyermekotthon házirendjét az épület mindenki számára jól látható helyén függesztesse ki;
– töröltesse a házirendből a gondozottak alkotmányos jogait sértő részeket.
Az igazgató a kezdeményezésekkel egyetértett, gondoskodott az abban foglaltak megvalósításáról, a gyermekotthon vezetőjének munkaviszonyát megszüntette.
A Pest Megyei Közgyűlés elnökének az általános helyettes ajánlotta: terjessze a jelentést a fenntartó Pest Megyei Önkormányzat elé azzal az ajánlással, hogy a vizsgálat megállapításai alapján gondoskodjon az intézmény személyi és tárgyi feltételeinek biztosításáról.
2002 nyarán az érdi gyermekotthonban a bútorok cseréje, a könyvtár bővítése, továbbá a szabadidős programok szervezése már megkezdődött.
1/C. Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Speciális Gyermekotthona (Nagykőrös)
Az épületben 2001. május 16-a óta határozatlan időre szóló működési engedéllyel speciális gyermekotthon működik. A tizenöt férőhelyes gyermekotthon tartósan beteg, illetőleg fogyatékos, beilleszkedési, magatartási vagy tanulási zavarokkal küzdő, különleges ellátást igénylő 8-18 éves fiúkat lát el.
Az otthon speciális jellegéből adódóan nagyon fontos, hogy a magatartási, beilleszkedési, illetve tanulási zavarokkal küzdő fiúk folyamatos iskolába járatását megoldják.
A speciális otthon házirendje megfelelő, az épületben jól látható helyen ki van függesztve, elfogadását a gondozottak aláírásukkal igazolták.
A gyermekotthonnak nagyon jó kapcsolata van a városi rendőrkapitánysággal, a helyi ifjúságvédelmi szakemberekkel, a Károly Gáspár Református Egyetem szociális munkásokat képző főiskolai karával, a nevelési tanácsadóval. Mind a rendőrök, mind a szociális munkás hallgatók részt vesznek a prevenciós programokban.
A fiúk három-, illetve négyágyas szobákban laknak, amelyeket maguk takarítanak. Minden gyereknek van szekrénye, ahol személyes holmijait tarthatja. A helyszíni vizsgálat idején a szobák rendben voltak.
Az otthonban dolgozó pedagógusok és gyermekfelügyelők kiemelt feladatuknak tekintik, hogy gondozottjaik napirendje kiszámítható legyen, megszokják a rendszerességet. Ezért nagy hangsúlyt fektetnek a napirend betartására.
A magatartási, illetőleg beilleszkedési zavarokkal küzdő, esetleg drog- vagy alkoholfüggő fiatalok esetében nagyon fontos, hogy a szabadidejüket hasznosan töltsék el. A szabadidős programokat a pedagógusok szervezik, melyek változatosak, megvalósulásukat az ügyeleti napló is tanúsította. A speciális gyermekotthon dolgozóinak e téren végzett munkája példaértékű.
A gyermekotthonban mind a gondozottak elhelyezési feltételei, mind az ott végzett pedagógiai munka a gyermekvédelmi gondoskodásban élők alkotmányos jogainak érvényesülését szolgálja.
Az otthon speciális jellegéből adódóan pszichésen sérült gyermekeket is gondoz, akiknek helybeli pszichiátriai kezelése megoldatlan, mert a ceglédi kórházban nincs a 14–18 éves korosztály ellátására alkalmas gyermekpszichiáter. A vizsgálat megállapította, hogy a lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez fűződő jog közvetlen veszélyét jelentheti, hogy a pszichiátriai kezelésre szorulók ellátása gondozási helyük közelében megoldatlan.
A speciális gyermekotthon dolgozóinak munkája során nehézséget okoz, hogy a gyermekek elhelyezésével kapcsolatban mindent, még a legapróbb adminisztratív dolgot is a budapesti központban kell intézni, amellyel nincs számítógépes hálózati kapcsolatuk.
Pszichológus és fejlesztő pedagógus külön nincs az intézményben.
Az általános helyettes felkérte a Pest Megyei Közgyűlés elnökét, hogy terjessze a jelentést a fenntartó Pest Megyei Önkormányzat elé azzal az ajánlással, hogy a vizsgálat megállapításai alapján gondoskodjon:
– a speciális gyermekotthonban – a jogszabályi előírásnak megfelelően – önálló pszichológusi státusz biztosításáról;
– lehetőség szerint fejlesztő pedagógus alkalmazásáról;
– mérje fel annak lehetőségét, hogy a gyermekvédelmi szakszolgálat budapesti központján kívül tud-e anyagi erőforrásokat biztosítani Pest megyében még egy – a gyermekek elhelyezésének jogkörével bíró – regionális központ létrehozására.
A közgyűlés elnöke az ajánlásban foglaltakkal egyetértett, és arról tájékoztatta az általános helyettest, hogy lehetőség van a gyermekotthonban két fő pszichológus felvételére, fejlesztő pedagógus beállítását is tervezik, szeretnék mielőbb elkezdeni a körzetközpontok kialakítását.
2. Budapest Főváros Önkormányzatának Zirzen Janka Gyermekotthona
Budapest Főváros Önkormányzatának Zirzen Janka Gyermekotthonában 1998-as vizsgálat a következőket állapította meg: az épület környezete kiskorú lányok elhelyezésére alkalmatlan volt, nagy volt a szökések száma. Nem biztosították a személyes tárgyak biztonságos elhelyezését, a kisebb növendékek kiszolgáltatottak voltak a nagyobbaknak. A gyerekeket nem vonták be a közvetlenül őket érintő döntések meghozatalába, panaszaiknak nem volt fóruma, pszichés problémáik kezeletlenek maradtak, sorsuk alakulásáról sem kaptak információt. Az otthon a szabadidő és a szünetek eltöltésének lehetőségét nem biztosította, a gyerekek nem jártak rendszeresen iskolába.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének kezdeményezésére az intézmény 2000 áprilisában új helyre költözött. A 30 gyermek befogadására alkalmas gyermekotthon határozatlan idejű működési engedéllyel rendelkezik. A gyermekotthont 2001. augusztus 1-je óta új, megbízott igazgató vezeti. A működési engedély szerint a gyermekotthon 3-18 éves gyermekek gondozását látja el, egy nyolcfős speciális – magatartási, beilleszkedési, tanulási zavarokkal küzdő, illetőleg szenvedélybeteg gyermekek ellátására alkalmas – csoporttal.
Az otthon fejlesztő pedagógusa tíz éve fizetés nélküli szabadságon van, a pszichológusi álláshelyet a gyermekotthon korábbi igazgatója tölti be, aki tartósan betegállományban van. A gondozottak pszichiátriai kezelését jelenleg az OPNI Gyermekpszichiátriai Osztálya látja el. A pszichológus munkaviszonya a közeljövőben megszűnik, akkor lehetőség lesz új szakember felvételére.
A vizsgálat megállapította, azzal, hogy az intézmény egészséges gyermekek ellátására hivatott gyermekotthonként működik úgy, hogy valójában nem mérték fel azt, hogy az ellátottak közül hányat kellene speciális ellátásban részesíteni, még akkor is sérül a gondozottak a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő joga, ha a gyermekotthonnak van speciális csoportja. Ugyanezt a sérelmet okozza, hogy a pszichológus tartós betegállománya és a fejlesztő pedagógus távolléte miatt a gyermekotthonban megoldatlan a terápiás kezelés és a pedagógiai fejlesztő munka.
A Zirzen Janka és az Esze Tamás Gyermekotthonnak részben közös költségvetése van, ezért nehezen megoldható a mindkét intézményt megfelelően kiszolgáló segítő személyzet biztosítása. Mindez a gondozott gyermekeknek a kiemelt védelemhez fűződő jogával kapcsolatban keletkeztet visszásságot.
A vizsgálat megállapította, hogy a Zirzen Janka Gyermekotthon korábbi el- helyezésével, környezetével, a személyes tárgyak biztonságos elhelyezésével, valamint a gondozottak szabadidejének, szünidejének eltöltésével és az oktatásukkal kapcsolatban megállapított, alkotmányos jogaikkal összefüggő visszásságok az utóvizsgálat idején már nem álltak fenn.
A gyermekotthon házirendje a növendékek panaszhoz és véleménynyilvánításhoz való jogát már megfelelően szabályozza. A házirend 24. pontja annak megsértése esetére – többek között – a következő joghátrányokat helyezi kilátásba: “külső szakkör látogatásának korlátozása, vagy tilalma, … hétvégi eltávozás megvonása”.
A vizsgálat megállapította, hogy a szakkör látogatásának, korlátozása, vagy tilalma a művelődéshez való joggal kapcsolatban visszásságot okoz. A hétvégi eltávozás megvonása pedig – amennyiben az a gyermek szüleivel való kapcsolattartását akadályozza – a családhoz fűződő jogot sérti.
A vizsgálatot végzők a helyszíni vizsgálat idején nem találkoztak a házirend kifüggesztett példányával. A házirend mindenki által való folyamatos hozzáférhetőségének hiánya a véleménynyilvánításhoz és a panaszhoz való jog közvetlen veszélyét keletkeztetheti, továbbá sérül a gondozottaknak a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz fűződő joga is.
Az általános helyettes a megállapított alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok orvoslása érdekében felkérte Budapest Főváros Közgyűlésének elnökét, hogy terjessze a jelentést a fenntartó Fővárosi Önkormányzat elé azzal az ajánlással, hogy a vizsgálat megállapításai alapján gondoskodjon arról, hogy:
– a pszichológusi és a fejlesztő pedagógusi státus, ne csupán betöltött legyen, hanem a tevékenységet az arra alkalmazott szakemberek ténylegesen, a gondozottak érdekeinek és állapotának megfelelően végezzék,
– intézkedjen annak érdekében, hogy szakértői szerv mérje fel, hogy van-e lehetőség a Zirzen Janka Gyermekotthon önálló költségvetési intézményként való működtetésére;
– szakértő bizottság mérje fel a Zirzen Janka Gyermekotthonban elhelyezett kiskorúak állapotát és – amennyiben az indokolt – engedélyezze még egy speciális csoport létrehozását.
A fenntartó az ajánlással egyetértett. A fejlesztő pedagógus 2002 augusztusában munkába állt, a pszichológusi státusz betöltésére a Közgyűlés elnöke ígéretet tett.
Az általános helyettes a gyermekotthon megbízott igazgatójánál kezdeményezte, hogy a gyermekotthon házirendjét az épület mindenki számára jól látható helyén függesztesse ki, továbbá a gondozottak alkotmányos jogait sértő részeket töröltesse a házirendből.
A megbízott igazgató a kezdeményezést elfogadta.
3. Budapest Főváros Önkormányzatának Egyesített Csecsemőotthona és Gyermekotthona
Budapest Főváros Önkormányzatának Egyesített Csecsemőotthona és Gyermekotthonában az 1998-as vizsgálat megállapította, hogy az otthonban gondozott csecsemőknek a fejlődésükhöz szükséges védelemhez és gondozáshoz fűződő, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogával összefüggésben okozott visszásságot a szakemberek hiánya, valamint a személyi és tárgyi környezet ridegsége.
Az általános helyettes utóvizsgálata során nem tárt fel alkotmányos jogokkal összefüggésbe hozható visszásságot.
4. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szakképző Iskola és Gyermekotthon
1998-as, lakásotthonokat érintő, helyszíni vizsgálat a következőket állapította meg: hiányoztak a gyerekekkel foglalkozó szakemberek, nem volt megfelelő az otthon által biztosított egészségügyi ellátás. A gyerekeket nem vonták be az őket érintő döntések meghozatalába, panaszaik, kívánságaik előadásának nem volt fóruma. Az otthonban nem biztosították a személyes tárgyak biztonságos elhelyezését, önkényesen alkalmazták a fegyelmezés, illetve a büntetés eszközeit. A gyerekek közül többen nem jártak iskolába. Az otthon a szabadidő el- töltésének lehetőségét csak igen korlátozott mértékben biztosította, és nem fordított kellő figyelmet a gondozott fiatalok életvitelére (alkohol, drogfogyasz- tás) sem.
Szép utcai lakásotthon
A lakásotthont 1998 augusztusa óta új vezető irányítja. Az intézmény szakemberrel való ellátottsága a jogszabályi előírásoknak megfelelő.
Az otthon 2002. december 1-jéig ideiglenes működési engedélyt kapott, ennek oka, hogy az épület bővítése szükséges ahhoz, hogy a feltételek a jogszabályi előírásoknak megfeleljenek.
Az utóvizsgálat idején a lakásotthonban tizenkét gyermek élt, négy szobában voltak elhelyezve. Mindegyik lakószoba és a közös helyiség is nagyon barátságos, otthonos. Az egész ház tiszta, rendben tartott.
A szabadidős foglalkozások a gyermekek életkorának megfelelőek voltak.
Hétköznap délben a gyermekek az iskolában ebédelnek, a vacsorát az otthonban főzik. Nagy gondot jelent – ezért is szükséges a napi főzés –, hogy a gondozottak napi ötszöri étkezésére fejenként 403 Ft-ot kap az intézmény. Az összes dologi kiadásra pedig havonta 33 000 Ft áll rendelkezésükre. Ebből kell a nyári nyaralást, a gyermekek felruházását, iskolai kirándulását is fedezni. A ház fenntartásának költségeit és a gyermekek zsebpénzét a fenntartó közvetlenül fizeti. Az otthonvezetőnek – a szűkös anyagi ellátás ellenére – eddig sikerült megoldani mind azt, hogy a ház állaga ne romoljon, mind a gyermekek étkeztetését, felruházását, iskolai kirándulásokon való részvételét, nyári táborozását, nyaralását. A gyermekek napi ötszöri étkezésének biztosítására csak folyamatos nehézségek árán van mód.
Kis János utcai lakásotthon
A speciális lakásotthonban az utóvizsgálat idején az engedélyezett nyolc férőhelyen négy, 16 és 22 év közötti fiatalt gondoztak. Ebbe a speciális otthonba többnyire a minden más ellátási formából “kikopott”, javítóintézetet, esetleg börtönt is megjárt, enyhébb-súlyosabb magatartási zavaros fiúkat helyeznek. Az intézményben dolgozó pedagógusok, gyermekfelügyelő és gondozók száma és képzettsége megfelel a jogszabályban előírtaknak.
Az otthon épülete igen rossz műszaki állapotban van, a fenntartó ezért tervezi a ház eladását, és a gondozottak más helyre költöztetését.
Ez a lakásotthon is önállóan gazdálkodik az állami normatívából az étkeztetésre és a dologi kiadásokra megkapott összegből. Itt még nehezebb a gazdálkodás, mint a Szép utcai lakásotthonban, hiszen csupán a négy fiatalra eső normatívából gazdálkodhatnak.
A vizsgálat megállapította, hogy a lakásotthonokban élő gondozottak étkezésére és a dologi kiadásokra fordítható összeg nem elegendő az ott élők megfelelő ellátásához. Mindez a lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez fűződő joggal összefüggésben visszásságot okoz, ezért az általános helyettes felkérte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökét, hogy terjessze a jelentést a fenntartó megyei önkormányzat elé azzal az ajánlással, hogy az vizsgálja felül az állami gyermekvédelmi normatíva felhasználásának jelenlegi rendszerét, illetve vegye fontolóra a kiegészítő finanszírozás lehetőségét.
A közgyűlés elnöke arról tájékoztatta az általános helyettest, hogy a lakásotthonok élelmezési normájának kiegészítő finanszírozására – anyagi erőforrások hiányában – nincs lehetőség. A közgyűlés döntést hozott a Kiss János utcai lakásotthon értékesítéséről, továbbá a speciális lakásotthonok bútorzatának, textíliáinak és egyes tartós fogyasztási cikkeinek cseréjéről.
5. Árpád Nevelőotthon
Az alapvizsgálat a nevelőotthon működésével összefüggésben a következő alkotmányos jogok sérelmét állapította meg: az intézményben hiányzott a szökésekkel kapcsolatos megfelelő eljárás, megoldatlan volt a gondozottak megfelelő felügyelete és ellátása. Elhanyagolt, szegényes és piszkos volt az otthon környezete. Az otthonban nem oldották meg a személyes használati tárgyak biztonságos elhelyezését, lehetetlen volt bármilyen intimszféra kialakítása, nem akadályozták meg a kisebb és gyengébb gondozottak kiszolgáltatottságát, szexuális és egyéb zaklatását, megaláztatását. A gyerekeket nem vonták be a közvetlenül őket érintő döntések meghozatalába, panaszaiknak, kívánságaik előadásának nem volt fóruma. A gondozottaknak nem volt lehetőségük a családi kapcsolataik ápolására sem. Az egészségügyi ellátás dokumentációja rendezetlen volt. A gondozottakat büntetésből tiltották el a szakkörök látogatásától. Az otthon a szabadidő eltöltésének lehetőségét nem biztosította.
Az intézményben gyermekek nevelésére alkalmatlan pedagógus is dolgozott. Az utóvizsgálat idején az Árpád Nevelőotthon átalakítás alatt állt. 2003. január 1-jétől az intézmény speciális gyermekotthonként működik. A pszichológus végzettségű vezetőt a közelmúltban nevezték ki. A helyszíni vizsgálat résztvevői az átalakítás alatt álló gyermekotthonban nem észlelték az alapvizsgálat során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságokat, ezért az általános helyettes ajánlást nem tett. Ugyanakkor felhívta a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének figyelmét arra, hogy a tizennyolcadik életévüket betöltő gondozottak részéről igény mutatkozik utógondozói ellátásra, ezért kérte, hogy az Árpád Nevelőotthon átalakításának tervei között ezt vegyék figyelembe.
Részlet a gyülekezési jog érvényesüléséről készült OBH 5205/2002. sz. jelentésből
Az eljárás megindulása
Az elmúlt hónapokban – különösen 2002. július 4. után – az írott és az elektronikus sajtó, valamint a közvélemény sokat foglalkozott a tömegdemonstrációkkal és az azokkal kapcsolatos hatósági döntésekkel vagy mulasztásokkal, elsősorban arra figyelemmel, hogy mind a demonstrációk résztvevői, mind az azon kívül álló személyek körében bizonytalanságot, vitathatóságot okoz az Alkotmányban mindenki számára biztosított egyes alkotmányos emberi jogok értelmezése, illetve érvényesíthetősége és tényleges érvényesülése. … Az Alkotmány 62. § (1) bekezdésében meghatározott és a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvényben (Gytv.) részletesen szabályozott gyülekezési jog alapvető fontosságú politikai szabadságjog. Mint az Alkotmányban felsorolt bármelyik alapvető jog, a gyülekezési jog sem korlátlan jog. A gyülekezési jog érvényesülése szempontjából kiemelkedő alkotmányossági kérdés, hogy ennek a jognak az érvényesülését hogyan biztosítják az állam erre rendelt szervei. Ugyanígy az is alapvető kérdés, hogy egyéb alkotmányos jogok érvényesülésének biztosítása érdekében a gyülekezési jog milyen korlátozásoknak vethető alá. … A gyü- lekezési jog érvényesülésével kapcsolatban több állami szervnek is vannak garanciális feladatai, a gyülekezési joggal való élés szándékával azonban időrendben először a rendőrség találkozik. Valamilyen módon minden, hatáskörét hibátlanul gyakorló állami szerv az alkotmányosság megvalósulásához is hozzájárul, így része az indirekt alkotmánybiztosítékok rendszerének. A közvetett alkotmányos biztosítékok sajátosságai a rendőrségre is jellemzők. Mindazonáltal a rendőrséggel kapcsolatban a legfontosabb követelmény a törvényesség, amely a végrehajtó hatalom működésének meghatározó alkotmányos elve. A Gytv. szabályozási módja olyan, hogy alkalmazása során a rendőrség nem egyszerűen tételes törvényi előírásokat hajt végre, hanem a gyülekezési jog egészének, lényegének alkotmányos követelményeiről is állást kell foglalnia. Egy olyan szabadságjogi szerkezetű jogot, mint a gyülekezési jog, a jogbiztonság alkotmányos követelményére tekintettel megfelelően operacionalizáltan, azaz egyes elemeiben is mindenki számára racionálisan és rekonstruálhatóan kell alkalmazni, érvényesíteni. E nélkül ugyanis a jogalkalmazás, illetve a jogérvényesítés de facto önkényessé válik, s ebből eredően a hatóság gyakorlata az érintett alkotmányos joggal kapcsolatban az alkotmányos visszásság közvetlen veszélyét idézi elő. …
A fentebb említett megfontolások alapján az Obtv. 16.§ (2) bekezdésében biztosított jogkörömben hivatalból rendeltem el vizsgálatot a gyülekezési jog érvényesülésével összefüggő rendőrségi álláspont és gyakorlat egyes elemeinek tisztázására.
A vizsgálat során elemeztem az Alkotmány gyülekezési szabadságra vonatkozó 62.§ (1) bekezdését és a gyülekezési szabadsággal összefüggésben álló más alapvető jogi szabályait, a Gytv. és a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) előírásait, valamint az Alkotmánybíróság gyülekezési joggal kapcsolatos alapvető 55/2001. (XI. 29.) AB határozatát. A rendőrségi gyakorlat egyes elemeinek megismerése és értékelése végett kérdéseket intéztem az országos rendőrfőkapitányhoz. Álláspontom kialakításakor figyelemmel voltam a gyülekezési jog értelmezésének és gyakorlatának külföldi megoldásaira is. …
A vizsgálat elemei és a vizsgálat szempontjából lényeges álláspontok
1. Az országgyűlési biztos hatáskörének általános megalapozása
… az országgyűlési biztos általában konkrét, egyedi aktusok által okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságok feltárásával foglalkozik, vagyis tevékenysége a jogalkalmazás alkotmányosságának vizsgálatára irányul. Ezen feladatának teljesítése azonban elválaszthatatlan a széles körű jogértelmezéstől, melynek során az ombudsman juthat arra a megállapításra, hogy létező vagy hiányzó jogszabály okoz a hatóság gyakorlatában alkotmányos visszásságot. Az alkotmányos visszásság tényének vagy veszélyének megállapítása megköveteli, hogy az ombudsman az érintett alkotmányos joggal kapcsolatban alkotmány- és jogértelmezést végezzen.
Az országgyűlési biztos hatásköre magában foglalja annak megállapítását, hogy a jogalkalmazás számára az érintett alkotmányos jogokból milyen követelmények adódnak. Az országgyűlési biztosnak éppen az a feladata, hogy a hatóságok törvényes és jogszerű működését az alkotmányosság magasabb szintű mércéjének alkalmazásával biztosítsa. Az országgyűlési biztos nem csak a törvényt és az egyéb jogszabályokat kéri számon a hatóság gyakorlatán, hanem közvetlenül az Alkotmány előírásait is. Sajátos alkotmány-érvényesítő szerepét az is alátámasztja, hogy jogköre az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság kiküszöbölésére irányul, s a visszásságot a jogalkalmazás során kell elhárítania. A visszásság fogalmának sajátosságára és a jogalkalmazás-centrikus értelmezés követelményeire tekintettel az országgyűlési biztos jogosult a gyülekezési jog tartalmának és feltételeinek kifejtésére.
2. Az országgyűlési biztos és az Alkotmánybíróság hatáskörének viszonya
Az Alkotmánybíróság az 55/2001. (XI. 29.) AB határozatában … mind a Gytv. egésze, mind a törvény egyes rendelkezései … alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította. Ugyancsak elutasította, illetve visszautasította a jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására és megsemmisítésére irányuló, végül a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására előterjesztett indítványokat.
A gyülekezési jog alkotmányosságának alkotmánybírósági vizsgálata nem zárja ki a gyülekezési jog tartalmának értelmezésével kapcsolatos hatáskörömet. Mindenek előtt azért nem, mert egy alapvető jog alkotmánybírósági és ombudsmani értelmezése céljában és módszerében lényegesen különbözik egymástól. … Az ombudsman minden esetben alkotmányos visszásságot állapít meg, ha a hatóság jogalkalmazása nem felel meg az alkotmányosság objektív követelményeinek. Ha az ombudsman megítélése szerint az alkotmányosan visszás hatósági döntés vagy mulasztás a jogszabály hiánya, hiányossága, nem egyértelmű rendelkezése vagy feleslegessége miatt következett be, az Obtv. 25. §-a alapján lehetősége van a jövőbeli visszásság elkerülése érdekében jogszabály módosítást, hatályon kívül helyezést, illetve jogalkotást kezdeményezni. Ez a lehetőség általában akkor is fennáll, ha az érintett jogszabályt az Alkotmánybíróság korábban nem találta alkotmányellenesnek. …
Az országgyűlési biztos eljárási és döntési lehetősége szempontjából állásfoglalást igényel az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) 27. § (2) bekezdésének előírása, mely szerint az Alkotmánybíróság határozata mindenkire kötelező. A mindenkire kötelező határozat az Abtv. 1. §-a szerinti hatáskörök gyakorlásával összefüggő érdemi döntés. Az alkotmányossági vitát eldöntő határozat kötelező jellege azonban nem terjed ki annak indoklására. Az indoklás nem kötelező. … De az alkotmánybírósági határozatok indokolási részének nem kötelező jellegéről kifejtett álláspontom nem jelenti, hogy az országgyűlési biztos függetleníthetné magát az Alkotmánybíróság indokolásában foglaltaktól. …
Az 55/2001. (XI. 29.) AB határozatot érdemi – “határozati” – részét a saját vizsgálatom szempontjából is kötelezőnek tartom. A határozat indokolásából azonban csak azokat az elemeket hasznosítottam, amelyek az országgyűlési biztosi vizsgálat sajátos jogalkalmazás-centrikus követelményeinek megfelelnek, s amelyek a gyülekezési jog alkotmányos értelméről és tartalmáról kialakított felfogásom szerint megalapozottak. Az alkotmánybírósági határozat indokolásának dogmatikai rendszerét – a gyülekezési joggal kapcsolatba hozható más alapvető jogok összefüggéseire tekintettel – újabb elemekkel is bővítettem, éppen az alkotmányos visszásság elhárítására irányuló ombudsmani hatáskör jogértelmezési sajátosságaira figyelemmel.
3. Az Alkotmánybíróság gyülekezési joggal kapcsolatos megállapításai
… Az Alkotmánybíróság az 55/2001. (XI. 29.) AB határozat szerint nem állapította meg a Gytv. egészének, illetve egyes rendelkezéseinek alkotmányellenességét. Ez a körülmény azonban nem jelenti azt, hogy a gyülekezési jogra vonatkozó szabályok alkalmazása során nem merülhet fel alkotmányos joggal összefüggő visszásság vagy a visszásság közvetlen veszélye. Az alkotmányos visszásság vagy annak közvetlen veszélye egyébként alkotmányosnak minősített jogszabály esetén már csak azért sem kizárt, mert az Abtv. nem ismeri a valódi – egyebek mellett a német és a spanyol jogban ismert – alkotmányos panasz (Verfassungsbeschwerde, amparo) lehetőségét. A valódi alkotmányos panasz lehetősége – mint önállóan nevesített alkotmánybírósági hatáskör – a külföldi jogrendszerekben éppen azon a megfontoláson nyugszik, hogy egyébként alkotmányos jogszabály alkalmazása során is keletkezhetnek alkotmányellenes helyzetek vagy – az Obtv. terminológiáját használva – alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok. … Az Alkotmánybíróság által vizsgálható alkotmányjogi panasz és az ombudsman által vizsgálható alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság tehát az alkotmányvédelem két különböző területe.
4. Az országos rendőrfőkapitánynak feltett kérdések és az azokra adott válaszok
A) Az országos rendőrfőkapitány álláspontja szerint sem a Gytv., sem más jogszabály nem határozza meg a közlekedés aránytalan sérelmének fogalmát, a rendőrség maga alakította ki azt a szempontrendszert, amely iránymutatásul szolgál a közterületi rendezvények tudomásulvételéhez, illetve megtiltásához. A rendőrség szempontrendszerének főbb elemei – az országos főkapitány válasza alapján – az alábbiak:
A rendezvény megtartásához igénybe veendő közterület, út, úthálózat műszaki paraméterei. … A forgalom nagysága és összetétele. … A forgalomirányítás jellege. … A tömegközlekedés jelenléte. … Teljes útlezárás esetén a lehetséges terelő útvonalaknak az előzőekben meghatározott szempontok szerinti jellemzői. Terelőútvonalak hiánya.
… a felsorolt szempontrendszer csak a fő vonalakban ad iránymutatást az illetékes rendőri szerveknek a bejelentett rendezvény tudomásul vételéhez vagy annak megtiltásához. “Minden egyes bejelentéskor külön-külön, egyedileg és konkrétan kell vizsgálni, hogy az egymással konkuráló jogok és érdekek közül melyik az erősebb, melyik szolgálja inkább a demokratikus jogállam érdekeit, hol a határa a gyülekezési jognak mások egyéb jogai és érdekei korlátozásában.”
B) Az országos rendőr-főkapitány álláspontja szerint a rendőrség rendelkezik azokkal az alapvető személyi és dologi feltételekkel, amelyek a gyülekezési jogukat alkotmányosan gyakorlók jogainak biztosítására, illetve a gyülekezési jog törvénysértő gyakorlásának megelőzésére és következményeinek felszámolására szolgálnak. Ezt annak ellenére igaznak tartja, hogy a rendőrségnek a Gytv. alkalmazásával összefüggésben is adódnak személyzeti és anyagi problémái. A Gytv. hatálya alá tartozó közterületi rendezvények megtartása, különösen a gyülekezési jog törvénysértő gyakorlása következményeinek felszámolása szempontjából kiemelt jelentőségűnek tartja az ORFK vezetője az országos illetékességgel bíró Készenléti Rendőrséget, valamint a valamennyi területi szervnél létrehozott csapaterőbe szervezett alegységeket. … Ugyanakkor – szemben a Készenléti Rendőrség állományával – a területi szervek csapatszolgálati alegységeinek állományát az országos rendőr-főkapitány kevésbé tartja alkalmasnak az agresszív, fegyveres vagy felfegyverzett tömeggel szembeni fellépésre, valamint a hosszú ideig elhúzódó vagy nagy területen végrehajtandó feladat ellátására. Ennek okát a szükséges szállító és híradó eszközök, egyéni védőeszközök hiányában, illetve hiányosságaiban jelölte meg a főkapitány. Rámutatott arra is, hogy a területi szervek csapatszolgálati alegységeinek állománya olyan rendőrökből áll, akik járőrök, fogdaőrök, objektumőrök, körzeti megbízottak, vagyis más alaptevékenységük mellett látnak el csapatszolgálati tevékenységet. Ebből következően rendszeres szolgálatukban leterheltek és más feladatokra való felkészítésük, gyakorlatoztatásuk gondot okoz, sőt sokszor lehetetlen. Megemlítette a főkapitány továbbá, hogy – Pest megye kivételével – minden megyében és az ORFK Repülőtéri Biztonsági Szolgálatánál működik bevetési alosztály. Ezen egységek ugyan nem csapatszolgálati feladatok ellátására jöttek létre, de szükség esetén erre is igénybe vehetők.
Az országos rendőr-főkapitány tájékoztatása szerint a gyülekezési jog törvénysértő gyakorlásának rendőrség által történő megelőzésére – az elmúlt több mint tíz évben – nem merült fel igény. Egyébként ha ez felmerülne, a rendőrségnek előzetes információval kellene rendelkeznie a Gytv.-nyel ellentétes közterületi demonstráció szervezéséről és tartásáról. Ilyen információ beszerzésére a rendőrség az Rtv. 64. §-ában szabályozott bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés módszereit és eszközeit használhatja (pl. informátor vagy bizalmi személy igénybevétele, rendőri jelleg leplezésével való információgyűjtés), tehát rendelkezésre áll a törvényes lehetősége annak, hogy a rendőrség egy esetleges törvénysértő rendezvény megtartásának megelőzése érdekében információhoz jusson.
A rendőr-főkapitány biztosítottnak látja a jogellenesen összegyűlt tömeg rendőrség általi szétoszlatásához szükséges törvényi eszközöket is. Az Rtv. 59. §-a ugyanis felhatalmazást ad a rendőrségnek arra, hogy a jogellenesen összegyűlt, illetve jogellenes magatartást tanúsító tömeg szétoszlatására – előzetes figyelmeztetés után – vízágyút, pirotechnikai eszközt, gumilövedéket, ingerlőgázt, elfogó hálót, lóháton vagy járműkötelékben végzett kényszeroszlatást alkalmazzon. …
C) Az országos rendőr-főkapitány tájékoztatása szerint a rendészeti képzésben megfelelő súllyal szerepel a gyülekezési jog gyakorlásával kapcsolatos szakmai, elméleti és gyakorlati ismeretek oktatása. A csapaterő rendőri feladatainak oktatása szerepel a rendészeti szakközépiskolák és a Rendőrtiszti Főiskola tananyagában is. …, az ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központjának szervezésében a már rendőrszakmai végzettséggel rendelkezők is részt vesznek szervezett szaktanfolyamokon, cél- és továbbképzéseken. … a rendőrség területi és helyi szerveinél, vagyis helyben is folynak a témakört érintő továbbképzések. A megyei rendőr-főkapitányok éves kiképzési és továbbképzési tervet kötelesek készíteni, melyben elő kell írni és biztosítani kell a közrendvédelmi állomány csapatszolgálati ismereteinek szinten tartását. … A Készenléti Rendőrség több éve folyamatos és szakmai együttműködésen alapuló kapcsolatot tart a Bajor Készenléti Rendőrséggel. …
D) Tartalmazza az országos rendőr-főkapitányi tájékoztató végül, hogy a közterületen megtartandó rendezvények esetén – amennyiben a bejelentés kötelező és az meg is történt – az illetékes rendőri szerv vezetője dönt arról, hogy igényel-e rendőri jelenlétet, illetve rendőri biztosítást a közrend és a közlekedés rendjének fenntartása. Ha igen, akkor felügyeleti szolgálat vagy csapaterő alkalmazására van-e szükség.
A rendezvény rendőri biztosítását a biztosítás parancsnoka megtervezi és erről biztosítási tervet készít. A terv, illetve melléklete tartalmazza az ellenőrzést igénylő csomópontokat, a lezárt útszakaszokat, a forgalomterelés, illetve a forgalomirányítás feladatait, a közlekedés zavartalanságának biztosítása érdekében teendő intézkedéseket, valamint az esetleg megbomló közrend helyreállítása érdekében végrehajtandó, a tömegoszlatásra vonatkozó elképzeléseket és módszereket. A biztosítási tervet a biztosítás parancsnokának elöljárója hagyja jóvá. A terv összeállításánál tehát kiemelt fontosságú kérdésként kezelik a közlekedés rendjének fenntartását, a forgalom zavartalanságának biztosítását.
A rendőr-főkapitányi tájékoztatás szerint a fővárosban és más nagyobb településen, ahol a tapasztalatok szerint évente több közterületi rendezvényt tartanak, a rendőri szervek kész biztosítási tervvel rendelkeznek. Ezeket – amennyiben szükséges – rövid időn belül, az adott rendezvényre is aktualizálják.
Álláspontom kifejtése
… A gyülekezési joggal kapcsolatban alkotmányos visszásság közvetlen veszélyét idézi elő, ha a hatóság – bármely okból – nincs abban a helyzetben, hogy az alkotmányos jog érvényesülésének, érvényesítésének és biztosításának jogi tartalmát, feltételeit, korlátait megfelelően értelmezze, az adott jog érvényesülését a gyakorlatban garantálja, az esetlegesen jogellenes helyzeteket pedig felismerje és megszüntesse. A gyülekezési joggal kapcsolatos alkotmányos követelmények érvényesülésében a rendőrség elsődlegesen érintett szervezet, s ezen a helyzeten nem változtat az sem, hogy a Gytv. 9. § (1) bekezdése értelmében a rendőrségi tiltó határozat bírósági felülvizsgálatára van lehetőség. Az utólagos bírósági felülvizsgálat nem mérsékli a korábban államigazgatási jogkörben okozott alkotmányos visszásság súlyát. …
Megítélésem szerint a gyülekezési jog érvényesülésének a hatályos jogszabályok szerinti folyamatában a rendőrségnek – az érintett alapvető jog jellegére, feltételeire és korlátaira vonatkozó – közvetlen és széles körű – ún. eredeti – alkotmányértelmezést kell végeznie. A Gytv. szabályozása, az Alkotmánybíróság alapjog-értelmezése, valamint a rendőrség általánosítás céljával megfogalmazott álláspontja több olyan alapvető kérdést hagy nyitva, amely csak az Alkotmány elvi jellegű előírásai alapján válaszolhatók meg. Az alkotmányos elvek tartalmának megfogalmazása és az azokból levonható következtetések meghatározott esetekre való vonatkoztatása a gyakorlati jogalkalmazás során olyan bizonytalanságokat eredményezhet a gyülekezési jog elismerésével, illetve el nem ismerésével kapcsolatban, amely a jogállami jogbiztonság követelményeinek nem felel meg, az érintett alapvető jogok érvényesülésének alkotmányossági tartalmával és feltételeivel nem áll összhangban. …
A gyülekezési jog a klasszikus emberi jogok egyike, eredeti funkciója a hatalommal szemben valamilyen eltérő szellemi közösség véleménynyilvánítási lehetőségének megteremtése. … A hatályos nyugat-európai alkotmányok általában a békés gyülekezés szabadságának elvét deklarálják. … Kétségtelen, hogy a magyar Alkotmány 61. §-a nem tartalmaz előírást a gyülekezési jog korlátozhatóságáról, minthogy azonban a gyülekezési jog a többi alapvető joghoz hasonlóan nem abszolút jog, korlátozhatósága más alapvető jogok érvényesülése érdekében szükségszerű. A korlátozás lehetőségére és mértékére külön utalás nélkül is vonatkozik az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének formai és tartalmi követelménye. …
Az országos rendőrfőkapitány összefoglalójának elemzése alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a gyülekezési jog értelmezésének abban szereplő szempontjai összhangban állnak az alkotmányosság és a törvényesség követelményeivel, de nem elégségesek azok teljes körű és az alkotmányos visszásság veszélyét biztonságosan kizáró megvalósulásához. A Gytv.-ben a gyülekezési jog korlátját nem csak a 8.§ (1) bekezdése jelenti, amely szerint ha a bejelentéshez kötött rendezvény megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, illetőleg a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna, a rendőrség – a bejelentésnek a hatósághoz való beérkezésétől számított 48 órán belül – a rendezvénynek a bejelentésben megjelölt helyszínen vagy időben való megtartását megtilthatja. Álláspontom szerint a Gytv. idézett rendelkezése kizárólag önmagában nem értelmezhető. … A Gytv. 7. §-a felsorolja azokat a tartalmi elemeket, amelyeket a gyülekezési jog jogszerű gyakorlásához szükséges írásbeli bejelentésnek tartalmaznia kell. Eszerint a bejelentésnek tartalmaznia kell: a) a tervezett rendezvény kezdetének és befejezésének várható időpontját, helyszínét, illetőleg útvonalát; b) a rendezvény célját, illetőleg napirendjét; c) a rendezvényen résztvevők várható létszámát, a rendezvény zavartalan lebonyolítását biztosító rendezők számát; d) a rendezvényt szervező szerv vagy személyek és a szervezők képviseletére jogosult személy nevét és címét. … Véleményem szerint a Gytv. 7. §-ában foglalt bejelentés alá tartozó tények és adatok érdemi közlése a gyülekezési jog jogszerű gyakorlásának feltétele. Ha a bejelentendő tények és adatok valamelyike hiányzik, akkor a tervezett rendezvény jogszerű megtartásának törvényi feltétele nem teljesül, tehát a rendezvény jogellenes. … Ha az derül ki, hogy a bejelentés valótlan adatot vagy tényt tartalmaz, a tervezett rendezvény ugyanúgy jogsértőnek minősül, mintha a bejelentést – az adott vonatkozásban – meg sem tették volna. … A rendezvény tervezett időpontjának, helyszínének, útvonalának, illetve céljának és napirendjének ez a privilegizálása közvetlenül kapcsolódik a 8. § (1) bekezdésében említett megtiltási okokhoz. Helyes értelmezés szerint azonban a bejelentés valamennyi 7. §-ban nevesített elemének jogszerűséget megalapozó jelentőséget kell tulajdonítani. …
Komoly problémát okoz a Gytv. 7. § b) pontja szerint bejelentendő rendezvény célja értelmezése is. A gyülekezési jog szabadságjogi tartalmával összefüggésben alkotmányos elv, hogy a hatóságok nem értékelhetik a rendezvény célját a kívánatosság vagy a politikai helyesség szemszögéből. A gyülekezés céljának mindemellett mégis van jelentősége a gyülekezési jog alkotmányos funkciójára tekintettel. Ha a Gytv. 7. §-a előírja a gyülekezési cél bejelentését, akkor ennek a tudomásulvétel, illetve a megtiltás szempontjából valamilyen jelentőségének lennie kell. Ha a cél a gyülekezés jogszerűsége vonatkozásában teljesen közömbös lenne, akkor annak bejelentését sem lehetne megkövetelni. Ha bármilyen cél alkalmas a rendezvény jogszerűségének megalapozására, akkor az is elfogadható, ha a szervező nem jelöl meg célt, mondván, hogy a rendezvénynek nincs meghatározott célja. Ez az értelmezés viszont a Gytv. 7. § b) pontjának kiüresítése lenne, s ellenkezne azzal a jogértelmezési követelménnyel, hogy egyetlen jogi előírásnak sem lehet olyan értelmet tulajdonítani, amely azt feleslegessé vagy alkalmazhatatlanná tenné.
A rendezvény céljának értelmezésével összefüggő másik nehéz probléma, hogy mi a helyzet a közvetlenül Alkotmányba ütköző célú rendezvények jogszerűségével kapcsolatosan. A közvetlenül Alkotmányba ütköző cél olyan követelést jelent, amely az Alkotmány alapján nem teljesíthető. Ebben az esetben tehát nem az alkotmányos jogok tartalmának vitatásáról, nem alkotmánysértő rendezvényről van szó, hanem olyanról, amelynek célja az Alkotmány szerint nyilvánvalóan és egyértelműen nem valósulhat meg. …
A gyülekezés kinyilvánított céljának a mindenkit megillető emberi méltósággal összefüggésben is jelentősége van. Az emberi méltóság alapjoga személyhez kötődő jog, s nyilván nem lehet a gyülekezés akadálya, ha egy-egy ember úgy érzi: a rendezvény sérti méltóságát. Ha azonban a rendezvény olyan helyszínen (olyan környezetben) kerül megtartásra, ahol annak célja vagy napirendje, s a rendezvény ebből következő kommunikatív tartalma közvetlenül és okszerűen sokak köztudott tartalmú emberi méltóságát sérti, akkor annak ellenére felvetődhet a megtiltás szükségessége, ha a Gytv. 8. § (1) bekezdésének tilalmi katalógusa ezt nem nevesíti. Az a rendezvény is hatósági tilalom alá esik ugyanis, amely célja alapján a törvény 2. § (3) bekezdésének követelményeivel nem általában, hanem az adott körülmények között nem áll összhangban. Ezt a problémát nem oldja meg maradéktalanul, ha a hatóság egy időben ugyanazon a helyen nem veszi tudomásul két rendezvény megtartását, mert ez a megelőző gyakorlat elsősorban közbiztonsági és rendészeti jellegű. A Gytv. 2. § (3) bekezdésében a mások jogainak és szabadságának védelmével kapcsolatos jogszerűséget érintő követelmény az egyidejűség elkerülésének követelményénél többet jelent, már csak azért is, mert a 2. § (3) bekezdésében megkövetelt jog- és szabadságvédelem olyan esetekben is érvényes, amikor valamely egyéb alapjogok által “védett” rendezvény megtartása – a Gytv. 3. §-a alapján – nem tartozik a törvény hatálya alá, így nem esik bejelentési kötelezettség alá sem.
A gyülekezési jog alkotmányos érvényesülésével kapcsolatos követelmények alapos mérlegelésének nem csak az az akadálya, hogy a feltételek értékeléséhez összetett, nem egy tekintetben az Alkotmánybíróság által “kiolvasztás”-nak nevezett jogértelmezés szükséges. A megfelelő mérlegelésnek van technikai akadálya is. Ez pedig a rendezvény bejelentésének, illetve hatósági megtiltásának a Gytv. 6. §-ában, 8. § (1) és (2) bekezdésében megállapított határidőkben keresendő. … A rendőrség számára megállapított 48 órás határidő és a bejelentő számára irányadó 3 napos időtartam akkor elég, ha a rendőrség a bejelentés elemeit csak formai szempontból vizsgálja, vagyis arra tekintettel, hogy az előírt tények és adatok a bejelentésben szerepelnek-e. A gyülekezéssel kapcsolatos jog alkotmányossági elemeinek értékelése és a rendezvénnyel érintett más jogok érvényesülésének biztosítása a 48 órás időben érdemben aligha megvalósítható.
… a gyülekezési jog közvetlenül alkotmányossági előfeltételeinek értelmezésében sok a nyitott és reflektálatlan kérdés ahhoz, hogy azokat a rendőrség önmagában, jogalkalmazó hatóságként lezárhassa. A hatóság számára biztosított tág mérlegelési lehetőségben és gyakorlatban nem látom azokat a jogbiztonság szempontjából lényeges normatív elemeket, amelyek a gyülekezési jog gyakorlói és a gyülekezési joggal érintett más személyek jogainak és szabadságának együttes és arányosított érvényesüléséhez szükségesek. A kölcsönös jogok és szabadságok érvényesülésére vonatkozó objektív szempontrendszer részlegessége és esetlegessége miatt mind a gyülekezési jogot gyakorlók, mind az azzal érintettek oldalán fennáll az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság veszélye. Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság veszélyét az okozza, hogy a bejelentendő rendezvény szervezői és résztvevői nem ismerik a joguk esetleges korlátozására vonatkozó hatósági szempontrendszert, amely alapján a szervezési és adminisztratív előkészületeket a jogszerűség követelményeire tekintettel elvégezhetnék. A jogbiztonság – a rendezvény résztvevői oldaláról különösen a gyülekezéshez való jog, a rendezvényen “kívül állók” oldaláról pedig a szabad mozgáshoz való jog – szempontjából tehát garanciális jelentőségű lenne, ha a rendőrség által követendő szempontrendszer az állampolgárok számára is hozzáférhetővé és megismerhetővé válna, hiszen az állampolgári jogokat közvetlenül érintő kérdésekről van szó, azok pedig csak nyilvános jogszabályban rendezhetőek. …
A gyülekezési joggal kapcsolatos szakmai és gyakorlati ismeretek elsajátításának, illetve oktatásának helyzetét, lehetőségeit megfelelőnek tartom. Az országos rendőrfőkapitány tájékoztatása alapján megállapítható, hogy a rendőrség kellő gondossággal szervezi a Gytv. hatálya alá tartozó rendezvények időtartama alatt a közrend és a közlekedés rendjének biztosításából adódó feladatainak maradéktalan teljesítését. …
Az alkotmányos visszásságok elkerülése érdekében megnyugtató, hogy a rendőrség előtt nem ismeretlen az “állandó”, kész biztosítási terv. Ezt ugyanis kellő garanciának tartom olyan esetre, amikor a már zajló demonstráció során, esetleg előre nem látott, kiszámíthatatlan helyzetben kell fellépnie a rendőrségnek a megbomlott közrend vagy a közlekedés rendjének a helyreállítása érdekében. Mindezekkel kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő visszásságot vagy annak közvetlen veszélyét nem állapítottam meg.
Megállapítható, hogy a rendőrség – annak ellenére, hogy az általános pénzügyi és utánpótlási problémák ezen a területen is éreztetik hatásukat – alapvetően rendelkezik azokkal a személyi és dologi feltételekkel, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy eleget tudjon tenni a Gytv.-ből adódó feladatainak, így annak, hogy biztosítsa a gyülekezési jog alkotmányos gyakorlását, megelőzze a gyülekezési jog törvénysértő gyakorlását, illetve annak következményeit felszámolja.
A Készenléti Rendőrség – speciális feladatköréből adódóan – alkalmas a gyülekezési jog alkotmánysértő gyakorlása következményeinek felszámolásából adódó rendőrségi feladatok ellátására. … Ugyanez azonban nem mondható el a területi szerveknél létrehozott csapaterőbe szervezett alegységekkel kapcsolatban. … a közterületen megtartott rendezvény rendőri biztosítása, vagy a gyülekezési jog törvénysértő gyakorlása következményeinek felszámolása különösen tartalmaz olyan kockázati elemet, illetve teremthet olyan helyzetet, ahol a csapaterőbe szervezett és így fellépő rendőrök részére nélkülözhetetlen a megfelelő, speciális védőeszköz, felszerelés. Ennek biztosítása pedig a rendőrség, mint munkáltató feladata. Ennek elmulasztása a csapaterőbe szervezett rendőrök életének és testi épségének indokolatlan veszélyeztetését jelenti, vagyis felmerül az élethez és a testi épséghez való jog csorbulásának közvetlen veszélye. Ugyanezen alkotmányos joggal összefüggésben áll fenn a visszásság közvetlen veszélye amiatt, mert a csapaterőbe szervezett alegységekben szolgálati feladatot ellátó rendőrök – eltérően a Készenléti Rendőrség állományával – csak ideiglenes jelleggel, a rendszeresített beosztásukból eredő feladataik ellátása mellett vesznek részt a gyülekezési jog gyakorlásával összefüggő rendőri tevékenység ellátásában. A csapaterőbe szervezett alegységek hivatásos állományú tagjai nem részesülnek megfelelő és folyamatos kiképzésben, nincs elégséges gyakorlatuk ahhoz, hogy saját életük vagy az állampolgárok védelme érdekében megfelelő biztonsággal lépjenek fel a tömegdemonstrációk esetén. A nem megfelelően felkészített rendőr pedig az állampolgárokra és saját magára is veszélyt jelent. Ezekre figyelemmel is megállapítottam az élethez és a testi épséghez való jog sérelmének közvetlen veszélyét.
Az Rtv. biztosítja a rendőrségnek azokat az eszközöket, melyek alkalmasak arra, hogy a rendőrség előzetesen szerezzen be olyan információkat, melyekből megállapítható, hogy egy szervezet vagy szerveződés a Gytv. rendelkezéseivel ellentétesen kíván közterületi demonstrációt szervezni és tartani. … alkotmányos joggal összefüggő visszásság vagy annak közvetlen veszélye nem mutatható ki.
Javaslatok és ajánlások
A vizsgálatom során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok közvetlen veszélyének elhárítása, illetve orvoslása érdekében, az Obtv. 25. §-a alapján
– javaslom a belügyminiszternek, hogy fontolja meg a gyülekezésről szóló 1989. évi III. törvény olyan jellegű kiegészítésének előkészítését, mely felhatalmazást adna a gyülekezési jog rendőrhatósági megtiltásával kapcsolatban a határozat meghozatala során mérlegelendő körülmények és szempontok végrehajtási jogszabályban történő megállapítására;
– javaslom a belügyminiszternek, hogy fontolja meg a gyülekezésről szóló 1989. évi III. törvény bejelentéssel kapcsolatos határidőinek meghosszabbítására vonatkozó törvénymódosítás előkészítését.
Az Obtv. 20. § (1) bekezdése alapján
– ajánlom a belügyminiszternek, hogy tekintse át a nagyobb tömeget vonzó tömegdemonstrációk rendőrség általi kezelésére szolgáló – rendőrségen belüli – intézményrendszert, annak tapasztalatait és dolgozzon ki koncepciót a Készenléti Rendőrség alárendeltségében működő, regionálisan szervezett és a gyülekezési joggal kapcsolatos feladatok ellátására szakosodott alegységek létrehozásának lehetőségéről és feltételeiről;
– ajánlom az országos rendőrfőkapitánynak, hogy a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvények jogszerűségének a rendőrség gyakorlatában érvényesülő szempontjait egészítse ki a gyülekezés céljának mérlegelését, valamint a gyülekezésben részt nem vevő személyek érintett alkotmányos jogainak érvényesítését szolgáló további szempontokkal;
– ajánlom az országos rendőrfőkapitánynak, hogy vizsgáltassa meg valamennyi területi rendőri szervnél csapaterőbe szervezett és így fellépő rendőrök életének, valamint testi épségének indokolatlan kockázata elkerüléséhez szükséges valamennyi technikai felszerelés és egyéni védőeszköz műszaki állapotát, szolgálat ellátásra való alkalmasságát és használhatóságát, továbbá gondoskodjon azok pótlásáról, cseréjéről;
– ajánlom az országos rendőrfőkapitánynak, hogy készíttessen ütemtervet a csapatszolgálati feladatot ellátó állomány technikai felszerelése és egyéni védőeszköze állapotának, szolgálat ellátásra való alkalmasságának az előírások szerinti biztosítására és folyamatos fenntartására, illetve mindezek visszatérő ellenőrzésére;
– ajánlom az országos rendőrfőkapitánynak, hogy vizsgáltassa meg a területi rendőri szerveknél csapaterőbe szervezett rendőri állomány kiképzési helyzetét, a kiképzési feladatok előírásszerű végrehajtását és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy csak megfelelően kiképzett és továbbképzett, a szükséges ismeretek és készségek teljes körével rendelkező rendőr láthassa el a Gytv. alapján tartott rendezvény rendőri biztosítását, illetve csak ilyen rendőr vegyen részt a gyülekezési jog gyakorlásával összefüggő rendőri intézkedések foganatosításában.
2002. december 17. Takács Albert sk.
Részlet a telepengedélyezésről készült OBH 3375/2002. sz. jelentésből
Az ipari tevékenységből származó zajos, poros, bűzös stb. tevékenységekre vonatkozó panaszok alapján az országgyűlési biztos általános helyettese már 1997-ben átfogó vizsgálatot indított.
A jelentés egyrészt megállapította, hogy a szolgáltatási és ipari tevékenység szabályozatlansága jogbizonytalanságot eredményezett, másrészt, hogy az önkormányzatok hatáskör hiányában a lakossági panaszok ügyében nem tudtak intézkedni.
A problémát fokozta, hogy a telepengedélyezésről szóló 20/1982. (X. 12.) IpM rendeletet 1997. július 2-i hatállyal hatályon kívül helyezték, ezért a biztos a szolgáltató és ipari tevékenységre vonatkozó telepengedélyezési eljárás, valamint a szolgáltatást végzők működésének szabályairól szóló jogszabály megalkotását kezdeményezte.
A Kormány az ajánlásnak eleget tett, és 1999. október 11-én hatályba lépett a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezési eljárásról szóló 80/1999. (VI. 11.) kormányrendelet. Eszerint a már működő vállalkozások kötelesek 180 napon belül telepengedélyt kérni. A rendeletben szabott határidőt ezt követően többször módosították, először 2001. június 30. napjáig, majd 2002. december 31. napjáig tolták ki azt. Az országgyűlési biztosokhoz az új jogszabály hatálybalépését követően is sok beadvány érkezett. A panaszosok a szomszédságukban működő zajos, poros, bűzös, erős rezgést okozó, stb. tevékenységet, valamint a hatósági eljárásokat, illetve azok elmulasztását vagy elhúzódását kifogásolták. Érkeztek azonban panaszok az új jogszabály által előírt engedélyezési eljárás miatt is.
Az újabb panaszok ügyében az országgyűlési biztos 2002 nyarán rendelt el vizsgálatot a jogbiztonsághoz, a tulajdonhoz és a jogorvoslathoz fűződő, továbbá a vállalkozáshoz való jog, valamint az egészséges környezethez való alkotmányos jog érintettsége miatt.
Az országgyűlési biztos az átfogó vizsgálat során figyelembe vette az Alkotmánybíróságnak az 10011/B/1999. sz. határozatában kifejtett álláspontját, a Fővárosi Főügyészségnek a fővárosi kerületi jegyzők által folytatott telepengedélyezési eljárásai törvényességi átfogó vizsgálatának megállapításait, a közigazgatási hivatalok által adott tájékoztatásokat, valamint a korábbi jelentések megállapításait, köztük a vendéglátó-egységek környezetében élőket zavaró zajos, bűzös működést sérelmező panaszok alapján tartott átfogó vizsgálata megállapításait.
A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség eljárásával szemben több kifogás merült fel az illetékességi területéhez tartozó jegyzőktől. Ezt támasztja alá a Fővárosi Főügyészség törvényességi vizsgálata is, amikor megállapította, hogy az első fokú környezetvédelmi hatóság rendszeresen a jegyző által megjelölt 15 napos válaszadási határidőn túl, de még a Kvtv. 92. § (1) bekezdésében meghatározott 30 napot is túllépve adta meg szakhatósági állásfoglalását. Megállapította az országgyűlési biztos, hogy a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőséghez a jegyzők sokszor rendkívül hiányosan küldik meg a kérelmet a szakhatósági állásfoglalás megadásához. A kormányrendeletben felsorolt mellékletek hiányoznak, a kérelmekből nem derül ki, hogy milyen a folytatni kívánt tevékenység környezete. Az országgyűlési biztos ezért szükségesnek látta a kormányrendelet módosítását, illetőleg kiegészítését azzal, hogy a telepengedély iránti kérelem kötelező melléklete legyen egy helyszínrajz is, amelyből kitűnik a telephely környezetében lévő ingatlanok elhelyezése és funkciója. A vizsgálat során felmerült a kérdés, hogy a szükséges költségekre miért nem részesülnek a szakhatóságok az igazgatási szolgáltatási díjból.
A vizsgált panaszok közül többnél az állapította meg az országgyűlési biztos, hogy a jegyzők a környezetben élők panaszára nem indították meg a már működő, telepengedéllyel nem rendelkező vállalkozások esetében a telepengedélyezési eljárást arra hivatkozva, hogy a kormányrendelet 2002 december 31-ig ír elő határidőt a telepengedély megkérésére, és így nincs hatáskörük intézkedni. A kormányrendelet nem ad arra vonatkozóan útmutatást, hogy van-e jogkövetkezménye a határidő elmulasztásának. Figyelembe véve a kormányrendelet előírásait, mely szerint jogerős telepengedély nélkül a tevékenységet megkezdeni, folytatni, illetve módosítani nem lehet, az országgyűlési biztos arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen vállalkozások szabálytalanul fognak működni. Ezért az országgyűlési biztos szükségesnek tartotta a kormányrendelet kiegészítését oly módon, hogy a jegyzőnek ezekben az esetekben azonnali hatályú intézkedési kötelezettsége legyen.
Az egyik ügy vizsgálata során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a kormányrendelet nem ad lehetőséget az eljáró hatóságok és a közreműködő szakhatóságok számára, hogy a környezet zavaró tevékenységet időbeli korlátok közé szorítsák. Hasonlóan az üzletek működési rendjéről szóló jogszabály módosítási indítványához, szükségesnek vélte a telepengedély alapján gyakorolható tevékenységek esetében is a működtetés időkorlátai megállapíthatóságának szabályozását. A kormányrendelet nem jogosítja fel a jegyzőt arra sem, hogy a telepengedély érvényességét határozott időben (illetőleg ideiglenes jelleggel) állapítsa meg. Az országgyűlési biztos azonban szükségesnel tartotta a rendelet ilyen tartalmú kiegészítését, igazodva a különböző ágazati jogszabá- lyok (Étv., kvtv.) rendelkezéseihez is.
Azokban az esetekben pedig, amikor a környezetvédelmi szempontoknak megfelelő végleges álláspont kialakításához próbaüzem engedélyezése indokolt lenne, a biztos szerint meg kellene adni az ideiglenes telepengedély kiadásának lehetőségét is.
Az eljáró jegyzők különböző módon értelmezik a kormányrendelet 7. § (2) bekezdésében foglaltakat, és ezért az eljáró hatóságok nem tekintik ügyfélnek az eljárásba egyébként bevont szomszédokat. A közigazgatási hivatalok tájékoztatása szerint azonban a gyakorlatban a jegyzők általában küldenek határozatot a szomszédoknak.
A Legfelsőbb Bíróság a Kf.IV.39.551/2001/5. sz. ítéletében kifejtette, hogy az ügyfél és a kötelező kézbesítés fogalmát nem lehet azonosnak tekinteni. Építésügyben ügyfél lehet az is, akinek ugyan nem kötelező a határozatot kézbesíteni, de a külön jogszabály értelmében az ügy a jogát vagy jogos érdekét érinti, bár az ingatlana nem közvetlenül szomszédos az építkezéssel érintett ingatlannal. Az általános és különös jogszabály összevetése, valamint az ágazati minisztérium és a Legfelsőbb Bíróság ítéletében kifejtettek miatt az országgyűlési biztos különösen fontosnak tartotta, hogy a kormányrendelet irányt mutasson arra vonatkozóan, hogy kit kell ügyfélnek tekinteni az eljárásban, kinek a jogát, jogos érdekét érinti a telepengedély.
Megállapította továbbá, hogy számtalan esetben az építésügyi hatóság eljárása miatt keletkeznek a panaszosok problémái.
A kormányrendelet hatálya alá tartozó tevékenységek között számos olyan található, amely jelentős levegőszennyezéssel jár. A levegő védelmével kapcsolatos 21/2001. (II. 14.) kormányrendelet szerint a hatóság bírságot szabhat ki a levegővédelmi előírások, tilalmak megszegőivel szemben. A bírság kiszabása ugyanakkor a telephely környezetében élők problémáját nem oldja meg, életkörülményeikben nem jelent változást.
A levegővédelmi jogszabály mellékletében meghatározott védőtávolságok a nagy volumenű, nagy kapacitású ipari tevékenységet folytatókra vonatkoznak. A panaszok azonban túlnyomó részben nem a település szabályozási tervében ipari tevékenységre kijelölt övezetben működő vállalkozásokkal kapcsolatosak (kivéve egy-két környezeti hatásvizsgálathoz kötött tevékenységet), hanem elsősorban a lakóövezetben, ezen belül is a “családi házas” övezetben és “lakótelepen” működő telephelyekkel kapcsolatosak.
A vizsgált ügyek mindegyikénél megállapítható, hogy az épületek műszaki állapotának és rendeltetésének vizsgálata minden telepengedély megadása előtt szükséges.
Az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) minden, a beépítésre szánt övezeti kategóriában gyakorlatilag megengedi az ipari tevékenység folytatását. A “homályos” megfogalmazás jogbizonytalanságot eredményez, s mint látjuk, problémát jelent a telepengedélyezési eljárás során is. Ezért szükséges lenne, ha az OTÉK határozná meg azokat a települési övezeti besorolásokat, ahol a kormányrendelet mellékletében megjelölt és fokozottan zaj- és egyéb zavaró környezeti hatással járó ipari, szolgáltató, raktározási tevékenység nem végezhető.
A határértéket el nem érő zaj, illetve a működéssel szükségképpen együtt járó egyéb jelenségek zavarhatják a telephely környezetében élők pihenését, nyugalmát, ingatlanaik, lakásaik rendeltetésszerű használatát. A kormányrendelet rendelkezései azonban nem adnak lehetőséget a jegyző részére a tevékenység folytatása időtartamának korlátozására. Ezért szükségesnek tartotta az országgyűlési biztos, hogy jogi szabályozás rendelkezzen a telephelyek nyitvatartási idejéről, vagy legalábbis korlátozó intézkedést tehessen szükség esetén az engedélyező hatóság. Zajpanasz esetén az elsőfokú környezetvédelmi hatóság a módosított 12/1983. (V. 20.) MT rendelet szerint jár el. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a zajpanaszok többségében a mért határértékek nem haladták meg a jogszabályban meghatározottakat, és ezért az eljáró hatóságok érdemi, a lakossági panaszokat megszüntető intézkedéseket nem tudtak tenni. A zajbírság kiszabása szintén nem jelent megoldást a lakossági panaszokra.
A vizsgálat feltárta, hogy az önkormányzatok hivatalai nehéz helyzetben vannak a zaj- és légszennyezési panaszok kivizsgálásához szükséges anyagi források tekintetében. A kormányrendelet ezt a kérdést nem is említi, ezért az országgyűlési biztos a jogszabály ez irányú kiegészítésére tett ajánlást.
A jogszabályok a létesítmények zajkibocsátás elleni védelmére többféle hatósági eszközt is tartalmaznak, de a jegyzők ezekkel ritkán élnek. Az országgyűlési biztos ezért felhívta az engedélyező hatóságok figyelmét – a telepengedélyezési eljáráson kívüli, de az ott folytatni kívánt tevékenységhez kapcsolódó – más hatósági eljárások igénybevételére, pl.: a birtokvédelmi eljárás, a vállalkozói igazolvány visszavonásának, illetve cégbírósági törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésének lehetőségére.
A vizsgálat során felmerült az a kérdés is, hogy szükség van-e bizonyos tevékenységek esetén a kormányrendelet minden pontjának alkalmazására, mint a kézműves tevékenységekre (pl. hímzés, kézi szövés). Az országgyűlési biztos megfontolandónak tartotta a tevékenységek további differenciálását, főleg annak felülvizsgálatát, hogy az egyszemélyes vállalkozásoknál szükség van-e a kormányrendeletben részletezett valamennyi eljárási cselekmény elvégzésére, vagy mód van-e egy ún. “egyszerűsített” eljárás alkalmazási lehetőségére.
Több panasz vizsgálata során tapasztalta az országgyűlési biztos, hogy a már működő telephely üzemeltetője megkérte a telepengedélyt, és amikor kiderült, hogy az övezeti besorolás, vagy a szakhatóság állásfoglalása alapján a kérelemben feltüntetett telepen az adott tevékenység nem végezhető, a kérelmező kérelmét visszavonta és a jegyző megszüntette az eljárást. A környezetben élőknek a zaj, por miatti panasza azonban így elbírálatlan maradt. Ezekben az ügyekben intézkedésre hívta fel a jegyzőket, illetőleg a környezetvédelmi hatóságokat.
A tapasztalatokat összegezve megállapította, hogy az eltérő jogértelmezési és joggyakorlati problémák az ipari tevékenységet végző telephelyek környezetében élők számára olyan nagyfokú jogbizonytalanságot eredményeznek, amely csak a jogszabályok módosításával és egymással összhangba hozásával oldható fel. A jogbiztonság hiánya kihatással van a panaszosoknak a tulajdonhoz, valamint az egészséges környezethez főződő alkotmányos jogaira. A rendelet azon hiányossága pedig, hogy nem minden telepengedélyezési eljárást kell megelőznie építésügyi hatósági eljárásnak, továbbá hogy az engedélyező határozatról nem kell – legalább – a szomszédokat értesíteni, a panaszosoknak a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos jogaival összefüggésben okoz visszásságot. Az országgyűlési biztos a telepengedélyezési eljárásról szóló kormányrendelet módosítását, illetőleg kiegészítését kezdeményezte az alábbiak szerint. Felkérte
I.) a gazdasági és közlekedési minisztert, kezdeményezze a 80/1999. (VI. 11.) kormányrendelet;
1.) 4. §-ának akként való kiegészítését, hogy a telepengedély kiadására irányuló kérelemben meg kelljen jelölni a telepet magában foglaló ingatlan szomszédjogi (tágabb) értelemben érintett szomszédainak felsorolását;
2.) 5. § (1) bekezdésének módosítását oly módon, hogy a jegyző köteles legyen arról is meggyőződni a települési rendezési tervben meghatározott övezeti besoroláson kívül, hogy az a helyiség, amelyben az adott tevékenységet kívánják folytatni, műszakilag megfelel-e annak;
3.) 5. § (4) bekezdésének módosítását úgy, hogy a más jogszabály rendelkezései alá tartozó szakhatósági állásfoglalások megadására megállapított idők ne ütközzenek egymással;
4.) 7. § (2) bekezdésének oly módon történő módosítását, illetőleg kiegészítését, hogy az ott felsoroltakon kívül a határozatról értesüljön még a helyszíni szemlére meghívott, az engedélyezési eljárással érintett ingatlan, és az azzal szomszédos ingatlan tulajdonosa (haszonélvezője, bérlője), ha a helyszíni szemlén a folytatni kívánt tevékenység ellen tiltakozott, vagy azt feltételhez kötötte. (5. § (2) bekezdés b.) pont);
5.) 8. § (3) bekezdés d) pontjának módosítását olymódon, hogy a jegyző a telephelyen történő tevékenység gyakorlásának felfüggesztését, illetve korlátozását kötelezően azonnali végrehajthatóság kimondásával tegye meg; a konkrét jogszabályhely kiegészítését a telepengedéllyel nem rendelkező, de működő vállalkozásokkal szembeni szankció, intézkedés megtételének szabályozásával; engedély nélküli működés azonnali hatályú megtiltásával (bezáratás);
6.) a kormányrendelet kiegészítését azzal, hogy igazodva az építésügyi és környezetvédelmi szabályokhoz, ideiglenes, illetőleg meghatározott időtartamú (érvényességű) engedély kiadása is lehetséges legyen;
7.) a kormányrendelet kiegészítését a telep működési idejének (“nyitvatartási idejének”) szabályozásával;
8.) a kormányrendelet kiegészítését az ügyintézési határidő (legalább) 60 napban való megállapításával, figyelemmel arra, hogy az eljárásba többek között bevont két szakhatóság (környezetvédelmi, vízügyi) állásfoglalásának megadására 30 nap áll a rendelkezésére;
9.) a kormányrendelet mellékletének kiegészítését a kamionok, tehergépjárművek, munkagépek saját ingatlanon történő tárolása, javítása tevékenységi körrel (biztosítva az engedély beszerzésére való időt);
10.) gondoskodjon a telepengedélyhez kötött tevékenységekkel kapcsolatos panaszok elbírálásához szükséges zaj- és légszennyezési vizsgálatok költségei megelőlegezésének és viselésének rendezéséről;
II. a belügyminisztert, mint az építésügyi igazgatási ágazatért felelős minisztert, hogy kezdeményezze a 253/1997. (XII. 29.) kormányrendelet (OTÉK) 11–16 §-ainak oly módon történő módosítását, hogy az az övezettől idegen rendeltetésű, funkciójú építmények elhelyezhetőségének lehetőségét a legkisebbre korlátozza, és a lehetőségnek a szabályozási tervben kötelező tartalmi elemként való meghatározása kötelező legyen;
III. a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy az ágazatba tartozó jogszabályokban jelenjen meg annak lehetősége, hogy mind hatóságként, mind szakhatóságként a tevékenységgel érintett terület környezetében élők pihenése, egészsége érdekében mód legyen időkorlátot előírni, illetve arra javaslatot adni;
IV. az igazságügy-minisztert
1.) a társasházi törvény felülvizsgálatára, a telepengedély alapján gyakorolható tevékenységekre vonatkozó lakóközösségi kikötések érvényesíthetősége érdekében;
2.) a jelentésben alkalmazott jogszabályok eltérő fogalomrendszerének egységesítéséhez szükséges intézkedések megtételére.
V. a közigazgatási hivatalok vezetőit, hogy megállapításokat ismertessék a közigazgatási területükön működő jegyzőkkel.
VI. a jelentésben említett ügyekben hatáskörrel rendelkező jegyzőket, hogy a panaszok vizsgálatából leszűrt tapasztalatokat, különösen a bevált, helyes megoldásokat, az elfogadott ajánlásokat eljárásuk során alkalmazzák.
A jelentéssel érintett szervek válaszai:
1.) Az ajánlásokkal megszólított jegyzők és a környezetvédelmi hatóság elfogadva az intézkedésre felkérő kezdeményezéseket, tájékoztatták az országgyűlési biztost megtett intézkedéseikről, illetőleg a folyamatban lévő eljárásokról.
2.) A gazdasági és közlekedési miniszter válasza nem érkezett meg. Megjelent azonban az év végén a kormányrendeletet módosító 277/2002. (XII. 21.) kormányrendelet, amely ismételten meghosszabbította, immár 2003. június 30. napjáig a telepengedély iránti kérelem benyújtásának határidejét. Kiegészítette továbbá a kormányrendeletet azzal, hogy a kormányrendelet hatálybalépésekor már működő vállalkozásokra a jogszabályhelyen megjelölt esetekben a jegyzői intézkedéseket 2003. október 1. napjától lehet alkalmazni, ráadásul nem a telepengedély visszavonása lehet a végső intézkedés, hanem csak a tevékenység megtiltása.
Az országgyűlési biztos a kormányrendelet módosításáról szóló jogszabály kiadását úgy értékelte, hogy jogszabály-módosítási javaslatával a gazdasági és közlekedési miniszter nem értett egyet, ezért a javaslat fenntartásáról értesíti a Miniszterelnök Hivatalt vezető minisztert.
3.) A belügyminiszter a jogszabály-módosítási javaslatot nem fogadta el. Az országgyűlési biztos kezdeményezését fenntartva a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjének megküldte jelentését és egyidejűleg arról tájékoztatta, hogy az ajánlásokkal megszólított más tárcák válaszának megismerését követően és azokra figyelemmel teszi meg a belügyminiszteri válaszra is a részletesen kifejtett észrevételét.
4.) Az igazságügy-miniszter válaszában arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a társasházi törvény módosítására irányuló javaslatot továbbította a kormányzati hatáskör-megosztás alapján illetékes belügyminiszternek mint a témában hatáskörrel bíró miniszternek. Egyidejűleg rámutatott arra, hogy ő is szükségesnek tartja a felvetett probléma megoldását.
5.) A környezetvédelmi és vízügyi minisztertől a rendelkezésre álló határidőn belül nem érkezett válasz, ezért az országgyűlési biztos a választ megsürgette. Az ajánlással érintett gazdasági és közlekedési miniszter késedelmesen adott válaszában arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az ajánlásokat elfogadta, a jogszabály-módosítás szakmai előkészítése folyamatban van.
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter válaszában arról értesítette az országgyűlési biztost, hogy jogszabály-módosítási kezdeményezései alapján a Kormány a 2003. első félévi jogalkotási programjába felvette a telepengedélyezésről szóló kormányrendelet és az OTÉK módosítását. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta
Részlet a temetések elhúzódásáról készült OBH 2246/2001. jelentésből
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 2002. május 14-én utóvizsgálatot kezdeményezett a 2001 áprilisában kiadott ajánlással kapcsolatban annak érdekében, hogy az ország különböző egészségügyi intézményeiben temetetlenül maradt holttestek eltemetésére mielőbb sor kerüljön.
Az egészségügyi miniszter az állampolgári jogok előző országgyűlési biztosának 2001-ben megfogalmazott ajánlása alapján 2001 júniusában azt közölte, hogy a minisztérium által elrendelt vizsgálat idején 30 napot meghaladóan 51 holttestet tároltak a különböző intézményekben. Arról is tájékoztatta az állampolgári jogok országgyűlési biztosát, hogy 1998-ban, 1999-ben és 2000-ben az intézmények 30 napot meghaladóan összesen 1281 holttestet tároltak. Részletesen ismertette a mulasztások okait.
2002. március hónapban – híradásokban, egy eset bemutatásával – az ombudsman arról értesült, hogy országosan ismételten számos esetben mulasztották el a különböző intézmények kezdeményezni a halottak időben történő eltemettetését, köztemetését. Tájékoztatta az országos tiszti főorvost, hogy az ismételten felmerült alkotmányos visszásságra való tekintettel az ügyben utóvizsgálatot rendelt el. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának korábbi jelentését és az egészségügyi miniszter erre vonatkozó válaszát a fővárosi és valamennyi megyei tiszti főorvosnak megküldte azzal, hogy 2002. június 30-ig folytassanak országos utóvizsgálatot, és az eredményről adjanak tájékoztatást. A fővárosi és a megyei tiszti főorvosok felkérésével történt utóvizsgálat bebizonyította, hogy a megválasztott módszer eredményes volt, mivel az ellenőrzés eljutott valamennyi intézményhez. A tiszti főorvosok alaposan és minden esetben határidőre teljesítették a felkérést, javaslatokat adtak a további szabályozási megoldásokra. A fővárosi és 18 megyei tiszti főorvos együttműködő közreműködésével szemben csak egy megye fogadta kritikusan az állampolgári jogok országgyűlési biztosának vizsgálatát. Ebből a megyéből a regionális szakfelügyelő főorvos készített vizsgálatot, mely kiterjedt arra a megyére is, ahol a 6 évet meghaladó temetés elmaradását tárta fel a 2001-ben zárult vizsgálat. Ebből a megyéből érkezett az a vélemény, hogy téves az állampolgári jogok országgyűlési biztosának értelmezése az egészségügyi intézmények köztemetésre vonatkozó intézkedésére vonatkozón. Ezzel összefüggésben az ombudsman rámutatott, hogy nyilvánvalóan nem az intézmények végzik a köztemetést – mint ahogy ezt 19 tiszti főorvos sem így értette és értelmezte –, de továbbra is fenntartotta álláspontját, hogy a jelzésnek, megkeresésnek innen kell kiindulni, annak érdekében, hogy az információ az önkormányzatokhoz eljusson. Ilyen megyei vélemény és a vizsgálatot érintő minősítés következménye az a 2001. évi intézményvezetői álláspont, mely szerint a feltárt – 6 évet meghaladó – temetetlen állapot esetében sem terhelte mulasztás az intézményt. Az állampolgári jogok korábbi országgyűlési biztosa 2001-ben ezt a választ nem fogadta el.
Az utóvizsgálat módszere eltért az alapvizsgálattól, így a megyékből (fővárosból) közvetlenül érkező javaslatok és problémafelvetések alkalmasak voltak az összegzésre, a következtetésre és kezdeményezésre. A 2001-ben tett ajánlásra a miniszter végeztetett vizsgálatot, így az ÁNTSZ által tett javaslatok, vélemények nem jutottak el az állampolgári jogok országgyűlési biztosához.
Az utóvizsgálat feltárta, hogy temetések elhúzódása, elmaradása évenkénti átlagban lényegében alig tér el egymástól. Az alapvizsgálat nyomán megtett minisztériumi intézkedés ellenére a jelenség nem szűnt meg, arányaiban nem csökkent. Az egészségügyi miniszter 3 évre vonatkozóan 1281 esetben jelezte a temetések 30 napon túli elhúzódását (1998-ban 375, 1999-ben 438, 2000-ben 468). Az utóvizsgálat 2001. és 2002. évre kérte az ÁNTSZ vizsgálatát, amely bemutatta, hogy ebben a két évben a temetések 771 esetben húzódtak el (évente átlag: 385). Az ellenőrzés időpontjáig 57 esetben a temetés még nem történt meg. Megállapítható tehát, hogy évente változatlanul 300-400 esetben fordul elő a temetések elhúzódása. A megyei (fővárosi) tiszti főorvosok felvetették azt a kérdést, hogy a halál okát megállapító orvos/intézmény kiadhat-e újabb halott-vizsgálati bizonyítványt, amennyiben a hozzátartozó azt átvette, de a temetésről nem intézkedik, tekintettel arra, hogy az önkormányzat részére a köztemetés intézéséhez ez szükséges okmány. Ebben az esetben mennyi idő elteltével intézkedhet az intézmény, ha esetleges felszólítás ellenére hiába vár a hozzátartozó, vagy az eltemetésre kötelezett jelentkezésére. Javaslatként merült fel, hogy a köztemetés költségét a társadalombiztosítás viselje, mert ez meggyorsítaná az eljárást. Arra vonatkozóan is javaslat merült fel, hogy jogszabály rendezze a 30 napon túli esetekben a követendő eljárást. Itt kell megjegyezni, hogy 1982 óta lehetséges “Névtelen” megjelöléssel az anyakönyvi bejegyzés, tehát a köztemetés az ismeretlen holttest esetében is lebonyolítható, az ismeretlenség nem indokolja a temetés elhúzódását.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmányban rögzített emberi méltósághoz való jog, és az abból levezethető kegyeleti jog érvényesülésének vizsgálatakor számos alkalommal hivatkozott az Alkotmánybíróság határozataira. Az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatában kezdettől fogva kiemelt jelentőséget tulajdonított az emberi méltósághoz való jognak, amelyet az alkotmányos alapjogok hierarchiájának élére helyezett.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez fűzött Kommentár kifejti, hogy a személyiségi jogok alanya természetesen csak jogképes személy lehet. Ebből is következően nincs mód az elhunyt vagy megszűnt személy személyiségi jogainak érvényesítésére. E megállapításnak nem mond ellent a kegyeleti jogra vonatkozó jogosítványok törvényi szabályozása, mivel az – a gyakorlat felfogásában – az elhunyt természetes személy meghatározott személyiségi jogainak sérelmén keresztül magában foglalja a jogérvényesítésre jogosult személyiségi jogainak, sőt a közérdeknek a csorbulását is.
A kegyeleti jog tágabb értelemben mindenkit megillet, akinek emlékében az elhunyt él. Polgári jogi értelemben az emberi személyiség, az ember jogképessége a halállal megszűnik. A halott emléke, emberi méltósága és jó hírneve azonban a Polgári Törvénykönyv védelme alatt áll, ezek megsértésekor a személyhez fűződő jogok megsértésének esetére biztosított polgári jogi igényeket lehet érvényesíteni.
A temetőkről és a temetkezésről szóló törvény kimondja, hogy a tisztességes és méltó temetés, valamint a halottak nyughelye előtt a tiszteletadás joga mindenkit megillet, amiből következően ugyanezen kötelezettségek mindenkit (személyesen, és mint társadalmi közösséget is) terhelnek. Az országos helyzetkép bemutatta, hogy a tisztességes és méltó eltemetés több esetben sérült. A vizsgálat megállapította, hogy a több hónapot, több évet meghaladó temetetlen állapot esetenként jelenleg is előfordul. Kirívóan súlyos hiányosság az, hogy a vizsgálatot végző hatóság az egyik megyében közel 50 esetben nem tudta megállapítani a halott elszállításának időpontját, a tényleges tárolás vagy túltárolás időtartamát. (Az e területen érintett regionális szakfelügyelő főorvos ennek ellenére erősen kritikusan fogadta az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jobbító, és problémafeltáró, megoldásra is javaslatot tevő vizsgálatát.)
A vizsgálat megállapította, hogy a különböző egészségügyi intézmények, esetenként a temetkezési közszolgáltatók mulasztása, a köztemetésekkel kapcsolatban az önkormányzatoknál tapasztalt eljárások elhúzódása évente több száz esetben eredményezi a temetés elhúzódását vagy elmaradását, mely sérti a tisztességes és méltó temetés jogát. Ez pedig, az Alkotmányban garantált emberi méltósághoz való joggal, és az ehhez kapcsolódó kegyeleti joggal összefüggésben visszásságot okoz.
Az ombudsman ugyanakkor elismerőleg azt is megállapította, hogy a megyék és az intézmények mintegy harmadában visszásság nem, vagy alig fordul elő, a temetési ügyeket példamutatóan, a tisztesség és a jog által elvárt módon intézik. 1. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlásában felkérte az egész- ségügyi, szociális és családügyi minisztert, hogy a tiszti főorvosok felvetései alapján vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a temetések elhúzódása, esetenkénti elmaradása a betegjogi képviselők felkérésével, feladatukká tételével vagy más intézkedéssel a jövőben kiküszöbölhetők legyenek, illetve a rendőrhatósági esetektől eltekintve minimálisra csökkenjenek.
2. Felkérte a belügyminisztert, hogy adjon választ a tiszti főorvosok azon felvetésére, hogy a kiállított és a hozzátartozó részére átadott – és egyes esetekben visszaszerezhetetlen – halott-vizsgálati bizonyítvány ellenére milyen módon állítható ki újabb halott-vizsgálati bizonyítvány annak érdekében, hogy a szükséges köztemetés elvégezhető legyen. Amennyiben ehhez jogszabály-módosítás szükséges, úgy a egészségügyi, szociális és családügyi miniszterrel, valamint az igazságügyi miniszterrel egyetértésben kezdeményezze a 34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együttes rendelet módosítását vagy a megfelelő más szabályozást. 3. Felkérte az ÁNTSZ országos tiszti főorvosát, hogy az utóvizsgálatban bemutatott megyei helyzetképek alapján fontolja meg annak a lehetőségét, hogy éves munkaprogramjában – a megyei és a fővárosi intézetek közreműködésével – szerepeltesse az ellenőrzést annak érdekében, hogy a különböző intézményekben történő tetemtárolás indokolatlanul egy esetben se húzódjon el. A feltárt mulasztások esetén mindenkor tegye meg a szükséges intézkedést és kezdeményezést, és ezt követelje meg a megyei intézetek vezetőitől is.
4. Felkérte az ÁNTSZ országos tiszti főorvosát, hogy a holttesteknek a különböző intézményekbe való beszállítása és elszállítása időpontjának kimutathatósága érdekében – a fővárosi és a megyei tiszti főorvosok útján – követelje meg az idevonatkozó szabályok maradéktalan betartatását, a nyilvántartások pontos vezetését, a mulasztások esetén pedig tegye meg a szükséges intézkedéseket. 5. Felkérte az ÁNTSZ fővárosi tiszti főorvosát, hogy haladéktalanul intézkedjen a Budapesten, az Újköztemetőben 2001. 09. 04. óta tárolt tetem azonnali eltemettetése, végső soron köztemetése érdekében.
6. Felkérte az ÁNTSZ Baranya megyei tiszti főorvosát, hogy haladéktalanul intézkedjen a PTE ÁOK Igazságügyi Orvostani Intézetében 2001. 12. 21. óta (más közlés szerint 2001. 12. 01. óta) tárolt tetem azonnali eltemettetése, végső soron köztemetése érdekében.
7. Felkérte az ÁNTSZ Győr-Moson-Sopron megyei tiszti főorvosát, hogy haladéktalanul intézkedjen a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban 2001. 12. 27. óta tárolt tetem azonnali eltemettetése, végső soron köztemetése érdekében. 8. Felkérte az ÁNTSZ Hajdú-Bihar megyei tiszti főorvosát, hogy haladéktalanul intézkedjen a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségügyi Centrum Igazságügyi Orvostani Intézetben tárolt és 2001. 07. 07-én elhunyt tetem azonnali eltemettetése, végső soron köztemetése érdekében.
Az ajánlással és kezdeményezéssel érintettek az alábbi válaszokat adták:
1. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter válaszában közölte, hogy egyetért a hatályos rendelet kiegészítésével annak érdekében, hogy a halott-vizsgálati példány megfelelő határidőben történő megküldésével az önkormányzatot az egészségügyi szolgáltató értesítse.
Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter arról is tájékoztatott, hogy több intézkedéssel, így a köztemetés finanszírozásával kapcsolatos javaslatával a köztemetési költségek 90%-ának visszaigénylési lehetőségével és a köztemetésre vonatkozó hatáskörnek a polgármesterre való telepítésével kívánja elősegíteni a vizsgálatokban feltárt alkotmányos visszásságok kiküszöbölését. 2. A belügyminiszter azt a választ adta, hogy a tiszti főorvosok felvetései alapján javasolt – a halott-vizsgálati bizonyítvánnyal kapcsolatos – jogszabály-módosítással egyetért, majd megküldte az egészségügyről szóló törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról szóló BM-ESzCsM-IM együttes rendelettervezetet. A tervezett szabályozás teljes mértékben összhangban áll a vizsgálatokban feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok kiküszöbölésére tett ajánlással, tekintettel arra, hogy a konkrét határidőkkel behatárolt eljárási cselekmények alkalmasak arra, hogy az információk megfelelő időben eljussanak az önkormányzatokhoz, és ne fordulhasson elő olyan eset, hogy évek múlva kerüljön sor a köztemetésre.
3–4. Az országos tiszti főorvos válaszában közölte, hogy kiemelt munkatervi feladatok között kívánja szerepeltetni az egészségügyi intézmények patológiai osztályainak, tetemtárolóinak és a temetői tetemtárolóknak az ellenőrzését, annak érdekében, hogy határidőn túl ne tároljanak holttesteket, és a különböző hatóságok – önkormányzat, rendőrség – értesüljenek az intézkedési kötelezettségekről.
5. Az ÁNTSZ fővárosi tiszti főorvosa és a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat jegyzője a kezdeményezés eredményeként jelentette, hogy Budapesten az Új Köztemetőben 2001. 09. 04. óta tárolt elhunyt temetése 2002. 11. 13-án megtörtént.
6. A Baranya Megyei ÁNTSZ válaszában közölte, hogy a 2001. 12. 21. óta tárolt elhunyt köztemetése 2002. 07. 10-én megtörtént.
7. Az ÁNTSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Intézete válaszában közölte, hogy a 2001. 12. 27. óta tárolt tetem köztemetése 2002. 07. 15-én megtörtént.
8. Az ÁNTSZ Hajdú-Bihar Megyei Intézete válaszában közölte, hogy a 2001. 07. 07-én elhunyt eltemettetése érdekében intézkedésre kérte fel Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatát. Az önkormányzat egy év elteltével ismételten megkereste az elhunyt fiát, aki már 2001. 07. 13-án átvette a halott-vizsgálati bizonyítványt, de a temetés érdekében semmit nem tett. Az eltemettetésről a megyéből visszajelzést az ombudsman nem kapott. Ez abban a megyében fordult elő, ahol az alapvizsgálat szerint 6 évet meghaladóan tároltak elhunytat egy egészségügyi intézményben, és csak az ombudsman kezdeményezésére történt meg a köztemetés.
Részlet a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami felvásárlásával kapcsolatos OBH 5067/2001. sz. jelentésből
Több panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában azt sérelmezte, hogy mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészük megvásárlására “vételi ajánlatot” (a Magyar Fejlesztési Bank [MFB] Üzletrész-hasznosító Kft. megbízásából) a Megyei FM Hivatal nem tett. A beadványok alapján a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog, a tulajdonhoz való jog, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó jog megsértésére lehetett következtetni, ezért az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el.
Mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészes panaszosok azt sérelmezték, hogy üzletrészeik megvásárlására a vételi ajánlatok nem terjedtek ki, így üzletrészeik felvásárlása elmaradt. A panaszosok beadványát egyesített eljárásban a bennük foglalt sérelem alapján csoportosítva vizsgáltuk.
Az első csoportba soroltuk azokat a panaszokat, melyben azt sérelmezték, hogy a vételi ajánlat – üzletrészük megvásárlására – azért nem terjed ki, mert 1999. december 31. napját követően léptek ki a szövetkezetből, s váltak kívülálló üzletrész-tulajdonossá.
A második csoportba azok a panaszok kerültek, melyben azt sérelmezték, hogy rájuk az üzletrész megvásárlására vonatkozó vételi ajánlat azért nem terjed ki, mert szövetkezeti üzletrészük szerinti szövetkezetben tagsági viszonyuk 1999. december 31-e előtt ugyan megszűnt, s a szövetkezet jelenleg felszámolás alatt áll, azonban az Ámtv. szerinti átalakulása a szövetkezetnek nem történt meg.
A harmadik csoportba tartozó panaszosok azt sérelmezték, hogy szövetkezetük felszámolás miatt már évekkel ezelőtt megszűnt, a szövetkezetet a cégnyilvántartásból törölték, melynek következtében rájuk a vételi ajánlat nem terjed ki.
Megállapítható volt, hogy az FM Hivatalok által tett vételi ajánlatok nem vonatkoztak:
– azon szövetkezetek egyetlen üzletrészesére sem, amely üzletrészeseknek üzletrészt juttató szövetkezete bármely oknál fogva (pl.: felszámolási eljárás miatt) az Ámtv. szerint nem alakult át;
– az Ámtv. szerint átalakult azon szövetkezetek által kibocsátott szövetkezeti üzletrészesek tulajdonában lévő üzletrészekre sem, mely szövetkezeteket a “vételi ajánlatok” szerinti időpontban a cégnyilvántartásból már töröltek, továbbá azon szövetkezetek üzletrész-tulajdonosaira sem, mely szövetkezeteket 2001. június 30. napjáig azért nem törölték a cégnyilvántartásból, mert e szövetkezetek az említett időpontban csődeljárás, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt álltak – kivéve – azokat az üzletrész-tulajdonosokat, akikre a “vételi ajánlat” az abban meghatározott időpontig kiterjedt akkor is, ha az üzletrészt juttató szövetkezet csődeljárás, felszámolási vagy végelszámolási eljárás hatálya alatt állt;
– az olyan külső üzletrész-tulajdonosokra, akik üzletrészüket szövetkezeti tagként kapták, de a szövetkezetből 1999. december 31. napját követően léptek ki;
– a szövetkezeti üzletrész-tulajdonosokra, kivéve a nyugdíjas vagy az olyan szövetkezeti tagot, aki az igénybejelentés időpontjáig nyugdíjassá vált, vagy ha a tag 1999. december 31. napját követően nyugdíjasként lépett ki a szövetkezetből;
– arra az üzletrészre, melyhez az üzletrészes jogelődje (az örökhagyó) adásvétel vagy ajándékozás útján jutott.
A vizsgálat rámutatott arra, hogy – a 2001. január 1. napjától hatályos – az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény (Sztv2.) a korábbi alapítású szövetkezetek esetében kizárja, hogy a jövőben üzletrészt bocsássanak ki, továbbá előírja számukra, hogy a már meglévő üzletrészeket öt éven belül vásárolják meg a tulajdonosoktól, és vonják be. Amennyiben valamely szövetkezet ennek a követelménynek nem tesz eleget, és gazdasági társasággá sem alakul át, öt év elteltével a jogszabály erejénél fogva jogutód nélkül megszűnik.” (Az Alkotmánybíróság 10/2001. [IV. 12.] AB számú határozatának [AB1. határozat] indokolása: V/1.) A szövetkezetekre vonatkozó alapvető szabályokat az Sztv2. és a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (Sztv.), valamint az Sztv. hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény (Ámtv.) tartalmazza. Az AB1. határozat indokolása szerint a szövetkezetek a hatályos magyar jogban a gazdálkodó szervezetek speciális típusának minősülnek (Sztv. 3. §; Sztv2. 3. § (1) bekezdés). (AB1. határozat III/1.)
A szövetkezeti üzletrészt először az ipari szövetkezetekről szóló 1971. évi 32. törvényerejű rendelet módosításáról szóló 1989. évi 12. törvényerejű rendelet intézményesítette. Az Országgyűlés 1992-ben – a szövetkezetek kényszer-átalakításának keretében – ezt az intézményt vette alapul és szélesítette ki az akkor működő többi szövetkezeti típusra, a mezőgazdasági és a fogyasztási szövetkezetekre. A – részjegy-tőkével és a termőfölddel csökkentett – szövetkezeti vagyon vagyonnevesítés útján történő felosztásáról az Sztv. hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 3–12. §-ai rendelkeztek. A vagyon nevesítése és felosztása során az Sztv.-ben meghatározott alanyi kör üzletrész juttatására szerzett jogosultságot. Az Sztv. 6. §-a és 8. § (2) bekezdése meghatározta, hogy a szövetkezeteknek kiket kell vagyonnevesítésben részesíteniük, a 8. § (1) bekezdése pedig lehetővé tette a szövetkezeti közgyűlések számára, hogy üzletrészt juttassanak egy másik meghatározott alanyi kör számára is. (AB1. határozat III/3.)
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány nem zárja ki, hogy a jogalkotó gazdaságpolitikai megfontolások alapján a szövetkezeti üzletrészek megszüntetéséről döntsön, és a vagyoni hozzájárulásokról, részesedésekről egységes szempontok szerint rendelkezzen. Az Alkotmánybíróság a 33/1993. (V. 28.) AB határozatban kifejtette, hogy az Alkotmány – a piacgazdaság deklarálásán túl – gazdaságpolitikailag semleges, ezért a jogalkotó nagy szabadsággal rendelkezik az állam gazdaságpolitikájának meghatározása terén (ABH 1993, 247, 249–250.). Mindezek alapján a jogalkotó mérlegelheti, hogy az 1992-ben létrehozott szövetkezeti üzletrész jogintézménye az elmúlt évtizedben alkalmasnak bizonyult-e a kívánt jogalkotói cél elérésére. (AB1. határozat III/6.)
A vizsgálat feltárta, hogy az AB1 határozat kihirdetését követően a Kormány több határozatot – és egy rendeletet is – alkotott az 1967. évi III. törvény hatálya alá tartozott és az 1992. évi II. törvény szerint átalakult szövetkezetek üzletrész-tulajdonosai egyes csoportjai üzletrészének megvásárlására. Az üzletrészek felvásárlása azok 1992. évi kibocsátáskori névértékének megfelelő áron történt úgy, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Üzletrész-hasznosító Kft.-jének megbízása alapján a Megyei FM Hivatalok vételi ajánlatot tettek a 2001. október 31-ig képződött külső üzletrész-tulajdonosok üzletrészeinek, valamint a 2002. március 31-ig keletkezett nyugdíjas és tagi üzletrészesek üzletrészeinek, továbbá a 2002. szeptember 30-án is csőd, felszámolási eljárás és végelszámolás alatt álló szövetkezetekhez kapcsolódó külső, valamint nyugdíjas üzletrészesek üzletrészeinek megvásárlására.
A vizsgálat hivatkozik az AB1 határozat indokolására, melyben egyebek mellett kifejti, hogy “Az Alkotmánybíróság – korábbi határozataiból kiindulva – jelen ügyben megfogalmazza, hogy a kötelezően (Sztv. 6. §; 8. § [2] bekezdés), valamint a közgyűlés döntésétől függően (Sztv. 8. § [1] bekezdés) vagyonnevesítésben részesülőknek nem volt alkotmányosan védett tulajdoni igényük az üzletrész juttatására, és a vagyonnevesítéssel nem szereztek tulajdonjogot a szövetkezeti vagyon meghatározott hányada felett. A vagyonnevesítésben részesítettek nem tulajdoni szempontok alapján, például tőkebefektetés, vagyoni hozzájárulás ellenértékeként jutottak üzletrészhez.” (AB1. határozat IV/1.)
Amennyiben a jogalkotó az elmúlt évtized tapasztalatai alapján úgy ítéli meg, hogy a vagyonnevesítés keretében ex gratia juttatott üzletrészekkel nem érte el a kívánt társadalom- és gazdaságpolitikai célt, akkor – az Alkotmánnyal összeegyeztethető – különféle eszközökkel elérheti az üzletrészek megszüntetését. Az ilyen célú jogalkotást indokolhatja a szövetkezeti üzletrészek megszüntetésével, bevonásával kapcsolatos törvényi rendelkezések hiánya és az is, hogy az üzletrész-tulajdonosok sok esetben – felosztható nyereség hiányában – nem jutottak osztalékhoz. A jogalkotó azonban nem alkothat olyan szabályozást, amely a tényleges értéktől függetlenül az üzletrészek névértékének kifizetésére kötelezi a szövetkezeteket. Az üzletrész ugyanis, ahogyan azt az Alkotmánybíróság az 598/B/1993. AB határozatában hangsúlyozta, “a közös szövetkezeti vagyon része, névértéke a szövetkezet gazdálkodásától függően változhat, és feljogosítja tulajdonosát, hogy az eredményből (ha a nyereséges gazdálkodás eredményeképpen van ilyen) osztalék formájában részesedjék”. (AB1 határozat IV/4.) A kötelezően, valamint a közgyűlés döntésétől függően (fakultatív módon való) vagyonnevesítésben részesülteknek nem volt tulajdoni igényük az üzletrész-juttatásra, minek következtében ex gratia jutottak üzletrészhez, az államnak nem volt alkotmányos kötelessége sem arra, hogy az üzletrészeket megvásárolja, sem arra, hogy az üzletrészeket az 1992. évi névértéken vásárolja meg. Ilyen alkotmányos kötelezettség híján is a Kormány úgy döntött, hogy “… indokoltnak tartja a különböző üzletrész-tulajdonosok hátrányos helyzetének megszüntetését piaci eszközök igénybevételével, az üzletrészek állam által finanszírozott megvásárlásával …” Ez a döntés azt jelentette, hogy a Kormány meghatározta mind a szövetkezeteknek, mind az üzletrész-tulajdonosoknak azt a körét, melyek üzletrészeinek megvásárlására a vételi ajánlat kiterjed, ugyanakkor a Kormány azt is eldöntötte, hogy az üzletrészek megvásárlása milyen áron történik.
A vizsgálat rögzíti, hogy a Kormány említett határozataiban és rendeletében foglalt döntés szerint a különböző termelőszövetkezetek egyes üzletrészesei üzletrészének megvásárlása az üzletrészek kibocsátáskori (1992. évi) névértéken került sor. A vizsgálat megjegyzi, hogy a különböző mezőgazdasági termelőszövetkezetek által kibocsátott üzletrészek kibocsátáskori névértéke és ezen üzletrészek piaci értéke (különösen a felszámolás alatt álló mezőgazdasági szövetkezetek esetében) azonosnak nem tekinthető. A vizsgálat hivatkozik arra, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában a diszkrimináció tilalma nemcsak az alapjogok körében tett hátrányos megkülönböztetést zárja ki, hanem azt is megköveteli, hogy a jognak mindenkit egyenlően (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. (9/1990. [IV. 25.] AB határozat, ABH 1990, 46, 48.) (AB1 határozat V/3.)
Az a körülmény, hogy az állam a homogén csoportot alkotó üzletrész-tulajdonosok (szövetkezeti tag és nem szövetkezeti tag üzletrész-tulajdonosok) között úgy tett különbséget, hogy a homogén csoportba tartozók egy részének üzletrésze megvásárlása iránt intézkedett, kényszerítő körülményektől mentes önkéntes elhatározás alapján, míg a homogén csoportba tartozó jogalanyok más része üzletrészeinek megvásárlására (vételi ajánlat útján) kellő alkotmányos indok híján nem intézkedett, ezért eljárása ésszerű indok nélkül önkényes volt, mely sérti az Alkotmány hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezését. (35/1994. [VI. 24.] AB határozat) Ugyanis a szövetkezeti üzletrészeseknek az FM Hivatal által tett vételi ajánlattal nem érintett csoportjába tartozó üzletrészesek is joggal igényelhetik, hogy az állam egyenlőként kezelje őket, nemcsak a kedvezményezetti kör kialakításakor, hanem a jogosultságok, kedvezmények elosztása alkalmával is. E követelménynek az állam által való érvényre juttatásának elmulasztása az említett alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot idézett elő.
A fennálló alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos indítványozta a Magyar Köztársaság miniszterelnökénél olyan intézkedés haladéktalan megtételét, mely a még meg nem vásárolt üzletrészek teljes körére kiterjedően is a már megvásárolt üzletrészekkel azonos módon való megvásárlását valósítja meg.
A miniszterelnök megbízásából a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterajánlásra adott válaszában kifejtette, hogy: “A Kormánynak a kormányprogram vidék- és agrárfejlesztés c. fejezetének 14.4.11 pontjában megfogalmazott szándéka is a felvásárlás folytatására vonatkozik, a következők szerint: »A szövetkezeti üzletrészek felvásárlását befejezzük. Az alanyi jogú szövetkezeti üzletrészekre megkülönböztetés nélkül vételi ajánlatot teszünk, a felszámolt szövetkezetek üzletrész tulajdonosait kárpótoljuk.«
A hivatkozott program végrehajtása érdekében előterjesztés készült, amelyet a Kormány 2002. október 21–22-i ülésén megtárgyalt és elfogadott. Az aláírás előtt álló kormányhatározat szerint:
a) az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvényt, ezen belül az üzletrészek bevonására és a szövetkezetek átalakulására vonatkozó rendelkezéseket 2003-ban az FVM és az IM miniszterének felelősségével felül kell vizsgálni, és kezdeményezni kell a törvény módosítását;
b) e felülvizsgálat eredményeit is figyelembe véve az érintett minisztereknek javaslatot kell tenniük az alanyi jogon szerzett üzletrészek megvásárlására;
c) a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény hatálya alá tartozó és a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény szerint átalakult és az azóta, az igénybejelentések elbírálásáig felszámolt szövetkezetekkel összefüggő, ill. a veszteségrendezésre bevont megszűnt üzletrészekkel kapcsolatban elszenvedett vagyonvesztés részleges megtérítésre kerül.
Az eddig meghozott intézkedések által érintett üzletrészek tekintetében fennálló, 1999. december 31. napjával rögzített határidő megváltoztatásának lehetőségét az a) és b) pontban említett feladatok során látom megvizsgálhatónak … azon üzletrészek vonatkozásában, melyeket a jelenlegi üzletrészes jogelődje (az örökhagyó) ajándékozás vagy adásvétel útján szerzett, a Kormány jelenlegi álláspontja szerint nem tartja szükségesnek a vételi ajánlat megtételét.”
Az országgyűlési biztos az ajánlásra adott válaszra reagálva tájékoztatta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy az adásvétel vagy ajándékozás útján szerzett (nem alanyi jogon kapott) üzletrészek 1992. évi névértéken történő megvásárlására vonatkozó indítványát a Kormány álláspontjának ismeretében visszavonja, egyébként az ajánlásra adott válasszal két kivételtől eltekintve egyetért, s ezért a korábbi ajánlásának azt a részét – mely arra vonatkozott, hogy a felszámolt szövetkezetek üzletrészesei üzletrészeinek felvásárlása is történjék meg a kibocsátáskori névértéken, illetve hogy az 1967. évi III. törvény hatálya alá tartozó és az 1992. évi II. törvény szerint át nem alakult szövetkezetek szövetkezeti üzletrészesei üzletrészeinek kibocsátáskori névértékén történő megvásárlására is kerüljön sor, mint ahogy az az átalakult szövetkezetek esetében történt – változatlanul fenntartja. A fenntartott ajánlásra adandó válaszra nyitva álló határidő még nem telt le. (Kapcsolódó ügyiratok: OBH 5098/2001., 5263/2001., 5551/2001., 5790/2001., 1759/2002., 1862/2002.,)
Részlet a Fővárosi parkolási rendszerrel kapcsolatos OBH 6267/2001. sz. jelentésből
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához folyamatosan érkeztek a panaszok, amelyekben a főváros közigazgatási területén érvényben lévő parkolási rendszert és ennek keretében az egyes kerületi önkormányzatoknál benyújtott kedvezményes parkolási engedély iránti kérelmük elutasítását sérelmezték a panaszosok.
Az engedélyek elbírálásának a gyakorlatán kívül Budapest Főváros Közgyűlése Budapest főváros közterületein és erdőterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 38/1993. (XII. 27.) Főv. Kgy. rendeletének (a továbbiakban: Főv. Kgy. rendelet) több rendelkezését is kifogásolták.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a jogállamiság elvéhez szorosan kötődő jogbiztonság, a tulajdonhoz való jog, a jogorvoslathoz való jog, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalma sérelmének alapos gyanúja miatt vizsgálatot indított.
A biztos általános helyettese a panaszok azonos tárgya miatt az ügyeket egyesítette és a vizsgálati megállapításait közös jelentésbe foglalta.
A tényállás tisztázása érdekében levélben kereste meg Budapest Főváros Önkormányzat főjegyzőjét, valamint Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vezetőjét.
A fővárosi főjegyző arról tájékoztatta a biztos általános helyettesét, hogy a Főv. Kgy. rendelet átdolgozása és korszerűsítése a Fővárosi Közgyűlés Koordinációs Tanácsnoka vezetésével folyamatban van és a “Fővárosi Parkolás Egyeztető Fórum” több munkacsoportban és széles körű társadalmi egyeztetés mellett végzi a jogszabálytervezet előkészítését. Az érintett önkormányzatoknak a parkolással foglalkozó vezetői mellett a Magyar Autó Klub, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Fővárosi Közlekedésbiztonsági Társaság, valamint Parking Kft. is részt vesz ebben a munkában. A nagy számú résztvevők és az egymással ellentétes érdekütközések miatt a jogalkotói munka befejezése hosszabb időt vesz igénybe, és ezért várhatóan az önkormányzati választások után, 2003. év elején kerülhet a jogszabálytervezet a Fővárosi Közgyűlés elé.
A Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal vezetője arról tájékoztatta, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében már több alkalommal felhívta Budapest Főváros Önkormányzata főpolgármesterének figyelmét a Főv. Kgy. rendelet hiányosságaira, valamint ésszerű állampolgári beadványok alapján kezdeményezte a rendelet módosítását és a kiegészítését.
A Főv. Kgy. rendeleten kívül folyamatosan vizsgálta továbbá a kerületi önkormányzatok parkolási rendeleteinek a jogszerűségét is, amelyeket a kerületi önkormányzatok a Főv. Kgy. rendeletben kapott felhatalmazás alapján, saját közigazgatási területükre kiterjedő hatállyal alkottak meg.
A közigazgatási hivatal vezetője a tájékoztatásában arra is kitért, hogy a hivatalhoz közvetlenül is több állampolgári beadvány érkezett, amelyeket minden esetben kivizsgáltak, és amennyiben ez indokolt volt részben a Főv. Kgy. rendelet, részben a kerületi önkormányzati rendeletek módosítására tettek javaslatot.
A vizsgálat megindítását követően a biztos általános helyettesének mindenekelőtt állást kellett foglalnia abban a kérdésben, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának van-e hatásköre a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok tulajdonában lévő közterületeken kialakított parkolási rend- szer működtetésére vonatkozóan eljárást kezdeményezni, illetve intézkedése- ket tenni.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa már több jelentésében is foglalkozott a fővárosi parkolási engedélyek kiadásával, így például a mozgásukban korlátozottak parkolási körülményeivel (OBH 3266/2001.) és egységesen kifejtette az álláspontját arról, hogy az önkormányzat eljárása csak abban az esetben vizsgálható, ha az adott ügyben nem tulajdonosként, hanem hatóságként járt el (Obtv. 16. § [1] bekezdés).
Az Alkotmánybíróság a parkolással összefüggő indítványok vizsgálatánál több döntésében is elemezte az önkormányzati feladat- és hatásköröket, így a 712/B/1996. AB határozatában kimondta, hogy az önkormányzat mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy a tulajdonában lévő területeken belül mely övezetben és időszakban létesít fizetési kötelezettséggel járó parkolóhelyet. Az Alkotmánybíróság csupán azt vizsgálja a jogalkotó széles körű mérlegelési jogosítványa alapján meghatározott rendelkezéseinél, hogy azok nem sértenek-e valamely alkotmányos elvet vagy rendelkezést. Ezekből következik, hogy a parkolási díjkedvezmények mértékére, számításának módjára vonatkozó jogalkotói mérlegelés célszerűségi, igazságossági szempontból való felülvizsgálatára nem rendelkezik hatáskörrel.
A döntései jogszabályi alapjául az Alkotmánybíróság az Ötv. 1. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezést jelölte meg, mely szerint az önkormányzat a helyi közügyekben önállóan jár el, továbbá hivatkozott az Ötv. 63/A. § – 1994. december 11-étől hatályos – törvényi felhatalmazására is, amely egyértelműen kimondta, hogy a fővárosi önkormányzat rendeletében szabályozza a főváros parkolási és parkolás-gazdálkodási rendszerét (…) a közterület-használatot és a közterület rendjét, a közterület-felügyelet szervezetét és feladatát. Az Ötv. 8. § (1) bekezdésében foglalt önkormányzati feladatokból következően pedig a települési önkormányzatok (így a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok) alapvető jogosítványa, hogy a saját közterületének fenntartási, használati rendjét maga határozza meg (46/1997 [IX. 30.] AB határozat; 774/B/2000. AB határozat).
Az Ötv.-n kívül önkormányzati feladatként jelöli meg a Kötv. 8. § (1) bekezdése – többek között – a közúthálózat fejlesztését, fenntartását és üzemeltetését, amely ugyancsak az Alkotmánybíróság értelmezése szerint parkolással összefüggő feladat, mivel a parkolás közterület használatnak minősül, annak egyik sajátos közlekedési célú formája (31/1996. [VIII. 3.] AB határozat).
Az idézett törvényekben meghatározott önkormányzati feladatok ellátására – az azokban foglalt jogalkotási felhatalmazások alapján – állapította meg a fővárosi önkormányzat a Főv. Kgy. rendeletében a parkolás rendjét, a kiemelten védett és védett parkolási övezeteket, a közterület-használat és a közterület rendjét, továbbá a közterület-felügyelet feladatait.
Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a felhatalmazás keretei közötti jogviszonyaikban az önkormányzatok közhatalmi minőségükben járnak el és nem tulajdonosként, ezért a parkolással az önkormányzat és a gépjármű használója között közjogi viszony jön létre (1256/H/1996. AB határozat).
Az alkotmánybírósági döntések egybevetésének eredményeképpen a biztos általános helyettese úgy ítélte meg, hogy az önkormányzatoknak azokban a döntéseiben, amelyekben a tulajdonukban lévő közterületeken lévő várakozási övezetek kialakításáról, és az ehhez fűződő, fizetési kötelezettséggel járó parkolóhelyek létesítéséről határoznak, a tulajdonosi dominancia érvényesül, míg a parkolók használatával keletkezett, az önkormányzat és az igénybe vevő közötti viszonyban hatóságként jár el.
Az országgyűlési biztos hatáskörét érintő egyes kérdések tisztázása mellett figyelemmel kellett lennie arra is, hogy az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a Főv. Kgy. rendelet és az önkormányzati rendeletek egyes rendelkezései alkotmányellenességének a megállapítása iránt, amelyben az Alkotmánybíróság határozatot hozott és ezek a döntések kötelezőek az állampolgári jogok országgyűlési biztosára is.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához megküldött panaszok, valamint az Alkotmánybíróságnak az önkormányzati rendeletek alkotmányossági vizsgálata során a parkolás egyes részkérdéseiben hozott döntései egybevetésével a biztos általános helyettese megállapította, hogy az Alkotmányban foglalt tulajdonhoz való jog, a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló alkotmányos alapjogok tekintetében – amelyekben az eljárása megindításakor felmerült az alkotmányos jogsérelem gyanúja – alkotmánybírósági döntés született.
Az érintett önkormányzati jogszabályok alkotmányellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat az Alkotmánybíróság elutasította.
Ezért a jogalkotásból eredő alkotmányossági visszásság vizsgálatát nem tar-totta célszerűnek, mivel a panaszosok által sérelmezett önkormányzati rendelkezések és ezek alkalmazása az Alkotmánybíróság által alkotmányossági szempontból felülvizsgált önkormányzati normákat érintették.
Az önkormányzati anyagi jogszabályok alkotmányosságának az összefoglalása mellett a biztos általános helyettese vizsgálta azokat az eljárásokat is, amelyekben a panaszosok kérelmeit az önkormányzat elbírálta. Álláspontja szerint ezeknek meg kell felelniük a közigazgatásra jellemző általános eljárási szabályoknak. Megállapította, hogy a panaszosoknak a parkolási engedélyekre vonatkozó kérelme elbírálásakor az önkormányzatok jegyzője vagy a jegyző nevében eljáró más személy az elutasításról a panaszosokat levélben tájékoztatta. Az elutasítás ellen benyújtott, és az önkormányzat polgármesteréhez címzett kérelmet az önkormányzat polgármestere ismételten a jegyzőhöz továbbította.
Véleménye szerint ez az eljárás a jogorvoslati joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot idézett elő, továbbá sértette a jogbiztonság alkotmányos követelményét. A hivatkozott alkotmányos jogok tekintetében kialakított álláspontja megegyezett a közigazgatási hivatal álláspontjával.
Tekintettel azonban arra, hogy a fővárosi parkolási rendszert általánosságban érintő jogi szabályozás felülvizsgálata folyamatban van, és a jogalkotásra felhatalmazottak szándéka is arra irányult, hogy az állampolgárok, a jogi személyek és egyéb szervezetek részéről visszatérően jelentkező sérelmek miatt széles körű társadalmi megegyezéssel, a rendeltetésének és a céljának legjobban megfelelő jogi rendezés szülessen, a biztos általános helyettese ajánlás, illetve kezdeményezés megtételét nem tartotta indokoltnak. Ennek ellenére hangsúlyozta, hogy az új jogszabályoknak a lehető legrövidebb időn belüli megalkotása mindenképpen szükséges.
Felkérte Budapest Főváros Önkormányzatának főpolgármesterét és főjegyzőjét, hogy a Főv. Kgy. rendelet átfogó módosításáról szóló jogszabálytervezetet – az önkormányzati választásokat követően – mielőbb terjessze a Fővárosi Közgyűlés testülete elé.
Felkérte Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vezetőjét, hogy a fővárosi önkormányzat jogszabály-előkészítői munkáját a továbbiakban is segítse. Felkérte továbbá, hogy kísérje figyelemmel – a jövőben megalkotásra kerülő Főv. Kgy. rendelet rendelkezéseinek függvényében – a kerületi önkormányzatok rendeletalkotási tevékenységét.
(Kapcsolódó ügyek: 6267/2001., 6620/2001., 1020/2002., 1158/2002., 1265/ 2002., 1384/2002., 1397/2002., 1447/2002., 2099/2002., 2408/2002., 3551/ 2002., 3579/2002.)
Részlet a magántervezői tevékenység keretében tervezett épületek építési engedélyezési ügyében készült OBH 4680/2000. sz. jelentésből
A panaszos azzal fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy a magántervezői tevékenysége keretében tervezett épületek építési engedélyezési ügyében az illetékes jegyző más építésügyi hatóság kijelölését kérte, mivel ő a város társa- dalmi megbízatású alpolgármestere. Ezt diszkriminatívnak és törvénysértőnek ítélte, ezért az ügyben az országgyűlési biztos állásfoglalását kérte. A vizsgálat a vállalkozáshoz és a gazdasági verseny szabadságához való jog, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalma megsértésének gyanúja miatt indult.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos magántervező, önkormányzati képviselővé, majd társadalmi megbízatású alpolgármesterré való választása előtt is tervezői tevékenységet folytatott a lakóhelye szerinti városban. Munkahelye egy másik város polgármesteri hivatala, ahol műszaki ügyintézőként dolgozik. A munkahelyén, építésügyi hatósági illetékességi területéhez tartozó településeken tervezéssel nem foglalkozik, betartva az építészeti-műszaki tervezési jogosultság általános szabályairól szóló 157/1997. (IX. 26.) kormányrendelet (Émtr.) tilalmát. Önkormányzati képviselővé választásakor a panaszos állásfoglalást kért az összeférhetetlenség kérdésében a területi építési kamarától. A kamara azt válaszolta, hogy “az építészeti tervezői jogosultságra vonatkozó szabályok nem tiltják sem a képviselő-testületben tevékenységet végzők, sem a tiszteletdíjas alpolgármesterek részére, hogy az adott területen építészeti, tervezői tevékenységet végezzen". Hasonló tájékoztatást adott a Magyar Építész Kamara (MÉK) is.
A panaszos szerint a kérdés 2000. év közepétől vetődött fel újra. Ekkor a jegyző más első fokon eljáró hatóság kijelölését kérte azokban az építési ügyekben (kb. 8–10 ügy), amelyekben a panaszos volt a létesítmény tervezője. A kijelölés megtörtént. A panaszos amikor értesült a másik hatóság kijelölésére vonatkozó kérelemről, ezt közölte a megbízóival, akik megbízásukat visszavonták azzal az indokkal, hogy az amúgy is bonyolult vagy túlbonyolított, nehézkes engedélyezési eljárás ideje még “X idővel kitolódik”.
A panaszos nem egy konkrét ügy eljárását kifogásolta, hanem általában személyére nézve az “összeférhetetlenség kizárási ok fennállásá”-t. Ezért az általa becsatolt iratokon kívül további ügyek iratainak a beszerzését az országgyűlési biztos nem látta szükségesnek.
Megállapította, hogy mind az Alkotmány, mind az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) által megfogalmazott követelmény a törvény előtti egyenlőség, a pártatlan eljárás. Ennek érdekében az Áe. a kizárás intézményével rendelkezik arról, hogy el kell térni az illetékességi szabályoktól, ha az adott szervnél nem biztosítható a részrehajlás nélküli ügyintézés. A kizárási ok lehet abszolút vagy relatív. Az Áe. nevesíti azokat az abszolút okokat, amelyek esetén kötelező kizárni az adott eljárásból az érdekelt személyt vagy szervet. Bár hasonló célt, a pártatlan eljárást szolgálja, de voltaképpen nem eljárási, hanem összeférhetetlenségi szabály a MÉK által – egyébként helyesen – ismertetett rendelkezés. Az, hogy az építéshatósági feladatot ellátó köztisztviselő az illetékességi területén ne gyakorolhassa magántervezői jogát, éppen azt szolgálja, hogy az ügyintézőnek eleve ne keletkezhessék saját ügye, mivel az abszolút kizárási ok lenne. Ettől azonban teljesen független kérdés, hogy a konkrét építésügyi hatósági ügyben eljáró köztisztviselő – jegyző vagy ügyintéző – úgy ítéli meg, hogy valamilyen okból nem tud teljesen elfogulatlanul, tárgyilagosan eljárni. Az Áe. erről a következőképpen rendelkezik: “Az eljárásban nem vehet részt köztisztviselőként az, akitől az ügy tárgyilagos megítélése nem várható el.” Ez az ún. relatív kizárás esete, amikor az eljáró személy vagy szerv érdekeltsége a döntésben közvetett, áttételes.
A köztisztviselő ezt a helyzetet köteles bejelenteni (elmulasztása fegyelmi vétség), megjelölve, miért gondolja, hogy nem várható el tőle a tárgyilagos eljárás. Önmagában az ilyen bejelentés semmiféle jogsérelmet nem okozhat, mert nincs jogkövetkezménye. (Elmaradása viszont annál inkább. Kiválthat ugyanis pl. egy elfogultságra alapított szomszédi jogorvoslatot, aminek az elbírálása hosszabb ideig tarthat.) Azt ugyanis, hogy a bejelentett ok valóban gátolhatja-e az ügyintézőt a tárgyilagos eljárásban, a felettes szervnek, ez esetben a közigazgatási hivatalnak kell mérlegelnie, és ennek alapján döntenie a kizárásról, a más eljáró hatóság kijelöléséről.
A közigazgatási hivatal a vizsgált konkrét esetben intézkedett a kijelölésről, amiből nyilvánvaló, hogy a kérelemnek azt az indokát, miszerint “a létesítmény tervezője … a város társadalmi megbízatású alpolgármestere”, elfogadta a tárgyilagos eljárást akadályozó okként. Azt azonban nem tartalmazta a kijelölő döntés, hogy miért, hiszen nem utalt a függőségre. Márpedig e nélkül az érintettek nem tudják megítélni, hogy jogszerű volt-e a kizárás. És bár a kijelölés ellen külön jogorvoslatnak nincs helye (csak az érdemi határozat elleni fellebbezésben), és a tervező nem ügyfél, akinek jogorvoslati lehetősége lenne, nem felel meg a törvényesség követelményének, ha a hatóság nem indokolja meg a döntését. Ezt kell tennie még akkor is, ha – mint az ilyen esetekben – mérlegelési jogkörében döntött. A kellő indokolás segíthetett volna abban is, hogy a panaszos a kifogásolt eljárásban ne az ő “emberi, társadalmi, erkölcsi és szakmai lejáratását” lássa, hanem azt, ami: a tisztességes, az alaptalan feltételezéseket, igaztalan vádaskodásokat megelőző, ezért indokolt, a panaszos és megbízója érdekét is szolgáló lépésnek.
Az országgyűlési biztos jelentésében csak vázlatosan ismertette a relatív kizárás indokait ebben az esetben, feltételezve, hogy a panaszos alpolgármesterként bizonyosan ismeri a képviselő-testület, a polgármester (alpolgármester) és a jegyző jogi kapcsolatát, amit alapvetően a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) szabályoz. A képviselő-testület hivatala, amelyet a jegyző vezet, a képviselő-testületnek alárendelt szerv. Feladatait jelentős mértékben a képviselő-testület határozza meg, hiszen a jegyző köteles a testület döntéseit előkészíteni és végrehajtani. A helyi önkormányzatoknak az építési törvényben előírt feladatai jelentős kihatással vannak a jegyző feladatellátására. A területrendezéssel, különböző (épületekben megvalósítható) tevékenységekkel (állattartás, ipar stb.) kapcsolatos önkormányzati rendeletalkotás előkészítésében (testület elé terjesztésében) a jegyzőnek meghatározó szerepe van. Az előkészítés szakmai munkájában őt és a képviselő-testületet a polgármesteri hivatal (e szakmák szerinti) köztisztviselői segítik.
Az Ötv. szabályai szerint a polgármestert az alpolgármester helyettesítheti, de képviselőként és alpolgármesterként saját jogán is részt vesz a testületi döntésekben. A döntésben ésszerűen meghatározó szerepe lehet a testületen belül annak az alpolgármesternek (képviselőnek), akinek építészeti-építésügyi felkészültségénél fogva a legmagasabb fokú a hozzáértése, hiszen magántervező és (más településen) építési ügyintéző.
Mindezen túl még a hivatal működési feltételei (pénzügyi lehetőségei) is a képviselő-testülettől függnek, az alpolgármester pedig a polgármestert helyettesítve munkáltatói jogokat is gyakorolhat a jegyző és a hivatal egyes dolgozói tekintetében.
A fentiekből kitűnően az önkormányzati képviselő-testületi, a polgármesteri (alpolgármesteri), valamint jegyzői, államigazgatási és polgármesteri hivatali igazgatási feladatok, döntési kompetenciák jelentős mértékben egybekapcsolódnak. Így nemcsak elfogadható, hanem az Alkotmány és az Áe. előírásainak, a pártatlanság követelményének egyedül megfelelő a jegyző eljárása, ha jelentős ügyben más eljáró hatóság kijelölését kéri. (A relatív kizárási okot mindig a konkrét ügyhöz viszonyítva kell vizsgálni. Az építési ügyek pedig mind az építtető, mind a település szempontjából nagyobb jelentőségűek.)
Nem várható el sem a jegyzőtől, sem az építési hatósági hatáskörében eljáróktól, hogy vállalják azt a helyzetet, amelyben ha adnak valamire engedélyt, esetleg az ellenérdekű fél vélelmezze azt, hogy ezt csak az alpolgármester tervező miatt építhetik meg, ha megtagadják az engedélyt, az alpolgármester (vagy megbízója) vélje úgy, hogy valamilyen hivatalon belüli nézeteltérés miatt, és nem az építésügyi jogszabályok alapján utasították el stb.
Az országgyűlési biztos álláspontja szerint tehát a Közigazgatási Hivatal (KH) az ügy lényegét tekintve az Áe.-nek megfelelő döntést hozott a kizárás és a más hatóság kijelölése ügyében. Nem sérült a panaszosnak a vállalkozáshoz való alkotmányos joga sem a vélt hátrányos megkülönböztetés miatt. Ez esetben ugyanis a panaszos helyzetét nem a többi magántervezőével, hanem az olyan alpolgármester magántervezőkével lehet csak összehasonlítani, akiknek építési terveit önkormányzatuk jegyzőjének kellene elbírálnia.
Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott a munkavégzéssel, foglalkozással, vállalkozással összefüggésben a személyek közötti hátrányos megkülönböztetés kérdésével. Megállapította, hogy összehasonlítani, alkotmányosan egy összetartozó csoportként értékelni azonos élethelyzetben lévő, a csoportba azonos ismérvek alapján besorolható helyzetű embereket, foglalkozásokat, vállalkozásokat (vállalkozókat) lehet.
Az országgyűlési biztosok is több korábbi vizsgálatukban foglalkoztak az építésügyi hatósági feladatok ellátásával kapcsolatosan a jegyző sajátos helyzetével (OBH 3735/1998., 8565/1998., 5920/1999. stb.). Ajánlásaikban felhívták a figyelmet arra, hogy szükség lenne az építési hatóság függetlenségének erősítésére, az összeférhetetlenség és a kizárási helyzet csökkentésére. Az ajánlásokat a Kormány, az érintett tárcák elfogadták. Az építési törvény ilyen értelmű módosítása folyamatban van, ezért erre nézve az országgyűlési biztos a jelen ügyben újabb ajánlással nem élt.
Megállapította azt is, hogy bár a sérelmezett döntés törvényes, az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem okozott, e mellett azonban a kizárás alapját jelentő jogszabályhely megjelölésekor a KH ugyanúgy hibázott, mint a polgármesteri hivatal. Mindketten az Áe. 19. § (5) bekezdésére hivatkoztak, holott ez csak arról rendelkezik, hogy milyen eljárást kell követni, ha a szerv vezetőjével szemben merül fel a kizárási ok. Helyesen a 19. § (3) bekezdése rendelkezik magáról az ún. relatív kizárási okról, tehát amikor a felettes szervnek kell arról döntenie, van-e elfogultsági helyzet. A téves utalásnak az is lehetett az alapja, hogy mindkét hatóság az egész szerv kizárására gondolt, hiszen a fent leírt függőségi viszony közvetlenül valóban a jegyzőt érinti. (Ezért helyesebb lett volna, ha a kizárási kérelmet maga a jegyző írja alá, nem pedig a megbízásából az osztályvezető.) Hiba volt továbbá az is, hogy a KH a más illetékes hatóság kijelöléséről az építtetőt (az ügyfelet) nem tájékoztatta a kijelölő döntése megküldésével.
A vizsgálat eredményeként a panaszos alkotmányos jogaival összefüggő visszásságot az országgyűlési biztos nem állapított meg, ajánlással ezért nem élt.
Felhívta azonban a város jegyzőjének és különösen a közigazgatási hivatal vezetőjének a figyelmét arra, hogy a jelentésben említett hibákat a jövőben kerüljék.
Megküldte a jelentést a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek és a belügyminiszternek is azzal, hogy az abban foglaltakat hatáskörük szerint hasznosítsák (pl. az építési hatóságok, közigazgatási hivatalok tájékoztatásával).
Felkérte a Magyar Építész Kamarát, hogy a kamarai tagoknak adott tájékoztatásban utaljon arra is, hogy az Émtr. 8. §-ában foglalt összeférhetetlenségi szabály mellett – attól függetlenül – adott esetben az Áe. kizárási rendelkezéseinek az alkalmazására is sor kerülhet. (Ezek az esetek előre, pontosan nem határozhatók meg.)
A megszólítottak a jelentésben foglaltakat elfogadták.
Részlet a vendéglátóipari egységek zajos működésével kapcsolatos OBH 1377/1999. sz. jelentésből
Az országgyűlési biztosokhoz jelentős számban érkeztek olyan panaszok, amelyekben az indítványozók a lakóhelyük közelében – gyakran a lakóházukban – lévő vendéglátóipari egységekből kiáramló hangos zenét, a vendégek hangoskodását, mulatozását kifogásolják, amely zavarja nyugalmukat, éjszakai pihenésüket. Több esetben problémát jelentett a távozó, gyakran ittas vendégek utcai hangoskodása, randalírozása, esetleges provokatív magatartása is, amely az ott lakókon kívül, az arra járókban is félelmet kelthet. Az ilyen tartalmú, az ország különböző területeiről érkező egyedi panaszok nagy száma miatt az országgyűlési biztos szükségesnek ítélte a probléma átfogó vizsgálatát.
Az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 44/1997. (I. 22.) kormányrendelet az építésügyi hatóság részvételét a tevékenységtől függetlenül kötelezővé teszi, ha az üzletkialakítás építési vagy rendeltetés-módosítási engedély-köteles. Egyébként az építésügyi hatóság csak akkor jár el, ha az üzletben üzemanyagot, veszélyesnek nem minősülő hulladékot értékesítenek. Az első jogi probléma a vendéglátó helyiségek, ingatlan-egységek kialakítási fázisában az építésügyi szakhatósági kontroll hiánya. Az országgyűlési biztos szükségesnek tartotta a kormányrendelet kiegészítését oly módon, hogy az építési hatóság részvétele az engedélyezési eljárásban kötelező legyen a vendéglátó tevékenység esetén is. Ezáltal az építési hatóság minden esetben vizsgálni tudná, hogy a létesítmény építészetileg megfelel-e a követelményeknek, ideértve természetesen a zaj- és rezgésvédelmi szempontokat is.
A nyugalmat zavaró jelenségek általában az esti órákban jelentkeznek. Ilyenek természetesen előfordulhatnak napközben is, azonban a zavaró körülmények negatív hatása este a pihenés, alvás időszakában, más zavaró körülmény hiányában fokozottabb.
Az üzlet nyitvatartási idejét a belkereskedelemről szóló törvényben megállapított szempontok figyelembevételével a kereskedő állapítja meg, és azt írásban köteles bejelenteni az üzlet helye szerint illetékes önkormányzat jegyzőjének. A nyitvatartási idő közigazgatási eszközökkel való korlátozásának lehetőségét a kormányrendelet szabályozza. A hatályos jogszabályok szerint a kereskedő által tetszőlegesen megállapított nyitvatartási idő utólag csak akkor korlátozható, ha az üzlet zajkibocsátása legalább két alkalommal túllépi a határértéket. Az állampolgárok jogainak, érdekeinek védelme utólag valósul meg oly módon, hogy a hatóság a nyitvatartási időt korlátozhatja, vagyis szankciót alkalmazhat. Az üzletek környezetében lakók éjszakai nyugalmának biztosítására, megóvására nem elegendő a jelenlegi jogi eszköz. Már a zajkibocsátás vizsgálata is felvet több problémát: tapasztalatok szerint az önkormányzatok nem szívesen rendelik meg a költséges, több tízezer forintos vizsgálatot, amelyből a korlátozás vagy a zárva tartás elrendeléséhez kettő kell. A kormányrendelet alapján a zajszint-mérési eljárás költsége csak akkor terheli a kereskedőt, ha a mérési eredmény a határértéket túllépi, vagy a hangszigetelési követelmény nem teljesül. Visszásságot okoz, hogy lakossági panasz esetén nem tisztázott a zajkibocsátási vizsgálat költségeinek megelőlegezése. A vizsgálatok eredménye is kétséges, hiszen gyakran tapasztalt jelenség, hogy amennyiben az üzemeltető előre tudomást szerez a vizsgálatról, az nem a valós zajkibocsátást fogja mutatni. Emellett ha mindezek után mégis korlátozzák a nyitva tartást, annak betartatása újabb kihívás elé állítja a hatóságot.
A nyitvatartási idő alatt jelentkező problémák utólagos orvoslása igen nehéz. Helyette hatékonyabbnak és a panaszok megelőzésére alkalmasnak a biztos azt tartja, ha a nyitvatartási időt nem a kereskedő állapítja meg, hanem a működési engedély kiadásakor a hatóság megvizsgálná a körülményeket és a lakókörnyezet érdekeit is szem előtt tartva – figyelembe véve a kereskedő érdekeit is – maga határozna arról. Amennyiben az egység panaszmentesen, a környék nyugalmát nem zavaróan működik, kérhető volna a nyitvatartási idő meghosszabbítása. Ez a fajta védelem a lakossági érdekeket helyezi előtérbe, de nem hagyja figyelmen kívül a kereskedőnek a hosszabb nyitvatartási időre vonatkozó érdekét sem.
Utólag szankcionálni, korlátozni valamely tevékenységet, vagy a nyitvatartási időt rövidíteni sokkal nehezebb és kevésbé célravezető, mint az engedély megadásakor szabályozni azt. A szankcionálás helyett az ismertetett panaszokhoz hasonló esetek megelőzésére kell törekedni. A biztos szükségesnek tartotta külön megvizsgálni a vendéglátók teraszainak működését. Az egységeknek ezek az építményen kívüli részei szabadtéri elhelyezkedésükből adódóan fokozottan zavarhatják a környék lakóit, hiszen a zajok akadálytalanul juthatnak a környezetbe. Emiatt célszerű, ha a teraszok nyitva tartása, az ott lehetséges zenélés időtartama eltér az üzlet zárt részeire vonatkozó előírásoktól.
A működési feltételek betartása és betartatása a vendégekkel az üzletvezetők elsőrendű és folyamatos kötelezettsége. Ez az üzletvezetői kötelezettség a vendéglátó egység érdekeltségi körén belül (udvar, kocsibeálló, utcai parkoló) az éppen érkező vagy távozó vendégekre is kiterjed, hiszen ezek aktuális magatartása a vendéglátó egység működésével közvetlen okozati összefüggésben van. Az üzletvezető határozottsága mellett a gyakoribb rendőri jelenlét és a veszélyesebb csoportok elleni rendőri fellépés bírhatja kulturáltabb magatartásra a vendégeket, bár nyilvánvaló, hogy nem tartózkodhat valamennyi vendéglátóhely mellett a teljes nyitvatartási idő alatt rendőrjárőr.
A zajkibocsátás közigazgatási jogellenessége a határérték-túllépését feltételezi. A polgári jogviszonyok megsértése azonban megvalósulhat a határértéket el nem érő, de zavarónak minősülő magatartással is. A tulajdonost megillető birtoklási és használati jogot a tulajdonos a Ptk. 100. §-ában meghatározott korlátok között gyakorolhatja. E § – a szomszédjog általános szabálya – úgy rendelkezik, hogy a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné. A szomszédjog általános szabálya felhasználható a környezetszennyező magatartásokkal szembeni védekezésre is.
A Ptk. szerint, ha a birtokost birtoklásában zavarják, birtokvédelem illeti meg. Akit birtoklásában zavarnak, a jegyzőtől egy éven belül kérheti a zavarás megszüntetését. A gyakorlat a birtokháborítás fogalmát rugalmasan értelmezi, annak minősítve számos környezeti ártalmat is. A szomszédjog és a birtokvédelem körében a határérték nem bír ügydöntő jelentőséggel, a zavarás tényéből indul ki, vagyis a körülmények vizsgálata során nincs szükség másra, csak ennek a ténynek a megállapítására.
A jogbiztonság alkotmányos követelményének egyik eleme az egységes jogértelmezésen alapuló jogalkalmazás. Az ombudsmani, a hatósági és a bírósági jogalkalmazás összhangjának biztosítása érdekében a biztos megvizsgálta azokat a szempontokat is, amelyeket a bírói gyakorlat a szórakozóhelyek zavaró működése miatt indult perekben irányadónak tartott. A bírósági határozatokból kitűnik, hogy a bíróságok szükségesnek tartják annak vizsgálatát, hogy milyen műszaki megoldásokra, milyen egyéb intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a sérelmes helyzet megszűnjék. Az üzemeltető által betartandó dB. értékek meghatározásával, vagy a nyílászárók állandó zárva tartásával a probléma nem oldható meg. Az ismertetett határozatokban megfogalmazott szempontoknak már az engedélyezési eljárásban is érvényesülniük kellene. Megelőzhetőek a peres eljárások, ha a bírósági határozatokban irányadó szempontokat már az engedélyezéskor vizsgálják. Ha a tervezett tevékenység zajjal jár, szükséges annak vizsgálata, hogy a zaj milyen következményekkel járhat, továbbá fel kell tárni azt is, hogy milyen műszaki megoldásokkal küszöbölhetőek ki (előzhetők meg) a tulajdonosokat szükségtelenül zavaró zajok. Vizsgálni szükséges, hogy az épület, a terem stb. egyáltalán alkalmas-e zenés rendezvények tartására anélkül, hogy zavarná a környéken lakókat. Ennek hiányában az esetleges sérelem csak utóbb, hosszas közigazgatási vagy bírósági eljárással orvosolható (ha egyáltalán orvosolható).
A társasházi törvény értelmében, ha a nem lakás céljára szolgáló helyiség megváltoztatott használata jogszabályban meghatározott engedélyhez kötött tevékenységhez szükséges, az engedély akkor adható ki, ha a hatóság felhívására – 30 napos határidőn belül – a közgyűlés nem hozott tiltó határozatot. A hatóság csak a közgyűlés tiltó döntését veheti figyelembe. Súlyosan sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, ha erre a hatóság nem figyelmezteti a “hozzájárulást” benyújtó közösséget. Életszerű példa lehet, hogy a lakók az üzletnyitást általában nem kifogásolják, de hozzájárulásukat kikötésekkel adják meg, például a nyitvatartási időre vonatkozóan állapítanak meg feltételeket; miközben a törvény alapján csak a közgyűlés tiltó határozatának van jogi relevanciája. A lakóközösség védelme és az életszerűség megkívánja a hozzájárulás kikötéseinek érvényesíthetőségét.
Az országgyűlési biztos az alábbi ajánlásokkal, kezdeményezésekkel, illetve javaslatokkal élt. Felkérte a Gazdasági és Közlekedési Minisztert, hogy kezdeményezze a 4/1997. (I.22.) kormányrendelet 18/A. §-ának módosítását úgy, hogy az üzlet nyitvatartási idejét a belkereskedelemről szóló törvényben meghatározott körülmények, és a kereskedő erre vonatkozó kérelmének figyelembevételével az engedélyező hatóság állapítsa meg. A nyitvatartási idő megváltoztatására irányuló kérelmet a kereskedő bejelentése alapján szintén a jegyző bírálja el, és mind a nyitvatartási időt megállapító, mind az azt megváltoztató engedélyezési eljárásba ügyfélként vonja be a szomszédjogi értelemben érintetteket is. A Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszterrel együttműködve gondoskodjon a nyitva tartás korlátozásához, felfüggesztéséhez szükséges zajvizsgálatok költségei megelőlegezésének és viselésének rendezéséről. Vizsgálja felül a nyitva tartás korlátozásának jelenlegi szabályozását, kezdeményezze a kormányrendelet olyan kiegészítését, amely az építmény alkalmasságának megállapítása érdekében minden esetben kötelezővé teszi az építésügyi hatóság közreműködését a vendéglátó tevékenység engedélyezési eljárásában. Zeneszolgáltatáskor a működési engedély iránti kérelem kötelező kelléke legyen egy akusztikai szakértői vélemény arról, hogy a zaj maximális hangerő alkalmazásakor sem lesz zavaró. A vendéglátóhelyek szabadtéren lévő részeinek (teraszainak) működésére vonatkozó szigorúbb keretszabályok kidolgozására.
Az országgyűlési biztos felkérte az érintett jegyzőket, hogy a kormányrendelet alapján ellenőrizzék a kifogásolt üzleteket. Amennyiben az eljárási szabályok lehetővé teszik, gondoskodjanak a végrehajtási eljárás megindításáról, a már kiszabott végrehajtási bírság behajtásáról. Felhívta a jegyzők figyelmét, hogy környezetvédelmi panaszok esetén a Ptk. alapján a lényegesen rugalmasabb bizonyítást igénylő birtokvédelmi eljárás is lefolytatható. A kérelmezők ugyan nem mindig tudják pontosan megnevezni panaszaikat, ezért a beadványokból gyakran nehéz megállapítani, hogy birtokvédelemre vonatkozó kérelemről van szó, azonban az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény értelmében a kérelmet tartalma szerint kell elbírálni. Ha tehát a beadványból az derül ki, hogy a kérelmező az üzlet zavaró, zajos, bűzös működését sérelmezi, a birtokvédelmi eljárás a Ptk. alapján lefolytatható.
A társasházi törvény hatályos rendelkezéseire figyelemmel a biztos szükségesnek tartotta, hogy az engedélyező hatóság felhívásában tájékoztassa a lakóközösséget, hogy a jogszabály alapján csak kifejezett tiltás esetén tagadhatja meg az engedély kiadását. Felkérte az Igazságügyi Minisztert a társasházi törvény felülvizsgálatára a lakóközösségnek a működésre vonatkozó esetleges kikötései érvényesíthetősége érdekében. Felkérte a közigazgatási hivatalok vezetőit, hogy megállapításait jegyzői értekezleten ismertessék a jegyzőkkel.
Az érintettek a kezdeményezéseket, ajánlásokat elfogadták. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára az egyes ajánlásokra érdemben nem reagált, válasza általánosságokra szorítkozott. A minisztérium álláspontját az országgyűlési biztos csak a 4/1997. (I. 22.) kormányrendelet módosításáról szóló 203/2002. (IX. 14.) kormányrendeletből ismerhette meg. Az ombudsmani javaslatok és e rendelet összevetése alapján megállapítható, hogy a minisztérium csak az építésügyi hatóság fokozottabb részvételére és a nyitva tartás korlátozhatóságára irányuló javaslatokat vette figyelembe, bár ezek az ajánlások is csak részben érték el céljukat. A javaslatok figyelmen kívül hagyásának szakmai indokai nem ismertek. Az országgyűlési biztos megállapításait fenntartotta, a 4/1997. (I. 22.) kormányrendeletnek a jelentésben megfogalmazottak szerinti módosítását változatlanul szükségesnek tartja, ezért a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez fordult, aki kifejtette, hogy amennyiben a megtett intézkedések nem járnak a kívánt eredménnyel, akkor előrelépés valamennyi alkotmányos jogot mérlegelő törvényi módosítással érhető el.
