4.

Példatár. Egyes kiemelt vizsgálatok rövidített leírása

4.1. Az 1999-ben érkezett ügyekről

OBH 1513/1999.

A tulajdonhoz való joggal és a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban okozott visszásságot az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) azzal, hogy a felügyeleti jogkörében rendelkezésére álló intézkedési és szankcionálási lehetőségek közül nem a leghatékonyabbakat választotta, és a befektetők részben emiatt csak késedelmesen tudták érdekeiket érvényesíteni. A jogbiztonsághoz való joggal kapcsolatban visszásságot okozott az a jogszabályi hiányosság, hogy az ÁPTF és jogutódja, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) eljárását felügyelő pénzügyminiszter felügyeleti jogkörének tartalmát az államigazgatási eljárásról szóló törvény nem határozza meg.

A panaszos sérelmezte, hogy a Befektető Védelmi Alap nem kártalanította a felszámolási eljárás alatt álló ENIGMA Rt. ügyfeleit – köztük őt sem –, annak ellenére, hogy az ENIGMA Rt.-nek érvényes biztosítása volt a BEVÁ-nál. A BEVA arra hivatkozott, hogy nem tudta a kártalanítás alapjául szolgáló követeléseket egyeztetni, mert a brókercég megsemmisített minden erre vonatkozó nyilvántartást.

Az általános helyettes a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet megtett-e mindent a sérelmes helyzet megelőzése érdekében.

A Pénzügyminisztérium és a Reorg Rt. által rendelkezésre bocsátott iratok szerint az ENIGMA Rt. 1997. nyarától látott el befektetési szolgáltatást. Az ÁPTF 1998. szeptember 24-én felfüggesztette az Rt. működését, irányítására felügyeleti biztost rendelt ki, és zárolta a cég számláit, mert tudomására jutott, hogy a Legfőbb Ügyészség az Rt. tevékenységét engedélyező felügyeleti határozat hatályon kívül helyezését indítványozta. Az Rt. két tulajdonosával szemben már büntetőeljárás folyt az engedélyezés idején, így a társaság nem felelt meg az Értékpapír törvényben előírt személyi feltételeknek. Az ÁPTF 1998. szeptember 28-án számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanúja miatt feljelentést tett az Rt. vezérigazgatója ellen az Országos Rendőr-főkapitányságon, majd 1998. november 18-án a Fővárosi Bíróságnál kezdeményezte az Rt. felszámolását.

Az általános helyettes megállapította, hogy a tulajdonhoz való joggal és a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban visszásságot okozott az ÁPTF eljárása, mert a rendelkezésére álló intézkedési és szankcionálási lehetőségek közül nem a leghatékonyabbakat választotta, és emiatt a befektetők csak ké- sedelmesen tudták érdekeiket érvényesíteni. A Felügyelet a jogszabályokban meghatározott feladatkörében nem utasítható. Eljárásával szemben nincs közigazgatási jogorvoslati lehetőség, a panaszok elbírálására a bíróság jogosult. A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint felügyeleti jogkörében nincs lehetősége az ÁPTF eljárásának vizsgálatára.

Az általános helyettes felkérte a PSZÁF elnökét, hogy a jövőben szabálytalanságok észlelése esetén a rendelkezésére álló intézkedések és szankciók közül azokat alkalmazza, amelyek a piac védelme mellett a befektetők érdekeinek is leginkább megfelelnek. A pénzügyminisztert felkérte, hogy tekintse át a PSZÁF felett gyakorolt felügyeleti jogkörét, és a jogkör megszüntetésére vagy tartalmának jogszabályban való rögzítésére tegyen javaslatot.

Az általános helyettes emlékeztette a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert korábbi ajánlására, amelyben felkérte arra, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a felügyeleti és ellenőrzési eljárás szabályozására.

A Miniszterelnöki Hivatal és a PM elfogadták az ajánlásokat. A PSZÁF egyetértett azzal, hogy az Áe. esetleges módosítása tartalmazza a pénzügyminiszter felügyeleti jogkörének szabályait. A vizsgálat megállapításainak jelentős részével és az ajánlásokkal nem értettek egyet. Az általános helyettes fenntartotta az álláspontját.

 

OBH 3148/1999.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot eredményez az a törvényhozói mulasztás, amely az ügyintézési határidőnek a közigazgatási szerv mulasztásából eredő be nem tartása ellen nem nyújt hatékony jogvédelmet az ügyfél számára.

A panaszosok sérelmezték, hogy a magyar állampolgárság megszerzése, honosítás iránti kérelmüket a jegyző késve továbbította a Belügyminisztériumnak, és az állampolgársági eskü, illetve fogadalom letételét követően csak jelentős késéssel kezdeményezte az illetékes hivataloknál az ő és családtagjaik magyarországi anyakönyvezését, illetve a személyazonosító jelük képzését.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, amely feltárta, hogy a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 13. § (2) bekezdése értelmében a magyar állampolgárság megszerzése iránti kérelmet nyolc napon belül kell felterjeszteni a belügyminiszterhez. Az OBH 3148/1999. sz. ügyben a panaszos és családja 1995 októberében benyújtott honosítási kérelmét a polgármesteri hivatal jegyzője közel nyolc hónap elteltével, 1996. június 26-án, az OBH 3627/ 1999. sz. ügyben a panaszos és családja 1993. augusztus 3-án előterjesztett honosítási kérelmét a polgármesteri hivatal csak közel 2 hónap múlva, 1993. október 2-án továbbította a Belügyminisztériumnak. Az 1993. évi LIX. törvény hivatkozott rendelkezésében előírt nyolcnapos határidő elmulasztásával a polgármesteri hivatal a panaszosok és családtagjaiknak a jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való jogával összefüggő hátrányt okozott.

A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény végrehajtásáról szóló 125/1993. (IX. 22.) kormányrendelet (a továbbiakban: 125/1993. [IX. 22.] kormányrendelet) 5. § (4) bekezdése értelmében az anyakönyvvezető feladata, hogy a magyar állampolgárrá vált személy külföldön történt anyakönyvi eseményeinek hazai anyakönyvezéséről, valamint a külföldi magyar állampolgársága megszerzésének anyakönyvi bejegyzéséről gondoskodjon. Miután a honosított személyek anyakönyvezésére kizárólag a fővárosi főjegyző illetékes, az említett eljárási cselekmény teljesítésének határidejére az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvényt (a továbbiakban: Áe.) kellett volna alkalmazni. Az Áe. 7. § (1) bekezdése értelmében “a közigazgatási szerv a hatáskörét és az illetékességét az eljárás minden szakaszában hivatalból köteles vizsgálni. Ha azt állapítja meg, hogy az ügyben nincs hatásköre, vagy nem illetékes, az ügyet haladéktalanul átteszi a hatáskörrel rendelkező illetékes közigazgatási szervhez, és erről az ügyfelet egyidejűleg értesíti”.

Az OBH 3148/1999. sz. ügy panaszosa és családja 1998. november 25-én tettek állampolgársági esküt, illetve fogadalmat, azonban a család magyarországi anyakönyvezéséhez szükséges iratokat a jegyző csak 1999. június 18-án küldte meg a Főpolgármesteri Hivatalnak. Időközben a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal törvényességi, illetve felügyeleti hatósági ellenőrzést tartott a polgármesteri hivatalnál. Figyelemmel arra, hogy a család anyakönyvezéséhez szükséges iratokat a Főpolgármesteri Hivatal visszaküldte a jegyzőnek, a közigazgatási hivatal vezetője Kaposvár anyakönyvvezetőjét jelölte ki arra, hogy mindkét panaszos, illetve családjuk ügyében eljárjon. Így az OBH 3148/1999. sz. ügyben érintett személyek iratai 1999. augusztus 18-án, illetve a 1996. december 6-án állampolgársági esküt tett OBH 3627/1999. sz. ügy panaszosának és családjának, magyarországi anyakönyvezéséhez szükséges iratok 1999. július 20-án Kaposvár anyakönyvvezetőjétől érkeztek a Főpolgármesteri Hivatalba. A polgármesteri hivatal azzal, hogy a vizsgálattal érintett családok magyarországi anyakönyvezéséhez szükséges iratokat “haladéktalan áttétel” helyett csak több hónapos, illetve többéves késéssel továbbította a Főpolgármesteri Hivatalnak, a jogállamiságból eredő tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény végrehajtásáról szóló 146/1993. (X. 26.) kormányrendelet 21. § (4) bekezdése értelmében, a magyar állampolgárság megszerzéséről az anyakönyvvezetőnek az állampolgársági eskü letételét követő öt munkanapon belül kell értesítenie a polgár lakóhelye szerint illetékes helyi szervet, ahol – többek között – a személyazonosító jel képzéséről is gondoskodtak volna. Az OBH 3148/1999. sz. ügyben érintett személyek esetében a jegyző még a szükséges nyomtatványok kitöltéséről sem intézkedett, így azt a kaposvári polgármesteri hivatalban 1999. július 15-én kellett pótolni. Az OBH 3627/1999. sz. ügyben 1997. június 6-án – vagyis több hónap elteltével – töltették ki a szükséges nyomtatványokat, amelyek csak 1997. július 21-én érkeztek a BM. Központi Adatfeldolgozó és Nyilvántartó Hivatalba. A polgármesteri hivatal a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy a vizsgálattal érintett családok magyar állampolgárságának megszerzéséről a kormányrendeletben előírt öt nap helyett, az egyik esetben csak többhetes késéssel értesítette a BM. Központi Adatfeldolgozó és Nyilvántartó Hivatalt, a másik ügyben pedig még az értesítéshez szükséges nyomtatványok kitöltéséről sem intézkedett.

A vizsgálat adatai szerint 2000. január 1-jén megalakult Magyaratád és Patalom Önkormányzatinak Körjegyzőségi Hivatala. Miután a panasszal érintett ügyekben eljáró jegyzőnek a polgármesteri hivatallal fennálló közszolgálati jogviszonya 1999. szeptember 30-án megszűnt, ezért az általános helyettes nem kezdeményezte a fegyelmi felelősségre vonását.

A vizsgálattal érintett ügyekben a polgármesteri hivatal mind a honosítási ügyekben, mind a magyar állampolgárok hazai anyakönyvezése, mind a polgárok személyi adatának és lakcímének nyilvántartása körében elvégzendő eljárási cselekményekre irányadó határidőket megsértette, amely mulasztásának következtében az egyes eljárások sem fejeződtek be az előírt határidőn belül. Az országgyűlési biztos általános helyettese felhívta a figyelmet, hogy az Alkotmánybíróság a 72/1995. (XII. 15.) AB határozatában már rámutatott arra, hogy a jogbiztonság és a jogállamiság alkotmányos követelménye sérül ama törvényhozói mulasztás miatt, amely az egyébként tételesen előírt ügyintézési határidők – a közigazgatási szerv mulasztásából eredő – be nem tartása ellen nem nyújt hatékony jogvédelmi eszközt az ügyfél számára. Az említett mulasztást a törvényhozó a vizsgálat befejezéséig sem pótolta.

A vizsgálat során feltárt jogalkotási mulasztásra visszavezethető alkotmányos joggal összefüggő visszásság megszüntetésére az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a belügyminisztert, hogy az államigazgatási eljárás általános szabályainak kodifikációja során fordítson fokozott figyelmet az említett törvényhozói mulasztás megszüntetésére. Az ajánlást a belügyminiszter elfogadta, a kodifikáció folyamatban van.

 

OBH 3497/1999.

A jogbiztonság követelményét sérti, ha a bevándorlási eljárásban a személyazonosító igazolvány kiadásának szabályait alkalmazzák.

Egy nyíregyházi ügyvéd azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal a bevándorlási kérelmek elbírálásához kizárólag olyan közokiratokat volt hajlandó elfogadni, amelyeket a külföldi hatóságok hat hónapnál nem régebben állítottak ki.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot az ügyben, amelyet az országgyűlési biztos általános helyettese fejezett be.

A vizsgálat során a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója megküldte az országgyűlési biztosnak azt a tájékoztatót, amelyet a közigazgatási hivatal a bevándorlási kérelem benyújtásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalók ismertetése céljából bocsátott ki az ügyfelek számára (a továbbiakban: tájékoztató). A tájékoztató 2., 3., és 9. pontjai értelmében a bevándorlási kérelemhez – egyebek mellett – a születési, illetve a házassági anyakönyvi kivonatok, továbbá a kérelmező iskolai végzettségét, szakképzettséget igazoló okirat hat hónapon belül kiállított példányait is csatolni kellett. A külföldi büntetlen előéletét igazoló okirat kiállítására vonatkozó hat hónapos, továbbá azon okiratra vonatkozó három hónapos határidőt, amely azt tanúsította, hogy a kérelmező közegészségügyet veszélyeztető betegségben nem szenvedett a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LIX. tv. (a továbbiakban: Itv.). 19. § (1) bekezdésének c) és d) pontjai írták elő. Ezek alkalmazása az érintett külföldiek számára megismerhető és kiszámítható módon történt, így a vizsgálat az említett határidők alkalmazása kapcsán alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észlelt.

A születési és a házassági anyakönyvi kivonatok kapcsán nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a külföldi személyazonosító adatait és állampolgárságát érvényes útlevéllel köteles igazolni. Az említett okmány valamennyi oldaláról a Magyar Fordító Iroda által készített fordítást, valamint az eredeti okirat hitelesített fénymásolatát a bevándorlási kérelemhez csatolni kellett. Az útlevél közokirat, annak érvényességi ideje alatt az okmány tartalmát mindeni köteles elfogadni. Az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. tv. (a továbbiakban: Áe.) 26. § (1) bekezdése értelmében a közigazgatási szerv által hivatalosan ismert és a köztudomású tényeket nem kell bizonyítani. Nyilvánvaló, hogy amennyiben az úti okmány és a külföldi által bemutatott születési, házassági anyakönyvi kivonatok – mint közokiratok – adatai megegyeznek, akkor azokat nem kell tisztázni. Az említett állítás akkor is igaz, ha a külföldi iskolai végzettségét igazoló okmányt ugyan hat hónapnál régebben állították ki, azonban az érintett személy a büntetlen előéletet igazoló okirat szerint nem áll foglalkozástól eltiltás büntetés hatálya alatt. A vizsgálat adatai szerint a személyazonosító igazolvány kiadásáról és nyilvántartásáról szóló 168/1999. (IX. 24.) kormányrendelet 18. § (1) bekezdése arra kötelezte a magyar állampolgárokat, hogy a személyazonosító igazolvány iránti kérelmükhöz – amennyiben érvényes állandó személyazonosító igazolvánnyal vagy a személyazonosságát igazoló más érvényes okmánnyal nem rendelkeztek – három hónapnál nem régebbi születési anyakönyvi kivonatot és a névviselés megállapítására alkalmas házassági anyakönyvi kivonatot mutassanak be. Miután az említett kormányrendelet értelmében a területileg illetékes okmányiroda a bevándorolt külföldi személyi igazolványát a bevándorlási engedély alapján állította ki, a személyazonosító igazolvány kiadásának szabályait a bevándorlási eljárásban is alkalmazták. Az Áe. 5. § (1) bekezdése értelmében a közigazgatási szerv hatáskörét jogszabály állapítja meg. A személyi igazolványok kiállítása kapcsán a 168/1999. (XI. 24.) kormányrendelet kizárólag az okmányirodák és nem a bevándorlási ügyekben illetékes hatóságok eljárására nézve tartalmazott eljárási szabályokat. Az említett indokok, illetve azon körülmény alapján, miszerint az Itv. 19. § (1) bekezdésének b) és e) pontjai az ott felsorolt okmányok kiállítása kapcsán határidőt nem írtak elő, a tájékoztató 2., 3., és 9. pontjaiban előírt hat hónapos határidő alkalmazása a jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott. Figyelemmel azonban arra, hogy a főigazgató már a vizsgálat folyamán írásban felhívta a Közigazgatási hivatal vezetőjének figyelmét a tájékoztató megfelelő módosítására, továbbá arra, hogy 2002. január 1-jétől a külföldiek magyarországi letelepedése ügyében elsőfokon a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal regionális igazgatóságai járnak el, az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlást nem tett.

 

OBH 3613/1999.

Visszásságot okoz a hozzátartozók kegyeleti jogával összefüggésben a rendőrség eljárása, ha nem küldenek értesítést a fogva tartott haláláról. Az élethez való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség eljárása, ha a zárkák rácsozatának nem megfelelő kialakítása és az ellenőrzési kötelezettség elmulasztása lehetővé teszi, hogy a fogva tartott önakasztást hajtson végre. Sérti a jogbiztonság követelményét, ha a fogdaőrök ellenőrzési kötelezettségének nyilvántartására nincs jogi szabályozás.

A Kisalföld című megyei napilap 1999. július 27-i számában egy előzetes letartóztatásban lévő fogva tartott öngyilkossága kapcsán az elhunyt hozzátartozóinak a rendőrség eljárásával összefüggő sérelmeit hozták nyilvánosságra.

Az országgyűlési biztos hivatalból indított vizsgálatot az ügyben, a hozzátartozók emberi méltósághoz való jogából fakadó kegyeleti jogát, a fogva tartott élethez való jogát, valamint a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményét érintő visszásság gyanúja miatt.

A cikkben szereplő gyanúsított nőt 1999. április 26-án helyezték el a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság fogdáján (rendőrségi fogda). Az orvos a gyanúsított pszichés eredetű panaszainak enyhítésére már a befogadásakor gyógyszeres kezelést írt elő. 1999. július 11-én az orvos öngyilkossági késztetést állapított meg a fogva tartottnál, ezért beutalta a Győri Megyei Kórház Pszichiátriai és Mentálhigiénés Osztályára (megyei kórház). Másnap a pszichiáter megállapította, hogy a fogva tartott viselkedése rendezett és nyugodt volt, öngyilkossági szándékáról lemondott, így a gyógyszeres kezelés folytatását rendelte el. A fogva tartottat 1999. július 12-én 12 órakor visszaszállították a fogdába. A szolgálati naplóban szereplő parancsnoki utasítás – az orvos javaslatára – elrendelte a fogva tartott fokozott ellenőrzését. 20.55-kor a fogdaőrök észlelték, hogy a fogva tartott felakasztotta magát. A fogva tartott másnap este a megyei kórházban hunyt el.

A hozzátartozók sérelmezték, hogy a fogva tartott haláláról a rendőrség nem értesítette őket. A Győri Rendőrkapitányság munkatársai 1999. július 14-én háromszor kísérelték meg személyesen értesíteni a fogva tartottat korábban egyszer meglátogató hozzátartozókat a megadott címen, írásbeli értesítést azonban nem hagytak. Öngyilkosság esetén a hozzátartozók értesítésének kötelezettségéről sem jogszabály, sem belső utasítás nem rendelkezik. Tekintettel azonban arra, hogy a fogva tartásáért felelős szerv a Győri Rendőrkapitányság volt, a hozzátartozók tényleges értesítése is a rendőri szerv kötelessége lett volna. Az országgyűlési biztos általános helyettese 2002 februárjában lezárt vizsgálata során megállapította, hogy a Győri Rendőrkapitányság a hozzátartozók kegyeleti jogával összefüggésben visszásságot okozott azáltal, hogy a fogva tartott haláláról nem küldött írásbeli értesítést a hozzátartozóknak. Ennélfogva ajánlást tett az országos rendőrfőkapitánynak, hogy megfelelően egészítse ki a Rendőrség Fogdaszolgálati Szabályzatáról szóló 19/1996. (VIII. 23.) számú ORFK utasítást. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta, az új szabályozás 2002. március 26-án hatályba lépett.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség megállapította, hogy a fogdán nem biztosították a fokozott őrzés tárgyi és személyi feltételeit. Erre tekintettel az általános helyettes megvizsgálta, hogy a fogdán eleget tettek-e a biztonságos őrzés feltételeinek. A rendőrségi jelentés szerint a fogva tartott egy lepedőből készített kötéllel az ablak rácsára akasztotta fel magát. Az országgyűlési biztos korábbi, OBH 4046/1999. sz. jelentésében már megállapította, hogy a győri rendőrségi fogda zárkáinak rácsozása lehetőséget ad az önakasztás elkövetésére, és ez az élethez való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézi elő. A jelen esetben a zárka rácsának nem megfelelő kialakítása hozzájárult a fogva tartott halálához. Az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrségi fogda zárkáiban elhelyezett rács és ablaknyitó szerkezet megkönnyítette a fogva tartott önakasztásának végrehajtását. Ezáltal a fogva tartásért felelős szerv visszásságot okozott a fogva tartott élethez való jogával összefüggésben. Az általános helyettes – az OBH 4046/1999. sz. jelentés ajánlására is hivatkozva – ajánlást tett az országos rendőrfőkapitánynak, hogy ismételten fontolja meg a győri rendőrségi fogda átalakításához szükséges intézkedések mielőbbi megtételét. Az országos rendőrfőkapitány ígéretet tett egy olyan nyílászáró-rendszer kiépítésére, mely a mechanikai védelmet a rácsozat hiányában is biztosítani tudja. A szolgálatot teljesítő fogdaőrök jelentése szerint a fogva tartottat a szolgálat átvételekor, 20.00-kor, 20.30-kor és végül a gyógyszerosztásnál, 20.55-kor ellenőrizték. (A később keletkezett egyéb rendőrségi iratok 10 percenkénti ellenőrzést rögzítettek.) A 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet szerint a fogdaőrök kötelesek a zárkában elhelyezett fogva tartottak viselkedését 20 percenként ellenőrizni. Gyakrabban – szükség esetén folyamatosan – kötelesek ellenőrizni azokat a fogva tartottakat, akik rendkívüli cselekményt követtek el, vagy akikről viselkedésük alapján a rendkívüli cselekmény elkövetése alaposan feltehető. A vizsgált esetben – a parancsnoki utasításra és a fogva tartott pszichés állapotára tekintettel – nem 25-30 perces időközökben, hanem 20 percnél gyakrabban kellett volna az ellenőrzést végrehajtani. Az általános helyettes mindezek alapján megállapította, hogy a fogdaőrök mulasztása közvetetten hozzájárult a fogva tartott halálához, és visszásságot okozott az élethez való joggal összefüggésben.

A fogdaőrök számára nincs előírva nyilvántartási kötelezettség az ellenőrzések gyakoriságát illetően. Emiatt fordulhatott elő, hogy a fogdaőrök által írt jelentésben, illetve egyéb rendőrségi dokumentumokban különböző időpontok szerepeltek. A jogbiztonság követelménye megkívánja a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedések végrehajtásáért felelős állami szervek tevékenységének ellenőrizhetőségét és átláthatóságát. A kötelező feladatok megfelelő végrehajtása viszont nem ellenőrizhető kellő objektivitással akkor, ha az ellenőrzést maga a feladatot ellátó személy végzi. Az általános helyettes megállapította, hogy a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz a fogdaőrök ellenőrzési kötelezettségének nyilvántartására vonatkozó jogi szabályozás hiánya. Ennélfogva ajánlást tett az országos rendőrfőkapitánynak, hogy megfelelően egészítse ki a 19/1996. sz. ORFK utasítást. Az országos rendőrfőkapitány a megállapításokkal egyetértett, ugyanakkor közölte, hogy a fogva tartottak ellenőrzését – és az időpontok rögzítését – zárt láncú videorendszer telepítésével kívánják hatékonyan megoldani.

OBH 4515/1999.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha a határozata rendelkező és indokoló része nincs összhangban, az indokolás nem tartalmaz tényállást, nem jelöli, hogy milyen bizonyítékokat fogad el, és mit nem, továbbá, ha a döntés alapjául szolgáló jogszabályoknak csupán a számára hivatkozik. Szintén a tisztességes eljáráshoz való jog sérül, ha az önkormányzat úgy kötelezi a panaszost a gázhálózathoz való utólagos csatlakozásért való hozzájárulás megfizetésére, hogy az ingatlan fekvése szerinti utcában a gázelosztó vezeték nincs is kiépítve.       A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy Pilisvörösvár Város Önkormányzata nem építtette ki utcájában a gázelosztó vezetéket, és az erre irányuló beadványaira sem válaszolt. A biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben az alábbiakat tárta fel. Az önkormányzat 1991-ben lakossági önerős formában gázelosztó vezetéket építtetett. A gázközmű társulat a panaszos tulajdonában lévő ingatlanhoz nem építette meg az elosztóvezetéket, mert a panaszos nem csatlakozott a társulathoz, és a kiépítés költségeihez nem járult hozzá. A panaszos 1995-ben az önkormányzattól  a gazdaságosabb fűtési módra való átálláshoz támogatást kért, amelyre az önkormányzat átmeneti támogatást meg is állapított. Az önkormányzat műszaki csoportvezetője jelezte, hogy a gázvezeték majdani építéshez a hozzájárulás megfizetésével szerezheti meg a lehetőséget. A panaszos ezért befizetett 32 000 forintot. Egy gázszerelő 1996 tavaszán közölte vele, hogy az ingatlanhoz nem tud csatlakozó vezetéket építeni, mert az utcában nincsen elosztó vezeték. A panaszos ismét felhívta az önkormányzat műszaki csoportjának vezetőjét, akitől ez alkalommal azt a tájékoztatást kapta, hogy a panaszos építtesse meg az elosztó vezetékhez csatlakozva a csatlakozóvezetéket. Lévén, hogy a gázelosztó vezeték önerőből való megépítését a panaszos nem tudta vállalni, 1996 októberében ismételten támogatást kívánt kérni, azonban kérelmét a korábbi, átmeneti támogatást nyújtó határozatra való hivatkozással nem fogadták el. Ezt követően a polgármester ígéretet tett arra, hogy a képviselő-testülettől támogatását fogja kérni. Mivel válasz nem érkezett, a panaszos 1997. július 1-jei levelében ismét a polgármesterhez fordult segítségért, októberben pedig hiányolva a polgármester válaszát a jegyzőhöz fordult telefonon. Novemberben a műszaki csoportvezető hívta fel a panaszost telefonon, és tájékoztatta, hogy a csatlakozóvezetéket önerőből kell megépítenie. A jegyző megállapította, hogy az önkormányzat ügyintézője hibázott akkor, amikor a panaszost nem tájékoztatta arról, hogy a hozzájárulás befizetése a gázelosztó vezetékre történő rákötési lehetőséget biztosítja, de az utólagos beállások költségeit az ingatlan tulajdonosának kell fedeznie. A jegyző tájékoztatta a panaszost arról is, hogy az utólagos bekötéseket a TIGÁZ Rt. végzi, ezért a panaszos 1999-ben a TIGÁZ Rt.-hez fordult gázigényével, melynek eredményeképpen novemberben gázhálózat-fejlesztési megállapodást kötött. A megállapodás alapján a panaszos saját költségen kiépíttette utcaszakaszában a gázelosztó vezetéket, mely a TIGÁZ Rt. eszközállományába került.

Az önkormányzat mérlegelési jogkörében elutasította a panaszos gazdaságosabb fűtési módra való átálláshoz szükséges szociális célú hozzájárulás iránti kérelmét. A módosított határozat szociális célú hozzájárulásként átmeneti támogatást állapított meg a gazdaságosabb fűtési módra történő átálláshoz. A rendelet és a határozat a szociális célú hozzájárulást vagy egyszeri, a gazdaságosabb fűtési módra való átállásra felhasználható átmeneti segélyként, vagy pedig a fűtési költségek kiegészítésére szolgáló lakásfenntartási támogatásként állapította meg. Eszerint egymásnak ellentmondó a módosított határozatban a rendelkező és az indokoló rész. A rendelkező rész a gazdaságosabb fűtési módra történő átálláshoz átmeneti támogatást állapít meg, az indokolás pedig a fűtési költségek kiegészítésére szolgáló támogatásra utalt. A határozatok tényleges indokolása azért nélkülözhetetlen, mert hiánya a megalapozatlan és önkényes döntések veszélyét hordozza magában. Az a jogbiztonságba vetett hitet ingathatja meg, ezért az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott. A szociális célú hozzájárulás iránti kérelmet egy olyan határozatban bírálta el, melynek rendelkező és indokoló része nem állt egymással összhangban, az indokoló részben a népjóléti bizottság a tényállást nem állapította meg, az elfogadott és a felajánlott bizonyítékokat – a mellőzés okával együtt – nem jelölte meg, és a határozat meghozatalához alapul szolgáló jogszabályok száma mellett azok tárgyára nem utalt.

A panaszos előadta, hogy 1996 októberében telefonon ismét az önkormányzathoz fordult a kérelmével, de azt az önkormányzat munkatársa szintén telefonon elutasította azzal, hogy egy alkalommal már kapott ilyen támogatást. Az országgyűlési biztos bizonyítási eljárást nem folytathat le, ezért ez ügyben a vizsgálatot megtagadta, mivel a panaszos a kérelmet nem írásban nyújtotta és így a pontos tényállás utólag már megállapíthatatlan.

A panaszos utcájában nem volt kiépített gázelosztó vezeték, ezért csak a gázhálózat fejlesztése útján juthatott volna gázhoz. Az önkormányzat gázigényléssel foglalkozó munkatársa nem tájékozódott az elosztó vezeték hiányáról, és a panaszos gázigényét egy már létező gázelosztó vezetékhez való utólagos rácsatlakozási igényként kezelte. Ennek megfelelően az önkormányzat a gázközmű társulat általános szerződési feltételeire tekintettel arra kötelezte a panaszost, hogy a kiépítettnek vélt hálózathoz való utólagos csatlakozásért az időközben felmerült többletköltséggel kiegészített hozzájárulás összegével azonos összegű térítést fizessen. Erre azonban az önkormányzat azért nem kötelezhette a panaszost, mert a panaszos ingatlanának fekvése szerinti utcában nem létezett olyan kiépített hálózat, amelyre csatlakozhatott volna.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy úgy kötelezte a panaszost a gázhálózathoz való utólagos csatlakozásért való hozzájárulás megfizetésére, hogy a panaszos tulajdonában lévő ingatlan fekvése szerinti utcában nem volt kiépített gázelosztó vezeték.

Nem tartozik a helyi önkormányzat kötelezően ellátandó feladatai közé a gázközmű-hálózat kiépítése, hanem csak az energiaszolgáltatásban való közreműködés. Az önkormányzat jogszabályi kötelezettség nélkül dönthet úgy, hogy saját költségen, vagy lakossági önerős beruházásként fejleszti a gázhálózatot. A gázelosztó vezetéket üzemeltető gázszolgáltató piaci szereplőként ugyanakkor egy bizonyos hozammutatói érték alatt nem kötelezhető a hálózatfejlesztési beruházás megvalósítására. Előfordulhat tehát, hogy a gázelosztó vezeték kiépítéséről és a költségek fedezéséről is a majdani fogyasztó kénytelen gondoskodni. A vizsgált esetben az önkormányzat nem kívánta támogatni a panaszos által igényelt gázhálózat kiépítését. Ezt a döntését azonban közel négy éven keresztül nem tette nyilvánvalóvá. A panaszos számára csupán a jegyző 1999. szeptember 30-i leveléből vált egyértelművé és érthetővé, hogy a befizetett összeg ellenére sem számíthat az önkormányzat segítségére. Ekkor tájékoztatta az önkormányzat első alkalommal a panaszost arról is, hogy gázigényével a TIGÁZ Rt.-hez érdemes fordulnia.

A biztos megállapította, hogy a panaszos 4 éven keresztül nem kapott érdemi választ az önkormányzattól, és ezzel a tisztességes eljáráshoz való jogával összefüggő visszásságot okozott. Felkérte ezért a polgármestert, hogy hívja fel munkatársai figyelmét az államigazgatási határozat kötelező elemei alkalmazásának fontosságára, hogy a gázelosztó rendszerhez utóbb csatlakozók esetében a hozzájárulás megfizetésének megállapításakor kellő körültekintéssel járjanak el, és arra, hogy a felvilágosítási és tájékoztatási kötelezettségüknek minden esetben maradéktalanul tegyenek eleget.

A polgármester a kezdeményezéseket elfogadta.

 

4.2. A 2000-ben érkezett ügyekről

OBH 334/2000.

Sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, ha a település rendezési terve két egymás melletti azonos telekre eltérő beépítési szabályokat állapít meg. Nem fogadható el indokolt különbségtételnek, ha a kialakult állapottól való eltérés nem közérdekből szükséges. Ez a szabályozás a tulajdonhoz való joggal kapcsolatban is visszásságot okoz.

            Visszásságot okoz a jogbiztonsághoz való joggal kapcsolatban, ha az önkormányzat döntéseiben keveredik a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlása és a tulajdonosi érdekérvényesítés.

A panaszos szomszédja az utcában kialakult építési módtól eltérően kapott építési engedélyt. Szerinte azért, mert szomszédja az önkormányzattól vásárolta a telket, és a kedvéért megváltoztatták a beépítési szabályokat. Az országgyűlési biztos az alkotmányos jogok megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melyben a város polgármesterét, majd a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert kereste meg. Megállapította, hogy a hatályos rendezési terv az utcában kialakult építési módtól eltérően a keleti tájolású, oldalhatáron álló házsort megbontva, az ellenkező oldali telekhatáron jelöli ki a panaszolt épület helyét, ezt az egy telket mintegy “kiharapva” az utcasorból, egy másik övezethez csatolja. A korábbi rendezési terv dokumentálására nem volt mód, mert az nem volt fellelhető a polgármesteri hivatalban. A képviselő-testület az országgyűlési biztos vizsgálata alatt az ügyet megtárgyalta, és úgy döntött, hogy a rendezési tervét nem kívánja módosítani, mivel: “Amennyiben a telek beépítése fordított lenne, … e telek tulajdonosa jóval nagyobb érdeksérelmet szenvedne. … a terepszint különbség miatt beton támfal található a telekhatáron, amely ékteleníti a város központját. Az ez oldali beépítés alapján a támfal, takarásba kerülne. … A telek eladása megelőzte a rendezési terv módosítását, így az önkormányzat a rendezési terv ez irányú elkészíttetésével semmilyen előnyhöz nem jutott, hiszen addigra már régen eladta a telket. Egy rendezési tervet nem lehet úgy elkészíteni, hogy egyetlen lakónak se legyen érdeksérelme. A jogszabály ez irányú előírása betarthatatlan. … A városkép előnyösebb kialakítása, illetőleg megóvása érdekében az építésügyi hatóság … előírhatja az építmények elhelyezési módját és méreteit.” Azt nem részletezték, hogy a beépítendő telek tulajdonosa miért szenvedne nagyobb érdeksérelmet. A telek tulajdonosa egyébként időközben elállt építési szándékától, az engedély érvényessége lejárt, a telek beépítetlen maradt

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az építési hatóság eljárása jogszerű volt. Mivel a rendezési terv az ismertetett módon szabályozta a területet, más döntést a hatóság nem is hozhatott. A helyi közszolgáltatás, a település rendezési terve azonban egyértelműen hátrányos helyzetet teremtett a panaszos számára. Következménye, hogy a szomszéd telekről a panaszos udvarába, épületébe való belátás, a nemkívánatos hatások átjutása akadálytalan. Mivel a szomszéd a lakóházon kívül üzlet elhelyezésére is engedélyt kapott, továbbá hét személygépkocsi parkolóhelyet kell a telken belül biztosítania, ez a hatás nem elhanyagolható. A településrendezés célja a települési és a jogos magánérdekek összhangjának megteremtése, az érdekütközések feloldásának biz- tosítása. Nem vizsgálva a rendezési terv más vonatkozású előírásait, csak a konkrét három egymás melletti telket, megállapítható, hogy az új előírások a panaszost hátrányos helyzetbe hozták, a panaszoltat kedvezőbbe, az önkormányzat tulajdonát (az iskolát) szintén. Nem állt fenn a települési érdek érvényesítésének kényszere. Ha városképi okok indokolják, természetesen a településrendezési tervek sajátos előírásokat tehetnek. Az iskola beton támfalának zavaró látványát azonban más módszerekkel is meg lehet szüntetni. Terméskővel való burkolással, zöldnövényzettel való takarással stb. a kívánt hatást úgy lehetett volna elérni, hogy az az érintett tulajdonoson – az önkormányzaton – kívül senkinek ne okozzon hátrányt. A kedvezményezett és a panaszos szomszédokként ugyanazon utcasorban, ugyanazon kialakult beépítési módú, tájolású stb. ingatlannal rendelkeztek. A kedvezményezett előnyösebb helyzete érdekében a panaszos aránytalanul súlyos hátrányokat szenvedett. Tulajdonosi jogaiban való korlátozása, és ezáltal hátrányos megkülönböztetése nem nyomós közérdek, hanem szomszédja magánérdeke volt. Azonos jogokkal bíró személyek azonos élethelyzetekben azonosan kezelendők, egyikük érdeke nem eredményezheti a másik érdekének figyelmen kívül hagyását, megsértését.

A telek eladásának és a rendezési terv módosításának összefüggése annyiban lehetett tárgya a vizsgálatnak, amennyiben az a panaszosnak az ügyben releváns jogait érintette. A telket az önkormányzat a szabályozási terv és helyi előírások jóváhagyása előtt (FVM tájékoztatása) csak mint az “iskola fejlesztési területét” adhatta el, a vevő ilyenként vásárolhatta meg. Annak ismeretében, hogy a telket egy “beton támfal ékteleníti”, és hogy “ezen előírások jelentős érdeksérelmét” okozzák. Ezt követően módosította az eladó önkormányzat a rendezési tervét olymódon, hogy a telekhez fűződő építési jogokat jelentősen kedvezőbbé tette a vevő előnyére, egyúttal a panaszos hátrányára.

A panaszos hátrányos megkülönböztetése, a tulajdonjogával és a jogbiztonsághoz való joggal kapcsolatos visszásság bekövetkezett, ami az önkormányzat rendeletének hiányosságára is visszavezethető, továbbá arra, hogy az ön- kormányzat döntéseiben keveredett a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlása (rendeletalkotás a szabályozási tervről és építési előírásokról) és a tulajdonosi érdekérvényesítés (az iskola támfalának a városképi követelményeknek megfelelő kialakítása költségeinek “megspórolása”).

Az országgyűlési biztos több vizsgálatban felvetette az önkormányzati szerepkörök keveredésének lehetőségét, és az ebből esetlegesen bekövetkezhető állampolgári jogsérelmeket. Mivel a törvénymódosítások előkészítése folyamatban van, erre nézve újabb jelzéssel nem élt. Felkérte a város polgármesterét, hogy kezdeményezését a képviselő-testülettel ismertesse. Kezdeményezte, hogy a képviselő-testület a telek beépítési módját vizsgálja meg. Azt az utcasorban kialakult állapot figyelembevételével és úgy állapítsa meg, hogy az a panaszos és a panaszolt telekhez fűződő jogokat a lehető legnagyobb mértékig egyensúlyba hozza. Erre az ad lehetőséget, hogy a telekre jelenleg senki nem rendelkezik építési engedéllyel. Felhívta a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy vizsgálja meg, hogyan lehetséges, hogy a város 1997-ben módosított Összevont Rendezési Terve nem található meg a polgármesteri hivatalban. Annak hiányában minek alapján bírálják el az esetleges kártalanítási igényeket, engedély nélküli építmények fennmaradását. Tegye meg annak pótlásához és a felelősség megállapításához szükséges intézkedéseket. El kellett fogadnia az FVM önkormányzati rendeletek törvényességi ellenőrzéséről adott helyzetértékelését: “… az utólagos normakontroll – amelyet a közigazgatási hivatalok törvényességi főosztályai végeznek – teljesen alkalmatlan eszköz, hiszen nem fűződik hozzá sem felfüggesztési, sem a hatálybalépést késleltető jog. A közigazgatási hivatalok létszáma (Pest megyében pl. 2 fő az évente több mint 3 000 önkormányzati rendeletre) és felkészültsége (jogi végzettség) sem teszi lehetővé az érdemi ellenőrzést.” Ha az önkormányzati rendelet hatályba lépett és a rendezési terv alapján az engedélyt kiadták, az épületet megépítették vagy lebontották, az állapot már nem visszafordítható. Még abban az esetben sem, ha a közigazgatási hivatal esetleg az Alkotmánybírósághoz fordulna, és a tervet jóváhagyó önkormányzati rendeletet megsemmisítenék.

Az országgyűlési biztos jelentését megküldte a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, valamint a belügyminiszternek azzal, hogy fontolják meg a településrendezés egyik legfőbb garanciáját biztosítani hivatott rendszer felülvizsgálatát és módosításának kezdeményezését. A panaszost tájékoztatta, hogy amennyiben a rendezési tervet nem módosítanák, vagy a szomszédjában mégis a panaszolt módon építenének, úgy az esetleges kárát polgári peres úton érvényesítheti. A megszólítottak a kezdeményezéseket elfogadták.

 

OBH 433/2000.

A szociális biztonsághoz és munkához való joggal összefüggő visszásságot okoz a munkaügyi központ, ha olyan képzést finanszíroz, amellyel az azt elvégző személy nem helyezkedhet el. Nem okoz azonban visszásságot, ha a jogszabály egyes tevékenységek folytatására a feddhetetlenség követelményét írja elő.

Egy nyíregyházi lakos fordult panasszal az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert a sikeresen elvégzett személy- és vagyonőri tanfolyam ellenére, a rendőrségtől nem kapott engedélyt a tevékenység folytatására.

Az általános helyettes a szociális piacgazdasághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melyben megállapította, hogy a panaszost a bíróság 1997-ben bűncselekmény elkövetése miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A panaszos 1999-ben a megyei munkaügyi központtól támogatást kapott személy- és vagyonőri tanfolyami képzéshez. Azt sikeresen el is végezte, de a személy- és vagyonőri igazolvány iránti kérelmét a rendőrség azzal utasította el, hogy nem felel meg a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói szakmai kamaráról szóló 1998. évi IV. törvény előírásainak.

Az Alkotmánybíróság az 54/1993. (X. 13.) AB határozatában kifejtette, hogy a vállalkozás joga – mint a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog egyik aspektusa – azt jelenti, hogy az állam mindenkinek biztosítja a vállalkozás, azaz a gazdasági életben történő tevékenység folytatását. Ezt a jogot korlátozza az 1998. évi IV. törvény, megjelölve azokat a bűncselekményeket, melyek elkövetése esetén a Bűnügyi Nyilvántartásban való szereplés ideje alatt a tevékenység annak ellenére nem folytatható, hogy az érintett személy mentesült már a hátrányos jogkövetkezmények alól. A feddhetetlenség a mentesüléshez viszonyítva olyan további hátrányos jogkövetkezmény, mely a Btk.-ban szabályozott mentesülés után is terheli a bűncselekmény elkövetőjét meghatározott jogviszonyokban. Tekintettel arra, hogy az állampolgárok a személy- és vagyonőrökre személyük, testi épségük, vagyonuk, titkaik megőrzését bízzák, így közérdek, hogy ezt a tevékenységet csak megbízható személyek lássák el, illetve e tevékenységek területén meghatározott ideig ne szerezzenek pozíciókat olyan személyek, akik bűncselekmény elkövetése révén éppen azzal a társadalmi és jogi normarendszerrel kerültek egyszer szembe, melynek védelmét tervezett vállalkozásukkal biztosítani kellene. Az általános helyettes megállapította, hogy nem okoz a vállalkozás szabadságához való joggal összefüggésben visszásságot az a jogszabályi rendelkezés, amely a jogszabályban meghatározott tevékenység folytatását ahhoz a feltételhez köti, hogy a vállalkozó ne szerepeljen a bűnügyi nyilvántartásban.

A foglalkoztatás elősegítéséről szóló 1991. évi IV. tv. szabályozza a képzések támogatásának lehetőségét. A törvény indokolása szerint a képzési támogatás olyan aktív foglalkoztatás-politikai eszköz, mely csak abban az esetben lehet hatékony, ha a munkavállaló képzése olyan szakmában valósul meg, amelyben elhelyezkedése biztosított. Ez a követelmény azonban a személy- és vagyonőri képzésben részt vett olyan személyek esetében, akik a feddhetetlenségi követelményeknek nem felelnek meg, értelemszerűen nem valósulhat meg. A munkaügyi központ olyan tanfolyamot finanszírozott, amelynek elvégzésével a panaszos nem juthatott munkához. A vizsgálat megállapította, hogy a munkaügyi központ a szociális biztonsághoz és munkához való joggal összefüggésben visszásságot okozott azzal, hogy olyan képzést finanszírozott, amellyel a tanfolyamot elvégző személy nem helyezkedhetett el.

Az általános helyettes felkérte a Foglalkoztatási Hivatal vezetőjét, hogy intézkedjék annak érdekében, hogy a munkaügyi központok a személy- és vagyonőri tanfolyamok esetén a képzési támogatásra jelentkezőket tájékoztassák a szakmai követelményekről és kérjék fel őket, hogy a feddhetetlenségükről a BM-től kérjenek információt és vállalják, hogy valótlan adatszolgáltatás esetén a tanfolyam díját megtéríttetik velük. A főigazgató az ajánlást elfogadta.

 

OBH 489/2000.

Az élethez való joggal összefüggő sérelem közvetlen veszélyét idézi elő, ha a mentőszolgálat a kapacitás hiánya miatt nem tudja ellátni a mentést és az ahhoz szorosan kapcsolódó sürgősségi feladatát.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában az elhunyt 10 éves fia egészségügyi ellátásával kapcsolatban a salgótarjáni Madzsar József Megyei Kórházban nyújtott ellátást, és a gyermek Budapestre szállításával kapcsolatban a mentőszolgálat hatvani és salgótarjáni egységénél felmerült problémákat kifogásolta.

A biztos megkeresésére a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának elnöke, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója és a Fővárosi Szent László Kórház főigazgató-főorvosa bocsátották rendelkezésre az üggyel kapcsolatos dokumentumokat.

A gyermeket a házi gyermekorvos küldte kórházba vírusos fertőzés gyanújával, ahol a kezelés ellenére egyre romlott, súlyosbodott az állapota. Az ideggyógyász és a szemész 17 órai érkezésekor a gyerek már eszméletlen volt. Az orvosok intézkedtek az agyhártyagyulladásos gyermek Budapestre szállításáról. Az OMSZ főigazgatója kivizsgálta a gyermek Budapestre szállításának körülményeit. A kórházi orvos első bejelentésekor 3 órán belüli szállítást kért. A második bejelentés alkalmával a kórház sürgette a szállítást, így az azonnali feladattá vált. Ezt kiegészítette a kórház azzal, hogy a beteg állapota miatt esetkocsit kért, amely a mentőtiszttel 17.45-kor érkezett a salgótarjáni kórházba. A betegfelvétel után 18 órakor indultak a hatvani mentőállomás felé, hogy bevárják a budapesti gyermek-rohamkocsit, figyelemmel arra, hogy az autópályán elkerülhették volna egymást. Ebben az időben a budapesti gyermek-rohamkocsi éppen gyermekgázolásos baleset áldozatát látta el és szállította kórházba, ahonnan tovább irányították őket 18 óra 26 perckor Hatvan felé.

A mentőállomásra 18.35-kor érkeztek meg a gyermekkel, a gyermek-rohamkocsi pedig 19 órakor. Ekkor a szakorvos stabilizálta a gyermek állapotát, és 19.30-kor indultak el Budapestre. A beteget a László Kórház Intenzív Osztályáról a Heim Pál Kórházba küldték CT-vizsgálatra, melynek értékelése után visszavitték a László Kórház Intenzív Osztályára. Itt a végleges átadás 21 óra 35 perckor megtörtént.

A Nógrád Megyei Orvosi Kamara Etikai Bizottsága kivizsgálta a kórházban nyújtott ellátást és a gyermek Budapestre szállításával kapcsolatban felmerült problémákat. Az Etikai Bizottság a panasz és a klinikai adatok, valamint a boncjegyzőkönyv adatai alapján alakította ki véleményét, szakmai vétséget nem állapított meg. Mind az I. fokú, mind a II. fokú etikai bizottság a bonclelet alapján megállapították, hogy a kisfiú agyában észlelt 3 különböző helyen lévő rosszindulatú agydaganat már nem volt operálható stádiumban. A gyermek életét semmilyen körülmények között nem lehetett megmenteni.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény a mentést a sürgősségi ellátás részeként, ahhoz kapcsolódóan állami feladatként határozza meg. Az Alkotmányban deklarált élethez való alapvető emberi jog garanciális szabálya az egészségügyi ellátáshoz való jog egyik részjogosítványa a sürgős szükség esetén az életmentő, valamint a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzéséhez való jog. Ugyancsak alapvető joga van a betegnek a szenvedés csökkentéséhez, így ezek igénybevétele semmilyen módon nem korlátozható. Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette, hogy az állam elsőrendű kötelességévé teszi az emberi élet védelmét.

A panaszos gyermekének halála nem volt ok–okozati összefüggésbe hozható a késedelmesen érkező sürgősségi ellátással, azonban a konkrét ügytől elvonatkoztatva az a körülmény, hogy a gyermekmentő egy másik esemény miatt le volt kötve és nem tudott kellő időben kivonulni, felveti azt a kérdést, hogy sürgős szükség esetén biztosított-e a mentőszolgálat kapacitása. Valójában a panaszos kételyét is az okozta, hogy a gyermek nem kapta mag idejében az életmentő ellátást.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy amennyiben a mentőszolgálat kapacitás hiányában nem tudja ellátni a mentést és a sürgősségi feladatát, az az élethez való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézi elő. Ezért az egészségügyi minisztert a visszásság orvoslása érdekében felkérte, hogy vizsgálja meg, a mentőszolgálat sürgős szükség esetén rendelkezik-e az életmentéshez szükséges tárgyi és személyi feltételekkel, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az élethez való jog maradéktalanul érvényesülhessen.

A miniszter az ajánlást elfogadta, és tájékoztatta a biztost, hogy az OMSZ az ország teljes területén még valóban nem rendelkezik mindenütt és minden időben az életmentéshez szükséges tárgyi és személyi feltételek összességével. A mentőellátás fejlesztésére azonban már vannak kidolgozott programok, mint  mentőállomás hálózat bővítése, az eset- és rohamkocsi-szolgálat óraszámának növelése, a gyermek rohamkocsi szolgálat kiterjesztése a regionális mentési központokra, és ezek elősegíthetik az egészségügyi szolgálat részéről az élethez való jog maradéktalan érvényesítését. Az országgyűlési biztos a miniszter válaszát elfogadta.

 

OBH 611/2000.

Nem okoz visszásságot a személyi szabadság jogszabályban előírt módon és intervallumon belüli korlátozása, ha arra bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja, valamint az érintett ellenszegülésének megtörése miatt került sor.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert az I. kerületi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának beosztottjai véleménye szerint indok nélkül, kényszerítő eszköz alkalmazásával előállították, és négy órán át fogva tartották. Szabadon bocsátását követően panaszt akart tenni a rendőri intézkedés miatt, de annak jegyzőkönyvbe foglalását az ügyeletes tiszt megtagadta.

Az általános helyettes az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében deklarált személyi biztonsághoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek során a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól kérte a keletkezett dokumentumok megküldését. Azok tanúsága szerint a panaszos a lakóházuk lépcsőházában az értelmi fogyatékos sógorával dulakodott, aki az ütlegelés elől a szomszédhoz menekült és kihívta a rendőrséget. A helyszínre érkező járőrnek elmondta, hogy a panaszos már máskor is bántalmazta, és ezért feljelentést kíván tenni. A bántalmazások tényét a szomszéd is megerősítette. A járőr a panaszost bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt előállította. Az előállítás okáról tájékoztatták, és lehetővé tették számára, hogy hozzátartozóit értesítse. A megbilincselését alkoholos állapota és agresszivitása indokolta. Négy óra múlva – amikor már józan, nyugodt magatartást tanúsított – szabadon bocsátották. Ekkor a rendőri intézkedés ellen írásban tett panaszt, amit a kapitányságvezető kivizsgált, de a járőrök eljárását jogszerűnek ítélte. A panaszos a határozat ellen fellebbezett, amelyre tekintettel a budapesti rendőrfőkapitány a kifogásolt határozatot az indokolás hiányosságai miatt megsemmisítette, és új határozat meghozatalára adott utasítást. Az I. Kerületi Rendőrkapitányság vezetője a rendőri intézkedést az ismételt felülvizsgálat során is jogszerűnek találta. A panaszos az újabb határozat ellen is fellebbezett, de azt a rendőrfőkapitány elutasította és az első fokú határozatot helyben hagyta. Időközben a panaszos az alapügyben a bíróság könnyű testi sértés miatt pénzbüntetésre ítélte.

Az általános helyettes a tényállás tisztázását követően megállapította, hogy a közbiztonság fenntartása érdekében a rendőrnek joga és kötelessége előállítani azt, aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. Előállítással a személyi szabadság – csak a szükséges időtartamig – legfeljebb 8 órán át korlátozható. A járőr a feljelentő és a szomszédok elmondása alapján egy – bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható – személlyel szemben alkalmazták intézkedésként az előállítást. A panaszos személyi szabadságának korlátozására, megbilincselésére a bűncselekmény elkövetésének gyanúja mellett még az alkoholos állapota és az abból eredő agresszivitása szolgáltatott okot. A panaszos esetében a szabadság korlátozásának időtartama nem haladta meg a törvényben meghatározott intervallumot, szabadon bocsátására kijózanodását követően azonnal sor került.

A panaszos személyi szabadságának korlátozása tehát indokolt volt, az nem haladta meg a szükséges és célszerű mértéket, így a rendőrhatóság eljárása alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem okozott.

 

OBH 1102/2000.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az intézkedő rendőr, ha a személyi azonosságának igazolását megtagadó állampolgárt előállítja.

            A jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség, ha az érdemi határozatok ellen benyújtott fellebbezésben, a kényszerítő eszköz alkalmazásának jogszerűségét kétségbe vonó nyilatkozatot nem tekinti panasznak.

A panaszos azt kifogásolta, hogy egy rendőrjárőr az alkotmányos jogait sértette, amikor a rendőri intézkedés során megbilincselték, és a rendőrkapitányságra előállították.

Az általános helyettes a személyi biztonsághoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek során a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól kért tájékoztatást. A tájékoztatás szerint a Budapest Marriott Hotel biztonsági őre arra kérte a hotel környékén járőrszolgálatot teljesítő rendőröket, hogy segítsenek egy, a szálloda autóbusz-parkolójában napok óta illetéktelenül parkoló személygépkocsi eltávolításában. A panaszost a helyszínre érkezésekor a járőr személyazonosságának igazolására szólította fel, de ő az igazolást megtagadta, és megpróbált elfutni. A járőr ekkor kényszerítő eszközt, bilincset alkalmazott az ellenszegülés megtörésére. A bilincselés nem okozott sérülést. A panaszost az V. kerületi Belvárosi Rendőrőrsre állították elő, ruházatát átvizsgálták, melynek során előkerült a személyi igazolványa is. A rendőrök a panaszos ellen személyazonosság igazolásának megtagadása miatt feljelentést tettek, és a Bp. XII. Kerületi Rendőrkapitányság a szabálysértés miatt pénzbírságot szabott ki. A panaszos a határozat ellen kifogással élt, és sérelmezte a kényszerítő eszköz alkalmazását is. A XII. Kerületi Rendőrkapitányság a kifogást elutasította, de a kifogásnak a kényszerítő eszköz alkalmazását sérelmező részével nem foglalkozott. A panaszos fellebbezett a határo- zat ellen, és a bilincs használatát rendőri túlkapásnak minősítette. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elsőfokú szabálysértési határozatot helyben hagyta, a kényszerítő eszköz alkalmazásának jogszerűségével azonban szintén nem foglalkozott.

A rendőr jogosult igazoltatni azt, akinek a személyazonosságát, a feladata ellátása érdekében meg kell állapítania, az igazoltatott, pedig köteles a személyazonosító adatait hitelt érdemlően igazolni. Az igazolás megtagadása esetén az igazoltatott e célból feltartóztatható, szükség esetén előállítható. A panaszos igazoltatása során a járőrök a törvény előírásainak megfelelően, jogszerűen jártak el, így e tekintetben alkotmányos joggal összefüggő visszásság nem keletkezett.

A rendőrség által folytatott államigazgatási vagy szabálysértési eljáráshoz kapcsolódó rendőri intézkedés, kényszerítőeszköz alkalmazása miatti panaszt az ügy érdemében hozott, vagy az eljárást megszüntető határozat elleni jogorvoslati kérelemben kell előterjeszteni. Panaszos az érdemi határozatok elleni jogorvoslati kérelmekben vitatta a bilincselés jogosságát. E nyilatkozatát azonban egyik hatóság sem tekintette a kényszerítő eszköz alkalmazása miatti jogorvoslati kérelemnek. Az általános helyettes megállapította, hogy a jogorvoslathoz való jog mint a hatóságok által okozott jogsérelem orvosolhatóságának garanciája, olyan alapvető fontosságú jog, melynek érvényesíthetősége a büntetőeljárásban, a szabálysértési eljárásban, a szabadságkorlátozással járó intézkedések tekintetében nem feltétlenül kíván kifejezetten a jogorvoslásra irányuló kérelmet, elég, ha az ügyfél ráutalással jelzi, hogy a hatóság intézkedését sérelmesnek tartja. Súlyos méltánytalanságot, a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot eredményez a hatóság, ha az ügyfélnek a kényszerítő eszköz alkalmazásával kapcsolatban tett nyilatkozatait nem értékeli. Az általános helyettes ezért felkérte a Budapesti Rendőrfőkapitányt, hogy utasítsa munkatársait, hogy a panaszos nyilatkozatát tekintsék a kényszerítő eszköz alkalmazása miatti jogorvoslati kérelemnek, és bírálják el azt. A kezdeményezést az érintett elfogadta.

 

OBH 1337/2000.

A lakók nyugalmát zavaró éjszakai randalírozás miatti határozott rendőrségi fellépés elmaradása a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő sérelem közvetlen veszélyét jelenti.

A panaszos a lakóépülete előtt lévő SHELL benzinkút működését sérelmezte. Előadta, hogy a 24 órás üzemeltetésű kompresszoros autómosó zaja, továbbá egyes vásárlók kulturálatlan viselkedése lehetetlenné teszi éjszakai pihené- süket.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a tulajdonhoz, az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Eljárása során a Ferencvárosi Önkormányzat jegyzőjétől és Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vezetőjétől kért tájékoztatást a panasszal kapcsolatos álláspontjukról.

A töltőállomás zajkibocsátásáról 1998 novemberében végzett vizsgálat megállapította, hogy éjszaka mindkét mérési ponton és környezetében határérték-túllépés történik, melynek mértéke 2, illetve 3 dB.

A panaszos a működéssel kapcsolatos kifogásait először 1999. június 1-jén jelezte a polgármesteri hivatalnak. Ebben a levélben az áll, hogy “a benzinkút üzemeltetése jelen állapotában birtokháborításnak minősül, mivel akadályozza lakásunk rendeltetésszerű használatát, lehetetlenné teszi a heti és napi munka utáni pihenést". Az idézetből, de a beadvány további részeiből is megállapítható, hogy a panaszos birtokvédelem iránt nyújtott be kérelmet. E kérelemre a hatóság úgy intézkedett, hogy határozatban előírta a zajkibocsátás határértékre történő csökkentését, emellett meghatározott tevékenységektől való tartózkodásra kötelezte a SHELL Hungary Rt.-t. Bár a határozatban a birtokvédelemre egyáltalán nincs utalás, továbbá a rendelkező rész a közigazgatási hivatalt jelöli meg jogorvoslati eszközként, mégis megállapítható, hogy a hatóság a birtoklást zavaró magatartások megszüntetésére kötelezte az Rt-t. Ezt követően a SHELL Hungary Rt. több intézkedést is tett a zajkibocsátás csökkentése érdekében. A szakvélemény szerint a létesítmény zaja nappal megfelelő volt. Az országgyűlési biztos hivatalának munkatársa helyszíni szemléjén megállapította, hogy az éjszakai határérték-túllépést eredményező kompresszoros előmosást – és egyáltalán autómosást – 22.00 órától 07.00 óráig nem végeznek; ezért a határozatban előírt zajkibocsátási határértékek betartása biztosított.

A polgármesteri hivatal a zajpanasz miatt több intézkedést tett, ezért eljárásával kapcsolatban alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot a biztos nem állapított meg. Felhívta azonban a kerület jegyzőjének figyelmét, hogy környezetvédelmi panaszok esetén a Ptk. alapján a rugalmas bizonyítást igénylő birtokvédelmi eljárás is lefolytatható.

Egyes autósok kulturálatlan, a lakók pihenésének, éjszakai nyugalmának zavarására alkalmas viselkedését az üzemeltető is megerősítette. Az utcai randalírozás, provokatív magatartás a környék lakóinak zavarása mellett alkalmas arra, hogy az ott lakókban, az arra gyalogosan járókban, vagy a kúthoz tankolni érkezőkben és a benzinkút alkalmazottaiban is félelmet keltsen. Az Rt. területi vezetője 2001. július 8-án arról értesítette a polgármesteri hivatalt, hogy az éjszakai randalírozók megfékezése érdekében szerződést kötöttek egy biztonsági céggel, melynek egyik feladata az éjszakai garázdálkodás megakadályozása. Az üzemeltető elmondása szerint a biztonsági céggel kötött megállapodás javított a helyzeten.

A beadványban írt és az üzemeltető által megerősített jelenség megfékezésére a gyakoribb rendőri jelenlét és fellépés lehet alkalmas. A veszélyesebb csoportok elleni mielőbbi határozott rendőrségi fellépés elmaradása alkotmányos joggal összefüggő sérelem közvetlen veszélyét jelenti, ezért az 1993. évi LIX. törvény 20. § (1) bekezdése alapján az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte Budapest Rendőrfőkapitányát, hogy – szükség esetén a SHELL Hungária Rt. vagy a kút üzemeltetőjének bevonásával – készítsen intézkedési tervet a társadalmi együttélés háborítatlanságának, a közbiztonság, köznyugalom fenntartásának biztosítására a benzinkútnál és annak környezetében.

Az ajánlásra adott válaszában Budapest Rendőrfőkapitánya kifejtette, hogy intézkedési terv készítését a terület bűnügyi fertőzöttségének alacsony szintje miatt nem tartja szükségesnek. Ugyanakkor a biztos észrevételeire is figyelemmel az adott terület fokozott ellenőrzéséről számolt be. A gyakoribb ellenőrzéseket magában foglaló rendőri intézkedéssel az országgyűlési biztos egyetértett.

OBH 1439/6/2000.

Az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz a fák védelméről szóló kormányrendelet azzal, hogy a hatálya nem terjed ki a vasút üzemi területén kívül eső területre, és felhatalmazást sem ad alacsonyabb szintű jogszabály alkotására.

A panaszosok Siófok képviselő-testületének döntését sérelmezték, amelyben Siófokon, a 7-es főút és a vasút közötti, a MÁV tulajdonában álló ingatlant más övezetbe sorolta. Kifogásolták továbbá az ezen ingatlanon működő “Kék Balaton” kemping területén álló fák kivágását.

Az országgyűlési biztos az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított, és a város jegyzőjétől valamint a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől kért tájékoztatást. A közigazgatási hivatal vezetőjét felkérte, hogy a helyi építési szabályzat jogszerűségét törvényességi szempontból vizsgálja meg, és tekintse át a kifogásolt fakivágásra vonatkozó eljárást.

A beszerzett adatok alapján a biztos megállapította, hogy a siófoki önkormányzat képviselő-testülete az adott területet a 12/1999. (IV. 23.) sz. rendeletével kereskedelmi, szolgáltató gazdasági funkciójú övezetbe sorolta. A közigazgatási hivatal vezetője jelezte, hogy az önkormányzati rendelet törvényességi vizsgálata során törvénysértést nem észlelt. A minisztérium is azonos megállapítást tett. Az országgyűlési biztos a rendezési terv további vizsgálatát hatáskör hiányában megszüntette, mert az önkormányzati rendelet törvényességi vizsgálata során törvénnyel ellentétes szabályozást nem merült fel.

A fakivágás ügyében folytatott vizsgálat megállapította, hogy a MÁV 1999 júniusában 31 viharkárt szenvedett kanadai nyár fajtájú fát kivágott a tulajdonában lévő siófoki ingatlanán, és további 45 nyárfa és 7 akácfa kivágását is tervezte, mert azok a vasúti pályára veszélyesek voltak. Erről csak augusztusban tájékoztatták a jegyzőt, aki a bejelentést továbbította az illetékes erdészeti hatóságnak, amely azt tudomásul vette.

A közigazgatási hivatal vezetője ez ügyben sem talált törvénysértésre utaló körülményt. Az önkormányzat építési szabályzata megtiltja a város területén vattázó termésű nyárfaegyedek ültetését, és a kivágott fák zömében ilyen voltak. Többségüket a vihar megrongálta, ezért azokat közlekedésbiztonsági okokból is ki kellett vágni.

Mindezekre figyelemmel az országgyűlési biztos a fakivágásra vonatkozó hatósági eljárásokkal kapcsolatban sem állapított meg visszásságot, de feltárta, hogy a fák védelméről szóló többször módosított 21/1970. (VI. 21.) kormányrendelet hatálya nem terjed ki az országos közutak mentén található, illetve a közút tartozékát képező fákra, továbbá a vasút mentén lévő fákra sem. Jelenleg semmilyen rendelkezés nem szabályozza a vasút területén lévő fákkal kapcsolatos eljárást. Magasabb szintű jogszabályok, pedig nem adnak felhatalmazást más szervnek jogszabály alkotására.

A feltárt jogi szabályozatlanság az egészséges környezethez és a legmagasabb szintű testi egészséghez való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz, ezért az országgyűlési biztos felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy fontolja meg a 21/1970. (VI. 21.) kormányrendelet felülvizsgálatát, és vasút felett ágazati felügyeletet gyakorló miniszter bevonásával vizsgálja meg a feltárt visszásság orvoslásának jogszabályi lehetőségeit.

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a jogszabály módosítását nem tartotta indokoltnak, mert álláspontja szerint a hatályos szabályozás nem ellentétes az erdőtörvénnyel. A közlekedés biztonságát szolgáló műtárgyvédelmi erdők pedig, mint “véderdők”, az erdőtörvény hatálya alá tartoznak.

Az országgyűlési biztos a választ tudomásul vette, különös tekintettel arra, hogy más panasz kapcsán, az OBH 1682/2002. sz. ügyben a jogszabály utólagos kontrollját már az Alkotmánybíróságnál kezdeményezte.

OBH 1444/2000.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz, ha jogszabály nem írja elő a személy- és vagyonőri szakképzést folytató szervek számára, hogy a tanfolyamra jelentkező személyeket a tevékenység engedélyezésének feltételeiről tájékoztassák.

            Nem okoz azonban visszásságot, ha a jogszabály egyes tevékenységek folytatására a feddhetetlenség követelményét írja elő.

Egy szolnoki panaszos azért fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert sérelmezte, hogy nem kapott személy- és vagyonőri tevékenység végzésére jogosító engedélyt a rendőrségtől annak ellenére, hogy erkölcsi bizonyítványa alapján büntetlen előéletű és a személy- és vagyonőri tanfolyamot is sikeresen elvégezte.

Az általános helyettes a jogbiztonság követelménye, és a vállalkozás szabadságához való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A panaszost a bíróság 1991. szeptemberében közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének elkövetése miatt felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint pénzmellékbüntetésre ítélte. A panaszos 1999. novemberében jelentkezett személy és vagyonőri tanfolyamra. A tanfolyam tájékoztatójában a büntetlen előélet szerepelt követelményként. A tanfolyamot a panaszos sikeresen elvégezte, de a személy- és vagyonőri igazolvány kiadására irányuló kérelmét a rendőrség elutasította, arra hivatkozva, hogy a panaszos nem felel meg a jogszabályi feltételeknek.

A bűnügyi nyilvántartásból két ízben történt adatkérés, első esetben a tanfolyam megkezdésekor, másodszor pedig az engedély elutasításának napján. Az utólagos rendőrségi vizsgálat feltárta, hogy az első adatlekérés egy betegállományban lévő kolléganő jogosultságának felhasználásával történt, ekkor a panaszos – állítása szerint – azt a választ kapta, hogy nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban. A vizsgálat nem tudta kideríteni, hogy melyik kolléga használta fel a betegállományban lévő rendőr jogosultságát, és a panaszos a bűnügyi nyilvántartásban lévő adatairól milyen információt kapott. Az országgyűlési biztos nyomozati és bizonyítási eljárást nem folytathat, ezért ebben a körben a vizsgálatát megszüntette.

Az engedély megtagadásával kapcsolatosan nincs jelentősége annak, hogy a panaszos valóban rendelkezett-e tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal, mert a ké- relmét elutasító határozatot, nem az erkölcsi bizonyítvány alapján hozta meg a hatóság. A határozatok a jogszabályoknak megfelelően a feddhetetlenség jogintézményéből fakadó, jogszabályban meghatározott joghátrányok alkalmazhatóságán alapultak.

A feddhetetlenség követelménye a mentesüléshez viszonyítva olyan további hátrányos jogkövetkezmény, mely a Btk.-ban szabályozott mentesülés után is terheli a bűncselekmény elkövetőjét meghatározott jogviszonyokban. Az erkölcsi bizonyítványban foglalt azon kijelentés miszerint: “a bűnügyi nyilvántartásban a kiállítás napjáig nem szerepel” a Btk.-nak a mentesülésre vonatkozó rendelkezésein alapul, vagyis azon, hogy a jogszabály által meghatározott idő eltelte után senki sem köteles számot adni a büntetett előéletéről. Bizonyos tevékenységek folytatásához azonban a jogszabályi rendelkezés szerint a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmény alóli mentesülés nem elegendő. A mentesülés után még meghatározott időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a jogalkotó által kiemelten kezelt tevékenység folytatására a korábban elítélt jogosulttá váljon.

Az Alkotmánybíróság az 54/1993. (X. 13.) AB határozatában kifejtette, hogy a vállalkozás joga – mint a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog egyik aspektusa, annak egyik különös szintjén történő megfogalmazása – azt jelenti, hogy az állam bárkinek biztosítja a vállalkozás jogát.   vállalkozáshoz való jog nem korlátlan jogot jelent, azaz senkinek sincs abszolút joga egy meghatározott foglalkozás gyakorlásához, illetőleg valamely foglalkozásnak az általa kiválasztott vállalkozási formában történő gyakorlásához.

A munkához való jog legsúlyosabb korlátozását jelenti, ha az állam teljesen lehetetlenné teszi valamely tevékenység folytatását. A foglalkozás gyakorlásának korlátai szakmai és célszerűségi szempontból indokoltak, így alapjogi problémát csak határesetekben okoznak. Az általános helyettes megállapította, hogy a korlátozás célhoz kötöttnek minősíthető, mert a személy- és vagyonőrökre az állampolgárok személyük, testi épségük, vagyonuk, titkaik megőrzését bízzák. Így tehát közérdek, hogy ezt a tevékenységet csak megbízható személyek lássák el, illetve e tevékenységek területén meghatározott ideig ne szerezzenek pozíciókat olyan személyek, akik bűncselekmény elkövetése révén éppen azzal a társadalmi és jogi normarendszerrel kerültek egyszer szembe, amelynek védelmét tervezett vállalkozásukkal biztosítaniuk kellene. Továbbá, hogy e szakmákat ne vonja ellenőrzése alá a szervezett bűnözés.

Nem okoz a vállalkozáshoz való alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az a jogszabályi rendelkezés, mely bizonyos, jogszabályban meghatározott tevékenységek folytatását ahhoz a feltételhez köti, hogy a vállalkozó ne szerepeljen a bűnügyi nyilvántartásban.

Az általános helyettes hivatalból folytatott vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy a személy- és vagyonőri tanfolyamok szervezése során az oktatást szervező cégek nem mindig nyújtanak megfelelő tájékoztatást a tevékenység gyakorlásának követelményeiről. Az elmúlt években többen kifogásolták, hogy csak az engedély iránti kérelem elutasításakor derül ki az, hogy az erkölcsi bizonyítvány nem elegendő ahhoz, hogy a személy- és vagyonőri tevékenységet gyakorolhassák. A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI tv. rendelkezik a képzési szerződés kötelező tartalmi elemeiről. A képzésre jelentkezők számára rendkívül fontos annak ismerete, hogy a tevékenység folytatásához a feddhetetlenségre is szükség van. A jelentkezők ezt csak úgy tudják kideríteni, ha a bűnügyi nyilvántartásból erre vonatkozó adatot kérnek.

A vizsgált esetben még a 2/1997. (I. 22.) MüM rendelet, ma pedig már a 45/ 1999. (XII.13.) OM rendelet alapján szakképzésre csak szakképzési programmal rendelkező intézmény jogosult. Ennek egyik kötelező tartalmi eleme a képzésben való részvétel feltételeiről való rendelkezés. Az egyes szakmai és vizsgáztatási követelményekről szóló 38/1997. (VI. 27.) BM rendelet is mindössze a büntetlen előéletet kívánja meg a képesítés megszerzésének feltételeként. A rendelet ma hatályos formájában a vizsgára bocsátás feltételei között szerepel a feddhetetlenség követelménye. Abban az esetben, ha a képzésben való részvétel és a munkavállalás feltételei eltérnek egymástól, akkor a szakképző intézmény tájékoztatásának erre valamilyen módon ki kellene terjednie. Az álta- lános helyettes ezért megállapította, hogy a jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz az a szabályozási hiányosság, hogy nem teszik egyértelműen kötelezővé a szakképzést folytató szervek számára a személy- és vagyonőri tanfolyamra jelentkező személyek esetén azt, hogy az engedély megadása és a munkába állás feltételeiről ellenőrizhető módon, még a tanfolyam megkezdése előtt megfelelő és részletes tájékoztatást adjanak. Az általános helyettes felkérte a belügyminisztert, valamint az oktatási minisztert arra, hogy közösen, egymással egyeztetve találjanak arra megoldást, hogy a szakképző intézményeknek kötelező legyen személy- és vagyonőri tanfolyam szervezése esetén a jelentkezőknek a feddhetetlenség követelményével kapcsolatos kifejezett tájékoztatás. A belügyminiszter jogszabály módosításával fogja megoldani a problémát.

 

OBH 1476/2000.

A betegek – emberi méltósághoz való jogából fakadó – önrendelkezési jogával összefüggő visszásságot okoz az egészségügyi szolgáltató a formális beleegyező nyilatkozattal. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga szenved sérelmet, ha az egészségügyi szolgáltató aránytalanul magas iratmásolási díjat számít fel az orvosi dokumentációért. Nem okoz azonban a kapcsolattartás jogával összefüggő visszásságot, ha a kórházi osztály speciális adottságaiból következően, az ott ápolt betegek érdekében korlátozzák a látogatási időt.

A panaszos a székesfehérvári Szent György Kórházban elhunyt 22 éves élettársának a kórházi kezelése során tapasztalt “betegjogok” megsértését kifogásolta.

A kórház főigazgató-főorvosa a panaszos bejelentése alapján kivizsgálta a panaszt. Az országgyűlési biztos vizsgálatához a betegre vonatkozó egészségügyi dokumentációt megküldte. A panasszal kapcsolatban az elhunyt szülei, illetve a panaszos testvére is előadták az általuk tapasztaltakat. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Fejér Megyei Intézetétől az Országos Egész- ségbiztosítási Pénztár által lefolytatott vizsgálatról, valamint a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának elnökétől a Somogy Megyei Orvosi Kamara Etikai Bizottságának eljárásáról is tájékoztatást kapott az országgyűlési biztos.

A panaszos a tájékoztatáshoz való jog és az egészségügyi dokumentáció megismerésének jogával összefüggésben önálló panaszt nyújtott be az adatvédelmi biztoshoz is. A kórház főigazgatója az adatvédelmi biztos észrevételeit elfogadta, és a felvetett problémák orvoslása tekintetében megtette a szükséges intézkedést, ezért az országgyűlési biztos a panasznak e részét nem vizsgálta. Hatáskör hiányában nem folytatott vizsgálatot orvosi szakmai kérdésekben sem, ezért a kórházi ellátással kapcsolatos panasznak csak a betegjogok érvényesülését érintő részét vizsgálta.

A nyomozás a szaktanácsadói vélemény, a rendelkezésre álló orvosi dokumentáció és orvos-szakértői vélemény alapján a kezelő orvos esetében olyan mulasztás, vagy szakmai szabályszegést nem állapított meg, amely a halál beálltával okozati összefüggésben állt volna. Az elhunyt betegsége olyan jellegű volt, hogy a szakszerű kezelés ellenére sorsszerűen halálhoz vezetett. A Transzfuziológiai és Hematológiai Szakmai Kollégium olyan állásfoglalást adott ki, hogy a székesfehérvári Szent György Kórház Hematológiai Osztálya alkalmas arra, hogy ott magas színvonalú hematológiai betegellátás folyjon. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az elhunytnak biztosították az egészségi állapota által indokolt és megfelelő egészségügyi szolgáltatást.

A panaszos sérelmezte, hogy a beteget – finanszírozási okokból – “járó betegként” kezelték. Ennek kérdését az ÁNTSZ az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Közép-Dunántúli Területi Egészségügyi Főosztályának bevonásával megvizsgálta, és helytelen kódolási gyakorlatot állapítottak meg. Kezdeményezték e gyakorlat azonnali megszüntetését, és az okozott társadalombiztosítási kár megtérítését. A legyengült immunrendszerű fekvő betegeknek a járóbeteg-szakellátáson történő vizsgálata nem hozható alkotmányos joggal összefüggésbe, hanem annak megítélése részben orvos-szakmai, részben finanszírozási kérdés.    A panaszos szerint élettársával és vele szemben is durva, lekezelő hangnemet használt az orvos. A kifogásolt magatartást az Etikai Bizottság által meghallgatott tanúk nem erősítették meg. Az országgyűlési biztosnak nincs módja arra, hogy egymásnak ellentmondó állításokat bizonyítási eljárás keretében kétséget kizáróan tisztázzon, ezért az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben nem állapított meg visszásságot.

Sérelmezte a panaszos, hogy korlátozták a látogatás idejét. A panaszos élettársát a székesfehérvári Hematológiai Regionális Centrumban kezelték, ahol legyengült immunrendszerű betegek vannak, ezért a többi betegek érdekében indokolt a látogatás korlátozása. A panaszos a kórház felsőbb vezetésétől kedvezményes lehetőséget kapott a rendkívüli látogatásra, ha az osztály működési rendjét nem zavarhatja. A beteget hozzátartozói naponta látogathatták. Az országgyűlési biztos az osztály speciális adottságait figyelembe véve a kapcsolattartás jogával összefüggő visszásságot nem állapított meg.

Az Orvosi Etikai Bizottság megállapította, hogy a kezelő orvos mulasztást követett el a hozzátartozók felvilágosításában, és a hozzátartozókkal később sem közölte, hogy ezt a beteg kérésére tette. A beteg megjelölte, hogy melyik hozzátartozója informálható, de azt később szóban megváltoztatta. Az orvos ennek dokumentálását elmulasztotta. Az orvos az orvosi dokumentációt nem úgy vezette, hogy abból kiderülhetett volna, hogy a beteg kérésére korlátozta a hozzátartozói látogatást, és erről a hozzátartozókat nem tájékoztatta. Nem szerepelt az orvosi dokumentációban az sem, hogy a beteg kérésére nem adott felvilágosítást a hozzátartozóknak. A beteg ilyen irányú kérésének szerepelnie kellett volna az orvosi dokumentációban, ezért megállapítható a tájékoztatáshoz való joggal összefüggésben a sérelem.

A panaszos sérelmezte, hogy az elhunyt a kezelésbe való beleegyezés jogát nem gyakorolhatta. A vizsgálat azonban megállapította, hogy a panaszos az élettársának kórházi felvételét nem utasította el, és aláírták a kórházban rendszeresített beleegyező nyilatkozatot. Ez azonban arra utal, hogy a beleegyező nyilatkozatból a beteg, illetve hozzátartozója nem kapja meg a megfelelő tájékoztatást. Csak a beteg által egyoldalúan aláírt nyilatkozat ugyanis nem alkalmas arra, hogy a beteg az egészségügyről szóló törvényben biztosított betegjogokat megfelelően gyakorolhassa. A beteg mindenkori állapotáról adott folyamatos tájékoztatás az orvos kötelessége, és az ez önrendelkezési jog gyakorlásának előfeltétele.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az egészségügyi szolgáltató a hiányosan kitöltött “beleegyező nyilatkozattal” a beteg alkotmányos alapokon nyugvó önrendelkezés jogával összefüggésben visszásságot okozott.

Az orvosi kezelésről készült dokumentumok fénymásolatát 6 000 Ft-ért bocsátották a panaszos rendelkezésére.

Az egészségügyi dokumentációról kért másolat költsége a törvény alapján megtérítendő, azonban ez nem az egészségügyi szolgáltatásokért elszámolható térítési díjat jelenti. Az iratmásolás feltételeit is az intézmény fenntartójának kell előre biztosítania, amelyet az intézmény utólag számolhat el a fenntartó felé a betegek részéről felmerült igényeknek megfelelően. Ennek mértékét, módját   fenntartó által jóváhagyott formában, szabályzatban előre kell megállapítani, amelyről az érintetteket is tájékoztatni kell. A biztos megállapította, hogy a kórház aránytalanul magas iratmásolási díja veszélyezteti az egészségügyi dokumentáció megismerésének a jogát. A vizsgálat tapasztalatait összegezve az országgyűlési biztos megállapította az emberi méltósághoz való joggal szoros összefüggésben álló önrendelkezéshez való joggal, továbbá a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben okozott alkotmányos visszásságot a kórház.

A feltárt visszásságok jövőbeni orvoslása érdekében a kórház főigazgatójánál kezdeményezte, hogy a betegjogok érvényesítése érdekében tegyen eleget a törvényben előírt kötelezettségének, különös tekintettel a tájékoztatáshoz, és az önrendelkezéshez való jogra; intézkedjen az orvosi dokumentáció és “beleegyező nyilatkozatok” jogszabályoknak megfelelő, vezetéséről; biztosítsa, hogy az arra jogosultak a törvénynek megfelelően, arányos térítés fejében gyakorolhassák az egészségügyi dokumentáció megismerésének jogát.

A kórház főigazgatója a kezdeményezést elfogadta, és a jelentésben feltárt alkotmányos visszásságok orvoslása érdekében megtette a szükséges intézkedéseket.

 

OBH 1965/2000.

A közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. törvény előírásainak figyelmen kívül hagyásával és a tényállás megfelelő tisztázása nélkül végzett vizsgálat sérti a jogorvoslathoz való jogot és a tisztességes eljáráshoz fűződő jogot is.

Egy közjegyző-helyettes sérelmezte az ellene folytatott büntetőeljárás lefolytatásának módját, a nyomozás elhúzódását, útlevelének visszavonását. Beadvánnyal fordult a Fővárosi Főügyészséghez is, az eljárás felülvizsgálatát kérve, de választ nem kapott.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság elve, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog és a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, és az ügy körülményeivel kapcsolatban tájékoztatást kért a fővárosi főügyésztől, illetve beszerezte a nyomozás iratait a BRFK Vizsgálati Főosztályától.

A tájékoztatás szerint egy budapesti lakos feljelentést tett a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányságon több személy ellen kényszerítés és személyi szabadság megsértése miatt. A feljelentő a lakását nem akarta elcserélni, de a feljelentett személyek bántalmazták, és kényszerítették, hogy velük menjen Újpestre egy közjegyzői irodába, ahol a cserére vonatkozó meghatalmazáson lévő aláírását közjegyzői záradékkal hitelesíttették.

A rendőrség a panaszost gyanúsítottként kihallgatta. A gyanúsítás szerint a közjegyző-helyettes anélkül állított ki tanúsítványt, hogy az aláírót látta, személyazonosságáról meggyőződött volna. A kihallgatás során a vizsgáló sértő megjegyzéseket tett a panaszosra és a közjegyzői testületre. Emiatt tett panaszára a rendőrkapitányság vezetője a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. törvény előírásait figyelmen kívül hagyva, két hónap múlva válaszolt. A parancsnoki válaszlevél alapján kétséges volt a vizsgálat tárgyilagossága, a tényállás megfelelő tisztázása. Az elutasító levélben nem közölték, hogy a panasz elbírálása milyen jogszabály alapján, milyen eljárási szabályok szerint történt, és milyen jogorvoslati lehetőség áll a panaszos rendelkezésére. Az eljárás módja sértette a panaszosnak a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát is.

A büntetőeljárás jogerős befejezéséig visszavonták a panaszos útlevelét. Fellebbezését a Belügyminisztérium elutasította. A panaszos útlevelének bevonásával kapcsolatban a BM Adatfeldolgozó Hivatal Útlevél Osztálya a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. tv. rendelkezései szerint járt el, az útlevél visszavonása és annak időtartama a panaszos alkotmányos jogait nem sértette.

A panaszos a Fővárosi Főügyészséghez küldött beadványában sérelmezte a nyomozás elhúzódását, útlevelének bevonását, illetve kérte a büntetőeljárás megszüntetését. Beadványára a főügyészség nem válaszolt. A főügyész a hasonló mulasztások megelőzése érdekében felhívta a szervezeti egységek vezetőinek figyelmét arra, hogy minden beadványra választ kell adni. A főügyész tájékoztatását és intézkedését az általános helyettes elfogadta, ezért az ügyben ajánlást nem tett.

Az általános helyettes a vizsgálat során feltárt, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetése érdekében ajánlotta a budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a panaszok korrekt, jogszerű elbírálásával kapcsolatban. A főkapitány utasította a XIII. kerületi rendőrkapitányság vezetőjét a panaszok elbírálásával kapcsolatos szabályok betartására.

 

OBH 1997/2000.

A jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha az eljárás során az első és a másodfokú hatóság is hónapokkal lépi túl az eljárási határidőket.

Egy magyar származású román állampolgár fordult az országgyűlési biztoshoz, mert bevándorlási engedély iránti kérelmét a hatóság azzal utasította el, hogy a panaszos és a vele együtt bevándorlási engedélyt kérő gyermekei megélhetése nem biztosított. Különösen azt sérelmezte, hogy sem az alapeljárásban, sem a fellebbezési eljárásban nem volt a hatóság figyelemmel arra, hogy ingatlanán élelmiszer-szükségletének jelentős részét meg tudja termelni, ezzel a jövedelmét kiegészíti. Az eljárás időben annyira elhúzódott, hogy ez egészsége romlásához vezetett. A panaszos két gyermekével együtt 1998. december 21-én családegyesítésre hivatkozással kért bevándorlási engedélyt, de a Fővárosi Közigazgatási Hivatal azt elutasította, azzal az indokkal, hogy panaszos és gyermekei megélhetése nem biztosított. A fellebbezését a másodfokú hatóság csak a 2000. február 17-én kelt határozatával utasította el.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság követelménye, és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, és bekérte az iratokat a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalától. A vizsgálat megál- lapította, hogy a panaszos a bevándorlási kérelmét elutasító határozat ellen benyújtott fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a férjének havi átlagkeresete 42 800 Ft, és kiskorú gyermeke után havi 3 800 Ft családi pótlékban részesül. A panaszos nagykorú gyermeke arra hivatkozott, hogy őt az egy főre jutó jövedelem kiszámítása során nem kell figyelembe venni, mert a panaszos férje munkáltatójának képviselője vállalta, hogy biztosítja az ő megélhetését.

A BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala (BÁH) a fellebbezést elutasította, és kifejtette, hogy nem látja biztosítva a kérelmezők megélhetését, mert “helytálló az I. fokú hatóság azon megállapítása, hogy a kérelmező ellátását vállaló jövedelme nem elegendő ahhoz, hogy önmagán kívül három másik személy magyarországi megélhetését biztosítsa”. A hatóság a bevándorolni szándékozó lakhatását sem találta biztosítottnak, mert annak igazolására semmiféle okiratot nem csatolt.

A BÁH kifejtette, hogy a “bevándorlási eljárásban eljáró hatóságok a megélhetés tekintetében mérlegelési jogkörben járnak el, és az eljáró hatóságok a magyarországi megélhetéshez szükséges anyagi feltételek meglétének alátámasztására bármilyen legálisan szerzett és igazolt jövedelmet elfogadhatnak a kérelmező magyarországi megélhetésének biztosítására.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a bevándorlási kérelemről a hatóságok mérlegelési jogkörben hozták meg határozatukat, a vizsgálat e körben alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapí- tott meg.

A törvény szerint a bevándorlási kérelmet elsőfokon 120 napon belül, a fellebbezési eljárásban pedig 60 napon belül kell elbírálni. A panaszos ügyében mindkét hatóság jelentősen túllépte az ügyintézési határidőket, és ezzel alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott. Az országgyűlési biztos általános helyettese a feltárt visszásság ellenére nem tett ajánlást, mivel a határidők elmulasztása a panaszos érdekét érdemben nem befolyásolta, illetve az a hatóságok érdemi döntéseire sem volt kihatással. Felkérte azonban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatóját, hogy a jövőbeli visszásságok elkerülése érdekében nyomatékosan hívja fel munkatársai figyelmét a törvényi határidők pontos, maradéktalan betartására.

 

OBH 2144/2000.

A védelemhez való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha az ügyvédi beszélőkben nem biztosítják az iratok közvetlen átadásának lehetőségét.

Egy ügyvéd fordult panasszal az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert véleménye szerint akadályozza a védelem hatékony ellátását, hogy az általa ismert fogdák, és bv. intézetek “beszélőiben” a fogva tartottat a védőtől elválasztó plexilemezen nem alakítottak ki irat átadására alkalmas nyílást.

Az általános helyettes az Alkotmány 57.§ (3) bekezdésében deklarált védelemhez való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek során az Országos Rendőr-főkapitányságtól és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokától kért tájékoztatást. A tájékoztatás adatai megerősítették a panaszt. Hiányzott az iratok átadására szolgáló perforáció a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, a Soproni Rendőrkapitányság, a Tatabányai Rendőrkapitányság fogdájának ügyvédi beszélőjében, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, valamint a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön ügyvédi beszélőjében. Dokumentumok átadására a beszélő előterében volt lehetőség olymódon, hogy a védő az iratot átadta a szolgálatot teljesítő felügyelőnek, aki azt tiltott tárgyak esetleges bejuttatásának megakadályozása céljából ellenőrizte.

Az általános helyettes megállapította, hogy a védelemhez való jog az eljárás alá vont személy, a terhelt saját eljárási jogosítványaiban, a védő igénybevételéhez való jogban és a védő eljárási statusában realizálódik. Ehhez kapcsolódnak a hatóságok azon kötelezettségei, melyek a védelem ellátását lehetővé teszik. Az tehát, hogy a védelem ellátása milyen módon történik, részben a hatóságok által biztosított lehetőségektől függ. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 14. cikk 3/b) pontja szerint mindenkinek teljes és egyenlő joga van ahhoz, hogy megfelelő idővel és lehetősséggel rendelkezzen védelme előkészítésére és az általa választott védővel való érintkezésre. Az Egyezségokmány szövege által használt megfelelő érintkezés lehetősége a védelem hatékony és gyors ellátását biztosító körülményeket foglalja magában, melyeknek tartalmi eleme a védővel való szabad, ellenőrzés nélküli érintkezés, mely utóbbinak része a közvetlen iratátadás. Az a körülmény, hogy az ügyvédi beszélőkben nincs lehetőség iratok közvetlen átadására, komplikáltabbá teszi és lassítja a védelem ellátását, egyúttal a védő és a terhelt közötti kapcsolattartás illetéktelen ellenőrzésének a lehetőségét is felveti. A védelemhez való jog maradéktalan érvényesülése érdekében kívánatos, hogy valamennyi fogdában és büntetés-végrehajtási intézetben külön, a védő és a terhelt közötti kapcsolattartás céljára szolgáló helyiséget alakítsanak ki, és azokban az iratok közvetlen átadását is lehetővé tegyék. Az ügyvédi beszélőkben jelenleg fennálló körülmények tehát nehezítik a védelem gyors és hatékony ellátását, veszélyeztetik a védelemhez való jog érvényesülését, ezért visszásságot okoznak.

Az általános helyettes ajánlásban kérte a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát és az országos rendőrfőkapitányt, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az ügyvédi beszélőket országos szinten egységesen, iratok közvetlen átadását is lehetővé tevő módon alakítsák ki. Az érintettek az ajánlást elfogadták, a beszélők átalakítása folyamatban van.

 

OBH 2183/2000.

A tulajdonhoz való joggal összefüggésben okoz visszásságot a hatóság, ha az árverési vevőt nem tekinti eredeti módon és tehermentesen szerző tulajdonosnak.

A panaszos adó-végrehajtási eljárás keretében tartott ingóárverésen tehergépkocsit vásárolt. A gépkocsi forgalmi engedélyébe banki elidegenítési korlátozás volt bejegyezve. A panaszos az általános helyetteshez írt beadványában sérelmezte, hogy amikor a tulajdonjogban bekövetkezett változás bejelentésére vonatkozó kötelezettségének teljesítése céljából a Szegedi Rendőrkapitányságon megjelent, a közlekedésigazgatási ügyintéző a gépjármű átírását a forgalmi engedélyben bejegyzett elidegenítési korlátozás miatt megtagadta.

Az általános helyettes a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A panaszos az eredetiségvizsgálat elvégzését igazoló jegyzőkönyvvel, az árverési jegyzőkönyvvel és a végrehajtást foganatosító APEH levelével a birtokában kereste fel a Szegedi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályát, és kérte a gépjármű tulajdonjogának átírását. Az iratok áttekintése után a közlekedésigazgatási ügyintéző arról tájékoztatta a panaszost, hogy az átírást csak akkor tudja elvégezni, ha becsatolja a forgalmi engedélybe bejegyzett elidegenítési korlátozás jogosultjának törléshez való hozzájárulását. Az ügyintéző állásfoglalását követően a panaszos megkereste az Igazgatásrendészeti Osztály vezetőjét, aki az ügyintézőjével azonos álláspontot képviselt.

A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. Tulajdonjogot szerezni eredeti vagy származékos módon lehet. Az eredeti szerzésmódot az különbözteti meg a származékostól, hogy míg származékos szerzés esetén a tulajdonjogot a korábbi tulajdonos ruházza át az új tulajdonosra, és ennek során nem ruházhat át több jogot, mint amennyivel maga is rendelkezett, addig az eredeti szerzés a korábbi tulajdonos személyétől függetlenül történik, vagyis az új tulajdonos a korábbi tulajdonost megillető jogoktól, kötelezettségektől szuverén, és így a dolgot terhelő korlátozásoktól mentesen szerez tulajdonjogot. A Polgári Törvénykönyv az árverést az eredeti szerzésmódok között nevesíti. Az árverés útján történő szerzésnek, mint eredeti szerzésmódnak tartalmi sajátossága a tehermentesség, vagyis a szerzéssel egyidejűleg a dolgot terhelő kötelezettségek megszűnnek. Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 87. § (3) bekezdése szerint az adó-végrehajtási eljárásra a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) III-VII. fejezetének rendelkezéseit kell alkalmazni. A Vht. ingóárverésre vonatkozó szabályai szerint az árverési vevő a dolog tulajdonjogát a vételár kifizetésével szerzi meg, így amikor a panaszos az elárverezett gépjármű vételárát kifizette, új tulajdonjogot szerzett, és az ingóságot terhelő korlátozás, elidegenítési tilalom megszűnt. Az általános helyettes megállapította, hogy a Szegedi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának a gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változást a panaszos kérelmének megfelelően, tehermentesen, további iratok becsatolása nélkül kellett volna átvezetnie. A tehermentesség igazolására ebben az esetben éppen elég bizonyítékul szolgál az árverési jegyzőkönyv és az APEH rendőrkapitánysághoz intézett levele, melyben a tulajdonjog tehermentes átvezetését kérte. Az Igazgatásrendészeti Osztály eljárása tehát a tisztességes eljáráshoz és a tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Az általános helyettes kezdeményezésben kérte a Szegedi Rendőrkapitányság vezetőjét, körlevélben tájékoztassa munkatársait arról, hogy az árveréssel történő tulajdonszerzés eredeti szerzésmódnak minősül, vagyis a korábbi tulajdonossal szemben fennállt korlátozások, kötelezettségek megszűnnek, az új tulajdonos tehermentesen, korlátozás nélkül szerez tulajdonjogot, és a hatósági nyilvántartást megfelelően kell vezetni. Az érintett a kezdeményezést elfogadta.

 

OBH 2196/2000.

Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az önkormányzat, ha a lakótelepi játszótéren kosárlabdapalánkot helyez el.

A Budapest, XVIII. kerületi panaszosok sérelmezték, hogy a lakóhelyük közelében található játszótéren lévő sportpályán folyó kosárlabdázás rendkívül zavarja a környéken lakók nyugalmát.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított, és kikérte az ÁNTSZ Fővárosi Intézetének álláspontját.           Az önkormányzat a kosárlabdapalánkot a Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi és Sport Bizottság Sport Albizottsága által meghirdetett “Ezer kosárlabda palánkot Budapestnek” elnevezésű pályázaton nyerte el. A sport a nemzeti egészségfejlesztés alapvető eszköze, a szabadidő eltöltésének társadalmilag is hasznos módja, amely jelentős szerepet tölt be az ifjúság erkölcsi-fizikai nevelésében, a személyiség formálásában. A mozgásgazdag életmód szükségességét és hasznosságát kifejező szemlélet terjesztése, a meglévő létesítmények korszerűsítése, és újak kialakítása hozzájárul a fiatalok életmódjának, szabadidős tevékenységének helyes irányba tereléséhez.

A helyi önkormányzatokról szóló törvény települési önkormányzati feladatként határozza meg a sport támogatását, az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítését. Köztudomású, hogy a sportpályákon folyó tevékenység zajjal jár. A játékosok és a nézők kiabálása mellett más zajhatások is jelentkeznek, mint a labda pattogása; kapufának, palánknak ütődése. A lakótelepeken a jelentős lakosságszám és a sűrű beépítettség miatt, valamint a visszhanghatás miatt a zavaró körülmények fokozottabban jelentkeznek, ami gyakoribb konfliktushelyzeteket eredményezhet. A játszótér főként a gyermekek részére fenntartott – játszószerekkel vagy sportolásra alkalmas területekkel és eszközökkel ellátott – közhasználatú terület. Idetartoznak a lakótelepek, közparkok játszóterei és a szabadidő eltöltését biztosító nem egyesületi kezelésben lévő sportterületek. A játszótér tehát elsődlegesen a fiatalok szabadidős tevékenységére (játék, sport) szolgáló terület, amely a sűrűn beépített lakóterületek szerves része. A közhasználatúság feltételezi, hogy annak használata nem korlátozott, illetve nem korlátozható. A játszótér használata a napszaktól és az időjárási körülményektől függ.

A játszóterek korszerűsítése, a sportolási lehetőségek javítása, az újabb sportág űzéséhez szükséges tárgyi feltételek megteremtése – a konkrét esetben a kosárlabda-palánk kihelyezése – olyan intézkedés, amely nem kifogásolható. Az országgyűlési biztos álláspontja az, hogy a játszótéren kialakított sportpályán folyó sportolással együtt járó zavarás szükségszerű, azt a tulajdonosok tűrni kötelesek. Az önkormányzat a palánk kihelyezésével, és ezáltal a kosárlabdázás feltételeinek megteremtésével nem okozott a vizsgálattal érintett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot, mert a szükségszerű zavarással kapcsolatos tűrési kötelezettség magában foglalja a játszótér létéből adódó terheket is. A biztos rendelkezésére álló dokumentumok alapján az ÁNTSZ eljárása sem adott okot alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megállapítására.

 

OBH 2416/2000.

Nem okoz visszásságot a hatóság, ha a még nem jogerős határozatát saját hatáskörben visszavonja, mert észleli, hogy az illetékes szakhatóság állásfoglalását nem kérte meg.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert építési engedélyét a hatóság visszavonta. A panaszos vitatta ügyében a szakhatóság hatáskörét és úgy vélte, hogy jogaiban korlátozzák. Az országgyűlési biztos az alkotmányos jogok megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megkereste a Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalát. Megállapította, hogy a panaszos ingatlana Dunaszekcső külterületén fekszik, ahol a mohácsi jegyző az építési hatóság. A jegyző a panaszos kérelmére ideiglenes jellegű gazdasági épületre adott engedélyt. Fellebbezés nyomán észlelte, hogy a telek közvetlenül határos az országosan védett Dunaszekcsői Löszfal Természetvédelmi Területtel, és ezért szakhatósági állásfoglalást kellett volna kérnie az engedély kiadása előtt. Így törvénysértő határozatát visszavonta.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az építési engedély visszavonása jogszerű volt. Jóhiszeműen szerzett jogok még nem keletkeztek, mivel az engedély nem vált jogerőssé a visszavonását megelőzően. Az új eljárásban a jegyző megkereste a természetvédelmi szakhatóságot, és az nem járult hozzá az építmény elhelyezéséhez. Szakmai véleményét a Főfelügyelőség is osztotta, így az építési hatóságok csak elutasító határozatot hozhattak. A szakhatóságok döntését az eljáró közigazgatási szerv nem változtathatja meg, nem bírálhatja felül.

A tényállás időben nem tisztázott eleme, és mindvégig a panaszos és a hatóság közötti nézeteltérés fő oka, hogy vajon rendelkezett-e a kérdéses területen a természetvédelmi hatóság építési ügyben szakhatósági hatáskörrel. A természetvédelemről szóló törvény szerint: “Védett természeti területre közvetlen kihatással lévő vagy azt közvetlenül érintő más hatósági eljárás során a természetvédelmi hatóság szakhatóságként működik közre, …” A védett terület itt a Dunaszekcső Természetvédelmi Terület, amelybe mintegy beleékelődik a panaszos területe, az építmény a dunaszekcsői löszfal alá tervezett. Az érintettség mértéke nem játszik szerepet abban, hogy a szakhatóság állásfoglalását be kell-e szerezni. Ez a szempont kizárólag a szakhatóság mérlegelésében játszik szerepet. A mérlegelés szabadságának a jogszabályok szabnak határt, és az a kötelezettség, hogy a határozat indoklásából a konkrét ügyben mérlegelt tényeknek ki kell tűnniük, nem elegendő általános szempontokra hivatkozni. A természetvédelmi hatóság elutasító határozatba befoglalt állásfoglalása rögzítette, hogy az országos jelentőségű védett természeti terület szomszédságában az állattartást ilyen nagyságrendben és módon a tervezett igénytelen megjelenésű építményben nem tartja kívánatosnak, ezért ahhoz nem járul hozzá. (Azt, hogy a környezetbe illeszkedés szempontjából a szakhatóság milyen megjelenést, anyaghasználatot tart megfelelőnek, a tervező jogosult előzetes konzultáció keretében vele egyeztetni, akár több változatban vázlatszinten bemutatni az elképzeléseit.). Az országgyűlési biztos a panaszos jogaival kapcsolatos visszásságot nem állapított meg.

Felhívta azonban a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vezetőjének figyelmét arra, hogy állásfoglalásaiban fokozottan törekedjék a közérthetőségre. (A nyúl-disznó-csirke tartás kérdésében nem eligazító erejű az ügyfelek számára a “participatív”, “tájgondozás”, “applikálási elv”, “lokális környezet vizuális élménye” kifejezések használata.) Ha a hivatala az építtetővel, tervezővel egyeztetést folytat, arról jegyzőkönyvet vegyenek fel. Felhívta a mohácsi jegyző figyelmét, hogy a visszavont határozatával lezárt eljárásában nem tisztázta az állattartás nagyságrendjét és azt, hogy annak a tervezett építmények megfelelnek-e.

Javasolta, hogy a panaszos a tervezővel együtt keresse fel a szakhatóságot, és jegyzőkönyvben rögzített módon tisztázzák az építmény tervezett rendeltetését és megjelenését. Csak ezt követően célszerű az új tervekre engedélyt kérni. A megszólítottak a jelentésben foglaltakat elfogadták.

 

OBH 2528/2000.

A tulajdonhoz való joggal kapcsolatban visszásságot okoz, ha a jegyző vízügyi hatósági jogkörében nem jár el, és az önkormányzat arra alkalmatlan eszközzel kívánja a csapadékvíz-elvezetést megoldani.

Kisbér önkormányzatának eljárását sérelmezték csapadékvíz-elvezetési ügyben. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszosok által leírt helyzetet – miszerint egymást követően öt alkalommal is elöntötte a víz az ingatlanaikat – több tényező közel egyidejű megváltozása váltotta ki. A termelőszövetkezet felszámolása után a hegyoldali erdőket a tulajdonosok kivágták, így a víz akadálytalanul zúdul a mélyebben fekvő területekre. A panaszos szomszédja megváltoztatta a víz által kialakított természetes terepalakulatot, az eltérített víz más utat keresett magának olyan területeken, ahol azelőtt soha sem jelent meg, és kialakult medre sem lévén, a panaszosok telkeit öntötte el. A hosszabb ideje tartó szárazság után nagy mennyiségű, gyakoriságú és intenzitású csapadék hullott a térségre. Az önkormányzat intézkedései nem voltak alkalmasak a helyzet megoldására. Ennek csak részben vannak pénzügyi okai. A jegyző vízügyi hatósági hatáskörében nem járt el. Az intézkedés helyett az önkormányzat egy elkerülő árkot ásatott (amely azonban rendeltetését csak korlátozottan képes betölteni, nagyobb vízmennyiség ismételt elöntést okozhat). A végleges megoldáshoz elkészíttették a szükséges tervet, és pályáztak (de nem nyertek) a kivitelezéshez szükséges támogatásra. A megvalósításhoz szükséges területtel nem rendelkeznek, és meg sem kezdték a panaszolt telken (az eredeti nyomvonalon) való átvezetés rendezését. Nem megoldás tehát “bevárni”, amíg a pályázaton (ki tudja, mikor) pénzt kapnak, és azt követően megkezdeni a jogi feltételek megteremtését.

Az Ötv. szerint a helyi közszolgáltatásból a települési önkormányzat maga határozza meg – a lakosság igényei alapján, anyagi lehetőségeitől függően –, mely feladatokat, milyen mértékben és módon lát el. A jelen esetben azonban a döntés valójában nem az, hogy az összes önkormányzati feladat közül ezt a konkrét vízrendezést mikor valósítják meg. Hanem az, hogy a jegyző vízügyi hatósági jogkörében eljárva az eredeti, spontán kialakult terep- és vízelvezetési viszonyokat helyreállíttatja-e, vagy az önkormányzat valósítja meg a tervét. Amely megvalósításhoz egyébként ugyanannak a tulajdonosnak a hozzájárulása szükséges, aki a vizek természetes levonulását akadályozza. Nem fogadható el a panaszolt tulajdonos tettének “indoklása". Az, hogy a víz természetes levonulási útja “mint árok az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezve nem volt”, nem jelenti azt, hogy eltérítheti az évtizedek, századok alatt a víz által kialakított természetes levonulási utat, és önkényesen megváltoztathatja a terepviszonyokat. Sem azt, hogy ezért vele szemben ne lehetne hatósági eljárást lefolytatni. Ez még akkor sincs így, ha utóbb a tulajdonos kártalanítási igénnyel jelentkezhetne. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a fennálló helyzet és a szükséges eljárások lefolytatásának hiánya visszásságot okozott. Felkérte a polgármestert, hogy a kérdést terjessze a képviselő-testület elé, ha az önkormányzat úgy dönt, hogy a vízelvezetést maga valósítja meg, úgy azt haladéktalanul kezdje meg. A jegyzőt, hogy ha a vízrendezést az önkormányzat nem valósítja meg a 2002-es év folyamán, akkor vízügyi hatósági jogkörében járjon el, az eredeti állapot helyreállítását rendelje el. Mindkét esetben a polgármestert arra, hogy a vég- leges rendezésig az ideiglenes árok jó karban tartásával biztosítsa, hogy az betöltse legalább azt a korlátozott rendeltetést, amire alkalmas. A panaszost tájékoztatta arról, hogy károsodás veszélye esetén a veszélyeztetett kérheti a bíróságtól, hogy azt, akinek részéről a veszély fenyeget, tiltsa el a veszélyeztető magatartástól, illetőleg kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére.

 

OBH 2612/2000.

Visszásságot okoz a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának eljárása a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság alkotmányos jogával összefüggésben, ha a fogva tartott nyilatkozattételi jogát az igazságügy-miniszter rendeletében foglalt olyan szempontok figyelembevételével korlátozza, amelyeket az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánított.

Az egyik kereskedelmi tv munkatársa a büntetés-végrehajtási intézményekben szabadságvesztés büntetésüket töltő polgárokkal történő riportkészítés feltételeit kifogásolta. A panaszt – adatvédelmi részének elbírálását követően – a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság jogával való összefüggése miatt az adatvédelmi biztos az állampolgári jogok országgyűlési biztosához áttette. Tekintettel arra, hogy a Kormány a kifogásolt kérdéseket rendező törvényjavaslatot az Országgyűléshez röviddel a panasz után benyújtotta, az országgyűlési biztos általános helyettese csak azt követően vizsgálta meg a panaszt, hogy a Kormány a törvényjavaslatot – az Alkotmánybíróság előzetes normakontrollja után – visszavonta. A panaszos a beadványában azt sérelmezte, hogy akkor, 2000 februárjában a tv-felvétel feltételeit rögzítő szerződést kellett kötnie a műsorkészítőnek, ha interjút akart készíteni valamely fogva tartottal. A szerződésben a felvett műsor nyilvánosságra hozatal előtti bemutatását írták elő, és csak a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) által jóváhagyott változat jelenhetett meg. A hozzájárulást pedig akkor adták meg, ha a fogva tartottak közzétételre szánt nyilatkozata vagy egyébként a felvételek nem sértik a 6. pontban említett jogszabályokat. A 6. pont azonban nemcsak az 1979. évi 11. törvényerejű rendelet, hanem a 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet előírásaira is utalt. Az Alkotmánybíróság időközben hozott határozatának [13/2001. (V.14.) AB h.] indokolása szerint nem sérti a véleménynyilvánítás- és a sajtó szabadságát, hogy a fogva tartottaknak a médiával való kapcsolata szabályozás és ellenőrzés alatt áll. Az alapvető jog korlátozása azonban csak törvényben történhet, és annak meg kell felelnie az ún. szükségességi teszt próbájának (a védendő érdek feltétlenül szükségessé teszi-e az alapjog korlátozását). Önmagában tehát az, hogy a felvett anyagot a BVOP ellenőrizte abból a szempontból, hogy az nem sérti-e a nyilatkozatra vonatkozó korlátozó szabályt, nem okozott visszásságot az előbb említett alkotmányos jogokkal összefüggésben. A szerződés 6. pontjában idézett IM rendelet alkalmazása azonban már igen. Egyrészt a jogkorlátozás szintje, másrészt a tartalma miatt. A közérdek és mások jogainak korlátozása ugyanis – amire az IM rendelet hivatkozik – olyan feltétel, amely nem állotta ki az ún. szükségességi teszt próbáját, ezért ennek az alkalmazása a nyilatkozat ellenőrzése során már visszásságot okoz. Ennek megfelelően az ilyen feltételt kikötő BVOP eljárása visszásságot okozott a fogva tartottak véleménynyilvánításhoz való alkotmányos jogát és a sajtószabadságot illetően.

Az általános helyettes megkeresésére a BVOP részletes tájékoztatást adott a fogva tartottakkal való riportkészítés jelenlegi rendjéről. A fogva tartottak sajtónyilatkozat-tételi lehetőségére vonatkozó, a panaszban sérelmezett gyakorlatot a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka megszüntette, és az Alkotmánybíróság határozata alapján új eljárási rendet vezetett be. E szerint a véleménynyilvánítás alkotmányos jogát veszélyeztető korlátozást a nyilatkozattételre már nem alkalmazzák, ezért konkrét intézkedés kezdeményezésére nem volt szükség.

Miután azonban az alkotmányos jogok védelméhez a jogszabályi alap nem teljes, ami a jogbiztonság alkotmányos követelményét illetően visszásságot idézhet elő, az általános helyettes felkérte az igazságügy-minisztert, hogy kezdeményezze a szükséges jogszabály megalkotását.

Az igazságügy-miniszter a javaslattal egyetértett, ismertette a törvény-előkészítésre tett intézkedést az Alkotmánybíróság határozata óta. A törvényjavaslat a jogalkotási program alapján 2003-ban ismét a Parlament elé kerülhet.

 

OBH 2631/2000.

Nem okoz a tisztességes eljáráshoz és a panasz előerjesztéséhez való joggal összefüggő visszásságot, ha az ügyvédi kamara elnöke a panaszos közrehatása folytán nem fejezi be a törvényben előírt határidőben a panaszolt ügyvéd ellen indított előzetes vizsgálatot.

A panaszos 2000 májusában fordult az országgyűlési biztoshoz amiatt, hogy 1998-ban egy budapesti lakásvásárlásnál közreműködő ügyvéd ellen a Budapesti Ügyvédi Kamarához (a továbbiakban: Kamara) írásban benyújtott panaszát nem fogadták el azzal az indokkal, hogy a közreműködő ügyvéddel szemben jogerős büntető határozat még nem született. Utóbb jutott a panaszos tudomására, hogy nincs jogszabályi akadálya annak, hogy a panaszt benyújtsa, ezt a jogát nem korlátozhatják. A panaszos kérte a Kamara eljárásának kivizsgálását.       A vizsgálat az Alkotmányban deklarált jogbiztonságból fakadó tisztességes eljáráshoz való jog és a panasz előterjesztéséhez való jog sérelmének gyanúja miatt indult.

A Kamara elnöke az országgyűlési biztost megkeresésére arról tájékoztatta, hogy a Magyar Ügyvédi Kamara kijelölése alapján a Pest Megyei Ügyvédi Kamara (továbbiakban: Pest Megyei Kamara) vizsgálta ki a panaszosnak a budapesti ügyvéd ellen előterjesztett panaszát. Később panaszt nyújtott be a Kamara elnöke ellen is annak kamarai elnöki tevékenysége miatt, melyet szintén a Pest Megyei Kamara vizsgált ki.

A tájékoztatáshoz mellékelt határozatok és a panaszban előadottak alapján az országgyűlési biztos a következő tényállást állapította meg:

A panaszos megbízást adott egy budapesti lakással kapcsolatos adásvételi szerződés elkészítésére a panaszolt ügyvédnek. Az ügyvéd 1998. május 20-án szabályszerű tényállást vett fel, melyben rögzítette, hogy a végleges adásvételi szerződés megkötésére nem kerülhet sor, mert az ingatlan még az önkormányzat tulajdona, és ott az eladó csupán bérlő. Az önkormányzat az eladónak vételi ajánlatot küldött. Ugyanezen a napon a fenti szerződésre vonatkozóan előszerződést készített, melyben rögzítette a vételárat, az ingatlan adatait, valamint a foglaló összegét. Rögzítette továbbá, hogy a végleges adásvételi szerződés megkötésének feltétele az, hogy az eladó az ingatlan tulajdonjogát széljegyes tulajdoni lappal igazolja. A foglalón felül kifizetett vételár-részletek kifizetéséről az ügyvéd csak utólag szerzett tudomást. Az önkormányzati lakással kapcsolatos adásvétel elhúzódott, ezért az ügyvéd 1998. szeptember 4. napján egy szerződés kiegészítést készített, melyben a panaszos további kifizetésre vállalt kötelezettséget azzal, hogy ebből az összegből fizeti ki az eladó az önkormányzatnak a vételárat és a lakást, terhelő adósságokat. Az eladó, miután tulajdonosa lett az ingatlannak 1998 októberében megállapodott az ügyvéddel, hogy vég- leges szerződést aláírja. Addigra a panaszos már majdnem a teljes vételárat kifizette. A jelzett napon az eladó megjelent az ügyvédi irodában, a panaszos azonban nem. Az eladó jegyzőkönyvbe mondta azt a szándékát, hogy eláll a szerződéstől. Később a panaszos is megjelent az irodában, de ittas állapota miatt vele tárgyalni nem lehetett. Ez után derült ki, hogy az ingatlan eladója más személlyel kötött végleges adásvételi szerződést az ingatlanra.

A Kamarához benyújtott panasz szerint az eljáró ügyvéd szakszerűtlenül járt el, mert csak előszerződést készített, azt nem mutatta be határidőben a Földhivatalnak.

Ezért fordulhatott elő, hogy az ingatlan tulajdonosai másodszor is eladták az ingatlant, az új vevő végleges szerződést kötött és bejegyezték az ingatlan-nyilvántartásba.

A Pest Megyei Kamara elnöke határozatával az ügyvéd ellen indított előzetes fegyelmi eljárást megszüntette azzal az indokkal, hogy az iratokból megállapíthatóan az ügyvéd úgy járt el, ahogy az általában elvárható. A panaszos a határozat ellen fellebbezést jelentett be a Magyar Ügyvédi Kamarához, de azt elutasították arra hivatkozva, hogy a panaszolt ügyvédet semmilyen felelősség nem terheli. Nem kétséges, hogy az ügyben csalás történt, de ezt nem az előszerződést kötő ügyvéd, hanem a rosszhiszeműen eljárt eladó követte el. Az ügyvéd tevékenységét az esetben lehetne felróni, ha a még nem tulajdonos eladó és a panaszos vevő között végleges adásvételi szerződést készített volna.

A Pest Megyei Kamara eljárt a panaszosnak a kamara elnöke ellen benyújtott panasza ügyében is. Az előzetes eljárásban azt vizsgálta, hogy a Kamara elnöke e minőségében követett-e el ügyvédi tekintélyt csorbító magatartást. Az iratok a panaszt nem támasztották alá, ezért a megyei kamara az előzetes vizsgálat elrendelését megtagadta. A Magyar Ügyvédi Kamara a Pest Megyei Kamara elnökének határozatát helybenhagyta. Az indokolást kiegészítette azzal, hogy a Kamarához 1999. január 4-én érkezett panaszra a panaszolt ügyvéd 1999. január 6-án tette meg igazoló nyilatkozatát. Ezt követően a panaszos személyesen is felkereste a kamara elnökét és előadta, hogy az ügyvéd ellen a nyomozás folyamatban van, és vállalta, hogy a büntetőügy később keletkező iratait a Kamarának meg fogja küldeni.

A személyes megbeszélésről készült feljegyzés tartalmazza azt is, hogy a panaszos büntetőüggyel kapcsolatos bejelentése miatt a kamarai eljárás a büntetőügy lezárásáig felfüggesztésre kerül. A panaszos azonban nem küldött iratot annak igazolására, hogy a büntetőeljárás indult az ügyvéd ellen, hanem 2000. szeptember 18-án a Magyar Ügyvédi Kamarához is bejelentést tett, melyet követően a Magyar Ügyvédi Kamara az eljárás lefolytatására – a panaszolt ügyvéd kamarai tisztsége miatt a Pest Megyei Kamarát jelölte ki.

A határozat megállapítja, hogy a Kamara elnöke a jogszabályoknak megfelelően járt el és a fellebbezés azon állítása, miszerint a tudomására jutott törvénysértés miatt elmulasztott előzetes vizsgálatot, illetve fegyelmi eljárást kezdeményezni a panaszolt ügyvéddel szemben, tévesek.

Az országgyűlési biztos eljárása során azt vizsgálta, hogy a panaszosnak a Kamarához benyújtott panaszát követő intézkedések megfelelnek-e az ügyvédekről szóló törvény előírásainak, érvényre juttatják-e a fent említett alkotmányos jogokat.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a kamara elnöke az előzetes vizsgálat elrendeléséről haladéktalanul tájékoztatta az eljárás alá vont ügyvédet, és közölte vele az eljárás okát, és igazoló nyilatkozat megtételére hívta fel. Ezzel az előzetes vizsgálat a panaszos bejelentésére megindult. Az előzetes vizsgálatot három hónap alatt be kell fejezni, de erre csak 2000. október 2-án, az előzetes vizsgálat megindulását követő 20 hónap múlva került sor.

A panaszos úgy tájékoztatta a Kamara elnökét, hogy az ügyvéd ellen nyomozás indult, ezért helytálló volt az a tájékoztatás, hogy ez olyan előkérdés, amelynek eldöntéséig a fegyelmi eljárást fel lehet függeszteni.

Az ügyvéd ellen azonban nem indult meg a fegyelmi eljárás, az előzetes vizsgálat felfüggesztését pedig, ilyen okból a jogszabály nem teszi lehetővé. A Kamara elnöke tehát akkor járt volna el jogszerűen, ha az előzetes vizsgálatot – miután a panaszos három hónap alatt sem csatolta a büntetőeljárásra vonatkozó iratokat – befejezi, illetve, ha ezt az összeférhetetlenségi szabályok nem engedik, akkor a panaszt a Magyar Ügyvédi Kamarához kellett volna továbbítani az addig keletkezett iratokkal együtt.

Az ügyvédekről szóló törvény ugyanis előírja, hogy a kamara elnökének, fegyelmi megbízottjának, elnökségi tagjának fegyelmi ügyében – ideértve az előzetes vizsgálat elrendelését is – a Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége által kijelölt kamara jár el. A jogszabály nem említi, de összeférhetetlen esetekben feltehetően az előzetes vizsgálat megtagadása is a Magyar Ügyvédi Kamara által kijelölt kamara hatáskörébe tartozik. A panaszosnak az a feltevése, hogy panaszára a Kamara elnöke nem tett intézkedést – ilyen előzmények után – nem teljesen alaptalan. Ugyanakkor megállapította azt is, hogy a panaszos maga is közrehatott az eljárás elhúzódásában azzal, hogy jegyzőkönyvben vállalt kötelezettségének nem tett eleget, nem igazolta a büntetőeljárás megindulását. Az előzetes vizsgálat időben történő befejezése esetén sem lett volna orvosolható a panaszos sérelme, mert az ügyvéd felelősségét a kamarai eljárásában nem állapították meg, az eladóval szemben fennálló követelését csak polgári peres úton érvényesíthette. Erről a Pest Megyei Kamara határozatában megfelelően tájékoztatta. Az országgyűlési biztos alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, de felhívta a Budapesti Kamara elnökének figyelmét, hogy hasonló esetekben gondoskodjon az előzetes vizsgálat határidőben történő befejezéséről, illetve összeférhetetlenség esetén eljáró kamara kijelölése érdekében a panasznak a Magyar Ügyvédi Kamarához való felterjesztéséről.

 

OBH 2869/2000.

A jogbiztonság követelményével, valamint a helyi képviselő-testület rendeletalkotási jogával összefüggő visszásságot okoz, ha a települési szilárd hulladék kezelését szabályozó önkormányzati rendelet a tulajdonos és a szolgáltató közötti szerződésre, a közüzemi szerződésre vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni.

A panaszos kifogásolta, hogy a jogszabályok nem teszik lehetővé a közszolgáltatás mellőzését. Előadta, hogy a háztartásukban keletkező hulladékot maguk semmisítik meg (komposztálják, eltüzelik), ezért úgy döntöttek, hogy felmondják a közszolgáltatóval kötött szerződést. A Hulladékgazdálkodási Rt. azonban levelében úgy tájékoztatta, hogy az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény (Kötv.), valamint Kazincbarcika Város Önkormányzatának rendelete azt nem teszi lehetővé.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a Kötv., valamint, a 2001. január 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) és a végrehajtására kiadott, a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/ 2000. (XII. 23.) kormányrendelet (kormányrendelet) szerint a tulajdonosok kötelesek a szemétszállítási közszolgáltatást igénybe venni és a díjat megfizetni. Ezért a szemétszállítási díj kötelező megfizetésével kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő visszásság nem merül fel.

Kazincbarcika Város Önkormányzatának 18/1996. (V. 9.) számú rendelete (rendelet) áttekintése után azonban az általános helyettes megállapította, hogy problémákat vet fel a rendelet 13. §-ának (1) bekezdése, mely kimondja, hogy  a “szervezett közszolgáltatás igénybevételével a szolgáltatást igénybevevő és a Szolgáltató között – a Ptk. közüzemi szerződésekre vonatkozó szabályai szerint – szerződéses jogviszony jön létre”. A Kötv. valóban felhatalmazta a települési képviselő-testületet, hogy rendeletében a közüzemi szolgáltatás esetén a közüzemi szerződés létrejöttének módját megállapítsa. Ez a rendelkezés azonban 2001. január 1-jétől csak a kéményseprő-ipari közszolgáltatásokra vonatkozik, tekintettel arra, hogy ekkor lépett hatályba a Hgt., amely a rendeleti felhatalmazásban már nem hivatkozik a Polgári Törvénykönyvben szabályozott közüzemi szerződéssel kapcsolatos rendelkezésekre. Ennek az az oka, hogy a közüzemi szerződés a fogyasztónak lehetőséget biztosít a szerződés felmondására, mely a hulladékszállítással kapcsolatban azt jelentené, hogy a fogyasztó bármikor felmondhatná a közszolgáltatóval kötött szerződést. Ez azonban összeütközésbe kerülne a Hgt.-vel, mivel a törvény a hulladék termelőjének, birtokosának kötelezettségévé teszi, hogy a tevékenysége során keletkező hulladék gyűjtéséről, továbbá hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról gondoskodjon. Ezt a kötelezett pedig az erre feljogosított és engedéllyel rendelkező kezelőnek történő átadással, a kezelés költségeinek megfizetésével kell teljesíteni. A törvényalkotónak a Hgt. megalkotásával az volt a célja, hogy a tulajdonosokat minden esetben kötelezze – az arányosság szabályainak figyelembevételével megállapított – díj megfizetésére, ha az ingatlanukon hulladék keletkezik. Mindezekre tekintettel megállapította az általános helyettes, hogy a rendelet 13. §-ának (1) bekezdése ellentétes a Hgt. szabályaival.

Az általános helyettes a feltárt visszásság orvoslása érdekében felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg, hogy a rendelet – különös tekintettel az igénybevevő és a szolgáltató közötti szerződésre – összhangban van-e a Hgt. és a végrehajtására kiadott kormányrendelet előírásaival. Abban az esetben, ha az önkormányzati rendelet és a magasabb szintű jogszabályok közötti összhang hiányzik, úgy kezdeményezze az érintett önkormányzatnál a rendelet módosítását.

A közigazgatási hivatal vezetője az ajánlásban foglaltakkal egyetértett, és tájékoztatta az általános helyettest, hogy a képviselő-testület időközben elfogadta és 2002. január 1-jén hatályba léptette a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló új rendeletét, és az a vonatkozó jogszabályokkal összhangban van, ezért nem szükséges törvényességi észrevételt tennie.

 

OBH 2925/2000.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a háziorvos, ha a panaszos magatartására visszavezethető okból – a vonatkozó jogszabályok megtartása és az illetékes ÁNTSZ bevonása mellett – megtagadja a háziorvosi ellátást.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz benyújtott újabb beadványában azt sérelmezte, hogy nem kapja meg a háziorvosi ellátást a lakóhelye szerinti településen, orvosi dokumentációit tudta és hozzájárulása nélkül egy másik községbeli orvosnak adták át.

Az országgyűlési biztos a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatoz indított, és megkereste Zsámbok község polgármesterét.

A panaszos elsőként a zsámboki Polgármesteri Hivatalt kereste meg és tett panaszt a helyi háziorvos megtartásával, eljárásaival kapcsolatban, amelyről jegyzőkönyv készült. A jegyzőkönyvben rögzített panaszok régebbi időszakra, még 1984-re nyúltak vissza. A háziorvos nem ismerte el a panaszos által tett észrevételeket, kifogásokat, azokat alaptalannak minősítette. A panaszosnak sem írásos bizonyítékai, sem pedig tanúja nem volt arra vonatkozóan, hogy az általa kifogásolt háziorvosi magatartás, méltánytalan eljárás ténylegesen megvalósult volna. Különösen nehezítette az ügy vizsgálatát, hogy olyan időszakra nyúltak vissza a panaszok, amelyek már részben 10 évnél is régebbi sérelmeket jeleztek. Ily módon az önkormányzat a háziorvost elmarasztalni nem tudta, mivel nem nyert bizonyítást a panaszos állítása. Ezt követően a panaszos további panaszt tett az Orvosi Kamarához, valamint az Orvosetikai Bizottsághoz. Mindkét testült kivizsgálta a bejelentést mindkét fél részvételével, meghallgatásával. A háziorvost egyik testület sem marasztalta el, mivel továbbra sem volt bizonyítható a panaszos állítása. A háziorvos a fenti vizsgálatokat követően megkereste a gödöllői ÁNTSZ tiszti főorvosát arra kérve, hogy a panaszos orvosi ellátását más településre tegye át, mert az érintett folyamatosan alaptalanul feljelentgeti, így a beteg–orvos kapcsolat megromlott. A gödöllői ÁNTSZ tiszti főorvosa a háziorvos kérésének eleget téve, a panaszos orvosi ellátását Valkói Háziorvosi Szolgálathoz helyezte át. A háziorvos tájékoztatása alapján a fenti áthelyezésről a gödöllői ÁNTSZ a panaszost és a háziorvost határozattal értesítette.

Az ÁNTSZ határozatát követően a panaszos ismét panasszal fordult a polgármesteri hivatalhoz, amely szerint sérelmezte, hogy megkérdezése nélkül helyzeték át a Valkói Háziorvosi Szolgálathoz ellátásra és küldték el betegkartonjait. A polgármester írásban tájékoztatta, hogy ez az áthelyezés nem az önkormányzat, hanem az ÁNTSZ hatásköre.

Az állampolgár és háziorvosa közötti kapcsolat a leginkább bizalmi jellegű és általában hosszú távra szóló orvos-beteg jogviszony. A háziorvos megválasztásának jogát az Eütv. 88. § (1) bekezdésének megfelelően az Eür. 13/A. § (1) bekezdése deklarálja: A 13/B. § (3) bekezdés szerint az orvos a jelentkezést elutasíthatja, de csak különösen indokolt esetben utasítható el annak a személynek a jelentkezése, akinek lakóhelye a háziorvos ellátási területén (körzetében) van, azonban abban az esetben is el kell látnia a területén lakó beteget, ha az más orvost nem választott, és ellátatlansága az egészségét károsító vagy a gyógyulást lassító állapotromláshoz vezetne. Az Eütv. 8. §-ában biztosított orvosválasztás szabadsága szoros kapcsolatban áll az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből következő önrendelkezési joggal. A beteg számára a szabad orvosválasztás joga azért alapvető jelentőségű, hogy az állampolgár háziorvosi ellátását olyan orvos végezze, akit maga az érintett választott, és megbízik benne. Tekintettel arra, hogy az állampolgár és háziorvosa közötti kapcsolat bizalmi jellegű jogviszony, ezért az Eütv. – szigorú törvényi korlátok között – az orvos számára is lehetőséget biztosít arra, hogy különösen indokolt esetben az ellátást megtagadja. Ilyen megtagadási okként nevesíti a törvény 131. § (5) bekezdésének c) pontja azt az esetet, amikor az orvossal szemben “a beteg sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít”. A törvény ebben az esetben az ellátás megtagadását további – két együttes – feltételhez köti.

A beteg és orvosa között már régóta nyilvánvalóan megromlott kapcsolat ellenére a panaszos nem élt a törvényben számára biztosított szabad orvos választás jogával, ami azt is jelenti, hogy a beteg évente egy alkalommal indokolás nélkül, ezen túlmenően indokolt esetben átjelentkezhet másik háziorvoshoz. A panaszos e helyett inkább azt a megoldást választotta, hogy orvosát különböző fórumokon rendszeresen bepanaszolta, amit bizonyítani nem tudott, ezzel tovább mélyítve a feszültté vált viszonyt. Ezeket a feljelentéseket követően élt háziorvosa a törvényben biztosított ellátás visszautasításának jogával, s mivel a panaszos önként nem jelentkezett át másik háziorvoshoz, ezért az ügyben a törvényes korlátok keretei között a panaszolt háziorvos a területileg eljárni illetékes ÁNTSZ-hez fordult. Az ÁNTSZ helyt adva az orvos panaszának a Valkói Háziorvosi Szolgálat kijelölésével továbbra is biztosította a panaszos számára a háziorvosi szolgáltatást.

Annak megállapítása, hogy a beteg egészségi állapotát – mint törvényi feltétel – károsan befolyásolhatja-e az ellátás megtagadása, ennek eldöntése nem jogi, hanem kizárólag orvos-szakmai kérdés, amit az ügyben eljáró szervnek vizsgálnia kellett.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos háziorvosa a panaszos magatartására visszavezethető okból, a vonatkozó jogszabályok megtartása mellett tagadta meg a panaszos házi orvosi ellátásának biztosítását. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV tv. 131. § (5) bekezdés c.) pontja alapján a gödöllői ÁNTSZ, mint ez ügyben illetékes szerv hozta meg a döntését. Az országgyűlési biztos vizsgálata nem tárt fel sem a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal, sem az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot.

 

OBH 3067/2000.

A tulajdonhoz, az egészséges környezethez, továbbá a pihenéshez való joggal összefüggő visszásságot idéz elő a Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás, ha egy tésztaüzem működési engedélyének kiadásakor nem észleli, hogy a megjelölt helyiségben folytatandó tevékenységhez az építésügyi hatóság nem adott engedélyt.

Egy családi házas övezetben lakó budapesti panaszos a szomszédjában üzemelő tésztaüzem által okozott zajt kifogásolta, mert az üzemben éjszaka is dolgoznak, az alkalmazottak kiabálnak, és teljes hangerővel szól a magnó. Ezenkívül minden második napon 5 óra és 22 óra között zajos kompresszorral, kiszámíthatatlan időpontokban végeznek lisztfeltöltést. A panaszos az üzem bővítését is kifogásolta.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, továbbá a pihenéshez való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított, melynek során tájékoztatást kért a Budapest, XVII. kerületi jegyzőtől és az ÁNTSZ kerületi intézetétől.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a működési engedélyt megadó hatóság nem vizsgálta azt, hogy a tevékenységet olyan helyiségben kívánták folytatni, amelynek rendeltetése lakás volt. Ezért az építésügyi hatóságot a szükséges eljárás lefolytatására kérte, és annak megállapításai alapján a kiadott működési engedély felülvizsgálatát kezdeményezte.

Az országgyűlési biztos a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség vezetőjét is felkérte, hogy a jövőben a környezetre hatást gyakorló üzemszerű tevékenységek esetén minden esetben gondoskodjon a hangos zajjal járó tevékenység megakadályozásáról, és kiemelten a családi házas övezetben tegyen javaslatot az üzemelési időtartamra.

A jegyző a kezdeményezést elfogadta, és megtiltotta a rendeltetéstől eltérő használatot. A jegyző döntése alapján a Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás a tésztaüzem bővítésére kiadott engedélyét visszavonta, a működési engedély ügyében pedig felülvizsgálatot rendelt el. A környezetvédelmi hatóság által elrendelt részleges felülvizsgálatnak a vállalkozó eleget tett, de a környezetvédelmi felügyelőség a Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás szakhatósági állásfoglalását is szükségesnek tartotta bekérni, és annak beérkezéséig az eljárását felfüggesztette. Az országgyűlési biztos a válaszokat elfogadta, az ügyet figyelemmel kíséri.

 

OBH 3147/2000.

Nem okoz visszásságot, inkább követendő magatartás, ha az árvíz-belvíz okozta katasztrófahelyzetben a lakott területek elöntésének elkerülésére a külterületi földekre vezetik a vizet.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a szarvasi önkormányzattól nem kapott választ, és hogy a város más területeinek védelmében a belvizet a “horgász-üdülő” területen vezették le, ezen a nyomvonalon végleges vízelvezetést is terveznek.     Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzatnak azok az intézkedései, amelyek a panaszt kiváltották, az adott körülmények között helyénvalóak voltak. Az, hogy a városban a kialakult katasztrófahelyzetben elsődlegesen a lakhatás feltételeit kellett biztosítani, vagy a lakott területek elöntését megelőzendő a külterületekre kellett vezetni a vizet – nem róható fel az önkormányzatnak, sőt – a Vgtv. 26. § által előírt magatartás. (“Ha a vizek mennyisége vagy a vízi létesítmények teljesítőképessége a többletvizek fokozatos leeresztését teszi szükségessé (szükséghelyzet), az érintett ingatlan tulajdonosa (használója) köteles tűrni, hogy a vizeket a nagyobb kár csökkentése és elhárítása érdekében ideiglenesen az ingatlanon tartsák, odavezessék, ideiglenesen tározzák, illetve az ingatlanon átvezessék.”) Nem minősíthető visszásságnak, hogy a szükséghelyzetben túlterhelt önkormányzat és a polgármesteri hivatal dolgozói a feladataikat fontosságuk sorrendjében teljesítették, ezért szenvedett késedelmet a válaszadás. Azt, hogy a panaszos telkének igénybevétele szükséges-e az ideiglenes vízelvezetés nyomvonalán létesítendő állandó árokhoz, a tervek és engedélyek döntik el. Megvalósításához a tulajdonosok beleegyezése szükséges. A megegyezés hiányában kisajátításnak, szolgalmi jog alapításának lehet helye. A jogszabályi feltételek teljesítése esetén a telek igénybe vehető. Az Alkotmánybíróság többször (pl. 11/1993. (II. 27.) AB hat.) leszögezte: “A rendelkezési jog a tulajdonjoghoz tartozó részjogosítvány, a tulajdonjog feletti döntés szabadságát jelenti. A rendelkezési jog korlátozása azonban csak akkor jár magának a tulajdonjognak mint alkotmányos jognak a korlátozásával, így csak akkor alkotmányellenes, ha az elkerülhetetlen, tehát kényszerítő ok nélkül történik, továbbá, ha a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz képest aránytalan.” A konkrét ügyben a korlátozás elkerülhetetlen volt, kényszerítő okból történt és nem volt aránytalan az elérni kívánt célhoz képest. Kétségtelen, hogy a lakott területek védelmében a hirtelen leömlő, nagy mennyiségű csapadékot el kell vezetni, továbbá hogy ha ennek intézményesített megoldása elmarad, a víz ismételten elönti a panaszos telkét is. Az önkormányzatnak a katasztrófahelyzet idején, majd azt követő eljárásában az országgyűlési biztos nem állapított meg a panaszos alkotmányos jogával összefüggő visszásságot és annak a jövőre nézve való fenyegetettségét sem. Ezért ajánlással sem élt.

 

OBH 3374/2000.

Nem állapítható meg a hazatéréshez való joggal összefüggő visszásság, ha egy nem magyar állampolgár, aki Magyarországon menekültnek sem minősül, nem kap magyar útlevelet. Nem állapítható meg a magyar állampolgársághoz való joggal összefüggő visszásság, ha a panaszos nem magyar állampolgár. A jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az eljáró hatóság, ha az ügyintézési határidőt jelentősen túllépi.

Magyar származású venezuelai állampolgár fordult az országgyűlési biztosokhoz, mert magyar útlevél iránti kérelmét a hatóság azzal az indokkal utasította el, hogy a panaszos nem magyar állampolgár. Panaszos ezen túl sérelmezte az eljárás elhúzódását.

Panaszos Magyarország Tiszteletbeli Konzulja útján 1997. október 31-én útlevél iránti igényt nyújtott be. A BM Adatfeldolgozó Hivatal Útlevél Osztály határozatában – tekintettel arra, hogy állampolgárságát megfelelő dokumentumokkal igazolni nem tudta – panaszos kérelmét elutasította. A határozat indokolása szerint – az eljárás során megkeresett – BM Állampolgársági Főosztálya szakhatósági állásfoglalása értelmében panaszos magyar állampolgárságát, melyet 1940-ben, terület-visszacsatolással szerzett, a fegyverszüneti egyezmény alapján, 1945. január 20. napján elvesztette. A fellebbezési eljárásban a Belügyminisztérium az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

A vizsgálat a Magyar Köztársaság Belügyminisztériumának közigazgatási államtitkára és Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának főigazgatója által megküldött iratokból megállapította, hogy panaszos nyilatkozata több pontban eltért a Belügyminisztériumban fellelhető 1941. évi irattári anyagtól, így a Belügyminisztérium nem tudta hitelesnek elfogadni a panaszos által közölt születési időt, lakóhelyet, édesapja deportálására és a család magyarországi tartózkodására vonatkozó adatokat. Panaszos 1944. évi deportálását követően panaszos Magyarországra nem tért vissza, hanem előbb Franciaországba, majd Venezuelába költözött.

Tekintettel arra, hogy panaszos 1948. január 1-jén és 1949. január 1-jén nem élt Magyarországon, így sem a magyar állampolgárságról szóló 1948. évi LX. törvény (továbbiakban: régi Ápt.) 26. § (1) bekezdése, sem pedig a 26. § (2) bekezdése, panaszos esetére nem alkalmazható. A Moszkvában, 1945. évi január hó 20. napján kötött fegyverszüneti egyezmény becikkelyezéséről szóló 1945. évi V. törvény értelmében ugyanis a panaszos 1940-ben, terület visszacsatolással szerzett magyar állampolgárságát a fegyverszüneti egyezmény aláírásának napján, 1945. január 20-án elvesztette, gyermekei pedig magyar állampolgárságot nem szereztek.

Az általános helyettes megállapította azt is, hogy mivel panaszos nem magyar állampolgár, sem az útlevél kérelme előterjesztése időpontjában hatályos, (a külföldre utazásról és az útlevélről szóló 1989. évi XXVIII. törvény 5. § (1) bekezdése), sem pedig azt követően hatályba lépett (a külföldre utazásról 1998. évi XII. törvény 3. § [1] bekezdése) törvény alapján nem jogosult magyar útlevélre. A panasz ezen részében tehát alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság nem merült fel. A Panaszos ugyanis a törvény rendelkezése alapján nem magyar állampolgár, ami kizárja magyar útlevél iránti igényének teljesítését.

Tekintettel arra, hogy panaszos nem magyar állampolgár, továbbá Magyarországon menekültként sincs elismerve, a hazatéréshez való alkotmányos joga sem sérült.

Végül az általános helyettes megállapította, hogy a BM Adatfeldolgozó Hivatal Útlevél Osztálya 1998. április 2-án kelt határozatával, melyet panaszos 1999. március 10-én vett kézhez, panaszos útlevélkérelmét elutasította. Panaszos az elutasító határozatot 1999. március 17-én kelt, a BM Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalához 1999. április 15-én érkezett beadványában megfellebbezte. A BM Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal a fellebbezést 1999. április 29. napján terjesztette fel a BM Önkormányzati Főosztályához másodfokú elbírálásra. A fellebbezés elutasításáról szóló 2000. április 13-án kelt határozat 2000. április 19-én érkezett a BM Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalhoz. Az elutasító határozatot az elsőfokú hatóság diplomáciai úton kézbesítette a panaszosnak.

A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény 21. § szerint “a hatósági eljárásban az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, többször módosított 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) rendelkezéseit kell alkalmazni.” Az Áe. 15. § (1) bekezdése értelmében az “érdemi határozatot a kérelem előterjesztésétől … számított harminc napon belül kell meghozni. Ennél rövidebb határidőt bármely jogszabály, hosszabbat pedig, csak törvény, törvényerejű rendelet vagy kormányrendelet állapíthat meg.” A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény nem állapít meg a fentinél hosszabb határidőt. Az Áe. 60. § szerint – amennyiben Jogorvoslatokról szóló VII. fejezete másként nem rendelkezik – a jogorvoslati eljárásokban az alapeljárásra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. Az Áe. 65. § (2) bekezdése értelmében “A fellebbezést az ügy összes iratával a fellebbezési határidő leteltétől számított nyolc napon belül fel kell terjeszteni a felettes szervhez.”

A fentiek alapján az általános helyettes megállapította, hogy a fellebbezési eljárás során sem az elsőfokú-, sem a másodfokú útlevélhatóság nem volt tekintettel a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményére, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogra. Ezzel alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoztak, ami abban nyilvánult meg, hogy a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala a panaszos fellebbezését több mint nyolc nap után terjesztette fel a BM Önkormányzati Főosztályára, ez utóbbi hatóság pedig mintegy egy év eltelte után hozott érdemi határozatot.

Az általános helyettes vizsgálata során feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásságok orvoslása érdekében ajánlást nem tett, mivel a határidők el- mulasztása érdemben nem befolyásolta panaszos érdekét, magyar útlevelet ugyanis nem kaphatott volna a határidők betartása esetén sem. Ugyanakkor felkérte a belügyminisztert, hogy a feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok jövőbeli elkerülése érdekében nyomatékosan hívja fel mind az alapeljárásban, mind pedig a fellebbezési eljárásban eljáró munkatársai figyelmét a törvényi határidők pontos betartására és annak kiemelkedő jelentőségére.

 

OBH 3433/2000.

Az emberi méltósághoz való jogból fakadó kegyeleti jog érvényesülését veszélyezteti, ha a temetkezési vállalkozó a temetés megrendelésekor nem győződik meg arról, hogy van-e a megrendelőnek rendelkezési joga a sírhely felett; valamint az a körülmény, hogy a református temető szabályzata nem tartalmaz előírásokat az üzemeltető és a szolgáltató részére történő adatszolgáltatásról és a rendelkezési jog jogosultjával kötendő szerző- désről.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert Bicskén a református temetőben a férje nyughelyéül szolgáló sírhelybe kifejezett tiltakozása ellenére férjének elhunyt testvérét is eltemették. Elmondása szerint a kriptát férjével együtt készítették 1958-ban, apósa halálakor. A férjét 32 évvel ezelőtt ugyanide temették. Azóta csak ő és gyermekei gondozták a sírhelyet, 1999-ben a panaszos fizette ki a sírhely újraváltási díját. A sírhely feletti rendelkezési jog jogosultjaként a fiát nevezte meg.

A vizsgálat az Alkotmányban deklarált emberi méltósághoz való jogból fakadó kegyeleti jog megsértésének gyanúja miatt indult. Tekintettel arra, hogy a temetkezési törvény a jegyzőt hatalmazza fel a temető fenntartásának és üzemeltetésének ellenőrzésére, az országgyűlési biztos az ügyben Bicske jegyzőjét annak vizsgálatára kérte fel, hogy a temető tulajdonosa (Református Egyházközség) és a temetkezési vállalkozó az ügyben a jogszabályoknak megfelelően jártak-e el, továbbá hogy a temető szabályzata megfelelő rendelkezést tartalmaz-e a rendelkezési jog érvényesítése érdekében.

A jegyző a vizsgálat során meghallgatta a temetkezési vállalkozót, a Református Egyházközség képviselőjét, a panaszost és fiát, aki a sírhely feletti rendelkezési jog jogosultja, a panaszos sógornőjét, aki férjét a tiltakozás ellenére a sírboltba temettette. A meghallgatásokon felvett jegyzőkönyvek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a református egyház fenntartotta magának azt a jogot, hogy a rendelkezésre jogosultakról nyilvántartást vezessen. A temetkezési vállalkozó és a református lelkész egyeztetésekor a rendelkezési jogosultságról nem esett szó. Ezért a temetkezési vállalkozónak a rendelkezésre jogosultról sem a vizsgált esetben, sem más temetések alkalmával nem volt tudomása. A temetőt üzemeltető Iharos Kft.-nek a rendelkezésre jogosultakról szintén nincs információja.

A panaszos és sógornője egymásnak ellentmondóan adta elő a sírhely építésére, a költségek viselésére és a gondozásra vonatkozó adatokat. A sírhely feletti rendelkezési jogot illetően nincs közöttük megegyezés. A temető tulajdonosának nyilvántartása szerint a rendelkezés joga a panaszos fiát illeti, aki kijelentette, hogy nem ragaszkodik ahhoz, hogy nagybátyját a kriptából kivegyék, és más helyre újratemessék.

A Református Egyházközség képviseletében megjelent ügyintéző elmondta, hogy a két család közötti egyeztetéskor ismertette a rendelkezési jogosultsággal kapcsolatos jogszabályokat. A temetés reggelén felajánlotta a panaszos sógornőjének, hogy új sírhelyet jelöl ki, de ő azt nem fogadta el.

A fenti temetési gyakorlat az országgyűlési biztos megállapítása szerint veszélyezteti a kegyeleti jog érvényesülését, de ennek kiküszöbölésére ajánlást nem tett, mert a jegyző a vizsgálat eredményeképpen felhívta a temetkezési vállalkozó figyelmét arra, hogy kötelessége és egyben érdeke is, hogy meggyőződjön arról, a temetést intéző személynek van-e rendelkezési joga, vagy legalábbis a rendelkezésre jogosulttól nyilatkozata arról, hogy a konkrét temetési helyen a temetés megtartható.

A Református Egyház lelkipásztorának figyelmét felhívta arra, hogy egészítse ki a temetőszabályzatot az üzemeltető és a szolgáltató részére történő adatszolgáltatás rendjével, gondoskodjon a temetési helyek megváltásának megfelelő dokumentálásáról és kössön szerződést a rendelkezésre jogosultakkal. A szerződésben pontosan rögzítse a rendelkezésre jogosult adatait, a rendelkezési jog helyét, időtartamát, a fizetendő díjat, a felek jogait és kötelességeit.

A jegyző a meghallgatás alkalmával tájékoztatta a feleket arról, hogy a rendelkezési joggal kapcsolatos vitájukban bírósághoz fordulhatnak. Ezt az érdekeltek tudomásul vették.

Az országgyűlési biztos a jegyző válaszát elfogadta, intézkedéseit, amelyek a temetőszabályzat kiegészítését és a temetkezési vállalkozó megfelelő eljárásának kialakítását célozzák, alkalmasnak tartotta arra, hogy a jövőben a temetkezési tevékenység a jogszabályoknak megfelelően történjen. További vizsgálatot nem tartott szükségesnek, az ügyet lezárta.

 

OBH 3472/2000.

A jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos jog sérül, ha gyámhivatal ügyintézője a panaszos bejelentéseit figyelmen kívül hagyja, és csupán az ellenérdekű fél – nem bizonyított – állításaira alapozza döntését. A gyámhivatal a gyermek családhoz, továbbá a megfelelő fejlődéshez való alkotmányos joga érvényesülését veszélyezteti, ha a kapcsolattartás végrehajtásának elősegítésére nem vesz igénybe minden olyan eszközt, amelyet a jogszabály számára lehetővé tesz.

A panaszos az unokájával való kapcsolattartása ügyében kérte az országgyűlési biztos segítségét. A panaszos lánya 1996-ban elhunyt, halála óta a panaszos unokáját a gyermek édesapja neveli. A gyermek apja azonban sem a gyámhivatali határozattal szabályozott kapcsolattartási időpontokat, sem a panaszos nagyszülővel kötött egyezséget nem tartotta be. A panaszos szerint a gyámhatóság sem tett meg mindent a határozat végrehajtása érdekében.

Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz, a gyermek családhoz és megfelelő fejlődéshez való joga sérelmének gyanúja miatt.

1998-ban a panaszos négy alkalommal kérte az unokájával való kapcsolattartás végrehajtásához a kiskőrösi gyámhivatal, illetőleg a kiskőrösi jegyző és a megyei gyámhivatal segítségét. A gyámhivatal a panaszos kérelmére 1998-ban a következő eljárási cselekményeket tette: az apa figyelmét felhívta a határozatban foglaltak teljesítésére. Írásban figyelmeztette az apát arra, ha nem tartja be a határozatban foglaltakat, pénzbírsággal sújtható. Az ügyintéző megpróbált egyezséget létrehozni a felek között, elrendelte a gyermek pszichológiai vizsgálatát.

A panaszos 1999 januárjában kétszer kérte a gyámhivataltól, hogy az apát bírság kiszabásával bírják rá a nagyszülői kapcsolattartást szabályozó határozatban foglaltak betartására. Az apa pedig a nagyszülői kapcsolattartás újraszabályozását kérte. Az apa kérelmére a gyámhivatal csökkentette azt az időt, amit a panaszos az unokájával tölthetett. A határozat meghozatalánál figyelmen kívül hagyta azt, hogy a nagyszülő nem kívánta a kapcsolattartás újraszabályozását, az első pszichológiai vélemény sem tartotta szükségesnek csökkenteni azt az időt, amit a kislány a panaszossal tölthet. Döntését az ügyintéző csupán az apa állítására, és az első pszichológiai véleménynek ellentmondó második szakvéleményre alapozta.

A panaszos fellebbezésére a másodfokon eljáró gyámhivatal új eljárásra utasította az első fokon eljáró hatóságot. Az új eljárásra azért nem került sor, mert az apa a kérelmét visszavonta.

A panaszos 1999-ben még öt alkalommal kérte a gyámhivatal segítségét a jogerős határozat végrehajtásához. A gyámhivatal hónapokig semmit nem tett a végrehajtás érdekében. A felek közötti egyezség megkötésére, az apa kezdeményezésére szeptemberben került sor.

Az egyezség szerinti kapcsolattartás 2000 márciusáig működött. 2000 márciusa és augusztusa között a panaszos hat alkalommal jelezte a gyámhivatalnál, hogy unokájával való kapcsolattartása továbbra sem a határozatban foglaltak szerint valósul meg. Ebben az időszakban a gyámhivatal egyszer szólította fel az apát a határozatban foglaltak teljesítésére, illetőleg kérte próbáljon meg egyezséget kötni a panaszossal. Eljárása során nem vette igénybe a kapcsolattartási konfliktusok rendezésére is kötelezett gyermekjóléti szolgálat segítségét, az apát is csak akkor sújtotta pénzbírsággal, amikor az ombudsmani vizsgálat már folyamatban volt.

A vizsgálat megállapította, hogy a kiskőrösi gyámhivatal eljárása megsértette a panaszos jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos jogát, továbbá közvetlenül veszélyeztette a gyermek családhoz és a megfelelő fejlődéshez való alkotmányos jogának érvényesülését.

A jogsértések elkerülése érdekében az általános helyettes Kiskörös Város Gyámhivatala vezetőjénél kezdeményezte, hogy a jövőben az ügyfelek bejelentését csak azok bizonyítása után vegyék figyelembe. A gyermek érdekében a kapcsolattartás megvalósulásának elősegítésére vegyék igénybe a gyermekjóléti szolgálat segítségét. Elsősorban a felek közötti egyezségkötés elősegítésé- vel próbálják a kapcsolattartást meghiúsító felet jogszerű magatartásra bírni. Amennyiben sem a gyermekjóléti szolgálat segítő munkája, sem a felek közötti egyezségkötési kísérlet nem vezet eredményre, akkor éljenek a védelembe vétel, illetőleg pénzbírság kiszabásának lehetőségével. A gyámhivatal vezetője a kezdeményezést elfogadta.

 

OBH 3700/2000.

A tisztességes eljáráshoz, a személyes szabadsághoz és a védelemhez való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz az APEH nyomozó hivatalainak eljárása, ha a büntetőeljárás szabályait figyelmen kívül hagyva járnak el a gyanúsítottal szemben.

A panaszos meghatalmazott ügyvédje az APEH Baranya, ill. Heves Megyei Nyomozó Hivatalának a védencével szembeni eljárását, valamint a Heves Megyei Főügyészség határozatát sérelmezte.

Az országgyűlési biztos a jogállamiság elvéből levezethető tisztességes eljáráshoz való jogot, továbbá a személyes szabadsághoz, valamint a védelemhez való jogot érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.

A megállapított tényállás szerint az APEH Bűnügyi Igazgatóság Heves Megyei Nyomozó Hivatala (egri nyomozó hivatal) 2000. május 24-én délután – gyanúsítotti kihallgatás céljából – rövid úton, este 8 órára idézte be a kaposvári panaszost. A panaszos kérte, hogy inkább másnap reggelre halasszák a meghallgatását. Az egri nyomozó hivatal ugyanakkor felkérte az APEH Baranya Megyei Nyomozó Hivatalát (pécsi nyomozó hivatal), hogy a panaszost vigyék be Pécsre. A panaszost 20.45-kor szállították be a pécsi nyomozó hivatalba, ahol – az egri adónyomozók érkezését követően – május 25-én 1.42-kor kezdték meg és 3.19-kor fejezték be a gyanúsítotti kihallgatását. A gyanúsított a vallomástételt megtagadta, és kijelentette, hogy védőt kíván meghatalmazni, de nem kérte az értesítését. Az egri adónyomozók azonban a panaszost átszállították az egri nyomozó hivatalba, ahol 8.10-kor folytatták a kihallgatását. A panaszos ekkor ismételten kijelentette, hogy az ügyvédjével való konzultáció nélkül nem kíván vallomást tenni, majd később meggondolta magát, és több kérdésre is válaszolt. A jegyzőkönyvet 11.35-kor zárták le.

A gyanúsított és védője panaszt tettek az egri nyomozó hivatal eljárása miatt. Az Egri Városi Ügyészség 2000. június 21-én kelt határozatában megállapította, hogy a panaszos előállítása a pécsi nyomozó hivatalba az APEH egyes feladatairól szóló 1998. évi XCIII. törvény 6. § (1) d, pontja alapján jogszerű volt, és   maximum 6 órás időtartamot sem haladta túl, ugyanakkor az egri nyomozó hivatalba történő előállítása már szükségtelen és túlhaladott volt. Azt is megállapították, hogy a panaszos terhére rótt egyik bűncselekmény, az adócsalás 5 évi szabadságvesztést meghaladó büntetési tételénél fogva a védelem kötelező lett volna, de a gyanúsított erre való figyelmeztetése elmaradt. A gyanúsított a vallomástételt több ízben is a védőjével való előzetes konzultációhoz kötötte, ezért vallomása – az 1973. évi I. törvény (Be.) 60. § (3) bekezdése alapján – bizonyítékként nem vehető figyelembe.

Az egri nyomozó hivatal vezetője az ügyészségi határozat ellen “felülvizsgálati panaszt” nyújtott be. Álláspontja szerint a panaszosnak az egri nyomozó hivatalba történő előállítása 3.10-től 8.10-ig tartott, vagyis nem haladta meg a maximum 6 órát. A gyanúsítotti kihallgatás nem kényszerintézkedés, így ennek időtartama az előállítás idejébe nem számítható be. A gyanúsítás során közölt adócsalás minősítése ugyanakkor téves volt, a büntetési tétele valójában 1–5 évig terjedő szabadságvesztés, ennélfogva a védelem nem volt kötelező. A gyanúsított pedig végül önként tett vallomást, ezért azt bizonyítékként figyelembe lehet venni.

A Heves Megyei Főügyészség 2000. július 6-án kelt határozatában – a fenti indokok alapján – helyt adott a “panasznak”, és megváltoztatta az első fokú határozatot. A Legfőbb Ügyészség Nyomozás Felügyeleti Főosztálya – a gyanúsított és védője panasza nyomán – 2000. november 3-án kelt határozatában megállapította, hogy a gyanúsítotti kihallgatás a vallomástétel megtagadásának jogát sértette. A panaszosnak a pécsi nyomozó hivatalba való beszállítását nem minősítették előállításnak, az egri nyomozó hivatalba való előállítás elleni panaszt pedig az érintett hivatal vezetőjéhez tették át. Végül a főügyészség határozatát hivatalból meghozottnak tekintették.

A sérelmezett ügyészségi határozatokat a biztos általános helyettese 2002 februárjában megküldte a Legfőbb Ügyészségnek. A Nyomozás Felügyeleti Főosztály 2002. április 5-én kelt határozata az ismételt panaszt alaposnak találta: az Egri Ügyészség határozatát részben helyben hagyták, részben megváltoztatták, és megállapították, hogy a panaszost “a nyomozó hatóság törvénysértően elővezette, megsértette a kötelező védelemre vonatkozó törvényi előírást és a gyanúsítottnak a vallomás megtagadására vonatkozó jogát.” Egyidejűleg hatályon kívül helyezték a Heves Megyei Főügyészség és a Legfőbb Ügyészség korábbi határozatait. Az indoklás szerint a panaszos idézésekor már a büntetőeljárás folyamatban volt ellene, az 1998. évi XCIII. törvény 1. § (3) bekezdése viszont kimondja, hogy az APEH a hatáskörébe utalt bűncselekmények esetén a Be. szabályai szerint jár el. A panaszossal szemben az elővezetés azért nem volt alkalmazható, mert nem szabályszerűen írásban, hanem rövid úton, szóban idézték meg (Be. 100. § [1] bek.). A Be. 47. § a, pontja értelmében a védelem kötelező, melyre a hatóságnak figyelmeztetnie kellett volna a gyanúsítottat. A gyanúsított folytatólagos kihallgatásával a hatóság megsértette a vallomástétel megtagadásához és a védekezéshez való jogot is. Az Egri Városi Ügyészség helyesen állapította meg, hogy ez a vallomás bizonyítékként nem vehető figyelembe. A Nyomozó Hivatalnak az ügyészségi határozat ellen nincs panaszjoga, ezért a Heves Megyei Főügyészségnek a “panaszt” tartalmi és formai okokból is el kellett volna utasítania.

Mindezekre tekintettel az általános helyettes 2002 októberében lezárt vizsgálata során megállapította, hogy az APEH Baranya, illetve Heves Megyei Nyomozó Hivatalának eljárása visszásságot okozott a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével, valamint a személyes szabadsághoz való joggal összefüggésben; a Heves Megyei Nyomozó Hivatal eljárása pedig, sértette a panaszosnak a védelemhez való alkotmányos jogát is. Ajánlást tett az APEH bűnügyi igazgatójának, hogy hívja fel a nyomozó hivatalok személyi állományának a figyelmét arra, hogy eljárásuk során megfelelően alkalmazzák a büntetőeljárás vonatkozó szabályait; valamint tegye rendszeres oktatás tárgyává ezeket a szabályokat. Az APEH bűnügyi igazgatója az ajánlást elfogadta.            Az általános helyettes jelezte, hogy az Alkotmány 55. § (3) bekezdése alapján “az, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogva tartás áldozata volt, kártérítésre jogosult.” A törvénytelen fogva tartásért a sérelmet szenvedett fél – a büntetőeljárásról szóló törvényben foglalt kártalanításhoz való jogától függetlenül – a Ptk. államigazgatási jogkörben okozott kárért való kártérítési felelősségre vonatkozó rendelkezésére figyelemmel is érvényesítheti kárigényét.

 

OBH 4190/2000.

Nem okoz alkotmányos visszásságot az ipari övezetben elhelyezkedő, közérdeket szolgáló szennyvíztisztító telep létesítése.

            Az országgyűlési biztoshoz az adott ügyben született jogerős határozat közlésétől számított egy éven belül lehet beadvánnyal fordulni.

A panaszos a cége szomszédságában lévő szennyvíztisztító telep létesítését és működését sérelmezte. Előadta, hogy alkalmazottai a szennyvízgödörtől néhány méterre végzik munkájukat.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, valamint az egészséges környezethez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Eljárása során Lábatlan Nagyközség Polgármesteri Hivatalának jegyzőjétől, majd rövid úton a polgármesteri hivatalnak az ügyben eljáró köztisztviselőjétől kért tájékoztatást a panasszal kapcsolatos álláspontjukról és a megtett intézkedésekről.

A panaszos ingatlana, ahol vállalkozási tevékenységet végez, a szennyvíztisztítóval szomszédos, az általános rendezési terv szerint ipari övezet.

A Nemzeti Környezetvédelmi Program általános településkörnyezeti célnak tekinti a települések csatornázottságának, szennyvíztisztításának és speciális szennyvízkezelésének fejlesztését, az ivóvízbázisok védelmét. Országos célként jelenik meg a szennyvízelvezetés és -tisztítás fejlesztése, a csatornázottság arányának növelése. Ennek alapján a szennyvíztisztító létesítésének szükségessége nem vitatható.

A tisztító létesítési engedély alapján készült el, majd a vízügyi hatóság 1998-ban az üzemeltetőnek üzemeltetési engedélyt adott. Az 1993. évi LIX. törvény 17. § (4) bekezdése kimondja, hogy ha az ügyben jogerős határozat született, az országgyűlési biztoshoz ennek közlésétől számított egy éven belül lehet beadvánnyal fordulni.

A Lábatlan és Süttő települések szennyvizének tisztítását végző létesítmény a lakott területtől mintegy 500 méterre, ipari övezetben helyezkedik el. Ezért tehát a biztos a létesítés helyét sem kifogásolta. Az első fokú közegészségügyi hatóság az alkalmazott technológia módosításához hozzájárult, az üzemeltetési szabályzatot jóváhagyta.

A szaghatás mértékét illetően ellentmondás van az érintettek között. A panaszos erős fejfájásról, émelygésről, alkalmazottai munkakörülményeinek romlásáról tett említést, a település jegyzője viszont kizártnak tartja, hogy a panaszos ingatlanán kellemetlen szag lenne, ugyanis ilyen szag a szennyvíztisztító ingatlanán sem érezhető. A műtárgy köré telepített növényzet a takarás mellett az esetleges kellemetlen szaghatások továbbterjedésének megakadályozására is alkalmas. Az alkalmazott technológia megítélésében – szakkérdésről lévén szó – az országgyűlési biztos nem foglalhatott állást.

A panaszos alkalmazottainak a tisztító közelségéből adódó kedvezőtlen munkakörülményeit is felvetette, ezért a jelentés egy példányát a biztos megküldte az ÁNTSZ Esztergom Városi Intézetének.

A panaszos esetleges szomszédjogi igényét polgári bírósági úton próbálhatja meg érvényesíteni. A per kockázata természetszerűleg a felperest is terheli.

A vizsgálat alapján a közérdeket szolgáló beruházással kapcsolatban az érintett szervek eljárásával összefüggő visszásságot az országgyűlési biztos nem állapított meg.

 

OBH 4234/2000.

A jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az engedélytől eltérő építkezés ügyében a hatóság a bejelentésre nem intézkedik, az érdemi döntést nem foglalja határozatba.

A panaszosok azért fordultak az országgyűlési biztoshoz, mert az építési hatóság nem, illetve nem határozattal intézkedett bejelentésükre, ezért a jogorvoslat sem volt számukra biztosított. A vizsgálat az alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt indult. A vizsgálatban az országgyűlési biztos a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjétől tájékoztatást, a XIX. kerületi építési hatóságtól iratokat kért.

A panaszosok 2000 júliusában fordultak először a jegyzőhöz azzal, hogy a szomszédjukban építkezők eltérnek az engedélyezett tervektől. Mivel nem kaptak választ, augusztus 9-én – most már kifejezetten határozat formában hozott – intézkedést kértek. A Polgármesteri Hivatal műszaki csoportja levélben közölte, hogy szabálytalanságot nem tapasztalt, így hatósági intézkedésének nincs alapja. Ezt követően a panaszosok egyidejűleg a közigazgatási hivatalhoz és az országgyűlési biztoshoz fordultak. A közigazgatási hivatal megkereste az I. fokú hatóságot, és a kapott választ továbbította a panaszosoknak.

Az I. fokú hatóság az építtetőnek megadta az időközben elkészült bővítményre a használatbavételi engedélyt. Ezt a panaszosok megfellebbezték, és az I. fokú hatóság saját hatáskörében visszavonta a használatbavételi engedélyt, fennmaradási engedélykérelem és tervek benyújtására kötelezte az építtetőt. A határozatot az építtető megfellebbezte, de a közigazgatási hivatal helybenhagyta azt. A kötelezett a kérelmet benyújtotta, azt az I. fokú hatóság a vizsgálat idején még nem bírálta el. Az ügy nem volt jogerősen befejezettnek tekinthető, ezért annak érdemére nézve az országgyűlési biztos megállapítást nem tett. Megállapította azonban, hogy a hatóság mulasztása következtében a panaszosokat alkotmányos jogaikkal összefüggésben sérelem érte és ennek közvetlen veszélye továbbra is fennállt. Mind az I. fokú, mind a II. fokú hatóság levélben hozott érdemi döntést, amelyet határozatba kellett volna foglalni, így a panaszosokat megfosztották a jogorvoslat igénybevehetőségétől. Ez akkor is törvénysértő és visszásságot eredményez, ha az eljárás lefolytatása azt az eredményt hozta volna, hogy az építtető az engedélyezett módon építkezik. Súlyosbította a helyzetet, hogy a levélben írt elutasításokkal ellentétesen a szabálytalanságok fennálltak, az engedélyezett tervektől eltértek. Az előzmények, a hatóság többszöri, több hónapos hallgatása ismeretében a két év óta lezáratlan ügyben nem volt kellő biztonsággal feltételezhető az, hogy mulasztások már nem fenyegetnek. Az országgyűlési biztos ezért felhívta a jegyző figyelmét, hogy mind ebben az eljárásban, mind a jövőben: érdemi döntést határozattal bíráljon el, és biztosítsa az érintettek számára a jogorvoslat igénybevehetőségét; a tényállást tisztázza, döntését időben meghozva akadályozza meg, hogy a folyamatában felderített szabálytalan építkezések szabálytalanul is fejeződjenek be.

Felhívta a Közigazgatási hivatal vezetőjének figyelmét: hogy az érdemi döntések határozati formában való meghozatalát követelje meg mind az I. fokú, mind saját II. fokú hatóságától; a tényállás tisztázásának a hiányát, az építés-felügyeleti ellenőrzés alaposságát vizsgálja meg a jelen ügyben, és ha szükséges és lehetséges, intézkedjék, főként e hibák jövőbeni elkerülésére; az országgyűlési biztos megkereséseire válaszoljon.

A folyamatban lévő ügyre is tekintettel a fennmaradás kérdésében ajánlással nem élt. Mivel ebben az eljárásban már érvényesült a panaszosoknak a jogorvoslathoz való joguk, és erre a továbbiakban is kilátás volt (feltéve, hogy szükség lenne rá), konkrét, további intézkedésre az ügyben sem okot, sem lehetőséget nem látott, ezért vizsgálatát lezárta. A panaszosokat tájékoztatta, hogy a hatóság jövőbeni döntésétől függetlenül az építkezésből eredő esetleges káruk polgári peres úton bizonyítható és érvényesíthető. A megszólítottak a jelentésben foglaltakkal egyetértettek, és a felhívásoknak eleget tettek.

 

OBH 4307/2000.

A jogbiztonság elvének maradéktalan érvényesülése érdekében elengedhetetlen, hogy a jogszabályok kihirdetése összhangban legyen a jogalkotási törvényben megállapított előírásokkal.

A Salzburgban élő magyar állampolgárságú panaszos sérelmezte, hogy azért nem engedték belépni a magyar határon, mert nem rendelkezett a gépkocsija beléptetéséhez szükséges – három héttel korábban hatályba lépett rendeletben előírt – igazolásokkal. A rendeletről a külföldön élő magyar állampolgárok nem értesültek. Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság elve, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el és tájékoztatást kért a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokától.             A panaszos 11 éve él Ausztriában. Korábban, a panaszos által is ismert gépjármű útlevél kiállításához az okmányon feltüntetett adatok valódiságát az útlevelével, külföldi munkaszerződésével, tartózkodási engedéllyel és a gépjármű forgalmi okmányaival tanúsíthatta. A 2000. július 1-jén hatályba lépett 27/ 2000. (VI. 23.) PM rendelet szerint az ideiglenes behozatali vámeljárásban történő vámkezeléshez az előbbiekben felsorolt okmányokon kívül be kellett nyújtani a munkavállalási engedélyét és három hónapot meghaladó időtartamú külföldi tartózkodásának a belföldi lakóhely szerint illetékes jegyzőnél vagy magyar külképviseletnél történő bejelentésének igazolását is. Az újabb igazolások szükségességéről a panaszos nem tudott, ezért a határról vissza kellett fordulnia.           Az országos parancsnok álláspontja szerint senki nem hivatkozhat a jogszabály nem ismerésére. Ezen túlmenően tájékoztatott arról, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Információs Szolgálata a hatályos vámrendelkezésekkel kapcsolatban, folyamatosan az érdeklődők rendelkezésére áll.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tájékoztatást elfogadta, ugyanakkor megállapította, hogy a hivatkozott – azóta ismét módosított – jogszabályok nem feleltek meg minden tekintetben a jogbiztonság követelményének. A rendelet a kihirdetését követő hetedik napon lépett hatályba. A kihirdetés és a hatálybalépés időpontja közötti időszak rövidsége miatt az utasok részére nem állt elegendő idő a jogszabály megismerésére, és az ahhoz való alkalmazkodásra.

A vámtörvény végrehajtásának részletes szabályairól szóló 10/1996. (III. 25.) PM rendelet szövege a kiadása óta 22 alkalommal változott, a módosításokról 17 jogszabály rendelkezett. A módosító jogszabályok egy része a kihirdetés napján, vagy néhány nappal a kihirdetést követően hatályba lépett.

Az Alkotmánybíróság a jogállamiság megvalósulása fontos követelményének tekintette, hogy a jogalanyok megismerhessék a számukra irányadó rendelkezéseket, és módjukban álljon magatartásukat azokhoz igazítani, ezért a jogalkotásról szóló törvény 12. § (3) bekezdésébe foglalt, azon szabályt, hogy “a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre” a jogállamiság alkotmányos tételén keresztül részesítette alkotmányos védelemben.

Tekintettel arra, hogy a panaszos sérelme utólag már nem volt orvosolható, és a vizsgálat tárgyával összefüggő rendelkezések is többször módosultak, az általános helyettes ajánlást nem tett, a vizsgálatot lezárta, de jelentését azzal a figyelemfelhívással küldte meg a pénzügyminiszternek, hogy rendeleteinek kiadása során az Alkotmánybíróság hivatkozott határozatai alapján járjon el.

 

OBH 4356/2000.

A jogbiztonság követelményével és az esélyegyenlőség biztosításának alkotmányos céljával összefüggő visszásságot okoz, ha az esélyegyenlőség érdekében bevezetett, hatósági igazolványhoz kötött jogosultság igénybevételét a hatóság nem biztosítja.

A panaszos sérelmezte, hogy várakozás közben a súlyos mozgáskorlátozottaknak járó parkolási igazolványa ellenére megbüntették és autójára kerékbilincset szereltek fel. Kifogásolta azt is, hogy a parkolási engedély Magyarországon ténylegesen nem biztosítja az ingyenes parkolás lehetőségét, hiszen az említett engedéllyel csak a mozgáskorlátozottak számára kijelölt parkolóhely vehető ingyenesen igénybe.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonsággal, valamint a diszkrimináció tilalmával összefüggő alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. Korábbi panaszok alapján az országgyűlési biztos már vizsgálta a mozgáskorlátozottak parkolási kedvezményeit, illetve ezek szabályozási módját. Az akkor készült jelentésben megállapította, hogy “nincs olyan jogszabályi rendelkezés, mely meghatározná a fizető parkolókra vonatkozó mindenkori önkormányzati rendelet keretét. Keretszabály nélkül viszont az önkormányzatok eltérő szabályozást alakítottak ki. Nem egységes a parkolást szabályozó helyi rendeletekben kialakított szabályozás – többek között – a mentességi kör tekintetében. Mindezek szükségessé teszik olyan magasabb szintű jogi rendelkezés megalkotását, amely a helyi parkolási rendeleteket és a mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeivel kapcsolatos jogszabályokat összhangba hozza. Ezért az országgyűlési biztos ajánlást tett a Közlekedési- Hírközlési és Vízügyi Minisztériumnak, hogy a Belügyminisztériummal egyetértésben, az egységes szabályozási elvek kialakítása érdekében a KRESZ új szakaszának beiktatásával határozza meg, hogy a korlátozott várakozási övezetek szabályai kötelezőek-e a parkolási engedéllyel rendelkező mozgáskorlátozott személyekre, illetve az őket szállító járművek vezetőire. Ajánlása nyomán 2000. májusában elkészült a rendelet módosításának szövege, amely szerint a mozgáskorlátozott személy vagy az őt szállító jármű vezetője járművével olyan helyen is várakozhat, ahol a várakozást jelző tábla tiltja. Korlátozott várakozási övezetben és várakozási övezetben a mozgáskorlátozott személy vagy az őt szállító jármű vezetője a járművével a várakozást ellenőrző órával (parkométerrel) vagy jegykiadó automatával ellátott várakozóhelyen ellenőrző óra vagy jegykiadó automata működtetése nélkül is várakozhat. A módosítás 2001. május 2-án lépett hatályba.

A mozgáskorlátozottak ingyenes parkolási problémájának megoldására tekintettel a 2002. március 29-én kelt jelentésében az országgyűlési biztos újabb ajánlást nem tett.

A mozgáskorlátozottak parkolási engedélyének elfogadásával összefüggésben is sok panasz érkezett az országgyűlési biztosokhoz. Ezekben a panaszosok azt sérelmezték, hogy a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás és a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. munkatársai a súlyos mozgáskorlátozottak parkolási engedélyét akkor sem fogadják el, ha azt bevallottan látták az autón vagy felmutatták nekik. A parkolási engedéllyel rendelkező és ennek megfelelően díjfizetés nélkül várakozó mozgáskorlátozottak autóira rendszeresen parkolási díj és pótdíj megfizetésére kötelező felszólítást helyeztek el. A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 27.) kormányrendeletben szabályozott parkolási engedély a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 15.) KPM–BM együttes rendeletben meghatározott díjmentes parkolás kedvezményének igénybevételére jogosítja azokat a mozgáskorlátozottakat, akik az engedéllyel rendelkeznek.

Az országgyűlési biztos a 2001. október 1-jén kelt, OBH 3266/2001. számú jelentésében megállapította, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak, mint közszolgáltatás nyújtása során eljáró társulás meghatalmazójának biztosítania kellett volna azt, hogy meghatalmazottja ne járhasson el jogszabálysértő módon, amely a jogbiztonság követelményével és a pozitív diszkrimináció alkotmányos célkitűzéseivel összefüggő visszásságot okoz.

Ezért az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a Fővárosi Önkormányzat gondoskodjon arról, hogy a meghatalmazott Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás és a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. a fent leírt jogszabálysértő gyakorlatot a továbbiakban ne folytathassa és teremtse meg annak a feltételeit, hogy az önkormányzat a parkolási engedélyek valódiságát ellenőrizni tudja. Az önkormányzat a kezdeményezést elfogadta.

A vizsgálat óta elkészült a mozgáskorlátozottak új parkolási engedélyéről szóló jogszabálytervezet, és született egy kormányhatározat, mely a parkolási igazolványok jogszerű használatának ellenőrzéséhez szükséges hatósági nyilvántartási rendszer kialakításáról rendelkezik. A változások remélhetőleg hozzájárulnak ahhoz, hogy az ellenőrző szervek a továbbiakban ne kövessenek jogszabállyal ellentétes gyakorlatot az igazolványok ellenőrzése során. Erre tekintettel az országgyűlési biztos újabb alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, az adott ügyben ajánlást nem tett.

 

OBH 4383/2000.

A jogbiztonsággal, a tisztességes eljáráshoz való joggal, a fogyasztó tájékoztatáshoz való jogával, valamint a polgári jog együttműködésre vonatkozó alapelvével összefüggésben visszásságot okoz a közszolgáltató, ha a fogyasztó átlagos fogyasztását nagyságrendekkel meghaladó vízfogyasztás okait a fogyasztó kifejezett kérésére sem tisztázza.

            Nem okoz visszásságot a csatornázási művek, ha két éven belül történő ismételt csőtörés esetén nem fizet kompenzációt a fogyasztónak.

Egy budapesti társasházi közös képviselő azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy egy csőtörés után a Csatornázási Művek Rt-től kért kompenzáció teljesítéséhez különböző feltételeket kötnek. A kompenzációért vállalni kell azt, hogy az elkövetkező két évben nem lesz csőtörés, valamint ehhez magas ügyintézési díjat is kell fizetni. A panaszos sérelmezte továbbiakban a vízművek eljárását is, mert az a vonatkozó jogszabályi előírások ellenére sem adott kompenzációt a csőtörés idejére.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog és a szociális piacgazdaság elvével összefüggő sérelem gyanúja miatt indított eljárást.

A közös képviselő 2000. augusztus 23-án a Fővárosi Vízművek Rt.-hez fordult levélben, mert az augusztus 9-én átvett vízszámlán szereplő vízfogyasztás az előző időszakhoz képest jelentősen megnőtt. A közös képviselő levelében előadta, hogy sem az áprilisi, sem a júniusi leolvasásról nem kapott értesítést, a vízművek viszont telefonon azt állította, hogy az egyik lakó az értesítést átvette. A megnevezett lakó viszont nem lakik a lakásban. A vízművek a kompenzációt minden magyarázat nélkül elutasította. Ezt követően a közös képviselő ismét levélben fordult a szolgáltatóhoz, amelyet az ismételten elutasított. 2000. augusztus 10-én a közös képviselő a Csatornázási Művek Rt.-hez is fordult kompenzációért. A Csatornázási Művek Rt. a szükséges nyomtatványt megküldte a közös képviselőnek. A nyomtatvány szerint – a vízvezeték-hálózat karbantartásáról oly mértékben kell gondoskodni, hogy a nyilatkozat időpontjától számított, legalább két éven belül meghibásodás ne következhessen be, és – az ügy elbírálásához szükséges munkavégzés ügyintézési díját elismeri a kérelmező. A csatornázási művek jóváírta a vízveszteség során felmerült csatornahasználati díjat.

A Ptk. szerint a tulajdonos viseli a dologgal járó terheket és a dologban beállott azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni, továbbá a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. Az együttműködési kötelezettség kiterjed arra az esetre is, amikor az egymással polgári jogi jogviszonyban álló felek között a teljesítéssel kapcsolatos, vagy mással összefüggő vita támad, illetve amikor az egyik fél a teljesítéssel összefüggő valamilyen rendellenességet tapasztal. A fogyasztóvédelemről szóló törvény rendelkezései kifejezetten azt a kötelezettséget hárítják a közüzemi szolgáltatóra, hogy ügyfélszolgálatának a vita körülményeit részletesen fel kell tárnia. A vizsgálat során megállapította a biztos, hogy a Fővárosi Vízművek Rt. több szempontból is megsértette az együttműködésre vonatkozó kötelezettségét.

A szolgáltató először azzal hárította el az intézkedést, hogy ahol van vízmérő, megvalósulhat a belső ellenőrzés. A vizsgált esetben egy kerti vízcsap föld alatt megközelítőleg 1,5 méterre lévő ún. talpszelepe hibásodott meg és okozta a nagy mennyiségű vízelfolyást. Nem életszerű a fogyasztóval szemben elvárni azt, hogy mindennap a vízóra aknában elhelyezett mérőt ellenőrizze. Másodszorra azzal hárította el a vizsgálatot a szolgáltató, hogy az elmúlt évben is éppen augusztusban volt kiemelkedően magas a társasház vízhasználata – annak ellenére, hogy panaszos jelezte, hogy építési munkálatok folytak egy évvel korábban

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jogbiztonsággal, a tisztességes eljáráshoz való joggal, a fogyasztó tájékoztatáshoz való jogával, valamint a polgári jog együttműködésre vonatkozó alapelvével kapcsolatos visszásságot okoz a közszolgáltató, ha a fogyasztó átlagos fogyasztását nagyságrendekkel meghaladó vízfogyasztás okait nem tisztázza.

A szolgáltatói ellenőrzés nem mentesíti a fogyasztót a csatlakozó víziközmű-hálózat és a házi ivóvízhálózat rendszeres ellenőrzésének és karbantartásának kötelezettsége alól. Ez a szabály a valós életben mégsem kötelezi a fogyasztót arra, hogy napi rendszerességgel vizsgálja a vízvezeték-hálózatot, főleg azért, mert gyakorlatilag a teljes hálózat a föld alatt, vagy a falakban fut. A szolgáltató érdeke is, hogy ne legyen csőtörés, hiszen a csőtörésből eredő veszteséget nem tudja megtéríttetni. Ezt segítik a vonatkozó kormányrendelet azon rendelkezései, mely alapján a szolgáltató jogosult a víziközmű-hálózat ellenőrzésére. A kormányrendelet a Ptk. kárveszély viselésére vonatkozó szabálya alól kivételt képez, és a fogyasztót méltányosságból mentesíti az elfolyt víz ellenértékének megfizetése alól. A vezeték tulajdonjoga a főmérőnél szétválik, de műszaki, technikai értelemben egységes egészet alkot, ezért mindkét fél érdeke az egész rendszer “csőtörés-mentes”, hibátlan működése.

A jogszabályok együttes értelmezéséből egyfajta kockázat- és kármegosztás következik, aminek részeként elfogadható a 2 éves meghibásodás nélküli karbantartás megkövetelése.

A csőtöréssel kapcsolatos díjkompenzáció iránti igények elbírálása mint szolgáltatás nem kapcsolódik szorosan a szennyvízelvezetéshez mint a csatornázási művek alap tevékenységi köréhez, ezért nem állítható, hogy a csatorna díjban ennek a költségnek szerepelnie kellene, már csak azért sem, mert nem lenne igazságos azokkal a fogyasztókkal szemben, akiknél bizonyos időközön belül nem jelentkezik csőtörés. Az ügyintézési díj mértékének vizsgálatára egyébként a Gazdasági Versenyhivatalnak van hatásköre.

Az országgyűlési biztos felkérte a Fővárosi Vízművek Rt. vezérigazgatóját arra, hogy fontolja meg a többletfogyasztás után fizetett összeg méltányos ré- szének visszatérítését és, hogy hívja fel az ügyfélszolgálaton dolgozó munka- társainak figyelmét a jogszabályi követelmények betartására és ezzel a panaszok tényleges elbírálására, továbbá a megfelelő hangvételű tájékoztatásokra. A vezérigazgató a kezdeményezéseket elfogadta.

 

OBH 4876/2000.

A jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott az ELMŰ azzal, hogy az éves elszámolásra való áttérést megelőzően a fogyasztóknak kiküldött levél számos olyan – a szerződésmódosításra a Ptk.-ban előírt – lényeges elemet nem tartalmazott, amelyek hiánya az ügyfelek félretájékoztatásához vezetett.

A Népszava 2000. 09. 25-én megjelent számában írás olvasható “Döntés a fővárosiak villanyszámlájáról” címmel. Az írás felhívta a figyelmet arra, hogy az ELMŰ Rt. értesítése, amit az évi egyszeri leolvasási rendszerre való áttérésről küldött a lakosságnak, nem volt megfelelő, mert nem tette lehetővé a havi leolvasást azok számára, akik továbbra is ebben a rendszerben kívánják kiegyenlíteni a számlát. A tudósítások szerint a Magyar Energia Hivatal (továbbiakban: Hivatal) vizsgálatot indított a Budapesti Elektromos Művek Rt. sok panaszt kiváltott intézkedése miatt.

A cikkben megjelentek érintették a fogyasztók Alkotmányban deklarált, a jogbiztonság elvéből származtatható jóhiszemű és tisztességes eljáráshoz való jogát, ezért az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a hivatal vizsgálata során tett intézkedések, hogyan hatályosultak.

Megkeresésére a Hivatal főigazgatója arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a fogyasztói bejelentések alapján a hivatal és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (továbbiakban: FVF) 2000. december 7-én és 8-án helyszíni ellenőrzést és ezzel kapcsolatos konzultációt tartott az ELMŰ Rt.-nél.

Előzményként a vizsgálati jelentés megállapította, hogy a pénzbeszedési rendszer megváltoztatásáról szóló – a fogyasztóknak kiküldött – levél számos lényeges elemet nem tartalmazott és ez a későbbi panaszoknak egyik forrása volt. A tájékoztató többek között nem tért ki arra, hogy a szolgáltató az új számlázási rendszerre való áttérés bejelentésével lényegében szerződésmódosítást kezdeményez; a fogyasztók választhatják a havi számlázási, leolvasási és díjfizetési, azaz a meglévő rendszert is; a fogyasztó a fogyasztásmérő állást ingyenes zöld számon vagy bérmentesített levelezőlapon jelentheti be. A hivatal és az FVF a 2000 májusában tartott megbeszélés keretében felhívta az ELMŰ Rt. képviselőinek figyelmét a fenti hiányosságokra. A hivatal az éves elszámolásra történő áttérés szándékát nem kifogásolta, egyetértett az ELMŰ Rt. azon törekvésével, hogy a megromlott közbiztonság mellett célszerű a pénzbeszedős fizetési formát megszüntetni. Ezen állásponttal a FVF is egyetértett. A helyszíni vizsgálat megállapításai alapján a hivatal határozatban kötelezte az ELMŰ Rt.-t, hogy a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül a lakossági fogyasztók részére kibocsátott részszámlán tüntesse fel az éves elszámolásra történő áttérés kezdeti időpontjában leolvasott fogyasztásmérő állását, a tárgyhónapban számlázott villamos energia mennyiséget, a következő leolvasási időpontot (hónapot vagy hetet). Valamint állítsa helyre az eredeti állapotot azon fogyasztóknál, akik nem fogadták el a szerződésmódosítási ajánlatát, vagy időközben az ELMŰ Rt. eredeti ajánlatától eltérő eljárása (pl. évközi leolvasás és végszámlázás) miatt a szerződésmódosításra vonatkozó ajánlat elfogadása után azt visszavonták.

A határozat végrehajtásáról a Hivatalnak 2001. augusztus 30-ig írásban kellett beszámolnia.

A határozatban előírtak teljesítéséről az országgyűlési biztos a Magyar Energia Hivataltól kért tájékoztatást. A tájékoztatás alapján megállapította, hogy az ELMŰ Rt. az első három pontban említetteknek eleget tett. Az utolsóban foglaltakat csak részben teljesítette, abban az esetben, amikor a fogyasztó vállalta, hogy a mérőóra állását bejelenti, és a számlát csekken befizeti.

A mérőóra havonkénti leolvasására és a díj beszedésére a szolgáltató szerződést kötött a Díjbeszedő Rt.-vel, így nem jellemzően ugyan, de ez az elszámolási mód is működik. A hivatal e pontban meghatározott követelmények teljesítése érdekében újabb intézkedést nem tervez tekintettel arra, hogy az új elszámolási mód bevezetése óta már két év eltelt, és arra is, hogy a kétféle elszámolási mód fenntartása igen költséges, aminek az árra gyakorolt hatása is kedvezőtlen.

Az országgyűlési biztos a Hivatal által kezdeményezett vizsgálat megállapításaival egyetértett. A gazdaságosság és a biztonság szempontjából az éves elszámolásra való áttérést indokoltnak tartotta. Ezt azonban meg kell előznie a szolgáltató és a fogyasztó megállapodásának. A Ptk. 4. § (1) bekezdése alapján a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. Az ELMŰ ennek a kötelezettségének csak részben tett eleget és ezzel a mulasztással az említett alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott.

Ugyanakkor a jóhiszeműség, a tisztesség, és az együttműködés a fogyasztótól is elvárható. Az éves elszámolásra való áttérés az országgyűlési biztos véleménye szerint nem okoz hátrányt a fogyasztónak. A világon szinte mindenhol az éves elszámolási rendszer van elterjedőben – éppen költségkímélő hatása miatt. A havonként küldendő részszámlán a becsült fogyasztás meghatározása a fogyasztóval való egyeztetés alapján történik, és év közben a fogyasztási szokások megváltozása miatt bármikor módosítható.

Tekintettel a fentiekre és arra, hogy az ELMŰ Rt. az okozott sérelmet a hivatal és a FVF közös vizsgálatának eredményeképpen orvosolta, az országgyűlési biztos az ügyben ajánlást nem tett, és az ügyet lezárta.

 

OBH 4884/2000.

A tulajdonhoz és az egészséges környezethez való joggal kapcsolatban visszásságot okoz, ha a jegyző a közterületen önkényesen megváltoztatott csapadékvíz-elvezetési viszonyok visszaállítására nem intézkedik.

A panaszos az érdi önkormányzat eljárását kifogásolta. Az utcájukat egy tulajdonos feltöltötte úgy, hogy a többiek ingatlanát önti el a víz. Az utca járhatatlanná vált, a védekezésképpen emelt gátak és torlaszok balesetveszélyt okoztak. Beadványukra azt válaszolták, hogy: “Véleményünk szerint a csapadékvíz elvezetésének nem az a legjobb módja, hogy visszaállítsák az utat eredeti (használhatatlan) állapotára. A végleges megoldás az, ha vízelvezető árokkal védik meg ingatlanjaikat. Sajnos az Önkormányzat ez évi tervében nem szerepel ezen útszakasz felszíni vízrendezése. Ezért javasoljuk, hogy saját erőből oldják meg a vízelvezető árok kiépítését ingatlanuk előtt.”

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a területen hiányzik a belvíz–csapadékvíz elvezető rendszer, és kiépítésének jövőbeni idejét – az önkormányzat folyamatban lévő beruházásai miatt – egyelőre meghatározni sem lehet. Erre nézve az Ötv. 8. § (2) bek. alapján kezdeményezéssel nem élt. Megállapította azonban, hogy az önkormányzat mint a közút tulajdonosa-kezelője és a jegyző mint út- és vízügyi hatóság nem jártak el az út magassági viszonyainak és a víz természetes lefolyásának megváltoztatása miatt. Nem fogadható el a polgármesteri hivatal álláspontja: “Véleményünk szerint a csapadékvíz elvezetésének nem az a legjobb módja, hogy visszaállítsák az utat eredeti (használhatatlan) állapotára”.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a megoldást megfogalmazta (“az útprofil korábbi, vápa-szerű kiképzése”), valamint a vízelvezető árok “ad hoc” jellegű kialakításától óva intett.

Mindkettőt elfogadva az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszosoknak a tulajdonhoz és az egészséges környezethez való jogukkal kapcsolatban visszásság keletkezett.

Ezért kezdeményezte, hogy a jegyző hatósági hatáskörében járjon el a vizek természetes lefolyását megváltoztató személy ellen, és kötelezze az eredeti állapot helyreállítására. (Addig is, amíg az önkormányzat a végleges megoldást ki tudja alakíttatni.)

A jegyző a kezdeményezést elfogadta és teljesítette.

 

OBH 5394/2000.

Nem okoz visszásságot az önkormányzat és a katasztrófavédelem, ha az árvízkárosult panaszosnak – mindenre kiterjedő vizsgálat után – nem ad kárenyhítési támogatást, mert a kérelem jogszerűen nem teljesíthető.

A panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy Sátoraljaújhely Város Önkormányzata az árvízkárral kapcsolatos kérelmét elutasította. Segítséget kért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól is, de a támogatást ott sem kapta meg.

A vizsgálat az Alkotmányban deklarált szociális biztonsághoz, valamint a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indult. A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat és a katasztrófavédelem a kár keletkezésének idején hatályos kormányrendelet, helyi rendelet, illetve a BM útmutató alapján járt el, mely szerint, ha a károsultnak a településen már van lakóingatlana, nincs lehetőség kárenyhítést nyújtani az árvízkár sújtotta összedőlt ingatlanra, annak ellenére sem, hogy a család életvitelszerűen a károsodott ingatlanban élt, és itt folytatta az állattenyésztést, mint jövedelem kiegészítő tevékenységet. Az önkormányzat önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzatnak minősül, mivel a településen több ezer fő a munkanélküli, ezért komoly gondot jelent a család megsegítése, lakhatásukat, gazdálkodásukat is egyaránt biztosító támogatás elkülönítése. Sátoraljaújhely Város Önkormányzata és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kötelezettségén felül megtette azt a kezdeményezést, amelyet a panaszos ügyében járható útnak talált, és méltányosságból a belügyminiszterhez, valamint a Miniszterelnöki Hivatalhoz fordult azt javasolva, hogy a panaszos lakásépítésre, lakás- vagy telekvásárlásra támogatást kaphasson.

Az önkormányzat és a katasztrófavédelem a jogszabálynak megfelelő és példamutató külön eljárására tekintettel a vizsgálat alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot nem tárt fel. Az általános helyettes ezért kezdeményezéssel nem élt, de figyelemfelhívásként felkérte az önkormányzatot, hogy amennyiben a későbbiekben a lakáscélú támogatás vagy a szociális ellátások forrásai bármilyen lehetőséget adnak a panaszos támogatására, illetve a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnál lehetőség lesz pótigény előterjesztésére, úgy segítsék az utólagos kárenyhítését.

 

OBH 5494/2000.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz a rendőr, ha a hivatali hatáskörében tudomására jutott bűncselekményről nem tesz feljelentést. A diszkrimináció tilalmát sérti az a biztonsági őr, ha valakit egy közművelődési intézményben tartott nyilvános rendezvényre a bőrszíne miatt nem enged be.

Egy magyar állampolgár fordult panasszal a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosához, mert egy színes bőrű külföldi barátnőjét két ízben is hátrányos megkülönböztetés érte. Egyik alkalommal a panaszos és barátai az Újvár Klubban rendezett nyilvános diszkóba szerettek volna bejutni, de az ajtóban álló biztonsági őr közölte, hogy “négereket nem engedhetek be” a rendezvényre. A másik esetben a panaszos és külföldi barátja a Petőfi Csarnokban rendezett Depeche Mode Klub rendezvényén szerettek volna szórakozni, de a belépőjegy megváltását követően két fiatal férfi ment oda hozzájuk, és fenyegető magatartást tanúsítva, szóban zaklatták őket. A barátnője bőrszínére sértő megjegyzéseket tettek, majd egyikük a panaszost bántalmazta is. A vérző panaszos és barátja csak az időközben a helyszínre érkező biztonsági őrök segítségével tudta a rendezvény helyszínét elhagyni. A panaszos és barátja a Petőfi Csarnokból egyenesen az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségére ment, ahol panaszuk rögzítését követően a szolgálatban lévő diplomata behívott egy magyar rendőrt, aki megkérdezte őket, hogy kívánnak-e feljelentést tenni. Nemleges válaszukat követően a rendőr távozott. Feljelentés hiányában büntetőeljárás nem indult.

A kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a panaszt hatáskör hiányában áttette az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének, aki a hátrányos megkülönböztetés gyanúja miatt indított vizsgálatot. Az ügyben kizárólag a rendőrség tekinthető hatóságnak, amely azonban a sérelmet szenvedett személyek kívánságára – azaz feljelentés hiányában – nem járt el. A történtek azonban felvetik a Btk. 174/B. §-ában szabályozott nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntette elkövetésének gyanúját, ami hivatalból üldözendő bűncselekmény. A büntetőeljárásról szóló törvény értelmében minden hatóság és hivatalos személy köteles a hivatali hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni. Az Alkotmánybíróság 49/1998. (XI. 27.) AB határozata indokolásában rámutatott arra, hogy a demokratikus jogállamban a “büntető hatalom gyakorlásának, a büntető igény érvényesülésének intézmény- és eszközrendszere közvetlen alkotmányos jelentőséggel bír; a büntető felelősségre vonás szabályai alkotmányos jelentőségűek”. Az Alkotmánybíróság idézett álláspontjára figyelemmel a panaszos által említett rendőr az őt terhelő feljelentési kötelezettség elmulasztásával a jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

A törvény felhatalmazása alapján az országgyűlési biztosok mindig közszolgáltatónak tekintették a hatóságnak nem minősülő, de állami vagy önkormányzati feladatot ellátó szerveket. A vizsgált ügyben, a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott és működtetett Petőfi Csarnok olyan közművelődési intézmény, ami a kulturális közszolgáltatást végző szerv ismérveinek megfelel. A Schönherz Zoltán Kollégium a Budapesti Műszaki Egyetem intézménye, amelyet az épületében megrendezett – a belépődíj megfizetésével – mindenki által hozzáférhető kulturális rendezvény kapcsán az országgyűlési biztos kulturális közszolgáltatást végző szervnek tekintett.

Az Alkotmánybíróság a 64/1991. (XII. 17.) AB határozata indokolásában elvi éllel mutatott rá arra, hogy az államnak az alapvető jogok – így a hátrányos megkülönböztetés tilalmához való jog – tiszteletben tartására és védelmére vonatkozó kötelessége a szubjektív alapjogokkal kapcsolatban nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell a megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltétekről. Az alapvető jogok védelme az érvényesülésükhöz szükséges személyi és szervezeti feltételek biztosítását is magában foglalja. Az említett okból elfogadhatatlan, hogy valakit egy közművelődési intézmény épületében tartott nyilvános rendezvényre, a rendfenntartásért felelős biztonsági őr a bőrszíne miatt ne engedjen be; különös figyelemmel arra, hogy az alapvető jogok érvényesüléséhez szükséges szervezeti feltételek biztosítása – szükség esetén – az érintett személy védelmének kötelezettségét is magában foglalja. Az említett kötelezettség fennállására tekintettel érthetetlen, hogy a Petőfi Csarnok biztonsági őrei az agresszív, zaklató magatartást tanúsító személyek – akár rendőri segítséggel történő – eltávolítása helyett, miért a panaszost és színes bőrű társát “menekítették” ki az intézményből.

Az eljárás nem terjedt ki annak vizsgálatára, hogy a panaszosnak és társainak a rendezvényre történő bejutását megakadályozó biztonsági őr az intézmény dolgozója, az egyetem diákja vagy az intézmény lakója volt-e, mert az intézményt terhelő alkotmányos kötelezettségek szempontjából annak nincs jelentősége. Annak sincs jelentősége, hogy a panaszost a Petőfi Csarnokban bántalmazó, illetve őt és színes bőrű barátját zaklató személyek nem az intézmény dolgozói, hanem a rendezvényen szórakozó “vendégek” voltak. A közművelődési intézményeknek az alapvető jogok érvényesülésének biztosítására vonatkozó kötelezettsége ugyanis nem csak az általuk szervezett, illetve a saját munkatársaik által lebonyolított, hanem azokra a rendezvényekre is kiterjed, amelyek számára helyet biztosítanak. Ezért a vizsgálatban érintett közművelődési intézményekben történtek a hátrányos megkülönböztetés tilalmához való joggal összefüggő visszásságot okoztak.

A feltárt visszásságok jövőbeni megelőzése céljából az országgyűlési biztos általános helyettese felhívta Budapest Rendőrfőkapitányát, hogy a rendőri szervek fokozott figyelmet fordítsanak feljelentési kötelezettségük, a Budapesti Műszaki Egyetem Schönherz Zoltán Kollégiuma és a Petőfi Csarnok igazgatóját arra, hogy a jövőben fokozott figyelmet fordítsanak az általuk vezetett intézmények hátrányos megkülönböztetés tilalmának érvényesülésére vonatkozó kötelezettsége teljesítésére.

A vizsgálattal érintett szervek vezetői az országgyűlési biztos általános helyettesének kezdeményezését tudomásul vették.

 

OBH 5838/2000.

A jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a hulladékgazdálkodási törvényben meghatározott közszolgáltatás díját az elvégzett közszolgáltatással nem arányosan állapítja meg, és nem törekszik a szolgáltatás–ellenszolgáltatás egyenértékűségének megvalósítására. Ugyancsak a jogbiztonságot sérti az önkormányzat, ha a közszolgáltatással kapcsolatos rendeleti előírások megszegését egységesen szabálysértéssé nyilvánítja.

A panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztosához, mivel sérelmezte Kaszaper Község Önkormányzatának a települési szilárd hulladék gyűjtésével, szállításával és annak díjával kapcsolatos szabályozását. A vizsgálat az Alkotmányban deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indult.

Az önkormányzatok az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről (a továbbiakban: közszolgáltatási törvény) és a későbbiekben megjelent hulladékgazdálkodási törvényekben foglalt felhatalmazás alapján nagyfokú önállósággal rendelkeznek a települési szilárd hulladék elszállítási díjának és a díjfizetés alapjának megállapítása során. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzatok önállósága és mérlegelési jogköre korlátlan. Az önkormányzati rendeleteknek ugyanis összhangban kell lenni az Alkotmányból fakadó követelményekkel. A települési szilárd hulladék közszolgáltatási szerződés keretében való elszállításának szabályozása során az önkormányzatok törvényi felhatalmazás alapján polgári jogi jogviszony elemeit állapítják meg, ezért tiszteletben kell tartaniuk a Ptk. 1. § (1) bekezdéséből eredő azon követelményt, amely szerint az önkormányzatoknak a gazdasági szervezeteknek és az állampolgárok személyi viszonyait szabályozó jogszabályokat, a törvénykönyvvel összhangban, arra figyelemmel kell értelmezni.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az önkormányzati rendelet gyakorlati alkalmazása alkotmányos visszásságokat eredményezhet. A rendelet ugyanis a települési szilárd hulladék elszállítása díjának megállapításakor átalánydíjat határozott meg, melynek alapja a kötelezően előírt 120 literes gyűjtőedény ürítése. A díj mértéke ennek figyelembevételével egyszeri ürítéskor 300 Ft + áfa. Az önkormányzati rendelet nem veszi figyelembe azt a körülményt, hogy – különösen kisebb háztartásokban – nem keletkezik még kéthetenként sem 120 liter elszállítandó hulladék. Az önkormányzat díjazási rendszere ezért nem tesz eleget annak az alkotmányos követelménynek, amely szerint átalánydíj alkalmazásánál az érintettek körülményeit megfelelő figyelemmel, körültekintéssel és méltányossággal kell értékelni, továbbá, hogy amennyiben a szemétszállítási díj összege nem a ténylegesen elszállított szemét mennyiségéhez igazodik, fokozottan kell törekedni a szolgáltatás–ellenszolgáltatás egyenértékűségének megvalósítására.

Az önkormányzati rendelet kimondja, hogy aki a rendelet előírásainak nem tesz eleget, szabálysértést követ el. Ebből következően a díjfizetési kötelezettség nem teljesítése is szabálysértésnek minősül. Az Alkotmánybíróság a 19/1998. (V. 22.) AB határozatában úgy foglalt állást, hogy az önkormányzat részére az Alkotmány 44. § (1) bekezdés a) pontja és az önkormányzati törvény 16. § (1) bekezdése által biztosított rendeletalkotási jog nem jelenti azt, hogy a helyi önkormányzat bármely jogellenes magatartást szabálysértéssé nyilváníthat. A szabálysértés a közigazgatás ellenes magatartások, illetőleg az emberi együttélés szabályait sértő magatartások, az ún. kriminális cselekmények szankcionálására hivatott jogintézmény (63/1997. [XII. 11.] AB határozat).

A szabálysértés intézményének e rendeltetésével összeegyeztethetetlen az, hogy a jogalkotó – valamely közjogi védelmet igénylő közérdek nélkül – önmagában a polgári jogi szerződésből eredő kötelezettség nem teljesítését szabálysértéssé nyilvánítja. A közszolgáltatási szerződés tartalmára vonatkozó szabályokat közszolgáltatási törvény felhatalmazása alapján a Polgári Törvénykönyv keretei között a helyi önkormányzat is megállapíthat rendeletében, ezzel azonban a közszolgáltatási jogviszony nem lép ki a polgári jog keretei közül.

Azáltal, hogy az önkormányzat a hulladékgazdálkodási törvényben meghatározott közszolgáltatás díját az elvégzett közszolgáltatással nem arányosan állapította meg és nem törekedett a szolgáltatás–ellenszolgáltatás egyenértékűségének tiszteletben tartása elvének megvalósítására, az Alkotmányban deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és tisztességes eljárással összefüggésben visszásságot okozott.

A jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonságot sérti, ha az önkormányzat a közszolgáltatással kapcsolatos rendeleti előírások megszegését egységesen szabálysértéssé nyilvánítja.

Az ombudsman az ajánlásában felkérte a Békés Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg az önkormányzat települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybevételének szabályairól szóló rendeletét. Kezdeményezze, hogy az önkormányzat hozzon létre olyan díjrendszert, amely jobban figyelembe veszi az egyes eltérő körülmények közötti csoportok szemétkibocsátását, és a díj jobban igazodik az elszállított szemét mennyiségéhez, valamint biztosítja a szolgáltatás–ellenszolgáltatás fokozottabb arányosságát. Kezdeményezze a helyi rendeletben előírt szabálysértési rendelkezések módosítását. Vizsgálja meg azt, hogy a helyi rendelet mennyiben felel meg a hulladékgazdálkodási törvényben és a végrehajtási rendeletekben foglalt követelményeknek.

A közigazgatási hivatal az ajánlásban foglaltakkal egyetértett, és az önkormányzati rendelet módosítása érdekében intézkedett.

 

OBH 5977/2000.

Nem okoz visszásságot a szemétszállítási díj megfizetésének kötelezettsége.

A panaszos Fehérgyarmat Város Önkormányzatának a települési szilárd hulladék gyűjtésével, szállításával és annak díjával kapcsolatos szabályozását sérelmezte. Az országgyűlési biztos a jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az igazi arányosságot az olyan tartalmú rendelkezés valósítja meg, amely a díjtétel megállapítását az elszállított szemét mennyiségéhez igazítja (52/1998. [XI. 27.] AB határozat).

A jóhiszeműség és a tisztesség elvének való megfelelés Ptk.-beli szabálya erősíti az önkormányzatokkal szemben azt a követelményt, hogy amikor a szemétszállítási díj meghatározásakor a díj összegét nem a tényleges szemét kibocsátásához, és az elszállított szemét mennyiségéhez, hanem az azt tükröző más mutatóhoz, a szobák és más helyiségek számához, nagyságához, a lakásban élő személyek számához, a kiürített tartóedények számához vagy az űrméretéhez kötik, akkor fokozottan törekedjenek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségének megvalósítására.

A települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) kormányrendelet 5. §-a szerint a települési hulladék kezeléséért közszolgáltatási díjat kell fizetni annak, aki a jogszabályok rendelkezései szerint a települési hulladék gyűjtésére és a közszolgáltatónak való átadására kötelezett. A rendelet 8. § (5) bekezdése szerint nem tagadhatja meg a közszolgáltatás megfizetését az, aki a települési hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a közszolgáltató számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állást igazolja. Az ismertetett jogszabályhelyek értelmében nem mentesülhet a díjfizetés alól az, aki a közszolgáltatást nem veszi igénybe. Az arányosság elvének rendeleti szabályozása azonban elengedhetetlen követelmény.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a panaszos azon kérelmét, melyben a szemétszállítási díj megfizetésének kötelezettségét vitatta, alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság hiányában elutasította.

Vizsgálatában rámutatott, hogy a kedvezményekre, mentességekre számtalan más megoldás kidolgozható és alkalmazható. Az önkormányzatok rendeleteikben a díjfizetés alóli mentességeket és kedvezményeket is megállapíthatnak. A mentességek és kedvezmények megállapítása terén a helyi önkormányzatok nagyfokú önállósággal, mérlegelési jogkörben dönthetnek. A vizsgálat feltárta, hogy Fehérgyarmat Város Önkormányzatának helyi rendelete nem tartalmaz szabályozást – az arányosság elvét követve – az ingatlanban egyedül élő, illetve két személy által használt lakás esetére, és arra sem, ha az ingatlantulajdonos a keletkezett hulladékot maga szállíthatja el a hulladéktelepre.

Az ombudsman megállapította, hogy az önkormányzat 2001. április 23-án megküldött hulladékszállítással kapcsolatos rendelete 1998. decemberében módosult utoljára. Ezt követően jelent meg 2000-ben a hulladékgazdálkodásról szóló törvény és a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának szabályairól szóló kormányrendelet. Szükséges ezért annak megvizsgálása, hogy a helyi rendelet összhangban van-e a 2000-ben megjelent jogszabályokkal továbbá az is, hogy a helyi rendeletben m³-ként meghatározott ár mellett a havi fizetendő díj nem szerepel.

Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlással, kezdeményezéssel nem élt, de felhívta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének a figyelmét arra, hogy az önkormányzat hulladékszállítással, gyűjtéssel stb. kapcsolatos rendelete több évvel korábbi, mint az irányadó jogszabályok. A közigazgatási hivatal ezt követően intézkedett az önkormányzati rendelet módosítása érdekében.

 

OBH 6064/2000.

A tulajdonhoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban okoz visszásságot az építési hatóság, ha nem jár el az engedély nélkül végzett földfeltöltés miatt; ha a fennmaradási engedélyezés eljárásban az egy év elteltére hivatkozva nem jár el annak ellenére, hogy az idegen ingatlanban az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztető állapot keletkezett.

Szilvásváradon egy pataknak a panaszos telkével szemben lévő partján kb. 2 m vastagságú földfeltöltést végeztek, amely a patak ősmedrének részbeni elvételével járt. Emiatt a víz a másik, alacsonyabban fekvő part menti területet veszi igénybe áradáskor, megváltozik a hordalék-lerakódás természetes rendje, a fennakadó gallyak, szemét mind a látványban, mind az egészséges környezetben károkat okoz. A panaszos 1997 óta kérte a helyi jegyző, a vízügyi igazgatóság (ÉVIZIG), a közigazgatási hivatal intézkedését, az mindvégig nem vezetett eredményre. A helyi jegyző két év után azzal utasította el a bejelentést, hogy a feltöltés nem volt építési engedély köteles. Fellebbezésre a közigazgatási hivatal új eljárásra utasította a helyi jegyzőt, aki az egri jegyzőhöz, mint kiemelt építési hatósághoz tette át az ügyet. Az egri jegyző megszüntette az eljárást arra való hivatkozással, hogy az engedély nélküli földfeltöltés több mint egy éve a hatóság tudomására jutott. A határozat ellen jogorvoslati lehetőséget nem biztosított. A panaszos 2000. április 5-én felügyeleti intézkedést kért, melyet a közigazgatási hivatal október 10-én elutasított.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy jogos a panasz. Egyrészt legelső bejelentésre el kellett volna járnia a helyi jegyzőnek mint (akkor még) építési hatóságnak az engedély nélküli földfeltöltés, és a vizek természetes lefolyásának megváltoztatása miatt. Ezt sem a bejelentésekre, sem az ÉVIZIG ismételt kérésére nem tette meg.

Másrészt el kellett volna járnia a polgármesternek az önkormányzat tulajdonának a védelmében. A vízgazdálkodási törvény értelmében az önkormányzatok tulajdonába az állam által átadott vizek (vízfolyások) az önkormányzat törzsvagyonába tartoznak. A vagyontörvény szerint: “Az önkormányzati tulajdonba kerülő vizek és közcélú vízi létesítmények az önkormányzati törzsvagyonba tartoznak és forgalomképtelenek.” A természetes vízfolyások (vízi létesítmények stb.) tulajdonjogának sajátos szabályozása, így meghatározott részüknek az önkormányzatok törzsvagyonába sorolása abból a különleges helyzetből vezethető le, amelyet az Alkotmánybíróság a 28/1994. (V. 20.) AB határozatban is fogalmazott meg: “A legszorosabb kapcsolat az élethez való joggal áll fenn: a környezethez való jog valójában az élethez való jog objektív, intézményvédelmi oldalának egyik része: az emberi élet természeti alapjainak fenntartására vonatkozó állami kötelességet nevesíti külön alkotmányos »jogként«. A környezethez való jog sajátossága abban áll, hogy alanya valójában az »emberiség« és a »természet« lehetne. … a környezethez való jog intézményes védelmének mértéke nem tetszőleges. A védelem szintjét döntően befolyásolja a környezetvédelem tárgya is: az élet természeti alapjainak véges volta és a természeti károk jelentős részének visszafordíthatatlansága, s végül az a tény, hogy mindezek az emberi élet fennmaradásának feltételei. A környezethez való jog az emberi élethez való jog érvényesülésének fizikai feltételeit biztosítja.”

Tekintve, hogy a panasz tárgya a “patak bal partján kialakított földfeltöltés”, az vagy a patak, vagy a parti ingatlanok területére eshet (vagy részben erre, részben arra). Ha a patakra, akkor az önkormányzatnak a közfeladatot ellátóként (közszolgáltatásért felelősként), a köztulajdon kezelőjeként kellett volna intézkednie. Ennek eljárásában a jegyzőnek más eljáró hatóság kijelölését kellett volna kérnie a közigazgatási hivataltól. Ha a feltöltés a telkek területén történt, akkor a jegyzőnek el kellett volna járnia az első bejelentést követő 30 napon belül, nem két év múlva. Amikor végül határozatot hozott, már nem volt az ügyben hatásköre. A földfeltöltés kialakítása építési engedélyköteles tevékenység. Az 1998. január 1-je óta hatályos Étv. és végrehajtási rendelete szerint szilvásváradi illetékességgel Eger jegyzője a kiemelt építési ügyekben eljáró hatóság. A közigazgatási hivatalnak észlelnie kellett volna azt, hogy a szilvásváradi jegyzőnek már nem volt hatásköre. Ezért új eljárásra sem lehetett volna utasítani. Az egri jegyző határozata és a közigazgatási hivatal levele helytálló a tekintetben, hogy az Étv. 48. § (8) bekezdése alapján az építésügyi hatóság a fennmaradás vagy eredeti állapot helyreállítása kérdésében a szabálytalanság tudomására jutástól számított egy éven belül intézkedhet. Tekintve, hogy a hatóság (a szilvásváradi jegyző) 1997. július 9-én kelt beadványból értesült az engedély nélküli munkavégzésről, 1999. október 25-én már akkor sem dönthetett volna a fennmaradás kérdésében, ha arra lett volna hatásköre. De nem intézkedhetett volna az egri jegyző sem, mivel az egy év szempontjából indifferens, hogy a hatáskört éppen ki gyakorolja.

Az azonban, hogy a feltöltésnek mint az engedély nélküli munkavégzés eredményének fennmaradásában a hatóság nem intézkedhet, még nem jelenti az építmény fennmaradhatóságát. Az építés, illetve a hatóság tudomására jutásának idejétől függetlenül eljárási kötelezettsége vagy lehetősége van az építési hatóságnak az Étv. 47. § (1)-(2) bekezdése alapján. Belátható, hogy ha a megépített építményt (jelen esetben a 2 m magas földfeltöltést) “rendeltetésszerű és biztonságos használatra nem alkalmas módon építették meg, vagy ezáltal idegen ingatlanban az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztető állapot keletkezett”, e hiányosságok megszüntetésére a hatóságnak attól függetlenül intézkednie kell, hogy a munkát mikor végezték. Ugyanez vonatkozik arra az esetre, amikor a kivitelezés az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztető módon történik.            A vízügyi hatóság megkereséseiből, a helyszíni szemlejegyzőkönyvekből egyértelmű, hogy az eljárási kényszerhelyzet fennállt. Az ÉVIZIG a Polgármesteri Hivatalnak azt írta: “A korábbi ősmeder részben vízjogi engedély nélkül feltöltésre került. Az ősmeder a telkekbe belelógott. A feltöltéssel a kisvízi meder feliszapolódott, meg van a lehetősége annak, hogy a laza (tömörítés, biztosítás nincs) talaj további feliszapolódást eredményez.” Majd a továbbiakban: “… a telkek végében végzett feltöltést vissza kell bontani úgy, hogy … meredekebb nem lehet. A megmaradó feltöltést tömöríteni, … rézsűt stabilizálni kell, … burkolását vagy füvesítését el kell végezni, biztosítva, hogy a csapadékvizek és a mederben levonuló nagyvizek a talajt ne sodorhassák el. A kisvízi mederből a feltöltés során és a már bemosott földet, iszapot el kell távolítani, a meder eredeti vízszállító képességét helyre kell állítani.” Csak két és fél év múlva állapítják meg, hogy a “rézsű jól beállt”, majd 2001. végén “… megkereséseinek annyi eredménye mégis lett, hogy a feltöltés élőmederre csatlakozó részét a vízügyi előírások szerint – a rézsű füvesítésétől eltekintve – rendezték, és ezáltal a közvetlen vízkárveszély megszűnt.” Az ismertetettek alapján tehát a Közigazgatási hivatalnak 2000-ben az egri építési hatóságot kellett volna új eljárásra utasítania, amelynek az eljárást le kellett volna folytatnia az Étv. 47. §-a alapján.

Mindvégig téves volt az ügyben eljárt építési hatóságok felfogása abban a kérdésben, hogy mi volt a “szabálytalanul megvalósított építési tevékenység”. A konkrét esetben azért engedélyhez kötött tevékenység a telekhatárok melletti 3 m széles sávon belül bármekkora, valamint a telek egyéb részein 1 m-t meghaladóan végzett földfeltöltés, mert a terepviszonyok megváltoztatása befolyásolja önmagának a talajnak a teherbíró képességét, állékonyságát, veszélyeztetheti a környezetében lévő természetes terepalakulatok (patakmeder stb.), építmények állapotát és rendeltetésszerű használhatóságát, befolyásolja a településképet, megváltoztatja a csapadékvíz spontán vagy mesterségesen kialakított levonulási útját, lényegi befolyással bír a szomszédjogokra stb. A “szabálytalanság” elsősorban tartalmi kérdés, ami a rendeltetésre alkalmatlanságot, a fenti szempontok figyelmen kívül hagyását stb. jelenti, és csak másodsorban azt, hogy volt-e engedély rá. Annál is inkább, mivel az építési engedély nélkül végezhető építési munkát is csak az általános érvényű kötelező építésügyi és más hatósági előírások megtartásával szabad végezni. Megsértése esetén a szabálytalanul végzett építési munkák jogkövetkezményeit kell alkalmazni. A hatóságok téves felfogása okozta azt, hogy kizárólag az engedélyhez kötöttség és a fennmaradási engedélyezés szempontjából vizsgálták az ügyet. Sem az nem volt a vizsgálat tárgya, hogy vajon a panaszolt ingatlantulajdonos kaphatott volna-e erre a munkára engedélyt, és főként milyen feltételekkel, ha előzetesen kért volna. Sem az, hogy a “mű”, a feltöltés szakszerűen készült-e el a patakmeder védelme és a víz levonulásának a zavartalansága szempontjából. Az ügy megoldását és a panaszos jogainak érvényesítését illetően e két utóbbi kérdés releváns. (A többi csak a véget nem érő eljárást eredményezte.) Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az engedély nélküli munkavégzés óta eltelt idő okafogyottá tette az építési hatósági eljárás lefolytatását, mivel időközben bizonyos állagvédelmi munkákat elvégeztek és a “rézsű beállt”, így a vízügyi szakhatóság a kialakult állapotot elfogadta. Ezért nem kezdeményezte az egri jegyző eljárását. Kifogásolta, hogy a Közigazgatási hivatal azon túl, hogy megállapította, a helyi jegyző éveken át nem járt el az ügyben, ellene semmiféle eljárást nem kezdeményezett. Kifogásolta az ÉVIZIG eljárását annyiban, hogy “kérelmein” túl a rendelkezésére álló eszközökkel nem élt. Amennyiben szakhatósági megkeresésére az illetékes hatóság nem intézkedik, felettes szerve útján a Közigazgatási hivatal intézkedését kellett volna kérnie. (“Ha valamely – jogszabályon alapuló – más hatóság megkeresése … csak építésügyi hatósági kötelezés útján juttatható érvényre, az erre irányuló kötelezettség elrendelése iránti szakhatósági megkeresés teljesítését az építésügyi hatóság csak hatásköre vagy illetékessége hiányában tagadhatja meg.”)

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a szilvásváradi polgármester és a jegyző eljárása, illetve annak hiánya, a Közigazgatási hivatal és az egri jegyző eljárása, és részben az ÉVIZIG nem kellő hatékonyságú szakhatósági fellépése visszásságot okozott. Felkérte a polgármestert, ismertesse a jelentést a képviselő-testülettel; a település különleges értékeire, rendkívül értékes és az egész ország lakosságának javát szolgáló természeti környezetére is tekintettel természetes vizei eredeti állapotának megőrzéséről és az avatatlan beavatkozások megakadályozásáról gondoskodjék; a konkrét területen pedig az ÉVIZIG által előírt mederkarbantartásról, tisztításról, a rézsű füvesítéséről úgyszintén gondoskodjon. Felkérte a Közigazgatási hivatal vezetőjét, gondoskodjon arról, hogy a jövőben saját hivatala és az elsőfokú építési hatóságok által elkövetett hibák ne ismétlődjenek meg. A szilvásváradi jegyző esetében a személyi felelősségre vonás szükségességét és lehetőségét vizsgálja meg, és ennek eredményéhez képest intézkedjék. Felkérte az ÉVIZIG-ot, hogy a jövőben szakhatósági megkereséseinek szerezzen érvényt, ne csak “lekövesse” a természetes vizek és medrük állapotát befolyásoló eseményeket. Tájékoztatta a panaszost arról, hogy amennyiben a patakpart feltöltéséből kára keletkezett vagy keletkezne a jövőben, azt polgári peres úton érvényesítheti.

A megszólítottak a jelentésben foglaltakat és a kezdeményezéseket elfogadták, azzal egyetértettek.

 

OBH 6158/2000.

A jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a hulladékgazdálkodási törvényben meghatározott közszolgáltatás díját az elvégzett közszolgáltatással nem arányosan állapítja meg, és nem törekszik a szolgáltatás–ellenszolgáltatás egyenértékűségének megvalósítására. Ugyancsak a jogbiztonságot sérti az önkormányzat, ha a közszolgáltatással kapcsolatos rendeleti előírások megszegését egységesen szabálysértéssé nyilvánítja.      A panaszos idős szülei ügyében fordult beadvánnyal az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte Mihályi Község Önkormányzatának a települési szilárd hulladék gyűjtésével, szállításával és annak díjával kapcsolatos szabályozását. Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) kormányrendelet 5. §-a szerint a települési hulladék kezeléséért közszolgáltatási díjat kell fizetni annak, aki a jogszabályok rendelkezései szerint a települési hulladék gyűjtésére és a közszolgáltatónak való átadására kötelezett. A rendelet 8. § (5) bekezdése szerint nem tagadhatja meg a közszolgáltatás megfizetését az, aki a települési hulladékkel kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a közszolgáltató számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állást igazolja. Az ismertetett jogszabályhelyek értelmében nem mentesülhet a díjfizetés alól az, aki a közszolgáltatást nem veszi igénybe. Az arányosság elvének rendeleti szabályozása azonban elengedhetetlen követelmény.

Az általános helyettes a panaszosnak a szemétszállítási díj megfizetésének kötelezettségét vitató kérelmét – alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság hiányában – elutasította. A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzati rendelet alkalmazása alkotmányos visszásságot eredményezhet. A rendelet ugyanis a települési szilárd hulladék elszállítása díjának megállapításakor átalánydíjat határozott meg, melynek alapja a kötelezően előírt 110 vagy 120 literes gyűjtőedény heti egyszeri ürítése. Az önkormányzati rendelet nem veszi figyelembe azt a körülményt, hogy különösen kisebb háztartásokban nem keletkezik heti 110 vagy 120 liter elszállítható hulladék, hanem annál esetleg jóval kevesebb. Ez a szabályozási mód a szolgáltatás – ellenszolgáltatás arányosságának Ptk.-beli követelményét sérti azoknak az esetében, akiknek a háztartásában csupán kéthetenként vagy még ritkábban gyűlik össze 110 vagy 120 liter elszállítható hulladék.

Az önkormányzati rendelet kimondja, hogy aki a rendelet előírásainak nem tesz eleget, és a szolgáltatást nem veszi igénybe, szabálysértést követ el. Ebből következően a díjfizetési kötelezettség nem teljesítése is szabálysértésnek minősül. Az Alkotmánybíróság a 19/1998. (V. 22.) AB határozatában úgy foglalt állást, hogy az önkormányzat részére az Alkotmány 44. § (1) bekezdés a) pontja és az önkormányzati törvény 16. § (1) bekezdése által biztosított rendeletalkotási jog nem jelenti azt, hogy a helyi önkormányzat bármely jogellenes magatartást szabálysértéssé nyilváníthat.

A szabálysértés a közigazgatás ellenes magatartások, illetőleg az emberi együttélés szabályait sértő magatartások, az ún. kriminális cselekmények szankcionálására hivatott jogintézmény (63/1997. [XII. 11.] AB határozat). A szabálysértés intézményének e rendeltetésével összeegyeztethetetlen az, hogy a jogalkotó – valamely közjogi védelmet igénylő közérdek nélkül – önmagában a polgári jogi szerződésből eredő kötelezettség nem teljesítését szabálysértéssé nyilvánítja. A közszolgáltatási szerződés tartalmára vonatkozó szabályokat közszolgáltatási törvény felhatalmazása alapján a Polgári Törvénykönyv keretei között a helyi önkormányzat is megállapíthat rendeletében, ezzel azonban a közszolgáltatási jogviszony nem lép ki a polgári jog keretei közül.

A vizsgálat során beszerzett információk alapján nem lehetett megállapítani, hogy a panaszos a több mint 20 ezer forint kifizetését követően a mai napig miért nem rendelkezik szállítóedénnyel, és ezt a tényt sem a szolgáltató, sem az önkormányzat nem értékelte olyan körülménynek, ami gyakorlatilag a szolgáltatás teljesítését akadályozza, nem feltétlenül a panaszosnak felróható okból. Ennek tisztázása érdekében az önkormányzat jegyzőjének intézkedése szük- séges.

Az általános helyettes megállapította, hogy az Alkotmány által meghatározott jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot eredményez az a szabályozás, amely a díj megállapítása során nem veszi figyelembe az eltérő helyzetű lakosságcsoportok körülményeit és a ténylegesen elszállított szemét mennyi- ségét.

Azáltal, hogy az önkormányzat a közszolgáltatás díját az elvégzett közszolgáltatással nem arányosan állapította meg és nem törekedett a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűségének tiszteletben tartása elvének megvalósítására, az Alkotmányban deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsággal és tisztességes eljárással összefüggésben visszásságot okozott.

A jogbiztonság követelményét sérti, ha az önkormányzat a közszolgáltatás igénybevételének megtagadását szabálysértéssé nyilvánítja.

Az ombudsman ajánlásában felkérte a Győr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg Mihályi Község Önkormányzatának a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybevételének szabályairól szóló rendeletét, melynek során kezdeményezze, hogy az önkormányzat hozzon létre olyan díjrendszert, amely jobban figyelembe veszi az egyes eltérő körülmények közötti csoportok szemétkibocsátását és a díj jobban igazodik az elszállított szemét mennyiségéhez, valamint biztosítja a szolgáltatás–ellenszolgáltatás fokozottabb arányosságát. Kezdeményezze a jogbiztonság követelménye figyelembevételével a helyi rendelet 12. §-ának (szabálysértés) a megfelelő módosítását. Az önkormányzat 1997-ben kiadott rendeletével kapcsolatban vizsgálja meg azt, hogy az mennyiben felel meg a 2000. évben megjelent hulladékgazdálkodási törvényben és a végrehajtási rendeletekben foglalt követelményeknek.

Kezdeményezésében felkérte Mihályi Község Önkormányzatának jegyzőjét annak tisztázására, hogy a panaszos a kifizetett szolgáltatási díj ellenében miért nem rendelkezik tárolóedénnyel. A kifizetett 20 750 Ft díj bérleti díjat tartalmazott-e. A tárolóedény biztosítása érdekében kérte a szükséges intézkedés megtételét (tárolóedény átvételéről, kiszállításáról vagy a saját tulajdonú tárolóedény feltételeiről való tájékoztatással).

Az érintettek az ajánlást és a kezdeményezést elfogadták, a szükséges intézkedéseket megtették, az önkormányzat a rendeletét módosította.

 

OBH 6187/2000.

A tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha nem folytatja le a végrehajtási eljárást a szabálytalanul épült építmény szabályossá tétele érdekében.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a szomszédja szabálytalanul épített, építménye fennmaradási engedélyt kapott. Emiatt az ő ingatlanának a beépítési lehetőségei korlátozottak, és ezt az állapotot – álláspontja szerint – az építési hatóság eljárása legalizálta.

A vizsgálat a később beigazolódott visszásságok gyanúja miatt indult, és a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivataltól bekért iratok és tájékoztatás alapján folyt le. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos szomszédja építési engedélyt kapott Berhida jegyzőjétől, ami ellen fellebbezés nem érkezett, ezért az jogerőssé és végrehajthatóvá vált. A panaszos bejelentésére a közigazgatási hivatal megállapította, hogy a határozat jogsértő, mivel nem vette figyelembe a telekre érvényes előírásokat, és a közös telekhatáron álló oldalfalban 4 ablak elhelyezését engedélyezte. A közigazgatási hivatal a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokra tekintettel felügyeleti intézkedést már nem tudott tenni, ezért a megyei főügyészség intézkedését kérte. Az ügyész óvásában a határozat hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását indítványozta. Ezzel a jegyző nem értett egyet, így a közigazgatási hivatal a határozatot hatályon kívül helyezte, és új eljárásra utasította a jegyzőt, amelyben a szomszéd ismételten építési engedélyt kért és kapott, holott időközben a házat megépítette. Ezért a határozatot a közigazgatási hivatal ismét megsemmisítette és új eljárás lefolytatását rendelte el. A jegyző fennmaradási engedélyt adott az épületre. A panaszos fellebbezése után a közigazgatási hivatal a határozatot az ablakok megszüntetésének előírása mellett helybenhagyta. A panaszolt az ablakokat nem falazta be. Az építési hatóság 7 hónap múlva levélben szólította fel erre.     Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos és szomszédja a köztük lévő közös oldalhatáron álló épületek tulajdonosai. Épületeiknek tűzfallal kell csatlakozniuk egymáshoz. Lényegtelen, hogy a két épület összeépített-e vagy sem, valamint az is, hogy az oldalhatáron a két épület teljes mélységében átfedésben van-e vagy sem. A két azonos helyzetű iker-fél épület tulajdonosának jogai azonosak. Nincs közöttük különbség aszerint, hogy ki épít előbb. Nem hozhatja az előbb építkező érdekében hátrányos helyzetbe – az esetleg később építkező – másik tulajdonost a hatóság azzal, hogy az egyik épület olyan bővítésére vagy átalakítására ad engedélyt, amely akadályát jelenti a másik épület épp ilyen bővítésének vagy átalakításának.

A közigazgatási hivatal és a főügyész intézkedése, és a fennmaradási engedélyezési eljárás lefolytatása – elvben – megszüntette a két tulajdonos közötti hátrányos megkülönböztetést. A határozat alkalmas lehet arra, hogy a panaszost az ingatlanához fűződő építési jogaiba visszahelyezze. Azonban az elsőfokú hatóság a határozat végrehajtására a panaszos beadványai ellenére érdemben nem intézkedett. Pénzbírságot nem szabott ki, sőt kilátásba sem helyezett. Sem a fennmaradási engedély megváltoztatását, sem szabálysértési eljárást nem kezdeményezett.

A vizsgálat megállapította, hogy a berhidai jegyző a nem kellő hatékonyságú végrehajtással a panaszosnak a tulajdonhoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogával kapcsolatban visszásságot okozott.

Az általános helyettes kezdeményezte, hogy az elsőfokú építési hatóság a végrehajtási eljárást folytassa le, intézkedjen a fennmaradási engedély kikötéseinek teljesítésére. Egyben felhívta a panaszos figyelmét, hogy saját helyzetét is megkönnyíthetné, ha a telkére a szomszédot beengedné. A befalazásnak a szomszéd épületéből ugyan nincs akadálya, de a felület elnagyoltságát csak a panaszos felől lehet megszüntetni. (Az esetlegesen okozott kárt az építtető természetesen tartozik megfizetni, illetve helyreállítani.) A jegyző elfogadta a kezdeményezést, a végrehajtásra intézkedett.

 

OBH 6235/2000.

A jogorvoslathoz, továbbá a jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérül, ha a panaszos által benyújtott fellebbezést az intézmény igazgatója azért nem továbbítja a másodfokú hatósághoz, mert azt elkésettnek tekinti.

            Sérül a tisztességes eljáráshoz fűződő jog, ha a panaszost olyan indoklással zárják ki a hajléktalanszállóról, amiről utóbb kiderül, hogy nem valós, a valóságnak megfelelő indoklással azonban nem készül új, intézményi jogviszonyt megszüntető határozat.

            A szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos jog sérelmének közvetlen veszélyét keletkezteti, ha a panaszost kizárják a hajléktalan szállóról.

A hajléktalan panaszos elhelyezését 2000. április 24-étől felfüggesztette a Fővárosi Szociális Központ és Intézményei (továbbiakban: FSZKI) igazgatója. A panaszosnak az átmeneti hajléktalanszállót azért kellett elhagynia, mert a fővárosban állandó bejelentett lakcíme volt. Időközben kiderült, hogy a panaszos soha nem lakott ezen a címen. Az átmeneti szállásra azonban azzal az indoklással nem térhetett vissza, hogy térítési díj tartozása van. A panaszos fellebbezést nyújtott be az intézményi jogviszonyát megszüntető intézkedés miatt, de annak elbírálásáról nem kapott értesítést.

A vizsgálatot az országgyűlési biztos az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt demokratikus jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz, továbbá az 57. § (5) bekezdésében deklarált jogorvoslathoz, és a 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonsághoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indította.

A panaszos állítása szerint az értesítés kézhezvétele után egy héttel fellebbezést nyújtott be az intézmény igazgatójánál, amire választ nem kapott, ezért a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati irodájában 2000. június 15-én a következőket mondta jegyzőkönyvbe: az átmeneti hajléktalanszállóról való kizárását a szálló szociális munkása kezdeményezte. A panaszos a szociális munkásnak és az intézmény igazgatójának is elmondta, hogy az állandó bejelentett lakcímén soha nem lakott, a címen férje testvére lakik a családjával. A panaszost ez irányú tájékoztatása ellenére kizárták a szállóról.

A Főpolgármesteri Hivatal Igazgatási és Hatósági Ügyosztálya (a továbbiakban: Hatósági Ügyosztály) alosztályvezetője vizsgálata során megállapította, hogy a panaszos állítása valós, és a panaszt felterjesztette az FSZKI fenntartójához, a Főpolgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Ügyosztályához. (a továbbiakban: Szociálpolitikai Ügyosztály) A Szociálpolitikai Ügyosztály vezetője az FSZKI igazgatóját felkérte az ügy kivizsgálására. A Hatósági Ügyosztály átirata alapján a Szociálpolitikai Ügyosztálynak tudomása volt arról, hogy a panaszos megfellebbezte az intézményi jogviszonyát megszüntető intézkedést, ennek ellenére a fellebbezés benyújtásának idejéről, továbbításának, illetve annak elmaradásának indokairól nem kértek tájékoztatást az igazgatótól.

Az igazgató a Szociálpolitikai Ügyosztálynak adott válaszában azt a tájékoztatást adta, hogy a panaszos a hajléktalanszállásra csak akkor költözhet vissza, ha a térítési díj tartozását megfizeti, de az intézményi jogviszonyt megszüntető intézkedésének indoklását nem változtatta meg.

A panaszosnak válaszlevelet a Hatósági Ügyosztály küldött, amelyben értesítették arról, hogy csak akkor költözhet vissza a hajléktalanszállóra, ha a térítési díj tartozását rendezi. A panaszos által benyújtott fellebbezés benyújtási idejéről, annak elkésettségéről, illetőleg elbírálásáról a panaszos ekkor sem kapott tájékoztatást.

Az FSZKI igazgatója az országgyűlési biztost arról tájékoztatta, hogy “… a panaszbejelentésben hivatkozott fellebbezés tárgyában azért nem került sor államigazgatási jogorvoslati eljárásra, mert az határidő után került benyújtásra”. Az igazgató azonban nem mellékelte a panaszos fellebbezését. Az igazgatónak a fellebbezést annak elkésettségére való tekintet nélkül továbbítani kellett volna a fenntartóhoz, az elkésett fellebbezést a fenntartónak kellett volna elutasítania. Amennyiben pedig a fellebbezést a panaszos határidőben nyújtotta be, úgy a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 101. § (3) bekezdése értelmében a panaszos ellátását változatlan feltételek mellett mindaddig biztosítani kellett volna, amíg a fenntartó, illetve a bíróság jogerős és végrehajtható határozatot nem hoz. Az igazgató eljárásával, továbbá azzal, hogy a fenntartó – annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a panaszos az intézményi jogviszonyát megszüntető intézkedés ellen fellebbezéssel élt – nem kért tájékoztatást az igazgatótól a fellebbezés benyújtásának idejéről, továbbítása elmaradásának okáról, sérült a panaszos jogorvoslathoz való, továbbá jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő joga.

Az FSZKI igazgatója a panaszost díjhátraléka miatt nem engedte visszaköltözni a hajléktalan szállóra. Ilyen indoklással azonban nem készült új, az intézményi jogviszonyt megszüntető intézkedés, ezzel sérült a panaszos jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő joga. A panaszos hajléktalanszállóról való kizárása pedig a szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos jogának közvetlen veszélyét idézte elő.

A megállapított, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok elkerülése érdekében az országgyűlési biztos Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Ügyosztálya vezetőjének felkérte, hogy ameny- nyiben a tudomására jut, hogy az ügyfél fellebbezést nyújt be, de azt mint az annak elbírálására jogosult másodfokon eljáró szerv nem kapja meg, a fellebbezést átvevő szerv vezetőjétől kérje a mulasztás indoklását.

Az FSZKI igazgatóját felkérte, hogy amennyiben az intézményi jogviszonyt megszüntető intézkedésről utóbb kiderül, hogy annak alapján nem indokolt az ellátást igénybe vevőt a szállásról kizárni, ugyanakkor más indokok alapján mégsem engedélyezhető számára a hajléktalanszálláson való lakhatás, akkor erről, a tényeknek megfelelő indoklással készüljön új határozat. Az ügyfelek fellebbezését – annak elkésettségére való tekintet nélkül – minden esetben továbbítsa az intézmény felügyeleti szervéhez.

A Szociálpolitikai Ügyosztály vezetője és az FSZKI vezetője egyaránt elfogadta az ajánlást.

 

OBH 6362/2000.

Az iskolaudvar használati rendjéről hozott képviselő-testületi döntés felveti a jogbiztonság, valamint közvetetten a tulajdonhoz, az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmét, mert arról a képviselő-testület nem dönthetett, az iskola igazgatóját nem utasíthatta.

A biatorbágyi panaszos beadványában előadta, hogy az ingatlanával szemben lévő általános iskola udvarán rendszeres a fiatalok sportolása. Az esti, hétvégi sportolással összefüggő zajok, az állandó hangoskodás rendkívül zavarja a közelben lakó családok nyugalmát, pihenését.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Eljárása során tájékoztatást kért Biatorbágy jegyzőjétől a képviselő-testület, illetve a polgármesteri hivatal intézkedéseiről, valamint arról is, hogy van-e lehetőség sportolásra a település más részein. A panaszos és 8 másik környékbeli lakó 2000. július 12-én panaszuk kivizsgálását és a megfelelő intézkedések megtételét kérte a település polgármesterétől.

A közoktatási törvény (Köot.) előírásai szerint az iskola házirendje állapítja meg többek között az iskola helyiségei és az iskolához tartozó területek használatával kapcsolatos szabályokat. A házirendet az iskola vezetője készíti el, és a nevelőtestület fogadja el.

A képviselő-testület 2000. szeptember 28.–2001. március 29. között három alkalommal döntött az általános iskola udvarának használati rendjéről. E határozatokban a testület kötelezte, illetve utasította az igazgatót, hogy az udvaron lévő kézilabda pálya használatát az azokban meghatározottak szerint biztosítsa. A nevelési-oktatási intézmény fenntartói irányításának szabályait a Köot. 102–106. §-a tartalmazza. Az iskola helyiségei, és az iskolához tartozó területek használatának rendjét szabályozni hivatott házirend érvényessé válásához a jogszabály nem kívánja meg a fenntartó jóváhagyását. A törvényesség biztosítása keretében a fenntartó ellenőrzi a házirend, valamint más belső szabályzatok elfogadására előírt eljárási rendelkezések megtartását, a szabályzatban foglaltak jogszerűségét. Tehát éppen a fenntartónak kell az eljárási rendelkezések megtartását ellenőrizni.

A fentiekre figyelemmel a biztos álláspontja szerint az udvar használati rendjéről, annak módjáról a képviselő-testület nem dönthetett, az iskola igazgatóját nem utasíthatta. A fenntartói irányítás nem sértheti a nevelési-oktatási intézmény szakmai önállóságát, az intézmény szakmai döntési hatásköreit. Az udvar használatának rendjét a házirendben kell szabályozni a Köot.-ben meghatározott eljárási rend szerint. A képviselő-testület eljárása felveti a jogállamiságból fakadó jogbiztonság, valamint közvetetten az eljárás megindításának alapjául szolgáló alkotmányos jogok sérelmének gyanúját.

Az iskola igazgatójának az udvar használati rendjére vonatkozó szabályozásával a lakók egyetértettek. Az újabb panaszra okot adó állapot a képviselő-testület határozataival alakult ki, vagyis a lakóknak a zavaró jelenségek miatti panasza a képviselő-testület határozataival összefügg. A 2000. július 12-én kelt beadványukban a gyorshajtó gépkocsivezetők és a motoron közlekedő fiatalok megfékezése érdekében a lakók felvetették a fekvőrendőr megépítésének szükségességét. Arról, hogy a képviselő-testület foglalkozott-e ezzel a kérdéssel, a biztos nem rendelkezett információval. Az országgyűlési biztos felkérte a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg a képviselő-testületnek az udvar használati rendjéről hozott határozatait. Felkérte továbbá Biatorbágy polgármesterét, hogy a biztonságos közlekedést szolgáló fekvőrendőr megépítésének lehetőségét tárja a képviselő-testület elé.

A hivatalvezető a vizsgálati megállapításokkal egyetértett és felhívta a képviselő-testületet, hogy a törvénysértés megszüntetése érdekében a 171/2000.  IX. 28.) számú, a 219/2000. (XI. 23.) sz. és az 58/2001. (III. 29.) sz. határozatát 2002. június 15-ig helyezze hatályon kívül.

A polgármester megküldte a 114/2002. (V. 30.) sz. határozatot, melyben a testület – bár a jelentésben és a közigazgatási hivatal törvényességi észrevételében foglaltakkal nem értett egyet – a vitatott határozatokat hatályon kívül helyezte, egyben felkérte az iskola vezetőjét, hogy a jelentésben, illetve a hatályos jogszabályokban meghatározottak szerint gondoskodjon a sportpálya használati rendjének szabályozásáról. A biztos a jelentés megállapításait fenntartotta, de tekintettel arra, hogy a testület a kifogásolt határozatokat egyet nem értése ellenére hatályon kívül helyezte, további intézkedést nem tett. A 2002. május 30-án tartott testületi ülésről készült jegyzőkönyv szerint a képviselő-testület a forgalomtechnikai kérdést megvitatta, ezért a kezdeményezést az országgyűlési biztos elfogadottnak tekintette.